az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112. §-ban biztosított jogkörében a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Zrt. (a műsorszolgáltatás állandó megnevezése: Sláger Rádió; 1011 Budapest, Fő utca 14-18. VI. em.) műsorszolgáltatóval (a továbbiakban: Műsorszolgáltató) szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató 2008. november 12-én, 13-án, 21-én, 25-én és 27-én naponta egy (1) alkalommal, azaz összesen öt (5) esetben megsértette az Rttv. 16. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. A törvénysértések miatt a Testület az Rttv. 112. § (1) bekezdésének d) pontja alapján érvényesíti a Műsorszolgáltatási Szerződés 8.2.2.9 pontjában meghatározott összegű kötbért, azaz kötelezi a Műsorszolgáltatót 2.892. 855,- Ft, azaz kettőmilliónyolcszázkilencvenkettőezer-nyolcszázötvenöt forint összegű kötbér megfizetésére. A kiszabott kötbért az ORTT MNB 10032000-01400843-00000000 számú számlájára kell nyolc napon belül megfizetni. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel.
Indokolás A Testület az Rttv. 41. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti felhatalmazás alapján, a 2826/2007. (XII. 12.) számú ORTT határozatban foglaltaknak megfelelően hatósági ellenőrzés keretében hivatalból vizsgálta a Műsorszolgáltató műsorszolgáltatását (Sláger Rádió), és a következőket tapasztalta.
1. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a Műsorszolgáltató 2008. november 12-én a 07:29:00-08:28:59 óra közötti műsorórában 12 perc 32 másodperc időtartamban sugárzott reklámot. (E megállapítással kapcsolatban az alábbi táblázat tartalmaz információt.)
csatorna Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió
dátum és szpot kezdete 2008. 11. 12. 7:29:00 2008. 11. 12. 7:29:20
dátum és szpot vége 2008. 11. 12. 7:29:20 2008. 11. 12. 7:29:37
2008. 11. 12. 7:29:37 2008. 11. 12. 7:30:04 2008. 11. 12. 7:30:26 2008. 11. 12. 7:30:46 2008. 11. 12. 7:31:09 2008. 11. 12. 7:31:31 2008. 11. 12. 7:31:51 2008. 11. 12. 7:47:58 2008. 11. 12. 7:48:18 2008. 11. 12. 7:48:49 2008. 11. 12. 7:49:10 2008. 11. 12. 7:49:39 2008. 11. 12. 7:49:59 2008. 11. 12. 7:50:20 2008. 11. 12. 7:50:39 2008. 11. 12. 7:57:41 2008. 11. 12. 7:58:12 2008. 11. 12. 7:58:42 2008. 11. 12. 7:59:05 2008. 11. 12. 7:59:24 2008. 11. 12. 7:59:46 2008. 11. 12. 8:00:08 2008. 11. 12. 8:00:38 2008. 11. 12. 8:25:53 2008. 11. 12. 8:26:14 2008. 11. 12. 8:26:34 2008. 11. 12. 8:27:03
2008. 11. 12. 7:30:04 2008. 11. 12. 7:30:26 2008. 11.12. 7:30:46 2008. 11. 12. 7:31:09 2008. 11. 12. 7:31:31 2008. 11. 12. 7:31:51 2008. 11. 12. 7:32:20 2008. 11. 12. 7:48:18 2008. 11. 12. 7:48:49 2008. 11. 12. 7:49:10 2008. 11. 12. 7:49:39 2008. 11. 12. 7:49:59 2008. 11. 12. 7:50:20 2008. 11. 12. 7:50:39 2008. 11. 12. 7:51:10 2008. 11. 12. 7:58:12 2008. 11. 12. 7:58:42 2008. 11. 12. 7:59:05 2008. 11. 12. 7:59:24 2008. 11. 12. 7:59:46 2008. 11. 12. 8:00:08 2008. 11. 12. 8:00:38 2008. 11. 12. 8:01:09 2008. 11. 12. 8:26:14 2008. 11. 12. 8:26:34 2008. 11. 12. 8:27:03 2008. 11. 12. 8:27:34
2008. 11. 12. 8:27:34 2008. 11. 12. 8:27:54
2008. 11. 12. 8:27:54 2008. 11. 12. 8:28:25
szpot időtartama szpot tartalma Toyota Mayer 0:00:20 Okok.hu online kötelező biztosítások 0:00:17 Sláger hitelkártya 0:00:27 Herz szalámi 0:00:22 Suzuki M7 0:00:20 0:00:23 Ikonix Szatmári szakáruházak 0:00:22 Netrisk 0:00:20 0:00:29 Mitsubishi Autóváros Duna Autó 0:00:20 Állampapírok 0:00:31 Auchan 0:00:21 Szimpatika Patika 0:00:29 PR-Telecom 0:00:20 Kikol fenyőbútor áruház 0:00:21 Netrisk 0:00:19 Kia 0:00:31 Mitsubishi 0:00:31 Red Bull 0:00:30 Real üzletek 0:00:23 Neckermann 0:00:19 Michelin gumiabroncs akció 0:00:22 Directel 0:00:22 Ummikrohitel.hu 0:00:30 Renault 0:00:31 Toyota Mayer 0:00:21 www.kos.hu 0:00:20 Spar, Interspar 0:00:29 General Motors Chevrolet 0:00:31 akció Gyöngypatikák 0:00:20 Toyota Super 0:00:31
2. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a Műsorszolgáltató 2008. november 13-án a 06:32:19-07:32:18 óra közötti műsorórában 12 perc 17 másodperc időtartamban sugárzott reklámot. (E megállapítással kapcsolatban az alábbi táblázat tartalmaz információt.)
csatorna Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió
dátum és szpot kezdete 2008. 11. 13. 6:32:18 2008. 11. 13. 6:32:38 2008. 11. 13. 6:33:08 2008. 11. 13. 6:33:38 2008. 11. 13. 6:34:08 2008. 11. 13.6:34:39 2008. 11. 13. 6:51:26 2008. 11. 13. 6:51:55 2008. 11. 13. 6:52:25 2008. 11. 13. 6:52:55
dátum és szpot vége 2008. 11. 13. 6:32:38 2008. 11. 13. 6:33:08 2008. 11. 13. 6:33:38 2008. 11. 13. 6:34:08 2008. 11. 13. 6:34:39 2008. 11. 13. 6:35:08 2008. 11. 13. 6:51:55 2008. 11. 13. 6:52:25 2008. 11. 13. 6:52:55 2008. 11. 13. 6:53:26
2
szpot időtartama 0:00:20 0:00:30 0:00:30 0:00:30 0:00:31 0:00:29 0:00:29 0:00:30 0:00:30 0:00:31
szpot tartalma Autóváros, Duna Autó Total Gáz Szimpatika patika Ford Fusion T-Mobile Toyota nyílt hétvége Suzuki Swift Total Gáz T-Mobile Rádiók hirdetés
Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió
2008. 11. 13. 6:53:26 2008. 11. 13. 6:53:47 2008. 11. 13. 7:01:21 2008. 11. 13. 7:01:51 2008. 11. 13. 7:02:11 2008. 11. 13. 7:02:45 2008. 11. 13. 7:03:05 2008. 11. 13. 7:03:26 2008. 11. 13. 7:07:50 2008. 11. 13. 7:27:57
2008. 11. 13. 6:53:47 2008. 11. 13. 6:54:17 2008. 11. 13. 7:01:51 2008. 11. 13. 7:02:11 2008. 11. 13. 7:02:45 2008. 11. 13. 7:03:05 2008. 11. 13. 7:03:26 2008. 11. 13. 7:03:56 2008. 11. 13. 7:08:21 2008. 11. 13. 7:28:14
0:00:21 0:00:30 0:00:30 0:00:20 0:00:34 0:00:20 0:00:21 0:00:30 0:00:31 0:00:17
2008. 11. 13. 7:28:14 2008. 11. 13. 7:28:36 2008. 11. 13. 7:28:55 2008. 11. 13. 7:29:18
2008. 11. 13. 7:28:36 2008. 11. 13. 7:28:55 2008. 11. 13. 7:29:18 2008. 11. 13. 7:29:38
0:00:22 0:00:19 0:00:23 0:00:20
2008. 11. 13. 7:29:38 2008. 11. 13. 7:30:05
2008. 11. 13. 7:30:05 2008. 11. 13. 7:30:36
0:00:27 0:00:31
2008. 11. 13. 7:30:36 2008. 11. 13. 7:30:57
2008. 11. 13. 7:30:57 2008. 11. 13. 7:31:27
0:00:21 0:00:30
Kika áruház Peugeot Aldi Gyöngypatikák T-Mobile Kika Dermipsor krémsampon Toyota nyílt hétvége Toyota nyílt hétvége Okok.hu online kötelezőbiztosítások Hoya Lux ID lencse www.zepter.hu Real Michelin gumiabroncs akció Kobralgin kenőcs Shell, Quantum csendje akció Autóváros, Duna Autó OTP Garancia Biztosító
3. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a Műsorszolgáltató 2008. november 21-én a 07:51:21-08:51:20 óra közötti műsorórában 12 perc 57 másodperc időtartamban sugárzott reklámot. (E megállapítással kapcsolatban az alábbi táblázat tartalmaz információt.)
csatorna Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió
dátum és szpot kezdete 2008. 11. 21. 7:51:20 2008. 11. 21. 7:51:51 2008. 11. 21. 7:52:19 2008. 11. 21. 7:52:39 2008. 11. 21. 7:53:01 2008. 11. 21. 7:53:21 2008. 11. 21. 7:53:42 2008. 11. 21. 7:54:02 2008. 11. 21. 7:54:35 2008. 11. 21. 7:59:34
dátum és szpot vége 2008. 11. 21. 7:51:51 2008. 11. 21. 7:52:19 2008. 11. 21. 7:52:39 2008. 11. 21. 7:53:01 2008. 11. 21. 7:53:21 2008. 11. 21. 7:53:42 2008. 11. 21. 7:54:02 2008. 11. 21. 7:54:35 2008. 11. 21. 7:54:58 2008. 11. 21. 7:59:52
szpot időtartama 0:00:31 0:00:28 0:00:20 0:00:22 0:00:20 0:00:21 0:00:20 0:00:33 0:00:23 0:00:18
2008. 11. 21. 7:59:52 2008. 11. 21. 8:00:22 2008. 11. 21. 8:00:52 2008. 11. 21. 8:01:22 2008. 11. 21. 8:01:53 2008. 11. 21. 8:28:46
2008. 11. 21. 8:00:22 2008. 11. 21. 8:00:52 2008. 11. 21. 8:01:22 2008. 11. 21. 8:01:53 2008. 11. 21. 8:02:19 2008. 11. 21. 8:29:05
0:00:30 0:00:30 0:00:30 0:00:31 0:00:26 0:00:19
2008. 11. 21. 8:29:05 2008. 11. 21. 8:29:36 2008. 11. 21. 8:29:56 2008. 11. 21. 8:30:32 2008. 11. 21. 8:31:02 2008. 11. 21. 8:31:32 2008. 11. 21. 8:31:58 2008. 11. 21. 8:46:50 2008. 11. 21. 8:47:51 2008. 11. 21. 8:48:22 2008. 11. 21. 8:48:52
2008. 11. 21. 8:29:36 2008. 11. 21. 8:29:56 2008. 11. 21. 8:30:32 2008. 11. 21. 8:31:02 2008. 11. 21. 8:31:32 2008. 11. 21. 8:31:58 2008. 11. 21. 8:32:18 2008. 11. 21. 8:47:51 2008. 11. 21. 8:48:22 2008. 11. 21. 8:48:52 2008. 11. 21. 8:49:23
0:00:31 0:00:20 0:00:36 0:00:30 0:00:30 0:00:26 0:00:20 0:01:01 0:00:31 0:00:30 0:00:31
2008. 11. 21. 8:49:23
2008. 11. 21. 8:49:52
0:00:29
3
szpot tartalma OTP Garancia Biztosító Mitsubishi Skála áruház MBT cipő Boch matrac www.zepter.hu Netrisk Árkád üzletház Suzuki Okok.hu online kötelezőbiztosítások Opel akciók MKB Bank betét akciók Vodafone Aldi Kobralgin Ford Fiesta, nyílt hétvége MédiaMarkt Wabard BiztosítóZrt. Erste Bank Interspar Biznis Telecom Swiss.com Hasznaltauto.hu Netrisk Mitsubishi Shell, Quantum csendje Nissan Navara akciós áron OTP Garancia Biztosító
4. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a Műsorszolgáltató 2008. november 25-én a 08:52:58-09:52:57 óra közötti műsorórában 13 perc időtartamban sugárzott reklámot. (E megállapítással kapcsolatban az alábbi táblázat tartalmaz információt.)
csatorna Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió
dátum és szpot kezdete 2008. 11. 25. 8:52:58 2008. 11. 25. 8:53:03
dátum és szpot vége 2008. 11. 25. 8:53:03 2008. 11. 25. 8:53:21
szpot időtartama 0:00:05 0:00:18
2008. 11. 25. 8:53:21 2008. 11. 25. 8:53:49 2008. 11. 25. 8:54:16 2008. 11. 25. 8:54:49 2008. 11. 25. 8:55:19
2008. 11. 25. 8:53:49 2008. 11. 25. 8:54:16 2008. 11. 25. 8:54:49 2008. 11. 25. 8:55:19 2008. 11. 25. 8:55:34
0:00:28 0:00:27 0:00:33 0:00:30 0:00:15
2008. 11. 25. 8:55:34 2008. 11. 25. 8:58:30 2008. 11. 25. 8:59:37 2008. 11. 25. 9:00:06 2008. 11. 25. 9:00:36 2008. 11. 25. 9:00:57
2008. 11. 25.8:55:56 2008. 11. 25. 8:59:37 2008. 11. 25. 9:00:06 2008. 11. 25. 9:00:36 2008. 11. 25. 9:00:57 2008. 11. 25. 9:01:14
0:00:22 0:01:07 0:00:29 0:00:30 0:00:21 0:00:17
2008. 11. 25. 9:01:14 2008. 11. 25. 9:01:38 2008. 11. 25. 9:01:59 2008. 11. 25. 9:02:19 2008. 11. 25. 9:26:25 2008. 11. 25. 9:26:48 2008. 11. 25. 9:27:18 2008. 11. 25. 9:27:47
2008. 11. 25. 9:01:38 2008. 11. 25. 9:01:59 2008. 11. 25. 9:02:19 2008. 11. 25. 9:02:24 2008. 11. 25. 9:26:48 2008. 11. 25. 9:27:18 2008. 11. 25. 9:27:47 2008. 11. 25. 9:28:09
0:00:24 0:00:21 0:00:20 0:00:05 0:00:23 0:00:30 0:00:29 0:00:22
2008. 11. 25. 9:28:09
2008. 11. 25. 9:28:38
0:00:29
2008. 11. 25. 9:28:38 2008. 11. 25. 9:29:01 2008. 11. 25. 9:41:12 2008. 11. 25. 9:41:31
2008. 11. 25. 9:29:01 2008. 11. 25. 9:29:21 2008. 11. 25. 9:41:31 2008. 11. 25. 9:41:48
0:00:23 0:00:20 0:00:19 0:00:17
2008. 11. 25. 9:41:48 2008. 11. 25. 9:42:18 2008. 11. 25. 9:42:40 2008. 11. 25. 9:43:12 2008. 11. 25. 9:43:45
2008. 11. 25. 9:42:18 2008. 11. 25. 9:42:40 2008. 11. 25. 9:43:12 2008. 11. 25. 9:43:45 2008. 11. 25. 9:44:24
0:00:30 0:00:22 0:00:32 0:00:33 0:00:39
Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió
szpot tartalma GLS csomagszolgálat Okok.hu online kötelező biztosítások Decathlon áruházak Retz bútorszalon Bors magazin T-Home Aranypók Katalin napi akciója Biztositastipp.hu Sláger Angyal Vodafone Quaestor pénzügyek Potemix Okok.hu online kötelezőbiztosítások Real élelmiszerüzlet www.zepter.hu Enternet.hu Sláger rádiós napló Directel Decathlon áruházak Mitsubishi Lucullus fűszerkeverékek A Bumeráng aranyköpései Iconix Netrisk Régió Játék áruházak Képgaléria (Bochkor, Boros, Voga) Interspar Biztositastipp.hu Rádiók hirdetés Bors magazin Hoya Lux ID progresszív lencsék
5. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a Műsorszolgáltató 2008. november 27-én a 07:05:13-08:05:12 óra közötti műsorórában 13 perc 47 másodperc időtartamban sugárzott reklámot. (E megállapítással kapcsolatban az alábbi táblázat tartalmaz információt.)
csatorna Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió
dátum és szpot kezdete 2008. 11. 27. 7:05:13 2008. 11. 27. 7:06:22 2008. 11. 27. 7:06:52 2008. 11. 27. 7:07:22 2008. 11. 27. 7:07:43
dátum és szpot vége 2008. 11. 27. 7:06:22 2008. 11. 27. 7:06:52 2008. 11. 27. 7:07:22 2008. 11. 27. 7:07:43 2008. 11. 27. 7:08:24
Sláger Rádió
4
szpot időtartama 0:01:09 0:00:30 0:00:30 0:00:21 0:00:41
szpot tartalma Slágerangyal Qaestor pénzügyek Aldi Erste Bank Hoya Lux ID progresszív lencsék
Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió Sláger Rádió
2008. 11. 27. 7:08:24 2008. 11. 27. 7:08:54 2008. 11. 27. 7:30:54 2008. 11. 27. 7:31:09
2008. 11. 27. 7:08:54 2008. 11. 27. 7:09:14 2008. 11. 27. 7:31:09 2008. 11. 27. 7:31:27
0:00:30 0:00:20 0:00:15 0:00:18
2008. 11. 27. 7:31:27 2008. 11. 27. 7:31:58
2008. 11. 27. 7:31:58 2008. 11. 27. 7:32:19
0:00:31 0:00:21
2008. 11. 27. 7:32:19 2008. 11. 27. 7:32:41 2008. 11. 27. 7:33:02 2008. 11. 27. 7:33:22 2008. 11. 27. 7:51:13 2008. 11. 27. 7:51:18
2008. 11. 27. 7:32:41 2008. 11. 27. 7:33:02 2008. 11. 27. 7:33:22 2008. 11. 27. 7:34:23 2008. 11. 27. 7:51:18 2008. 11. 27. 7:51:59
0:00:22 0:00:21 0:00:20 0:01:01 0:00:05 0:00:41
2008. 11. 27. 7:51:59 2008. 11. 27. 7:52:22 2008. 11. 27. 7:52:52 2008. 11. 27. 7:53:22 2008. 11. 27. 7:53:56 2008. 11. 27. 7:57:39 2008. 11. 27. 7:58:02 2008. 11. 27. 7:58:32 2008. 11. 27. 7:59:02 2008. 11. 27. 7:59:32
2008. 11. 27. 7:52:22 2008. 11. 27. 7:52:52 2008. 11. 27. 7:53:22 2008. 11. 27. 7:53:56 2008. 11. 27. 7:54:18 2008. 11. 27. 7:58:02 2008. 11. 27. 7:58:32 2008. 11. 27. 7:59:02 2008. 11. 27. 7:59:32 2008. 11. 27. 7:59:52:
0:00:23 0:00:30 0:00:30 0:00:34 0:00:22 0:00:23 0:00:30 0:00:30 0:00:30 0:00:20
2008. 11. 27. 7:59:52 2008. 11. 27. 8:00:22
2008. 11. 27. 8:00:22 2008. 11. 27. 8:00:51
0:00:30 0:00:29
Charles Vögele MBT cipő Sláger rádiós napló Okok.hu online kötelezőbiztosítások Mitsubishi Lucullus mézeskalács fűszerkeverék Enternet Kikol fenyőbútor www.zepter.hu Netrisk Sláger rádiós napló Hoya Lux ID progresszív lencsék Directel Allianz Bank Ford Fusion Ázsia Center Biztositastipp.hu Iconix Interspar Genertel Biztosító MKB Bank Háda angol használt ruhakereskedés Bors magazin Mitsubishi
A hatósági ellenőrzés fentiekben tett megállapításai alapján a Testület az Rttv. 16. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés öt (5) alkalommal történt megsértését valószínűsítette a Műsorszolgáltatóval szemben, tekintettel arra, hogy 2008. november 12-én 32 másodperccel, november 13-án 17 másodperccel, november 21-én 57 másodperccel, november 25-én 1 perccel, illetve november 27-én 1 perc 47 másodperccel meghaladta az Rttv. által megengedett műsoróránkénti reklámidő-maximumot. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően a Testület tájékoztatta a Műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításáról, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A Műsorszolgáltató a 2009. január 30-án kézbesített hatósági felhívásnak 2009. február 4-én kelt és február 16-án postára adott levelében tett eleget. Írásbeli nyilatkozatában a Műsorszolgáltató elismerte az észlelt reklámidő-túllépéseket, s ezzel a törvénysértéseket. A törvénysértések okaként a Műsorszolgáltató a kérdéses időintervallumban sugárzott élő műsor egyes blokkjainak – tervezetthez képest történt – időbeli csúszására hivatkozott. A Műsorszolgáltató egyúttal előadta, hogy az új médiatörvény tervezete – az európai gyakorlattal összhangban – a műsoridő bármely – egész órától számított – egy óráján belül írja elő a 12 perces korlátozást, azaz az észlelt eset az új tervezet elfogadása és hatályba lépése esetén már nem jelentett volna jogsértést a blokkok csúszása miatt bekövetkezett túllépés.
5
A Műsorszolgáltató – írásbeli nyilatkozata végén – az előadott védekezésre tekintettel kérte a Testülettől, hogy – a jogsértés megállapítása mellett – szíveskedjen tartózkodni a kötbér szankció alkalmazásától. A Testület a hatósági ellenőrzés során megállapított tények és a műsorszolgáltatói nyilatkozatban foglalt elismerés alapján arra a megállapításra jutott, hogy a Műsorszolgáltató 2008. novemberében összesen öt (5) alkalommal valóban megsértette az Rttv. 16. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést, amikor 2008. november 12-én a 07:29:00 órakor kezdődött műsorórában 32 másodperccel; november 13-án a 06:32:19 órakor kezdődött műsorórában 17 másodperccel; november 21-én a 07:51:21 órakor kezdődött műsorórában 57 másodperccel; november 25-én a 08:52:58 órakor kezdődött műsorórában 1 perccel; november 27-én a 07:05:13 órakor kezdődött műsorórában pedig 1 perc 47 másodperccel több reklámot sugárzott az Rttv. által megengedett 12 percnél. Az Rttv. 16. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében: „16. § (2) A műsoridő - bármely módon számított - egy óráján belül a reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet, ide nem értve a televíziós vásárlási műsorablakot.” A Testület egyúttal megjegyzi, hogy véleménye szerint az ügyben nem releváns a Műsorszolgáltatónak az új médiatörvény-tervezet elfogadása esetére történt hivatkozása, tekintettel arra, hogy a hivatkozott tervezet elfogadására még nem került sor, s a reklámidőre vonatkozó hatályos rendelkezéseket az Rttv. tartalmazza – így a műsorszolgáltatók ez utóbbinak kötelesek eleget tenni. A törvénysértések okán alkalmazandó jogkövetkezmény megállapítása során a Testület az alábbi körülményekre tekintettel járt el. 1. Az adatok tanúsága szerint a Testület 2008-ban az alábbi táblázatban jelzett határozatokban állapította meg e törvényi rendelkezés megsértését a Műsorszolgáltatóval szemben. határozatszám
törvénysértés
törvénysértések
megsértett törvényi
jogkövetkezmény
elkövetési ideje
száma
rendelkezés
26/2008. (I. 9.)
2007. szeptember
1
Rttv. 16. § (2)
Rttv. 112. § (1) a)
46/2008. (I. 9.)
2007. szeptember
1
Rttv. 16. § (2)
Rttv. 112. § (1) d) – 578.571,- Ft
474/2008. (III. 5.)
2007. december
2
Rttv. 16. § (2)
Rttv. 112. § (1) d) – 1.157.142,- Ft
Rttv. 16. § (2)
Rttv. 112. § (1) a)
1219/2008. (VII. 2.)
2008. április
1
Rttv. 16. § (2)
Rttv. 112. § (1) d) –
1529/2008. (VIII. 27.)
2008. május
2
Rttv. 16. § (2)
Rttv. 112. § (1) d) –
578.571,- Ft 578.571,- Ft
A Testület 2009-ben eddig az alábbi táblázatban jelzett határozatokban állapította meg a szóban forgó törtvényi rendelkezés sérelmét a Műsorszolgáltatóval szemben: határozatszám
törvénysértés
törvénysértések
6
megsértett törvényi
jogkövetkezmény
278/2009. (II. 4.)
elkövetési ideje
száma
rendelkezés
2008. október
3
Rttv. 16. § (2)
Rttv. 112. § (1) d) – 1.735.713,- Ft
328/2009. (II. 11.)
2008. szeptember
1
Rttv. 16. § (2)
Rttv. 112. § (1) d) – 578.571,- Ft
A fenti adatok alapján a Testület azt a következtetést vonta le, miszerint a Műsorszolgáltatóra nem jellemző az Rttv. 16. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés betartása, visszatérő jelenség a törvényben megállapított műsoróránkénti reklámidő túllépése. Ezt a Testület súlyosító körülményként vette figyelembe a jogkövetkezmény megállapítása körében. 2. A Testület egyúttal számításba vette, hogy a jelen közigazgatási hatósági eljárás tárgyát képező törvénysértések esetszáma (5) emelkedett a legutóbb megállapított ilyen típusú törvénysértések esetszámához képest (ld. a fenti táblázatot). Erre a Testület ugyancsak súlyosító körülményként tekintett. Az említett körülményekre tekintettel a Testület az Rttv. 16. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés jelen közigazgatási hatósági eljárásban megállapított ötszöri (5) megsértése miatt az Rttv. 112. § (1) bekezdésének d) pontja és a Műsorszolgáltatási Szerződés 4.3, valamint 8.2.2.9 pontjai alapján jogsértésenként 578.571,- Ft, összesen 2.892.855,- Ft, azaz kettőmillió-nyolcszázkilencvenkettőezer-nyolcszázötvenöt forint összegű kötbért érvényesített a Műsorszolgáltatóval szemben. A Műsorszolgáltatási Szerződés vonatkozó rendelkezései szerint: „6.1 (…) A műsorszolgáltatási díj összege 4.050.000.000,- (azaz négymilliárd-ötvenmillió) forint (a „Díj”), (...)” „7.3.2 A Törvény 90. § (5) bekezdése értelmében a kötbér alapja a Díj egyheted (1/7-ed) része, azaz 578.571.429,(azaz ötszázhetvenyolcmillió-ötszázhetvenegyezernégyszázhuszonkilenc) forint.” „4.3 A Műsorszolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a jelen Szerződés szigorúbb feltételeket nem állapít meg, a Műsorszolgáltatást a Műsorszolgáltatási Jogosultság teljes időtartama alatt a Törvénynek a Műsorszolgáltatás alapelveivel és szabályaival kapcsolatos rendelkezéseivel — így különösen az alapelvekre, az egyes műsorszerkezeti követelményekre, a nyilvános rendezvények közvetítésére, a reklámkorlátokra és –tilalmakra, a támogatott műsorszámokra és az egyes közszolgálati műsorokra vonatkozó rendelkezésekkel — összhangban végzi.” „8.2.2.9 Ha a Műsorszolgáltató a Szerződés 3.8, 4.2.1-4.2.4, 4.3, 4.5 és 4.6 szakaszait megszegi, és a műsorszolgáltatást nem ezen szakaszok feltételei szerint végzi, úgy a Műsorszolgáltató köteles minden ilyen feltétel megszegéséért a kötbér alapjának nulla egész egy tized (0,1) százalékával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbért a Testületnek megfizetni (…)”
7
A kötbér alapjának 0,1 %-a 578.571-, Ft, azaz ötszázhetvennyolcezer-ötszázhetvenegy forint. A szankcionálás alapját az Rttv. 112. § (1) bekezdésének d) pontja jelenti, amelynek értelmében: „Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, illetve a szerzői jogról szóló törvényben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben és a rádióengedélyben előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti, illetőleg ha műsorszolgáltatóval a cselekmény elkövetésekor munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban lévő személy bűnösségét a Btk. 329. §-ában meghatározott bűncselekmény miatt jogerős ítélet állapította meg, a Testület … d) érvényesíti a szerződésben megállapított kötbért, ….” Az eljárás során a Ket. 153. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv. 136. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 136. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés biztosítja. Budapest, 2009. március 18.
az Országos Rádió és Televízió Testület nevében
Dr. Majtényi László s.k. elnök
8