KATONAI JOG- ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

KATONAI JOGÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

A

KATONAI

BELSŐ

IGAZSAGUGYI

KIADVANYA

XVI.

ÉVF.

SZERVEK 1.

SZAM

A KATONAI IGAZSÁGÜGYI SZERVEK BELSŐ KIADVÁNYA

KATONAI ÉS

JOG-

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

1 98 5

•v.iyvKn

Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. A Bizottság tagjai: Dr. Szalma László ny. r. ezredes (elnök), Almásiné Dr. Törőcsik Anna ny. alezredes, Dr. Bácsi Imre hb. ezredes, Dr. Korda György hb. ezrédes, Dr. Németh- Tibor ezredes, Dr. Habony János hb. ezredes, Ür. Pálfi Zoltán alezredes (titkár), Dr. Takács László ezredes.

Szerkesztőség: Budapest, V., Markó utca 16. Telefon: 124—219. Felelős kiadó: Dr. Pálfi Zoltán alezredes. Készült: 500 példányban a ZMKA házinyomdájában. Felelős nyomdavezető: :Kardos István

TARTALOM

Dr. Nagy Tibor hb. alez.: A XIII. kongresszus határozatainak kövét" kezetes végrehajtásáért — — — — •— — —, —i —

5

Dr. Haböny János htí. ezds.: A haszonszerzési célzatú bűncselekmények kriminológiai vizsgálata — — — — — — — •—•

9

Dr. Kátai Péter hb. alez.: Á fegyveres erők és testületek hivatásos állományú tagjai által elkövetett bűncselekmények elbírálásának egyes kérdései — 1— — — — — — — — — —

21

Földesi Sándor alez.: A katonai igazságügyi szervek és a parancsnokok együttműködése — — — — •— •— — — — —

33

Dr. Párdi Mátyás szds:: A katonai ügyész és a parancsnokok együttműködése gyakorlati és szervezeti kérdései a bűnmegelőzés érdekében — — — — — — — — — — — —

47

Dr. Gáspár Attila őrgy. : A nyomozás megszüntetése egyes rendelkezéseinek értelmezéséről — — — :— — — —1 —- —

65

Bálás Gábor: A székelység régi katonai jogrendje

72

—

—

—

—

c o i E P I A H H E

ÏÏOÂIIOJIKOBHHK KCTímHH Ä - p . Tnőop Hajtb HOJIKOBHHK MCTEHHH Ä - p . Hhoih XaőOHB

3a HacTofenBoe BnnojiHeHHe pemeErö Xllkro Ci>e3ßa KpHMHHOJiorróecKoe HccjiesoBaHHe npecTynaeHUi, coBepHieHHHX B KOpHOTHHX IjeJMX

5

9

nOflnoJIKOBHHK lOCTiHPH Ä-p. Il3Tap Raían

HeKOTopne BonpocH pa3ŐHpaHHH npecTynjieHHH, coBepmeHHHX ^eHat/m KaflpoBoro cooTaBa BoopyaceHHäx can h h h c t h t y t o b 21

IIOflnOJiKOBHHK

B3anMOfleftcTBiíe BoeHHo-ropHípraécKHx opraHOB h KOMaH jprpoB '

fflaimop ®ëjwenra

33

KamrraH . Ä - p . MaTBHin napsa

IIpaKTOTecKHe h opraHH3aIíHOHHHe BonpocH B3äHM0 jçeËGTBHH BoeHHoro npoKypopa h KOMaHjiHpa b iiejwx npenynpesmeHHH npecTynHOOTH '47

Mañop Ä-p« At t una ramnap

TojQtoBaHHe hskotophx npaBHJi npeKpameHHH paccjieHOBaHHË

Taőop Eanani

65

CTapHH BoeHHO-wpifflHqecKiít OTPOÖ HaHHOHaJIBHOCTH "CexejxB"

72

A XIII. kongresszus határozatainak következetes végrehajtásáért (Tanulmányozni és cselekedni) [rta: Dr. Nagy Tibor alez.

Társadalmunkban a Párt minden kongresszusa számvetés szocialista fejlődésünk eredményeivel, számadás a megtett útról, s egyben vizsgája is annak, hogyan képes a párt a valóság ismeretében, szerepének tudatában meghatározni hazánk közeli és távlati feladatait, bennük a párt feladatait. Így tett most is a XIII. Pártkongresszus. Pártunk vezető szerepéből és az azzal járó kormányzati feladatokból adódóan a munkásosztály és az egész nép előtt tette le a vizsgát, mert a feladatok kijelöléséhez, azok következetes végrehajtásához szükséges az egész társadalom támogatása. A kongresszust előkészítő események igazolták, hogy a pártélet lenini normái, a lenini munkastílus és az elvek nemcsak a kommunistáknak jelentettek orientációt, hanem az egész dolgozó magyar nép számára is. A párt a társadalom olyan szerves részévé vált, hogy a pártonkívüliek is a párton, annak elvi, politikai, szervezeti egységén, tagjainak tevékenységén mérik le saját helyzetüket. Ma már nemcsak a párttagok, hanem a társadalom döntő többsége vallja, hogy az egész nemzet érdeke a marxizmus—leninizmuson alapuló, következetes politikai irányvonalat követő párt léte, melytől azt várják, hogy megingathatatlan legyen a belső egysége és fejlődjön tovább a vezetői képessége. E felelősségtudat hatotta át a hónapok óta tartó párttanácskozásokat. Minden felszólaló, tisztséget vagy küldötti megbízatást vállaló kommunista tudta, hogy a párt tevékenységének minden mozzanata a munkásosztályé, az egész dolgozó magyar népé. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a nép gondjai a kommunisták gondjai is. A gyakorlat bizonyította, hogy a kongresszust megelőző előkészítő tevékenység és a kongresszus lefolyása során tovább erősödtek a párt tömegkapcsolatai. A tömegkapcsolatot és annak folyamatában történő pozitív kibontakozását nagymértékben elősegített^ a Központi Bizottság által kiadott, széles körű vitára alkalmat adó Kongresszusi Irányelvek, amelyek tájékozódást adtak, vitára ösztönöztek és az eszmecserékben a nézetek tisztázódtak. A Kongresszusi Irányelvekből, a kongresszusi beszámolóból, az ott elhaiigzott hozzászólásokból kiviláglott, hogy a szocialista országban vezető szerepet betöltő marxista—leninista párt figyelmének középpontjában az ország lakosságának érdekei, gond-

jai, törekvései állnak, tevékenységében pedig igazodik ahhoz az alapelvhez, hogy a munkásosztály a szocializmust építő társadalom fő ereje, a pártnak a munkásosztállyal való összeforrottsága, munkakapcsolata további fejlődésünk alapfeltétele, a párt és a munkásosztály szövetségi politikájának alkalmazása pedig lehetővé teszi, hogy országunk dolgozói együtt munkálkodjanak a társadalom egységének erősítésén, a szocialista viszonyok fejlesztésén. A szocializmus építése nap mint nap megköveteli a párttól vezető szerepének továbbfejlesztését, a pártmunka és pártélet lenini normáinak következetes megtartását, az ideológiai munka szintjének emelését, annak tisztaságának védelmét. A Központi Bizottság kongresszusi irányelveinek és a kongresszus beszámolójánaky határozatainak egybevetéséből arra a következtetésre juthatunk, hogy a kongresszus továbbra is olyan politika folytatását követeli a párttól, amelyben a közeli és távoli tennivalók egységet alkotnak. A párt képes volt a XIII. kongresszusán is a történelmi helyzetnek megfelelő döntéseket hozni úgy politikai, mint társadalmi, gazdásági és kulturális vonatkozásban, mert ez biztosítja a jelenlegi helyzetünkben az életkörülményekben bekövetkező várható javulás mellett a távlati cél, a fejlett szocialista társadalom felépítését. A kongresszus dokumentumaiból az ország népe meggyőződhetett arról, hogy a jövőre irányuló nagy vállalkozások, reális elképzelések nem a ma élő ember ellen irányulnak. A kongresszus vitáiban azok a kérdések szerepeltek hangsúlyozottan, amelyek a munkásosztály helyzetét és történelmi küldetését érintették. Ismét és ismételten megállapította a kongresszus, hogy továbbra is a párt az a szervezet, amelynek hivatása a munkásosztály vezető szerepének, érvényesítése a, szövetségesekkel együtt. A párt elméletileg felvértezett, ismeri a társadalmi fejlődés törvényeit, képes a valóság változásainak gyors felismerésére és ennek alapján gyakorlati tevékenységének fejlesztésére. A XIII. kongresszus bebizonyította, högy a munkásosztály a szövetségeseivel együtt csak a párt segítségével elemezheti a'társadalom helyzetét, és történelmi helyzetéből következően reáépül a program végrehajtásának vezetése is. A kongresszus dokumentumaiban megfogalmazódott a távolabbi .cél, de az aktuális, halasztást nem tűrő feladatok megoldásának módja is. A párt — mint az ország vezető ereje — feladatának tartja, hogy részleteiben is kidolgozza a jövő feladatait és szervezze meg a tömegek mozgósításával annak végrehajtását is. A munkásosztály — mint a társadalom vezető osztálya — a legkövetkezetesebben harcol a társadalom minden osztályának, rétegének érdekeit kifejező; kongresszusi -határozat megvalósításáért, teszi ezt azért, mert mint vezető osztály hozta létre saját szervezetét, amely a tudatos cselekvés szervezője és irányítója.: Politikájában arra törékszik, hogy erősítse és fejlessze az egész társadalom egységét, áz államhatalmi és társadalmi szervek befolyását, fenntartja és fejleszti a

' ]

kezdeményező készséget, feloldja az ellentmondásokat, a szükségletek mind magasabb színvonalon való kielégítését, a társadalom és annak egyes tagjai emberi problémáinak megoldását. ^ A Kongresszusi'Irányelvek és a kongresszus teljes anyagának tanulmányozása során nem véletlenül kerül középpontba a párt és a munkásosztály, a párt és a társadalom kapcsolatainak vizsgálata. Társadalmunk egyetért abban, hogy a párt az ország vezető ereje, és ebből adódóan szük-! séges nap mint nap elvégeznie a 1 túlhaladottnak a kritikáját, biztosítáni az; elért eredmények védelmét, továbbfejlesztését. Kiemelkedően'föntos teendő tovább munkálkodni a társadalom szocialista tudatának erősítésén, a márxizmus—leninizmus eszméjén alapuló ideológiai egység megterem;1 tésén. • '' " A kongresszust megelőző eszmecserék és a kongresszusi tanácskozás középpontját is az képezte, hogy a pártnak további nagy feladata' belső életének további demokratizálásával, a pártdemokrácia fejlesztésével példát mutatni a'z egész társadalom számára, a szocialista demokrácia fejlesztéséhez. A szélesedő pártdemokrácia egyik biztosítéka a tömegkápcsolatök' erősítésének, a meggyőzésen alapuló irányításnak, a fejlődő szocialista nemzeti egységnek. A megfelelően, eredményesen és hatékonyan működő párt-' demokrácia nélkülözhetetlen feltétele azonban a demokratikus centralizmus, mint a párt szervezeti és működési' elvének érvényesülése. A párt XIII. kongresszusán megfogalmazódott az, amelyet társadalmunk minden rétege kíván, hogy folytatódjék tovább a párt bevált politikája, érvényesüljön a fő irányvonal. Ez adja dolgozó népünknek a kiegyensúlyozott biztonságot és erre építhető a haladás igénye. Az eddigi bevált, politika mind társadalmi, mind gazdasági tekintetben eredményekkel meg-r alapozott, igény. : , Köztudott, a tőkés világgazdaságban végbemenő folyamatok több tekintetben hátrányosan érintették népgazdaságunkat, továbbfejlődésünk döntő feltételeit azonban a Szovjetunióval, a szocialista országokkal összekap- , csoló proletár internacionalizmuson alapuló kapcsolataink biztosítják, melyek lehetővé teszik a fejlett szocialista társadalom építésének kiegyensúlyozott folytatását. •••.,,•• A XIII. kongresszus anyagából — mint eddig is — most is megmutatkozik, hogy pártunk és népköztársaságunk politikájában szerves egységet képez a nemzeti érdek szolgálata és a proletár internacionalizmus. Pártunk XIII. kongresszusa során ország—világ előtt ismét bebizonyosodott, hogy pártunk élő szervezet, amely a társadalom problémáira, az ellentmondásokra reagál és élnek benne hazánk mindennapi életének realitásai. Ezeket tükrözik a határozatban foglaltak, amely az elért helyzetet a jövő feltételeként tartja számon és reálisan mérte fel a távlati célok megfogalmazását, így a VII. ötéves terv alapelveit.

\ ,

Á kongresszust követő időszakban a legtöbbet emíegetétt kifejezés a kongresszus szelleme volt és elfogadta a társadalom annak alkotó, munkajellegét. A kongresszus alkotó, munkaszelleme azt is jelenti, hogy a helyi konkrét körülmények között legyünk képesek megvalósítani a kongreszszus céljait, gondolatait. Ezt támogatta a XIII. kongresszus akkor, amikor erről a legmagasabb pártfórumról is azt kérte a párttagoktól és a pártonkívüliektől is, hogy a jövő érdekében kezdeményezzenek és ez ismételten a párt tömegkapcsolatainak fontosságát emeli ki. A kongresszus nyomatékkal szólt a pártalapszervezetek jelentőségéről, mint a párt olyan fórumairól, ahol minden olyan fontos kérdésről kezdeményezni kell, a vitát, amely különösn érdekli az embereket és amely közelebb hozza őket pártunk céljaihoz. Ezt támogatta az az ösztönzés is, hogy a szocialista demokrácia fejlesztésén belül erősíteni kell a vezetők tár-, sadalmi kiválasztásának, ellenőrzésének lehetőségeit, módjait. Kongresszusunkon különös figyelmet szenteltek az emberi tényezőkre, mint feladataink megoldásának kucskérdésére. A jelenlegi helyzetünk is arra késztetett bennünket, hogy a marxizmus—leninizmus humanista alapállását, emberközpontúságát a korábbinál átfogóbban értsük meg és érvényesítsük. Ebben ismételten nagy szerepe van a párt alapszervezeteinek, amelyek a napi politikai munka végzése közben emberi kapcsolatokat építenek nevelőmunkájukkal. E tekintetben egyik fő feladatunk: segítsük elő, hogy egyre nagyobb megbecsülésben éljen a közösségben a társadalomért kezdeményező és dolgozó ember, érezze a pártszerveink támogatását, teljesítményének 'nyilvánosság előtti megmérését, elismerését. A vázlatosan félsorolt feladatok megoldása hosszú távra ad munkát minden kommunistának, akik szüntelenül küzdenek pártunk erkölcsi tőkéjének bővített módon való újratermeléséért. A XIII. kongresszus határozatainak következetes végrehajtása, gya.korlati megvalósítása a párt vezető szerepének legfontosabb mércéje. Ennek alapján kell megítélnünk és szerveznünk belső pártéletünket, pártépítő tevékenységünket, munkastílusunkat. A pártmunka, a pártmegbízatás most is annak a nemes ügynek a szolgálata, amelyet a fejlett szocialista társadalom építése további előrevitele érdekében a XIII. pártkong- 1 resszus megjelölt.

A haszonszerzési célzatú bűncselekmények kriminológiai vizsgálata Irta: Dr. Habony János hadbíró ezds.

, A haszonszerzési célzatú bűncselekmények elkövetési okainak, valamint elősegítő körülményeinek vizsgálatával az MSZMP Katonai Igazságügyi Szérvek Bizottsága az okkútatási munkabizottságot bízta meg. A vizsgálatról készült jelentést a Pártbizottság 1984. október 25-én tartott ülésén fogadta el. A jelentés megállapításait, valamint a munkabizottság tagjainak a vizsgálat során szerzett tapasztalatait az alábbiak szerint adjuk közre: Az utóbbi években hazánkban erősödtek a társadalmi beilleszkedési zavarok, növekedtek a deviáns jelenségek. Ezek szélsőséges formája, a bűnözés igen kedvezőtlenül alakult. Az ismertté vált bűncselekmények száma ugyanis 1983. évben meghaladta a 150 000-et, ami az 1982. évhez viszonyítva 8,4%-os emelkedést jelent. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az ismertté vált és a felderítetlenül maradt bűncselekmények közötti rés elég lényegesen megnőtt. Mindé? a közrendet és a közbiztonságot csupán kisebb mértékben érintette, azonban a közvéleményben méltán keltett nyugtalanságot. Főként az jelenthet gondot, hogy néhány nagyobb tárgyi súlyú és kiemelkedően nagy társadalomra veszélyességű bűncselekmény tettesét vagy tetteseit sem sikerült kézre keríteni. A bűnözés abszolút számokban kimutatott emelkedése mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szerkezetében bekövetkezett változásokat sem. Itt nyomban szembetűnik, hogy a vagyon elleni bűncselekmények az összbűnözés nagyobb részét alkotják. Ez az arány 1983-ban 59,6%-os volt. A vagyon elleni bűncselekmények kisebb arányban a társadalmi tulajdont, nagyobb arányban a személyek javait károsították. Az 1982. évi adatokhoz képest ugyanis 1983-ban a társadalmi vagyon elleni bűncselekmények 2,8%-kal, míg a személyek javai elleni bűncselekmények 10,5%-kal emelkedtek. Megnőtt a lopások, ezen belül a betöréses lopások száma. A társadalmi morál tehát a fosztogatásokkal, az önzés és a harácsolás nyíltabb kifejezésre juttatásával romlott. Ma már mind többen vannak olyan ügyeskedők, akik a könnyű és gyors meggazdagodás reményében bűncselekmény elkövetésétől sem riadnak vissza. Mindezt még segíti a társadalmi

vagyon kezelőinek könnyelműsége, felelőtlensége, vagy hanyagsága, ami szinte csábítja az elkövetőt az idegen vagyon elvételére. Nem kisebb gondot jelent a személyi tulajdon tárgyaival szemben tanúsított közömbösség sem. Ha ugyanis az egyre jobban gyarapodó, munkával szerzett értékeinkre nem vigyázunk kellően, teret engedünk a deviáns, bűnözésre hajlamos személyek kártékony cselekedeteinek. Létrejön, sőt már létre is jött az az „alvilág", amelynek a tagjai hivatásszerűen (esetenként profi módon) a bűnözésből élnek. A társadalmunk fentebb vázolt negatív jelenségei tették szükségessé, hogy megvizsgáljuk a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos | (továbbszolgáló) állományú tagjai és polgári alkalmazottai által haszonszerzési célzattal elkövetett bűncselekményeit, a lehetőségek szerint feltárjuk azok elkövetési okait és az elősegítő körülményeit. A fegyveres erők és fegyveres testületek azon állományát néztük tehát, akiknek hivatásbeli kötelességeik közé tartozik a bűncselekmények, ezen belül a vagyon elleni bűncselekmények megakadályozása. Előre bocsátjuk, hogy a tulajdon elleni bűncselekmények aránya a katonai bíróság elé került bűnügyek egészét tekintve ugyancsak emelkedett. Az összehasonlításnál nem az ismertté vált bűncselekmények adatait, hanem a jogerősen elítéltek számát vettük figyelembe. Ugrásszerű emelkedéssel találkoztunk 1982 évben, amikor az előző évhez viszonyítva 31%- ) kai növekedett a vagyon elleni bűncselekmény miatt elítéltek száma. Ez az arány 1983-ban az előző évi adatokat alapul véve további 14%-kal nőtt. Még így is a vagyon elleni bűncselekmény miatt elítéltek mindössze 21,7%- / át teszik ki az össz-elítélteknek. Az okkutatási munkabizottság a Btk. XVIII. fejezetébe felvett vagyon elleni bűncselekmények mellett további haszonszerzésre irányuló bűncselekményekre is kiterjesztette a vizsgálatot. Ezen belül megnéztük a haszonszerzés Végett elkövetett hivatali visszaélést, vesztegetést, üzérkedést, devizagazdálkodás megsértését, valamint a csempészet - és vámorgazdaságot. Ezek figyelembevételével a haszonszerzési célú bűncselekmény miatt elítéltek megközelítően az elítéltek 25%-át ad- . ják, ami az országos aránynál lényegesen kedvezőbb. Ez természetes jelenség, hiszen a katonai szolgálatban állók (beleértve a sorkatonai állo- j mánycsoportot is), valamint a fegyveres erők és fegyveres testületek pol- j gári alkalmazottai lényegesen kevesebben követnek el bűncselekményt, j mint a katonai szolgálatban nem állók. j

Az elkövetők és a bűncselekményeik adatai

Az okkutatási munkabizottság: 179 jogerősen elítélt személy ügyét vizsgálta meg. Ebből a Magyar Néphadsereg állományába 97 személy, a Rendőrség állományába 67 személy és a Határőrség állományába 15 sze-

mély tartozott. Az elítéltek között mindössze 7 személy volt nő, akik — kettő kivételével'— a polgári alkalmazottak közül kerültek ki. Az elítéltek 25%-a (45 fő) tiszti, 65%-a (116 fő) tiszthelyettesi rendfokozatot viselt, míg 10%-a (18 fő) polgári alkalmazottként dolgozott. A vizsgálat az 1981. január 1. és 1983. december 31. között jogerősen elítélteket fogta át. A jogerősen elítélt 179 személy 225 haszonszerzésre irányuló bűncselekményt követett el. Ebből látszik, hogy nerri volt ritka a vagyon elleni bűncselekmények halmazata. Legtöbbször a különböző sértettek sérelmére elkövetett lopás halmazatával találkoztunk. Előfordult azonban a lopás és a sikkasztás halmazata is. Főként kétszeres és néhány elkövetőnél háromszoros halmazattal találkoztunk. Háromnál több vagyon elleni bűncselekmény halmazata kivételesen fordult elő. Az ügyek közel egy negyedében azonban a vagyon elleni rendszeres támadásra mutatott a folytatólagos egységben elkövetés ítéleti minősítése. A haszonszerzésre irányuló bűncselekmény elkövetője sok esetben más, nem haszonszerzési célú bűncselekményt is megvalósított, amelyeket a katonai bíróságok ugyancsak halmazatban állapítottak meg a terhére. A vizsgálatunk során 79 olyan elítéltet (44%) találtunk, aki halmazatban egyéb bűncselekményt is elkövetett. Ezek főként a raktári, valamint egyéb anyaghiányok leplezésére szolgáló okirathamisítások voltak. Előfordult azonban, hogy az elítélt halmazatban hanyag kezelést vagy — jellemző, helyzetként — szolgálatban kötelességszegést követett el. A vizsgált bűncselekményekből 15 hivatali visszaélés, ugyancsak 15 • vesztegetés, 2 üzérkedés, 7 devizagazdálkodás megsértése, 2 csempészet, 72 lopás, 62 sikkasztás és 50 csalás volt. A vizsgált időszakban, rablás és kifosztás miatt marasztaló ítélet nem született. A hivatali visszaélést kivétel nélkül a közrendvédelmi állományban szolgálatot teljesítő rendőr tiszthelyettesek követték el azzal, hogy 200—500 Ft közötti jogtalanul kiszabott helyszíni bírságot a saját céljaikra fordították. A vizsgált ügyeknek csupán a 10%-ában minősült a bűncselekmény jelentős értékre elkövetettnek, illetve mindössze három ügyet találunk, amelyben különösen nagy értékre valósult meg a bűncselekmény. A vizsgált ügyeket tehát az alkalomszerűség jellemezte, amellyel csekélyebb érték bűnös szerzését lehetett elérni. Mindezt jól mutatja, hogy a vizsgált 225 bűncselekményből 96 (43%) volt bűntetti, míg 129 (57%) vétségi alakzatú. Sajnálatos jelenség azonban, hogy a bűncselekménnyel okozott kár nagy része a társadalmi vagyont érte. Ha az elkövetőket vesszük alapul, azok 60% alatti része követte el a bűncselekményt a társadalmi tulajdon ellen. A kár összegének vizsgálata során azonban ennél lényegesen nagyobb aránytalanságot lehet kimutatni. A vizsgált ügyekben okozott kár összesen 3 940 216 Ft-ot tett ki. Viszont ennek a kárnak több mint a 80%-a a társadalmi vagyonbán keletkezett. .Abban a körben, amelyben a vizsgált

elkövetők mozogtak, nem találkozhattak nagy értékű személyi tulajdonnal, ezzel szemben a társadalmi vagyon különösen nagy értékekből állt. A szolgálati helyen kívüli elkövetés pedig egy gázpalackra, 10 000 Ft alatti értékű építőanyagra, más tárgyakra, illetőleg kisebb pénzösszégre nézve valósult meg. ., ' Az ítéleti adatok szerint az okozott kárból csupán 762 794 Ft térült meg a büntető eljárás során. A katonai bíróságok a vádlottakat 1 654 628 Ft kár megtérítésére kötelezték. A különbözet 1 522 794 Ft tekintetében pedig a kártérítés elbírálását egyéb törvényes eljárásra utalták, vagy a kár tekintetében döntést nem hoztak. A vizsgált ügyek alapján arra következtettünk, hogy a katonai igazságügyi szervek megfelelő figyelmet fordítottak a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére. Ennek ellenére igen magas az az összeg, aminek az elbírálását egyéb törvényes eljárásra kellett utalni. Sok olyan bűnügyet találtunk, ahol a bűncselekménnyel okozott kár pontos összege nem lett tisztázva, a kárt többek közrehatása, szolgálati mulasztása idézte elő, avagy a kárt okozók felelősségi arányát még a tárgyaláson sem lehetett eldönteni. Különösen a hanyag kezeléssel okozott károk összegét nem lehetett tisztázni. Mindez azt eredményezte, hogy a katonai bíróság a kártérítési igény érvényesítését egyéb törvényes eljárásra utalta. A vizsgált ügyek kisebb hányadában sem a katonai ügyész, sem pedig az erre jogosult parancsnok nem terjesztett elő kártérítési kérelmet. Az előterjesztés kivétel nélkül azért maradt el, mert a kár összege nem volt megállapítható. Ilyenkor a bíróság a bűncslekménnyel okozott kár tekintetében rendelkezést nem hozhatott. Á büntető eljárás lényeges feladatának tartjuk, hogy a bűncselekménnyel okozott kár összegét már az eljárás nyomozati szakában pontosan rögzítse, majd a katonai ügyész a kártérítés iránt keresetszerű követelést terjesszen a katonai bíróság elé. A kár összegének megállapítása céljából megfelelő képesítésű szakemberekből bizottságot lehet létrehozni, ez a bizottság katonai ügyészi irányítás mellett a szükséges vizsgálatot el tudja végezni. Sokrétű és bonyolultabb ügyben nem lehet eltekinteni az igazságügyi szakértő kirendelésétől. A pontos adatok biztosításával nemcsak a társadalmi vagyon mielőbbi visszatérítését tudjuk elérni, hanem az alakulatok fegyelmi helyzetét is segíthetjük. Az anyagi szolgálati ágak aligh? tudnak ugyanis megfelelő munkát folytatni mindaddig, amíg a nyilvántartásaik rendezése, az értékeik számbavétele nem történik meg. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is — bár ez az okkutatási munkabizottság működésén kívül esik —, hogy a megítélt kár behajtása iránti parancsnoki intézkedés, vagy az el nem bírált ügyekben a kártérítésre kötelezéshez szükséges parancsnoki eljárás nem kevésbé fontos feladat. A katonai bíróság által megítélt kár végrehajtása kizárólag parancsnoki

kérelemre indul, erre nézve a katonai igazságügyi szervek hivatalból nem intézkednek. Ezt a végrehajtás iránti kérelmet, végrehajtási láp kiállítá-. sával, a döntést hozó katonai bíróságnak kell megküldeni, aki azt záradékkal, az illetékes bírósági végrehajtóhoz továbbítja. Amennyiben a kár parancsnoki mulasztás miatt nem térül meg, ez is a társadalmi vagyon sérelmével jár.

Az elkövetők családi körülményei, jövedelmi és vagyoni viszonyai

A munkabizottság vizsgálati adatai arra engedtek következtetni, hogy a terhesebb családi körülmények, vagy a rosszabb jövedelmek nem hatottak ösztönzőleg a haszonszerzési jellegű bűncselekmények elkövetésére. Legfeljebb néhány ügyben és más körülményekkel együtt járulhattak hozzá a bűnös szándék kialakulásához. Erre mutat, hogy nemcsak a nagycsaládos vagy egészen csekély jövedelmű elkövetők valósítottak meg vagyon elleni bűncselekményt. A megállapításunk helyességét a következő adatok igazolják: Az elkövetők 76%-a nős és rendezett családi körülmények között élt, 15,5%-a pedig nőtlen, csupán önmaga' eltartásáról gondoskodott. Mindössze az elkövetők 8,5%-a volt elvált vagy különváltan élő, többségében tartásdíj fizetésére kötelezett. A rendezett családi körülmények között élők feleségei (férjei) rendszeres munkaviszonyban álltak, így jövedelemmel rendelkeztek, s csupán 16 személy felesége volt gyermekgondozási szabadságon. 48 elkövető a házastársával együtt egy gyermek, 56 elkövető két gyermek, 11 elkövető három gyermek eltartásáról gondoskodott és mindössze 4 elkövetőnek volt háromnál több gyermeke. Az elkövetők 80%-a megfelelő, a többségük kettő vagy kettő és fél szobás lakásban lakott. Közülük 43 elítéltnek saját családi háza volt, amelyet esetleg OTP- vagy szövetkezeti kölcsön terhelt. Az elkövetők jövedelmi viszonyai sem tekinthetők rossznak. Az elkövetők 29%-ának az egy főre eső havi jövedelme ugyan 2000 Ft alatt volt, ide tartozott azonban az a 16 család, ahol a feleség gyermekgondozási szabadsága miatt a havi jövedelem lecsökkent. Ugyancsak az elkövetők 29%-ának volt az egy főre eső havi jövedelme 2—3000 Ft közötti, míg 32%-ánál 3—5000 Ft közötti volt, sőt 17 személynél (10%) az 5000 Ft-ot is meghaladta. Ide kell számítanunk azt is, hogy az elkövetők 47%-a valamilyen vagyonnal (nyaraló, hétvégi ház, kert, személygépkocsi stb.) rendelkezett. A vagyontárgyak közé nem számítottuk be a saját tulajdont képező családi házakat, mert ezeket rendszerint különböző kölcsöntartozások terhelték. A vizsgált elkövetők közül 62 személy tartott személygépkocsit.

A tiszthelyettesek tulajdonában volt személygépkocsik erősen használt állapotúaknak minősültek. Néhány ügyben meg lehetett figyelni, hogy a tiszthelyettesi karunk egy része a személygépkocsi fenntartásával és üzemeltetésével erején felül költekezett. Ily módon egy látszat jólét fenntartását akarta mutatni, hogy maga is megfeleljen az e körben elterjedt szokásoknak. Az anyagi lehetőségeik helyes számbavétele mellett viszont bizonyára sokan nem vállalkoztak volna arra, hogy a jövedelmüket bűncselekmény elkövetésével egészítsék ki. Mindez — a későbbiek során még érintett. — pazarló életmód egyik formája.

A szolgálathoz (munkához) való viszony

A bűncselekmény okainak és elősegítő körülményeinek vizsgálata során nem lehetett közömbös, hogy az elkövetőknek milyen volt a szolgálathoz való viszonyuk, mennyire lehetett látni, hogy a társadalommal szemben fennálló munkaköri kötelezettségeikkel sem törődnek. A jellemzések és minősítések adatai szerint az elkövetők 25%-a a munkáját rosszul, a 39%-a megfelelően, míg 36%-a jól végezte. Felmerült azonban, hogy az elkövetők egy része a szolgálatban való megtartás érdekében kapott a valóságosnál jobb jellemzést. A becsatolt jellemzések megállapításait ugyanis nem erősítették meg a dicséreti és fenyítési lapok. Olyan elkövetőnek is megfelelő minősítést adtak például, akit az utóbbi két évben három alkalommal fenyítettek italozással összefüggő fegyelemsértés miatt. Tapasztaltunk olyan esetet is, hogy jó minősítést kapott az a vádlott, aki az utóbbi három év alatt dicséretben nem részesült. Mindebből következett, hogy a jellemzések és minősítések megállapításait nagyobb kritikával kell fogadnunk. Még így is fel kell vetnünk, hogy a szolgálatát rosszul vagy éppen csak megfelelően teljesítő anyagi beosztású tisztek és tiszthelyettesek munkájának ellenőrzése több figyelmet igényel.

Az elkövetők szolgálati beosztása vagy munkaköre

A bűnelkövetés okainak feltárása során lényeges körülménynek tartottuk annak megállapítását, hogy mely beosztások esetében gyakoribb a vagyon elleni bűncselekmény elkövetése. Az előzetes feltevés szerint az anyagi beosztásokat (munkaköröket) láttuk olyanoknak, ahol könnyebb az egyéni haszonszerzésre törekvés kialakulása. A vizsgálatunk ezt a feltevést csak részben igazolta. A néphadsereg állományából ugyanis 14 elkövető szakaszparancsnoki beosztásban teljesített szolgálatot, közülük 2 személy ellátó szakaszparancsnok volt. Szolgálatvezetői beosztásban 17, raktárve-

zetoi beosztásban pedig 4 személy volt. A szolgálatvezetők közül egy személy elhelyezési szolgálatvezetői, két személy üzemanyagszolgálat-vezetői, egy személy egészségügyi szolgálatvezetői, egy személy gép járműszolgálatvezetői beosztást töltött be, míg a további szolgálatvezetők alegységekhez voltak beosztva. Négy szolgálatvezető nem a kezelésében volt vagyon sérelmére követte el a bűncselekményt. A néphadsereg állományában volt további 62 személy beosztása rendkívül változatos képet mutatott. Volt közöttük egységparancsnok-helyettes, hadtáphelyettes, zászlóaljparancsnok-helyettes, építőszázad-parancsnok, tervező főtiszt, fedélzeti technikus, meteorológus, sporttiszt, állomás- és bázisparancsnok, műszerész, HEMO igazgató, pénztáros (három személy), anyagbeszerző (három személy), javítóraj-parancsnok, adminisztrátor, étkezde gondnok stb. A rendőrség állományából járőr (gépkocsizó járőr) beosztásban völt 26 személy. Ezek közül 15 vádlott hivatali visszaélést követett el azzal, hogy 2—500 Ft közötti jogellenes bírságolással szerzett összeget a saját céljaira költötte. A rendőri testületből elítélt további személyek beosztása ugyancsak változatos képet mutatott. Az elítéltek között volt osztályvezető, nyomozó, körzeti megbízott (hat személy), vizsgáló tiszt, anyagi tiszt, segédhivatal-vezető, igazgatásrendészeti előadó, gépjármű-előadó, ügyeletes tiszthelyettes és fogdaőr. A határőrség állományából három személy őrsparancsnok politikai helyettes, egy személy pedig kerületparancsnokságnál politikai munkatárs volt. A továbbiak között egy-egy személy század- és szakaszparancsnok, őrsellátó, anyagbeszerző, élelmezésiszolgálat-vezető, útlevélkezelő volt. Különböző raktárkezelői és anyagnyilvántartói beosztásban teljesített szolgálatot további öt személy. összességében kimondhatjuk, hogy nemcsak áz anyagi szolgálati ágak beosztottai követtek el haszonszerzésre irányuló bűncselekményt, hanem olyanok is, akik nem voltak vagyonkezelők. Ugyanakkor nagyon' sokan — valószínűségi számításaink szerint 95 elkövető — követte el a bűncselekményt a szolgálati beosztásának (munkakörének) lehetőségeit kihasználva, azzal visszaélve. Ide soroltuk azt is, aki az egységügyeletesi szolgálatát használta fel üzemanyag eltulajdonítására.

A bűncselekmények elkövetési okai és azt segítő körülményei

A bűncselekmények elkövetésének okai és azt segítő körülményei rendkívül színes képet mutattak. Nyilvánvaló, hogy az ügyiratok átvizsgálása alapján nem minden okot és bűncselekményt segítő körülményt

tudtunk rögzíteni. Még így; is az alább részletezett 418 elkövetési, okot elkövetést segítő körülményt gyűjtöttünk össze: — beosztással, munkaköri lehetőséggel való visszaélést — ellenőrzési hiányosságokat • — bizonylati fegyelem lazaságát — alkalomszerűség kihasználását — italozó jellegű életmódot — kártérítés alóli kibúvásra törekvést — pazarló jellegű életmódot, anyagi lehetőségeit meghaladó költekezést — pénzzavar megszüntetésére törekvést — könnyelmű életvitelt, durva felelőtlenséget — elvtelen kapcsolatok kialakítását, antiszociális (bűnöző) személlyel való barátkozást — elöljáró kérésére cselekvést — leszerelési szándékot — rendezetlen családi életet, mint közvetett hatást — külföldi cikkek (hiánycikkek) iránti keresletet — állami biztosító kihasználását — társas bűnkapcsolat létesítését — pusztán munka nélküli jövedelemre törekvést személynél állapítottunk meg.

és 95 28 8 37 47 15 21 22 54 33 1 3 6 4 2 7 35

A 17 elkövetési okcsoport és azt segítő körülmény 179 elkövetőhöz kapcsolódik. Már ebből is kitűnik, de az egyes ügyek vizsgálata szintén mutatta, hogy a bűncselekmények nem egyetlen ok miatt, és nem egyetlen körülmény segítségével jöttek létre.; Véleményünk szerint a bűncselekmény elkövetésében akkor is több ok vagy körülmény játszott szerepet, ha ezt nem lehetett kimutatni. Ezért nem túlzás annak a megállapítása, hogy minden szándékos bűncselekmény elhatározásának kialakulásához két-három okra vagy körülményre van szükség. Még ezekhez is egy vagy több deviáns személyiség kell. A rendszeresen italozó személy például könnyebben használja fel az alkalmat vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére, vagy az italozás pazarlással, elvtelen kapcsolatok kialakításával, a családi élet felbomlásával, a szolgálati beosztás elhanyagolásával jár együtt. Más esetekben a könnyelmű életszemlélet, a felelőtlenség, a fegyelem hiánya vezethet anyaghiányokhoz. 13 ügyben mutattuk ki, hogy az elkövető a raktárhiányt fiktív okmányok készítésével igyekezett leplezni. Két elkövető pedig valótlan kárbejelentéssel tévedésbe ejtette az Állami Biztosítót, ezzel a személygépkocsiban keletkezett kárát szavatossági biztosítás alapján kérte megtéríteni. A könnyelműség vezethet elvtelen kapcsolatok kialakításához, az antiszociális és bűnöző személyekkel való ba-

rátkozáshoz, ezáltal bűnelkövetési formák létesítéséhez. Ebben, a körben a vizsgálatunk során figyelmen kívül hagytuk azokat a polgári személyeket, akik a vizsgálat alá vont személyekkel együtt követtek el vagyon elleni bűncselekményt. Az okkutatási munkabizottság 7 ügyben állapította meg, hogy a bűncselekményt társas formában valósították meg. Itt azonban csupán azokat az ügyeket vettük számba, amelyekben az ítéleti minősítés bűnszövetségben elkövetettséget állapított meg. Nem volt ritka azonban, hogy az elkövetők polgári személyekkel egyetlen bűncselekményt követtek el, ezért a cselekményük nem minősült bűnszövetségben elkövetettnek. Ezeket az eseteket az elvtelen kapcsolatok vagy az antiszociális (bűnöző) személlyel való barátkozás cím alá soroltuk. Persze a feltüntetett 33 esetben a kifogásolt kapcsolat kialakítása azt is jelenti, hogy a fegyveres testület, tagja döntően emiatt határozta el a bűncselekmény elkövetését. Jó lenne, ha jutna időnk arra, hogy a fegyveres erők és testületek hivatásos állományú tagjait a barátaik jobb megválasztására ösztönözzük, ebben a tekintetben határozottabb igényességre neveljük. Mindez nem jelentené a magánéletbe való illetéktelen beavatkozást. • . Rendkívül gyakori volt — ezt 95 esetben állapítottuk meg —, hogy az elkövető az elöljárói beosztását, szolgálati vagy munkaköri lehetőségeit használta fel bűncselekmény elkövetésére. Ezt a sikkasztás és csalás elkövetésénél szinte kivétel nélkül kimutattuk. Ezzel a körülménnyel a lopás megvalósítása során is gyakrabban találkoztunk. Az elkövető ugyanis a szolgálati (munkaköri) jogosultsága folytán jutott abba a helyiségbe, ahonnan az idegen dolgot elvette, vagy így jutott hozzá például üzemanyaghoz, zárt helyiségben tartott pénzhez, illetőleg egyéb értékhez. A századparancsnok minden nehézség nélkül magához vehette az írnok által kezelt kazettát és az abban talált összeget a saját céljaira fordíthatta. Az építőalakulat tisztje a lakására vitethette az anyagokat és festékeket. A hivatali visszaélés és a vesztegetés elkövetői ugyancsak a szolgálati kötelmeik megszegésével juthattak jogtalan előnyhöz. Az alkalomszerűség egyszerű példája a laktanyaudvaron talált ruházati könyv eltulajdonítása, az ebből vásárolt anyagok BÁV útján történő értékesítése. Ugyanerre mutat annak a tiszthelyettesenek a cselekménye is, aki a nyitva álló falusi lakásból egy gázpalackot vitt el nyomáscsökkentővel együtt. Mindössze három ügyben állapítottuk meg, hogy a bűncselekményt feltehetően burkolt leszerelési szándékkal követték el. Ilyen lehetett annak az orvos főhadnagynak az ügye, aki az áruházból egy kordbársony nadrágot lopott és szinte várta, hogy leleplezzék, . Korábban a rendfokozatáról lemondott és a visszatartási idejét töltötte. Más kérdés, hogy a katonai szolgálat alóli kibúvás elkövetését nem lehetett bizonyítani, ezért azt az okkutatási munkabizottság is csupán valószínűsítette.

2

.17

Áz ellenőrzés hiánya és a bizonylati fegyelem 1 lazasága,, összesen ¡Őé elkövetőnél volt megállapítható. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen .kívül azt sem, hogy a formálisan tartott, esetenként csak az okmányokban feljegyzett ellenőrzés, nem előzi meg a bűncselekmény elkövetését, inkább arra ösztönzi a vagyonkezelőt. Méltán számíthat ugyanis > arra, hogy iaz ellenőrzésre kötelezett elöljáró a következő alkalommal sem tart tételes ellenőrzést, hanem meglevőnek fogadja el a nyilvántartásban feltüntetett anyagokat. A bűnügyi iratok alapján több — : pontosan meg nem állapítható 1 — esetben.. következtettünk formálisan elvégzett ellenőrzésre, ezt azonban bűncselekmény elkövetését segítő okként, éppen a kellő igazoltság hiánya miatt, nem mutattuk ki. ; • '' '• Az ügyek átvizsgálása során láttuk, hogy az elkövető fiktív okmányok készítésével igyekezett a kártérítési felelősség alól kibújni. Konkrétan a fiktív okmány csalási szándékkal való felhasználását 13 személynél állapítottuk meg. A vizsgált ügyek között voltak azonban olyanok is, amelyékben az elkövető aszándékos bűncselekmény mellett, nagyobb összegű hanyag kezelést is megvalósított. Ezek többségében az anyagkezélő mindent megtett azért, hogy a hiányát eltüntesse vagy legalább csökkentse. Ebből a célból más alakulattól kért kölcsön anyagot, távoli alegységnél kintlévőnek jelölté a hiányt vagy más módon igyekezett a leltározó bizottságot, illetőleg a kijelölt igazságügyi szakértőt félrevezetni; Több olyan ügyet is találtunk, amelyekben az anyagkezelő a nyilvántartások rendkívül pontatlan vezetésével,1 talán az anyagnyilvántartások és egyéb okmányok vezetésének szándékos elhanyagolásával akarta az általa okozott kár megállapítását meghiúsítani. Arra is volt példa, hogy a szándékosan okozott kárt hanyag kezelésből eredőnek kívánta értékeltetni. Gondatlan károkozás esetén ugyanis lényegesen kisebb összegű lehet a kártérítés, míg szándékos károkozásnál az elkövető a teljes kár erejéig felel. A vizsgálatunk adatai arra a következtetésre is lehetőséget nyújtottak, hogy az okok és körülmények, amelyek a polgári életben a vagyon elleni bűncselekmény elkövetéséhez vezetnek, a katonai szolgálati viszonyok között is hatnák. Anélkül, hogy ezek különösebb értékelésébe bocsátkoznánk, ide sorolhatjuk az italozással összefüggő bűnös magátartásokat, a könnyű pénzszerzésre, munka nélküli jövedelemre törekvést, á pazarló, az anyagi lehetőségeket figyelmen kívül hagyó költekezést, a hiánycikkek külföldi beszerzését és haszonnal értékesítését, az Állami Biztosító kihasználását stb. Természetesen ide tartozik a bizonylati fegyélem hiánya és a 3 ellenőrzési lazaság is, hiszen mindezzel a polgári életben dolgozó anyagkezelők esetében ugyancsak találkozhatunk.

Büntetéskiszabási gyakorlat A katonai bíróságok büntetéskiszabási gyakorlata hosszabb idő óta a Legfelsőbb Bíróság irányításának megfelelően alakul. A vizsgálat során mindössze 11 esetben találtunk változtatást a büntetés kiszabásában. A változtatások részben az elkövető terhére, részben pedig a javára történtek. Egységes a katonai bíróságok gyakorlata abban, hogy a haszonszerzési bűncselekmény tettese, különösen, ha fosztogató jellegű elkövetési magatartással valósította meg a bűncselekményt, általában nem hagyható meg a hivatásos állományban. Ezt a gyakorlatot igazolták a vizsgált ügyek adatai is. A katonai bíróságok 80 személynél lefokozást szabtak ki, többségében mellékbüntetésként, 5 esetben azonban önálló büntetésként. 3 személy- > lyel szemben önálló büntetésként, 1 személlyel szemben pedig mellékbüntetésként lett kimondva a szolgálati viszony megszüntetése. 12 vádlottnál a közügyektől eltiltás a rendfokozattól való megfosztást is eredményezte. A katonai bíróságok a szabadságvesztés katonai fogdában való végrehajtás mellett 3 esetben nem alkalmaztak lefokozást és 9 alkalommal került sor enyhébb rendfokozati büntetésre, így rendfokozatbán visszavetésre és a várakozási idő meghosszabbítására. Az időközben tartalék állományba helyezett vádlott tekintetében is többször mellőzhető volt a lefokozás, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásakor. A polgári alkalmazotti állományba tartozókkal szemben pedig rendfokozatot érintő büntetés alkalmazására nincs törvényi lehetőség. Ezzel szemben általános volt a lefokozás kiszabása, napi tételes pénzbüntetés mellett. A vizsgálat alá vont elkövetők kivétel nélkül első esetben követtek el bűncselekményt. A bűncselekmények több mint fele csekélyebb súlyú, vétségi alakzatú volt. Ezért az elítéltek nagy része (99 fő) próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Ugyanezen indokok alapján 45 személy napi tételes pénzbüntetésben részesült. 23 vádlott polgári büntetésvégrehajtási intézetben végrehajtandó, 3 személy katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztést, 5 személy önállóan lefokozást kapott, míg 3 személy szolgálati viszonyát önálló büntetésként szüntette meg a katonai bíróság és 1 személyt próbára bocsátott. Fegyelmi eljárásra utalásra a vizsgált időszakban nem került sor.

Feladatok A bűnözés napjainkbán még a fegyveres erők és a fegyveres testületek keretein belül is jelentős társadalmi probléma. Ugyanakkor olyan öszszetett társadalmi jelenség, ami az intézkedések egész sorát, az intézkedésre jogosult parancsnokok (vezetők) egységes fellépését igényli. A bűncselekmények felderítése és a személyre tekintet nélküli felelősségre vonás

biztosítása során a katonai igazságügyi szervek bűnmegelőző feladatai is növekedtek. Feltétlenül szükség lenne arra, hogy a bűncselekmények megelőzését intézményes irányítás mellett végezzük. Űgy tűnik ugyanis, hogy a társadalmunk tagjainak önkéntes fellépése, valamint az igazságügyi és rendőri szervek ilyen irányú tevékenysége nem biztosítja a bűncselekmények hatékony megelőzését. Mindez még ahhoz sem elegendő, hogy konkrét feladatokat adjon az alakulatok erkölcsi-politikai állapotáért felelős j parancsnokoknak vagy erre mozgósítsa a társadalmi szerveket. Az okkuta- i tási munkabizottság mégis kidolgozott néhány átfogó jellegű feladatot, j amelyek megismerése és figyelembe vétele hasznosan segítheti a bűncse- . lekmények megelőzését, vagy legalábbis meggátolhatja a bűnözés növeke- j dését. I 1. A társadalmi és tömegszervezetek bevonásával, a nevelés korszerű ) eszközeinek felhasználásával kell a hivatásos, továbbszolgáló és polgári al- j kalmazotti állomány tudatát formálni, szocialista erkölcsét erősíteni. Az j egységekben (alegységekben) olyan szemléletet kell kialakítani, amelyben j a jelentéktelen érték jogtalan elvétele is szégyen. Bár a hivatásos állo- ; mány erkölcsi-politikai állapota, néhány kivételtől eltekintve, kifogásta- j lan, teljesebbé kell tenni az anyagilag is megbízható felelős beosztású ka- j tonák (polgári alkalmazottak) körét. 2. A bűncselekmények megelőzését segítő konkrét feladatokat vezetési szintekre lebontva kell megállapítani. Az így megállapított feladatok : végrehajtásáról az illetékes parancsnokok (vezetők) évenként számoljanak ; be elöljáróiknak. A beszámoltatások során az elöljáró parancsnokok vegyék figyelembe a katonai ügyészségek éves összefoglaló jelentéseit és azok tükrében döntsenek a jelentés elfogadásáról, valamint a további feladatokról. 3. Az anyagi beosztásban szolgálatot teljesítők (dolgozók) ellenőrzésének hatékonyságát és a bizonylati fegyelmet tovább kell javítani. A számítástechnikai eszközök alkalmazását és az ebből adódó lehetőségeket az anyagi beosztásban szolgálatot teljesítők körében oktatni kell azzal, hogy a tanultak elsajátításáról vizsga keretében adjanak számot, 4. Fejleszteni, korszerűsíteni kell a parancsnokok és a katonai igazságügyi szervek megelőzést célzó jogpropaganda és egyéb tevékenységét. Ide soroljuk a helyszíni nyilvános tárgyalásra alkalmas ügyek helyes megvá- • lasztását, az időszerű jogi felvilágosító előadások megtartását, a bűncselekmények megelőzése érdekében összehívott nevelői konferenciákat, az adott társadalmi probléma komplex (jogászi, orvosi, szociológiai stb.) megvitatását. Feltétlenül itt kell megemlíteni a hírközlő eszközök, a csapatstúdiók, a katonai (belügyi) hetilapok és más folyóiratok jogi nevelést segítő tájékoztatóinak lényeges bővítését is. -

A fegyveres erők és testületek hivatásos állományú tagjai által elkövetett bűncselekmények elbírálásának egyes kérdései Irta; Dr, Kátai Péter hadbíró alez.

1. A szocializmus építése külső és belső feltételeinek biztosításában: az ország védelmi képességének megőrzésében és erősítésében, valamint a belső rend fenntartásában meghatározó szerepe van a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek és fegyveres testületeinek. Feladatuknak azonban csak akkor tudnak kellően megfelelni, ha tagjainak — különösen a fegyveres szolgálatot hivatásként vállalóknak — a politikai, erkölcsi és fegyelmi helyzete szilárd. A legfelsőbb párt- és állami szervek értékelése szerint a fegyveres erők és testületek megfelelnek e követelményeknek. A dolgozó tömegekre támaszkodva megbízhatóan védelmezik népünk békéjét és szocialista vívmányait. Méltóak tehát a bizalomra és megbecsülésre. Ez az összegezett megállapítás azonban nem zárja ki, hogy a fegyveres erők és testületek személyi állományát — köztük a hivatásos szolgálatot teljesítőket — is érik mindazok a társadalmunktól idegen hatások, amelyek a bűncselekmények számának folyamatos növekedését eredményezték. E hatások azonban az állomány többségének politikai és erkölcsi szilárdságánál fogva korlátozottan érvényesülnek. Ugyanakkor hatnak más, csak katonai életviszonyok között jelentkező speciális tényezők, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolják az állomány fegyelmi helyzetét, az ítélkezési — s ezen belül a büntetőjogi felelősségre vonási — gyakorlatot. A fegyveres er.ők és testületek hivatásos állományú tagjainak döntő többsége a szocializmus ügye mellett elkötelezett, erkölcsileg feddhetetlen, szakmailag. képzett, képes az átlagosnál nagyobb feladatok teljesítésére. Előfordul azonban, hogy olyanok is állományba kerülnek, akik nem felelnek meg a hivatásos katonákkal szembeni magasabb követelményeknek, alkalmatlannak bizonyulnak feladataik megfelelő ellátására. Erkölcsi labilitásuk, a feszesebb katonai életviszonyok közé való beilleszkedési képességük hiánya, szakmai képzettségük fogyatékosságai miatt elsősorban közülük kerülnek ki azok, akik fegyelemsértést vagy bűncselekményt kö! vetnek el,

, A jogellenes cselekmények elkövetése szempontjából sajátos tényezőként hat, hogy a hivatásos állományhoz tartozó elkövetők egy része — főként rendőrök — sok esetben konfliktus helyzetben intézkednek. Rövid idő áll rendelkezésükre, hogy megválasszák magatartásuk helyes formáját, eldöntsék: alkalmaznak-e és milyen kényszerítő eszközt az intézkedés alá vont, nem egyszer ittas, esetenként provokatívan fellépő személlyel szemben. Helytelen döntésük gyakran jogsértéshez vezet. A katonai életviszonyok sajátosságaiból fakad, hogy a fegyelemsértés vagy bűncselekmény elkövetését esetenként a túlbuzgóság, a rosszul felfogott szolgálati érdek motiválja; az elkövetők egy része a feladatot akkor is teljesíteni akarja, ha jogszerűtlenül jár el. Mindezt teszik azért is, mert magatartásukat munkatársaik is elfogadhatónak tartják; cselekményüket a kollektíván belül nem kíséri erkölcsi elítélés. A fegyelmi helyzetre gyakorolt hatásánál fogva nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a hivatásos állomány tagjai a Magyar Népköztársaság szerveit képviselik, az állampolgárokkal a társadalmi élet sok területén napi kapcsolatban állnak. Többségük e hatalmi helyzetükkel megfelelően él, kis részük azonban e helyzetből adódó lehetőséget kihasználva követ el fegyelemsértést vagy bűncselekményt. A katonai bíróságok ítélkezési gyakorlata alapján az állapítható meg, hogy a fegyveres erők és testületek hivatásos állományához tartozók jogsértéseinek gyakorisága a fegyelmi helyzetre ható általános és az előbbi-; ekben említett, valamint más speciális tényezők ellenére kedvezőbb, mint a társadalom egyéb rétegeinél. 2. A katonai bíróságok által felelősségre vont hivatásos állományú elkövetők kb. 80%-a köztörvényi, mintegy 20%-a katonai bűncselekményt valósít meg. Ezek döntő többségének konkrét társadalomra veszélyessége nem jelentős. Egyes köztörvényi bűncselekmények (hivatali, nemi erkölcs, vagyon elleni stb. bűncselekmények) súlya a közhangulatra vagy a katonai szolgálati rendre és fegyelemre gyakorolt hatása miatt felértékelődhet, büntetőjogi következményei súlyosabbak lehetnek, mint ha azokat nem katonai életviszonyok között követik el. A hivatásos katonák által elkövetett köztörvényi bűncselekményeken belül változatlanul magas és emelkedő tendenciát mutat a közlekedési bűncselekmények (kb. 30%), s ezen belül az ittas járművezetések száma. Az arányokat tekintve ezt követi a hivatali bűncselekmények kategóriája (20—22%), valamint a vagyon elleni bűncselekményeké (18—20%)). A katonai bűncselekmények többsége ittasan vagy leittasodással elkövetett szolgálatban kötelességszegés, amely rendőrök esetében sokszor ittas járművezetéssel is párosul, valamint a szolgálati feladat alóli kibúvás, kisebb részben pedig függelemsértést megvalósító cselekmény. Az önkényes eltávozások száma elenyésző; jellemzőjük az, hogy elkövetői rövid szolgálati idővel rendelkező, kirívóan fegyelmezetlen tiszthelyettesek.

1

[

\

j | j ,

j j i í j I j r ! j j

3. A bűncselekmény miatt felelősségre vont hivatásos állományúak jelerítős része hosszabb szolgálattal rendelkező, szolgálatát megfelelően ellátó, bűncselekményt első ízben elkövető személy. Társadalomra veszélyességük ; foka előéletük és életmódjuk alapján általában csekélyebb; az elsősorban a megvalósított bűncselekmény következményeként jelentkezik. Abba a kategóriába tartoznak, akikre a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek 12/c pontja vonatkozik.

II. ' /•'

'

A büntető törvény alkalmazásának a célja a megsértett jogrend helyreállítása, a jogsértések általános megelőzése és az elkövetők újabb jogellenes cselekményektől való visszatartása. Mindezek eléréséhez a törvény széles lehetőséget, megfelelő eszközöket biztosít a jogalkalmazók: a parancsnokok, a katonai ügyészségek és a katonai bíróságok számára. A büntetőjogi felelősségre vonás azonban csak akkor lehet eredményes, ha a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek a tényállást, a bűnösségi körülményeket alaposan és kellően felderítik. Azokat pontosan és kellő formában rögzítik,, s az így megállapított tényállásból helyesen vonnak következtetést a bűnösségre vagy hiányára. A cselekményeket megfelelően minősítik — azoknak a katonai szolgálati rendre,és fegyelemre gyakorolt hatását külön is mérlegelve — egyéniesített, a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek megfelelően differenciált joghátrányt: büntetést vagy intézkedést alkalmaznak, illetve a cselekmény elbírálását fegyelmi, jogkörbe utalják. ; Alapvető jogpolitikai követelmény az is, hogy a felelősségre vonás hatékony és gyors legyen. Ez pedig azzal érhető el, ha minden ügyben az a szerv dönt, alkalmaz felelősségre vonást, amelyiknek'az eljárása a legjobban biztosítja a törvény céljának érvényre juttatását, másfelől, ha minden lényeges kérdésben akkor születik .döntés — de akkor késedelem nélkül —, amikor annak feltételei megérettek. E kérdéseket, a továbbiakban a katonai bírósági ítélkezési gyakorlat tükrében kísérlem meg részletesebben kifejteni, felhasználva az e körben folytatott vizsgálatok megállapításait és tapasztalatait. 1. A törvényes és egyben időszerű ítélkezés fontos eszköze a bírósági tárgyalás gondos előkészítése. Ez a látszólag technikai kérdés a bírósági eljárás garanciális jelentőségű kérdése. Célja annak biztosítása, hogy a bűncselekmény elkövetőjét a törvényes rendelkezéseknek megfelelően felelősségre vonják, de senki ellen se folytassanak büntetőeljárást, ha arra kellő alap nincs. Ennek érdekében a bíróságok — így a katonai bíróságok — elsődleges és legfontosabb feladata a vádirat és a nyomozati iratok ala-

pos áttanulmányozása, annak megvizsgálása, hogy a vádemelésnek megvannak-e a törvényes feltételei, az ügy alkalmas-e arra, hogy a bíróság a vádlottat törvényesen felelősségre vonja., , A katonai bíróságok a tárgyalások előkészítésére alapvetően kellő gondot fordítanak, időben és megfelelően döntenek valamennyi lényeges kérdésben, biztosítják a tárgyalás zavartalan és késedelem nélküli megtartásához szükséges feltételeket. Még mindig előfordul azonban, hogy a kitűzéshez szükséges és a tárgyalásra való felkészülés között különbséget tesznek, amely esetenként hibákhoz, a büntetőeljárás elhúzódásához vezet. a) A kitűzés előtti felkészülés hiányára vezethető vissza, hogy vannak ügyek, amelyekben csak a tárgyaláson, rosszabb esetben a másodfokú eljárásban derül ki, miszerint a vádirat nem megalapozott, hiányoznak a szükséges adatok, bizonyítékok. Mindez eredményezheti az elnapolást, pótnyomozás elrendelését, a határozat megalapozatlanság miatt történő hatályon kívül helyezését, végső fokon az ügy érdemi elbírálásának jelentős és indokolatlan késedelmét. A bizonyítékok időben történő felkutatása, beszerzése alapvető jogpolitikai követelmény, amelynek érvényesüléséről — ha az a nyomozás során elmaradt — már a tárgyalás előkészítése során — pótnyomozás elrendeléséver vagy más módon — gondoskodni kell. Ennek érdekében bíróságaink gyakrabban élhetnének például a Be. 180. § (3) bekezdésében foglalt azon lehetőséggel, amely a pótnyomozás elrendelése helyett, az eljárás mielőbbi befejezése érdekében, módot ad a tanács elnökének arra, hogy további bizonyítási eszközök felkutatása végett az ügyészt az iratok visszaküldése nélkül megkeresse. • Meg kell viszont szüntetni az eljárást már a tárgyalás előkészítése során, ha annak folytatásától — a bizonyítékok felkutatása lehetőségének egyértelmű hiánya miatt — nem várható eredmény. Minthogy azonban a bizonyítékok rendszerint beszerezhetők, a Be. 170. § (1) bekezdés b) pontja szerinti megszüntetésre csak ritkán kerülhet sor. b) A katonai bíróságok szakértő-kirendelési gyakorlata általában megfelelő. Minden olyan ügyben, amelyben szakértő bevonására van szükség, eleget tesznek kirendelési kötelezettségeiknek, sőt ritkábban — főleg rendőrök által elkövetett bűncselekmények elbírálása során — túlbiztosítás is tapasztalható. ; A szakértő-kirendelési gyakorlattal kapcsolatos egyik hiányosság az, hogy a szakértő kirendelésére esetenként csak a tárgyalási szakaszban kerül sor, bár annak szükségessége alaposabb bírói felkészülés, a nyomozati iratok elmélyültebb tanulmányozása esetén már az előkészítő eljárásban fel kellett volna, hogy merüljön. Visszatérően jelentkező hiba az is, hogy a bíróságok a szakértőt nem végzéssel rendelik ki, hanem csak idézik. Ilyen esetekben rendszerint elmulasztják a szakértő kirendeléséről értesíteni az

ügyészt, a terheltet és a védőt. A tárgyalás jobb előkészítését szolgálná, ha a katonai bírák a nyomozati szakban eljárt szakértőket már az előkészítő eljárás során felhívnák szakvéleményük kiegészítésére, illetve tájékoztatást kérnének tőlük. c) A Be. 167. § (2) bekezdés f) pontja szerint a bíróságnak nemcsak joga, hanem kötelessége már az előkészítő eljárás során megvizsgálni, hogy a bűncselekmény a vádtól eltérően hogyan minősülhet. Abban az esetben ugyanis, ha a vádirat tényállási és minősítő része nincs összhangban, több fontos kérdésben (bűntetti vagy vétségi eljárás, a védő tárgyaláson való részvételének kötelezettsége stb.) nem lehet egyértelműen 1 állást foglalni. Ezt kiküszöbölendő mondja ki a törvény, hogy a bíróság megállapíthatja a vádtól eltérő minősítést, s ezt az eljárás során figyelembe kell venni. Minthogy a jogkövetkezmények a bíróság' által megállapított minősítéshez kapcsolódnak, e megállapítást végzésben kell kimondani, amelyet közölni kell az ügyésszel, a vádlottal és a védővel. A katonai bírák a vádtól eltérő minősítés lehetőségét — igaz erre a katonai büntetőeljárásban ritkábban adódik alkalom — nem vagy csak a tárgyaláson állapítják meg, amely esetenként elnapoláshoz vezet. Súlyosabb hibaként tapasztaltuk, hogy a vádmódosítást, az arra tett vádlotti és védői nyilatkozatot a rövidített jegyzőkönyv nem tartalmazta, s az sem volt megállapítható, hogy az arra jogosult kérte-e a tárgyalás elnapolását. d) A szocialista törvényesség, s ezen belül a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek megfelelően differenciált ítélkezés követelménye szükségessé. teszi, hogy a katonai bíróság már az előkészítő eljárásban vizsgálja annak kérdését, hogy a cselekmény és az elkövető konkrét társadalomra veszélyességének fokára, valamint valamennyi lényeges körülményre figyelemmel a büntetés célja fegyelmi fenyítéssel, bírósági büntetéssel, illetve intézkedéssel elérhető-e. Ehhez képest kell dönteni az eljárás megszüntetéséről, illetve bírósági eljárás folytatásáról, a tárgyalás kitűzéséről. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a katonai bíróságok az előkészítő eljárásban csak elvétve élnek a Btké. 18. §-a és a Btk. 125. §-a által biztosított lehetőséggel; elenyésző azoknak az ügyeknek a száma, amelyekben a bíróság az eljárás megszüntetésével egyidejűleg'az iratokat a fegyelmi eljárásra illetékes parancsnoknak küldte meg. A teljesség kedvéért meg kell azonban jegyezni, hogy a parancsnoki és ügyészi elbírálás miatt az erre alkalmas, bírósági eljárásra kerülő ügyek száma korlátozott. e) A katonai bíróságok a tárgyalást általában a, törvényes határidőn belül kitűzik. Ennek során gondosan vizsgálják a megidézendők (értesítendők) körét, azt, hogy szükség van-e az ügyészség által indítványozott tanúk meghallgatására vagy szükséges-e további személyek tanúkénti megidézése. Az esetek többségében helyesen döntenek, ritkábban azonban elfogadják az ügyészi indítványt, amely, miatt túlbizonyítás történik. Ez nemcsak

\

felesleges, de sérti a pergazdaságosság követelményét is. Tárgyalást azonban olyan fél nélkül, akinek részvételét a törvény előírja, nem tartottak; eljárásuk törvényes volt. 2. A katonai bíróságok "tárgyalásai általában kulturáltak, célratörőek, azokban helyesen érvényesül az ügyfélegyenlőség. Helyesen választják meg azokat az ügyeket, amelyeket az állomány nevelése céljából az alakulatok nyilvánossága előtt tárgyalnak. A tárgyalások vezetése perrendszerű, a bizonyítási eljárás alapvetően jó. Mindezek eredményeként a bíróságok ténymegállapító tevékenysége a hivatásos állományú elkövetők ügyeinek többségében helyes. Viszonylag nagy azonban azoknak az ügyeknek a száma, amelyekben a tényállás kisebb-nagyobb fokú hiányosságai tapasztalhatók; olyan tények és körülmények felderítése, továbbá rögzítése hiányzik, amelyek az ügy megfelelő elbírálásához nem nélkülözhetőek. A személyi körülmények közül gyakran hiányzik a terhelt családi állapotára, jövedelmére, vagyoni viszonyaira vonatkozó adat. Esetenként az ítéletek nem vagy csak részben tartalmazzák az elkövető személyének és szolgálatteljesítésének parancsnoki minősítését, kitüntetéseit és egyéb elismeréseit. Gyakran hiányoznak a személyi sérülésre, a kár okozására és annak összegére vonatkozó adatok. A határozatok egy része nem tartalmazza, hogy az ittas járművezetésnek mi vetett véget, bevonták-e az elkövető vezetői engedélyét. Az ítéletekből, esetenként a nyomozati iratokból sem állapítható meg, hogy katonai vétség esetén az illetékes parancsnok tett-e joghatályos feljelentést. Egyes ítéletekből hiányzik annak rögzítése, hogy az elkövető milyen szolgálat szabályait szegte meg. Súlyosabb hibaként ritkán, de előfordult, hogy a bíróság a történeti tényállás helyett lényegében csak a törvényi tényállást írta le, konkrét események nélkül. Az ítéleti tényállások hiányosságainak többsége nem befolyásolta ugyan az elkövetők bűnösségének kérdését, esetenként kihatott azonban a cselekmény minősítésére és a büntetés kiszabására. A másodfokú eljárásban pedig sok esetben csak azért nem került sor hatályon kívül helyezésre, mert a Legfelsőbb Bíróság bizonyítás alapján a tényállást helyesbítette vagy kiegészítette. Ezt mutatja az is hogy a tényállás megváltoztatására a fellebbezett ügyek 30%-ában került sor. Hozzá kell azonban ehhez tenni azt, hogy a tényállások egy részének kiegészítésére az ítélet meghozatala és á másodfokú eljárás között eltelt idő alatti, főleg személyi körülményekben bekövetkezett változások (például leszerelés) miatt került sor. A katonai bíróságok — eseti hibáktól eltekintve — helyesen következtettek a vádlottak bűnösségére vagy annak hiányára; s a cselekményeket is jól, a kialakult ítélkezési gyakorlatnak megfelelően minősítették; eljárásuk törvényes. Erre utal az is, hogy a Legfelsőbb Bíróság elvétve változtatott a bűnösség kérdésén, s elenyészően kis számban módosította az első fokú bíróságok által megállapított jogi minősítést is.

;

' 3. A bűnözés alapvetően társadalmi'jelenség, alakulása döntően a társadalmi viszonyok változásától függ. Visszaszorításához az egész társa:1 dalom összefogására, összehangolt erőfeszítésére, olyan közvélemény ki^la; kítására van szükség, amely a jogsértő cselekményeket kivétel nélkül el-' ítéli, s azokhoz hatékony erkölcsi.kövétkezményeket fűz. Emellett termé-; í szetesen szükség van olyan jogi eszközökre is, amelyek kényszerítő jellegüknél, nevelő erejüknél fogva alkalmasak a. személyiség formálására, a í bűncselekményektől való visszatartásra. Ezek —. bár nem a bűnözés elleni I küzdelem elsődleges eszközei — azok. az általános érvényű szankciók, büni tetőjogi következmények, joghátrányok, amelyeket a törvény a bűncse: lekmény elkövetéséhez fűz. Ezek a Btk. szerinti büntetések és intézkedé! sek, valamint — katonák esetében —: a bűncselekmény miatt parancsnoki : jogkörben kiszabható fenyítések. i A büntetőjogi felelősségre .vonás módjának (parancsnoki vágy bíró<• sági elbírálás), a büntetőjogi következmények formáinak (büntetés, intéz-, í kedés, fenyítés) és — bírósági. elbírálás esetén — mértékének a meghatá-: ! rozása a katonai bírósági eljárás kiemelkedően fontos mozzanata. Ennek | során arra kell törekedni, hogy a bíróság döntése megfelelően igazodjon- a | cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához, valamint az enyhítő és súlyosító körülményekhez, továbbá a cselek! mény és tettese egyéni sajátosságaihoz. ,.•••-. A büntetőjogi felelősségrevonás módjának és. a joghátrány formájá1 nak a meghatározásakor abból'kell kiindulni, hogy a hivatásos állományú elkövetők jelentős része — miként arra a cikk első részében utáltam — ; a bűncselekményt elkövetőknek abba a kategóriájába tartozik, akikkel . szemben a jogalkalmazás jogpolitikai irányelvei szerint, általában elegendő megrovás vagy fegyelmi felelősségre vonás. Ha mégis bírósági szankció ' szükséges, vizsgálni kell a próbára bocsátás, a katonai és nem katonai mellékbüntetések önálló alkalmazásának avagy a pénzbüntetés kiszabásának a lehetőségét. Amennyiben a társadalom védelme, mint általános cél, [ valamint a katonai szolgálati rend és fegyelem szilárdítása, mint különös [ érdek, csak szabadságvesztéssel biztosítható, elsősorban rövidebb tartamú szabadságvesztést kell kiszabni, mérlegelve felfüggesztésének lehetőségét. Az elkövetők kisebb részével szemben azonban, akik súlyosabb bűncselekményt valósítanak meg, és személyükben is nagyobb veszélyt jelentenek a társadalomra, megfelelő szigorral kell fellépni. A differenciált és egyéniesített felelősségre vonás érdekében fel kell deríteni és értékelni kell az általános körülmények mellett mindazokat a speciális körülményeket, katonai érdekeket és sajátosságokat, amelyek köztörvényi bűncselekmény esetén a nem katonai bíróságok ítélkezési gyakorlatához képest enyhébb vagy szigorúbb megítélést eredményezhetnek, illetve a katonai szolgálati rend és fegyelem megsértését fegyelmi vétséggé 1 vagy bűncselekménnyé minősítik. • " I

A felelősségre vonás szempontjából nem hagyható figyelmen kívül, hogy — ha a cselekmény jellege ezt nem zárja ki — a szocialista állami, társadalmi rend Védelme érdekében vállalt fegyveres szolgálat az átlagosnál nagyobb elkötelezettséget jelent; ez az odaadás még fokozottabb, ha azt élethivatásként választják és vállalják. Jelentősebb érdeksérelem hiányában enyhébb elbírálást vonhat maga után, ha az elkövető a cselekményét túlbuzgóságból, rosszul felfogott szolgálati érdekből valósítja meg, vagy ha azt a feladat minden áron való teljesítése motiválja. Hasonló megítéléshez vezethet a nehéz, fárasztó vagy az elkövető képzettségét, hozzáértését meghaladó szolgálat során, konfliktus helyzetben, a feladat teljesítésének akadályozása vagy intézkedés közben provokálás miatti felindult állapotban való elkövetése is. Enyhébb jogkövetkezmény alkalmazását eredményezheti a polgári' szakképzettséggel nem rendelkező hivatásos állományú elkövető szolgálatból való eltávolítása, szolgálati viszonyának fegyelmi úton való megszüntetése. Nem hagyható figyelmen kívül mindaz az erkölcsi és anyagi hátrány (kitüntetésből, előléptetésből, jutalomból és egyéb elismerésből való kizárás) sem, amely csak katonai elítéltet sújt. Katonai bűncselekmény elbírálásánál figyelembe kell venni azt is, hogy az megvalósulhat olyan enyhe fokú fegyelemsértéssel is, amely nem katonai életviszonyok között semmilyen következményt nem von maga után. Az átlagosnál — a körülményektől függően — súlyosabban lehet elbírálni azt a köztörvényi bűncselekményt, amelyet fontos beosztású, magas rendfokozatú, jelentősebb köz- vagy társadalmi funkciót ellátó hivatásos állományú személy követ el, vagy ha az elkövetés (például hivatásos katona által megválósított élet- és testi épség, nemi erkölcs vagy vagyon elleni bűncselekmény) széles körű közfelháborodást okoz. Szigorúbban kell megítélni annak a cselekményét, aki hivatali helyzetével anyagi javak megszerzése érdekében él vissza vagy fosztogató cselekményt követ ,el. Hasonló megítélést vonhat maga után az is, ha az elkövető a neki kiszolgáltatott helyzetben levő személlyel, esetleg alárendeltjével szemben kíméletlen, durva, sértő magatartást tanúsít. Az ittasság az átlagosnál súlyosabb elbírálást eredményezzen, ha a leittasodás fegyveres szolgálatban vagy olyan olyan személy részéről történt, akinek beosztásánál fogva kötelessége lett volna annak megakadályozása. . Ezek a példaszerűen felsorolt speciális körülmények, katonai sajátosságok figyelembe vétele a katonai bíróságok gyakorlatában fellelhető, tudatos felderítésük és értékelésük azonban egyes esetekben elmarad. Ezért — bár a felelősségre vonási gyakorlat alapvetően a hivatásos állományú elkövetők vonatkozásában is, törvényes — a katonai bíróságok ítélkezése a Btk. hatályba lépése után öt évvel még nem kellően differenciált. Erre utalnak a Legfelsőbb Bíróság eseti döntései és a felügyeleti tapasztalataink.

Á katonai bíroságok a hivatásos állományú elkövetők kb. 60%-át szábadságvesztésre, mintegy 35%-át pénzbüntetésre ítélik. A szabadságvesztések több mint 60%-ának végrehajtását felfüggesztik, kb. 15%-át katonai fogdában, mintegy 20°/o-át nem katonai büntetésvégrehajtási intézetben rendelik végrehajtani. A katonai és nem katonai mellékbüntetések, valamint áz intézkedések önálló alkalmazására az elítéltek alig több mint 4%ával szemben kerül sor, a cselekmények fegyelmi jogkörbe utalása pedig az elítéltek 1%-át sem érinti. V» Mindez azt mutatja, hogy — bár a szabadságvesztések és a pénzbün- \ tetések aránya a korábbiakhoz képest jelentősen megváltozott — a felelősségrevonást még mindig a szabadságvesztés uralja, a mellékbüntetések és intézkedések önálló alkalmazására, valamint a fegyelmi jogkörbe utalásra alig, ezeken belül megrovásra pedig nem is kerül sor annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság több döntésével ez irányba orientált. a) A Btk. 71. §-a szerint megrovás hivatásos katonával szemben is alkalmazható, feltéve, hogy a cselekmény társadalomra veszélyessége olyan csekély, illetve annyira csekéllyé vált vagy elenyészett, amely még fenyítés kiszabását is szükségtelenné teszi. Ilyen esetben a bíróság akkor jár el helyesen, ha az eljárást megszünteti, s az elkövetővel szemben a legenyhébb jogkövetkezményt: a megrovást alkalmazza. Alighanem ez lett volna helyes, például abban az ügyben, amelyben a katonai ügyészség azért emelt vádat a rendőr tiszthelyettes ellen, mert az a rendőrség folyosóján egy elszállításra váró előzetes letartóztatottól — akivel egyébként semmilyen kapcsolatban nem állt — átvett egy neki ajándékozott 1000 Ft-ot érő szerelőkulcsot, amelyet a letartóztatott nem kívánt magával vinni. A kulcsot a fogdaparancsnok 1 utasítására néhány perc múlva visszaadta. Helyesen ismerte fel a katonai bíróság a cselekmény társadalómra veszélyességének csekély fokát, a fegyelmi jogkörbe váló utalás helyett azonban elegendő lett volna bírói megrovás alkalmazása is, A cselekmény társadalomra veszélyessége ugyanis az elkövetés körülményeire figyelemmel alig haladja meg azt a minimumot, amély a vádlotti magatartást jogellenessé teszi. b) A Btk, 125. §-a további differenciálásra ad lehetőséget azzal, hogy vétség esetén — ha annak társadalomra veszélyessége kisebb mértékű — büntetés helyett fegyelmi fenyítés kiszabását teszi lehetővé. Ez természetesen nem jelent valamiféle enyhébb elbírálást. A fegyelmi jogkörben alkalmazott joghátrány ugyanis esetenként súlyosabb is lehet, mint ha a bíróság járt volna el. Ennek jogszabályi alapja az, hogy a fenyítési nemek között több olyan van (pl. a lefokozásra szolgálati viszony megszüntetése, a rendfokozatban . visszavetés, 10 000 Ft-ig terjedő pénzbírság), amely a Btk. szerinti büntetések között is szerepel. A fegyelmi jogkörben elbírá-

íásnak ugyanakkor vitathatatlan előnye, hogy — h a nem kerül a cselekmény bírósági eljárásra — az elkövetést rövid idő alatt felelősségre vonás követi: ez pedig jogpolitikai érdek. : Megítélésem szerint, fegyelmi jogkörbe utalható például azoknak a bűncselekményeknek a jelentős része, amelyek miatt az ügyész tárgyalás mellőzésével 'pénzbüntetés kiszabását indítványozza, de ilyen cselekményként értékelhetők azok az ittas járművezetések is,, amelyekkel összefüggésben szolgálatban kötelességszegést is megvalósítanak, feltéve, hogy a fegyelmi elbírálás feltételei, megvannak. Katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztés helyett. fegyelmi jqgkörbe kellett volna utalni például annak a szolgálatát, egyébként jól ellátó rendőr tiszthelyettes gépkocsivezetőnek az ügyét, aki 24 órás készenléti, szolgálat közben, a szolgálat megkezdése előtt elfogyasztott kis, mennyiségű szeszes ital hatása alatt vezette a rendőrségi gépkocsit; a gépkocsival kb. 1 km-t közlekedett. Cselekményére később, a kapitányság valamennyi beosztottjának megszondáztatása folytán derült fény... ^ .. .. c) A katonai büntetőjogászok, köztük a katonai bírák egy része nehezen tudott elszakadni attól a korábbi szemlélettől, amely joghátrány alatt csak főbüntetést értett. Ezzel magyarázható, hogy katonai büntető jogalkalmazásunk a bíróság elé vitt bűncselekmény jogkövetkezményeként főként a szabadságvesztést vagy a pénzbüntetést tartotta megfelelőnek. Megítélésem szerint, hivatásos katonával szemben próbára bocsátást kell alkalmazni, minden olyan ügyben, amelyben a fegyelmi fenyítés nem elégséges, a felelősségre vonás általános és speciális céljainak elérése azonban büntetés kiszabását nem igényli. Ilyen és erre alkalmas több olyan ügyet találtunk, amelyben a. próbára bocsátást alkalmazták vagy még inkább alkalmazhatták volna. Helyesen bocsátotta próbára például a : katonai bíróság azt a honvéd zászlós vádlottat,, , aki ködös, időben, síkos, csúszós országúton 25—30 km/óra sebességgel közlekedve egy segédmotoros kerékpár előzésébe kezdett, ezt azonban a szembe jövő. forgalom miatt befejezni nem tudta, s a jobb oldali sávba visszahúzódva gépkocsival a motorkerékpár hátsó részének ütközött; a sértett-8 napon túl gyógyuló bokasérülést szenvedett. A katonai, szolgálatot hosszú idő óta példásan teljesítő, több mint 10 éves . gépjárművezetői gyakorlattal ¡rendelkező, közlekedési szabálysértést korábban el ngm követő vádlottal szemben a büntetési célok a próbára bocsátással is maradéktalanul érvényesíthetők. A katonai büntetőeljárásban a mellékbüntetések közül önálló büntetésként a járművezetéstől eltiltás, a lefokozás és a szolgálati viszony megszüntetése lenne; leginkább alkalmazható. Ezt azonban korlátozza a Btk. 88. §-ának az a rendelkezése, amely • főbüntetés helyett, kiszabásukat csak kivételesen engedi meg. A katonai mellékbüntetések; pedig még szűkebb

körben alkalmazhatók, mért azok Önálló büntetésként csak a bűncselekmények egy részénél jöhetnek szóba, másrészt alkalmazásukat gyakran kizárja, hogy az elkövetőt a büntetőeljárás alatt lefokozták vagy elbocsátották. Mindezek ellenére a jelenleginél több ügyben lehetne e mellékbüntetéseket alkalmazni. d) A katonai bíróságok pénzbüntetés-kiszabási gyakorlata a hivatásos állományú elkövetők esetében összességében törvényes. E büntetés alkalmazása azonban az indokoltnál szélesebb körű; pénzbüntetés kiszabására kerül sor olyan esetekben is, amikor á büntetési célok önállóan alkalmazott mellékbüntetéssel, intézkedéssel vagy fegyelmi jogkörben való elbírálással is elérhetőek lennének. Indokolatlanul alkalmazott például a katonai bíróság pénzbüntetést azzal a rendőr zászlóssal szemben, aki szolgálata alatt közepes fokú ittas állapoba került, amiért a szolgálatból leváltották. Az 50 éves, 26 éve rendőri szolgálatot teljesítő, szolgálatát korábban mindig példásan ellátó vádlottal szemben még intézkedés alkalmazása is szükségtelen; cselekményét fegyelmi jogkörben kellett volna elbírálni. A pénzbüntetések kiszabása során a bíróságok helyesen állapítják meg a napi tételek számát, azok többségükben igazodnak a cselekmény súlyához, a napi tételek összege pedig az elkövetők jövedelmi és vagyoni viszonyaihoz. Ismétlődően tapasztalható azonban, hogy megfelelő jövedelemmel rendelkező hivatásos állományú elkövetőkkel szemben a bíróság esetenként a napi tételek összegét indokolatlanul alacsony mértékben, a törvényi minimumban vagy ahhoz közel állapítja meg. e) Mint arra korábban utaltam, a hivatásos állományú elkövetők jelentős része abba az elkövetői kategóriába tartozik, akikkel szemben a jogalkalmazás jogpolitikai irányelvei szerint szabadságvesztés kiszabására csak akkor kerülhet sor — akkor azonban kötelező jelleggel —, ha a társadalom védelme, valamint a katonai szolgálati rend és fegyelem csak ezáltal biztosítható. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen bűncselekmények száma jóval kevesebb, mint amennyi vádlottal szemben e büntetést alkalmazzák. Szabadságvesztést szabtak ki olyan esetben is, amikor az elkövetett cselekmény társadalomra veszélyességének a foka azt nem indokolta. Ugyanakkor — ha ritkán is — előfordult, hogy szabadságvesztés helyett indokolatlanul enyhébb joghátrányt alkalmaztak, a szabadságvesztés tartamát aránytalanul enyhén határozták meg, vagy a szabadságvesztés végrehajtását akkor is felfüggesztették, ha annak feltételei nem voltak adottak. Ez utóbbi elsősorban a súlyos testi sértést okozó vagy maradandó testi fogyatékosságot eredményező ittas járművezetés eseteiben fordult elő. f) A katonai bíróságok mellékbüntetés-kiszabási gyakorlata, a járművezetéstől eltiltás kivételével — eseti hibáktól eltekintve — megfelelő. A járművezetéstől eltiltás azonban sokszor sablonos, nem kellően differen-

ciált. Alapvető hiányosság, hogy a járművezetéstől eltiltás tartamát sok' f esetben a büntetéskiszabásra ható körülményektől függetlenül, egy megszokott séma szerint állapítják meg. Az egyik katonai bíróságon például a ) járművezetéstől eltiltások 50%-ában azok tartamát egységesen 1 évben ; és 6 hónapban állapították meg. Másik jellemző hiba az, hogy az eltiltást ; ' nem meghatározott járműre korlátozzák. Az eltiltás járműkategóriára való korlátozása katonai életviszonyok között különösen fontos, ezért e bíró- •: sági gyakorlaton feltétlenül változtatni kellene, annál is inkább, mert az ilyen eltiltások aránya az összes eltiltásoknak mindössze 3%-át teszik ki. IV A katonai bíróságok hivatásos katonákkal szembeni ítélkezési gyakor- ; lata — miként azt a közelmúltban az Igazságügyminisztérium főosztály-'; vezetői értekezlete is megállapította — összességében törvényes, jól szol- : gálja a büntetőjogi felelősségre vonás általános és különös célját, a tár- : sadalom védelmét, a katonai szolgálati rend és fegyelem erősítését. Az el- i járások gyorsítása és alapossága érdekében azonban nagyobb gondot kell i' , fordítani az előkészítő eljárásra; az ítélkezési gyakorlatot differenciáltabbá kell tenni, s ennek érdekében fel kell deríteni és értékelni kell a felelős- • ségre vonásra ható általános és csak a katonai életviszonyok között jelentkező körülményeket, sajátosságokat és érdekeket.

A katonai igazságügyi szervek és a parancsnokok együttműködése Irta: Földesi Sándor alez.

i A bűnözés mint társadalmi jelenség a szocialista viszonyok között sem szűnik meg automatikusan, viszont reális lehetőségek vannak a megelőzésére, visszaszorítására, okainak, gyökereinek feltárására és megszüntetésére. Az ellene való küzdelem — a bűnüldöző szervek közismert tevét kenységi és működési területeit messze meghaladó — össztársadalmi felj adat. Eredményessége, sikere a jogtudat mindenkori állapotában, a törvé| 1 nyesség helyzetében és a közrend- és közbiztonság alakulásában nyomon követhető. Mindezt csak fokozza, ha az összetalálkozik a közvélemény eri kölcsi ítéletével és kapcsolódik annak különböző felelősségi formáihoz az : arányosság, a fokozatosság, az egyéniesítés és differenciálás jogpolitikai [ elveiben megfogalmazott követelményekhez. A néphadsereg feladatát, funkcióját — bármilyen körülmények között és helyzetben — csak akkor tudja teljesíteni, ha — egyebek mellett — a csapatok életét, tevékenységét szigorú rend, szervezettség, fegyelem jellemzi. Érthető tehát, hogy a katonai fegyelem erősítésének kérdései, a sze| mélyi állomány jog- és kötelességtudatának fejlesztése a parancsnokok, í politikai munkások, katonai ügyészek és bírák, a párt- és KlSZ-szer'veze! tele egyik legfontosabb feladata. A hadügyben a nemzetközi életben bekö1; vetkezett és várható változások nem csökkentették, hanem éppen előI térbe állították áz öntudatos katonai fegyelem fenntartásának szükséges| ségét. Az általános katonai rend és szervezettség, a katonai eskü követel!: ményeinek, a szabályzatok előírásainak és az elöljárók parancsainak, uta! sításainak végrehajtása ma — s a belátható időben — fokozott jelentői ségű. í | A fegyelem kialakítása, fenntartása és erősítése nem reszort, hanem | közös feladat. Az elöljárók, a politikai munkások elsősorban a katonai nej velés eszközrendszerével, összehangolt és céltudatos megelőző munkával, í a parancsnoki f egy elemi joggyakorlattal, az ösztönző és kényszerítő eszközök helyes alkalmazásával váltják ki az alárendeltek feltétlen engedelmességét, fegyelmezett magatartását és követelmény szerinti szolgálat teljesítését. A katonai ügyészek és bírák a büntető jog eszközeivel és lehetőségeivel, a jogi felvilágosítással, illetve propaganda munkával, a nem lcívá- • 3

33

natos jelenségek, jogsértések okainak, indítékainak feltárásával segítik elérni a személyi állomány törvénytisztelő, jogkövető magatartását. A néphadseregben a parancsnokok, a politikai és a katonai igazságügyi szervek között jogszabályon alapuló együttműködés ma már több mint húszéves múltra tekint vissza. A 039/1963. számú honvédelmi miniszteri parancs és a 23/1965. számú intézkedés végrehajtása során alapozódott meg, formálódott és szilárdult meg a közös tevékenység jelenlegi kerete, formája és módszere. A hetvenes évek végére a néphadsereg életében, tevékenységében bekövetkezett pozitív irányú változások lehetővé, egyszersmind szükségessé is tették az együttműködés hatékonyságának a fokozását. Ennek megfelelően került kiadásra a 030/1979. számú honvédelmi miniszteri parancs, amely alapvető célként határozta meg: a bűncselekmények és egyéb normasértések elleni harcban, a fegyelmi-nevelő és megelőző munkában, a parancsnoki fegyelmi jogkör törvényes és hatékony alkalmazásában, a személyi állomány jog- és kötelességtudatának, felelősségérzetének fokozása terén további eredmények elérését. A paranccsal összhangban a katonai főügyész 01/1980., az IM. Katonai főosztályvezető 08/1980., a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának elnöke 1/1980. számú utasításában határozta meg az együttműködéssel kapcsolatos sajátos tennivalókat. Nyilvánvaló, hogy az objektív és szubjektív feltételek és körülmények bonyolult összefüggései és azok egymásra hatása, eredményessége határozzák meg, hogy mennyire sikerült előbbre lépni a végrehajtásban, hol vannak az együttműködés gyenge pontjai, hol mutatkoznak lemaradások, illetve hol csoportosulnak a megoldásra váró gondok és problémák. A következőkben — a teljességre való törekvés nélkül •— az együttműködés néhány fontosabb területét tekintem át. 1. Tény, hogy az említett honvédelmi miniszteri parancs hatályba lépése óta a parancsnokok és a katonai igazságügyi szervek közötti együttműködés tervszerűbb, céltudatosabb és szakszerűbb lett. Ez jelentős mértékben elősegítette a törvényes rend, a szilárd katonai fegyelem fenntartását, a személyi állomány jogtudatának fejlődését, törvénytisztelő, jogkövető magatartásának alakulását, a parancsnoki fegyelmi jogkör törvényes 1 és hatékony. alkalmazását, a bűncselekmények gyors felderítését és elbírálását, a katonai fegyelmet befolyásoló tényezők, az ok és okozati összefüggések feltárását, a kölcsönös tájékoztatást, a jogi propaganda komplexebb és meggyőzőbb végzését. Űgy ítélhető meg, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a katonai igazságügyi szervek közötti kapcsolat, együttműködés terén a magasabb követelményekkel összhangban fejlődés tapasztalható. Ez többek között abban jut kifejezésre, hogy a személyi állomány politikai állapotáról, erkölcsi-

fegyelmi helyzetéről, a, néphadserég előtt állo tennivalókról és' mindazon kérdésekről, amelyek ismerete elősegíti a normaszegő cselekmény megelőzését, feladataik maradéktalan végrehajtását, a katonai igazságügyi szervek rendszeres tájékoztatást kaptak. A Katonai Főügyészség a HM vezetése, kiemelten 'az MN Politikai Főcsoportfőnökség részére folyamatosan biztosította •• a néphadsereg egészére (tisztekre, sorkatonákra, tiszthelyettesekre, polgári alkalmazottakra) vonatkozó, a törvényesség helyzetének értékeléséhez szükséges bűnügyi statisztikai adatokat. Összefoglalta a katonai szervezetekben végrehajtott általános törvényességi felügyeleti vizsgálatok megállapításait és kezdeményezte azok közzétételét, esetenként az intézkedések megtételét. Rendszeres munkakapcsolatokban, tervezett vizsgálatokkal és azok végrehajtásával, segítették az egyes témakörökben azt, hogy többirányú és megalapozott következtetések kerüljenek kidolgozásra Az IM Katonai Főosztály több mint másfél évtizede biztosít információt a jogerősen elítélt katonákról, amely jól, szolgálta a néphadsereg bűnügyi helyzetének reális megítélését, a rnegelőz;ő-nevelq ¡munka fokozását, egységes gyakorlatát, s a próbára bocsátott, pártfogói felügyelet alatt levő katonák nevelését. , A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma évente két bűncselekménykategóriában végzett vizsgálat eredményének a rendelkezésre bocsátásával, illetve az egyes bűncselekmények elbírálása kapcsán kialakított elvi állásfoglalásával segítette a közös tevékenységet. Megemlítendő, hogy a katonai igazságügyi szervek vezetői, képvise-, lői eleget tettek a HM-szervek, szolgálati főnökségek, csapatok kéréseinek, meghívásainak. Minden olyan fórumon, ahol az állomány erkölcsi-fegyelmi helyzetét értékelték, véleményt mondtak és tevékenyen részt vettek az együttműködésből adódó feladatok megoldásában. Részt vettek a jogpropaganda fő irányainak és tartalmi követelményeinek kialakításában is. A seregtestek, magasabbegységek, egységek vezetői áz első fokú kátoriai ügyészségekkel, bíróságokkal elvi alapokon nyugvó, tartalmas kapcsolatot alakítottak ki. Kölcsönösen tájékoztatják egymást mindén olyan kérdésről, amely a csapatok erkölcsi-fegyelmi helyzetét érinti, befolyásolja. Ez a körülmény vezetett el oda, hogy az alakulatok irányában dolgozó „területfelelős" ügyészek és bírák mind gyakrabban részt vesznek a katonai szervezetek közéletében. Kezd általánossá válni, hogy az ügyészt és bírót a fegyelmi értekezleteken, nevelési konferenciákon túl, meghívják az egység ünriépségeire (pl. eskütétel), párt végrehajtó bizottsági ülésre, hazai és külföldi gyakorlatokra. A parancsnokok a beosztott katonai ügyészeket — rendfokozatra való tekintet nélkül — szinte kivétel nélkül partnerként ismerik el. : ' ' Közismért, hogy a honvédelmi miniszteri parancs hatályba lépését követően módosult az együttműködés tervezése. A seregtestek és magasabb-

egységek ketevénként, a HM Vezető szervek a tervezési időszaknak, megfelelően készítenek együttműködési tervet a területileg illetékes katonai igazságügyi szervekkel. Ebből az alárendeltek parancskivonatot kapnak és naptári, illetve időszakos munkatervben rögzítik a helyi tennivalókat. Az utóbbi öt év tapasztalatai alátámasztják, hogy az új tervezési rend bevált, kedvezően hatott a munka színvonalára, gazdagította a tervek tartalmi elemeit, a betervezett feladatok konkrétak, reálisak, rugalmasak és megvalósíthatók. Az illetékes parancsnokok és a politikai munkások kezdeményezőkészsége az optimális tervek (és az előre nem tervezhető t feladatok végrehajtásának megszervezésében) kialakításában is erősödött. Elfogadhatónak tekinthető az a gyakorlat, miszerint az együttműködési tervek alapját az egység, önálló alegység bűnügyi és általános törvényességi helyzete, s annak értékelése képezi. E munka során a parancsnokok, a katonai ügyészek és bírák együttesen tekintik át és értékelik a tervben foglalt feladatok végrehajtását, illetve hasonló módon meghatározzák a következő időszak tennivalóit. A parancsnokok és a katonai igazságügyi szervek között megvalósuló tájékoztatásnak, értékelő-elemző munkának, feladatmeghatározásnak a fegyelmi, vezetői operatív értekezletek, ügyészi, bírói értékelések a legfontosabb eszközei és formái. Az együttműködés módszerei között jól bevált a személyes megbeszélés, a jogsértő cselekmény elbírálása és megítélése előtti konzultáció, véleményegyeztetés. A katonai ügyészek tevékeny részt Vállalnak a jogi és igazgatási főtisztek, megbízott nyomozótisztek felkészítésében is. A parancsnokok, politikai munkások véleménye szerint a csapatok részére segítséget jelentenek az ügyészi, bírói fogadóórák és a fegyelmezetlenkedő katonákkal történő személyes elbeszélgetések. Ma már mindinkább általánossá válik az a felismerés, miszerint a fegyelemsértések, szabálysértések, bűncselekmények megelőzésében, a személyi állomány jogkövető magatartásának alakításában, a törvényes rend és szervezettség fenntartásában fontos szerepet tölt be a tartalmában és módszereiben egyre gazdagabb, logikailag és tematikailag összehangolt jogi ismeretterjesztés és propaganda. Ügy látszik, hogy e tevékenység során a csapatok többségénél figyelembe vették a személyi állomány erkölcsifegyelmi helyzetét, az állománykategóriánként jelentkező gondokat, problémákat. Mindazokat, amelyek elősegítették az állampolgári és a katonai fegyelem alapvető erkölcsi, jogi normáinak megismerését, a fegyelmezett magatartást veszélyeztető helyzetek feltárását, a rendellenes viselkedések visszaszorítását. A jogpropaganda és ismeretterjesztés keretében a katonai ügyészek, bírák éves átlagban 350 jogi előadást tartottak. Az előadások után rendszeressé váltak a fogadóórák, amelyeken a katonai igazságügyi szervek kép-

viselői az állomány körében jelentkező jogi természetű gondok megoldásához is segítséget nyújtottak. A témák között leggyakrabban a mértéktelen alkoholfogyasztás és a bűncselekmények összefüggései, a magángépjárművel elkövetett vétségek és bűntettek megelőzése, az anyagi fegyelem szilárdítását célzó előadások szerepeltek. A miniszteri parancs követelményeivel összhangban az illetékes parancsnokok a nevelési és megelőzési szempontból arra alkalmas ügyekben megfelelő gyakorisággal kezdeményezték a helyszíni, demonstratív és előállításos tárgyalások megtartását. A' tárgyalások körültekintő előkészítése, az ítélet nyilvánossága, a tárgyalás végén tartott fórumok is hozzájárultak az állomány jogi neveléséhez és felkészítéséhez. Mind a miniszteri parancs, mind a katonai igazságügyi szervek vezetőinek utasításai kiemelt feladatként jelölik meg a parancsnokok, katonai ügyészek és bírák részére a bűncselekmények okainak feltárását. A csapatoknál végzett ellenőrzések alapján megállapítható, hogy az együttműködésért felelős vezetők alapvetően eleget tesznek a bűncselekmények ok és okozati összefüggéseinek, körülményeinek elemzésével kapcsolatos kötelezettségeiknek. A súlyosabb ügyek kapcsán az ügyészségek a feltárt okokról és mulasztásokról a parancsnokokat tájékoztatják. A negatív körülmények megszüntetésére indítványokat tesznek. Ilyen értelmű szignalizációs jelzés 1981-ben 182, 1982-ben 226, 1983-ban 319 alkalommal volt. Annak ellenére, hogy az együttműködés, a jogi ismeretterjesztés fő iránya a bűncselekmények megelőzésére, visszaszorítására irányult, a közösen tett intézkedések és erőfeszítések sem eredményeztek látványos sikereket. Pontosabban a katonák által elkövetett bűncselekmények száma és azok súlyossága még növekedett is. Ebből adódóan felvetődnek kételkedő, esetleg az együttműködés szükségességét megkérdőjelező, az erőfeszítések értelmetlenségét hangoztató vélemények is. Hangsúlyozni szeretném, hogy a deviáns viselkedésformák sokkal1 bonyolultabb társadalmi, gazdasági, politikai, erkölcsi, szociológiai jelenségekben, okokban gyökereznek, mintsem hogy azok teljes megszüntetésére, megelőzésére elegendő lenne a parancsnokok és a katonai igazságügyi szervek együttműködése. Arra viszont nincs mérce, viszonyítási alap, hogy a közös tevékenység során egy-egy jogi előadással, demonstratív tárgyalás megtartásával, figyelem- és felelősség-felkeltő beszélgetéssel hány jogsértő cselekményt sikerült megelőzni. Azt sem leheit egyértelműen meghatározni, hogy az együttműködés magasabb szintű követelményeinek a teljesítése mennyiben járul hozzá a hadsereg hadrafoghatóságához, morális állapotának erősödéséhez. Ügy vélem, részletekbe menően nem szükséges indokolni, hogy sok mindent lehet tenni, változtatni, módosítani a cselekvés módozatain, csak egyet nem: tétlenül szemlélni, tehetetlenül bevárni a nemkívánatos törté-

nések és, tendenciák alakulását. Mind a szocialista humánum, mind pedig az emberek nevelhetőségébe, formáihatóságába vetett bizalom, pedagógiai i: optimizmus azt igényli, hogy minden törvényes eszközzel, módszerrel fáradhatatlanul harcoljunk a bűncselekmények elkövetéséhez vezető okok és körülmények megszüntetéséért. A személyi állományt pedig, törvénytisztelő, jogkövető magatartásra neveljük. Amikor a megelőző-nevelő munka hatékonyságát vizsgáljuk, nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy a katonák által elkövetett bűncselekmények száma és aránya, előfordulási gyakorisága lényegesen kedvezőbb, mint a hasonló korú és nemű polgári lakosságé. Ez természetesen összefügg azzal, hogy a hadsereg élete magasan szervezett, szabályozott, a parancsnoki, felügyelet és nevelőmunka hatékony és célirányos. Mindez bizonyos mértékig megakadályozza a negatív társadalmi folyamatok begyűrűzését.. viszont a hadsereg is a társadalom szerves része, ilyen módon az ott felmerülő gondok, problémák egy része is hasonló, illetve nem tudjuk azoktól függetleníteni magunkat. A katonák által elkövetett bűncselekmények okai sokrétűek. Az általános okokon és indítékokon, valamint az elkövetők negatív személyiségjegyein túl többször az is hozzájárul az elkövetéshez, hogy egynémely katonai szervezetnél a katonai rend, szervezettség, fegyelem az elvárhatónál gyengébb színvonalú. Különösen az őr- és más ügyeleti szolgálatok kiválasztása, felkészítése, irányítása, ellenőrzése, a kisebb hibák és mulasztások gyors felszámolása, megszüntetése hagy maga után kívánni valót. A bűncselekmények közel felében közvetlenül vagy közvetve szerepet játszik az ittasság. Sajnálatos, hogy a laktanyába történő szeszesital-bevitel még nem elszigetelt jelenség. Emiatt előfordul, hogy az ittas katona szembefordul elöljárójával, ön- és közveszélyes cselekményekbe kezd. A laktanyán kívül szeszes ital hatása alatt megvalósított jogsértések évről évre emelkedő tendenciát mutatnak. Az utóbbi öt évben a katonák által elkövetett bűncselekmények három . területre koncentrálódtak. A vagyon elleni vétségek és bűntettek mindennapossá váltak. Az indítékok között növekvő számban fellelhető az önző, anyagias, harácsoló életszemlélet és magatartás, az egyre erősödő szerzési vágy. A társadalmi értékrend bizonyos zavara, a hivatásos katonai pálya presztízsének nem kielégítő volta, amely a kevésbé határozott és szilárd jellemű embereknél könnyen idéz elő erkölcsi megingást, hatalmi helyzet- •> tel való visszaélést. A közlekedési bűncselekményeken belül mindenekelőtt a magángép- < jármű-balesetek, ittas vezetések számának emelkedése nyugtalanító. Ügy tűnik, hogy, a rendelkezésre álló eszközök és a közös tevékenység módszerei nem elégségesek a katonák közlekedési magatartásának javítására, a kedvezőtlen tendencia megállítására, visszafordítására.

A kátonai bűncselekmények száma is emelkedett. A növekedés abból adódik, hogy a kibúvásos; cselekmények, elsősorban1 az önkényes eltávozások gyakoribbá váltak. Nem új keletű felismerés, hogy amelyik laktanyában a fegyelem normái megfelelően érvényesülnek, az emberekről körültekintően gondoskodnak, a hivatásos katonák példát mutatnak, ott kevesebb jogsértést követnek el a katonák, és kedvező magatartást tanúsítanak a laktanyán kívül is. A gond, hogy a katonák laktanyán kívüli viselkedése terén javulásról nem beszélhetünk. Mindez a parancsnokoktól, politikai munkásoktól, katonai ügyészektől és bíráktól, rendészeti szervektől további erőfeszítéseket igényel. Az együttműködést szabályzó honvédelmi miniszteri parancs az elöljárók kötelességévé teszi, hogy a katonai igazságügyi szervek közreműködését igényeljék a nehezen alkalmazkodó és nevelhető, a katonai büntetésvégrehajtási intézetekből szabadult, továbbá a próbára bocsátott katonákkal való bánásmód, a pártfogói felügyelet formáinak és módszereinek kialakításában. Nem túlzás annak a kijelentése, hogy ha az e körbe tartozó katonák fegyelemre nevelése, konfliktusmentes beilleszkedése hatékonyabbá válna, akkor a néphadsereg bűnügyi helyzete is számottevően javulna. Megemlítendő, hogy az utóbbi tíz évben közel kétszeresére emelkedett, elérte a négy százalékot, azoknak a sorkatonáknak a száma; akik behívásuk előtt a törvényekkel összeütközésbe kerültek. Ezek egy része a katonai rendet, szervezettséget, fegyelmet nehezen viseli el. Mutatja ezt az is, hogy harmincszor nagyobb gyakorisággal követnek el bűncselekményt, mint a büntetlen előéletűek. A katonai bíróságok által elítéltek több mint negyven százaléka közülük kerül ki. Vannak olyan bűncselekményfajták — mindenekelőtt az erőszakos, garázda jellegű cselekmények —, amelyek 80—90%-át ők követik el. A velük való foglalkozás, bánásmód igényli, megköveteli, hogy a katona behívás előtti életvezetéséről az elöljárók, a katonai ügyészek és bírák információval rendelkezzenek. Már csak azért is, mivel a szaktudományok régóta feltárták, hogy az alacsony iskolai végzettség, primitív életvitel, egyéni, családi konfliktusok, csavargó-munkakerülő életmód, deviáns magatartású barátokkal, rokonokkal való kapcsolattartás és más körülmények kriminogén tényezőként hatnak, s ezzel a behívás után is számolni kell. A sorkatonák közvetlen nevelésével foglalkozó tisztekkel, tiszthelyettesekkel, sortisztesekkel, század politikai megbízottakkal el kell fogadtatni, hogy csak a sikeres és konfliktusmentes beilleszkedéstől várható, hogy a korábban megtévedt emberek alávetik magukat a fegyelem követelményeinek és a szolgálati feladataikat pedig maradéktalanul ellátják. A nehezen nevelhető, korábban büntetett katonák körében végzett nevelőmunka vezérlő elve a bizalom, módszere a figyelem és a tapintat kell, hogy legyen.

Ugyanakkor a szigor és követelménytámasztás mellett megértést célszerű tanúsítani magatartásuk, botlásaik, problémáik iránt. Az együttműködést az igazságügyi szervekkel atekintetben is fokozni leheti hogy a szolgálat alóli kibúvásokat (különösen a szándékos önsértéseket) segítsenek feltárni, a felelősségre vonás után pedig a tanulságokat feldolgozni. A központi (HM—BM, MNVK) intézkedések körültekintően szabályozzák, hogy a korábban büntetett, illetve a büntetett előéletű katonákra vonatkozó információhoz a csapatoknál ki, milyen mélységben és menynyiségben juthat hozzá, hogyan használhatja fel a megelőző-nevelő munkában. Az a követelmény, hogy a nevelő állomány (szakaszparancsnokig bezárólag) — amennyiben hivatásos vagy továbbszolgáló tiszt, illetve tiszthelyettes — a szóbanforgó adatokat megismerje. . Mivel a század politikai megbízott intézményrendszert az előbbi jogszabályok hatályba lépése után vezették be, ezért értelemszerűen az információt részükre is hozzáférhetővé kell tenni. A „területfelelős ügyészt" is célszerű mindezekről tájékoztatni, hiszen az ügyész — a felelősségfelkeltő személyes beszélgetés (kioktatás) során — erre is tud támaszkodni. Mint már korábban arra utaltam, az együttműködésre vonatkozó honvédelmi miniszteri parancs megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a katonai büntetés végrehajtási intézetekből szabadult, illetve próbára bocsátott katonákkal való bánásmódnak, a pártfogó felügyelet végrehajtásával összefüggő nevelőmunka feladataínak, eszközrendszerének és módszereinek. Ennek ellenére ez a terület a közös tevékenység leggyengébb láncszeme, legkritikusabb pontja. Mindez adódhat abból a körülményből, hogy a csapatok új jogintézménnyel kerültek szembe. A végrehajtás mikéntjére ismeretekkel, tapasztalatokkal nem rendelkeztek, a pártfogó felügyelet célját, funkcióját nem eléggé értették meg. A gyakorlati életre való átültetését — figyelemmel a katonai szervezet sajátosságaira is — módszertani irányelv, útmutató hiánya is nehezítette. Köztudott, hogy a pártfogó felügyelet jogintézmény általános szabályait a 7/1979. (VI. 29.) IM számú, végrehajtását pedig az 1/1979. (VIII. 25.) HM—IM számú együttes rendelet, valamint az 1/1980. (HK. 4.) H M — E M IM—MOP számú együttes utasítás szabályozza. A csapatok, intézetek, bázisok egy részénél a pártfogó felügyelet katonákra történő kiterjesztését a hivatásos katonák körében nem fogadták egyértelmű helyesléssel, többen vitatták létjogosultságát, arra való hivatkozással, hogy a hadsereg élete szigorúan szabályozott, a katonai eskü, a Szolgálati Szabályzat, az elöljárók utasításai kötelezően írják elő, hogy a katona minden helyzetben fegyelmezett, jogkövető magatartást tanúsítson. Űgy ítélték meg, hogy az utóbbiak betartása, nemkülönben a parancsnokok, politikai szervek, párt- és KISZ-szervezetek, katonai közösségek ráhatása, nevelőmunkája elegendő korlátozó, visszatartó erő ahhoz, hogy a próbára bocsátott, próbaidőre fel-

függesztett és a feltételes szabadságra bocsátott katona utógondozása, nevelése biztosított, problémamentes legyen. , A parancsnokok egy kisebb része úgy vélekedik, hogy ez a jogintézmény a katonai nevelés rendszerébe nehezen illeszthető be, nem tudnak vele mit kezdeni, célszerűnek tartanák felülvizsgálni és a szükséges korrekciókat elvégezni. Ezt látják igazolni abban a tapasztalati ténybeli, hogy a nyolcvanas évektől kezdve a katonai bíróságok is csökkenő mértékben élnek e jogintézmény alkalmazásának a lehetőségével. Ha a különböző vélemények esetenként túlzóak és megalapozatlanok is, érdemes lenne áttekinteni, hogy a rendelkezésekben meghatározott célok és követelmények milyen színvonalon teljesülnek, s a felszínre kerülő gondok és problémák fényében, az indokolt módosításokat elvégezni és a pártfogó felügyelet alkalmazását ennek megfelelően orientálni. Az előbbiekkel együtt elfogadható, hogy a nehezen nevelhető, mindenekelőtt a törvénnyel összeütközött katonákkal való bánásmód javítása tekintetében niind a csapatok, mind a katonai igazságügyi szervek részéről még több rendelkezésre álló tartalékot lehet aktivizálni, illetve a jogsértő cselekmény megelőzése érdekében felhasználni. 2. A több területen tapasztalt előbbrelépés mellett ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy a parancsnokok és a katonai igazságügyi szervek között megvalósuló együttműködést, a jogi felvilágosítás és a propagandamunka hatékonyságát még néhány körülmény — helyenként és esetenk é n t — kedvezőtlenül befolyásolja: A csapatok egy kisebb részénél az együttműködés realizálása nagymértékben csak a parancsnokokra hárul. A tervek összeállítását és jóváhagyását követően a mindennapi munkában már nem vagy csak kevésbé veszik ki belőle részüket a törzsek. így fordulhat elő, hogy az égyüttműködésre vonatkozó megállapodásokat figyelmen kívül hagyják, nem a jelentőségének megfelelően kezelik. Az a változás, hogy az együttműködés tervezése seregtest, magasabbegység szinten történik, bizonyos mértékig maga után vonta, hogy a feladatok meghatározása sablonos, az általánosság szintjén mozog (pl. társadalmi tulajdon fokozott védelme, katonai bűncselekmények elleni harc, megtartására, amikor már annak nem tud eleget tenni. Néhány egység, magasabbegység részéről az előrelátás hiánya, tervszerűtlenség miatt az adott csapat irányába dolgozó katonai ügyészt, bírpt nem, vagy csak olyan későn hívják meg fegyelmi értekezletekre, előadás megtartására, amikor már annak nem tud eleget tenni. A katonai szervezetek egy kisebb részénél az együttműködési tervek végrehajtásában a parancsnokok, a politikai munkások még nem eléggé kezdeményezőek, a helyileg megoldható és elrendezhető kérdésekben is „felülről" várnak intézkedést.

, A katonai igazságügyi szervek sem használják még fel minden esetben azokat a lehetőségeket, amelyek a csapatok erkölcsi-fegyelmi nevelőmunkáját tükröző dokumentumok tanulmányozásában rejlenek. Nem mindig győződnek meg árról,, hogy a szignalizációk, felszólalások kapcsán az elöljárók milyen konkrét intézkedéseket tettek; s ezeket a gyakorlatban hogyan hajtották , végre; : ;..: . A megelőző munkát elősegítő tájékoztatás is gyengébb színvonalú néhány egységnél és magasabbegységnél. A katonai igazságügyi szervek vezetői, képviselői az együttműködési feladatok végrehajtásának helyzetéről fegyelmi értekezleteken értesülnek. A katonai szervezetek parancsnokái „menet közben" ritkán vagy egyáltalán nem tájékoztatják őket a megoldásra váró tennivalókról. Néhány esetbén még előfordul, hogy a parancsnokok a helyszíni demonstratív tárgyalások gondos előkészítéséről, megszervezéséről megfeledkeznek^ nem jelölik ki a résztvevők körét, maguk sem vesznek részt rajta, így a tanulságok feldolgozása, hasznosítása is nagyrészt elmarad. Az sem egyedülálló,: hogy a tárgyaláson résztvevő állomány nem tudja, hogy kinek és milyen ügyében vesz részt katonai bírósági tárgyalásán. Bizonyos, hogy az ilyen és ehhez hasonló elöljárói hozzáállás is közrejátszik abban, hogy a résztvevő állomány olykor érdektelenül, közömbösen hallgatja végig a tárgyalást, rosszabb esetben annak lefolyását magatartásukkal esetenként zavarják. A büntető törvénykönyv — büntetések helyett — széles körben teszi lehetővé intézkedés alkalmazását: ilyen intézkedés egyebek között a próbára bocsátás is. Néhány parancsnok viszont nem szívesen veszi az ilyen intézkedést, azt túlzottan enyhének tartja. Mindéz visszavezethető arra is, hogy az elöljárók nem mindenütt ismerik megfelelően a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveit és a nevelőmünkában túlzottan a szankciókra támaszkodnak. Nehézségek oka az is, hogy a szakasz-, századparancsnokok jelentős része hiányos jogi ismeretekkel rendelkezik. Főleg az anyagi kártérítéssel kapcsolatos ügyek területén járatlanok, parancsnoki fegyelmi joggyakorlatuk pedig kiforratlan. Ellentmondás van abban is, hogy a jogi felvilágosítás és nevelőmunka ' hatására a személyi állomány jog- és, kötelességtudata fejlődött, de a szolgálati idő múlásával a III. időszakps, állomány fegyelme nem mindenütt alakul az elvárásoknak megfelelően. Továbbá abban is, hogy míg a laktanyán belüli rend, szervezettség, fegyelem alapvető mutatói javultak, addig a laktanyán kívüli magatartás- több vonatkozásban is romlott. Az együttműködés színvonalára esetenként kedvezőtlenül hat, hogy a csapatok, intézetek, bázisok parancsnokai, politikai munkatársai körében fellelhető a rendkívüli eseménytől való félelem. Ez mindenekelőtt abból a téves szemléletből és gyakorlatból táplálkozik, hogy az elöljáró szervek

;

:

nem egyszer ;— a honvédelmi miniszter 023/1973., sz. parancsától, illetve az MN politikai főcsoportfőnökének 016/1973. sz. utasításától eltérően — az erkölcsi-fegyelmi helyzet megítélésénél a normáktól eltérő viselkedéseket, szabály- és fegyelemsértéseket, bűncselekményeket, öngyilkossági cselekményeket, a katonák által elkövetett. (elszenvedett) baleseteket veszik figyelembe. Túlzottan, a statisztikai mérőszámokra támaszkodnak. (Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy az előbbi rendelkezések szerint az erkölcsi-fegyelmi helyzetet az alábbi mutatók szerint kell értékelni, minősíteni. Először: az értékelés alapjának kell tekinteni, hogy a személyi állomány fegyelmi magatartása milyen mértékben biztosítja a fő feladatok teljesítését. Másodszor: meg kell ítélni a személyi állpmány magatartását, az erkölcsi-fegyelmi követelményrendszerhez való viszonyát. Harmadszor: minőségileg és mennyiségileg számba kell venni a normáktól eltérő viselkedéseket, Negyedszer: vizsgálni,és minősíteni kell. a katonai fegyelem fenntartása és szilárdítása érdekében végzett munkát, mindenekelőtt a vezetés hatékonyságát, céltudatosságát, hozzáértését.) A katonai fegyelem értékelésének alapjául szolgáló e tényezőket nem teljes körűen veszik figyelembe. Ráadásul nem különítik el azokat a cselekményeket sem, amelyek bekövetkezéséért a vezetést, á közösséget felelősség nem terheli. Áz előbbiekből a,dódótan , a,. katonai szer,vezetek , vezetőit nem egyszer akkor is elmarasztalták, szemrehányással illették, amikor a ( bekövetkezett rendkívüli, eseményért nenx voltak felelősek. Mindez oda vezetett, hogy a normasértő cselekmények egy .részét, egyesek elhallgatták, alulminősítették, a katonai ügyészséget nem tájékoztatták, illetve olyan cselekményeket is rendkívüli eseményeknek minősítettek („felülértékeltek"), amelyek az esernény kategóriába tartoztak. . ,i . , ' . A'gondokat, problémákat, a csapatok 1 javaslatait és a fokozódó követelményeket figyelembe véve a közelmúltban született döntés1 arra, hogy a katonai fegyelem értékelésére és információs rendszerére :vonatkozó előírásokat pontosítani kell. Ennek során azt kell szem előtt tartani, hogy az adott vezetési szintre olyan mennyiségű és minőségű fegyelmi információ kerüljön, amely elegendő ahhoz, hogy a helyzetét reálisan meg lehessen ítélni, illetve az elöljárók a. szükséges mértékben be tudjanak avatkozni. A jövőben pontosan és -egyértelműen kell'meghatározni a rendkívüli események azon körét, amelyet a fegyelem értékelésénél nem kell figyelembe venni, az alakulatot nem terheli, csupán tényként kell rögzíteni és arról az elöljáró szerveknek jelentést tenni. Feltételezhető, hogy az intézkedés kiadását követően a rendkívüli eseményektől' való túlzott félelem is meg fog szűnni. 3. Összességében úgy ítélhető meg, hogy a 030/1979. sz. honvédelmi miniszteri parancsban meghatározott célok és követelmények — a< jelzett hiányosságok ellenére is —1 alapvetően a gyakorlatban megvalósultak. A ve-

zetés valamennyi szintjén a' katonai igazságügyi szervekkel tartalmas, céltudatos kapcsolat alakult ki, újabb központi intézkedés kiadása nem látszik indokoltnak. Ugyanakkor az együttműködés, a közös tevékenység továbbfejlesztése, a munka hatékonyságának javítása, a felhasználásra kerülő eszközök és módszerek gazdagítása, tökéletesítése nem nélkülözheti az alábbi tennivalók végrehajtását: a) a csapatoknál, intézeteknél, bázisokon már 1985-ben — a katonai igazságügyi szervek bevonásával — célszerű lenne megítélni a 030/1979. sz. honvédelmi miniszteri parancsban foglaltak végrehajtásának helyzetét, a feltárt gondokat, problémákat pedig parancsnoki hatáskörben megoldani. Ezt követően a seregtesteknél, magasabbegységeknél kétévenként, egységeknél, intézeteknél, bázisokon évente, felügyeleti szemléken, a seregtest- és magasabbegység-parancsnokok által vezetett bizottsági ellenőrzések, parancsnoki beszámoltatások során, parancsnoki teendők átadása—átvétele alkalmával szintén indokolt volna átfogó értékelést végezni. b) A katonai igazságügyi szervek mindenoldalú tájékoztatásának javítása céljából a területileg illetékes katonai ügyészség, katonai bíróság vezetői részére folyamatosan meg kellene küldeni a seregtestek, magasabbegységek, tanintézeteik, közvetlen és kötelékben levő egységek erkölcsifegyelmi helyzetének átfogó értékelését. A csapatok erkölcsi-fegyelmi helyzetének megítélésénél célszerű a katonai ügyészségek által készített és rendelkezésre bocsátott bűnügyi értékeléseket is jobban figyelembe venni, felhasználni. Fegyelmi' értekezletekre, nevelési konferenciákra és minden olyan fórumra, ahol a személyi állomány politikai állapotát, erkölcsi-fegyelmi helyzetét értékelik, a katonai igazságügyi szervek vezetőit olyan módon hívják meg, hogy azok az érdemi munkában való részvételre időben fel tudjanak készülni. c) Indokolt, hogy a jogi ismeretterjesztés és jogpropaganda terén elért eredmények megtartása mellett az eddigieknél nagyobb figyelem irányuljon a parancsnoki állomány, mindenekelőtt a pályakezdő hivatásos katonák jogismeretének növelésére, a parancsnoki fegyelmi jogkörükkel öszszefüggő feladatok ellátására történő felkészítésre. Körültekintőbb és komplexebb tevékenységet igényel az, hogy a személyi állomány megismerje az alkoholizmus erkölcsi-fegyelmi és jogi következményeit, a mértéktelen alkoholfogyasztás megelőzését szolgáló HM-programot az adott katonai szervezeteknél maradéktalanul hajtsák végre. d) A jogpropaganda eszközeivel és módszereivel is célirányosabban, határozottabban kellene törekedni arra, hogy a személyi állomány jól értse a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveit, az állampolgári és katonai jogait és kötelességeit, valamint a konkrét beosztás ellátásához szükséges tudni-

valókat. Á törvények, szabályzatok, utasítások és parancsok előírásainak önkéntes követésére való neveléssel szükséges megalapozni a katonai szolgálat fegyelmezett ellátását, a fegyelemsértések, szabálysértések és bűncselekmények/ megelőzését. A csapatok egy részénél már jelenleg is eredményesen funkcionálnak a katonai igazságügyi szervek képviselőivel közösen szervezett és tartott úgynevezett egység, illetve helyőrség „jogpropaganda napok", „jogi fórumok". Hasznosságát, célszerűségét mindenekelőtt az adja, hogy a személyi állomány tájékoztatást kap azokról a kérdésekről és tennivalókról, amelyek egyfelől az új jogszabályokból, parancsokból, utasításokból, szabályzatokból fakadnak, másfelől feldolgozzák a csapat, a helyőrség fegyelmi helyzetéből adódó feladatokat. A fórumok végén mindig lehetőséget, adnak az egyéneket foglalkoztató problémák felvetésére is. • ' - . . • e) A katonai fegyelem és az azt befolyásoló tényezők rendszeres elemzése során nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a normaszegő cselekmények ok—okozati összefüggéseinek alapos feltárására, a hasonló jogsértések megelőzésére, az ezzel kapcsolatos intézkedések időbeni megtételére, a végrehajtás megszervezésére és ellenőrzésére. A veszélyeztetett környezetből bevonult, nehezen alkalmazkodó katonák nevelését még körültekintőbb és differenciáltabb tevékenységgel és együttműködéssel szükséges végezni. f) Továbbra is fontos feladatként jelentkezik, hogy — a katonai ügyészségekkel történő egyeztetés mellett — a nevelési és megelőzési szempontból arra alkalmas ügyekben az illetékes parancsnokok helyszíni, demonstratív és előállításos tárgyalások megtartását igényeljék, kezdeményezzék. Kívánatos, hogy ezeken a tárgyalásokon a sorállományon kívül a hivatásos állomány tagjai is — előzetesen tájékoztatva, felkészítve — vegyenek részt. Mindezekhez hozzátartozik a tárgyalás előkészítésével, megtartásával kapcsolatos feltételek körültekintő biztosítása is. /

*

*

*

Befejezésképpen mégegyszer hangsúlyozni szeretném, hogy a hadsereg a társadalom szerves része, s azzal szoros erkölcsi-politikai-tudati kapcsolatrendszerben él. A társadalmi érdekektől meghatározottan valósítja meg katonai feladatait mind a békében történő kiképzés, mind pedig a haza védelmének háborús körülményei között. A sorállományú katonák időszakról-időszakra a bevonulásuk alkalmával magukkal hozzák előéletük és szociális körülményeik minden korábbi jellemzőit, elháríthatatlanul befolyásolva ezzel az alakulatok erkölcsi-fegyelmi helyzetét, politikai közérzetét. Mint motivációs tényezők, jelen vannak az általuk elkövetett fegyelemsértések, bűncselekmények indítékrendszerében is. Tagadhatatlan azonban, hogy a hadseregben — mint sajátos nevelési közegben — formálódnak, megszilárdulnak á katonák olyan emberi-erköl-

csi-fegyelmi és felelősségük tudatos átélésére vonatkozó jellembeli tulajdonságok is, melyek leszerelésük után válnak meghatározóvá emberi munkakapcsolataikban. Mindezek a pozitív nevelőhatások a bűnözés megelőzésében nag'yjelentőségűek. Azok a későbbiekben fékező erőként érvényesülnek a katonákat visszahúzó antiszociális környezetben is. A társadalom érdeklődésének előterében huzamosabb idő óta jelen van .bizonyos számonkérő türelmetlenség a bűnöz;és- szaporodása, az erkölcsi közállapotok romlása miatt és sürgetően veti fel a felelősségrevonás szigorításának szükségességét. '•'•• ' U Álláspontom szerint, a rriegtorlás szigora egyénileg indokolt lehet, mégis a nehezebb, nagyobb és össztársadalmi felelősséget' hordozó' bűnmegelőzés vezethet csak lényeges javuláshoz. Ez alól a felelősség alól a hadsereg sem térhet ki. A bűnözés alakulásának társadalmi jellemzői mindenképpen rákényszerítik áz alakulatok parancsnokait, pártpolitikai apparátusát arra, hogy nevelőmunkájuk során erre is figyelmet fordítsanak. Emeljék a bűnmegelőzésre, fordított tevékenységük jogi tudatosságát abban az együttműködésben, amely a katonai igazságügyi szervekkel'kiala: r kult munkakapcsolatokban már ezideig; is'megmutatkozott.

A katonai ügyész és a parancsnok együttműködése gyakorlati és szervezeti kérdései a bűnmegelőzés érdekében Irta: Dr. Párdi Mátyás szds.

•1. Az együttműködés elméleti és jogi keretei

A csapatok magas fokú harckészültségének és harcképességénék feltétele a szigorú katonai fegyelem. Nem szorul bizonyításra, hogy a hadsereg fegyelmének az alapja a szervezettség, a katonai kötelezettségek öntudatos és maradéktalan teljesítésé; "a törvények, más jogszabályok •— belső utasítások, parancsok — megtartása és megtartatása, egyszóval a szocialista törvényesség érvényesülése a fegyveres erők minden szervezeti egységénél. Ennek biztosítása elsősorban a parancsnokok feládata, akik felhatalmazottak és egyben kötelesek a fegyelemsértések és az ennél súlyosabb jogszabálysértések ellen a számukra biztosított minden eszközzel fellépni. így az illetékes parancsnokok a törvény által rájuk ruházott hatáskörükben gyakran a polgári'életben csak az ügyész vagy bíró által -'gyákorolható funkciókat is ellátnak. Ezek a feladatok alapos jogszabályisme• yj retet és a jogalkalmazásban való jártasságót követelnek. Ehhez járul még a parancsnok azon kötelezettsége, hogy folyamatosan kutassa, illetve tárja fel az alakulatánál elkövetett fegyelemsértések, bűncselekmények és más rendkívüli események okait-feltételeit, és tegyen intézkedéseket azok jövőbeni megelőzésére. Már itt utalunk arra, hogy, a rendkívüli események ellen folytatott harcban mindenekelőtt a fegyelemsértések okait kell kutatnia és azok megelőzésére kell törekednie. (A bűncselekmények elkövetését az esetek többségében fegyelmi vétségek előzik meg.) Kétségtelen, hogy ezek megelőzésére elsősorban a parancsnok képes, hiszen először és közvetlenül, ő találkozik alárendeltjeinek ilyen magatartásával. Ez az „időbeni" megelőzés a bűncselekmények többségének megelőzését is jelenti. Ma, amikor a fegyelemsértések, bűncselekmények dinamikájában és struktúrájában egyértelműen negatív tendenciát mutatnak a statisztikai adatok és a gyakorlati munka tapasztalatai, a bűnüldözés keretén belül még a korábbinál is nagyobb a jelentősége az „okkutató" és a megelőző munkának.

De képes-e erre egyedül a parancsnok? Nyilvánvalóan nem, és nem is várható el tőle. Különösen akkor nem, ha tudjuk, hogy a különböző szakterületeken (hadtáp-, pénzügyi szolgálat stb.) jól képzett apparátus áll a rendelkezésre, míg a társadalomra, a Magyar Néphadseregre, illetve a konkrét alakulatra igen nagy veszélyt jelentő, bonyolult megítélésű bűncselekmények okainak, feltételeinek kutatásához és megelőzéséhez szakképzett szervezettel nem rendelkezik. Nem tagadjuk azt sem, hogy az illetékes parancsnokok többsége ezeknek a feladatoknak az ellátásához szükséges jogismerettel, felkészültséggel nem, vagy csak alapfokon rendelkeznek. A különböző szintű katonai iskolákon (ahol a hadtudomány különböző területeit igen magas fokon oktatják) az ilyen jellegű általános jogi ismereteket nyújtó oktatás nem pótolja a büntetőjogi-nyomozói (kriminalisztikai), kriminológiai (pl. az okkutatáshoz szükséges) speciális ismereteket, még alapfokon sem. A speciális kriminalisztikai és kriminológiai feladatok megoldására a parancsnoknak speciális szaktudással rendelkező szakemberek, szervek segítségére van szüksége. Ezt pedig elsősorban a katonai ügyészi szervek biztosíthatják. A katonai-ügyészi szerveknek, katonai ügyészeknek a funkciójukból, a jogszabályokban biztosított jogosítványaikból, szervezeti helyzetükből adódóan alapvető feladatuk, hogy a fegyveres szervek fegyelmének és szolgálati rendjének megszilárdításában, a törvényesség érvényesülésének minden oldalú biztosításában a maguk sajátos eszközeivel aktívan közreműködjenek. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a hadügy elemeiben végbemenő minőségi változások egyre bonyolultabbá és nehezebbé tették a katonai ügyészi munkát is. Mindez közös igénnyé tette a parancsnokok és a katonai ügyészek legtágabb értelemben vett bűnüldöző munkájának koordinálását, az egységparancsnokok végrehajtásbán történő legszorosabb együttműködését, illetve annak a mai szabályozását. Nem célunk az „együttműködés" történeti fejlődését bemutatni, csupán utalunk rá, hogy a parancsnokok és a katonai igazságügyi szervek együttműködésének hatályos előírásai egy hosszú, 3 évtizedes fejlődés eredményét tükrözik. Az egyik első ilyen rendelkezés az 1952. évi 014-es honvédelmi miniszteri parancs volt, amely azzal, hogy a hadosztály, a hadtest és a fegyvernemi vezető törzsek mellett is létrehozta a katonai ügyészségeket, szervezetileg nagymértékben segítette a közös tevékenység kialakulását. Majd a szervezeti változások, új törvényi rendelkezések, parancsok, belső utasítások sora'.— és az ezek alapján végzett munka — teremtette meg a feltételeket a mai szabályozáshoz (030/1979. sz. honvédelmi miniszteri parancs, 01/1980. sz. kat. főügy, utasítás, 1/1980. sz. L. B. Kat. Koll. eln. utasítás, 08/1980. sz. IM kat. főov. utasítás), melynek rendszerében a parancs-

noknak és a katonai ügyészeknek az egymást kölcsönösen segítő cselekvése minden oldalról biztosított. Az együttműködés formái és tartalma tehát fokozatosan alakult ki, de vajon ez a folyamat lezárható-e, nem kell-e kutatnunk a kialakult kereteken belül újabb formákat és módszereket? Ha nem tennénk, félúton állnánk meg, hiszen korántsem használtunk ki minden lehetőséget, különösen akkor amikor komoly okunk van feltételezni, hogy az utóbbi évek negatív bűnügyi mutatói önmaguktól, automatikusan nem változtatnak irányt. Lényegében a továbblépés útját határozza meg a 030/1979. sz. honvédelmi miniszteri parancs, amely arról rendelkezik, hogy az együttműködés keretében biztosítani kell „a bűncselekmények, szabálysértések és fegyelmi vétségek gyors, eredményes felderítését és elbírálását, a katonai fegyelem és a befolyásoló tényezők rendszeres elemzését; az ok—okozati összefüggések feltárását, a kölcsönös tájékoztatást és a megelőzéshez szükséges előrelátást; a katonák viselkedésére gyakorolt befolyás és ellenőrzés fenntartását és fokozását minden helyzetben". A bűnözés visszaszorításának, a bűncselekmények és más rendkívüli események száma csökkentésének a kérdése a Magyar Néphadseregben a bűnfelderítés és elbírálás mellett szoros összefüggésben van a prevenció lehetőségével. Kétségtelen, hogy a megelőzés egyik legcélravezetőbb formája az eredményes felderítés, de a legfontosabb mindig az elkövetést elősegítő okok és feltételek megszüntetése, a bűncselekmények megelőzése lesz. Ezért kell a jövőben az együttműködés lehetőségeit felhasználva a bűnügyi-fegyelmi helyzet javítása érdekében kutatnunk minden olyan módszert, amely eredménnyel bíztat és azokat a gyakorlatban ki kell próbálni, a rejtett tartalékokat fel kell tárni, még szorosabbá téve a munkakapcsolatot az együttes tevékenység formáinak és tartalmának gazdagításával. A megelőzésnek egy olyan tervszerű, átfogó és egységes rendszerét kell kialakítani, amely valóban hathatósan képes a fegyveres erőknél a bűnözés és az egyéb törvénysértések alakulásának pozitív irányú befolyásolására. A megelőzés tervezésénél, a munka megszervezésénél abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a katonai bűncselekményeket, illetve a katonák által elkövetett bármilyen bűncselekményt igen nagy számban katonai környezetben vagy legalábbis valamilyen, a katonai háttér által produkált hatás által motiváltan követik el. A katonák zöme pedig a csapatoknál él, azaz a bűncselekmények és más rendkívüli események statisztikai tömege is ott jelentkezik, függetlenül attól, hogy az elkövetés helye laktanyán kívül van vagy sem. Ebből viszont az következik, hogy a kétségtelenül meglevő és ható. a speciális katonai életviszonyok és környezet által létreho4

49

zóii vagy felerősített specifikus kriminogén körülmények is ott találhatók. Ha ez így van — márpedig az eddigi kutatások és gyakorlati tapasztalatok > ezt mutatják — akkor egyértelmű, hogy a megelőzési tevékenységet a csapatoknál kell elkezdenünk, annak minden fázisában. Megerősít ebben az együttműködésről szóló honvédelmi miniszteri parancs is, amikor arra hívja fel a figyelmünket, hogy az együttműködésnek folyamatosnak és célratörőnek kell lennie, olyannak, hogy átfogja a katonai fegyelem és rend szilárdítására irányuló munka egészét, valamint, hogy a végrehajtás szintjén az egységeknél és önálló alegységeknél összpontosulva mind tartalmá- •', ban, mind módszereiben gyorsan, rugalmasan kövesse a változásokat, hatékonyan szolgálja az alakulatok életében felmerülő erkölcsi és fegyelmi problémák megoldását. Az előzőekben ismertetett gondolatokat szem előtt tartva kíséreljük meg azoknak a szervezeti és módszerbeli elképzeléseinknek a leírását, amelyet magasabbegység szinten kívánunk alkalmazni, illetve már részben meg is valósítottunk. A hadseregben meghatározott paraméterek vannak egy-egy fegyverfajta harcértékére, annak érdekében, hogy a legkisebb ráfordítással a legnagyobb hatékonyságot érjék el az ellenfél leküzdésében. Ezt kell tennünk nekünk is a bűnözés elleni harcunkban, felhasználva a különböző tudományok olyan eredményeit, amelyekkel a megelőző munkánk effektivitását magasabb szintre emelhetjük. Ehhez viszont rá kell mutatnunk néhány olyan problémára, amelyek megoldása véleményünk szerint az előbbre lépés lehetőségének első lépcsője lehet. Mindenekelőtt a megelőzési feltételekről, a lehetőségekről kell szólnunk, mert ahhoz, hogy új módszereket (legalábbis a fegyveres erőknél új) és eszközöket vethessünk be, meg kell teremtenünk az alkalmazásukhoz szükséges személyi, tárgyi és szervezeti feltételeket. Határozott véleményünk, hogy rendelkezésünkre is állnak (még anyagi vonatkozásban is), csak nem használjuk ki azokat, elsősorban azért, mert az erőinket még mindig szétszórtan, nem elég szervezetten kezeljük. Egyes területeket túlterhelünk, másokat nem aktivizálunk eléggé. Egyszóval, még mindig nem használjuk ki az „együttműködésben" rejlő lehetőségeket. Itt alapvetően annak a kérdésnek a megválaszolására gondolunk, hogy elsősorban kinek a feladata az okkutatás, a megelőzés? Egyszerű lenne a válasz, h a — az általános igazság mellett — elfogadnánk az utóbbi években a megelőzésről a szakirodalomban megjelent dokumentumok és tanulmányok többségének álláspontját, miszerint a megelőzés össztársadalmi feladat. Ez természetesen így van, hiszen a bűnözés össztársadalmi érdekeket sért, az egész társadalom érdekelt a visszaszorításában, végül is a megszüntetésében. Nem is lenne baj, ha a társadalom fejlődésének jelenlegi szakaszában az emberek

már önmaguk is valamennyien képesek lennének a törvényeket megtartani és megtartatni, de ehhez ma még éllenőrzésekre és különböző fokú, szintű rászorításokra és az ezt végrehajtó apparátusokra van szükség. Ideális állapot lenne, ha mindenki a törvényeknek megfelelően élne, a maga posztján a szocialista törvényesség kívánalmainak megfelelően munkálkodna. Egyrészt idáig még nem jutott az emberek jelentős hányada, másrészt a bűnözés, a bűncselekmények elkövetése, a bűnözővé válás folyamatának mechanizmusa ok- és feltételrendszere ennél sokkal bonyolultabb, komplexebb probléma. De nem kívánunk a fent jelzett és áltálunk is elismert igazsággal vitatkozni, valóban arra kell törekednünk, hogy az emberek önként kövessék a törvényeket, hogy mind szélesebb körét tudjuk bevonni a megelőzési munkába úgy, hogy valóban sajátjuknak is érezzék azt. Ez az elképzelés azonban túlságosan általános, távlati ahhoz, hogy sürgető feladataink közeli megoldásában megnyugtatná bennünket. A társadalom (és legfontosabb szervezete az állam) a társadalmi munkamegosztás rendszerében intézményesen szervezte meg a fennmaradáshoz szükséges feladatok megoldását biztosító különböző szervezeteket,, a társadalmi-állami élet minden szférájában, biztosítva e szervek működéséhez szükséges feltételeket is, így pl. az adott terület irányításához, funkcionális működéséhez elengedhetetlen szakembereket stb. Vajon megtörtént-e ez a szervező tevékenység a bűnmegelőzés területén is? Van-e olyan szervezet, amelynek fő feladata a bűnözés vagy éppen a katonák bűnözése megelőzésének az irányítása, szervezése, az intézkedések előkészítése, tervezése. A valóban hatékony megelőzés előfeltétele az okkutatás rendszerének, a katonai bűnözés jelenségszintjeinek megfelelő kiépítése, a mélyreható elemzések, felmérések folyamatossá és interdiszciplinárissá tétele, tehát a (katonai) kriminológiai kutatások szervezett folytatása azért, hogy a megelőző munkánk a reaktív megelőzésből proaktívvá váljon, hogy valóban képes legyen offenzív fellépéssel a katonai bűnözés fokozatos csökkentésére, visszaszorítására. A katonai bűnözés jelenségszintjeinek megfelelően a katonai bűncselekmények megjelenését követve kell a szervezeti egységeket kiépíteni. Ez a hadosztályoknál létrehozott koordináló-megelőző csoporttal, a területi katonai ügyészségeken, majd a Katonai Főügyészségen megszervezett elemző-irányító apparátusok és a megfelelő szintű katonai szervek képviselőivel oldható meg. így lehetne folyamatossá, tervszerűbbé tenni a munkát, és ez megfelelne az együttműködési parancs, illetve utasítások által előírt vezetési-kapcsolattartási szinteknek és a bűnüldözési funkciók rendszerszemléletű megközelítésének is. Az egyik magasabbegységnél már működik is egy ilyen koordináló csoport, a magasabbegység parancsnokának

egyetértésével és a politikai osztály támogató együttműködésével. Létrehozásakor a már említett szempontok mellett igyekeztünk megvalósítani azt a követelményt, miszerint szélesíteni kell a megelőzés társadalmi tömegbázisát, mind több katonai szervet és katonát bevonva e tevékenységbe úgy, hogy ne csak arról győzzük meg őket, hogy ez érdekük is, hanem valóban érvényt szerezzünk azoknak a jogszabályi előírásoknak, mely szerint kötelességük is.

2. Az okkutatás és a megelőzés szervezete hadosztály szinten

A megelőzést koordináló csoport (továbbiakban csoport) a hadosztálytörzsben a politikai osztály keretében lett megszervezve. Munkatársai feladataikat alapvetően társadalmi munkának tekintik, amelyre nincs függetlenített státus. Munkájukra kettősség jellemző, amely biztosítja, hogy az alapvető elemző, véleményező, tanácsadó szerepe mellett, a csoport bizonyos utasítási jogkörrel is rendelkezzen, mivel tagjai saját hatáskörükben szakmai-szolgálati elöljárók, akiknek a megelőzés egyébként is feladatuk. Alárendeltjeiket a megelőzési feladatok teljesítésére rá is szoríthatják és ellenőrizhetik őket. Így van ez azért is, mert az elképzelések szerint — a hadosztályparancsnok szakmai, szakszolgálati szerveként a hadosztályparancsnok által jóváhagyott ajánlásai szakszerű megvalósítása érdekében — a csoport eseti döntéseket is hozhat. A csoport belső struktúráját, belső egységeit, ezek egymáshoz való kapcsolódását és működését tekintve a törzskari szervezeti felépítéshez hasonlítható, ha nem is mutatja tisztán annak minden elemét. Tagjait igyekeztünk úgy kiválasztani, hogy képviselve legyenek mindazok, akik hadosztályszinten ebben a munkában valóban hasznosan dolgozhatnak az információk gyűjtésében és szolgáltatásában, azok feldolgozásában, a saját szakterületükön a szükséges lehetőségekkel rendelkeznek, megfelelő szintű áttekintésük és hatáskörük van, beosztásuknál fogva jól ismerik a hadosztály életét, problémáit, személyi adottságait stb. Arra törekedtünk, hogy minden olyan szakterület képviselve legyen, amelynek segítségével a hadosztály valamennyi egységét és alegységét minél több oldalról megismerjük, az okkutatási, megelőzési feladatokhoz szükséges adatokat beszerezhetjük, szakszerűen értékelhetjük és végül összegezhetjük is. Így részleteiben, de egészében is áttekinthetjük az egész magasabbegység fegyelmi helyzetének kritikus pontjait. Meg tudjuk határozni azt, hogy milyen területen kell az egész hadosztályt érintő megelőző intézkedéseket hozni, illetve milyen intézkedéseket kell tenni csak az egyik vagy másik egységnél. Mindezeket szem előtt tartva, tagja a csoportnak: — a magasabbegység igazgatási főtisztje, aki mint a hadosztálypa-

rancsnok jogi segítője, egyúttal a csoport munkájának közvetlen szervezője, irányítója is; — a hadosztály politikai osztályának munkatársai (a politikai osztály vezető helyettese, a kultúrmunka-, az ifjúsági munka- és a pártmunkaszervező). Ök alaposan ismerik a hadosztály és alárendeltjei erkölcsi-fegyelmi helyzetét, felelősek érte, jól kiépített információs rendszerük és komoly intézkedési joguk is van. A legjelentősebb lehetőséggel rendelkeznek a kollektívák felé, hogy a propaganda, a meggyőzés, a nevelés eszközeivel mozgósítsanak a megelőzés érdekében; — — — —

'

a hadosztály vezető orvosa és egészségügyi tisztje; a hadosztály „M" kieg. alosztály vezetője; a helyőrségi rendészeti kommendáns hivatal vezetője; 2 nyomozótiszt, akik a hadosztályparancsnok parancsa alapján eseti jelleggel eljárhatnak az egységük illetékességi területén kívül is, ott, ahol az alárendelt egységek parancsnoka, a helyőrségparancsnok (különösen az ismeretlen tettesek vagy nagyobb volumenű' ügyek) nyomozását segítve. Ez a megoldás talán alapja lehet a nyomozótiszti rendszer átszervezésének is;

— 1 egységparancsnok, akinek egységénél történik a tisztesképzés, és ezen túlmenően az egységek sajátos problémáinak is tapasztalt ismerője; —- a hadosztály és a megyei kieg. 1—1 operatív tisztje; — a hadosztály területtartó ügyésze, aki a szükséges kriminológiai kutatásokat szakmailag irányítja, ismerve a hadosztály bűnügyi helyzetét, rendelkezik a szükséges felügyeleti jogosítványokkal, hivatalból köteles őrködni a magasabbegység és alakulatai törvényességi helyzetén és segíteni a hadosztályparancsnokot, az egységparancsnokokat az erre irányuló munkájukban.

A csoport tagjai munkacsoportokat alkotnak és úgy végzik a munkájukat az alárendeltek felé, biztosítva így a vertikális és horizontális információáramlást. A csoport már említett szervezési elveit, Összetételét figyelembe véve az információs csatornák egyrészt kötött típusúak, tehát szolgálati úton áramlanak (pontosan előírt az információk tárgya, ezek küldésének időpontja pl. jelentések rendkívüli eseményekről stb.); másrészt nyílt típusúak is lehetnek, hiszen az okkutató és megelőző munka jellege megköveteli a nem szolgálati úton és nem kötötten történő információszerzést is (pl, egyéni beszélgetések, felmérések stb.). Az elmondottakkal megpróbáltuk áttekinthetőbbé tenni a csoport szervezeti, működési és információs modelljének megrajzolásával (1. sz. ábra).

60

stf

OJM

(1| o W 4(? © Mfc-so ®M ©>ta •H>o Mh M ,t)vH BJ©NB ra 0.0• a) JQ N tn .M 4a M to (dm •H VB *H H •Hfjhtl ©XIJ 60*0 •Tï h 60:?-d MH Mri tí H (Ű © o ta © o m S p,>® 14 p, o

Ui N

UJ >

s

N l/>

Ë O in 3 o d

S \ \ VS

\

\

.N

•

N • S•> O 4» t» • • t i uta ut o © .n

» 05 -H

o c/) tr^o g ü h-a cO O

>UJ U-

Nl — Z Ui

to

•H *H • •

tn VD n +» ko fc H ©©pj1 MO © B ota toys »© H +>

'•O

\ < «2.

O

N <

-ri S •

tfl ftvl-P• OS © o ©.ft« ¡> • ho • t •tí ho «*0 > a) © M œ m

O

ft

ravtf

a)

60

o 60 M N - _ p, rond a) •

si h rQ sa

A S œ^il

•H aj • • •M» (d©ai© •+H»© [ » .. •H hfi^H t»4> ri +• p! O< M -H Ö Kl -H P m^« +> fH (S o +> o

OO'UJ -UJ g

.+» •

60 • H o M• N 60 ©

4» • •
M • -H • MhSH •H tf = 0}

60 H • O 60 M . «I v60 «> ft to aJ a) •

60

H • O 60 «MM®, ft MS? <S \ •

« S « !» ai o = o

4» © v) ÖN H^Oa g 101 :p 4 O !) & K¡ © a) a3 M +» +> M » \ \ \ \ \ V V S'

60

•

M

H O

.

« 60

ft to *ctf

•

60

©

ai

N

R)

Á sémából az is látható, - hogy á csoport megfelelő információkat szolgáltathat a katonai ügyészségnek, de szakszerűén képes feldolgozni és továbbítani az onnan érkezett jelzéseket is, azaz segíteni a katonai ügyészségek okkutató-megelőző munkáját, de ugyanígy képes más külső információs forrásokból adatokat beszerezni. Erre a szervezetre fel lehet építeni a megelőzésünk teljes rendszerét, így annak középszintű irányítását' (pl. a területi katonai ügyészségeken), amelyek meghatározzák a megelőzés taktikáját középtávon, mégpedig az adott területen, ismert problémák konkrétságával. A Katonai Főügyészség és a megfelelő szintű HM-szervek együttműködésének keretében azt a felső szinten koordináló. és döntési jogkörrel rendelkező szervet (elemző-koordináló csoportot) kell működtetni, amely a problémákat, a feladatokat és a lehetőségeket néphadsereg szinten is látja, és az egész megelőzési rendszer hosszútávra megszabott stratégiáját dolgozná ki.

3. Az okkutatás tartalmi elemei

Az Operatív és a fegyelmi értekezleteken szerzett és kicserélt adatok nem adnak igazi lehetőséget arra, hogy célzatos intézkedésekkel valóban hatékonyan beavatkozzunk a katonai bűnözés alakulásába. Az éves értékelések inkább leíró, de nem élég mélyen feltáró jellege, az időnként'előforduló okkutató felmérések esetlegessége sem alkalmas erre. Az információkat analizálni kell a különböző bűncselekmények és fegyelmi vétségek, típusok, elkövetői kategóriák (hivatásos, sorállomány, büntetett előéletű stb.) szerint, is. Az adatokból következtethetünk a bűncselekmények elkövetésének leggyakrabban alkalmazott módszereire, eszközeire, amely lehetővé teszi a bűncselekmény gyorsabb és eredményesebb felderítését, egyben megelőzését is. •' A bűnügyi-fegyelmi helyzet többirányú ; nagyon alapos és több évre visszatekintő felmérése és elemzése után tudjuk csak megtalálni azokat a fegyelemsértések vagy bűncselekmények elkövetésekor ható kriminogén tényezőket, amelyek várhatóan a jövőben is hasonló módon okai vagy feltételei lehetnek rendkívüli eseményeknek. Ahhoz, hogy valóban elébe tudjunk menni az eseményeknek, egy kérdőíves felméréssel kísérletezünk, 1 amely egy. átfogó, többlépcsős empirikus vizsgálat első lépcsője lehet. A katonaéletre az általánosnál jellemzőbbek a hierarchikus, alá-fölérendeltségi viszonyok és ez a tény mindkét irányban (alárendelt-fölérendelt) megnövelheti a veszélyforrások számát. Igaz, hogy csökkentheti is, de a látensen maradó személyes konfliktusok fegyelemsértések és bűncselekmények okai is lehetnek. Ugyanakkor, ha az említett függelmi viszonyok megsértéséből származó fegyelemsértések, bűncselekmények okait, felté-

teleit kutatjuk, igen gyakori a sértett komoly közreható szerepe, ameiy nem egyszer azt mutatja, hogy nemcsak az elkövetőnél érdemes kutatni a személyiség és a környezet faktorait. Nagyobb teret kell szentelnünk tehát a katonai viktimológiai kutatásoknak még akkor is, ha közvetlenül nem a személy, a fölé- vagy alárendelt, hanem a katonai érdekek szenvednek sérelmét. Minden bűncselekmény kapcsolatban van tudati tényezőkkel, mégpedig ezen belül a jogtudat (jogismeret, a jogszerű magatartáshoz való készség, jogi érzelmek és viszonyulás) tényezőivel, a jogi szocializáltság problémájával. Ha a katonai bűnözés negatív tendenciát mutat, akkor ez a tendencia valahol, valamilyen fokon összefüggésben van a katonák jogtudatával, jogi nevelésével is. Számtalan — a fentiekhez hasonló — hipotézis tette szükségessé tehát, hogy megvizsgáljuk ezek igazságát, de legalábbis bizonyítsuk, hogy ezen összefüggések feltárása vezethet a mélyebb megismeréshez. Mindez tulajdonképpen jelzi kérdőíves adatgyűjtésünk alapvető célját is, vagyis azt, hogy tájékozódjunk a meglevő olyan körülményekről, amelyek nem ismerhetők meg a különböző eddig összeállított statisztikákból, az értekezletek előadásaiból, személyes beszélgetésekből. Szükségesek ezek az információk , ahhoz, hogy a későbbiekben kriminálissá válható tényezőket, kapcsolatokat, illetve azok időbeni kiküszöbölésének lehetőségét megismerjük, vagy éppen ahhoz, hogy a katonák kriminális érzékenységét, jogismeretét javítsa, őket valóban be tudjuk vonni a megelőzési munkába, szélesítve annak társadalmi bázisát. Arra törekedtünk, hogy a kérdések mind szélesebb körére kapjunk 1 választ, minél komplexebb áttekintésünk legyen arra, hogy a beérkezett válaszok orientálni tudják a későbbi, egy-egy témakörre leszűkített kutatásainkat, A komplexitásra törekvés határozta meg a kérdőív szerkesztésének módszerét is. A strukturált és strukturálatlan kérdőív kombinációját alkalmaztuk, biztosítva a kötöttebb válaszadási lehetőségek mellett a tágabb, szabadabb véleménynyilvánítás lehetőségét is. A kérdéseket úgy csoportosítottuk, hogy. egy-egy témakörön belül az általánostól az egyes felé közeledtünk, hogy az adott kérdéssel kapcsolatban megismerjük a katonák véleményét általában, de jelenlegi környezetükben való aktualitásában is. A felmérés reprezentatív jellegű, de igyekeztünk a kérdőíveket úgy „teríteni", hogy egy hadosztály minden egységénél kitöltésre kerüljön, mégpedig megfelelő arányban a sorállomány, a tiszthelyettesi, a tiszti és a parancsnoki állomány részéről azért, hogy a beérkezett válaszokat állománycsoportok szerint is tipizálni lehessen. A kérdésekkel választ kívánunk kapni arra, hogy: — mi,a katonák véleménye hazánk, a lakóhelyük, a Magyar Néphadsereg és az alakulatok (közvetlen katonai környezetük) bűnözési helyzetéről;

— milyen a katonák jogtudata, jogismereté; — milyen á "viszonyuk az egyes büntető rendelkezésekhez; — milyen a kriminális érzékenységük, az egyes bűncselekményekhez kapcsolódó értékítéletük; — mi a véleményük a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás tevékenységéről. (külön a katonai igazságszolgáltatásról), milyen a viszonyuk ezekhez a szervekhez; — milyen tényezők vannak hatással a katonák feljelentési és közreműködési készségére; — mitől függ a katonai bűnüldöző hatóságba vetett bizalmuk; — milyen területen kell a katonai hatóságoknak a katonákkal szembeni magatartásán módosítani; — milyen a hivatalos bűnözési adatok és a valóság között mutatkozó eltérés mértéke, ezek milyen jellegűek; — miért nem jelentenek valamilyen bűncselekményt (pl. félnek-e valamilyen környezeti reflexiótól vagy egyszerűen csak fölöslegesnek tartják a feljelentés megtételét); — milyen lehet a katonai latens bűnözés struktúrája, hogyan szóródhat a rejtve maradás aránya az egyes bűncselekményeknél, bűncselekmény fajtáknál; — milyen tényezők hatására alakul ki a katonákban az érdektelenség, a konformitás, és mi az a többlet, ami gondolkodásra és önálló véleményalkotásra késztetheti őket; — mik azok a defektusok, amiért egy katona nem keres a parancsnokánál, a katonai ügyésznél stb. jogvédelmet (ez megmutatja azt is, hogy kik a latensen maradt bűncselekmények tipikus áldozatai) ; — milyen a viszonyuk általában a hadsereghez, konkrétan az alakulatukhoz, a parancsnokaikhoz és a katonatársaikhoz; — milyen beilleszkedési nehézségek merültek fel a bevonulás után az alakulatuknál, milyen a közérzetük, sikeres volt-e az adaptációjuk: Kérdéseket tettünk' fel a katonák általános politikai és egyéb tudattartalmára is, amelyek cselekvésüket is befolyásolják, továbbá, hogy véleményük szerint melyek az alakulatuknál a közelmúltban előfordult rendkívüli események okai, elősegítő feltételei, mely területek a legveszélyeztetettebbek, hol várható és milyen jellegű bűncselekmény vagy más rendkívüli esemény bekövetkezése stb., megfelelő-e a jogpropaganda és más, a megelőzés érdekében kifejtett tevékenységünk, és hogyan lehetne azon javítani. Végül adatokat kértünk szociális helyzetükre, életkorukra, beosztásukra stb. vonatkozóan. A kérdőíveket név nélkül kellett kitölteni. A felmérés problémákat, tendenciákat jelez. Segítségével jól használ-

ható adatokat ny értünk a bűncselekmény ék és elkövetőik várható mennyiségi és minőségi alakulásáról, a rendkívüli események okainak és körülményeinek, a katonák beállítódásának, véleményeinek, a kriminogén szituációknak a kriminológiai aspektusból történő vizsgálatához, de ezen belül a latencia és a katonai viktimológiai kutatások irányához is. Az adatok kiértékelése, statisztikai táblázatok segítségével még folyamatban van, de a részadatok is bizonyítják a felmérés hasznosságát. Jelzik a további konkrétabb kutatások szükségességét is. Már a vizsgálandó kérdések is azt mutatják, hogy ilymódon nemcsak az alakulat egészére jellemző komplex képét kapjuk a kriminogén és antikriminogén körülményeknek, a tendenciáknak stb., hanem egy-egy egység jellemző, specifikus problémái is felszínre kerülnek, legalábbis olyan mértékben, hogy irányt mutassanak arra, hogy melyik alakulatnál, melyek azok a specifikus körülmények, amelyek kriminális veszélyeket rejtenek magukban. Tehát milyen irányú konkrét helyi okkutatásra és megelőző munkára van szükség. Amennyiben a fenti módszerrel megtaláltuk a kritikus pontokat, a már említett többlépcsős vizsgálat során, mélyebb összefüggéseket is feltárhatunk. Egy konkrét egységnél, alegységnél a szükséghez képest alkalmazhatunk más olyan módszereket is, amelyek rendkívüli események okává, feltételévé válható tényezők feltárását és kiküszöbölését lehetővé teszik, pl. az egyéni megelőzés keretében. így pl. a latens bűnözés problémáinak a vizsgálata a kérdőíves módszer mellett jól kiegészíthető a mélyinterjús módszerrel. Fontosnak tartjuk ezt a bűnmegelőzés szempontjából, hiszen ismeretes, hogy a megelőzés egyik leghatásosabb módszere az, ha minden bűncselekmény és elkövetője felderítésre kerül. Ennek tudata feltétlenül viszszatartó erővel hat. A katonai életviszonyok ismert sajátossága az, hogy a katonák az átlagosnál összezártabbak, egymásra utaltabban élnek, a harckészültséghez fűződő érdekek érvényesülése, a személyes mozgás-helyváltoztatási szabadság időnkénti korlátozásával járnak stb., de a hadügyi és ezen belül a haditechnikai forradalom eredményeként a harc viszonyai között megnövekedett az ún. „kiscsoportok" (raj—szakasz) szerepe is. Tapasztalatok is bizonyítják, hogy általában, de az elmondottak és más jellemzők pl. a függelmi viszonyok miatt, a hadseregen belül különösen nagy jelentősége van az emberek egymáshoz való viszonyának, a jól rendezett alá- és fölérendeltségi kapcsolatoknak, rokonszenvi és ellenszenvi megnyilvánulásoknak, érzelmi folyamatoknak, vonzalmaknak és taszításoknak. A közösség tagjai közötti interperszonális viszonyokban szerepet játszó psychikus folyamatok, illetve ezek deformálódása esetén keletkezett konfliktusok számos bűncselekmény forrásai. Az okkutatás, a megelőzés érdekében ezért a jövőben feltétlenül szük-

ségéf látjuk olyan szociálpsychológiai módszerek alkalmazásának, mint az attitüd-skála, a szociometria és a kontaktometria. így pl. az attitüd-skála indexmutatóival mérhetjük azt a nagyon fontos psychikus faktort, hogy egy katonának milyen a beállítottsága valakivel (pl. elöljárójával) vagy valamivel (pl. a hadsereggel, a beosztásával stb.) szemben. Mélyebben feltárhatjuk a katonák és szervezett csoportjaik olyan véleményét, beállítottságát, amely adott kapcsolatokban, helyzetekben aktuálisan meghatározzák az egyén vagy kisebb katonaközösség cselekedeteit és így várható viselkedésükre is következtethetünk. A bűncselekmények, különösen a személlyel szemben elkövétett bűncselekmények megelőzését segíti elő, ha ismerjük, hogy egy kisebb közösségség, alegység kapcsolatrendszerében egy embernek, alárendeltnek vagy elöljárónak (pl. a századparancsnoknak) milyen a viszonya a közösséghez, annak egyes tagjaihoz. Fontos megismerni az adott közösség formális kapcsolatai mögött meglevő informális kapcsolatokát, emberi jellemzőket, rejtett, de kirobbanni kész indulatokat és egyéb, a csoporttagok egymás közötti latens psychikus folyamatokat. Ezen kapcsolatrendszerek, folyamatok nem kevés kriminogén csírát hordoznak, amelyek időbeni feltárása az okkutatás keretében, időbeni ellenintézkedéseket is lehetővé tesznek a megelőzés keretében. így pl., ha a fegyelmi eljárások, felügyeletek során feltárt adatok vagy a korábban ismertetett felmérések azt mutatják, hogy egy egységnél, illetve annak egy konkrét alegységénél elszaporodtak az elöljáró elleni fegyelmi vétségek vagy egyéb, a személyes konfliktuson alapuló események, nyilvánvalóan nem lesz elég ezek miatt „csak" eljárni. Meg kell találni az adott közösség kapcsolatrendszerének kritikus pontját, a baj eredőjét, adott esetben egy, a katonák vezetésére alkalmatlan század- vagy szakaszparancsnokot stb. Ebben az esetben egy megfelelő személyi döntéssel a parancsnok, a katonai ügyész vagy a politikai szervek képviselője részéről történő elbeszélgetéssel, egyéb intézkedéssel súlyosabb rendkívüli eseményt, emberi tragédiát okozó bűncselekményt vagy más rendkívüli eseményt háríthatunk el, akár egyéni, akár az általános megelőzés keretében. Szólnunk kell még egy módszerről, amelynek megvalósítása a közeljövő tervei között szerepel és szorosan kapcsolódik az okkutató-koordináló csoport munkájához, annak fontos feltétele, de a bűnfelderítésünket is eredményesebbé kell, hogy tegye. Ez pedig egy helyi (magasabbegység szinten létrehozott) nyilvántartás, adatbázis létrehozása. Igen sok olyan információ vész el, marad rejtve, amelyet a bűnfelderítéshez és a megelőzés más módszereinek az alkalmazásához fel tudnánk, illetve fel kellene használni, de az ilyen információknak nincs „gyűjtőmedencéjük". Csak esetlegesen kerülnek felhasználásra, de legtöbbször elterelődnek a katonai hierarchia' által szabályozott információs csatornákban. Gondolunk pl. a politikai szer-

vek által a fegyelmi helyzetről készült jelentésekre, azokra a nyilvántartásokra, amelyek a büntetett előéletűekkel, azok korábbi bűncselekményeivel foglalkozik, vagy azokra a feljegyzésekre, amelyeket eü. szolgálat készít egy-egy „képzelt betegről", aki igen gyakran időleges vagy végleges kibúvási szándékkal keresi fel őket. Ha ezek az adatok a koordináló csoporthoz kerülnek, ismét többet és szakszerűbben lehet cselekedni. Pl. ilyenkor fel lehet hívni az „M" kieg. alosztály vezetőjét — aki szintén a csoport tagja —, hogy a sorkatonák elosztásánál ügyeljen arra, hogy a büntetett előéletűeket arányosan osszák el az alakulatok között. Lehetőleg ne egy századba vagy szakaszba osszák be őket. Ugyanígy lehet felmérni és a megelőzés szempontjából kiemelten szükséges kezelni a veszélyeztetett környezetből bevonultakat is. A lényeg az, hogy tudjunk róluk, ismerjük őket. .Ugyanígy szükséges az ismertetett felmérések adatait is gyűjteni és tárolni (pl. a hadosztálynál elkövetett bűncselekmények és elkövetőket, a súlyos fegyelemsértők adatait stb.), mert így lehet csak rendszerezni, feldolgozni, elemezni azokat, de így lehet csak figyelemmel kísérni azokat a kriminálisán veszélyeztetett katonákat, büntetett előéletűeket, hátrányos környezetből bevonultakat is, akiket a speciális megelőzés érdekében semmiképpen nem téveszthetünk szem elől. Ez az információs bázis segítséget nyújthat az ismeretlen tettesek felderítésében is. Az adatok tárolása történhet betűrendes, alakulatonkénti nyilvántartásban, kódrendszerrel stb. Itt jelezzük, hogy a magasabbegység számítógépes adatgyűjtő és feldolgozó rendszerrel is rendelkezik. Az említett adatok tárolására és feldolgozására alkalmas program elkészítéséhez a kezdeti lépéseket megtettük. Igaz, még igen nagy rendszerező és szervező munkára van szükség, hogy elképzeléseinket megvalósítsuk és egy olyan információs rendszert dolgozzunk ki, amely a szükséges információkat a megfelelő forrásból, a legrövidebb úton, kellő időben adja az okkutató és koordináló csoport rendelkezésére, de ugyanakkor a tárolásukat is megoldjuk. 4. Az adatok feldolgozása

Az említett vizsgálati módszerekkel nyert információk analízise és értékelése lehetővé teszi számunkra, hogy rendszeresen tanulmányozzuk a bűnügyi helyzetet. Lehetőségünk nyílik arra, hogy megfelelő helyi adminisztratív és más nem adminisztratív taktikai döntéseket hozzunk az olyan fegyelemsértések és bűncselekményfajták visszaszorítására, amelyek menynyiségileg vagy minőségileg az alakulat bűnözésének „kemény magjához" tartoznak (pl. az ittas járművezetések elszaporodása egy egységnél). Lehetővé válik, hogy a szükségleteknek megfelelően határozzuk meg, illetve, ha kell, módosítsuk a bűnözéssel szembeni stratégiánkat és takti-

kánkat, új módszereket és eszközöket dolgozzunk ki, illetve a „hagyományos" eszközökkel kapcsolatos munkánkat tovább fejlesszük. Mód nyílik arra, hogy kiépítsük a szükséges szervezeti kereteket és az alakulat bűnüldöző szerveinek a kapcsolatát megszervezzük, jól koordináljuk az együttműködést. Prognózist készíthetünk az alakulat bűnözésének és azok lehetséges okainak a jövőbeni alakulásáról, hogy a rendelkezésre álló erőket és eszközöket célirányosabban, rendszeresebben és így nagyobb hatékonysággal határozhassuk meg, tervezhessük egy aktív megelőzést szolgáló cselekvési programban. A leírt vizsgálati módszerekkel nyert adatokból következtethetünk arra, hogy hol, milyen intézkedésekre van szükség, legyenek azok a büntetőjog vagy más jogág eszközei, illetve nem jogi eszközök. így, ha egy alakulatnál elszaporodnak az alkoholos állapotban elkövetett fegyelemsértések vagy bűncselekmények, akkor ezen a területen a jogpolitikai irányelveket szem előtt tartva, a fenyítési gyakorlatot vagy a büntetőeljárás keretében alkalmazott joggyakorlatot szigorítjuk, illetve erre javaslatot teszünk. A parancsnok ezután már ilyen irányban intézkedhet alárendeltjei felé. Az általános és részvizsgálatok eredményeként racionálisabban alkalmazhatjuk a megelőzés más jogi és azon kívüli módszereit is. Célirányosabbá tehetjük az általános törvényességi felügyeleti és egyéb ellenőrzési tevékenységünket, a jogpropagandánkat, de az egyéb verbális vagy írott formában gyakorolt bűnmegelőző tevékenységünket is. A csoport tagjainak bevonásával több és szakszerűbb előadást tarthatunk vagy, készíthetünk más propagandaanyagot. Ugyancsak így válik lehetővé a fegyelmi és az operatív értekezletek jobb, szakszerűbb előkészítése is, hiszen hitelesebb és konkrétabb, a problémákat pontosabban tükröző ajánlásokat tartalmazó összefoglaló jelentés állna a paráncsnok és a katonai ügyészség vezetésének rendelkezésére. Ezeknek az értekezleteknek a fegyelmi helyzet értékelésével és a feladatokkal kápcsolatos részének az előkészítését az okkutató-koordinációs csoportnak kell elvégezni. Itt kell megjegyezni, hogy a fegyelmi értekezleteken szinte soha nem esik szó az előfordult fegyelemsértések, bűncselekmények okairól és arról sem, hogy azok megelőzése érdekében az értékelt időszak alatt mit tettek. A jövőben e tekintetben is előbbre léphetünk, ha a csoport egyrészt az évközbeni folyamatos tájékoztatással, az ilyen irányú vizsgálatokkal ráirányítja az illetékes parancsnokok figyelmét a lényeges kérdésekre. Az egyik legfontosabb feladatunk az illetékes parancsnokok jogi szocializációjának a pontos felmérése és ennek eredményéhez igazodva a teendők meghatározása. Fel kell mérnünk azt is, hogy egy-egy parancsnok mit tett az utóbbi években a megelőzés érdekében és hogyan látja a lehetőségeit e téren a jövőben, azaz mit kíván tenni, miben kéri az ügyész segítségét.

Különösen az egyéni megelőzés érdekében kell kidolgoznunk azt a szűrőrendszert, amelynek segítségével már a bevonulás idején felfigyelhetünk olyan katonákra, akiknek az eddigi tapasztalatok alapján, várhatóan beilleszkedési gondjaik lesznek, vagy korábbi előéletük miatt kell szem előtt tartani őket. Ha jól működik ez a szűrő, akkor elkerülhető, hogy egy századba vagy szakaszba kettő—három büntetett előéletű katona kerüljön, vagy vagyon elleni bűncselekmény miatt korábban már felelősségre vont személy legyen az alakulat postása, raktárkezelő katonája stb. Figyelembe véve a csoport összétételét, a szükséges információk beszerzése, az intézkedések végrehajtásának megszervezése, illetve ellenőrzése nem jelenthet problémát. Nem egyszer szóltunk az ügyészi és parancsnoki munkáterhekről, amelyek az okkutató és megelőző munkát időnként formálissá teszik és szóltunk arról is, hogy csak az erők megfelelő csoportosításával, a munkaterhek megosztásával lehet a megelőzési módszereket és eszközöket hatékonyan alkalmazni. Talán jó példa lehet erre az ügyészi szignalizációk sorsa. Szignalizációra többnyire akkor kerül sor, ha a bűncselekményt már elkövették, s a nyomozás alkalmával feltárták annak előidéző okait, feltételeit. A szignalizációban felhívják az egységparancsnokok figyelmét ezekre a körülményekre, valamint a megszüntetésükre. Nagyobb jelentőségű ügyekben a szignalizációt megküldik a magasabbegység-parancsnoknak is, majd az esetek többségében értesíti a parancsnok az ügyészt, hogy mindent megtett azért, hogy a jövőben „ilyen vagy hasonló esetek ne forduljanak elő". Ha nagyon alapos a párancsnok, akkor még néhány pontban formálisan fel is sorolja az intézkedéseit. Ezek után senki nem ellenőrzi a szignalizációban javasolt intézkedések végrehajtását, megy az élet tovább a következő rendkívüli eseményig, szignalizációig. A koordináló csoport a jövőben összegyűjti az alakulat egyes alárendeltjeihez érkezett szignalizációkat, és ellenőrizni fogja a megtett intézkedéseket azért, hogy így a szignalizációt valóban a megelőzés hatékony eszközévé tegye. , Égy módszerről — jelentősége miatt — még szólnunk kell. Ez pedig a jogpropaganda továbbfejlesztése. Elsősorban az előadások színvonalát és hatását emelhetjük azzal, hogy az említett részletes vizsgálatok adatai ismeretében egy-egy alakulatnál valóban arról beszélhetünk, ami az adott egység, vagy alegység legégetőbb problémája, mégpedig úgy, hogy a katonai ügyész és egy-egy téma nem jogi területét alaposan ismerő szakember egyhiást kiegészítve tartsa meg az előadást. így. pl. hadosztályszinten a vezető orvos, aki egyúttal a koordináló csoport tagja is és így az adott kérdés fegyelmi vagy büntetőjogi aspektusát is ismeri, együtt tarthat felvilágosító előadást a katonai ügyésszel az alkohol és a bűnözés összefüggéséről.

F Á jogpropaganda keretébén még számtalan íehétŐségünk van. Tervéázük egy „belső híradó" időszakos kiadását, amellyel'az írásbeli jogpropagandánkat teremtenénk meg. Ebben a legkülönbözőbb, az- alakulat katonáit érintő jogszabályokat ismertetnénk, szakszerű értelmezéssel, magyarázattal. Ezen túlmenően az alakulatnál előfordult rendkívüli eseményeket, a levonható tanulságokat is ismertetni lehet a kiadványban. Meg lehet szervezni egy olvasói „rovatot" is, ahol a katonák elmondhatnák véleményüket, javaslataikat, az egységüknél történt rendkívüli eseményekről, okokról, a megelőzés lehetőségeiről, illetve válaszolhatunk az őket érdeklő jógi kérdésekre. Fejleszteni tudjuk így a kriminális érzékenységüket, jogismeretüket, jogtudatukat; de aktivizálhatjuk is őket a megelőző munkában. A hasonló, propagandacéllal közreadott kiadványok, tájékoztatók hasznosságát természetesen nem vonjuk kétségbe, azokra továbbra is szükség van, de az embereket mindig jobban érdekli és befolyásolja az, ami a közvetlen környezetükben történik. Ezt a megállapítást alátámasztják azok a válaszok, amelyeket a kérdőíves felmérés során adtak. Voltak olyan kérdések, amelyek az ország, a lakóhelyük bűnözésére vonatkoztak, és amelyek a közvetlen katonai környezetükére. Az utóbbira sokkal élesebben, pontosabban reagáltak, különösen a kérdőív strukturálatlan részénél. Amíg az előbb említett kérdéseknél á válaszokat néhányan el is hagyták, addig az egységükre, alegységükre vonatkozóan javaslatokat is tettek a rendkívüli események megelőzése érdekében. Természetesen csak jelezni tudtuk a módszerek sokrétűségét, amelyeket a bűnüldözés során alkalmazhatunk, de jelezni kívántuk azt is, hogy szemléletváltozásra van szükség. El kell szakadnunk attól az állásponttól, hogy a bűncselekmények megelőzéséhez elég, ha mindenki a saját feladatát á maga helyén a lehető legjobban elvégzi, és ezt elég segítenünk a a megelőzés „hagyományos" eszközéivel. Elsősorban interdiszciplinális szemléletre van szükség a rutinra támaszkodó rögtönzés helyett. Tudnunk kell adaptálni a más tudományok hasznosítható eredményeit is. Tudnunk kell aktivizálni és bevonni a munkánkba a hadsereg legkülönbözőbb szakembereit (psychológusokat, statisztikusokat vagy éppen számítógéppel dolgozókat stb.). Elképzelhető a gyakorlatban, hogy pl. a szociálpsychológiai módszerek alkalmazásánál az elemi feladatok „betanítására" felkérünk egy olyan szakembert, aki megfelelő instrukciókkal lát el bennünket és a munka megindításában is segítségünkre lesz. Azt is látnunk kell, hogy ez a munka igen nagy erőfeszítést, eszköz-, energia- és időráfordítást igényel és az egyéb feladatainkról sem mondhatunk le. Igen nehéz ilyen körülmények között a megelőzés területén is előbbre lépnünk, ha nem keressük az „együttműködés" további, még fel- , nem használt belső erőforrásait. Ezért kísérletképpen vállalni kell egy

olyan szervezetfejlesztés kockázatát, ameíy képes lenne a hadosztáíyszinten a bűnözés elleni harcot szervezni, irányítani és így a parancsnok ilyen irányú munkáját, mint véleményező, tanácsadó, koordináló szerv segíteni. így lehetne biztosítani a racionális munkamegosztás keretében azt, hogy a bűncselekményeket, más rendkívüli eseményeket az elkövető személyével, az elkövetési hellyel és az ott uralkodó körülményekkel együtt vizsgálhassuk, és ezen adatok összességéből valósághű következtetést levonva, elsősorban a helyi erők és eszközök maximális kihasználását lehetővé tevő intézkedéseket tegyünk úgy, hogy ez a munka időről-időre változó, konkrét helyzetet követve, folyamatos legyen. Amellett, hogy ez a munkamegosztás lehetővé, tenné a valóban tartalmas okkutató és megelőző munkát, jelentős munkaterhét venne le a katonai ügyész és a parancsnok válláról és jelentős lépés lenne a megelőzés társadalmasítása felé is. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy mind a szervezés, mind a módszerek alkalmazása tekintetében még csak kísérletezés szakaszában vagyunk, próbálkozásunk helyességét adatokkal még nem tudjuk bizonyítani, azt még számtalan korrekció javíthatja. Nem biztos, hogy helyes vagy a gyakorlatban is kivitelezhető minden elképzelésünk, és azt is tudjuk, hogy mindez nem megy máról holnapra. Biztosak csak abban vagyunk, hogy a katonai ügyészek és a parancsnokok okkutató és megelőző munkáját ki kell szélesíteni úgy, hogy egy ésszerű munkamegosztás keretében megteremtsük e feladatok ellátásának a hadseregben a szervezett társadalmi és állami bázisát, a katonák mind nagyobb körét bevonva a gyakorlati munkába. A már eddig igazolt tudományos eredményeket felhasználva ki kell építeni a hadseregben is az új helyzethez és körülményekhez alkalmazkodó okkutatás és bűnmegelőzés komplex rendszerét. Ez a feltétele annak, hogy a részfeladatokat, a konkrét módszereket és eszközöket helyesen dolgozzuk ki, a legcélravezetőbben válasszuk meg. Csak ezen az alapon találjuk meg a helyes utat a bűnözés elleni harc hatékonyságának növeléséhez, a katonai bűnözés minél gyorsabb ütemű visszaszorításához.

A nyomozás megszüntetése egyes rendelkezéseinek értelmezéséről Irta: Dr. Gáspár Attila őrgy.

A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. több új rendelkezést hozott a korábban hatályban volt eljárásjogi kérdésekben. Egy új törvény hatályba lépése nagy felelősséget ró a törvényt alkalmazó szervek dolgozóira és azokra az irányító szervekre, melyeknek feladata nemcsak az új jogszabály megismerése, hanem az új rendelkezéseknek az alárendelt szerveiknél való egységes értelmezésének és alkalmazásának a megvalósítása is. Az új Be.-nek a bűntetőeljárás különböző szakaszaira vonatkozó rendelkezései egységes és helyes értelmezése sok vitát váltott ki a jogalkalmazók körében. Ezek köré tartozik a nyomozás megszüntetésére vonatkozó szabályozás, amelyre vonatkozó viták egyedi ügyekben és különböző témavizsgálatok során is ú j r a meg újra ismétlődnek. Ennek ellenére az elmúlt több mint tíz év alatt sem sikerült egységes, mindenki által meggyőződéssel elfogadott értelmezést és annak alapján egységes jogalkalmazási gyakorlatot kialakítani. E folyóirat hasábjain a Be. 139. § (1) bekezdésének meggyőződésem szerinti értelmezésével, vitát szeretnék indítani abban a reményben, hogy ennek eredményeként — akár ellenkező, netán pártoló vélemény nyilvánításával — mások is hozzájárulnak a kérdés végleges (nagy eredmény lenne) eldöntéséhez. A hivatkozott törvényhely alkalmazásával kapcsolatos viták jellemzője, hogy az a katonai ügyészségek gyakorlatában csaknem kizárólag a rendőrök elleni bűnügyekben kulminál, melynek elindítója nem egy esetben az érdekelt rendőr vagy elöljárója, akik a maguk munkaterületén ugyanezen jogszabály alkalmazói is. Tekintettel arra, hogy e vitákat az új törvény megjelenése váltotta ki, kézenfekvőnek mutatkozik az 1962. évi 8. sz. tvr. (régi Be.) 160. § (1) bek. és az új Be. 139. § (1) bek. összehasonlítása, melynek alapján megtalálható az a pont, amely a megcsontosodott gyakorlatot ütközteti az új szabályozással. A 160. § (1) bek. a) és b) pontja tartalmilag ugyanazt az eljárási eredményt szabályozza, mint a 139. § (1) bek. a) pont I. és II. fordulata. Lénye5

65

ges eltérés vári azonban a Í6Ö. § (i) bek. e) és a Í39. § (i) bek. b) pontja között. i A 160. § (1) bek. e) pontja szerint: „A nyomozást meg kell szüntetni, ha a bűntett elkövetését vagy az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani. . .", míg a 139. § (1) bek. b) pontja szerint: „A nyomozást határozattal meg kell szüntetni, ha a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, az elkövető kiléte, illetőleg az, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el. ..". A két törvényhely közti különbség eleve szembetűnő, hiszen a régi jogszabály az eljárás két eredményét foglalja a hivatkozott alpontba, míg az új törvény az idézett helyen az eljárás háromféle eredményét szabályozza, noha a harmadik eredmény, vagyis az, hogy nem állapítható meg, hogy a bűncselekrtiényt a gyanúsított követte el, a korábbi büntetőeljárásokban is előfordul. Véleményem szerint azonban a lényeges különbség nem ebben, hanem a két törvényhely I. fordulatában van. Az a kitétel, hogy a bűntett elkövetését nem sikerült megállapítani, semmiképp sem azonos az új törvénynek a „. . . nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. . ." fogalmazással, A régi Be. e rendelkezésében a nyomozásnak csak azt az eredményét szabályozza megszüntetési okként; amikor a nyomozás eredményeként az elöljáró hatóságnak nem sikerült elegendő bizonyítékot beszerezni a bűntett, vagyis az eljárás tárgyát képező bűncselekmény vagy bűncselekmények bizonyításához. A siker hiánya, vagyis a nyomozás kudarcba fulladása az, ami miatt a nyomozást meg kell szüntetni. A „nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése" azonban nemcsak az előbbi nyomozási eredményt fedi, hanem tartalmazza azt is, amikor a nyomozás eredményeként azt lehet megállapítani, hogy a bűncselekményt nem követték el, tehát nincs bűncselekmény, hiszen a bűncselekmény elkövetését ez esetben sem lehet megállapítani. Igen gyakran előfordul, hogy a nyomozás elrendelésekor van alapos gyanú a bűncselekmény elkövetésére, de a nyomozás során beszerzett bizonyítékok éppen azt bizonyítják, hogy nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése, mert a feljelentett cselekményt, mely egyébként bűncselekménynek minősül, el sem követték. Mivel a Be. 139. § (1) bek. b) pont I. fordulatára alapított megszüntetés e törvényhely jelenlegi értelmezése mellett a nyomozásnak csak a bizonyítékhiányos megszüntetésével azonos, és így emlékeztet a régi Be. 160. § (1) bek. e) pont I. fordulatára, ezért az ártatlan gyanúsított joggal vetheti fel, hogy vele szemben miért bizonyítottság és miért nem bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást. Ez különösen akkor van így, ha a határozatból — kellő indokolás hiányában — nem is tűnik ki, hogy miért is szüntették meg az eljárást. A régi Be. „nem sikerült" fogalmazásának terminológiája szinte tör-

/

vényileg deklarálja, hogy áz e törvényhely álapján Megszüntetett nyomó-* zások kudarccal végződtek, így ezeket a bűnügyi statisztikában —• egyébként helyesen — eredménytelen nyomozásként kezelték. Mivel az új Be. 139. §'(1) bek. alpontjaiból leginkább a b) pont felelt meg a régi Be. 160. § (1) bek. e) pontjának, így az új törvény hatályba lépése,után á b) pont alapján megszüntetett nyomozások határozták meg az eredménytelenségi mutatót. . Véleményem szerint, ez abba az irányba befolyásolta a jogértelmezést, hogy azokat a nyomozásokat, ahol megállapították, hogy a bűncselekményt el sem követték — szerintem helytelenül —, a 139. § (1) bek. a) pontjára hivatkozással szüntették meg. Ezzel elérték, hogy az eredményes nyomozást a statisztikában is annak ismerjék el és egyúttal eleget tettek az érdekelt gyanúsított „elvárásának" is. Az eddigiekből következik: ahhoz, hogy a nyomozás eredményének megfelelően a b ) pont helyes alkalmazásához eljussunk, előbb azokat a kérdéseket kell tisztázni, hogy mikor van helye a Be. 139. § (1) bek. a) pontja alapján a nyomozás megszüntetésének. A bűnösség megállapításának három'lényeges feltétele van: , 1. Ismert legyen az elkövető. 2. Bizonyított legyen, hogy ez az elkövető bűncselekményt követett el. 3. Büntethetőséget kizáró vagy megszüntető körülmény ne álljon fenn. Bármely feltétel hiánya esetén a nyomozás megszüntetésének van helye. A törvény világosan határozza meg a 139. § (1) bek. a) pontban, hogy „A nyomozást határozattal meg kell szüntetni, ha a) a cselekmény nem bűncselekmény, vagy b) azt nem a gyanúsított követte el;". Az I. fordulat arra az esetre vonatkozik, amikor a nyomozás eredményeként azt lehet megállapítani, hogy' valamilyen cselekmény történt a feljelentett részéről, de az nem bűncselekmény, hanem valamilyen más cselekmény. Leggyakrabban azokban az esetekben végződik á nyomozás ilyen eredménnyel, amikor a feljelentés tárgya valamely kéttős alakzatú bűncselekmény, de a nyomozás eredményeként a szabálysértési változat állapítható meg. Előfordul azonban, hogy a cselekmény csak fegyelmi vétség, vagy más, morálisan kifogásolható magatartás, illetőleg olyan dolog, melynek élbírálása a polgári eljárásra tartozik (pl. kölcsönügylet). Természetesen ugyanezen okból van helye' a nyomozás megszüntetésének, amikór más jogszabály által megengedett cselekmény történt (pl. jogszerű rendőri kényszerintézkedés, személyes szabadságot korlátozó intézkedés, vagy fegyverhasználat). Ezekben az esetekben a megszüntetési ok a cselekményhez kötődik. ,

A hivatkozott törvényhely II. fordulatában a megszüntetési ok a gyanúsítotthoz kötődik, amikor a törvény arról-rendelkezik, hogy akkor is a nyomozás megszüntetésének van helye, há azt nem a gyanúsított követte el. Ez a rendelkezés is egyértelmű és nem is fed eltérő tartalmat, a korábbi Be. 160. § (1) bek. b) pontjához képest. Mégis — az előzőekben említett statisztikán keresztüli eredményre törekvés talaján — a gyakorlatban helyenként előfordul olyan megszüntető határozat, hogy az aj pont II. fordulatára hivatkozással szünteti meg a nyomozást, de „elfeledkeztek" arról, hogy ezzel a dolognak csak az egyik részét intézték el. Ez esetben ugyanis egyértelmű, hogy valaki vagy valakik követtek el bűncselekményt, így más vagy mások ellen a nyomozás továbbfolytatásának van helye. Ha pedig ettől az eljárástól sem várható eredmény, a nyomozást a Be. 139. § (1) bek. b) pont II. fordulata alapján az ismeretlen tettes (tettesek) ellen is meg kell szüntetni, és így már a nyomozás eredménytelen nyomozásként, kerülhet csak elszámolásra. Ez a gondolat egy másik, de lényegében a gyakorlat által megoldott régi problémát is felvet, nevezetesen, hogy a nyomozást bűncselekmény miatt vagy az elkövető ellen rendelik-e el, és ehhez képest bűncselekmény miatt vagy az elkövetővel szemben szüntetik-e azt meg. Anélkül, hogy e kérdésben a véleményemet mélyebben taglalnám, ehhez csak annyit fűznék hozzá — mély a kialakult gyakorlattal megegyező —, hogy ha történt gyanúsítotti kihallgatás és a nyomozás megszüntetésének van helye, akkor a gyanúsítottal szemben kell megszüntetni a nyomozást, ellenkező esetben a bűncselekmény miatt. Természetes, hogy azért szüntetjük meg a gyanúsítottal szembeni nyomozást, mert a bűncselekményt nem ő követte el, de ezzel a döntéssel még nem zárható le az egész eljárás. Mindebből az következik, hogy a Be. 139. § (1) bek. a) pont I. vagy II. fordulat alapján nem lehet a nyomozást megszüntetni, ha az állapítható meg, hogy el sem követte a gyanúsított a feljelentett cselekményt, és annak elkövetésével más sem gyanúsítható. Ez esetben lényegében arról van szó, hogy nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése, vagyis a 139. § (1) bek. b) pont I. fordulata alapján van helye a nyomozás megszüntetésének. Ilyen esetben a gyanúsítottal szemben is és az eljárás tárgyát képező cselekmény miatt is meg kell szüntetni a nyomozást, mert nem követtek el bűncselekményt. , Ugyanezen törvényi megfogalmazás természetesen megszüntetési okként fedi azt a nyomozási eredményt is, amikor azért nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése, mert nincs elegendő adat, ami bizonyíthatná a bűncselekmény megvalósulását. Természetes, hogy a két eredmény nem ugyanaz, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem tesz a törvény a két eredmény között különbséget, egyáltalán kell-e ezt a különbséget ki-

hangsúlyozni, hiszen nem mindegy, hogy valaki úgy kerül-e ki egy büntetőeljárásból, hogy ártatlansága igazolást nyert, vagy a bizonyítékok elégtelensége miatt a bűnösséget nem lehet bizonyítani, de személyét az alapos gyanú alól sem lehet tisztázni. Szocialista büntető eljárásunk régóta ismeri az alapelvek közt az ártatlanság vélelmét, de a korábbi eljárási törvényekben nem nyert jogszabályi megfogalmazást. Ezt az alapelvet az új Bé. 3. §-a törvényileg deklarálja, ezért nem indokolt, hogy a nyomozás-megszüntetési okok közt e vonatkozásban a jogalkotó tegyen különbséget. Éz a törvényi rendelkezés a gyanúsított munkáltatójára és más személyi környezetére egyaránt kötelező. Mégis az egyénnek nem mindegy, hogy vele szemben a nyomozó hatóság milyen döntést hozott, milyen bizonyítékok alapján, milyen következtetést vont le. Ezért a határozat indoklási részének kell a lényeges különbséget kihangsúlyozni, azt, hogy azért nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése a gyanúsított terhére, mert a bűncselekményt nem követte, el, illetve a másik esetben nem bizonyított, hogy elkövette azt. Természetes, hogy az ártatlanság vélelmének az utóbbi esetben is érvényesülnie kell. A gyakorlatból több példát is fel lehetne hozni. így pl. amikor a feljelentő állítja, hogy őt a rendőr bántalmazta, akár intézkedés során, akár kihallgatása során, beismerő vallomás kicsikarása céljából. A feljelentésben az elkövetőt is pontosan megjelöli, így a gyanúsított személye vonatkozásában semmiféle tévedés nem lehet. A nyomozás eredményeként azonban megállapították, hogy a rendőr nem bántalmazta a feljelentőt, tehát a nyomozás megszüntetésének van helye. A Be; 139. § (1) bek a) pont I. fordulata alapján nem lehetséges a megszüntetés, mert a feljelentett cselekmény bűncselekmény, hiszen a Btk. a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazást is és a kényszervallatást is büntetni rendeli. A Be. 139. § (1) bek. a) pont II. fordulata alápján sem lehetséges a megszüntetés, mert a törvény akként szól, hogy a cselekményt nem a gyanúsított követte el, de nem azt mondja, hogy a gyanúsított nem követett el bűncselekményt. Csak az a törvényi megszüntetési ok marad, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az indoklásra vár az a feladat, hogy választ adjon a miértre. Ügy vélem, hogy a Be. 139. § (1) bek, b) pont II. fordulata nem vet fel értelmezési problémát, és a III. fordulat értelmezése sem igényel hoszszadalmas magyarázatot. Véleményem szerint a III. fordulatra a nyomozás megszüntetését a nyomozás olyan eredménye mellett lehet alapítani, amikor a bűncselekmény elkövetése bizonyított, gyanúsítható is valaki az elkövetéssel, de a bizonyítékok alapján kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy ő követte el a. bűncselekményt és az sem, hogy nem ő volt a 1 tettes, .

A Be. 139. § (1) bek. b) pontja alapján történő nyomozás megszüntetésének természetesen mind a három — illetve az én értelmezésem szerint mind a négy — esetében további feltétele, hogy az eljárás folytatásából sem várható eredmény. Statisztikai értelmezés szerint, eredményes a nyomozás a felelősség-, megállapításon kívül azokban az esetekben is, amikor az a Be. 139. § (!), bek. a) vagy c) pontja alapján szüntetik meg. Szerintem azok a nyomozások is eredményesek, amikor azokat a Be. 139. § (1) bek. b) pont I. fordu- . lata alapján azért szüntetik meg, mert a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, mivel azt el sem követték. Ered- 1 ménytelen nyomozás a többi, melyeket a b ) pont további három változata alapján szüntettek meg. A helyes statisztikai feldolgozáshoz ezért a Be. 139. § (1) bek. b) pont I. fordulatára alapított megszüntetéseket az értelmezésemnek megfelelően, kétfelé kellene bontani. A megszüntetési okok helyes értelmezésének és alkalmazásának vitája egy másik kérdést is felvet. Nevezetesen azt, hogy az aíapügybenmilyen okból hozott nyomozás-megszüntetés esetén van helye hamis vád miatt büntetőeljárás indításának., Nagyon egyszerűen meg.lehet válaszolni a kérdést és el lehet odázni a probléma kifejtését, ha figyelmen kívül hagynánk a két kérdés összefüggését és egymástól teljesen elszigetelve, kizárólag csak a törvényi rendelkezésre hivatkozással elfoglalnánk azt a kényelmes álláspontot, hogy hamis vád miatt eljárás megindításának abban az esetben van helye, ha alapos gyanú van az ilyen bűncselekmény elkövetésére. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Magam is találkoztam nem egy esetben az illetékes főügyészség olyan tartalmú megtagadó határozatával, melyekben nem az alapos gyanú fennforgását vagy fenn nem forgását vitatták, hanem azzal érveltek, hogy a feljelentést tevő katonai ügyészség az alapügyben a Be. 139. § (1) bek b) pont I. fordulata alapján szüntette meg a nyomozást, így lehetséges, hogy a féljelentő állítása nem valótlan, így nem állapítható meg, hogy történt-e vagy sem hamis vádolás ! a feljelentő részéről. Véleményem szerint, hamis vád miatt akkor indokolt a feljelentővel szemben eljárást kezdeményezni, ha az alapügyben — melybén a hamisan vádolást elkövették — bizonyított, hogy a feljelentő állítása ténybelileg valótlan, továbbá az, hogy a feljelentő rosszhiszemű volt. Éppen az említett példákból, amelyekben véleményem szerint a Be. 139. § (1) bek. b) pont I. fordulata alapján kellene a nyomozást megszüntetni, hely van hamis vád miatti eljárás megindításának. Nem látom azonban ezt indokoltnak azokban az esetekben, amikor az alapügyben folyta-' tott nyomozás megszüntetéséről készült határozat tényállása a nem egyértelmű bizonyítékok mérlegelésén alapul, valamint azokban a Be. 139. § (1) bek. a) pont I. fordulatára alapított megszüntetések esetében sem, ami-

kor a feljelentő tényállítása valós ugyan, de az megengedett cselekmény volt, melynek jogszerű vagy joszerűtlen megítélése a feljelentőnek nem feladata, annak ilyenként való megítélése tőle nem is várható el. Ha a határozat tényállása a bizonyítékok mérlegelésén alapul, ez a mérlegelés nem köti a bűnüldöző hatóságot, amely az alapügy bizonyítékait másként is mérlegelheti, míg a másik esetben méltánytalan volna, ha a feljelentőt vélt sérelmének bejelentése miatt, hamis vád miatt büntetőeljárás alá vonnák. A problémakör kifejtésében nem törekedtem teljességre, mert a helyesen és egységesen értelmezett kérdések taglalásával az olvasót nem akartam feleslegesen untatni. Ügy vélem, hogy a kérdés felvetése — mivel az a mindennapi munkánkban gyakorlati problémaként jelentkezik — aktuális, megoldása szükséges, ezért bízom benne, hogy több kollégám is kifejti álláspontját.

 székelység régi katonai jogrendje írta: Bálás Gábor

Bónis György Magyar jog — székely jog című összehasonlító könyvében írja: „Meggyőződésünk, hogy a székely intézményeket csak katonai hivatásukból lehet teljességgel megérteni." E megállapításban sok igazság van, bár véleményem szerint nem teljesen találó, mert a gazdasági szempontot, amely évszázadokig a föld különféle formában, de lényegileg közösségbeni használatában nyilvánult meg, nem tükrözi. Az élet nemcsak emberek elleni harcból, hanem a természet tényezőivel való nem is időszakos, hanem szinte állandó megbirkózásból áll. Ezért a hadászati és gazdasági vonatkozások összefonódnak, s így, amikor a székelység katonai jogrendjével akarunk foglalkozni, a gazdasági kérdések némi vázolására is szükség van. Ez utóbbiakat tehát nézzük meg röviden, a kifejezetten katonai jogszabályokba való belebocsátkozás előtt. Eleinte a székelység még csak kevésbé állandó lakóhelyhez kötött életet élt. Mivel a katonailag szükséges lótenyésztésen kívül erőst foglalkozott szarvasmarha-tenyészséssel, a magasabban fekvő és már havasi legelőkre is felhajtották nyárára az állatokat, amíg pedig a téli hideg tartott, az állatokat a mélyebben fekvő, védettebb területeken teleltették. Amikor a IX. század elejétől Csigla mezején — vagyis a mai Mezőségen — éltek, akkor is bizonnyal járogattak a Hargita tájára. E korszakban még a lényegében leszármazáson alapuló személyi kapcsolatok döntően fontosak voltak az egyes egységek kialakulásánál. Az egységeknek meg kellett lennie életterüknek, amely — a lakóhelynek a két helyen is meglevő helynevek létével alátámasztható kettősségét is figyelembe véve — lehetővé tette a legeltetést és az aránylag kevéssé fejlett földművelést. E gazdálkodás jelentős részében a közösségi köteléknek kellett kidomborodnia. Ám ellentétben az erdélyiekkel, a Királyhágótól nyugatra levő székelység szervezetei a XIII. század végére lényegileg elsorvadtak, mert e kisebb létszámú települések nem tudták különleges helyzetüket elég erővel megőrizni. Amikor a XIV. században megjelennek az erdélyi Székelyföldön a székek szervezetei, addigra a lakosság szaporodása folytán a földművelés erősebb hangsúlyt kapott, bár még mindig úgynevezett ökörsütést (ökrök

beszolgáltatását) kellett a székelyeknek egyes alkalmakra (koronázás, királyi házasság, trónörökös születés esetén) a királynak a:dniok, állatok tömeges mennyiségével. A korábbi szervezeti egységek létét azonban átmentették, s így a föld közös használatát is, bár ennek több válfaja alakult ki (évenként nyílhúzással való kiosztás egyéni használatba,'több falu földjének közös művelése, erdők közbirtokosságban kezelése). A harmadik korszak lett a jobbágyság eleinte kivételes megjelenésének kiterebélyesedése, ami az 1526-i „nagy támadás" (terheik súlyosbítása miatti felkelés) leverése után a közemberek jobbágyságba taszításával érte el tetőfokát. Ez az állapot mintegy 1605-ig tartott, amikor sikerült a korlátozó intézkedések zömétől Bocskay idejében megszabadulniuk. A negyedik korszak bizonyos mértékig a második korszak életmódjá- , nak feltámadásával járt, de a székely nemek és ágak tisztségváltogató rendszere már nem tudott erőre kapni. E korszak addig tartott, amíg 1764ben a Madéfalvi veszedelem kierőszakolásával (katonai erővel a népre támadással) a határőri szervezetet létrehozták. A Székelyföld nagy részén bevezetett határőrség gazdaságilag is új helyzetet hozott, bonyolultabbá tette a jogi helyzetet. Ez az ötödik korszak 1848-ig tartott és utána a hatodik korral a határőrség, majd a földközösség jelentős mértékben való felszámolása következett. Ez igen rövid gazdasági áttekintés után nézzük meg, hogy mit mutatnak a székelység katonai jelentőségű szervezetei. Elsősorban arra kell figyelnünk, hogy a székelység lovasságával jelenik meg a korai Árpádkorban, az 1116-i olsavai és 1146-i lajtamenti csatákban Magyarország nyugati határánál. A Képes Krónika ugyan kicsinylőleg mondja, hogy a székelyek megfutamodtak és -vesztség nélkül tértek vissza. Ám ma már tisztán látjuk, hogy épp ez a rosszmájú tudósítás mutatja, hogy a székelyek a régi lovasnépek csalogató, megfutamodásokat is beiktató harcmodorának mesterei voltak. Maga a székely név is a lovas élet jellegzetessége folytán ragadt az egykor 10 hadú onugor magyar szövetségből kiszakadt 3 hadú székelységre. Rásonyi László, a turkológia nemrégen elhunyt, kiemelkedő tudósa alapos indokolással megállapította, hogy a Kézainál még zakulnak jelzett székelység neve a török sá.kül szóval függ össze, amely homlokán és esetleg négy lábán is fehér (egyébként barna) lovat jelent. Rásonyi László — Gyallay Domokos egy tanulmánya nyomán — lett figyelmes arra, hogy a lónevek közt kell a magyarázatot keresni. Gyallay ugyanis rámutatott arra, hogy a fehér lovat és a szürke és fehérfoltos lovat á székelyek bizonyos mértékig különleges lénynek tekintették. Több török népnél előfordul; hogy állatairól kapta nevét. Bár á Rásonyi-féle megfejtés mind nyelvészeti, mind néplélektani okokból indbkoltnak látszik, szükségesnek láttam, hogy megpróbáljam kideríteni azt, hogy az ilyen tarka lovak létének, szerepének

van-e még nyoma a Székelyföldön. Alábbiakban beszámolok arról, hogy mit tudtam megállapítani. 1880-bán született nagybátyám, Bajkó Andor bányamérnök gyermekkorát Gyergyóban, nagyapja Bajkó Mátyás házánál töltötte. Velem közölte, hogy kis gyermek korában ott olyan lovon lovagolt, amely fehérvereses barna tarka volt. E ló a gyergyószárhegyi Lázár grófoktól került nagyapjához. Az 1849-ben feloszlatott székely határőr lovasezred lovait kiárusították, s e lovak egy részét megvették a Lázárok, akiknek birtokát Zakariás Tódor bérelte. Utóbbi házasság folytán került kapcsolatba Bajkó Mátyással, akit Bem 1848-ban vitézségéért kitüntetett. Zakariás révén került Bajkó Mátyás, majd örököse, Bajkó Gyula tulajdonába ilyen ló. A lóállományt ezután gidránokkal frissítették. - Bajkó Andor felesége, Puskás Emma, aki 1973-ban halt meg, ugyancsak közölte velem, hogy a férje részéről említett lovakra emlékszik. Édesanyám, Bálás Elekné említette, hogy Gyergyószentmiklóson Kopacz Lukács nevű birtokosnak 1910 körüli években ilyen lovak voltak fogatában, és Gyergyóban ezeket „régi fajta" lovaknak nevezték. E lovakra az 1909ben született Vákár Artúr is határozottan emlékezett. Gyergyóban volt hasonló lovak létét mások is említették. Magam Cófalváról jött lovat láttam 1973-ban Rétyen, s ennek fehér homloka és három fehér és egy világosabb barna lába volt. Csíkban ilyen tarka lovat láttam. Beczássy Imre, uzoni lakos elmondta nekem, hogy apja, id. Beczássy Imre (1853—1942) dálnoki birtokos, Kézdivásárhelyt vásárolt 1910-ben két kancát, amelyek közül egyik egészen fehér, a másik pirosas tarka volt. Ezektől származó 14 lovat tenyésztett, amelyek mindegyikének homlokán, ahogy székelyesen mondják (ott a hóka szó nem lévén elterjedt), fehér lámpás volt. Veresbarna foltjaik nagyok voltak általában. Színüket annyira tartották, hogy másféle lóval kereszteződés esetén is az előbb említett jelleg volt az uralkodó. A lovak 150—155 cm magasak, arányos alakúak, finom fejűek voltak. Méntelepi szakemberek szerint, jellegzetességeik a lipicai és arabs lovak jellegzetességeinek keveredését mutatták. Dálnokról Brassóba 45 km-es, köves úton oda-vissza könnyedén tettek meg óránként 16 km-t. A fehéres pata ellenére 3 évig még patkolni sem kellett őket. Ugyancsak emlékezett ifjabb Beczássy arra, hogy Háromszékben a fehér lábú, vagyis kesely lovak igen elterjedtek voltak és bár ezek sötétebb barnák voltak, alakjuk olyan féle volt, mint azok, amelyeket apja tenyésztett. Mindegyik ilyen ló lámpás volt, de előfordult, hogy csak három lábuk volt fehér. Lovaglásra alkalmas, kitartó fajta volt. Mivel az emlékezeten alap'uló adatokat más vonalon is próbáltam vizsgálni, beszéltem állatorvosokkal, akik Magyarországon és Erdélyben sok gazdaság lovait látták, de a Székelyföldön kívül ilyen tarka lovakat nem láttak. Horn Artúr, a budapesti egyetem állattenyésztési tanszékének világa

viszonylatban tekintélyes vezetője megerősítette azt a véleményt, hogy kesely lovak sárgás patája általában puhább, mint a palaszürke, ezért ritkábbak, de lehetnek jó patájú keselyek is. Kovácsműhelyben felnőtt ember is megerősítette, hogy a fehér lábbal járó patát nem szeretik, mivel vesződséges a patkolás. >; A fentieket, mivel egyebütt a gyűjtött adatok nincsenek közzétéve, szükségesnek láttam közölni, mert a gépesítés folytán ma már a Székelyföldön is csökkent a lóállomány és a régi emlékeket ma már aligha lehetne így összegyűjteni. Sajnos Hankó Béla (1886—1959) Székely lovak c. könyve bár említi, hogy ő is látott barna—fehér csikókat, ezeket helytelen, tenyésztésűeknek minősítve lebecsüli, ám közölt fényképei többé-kevésbé kesely lovakat szintén bemutatnak. Ö még nem sejtette, hogy nem az apróbb barna igás ló az, amely a székelység régi korával összefügg, hanem az a tarka ló, amelyről nevét kapta. Sajnálatos, hogy a sepsiszentgyörgyi múzeumban és a budapesti Hadtörténeti Múzeumban sem sikerült olyan, régi ábrázolást találnom, amely a régi székely lovas határőröket lovon be7, mutatná. Az 1848-as idők körül keletkezett rajzok a hadi eseményekről általában inkább a művész képzelőerejét, mint a korhűséget mutatják. Végeredményben arra a megállapításra jutottam, hogy a tények nemcsak nincsenek ellentétben Rásonyi László nyelvészi megállapításával, hanem azt alátámasztani látszanak. A régi lovas múlt maradványa volt az is, hogy a székelység kebelében évszázadokig megvolt két osztály közül a közembereknél rangosabbak tagjait lófőknek nevezték. .< Hogyan működött a katonai szervézet a székelységnél a legrégebbi kitapintható időkben? Nemcsak a számos okiratban említett „trium generum si.culi" elnevezés, hanem Bodor György vizsgálatai szerint a későbbi, már részletesebben írásba fektetett szervezet belső sajátosságai is egyaránt arra mutatnak, hogy a székelység eredetileg 3 hadból tevődött össze. A had megjelölés a később a németből átvett törzs szóval nevezett fogalmat jelenthette eredetileg, de éppen az, hogy később á hadnak és vezetőjének a hadnagynak neve kifejezetten katonai fogalommá: vált, mutatja, hogy a székelység szemében a katonai volt a legerőteljesebb szervezeti megnyilvánulás. A sok viszontagsággal járó világban ugyan valójában több volt a békés nap, mint a háborús, mégis a húsbavágó következményekkel járó hadi események vésődtek leginkább az emberek emlékezetébe. A VIII. századi orkhoni feliratok is (amelyeket Képes Géza Kőbe vésett eposzok címmel fordított) azt mutatják, hogy a lovas népeknél milyen szokás volt, hogy a harci eseményekről, hőstettekről költői formában megemlékezzenek. (Itt jegyezzük meg, hogy az ázsiai török Bilge kagán, hadvezére, Kül Tegin hőstetteit megörökítő 731-ben felállított oszlopon említett izgil nép való-' színűleg nem volt székely. E népet később eszegelként említik, de Rásonyi

László véleménye szerint e névnek a székely szóval való kapcsolatát hangtani nehézségek nem teszik valószínűvé. Egyébként a székelyek Küverrel • már a VII. században, több mint egy nemzedékkel korábban érkezhettek á Kárpátok tájára, az avar birodalomba illeszkedve. Ez pedig időben és térben távol van Bilge kagán egykori török birodalmától.) A hajdani három székely hadnak, amelynek nyoma az okiratok sűrűsödése korában is felbukkan, két vezető tisztségviselője volt, a „kend", aki igaztevő bíróként működött és a „hadnagy", aki bizonnyal katonai jellegű feladatkört látott el. A hadon belül következtethetőleg már igen régen voltak „ágak". Az agakba tatozó „lófők" ágszázakat" alkottak, vagyis mai nyelven áganként lovas századot. A lófők tehát, legjelentősebb szervezeti egységüket mintegy százan alkották. A gyalogoknál viszont, úgy látszik a „tízes" volt a legjellegzetesebb egység. A falukbán a tartós letelepedés után is megmaradtak szinte a legutóbbi időkig a tízesek. Még a Madéfalvi vesze- ; delem idején kimenekült székelyek is később, Bukovinában letelepedve alkottak a régi szokásoknak megfelelően tízeseket. A tízesek vezetői „tize-^ desek" voltak, akiknek falusi szinten polgári feladatú tisztségviselő társuk a „bíró" volt. Utóbbi illetékességének körét — úgy tűnik — a területi határok szabták meg, de a tizedes tisztségénél a hangsúly a tízesbe tartozó emberek személyén lehetett. Persze idővel a tízesek területi elhelyezkedésének fontossága megemelkedett. A százak és tízesek létének igen réginek kellett lennie, mert a Biharban volt „székelyszáz" név arra utal, hogy a Királyhágótól nyugatra levő településeken is ilyen szervezet volt, A székelység már az avar birodalomba telepedésekor az ágak és nemek nevének földrajzi előfordulásából következtethetőleg jelentős mértékben olyan területekre került, ahol határvédelmet kellett ellátni. Amikor Árpádék „hétmagyarjaikkal" a IX. század végén megjelentek, a székelyek, akik éppúgy, mint előbbiek török vezető réteg mellett zömükben magyar nyelvűek voltak, csatlakoztak az új honfoglalókhoz. A lovas íjfeszítő népeknél régi és érthető szokás volt, hogy a csatlakozónak kell a nehezebb feladatokat vállalnia mind a települési hely megválasztása, mind a hadjáratokban való szerep vonatkozásában. Bár a székelyek és a „hétmagyarok" eredetük, nyelvük vonatkozásában egymástól nem különböztek és a' székelyek korábban voltak a Kárpátok tájain, mégis sajnálatosan alkalmazták rájuk a jelzett általános szabályt. Ezért kellett a székelységnek évszázadokig a nehezebb települési terület és nehezebb katonai feladatok hátrányát viselniök. Ezért kellett határvédelmi feladatokat ellátniuk folyamatosan és ezért kellett a hadjáratokban odamenet az elővéd, visszavonuláskor a hátvéd szerepét betölteniük. Az is kötelezettségük volt, hogy az egész magyarság hadi rendjébe beilleszkedjenek. Ennek következménye volt, hogy a királyok — mint az egész magyar hadsereg legfőbb vezérei —-. a székely haderővel rendelkezhettek.

Ezért, mielőtt a székelység részéről okiratba is foglalt jogszabályalkotásról olvasunk, már megjelennek királyi rendelkezések, amelyek főleg hadi vonatkozásban tartalmaznak a székelyekre nézve kiadott szabályokat. Talán az első, feltehetőleg a székelység katonai kötelezettségeit is érintő jogszabály III. András király 21. végezménye volt, amely szerint az osztatlan közösségben élő testvérek közül csak egyiknek kell hadba vonulnia. Az Anjouk részéről bevezetett bandériumos hadseregszervezés kapcsán bukkan elő az 1398. évi végezmény, amely szerint a székely ispánnak is kell bandériumot kiállítania. Az ispán királyi tisztviselő volt, s így magukat a székelyeket ez a rendelkezés abban érinthette, hogy a székely ispán feltehetőleg jelentős részben székelyekből toborozta bandériumát. Zsigmond már 1432-ben két bandérium terhét akarta a székely ispán terhére róni azzal, hogy a székelyek tehetségük szerint keljenek hadra. A fenti intézkedések lényegében nem érintették a székely szervezetet gyökeresen. I. Mátyás király már mélyebben igyekezett a székelység jogrendjébe belenyúlni, vele tehát részletesebben kell foglalkozni. Senki sem próféta saját hazájában, mondja az ószövetségi mondás, és ez Mátyással kapcsolatban érvényesült. 1457-ben a medgyesi gyűlésükön az erdélyiek öt elöljárót választottak a magyar, székely és szász kiváltságos nemzet közti 1437-i kápolnai unió megerősítésével, s nemcsak az erdélyi vármegyei nemesség, a székelység és királyföldi szászok vezetésének és hadbahívásának jogát adták meg nekik, hanem füstpénz nevű adót is bocsátottak az elöljárók rendelkezésére. Ez tehát köztársasági jellegű lépés volt. Mátyás személyesen, sereggel sietett Erdélybe, hogy Uralmát megerősítse és szülővárosát, Kolozsvárt is fegyverrel szorította engedelmességre. A mozgalom leverését nem egy személy elítélése, kivégzése követte. Mátyás egyébként a régi erdélyi jogrendet nem egyszer :— vitathatóan — módosította. Itt részben lehet célozni arra, hogy a .szászok lakta Király föld nem a szászok, hanem a király tulajdona volt, amire még Mária Terézia is hivatkozott a szászok igényével szemben, de Mátyás a besztercei területet a szászoknak adományozta. A székelység esetében pedig katonailag és társadalmilag jelentős rendelkezéseket adott ki. Az 1463-i erdélyi hadi szabályzatban (SZO. I. 196.) azt rendeli, hogy a székelyek % része köteles hadba vonulni és V3 részük marad otthonuk védelmére. Véres karddal vagy az ispán levelével hívják őket hadba. A székek kapitányai (mert ekkor már e latinból vett szóval címezgették a hadnagyokat) dobokkal, száldobokkal, tűzhalmokkal adjanak jelt. Itt érdemes figyelembe venni, hogy a kolozsmonostori konvent egy 1391. dec. 21-i okirata szerint (O. L. Dl 28934) a hársfát nevezik száldobnak. Mivel pedig a hársfa mind szerszámnak, mind fáklyának jó, gondolhatunk verőszerszámra (tokára), de fényjelzésre is. A királyi rendelkezés szerint a széke-

lyeknek fejvesztés terhe mellett kell bevonuíniok. A szemléket béke idején is tartsák meg. Aki e rendelkezésnek ellenszegül —• mondja Mátyás —, azt lefejezik vagy felakasztják, a felbujtót pedig vassal megégetik. 1473-ban Mátyás áttöri a korábbi szabályokat, amelyek szerint két' osztályra tagozódott a székelység (SZO. I. 220.). Most a feltörekvő főemberek rétegét elismeri azzal, hogy ezek a' „primorok" csapattal vonuljanak hadba. A, katonai szemlék alkalmával a lovasságot alkotó primipilatus (lóf¿székelység) emberei kérhetik, hogy a főemberek csapatában vonulhassanak hadba, sőt akik elszegényedtek így gyalog is kelhettek hadba. A közemberek közül pedig azok, akik vagyonra tettek szert, katonai szempontból a lovon hadra kelők közé soroltathatták át magukat. Ez a katonai szempontból való,rendelkezés azonban nem módosította az így katonailag bekövetkezett változtatásoknak megfelelően a falu életében, a földközösségben elfoglalt korábbi, a földhasználat elosztási arányát illető jogi helyzetet. Míg Mátyás feltehetőleg a feltörekvő főemberek és besorolásuk tárgyában panaszokat hangoztatok szavára hallgatott, addig II. Ulászló 1499-i hadi szabályzata (SZO. III. 136.) a székelység előterjesztése nyomán jött létre. Ez a székelység régi szokásjogának figyelembevételével keletkezett. Ennek értelmében, ha a király kelet felé vezet hadjáratot, akkor fejenként fel kell kelniök a székelyeknek és a sereg előtt kéli járniuk, a határon kívül 15 napig kell saját költségükön katonáskodniuk. Ha a király maga helyett mást küld keletre, akkor csak a székelyek felének kell mennie. Visszafelé jövet a sereg mögött kell a székelyeknek haladniuk. Ha a király dél felé vezet hadjáratot, a székelyek felének kell hadra kelnie, egyébként szintén 15 napig kell saját költségükön a határon túl menniük, elő-, illetve utovédszolgálatót teljesíteniük. Ha néni a király személyesen vezet ilyen hadjáratot, akkor csak ötödrészüknek kell hadra kelnie. Nyugat felé menő királyvezette hadjáratra minden tíz lelkes székely egy-egy zsoldost küld a kiráiy szolgálatába, ha azonban nem személyesen a király vezeti a hadjáratot, csak húszan küldenek egy, zsoldost. Ugyanez a kötelezettségük, ha a hadjárat észak felé megyen. Minden széknek a főemberek közül ilyen hadjárathoz kapitányt is kell adniuk. Ha Erdélyt bármely oldalról fenyegeti háború, fél kell a székelyeknek kelniük és a védelmen kell őrködniük. Megállapítja Ulászló azt is, hogy ezért adómentesek a székelyek. A hadrakelő székelyeket a székelyek ispánja a főemberekkel együtt mozgósítja, számbavételük is megtörténik. Az ispán szabja meg, hogy a kapitányok, főemberek házuknál hány embert tarthatnak. A szökevények fejüket és ingóságaikat veszítsék. A visszamaradok, a seregbe lépéstől vonakodók megbüntétéséről az ispán a főemberekkel együtt gondoskodjék. Hadfelkeléskor főnépek, zsellérek avagy földönlakók (ui: akik nem saját földjükön laknak) és olyan szegények, akiknek 3 forintot érő ingóságuk sincs,1 valamint a városok és mezővárosok lakói mentesülhetnek. Ha az ellenség Erdélyt támadja meg, s abban kárt tesz, az említett mentesülésre jogosultak i's kötelesek hadra kelni.

Volt ezzel szemben olyan eset is, amikor kevesebb székely mbzgósítását kívánták. 1494-ben V10 részes felkelés is fordul elő. Részleges felkelés esetén az otthonmaradottaknak kellett a költségekhez hozzájárulniuk. Mindebből látjuk, hogy a királyok lényegében csak a székely haderő miként való kiállítása tárgyában, de nem békében -való szervezetéről intézkedtek. Ez a kor még olyan volt, hogy a katonáskodni köteles embernek a „katonai mesterséget" mondhatni otthon kellett megtanulnia. Voltak ugyan szemlék, de ezek, ha talán valamelyes gyakorlatozással is jártak, lényegükben a hadrakötelesek személyének és fegyverzetének számbavételét célozták. A békebeli szervezetet is meg kell ismernünk. • A XV. századi írásbeli nyomok arra mutatnak, hogy a székely hadnagyok mellett 10 lófő is működött. E lófőtársak Bodor György elemzése szerint a székelyek soros ágának lófőségeit képviselték. Azért utalni kell a székelység ágakra való tagozódására is. Az eredetileg három nagyobb szervezeti egységből (amelyeket Bodor György nemzetségnek,' én pedig hadnak nevezek) a megállapítható fejlődés során átalakulások következtek be. A Királyhágótól nyugatra levő helységnevek tanúsága szerint már az Erdélybe való települést megelőző időkben is kellett ágaknak lenniük. Ezek pontos számát, elrendezését írásbeli jegyzék sajnos nem örökítette meg, s így találgatásokra vagyunk utalva. Az azonban világosnak látszik, hogy amikor a Csigla mezején, vagyis a Mezőségben tanyázó székelység egy részét Erdély déli határával párhuzamos a Küküllők, majd a Maros mentén a későbbi Szászkézd és Szászsebes között húzott vonal tájékára telepítették, még csak hármas főbb tagozódás volt a déli (később Háromszékbe került) székelységnél és a hadak osztódtak ágakra. Ezzel szemben az északi (vagyis Maros, Udvarhely és Csík—Gyergyó—Kászon székek területére nyomuló) székelyeknél rövidesen a hadakat két-két nemre osztották. Egyegy nemnek 4 ága volt, s ezek az ágak (legalább zömükben) a hadak ágainak kettéosztásából keletkeztek. Ez nyilvánvalóan a kedvező népszaporulatnak is köszönhető folyamat volt. Az északiaknál az ágak neveit, beosztását több jegyzék is írásban megörökítette, s ezeket ugyancsak Bodor György elemezte, igazította rendbe. Ezek szerint a hat nem és 24 ág így csoportosult: az Örlőc-nem ágai voltak a Szovát, Bod, Seprőd, Ecken ágak; a Meggyes-nem ágai voltak a Dudor, Kürt, Gyáros, Meggyes ágak; az Adorján-nem ágai voltak a Vaja, Telegd, Vácmán, Poson ágak; az Abrán-nem ágai voltak az Uj, Karácson, Gyerő, Nagy ágak; a Jenő-nem ágai voltak a Boroszló, Balázsi, Uj, Szomorú ágak; a Halom-nem ágai voltak a Halond, Názmán, Péter, György ágak. Az ágak nevén látszik, högy ezek közül egyesek neve régebben, másoké újabban keletkezett. Nem lehetetlen, hogy az idők folyamán egyes ágak neve változott. Az megállapítható, hogy áz Örlőc-nem a belőle keletkezett Meggyessel alkotott hajdan egy hadat, ameiy a székelység jobbszárnya volt. Az Adorján- és az Abrán-nem elődje volt egykor a derékhad, a Jenő- és a belőle keletkezett Halom-nem pedig a

balszárny. Áz ágakon belül voltak a lófőségek, amelyek számát Bodor György becslésszerűen igyekezett megállapítani. Mivel a nagyobb tisztségek viselésére a lófők voltak kötelesek, nagyobb részt kaptak a közös földterület kiosztásai során. A hadnagyi és a bírói tisztség viselése ugyanahhoz az ághoz 24 évenként került, de mivel két tisztség viseléséről volt szó, átlagban 12 évenként került sor arra, hogy egyik vagy másik tisztséget valamely ág viselje. Az ágon belül — Bodor György számítása szerint — általában 10 lófőség volt, amelyek tagjai határozták meg, hogy közülük személy szerint ki legyen az esedékesség idején a hadnagy, illetve a bíró. Ez a rendszer is azon az alapvető felfogáson alapult, hogy a családi körben megkapott , előképzettség, ismeretek bármely rátermett ember számára lehetővé teszik a tisztségviselést. Az ágak tehát saját, rátermettnek vélt embereik közül maguk jelölték ki, hogy ki a legtekintélyesebb, aki a tisztséget el tudja látni. A déli székelyeknél az összes ág neve nem ismert, de annyit tudunk, hogy közéjük a Székelyföld peremén megtelepült besenyők, korozminok (koromzák), talán még blakok (azaz karluktörökök) is kerültek. Mindenesetre előbb két néptöredék külön ágat alkotott, de ezeken kívül más ágak is voltak. A szervezet a csekélyebb létszám és vegyesebb összetétel miatt nem alakulhatott olyan szabályosan, mint az északiaknál, de lényegében itt is megvolt a tisztségek viselésének kötelezettsége és az az északon is szigorúan érvényesülő szabály, • hogy egy eredetű ágba tartozók egyszerre hadnagyi és bírói tisztséget nem viselhetnek. A gyalogosan harcoló közrendűeknél említettük, hogy a tízes volt a legfejlettebb egység. Lehet, hogy a lófők ágszázának századosa közbeiktatásával tartoztak a közemberek tízesei a hadnagy alá. Mindenesetre kétségtelen, hogy a nemek és ágak tisztségviselési rendje a székelység belügye volt, tehát az ő gondolatvilágát tükrözi a talán külső szemlélő részéről első pillanatban bonyodalmasnak látszó, de valójában elmésen megszerkesztett és évszázadokig működőképes rendszer. Amikor I. János király egész Erdély birtokába jutott és 1536-ban Marosvásárhelyt országgyűlést tartatott, a hadfelszerelés tárgyában részletesebb szabályokat írtak elő. A székelyek főbbjei, tisztviselői ezek szerint tartsanak jó lovakat, páncélt, sisakot, dárdát, pajzsot, kardot. A lófőknek legyen lovuk, sisakjuk, dárdájuk, pajzsuk, csákányuk vagy buzogányuk, vagy íjuk nyilakkal. A közszékelyek, ha két ekényi földjük van, hasonló fegyverzetűek legyenek. A szolgák másokat állítsanak maguk helyett. Akiknek nincs két ekényi földjük, de van hat ökrük, páncéllal, lándzsával, sisakkal, csákánnyal vagy íjjal, nyilakkal legyenek felfegyverezve. A szegényebbek sisakot, tőrt vagy kaszát vigyenek, akik cséplésből élnek baltát vagy dárdát és pajzsot hozzanak magukkal. Rendelkeztek az ellenkezők fővesztéssel járó büntetéséről is. Oláh Miklós (későbbi püspök, majd érsek)

becslése szerint 50 ÖÖ harcos is kitellett a székelyekből. Áz 1545-i marosvásárhelyi országgyűlés is hasonló fegyverzetet írt elő. Az 1554 júniusi medgyesi országgyűlés szerint a főemberek 2 vagy 3 székelyt tarthatnak otthon a kapitány beleegyezésével. A székelyföldi megerősített helyeken 16—20 személyt tartsanak. Ezzel kapcsolatban -meg kell említeni, hogy Orbán Balázs számos székely váracska nyomát írta le, de ezek általában véve védhetőnek látszó sziklás helyek megerősítései vagy templomok fallal körülvett erődítései voltak. A székelyek erődjei lényegesen kisebbek voltak általában, mint a szászokéi, talán a marosvásárhelyi templomerőd az egyedüli, amely nagyobbszabású erődítménynek tekinthető. Varancsics Antal, aki Oláh Miklós utódja lett az esztergomi érsekségben, már csak 30 000-re becsüli a székely haderőt. Megjegyzi, hogy főleg lovon harcolnak, szaru kürtükből adnak jeleket, a táborozást hamar unják. Ezután számos országgyűlés rendelkezik arról, hogy a székelység vagy meghatározott része (pl. 1000 lovas vagy gyalog, puskával vagy nyíllal) keljen hadra. A fejenkénti felkelés elrendelésére nagyobb veszedelmek esetén került sor. Mivel az 1526-i felkelés és a segesvári végzemények következtében a közembereket fejedelmi jobbágyokká tették, a székelység szervezete módosult. II. János királynak (mert így nevezte magát a magyarországiak részéről János Zsigmond, fejedelemmé átminősített uralkodó) észlelnie kellett, hogy ez a meggondolatlanul és méltánytalanul a királyi tanácsurak részéről elindított sorscsapás az ország haderejére káros következményekkel jár. Már II. János is válogatott embereket a jobbággyá tett székelyek közül, hogy nála gyalogos szolgálatot teljesítsenek. Ezeket ruhájuk színéről veres darabantoknak, fegyverükről puskás gyalogoknak nevezték. Báthory István, lengyel király korában is toborzott katonákat a jobbággyá tett székelyek közül. Ezek közül nem egy kapott dupla hópénzt (azaz 2 forint havi zsold helyett 4 forintot) vagy birtokadományt. E darabantok közé tartozás már némileg kiváltságos állapotot jelentett és ők százados hadnagyok alá voltak rendelve, s ezek felett kapitányok voltak. Az egész darabant sereg vezére a székelyek főkapitánya volt. E sereg egyes részei várak szolgálatába voltak rendelve, mások meg a fejedelmi udvarba. Amikor Báthory Zsigmond volt a fejedelem, 1591-ben a marosszéki puskás székelyek jogviszonyát némileg rendezte akként, hogy az ő tisztjeik, s nem a szék tisztjei ítélkezzenek egymásközti dolgokban és a fejedelmi udvarba fellebbezhessenek. Hadnagyaik kötelessége volt, hogy fegyverzetüket megvizsgálják, fegyvergyakorlatokat tartsanak. Báthory Zsigmond megígérte, hogy a székely séget az említett segesvári végezmények hatálya alól felszabadítja, de ami kiváltságot adott, azt hitszegően visszavonta. A szabad székely elnevezés azonban e felszabadítás során honosodott meg. A mintegy 40 évig tartó szabadságelvonás végül Bocskay István idején szűnt meg, de a régi nemenként, áganként való szervezettség már nem tudott helyreállni. 6

81

Báthory Gábor idején „a közönséges szolgálatban fogyatkozás'' azért növekedett, mert sokan, hogy a katonáskodás kötelezettsége alól kibújjanak, magukat jobbágyságba kötötték. Ezek közül egyesek a jobbágyságot otthagyták, ha nem érezték a katonáskodás kötelezettségének akkoriban való esedékességét. Az 1608 szeptemberi országgyűlés ezért elrendelte, hogy a székelyek főkapitánya „cirkáltassa" meg (vagyis vizsgálja ki) azokat, akik székelyt jobbággyá tettek, illetve azokat, akik magukat jobbágyságra adják, E cirkáláshoz a fejedelem biztosokat rendelt ki, akik összeírást végeztek. Azt, aki tilalom ellenére magát leköti, halálbüntetéssel fenyegették, azokat pedig, akik bármilyen rendű székelyt jobbággyá tesznek 500 forint büntetéssel sújtották. Bethlen Gábor szintén foglalkozott a megbolygatott rend helyreállításával és az 1614-i medgyesi országgyűlésen elhatározták, hogy aki magát lekötötte, az szabaduljon fel és szolgáljon a hadban. Aki ezt elmulasztja, azt tegyék kincstári jobbággyá. 1619-ben ismét országgyűlés foglalkozott e kérdéssel, s a jobbággyá tevőt 400 forint büntetéssel sújtja. Az 1622-i, besztercei országgyűlés megállapítja, hogy a magukat jobbággyá lekötő székelyek sem adót, sem dézsmát nem akartak adni, sem hadba nem vonultak. A magukat jobbággyá lékötőket adózás alá vetették. Az 1599'előtt már jobbágysorban volt „ősjobbágyokat" külön összeírták, s ezeket adóval nem terhelték meg úgy, mint a később lekötötteket. Ezzel az intézkedéssel el is érték, hogy 1627-ben már a székelyek 75%-a hadra köteles lett, a jobbágysorban levőknek pedig mintegy 5%-a volt ősjobbágy. I. Rákóczi György idején lényegileg ezen a nyomon haladva hoztak jogszabályt, amely az Approbatae Constitutiones törvénykönyvbe is belekerült 1653-ban. Különleges, a lófők és gyalogok közt levő rendnek tekintették % évszázadig a lovaspuskásokat, de ezekből az egész Székelyföldön mintegy 500 volt csak, és 1721-től már ezek is a lófők rovatában szerepelnek a „lustrumokon". Mivel a török Portára sólyom ajándékot is küldözgettek, egyesek mint solymárok kaptak kiváltságot azért, hogy az ajándéknak szánt sólymokat szolgáltassák. Az is szokásba jött egyes fejedelmek idején, hogy kiváltságként nyilvánítottak székelyeket főembernek vagy lófőnek. Ugyancsak a fejedelmek szervezték meg székelyekből a veres darabantok mellett, a kék darabantokat. A fejedelmek korában a szükséghez mérten változtak azok a rendelkezések, amelyek a székelység részben vagy általában fejenként való fél- , kelését rendelték el. Bethlen Gábor félévvel halála előtt, 1629. május 5-én rendelkezett a katonák fegyelmére, a tizedesek rendfenntartó feladatára külön kitérve. A Bethlen-féle 1629-i parancs (EOE. VIII. 502.) szerint a kapitány és hadnagy a seregtől ok nélkül ne távozzék s egyikük mindig ott legyen. Szabadságot a fejedelemtől kérjenek. A katonák a kapitány és a hadnagy en-

gedélye nélkül ne lézengjenek. Elkéredzkedéskor útlevelet kapnak. Tizedenként tizedes legyen, aki minden nap • látogassa végig katonáit, hogy otthon vannak-e. Csak a rendelt füvelő helyen járjanak. Senki se merészeljen bárányt vagy mást kapdosni. Az engedetlen hadnagyot a kapitány nyakon kötve a fejedelemhez, a tizedest a hadnagy a kapitányhoz kísérteti. Aki a szegénytől élést, szénát, zabot erővel elvesz, arra 2 pálcát veret a kapitány és megadatja a kárösszeget. A dúlót, fosztogatót, útonállót, füvelő helyen latorságot elkövetőt karóba verik. Annak, aki erőszakot tesz, tisztátalan személyt tart szállásán, fejét veszik. A bűnpártoló kapitányt, hadnagyot megölik. A katonai szolgálatot teljesítő saját lovászát is tartsa ilyen fegyelemben, s ha büntetni kell, adja át rendes bíróságnak, s I. Rákóczi György a székelyek összeírását elrendelte és úgy intézkedik, hogy ha leány örököl, ne engedjék, hogy öröksége jobbágykézre jusson, s ha ilyen esete következnék be, a legközelebbi atyafia váltsa meg a leánytól az örökséget. A fejedelem ifjabb fiát, Zsigmondot a székelység főkapitányává nevezte ki, és bár ezzel eltért amaz ígéretétől, hogy a székelyek fölé székelyt rendel, mégis nagy szeretettel fogadták az igen tehetséges és megnyerő ifjút az ünnepélyes beiktatáskor Székelyföldön. II. Rákóczi György törvényhozási úton nem egy részletkérdésben kezdeményezett rendelkezést, igénybe is vette többször a székelységet hadi szolgálatra. II. Rákóczi Györgynek a Kemény család okmánytárában közzétett rendelkezése — a fegyelmezés végett — megtoldja a Bethlen-féle fegyelmi szabályokat. Ka'rdvonásért, részegségért, seregen kívüli járkálásért, az esti Jézus kiáltás és dobolás, vagyis a takarodó után való lődözésért verés járt, s a bűnöst ágyúhoz is kötötték. Erősebb sebzés esetén a bűnös kezét levágják. A paráznaságra halálbüntetés vár, ugyanígy a 100 pénznél nagyobb értékű lopásért, pap, bolt, klastrom, szegény ember felveréséért, élést, levelet, hírt hozó háborításáért, ellenséggel érintkezésért, strázsáláskor való vigyázat mulasztásáért, lövöldözésért, riadalomkeltésért, elöljáró megtámadásáért, más szállásának elvételéért, oltalomlevél tiszteletben nem tartásáért. A káromkodót kővel kell agyonverni. I. Apafi Mihálynak két hadiszabályzata is volt. Az 1671-i (EOE. XV. 204.) ugyan a súlyosabb bűncselekményekre szintén halálbüntetést ír elő, de pálcázást rendel a kevésbé fontos hamis hírhozásért, felebarát elleni fegyverfogásért és a forbátolást széles körben kell alkalmazni. Az 1883. július 3-i szabályzat részletesebb. Eszerint a szekeresek a tábormester alá tartoznak. Útközben a főgenerális intézkedhet, zsákmányolni a főstrázsamester intézkedése szerint lehet. A táborból reggel Jézus kiáltás előtt kimenni, pálcázás terhe mellett tilos. A kopját kézben, s ne szekéren vigyék, A szabad személlyel paráználkodást akasztófa alatt pálcázással büntessék. Halálbüntetés terhével tilos sírokat feltörni, boltokat fosztogatni. Azt, aki éjjel illetéktelenül jár a lőszeres szekerek körül, megpálcázzák. A pattan-

tyúsok az artilleriáe magistertől függjenek. Megszálláskor ne nyergeljenek le rögtön, csak ha tudják,-mikor zsákmányolhatnak, de erre csak a sereg harmada vagy negyede mehet. E — nemcsak a székelyekre szóló — szabály már mutatja, hogy a haditechnika fejlődött. A fejedelmek korában a korábbi váracskákon kívül és a II. János részéről építtetett, a székelyekre ügyelő székely udvarhelyi és várhegyi várakon kívül magánvárak is épültek. Szárhegyen volt a Lázárok vára, ahol Bethlen Gábor gyermekkorát töltötte. Kézdiben az Aporok Bálványosvára, a Mikóké volt Mikóújvár, Kézdiszentlélek vára pedig többeké. Az 1614. fébruár 23-i országgyűlés végzeménye szerint a kőváras urak őrséget tarthattak. Különleges feladatú hely volt Bereck, amelynek hírszerzéssel kellett foglalkoznia. Érdekes, hogy a XVII. századvégi adat szerint, amelyre SzádeczkyKardoss hivatkozik, még fennállott az a szokás, hogy az erdélyi hadsereg élén és végén, mint elő- és hátvédek, székelyek haladtak. Elől egy-egy sorra kerülő szék, a többi pedig hátul meneteltette csapatát. Aranyosszék Marosszékhez csatlakozott. A császári hadak erdélybeni elhelyezkedése megváltoztatta az ország katonai helyzetét és szervezetileg is fokozatosan jelentős változások következtek be. Az 5626/1692. sz. rendelkezés az Erdély élén álló főkormányszék mellé állandó őrséget rendelt. Az 1691-i Leopoldi diploma 14. pontja úgy intézkedik, hogy a székelyek az adómentesség fejében, a haza védelmére saját költségükön katonáskodjanak. Ebből alakult ki az őrállók szervezete, amely inkább határrendőrinek nevezhető feladatokat látott el, amelybe a pénzügyőri és egészségvédelmi szolgálat is beletartozott. Ellenőrizték a határforgalmat, segédkeztek a vámszedésnél, csempészet és járványterjesztés meggátlásánál. Az őrállók (plájások) fél adót fizettek és a szék tisztjei alá voltak rendelve. Csíkszék 1738-i, a főkormányszékhez intézett panaszából az tűnik ki, hogy a hegyi ösvényeket a székek őriztetik, a haderőt pedig az Erdélyben levő császári hadsereg jelentette. Az őrállók szervezetét később, a Mária Terézia idején megszervezett határőrség váltotta fel. Mivel I. Lipót uralma idején hamarosan kitört a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc, csak ennek lezajlása után került sor a hadsereg szervezetének jelentősebb módosítására. 1737-ben már toborozni kezdtek. Az erdélyi országgyűlés állapította meg, hogy hány katonát ajánlanak meg. így az 1742. május 20-i, szebeni országgyűlés egész erdélyre nézve 2000 gyalogos és 1000 lovas toborzását engedi meg. Ha a toborzás nem járt kellő eredménnyel, akkor össze is fogdostak embereket. Thököly Imre és Rákóczi Ferenc felszabadítási kísérletei után a legsúlyosabb terhet a székelységre a beszállásolás és az idegen katonaság élelmezése céljából reá erőltetett beszolgáltatás jelentette.

A bécsi kormány elhatározta, hogy Erdélyben határőrséget létesít. Ennek megszervezésére báró Buccow Adolf Miklós lovassági tábornokot 1761-ben Erdélybe küldte, katonai főparancsnokként és királyi biztosként. A román határőr ezredek megszervezésével kezdte tevékenységét, ahol a déli határszélen, majd Beszterce vidékén nem minden nehézség nélkül, de eredményesen működött. A székelység körében már erős ellenállásra talált'. 1762-ben gróf Kemény Lászlót felmentették erdélyi kormányzó tisztsége alól, és május 18-tól már Buccow volt mint főkormányszéki elnök Erdély polgári és katonai kormányzata élén. A székelység azonban még mindig ellenállt a határőrség szervezésének, amelyet hol szép szóval, hol erőszakkal igyekeztek megvalósítani. 1764. január 7-én került sor a hajnali órákban az összegyűlt székelyek megtámadására Madéfalván.. Mintegy 300embert ott megöltek. Már 1763 nyaráig mintegy 900 székely menekült át a Kárpátok túloldalára és most újabb lendületet kapott a Moldovába való menekülés. A határőrség megszervezését azonban már nem tudták megakadályozni. Ezt két gyalogos és egy lovas határőrezred létesítésével hajtották végre. Az első gyalogezred Csík—Gyergyó—Kászon területén, a másik pedig Háromszék és Bar.dóc vidékén működött. A huszárság viszont az Aranyos és Maros mentén is elhelyezkedett. Békében a határőrségbe nem minden összeírtat hívtak be. A gyalogos napi 4, a lovas napi 8 krajcárt kapott élelmezésre. Kenyeret természetben is kaptak, s ilyenkor a járandóság harmadát levonták. Tüzif egy vert, kardot, lőszert és kivonuláskor sátrat a katonai kincstár adott. A szolgálatban leromlott lóért 25 forintot adtak. Békében az adó harmadát, háborúban a teljes adót elengedték. A hadiözvegy is adómentességet kapott. A szék- és egyéb gyűlésekre a kincstár költséget adott. Saját ezredüket kivéve a határőrök szállást adni és szekerezni nem voltak kötelesek. Híd- és útépítésre azonban kötelezték őket. A hadifegyelemre az 1750-i császári nyíltparancsot tekintették irányadónak. A század határőrt 3 napnál tovább fogságban nem tarthatott. A kereskedést a katonáknak megengedték. Egyes határőrségi kérdéseket az 1763. január 25-i norma szabályozott. E szerint pálcával büntetni nem szabad. A katonákat segítsék házépítéshez. Vasár- és ünnepnap gyakorlatozzanak. Fekete zekét, fehér posztómellényt, fehér nadrágot, fekete csákót (illetve posztósüveget) hordjanak, a zeke ujján és gallérján viseljék az ezred színét. A székely határőrök részére 1764. március 23-án kiadott 60 §-ból álló haditörvény szerint esküt kellett tenniük. Részletesen szabályozzák, hogy milyen cselekményért, milyen büntetés jár, s ebben kerékbetörés, megégetés, vasra verés, száraz kenyéren és vízen tartás, kötéllel megfojtás, ujjlevágás, becsületvesztés is szerepel, s e törvényt dob- és trombitaszóval hirdetik ki. A határőr szolgálatnak magán-

jogi következményei is voltak, mert e tárgyban kiadott számos rendelkezés szerint nem szállhat katonáról polgári személyre örökség és csak az elöl-, járó tudtával szabad szerződni. Az 1769-i határjárással visszaszerzett határszéli területek egy ideig uratlanok voltak, majd a 3680/1783. sz. rendelkezés ezeket a határőrségnek juttatta, s a jövedelmet további rendelkezés szerint az ezredek ruházati alapjára fordítva mentesítették a határőröket a ruházkodási költségektől.' Egy ismeretlen személytől származó 1773. július 9-én kelt jelentés a határőrség rossz szervezését, a tisztek komiszkodását, az általános elégedetlenséget panaszolja és megjegyzi, hogy a II. naszódi román ezrednél jobb a helyzet. A határőrségnél a századosnak havonta, az ezredesnek negyedévente, a tábornoknak egy hadbiztossal évente kellett tartania szemlét. A rosszemlékű Buccow, baleset folytán bekövetkezett halála után, még a Madéfalvi veszedelem évében, 1764-ben Hadik András került, mint főkormányszéki elnök, Erdély kormányzatának élére. Ö négy évig maradt e tisztségben és közkedvelt egyénisége tudott enyhíteni a helyzeten. Amikor 1766-ban megszemlélte a székely határőrséget, dicséretét nyilvánította. A Habsburgok háborúiban — az eredeti ígérettől eltérőleg — a székely határőrséget külföldi hadjáratokban is bevetették. 1848—49-ben a székely határőrök Bem seregében és a háromszéki ellenállásban — amelynek Gábor Áron közismert hőse volt — küzdöttek. Mivel a székelyek a határőrség létesítését és működését törvénytelennek tartották, főként az 1790-es és az 1840-es években velük egyetértőleg tiltakoztak az erdélyi rendek a császári udvarnál is. A határőrség léte a törvényesen meglévő korábbi hadrakelési szabályokat nem helyezte hatályon kívül. Amikor 1809-ben Napóleon csapatai előnyomultak Ausztrián keresztül és Magyarországon, a nemességet hadba hívták, a Székelyföldön is általános hadra kelést rendeltek el. így 5000 körüli székely vonult fel, de mivel Napóleon Erdélyig nem jutott, megkímélődtek attól, hogy elavult felkészültségük miatt úgy járjanak, mint a magyar nemesség Győrött. Az erdélyi, 1848. évi III. t. c. nemzetőrség alakítását rendelte el és ebbe több mint 27 000 székelyt besoroztak. Ezek a polgári hatóságok alárendeltjei lettek. Az 1848. október 19-i 131. sz. Közlöny tette közzé a Honvédelmi Bizottmány rendeletét a népfelkelésről, majd az 1848. december 1-i 174. sz. Közlönyben tették közzé a rendelkezést, amely a nemzetőrséget és sorkatonaságot egyesítve honvédséggé alakította. A magyar 1848. évi XXXVII. t. c. elrendelte a határőri szervezet megszüntetését. 1849. április 27-én Kossuth kormányzó elnök adott is ki e tárgyban rendeletet, de a határőrség végleges felszámolására az osztrák rendszer 1849. szeptember 2-i és 1851. január 22-i rendelkezése folytán került sor.

Az abszolutizmus idején,, a kezdeti időben a magyar kormánnyal tartott honvédeket büntetésül besorozták és távoli vidékekre vitték. A 8 évi katonai kötelezettséget az 1850. évi 243. számú Reichsgesetzblattban közölt rendelet alapján vezették be. 1851. január 22-én a határőrség helyett Erdélyországban öt sorezréd szervezését rendelték el. Az 1852. július 31-i császári parancs elrendelte, hogy a 8 évi tényleges szolgálaton kívül még 2 évet legyenek a besorozottak tartalékosok. Voltak olyan esetek, amelyekben a katonai szolgálatot pénzzel és helyettes állításával meg lehetett váltani. Az 1856. január 16-i rendelkezés már 12 hadtestet létesít Erdélyben. Az 1858 szeptemberi császári nyílt parancs szerint 20 évtől kezdődik a hadkötelezettség. Mentesülnek ez alól a családfenntartók 7 évig, a papok, állami hivatalnokok, tanerők, tanulók és orvosok. Az osztrák uralom idején a katonák hűségével bajok lévén, 1852-től kezdve Erdélyben számos rendelkezés szólt a hűségszegők büntetéséről, a szökött katonák utáni nyomozásról. Az 1851. december 22-i nyílt parancs rendelkezett a katonai törvénykezési szabályokról. E szerint katonai bíráskodás alá vannak vetve a hadsereg, a tengerészet tagjai, a tiszti rang megtartásával kilépettek, a sérvvitézek (azaz hadirokkantak), katonai lelkészek, katonai hivatalok alkalmazottai, katonailag szervezett rendőrök, mindezek felesége, gyermeke, eltartottja, a katonatiszti özvegyek és árvák, katonai személyek szolgái, azok, akik külföldön hadilábon levő sereg kíséretében vannak, katonai intézetek növendékei, katonai épületek kapusai, felvigyázó szolgái, hadifoglyok és katonai őrizet, alatt levő kezesek, meg akiket még rendkívüli intézkedés ide utal. Ilyenek a vesztegzár-áthágók, tengeri rablók, várakban, katonai büntetőintézetekben levő „bünhöncök", akik ostrom- vagy hadi állapotban levő területen erre fenntartatnak, hadseregnél alkalmazottak kilépésük után szolgálatukban elkövetett bűnök esetében. Ezek polgári ügyeivel is foglalkozott a bíróság, még hagyatéki szempontból is. Katonai büntetőtörvénykönyvként az 1855. január 1-i császári nyílt paranccsal 800 §-ban összfoglaltakat használták. 1867-ben a dualizmus idején a haderő közös és honvéd ezredekből állt. Ilyeneket Székelyföldön is létesítettek. 1918 decemberében a bomló magyar hadseregből létesült a Székely Hadosztály 19 gyalog zászlóaljjal, 16 üteggel, 1 lovasszázaddal. Ez 1919 elején Vaskóh és Máramarossziget között működött, amikor a Székelyföldön már bent volt a román hadsereg. Áprilisban tették le a fegyvert. Voltak azonban olyanok, akik a Karikás Frigyes szervezte, Sárói-Szabó Tibor vezette 39. vörös dandárba léptek. Ezóta sem tényleg, sem jogilag nincs székely katonai szerv.

Források, irodalom

A forrásokra, irodalomra részletesebb tájékoztatást adnák Erdély jókora jogtörténete 1540-ig, 15.40—1849 közti kora és 1849—1947 közti kora címmel három kötetben Budapesten 1977-ben, 1979-ben és 1982-ben megjelent, összesen 651 oldal terjedelmű adatösszeállításaim, továbbá a Székelyek nyomában címmel ugyancsak Budapesten 1984-ben, 376 oldal terjedelemben megjelent könyvem. Itt csak néhány, a fent közölt tárgyban lényeges adatokat ismertető munkát sorolok fel alábbiakban. Egyes helyeken a szövegben is utaltam fontos iratok közlési helyére, közismert rövidítésekkel (SZO — Székely Oklevéltár, EOE — Erdélyi Országgyűlési Emlékek, OL — Országos Levéltár). A guberniumi kor anyagára nézve az Országos Levél-> tárban található számos hivatkozott rendelkezés példánya, az osztrák abszolutizmus korára és a dualizmus idejére a hivatalos lapok és törvény, illetve rendelettárak tartalmazzák az időpont-megjelöléssel említett jogszabályokat. Az irodalmat illetőleg külön felhívom a figyelmet Bodor Györgynek a Művészet c. folyóirat 1978. évi 6. számában közölt rajzokkal is megvilágított, a székely nemzetségi szervezetre vonatkozó írására és az 1983-ban a Történeti Szemlében az 1526 előtti székely nemzetségi (nem pedig sajtóhiba folytán nemzetiségi) szervezete címen kiadott tanulmányára. Az 1821ben Nagyenyeden, Kállay Ferenc részéről megjelentetett Históriai értekezés a nemes székely nemzet eredetéről, hadi és polgári intézeteiről című könyv sajnos még a nagy könyvtárakban is alig található. Az Értekezések a történettudományok köréből sorozatban XI. számmal jelent meg Jakab Elek Erdély katonai véderejének átalakulása a XVIII. században c. műve. Teleky Domokosnak A székely határőrség történetéről c. műve 1877-ben jelent meg. Számos adatot dolgozott fel Rugonfalvi Kiss István A nemes 'székely nemzet c. könyve I. kötetében. Szádeczky (Kardoss) Lajos: A székely határőrség szervezet c. művén kívül a Székely nemzet története és alkotmánya címmel 1927-ben megjelent könyve jó forrásanyagot tár fel. Egyed Ákos A székely hadrendszer és katonai társadalom a XVI. századig címmel a Korunk 1976. évi 4. számában közölt tanulmányt. 1764-ben jelent meg a Regulmamentum militare Siculorum militum limitaneorum (Székely határőrök katonai szabályzata).