Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. május 17-én tartott ünnepi ülésének jegyzőkönyve
2
Jegyzőkönyv
Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2013. május 17. napján a Városháza előtti téren tartott ünnepi üléséről
Fanfár a Városháza díszerkélyéről, előadja a Szegedi Rézfúvós Kvintett.
Az országzászló, a polgármester és a díszpolgár fogadása. Az országzászló ünnepélyes felvonása. Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Nemzeti Színház Kórusa.
Giuseppe Verdi: Nabucco című operájának Nyitánya a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában, Gyüdi Sándor Liszt-díjas karnagy vezényletével.
Juhász Gyula: A Tisza című versét előadja Danis Lídia színművész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja.
Verdi: A két Foscari című operájából Jacopo áriáját előadja László Boldizsár, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese, kísér a Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényel Gyüdi Sándor.
A rossz időjárás miatt az ünnepi ülés a díszteremben folytatódik.
József Attila: Ars Poetica című versét előadja Pataki Ferenc színművész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja.
Verdi: Nabucco című operájából az összkar és a zenekar előadja a Rabszolga-kórust.
3
Dr. Botka László polgármester ünnepi beszéde: „Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Vendégeink, Kedves Szegediek! Tisztelt Ünnepi Közgyűlés! Szeged Napja egyszerre jelenti a szabadságot, a törvényt, a közös tenni akarás vágyát, a közös elkötelezettséget múltunkért és jövőnkért egyaránt, mert itt, a Tisza partján velünk született a szabadság vágya. Az, ami már 1719-ben, közel háromszáz éve kimondatta a szegediekkel: közösségünk akarja, igényli és ha kell, ki is harcolja magának az önállóságot. A város falai és polgárai azóta is hirdetik az emberi méltóságot, a döntés képességét és felelősségét. Mi, szegediek tudunk és akarunk közösségként élni. Képesek vagyunk önállóan dönteni feladatainkról, felelősen gondolkodni közös dolgainkról. Tudták ezt elődeink is, tudjuk mi is és képesek vagyunk ennek szellemében cselekedni is. Kedves Szegediek! 1719. május 21-e óta Szeged szabad királyi város mindazon jogokkal és biztosítékokkal, melyek a szabadságot, a fejlődést és a sikert megalapozzák és lehetővé teszik. 271 évvel később, 1990-ben a szabadságról, az esélyről törvény született, amelyet demokrácia teremtett és úgy hívták: önkormányzatiság. Szeged népe akkor is, azóta is bizonyítja: életeleme az a szabadság, amely felelősség, mely utakat jelöl és korlátokat szab. „Ha van a városnak törvénye és szabadsága, akkor van a városnak belátása és lelkiismerete” így áll a királyi levélben. Igen, e háromszáz éves igazságban rejlik a lényeg. Így lehetett legújabb kori történetünk az a sikertörténet, amely Szegedet a „Város az Ország szélén”-ből példaértékű és irigyelt európai régióközponttá emelte. Így építettünk néhány év alatt két autópályát, így korszerűsítettük tömegközlekedésünket, újítottuk föl lakótelepeinket, tettük sikeressé a panelprogramot és építettük európaivá köztereinket. Milliárdokat költöttünk iskoláinkra, megújítottuk nemcsak az épületeket, hanem XXI. századi eszközöket adtunk az oktatásnak. Míg másutt kapacitás-szűkítésről, ágyszám-leépítésről beszélnek, Szegeden a korszerű, integrált egészségügy bővül, épül az új klinikai tömb, tucatnyi műtővel, sürgősségi osztállyal. Magyarország legkorszerűbb árvízvédelmi rendszerének kiépítését kezdjük meg idén ősszel Szegeden. Teljesen megújul a belvárosi Tisza-szakasz védelme. Bár a közel 2 milliárdos beruházás az árvízvédelmet szolgálja, a teljes partszakasz megújulásával a Tisza valóban a város főutcája lesz. Elkészült a nemzetközi színvonalú fürdőnk. Egyetemünk európai rangú, tudósaink világszerte ismertek, kultúránk messze földön híres. Hangulatában megújult, élhetőbb és szerethetőbb a Dugonics tér és az Árpád tér. SzentGyörgyi Albert nevével fémjelezve létrejött az Agora, a tudomány és kultúra, a tanulás és szórakozás, sőt leginkább a szórakozva tanulás olyan fellegvára, amely országosan is páratlan a maga nemében, újabb bizonyságát adva Szeged tudományos, kulturális, szellemi arculatának, s egy újabb lehetőséggel gazdagítva az amúgy is örökké pezsgő, széles kínálatú városban a kellemesen és egyúttal hasznosan eltölthető idő lehetőségét.
4
Tisztelt Ünneplők! Ma is pontosan tudjuk, hogy Magyarország akkor tartozhat Európa fősodrához, ha mindenki megérti, hogy a szabadság és a demokrácia iránti vágy szorosabb kötelék annál, mint, hogy bármi szétválaszthasson bennünket. Mi, szegediek tudjuk, hogy a szabadságot sokféle szálból szövik, de a sokféle szál együtt erős köteléket alkot, amit úgy hívunk: a jövőnk, a fejlődésünk, a városunk, az otthonunk, a hazánk. Hölgyeim és Uraim! Mi, szegediek valójában szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Szerencsésnek, mert abból adatott számunkra a legtöbb, ami a legfontosabb: városát szerető, példamutató személyiségekből, akiknek szellemisége itthon és külföldön, a Tisza partjától az óceán partjáig együtt teszik és hirdetik mindazt, amit úgy hívunk eredmény, teljesítmény, minőség, emberség, szegediség. Ezért kell ma köszönetet mondanunk mindazoknak, akik oszlopai, megtartó erői e szegediségnek. Ők Szeged hősei, mai ünnepünk díjazottai, Szeged szabadságának és nagyságának igazi bajnokai. Itt van velünk az orvosprofesszor, aki hat évtizede kutat, gyógyít, oktat és nevel Szeged különféle egészségügyi intézményeiben, aki nemcsak tudós, nemcsak kutató, nemcsak kiváló elméleti szakember, de legalább ennyire sikeres intézményteremtő, intézményvezető is. Egy nagy ívű orvosi pálya méltó állomása és elismerése Szeged Város Díszpolgársága, mely egyben a köszönet és az elismerés jelképe is Baradnay Gyula professzor úrnak. Köszönet! Köszönet érte! Tisztelettel hajtunk fejet és gratulálunk a színésznek, akinek minden este, percről percre meg kell küzdeni a sikerért. A taps ma nem csupán egy színházi szerepnek, egy egész életpályának szól. Fekete Gizi, a Szegedi Nemzeti Színház Jászai-díjas színművésznője, Köszönet! Köszönet érte! A szobrászatot mesterségnek tartja, ami tanítható és tanulható, de minden egyes darab új kihívás. Mi, szegediek az ő keze munkája által is tiszteleghetünk elődeink előtt a Szent-István téren, a Nemzeti Pantheonban, az Ady téren vagy éppen a Dugonics téren lévő portré-szobrok előtt, amelyek mind-mind Tóth Sándor kézjegyét viselik. Köszönet érte! A közösségteremtő, közösségépítő embernek gratulálunk, aki nem a rivaldafényben dolgozik. Csak kevesen tudják, ha azt hallják: Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál, Szegedi Művésztelep, Tápai Búcsú vagy éppen Acapella Fesztivál, mind mögött Hajdú Géza népművelő értékteremtő munkája rejlik. Köszönet érte! Tisztelgünk a lokálpatrióta előtt, aki egyszerűen csak szereti Szegedet. Büszke azokra a palotákra, amelyeket a zsidók építettek és büszke arra is, hogy Európa egyik legszebb és legnagyobb zsinagógájában szervezheti a szegedi zsidóság mindennapjait. Hisz abban, hogy politikától, vallástól függetlenül mindenkire szükség van, hogy Szeged fejlődni, szépülni tudjon. A közösségépítőnek, Lednitzky Andrásnak köszönet érte.
5 Nemcsak kiváló orvos, de kiemelkedő, nemzetközi hírű tudós is, megbecsült oktató, tudóstársaságok lelkes és odaadó szervezője. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy munkássága révén a Szegedi Klinika a hazai urológiai gyógyászat kiemelkedő centrumává vált. Pajor László professzor úrnak köszönet érte! Ha valaki Tápéról nézi világot, messze lehet a látóhatár. Képei, tűzzománcai Szeged-Tápén, a Tisza és a Maros torkolatánál készülnek, de a világ számtalan pontjára repítették. Párizstól Los Angelesen át Tajvanig őrzik magán- és közgyűjtemények keze munkáját, különleges látásmódját. Simon Miklós festőművésznek köszönet érte! A történelem vihara, 1956 októbere szegedi joghallgatóként érte el és kísérte végig szinte egész életpályáját. A MEFESZ kezdeményezőjeként és szervezőjeként néztek fel rá egyetemi hallgató társai, de ugyanezért börtönözték be 1957-ben. Bár a politikától mindig is karnyújtásnyi távolságot tartott, a szegedi egyetemi évek kitörölhetetlenné váltak Kiss Tamás életéből. Köszönet érte! Büszkék vagyunk Szeged nemzetközi kapcsolataira, a Finn-Magyar barátságra, Szeged és Turku negyven éves testvérvárosi kapcsolatára. Itt van ma velünk, ennek a barátságnak az egyik fáradhatatlan szervezője, aki az évek során bármilyen feladatot is látott el hazájában, soha nem felejtette el, hogy mi Őt már réges-régen szegediként tiszteljük és szeretjük. Lasse Hallamurtonak köszönet érte! Hetven éve vallja magát szegedinek, bárhol is szolgálta a tudományt, akár Dániában, akár Angliában vagy Párizsban. Mit is kívánhatnánk a nemzetközi hírű farmakológus professzornak, minthogy egyetemi kutatásaival, növendékeivel még hosszú évekig ápolja, fejlessze Szeged és az Egyetem hazai és nemzetközi hírnevét, elismertségét Falkay György professzor úrnak köszönet érte! Kedves Szegediek! Van okunk az örömre: nagyszerű teljesítmények előtt hajtunk most fejet. Hisszük, a tehetség sokszínű. Hisszük, hogy az alkotó energia nem tűri az ostoba korlátokat. A közösséget soha nem az egyformaság, hanem a jóakaratú együttműködés teszi sikeressé. Hisszük, hogy felelősek vagyunk egymásért és felelősek vagyunk a városért. Szegediségünkre, magyarságunkra és európaiságunkra egyszerre kell büszkének lennünk, de ahhoz, hogy büszkék lehessünk, bátornak is kell lennünk. Deák azt mondta: „Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad!” Igaza volt, igaza van, ezért kell kimondanunk, hangosan és közös hittel: Nem hazaszeretet az, ha valaki csak saját hatalmát szereti a hazájában! Nem köztársaság az, ahol az alkotmány alapértékeit zsebnoteszként csak a napi pártérdekek érvényesülésére használják! Mi, szegediek olyan országban szeretnénk élni, ahol a gazdagot nem jutalmazzák, mert gazdag, s a szegényt nem büntetik, mert szegény. Olyan országot akarunk gyermekeinknek, ahol a tanulás az ember elemi, tehetségen szerzett joga és nem a szülői pénztárca függvénye, ahol az egyetemeken megszerzett tudásnak nem törvénnyel, a röghöz kötés béklyójával állítanak sorompókat az ország határain, hanem okos, értelmes munkával biztosítják fiataljaink érvényesülését. Mi, itt Szegeden olyan szabadságot álmodtunk, amely mindenkit megillet, amely mindenki szabadsága. Olyan demokráciát álmodtunk, amelyben a hatalom okosan irányít, de nem
6 kizárólagos és nem uralkodik, amelyben a kormány nem osztja jókra és gonoszokra, mieinkre és tieitekre, hazafiakra és hazaárulókra a nemzetet, amely nem ítélkezik és nem kirekeszt, hanem együttműködik, mert tudja, sokféle a magyar. Szeged olyan demokráciát épít, amelynek nem pártkatonákra és alattvalókra, hanem szabad és öntudatos polgárokra van szüksége, ezért tudtunk újra és újra talpra állni, folyton újra kezdeni és ezért vagyunk 1100 éve Európa szívében európai demokratákként. Tisztelt Ünneplők! Történelmünk során többször megtanultuk és megtapasztaltuk, hogy csak a gyenge embernek van szüksége ellenségre, hogy csak gyenge politikus építi a hatalmát ellenségképre. Nekünk Szegeden nincs szükségünk ellenségre ahhoz, hogy jó magyarok és jó demokraták legyünk. Hiszem, hogy 2013-ban ez a sokszínű, sok-akaratú, de mindig felelős, toleráns, büszke és független szegedi nép képes közös akarattal, közös szándékkal, közös erőfeszítéssel várost és bizalmat építeni, képes példát mutatni a hazának. Hiszem, hogy 2013-ban is – Kossuth Lajos intelme nyomán – Szeged ismét „a nemzet büszkesége” lehet, mert talán még soha nem volt ily nagy szüksége a hazának a példamutató Szegedre, mint most. Legyen hozzá erőnk! Nekünk, hűséges európai-magyar, szegedi polgároknak! Boldog születésnapot Szeged!”
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés 2013. április 12-én tartott zárt ülésén a 67/2013. (IV. 12.) közgyűlési határozata értelmében Díszpolgári címet adományozott a városért végzett tevékenysége elismeréseként Prof. Dr. Baradnay Gyula sebész főorvosnak, nyugalmazott címzetes egyetemi tanárnak.
Prof. Dr. Baradnay Gyula életútja: 1931. november 3-án született Miskolcon. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Orvostudományi Egyetemen végezte. Első munkahelye a Kórbonctani és Kórszövettani Intézet, majd az I. sz. Sebészeti Klinika volt. 1975-ben lett az orvostudomány kandidátusa, 1977-től egyetemi docens, 1985-től címzetes egyetemi tanár. Klinikai szakterülete a klinikai onkologia, az emlődaganatok, vastagbél daganatok sebészete. Szakvizsgát szerzett kórbonctan kórszövettani vizsgálatokból, sebészetből, gasztroenterologiából. 1981-1982-ig a Sebészeti Klinika megbízott igazgatója, ugyanebben az időpontban Csongrád Megye Sebész Szakfőorvosa volt. 1984 szeptemberétől Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Kórháza Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa, 1988-1992-ig a Szeged Városi Kórház igazgatóhelyettese. Két munkahelyén 10.000 műtétet végzett. 1997-ben vonult nyugállományba. Ettől az időponttól szaktanácsadója az osztálynak. 2007-től önkéntesként dolgozik a Sebészeti Klinika állományában. Magánéletében 1966 óta hűséges társa Szilágyi Márta, két gyermekük született: Mónika és Gellért. Számos hazai és nemzetközi társaságnak aktív tagja, a teljesség igénye nélkül néhány: 19892002 -ig a Csongrád Megyei Orvosi Kamara Elnöke, a Magyar Sebész Kollégium tagja 19922001 között, a Magyar Koloproktológus Társaság alapító tagja, elnökségi tagja és elnöke, a Pozsonyi Ignácz Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
7 Főbb kitüntetéseit felsorolni is nehéz: Pozsonyi Ignácz-díj, Szegedért Emlékérem, Hippokrates Emlékérem, Pro Sanitate Emlékérem, Szent-Györgyi Albert-díj, Szeged Kórház Életmű díj. A mai naptól méltán Szeged Város Díszpolgárát tisztelhetjük Prof. Dr. Baradnay Gyula személyében.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Prof. Dr. Baradnay Gyulának.
Verdi Attila című operájából Ezio áriáját adja elő Kelemen Zoltán operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház tagja.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés 2013. április 12-én tartott zárt ülésén a 67/2013. (IV.12.) közgyűlési határozata értelmében Pro Urbe díjban részesül Fekete Gizi Jászai Mari díjas színművésznő, a Szegedi Nemzeti Színház tagja.
Fekete Gizi életútja: Cibakházán született. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte. 1976–1977 között a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, ezt követően 1982-ig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. Nyolc év zalaegerszegi kitérő következett, ahol a Hevesi Sándor Színház művészeként, Ruszt József rendezéseiben ért sokoldalú, nagy színésznővé. 1990-től ismét a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Jelenleg a vidéki színjátszásának egyik legmarkánsabb, leghatározottabb karakterű színésznője. Művészete Szegedhez kötődik, itt teljesedett ki igazán. Feledhetetlenek Csehov hősnői, telitalálatnak ítélte a kritika Warrenné megformálását Shaw darabjában. Számtalan szegedi színházi nagy sikerű szereplései közül egyéni estjeivel is meghódította a város közönségét: a Városháza udvarán tartott önálló estje, az Ifjúsági Házban, művésszé lett gyermekeivel tartott nagysikerű előadása. Az elmúlt évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Nemzet színészével: Király Leventével Görgey Gábor: Mikszáth különös házassága című drámájában. A Korzó Zeneházban jelenleg is látható önálló estje: „Zerline, a szobalány története” igazolja mindazt, hogy a Jászai Mari-díjas színművésznő méltán kapott Szeged város színházszerető közönségétől többször is Dömötör-díjat. Így lett a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja és veheti át most Szeged város Pro Urbe díját.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Fekete Gizi színésznőnek.
Hasonlóan Pro Urbe díjban részesül Tóth Sándor szobrászművész.
Tóth Sándor életútja: A szegedi szobrászok doyenje, hazánk egyik jelentős – itthon és külföldi sikereket elért -, gazdag munkássággal rendelkező alkotóművésze Tóth Sándor, Miskolcon született. 1959-ben diplomázott a magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán, ahol mesterei Kisfaludi-Strobl Zsigmond és Pátzay Pál voltak. Nevéhez fűződik a Tömörkény István
8 Gimnázium Művészeti tagozatának megszervezése és kialakítása, valamint 1977-ben Nyíregyháza Sóstón a Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep létrehozása. A magyar szobrászat klasszikus hagyományainak folytatója. Alkotásai sok hazai és külföldi múzeum gyűjteményét gazdagítják, művészete egyszerre magyar, európai és egyetemes. A mester több mint 40 rézlemez domborítást, kapuzatot, 80 köztéri alkotást, mintegy 60 portrészobrot és kisplasztikát, valamint 1500-ra tehető érmet felölelő grandiózus életművet tudhat magáénak. Mai éremművészetünk egyik legjelesebb képviselőjének tartják. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Szegeden megvalósult jelentősebb köztéri alkotásai között tartjuk számon a Tátra téri templom bronz kapujának érem domborműveit, a Nemzeti Emlékcsarnokban Bay Zoltán mellszobrát, a Stefánián lévő díszkútját, legutóbb a Szent István térre készült két mérnök szobrát. Hazai díjai mellett jelentős külföldi elismeréseket is magáénak tudhat. 1982-ben Munkácsydíjat kapott, 2005-ben a Szegedért Alapítvány művészeti kuratórium díjazottja. A 80 éves művészt éppen két hónappal ezelőtt köszöntötték tisztelői, barátai, tanítványai itt a Városházán. Életművének megkoronázását jelenti a Pro Urbe díj mai átvétele.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Tóth Sándornak.
Kórusrészlet hangzik el Verdi: Nabucco című operájának III. felvonásából a Szegedi Szimfonikus Zenekar és az összevont kórus előadásában, Gyüdi Sándor vezényletével.
A közgyűlés határozata értelmében Szegedért Emlékérem elismerésben részesül Prof. Dr. Pajor László tanszékvezető egyetemi tanár.
Prof. Dr. Pajor László életútja: Prof. Dr. Pajor László 1950. február 1-jén született Budapesten. 1974-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvoskarán és 1997-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikáján dolgozott. 1984-től két évig a Jemeni Köztársaság angol nyelvű kórházban jelentős műtéti gyakorlatra tett szert. 1997-ben pályázat útján elnyerte a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Urológiai Tanszékének vezetői megbízatását, mely egyben Szeged Megyei Jogú Város Oktatókórházának osztályvezető főorvosi státuszát jelenti. Ugyanebben az évben történt egyetemi tanári kinevezése. 2007-ben a Tanszéket Urológiai Klinikává minősítették, ma is ennek vezetője. Több mint 200 tudományos közlemény jelent meg magyar illetve idegen nyelven. 11 éve a Magyar Urológia című folyóirat főszerkesztője. 2009-2012-ig a Magyar Urológus Társaság elnöke, vezetőségi tagja az Urológiai Kollégiumnak, tagja az Európai Urológus Szövetségnek. Orvostanhallgatók oktatásán kívül rendszeresen előadója az országos továbbképzéseknek is. Kandidátusi értekezését 1993-ban védte meg. Hosszabb tanulmányutat tett Svédországban, Hollandiában, Csehszlovákiában, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Ausztriában. 1997-ben a magyar urológusok hat évre megválasztották, így az Európai Urológus Testületben képviseli Magyarországot. 2004 és 2007 között a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kórházának főigazgatója volt. Idén, a 120. éves Dugonics Társaság elnökévé választotta. Munkássága megbecsüléseként veheti át a Szegedért Emlékérmet.
9
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Prof. Dr. Pajor Lászlónak.
Szegedért Emlékérem elismerésben részesül Hajdú Géza népművelő, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója.
Hajdú Géza életútja: Hódmezővásárhelyen született 1956-ban. Népművelés-földrajz szakos diplomáját a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerezte meg, majd a történelem és kulturális menedzser szakot végezte el a József Attila Tudományegyetemen. 1979-től a Bartók Béla Művelődési Központ munkatársaként, később helyettes vezetőjeként, majd igazgatójaként tevékenykedett. Jelenleg a kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetője, irányítja a településrész kulturális életét. Határon túli magyaroknak táborokat, rendezvényeket, fesztiválokat szervez, műemlékeket ment, felkarolja a cigányság problémakörét. A cigány gyermekek nevelése érdekében végzett több évtizedes tevékenysége alapján országos romológus szakemberként ismerik. Számos, ma is működő civil közösség létrehozását kezdeményezte és aktív tagja. Olyan rendezvények, mint a Dorozsmai Népzenei Találkozók, a Megyei Ifjúsági Klubtalálkozók és a kamiontalálkozók, a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál, a Tápai Búcsú, az A Capella Fesztivál, és Nemzetközi Kórustalálkozók is nevéhez fűződnek. Fáradhatatlan szervezője a külföldi alkotókat is vonzó nyaranta megrendezésre kerülő Szegedi Grafikai Művészetelepnek. Munkásságát eddig két alkalommal miniszteri kitüntetéssel ismerték el. A közösségért végzett munkájáért most Szegedért Emlékérem kitüntetésben részesül.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Hajdú Gézának.
Szegedért Emlékérem elismerésben részesül Dr. Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.
Dr. Lednitzky András életútja: Dr. Lednitzky András tősgyökeres szegedi, itt született 1947-ben, itt szerzett jogi diplomát. Dolgozott a Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál, a Hazafias Népfront Csongrád Megyei Bizottságánál, 1981 óta a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékáni hivatalának és tanulmányi osztályának vezetője. Kezdeményezője és nevéhez fűződik az egyetem épületében megvalósult Szent-Györgyi Albert emlékszoba kialakítása. Immár több mint másfél évtizede áll a Szegedi Zsidó Hitközség élén. Vezetésével méltón ápolják hagyományaikat, színvonalas művészeti programjaikkal gazdagítják Szeged város kulturális életét. Lelkes szervezőmunkájának köszönhető, hogy a zsidó kulturális fesztiválok és az izraeli vacsoraest mára a város életének egyik kiemelkedő eseményei lettek. A fesztiválok központi helyszíne Európa egyik legnagyobb és legszebb zsinagógája, amely folyamatos felújításra és karbantartásra szorul. A Szegedi Zsinagógáért Alapítvány kuratóriumi elnökeként 2004-től mozgósítja a támogatókat, készíti a pályázatokat, hogy ez az épület híven szolgálhassa Szeged idegenforgalmát, kultúráját és hagyományainak ápolását.
10 Diplomáciai megbecsülésének jele, hogy 2006-tól Izrael állam tiszteletbeli konzulja funkcióját is ellátja. A város szülöttének több évtizedes önzetlen munkájáért a Szegedért Emlékérem kitüntetést adományozza.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Dr. Lednitzky Andrásnak.
Szegedért Emlékérem elismerésben részesül Simon Miklós festőművész.
Simon Miklós életútja: A Szegeden született és Tápén alkotó festőművész a győri műszaki tanulmányairól váltott a szegedi tanárképző főiskola Lelkes István művészettörténeti óráira. 1964-től már rendszeres egyéni és csoportos kiállító művész. Alkotásait nagy tetszéssel fogadták számos európai országban, ahol bemutatkozási lehetőségeket kapott. A természet kifogyhatatlan képi gazdagsága, a fény meghatározó ereje inspirálja olajfestményeit, pasztellrajzait és akvarelljeit. Az 1970-es években kezdett foglalkozni a tűzzománc műfajával. Műhelyében 1996 óta feleségével együtt tűzzománc magániskolát és nyári művésztelepet működtet, ahol fiataloknak és felnőtteknek tanítja a tűzzománc technika ismeretét. Ma már tanítványai is önálló alkotók és kiállító művészek. Rövid ideig Szeged belvárosában galéria működtetésével is foglalkozott. Tagja a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének. A Szegedi Szépmíves Céh, valamint a Mester-Tanoda Alapítvány alapító tagja. Munkásságát eddig 2004-ben Berki Viola-díjjal, 2006-ban Szeged Város Alkotói-díjával ismerték el. A ma is aktív képzőművész az elmúlt évben ünnepelte 75. születésnapját. Legutóbb ebből az alkalomból voltak láthatók egyéni kiállításai Szegeden. A város, megköszönve eddigi munkásságát Szegedért Emlékérem kitüntetésben részesíti.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Simon Miklósnak.
Szegedért Emlékérem elismerésben részesül dr. Kiss Tamás, az 1956-os Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének alapító tagja.
Dr. Kiss Tamás életútja: 1934-ben Tapolcán született. II. éves joghallgatóként kezdeményezte és szervezte Szegeden, 1956 októberében a független diák érdekvédelmi szervezetet. A kezdeményezés az egyetemi és főiskolai hallgatók körében nagy visszhangra talált. Az egyetemi nagygyűlésen kimondták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének megalakulását és megfogalmazták tanulmányi- és szociális, majd politikai követeléseiket. Ezt követően felhívásukra a szegedi egyetemi karokon, majd az országosan is választásokat tartottak és megválasztották az egyes karok MEFESZ-vezetőit. Kiss Tamás a forradalom kitörését követően Budapesten, majd Szegeden volt fegyveres nemzetőr. A forradalom leverését követően Kádár-ellenes röplapokat terjesztett, ezért 1957ben börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult 1960-ban. Levelező tagozaton befejezte az egyetemet, jogi diplomát szerzett 1976-ban és jogászként helyezkedett el.
11 1990 és 1994 között Balassagyarmat alpolgármestereként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után 1990-től a Történelmi Igazságtétel Bizottság, majd az 56-os Magyarok Világszövetsége munkájában, 2002-től napjainkig a Magyar Politikai Foglyok Szövetségénél tevékenykedik. Tartalmas életútját Szegedért Emlékérem odaítélésével köszöni meg Szeged városa.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Dr. Kiss Tamásnak.
Verdi: Don Carlos című operájából a II. felvonás fináléjának kórus-részletét adja elő a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Vezényel Gyüdi Sándor.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés 2013. április 12-én tartott zárt ülésén a 67/2013. (IV.12.) közgyűlési határozata értelmében Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékérem elismerésben részesül Prof. Dr. Falkay György gyógyszerész, nyugalmazott tanszékvezetői egyetemi tanár.
Prof. Dr. Falkay György életútja: A Gyógyszerésztudományi Kar egyik legmeghatározóbb oktatója és kutatója Falkay György professzor, a Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékán. A híres patikus családból származó professzor 1943. március 10-én született Szegeden. 1967ben kapott gyógyszerészi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően az orosházi és a szegedi városi kórház laboratóriumában dolgozott. 1995-től az orvostudomány doktora és a Gyógyszerhatástani Intézet tanszékvezető egyetemi tanára. Kutatási és oktatási szakterülete a gyógyszerhatástan, a biofarmácia, a reprodukciós egészségtan és a klinikai gyógyszerészet. Nagy hangsúlyt fektet a tehetséges hallgatók felkarolására. A magyar és a nemzetközi orvos- és gyógyszerésztársadalom több szervezetében tölt be különböző tisztséget. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkájában két alkalommal vállalt feladatot. Tudományos, kutatási és oktatási tevékenységéért számos kitüntetésben részesült, a hallgatói elfogadottságát pedig az mutatja, hogy a gyógyszerészkaron ő a rekorder az év oktatója címek tekintetében. Ezt a külföldön is elismert tudományos életművet díjazza most Szeged városa a Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékéremmel.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Prof. Dr. Falkay Györgynek.
Hasonlóan Szeged nemzetközi kapcsolataiért emlékérem elismerésben részesül Lasse Hallamurto, a finnországi Turku testvérváros stratégiai tanácsnoka.
Lasse Hallamurto életútja: Lasse Hallamurto már az 1970-es évektől foglalkozik a finn-magyar kapcsolatok ápolásával. Aktív tagja a Turkui Finn-Magyar Baráti Társaság vezetőségének. Turku Város Ifjúsági és Sportirodájának vezetőjeként egyik főszereplője volt Turku és Szeged testvérvárosi
12 kapcsolatának gyakorlati megvalósításában. Közel 20 éve a két várost érintő szinte valamennyi ifjúsági és sport eseményének, cserelátogatásának részesévé vált szervezőként, koordinátorként vagy delegáció tagjaként és vezetőjeként. Armas Lahoniitty polgármester politikai tanácsadójaként sikeresen elősegítette a magyar kultúra megismertetését városukban, s készségesen tevékenykedett a szegediek turkui látogatásainak lebonyolításában. Aktív közreműködője a Turkuban 2-3 évente rendezett Aura Fesztiválnak, ahol a rendszeresen közreműködő szegedi népművészek és zenészek sikere érdekében nyújtott segítséget. A Szegedi Hídi Vásár turkui pavilonjának működtetéséért is sok esetben felelősséget vállalt. Jelenleg a turkui polgármesteri kabinet stratégiai tanácsnokaként továbbra is fontosnak tartja a finn-magyar kapcsolatok folyamatossá tételét és fejlesztését, ennek köszönhető számos szegedi oktatási és kulturális intézmény ma is élő kapcsolata Turkuval. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a több mint négy évtizedes sikeres együttműködő munkásságát köszöni meg Lasse Hallamurtonak a Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért emlékérem átadásával.
Dr. Botka László polgármester átadja a kitüntetést Lasse Hallamurtonak.
A díszközgyűlés befejezéseként a jelenlévők eléneklik a Szózatot.
Kmf.
Dr. Botka László polgármester
Réperger Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző