Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése
2010. augusztus 13. napján tartott soros ülésének
jegyzıkönyve
2
Jegyzıkönyv
Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2010. augusztus 13. napján tartott soros (nyílt) ülésérıl
Jelen vannak:
Dr. Botka László polgármester, 38 fı képviselı, dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı, a Polgármesteri Hivatal irodavezetıi
(A jelenléti ív a jegyzıkönyv 1. számú mellékletében található.)
Üléselnök: Dr. Botka László polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Köszönti a képviselıket, a megjelenteket és a televíziónézıket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes és azt 9,00 órakor megnyitja. Megadja a szót a napirend elıtti hozzászólások ismertetéséhez.
Haág Zalán István képviselı: Miután elveszítette az országgyőlési képviselı választást Szeged Polgármestere, „mőködjön ügyvezetı polgármesterként a következı hónapokban” javasolta az MSZP-SZDSZ 2002-ben Szeged akkori városvezetıjének. Most, 2010-ben az országgyőlési választásokon elbukott dr. Botka László megkezdte helyi kampányát, melynek majd tanúi lehetnek a mai kampányközgyőlésen. A drága, évi több száz millió adóforintból megvalósított hazug propaganda sem takarhatja el azonban a polgárok szeme elıl az igazságot. A szocialisták politikailag és morálisan is megbuktak úgy országos, mint szegedi szinten és errıl tanúskodnak az országgyőlési választások és az azóta nyilvánosságra került közvélemény-kutatások, amelynek még örülhetne is a polgári oldal, de mégsem tehetik. Nem tehetik, mert a szocialisták gazdaságilag legyengített, hitében megtépázott országot hagytak maguk után és ezt másolták az MSZP szegedi potentátjai is. 20 milliárd forint fölötti adósságállomány, 2000-rel több munkanélküli, bedılt – vagy bedılni látszó – beruházások (Mars tér, M43-as vagy a 30 milliárd forintból megvalósítani tervezett szellemvillamos nagyprojekt). Az október 3-a után felálló Fidesz-KDNP városvezetésnek nem lesz könnyő dolga, de mindent meg fog tenni azért, hogy Szeged ismét fejlıdı pályára álljon és együttmőködve a 2/3-os, forradalommal hatalomra került, nemzeti együttmőködésben kormányzó Orbán-kabinettel, ismét egy prosperáló, lélekben és anyagiakban gyarapodó várossá váljon. Kéri a Polgármestert, hogy vizsgálja meg, érdemes-e az adófizetık forintjaiból újabb 10 és 10 milliókat saját propaganda-kampányára fordítania vagy megfogadja 8 évvel ezelıtti saját jó tanácsát és ügyvezetı polgármesterként igyekszik elıkészíteni az átadás-
3 átvételt. Javasolja, hogy tegyen így, ezzel elısegítve a nyugodt építkezés korszakát, amelyet a Fidesz-KDNP október 3-a után elindít Szegeden is.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Már minden apró pozitívumnak örül, s ıszinte megnyugvással és örömmel tölti el, hogy Haág Zalán képviselı is elnevette saját mondanivalóját, ami jelzi, hogy mégis csak van remény.
Dr. Solymos László alpolgármester: Az áprilisi parlamenti választások után sokan csodát reméltek az új kormánytól. Mindez jogos elvárásnak is tőnhetett, hiszen a Fidesz politikusai mindent megtettek azért, hogy ez a hangulat alakuljon ki a választókban. Az elmúlt 4 hónap Fidesz-es ámokfutása azonban bebizonyította, hogy a hamis ígéretekkel a népszerőség hajhászása és a minél több szavazat megszerzése volt az egyedüli célja a Fidesz-nek, hogy korlátlan hatalmával és a választóktól kapott bizalommal visszaélhessen. A nagy nemzeti együttmőködés rendszerében eddig csak csalódott és megalázott emberek vannak. Csalódtak a bérbıl és fizetésbıl élık, hiszen elmaradt az azonnali, nagy mértékő adócsökkentés, csalódtak a vállalkozók, hiszen elmaradt a gazdaság azonnali talpra állítása, helyette csak a kudarcba fulladt, az egész országot nevetségessé tevı nemzetközi tárgyalások visszhangja és a forint értékének csökkenése érkezett. Csalódtak az egészségügyben dolgozók, mert elmaradt az ígért béremelés, helyette a Fidesz által ördögnek titulált magántıkének az egészségügy mőködtetésébe történı szükségszerő azonnali bevonását hallhatják ismét egyre sőrőbben ismételgetni. Csalódtak a munkavállalók, mert a szakszervezeti vagyonokat a Fidesz egyetlen tollvonással elveszi tılük és mindezt a sajtóból kellett megtudniuk. Csalódtak a családok százezrei, akik a felelıtlen kormányzati nyilatkozatok miatt havonta több ezer forinttal fizetnek magasabb törlesztırészletet hiteleik után – ha egyáltalán tudják még fizetni azokat. Csalódtak köztisztviselık és közalkalmazottak százezrei, akiket a Fidesz megalázva, sok éves munkájukat kidobva, egyik napról a másikra akar kisemmizni, hogy pártkatonákat ültethessen a helyükre. Szegedi óvónık, pedagógusok, egészségügyi dolgozók, önkormányzati, egyetemi és állami szerveknél dolgozók ezrei eshetnek áldozatul a Fidesz áldásos tevékenységének. Ezrek retteghetnek attól, hogy hosszú évtizedes, kiváló szakmai munkájuk után indokolás nélkül szüntetik meg munkaviszonyukat és üres zsebbel kell távozniuk. Állíthatják a Fidesz helyi politikusai, hogy ık sosem tennének ilyet, de példák tanúsítják, hogy 2007 ıszéig – alig egy év alatt – 100 megyei önkormányzati alkalmazott munkaviszonyát szüntették meg – a teljes hivatali apparátust – és lecseréltek minden megyei intézményvezetıt. Szegeden az elmúlt 8 évben tisztességes és kiszámítható viszonyok uralkodtak a közszférában. A szakszervezetek és az érdekképviseleti szervek számára mindig nyitva állt a Városháza kapuja. A köztisztviselık és közalkalmazottak elismerést, megbecsülést, tisztességes hozzáállást kaptak a városvezetéstıl. Ez a különbség a szocialisták és a nagy nemzeti együttmőködık felfogása között. A szocialisták kiállnak a munkavállalók jogaiért és ezt következetesen vállalják a jövıben is. Szegeden nem engedik megfélemlíteni a köz javáért dolgozókat, a szocialistákra mindig számíthatnak.
Dr. Ványai Éva képviselı: Köztudomású, hogy az ország klinikái és a súlyponti kórházak nehéz finanszírozási helyzetben vannak, melynek legfıbb oka, hogy a súlyponti kórházakban, illetve a klinikákon látják el a legsúlyosabb betegeket. Ennek tételenkénti finanszírozása nem fedi a valós költségeket, melyen valószínőleg változtatni fognak a jövıben, de a strukturális változás sem fog elmaradni. Réthelyi Miklós miniszter ma reggel a televízióban úgy nyilatkozott, hogy az egészségügy problémáinak megoldására területi és funkcionális
4 integrációt kell létrehozni azt, amit ık már az elızı években megtettek. Bejelenti, hogy a múlt héten megkezdte mőködését a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinikájának Rehabilitációs Osztálya a Kátay közben 48 ággyal, egy teljesen új beruházás eredményeként harmadik évezredi körülmények között.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Tájékoztatja a Közgyőlést, hogy az egészségügyi integráció eredményeként Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében a Szegedi Tudományegyetem mőködteti a város integrált egészségügyi ellátását. A megállapodásnak megfelelıen rendszeres és folyamatos az egyeztetés az Egyetem vezetésével a fejlesztési, beruházási elképzeléseikrıl és hogy hogyan kívánják javítani a szegedi egészségügy színvonalát. A következı egyeztetésre Szabó Gábor akadémikussal, az Egyetem új rektorával és munkatársaival jövı hét csütörtökén kerül sor, ahol több, a várost és az Egyetemet érintı beruházási és fejlesztési elképzelés (lézerközpont és egyetemi beruházások) mellett kiemelt téma lesz az egészségügyi integráció áttekintése, az ingatlanok sorsa, amelyek az egészségügyi fejlesztések és beruházások fedezeteként az Egyetem rendelkezésére állnak.
Hüvös László képviselı: Ma több elıterjesztést is tárgyal a testület, de mindannyian tudják, hogy az önkormányzati választások ürügyén kellett elsısorban összeülniük, tekintettel arra, hogy október 3-án önkormányzati választásokra kerül sor. Ennek azért van nagy jelentısége, mert idén nemcsak személyében, összetételében cserélıdhet ki a szegedi Közgyőlés, hanem számában. A Fidesz választási programjában egyértelmővé tette, hogy csökkenteni kívánja az önkormányzati képviselık számát. Eddig 42 képviselı volt a Közgyőlésben, a jövıben már csak 28 képviselıt választhatnak a szegediek. A Polgármester többször hivatkozott arra, hogy egy Szeged nagyságrendő városnál ez nem jelent érdemi csökkentést a kiadások tekintetében, holott látható, hogy a járulékokkal, tiszteletdíjakkal, költségtérítéssel együtt 4 év alatt ez 140 millió forint megtakarítást jelent a városnak, amelybıl sportpályákat, játszótereket lehet építeni. Ha ez az ára annak, hogy kevesebb képviselı lássa el ezt a feladatot, akkor ez az ár véleménye szerint megéri. Úgy véli, ez a fajta változtatás tökéletesen egybecseng a választópolgárok szándékával, akaratával, ugyanúgy, ahogyan az országgyőlési képviselık számának a csökkentése is. Dr. Solymos László alpolgármester csalódásról szólt, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy milyen törvények születtek. Olyan törvények születtek, amelyeket a lakosság elvárt. Ilyenek a bankadó megszavazása, melynek köszönhetıen nem a lakosságot, hanem a bankokat terheli majd a jövıben sok kiadás. Szólni kell arról is, hogy a közszférában alkalmazottak esetében bevezették a fizetéslimitet – 2 millió forinttal –, amellyel meg lehet akadályozni azt, hogy legyenek olyanok, akik 10 millióval kerülnek alkalmazásra a közszférában. A közszférában dolgozni nyilvánvalóan szolgálatot jelent és aki ezt vállalja, annak ezt kevesebb pénzért is meg kell tennie ezen idıben. Nemcsak a kis- és középvállalkozások szempontjából meghatározó, hogy kisebb nyereségig csökkentették a nyereségadót, mellyel lehetıvé tették, hogy minél több alkalmazottat foglalkoztassanak a cégek, amely alapvetıen hozzájárul a foglalkoztatáspolitikához. Régi problémája a vállalkozásoknak, hogy az APEH elsısorban büntet és sarcol. Ettıl kezdve az APEH elıször csak figyelmeztetheti a kisebb hibákat elkövetıket, ami szintén egy vállalkozásbarát klíma kialakítását szolgálja.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Egyre kevesebben hiszik el ezeket a demagóg kijelentéseket, hiszen a magyar lakosság tisztában van azzal, hogy az elmúlt hónapok intézkedéseinek hatására az adófizetık 92 %-a több adót fog fizetni, mint korábban, a
5 maradék 8 %-nak – aki 5 millió forintnál többet keresett – csökkentették felére az adóját. A közszférában dolgozók is tisztában vannak azzal, hogy ezen törvénymódosítások egyrészt megszüntettek mindenféle minıségi követelményt a köztisztviselıi karban. Kiemeli, hogy a Fidesz által hozott új törvény minisztériumi osztályvezetıi szintig kivette a feltételek közül a diploma meglétét – valószínőleg Fidesz párttagkönyv kell a köztisztviselıi kinevezéshez, diploma nem –, utoljára az ’50-es években volt ilyen rendszer Magyarországon. A közszféra – mind a közalkalmazottak, mind pedig a köztisztviselık – egészére vonatkozóan az új törvény kimondja, hogy több éves, évtizedes tisztességes munka után, ha megszőnik a közszférában való foglalkoztatottság, akkor két hónapnál nagyobb végkielégítést nem kaphatnak és még sorolni lehetne a példákat. Furcsának találja a képviselıszám-csökkentéssel kapcsolatos érvelést is. Azt, hogy legyen kevesebb politikus Magyarországon a magyar lakosság hosszú évek óta követeli – Szegeden is –, s ı is mindig osztotta ezen lakossági véleményt. 2006-ban is nyújtottak be törvényjavaslatot a Parlament elé a képviselıszám-csökkentésre vonatkozóan. 2/3-os törvényrıl volt szó, a Fidesz nem szavazta meg a javaslatot, ezért az nem léphetett hatályba. A mostani változtatással az a problémája – és ezt a Parlamentben is elmondta a törvény vitájakor és a sajtóban is sokszor említette –, hogy az új szabályozás – mindamellett, hogy ı is úgy véli, elég 28 képviselı Szegeden – visszalépés az önkormányzatiságból. Egy önkormányzati testület – pláne Szegeden, hiszen Szeged egy sokszínő, összetett város – akkor hiteles, ha a helyi társadalom sokszínőségét le tudja képezni. Ezért tartja nagyon károsnak azon módosítást, amely kétszer annyira csökkentette a kompenzációs listás mandátumok számát, mint az egyéni körzetekét. Lényegében az arányosság elvét sikerült kiirtani a rendszerbıl. A Fidesz úgy véli – amelyben Szegeden bizonyára téved –, hogy a gyıztes mindent visz elv mőködıképes, hiteles, legitim önkormányzati testületeket tud létrehozni. Ezt a vitát már korábban is lefolytatták. Megköszöni minden képviselıtársa munkáját és bízik abban, hogy a következı idıszakban olyan képviselık kerülnek többségbe a szegedi Közgyőlésben, akik nem a pártjukat, a pártérdeket, hanem Szeged város érdekét kívánják szolgálni.
Virág András képviselı: Az utóbbi idıben sok szegedi kereste meg és kérték, hogy nyilvánosság elıtt tolmácsolja csalódottságukat, kérésüket. Csalódottságuk oka, hogy józanul gondolkodva csodát ugyan nem vártak az új kormánytól, azonban remélték, hogy helyzetük nem lesz sokkal rosszabb. Sajnos az lett. A devizahitellel rendelkezık kérése, hogy az új Kormány ne tekintse játéknak a devizaárfolyamok alakulását és tanúsítson nagyobb érzékenységet problémájuk iránt. Az euró esetében 20 Ft-tal, a svájci frank esetében közel 40 Ft-tal volt kedvezıbb a szegediek számára félévvel ezelıtt deviza árfolyam. Szegeden kb. 25 ezer fı rendelkezik devizahitellel, kb. 15 ezer olyan jelzálog alapú személyi kölcsön van, több mint 4 ezer olyan személygépkocsi lízing, kölcsön van, amely a problémában érintett. Egyharmados átfedéssel számolva ez a következıt jelenti egy szegedi, átlagos devizahitellel rendelkezı család életében: az elmúlt 3 hónapban 28 ezer forintot vett ki a Kormány az érintettek zsebébıl. Májusban ez 6 ezer, június 10 ezer, júliusban 12 ezer forintot jelentett. Az elmúlt három hónapban – csak a törlesztırészlet-növekedés – Szegeden több mint 600 millió forinttal növekedett a korábbi idıszakhoz képest. Hüvös László képviselı a 4 évnyi képviselıi megtakarítást 140 millió Ft-ban határozta meg, ugyanakkor 3 hónap alatt a szegedi lakosság zsebébıl az új Kormány döntésével több mint 600 millió Ft-ot vett ki. Ha ez a tendencia nem változik, akkor nemcsak a törlesztı részletekrıl lehet beszélni, hanem az állomány egész alakulásáról is, ami azt jelenti, hogy a megváltozott árfolyamok kapcsán vagyonvesztést fognak a szegediek elszenvedni, amelynek mértéke még megdöbbentıbb lesz. Ez összességében – a hitelekre vetítve – ezen árfolyammozgásokkal a 20 milliárd Ft-ot is meghaladja. Nagyobb felelısséget kérnek.
6
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Ha téves adatok hangoznak el és azt nem cáfolja senki, akkor az tényként rögzülhet. Jelzi, hogy a 42 tagú szegedi Közgyőlés éves tiszteletdíja 70 millió Ft volt, a következı idıszakban a 28 tagú szegedi Közgyőlés éves tiszteletdíjának teljes bérköltsége 50 millió Ft, tehát évi 20 millió Ft megtakarításról van szó. 4 évre ez legfeljebb 80 millió Ft, hacsak nem tervezi a Fidesz a képviselıi tiszteletdíjak radikális emelését.
Balogh László képviselı: Eddig nem volt tudomásuk arról, hogy a mai ülés az utolsó ebben a ciklusban. A Polgármester folyamatosan figyelmeztette az ellenzéki képviselıket az elmúlt 4 évben, hogy nagypolitikáról ne beszéljenek, amikor a szegedi Közgyőlésben vannak. Úgy tőnik, megfordult a helyzet, mert dr. Solymos László alpolgármester olyan adatokat olvasott fel, amelyet valószínőleg a PR csoport állított össze számára és így már kampányról lehet beszélni. A devizahitelesekkel kapcsolatban elhangzottak sem a szegedi Közgyőlés kompetenciája és azt is vizsgálni kellene, hogy melyik kormány intézkedései vezettek a polgárság jelenlegi eladósodásához. Ha a hihetetlen profitot zsebre tevı banki szféra megfogadná a mostani pártelnök javaslatát, hogy középárfolyamon kerüljenek megállapításra az adósság visszafizetésének devizaarányai, az elhangzottak már nem is fedik a valóságot. A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság tagja, ahol két fı ellenzéki képviselı található, a többi tagot a városvezetés delegálta. Ennek ellenére az elmúlt idıszakban sokszor az ellenzék biztosította a határozatképességet. A Polgármester többször ígéretet tett arra, hogy ez nem fog elıfordulni, holott legutóbb is ez történt. Kéri – legalább a ciklus utolsó Közgyőlésén – nézzenek szembe azzal, hogy a szegedi sokszínőség nem jelent meg az elmúlt 4 év városházi politizálásában, s amikor megjelenhetett volna, akkor pedig visszaéltek ezen lehetıséggel. A Polgármester megemlítette, hogy a szegedi sokszínőségnek lesz hiánya a következı ciklusban, holott véleménye szerint ez a hiány ebben a ciklusban is végig megvolt. Nem volt önmérséklet, nem volt párbeszéd, sıt a határozatképességet sem tudták biztosítani a bizottsági üléseken.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Véleménye szerint nem igazak az elmondottak, s fıleg nem a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságra, amely a Közgyőlés legfontosabb döntéselıkészítı – és önálló hatáskörrel rendelkezı – bizottsága. Ezen bizottság tartotta szinte a legtöbb ülést. Balogh László képviselı elhangzott minısítése a 4 éves ciklusra nem igaz. Nem tud arról, hogy 1998-2002 között ellenzéki bizottsági elnökök lettek volna, sıt még alelnökök sem. Ebben és a korábbi ciklusban is bizottságokat elnököltek Fidesz-es képviselık, mert komolyan gondolta – és ezt érvényesítették a gyakorlatban is –, hogy minden képviselıt, aki részt vesz a Közgyőlés munkájában – tartozzon bármelyik párthoz is – ugyanaz a választói akarat választotta meg és ugyanazok a kötelezettségeik, hogy Szeged városáért dolgozzanak és lehetıleg a pártuniformist hagyják az ajtó elıtt. Ennek megfelelıen alakították ki a struktúrát és a Fidesz-es képviselıknek konkrét hatáskörük és feladatuk volt, s ellenzéki képviselık meghatározó és fontos bizottságokat vezettek az elmúlt 4 évben. Megállapítja, hogy más napirend elıtti hozzászólás nincs, s javaslatot tesz a mai ülés napirendjének megállapítására. Július, augusztus hónapokban tradicionálisan nem ülésezik a testület. Most azért ült össze a Közgyőlés, mert a kormánypárti többség a Parlamentben módosította a választási jogszabályokat és döntött arról is, hogy az önkormányzati választások elıtt újra kell választani a választási bizottságokat. Ez politikailag azért tették, mert szélnek akarták ereszteni az
7 Országos Választási Bizottságot – mint ahogyan ezt meg is tették. Ez azt a kötelezettséget is jelenti, hogy mind a helyi, mind pedig a területi választási bizottság tagjait meg kell választani. A mai ülés összehívásának alapvetı oka, hogy a testületnek meg kell választania – a Címzetes Fıjegyzı elıterjesztésére – Szeged város Helyi Városi Választási Bizottságának tagjait. Két héttel korábban ennek megfelelıen került kiküldésre a testületi meghívó. A mai ülésen tárgyalni tudja a Közgyőlés a 2010. évi költségvetés I. féléves beszámolóját is. Az államháztartási törvény a polgármesterek számára kötelezettségként írja elı, hogy szeptember 15-ig tájékoztatni kell a Közgyőlést a költségvetés I. féléves teljesítésérıl. Köszönetet mond a Közgazdasági Iroda vezetıjének, munkatársainak, az NGSZ és a Kincstár Önkormányzattal együtt dolgozó munkatársainak, hogy sikerült felgyorsítani a munkát és megteremteni annak lehetıségét, hogy a Közgyőlés tagjai megkaphassák szeptember 15-ig a költségvetési beszámolót, sıt az augusztusi ülésen tárgyalni is tudják. Ez pozitív dolog, hisz valódi, tartalmi ügyeket tudnak tárgyalni. A szeptemberre tervezett napirendeket elıre tudták hozni a mai ülésre. A kiküldött meghívóhoz képest kiegészítı anyag készült a 2. Beszámoló a 2010. évi önkormányzati költségvetés I. félévi teljesítésérıl és az Önkormányzat pénzügyi, vagyoni helyzetérıl, a 2.1. A 2010. évi önkormányzati költségvetés 3. sz. módosítása, a 6. Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései, a 12. Önkormányzati hatósági ügyekkel kapcsolatos fellebbezések elbírálása tárgyú napirendekhez. Megállapítja, hogy a napirendi javaslathoz nincs észrevétel. Szavazásra bocsátja a napirendi javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 33 igen, 1 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 37 fı szavazott.)
404/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 2010. augusztus 13. napján tartott soros ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg:
NYILVÁNOS ÜLÉS Költségvetési, városüzemeltetési, vagyoni tárgyú elıterjesztések: 1. Beszámoló a 2006-2010 közötti városfejlesztési eredményekrıl Elıterjesztı: Polgármester 2. Beszámoló a 2010. évi önkormányzati költségvetés I. félévi teljesítésérıl és az Önkormányzat pénzügyi, vagyoni helyzetérıl Elıterjesztı: Polgármester 2.1. A 2010. évi önkormányzati költségvetés 3. sz. módosítása Elıterjesztı: Polgármester
8
3. Munkahelyteremtés elısegítéséhez szükséges döntés, a 29/1999. (VI. 14.) Kgy. rendelet módosítása Elıterjesztı: Polgármester 4. Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései Elıterjesztı: Gazdasági Alpolgármester 4.1. Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések Elıterjesztı: Gazdasági Alpolgármester 4.2. Tájékoztatás a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2011-2014 közötti idıszakban tervezett mőszaki fejlesztésekrıl Elıterjesztı: Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 5. Településfejlesztési döntések (SZÉSZ 2008-2009. és 2009-2010. évi karbantartásával kapcsolatban) Elıterjesztı: Polgármester 6. Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései Elıterjesztı: Városfejlesztési Alpolgármester 6.1. Kormányzati ASP Központ számára történı felajánlás Elıterjesztı: Városfejlesztési Alpolgármester
Oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális és egyéb tárgyú elıterjesztések: 7. Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához Elıterjesztı: Polgármester 8. Összefogás a szegedi labdarúgás felemelkedéséért Elıterjesztı Gazdasági Alpolgármester 9. Tájékoztató a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról Elıterjesztı: Címzetes Fıjegyzı
Interpellációk, kérdések
ZÁRT ÜLÉS 10. A 2010. október 3-i helyi önkormányzati választásokkal összefüggı döntések: A Helyi Választási Bizottság tagjainak megválasztása A szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztása A települési kisebbségi önkormányzati képviselık választásán közremőködı szavazatszámláló bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása Elıterjesztı: Címzetes Fıjegyzı
9 11. Személyi kérdés Elıterjesztı: Polgármester Fellebbezések elbírálása: 12. Önkormányzati hatósági ügyekkel kapcsolatos fellebbezések elbírálása Elıterjesztı: Címzetes Fıjegyzı 13. Közterület-használattal kapcsolatos fellebbezések elbírálása Elıterjesztı: Címzetes Fıjegyzı
Errıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, az Aljegyzı és a Jegyzıi Iroda.
1. Beszámoló a 2006-2010 közötti városfejlesztési eredményekrıl
Elıterjesztı:
Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Cikluszárás kapcsán – mind a sajtó, mind pedig különbözı tudományos mőhelyek – elemzik és értékelik egy-egy város teljesítményét. Büszkén és örömmel tapasztalhatja minden szegedi, hogy ezen értékelések és elemzések egyértelmően azt mutatják, hogy Szeged város kiemelkedı eredményeket ért el a magyarországi nagyvárosok, megyei jogú városok között. Az elmúlt években Szeged város nyerte el a legtöbb európai uniós fejlesztési forrást. Az önkormányzati, egyetemi, intézményi beruházások, s a több mint 400 szegedi székhelyő cég – amely szintén sikeresen nyert munkahelyteremtésre, tevékenységének bıvítésére, technológiai fejlesztésre forrásokat – beruházásai összességében 220 milliárd forintnál nagyobb beruházási volument jelent Szegeden. A szegedi 170 ezer fıs lakosságra osztva személyenként 1,3 millió forintnyi fejlesztés, beruházás érkezett a városba. Úgy teljesített Szeged, hogy a 23 megyei jogú város közül az egy fıre jutó adósságállományt tekintve Szeged a 15., a legkevésbé eladósodott város. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelıen a Közgyőlés idırıl-idıre átfogó tájékoztatást kapott a fejlesztési projektek állásáról, hiszen minden pályázat, beruházás, fejlesztés több alkalommal is a képviselık elıtt szerepelt.
Nagy Sándor alpolgármester: Az elıterjesztés az Önkormányzat 100 %-os projektjeit tartalmazza és Szeged város sikere nemcsak ehhez kapcsolódik, hanem ahhoz is, hogy az Egyetem, a szegedi vállalkozások és a Magyar Állam is számos projektet indított az elmúlt években és fog indítani a következı években Szeged területén. E sikernek az is része – végig tekintve a város projektjein és figyelembe véve, hogy milyen projekteket végeznek más szereplık Szegeden –, hogy egységes koncepció alapján zajlik a városfejlesztés. A Közgyőlés elıtt szerepeltek a városfejlesztés alapdokumentumai, mint a hosszú távú városfejlesztési koncepció, az integrált városfejlesztési stratégia, illetve a Biopolisz Program, amely egy-egy területét fedik le a városfejlesztésnek, s ezen egységes koncepciónak, egységes szemléletnek az eredménye, hogy most hétvégén átadásra kerül a 8-as trolibuszvonal meghosszabbított
10 vonala, amelynek nyomvonala az az utca, ahol építi a város az Egyetem fejlesztéséhez a külsı infrasktruktúrát. Az egyetemi fejlesztés nem a város projektje, de az az Egyetemmel együttmőködve 12 milliárd Ft-ból fog megvalósulni, ami egy olyan gazdaságfejlesztési területet is megnyit a klinikapark déli részéhez kapcsolódva, ahova az egyetemi beruházások majd be tudnak települni, hiszen a város megépíti ezek infrastruktúráját. A város célja az volt az egységes városfejlesztési koncepció kialakításakor, hogy a közösségi célú beruházások, a városrehabilitáció, a közlekedésfejlesztés, az útépítések szolgálják a városlakók érdekeit, kialakuljon egy olyan európai életminıségő város, ahol a szegediek jól érzik magukat – és ezt visszaigazolják a felmérések – és a város vonzó legyen turisztikai szempontból. A városrehabilitáció, a fürdıfejlesztések turisztikai vonzerıt gyakoroltak és növekedett a turisták száma Szegeden. Cél volt, hogy a város vonzó legyen a tudásalapú gazdaság területén befektetni kívánó szereplık számára is. Tavaly szeptemberben a testület elıtt szerepeltek azon adatok, amelyek alátámasztják, hogy hány száz munkahelyet teremtettek ezen cégek Szegeden. Az elmúlt egy évben is tapasztalták, hogy ez a szegmens továbbra is növekszik. Egy ilyen egységes városfejlesztési koncepcióba illeszkedik az a lakóterületeken zajló, városrészi központokat szolgáló fejlesztés is, ahol egy-egy közlekedésfejlesztéshez, mővelıdési ház fejlesztéshez kapcsolódóan az elmúlt években közterület-rekonstrukció jött létre. A lakótelepeken városrészi alcentrumok jöttek létre, a lakótelepek fejlesztése is megindult. A következı évek feladata lesz, hogy ezeket a fejlesztéseket a lakóterületeken is folytassák és a helyi életminıséget is javítsák. A fejlesztések kiterjedtek a kultúra és az oktatás területére is. A beszámoló is tartalmazza azokat a megvalósult és folyamatban lévı projekteket, amelyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a helyi humánerıforrás – akár az oktatás, akár a kultúra, akár az egészségügy szempontjából – megkapja azt a támogatást a várostól, amely ahhoz szükséges, hogy hosszú távon jól érezzék magukat és megtalálják boldogulásukat a szegediek. Végigtekintve a fejlesztéseken, látható, hogy a munka még nem fejezıdött be, a város továbbra is meg kíván ragadni minden lehetıséget, hogy az egységes városfejlesztési koncepcióba illeszkedı projekteket megvalósítsa és bízik abban, hogy a következı években – e sikeres pályázati tevékenység alapján – tovább fogják tudni javítani a szegediek életminıségét, melyben véleménye szerint a Közgyőlés is partner lesz.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Átadja az ülés vezetését dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármesternek.
Kmf.
Dr. Botka László polgármester
Réperger Zsuzsanna jegyzıkönyvvezetı
Dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı
11
Jegyzıkönyv
Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2010. augusztus 13. napján tartott soros (nyílt) ülésérıl
Ülésvezetı: Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester
Tóth Károly képviselı: A sikeres önkormányzati fejlesztési politikának köszönhetıen mind az elızı, mind a jelenlegi ciklusban is új autópálya épül Szegeden, amely a város gyorsabb és biztonságosabb elérhetıségét teszi lehetıvé. A gazdaságra gyakorolt közvetlen és közvetett hatása is nagyon jelentıs az autópályáknak. Szegeden a már most is jelenlévı cégek a városban és nem máshol bıvítették tevékenységüket – pl. húsipari és tejipari országos jelentıségő cégek –, amely a szegedi munkahelyek megtartását, bıvítését is eredményezte. Számottevıen nıtt – nyilvánvalóan az autópálya jelenlétének köszönhetıen – a Szegedi Logisztikai Központ szerepe. Szeged turizmusa az elmúlt években látványosan nıtt, emelkedett a turisták és a vendégéjszakák száma, mely szintén új munkahelyek teremtését, megtartását eredményezhette. Az autópályának is köszönhetı, hogy sok új magánbefektetıi érdeklıdés, illetve önkormányzati és egyetemi újabb beruházások valósulhatnak meg. Mindezen beruházások egy gazdaságpolitikai fejlesztés elsı szakaszának tekinthetık, amelyet a következıkben új munkahely százait eredményezı beruházások követhetnek. A korábbi Orbán-kormány tervei szerint Szegednek nem hogy kettı, de egyetlen autópályája sem lenne, sem most, sem pedig még jó néhány évig. A szegediek el tudják dönteni, hogy melyik megoldás szolgálja inkább a város, a vállalkozások, a lakosság, az intézmények érdekeit a jelenben és a jövıben.
Dr. Kenyeres Lajos képviselı: Látni kell, hogy Szeged iparosított technológiával épült részein több ember lakik, mint Csongrád megye bármely más városában. Azon intézkedések, amelyeket a szegedi Közgyőlés hozott 2002-tıl, azokat nem lehet negligálni azzal, hogy azok presztizs- vagy látványberuházások lennének, hiszen 60-70 ezer ember életét befolyásoló intézkedésekrıl van szó. A szegedi városvezetés 2002-tıl kezdıdıen a három csapás módszerét alkalmazta: egyrészt a lakótelepeken a környezetet rehabilitálta, intézkedéseket tett ennek irányában, másrészt az épületeket a panelprogram segítségével felújította, valamint a közlekedési nagyprojekt segítségével ezen periférián lévı lakótelepeket a város szövetének szerves részévé próbálta tenni. Ezen megközelítésbıl kell e három irányt vizsgálni. A közlekedésszervezés ezen emberek életét könnyebbé teszi. Elkészült az új trolibusz felsıvezeték, fejlesztik az elektromos közlekedési hálózatot és remélhetıleg ez évben elindulhat a 10-es trolibusz is. Azt, hogy 5 milliárd Ft adóssága van a városnak a panelfelújításból, vegyék úgy a szegediek, hogy ez az 5 milliárd Ft az ı zsebükbe lett téve. Az adófizetık pénzébıl a város ezen városlakók javára fordította ezt a pénzt. Minden panellakónak lehetısége volt arra – és sokan éltek is a lehetıséggel –, hogy ezt a támogatást igénybe vegyék. Lehetıség volt uniós pályázatokon részt venni és a szegedi városvezetés jól
12 élt a lehetıséggel. Tarjánban 1 milliárd Ft értékő fejlesztés történt. Vannak magyarországi városok, ahol a városközpontjában ápolják a zöldterületet, Szegeden azonban a lakótelepeken is tapasztalható, Tarjánban például locsolják a füvet.
Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester, ülésvezetı: Dr. Kenyeres Lajos képviselı a lakótelepek oldaláról is érzékeltette, hogy ott van a beruházásokra fordított kiadások jelentıs része.
Hekáné dr. Szondi Ildikó képviselı: A 2006-2010 közötti városfejlesztés során a belvárosban ırzik mindazt, ami érték, hiszen a belvárosi tömbrehabilitáció folytán megelevenedtek a Kelemen utca bérházai. Teljesen átalakult, megszépült a Tisza Lajos körút palotasora, elkészült az egyik legrégebbi bérház a Dáni János utca sarkán, amely árvíz elıtti épület volt és az OTP-székház vadonatúj homlokzata is igazi ékesség lett. Új belvárosi ékszerdoboz a Lófara. Ádáz vita tartotta lázban hónapokig a szegedieket, hogy a felújítás miatt néhány méterrel távolabb kerülhet-e a közkedvelt Huszár-szobor a Reök-palota elıtti téren. A válasz igen, hiszen azóta elkészült a tér és lenyőgızıen impozáns lett. Eltőnt a zsúfolt, benzingızös parkoló, gyönyörő lett a rálátás Szeged legszebb szecessziós épületére, a szintén felújított Reök-palotára. Díszburkolat, szökıkút készült, a padokat rendbe hozták és visszakerült a féltett kovácsoltvas kerítés, a rózsaágyás és a Huszár-szobor is biztonságos posztamensen áll, mindenki által megközelíthetıen. Bıvül a gyalogos belváros, hiszen az Európa Díjas Szeged fı sétálóutcájáról már le is lehet kanyarodni. A kopott Kölcsey utcából keresztirányú sétáló utca lett – mediterrán hangulatban –, olyan díszburkolattal, mint ami a Kárász utcán található, pihenıpadokkal, kandeláberekkel és az idınként megjelenı, a szegediek által oly kedvelt régiségvásárokkal. A Kölcsey utcán kezdıdı, a Reök-palota elıtti tér mellett elhaladó tengely a Gutenberg utcán folytatódik. Az építkezés már javában tart, a leendı díszburkolatos sétány egészen az új Árkád Bevásárló Központig halad. A Gutenberg utcáról nem tőnnek el teljesen az autók, de ún. csillapított övezet lesz, a környék felújításával pedig méltó megközelítést kap Közép-Európa legszebb zsinagógája. A környéken parkosítás történik, az elöregedett fákat – a lakosság kérésére – újracserélik, s utcaburkolatok, ivókutak teszik hangulatossá a környezetet. Az Egyetem beruházása a szegedieket is szolgálja, az új klinikai tömbben 256 új ágy várja a betegeket, de felújítják a 400 ágyas régi újklinikát is. A 12 milliárdos – zömmel uniós forrásból származó keretbıl – futja új mőtıblokkokra. Feladatuk, hogy a sok-sok pénz a szegedieket szolgálja.
Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester, ülésvezetı: Látható, hogy hol a pénz a belvárosban, hova fordították a fejlesztési kiadásokat. A Somogyi utcai lakótömb felújítása jól fog illeszkedni a Rektori Hivatal ez évben megtörténı felújításához és egy nagyon szép utca gazdagítja Szegedet.
Hüvös László képviselı: Az elıterjesztés sok fejlesztést, fejlesztési elképzelést, pályázatot tartalmaz. Meggyızıdése, hogy szegediként együtt kell örülniük minden olyan forintnak, amit a város jobbítására, szépítésére tudnak fordítani, azonban önkormányzati képviselıként más feladatuk is van. Vizsgálják azt, hogy mennyiben hatékony a pénzfelhasználás, illetve hosszú távon mennyire finanszírozható az a fejlesztési elképzelés, amelyet a képviselık megszavaztak. Egy-egy ilyen elıterjesztést két szemszögbıl is célszerő vizsgálni. Egyik szemszög a hitelesség, másik a hatékonyság. Hitelesség szempontjából maga az elıterjesztés vizsgálata számos kérdést vet fel. Örömmel olvashatják azokat a beruházásokat, amelyek
13 valóban Szegedhez kötıdnek, azonban meglepı az elıterjesztésben, hogy Újszentiván, Tiszasziget, Palics, Temesvár, Szabadka, Deszk településekhez kapcsolódó fejlesztések is szegedi sikerként vannak teljes egészében elkönyvelve, arról nem is szólva, hogy a városvezetés által az elıterjesztésben megjelölt összeg az autópálya teljes beruházási költségét az országhatárig a szegediek pályázati sikerének tudja be. Úgy véli, a hitelességhez pontosan hozzátartozik, hogy a városvezetés valós képet mutasson, és ha lakosságarányos támogatási összegrıl beszélnek, akkor az valóban feleljen meg a valóságnak. Az elıterjesztés így aligha teljes és elsı lépésben megbukott a vizsgán. Vizsgálni kell a hatékonyságot is, hogy azok a pénzeszközök, amelyeket felhasznált a város, mennyiben szolgálják a jövıt, mennyiben jelentenek terhet az elkövetkezı években és mennyiben finanszírozhatóak a mőködés során. Vizsgálatuk szempontjából elsıdlegesen a foglalkoztatáspolitikát kell megtekinteni, amely azért jelentıs kérdés, mert mindenfajta jólét alapja maga a munka. A munkából származó bérek jelentik azt a megélhetési forrást, amely minden szegedi számára biztonságot jelent, amely megakadályozza azt, hogy a fiatal szegedieknek esetleg el kelljen költözniük Szegedrıl azért, hogy munkát találjanak. Tóth Károly képviselı hosszasan sorolta, hogy hány munkahely jött létre a városban. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat pontos adatokat közöl minden hónapban és pontosan tudják, hogy közel 2 ezer fıvel emelkedett Szegeden az állástalanok száma. Félı belegondolni, hogy hány ezer munkahely szőnt meg a szocialisták áldásos tevékenysége alatt az elmúlt években. Foglalkozni kell az Európai Unió másik fontos és preferenciarendszere között számon tartott kérdéskörével, a szociális biztonsággal. A szociális biztonsághoz hozzátartozik, hogy a városvezetés ne kizárólag a szegedi lakossággal fizettesse meg a fejlesztések árát, hanem lehetıség szerint olyan beruházásokat eszközöljenek, amelyek késıbb kitermelik saját költségeiket. Ezzel szemben látható, hogy ezen beruházások sok tekintetben kiszolgáltatottá tették a szegedieket. A parkolójegy 78 %-kal, a csatornadíj 65 %-kal, a buszjegyek ára 80 %-kal, a távfőtés hıdíja 149 %-kal, a szemétszállítás 49 %-kal emelkedett az elmúlt ciklusban. Amikor dr. Kenyeres Lajos képviselı elmondta, hogy mennyit tettek a szegediek zsebébe, akkor azt is el lehet mondani, hogy ezt meg is fizettetik a lakossággal, hiszen az Önkormányzat nem tehet mást, mint a beszedett adóforintokból megpróbál újítani. Amit odaadtak, azt más formában elvették a lakosságtól, ez pedig önmagában aligha jelenik meg minden esetben teljes növekményként. A szociális biztonság szempontjából ez mindenképpen visszalépés. Másik jelentıs kérdés az egészségügy. A 2006-os szocialista kampányfüzetben közel 60 milliárdos – döntı többségében uniós forrásokból megvalósuló – beruházást ígértek és ennek az ígéretnek alig 20 %-a valósulhat meg. Hozzátartozik az is a hitelességhez, hogy 4 éve nagyot ígértek a szocialisták és ennek töredékét tartották be, miközben látható, hogy a szegedi egészségügyi átalakítás következtében mintegy 170 ággyal csökkent az integrált intézmény ágyszáma a korábbi ágyszámhoz képest, ami visszalépést jelent az ellátásokban. Mindezt aligha lehet sikernek nevezni.
Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester, ülésvezetı: A Munkaügyi Központ a nyilvántartott álláskeresık számát tudja nyilvántartani, a KSH munkanélküliségi adatokat is közöl. A 2010. június 20-i állapot szerint az országosan nyilvántartott álláskeresık száma 8,12 %, Csongrád megyében 7,35 %, Szegeden 5,6 %. A válság Szegedet is érintette, de nem olyan mértékben, mint a megyét és nem olyan mértékben, mint az országot és örülhetnek, hogy ez a százalék viszonylag alacsony. Hüvös László képviselı említette, hogy városon kívüli beruházásokra fordít pénzt az Önkormányzat. A 4 évvel ezelıtti Fidesz-es Tisza Program kiemelt helyet szánt Szeged regionális központi szerepe erısítésének, mely szerint Szeged és térsége összehangolt fejlesztésének kell megtörténni ahhoz, hogy régió szerepkört szánjanak a városnak vagy Szeged régió szerepkört töltsön be. Furcsa, hogy épp a Szeged és a Szeged
14 környezeti kapcsolatok közlekedési viszonyának kiépítését kifogásolja és teszi kritika tárgyává képviselıtársa. Minden uniós beruházás esetében az elbírálás egyik fontos szempontja, hogy a beruházás fenntartható legyen. Az unió nem ad mőködési költségekhez támogatást, az Önkormányzatnak a beruházási pályázatok során azt ki kell számolnia, s garantálnia kell, hogy bizonyos idıtartamig azt fenn is fogja tartani és garantálnia kell azt is, hogy a beruházás amortizálását pótolni fogja. A szociális biztonsággal kapcsolatban elhangzottakra válasz a Progresszív Intézet megjegyzése, mely Szegedet szociális ellátás szempontjából egy nagyon erıs bázisvárosnak tekinti. Átadja az ülés vezetését dr. Botka László polgármesternek.
Kmf.
Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester
Réperger Zsuzsanna jegyzıkönyvvezetı
Dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı
15
Jegyzıkönyv
Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2010. augusztus 13. napján tartott soros (nyílt) ülésérıl
Ülésvezetı: Dr. Botka László polgármester
Dr. Révész Mihály képviselı: Több nyugat-európai, turisztikai szempontból fontos városban járt az elmúlt években és mindenhol az a tendencia, hogy a belvárosból szinte teljes mértékben kiszorítsák az autókat, melyet elsısorban azzal tudják elérni, hogy egyrészrıl a parkolást megfelelı módon biztosítják a város külsı részein – Szeged e szempontból is elıre lépett –, másrészt pedig a közlekedési infrastruktúrát fejlesztik. Ki kell térni az oktatással kapcsolatos fejlesztésekre is, bár nem könnyő ezt 4 évbe sőríteni, annál is inkább, mert az oktatási folyamat is egy-egy diákra nézve általában 12-18 év. Az oktatásban hasonló tendenciák érvényesültek, mint a város egészének fejlesztésében, hiszen 4 középiskola szinte teljes felújítása megtörtént. A helyi intézmények fejlesztését a pályázati kiírás korábban nem tette lehetıvé, de Szeged példamutató, hiszen két olyan nagy programja is volt a városnak – Iskola–Út Program, valamint a Mi iskolánk, mi óvodánk program –, amelyben az oktatási intézmények szinte kivétel nélkül jelentıs mértékben megszépültek, felújítást kaptak a valódi önkormányzatiság nevében. Nem egyszerően csak külsı pályázati források bevonásáról, nem az Önkormányzat saját forrásainak az alkalmazásáról van csak szó. Mindkét programnak lényeges eleme volt, hogy mind az intézményeket, mind az intézményekben tanuló gyerekek szüleit, illetıleg a valamilyen módon ide kapcsolódó vállalkozásokat vonják be, mely példaértékő lebonyolítás, hiszen érdekeltté válnak az intézménybe járó diákok és szüleik is ezen – összességében több száz milliós – beruházásokban.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Valóban azt tapasztalták, hogy a Mi iskolánk, mi óvodánk program elérte célját. A nyári szünetben szinten minden önkormányzati iskolában és óvodában jelentıs felújítási munkálatok voltak. A pályázatot úgy hirdették meg az intézmények számára, hogy az intézmények saját munkával, saját támogatással ki tudták egészíteni a beruházási programot. A program végeztével a Közgyőlés és a város nevében köszönetet mond azon több száz szegedi szülınek, szegedi családnak, akik munkával vagy alapítványi támogatással segítették, hogy az iskolákban ezeket a beruházásokat végre tudják hajtani. Egy ilyen felújítási, beruházási programnak a konkrét hasznán túl van egy – talán – sokkal lényegesebb haszna is, az, hogy egy ilyen közös munka erısíti az iskolát, mint közösséget, hiszen egy iskola akkor mőködik jól, hogyha a szülık, a tantestület, a gyermekek valóban valódi közösségként tudnak együtt dolgozni és egy ilyen közös feladat, lehetıség, közös siker ezt mindenképpen erısítette.
16 Dr. Szıke Péter képviselı: Javasolja visszagondolni az elmúlt 8 évre, arra, hogy Szegeden nem maradt egyetlen sáros utca, amelyet mindenki természetesnek vett. A csatornázási programmal együtt valósult meg ez a városfejlesztés. Megvalósult két autópálya, amely biztosítja Szeged elırelépését, hogy nagyberuházások költözzenek a városba. Egy elöregedett villamospályát, -eszközöket elektromos tömegközlekedési projekttel újítanak fel, s környezetkímélı 10-es troli fog közlekedni a belvárosban. Szeged belvárosában valamennyi középiskola megújult. A fejlesztésre voksolt, amikor képviselıként jelöltette magát, hogy fejlıdjön a város. Nem 10 ezer, hanem jóval több fát ültettek az elmúlt 8 évben. Tegnap a Polgármester tájékoztatta az Összefogás Szegedért Mozgalmat a programjáról. Fontos programelképzelés a harmadik híd, mely egyenes kapcsolat lesz Temesvárral vasúton, illetve bekapcsolja Dél-Újszegedet. Bízik a jelenlegi 2/3-os többséggel létrejött Kormányban, hogy valóban biztosítják ehhez a pénzügyi hátteret és bízik abban, hogy Fidesz-es képviselıtársai is ezt ugyanígy látják, hiszen ez az ı feladatuk is. A közutakat és a járdákat is fel kívánják újítani az elkövetkezendı 4 évben.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A városfejlesztésben kiemelten fontosnak tartják, hogy a következı években a nagy infrastrukturális beruházások után a közvetlen lakókörnyezet infrastruktúráját is fel tudják újítani, melyet rövidesen meg is kívánnak kezdeni. A korábbi döntés értelmében 300 millió forintos útfelújítási program kezdıdik a következı hetekben Szegeden, mely már elsısorban a lakóterületi utakra vonatkozik és járdafelújítást is tartalmaz. Bízik abban, hogy ezt a programot a következı idıszakban tovább tudják folytatni.
Juhász Gyula képviselı: Ha bárkinek kétsége lett volna afelıl, hogy elkezdıdött a kampány, annak elég megtekintenie a mai közgyőlési közvetítést és meghallgatni a felszólalókat. A kampány gızerıvel zajlik. Ugyanez az érzés keríthette hatalmába ıket akkor is, ha elolvasták az 1. és 2. sz. elıterjesztést is, mely elıterjesztéseknek nem kellene a testület elıtt lennie. Ennek egyetlen oka a kampány. Unja a kampányokat, melyet meglehetısen ellenszenvesnek talál és nemcsak a politikai kampányokat, hanem az elmúlt években lezajlott minden reklám-, kampányakciót. Virág András képviselı említette a devizahiteleket. Kéri végiggondolni, hogy hány éven keresztül reklámozták – profi kampányszakértık segítségével – a különbözı bankok rendkívül professzionális módon, de hihetetlen felelıtlenül azokat a devizahiteleket, amelyek miatt most családok ezrei vannak nehéz helyzetben. Profi volt a kampány, hiszen 8 ezer milliárd forint hitelt vett fel a magyar lakosság. Felhívja a figyelmet arra is, hogy az elmúlt években milyen sok fogyasztási cikknek szánt import csillogó hulladék, szemét került az országba és a profi kampányoknak köszönhetıen ez a csillogó hulladék mind gazdára lelt, amelyet sok esetben devizahitelbıl vásároltak meg a magyarok, sokszor kiszorítva ezzel a valódi terméket és a hazai gyártót a piacról. Olvashatók a lapokban is, hogy a politikai kampányoknak milyen eredményei voltak az elmúlt években. Kiváló szakértıi hozzájárulással, politikai kampányokkal sikerült sok széltolót, politikai kalandort és korrupt személyeket magas politikai pozícióba juttatni, akiket folyamatosan tartóztat le a rendırség és lassan tele van velük az összes börtön. Jó volt a kampány. Mi értelme e sok kampánynak, ha csak az történik, hogy ilyen helyzetbe kerül az ország. Minél inkább meg akarják gyızni valamirıl és minél agresszívebb és minél erıszakosabb egy kampány, annál gyanakvóbb lesz és annál inkább az az érzése, hogy ismét be akarják csapni, mert az eredmény az elmúlt években nem volt más, mint átverés. Általában szólva a kampányokról elmondható, hogy nagyon becsapták a magyar lakosságot. Két elıterjesztés oka egyértelmően a kampány. Érezhetı ezen javaslatokon a kampányszakértık munkája. Az elıterjesztésben közölt adatok
17 pontatlanok, tévesek, van, hogy lejárt szavatosságú adatot sorol fel, illetve egyoldalúan, tendenciózusan, nagy mőgonddal válogatták össze a beszámolót, hogy egy meglehetısen egyoldalú képet közöljön a szegediekkel. Ezen közlések között sok a belsı ellentmondás is, azt hosszan lehetne elemezni, de egy közgyőlési hozzászólás erre nem ad lehetıséget, nem lehet 6 percben mindent tételesen cáfolni, bár nincs is értelme, hiszen ezek az elıterjesztések nem azzal a céllal készültek, hogy tényszerő tájékoztatást adjanak. Hüvös László képviselı már jelezte, hogy lehet olyan adatokat is elıkeresni, amelyek jelentısen árnyalják azt a képet, amelyet a városvezetés szándéka szerint ki kellene alakítani. Az elıterjesztés kampányüzenetet közvetít, melynek lényege, hogy a városban minden rendben van. De valóban minden rendben van? Rendben vannak a beruházások? Épül ugyan az M43-as autópálya, csak az a baj, hogy az a botrányokról híresült el, a kifizetetlen alvállalkozókról és nem pedig arról, hogy rekordidı alatt készült el. Tartanak attól, hogy a városban elindított beruházások nem megfelelı ütemezésben és nem megfelelı projektmenedzsmenttel végigvitt infrastruktúra-beruházások és hasonló problémákkal fognak majd küzdeni az elkövetkezendı idıben, s ezeket a problémákat nem a jelenlegi, hanem a következı városvezetésnek kell majd megoldania. Kiket akar a városvezetés meggyızni? Saját frakciójukat vagy az ellenzéket? Felesleges, mert saját frakciójuk úgyis jóváhagyja, az ellenzék pedig nem fogja ezen kampány-elıterjesztéseket megszavazni.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Juhász Gyula képviselı többször elmondta, hogy olyan elıterjesztéseket tárgyal a testület, amelyeknek nem kellene a Közgyőlés elıtt lennie. A Közgyőlés tárgyalja a cikluszáró pénzügyi költségvetési beszámolót. Az államháztartási törvény kötelezıvé teszi minden önkormányzatnak, hogy az önkormányzati ciklus végén, szeptember 3-ig hozza nyilvánosságra ezeket az adatokat. Tárgyalja a testület a 2010. évi költségvetés I. féléves beszámolóját. Az államháztartási törvény kötelezıvé teszi a polgármesternek, hogy szeptember 15-ig ezt nyújtsa be a Közgyőlésnek. A testület elıtt szereplı javaslatok tárgyalása törvényi kötelezettség. Juhász Gyula képviselınek és a Fidesznek nem az a problémája, hogy ezek az elıterjesztések szerepelnek a testület elıtt, az a problémájuk, hogy ezek a konkrét számadatok a Magyar Államkincstár által jóváhagyott tényszámok, melyek ékes bizonyítékai annak, hogy amit a Fidesz az elmúlt 4-8 évben folyamatosan és kampányként hangoztatott Szegeden, az nem igaz. A Fidesz az elmúlt években azt hangoztatta, hogy a város nem fejlıdik. Az NFÜ honlapján pontosan az elıterjesztés szerinti adatok szerepelnek és mutatja, hogy Szeged város volt az elmúlt évek legnagyobb nyertese, Szeged város nyerte a magyarországi nagyvárosok közül magasan a legtöbb fejlesztési forrást. A Fidesz kampányszerően 8 éve állítja, hogy mindemellett tönkretették a várost. A Fidesz minden költségvetési vitánál elmondta, hogy Szeged város költségvetése össze fog omlani. Tény, hogy a 23 magyarországi megyei jogú városban az egy fıre jutó adósságállomány tekintetében Szeged város a 23-ból a 15. helyen szerepel. Négyszer akkor az egy fıre jutó adósság Hódmezıvásárhelyen, amely elsı a 23 város között. A Fidesz azt állítja, hogy látványberuházások vannak, de a szegedi gazdaság padlón van. A Magyar Kormány Munkaügyi Hivatalának e havi statisztikája szerint 6 % alatt van Szegeden az álláskeresık száma. Az országban az egyik legalacsonyabb ez az adat, Hódmezıvásárhelyen 50 %-kal több. Juhász Gyula képviselınek és a Fidesz-nek nem az a baja, hogy ezek kampányelıterjesztések – holott ezek törvényi kötelezettségek, konkrét számokkal –, a Fidesz-nek az a baja, hogy tényszerően kiderült, hogy amit a szegedieknek mondanak és mondtak az elmúlt idıszakban, az nem igaz. Sérelmezi, hogy azt a hazug kampányt tovább kívánja folytatni a Fidesz, amely jellemezte a Fidesz-t az elmúlt 8 évben. Megdöbbenve olvasta a közelmúltban az egyik Fidesz-es kampánylapban az új polgármesterjelölt, B. Nagy László nyilatkozatát, hogy „Szeged város olyan, mint egy
18 múzeum, aki ide jön, annak nagyon tetszik, de senki sem szeretne benne élni.” Ki kampányol és mivel? Az elıterjesztés nem kampány, hanem az államháztartási törvény által kötelezı cikluszáró beszámoló, a Magyar Államkincstár által ismertetett tényszámokkal.
Virág András képviselı: Többször elhangzott a vita során, hogy ezek a beruházások milyen hasznot hoznak hosszabb távon és a városlakók életében, a munkahelyteremtésben milyen haszonnal vannak. Nem tudja, hogy az ellenzéki képviselık milyen mélységő tanulmányokat ismertek meg, de amikor egy kis kft. öt munkahelyet teremt, azt viszonylag egyszerő döntéssel alapozzák meg. Amikor 10-30 milliárdos vagy 50-300 fıs munkahelyteremtésrıl van szó, akkor ezek mögött megalapozott vizsgálatok vannak, döntési rendszerek, amelyekben egy-egy tanulmány sok mindent átölel, vizsgál. Ezek a felmérések vizsgálják az adott térség, adott város munkaügyi statisztikáit. Ez esetben jobb, ha minél magasabb a munkanélküliségi ráta, ugyanis ebben az esetben talál viszonylag olcsóbban és jobban munkaerıt a potenciális befektetı. Az a jó, ha viszonylag alacsonyabbak az átlagbérek, mert akkor tud versenyképes lenni a befektetés. A piaci árakra, bérekre az önkormányzatnak kevés hatása van, viszont vizsgál olyan elemeket, amelyekre egy önkormányzatnak hatása lehet. Ezek az infrastrukturális elemek: hogy milyen közmő- és közlekedési hálózattal rendelkezik az adott település, mennyire biztonságosan és mennyi idı alatt érhetı el, a városon belül a munkahelyhez való jutás mennyi idı alatt és milyen költséggel valósul meg. Ezek az összehasonlító vizsgálatok már évekkel ezelıtt is jók voltak, s a megvalósuló beruházásokkal Szegedet az egyik legversenyképesebb célponttá tudják tenni. Fontos, hogy Szeged a térképen ott legyen, ezért e beruházásokon kívül nagyon fontos, hogy a szakképzettség, a munkaerıpiac szerkezete is megváltozzon, amelynek érdekében komoly beruházások történtek az Egyetemen. Néhány hónappal ezelıtt volt az alapkıletételre került sor, mely a mőszaki képzést alapozza meg a szegedi egyetemen. Ezek mind olyan lépések, hogy Szeged a befektetı térképén elıkelı helyen szerepeljen. Összetett döntéssorozat elızi meg a befektetıi döntéseket elemzéssel, mérlegeléssel, pontozással és Szeged jó úton halad, hogy e térképen valóban elıkelı helyen szerepeljen.
Fábián József képviselı: Számos statisztika volt látható az ATV mősorában, a budapesti jól mőködı kerületek és a nagyvárosok adataival. Látható volt, hogy Szeged több tekintetben az elsı vagy közel elsı helyen van a nagyvárosok munkájában, versenyében. Aki szívvel és szeretettel várja, figyeli Szeged fejlıdését, bizonyítja, hogy a városvezetés és a Közgyőlés az elmúlt 8 évben olyan célokat tőzött ki, amelyeket jószerével megvalósított és olyan irányba vitte a várost, hogy régióközpont legyen. Nemcsak a turistákat kell a városba csalogatni, hiszen ha munkaerıt akarnak, akkor a többször hangoztatott autópályán túl a városnak egy élhetı város benyomását is keltenie kell, ahhoz hogy egy külföldi vállalkozó székhelyét Szegedre helyezze. Ezt kívánta a város az elmúlt években megvalósítani, és úgy véli, hogy többségében ez sikerült. 2002-ben Kiskundorozsmán az volt a legnagyobb probléma, hogy nem kaptak semmit a Fidesz-es vezetéső városvezetéstıl. A kiskundorozsmai külterületen – ahova soha egyetlen fillér nem került ki – az elmúlt 8 évben 260 millió forintnyi beruházásra került sor. Ezt minden szegedinek látnia és méltányolnia kell.
Gila Ferenc képviselı: Ellenzéki képviselıtársa úgy nyilatkozott, hogy ellenszenvvel fogadják ezeket az elıterjesztéseket. Nem érti, hogyan lehet ellenszenvvel fogadni a fejlesztésekrıl szóló elıterjesztéseket. Ez megítélése szerint inkább irigység, hiszen a Fidesz idıszakban kevés fejlesztés történt. Történtek azonban névadások és elfelejtették visszavonni
19 az 1949-ben adott hídnevet, mely így hivatalosan jelenleg is Belvárosi Rákosi Mátyás híd. Tényekkel nehéz vitázni. Az elmúlt 8 évet az egyenletes, arányos fejlesztés jellemezte. A kertvárosi részek éppúgy fejlıdtek, mint a lakótelepek vagy a belváros. A kertvárosi rész kibírta a csatornázás nehézségeit és a belváros is lassan hozzászokik a felforduláshoz. A felújításoknak köszönhetıen lakók kerülnek – lakáscsere nélkül – gyönyörő helyekre, ahol felújított utcák vannak, áruház található a közelben és gyönyörő a kilátás, a környezet. A belvárosiak jelentıs része így fogja fel a kérdést, hiszen kulturált környezetbe kerülnek a belvárosiak is. A felújítások, fejlesztések egyaránt érintették a peremterületeket, az iskolákat, mővelıdési intézményeket is. Fejlesztették a belvárosi mővelıdési intézményeket is, bár néhányan visszasiratják az elavultat. Felmerült, hogy hiteles-e az, aki 3 millió forintos tıkével kívánta privatizálni a szegedi egészségügyet, kiprivatizálta a gazdaságos szolgáltatásokat vagy az a hiteles, aki visszaprivatizálta mindezt. Hiteles-e az a Fidesz, aki 2010-re mindenre kiterjedı adóreformot, adócsökkentést ígért júniusban, amit ma már elfeledett és talán a ciklus végére vagy 10 éven belülre sejtet.
Ménesi Imre képviselı: Látható az elıterjesztésbıl, hogy sok a fejlesztés. Szegediek többször keresték meg amiatt, hogy miért van egyszerre ilyen sok fejlesztés és miért mindent egyszerre végeznek el. Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz és az elsı, teljes uniós pénzügyi ciklus 2007-2013. évekre vonatkozik. A csatlakozó országok az elsı pénzügyi ciklusban jutnak a legtöbb támogatáshoz, illetve a legjobb arányban tudják lehívni az uniós támogatásokat. Véleménye szerint ezek egyértelmő dolgok. Szeged arra törekszik, hogy a lehetı legtöbb támogatást és a lehetı legjobb arányban meg is szerezze. Az idı sürgeti a várost, hiszen 2013-ig az elszámolásokat is el kell készíteni. „Hajt az idı gyorsan, rendes útján eljár, ha felülünk felvesz, ha maradunk nem vár” (Toldi) Szeged követi az idı múlását és a fejlesztéseket is megfelelı ütemben végzi. A városvezetés és ı is fejlesztéspárti. Tisztában vannak azzal, hogy sok kellemetlenséggel járnak a fejlesztések, de megéri. Kettısség van a szegediekben: panaszkodnak, hogy sok a fejlesztés egyszerre, ugyanakkor kérdezik, hogy a Vásárhelyi Pál utca felújítására mikor kerül sor, mert a nagy esızések idején a Bakay Nándor utcai csomópontban állt a víz és szeretnék, ha mielıbb megoldódna a csapadékvízelvezetés. Mint ismert, a szegedi körzetek megváltoztak, de reményeik szerint ennek a területnek is képviselıje lehet októbertıl és tenni kíván annak érdekében, hogy a Vásárhelyi Pál utca is felújításra kerüljön, még ha kellemetlenséggel jár ez a felújítás is.
Dr. Mécs László képviselı: Egy elkövetkezendı örömteli esemény kapcsán negatív észrevételeit kívánja megfogalmazni, amely jól példázza a Közgyőlés munkáját. A 8-as trolibusz hamarosan megkerüli a Nıi Klinikát – s így a betegek közelebb kerülnek a klinikákhoz –, mellyel kapcsolatban az ellenzék többször hangoztatta véleményét, ellenvetését. Ha elektromos fejlesztés kezdıdik Szegeden és egy új klinikát terveznek 100 méterrel távolabb, akkor célszerő lett volna úgy megtervezni a fejlesztést – ami lehet, hogy 20-30 évig sem fog módosulni –, hogy az Újklinika és az épülı új klinikai tömb tömegközlekedési ellátása is megoldott legyen. Mint leköszönı képviselı kívánja a véleményét elmondani. Ez a példa is jól mutatja, hogy az ellenzék döntéshozó szerepe minimális, a Közgyőlés egy ilyen többség esetén színjáték jellegő volt. Ha az egyik oldalt demagógiával vádolták, ez ugyanúgy a másik oldalon is fellelhetı volt. Hiányolta és az elkövetkezendı közgyőlések figyelmébe ajánlja a Szeged városi minimumot, melynek feltétele a folyamatosság, egy fejlesztési alapminimum, amely mögé valóban odaállnának a képviselık, a szegediek, hogy ez valahol megvalósulhasson. A nagypolitika kis leosztása Szeged városa is, de talán lehetne minıségi munkát végezni ahelyett, hogy egymás
20 sárdobálásával próbálnák elnyerni a választók kegyeit a közelgı választásokra. Sajnos most is errıl van szó, hisz mindkét oldalon megfogalmazódott vélemények ezt szolgálják.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Egyetért a sárdobálásra vonatkozó megjegyzéssel, s véleménye szerint egy jól mőködı önkormányzati testületben a kormánypárt – ellenzéki szerep is nehezen értelmezhetı, hiszen mindannyian azért vannak a testületben, hogy a város fejlıdését szolgálják. Azt, hogy ciklusokon túlmutató fejlesztési koncepciót kell képviselni, ebben semmi új nincs, mert minden vita, politikai kampány ellenére Szeged város hosszú távú fejlesztési koncepciója alapján készültek a pályázatok. Minden pályázatról, beruházásról több körben szavazott a Közgyőlés és ezen döntések túlnyomó többségét egyhangúlag hozták meg. Nem érti a Fidesz-es képviselık megnyilvánulását, mely szerint nem tetszenek a beruházások a Fidesz-nek, mert akár ık is részesei lehetnének a sikernek, hiszen az ı szavazataik is ott vannak a döntésekben. A remény megvan arra, hogy adott esetben egy kisebb önkormányzati képviselıtestületben talán sikerül túllépni azt a gyermekbetegségét a magyar demokráciának, hogy néhányan esetleg úgy vélik, akkor lehet eredményt és sikert elérni a helyi politikában, hogyha a nagypolitikai leosztásokat követik. Biztosítani kívánja a hasonlóképpen gondolkodó képviselıtársait, hogy erre ı mindig nyitott volt és egy ilyen fajta együttmőködést örömmel és szívesen alakítana ki, annál is inkább, mert úgy véli, valamennyiük számára egyetlen érdek van, a város fejlesztése.
Hüvös László képviselı: Ménesi Imre képviselıvel egyetért, aki azt mondta, hogy fejlesztéspárti képviselıként vesz részt a testületben. Mindezt kiegészítené a felelısségteljességgel, mert megalapozott fejlesztéspárti képviselıként kíván jelen lenni a testületben, ami azt jelenti, hogy olyan fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek hosszú távon fenntartható fejlıdési pályára helyezik a várost. Egyetért a városvezetéssel, hogy Szeged élhetısége a tét, azonban azt is ki kell mondani, hogy az élhetıségnek csak az egyik szegmense az infrastruktúra – közlekedési, iskolai infrastruktúra –, amelyben az elmúlt években olyan eredményeket értek el, ami kimutatható az elıterjesztésbıl is. Már frakcióhozzászólásában is kiemelte, hogy ez az elıterjesztés sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja és ez a lényeg mindenképpen abban húzódik meg, hogy a szegediek miként találják meg a boldogulásukat a városban, miként tudnak azokkal a lehetıségekkel élni, amelyeket infrastrukturálisan megteremt az Önkormányzat. A helyzetet értékelve a Népszabadság egyik cikkébıl idéz, amely dr. Botka László tevékenységét úgy ítélte meg, hogy „a biztonságos megélhetésre vágyó szegedieknek szánt európai támogatásokat betonra és cirkuszra költik”. Ez az újság nem vádolható jobboldali elfogultsággal, az egyértelmően baloldali hírforrás, amely így ítéli meg Szeged történéseit, elmúlt éveit. A leírtak egy része múlt, egy része jövı. A jövı közös jövı lesz, hiszen mindannyian itt képzelik el életüket és itt szeretnének boldogulni, s szeretnék, ha gyermekeik is itt boldogulnának, tehát ezekben a projektekben, ezen elképzelések megvalósításában együtt kell dolgozniuk. Akkor is együtt kell majd dolgozni, amikor ezek forrásoldalát meg kell teremteni, hiszen sok esetben ez még további hitelfelvételre kényszeríti a várost és akkor is, amikor az infrastrukturális beruházások után a foglalkoztatáspolitikában kell majd elıre lépni, hogy az új Széchenyi-tervvel összhangban Szegeden is létrejöjjenek olyan munkahelyek, amelyek az elmúlt években megszőntek. Ez mindenképpen közös felelısség és bízik abban, hogy a következı ciklusban együtt tudnak majd ebben dolgozni.
21 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az elıterjesztés tételesen több tucat beruházást, fejlesztést tartalmaz. Kéri Hüvös László képviselıt, hogy emeljen ki egyetlen beruházást, amely véleménye szerint nem segíti, nem javítja a szegediek életminıségét. Hüvös László képviselı kérdése volt, hogy mitıl lesz jobb a szegedieknek ezen beruházásoktól. A 20 ezer megújult panellakás jó a szegedieknek, mert energiatakarékos lakásokban élnek az Önkormányzat támogatásával. Jó a szegedieknek, hogy gyermekeik az ütött-kopott, romos iskolák helyett felújított iskolákba járnak, ahol a mőszaki felújítás mellett mindenhol odafigyeltek a beruházási programnál, hogy új számítástechnikai, nyelvi laborok épüljenek, hiszen ezt a két területet kívánták leginkább erısíteni, hogy a gyerekek tudása valóban a legversenyképesebb legyen. Jó a szegedieknek, hogy a XXI. század legmodernebb, környezetbarát tömegközlekedési rendszerét fogják használni a következı héttıl. Egy európai növekvı nagyváros számára – mint, amilyen Szeged - a legfontosabb közösségi feladat az Önkormányzat részérıl a városi közlekedés. Jó a szegedieknek, hogy 12 milliárd forintért épül egy modern, XXI. századi új klinikai tömb, amely beruházás fele nem épület lesz, hanem a legmodernebb egészségügyi mőszerek. Amikor azt mondják, hogy látszatberuházások és kirakatpolitizálás zajlik, akkor mutassák meg azt az egyetlen beruházást a több százból, amelyre az ellenzék szerint nem lett volna szükség. És azt mondja az ellenzék, hogy a gazdaság fejlesztésére és élénkítésére nem maradt forrás? Több mint 400 szegedi székhelyő cég nyert jelentıs európai uniós támogatást. Ezen pályázatoknál – legyen szó akár gazdasági versenyképesség operatív programról vagy KEOP, ROP-pályázatról – szinte minden esetben alapvetı feltétel volt az új munkahely teremtés. Nem igaz, hogy Magyarország és Szeged az elmúlt években az európai uniós pénzeket díszterekre és iskolafelújításokra fordította, mert egyébként nem lenne 6 % alatt ebben a hónapban – a világgazdasági válság közepén – az álláskeresık aránya a városban. Ezen beruházási program és konkrét projektek, fejlesztések döntı többségét egyhangúlag fogadta el a testület. A szavazáskor mindenki tisztában volt azzal, hogy közös a felelısségük, hogy a város fejlıdjön. Bízik abban, hogy a szegediek az elmúlt 8 évvel kapcsolatban elhangzott üres, demagóg minısítéseknek nem dılnek be. Egy város sosincs kész. A beszámoló és az elmúlt 4 év értékelése legkevésbé sem arról szól, hogy bárki elégedett lenne. Ha elégedett lenne azzal, ahogyan most áll Szeged, akkor nem jelöltette volna magát a következı 4 évre polgármesternek, mert akkor nem lenne motiváció, amiért dolgozzon. Sokkal jobban motiválják az elıttük álló feladatok, mint amennyire elégedett az elért sikerekkel, ezért szeretné – ha a szegediek megbízzák vele – ezt a munkát tovább folytatni. Az elmúlt évek eredményei hitelesítik és az elmúlt évek eredményei alapján hitelesen és meggyızıen mondhatja a szegedieknek, hogy Szeged város elemi érdeke az, hogy fejlesztésközpontú várospolitikát kell folytatni a következı években is. Azt kell folytatni, amit folytattak az elmúlt idıszakban, hogy Szeged város Magyarország legsikeresebb nagyvárosa legyen. Természetesen a hangsúlyok változhatnak, mint ahogyan az európai uniós pályázatok és prioritások is változnak. A nagy infrastrukturális beruházások után fontos, hogy a mindennapokat megkönnyítı, kisebb volumenő, de nagy jelentıségő beruházások kerüljenek a városfejlesztés középpontjába, a lakóterületek, a járdák, a lakóterületi utak felújítására koncentrálnak a következı idıszakban. Sok mindent megoldottak, de egy város sosincs kész, a város elıtt álló feladatok mindig többek és nagyobbak, mint a megoldottak. Felhívja a figyelmet, hogy nem lesz változás az európai uniós fejlesztési támogatási rendszerben és nem befolyásolja, hogy Magyarországon éppen melyik párt rendelkezik kétharmados többséggel. Az Európai Unió jóváhagyta 2007-2013 között Magyarország fejlesztési tervét, a prioritásokat, bent vannak a pályázatok, ráadásul a 2007-2013 közötti fejlesztési források kb. 80 %-a már le van kötve, és Szeged is megnyerte azokat a pályázatokat, amelyeket még el sem kezdtek építeni, tehát a következı egy-két év feladata – törvényesen és szabályosan – Szegeden adott. Több száz beruházást és fejlesztést bonyolított a város úgy, hogy sem magyar, sem európai uniós ellenırzés soha semmilyen
22 lényegi problémát a pályázatoknál, fejlesztéseknél, beruházásoknál nem állapított meg, pedig bıséges volt a vizsgálat hazai és európai uniós ellenırzı hivatalok által.
Katona Gyula képviselı: Mint legrégebbi képviselı – aki 1977 óta vesz részt testületi munkában – kíván hozzászólni a napirendhez. Szegeden 1977 óta ilyen szintő fejlesztés nem történt, mint ezen választási ciklusban. Móraváros területén a kereskedelmi központ – amely nemcsak Móravárost, hanem az egész várost ellátja –, körforgalom létesült. A Vadasparkban is sok-sok fejlesztés történt, szép lett a nemzetközi hírő intézmény. Szegeden minden utca csatornázva van, megépültek a szervízutak, a városrészek, külsı területek ezen keresztül kaptak utakat, járdát, s megépült a szennyvíztisztító is, amely országosan is a legmodernebb. A Móravárosi Szakközépiskolában a legnagyobb fejlesztés történt. Szó esett már az autópályákról, de nem volt szó az elkerülı út folytatásáról, mely nagyon fontos Szeged szempontjából, hiszen nem jön be a városba a forgalom. Móraváros és a környék lakói nagyon örülnek annak – a szükséges közlekedési nehézségek ellenére is –, hogy megújul a 3as villamos. A közeljövıben átadásra kerül a felújított Mars tér, mely felújítás szükségességével mindenki tisztában van. Jelen volt a tér bontásakor és tanúsítani tudja, hogy annak állapota felháborító volt. Hangsúlyozza, hogy szükséges volt a piac rendbe tétele, felújítása.
Nagy Sándor alpolgármester: Hüvös László képviselı felhívta a figyelmet a hitelességre és a hatékonyságra. Az elıterjesztésben leírtak tényszámokon, hivatalos adatokon alapulnak, melyek ellenırizhetık. Ezen összehasonlításokban Szeged nagyon jól szerepel, akár az adósságállományt, akár a megvalósított fejlesztéseket vizsgálják. Ezen adatok ellenırizhetıségéhez, hitelességéhez nem férhet kétség. Az elıterjesztésben szereplı elsı táblázat ugyanolyan szempontok szerint méri fel az összes jelentıs magyar települést. Ha más szempontok szerint mérnek - mint ahogyan a Progresszív Intézet tanulmányában az átláthatóság szerint –, ott is Szeged az egyik legátláthatóbb, legtranszparensebb településnek bizonyult. Ez is amellett szól, hogy a városvezetés munkájának hitelességéhez nem férhet kétség. A hatékonyság nehezen definiálható fogalom a városfejlesztés szempontjából, de végül a végsı szót a szegediek fogják kimondani. A közvéleménykutatások során is elmondja a lakosság, hogy elégedettek a városfejlesztéssel, annak irányával, amit a városfejlesztési koncepcióban megfogalmaztak és amely alapján dolgoznak. Bizonyos értelemben már sokan szavaztak, hiszen a város népessége növekszik. Az elmúlt 8 évben közel 7 ezer fıvel növekedett Szeged lakossága és ez egy olyan idıszakban történt, amelynek második felében gazdasági válság van az országban és ezzel együtt kell tekinteni a munkaerıpiaci adatokra is, s a fejlesztések hatékonysága ebben is megmutatkozik. Sok nem szegedi választotta Szegedet lakóhelyéül és a szegediek alapvetıen elégedettek a fejlesztésekkel.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban más észrevétel, hozzászólás nincs és szünetet rendel el.
( 10,40 – 11,05 óráig s z ü n e t )
23
2. Beszámoló a 2010. évi önkormányzati költségvetés I. félévi teljesítésérıl és az Önkormányzat pénzügyi, vagyoni helyzetérıl
Elıterjesztı: Polgármester
2.1. A 2010. évi önkormányzati költségvetés 3. sz. módosítása
Elıterjesztı: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A törvényi kötelezettségnek megfelelıen benyújtották a testületnek a 2010. évi önkormányzati költségvetés I. félévi teljesítésérıl szóló beszámolót. Szintén törvényi kötelezettség, hogy minden önkormányzati ciklus végén jelentés készüljön az Önkormányzat pénzügyi és vagyoni helyzetérıl. Egységes szerkezetben megkapták a képviselık a beszámolót és a jelentést, csatolva a független könyvvizsgálói részjelentést.
Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester: Törvényi kötelezettség, hogy a ciklus végén az Önkormányzat vagyonával, tartozásaival, adósságállományával kapcsolatban elszámoljanak. Ezt nem elıször teszik meg, hiszen minden év záró Közgyőlés, zárszámadás kapcsán tételesen beszámolnak az Önkormányzat vagyonáról. Minden féléves, háromnegyed éves beszámoló során könyvvizsgálóval hitelesített mérleget bocsátanak a testület rendelkezésére és minden zárszámadás során beszámolnak az adósságállományról. Az adósságállományról a sajtóban a közelmúltban több cikk is megjelent és önmagában csak azt említeni, hogy mekkora ez az adósságállomány, a hitelállomány, önmagában nem jelent semmit. A mostani anyagban viszonyítottak adatokhoz, számokhoz, a múlthoz, egyedül a más városokkal történı összehasonlítás maradt el, de ezt megtette a város helyett a Progresszív Intézet. Ha az Önkormányzat vagyonát vizsgálják, akkor el kell mondani, hogy 2002 óta az Önkormányzat vagyona több mint négyszeresével nıtt. A befektetett eszközök bruttó értéke önmagában 61 milliárd forint növekedést mutatott és ha hozzáadják a 275 milliárd forintos vagyonhoz, a 61 milliárd forintos befektetett eszközállomány-növekedéshez azt, hogy a 2002-2009 között 7,2 milliárd Ft a fejlesztési hitelek növekedése, akkor egyértelmően látszik, hogy az Önkormányzat az elmúlt években nemcsak kötelezettséget vállalt a hitelek felvételével, hanem ettıl lényegesen többszörös vagyonnövekedést produkált. Ezt annak ellenére tudták megtenni, hogy idıközben ingatlanértékesítések is történtek, mely nem haladta meg a vagyon 2,6 %-át, s az ebbıl származó forrásokat szintén fejlesztésre fordították. A fejlesztési hitelekrıl mindig a Közgyőlés döntött, s pontosan meghatározták, hogy mire kívánják felhasználni a fejlesztési hiteleket és pontosan el is tudnak számolni ezek felhasználásáról. Mőködésre ezekbıl a pénzekbıl nem költött a város. Az elmúlt években a város költségvetésének 30-50 % közötti arányát fordította fejlesztésekre, mely 2002-2009 között pontosan 106 milliárd forintos fejlesztési kiadást jelentett. Ehhez figyelembe véve a 7,2 milliárd forintos fejlesztési hitelállomány-növekedést, érezhetı, hogy milyen az aránytalanság és mennyire nem a fejlesztési hitelek határozták meg a város fejlıdését. Ebbıl, a több mint 100 milliárd forintos fejlesztésbıl 56 milliárd forint európai uniós támogatás, így ezen hitel
24 felvételét többszörösen meghaladja az így elérhetı uniós és állami támogatások nagyságrendje. A 7,2 milliárd forintos fejlesztési hitelállomány-növekedésnek több mint a felét – 3,6 milliárd forintot – panelépületek felújítására fordították. A már elköltött hitelek és a még meglévı kötelezettségek együttes összege több mint 5 milliárd forint, amit nem a város vagyonának növelésére fognak fordítani, hanem magánlakások felújítására. A másik 3,6 milliárd forint az, ami igazából az Önkormányzat vagyonát növelte, s így az arány még kedvezıbbnek tőnik. Ezek a hitelek a Magyar Fejlesztési Bank infrastruktúra hitelei, deviza alapú forint hitelek árfolyamgaranciával, tehát egy biztonságos, alacsony kamattal, árfolyamkockázatot nem elszenvedve finanszírozzák a város fejlesztéseit. A város hitelállományának alakulásáról sokat elmond, hogy 2005-ben a 35 milliárd forintos éves költségvetéshez, a 62 milliárd forint összegő vagyonhoz egy 6,7 milliárd forintos hitelállomány párosult, melyhez még hozzátartozott egy 5 milliárd forintos költségvetési hiány, valamint 2003. évrıl örökölt 2,3 milliárd forintos adósságszolgálat. Ezzel szemben most júniusban a költségvetési elıirányzat eléri a 75 milliárd forintot, a város vagyona 274 milliárd forint, a fennálló hitelállomány 16,2 milliárd forint. A költségvetés egyensúlyban van, az éves adósságszolgálat 2010. évben 1,5 milliárd forint. A költségvetés méretéhez, a vagyon nagyságrendjéhez képest a hitelállomány aránya nem romlott, sıt javult. Az adósságszolgálat alakulását az éves költségvetés százalékában bemutatva még kedvezıbb a kép. Fontos kiemelni, hogy az önkormányzatok eladósodását törvény szabályozza, mely szerint az éves adósságszolgálat nem lehet több, mint a korrigált saját bevétel 75 %-a, amely 2002-ben 56 %-ot ért el, most, 2010-ben a hitelfelvételi korlátnak csak 17,3 %-át használják ki, vagyis minden azt mutatja, hogy a számok relatívak, attól függıen, hogy mihez viszonyítják ıket. A fejlesztési hitelállomány 7,2 milliárd forintos növekedése 106 milliárd forintos fejlesztést eredményezett, s 51 milliárd forintos támogatást, az Önkormányzat vagyona többszöröse lett, a költségvetés éves összege megduplázódott, az éves adósságszolgálat a nagyobb hitelállomány mellett sem növekedett.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Jelzésértékőnek ítéli, hogy a négy évet lezáró költségvetési beszámolóhoz az ellenzéknek nincs hozzászólása.
Ménesi Imre képviselı: A közfoglalkoztatási program 2009-ben indult. 2009 végén közel 700 fı dolgozott a közfoglalkoztatásban és a 2010. évi közfoglalkoztatási terv szerint 2010-ben havonta átlagosan 735 fı foglalkoztatását tervezték Szegeden. Ez augusztusban 727 fıt jelentene, hiszen a nyári idıszakban csökken a foglalkoztatási kedv, bár jelenleg 750 fı dolgozik Szegeden a közfoglalkoztatási programon belül. A terv 2010. évre közel 3000 fıvel számolt, aki valamilyen formában majd megfordul a közfoglalkoztatás területén. Azért magasabb ez a szám, mert sokan el tudnak helyezkedni és a közfoglalkoztatás elsısorban nem cél, hanem eszköz, hogy a munkaerı visszakerüljön az elsıdleges munkaerıpiacra. Ennek ellenére vannak, akik csakis a közfoglalkoztatás területén fognak dolgozni, mellyel számolnak is. İk folyamatosan várják az új munkalehetıséget. Ezen eredmények után értetlenül hallgatta az új államtitkár véleményét a közfoglalkoztatásról, aki úgy nyilatkozott, hogy ez nem értékteremtı munka. Kéri Fidesz-es képviselıtársait, jelezzék az államtitkárnak, hogy a graffiti-mentesítés nem könnyő feladat, amely kétes értéket mentesít ugyan, de városképi jelleggel mindenképpen értéket teremt. Még kevésbé értette, amikor az államtitkár azt mondta két héttel késıbb, hogy kiterjeszti a közfoglalkoztatást az árvíz sújtotta gátak építésére. Célszerő lenne eldönteni, hogy szükség van-e a közfoglalkoztatásra vagy nem. Jelenleg Szegeden 64 intézménnyel és szervezettel állnak kapcsolatban, akik munkahelyeket ajánlottak
25 fel. A felajánlott munkakörök száma 892 volt. Tudomása szerint ez országosan is jelentıs eredmény. Hangsúlyozza, hogy továbbra is folytatni kívánják ezt a tevékenységet.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az elmúlt idıszak egyik legfontosabb önkormányzati programja a közfoglalkoztatási program. A szociális törvény módosításával vezették be – az önkormányzati rendeletet is ehhez igazítva – a közfoglalkoztatási programot Szegeden, mely több szempontból is példamutató kezdeményezés volt, mely a társadalmi igazságosságnak, a társadalmi elvárásoknak megfelelıen megerısítette és bevezette Magyarországon a ’segély helyett munka’ elvet. Az új szabályozás kimondja, hogy akinek munkát ajánlanak fel és aki azt nem akarja elfogadni, akkor önmagát zárja ki a segélyezésbıl. Természetesen a munkáért nem segély, hanem munkabér jár. Sok esetben tapasztalták, hogy a program elérte a célját abban is, hogy a hosszabb ideje munkanélkülieket visszavezetve a munka világába, késıbb tartós foglalkoztatottá tudnak válni. A Parlamentben szomorúan tapasztalta – hiszen sokszor volt téma az új Parlamentben az elmúlt hetekben-hónapokban a program –, hogy az új Kormány elítélıen nyilatkozott ezen programról és egyértelmővé tette, hogy nem kívánja finanszírozni a jelenlegi formájában. Véleménye szerint célszerő lenne ezt végiggondolni, hiszen Szeged élenjárt ebben a programban és több mint 700 fınek tudtak folyamatosan munkát biztosítani. Az Önkormányzat az ehhez szükséges 10 % önerıt biztosította és több mint 60 céget vontak be, ahol az érintettek állást kaptak. A város mőködése szempontjából is nagyon fontos volt, hogy több mint 200-zal többen tartották rendben a város zöldterületeit, vigyáztak és dolgoztak a közterületeken. Több mint száz fı a Humán Szolgáltató Központban a személyes gondoskodást igénylı szociális ellátásoknál vettek részt, de a Vadasparktól kezdve az Ifjúsági Házon át, iskolákban, óvodákban voltak a közfoglalkoztatásban részt vevık alkalmazva, s hasznos és fontos munkát végeztek a közösség számára. Bízik abban, hogy nem az lesz a sorsa a közfoglalkoztatási programnak, mint ami a jelenlegi kormányzati kommunikációból kiderül. A szegedi pozitív tapasztalatot és a közel 800 fı életében, életminıségében bekövetkezett pozitív változást érvként kívánják felhasználni a közfoglalkoztatási program további folytatása mellett.
Kónya Gábor képviselı: A Fidesz elmúlt napi kommunikációja és a sajtó is azzal volt tele, hogy a szegedi költségvetés mennyire van eladósodva. Csodálkozik, hogy Fidesz-es képviselıtársai épp ezen napirend vitájába érdemben nem szólnak. A Progresszív Intézet most megjelent kimutatása szerint – amely 23 megyei jogú város és 23 budapesti kerület gazdasági adatit vizsgálta összehasonlításképpen – az eladósodottság mértéke a Fidesz-es nagyvárosokban messze a legnagyobb. Pécsett ez az érték több mint 30 milliárd forint, Szolnokon, Kaposváron, Debrecenben 20 milliárd forint körüli, ráadásul Debrecenben az elmúlt egy-két évben ez az adat nagymértékben növekedett. Érdekes összehasonlítás az is, hogy mekkora az egy fıre jutó adósságállomány. Az adósságállomány Szegeden a hódmezıvásárhelyi értéknek alig az egynegyede. Hódmezıvásárhelyen a legmagasabb, 425 ezer Ft az egy fıre jutó adósságállomány. A Rogán Antal vezette V. kerület, illetve Kaposvár ugyancsak 330 ezer Ft/fı adósságállománnyal küszködik. Több hozzászólásban is felvetıdött a nyilvánosság kérdése. A transzparenciát is vizsgálták és a szegedi Önkormányzat nyilvánosság szempontjából 100 %-ban teljesítette a gazdasági átláthatósággal kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségét. A sokat említett Hódmezıvásárhely ezt csak 7,2 %-ban tudta teljesítni. Másik fontos összehasonlítási adat – és ez válasz a Fidesz-es polgármester-jelölt kommunikációjára, mely szerint sokan nem akarnak Szegeden élni –, hogy Szeged a lakásépítés tekintetében is elsık között szerepel, hiszen 800 új lakás épült az elmúlt évben. Panelfelújítás: 539 épület újult meg az elmúlt 7 évben, mely 19.881 felújítást jelent és
26 gyönyörőek a felújított panelrészek. A panelfelújításra fordítódott a fejlesztési hitelállomány növekedésének a fele – 3,6 milliárd forint – és nem gondolja, hogy az ellenzék ezt sajnálja azoktól az emberektıl, akik érdekében ez történt. Kétfenekő, álszent kampánykommunikációnak tartja, hogy ezeket a fejlesztéseket az ellenzék megszavazza, ugyanakkor a finanszírozáshoz szükséges hitelfelvételeket elutasítja.
Virág András képviselı: Kiemeli, hogy 8 évvel ezelıtt a jelenlegi városvezetés hatalmas egyensúlytalanságokkal vette át a várost. Olyan mőködési, adósságszerkezete volt a városnak, amely finanszírozhatatlan, fenntarthatatlan volt. A több mint 2 milliárd forintos mőködési hiányszerkezet azt jelenti, hogyha semmit sem tesz a városvezetés, akkor évente 2 milliárd forinttal többet költött volna mőködésre a város, mint amilyen bevétel a rendelkezésére állt volna és Szeged már régen csıdöt jelentett volna. A jelenlegi városvezetés komoly munkával, sok konfliktussal, de egyensúlyba hozta a város mőködését, sok elınytelen szerzıdést szüntetett meg. Volt olyan parkolási cége a városnak, amely magánkézbe került, s évi 400 millió forint került magánzsebekbe és ezeket vissza kellett hozni a város mőködésébe – többek között a tömegközlekedés finanszírozásába –, hogy ez a hiányképzıdés megálljon. Az egyensúlytalanságot komoly munkával néhány év alatt egyensúlyba hozták és azóta is mőködési hiány nélkül egyensúlyban tud a város fejlıdni és ez azért fontos, hogy a mai nap során is elhangzott fejlesztések finanszírozhatóak legyenek, a hitelfelvételi képessége a városnak meglegyen, amely az utóbbi években – még a válság alatt is – az egyik legjobb volt országosan. A finanszírozók szeretnek Szegednek hitelt adni, mert tudják, hogy ésszerően használják fel és akár 5-10 év múlva is vissza tudják fizetni. Visszautasítják azon kijelentéseket, csúsztatásokat, hogy Szeged jelenleg rossz állapotban lenne. A Gazdasági Alpolgármester is elmondta, hogy milyen mértékben használja ki a város finanszírozási lehetıségeit, hogy a nagyprojekteket le tudja finanszírozni és akár a következı 5-10 évben is képes arra, hogy mőködését egyensúlyban tartva további fejlesztésekhez forrásokat tudjon bevonni.
Dr. Gyimesi László képviselı: Kónya Gábor képviselı a hitelességrıl szólt, Virág András képviselı pedig arról, hogy az emberek könnyen felejtenek. Most, hogy az önfényezésnek vége, a szegedieket emlékeztetni kívánja a következı tényre, fontos adatra. Amit a szocialista képviselık a mai ülésen elmondtak, nem hiteles, mert Szeged város finanszírozhatósága a határán van. A kozmetikázott adósságállomány 16 milliárd forint fölött van. Dr. Botka László polgármester 2002-ben azt mondta, hogy Szeged a tönk szélén áll. Ezt mondta akkor, amikor a város adósságállománya 6,3 milliárd forint volt. Ezt Dr. Szentgyörgyi Pál – akkor már alpolgármester – mondta 2003. évi zárszámadásában. A 6,3 milliárd forint áll szemben a több mint 16 milliárd forinttal, amelyhez ha hozzáveszik az önkormányzati cégek kötelezettségállományát, akkor már 20 milliárd forint fölött járnak. 6,3:20 milliárd forint, 2002:2010. Akkor csıd volt és zuhanás, most fejlıdés és repülés van. Az adósságállomány jelenleg több mint háromszoros – ez a szocialisták hitelessége.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Hiteles az a képviselı, aki idéz egy mondatot úgy, hogy annak második felét nem hangsúlyozza? 2002-ben 6 milliárd forint volt a hitelállomány és 5 milliárd forint volt a költségvetés hiánya. Úgy vették át a város irányítását 2002 végén, hogy hitellel le nem fedett 5 milliárd forintos lyuk volt a költségvetésben, a korábban felvett 6 milliárd forint hitelállomány mellett. Ez önmagában 11 milliárd forint és a város költségvetése alig több mint 30 milliárd forint volt. Közel 2,5 milliárd forint volt a 30 milliárd forintos
27 költségvetésben az éves adósságszolgálat, jelenleg a 75 milliárd forintos költségvetésbıl pedig 1,5 milliárd forint. 2002-ben nagyon nehéz döntéseket kellett meghozniuk: vissza kellett szerezniük a Fidesz által elprivatizált önkormányzati cégeket, hiszen a Fidesz azt mondta, hogy azokat az önkormányzati cégeket kell magánkézbe adni, amelyek nyereséget termelnek. Ennek megfelelıen magánkézbe adta a Fidesz a szegedi parkolási rendszert. A Fidesz Kormány ideje alatt a szegediek által befizetett parkolási díj és bérletdíj magánzsebekbe vándorolt. Ezt a jelenlegi városvezetés visszaszerezte és a szegedi tömegközlekedést finanszírozza a parkolási bevétel. A Fidesz idejében privatizálták és magánkézbe adták a város közterületeit és reklámfelületeit értékesítı Városkép Kft-t, mely szintén több száz millió forintnyi veszteséget okozott a városnak és ezt is vissza kellett szerezniük. Az elmúlt években a Közgyőlés bölcs, felelıs többsége folyamatosan tudott nehéz, fájdalmas, konfliktusos döntéseket is meghozni, tudván azt, hogy ez a kormányzati felelısség, akár az intézményrendszerre, akár a takarékos gazdálkodásra vonatkozóan. A politika örök fı szabálya, hogy népszerőnek könnyő lenni, hasznosnak nehéz. Az elmúlt 8 évben a Közgyőlés többsége hasznos munkát végzett, Szeged város gazdaságilag és költségvetésileg az egyik legerısebb magyarországi nagyváros. Minden összehasonlító tény, adat, szám is ezt mutatja. Aki hazudik, aki nem mond igazat és aki nem hiteles ebben a kérdésben, az a Szegedi Fidesz, aki ezzel pontosan ellentétes állításokat fogalmaz meg hetente a sajtóban, akkor, amikor nem lehet közvetlenül a tényekkel szembesíteni, amikor pedig a testület elıtt vannak az elıterjesztések – s most számolnak be 4 év költségvetésérıl, 4 év gazdálkodásáról, a 4 éves ciklusról – egyetlen hozzászólás sincs a Fidesz részérıl, és azért nincs, mert az elıterjesztésben szerepelnek a Magyar Államkincstár konkrét adatai, amelyek világosan szembesítik a Fidesz-es képviselıket azzal, hogy amit állítanak az nem igaz. Errıl szólt a mai Közgyőlés és véleménye szerint mindenképpen hozzájárult a szegedi demokrácia erısödéséhez és ahhoz, hogy mindenki tisztán lásson a város jövıjét illetıen. Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban más észrevétel, hozzászólás nincs.
3. Munkahelyteremtés elısegítéséhez szükséges döntés, a 29/1999. (VI. 14.) Kgy. rendelet módosítása
Elıterjesztı Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban észrevétel, hozzászólás nincs.
28 4. Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései
Elıterjesztı Gazdasági Alpolgármester
4.1. Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések
Elıterjesztı Gazdasági Alpolgármester
4.2. Tájékoztatás a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2011-2014 közötti idıszakban tervezett mőszaki fejlesztésekrıl
Elıterjesztı: Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
Fábián József képviselı: Két olyan telekrıl van szó az elıterjesztésben, amely már szerepelt a testület elıtt. Ez egy olyan tó terület, amelyet 30-40 évvel ezelıtt osztottak ki és a belvizek rendszeresen elöntik. 4 évvel ezelıtt megindult a vízmentesítés – bár az kissé lassan halad – és sikerült ingyen területet kapni, illetve meg kell vásárolni néhány telket. Kéri és köszöni Kósa János tevékenységét, hiszen felgyorsultak a munkálatok. A Démász Zrt. és a Vízmő Zrt. is érintett a feladatban, tehát egy összetett munkáról van szó. Kéri az alpolgármestert, hogy ne maradjon ki a jövı évi tervezésbıl ez a munka, illetve hogy a társvállalatokkal mielıbb lezáródjon az ügy és az érintett 5-6 utca mielıbb mentesüljön a rendszeres belvízártól.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban más észrevétel, hozzászólás nincs.
5. Településfejlesztési döntések (SZÉSZ 2008-2009. és 2009-2010. évi karbantartásával kapcsolatban)
Elıterjesztı Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban észrevétel, hozzászólás nincs.
29 6. Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései
Elıterjesztı: Városfejlesztési Alpolgármester
6.1. Kormányzati ASP Központ számára történı felajánlás
Elıterjesztı: Városfejlesztési Alpolgármester
Nagy Sándor alpolgármester: Olyan ügyrıl van szó, amelyben Fidesz-es képviselıtársai eljárhatnának a város érdekében, hiszen a város nevében olyan felajánlást kívánnak tenni, melynek értelmében a jelenlegi városi informatikai rendszert – amely nyílt alapokon mőködik, tehát ingyenes termékeket használó, és amelyre ráfejlesztett saját fejlesztések 100 %-ban önkormányzati tulajdonban, köztulajdonban vannak – fel kívánják ajánlani hasznosításra a Magyar Államnak, a Magyar Kormányzatnak abban az esetben, ha az önkormányzatok informatikai ellátását egy országos központból kívánják végezni. Adott a lehetıség a Fidesz képviselıi számára, hogy a város érdekében ezen ügyben lobbizzanak, hiszen ez lehetıséget teremtene a Magyar Államnak, hogy viszonylag gyorsan egy mőködı és köztulajdonban lévı rendszerre épülve a lehetı legolcsóbban valósítsák meg az országos informatikai fejlesztéseket.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Hangsúlyozza, hogy ezen kormányzat felé való felajánlásban nemcsak Szeged város, hanem a Magyar Állam érdekét is látják. Ha a Magyar Kormány létre akar hozni egy ilyen új informatikai rendszert, akkor a legolcsóbban akkor jár el, ha ezzel a felajánlással él. Minden más megoldás jóval drágább lehet. Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban más észrevétel, hozzászólás nincs.
7. Csatlakozás a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához
Elıterjesztı:
Felsıoktatási
Önkormányzati
Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban észrevétel, hozzászólás nincs.
30
8. Összefogás a szegedi labdarúgás felemelkedéséért
Elıterjesztı Gazdasági Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: 6 évvel ezelıtt átalakították Szegeden a sporttámogatási rendszert és kimondták, hogy az adófizetık pénzébıl a profi sportot úgy kívánják támogatni, hogy az ne politikai döntés legyen. Egyfajta átlátható, normatív feltételrendszert határoztak meg, amikor bevezették a Szeged élcsapat támogatási rendszert. Kimondták, hogy az a profi sportág és sportegyesület kaphat az adófizetık pénzébıl önkormányzati támogatást, aki minimálisan két feltételnek eleget tesz: egyrészt legyenek rendezett viszonyok az adott sportágban és egyesületben, stabil szponzori háttérrel, illetve több évre vállalt kifutással egyre magasabb színvonalú hazai és nemzetközi eredményeket hozzanak. Az elmúlt években több magyarországi megyei jogú város, nagyváros átvette ezt a szegedi finanszírozási modellt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének több ülésén volt errıl szó és pozitív példaként több nagyváros kérte ki az erre vonatkozó szegedi rendeleteket, szabályzatokat és vezette be ezt a fajta sportfinanszírozást. Az a tény, hogy Szeged város sportjában az elmúlt években látványos fejlıdés volt és a pekingi olimpián Szeged volt az egyetlen nagyváros, akinek duplán is oka volt ünnepelni, hiszen két olimpiai bajnoki aranyérmet hoztak a versenyzık, illetve a vízilabda csapatban is volt akkor érintett szegedi sportoló és az a tény, hogy az elmúlt idıszakban folyamatosan bıvíteni tudták azon sportegyesületek és sportágak számát, amelyeket be tudtak vonni az együttmőködésbe, mutatja, hogy az Önkormányzat jó döntést hozott, amikor ezt a rendszert bevezette. Elıször a kajak-kenusok, a férfi vízilabda, a férfi kézilabda, a nıi kosárlabda és a tekecsapat volt az, aki az élcsapat minısítésben megfelelt a feltételeknek és azóta 3 éves támogatási szerzıdést kapott az Önkormányzattól. Az elmúlt idıszakban másik két sportág is teljesítette a feltételeket: a férfi kosárlabda és a röplabda is bekerült a közgyőlési döntés értelmében a rendszerbe. Köszönti a Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád megyei elnökét, aki magával hozta a megnyert kupát is. Többször elmondták, hogy örömmel fogadja a városvezetés, ha a labdarúgásban Szegeden elkezdıdik egy olyan fajta együttmőködés, amely magában rejti, foglalja annak lehetıségét, hogy a meglehetısen hányatott két évtized után a szegedi labdarúgásban bármiféle elırelépés történjen. Örömmel tapasztalták, hogy az elmúlt hónapokban ez megtörtént és több labdarúgó csapat összefogásával egy új NB III-as jogot elnyert labdarúgó csapat alakult, ami azt jelenti, hogy a – reményeik szerint támogatott – elıterjesztés azt tartalmazza, hogy Szeged város immár két NB III-as bajnokságban játszó labdarúgó csapatát az Önkormányzat összesen 30 millió forinttal támogatja (15-15 millió forint). Az egyik a Tisza Volán már korábban is támogatott egyesülete volt, a korábbi 10 millió forintos támogatást emelik meg 15 millió forintra és az új csapat is 15 millió forintnyi támogatást nyer. A csapatokkal kötött megállapodás és az elıterjesztés tartalmazza a többi hasonló megállapodásnak megfelelıen azt is, hogy remélik, várják és vállalják a csapatok, hogy két éven belül a két NB III-as csapatból NB II-es csapat lesz Szegeden. Ez a kétszer 15 millió forintos támogatás Szegeden egy tisztességes helytállással az NB III-ban megfelelı pénzügyi hátteret biztosít a két csapatnak. Bízik abban, hogy két év alatt azzal szembesülnek, hogy egy NB II-es csapat indulásához ennél nagyobb összegre van szükség és addigra kialakul a szükséges szakmai, emberi és sportegyesületek közötti együttmőködés. Az egyesületet, klubot mőködtetı társaság, akivel az Önkormányzat szerzıdést köt 51 %-ban
31 szeged-csanádi megyés püspök tulajdonában áll, a kisebbségi tulajdonosok között Magyar Anna, a megyei Közgyőlés elnöke található. A tulajdonosi háttérrel kevésbé kíván foglalkozni, azzal azonban igen, hogy olyan szakmai együttmőködés látható a csapat mögött, ami reménnyel tölti el a városvezetést, hogy a labdarúgást szeretı és a labdarúgásért tenni akaró szegediek végre valóban a labdarúgást tekintik a legfontosabb céljuknak és kialakítják az együttmőködés feltételeit. Köszönetet mond Bakai Csabának, a klub igazgatójának, hogy ebben hasznos és fontos munkát végzett és valamennyiük nevében az új csapatnak sikeres helytállást kíván.
Ménesi Imre képviselı: Örömmel hall az új klub alakulásáról. 1980-ban is volt két szegedi klub – igaz az NB II-ben – és megvolt az eredménye. Megemlíti a „Mesél a Hunyadi tér” címő könyvet, amely a Szegedi Dózsáról szólt. 1980-ban a Hunyadi téren 4 ezer nézı elıtt a Dózsa megverte az akkor másik NB II-es SZEOL AK-t és ugyanezen évben játszott még egy mérkızést ez a két csapat – szintén a Hunyadi téren, szintén 4 ezer nézı elıtt –, majd 1981ben 6 ezer nézı elıtt. Azért említi ezeket az adatokat, hogy felhívja azok figyelmét, akik azt hangoztatják, hogy „Több pénzt a focira, több pénzt a labdarúgásra!”, „Botka több pénzt a focira!” – akkor lesz több pénz a labdarúgásra, ha több nézı lesz. A labdarúgás ugyan nyugaton is üzlet és az élsport nagyon nagy üzlet. A labdarúgásnak reklámértéke van és a szponzorok akkor fogják támogatni a labdarúgó egyesületeket, ha eredményt mutatnak fel. Örül az új csapat megalakulásának és bízik abban, hogy a verseny jobb eredményt fog hozni Szegeden is és több nézıt is vonz majd a stadionokba. Az igazi eredmény a nézık kiszolgálása lesz, melyhez sok sikert kíván és bízik abban, hogyha valamelyik csapat NB II-es csapat lesz, akkor azt úgy fogja elérni, hogy a nézıszám is növekedni fog és ez lesz a biztos háttér.
Bakai Csaba képviselı: A Duna TV megkereste, hogy a holnapi edzésüket megtekinti a stáb. Látható, hogy felkavarták az állóvizet labdarúgás ügyben Szegeden. Sok, a labdarúgást elıbbre vivı vita alakult ki a két csapat szereplése kapcsán. Az Önkormányzattól tisztességes ez a helytállás, hiszen 15 millió forinttal támogatni egy olyan újonnan induló csapatot, amelynek még nincs múltja – annál nagyobb jelene és jövıje – óriási dolog és köszöni azoknak, akik az ügy mellett állnak. A két csapat egészséges versengésébıl egy kitőnı NB IIes csapat fog kialakulni és akkor majd meg lehet hozni a megfelelı döntéseket. Magával hozta a megnyert kupát. Két hét edzést követıen a KITE-SZEGED csapata a Szegedi Klubcsapatok Kupáját 4 mérkızés, 4 gyızelemmel és kapott gól nélkül nyerte meg. Véleménye szerint jó úton haladnak és kéri képviselıtársait, hogy járjanak ki a mérkızésekre, bíztassák, kritizálják a játékosokat.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Kívánja, hogy sok hasonló kupával örvendeztesse meg Szeged város labdarúgást szeretı közönségét az új egyesület. Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban más észrevétel, hozzászólás nincs.
32 9. Tájékoztató a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról
Elıterjesztı: Címzetes Fıjegyzı
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban észrevétel, hozzászólás nincs.
Interpellációk, kérdések
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Interpellációt nyújtott be Juhász Gyula képviselı a Budai Nagy Antal u. 51. sz. alatti épület átépítése ügyében.
Juhász Gyula képviselı: A Budai Nagy Antal utca 51. sz. alatti épület átépítésével kapcsolatban interpellálta a Polgármestert, ugyanis 15 hónappal ezelıtt határozott ígéret hangzott el a Polgármestertıl arra, hogy a Budai Nagy Antal utcai épület sorsáról mindig folyamatos tájékoztatást fog kapni a városrészi önkormányzat és a városrész lakossága. Az ígéretbıl azonban nem lett semmi. A válasz véleménye szerint nem éri el a tényszerő tájékoztatás legelemibb, alapvetı feltételeit, szabályait, ezért a választ nem fogadja el.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Juhász Gyula képviselı kifogásolta, hogy nem kap tájékoztatást az építkezésrıl. Tájékoztatja a testületet, hogy 2008 júniusában döntött a testület arról, hogy az Árpád Nevelı Otthont a Szıregi útról a Budai Nagy Antal utcába költözteti Juhász Gyula képviselı igen szavazatával. Juhász Gyula képviselı elıször 2009 májusában kért tájékoztatást az építkezéssel kapcsolatban, egy évvel a közgyőlési döntést követıen, 2009 májusa óta pedig egyszer sem kért tájékoztatást az illetékes szakirodától. Azért nem kapott tájékoztatást Juhász Gyula képviselı, mert nem kért tájékoztatást. Szavazásra bocsátja a válasz elfogadására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 30 fı szavazott.)
33 405/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megismerte a Juhász Gyula képviselı részére a Budai Nagy Antal utca 51. sz. alatti építkezéssel kapcsolatos polgármesteri választ és azt elfogadja. Errıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, az Aljegyzı és a Jegyzıi Iroda, Juhász Gyula képviselı, a Fejlesztési Iroda.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Dr. Gyimesi László képviselı kérdést nyújtott be a Rókusi körút – Kossuth Lajos sugárút keresztezıdésében kiépített LED-es forgalomirányítással, valamint a Szegedi Repülıtér elıtti útszakasz biztonságossá tételével kapcsolatban, melyre a válaszokat megkapta. Megállapítja, hogy dr. Gyimesi László képviselı a kérdésekkel kapcsolatban nem kér szót. Hüvös László képviselı kérdést tett fel a Szabadkai út melletti szervízút rendbetételével kapcsolatban, melyre a választ megkapta. Dr. Szabó László képviselı szintén kérdést nyújtott be a rakparti gyalogátkelı ügyében, melyre a válasz megküldésre került. Megállapítja, hogy más interpelláció, kérdés nem került benyújtásra. Bejelenti, hogy a testület zárt ülés keretében folytatja munkáját.
Kmf.
Dr. Botka László polgármester
Réperger Zsuzsanna jegyzıkönyvvezetı
Dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı
34
Jegyzıkönyv
Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2010. augusztus 13. napján tartott soros (nyílt) ülésérıl
Ülésvezetı: Dr. Botka László polgármester
1. Beszámoló a 2006-2010 közötti városfejlesztési eredményekrıl
Elıterjesztı:
Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett, szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen, 5 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
425/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 68112/2010 számú, „Beszámoló a 2006-2010 közötti városfejlesztési eredményekrıl” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
A Közgyőlés a 2006-2010 közötti évek városfejlesztési eredményeirıl szóló Beszámolót elfogadja.
Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Jegyzıi Iroda.
35
2. Beszámoló a 2010. évi önkormányzati költségvetés I. félévi teljesítésérıl és az Önkormányzat pénzügyi, vagyoni helyzetérıl
Elıterjesztı: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az elıterjesztéshez nem érkezett, szavazásra bocsátja a beszámoló elfogadására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen, 7 nem szavazattal elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
426/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a 2010. évi költségvetés I. félévi teljesítését és az alábbi határozatot hozta: A Közgyőlés a határozat mellékletét képzı 2010. évi önkormányzati költségvetés I. félévi végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a pénzügyi kötelezettségekrıl szóló jelentés tudomásul vételére vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen, 7 nem szavazattal elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
36 427/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése az Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetésének teljesítésérıl szóló elıterjesztés kapcsán megtárgyalta Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a 2006-2010. évek közötti választási ciklusban keletkezett, késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl szóló jelentést és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyőlés jelen határozat mellékletének megfelelı tartalommal tudomásul veszi Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a 2006-2010. évek közötti választási ciklusban keletkezett, a késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl szóló jelentést. 2. A Közgyőlés utasítja a Polgármestert, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a 2006-2010. évek közötti választási ciklusban keletkezett, késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl készített jelentést Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlési Közlönyében tegye közzé. Határidı: 2010. augusztus 31. Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát és a Közgazdasági Irodát jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
37 427/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat melléklete
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50/A. § (4) bekezdése értelmében „ A helyi önkormányzati képviselık és polgármesterek általános választását megelızı 30 nappal a polgármester, a fıpolgármester és a megyei közgyőlés elnöke részletes elıterjesztést tesz közzé a helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a képviselı-testület megalakulását követıen keletkezett, a késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl.”
JELENTÉS Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a 2006–2010. évek közötti választási ciklusban keletkezett, késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl
Szeged, 2010. augusztus 31.
Dr. Botka László polgármester
38 Mellékletek: h0427-10-melleklet-1.pdf. h0427-10-melleklet-2.pdf. h0427-10-melleklet-3.pdf.
39
2.1. A 2010. évi önkormányzati költségvetés 3. sz. módosítása
Elıterjesztı: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az elıterjesztéshez a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatot nyújtott be, amelyet elfogad. Szavazásra bocsátja az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen, 7 nem szavazattal elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
428/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a Polgármester „A 2010. évi önkormányzati költségvetés 3. számú módosítása” tárgyú, 43.096-2/2010. számú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a „HUNGARY-SERBIA IPA CROSSBORDER CO OPERATION PROGRAMME 2007-13” /állategészségügyi monitoring rendszer kialakítása/ tárgyú projekt megvalósításának elıfinanszírozására 2010. évben 23.741 eFt, 2011.évben 13.365 eFt, összesen 37.106 eFt kölcsönt nyújt a Szegedi Vadaspark részére. A Közgyőlés a kölcsön folyósításra és annak visszafizetésére vonatkozó szerzıdést a határozati javaslat melléklete szerint jóváhagyja, és egyben felhatalmazza a polgármestert a Kölcsönszerzıdés aláírására. 2. A Közgyőlés a Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Irodát, hogy az 1. pontban jóváhagyott kölcsönszerzıdés alapján a kölcsön nyújtásával és annak visszafizetésével összefüggı elıirányzatokat 2011. évi illetve a 2012. évi költségvetés tervezésekor tervezze be, valamint a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a 2006.- 2010. évek közötti választási ciklusban keletkezett, késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl szóló jelentésben meghatározottak kerüljenek kiegészítésre. Határidı: a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a 2006.- 2010. évek közötti választási ciklusban keletkezett, késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl szóló jelentésben történı kiegészítése azonnal Felelıs: Közgazdasági Iroda vezetıje Határidı: 2011. évi illetve a 2012 évi költségvetés készítése Felelıs: Közgazdasági Iroda vezetıje, Szegedi Vadaspark igazgatója
40
Errıl a Tisztségviselıket, Címzetes Fıjegyzıt, Aljegyzıt, Polgármesteri Kabinetet, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Fejlesztési Irodát valamint a Szegedi Vadaspark vezetıjét jegyzıkönyvi kivonaton értesíti..
428/2010. (VIII.13.) Kgy.sz. határozat melléklete
KÖLCSÖNSZERZİDÉS
Amely létrejött egyrészrıl Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720, Szeged, Széchenyi tér 10-11., képv.: Dr. Botka László polgármester, adószám: 15484000-2-06, bankszámlaszám: 12067008-00102705-00100002), mint kölcsönadó (továbbiakban: kölcsönadó), Másrészrıl a Szegedi Vadaspark, 6725, Szeged, Cserepes sor 47., képv.: Veprik Róbert igazgató, adószám: 15485025-2-06, bankszámlaszám: 12067008-00103086-00100007, mint kölcsönvevı (továbbiakban: kölcsönvevı) között az alulírott napon, helyen, az alábbi feltételekkel: 1./ Felek rögzítik, hogy a kölcsönvevı a kölcsönadó által alapított és fenntartott költségvetési intézménye. Kölcsönvevı a „HUNGARY-SERBIA IPA CROSS-BORDER CO OPERATION PROGRAMME 2007-13” /állategészségügyi monitoring rendszer kialakítása/ pályázat keretében 37.106.000 Ft összegő vissza nem térítendı támogatásban részesült. A támogatás utófinanszírozású, - 2010.08.01-2011.08.03. között - szakaszosan, négy hónapos intervallumokban történik az elszámolás és azt követıen a 6. hónapban kerül sor a támogatási részlet folyósítására, ezért a támogatási összeg megérkezéséig a kölcsönvevı fizetıképességének biztosítása céljából a kölcsönadó a Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 428/2010. (VII.13.) Kgy. sz. határozata alapján összesen 37.106.000 Ft (azaz Harminchét - millió egyszáz -hatezer forint) összegő kölcsönt nyújt. 2./ Kölcsönadó a kölcsön összegét a projekt megvalósításához igazodóan, a kölcsönvevı által meghatározott idıben és részletekben: 2010. szeptember 1-jén 23.171.000 Ft, 2010.december 1-jén 570.000 Ft, 2011. január 4-én 9.034.000 Ft, 2011.április 4-án 4.331.000 Ft, összegben átutalja a kölcsönvevı Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett 12067008-0010308600100007 számú bankszámlájára, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi illetve a 2011.évi költségvetése terhére. 3./ Kölcsönvevı a kölcsönt elfogadja és vállalja, hogy a kölcsön összegét a befolyt támogatási összeg megérkezését követı munkanapon, de legkésıbb 2011. június 15-éig 23.171.000 Ft, 2011. október 15-éig 9.604.000 Ft, 2012. február 15-éig 4.331.000 Ft, összegő részletekben visszafizeti a kölcsönadó Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett 12067008-00102705-00100002 számú bankszámlájára.
41
4./ Szerzıdı felek rögzítik, hogy a kölcsönadó a kölcsönt a Ptk. rendelkezéseire figyelemmel, kamattal nyújtja. A felek a kamat mértékét évi 0 %-ban határozzák meg. 5./ Felek kijelentik, hogy kölcsönvevı késedelmes fizetése esetén Ptk. szerint meghatározott mértékő késedelmi kamatot köteles fizetni. 6./ Szerzıdı felek megállapodnak abban, hogy a közöttük felmerült esetleges jogvitáikat elsıdlegesen tárgyalások útján, egyeztetéssel kívánják rendezni. 7./ Felek kijelentik, hogy jelen szerzıdésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv ide vonatkozó rendelkezései az irányadóak. A szerzıdı felek jelen megállapodást elolvasás és közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezıt, jóváhagyólag aláírták.
Szeged, 2010. ……….
……………………………………. SZMJV Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester
………………………………….. Szegedi Vadaspark képviseletében: Veprik Róbert igazgató
42 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja – az elfogadott bizottsági indítvánnyal – a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen, 6 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı rendeletet alkotja:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
43
44
45 Mellékletek: jkv100813_ktgv_rendelet_modositasa_26szamu_rendelet.pdf.
46 3. Munkahelyteremtés elısegítéséhez szükséges döntés, a 29/1999. (VI. 14.) Kgy. rendelet módosítása
Elıterjesztı Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen, 1 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadja és a következı rendeletet alkotja:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 27/2010. (VIII.18.) önkormányzati rendelete a jármőelhelyezési kötelezettség pénzbeni megváltásáról, a parkolóalap képzésrıl és felhasználásról szóló 29/1999. (VI.14.) Kgy. rendelet módosításáról
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése az országos településrendezési és építési követelményekrıl szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet 42. § (10) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. tv. 44/A. § (2) bekezdése, valamint az 1990. évi LXV. tv. 16. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a jármőelhelyezési kötelezettség pénzbeni megváltásáról, a parkolóalap képzésérıl és felhasználásáról szóló 29/1999. (VI.14.) Kgy. rendelet módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1.§
A jármőelhelyezési kötelezettség pénzbeni megváltásáról, a parkolóalap képzésérıl és felhasználásáról szóló 29/1999. (VI. 14.) Kgy rendelet (továbbiakban: rendelet) 1. §-ának (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „(2) A rendelet hatálya kiterjed az (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglalt területen új, nem lakás céljára szolgáló önálló rendeltetési egységeket magába foglaló építmény elhelyezésére; bármely építmény, önálló rendeltetési egység, többlet gépjármő-elhelyezési igénnyel járó korszerősítési, rendeltetési egység megszőnésével és újjáépítésével járó helyreállítási, felújítási vagy a rendeltetést megváltoztató átalakítási, mőszaki megosztási, valamint bıvítési (toldalék, emeletráépítés, tetıtér-beépítés) munkáira, illetıleg rendeltetés megváltoztatására, kivéve az ideiglenes jelleggel, szezonálisan épült, illetve mőködı elbonthatatlan térelhatárolással nem rendelkezı teraszokat, a Szeged belvárosában létesítendı lakásokat, a 3.
47 § (7) bekezdésben foglaltakat, valamint azon építményeket, amelyekre az építési szabályzat eltérı rendelkezést tartalmaz.” 2.§
A rendelet 3. §-a a következı (7) bekezdéssel egészül ki: „3. § (7) A 3494/8 helyrajzi számú telken, a Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzata által Vt 105090(B) jelő zónába sorolt területen létesítendı épülethez az OTÉK 4. számú mellékletében meghatározott gépjármő-elhelyezési kötelezettséget kizárólag igazgatási, ellátó, szolgáltató egység kialakítása esetében 35 %-kal csökkentett mértékben elegendı biztosítani.”
3.§
E rendelet 2010. szeptember 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit az építési hatóság által még elsı fokon el nem bírált kérelmek esetén kell alkalmazni.
4. Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései
Elıterjesztı Gazdasági Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett, szavazásra bocsátja a Szegedi Logisztikai Központ bıvítésével kapcsolatos tájékoztatás elfogadására vonatkozó javaslatot. A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
429/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester 55695/2010. számú „Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza:
48
A Közgyőlés a Szegedi Logisztikai Központ bıvítésével kapcsolatos tájékoztatást tudomásul veszi és megerısíti a 39/2009. (II.27.) Kgy. sz. határozatban megjelölt ingatlanokra vonatkozó vételi szándékát.
A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Kabinet, a Városüzemeltetési Iroda.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Dóm tér – Apáthy utca által határolt ingatlanra (3736 hrsz.) vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
430/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester 55695/2010. számú „Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
A Közgyőlés Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. sz. rendeletének 15. § (7) bekezdése alapján megváltoztatja az Önkormányzat tulajdonát képezı – a határozat mellékletét képezı helyszínrajzon megjelölt – Szeged I. kerület, 3736 hrsz.-ú ingatlan mintegy 55-60 m2 alapterülető ingatlanrészének forgalomképességét forgalomképtelen közterületbıl forgalomképes ingatlanrésszé.
Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Jegyzıi Iroda, Közgazdasági Iroda, Városüzemeltetési Iroda.
49
50
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a volt egyetemi tankertészet ingatlanának haszonbérbe adására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
431/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester 55695/2010. számú „Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
1. A Közgyőlés Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés e) pontja és a 17/A. § (1) bekezdése c) pontja alapján a Szeged III. kerület belterület 20987/1 és 20987/2 hrsz-ú ingatlanokat 2010. szeptember 1. határnappal az IKV Zrt. részére haszonbérletébe adja. 2. A Közgyőlés felkéri az IKV Zrt.-t, hogy az ingatlant a számviteli és kataszteri nyilvántartásba vegye fel. Határidı: határozat kézhezvételétıl számított 15 napon belül
A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Kabinet, az Ingatlanvagyon-kataszter vezetıje, a Városüzemeltetési Iroda és az IKV Zrt.
51 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szeged-Kiskundorozsma, Gesztenye utcát érintı csapadékvíz-elvezetési kérdés rendezésére vonatkozó javaslatot. A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
432/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági Alpolgármester 55695/2010. számú „Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza:
A Közgyőlés a Szeged-Kiskundorozsma, Gesztenye utca csapadékvíz elvezetési rendszerének fejlesztése céljából a Szeged-Kiskundorozsma, III. kerület belterület 5486/17 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa által az ezen ingatlanból a határozat mellékletében meghatározott hozzávetılegesen 30-35 m2 területrész tulajdonjogát az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 27.§ /4/ bekezdése alapján elfogadja. A területrész az ehhez szükséges telekalakítást követıen Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonába kerül.
A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Kabinet, a Városüzemeltetési Iroda.
52
53
4.1. Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések
Elıterjesztı Gazdasági Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Szegedi Szabadtéri Játékok Kft. alapító okiratának módosítására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 30 fı szavazott.)
433/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
A Közgyőlés megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések” tárgyú 2036427/2010. számú elıterjesztését, és az alábbi határozatot hozza:
A Közgyőlés jóváhagyja a határozat mellékletét képezı Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza a Polgármestert a módosított, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje Határidı: 30 nap
Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Városüzemeltetési Irodát, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft.-t jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
54 433/2010. (VIII.13.) Kgy. határozat melléklete
Alapító okirat módosítás
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10-11., képv.: Dr. Botka László polgármester), mint alapító a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által hozott 433/2010. (VIII.13.) Kgy. sz határozat alapján az alábbiak szerint módosítja:
Az alapító okirat VII fejezet 1.) pontjának 3./ alpontja az alábbiak szerint módosul: „3./ Bakai Csaba (an.: Oláh Teréz, sz.: 1962. február 22.) 6762 Sándorfalva, Szabadság tér 3.”
Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, …..............……....
……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester
55
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Sport és Fürdık Kft. alapító okiratának módosítására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 30 fı szavazott.)
434/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
A Közgyőlés megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések” tárgyú 2036427/2010. számú elıterjesztését, és az alábbi határozatot hozza:
A Közgyőlés jóváhagyja a határozat mellékletét képezı Szegedi Sport és Fürdık Kft. alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza a Polgármestert a módosított, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje Határidı: 30 nap
Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Városüzemeltetési Irodát, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Szegedi Sport és Fürdık Kft.-t jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
56 434/2010. (VIII.13.) Kgy. határozat melléklete
Alapító okirat módosítás Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10-11., képv.: Dr. Botka László polgármester), mint alapító a Szegedi Sport és Fürdık Kft. alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által hozott 434/2010. (VIII.13.) Kgy. sz határozat alapján az alábbiak szerint módosítja:
Az alapító okirat VII fejezet 1.) pontja az alábbiak szerint módosul: „1) Hekáné dr. Szondi Ildikó (an: Lengyel Etelka, sz.: Nyírmeggyes, 1955. október 08.) 6726 Szeged, Szövetség u. 35.”
Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak.
Szeged, …........………….........
……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester
57
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Testamentum Kft. alapító okiratának módosítására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 30 fı szavazott.)
435/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
A Közgyőlés megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések” tárgyú 2036427/2010. számú elıterjesztését, és az alábbi határozatot hozza:
A Közgyőlés jóváhagyja a határozat mellékletét képezı Testamentum Kft. alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza a Polgármestert a módosított, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje Határidı: 30 nap
Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Városüzemeltetési Irodát, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Testamentum Kft.-t jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
58 435/2010. (VIII.13.) Kgy. határozat melléklete
Alapító okirat módosítás
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10-11., képv.: Dr. Botka László polgármester), mint alapító a Testamentum Kft. alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által hozott 435/2010. (VIII.13.) Kgy. sz határozat alapján az alábbiak szerint módosítja:
Az alapító okirat VII fejezet 1.) pont 1./ alpontja az alábbiak szerint módosul: „1./ Dr. Révész Mihály (an.: Kéri Ilona Etelka, sz.: Szeged, 1943. november 11.) 6727 Szeged, Búzavirág u. 15.”
Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, ….......……………............
……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester
59
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Ritek Zrt. alapító okiratának módosítására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 30 fı szavazott.)
436/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
A Közgyőlés megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések” tárgyú 2036427/ 2010. számú elıterjesztését, és az alábbi határozatot hozza:
A Közgyőlés jóváhagyja a határozat mellékletét képezı RITEK Zrt. alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza a Polgármestert a módosított, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje Határidı: 30 nap
Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Városüzemeltetési Irodát, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát, a RITEK Zrt.-t jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
60 436/2010. (VIII.13.) Kgy. határozat melléklete
Alapító okirat módosítás
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10-11., képv.: Dr. Botka László polgármester), mint alapító a RITEK Zrt. alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által hozott 436/2010. (VIII.13.) Kgy. sz határozat alapján az alábbiak szerint módosítja:
Az alapító okirat VII fejezet 1.) pont 1. alpontja az alábbiak szerint módosul: „1. Kecskeméti Tibor ( an.: Farkas Mária) 1114 Budapest, Fehérvári út 7. Megbízatási ideje: 2008. május 2. napjától 2010. december 31. napjáig tart.”
Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak.
Szeged, ….......……………............
……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester
61 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az SZKT törzstıke-emelésére és alapító okiratának módosítására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 30 fı szavazott.)
437/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
A Közgyőlés megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések” tárgyú 2036427/ 2010. számú elıterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyőlés jóváhagyja, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a Szegedi Közlekedési Kft. egyedüli tagja az alábbi ingatlanokat, a Szegedi Közlekedési Kft.be apportálja, a könyvvizsgáló által elfogadott értékekkel: Hrsz.
Cím
Érték (Ft)
Szeged, Belterület II. 16427/2 hrsz. Szeged, Főtımő u.
32.200.000,-Ft
Szeged, Belterület II. 16423/2 hrsz. Szeged, Névtelen u.
7.870.000,-Ft
Szeged, I. ker. 3859/A hrsz. Összesen:
Szeged, Deák F. u.31. fszt. 9.
67.600.000,-Ft 107.670.000,-Ft
A törzsbetétet Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata jelen határozat meghozatalát követı 30 (harminc) napon belül – nem pénzbeli hozzájárulás formájában - köteles a Szegedi Közlekedési Kft. javára teljesíteni és hozzájárulni, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyát képezı vagyontárgyak (ingatlanok) tulajdonjoga a Szegedi Közlekedési Kft-re szálljon, és azok a Szegedi Közlekedési Kft. számviteli nyilvántartásában feltüntetésre kerüljenek. 2./ A Közgyőlés jóváhagyja, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a Szegedi Közlekedési Kft. egyedüli tagja, a Szegedi Közlekedési Kft. törzstıkéjét felemelje mindösszesen 542.210.000,- Ft-tal, mely 434.540.000,- Ft pénzbeli és 107.670.000,- Ft nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásával történik, a pénzügyi teljesítés napjának hatályával, de legkésıbb 2010. szeptember 30. napjáig. A Szegedi Közlekedési Kft. törzstıkéje (jegyzett tıkéje) legkésıbb 2010. szeptember 30. napjáig történı 542.210.000,- Ft szolgáltatását követıen, 1.919.260.000,-Ft-ra, azaz Egymilliárd-kilencszáztizenkilencmillió-kétszázhatvanezer forintra változik, mely 1.460.071.000,-Ft nem pénzbeli és 459.189.000,- Ft pénzbeli betétbıl áll.
62
A törzstıke emelés után Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, mint tag törzsbetéte 1.919.260.000,-Ft, azaz Egymilliárd-kilencszáztizenkilencmillió-kétszázhatvanezer forint, mely 1.460.071.000,-Ft nem pénzbeli és 459.189.000,- Ft pénzbeli betétbıl áll. Határidı a pénzügyi teljesítést illetıen: legkésıbb 2010. szeptember 30. napjáig apport szolgáltatását követıen: azonnal Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje és a Közgazdasági Iroda vezetıje 3./ A Közgyőlés Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda és a Városüzemeltetési Iroda vezetıjét, hogy a határozat 1. sz. mellékletét képezı okiratban szereplı ingatlanokat az Önkormányzat vagyonából (számviteli nyilvántartásából) vezesse ki, továbbá az eszközkarton, illetve a számviteli bizonylatok átadásával egyidejőleg a vagyontárgyak birtokba adásával kapcsolatos eljárást jegyzıkönyv felvételével folytassa le. Felelıs: a Városüzemeltetési Iroda vezetıje, Közgazdasági Iroda vezetıje, valamint a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetı igazgatója Határidı: az apport Cégbíróság által történı bejegyzésének napja 4./ A Közgyőlés jóváhagyja, hogy a Társaság telephelyei közül a 6724 Szeged, Csáky J. u. 56. sz. címe pontosításként kiegészüljön az alábbival: és egyben Körtöltés u. 35. sz., valamint, hogy törlésre kerüljön a Mérey u. 6/B. sz. alatti telephely. 5./ A Közgyőlés jóváhagyja – a 2./ és 4./ pontokra tekintettel – a Szegedi Közlekedési Kft. jelen határozat 1. sz. mellékletét képezı alapító okiratának módosítását, és egyben felhatalmazza a Polgármestert a módosított, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Határidı: pénzügyi teljesítést követı 30 napon belül Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje 6./ A Közgyőlés jóváhagyja, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a Szegedi Közlekedési Kft. egyedüli tagja, a Szegedi Közlekedési Kft. törzstıkéjét a 2./ pontban részletezett tıkeemelést követıen felemelje további 43.900.000 Ft-tal a pénzügyi teljesítés napjának hatályával, de legkésıbb 2010. december 20. napjáig. A törzstıke felemelésének összege teljes egészében pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával történik. A Szegedi Közlekedési Kft. törzstıkéje (jegyzett tıkéje) a 2010. december 20. napjáig történı 43.900.000,-Ft szolgáltatását követıen 1.963.160.000,-Ft-ra, azaz Egymilliárdkilencszázhatvanhárommillió- százhatvanezer forintra változik, mely 1.460.071.000,-Ft nem pénzbeli és 503.089.000,- Ft pénzbeli betétbıl áll. A törzstıke emelés után Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, mint tag törzsbetéte 1.963.160.000,-Ft, azaz Egymilliárd-kilencszázhatvanhárommillió-százhatvanezer forint, mely 1.460.071.000,-Ft nem pénzbeli és 503.089.000,- Ft pénzbeli betétbıl áll. Határidı: a pénzügyi teljesítést illetıen legkésıbb 2010. december 20. napjáig Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje és a Közgazdasági Iroda vezetıje
63 7./ A 6./ pontra tekintettel a Közgyőlés jóváhagyja a Szegedi Közlekedési Kft. jelen határozat 2. sz. mellékletét képezı alapító okirat módosítását, és felhatalmazza a Polgármestert a módosított, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Határidı: pénzügyi teljesítést követı 30 napon belül Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Városüzemeltetési Irodát, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Szegedi Közlekedési Kft.-t jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
64 437/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat 1.sz.melléklete
Alapító okirat módosítás
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér. 10-11., képv.: Dr. Botka László polgármester), mint alapító a Szegedi Közlekedési Kft. alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által hozott 437/2010. (VIII.13.) Kgy. sz határozat alapján az alábbiak szerint módosítja: 1./ Az alapító okirat I fejezet 4.) pontja az alábbiak szerint módosul: „4.) A társaság telephelyei:
6724 Szeged, Bakay Nándor u 35. sz. és egyben Pulz u. 48. sz. 6724 Szeged, Csáky J. u. 5-6. sz. és egyben Körtöltés u. 35. sz. 6720 Szeged, Arany J. u. 5. sz. 6728 Szeged, Bajai út, Szeged Regionális Repülıtér hrsz.: 02048/1. 6720 Szeged, Deák F. u 31. hrsz.: 3859/A/9”
2./ Az alapító okirat IV fejezet 1.) és 2.) pontja az alábbiak szerint módosul: „1.) A társaság törzstıkéje (jegyzett tıkéje) 1.919.260.000,-Ft, azaz Egymilliárdkilencszáztizenkilencmillió-kétszázhatvanezer forint, mely 1.460.071.000,-Ft nem pénzbeli és 459.189.000,- Ft pénzbeli betétbıl áll. 2.) A tag törzsbetéte 1.919.260.000,-Ft, azaz Egymilliárd-kilencszáztizenkilencmilliókétszázhatvanezer forint, mely 1.460.071.000,-Ft nem pénzbeli és 459.189.000,- Ft pénzbeli betétbıl áll.” Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, 2010. …………....................
……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester
65 437/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat 2.sz.melléklete
Alapító okirat módosítás
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10-11., képv.: Dr. Botka László polgármester), mint alapító a Szegedi Közlekedési Kft. alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által hozott 437/2010. (VIII.13.) Kgy. sz határozat alapján az alábbiak szerint módosítja:
Az alapító okirat IV fejezet 1.) és 2.) pontja az alábbiak szerint módosul: „1.) A társaság törzstıkéje (jegyzett tıkéje) 1.963.160.000,-Ft, azaz Egymilliárdkilencszázhatvanhárommillió- százhatvanezer forint, mely 1.460.071.000,-Ft nem pénzbeli és 503.089.000,- Ft pénzbeli betétbıl áll. 2.) A tag törzsbetéte 1.963.160.000,-Ft, azaz Egymilliárd-kilencszázhatvanhárommilliószázhatvanezer forint, mely 1.460.071.000,-Ft nem pénzbeli és 503.089.000,- Ft pénzbeli betétbıl áll.”
Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, …..……….................
……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester
66 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Dorozsmai Nagybani Piaccal kötött bérleti és földhasználati szerzıdés módosítására vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen, 5 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
438/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
A Közgyőlés megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintı tulajdonosi döntések” tárgyú 2036427/2010. számú elıterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyőlés jóváhagyja, a határozat 1. sz. mellékletét képezı, az Önkormányzat tulajdonában álló 294 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó bérleti szerzıdés módosítását. 2./ A Közgyőlés jóváhagyja, a határozat 2. és 3. sz. mellékletét képezı, az Önkormányzat tulajdonában álló 294 hrsz.-ú ingatlanon a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. által létesített felépítmények alatti földterületre vonatkozó földhasználati szerzıdések módosítását. 3./ A Közgyőlés felkéri a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. ügyvezetıjét, hogy a szerzıdésmódosításokat jóváhagyásra terjessze a taggyőlés elé. 4./ A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a taggyőlési jóváhagyást követıen a szerzıdés módosításokat aláírja. Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Városüzemeltetési Irodát, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát és a Dorozsmai Nagybani Piac Kft.-t jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
67 438/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat 1.sz.melléklete
Bérleti szerzıdés 3. sz. módosítása mely létrejött egyrészrıl Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10. adószám: 15484000-2-06, KSH kód: 0633367) – képviseli: dr. Botka László polgármester – mint bérbeadó, másrészrıl a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. (6791 Szeged-Kiskundorozsma, Kettıshatári út 2-4., adószám: 13320377-2-06, statisztikai számjel: 13320377-7020-113-06) – képviseli: Törökné dr. Szántó Katalin ügyvezetı, mint bérlı között az alábbiak szerint: 1./ Felek a közöttük 2005. december 29. napján létrejött és többször módosított, Szeged, Kiskundorozsma, 294 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó bérleti szerzıdés 5.) és 6.) pontját az alábbiak szerint módosítják: „5.) Bérlı az ingatlan bérleti díjaként 2010. szeptember 1. napjától kezdıdıen évi 18.400.000 Ft+ÁFA azaz tizennyolcmillió-négyszázezer forint + ÁFA bérleti díjat lesz köteles a bérbeadó részére – a bérbeadó által kibocsátandó számla ellenében – megfizetni. 2010. évben a már június 30. napjáig teljesített bérleti díj figyelembe vételével az eddigi és a jelenleg megállapított bérleti díj különbözetére szóló számla kiállítására 2010. szeptember 15. napjáig kerül sor, melynek teljesítésére bérlı 15 napon belül köteles. 2011. évtıl kezdve számla kibocsátására a tárgyév június 30. napjáig kerül sor, melynek teljesítésére bérlı 15. napon belül köteles. 6.) Megállapodnak felek abban, hogy a bérleti díj minden évben a KSH által a tárgyévet megelızı évre megállapított éves fogyasztói árindex-változásnak megfelelı mértékben változik.” A szerzıdés, egyéb módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Felek jelen bérleti szerzıdés helybenhagyólag írták alá.
módosítást,
mint
akaratukkal
mindenben
egyezıt,
Szeged, 2010. ….........................
Dorozsmai Nagybani Piac Kft. Törökné dr. Szántó Katalin ügyvezetı igazgató bérlı
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Dr. Botka László polgármester bérbeadó
68 438/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat 2.sz.melléklete
Földhasználati szerzıdés 1. sz. módosítása
mely létrejött egyrészrıl Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10. adószám: 15484000-2-06, KSH kód: 0633367) – képviseli: dr. Botka László polgármester – mint földtulajdonos, másrészrıl a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. (6791 Szeged-Kiskundorozsma, Kettıshatári út 2-4., adószám: 13320377-2-06, statisztikai számjel: 13320377-7020-113-06) – képviseli: Törökné dr. Szántó Katalin ügyvezetı, mint ráépítı között az alábbiak szerint: 1./ Felek a közöttük 2007. március 13. napján létrejött Szeged, Kiskundorozsma, 294 hrsz.-ú ingatlanon lévı felépítmények (294/D, 294/F, 294/G) alatti földterületre vonatkozó földhasználati szerzıdés 6.) pontját az alábbiak szerint módosítják: „6.) Felek megállapodnak abban, hogy az elızı pontban írt felépítmények tulajdonosát megilletı földhasználati jog ellenértékét 2010. szeptember 1. napjától évi 360.000 + Áfa összegben határozzák meg. 2010. évben a már január 15. napjáig teljesített ingyenes földhasználati díj forgalmi érték után megfizetett áfa tartalmának figyelembe vételével, az eddigi és a jelenleg megállapított földhasználati díj különbözetére szóló számla kiállítására 2010. szeptember 15. napjáig kerül sor, melynek teljesítésére bérlı 15 napon belül köteles. 2011. évtıl kezdve számla kibocsátására a tárgyév június 30. napjáig kerül sor, melynek teljesítésére bérlı 15. napon belül köteles. A szerzıdés, egyéb módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Felek jelen bérleti szerzıdés helybenhagyólag írták alá.
módosítást,
mint
akaratukkal
mindenben
egyezıt,
Szeged, 2010. ….........................
Dorozsmai Nagybani Piac Kft. Törökné dr. Szántó Katalin ügyvezetı igazgató bérlı
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Dr. Botka László polgármester bérbeadó
69 438/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat 3.sz.melléklete
Földhasználati szerzıdés 2. sz. módosítása mely létrejött egyrészrıl Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10. adószám: 15484000-2-06, KSH kód: 0633367) – képviseli: dr. Botka László polgármester – mint földtulajdonos,-másrészrıl a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. (6791 Szeged-Kiskundorozsma, Kettıshatári út 2-4., adószám: 13320377-2-06, statisztikai számjel: 13320377-7020-113-06) – képviseli: Törökné dr. Szántó Katalin ügyvezetı, mint ráépítı között az alábbiak szerint: 1./ Felek a közöttük 2008. július 14. napján létrejött és 2008. november 24. napján módosított, Szeged, Kiskundorozsma, 294 hrsz.-ú ingatlanon lévı felépítmények (294/J) alatti földterületre vonatkozó földhasználati szerzıdés 6.) pontját az alábbiak szerint módosítják: „6.) Felek megállapodnak abban, hogy az elızı pontban írt felépítmények tulajdonosát megilletı földhasználati jog ellenértékét 2010. szeptember 1. napjától évi 10.000 + Áfa összegben határozzák meg. 2010. évben a már január 15. napjáig teljesített ingyenes földhasználati díj forgalmi érték után megfizetett áfa tartalmának figyelembe vételével, az eddigi és a jelenleg megállapított földhasználati díj különbözetére szóló számla kiállítására 2010. október 15. napjáig kerül sor, melynek teljesítésére bérlı 15 napon belül köteles. 2011. évtıl kezdve számla kibocsátására a tárgyév június 30. napjáig kerül sor, melynek teljesítésére bérlı 15. napon belül köteles. A szerzıdés, egyéb módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Felek jelen bérleti szerzıdés helybenhagyólag írták alá.
módosítást,
mint
akaratukkal
mindenben
egyezıt,
Szeged, 2010. ….........................
Dorozsmai Nagybani Piac Kft. Törökné dr. Szántó Katalin ügyvezetı igazgató bérlı
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Dr. Botka László polgármester bérbeadó
70
4.2. Tájékoztatás a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2011-2014 közötti idıszakban tervezett mőszaki fejlesztéseirıl
Elıterjesztı: Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetı igazgatója
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 27 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
439/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetı igazgatója „Tájékoztató a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2011–2014 közötti idıszakban tervezett mőszaki fejlesztéseirıl” tárgyú, 56229/2010. számú elıterjesztését és a következı határozatot hozza: 1. A Közgyőlés jóváhagyja a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. számára az alábbi fejlesztések Önerıbıl való megvalósítását 2011–2014 közötti idıszakban: - Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Városgazda sor 1. sz. alatti központi telephelyén levı szállítási és logisztikai épület bıvítését, tetıtérbeépítéssel, 80.000.000,-Ft + ÁFA biztosításával. - Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Városgazda sor 1. sz. alatti mőhely és bıvítésre tervezett szállítási és logisztikai épület energetikai korszerősítését EU támogatás igénybevételével. Igényelt EU támogatás összege: 52 372 156,- Ft + ÁFA Szükséges önerı mértéke: 17 457 386,- Ft + ÁFA 2. A Közgyőlés felhatalmazza a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetı igazgatóját, hogy az 1. pont szerinti fejlesztésekhez kapcsolódóan az ott meghatározott összegekig kötelezettséget vállaljon és a szükséges szerzıdéseket megkösse.
71 3. A Közgyőlés egyetért a hulladéklerakótelep-bıvítés szükségességével és utasítja az ügyvezetı igazgatót, hogy az I. ütem költségvetését, valamint a megtérülésre vonatkozó gazdasági számításokat jóváhagyásra terjessze elı. 4. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. számára az 1. sz pontban felsorolt beruházások vonatkozásában támogatást nem nyújt. A határozatról jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselık, a címzetes fıjegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
5. Településfejlesztési döntések (SZÉSZ 2008-2009. és 2009-2010. évi karbantartásával kapcsolatban)
Elıterjesztı Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Szeged, I. ker. külterület 051/4, 051/5, 051/6 és 051/7 hrsz. és környezetének településszerkezeti terv módosítás elıkészítése tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
440/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/13811159/2010. számú, „Településfejlesztési döntések (a SZÉSZ 2008-2009. és 2009-2010. évi karbantartásával kapcsolatban)” tárgyú elıterjesztését és a következı határozatot hozza: I.
A Közgyőlés az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 10.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a Szeged, I. ker. külterület 051/4, 051/5, 051/6 és 051/7 hrsz. (5. pont) és környezetének településszerkezeti terv módosításának elıkészítése érdekében az alábbi településfejlesztési döntést hozza: Az Mko - korlátozott használatú mezıgazdasági zóna – módosítása Má2 – mezıgazdasági kistanyás zónára – hasonlóan a környékbeli földrészletekhez - indokolt. A település fejlıdésére kiható és várható hatások: A zónabesorolás módosítása lehetıvé teszi legalább 6000m2-es földrészletek esetében gazdaságiés lakóépület elhelyezését a SZÉSZ 30. §-nak megfelelıen.
72 1. Természeti adottságok: A jelenleg természeti és tájvédelmi értéket nem képviselı terület átsorolása kapcsán a gazdaságiés lakófunkcióhoz kapcsolódó kultúrált zöldfelületi rendszer kialakítása jótékony hatást gyakorol. 2. Gazdasági szempont: A tervezett beruházás magántıkébıl valósul meg, a terület infrastrukturális ellátottsága ezáltal kedvezıbben alakul. 3. Szociális-egészségügyi szempont: Az igényesen kialakított környezet önmagában is egészségesebb életszemléletet sugároz, a konkrét szabályozási elıírásokkal javítja a terület pozícióját, megítélését is, ezáltal növeli értékét. 4. Pénzügyi szempont: Az alulhasznált terület fejlesztése magántıke beruházással valósul meg, a terület fenntartása a tulajdonosokat terheli. 5. Városszerkezeti-építészeti szempont: A külterületi helyszínnel kommunikáló építészeti megoldások megvalósításával a környezetkultúra magasabb szintre emelhetı. II. A Közgyőlés a Polgármesteren keresztül utasítja a városi fıépítészt, hogy az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9.§- ban foglalt véleményezési eljárás lefolytatását követıen a településszerkezeti terv módosítását terjessze elı. Határidı: Szeged, I. ker. külterület 051/4, 051/5, 051/6 és 051/7 hrsz. és környezete (5. pont) SZÉSZ-módosításként való elıterjesztése Felelıs: városi fıépítész A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, az Aljegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Városi Fıépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda és a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szeged-Móraváros, III. ker. belterület, Ybl Miklós u. 4. sz., 24477 hrsz településszerkezeti terv módosítás elıkészítése határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.) 441/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/13811159/2010. számú, „Településfejlesztési döntések (a SZÉSZ 2008-2009. és 2009-2010. évi karbantartásával kapcsolatban)” tárgyú elıterjesztését és a következı határozatot hozza:
73 I.
A Közgyőlés az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 10.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a Szeged-Móraváros, III. ker. belterület, Ybl Miklós u. 4. hrsz. 24477 (41. pont) településszerkezeti terv módosításának elıkészítése érdekében az alábbi településfejlesztési döntést hozza: A jelenlegi Lke – kertvárosi lakózóna és Lk – kisvárosias lakózóna átsorolása Vt – településközponti vegyes zónává indokolt. A település fejlıdésére kiható és várható hatások: A jelenleg Imaház és Idısek Otthonaként funkcionáló épületegyüttes intézményterületté való átminısítése segítené a pályázati lehetıségek kihasználását, melyek kapcsán el lehetne végezni az épületkomplexum teljes akadálymentesítését és az épületet az otthon mőködéséhez szükséges foglalkoztató és kiegészítı helyiségekkel lehetne bıvíteni. 1. Természeti adottságok: A jelenleg természeti és tájvédelmi értéket nem képviselı terület átsorolása kapcsán a szociálisegészségügyi intézményi funkcióhoz kapcsolódó kultúrált zöldfelületi rendszer kialakítása jótékony hatást gyakorol, amivel a környezet-kultúra magasabb szintre emelhetı. 2. Gazdasági szempont: A területhasznosítás módosítása lehetıséget nyújt a meglévı munkahelyek számának bıvítésére. A minıségileg megújuló területhasználat gazdasági vonzereje jótékony hatással lesz a városrész egészének vállalkozásaira. 3. Szociális-egészségügyi szempont: Az igényesen kialakított környezet önmagában is egészségesebb életszemléletet sugároz, a konkrét szabályozási elıírásokkal javítja a terület pozícióját, megítélését is, ezáltal növeli értékét. A meglévı funkció fejlesztése bıvíti a városlakók szociális – egészségügyi elhelyezési/szolgáltatási lehetıségeit. 4. Pénzügyi szempont: A terület fejlesztése magántıke és pályázati keretek felhasználásával valósul meg, a terület fenntartása a tulajdonosokat terheli. A tervezett funkció-bıvítés új munkahelyeket teremthet. 5. Városszerkezeti-építészeti szempont: Az összetett beépítés sokoldalú, a helyszínnel kommunikáló építészeti megoldásokat eredményez.
II. A Közgyőlés a Polgármesteren keresztül utasítja a városi fıépítészt, hogy az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9.§- ban foglalt véleményezési eljárás lefolytatását követıen a településszerkezeti terv módosítását terjessze elı. Határidı: Szeged-Móraváros, III. ker. belterület, Ybl Miklós u. 4. hrsz. 24477 (41. pont) SZÉSZ-módosításként való elıterjesztése Felelıs: városi fıépítész A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, az Aljegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Városi Fıépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda és a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a SZÉSZ 2009-2010. évi karbantartása - környezeti vizsgálat szükségessége tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
74
442/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/13811159/2010. számú, „Településfejlesztési döntések (a SZÉSZ 2008-2009. és 2009-2010. évi karbantartásával kapcsolatban)” tárgyú elıterjesztését és a következı határozatot hozza: A Közgyőlés a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 43.§ (5) bekezdés a) pontja, valamint az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés b) pontja és a 3. §-a szerint a Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzata 2009-2010. évi karbantartása során a beépítés intenzitásának növelésével és új beépítésre szánt területek kijelölésével járó módosításoknál – az alábbi indokok alapján - nem tartja szükségesnek a környezeti vizsgálat készítését. A környezet védelméért felelıs egyik szerv (Dél-Alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Állami Fıépítész) véleményétıl eltérıen a környezeti vizsgálat elkészítése azért nem szükséges, mert a SZÉSZ beépítési % növelésével járó tervezett módosításai egyik esetben sem lépik túl az országos településrendezési és építési követelményekrıl szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 25. §-ában megfogalmazott határértékeket. Az új beépítésre szánt terület kijelölésénél pedig a szabályozási elıírások lesznek a már meglévı, kialakult ipari-gazdasági területfelhasználáshoz igazítva. A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, az Aljegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Városi Fıépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda és a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a zajgátló védıövezet kijelölése a repülıtér környezetében tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.) 443/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/13811159/2010. számú, „Településfejlesztési döntések (a SZÉSZ 2008-2009. és 2009-2010. évi karbantartásával kapcsolatban)” tárgyú elıterjesztését és a következı határozatot hozza:
75
A 176/1997. (X. 11.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése alapján a Közgyőlés a Vibrocomp Kft. által 2010-ben elkészített, „Zajvédelmi dokumentáció, akusztikai számítások Szeged repülıtér zajgátló védıövezetek kijelölésére” címő zajvédelmi dokumentáció alapján azt javasolja a légiközlekedési hatóságnak, hogy ne jelöljön ki zajgátló védıövezetet a repülıtér környezetében.
A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, az Aljegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Városi Fıépítész, a Városüzemeltetési Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Szegedi Közlekedési Kft., valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóság.
6. Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései
Elıterjesztı: Városfejlesztési Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az elıterjesztéshez kiegészítı anyag készült és módosító indítványt nyújtott be a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság, mely javaslatot támogatja. Szavazásra bocsátja – az elfogadott bizottsági módosítással – a Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése tárgyú határozati javaslatot. A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
444/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a városfejlesztési alpolgármester 04/9543-1/2010. számú „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. SZMJV Önkormányzata a 256/2009. (V. 15.) Kgy. sz. határozata alapján pályázatot nyújtott be a KEOP-7.2.1.2 kétfordulós pályázati konstrukcióra „Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése” címmel. A Közgyőlés kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázat 2. fordulójának nyertessége esetén a megvalósításhoz 321.000 eFt saját forrást biztosít.
76 2. A Közgyőlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetıjét, hogy nyertes pályázat esetén a 2011. évi költségvetésben 160.500 eFt-ot, a 2012. évi költségvetésben 160.500 eFt-ot az „Árvízvédelmi rendszer fejlesztése” c. elıirányzat terhére tervezzen be. Felelıs: Fejlesztési Iroda vezetıje és a Közgazdasági Iroda vezetıje Határidı: a 2011. és a 2012. évi költségvetések tervezésekor 3. A Közgyőlésnek szándékában áll Együttmőködési Megállapodás keretében rendezni a megépítés és a mőködtetés részletes feltételeit. A Közgyőlés Polgármester útján utasítja a Fejlesztési Iroda vezetıjét, hogy az egyeztetést az ATIKÖVIZIG-gel folytassa le és az Együttmőködési Megállapodást jóváhagyásra terjessze a Közgyőlés elé. Felelıs: Fejlesztési Iroda vezetıje Határidı: 2010. november 30. A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Kabinet, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda és a Városüzemeltetési Iroda.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a 381/2010. (VI.25.) Kgy. sz. határozat módosítása (Zsiráf-ház) tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
445/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a városfejlesztési alpolgármester 04/9543-1/2010. számú „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyőlés a 381/2010.(VI. 25.) Kgy. sz. határozatát az alábbiak szerint módosítja: „A Közgyőlés a 369/2009. (VI.26.) Kgy. számú határozatával a pályázat benyújtását elfogadta, valamint határozott arról, hogy a Szegedi Vadasparkban, a Zsiráfház építésével kapcsolatos önrészt, bruttó 125.000 eFt össszegben biztosítja. A Közgyőlés a határozatban jóváhagyott költségekbıl a „Szegedi Vadaspark Látogatóbarát fejlesztése címő” – DAOP-2009-2.1.1/E-09-2009-003 kódszámú pályázatban projektelemként meghatározott „Zsiráfház építés” munkálataihoz nettó 92.800 e Ft + 23.200 e Ft ÁFA, azaz
77 bruttó 116.000 e Ft-ot biztosít. Az összeg az Önkormányzat 2010. évi költségvetésében a „Zsiráfház építése” c. elıirányzaton rendelkezésre áll. A bruttó 116.000 e Ft-ból a hivatkozott kódszámú pályázatban megítélt utófinanszírozás keretében lehívható támogatás 57.487 e Ft, a saját forrás 58.513 e Ft.” Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Fejlesztési Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Jegyzıi Iroda, valamint a.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a részvétel az Europan 11 Nemzetközi Építészeti és Városépítészeti Tervpályázaton tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
446/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a városfejlesztési alpolgármester 04/9543-1/2010. számú „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot kíván benyújtani az EUROPAN Magyarországi Titkársága által meghirdetett „EUROPAN 11 Nemzetközi Építészeti és Városépítészeti Tervpályázat” c. kiírásra. Felelıs: Városi Fıépítész Határidı: 2010. szeptember 10. 2.) A Közgyőlés kötelezettséget vállal arra, hogy nyertes pályázat esetén a szükséges 15.000 e Ft saját forrást az alábbi megosztásban biztosítja: a 2010. évi költségvetésben a „Mőködési kiadások, Fejlesztési Iroda, Városrendezési Tanulmánytervek”c. elıirányzat terhére 2.500 eFt-ot biztosít, 2011. évre 9.000 eFt-ot, a 2012. évre 3.500 eFt-ot betervez. Felelıs: Közgazdasági Iroda vezetıje, Fejlesztési Iroda vezetıje, Határidı: nyertes pályázat esetén azonnal és a 2011. és a 2012. évi költségvetések tervezésekor
78 3.) A Közgyőlés a Polgármesteren keresztül utasítja a Városi Fıépítészt, hogy a pályázat útján fejleszteni kívánt területre vonatkozó egyeztetést az érintett tulajdonos DÉMÁSZ Zrt-vel folytassa le. Felelıs: Városi Fıépítész Határidı: 2010. szeptember 10. 4.) A Közgyőlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy a határozat mellékletét képezı, a pályázathoz szükséges garanciavállalási nyilatkozatot aláírja. Felelıs: Polgármester Határidı: azonnal Fentekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, az Aljegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Kabinet, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda, a Városi Fıépítész, valamint a Dél-Alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal.
79
GARANCIAVÁLLALÓ NYILATKOZAT AZ EUROPAN 11 TERVPÁLYÁZATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE – 2010-2012 Alulírott, a
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
képviseletében, a pályázatunk pozitív elbírálása és a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft.- vel megkötendı támogatási szerzıdés alapján kötelezettséget vállalok az alábbiakra: • Az EUROPAN Magyarország Titkárságával együtt részt veszünk az EUROPAN 11 építészeti-, városépítészeti tervpályázat lebonyolításában. • Biztosítjuk az EUROPAN Titkárság számára a tervpályázat lebonyolításához szükséges szakmai támogatást, érdemi módon részt veszünk a pályázat kiírásával és elbírálásával összefüggı hazai és nemzetközi eseményeken.
• Átadjuk az általunk nevezett helyszínnel kapcsolatos, a pályázat eredményes kiírásához szükséges, nálunk meglévı információkat a pályázati kiírás készítıinek.
• A tervek megvalósításába bevonjuk a tervpályázaton díjnyertes európai tervezıket. Ennek során figyelembe vesszük a szerzıi jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény rendelkezéseit. • A tervpályázat lebonyolítása során az alábbi összegek (bruttó) kifizetését vállaljuk a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft. részére: - 2010. december 31-ig 2 500 000 Ft - 2011. szeptember 30-ig 9 000 000 Ft - 2012. április 30-ig 3 500 000 Ft Tudomásul vesszük, hogy az EUROPAN Magyarország Titkársága, a fenti összegek felhasználásával vállalja
• a tervpályázat lebonyolítását • a helyszín képviselıivel egyeztetve a tervpályázati kiírás elkészítését magyar és angol nyelven • a pályamővek zsőrizésének megszervezését • nemzetközi és hazai kapcsolatain keresztül széleskörő szakmai publicitást biztosítását a tervpályázat terveinek • a honlapján és minden a kétéves ciklusban készülı kiadványán az önkormányzat vagy fejlesztési társaság, mint az EUROPAN Magyarország támogatója megjelenítését
• az EUROPAN Nemzeti Bizottság tagjainak közremőködésével szakmai konzultációk biztosítását az adott terület fejlesztését illetıen. Támogatjuk az EUROPAN Magyarországi Titkárságát további támogatások egyéb forrásból való megszerzésében. Amennyiben ezek sikerrel járnak, részt veszünk az így nyert összeg felhasználásáról való döntésekben.
…..................., 2010. …........ …....
…...................…...................…................... (cégszerő aláírás)
80
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a katasztrófavédelmi szúnyogirtás tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
447/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a városfejlesztési alpolgármester 04/9543-1/2010. számú „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyőlés tudomásul veszi, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a 8/2010. (I.28.) Korm.rendelet elıírásai szerint 2010. július 21-én „vis maior” pályázatot nyújtott be a „27 település közigazgatási területén Katasztrófavédelmi Szúnyogirtás” címmel bruttó 124.588 eFt tervezett költségő védekezésre. 2. A Közgyőlés nyilatkozik arról, hogy a pályázathoz szükséges 12.459 eFt önrész, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetésében „Városüzemeltetési feladatok, Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. közvetített szolgáltatás” elıirányzaton rendelkezésre áll. Felelıs: Városüzemeltetési Iroda Vezetıje, Közgazdasági Iroda Vezetıje Határidı: azonnal 3. A Közgyőlés nyilatkozik arról, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az ár- és belvíz miatti veszélyhelyzetet követı szúnyoginvázió „vis maior” helyzetét saját erejébıl nem tudja megoldani, ezért a térségi szúnyogírtást pályázati támogatásból kívánja elvégezni.
A határozatról jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselık, a Címzetes fıjegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Városüzemeltetési Iroda valamint a Közgazdasági Iroda.
81
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Vadaspark látogatóbarát fejlesztése tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
448/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a városfejlesztési alpolgármester 04/9543-1/2010. számú „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
1. A Közgyőlés jóváhagyja a „Szegedi Vadaspark látogatóbarát fejlesztése” c. projektet a mellékletben szereplı beruházási engedélyokirat szerint bruttó 128.981 eFt összegben. 2. A Közgyőlés a Polgármester útján felkéri a Fejlesztési Irodát, hogy a beruházási engedélyokirat végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidı: Felelıs:
folyamatos Fejlesztési Iroda vezetıje
Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Fejlesztési Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Jegyzıi Iroda, valamint a Vadaspark Igazgatója.
82 448/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat melléklete
Beruházási engedélyokirat I.)
A beruházás alapadatai: 1. A beruházó megnevezése, címe: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 2. A beruházás megnevezése, címe: „Szegedi Vadaspark látogatóbarát fejlesztése” 3. A beruházás azonosító száma: DAOP - 2.1.1/E-09-2009-0030 4. A beruházás költségelıirányzata: bruttó 128.981 e Ft 5. A beruházás rövid mőszaki leírása: A projekt eredményeként egy zsiráfház kerül kialakításra, melyhez korszerő látogató-, és családbarát szolgáltatások kapcsolódnak. Ezáltal a Vadaspark komplex szolgáltatásainak köre tovább bıvül.
II.)
A megvalósítás tervezett adatai:
a) A tervezéssel összefüggı hatósági engedélyek meglétének, tartalmának rövid ismertetése: A beruházáshoz szükséges hatósági engedélyekkel (építési engedély) már rendelkezik az Önkormányzat. b) A kivitelezés várható kezdésének dátuma: 2010. augusztus 10. A kivitelezés várható befejezésének dátuma 2010. november 15. c) Az üzembe helyezés várható dátuma: 2011. január. III.)
A beruházás költségelıirányzatának források és évek szerinti megoszlása: Év
2009 2010 2011 összesen
Önkormányzati forrás (e Ft) 3.233 18.040 45.308 66.581
Egyéb forrás (e Ft) (DAOP pályázat) 24.960 37.440 62.400
Összesen (e Ft) 3.233 43.000 82.748 128.981
A beruházás költségelıirányzatának részletezése
I. DAOP 2.1.1/E Tervezési költség Kivitelezési költség Tartalékkeret Egyéb költség Lebonyolítási költség ÖSSZESEN
DAOP Pályázatban Nem pályázati rész elszámolható rész Bruttó költség Bruttó költség e Ft (pályázat) - e Ft 0 4.176 4.155 115.000 0 0 0 3.525 0 2.125 4.155 124.826
83
II. Költségösszetétel: Nem elszámolható költség (Közbeszerzés során többletköltség) Pályázatban elszámolható költség MINDÖSSZESEN
4.155 e Ft 124.826 e Ft 128.981 e Ft
IV.) Pénzügyi ütemezés A beruházás pénzügyi ütemezése negyedévenkénti bontásban: 2009. év IV. negyedév: 2010. év (már kifizetésre került) 2010. év IV. negyedév: 2011. év I. negyedév:
2.475 eFt 3.758 e Ft 40.000 e Ft 82.748 e Ft
(A fejezetben bruttó összegek szerepelnek.) V.) A beruházás lebonyolításáért felelıs szervezet: Szeged MJV Önkormányzat Fejlesztési Iroda A beruházást Szeged MJV Közgyőlése a 448/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá.
Szeged, 2010. augusztus 13.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı
84
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Napsugaras alsóvárosi tájház kialakítása (Bálint Sándor Emlékház és Kutatóközpont) tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
449/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a városfejlesztési alpolgármester 04/9543-1/2010. számú „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyőlés jóváhagyja a „Bálint Sándor Emlékház és Kutatóközpont komplexum létesítésének I. ütemeként napsugaras alsóvárosi tájház kialakítása” c. projektet a mellékletben szereplı beruházási engedélyokirat szerint bruttó 132.940e Ft összegben.
2. A Közgyőlés a Polgármester útján felkéri a Fejlesztési Irodát, hogy a beruházási engedélyokirat végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidı: Felelıs:
folyamatos Fejlesztési Iroda vezetıje
Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Fejlesztési Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, valamint a Jegyzıi Iroda.
449/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat melléklete
Beruházási engedélyokirat I.)
A beruházás alapadatai: 1. A beruházó megnevezése, címe: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 2. A beruházás megnevezése, címe: „Bálint Sándor Emlékház és Kutatóközpont komplexum létesítésének I. ütemeként napsugaras alsóvárosi tájház kialakítása”
85 3. A beruházás azonosító száma: DAOP-2.1.1/B-09-2009-0009 4. A beruházás költségelıirányzata: bruttó 132.940 e Ft 5. A beruházás kapacitása, rövid mőszaki leírása: A beruházás keretén belül a Szeged, Nyíl u. 43. szám alatt lévı napsugaras alsóvárosi tájház részbeni bontása (melléképület), majd újjáépítése, illetve bıvítése valósul meg. 6. A beruházás az Önkormányzat tulajdonában lévı területen valósul meg. II.)
A megvalósítás adatai: A projekt kezdési idıpontja: 2010. június 16. A beruházáshoz szükséges hatósági engedélyekkel már rendelkezik az Önkormányzat. A kivitelezés várhatóan 2010. szeptember 30-án ér véget.
Az üzembe helyezés várható dátuma 2011. január. III.)
A beruházás (saját forrás) költségelıirányzatának forrása és költségvetése szerinti költségrészletezésének ütemezése:
I. DAOP Pályázati rész Bruttó költség (pályázat) - Ft 70.181 e Ft 2.341 e Ft 6.630 e Ft 79.152 e Ft
DAOP 2.1.1/E Beruházás Eszközbeszerzés Szolgáltatás MINDÖSSZESEN
II. Önkormányzati források részletezése Önálló építési rész (nem része a pályázatnak – Közbeszerzés során többletköltség) I + II rész összesen ÖSSZESEN
53.788 e Ft 132.940 e Ft 132.940 e Ft
IV.) Pénzügyi ütemezés A beruházás pénzügyi ütemezése negyedévenkénti bontásban: Év 2007. év III. negyedév 2008. év III. negyedév 2009. év IV. negyedév 2010. év I. negyedév: 2010. év IV. negyedév:
25.500 eFt 812 eFt 4.606 e Ft 2.300 e Ft 99.722 e Ft
(A fejezetben bruttó összegek szerepelnek.)
86 V.) A beruházás lebonyolításáért felelıs szervezet: Szeged MJV Önkormányzat Fejlesztési Iroda A beruházást Szeged MJV Közgyőlése a 449/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá.
Szeged, 2010. augusztus 13.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı
87
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Vásárhelyi Pál utca komplex rekonstrukciójára vonatkozó javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
450/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a városfejlesztési alpolgármester 04/9543-1/2010. számú „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyőlés jóváhagyja a „Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása” c. projekt I. ütemét a mellékletben szereplı beruházási engedélyokirat szerint bruttó 849.565 eFt összegben, amely az Önkormányzat 2009. évi, valamint 2010. évi költségvetésébıl kifizetésre került, illetve a 2010. évi költségvetésben a „Vásárhelyi Pál u. komplex felújítása” c., a „Vízügyi építési alap – beruházások” c., valamint a „Vízügyi építési alap – felújítások” c. elıirányzatokon már elkülönítésre került. 2. A Közgyőlés a Polgármester útján felkéri a Fejlesztési Irodát, hogy a beruházási engedélyokirat végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidı: Felelıs:
folyamatos Fejlesztési Iroda vezetıje
Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Fejlesztési Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Jegyzıi Iroda,
88 450/2010. (VIII. 13.) Kgy. sz. határozat melléklete
Beruházási engedélyokirat
I.) A beruházás alapadatai: 1.A beruházó megnevezése, címe: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 2.A beruházás megnevezése, címe: „Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása beruházás I. ütem” 3.A beruházás kapacitása, rövid mőszaki leírása: A Vásárhelyi Pál utca Pulz utca és Bakay Nándor utca közötti szakaszának 2x2 forgalmi sávra bıvítése és a Bakay Nándor utcai körforgalmi csomópont átépítése a kapcsolódó közmőkiváltásokkal és bevédésekkel együtt. A Vásárhelyi Pál utca – Móravárosi körút csapadékvíz fıgyőjtı I. üteme a beruházással párhuzamosan, egy közbeszerzési eljárás keretében valósul meg. A beruházás az Önkormányzat tulajdonában lévı területeken valósul meg, a szükséges hatósági engedélyek rendelkezésre állnak.
II.) A megvalósítás tervezett idıadatai: • • • •
A kivitelezés kezdési idıpontja: 2010. IV. negyedév A teljes megvalósulás várható idıpontja: építési munkálatok: 2011. II. negyedév, forgalomba helyezés: 2011. III. negyedév.
III.) A beruházás költség-elıirányzatának forrása és költségvetése: Bruttó költség-elıirányzat Elıkészítés
16 458 e Ft
Beruházás
816 857 e Ft
Szolgáltatások
16 250 e Ft
Összesen
849 565 e Ft
Európai Uniós támogatás
197 682 e Ft
Pályázati önrész
106.444 e Ft
Saját forrás
545.439 e Ft
Összesen
849 565 e Ft
89
IV.) Pénzügyi ütemezés A beruházás pénzügyi ütemezése negyedéves bontásban (bruttó összegek): 2009. I. negyedév 2009. II. negyedév
450 e Ft 6 700 e Ft
2009. III. negyedév
-
2009. IV. negyedév
180 e Ft
2010. I. negyedév
-
2010. II. negyedév
6 980 e Ft
2010. III. negyedév
2 147 e Ft
2010. IV. negyedév
1 625 e Ft
2011. I. negyedév
408 429 e Ft
2011. II. negyedév
416 554 e Ft
2011. III. negyedév Összesen
6 500 e Ft 849 565 e Ft
V.) A beruházás lebonyolításáért felelıs szervezet: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Fejlesztési Iroda
A beruházást Szeged MJV Közgyőlése a 450/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá.
Szeged, 2010. augusztus 13.
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Fıjegyzıje
90 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a helyközi és helyi közösségi közlekedés fejlesztése a Tisza-Maros térségben (Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván) tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
451/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a Városfejlesztési Alpolgármester „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
1. A Közgyőlés jóváhagyja a „Helyközi és helyi közösségi közlekedés fejlesztése a Tisza-Maros térségben: Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván” c. projektet a mellékletben szereplı beruházási engedélyokirat szerint bruttó 10.971 e Ft összegben. 2. A Közgyőlés a Polgármester útján felkéri a Fejlesztési Irodát, hogy a beruházási engedélyokirat végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidı: Felelıs:
folyamatos Fejlesztési Iroda vezetıje
Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Fejlesztési Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Jegyzıi Iroda.
91 451/2010. (VIII. 13.) Kgy sz. határozat melléklete
Beruházási engedélyokirat I.)
A beruházás alapadatai: 1. A beruházó megnevezése, címe: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 2. A beruházás megnevezése, címe: „Helyközi és helyi közösségi közlekedés fejlesztése a Tisza-Maros térségben: Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván” 3. A beruházás azonosító száma: DAOP-3.2.1-008-0012 4. A beruházás költségelıirányzata: bruttó 10.971 e Ft 5. A beruházás rövid mőszaki leírása: Kamaratöltésnél és Szeged-Szıreg Szerb utcában buszvárók telepítése, Szeged-Szıreg Tsz-bejárónál buszöböl és peron pár építése valamint buszvárók telepítése 6. A beruházás az Önkormányzat és a Magyar Állam tulajdonában lévı területeken valósul meg.
II.)
A megvalósítás tervezett adatai:
A projekt kezdési idıpontja: 2009. január 31. A beruházáshoz szükséges hatósági engedélyekkel már rendelkezik az Önkormányzat. A kivitelezés várhatóan 2009. júliusában kezdıdik, és 2009. szeptember 30-án ér véget. Az üzembe helyezés várható dátuma 2010. augusztus. III.) A beruházás költségelıirányzatának források és évek szerinti megoszlása:
Év 2008. 2009. 2010. összesen
Önkormányzati forrás (e Ft) 20 4.611 36 4.667
Egyéb forrás (e Ft) (DAOP pályázat) 180 5.802 322 6.304
Összesen (e Ft) 200 10.413 358 10.971
A beruházás költségelıirányzatának részletezése
I. DAOP-3.2.1-2008-0012 Tervezési költség Kivitelezési költség Szolgáltatások ÖSSZESEN
DAOP Pályázatban Nem pályázati rész elszámolható rész Bruttó költség Bruttó költség e Ft (pályázat) - e Ft 0 200 4.557 5.757 0 457 4.557 6.414
92
II. Költségösszetétel: Nem elszámolható költség (Közbeszerzés során többletköltség) Pályázatban elszámolható költség MINDÖSSZESEN
4.557 e Ft 6.414 e Ft 10.971 e Ft
IV.) Pénzügyi ütemezés A beruházás pénzügyi ütemezése negyedévenkénti bontásban: 2008. év I. negyedév: 2009. év III. negyedév: 2009. év IV. negyedév: 2010. év I. negyedév:
200 e Ft 10.315 e Ft 98 e Ft 358 e Ft
(A fejezetben bruttó összegek szerepelnek.) V.) A beruházás lebonyolításáért felelıs szervezet: Szeged MJV Önkormányzat Fejlesztési Iroda A beruházást Szeged MJV Közgyőlése a 451/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá.
Szeged, 2010. augusztus 13.
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Fıjegyzıje
93 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Nemzeti Színház energetikai korszerősítésére vonatkozó határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
452/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a Városfejlesztési Alpolgármester 95431/2010. számú, „Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
1. A Közgyőlés jóváhagyja a „Szegedi Nemzeti Színház energetikai korszerősítése” c. projektet a mellékletben szereplı beruházási engedélyokirat szerint bruttó 551.350 e Ft összegben. 2. A Közgyőlés a Polgármester útján felkéri a Fejlesztési Irodát, hogy a beruházási engedélyokirat végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidı: Felelıs:
folyamatos Fejlesztési Iroda vezetıje
Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Fejlesztési Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Jegyzıi Iroda,
94 452/2010. (VIII. 13.) Kgy sz. határozat melléklete
Beruházási engedélyokirat
I.)
A beruházás alapadatai: 1. A beruházó megnevezése, címe: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 2. A beruházás megnevezése, címe: „Szegedi Nemzeti Színház energetikai korszerősítése” 3. A beruházás azonosító száma: KEOP-5.3.0/A/09-2009-0101 4. A beruházás költségelıirányzata: bruttó 551.350 e Ft 5. A beruházás rövid mőszaki leírása: a Szegedi Nemzeti Színház energetikai korszerősítése során megtörténik a nyílászárók cseréje, saját kazánház kerül kialakításra, az épület korszerő légtechnikai rendszert kap és számos elektromos rendszer is korszerőbbé válik (tőzvédelem, vagyonvédelem, épületfelügyelet, erısáramú hálózat, tartalék áramforrás). 6. A beruházás az Önkormányzat tulajdonában lévı területen valósul meg.
II.)
A megvalósítás tervezett adatai:
a) A projekt kezdési idıpontja: 2010. október 01. b) A beruházáshoz szükséges hatósági engedélyekkel már rendelkezik az Önkormányzat. c) A kivitelezés várhatóan 2011. májusában kezdıdik, és 2011. szeptember 30-án ér véget. Az üzembe helyezés várható dátuma 2011. október. III.) A beruházás költségelıirányzatának források és évek szerinti megoszlása:
Év 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. összesen
Önkormányzati forrás (e Ft) 3.000 7.680 9.750 24.339 266.431 311.200
Egyéb forrás (e Ft) (KEOP pályázat) 0 0 0 4.308 235.842 240.150
Összesen (e Ft) 3.000 7.680 9.750 28.647 502.273 551.350
95 A beruházás költségelıirányzatának részletezése
I. KEOP-5.3.0/A-2009-0101 Tervezési költség Tervellenırzés Pályázatírás és megvalósíthatósági tanulmány Projektmenedzsment Mőszaki ellenırzés Nyilvánosság biztosítása Kivitelezés (főtési, légtechnikai és elektromos rendszerek korszerősítése) Gázbekötés ÖSSZESEN
KEOP Pályázatban Nem pályázati rész elszámolható rész Bruttó költség Bruttó költség e Ft (pályázat) - e Ft 27.168 7.200 1.351 0 12.750 0 0 4.087 0 3.650 0 1.625 240.151 0 256.713
252.760 608 294.637
II. Költségösszetétel: Nem elszámolható költség Pályázatban elszámolható költség MINDÖSSZESEN
150.002 e Ft 401.348 e Ft 551.350 e Ft
IV.) Pénzügyi ütemezés A beruházás pénzügyi ütemezése negyedévenkénti bontásban: 2007. év III. negyedév 2008. év III. negyedév: 2009. év III. negyedév: 2010. év II. negyedév: 2010. év III. negyedév: 2011. év II. negyedév: 2011. év III. negyedév: (A fejezetben bruttó összegek szerepelnek.)
3.000 e Ft 7.680 e Ft 9.750 e Ft 28.189 e Ft 458 e Ft 318.783 e Ft 183.490 e Ft
V.) A beruházás lebonyolításáért felelıs szervezet: Szeged MJV Önkormányzat Fejlesztési Iroda A beruházást Szeged MJV Közgyőlése a 452/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá. Szeged, 2010. augusztus 13.
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Fıjegyzıje
96
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a 373/2010. (V.25.) Kgy. sz. határozat módosítása (Sadar Komp Kft-vel kötött együttmőködési szerzıdés módosítása) tárgyú határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
453/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a városfejlesztési alpolgármester 04/9543-1/2010. számú "Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései" tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1.) A Közgyőlés a 373/2010. (VI.25.) Kgy sz. határozat 2.) pontját az alábbiak szerint módosítja: „A Közgyőlés biztosítja, a KHEM által kiírt közforgalmi folyami kompok és révek fejlesztéséhez igénybe vehetı pályázat benyújtásához szükséges önkormányzati - 3.164.000,Ft önerı rendelkezésre állását. Az önerı a 2010. évi komp üzemeltetési támogatás terhére kerül kifizetésre. Felelıs: Közgazdasági Iroda vezetıje, Városüzemeltetési Iroda vezetıje Határidı: azonnal” 2.) A Közgyőlés jóváhagyja a határozat mellékletét képezı SZMJV és a Sadar Komp Kft. között a 373/2010. (VI. 25.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott Együttmőködési Szerzıdés tervezet módosítását, és felhatalmazza a polgármestert a módosítás, valamint az egységes szerkezetbe foglalt Együttmőködési Szerzıdés aláírására. Felelıs: Polgármester Határidı: A Támogatási szerzıdés megkötését követıen azonnal 3.) A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Sardar Komp Kft.-vel kötendı háromoldalú Támogatási szerzıdést a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság jóváhagyását követıen Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében aláírja. Felelıs: Polgármester Határidı: Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság jóváhagyását követıen azonnal
97 Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, a Fejlesztési Irodát, a Közgazdasági Irodát, a SADAR Komp Kft.-t, a Polgármesteri Hivatal Tápéi kirendeltség vezetıjét, valamint Juhász Gyula önkormányzati képviselıt jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
453/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat melléklete
Együttmőködési szerzıdés módosítása
1.) Felek SZMJV Közgyőlése által a 373/2010. (VI. 25.) Kgy. sz. határozat 1. számú mellékleteként elfogadott Együttmőködési Szerzıdés tervezet 4. sz. pontját az alábbiak szerint módosítják: „4. A tervezett korszerősítési munkák bekerülési költsége 10.264.000.- Ft + ÁFA, az ehhez szükséges önerı 3.164.000,- Ft.” 2.) Az Együttmőködési Szerzıdés egyéb rendelkezéseit a módosítás nem érinti. Szeged, 2010. augusztus….
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat nevében:
SADAR Komp Kft. nevében:
Dr. Botka László Polgármester
Jaksa Sándor ügyvezetı
98 6.1. Kormányzati ASP Központ számára történı felajánlás
Elıterjesztı: Városfejlesztési Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
454/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Nagy Sándor Városfejlesztési alpolgármester 11572-3/2010 számú, „Kormányzati ASP Központ számára történı felajánlás ” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyőlés országos ASP központ létrehozása esetén az Önkormányzat közvetlen és közvetett tulajdonában lévı, az önkormányzati mőködést támogató szoftverrendszert és a hozzá tartozó szellemi termékeket felajánlja közös továbbfejlesztés érdekében a Magyar Köztársaság Kormánya és önkormányzatai számára ingyenes felhasználásra. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése felhatalmazza Nagy Sándor Városfejlesztési Alpolgármestert és Kojedzinszky Richárdot, a Ritek Zrt. vezérigazgatóját, hogy az Önkormányzat és a Ritek Zrt tulajdonában lévı önkormányzati informatikai rendszer széles körő kormányzati, önkormányzati felhasználása és szegedi központú továbbfejlesztése érdekében vegye fel a kapcsolatot a kormányzattal, és a létrejövı megállapodást terjesszék a Közgyőlés elé. Felelıs: Nagy Sándor Városfejlesztési Alpolgármester, Kojedzinszky Richárd vezérigazgató Határidı: 2010. decemberi közgyőlés Fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Jegyzıi Iroda, valamint a RITEK Zrt. vezérigazgatója.
99 7. Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához
Elıterjesztı:
Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 31 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következı határozatot hozza:
455/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a Polgármester 67170/2010. iktatószámú, “Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozik a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójához, és elfogadja a határozat 1. számú mellékletét képezı Általános Szerzıdési Feltételeket. 2. A Közgyőlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy a határozat 2. számú mellékletét képezı Csatlakozási Nyilatkozatot az Önkormányzat nevében aláírja. 3. A Közgyőlés a Polgármester útján utasítja az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, hogy a határidık figyelembevételével a nyilatkozatot juttassa el az OKM Támogatáskezelı Igazgatóságához. Felelıs: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetıje Határidı: 2010. szeptember 30. 4. A Közgyőlés a Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Irodát, hogy a 2011. évi önkormányzati költségvetés tervezésekor 15.000 eFt keretösszeget tervezzen be a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójának lebonyolításához, mely összeg fedezetet nyújt a 2008., a 2009. és a 2010. évi ösztöndíjak áthúzódó kötelezettségvállalásaira is. Felelıs: Közgazdasági Iroda vezetıje Határidı: 2011. évi költségvetés tervezése 5. A Közgyőlés a Polgármester útján utasítja az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, hogy a megadott határidık figyelembevételével gondoskodjon az A és B típusú pályázat kiírásáról.
100
Felelıs: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetıje Határidı: 2010. október 1. 6. A Közgyőlés a Polgármester útján utasítja az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, valamint a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Irodát, hogy – a 3. számú mellékletben foglalt határidık figyelembevételével – a feladatok optimális megosztásával gondoskodjanak a pályáztatás lebonyolításáról. Felelıs: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetıje Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda vezetıje Határidı: folyamatos 7. A Közgyőlés felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjon a Bíráló Bizottság tagjainak felkérésérıl. Felelıs: Polgármester Határidı: 2010. október 15. 8. A Közgyőlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy az általa felkért Bíráló Bizottság javaslata alapján - a 450/2009. (IX. 25.) Kgy. sz. határozat 4. sz. mellékletében jóváhagyott Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatás eljárási rendjére vonatkozó Szabályzat szerint - döntsön a keretösszeg felosztásáról és a támogatott hallgatók számáról. Felelıs: Polgármester Határidı: 2010. november 23. 9. A Közgyőlés a Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetıjét, hogy az önkormányzati támogatások átutalásáról a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2011. évi fordulójának Általános Szerzıdési Feltételeirıl szóló rendelkezés 19. §-ában meghatározott határidıig gondoskodjon. Felelıs: Közgazdasági Iroda Határidı: 2011. január 31. és 2011. augusztus 31. Errıl a Tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Közgazdasági Irodát, a Délalföldi Regionális Államigazgatási Hivatalt, a Polgármesteri Kabinet vezetıjét jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
101 h0455-10-melleklet.pdf.
102
8. Összefogás a szegedi labdarúgás felemelkedéséért
Elıterjesztı Gazdasági Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett, szavazásra bocsátja az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 30 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
456/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester 9147-13/2010. számú „Összefogás a szegedi labdarúgás felemelkedéséért” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése a sportegyesületek kiemelt támogatásáról szóló, 355/2010. (VI. 25.) Kgy. számú határozatát a mai napon hatályon kívül helyezi. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése kettı évre szóló támogatást nyújt a Profi Labdarúgó Kft. részére 2010. július 1 - 2012. június 30. között, amennyiben legalább 2012. június 30-ig szóló fıszponzori szerzıdéssel rendelkezik, valamint továbbra is legalább abban a bajnoki osztályban szerepel, amelyben a 2010/2011-es bajnoki évadban elindul. Az elmúlt években nyújtott kiemelkedı sportszakmai munka, valamint az utánpótlás-nevelés területén elért eredmények figyelembe vételével három évre szóló támogatást nyújt a Szegedi Röplabda Sportegyesület és a Tisza Volán Sport Club Labdarúgó Szakosztálya részére 2009. július 1 - 2012. június 30. között, amennyiben minimum 3 évre szóló fıszponzori szerzıdéssel rendelkeznek, valamint továbbra is legalább abban a bajnoki osztályban szerepelnek, amelyben a 2008/2009-es bajnoki évadot befejezték. A Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete felnıtt férfi kosárlabda csapat NB I. A osztályba való feljutás elismeréseként három évre szóló támogatást nyújt 2010. július 1 - 2013. június 30. között, amennyiben minimum 3 évre szóló fıszponzori szerzıdéssel rendelkezik, valamint három évig az NB I. A osztályban szerepel. 3. A Közgyőlés a Profi Labdarúgó Kft. felnıtt labdarúgó csapatát 2010. augusztus 1 - 2010. december 31. között 10 millió forint összegő mőködési támogatásban részesíti.
103 A Közgyőlés a sportegyesületeket 2010. január 1 - 2010. december 31. között az alábbi összegő mőködési támogatásokban részesíti: Szegedi Röplabda Sportegyesület Tisza Volán Sport Club Labdarúgó Szakosztálya Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete
5 millió forint 12,5 millió forint 11,750 millió forint Összesen: 29,250 millió forint
4. A Közgyőlés a sportegyesületeket 2011. január 1 - 2011. december 31. között az alábbi összegő mőködési támogatásban részesíti: Szegedi Röplabda Sportegyesület Tisza Volán Sport Club Labdarúgó Szakosztálya Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete Profi Labdarúgó Kft. Összesen:
5 15 15 15 50
millió forint millió forint millió forint millió forint millió forint
A Szegedi Röplabda Sportegyesület esetében a 2011. január 1 - 2012. június 30. között, a Szegedi Röplabda Sportegyesület, a Tisza Volán SC Labdarúgó Szakosztály, a Profi Labdarúgó Kft. esetében a 2012. január 1 - 2012. június 30. között a mindenkori éves infláció követésével, idıarányosan emelkedik. A Közgyőlés a SZEDEÁK KE sportegyesületet 2011. január 1 - 2013. december 31. között évente 15 millió forint mőködési támogatásban részesíti. A 2012. január 1 - 2013. június 30. között a fenti összeg évente a mindenkori éves infláció követésével emelkedik. 5. A Közgyőlés a felsorolt sportegyesületeket az alábbi feltételek teljesítése esetén, a mindenkori versenyévad végén eredményességi jutalomban részesíti. Szegedi Röplabda Sportegyesület NB I. osztály I. hely vagy Magyar Kupa I. hely megszerzése esetén NB I. osztály II. hely vagy Magyar Kupa II. hely megszerzése esetén NB I. osztály III. hely vagy Magyar Kupa III. hely megszerzése esetén NB I. osztály IV. hely vagy Magyar Kupa IV. hely megszerzése esetén Tisza Volán Sport Club Labdarúgó Szakosztálya NB III. osztály I. hely megszerzése és az NB II. osztályban szereplés vállalása esetén NB III. osztály II. hely megszerzése esetén NB III. osztály III. hely megszerzése esetén Profi Labdarúgó Kft. NB III. osztály I. hely megszerzése és az NB II. osztályban szereplés vállalása esetén NB III. osztály II. hely megszerzése esetén NB III. osztály III. hely megszerzése esetén
5 millió forint 3 millió forint 2 millió forint 1 millió forint
5 millió forint 4 millió forint 3 millió forint
5 millió forint 4 millió forint 3 millió forint
Az egyesületek a felsorolt eredmények közül csak egy, az általuk elért legjobb eredmény után részesülnek jutalomban, tehát a megjelölt összegek közül csak egy kerül kifizetésre abban az esetben is, ha több feltételnek megfelelnek. Mindhárom egyesület esetében további feltételek együttes megléte esetén illeti meg a felnıtt csapatot az eredményességi jutalom.
104 Ezen feltételek a következık: - Utánpótlás csapatainál a teljes korosztályos felépítettségi rendszer megtalálható. Valamennyi korosztály számára biztosított a bajnoki rendszerben történı versenyzés és az egyesület valamennyi utánpótlás csapatát kötelezıen szerepelteti is a korosztályos bajnokságokban. - Olyan utánpótlás-nevelı szakembereket állít a korosztályos csapatok mellé, melyekkel biztosított a játékosok megfelelı színvonalú szakmai fejlıdése és ezáltal az utánpótlásból kiöregedı játékosok felnıtt csapatba történı beépítése folyamatossá válik. - Rendelkezik legalább egy alap- és egy középfokú, önkormányzati fenntartású oktatási intézménnyel kötött együttmőködési megállapodással. - A felnıtt csapat keretében minimum 50 %-ban saját neveléső, azaz szegedi fiatalok számára biztosít játéklehetıséget. Mindhárom sportszervezet esetében a nemzetközi kupákban elért kiemelkedı eredmény - dobogós helyezés - esetén a Közgyőlés, vagy az Ifjúsági és Sportbizottság külön döntése szerint jutalmazhat. 6. A közgyőlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Irodát, hogy az önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 8/2010. (II.24.) Kgy. rendelet Központi gazdálkodás körbe tartozó - mőködési kiadásai - Egyéb feladatok - Sportcélú támogatási keret soron lekötött 1.668 ezer forintot csoportosítsa át a Központi gazdálkodás körbe tartozó - mőködési kiadásai - Egyéb feladatok - Kiemelt sportegyesületek támogatása sorra a Tisza Volán Sport Club Labdarúgó Szakosztály részére. Továbbá a mőködési hitelkeretbıl kerüljön átvezetésre a Tisza Volán Sport Club Labdarúgó Szakosztály részére 832 ezer forint, míg a Profi Labdarúgó Kft. részére, ugyanerre a sorra 10 millió forint. Felelıs: Közgazdasági Iroda Határidı: azonnal A Közgyőlés a polgármester útján utasítja az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, hogy készítse el a Profi Labdarúgó Kft.-vel kötendı támogatási szerzıdést, valamint a Tisza Volán Sport Club Labdarúgó Szakosztályával 2009. augusztus 4-én megkötött támogatási szerzıdés módosítását. A Közgyőlés felhatalmazza a Polgármestert a szerzıdések aláírására. Felelıs: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetıje Határidı: azonnal 7. A jelen határozatban foglalt támogatások és eredményességi jutalmak a sportegyesületek jogutódjait is megilletik a határozat 2.) és 3.) pontjában foglalt idıtartamra, amennyiben benyújtják a jogutódlásra vonatkozó okiratokat. 8. A Közgyőlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Irodát, hogy a fent szereplı sportegyesületek számára megítélt 2011. évi mőködési támogatások összegei, a Szegedi Röplabda Sportegyesület számára megítélt, 2011. évre esı 5 millió forint mőködési támogatás inflációval növelt összege, a 2012. évi mőködési támogatások összegei, a 2012. június 30-ig esedékes mőködési támogatások inflációval növelt, idıarányos összege, a SZEDEÁK KE számára megítélt 2013. évi mőködési támogatás összege, a 2013. június 30-ig esedékes mőködési támogatás inflációval növelt, idıarányos összege, valamint évenként 15 millió forint eredményességi támogatás a Központi gazdálkodás 2011., 2012., 2013. évi mőködési kiadásai - Egyéb feladatok – Sportegyesületek kiemelt támogatása elıirányzaton kerüljön betervezésre, az adott naptári évre, illetve a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a 2006-2010. évek közötti választási ciklusban keletkezett, késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl szóló jelentésben meghatározottak kerüljenek kiegészítésre. Felelıs: Közgazdasági Iroda vezetıje
105 Határidı: a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, valamint a 2006-2010. évek közötti választási ciklusban keletkezett, késıbbi éveket terhelı pénzügyi kötelezettségekrıl szóló jelentésben történı kiegészítése: azonnal. Határidı: mőködési támogatás betervezése: 2011., 2012., 2013. évi költségvetés készítésekor Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Kabinetet, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, valamint a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatalt jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
9. Tájékoztató a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról
Elıterjesztı: Címzetes Fıjegyzı
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az elıterjesztéshez nem érkezett, szavazásra bocsátja a tájékoztató elfogadására vonatkozó határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen, 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 30 fı szavazott.)
457/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a címzetes fıjegyzı 14291-3/2010. ikt. számú, „Tájékoztató a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozta:
A Közgyőlés a tájékoztatót tudomásul veszi.
A határozatról jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kap a címzetes fıjegyzı, aljegyzı, Jegyzıi Iroda vezetıje.
106 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a 387/2010. (VI.25.) Kgy. sz. határozat módosítása (tanévkezdési adatok, Petıfi Sándor Általános Iskola Hunyadi János Tagintézménye) tárgyú javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 25 igen, 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
458/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a címzetes fıjegyzı 14291-3/2010. ikt. számú, „Tájékoztató a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozta:
1. A Közgyőlés jóváhagyja, hogy a Petıfi Sándor Általános Iskola Hunyadi János Tagintézményében a 2010/2011. tanévben 5. osztály nem indul. A Közgyőlés a 387/2010. (VI. 25.) Kgy. sz. határozatában jóváhagyott tanévkezdési adatokat a Petıfi Sándor Általános Iskolára vonatkozóan az alábbiak szerint módosítja: 2010/2011. tanév
Petıfi Sándor Általános Iskola
Oszt.
Napközi /tanulósz.
Óraszám
19
10
795
Szakmai Egyéb felad. (ped. létsz.) (túlóra) 39,2
2
Technikai létsz. 16,5
Határidı: 2010. szeptember 1. Felelıs: intézményvezetı 2. A Közgyőlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetıjét, hogy az álláshelyek megszüntetésével összefüggı elıirányzat-módosításokat – az intézmény által közölt tényleges megszőnı státuszok béradatai alapján – a költségvetési rendelet módosításakor terjessze elı. Határidı: költségvetési intézmények adatszolgáltatását követı költségvetés módosítás Felelıs: Közgazdasági Iroda vezetıje 3. A Közgyőlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetıjét, hogy a létszámcsökkentésekkel összefüggı felmentések, végkielégítések önkormányzatot terhelı többletkiadások központi alapból történı enyhítésére készítsen pályázatot.
107 Határidı: pályázati kiírás szerint Felelıs: Közgazdasági Iroda vezetıje
Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Kabinetet, a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatalt, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az NGSZ-t, valamint az érintett intézményt jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítására vonatkozó határozati javaslatot.
A Közgyőlés a javaslatot 28 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza:
(A jelenlévı képviselık közül 31 fı szavazott.)
459/2010. (VIII.13.) Kgy. sz.
Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a címzetes fıjegyzı 14291-3/2010. ikt. számú, „Tájékoztató a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról” tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyőlés 2010. szeptember 1-jei hatállyal SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képezı, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejőleg hatályon kívül helyezi a 105/2010. (II.19.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. A Közgyőlés utasítja SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon igazgatóját, hogy gondoskodjon az intézmény mindazon dokumentumainak módosításáról, illetve annak jóváhagyásáról, amelyeket a változás érint. Határidı: 2010. szeptember 01. Felelıs: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon igazgatója A határozatról értesítést kapnak: Tisztségviselık, Címzetes Fıjegyzı, Aljegyzı, Kabinet, Jegyzıi Iroda, Közgazdasági Iroda, Magyar Államkincstár Dél-alföldi Regionális Igazgatósága, Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon igazgatója.
108 459/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat 1.sz.melléklete
ALAPÍTÓ OKIRAT
A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló módosított 1997. évi XXXI. törvény, továbbá a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg:
10.
Jogszabályban meghatározott közfeladat:
TEÁOR – 8730- Idısek, fogyatékosok bentlakásos ellátása (fogyatékos személyek otthona) Gyermekotthonban elhelyezettek ellátása Nevelıszülıknél elhelyezettek ellátása Utógondozói ellátás külsı férıhelyen Korai fejlesztés, gondozás Fejlesztı felkészítés Fejlesztı iskolai oktatás Szociális foglalkoztatás
11.
Alaptevékenység:
Szakágazati rend szerint 873000 Idısek, fogyatékosok bentlakásos ellátása 879040 Gyermekotthonban elhelyezettek ellátása 879060 Egyéb bentlakásos ellátás 856000 Oktatást kiegészítı tevékenység Korai fejlesztés, gondozás – nulla és öt éves kor közötti, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı, valamint a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı személy vonatkozásában Fejlesztı felkészítés, fejlesztı iskolai oktatás – öt éves kortól a tankötelezettség fennállásának végéig, a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan
109 fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı, valamint a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı személy vonatkozásában Szociális foglalkoztatás Szakfeladatrend szerint: 873021-1 Fogyatékossággal élık tartós bentlakásos ellátása 879012-1 Gyermekotthoni ellátás 879013-1 Speciális gyermekotthoni ellátás 879014-1 Különleges gyermekotthoni ellátás 879015-1 Utógondozó otthoni ellátás 879016-1 Nevelıszülınél elhelyezettek ellátása 856012-1 Korai fejlesztés, gondozás nulla és öt éves kor közötti, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı, valamint a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı személy vonatkozásában 856013-1 Fejlesztı felkészítés, fejlesztı iskolai oktatás öt éves kortól a tankötelezettség fennállásának végéig, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı, valamint a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem
110 vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı személy vonatkozásában 890431-1 Szociális foglalkoztatás munkarehabilitáció keretében 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás 890443-1 Közmunka
111 459/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozat 2.sz.melléklete
ALAPÍTÓ OKIRAT
A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló módosított 1997. évi XXXI. törvény, továbbá a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg:
1.
A költségvetési szerv neve:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Dr. Waltner Károly Otthon
2.
A költségvetési szerv székhelye:
6723 Szeged, Agyagos u. 45.
3.
A költségvetési szerv telephelyei:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Dr. Waltner Károly Otthon Juhász Gyula Ifjúsági Otthona 6753 Szeged, Budai Nagy Antal u. 51. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Dr. Waltner Károly Otthon Utógondozói Ellátás külsı férıhelyeken: 6723 Szeged, Zöldfa u. 16. I/3. 6723 Szeged, Zöldfa u. 5/C. IV/14. 6723 Szeged, Őrhajós u. 5/B. 1/1. 6723 Szeged, Pentelei sor 1. IX/43. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Dr. Waltner Károly Otthon Gyermekotthona 6723 Szeged, Bölcsıde u. 3. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Dr. Waltner Károly Otthon Gyermekotthona Nevelıszülıi Hálózat 6723 Szeged, Bölcsıde u. 3.
4.
Mőködési (felvételi) körzete:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Dr. Waltner Károly Otthon vonatkozásában: a kiskorú ellátottak vonatkozásában elsısorban Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területe, valamint Csongrád megye közigazgatási területe, a nagykorú ellátottak vonatkozásában Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területe
112
Juhász Gyula Ifjúsági Otthona vonatkozásában: Csongrád megye közigazgatási területe Utógondozói Ellátás vonatkozásában: Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területe Gyermekotthona vonatkozásában: Elsısorban Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területe, valamint Csongrád megye közigazgatási területe Nevelıszülıi Hálózat vonatkozásában: Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területe 5.
Az alapító és a fenntartó neve, székhelye:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
6.
Irányító szerve:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
7.
A költségvetési szerv vezetıjének kinevezése:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv., A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv.
8.
Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok:
Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról) Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvérıl, 1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvrıl)
9.
A költségvetési szerv tevékenységi jellege, típusa:
Közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény
10. Jogszabályban meghatározott közfeladat:
TEÁOR – 8730- Idısek, fogyatékosok bentlakásos ellátása (fogyatékos személyek otthona) Gyermekotthonban elhelyezettek ellátása Nevelıszülıknél elhelyezettek ellátása Utógondozói ellátás külsı férıhelyen Korai fejlesztés, gondozás Fejlesztı felkészítés Fejlesztı iskolai oktatás Szociális foglalkoztatás
11. Alaptevékenység:
Szakágazati rend szerint 873000 Idısek, fogyatékosok bentlakásos ellátása 879040 Gyermekotthonban elhelyezettek ellátása 879060 Egyéb bentlakásos ellátás 856000 Oktatást kiegészítı tevékenység Korai fejlesztés, gondozás – nulla és öt éves kor
113 közötti, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı, valamint a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı személy vonatkozásában Fejlesztı felkészítés, fejlesztı iskolai oktatás – öt éves kortól a tankötelezettség fennállásának végéig, a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı, valamint a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı személy vonatkozásában Szociális foglalkoztatás Szakfeladatrend szerint: 873021-1 Fogyatékossággal élık tartós bentlakásos ellátása 879012-1 Gyermekotthoni ellátás 879013-1 Speciális gyermekotthoni ellátás 879014-1 Különleges gyermekotthoni ellátás 879015-1 Utógondozó otthoni ellátás 879016-1 Nevelıszülınél elhelyezettek ellátása 856012-1 Korai fejlesztés, gondozás nulla és öt éves kor közötti, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı, valamint a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı személy vonatkozásában 856013-1 Fejlesztı felkészítés, fejlesztı iskolai oktatás
114 öt éves kortól a tankötelezettség fennállásának végéig, a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı, valamint a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı személy vonatkozásában 890431-1 Szociális foglalkoztatás munkarehabilitáció keretében 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás 890443-1 Közmunka 12. Kiegészítı tevékenysége:
Szakfeladatrend szerint: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés
13. Kisegítı tevékenysége:
Nincs
14. Vállalkozási tevékenysége:
Nincs
15. A költségvetési szerv számlaszáma:
12067008-00103042-00100003 Raiffeisen Bank, Szeged
16. Általános forgalmi adó alanyisága:
Az általános szabályok szerint Adószáma: 15484086-2-06
17. A feladatellátást szolgáló vagyon: 1. Szeged II. kerület, belterület, Agyagos u. 45. sz. alatti, tulajdoni lapon nyilvántartott 15727 helyrajzi szám alatt felvett lakóház, udvar megnevezéső 1 ha 5043 m2 területő ingatlan, 2. Szeged, II. kerület, belterület, Bölcsıde u. 3. sz. alatti tulajdoni lapon nyilvántartott, 15461/33. hrsz. alatt felvett bölcsıde megnevezéső, 4046 m2 területő ingatlan, 3. Szeged, II. kerület, belterület, Zöldfa u. 16. I/3. sz. alatti, 10206/1/A/3.hrsz. alatt felvett, 51,74 m2 területő ingatlan, 4. Szeged, II. kerület, Zöldfa u. 5/C. IV/14, sz. alatti, 15444/A/41. hrsz. alatt felvett, lakás megnevezéső, 53,32 m2 területő ingatlan, 5. Szeged, II. kerület, Őrhajós u. 5/B. I/1. sz alatti, 15461/24/A/31. hrsz. alatt felvett, lakás megnevezéső, 56 m2 területő ingatlan, 6. Szeged, II. kerület, Pentelei sor 1. IX/43. sz alatti, 15442/A/43. hrsz. alatt felvett, lakás megnevezéső, 51,82 m2 területő ingatlan, 7. Szeged, II. kerület Tápé, Budai Nagy Antal u. 51. sz. alatti, 17561/1. hrsz. alatt felvett, kivett általános iskola megnevezéső, 1428 m2 területő ingatlan, 8. ingó vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása szerint.
115 18. A vagyon feletti rendelkezési jog:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló – mindenkor hatályos – közgyőlési rendelet szerint.
19. Gazdálkodási jogköre:
Önállóan mőködı és gazdálkodó
Az alapító okiratot jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 459/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. határozatával, hatályos 2010. szeptember 1. napjától.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A mai üléssel a ciklus is véget ért és nem tervezik az október 3-i önkormányzati választásokig újabb testületi ülés összehívását, hiszen a törvény által elıírt feladatokat határidı elıtt elvégezték. Megköszöni a Közgyőlésnek, valamennyi képviselıtársának az elmúlt 4 éves munkáját. Soha nem vonta kétségbe egyik képviselınek sem azon törekvését és azon szándékát, hogy azért van a Városházán, hogy Szeged város fejlıdését elımozdítsa. Valamennyiük nevében köszönetet mond mindazon képviselıknek, akik úgy döntöttek – vagy döntöttek róluk –, hogy nem indulnak a következı önkormányzati választásokon. Megköszöni dr. Ványai Éva munkáját, aki több cikluson keresztül Szeged város alpolgármestereként is dolgozott és az elmúlt 8 évben az egyik legnagyobb kihívást jelentı egészségügyi területet felügyelte. Elmondja, hogy ı akkor került a szegedi közéletbe, amikor dr. Ványai Éva már alpolgármesterként a Városházán volt. Dr. Ványa Éva azon személyek közé tartozik, akinek személy szerint is sokat köszönhet, hiszen mind politikai hozzáállásból, mind a város iránti elkötelezettségbıl, emberségbıl is sokat tanulhatott tıle. Dr. Ványai Évának szakmájában, hivatásában, magánéletében sok sikert és boldogságot kíván a valamennyiük nevében. Ugyanezen köszönet szól mindazoknak, akik már nem lesznek a Közgyőlésben és azoknak is, akikkel itt találkoznak novemberben.
Dr. Oláh János képviselı: Megköszöni az apparátus Közgyőlést támogató munkáját, hiszen az apparátus komoly és sok munkát végez, s nem csak nyolc órában. Kéri az irodavezetıket, hogy tolmácsolják köszönetüket a munkatársaknak.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Bízik abban, hogy dr. Oláh János képviselı nem az elköszönés szándékával mondott köszönetet az apparátusnak, ismerve a mai országos történéseket.
Kormos Tibor képviselı: A Szabad Város Frakció nevében jó egészséget, további jó munkát kíván képviselıtársainak és köszöni a sajtó munkáját is. 2002-ben úgy kezdték munkájukat, hogy minden irodán bemutatkoztak, most kéri az irodavezetıket és a jelenlévıket, hogy közvetítsék a frakció köszönetét a munkatársaknak is.
116
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megköszöni a képviselık mai munkáját és minden érintettnek jó hangulatú választási kampányt kíván, majd az ülést 12,05 órakor bezárja.
Kmf.
Dr. Botka László polgármester
Réperger Zsuzsanna jegyzıkönyvvezetı
Dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı
117 2010. augusztus 13. rendes ülés
Tartalomjegyzék NYÍLT ÜLÉS 404/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ..........................................................................................................7
1. BESZÁMOLÓ A 2006-2010 KÖZÖTTI VÁROSFEJLESZTÉSI EREDMÉNYEKRİL .............................................................................................................. 9 2. BESZÁMOLÓ A 2010. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS I. FÉLÉVI TELJESÍTÉSÉRİL ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI, VAGYONI HELYZETÉRİL ................................................................................................................... 23 2.1. A 2010. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS 3. SZ. MÓDOSÍTÁSA
23
3. MUNKAHELYTEREMTÉS ELİSEGÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES DÖNTÉS, A 29/1999. (VI. 14.) KGY. RENDELET MÓDOSÍTÁSA ...................................................... 27 4. INGATLANOK KÖZGYŐLÉSI DÖNTÉST IGÉNYLİ KÉRDÉSEI......................... 28 4.1. EGYES ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOKAT ÉRINTİ TULAJDONOSI DÖNTÉSEK 28 4.2. TÁJÉKOZTATÁS A SZEGEDI KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 2011-2014 KÖZÖTTI IDİSZAKBAN TERVEZETT MŐSZAKI FEJLESZTÉSEKRİL 28
5. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉSEK (SZÉSZ 2008-2009. ÉS 2009-2010. ÉVI KARBANTARTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN) ................................................................. 28 6. PÁLYÁZATOK KÖZGYŐLÉSI DÖNTÉST IGÉNYLİ KÉRDÉSEI ........................ 29 6.1. KORMÁNYZATI ASP KÖZPONT SZÁMÁRA TÖRTÉNİ FELAJÁNLÁS
29
7. CSATLAKOZÁS A BURSA HUNGARICA FELSİOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2011. ÉVI FORDULÓJÁHOZ.......... 29 8. ÖSSZEFOGÁS A SZEGEDI LABDARÚGÁS FELEMELKEDÉSÉÉRT................... 30 9. TÁJÉKOZTATÓ A LEJÁRT HATÁRIDEJŐ KÖZGYŐLÉSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL ........................................................................................................ 32 INTERPELLÁCIÓK, KÉRDÉSEK ..................................................................................... 32 405/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................33
118
NYÍLT ÜLÉS
1. BESZÁMOLÓ A 2006-2010 KÖZÖTTI VÁROSFEJLESZTÉSI EREDMÉNYEKRİL ............................................................................................................ 34 425/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................34
2. BESZÁMOLÓ A 2010. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS I. FÉLÉVI TELJESÍTÉSÉRİL ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI, VAGYONI HELYZETÉRİL ................................................................................................................... 35 426/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................35 427/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................36 2.1. A 2010. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS 3. SZ. MÓDOSÍTÁSA
39
428/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................39 Szeged Megyei Jogú város Közgyőlésének 26/2010. (VIII.18.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 8/2010. (II.24.) önkormányzati rendeletének módosításáról ................................................................................................................................86
3. MUNKAHELYTEREMTÉS ELİSEGÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES DÖNTÉS, A 29/1999. (VI. 14.) KGY. RENDELET MÓDOSÍTÁSA ...................................................... 45 Szeged Megyei Jogú város Közgyőlésének 27/2010. (VIII.18.) önkormányzati rendelete az a jármőelhelyezési kötelezettség pénzbeni megváltásáról, a parkolóalap képzésrıl és felhasználásról szóló 29/1999. (VI.14.) Kgy. rendelet módosításáról ..........................................89
4. INGATLANOK KÖZGYŐLÉSI DÖNTÉST IGÉNYLİ KÉRDÉSEI......................... 47 429/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................47 430/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................48 431/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................50 432/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................51
4.1. EGYES ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOKAT ÉRINTİ TULAJDONOSI DÖNTÉSEK ............................................................................. 53 433/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................53 434/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................55 435/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................57 436/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................59 437/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................61 438/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................66 4.2. TÁJÉKOZTATÁS A SZEGEDI KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 2011-2014 KÖZÖTTI IDİSZAKBAN TERVEZETT MŐSZAKI FEJLESZTÉSEIRİL 70 439/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................70
119 5. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉSEK (SZÉSZ 2008-2009. ÉS 2009-2010. ÉVI KARBANTARTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN) ................................................................. 71 440/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................71 441/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................72 442/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................74 443/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................74
6. PÁLYÁZATOK KÖZGYŐLÉSI DÖNTÉST IGÉNYLİ KÉRDÉSEI ........................ 75 444/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................75 445/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................76 446/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................77 447/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................80 448/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................81 449/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................84 450/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................87 451/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................90 452/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................93 453/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................96 6.1. KORMÁNYZATI ASP KÖZPONT SZÁMÁRA TÖRTÉNİ FELAJÁNLÁS
98
454/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................98
7. CSATLAKOZÁS A BURSA HUNGARICA FELSİOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2011. ÉVI FORDULÓJÁHOZ.......... 99 455/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ........................................................................................................99
8. ÖSSZEFOGÁS A SZEGEDI LABDARÚGÁS FELEMELKEDÉSÉÉRT................. 102 456/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ......................................................................................................102
9. TÁJÉKOZTATÓ A LEJÁRT HATÁRIDEJŐ KÖZGYŐLÉSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL ...................................................................................................... 105 457/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ......................................................................................................105 458/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ......................................................................................................106 459/2010. (VIII.13.) Kgy. sz. ......................................................................................................107