Elıterjesztı:
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám:
34864/2011.
Tárgy:
Beszámoló 2010.költségvetés végrehajtásáról és a belsı ellenırzési tevékenységrıl
Melléklet:
elıterjesztés melléklete (6db táblázat) 1 db határozati javaslat, 1 db rendelet-tervezet
Készítette:
Közgazdasági Iroda Belsı Ellenırzési Osztály
Megtárgyalta:
Valamennyi Szakbizottság
Törvényességi véleményezésbe bemutatva:
2011. március 31.
Tisztelt Közgyőlés!
Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv. 82. §-a alapján a jegyzı által elkészített zárszámadási rendelettervezetet a polgármester a költségvetési évet követıen 4 hónapon belül terjeszti a képviselıtestület elé. A képviselıtestület a zárszámadásról rendeletet alkot. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési elıirányzatainak alakulásáról, és azok teljesítésérıl, a vagyoni és pénzügyi helyzetrıl, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 92. § (10) bek. alapján az éves összefoglaló belsı ellenırzési jelentést terjesztem elı. Az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének tervezett 70.558 millió Ft-os bevételi fıösszege 85,2 %-on, 60.132 millió Ft-ra teljesült. A tervezett 70.558 millió Ft-os kiadási fıösszeghez viszonyítva a kiadási elıirányzatok teljesítése 82,4%-os, 58.146 millió Ft. Az elıterjesztett zárszámadási rendelet-tervezetben a teljesített bevételek 1.986 millió Ft-tal meghaladják a teljesített kiadásokat, az önkormányzat finanszírozási mőveletekkel számított költségvetési egyensúlya biztosítva volt. A 2010. évi teljesített bevételek körében megjelennek az elızı évi pénzmaradvány igénybe vételének rendezı tételei, valamint az év során igénybe vett hitelek és kötvény összege. A 2010. évi költségvetési kiadási elıirányzatokra 2010. év végig vállalt, szakmailag, pénzügyileg még nem teljesített kötelezettségek, a Polgármesteri Hivatal, központi gazdálkodási körben, a 2011. évi eredeti költségvetésbe beépítésre kerültek. A rendelet-tervezetben feltüntetett módosított bevételi és kiadási elıirányzatok az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosításáról szóló 9/2011. (III.02.) rendeletben kihirdetett költségvetési elıirányzatoktól eltérnek, mivel a módosított rendelet még nem tartalmazta az önkormányzatok sajátos mőködési bevételein belül az átengedett központi adók és az önkormányzatok költségvetési támogatásán belül a feladatmutatóhoz kötött elıirányzatok kincstári átvezetésébıl adódó csökkenést, amelyet a gépjármő adó elıirányzat évközi túlteljesítésébıl adódó bevételi többlet egyenlített ki. 824 millió Ft-os tényleges csökkenést jelent viszont a Délalföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás elıirányzat módosítása. Szeged Megyei Jogú Város 2010. évi bevételeinek és kiadásainak fı összegeit a rendelettervezet 1 –2 sz. melléklete tartalmazza. I. Polgármesteri Hivatal, központi gazdálkodás 1. Polgármesteri Hivatal, központi gazdálkodás bevételei A bevételek jogcím szerinti összetételét a rendelet-tervezet 3.-4.sz. melléklete mutatja. 1.1 Polgármesteri Hivatal, Központi gazdálkodási mőködési bevételei 1.1.1 Intézményi mőködési bevételek A hatósági jogkörhöz köthetı bevételek (igazgatási szolgáltatási díj, okmányiroda saját mőködési bevételei, egyéb igazgatási szolgáltatási díjak, bírság bevételek) összességében 99,5 %-on, 93.708 eFt-on teljesültek, elsısorban az okmányiroda által kiállított okmányok, valamint a bírság bevételek (eljárási-, végrehatási-, szabálysértési-, közterület felügyeleti-, tőzvédelmi-, növényvédelmi bírság) tervezettet meghaladó bevétele következtében.
2
Az egyéb saját bevételek 110.915 eFt összegő tervezett elıirányzata 117.145 eFt összegben teljesült. Az Áfa bevételek és visszatérülések 5.311.212 eFt tervezett összege 4.688.886 eFt összegben realizálódott, az elektromos tömegközlekedés projekt általános forgalmi adó visszaigénylések következı évre áthúzódó hatása miatt. A Hozam és kamatbevételek jogcímen a tervezett 274.354 eFt összegtıl elmaradóan, 214.357 eFt került jóváírásra, az önkormányzat elszámolási számláján elszámolt kamatok tervezettnél kisebb összege miatt. Az intézményi mőködési bevételek összességében a tervezett 5.790.618 eFt összeggel szemben, 5.114.096 eFt összegben teljesültek. 1.1.2. Az önkormányzatok sajátos mőködési bevételei A helyi önkormányzatok sajátos bevételei körében az illetékbevételek 755.938 eFt összegben, 79,6 %-ban teljesültek. A helyi adóbevételek összességében 8.830.147 eFt összegben, 99,5 %-on teljesültek, ezen belül az iparőzési adóbevétel 7.150.476 eFt összegben. Az iparőzési adóbevételek a helyi adóbevétel 81,0 %-át tették ki. Az elıirányzattól való elmaradás a gazdasági válság eredménye. Ezen adónemre jellemzı, hogy az adózók általában az elızı év adatai alapján fizetik adóelılegüket, amit csak részben korrigál a feltöltési kötelezettség teljesítése. Az építményadóból befolyt bevétel 1.603.601 eFt, az elıirányzat teljesítés 106,9 %-os. Az idegenforgalmi adó bevétel 76.065 eFt összegben, 100,1 %-on teljesült, az idegenforgalmi adóra egyre jellemzıbb, hogy a szállásadók úgy igyekeznek versenyelınyre szert tenni, hogy az idegenforgalmi adó beszedését elmulasztják. Az átengedett központi adók az eredetileg tervezett 4.571.335 eFt összeggel szemben 4.701.404 eFt összegben kerültek jóváírásra az Önkormányzat számláján. A bírságok és pótlékok között kerültek elszámolásra a helyi adókkal kapcsolatosan beszedett bírságok és pótlékok 102.665 eFt-os bevétele. Az Önkormányzat személyi jövedelemadó helyben maradó része címén tervezett 2.484.247 eFt elıirányzata 100,0 %-ban teljesült. Az Önkormányzatnak jövedelemkülönbség mérséklése címén 1.093.913 eFt összeg került jóváírásra, az eredeti költségvetésben tervezett 1.136.688 eFt összeggel szemben, tekintettel az év közben végrehajtott lemondásra. A költségvetési beszámolóban a végleges - 2010. június 30-i adóerıképesség számítás alapján a jövedelem mérséklés összege 1.089.178 e Ft, így az önkormányzatnak 4.733 eFt visszafizetési kötelezettsége keletkezett. Gépjármőadó címén az eredeti elıirányzaton tervezett 950.000 eFt összeggel szemben 1.123.175 eFt összeg került beszedésre, az ellenırzési végrehajtási munka eredményeként. Termıföld bérbeadásából származó jövedelemadó címén 69 eFt került jóváírásra. A földbérbeadásból származó személyi jövedelemadó mentességet élveznek azok a bérbeadók, akik 5 évnél hosszabb idıre adják bérbe termıföldjüket. Egyre általánosabbá válik, hogy a korábbi 1-2 évre vonatkozó bérleti szerzıdéseket 5 évnél hosszabb idıre kötik meg. Az Önkormányzat egyéb sajátos bevételei körében a közterület-használat díj címén 40.113 eFt összegő közterület használati díj került beszedésre, az elıirányzat teljesítés 83,6 %-os. Az egyéb sajátos bevétel 14 eFt-os teljesítése elmaradt a 15.000 eFt összegő elıirányzattól. A 10/2009. (IV. 4.) NFGM rendelet szerint hatóságunkat már nem illeti meg a befizetett építésügyi bírság 20 %-a, így a minisztériumtól 2010. évben építésügyi bírság átutalása nem történt. Az egyéb saját bevételek között szerepel, a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és az IKV Zrt. közötti Ingatlanhasznosítási szerzıdés alapján az IKV Zrt.
3
részérıl fizetett ingatlan haszonbérleti díj 664.823 eFt összege. Az önkormányzat sajátos mőködési bevételei 15.414.334 eFt összegben teljesültek. 1.1.3. Támogatások – az önkormányzat költségvetési támogatása Az Önkormányzat költségvetési támogatásán belül a tervezett 8.339.374 eFt normatív hozzájárulások támogatása eredeti elıirányzata az évközi feladatmutatók változásának következtében 8.230.772 eFt –ra teljesült. A normatív állami hozzájárulás összességében az eredeti elıirányzathoz képest 109.202 eFttal csökkent a feladatmutatókkal összefüggı évközi lemondások hatásaként. A zárási munkálatokat követıen az év végi elszámolás következtében a tényleges állami hozzájárulás összege 8.296.937 eFt lett, amely 66.165 eFt-tal több az önkormányzat számlájára érkezett összeghez viszonyítva. A többlet normatív támogatást utólag 2011. évben kapja meg az önkormányzat. Szeged Megyei Jogú Város 2010. évi normatív állami támogatásának elszámolást követı ágazati megoszlása a következı:
Megnevezés
igazgatási feladatok szociális ellátások oktatási feladatok összesen
Támogatás összege ezer Ft-ban Felhasználás megoszlása %2010. évi eredeti 2010. évi módosított 2010. évi ban elıirányzat elıirányzat teljesítés 556.632 556.632 562.697 7 1.440.575 1.414.475 1.401.416 17 6.342.767 6.259.665 6.332.824 76 8.339.974 8.230.772 8.296.937 100
A normatív állami hozzájárulások alakulását jogcímenként az elıterjesztés 1. sz. melléklete tartalmazza. Központosított elıirányzatokból mőködésre az önkormányzat 1.374.585 eFt összegben részesült a következı feladatokra: lakossági közmőfejlesztési támogatás 9.432 eFt, könyvtári és közmővelıdési érdekeltségnövelı támogatásra 5.875 eFt, helyi szervezési intézkedéshez kapcsolódó többletkiadások támogatására, a bérpolitikai intézkedések támogatására és a prémium évek programra együttesen 641.209 eFt, helyi közösségi közlekedés normatív támogatására 522.330 eFt, érettségi és szakmai vizsgák lebonyolítására 21.746 eFt, esélyegyenlıséget, felzárkóztatást segítı támogatásra 64.413 eFt, közoktatás-fejlesztési célok támogatására 54.462eFt, alapfokú mővészetoktatás támogatásra 5.241 eFt, integrációs rendszerben résztvevı intézményekben dolgozó pedagógusok anyagi támogatására 31.143eFt, nyári gyermekétkeztetésre 16.854 eFt, óvodáztatási támogatásra 1.880 eFt. A fel nem használt összeg 5.415 eFt 2011. évben visszafizetésre került. Az Önkormányzat az elıadó-mővészeti szervek támogatása címen 606.970 eFt összegben részesült. A támogatásból a Kövér Béla Bábszínház mőködési támogatása 28.300 eFt, a Szegedi Nemzeti Színház mőködési támogatása 394.000 eFt, az I. kategóriába besorolt zenekari támogatásra 147.670 eFt, a nem költségvetési szervként mőködı független színházi mőhelyek pályázati támogatására 37.000 eFt érkezett. A helyi önkormányzatok elıadó-mővészeti szervek támogatása összegébıl 2010. december 31-ig 591.821 eFt került felhasználásra, a fennmaradó összeg 10.149 eFt feladattal terhelt fel nem használt összeg. 4
A költségvetési támogatáson belül a normatív, kötött felhasználású támogatás címén 1.887.405 eFt összegő támogatás érkezett a 619.996 eFt eredeti elıirányzattal szemben. A szociális ellátásokkal kapcsolatos egyéb támogatásokra összesen 1.267.409 eFt (az önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatására 686.830 eFt, az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítésére 580.579 eFt), amely teljes egészében felhasználásra került. A szociális továbbképzésre és szakvizsga támogatásra 2.820 eFt, a Tőzoltóság támogatására 617.176 eFt összeg érkezett, ebbıl 2010. december 31-ig 615.532 eFt került felhasználásra, 1.644 eFt feladattal terhelt fel nem használt összeg. A 2009. évi kötelezettséggel terhelt normatív, kötött felhasználású támogatások elıirányzat maradványának elszámolása szerint a diáksporttal kapcsolatos 823 eFt összegő maradvány támogatás teljes egészében felhasználásra került, a pedagógus továbbképzés és szakvizsga jogcímen 2.117 eFt maradványból 235 eFt visszafizetési kötelezettsége van az önkormányzatnak. A 2009. évi kötelezettséggel terhelt központosított elıirányzatok és az egyéb kötött felhasználású elıirányzat maradvány 105.775 eFt volt. 2010. évben 104.753 eFt került felhasználásra, a fel nem használt összeg 1.022 eFt visszafizetésre kerül. A 2009. évi kötelezettséggel terhelt színházi támogatás összege 14.074 eFt, amely teljes egészében felhasználásra került. A normatív hozzájárulások, a normatív, kötött felhasználású és a központosított elıirányzatok 2010. évi végi elszámolás után az önkormányzat összességében 2011. évben 54.758 eFt támogatásra jogosult. 1.1.4. Támogatások, támogatásértékő bevételek, kiegészítések Támogatásértékő mőködési bevételek 355.863 eFt összegben teljesültek. A megyei könyvtári feladatok ellátására a megyei önkormányzattól 20.500 eFt összeg került jóváírásra. Egyéb támogatásértékő bevételekre 286.899 e Ft érkezett a következı feladatokra: települési és kisebbségi önkormányzatok támogatására 8.016 eFt, drogprevenciós feladatokra 625 eFt, a kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés-TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0076 projektre 98.687 eFt, az Oktatáskutató és Fejlesztı Intézettıl a halmozottan hátrányos helyzető tanulók Arany János Kollégiumi- Szakiskolai Program támogatására 15.000 eFt, az érettségi és szakmai vizsgák körzetközponti jegyzıi feladatainak ellátására 607 eFt, a települési kisebbségi önkormányzatok választás költségeire 6.307 eFt, az országgyőlési képviselı választásra 57.482 eFt, a sándorfalvi okmányiroda 2009. évi elszámolási különbözetére 455 eFt, a Szegedi Kistérségi Többcélú Társulása 2009. évi elszámolási különbözetére 17.825 eFt, kríziskezelı programra 373 eFt, a Bursa Hungarica programra 1.760 eFt, a Waltner Károly Otthon szervezésében megvalósult munkarehabilitációs foglalkoztatásra 3.862 eFt, a városi jegyzık által mőködtetett szakértıi bizottság munkájára 1.760 eFt, pénzbeli gyermekvédelmi, kiegészítı gyermekvédelmi és rendkívüli gyermekvédelmi támogatási jogcímeken együttesen 48.998 érkezett, a Szociális Minisztériumtól a Szegedi Esélyek Háza mőködtetésére 9.000 eFt, a közfoglalkoztatás szervezık foglalkoztatásának támogatására 16.142 eFt érkezett. Mozgáskorlátozottak támogatására 6.591 eFt, a Lakásalapot terhelı fordított áfa bevallásával és befizetésével összefüggésben 41.873 eFt került elszámolásra.
5
Elızı évi kiegészítések, pénzmaradvány átvétele címén a 2009. évi pénzmaradvány elszámolásához kapcsolódóan visszajáró 105.494 eFt, valamint a pénzmaradvány átvétele jogcímen 669.987 eFt jóváírás történt. 1.1.5. Véglegesen átvett pénzeszközök Mőködési célra átvett pénzeszközök államháztartáson kívülrıl jogcímen a Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi Társulástól 950 eFt érkezett a biológiai szúnyogirtás támogatására. 1.1.6. Támogatási kölcsönök visszatérülése Az Ifjúsági Ház 20.000 eFt-ot, a Dél-Újszeged ISPA/Kohéziós Alap záró pénzügyi elszámolásaihoz nyújtott tagi kölcsönbıl Újszentiván Község Önkormányzata 33.494 eFt összeget fizetett vissza önkormányzatunk számára. Az év végi zárlati munkálatok során a mőködési bevételek között 43.133 eFt likviditási célú hitelfelvétel került elszámolásra. Összességében a központi gazdálkodás mőködési célra használható bevételei 33.857.083 eFt összegben, 97,2 %-on teljesültek. 1. 2. Polgármesteri Hivatal központi gazdálkodás felhalmozási bevételei 1.2.1. Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított elıirányzatokból kompok-, révek felújítására 7.100 eFt, a Hajlat utcai bölcsıde felújítására 13.580 eFt, az önkormányzati fenntartású utak rekonstrukciójára 53.689 eFt támogatás érkezett. 1.2.2. Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése a tervezett 3.259.897 eFt-tal szemben 1.060.932 eFt összegben teljesült, tekintettel arra, hogy a volt I. Kórház- értékesítése a tárgyévben nem valósult meg, továbbá a tervezett ingatlan- és telekértékesítések sem realizálódtak teljes mértékben. Az Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıkebevételei közül a nem lakás céljára szolgáló helyiségek értékesítésébıl elszámolt bevétel összege 29.412 eFt volt. Az ISPA/Kohéziós Alap támogatásával beszerzett tárgyi eszközök bérleti díja 72.850 eFt összegben realizálódott. Az elektromos tömegközlekedéshez kapcsolódó önkormányzati vagyontárgyak bérbeadásából 28.594 eFt, a Deák Ferenc utcai ingatlan (a Szegedi Tömegközlekedési Kft. ügyfélszolgálata) bérbeadásából 2.052 eFt bevétel került elszámolásra. A pénzügyi befektetések bevételei a tervezett 440.050 eFt összeggel szemben 427.549 eFt összegben realizálódtak, ezen belül az osztalékbevétel 427.347 eFt –ra teljesült. Üzletrészek, részvények értékesítése címén az önkormányzathoz 202 eFt bevétel érkezett az Erste Bank Nyrt-ben fennállt 0,12 %-os önkormányzati részesedés értékesítése kapcsán.
6
A fentiek összegzéseként az Önkormányzat központi gazdálkodás felhalmozási és tıkejellegő bevételei a tervezett 3.884.612 eFt összeget nem érték el, összességében 1.621.388 eFt összegben teljesültek. 1 2.3. Támogatásértékő felhalmozási bevételek Támogatásértékő felhalmozási bevétel címén az európai uniótól és központi költségvetési forrásból együttesen 5.010.814 eFt támogatás érkezett az alábbiak szerint: az Újszegedi Liget Játékok Kertjére 13.462 eFt, a Rókusvárosi II. sz. Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésére 30.306 eFt, a Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda felújítására 259.694 eFt, a Budai Nagy Antal utcai gyermekotthon kialakítására 466 eFt, a Tas utcai bölcsıde energetikai korszerősítésére 9.460 eFt, a Béke utcai Általános Iskola rekonstrukciójára 33.375 eFt, a Magyarország-Románia vadasparki együttmőködési programra 6.297 eFt, elektromos tömegközlekedés fejlesztésére 4.561.369 eFt, a Szeged-Szentmihály városrészi Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház rekonstrukciós fejlesztésére 7.707 eFt, a Vitéz u.-i Bölcsöde kapacitás bıvítés fejlesztésére 34.627 eFt, a Vadaspark, Zsiráfház építésére 24.960 eFt, a tanulói laptop programra 2.179 eFt, a Bálint Sándor Emlékház és Kutatóközpont kialakítására 26.912 eFt. Egyéb központi támogatás támogatásértékő bevételek címen 78.072 eFt került jóváírásra a következı feladatokhoz: elektromos tömegközlekedés fejlesztésének elıkészítésére 37.397 eFt, a helyközi és helyi közösségi közlekedés fejlesztésére 410 eFt, a belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztésére 39.185 eFt, a Tőzoltóságtól visszakapott pályázati önerı összege 1.080 eFt volt. A KEOP projekt elıkészítésére 18.983 eFt érkezett. A felhalmozási célú támogatásértékő egyéb bevétel összege 830.594 eFt, amely a Lakásalap forrásátadása a központi gazdálkodás felhalmozási kiadásai között szereplı infrastrukturális beruházásokra a Lakástv. 62.§. (3) alapján. A konyhai eszközök bérleti díj különbözeteként 49.800 eFt került elszámolásra. Támogatásértékő bevételekbıl önkormányzatnak.
összesen
5.988.263
eFt
bevétele
származott
az
1.2.4. Támogatási kölcsönök visszatérülése, felhalmozási célú hitelfelvétel Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése címén lakástámogatások törlesztésére 45.227 eFt, érkezett, a Szegedi Közlekedési Kft. 478.440 eFt tagi kölcsönt fizetett vissza önkormányzatunknak. A felhalmozási célú értékpapírok bevételei összesen 922.940 eFt, ami a vagyonkezelésben lévı értékpapírok értékesítésébıl származó bevétel, amelybıl a vagyonkezelı az év során – a portfolió kezelés keretében – újabb értékpapírt vásárolt. A felhalmozási célú kötvény kibocsátás bevétele 2.500.000 eFt volt. A 2010. költségvetési évben 4.252.515 eFt összegő hitellehívás történt: az önkormányzat jóváhagyott fejlesztési célú hitelszerzıdéseire 1.326.436 eFt, az iparosított technológiával épült lakóépületek felújításának önkormányzati támogatására 656.525 eFt, a rulírozó hitel lehívás 950.000 eFt, a folyószámla hitel lehívás összege 1.319.554 eFt-ot tett ki.
7
Összességében az Önkormányzat központi gazdálkodás felhalmozási jellegő bevételei a tervezett 23.817.575 eFt-tal szemben 66,7 %-on, 15.882.643 eFt összegben teljesültek, melynek oka, hogy az ingatlanértékesítések az elıirányzottnál kisebb mértékben realizálódtak és az európai uniós támogatással megvalósuló beruházási feladatokra a tervezettnél kisebb mértékő támogatás lehívására került sor. 1.3. Alapok 1.3.1. Parkoló alap A Parkoló alap elızı évi pénzmaradvány igénybe vételével tervezett bevételi elıirányzata 309.383 eFt összegő, a teljesítés 11.175 eFt 3,6 %, ezen belül a jármő elhelyezési kötelezettség pénzbeni megváltását szolgáló befizetésként az év folyamán a tervezett 54.000 eFt összeggel szemben 11.175 eFt került jóváírásra. 1.3.2. Lakásalap A Lakásalap elızı évi pénzmaradvány igénybe vételével tervezett bevételi elıirányzata 3.125.495 eFt, a teljesítés 72,3 %-os, 2.260.132 eFt összegő. A Lakásalap mőködési célú bevételei 87.619 eFt összegben teljesültek, ezen belül kamatbevételek jogcímen 35.097 eFt (számlakamat hosszú lejáratú bankbetét kamata, egyéb kamatbevétel, az értékpapír kamatbevétele) jóváírás történt. A Lakásalap felhalmozási célú bevételi elıirányzata 458.056 eFt összegben, 92,1 %-on teljesült, ami a Lakásértékesítések elszámolt bevételi összegének felel meg. Az év során 1.567.278 eFt összegő felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevételére került sor. 1.3.3. Vízügyi Építési Alap A Vízügyi Építési Alap elızı évi pénzmaradvány igénybe vétellel tervezett 3.270.805 eFt bevétele, 60,9 %-on 1.991.398 eFt összegben teljesült. Az alap mőködési bevételei a tervezett 3.494 eFt összeggel megegyezı mértékben teljesültek. Az alap felhalmozási célú bevételeinek összege 1.868.301 eFt, a teljesítés a módosított elıirányat 97,2 %-a. Vízügyi Építési Alap felhalmozási bevételeinek meghatározó bevételi forrása a hálózatbérleti keret-megállapodás alapján a Szegedi Vízmő Zrt-tıl a víz és csatornahálózat üzemeltetésébıl befolyó hálózatbérleti díj, amelynek 2010. évi összege 1.826.130 eFt, a teljesítési index 97,4 %. A Szegedi Vízmő Zrt. –tıl víz és csatorna fejlesztési hozzájárulás címén 29.074 eFt, a Szegedi Csatornamő Társulattól a 2010. évben elindult hálózatfejlesztésekre 2.600 eFt, az ISPA-beruházás tiszai keresztezéseinek garanciális lebonyolítási díjára 10.424 eFt pénzeszköz átvétel történt. 1.3.4. Környezetvédelmi Alap A Környezetvédelmi Alap elızı évi pénzmaradvány igénybe vételével tervezett 313.776 eFt összegő bevételei 9,9 %-on, 31.176 eFt összegben teljesültek, mivel az elızı évi pénzmaradvány csak részben. 8.116 eFt összegben került felhasználásra. A Környezetvédelmi Alap mőködési bevételei 61,2 %-on 23.060 eFt összegben teljesültek, ezen belül a sajátos mőködési bevételek teljesítése 13.406 eFt, a tervezett 18.984 eFt-tal szemben. Ebbıl környezetvédelmi bírság bevétele 11.161 eFt, talajterhelési díj jogcímen
8
2.212 eFt, légszennyezési bírság jogcímen 33 eFt került jóváírásra. Vízterhelési díj jogcímen nem került bevétel elszámolásra. A beszedett vízterhelési díj adóhatóságtól történı visszaigénylésére környezetvédelmi beruházásai után van lehetısége az önkormányzatnak. Az szegedi ISPA beruházás lezártával azonban az elmúlt évi igénylés alkalmával már nem volt olyan beruházása az önkormányzatnak, amely a szigorú visszaigénylési szabályoknak maradéktalanul eleget tett volna, ezért a Vízterhelési díj elıirányzaton bevétel nem jelentkezett. 1.4. Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulás A bevételek alakulását a rendelet-tervezet 4.sz. melléklete tartalmazza. A Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulás mőködési bevételi elıirányzatainak teljesítése 1.660 eFt, az elıirányzat teljesítés 44,3 %. Az elızı évi pénzmaradvány átvezetése kapcsán 12.660 eFt, annak mőködési célú igénybe vétele kapcsán 1.737 eFt került elszámolásra. 2. Polgármesteri Hivatal. Központi gazdálkodás kiadásai A részletes kiadási elıirányzatokat, illetve azok teljesítését a rendelet-tervezet 5-9. sz. mellékletei tartalmazzák. A központi gazdálkodás 2010. évi mőködési és felhalmozási célú kiadási elıirányzat-maradványainak kötelezettséggel terhelt tételei a 2011. évi költségvetésbe beépítésre került. Szeged Megyei Jogú Város 2010. évi költségvetési évben teljesített kiadásainak ágazati megoszlása a következı: ezer Ft-ban Megnevezés Szociális
Mőködési kiadások
Felújítási kiadások
Felhalmozási Alapok kiadások
2 379 275
22 236
Oktatás
577 207
85 499
Kultúra, sport
119 586
8 791
116 078
Egészségügy
46 647
14 760
400 000
3 095 975
18 934
5 928 626
106 798
5 840 435
54 570
17 987 751
311 588
Igazgatás Városüzem, fejlesztés Egyéb, társulás, kisebbség Összesen
164 544
Költségvetési intézmények
1 598 987
Összesen
Kiadások megoszlása %
4 165 042
7,1
14 361 059 15 023 765
25,8
3 263 971
3 508 426
6,0
461 407
0,8
3 114 909
5,4
21 724 564
37,4
666 005 10 148 332
17,5
16 356 735 3 583 963 19 890 022 58 146 445
100,0
12 105 177 3 583 963 3 570 936
2.1. Polgármesteri Hivatal, Központi gazdálkodás mőködési kiadásai A polgármesteri hivatal központi gazdálkodás keretében kezelt mőködési kiadási elıirányzatok összességében a tervezett 19.624.556 eFt összeget nem érték el, 17.965.003 eFt összegben teljesültek. A polgármesteri hivatal központi gazdálkodás mőködési kiadásai körében a fejlesztési feladatok között szereplı városrendezési tervek- és tanulmánytervek elıirányzatainak teljesítése 62.737 eFt.
9
A beruházások, pályázatok elıkészítésén 220.276 eFt a teljesítés. Az elıirányzatból kerültek biztosításra a 2010-ben beadott pályázatok részvételi díjai, a pályázatokhoz beadandó dokumentációk, munkarészek (ingatlan forgalmi értékbecslés, költségvetés, megvalósíthatósági tanulmány, mőszaki terv, szakértıi anyag) elkészítésének díjai. Közlekedés tervezés elıirányzatról 8.397 eFt kifizetés történt. A közlekedés tervezés elıirányzatról az alábbi tervezési szerzıdések kerültek finanszírozásra: a Katalin utca járdaépítésének terve, a Régiposta utcai autóbusz megállóhelyek terve, a Szıreg Gızmalom utcai autóbusz megálló-pár terve, az Oskola utca – Vár utca közlekedés biztonsági terve, a Szıreg, Szerb utcai gyalogos átkelıhely kijelölése, a Logisztikai központban autóbusz megállók építése, a Honvéd téri járda- és autóbusz rekonstrukciók terve, a Sziksósfürdı bejárati út autóbuszmegálló áthelyezés terve, a Széksósi út-Brassói u. autóbuszmegálló-pár terve, az autóbusz utasvárók adaptációs terve a Vásárhelyi Pál utcában, tervfelülvizsgálat a József A. sugárút - Osztrovszky utca gyalogosvédı szigetekre, kerékpártámaszok telepítési tervei 54 helyszínre, Kiskunhalas-Szeged összekötı út autóbuszmegálló áthelyezés engedélyeztetés, tájékoztatás-videó fájlok készítése a Nagykörút közösségi közlekedési sáv kialakítására, a Nagykörút, Árkád elıtti közlekedési sáv - forgalomtechnikai terve. Informatikai feladatokra összességében 119.947 eFt összeg került kifizetésre. Ezen belül a hálózat karbantartás elıirányzaton „szegedvaros.hu” szerver biztonságos mőködéséhez szükséges szervertanúsítványt vásároltunk, A Városüzemeltetési Iroda multifunkcionális fénymásológép hálózati szolgáltatásait (szkennelés, e-mail küldés, nyomtatás funkciók) a helyiségben strukturált hálózat hiányában nem lehetett használni, amiért a hálózati végpont kialakítását rendeltük meg. A GVOP keretében megvásárolt infrastruktúra mőködéséhez szerver garancia kiterjesztéseket vásároltunk 12 db szerverre, valamint ideiglenes tárolóeszköz-bérleti konstrukcióra kötöttünk szerzıdést. Az Informatikai szolgáltatások elıirányzaton (intézményi VPN kialakítás és üzemeltetés) az integrált pénzügyi- és egyéb rendszerek mőködéséhez szükséges valamennyi intézményt (mintegy 160 végpontot) érintı virtuális informatikai hálózat kialakítása történt meg és üzemeltetési szolgáltatás került megvásárlásra az Invitel Zrt-tıl. A Polgármesteri Hivatal hardver karbantartása soron a hivatal 60 db fénymásolójának, 214 nyomtatójának, valamint további fax, iratmegsemmisítı, szünetmentes tápegységek szervizelése, javítása, alkatrészeinek pótlása történt. A gépvásárlás soron a 2009. évben vásárolt informatikai eszközök, alkatrészek, monitorok, fénymásológépek vásárlása áthúzódó számlájának kifizetése szerepelt, valamint a korábbi évek beszerzései miatt lerótt jóteljesítési bankgarancia visszafizetése történt. A térségi közigazgatási és közszolgáltatási informatikai rendszerek továbbfejlesztése címő pályázathoz külsı pályázati szakértı bevonására került sor. Központosított közbeszerzés keretében, a hivatali ügyintézık munkájához nélkülözhetetlen eszközök vásárlása (monitorok, nyomtatók, számítógép alkatrészek (alaplapok, processzorok, memóriamodulok, merevlemezek, tápegységek) hálózati aktív eszközök, egyéb hatósági munkavégzéshez szükséges eszközök vásárlása történt. A helyközi járatok helyi személyszállítása elıirányzaton a kifizetés összege 47.373 eFt. A Tisza Volán Zrt. részére a kifizetés havonta, folyamatosan történik. A 2010. év során a mőködési kiadások között szereplı fejlesztési feladatokra összességében a tervezett 636.453 eFt-tal szemben 458.730 eFt-ot fordított az Önkormányzat.
10
A városüzemeltetési feladatok között az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok által ellátott közfeladatok támogatására, továbbá a szolgáltatási szerzıdések alapján teljesített tevékenységekre együttesen 4.131.892 eFt-ot, a komp üzemeltetésére és felújítására 13.376 eFt-ot fordított az önkormányzat. A városi közvilágításra 417.081 eFt összegő kifizetés történt. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évben a vállalkozók számára vissza nem térítendı támogatású programot indított. A „Vállalkozói foglalkoztatás bıvítése, vállalkozói kompenzálás” keret felhasználásáról az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2010. (III.03.) Kgy. rendelet 7.§ (11) bek. alapján pályáztatás útján a Pénzügyi Bizottság döntött. A pályáztatás során 2010. évben 77 pályázó részére, összesen 46.211 eFt támogatás került átutalásra. Orvosi rendelık karbantartására az 535/2008. (IX. 26.) Kgy. sz. határozat 1. pontja alapján az IKV Zrt. által javasolt rendelıkben 15.773 eFt összegő beavatkozás történt. A helyi közösségi közlekedés normatív támogatására érkezett 522.330 eFt-ból a Tisza Volán Zrt. részére 224.462 eFt, az SZKT részére 297.868 eFt támogatás került átutalásra. A 2009. évi közszolgáltatási feladatok éves elszámolásakor 159.694 eFt került átutalásra a Tisza Volán Zrt. részére. Az önkormányzat a városüzemeltetési feladatokra 2010. évben összességében a tervezett 5.851.374 eFt összeg 93,5 %-át, 5.469.896 eFt-ot fordította. Az egészségügyi feladatok körében a foglakoztatás-egészségügyi feladatok ellátását 26.978 eFt összeg szolgálta, az elıirányzatról a közalkalmazottak és a polgármesteri hivatal dolgozóinak foglalkozás-egészségügyi ellátása (üzemorvosi ellátása) került kifizetésre. Az ügyeleti ellátás felelısségbiztosítási díja, fogászati ügyelet ellátása elıirányzatból 8.122 eFt kifizetés történt. Az önkormányzat a egészségügyi feladatokra 2010. évben összességében a tervezett 53.996 eFt összeg 86,4 %-át, 46.647 eFt-ot fordította. Szociális feladatokon belül a segélyezésre fordítható elıirányzatok együttes összege az egyéb támogatások és ellátottak juttatásai eredeti elıirányzataként 790.000 eFt került jóváhagyásra. A 2010. év során felhasználható keret a központi támogatásból érkezett támogatás összegével 1.580.331 eFt-ra növekedett. Az ellátottak juttatásai elıirányzatok (segély, lakbértámogatás, a közcélú foglalkoztatás) 2010. évi felhasználására vonatkozó kimutatást az elıterjesztés 2. sz. melléklete tartalmazza. A teljesítés 2.041.595 eFt. Az Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatással összefüggı kifizetés 561.110 eFt, a foglalkoztatás bizottsági döntés alapján 58 intézményben, 868 álláshelyen valósult meg, a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 745 fı volt. A Lakásépítési és lakásvásárlási támogatás odaítélése az Egészségügyi és Szociális Bizottság hatáskörébe tartozott. 2010. december 31-ig 26.706 eFt került kifizetésre, ezáltal 22 család részesült támogatásban. Oktatási feladatokra az önkormányzat 2010. évben összességében a tervezett 747.829 eFt összeg 77,2 %-át, 577.207 eFt -ot fordította.
11
A Szegedi Kistérség Többcélú Társulással 2007. július 1-jétıl létrejött feladatátadási szerzıdés alapján a szegedi kistérség által ellátott közoktatási feladatellátásra, a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására – a 2010. évi támogatásként 380.530 eFt került kiutalásra. Az Óvodától az érettségiig – a kompetencia alapú oktatás Szegeden címő pályázatra 114.655 eFt összegő kifizetés történt. A projekt támogatásából 2010. évben a projektmenedzsment részére munkabér, megbízási díj került kifizetésre. A projekt megvalósításába bevont 8 feladat-ellátási hely vonatkozásában a pedagógusok számára laptopok, valamint irodai, igazgatási berendezések és felszerelések, kötelezı tankönyvek, taneszközök beszerzésére, intézményi önálló innovációk, témahetek megrendezéséhez szolgáltatások igénybevételére, valamint pedagógus továbbképzések, tanácsadások finanszírozására került sor. A Bursa Hungarica Felsıoktatási Ösztöndíj keretében a 2009/2010. tanév II. félévében 295 fı a 2010/2011-es tanév I. félévben 294 fı részesült 5.000 Ft/fı/hó szociális ösztöndíj támogatásban. A program a 2010/2011. tanévben is folytatódik, az elıirányzatról teljesített kifizetés összege 14.852 eFt volt. Az önkormányzat az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevı tanulók részére ösztöndíjat biztosít. 2010. évben 3 fı részesült - 10 hónapon keresztül 5.000 Ft/hó/fı – ösztöndíjban, az elıirányzatról 105 eFt kifizetés történt. Az Oktatási Bizottság a 419/2077. (VII. 05.) Kgy. sz. határozat mellékleteként elfogadott vezetıi munka értékelési szempontjai alapján a 22616-60/2010. (V: 26.) OB. sz. határozatával döntött a közoktatási intézményvezetık 2010. évi egyszeri kereset-kiegészítésérıl. A bizottsági döntés értelmében a városi Pedagógusnap alkalmából – a 2009/2010. évi tanévben végzett kiemelkedı szakmai munka elismeréseként az Oktatási ágazat vezetıinek kiemelt munkavégzéséért járó kereset-kiegészítése elıirányzat terhére 29 fı igazgató bruttó 9.779 eFt kiemelt munkavégzésért járó egyszeri kereset-kiegészítésben részesült, amely után 2.640 eFt kifizetıi járulék fizetési kötelezettség keletkezett. A közgyőlés 368/2006. (VII. 21.) kgy. sz. határozatban döntött arról, hogy a szegedi tehetségek támogatására a 2010. évi költségvetésben 4.400 eFt elıirányzat kerüljön tervezésre. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a szegedi tehetségek támogatására együttmőködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. Az oktatási együttmőködésekre jóváhagyott 4.400 eFt támogatás összegébıl a 2010/2011-es tanévre meghirdetett pályázati kiírás alapján decemberben 40 fı középiskolás tanuló részesült 50.000 Ft/fı, összesen 2.000 eFt ösztöndíjban, míg 2.400 eFt átutalásra került az egyetem részére. Kulturális és sport feladatokra az önkormányzat 2010. évben összességében a tervezett 144.123 eFt összeg 83,0 %-át, 119.586 eFt-ot fordította. Kulturális feladatok ellátása terén rendkívül sokszínő és sokrétő kulturális rendezvényekre (Zenei rendezvények, városi rendezvények, évfordulós rendezvények, évfordulós kiadványok, nemzetközi programok, ifjúsági és sport rendezvények, egyéb rendezvények) összességében 20.503 eFt-ot biztosított az Önkormányzat A Közgyőlés határozatai alapján a nyertes szervezetekkel kötött együttmőködési megállapodásokra 41.890 eFt-ot fordított a város (Kulturális Együttmőködések, Kulturális Keret, Ifjúsági Keret). A MASZK egyesület 11.500 eFt támogatásban részesült programjai megvalósításához, a Jazznapok megrendezését 8.000 eFt-tal támogatta az önkormányzat.
12
Az Önkormányzat igazgatási feladatokra 2010. évben összességében a tervezett 3.310.615 eFt összeg 93,5 %-át, 3.095.975 eFt-ot fordított. Az önkormányzati igazgatási feladatokon belül a Hivatali Igazgatás elıirányzat a tervezett 3.173.341 eFt összeghez képest 93,8 %-on, 2.975.048 eFt-on teljesült. Az elıirányzaton belül a személyi jellegő juttatások a tervezett elıirányzat 95,1 %-án, 1.785.620 eFt-on teljesült, amit a rendszeres személyi juttatások, a jutalom, a készenléti, ügyeleti túlóra díjak, a végkielégítés, a jubileumi jutalmak, a napidíjak, az egyéb sajátos juttatások, az üdülési hozzájárulás, a közlekedési költségtérítés, az étkezési hozzájárulás és az egyéb költségtérítés jogcímeken elért megtakarítások okoztak. A munkaadói járulékok 92,7 %-os elıirányzat teljesítése a személyi jellegő megtakarításokon mutatkozó járulék megtakarítás eredménye. Dologi kiadásra 568.217 eFt került kifizetésre, ami a tervezett érték 89,4 %-a. A dologi kiadásokon mutatkozó elıirányzat megtakarítást a készletbeszerzések (irodaszer, nyomtatvány, folyóirat, egyéb információhordozó beszerzések, hajtó- és kenıanyag vásárlások, kis értékő tárgyi eszközök, szellemi termékek, egyéb anyagbeszerzés), a kommunikációs szolgáltatások és az energia költségeken (gáz, villamos energia, távhı, víz és csatorna díjak) mutatkozó megtakarítások okoztak. Az elszámolt beruházási kiadások összege 58.100 eFt, az elıirányzat teljesítés 98,5 %. A költségvetési év során az alábbi jelentısebb beruházások történtek: díszterem informatikai és erısáramú hálózat bıvítési-, hangosítási-, a zárófödém állagmegóvási munkái, a Házasságkötı terem hangosításának korszerősítése, választási urnatároló helyiség és biztonsági berendezéseinek korszerősítése, szerverhelyiségek és telefonközpont klimatizálása, a telefonközpont elektromos bıvítési munkái, az Általános Igazgatási Iroda mőemléki jellegő helyiségeinek restaurálása, gázkonvektorok cseréje és javítása, a Városháza déli homlokzatának felújítási munkái, Szeged - Tápé körzeti megbízotti helyiségére biztonsági rácsok készítése, Bérház elektromos fıelosztó cseréje, Gyámhivatal bútorcsere, iratmegsemmisítı gép vásárlása. A felújítási kiadások összege 28.835 eFt, ami a tervezett elıirányzat 90,1 %-a. Az év során jelentısebb felújítási munkák az ügyfélirodák festésével, a Városháza torony tetıhéjazat javításával, az irodai folyosók festésével-mázolásával kapcsolatban merültek fel. Egyéb feladatokon a felhasználás a tervezett 6.432.647 eFt összeggel szemben 90,4 %, 5.817.687 eFt összegő, amelynek oka, hogy áfa kiadásokra, a folyószámla és rulírozó hitel kamatára a tervezett összegnél kevesebbet fordított az önkormányzat, a központi támogatás maradvány visszafizetési elszámolása a 2011. költségvetési évre húzódott át, valamint a Hulladékgazdálkodási Társulás mőködési támogatása is alatta maradt a tervezett összegnek. 2.2. Polgármesteri hivatal, központi gazdálkodás felhalmozási kiadásai A központi gazdálkodási körbe tartozó beruházási kiadások teljesítése a tervezett 22.252.300 eFt összeggel szemben 16.356.735 eFt összegő, 73,5 %. 2.2.1. Fejlesztési feladatok - Elektromos tömegközlekedés fejlesztésének elıkészítése A nagyprojekt kivitelezésének elıkészítésével kapcsolatos feladatok befejezıdtek. A projekt pénzügyi zárása megtörtént. A feladattal összefüggésben 2010. évben 55.092 eFt kifizetés történt. - Elektromos tömegközlekedés nagyprojekt kivitelezés
13
”Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése” c. nagyprojekt keretében 5.652.618 eFt összegő kifizetés történt. A projekt keretében 2010. évben az alábbi feladat elemek valósultak meg: Pulcz utcai villamos remiz átépítése, az 1-es villamos II/B (Indóház tér – Aradi Vértanúk tere) és II/D (Anna kút – Rókusi Pályaudvar) szakaszainak rekonstrukciója, a „kis áramátalakító berendezések” és a 8-as és a 10-es trolibuszvonal kiépítése. Megkezdıdött a 2es villamos vonal kiépítése a Rókusi körúton. - Tarján, Víztorony téri közlekedés fejlesztése A projekt megvalósítása 2010-ben befejezıdött. A projekt zárása jelenleg folyamatban van, 2010. évben 337.746 eFt kifizetés történt. Az utófinanszírozott pénzügyi konstrukciójú projekt vonatkozásában 2010. júliusában benyújtottunk egy kifizetési kérelmet, amelynek októberben megküldött hiánypótlására a válasz még nem érkezett meg. A projektnek ezért 2010-ben támogatási bevétele nem volt, költségei az önkormányzat likviditási célú hitelkeretébıl kerültek finanszírozásra. A projekt támogatási bevétele a 2011-es költségvetési rendeletben került tervezésre 177.955 eFt összegben, az önkormányzat rövidlejáratú hitelállományának egyidejő csökkentése mellett. A még felmerülı nem elszámolható költségekre 16.993 eFt összegő fedezet került biztosításra a 2011. évi költségvetési hiány terhére. A 2010. költségvetési évben az alábbi beruházás elemek valósultak meg és fejezıdtek be: - Utasforgalmi épület építése, mely 2009. júniusában kezdıdött meg és 2010. februárjára készült el. - Víztorony tér út- és kertészeti rekonstrukció, valamint meglévı buszmegállók felújítása, és új buszmegállók építése a város különbözı részein, amelyek építése 2009. júniusában kezdıdött meg és 2010. szeptember végén zárult le. Az alábbi eszközök telepítése történt meg: - Az Utasforgalmi épület forgalmi irodájának bejáratához beléptetı rendszerek kialakítása. - A Víztorony térre térfigyelı kamerák. - Az Utasforgalmi épülethez jegykiadó automata telepítése. - Webterminál és digitális utas-tájékoztató tábla építése. - Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása 2010-ben a kivitelezési munkálatokra közbeszerzés indult, amelynek kapcsán jogorvoslati eljárásra került sor, így a projekt fizikai megvalósítása nem kezdıdött el, annak idıbeni ütemezése csúszik. Amennyiben a Támogató részérıl pozitív állásfoglalás érkezik a projekt idıbeli kitolására irányuló kérelmünkre, a projekt tervezett fizikai megkezdése 2011. március végére várható. Az elıirányzaton 2010. évben kifizetés nem történt. - Csongrád-Szeged összekötı út külterületi szakaszon megvalósuló kerékpárút kialakítása A projekt tervezett fizikai megkezdése többször módosításra került a kisajátítási eljárások elhúzódása miatt. A közbeszerzés kiírása 2011. évben esedékes. Az elıirányzaton 2010. évben kifizetés nem történt. - Új autóbusz megállóhelyek létesítése Az elıirányzaton 2010. évben megvalósult kifizetés összege 7.269 eFt volt. Megvalósult a Szegedi Ipari és Logisztikai Központ területén tervezett buszmegállók kivitelezése, 2010. évi kötelezettségvállalással megindítottuk a közbeszerzési eljárást a Szeged - Szıreg, Gızmalom utca és Szeged - Béketelep, Régiposta utcai autóbuszmegállók megépítésére.
14
- Csillapított forgalmú övezetek kialakítása A beruházás megvalósításának elhalasztása miatt a forrás a Beruházások, pályázatok elıkészítése elıirányzatra átcsoportosításra került, így az elıirányzatról kötelezettségvállalásra és kifizetésre 2010. évben nem került sor. - Körtöltés utca - Jakab Lajos utca rekonstrukció A beruházás megvalósult, 2010. évben 8.547 eFt összegő kifizetés történt. - Szeged- Szıreg, Hısök tere - Makai úti körforgalmi csomópont A beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. bonyolítja le. A megvalósításban Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata társfinanszírozóként érdekelt. A pályázat már 2008-ban támogatást nyert, azonban 2009-ben a beruházás állami forrását nyújtó Útpénztár alapot a kormány felfüggesztette, annak megvalósítását 2010-re halasztotta. 2010. áprilisában a NIF Zrt. eredményes közbeszerzési eljárást bonyolított le, és szerzıdést kötött a legelınyösebb ajánlatot tevı Délút Kft.-vel. A NIF Zrt. a szerzıdéskötéshez és az egyéb költségek növekedéseinek fedezetére bruttó 2.644 eFt többletforrást kért Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatától. A beruházás befejezését a szerzıdésben eredetileg 2010. novemberre irányozta elı a lebonyolító. Az M43-as autópálya kivitelezésének csúszása miatt a 43. sz. fıúton átmenı közúti tranzit- és személyforgalom óriási torlódásokat, közlekedési fennakadásokat okozhat a körforgalom építése miatt, ezért a NIF Zrt. a kivitelezés megkezdését az M43 autópálya átadását követı idıszakra halasztotta. Az elıirányzatról 12.000 eFt önrész kifizetése történt meg. - Kerékpártárolók építése A kivitelezési közbeszerzés a szükséges hozzájárulások beszerzésének elhúzódása miatt nem került kiírásra. Az elıirányzatról kötelezettségvállalásra és kifizetésre 2010. évben így nem került sor. 2.2.2. Kiemelt infrastrukturális beruházások - Városrehabilitáció I. projekt A projekt megvalósítása a Szegedi Vásár és Piac Kft.-vel konzorciumban történik. Az infrastrukturális beruházás megvalósítása négy szakaszban történt: 1. szakasz: Kölcsey utca és Reök elıtti teresedés: A kivitelezés befejezıdött, a mőszaki átadás-átvétel 2010. május 31-én megtörtént. 2. szakasz: Mars téri piac felújítása: Az elızı beruházással párhuzamosan indult, a kivitelezés ütemterv szerint haladt. Elkészült a nagycsarnok, a dísztér és a szabadtéri piac valamint kialakításra kerültek a parkolók. A mőszaki átadás-átvételi eljárás 2010. december 14-én megtörtént. 3. szakasz: Gutenberg utca rekonstrukciója: A kivitelezés befejezıdött. A mőszaki átadás-átvételi eljárás 2010. november 11-én megtörtént. Az elkészült burkolat meghibásodása tekintetében a garanciális javítás fagymentes idıben, március hó folyamán történhet. 4. szakasz: Mars téri közlekedési csomópontok (Hajnóczy utcai csomópont és az Élelmiszeripari Fıiskola épülete elıtti dísztér): A kivitelezés befejezıdött. A mőszaki átadás-átvételi eljárás lezárása 2010. október 15-én megtörtént. A projekt további kötelezı elemei az úgynevezett „soft elemek”. Ennek keretében 2011. március végéig az akcióterület különbözı helyszínein olyan rendezvények kerülnek megtartásra, amelyek a fenntarthatóságot, az esélyegyenlıséget és a lakosság
15
identitástudatát erısítik. Utcai rendezvények, kiállítás, hangverseny, helytörténeti vetélkedı, színházi elıadás is helyet kap a rendezvények sorában. A tevékenységeket civil szervezetek folyamatosan végzik. A projektre 2010. évben 887.460 eFt kifizetés történt. A támogatási szerzıdés aláírásának elhúzódása miatt a kifizetések támogatás tartalma a likviditási célú hitelkeretbıl került megelılegezésre. A megelılegezett támogatások visszatérülését önkormányzatunk a 2011. évi költségvetésében tervezte meg 742.244 eFt értékben, az önkormányzat rövidlejáratú hiteleinek egyidejő visszafizetése mellett. - Városrehabilitáció II. projekt (Biopolisz-park) A projektet a Kormány a 2010. március 24-i ülésén akciótervi nevesítésre javasolta. A projektfejlesztést követıen a részletes projektjavaslatot 2010. november 11-én az NFÜ (DARFÜ) felé benyújtottuk. Befogadása 2011. január 13-án történt meg. Jelenleg a bírálati szakaszban tart. A projekt megvalósítása az Szegedi Tudományegyetemmel konzorciumban történik. Az infrastrukturális beruházás három ütemben készült, illetve készül. I. szakasz: Az új klinikai központnál a közmő vezetékek kiváltása, közmőellátás kiépítése, az Oldal utca négysávúsítása és folytatása az Állomás utcáig. A mőszaki átadás-átvételi eljárás lezárása 2010. október 29-én megtörtént. II. szakasz: A Semmelweis utca rekonstrukciója. A kiviteli tervek elkészültek. Az engedélyezési eljárás lezárult, jelenleg a közbeszerzési eljárás elıkészítése zajlik. III. szakasz: A Dugonics tér rekonstrukciója. A projektelem státusza az elızıéhez hasonló. A kiviteli tervek elkészültek. Az engedélyezési eljárás lezárult, a közbeszerzési eljárás elıkészítés alatt áll. A kötelezı, úgynevezett „soft elemeket” részben az önkormányzat, részben a konzorciumi tag SZTE valósítja meg, amelyek megvalósítására 2011-2013. években kerül sor. A projektre 2010. évben 404.123 eFt kifizetés történt. A támogatási szerzıdés aláírásának elhúzódása miatt a kifizetések támogatás tartalma a likviditási célú hitelkeretbıl került megelılegezésre. A megelılegezett támogatások visszatérülését önkormányzatunk a 2011. évi költségvetésében tervezte meg 278.845 eFt értékben, az önkormányzat rövidlejáratú hiteleinek egyidejő visszafizetése mellett. - AGÓRA-TIOP A projekt támogatási szerzıdése 2010. májusában került aláírásra, ezt követıen a támogatási szerzıdés változtatásra is került a projekt fizikai zárónapjának 2012.02.15-re történı meghosszabbítása érdekében. A szerzıdés módosítása 2010. november 26-án lépett életbe. A 2010. év folyamán kiválasztásra került az AGÓRA projekt egészére a mőszaki ellenıri tevékenységet ellátó vállalkozó, valamint a projektmenedzsment pénzügyi szakértıi feladatait és a könyvvizsgálatot ellátó vállalkozó is. A szerzıdések 2010. november 15-én kerültek aláírásra. Elıkészítettük a projekt kivitelezési közbeszerzési eljárást, amelyet 2011. február végén jelentettünk meg. A decemberi hónapban kezdeményeztük a támogatási szerzıdés 2. számú módosítását a fizikai zárónap 2012. szeptember 15-re történı kitolását, a kivitelezés megvalósíthatósága érdekében, kezdeményezésünkre még nem kaptunk választ. A projektben elıleg igénylésére nem volt lehetıség, kifizetési kérelmet a módosított támogatási szerzıdés aláírása után nyújthatunk be. A projektre 2010. évben 77.995 eFt kifizetés történt. A támogatási szerzıdés módosításainak elhúzódása miatt a kifizetések támogatás tartalma a likviditási célú hitelkeretbıl került megelılegezésre. A megelılegezett támogatások visszatérülését önkormányzatunk a 2011. évi
16
költségvetésében tervezte meg 69.894 eFt értékben, az önkormányzat rövidlejáratú hiteleinek egyidejő visszafizetése mellett. - Szeged, Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda felújítása A projekthez kapcsolódó kivitelezés I üteme 2009 júniusában indult az új tornacsarnok építésével. A kivitelezı K-Art Zrt. a vállakózási szerzıdés szerint 2010. június 30-ra fejezte be a tornacsarnok építését. 2010. július 6-án aláírásra került a projekt II. ütemének kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerzıdés. A kivitelezés jelenlegi szakaszában az iskola külsı homlokzati hıszigetelése, tetıszigetelése, nyílászárók cseréje, gépészeti felújítása és belsı rekonstrukciója valósul meg. Az óvoda felújítása és akadály-mentesítése 2010. október 5-én lezárult. Az iskola felújításának véghatárideje: 2011. január 21-e. A projekt fizikai befejezésének dátuma: 2011. március 30. A projektre 2010. évben 576.868 eFt kifizetés történt, 259.694 eFt összegő támogatás került lehívásra. - Béke u. Ált. Iskola rekonstrukciója Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a DAOP-2008-4.2.1/2/2F-2f kétfordulós pályázati konstrukcióra benyújtott „XXI. századi oktatási környezet kialakítása és akadálymentesítés a Béke Utcai Általános Iskolában” c. pályázatát 2008. novemberében fogadta be a Közremőködı Szervezet. A kétfordulós pályáztatási eljárás eredményeként a pályázatot 2009. júniusában újra benyújtottuk elbírálásra. A támogatási döntést követıen 2009. december 10-én kötöttünk Támogatási Szerzıdést a projekt megvalósítására. A projekt elszámolható összes költsége 95.358 eFt, támogatási intenzitás 90%-os mértékő. A projekt keretében az iskola fedett udvarának átalakítását és az épület komplex akadálymentesítését végezzük el. A kivitelezés 2010. júniusában indult és 2010. szeptember 30-án történt meg a mőszaki átadás-átvétel. Jelenleg a pályázat keretében tervezett bútorok és készségfejlesztı eszközök beszerzése van folyamatban. A projekt fizikai zárásának határideje 2011. március 30-a. A projektre 2010. évben 148.365 eFt kifizetés történt, amihez 33.375 eFt összegő támogatás került lehívásra. - József Attila Ált. Iskola akadálymentesítése A beruházás célja a József Attila Általános Iskola és Szakiskola komplex akadálymentesítése volt. A projekt során megvalósult az intézmény fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítése. A projekt 2010. augusztus 30-ával lezárult. A szállítók kifizetésre kerültek. A támogatási összeg teljes lehívásra került 2011. I. negyedévében. A projektre 2010. évben 34.338 eFt kifizetés történt, amely összeg a likviditási célú hitelkeretbıl került megelılegezésre. A megelılegezett támogatás visszatérülését önkormányzatunk a 2011. évi költségvetésében tervezte meg 29.970 eFt értékben, az önkormányzat rövidlejáratú hiteleinek egyidejő visszafizetése mellett. - Szeged - Szentmihályi Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház rekonstrukciója 2010. I. félévében kifizetésre kerültek a megbízott vállalkozók 43.347 eFt összegben. A Közremőködı Szervezet felé benyújtásra került a kifizetési kérelem, valamint a záró projekt elırehaladási jelentése. 2010. júliusában 7.707 eFt összegő támogatás került átutalásra az önkormányzat lebonyolításra elkülönített bankszámlájára. - Újszegedi Liget - Játékok Kertje A megvalósításra kiírt második közbeszerzési eljárás sikerrel zárult. A kivitelezı a beruházási munkákat határidıre befejezte, a mőszaki átadás-átvétel megtörtént. Az épület jogerıs
17
használatbavételi engedéllyel rendelkezik. Valamennyi projektelem határidıben lezárásra került. A Közremőködı Szervezet felé a projekt elırehaladási jelentések valamint a kifizetési kérelmek határidıben megküldésre kerültek. 2011 elsı negyedévében a záró pénzügyi jelentés elkészült, valamint a záró kifizetési kérelem benyújtásra került. A projektre 2010. évben 103.731 eFt kifizetés történt, amihez 13.462 eFt összegő támogatás került lehívásra. A kifizetésekbıl 16.993 eFt támogatás tartalom a likviditási célú hitelkeretbıl került megelılegezésre. A megelılegezett támogatás visszatérülését önkormányzatunk a 2011. évi költségvetésében tervezte meg az önkormányzat rövidlejáratú hiteleinek egyidejő visszafizetése mellett. - Szegedi Logisztikai és Szolgáltató Központ A Központ területén a területmegosztásokat követıen kialakult területekbıl a GlobalLog Kft. 7 db ingatlanra vonatkozóan élt a szindikátusi szerzıdésben részére biztosított vételi jogával. Az önkormányzat az állammal 2003-ban megkötött és 2005-ben módosított szerzıdése alapján az ingatlanok értékesítésébıl származó bevételébıl jogosult levonni a külsı közmővekre fordított költségeit, majd annak levonása után fennmaradó rész 50 %-át az állam részére megfizetni. Önkormányzatunk ennek a kötelezettségének 2010. június hónapban tett eleget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. felé. A beruházási feladatra 2010. évben 290.212 eFt kifizetés történt. - Árvízvédelmi rendszer fejlesztése Lezajlott a tervezés közbeszerzése, a tervezési szerzıdést megkötöttük. A projekt vízjogi létesítési engedélyéhez szükséges tervek elkészültek és a megvalósításhoz szükséges engedély 2010. novemberében jogerıre emelkedett. A megvalósíthatósági tanulmány végleges verziója elkészült. Kiválasztásra kerültek a projekt menedzsment és a nyilvánosság biztosítását ellátó vállalkozók. 2010. december végén a 2. fordulóra a pályázatot benyújtottuk a Közremőködı Szervezetnek. A beruházási feladatra 2010. évben 47.604 eFt kifizetés történt, a szállítói finanszírozású projektben 39.185 eFt támogatás jóváírás került elszámolásra. - Vadaspark fejlesztés, Szeged-Temesvár közös együttmőködési program A projektben a következı feladatok kerültek kivitelezésre, megvalósításra: a) Farkas kifutó építése b) Vidrahely kialakítás c) Aranysakál kifutó építése d) Madárröpde kialakítása (nyírfajd, fogoly, sas) e) Szakmai konferencia lebonyolítása f) Ismertetı kiadványok készítése g) Szakmai kirándulás 100 gyermek részére Temesvárra h) Projektmenedzsment költségek biztosítása i) Infopont kialakítása j) Webkamera rendszer kiépítése k) Honlapfejlesztés l) Tervezett Kárpát-medence kifutó engedélyes terveinek elkészítése A projektre 2010. évben 45.520 eFt kifizetés történt, amihez 6.297 eFt összegő támogatás került lehívásra. - Iparosított technológiával készült lakóépületek felújítása Az Iparosított technológiával épült lakóépületek felújításának önkormányzati támogatásával összefüggésben 683.341 eFt kifizetés történt. 2010. évben
18
- Vitéz utcai bölcsıde felújítása A beruházás megvalósult. 2010. évben 106.865 eFt kifizetés történt. A kifizetésekbıl 64.306 eFt támogatás tartalom a likviditási célú hitelkeretbıl került megelılegezésre. A megelılegezett támogatás visszatérülését önkormányzatunk a 2011. évi költségvetésében tervezte meg az önkormányzat rövidlejáratú hiteleinek egyidejő visszafizetése mellett. - Acél utcai rendelı felújítása A közbeszerzési eljárás eredményesen lezárult, a kivitelezés 2010. decemberében elkezdıdött, elıreláthatólag 2011. áprilisáig tart. A beruházási feladatra 2010. évben 5.981 eFt kiadás merült fel. - Hajlat u-i bölcsıde felújítása A közbeszerzés sikeresen lezárult, a nyertes pályázó a kivitelezést határidıre befejezte. A beruházás összes költsége 19.661 eFt volt. A Magyar Államkincstár felé történı elszámolások határidıre befejezıdtek, önkormányzatunk 13.580 eFt központosított támogatásban részesült. - Zsiráfház építése A közbeszerzési eljárás sikeresen lezárult, a nyertes pályázó a kivitelezést határidıre befejezte. Az egyéb projektelemek közül kizárólag a marketing tevékenység megvalósítására nem rendelkezünk szerzıdéssel, de ennek megkötése folyamatban van. 2010. évben 117.985 eFt beruházási kifizetés és 24.960 eFt támogatás lehívás történt. A kifizetésekbıl 36.940 eFt támogatás tartalom a likviditási célú hitelkeretbıl került megelılegezésre. A megelılegezett támogatás visszatérülését önkormányzatunk a 2011. évi költségvetésében tervezte meg az önkormányzat rövidlejáratú hiteleinek egyidejő visszafizetése mellett. - Színház energetikai korszerősítése A támogatási szerzıdés 2010. szeptemberében került aláírásra. Ezt követıen kezdıdött meg a közbeszerzési eljárás elıkészítése. A projekt során 2010. évben kifizetésre vagy támogatási elıleg igénybevételére nem került sor. - Deák Ferenc utcai járdarekonstrukció Szeged város városfejlesztési koncepciójának keretében folyamatosan történik a Belváros rekonstrukciós programjának megvalósítása, melynek részeként a Szeged, Deák F. utca többlet energia ellátási szükségletei miatt közcélú kisfeszültségő kábelfektetési munkái váltak szükségessé. Az elızetes egyeztetés alapján a DÉMÁSZ vállalta, hogy a bontást és a munkálatok elvégzését követıen a járdafelületet kiselemes járdaburkolati elemekkel állítja helyre, amennyiben az önkormányzat a járdaszakasz bontási munkálatait elvégzi. Az önkormányzat ajánlattételi felhívása alapján a járdabontás kivitelezési munkáit a DÉMÁSZ PRÍMAVILL Kft. Szegedi Vállalkozásvezetıség valósítja meg. Az idıjárás rosszabbra fordulásából eredı szerzıdésmódosítás miatt a munka elvégzése határideje 2011. tavaszára tolódott el. - Két Állatkert "TwoZoos" projekt A projekttel kapcsolatban 2010. évben kifizetésre vagy támogatási elıleg igénybevételére nem került sor. A közbeszerzési eljárások kiírása 2011. év elején valósult meg.
19
- Szeged - Szıreg és Törökkanizsa (Novi Knezevac) közötti kerékpárút építése Jelenleg a projekt kivitelezésének közbeszerzési eljárásának az elıkészítése tart. A 2010-es évben a tervezési szerzıdés I. részszámlájának, valamint az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítési díjának Szegedre esı része került kifizetésre összesen 2.008 eFt értékben. - AGÓRA-KEOP villamos energia A projekt megvalósításának célja a Szeged Agóra Pólus villamos energia igényének napenergiával történı kielégítése. A támogatási szerzıdés 2010. októberében került megkötésre. A projekt során elılegigénylésre nem volt lehetıség, az elsı kifizetési kérelem tervezetten 2011. második negyedévében kerül beadásra, így támogatási összeget még nem kaptunk. Az elıirányzatról 2010. évben 281 eFt kifizetés történt. - AGÓRA-KEOP hıigény kielégítése A projekt megvalósítása célja a Szeged Agóra Pólus hı és hőtési igényének kielégítése megújuló energiaforrásokkal. A támogatási szerzıdés 2010. októberében került megkötésre. A projekt során elıleget nem igényeltünk, az elsı kifizetési kérelem tervezetten 2011. második negyedévében kerül beadásra, így támogatási összeget még nem kaptunk. Az elıirányzatról 2010. évben 4.011 eFt kifizetés történt. - Szeged-Szabadka piacok közötti együttmőködés A támogatási szerzıdés aláírása 2010. októberében történt meg. A közbeszerzési eljárásokat lefolytattuk, 4 db vállalkozási szerzıdést kötöttünk: közbeszerzési szakértı, projektmenedzsment, rendezvények szervezése, eszközbeszerzés. A program keretében két konferencia megtartására került sor. „A regionális nagybani piacok helyzete, fejlesztési lehetıségek” címő konferencia 2010. november 9-én Szegeden a Petıfi Sándor Mővelıdési Házban, „Az organikus élelmiszerek termelése, elosztása és árusítása a jelenkori piaci környezetben” címő konferencia 2010. november 15-én Szabadkán került megtartásra. Az elıirányzatról 2010. évben 5.463 eFt kifizetés történt. 2.2.3 .Ágazati beruházások 2.2.3.1.Városüzemeltetési célú beruházások 2.340.148 eFt értékben valósultak meg a következı beruházásokkal összefüggésben: - KEOP projekt elıkészítésének költségei 2010. márciusában a kivitelezésre vonatkozó támogatási szerzıdés megkötésre került. Az elıkészítés költségei 22.333 eFt összegben átutalásra kerültek a Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részére. - Úthálózat rekonstrukció 2010. évben úthálózat rekonstrukcióra 219.491 eFt elıirányzat került felhasználásra. Az elıirányzat teljesítés összegébıl 88.400 eFt-ot kátyúzásra költöttünk. Az úthálózat rekonstrukció keretében a város 24 pontján 53.737 m2 útfelület újult meg, amelyre 2010. évben 131.091 eFt került kifizetésre, 304.796 eFt mint áthúzódó kötelezettségvállalás a 2011. évi költségvetésben került biztosításra. - Széchenyi tér farekonstrukció A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-vel a közhasznú feladatok ellátására kötött Közszolgáltatási Szerzıdés keretében a szökıkút központi vízképének kialakítására 7.445
20
eFt-ot fizetettünk ki. A térrekonstrukcióra és a parktükör kialakítására 36.500 eFt beruházási költség merült fel. - Szeged-Tápé Búcsú tér rendezése A tér rekonstrukciójának mőszaki átadása 2009-ben megtörtént. A végszámla kifizetése húzódott át 2010. évre 3.479 eFt összegben. - Közvilágítás fejlesztés A közvilágítás fejlesztésének I. üteme megvalósult, amelynek keretében 72 db új lámpatest került telepítésre, 3.780 eFt összegben. 2.2.3.2. .Egészségügyi célú beruházásokra 400.000 eFt-ot fordított az Önkormányzat 2010. évben. A Szegedi Tudomány Egyetemmel fennálló együttmőködési megállapodás alapján, az önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó fejlesztési feladatok támogatására 100.000 eFt összegő pénzeszköz átadásra került sor, a Pulcz utca 1. sz. alatti ingatlanrész megvásárlására 300.000 eFt átutalása történt. 2.2.3.3. Szociális célú beruházásokra 164.544 eFt-ot fordított az Önkormányzat 2010. évben. A kifizetés a dr. Waltner Károly Otthonhoz tartozó Fiú Speciális Gyermekotthon kialakítása érdekében merült fel. A közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott kivitelezı a munkákat 2010. júliusában befejezte. A használatbavételi engedély iránti kérelmet a Közgyőlés 2010. decemberi határozatával visszavonta. Jelenleg az épület üresen áll. 2.2.3.4.Kulturális és sportcélú beruházásokra 116.078 eFt-ot fordított az Önkormányzat 2010. évben. A Bálint Sándor Emlékház kialakítására 61.130 eFt-ot, a Várkert régészeti feltárási munkálataira 5.000 eFt-ot, a IV. Béla szobor kivitelezésére 30.600 eFt-ot, a Gregor József mellszobor elkészíttetésére 3.500 eFt-ot, Radnóti Miklós szobrának kivitelezésére és kihelyezésére 15.848 eFt-ot fordított az önkormányzat. 2.2.4..Egyéb fejlesztési feladatokra 3.570.936 eFt összegő kifizetés történt: -
Terület-elıkészítés, telekvásárlás elıirányzat terhére 416.464 eFt kifizetés történt ingatlanok vásárlás, illetve kisajátítás útján történı megszerzésére. Jelentısebb összegő kifizetések: Az Oldal utca szélesítéséhez szükséges ingatlanok közül az Oldal utca 1/A vételárának második részletét fizettük ki 2.500 eFt értékben. A Fehértói kerékpárút kialakításához szükséges területek megszerzése érdekében 13.978 eFt került kifizetésre vételár, kártalanítás illetve kapcsolódó költség címén. A szatymazi kerékpárút kialakításához szükséges területek megszerzése érdekében 10.128 eFt került kifizetésre kisajátítási kártalanítás, illetve kapcsolódó költség címén. A Közgyőlés 591/2009. (XII. 11.) Kgy. sz. határozatának megfelelıen a hosszú távú városfejlesztési elképzelésekhez szükséges terület biztosítása érdekében a Tisza Pályaudvaron található III. 20306/1/A-C-D-E-F-G hrsz-ú ingatlanokat vásároltuk meg a Tisza Volántól. A vételár és a kapcsolódó költség 90.078 eFt volt. Az épített környezet átalakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXXVIII. tv. 30. § (4) alapján Mészáros György kezdeményezte a Szeged III. 21756. hrsz-ú
21
-
ingatlan 4881/7171-e tulajdoni hányadának kisajátítását. A Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal határozatában kötelezte az Önkormányzatot az ingatlanrészek kisajátításának kezdeményezésére, ezzel kapcsolatban összesen 19.640 eFt költség merült fel. A Vásárhelyi Pál utca szélesítéséhez szükséges ingatlanrészek megszerzésére 4.463 eFt-ot fordítottunk 2010-ben.
- A fejlesztési célú hitelek és kötvény tıke és kamat törlesztésére 1.588.533 eFt, Hulladékgazdálkodási beruházás felújítási kötelezettségei és a KEOP rekultiváció-, a Vízügyi Építési Alap, az Elektromos tömegközlekedés nagyprojekt, az SZKT-nak üzemeltetésre átadott tárgyi eszközök és a Felhalmozási kiadások visszaigényelhetı általános forgalmi adó részére együttesen 1.515.817 eFt összeg került kifizetésre. - Az önkormányzati és az intézményi dolgozók lakásépítési- és lakásvásárlási támogatásával összefüggésben 1.096 eFt kölcsönnyújtás történt. - Egyéb értékesítés lebonyolítási díjára az IKV Zrt. részére 14.026 eFt utalására került sor. - Az Újszegedi Református templom építésének támogatására 10.000 eFt pénzeszköz átadás történt. - A Dél-Újszeged Tiszapark, közérdekő kötelezettség vállalás elıirányzatról a Spar Magyarország Kft. részére 25.000 eFt visszautalás történt. 2.3. Felújítási kiadások A felújítási kiadások a tervezett 474.704 eFt összeggel szemben 311.588 eFt összegben, 65,6%-on teljesültek. - Szemünk fénye program keretében 2008. évben 10 általános iskolában valósult meg a világítótestek cseréje, illetve ahhoz kapcsolódóan az elektromos hálózatok felújítása, újraszerelvényezése, valamint a helyiségek teljes festése. A kifizetés öt év alatt részletekben történik, a 2010. évben teljesített pénzügyi kötelezettségvállalás összege 40.298 eFt volt. - Bevizsgált játszóterek felújítása 2010. évben 60.000 eFt ráfordítással megvalósult a Régiposta utcai játszótér, Vedres utca 18. sz. épület mögötti játszótér, a Honfoglalás játszótér, a Gyevi játszótér, Molnár utca 8-10. sz. épület mögötti játszótér, a Nyitra utcai játszótér, a Bihari utca 28. számú épület mögötti játszótér és a Kodály téri játszótér fejlesztése. - Külterületi utak önerıs munkáinak támogatása A 2009. évi keretbıl valósult meg a Hosszútöltés utca (Felsınyomás sortól – Pihenı utcáig) és a Kokárda utca (csatorna fölötti folytatás) elıregyártott elemekbıl történı ideiglenes burkolatának építése, melyre az 5.000 eFt összegő kifizetés 2010. évre húzódott át. Az Öreghegyi bejáróút kátyúzására 2010. I. félévben felhasználásra került 1.500 eFt. További 5 külterületi helyszín útjainak javítására jött létre szerzıdés 8.425 eFt értékben, amelynek kifizetése 2011. évben vált esedékessé. Az Egészségügyi célú felújításokra a tervezett 20.000 eFt elıirányzat terhére, 14.760 eFt összegben, az alábbi felújítások valósultak meg: elkészült a Korda utcai orvosi rendelıben a
22
burkolatok, vizesblokkok felújítása, a Csongrádi sugárút 76. sz. alatti rendelı elektromos hálózatának és burkolatának felújítása, a József Attila sugárút 98. sz. alatti rendelı elektromos hálózatának és vizesblokkjának felújítása és a Párizsi körút 44. sz. alatti rendelı burkolat-, nyílászáró- és elektromos hálózat felújítása. A Szociális intézmények felújítására tervezett 23.307 eFt elıirányzat terhére, 22.236 eFt összegben, többek között az alábbi felújítások valósultak meg: az Acél utcai Idısek Otthona gazdasági épületének felújítása (amelyben ideiglenesen az Acél utcai orvosi rendelı házi- és gyermekorvosai kapnak helyet az orvosi rendelı felújításának idejére), a Bölcs utca 11. szám alatti családsegítı ház részleges felújítása 11.540 eFt értékben. Az Oktatási célú feladatok keretösszegére az eredeti költségvetésben biztosított 200.000 eFt összegő keret az Oktatási Bizottság 52/2010. (V. 5.) OB számú határozata értelmében „A mi iskolánk, a mi óvodánk!” pályázat elbírálása alapján a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás intézményeinek, valamint az önkormányzati oktatási intézmények felújítási célú kiadásainak céltámogatására átcsoportosításra került. A Kulturális célú felújítások keretösszegének 2010. évi elıirányzat felhasználása 2.207 eFt, amelybıl a Rock Klub utólagos hangszigetelése (amely az elızı évben kiadott új bejárat és vizesblokk használatbavételi engedély kiadásának feltétele volt) és a Nemzetiségek Háza főtési rendszerének felújítása valósult meg. Az Igazgatási kiadásokra tervezett felújítási kiadások 35.384 eFt összegő elıirányzat 53,5 %a, 18.934 eFt valósult meg az alábbi feladatokra: - A József Attila sugárút 39. szám irodaház melléképület felújítására 4.980 eFt pénzösszeg került felhasználásra. Az épület felújítására statikai szakvélemény készült, amely a belsı felújításon túl meghatározta az elvégzendı feladatokat. - A Kiskundorozsmai kirendeltség homlokzatának felújítására 8.309 eFt összeget költött önkormányzatunk. - A Bérházban található mőemlék jellegő falfestmények restaurálásának (126. szoba) folytatására 3.392 eFt kifizetés történt. - A Széchenyi tér 10. portahelyiség felújítására, átalakítására 1.887 eFt kifizetés történt, ami az átalakítás kiviteli terveinek elkészítésével összefüggésben merült fel. - Az Intervenciós Alapból történı átcsoportosítás révén valósult meg a Polgármesteri Hivatali iktató világítótesteinek cseréje 366 eFt összegben. A Felújítási kiadások Egyéb feladataira 151.779 eFt összegő elıirányzat 36,0 %-a, 54.570 eFt valósult meg többek között az alábbi feladatokra: - Az Önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló épületek felújítására 18.137 eFt összegő kifizetés történt: befejezıdött a Korda utcai rendelı tetıfedése, homlokzat és nyílászáró cseréje, elkészült a Gáspár Zoltán utcai könyvtár, a Fı fasor 9. sz. alatti nem lakás bérlemény elektromos hálózatának felújítása, a Földvári utca 3. földszinti iroda helyreállítása és a Deák Ferenc utca 24-26. szám alatti épület elektromos hálózatának felújítása. - Érintésvédelmi vizsgálatok, hiányok pótlására 14.001 eFt összegő kifizetés történt: megvalósult a Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház elavult, balesetveszélyes elektromos
23
hálózatának cseréje, a Móravárosi Szakközépiskola „öreg” oktatási épülete elektromos hálózatának felújítása, elkészült a Széchenyi tér 11. sz. alatti porta elosztó cseréje. - Az Intervenciós keretre eredetileg tervezett 150.000 eFt-os elıirányzatból intézményi felújítási feladatokra átcsoportosításra került 129.704 eFt, melybıl az alábbi feladatok valósultak meg: - a Bölcsıdék Igazgatóságának céltámogatásként átadott 15.000 eFt-ból megvalósult a Töltés utcai Bölcsıde tetıfelújítása, fıépületének statikai megerısítése, gázbojlerének áthelyezése, homlokzat fıvédelme, a Csillag téri bölcsıde szennyvíz hálózat és vizesblokk felújítása, a Rókusi körúti bölcsıde nyílászáróinak cseréje, a Siha közi bölcsıde szennyvíz hálózat- és vizesblokk felújítása, - elkészült az Agyagos utcai bölcsıde hidegburkolat javítása, a Kossuth Lajos sugárúti Gondozási Központ és Idısek Klubja lépcsı, tetı javítása, az Indóház téri Hajléktalan szálló tetı javítása, a Bajai út 9. sz. ingatlan tetı javítása, a Sás utca 2. szám lapostetı szigetelés javítása, a Moszkvai krt. 1-3. sz. beázás megszüntetése, a Rákóczi utca 11. sz. családsegítı ház bádogozás cseréje és javítási munkái, a Rókusi krt-i bölcsıde falszigetelése és 4 db ajtócseréje, a Siha közi bölcsıde vízvezeték cseréje és a Vedres utca bölcsıde 6 db radiátorának cseréje együttesen 10.696 eFt értékben, - a Waltner Károly Otthon Agyagos utca 45. szám alatti intézményében szintén a szociális intézmények felújítására tervezett elıirányzat intézményi céltámogatásra történı átcsoportosításából valósult meg a falszigetelés, főtéskorszerősítés, nyílászárók cseréje, térelhatároló falak építése 13.000 eFt ráfordítással. - Az oktatási intézmények tekintetében 2010. évre áthúzódó kifizetésként az alábbi felújítások szerepelnek a költségvetési rendeletben 24.126 eFt összegben: Ady Kollégium nyílászáró cseréi, Bem utcai óvoda víz nyomóvezeték szakasz cseréje, Fodor József Szakközépiskola és Kollégium főtési szivattyú cseréje, Nádor utcai óvodában a kazánok és szerelvényeik cseréje, Radnóti Gimnázium főtési rendszerének átalakítása, Rókus II. Általános Iskola tornaterem légtechnikai rendszerének átalakítása, Vedres Kollégium modulus kazán javítása, Tömörkény Gimnázium elektromos elosztók és gerincvezeték cseréje. - Az elıbbieken túl 55.251 eFt összegő felújítási munka történt az alábbi feladatokra: Arany János Általános Iskola vizesblokk javítása, Bem utcai óvoda alagsori helyiségek vízellátása, Bérkert utcai óvoda tetıfedés csere, Csı utcai óvoda szennyvíz elvezetı rendszer javítása, Déri Miksa Szakközépiskola bádogozás, vakolat javítás, külsı esıvíz levezetés kiépítése, Dózsa György Általános Iskola cserépfedés-, szennyvízcsı javítás, 3 db radiátor cseréje, a tornacsarnokban 16 db ablak és kazánmodulok cseréje, Fodor József Szakközépiskola Kollégium és ebédlı összekötı folyosó felújítása, Gyertyámos utcai óvodában a lapostetı javítása és térburkolat cseréje, Honfoglalás utcai óvodában a víznyomó vezeték szakasz cseréje, Jerney Általános Iskola bojler és csapadékvíz ejtıvezeték cseréje, Kossuth Lajos Általános iskolában szennyvíz hálózat kamerás vizsgálata és cseréje, valamint az udvari csatornahálózat javítása, a Kossuth Zsuzsa Szakközépiskolában az udvari csatornahálózat javítása, a Madách Imre Általános Iskolában a főtéscsı udvari szakaszának cseréje, a Makkosházi Általános Iskolában a csatornaszellızık magasítása, a Móravárosi Szakközépiskola függıeresz csatorna cseréje, a Móra épület
24
átjáró új tetı építése, a porta és raktár lapostetejének felújítása, a Régi épület erısáramú fıvezetékének cseréje, Nádor utcai óvoda víztároló tartály építése, Ortutay Kollégium gázszivárgást érzékelı rendszer kiépítése és a szennyvízhálózat részleges cseréje, Radnóti Gimnázium kazán javítása, 9 db radiátor cseréje, tornacsarnok és összekötı anyag nyaktag tetı javítása, Rókus II. Általános Iskola csúszásmentesítı lábtörlı vásárlása, Tarjáni Kéttannyelvő Általános Iskolában a csapadékvíz elvezetı rendszer javítása, Vedres Kollégium lapostetı felújítása, Vörösmarty Általános Iskola kazán, keringetı szivattyú cseréje valósult meg. -
Kulturális és sport feladatokra 5.800 eFt összegő felújítási munka történt az alábbi feladatokra: az Etelka sori sportcsarnok lapostetı szigetelés javítása, a Somogyi Könyvtár hıcserélıinek tisztítása, hıleadók klímamotorjának javítása, Heller Ödön Mővelıdési Ház bádogozás javítása, Petıfi telepi Mővelıdési Ház csapadékvíz elvezetı rendszer felújítására.
2.4. Alapok 2.4.1. A Parkoló alap 309.383 eFt tervezett kiadási elıirányzata nem került felhasználásra, az alapról kifizetés nem történt. 2.4.2. Lakásalap A Lakásalap 3.125.495 eFt összegben tervezett kiadásai 63,9 %-on, 1.995.944 eFt összegben teljesültek az alábbi feladatokra: -
Lakóépületek felújításának tervezésére és kivitelezésére 692.422 eFt összegben került sor felhasználásra. Többek között az alábbi beruházások valósultak meg. - A Deák Ferenc utca 22. tetı-, utcai homlokzat felújítása a szerzıdés szerint júliusban készült el. - A Somogyi utca 20. homlokzat felújítása júliusban fejezıdött be. - A Dáni János utca 7. homlokzat felújításának kivitelezése 2010. júniusában fejezıdött be. - A Victor Hugo utca 2. homlokzat felújítása 2010. júniusában készült el. - A Feketesas utca 19-21., 23. sz. ingatlanok függıfolyosó cseréje 2010. augusztusában és szeptemberében készült el. - Megvalósult a Széchenyi tér 2/A és a Feketesas utca 11. erkély felújítása. - Elkészült a Mikszáth Kálmán utca 4. függıfolyosó cseréje. - Megvalósult a Stefánia 1. szennyvíz alapvezeték cseréje. - Az Olajbányász tér 1. és 3. sz. ingatlan felvonó cseréjének tervei elkészültek, az építési engedély jogerıssé vált, a kivitelezés 2011-ben történik meg. - Elkészült az Olajbányász tér 1. szemétledobók esıztetı automatikája. - A 100 %-os önkormányzati tulajdonú ingatlanok elıre nem tervezett, halaszthatatlan felújítási munkái kapcsán 38 helyszínen valósult meg beruházás, zömében kémény béléscsövezések, elektromos hálózat-, homlokzat felújítások. - A 2010. évi elıirányzat terhére 38 darab üres lakás felújítása fejezıdött be, további egy lakás kivitelezése 2011. évre húzódott át.
- Bérlakás értékesítés költségeként az Önkormányzat és az IKV Zrt. közötti Haszonbérleti szerzıdés keretében a bérlakások értékesítésének lebonyolítására 23.504 eFt került átutalásra.
25
- Társasházi tulajdonrészek felújítási hozzájárulása címén összesen 172.244 eFt elıirányzat felhasználás történt. Az elıirányzatból a vegyes tulajdonú épületek felújítási alapjának képzésére 97.801 eFt-ot fizettünk ki, 32 épület esetében térítettük meg az önkormányzati tulajdoni hányadra esı felújítási költséget 48.510 eFt összeggel. A vegyes tualjdonú panel épületek energiatakarékos felújításának megvalósításához (homlokzat szigetelés, nyílászárók cseréje) 20 épület esetében fizettük ki az önkormányzati tulajdoni hányadra esı önrész összegét 25.933 eFt értékben. - Lakásmobilitásra 33.972 eFt-ot fizettünk ki az elmúlt év során. Az MTA Biológiai Központjának bérlı-kiválasztási jogról történı lemondása miatt 20.344 eFt-ot térítettünk. Önkormányzati tulajdonba került az Olajos utca 1/K III/14. sz. alatti 6.028 eFt értékő lakás, amelynek elızı tulajdonosa nyugdíjas garzonelhelyezést kért. Ingatlan-csere szerzıdés keretében az önkormányzat tulajdonában került a Jakab Lajos utca 16. I/30. sz. alatti lakás 7.600 eFt értékben. - A Lakásalap elkülönített bankszámláján 707 eFt bankköltség merült fel, a Bérlakás vásárlási, felújítási hitel tıke- és kamat fizetésére 122.675 eFt került felhasználásra. - Az önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 5/2010. (III. 3.) Kgy. sz. rendelet 14. § (3) alapján az uniós támogatással megvalósuló feladatok saját forrásának biztosítására felhalmozási célú támogatásértékő kiadásként 830.594 eFt került a költségvetési elszámolási számlára átvezetésre. 2.4.3. Vízügyi Építési Alap A Vízügyi Építési Alap 3.270.805 eFt összegben tervezett kiadásai 47,6 %-on 1.556.843 eFt összegben teljesültek. - A Szegedi Csatornamő Társulat Közalapítványa részére 512.718 eFt támogatás került kiutalásra. - Az Önkormányzat és a Szegedi Vízmő Zrt. közötti Keretmegállapodásnak megfelelıen elkészített, az illetékes szakbizottság által jóváhagyott éves felújítási és rekonstrukciós feladatokra 913.918 eFt összegő elszámolás történt. - A Vízügyi Építési Alap beruházásaira 119.603 eFt összegő kifizetés történt –többek közöttaz alábbi fıbb feladatokkal összefüggésben: Móravárosi krt. (Rókus – Móraváros) csapadékvíz, fıgyőjtı tender tervdokumentáció elkészítése, zártszelvényő csapadékvíz elvezetı rendszer kialakítása, Tápé, Honfoglalás utcai nyílt burkolt csapadékcsatorna építés vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció készítése, Tápé, Rév utcai nyílt burkolt csapadék-csatorna építés vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció készítése, Szentmihályi utcák nyílt burkolatú csapadék-csatorna építési munkái, Üröm utca, Méh utca vízvezeték építés, Tápé belvízöblözet koreszerősítés I-II. szakaszának vízjogi engedélyezési tervdokumentáció, megvalósíthatósági tanulmány készítése. 2.4.4. Környezetvédelmi Alap A Környezetvédelmi Alap 313.776 eFt összegben tervezett kiadásai 9,9 %-on 31.176 eFt összegben teljesültek. - A Környezetvédelmi Intézkedési tervben meghatározottak szerint 1.503 eFt került felhasználásra. Az elıirányzatból az európai autómentes nap, fásítás, növénytelepítés, parkosítás, került finanszírozásra.
26
-
Az Infrastruktúra I/A hitel tıke- és kamat fizetésére 29.673 eFt került felhasználásra.
2.5. Társulás A Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulás kiadási elıirányzatainak alakulását a rendelet-tervezet 9.sz. melléklete tartalmazza. A Társulás kiadási elıirányzata teljesítése 1.737 eFt, az elıirányzat teljesítés 46,3 %. A kiadási elıirányzat felhasználása többek között a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács részére fizetett mőködési hozzájárulás és a bankszámla vezetési költségek kapcsán merült fel. II. Kisebbségi önkormányzatok bevételei-kiadásai A kisebbségi önkormányzatok elıirányzataikkal önállóan, teljes jogkörrel rendelkeznek, azonban a költségvetésük – a hatályos jogszabályoknak megfelelıen – a helyi önkormányzat költségvetésének szerves részét képezi. A kisebbségi önkormányzatok bevételi elıirányzatait és azok teljesítését a rendelet-tervezet 10. sz. melléklete, kiadási elıirányzataik részletes felhasználását a rendelet-tervezet 11. sz. melléklete tartalmazza. III.Költségvetési szervek 1. A költségvetési szervek bevételei A költségvetési szervek bevételeit a rendelet-tervezet 12.sz. melléklete szemlélteti részletesen. A költségvetési intézmények bevételei 100,0 %-on, ezen belül a saját bevételek 124,4%-os szinten teljesültek. A saját bevételeken belül az intézményi ellátottak és alkalmazottak térítése 91,9 %-ra teljesült a nevelési-oktatási intézményeknél elıirányzott élelmezési térítési díjak elmaradása - a szolgáltatást igénybevevık számának csökkenése - miatt. Az étkezést igénybe vevık számának csökkenését egyrészt a gyermeklétszám csökkenése, másrészt az ingyenes étkezésben részesülık körének további bıvülése okozta. Az egyéb saját bevételeknél az elıirányzathoz képest 0,4 %-kal több bevétel realizálódott. Az ÁFA bevétel és visszatérülés kiemelt elıirányzat 11,6 %-kal haladja meg az elıirányzatot, amely a nevelési-oktatási intézményeknél jelentkezı többletbevétel eredménye. Az államháztartáson belülrıl érkezett támogatás értékő mőködési bevételeknél többletbevétel realizálódott a kedvezı pályázati lehetıségek kihasználása következtében. A támogatás értékő bevétel, valamint a felhalmozási célra átvett pénzeszköz kiemelt elıirányzatok teljesítése elmaradt az elıirányzattól. A költségvetési szervként mőködı Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás bevételi elıirányzatai a Költségvetési Intézmények között kerültek kimutatásra. A Társulás 2010. évi bevételi elıirányzatának teljesítése 14.223 eFt. Az önkormányzati fenntartású intézményhálózat pénzforgalmi bevételeit az elıterjesztés 4.sz.melléklete tartalmazza ágazatonként és jogcímenként. 2. A költségvetési szervek kiadásai A költségvetési szervek kiadási elıirányzatainak alakulását a rendelet-tervezet 13.sz. melléklete, a kiadások ágazati bontását az elıterjesztés 5 sz. melléklete mutatja be. A költségvetési intézmények kiadásainak teljesítése 94,4 %, a kiemelt elıirányzatok a vizsgált idıszakban a módosított elıirányzatok szintje alatt teljesültek. A mőködési pénzeszköz
27
átadások túlnyomó része államháztartáson belüli pénzeszköz átadás formájában valósult meg. A felújítási és felhalmozási kiadások forrását részben a különbözı pályázatokból származó támogatások, részben a támogatások igénybevételéhez adott saját forrás, részben a saját bevétel és részben az elızı évi pénzmaradvány igénybevétele képezte. A Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás kiadási elıirányzatát 16.386 eFt-ra teljesítette A költségvetési szervek felújítási kiadásai 259.510 eFt-ra, beruházási kiadásai 445.252 eFt-ra teljesültek. A nevelési-oktatási intézmények esetében a felújítási elıirányzat 204.072 eFt-ra (73,7%), a beruházási elıirányzat 295.007 eFt-ra (86,3%) teljesült. A felújítási összeg tartalmazza a „Mi iskolánk, mi óvodánk” elnevezéső épület-felújítási keretbıl megvalósult felújításokat is. Az Oktatási Bizottság határozata alapján a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában mőködı óvodák, általános iskolák, közép és szakképzı iskolák, kollégiumok külön-külön nyújtottak be pályázatot. Az Oktatási Bizottság az NGSZ által elfogadásra javasolt kiírásnak megfelelıen 92 pályázatot nyertesnek nyilvánított és részükre összesen 197.220 eFt-ot, valamint az NGSZ költségvetésébe 2.780 eFt támogatást hagyott jóvá. A NGSZ Központ 2010. évben karbantartási feladatra összesen biztosított 119.155 eFt-tal szemben 94.749 eFt-ot használt fel, a maradvány összege feladattal terhelt 2011. évre áthúzódó feladat. A szociális ágazatba tartozó intézmények önkormányzati céltámogatásból bölcsıdei épületek és az Agyagos utcai épület felújítására összesen 31.252 eFt-ot költöttek. . A kulturális intézmények esetében pályázati pénzbıl és saját bevételbıl, valamint az elızı évi pénzmaradvány igénybevételébıl felújításra 24.186 eFt-ot, beruházásra 147.632 eFt-ot költöttek. 2.1. Céltámogatási elıirányzatok felhasználása A költségvetési szervek céltámogatásainak felhasználását a rendelet-tervezet 14.-15. sz. mellékletei, a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata jogkörébe vont elıirányzatok felhasználását a rendelet-tervezet 16. sz. melléklete szemlélteti. Felmentésre 67.119 eFt, végkielégítésre 21.029 eFt, prémium évek programra 31.564 eFt, jubileumi jutalomra 163.503 eFt, mőszakpótlékra 39.207 eFt, pedagógus szakkönyvre 8.407 eFt, élelmezési normatív díjtámogatásra 377.949 eFt, általános tankönyvtámogatásra 17.168 eFt, ingyenes tankönyvtámogatásra 62.191 eFt, a pedagógusok kiemelt munkájáért járó kereset-kiegészítésre 171.155 eFt került felhasználásra. Normatív, kötött felhasználású szociális továbbképzésre 2.820 eFt támogatás teljes egészében felhasználásra került. A közoktatási informatikai fejlesztési feladatokra pályázat útján elnyert 39.734 eFt-tal szemben 2010. december 31-ig 2.329 eFt támogatás került felhasználásra, a kötelezettséggel terhelt része - 2011. június 30-ig - az elızı évi pénzmaradvány részeként kerül felhasználásra. A céltámogatások és a pályázat útján elnyert központosított támogatások kötelezettségvállalással nem terhelt, fel nem használt része a pénzmaradvány elszámolása során elvonásra, illetve a központi költségvetés felé visszafizetésre kerül.
28
Az intézmények kiadásainak teljesítési adatai költségtakarékos, az egyes elıirányzatok felhasználására vonatkozóan az elızı évhez képest is nagyobb figyelmet fordító intézményi gazdálkodást tükröz. IV. Önkormányzati feladatellátás értékelése 1. Önkormányzat költségvetési szervei által ellátott feladatok 1.1 Oktatás Az oktatási ágazathoz tartozó feladatok tekintetében – az oktatási statisztikai adatok alapján – az óvodai ellátottak létszáma a 2010/2011. nevelési év elején 4.916 fı volt, amely a 2009/2010. nevelési évhez képest 207 fıvel való növekedést mutat. Az óvodai létszám a közoktatási törvény 2010. október 1-jétıl hatályos változása következtében növekedett, a törvény lehetıséget biztosít a gyermek harmadik életévének beöltése elıtti óvodai felvételére. A nappali iskolai oktatásban résztvevı tanulók létszáma a 2010/2011. tanév elején 19.821 fı volt, ebbıl az általános iskolai tanulók száma 8.824 fı, a középfokú oktatásban résztvevık tanulók száma 10.997 fı. A tanulók száma 2009/2010. tanévhez képest 558 fıvel csökkent, ezen belül az általános iskolai tanulók létszáma 114 fıvel, a középfokú oktatási intézményekben a tanulók száma 444 fıvel. Az illetékes szakértıi és rehabilitációs bizottságok szakvéleményei alapján a különleges gondozás keretében a 2010/2011. tanév elején 974 tanuló került ellátásra, amely az elızı évhez képest 217 fı növekedést mutat. Az általános iskolai oktatás területén az alapfokú mővészetoktatásban részesült tanulók száma a 2010/2011. tanév elején 1.673 fı, ami az elızı tanévhez képest 42 fı növekedést jelent. Az általános iskolai és középfokú tanulói létszám csökkenése elsısorban a gyermek létszám demográfiai csökkenésének következménye. A középfokú iskolai tanulói létszám csökkenését befolyásolta, hogy megnıtt a nem önkormányzati fenntartású középfokú intézmények száma és képzési kínálata. Az óvodai és az általános iskolai bejáró tanulók száma a 2010/2011. tanév elején 773 fı, a középiskolai bejáró tanulók száma 4.052 fı, amely az elızı tanévhez képest az általános iskolai tanulók tekintetében 73 fı, a középiskolai tanulók esetében 124 fı csökkenést jelent. Az óvodai ellátás tekintetében az óvodai csoportok száma 201, az elızı nevelési évhez képest nem változott. Az alapfokú oktatásban a 2010/2011-es tanévben a tanulói létszám csökkenés következtében 346 osztály indult, ez 5 osztállyal kevesebb az elızı tanévhez képest. A középfokú oktatáson belül gimnáziumi és szakközépiskolai osztályok száma 384 osztály, amely az elızı tanévhez képest 13 osztály csökkenést jelent. A kollégiumi férıhelyek száma a 2009/2010 tanévhez képest nem változott, a 2010/2011. tanév elején 1.221 tanuló részesült kollégiumi ellátásban.
29
A nevelési, oktatási feladatok ellátásában résztvevı pedagógusok létszáma az óvodai ellátásban nem változott, az alapfokú oktatásban 6 fıvel, a középfokú oktatásban 7 fıvel csökkent a 2009/2010. tanévhez képest. 1.2. Egészségügyi ellátás Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat egészségügyi közfeladatainak ellátása, a közfeladat ellátását szolgáló vagyon kezelése 2007. október 1-jétıl a Szegedi Tudományegyetemmel megkötött vagyonkezelıi szerzıdés útján történik. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulással megkötött megállapodás alapján 2010. április 1jétıl az orvosi ügyeletet a Társulás mőködteti. 1.3. Szociális ellátás A Bölcsıdei ellátás területén 2010 évben 124 férıhelybıvítés valósult meg, tárgyév december 31-én engedélyezett férıhelyszám 958. A ténylegesen ellátottak száma 927 fı volt, a férıhely kihasználtság éves szinten 96,8 %-ra teljesült. Az intézmény 2010. évben 235 napot üzemelt A Dr. Waltner Károly Otthon fogyatékos ápoló-gondozói és a gyermekvédelmi feladatokat 2 férıhely bıvítéssel 221 férıhelyen látja el. Feladat ellátási körében végzi a konduktív terápiát, a képzést, és lehetıség szerint a rehabilitációt is. Az intézményben - az ápoló-gondozói férıhely kihasználtság 99,8 %-ra, a gyermekvédelmi férıhelyek kihasználtsága 82,4 %-ra teljesült. 1.4 Kulturális és egyéb intézmények A közmővelıdési tevékenységet ellátó mővelıdési házaknál a közösségi-mővelıdési feladatokat 25,5 álláshelyen foglalkoztatott közmővelıdési szakemberek és az állandó mővelıdési közösségek (klubok, mővészeti csoportok, egyesületek, civil szervezetek) segítik. A 2010. évi rendezvények keretében a lakosság széles körét a mővészeti, fotó, gyermekrajz és állandó kiállítások, különbözı ismeretterjesztı elıadások, évfordulókhoz, ünnepekhez kapcsolódó rendezvények, vetélkedık szervezése és lebonyolítása szolgálja. A Somogyi – Könyvtár látogatóinak száma 2010. évben 381.534 fı volt, ebbıl a Központi Könyvtár látogatói száma 252.563, fiókkönyvtáraké 128.971 fı. A beszerzett dokumentumok száma 21.922 db, ebbıl könyvbeszerzés 18.205 db volt. A Százszorszép Gyermekház 2010. évben több városi, megyei illetve országos rendezvénynek volt a szervezıje és házigazdája. A rendezvényeken a résztvevık száma közel 10.800 fı volt. 46 nyári táborban 833 fı gyermek vett részt. Az iskolai tanévhez igazodva a szakköri és mővészeti csoportok munkájában - 14 csoportban – 240 tanuló vett részt. A Játékszigeten 480 alkalommal közel 2.400 gyermeknek nyújtottak szórakozási lehetıséget. Szegedi Vadaspark 2010. évi látogatottsága az elızı évhez képest 13 % - kal csökkent, a látogatók száma 136.688 fı volt. A jegybevétel 94.259 e Ft-ra realizálódott, mely a rossz idıjárás miatt 7 %-kal marad el az elızı évi bevételtıl. A „Zootípusó találkozások” címő új szolgáltatás keretében a résztvevık száma 42.436 fı volt. A Szegedi Vadaspark győjteménye 2010. évben 155 faj 822 egyedébıl állt, ezen belül 46 faj az európai fajmegmentési program keretébe tartozik.
30
A Kövér Béla Bábszínház 2010. évben 212 elıadást tartott, ebbıl 114 bérletes elıadás volt. Az elıadásokat 2010. évben 19.515 nézı látogatta, mely 19,7 %-kal haladta meg az elızı évit, ebbıl a fizetı nézık száma 14.808 fı volt, a fizetı nézık esetében a növekedés 5 %. Az év folyamán 5 továbbjátszott és 4 új darabot vittek színre. A Szegedi Nemzeti Színházban 2010. évben 336 színházi elıadást tartottak, a fizetı nézık száma 107.131 fı volt. Nagyszínházban 152 elıadást 70.486 látogató, a kisszínházban 184 elıadást 36.645 látogató tekintette meg. Az elıadások mőfaji megoszlása 112 prózai, 59 balett, 51 opera, 26 operett, 39 egyéb zenei elıadás és 49 gyermek elıadás. A fizetı nézık száma 2009. évhez képest 7%-kal, 6.262 fıvel növekedett. A Szegedi Szimfonikus Zenekar 2011. évben összesen 157 elıadást tartott, ebbıl a Szegedi Nemzeti Színházban 74 opera és zenésdarabot, a Szegedi Szabadtéri Játékokon 1 „ajándékkoncert,” a Széchenyi téren „zenés forgatag” címén 1 elıadás. Filharmónia Kelet Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében 24 hangverseny, ifjúsági hangverseny 39, gyermekhangverseny 5, külföldön 5, a fıvárosban és vidéken 8 hangverseny. Az elıadásszám 22%-kal csökkent, melynek oka, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban 2010. évben kevesebb zenés darabot játszottak. A Hivatásos Önkormányzati Tőzoltóság illetékességi területén 2010. évben 1057 regisztrált esemény volt, ebbıl a tőzesetek száma 313, a mőszaki mentések száma 663, téves riasztás, vaklárma 81 esetben volt. A bekövetkezett eseményeken belül a tőzesetek száma az elızı évhez képest 46,2 %-kal csökkent, a mőszaki mentések száma viszont 59,8 %-kal nıtt. A tőzesetet követıen 29 esetben folytattak le részletes tőzvizsgálati eljárást. A tőzesetekkel összefüggésben 107 db hatósági bizonyítvány kiadására került sor. A szakhatósági ügyek száma 1452 volt, amely az elızı év hasonló idıszakához képest 1,7 %-kal nıtt. 2. Szegedi Kistérségi Többcélú Társulás és az önkormányzat között létrejött megállapodás alapján ellátott feladatok Szegedi Kistérségi Többcélú Társulás (továbbiakban: Társulás) és az Önkormányzat között létrejött megállapodás alapján a Társulás 2006. január 1-jétıl pedagógiai szakszolgálati feladatokat, 2007. január 1-jétıl a gyermekjóléti szolgáltatást, a nappali szociális ellátást, a családsegítést, a szociális étkeztetést, utcai szociális munkát, közösségi ellátásokat, gyermekek átmeneti gondozását, hajléktalanok nappali és átmeneti elhelyezését, valamint regionális módszertani családsegítı feladatokat, 2007. július 1-jétıl oktatási feladatokat lát el. A Társulás 2009. január 1-jétıl a Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum, 2009. január 29-tıl az Egyesített Szociális Intézmény feladatait is ellátja, továbbá 2009. július 1jével a Weöres Sándor Általános Iskola mőködtetését vette át. Közoktatási feladata óvodai nevelésre, általános iskolai és gimnáziumi nevelésre-oktatásra vonatkozik. A Társulás az Önkormányzattól átvett intézményekben 2010. évben 23 értelmileg fogyatékos óvodás korú gyerek, 940 fı általános iskolai tanuló, ebbıl 250 fı értelmileg és tanulásban akadályozott tanuló, továbbá 473 fı középiskolai tanuló nevelését-oktatását 136 fı pedagógussal látja el. A szakszolgálati és szakmai szolgálati feladatokat 32 fı látja el. V. Az önkormányzat pénzmaradványa, pénzkészlet, pénzmaradvány alakulása Az önkormányzat az év végén 3.528.355 eFt összegő záró pénzkészlettel rendelkezett. Az intézmények pénzkészlete 112.989 eFt, a Polgármesteri Hivatal, központi gazdálkodás körébe tartozó záró pénzkészlet 3.396.252 eFt, amelybıl a Lakásalap pénzkészlete 853.628 eFt, a Vízügyi Építési Alap pénzkészlete 1.663.315 eFt, a Parkolóalap pénzkészlete 262.468 eFt, a
31
Környezetvédelmi Alap pénzkészlete 268.230 eFt, az Egyéb Központi Gazdálkodás pénzkészlete 340.490 eFt, a kisebbségi önkormányzatok pénzkészlete 8.121 eFt. A Szeged és Térsége területfejlesztési Társulás pénzkészlete 11.833 eFt. A Hulladékgazdálkodási Társulás záró pénzkészlete 7.281 eFt. A 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 207.§ (4) bekezdése alapján 2009. évtıl a pénzmaradvány részét képezi a forgatási célú pénzügyi mőveletek egyenlege, melybıl a forgatási célú értékpapírok egyenlege növeli, a likviditási célú hitelek egyenlege csökkenti a pénzmaradvány összegét. A forgatási célú pénzügyi mőveletek egyenlege a Lakásalapnál 37.984 eFt, az Egyéb Központi Gazdálkodásnál –8.858.278 eFt (ebbıl forgatási célú értékpapírok állománya +237.891 eFt, a likviditási célú hitelek egyenlege –9.096.169 eFt). Az elızı évi fel nem használt pénzmaradvány összege -2.636.419 eFt, ebbıl a Lakásalapnál 871.434 eFt, a Vízügyi Építési Alapnál 1.226.289 eFt, a Parkoló Alapnál 251.283 eFt, Környezetvédelmi Alapnáé 267.970 eFt, a kisebbségi önkormányzatoknál 2.690 eFt, a költségvetési szerveknél 3.507 eFt, a központi gazdálkodásnál –5.259.592 eFt. Az Önkormányzat felügyelete alatt álló önállóan mőködı és gazdálkodó, illetve az önálló mőködı költségvetési szervek 2010. évi pénzmaradványa az önkormányzati költségvetés végrehajtási rendeletének szabályai alapján a kötelezettség-vállalással nem terhelt önkormányzati támogatások elvonásával került megállapításra. A költségvetési szervek jóváhagyásra javasolt pénzmaradványa 795.220 eFt, a Polgármesteri Hivatal pénzmaradványa – 3.471.455 eFt, a Hulladékgazdálkodási Társulás pénzmaradványa –2.164 eFt, a Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulás pénzmaradványa 12.583 eFt, így a város összes jóváhagyásra javasolt pénzmaradványa –2.665.816 eFt. A forgatási célú mőveletek egyenlege nélkül az önkormányzat pénzmaradványa 6.154.478 eFt lenne. Az intézmények részére ki nem utalt önkormányzati támogatás összege 1.175.541 eFt, a költségvetés végrehajtási rendelete szerint az intézményektıl elvonásra javasolt összeg 489.372 eFt, így a jóváhagyásra javasolt pénzmaradvány összege 795.220 eFt a vállalkozási tevékenység eredményének beforgatásával együtt. VI. Értékpapír és hitelmőveletek 1. Értékpapír mőveletek A költségvetési számlához és a lakásalaphoz kapcsolódó vagyonkezelésbe adott pénzeszközök állománya a következık szerint alakult. eFt-ban 2010. 2009. 2010. évi 2010. évi Forrás december 31-i december 31-i eladás vásárlás záró állomány záró állomány Költségvetés Lakásalap Összesen
1 560 088 248 919 1 809 007
941 535 150 226 1 091 761
1 456 030 232 315 1688 345
1 045 593 166 830 1 212 423
A 2009. december 31-i pénzeszközállomány az értékpapír mellett az értékpapírokhoz kötıdı vagyonkezelıi betétlekötést is tartalmazta.
32
A vagyonkezelésbe adott portfolióból a mérleg fordulónapon értékpapírban (hosszú lejáratú állampapírokban és diszkont kincstárjegyekben) 1.212.423 eFt került elhelyezésre. Az Önkormányzat 2000. novemberétıl vagyonkezelési szerzıdés keretében hasznosította értékpapírjait. A vagyonkezelési szerzıdés 2010. évben felmondásra került. A költségvetési év során a vagyonkezelésbe adott értékpapír állományból a hozam és árfolyamnyereséget figyelembe véve 781.018 eFt értékő lekötés került felszabadításra a felhalmozási kiadások finanszírozására. 2. Hitelek, hitelmőveletek 2.1. Felhalmozási hitelek A mérlegsorokon kimutatott fejlesztési célú hitel- és kötvényállomány két részbıl áll. - A felhalmozási célú hitel- és kötvényállomány éven túli esedékes törlesztı részlete 13.696.630 eFt, amely az elızı évi záró értékhez képest 3.696.870 eFt kötelezettség növekedést jelent. - A felhalmozási célú hitel- és kötvényállomány éven belüli tıketörlesztési kötelezettségeinek értéke 1.279.141 eFt, ami az elızı évi záró értéknél 12.740 eFt-tal alacsonyabb. A fejlesztési célú hitel- és kötvényállomány 2010. december 31-i, éven belüli és éven túli lejárati kötelezettségek együttes összegét tartalmazó összevont záró értéke 14.975.771 eFt. A 2010. évben 4.482.961 eFt összegő fejlesztési célú kötvény- és hitellehívás történt. A hitelszerzıdések esedékes tıkefizetési kötelezettségeinek teljesítésére a költségvetési év során a hitelezı pénzintézetek részére 1.394.702 eFt összegő visszafizetés történt. Az átvállalt hitelek tıketartozásának törlesztésére 545.178 eFt-ot, a 600 mFt-os beruházási-fejlesztési hitel törlesztésére 182.242 eFt-ot, az önkormányzat infrastruktúra I. hitel törlesztésére 223.189 eFtot, az önkormányzati infrastruktúra II. hitelprogramra 78.000 eFt-ot, a Panelprogram 1. hitel törlesztésére 73.143 eFt-ot (Erste Bank) és 41.160 eFt-ot (OTP Bank), a Panelprogram II. törlesztésére 145.110 eFt-ot, a bérlakás építési, felújítási, vásárlási hitel törlesztésére 106.680 eFt-ot fordított az önkormányzat. A deviza hiteleknél az árfolyam mozgásokból adódó értékvesztésként 493.050 eFt összeg került elszámolásra, ami az átvállalt hiteleken 317.545 eFt, a bérlakás építési és felújítási hitelen 82.060 eFt, a kötvényen 93.445 eFt összegben jelentkezett. 2.2. Likviditási és rövidlejáratú hitelek A likviditási célú és a rövidlejáratú hitelállomány fordulónapi záró értéke 9.096.169 eFt. 2010. december 31-én a lehívott folyószámla hitel állománya 2.774.072 eFt volt, ami 1.362.687 eFt-tal magasabb az elızı év mérleg fordulónapján nyilvántartott állománynál. A lehívott rulírozó hitelállomány összege 6.322.097 eFt, ami az elızı év mérleg fordulónapon nyilvántartott záró állományhoz képest 1.102.442 eFt kötelezettség állomány növekedést jelent. A változást a rulírozó hitelállomány 950.000 eFt-os hitellehívása és a devizában kimutatott kötelezettség állomány értékvesztésének 152.442 eFt-os számviteli elszámolása okozza. A likviditási és rövidlejáratú hitelállomány növekedése alapvetıen két tényezıre vezethetı vissza. Egyrészt az építıipari kivitelezési tevékenységrıl szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet elıírása miatt a Magyar Államkincstárnál megnyitott építtetıi fedezetkezelıi számlákon a városrehabilitációs projektek és a vadasparki zsiráfház beruházása kapcsán 2010. december 31-én 149.512 eFt összegő elkülönített pénzkészletet tartott nyilván önkormányzatunk, ami csökkentette a finanszírozásba bevonható pénzkészleteit és növelte likviditási célú hitelállományát. A likviditási és rövidlejáratú célú hitelállomány növekedésének másik oka a támogatási szerzıdések megkötésének elmaradására és az
33
utófinanszírozott támogatások kiutalásának elhúzódására vezethetı vissza. Önkormányzatunk 2010. december 31-én 1.541.139 eFt ki nem utalt fejlesztési támogatást tartott nyilván, továbbá a támogatások folyósításának elhúzódása miatt a Szegedi Vásár és Piac Kft. részére 720.891 eFt összegő tagi kölcsön folyósítására kényszerült. A bemutatott pénzügyi hatások együttesen 2.411.542 eFt-tal emelték meg az önkormányzat 2010. december 31-én nyilvántartott likviditási és rövidlejáratú célú hitelállományát. VII. Az Önkormányzat vagyonának alakulása Az Önkormányzat 2010. évi vagyon kimutatását a rendelet-tervezet 20. sz. melléklete, a mérleg alakulását a rendelet-tervezet 21.sz. melléklete, a kisebbségi önkormányzatok mérlegének alakulását a rendelet-tervezet 22. sz. melléklete, a Társulások mérlegének alakulását a rendelet-tervezet 23.-24. sz. melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat vagyona az elızı évi 274.453.296 eFt-ról, 280.792.898 eFt-ra növekedett, a növekedés 6.339.602 eFt, amelyet a Polgármesteri Hivatal körébe tartozó változások eredményezett. A Polgármesteri Hivatal körébe tartozó eszközök és források 2010. évi záró állománya 258.721.109 eFt, az érték 5.842.394 eFt-tal magasabb az elızı évi mérleg fordulónapi záró értéknél. A befektetett eszközök 7.949.037 eFt-tal növekedtek, a forgó eszközök 2.106.643 eFt-tal csökkentek. A költségvetési intézmények eszközeinek és forrásainak 2010. december 31-i záró állománya 22.042.272 eFt, amely 471.573 eFt-tal több az elızı évi mérleg fordulónapi záró értéknél. 1. Eszközök A) Az Önkormányzat befektetett eszközeinek 2010. december 31-i záró értéke 275.396.262 eFt, amely az elızı évi záró értéknél 8.579.008 eFt-tal magasabb. A növekedés a Polgármesteri Hivatalnál lévı eszközök esetében 7.949.037 eFt, az önkormányzati fenntartású intézmények esetében 620.473 eFt. A változás az egyes eszközcsoportoknál az alábbi tényezıkkel függ össze: 1.Az Immateriális javak 2010. december 31-i záró állománya Önkormányzati szinten 138.185 eFt, a csökkenés 19.515 eFt. A Polgármesteri Hivatalnál a záró állomány 110.549 eFt, itt a csökkenés 24.679 eFt az elızı év végi záró állományhoz képest. Az immateriális javak befejezetlen beruházásainak állománya 98.812 eFt, amely 5.091 eFt-tal csökkent, az évközi aktiválás 9.063 eFt-ot tesz ki. Az év során elszámolt értékcsökkenés 24.712 eFt volt. Az intézmények 2010. évi záró állománya 27.636 eFt, ami 5.164 eFt növekedést jelent. 2.A tárgyi eszközök 2010. december 31-i záró állománya Önkormányzati szinten 43.360.397 eFt, a növekedés 9.264.302 eFt összegő. A Polgármesteri Hivatalnál lévı záró állomány értéke 21.721.928 eFt, a növekedés 8.639.745 eFt. A tárgyi eszközökön belül az Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékő jogok 2010. évi záró állománya Önkormányzati szinten 25.368.716 eFt, amelybıl a Polgármesteri Hivatalnál lévı záró állomány 4.891.613 eFt volt. A Polgármesteri Hivatalnál az évközi növekedés összege 502.527 eFt, a jelentısebbek: az SZTE-tıl a Kórház Pulz u-i ingatlanának megvásárlása, a Kis Virág Cukrászda bérleti jogának a megvásárlása, a Nagy Virág Cukrászda megvásárlása, a Polgármesteri Hivatal Széchenyi téri, illetve Huszár utcai épületein végzett felújítások. Jelentısebb csökkenések: Az SZKT-nak apportba adott ingatlanok, Ifjúsági Drogcentrum
34
értékesítése, Roma Közösségi Ház értékesítése, Nıvérszálló Kátay u-i ingatlanának átadása a Magyar Államnak, illetve Brüsszeli krt. 37. sz. ingatlan telkekért történı cseréje az SZTE-vel. Az éves elszámolt értékcsökkenés változása 10.864 eFt. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél kimutatott ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékő jogok záró értéke 20.477.103 eFt. A Gépek, berendezések, felszerelések fordulónapi záró állománya 1.129.163 eFt, amelybıl a Polgármesteri Hivatalnál lévı záró állomány értéke 219.277 eFt, a változás –22.734 eFt. Az eszközcsoporthoz tartozó számítástechnikai eszközök év végi állománya 31.735 eFt. Az év során 26.082 eFt értékben történt aktiválás. A Polgármesteri Hivatalnál az állománycsökkenésbıl az értékcsökkenés 78.904 eFt-ot tesz ki. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél lévı gépek, berendezések és felszerelések év végi záró állománya 909.838 eFt, a növekedés az elızı évi záró értékhez viszonyítva 6.001 eFt. A Polgármesteri Hivatalnál az egyéb gépek, berendezések és felszerelések év végi állománya 149.216 eFt, az éves változás –30.679 eFt volt. Az év folyamán 26.067 eFt értékő aktiválás volt (bútorok, fénymásológépek stb.). A csökkenésekbıl a berendezések, gépek értékcsökkenése 50.253 eFt. A képzımővészeti alkotások december 31-i záró értéke 38.326 eFt, amely 10.706 eFt értékben növekedett. A növekedés az alábbiakból származott: Kass János grafikáinak egy részét megkapta az önkormányzat 5.450 eFt értékben, illetve a Bálint Sándor Emlékház berendezési tárgyainak értéke 5.255 eFt. A Jármővek záró értéke Önkormányzati szinten 257.570 eFt, amelybıl a Polgármesteri Hivatalnál lévı záró állomány értéke 18.219 eFt. A Polgármesteri Hivatalnál az elszámolt értékcsökkenés összege 52.355 eFt. A Beruházások, felújítások 2010. évi záró értéke Önkormányzati szinten 15.352.966 eFt, amelybıl a Polgármesteri Hivatalnál lévı záró érték 15.340.837 eFt. A növekedés a Polgármesteri Hivatalnál 8.072.651 eFt, melynek legfıbb oka az elektromos tömegközlekedés nagyprojekt befejezetlen állományának növekedése 5.707.710 eFt-tal. A növekedések közül még jelentısebbek: Szeged-Tarján Víztorony tér közlekedés fejlesztése 337.746 eFt, Városrehabilitáció I. projekt 876.071 eFt, Városrehabilitáció II. projekt 404.073 eFt, Tiszaparti Általános Iskola felújítása 576.868 eFt. A Beruházásra adott elılegek 2010. évi záró értéke 1.251.982 eFt, amely teljes egészében a Polgármesteri Hivatalnál mutatható ki. A legjelentısebbek 1.146.738 eFt az elektromos tömegközlekedéssel, 100.734 eFt a Városrehabilitáció I. projekttel kapcsolatosak. 3. A befektetett pénzügyi eszközök értéke Önkormányzati szinten 9.601.611 eFt, növekedés 1.138.658 eFt. A változásból a tartós részesedés 1.033.971 eFt-tal nıtt, a tartós hitelviszonyt megtestesítı értékpapírok 136.722 eFt-tal csökkentek, a tartósan adott kölcsönök 353.810 eFttal növekedtek, az egyéb hosszú lejáratú követelések pedig 112.401 eFt-tal csökkentek. A Polgármesteri Hivatalnál a befektetett eszközökön belül a tartós részesedések 2010. december 31-i állománya 6.986.413 eFt, 1.033.721 eFt-os növekedést mutat. Jelentısebb állománynövekedések: Szegedi Közlekedési Kft 586.110 eFt, Szegedi Vásár és Piac Kft 450.000 eFt, Szegedi Ifjúsági Ház 21.000 eFt, ELI HU Nonprofit Kft 990 eFt. A jelentısebb csökkenések: Szegedi Sport és Fürdık Kft.13.110 eFt.
35
Az értékvesztés 2010. év végi állománya 117.787 eFt, ebbıl a Heavytext Rt. „fa” 61.795 eFtot, az Elsı Szegedi Ipari Park Kft. 17.712 eFt-ot, a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft 22.800 eFt-ot, a Dél-Magyarországi Méh Zrt „fa” 15.430 eFt-ot és a GIK 2005 Kft. 50 eFt-ot tesz ki. A Tartós hitelviszonyt megtestesítı értékpapírok állománya 936.548 eFt, a Polgármesteri Hivatalnál került kimutatásra, a csökkenés 136.722 eFt a 2009. évhez viszonyítva. A Kereskedelmi és Hitelbank kezelésében 809 778 eFt, a Raiffeisen Alapkezelı Zrt. kezelésében 126 770 e Ft nagyságú értékpapír volt a fordulónapon. A vagyonkezelésben lévı, befektetési célú értékpapírok közül Lakásalapnál az év folyamán 77.587 eFt vásárlásra és 96.400 eFt értékesítésre, a Polgármesteri Hivatalnál 486.272 eFt vásárlásra és 604.181 eFt értékesítésre került sor. A Tartósan adott kölcsönök állománya 2010. december 31-én 1.185.641 eFt, amely a Polgármesteri Hivatalnál mutatható ki, és 353.810 eFt növekedést jelent az elızı évi záró értékhez képest. A gazdasági társaságoknak és költségvetési intézményeknek nyújtott kölcsönök állománya 1.018.823 eFt volt az év végén. Jelentısen növekedett a Szegedi Vásár és Piac Kft, valamint az IKV részére nyújtott tagi kölcsön állománya, az elıbbi társaság részére 617.283 eFt, míg az utóbbi részére 108.723 eFt tagi kölcsön került folyósításra. A Szegedi Közlekedési Társaság az év során folyósított 183 923 e Ft-nyi tagi kölcsön mellett az év végén 478.440 e Ft tagi kölcsönt fizetett vissza. A tartósan adott kölcsönökön belül az önkormányzati támogatású lakásépítési és lakásvásárlási kölcsönök záró állománya 32.750 eFt-tal csökkent, egyéb rövid lejáratú követelések mérlegsorba 58.892 eFt került átsorolásra, melyek várhatóan a 2011. évben kerülnek visszatérülésre. Heavytext Rt. felszámolási eljárása a 2010. évben sem zárult le, így a 2005. évben elszámolt 30.000 eFt értékvesztéssel idén is számolni kellett. Az Egyéb hosszú lejáratú követelések 493.009 eFt záró összege a Polgármesteri Hivatalnál mutatható ki, és az elızı évi záró értékhez viszonyítva 112.401 eFt-tal csökkent. Ezen a mérlegsoron kerül kimutatásra az önkormányzati tulajdonú lakásértékesítésbıl fennálló követelésállomány és az önkormányzati tulajdonú nem lakás célú helyiség értékesítésébıl fennálló követelésállomány 2010. év utáni években esedékes törlesztı részlete 211.713 eFt, illetve 342 eFt összegben. A háziorvosi rendelık részletekben engedélyezett értékesítése kapcsán 2.127 eFt, az SZTE-vel szemben a Kórház és Szakorvosi Ellátás intézményeinek vagyonkezelésbe adásával kapcsolatosan 278.827 eFt követelésállomány van még ezen a mérlegsoron nyilvántartva. 4. Az üzemeltetésre, kezelésre, koncesszióba átadott, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök 2009. december 31-i záró értéke 222.296.069 eFt, amely 1.804.437 eFt csökkenést jelent az elızı évi záró értékhez viszonyítva, az érték a Polgármesteri Hivatalnál mutatható ki. Az egyes üzemeltetık, kezelık, vagyonkezelık záró állománya a következı (eFt): 2009. Szegedi Vízmő Zrt.: 27.174.164 IKV Zrt.: 43.573.935 SZKT Kft.: 2.733.102 Körny. Nonprofit Kft 136.775.248 Szegedi Fürdık Kft.: 2.316.926
36
2010. 26.365.593 42.970.054 2.509.979 136.984.761 2.419.589
Sportberuházó Kft.: 121.983 SZTE Gyermekkórház 597.402 Kistérség 1.425.8051 Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft 764.773 Ifjúsági Ház 1.151.531 Városkép Kft 42.535 SZTE Kórház, Szakorvosi 7.423.102 Összesen: 224.100.506
576.037 400.259 762.638 1.135.629 49.931 7.121.599 222.296.069
B.)1. A készletek záróállománya önkormányzati szinten 105.073 eFt, a növekedés 5.027 eFt, ebbıl az intézményeknél 4.289 eFt, a Polgármesteri Hivatalnál 744 e Ft mutatható ki. 2. A követelések záró értéke önkormányzati szinten 1.273.115 eFt, 204.379 eFt-tal csökkent az év során, amelybıl a Polgármesteri Hivatalnál lévı követelések 5.302 eFt-tal csökkentek, az önkormányzati fenntartású intézményeknél kimutatott követeléseknél a csökkenés 199.077 eFt. A Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevık) állománya önkormányzati szinten 2010. december 31-én 227.568 eFt, amelybıl a Polgármesteri Hivatalnál kimutatott záró érték 203.406 eFt, az önkormányzati fenntartású intézményeknél 24.162 eFt, itt a csökkenés 7.527 eFt. A Polgármesteri Hivatalnál az elızı évi záró értékhez viszonyítva kimutatott 149.629 eFt csökkenés jelentısebb okai: bérleti díjak –80.509 eFt, egyéb tartozás állományok csökkenése –65.658 eFt pl.Moszkvai krt 1-3 ingatlan miatt -36.000 eFt, Program 2002 Kft -2.250 e Ft, Labdaház Kft -2.200 e Ft, Szegedi Tudomány Egyetem -6.000 e Ft, Szegedi Sport és Fürdık 15.855 e Ft, orvosi rendelık -10.776 eFt, felépítményes ingatlanok –4.483 eFt, közterület használati díj +3.384 eFt, KET eljárási díj –1.496 eFt. A behajthatatlan követelések miatt a volt Városi Sportigazgatóság esetében 1.757 eFt-tal, a Micimackó a Megkésett Beszédő Csongrád Megyei Gyermekekért Alapítvány esetében 13.373 eFt-al csökkent a vevı állomány. A mérlegsoron ebben az évben 45.536 eFt volt az értékvesztés záró állománya. Az adósok év végi 535.239 eFt-os záró állományából a Polgármesteri Hivatal állománya 532.176 eFt volt, amely 130.590 eFt csökkenést mutat az elızı évi záró értékhez képest. A jelentısebb változások: a helyi adók +184.303 eFt, az egyéb adójellegő bevételekkel kapcsolatos követelések állománya +80.056 eFt, egyéb bevétel tartozásállomány (adók módjára behajtandó köztartozások) +10.329 eFt, lakáscélú követelések -73.774 eFt, környezetvédelmi bírság –3.227 eFt, egyéb követelés állomány +7.156 eFt, gépjármőadóval kapcsolatos követelések +52.716 eFt. Az adósok év végi záró állományát csökkentette a leírt behajthatatlan követelések összege, amely 6.658 eFt (ebbıl bírság és végrehajtási költség 16 eFt, közterület felügyeleti bírság 56 eFt, egyéb rövid lejáratú követelés 2.014 eFt, egyéb bevétel 4.572 eFt ). Adósok értékvesztésének 2010. év végi állománya 1.026.655 eFt, ami 438.302 eFt-tal növekedett az elızı évhez képest. Az egyéb követelések év végi záró állománya Önkormányzati szinten 505.288 eFt, ebbıl a Polgármesteri Hivatal állománya 471.032 eFt, a nyitó adathoz képest 328.411 eFt a növekedés. Ennek oka, egyrészt, hogy a költségvetés által már elismert, de az önkormányzat részére még ki nem utalt támogatások értéke 54.005 eFt-ról 313.531 eFt-ra növekedett (Tarján, Víztorony tér felújítása 183.541 eFt, TÁMOP-oktatás 21.240 eFt, Béke utcai Általános Iskola 61.900 eFt Játékok kertje 16.880 eFt, József Attila Ált. Isk. 29.970 eFt),
37
másrészt a tartósan adott kölcsönökbıl az éven belül esedékes rész 88.250 eFt-ról 156.919 eFt-ra nıtt. 3. Az értékpapírok záró értéke Önkormányzati szinten 275.875 eFt, amely 327.990 eFt csökkenést jelent. Ez az érték a Polgármesteri Hivatalnál mutatható ki. A kihelyezett portfolióból a forgatási célú értékpapírok fordulónapi záró állománya a Raiffeisen Bank Zrtnél 78.910 eFt, a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-nél 196.965 eFt volt. 4. A pénzeszközök záró értéke Önkormányzati szinten 3.558.507 eFt (ebbıl költségvetési pénzeszköz 3.528.355 eFt), amely 1.717.244 eFt csökkenést jelent az elızı évi záró értékhez viszonyítva. A Pénzeszközök záró értéke a Polgármesteri Hivatalnál 3.405.507 eFt (ebbıl költségvetési pénzeszköz 3.396.252 eFt), amely 1.776.038 eFt csökkenést mutat az elızı évi záró értékhez képest. Az összes záró értéken belül a Lakásalap pénzeszközei 2.261.564 eFtról 853.628 eFt-ra, a Vízügyi Építési Alap pénzeszközei 1.351.120 eFt-ról 1.663.315 eFt-ra, a Parkolóalap pénzeszközei 251.293 eFt-ról 262.468 eFt-ra, a Környezetvédelmi alap pénzeszközei 276.526 eFt-ról 268.230 eFt-ra, a kisebbségek pénzeszközei 11.233 eFt-ról 8.121 eFt-ra, a Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulás pénzeszközei 11.910 eFt-ról 11.833 eFt-ra, az egyéb központi gazdálkodás pénzeszközei 1.017.899 eFt-ról 340.490 eFt-ra, a Hulladékgazdálkodási Társulás pénzeszközei 3.882 eFt-ról 7.281 eFt-ra változtak. Idegen pénzeszközök záró értéke Önkormányzati szinten 30.152 e Ft, melybıl 9.255 e Ft a Polgármesteri Hivatalnál, 20.897 e Ft az intézményeknél mutatható ki. Az önkormányzati fenntartású intézmények esetében a pénzeszközök záró értéke 133.886 eFt (ebbıl költségvetési pénzeszköz 112.989 eFt), amely 43.562 eFt-tal több az elızı évhez viszonyítva. 5. Az Egyéb aktív pénzügyi elszámolások záró értéke Önkormányzati szinten 184.066 eFt, amely az elızı évi záró értékhez viszonyítva 5.180 eFt növekedést jelent. A Polgármesteri Hivatalnál kimutatható záró érték 93.898 eFt, ez 1.943 eFt növekedés az elızı évi záró értékhez képest. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél az egyéb aktív pénzügyi elszámolások záró értéke 89.263 eFt, amely 2.332 eFt-tal több az elızı évi záró értéknél. 2. Források D.) A saját tıke záró értéke az Önkormányzatnál 260.087.271 eFt, amely 6.346.460 eFt növekedést jelent az elızı évi záró értékhez viszonyítva. A saját tıke a Polgármesteri Hivatalnál a 2009. évi 232.666.293 eFt-ról 238.566.038 eFt-ra növekedett, melynek oka: elsısorban az eszköz állomány növekedése 5 842 394 eFt-tal, a tartalékok változása +3 781.072 eFt-tal és a kötelezettségek változása -3 723 721 eFt-tal. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél a saját tıke záró értékéke 21.511.735 eFt, az elızı évi záró értékhez viszonyítva a csökkenés 437.217 eFt. E.) A tartalékok záró értéke Önkormányzati szinten –5.351.414. eFt, amely –3.790.529 eFt növekedést jelent az elızı évi záró értékhez viszonyítva. A változásban nagy szerepet játszik az, hogy 2009. évtıl a tartalékokat csökkenti a likviditási célú hitelek állománya, a forgatási célú értékpapírok állománya viszont növeli. A változások összetétele a következı: pénzeszköz változás -1.708.375 eFt, a költségvetési passzív függı tételek változása +705.785 eFt, a költségvetési aktív függı tételek változása +5.180 eFt, a forgatási célú értékpapírok változása –327.990 eFt, a likviditási célú hitelek záró állománya –2.465.129 eFt.
38
A Polgármesteri Hivatalnál kimutatott tartalékok összege –5.479.970 eFt, a növekedés 3.781.072 eFt. Ennek okai: a pénzeszközök változása –1.776.414 eFt-tal, a költségvetési passzív függı tételek +786.518 eFt-tal, költségvetési aktív függı tételek +1.943-tal a forgatási célú értékpapírok állományváltozása –327.990 eFt-tal, likviditási célú hitelek záró állománya – 2.465.129 eFt-tal változtatta meg a tartalékok értékét. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél kimutatott tartalékok záró értéke 118.137 eFt, a csökkenés 15.994 eFt volt. F.) A kötelezettségek 2010. december 31-i záró értéke az Önkormányzatnál 26.057.041 eFt, amely 3.783.671 eFt-tal növekedett az elızı évi záró értékhez viszonyítva. A Polgármesteri Hivatalnál kimutatott kötelezettségek záró értéke 25.635.041 eFt, a növekedés 3.723.721 eFt. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél kimutatott kötelezettségek záró értéke 412.400 eFt, az elızı évi záró értékhez viszonyítva a növekedés 50.350 eFt. 1. A hosszú lejáratú kötelezettségek záró értéke Önkormányzati szinten 13.699.919 eFt, ami teljes egészében a Polgármesteri Hivatalnál kerül kimutatásra. A tavalyi évhez viszonyítva a növekedés 3.688.283 eFt. 2010.évben 2.500.000 eFt értékben fejlesztési célú kötvénykibocsátásra került sor, amelyre az árfolyam emelkedés miatt az év végi értékelés során 93.445 eFt értékvesztés került elszámolásra. A Polgármesteri Hivatalnál kimutatott Beruházási és fejlesztési hitelek állománya 2010. december 31-én 11.103.185 eFt, amely nem tartalmazza a Beruházási és fejlesztési hitelek következı évet terhelı törlesztı részletei mérlegsorra átsorolt 1.279.141 eFt értékő hitelállományt. A hitelállomány az elızı évi záró állomány értékéhez képest 1.103.425 eFt-tal nıtt. A hitelállomány záróértéke 1.233.899 eFt értékő fejlesztési célú K&H hitelt (13.896.733 EUR), 4.068.529 eFt értékő önkormányzati infrastruktúra fejlesztési hitelt, 301.781 eFt értékő bérlakás építési felújítási, vásárlási hitelt, 3.531.183 eFt értékő panelprogram hitelt, 937.836 eFt értékő OTP fejlesztési hitelt, 1.029.957 eFt értékő OTP EU-s beruházások önrész hitelt foglal magában, melyek tartalmazzák az év végi árfolyam különbözetek miatt elszámolt értékelési különbözet összegét is. A Polgármesteri Hivatalnál kimutatott egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 2010. december 31-i záró értéke 3.289 eFt, ami lízing kötelezettségeket tartalmaz. 2. A rövid lejáratú kötelezettségek záró értéke Önkormányzati szinten 12.083.429 eFt, amely az elızı évi záró értéknél 810.042 eFt-tal magasabb. A Polgármesteri Hivatalnál kimutatott záró érték 11.776.041 eFt, az elızı évi záró értékhez képest 821.580 eFt-tal nıtt. A Polgármesteri Hivatalnál kimutatott rövid lejáratú hitelek záró állománya 9.096.169 eFt, ami 2.465.129 eFt-tal több az elızı évi záró értéknél. A záró állomány a rulírozó hitel 6.322.097 eFt-os és a folyószámla hitel 2.774.072 eFt-os összegébıl áll. A beruházási és fejlesztési hitelek következı évet terhelı nagysága mérlegfordulónapon 1.279.141 e Ft. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél a rövid lejáratú kötelezettségek záró értéke 307.388 eFt, amely az elızı évi záró értéknél 11.538 eFt-tal alacsonyabb. A rövid lejáratú kötelezettségeken belül az áruszállítás és szolgáltatás (szállítók) mérleg fordulónapi záró értéke önkormányzati szinten 842.869 eFt, amely 807.211 eFt-tal alacsonyabb az elızı évi záró értéknél. A Polgármesteri Hivatalnál kimutatható záró érték 565.989 eFt, amely 765.643 eFt-tal kevesebb az elızı évi záró értéknél. A csökkenés oka,
39
hogy a kiemelt projektek egyes szakaszai lezárultak, a munkák fizikai elkészültével a számlák kifizetésre kerültek. A záró állományból a mőködési jellegő szállítói kötelezettségek 87.157 eFt-ot, a beruházási szállítók állománya 478.832 eFt-ot tett ki. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél a kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) záró értéke 276.880 eFt, ez 41.568 eFt-os csökkenést jelent az elızı év záró állományához viszonyítva. Az Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek záró állománya önkormányzati szinten 2.120.650 eFt, amely 871.617 eFt-os csökkenést jelent az elızı évi záró értékhez viszonyítva. A Polgármesteri Hivatalnál kimutatott egyéb rövid lejáratú kötelezettségek záró értéke 2.113.883 eFt, a csökkenés 877.906 eFt, amely a következıkre vezethetı vissza: A helyi adókon belül az iparőzési adó feltöltési kötelezettségbıl adódó kötelezettség 1.007.258 eFt-ról 216.930 eFt-ra csökkent. 2010. december 20-ig a 2011. évre várható eredmény után fizetendı iparőzési adó legalább 90 %-át köteles befizetni az önkormányzat részére az adózó és ezzel egyidejőleg helyi iparőzési adóelıleg kiegészítésrıl bevallásadási kötelezettségét is teljesíti. Az egyéb helyi adókkal kapcsolatos túlfizetésekbıl adódó kötelezettségek 206.178 eFt-ról 195.415 eFt-ra csökkent. 2005. évtıl Támogatási programok elılege miatti kötelezettségként kell kimutatni az olyan elılegeket, melyek elszámolása nem történt meg. 2010. évben a záró értéke 356.058 eFt amely a következı támogatási elılegekbıl áll: Tarján Víztorony tér rekonstrukció 103.778 eFt, Tisza-parti Általános Iskola 139.860 eFt, Budai Nagy Antal Gyermekotthon 24.077 eFt, Újszegedi Liget – Játékok Kertje 3.000 eFt, Béke u. Általános Iskola rekonstrukciója 28.508 eFt, Vadaspark fejlesztés, Szeged-Temesvár közös együttmőködési program 4.963 eFt, Bálint Sándor Emlékház kialakítása 26.912 eFt, Zsiráfház építése 24.960 eFt. A Beruházási és fejlesztési hitelek következı évet terhelı törlesztı részletei az elızı évi 1.291.881 eFt-ról 1.279.141 eFt-ra csökkent, mely a Fejlesztési célú hitel a K&H-tól (13.896.733 EUR) 518.973 eFt, az Önkormányzati infrastruktúra hitelek 301.188 eFt, a Panelhitelek 307.783 eFt, Bérlakás ép., felújítási hitel 151.197 eFt összegeibıl tevıdik össze. Ezen összegek tartalmazzák az elszámolt értékvesztés összegét is. Az egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következı évet terhelı részletei 22.599 eFt-ról 26.304 eFt-ra emelkedett. Ez az összeg a lízing és a garanciális visszatartások tárgyévet követı évben esedékes törlesztése. 3. Az egyéb passzív pénzügyi elszámolások záró értéke 273.693 eFt, amely az elızı évi záró értéknél 714.654 eFt-tal alacsonyabb. Az Egyéb passzív pénzügyi elszámolások 2010. december 31-i állománya a Polgármesteri Hivatalnál 159.081 eFt, amely 786.142 eFt-tal csökkent az elızı évi záró állománynál. Az önkormányzati fenntartású intézményeknél a záró érték 105.012 eFt, amely 61.888 eFt növekedést jelent az elızı évhez képest. VIII. A belsı ellenırzés által végzett tevékenység bemutatása 1. Az önkormányzati szintő belsı ellenırzési tevékenység szervezeti rendje A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata „Az államháztartásról” szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Áht.) „A helyi önkormányzatokról” szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) elıírásai alapján belsı ellenırzési kötelezettségét – a korábbi években kialakított gyakorlatnak megfelelıen - 2010. évben is 3 szintő ellenırzési rendszer mőködtetésével biztosította.
40
Az Ötv. elıírásait betartva SZMJV Önkormányzatánál a belsı ellenırzés külön szervezeti egység formájában látja el feladatait. Az SZMJV Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában mőködı belsı ellenırzési osztály a feladatait „A költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl” szóló 193/2003. (XI.26.) Korm. rendelet elıírásainak megfelelıen látta el 2010. évben, tevékenységében fı szempontként érvényesítve az Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények felügyeleti jellegő, terjedelmét tekintve átfogó pénzügyi – gazdasági ellenırzéseinek megvalósulását. Az intézmények ellenırzésén túlmenıen 2010. évben - a korábbi évekhez képest - nagyobb hangsúlyt kapott az Önkormányzat többségi irányítást biztosító befolyása alatt mőködı gazdasági társaságok, valamint a Polgármesteri Hivatal ellenırzése. A Nevelési – Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatához (továbbiakban: NGSZ) rendelt, 2010. évben önállóan mőködı, részjogkörrel rendelkezı költségvetési szervek esetében a belsı ellenırzés funkcionálását az önállóan mőködı és gazdálkodó intézmény biztosította. Az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szervek belsı ellenırzésének mőködtetését az intézmények vezetıi saját hatáskörben eljárva alakították ki, részben intézményi személyi állományú munkatárs foglalkoztatásával, részben külsı vállalkozások igénybe vétele útján. Az ellenırzési rendszer ezen tagolt kiépítése biztosította, hogy 2010. évben is a költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló többször módosított 193/2003.(XI.26.) Korm. rendelet elıírásai önkormányzati szinten érvényre jussanak a belsı ellenırzési munkavégzés folyamán, megvalósítva ezáltal a költségvetési gazdálkodás valamint a közpénzek felhasználási folyamatainak kockázat felméréseken alapuló kontrollját. 2. Az önkormányzati szintő belsı ellenırzési tevékenység mőködési rendje 2.1. A Polgármesteri Hivatal belsı ellenırzési szervezetének mőködési rendje A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala belsı ellenırzési feladatait az SZMJV Közgyőlése által jóváhagyott éves belsı ellenırzési terv alapján látta el 2010. év során. A 2010. évi belsı ellenırzési terv egyszer került módosításra, amelyet szintén a Közgyőlés hagyott jóvá. A belsı ellenırzés hatóköre a beszámolás évében kiterjedt a Polgármesteri Hivatal egyes tevékenységeire, az Önkormányzat többségi irányítást biztosító befolyása alatt mőködı gazdasági társaságok szabályszerőségi és pénzügyi célvizsgálatára, továbbá felügyeleti jellegő, terjedelmét tekintve átfogó pénzügyi – gazdasági, típusát tekintve rendszerellenırzések végrehajtásával az Önkormányzat önállóan mőködı és gazdálkodó egyes intézményeire valamint az NGSZ mellé rendelt önállóan mőködı, részjogkörrel rendelkezı egyes intézményekre. Az osztály feladatainak végrehajtása során aktualizálásra illetve a gazdasági társaságok ellenırzése vonatkozásában és a terven kívüli ellenırzések céljainak megfelelıen kialakításra kerültek a vizsgálatok ellenırzési programjai. Az önállóan mőködı és gazdálkodó valamint az önállóan mőködı intézmények átfogó pénzügyi-gazdasági revíziójánál illetve a gazdasági társaságoknál végrehajtott terv szerinti célvizsgálatok során az ellenırzött idıszak nagysága - a korábban kialakított, bevált gyakorlatnak megfelelıen – 2 illetve 1,5 éves intervallumban került meghatározásra, amely a tapasztalatok alapján nagy mértékben növelte a vizsgálatok hatékonyságát, elıremutató, az intézmények és a gazdasági társaságok gyakorlatában a közeljövıben alkalmazható javaslatok megtételének lehetıségét, ezáltal a tanácsadói funkció kiszélesítését. A Polgármesteri Hivatal
41
célvizsgálati ellenırzésekor az ellenırzött idıszak nagysága a célvizsgálatok irányának, céljának megfelelıen került meghatározásra. A vizsgálatok során kiemelt cél volt a vagyongazdálkodás, a mőködés eredményességének és hatékonyságának értékelése, javítása, az alkalmazandó jogszabályok, szabályzatok betartásának vizsgálata valamint pénzügyminiszteri irányelvek keretében közzétett „Magyarországi államháztartási belsı ellenırzési standardok” céljuk szerinti megvalósulásának biztosítása. A kiemelt feladatokon túlmenıen folyamatos szakmai tanácsadás valósult meg mind a Polgármesteri Hivatalban, mind az ellenırzött intézményi körben mind pedig az Önkormányzat többségi irányítást biztosító befolyása alatt mőködı gazdasági társaságoknál végzett célvizsgálatok során. A belsı ellenırzési szervezet a beszámolás idıszakában feladatai ellátásához külsı erıforrásonként a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodájának közbeszerzési szakértıjét egy esetben 3 ellenıri munkanappal, több esetben szakértıi vélemény kikérése céljából vette igénybe, továbbá a vizsgálatok szakmai megalapozottságát a Hivatal Szakirodáival (Közgazdasági Iroda, Oktatási, Kulturális és Sportiroda, Fejlesztési Iroda, Városüzemeltetési Iroda Cégfelügyeleti csoportja) történı elızetes, folyamatbeli egyeztetések végrehajtásával növelte. 2.1.1. A feladatellátás tervszerősége Az SZMJV Önkormányzat 2010. évi tervében – magas és közepes kockázatúra minısített – szabályszerőségi, pénzügyi, és rendszerellenırzés típusú, terjedelmét tekintve átfogó és célvizsgálati ellenırzési feladatok szerepeltek kiterjedve 5 db önállóan mőködı és gazdálkodó, valamint 8 db önállóan mőködı, részjogkörrel rendelkezı költségvetési intézményre, 1 db polgármesteri hivatali és 4 db az Önkormányzat többségi irányítást biztosító befolyása alatt mőködı gazdasági társaságra. Az 503/2009. (XI.06.) Kgy. sz határozattal elfogadott 2010. évi éves belsı ellenırzési terv módosítása vált szükségessé a következı okok miatt: - jóváhagyott tervben szereplı idıponthoz képest – a pályáztatás tervezetthez képest történı nagyobb idıszükséglete miatt - késıbbi idıpontban került betöltésre a Belsı ellenırzési osztály létszámának bıvítésére jóváhagyott két álláshely, így a gazdasági társaságok ellenırzése nem tudott maradéktalanul megvalósulni - az a év során több soron kívüli ellenırzés elrendelésére és lefolytatására került sor. A módosított 2010. évi éves belsı ellenırzési terv az ellenırizendı szervezeti egységek vonatkozásában a fenti összetételt módosította és a következıképpen tartalmazza: 6 db önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési intézmény az eredeti tervben foglaltaknak megfelelıen és a Szegedi Nemzeti Színház célvizsgálati ellenırzésével kiegészülve, 7 db önállóan mőködı részjogkörrel rendelkezı költségvetési intézmény az eredeti tervhez képest a Deák Ferenc Gimnázium átfogó felügyeleti ellenırzésének elhagyásával, 4 db polgármesteri hivatali ellenırzés az eredeti tervben foglaltak - az ellenırzések számát és témáját tekintve teljes módosításával és 5 db önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság célvizsgálati ellenırzésével (az eredeti tervhez képest a Szegedi Vásár és Piac Kft. valamint a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. ellenırzése törlésre került, továbbá a módosított terv az eredeti tervben nem szereplı Szegedi Közlekedési Kft. két különbözı idıszakban és témában megvalósuló valamint a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. célvizsgálati ellenırzéseivel egészült ki). A módosított 2010. évi éves belsı ellenırzési tervben meghatározásra kerülı 552 ellenıri napot - a tartalék idıalap és a vezetıi feladatok ellátására elkülönített idıalap terhére - a Belsı
42
ellenırzési Osztály 24 ellenıri nappal túlteljesítette (576 ellenıri nap), azonban az ellenırzött szervezeti egységek vonatkozásában a módosított tervben foglaltak 2010. évben nem teljesültek maradéktalanul: a Tömörkény István Gimnázium és Mővészeti Szakközépiskola 2010. évre tervezett 10 ellenırzési napjával szemben 5 ellenırzési nap, a Fekete István Általános Iskola 2010. évre tervezett 25 ellenırzési napjával szemben 18 ellenırzési nap, a „Segélyek kifizetési gyakorlatának ellenırzése a Polgármesteri Hivatalban” célvizsgálat 10 ellenırzési napjával szemben 4 ellenırzési nap teljesült, „A kisebbségi Önkormányzatokkal kötött együttmőködési megállapodások felülvizsgálata” témakörben az ellenırzés tanácsadói funkcióját érvényesítette. Ezen ellenırzések a beszámoló elkészítésének idıpontjáig részben teljesültek, részben pedig várhatóan teljesülni fognak. A felsorolt, nem terv szerint teljesített ellenırzésekkel szemben az ellenırzési napok számát növelte a módosított belsı ellenırzési tervben nem szereplı Szeged Városi Kollégium és a Dózsa György Általános Iskola 2009. évrıl – célvizsgálati ellenırzés és a belsı ellenırzési osztály vezetésével összefüggı feladatok vezetıváltás miatti átadása okán - áthúzódó, - 2010. évben összesen 18 ellenırzési napot jelentı – vizsgálatának befejezése, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár pályázatai elszámolásának ellenırzésével összefüggı, 3 ellenıri napot kitevı idıtöbblet, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. valamint a Szegedi Testamentum Kft. ellenırzésére történı felkészülési napok számából és az elıbbi gazdasági társaság esetében az ellenırzés meghosszabbításából adódó, összesen 31 ellenıri nap többletidı szükséglet. A Szegedi Közlekedési Társaság Kft. 2010. februárjában végzett célvizsgálati ellenırzése a Városüzemeltetési Iroda közbeszerzési szakértıjének bevonásával történt akinek a közremőködésével az ellenırzési napok száma – polgármesteri hivatali szinten - további 3 nappal növekedett. A 2010. évi ellenırzési terv teljesítésére a személyi állományban bekövetkezett változások (2010. júliusától illetve augusztusától 2 fı új kolléga belépése) is hatással voltak. A létszámbıvítés eredményeképpen szükséges új iroda kialakítása, az újonnan alkalmazott belsı ellenırök feladatellátásához szükséges tárgyi feltételek megteremtése valamint a belsı ellenırzési osztály 2010. évtıl terv szerinti feladatának tekintendı - utóbbi években csak soron kívüli ellenırzésként végzett, - az önkormányzat tulajdonában lévı gazdasági társaságokra vonatkozó ellenırzések módszerének, jellegének terjedelmének, tárgykörének, programjának kialakítása, meghatározása, valamint az új munkatársak betanítása, szakmai segítése jelentıs többletterhet rótt mind a belsı ellenırzési osztályvezetı mind a belsı ellenırzési osztály munkatársaira. 2010. év végén 9 db ellenırzés nyitott státuszú volt, amelybıl 5 vizsgálat lezárására, szakmai egyeztetést követı realizálására 2011. évben került sor. 2 célvizsgálat (SZKT februári és augusztusi célvizsgálata) esetén az ellenırzési jelentés ellenırzött fél általi részleges elfogadásával valósult meg 2010. évben. A 2011. évi belsı ellenırzési terv tartalmaz a Társaságra vonatkozó utóvizsgálatot, amely a 2010. évi ellenırzések során megállapított hiányosságok megszüntetését célzó vezetıi intézkedések nyomon követésére irányul. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. realizálására 2011. év elején került sor. Az ellenırzés által megfogalmazott intézkedést igénylı javaslatokat a Társaság többségében elfogadta és intézkedési tervet készített. A Szegedi Testamentum Kft. helyszíni ellenırzése 2010. évben befejezıdött, a vizsgálat lezárása a beszámolás évét követı évben valósul meg.
43
2.1.2. A feladatellátás szabályossága, hatékonysága A belsı ellenırzési tevékenység az SZMJV Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Belsı Ellenırzési Kézikönyvében foglalt eljárásrend figyelembe vételével funkcionált a beszámolási idıszakban. A belsı ellenırzés a vizsgálatok alkalmával a tevékenységére meghatározott irat-, és jelentés mintákat alkalmazta, az eljárási rendben foglalt dokumentálási kötelezettségeinek eleget tett. A belsı ellenırzés mőködése a beszámolás idıszakában megfelelt a belsı ellenırzési minıségértékelési rendszer követelményeinek, és a belsı ellenırzési tevékenységre vonatkozó – kötelezı – nemzetközi standardoknak. A szabályszerőségi, pénzügyi, rendszer típusú ellenırzésekre nyitva álló vizsgálati idıalap közel a tervezett szinten realizálódott, az eltérést a fent említett átstrukturálódások okozták, a vizsgálatok végrehajtása során indokolatlan késedelmesség nem történt. Az ellenırzési jelentések minısége a Belsı Ellenırzési Kézikönyvben meghatározott elıírásoknak, standardoknak megfelelt, a megállapítások megalapozottak, szakszerőek, érdemi megállapításokat és javaslatokat tartalmaztak. A vizsgálatok megállapításait, javaslatait az ellenırzött szervezetek, szervezeti egységek, a szakmai véleményezést ellátó szakirodák vezetıi elfogadták, kiegészítı vizsgálat igénye nem merült fel. Az ellenırzéseket követı minısítési lapok (teljesítmény standardok) – ellenırzöttek által kitöltött - adatai szerint, a munkavégzés osztályszintő éves átlaga 4,93 teljesítmény pontra realizálódott, mely az elıírt teljesítmény követelmény szintet 0,43 teljesítmény ponttal haladta meg. A Belsı ellenırzési Osztály személyi állománya 2010. év során a Belsı Ellenırzési Kézikönyv részeként hatályba helyezett Etikai Kódexben részére meghatározott elıírásokat maradék nélkül betartotta. 2.1.3. A belsı ellenırzés szervezeti, személyi és tárgyi feltételeinek megléte A belsı ellenırzési tevékenység Szervezeti és Mőködési Szabályzatban rögzített hierarchikus helyzete „A költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl” szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet elıírásainak megfelelt. A feladatkörök Ügyrendben, Belsı Ellenırzési Kézikönyvben, munkaköri leírásokban egyértelmően meghatározottak. A beszámolás évében a belsı ellenırzés funkcionális függetlensége érvényesült, ezen alapelv fennállása mellett, illetékességi esetekben az SZMJV Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeivel a szakmai együttmőködés megfelelı volt. A belsı ellenırzés eljárásrendje Belsı Ellenırzési Kézikönyv alapján szabályozott. A belsı ellenırzés létszámkerete 2010. január 1-én 4 fı volt, valamennyi álláshely betöltött. A 4 álláshely közül az egyik belsı ellenıri álláshelyet betöltı köztisztviselıt – gyermekvállalás miatt fizetés nélküli szabadság jogcímen keletkezı távolléte okán határozott idejő kinevezéssel alkalmazott köztisztviselı helyettesítette. 2010. január 1-jétıl 2010. augusztus 31-ig az Osztályvezetı felmentési idejét töltötte, ebbıl adódóan 4 fırıl 3 fıre csökkent a belsı ellenırzési osztály effektív munkavégzést biztosító létszáma. Az osztályvezetıi feladatokat a felmentés ideje alatt a munkáltató megbízása alapján, munkaköri leírásában foglaltak szerint az egyik belsı ellenır látta el. A vezetıi feladatok ellátásának idıigénye szintén hatással volt az ellenırzésekre fordítható idıalapra. 2009. október 15-én hozott munkáltatói döntés alapján 2010. április 17-én az Osztály engedélyezett létszáma 6 fıre emelkedett. A létszámbıvítés célja az Önkormányzat többségi
44
irányítást biztosító befolyása alatt mőködı gazdasági társaságok ellenırzéséhez a létszám kapacitás biztosítása volt. 2010. április 1-jén 2 fı határozatlan idıre szóló belsı ellenıri munkakörre írt ki pályázatot a munkáltató. A Ktv. akkor hatályos rendelkezései szerint (2010. május 29-ig) kötelezı volt pályázatot kiírni a köztisztviselıi álláshelyek betöltésére, ezen túlmenıen a jogszabály versenyvizsga kötelezettséget is elıírt. A pályázat eredményeként 1 fı 2010. július 1-jén határozatlan idıre szóló kinevezést kapott. Tekintettel arra, hogy a többi benyújtott pályázat a szükséges szakmai színvonalat nem érte el, a másik álláshely nem került betöltésre. A megmaradt betöltetlen álláshely újból pályáztatásra került 2010. június 25-én. A pályázat nyertese 2010. augusztus 9-én kapott határozatlan idejő kinevezést. A fizetés nélküli szabadságon lévı köztisztviselı 2010. augusztus 2-án – fizetés nélküli szabadságát megszakítva – munkába állt. A munkába állás napjától a belsı ellenır a korábban ki nem vett, illetve táppénzes állományára, szülési szabadságára és fizetés nélküli szabadsága 1. évére járó szabadságát vette ki, tényleges munkavégzésre nem került sor. A helyettesítését ellátó köztisztviselı ugyanezen a napon határozatlan idejő kinevezést kapott. Az Osztályvezetı közszolgálati jogviszonya 2010. szeptember 1-jén megszőnt, ugyanezen idıponttól a felmentési ideje alatt ıt helyettesítı belsı ellenır kapott osztályvezetıi megbízást. A fizetés nélküli szabadságát megszakító, munkába álló köztisztviselı szabadsága letöltését követı napon, 2010. október 26-án tartós táppénzes állományba került, helyettesítésének megoldására 2010. november 1-jén határozott idıre szóló belsı ellenıri munkakörre írt ki pályázatot a munkáltató. A pályázat eredményeként – a belsı ellenırzési tevékenység rendeletben meghatározott engedélyezésére irányuló eljárás hosszadalmas volta miatt - a helyettes köztisztviselı 2011. február 18-án kapta meg határozott idıre szóló kinevezését. Mint a fenti részletezésbıl látható, 2010. évben részben a létszámbıvítésnek, részben a vezetıváltásnak, és a helyettesi feladatok ellátása szükségességének köszönhetıen jelentıs változások történtek az osztály munkaerıforrását illetıen. A beszámolás évében 3 fı pályáztatási eljárását kellett lebonyolítani, a létszámbıvüléshez szükséges tárgyi (iroda, egyéb eszközellátás) feltételek biztosításáról gondoskodni. A 2010. évben kinevezett új kollégák belsı ellenırzési gyakorlattal még nem rendelkeztek, illetve a gazdasági társaságok ellenırzésének gyakorlata, eljárásrendje is a beszámolás évében került kialakításra. Mindezen körülmények és feladatok - a belsı ellenırzési munka színvonalas, hatékony biztosítása mellett - igen nagy terhet róttak a Belsı Ellenırzési Osztály vezetıjére, valamint munkatársaira. A belsı ellenırzési területen közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidısként foglalkoztatott 6 fı a 193/2003. (XI.26.) Korm. rendelet 11. §-ban elıírt felsıfokú iskolai - és szakvégzettséggel, valamint 3 fı közigazgatási alapvizsgával rendelkezik, illetve 1 fı annak megszerzésére a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. tárgyi szabályozása alapján nem kötelezett. Az állományi létszámból 2 fı közigazgatási szakvizsgával is rendelkezik, míg 1 fı 2009. évben 1 fı 2010. évben a belsı ellenırök képzési programján minısített belsı ellenırzési szakértıi oklevelet szerzett. 3 fı belsı ellenır 2010. évben az Áht. 121/C. §-ában és a 18/2009. (X.06.) PM rendeletben elıírt kötelezı szakmai továbbképzés és vizsgatételi kötelezettségének eleget tett. A 2010. évben kinevezett dolgozók ezen kötelezettségüknek 2011. évben tesznek majd eleget. Fentieken kívül a munkatársak a belsı ellenırzési feladatok ellátásához szükséges szakmai továbbképzéseken a beszámolás évében néhány esetben vettek részt, ezen túlmenıen a feladatellátáshoz igazodó önképzés volt preferált.
45
A beszámolás évében a szervezet mőködésének tárgyi feltételei - amelyek közül az informatikai eszközellátottság (hordozható számítógépek alkalmazása) kiemelkedı jelentıséggel bír – biztosított volt. A területi munkavégzéshez közvetlenül szükséges szakmai háttér anyagok (jogszabályok, rendeletek stb.,) szükségszerő, azonnali rendelkezésre állása a vizsgálat hatékonyságát növelte, az ellenırzési és tanácsadási tevékenység a vizsgálat elvégzésére rendelkezésre álló idıtartam alatt szélesebb körre tudott kiterjedni. A létszámnövekedés miatt a Polgármesteri Hivatalban a Belsı Ellenırzési Osztály számára új iroda került kialakításra, így a hivatalban folytatott munka két irodai helyiségben, megfelelı körülmények között zajlik. 2.1.4. Az ellenırzések fontosabb megállapításai A beszámolás évében az önállóan mőködı és gazdálkodó, valamint az önállóan mőködı, az elıirányzatok felett részjogkörrel rendelkezı intézményeknél végrehajtott vizsgálatok tapasztalatai a következık voltak: A vizsgált intézmények az Alapító Okirataikban foglalt feladataiknak eleget tettek, a mőködéshez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel alapvetıen rendelkeztek a költségvetési év során. Az ellenırzések tapasztalatai alapján két intézmény esetében került megállapításra, hogy az évek alatt megnövekedett feladat miatt indokolt az engedélyezett álláshelyek növelése. A Százszorszép Gyermekházban 2010. január 1-tıl 1,5 fıvel növekedett a gazdasági szervezet létszáma, mely az ellenırzés idıszakában már biztosította a feladat megfelelı ellátását. A Szegedi Vadaspark intézményben a felmerülı problémák jelentıs száma és az ellenırzés során is tapasztalt nagyfokú leterheltség miatt 2 fı létszámbıvítést javasolt a felügyeleti ellenırzés a gazdasági és irányítási-igazgatási területen. Emellett a Somogyi Károly Könyvtárban a könyvtári győjtemény vagyonkimutatásának megoldásához kapcsolódóan merülhet fel az intézmény részérıl a feladat megoldásához kapcsolódó létszám igény 2011. évben. Általánosan tapasztalható volt az intézményeknél, hogy a közcélú foglalkoztatások, illetve a különbözı Európai Uniós pályázatok forrásából megvalósuló foglalkoztatások nagyban segítették az intézmények szakmai, illetve gazdasági, technikai feladatainak ellátását. A költségvetési intézmények eszköz ellátottságának javulása, azok korszerősége azoknál az intézményeknél volt elsısorban tapasztalható, amelyek a vizsgálat idıszaka alatt jelentısebb pályázati forrásokkal rendelkeztek. A fejlesztésekre kisebb hányadú mőködési bevételek mellett döntıen szintén a pályázati források, illetve az Önkormányzat által céljelleggel biztosított támogatások biztosítottak forrást. A végrehajtott ellenırzések tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a legtöbb ellenırzött költségvetési szerv esetében kisebb jelentıségő hiányosságok megléte mellett jellemzıen a jogszabályi elıírások betartásával valósult meg az alapfeladatok ellátása, a pénzügyi egyensúly biztosítása, voltak azonban olyan intézmények is ahol – elsısorban a vagyongazdálkodás, a pénzkezelés területén, a munkaügyi jogszabályok érvényesülésének hiánya miatt – súlyos, jelentıs kockázattal bíró szabálytalanságok kerültek megállapításra. A lefolytatott ellenırzések több esetben tártak fel hiányosságokat a szabályzatok (Szervezeti és Mőködési Szabályzat, Kollektív Szerzıdés, Közalkalmazotti Szabályzat, Ügyrend, FEUVE Szabályzat, Pénzkezelési Szabályzat, Vállalkozási Szabályzat) aktualizálásának elmaradása, illetve az alkalmazott gyakorlattal való összhang hiánya miatt. Az Önköltség-számítási Szabályzat általános hiányossága az önállóan gazdálkodó és mőködı intézmények esetében, hogy a szabályzat nem terjed ki teljeskörően valamennyi bevételszerzı tevékenység önköltsége megállapításának szabályaira, az utókalkuláció végzésének szükségességére. Ezen hiányosság miatt több esetben került észrevételezésre, hogy az adott bevételszerzı
46
tevékenység hatékonysága, eredményessége az elı-, illetve utókalkuláció hiányában nem értékelhetı, ez miatt a vezetıi döntésekhez szükséges információk nem állnak rendelkezésre. A költségvetés tervezésével kapcsolatban több intézménynél elıforduló probléma, hogy a költségvetési kiadás forrását nem megfelelıen részletezik, ezért a költségvetés nem kellıen áttekinthetı, az alapító okiratban szereplı szakfeladatokra történı tervezés nem valósul meg maradéktalanul. Intézményenként eltérı témájú, különbözı tervezési hibák is elıfordultak, melyeknek korrigálására a költségvetés végrehajtása során az elıirányzatok rendezésével a tényleges felhasználással összhangban került sor. A költségvetés végrehajtásának ellenırzése alapján a kiemelt kiadási elıirányzatok túllépése több esetben volt tapasztalható, azonban ezen túllépések a többi kiemelt kiadási elıirányzat, vagy a fel nem osztott bevételi többlet terhére történtek, negatív pénzmaradványa a vizsgált intézmények közül egyiknek sem keletkezett. A költségvetés végrehajtásának, a pénzeszközök, különösen a céltámogatások, a pénzmaradvány felhasználásának könyvelési gyakorlata több önállóan mőködı és gazdálkodó intézménynél került kifogásolásra, mivel a megfelelı részletezı, illetve elıirányzati kódok használatának hiánya miatt nem áttekinthetı a pénzeszközök felhasználása, a fıkönyvi könyvelés és analitikus nyilvántartás egyezısége több esetben ez miatt nem volt biztosított. A vizsgált intézmények egy része által kötött szerzıdések (megbízási, vállalkozási, bérleti szerzıdés) nem feleltek meg a szerzıdésekkel szemben elvárható jogi, formai követelményeknek, a szerzıdı felek alapvetı jogait, kötelezettségeit nem tartalmazták, az elvégzendı feladatot a szerzıdésben nem kellıen részletezték, a szerzıdés szerinti teljesítés szakmai igazolása több esetben elmaradt. A kötött felhasználású központi, illetve egyedi célra az Önkormányzat által biztosított céltámogatások felhasználása az ellenırzött esetek döntı részében szabályosan, a vonatkozó jogszabályi elıírások betartásával történt. A központi támogatások közül a pedagógus továbbképzésre biztosított céltámogatás felhasználásával, illetve a vonatkozó jogszabályi elıírások érvényesülésével kapcsolatban merült fel több intézményt érintıen kifogás. Egy intézmény esetében két céltámogatás nem szabályszerő, a célfeladathoz nem köthetı (megyei módszertani feladatok támogatása), valamint a gazdaságosság, hatékonyság, eredményesség követelményeinek kirívóan nem megfelelı, jogszabályi elıírásokat sértı (Szeged folyóirat kiadására biztosított támogatás) felhasználása került megállapításra. Az intézmények mőködési bevételeivel kapcsolatban több esetben került kifogásolásra, hogy a bevételek beszedése során nem gondoskodtak a szigorú számadású bizonylatok (nyugták, számlák) sorszám folytonos elszámoltatásáról, a folyamat zártságának hiánya miatt adott volt a visszaélés lehetısége. A bevételek beszedéséhez nem az Áfa törvény elıírásainak megfelelı adóügyi bizonylatot használtak, a kiállított számlák tartalmilag nem feleltek meg a jogszabályi elıírásnak. Több önállóan mőködı és gazdálkodó intézménynél fordult elı érvényes bérleti szerzıdés nélküli helyiség bérbeadás. Egyes esetekben a bérleti szerzıdések nem megfelelı megkötése miatt nem volt megállapítható, hogy a bérleti díj fedezetet nyújtotte a felmerülı önköltségre. Az NGSZ-hez rendelt több intézménynél volt tapasztalható, hogy a bérleti szerzıdésekrıl analitikus nyilvántartással nem rendelkeztek, a bérleti díjak számlázása nem a szerzıdésben foglalt feltételeknek megfelelıen történt. A beszámolás évében több alapfokú mővészetoktatási intézményben került ellenırzésre, hogy a mővészetoktatási tevékenységhez kapcsolódóan a térítési és tandíj megállapítása a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen történt-e. Mivel SZMJVÖ fenntartása alatt álló mővészetoktatási intézmények esetében évek óta fennálló probléma a térítési díjak megállapítása (intézményenként eltérı számítási módok alkalmazása, a jogszabályi elıírások nem megfelelı érvényesülése és a térítési díj megállapítására vonatkozó intézményi szabályozás hiánya miatt), ezért az ellenırzés a probléma valamennyi érintett intézményben történı átfogó kezelésére javaslatot készített az Oktatási, Kulturális és Sportiroda részére.
47
A pályázati pénzeszközök felhasználása – beleértve az Európai Uniós támogatásokat is - az ellenırzött esetekben néhány apróbb hibától eltekintve szabályosan történt. Jelentısebb összegő pályázati támogatás visszavonására szabálytalan felhasználás miatt nem került sor. A munkaügyi jogszabályok érvényesülésére, személyi anyagok megfelelıségére irányuló ellenırzés alapján az alábbi kifogások merültek fel: Az alkalmazási okiratok nem feleltek meg a formai követelményeknek, több intézménynél volt tapasztalható hibás besorolás. A Kjt. szerinti kötelezı vezetıi pótlék megállapításának hiánya, illetve OKM támogatás terhére rendszeres munkateljesítményhez nem köthetı pótlékok megállapítása miatt merültek fel kifogások. A munkaügyi jogszabályok elıírásai (rendkívüli munkavégzés díjazásának elmaradása, mőszakpótlék helytelen megállapítása, elrendelhetı rendkívüli munkavégzés korlátjának figyelmen kívül hagyása, szabadságnapok megállapításának, kiadásának hibái miatt) több tekintetben sérültek. Jellemzı probléma az intézmények többségénél a munkaidı nyilvántartás szabálytalan, nem kellıen áttekinthetı vezetése. A jubileumi jutalomra, végkielégítésre jogosító jogviszonyok beszámítása több intézménynél helytelenül történt. Az érintett intézményeknél nem érvényesítették maradéktalanul Az elıadó-mővészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény rendelkezéseit. Egy intézménynél a megbízási szerzıdéssel foglalkoztatott munkavállalók esetében felmerült a színlelt szerzıdés gyanúja, a munkavégzésre irányulóan alkalmazott szerzıdés típusának helytelensége. A személyi anyagok több intézménynél hiányosak voltak, nem tartalmazták az iskolai végzettséget, illetve továbbképzéseket tanúsító okiratokat, vagy a közalkalmazotti jogviszony igazolására alkalmas dokumentumokat. Az ellenırzés több esetben javasolta a munkaidıkeret bevezetését a változó munkarendben dolgozóknál. Egy intézménynél szabálytalanul került sor megbízási szerzıdés megkötésére saját dolgozókkal. Több intézményt érintıen a munkaköri leírások nem megfelelı tartalmúak és részletezettségőek. Egy önállóan mőködı és gazdálkodó intézmény esetében a gazdasági vezetıi feladatot ellátó közalkalmazott végzettsége nem felel meg a hatályos jogszabályi követelményeknek. A vagyongazdálkodást érintıen megállapítható volt, hogy az intézmények többségénél a vagyonvédelmi követelmények maradéktalanul még mindig nem érvényesülnek. Egyes esetekben a leltározási szabályzat elıírásait nem tartották be, az eszközök egyértelmő beazonosíthatósága az egyedi azonosítók hiányában nem biztosított, a leltárfelelısségi megállapodások megkötése nem megfelelı. Problémák merültek fel a leltárkörzetek nem gondos kialakítása, az idegen tulajdonú tárgyi eszközök nyilvántartási hiányosságai miatt. Több intézménynél tapasztalható, hogy a leltárkörzet felelısi funkció nem mőködik megfelelıen, az eszközök körzetek közötti mozgásának dokumentálása az esetek nagy részében nem történik meg. A beszerzések ellenırzése alapján elmondható, hogy az intézmények többsége betartotta a Beszerzési Szabályzat elıírásait, néhány esetben fordult elı szabálytalanság többajánlatos beszerzési eljárás bonyolításának hiánya, közbeszerzési eljárás kiírásának elmaradása, mőszaki ellenır alkalmazásának hiánya miatt. Gépjármővet fenntartó két intézmény esetében volt tapasztalható, hogy a gépjármő üzemeltetési szabályzat nem, vagy nem kellı részletezettséggel tartalmazta az üzemanyag elszámolás, magáncélú használat és a hozzákapcsolódó adófizetési kötelezettség, valamint a kapcsolódó dokumentálások szabályait. Egyik intézmény esetében a gépkocsivezetı üzemanyag felhasználással történı elszámoltatása a vizsgált idıszak alatt nem volt megfelelıen biztosított, a menetlevelek vezetése szabálytalan, nem a valóságnak megfelelı volt. A másik intézmény esetében a szabályozás hiányára visszavezethetıen az engedélyezett magáncélú használat miatt keletkezett adó- és járulékfizetési kötelezettségnek a vizsgált idıszak alatt nem tettek eleget. Az ellenırzött intézmények többségénél jellemzı hiányosság volt, hogy a házipénztáron kívül mőködı pénzkezelı helyek mőködésének részletszabályai a pénzkezelési szabályzatban nem
48
kidolgozottak. Elıfordult, hogy a pénztárból engedélyezési okirat nélkül történt elszámolási kötelezettség melletti elıleg kiadás. A kulcsnyilvántartással, valamint a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásával kapcsolatban is több intézménynél merült fel észrevétel. A pénz, illetve készpénz-helyettesítı fizetési eszközök kezelésének gyakorlata egy önállóan mőködı és gazdálkodó intézmény esetében – mely tevékenységének jellegébıl adódóan igen magas összegő készpénz és készpénz-helyettesítı fizetési eszköz forgalmat bonyolít - nem felelt meg maradéktalanul a vagyonvédelmi követelményeknek, Polgármesteri engedéllyel a tárolható készpénz keretére nem rendelkeztek. Ezen intézményben az ellenırzés során bevételszerzı tevékenységenként felmérésre került a folyamatos mőködtetéshez szükséges készpénz igény, a készpénz kezelés kockázata, illetve a készpénz szállítás költségigénye, s ezek optimalizálása mellett került kialakításra az ellenırzési jelentésben a javasolt készpénzkeret. A kockázatok minimalizálása érdekében javaslatok kerültek megfogalmazásra az indokolatlan készpénzforgalom csökkentésének lehetséges területeire és módjára. Az intézmények mőködıképességének, likviditásának vizsgálata alapján két intézménynél merült fel a felügyeleti szerv részérıl intézkedést igénylı probléma. Az egyik intézmény esetében az ellenırzés megállapította, hogy az intézmény pénzügyi egyensúlya a vizsgálat idıszakában nem volt biztosított, a jelenlegi finanszírozási gyakorlat nem biztosítja a folyamatos, szabályszerő mőködését, a költségvetési év I. negyedévében folyamatos likviditási problémákkal küzd. 2010. évben Európai Uniós pályázati projekt megvalósítása, a támogatás részbeni utófinanszírozása miatt likviditási problémákat okozott a másik intézménynek, mely probléma várhatóan 2011. évben is felmerül. Az intézmények számviteli tevékenysége, a bizonylati rend és fegyelem érvényesülése többnyire megfelelı, néhány esetben merültek fel fıkönyvi könyvelési hibák (vállalkozási és költségvetési tartalék, büfé és ajándékbolt készletének hibás könyvelése, beszámolóban, mérlegben történı hibás megjelenítése, készpénz-helyettesítı fizetési eszközök által realizálódó bevételek pénzmozgással egyidejő könyvelésének elmaradása, függı, átfutó könyvelési tételek rendezetlensége, nagy értékő hangszereknek nem a számviteli törvény elıírásainak megfelelı értékelése, jelentıs számú és értékő könyvtári győjteményi anyag vagyonértékelésének hiánya miatt a mérlegben történı megjelenítés elmaradása, felújításként elszámolandó ráfordítások karbantartási kiadásként történı könyvelése). Néhány intézmény esetében az Ámr. kötelezettségvállalásra, ellenjegyzésre, szakmai teljesítés igazolásra, illetve a kötelezettségvállalások nyilvántartására vonatkozó elıírásai nem érvényesültek maradéktalanul. Az ellenırzött intézmények többségénél megállapításra került, hogy a FEUVE rendszerében a kellı részletezettségő szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjére vonatkozó szabályzatalkotási kötelezettségnek, a megfelelı részletezettségő ellenırzési nyomvonal kialakításának nem tettek eleget, a kockázatkezelési rendszer az elıírt formában az intézményekben nem mőködik, a munkaköri leírások részletesen nem tartalmazzák az egyes dolgozók folyamatba épített, illetve vezetıi ellenırzési feladatainak meghatározását. Az ellenırzési jelentésekben - a rendszerellenırzések során tapasztaltak alapján – több folyamatot érintıen kerültek megfogalmazásra a FEUVE továbbfejlesztésére, újabb kontrollpontok és felelısök beépítésére irányuló javaslatok. Az ellenırzések tapasztalatai alapján az intézmények a korábbi felügyeleti ellenırzések javaslatait jól hasznosították, figyelembe vették. Az ellenırzések lefolytatását az intézmények vezetıi, munkatársai maximálisan segítették, akadályozó tényezı nem merült fel. Az ellenırzés során felmerült problémák döntı részét az utolsó ellenırzés óta eltelt idıszak alatt bekövetkezett jogszabályváltozások követésének hiánya, a jogszabályok nem megfelelı alkalmazása, a szabályzatok aktualizálásának elmaradása, a szabályzatok elıírásai
49
betartásának hiánya, a gazdálkodás egyes folyamatainak nem megfelelı kialakítása, a belsı kontroll rendszer, azon belül a FEUVE rendszer nem kielégítı mőködtetése idézte elı. A gazdasági társaságoknál folytatott vizsgálatok tapasztalatai a következık voltak: A beszámolás évében a Szegedi Ifjúsági Ház Kulturális, Fejlesztı és Médiaközpont Nonprofit Kft-nél történt céljelleggel vizsgálat, mely a társaság likviditási helyzetének, 2009. évi üzleti eredményének és 2010. évben várható üzleti eredményének elemzésére, valamint a Társaság által a likviditás javítása érdekében megtett intézkedésekre irányult. Az ellenırzés alapján bebizonyosodott, hogy komoly likviditási problémákkal küzd a Társaság, mely miatt az ellenırzés szükségesnek tartotta a 2010. június 30-i lejáratú tagi kölcsön meghosszabbítását, illetve indokoltnak tartotta az alapítói tıkeemelés végrehajtását legalább az eredménytartalékok között kimutatott veszteség (-20.855 E Ft) mértékéig. Az ellenırzés folyamán tett észrevételek alapján 4 pontban merült fel intézkedést igénylı javaslat (eredménykimutatás elkészítése forgalmi költség eljárással, naprakész likviditási terv bevezetése, további költségcsökkentı intézkedések foganatosítása, munkajogi problémák rendezése). A Társaság ügyvezetıje intézkedési tervet készített a javaslatok végrehajtására. A Szegedi Közlekedési Kft-nél két alkalommal került sor célvizsgálat lefolytatására. Elsı alkalommal a vizsgálat tárgya a Társaság által felújított trolibuszok értékesítésének hatékonysága megítélésére, az 50 mFt-ot meghaladó ügyletek esetében az alapítói jogok érvényre jutására, a vizsgált idıszak alatt a közbeszerzési eljárások lebonyolításának szabályosságára (különös tekintettel az egybeszámítási szabály betartására), továbbá az SZKT-ARC trolibusz prototípusa elıállításának gazdaságosságára irányult. Az ellenırzés során megállapításra került, hogy a trolibusz felújítás után végrehajtott értékesítésnek inkább az üzleti kapcsolatok építése szempontjából lehetett hozadéka. Az 50 mFt-os értékhatárt meghaladó ügyletek esetében több alkalommal volt tapasztalható az alapítói jogok érvényesülésének (Közgyőlés, vagy Bizottsági jóváhagyás) hiánya. A vizsgált beszerzési eljárások alapján elmondható, hogy a Társaság az ún. értékhatár alatti beszerzések vonatkozásában mellızte a Beszerzési Szabályzatában elıírt eljárás rendet, a Kbt. elıírásával ellentétesen részekre bontották az eljárásokat. A jelentés kiemelte, hogy a Társaság a trolibusz prototípus elıállításához szükséges írásbeli alapítói hozzájárulással nem rendelkezett. A revizori jelentésben javaslatok kerültek megfogalmazásra az alapítói jogok érvényesítése tárgyköreinek SZMSZ-ben történı pontosítására, a trolibuszok esetében a számviteli törvénynek megfelelı (piaci értékre történı helyesbítés) amortizációs kulcsok alkalmazására, valamint felhívta az ellenırzés a Társaság ügyvezetıjének figyelmét a beszerzési szabályok betartására, a beszerzések átfogó, hiteles nyilvántartásának szükségességére. A második ellenırzés alkalmával a Társaság és a Mininform Kft. között az SZKT SZEPARK Parkolási Ágazata által alkalmazott, az informatikai cég által elıállított program használatára vonatkozó szerzıdés érvényesülésének problémái, a két fél konfliktusa miatt kialakult helyzet vizsgálatára került sor. A vizsgálat idıszakában az adott ügyben bírósági eljárás zajlott. Az ellenırzés megállapította, hogy a Társaság a program használata során súlyos szerzıdésszegést követett el, amelynek következménye várhatóan a bíróság döntése alapján több millió forintos fizetési kötelezettség lesz. A parkolási rendszer zártságának megállapítása informatikai szakértı igénybevételét teszi szükségessé, mely a peres eljárás során tisztázódhat. A Társaság a szükséges továbbfejlesztés helyett új program beszerzése mellett döntött, azonban a közbeszerzési kiírás nem volt egyértelmő, az egyes ajánlatok az ellenırzés álláspontja szerint nem értelmezhetıek, azok sem egymással, sem a MININFORM Kft. által tett 2009. évi fejlesztésre és további felhasználói jogok értékesítésére tett ajánlatával nem összevethetıek (E közbeszerzési eljárás ellen Mininform Kft. által indított jogorvoslati eljárás eredményeként a Közbeszerzési Döntıbizottság az ajánlatkérı társaság dokumentációját és ezt követı döntéseit megsemmisítette). Ebbıl kifolyólag az ellenırzés nem tudott állást
50
foglalni, hogy gazdaságossági szempontból a meglévı rendszer továbbfejlesztése, vagy egy teljesen új szoftver beszerzése lenne a kedvezıbb megoldás. Az ellenırzés a jelentésben javaslattal élt arra vonatkozóan, hogy a bírósági eljárás lezárásáig külsı informatikai szakembert vonjanak be a rendszer zártságának igazolására, illetve annak érdekében, hogy igazolni tudja a Társaság, hogy a felhasználók száma nem haladja meg a szerzıdés szerinti 4 usert. A társaság ügyvezetıje az ellenırzés által tett javaslatokra az elsı ellenırzés esetében a jelentésben megfogalmazott javaslatokra részlegesen tett intézkedést, a második ellenırzés esetében intézkedési terv nem készült. Az Önkormányzat Belsı ellenırzési osztálya a Közgyőlés által jóváhagyott 2011. évi belsı ellenırzési tervben ütemezett ellenırzésként a két vizsgálathoz kapcsolódóan utóvizsgálatot végez a Társaságnál. 2010. évben az éves belsı ellenırzési tervben ütemezett vizsgálatként került sor a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ellenırzésére. Az ellenırzés érintette a Társaság mőködésének szabályozottságát, a vonatkozó jogszabályok érvényesülését, a 2009. évi beszámoló vizsgálatát, a 2010. I. félévi bevételek, kiadások alakulását az üzleti tervhez viszonyítva, a Társaság likviditási helyzetét, a számviteli nyilvántartásokat, a hulladékszállítási díjszámítást, valamint a kontroll rendszer mőködését. Az ellenırzés kirívóan súlyos, a Társaság mőködését veszélyeztetı, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó hibát, cselekményt nem tárt fel, azonban igen jelentıs számú (27 db), intézkedést igénylı észrevétel, javaslat merült fel. A Társaság szabályzatai jelentıs számban nem felelnek meg a hatályos jogszabályi elıírásoknak, illetve a folytatott gyakorlatnak. Több tekintetben került megállapításra a számviteli törvény elıírásainak megszegése (pl: értékvesztés helytelen elszámolása, leltár hiánya, felújítási munkálatok karbantartásként történı elszámolása), a számviteli alapelvek érvényesülésének hiánya. A vagyonvédelmi követelmények maradéktalanul nem érvényesültek a vagyontárgyak egyértelmő beazonosíthatóságának hiánya, a munkavállalók kárfelelısségi kérdésének szabályozatlansága, illetve a leltározás gyakorlatának problémái miatt. A Társaság pénzkezelésének gyakorlata nem felel meg a szabályzatában foglaltaknak, a szabályzat nem terjed ki valamennyi pénzkezelési folyamat szabályozására. Az ellenırzött közbeszerzési eljárás lefolytatása nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi elıírásnak. A Társaság Belsı ellenırzési szabályzattal nem rendelkezik, a vizsgálat során felmerült jelentıs számú hiba részben a belsı ellenırzés, illetve a FEUVE nem kielégítı mőködésére vezethetı vissza. A vizsgálat kiemelten foglalkozott a 2011. január 01-tıl érvényes hulladékkezelési közszolgáltatási díj képzésének ellenırzésével, mivel a közszolgáltatási díj jóváhagyása a Közgyőlés hatásköre. A 2011. évi hulladékszolgáltatási díjjavaslat az ellenırzés véleménye szerint több tekintetben nem felel meg a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III.28.) Korm. rendeletben megfogalmazott elıírásoknak: A.) a Társaság által kalkulált költségek tartalma néhány kalkulációs tétel vonatkozásában eltér az ellenırzés által helyesnek vélt tartalomtól, B.) a Szeged városból beszállított hulladékmennyiség literbe történı átszámításának Társaság által alkalmazott lépései az ellenırzés álláspontja szerint logikailag nem értelmezhetı, így az egységnyi győjtıedényre jutó fajlagos költség meghatározásának módszere kifogás tárgyát képezte, C.) a díjszámítás részletes meghatározására és közzétételére vonatkozó rendelkezést a Társaság nem tartotta be maradéktalanul. A Társaság ügyvezetıje a revizorok által tett észrevételek alapján 24 pontban teljes körő, 3 pontban pedig az észrevételeket részlegesen elfogadó intézkedési tervet készített. A részben elfogadott észrevételek között szerepelnek az ellenırzés által a 2011. évi hulladékkezelési közszolgáltatási díj kalkulációjával kapcsolatban tett megállapítások. Szintén ütemezett vizsgálatként került végrehajtásra a beszámolási évben a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. ellenırzése. A vizsgálat tárgya a Társaság mőködésének, tevékenységének szabályozottsága, vonatkozó jogszabályok érvényesülése, 2009. évi
51
egyszerősített éves beszámoló valódisága, tárgyi eszközök nyilvántartása, 2010. III. negyedévi bevételek és kiadások üzleti tervhez való alakulása, a Társaság pénzügyi helyzete, a munkaerı-gazdálkodás, a számviteli nyilvántartások megfelelısége, számviteli elıírások érvényesülése voltak. A vizsgálat lezárására az éves belsı ellenırzési jelentés összeállítása idıpontjában még nem került sor. Az elkészült revizori jelentés tervezetének megállapításai alapján a Társaság szabályzatai aktualizálásra szorulnak, illetve a teljeskörő szabályozottság biztosítása érdekében javasolt raktározási-, selejtezési-, informatikai-, adatvédelmi szabályzat kidolgozása. Számviteli tevékenysége során a számviteli jogszabályok több alkalommal történı megsértése, a bizonylati rend, bizonylati fegyelem érvényesülésének hiánya volt tapasztalható. A vagyonvédelmi követelmények érvényesülése nem megfelelı, a vagyontárgyak beazonosíthatósága nem teljeskörően biztosított, a készletek kezelése nem egységes, a tárgyi eszköz nyilvántartó programmal kapcsolatban több hiányosság merült fel. A pénz és értékvédelem követelményei nem érvényesülnek, a szigorú számadású bizonylatok teljeskörő elszámoltatása nem valósul meg. A beszerzési szabályzat elıírásait maradéktalanul nem tartották be. A munkavállalók személyes munkaügyi dokumentációi hiányosak, a munkaszerzıdések és a munkaköri leírások nem állnak összhangban. A temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló 1999. évi XLIII. törvény vonatkozó elıírása (díjjavaslat elkészítése kapcsán), valamint a végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet 55. §-ában foglalt elıírás (üzemeltetés és a temetkezési szolgáltatás költségeinek megosztására vonatkozó elıírás) nem érvényesült. A hatékonyabb munkavégzés érdekében több területen kerültek további javaslatok megfogalmazásra. A gazdasági társaságoknál 2010. évben megkezdett tervszerő ellenırzés – amely hosszú évek óta nem volt jellemzı az önkormányzati ellenırzési gyakorlatban – a feladatellátást, a gazdasági társaságok ellenırzéshez való viszonyulását tekintve nagy kihívást jelentett, több esetben az ellenırzések lefolytatását nehezítették. A Polgármesteri Hivatalt érintıen 2010. évben két célvizsgálat lefolytatására került sor. Az elsı esetben a vizsgálat tárgya a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatánál a helyi önkormányzatok beruházásaihoz és rekonstrukcióihoz nyújtott címzett támogatások felhasználása jogszerőségének ellenırzése volt. Az Önkormányzatnak 2006. és 2007. évben nyújtott címzett támogatások közül szúrópróbaszerően „A szegedi Reök-palota többfunkciós kulturális – elsısorban Képtár – célú hasznosítására” és a „Szeged Ifjúsági Ház – többfunkciós mővelıdési intézmény – rekonstrukciója” beruházáshoz igényelt támogatás felhasználásának jogszerőségét vizsgálta meg az ellenırzés. Az ellenırzés megállapítása szerint a rekonstrukciós beruházásokhoz nyújtott címzett támogatások felhasználása jogszerően, a törvény rendelkezéseinek megfelelıen történt. A jelentésben intézkedést igénylı hiba, hiányosság nem került megfogalmazásra, ezért intézkedési terv nem készült. A belsı ellenırzés az ellenırizendı dokumentumok, iratanyagok, illetve a támogatás felhasználásának könnyebb átláthatósága érdekében fogalmazott meg javaslatokat az illetékes Szakirodák részére a jelentésben. A beszámolás évében célvizsgálati jelleggel került végrehajtásra a SZMJVÖ gazdálkodási rendszerének átfogó, 2005. évi ÁSZ ellenırzés alapján készült ellenırzési jelentés intézkedést igénylı megállapításai végrehajtásának ellenırzése. Az ellenırzés megállapításai alapján a feladatok döntı többsége teljeskörően, vagy részben végrehajtásra került. A revizori jelentés 11 pontban sorolta fel a feladatok maradéktalan végrehajtása érdekében, illetve a 2005. évi ellenırzés óta eltelt idıszak alatt bekövetkezett változások miatt szükségessé vált, intézkedést igénylı feladatokat. SZMJV Polgármesteri Hivatal Címzetes Fıjegyzıje intézkedési tervet készített, s egyben utasította 5 iroda/osztály vezetıjét az intézkedési tervben foglalt feladatok végrehajtására.
52
A Polgármesteri Hivatalban végrehajtott ellenırzéseknél az ellenırzött szervezeti egységek vezetıi, munkatársai készségesen segítették a Belsı Ellenırzési Osztály munkáját, az ellenırzéseket akadályozó körülmény nem merült fel. Az intézményeknél, gazdasági társaságoknál és a Polgármesteri Hivatalt érintıen a beszámolás évében végrehajtott ellenırzések során büntetı-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás, vagy hiányosság nem merült fel. 2.1.5. A belsı ellenırzés által tett megállapítások és javaslatok hasznosulása Az intézmények, a gazdasági társaságok és a Polgármesteri hivatal ellenırzése során tett megállapítások tükrözıdnek az ellenırzöttek vezetıi által készített, Intézkedési tervek alapján felszámolandó hiányosságok viszonylag magas számában is, mely a beszámolás évében elkészült és a Belsı Ellenırzési Osztályra 2010. december 31-ig beérkezett intézkedési tervek alapján 145 db volt, a 2011. évben lezárt ellenırzések közül az éves ellenırzési jelentés készítésének idıpontjáig további két intézmény 19 db, illetve 1 gazdasági társaság 27 db feladatot elıíró intézkedési terve érkezett be. A nyomon követési folyamat részeként, az intézkedési tervben foglalt határidık elteltével a feladatok végrehajtásáról az ellenırzöttek vezetıi beszámolási kötelezettségeiknek eleget tettek. A beszámolási év végén az intézkedési tervekben megfogalmazott 145 feladatból 89 került végrehajtásra, az 56 db még végre nem hajtott feladatból 12 db volt 2010. december 31-én lejárt határidejő, melyek végrehajtásáról az ellenırzöttek a beszámolási kötelezettség végsı határidejének következı évre történı áthúzódása miatt még nem számoltak be. A végrehajtott rendszerellenırzések alapján az intézmények gazdálkodása 3 esetben volt megfelelınek minısíthetı, a többi esetben korlátozottan megfelelı minısítést kapott a Belsı Ellenırzési Kézikönyv standardjainak alkalmazásával. A gazdasági társaságoknál végrehajtott ütemezett vizsgálatok közül az éves ellenırzési jelentés idıpontjáig egy lezárt ellenırzés esetében a Társaság gyenge minısítést kapott. 2.2. Az intézményi szintő belsı ellenırzési tevékenység mőködési rendje 2.2.1. Az NGSZ belsı ellenırzésének mőködési rendje Az NGSZ belsı ellenırzésének mőködési területe kiterjed az NGSZ-re mint költségvetési szervre és a jogkörébe vont Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 91/2010. (II. 19.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott NGSZ alapító okiratának mellékletében tételesen felsorolt 36 intézményre. 2.2.1.1. A feladatellátás tervszerősége Az NGSZ és a jogkörébe vont intézmények 2010. évre vonatkozó Belsı Ellenırzési Terve a nevelési és oktatási intézmények (29) és a mővelıdési házak (7) igazgatóinak, írásbeli – kockázatelemzésen alapuló – javaslata, az NGSZ gazdasági igazgatójának, az NGSZ üzemeltetési igazgatójának, és az NGSZ középvezetıinek írásbeli, szintén kockázatelemzésen alapuló javaslata figyelembevételével készült. A munkatervben a beszámolási év során az NGSZ és annak Alapító okirata mellékletében tételesen felsorolt és a beszámolási idıszakban ténylegesen mőködı 37 intézménybıl 19
53
intézmény (51%) esetében került sor 22 tényleges ellenırzési feladat 32 helyszínen (intézmény – tagintézmény) történı végrehajtásra, a 19 betervezett és a 3 soron kívüli ellenırzés a vizsgálatra ütemezett és a kötelezıen képzett tartalék idıkeretet a feladatok végrehajtásának idıigénye miatt teljes egészében kitöltötte, a vizsgálatok során összesen 330 revizori nap került felhasználásra. Az eredeti munkatervben szereplı vizsgálatok három esetben kerültek átütemezésre, egyrészt az érintett intézmény vezetıjének kérése és a belsı ellenırzési vezetı döntésének megfelelıen, másrészt a bekövetkezett rendkívüli esemény miatt végrehajtott módosított (kibıvített) ellenırzési program végrehajtása érdekében. Ez utóbbi esetben a belsı ellenırzési vezetı operatív döntése alapján az érintett intézményvezetıkkel egyeztetett módon került sor a vizsgálatok módosított tartalommal és más idıpontban történı végrehajtására. Az eredeti munkatervhez képest történt vizsgálat átütemezések, vizsgálati program módosítások összességében az éves munkaterv végrehajtására nem voltak lényeges hatással, a munkaterv szerinti feladatok összességében végrehajtásra kerültek. 2.2.1.2. A feladatellátás szabályossága, hatékonysága, ellenırzési megállapítások hasznosulása Az NGSZ és a hozzárendelt Intézmények között létrejött 344/2009. (VI. 26.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott 2009. június 26. napjától hatályos MEGÁLLAPODÁS, valamint a belsı ellenırzési kézikönyvben foglaltak alapján rendszeresen értékelni kell a belsı ellenırzés hatékonyságát és eredményességét, az ellenırzött egységektıl érkezı információk alapján. Az NGSZ belsı ellenırzésének 2 fıs személyi állománya az NGSZ Belsı Ellenırzési Kézikönyvében rögzített eljárási szabályok szerint látta el a beszámolás évében ellenırzési feladatait. A Belsı Ellenırzési Kézikönyv a Pénzügyminisztérium által közzétett, kötelezıen alkalmazandó nemzetközi standardokat (teljesítmény követelményeket) is tartalmazza, így a vizsgálatban résztvevı belsı ellenırök szakmai munkájának mérése – a vizsgált szervezeti egység vezetıje által minısítetten - mérhetı és mért. A beszámolási idıszakban az NGSZ belsı ellenırzésének – 5 fokozatú skálán mért - minısítési mutatója (teljesítménye) 4,74 értékelési pont volt, mely az elızı évhez viszonyított 0,11 teljesítmény pont javulást jelent. A beszámolási idıszakban lefolytatott 22 vizsgálatból a jelentés készítés idıszakáig 18 intézkedési terv érkezett meg, azonban 3 intézmény esetében a realizálás csak 2011. év január 27. napján történt meg az év végi munkatorlódás és szabadságolás, illetve a tanév félévi zárása miatt. Az ellenırzési jelentésben foglaltakra reagáló, intézményi vezetık által leírt hibák, hiányosságok megszüntetéseire hozott intézkedések a beérkezett tervek 59 százalékánál teljes mértékben megvalósításra kerültek. 41 százalék esetében az intézkedésre adott határidık egy része még nem telt le, végrehajtásuk a jelentés készítésének idején is folyamatos. 2.2.1.3. A belsı ellenırzés szervezeti, személyi és tárgyi feltételeinek megléte Az NGSZ belsı ellenırzési szervezetének az intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzatban rögzített hierarchikus helyzete „A költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl” szóló 193/2003. (XI. 26.) módosított Korm. rendelet elıírásainak megfelelt, a beszámolás évében a belsı ellenırzés funkcionális (feladatköri és szervezeti) függetlensége érvényesült. A belsı ellenırzés eljárásrendje Belsı Ellenırzési Kézikönyv alapján szabályozott.
54
A belsı ellenıri apparátus két fı belsı ellenırbıl (egy fı jogász és egy fı közgazdász) áll, akiknek munkáját közvetlenül az NGSZ igazgatója (aki egyben, mint a belsı ellenırzés vezetıje) felügyeli, irányítja. Az NGSZ-ben dolgozó belsı ellenırök feladataikat az elvárásoknak megfelelıen teljesítik, szakmai tudásukat az elmúlt idıszakban részben önképzés, részben tanfolyami képzés keretében a munkatervben foglaltak szerint fejlesztették. A belsı ellenıri munka végzéséhez szükséges tárgyi, technikai feltételek biztosítása érdekében a dolgozók által korábban használt és idıközben elavulttá vált számítástechnikai eszközök (laptopok) lecserélésre kerültek. 2.2.1.4. Az ellenırzések fontosabb megállapításai Rendkívüli esemény, valamint más hasonló nyomós ok miatt soron kívüli vizsgálat elrendelésére és lefolytatására a beszámolási idıszakban három alkalommal került sor, ezen túlmenıen egy alkalommal az ütemezett vizsgálat vizsgálati programjának módosítása történt, mert ezzel vált lehetıvé a vizsgálatot közvetlenül megelızıen bekövetkezett rendkívüli események belsı ellenıri szempontok szerinti vizsgálata. A beszámolási idıszakban került elrendelésre a „Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata jogkörébe vont, önállóan mőködı közszolgáltató költségvetési szervek, közintézmények épületeinek, pénztárainak biztonságtechnikai jellegő ellenırzése, különös tekintettel a 2010. július és augusztus hónapokban bekövetkezett (betöréssorozatra) rendkívüli eseményekre. A vizsgálat célja volt annak megállapítása, hogy a (tag)intézmények épületeinek, pénztárainak mőködése a biztonságtechnikai elıírásoknak megfelelı-e. Célja volt továbbá a (tag)intézmények zárása, a tulajdonvédelmi rendszerek és szabályok megfelelıségének megállapítása, a (tag)intézmények területén elıfordult rendkívüli események (betörések) körülményeinek, okainak feltárása, a továbbiakban szükséges megelızı- és védı intézkedésekre javaslattétel. Szintén a beszámolási idıszakban került sor rendkívüli vizsgálat lefolytatására a Gregor József Általános Iskolában, melynek tárgya a nyílászárók cseréjét 2 részben végzı vállalkozások által adott árajánlat vizsgálata, különös tekintettel a mennyiségre, minıségre, az ár-érték arányra és a vizsgálat tárgyához kapcsolódó belsı szabályzatok, utasítások aktualizáltságára. A beszámolási idıszak harmadik soron kívüli vizsgálatának elrendelésére az ÓVI igazgatója kérése alapján került sor. Az intézmény Igazgatója levélben tájékoztatta az NGSZ igazgatóját a tudomására jutott étkezési térítési díjakkal szembeni visszaélésekrıl és kérte a belsı ellenırzési vizsgálat lefolytatását. A belsı ellenırzési vizsgálat két volt óvodatitkár esetében (4 tagóvodát érintıen) tárt fel az étkezés térítési díjak beszedésével, az étkeztetéssel kapcsolatosan visszaéléseket, ez ügyben az ellenırzés az egyik személynél 793.428 forint, a másiknál 1.653.968 forint sikkasztás alapos gyanúját állapította meg, illetve ezen összegek erejéig az elkövetés tényét bizonyította. A két ügyben jelenleg büntetı eljárás van folyamatban. A Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola vizsgálata része volt a 2010. évi belsı ellenırzési tervnek. Az ütemezett vizsgálat megkezdése elıtt az intézmény Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézmény Csemetekerti telephelyén és a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyőipari Tagintézményben az intézményi és a magántulajdon sérelmére ismeretlen személyek bőncselekményt követtek el. Ezen rendkívüli események körülményeinek kivizsgálására az ellenırzés tárgyköre bıvítésre került az eredetileg tervezetthez képest.
55
Az NGSZ éves belsı ellenırzési tervfeladatai végrehajtása során vizsgálatokat hajtott végre az intézmények mőködésére, tevékenységére, belsı kontrollrendszerére irányadó szabályzatok aktualizáltsága, a személyzeti és munkaügyi nyilvántartások, iratok elıállítása, kezelése, a céltámogatások nyilvántartásának, elszámolásának vizsgálata, az intézményi eszköznyilvántartások és annak informatikai rendszere (KATI modul) adatbázisának egyezısége, leltározás, selejtezés, karbantartási, felújítási tevékenység, készpénzbevételek beszedése, elszámolása tárgykörökben. A leggyakrabban elıforduló vizsgálati témák a szabályzatok aktualizáltságára irányultak, amelyet részben az átszervezések, szervezeti változások miatt létrejött „új intézmények” által kialakított szabályozó rendszer felülvizsgálatának igénye, részben pedig a vizsgált idıszakot érintı jelentıs számú jogszabály változás, a szabályzatok hatályos jogszabályi elıírásoknak történı megfeleltetése indokolt. Több intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzata Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet hatályba lépése miatt szükséges átvezetéseket, módosításokat nem tartalmazza, az SZMSZ-ek nem tartalmazzák a teljes szervezet leírását, fıszabályként csak a pedagógusokra irányadó rendelkezések kerültek beépítésre, ezért a gazdasági és mőszaki terület szabályozása általában hiányos, a tényleges irányítási mechanizmus, illetve az adott terület feladata nem került beépítésre. A lefolytatott vizsgálatok során tapasztaltak szerint az egyes intézményekben a FEUVE szabályzatok formailag rendelkezésre állnak, de nem történt meg 2010. évben a belsı kontrollrendszerrel kapcsolatos szabályzatok aktualizálása (292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet elıírásai szerinti módosítások) és az intézményre vonatkozó egyedi elıírások beépítése. Az intézmények egy része által kibocsátott, jelenleg hatályban lévı ügyrendek az irányítandó folyamatok egy részére tartalmaznak elıírást, de nem szabályozzák az adott folyamatok egészét, illetve az intézmény más szabályzataiban nem szabályozott munkafolyamatokat. Az adatvédelmi vagy adatkezelési szabályzat általában nem illeszkedik az Iratkezelési és Irattározási Szabályzat és a Számítástechnikai Szabályzat elıírásaihoz, nem utal az intézményben mőködı nyilvántartási rendszerek (KASZPER, SAMU, Magiszter stb.) alkalmazására, jellemzıen a legfontosabb elvi meghatározásokat tartalmazza, a tényleges eljárásrendet nem. A közalkalmazotti szabályzat esetében jellemzı hibaként került megállapításra, hogy a használt fogalomrendszer (pl. nagyobb csoport meghatározása) általában nem konform a többi intézményi rendelkezéssel, illetve a közalkalmazotti tanácsot megilletı együttdöntési jog nem kellı pontossággal történt megfogalmazása miatt lényegesen túlterjeszkedik a jogszabály szerinti jogosultságokon. A Kollektív Szerzıdés esetében a munkáltató és a szakszervezet által a szerzıdésben is rögzített rendszeres felülvizsgálatra, aktualizálásra a vizsgált idıszakban általában nem került sor, így azok rendelkezései jelentıs részben elavultak a jogszabályi környezet változása miatt. Az NGSZ által kibocsátott Iratkezelési és Irattározási Szabályzatot az intézmények hatályba léptették, a PAPIRUSZ iktatási rendszert a vizsgált idıszak alatt folyamatosan bevezették és használják. A szabályzat aktualizálása szükséges a PAPIRUSZ rendszer továbbfejlesztett változatának bevezetése, illetve Az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról szóló 29/2009. (X. 30.) ÖM rendelet elıírásai miatt. A Tőzvédelmi szabályzat és a Munkavédelmi szabályzat aktualizáltsága az intézmények egy részénél nem kielégítı.
56
A beszámolás évében az NGSZ új Pénzkezelési Szabályzatot bocsátott ki, amelyet adaptálva ugyanakkor az intézményi sajátosságokkal – több esetben hiányosan - kiegészítve az intézmények hatályba helyeztek. A Beszerzési Szabályzat 2009. december 01. napjától hatályos rendelkezés, a szabályzatot az NGSZ és a jogkörébe vont intézmények között létrejött, hatályos megállapodás alapján az intézmények változatlan formában hatályba léptették. A szabályzat kibocsátását követıen bekövetkezett jogszabályi változások (Kbt.) miatt a szabályzat aktualizálása, új szabályzatként történı kibocsátása indokolt. A készpénz bevételek beszedése, elszámolása témakörben végzett vizsgálatok során az intézményekben az étkezési térítési díjak és a tanfolyami díjak befizetésével kapcsolatos tevékenységek, nyilvántartások és elszámolások ellenırzésére került sor. A tandíjak és a térítési díjak beszedésének módjával kapcsolatban volt tapasztalható szabálytalanság. A belsı ellenırzés az SZMJV Közgyőlése tárgykörre vonatkozó rendeletének módosítására irányuló javaslatot tett beszámolójában (csekkes befizetési mód megváltoztatása, alternatív fizetési lehetıségek engedélyezése). Az étkezési térítési díjak beszedésével kapcsolatban elsısorban a váltópénz biztosításának, a térítési díjak késedelmes, nem a kijelölt befizetési napokon történı fizetésének problémája merült fel. A mővelıdési intézmények és az újonnan létrejött (intézmények összevonásával létrehozott) közoktatási intézmények esetében a lefolytatott vizsgálat szerint indokolatlan a tagintézményi pénztárak és a „Mővelıdési házak pénztárai” jelenlegi gyakorlat szerinti ellátmány ellátása, illetve e pénztárak önálló pénztárként történı kezelése. A pályázatok, illetve céltámogatások témakörében folytatott vizsgálatok tapasztalatai szerint a pályázatok elszámolásával kapcsolatos azon nyilvántartások, amelyeket a pályázat kiírója ír elı és ellenıriz a vizsgált esetek döntı részében pontosnak és megbízhatónak bizonyultak, az egyéb céltámogatások analitikus nyilvántartásainak vezetése során viszont merültek fel problémák, amelyek a nyilvántartás megbízhatóságát néhány esetben megkérdıjelezték. A kis- és nagy értékő tárgyi eszközök analitikus nyilvántartásával kapcsolatban az eszközök azonosító adatainak hiányossága, továbbá az intézmények által feladott kivezetések, módosítások KATI modulban történı végrehajtása utólagos kontrolljának hiánya fogalmazódott meg problémaként. Az intézmények által kezelt idegen tulajdonú eszközök nyilvántartása nem megfelelı, a KATI nyilvántartás e tekintetben nem teljeskörő. A Polgármesteri Hivatal szakirodái által bonyolított intézményi beruházások, felújítások dokumentumainak ellenırzése kapcsán hiányosságként került megfogalmazásra, hogy a szükséges dokumentációk nem álltak az intézmények rendelkezésére. A karbantartásokkal, felújításokkal, illetve a beruházásokkal kapcsolatos tevékenység a beszámolási idıszakban e területen tapasztaltak szerint a korábbi évekhez képest javult, a legfontosabb iratok általában rendelkezésre álltak. A belsı ellenırzés javaslatában a beszerzési eljárás dokumentumai rendezettségének, iratjegyzékkel történı ellátásának szükségességét hangsúlyozta. A leltározási tevékenység vizsgálata során megállapításra került, hogy az intézmények egy részénél a leltározás megszervezése és lebonyolítása a tárgyidıszakban a leltározási szabályzat rendelkezéseinek nem felelt meg. Az anyagi felelısségvállalási rendszer nem felel meg a jelenlegi szabályoknak és adott esetben nem alkalmas a tényleges felelısség érvényesítésére. Az intézményi leltárkörzetek felülvizsgálata és a tényleges helyzetnek megfelelı módosítása szükséges.
57
A személyzeti és munkaügyi iratok elıállításával, kezelésével, a személyi adatok védelmével kapcsolatosan lefolytatott vizsgálatok során néhány esetben szabálytalan iratkezelést, illetve a szabályszerő és megbízható mőködést, zavaró tényezıt, pontatlan adatrögzítést és adatkezelést tárt fel a belsı ellenıri célvizsgálat. Az elızı évben létrejött új intézmények esetében a személyzeti iratok egységesítése, az egységes nyilvántartások kialakítását követı feltöltése még nem fejezıdött be. A vizsgálatok szerint van néhány intézmény ahol az egyes közalkalmazottak személyzeti iratanyagának egyedi kezelése, nyilvántartása nem szabályszerő és nem biztonságos. A lefolytatott belsı ellenırzések során a nevelési-oktatási és mővelıdési intézményekben az elmúlt évben a munkavállalók által elkövetett bőncselekményre egy alkalommal derült fény. A belsı ellenırzés által a vizsgálatok során feltárt szabálytalanságok, mőködési zavarok esetében az illetékes vezetık a szükséges intézkedéseket megtették. 2.2.2. Önállóan mőködı és gazdálkodó intézmények belsı ellenırzési rendje 2.2.2.1. A feladatellátás tervszerősége Az önállóan mőködı és gazdálkodó intézmények (összesen 9 intézmény) belsı ellenırzési tervkészítési kötelezettségeiknek eleget tettek. Az intézmények az Önkormányzat Belsı Ellenırzési Osztálya részére megküldött éves ellenırzési jelentésükben számoltak be a 2010. évi belsı ellenırzési terv végrehajtásáról. Terven felüli ellenırzés végrehajtására egy intézményben sem került sor a beszámolás évében. Az ellenırzési feladatok terv szerinti, maradéktalan végrehajtásáról (elkészült ellenırzési jelentések számának bemutatása, ráfordított ellenırzési napok meghatározása mellett) három intézmény számolt be. A további 6 intézmény esetében – mely intézmények belsı ellenırzési feladatait ugyanazon vállalkozás végzi – az éves ellenırzési jelentésekbıl egyértelmően nem derül ki, hogy a beszámolási évre tervezett ellenırzési feladatok maradéktalanul teljesültek-e, illetve egy intézmény esetében általános megfogalmazásban ír arról, hogy „a tervezett ellenırzések részben valósultak meg, újak kerültek a feladattervbe, a belsı ellenır közremőködött a napi feladatok megoldásában”. Ezen beszámolók nem tartalmazzák, hogy a tervhez viszonyítva konkrétan hány és mely ellenırzések valósultak meg, mennyi ellenırzési jelentés készült, mennyi ellenıri nap került felhasználásra. Nem számol be arról, hogy az éves terv módosítására sor került-e ellenırzési feladat elmaradása, illetve újabb ellenırzési feladatok betervezése miatt, az ellenırzési feladat elmaradásának mi volt az oka. Az Önkormányzat Belsı Ellenırzési Osztálya az elıbbiekben említett 6 intézmény közül 4 intézményben végzett 2010. évben terv szerinti rendszerellenırzést, mely során a belsı ellenırzés mőködését, hatékonyságát is értékelte. Az elkészült ellenırzési jelentésekben észrevételezésre került, hogy a vizsgált évben (2009. év) a belsı ellenırzési tervben foglalt ellenırzések maradéktalanul nem valósultak meg, az éves ellenırzési terv módosítására év közben nem került sor, az éves tervfeladatok végrehajtásáról szóló beszámoló nem kellıen részletezi a tervfeladatok végrehajtását.
58
2.2.2.2. A feladatellátás szabályossága, hatékonysága, az ellenırzési megállapítások hasznosulása Valamennyi önállóan mőködı és gazdálkodó intézmény rendelkezik a belsı ellenırzési vezetı által elkészített és az intézményvezetı által hatályba helyezett Belsı Ellenırzési Kézikönyvvel, mely meghatározza a belsı ellenırzési feladatok ellátásának szabályait. Az intézmények az éves ellenırzési jelentésükben beszámoltak az ellenırzési megállapítások alapján tett ellenırzési javaslatok hasznosulásáról, a megtett intézkedésekrıl és azok végrehajtásáról. Egy intézmény esetében az éves jelentés nem tartalmazza az elkészült intézkedési tervek végrehajtására vonatkozó információkat (határidıre végrehajtott intézkedés/ végre nem hajtott intézkedés/elmaradás oka). A megelızı pontban jelzett 6 intézmény esetében az éves jelentés csak általános megfogalmazást tartalmaz, mely szerint 5 intézményben „a javaslatok hasznosulása megfelelı szintő”, illetve 1 intézményben nem megfelelı szintőnek minısítette. A megtett intézkedések számáról azok végrehajtásáról az éves jelentés nem szól. A korábbiakban említett, Önkormányzat Belsı ellenırzési osztálya által 2010. évben 4 intézményben végrehajtott rendszerellenırzésekrıl készült jelentésekben kifogásolásra került, hogy a 4 ellenırzött intézménybıl 3 intézményben írásbeli intézkedési tervek a belsı ellenırzési javaslatok végrehajtására nem készültek, illetve mind a 4 intézményben megállapításra került, hogy a megtett intézkedések végrehajtásának nyomon követése a belsı ellenırzési kézikönyv szabályai szerint nem történt meg. Az Önkormányzat Belsı ellenırzési osztálya ezen intézmények belsı ellenırzése mőködésének nem kellı hatékonyságát állapította meg, s felhívta az intézményvezetı és a belsı ellenırzési feladatot ellátó vállalkozás figyelmét a Belsı ellenırzési kézikönyvben foglalt szabályok betartására. Egy intézmény a belsı ellenırzés hatékonyságának javítása érdekében 2011. évre a belsı ellenırzési feladatot ellátó vállalkozás változtatása mellett döntött. 2.2.2.3. A belsı ellenırzés személyi és tárgyi feltételeinek megléte Az önállóan mőködı és gazdálkodó intézmények közül a belsı ellenırzési feladatok ellátását egy intézmény esetében közalkalmazotti jogviszony alapján 1 fı biztosította. Egy intézmény a Szegedi Kistérség-és Gazdaságfejlesztési Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft-vel kötött vállalkozási szerzıdést a feladat ellátására. A többi önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv belsı ellenırzési feladatait vállalkozási szerzıdés alapján gazdasági társaság biztosította. A költségvetési szervek közvetlen irányítása alá tartozó, belsı ellenırzést ellátó munkatársak a költségvetési szervek belsı ellenırzésérıl szóló 193/2003. (XI.26.) Korm. rendelet 11. §ban elıírt felsıfokú iskolai - és szakvégzettséggel, valamint a munkakör betöltéséhez szükséges gyakorlati idıvel rendelkeztek. A gazdasági társaságok esetében biztosított volt a szakértıi háttér (okleveles könyvvizsgáló, okleveles pénzügyi revizor, közgazdász-belsı ellenır, mérlegképes könyvelı, több éves költségvetési gyakorlat). A tárgyi feltételek a belsı ellenırzési tevékenység végzéséhez biztosítottak voltak. 2.2.2.4. Az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szervek belsı ellenırzésének fıbb tapasztalatai Az önállóan mőködı és gazdálkodó intézmények belsı ellenıreinek megállapításai intézményi sajátosságokat tartalmaznak, az ellenırzések fókuszálása a szabályosságon túlmenıen a gazdaságosság, hatékonyság növelésére, az eredményesség javítására, kontroll
59
rendszer, azon belül a FEUVE erısítésére irányultak. Az ellenırzések témájukat tekintve több esetben irányultak a bizonylati rend, számviteli és pénzügyi fegyelem betartására, a szabályzatok aktualizáltságára, a selejtezés, leltározás, raktározás, vagyonvédelem szabályszerőségére, a 2009. évi beszámoló szabályszerő elkészítésére, bevételekhez (rendezvények, produkciók, vállalkozási tevékenység) kapcsolódó önköltségszámítás, elı-, utókalkuláció felülvizsgálatára, gazdálkodási jogkörök gyakorlásának szabályosságára, pénzkezelés ellenırzésére, a FEUVE gyakorlati megvalósulására. Belsı ellenırzési vizsgálatok irányultak továbbá a munkaügyi dokumentumok elıállítására, a foglalkoztatás munkaügyi jogszabályoknak való megfelelıségére, adatvédelem megbízhatóságára, informatikai rendszer megfelelıségére, szakmai feladatok ellátására, adott intézményre vonatkozó speciális, ágazati jogszabályok betartásának, alkalmazásának kontrolljára. A belsı ellenırzés elsısorban az intézmények mőködését, gazdálkodását, szakmai munkáját meghatározó intézményi szabályzatok aktualizáltságában állapított meg valamennyi intézménynél észlelhetı hiányosságokat. Intézményenként eltérı tárgykörben merültek fel további hiányosságok, problémák, például a munkaügyi szabályok betartása terén (határozott idejő foglalkoztatással, munkaidı keret alkalmazásával kapcsolatban, munkaköri leírások hiányossága, anyagi felelısségvállalási nyilatkozatok hiánya miatt), az önköltség-számítási szabályzat teljeskörőségének hiánya, a produkciókhoz kapcsolódó elı- és utókalkuláció hiányosságai, gazdálkodási jogkörök gyakorlása, a FEUVE nem kielégítı mőködése, vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos helytelen könyvviteli elszámolás, a közbeszerzési törvény elıírásai betartásának biztosítása vonatkozásában. Az önállóan mőködı és gazdálkodó intézmények belsı ellenırzési munkatársai által lefolytatott ellenırzések során bőncselekményre, vagy kirívóan súlyos szabálysértésre nem derült fény, fegyelmi eljárás lefolytatására irányuló javaslattétel nem került megfogalmazásra a beszámolási év során. 3. Az ellenırzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatok Az Önkormányzat többségi irányítást biztosító befolyása alatt mőködı gazdasági társaságok eredményességét, likviditását, hatékonyságát, mőködésük szabályozottságára vonatkozó jogszabályok illetve a belsı szabályzatokban foglaltak érvényesülését, a számviteli nyilvántartásokat, a kontroll rendszer mőködését és egyéb alapítói jogok és igények érvényre juttatását célzó ellenırzéseket a 2010. évi tapasztalatok figyelembe vételével -magas szintő szakmai követelmények biztosításával - tovább kell folytatni. A polgármesteri hivatali ellenırzéseket a belsı ellenırzési tervben foglaltaknak megfelelı részaránnyal mindenképpen szükséges teljesíteni. A szakirodák közremőködésével elkészített kockázatelemzés alapján a magas kockázatúnak minısíthetı területek kiválasztásával kell törekedni a legnagyobb súlyú és legnagyobb valószínőséggel bekövetkezı kockázatok mérséklésére. A közbeszerzési eljárások teljeskörő szakmai ellenırzését a belsı ellenırzési osztály létszámösszetétele nem biztosítja, ezért az e témára vonatkozó vizsgálatok tekintetében a jövıben is más szakiroda közbeszerzési szakértıjének közremőködése vagy a belsı ellenırzési osztály közbeszerzési szakértıi létszámmal történı növelése válik szükségessé. Az európai uniós támogatások ellenırzését a rendszer típusú ellenırzésekbe továbbiakban is be kell építeni, a témához kapcsolódó továbbképzéseken, konferenciákon való részvételt – a
60
megfelelı szakmai színvonalon történı feladatellátás érdekében – a jövıben folyamatosan biztosítani szükséges. A belsı ellenırzés az általa feltárt hibák, hiányosságok felszámolásával és azok kiküszöbölésére irányuló javaslataival jelentıs mértékben járult hozzá a gazdálkodás pénzügyi, bizonylati, számviteli és munkaügyi helyzetének javításához, a belsı szabályzatok jogszabályoknak történı megfeleltetéséhez, a likviditási helyzet és a létszámellátottság feltárását követıen szükséges közgyőlési döntések meghozatalához, az önkormányzati vagyon valós, piaci értéken történı kimutatásához, egyes esetekben a pazarló gazdálkodás megszüntetéséhez, illetve jogszabálysértések miatt pénzügyi következményekkel járó esetleges jogi szankciók megakadályozásához. A belsı ellenırzési munka hatékonyságának érdekében a vizsgálatok lefolytatásánál a jövıben is ezeket a szempontokat kell elıtérbe helyezni. 2011. évi feladat a belsı kontrollrendszer mőködtetésének további fejlesztése, ezáltal a feladat ellátásra szolgáló elıirányzatokkal, létszámmal a vagyonnal való szabályszerő, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás önkormányzati szinten történı követelményeinek érvényesítése.
Tisztelt Közgyőlés! A 2010. évi költségvetés teljesítésérıl szóló beszámolót tanulmányozva, kérem, szíveskedjenek az elıterjesztést megvitatni és a melléklet határozati javaslatot, rendelettervezetet elfogadni.
Szeged, 2011. március 31. Dr. Botka László polgármester
61