KATONAI -JOG- ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS K

KATONAI -JOGÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS K •

1986 A

KATONAI

IGAZSÁGÜGYI

B E L S Ő K I A D V Á N Y A X V I I . ÉVF.

SZERVEK 1 - 2. S Z Á M

KATONAI ÉS

JOG-

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

19

86

Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság A Bizottság tagjai: Dr. Szalma László ny. r. ezds. (elnök), Almásiné Dr. Törőcsik A n n a ny. ajez., Dr. Bácsi Imre hb. ezds., Dr. Korda György hb. ezds., Dr. Németh Tibor ezds., Dr. Habony János hb. ezds., Dr. Pálfi Zoltán alez. (titkár), Dr. Takács László ezds.

Szerkesztőség: Budapest V., Markó utca 16. Telefon: 124—219 Felelős kiadó: Dr. Pálfi Zoltán alez. Készült: 500 példányban, a ZMKA házinyomdájában. Felelős nyomdavezető: Kardos István.

Tartalom B. Sz. Popov igü. altbgy., a Szovjetunió katonai főügyésze: A katonai ügyészi szervezetnek — az SZKP XXVII. kongresszusából adódó — tevékenysége a fegyveres erőkön belüli jogrend és törvényesség erősítésében — — — — — •— — — —• — — — —

5

Dr. Jacsó János hb. vőrg'y.: A jogalkalmazás jogpolitikai elvei a katonai ítélkezésben — — —• — — — — —- — — — —

13

Dr. Habony János hb. ezds,: A társtettesség elvi és gyakorlati kérdései

25

Dr. Korda György hb. ezds.: Társtettes vagy tettestárs?

—

37

Dr. Tutsek Zoltán őrgy.: A személyi sérüléssel járó közlekedési bűncselekmények nyomozásának buktatói — — — — — — —

47

Almásiné Dr. Törőcsik Anna ny. alez.: A katonai igazságügyi szervek története I. és II. Főidőszaka —• — — — — :— — — —

56

A magyar katonai igazságügyi szervek tevékenységének megszervezése a bűnözés és egyéb jogsértések elleni harcban a fegyveres erőknél _ _ _ _ _ _ _

77

A jogi propaganda munkánkról—

—

83,

A fiatal szakemberek képzése; a katonai igazságügyi szervek szakembereinek nevelése és kiképzése — —• — •— — — — —

90

Dr. Párdi Mátyás őrgy.: „Barátság—36" —

—

96

A Bolgár Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiumának küldöttsége Magyarországon — — — — — — — — —

102

—•

—: —

—

•—•

—

•—

1

—

—

—

—•

—

—

—

A katonai ügyészi szerveknek - az SZKP XXVII. kongresszusából adódó — . tevékenysége a fegyveres erőkön belüli jogrend és törvényesség erősítésében* í r t a : B. Sz. Popov ig'ü. altábornagy, a SZU katonai főügyésze

Az SZKP 1986. februárjában lezajlott XXVII. kongresszusa nemcsak a szovjet nép életének, de a nemzetközi politikai életnek is jelentős eseménye volt. A kongresszust ilymódon értékelte áz MSZMP főtitkára, Kádár János elvtárs és a világ más ismert politikai személyiségei is. A kongresszus meggyőzően alátámasztotta, hogy a párt teljes mértékben képes levonni a múlt tanulságait, lenini módon értékelni az eltelt időszakot és kidogozni tevékenységének további sokoldalú reális programját. Határozatai a szovjet nép, a hadsereg és flotta katonáinak egyetértő és helyeslő támogatásával találkoznak, ugyanakkor eljutottak az egész haladó emberiséghez. A kongresszus mély és alkotó elemzését adta a bel- és külpolitikai problémáinknak, feltárta a megoldatlan kérdéseket és pontosan meghatározta a szovjet társadalom további fejlődésének perspektíváit, többek között az ország védelmi képességének fejlesztése és a szocialista világrendszer érdekeinek védelme területén. A kongresszus meghatározta ugyanakkor országunk szocialista jogrendjének és törvényességének továbbfejlesztését, erősítését. „. . . A párt — mint ahogy ezt az SZKP újraszerkesztett programja meghatározza — elsődleges jelentőséget tulajdonít a munkafegyelem megsértése, a lopások, a korrupció, a munkakerülés, az italozás és a huliganiznius, a magántulajdonosi szemlélet és haszonlesés, a talpnyalás és a hízelgés állhatatos és következetes kiirtásának." Ismerve a bonyolult nemzetközi helyzetet, a reakciós imperialista körök növekvő agresszivitását, az SZKP KB és Poliikati Bizottsága nagy figyelmet fordít az ország védelmi képességére, a Szovjetunió Fegyveres Erői hadrafoghatóságára, a katonai fegyelem erősítésére és a hadsereg és flotta katonáinak és minden szovjet embernek olyan szellemben történő nevelésére, hogy ők állandóan és éberen legyenek készek a szocializmus hatalmas vívmányainak a megvédésére. Ez a jövőben is az állam és a nép egyik legfontosabb feladata marad.

* Fordította: Dr. Székely György őrgy.

A Szovjetunió honvédelmi minisztere kongresszusi felszólalásában ki- emelte, hogy a Fegyveres Erőknél következetesen végre kell hajtani a párt új iránymutatásait, amelyek a tudományos—technikai haladás gyorsítására, a meglevő hiányosságok bátor feltárására, a megoldatlan feladatok végrehajtásához vezető konkrét javaslatok kidolgozására, a követelmény-támasztásra, a fegyelem és a felelősség erősítésére utalnak. Érthető, hogy ez a legnagyobb terhet a katonai tanácsokra, a parancsnokokra, a politikai szervezetekre rója. A fennálló helyzet kritikus elemzése alapján a szerveknél nagy figyelmét kell fordítani a pártpolitikai munka hatékonyságának a növelésére, amely a tudatos katonai fegyelem erősítésére és a kommunista erkölcs megtartására irányul. Ebben nagy szerepe van a katonai kollektívák összekovácsolásának minden egyes tiszt és az egész parancsnoki állomány személyes példamutatásának. Szigorúbb lett a vezető káderek személyes felelőssége, a pártszerű követelmény minden vezető iránt az ügyek helyés viteléért megbízatása területén. Jelentős munka hárul a katonai ügyészi szervezetre is. A csapatoknál a törvények egységes és helyes alkalmazásának legfőbb felügyeletét a1 katonai ügyészek látják el, akik sem a csapatoknak, sem más szerveknek, csupán a törvénynek és a Szovjetunió legfőbb ügyészének vannak alárendelve. Bármely jogsértés esetén ők hozzák meg a szükséges intézkedéseket azok feltárására, kiküszöbölésére, a megsértett jogviszony helyreállítására és a bűnösök felelősségre vonására. Ezzel egyidőben a katonai ügyészség a katonai jogrend effektív erősítésére törekedve e területen együttműködik a parancsnokságokkal, a pártpolitikai szervekkel, és szervezetekkel, a csapatok és a flotta közösségeivel. A Szovjet Fegyveres. Erők harckészültsége ' növelése végrehajtásának érdekében, a kongresszusi határozat szellemében, a párt megköveteli a katonai igazságügyi szervektől szerepük erősítését a hadseregnél és a flottánál, a jogrend további erősítésével foglalkozó káderektől pedig, felelősségük további növelését, munkakapcsolataik tökéletesítését a parancsnokságokkal és a politikai szervekkel. Mindezek célja a jogsértések megszüntetése és a személyi állomány jogi nevelésének javítása. E munkában a katonai ügyészségek az 1985. áprilisában lezajlott KB ülés óta — amelynek teljesítéséhez a XXVII. kongresszus újabb lendületet adott — eredményeket értek el. • Javult a bűncselekmények és a törvénysértések feltárása és erősödött az azokra történő reagálás. Több figyelmet fordítottak a tiszti állomány köréből kikerülő jogsértőkre, az italozásra, a bűncselekményeket eltussolókra, és mindazokra az okokra és körülményekre, amelyek a jogsértésekhez vezetnek. Több ügyészségen is szükséges a nyomozás színvonalának és hatékonyságának a növelése és a bűncselekmények mind teljesebb feltárása. Hatékonyabb a személyi állomány körében a bírósági és a társadalmi elítélés támogatása. A jogsértések előrejelzéseiben aktivizálódott a

megelőző és jogi nevelő munka, mind a helyi, mind pedig a központi.szerveknél javult a parancsnokságok és a politikai szervek tényleges együttműködése. Tárgyilagosabb a jogalkalmazó szervek munkája feletti felügyelet és egyre több helyen nő azok aktivitása, a bűncselekmények nyomozásában. Sok a példa a kezdeményező és becsületes munkára. Ugyanakkor, a,XXVII. kongresszus kritikai szellemét figyelembe véve,-az SZKP rámutatott arra is, hogy a ( katonai ügyészi apparátus szervei a helyőrségekben még nem tettek meg mindent a törvényesség és a fegyelem további erősítése érdekében. A mai követelményeknek megfelelő munkaátszervezés még csak a kezdetén tart. A fegyelem állapotának javítása terén még sok a tennivaló, mert a katonai ügyészség munkáját gyakran másodlagos kérdésekre fordítja és nem a legfontosabb problémákat ragadja meg. Helyenként már az új követelmények között, még mindig a régi módszerekkel akarnak dolgozni. , Még nem minden ügyész és nyomozó látja világosan, hogy a hadseregen és a flottán belüli törvényességnek, rendnek és fegyelemnek a'továbbfejlesztésében a párt azt követeli a katonai ügyészi szervektől, hogy e területen növeljék szerepüket és ezért minden katonai ügyész, ügyész és nyomozó mindenekelőtt tevékenységének hatékonyságát és munkaaktivitását köteles növelni. Ez minden ügyésztől és nyomozótól komoly belső átalakulást igényel, amelynek abban kell kifejezésre jutnia, hogy munkáját alkotó és kezdeményező módon végezze, ne riadjon vissza a nehézségektől és teljes odaadással vegyen részt abban, növelje személyes felelősségét !az adott ügyért és ne nyugodjon bele a hiányosságokba. - : Minden - elgondolásunknak és mindannyiunk energiájának most arra kell irányulnia, hogy a párt által a jogalkalmazó szervek elé állított célt — vagyis azt, hogy feladatainkat a legjobban teljesítsük — megvalósíthassuk. Nekünk e feladat végrehajtásához munkamódszerünket és munkastílusunkat kell tökéletesítenünk. Ezek megvalósítása jelenti az új feladat meg'-, oldásának alapvető tartalmi elemeit, a katonai ügyészség munkájának átalakítását és ez egyben a garanciája is az ügy sikerének. Mindenekelőtt a Szovjetunió főügyésze utasításai teljesítésére kell töT rekedni; vagyis arra, hogy az ügyészi felügyeletnek minden területen és határozottan a bűnmegelőzésre kell irányulnia, jelentősen emelni kell az egész ügyészi tevékenység minőségét, a végső pozitív eredmények elérése érdekében. A jogsértések okainak, következményeinek szisztematikus feltárása és mély elemzése alapján a parancsnokságokkal, a politikai szervekkel, a szükséges esetben a: helyi államhatalmi és jogalkalmazó szervekkel törekszünk megtalálni az új és hatékony politikai döntéseket. Ezek megvalósítása alátámasztja a, csapatoknál a törvényességet, a szervezett rend magas fokát, és megbízható védelmet biztosít a bűncselekményekkel, a rendkívüli eseményekkel és a negatív jelenségekkel szemben. •

A katonai ügyészek és nyomozók azon munkája, amely feltárja a bűncselekmények és egyéb jogsértések okait és következményeit, egyben elősegíti azok kiküszöbölését is és ugyanakkor a parancsnokság, valamint a politikai szervek számára is jelentős segítséget.nyújt. Ezek az ügyészi észlelések a parancsnokok számára olyan komoly jelzések, amelyeket később komoly megelőző munka követ. Ezzel egyidőben azonban azt-is hangsúlyozni kell, hogy még nem mindig és nem mindenütt tárják fel és elemzik kellő mélységben a bűncselekmények okait és körülményeit. Az elemzés során gyakran szem elől tévesztik, hogy a parancsnokok munkájának •— mely a katonai fegyelem erősítésére irányul -— értékelésekor nem az a. fő kritérium, hogy formálisan, statisztikailag mennyi a. bűncselekmények és fegyelemsértések száma. Az értékeléskor mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy ők a harci és politikai felkészítés során milyen szigorúan, a jogok és kötelességek összhangjának figyelembevételével teljesítették a törvény.és a szabályzatok előírásait, vagyis a fennálló rend támogatását, a jogsértések előrejelzését és annak biztosítását, hogy minden egyes személyt, aki megsérti a törvényt és a katonai rendet, vonjanak felelősségre. A jogrend és a fegyelem állapotának teljes ismeretét gyakran zavarja az is, hogy néhány ügyészségen a mai napig sincs valós és tényleges naprakész információ a bűnözés helyzetéről. A bűncselekmények megelőzését szolgáló figyelemfelhívó jelzések területén néhány szervnél szükséges a munka minőségének a megjavítása. Ennek érdekében olyan intézkedések kellenek,- amelyek arra irányulnak, hogy a törvénysértéseket a tényleges helyzetnek megfelelően tárják fel. Mindezekhez szükséges a szilárd hatalom, mind pedig a párt és a társadalom együttműködésében rejlő erő. Számunkra most az az alapvetően fontos, hogy az ügyészi munkában jelentősen emelni tudjuk az ellenőrzés színvonalát, amely a bűncselekmények feltárását és azok okainak megszüntetését kell, hogy eredményezze. Néhány ügyészségen ritkán egyeztetik e tevékenységet a parancsnokságokkal, holott ilyenkor az ügyész és a nyomozó jelenléte a legtöbb esetben szükséges és hasznos. Némelyik parancsnok sok esetben csak késve közli az ügyészséggél a foganatosított rendszabályokat, a mi munkatársaink pedig ezekre nem a kellő módon reagálnak. Az ügyészi felügyelet során elsődlegesen a katonai életet általánosságban meghatározó szabályzatok teljesítésének ellenőrzésére kell törekedni, mert azok határozzák meg a csapatok mindennapi életét és tevékenységét: Az elkövetett jogsértések egyik legjellemzőbb és legelterjedtebb oka éppen az ezen követelményektől való eltérésben rejlik. 'Arra kell törekednünk, hogy ügyészeink és nyomozóink munkáját és egész tevékenységét a szolgálati rend megerősítésére irányuló törekvés hassa át. Az ilyen jellegű felügyeletek erősítése az új alkoholellenes törvény betartása: felett már ebben az évben is jelentős eredményeket hozott. '

Mindezek melíétt nyugtalanító körülmény, hogy sok területen —; így a katonai ügyészi munkában is •— nem az elvárásoknak megfelelő színvonalú a társadalmi tulajdon védelme, a gazdaságtalan termelés, a pazarlás, valamint a munka nélkül szerzett jövedelem elleni harc. Néhányan •—ahelyett r l^ogy elmélyülten és sokoldalúan elemeznék az értékek elherdálására utaló jelzéseket — igyekeznek kivonni magukat e munka elvégzése alól. Nekünk ezért az ügyészi felügyelet szigorú átalakításával arra kell törekednünk, hogy ne csak a tolvajok és a pazarlók ellen lépjünk fel, hanem azokkal á felelős beosztásban dolgozókkal szemben is, akik a népjólét megvédése érdekében nem teljesítik kötelességüket, az anyagi és a pénzeszközök ráfordításakor károkat okoznak, igyekeznek a bűnösöket elvonni a félelősségre vonás alól és eltüntetni, illetve leírni az államnak okozott kárt. Észrevehetően'aktivizálódott az állam javára a károk megtérítését indítványozó ügyészi munka. Javul az ügyészi felügyelet hatékonysága az általános katonai kötelezettségről szóló törvény azon rendelkezéseinek vizsgálata tekintetében is, hogy miként halad a fiatalok felkészítése a katonai szolgálatra és afelett a harc felett is, amely arra irányul, hogy alaptalanul ne vonják el a dolgozókat a termelő munkától. E területen egyelőre azonban csak lassú javulás mutatható ki. Fontos feladat továbbá az ügyészi felügyelet és a korikrét bűnügyek nyomozási és tárgyalási eredményeinek a széles nyilvánosság elé vitele. Mindezek jelentősen erősítik a megelőző tevékenységet. A gyakorlat, illetve a mindennapi élet rendszeresen arról győz meg bennünket, hogy a jogsértések elleni harcban közös erőfeszítésekre van szükség. Több kezdeményezés szükséges a parancsnokságok, a politikai szervek és a katonai bíróságok közös munkájában. Aktívabban kell folytatni : a jogsértésekkel szembeni harc egyes kérdéseinek helyi tanulmányozását és megvitátását, kidolgozni és megvalósítani az azokkal szembeni megelőzés szabályait és e kérdésekben a kölcsönös tapasztalatcsere területén is előbbre kell lépni.' Ezt egy példával szeretném megvilágítani. Egy kérdésnek az előbb említett módszerekkel történő tanulmányozása után az azt végzők, a törvényalkotó elé a következő javaslatot terjesztették: Azoknak a sorkatonáknak á szolgálatát meg kell hosszabbítani, akiket bűncselekményeik miatt — átnevelésük érdekében — 2 évtől 3 évig terjedő és fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó büntetésre ítélnek. 1985. októberében a büntető jogalkotás ezt a gyakorlatba bevezette és ennek az alkalmazása azóta jelentős eredményekkel jár. Nagyobb figyelmet kell fordítani továbbá a csapatok fegyelmi állapotának ellenőrzése során a jogi felvilágosító és megelőző munkára. Törekednünk kell ugyanakkor arra is, hogy még szélesebb körben tudjuk felhasználni azokat a lehetőségeket, amelyek a speciális ellenőrző szervekkel, a

katona- és munkáskollektívákkai történő együttműködésben rejlenek. A hadsereg , és a flotta szerveivel való kapcsolattartást mi a törvény, tiszteletére történő nevelés egyik fontos elemének tartjuk, amelynek az egységeknél és az alegységeknél árra kell irányulnia, hogy legyőzzék a katonai szol7 gálattal szembeni türelmetlenséget és a katonákat a jogrend erősítésére neveljék. A katonai ügyészi szerveknek továbbra is az marad a legfontosabb feladata, hogy minden esetben biztosítsák a jogsértők felelősségre vonását. Ez vonatkozik az összes bűncselekményre, különleges figyelmet fordítva azonban azokra, amelyek a harckészültséget veszélyeztetik vagy az ellen irányulnak, Sajnos nem, mindenütt ismerik fel ez utóbbi jelenségnek a növekvő társadalmi veszélyességét. Esetenként még eltűrik L katonáknál a bel-, az őrszolgálatra < és a szolgálati szabályzatra vonátkozó előírások megsértését. Ezekre a 1 jogsértésekre sok esetben sem a parancsnok, sem pedig a katonai ügyészek egy része, nem a törvénynek megfelelő módon reagál. Ezért gyökeresen meg kell javítani a törvényességi felügyeletnek elsősorban azt a területét, amely a: bűncselekmények kiváltó okainak feltárására irányul. Nyugtalanító, hogy egyes parancsnokoknál nem sikerült még véglegesen megszüntetni azt, hogy eltitkolják a bűncselekményeket. Egyes katonai ügyészek részéről ezzel a káros jelenséggel szembeni harcban még több aktivitás szükségs, ugyanis ők sem követelik meg. minden esetben az ilyen parancsnokok felelősségre vonását. Sokat kell még tennünk a bűncselekmények jobb felderítése, á nyomo-. zások minőségének és időbeliségének javítása, valamint a törvényesség szigorúbb megőrzése terén. A nyomozók esetenként az elkövetőkkel szemben elfogadhatatlan döntéseket hoznak, amelyeket olyan más jogi formákkal kell helyettesíteni, mint például az ügyészi megrovás vagy a fegyelmi eljárás kezdeményezése. Mindez;ek mellett sok az elhúzódó nyomozás is. Vannak még, olyan hibák is, amelyek a,zt eredményezik, hogy alaptalanul vonnak el valakit a felelősségre vonástol, illetve alaptalanul gyanúsítanak. Emelni kell a büntető ügyekben eljáró katonai bíróságok tevékenységé feletti ügyészi felügyelet hatékonyságát is. Nem mindenki érti még, hogy napjainkban a bíróság előtti eljárásban nem az ügyészi vád-tevékenység mennyisége, hanem a-minősége a fontos. A hadsereg és a flotta szerveinél tökéletesíteni kell a bírósági eljárások megelőző és nevelő hatását. Látható annak a szükségessége is, hogy aktívabb jogpropagandára van szükség, amelyet komplex módon kell végrehajtani összhangban az ideológiai, a politikai, a katonai és az erkölcsi neveléssel, Több figyelmet kell fordí J tani az SZKP XXVII. kongresszusa anyagából a szovjet társadalom politikai és társadalmi rendszerével, az ,ország védelmi képességével, a szocialista törvényesség és jogrend: védelmét szolgáló munkával és a .negatív jelensé* gekkel szembeni harccal foglalkozó kérdésekre, - Az ügyészségek dolgozói

figyelmüket elsősorban a vezető beosztásban dolgozók, a tiszti állomány és a jogi aktíva hálózatban résztvevő személyek jogi nevelésére összpontosítsák. A jogi névelő munka'előírásait, személyre szabottan a bűncselekményt elkövetőkkel szemben alkalmazzák. A szovjet 'állampolgárok szabadságának, jogbiztonságának garanciájaként, a párt nagyobb figyelmet követel a katonák és az állampolgárok panaszainak, beadványainak és• javaslatainak az elbírálásakor. Tűrhetetlen az ilyen beadványok és panászok lelkiismeretlen intézése. A levelekből és a beadványokból a katonai ügyészség a csapatok törvényességi helyzetéről szerezhet információkat. Mindezekből kell levonni a következtetéseket és meg kell tenni a szükséges intézkedéseket. A katonai ügyészségek munkájának átszervezése során az egyik legfontosabb feladatunk— minden egyes katonai ügyészi szervnél — az ügyészi- és nyomozói állomány képzésének, nevelésének, kiválasztásának és munkába állításának a javítása. • * . A Szovjetunió legfőbb ügyészének utasítása alapján'— : teljesítve a párt határozatát —állhatatosan azon kell dolgoznunk, hogy az önkritikátlanságot és a formalizmust kirekésszük munkánkból és munkaképes, alkotó légkörben dolgozó ügyészi kollektívákat hozzunk létre. Fejlesztenünk kell az ügyészi szerveknél dolgozók munkájának olyan minőségi jegyeit, mint: a szakértelem, a jogi kultúra, a problémaérzékenység, az állampolgárokkal való foglalkozáskor a lelkiismeretesség, a becsületesség, az igazság, a jog és az erkölcs megsértőivel szembeni következetes és állandó fellépés. Nagy figyelmet szentelünk annak, hogy munkatársainknál fejlődjön az ügyért érzett felelősség tudata, az élvszerű nevelőmunka, a magas követelménytámasztás, az éleslátás, a helyes és a párt politikájánák megfelelő következtetések levonása és azoknak az életben történő alkalinazása. A Katonai Főügyészség és a körzeti katonai ügyészségek munkájában sokat kell tenni a szervező és az ellenőrző munka színvonalának tökéletesítése terén. E területeken ugyanis sok még a formalizmus, amely gátolja a kezdeményezést és passzivitást szül. Itt az alapvető cél az ellenőrzést végzők képzésének segítése, munkájuk tökéletesítése. E területeken azonban még nem minden megoldott. Az ellenőrzést nap mint nap alkotó módon és folyamatosan kell végezni. Csak ilyen körülmények között lehet időben feltárni a törvénysértést, a terv- és. a végrehajtási fegyelem megsértését. Az alárendelt szerveknél az ellenőrzés, az irányítás alapvető formájának a katonai ügyészségek vezetői részére tartott operatív értekezleteket tekintjük. A meglévő feladatok kollektív megvitatása alkalmas arra, hogy az azokat segítő konkrét, gazdaságos és hatékony megoldásokat keressük, illetve azokat megoldjuk. Ezeken az értekezleteken kell áttekinteni az ügyészi és nyomozói tevékenység legfontosabb kérdéseit, elsősorban természetesen azokat, amelyek a törvénysértők és a bűncselekményt elkövetők elleni harcra vonatkoznak,

valamint a tiszteknek azokat a jelzéseit, amelyek a szolgálati kötelességük teljesítéséről szólnak. Fontos, hogy az értekezletek ne váljanak formálisakká, puszta beszélgetésekké, és hogy az azon résztvevők mindegyike alkotó és kezdeményező módon vegyen részt a kérdések megvitatásában. Nagyobb figyelmet kell szentelni a tervező munkának is. Ez az SZKP XXVII. kongresszusa, a Szovjetunió legfőbb ügyésze és a katonai főügyész határozatai, utasításai végrehajtását szolgálja. Az értekezletek hivatottak arra, hogy azokon egyeztessék az illetékességi területen levő csapatok törvényességi és bűnügyi helyzetét és azokat az intézkedéseket, amelyeket a csapatok és a flotta parancsnokai, politikai szervei a katonai fegyelem erősítése, érdekében hoztak. A terveknek célirányosaknak, konkrétaknak, feszítetteknek, de teljesíthetőknek kell lenniük. A tisztek munkájának napi és heti tervezése még nem az elvárásoknak megfelelően történik. Arra kell törekednünk, hogy minden ügyészségen teljes mértékben éljenek a pártszervek tekintélyükkel a személyi állomány nevelésében és az új, alkotó munkastílus erősítésében. A kongresszuson Gorbacsov elvtárs záróbeszédében hangsúlyozta: „Olyan stílus kell most nekünk, amely konkrét, munkaképes, következetes, tükrözi a szavak és a tettek egységét, ki tudja választani a legjobb módszereket és eszközöket, gondosan összegzi az emberek véleményét és a társadalmi erők tevékenységének összehangolására képes." Az SZKP XXVII. kongresszusának szellemében elemezve munkánkat világosan látjuk, hogy mi mindent kell még megtennünk annak érdekében, hogy a katonai ügyészi szervezetünk egész munkáját a párt mai követelj ményeinek megfelelően tudjuk végezni, és hogy feladatainkat úgy hajtsuk j végre, hogy azok jelentősen járuljanak hozzá a Szovjetunió Fegyveres Erői j harckészültségének, az ország és az egész szocialista közösség védelmi ké- j pességének növeléséhez. Ezzel kapcsolatban nagy jelentőséget tulajdoni- 1 tunk az 1986. októberében a bulgáriai Várnában a Varsói Szerződés Kato- j nai Szervei vezetőinek értekezletén megszületett eredményeknek. A mun- , j kaértekezlet a jóakarat jegyében zajlott le. Hasznossága vitathatatlan. A szovjet fegyveres erők személyi állománya a magasfokú politikai éberség, az állandó harckészültség, az ideológiai, politikai és szakmai ismereteinek állandó emelése szellemében nevelődik. A Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek katonáival együtt kész becsülettel teljesíteni haza' fias és internacionalista kötelezettségeit. i

A jogalkalmazás jogpolitikai elvei a katonai ítélkezésben* I r t a : Dr. Jacsó János hb. vezérőrnagy

Mint ismeretes, 1987. február 1-én lépett hatályba a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 20/1986. sz. határozata a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről. E határozat célja — mint azt maga is megfogalmazza az, hogy szolgálja a jogalkalmazó szervek tevékenységének továbbfejlesztését, valamint a törvényesség erősítését, továbbá a jogpolitikai követelmények érvényre juttatását. Korábban az Elnöki Tanács 14/1973. számú határozata tartalmazta a jogpolitikai irányelveket, mely nem jelölt meg külön feladatokat a katonai bíráskodás számára, a jelenlegi azonban a 9. pontjában megteszi ezt. A bíróságokról szóló törvényben írtakkal egyezően feladatul szabja, hogy a katonai büntető eljárás járuljon hozzá a fegyveres erők és a fegyveres testületek szolgálati fegyelmének megszilárdításához. Nyilvánvaló azonban, hogy a katonai bíróságokra is vonatkozik az az általános feladat, hogy büntesse a bűncselekmények elkövetőit és az igazságszolgáltatás gyákorlása során védje és biztosítsa a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi és gazdasági rendjét, az állampolgárok, valamint az állami, társadalmi és gazdasági szervek jogait, törvényes érdekeit. A bíróságok általános feladata az is, hogy nevelje az állampolgárokat a törvények tiszteletére, az állampolgári fegyelemre és a társadalmi együttélés szabályai betartására. A jogpolitikai elvek speciális feladatként határozza meg a katonai igazságszolgáltatás számára azt is, hogy az eljárás minden szakában megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a katonai sajátosságokra és érdekekre. Egyik általános szabálya, hogy a jogalkalmazók a jogszabályokat a társadalmi rendeltetésének megfelelően, az igazságosság és a méltányosság követelményével összhangban alkalmazzák. A katonai eljárás során pedig ez akként nyilvánul meg, hogy a katonai rend és a szolgálat érdekeit különösen sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények elkövetőit szigorúan meg kell büntetni, a kisebb mértékben veszélyes bűncselekmények esetén pedig * Felhasználásra került a Szerző A katonai bíróságok m u n k á j a és a szabályzat szerinti élet összefüggései c. (Honvédségi Szemle 1986/9. sz.) cikkének néhány megállápítása,

az eljárás minden szakában vizsgálni kell, hogy nem lehet-e az ügyet fegyelmi jogkörben elbírálni. • Ilyen módon a katonai bíróságokat terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a nem katonai bíróságokra vonatkoznák, de speciális feladataik is . vannak. így érvényesül az állam azon alapvető, érdeke, hogy a jogalkalmazók azonos elvek alapján bírálják el a jpgvitás ügyeket, mert ez a jogbiztonság egyik pillére, ugyanakkor a katonai eljárásban keresni és vizsgálni kell azokat a. katonai sajátosságokat és érdekeket, amelyek az általánostól való eltérést indokolhatják. *

*

*

Ismeretes, hogy a katonai bíróságok nagy számban bírálnak el nem katonai bűncselekményeket, amelyek egy részét katonák, más részét polgári személyek követik el. Ezek elbírálásánál alapvető, hogy az ügyeket, a katonai bíróságok a nem katonai bíróságokkal azonosan ítéljék meg. Ennek érdekében pedig ismerni kell az előforduló bűncselekmények főbb jellemzőit, általában a bűncselekmények és ezek egyes kategóriái alakulását...Ki 'kell terjedni az ügy megítélésénél arra is, hogy a katonák által elkövetett nem katonai bűncselekményeknek van-e kihatása a fegyveres erők fegyelmi helyzetére, a bűncselekmény sérti-e azok érdekeit és amennyiben ezek megállapíthatóak, az elbírálásnál nem lehet figyelmen kívül hagyni. De a katonai specialitások egyéb területen is jelentkezhetnek. A cselekmény jellege is meghatározó lehet. Kátonai célokát 'szolgáló társadalmi tulajdon elleni bűncselekmény elbírálásánál a katonai érdeksérelem figyelmen kívül nem hagyható és alapja lehet az általában indokoltnál súlyosabb büntetés kiszabásának. De a közlekedési bűncselekménynél is jelentős szerepet játszhat és az egyébként szükségesnél enyhébb büntetés kiszabására vezethet, ha a hosszú szolgálati igénybevételből fakadó fáradtság is okozója a bűncselekmény elkövetésének. Mindemellett ismeretes, hogy két évnél hoszszabb szabadságvesztés kiszabása a sorkatona szolgálati viszonyának megszüntetését vonja maga után, miután annak fegyelmező zászlóaljban végrehajtására nem kerülhet sor. Ez a körülmény pedig alkalmanként oda is vezethet, hogy az eljáró bíróság a szabadságvesztés mértéke meghatározásánál erre figyelemmel van és ezért nem szab ki ezt meghaladó szabadságvesztést. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy ez a szempont csupán a törvényes büntetési keretek között érvényesülhet és nem vezethet oda, hogy az említett mértéket jelentősen meghaladó büntetést érdemlő cselekmény miatt is fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó szabadságvesztést alkalmaznak. Ugyanígy a nem katonai cselekmények elbírálásánál is befolyásölhatja a büntetés mértékét az, hogy az elkövető a cselekmény elkövetése után. kimagasló helytállást tanúsított a szolgálat terén reá háruló kötelezettségek

teljesítése során.,Nem hagyható figyelmen kívül az sem, ha a köztörvényi bűncselekmény jelentősen sértette a fegyveres- erők és testületek megbecsülését. , . ' ; Azokat a körülményeket, amelyek általában befolyásolják a büntetés mértékét, a Legfelsőbb Bíróság 12. sz. Irányelve tartalmazza. Arra tekintettel azonban, hogy ennek nem volt feladata a kifejezetten katonai sajátosságok értékelése, a katonái kollégium a 16. sz. állásfoglalásában (BH 1987/2. szám) foglalta össze azzal, hogy az ott .érintetteken túlmenően is jelentkezhetnek olyanok, amelyek jelentősek a cselekmény elbírálásánál. Az Irányelv, illetőleg a kollégiumi állásfoglalás segítséget nyújthat azoknak a .sajátos körülményeknek a felismeréséhez, amelyek figyelembevételét a jogpolitikai elvek kötelezővé teszi. ; . ; * 1 A nem katonai bűncselekmények körében — a z említett elvek szerint — á törvény fokozott szigorát kell alkalmázni az állam elleni, az élet elleni és a társadalom más alapvető' érdekeit sértő vagy veszélyeztető, súlyos, szándékos bűncselekmények elkövetőivel szemben. Kiemeli a jogpolitikai irányelvek azt is, hogy fokozott szigor alkalmazása indokolt a társadalomra különösen veszélyes visszaesőkkel szemben. Az állam elleni és az élet elleni cselekmények szigorú megítélése a jogvédte érdek fontosságára figyelemmel eleve indokolt. Felmerülhet azonban, hogy melyek azok a bűncselekmények, amelyek a társadalom más alapvető érdekeit sértik, illetve veszélyeztetik. Nyilvánvalóan e körbe esnek az államtitok sértés egyes, és az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények súlyosabb esetei, ez utóbbiak főként akkor, ha azokat'az igazságszolgáltatásban, vagy a bűnüldöző szervek soraiban dolgozók valósítják meg. A közrend elleni bűncselekmények közül. pedig á terrorcselekmények és a légi jármű hatalomba kerítése vonható ide. Az utóbbi időben — az egyre nagyobb előfordulása és veszélyessége miatt. — különös figyelmet érdemel a kábítószerrel visszaélés is. Á honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekmények súlyosabb esetei is e kategóriába tartoznak. .-. Figyelemfelhívó a határozat azon szövegezése, hogy a törvény fokozott szigorát a társadalomra különösen veszélyes visszaesőkkel szemben kell alkalmazni. Ez arra utal, hogy a visszaesők között is megfelelő módon differenciálni kell. A jogpolitikai elvek a munkakerülő: vagy alkoholista életmódjukból, harácsoló,- élősdi szemléletükből fakadóan bűncselekményt elkövetők szigorú büntetését látja szükségesnek. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a cselekmények motívumait, illetve az elkövető személyi körülményeit megfelelően fel kell deríteni. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az erőszakos, garázda jellegű cselekmények a társadalomra fokozott veszélyt jelentenek. Az ezek elleni fellépés során is indokolt szigorú büntetés alkalmazása. Időszerű azonban megítélésem szerint arra utalni, hogy a ga-

1

rázdaság, illetőleg a magatartás garázda jellegének megállapításánál nem csupán a büntetésnél indokolt szigort alkalmazni, hanem megfelelő körültekintéssel kell vizsgálni azt is, hogy a garázdaság valójában megvalósult-e. Gyakorta tapasztalható ugyanis a katonai eljárásban, hogy a garázdaság kirívóan közösségellenes, erőszakos magatartásban jelentkező tényálladéki elemének vizsgálatánál az eljáró bíróságok nem tanúsítanak kellő körültekintést. Ez pedig oda vezet, hogy egy-egy enyhébb, csupán magánindít- ' ványra üldözendő bűncselekmény megvalósulásakor a felelősségre vonás garázdaság címén történik. .Ismeretes, hogy az utóbbi időben fokozott fellépés indokolt a közélet tisztaságát veszélyeztető bűncselekmények elkövetőivel szemben is. A fegyveres erőkön, testületeken belül ez a kedvezményeket ellenérték ellenében biztosító elöljárók elleni eljárásokra hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor évek óta gyakori a bűncselekmények csoportos, illetve szervezett elkövetése. Ezek ugyancsak szigorú elbírálást igényelnek. A nem katonai bűncselekmények körében fokozott figyelmet kíván a jogpolitikai elvek azon állásfoglalása is, hogy azokban áz esetekben viszont, amikor az elkövetett cselekmény csak kisebb mértékben veszélyes a társadalomra, és az elkövető első ízben került összeütközésbe a törvénnyel, nevelő jellegű intézkedést vagy büntetést (elsősorban pénzbüntetést) kell alkalmazni. Fontos és elvi jelentőségű az a megfogalmazás, hogy a törvénynyel első ízben összeütköző kisebb súlyú bűncselekményt elkövetőkkel szemben a rövid tartamú végrehajtásra kerülő szabadságvesztések alkalmazásától lehetőleg tartózkodni kell. Ezek az általános elvek a katonai eljárásban a nem katona elkövetőkre nézve érvényesülnek, mivel a katonák által megvalósított kisebb súlyú cselekményekre a 9. pont külön előírásokat tartalmaz. * *

A

Nézzük tehát azokat az elveket, amelyeket a katonai büntető eljárás során a katona elkövetőkkel, katonai bűncselekmények elbírálásakor kell érvényre juttatni. A fentiekben már említettek szerint a katonai ítélkezésnek egyik alapvető feladata, hogy járuljon hozzá a fegyveres erők és testületek szolgálati fegyelmének megszilárdításához. Ennek során pedig a katonai rend és a szolgálat érdekeit különösen sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények elkövetőivel szemben szigorú büntetést kell alkalmazni. Azt, hogy mely cselekmények sértik, illetve veszélyeztetik külünösen a katonai érdekeket, a katonai bűncselekmények. büntetési tételei is mutatják. Ezek közül nyilvánvalóan ide tartozik a szökés, a külföldre szökés, és ide kell sorolni a szolgálat alóli kibúvás súlyosabb formáit. A zendülés, a parancs iránti en-

gedetlenség minősített esetei, az elöljáró vagy szolgálati közeg eiíeni erőszak szintén-olyan bűncselekmények, amelyek a katonai rend és fegyelem alapjai ellen irányulnak. Az elöljárói; tekintély védelme és annak biztosítása ugyanis egyik alapja a katonai fegyelemnek. Alapvető katonai érdek az is, hogy az elöljáró, illetve feljebbvaló katonai érdekeket szolgálva éljen hatalmával és a visszaélésektől megfelelően meg kell védeni az alárendelteket. Ez oknál fogva — arra is figyelemmel, hogy az utóbbi időben a hasonló jellegű cselekmények száma nőtt és azok súlya is növekedett — megfelelő szigorral kell fellépni az alárendelt megsértése, illetve a szolgálati hatalommal Vagy helyzettel való visszaéléssel szemben. Hasonló szigor alkalmazása indokolt a szolgálatban való italozással; különösen fontos katonai anyagok őrzési szabályai megszegésével kapcsolatos bűncselekmények elbírálásánál is. Ugyanakkor, éppen a katonái érdekekre figyelemmel katonai bűncselekményt képez több olyan magatartás,' amely nem katonai életviszonyok között tanúsítva bűncselekményt egyáltalán nem képez. A törvény előírásai szerint pedig valamennyi katonai bűncselekmény szabadságvesztéssel büntetendő, és ennél enyhébb büntetési nem csak külön indok alapján alkalmazható. Vannak ugyanakkor olyan katonai bűncselekmények, amelyekhez hasonló tevékenységek nem katonai életviszonyok között is büntetés alá esnek, azonban a törvény ezekre más jogkövetkezményeket ír elő. A jogpolitikai elvek és a Btk-nak a katonákra vonatkozó rendelkezései tehát a súlyos katonai bűncselekmény kellő szigorral történő elbírálására, a nem katonai bűncselekményeknek szükség esetén az általánostól eltérő elbírálására hívják fel a jogalkalmazót, de ugyanakkor arra is intik, hogy a szükséges szigor mellett az ítélkezést — ha erre van indok — megfelelő humanitás jellemezze. Ez utóbbi körülményre a jogpolitikai elvek külön is felhívják a figyelmet, amikor kötelezővé teszik annak vizsgálatát, miszerint a büntetés célja fegyelmi fenyítés alkalmazásával elérhető-e. A büntető eljárás folytatásának, illetve bírósági büntetés vagy intézkedés alkalmazásának ugyanis nem lehet helye, ha a büntetési cél az ügy fegyelmi elbírálásával biztosítható. Ismeretes, hogy katonai vétség miatt büntető eljárás csak az illetékes parancsnok feljelentésére indulhat, ugyanakkor nem katonai vétség miatt is helye van fegyelmi fenyítés alkalmazásának. E szabályozás alapja nyilvánvalóan az, hogy az alakulat fegyelmi helyzetét legjobban ismerve, azt, hogy indokolt-e feljelenteni az elkövetőt katonai vétség miatt, a parancsnok tudja megalapozottan eldönteni. Mindemellett a fegyelmi szabályzat a parancsnokokat olyan jogkörrel ruházza fel, hogy jelentős joghátránnyal sújthatják az elkövetőt, olyannal, mely felér egy bírói intézkedéssel, illetve egy kisebb bírói büntetéssel. Ugyanakkor a parancsnoki fegyelmi fenyítés a cselekmény után azonnal alkalmazható, a bírósági felelősségre vonás pe2

17

dig esetleg hónapok múíva követi az elkövetés időpontját, és akkor már nem is szolgálhatja kellően a visszatartást, A Legfelsőbb Bíróság felmérte azokat az ügyeket, amelyekben az elmúlt években a katonai bíróságok enyhe jogkövetkezményeket alkalmaztak. Ezek az adatok figyelemre méltóak. 1981-től 1986-ig évente 375, 432, 567, 458, 373, végül 368 személlyel szemben szabtak ki pénzbüntetést. Ez az összes elítélteknek 18—24%-át teszi ki. Ha figyelemmel vagyunk arra is, hogy ez években országosan évente további 35—45 személlyel szemben próbára bocsátásra került sor, az adatok még inkább figyelemre méltóak. De érdemes felfigyelni arrá is, hogy a katonai bíróságok által alkalmazott pénzbüntetés átlaga a parancsnokok által bizonyos esetekben alkalmazható 10 000 Ft-ig terjedő pénzbírságnak csupán az alsó harmada körül mozog. Kétségtelen, hogy önmagában a büntető eljárásnak is van bűncselekmény elkövetésétől bizonyos visszatartó hatása. Felmerül azonban, hogy ez az eljárás, amikor a fellebbezési lehetőségeket is figyelembe véve csak a cselekmény elkövetése után hónapok múlva fejeződik be és lényegében az illetékes parancsnok által is alkalmazhatónál nem súlyosabb jogkövetkezménnyel jár, szolgálja-e kellően a büntetési célokat, főként az esetben, ha az elkövető a cselekmény elkövetése után továbbra is szabadlábon van és az egész eljárás alatt tovább rombolhatja környezete fegyelmét. A kisebb súlyú cselekményeknél pedig az előzetes fogvatartás előfeltételei általában nem állapíthatók meg. Ügy látszik tehát, hogy a kisebb súlyú bűncselekmények esetén az azonnal alkalmazott és szigorúan végrehajtott, kellő joghátránnyal járó fegyelmi felelősségre vonás célszerűbb az igen időigényes és nagyobb joghátránnyal nem is járó bírósági felelősségre vonásnál. Igen életszerű tehát a jogpolitikai elveknek az az álláspontja, hogy a katonai bíróság csak megfelelő súlyú bűncselekmények miatt járjon el. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma lényegében a fenti adatokra és elvekre tekintettel hozta meg 1985. márciusában a 14. sz. kollégiumi állásfoglalását. Az ebben kifejtettek továbbra is érvényesek, illetve ez akként is megfogalmazható, hogy az ott kifejtettek alkalmazását a jogpolitikai irányelvek valamennyi katonai, igazságügyi és bűnüldöző szerv számára egyértelműen kötelezővé tette. Szükséges azonban szót ejteni arról, hogy milyen szempontok játszanak szerepet annak megállapításánál, hogy helye van valamely bűncselekmény fegyelmi úton történő elbírálásának. E kérdés eldöntésénél az elkövető személyét és a cselekményének súlyát, következményeit kell az értékelés körébe vonni. Ilyen módon pedig önként adódik, hogy a cselekmény fegyelmi hatáskörbe utalása csak olyan személynél mondható ki, akinek az életvitele a bűncselekmény elkövetéséig összességében pozitívan értékelhető. Azoknál, akik hasonló jellegű cselekmények miatt akár csak fegyelmi

Vágy szabálysértési eíjárás során is ismételten felelősségre vonásban részésültek vagy korábban büntetve voltak, általában kisebb súlyú cselekmény miatt sem mellőzhető a megfelelő súlyú bírósági döntés. Az előélet értékelésénél fokozott gondossággal kell vizsgálni az elkövető katonai szolgálati ideje alatt tanúsított magatartását. Több dicséret, kitüntető cím elnyerése, példás szolgálatteljesítés, katonai bűncselekményeknél, de — főként szabadságon, eltávozáson elkövetett •— nem katonai bűncselekménynél megalapozhatja a fegyelmi felelősségre vonást. Az elöljárói rossz előjelű ráhatás, a rövid katonai, szolgálati idő, és erre tekintettel a szolgálattal járó feladatok, kötelezettségek nem kellő ismerete stb. ugyancsak lényeges szempont lehet a döntés meghozatalánál. A személyi körülmények vizsgálata körében nem lehet közömbös az sem, hogy az elkövető milyen célt kívánt elérni a bűncselekményt megvalósító magatartásával. Ha valamely szolgálati feladat jobb végrehajtására való törekvés vagy a sértettnek a katonai renddel, fegyelemmel való szembehelyezkedése miatti felháborodás, avagy provokatív magatartás motiválta a cselekmény elkövetését, ugyancsak sor kerülhet bírósági büntetéstől vagy intézkedéstől eltekintésre. Ugyanakkor az aljas indok, illetve cél, egyéni előnyt célzó motiváció más álláspont kialakítását indokolhatja. A cselekmény és annak megvalósulási körülményei vizsgálatánál ugyanakkor döntő szerepe lehet annak, hogy azok milyen gyakorisággal fordulnak elő. A korábbiakban már szó esett arról, hogy melyek azok a cselekmények, amelyek alápjaiban sértik a katonai rendet és fegyelmet és amelyekkel szemben szigorú fellépés indokolt. Nyilvánvaló, hogy az ilyen magatartások általában nem tekinthetők kisebb súlyúnak. Rendkívül kivételes körülmények azonban ilyen esetekben is megalapozhatják a fegyelmi felelősségre vonást. Annak eldöntése tehát, hogy milyen magatartások intézhetők el fegyelmi hatáskörben, az ügy körülményeinek teljes ismeretében lehetséges. Ez pedig feltételezi, hogy a katonai bíróságok a katonai vezetéssel, a parancsnokokkal szoros kapcsolatot tartsanak, s ezen keresztül vagy akár közvetett módon is a döntés kialakításához szükséges adatokat megszerezzék. Ismerjék, hogy a bűncselekmények száma mely területen és hogyan változik. Természetes, hogy ezek. megítélésénél elsősorban az országos adatok a meghatározóak, de egy egység, magasabbegység konkrét adatai anynyira eltérhetnek az országos átlagtól, és annyira jellemzőek lehetnek, hogy egy-egy cselekmény megítélésénél ez játszhat mértékadó szerepet. Megállapítható, hogy a fegyveres erők és fegyveres testületek fegyelme terén az utóbbi években nem történtek olyan változások és az egyes bűncselekmény-kategóriák száma és jellemzői sem módosultak oly mértékben, hogy annak megítélésénél, mely cselekmények nem vonhatók általában a kisebb súlyúak körébe, az eddigi gyakorlaton lényegesen módo-

sítani kelíene. Á fentiekben már említetteken kívül jelenleg is ;— az é vonatkozásban releváns adatok figyelembevételével -- azt mondhatjuk, hogy a lőfegyverek, lőszerek, robbanóanyagok, harci gépek1 őrzésével, védelmével kapcsolatos szabályokat megszegő magatartások, csekély súlyúnak tűnő tevékenység vagy mulasztás esetén sem látszanak fegyelmi hatáskörbe utalhatóaknak. Az ilyen magatartások következményeként számos fegyver, lőszer stb. kerülhet és került ki az ellenőrzés alól és ezek bármikor felhasználhatóak más, igen súlyos bűncselekmények elkövetéséhez. A szolgálati hely önkényes elhagyása, az oda késve, bűncselekményt megvalósító módon történő visszatérés, illetve a' szolgálat alóli kibúvásban megmutatkozó cselekmények elszaporodottsága ugyancsak olyan körülmény, amely fokozott gondosságú vizsgálatra kell intse a katonai igazságügyi hatóságokat. , • Ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy a katonai érdekeket sértő bűncselekmények időnként más-más területen szaporodhatnak el. Ez pedig azt a kötelezettséget rója a katonai bíróságokra, hogy gyakorlatukat az új helyzetnek megfelelően alakítsák. Már most fel kell figyelni arra, hogy az utóbbi időben egy-egy bevonulás után a kiképző tisztesek, illetve az: idősebb katonák által a fiatal katonák sérelmére elkövetett cselekmények száma nő, ugyanakkor megfigyelhető az ilyen cselekmények eldurvulása is. * * áf A jogpolitikai elvek feladatul tűzik-: meg kell teremteni a bűnözés elleni küzdelem szervezeti formáit és módszereit. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a bűnözés elleni küzdelemben.— amelynek elsősorban a bűnözés obi jektív és szubjektív okainak feltárására és megszüntetésére, a bűnözés mégelőzésére kell irányulnia —r a társadalom valamennyi tagjának és szerveze- v ; tének együttműködésére van szükség. '' Munkájuk során a katonai bíróságok gyakran tapasztalnák olyan okokat, körülményeket, amelyek lehetővé teszik,' • elősegítik egyes bűncselekmények elkövetését. Tapasztaljuk, hogy azok az okok, amelyek a társadalomban ilyenként hatnak, beférkőznek a fegyveres erők soraiba isi'és bomlasztó hatásukat itt is kifejtik. Korábban úgy véltük, hogy a fegyveres erők és testületek szervezettsége, a katonai életviszonyok szigorú szabályozott-, i sága, jelentős gátat vet az ilyen negatív jelenségeknek. Ma már tapasztalható, hogy ez a gát egyre gyengébb. A sorállományúak a katonai szolgálatra történt behívással nem szakadnak ki abból a környezetből, amelyben korábban éltek. Szabadidejükben gyakran a korábbi környezetben mozognak í és ugyanazt az életmódot folytatják. Anélkül, hogy ennek részleteibe és értékelésébe bocsátkoznék, mondható, hogy a katonai bíróságok bűnmegelőző tevékenysége nem kellően ha- ;

tékony. A helyszíni nyilvános tárgyalásik, egy-egy előadásnak megtartása, tárgyalásának filmrevitele jelenti lényegében a megelőző tevékenységet, és ezek ismétlődnek. Ugyanakkor az előadások sablpnosak és a színvonal emelése helyett általában megállapítható a számszerűségre való törekvés. ' Megítélésem szerint az illetékes vezetőkkel együttesen kidolgozott egy-egy bűncselekmény-kategória ellen irányuló tartalmasabb tevékenységgel nagyobb eredményre lehetne jutni. Mindenképpen biztosítani kellene, hogy a bevonulást követő néhány napon belül minden sörállományú katona megfelelően felkészült és jó előadókészséggel bíró előadótól olyan kioktatásban részesüljön, amely felöleli a polgári élet és a katonai élet közötti különbségeket, megvilágítja a jelentősen eltérő büntetőjogi felelősséget és felhívja a'figyelmet azokra az elvárásokra, amelyek a katonai szolgálattal együtt járnak. Ez annál inkább indokoltnak tűnik, mivel nincs az egész társadalmat átfogó katonai szolgálatra való intézményes előkészítés. Ugyanígy elengedhetetlennek tűnik minden bevonulás előtt az idősebb katonáknak, a kiképző tiszteseknek a figyelmét felhívni azokra a büntetőjogi szabályokra, amelyek az alárendeltek sérelmére elkövetett visszaéléseket büntetik. A jelentéstételi kötelezettségre való kellő kioktatás és az elmulasztóival szembeni büntetőjogi következmények ismertetése is jelentős segítséget nyújthatna a bűncselekmények felderítéséhez. . Mindemellett rendszeresen, főként a. fiatal tisztek körében hangsúlyozni kellene, hogy a laktanyán belül a fegyelem és rend aprólékos megkövetelésé, .minden rendellenesség, fegyelemsértés ellen a szükséges mértékű fellépés, az első, amely a fegyelemsértések és bűncselekmények meggátlá'sa terén eredményeket hozhat. A fegyelemsértések elkendőzése, azok számának eltitkolása csupán újabb fegyelemsértések és bűncselekmények melegágya lehet. *

&

*

A továbbiakban néhány olyan kérdésre szeretnék kitérni, amelyek .— megítélésem szerint — a katonai bíróságok előtt másként jelentkeznek, mint az egyéb büntető eljárásban, illetve amelyeknél speciális katonai szempontoknak is jelentősége van. Elsőként a: jogpolitikai elvek által kiemelt, a védelem és a védekezés fontossága körében a sorkatonák ellen indított eljárásra kell a figyelmet ráirányítani. A:hivatásos, illetve.^továbbszolgáló állományúak ugyanis a védelmükről ,al?ár választott védő útján is képesek gondoskodni. A sorkatonák azonban még az esetben, is,'.ha nincsenek előzetes letartóztatásban, mozgásukban korlátozva vannak, és a védővel való kapcsolatfelvétel, illetve kap-' csolattartás terén is akadályba ütköznek. A katonai bíróságoknak ezért e körülményre fokozott figyelmet kell fordítani és a katonai kollégium 1/1985,

sz. tanácselnöki állásfoglalásában írtaknak megfelelően — amennyiben az ügybeii választott védő nem jár el — gondoskodni kell kirendelt védőről. A jogpolitikai elvek a.szakértők alkalmazásával kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy igénybevételük csak akkor indokolt, h a ' a z ügy megítéléséhez szükséges tények szakszerű elbírálásához a különleges szakértelem elengedhetetlenül szükséges. E figyelemfelhívás azért vált szükségessé, mert jelentős számú ügyben indokolatlanul vettek igénybe szakértőt és a szakértői tevékenység, illetve a vélemény beszerzése az eljárás jelentős elhúzódásához vezetett. A szakértők bevonásával és alkalmazásával kapcsolatosan a katonai bíróságok általában megfontoltan és az eljárási törvény előírásainak megfelelően járnak el. Kétségtelen, alkalmanként a szakértők igénybevétele jelentős bűnügyi költséggel jár. Ez azonban nem lehet akadálya az ügy kellő felderítésének. A költségek növekedése ellen, a vélemény elkészítési határidejének megfelelően szigorú megszabásával és a költségek megállapításával kapcsolatos szabályok szigorú betartásával kell fellépni, az objektív szakértői vélemény beszerzésétől azonban nem lehet eltekinteni, ha a megalapozott döntéshez a szakértői tevékenység indokolt. Figyelmet kell fordítani a szakértő személye kiválasztásánál arra is, hogy az elöljáró szakszolgálat ellenőrzési kötelezettségének elmulasztása nem játszott-e szerepet a bűncselekmény megvalósulásában, és a szakértő e téren nincs-e érintve, biztosítva van-e az elfogulatlansága. Az előzetes letartóztatás kérdésére is ráirányítják a figyelmet a jogpolitikai elvek. Akként fogalmaznak, hogy a személyes szabadság korlátozására a törvényi előfeltételek megléte esetén is csak akkor kerüljön sor, ha az eljárás sikeres lefolytatása ezt feltétlenül megkívánja, továbbá, hogy előzetes letartóztatás'elrendelésére elsősorban a szökés veszélye, valamint az eljárás lefolytatásának a veszélyeztetése esetén, illetőleg akkor kerüljön sor, ha bűnismétléstől alaposan tartani lehet. E tétellel kapcsolatban indokolt utalni arra az ismert adatra, mely szerint jelentősen megnőtt azoknak — a nem katonai bíróságok előtt folyó — ügyeknek a száma, amelyekben a vádlottak igen hosszú időn át vannak előzetes fogvatartásban. Ismeretes az is, hogy az előzetes letartóztatás tartama több esetben már a nyomozati szakban elérte az egy évet, amikor a kérdésben a Legfelsőbb Bíróságnak kellett döntenie. Több esetben pedig az előzetes letartóztatás csaknem annyi ideig tartott, amennyi büntetést a bíróság kiszabott. Ezek feltétlenül indokolják e kérdés fokozott figyelemmel kísérését. Fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy a hatályos Be. 340. §-a azt tartalmazza, hogy katonával szemben előzetes letartóztatást abban az esetben is pl lehet rendelni, ha a terhelt szolgálati vagy fegyelmi okból nem hagyható szabadlábon. Ilyen módon a katonai büntető eljárásban az előzetes letartóztatás élrendelésére az általánosnál több ok szolgálhat alapul. Vizsgálni kell ugyan-

akkor, hogy mely körülmények alapozzák meg a Be. 340. §-ának alkalmazását. Felmerül,- hogy valamely bűncselekmény elszaporodott volta értékelhető-e ilyenként. Ha a gyakoriság megállapítható, ez nyilvánvalóan a fegyelem lazulását, annak nem kielégítő voltát jelenti. Ezért a fegyelem helyreállítása, illetve további bűncselekmények elkövetésének megakadályozása indokolhatja az előzetes letartóztatás elrendelését. Felmerül az is, hogy a fegyelmi ok csak még szolgálatban levő elkövetővel alkalmazható-e, vagy tartalékállományba helyezettel szemben is megállapítható. Véleményem szerint a szolgálati viszony megszűnése önmagában nem akadálya e törvényi rendelkezés alkalmazásának. Ha az elkövetett bűncselekmény jelentősen sértette az alapvető katonai érdekeket, főként a szolgálati viszony megszűnését követően röviddel e rendelkezés alkalmazható. Ha pedig az elkövetés még szolgálatot teljesítőkkel együtt történt, az előzetes letartóztatás e rendelkezés alapján történő elrendelése még inkább indokolt lehet. 'Nagy jelentőségű a jogpolitikai elvek 8/c. pontjában írt azon elv is, miszerint a törvénnyel első ízben összeütköző kisebb súlyú bűncselekményt elkövetőkkel szemben a rövid tartamú, végrehajtandó szabadságvesztések kiszabásától lehetőleg tartózkodni kell. Ennek gyakorlati érvényre juttatása azt is kívánja szolgálni, hogy az említett kategóriába eső elkövetőket ne érje az a nemkívánatos hatás, amely a büntetésvégrehajtási intézetekben levő visszaesőkkel, esetleg többszörös visszaeső bűnözőkkel való együttlét során kialakulhat. Ugyanakkor tény az ' is, hogy rövid tartamú szabadságvesztés alatt a kellő nevelő hatás sem biztosítható. . A katonai eljárásban az említett elv alkalmazásánál ugyanakkor egyéb körülményekre is figyelemmel kell lenni. A katonaként bűncselekményt elkövető elítéltek jelentős része a büntetés tartama alatt is katonai állományban marad, és a büntetést katonai életviszonyok között tölti. A változás lényegében abban áll, hogy a korábbinál szigorúbb rendszabályok között él. Ez arra utal, hogy a rövid tartamú szabadságvesztés a katonai büntetésvégrehajtási intézetekben nem jár az említett veszéllyel, a szigorú körülmények pedig viszonylag rövid idő alatt is biztosíthatják a nevelő hatást, anélkül, hogy a börtönök fertőző hatása érvényesülne. Végezetül a jogpolitikai elveknek ugyancsak a 8/c. pontjában írt azon rendelkezésére szeretnék utalni, mely azt tartalmazza, hogy az első ízben kisebb súlyú bűncselekményt elkövetőkkel szemben szigorúbb büntetés akkor kerüljön alkalmazásra, ha a büntetési cél pénzbüntetéssel vagy önálló mellékbüntetéssel nem biztosítható. A hivatásos, illetve továbbszolgáló állományba tartozó elkövetőkkel szemben pénzbüntetés alkalmazása nem jelent gondot. Szót kell ejteni azonban arról, hogy a sorállományú katonákkal szemben a pénzbüntetés alkalmazása is fokozott vizsgálódást igényel.

Az a körülmény ugyanis, hogy katonai szolgálati idejük alatt keresettel,' illetve jövedelemmel nem rendelkeznek, oda vezet, hogy az alkalmazott büntetést vagy szabadságvesztésre változtatják át, vagy azt a hozzátartozók, fizetik meg. Az előbbi esetben szabadságvesztést tölt az elkövető annak ellenére, hogy a cselekmény és a személyi körülmények ezt nem indokoljak, az utóbbi esetben pedig a büntetés terhét olyan személyek viselikj akik bűncselekményt nem követtek el. Arra figyelemmel ugyanakkor, hogy a' pénzbüntetést általában. kisebb súlyú cselekmények miatt alkalmazzák a bíróságok, megfelelő esetben azt kell vizsgálni, hogy helye lehet-e a fegyelmi eljárásra utalásnak. Természetesen előfordulhat, hogy a sorkatona is rendelkezik olyan anyagi lehetőségekkel, amely lehetővé teszi pénzbüntetés végrehajtását. Végezetül indokoltnak látom hangsúlyozni azt is, hogy a katonai eljárásban az intézkedésekkel szemben is elsőbbséget kell biztosítani a fegyelmi felelősségre -vonásnak. *

A

*

A jelenlegi és a korábbi jogpolitikai elveknek az összevetése alapján megállapítható, hogy a katonai ítélkezésben szemléletváltozás nem indokolt. Az ítélkezési gyakorlatban az árnyalatokat jobban tükröző körültekintés, gondosság szükséges: A nem katonai bűncselekmények megítélésénél követni kell az általános jogpolitikai elveket, de éberen figyelni kell arra, hogy a katonai érdekek az attól való eltérést indokolják-e. A katonai bűncselekmények körében pedig az elbírált cselekmények értékelésénél állást kell foglalni, hogy az különösen jelentősen sérti-e az alapvető katonai érdemiteket, és az esetben, ha ez megállapítható, szigorú felelősségre vonást kell alkalmazni. Minden más esetben azt kell körültekintően vizsgálni, hogy á cselekmény társadalomveszélyességének fokára, az elkövető személyi körülményeire tekintettel, továbbá a katonai rend, fegyelem érdekein esett sérelem folytán kell-e bírósági büntetést kiszabni, vagy a büntetési cél fegyelmi felelősségre vonással is biztosítható. Büntetés szükségessége esetén az alkalmas legyen az általános célok mellett a katonai fegyelem szilárdí-' tásának szolgálatára is. Bírósági büntetés alkalmazására ugyanakkor csak az esetben kerüljön sor, ha a megelőzés és az elkövető nevelése másként nem biztosítható.

A társtettesség elvi és gyakorlati kérdései Irta: Dr. Habony János hadbíró ezredes

A társtettesség létrejötte feltételeinek vizsgálatára a ma is fennálló 1 értelmezésbeli ellentmondások, még inkább a több vitát kiváltó, helyenként praktikai szemléletet tükröző bírói gyakorlat késztetett. Mindezeken túl éppen, a katonai bíróságok gyakorlatában volt többször szükség a társtettesség feltételeinek vizsgálatára. Gyakrabban kellett ugyanis eldönteni, hogy a meghatározott személyes tulajdonságokkal rendelkezők (delicta propria) által megvalósítható bűncselekmények társtettesei kik lehetnek. Ebből a szempontból főként a katonai bűncselekmények, vagy a hivatali bűncselekmények elbírálása, során keletkeztek viták. Azt hiszem köztudott, hogy a különböző büntető jogszabályok hosszú ideig sem a tettes, sem pedig a társtettes fogalmát nem állapították meg, A jogalkotók úgy vélték, hogy aki a törvényi tényállás szerinti cselekvőségét (mulasztást) kifejti, az nyilvánvalóan tettes. A társtettest pedig részesi alakzatként értékelték. Számos nyugati állam büntető jogszabálya a szakírók álláspontjával egyezően még mindig a részesek közé tartozónak tekinti a társtettest. Hazánkbari ennek a felfogásnak az volt az alapja, hogy az 1871. évi német birodalmi Btk. a társtettességet részességi alakzatként szabályozta és ezt a szabályozást a magyar Btk. az 1878. V. tc, is átvette. A „részesség" c. fejezetben ugyanis, a 70. § a következőket mondottá: „Tettéseknek tekintendők mindazok, akik a bűntettet vagy vétséget együtt vagy közösen követték el." A.z idézett rendelkezés nem mentes az ellentmondásoktól. A felszabadulás után több mint tizenöt évre volt szükségünk ahhoz, hogy, a, tár;stettes büntetőjogi fogalom legyen. Ezalatt vált uralkodóvá a büntetőjog tudományának művelői között az a helyes felfogás, hogy a társtettesek a bűncselekmény elkövetésének nem részesei, tehát a jogi helyzetük az önálló tettessel azonos. Ezt az alzonosságot annak ellenére fennállónak tartjuk, hogy a társtettesség létrejöttének nagyobb számú az önálló téttesnél meg nem található feltétele is van. Éppen ezért ugyanannak a bűncselekménynek többes elkövetése esetén a speciális bűnkapcsolat fennállása mellett társtettesi minőségben elkövetett bűncselekmény jön létre. Kivételek, amelyekről később részletesebben szólunk, természetesen itt is találhatók. Ilyen pl. az az eset, amikor a törvényi tényállást kizárólag több személy valósíthatja meg, vagy ilyen a „csoportosan" minősítő körülmény fennforgása is.

A mai felfogásunk jogpolitikai indokaival teljes mértékben eg'yet lehet érteni. Ugyanazon bűncselekmény több személy által való elkövetésének társadalomra veszélyessége általában nagyobb, mint az egyedül cselekvő tettes bűncselekményének társadalomra veszélyessége. Többek együttes cselekvése ugyanis súlyosabb következményekhez, nagyobb hátrányokhoz vezethet és lényegesen megnehezítheti a káros következmények elhárítását, vagy az elkövetők elfogását. Mindezt nem érinti a Btk. 21. § (3) bekezdésének az a rendelkezése sem, hogy a részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni. Mint tudjuk, azonos büntetési tétel alkalmazása a gyakrolatban nem jelent azonos büntetést. A felbújtó vagy a bűnsegéd a törvényi rendelkezések értelmében is kedvezőbb helyzetben van. Elállásuk esetén büntetlenséget élveznek, vagy a büntetésük enyhítésére a Btk. 87. § (3) bekezdése alapján többszörös lehetőség van. A bírói gyakorlat pedig a részesek büntetését rendszerint a tettesnél alacsonyabb mértékben állapítja meg. Volt már rá példa természetesen, hogy a felbújtó súlyosabb büntetésben részesült, mint a felbujtott. Mégis a társtettesnek a bűncselekmény megvalósítása során tanúsított valóságos szerepét, majd a jogkövetkezmények szükséges arányát ezen minősége felhívásával tudjuk pontosan kifejezésre juttatni. Előre bocsátom még, hogy a Btá. (1950. évi II. tv.) ugyancsak ellentmondásosan rendelkezett a tettes fogalommal kapcsolatosan, mert ezen belül utalt a társtetíességre. A Btá. 20. § (1) bekezdése értelmében: „Tettes az, aki a bűntettnek a törvényben meghatározott tényállását egészen vagy részben megvalósítja". A részben történő megvalósítással a törvényhozó nyilvánosan azt az esetet kívánta szabályozni, amikor valamely bűncselekményt több tettes hozott létre. E szabályozás alapján a társtettes sem az önálló tettestől, sem pedig a bűnsegédtől nem volt elhatárolható. Ezért az 1961. évi V. törvény 13. § (2) bekezdése a társtettes fogalmát már pontosabban állapította meg. Kimondotta: „Társtettesek azok, akik a bűntettet egymás tevékenységéről tudva, közösen követik el". Ezt a rendelkezést a hatályos Btk. 20. § (2) bekezdése több lényeges kérdésben megváltoztatta. Nyilvánvalóvá tette ugyanis, hogy társtettesség csupán szándékos bűncselekmény többes elkövetése során jöhet létre és az elkövetők mindegyikének a konkrét bűncselekmény törvényi tényállási elemét kell legalább részben kimerítenie ahhoz, hogy a társtettesi minőségük létrejöjjön.

A társtettesség megvalósulásának feltételei A társtettesség nem önálló, hanem járulékos bűnelkövetési forma, melyet több elkövető egymáshoz szervesen kapcsolódó cselekvéssel, vagyis tevékenységgel hoz létre. A megvalósulás feltételeinek összegyűjtése során

abból indulunk ki, hogy a társtettes is tettes. 1 Miután a Btk. 10. §~a a tettest és a társtettest a tettesek gyűjtőfogalom alá vonja, a kiinduló'álláspontunk a büntető törvény rendelkezésével megegyezik. Ebből azonban az is következik, hogy a társtettesség létrejöttének elsődleges kritériumai azonosak az önálló tettesség feltételeivel. Ezért pl. a társtettes is csak bizonyos korhatárt elért, beszámítási képességgel rendelkező természetes személy lehet. Csupán a tettesi (társtettesi) és a bűnsegédi elkövetési alakzat elválasztása céljából hangsúlyozzuk, hogy az elhatárolás alapjaként a törvényi tényállás keretei közé illő, vagy nem illő cselekvést fogadjuk el. A társtettesre nézve ebből az következik, hogy a tényállás kisebb vagy nagyobb részének, illetve az egészének megvalósítása hozza létre a társtettesi minőséget, míg a tényállás körén kívül eső tevékenység legfeljebb a bűnsegély kategóriájába sorolható. Vitatott, hogy ugyanazon tényállást egészében kimerítő elkövetők társtettesek-e, vagy önálló tettesek. Erre a kérdésre • a tárgyi oldal értelmezése során visszatérünk. A továbbiakban pedig a tettesség és társtettesség közös feltételeinek ismertetésétől eltekintünk és csupán a társtettesség speciális feltételeit vizsgáljuk meg. A társtettesség megvalósulásának speciális feltételeit tárgyi (objektív) és alanyi (szubjektív) oldalon jelentkező ismérvekre oszthatjuk. A tárgyi oldalt a tényállás többek által teljes vagy részben történő megvalósítása, míg az alanyi oldalt az elkövetők egymás tevékenységének kölcsönös ismerete melletti akarategységben cselekvése jellemzi. 1. A tárgyi oldal vizsgálata Tárg3á oldalon azt kell vizsgálnunk, hogy a tényállás közös .megvalósítása mit 'jelent. Elsősorban azt jelenti, hogy a társtettesi minőség létrejöttéhez legalább két személy szükséges és mindkét személy büntethető legyen. A közvetett tettest •— pl. a gyermekkorú személyt — nyilvávalóan nem sorolhatjuk a társtettesek közé. Vannak azonban olyan bűncselekmények, amelyek alap- vagy minősített esetben kizárólag két vagy több személy által valósíthatók meg. Ilyen pl. a vérfertőzés, függetlenül attól, hogy a leszármazó büntethető-e. Ilyen a kettős házasság is, amennyiben házassági kötelékben élők kötnek újabb házasságot. Ide sorolhatjuk az összeesküvés, a lázadás és a zendülés résztvevőjét. A Btk. több tényállásában szerepel a „csoportosan" vagy a „bűnszövetségben" minősítő körülmény, amit ugyancsak többek együttes cselekvése hoz létre. Éppen ezért a felsorolt esetekben a társtettesi minőség megállapítására nincs lehetőség, hiszen többek részvétele nélkül a bűncselekmény nem, jönne létre, vagy annak súlyosabban minősülő körülményét nem lehetne felhívni. 1 Btk. miniszteri indoklása. Büntető Törvénykönyv. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Bp. 1979. 57. o.

Ugyancsak a tényállás közös megvalósításából következik, hogy a társ-' tettesek egyetlen bűncselekményt hoznak létre. Ezt az álláspontot főként a katonai büntető ítélkezési gyakorlat nem követte. A katonai vagy a hivatali bűncselekmény tényállását egészében kimerítő több elkövető cselekményét ugyanis önálló tettesi minőségben elkövetettnek értékeljük. A hibás álláspont indoka mindössze az a gyakorlati érv lehetett, hogy a tényállást -egészen kimerítő tettes esetében szükségtelen a társtetteisi minőség felhívása; Ebből viszont az következik, hogy annyi katonai vagy hivatali bűncselekmény jön létre, ahány tettes annak az egyetlen tényállásnak a teljés megvalósításában részt vesz. '' - : Ha pl. több, szolgálatot teljesítő rendőr egyetlen sértettet bántalmaz, vagy több hivatalos személy egy sértettet vallomás vagy nyilatkozat megtételére kényszerít, valamennyien önálló tettesként követik el a bűncselekményt. Itt kell megemlíteni, hogy a katonai bűncselekmények elbírálásánál ez a gyakorlat még következetesebben érvényesült. Ha ugyanis két katona intézett támadást egy elöljáró vagy szolgálati közeg ellen, az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszakot külön-külön megvalósították. Ugyanez volt "a helyzet akkor is, ha a-katonák többen, akár nagyobb csoportban' egyetlen elöljárót becsméreltek. Ugy gondolom tehát, hogy a katonai bírósági gyakorlat a társtettesi alakzat felhívását sok esetben indoM kolatlanul mellőzi. . A vázolt katonai ítélkezési gyakorlat helyességének vizsgálata szorosan összefügg annak a kérdésnek az eldöntésével, hogy többek együttes cselekvése esetén az elkövetők társtettesi minősége létrejön-e akkor, ha a tényállást is kimerítették. Véleményem szerint igen, mint arra fentebb is utaltam. A Btk. 20. § (2) bekezdése szerint: „Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg". Ebben az előírásban nincs szó arról •— amit a bírói gyakorlat szinte elengedhetétlen feltételként fogadott el —, hógy a társtettesek egymást kiegészítő cselekvése hozhatja csupán létre á bűncselekményt. A társtettességnek nem feltétele tehát, hogy egyik elkövetőnek sem lehet teljes egészében megvalósítani azt a bűncselekményt, ame! lyet közösen követnek él. Erre az álláspontra -helyezkedett a Btk. Kommentár is, amikor azt mondja: „A társtettesi tevékenység ismérvei: a) a törvényi tényállás teljes kimerítését vagy részbeni megvalósítását kifejező cselekmény; b) egymás tevékenységének kölcsönös tudata; c) szándékegység." 2 ,. Talán nem érdektelen rámutatni arra, hogy a bíróság által elbírált bűncselekmények rendkívül sokrétűek. Éppen ezért lehetséges, hogy minden 2 Büntető Törvénykönyv magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Bp. x 1986. 72. old. • '

társtettes egyidejűleg vagy egymást követően a teljes tényállást kimeríti. Pl. az elkövetők egymással egyetértésben egyszerre vagy egymás után-adnak le lövést a sértettre és mindkét sérülés egyenként is halálos kövétkézményű. Gyakrabban találkozunk azzal az esettel, hogy a társtett^sek tevékenységének mozzanatai időben egybe esnek és a magatartásuk is egymást fedő. Pl. többen súlyos sérülés okozására irányuló szándékkal ütlegelik a' sértettet és egyenként is nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoznak. Aligha vitatható hogy a bűncselekményt társtettesi minőségben követték el. Az utóbb tárgyalt példából arra a következtetésre is juthatnánk, hogy több rb. önálló tettes által elkövetett súlyos testi sértés bűntette valósult meg, függetlenül attól, hogy a súlyos sérüléseket egyetlen sértett szenvedte el. A személy elleni támadások esetén viszont töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy a bűncselekmények számát döntően a sértettek száma határozza meg. így tehát annyi rb. hivatalos személy vagy elöljáró elleni erőszak jön létre, amennyi a támadással érintett hivatalos személyek vagy elpljárók száma. Ha tehát két elkövető egy hivatalos személyt bántalmaz, egy rb. társtettesi minőségben elkövetett bűncselekményt kell megállapítani. Ugyanígy akkor is, ha két katona egy elöljáróval szemben alkalmaz erőszakot, egy rb. bűncselekményt valósítanak meg, társtettesként. Ennek az álláspontnak az igazolására analóg módon a vagyon elleni bűncselekmények köréből hozunk fel példát. Lehetséges, hogy a lopást vagy sikkasztást közösen elkövetők csupán az előre megjelölt vagyontárgyat, vagy a rájuk éső pénzbeni részesedést veszik magukhoz. Ezzel a bűncselekmény törvényi tényállását önállóan is kimerítették. Nem fejezné ki azonban a vagyon elleni bűncselekmény társadalomra veszélyességét az, ha az elkövetők mindegyikének bűnössége kibebb értékre elkövetett vagyon elleni vétségnek minősülne, holott együtt jelentős értékre, vagy jelentős kárt okozva valósították meg azt. Ilyenkor is egyetlen bűncselekmény jön létre, amelyet az elkövetők a teljes érték alapulvételével társtettesként követtek el. Feltételeztük természetesen azt, hogy az elkövetők a vagyon elleni bűncselekményt egyetlen i sértett sérelmét okozva valósították meg. ;, v

" t Már az eddigiek is felvetik azt az igényt, hogy a katonai bíróság ítélkezési 'gyakorlata változtatásra szorul. Emellett jogpolitikai indoka sincs annak, hogy egyetlen sértettnek több hivatalos személy részéről vallomásra vagy nyilatkozat megtételére kényszerítését anyagi halmazatban álló több kényszervallatás bűntettének fogjunk fel, vagy egyetlen sértettet több hivatalos személy részéről ért bántalmazása miatt több bűncselekményt állapítottunk meg. A valóságban ilyenkor ugyanis az történik, hogy többeri egyetlen bűncselekményt követnek el, ami a társas bűnözés nagyon is gyakorlati formája. Éppen ezért az elkövetők cselekménye a tényleges helyzetnek megfelelően a társtettesi minőségük felhívásával fejezhető ki.

Áz elmondottakat, érvényesnek tartjuk a katonai bűncselekményekre is. Ezért két katona egy személy elleni együttes támadása esetén társtettesként elkövetett elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak bűntette jön létre. Ugyanez a helyzet akkor is, ha többen együttesen egyetlen elöljárót becsmérelnek. Ettől eltérő gyakorlat követését a katonai szolgálati érdekek védelme sem indokolja. A. katonai fegyelmet az elkövetők ugyanis egyetlen személyt ért támadással vagy egyetlen személy tekintélyének lejáratásávál rombolják. A csoportosan elkövetett elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak megvalósítása esetén — mint arra már rámutattunk —, a társtettesi minőség felhívására amúgy sem kerülhet sor. Miután pedig a törvényhozó a három vagy több katona által elkövetett erőszakot jelölte nagyobb társadalomra veszélyességű bűncselekménynek, a két személy ilyen tevékenysége a társtettesi alakzat felhívásával megfelelően elbírálható. Sem elvi, sem pedig gyakorlati indokok nem szólnak tehát amellett, hogy a tényállást teljesen kimerítő és együtt cselekvő elkövetők társtettesi minőségének megállapítását mellőzzük. ' Nem szükséges viszont, hogy minden együtt cselekvő elkövető a teljes törvényi tényállást kimerítse. Ennek hiányában azonban a társtettesség megállapításának feltétele az egymás tevékenységét kiegészítő cselekvés. Az egymást kiegészítő cselekvésnek gyakorlati megjelenése ugyancsak sokrétű. Lehet térben és időben egybeeső, mint a rablás elkövetése során, amikor a tettesek egyike az erőszakot fejti ki, a másik pedig a pénzt veszi el. Lehet a végrehajtás módjában eltérő, mint a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopásnál, amikor az egyik elkövető betöri a lakás ajtaját, a másik pedig eltulajdonítja a vagyontárgyakat. Nem kizárt az sem, hogy az elkövetők valamelyike a bűncselekményt önállóan is befejezze, míg a hozzá kapcsolódó elkövető csupán a tényállás egy részét valósítja meg. Jellegzetesen ilyen a társtettesként elkövetett erőszakos közösülés, amikor az egyik elkövető csupán a sértett lefogásában vesz részt, míg a másik közödül is vele. Társtettesség létrejöhet térben és időben elkülönülő, valamint a végrehajtás formájában eltérő tevékenység során is. Emberölésnél pl. az egyik elkövető elkészíti a mérget, a másik később beadja a sértettnek. A csalás megvalósításánál az egyik tettes tévedésbe ejti a sértettet, a másik később 'átveszi a tévedés alapján adott összeget, stb. A tárgyi oldalhoz tartozó kérdés még, hogy nem csak a befejezett bűncselekménynek, hanem a kísérletnek és az előkészületnek is lehet társtettese. Ahogy ugyanis a bűncselekmény kísérletét vagy előkészületét önálló tettesként el lehet, követni, ugyanúgy megvalósíthatók ezek társtettesként is. Társtettesi minőségben azonban kísérlet létrejöttéről csak akkor beszélhetünk, ha az elkövetők mindegyike tevőlegesen vett részt a bűncselekmény véghezvitelének megkezdésében. A bűncselekmény ugyanis akkor jut a kísérlet stádiumába, ha az elkövető a törvényi tényállás megvalósítását meg-

(• kezdi, de azt nem fejezi be. -Ebből következik, hogy a társtettes is csupán akkor büntethető a bűncselekmény kísérletének, megvalósítása miatt, ha abban cselekvőségével vett részt. Ennek hiányában az elkövetésben történt előzetes megállapodása vagy az egyetértésének hangoztatása előkészületként, avagy pszichikai bűnsegélyként fogható fel. Ehhez hasonlóan a Btk. 18. § (1) bekezdése szerinti előkészületi tevékenység többek által együttesen is megtehető. A társtettesi kapcsolat fennállása mellett, akár azonos, akár eltérő időben több elkövető kezdheti meg a szándékos bűncselekmény véghezvitelét. Iía pl. egy személy javára többen alkalmaznak erőszakot a sértett nővel szemben, a közösülésre azonban mások közbelépése miatt nem kerül sor, valamennyien társtettesi minőségben elkövetett erőszakos közösülés bűntette'kísérletében bűnösök. Ugyanígy, ha a sértett, nővel többen akarnak erőszakos módon közösülni, a rendőrjárőr megérkezéséig azonban csak egy személynek sikerül, valamennyien társtettesi minőségben többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette kísérlete miatt felelnek. A társtettesség fenntartását tehát jogpolitikai okok is indokolják. A társadalom védelmét hatékonyabban szolgálja ugyanis, ha valamennyi elkövető a súlyosabban büntethető kísérlet miatt tehető felelőssé. Mindebből értelemszerűen következik az is, hogy valamennyi elkövető a befejezett bűncselekmény miatt lesz felelős az esetben is, ha azt csupán az egyikük valósította meg teljesen. Azt pedig a bíróság a büntetés mértékének megállapítása során fogja eldönteni, hogy melyik 1 elkövető mekkora súlyú vagy jelentőségű cselekménnyel járult hozzá a bűncselekmény befejezéséhez, illetve a kísérleti szakaszba juttatásához. A társtettesség megvalósulásához — mint arra már utaltunk — nem szükséges, hogy minden elkövető vagy azok egyike a teljes törvényi tényállást kimerítse. A társtettesek létrehozhatják a bűncselekményt úgy is, hogy mindegyikük tényálláshoz tartozó elemet valósít meg, .majd a bűncselekmény létrejötte az egymást kiegészítő cselekvésük következménye. Ilyenkor a társtettesség nélkülözhetetlen feltétele, hogy valamennyi elkövető tényállásszerű tevékenységet fejtsen ki. Ez a kritérium határolja el ugyanis a társtettességet a fizikai bűnsegélytől. Ahhoz tehát, hogy a bűncselekmény elkövetője társtettes legyen, az szükséges, hogy a törvényi tényállás egyetlen részét, legalább egy kisebb elemét a saját cselekményével megvalósítsa és ezzel kiegészítse, egésszé tegye az együtt létrehozni kívánt bűncselekményt. A büntető ítélkezési gyakorlatban ez az utóbbi formában létesült társtettesség kapott nagyobb hangsúlyt. Az összetett vagy összefoglalt törvényi tényállások egyik vagy másik részének különböző elkövetők által való kimerítése könnyen lehetséges. így a rablásnál a fizikai erőszakot és a dolog elvételét különböző személyek végezhetik. Egymás cselekményét kiegészítő társtettesi tevékenység más, közösen létrehozott bűncselekmény esetén is megállapítható. A sértettnek

/

többek által/testi sertésre irányuló szándékkal történt bántalmazást során az együttes bántalmazás következményeként előállott súlyos sérülést, maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy- a halált >az elkövétők társtettesi minőségben okozzák. A felsorolt eredmény bármelyikéért-az elkövetők — a szubjektív oldalon jelentkező szándékegys'ég figyelembevételével •—• akkor is társtettesi minőségben felelnek, ha konkrétan 1 megállapítható, hogy az eredményt csupán az egyik tettes idézte elő. Ugyancsak a szándékegység az alapja a társtettességnek azoknál az elkövetőknél is, akik a jogtalanul elvett jármű utasaiként vesznek részt a bűncselekményben. -. •' • . ' • . • ' • ; • i' Társtettesi minőségben valósítják meg a bűncselekményt a láncolatos vagy folyamatos tevékenységet kifejtők is. Ezért a zsebtolvaj és az őt! fedező társa, amikor az egyik kiemeli, a másik pedig átveszi a sértett tárcáját, társtettes. Ugyancsak társtettesek azok a vagyonkezelők, ¿kik á' kezelésükre bízott anyagokat —• a megállapodásuk szerint —• hosszabb' időn át részletekben tulajdonítják el. Sőt társtettesek azok az üzlettársak is, akik orgazdaként felváltva veszik : át a bűncselekményből szármázó dolgokat. ' A tárgyi oldalon jelentkező feltételek között kell megemlíteni, hogy társtettesség csupán ugyanazon bűncselekmény elkövetése soirán, jöhet létre. így a társának ölési szándékáról nem tudó, de a sértett bántalmazásában résztvevő elkövető a közösen okozott halálos eredmény ellenére nem lesz az emberölés társtettese, hanem a saját cselekményének megfelelően, a halált okozó testi sértést önálló tettesi minőségben követi el. Ezen az. elvi alapon a vagyonkezelő és a kívül álló személy a közösen végzett eltulajdonítás ellenére sem társtettes, hiszen a vagyonkezelő sikkasztást, míg a kívül álló lopást követ el. Helyesen természetesen a kívül álló személy cselekményét bűnsegédi minőségben elkövetett sikkasztásnak kell minősíteni. A tárgyi, oldalhoz tartozik még annak a kérdésnek az eldöntése, hogy kizárólag tevékenység esetén vagy mulasztás mellett is. létre jöhet-e a társtettesség. A szakírók egy része a tiszta mulasztással elkövethető szándékos bűncselekményeknél a társtettességet megállapíthatónak tartja. 3 Példaként a Btk... 195. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetését szokták felhozni, ahol a gondozásra kötelezettek rendszerint teljes egyetértésben szegik meg a kötelezettségeiket. A Btk. Kommentár álláspontja viszont az, hogy a törvény megfogalmazása szerint a társtettesek „tevékenységet" hajtanak végre, következésképpen mulasztásos bűncselekmény nem követhető el társtettességben.' 1 Mindkét álláspont mellett és ellene különböző indoko3 Dr. Losonczi István: A tettesség és részesség a büntetőjog rendszerében. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Bp. 1966. 175. old. Dr. Tokaji Géza': A Magyar Büntetőjog Általános Rész. (tankönyv). BM Könyvkiadó Bp. 1980. 267. old. . • M i A Büntető Törvénykönyv magyarázata, első kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Bp. 1988. 72. old.

kat iehetne felhozni. A kiterjesztő értelmezés azonban aligha foghatna helyt. A törvényhozó ugyanis az idézett kitételt nem a fogalom közérthetőbbé tétele céljából iktatta a jogszabály szövegébe, hanem azzal a társtettesség tartalmi határát húzta meg. Ha tehát többen mulasztással ugyanazt a szándékos bűncselekményt követik el, az elkövetésben való egyetértésük a társtettesi minőségük megállapításához nem elegendő. Ebben az esetben a jogszabály kifejezett korlátozó rendelkezése gátolja viszont az egy vagy több bűncselekmény létrejöttével kapcsolatos kifejtett álláspontunk következetes véghezvitelét. Mulasztással megvalósított bűncselekmény esetén ugyanis egymás melletti tettesség (tehát minden elkövető részéről önálló tettesség) keletkezik. Ugyanígy a Btk. 344. §-a minden katonát önállóan kötelez a külföldre szökés feljelentésére, ebben a vonatkozásban tehát társtettesség akkor sem keletkezik, ha többen megbeszélik, hogy a társuk bűncselekményéről nem tesznek jelentést. Összegezve: egyetlen szándékos bűncselekménynek több személy által közös tevékenységgel való elkövetése esetén — az alanyi bűnkapcsolat fennállása mellett — társtettesi bűnelkövetési forma jön létre. 2. Az alanyi oldal vizsgálata A társtettesség alanyi oldala akkor valósul meg, ha létrejön az elkövetők érzelmi kapcsolódása úgy a bűncselekményhez, mint egymás tevékenységéhez. Közelebbről tehát társtettesek azok az elkövetők, akik egymás tevékenységét és annak következményét ismerve együtt cselekszenek. Éppen ezért az alanyi oldal vizsgálata során az ún. lelki háttér (tudat, akarat, kívánás, belenyugvás stb.) értelmezésére van szükség. Amint a tárgyi oldal vizsgálata során már rámutattunk társtettesség csupán szándékos és tevékenységgel megvalósítható bűncselekmény során jöhet létre. A szándékosságnak a Btk. 13. §-ába felvett mindkét formája, tehát az egyenes és az eshétőleges szándék fennállása mellett egyaránt létrejöhet a társtettesség. Amikor ugyanis az egyik elkövető a sértett súlyos sérülését kívánva, míg a másik abba belenyugodva együtt cselekszik, nyilvánvalóan társtettesi minőségben követik el a súlyos testi sértés bűntettét. Társtettesek természetesen azok is, akik valamennyien csupán belenyugszanak a társadalomra veszélyes következményekbe, hiszen mindez a pszichikai kapcsolatuk teljességét nem érinti. Miután a tárgyi oldal vizsgálata közben több alanyi oldalhoz tartozó kérdést is megemlítettünk, a továbbiakban röviden arra térünk ki, hogy mit értünk egymás tevékenységének kölcsönös tudata, valamint szándékvagy akarategység alatt. Az egymás tevékenységének kölcsönös tudata azt jelenti, hogy az együtt cselekvők kölcsönösen ismerik egymás tetteinek mindazt a lényeges mozzanatát, amely az általuk létrehozni kívánt bűncse-

lekmény megvalósításához szükséges. Tudjak tehát, hogy ki mekkora re- | szét vagy teljes egészét valósítja meg a bűncselekménynek, ezzel milyen } mértékben járul hozzá a kívánt eredményhez. Ismerik azt is, hogy közösen ; melyik szándékos bűncselekményt, mikor, milyen formában követik el. A szándék- vágy akarategység pedig érzelmi kapcsolódás a létrehozni kívánt bűncselekményhez és az elkövetésben résztvevő valamennyi személyhez. Éppen ezért szándék- vagy akarategységben az cselekszik, aki a társadalomra veszélyes következményeket maga is kívánja, vagy azok bekövetkezésébe belenyugszik, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a társak kapcsolódása a bűncselekményhez ugyanilyen és azt közösen fogják megvalósítani. Amennyiben az elkövetők a tényállást csupán részben merítik ki, valamennyi társtéttesnek tudnia kell arról is, hogy a bűncselekmény az együttes tevékenységük következménye. Ilyenkor az a társtettés, aki tudja, hogy a cselekményével a másik elkövető cselekményét kiegészíti, illetve teljessé teszi. Azonos időben, helyen és együttesen eljárva az elkövető társ szándéka, a tevékenységének jellege és formája valamennyi társtettes részéről jól ismert. Éppen ezért a szándék- vagy akarategység fennállása vitathatatlan. ,

, ,; ;

' :

Nincs azonban akarategység a jogtalanul igénybevett jármű azon uta- 4; sánál, aki nem tudja, hogy a jármű vezetője azt önkényesen vette el. t Ugyancsak nincs ákarategység a lopás tekintetében a jogtalanul használók 1 \ között, ha az egyik társuk a jármű elhagyásakor, abból még különböző ér- ] tékeket eltulajdonít. • '• Erre nézve helyesen állapította meg tehát Dr. Losonczi István, hogy: „Mindegyik társtettesnek tudnia kell arról, melyik az a bűncselekmény, amelyet el akarnak követni. Ezen felül a bűncselekmény megvalósulását kívánniok. is kell, vagy legalább is bele kell nyugodniok abba, hogy a kö4 zösen elhatározott magatartás következtében egy meghatározott bűncselek- •} mény is meg fog valósulni. Mindegyik társtettesnek tudnia kell arról, hogy a többivel közösen, együttesen követi el a bűncselekményt.""' -j A szándékon túli eredménnyel járó (praetor intentionalis) bűncselekmények az alaptényállásuknak megfelelően, szándékos bűncselekmények. Éppen ezért társtettesi formában is elkövethetők. Valamennyi elkövetőnél vizsgálni kell azonban, hogy az eredmény tekintetében — amelyet a jelen esetben szándékon túlinak mondunk — legalább gondatlanság terheli-e. Ha tehát elkövetőknek a tőlük elvárható gondosság mellett számítaniok kellett arra, hogy súlyos sérülés vagy halálos eredmény a bántalmazás következtében. létrejöhet, figyelemmel a Btk. 15. §-ára, a súlyosabb eredményért társtettesi minőségben felelnek. Ennek az álláspontnak a társtettesség ese6

Dr. Losonczi István: i. m. 169. old.

| 't

• | ( j x

tén különös jelentősége van. Társtettesi minőségben úgyanis annak a térhére is a súlyosabb eredményű bűncselekményt 'kell megállapítani, aki maga azt nem hozta létre, de a társa durvasága láttán a minősítő körülmény bekövetkezésére számíthatott.

A törvényben előírt személyes tulajdonságok (delicta propria) jelentősége a társtetteségnél . . w .

.

.

"i Az általánosan elfogadott álláspont szerint nem minden bűncselekményt lehet társtettesi minőségben elkövetni. Jó néhány esetben a társtettesség megvalósulását már a tárgyi öldal vizsgálata során kizártuk. Vannak azonban olyan törvényi tényállások, amelyeket csupán meghatározott személyes tulajdonsággal rndelkezők (delicta propria) követhetnek el. Ilyenek a katonai vagy a hivatali bűncselekmények. Egyszerű lenne azt mondani,'hogy ezeket a bűncselekményeket társtettesi minőségben is csupán a meghatározott speciális személyi tulajdonsággal rendelkezők valósíthatják meg. Lényegében a büntető jogszabályok és a büntető jogtudomány hosszú idő óta ezt az álláspontot képviseli, s ezt a bírói gyakorlat követte. A katonai bíróság ítélkezési gyakorlata a katonai bűncselekmények elkövetéséhez megkívánt speciális személyi tulajdonság tekintetében következetes gyakorlatot folytát. A Btk. 122. § (4) bekezdése értelmében katonai bűncselekményt tettesként csak katona követhet el. Az előzőekben már indokoltan kifejtettük, hogy a társtettes is tettes. Ebből pedig egyenesen következik, hogy katonai bűncselekmény társtettese is csak katona lehet. A helyes álláspont alapján folytatott ítélkezési gyakorlatunk során mindössze egyetlen probléma jelentkezett. A katona ugyanis arra kérte a polgári személy barátait, hogy a tiszti rendfokozatú elöljáróját a vélt sérelmei miatt bántalmazzák. Felkérésére a polgári személyek megtámadták a sértettet és súlyos testi sértést okozó módon ütlegelték. A Legfelsőbb Bíróság a katona vádlott cselekményét súlyos testi sértést okozó elöljáró elleni erőszak bűntettének minősítette. Ezzel egy sajátos közvetett tettességi formát hozott létre, amelyben a bűncselekményt ténylegesen elkövető polgári személyek is büntethetők. A közvetlen tettesek terhére bűnsegédi minőségben elkövetett katonai bűncselekményt állapított meg. v

'

Nem ilyen egyszerű a helyzet a hivatalos személyek által elkövethető bűncselekményeknél. Talán minden különösebb indokolás nélkül elfogadhatjuk, hogy a hivatali bűncselekményeket (Btk. 225-—228. §) társtettesként is csupán hivatalos személy valósíthatja meg. Más a helyzet azonban a nem tulajdonképpeni hivatali bűncselekményeknél, így pl. a Btk. 275. § a) pontjába ütköző hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megvalósításánál. Itt. ugyanis az elkövetési magatartás kifejtésére

nem hivatalos személy is képes. Emellett hivatalos személy és nem hivatalos személy létrehozhatja ezt a bűncselekményt úgy, hogy a társtettesség tárgyi és alanyi oldalának ismérvei maradéktalanul érvényre jutnak. A Kaposvári Katonai Bíróság egy 1975. évi ítéletében kifejtette, hogy a munkaviszony'igazolására szolgáló rendőrségi idézést kitöltő polgári személy, valamint azt aláírásával és bélyegzőjével hitelesítő hivatalos személy társtettesek. (Közzétéve BJD. 3574. sz. alatt.) A bírói gyakorlat ezt az álláspontot később nem tette magáévá. A Btk. Kommentár azonban — véleményünk szerint helyesen — a gyakorlatban nem alkalmazott álláspontot tartja elfogadhatónak. Kimondja ugyanis: „Ellenben, ha az elkövetési magatartás kifejtésére — nem tulajdonképpeni hivatali bűntett esetén — magánszemély is képes, létrejöhet a társtettesség. így pl. a 275. § a) pontjában meghatározott hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette elkövethető társtettességben, ha a hamisítási cselekményt a hivatalos személy nem hivatalos személlyel együtt hajtja végre." 6 Befejezésül csupán egy közvetetten ide tartozó kérdést kívánunk megemlíteni. A parancsot adó és végrehajtó katona — bár az utóbbi tudta, hogy a parancs teljesítésével bűncselekményt követ el — nem társtettesi minőségben hozza létre a bűncselekményt. A társadalom és a szolgálati rend hatékonyabb védelme érdekében rendelkezik úgy a Btk. 123. § (2) bekezdése, hogy „A parancsra elkövetett bűncselekményért a parancsot adó tettesként felel." A parancs olyan hatékony katonai vezetési eszköz, amelynek teljesítését a büntetőjog szankciók kilátásba helyezésével is biztosítja. Nyilvánvaló tehát, hogy az elöljáró által adott „bűnös parancs" a determináló hatású felbújtásnál is nagyobb pszichikai súllyal nehezedik az alárendeltre. Ha tehát az alárendelt a parancsot teljesíti, bűnössége esetén a bűncselekménynek két önálló tettese lesz. Ezek közül a parancsot adó személy esetében a törvény által létesített önálló tettesi forma keletkezik. A bűncselekmény véghezvitele közben pedig a tettesi viszony a közvetlen és közvetett tettesek közötti kapcsolathoz hasonló, amelyben azoban a jogellenességről való tudomása esetén a közvetlen tettesi minőségben cselekvő katona is büntethető. Az elmondottak alapján nem osztható Dr. Losonczi István álláspontja, aki a parancsot végrehajtó katona büntethetősége esetén az elkövetők között társas bűnelkövetési mód létrejöttét állapítja meg. Úgy fogalmaz: „Ez az elkövetési mód tehát egészen sajátos jellegű, más elkövetési alakzat fogalma alá nem vonható, extraszisztematikus helyzetű társas bűnelkövetési mód." 7

0 7

Btk. Kommentár 75. old. Dr. Losonczi István: i. m. 131. old.

Társtettes vagy tettestárs í r t a : Dr. Korda György hadbíró ezredes

A többes bűnelkövetés bármely alakzata mindig nagyobb veszélyességgel jelentkezik a magányos bűnöző tevékenységénél. Ez okból hatályos büntető törvényünk a társtettességet, a bűnszövetséget és a csoportos elkövetést emeli ki formái közül. Míg azonban a bűnszövetséget és a csoportos elkövetést egyes bűncselekmények minősítő körülményének is tekinti, s ezért a 137. § 6., illetve 11. pontjában pontosan meghatározza azok fogalmát, a 20. §-nak a társtettességről szóló (2) bekezdése már nem ad ilyen egyértelmű meghatározást, s a hozzá fűzött indoklás sem alkalmas mindenben a fogalom egyértelmű tisztázására. Feltehetően ebből adódóan mind az elméletben, mind pedig az ítélkezési gyakorlatban ellentétes álláspontok találhatók arra nézve, hogy csak akkor alkalmazható-e a társtettesi megjelölés, ha valamely elkövető tevékenysége nem meríti ki egészében a törvényi tényállásban leírt elkövetési magatartást, avagy az egymás tevékenységéről tudva' azonos bűncselekményt megvalósító elkövetőket akkor is társtettesnek kell-e tekinteni, ha mindegyikük önállóan is teljes egészében megvalósítja azt. Kétségtelen, hogy a kérdés tisztázásának csupán elméleti jelentősége van, mert a Btk. 19. §-ából következően a társtettes is tettes, akinek büntetését ugyanúgy a törvényi büntetési tétel keretei között kell meghatározni, mint az önálló tettesét. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság 12. számú Irányelvének II/A/6/c. pontjában leírtak értelmében a többes bűnelkövetést mindig súlyosító körülményként kell értékelni, tekintet nélkül arra, hogy az elkövetők társtettesek vagy csupán tettestársak, azaz együttesen valósítják meg a bűncselekményt oly módon, hogy mindegyikük külön-külön is kimeríti a tényállás egészét.. Mégis, a kellő elméleti tisztázás hiánya esetenként téves következtetések levonására vezethet, mint például dr. Habony János hb. ezds. elvtárs tanulmányában is (A társtettesség elvi és gyakorlati kérdései) tapasztalható. így bár a hatályos törvény szövege és a hozzáfűzött miniszteri indokolás mind az elmélet, mind pedig a gyakorló jogász számára mindkét álláspont elfogadását lehetővé teszi, s az előadottak szerint az nem is hat ki a cselekmény érdemi elbírálására, már csak a felesleges minősítések elkerülése érdekében is érdemes a kérdéssel elméleti szempontból foglalkozni.

A társtettesség viszonylag későn került a törvényben megfogalmazásra. Az első magyar Büntető Törvénykönyv, az 1978. évi V. törvénycikk — közismert nevén a Csemegi kódex — 70. §-a'még úgy fogalmazott, hogy: „Tet- : ' tesnek tekintendők mindazok, kik a bűntettet vagy vétséget együtt, vagy közösen követik el." Bár e szövegezés is utalt a közös elkövetésre, ami le- > hetővé tette, hogy a társtettest is tettesnek tekintsék, már ekkor felmerült ' a társtettes vagy tettestárs elválasztásának problémája két szempontból is. Elsődlegesen ott, fihol az eredményt többek együttes tevékenysége hozta létre. így a tulajdon elleni bűncselekményeknél, amikor a tettesek által eltulajdonított érték külön-külön nem, de együttesen már meghaladta azt az értékhatárt, melyre tekintettel az akkori szabályozás szerint cselekményük vétségnek, avagy bűntettnek minősült. A másik vitatott eset az volt, ami•I kor a tettesek az elkövetési magatartásnak csupán egy-egy részét valósítot> ták meg, pl. a lopásnál egyik csak a megőrzésre szolgáló zárat távolította el, a másik csak az elvételben vett részt, vagy rablásnál az egyik csupán a i kényszert alkalmazta, s a másik vette él az áldozat dolgait. Kérdésként merült fel ilyen esetben, hogyan kell az egyes tettesek cselekményét minősíteni. Akadt olyan szélsőséges nézet is, mely szerint a zárat eltávolító, illetve az erőszakot alkalmazó terhére csak bűnsegély, míg az elvételt eszközlő terhére csak a lopás alapesete lenne megállapítható. Nyilvánvaló hogy e végletesen téves következtetések csak a társtettesség fogalmának helytelen értelmezéséből, a társtettesség és a tettestársaság összekeveréséből eredhettek, mert senki előtt sem lehet kétséges: a zár eltávolítója, illetve az erőszak alkalmazója tényállási elemet valósít meg, s ez különbözteti meg a részestől. Ugyanakkor az is világos volt, hogy a társa tevékenységének ismeretében a dolgot elvevő személy felelőssége meghaladja az egyszerű lopás elkövetőjéét. Mindezt a problémát a felszabadulást követően a büntető törvény ál; talános részének akkor már sürgetővé vált újraalkotásával a kísérlettel kapcsolatban felmerült vitákkal együtt kívánták megoldani anélkül azonban, hogy a társtettesség fogalmát egyértelműen tisztázták volna. Az 1950. évi II. törvény (Btá.) 20. §-a ennek megfelelően ismét csak a tettes meghatározását adta ekként: „Tettes az, aki a bűntettnek a törvényben meghatározott tényállását egészében vagy részben megvalósítja". E megfogalmazás egyértelművé kívánta tenni, hogy éppúgy tettes a bűncselekmény kísérletének elkövetője, aki a törvényi tényállást csak részben valósítja meg, miként a társtettes is, aki a törvényi tényállásban meghatározott eredményt csak társának az övét kiegészítő, vele szándékegységben megvalósított tevékenységével együttesen hozza létre, azaz, aki a törvényi tényállást ugyancsak részben valósítja meg. Az elméleti tisztánlátást azonban jelentősen zavarta a kísérlet tettesének és a társtettesnek együttes megfogalmazása, annál is inkább, mert a miniszteri indokolás elsődlegesen éppen a kísérlet tettesével foglalkozott.

A későbbiekben megalkotott, s immár a különös részt is tartalmazó^ teljes büntető törvénykönyv, az 1961. évi V. törvény 12. §-a ezért már nevesítve tartalmazta a társtettest a tettesek között. A rendelkezéshez fűzött miniszteri indoklás pedig a kérdés törvényi rendezésének indokaként azt hozta fel, hogy „a társtettes fogalom-meghatározás alapozza meg a társtettes felelősségét az egész cselekmény vonatkozásában, amelyért egyébként tettesként az általános szabályok szerint vagy egyáltalán nem, vagy pedig csupán annak egyik vagy másik, önálló bűncselekményt is megvalósító részéért felelne", Utalt az indoklás arra is, hogy a társtettes fogalmát a gyakorlat úgyis használja,, azt nem is nélkülözheti^ márpedig ha ez így van, helyesebb a fogalmat a törvényben is meghatározni. E meghatározást a 13. § (2) bekezdése adta, mely szerint „társtettesek azok, akik a bűntettet egymás tevékenységéről tudva, közösen követik el". Az ehhez fűzött indokolás a tettes fogalmának a Btá. 20. §-ának (1) bekezdésében írtaktól eltérő meghatározását és a „vagy részben" kitétel elhagyását azzal indokolja, hogy e kitételnek kettős értelnie van: „Jelenti egyfelől a kísérlet tettesét, aki — a kísérlet fogalmából következően — természetesen ^ nem valósítja meg egészében a bűntettnek a törvényben meghatározott tényállását. De jelenti másfelől a társtettest is, aki egymaga szintén nem valósít meg teljes tényállást, hanem csak a többi társtettessel együtt hozza létre mindazokat az ismérveket, amelyek valamely bűntett törvényes fogalmát alkotják. A kísérlet külön történő meghatározása, s a társtettes törvényi szabályozása így a „vagy részben" kitétel átvételét feleslegessé tette. Kitér az indokolás arra is, hogy a társtettesség fogalmi konstrukciójának két ismérve van: aj a közös megvalósítás (elkövetés) és b) az a tudat; hogy az elkövetési tevékenységek egymást kiegészítik. Ennek megfelelően a társtettesség objektív eleme a bűntett közös megvalósítása, ami azt jelenti, hogy a társtettesek mindegyike tényállási elemet valósít meg, s ez különbözteti meg a társtettességet a bűnsegélytől. Szubjektív eleme az elkövetési tevékenység egymást kiegészítő tudata. Végül kitér az indokolás arra is; hogy miután a társtettes is tettes, értelemszerűen az arra megállapított büntetéssel büntetendő. Ez az indoklás tehát teljesen egyértelművé tette, hogy társtettességről akkor beszélhetünk, amikor az egyes elkövetők —- egymás tevékenységéről tudva — a törvényi tényállásnak csupán egy részét, egy elemét vagy egyes elemeit valósították meg oly módon, hogy tevékenységük egymást kiegészítve'együttesen hozta létre az eredményt, a törvényi tényállás egészét. Az esetben ugyanis, ha a több elkövető mindegyikének tevékenysége önállóan is kimeríti a törvényi tényállás egészét, tettestársaság jön létre, mely külön törvényi szabályozást nem igényel, hiszen a törvényi tényállás egészének megvalósítása folytán valamennyien önálló tettesként felelnek, s a

„különös részben" meghatározott büntetési tétel keretei között történő felelősségre vonásukhoz nincs szükség külön fogalom megalkotására. A törvény és a hozzáfűzött miniszteri indoklás ekként teljesen egyértelművé tette, hogy mikor kell a cselekményt társtettesként elkövetettnek minősíteni. A rendezés eddigi hiányosságai azonban továbbra is éreztették hatásukat, s mind az elméletben, mind a gyakorlatban ezt követően is találkozhattunk olyan esetekkel, amikor társtettesnek tekintették azokat is, akik a bűncselekményt egymás tevékenységéről tudva, közösen követték el oly módon, hogy mindegyikük tevékenysége önállóan is kimerítette a teljes törvényi tényállást. Például, amikor egyidejűleg több hivatalos személy tettlegesen bántalmazta ugyanazt a sértettet. Kétségtelen, hogy az elkövetők ez esetben is egymás tevékenységének ismeretében, közösen cselekedtek, annak társtettesként elkövetetti minősítése viszont felesleges volt, hiszen valamennyien egészében megvalósították a törvényi tényállást, így megfelelő felelősségre vonásukra a társtettesség fogalmának bevezetése nélkül is megfelelő lehetőség nyílt, miután a cselekménynek valamennyien tettesei voltak. A hatályos büntető törvénykönyv, az 1978. évi IV. törvény megalkotása során e bizonytalanságot sajnos nem vették figyelembe. így bár annak 19. §~a ugyancsak a tettesek közé sorolja a társtettest is, annak fogalmát a 20. § (2) bekezdése akként határozza meg: „Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény .törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg." A szöveg és a hozzáfűzött miniszteri indokolás az előző szabályozáshoz képest azt hangsúlyozza ki, hogy társtettesség csak szándékos bűncselekménynél jöhet létre. Ennek külön kihangsúlyozása azonban azért volt szükségtelen, mert az 1961. évi V. törvény 13. §-ának (2) bekezdése ezt amúgyis egyértelművé tette, amikor a társtettesség megállapításának feltételeként az egymán tevékenységének ismeretében történő közös elkövetést határozta meg. E meghatározás ugyanis az egymás tevékenységének ismeretében olymódon történő cselekvés vagy mulasztás, hogy azok egymást kiegészítve létrehozzák a törvényi tényállásban írtakat, egyértelműen a szándékosságra utal, mert csak az lehet alapja a közös elkövetésnek. Az 1978. évi IV. törvény 20. §-a (2) bekezdésének indokolása viszont nem világítja meg eléggé egyértelműen, hogy a társtettesség fogalmát csak akkor szükséges használni, ha tettesek tevékenysége nem önállóan meríti ki az egész törvényi tényállást. Található ugyan erre nézve utalás az indoklásban, így pl. a 2. pont (2) bekezdése; mely szerint „A társtettesek közösen követik el a bűncselekményt, tehát mindegyikük tevékenysége megvalósítja legalább egy tényállási elemét". Másutt: A társtettesek által közösen végrehajtott bűncselekményt attól függetlenül, hogy a törvényi tényállás melyik mozzanatát melyikük valósította meg, egyetlen egységes bűncselek-

menynek kell felfogni. Ebből következik, hogy mindegyik társtettes nemcsak a maga cselekményéért, hanem a közösen elkövetett bűncselekményért felel". Ezekből a kitételekből is arra lehet tehát következtetni, hogy a társ-: tettesség fogalmára csak akkor van szükség, ha tettesek mindegyike nem meríti ki egészében a törvényi tényállás valamennyi elemét, mert ellenkező esetben önálló tettesnek minősül. Nem vitás viszont, hogy a szöveg nem zárja ki sajnos egyértelműen az ellentétes következtetést. A miniszteri indokolás sokkal bővebben foglalkozik ugyanis a társtettesség tudati elemével, az egymás tevékenységének ismeretével. Ebből vonják le egyesek továbbra is azt a téves következtetést, hogy a társtettesség akkor is megállapítható, ha a tettesek egymás tevékenységének ismeretében közösen oly módon valósítják meg ugyanazt a bűncselekményt, hogy mindegyikük külön-külön is kimeríti annak egész törvényi tényállását. E következtetésnek azonban még az indoklás „az egymás tevékenységéről tudva" meghatározást értelmező mondata is ellene mond. Az ott írt példa szerint ugyanis a betörő, aki felfeszíti az ajtót, nem társtettese a másik személynek, aki az ő tudta nélkül bemegy a felnyitott ajtón és elviszi a helyiségben levő dolgot. E példából is az következik, hogy társtettesség akkor jön létre, ha az egyik tettes az ajtót feszíti fel és a másik eszközli az elvételt, tehát együttes tevékenységük hozza létre az eredményt. Úgyszintén a társtettesség fogalma teszi lehetővé a lopás jelentős értékre elkövetettkénti minősítését, ha a közösen cselekvő két tolvaj külön-külön csak 100 000 Ft-ot meg nem haladó értéket tulajdonított el, de az általuk együttesen elvitt dolgok értéke ezt meghaladja. Kétségtelen, meg lehet állapítani a fogalom tág értelmezésével a társtettességet olyankor is, amikor pl. több hivatalos személy egymás tevékenye ségéről tudva, közösen bántalmazza ugyanazt a személyt, de a társtettesség kimondása ez esetben értelmetlen, hiszen a cselekménynek valamennyien önállóan is tettesei, mert egészében megvalósították annak tényállását. Más a helyzet, ha az általuk megvalósított és külön-külön csupán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozó bántalmazás összhatásában ezt meghaladó gyógytartamú sérülést hoz létre. Ilyen esetben Ugyanis a súlyos testi sértésnek már társtettesei, hiszen tevékenységük külön-külön nem lenne alkalmas a törvényi tényállásban rögzített eredmény létrehozására. A súlyosabb eredményért való felelősségüket tehát éppen a társtettesség adja meg. A hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazásnál viszont ez hiányzik, mert annak valamennyien önálló tettesei, ez biztosítja a törvénynek megfelelő felelősségre vonásukat, s így a társtetteskénti minősítés felesleges, egyben zavaró is. . Következik viszont az előadottakból az is, hogy dr. Habony hb. ezds. elvtárs a társtettesség fogalmának általa adott meghatározásából több tekintetben is téves következtetést vont le. Így sem a bűnszövetségben, sem

a csoportosan történő elkövetés nem! zárja ki a társtettesség megállapíthatóságát, mert mind a' bűnszövetségen, mind a csoporton belül lehetnek, akiknek tevékenysége nem meríti ki teljes egészében a törvényi tényállást, hanem csupán többük együttes, egymást kiegészítő tevékenysége, valósítja meg azt. Ilyen esetben pedig nyilvánvalóan — s ez a bírói gyakorlat'— meg kell határozni, hogy az egyes elkövetők milyen minőségben: tettesként vagy társtettesként vettek részt a bűncselekmény megvalósításában. Az egymás tevékenységéről tudva, egymást kiegészítve, közösen történő meg-' valósítása a törvényi tényállásnak éppen e társtettesi minősítés folytán teszi lehetővé az egyes elkövetőknek nem csupán az általuk elkövetett részcselekményekért, hanem az egész bűncselekményért történő felelősségre vonását. Ennek hiányában csupán testi sértésért lenne például felelősségre vonható, aki leüti a sértettet, hogy azután két társa azt kifoszthassa, holott helyesen társtettesként csoportosan elkövetett rablás bűntettéért felelősek mindhárman. Értelemszerű így az is, hogy a kísérlet is elkövethető : trástettesként, amikor a résztvevők egymás tevékenységéről tudvá és egymás tevékenységét kiegészítve kívánják a törvényi tényállást együttesen megvalósítani. Amikör pl. az egyik elkövető az üzlet ajtaját töri fel, s a másik behatol oda, hogy egyes tárgyakat eltulajdonítson, de a leleplezés ebben meggátolja, nyilvánvaló mindketten a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérletéért felelnek társtettesként. Hasonlóan a kísérletért társtetteskénti felelősség állapítható meg akkor is, amikor egyik elkövető lefogja a nőt annak érdekében, hogy társa azzal akarata ellenére közösülhessen, de ennek véghezvitelében már meggátolják. Ha viszont a nővel mindketten közösülni akartak annak akarata ellenére, már, nem beszélhetünk társtettességről, hanem mindketten önálló tettesei a többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette kísérletének. Megjegyzendő egyébként, hogy az a körülmény, mely szerint a bűncselekmény tényállását a törvényi meghatározás szerint csak több személy együttesen valósíthatja meg, egyáltalán nemzárja ki a társtettesség megállapíthatóságát. Pl. olyan esetben, amikor az elkövetők hárman vannak, de,csak ketten akarnak a nővel közösülni, a harmadik viszont ilyen szándék nélkül vesz részt az erőszak alkalmazásában. E harmadik elkövető ugyanis az erőszak alkalmazásával tényállási elemet valósít meg, s ezért magatartása bűnsegélyként már nem értékelhető, mert több annál. Ebből eredően sor kerülhet tehát a társtettesi minőség megállapítására olyan esetben is, mikor a bűncselekmény alap- vagy minősített esete csupán két vagy több személy által valósítható meg. Hasonlóan helytelen az a következtetés is, mely szerint a pusztán mulasztással megvalósítható bűncselekménynél társtettesség, soha nem jöhet létre: A büntetőjogi megítélés szempontjából ugyanis tevékenységen cselekvés és mulasztás egyaránt érthető., így..elképzelhető, hogy két vagy több

személy egymás tevékenységének tudatában 1 mulasztja el szándékosan olyan kötelezettségét, melyek együtthatásaként megvalósul valamely bűncselekmény törvényi tényállása, noha mulasztásuk külön-külön nem hozna létre ilyen eredményt. Éppen a Dr. Habony hb. ezds. elvtárs által említett példa, a kiskorú veszélyeztetése szolgáltathat alapot az övével ellentétes következtetés levonására. Amikor ugyanis mindkét szülő züllött, italozó életmódjával szegi meg egymás tevékenységének ismeretében szándékosan gondozási kötelezettségét a közös gyermekükkel szemben, s együttes tevékenységük eredményezi a kiskorú testi fejlődésének veszélyeztetését, mert annak élelmezését és ruházatát megfelelően nem biztosítják. ' Helyesen mutat rá viszont, hogy társtettesség csak azonos bűncselekmény elkövetése esetén jöhet létre. Csak: ebben az esetben képzelhető el ugyanis, hogy az elkövetők egymást kiegészítő tevékenysége megvalósítja a bűncselekmény törvényi tényállását, hiszen ha mindegyikük más bűncselekmény egyes tényállási elemét valósítja meg, azok együttesen sem hozhatják létre egyiknek tényállását sem. Éppen emiatt nem lehet viszont a megfelelő személyi tulajdonságokkal nem rendelkező elkövető társtettese sem annak a bűncselekménynek, amelynek alannyá válásához a törvény ilyen különleges személyi tulajdonságokat kíván meg. Probléma e téren elsődlegesen a katonai és a hivatali bűncselekményeknél merülhet fel. A Btk. XX. fejezetében írt katonai büntetőrendelkezések azonban a fegyveres erők és a fegyveres testületek szolgálati rendjének és fegyelmének megsértését kívánják büntetni azok részéről, akiket azok betartásának kötelezettsége, terhel. Nyilvánvaló ebből eredően, hogy akiket ilyen kötelezettség nem terhel, csupán.felbujtathatnak másokat annak megszegésére vagy segítséget nyújthatnak ahhoz. Éppen ezért mondja ki egyértelműen a Btk. 122. §-ának (4) bekezdése, hogy a katonai bűncselekmény tettese csak katona lehet, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy részesként kívülálló személy is felelősségre vonható legyen annak megvalósításáért. így tekintve, hogy a társtettes is tettes, s felelősségét éppen az alapozza meg, hogy a bűncselekmény legalább.¡egy tényállási elemét megvalósítja, ebből értelemszerűen következik, hogy a fegyveres erők és a fegyveres testületek tagjain kívülálló személy nem lehet társtettes sem, mert ilyen tényállási elemet nem valósíthat meg, miután nem szeghet meg olyan kötelezettséget, amely őt nem terheli: Bár a hivatali bűncselekményeknél a törvény nem tartalmaz ily egyértelmű általános meghatározást arra nézve, hogy tettesük csak hivatalos személy lehet,1 e bűncselekmények jellegéből, törvényi ; tényállásának szövegezéséből — mely a különös alanyt megjelöli — következik ez a megszorítás, melyet a bírói gyakorlat a tettesek körének meghatározásánál soha nem tett vitatottá. Az állami, közösségi feladatok ellátása ugyanis szükségessé teszi, hogy a jogszabály emberek bizonyos csoportját másokhoz ké~

pest különös hatalommal ruházza fel,.s ugyanakkor különleges védelemben is részesítse. Ezeket nevezzük hivatalos személyeknek. A törvény ugyanakkor biztosítani kívánja azonban, hogy 'ezek a személyek valóban csak a közösség érdekében éljenek a reájuk ruházott hatalommal, s ne használják fel azt önös érdekből, vagy mások jogtalan megkárosítására. Éppen ennek meggátlása a hivatali bűncselekmények megállapításának a célja, tekintet nélkül arra, hogy a törvény szerkesztője azokat sajátképi hivatali bűncselekménynek tekintve az erre vonatkozó címben vagy fejezetben — így a büntető törvény az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekményekről szóló XV. fejezetének IV. címében — avagy mint nem sajátképi hivatali bűncselekményt, másutt helyezi el. A törvény szerkezeti megoldása a bűncselekmény jellegén nem változtat, mintahogy pl. az sem változtatott, hogy míg az 1961. évi V. törvény a hivatalos személy által megvalósított vesztegetést vagy bűnpártolást sajátképi hivatali bűncselekménynek tekintette, s a hivatali bűncselekményekről szóló címben helyezte el, a hatályos törvény ugyanazon magatartásokat másutt, a közélet tisztasága, illetve az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményként szabályozza. E rendelkezések lényege továbbra is az marad, hogy azt a hivatalos személyt kívánják büntetni, aki a reá ruházott különleges hatalommal visszaél. Többnyire egyébként éppen olyan magatartás jogellenes tanúsítását kívánják büntetni, amelyre a hivatalos személy a jogszabályokban meghatározott feltételek mellett, illetve korlátok között egyébként jogosult lenne. így pl. a hivatalos személyek meghatározott köré jogosult közokiratot kiállítani, mástól nyilatkozatot kivenni, vagy akár egy garázda személyt erőszakkal megfékezni. Bűncselekményt valósít meg viszont ugyanez a személy, ha hatáskörét túllépve vagy hamis tartalommal állít ki közokiratot, törvénytelen módszert alkalmaz a nyilatkozat kivétele érdekében vagy olyan személlyel szemben alkalmaz erőszakot, aki arra nem szolgáltatott alapot. Ebből a szempontból nincs tehát jelentősége annak, hogy a kényszervallatás vagy a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás a törvény jelenlegi szerkezetében a hivatali bűncselekények, a hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás pedig a közbizalom elleni bűncselekmények körében nyert elhelyezést. A büntetést érdemlőséget valamennyi esetben az alapozza meg, hogy a hivatalos személy a reá ruházott hatalmat nem a közösség érdekében használja fel; hanem visszaél az iránta megnyilvánuló bizalommal. Ebből viszont levonható az az egyértelmű következtetés is, hogy aki ilyen hatalommal nem rendelkezik, azzal vissza sem élhet, tehát a hivatali bűncselekmények egyikének tényállását, de még csak a tényállásuk egyik elemét sem valósíthatja meg, hanem csupán mást felbujtathat arra, avagy segítséget nyújthat annak megvalósításához. Ugyanott vagyunk tehát, ahol a katonai bűncselekményeknél, hogy tudniillik a kívülálló, a megkívánt alanyi tulajdonságokkal nem rendelkező sze-

mély a hivatali bűncselekmények társtettese sem lehet, mert azok törvényi tényállását még részben sem valósíthatja meg, hanem csak részesként kapcsolódhat az elkövetéshez. Értelemszerűen vonatkoznak az előadottak a hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisításra is, melyre ugyancsak áll, hogy előfodulhat, amikor ketten ugyanazt cselekszik, s mégsem ugyanazt valósítják meg. A hivatalos személy ugyanis, amikor hamis közokiratot készít, hivatali helyzetével, az iránta megnyilvánuló bizalommal él vissza, s ezért minősül cselekménye súlyosabban. A kívülálló viszont, akinek ilyen különleges felhatalmazása nincs, s akit ebből eredően különleges kötelezettség sem terhel, ugyancsak meghamisíthat ugyan közokiratot, de az részéről nem jelentkezhet a hatalommal való visszaélésként, s nem értékelhető társtettesi tevékenységként sem, miután a társtettesnek is tényállási elemet kell megvalósítania. Éppen ezért mutatkozott tévesnek a BJD-ben 3574. számon közzétett eseti döntés, mely azt tartalmazta, hogy a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítást társtettesként kívülálló is megvalósíthatja, ezért vetette el azt, s nem követte a bírói gyakorlat. A * A Összefoglalva tehát: a társtettesség megállapítása akkor indokolt, ha az elkövetők egymás tevékenységéről tudva, s egyben egymás tevékenységét kiegészítve valósítják meg közösen a törvényi tényállást, mert ilyen esetben csak a társtettesi minősítés teszi lehetővé felelősségük megállapítását az egész bűncselekményért, a közösen létrehozott eredményért, az egész kárért vagy az egész eltulajdonított értékért. Éppen ezért megállapítható a társtettesség a tiszta mulasztásos bűncselekményeknél is, ha a törvényi tényállást az elkövetők tevékenysége külön-külön nem, csak együttesen hozta létre. Hasonlóan az egész bűncselekményért való felelősség megállapítása szükségessé teszi a társtettesség megállapítását olyan esetben is, amikor a törvényi tényállás csak a többes elkövetést teszi lehetővé, mint pl. a bűnszövetségben vagy csoportosan történő elkövetésnél, vagy akár a többek által megvalósított erőszakos közösülésnél. Bár a törvény szövege Önmagában nem zárja ki a társtettesség megállapítását olyan esetben sem, amikor az egymás tevékenységének ismeretében közösen cselekvő tettesek mindegyike egészében is megvalósítja a törvényi tényállást, ilyenkor a minősítés felesleges, mert valamennyien önálló tettesek lévén amúgy is egészében felelnek a bűncselekmény megvalósításáért. A többes elkövetés pedig mindig súlyosbító körülmény, ha annak folytán a cselekmény önmagában is nem minősül súlyosabban, akár társtettesként, akár pedig tettestársként, esetleg részesként működtek együtt az elkövetők.

Végül — miután társtettességről csak akkor lehet szó, ha az elkövetők valamennyien azonos bűncselekményt: valósítanak meg — olyan esetben,, amikor a törvény az alannyá váláshoz különleges feltételt kívánt meg, '• az a személy, aki e feltétellel nem rendelkezik, a bűncselekményt társtettesként sem valósíthatja meg. Ebből eredően aki nem tagja- a fegyveres erőknek és a fegyveres testületeknek a katonai bűncselekménynek, aki pedig nem hivatalos személy, a bűncselekménynek nem - csupán tettese, ^hanem társtettese sem lehet, tekintet nélkül arra, hogy sajátképi vagy nem. sajátképi hivatali bűncselekményről van-e szó. '

A személyi sérüléssel járó közlekedési bűncselekmények buktatói írta:

Dr.

Tutsek

Zoltán

őrnagy

/Hazánkban hosszú évek óta jelentős a közlekedési bűncselekmények száma, így azok nyomozása komoly terhet ró a bűnügyi apparátusra. Nincs éz másként a fegyveres erők és a fegyveres testületek területén sem. 1986ban például a bűnügyek több mint 20%-át adták az ilyen jellegű bűncselekmények. A százalékos arány ténylegesen 904 bűnügyet takart, melyeknek több mint felében nyomozás is folyt. Bár az ügyek közel 70%-át az ittas járművezetés yétségi,alakzata tette ki, a személyi sérüléssel vagy halálos eredménnyel járó közlekedési balesetek számarányukban sem hanyagolhatók el, a súlyos következmények miatti jelentőségük pedig messze túlmutat ezen, Emiatt is fontos jogpolitikai érdek fűződik az ilyen ügyek szakszerű felderítéséhez, az elkövetők büntetőjogi felelősségének pontos megállapításhoz. Tapasztalati tény, hogy a közlekedési bűncselekményeknél igen gyakran igyekeznek az érintettek saját szabályszegésük jelentőségét csökkenteni, a felelősséget másra, áthárítani. Nem egy esetben a balesetnek — különösen, ha az nyílt országúton, vagy éjszaka történik — kívülálló tanúja nincs. Ezért is van döntő jelentősége a tényállás felderítésénél a különböző szakvéleményeknek és a bizonyítási kísérleteknek. A rendelkezésre álló bizonyítékok sokoldalú értékelése, egybevetése alapján a helyes tényállás megállapítása a katonai büntető eljárás nyomozati szakában a katonai ügyész feladata. . . . Az igazság felderítése sokszor komoly nehézséget okoz, mert ellentétes adatok, ellentmondó vallomások, nem egy esetben hiányos vagy a rendelkezésre álló bizonyítékokkal szembenálló szakértői vélemény alapján kell a helyes döntést meghozni. • ,1 A gyakorlatban előforduló nehézségek áthidalásához szeretnék az alábbiakban segítséget nyújtani a nyomozás különböző fázisaiban szóbajöhető problémák felvetésével. Tanulmányomban az ittassággal kapcsolatos kérdéskört egyáltalán nem érintem, mert az -jelentőségénél/összetettségénél fogva külön elemzést igényel. f • .. . •

A rendőrség iratainak felülvizsgálata A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek döntő többségének helyszínén — hacsak nincs halálos eredmény — a katonai ügyész nincs jelen. így első ismereteit, az ügyről a rendőrségi iratokból szerzi. Igen komoly jelentősége van tehát ezen anyag gondos áttanulmányozásának. Ennek során az alábbi kérdéskörökre kell kiemelt figyelmet fordítani: — a baleset közvetlen helyszínén, illetve annak szűk környezetében az úttest teljes szélességét, a sávok méreteit, a padkát, a rézsűt, a járda elhelyezkedését pontosan feltüntették-e; — az esetleges úttorkolatot, kereszteződést, gyalogátkelőhelyet, stb. méretezve rögzítették-e. Az útburkolati jelek, kilátást akadályozó tárgyak, jelzőtáblák, forgalomirányító készülékek fel vannak-e tüntetve; ' — az ütközési (elütési) pontot rögzítették-e, milyen körülményekből bizonyítható annak pontos helye (Vérfolt,' üvegszilánkok, földre esett tárgyak stb.). Ennek pontos helyzetét bemérték-e; — a féknyomokat, sodródási, csúszási nyomokat pontosan megmérték-e, különböző szakaszait méretezték-e;' — a balesettel érintett járművek, személyek baleset utáni helyzetét rögzítették-e, az adatok az eredeti állapotot tükrözik-e; — az érintett járművek, egyéb tárgyak rongálódásait felsorolták-e; — a balesetkori út-, forgalmi-, és látási viszonyokat kellő részletességgel rögzítétték-e; — részt vett-e a helyszíni szemlén gépjárműszakértő. E vizsgálatot csak a helyszíni szemle jegyzőkönyv, a helyszínrajz és a fényképfelvételek egybevetése alapján lehet megnyugtató eredmény reményében elvégezni. Meg kell vizsgálni azt is, hogy a" látleletek sérüléseket leíró része alkalmas-e a sérülések elhelyezkedésének pontos megállapítására, mert ennek az elütési mechanizmus későbbi reprodukálásánál komoly jelentősége lehet. • ' A most részletezett adatok egybevetése alapján sokszor már kialakítható a kép a baleset lefolyásával kapcsolatban. Mindén hiányzó adat nehézzé, nem egy esetben kifejezetten lehetetlenné teszi a történtek megállapítását, ezért haladéktalanul intézkedni kell a hiányok pótlására a szemlét végző rendőri szerv, a sérültet vizsgáló orvos megkeresése útján. A gyors intézkedéstől inkább remélhető a szükséges adatok rendelkezésre bocsátása, mint egy későbbi időpontban. Gyakori hiányossága a rendőri anyagnak a járművek sérüléseinek elnagyolt leírása, a balesettel kapcsolatban úttesten található tárgyak, anyagmaradványok pontos helyzetének felületes rögzítése, a baleseti helytől tá~

volabbi útszakasznak a helyszínrajzból való kihagyása még akkor is, ha annak jelentősége lenne. E mulasztások az ügyek jelentős részében nem okoznak gondot, de előre sosem lehet tudni, hogy az érdekeltek vallomása alapján milyen részletkérdésnek lesz később döntő jelentősége. Amennyiben az adatok pótlólagos beszerzése bármilyen oknál fogva nehézségét okoz, vagy ha a nyomozás érdeke egyébként megkívánja, a helyszínen intézkedő rendőrt tanúként ki kell. hallgatni, különösen, ha az érdekeltek a helyszíni szemle adatait vitatják, vagy a helyszíni meghallgatás során tett nyilatkozattól eltérő vallomást tesznek. Ugyancsak azonnal dönteni kell abban a kérdésben is, nem szükséges-e a balesetes jármű szakértői vizsgálatra történő lefoglalása, vagy a sértett ruházatának eredetben történő biztosítása, ha az érré vonatkozó intézkedések a helyszínen elmaradtak. Meg kell fontolni azt is, nem kell-e a sérült személyt orvosszakértővel megvizsgáltatni a sérülések pontos elhelyezkedésének megállapítása érdekében.

A tanúk és a gyanúsított vallomása, annak ellenőrzése A balesetben részes személyeket, illetve a tanúkat általában még a helyszínen a rendőrség jelen levő tagjai meghallgatják, és nyilatkozataikat ún. „meghallgatási jegyzőkönyviben rögzítik. E jegyzőkönyvek tartalmát a nyomozás során sosert} szabad figyelmen kívül hagyni,' mert sokszor a későbbi vallomásokkal szemben ezek tartalmazzák az igazságot. Nem egyszer — talán pont ezért — az érdekeltek vitatják az abban foglaltakat, s érdemi védekezést terjesztenek elő, egyben próbálnak a meghallgatási jegyzőkönyvben leírtak hitelességével szemben kételyeket ébreszteni. A vallomásmódosítások indokait ezért minden esetben alaposan ellenőrizni kell, s a szakértőnek feltett kérdések megfogalmazásánál legalább lehetségés alternatívaként a meghallgatás adatait figyelembe kell venni. A közlekedési ügyekben sokszor döntő jelentőségük van a métereknek, másodperceknek, sebességeknek. Nem egyszer elkerülhetetlen, hogy ilyen adatokkal kapcsolatban kérdéseket kell feltenni a gyanúsítottnak, illetve a tanúknak. A válaszok azonban megdöbbentően nagy eltéréseket mutathatnak még akkoris, ha az adatszolgáltató legjobb emlékezete szerint, ferdítési szándék nélkül nyilatkozik. Tipikus és szinte törvényszerű, hogy az érintett a veszélyforrás helyét lényegesen közelibbnek érzékeli a ténylegesnél. Ezen nem szabad csodálkozni, mért á helyes sebesség-, és távolságbecslés — különösen gyorsan haladó járműben utazva — legtöbbször szinte lehetetlen feladat. Éppén e várható pontatlanságokra tekintettel az ilyen adatokra vonatkozó kérdéseket lehetőleg kterülni kell, s ha az ilyen kérdések feltevése más bizonyíték hiányában nem mellőzhető, a vallomások szakértői ellenőrzésétől nem szabad eltekinteni. < 4

49

A szakértői tevékenység

/

A tényállás helyes megállapítása igen gyakran mem lehetséges gépjárműszakértő bevonása nélkül. A szakértő alkalmazásával azonban a katonai ügyész nem mentesül a bizonyítási eljárás alapos lefolytatása, az egyéb bizonyítékok beszerzése alól. A szakvéleményt csupán egyként veheti figye- 1 lembe a bizonyítékok közül, bár nyilvánvaló, hogy annak jelentősége legtöbbször meghatározó. . A gépjárműszakértői vélemények minősége, felhasználhatósága a szakértő egyéni kvalitásain túlmenően jelentős mértékben függ a szakszerűen feltett, az ügy minden lényeges körülményére kiterjedő, az érdekeltek vallomásait is figyelembevevő kérdésektől. Erősen kifogásolható például az, a kirendelő határozat, melynek utolsó kérdése így hangzik: „Nyilatkozzon minden olyan egyéb kérdés tekintetében is, melynek az elbírálás szempontjából jelentősége van!" E kérdés., mögött az előadó tanácstalansága érezhető, abbéli bizonytalansága, feltett-e vajon minden lényeges kérdést. Az sem elképzelhetetlen, hogy az ügy kellő ismeretének hiányát igyekszik ezzel leplezni. Az ilyen kérdés feltevője úgy érezheti,, sikerült a „labdát tovább passzolni", s most már a szakértőre lehet a felelősséget hárítani, ha a lényeges körülmények tisztázatlanok maradnak. Hasonlóan vitatható kérdésfeltevés az olyan amely „a baleseti mechanizmus lefolyására" vonatko r ' zik. Annyira általános, megfoghatatlan e kérdés, hogy ennek keretén belül a szakértő indokolatlanul tág mozgáslehetőséget lpp, lényegében ő. döntheti el, milyen részkérdéseket tart fontosnak, s milyen adatok, tények mellett megy el válasz nélkül. Reális emiatt az a veszély, hogy pont a jogilag, releváns tények kerülnek perifériára. Nem lehet a gépjárműszakértő eljárásjogi szerepét úgy sem értelmezni, hogy ő lesz az, aki, az ügyet, „kinyomozza". Nem vonható be a jogi kérdések meg válaszolójaként sem a nyomozásba, feladata kizárólag a műszaki területre korlátozódik. Csupán e körben használhatja ki a Be. 72. §-ában meghatározott — s egyébként igen széles körű jogosultságait. Ugyancsak jelentős szerepet játszhatnak az igazságügyi orvosszakértők is egyes közlekedési balesetek tényállásának felderítésében. Ha halálos eredmény van,a boncolás megállapításai nemcsak az okozati összefüggés bizonyításánál jelentősek, hanem a sérülések keletkezési mechanizmusának — és ezen keresztül a baleset ponios lefolyásának — feltárásánál is. Az orvosszakértők természetszerűleg igen nehéz helyzetben vannak akkor, amikor rendszerint csupán az elsődleges adatok birtokában — melyekről nemegyszer később kiderül, hogy pontatlanok — kénytelenek véleményt adni. A szükséges adatok híján nemegyszer csak akként nyilatkoznak: „a sérülések az előzményi adatokban meghatározott módon létrejöhettek".! Ez az általános megfogalmazás legtöbbször elegendő is ahhoz, hogy a halál és a közlekedési baleset közötti okozati összefüggést alátámassza, de nem

minden esetben kielégítő, há a bizonyítékok ellentmondóak, s tisztázatlanok a baleset bekövetkezésének körülményei. Ilyenkor csak valamennyi adat birtokában feltett pótkérdések alapján tudnak konkrétabb véleményt előterjeszteni. A katonai ügyészek azonban nem egy esetben e lehetőséget nem használják ki még akkor sém, ha'az egyéb adatok a boncolási eredménnyel ellentétesek. Különösen fontos lehet pedig a pótkérdések feltétele, , há'a gépjárműszakértő véleménye ellentétes az egyéb nyomozati anyaggal. Ilyenkor legnagyobb segítséget a megfeneklett nyomozáshoz a műszaki és orvosszakértők egyesített véleménye jelenthet. Tekintettel arra, hogy a szakvélemények az ügyek jelentős részében a bizonyítás szempontjából meghatározók, alapvető követelmény velük szemben, hogy megállapításaikhoz kétség ne férhessen. Kellő szakismeret hiányában azonban a katonai ügyészek igen nehéz helyzetben vannak, amikor azt kell laikusként eldönteniük;' hogy a szakvéleményekre lehet-e tényállást alapítani. Legtöbbször ellenvetés nélkül elfogadják azokat még akkor , is, ha az egyéb adatokkal ellentétes tartalmúak. Ez a gyakorlat mindenképpen helytelen. Nem vitás, hogy a szakértővel szembeszállni olyan területen, melyen ő van „otthon", igen1 nehéz. Észre kell azonban vennie az ügyésznek, ha a szakértő hibás kiindulási adatokból vezeti le számításait (pl. a teljes úttest szélességével számol félszélesség helyett — megtörtént!), vagy figyelmen kívül hagy bizonyos tényeket (féktávolságszámításnál a meredek emelkedőt) •—• megtörtént!). Ugyancsak észre lehet venni, ha tapasztalati adatokkal ^számol olyankoris, amikor a balesetes jármű vizsgálatával a konkrét értékeket is meg lehetne állapítani! (pl. féklassulási érték). Nem fogadható el kritika nélkül az a szakvélemény sem, mely lényeges körülményeket magyarázat nélkül hagy (pl. nem reflektál arra a gyanúsítotti védekezésre, mely szerint azért nem tudta járművével követni az éles kanyar ívét, mert még az egyenes szakaszban felesége megragadta a kormányt, így nem tudta azt elfordítani — holott oldalsodródási nyomok voltak). Az ilyen jellegű hibák felfedezéséhez különleges szakismeret nem szükséges, elegendő a teljes anyag aprólékos áttanulmányozása és a szakvéleménnyel történő egybevetése. Helyesnek tartom, ha az előadó maga is kialakítja magában az üggyel kapcsolatos elképzelését, s a bizonyítékokat ennek tükrében is értékeli. Amenyiben' lényeges ellentmondások a szakvélemény alapján nem oldhatók fel, lehet, hogy teljesen új kiindulási alapból kell az ¡egész eseményt megközelíteni. Csak helyeselhető, ha a saját elképzelések ellenőrzésére, számításos alátámasztására az ügyész a szakértőt felhívja. Lehet, hogy pont az előadó feltételezése vezet el az igazság felderítéséhez.

A bizonyítási kísérlet Nagyon sok esetben a leggondosabban kidolgozott szakértői vélemény sem pótolhatja a helyszínen szerzett ismereteket. Különösen láthatósági kérdésekben nem lehet mellőzni a bizonyítási kísérlet tartását, ha a tényállás bármely okból aggályos. Azt a fontos alapelvet, hogy a bizonyítási kísérletet a balesetkori feltételek lehető legpontosabb biztosításával, a balesetben résszes jármű bevonásával, az eredeti helyszínen kell végrehajtani, minden katonai ügyész ismeri. És mégis, ennek gyakorlati végrehajtása során nem egyszer az érdemi elbírálásra is kiható hibákat követnek el, legtöbbször a gépjárműszakértő „asszisztálása" mellett. E megállapítás is azt húzza alá, hogy az ügy előadójának szerepe elsődleges, hozzáértése, tapasztalata a nyomozás eredményessége szempontjából alapvető. Különösen fontos a bizonyítási kísérletnek a lehető legprecízebb végrehajtása már csak azért is, mert a legszakszerűbben végrehajtott kísérlet is csak megközelítőleg adhatja vissza a balesetkori történéseket. Könnyű ezt belátni, ha csak arra gondolunk, hogy az eredeti körülmények minden; tekintetben azonos „lemásolása" ismételten életveszélyes helyzetet teremthet, így bizonyos engedményeket már eleve tenni kell (nem végezhetjük adott esetben a kísérletet a balesetkori haladási sebesség mellett, így több idő áll rendelkezésre az észleléshez; nem modellezhetjük az ütközéses baleset lefolyását ütköztetéssel stb.). Az is szükségszerűen rontja a kapott eredmény objektivitását, hogy a bizonyítási kísérletben észlelést végzők eleve fel vannak készülve egy rendkívüli helyzetre, s tudják, hogy „nagyon figyelni kell", holott ilyen ismeretek nélkül esetleg ők is beleesnének a gyanúsított hibájába. Nyilvánvaló, hogy az ilyen, kiküszöbölhetetlen és az objektív eredményt már' eleve befolyásoló tényezőkön túl jelentkező eltérések a balesetkori szituációtól alapvetően téves megállapításokra is vezethetnek.- : • > -r Hibaként jelentkezhet a bizonyítási kísérletek levezetésénél — és- a gyakorlatban elő is fordult —hogy a balesetet nem dinamikájában, hanem statikusan próbálják reprodukálni. Ennek szemléltetésére hozom fel az alábbi megtörtént bűnügyet: A gépkocsi vezetője szürkületben, lakott területen, mintegy 40 km/órás sebességgel haladva elütötte az úttesten szabálytalanul átszaladó kisgyermeket! Arra hivatkozott, hagy figyelmes vezetése ellenére csak néhány méterről lehetett észlelni a sértettet. A bizonyítási kísérlet során a gyermeket szimbolizáló bábut az elütési pontra állították, és azt vizsgálták a gépkocsi hátrafelé mozgatásával, milyen távolságról lehet őt észlelni a tompított világítás mellett. Mire a féktávolság határáról való láthatóság vizsgálatára került sor, besötétedett. A kísérlet eredményére tekintettel a gyanúsítottal szemben a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették. A nyomozati cselekmény megtervezése, levezetése több vonatko-

zásbarr -is hibás volt. Az elütési ponton a sértett csupán az ütközés pillanatában tartózkodott, a korábbi időpillanatokban azonban mind a gyermek, mind a jármű más és más pontokon voltak. A balesetkori szituációt csak ennek figyelembevételével lehetett volna rekonstruálni, s e beállítások alapján kellett volna a láthatóságot is vizsgálni. További komoly hiba volt a kritikus távolságról való-láthatási vizsgálatnak sötétségben történő megtartása: A baleset időpontjában elsősorban nem a jármű világítása, hanem a természetes fény és a kontraszthatás eredménye lehetett volna figyelr mes vezetés mellett az időbeni észlelés. A megismételt bizonyítási kísérlet eredménye alapján a gépkocsi vezetőjét a bíróság jogerősen elítélte. Ugyancsak téves következtetésekre vezethet, ha a láthatási kísérletet nem a, láthatóság határán túlról, közelítve, hanem az akadálytól távolodva vezeti le az előadó. Pszichés okból és a szem működési mechanizmusára visszavezethetően ilyen esetekben az akadály helyét és jellegét ismerő tanúk akkor is „látják" még a vizsgálat tárgyát, amikor helyes megközelítési mód esetén még csak nem is sejtik létezését. Egyébként az ilyen jellegű vizsgálatoknál az eredmény annál reálisabb, minél kevésbé vannak az észlelést végzők felkészítve, mire is kell figyelniük. Jó módszernek tartom ezzel kapcsolatban azt, ha az ügyész mozgó járműből történő láthatási kísérlet iesetén kissé „átejti" az észlelést végzőket' például úgy, hogy közli velük, visszafelé való haladáskor kell majd az akadályt időben felfedezniük, de az ténylegesen odafelé van elhelyezve. , Néha elköveti a bizonyítási kísérlet vezetője azt a hibát is, hogy járműből: láthatóság vizsgálatánál az észlelést végzőket a jármű mellett a szélvédő vonalában állítja le, s onnan végezteti az észlelést. Ez a. megoldás még akkor sem fogja tükrözi a tényleges balesetkori láthatóságot, ha a gépkocsi szélvédője akkor teljesen tiszta volt. Ugyanilyen vizsgálatnál hibaforrás lehet az is, ha az észlelést a jármű hátsó ülésén végzik a tanúk, holott a balesetkor az elkövető egyedül ült a kocsiban. A többletterhelés ugyanis a fényszóró optikai tengelyét jelentősen megemeli, s a gyanúsítottra kedvezőtlen észlelési távolság-növekedést eredményezhet. Lehetne még hosszan sorolni azokat a buktatókat, melyek e nyomozati cselekmény eredményét, objektivitását kétségessé tehetik. Helyhiány miatt csupán címszavakban utalok egyikre-másikra: — szembejövő jármű világításának figyelmen kívül hagyása (lehet észlelést segítő, illetve azt rontó hatása is); — sértett ruházatának más színű, vagy tónusú ruhával történő pótlása; — másik jármű alkalmazása a balesetben részes jármű helyett (külö,- nősen irreálissá teheti az eredményt, más típus alkalmazása); -—-az eredeti út-, látási-, vagy forgalmi viszonyok, az érintett jármű. veken időközben végzett javítások figyelmen kívül hagyása. *

*

*

Az eddig leírtakból talán kitűnik, mennyi nehézséget okozhat a közlekedési balesetek vizsgálata. A rendőri és a polgári ügyészi szerveké kellő szakszerűség biztosítására ezért olyan szervezeti megoldásokat kerestek és találtak, melyek célja az, hogy az ilyen jellegű ügyek nyomozását csak kellő szakmai felkészültséggel rendelkező, a műszaki ismeretek szükséges részét elsajátító személyek láthassák el. Ennek érdekében a legfőbb ügyész elvtárs 10/1979. számú utasításában a hatásköri kérdéseket az általánostól eltérően szabályozta. Az'utasítás alapelveként rögzíti, hogy a közlekedési ügyészi szakfeladatokat elsőfokon a megyei főügyészségek kijelölt közlekedési ügyészei látják el, akik a nyomozás törvényessége feletti felügyelet során a vá'rosi vezető ügyészt megillető jogosultságokkal rendelkeznek (Ut. 1: § (1) bek., 2. §, 8. §). Csupán szűkebb körben járhatnak el á megyei főügyész által külön kijelölt városi ügyészségi ügyészek (Ut. 9. § (1) és (2) bek.), s kizárólag a Btk. 188. § (1) bek.-ében és a 189'. § (1) bek.-ében meghatározott vétségekkel kapcsolatos ügyészi feladatokat végezhetik a városi ügyészségi ügyészek az általános hatásköri szabályok szerint (Ut. 10. §). Az utasítás egyébként azzal kapcsolatban is rendelkezést tartalmaz, hogy a katonai ügyészi szervezetben a közlekedési ügyész feladatait a területileg illetékes katonai ügyészek az utasítás rendelkezéseinek értelemszerű alkalmazásával teljesítik (Ut. 1. § (3) bek:). Ez utóbbi rendelkezést álláspontom szerint úgy kell értelmezni, hogy a katonai ügyészi szervezetben is' kívánalom, hogy a közlekedési ügyekben kellő szakismeretekkel rendelkező ügyészek végezzék az eljárási cselekményeket. Tény, hogy a szakosodás megvalósítása a jelenlegi létszámviszonyok és a jelentős ügyforgalom mellett igen n e h é z . E n n e k ellenére akár : átmeneti nehézségek vállalása mellett is szükségesnek tartom, högy ügyészségenként legalább egy — Budapesten ez nem is biztos, hogy elég — arra alkalmas katonai ügyészt a szükséges szaktanfolyamokra beiskolázzanak, vagy a polgári ügyészi továbbképzésekre rendszeresen elküldjenek. A kezdeti lépés e téren tavaly megtörtént. A Legfőbb Ügyészség közlekedési ügyészek részére szervezett továbbképzésén néhány katonai ügyész részt vett. E gyakorlatot indokolt folytatni, s a lehetőség határain belül minél általánosabbá kellene tenni. Látványos és gyors javulás természetesen egyik pillanatról a másikra nem várható, de hosszabb távon biztosan javulni fog a szakszerűség, s megoldja azt az állandó dilemmát, kire is szignálja a vezető az igazán bonyolult, nehéz bizonyítású közlekedési bűnügyet. Az is vitathatatlan, hogy egy ilyen, javaslatnak megfelelő döntés nem mentesítheti a többi katonai ügyészt a közlekedési ügyek nyomozásához szükséges /alápvető ismerétek megszerzésé alól. Ennek érdekében viszont indokoltnak látom e témában helyi továbbképzések tartását gépjármű-, és orvosszakértők közreműködésével. Feldolgozhatók v lennének ennek során azok a körlevelek is, amelyeket a szakértők részére adtak ki ugyan, de

olyan, alapfogalmakkal kapcsolatos értelmezési kérdésekkel is foglalkoznak, melyek ismerete az ügyek előadói számára is kívánatos. • Egyes ügyekben megkönnyíthetné a bizonyítást, ha a boncolások alkalmával színes fényképfelvételek készülnének az elhalt sérüléseiről. A halálos eredményű közlekedési baleseteknél a fényképfelvételek készítésének általánossá tétele komoly anyagi kihatással nem járna, haszna azonban jelentős lehetne adott esetben. Nehézséget csupán akkor okozhat a felvételkészítés, ha a katonai ügyész a boncoláson nincs jelen. A helyi sajátosságok figyelembevételével azonban ügyészségenként akár eltérő módon is megoldható e kérdés akár a szakértők, akár a rendőri szervek segítségévek , Cikkemben korántsem törekedtem e téma kimerítő feldolgozására, elsősorban csupán figyelemfelhívásnak és gondolatébresztésnek szántam. Meggyőződésem, hogy e területen a jelenlegi gyakorlat továbbfejlesztésére van szükség, amihez szerény javaslataimmal szeretnék magam is segítséget nyújtani.

A

KATONAI

IGAZSÁGÜGYI

SZERVEK

TÖRTÉNETÉBŐL A katonai igazságügyi szervek története 1948-1956 í r t a : Almásiné dr. Töröcsik Anna ny. alezredes

I. FÖIDÖSZAK 1944 őszétől—1948 nyaráig 1944. szeptember 23-án a szovjet csapatok megkezdték hazánk felszabadítását. Még tombolt a háború, az ország területének nagy részén még front volt, amikor 1944. december 21-én a Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés kezébe vette az ország ügyeinek intézését. A magyar néphez intézett szózatában — mint a nemzet akaratának kifejezője — legfontosabb feladatnak a hitleri Németországgal való szakítást és a fegyverszünet megkötését tekintette. Az 1944. december 22-én megválasztott Ideiglenes Nemzeti Kormány — a Nemzetgyűlés felhatalmazása alapján — december 28-án hadat üzent a fasiszta Németországnak és fegyverszüneti kérelemmel fordult a Szovjetunióhoz, s a vele szövetséges hatalmak kormányaihoz, majd a fegyverszüneti egyezményben foglaltak alapján megkezdte az új magyar nemzeti hadsereg megszervezését, hogy az csatlakozzon a fasizmus ellen harcoló szövetséges hadseregekhez, segítve ezzel hazánk területének mielőbbi felszabadítását. Ezzel együtt a legsürgősebb feladatok között kapott kiemelt helyet a népellenes és'háborús bűnösök felelősségre vonását célzó igazságszolgáltatás igénye is. Az új államhatalom jellegéhez nemcsak a fasiszta elnyomók elleni fegyveres harc és hazánk felszabadításának meggyorsítása tartozott, hanem az új demokratikus rend kibontakoztatása, s annak belső védelme is. Az akkori helyzetben nem volt lehetőség sem a hadsereg, sem az igazságszolgáltatás terén strukturális változtatásokra, bár a felszabadult ország népi hatalma érdekeinek nem felelt meg az őt elnyomó volt uralkodó osztályok katonai, illetve igazságügyi szervezete. Fokozottan érvényes volt ez a katonai igazságügyi apparátusra, mely a háború alatt egyre fasizálódó hadsereg közvetlen részeként működött.

A Szovjetunió elleni háborúbalépést követően a katonai, bíróságok hatáskörét rendkívüli mértékben kiterjesztették. Hazaárulás címén a katonai bíróságok jártak el az ország szabadságáért, népünk függetlenségéért küzdő hazafiakkal szemben. A munkásmozgalom megsemmisítése érdekében pedig a vezérkari főnök különbírósága ítélkezett. Mégis meg kellett elégedni a leginkább kompromittált személyek eltávolításával, s a megüresedett helyek tartalékállományúakkal történő : feltöltésével. A tényleges átalakítás megkezdésére csak később kerülhetett sor, az ország újjáépítése során, az új demokratikus hatalmi struktura részeként. A katonai igazságügyi szervek története ily módon egyrészt követi néphadseregünk fejlődésének egyes szakaszait, másrészt tükrözi a szocialista igazságszolgáltatás és büntető jogalkalmazás változásait. Bár á felszabadulást követő években az igazságügyi apparátus teljes újjászervezésének feltételei még hiányoztak, azok megteremtését a Párt és Kormány a legsürgősebb feladatok egyikének tekintette. E korszaknak fő jellemzője új államiságunk megszületése, s ennek keretében a demokratikus igazságszolgáltatás kialakításához szükséges feltételek létrehozása volt. A régi jogszabályokat új tartalommal megtöltő törvényi segítségre volt halaszthatatlan szükség a demokratikus rend alapjainak lerakásához, s a gazdasági építő munka fegyelmének biztosításához is. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 20-án kötötte meg a fegyverszünetet. A demokratikus magyar hadsereg szervezésével együtt kezdetét vette a fegyverszüneti egyezményben vállalt nemzetközi kötelezettségünk teljesítése: a háborús bűnösök, hazaárulók büntetőjogi felelősségre vonása. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány ezért már 1945. január 25-én kibocsátotta a 81/45 ME. sz. rendeletét a népbíráskodásröl, melynek alapján haladéktalanul megkezdték működésükét a különbíróságként eljáró népbíróságok és a mellettük működő népügyészségek. A katonai igazságügyi szervezet megújítására, a katonai büntető anyagi- és eljárásjog újraalkotására akkor még nem jutott idő, noha nyilvánvaló volt, hogy új hadseregünk céljainak nem felelt meg a horthysta katonai igazságszolgáltatás. . A fegyverszüneti egyezményben vállalt kötelezettségünk teljesítésére a demokratikus honvédség két hadosztálya 1945. május első napjaiban vonult a hadműveleti területre, de ezidőre a fasiszta Németország teljesen összeomlott, s kény télen volt elfogadni a feltétel nélküli fegyverletételt. Ezzel Európában végetért a második világháború. Hadseregünk, mely a fasizmus elleni fegyveres harcból nőtt ki, s annak leverésére szerveződött, a demokratikus néphatalom fegyveres ereje lett. ' 1 , '

1

A demokratikus magyar hadsereg szervezése mindenekelőtt a Honvédelmi Minisztérium, újjászervezését tette szükségessé. A háború után ehhez a munkához a legszükségesebb csoportokat — mindössze hét csoportot — hozták létre. A „HM Vkf-ség belszolgálatának ideiglenes szabályzatában" (kelt, 1945. január 19.) megtaláljuk a „Hadbírói csoport"-ot is, az ún. „elvi hadbírói ügyek vitelére". A hadbírói csoportnak azonban ekkor még személyi beosztása nem volt. A hadbírói csoportfőnöki vagy vezetői hely sem volt még betöltve. Az itt található feljegyzés szerint a csoport működését a „jelenleg távollevő Honvédelmi Miniszter úr fogja véglegesen szabályozni". 1 Erre rövidesen sor került, mert 1945, március 8-án a „Honvédelmi Minisztérium szervezeti tagozódása, személyi beosztása, és létszáma" tárgyú előterjesztésében a miniszter erről a következőket jelenti a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak: „Az Igazságügyi Csoport vezetője Dr. Szamosközy Mihály hb. százados. Ügyköre: igazságügyi, büntetőjogi és közjogi ügyek, A csoport létszáma: kilenc fő." 2 A Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz 1945. május 30-án a Honvédelmi Minisztériumban szolgálatot teljesítők névjegyzékét és a szervezeti táblázatot is előterjesztik. Ebben az időben már létezik a HM Igazságügyi Csoportfőnökség, mely az akkori politikai államtitkár B. Szabó István a miniszter állandó helyettesének alárendeltségébe tartozott. Az igazságügyi csoportfőnök — egyben mint a hadbírói kar főnöke — még ekkor sincs kinevezve. Az Igazságügyi Csoportfőnökség ekkor két osztállyal működött: 1. Hadbírói Osztály, vezetője: Dr. Szamosközy Mihály hb. szds., helyettese: Dr. Dávid Ferenc hb. szds. 2. Büntető Osztály, vezetője: Dr. Schultheisz Emil hb. szds. i ° A beosztottak létszáma a hadbírói osztályon három, a büntető osztályon két fő hb. fhdgy., hdgy., alhdgy. rendfokozatban. Az Igazságügyi Csoportfőnökség büntető osztályának három alosztálya is szerepel a szervezési táblázaton. Mégpedig: — Igazságügyi és Igazgatási, — Büntetőjogi és törvényelőkészítő, — Altalános Büntetőjogi alosztályok, melyek személyi állománya még nincs betöltve. Ugyanebben az időben az I. sz^ Miniszteri Iroda alárendeltségébe szervezték a HM Ügyészi Kirendeltséget. Az 1. Vkf. vezető ügyésze ekkor dr. Soós Károly hb. szds., helyettese pedig dr. Gyimesi Ferenc t. fhdgy. volt. 1 2

Katonai levéltár 20. 034/Eln. 1945. sz. dokumentum. Katonát levéltár 20, 263/Eln, 1945. sz. dokumentum,

Csak az 1945. őszén készült állománytáblán olvashatjuk először az igazságügyi csoportfőnök nevét. Ezt a tábornoki helyet a felszabadulás x után első ízben dr. Major Ákos hb. ezds., majd — a Népbíróságok Országos Tanácsa elnökévé történt kinevezése után — dr. Schultheisz Emil hb. ezds. töltötte be. • < • • ,A hadbírói osztályt még változatlanul dr. Szamosközy Mihály hb. őrgy. vezeti, de a büntetőjogi ösztály élére már dr. Magyarossy János hb. alez. került. A csoportfőnökség személyi állománya ekkor tizeíiöt hadbírói helyből és hat igazságügyi tisztből áll.3 Az állománytábla ekkor már ügyköri leírásokat — hatásköri megállapításokat — is tartalmaz. A hadbírói osztály jogköréről e helyen a következőket olvashatjuk: ,A honvéd igazságszolgáltatás feletti felügyelet. Katonai jogi kérdésekben véleményadás. Felhatalmazás megadása. Honvéd büntetőintézetek feletti felügyelet. Börtönügyek. Hadbírói személyi ügyekben kezdeményezés. A horyvédségi védők nyilvántartása. Hadbírói kiképzési és személy utánpótlási ügyekben javaslattétel." ' ! A büntető osztály jogkörét pedig így fogalmazták meg: „A honvéd büntető igazságszolgáltatást érintő törvényjavaslatok, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek, szabályzatok stb. szerkesztése. Más tárcák által előterjesztett ily törvényjavaslatokhoz hozzászólás. Ily jogszabályok értelmezése, és magyarázata. A honvédelem érdekeit érintő polgári bűnügyek figyelemmel kisérése és a szükséges intézkedések végrehajtása." ,A felszabadulást követő első években- —• éppúgy, mint a horthystahadseregben — a katonai igazságügyi szervezetnek egységes személyi állománya yolt, az ún., „hadbírói kar". Ez külön állománycsoportot alkotott és a rendfokozat előtt erre a „hb." (hadbíró) rövidítés utalt, függetlenül attól, hogy viselője ügyészi vagy bírói beosztásban teljesített szolgálatot. A' háborús katonai igazságügyi szervezet — amellett, hogy tábori ügyészségek és bíróságok működtek — megtartotta területi szerveit is, melyek a honvéd kerületi parancsnokságok székhelyein — Budapest, Székesfehérvár, Pécs, Szombathely, Szeged, Miskolc, Debrecen — működtek. ; A felszabadulás, után a katonai közigazgatás újbóli megszervezésére is sor került. A katonai igazságszolgáltatás újjászervezésekor az első fokú bíráskodásban a katonai törvényszékek jártak el. Fellebbezési fórumként az 1946. III. tv. értelmében a kúria Honvédbíráskodási Fellebbviteli Tanácsa járt el, a korábbi Legfelsőbb Honvéd Törvényszék hatáskörében. Ezzel a katonai bíróságokat bekapcsolták a rendes bíróságok egységes szervezetébe.

3

Katonai levéltár 24. 130/Eln. 1945. sz. dokumentum.

A háború : befejezése, után a két magyar hadosztályt hazai területre visszavonták, a tartalékosokat leszerelték, s a megmaradt állományt átszervezték. Ebben az időben a hadseregünknek csekélyebb létszámú sorállománya volt, mégis nehéz volt fegyélmet tartani. Ezért az Ideiglenes Nemzeti1 Kormány 389/45 ME sz. rendeletével az akkor még hatályos rögtönbíráskodást a honvéd büntetőbíráskodás területére is kiterjesztette. Vonatkozott ez a függelemsértések bűntetti eseteire (bujtogatás, zendülés), az őr elleni bűntettekre, a szökésre, a szolgálati és őrszolgálati bűntettekre, ; valamint a fegyelem és rend elleni más súlyosabb bűncselekmények elkövetőire (pl. fosztogatás, zsarolás, harácsolás), továbbá a behívóparancs iránti engedetlenséget megvalósítókra. , A katonai igazságszolgáltatásban csak „igazolt" tisztek teljesíthettek szolgálatot. A Honvédelmi Minisztériumban is működtek Igazoló Bizottságok. Ezek a régi hadbírói kar mintegy 80%-át nem igazolták. A 20—25 fős igazolt létszámhoz olyan tartalékosokat hívtak be, akik antifasiszta jogászok, s a polgári életben bírák vagy ügyvédek voltak. A népügyészek közül is vettek át néhányat. Bár a. régi törvények alkalmazásával a régi hadbírói szervezet működött, az tevékenységében és szellemében demokratikus lett. A katonai büntető eljárásban az ekkor már módosított büntető perrendtartástól eltérő katonai büntető eljárási • törvény (a Kbp.) alapján jártak el. 1945. augusztus 16-án megjelent a HM 36. 519/Eln. .1945. sz. körrendelet, amely kimondta, hogy a honvéd büntetőbíráskodásban — mind a rendes, mind a rögtönítélő eljárás során — ítélőbíróságként három tagú haditörvényszék jár el. A tárgyalásvezető hadbíró mellett két katonaállományú ülnökből alakult tanács ezidőtől fogva ítélkezik. Korábban a hadbíróságnak öt tagja voltj még a K. u.'K. közös hadserégből átvett eljárásnak megfelelően. Ugyanis akkor még" a törvényszékek elnökei, tagjai, a vádlók és védők a tiszti állomány soraiból kerültek ki, akik eseti kivételtől eltekintve még jogi végzettséggel sem rendelkeztek^ A katonai bíró csak mint a tárgyalást vezető szaktanácsadó működött közre. Az egész; bírósági eljárásra kiterjedő döntési jog a terhelt magasabb parancsnokát' 1 illette meg. Ő adott parancsot az eljárás megindítására, vagy megszüntetésére, a vádemelésre, s a jogerős ítélet végrehajtására is. Mindez a katonai bíróságoknak a függőségét fejezte ki a katonai vezetéstől, amely azt jelentette, hogy a működésük feletti felügyeletet békében a honvédelmi miniszter, háború idején pedig a hadsereg főparancsnoka látta el. . •1 A demokratizálódás a katonai büntetésvégrehajtást is érintette. Szinte középkori fegyelmezési nemeket töröltek. Az akkor még hatályos D. 4. jeU4

Hadosztály, hadtest, v. hadseregparancsnokát.

z é s ű ; szabályzatból,

mely a honvéd büntetőintézetekre vonatkozott, 194öban a:HM 7. 887/Eln. igü, sz. rendelettel törölték a gúzsbakötést és megköt ö z é s t , ; mint az elítélteket „javító" fenyítéseket. Egyben megszüntették a közöttük fennálló — társadalmi állás, műveltség, vallás tekintetében — a demokratikus felfogással ellentétes megkülönböztetéseket. 194-6. február 15-ével megszűnt a háború idejére szóló büntetőeljárásjogi rendelkézések hatálya a katonai bíráskodás egész területén, az 1740/46. ME- rendelet alapján. Ezzel az illetékes parancsnok jogköre a honvéd ügyészségekre és bíróságokra szállt át. Mint már szó volt róla, ezek a szervezetek a honvéd kerületi parancsnokságok székhelyein" tevékenykedtek. A hivatkozott rendelet kimondta^ hogy a honvédelmi miniszter — a szükséghez képest és ideiglenes jelleggel — honvéd törvényszéki vagy ügyészi kirendeltségeket 1 állíthat fel. így alakult és szűnt meg 1946-ban a székesfehérvári ügyészi kirendeltség, a következő évben pedig a műszaki alakulatok Vezető törzsénél, valamint az 1. és 6. hadosztálynál működő ügyészi kirendeltség. A háború befejezése-és az újjáépítés feladatainak előtérbe kerülése miatt a hadseregszervezés kezdeti lendülete megtorpant. 1946—47-ben a hadsereg létszáma minimálisra csökkent. Ez objektíve szükséges volt, mert ází'ország erőtartalékait a gazdasági újjáépítésre kellett koncentrálni. Az adott időszakban a belső reakció ellenforradalmi aknamunkájának kivédésére a népi rendőrség megerősítését kellett elvégezni. ,1946 tavaszán került sor a tárgyalt időszak legnagyobb arányú átszervezésére, s a hadsereg létszáma 1947 tavaszára érte el a minimumot. A hadosztályok lényegében csak kiképző keretként működtek, a tiszti- tiszthelyettesi századokban szinte csak továbbképzés, átképzés folyt. 1947 közepétől — a beinduló- demokratikus 1 tisztképzés eredményeként —- már mérsékelt emelkedés tapasztalható, majd az év közepétől veszi ismét kezdetét a szervezőmunka nagyobb aktivitással. Az államhatalom jellegének megfelelő munkás-paraszt származású tisztikar létrehozása egyidejű feladatot képez a korszerű néphadsereg alapjainak megteremtésével. 1947 őszén á Honvéd Kossuth Akadémia, majd a Hadi Akadémia kezdi meg működését annak érdekében, hogy a dolgozó nép iránt elkötelezett tiszteket állítsanak a hadsereg parancsnoki posztjaira. , Ebben az időszakban az Igazságügyi Minisztériumban is előkészületek folytak az .új igazságügyi apparátus kiépítésére. Ézt' a folyamatot a katonai vonatkozású törvényalkotásban is nyomon követhetjük. Már szóltunk a honvédbírósági fellebbviteli tanács szervezéséről a Kúrián (1946. február 19.). Ezzel egyidőben a honvéd koronaügyészt megillető hatáskör a legfőbb államügyészre szállt át. A legfelsőbb államügyész e hatáskörében való helyettesítésével a honvédelmi miniszter által kijelölt hadbírót bízott meg. Az apparátus szervezetének fejlődésével és a minőségi követelmények fokozódásával már akkor is jelentős létszámhiány mutatkozott. Erre utal

w írj íj jj i|[:j| jiiij: fjj|

' 1

|! ; ij j ijlji

' ! i'iíi; ;[o j |i:;;l; í|.!| la ¡¡fi;

•

'

''

'

'

'

,

y

az a tény, hogy Í945 és 1946-ban ismételt rendelkezések jelennek még a hadbírói állomány .utánpótlására. 'A hadbírák képesítéséről szóló iHM 6. 986/Eln. igü./1946. sz/ rendelet szerint „Hadbírává azt' a honvédtisztet; vagy tiszthelyettest 1 lehet kinevezni, aki az egységes ügyvédi vizsgát; valamint a katonai jogi szakvizsgát letette". Hadbírójelölt az, akinek jogtudori oklevele van. Á szóbeli és írásbeli vizsgák anyaga az akkor hatályos Btk. (1878. V. tc.) a Ktbtk. (1930. II. tc.) és az,azt módosító jogszabályok. A n é p bíráskodásról szóló, továbbá az; Ideiglenes Kormány és Minisztérium öszszes büntetőjogi rendelkezéseit tartalmazó szabályozások, a Kbp. (1912. XXXIII. tc.) és az azt kiegészítő rendelkezések. Ezenkívül a Bűnvédi P e r rendtartás (1986. XXXIII. tc.), valamint a D. 4. jelzésű utasítás a1 honvéd büntetőintézetekről. Végül ide tartozott még a honvédség tagjainak igazolásáról, rehabilitációjáról, a rendfokozat közigazgatási úton történő elvesztésének szabályozásáról szóló rendelkezések ismerete,, valamint még , a különböző nemzetközi hadijogi^ egyezményekről: kiadott jogszabályok. A vizs'gabizottság elnöke 1945. szeptember 21-től a hadbírói kar főnöke volt, ( i A felszabadulást követően a honvédségi védőkre vonatkozóan is jelentek meg rendelkezések. A honvéd igazságügyi hatóságoknál, valamint a Kúria honvédbírósági fellebbviteli tanácsnál védőként minden ügyvéd, továbbá minden nyugállományú és szolgálaton kívüli hadbíró eljárhatott* Hadrakelt seregnél pedig minden tényleges tiszt, tiszthelyettes vagy jog-: végzett más honvéd egyén is elláthatta a védelmet., • A hadsereg csökkentésének 1946. tavaszán kezdődött időszakában a kisgazdapárti B.Szabó István megválik államtitkári tisztségétől, s helyét a Honvédelmi Minisztériumban Zentai Vilmos, a Szociáldemokrata Párt kép^viselője foglalja el. Alárendeltségébe akkor csak az Igazságügyi Osztály tartozik 18 fős összlétszámmal. Ebből is öten a Népbíróságnál tevékenykednek. Mindez összefüggésben lehetett a HM szervezetének és állomár. nyának csökkentésével a háborút követő leépítés következményeként,: -'í A Honvédelmi Minisztérium 1947. áprilisi, majd augusztusi újabb'átszervezése a politikai államtitkár alá rendelt Igazságügyi Osztályt : nem érinti, s azonos feladatmeghatározással működik 1947. október 1. után is.: Ez vonatkoztatható a területi és fellebbviteli szervek működésére,ísj Yf 1947 végén — 1948 elején újabb történelmi fordulat következett. Létrejött hazánkban a proletárdiktatúra, a dolgozó parasztsággal és az értelmiséggel szövetséges munkásosztály hatalma. A politikai hatalom osztálytartalmában bekövetkezett fordulatot a két munkáspártnak 1948. júniusában végrehajtott egyesülése — az MDP megszületésé — tetőzte be. Kirepült a proletárdiktatúra államszervezete, melyet később — 1949. augusztus 20-án — a Népköztársaság Alkotmánya szentesített. A honvédelmi politikát a nemzetközi osztályharc kiéleződése határozta meg. 1947—48-ban a Szovjetunió és a nyugati imperialista hatalmak közötti antifasiszta, koalíció felbomlott, felidézve a katonai agresszió veszélyét a népidemokratikus

országokkal és a Szovjetunióval szemben. Ebben a helyzetben az ország védelme már nemkorlátozódhatott nemzeti keretekre. 1948. februárjában a Szovjetunióval megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megfelelő : biztosítékot teremtett számukra népünk szabadságának és függetlenségének hatékony védelmezésére, s ez maradt azóta is honvédelmi politikánk szilárd alapja. A Párt a hadsereget legfelsőbb szinten közvetlen irányítása alá vonta. A hadseregben folyó politikai-nevelő munka egységes irányítására megszervezték a Politikai Főcsoportfőnökséget, ugyanakkor átszervezték a legfelsőbb katonai vezetést is. A honvédelmi politika központi feladatát ,a szocialista társadalmi rend iránt magas fokon elkötelezett, munkás-paraszt származású tisztikar megteremtése képezte. A hadsereg-fejlesztés tisztiigénye igen nagy volt, különösen a politikailag megbízható szakmai tisztek hiányoztak. Ezért 1948. novemberében létrehozták a Honvéd ,Kollégiumot,1 mely a' Néphadsereg részére főiskolai, egyetemi. képzettségű káderek — köztük jogászok kiválasztását, képzését, nevelését végezte. Az 1848/49-es szabadságharc százéves, és a demokratikus köztársaságunk megalakulásának második évfordulójára a Magyar Köztársaság elnöke 1848. január 31-én kelt elhatározásával közkegyelmet adott azoknak, „akiknek büntetőtörvénybe ütköző cselekménye emberileg menthető indokból fakadt,, vagy egyéb okból méltányos elbírálást érdemelt". A közke-; gyelem a katonai bíráskodás területén is érvényesült mind eljárási, ,mind a büntetőeljárás végrehajtási szakában. ,-•,.. •; 'A közrend és .közbiztonság állapotának javulása indokolta ezidőben a rögtönbíráskodás korlátozását is. A 9. 700/48. Korm. sz. rendelettel kimondták, hógy az éjjel, felfegyverkezve, több személy, által, együtt és. közösen elkövetett: betöréses lopás bűntettére a továbbiakban a rendes eljárás szabályait kell alkalmazni. ; , II. FÖIDÖSZAK 1948 nyarától—1956 végéig A -.változott társadalmi-politikai viszonyoknak, megfelelően most már a néphadsereg fejlesztésének programja került előtérbe. Ennek megfelez lően .változott a Honvédelmi Minisztérium ügy- és személyzeti beosztása is. 1948. áprilisától már nem a politikai* hanem a katonái államtitkár a miniszter állandó helyettese. A HM Igazságügyi Osztály — amely a ¡miniszter irányítása alá tartozott— a továbbiakban a katonai államtitkár és a honvédség felügyelőjének (aki a honvédség összes parancsnokságainak és csapatainak legmagasabb elöljárója volt) alárendelten tevékenykedett. Az Igazságügyi Osztály ügyköre a korábbiakhoz képest nem változott, de öszszevonvar. tartalmazta a hadbírói és büntetőjogi osztályok régebbi, funk-: cióit. , , ü• ... • • • • . ' • ••. ,.,i

1Ó48. év nagy jelentőségű jogalkotása az új katonai büntetőtörvénykönyv, az 1948. évi LXII. tv. (XIÍ. 30.). Megjelenésével hatályát vesztette a régi Ktbtk. (1930. évi II. tv) A demokratikus fejlődésnek megfelelő jogszabály abban is teljesen új volt, hogy a 121.—123. §-ai rendelkezésével a katonai bíráskodás hatálya alá vonta a rendőrséget is. (A katonai büntetőtörvények alkalmazása szempontjából a rendőrség tagjai a katonákkal egy tekintet alá esnek.) A katonai igazságügyi szervezetre kiható egyéb változásokról ebben az időben a HM 51. 764/Elnk. igü. 1948. sz. körrendelet intézkedett, hivatkozással az 1948. LXII. tc.-ben foglaltakra. Módosultak a büntető fellebbvitel katonai főhatóságainak megnevezései, s ezzel összefüggésben szervezetük is. A Kúria honvédbíráskodási fellebbviteli tanácsa helyett, fellebbezési fórumként létrehozták a Katonai Főtörvényszéket, melynek elnöke dr. Tóth László hb; vezérőrnagy lett. A Katonai Fő törvényszék melletti vádhatósági tennivalókat ezidőtől a Katonai Főügyészség látja el dr. Soós Károly hb. ézds. vezetésével. A HM Igazságügyi Osztály vezetője dr. Böszörményi Imre hb. ezds. lett. A szervezeti változásokat tartalmazó törvényi rendelkezések értelmében ' az egész katonai igazságügyi apparátus a honvédelmi miniszter alárendeltségébe került. A katonai főügyész és helyettesei is a hadbírák állománycsoportjából kerültek kinevezésre, de á katonai főtörvényszéktől függetlenek voltak a közös HM alárendeltség ellenére is. A Katonai Főügyészség a területi katonai ügyészségek és a katonai büntetőintézetek feletti felügyeleti jogkörrel rendelkezett, a volt honvéd korona ügyész hatáskörében. A Katonai Főtörvényszék is általában a volt Honvéd Legfelső Törvényszékre, majd a Kúria honvédségi fellebbviteli tanácsára vonatkozó előírások szerint járt el. Az 1949. február 19-ig hatályban volt 1930. II. tc. (Ktbtk.) önálló kódex volt. Az új katonai büntetőtörvény előremutató rendelkezései ellenére kötve volt a társadalmi fejlődés által már, meghaladott 1878. évi V. tc. (Csemegi kódex) általános részének rendelkezéseihez. Az ezek helyébe lépő 1950. II. tv. (Btá.) ezért katonákra vonatkozó rendelkezéseket - is tartalmazott. Érdemes emlékeztetni arra is, hogy néphadseregünk osztály jellegének, szervezetének, fegyverzetének megváltoztatása sürgetően követelte már a katonák élet- és szolgálati körülményeit meghatározó régi jogszabályok hatályon kívül helyezését. Honvédségünket a kor szellemének megfelelő új szabályzatokkal kellett ellátni. Az 1948. végén indult kiképzési évet már olyan új szabályzatok alapján kezdték meg, melyek a Szovjetunió Vörös Hadseregének harcászati elveit tartalmazták. A továbbiakban — m é g 1949-ben is — számos új szabályzat, intézkedés lát napvilágot a katonai igazságügyi szervek tevékenységének, hatáskörének változásait illetően. Ezidőben jelentek meg a Katonai Főügyészség és a Katonai Főtörvényszék számára készült szolgálati utasítások és ügy-

viteli szabályzatok. Módosultak a katonai jogi szakvizsgára bocsátás jogszabályi feltételei is. A jogi szakvizsgára bocsátás jogkörét ezentúl a Katonai Főtörvényszék elnöke gyakorolja, aki a vizsgabizottságot a Katonai Főtörvényszék kebelében alakítja meg. (4205—4472 Eln. igü. 1949. III. 15.). A HM 300. 450. Eln. igü. 1949. sz. körrendelet 1949. július 1-i hatálylyal a katonai büntetőbíráskodás hatáskörébe utalja a tényleges katonák által elkövetett — eddig népbírósági hatáskörbe tartozott — egyes bűncselekmények elbírálását. Ez az intézkedés is jelzi a katonai bíróságok politikai-szakmai fejlődésének alakulását a felszabadulást követően. 1949. augusztus 1-ével a Honvédelmi Minisztérium ismét új szervezetre tért át, amit a hadsereg továbbfejlesztése indokolt. 1949. végére a tisztikar összetételében minőségi változás következett be. Az ismertetett erőfeszítésekkel a munkás-paraszt származású tisztek aránya túlsúlyba került. A HM átszervezése és az egyes szervek elnevezésében történt változások a fejlesztés távlatait mutatták. Igen jelentős volt ezek között az, hogy a határőrség kivált a hadsereg kötelékéből és a Belügyminisztérium alárendeltségébe került. Az új hadrend szerint az alapvető fegyvernemek területén több magasabbegység jött létre, s kezdetét vette a HM és a magasabbegységek alárendeltségében szervezett szakcsapatok kiépítése is. Az új hadrendben már a korszerű szocialista hadsereg szervezeti kérete bontakozott ki. Ehhez kellett igazodni a katonai igazságügyi apparátus további fejlesztésének a rendeltetése szerinti funkcionálás érdekében. 1

Az átszervezés során megszűnt a Honvédség Felügyelője cím és hely ete a. Honvédség Csapatainak Szemlélője látja el feladatait. A HM Igazságügyi Osztály és a HM Ügyészi Kirendeltség az Elhárító Csoportfőnökség alárendeltségébe került állományvezetés szempontjából is.5 Az intézkedés dokumentumai ügyköri leírásokat is tartalmaznak. Ezek szerint az Igazságügyi Osztály feladatai a következők voltak: „A katonai igazságszolgáltatás feletti felügyelet. A katonai büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos törvényjavaslatok, rendeletek, szabályzatok elkészítése. A más tárcák által elkészített büntetőjogi vonatkozású törvényjavaslatokhoz hozzászólás. A bűnvádi üldözéshez felhatalmazás megadása. Szolgálati és hivatali titoktartás alóli felmentés. Büntetőjogi vonatkozású kérdésekben vélemény nyilvánítása. Tisztek, tiszthelyettesek bűnügyeinek, valamint a katonai titok tekintetében elkövetett hűtlenségi bűnügyek nyilvántartása. Perorvoslat kezdeményezése a törvényesség érdekében. Kiadatási és nemzetközi büntetőjogi jogsegély ügyek intézése. A katonai büntetőintézetek feletti felügyelet, katonái börtönügyek. A hadbírói és igazságügyi tisztek kiképzési és továbbképzési ügyei. Hadbírói és

5

5

30. 300/Eln. Hvk. 5. a/1949, sz. intézkedés.

65

igazságügyi tisztek személyi ügyeiben kezdeményezés és javaslattétel. Kegyelmi ügyek. Büntetés elhalasztás! és félbeszakítási ügyek, valami at a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése és annak visszavonása." A

HM.Ügyészi

Kirendeltségének ügyköre:

„A HM ügyészség hivatott eljárni azokban a bűnügyekben, melyeket HM-be beosztott, úgyszintén a HM-nek közvellenül alárendelt alakulatok és intézetek állományába tartozó vagy oda vezényelt: honvéd egyének követnek el. Továbbá a kerületi- és hadosztályparancsnokokkal, valamint a hadbírákkal és hb. jelöltekkel szembeni bűnvádi eljárás lefolytatása. Végül kizárólagos hatásköre van a katonai titkok tekintetében elkövetett hűtlenség miatt mind polgári, mind pedig katonai egyén ellen indított bűnügyekben." A HM Igazságügyi Osztály számára •— a további korszerűsítést tükrözve — a HM 4600/Eln. Hvk. V. 1949. sz. intézkedése — „Szervi határozványok" címmel ad bővebb ügy- és hatásköri leírást. A vonatkozó fontosabb kitételeket idézzük: „Az osztályvezető rendfokozata hadbíró vezérőrnagy, vagy altábornagy. Elnevezése: HM Igü. Oszt,; vezetője, aki egyben a hadbírói és igü. tisztikar főnöke. (Hbtkf.). Az Igazságügyi Osztály közvetlenül a honvédelmi miniszternek van alárendelve. Kötelmek és hatáskörök tekintetében gyakorolja a katonai igazságszolgáltatás feletti felügyeletet. Az Igü. Osztálynak a Katonai Főtörvényszék, Katonai Főügyészség, valamennyi katonai törvényszék és katonai ügyészség (ügyészi kirendeltség), továbbá a katonai büntetőintézetek vannak alárendelve." A HM 4212 — 300 Eln. igü./l949. sz. körrendelettel szervezik meg a Budapesti Központi Katonai Ügyészséget, mely átvette elődjének, a Budapesti Katonai Ügyészségnek és az egyidejűleg megszüntetett HM Ügyészi Kirendeltségnek, továbbá a Határőrség Parancsnoksága ügyészi kirendeltségének jogkörét is. Ugyanitt kezdte meg működését az Államvédelmi Hatóság és a rendőrség ügyészi kirendeltsége. Az ÁVH és a rendőrség tagjainak bűnügyében a katonai ügyészi teendők ellátására BM—ÁVH—HM egyetértése alapján e testületek egy vagy több tagját a katonai ügyészséghez kirendelték. Munkájuk tekintetében a katonai ügyészség vezetőjének felügyelete alatt állottak. Az ÁVH kirendeltséget dr. Várad! György, majd dr. Béres Miklós áv. őrnagy vezette. Itt teljesített' katonai ügyészi szolgálatot dr. Sarkadi István áv. szds., akit az ellenforradalmárok 1956ban meggyilkoltak. A rendőri kirendeltség vezetője dr. Jacsó István r. őrgy. volt. Beosztottként a rendőri kirendeltség állományában teljesített szolgálatot 1949—50-ben dr. Szénási Géza r. őrgy., aki az ellenforradalom leve-

rcse után a Magyar Népköztársaság Legfőbb ügyésze lett. Rendőrügyészségen került először katonai ügyészi beosztásba két elvtársnő: Fekete Mária és Törőcsik Anna r. szds-ok. A továbbiakban a vidéki területi katonai« ügyészségekre is rendeltek ki rendőrügyészeket. Az elkövetkező években ők látták el a katonai bíráskodás szélesedő személyi hatásköre miatt az állami tűzoltóság, letartóztató intézeti alkalmazottak (büntetésvégrehajtási testület), továbbá a vám- és pénzügyőrség tagjai ellen indult bűnügyekbén a katonai ügyészi teendőket. Egyidejűleg a katonai bíróságokhoz a megfelélő testületek tagjai közül rendelték ki az ülnököket. 1949-ben megszületett a Magyar Népköztársaság Alkotmánya az 1949. évi XX. tv. Ezt követően — 1949. szeptember 1-i hatállyal —- hivatkozással az Alkotmány 26. § (3) bek.-re, a katonai bíróságok ítéleteiket és ügydöntő határozataikat a „Népköztársaság Nevében!" hozzák meg. Az Alkotmány egyértelműen meghatározta a szocialista fejlődés irányát. A lenini államszervezési elveknek megfelelően rögzítette az államapparátus hatáskörét és az állampolgári jogok — kötelezettségek rendszerét. Feladatként tartalmazta az új egységes ügyészi és független bírósági szervezet létrehozását. Ehhez azonban még mindig hiányoztak a személyi feltételek. Ennek mielőbbi biztosítására az Igazságügyi Minisztérium 1949. őszén megindította az egyéves képzési tartamú Büntetőbírói és Államügyészi Akadémiát Rákoskeresztúron, ahol a katonai igazságügyi apparátus munkáskádereinek beiskolázására is sor került. Az Akadémián közvetlenül a termelő munkából kiemelt, olyan elvtársak tanultak,' akik többségükben a munkásosztály, illetve a dolgozó parasztság soraiból, azzal a pártmegbízatással készültek az ujtípusú igazságszolgáltatás ügyészi—bírói posztjaira, hogy ott munkájukat osztálytudattal párosult jogi felkészültséggel lássák el. (Az Akadémiának ezt követően még négy évfolyama működött, és az igazságügyi munkáskáderek képzését 1954-ben fejezte be.). Néphadseregünk új típusú fegyelmének megszilárdítására, az új típusú katonai igazságszolgáltatás céljainak megvalósítására alkalmas személyi állományra volt szükség. 1950. nyarán fejezték be tanulmányaikat a rákoskeresztúri akadémia hallgatói, majd még ez év szeptemberében hathetes „tartalékos hadbírói tanfolyam" kezdődött számukra. Itt tanulták meg a katonai büntetőjog alkalmazásával kapcsolatos tudnivalókat azok is, akik a továbbiakban hivatásos katonai szolgálatot teljesítettek a katonai igazságügyi1 szervezetben. Az akadémián felkészített első munkáskáderek bevonulását követő alig félév múlva — 1951. januárjában — megjelentek az új szocialista értelmiség első képviselői is apparátusunkban. Ezek a fiatal tisztek már olyan népi származású értelmiségiek voltak,'akik a felszabadulás után megkezdett — vagy akkor már folytatott — egyetemi tanulmányaikat népi

vagy katonai kollégiumok tagjaként végezték. Áz egyetemek és kollégiumok párt- és ifjúsági szervezeteiben ők is megfelelő politikai felkészítést kaptak a választott életpályához. Az új káderek munkába állítása, majd fokozatosan vezető funkcióbahelyezése 1950—51-ben folyamatosan megtörtént. •• . • A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a felszabadulás 5. évfordulójára amnesztiát adott. Megállapította, hogy hazánk állami-társadalmi rendjének szilárdsága lehetővé teszi, hogy széles körben közkegyelemben részesüljenek olyan elítéltek, akik politikai, gazdasági vagy más közönséges bűncselekményt követtek el. Ezen kívül a Magyar Népköztársaság büntetlen hazatérést biztosított olyan állampolgárok részére, akik a háborús eseményekke kapcsolatban távoztak Nyugatra, vagy elenséges hírveréstől megtévesztve a felszabadulás óta hagyták el törvénybe ütköző módon az ország területét. A kegyelem a katonai bíráskodás területén mind az eljárási, mind a büntetés végrehajtási szakban alkalmazásra került. A népbíróságok — miután teljesítették történelmi feladatukat — 1950-ben megszűntek. A felszabadulás után öt évvel, hazánk katonai és politikai felső vezetése úgy értékelte a helyzetet, hogy a csapatok átszervezése után a Honvédelmi minisztérium átszervezésén van a sor. Az erről szóló 01000/50. Eln. ut. azt tartalmazza,' hogy az „eddigi felépítés nem felelt meg a korszerű követelményeknek, melyeket a csapatok irányítása, vezetése és az ország védelmének előkészítése megkövetelt". Az új átszervezéssel a szovjet szervezési elvek alapján felépített szervezetre tértünk át. A minisztérium létszáma csökkent. Ekkor szűnt meg a Jogi Csoportfőnökség, amely a jelenlegi HM Jogi és Igazgatási Főosztály jogelődje volt. A HM Igazságügyi Osztály, valamint a katonai igazságügyi szervezet ekkor még változatlan maradt. Felépítése 1950—51-ben ilyen volt: HM Igazságügyi Osztály vezetője: Dr. Böszörményi Imre hb. ezds. helyettese: Borsos Pál hb. alez. Katonai

Főtörvényszék vezetője: Dr. Tóth László hb. vőrgy.

Katonai Főügyészség vezetője: Dr. Soós Károly hb. ezds.

Budapesti Katonai Bíróság vezetője: Dr. Jávor Iván hb. ezds. helyettese: Dr. Bajor Pál hb. ezds.

Budapesti Központi Katonai Ügyészség és a Mártírok útjai (majd Gyorskocsi utcai) büntető intézet vezetője: • Dr. Bodonyi Pál hb. ezds.

•

•

— a Budapesti Katonai Ügyészség székesfehérvári — — á Budapesti Katonai Ügyészség miskolci — büntető intézete Pécsi Katonai Törvényszék, Ügyészség és Büntető Intézet Szegedi Katonai Törvényszék, Ügyészség és Büntető Intézet Debreceni Katonai Törvényszék, Ügyészség és Büntető Intézet 1952-ben a HM Igü. Osztáyból ismét Igazságügyi Csoportfőnökség lett, Kispál Pál hb. ezds. vezetésével, aki egyidejűleg a katonai főügyészi beosztást is ellátta. Az Igazságügyi Csoportfőnökség létszáma emelkedett és szervezeti tagozódása szerint öt osztállyal működik. Ezek voltak: —- Törvényelőkészítő, < —: Ügyészi felügyeleti, . — Bírói felügyeleti, — Börtönügyi, —• Szemétyügyi Osztály.

,

A katonai igazságügyi szervezet egészének létszáma •— az eddigiekhez képest — megnövekedett, személyi állománya gyorsan változott, beosztási helyek, rendfokozatok cserélődtek, nagyarányú áthelyezések, leszerelések történtek. Ekkor került sor a fegyvernemi parancsnokságok és magasabbegységek mellett katonai ügyészségek és bíróságok felállítására. A — — —

fegyvernemi parancsnokságok mellett: az MN Légierő Parancsnokságán, az Országos Légvédelmi Parancsnokságon (OLP-n), az MN Műszaki Parancsnokságán;

A magasabbegységek katonai ügyészségei az alábbi hadtestek mellett kerültek megszervezésre: .— a 4. hadosztálynál, — az 5. hadosztálynál, . — a 8. hadosztálynál, —• a 12. hadosztálynál, — a 27. hadosztálynál, —-a 3. hadtestnél, — a 4. hadtestnél,

hadosztályok

és

— a 9. hadtestnél, — a 11. hadtestnél, 1 —• az 1. sz. építő dandárnál, — az önálló tüzér dandár katonai ügyészsége már ekkor megalakult. A fejlődés eddig megtett útja sajnos nem volt zavartalan. 1949-től a párt politikájában törés következett be. Ennek következményeként fokozatosan jelentkeztek, majd mind gyakrabbá váltak a törvénysértések, melyek rendkívül súlyos politikai következmények előidézői lettek. Mindez érintette a hadsereget és nem kerülte el a katonai igazságügyi szervezetet sem. Kiemelkedő katonai vezetők lettek a koncepciós perek áldozatai. A párt irányvonalában bekövetkezett torzulások kihatottak mind a honvédelmi, mind a jogpolitika alakulására. 1950—51—52. a permanens átszervezések évei voltak. Kedvezőtlenül hatottak a néphadseregben folyó kiképző-nevelő munkára és a fegyelmi áilapotokra. Az igazságszolgáltatásnak az állami szervektől való függetlensége nem valósult meg. A honvédség' katonai bűnvádi perrendtartásáról szóló 1912. évi XXXIII. tc. (KBp.), mely a katonai bíróságok szervezetét és eljárását is szabályozta 1952. január l-ig volt hatályban. Teljes szervezeti elkülönülést tartalmazott a nem katonai bíróságoktól, s a büntető hatalmat a katonai vezetésnek biztosította. Bár a felszabadulást követően már korán felmerült az igény az egységes •— a katonai büntetőeljárást is magába foglaló — eljárási törvény megalkotását, erre csak 1951-ben került sor, a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. tv. (Bp.) elfogadásával. Rendelkezései a katonai bíróságokra is vonatkoztak. A katonai sajátosságok által indokolt eltéréseket a Bp.-t életbeléptető 1951. évi 31. tvr. tartalmazta. A bekövetkezett törvénysértések és torzulások alapvető forrását a hadsereg pártirányítása és ellenőrzése lenini elveinek durva megsértése képezte. A szektás-dogmatikus hibák, feszültségek felszámolására a párt politikájának felülvizsgálatára volt szükség. Erre 1953. júniusában került sor. Az MDP Központi Bizottságának határozata a párt lenini normáinak helyreállítását, a törvénysértések felszámolását tűzte napirendre. Amikor a hibák kijavítása megkezdődött, sor került a katonai bíróságok különállásának megszüntetésére, s a rendes bírósági rendszerbe történő beépítésükre. Ezt fejezte ki a Katonai Felsőbíróság és katonai bíróságok elnevezésében bekövetkezett változások. (A hadbíróság elnevezés az eddigi törvényszék, illetve főtörvényszékkel szemben). A honvédelmi miniszter a személyügyi főcsoportfőnököt: Szabó István altábornagyot bízta meg a katonai igazságügyi szervek feletti irányító és felügyeleti hatáskörrel. A Po-

ditikai Főcsoportfőnökségen a „HM csoportfőnökségek politikai osztálya" működött, melyhez tartozott az igazságügyi és katonai tanintézeti csoportfőnökség is. Innen vannak adatok arra, hogy a honvédek és tisztek „jogi oktatása" a hadbírák bevonásával történik. A Honvéd Akadémián és a tiszti iskolákon a Katonai Főügyészség oktatja a büntetőjogi ismereteket. A területi igazságügyi szervek is készítenék előadás-tematikát a honvédek számára, melyet jóváhagyásra az Igazságügyi Csoportfőnökséghez felterjesztenek. . . . . . / 1953. július 30-án került kihirdetésre a 13. sz. tvr. a Magyar Népköztársaság Ügyészségéről, melyről az Alkotmány VII. fejezete már 1949-ben rendelkezett. Az előkészületek már akkor megindultak, majd 1950-től folyamatosan megteremtődtek a személyi feltételek is. A 29/1954. (V. 5.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Katonai Ügyészi . Szervezetét tartalmazza. Az ügyészi törvény alapján a katonai ügyészi szervezet működése megváltozott. A továbbiakban a Katonai Főügyészség a Magyar Népköztársaság Legfőbb ügyészségének szervezetén belül fejti ki tevékenységét. A katonai főügyész működését illetően a legfőbb ügyésznek van alárendelve, s annak egyik helyettese. A katonai ügyészségek szervezetileg és ügyészi tevékenységükben csakis ügyészi feletteseiknek vannak alárendelve. A katonai főügyész szervezi és irányítja a néphadseregben a törvényesség feletti felügyeletet és szervezi a bűnözés elleni harcot. A katonai ügyészség jogköre kiterjed az ügyészi felügyelet tekintetében a katonai büntető eljárás alá tartozó egyéb fegyveres és rendészeti testületekre is. A parancsnoki fegyelmi joggyakorlat elvi irányítását a törvényességi garanciák' oldaláról a 77/Legfü. 54. HM: és Legfü. közös utasítás tartalmazza, melyben a parancsnoki nyomozás szabályozásáról történik rendelkezés. Ez a katonai igazságügyi szerveknek mellérendelten működő parancsnoki nyomozóhatóságok tevékenysége szabályozásának első jele az új típusú jogalkalmazásban. Az egységes ügyészi szervezeten belül működő katonai ügyészi apparátus a következőképpen alakult meg:

i

Katonai Főügyészség vezetője: Kispál Pál ezds. Osztályai: Személyügyi — Általános felügyeleti — Bírósági felügyeleti • •; . — Nyomozati felügyeleti — Tanulmányi és Kodifikációs Osztály

Az első fokú katonai ügyészségek: 1. Helyőrségi katonai ügyészségek: Budapest Pécs Szeged Debrecen székhelyekkel; 2. Fegyvernemi katonai ügyészségek, melyek száma a már ismertetetteken kívül az MN Tüzérparancsnokság Katonai Ügyészségével bővült. 3. A magasabbegységek (hadosztály-hadtest) mellett szervezett kato'/ nai ügyészségek. Ezek már ismertetett felsorolásában annyi változás történt, hogy a 4. és 8. hadosztály egyesüléséből létrejött 32. lövészhadosztálynak is volt katonai ügyészsége. 4. BM Határőrség és Belső Karhatalom Katonai Ügyészsége. (Nem terhelte a néphadsereg létszámát. Szolgálatilag és fegyelmileg a Katonai főügyésznek volt alárendelve. Anyagi és pénzügyi ellátását azonban a BM biztosította.) Az egységes szocialista ügyészség létrehozását hamarosan követte u Magyar Népköztársaság bírósági szervezetéről szóló 1954. évi II. tv. Ennek alapián a 3/1955. (I.. 11.) MT sz. rendelettel új katonai bírósági szervezet jött létre. Ezzel a katonai bíróságok az egységes bírósági szervezet keretébe kerültek, mint különbíróságok. A honvédelmi minisztériumi alárendeltségük megszűnt. ítélkezésük elvi irányítását a Legfelsőbb Bíróság, s azon belül az újonnan létesült Katonai Kollégium végzi. A működésük feletti felügyelet pedig az Igazságügyminisztérium Katonai Főosztálya hatáskörébe tartozik. Egyidejűleg megszüntették a Katonai Felsőbíróságot, és a HM Igazságügyi Csoportfőnökséget. A katonai bíróságoknak a rendes bíróságok egységes rendszerébe való beépítése elősegítette a törvényesség helyreállítását a katonai büntetőbíráskodás területén. A Katonai Kollégium és a Katonai Főosztály szervezetileg is egységet képeznek a Legfelsőbb Bíróság, illetve az Igazságügyi Minisztérium szervezetével. A Katonai Főosztály akkori vezetője Kovács Béla, majd dr. Sárközi Endre ezds., a Katonai Kollégiumé pedig Ledényi Ferenc hb. ezds lett. Az első fokú katonai bíróságok: 1. a helyőrségi katonai bíróságok, továbbá 2. a fegyvernemi parancsnokságok, 3. a hadosztály- és hadtestparancsnokságok és 4. a BM Határőrség és a belső karhatalom katonai bírósága, az ügyészi szervezetnél részletezett felsorolásnak megfelelően.

A katonai igazságszolgáltatás büntetésvégrehajtási területén is jelentős változások történtek. A felszabadulás óta a hazai büntetésvégrehajtás intézményrendszere is fokozatosan fejlődött. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1955. évi 5. sz. tvr.-el rendelkezett a katonai személyekre kiszabott rövidebb tartamú börtönbüntetések fegyelmező zászlóaljban, illetve katonai fogdában történő végrehajtásáról. A rendelkezés célja az volt, hogy a büntetés javító-nevelő céljai a katonai szempontoknak megfelelően érvényesülhessenek. Ezért az MN Fegyelmező Zászlóalj és a Budapesti Katonai Fogda a katonai büntetésvégrehajtás céljára szervezett speciális katonai alakulatok, ahol az elítéltek szigorú katonai nevelésével biztosították a büntetés céljának elérését. Fegyelmező Zászlóaljban sorállományú katonákkal szemben 3 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetést, a Katonai Fogdában bármely katonával szemben kiszabott és 3 hónapot meg nem haladó tartamú szabadságvesztést hajtottak végre, amennyiben az elítélt a katonai szolgálatban továbbra is megmaradt. A fegyelmező zászlóaljban töltött szabadságvesztés tartama a katonai szolgálat idejébe nem volt beszámítható, de mind a fegyelmező zászlóaljban, mind a katonai fogdában letöltött börtönbüntetés után az elítéltek mentesültek a'büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Az MN Fegyelmező Zászlóalja, mint az MN 7392 alakulata 1954. november 1-én kezdte meg működését Szentendrén az MN Hadtápfőnökség alárendeltségében. 1 ' Majd 1955. január 1-étől Tamásiba helyezték át és ettől kezdve a Politikai Főcsoportfőnökség alárendeltségébe tartozott. Parancsnoka ezidőben Nemes Aurél alez. volt. 1954-ben a hadsereg fejlesztésének új szakasza kezdődött, amit az atom- és más tömegpusztító fegyverek megjelenése követelt meg. (A hadügyi forradalom követelményeinek egyes elemei már ekkor jelentkeztek.) A Párt Központi Vezetősége 1954. áprilisában tárgyalta még a hadsereg erkölcsi-politikai helyzetéről szóló jelentést, s ekkor nyugtalanító jelenségként értékelte a fegyelem lazulását. Megállapította, hogy nem kielégítő az emberekről való gondoskodás, szaporodtak a durvaságok. Utasította a hadsereg vezetését, hogy készítse el a hivatásos állomány jogi helyzetét rögzítő törvény-tervezetet, mert eddig még nem volt a hivatásos katonák jogait, kötelezettségeit tartalmazó új jogszabály. Ezt követően 1955-ben adták ki a ht. állomány helyzetét, jogait, kötelezettségeit, nyugellátását tartalmazó első jogszabályokat. Az 1955. év kiemelkedő és a Magyar Néphadsereg további fejlődését meghatározó eseménye volt a Varsói Szerződés megkötése. A szocialista 0 Korábban — 1952—53-ban — már Inótán is működött a fegyelmező zászlóalj rendeltetésének megfelelő katonai büntetésvégrehajtási szervezet, de erről bővebb adataink nincsenek.

közösség kollektív' védelmi szervezetének létrehozását az a felismerés hívta életre, hogy a hadügyi forradalom időszakában a honvédelemre való felkészülés nem korlátozódhat csupán nemzeti1 keretekre. A nemzetközi imperializmus Összefogott nemzetközi katonai • gépezetével szemben önmagában egyetlen szocialista ország sem lett volna képes eredményesen helytállni. Ezért a kollektív védelem rendszerének kiépítése a szocialista közösség valamennyi országának nemzeti érdeke volt. Ez időben azonban már az ország az ellenforradalom felé'sodródott. A helyzetet súlyosbította, hogy a hadsereg belső fegyveres feladatokra nem volt felkészítve. A néphadsereget és a fegyveres erők' más testületeit lényegében váratlanul és felkészületlenül érte az 1956-os ellenforradalom. Nem a hadserég és a rendőrség tiszti—legénységi állománya mondott csődöt, hanem azok felső vezetése, amely nem volt egységes az események megítélésében. Ennek következtében a néphadsereg dezorganizálódott és megbénult. *

*

*

Alighogy létrejött a katonai igazságügyi apparátus új szervezete, kitört az ellenforradalom. . • •. . i • x A fiatal igazságügyi apparátus teljesítette a párt és az Ideiglenes Munkás-Paraszt Kormány által a szocialista társadalmi- és gazdasági rend mielőbbi helyreállítása érdekében eléje tűzött politikai feladatát, az ellenforradalom elleni harcban. A párt és a kormány azt az elvet érvényesítette, hogy aki a néphatalom ellen fegyverrel támad, azt fegyverrel kell megsemmisíteni. Az ellenforradalom erőivel szemben vívott fegyveres és politikai harc viszonyai között a katonai igazságszolgáltatás fontos feladatot teljesített; Nem kevés szerepe volt abban, hogy dolgozó népünk az ellenforradalom leverése után békében folytathatta szocializmust építő munkáját. Ez a feladat a rögtönbíráskodásról szóló 1956. évi 28. sz. tvr. végrehajtása volt. A statárium 1956. december ,11 -én 18 órakor lépett hatályba. Végrehajtását a katonai igazságügyi szervezet fegyelmezetten teljesítette. A statárium kiterjedt az ország egész területére a következő bűntettek elkövetőire : —• gyilkosság —- szándékos emberölés — gyújtogatás — rablás (fosztogatás) — közérdekű üzemek vagy a közösség életszükségleteinek ellátására szolgáló üzemek szándékos megrongálásával elkövetett bűntettek és ezek kísérlete, továbbá — a lőfegyver, lőszer, robbanószer, illetve robbanóanyag engedély nélküli tartása, valamint •:— a felsorolt bűncselekmények' elkövetésére létesült szövetségre és az ezekre irányuló szervezkedésre.

A munkáshatalam hatékonyabb védelme érdekében a Párt Ideiglenes Központi Bizottsága 1957. február 12-én létrehozta a Munkásőrséget. A pártszervezetek irányításával márciustól kezdve a Munkásőrség már a karhatalmi alakulatokkal és a rendőrséggel együtt végezte a közrend- és közbiztonság' fenntartását, az ellenforradalom következetes felszámolását és a konszolidáció biztosítását. Ettől kezdve a Munkásőrség szervesen beépült a fegyveres erők és testületek sorába. Ezt követően tagjainak szolgálatban elkövetett bűncselekményeinek elbírálása ugyancsak a katonai bíróságok hatáskörébe került. Az ellenforradalom leverése és a konszolidáció időszakában a fegyveres erők fejlesztésére nem volt lehetőség. A katonapolitika fő célja a hadsereg szocialista jellegének megszilárdítása, szervezeti kereteinek, káderállományának megőrzése volt. Ennek következtében a hadsereg létszáma nagymértékben csökkent. 1957. első felében megtörtént a vezető szervek és csapatok összevonása. Ekkor szűntek meg a csapatügyészségek és bíróságok. Rövid működésük mégis elősegítette annak az együttműködésnek a megalapozását, mely mindmáig jellemzi a katonai igazságügyi szervek és az alakulatok parancsnoki- pártpolitikai szerveinek munkakapcsolatait. A katonai igazságügyi apparátus mindmáig tartó érvénnyel áttért arra a szervezeti felépítésre, amelyre az elkövetkező évtizedek kiegyensúlyozott fejlődését alapozta. A szervezeti felépítés a következő lett: I.

Az Igazságügyminisztérium Katonai Főosztálya vezetője: Dr. Jáhner-Bakos Mihály hb. ezds. a Bírósági Felügyeleti Osztály, vezetője: Dr. Andó Ferenc hb. alez. i Törvényelőkészítő és Tanulmányi Alosztály, vezetője: Dr. Kovács Zoltán hb. alez. Büntetésvégrehajtási Alosztály, vezetője: Dr. Korda György hb. szds. Később az utóbbi két alosztály feladatát az Igazgatási Osztály vette át. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma vezetője: Dr. Ledényi Ferenc hb. ezds. Katonai bíróságok: — Budapest, vezetője: — Szeged, vezetője: — Debrecen, vezetője: — Kaposvár, vezetője: — Győr, vezetője:

Jáger László hb. alez. Dr. Mátyás Miklós hb. őrgy. Bartha Károly hb. alez. Molnár Ferenc hb. szds. Vetési Béla hb. őrgy.

.;.•'.

— — ••-r— —

II. Katonai Főügyészség vezetője: Dr. Tóth Lajos alez. az Általános Felügyeleti Osztály, vezetője: Dr. Bogár András őrgy. Büntetőjogi Osztály, vezetője: Dr. Kelemen Géza őrgy.

. '

•

Első fokú katonai ügyészségek Budapest, vezetője: Dr. Radnai Zoltán őrgy. Szeged, vezetője: Dr. Vig István szds. Debrecen, vezetője: Kispál Pál ezds. Kaposvár, vezetője: Marosi Pál őrgy. Győr, vezetője: Vinczé Lukács szds.

A néphadseregen belüli teljes konszolidáció 1958-ban befejeződött. Egyidejűleg megteremtődtek azok az új feltételek, melyekre tekintettel az MSZMP VII. kongresszusa a fegyveres erők és a néphadsereg minőségi fejlesztéséről döntött. Az új körülményeknek megfelelő, új feladatok teljesítésére alkalmas, politikailag egységes fegyveres szervezetek — a néphadsereg, BM Határőrség, a rendőrség, a Munkásőrség —, valamint az igazságügyi szervek az ellenforradalommal vívott harcban szerveződtek, illetőleg születtek újjá. A fejlesztést sok tekintetben új alapokról indulva kellett megkezdeni.

NEMZETKÖZI

KAPCSOLATOK

A magyar katonai igazságügyi szervek tevékenységének megszervezése a bűnözés és egyéb jogsértések elleni harcban a fegyveres erőknél* A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság Kormánya kiemelt figyelmet fordít a béke és a szocializmus pozíciójának erősítésére. Egyeztetjük országunk külpolitikai irányvonalát a szocialista közösség országaival, s minden fórumon ennek megfelelően lépünk fel. Szorosan együttműködünk a Varsói Szerződés tagállamaival, s hadseregeink fejlesztését e célnak megfelelően hajtjuk végre. Együttműködésünk szerves részét képezik a fegyveres erők közötti közvetlen konzultációk, a két és többoldalú megbeszélések. Ezek sorába illeszkednek a katonai igazságügyi szervek közötti kapcsolatok is. Felelősséggel jelenthetjük, hogy a magyar katonai igazságszolgáltatás jól hasznosítható tapasztalatokat szerzett a berlini, brnói és balatonkenesei értekezletekpn.' Bár az utóbbi találkozó óta 7 év telt el, kétoldalú kapcsolataink rendszeressége nem változott, személyes kapcsolataink tovább erősödtek, a tapasztalatcserék szakmai munkánkat tovább erősítették. Pártunk 1985-ben tartotta a XIII. kongresszusát. Határozatában elvi éllel szögezte le, hogy 1 szocialista államunk rendeltetésének megfelelően működik, fontos és nélkülözhetetlen szerepet tölt be szocialista vívmányaink külső és belső védelmében, a politika, a gazdaság, a kultúra irányításában és szervezésében. Megállapította, hogy a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek teljesítik alkotmányos kötelességüket, megfelelően közreműködnek a törvényesség szilárdításában. Mindezek ellenére munkánkban több olyan hiányosság mutatkozott, amelyek körültekintőbb és jobb munkavégzéssel kiküszöbölhetők lettek volna, annak ellenére, hogy a feszült nemzetközi helyzet, a világgazdaságban bekövetkezett kedvezőtlen változások és ezeknek a bűnözésre gyakorolt hatásai miatt nehezebb körülmények között végeztük munkánkat. * Az MNK katonai főügyészének felszólalása a Varsói Szerződés tagállamai katonai igazságügyi szervei vezetőinek 1986. októberében Várnában tartott értekezletén.

Á nehézségekről, hibákról nyíltan kell szólni, mert leküzdésük csak így lehet eredményes. Önök, Barátaink előtt ennek az elvnek a szellemében kívánom bemutatni, jelenlegi helyzetünket, eredményeinket, gondjainkat egyaránt. ' ,. . A magyar társadalom tudatos fejlesztése, pártunk politikája által megszabott keretek között felgyorsult, de a változások folyamatában fokozottabban felszínre kerültek olyan negatív jelenségek is, amelyek hatása a kriminalitás területén is érzékelhető vált. Az 1980-as évet alapul véve 1985-re az országos kriminálstatisztika a ' közvádas bűncselekményeknél 27,1%-os, az ismertté vált bűnelkövetőknél 17,7%-os növekedést regisztrált. A fiatalkorúaknál az elkövetők növekedési aránya ennél nagyobb mérvű (44,6%). A bűnözés struktúrájában változatlanul legjelentősebb a vagyon elleni bűncselekmények nagy csoportja (61,4%). A politikai megítélés szerint a bűnözés hazai helyzete, de még a várható további növekedés sem zavarja jelentős mértékben a szocializmus építését, politikai és állami politikai célkitűzéseink megvalósítását, bár egyes intézkedések hatékonyságát helyenként és időlegesen csökkentheti. Jelentős tényezőnek tartjuk, hogy társadalmunk a szélsőségektől és a széles körben nagy riadalmat keltő bűncselekményektől mentes közbiztonság'ű államok közé tartozik. Párt és állami vezetésünk már korábban felismerte, hogy a növekvő bűnözés elleni harc nemcsak, és nem is elsősorban igazságügyi feladat, abban a társadalom egészének részt kell venni. E felismerés hatására született meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről szóló határozata. A határozat hatására a kriminológiai tudományok művelői — más tudományágak képviselőinek bevonásával — a társadalmi beilleszkedési zavarok országos méretű kutatását végezték el. Ajánlásaik alapján az igazságügyi kormányzat útján javaslatok kerültek a kormány elé. A tervezett intézkedések a bűnözéssel összefüggő jelenségek felszámolása érdekében országos és helyi szervezetek létrehozását javasolják. Feladatukat képezi a bűnözés-megelőzés célkitűzéseinek meghatározása, az intézkedések koordinálása, a társadalmi szervezetek hatékonyabb bevonása a munkába. A társadalmi életbén jelentkezett kedvezőtlen tendenciák az állampolgári fegyelem lazulása, az anyagias szemlélet terjedése, a túlzott italozás és a bűnismétlés, éreztetik hatásukat a fegyveres erők soraiban is, ahol az általánosan ható kriminogén tényezőkön túl megtalálhatók a háttérben mindazok a sajátosságok, amelyek a katonai szolgálattal függnek össze. A Magyar Néphadseregben az elmúlt 5 évben az ismertté vált bűncselekmények száma és a felelősségre vontak száma is emelkedett. A növekedés a hivatásos állományú katonáknál csekély, a sorállományúaknál jelentősebb. Míg az előbbieknél sem a cselekmények száma, sem a növekedés

mértéke nincs jelentősebb ^hatással a szolgálati rendre, az utóbbiaknál a szolgálati rendet .zavarók gondot okoznak a csapatok vezetésének., Ez az állapot csak a laktanyán kívüli életre vonatkozik.. A gyakorlatokon és a rendkívüli katonai feladatok ellátása során a bűncselekményekbe torkolló rendbontó magatartás ritka jelenség. Hasonlóképpen elvétve fordul elő a lakosságot széles körben nyugtalanító súlyos bűncselekmény is.,. A bűnözés struktúráját tekintve a katonai bűncselekmények az öszszes bűncselekményeknek csak mintegy negyedét teszik ki. Ezek zöme a szolgálati kötelezettség alóli időleges kibúvás, az őr- és ügyeleti szolgálat kötelmeinek megszegése, illetve a függelemsértés. Állam elleni, politikai jellegű bűncselekmény a.lig fordul elő. • A cselekmények háromnegyede megközelítően azonos arányban, vagyon elleni, közlekedési, kisebb hányaduk pedig garázda jellegű erőszakos bűncselekményekből tevődik össze. Szinte valamennyi' bűncselekménycsoportra rányomja bélyegét a túlzott alkohol-fogyasztás. A sorállományú katonáknál különös jelentősége van a fiatalkorúak bűnözésének. A polgári életben erőteljesebbé vált kriminalitásuk hatása már a néphadseregen belül is érezhetővé vált. A demográfiai hullámvölgy a sorkötelesekkel szembeni alkalmassági követelmények tágítását eredményezte. Bővült azoknak'a köre, akik veszélyeztetett környezetből vonultak be, korábban már összeütközésbe kerültek törvényeinkkel és nehezen illeszkednek a katonai élet körülményeihez. Évente növekvő arányban kerülnek katonai bíróság elé büntetett előéletűek. Aránylag nagy létszámban teljesítenék szolgálatot gondókkal küzdő, családos sorkatonák. Á sorkatonai szolgálati idő leszállítása miatt a katonák tömegei gyorsabban cserélődnek. ' " ' A hadsereg alaprendeltetése betöltésének alapvétő feltétele a katonák kedvező politikai erkölcsi arculata, a szilárd fegyelem, a szabályzat szerinti rend. Ez a harcérték egyik kifejezője minden hadserégben. Joggal állíthatjuk, hogy a Magyar Néphadsereg ennek a követelménynek,: megfelel. Bűnözésének, helyzete, rendeltetésének betöltését alapvetően nem befolyásolja; de helyenként, időnként és esetenként,-Mílönösen a sorállomány magatartása, a szolgálat ellátására zavarólag hat, felesleges energiákat von : el mindenekelőtt a parancsnoki állománytól. A katonai igazságügyi szervek a megelőzés érdekében kifejtett tevékenységük tervezése során: ezeket a tényezőket veszik figyelembe. Eszközrendszerüket az ezirányban ható általános, folyamatokon bélül működtetjük annak tudatában, hogy a folyamat alakításában elsődlegesen közreműködői szerepük van. Különösen a. megelőzést szolgáló feladatok tervezésében nagy a területi ügyészségek és bíróságok önállósága. Az évente néhány kötelezően előírt központi tervfeladaton túl munkájukat teljes mértékben a működési területük törvényességi helyzetének függvényében maguk tervezik,

Szervezik. A jelentősebb katonai szerveknél és alárendeltjeiknél a feladatokat éveken keresztül, ugyanaz az ügyész és bíró látja el. E megoldásnak a parancsnoki állomány megismerése, de különösen a szükséges intézkedések felmérése szempontjából mérhető gyakorlati jelentősége van. A területtartó munkatárs önállóságának tudatában és a helyzet ismeretében eredményesebben tudja alakítani és befolyásolni az illetékes parancsnokok megelőzést szolgáló munkáját. • • A feladatok tartalmának és irányának meghatározásánál jelentős szerepe van a néphadsereg felső vezetése parancsainak. Ezek a rendelkezések a szükséges megelőző munkának a csapatok felé irányt szabnak, az igazságügyi szervek felé pedig felkéréseket tartalmaznak. Ilyen miniszteri intézkedések vannak hatályban az egészséges életmódra neveléssel összefüggésben az alkoholizmus elleni tevékenység összefogásáról, a jogpropaganda középtávú terveinek minisztériumi szinten történő elkészítéséről, a közlekedési balesetek megelőzéséről és más kérdésekről. A szervezett együttműködés egybefogja egyrészről a Honvédelmi Minisztérium és a katonai igazságügyi vezető szervek, másrészről a seregtestek, a magasabbegységek, az egységek és a katonai ügyészségek és bíróságok, valámint mindezek párt és politikai szerveinek tevékenységét. A katonai igazságügyi szervek vezetői a kriminalitás helyzetének ismeretében adatokat, elemzéseket és felügyeleti vizsgálatok összefoglalóit bocsátják a miniszter és más katonai vezetők rendelkezésére. Javaslatokat tesznek átfogó intézkedésekre, részt vesznek a jogpropaganda fő irányainak és tartalmi követelményeinek kialakításában, fórumot kapnak az állomány erkölcsi, fegyelmi vagy törvényességi helyzetét érintő elemzések közzétételére. Állíthatjuk, hogy a Magyar Néphadseregben az e témákat érintő kérdésekben a vezetés az igazságügyi vezetők véleményének ismerete birtokában hozza döntéseit. : Ma a Magyar Néphadseregben a seregtesteknek, a magasabbegységeknek a területileg illetékes katonai igazságügyi szervekkel általában két évre szóló együttműködési tervei vannak. A tervben meghatározott feladatok a bűnüldözés során halmozódó tapasztalatokon alapulnak. Tartalmazzák mindazokat a feladatokat, melyeket, az adott katonai szervezet területén a törvényes rend szilárdítása érdekében az igazságügyi, a parancsnoki, illetve a politikai szervek részéről meg kell oldaniuk. A tervek hatóköre átfogja a bűnözést, a bűnüldözést, az okfeltárást, a megelőzést, a rendszeres értékelést és elemzést, a kölcsönös tájékoztatást, a jogi felvilágosítást, a jogszabályok és a jogpolitikai elvek parancsnoki alkalmazásának gyakorlatát, 1 a parancsnoki nyomozások tapasztalatait, a csapatoknál tartott általános törvényességi felügyeletekből levonható következtetéseket. A tervekben meghatározott feladatok helyzetét évenként áttekintik, kétévenként pedig az együttműködési terveket felújítják. ,

ao

A kapcsolat tartalmát kitöltő feladatok megoldása különösen az ügyészek1 számára jelentenek megterhelést. A kapcsolatok a tervben foglalt feladatok megoldásán túl szinte napi jellegűek. Az egységek ügyészei és parancsnokai között a csapatok életében előforduló számtalan kérdés megoldására szinte tanácsadói viszony alakult ki. Az ügyészi eszközök közül csupán a komplex törvényességi felügyelet módszerét kívánom érinteni. E módszer lényege: önálló katonai szervezetek igazgatási jellegű tevékenységének vizsgálata több témában, több ügyész részvételével, egyidőben, a vizsgálat eredményének megtárgyalása parancsnoki értekezleten parancsnoki döntéshozatal, a magasabbparancsnok tájékoztatása. Sok éves gyakorlatuk alapján úgy ítéljük meg, hogy a csapatoknál végrehajtott komplex törvényességi felügyeletek jelentős eszközei a vizsgált egységek törvényességi helyzete megítélésének és befolyásolásának, A jogsértések miatti felelősségre vonásoknak a bűnözés elleni küzdelemben a szerepe jelentős. Az igazságügyi tevékenység megelőző jellege e területen jelentkezik a legsajátosabb formában. A katonai szervezetek szolgálati rendjéért, fegyelméért, erkölcsipolitikai állapotáért elsősorban a parancsnokok a felelősek. Ők látják legjobban mi szükséges a megsértett fegyelem helyreállításához. Szabályzataink ennek megfelelően igen széles hatáskört biztosítanak a bűncselekmények parancsnoki elbírálására. - Ezzel' függ össze, hogy kisebb súlyú katonai bűncselekmények miatt csak a parancsnok feljelentése alapján indítható meg a büntető eljárás. De mód van a parancsnoki feljelentéshez nem kötött bűncselekmények fegyelmi elbírálására is, ha azt a katonai ügyész, illetve a bíróság a parancsnoki hatáskörbe visszautalja. Nem tartjuk mellőzhetőnek a bírói büntetést olyan cselekménynél, amelyek jelentősebben zavarják a katonai feladat ellátását, a kiképzés menetét, sértik az alapvető katonai vagy szolgálati érdekeket, akár éseti súlyuk, akár gyakori előfordulásuk miatt. Jelenleg ilyennek tekintjük az önkényes 'eltávozásokat, az ital hatása alatt elkövetett katonai bűncselekményeket, áz őrzésvédelmi' szabályok oly' megszegését, melynek eredményeként fegyver, lőszer vagy robbanóanyag kerülhet illetéktelen személyhez, továbbá az ügyeiéti szolgálat oly megszegését,1 amely a védelmi készenlétre, más katonák életére és testi épségére komoly veszélyekkel járhat. A nem katonai bűncselekmények elbírálásánál'általános szabály, hogy az állampolgári jogegyenlőség biztosítása érdekében csak annyiban térünk el az országos ítélkezési gyakorlattól, amennyiben azt a fegyveres erők sajátos viszonyai indokolják. ¡Szigorúbb viszont a polgári élethez képest az elbírálás, ha a cselekmény olyan vagyontárgyakat károsít, melyek a haza védelmének anyagi alapjait képezik, vagy ha a cselekményt a katonai felettes alárendeltjei sérelmére, azok bevonásával, szolgálati helyzetével ő

8.1

visszaélve valósítja még. Súlyos megítélés alá esik az olyan;erőszakos jellegű cselekmény is, amely károsan hat a fegyveres erők és a polgári lakosság kapcsolatára. A megelőzés hatékonyságának fokozása érdekében nagy jelentőséget tulajdonítunk a csapatok állománya előtt tartott, az eseményt gyorsan követő helyszíni nyilvános bírósági tárgyalásoknak, a parancsnoki fegyelmi hatáskörbe utalt bűnügyek eseteiben a becsületügyi bíróságok, illetve sorállományú elkövetők ügyeiben a csapatközösségek előtti tárgyalásoknak. Büntetőszabályaink lehetővé teszik, hogy azoknak a szabadságvesztésre ítélt katonáknak a büntetését, akik korábbi magatartásuk és szolgálatteljesítésük alapján méltóak arra, hogy szolgálati viszonyban maradjanak, speciális katonai büntetésvégrehajtási intézetben, fegyelmező zászlóaljban vagy katonai fogdában hajtsák végre. A katonai büntetésvégrehajtási tevékenységnek is központi kérdése a nevelés. Ennek számos eszköze és módszere van. Ezek között is kiemelkedő szerepet tulajdonítunk a katonai és politikai kiképzésnek, valamint az elítéltek hasznos munkával való foglalkoztatásának. A nevelés jó eszköze a büntetés egy részének feltételes elengedése, szükség esetén a végrehajtás szigorítása vagy enyhítése. A büntetésvégrehajtás alatti jó magatartásra ösztönöz a büntetési idő tartamának a sorkatonai szolgálati időbe való beszámítására nyitva álló lehetőség. Ezt a kedvezményt az elítélt, a büntetés végrehajtása alatt és azt követően a szolgálat-teljesítés során tanúsított magatartása alapján érdemelheti ki. , , , . A katonai igazságügyi szerveknél dolgozó párttagok azt a munkát, amit Önök előtt vázoltam, sajátos szervezeti formába tömörülve látják el. E forma jellemzője, hogy pártalapszervezeteink függetlenek a- területi katonai és polgári pártszervektől. Az alapszervezeteket a katonai igazságügyi szervek pártbizottsága fogja össze, melynek felettes. pártszérVe a Néphadseregi Pártbizottság, illetve bizonyos kérdésekben az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának iránymutatása szerint működik. Ez a szervezeti megoldás — teljes mértékben kizárva a konkrét ügyintézésbe való beleszólást — jól szolgálja pártunk politikájának végrehajtását. Egyik fő érdeme, hogy fórumot biztosít a jogpolitikai töltésű: és az általános igényű feladatok közös ügyészi—bírói megtárgyalására. Az MSZMP Néphadseregi - Végrehajtó Bizottsága ez év májusában megtárgyalta a Végrehajtó Bizottságunk munkánkról előterjesztett jelentését. Megállapította, hogy „a katonai igazságügyi szervek összehangolt munkával és nagy felelősséggel dolgoznak a Magyar Néphadsereg erkölcsifegyelmi helyzetének szilárdításáért. Munkájuk, dé egész tevékenységük elengedhetetlen a személyi állomány politikai állapotának, moráljának erősítéséhez, a törvényes rend, a szabályzatok szerinti életvitel megvalósulásához".

\

Jogi propaganda munkánkról*

Köztudott, hogy a fegyveres erők csak úgy képesek feladataikat — a haza védelmét, a szövetségesi kötelezettségek teljesítését — ellátni, ha szolgálati fegyelmük szilárd, soraikban szigorú vasfegyelem uralkodik. Ennek érdekében pedig elengedhetetlen, hogy tagjaik ismerjék jogaikat és kötelezettségeiket, megfelelőén éljenek e jogokkal, s mindenkor hiánytalanul teljesítsék kötelességüket. Ezzel összhangban mutatott rá pártunk 1985. márciusában megtartott XIII, kongresszusának határozata: „A társadalmi élet minden területén erősíteni kell az állami, állampolgári fegyelmet, tudatosítani, hogy a jogok és a kötelességek egymástól elválaszthatatlanok és csak együttesen érvényesíthetők". A jogok és a kötelességek ismertetése, a jogi nevelés és képzés a fegyveres erők személyi állománya körében elsősorban azok irányító szerveinek, a néphadseregnél a Honvédelmi Minisztériumnak, a határőrségnél és' a rendőrségnél a Belügyminisztériumnak a feladata ugyan, de ahhoz — elsődlegesen a bűnmegelőzést szolgáló jogpropaganda tekintetében —r igen hatékony segítséget nyújthatnak a katonái'igazságügyi szervek. Ez ugyanakkor a törvényben meghatározott feladataikból eredő kötelességük is. Különösen kiemelkedő jelentősége van a bűnmégelőzést szolgáló jogpropaganda munkának az utóbbi években tapasztalható kedvezőtlen jelenségek folytán. A nemzetközi helyzetben megmutatkozó feszültségek és a szocializmus építésében elért sikerek mellett jelentkező hiányosságok felszínre hoztak társadalmunkban olyan negatív tendenciákat, mint a bűnözés növekedése, a veszélyeztetett környezetben élő fiatalok magas száma. Utóbbi együtt járt azzal is, hogy a bűnözés aránya a fiataikorúaknál a felnőttekhez képest lényegesen nagyobb növekedést mutat. E káros kihatások értelemszerűen nem hagyták érintetlenül a fegyveres erőket sem, bár körükben a szolgálat kialakított rendje, az elöljárói nevelés és ellenőrzés csak csökkentebb hiértékben engedi azokat érvényre jutni. A sorállomány körébe azonbati évről-évre azok a fiatalok kerülnek be, akik között növekszik a hátrányos helyzetűek, a bűntettek, esetenként többször is bűntettek száma. Mindez a 80-as évek elejétől a fegyverestestületeken belül is a bűncselekmények számának jelentős növekedését ered* Az MNK Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiuma elnökének felszólalása a Varsói Szerződés tagállamai katonai igazságügyi szervei vezetőinek 1986. októberében Várnában tartott értekezletén.

ményezte, s bár az elmúlt évben ezt a növekedést sikerült megállítani, a bűnelkövetők száma még mindig rendkívül magas. E bűncselekmények többségében kisebb súlyúak, így nem veszélyeztetik alapvetően a fegyveres erők szolgálati rendjét, magas számuk folytán mégis nyugtalanságra adnak okot. A jogi nevelésben ezért a jogok és kötelezettségek ismertetésén belül a bűnmegelőzésre kell a fő hangsúlyt helyezni. Ez pedig szükségessé teszi, hogy a katonai igazságügyi szervek e téren is szorosan együttműködjenek a néphadsereg és a határőrség, a rendőrség vezetéséyel, elsődlegesen azok politikai szerveivel, s komoly részt vállaljanak a bűnmegelőzést is szolgáló jogpropaganda munkában, , Egyrészről a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium vezetése, másrészről a katonai igazságügyi szervek irányítói kezdettől felismerték,. hogy a fegyveres erők személyi állományának jogi nevelése és kiképzése csak a parancsnokok, a politikai s z e r v e k és a katonai igazságügyi szervek szoros együttműködése útján biztosítható. Ennek az együttműködésnek a spontán kialakult formái azonban az egyre fokozódó feladatok mellett a nevelés céljait nem szolgálták kellően. A honvédelmi miniszter és a belügyminiszter ezért 1963-ban parancsban szabályozták a katonai igazságügyi szervek tapasztalatainak fokozottabb felhasználását a rendkívüli események, bűncselekmények és más tör-: vénysértések elleni harc eredményesebbé tétele érdekében. Ebben meghatározták a parancsnokok, a politikai szervek, valamint a honvédségi és a belügyi sajtószervek feladatait a ; jogi nevelés és propaganda tekintetében, valamint a katonai igazságügyi szervekkel való együttműködés formáit és kereteit. E parancsok végrehajtása, az együttműködés fejődése során szerzett tapasztalatok hasznosítása végett 1979-ben sor került a parancsok megújítására. A honvédelmi miniszter ez utóbbi parancsa már intézkedett, hogy a jogpropaganda részletes feladatait a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnökének utasítása szerint a HM Jogi és Igazgatási Főosztályának vezetője öt éves feladattervében és azon belül éves tervekben határozza meg. A Politikai Főcsoportfőnökség intézkedése v alapján ugyanakkor sor került Jogpropaganda és Koordinációs Bizottság megalakítására, amelyben a HM vezető szervei mellett helyet kapott a Katonai Főügyészség és az Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya, valamint a katonai elhárítás vezetése is. A katonai igazságügyi és elhárító szervekre a parancs nem ró kötelező feladatokat, azok önállóan végzik jogpropaganda munkájukat, de összehangolják azt a csapatok, valamint azok politikai szervei vezetésével, s javaslatokat tesznek a jövőbeni feladatokra. Az így kialakult szervezeti keretek már megfelelő lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy a katonai igazságügyi szervek feladatainak megfelelő szerepet töltsenek be a fegyveres erők személyi állományának jogi nevelésében és kiképzésében, elsődlegesen a bűnmegelőzés terén. A parancsok.

kötelezik a katonai szervezetek vezetőit, hogy folyamatosan tájékoztassák a katonai ügyészségeket és a katonai bíróságokat a személyi állomány fegyelmi helyzetéről, hívják meg őket a fegyelmi helyzetet, a csapatok erkölcspolitikai állapotát tárgyaló értekezletekre, segítsék a bűncselekmények felderítését, s az elkövetők felelősségre vonását, az előadások és helyszíni demonstratív tárgyalások megtartását. E munka szervezetté tétele érdekében kössenek együttműködési megállapodást a területileg illetékes katonai ügyészséggel és katonai bírósággal, melyben pontosan rögzítik, kire milyen feladat hárul a jogi nevelés és kiképzés területén. E szervezeti keretek kialakításában, s az elért fejlődésben jelentős szerepe volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Katonai Igazságügyi Szervek Bizottságának. Kihasználva ugyanis azt, hogy a katonai ügyészségeknél és bíróságoknál működő pártalapszervezetek a Katonai Igazságügyi Szervek Pártbizottságának közbejöttével, közvetlenül a Magyar Néphadsereg Pártbizottságának alárendeltségében működnek, a pártmunka sajátos eszközeivel is segítette ,a jogpropaganda munka fejlesztését. Állandóan figyelemmel kísérte a szakmai munka mozgalmi eszközökkel történő segítése keretében a katonai bírák és ügyészek által végzett jogpropagandát, melyet az alapszervek kommunistái által végzett pártmunka részének is tekintett. Beszámoltatta arról a katonai ügyészségek és a katonai bíróságok vezetőit, az alapszervezetek vezetőségét, esetenként megtárgyalta a jogpropaganda tevékenység helyzetét és ajánlásokat dolgozott ki e munka továbbfejlesztéséré, hatékonyabbá tételére. A jogi nevelést, a propaganda. munka jobb módszereinek kialakítását és elterjesztését szolgálták a katonai ügyészek és a katonai bírák elméleti jellegű, valamint a gyakorlati munkát ismertető, annak új megoldásait kereső cikkei is, melyek a különböző honvédségi és belügyi, valamint katonai folyóiratokban jelentek meg. Új lendületet adott az elméleti munkának és jelentősen segítette az írásos jogpropaganda fejlesztését a katonai igazságügyi szervek 1970 óta folyamatosan megjelenő „Katonai Jog és Igazságszolgáltatás" című folyóirata, mely a katonai ügyészségeken és bíróságokon kívül eljut a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a seregtestek és magasabbegységek vezetéséhez is, tehát mindazokhoz, akiknek vezető szerepe van a jogi nevelésben. < A jogi nevelésnek és az annak keretében végzett bűnmegelőző tevékenységnek a nálunk kialakult főbb formáit kívánom a következőkben ismertetni. A bűnmegelőzés célját szolgáló szóbeli jogpropaganda eszközei közül a leghatásosabbnak a csapatok nyilvánossága előtti, demonstratív tárgyalásokat tartjuk. A büntetés célja — annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más, bűncselekményt kövessen el — itt érvényesül a leghatékonyabban, s így ez szolgálja legjobban a szolgálati rend és fegyelem szilárdítását. Utalni kell itt azonban arra, hogy a demonstratív tárgyaláson sem

szabad szigorúbban megítélni a vádlott cselekményét, mintha nem lenne ott a csapatnyilvánosság. Ez összeegyeztethetetlen lenne büntető igazságszolgáltatásunk szellemével, büntető jogpolitikánkkal. A szóbeli jogpropaganda másik fő formája a jógi előadások tartása. Ezeket úgy szervezzük, hogy a hallgatók azonos állománycsoporthoz tartozzanak vagy azonos szakmai beosztásúak legyenek, s így érdeklődési körük mégegyezzen. • . A fegyveres erők hívatásos állományú tagjai részére részben olyan előadásokat tartunk, amelyek az ő jogi feladataikkal és kötelezettségeikkel, például a fegyelmi jogkör gyakorlásával kapcsolatosak. Részben pedig olyanokat, amelyek a beosztottaik neveléséhez nyújtanak segítséget. Ez utóbbi csoportba tartoznak azok az előadásaink is, amelyeket a hivatásosak a beosztottaik számára tovább adnak. A néphadsereg és a határőrség sorállományú tagjai közvetlenül a bevonulás után tartott előadásokon ismertetést kapnak a megváltozott életkörülményekről, a polgári élettől szigorúbb jogi szabályozásokról, az őket megillető jogokról, de a jogsértések következményeiről is. A szolgálati idő későbbi szakaszaiban már hatnak a bevonultakra a katonai nevelés eredményei, de hatnak az egyes közösségekben feltörő ne-' gatív hatások is. Tapasztaljuk ugyanis, hogy egyik-másik katonaközösségben gyakoribbak a jogsértések, mint másutt. A büntető eljárás során a bűncselekmény okait fel kell kutatni. A megszüntetésükhöz a katonaközösség segítségünkre lehet, ahhoz kell fordulnunk előadással. Esetenként előfordulhat viszont, hogy a bűncselekmény oka a parancsnoki magatartásban található meg. Ilyenkor a parancsnoki karral kell elbeszélgetnünk. Az is előfordul, hogy egyik-másik alakulatnál valamely beosztást e l l á r toknak a feladatokhoz való rossz hozzáállása a bűnelkövetés elősegítő oka. Például a rajparancsnokoknak a rossz nevelési módszerei idézik elő a szembenállást. Ilyenkor részükre tartunk előadásokat. Másutt a gépjárművezetők tevékenységében tapasztalunk mulasztást. Ilyenkor az érintett alakulat gépkocsivezetőinek a figyelmét hívjuk fel a biztonságos közlekedés követelményeinek a maradéktalan betartására, illetve mulasztásuk esetén a várható jogkövetkezményekre. Tapasztalatunk szerint maximum 200 fő előtt indokolt előadást tartani, mert több személlyel az előadó aktív kapcsolatot nem tud fenntartani. A katonai igazságügyi szervek csekély létszáma így nem teszi lehetővé, hogy tagjai mindenhová eljussanak előadásaikkal, ahol arra igény vagy szükség jelentkezik. Ezért külső segítséget is igénybe kell vennünk a jogi neveléshez. Ilyen külső segítőtársaink az alakulatok nyomozótisztjei, valamint az igazgatási és jogi tisztjei. Részükre az ügyészségek szerveznek központi továbbképzéseket, s az ott elhangzottak alapján azután azok önállóan tudnak jogpropaganda munkát végezni saját csapattestüknél. ,

Az önálló alakulatok minden, évben értekezleten elemzik a fegyelmi helyzet alakulását, s meghatározzák az annak javítása érdekében a következő évre a tennivalókat. Az ismertetett miniszteri parancsban írtaknak megfelelően ezekre az értekezletekre meghívják a katonai bíróságok és ügyészségek vezetőit is. A Honvédelmi Minisztérium Katonai Tanácsának a fegyelmi értekezletén pedig a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumánák vezetője, az Igazságügyi Minisztérium ! Katonai Főosztályának vezetője és á katonai főügyész vesznek részt. Az érintettek az értekezletekre félkészülnek és hozzászólásaikban elemzik az alakulatnál elkövetett bűncselekményeket, rámutatva arra is, mi módon lehetett volna ezek elkövetését megelőzni. :: A nagyobb egységek parancsnokai a nevelési feladatok megállapítása érdekében 1 rendszeresen hívnak össze nevelési konferenciát is. Ezeken az egységparancsnokok, helyetteseik, politikai munkások, kijelölt század- és Szakaszparancsnokok vesznek részt. A katonai nevelés feladatait, formáit és eszközeit a parancsnok politikai helyettesének bevezető előadása értékeli. Ehhez a katonai bíróság elnökének és a katonai ügyészség vezetőjének a bűnözés jellemző vonásait, várható alakulását és a megelőzés gyakorlati tennivalóit tartalmazó korreferátuma csatlakozik. A korreferátumok elhangzása után a részvevők szólnak gondjaikról és gyakorlati tapasztalataikról. A katonai igazságügyi szervek ajánlására a parancsnokok néhány helyőrségben „Jogpropaganda fórumot" is létrehoztak. Ezek célja a hivatásos állomány jogi felkészültségének növelése, valamint a közérdekű jogi kérdésekré válaszadás. A fórumon katonai bíró, katonai ügyész, valamint az egység parancsnoka, továbbá polgári és munkaügyi jogász válaszol az előre megküldött vagy a helyszínen feltett kérdésekre. A teljes személyi állomány részére előadásokat tartunk a társadalmi, főként a katonai célokat szolgáló vagyon védelméről, az alárendeltekkel való bánásmód és a szabályzat szerinti élet követelményeiről, az alkohol káros következményeiről, a súlyosabb bűncselekmények, a közlekedési bűncselekmények tapasztalatairól stb. Emellett fogadóórán vagy a panaszn a p o t alkalmával adunk választ a fegyveres erők bármely tagjának kérdésére, illetve segítjük az érdeklődőt abban, hogy megtudja, az ügyének elintézése melyik szerv hatáskörébe tartozik. A mértéktelen alkoholfogyasztás súlyos következményeit állandó tablóra rögzített kiállítás formájában mutattuk be több helyőrségben. Az együttműködés gyakorlati feladatait a magasabbegység-parancsnokokkal kötött és két évre szóló együttműködési megállapodásokban rögzítjük.'Ezek a megállapodások tartalmazzák az együttműködés elvi és gyakorlati kérdéseit, az igényelt katonai igazságügyi jogpropaganda tevékenységet is. Mindez nem zárja ki az előre nem rögzített és soron kívül jelentkező' feladatok teljesítését. így egy-egy nagyobb katonai feladatra, pl.

gyakorlatra történő felkészítés során katonai bíró vagy katonai ügyész előadás vagy személyes beszélgetés formájában foglalkozik a személyi állománnyal, ismerteti a bűncselekmények elkerülésének lehetőségeit. A szóbeli jogpropagandánál szélesebb körű lehetőségei vannak az írásos jogpropagandának és formái is változatosabbak. Évente kétszer jelenik meg a katonai igazságügyi szervek kiadványa, a „Katonai Jog és Igazságszolgáltatás", melyre már utaltam. Ennek szerzői között nemcsak a katonai igazságügyi szervek gyakorló jogászai, hanem csapat és magasabbegységparancsnokok is szerepelnek, de néhányszor helyet kaptak a Varsói Szerződés tagállamai katonai jogászainak cikkei is. A honvédségi és belügyi szaksajtó hasábjait is felhasználjuk arra, hogy a parancsnoki kar jogi kultúráját fokozzuk és ezzel is hozzájáruljunk az alárendeltjeik neveléséhez. A „Magasabbparancsnoki Értesítő",„a Honvédelem, a Honvédségi Szemle, a Magyar Rendőr, a Belügyi Szemle hasábjain, részben esettanulmányokban elemzünk egy-egy kiemelkedő bűncselékményt, illetve annak hátterét, részben pedig elméleti témákkal nyújtunk segítséget a személyi állomány neveléséhez. A : sorállomány részére alkalmanként olyan előadásokat állítunk össze, amelyeket a HM illetékesei sokszorosítanak és a politikai nevelőmunka során a csapatoknál hasznosítanak. A fegyveres erők hivatalos lapjaiban a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának iránymutató döntéseit, kollégiumi állásfoglalásait rendszeresen közzétesszük. Felhasználjuk a Katonai Filmstúdió adta lehetőséget is> oly módon; hogy egy-egy játék vagy dokumentumfilm összeállításához anyagot biztosítunk. E hagyományosnak tekinthető módszerek alkalmazása mellett keressük az új lehetőségeket is. Ilyen egy-egy tárgyalás vagy jogi előadás videoszalagra rögzítése, amit az alakulatoknál tetszés szerinti időben vetíteni lehet. • A katonai bírák és ügyészek ismertetett tevékenységének méreteire jellemző, hogy évenként mintegy 150 tárgyalásra kerül sor a helyszínen az alakulatok személyi állománya előtt, s mintegy 800 előadást tartanak. Jogi nevelőmunkánkat kritikusan értékelve úgy vélem, hogy az m e n y nyiségét, de főként minőségét tekintve nem éri el a tényleges kívánatos mértéket. Az előadások gyakran sematikusak, s csupán általános felhívásokat tartalmaznak. Az igényekhez képest lassán reagálunk az alakulatoknál felmerülő időszerű feladatokra. Közrehat ebben az is, hogy a bűnözés jelenlegi helyzete a katonai ügyészek és bírák energiáj ának nagy részét leköti és a jogpropaganda tevékenységre kevés idő jut. . ' Ugyanakkor a szemléltető eszközök — fénykép, falitábla, diavetítő, magnetofon, a zártláncú TV és vídeo használata, egyáltalán a szemléltetés,

mint módszer — alkalmazása az előadásoknál még nem általános. Ritkán használjuk fel a már meglevő oktató-és játékfilmeket is. A sorállomány részére, különösen az újoncok előtt tartott előadásoknál a katonai ügyészek és bírák esetenként igen nagy létszámú hallgatóság előtt beszélnek, ami a kapcsolattartás, s így a hatékonyság szempontjából problematikus. Szükséges lenne a-katonai ügyészék és bírák előadókészségének javítása is. , , A hivatásos állomány oktatásához nem rendelkezünk olyan tematikával, amelynek segítségével folyamatosán lehetne folytatni, elsősorban a parancsnokok jogi képzését és továbbképzését. Bíztató azonban, hogy ennek kidolgozása megkezdődött. A hiányosságokra is figyelemmel az elért feredfnényekkel nem vagyunk megelégedve; Tovább kell fokoznunk jogpropaganda munkánk hatékonyságát, s keresnünk keir azokat az új módszerekét, amelyekkel javíthatjuk mind a saját jogi nevelőmunkánkat, mind pedig további segítséget nyújthatunk á' parancsnokok és a politikai munkások ezirányú tevékenységéhez.

A fiatal szakemberek képzése;

i

a katonai igazságügyi szervek szakembereinek nevelése/ és kiképzése*

Mindenekelőtt ismételten szeretnék köszönetet mondani. a bolgár elvtársainknak, a Varsói Szerződés tagállamai katonai igazságügyi szervei, negyedik tanácskozásának megszervezéséért. Köszönet illeti a többi tagország katonai igazságügyi szervei yezetőit is, akik egyetértésükkel hozzájárultak a berlini, brnoi és a balatonkenesei tanácskozások folytatásához.; Mi kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonítottunk ezeknek a megbeszéléseknek. Ezt az álláspontunkat kifejezésre juttattuk a korábbi értekezleteken is. A most tárgyalt témákkal kapcsolatban elhangzott felszólalások is bizonyítják, hogy a kétoldalú találkozások, tapasztalatcserék, konzultációk mellett ezek a találkozások is jelentős mértékben hozájárultak egymás tapasztalatainak hasznosításához, a tagországok eredményeinek más országokban történő gyümölcsöztetéséhez. Éppen ezért 1957 óta gondosan tanulmányozzuk a nemzetközi összejövetelek anyagait és az 1979-es balatonkenesei tanácskozás tanulságait is megfelelően hasznosítottuk. Az elmúlt években a magyar katonai igazságügyi szervek személyi állományának összetételében jelentős változások történtek. Korábban hozzászoktunk ahhoz, hogy viszonylag hosszú időn keresztül alig változó állománnyal dolgozunk. A jól képzett, nagy gyakorlattal rendelkező káderek azonban jelentős számban nagyjából azonos időben érték el a nyugdíjkorhatárt. Közülük többen nyugállományba kerültek. így a korábbihoz képest nagyobb energiát kellett fordítani az utánpótlás nevelésére. A Varsói Szerződés tagállamainak tapasztalatai is megmutatkoznak a mi módszereinkben, ahogyan az utánpótlást biztosítjuk és képezzük. Leggyakrabban az általános oktatás keretében a tudományegyetemek jogi karán tanuló fiatalokból kerül ki az utánpótlás. Közülük mindenekelőtt azok kerülnek a katonai igazságügyi apparátusba, akikkel tanulmányaik folytatása idején a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíj szerződést kötött. Ezek a fiatalok a politikai, a szakmai és a katonai kiképzést az egyetemi tanul-

* Az MNK Igazságügyi Minisztériuma Katonai Főosztálya vezetőjének felszólalása a Varsói Szerződés tagállamai katonai igazságügyi szervei vezetőinek 1986. októberében Várnában tartott értekezletén.

mányok folytatása alatt megkapják olyan szinten, amelyre a későbbiekben a speciális képzést építeni lehet. Tapasztalataink szerint ez a forma a jövőben hosszabb távon is alkalmazható, mert ezekből a fiatalokból felnőtt új generáció már bebizonyította életképességét. Az egyetemekről kikerült fiatalok megfelelő jogi műveltséggel rendelkeznek és kétéves joggyakorlat után ugyanolyan jogi szakvizsgát tesznek, mint bármely más jogterületen dolgozó kollégáik. A követelmény velük szemben még magasabb is, mert nekik a katonai büntetőjog terén elmélyültebb ismeretekkel kell rendelkezni, mint civil társaiknak. i A jogi szakvizsga letételével megnyílik a lehetőség arra, hogy az addig fogalmazóként dolgozó beosztott katonai ügyészi kinevezést nyerjen, vagy katonai bíróvá válasszák. Ezzel azonban nem fejeződött be a képzése. A mindennapi munka buktatói számára is világossá teszik, hogy feladatait csak úgy végezheti kifogástalanul, ha ismereteit rendszeresen bővíti. Ezt a vezető szerveknek intézményesen is biztosítani kell. Mint valamennyi tagországban, nálunk is, a katonai igazságügyi vezető szervek a személyi állomány politikai, szakmai és a katonai kiképzésével egyaránt foglalkoznak. Jellemzőnek tartjuk, hogy politikai továbbképzés tekintetében igazodunk a társadalomban a párt legfelsőbb szervei által meghatározott általános módszerekhez. A szakmai továbbképzést illetően szoros az - együttműködés a Legfőbb Ügyészséggel, a Legfelsőbb Bírósággal és az Igazságügyi Minisztériummal. A katonai továbbképzés a Honvédelmi Minisztérium közvetlen segítése alapján biztosított. Mindezekből levonható az a következtetés, hogy a katonai igazságügyi szerveknél dolgozó káderek nemcsak speciális ismeretekre tesznek szert továbbképzésük keretében, hanem lépést tartanak a más területen tei vékenykedő jogászokkal is. jelentőségének megfelelően biztosítjuk a katonai ügyészek és bírák politikai továbbképzését. Ez a munka a katonai igazságügyi szervek pártbizottságának közvetlen irányításával folyik. A politikai továbbképzés legáltalánosabb formája az évenként tervezett, havi egy alkalommal tartandó konferencia, amelyen a politikai főcsoportfőnökség által előírt tematika szerint, csoportokba osztva tanulnak a katonai jogászok. A foglalkozásvezetőket a pártbizottság készíti fel és ellenőrzi. Mind a pártalapszervezetek, mind a pártbizottság, évente értékeli a politikai oktatás helyzetét és meghatározza a soron következő feladatokat. .
^

főiskolára viszont a hatáskörrel bíró pártszervek delegálják a kádereket. Politikai főiskolára rendszerint vezető beosztásban levő vagy arra tervezett kádereket küldenek., • : ' , A jogi szakmai továbbképzést illetően a katonai ügyészi és a katonai bírósági szervezetben is megtaláljuk mindazokat a formákat, módszereket, amelyek valamennyi tagország ilyen irányú munkájában megtalálhatók. Ezek közé tartozik: az: egyéni tanulás, a helyi és a központi, továbbképzés. A katonai igazságügyi szervek állományába ; tartozó személyek nap mint nap tapasztalják, hogy munkájukat csak abban az esetben tudják maradéktalanul elvégezni, ha lépést tartanak a jogtudomány fejlődésével és naprakészen ismerik az iránymutató joggyakorlatot. Ez viszont megköveteli a rendszeres egyéni tanulást. Ehhez biztosítjuk a megfelelő szaklapokat és egyéb anyagokat, a legfrissebb szakirodalmat. A katonai ügyészségeken és a katonai bíróságokon a vezető szervek vonatkozó utasításai szerint rendszeresen tartanak helyi szakmai továbbképzéseket. Ezeken megbeszélik az időszerű jogi, jogpolitikai kérdéseket, feldolgoznak különböző : elméleti témákat, megbeszélik a, felettes szervek iránymutatásait és mindezekkel elősegítik az egységes gyakorlat kialakítását. A helyi továbbképző foglalkozásokat az elöljáró s z e r v e k rendszeresen ellenőrzik. . , Központi továbbképzés keretében történik a feldolgozása a hatályba lépő jogszabályoknak, az átfogóbb elméleti kérdéseknek. Ezt használjuk fel széles körű tájékoztatásra és a joggyakorlat egységesítésének biztosítására. Lehetőséget biztosít arra is, hogy magasabb szintű vezetők adjanak tájékoztatást, útmutatást az állomány részére. Rendszeresen részt veszünk azokon a tanfolyamokon, amelyeket ' az Igazságügyi Minisztérium vagy a Legfőbb Ügyészség rendez a civil bírák és ügyészek részére. Ezekre leginkább néhány kijelölt katonai jogászt küldünk, akik a tanfolyamon hallottakat továbbítják a katonai apparátus részére. Ezeket a tanfolyamokat egy-egy ügy kategóriában foglalkoztatott jogászok számára vagy bizonyos szempontból meghatározott csoport, pi. kezdő bírók, kezdő ügyészek részére szervezik, esetleg egy új jogszabály hatályosulásának elősegítése' érdekében tartják. A katonaivügyészek és bírák részére azért is nagy jelentőségű az ilyen tanfolyamokon való részvétel, mert közvetlenül ismerik meg a civil gyakorlatot és saját tevékenységükben ezt megfelelően hasznosítani tudják. Ami a katonai továbbképzést illeti, speciális helyzetben vagyunk. A katonai jogászok döntő többsége széles körű katonai szakismeretekkel nem rendelkezik. Katonai kiképzésük és továbbképzésük célja csak az lehet, hogy alapismereteket szerezzenek és bizonyos tájékozottságot olyan kérdésekkel kapcsolatban, amelyek valamilyen formában összefüggésben vannak .mindennapi munkájukkal. Az ilyen tájékoztató jellegű továbbképzést a Honvédelmi Minisztérium a megfelelő szervek útján közvetlenül

biztosítja. Emellett azonban a csapatokkal való kapcsolattartás során a ka-1 tonai ügyészségek és a katonai bíróságok igen sok ismeretanyag birtokába kerülnek. Megítélésünk szerint ezek; a módszerek kellően biztosítják a munkához feltétlenül szükséges ismeretanyagot. . . . Tekintettel arra, hogy sorainkban szükség esetén nemcsak hivatásos állományú, hanem tartalékos katonák is tevékenykedhetnek, gondoskodó nunk kell a x tartalékos jogász tisztek kiképzéséről és. továbbképzéséről is. Hosszú évek óta következetesen azt a gyakorlatot folytatjuk, hogy tartalékos kádereinket a civil' ügyészek és bírák közül választjuk. Tapasztalataink szerint a megfelelő gyakorlattal rendelkező ügyészek és bírák könynyebben képezhetők ki kátonai ügyésszé és katonai bíróvá, mint a más területen tevékenykedő jogászok. A kiválasztott személyek döntő többsége korábban már katonai szolgálatot teljesített, egy részük tartalékos tiszti rendfokozattal is rendelkezik, ezért katonai kiképzésükre kevesebb energiát kell fordítanunk, és inkább szakmai kiképzésükkel kell törődnünk. :Figyelemmel arra, hogy a civil ügyészi és bírói apparátus is nagy munkateherrel: küszködik, a tartalékos tisztek kiképzését és továbbképzését igyekszünk úgy megoldani, hogy munkájuktól hosszabb időre ne vonjuk el őket. Ezért a különböző tanfolyamokat úgy szervezzük, hogy a résztvevőket havonta egy-egy napra vesszük igénybe és így tanulmányaikat leginkább munkájuk mellett folytatják. Természetesen a tanfolyam végén a vizsga előtt nem tekinthetünk el egy-két hetes összevonásuktól. A kiképzésre tervezett ügyészek és bírák létszámát a szükséglet diktálja. Időközönként felmérjük, hogy a tartalékos állományból hányan estek ki azáltal, hogy kiöregedtek, elhagyták az ügyészi vagy bírói pályát stb. Ennek megfelelően tervezizük az új tanfolyamok indítását. A résztvevők kiválasztásához a legnagyobb segítséget a Legfőbb Ügyészség, illetőleg az Igazságügyi Minisztérium személyzeti és oktatási ügyeivel foglalkozó vezetőitől kapjuk. Az oktatásban részt vesznek a katonai ügyészi és a katonai bírói apparátus legképzettebb tagjai. Az elmúlt években ezeket a. tanfolyamokat sikerült olyan színvonalon mégtartani, hogy a résztvevőket bátran foglalkoztathatnánk a hivatásos állományúakkal egy sorban. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a kiképzett tartalékos tisztjeinknek időközönként továbbképzést is kell tartani. Erre leginkább akkor van szükség, ha a katonákat érintő büntetőjogi szabályokban olyan mérvű változás következik be, amelyekkel kapcsolatban nem elégséges az egyéni felkészülés. Ilyen esetekben ,a hivatásos állományúak részére is speciális tanfolyamokat szervezünk és ezt megtartjuk a tartalékos állomány részére is. Ezen kívül is elkerülhetetlen bizonyos hosszabb idő elteltével az ismeretek felfrissítése, és ez is szükségessé teszi a tartalékosok meghatározott csoportjának összevonását. : A tartalékos katonai ügyészek és bírák továbbképzésének speciális formája a gyakorlatokon való részvétel. Az alakulatok gyakorlataira a

többi tartalékos katonához hasonlóan, behívják a tartalékos jogász tisztéket is. Jóllehet a tartalékos katonai bíró ilyenkor ítélkezési tevékenységet nem végezhet, de a gyakorlaton való részvételével hasznos ismereteket szerezhet arról, hogy szükség esetén milyen körülmények között, hogyan kell végeznie munkáját. A tartalékos katonai ügyész már a gyakorlatok során is végezhet konkrét munkát és ezáltal szintén hasznos ismeretekre tesz szert. . " • • , Mint valamennyiünk előtt ismeretes, a csapatok gyakorlatain esetenként a Varsói Szerződés tagállamai közül többen is részt vesznek. Ilyenkor a különböző országokból jelenlevő katonai jogászok is találkoznak egymással. Az előforduló események időnként felhívják a figyelmet arra, hogy többet kellené beszélni a testvéri hadseregek együttalkalmazásával kapcsolatban felmerülő jogi kérdésekről. Ezt a témát a kétoldalú tanácskozásokon is szoktuk érinteni, de egyetértés esetén indokolt lehet a következő ilyen értekezletek egyikén külön napirendre tűzni. Valamennyiünk közös tapasztalata, hogy mind a fiatal káderek kiképzéséhez, mind a katonai ügyészek és bírák továbbképzéséhez a legkülönbözőbb fórumoktól kaphatunk nagyon sok ségítséget és támogatást. Van azonban egy terület, ahol teljesen magunkra vagyunk utalva. Ez a terület a katonai büntetőjog elméleti művelése. A jogtudomány és ezen belül a büntetőjog fejlesztésével, elméiéti kérdéseinek feltárásával és megválaszolásával többféle intézmény is foglalkozik. Ezeknek eredményéit a katonai büntetőjog területén is hasznosíthatjuk. Viszont kifejezetten a katonai büntetőjog; elméleti művelése céljára nálunk - nincs egyetlen intézmény sém. Ezért ha lépést akarunk tartani a fejlődéssel, ha hatékonyabbá kívánjuk tenni a katonai büntetőjog anyagi és eljárási szabályrendszerét, magunknak, a gyakorló katonai jogászoknak kell többet tenni ennek érdekében. Már szó volt róla, hogy nekünk is lehetőségünk van különböző szaklapokban a katonai büntetőjog körébe vágó cikkeket megjelentetni. A Magyar Népköztársaságban a katonai jogászoknak saját időszakos kiadványuk is van, és ebben a testvéri országok katonai jogászai is megjelentetnek egy-egy cikket. Mindezt azonban a katonai büntetőjog elméleti művelését illetően kevésnek tartjuk. Főként arra lenne szükség, hogy nagyobb lehetőségünk legyen megismerni a többi országban dolgozó kollégáink ilyen irányú tevékenységét. Nagyon hasznos lenne, ha többét tudnánk arról, hogy másutt milyen elméleti kérdések merülnek fel és arra hogyan, milyen megoldásokat keresnek, illetőleg a gyakorlati tapasztalatok menynyiben segítik a megoldást. Űgy véljük, — egy gondolat erejéig — érdemes visszatérni egy korábbi javaslatra, amely azt kezdeményezte, hogy célszerű lenne valamennyiünk számára közös fórumot biztosítani, amely előbbre vinné a bennünket kölcsönösen foglalkoztató elméleti kérdések; főként a katonai

büntetőjogi kérdések ügyét. Mi a magunk részéről támogatnánk egy közős kiadvány létrehozásának gondolatát. Meggyőződésünk, hogy ez valamenynyiünk számára egyaránt hasznos lenne. Ez elősegítené a különböző országok katonai büntetőjogi szabályainak jobb megismerését, bemutatná a katonai jogászok kutató munkájának irányát és eredményét, vitafórumot biztosítana a katonai büntetőjog elméleti kérdéseivel kapcsolatban. Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak vezetői a közelmúltban is hitet tettek amellett: mindent megtesznek országaink minden oldalú együttműködésének fokozása érdekében, mert ez előrehaladásunk legfőbb biztosítéka/ Mi magyar katonai jogászok úgy ítéljük meg, hogy kétoldalú kapcsolatáinkkal, valámint a berlini, a brnoi, a'balatonkenesei és a mostani várnai értekezleten elért eredményékkel további lépéseket tettünk az együttműködésünk fokozása terén: Meggyőződésünk; hogy e téren még jelentős tartalékaink vannak. Csak rajtunk múlik, hogyan használjuk ki a lehetőségeket. Végezetül megköszönöm a lehetőséget, hogy kifejthettem véleményemet a napirend harmadik pontjában szerepelt kérdéssel kapcsolatban. Igyekeztem elkerülni az ismétléseket és inkább olyan témákról beszéltem, amiket'korábban nem említettünk. ) Szeretném ismételten megköszönni bolgár elvtársainknak a meghívást, az értekezlet megszervezését . és gördülékeny , lebonyolítását, .valamint mindazt a sok figyelmességet, amit itt ; tapasztaltunk. Bízom benne, hogy az értekezlet után valamennyi delegáció osztozik a mi véleményünkben, mely szerint érdemes volt megrendezni a Varsói Szerződés tagállamai katonai igazságügyi szerveinek negyedik értekezletét.

Barátság - 86" I r t a : Dr. Párdi Mátyás őrnagy

1986. augusztus végén — szeptember elején a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén a V. Sz. tagállamai egyesített fegyveres erői éves kiképzési terve szerint, Barátság—86. elnevezéssel nemzetközi hadműveletiharcászati gyakorlat volt. A gyakorlaton a csehszlovák, szovjet és magyar törzsek, valamint csapatok vettek részt. A gyakorlat alapvető célja a VSz. hadseregei egységes cselekvőképességének politikai és katonai demonstrációja volt. , • ; . • • ! ' í A gyakorlaton résztvevő különböző csapategységek együttesen oldottak meg hadműveleti és harcászati feladatokat. Ez jól szolgálta a vezetés módszereinek további tökéletesítését, az együttműködés formáinak és lehetőségeinek fejlesztését, a kiképzés és a vezetés tapasztalatainak kicserélését, a korszerű harc 1 megvívása különböző módszereinek — formáinak, a törzsek, a csapatok közötti együttműködésnek a begyakorlását, valamint a harci technika új —szokatlan körülmények közötti kipróbálását, működtetését. ' ~ A gyakorlat az MN résztvevő csapatai számára új, eddig ismeretlen földrajzi viszonyok, igen nehéz terep és időjárási körülmények között zajlott le. Ez igen jó lehetőségeket nyújtott a parancsnokoknak, a politikai munkásoknak, a jelenlevő katonai ügyészeknek és a gyakorlat valamennyi résztvevőjének, hogy bővüljön szakmai-katonai, politikai és emberi tapasztalata, tudása.

I. A gyakorlaton résztvevő ügyészi csoport munkájának előkészítése—megszervezése Korábbi tapasztalatok bizonyították, hogy olyan gyakorlatokon, amelyeken nagy létszámú ember (zömében tartalékos állomány) és nagyszámú technikai eszköz vesz részt, célszerű a katonai ügyészek jelenléte, mert az előforduló bűncselekmények nyomozását késedelem nélkül elkezdhetik, el tudják végezni a helyszínhez kötött nyomozati cselekményeket (helyszíni szemle stb.) és így biztosítani tudják, hogy az idő múlása és az érintett

alakulat, valamint áz ügyben szereplő személyek elvonulása folytán a bűncselekmény elkövetésének és a tettes bűnössége bizonyítása vagy az egyéb rendkívüli események kivizsgálása ne váljék lehetetlenné. De szükséges a jelenlét a különös körülmények által megkívánt fokozott jelentőségű megelőző munka miatt is. • Ezek a szempontok még inkább jelentkeznek a külföldön végrehajtott gyakorlatokon, ahol a gyakorlat jellegéből adódó nehéz körülmények, az otthontól, a megszokott környezettől való hosszadalmas elszakadásba nagy távolság mind hatványozott veszélyforrások és fokozottan nehezítik is a bűnüldöző munkát. Ezen megfontolások alapján született az a döntés, hogy a Barátság—86 gyakorlaton egy 3 tagú ügyészi csoport (tábori katonai ügyészség) vegyen részt. A csoport két ügyészből és egy igazgatási főtisztből állott. Mindhárman jól ismerték a gyakorlaton' részt vevő csapatokat, a tiszti és a tiszthelyettesi állományt egyaránt. A gyakorlatra felkészüléshez először tájékozódni kellett a résztvevő egységekről, azok létszámáról, települési helyéről, mozgásáról, időben és térben, tehát a gyakorlat teljes tervezett lefolyásáról. Ugyancsak tájékozódni kellett a gyakorlat katonai, valamint politikai célkitűzéseiről is, mert ezek ismeretében lehetett csak kialakítani azoknak, az előadásoknak és más intézkedéseknek a tematikáját, tartalmi elemeit, amelyekkel az események rendkívüli események megelőzéséhez akartunk hozzájárulni. Közben — augusztus elején — végleges formát öltöttek a települések helyére,'-a vasúti szállításra és a gyakorlat dinamikus részére vonatkozó tervek. Pontos időmeghatározások történtek és így lehetőség nyílt az ügyészi csoport tagjai elszállításának, településének, várható tevékenységének és mozgásának megtervezésére, valamint anyagi szükségleteinek biztosítására. • Minderről a gyakorlatot megelőző magasabb-parancsnoki megbeszélésen kaptúnk. részletes tájékoztatást, amelyen figyelembe vették néhány javaslatunkat — kérésünket is. Ezután előkészítettük a bűnügyi-technikai felszerelést (technikai táskát, fényképezőgépet, magnetofont stb.), a szükséges okmányokat és űrlapokat, jogszabályokat stb. Indulás előtt jelentést tettünk a Katonai Főügyészségen elöljáróinknak, akik elláttak a még szükséges szakmai információkkal (pl. az életben levő jogsegély-egyezményről), megbeszéltük a gyakorlatról történő jelentési feladatainkat, a bejelentkezésünk rendjét, majd augusztus 26-án a Ferihegyi Repülőtérről landolt a gépünk/Várakozással, egy kis izgalommal elindultunk...

1

97

II. f Részvételünk a gyakorlaton Megérkezésünkkor már várt bennünket csoportunk harmadik tagja, az igazgatási főtiszt, aki vonattal az elsők között érkezett ki és élőkészítette településünket. A háromfős ügyészi csoport a magyar gyakorlatvezetés operatív csoportjába. tartozott, amelyet a magyar csapatok törzsfőnöke vezetett. Mi az operatív csoport vezetési pontján települtünk és (egy pihenő- és egy munkasátrunk volt) bekapcsoltak bennünket a gyakorlat híradó-rendszerébe, amely, végig megbízhatóan működött. Ezen túlmenően is a technikai és információs ellátottságunk igen jó és szervezett volt. 2 telefonvonal és egy UAZ gépkocsi állt állandóan a rendelkezésünkre, ezenkívül olyan igazolványokat kaptunk, amelyek a gyakorlat egész területén szabad mozgást biztósított számunkra. A magyar csapatok törzsfőnöke minden este eligazítást tartott az operatív csoport részére, így a legfrissebb információkkal rendelkeztünk a gyakorlat eseményeiről. Ugyancsak informáltak bennünket — a fegyelemmel kapcsolatos kérdésekről — a kintlevő katonai elhárító szervek is. Ezen túlmenően is igyekeztünk napi, élő kapcsolatot kialakítani a személyi állománnyal, a parancsnokokkal. Jóleső érzéssel tapasztaltuk, hogy a parancsnoki állomány értékelte is a munkánkat és naponta több alkalommal — ha problémák merültek fel — tanácsunkat kérték és meghívtak a fegyelmi tárgyú konzultációikra is. Igyekeztünk mindenhol ott lenni, figyelő, de segítő szemmel kísérni a tábor, a gyakorlat életét. Ha valamit helytelennek találtunk, azt a megfelelő helyen és formában rögtön jeleztük, elbeszélgettünk az állománnyal, résztvettünk megbeszéléseken a politikai foglalkozások keretében, ahol mi is elmondtuk észrevételeinket a rendkívüli események megelőzése érdekében tett figyelmeztető gondolatainkat, amelyeket mindig a gyakorlat soronkövetkező feladataihoz, azok követelményeihez, nehézségeihez aktualizáltunk. Figyelembe vettük, hogy egy ilyen gyakorlaton rendkívüli mértékben felerősödnek a fegyelem iránti követelmények, állandó készültségben kell lennie az ügyésznek (egyikünk mindig a táborban tartózkodott, mint ügyeletes) és mindenhol időben ott is kell lennie. Ugyanakkor még nagyobb jelentősége van a nevelési eszközöknek, a fegyelem, a különböző rendszabályok következetes és emberséges magatartásának, a közvetlen megelőző munkának. Ügy érezzük, a bizalomnak megfeleltünk, jelenlétünk jól szolgálta a fegyelem megőrzését. Ezt egy egységparancsnok ki is nyilvánította, amikor egy értekezleten arról beszélt, hogy felhívta az állománya figyelmét az ügyészség jelenlétére és elmondta, hogy a katonák között igen jó vissz-

hangja volt annak a tájékoztató felhívásunknak,, amelyben jelenlétünkről . és segítőkészségünkről tájékoztattuk a gyakorlat résztvevőit a politikai osztály által szerkesztett híradóban. Ez valóban így volt, hiszen. többen ^ •—• különösen a tartalékos állományból — felkerestek bennünket jogi problémájukkal. A gyakorlat igen hasznos katonai tapasztalatokkal is szolgált. Ezt élményszerűvé tette, hogy a főpróbákat és a harci gyakorlatot (bemutatót) a résztvevő magyar magasabbegység parancsnokának, Kerékgyártó Béla vőrgy. elvtársnak a harcálláspontjáról nézhettük végig. E beszámoló keretében úgy érezzük szólnunk kell arról is, hogy felvettük a kapcsolatot a csehszlovák csoportokat biztosító PIzeni Katonai Ügyészséggel, meghívásukra fel is kerestük őket. Találkozásainkon megismertük egymás munkáját, gondjait, problémáit, sikereit, és úgy véljük igazi elvtársi, őszinte baráti kapcsolatok is szövődtek közöttünk. Az ügyészi csoport munkáját megbecsülték, fontosnak tartották. Ezt végig éreztük, tapasztaltuk. A gyakorlat magyar parancsnoka Évin, Sándor vőrgy. elvtárs elvárta, hogy naponta jelentsük a fegyelmi helyzettel'kapcsolatos észrevételünket, javaslatainkat, folyamatosan odafigyelt a munkánkra és segítette azt. Jelenlétünk szükségességét tapasztalhattuk, amikor felkérte a csoportot, hogy ne a tervezett korábbi időpontban jöjjünk haza, hanem néhány nappal később, a teljes táborbontás után. Kérte, hogy legyünk ott a vonatszerelvényekbe való berakodásokon — amely egyébként minden gyakorlat egyik pszichikailag és technikailag legveszélyesebb mozzanata — azért, hogy jelenlétünkkel is figyelmeztessünk a szabályok betartására. Meggyőződésünk, hogy volt is részünk abban, hogy a rendszabályokat végig betartották és így az egész gyakorlaton nem történt sem esemény, sem rendkívüli esemény. Az ügyészi csoport munkájának a megbecsülését látjuk abban is, hogy 1986. október 10-én meghívtak bennünket Verpelétre a gyakorlatot értékelő értekezletre, amelyen részt vett Pacsek József altábornagy, vezérkari főnök, miniszterhelyettes elvtárs, Szilcsenkó vezérezredes elvtárs, a VSZ magyarországi képviselője és az MN más magasrangú vezetői. Itt a gyakorlaton résztvevő személyi állomány fegyelmezettségét és áldozatkészségét igen magas fokon értékelték. A gyakorlat ideje alatt esemény, rendkívüli esemény, baleset nem történt. Különös jelentősége van ennek, ha figyelembe vesszük a személyi állomány nagy számát, amelynek jelentős hányadát tartalékosok alkották, a kivitt harci technika nagyságrendjét és a nagy távolságú vasúti szállításokat.Örömmel tölthet el bennünket, hogy ennek a sikernek mi is tevékeny részesei lehettünk.

Összegezésül néhány tapasztalatunkról, javaslatunkról kell beszélnünk: '-••;• — Még a gyakorlatokat jóval megelőzően (vagy most már központilag, katonai főügyészségi szinten) még a tervkészítés, az anyagbiztosítás időszakában pontról-pontra tisztázni és biztosítani kell a gyakorlaton résztvevő katonai ügyész(ek) munkájához szükséges anyagi-technikai szükségleteket. Feltétlenül szükség van arra, hogy a tábori ügyészség rendelkezésére álljanak a mégfelelő híreszközök, egy terepjáró gépkocsi, egy törzsbusz, de legalább 1—2 fős sorállomány is az ügyeleti szolgálat segítésére és egyéb feladatok ellátására. Minderre szükség van, ha megfelelő munkalehetőséget akarunk teremteni a tábori viszonyok között dolgozó ügyészségeink számára. •— Már az összevonás-összekovácsolás időszakában be kell kapcsolódni a gyakorlatot közvetlenül előkészítő munkába, pl. előadások tartásával és más, a megelőzést szolgáló ügyészi eszközökkel. A résztvevő ügyészeknek is meg kell tervezni a későbbi munkájukat minden tekintetben: megelőzési feladatok, együttműködési, kapcsolattartási feladatok, a nyomozási munka stb. — Feltétlenül szükség van arra, hogy a gyakorlat vezetése elmondja a feladatokat, elvárásait az ügyészi munkával szemben, és mi is elmondhassuk, hogy azok teljesítéséhez hogyan, mivel tudunk eleget tenni, és. ehhez mire van szükségünk. Ugyanakkor véleményünk szerint a gyakorlat parancsnoki állományával is szükséges egy ügyészi előadáson megbeszélni a közös feladatokat, elvárásokat. — Már más gyakorlatokon bebizonyosodott — a jelenlegin nem, de erre kellett felkészülnünk — hogy a megelőzésre és a nyomozás gyorsaságára( kell a legfőbb súlyt helyezni, amelyen egy-egy eset azonnali és teljes kinyomozását értjük. Olyan időszakban, amikor egy egység mozgásban van, vagy éppen „harcol",- nem lehet késlekedni. Ilyen helyzetben nem lehet — máskor sem szabad — „íróasztal mellett" nyomozni. Nincs mód arra, hogy a parancsnok a gyanúsítottat, a tanúkat stb. az ügyészhez küldözgesse. Ezért mindent az ügyésznek kell elvégeznie, mégpedig a helyszínen és azonnal, mert előfordul, a második alkalommal az alakulat már 100 km-el áttelepül, és sem „helyszínt", sem katonát nem talál már ott az ügyész. — Nagyon fontos követelmény a hírösszeköttetés, a távbeszélő-ügyelet megszervezése, az, hogy az ügyész mindig elérhető legyen. Ezt a rendelkezésre álló erők megfelelő elosztásával, az ügyészség települési helyével való állandó kapcsolat-tartással (legyen a gépjárműben is pl. rádiórelé rendszer), gyakori bejelentkezésekkel stb. lehet elérni.

— Javasoljuk, hogy a jövőben a gyakorlaton résztvevő katonai ügyészi csoport összetétele annyiban változzon, hogy egy tapasztalt katonai ügyész (esetleg fogalmazó) is legyen jelen, mert az ott szerzett tapasztalatok nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az ügyész katonává is váljon, hogy megismerkedjen a katonaélet emberi, fegyelmi és egyéb követelményeivel, nehézségeivel. Ez a személyes tapasztalat nagymértékben elősegítené — és meg is gyorsítaná —, hogy a katonai ügyészi szervezet tehetséges, fiatal jogászai, ügyészei mielőbb katonai ügyészekké váljanak. Ma már saját tapasztalatunk alapján is javasolhatjuk mindezt és azt, hogy a személyi állományunk — egy része ismételten is — vegyen részt a külföldi és a hazai gyakorlatokon, mert azon túl, hogy szükség van ránk, jól szolgáljuk így az „együttműködést", és igen jelentős — talán pótolhatatlan — alkalom arra, hogy szakmai, katonai, emberi tudásunkat különleleges körülmények között is kipróbáljuk, gyarapítsuk.

A Bolgár Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiumának küldöttsége Magyarországon

A Legfelsőbb Bíróság elnökének meghívására 1987. március 23, és 27., között látogatást tett hazánkban a Bolgár Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiumának küldöttsége, dr. Milán Ilcsev Angelov vezérőrnagynak, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének, a Katonai ; Kollégium elnökének vezetésével. A delegáció tagjai voltak Petár Ilijev Rajmundov százados, a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának bírája, és Boriszlav Cvetkov Angelov őrnagy a Szófiai Katonai Bíróság elnökhelyettese. Dr. Angelov vezérőrnagy elvtárs 1945. tavaszán a Bolgár 1. Hadsereg századosaként részt vett a hazánk felszabadításáért vívott fyarcokban, s ennek során 1945 márciusában Drávaszabolcsnál meg is sebesült. Erre is tekintettel a látogatás alkalmával a honvédelmi miniszter elvtárs a „Fegyverbarátság" érdeméremmel tüntette ki, melyet fogadása sorári a honvédelmi minisztériumi államtitkár adott át részére. A küldöttség meglátogatta a Bolgár 1. Hadsereg egykori harcainak színhelyét, ennek során megkoszorúzta az elesett bolgár hősök emlékművét Harkányban, megtekintette Pécs városát, és Drávaszabolcsot is, ahol a küldöttség vezetője annak idején megsebesült. A látogatás keretében lefolytatott megbeszélések során a küldöttség megismerkedett a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiumának munkájával, ugyanakkor tájékoztatást adott a Bolgár Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma és a Szófiai Katonai Bíróság tevékenységéről. Fogadta a küldöttséget a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Látogatást tett a küldöttség az Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztályának vezetőjénél, az MSZMP Katonai Igazságügyi Szervek Bizottságának titkáránál, valamint a Budapesti Katonai Bíróságon, ahol a küldöttség megismerkedett e szervek tevékenységével is. A küldöttség látogatása segítette egymás munkájának megismerésén túl •—• miután arra nem sokkal a Varsói Szerződés tagállamai katonai igazságügyi szervei vezetőinek várnai találkozója után ker^ilt sor —, a testvéri bolgár néphadsereg katonai igazságügyi szerveivel a kapcsolataink még szorosabbá tételét is.