A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lapja

2005. Pünkösd/tanév vége



35. szám

Egyetemes



A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lapja Mottó: Spiritus, vult ubi, spirat! (vö. A lélek ott fúj, ahol akar! Jn 3,4) suhogását, zúgását, felkavaró, pl. Moszkvába! A KTUALITÁS megindító, ellenállhatatlan erejét, A Lélek mozgása nemcsak a világA Lélek mozgása az Egymint máskor. – Ezekben a hetek- egyházat indítja meg, nemcsak köben, amikor elbúcsúztunk „nagy zösségeket frissít fel, nemcsak házban pápánktól”, és átéltük az új pápa Rómában, vagy Bajorországban, II. János Pál pápa temetésén mély választásának, beiktatásának ünne- ahonnan az új Szentatya szármaértelmű szimbólum volt a koporsó- pét, újra megállapíthatjuk, vallhat- zik, - teremthet tavaszt, hanem jára helyezett nyitott evangéliumos juk: tényleg a Szentlélek mozgatja mindannyiunk szívében! könyv, amelynek lapjait nagy erő- az egyházat! Pákozdi István vel fújta a szél. Később a könyv be Erdő Péter bíboros a Szent István bazilikában bemutatott gyászmiséjében ezt mondta az elhunyt pápáról: „Személyes szeretetének kisugárzása mindenki számára vonzóvá tette egyéniségét és üzenetét. Ezt érezték meg rajta a fiatalok is, akik egyre nagyobb számban és egyre nagyobb szeretettel gyűltek össze a vele való találkozásra. Mert II. János Pál pápa értett a művészet nyelvén, értett a szimbólumok nyelvén, a jelképes értékű gesztusok nyelvén, mert egész személyét sugárzóvá tette a szeretet”. Az új pápa szelíd mosolyú, határozott, világos látású és meggondolt teológus. Ősz haja, korosabb alkais csukódott. Lehetett arra gondol- ta, pirospozsgás arca az igazi atya ni, milyen tavaszi, friss erővel fúj a benyomását kelti bennünk, aki őr- „Ott, ahol az emberek a titokkal Szentlélek szele az egyházban, zi, továbbadja, tolmácsolja, gon- találkoznak, vissza kell térni a hogy tárja elénk az evangélium dozza az egyház hagyományos ta- szentség hiteles fogalmára. Teljeszinte minden lapját, ő maga lapoz nítását, ápolja, vezeti az egyház sen helyre kell állítani annak a botelőttünk, hívogat: vedd és olvasd! gyermekeinek hitbeli elkötelezett- ránynak az érzékelését, hogy az Sokaknak eszébe jutott, mennyi ségét. Így reméljük, hogy XVI. Be- egyik ember azt mondja a másikbeszéd, enciklika, apostoli buzdí- nedek pápa ott lesz Kölnben, nak: ’Én feloldozlak téged bűneidtás, bátorítás fűződött az elmúlt 26 amely egykori hazájában fekszik, s től’. A pap bizonyosan nem az év során ezekhez a szél fútta, szét- ahová elődje annyira szeretett vol- emberek közmegegyezéséből veszi röpítette, terjesztette sorokhoz! Ez na eljutni. S kívánjuk, hogy sok a maga hatalmát, hanem egyenesen a szél immár kétezer év óta, az el- olyan helyre is eljusson, ahová Krisztustól. Az ’én’, aki mondja, ső Pünkösd óta aktív, tevékeny; elődje nagyon szeretett volna, de a hogy feloldozlak téged, nem egy mégis olyakor jobban érezzük a körülmények nem tették lehetővé, teremtmény énje, hanem egyene-

Egyetemes

2 sen az Úré… Manapság megtörténhet, hogy a pap tehernek fogja fel a szentség nagyságát, és – akár öntudatlanul is – szeretne attól megszabadulni. A misztériumot inkább lealacsonyítja a maga emberi természetéhez, semhogy alázattal, de bizalommal rábízná magát, hogy az emelje őt a magasba.” Josef Ratzinger bíboros, az új XVI. Benedek pápa

Pápai anekdota Az új Szentatya első beszédeinek egyikében, április 25-én délelőtt, német zarándokoknak ezt mondta: Utam kezdetén, amely egy olyan szolgálatba vezet, amelyre soha nem gondoltam, és amelyre – úgy hittem – nem lettem teremtve, számomra ez igen nagy megerősítést és segítséget jelent a Ti jelenlétetek és imádságtok. Isten fizesse meg! Ezután a pápa a következőket mondta megválasztásáról: Ahogy a szavazások menete lassanként világossá tette előttem, hogy rám fog lesújtani a „guillotine”, egészen rosszul éreztem magam. Azt hittem, hogy bevégeztem életművemet, és most már napjaim békés lezárásában reménykedhetem. Mély belső meggyőződésből így szóltam

az Úrhoz: Ne tedd ezt velem! Vannak itt fiatalabbak és jobbak, akik egészen más lendülettel és egészen más erővel vállalhatnák fel ezt a nagy feladatot. Ekkor egy kis levél nagyon megérintett engem, amelyet egyik testvérem a bíborosi kollégiumból írt. Arra emlékeztetett, hogy a II. János Pálért bemutatott szentmisén a prédikációt az evangélium egy szavából vezettem le, amelyet az Úr a Genezáreti-tó partján Péterhez intézett: Kövess engem! Felmutattam, hogy Karol Wojtyla ismételten ezt a felszólítást kapta az Úrtól, és mindig új feladatok jutottak osztályrészéül, újra meg újra egyszerűen ezt kellett mondania: Igen, én követlek téged, akkor is, ha oda vezetsz, ahová nem akarom! Testvérem ezt írta nekem: Ha most az Úr azt mondaná neked: „Kövess engem!”, akkor én arra emlékeztetlek téged, amit prédikáltál. Ne késlekedj! Légy engedelmes, ahogyan te azt a nagy hazaköltözött pápáról mondtad! Ez szíven talált engem. Az Úr útjai nem kényelmesek, azonban mi nem is a kényelemért, hanem valami nagyért, valami jóért lettünk megteremtve. Így végül semmi más nem maradt számomra, mint igent mondani. Ezután hangsúlyozta, hogy II. János Pál pápa halálakor gyászba borulva az élő Egyház jelent meg. Láthatóvá vált, hogy az Egyház nem zárult magába és nem önmagáért van, hanem hogy egy világító pontot jelent az emberek számára. Láthatóvá vált: az Egyház egyáltalán nem öreg és mozdulatlan. Nem, az Egyház fiatal! Majd XVI. Benedek kérte a jelenlévőket: Legyetek megértők, ha hibáznék, mint ahogy minden ember hibázni szokott, vagy ha néha valami érthetetlen marad, amit a pápa lelkiismeretéből és az Egyház lelkiismeretéből kiindulva kell, hogy mondjon, vagy tegyen. Azt kérem, hogy legyetek bizalommal! Tartsunk össze, akkor megtaláljuk

a helyes utat! És kérjük Máriát, az Úr édesanyját, hogy megérezhessük az ő női és anyai mivoltának jóságát, mert csak ebben tárulhat fel előttünk Krisztus titkának egész mélysége. Az Úr áldjon meg mindannyiatokat! A kihallgatás végén a Szentatya a köszönet és hála hagyományos bajor kifejezésével búcsúzott el: Vergelt’s Gott! – Isten fizesse meg!

Charles de Foucauld az

egyik következő boldog A XX. század első éveiben a francia irodalom és a mozgalmas élet egy szerelmesét, neves felfedezőjét értelmezhetjük a múlt század egyik legmeghatározóbb egyéniségének. Charles de Foucauld-t, a szerzetest, ebben az évben az egyház boldoggá avatja. Az egyre gyakrabban szentté avatottak seregében, Foucauld atya első látásra a különös szentek kategóriájába tartozik, akik a föld végső határáig is elviszik a kereszténységet. Valóban, az ő története megismételhetetlen. Egy olasz lap riportot készített Walter Kasper bíborossal, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsa elnökével, akinek régi barátja

Egyetemes Foucauld atya. Foucauld atya éppen száz évvel ezelőtt, 1905-ben jutott el Tamanrasset-be, az algériai sivatagban kijelölt célpontjára. Kedves személyisége különleges helyet foglal el a keresztény ember, sőt a papi ember életében. Hogyan ismerte meg őt? Kasper bíboros: Abban az időben, amikor a tübingeni egyetem teológiai karán voltam professzor, gyakran találkoztam egy papi csoporttal, akik tagjai, barátai volta a „Jesus Caritas” közösségnek. Ezek olyan papok voltak, akik Charles de Foucauld lelkiségét követték. Rendszeresen részt vettem havi összejöveteleiken, amelyek különböző programokból tevődtek öszsze. Életalakítás, szentírási olvasmány és meditáció, az Eucharisztia ünneplése és imádata, végül pedig egy testvéri vacsora. Charles de Foucauld alakja lebilincselő. Én is voltam Algériában, a Hoggar hegységben, ahol annakidején élt, és ott, egy egyszerű, magányos, hegyi sátorban tartottam magamnak lelkigyakorlatot. Emlékszem, minden este meglátogatott egy fürgeszemű egérke, hogy kenyeremből egy keveset vegyen. Ott, Tamanrasset-ben, de másutt is, például Názáretben, vagy itt Rómában mindig megérintett Foucauld atya Kis Nővéreinek az élete, az ő evangéliumi szegénységben, a szegények között és az Eucharisztia imádásában töltött életük. Ahhoz. hogy, hogy még jobban megértsem lelkiségét, nagy segítséget jelentettek René Voillaume írásai. E spiritualitás néhány vonása belépett a Jézus Krisztusról szóló könyvembe is. Miért találta érdekesnek és aktuálisnak üzenetét? Kasper bíboros: Ezekkel a papokkal a ferences nővérek egy

3 Tübingen városán kívüli házában, egy igen szép környezetben találkoztam. Megindított a názáreti lelkiségnek az evangéliumi hitelessége, a csönd, Isten igéjének hallgatása, az Eucharisztia imádása, az életnek az egyszerűsége és a testvéri közösség. Később megértettem Charles de Foucauld tanúságtételének és példájának az aktualitását is a mai keresztények és általában a világban élő kereszténység számára. Számomra ő egy modellje annak a kereszténynek és annak az Egyháznak, amely nemcsak a Tamanrassetben lévő sivatagban, hanem a modern világ sivatagában él: az egyszerű keresztény jelenlét misszióján keresztül, amely az Istennel való imádságos kapcsolatban és az emberekkel való barátságban valósul meg. A közvetlen eredményekből ítélve Foucauld atya elveszett ember volt. A pusztában töltött élete során nem voltak megtérések a tuaregek között. Mit sugall az ő életének válasza most? Kasper bíboros: A zsidó filozófus és teológus, Martin Buber mondta, hogy az „eredmény” nem tartozik Isten nevei közé. Jézus Krisztusnak sem volt a földi életében „eredménye”. Végső soron meghalt a kereszten és tanítványai, kivéve Jánost és édesanyját, Máriát, eltávolodtak tőle, elhagyták őt. Emberileg szólva Nagypéntek egy bukást jelentett. Nagypéntek tapasztalata részét képezi minden szent és minden keresztény ember életének. Ez a megállapítás nyújthat vigasztalást sok papnak, akik szenvednek a közvetlen eredmények híján, hiszen a mi nyugati világunk, minden megtett lelkipásztori erőfeszítés ellenére, templomaink egyre üresebbek, a vasárnap és egyáltalán a társadalom egyre kereszténytelenebb. Sokaknak az az érzése, hogy süket füleknek prédikálunk. Ilyen nehéz helyzet-

ben Foucauld atya példája nagy segítség lehet sok pap számára. Sokan elismerik, hogy a keresztények kisebbséget alkotnak. De azt is állítják, hogy pontosan ez ad munkát, tesz kreatívvá, élteti tevékenységünket. Osztja ezt a véleményt? Kasper bíboros: Igen is, meg nem is. Igen, ha a keresztények öntudatára ébrednek helyzetüknek, az új kihívásoknak, küldetésüknek. Nem elégedhetünk meg egy „status quoval”, és folytathatjuk az életünket úgy, mintha nem történt volna semmi. Ez érvényes főként Európa nyugati részére, amely mélységes önazonosság-krízisben él, míg korábban kifejezetten áthatotta a kereszténység. Európának fel kell ébrednie közömbösségéből, amely egy téves tolerancia. Más részről azonban, itt van annak veszélye, hogy úgy viselkedjünk, mint egy kisebbségi, vagy szektás lobby főszereplői. Ebben az értelemben nemet mondunk a harcias fanatizmusnak. Ezzel találkozhatunk sok régi és új szekta esetében, amelyek új kihívást jelentenek mindenütt a világon. Ilyen volt Charles de Foucauld tipikus magatartása is. Elég, ha a tuareggekkel kialakult barátságára gondolunk, főként főnökükkel, Musa ag Amastan-al. Semmit nem tett azért, hogy meggyőzze és prozelitává tegye. A maximum, amit tehetett: megközelíthetővé tette Krisztust, elvíve a tabernákulumot a pusztaságba. Azután pedig nem állított fel előre gyártott stratégiákat. Egyszerűen élte a maga imádságos életét és dolgozott. Csak halála után lettek követői, azok, akik ma is a szegények között élnek, megosztva velük mindennapi tapasztalataikat.

Egyetemes

4 Algériai tuaregjeinek mi közük van hozzánk, urbanizált emberekhez? Kasper bíboros: Foucauld atya oda viszi Jézus Krisztust, „akik nem keresik”. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy bizonyos szempontból Algéria tuaregjeinek helyzete hasonlít a mi kortársainkéhoz az urbanizált valóságban, vagy még inkább a mi helyzetünkhöz, akkor is, ha a különbség nyilvánvaló. Ők anyagilag szegények, mi lelkileg vagyunk azok. Persze más a pusztaság. Ám a közös pont ott fedezhető fel, hogy sem ők, sem mi sehol „nem vagyunk igazán otthon”. Útban vagyunk, nomádok vagyunk. Azután közös a bennünk lévő letargia érzése is. Hányszor panaszkodunk meghatározott cél és remény nélkül. Olyan nép vagyunk tehát, akik között igen nehéz az evangélium hirdetése és a megtérés. Ebben a helyzetben Charles de Foucauld igényes prófétai választ ad nekünk. Az egyetlen lehetséges válasz: az evangéliumi élet, amely bemutatja az evangélium prófétai alternatíváját, és azt újból érdekessé és vonzóvá teszi. Charles de Foucauld világító személyiség, aki hiteles ellenpontja lehet az egyház elpolgáriasodása és unalmassá válása veszélyének. A szegények voltak Foucauld atya számára Krisztus ígéretének elsődleges célzottjai. Nem tűnik úgy önnek, hogy a szegények szeretete lelanyhult? Kasper bíboros: Jézus szerint a szegények és a kicsinyek Isten előszeretettjei és evangélizációjának címzettjei. Szent Pál is azt állítja, hogy az őskeresztény közösségben kevés gazdag volt, kevés bölcs, kevés hatalmas és kevés nemes ember. A II. Vatikáni Zsinat újra fölfedezte és magasra emelte ezt a szemléletet. A Zsinat után sokat beszéltek a szegények melletti

döntés fontosságáról. A felszabadítás teológiája ebből az üzenetből táplálkozik, igaz sokszor ideológiai célok eszközévé vált, így lehet kétértelmű is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az üzenet többé már ne lenne érvényes és aktuális. Éppen ellenkezőleg. Az emberiség nagyobb része a szegénység szintje alatt él, ez igaz mindenekelőtt Afrikában, ahol Charles de Foucauld élt a szegények között. Azt kívánjuk, hogy az ő boldoggá avatása sürgető módon keltse új életre a szegénység kihívása abszolút ideológiamentes megközelítését, akár anyagilag, akár pedig lelkileg. Mutasson rá arra az evangéliumi válaszra, amelyet ő példamutatóan élt meg, s amelyet a modern világnak is adnia kell. Charles de Foucauld érdekes modelljét nyújtja annak, hogyan lehet megvalósítani a keresztény ember, és az egyház misszióját nemcsak Tamanrasset sivatagjában, hanem, a modern világ pusztaságában is: az egyszerű keresztény jelenlét küldetésén keresztül, az Istennel folytatott imádságban, és az emberekkel fenntartott barátságban! (Gianni Valente cikke a 30Giorni című olasz lapból, fordította: P. I.) A teljes cikk megtalálható: www.jezuskistestverei.hu és www.charlesdefoucauld.hu.

I LLUSZTRÁCIÓNK Egy kérdés lavinát görget Az emlékek és a gondolatok lavináját. Hogy is történt? - Egy telefonhíváskor kellett hirtelen és váratlanul válaszolnom: Ismerem-e Márton Lajos rajzait? Annak, aki hajdanán a Zászlónk című ifjúsági lapnak dolgozott? Hát hogyne ismerném! Ez akkor volt, amikor a harmincas évek elején az egész ország, de főleg az ifjúság, a cserkésztáborok készültek a gödöllői

Jamboree-ra. Készültem én is, tizenévesen. Emlékeimben ott lengette előttem a szellő a sok árvalányhajat, és szívem a cserkészinduló dallamára dobbant. De térjünk csak vissza az emlékvilágból Márton Lajoshoz. Ki is volt ő? Azon túl, hogy gyermekkorom első grafikusát ismertem meg benne, kézi rajzain keresztül, tudom, hogy alkotásaival később is, lépten-nyomon találkozhattunk. Aláírása nélkül is felismerhettük jellemző egyéni stílusáról, amit könynyedén megszerzett a folytonos munka, és gyakorlás által. Hézagos és hiányos tudásom támogatására fellapoztam a Magyar Katolikus Lexikont (VIII. kötet 769-770). A hiteles adatok a következők: Erdély szülöttje (Székelyudvarhely, 1891) grafikus, templomfestő. Elvégezte a budapesti Iparművészeti Iskola festő szakát. És most következik egy meglepő adat: 15 éves korától ifjúsági folyóiratok, cserkésztáborok rajzolója. Vallásos tárgyú könyvek illusztrátora. Több mint 10 ezer rajzot készített. Aki pedig15 évesen ilyen mérhetetlenül sok munkát felvállal, - talán anyagi okok miatt is, - és a nagyközönség elé tár, annak számolnia kell azzal, hogy ezek között a gyakorló munkák között még nagyon sok a javítani való. Sok benne a tetszetős témaválasztás, a formai ügyeskedés, a szentimentális, vagy hamis pátosz. Az ilyen rajzokat a német Kitsch-szó után, nálunk giccsnek nevezzük. Ám ő nem állt meg itt. Folyamatosan eltűntek munkájáról az üres és értéktelen részletek, mert egyre jobban sikerült megvalósítania az igazi művészet legfőbb jellemzőjét: a belső tartalom és a külső forma egységét. Ezt tanúsítják oltárképei, freskói, amelyek több

Egyetemes mint negyven templomban megtalálhatók. 1938-ban megnyerte a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus bélyegpályázatát. Rajzolt 500 vallási tárgyú képeslapot - közöttük a Négy evangélistát (amely jelen lapunkat illusztrálja), és még számos egyedi alkotást, amelyek közül kimagaslik a közismert Prohászka halála című képe. A Négy evangélista freskó kartonja az abasári templom részére készült. Levelezőlapon is forgalomba hozták. Vajon mit jelentenek a mellékalakok, az angyal, az oroszlán, a tulok, és a sas? Ezek az úgynevezett attribútumok, állandó jelvények, amelyeket a képzőművészet szívesen használ nemcsak szentek, de mitológiai alakok ábrázolásánál is, a könnyebb felismerés céljából. Jelképes értelmük nincs, ellentétben a szimbólumokkal. Az evangélisták jelvényeit a hagyomány szerint Szent Jeromos határozta meg. Az evangélisták képei remek, egységes kompozíciók. A mozdulatok, a vonalvezetés, a kéz, a könyv, az írószerszám mind, a belső centrumot, a súlypontot keresik; követik, a távolból, a magasból beáradó erő, a teremtő Lélek munkálkodását. Ez az erő alakítja át a vámszedő Lévit Jézus követőjévé, Mátévá. A jeruzsálemi fiút, aki Szent Péter tanítását írta le, Márkká. A pogány családból származó görög orvost, talán festőt, Szent Pál munkatársává, Lukáccsá, és a halászfiúból lett „szeretett tanítványt”, Jánossá. Ők Krisztus tanításának a közvetítői. Minden tekintet, minden szempár ezt a teremtő erőt keresi, fedezi fel és fogadja be. Álló mozdulatlanságukban is, a felelősségteljes dinamizmus feszül bennük az indulásra, a tenni akarásra. Ez a teremtő Lélek ad erőt mindhalálig, akár ha ez a vértanúságig is vezet.

5 Közeledik Pünkösd ünnepe. A Szentlélek Istent, az Erőt, a teremtő Lelket várjuk. Gyermekkorom emlékeiből a felszínre szökken egy megőrzött versrészlet. Ezzel zárul az emlékek, és a gondolatok lavinája: Jöjj lelkesedés Istene, erő, akarat szelleme. Ölts lelkemre fehér szárnyat, törölj el benne minden árnyat. Jósággal, széppel, tűzzel önts el. Imádlak, várlak, jöjj el, jöjj el! M. Ildefonza szatmári irgalmas nővér

M EGKERESZTELKEDTEK Egy kedves magyar kármelita nővér, Maria Amata (Sassuoloból) aziránt érdeklődött, vajon mind megmaradtak-e a katekumenjeink, akiket Advent 1. vasárnapján vettünk föl, és hosszú időn át készültek a szentségek felvételére. Örömmel tudósítjuk a nővért, hogy mind a kilenc megmaradt, és április 3-án, Erdő Péter bíboros, prímás, érsek kezéből elnyerték az iniciációs szentségeket (talán Amata Nővér imádságainak is köszönhetően). Néhányan hajlandóak voltak arra, hogy örömüket papírra vessék: Április 3-a életem egyik jelentős dátuma. Nemcsak azért mert ez évben ezen a napon vettem fel a keresztséget, hanem mert ezen a napon is születtem. A két dolog egybeesése különös jelentőségű számomra. Az Egyetemi Lelkészséggel való találkozás előtt nem ismertem Istent. Menyasszonyom által jutottam el Pákozdi István atyához. A látogatott hittanórák és a rendszeres miselátogatás hatására oda tudtam fordulni Istenhez. Ahogy egyre többet tudtam meg Jézus Krisztusról, úgy éreztem

egyre inkább szükségét, hogy eddigi életemen változtassak, és nagyobb teret engedjek munkálkodásának. Április 3-át boldogan vártam, azonban a Szentatya e világból való távozása beárnyékolta ezt a jelentős eseményt. Mégis az egyház ezen a Húsvét utáni első vasárnapon új tagokkal bővült, és büszke vagyok, hogy már én is a Katolikus Anyaszentegyházhoz tartozom. (Várhegyi Viktor) 2004 nyarán Rómában, az örök városban fogalmazódott meg bennem, hogy valami hiányzik az életemből. A HIT hiányzott. Egy nagyon kedves barátnőmnek - aki később a keresztanyám lett - köszönhetően találtam rá Pákozdi István atya, és Egri László diakónus által vezetett katekumenátusra, ahol több társammal együtt készülhettem a keresztségre. A keresztelő napjának közeledtével egyre jobban izgultam. Amikor azonban a hírt meghallottam a Szentatya haláláról, nagy szomorúság töltött el. Tudtam hogy ez a vasárnap, április 3. más lesz, mint a többi. II. János Pál pápánkra emlékezünk és gyászoljuk őt, illetve mi, kilencen meg leszünk keresztelve, és ünnepként zárjuk szívünkbe a pillanatot. Ezzel az ambivalens érzéssel érkeztem meg a Piarista kápolnába. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta a szentmisét és keresztelt meg minket, ami még jelentősebbé tette számomra ezt az életre szóló döntést. (Balogh Emese) Volt, aki imádságot írt, hogy kifejezze háláját és örömét: „Jóságos Mennyei Atyám! Tele van a szívem boldogsággal, szeretettel és békességgel. Mindent, de mindent

Egyetemes

6 köszönök neked! Köszönöm az életemet, a napsugarat és az egész csodálatos világot! Köszönöm, hogy teremtő terveidben olyan szülőket adtál nekem, akik elfogadtak engem Isten ajándékaként a Te kezedből, és áldozatos szeretettel felneveltek! … Köszönöm, hogy olyan csodálatos barátokat adtál nekem, akikkel néhány évvel korábban el sem tudtam képzelni, hogy találkozhatok, és velük együtt áldhatom szent nevedet! Uram, jó nekem itt lenni, a Te szent hajlékodban… nem hagylak el már soha! Kérlek, vigyázz rám továbbra is. Segíts úgy élni, hogy mindig méltó legyek szeretetedre, hogy megmaradjak jó katolikusnak és tisztességes, becsületes magyarnak!” (Ürmös Antal)

K ONFERENCIA Utolsó találkozásom a Szentatyával Kora tavasszal alkalmam nyílt Rómába utazni, látogatást téve a lateráni egyetemen és a Vatikánban is. Az egyetemisták világnapján, március 5-én, szombaton este megint volt körkapcsolásos, nagy, közös rózsafüzér imádság, amelyen meghallgattuk a Szentatya (II. János Pál pápa) üzenetét, ami még akkor is nagy élmény volt, ha ő maga személyesen nem is tudott köztünk lenni. A fiatalok lelkesedése, a föl-fölhangzó taps olyan hangulatot keltett, mintha ő is ott lenne. A találkozó mottója az 1998-ban kiadott Fides et Ratio című enciklikája volt. Ezt a pápa egy költői szépségű hasonlattal kezdi: „A hit és az ész (Fides et Ratio) két szárny, amelyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére. Maga Isten oltotta az emberek elméjébe a törekvést, hogy meg akarják ismerni az igazságot és önmagukat, és Istent megismer-

ve és szeretve eljuthassanak önmaguk teljes igazságához”. Ez volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyen március 4. és 6. között részt vehettem. A Pápai Lateráni Egyetem szervezésében került sor az európai egyetemi oktatók immár harmadszor megrendezett, évenként visszatérő találkozójára. A konferencia szervezője Mons. Lorenzo Leuzzi, segítője Emilio Bettini atya volt, mindketten a Római Vikariátus egyetemi pasztorációs hivatalának a munkatársai. Legközelebb június 30. és július 3. között kerül sor majd az Ora et labora című konferenciára. A három napos tanácskozás háromféle kérdéskörhöz kapcsolódott: hit és értelem viszonya történeti és tudományos nézőpontból, valamint a teológiához fűződő viszony szempontjából. Napjaink Isten-kereső emberének abból a tényből kell kiindulnia, hogy a modern nyugati világ szekularizálódott. Az elmúlt évszázadokban mintegy autopoietikus társadalmi alrendszerek (gazdaság, tudomány, művészetek stb.) alakultak ki a maguk nyelvével és logikájával, amelyek közül egyik sem igényli a hit kalauzoló szolgálatát. Ebben a helyzetben hit és értelem között nem olyan nyilvánvaló a kapcsolat, mint az a „theologia naturalis” számára adott volt. Ez nem azt jelenti, hogy korunk ne meríthetne a skolasztika spekulatív erejéből, csak annyit jelez, hogy számolnunk kell a tudás fragmentációjával (széttagolt tudományterületek), a nagy társadalmi intézmények (szociális és oktatási intézmények stb.) válságával, a transzcendens értékek kisközösségi jelenlétével és ebből adódó sokféleségével. A társadalmi konfliktuskezelés nehézségei arra a megállapításra indíthatnak bennünket, hogy a társadalmi igazságosságnak ma már

nem fogalmazhatók meg átfogó és egységes anyagi szabályai. A legtöbb, amit a társadalom tehet: helyes eljárási szabályokat kínál arra, hogy az érintettek maguk legyenek képesek a vitatott helyzetek megoldására. A hit útja sem járható akkor, ha az monolitikus és statikus (kinyilatkoztató, nem pedig megértő). A kulturális pluralizmus világában nem járható út a kereszténység számára sem a hagyományos indoktrináció. Fontos viszont a párbeszéd és a diskurzív etikai értékek kifejlesztése először is a nem keresztény világhoz fűződő viszonyunkban, másrészt pedig talán hitünk megújításában is. Míg a tanácskozáson elhangzott bevezető előadások és opponensi vélemények kifejezetten filozófiai és teológiai szakkérdéseket vetettek föl, a több-kevésbé kötetlen hozzászólások inkább a köznapi tapasztalatokat tükrözték vissza. Minden nap volt szervezett imádságos alkalom, ezek közül természetesen kiemelkedett a vatikáni rózsafűzés imádság. Erre egy kb. tízezer embert befogadó, zsúfolásig telt csarnokban, a Vatikánban található VI. Pál aulában került sor. A program délután négy órától este nyolcig tartott, az imádságba más európai városok is bekapcsolódtak televíziós körkapcsolás révén. A hangulat utánozhatatlan volt: az olasz fiatalok úgy tudnak ünnepelni és lelkesedni, ahogy talán sehol máshol a világon. A Szentatya köszöntésére körülbelül olyan stílusban és hőfokon került sor, mint amikor egy nagy futballmeccsen a hazai csapat eléri a győztes gólt. A városban járva-kelve (nemcsak a Vatikánban vagy a lateráni egyetemen) léptem-nyomon érezhető volt, hogy a katolikus világ központjában vagyunk. Sohasem gondoltam volna, hogy két nap után szinte megszokottá válik számom-

Egyetemes

7

ra, hogy püspökök társaságában üldögélhetek, vagy költhetem el az ebédemet. A sok reverenda és szerzetesi ruha különlegesen emelkedett hangulatot kölcsönöz még az utcaképnek is. Azt hiszem, mindannyiunknak jó tudni arról, hogy ma is van olyan hely a világon, ahol a katolikus intézmények az élet középpontjában állnak. Szent Bonaventura az Itinerarium mentis in Deum című műve bevezetésében arra intette olvasóját (FR 105.), „nehogy azt higgye, hogy elegendő az olvasás töredelem nélkül, az elmélkedés ájtatosság nélkül, a keresés csodálkozás nélkül, az óvatos körültekintés ujjongás nélkül, a törekvés jámborság nélkül, a tudomány szeretet nélkül, a megértés alázatosság nélkül, a tanulás az isteni kegyelem nélkül, a gondolkodás a sugalmazott isteni bölcsesség nélkül.” Hit és értelem vonzásában élve mi, egyetemi oktatók és hallgatók nem is kaphatnánk magasztosabb feladatot hivatásunk beteljesítésében, mint megközelíteni, sőt legalább kivételesen ihletett pillanatokban megélni a bonaventurai ideált. Tudjuk, hogy ez nem napi rutin kérdése, de minél jobban elültetjük szívünkben a keresztény érzékenységet, alázatot és szeretni tudást, annál több esély kínálkozik a teljesség megélésére. – Én főként ezt tanultam ebből a római konferenciából! Budapest, 2005. március 9. Deák Dániel tanár (Corvinus Egyetem)

Úti beszámoló Kanizsai Kata római beszámolója Kedves Atya! Voltunk Rómában a pápa temetésén, mondhatom, hogy érdemes volt! A múlt héten kedden hirtelen felindulásból utaztunk ki Timi barátnőmmel, aki kórustársam is, hittanos társam is volt,

hogy elbúcsúzzunk a Szentatyától. Hétfőn délben találtuk ki az egészet, döntöttünk és mentünk. Sikerült utolsó pillanatban repülőjegyet szerezni, de szállásunk még nem volt. Gondolhatod, hétfő este még részt vettünk a Bazilikában Erdő Péter bíboros úr miséjén, másnap pedig már a Szent Péterhez vezető úton álltunk sorban. Azt kell, hogy mondjam, összességében, hogy úgy jöttem haza, mintha öt lelkigyakorlat élménye lenne bennem egyszerre. Nagyon-nagyon megerősödtem a hitben, végig tapasztaltam az isteni gondviselést, amit ésszel felfogni nem is lehet. Tizenhárom órát álltunk sorban Timi barátnőmmel a ravatal előtt, és egyetlen egyszer tudtuk letenni a nagy hátizsákot, mert akkora volt a tömeg. Enni egyáltalán nem lehetett, mert nem tudtuk elővenni a cuccainkat. Inni azért nem mertünk, csak kétóránként egy-egy korty vizet, mert nem lehetett kiállni WC-re a sorból, akkor biztos, hogy elveszítettük volna egymást. Én kétszer sírtam, de azt mondom, hogy megérte minden megpróbáltatás, mert megtapasztaltuk azt, hogy a saját testi erőnk ehhez igen kevés lett volna, viszont rengeteg erőt és kegyelmet kaptunk fölülről. Délután 4-kor álltunk be a sorba kedden, rögtön, ahogy odaértünk, és másnap reggel 6-kor jutottunk be a Szentatya ravatalához. A temetés előtti este fiatalok virrasztottak a Lateráni Bazilikában, tanúságtételekkel, taize-i énekekkel, a pápa beszédeivel. Ott azt éreztem, hogy olyan fantasztikus dolog kereszténynek lenni, hogy nem is tudjuk, milyen szerencsések vagyunk! A temetésen a Santa Maria Maggiore előtti kivetítő előtt vettünk részt, áldozással, mindennel együtt, méltó lezárása volt az előtte átélt élményeknek. Timivel rengeteget imádkoztunk, mert volt nálunk zsolozsmáskönyv, és napszakonként nem volt nehéz mindig más templomban lenni, ezért el-

mondtuk mindig valahol az aktuális napszaki imádságot. Azt tapasztaltam meg a pár nap alatt, hogy itt a földön nem tud semmi és senki nagyobb örömet adni annál, mint az, hogy ha egységben és harmóniában vagyunk Istennel és benne élünk. Ez félelmetes érzés, mert most tényleg éreztem azt az örömöt, amit eddig soha ennyire. Nagyon örülök, hogy kint lehettem! A maradék időnkben mindent megnéztünk, amit csak akartunk, állandóan úton voltunk, bejártuk egész Rómát, és a város közepén egy diákszállóban laktunk, nagyon olcsón. Gondoltam Rád a Panteon melletti Tazza d'oro kávézónál, meg egy csomó más helyen, ahol Veletek voltam először. Hát, ez történt. Szeretettel Kata

R ECEPTEK Sütés-főzés szabad ég alatt A szabad ég alatti szakácskodásnak külön romantikája van, éljünk vele minél gyakrabban! Fóliás hús erdőmester módra Hozzávalók: 4 szelet tarja, csípős mustár, piros arany, kb. 20 dkg nyers, hámozott burgonya, 4 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2o dkg szalonna, 4 db. babérlevél. - A nagy méretű alufólia lapra először az apróra vágott szalonna szeletek fele mennyiségét fektetjük. A kiklopfolt, szélükön kicsit bevagdosott hússzeletek egyik oldalát mustárral, a másik oldalát piros arannyal kenjük meg és ráhelyezzük a szalonnára. Megszórjuk az apróra vágott fokhagyma darabokkal és a laskára vágott vöröshagyma felével, és ráteszünk a babérlevelet. Beborítjuk az apró kockára vágott krumplival és a vörös-

Egyetemes

8 hagyma másik felével, majd tetejére a maradék szalonna kerül. Sózni nem kell! Az alufóliát lazára csomagoljuk, ügyelve a tökéletes zárásra. Parázson mindkét oldalán 20 – 20 percig sütjük. Kísérőként könnyű rozé bort kínálhatunk hozzá. Bográcsgulyás Hozzávalók: 40 dkg marhalábszár, 10 dkg disznózsír, 2 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 darab zöldpaprika, 3 darab paradicsom, 1 evőkanál pirospaprika, egy kávéskanál őrölt köménymag, 50 dkg kockára vágott hámozott burgonya, 10 dkg tarhonya, ízlés szerinti só, víz. - A bográcsot először kikenjük a zsírral és a tűz fölé helyezzük. A nem túl forró zsiradékba vetjük az apróra vágott vöröshagymát, pároljuk, majd a pirospaprikával színezzük. Hozzáadjuk a kockára vágott húst, rövid ideig pirítjuk, majd felöntjük kb. másfél liter vízzel. Beletesszük a köménymagot, sót, fokhagymát, paprikát, paradicsomot és kb. fél órát kis lángon rotyogtatjuk. Ekkor (amikor a hús már puhulni kezd) hozzáadjuk a burgonyát kb. fél liter víz kíséretében és a forrástól számított negyedóra után beleteszszük a tarhonyát. Ezzel még negyedórát főzzük és máris tálalható a fenséges étel. Dr. Zakar András mérnök

D ERŰS P ERCEK Postás - Mariska néni, ha maga lóhere lenne, akkor igen nagy szerencsém lenne! - Miket beszél? - Ma éppen négy levele van. Lehetetlen vizsgatételek Képzőművészet: Hozza létre a Parlament épületé-

nek 1:1 arányú modelljét a fiókban található 3 csomag gyurma segítségével. Ügyeljen az épület belső részeinek kidolgozottságára. Történelem: Jellemezze a pápaság történetét a kezdetektől napjainkig, koncentráljon különösen, de nem kizárólagosan a szociális, politikai, gazdasági, vallási és filozófiai hatásán Európára, Ázsiára és Afrikára. Legyen tömör, velős, egyedi. Biológia Hozzon létre szilícium alapú életet. Becsülje meg az eltéréseket az elkövetkező emberi kultúrákban, ha ez az életforma 500 millió évvel ezelőtt kifejlődhetett volna. Állításait tényadatokkal bizonyítsa is. Számítástechnika Írjon BASIC nyelven egy grafikus alapú multitask operációs rendszert, amely kivédi a Windows 98 potenciális hibáit. Alkalmazott mérnöki tudományok Kössön sorba 1 izzót. (pluszpontért ugyanezen izzót párhuzamosan is kötheti) Filozófia Vázolja az emberi gondolkodás fejlődését. Mérje fel ennek jelentőségét. Hasonlítsa össze valamely más gondolkodás fejlődésével. Térjen ki a lét tarthatatlanságát igazoló elméletekre. Adjon kézzelfogható megoldást ( ne kövessen el öngyilkosságot a vizsga végéig). Földrajz A kőolaj és a koszén keletkezésének folyamata, mérföldkövei - öszszehasonlítás. Mutasson példákat (saját gyűjtés), játssza le a folyamatokat. Kőzet- és anyagfelismerés: U236, ózon, deutérium, kurcsatóvium, neodézium. Mutassa be, elemezze!

H IRDETÉSEK 1. A félév latin miséjét május 8-án, Jézus mennybemenetele ünnepén tartjuk 19 órakor a PK-ban. Ekkor választunk új tagokat a jövő tanévi lelkészségi tanácsba: lelkészségi gyűlés a szentmise után a sekrestyében! 2. A hétfő esti hittan zárószentmiséje május 23-án lesz 19 órakor a MSzT-ban. 3. Június 1-én, 19 órakor élő rózsafüzér imádságot vezetünk a Katolikus Rádióban. 4. Június 10-én 19 órakor előelőtalálkozóra jönnek össze a MSzT-ban a kölni Ifjúsági Világtalálkozóra utazó lelkészségi tagok, valamint a korábbi találkozók nosztalgiázói. 5. A tanévzáró Te Deum június 19-én, vasárnap 19 órakor lesz a PK-ban. 6. Czifra Árpád és Patonai Anna nászmisés esküvője lesz június 25-én, 15 órakor a MSzT-ban. 7. Az utolsó vasárnap esti misét június 26-án, az utolsó hétköznapi misét pedig július 1-én tartjuk a PK-ban, nyáron nem lesznek közös szentmiséink. A legelső szeptemberi mise 2-án pénteken lesz a PKban, majd 4-én vasárnap 19 órakor ugyanitt. (A jövő évi Veni Sancte szeptember 11-én lesz.) 8. Kósa Gergő és Molnár Kata esküvője nászmise keretében a MSzT-ban július 16-án lesz 14.30kor. 9. Kaszab Ferenc és Lukács Anikó esküvője az ÚjpestClarisseum templomban július 22én lesz 16 órakor. 10. Augusztus 2-6 OKET (Országos Katolikus Egyetemista Fesztivál) lesz Apostagon. Jelentkezni lehet: [email protected]

Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő: Tímár Dániel lelkipásztori munkatárs, a képek pedig Márton Lajos rajzai. A Lelkészség címe: 1117 Bp., Magyar Tudósok krt. 1. Tel/fax:203-1734, [email protected], www.egylelk.com