2011. Pünkösd, tanév vége
59. szám
A Budapesti Katolikus Egyetemi és Fıiskolai Lelkészség lapja Mottó: Emitte Spiritum tuum et creabuntur. Et renovabis faciem terrae.
A KTUALITÁS A Szentatya válaszai a nézık kérdéseire az olasz televízióban Nagypénteken 14.10-kor kezdődött a RAI olasz televízió 1-es csatornáján az „A sua immagine” – (Az ő képmására) című vallási műsor, amelynek keretében XVI. Benedek válaszolt a világ különböző országaiban élő emberek kérdéseire. A nézők hét kérdést tettek fel a Szentatyának, akinek válaszait az Apostoli Palotában a Vatikáni Televíziós Központ rögzítette. Elsőként egy hét éves japán kislány kérdezte a pápát arról, hogy miért kell a gyermekeknek félniük és szomorkodniuk. A kislány elmondta, hogy a közelmúltban történt földrengés félelmet keltett benne, a házuk sokáig rengett, kis barátai közül sokan elveszítették életüket. A Szentatya elmondta: ő maga is sokszor teszi fel ezt a kérdést, s hogy valójában nincs rá megfelelő válasz. Mégis, tudjuk azt, hogy Jézus is ártatlanul szenvedett, úgy, mint a japán lakosság is. A kislányt megerősítette abban, hogy Isten ott áll mellettük, szereti őket és segít rajtuk. Emellett a világon sok-sok ember gondol rájuk, segít, ahogy tud, és imádkozik értük. Egy nap majd megértjük, hogy szenvedésünk nem volt hiábavaló, hanem egy szeretettel teli terv áll mögötte.
A második kérdést egy olasz édesanya tette fel, akinek gyermeke 2009 húsvétja óta vegetatív állapotban van: vajon gyermeke lelke elhagyta-e testét, mivel tudatlan állapotban van 2 éve? XVI. Benedek megerősítette a szomorú édesanyát abban, hogy gyermeke lelke jelen van testében, és lelke legmélyén érzi azt a szeretetet, amelyet családjától kap.
Olyan ez, mint egy elszakadt húrokkal felszerelt gitár, amelyen nem lehet játszani – mondta a Szentatya. A test is hasonló ehhez, sebezhető, így tehát a lélek nem hallatja hangját, viszont jelen van. Arra bátorította az édesanyát, hogy továbbra is legyenek ott fiuk mellett. Ez a jelenlét igaz szeretetcselekedet és az Istenbe vetett hit valódi tanúságtétele.
A harmadik kérdést bagdadi fiatalok egy csoportja tette fel a keresztényüldözéssel kapcsolatban: milyen módon segíthetik az iraki keresztény közösséget abban, hogy ne hagyják el szülőföldjüket, hogy nem az emigráció az egyetlen megoldás? XVI. Benedek válaszában üdvözölte az iraki keresztényeket és imáiról biztosította őket. A fiatalokat megerősítette arról, hogy a világ hívei lelkileg közel állnak hozzájuk és segíteni akarják helyzetüket. A Szentszék is folyamatos összeköttetésben van a keresztény és más felekezetek közösségeivel is, a megbékélésre és a kiengesztelődésre irányuló munkát folytatva. Segíteni kell az újjászületésben a részekre szakadt társadalmat, hogy újból megértse: a különbözőségben egy nép az iraki, közös történelemmel, ahol mindenkinek megvan a saját helye. A párbeszéd által az egyes csoportokkal együtt az újjáépítés útjára kell lépni, amelyet segíteni kíván és amelyben bátorítani akarja őket. A negyedik kérdést egy elefántcsontparti muzulmán asszony tette fel, arról kérdezve a Szentatyát, hogy a korábbiakhoz képest, amikor keresztények és muzulmánok, különböző etnikumok békében éltek egymással, most miért változott meg minden? A politika által okozott válság szétszabdalja a népet, ártatlanok halnak meg, anyák és gyermekek szenvednek nap mint nap. XVI. Benedek elmondta, hogy mindennap számos
2 levelet kap Elefántcsontpartról, amelyek keserűséget, szenvedést tükröznek. Ő maga is szomorúan tekint a helyzetre és a tehetetlenségre. Egy dolgot azonban mindig tehetünk: ez az ima. A Szentatya biztosította Elefántcsontpart lakóit arról, hogy a politikai kapcsolatok által a lehetőségekhez mérten segíteni kívánják a helyzet megoldását. Ezért küldte Peter Turkson bíborost, a Iustitia et Pax Pápai Tanács elnökét az országba, akit a párbeszéd elősegítésére kért fel. Jézus hangját kell hallhatóvá tennünk, aki mindig a béke embere volt – hangsúlyozta a pápa. Gyengeként jött közénk, a szeretet erejével, bármiféle erőszak nélkül, és felvállalta a kereszthalált. Ez megmutatja számunkra Isten valódi arcát, azt, hogy az erőszak sosem származik Tőle. Az erőszak sosem hoz jó dolgokat, hanem egy romboló eszköz. Jézus egy erős hang az erőszak minden fajtája ellen. A Szentatya arra hívta a világ lakosait, hogy hagyjanak fel az erőszakkal, és a béke útjait keressék. Nem lehet a népek újjáéledését erőszakkal elérni. A párbeszédet kell elősegíteni, hogy együtt találjatok a békére és egymás megsegítésére. Jézus valódi üzenete: keressétek a békét a béke eszközeivel és hagyjatok fel az erőszakkal. A pápa a világ híveinek imáiról biztosította az elefántcsontparti muzulmán aszszonyt, és annak a kívánságának adott hangot, hogy mindenki meghallja Jézus hangját, amely békét és közösséget teremt. Az ötödik kérdés Olaszországból érkezett, amelyben arra keresték a választ, hogy mit tesz Jézus a halála és feltámadása közt eltelt időben. Tudjuk jól, hogy Jézus halálát követően alászállt a poklokra, vajon az emberre is ez vár halála után, mielőtt a Mennyek Országába jutna? – Jézus „utazása” lelki utazás. Jézus lelke mindig kapcsolatban van az Atyával, ugyanakkor az emberi létezés leg-
végső határáig elér. Ebben az értelemben eljut az elveszettekhez, mindazokhoz, akik nem érkeztek el életük legvégső céljához. Jézus, amikor alászállt a poklokra, a múltba is eljutott. A megváltás így nemcsak a Krisztus utáni időkre vonatkozik, hanem minden idők minden emberére – magyarázta a Szentatya. Az egyházatyák szerint Jézus kézen fogta Ádámot és Évát, vagyis az egész emberiséget, és a magasba vezette. Ezzel megnyitotta az utat Istenhez, mert az ember egyedül képtelen lenne Isten magaslatára eljutni. A pokolra való alászállás annyit jelent, hogy az ember lelkének és történelmének mélységeibe jutott el, amely küldetésének egyik alapvető része volt. A mi életünk azonban más, minket már megváltott az Úr, és így halálunk után a végső ítélet felé megyünk. Ez megtisztít bennünket, mert mindannyiunknak szüksége lesz a megtisztulásra. Jézus tekintete megtisztít, és képessé tesz minket arra, hogy Istennel, a szentekkel és szeretteinkkel együtt éljünk. A hatodik kérdés szintén Olaszországból érkezett, Jézus feltámadásával kapcsolatban: az apostolok és az asszonyok reakciója a feltámadt Jézus láttán nem egyértelmű, vagyis kétkednek benne, nem ismerik őt fel. Meg kell mutatnia sebeit. Teste valódi húsvér test, de egyben megdicsőült test is. Mit jelent Jézus megdicsőült teste? – Erre a kérdésre a Jézus által adott jelekkel lehet válaszolni. Ezek közül az első az, hogy a sír üres volt, vagyis Jézus nem hagyta ott testét. Megmutatta számunkra, hogy a hús-vér test is az örökkévalóságra hivatott. A második ilyen jel az, hogy Jézus feltámadása után nem hal meg többé, vagyis a biológiai, fizikai törvények felett áll. Ez egy új, ismeretlen dolog számunkra. Jézus megmutatta nekünk az új világot, amely felé mindanynyian haladunk. Új élet, amely
nincs többé alárendelve a halálnak. Az Eucharisztia által lehet megérteni ezt igazán – mondta a Szentatya. Az Úr megdicsőült testét adományozza nekünk, saját magát adja számunkra. Az új élet felé vezető út mindig az Eucharisztiában kezdődik el. A hetedik kérdés Máriát érintette. A kereszt lábánál Jézus, Mária és János párbeszédének lehetünk tanúi, amelyben Jézus így szól Máriához: Íme a te fiad, majd Jánoshoz: Íme a te anyád. Mit jelentenek ezek a szavak valójában? Mit közvetítenek számunkra ma? – Jézus mint ember szól az emberhez, és anyját Jánosra bízza, hogy biztonságban legyen. Abban az időben egy nő keleten egyedül elképzelhetetlenül nehéz helyzetben volt. Jézus anyját a fiatal tanítványra és a fiatal tanítványt anyjára bízza, amelyben Jézus valódi emberségét fedezhetjük fel. Itt azonban Jézus Jánosban mindannyiunkat, az egész egyházat édesanyjára bízza, őt pedig ránk. Ezáltal mi is láthatjuk az anyát, akit mindannyiunknak küldött – magyarázta a Szentatya. Az Anya az Egyházat is jelenti. Máriára bízva magunkat, egyben az Egyházra is rá kell bíznunk életünket, benne kell élnünk – mondta XVI. Benedek pápa nagypénteken, az olasz televízió vallási műsorában. (Magyar Kurír)
Henri Boulad: Le mystère de l’Esprit (A Lélek misztériuma) Az Atyáról beszélni annyi, mint a teremtésre hivatkozni. A Fiúról beszélni, annyi, mint a megtestesülésre hivatkozni. A Lélekről beszélni annyi, mint hivatkozni megistenülésünkre, ami Krisztusnak ezzel a kiterjesztett testével, az
3 Egyházzal való egyesülésünk által történik. Olyannyira, hogy az Ószövetséget az Atya, az Újszövetséget a Fiú, az Egyház történetét a Lélek evangéliumának nevezhetjük. Nem szabad túlságosan erőltetni a dolgokat, mert tudjuk, hogy a teljes Szentháromság működik mindháromban. Mégis, az egyházatyákkal együtt, ennek vagy annak a személynek bizonyos prioritását láthatjuk az emberiség története három nagy lépésében. A Lélek tehát az Egyház és a történelem centrumában van. De ki is a Szentlélek? Amikor az Atyáról beszélünk, viszonylag könnyen láthatjuk azt, amit ez a szó jelöl. Anélkül, hogy nagy fehér szakállal képzelnénk el, nagyobb nehézség nélkül felfoghatjuk „fizionomiáját.” A Biblia elbeszélései mutatják, hogyan munkálkodik a teremtésben és a szövetség népének történetében. Hogy ki a Fiú, azt tudjuk a négy evangéliumból és Pál leveleiből, amelyek élő és konkrét képet adnak Jézusról. De a Lélek? Tudjuk, hogy a Szentháromságban a „kötelék” az Atya és a Fiú között. Tudjuk, hogy a világ kezdetén ő lebegett a vizek fölött, és különleges módon közreműködött az ember teremtésénél. Tudjuk, hogy galamb alakjában megjelent Jézus megkeresztelkedésekor, felhő formájában az Úr színeváltozásakor és lángnyelvek alakjában Pünkösdkor. Jézus Paraklétosznak, vigasztalónak vagy védőügyvédnek hívta és beszélt bennünk lakásáról. De „identitásáról” mindez nem sokat mond nekünk. Miért annyira titokzatos hát a Lélek? Először, mert a közvetítő sajátossága, hogy eltűnjék és elhalványuljon azok mögött, akiket összeköt. Ez a szerepe a Léleknek a Szentháromságban és az Egyházban: – láthatatlan kötelék, annál
erősebb, minél kevésbé látható; – titkos energia, amely az ellentétes pólusokat vonzza, és egyesülésre készteti; – élet, aki a test számtalan sejtjéből harmonikus egységet formál. Bár mindenütt jelen van a fában vagy a testben, az élet nem jelenik meg, nem látható. Ő az, aki annál titkosabb, minél megközelíthetetlenebb. Miért csodálkozunk tehát, hogy az Egyház élete és Lelke oly titokzatos?
Ha a Lélek kisiklik képzeletünk és értelmünk fogásából, ez nem azért van, mert távol, hanem mert közel, egészen közel van, mert a bőrünkhöz tapad. Ábrázolhatatlan, kifejezhetetlen, mélyünkből beszél, de csak az értheti meg, aki tud csendet teremteni magában, és finomítja a lelkét. Titka az intimitásnak, nem a távolságnak vagy a távollétnek, maga a diszkréció. Egy másik ok, ami a Lelket kevéssé érthetővé teszi, az, hogy „korszaka” nem lezárt. Amennyire a történelem úton van, a Lélek működik, hogy a mérhetetlen emberi tésztát megkelessze teljes beéréséig. „Az egész teremtés sóhajtozik várva Isten fiainak megnyilvánulását” (Róm 8,19-22). Nos, ez a megnyilvánulás éppen annyira a miénk, mint a Léleké, aki azt realizálja. Minél jobban kibontakoztatja rejtett képességeit az emberiség, annál inkább hozzájárul a Lélek megnyilvánulásához. Amikor eljön a teljesség, és üt a parúzia órája, a Lélek majd felragyog teljes tün-
döklésében és erejében. Az emberiség története tehát egy nagyon igaz, de nagyon szimbolikus és jelképes értelemben „a Lélek lassú és progresszív megtestesülése”. Amíg ez a megtestesülés nem teljesül be, a Lélek titokzatos és rejtett marad. Számunkra megismerésének legjobb módja, ha nem akarjuk áttörni titkát, hanem minden erőnkkel elősegíteni „megtestesülését” körülöttünk és bennünk. A Léleknek, az Egyház és a világ központjának, a mi legbensőbb énünk központjává kell válnia, iránytűnek, amit minden körülmények között figyelembe veszünk. Az Egyház és a világ Lelke (Ame), a Lélek (Esprit) segít minket abban, hogy építsük a „szeretet civilizációját”, ami nem más mint az Isten országa a földön. Az epiklézis Amint Krisztus fizikai teste Mária méhében a Lélek hatására formálódott, Krisztus eucharisztikus teste az oltáron ugyanezen Lélek hatására jelenik meg. Amint Krisztus misztikus teste az utolsó vacsora termében a Szentlélek leszállásával formálódott, Krisztus eucharisztikus teste a szentmisében ugyanezen Lélek közreműködésével jön létre. Minden dolog magán viseli a Lélek pecsétjét, és meg van jelölve általa. A legtávolabbi kezdetek óta itt van, lebegve az ősvizek felett, áthatolva az ember testének agyagán. A szent történet egész folyamán kifejeződik a bölcsek és próféták révén. Az Újszövetség küszöbén újra megtaláljuk, „árnyékával borítva” Mária legtisztább méhét, újból lebegve a Jordán vize fölött. A Kálvárián is ott van, amikor Jézus „visszaadja a Lelket”, és Atyja kezébe helyezi. A teremben robban, és meghódítja a tanítványokat, hogy új emberekké tegye őket. Azóta nem szűnik meg
4 építeni Egyházát, amelyben működik és tevékenykedik. A Léleknek ezt a jelenlétét, amely igazolódik a szent történet összes döntő mozzanatában, újra megtaláljuk minden Eucharisztiaünneplés szívében. Minden anaforában (misekánon) a világot teremtő és népét gondozó Atya és a földi küldetését a fogantatástól a mennybemenetelig beteljesítő Fiú említése után mindig szó van az éltető Lélekről, aki Pünkösdtől kezdve folytatja az Atya és a Fiú megkezdett munkáját. Így az üdvösség története három jól megkülönböztethető időben bontakozik ki: az Atya ideje az Ószövetségben, a Fiú ideje az Újszövetségben, a Lélek ideje az Egyház történetében és a világban. Kell, hogy az Eucharisztiában, az üdvösség szentségében is megtalálja e három idő a folytatását. Az eucharisztikus áldozat nem lenne teljes a harmadik idő nélkül. Ezért kell megerősítenünk, hogy az epiklézis lényeges momentuma a szentmisének. Mintegy a pecsétje és beteljesülése. Azt jelenti ez, hogy epiklézis nélkül a konszekráció nem érvényes? Erre ezt kell válaszolni: a konszekráció nem egy mágikus aktus, amint sokan elképzelik, és egy bizonyos teológia évszázadokon át elénk adta. Egy egésznek a része, benne van egy folyamatban, amelynek koronája az epiklézis. Ha a konszekráció szavai önmagukban elégségesek ahhoz, hogy megvalósítsák azt, amit transzszubsztanciációnak nevezünk, csak azért van így, mert a Lélek már közbeavatkozott, anélkül, hogy említtetett volna. Az epiklézissel a konszekráció megkapja teljes verbális kifejezését, teljes liturgikus kinyilvánítását. Hogy jobban megvilágítsuk a dolgokat, hivatkozzunk Krisztus áldozatára, amelynek a szentmise
az emlékezete. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, minden „beteljesült”, és a Pünkösd már, amikor Jézus visszaadta a Lelkét. Ezt a kifejezést erős és betűszerinti értelemben kell venni, mint mindazt, amit Szent János írt. Teljesen igaznak mondhatjuk tehát, hogy Nagypéntek óta a Lélek már terjed, hogy az Egyház már megszületett Krisztus átszúrt oldalából – ahogy az egyházatyák mindig is értették. Az igazi Pünkösd nem ötven nappal Húsvét után volt, hanem Jézus kereszthalálának pillanatában. A másik Pünkösd az utolsó vacsora termében csak a kinyilvánítása, időbeli kifejezése, történelmi megnyilvánulása.
bontakozása egy momentumnak, amely ontológiailag egy és szubsztanciálisan oszthatatlan? Amint elfogadjuk ennek a kibontakozásnak a megvalósulását, meg kell adni neki teljes dimenzióit, különböző komponenseinek harmonikus megnyilvánulásában. E komponensek egyike az epiklézis. Elhagyása vagy félreismerése megcsonkítaná a liturgiát.
Ugyanezt mondhatjuk Nagypéntekhez való viszonyukban a feltámadásról és a mennybemenetelről is. A jobb latorhoz szóló szavai szerint – „ma velem leszel a paradicsomban” – Jézus feltámadt és „felment a mennybe” halála pillanatában. De a két eseménynek két kronológiailag különböző aktusban kellett kifejeződnie, hogy megkapják teljes jelentőségüket.
Pünkösd Szeretnék elgondolkodni veletek együtt arról a radikális csodáról, amit Pünkösd jelent. Az apostolok összegyűltek egy helyen, amikor a házat, ahol voltak, hirtelen alapjaiig megrendítette egy hatalmas vihar. Nem ez a csoda, amiről beszélni akarok. Lángnyelvek szálltak le az égből, és az összegyűlt tanítványok fölé helyezkedtek. Különös jelenség, nemde? De nem ez itt a csoda. Analfabéták mindenféle idegen nyelveken szólaltak meg: görög, latin, arab, perzsa, krétai stb. nyelven. Közületek azok, akik megkísérelték megérteni az arab nyelvet, tudják mit jelent ez. És íme, ezek a járatlan emberek kevesebb mint egy perc alatt végül is birtokolják az arabot is. Valóban csodáról lehet beszélni. De nem erre gondolok.
Mindez lehetséges a számunkra azért, hogy jobban megértsük az epiklézis értelmét, amely bennfoglaltan jelen van már a konszekrációban, mert nélküle ez nem történhetett volna meg. A Lélek tehát a konszekráció belsejében van, amelynek főszereplője. Mivel azonban nem tudunk mindent egyszerre elmondani, szerepe egy szétválasztott és elkülönített rítusban nyilvánul meg. Ez a rítus semmit sem változtat a beteljesített áldozaton; nyilvánvalóvá teszi azt, ami már megtörtént. Ne következtessünk azonban ebből arra, hogy ez a megnyilvánulás másodlagos, és csak egy jelentéktelen epifenoment képez. Egy ilyen felfogás félreismerné a liturgia igazi jellegét. Valójában mi a liturgia, ha nem idő- és térbeli ki-
Most látjuk, miért helyezik a hangsúlyt a keletiek az epiklézisre, a latinok a konszekrációra. Kinek van igaza? Jogilag a nyugatiaknak, liturgiailag a keletieknek, akik megadják a Léleknek azt a helyet, ami megilleti az Eucharisztiában.
Hát akkor mire? A csoda, amiről beszélni akarok, az a radikális változás, ami végbement ezekben a bágyadt, félénk, gyáva, bátortalan, korlátolt emberekben, akik hirtelen belevetik magukat a történelem által ismert egyik legkülönlegesebb kalandba. Ezt a radikális átalakulást mondják „megtérésnek”. És egy ilyen megtérésre hívlak meg ma ti-
5 teket. Engem megtéríteni? Minek engem megtéríteni? Mire engem megtéríteni? Nem vagyok jó keresztény? Rendszeresen járok misére, elvégzem imáimat, teljesítem kötelességeimet, megtartom a parancsolatokat. Miben van szükségem megtérésre? Jó kereszténynek lenni csak egy hosszú út legelejét, az evangéliumi minimum minimumát jelenti. A parancsok teljesítése azt jelenti, hogy az Ószövetségben való veszteglésre ítéljük magunkat, hogy jó lelkiismerettel követjük a gazdag ifjút, akinek egyetlen gondja volt megmenteni a lelkét, és megnyerni magának az eget. Az apostolok is rendes emberek voltak, mielőtt a Lélek leszállt rájuk. Mindent elhagytak, hogy kövessék Jézust: házat, falut, családot, foglalkozást. De mindez csak kezdet volt, bevezetés, előkészület. Tovább kellett menniük, sokkal tovább, a szentségig, a hősiességig, a teljes átadásig. Többé nem arról volt szó, hogy megmentsék saját lelküket, hanem, hogy megmentsenek másokat, megmentsék a világot. Ez a megtérés. Egy ugrással átlépni a parancsolatok küszöbét, hogy a szentség és a szeretet küszöbe elé álljanak. Nem önmagukért élni, hanem másokért. Nemcsak önmagukért, hanem mindenkiért felelősséget vállalni. „Senki sem él önmagáért, és senki sem hal meg önmagáért”, mondja nekünk Szent Pál. Egy fa ága vagyok. Az élet, amelyet kapok, nem tőlem van, nem értem van. Az élet másokért van, az engem folytató ágakért és a levelekért. Nem csak befogadni kell az életet, hanem átalakítani. Megőrizni a nedvet annyi, mint akadályozni a nedvet, ezzel megszűnni és a „kegyelem csatornájává” lenni mások számára. Ha nem nyílok meg befogadni és adakozni, sok ág elszárad, sok levél elhervad.
Senki sem sziget. Senki sem igényelheti, hogy élete csak őrá tartozzék. Senki sem él izoláltan, úgy, hogy csak őt érinti az, ami, az, amit tesz. Legintimebb gondolataim és legszemélyesebb választásaim az egész világot érintik. Életem és tevékenységem az egész világot érinti. Elfogadásaim és visszautasításaim az egész világot érintik. „Minden lélek, aki felemelkedik, felemeli a világot, minden lélek, aki lesüllyed, lesüllyeszti a világot” (Elisabeth Lesueur).
másokért, életté a te királyi országodért! Jöjj, és tégy minket új létezőkké, új teremtményekké! Jöjj, és Szereteted tüzével lobbants lángra minket! Küldd el Lelkedet, és új teremtménnyé leszünk, és meg fog újulni tőle a világ arca! Le mystère de l’Être (Éditions Jésuites, 2005) a Lét titka című kötetből fordította: Sz. L.
„Hogy Isten legyen minden mindenben” Gondolatok Teilhard születésének 130. évfordulója alkalmából
Ez az, amit az apostolok hirtelen realizáltak Pünkösd napján. És ezt kell nekünk ma megérteni. Ne mondjátok: „nem végeztem teológiát, csak egy kis alkalmazott vagyok, csak egyszerű háziasszony vagyok, egy egészen fiatal diák vagyok.” Nem fontos, mi vagy, az számít, amivé leszel. Az elvégzett tanulmányok kevéssé fontosak. Az életed minősége számít. Az idő, ami rendelkezésedre áll, kevéssé fontos. A belévetett szeretet intenzitása számít. Az apostoloknak nem volt teológiai doktorátusuk. Többségük még olvasni sem tudott. Kétségtelenül azért választotta ki őket az Úr, hogy „egyikük se dicsőítse meg magát”, hogy senki se képzelje magáról, hogy valami vagy valaki. Jöjj, Szentlélek, és tégy bennünket „jó keresztényeket” apostolaiddá és szentjeiddé! Jöjj, és tedd életünket életté
Pierre Teilhard de Chardin 1881. május 1-én született KözépFranciaországban, és 1955. április 10-én, Húsvétvasárnap hunyt el New Yorkban. Jezsuita szerzetes és kitűnő geológus-paleontológus volt, a francia Académie des Sciences levelező tagja. Négy évet töltött az első Világháború lövészárkaiban, mint szanitéc tizedes, és eközben megszülettek krisztocentrikus világképének alapvető tézisei. Megkapta a Vitézi Érmet, és a Becsületrend Lovagjává avatták. Életének jelentős részét száműzetésben töltötte. A katolikus értelmiségi ideális képviselője volt, akiben teljes összhangban, nem összekeverve és nem szétválasztva, hanem egymást kiegészítve valósult meg a természettudományos és szerzetesi tevékenység. Amikor kétezer évvel ezelőtt az Újszövetség írásai megfogalmazódtak, a világkép sztatikus és mechanikus volt, mai világképünk viszont dinamikus és organikus. Teilhard életének legfontosabb élménye a fejlődés megtapasztalása volt a mindenségben. A két világszemlélet között ellentét feszül, és
6 Teilhard tevékenységének legfőbb célja ennek a feszültségnek a feloldása volt, mert nem élhetünk szkizofrén állapotban. Az utolsó másfélszáz év felfedezései kétségtelenné tették, hogy a mindenségben minden mindennel kölcsönhatásban van (organikus kép). Életünk függ attól, hogy Földünk melyik galaxisban van a sok milliárd közül. A fejlődés térben és időben végbemenő változásai a számunkra átlátható időperiódusban (eddig 13 és fél milliárd év) a nagyon egyszerűtől a nagyon bonyolult felé mutatnak (dinamikus kép), és úgy kapcsolódnak össze, hogy a mindenségben megjelent az ember (antropikus elv). Az Univerzum legfontosabb ténye, hogy megszületett a názáreti Jézus, akiben az Atya akaratából és a Lélek közreműködésével az örök Ige magára öltötte az emberi természetet. Jézus Krisztus annyira szervesen van beleszőve a kozmoszba, hogy génállománya több mint 99%-ban azonos bármelyik embertársunkéval, tehát mindnyájan biológiailag is (nemcsak metafizikailag) távoli (unoka)testvérei vagyunk. Krisztus azonban nemcsak eleme az univerzumnak, hanem központja is. Minden Krisztusért és Krisztus által van, minden Krisztusban van, és mindenben Krisztus van. Vagyis az Univerzum „Isteni Miliő.” A fejlődés magasabb síkon folytatódik. A történelem tanúsága szerint Jézus Krisztus Egyházat alapított. Mi, a Krisztusban megkeresztelt emberek Benne élünk, mozgunk és vagyunk, mint a szentek közösségének tagjai. Az Isteni Miliőben azonban logikai és ontológiai kapcsolatban vagyunk minden „jóakaratú unokatestvérrel”, sőt minden létezővel (gubbiói) farkas testvér, Nap fivér… is. De ebben a világképben fellép a rossz is. A fejlődő világegyetem-
ben részleges, kevésbé tökéletes létezők mindenhol megjelenhetnek, és egymással konfliktusba kerülhetnek igen változatos formákban: katasztrófális „véletlenekben”, biológiai szenvedésekben és emberi bűnökben. Az ember és a kozmosz – amely szintén „sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását” – megváltására szeretetből Krisztus vállalkozott úgy, hogy ő is alávetette magát a szenvedésnek és a halálnak, vagyis a teremtmények sorsának. Ez a világkép – nem kifejtetten, hanem bennfoglaltan – megjelent már kétezer évvel ezelőtt Szent Pál apostol leveleiben, amelyeket híveihez írt, akik zömében nem bölcsek vagy tudósok, hanem átlagemberek vagy proletárok voltak. Fontos különbség azonban az, hogy nekünk, mai embereknek sokkal részletesebb fogalmunk van a „mindenről”. A minden az egész teremtett létet jelenti. Jelenti az anyagi világot az elemi részektől a csillagrendszerekig, az életet az első sejtektől az emlősök bonyolult agyáig, az emberi szellem világát az első emberpártól a galaktikus kultúráig, sőt az angyali szellemeket is. Jelenti az Egyház rendkívül gazdag természetfölötti életét. Jelenti továbbá azt a mérhetetlen szenvedést az élővilágban, és azt a tengernyi bűnt az emberi lélekben, amit a kozmikus és emberi történelem folyama magával hord. És jelenti az én parányi létemet is a Teremtő és a teremtmény iránti szeretetemmel, öntudatommal és szabadságommal, imádságommal és munkámmal, aktivitásommal és passzivitásommal, bűneimmel és bánatommal, valamint örök üdvösségem reményével. A mindenség léte áramlik az Alfától az Ómega felé, miközben gazdagodik és beteljesedik, a mindenségnek tehát nemcsak oka, hanem célja is van. Ezt a természettudomány számos ténye mutatja,
de bizonyítani nem tudja, mert metafizikát nem lehet fizikával bizonyítani. A két terület között hidat csak a hit verhet, amelyet azonban mindenki megkaphat. Teilhard lenyűgöző rendszere katolikus és következetes: átfogja a teljes valóságot egész gazdagságában. Érthető, hogy az ateista-agnosztikus tudomány harcol ellene, de érthetetlen, hogy a teológusok is alig ismerik el. Írásait nem könnyű olvasni, mert fogalmi rendszere és stílusa bonyolult, pedig valójában csak az Egyház kétezer éves hitét írta át modern karakterekre. Őt tehát nem kritizálni vagy elhallgatni, hanem helyenként korrigálni, nem elsősorban olvasni, hanem élni kell. Aki átelmélkedte vízióját, és megpróbál ennek megfelelően élni, az előtt varázslatos változatosságban egy csodálatosan egységes világ tárul fel, vagyis meglepő szépségben ragyog fel a kozmikus rend. A Teremtés tanúskodik Teremtője tudásáról és hatalmáról! Az ember nem tehet mást, mint hogy egész létével hódol az Úr és Király előtt – aki szeretetből meghalt érte! Az Eucharisztiában vele egyesülünk. Szent Pál parafrázisával szólva: Minden a tiétek: gyűjtsétek tehát magatokba a kozmosz minden igazságát, jóságát és szépségét; Ti Krisztuséi vagytok: adjátok át tehát magatokat Krisztusnak; Krisztus pedig az Istené: a Szentháromság szeretetközösségében. Így lesz Isten minden mindenben. Elegendő (legalább 10) érdeklődő esetén ősszel Teilhardszeminárium indulna, amelyen ezt a világképet részletesen megbeszélhetnénk. Jelentkezni lehet
[email protected] címen 2011. szeptember 15-ig. Szabó László professor emeritus
7
V ISSZATEKINTİ Beszámoló a nagyböjti lelkigyakorlatról A tavalyi évhez hasonlóan idén is Tihanyban volt a Lelkészség nagyböjti lelkigyakorlata március 11–13. között. Az örvendetesen magas, 44 fős létszám miatt az apátság zarándokháza mellett kiegészítő szállásra („Művésztelep”) is szükség volt, ahová nyolc fiú kvártélyoztatott el. A lelkigyakorlat témája a Család évéhez kapcsolódott. Péntek este a hagyománnyá nemesedett szentségimádással és szilenciummal kapcsolhattuk ki a nagyvárosi élet bábeli káoszát. Szombat délelőtt Egri Laci elmélkedése indította el a napot, aki a család szerepéről beszélt egyházi relációban. Kiemelte, hogy a Család éve eszmei hátterét az éppen harminc esztendeje kiadott Familiaris Consortio apostoli buzdítás adja. A pápai dokumentum aktualitását, társadalmi szerepét és jelentőségét érzékletesen mutatta be diakónusunk. Ezután kezdődtek a kiscsoportos beszélgetések, amelyek beosztása a lelkigyakorlat agilis szervezője Forián-Szabó Anna révén igen szerencsésen történt. Az ifjú házasok (összesen 4 pár volt) pl. egy csoportba kerültek, beszélgetéseik sikerét és jó hangulatát rendszeresen manifesztálódó késéseik jelezték. Szentmise, majd az ebéd után a már szintén hagyományosnak mondható délutáni szieszta következett, amely sétával, illetve egy lelkes MKK-s csapat part menti gitározásával telt. Ezután került sor Pákozdi atya előadására, aki harmincévnyi áldozópapi hivatásának a családra vonatkozó tapasztalatairól beszélt. Bár sokszor mókás történetek is felszínre kerültek (pl. volt olyan család, ahol szabálysze-
rűen produkáltatták a gyereket a pap előtt, imádkoztatták), mégis előadásának fő gondolata az volt, hogy szerencsés, ha a keresztény értékek tárgyi (pl. egy kisebb házi oltár, vagy sarok), és szellemi formában (közös ima) is megjelennek az otthonokban. Kiemelte, hogy a pap számára is nagyon fontosak a házszentelési, családlátogatási alkalmak, mert ő is jól érzi magát a családban.
sét követő ebéd után hazaindultunk. Aki még nem volt Tihanyban lelkigyakorlaton, lehetőségei szerint egyszer vegyen részt hasonló alkalmon, mert a genius loci valóban különleges kegyelmeket adhat a lelki megújuláshoz és feltöltődéshez! Ligeti Dávid & Tarsoly András
Szenvedésbıl föltámadásra
Vacsora előtt újabb kiscsoportos beszélgetésre került sor, amely leginkább a hűség témájára koncentrált. Étkezés után Korzenszky Richárd OSB atya vetített képes előadása következett a Szentföldről, majd Tihanyról: a most építés alatt álló fogadóközpont révén olyan szögekből (pl. egy daru tetejéről) volt alkalma a félszigetet fényképezni, amely valóban különleges élményt nyújtott. A már szintén tradicionálisnak mondható András király sírjának megtekintése, majd a vaksötét kriptában történő elmélkedés után keresztutat tartottunk. A mécsesek gyújtását az erős szél megakadályozta, valamint felbukkant egy kóbor kutya is, lelkesen csaholva végig a 14 stációt. Ez többek számára megnehezítette a keresztútra való ráhangolódást, különösen akkor, amikor az eb a csoport közepén négy lábát kinyújtva elterpeszkedett. István atya egy olyan keresztútelmélkedést választott, amelyben Jézus egyes szám első személyben beszél a stációk alatti tapasztalatairól és gondolatairól. Vasárnap délelőtt a lelkigyakorlat tapasztalatairól beszélgettünk, majd a szentmi-
„Karamellizálódott” lenszövet, karizmatikus arc, megdöbbentő kép a Pray-kódexből, pollinológián, hematológián, antropológián, és tucatnyi más tudományterületen végzett kutatás, fotográfiai negatív, radiokarbon kormeghatározás… Talán már az is sejtheti, miről is számolok be, aki nem volt ott. A torinói lepelről tartott előadást egy csütörtöki közin (március 31-én) Dr. Pályi Gyula, a Modena-i és Reggio Emilia-i Egyetem kémia professzora. Az előadást nagy érdeklődéssel hallgattuk végig. Engem is erősen elgondolkodtatott. Talán életemben először gondoltam valóban végig keresztény hitünk egyik alappillérét, a feltámadást. Az ember hajlamos arra, hogy elfogadjon dolgokat átgondolás nélkül. Elfogadja, és nem gondolja végig, hiszen így nevelték fel. De amikor a kézzel fogható bizonyíték is az ember elé kerül, akkor döbben csak rá az igazságra. Valahogy így éreztem magam én is azon a csütörtök este. A lepel vizsgálatairól eddig vajmi keveset tudtam, ezért nem tudtam hova tenni magamban. Most már képet kaptam róla. És meg kell mondanom, nem a szkeptikusok táborát erősítem. Még a sokak számára kételyt ébresztő radiokarbon kormeghatározás sem
8 bizonytalanít el. Hiszen ezen kívül minden egybevág. S bár a „kirakós játéknak” jó pár darabja hiányzik, azért látható a kép.
Akiket egy nagyobb szerelem megérintett
Ami igazán tetszett Pályi Gyula professzor előadásában, hogy tényeket hallottunk. Bár egyes érvei (például az arc lenyomatának karizmatikussága) személyes meggyőződésén alapult, nem ezen volt a hangsúly. Hanem a tényeken. És a tények magukért beszélnek. Szinte elképzelhetetlen az, hogy a leplet érdekből készítették. A XIII. században nem volt meg a megfelelő technika arra, hogy gondolkodóba ejtsék a mai tudósokat. Hiszen mit tudhattak azok a fotográfiai negatívról, vagy a pollenek változatos alakjairól mikroszkóp hiányában? Azt gondolom, a kérdésnek kétféle megközelítése van. A keresztény ember, mivel nem áll módjában kételkedni, igaznak véli a leplet. A nem hívők viszont abból indulnak ki, hogy feltámadás nincs, ezért ez a kegytárgy csak hamisítvány lehet. És azt hiszem, ezért érvek ezrei is feleslegesek lennének a mai felvilágosult, modern ember számára. De a kérdés több annál, hogy vajon Jézusé volte a lepel, vagy sem. A lepel keletkezésének módja sokkal izgalmasabb. És erre a szkeptikusok soha nem fognak választ találni. A keresztény ember számára a lepel azonban okot ad a reményre. Nem is keveset. Nyilvánvaló, hogy lesznek még további vizsgálatok, lesz még kormeghatározás. Bizonyára hallunk még a halotti lepelről, ugyanis nem hiszem, hogy Jézus nem szánt szándékkal hagyta ránk legnagyobb ereklyéjét.
Május 16-án, a hétfő esti hittan keretében megtekintettük az „Istenek és emberek” (Des hommes et des dieux) című francia filmet, Xavier Beauvois alkotását, amelynek tavaly Franciaországban óriási szakmai- és közönségsikere volt. A Cannes-i fesztiválon elnyerte a Nagydíjat és a keresztény filmes közösség díját, az Ökumenikus Díjat. A kritikai- és fesztiválsikereken kívül a film a vetítőtermekben is aratott: több millióan látták, és négy hétig vezette a nézettségi listát is. A közelmúltban Magyarországon is bemutatott filmről itthon is áradoznak a kritikusok. „A filmkészítés magasiskolája” – így a Magyar Narancs című hetilap. „Igazi katarzist” élt át az origo.hu kritikusa, számára „megindító élmény [volt] látni a szerzetesekben dúló harcot emberi gyarlóságuk és az Istennek fogadott hűségük között”. Az Index újságírója szerint a mozi az alábbi hitbéli kérdésekre keresi a választ: „Mennyire hívő az ember, ha éppen a saját életéről van szó? Mit jelent a vallás, mit a közösség és mit a személyes felelősség?”
Hegedűs János (MKK-drapp) (Pályi Gyula nem rég megjelent könyve: A torinói lepel kapható a Szent István Társulat boltjaiban 2.600.- Ft-ért)
(Megrendítő filmélmény)
A film igaz történetet örökít meg: a kilencvenes évek derekán az Atlasz-hegységben, az algériai Tibhirine-ben él – jó kapcsolatot ápolva a helyi muszlimokkal – egy kis francia cisztercita közösség. A békés szerzetesi életet azonban fenekestül felforgatják az
iszlám szélsőségesek, akik folyamatos nyomás alá helyezik a kolostor tagjait. A szerzetesek azonban szembenéznek a halálos fenyegetésekkel, és – részben a helybéliekkel való jó viszony, valamint az őket övező tisztelet miatt – a biztonsági szempontok ellenére sem cserélik fel algériai kolostorukat békés francia közösségre. Így azután az sem éri meglepetésként őket, hogy egy márciusi éjszakán a Fegyveres Iszlamista Csoport (GIA) elnevezésű szélsőséges gerillaszervezet behatol kolostorukba, és elhurcol hét szerzetest. A hegyek közé viszik őket, és – ez már a film elbeszélésén túli valóság – két hónapig rabságban tartják, majd barbár kegyetlenséggel végeznek velük. Levágott fejüket az algériai hatóságok találják meg, testük nyughelye a mai napig ismeretlen. Az ügy még mindig vihart kavar Franciaországban: tavalyelőtt Nicolas Sarkozy elnök – az algériai kormányzat hangos nemtetszésétől kísérve – bejelentette, újranyitná az ügy aktáit, hogy egyszer s mindenkorra kiderüljön, ki felelős a gyilkosságokért. Felmerült ugyanis, hogy esetleg algériai kormánykatonák hajtották végre a lefejezést, hogy a francia közvéleményt a GIA ellen hergeljék. A mű Franciaországi sikere annak is köszönhető, hogy a cisztercita szerzetesek története magába sűríti az elmúlt ötven évnek az arab világgal kapcsolatos összes ellentmondását. Algéria Franciaország egyik legrégebbi ex-gyarmata, mely gyarmattartójától csak az 1954 és 1962 közötti háború után tudott megszabadulni. A két ország szoros kulturális, politikai és migrációs kapcsolata miatt természetes, hogy a francia közvélemény érzékenyen reagál Algéria legkisebb rezdülésére is. A hét szerzetes elhurcolása ráadásul tudatos támadássorozatba illeszkedett bele, melynek egy célja volt: lerombolni
9 az iszlám és a keresztény felekezetek közt fennálló jó viszonyt. Az orani püspökség 1838-as megalapítása óta fennálló algériai katolikus egyház a kilencvenes években ugyanis a tolerancia és a vallások békés egymás mellett élésének egyik zászlóvivője volt. Az iszlám szélsőségesek stratégiájára jellemző, hogy pont ezért támadtak neki engesztelhetetlen dühvel. A ciszterciták elrablása előtt már korábban meggyilkoltak három apácát, és a Tibhirine-i szerzetesek kivégzése után nem sokkal, 1996 augusztus elsején merényletben végeztek Pierre Claverie-vel, Oran katolikus érsekével is. Az iszlám fundamentalizmus ráadásul nem csak múlt, hanem jelen is. Algéria ma is forrong, legutóbb 2007 decemberében történt merénylet Algírban: egy robbantásban 31 ember – köztük 17 ENSZ-alkalmazott – vesztette életét. Ezt a merényletet azonban már nem valami hazai szervezet, hanem a globalizálódó terrorizmus legveszélyesebb szervezete, az AlKaida hajtotta végre. Öszeállította: Gergely Gaby
N OVELLA Napkelte Hajnali derengés, hajszálvékony sarlójú holddal. Két fiú. Az utcákat róják. Boldogok. A tegnap este eseményei örömöt fogantak bennük. Erről tanakodnak. Egyszer csak a vasútállomásra érnek. Leülnek egy padra. Eldübörög egy tehervonat. Aztán még egy. Egyikük munkába megy a következő személlyel. Elbúcsúznak, kezet ráznak. A másik egy darabig még integet a vonaton ülő egyiknek, aztán elindul visszafelé az úton, amin jöttek. Hazamegy. Gondolatok ka-
varognak a fejében – jó lenne újra nyugovóra térni. Már ott áll a házuk előtt, amikor örömtelin belehasít: megnézhetné a napkeltét. Kifelé tart a városból. A harmatos út menti gaz kissé hideg lábának, de csak megy előre, fel a dombra. Felér. Széttekint – idejében jött – nem kelt még fel. Ezek a türelem percei, ismeri már őket. A látóhatáron sötétkék dombok magaslanak, felettük sötét felhők, egy kis tiszta ég és ismét felhők. Szürkeség. Egyszer csak elkezd aranyban izzani a felhők szegélye, a távolabbiak alja vörösbe csap. Eleinte csak halványan, majd egyre jobban és jobban, végül annyira, hogy már vakító. Az égen már tombol a vörös és az arany, de a rét még mindig szürkés zöld. És… hopp! Kibukkan az első napsugár a felhők mögül és aranyba borítja az egész tájat: a füvet, a virágokat, a távolabbi fák koronáját, a kétkarú óriásokat, a rájuk csimpaszkodó vezetéket, a réten szökkenő őzikét, a pókot a hálójával és a másik fiút. Ennél szelídebb keltére számított, próbál a nappal farkasszemet nézni. Aztán rájön, ha oldalvást fordítja a fejét, akkor a periférián úgy láthatja a napot, hogy az nem zavarja és közben gyönyörködhet a tájban is. Hírtelen gondol egyet és hátrafordul: jó reggelt int az árnyékának, az visszabiccent és egyszer csak megérti gyermekkora két kedvenc színét: a kéket és a sárgát (a nap színét, ahogy hívta). Gyönyörű. A bearanyozott domb telt kék felhőkkel koccan össze. Elmosolyodik. Visszafordul. Gyönyörködik még egy darabig – tudja már, nem tart soká, a felső felhősáv felé közelít a nap. Issza minden másodpercét. Némán búcsút vesz tőle árnyéka, majd a felhők szélének izzása elhalványul. Útnak ered haza, szívében a napkeltével, ami beara-
nyozta egész napját. Így ragyogott be Krisztus is minket, embereket, amíg köztünk élt és erről a ragyogásról tesz tanúságot egyháza a mai napon keresztül ama napig, míg újra el nem jő dicsőségében. Boldogok, akik nem látták és mégis hisznek! Nagy Dávid
L ELKÉSZSÉGI TANÁCS Talán nem mindenki tudja, hogy a Lelkészség – hasonlóan egy plébániához, ahol egyházközségi tanács működik – lelkészségi tanács segítségével valósítja meg terveit, építi a jövőt, rendezi a különféle szolgálatokat. A lelkészségi tagokat egy évre választjuk. A május 8-i szavazó ülésen a következők kaptak bizalmat, ők lesznek a 2011/12-es tanévben a lelkészségi tanács tagjai: Bakos Károly, Garancsy Máté, Jelencsik Mátyás (lelkészségi titkár), Metz Máté, Szikszay László és a mindenkori MKK-közivezető, akit a napokban újra választanak és akkor lesz ismert a személye. Isten áldását kérjük közösségépítő tevékenységükhöz!
K ÖNYVISMERTETİ A könyvhéten jelent meg Joseph Ratzinger-XVI. Benedek pápa: A názáreti Jézus című könyvének 2. kötete a Szent István Társulatnál. A háromkötetesre tervezett mű második részében Jézus földi életének legdöntőbb időszakát, a nagyheti eseményeket dolgozza fel. Egészen világos, hogy Jézus nem volt zelóta, forradalmár, hanem népének fia, aki azonban tudatában volt messiási küldetésének. Jézus új parancsának igazi újdonsága „nem a morális teljesít-
10 mény magasabbrendűségében áll.” A szeretet parancsa létünk új alapja, amelyet ajándékba kapunk. Az újdonság forrása csak az az ajándék lehet, hogy létünk együttlét Krisztussal, illetve Krisztusban való lét. A könyv elemzi Júdás tettét és Péter tagadását is, ami azt szemlélteti, hogy „saját erőből senki sem elég erős ahhoz, hogy végigjárja az üdvösség útját. Mindenki vétkezett, mindenki rászorul az Úr irgalmára, a Megfeszített szeretetére.” Jézus elítélésében nem átkot lát, hanem megváltást, üdvösséget. Jézus kereszthalálát a szinoptikus evangéliumok kozmikus és liturgikus eseményként értelmezik, a nap elsötétül, a templom függönye kettéhasad, a föld megremeg, halottak támadnak fel. Ám a kozmikus jeleknél fontosabb a hit eseménye: a római százados – a kivégzőosztag parancsnoka – az átélt eseményektől megrendülten Isten Fiának vallja Jézust: „Ez az ember valóban Isten Fia volt.” „A kereszt alatt kezdődik a pogányok egyháza. Az Úr a kereszttől kiindulva az egész világon elterjedt egyház közösségébe gyűjti az embereket. A szenvedő Fiú révén felismerik az igaz Istent” – írja a pápa. A feltámadt Krisztusról, aki a mennybe emelkedett, állítja, hogy mindenütt jelen van, és velünk van, ahogy búcsúzóul megígérte tanítványainak: „íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Hitvallása: „Krisztus az Atyánál nincs messze tőlünk, legfeljebb mi vagyunk messze tőle; de az egymáshoz vezető út szabad. Amiről itt szó van, nem kozmikus vagy földrajzi űrutazás, hanem a szív ’űrutazása’, a magunkba zárkózás dimenziójától a világot átfogó isteni szeretet új dimenziójáig.” – Érdemes átelmélkedni a könyvet, a korábbi első kötettel együtt; a názáreti Jézus titkát Ratzinger pápa teológiai perspektíváján, igehirde-
tésén, imádságos látásmódján keresztül. A magyar fordítást Martos L. Balázs fiatal győri teológiai tanár készítette, igényesen, hozzáértően. P. I.
I MÁDSÁG Boldog II. János Pál pápa közbenjárásáért Boldog II. János Pál pápa, a mennynek ablakából add ránk áldásodat! Áldd meg az egyházat, amelyet annyira szerettél, amelyet szolgáltál és vezettél. Bátran ösztönözted, hogy haladjon előbbre a világ útjain, hogy Jézust vigye el mindenkihez, és mindenkit Őhozzá vezessen. Áldd meg a fiatalokat, akiket szenvedélyesen szerettél. Pártfogold őket, hogy ismét higygyenek a jövőben, hogy ismét feltekintsenek az égre, hogy megtalálják a fényt, amely megvilágítja az élet ösvényeit. Áldd meg a családokat, áldj meg minden családot! Te felhívtad a figyelmet a Sátán támadásaira ez ellen az értékes és nélkülözhetetlen égi láng ellen, amelyet Isten gyújtott meg a földön. II. János Pál pápa, imáiddal oltalmazd a családot! Imádkozz az egész világért, amelyet még mindig feszültségek, háborúk és igazságtalanságok sújtanak. Te úgy kűzdöttél a háború ellen, hogy szorgalmaztad a párbeszédet és elhintetted a szeretet magvait – imádkozz értünk, hogy mi is fáradhatatlanul a béke munkatársai lehessünk. Boldog II. János Pál pápa, a mennynek ablakából eszközöld ki mindnyájunknak Isten áldását. Ámen.
(Angelo Comastri bíborosnak, a pápa vatikánvárosi helynökének írása, Perger Gyula fordítása.)
R ECEPTEK Már nagyon várjuk, hogy friss zöldségek és gyümölcsök kerüljenek a konyhaasztalra, így most ezek közül kínálunk finomságokat. Uborkaleves Három dl natúr joghurtot jól összekeverünk fél liter tejjel és 3 dl jó minőségű száraz borral és beleöntjük egy lábosba. Hozzáadunk egy nagy fej reszelt vöröshagymát, 3 gerezd összezúzott fokhagymát, fél citrom levét, egy kávéskanál cukrot, ízlés szerint sót és frissen őrölt feketeborsot. Jól megmosunk fél kiló uborkát, de nem hámozzuk meg, csak a végeit kell levágni. Az uborkát káposztareszelőn közvetlenül a leves reszeljük, és jól öszszekeverjük a folyadékot. A lábost lefedjük és a hűtőszekrényben jól lehűtjük. Hidegen tálaljuk, és a tányérban néhány szelet uborka karikával díszíthetjük. Remek hűsítő a nyári melegben. Sárgabaracklepény Húsz dkg porcukrot 20 dkg vajjal és 5 tojás sárgájával habosra keverünk, majd felváltva, apró részletekben hozzá adjuk a tojások kemény habbá felvert fehérjét és 20 dkg lisztet. Végül hozzákeverünk három evőkanál rumot. A keveréket előzőleg kivajazott közepes méretű tepsibe öntjük. Fél kiló sárgabarackot meghámozunk (szűrőkanállal egy pillanatra forró vízbe mártjuk, így a barack héja egészben lehúzható), félbevágjuk és kimagozzuk. A fél sárgabarackokat magházukkal lefelé a tepsiben elsimított tésztára fektetjük és meghintjük kevéske szeletelt mandulával. Előmelegített sütőben kb. 180 C fokon megsütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kockára vágva, porcukorral meghintve tálaljuk. Jó főzőcskét! Zakar András
11
VICCES Hajnalban kopognak egy mekkai könyvesbolt ajtaján. A tulajdonos álmosan nyit ajtót. - Mit akar? - Korán van? ******** Az óvónő megkérdi Pistikétől: - Tudod-e, miért kel ki a kiscsirke a tojásból? - Mert fél, hogy őt is megfőzik! ******** Kvíz a televízióban: - Tehát, Ön mindent tud a fociról? - Igen. - Jól van. Akkor árulja el nekünk, hogy hány lyuk van a hálón! ******** Egy srác találkozik az erdőben a jó tündérrel. - Mivel épp jó kedvem van, teljesítem két kívánságodat. - Csak kettőt? Legyen már három, mindig annyi szokott lenni. - Oké, legyen három. Mi a másik kettő? ******** Miben hasonlít a hegyi pásztor és a sziklamászó? Mindkettő marhára vigyáz a hegyen! ******** Szőke nő kifakad a férjének: - Elegem van az egészből! Sosem jössz haza időben, éjszakára is kimaradsz. Megcsalsz fűvel-fával! Most már abban sem vagyok biztos, hogy te vagy a gyerekeink apja! ******** Mit mond az orosz a halálos ágyán?
- Szent Péter vár. ********* ******** - Mi lesz a mackóból, ha kettévágja a vonat? - Mackóalsó és mackófelső!
A doktornő fejcsóválva vizsgálja a beteget: - Maga nem tetszik nekem. - Nem baj, doktornő! Nem is azért jöttem, hogy megkérjem a kezét.
********
*********
Paraszt bácsi nyelvtanból vizsgázik. A következő szavakat kell mondatba foglalnia: mennyi, enynyi, annyi. A bácsi mondata: - El kéne mennyi a disznóknak ennyi annyi!
Egy fiatal pár gyereket vár, és egy tanfolyamon vesznek részt. Az egyik foglalkozáson homokzsákot kötnek a leendő apák hasára, hogy érezzék ők is, milyen a terhesség. Az oktató leejt egy tollat a földre, és kéri a férfit, hogy vegye fel. Erre az megkérdezi: - Úgy csináljam, ahogy a feleségem tenné? - Igen. - Rendben. Drágám, felvennéd nekem azt a tollat? *********
********* Mit jelent egy pár gumicsizma a számítógép előtt? A székely bácsi belépett az internetbe. ********* És végül az időjárás-előrejelzés ma estére: sötét lesz. ********* - Mit mond az öreg kémény? - Megyek ledőlök egy kicsit.. ********* A feleség kérdi a férjétől: - Hova tetted azt, ami az ebédből maradt? - Odaadtam a kutyának. - Megőrültél? - Ne izgulj, ő nem tudja, hogy te főzted! ********* Építkezésen a cigány tolja az üres talicskát a téglakupactól a házig és onnan vissza. A főnök egyszer odalép hozzá és kérdőre vonja: - Hallod-e, minek tologatod azt a talicskát, nincs is benne semmi! - Háde há... főnök, annyi a meló, hogy bepakolni sincs időm!
A Család éve gyermekszemmel 1. Jobban szeretem anyuci testvérét, mint a sajátomat. Anya testvére a nagynéném, az enyém meg senkim! 2. Anya pocijában van egy baba, csak azt nem tudom, hogyan nyelte le. 3. Az anyukákra nem szokás kiabálni, ők hasznosak. 4. Amikor két ember egymásba szeret, és először megpuszilja egymást, rögtön összeesnek és nem is kelnek fel legalább egy órán át, de van, hogy még tovább. 5. A félsziget egy olyan sziget, amit nem fejezetek be teljesen. 6. A nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel. 7. Minél öregebb az ember, annál drágábbak lesznek a fogai.
12 8. A kislányok azért nem tudnak állva pisilni, mert nincs mibe kapaszkodniuk.
21. Osztálytársam nincs megkeresztelve, de azért be van oltva.
ötösök. Fogadjunk, hogy szándékosan csinálja ezt velem!
9. Amikor a nagyinak fájnak a fogai, egyszerűen pohárba teszi őket.
22. Az életbiztosítás egy olyan pénz, amit az kap meg, aki túléli a halálos balesetet.
34. A nagyi elköltözött a túlvilágra. Most már nekem is van valakim külföldön
10. Egyszer olyan beteg voltam, hogy 40 kiló lázam volt.
23. Nem tudom hány éves vagyok, mert ez állandóan változik.
H IRDETÉSEK
11. Nekem már nincsen nagyim, elültettük a temetőben.
24. Nagyon megijedtem, amikor anya megbetegedett. Azt hittem apa fog főzni ránk.
12. Az anyukáknak szintén legelniük kell, hogy tejet tudjanak adni gyereküknek? 13. A svájci teheneket elsősorban csoki gyártáshoz használják fel. 14. Szardínia lakosait szardíniának hívják. 15. Hogy jó legyen, a kórházi nővérkének teljesen sterilnek kell lennie. 16. Az orvosok azt mondják, hogy a halálos betegségek a legrosszabbak. 17. Amikor a kis tesóm született, akkumulátorba kellett tenni. 18. A lepke egy olyan rovar, amely a helikopterek családjából származik.
19. A leghasznosabb állat a disznó. Mindene felhasználható: elejébőlhátuljából hús van, a bőréből cipő, a szőréből kefe, a nevével meg káromkodni lehet! 20. Az állatkert egy szuper hely. Olyan állatokat is lehet látni, amelyek nem is léteznek.
25. Az akvárium egy mini-tenger, ahol a házi halacskák úszkálnak. 26. A gyerektartás a gyerekek fizetése, amikor apa elköltözik otthonról. 27. Az örökbefogadás sokkal jobb lehetőség, mint a szülés. A szülők saját maguk választhatják ki a gyereket, és nem kell mindenáron elfogadniuk azt, amit éppen kapnak. 28. Hol laki a Pápa? A Vákuumban. 29. Minden hal termel ikrát, az oroszok még kaviárt is. 30. A teheneknek nem szabad gyorsan futniuk, hogy ki ne lötyögjön a tejük. 31. A férfiak nálunk csak egy nővel házasodhatnak. Ezt úgy hívják, hogy monotónia. 32. Nem értem miért haragszik annyira anya, hogy összetörtem a vázát. Úgyis már öreg volt és meg kínai, nem is a miénk! 33. A nővérem már megint kitűnővel fejezte be az osztályt, csupa
1. Az idei tanévet lezáró ünnepélyes Te Deum június 19-én, vasárnap lesz 19 órakor. – Az utolsó vasárnapi misénk június 26án, a hétköznapi 29-én, szerdán reggel lesz. (A következő tanév első miséje: szept. 4-én, vasárnap lesz. 2. Július 2-án 15 órai kezdettel a MSzT-ban tartja nászmisés esküvőjét Kiss Gergő és Madocsai Kinga. 3. Az MKK nyári nagy tábora Balatonedericsen lesz július 4-10 között. 4. Július 16-án 16.30-kor lesz Stolczenberger Róbert és Varga Eszter nászmisés esküvője a móri kapucinus templomban. 5. Július 31-én, 17 órakor kezdődik Végh Zoltán és Aradi Borbála nászmisés esküvője a debreceni Megtestesülés Plébániatemplomban. 6. Augusztus 13-án 14.30-kor lesz a MSzT-ban Erős Tamás és Kalmár Lúcia nászmisés esküvője. 7. Augusztus 27-én 15 órakor a budafoki Főplébániatemplomban tartja nászmisés esküvőjét Radics László és Börzsönyi Eszter. 8. A Keresztény Gólyatábor Esztergomban lesz augusztus 22-26 között. Jelentkezni, regisztrálni lehet: www.egylelk.com – gólyatábor.
Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő: Jelencsik Mátyás lelkészségi titkár Köszönjük: Angelo Comastri bíboros, Gergely Gaby, Hegedűs János, Henri Boulad SJ, Ligeti Dávid, Nagy Dávid, Perger Gyula, P. I., Szabó László Dr., Tarsoly András, Zakar András Dr., és a Magyar Kurír hozzájárulását! A képek: Szent Péter főapostol (egy a 13. század második feléből való salzburgi Lectionariumból); az esztergomi főszékesegyház, a győri székesegyház, a pannonhalmi bazilika és a pozsonyi székesegyház (metszetek). Minden olvasónknak napfényes, nyugodt, kikapcsolódást jelentő nyári szünidőt kívánunk! A Lelkészség címe: 1117 Bp., Magyar Tudósok krt. 1. Tel/fax: 203-1734,
[email protected], www.egylelk.com
