KÖSZÖNTŐ A III. MŰSZAK egy ingyenes punk-rock-metal fanzine, amely bárki számára hozzáférhető. A korszellemnek megfelelően nem az újságárusoknál avagy a rocker boltokban, hanem a világhálón. Célunk, hogy olyan zenekarokat mutassunk be, akik szerintünk értéket képviselnek, függetlenül attól, hogy mennyire népszerűek, van-e kiadójuk vagy épp milyen stílusban mozognak. Már az induláskor is inkább nyomtatott Műszakban (is) gondolkodtam, csak akkor az anyagiak nem tettek lehetővé még egy ilyen fekete-fehér nyomtatást sem, mint amilyen december 28-án kijött. Az más kérdés, hogy nincs is túl sok értelme szembeszállni a világhálóval – persze nem is ez a cél, de azért jó volt végre kézben tartani egy számot. Viszont most itt a digi verzió, még több sztárral és humorral! Mindenkinek jó böngészést, jó kagylózást és boldog 2012-t! Rokk! Hajós
III. MŰSZAK Hajós -btPipi -KarinaLőrincz Ferenczi nocode
KONTAKT www.myspace.com/iii.muszak
[email protected] www.facebook.com/iii.muszak www.vaskarc.hu/iii.muszak www.kaderfeszt.hu/iii.muszak www.twitter.com/iiimuszak www.youtube.com/iiimuszak
ÜDVÖZLET CONCERTPHOTOS.HU DEBROCK.HU FEMFORGACS.HU FULLROCK.HU HAMMERWORLD.HU HARDROCK.HU HEAVYMETAL.HU KADERFESZT.HU KRONOSMORTUS.HU KROSSKULT.HU LANGOLOGITAROK.HU LEGENDLIFESTYLE.HU MAGYARTARAJ.ULTRAWEB.HU METALCORE.HU METALNEWS.HU NUSKULL.HU PASSZIO.HU POPPUNKMIND.HU POWERGROUND.HU QUART.HU RIFF.HU RNR666.HU ROCK-R.HU ROCKELET.HU ROCKEREK.HU ROCKINFORM.HU ROCKNESS.EU ROCKNFO.HU ROCKPOLIS-MEDIA.COM ROCKSTATION.BLOG.HU ROKK.HU SHOCKMAGAZIN.HU SHORTSCORE.NET STONERROCK.HU THRASHMETAL.HU TOTALROCK.HU UNDERGROUND.PCDOME.HU VASKARC.HU VIHAROCK.HU ZENE.HU ZENE.NET ZENE.SK ZENEMAGAZIN.COM ZENEUDVAR.RO ZENESZMAGAZIN.HU
DEVILDRIVER Még ha biztos is vagy abban, hogy a régi bandád már nem áll össze újra, nem fogod ezt vagy azt a dalt újra játszani, vagy nem hiszel abban, hogy valamelyik zenész visszatér, egy ajtó azért mindig nyitva marad. Néhány zenekar nagyon felfokozott érzelmi állapotban oszlik fel, érthető, hogy a pillanat hevében, mérgükben kijelentik; soha nem állnak újra össze. De ezt az érthető reakciót követően előbb utóbb elkezdik másként szemlélni a dolgot… Ez a helyzet áll fenn Dez Fafara és a Coal Chamber esetében is, akik korábbi nyilatkozataik ellenére 2012 elejére beterveztek pár koncertet. Bár a DevilDriver az elsődleges most Dez életében, és hajthatatlanul ragaszkodik tervéhez, miszerint nem vállal túl sokat, mégis ahogy az interjúból is kitűnik, már sok kérdésben nyitottabb régi bandája irányába. Egy esetleges új album készítését cáfolja ugyan, de nagyon úgy fest, hogy ez a pár koncert nem feltétlenül marad folytatás nélkül. Ahogyan ő fogalmaz, elviszi egy italra az exét, aztán ha jól alakulnak a dolgok a randin, talán még lehet folytatása az estének. Hogy halad a turné? A turné fantasztikus. A Machine Head aztán igazán tudja, hogy kell bánni az emberekkel. Király volt minden eddigi koncert. Miért döntöttetek úgy, hogy nem önálló lemezbemutató turnéval, fő fellépőként promózzátok az új, Beast című albumotokat? Sokat turnéztunk már Európában és őszintén szólva újabb 5-6 évbe telne, hogy ismét headlinerek lehessünk. A Machine Head megnyitotta nekünk az utat, mi pedig tudtuk, hogy minden nagyszerű lesz. Turnéztam már velük még anno a Coal Chameberrel, ezért tudom mire képesek, ha kiválasztanak egy bandát maguk mellé. Például ma is több mint 5000 ember van itt. Ez a nézőszám az az ok, amiért nem saját turnéra indultunk. A Machine Head előtt játszunk minden állomáson és több fesztiválon is fellépünk. Ez az időszak arra jó, hogy felfuttassuk a bandát és hogy különböző embereknek mutathassuk meg magunkat. Készültök majd saját koncertsorozattal is a Machine Head turné után? Június-júliusra térünk vissza az Államokba, még nem látjuk át, hogy milyen lehetőségeink lennének most egy saját turnéra. Dolgozunk az ügyön és meglátjuk, hogy visszajövünk-e ősszel vagy sem. Majd elválik. Ha már itt tartunk, a DevilDriver színpadi fellépése nagyon erőteljes, mégsem adtatok ki koncert DVD-t vagy albumot eddig. Ez miért alakult így? Tervezitek mostanában, hogy készítetek egyet? A Beast egyik speciális változatán van egy 3 órás „így készült” rész, ami ez első perctől kezdve végigmegy a turnén. Szóval végül is live DVD, csak nem a
hagyományos értelemben. Évek óta próbáljuk rávenni a kiadót, hogy legyen valami ilyesmi, de eddig még nem mentek bele, ezért nem csinálhatjuk meg. Ez van, jelen pillanatban a Roadrunner Records tulajdona vagyunk, ők irányítanak mindent. Nemrég vettetek fel egy feldolgozást, a Holier Than Thou-t a Metallica fekete lemezének tribute korongjához. Mit jelent számotokra ez a Metallica album? A korai Metallica többünk kedvence, ez rám is igaz. A Ride The Lightning az egyik kedvenc számom. A lehetőség, hogy feldolgozhattunk tőlük bármint is, hogy a kiadónak köszönhetően stúdióba vonulhattunk vele, hatalmas érzés volt. Jó néha egy kicsit kibújni a bőrödből és úgy érzem remek munkát végeztünk. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, úgyhogy hálásak vagyunk a kiadónak, hogy lehetőséget és pénzt adtak az elkészítéséhez. Úgy érzem a banda igazán kitett magáért. Most hogy azt mondtad a Metallica az egyik kedvenc zenekarod, nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg: mit szólsz a Metallica – Lou Reed kollaborációhoz? Még nem hallgattam meg. Nem vagyok valami nagy Metallica fan az utóbbi időben, én a régi Metallicát szeretem. Gyerekkorod óta zenével foglalkozol, ezt csináltad egész életedben. Mit teszel azért, hogy ennyi idő után ne váljon rutinszerűvé, unalmassá a dolog? Tudod minden nap új nap és mindig valami újat hoz. Új helyszín, új emberek, új élmények. Szóval sosem válik megszokottá, nem lehet megunni. A körülmények napról napra, koncertről koncertre változnak, ez az, ami állandóan előre visz minket. A Lithium Magazinnak adott interjúdban azt mondtad, hogy érett, felnőtt emberként sokkal könnyebb agresszív zenét írni, mint tinédzserként. Húsz évesként csak azért dühösek a dalaid, mert húsz vagy. Ezt úgy értetted, hogy a fiatal bandák zenéjében az erőszakosság csak felszínes megnyilvánulás? Szó sincs róla, nem szoktam ítélkezni, hogy felszínes-e valami vagy sem. Ki vagyok én, hogy bárki zenéjére beszóljak, érted? A kérdés az volt, hogy „Könnyebb, vagy nehezebb-e agresszív zenét írnod most, hogy idősebb lettél?” Erre azt válaszoltam, hogy kifejezetten könnyebb idősebb fejjel, mert most már sokkal inkább átlátom a világ dolgait, jobban átlátom, hogy kik a barátok és kik nem azok, kik basztak át az évek során és kik azok, akik végig mellettem álltak. Egész egyszerű ezt alapul véve összerakni valamit. Egyértelműen könnyebb így, érettebben megélni az érzelmeket, legyen az harag, vagy valami egészen más. A DevilDriver Facebook oldala nagyon aktív, akár csak a Twitteretek. Hogyan döntitek el, hogy milyen gyakran kell posztolni ahhoz, hogy érdekesek legyetek, de ne váljatok nyomulóssá, vagy unalmassá. Hát, csak olyankor posztolunk, amikor van is mit. Ha van új koncertdátum, vagy valami egyéb újdonság. Twitteren elég gyakran írok, állandó kapcsolatban vagyok a
rajongókkal, így igazán könnyű közel lenni hozzájuk. Nagyon fontos, hogy meglegyen a kapcsolat velük, erre pedig a social media remek eszköz. Persze megvannak a maga árnyoldalai is. Saját Facebook profilom, vagy Myspace-em például nincsen, de helyette ott a Twitter. Napvilágot látott a hír, hogy vendégszerepelsz majd a Soulfly új albumán. Mondanál pár szót a közös munkáról? Kinek az ötlete volt? Max Cavalera-val dolgozni nagy élvezet. Remek srác, évek óta ismerem őt is és a családját is. Nagyon szeretem őt is, a feleségét és a gyerekeit is, nagyszerű emberek. Őszintén tisztelem, nagy Soulfly és Sepultura rajongó vagyok. Épp Arizonában voltam, amikor felhívott, hogy van egy dala, amit megcsinálhatnánk. Kb. 5 óra alatt elkészültünk az egésszel az elejétől a végéig. Fantasztikus élmény volt vele együtt alkotni. A Lamb Of God gitárosával, Mark Mortonnal is együtt fogsz dolgozni. Markkal… hát… ez amolyan közös ötlet volt. Annyira hasonló az ízlésünk, sok hasonló banda volt ránk hatással a heavy metálon kívül, olyanok, mint például a Soundgarden, a Trouble, vagy a Circus of Power… Úgyhogy elkezdett dalokat küldeni nekem, most kb. 1014-nél járunk. Nincs ordítás bennük, inkább úgy énekelek, mint Chris Cornell, magasan, szinte klasszikus rock stílusjegyekkel. Állati jól szólnak a dalok. Még nem tudjuk, mihez is kezdünk majd velük, napvilágot látnak-e egyáltalán, de tegnap este pont erről beszélgettünk és ma már rám is írt. Szóval meglátjuk majd, mit hoz a jövő. Egyelőre csak kiélvezem, hogy Markkal dolgozhatok, fantasztikus művész, elképesztően sok izgalmas ötlete van. Ráadásul igazán közeli barátomnak tartom, csodálom őt és a családját is nagyon megszerettem. Jól be vagy akkor táblázva! Elmesélnéd, hogy mit tervezel a Machine Head turné utánra, és hogy osztod majd be az idődet ennyi teendő mellett? A DevilDriver 45 percet játszik minden este, szóval csak lezúzzuk a számokat, minden felesleges rizsa nélkül. Csak meg akarjuk mutatni nektek, hogy milyenek vagyunk igazából. Gyorsan, keményen. Ha érted, hogy hogy értem. Két héten belül már otthon karácsonyozunk majd. Februárban a Soundwave-re megyek a Coal Chamber-rel, utána márciusban pedig a DevilDriver turné indul majd be az államokban, elég jó felhozatallal. Szóval nincs megállás, ha a DevilDriver-ről van szó. A jövő év első félévében turnézunk, utána pedig fontolgatjuk a lemezkészítés lehetőségét. Általában 2 évente vonulunk stúdióba, de azt hiszem most ez egy kicsit több időbe fog telni, mert most a turné a legfontosabb. Mint talán te is tudod, az egész világon mi vagyunk az egy év alatt legtöbb koncertet lenyomó metál banda. Mi is kíváncsian várjuk, hogyan alakul majd az új album sorsa, már el is kezdtük írni. 2005 júniusában azt nyilatkoztad, hogy a Coal Chamber végleg visszavonul és sosem fog újra összeállni. Azt is mondtad, hogy ez olyan lenne, mint újra megismételni a 4. osztályt. Mi változtatta meg a
döntésed? A 2008-as közös fellépés adta meg a kezdő lökést? Az igazság az, hogy amikor kiszálltam, a bandában mind keményen drogoztunk. Pont ezért is hagytam ott az egészet. Aztán 2005-ben Los Angelesben, amikor Meegs (Rascon) felkeresett és elnézést kért a feleségemtől és a gyerekeimtől egy koncert utáni partin, éreztem, hogy ez hatalmas lépés volt neki. Miután 2009-ben eljátszottuk együtt a Loco-t egy DevilDriver koncerten, csekkolhatjátok a youtube-on is - azt mondta, „Nézd, én igazán szeretném ezt.” Én pedig azt mondtam, hogy „srácok, ha távol tartjátok magatok a drogoktól, akkor én is boldog lennék, ha összehoznánk pár koncertet”. És ahogy megbeszéltük, 2012-ben lesz pár koncertünk Ausztráliában, hogy meglássuk, hogy megy a dolog. Életem fontos és jelentős része volt a Coal Chamber, sokaknak az volt. Sok jó zene maradt fenn ebből a korszakból, a világ legjobb bandáinak egy része is ekkor született, ekkor, amikor a Coal Chamber már befutott. Vegyük például a Slipknot-ot; mi vittük őket az első amerikai turnéjukra. Vagy ott van a System Of A Down, a Coal Chamber előzenekara voltak 3 évig, még mielőtt az első lemezszerződésüket megkötötték volna. De még hosszan sorolhatnám a neveket… minden chicagói koncertünk előtt a Disturbed kezdte a show-t, utána kaptak ők is lemezszerződést. Most tűnik megfelelőnek az idő arra, hogy újrahangoljuk az együttest. Mindenképp az előtt szerettem volna, mielőtt megöregszünk, és most hogy mindannyian tiszták vagyunk, nagyszerű érzés lesz száz százalékot nyújtani a színpadon. Csak pár koncertet terveztetek, és kijelentetted, hogy még csak fontolóra sem szeretnéd venni az új album ötletét. Miért nem? Azért mert nem is akarod, vagy csak mert úgy érzed nem fér bele az idődbe? Jelen pillanatban a DevilDriver az életem, a Coal Chamberrel csak találkozgatni szeretnék. Csak pár randiról van szó a csajjal, érted. Elviszem egy pár italra és meglátjuk, hogy alakul a dolog, hogyan jövünk ki egymással. Igazából itt tartunk most, elviszem egy remek vacsorára Ausztráliába, és ha minden rendben megy, akkor talán lesz még pár koncert, de semmi több egyelőre. Érkezett már pár ajánlat néhány kiadótól, de most készül a DevilDriver albuma is, én pedig nem szeretném elaprózni magam. Nem akarok az a zenész lenni, aki két bandát futtat, meg még pár mellék projektet, közben szólókarrierbe kezd, közben pedig kihagy néhány fellépést… A világért sem szeretnék ilyenné válni. A DevilDriver határozza meg a világom, a többi dolgot csak azért csinálom, mert imádok pörögni és leterhelni magam. Ha három hétnél többet kell otthon ülnöm, lemegyek a stúdióba, hogy kezdjek magammal valamit. Ezért is csináltuk Mark Mortonnal a közös számokat, innen jött a Soulfly-os kollaboráció is, képtelen vagyok tétlenkedni. Ennek ellenére egy új Coal Chamber album a DevilDriver mellett túl sok lenne egyszerre. Nem szeretném fél gőzzel csinálni egyiket sem, szeretek maximumot nyújtani.
Egész karriered során igyekeztél elkerülni, hogy a DevilDriver-t a Coal Chamber-rel azonosítsák. Gondolom most hogy újraegyesültetek, ez az erőfeszítés kárba vész. Nem hiszem, egyszerűen két különböző „szörnyről” van szó. A DevilDriver teljesen más kategória. A Coal Chamber-t sokkal inkább a goth inspirálta, goth és régimódi punk meg ilyenek, míg a DevilDriver-re számos más stílus is hatott. Fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy amikor megalapítottam a DevilDriver-t, nem arra alapoztam a sikereinket, hogy volt már egy befutott bandám anno. Úgy voltam vele, hogy ez egy teljesen más fenevad, ezt kell sikerre vinnem, irány hát előre! Ahogy visszanézek a zenénkre, sok megmaradt belőle. Ma reggel például kaptam egy e-mailt Monty Corner-től, aki mindkét bandámmal leszerződtetett a Roadrunner Records-hoz. Azt írta, hogy pont most hallgatta a Dark Days-t a Coal Chamber-től és a mai napig imádja, örül, hogy olyan zene, ami napjainkra is érték maradt. Az ilyeneket hallva csak azt mondhatom, hogy minden lehetőséget meg fogok fontolni és az életben minden változhat a körülmények függvényében. (Az interjú a www.radiometal.com oldalon jelent meg. Az utánközlést Amaury Blanc engedélyezte. Fordította: -K-) www.devildriver.com www.myspace.com/devildriver DevilDriver diszkográfia 2003 DevilDriver 2005 The Fury of Our Maker's Hand 2007 The Last Kind Words 2008 Head on to Heartache EP 2009 Pray For Villains 2011 Beast
LAMB OF GOD A hamarosan várható Lamb Of God lemez bizonyára a jövő év egyik nagy durranása lesz. A richmondi metálfogat énekese Randy Blythe válaszolt az ezt firtató kérdésekre. Az új Lamb Of God lemez Resolution (Fogadalom) címmel jelenik meg januárban. Mire utaltok ezzel? A Fogadalom kifejezés nem csak valamilyen személyiséget érintő vagy szokásbeli változásra utal, sok mindent jelenthet. Rengeteg dolognak a végére a befejezésére is lehet érteni, mikor valami elnyeri a végleges formáját. Lehet csupán egy meghozott döntésre is alkalmazni, ebben az esetben az én fogadalmam a lemezzel kapcsolatban, hogy jól megturnéztatjuk és a legjobb show-t adjuk, amit lehetséges. A lemezborítón egy elhagyott helyszín szerepel, egy kitörő vulkánnal a háttérben. Az olyan dalcímek, mint a Desolation, a To The End vagy a Ghost Walkin' hallatán felmerül a gondolat, mintha a világ végéről szóló üzeneteket hallgatna az ember. Arra hívjátok fel a figyelmét az embereknek, hogy meg kell változtatniuk a viselkedésüket annak érdekében, hogy elkerüljük a világvégét? Nos, ezt lényegében már ki is mondtam a legutóbbi lemez utolsó dalában (Reclamation), szóval igen. Jelenleg elég rosszul állunk. Az embereknek változtatniuk kell a hozzáállásukon sok tekintetben különben mindannyian pórul járunk, érted mire gondolok. A dolgok egyre inkább rossz irányt vesznek az egész világon. Na mindegy, nem tudom, jön 2012, majd meglátjuk mi lesz. Hiszel abban, hogy 2012-ben eljön a világvége? Nem tudom, talán. A blogodon azt írtad, hogy nem igazán tudtatok dűlőre jutni a számsorrenddel. Nehéz olyan kompromisszumot találni, ami mindenkit kielégít a zenekaron belül? Igen, bár ebben az esetben tovább tartott, de végül megtaláltuk a megoldást. Ez egy elég nehéz ügy. Mindenki ragaszkodik a saját véleményéhez, de végül is dűlőre jutottunk. Szerintem most rendben van a dalsorrend, jól illeszkednek egymáshoz a számok. A posztjaidat olvasva a blogodon ez azért komolyabb ügynek tűnt. Esetleg volt néhány dal, amit a lemez egységét szem előtt tartva félre kellett tenni? Nem, ebben az esetben erről nem volt szó. Ehhez a lemezhez tizenhat dalt írtunk, ennyit is rögzítettünk a stúdióban. Persze nem mindegyiket rakjuk majd fel a lemezre. Tizennégy dal lesz az albumon, majdnem egy órás terjedelmű az anyag, tehát ki kellett választani azokat, amelyek nem szerepelnek majd az albumon. Kicsit túl lett lihegve ez az egész. A lemaradt dalok nem kerülnek a süllyesztőbe, mi döntöttünk úgy, hogy szelektáljuk őket és néhányat elrakunk későbbre. Számíthatunk arra, hogy ezek a dalok megjelennek
valamikor? Persze, természetesen. Nem fognak eltűnni, de ki tudja még hol fognak felbukkanni. Azt is kijelentetted, hogy egy jó album nem a zenészek kedvenc számaiból áll össze, hanem a zenészek legjobb dalaiból. Hogy lehet ilyen formában különbséget tenni a dalok között? Számunkra egyértelmű volt a választás, mert mind az öten ugyanazon a véleményen vagyunk. Ha egy szólólemezről lenne szó, akkor nyilván a kedvenc dalaimat tenném fel rá, de a Lamb Of God esetében négy másik arccal kell egyeztetnem. Demokratikus folyamat keretében szavazzuk meg melyik témákon dolgozzunk, mi kerüljön a süllyesztőbe. Ez a fajta munkamódszer működött nálunk eddig a legjobban. Zeneileg tekintve az album egy rövid doom/sludge témával nyit és egy zenekari hangszerelésű témával zár. Ezek a kisérletek már a Lamb Of God jövőbeni fejlődésének irányába mutatnak? Még csak most fejeztük be a lemezt, januárban jön majd ki, még nem gondolkodunk a következőn. Most csak ezzel a lemezzel akarunk foglalkozni. Fogalmam sincs mi lesz a helyzet két-három év múlva, mikor nekiállunk a következőnek. Szerintem térjünk vissza rá akkor, mert erre a kérdésre most nem tudom a választ. Mindkét dal eléggé meggyőző. Nem tervezitek később jobban elmozdulni a doom/sludge riffek vagy a nagyzenekari hangszerelés irányába? Igazából azt játsszuk, ami jön belőlünk. Ha éppen az adott időszakban ilyen hangulatú nótákat szültünk meg, akkor ez lett a végeredmény. Miért ne írhatnánk egy sludge behatású dalt? Aztán persze megcsináltuk, de onnantól már megint egy másik irányba indultunk el. A nagyzenekari hangszerelést a végén adtuk hozzá az egészhez. Maga a dal eredetileg nem is kívánta meg, de úgy döntöttünk, megnézzük milyen lenne így. Hogyan jutott eszetekbe egy nagyzenekar bevonása? A producerünk, Josh (Josh Wilbur) dobta be az ötletet. Azt mondta: „Tudjátok mit, néhány vonós, meg egy operahang egész jól passzolna ehhez a részhez!”. Mi meg rábólintottunk. Hogyan zajlottak a felvételek? Melyek voltak a legnehezebb részek? Magával a dallal kapcsolatban semmi probléma nem volt. A fejünkben már jóideje összeállt nagyzenekari hangszerelés nélkül. Szóval a felvételek ugyanúgy zajlottak mint a többi dal esetében. A legnehezebb dolog a keverés volt, ahol meg kellett találni az egyensúlyt, hogy a nagyzenekar és az operás hangzás ne szorítsa háttérbe magát a dalt. Szóval inkább a keverés jelentett kihívást mintsem a dal felvétele. Erről a nótáról Chris (Chris Adler – dobos) annyit mondott, hogy „igyekszünk némiképp eltávolodni a black metaltól és valami más jellegű hangzással előhozakodni”. Neked van valami bajod a black metallal? Nem, Chris is csak túl sokat beszél, pedig nem kellene.
Úgy értem rengeteg black metal zenekar van, akikkel mi is jó barátságban vagyunk, és közülük sokan használnak nagyzenekari hangszerelést, de mi nem vagyunk black metal zenekar és el is akarjuk kerülni az ehhez hasonló összehasonlításokat. Ez egy elég ostoba hozzászólás volt Chris részéről, nem is érdemes törődni vele. Sok barátom van a black metal zenekarok között és ez igazából az ő ügyük. Mi nem vagyunk black metal zenekar. Szívesen turnézunk velük, a stílussal nincs bajunk. A nagyzenekari tagok között voltak Lamb Of God rajongók? Nem, egyáltalán nem. Csak simán felbéreltünk egy profi nagyzenekart erre a melóra, ennyi. Néhány metálarc azt hangoztatja, hogy a heavy metal az új klasszikus zene. Te egyetértesz ezzel? Nem, a klasszikus zene az kibaszott klasszikus zene. Ha a heavy metal zenekarok vonósokkal erősítenek, akkor a klasszikus zene bizonyos jellegét használják ki. Ez teljesen nevetséges vélemény. Nem, a heavy metal biztos nem az új klasszikus zene. A heavy metal zenészek többségének fogalma sincs a klasszikus zene mélységeiről. Ha klasszikus zenét szerzel, akkor legalább harminc-negyven szólamot meg kell írnod, attól függően, hogy mekkora a zenekar. A heavy metal is igényel hangszerelési képességet, nyilvánvalóan sokkal inkább, mint egy átlagos popdal esetében erre szükség van, de sehol sincs ahhoz képest, amit egy nagyzenekari mű megkomponálása jelent. A 2012-es turné alkalmával forgattok majd egy dokumentumfilmet, ami arról fog szólni, hogy a rajongók hogyan vészelik át az életük nehezebb szakaszait a Lamb Of God zenéjének segítségével. Hogyan jött a képbe ez az ötlet? Az ötlet a menedzsmenttől jött, de elég korai lenne erről még beszélni. A menedzserünk vetette fel, de fogalmam sincs miként fog összeállni ez az egész, szóval még előttem sem tiszta ez az ügy. A mi dolgunk csak az, hogy turnézzunk, felmenjünk a színpadra, aztán majd meglátjuk mi lesz. Gondolod hogy a Lamb Of God zenéje nagyobb hatással van az emberek mindennapi életére mint más zenekarok dalai? Fogalmam sincs. Nyilván nem állítanám ezt. Én a saját zenekarommal foglalkozom, nem más bandákkal, szóval biztosan nem mennék bele egy olyan latolgatásba, hogy mondjuk a Rush vagy a Black Sabbath hallgatása befolyásolja-e egyáltalán a mindennapi életedet. Nem ismerek mindenkit, fogalmam sincs, hogy más zenekaroknál ez hogyan működik. Csak azt tudom, hogy az én zenekarom miként befolyásolja egyes emberek életét, de azt is csak azért, mert az illetők elmondják nekem.
És mi a helyzet Veled? Mely zenekarok befolyásolták az életedet? Ó Istenem, hát tudod az old-school punk dolgok elsősorban, mint a Sex Pistols, a Misfits, a Bad Brain, a Black Flag, meg a hasonlók. Ezeken nőttem fel és máig ezeket hallgatom. (Az interjú a www.radiometal.com oldalon jelent meg. Az utánközlést Amaury Blanc engedélyezte. Fordította: -bt-) www.lamb-of-god.com www.myspace.com/lambofgod Lamb Of God diszkográfia 1999 Burn The Priest 2000 New American Gospel 2003 As The Palaces Burn 2004 Ashes Of The Wake 2006 Sacrament 2009 Wrath 2012 Resolution
VOODOO HIGHWAY Voodoo Highway egyértelműen a jövő bandája. Az első albumnak meglepően pozitív visszhangja volt, több rockzenei magazin és zenész kiváló kritikával méltatta a Broken Uncle’s Inn-t. Mi is felkerestük őket és a banda bassszusgitárosát Fillipo Cavallini-t kérdeztük. Kérlek mutasd be a zenekart! Mikor alakultatok, hogy jött létre a jelenlegi felállás? A Voodoo Highway 2010 telén egy baráti társaságból alakult, Ferrara városában. Eleinte csupán szórakozásból, jókedvből zenéltünk, próbáltuk valamivel feldobni az unalmas, ködös éjszakákat. Többnyire Deep Purple, Kansas és Rainbow számokat játszottunk. Ezután kezdtünk el jobban kidolgozni ötleteinket és kezdtünk el saját számokat írní. Hogy mi tartja össze a zenekart? Hát a zenélés számunkra olyan, mint a szeretkezés, nem hagy nyugodni a dolog, egyre többször vágysz rá. Így vagyunk mi a zenéléssel. Honnan ered a banda neve? A zenekar neve onnan jött, hogy épp Róma felé tartottam az autópályán, miközben hallgattam a Black Sabbath Voodoo-ját. Innen jött az ötlet a Voodoo Highway elnevezéshez. Nem tagadom, hogy a Badland banda második albumja is inspirált. Az album címe is nagyon tetszett (Voodoo Highway), de nagyon király a banda is egyébként! Nemrég jelent meg az első albumotok a Broken Uncle’s Inn! Mesélnél róla? A Broken Uncle’s Inn a hetvenes évek hardrockját idézí (rajongunk ezért a műfajért!), helyenként furcsa, komikus, komolytalan hangvétellel. Legtöbb szövegünk a mindennapi élet, humoros eseményeiről szólnak (rendkívül forró, dögös csajokról). A nyító nóta a Till It Bleeds-t, egy 2010-ben készült, ütös rock-szerzemény, szennyes dalszöveggel megspékelve. Ezt követi a The Fire Will Burn Away, a szerelem jó oldaláról, serdülő lányokról, boldogságról és a régi szép időkről. Szóval főhősünk J.C. Superfuck, aki híres embereket, rockoperákat paródizál ki. A Window arról a pazar érzésről szól, amit akkor érzel, amikor elhagyod azt, aki már nem jelent számodra semmit. Egy kissé kísérlet jellegű, leginkább a hetvenes évek stílusára emlékeztet. Az ötödik Running Around, egy rövid, de ütös dalocska, próbáltuk körülírni, azt az érzést, amit a gyomrodban érzel, amikor egy olyan gyönyörű csajt pillantasz meg, akivel szeretnél megismerkedni. Ezt követí az album címadója a Broken Uncle’s Inn, ami a hetvenes évek rockzenei hangzását idézí, főszereplője szülővárosunk egyik tipikus alakja, egy vagány srác aki mindennap betér kedvenc kocsmájába, ahol cimboráival rengeteg sört leönt a torkán. Ez látható az album borítóján is - melyet a barátnőm rajzolt - rajta a zenekar, J.C. és Ritchie Blackmore pózol. A címadó dalt a Gasoline Women követi, ez egy kemény rock dal, főhőse
egy jól cumizó csaj. A záró nóta Fact It’s Worst, Rainbow stílusú, és arról a rendőrről szól, aki otthonunkban egy pár évvel ezelőtt tömeggyilkosságot követett el. Ez egy rémisztő történet. Mit szeretsz a rock zenében? Miért kezdtél el zenélni? Hát nem is tudom. Nincs a rock zenében semmi különleges, szerintem. Négyévesen kezdtem el hallgatni alapvetően Rod Stewart lemezeit. Hát így kezdődött. Nálam a zene vallás. Mondhatjuk, hogy a zene áll életed középpontjában? A zenén kívül mivel foglalkozol még? Mivel töltöd a napjaidat? Ez tényleg így van! A legjobb dolog, ami velem történt az első zsebzsötemem óta, az hogy rátaláltam a zenére. Hát, ha van némi szabadidőm, akkor olvasok (amolyan könyvmoly vagyok), sétálok, biciklizek vagy szemérmetlenül bámulom a csajokat az utcán. Tulajdonképpen végzős diák vagyok klasszika-filológia szakon, de utálok tanulni. Mindezen kívül odavagyok a Led Zeppelin, Rainbow, Deep Purple, Dio, Black Sabbath, Uriah Heep, Foxy Shazam és a The Darkness korongokért. Milyen hangszereket használtok? Őszintén kész csoda, hogy a hangszereink még mükődnek. Nem használunk semmiféle extrém hangszereket dalainkban. Célunk az, hogy a hangszereinket minél erősebben szólaltassuk meg. Neked személyesen mi a fontos a zenélésben? (Egy kitünő album készítése vagy a lemezeladások listáján egy előkelő helyezés elérése?) Szerintem minél változatosabb egy album annál keresettebb. A névtelenségből történő kiugrás, sok önzetlen munkával és anyagi áldozatokkal jár. Futószalogon kéne a remekműveket kinyomni, hogy pörögjön a biznisz. A lényeg az, hogy minél aktívabban veszel részt, annál többet profitálhatsz az üzletből. Szeretnénk, mi is minél több és jobb albumot gyártani. Milyen hangulatban zajlottak az eddigi koncertjeitek? Mégis milyenek a rajongóitók? Hát, igaz, hogy kevés koncertünk volt eddig, de az mind kegyetlenül jól sikerült. Mindenhol nagyon jó fogadtatásban részesültünk és bátran állítom, hogy fantasztikus bulikat nyomtunk. A múlt szombaton épp egy agyonzsúfolt lokálban léptünk fel. Fantasztikus volt a hangulat! Egyesek falra másztak, visítottak; mi meg színes lufikat, konfettit és női tangákat dobtunk közéjük. Jó buli volt, jó közönséggel. Mi a véleményed a hazai heavy/death metál szintéről? Tudnál ajánlani olasz rock, metal stílusú bandákat? Kiket sorolnál a kedvenc bandáid közzé? A death metal stílus bejön, kiváltképp szeretem a Carcasst! Az olasz együttesek közül megemlíteném a Trick Or Treat, Black Wings, Arthemis, Asgard, The Hot Pants, Beggars On Highway bandákat. Az örök kedvenceim: Rising (Rainbow), Led Zeppelin albumok, Made In Japan (Deep Purple), Foxy Shazam, Permission
To Land (Darkness), Demons And Wizards (Uriah Heep) és Caroline Country Ball (ELF). Mik a terveitek a jövöre nézve? Az idén itthon még lesz néhány fellépésünk, talán jövőre külföldre is eljutunk. Márciusban rögzítjük második albumunkat, természetesen kedvenc producerünk segítségével. Reméljük, hogy az új albumunk is olyan sikeres lesz, mint a Broken Uncle’s Inn. Köszönöm az interjút! Üzensz valamit a rajongóknak? Szükségünk van a segítségetekre, kérlek szépen vásároljátok meg a lemezünket. Minden rockernek szép napot kívánok és csak annyit üzenek, hogy a rock a király! (a punival együtt). Lőrincz www.myspace.com/voodoohighway www.youtube.com/thevoodoohighway
ANIMID EFFECT Jövőre lesz 10 éves a Veszprém megyei Animid Effect zenekar, mely az év végén jelentette meg második nagylemezét, az Engramosis-t. Hogy mi történt eddig a banda életében, miként zajlottak az új korong stúdiómunkálatai, és hogy mi is az a „juhar” metál, arról az együttes frontembere, Greskó Károly mesélt. 2002-ben alakult az Animid Effect, a tagság Tihany és környékéről verbuválódott. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kezdetekkor számos tagcserén esett át a banda. Mikorra datálható a stabil felállás? A stabil felállás – annak ellenére, hogy szám szerint nem túl sok ember fordult meg a banda legénységében – viszonylag sokára, a 2007-es évre tehető, a dobosunk, Stexi érkezésével. Mi az, ami legjobban jellemzi a zenekart? Elég sok mindenen átvergődtünk együtt ahhoz, hogy a második kérdésre is válaszolva azt mondjam, a brigádot leginkább az összetartás jellemzi. Mi is szívjuk azért időnként egymás vérét, de mindig csak az aranyközépút kijelölése során ütköztetett érvelésekkor. Most eszembe jutott a „Nem kell oda GPS! Minek?” mondat valahol Nádashöbörvény és Láposboldizsár között, mikor is felmerült egy kis összeütközés. Helytálló az a megállapítás, ha azt mondom, hogy az Animid Effect a „juhar” metálban utazik? Teljes mértékig, viszont úgy érzem, lassan igényel a dolog némi definiálást. Amikor még mi is azt akartuk, ami a leginkább divat, hogy űbermegfoghatatlan, hiperbehatárolhatatlan jelzővel illessük magunkat, elkezdtünk a koncerteken olyan segédszavakat használni a közönség megüvöltetéséhez, mint például ezt a remek kis szócskát: JUHAR! Jó kis szó, mi? Aztán rájöttem, hogy ezt bazi jól lehet hörögni is, később a nézősereg is rájött erre. Innét pedig már csak egy dobbantás volt, hogy ez az imidzsünket képezze. Valójában egyáltalán nem vagyunk olyan különcök, hogy saját műfajjal jellemezzük önmagunkat, alapvetően thrash és death alapokra építkezünk sok egyéb zenei hatásra. A juhar metál egy szerencsésen rajtunk ragadt jelző. Roy, a szövegek teljes mértékben a te nevedhez fűződnek, ha jól tudom. A zeneszerzés, hogyan zajlik nálatok? A mi házunk táján úgy működnek a dolgok, hogy leülök a szobámban, „megdzsidzsizem” a gitárt az adott hangulatom, aktuális érzelmeim szerint, és abból vagy kisül valami értelmes vagy nem. A másik kiindulópont az, amikor munka közben a reggeli kávé, és jobb esetben a több mint 5 óra alvás jótékony hatására megindulnak a gondolatok, a gitárszólamok a fejemben. Olyankor aztán nincs mese, meg kell állni, papírfecniket előkotorni és írni, írni, különben elvész az egész. Cetlire, telefonba, mindegy, csak megmaradjon. Szóval összegyúrom, megrágom, van, hogy kiköpöm a kukába, de az, amit
végül a srácok elé viszek, nagyjából 90%-os állapotban van, kész szólamokkal mindkét gityóra, basszerra, meg alapötletekkel dobra. Valahogy így zajlik. Egyszerűbb, hatékonyabb és gyorsabb a munkamenet, hogy nem öten ötfélét akarunk egyszerre kivitelezni, szerencsére nem küzdünk ego problémákkal. Tisztelem a többiekben azt, hogyha valóban ígéretesnek tűnik a nyersanyag, elfogadják abban a formában, ahogy le lett rakva az asztalra, ők pedig tiszteletben tartják az emögött álló munkámat. Ha pedig valami úgyis szar, miután együtt összeraktuk, kirakjuk a Taigetoszra. Merre szoktatok koncertezni? Szoktatok zúzni a fővárosban is? Az utóbbi időben túlzás lenne azt állítani, hogy szoktunk, mert jórészt az új lemezzel foglalkoztunk, számokat gyúrtunk és a stúdiózásra gyakoroltunk. A felvételek megkezdése után mondhatni inaktívvá váltunk a koncertek szempontjából. Ebben az évben rekord gyengék vagyunk a fellépések számát tekintve, de valamit valamiért. Az új lemez most mindennél fontosabb. Egyébként igyekszünk sokfelé megfordulni, de nagyrészt a megye berkein belül túrjuk a színpadot. Bármennyire is mínuszban jövünk ki, muszáj bevállalnunk – a komoly útiköltségek és a baromira nem korrekt klubüzemeltetők ellenére – a több mint nullszaldós fővárosi koncerteket, mert eddig még csak egy kezemen tudom megszámolni, hány alkalommal léptünk fel a nagy faluban. Mely bandákkal vagytok jóban? Shapes Of Distortion, GuilThee, Éjfény, Septicmen, Icethunder, Hollywoodoo, Diablura, TorZ. Így hirtelen, velősen, tömören. 2010. meghatározó év a zenekar életében, ekkor jött ki az Ezen a földön, ebben az Életben névre hallgató nagylemezetek. Hogy érzitek majd’ két év távlatából, teljesítette a várakozásaitokat az első album? Milyenek voltak a visszajelzések? Megmondom őszintén, én nagyon gyenge szereplésre számítottam, hiszen mikor nekiálltunk felvenni az anyagot a stúdióban, már akkor két éves számok közül szelektáltunk. Nem éreztük akkor sem túl erősnek azt az albumot, viszont a legnagyobb meglepetésünkre szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptunk! Kijelenthetjük, hogy összességében túlteljesítette a várakozásainkat. Napokban jelent meg a második nagylemezetek, az Engramosis. Mi takar ez a sejtelmes cím? Sokat agyaltam az album címén, mi lenne igazán átfogó, de akár számonként is külön-külön helytálló titulus, és rájöttem, hogy magában az „agyalás”-ban rejlik a megoldás. Ha bármelyik újonnan közzétett számunkra rákattint valaki a videómegosztón, egyből a borító frontoldala jelenik meg. Az előtérben egy baromira felnagyított agyszelet látható, melyből görcsösen kinyúló kezek saját magukba markolnak bele. Itt van a kutya elásva! Az engram ugyanis az átélt emléket, a bevésődött tapasztalatot jelenti, mely a nagyagykéregben rögzül jól látható módon. Az osis pedig az utótag, mely az előtag által okozott bántalomra utal. A mi esetünkben az
engramosis az emlékek, az átélt tapasztalat által okozott bántalmat jelenti, melyet vizuálisan az agyból kinyúló kezek személyesítenek meg. Itt jegyezném meg gitárosunk, István kreativitását. A komplett borítóterv, ahogy az előző albumnál, most is az ő keze munkáját dicséri. Az új lemezt a bándi AMP stúdióban vettétek fel. Hogy zajlott a munka? Mindenféle nagyképűség nélkül a hangmérnököt, Pallagi Ateszt idézném: „Azt szeretem bennetek, hogy veletek lehet haladni, miután felkészülve érkeztek ide, idén asszem ti vagytok a csúcstartók időben.” Tehát maga a felvétel gyorsan zajlott, igyekeztünk a legapróbb részletekre kiterjedően is odafigyelni a stúdiózásra való felkészüléskor. Rengeteg próba elment úgy, hogy például csak a megfelelő tempókat írogattuk össze metronómmal, mindenféle végletekbe menő kísérletezésekkel. Atesznak van a stúdióban egy ősrégi Nintendója, rajta egy motoros játékkal, mely igencsak jó kikapcsolódást nyújtott. (Az a lényeg, hogy minél több balesetet okozz, vascsővel és egyéb nyalánksággal csapkodhatod a másik arcát.) Ez a rejtett agresszió valahol hallatszódik is a felvételen. Már első hallás után is le lehetett venni, hogy jobban szól, mint az első album, pedig azt sem érhette különösebb panasz. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy jó pár új zajkeltő eszközt is bevetettek az ütősebb eredmény érdekében. Elégedettek vagytok a hangzással? Alapvetően sokat nyom a latba az új hangszerek hangja. Az a minőség, amire vágytunk, megkövetelte azt, hogy olyan felszereléssel vonuljunk be a stúdióba, mint amivel ezt megtettük. Viszont a különbség ereje nem csak ebben rejlik. Szinte mindent másképp csináltunk, mint eddig. Atesz műhelye, az ő újításai, módszerei is rengeteget fejlődtek, így jó eséllyel számítottunk rá, hogy úgy fog megdörrenni a cucc, ahogy szeretnénk. Végeredményben ez az első ilyen minőségben élvezhető hangzóanyag és elégedettek vagyunk vele. Miben különbözik az új anyag az előző lemezhez képest? Zeneileg a technikai megoldásokat emelném ki: a nem feltétlenül négynegyedes ritmikához való idomulást. Nem mintha ettől várnánk világmegváltást, de a legtöbb szám egyszerűen adta magát, hogy ne a legegyszerűbb módon játsszuk el. Csiszoltabbnak és átgondoltabbnak tartom az előző albumhoz képest, tartalmilag úgy szintén. Több időt adtam, hogy a nyersanyag kiforrja magát, zenében, szövegben is, továbbá igyekeztem kevésbé szájbarágós módon megfogalmazni a mondandómat, kevésbé feketénfehéren eljátszani a muzsikát. Úgy érezzük, ez az első nagylemezünk. A dalok talán még súlyosabbak és komorabbak, mint az előzőn. Hogy látod? A mi nótáink sosem a happy metal stílusjegyeit viselték magukon. Ezek a komor és súlyos bélyegek – a mi meglátásunk szerint is – erősebbek ezúttal. Másképpen látunk bizonyos dolgokat, mint évekkel ezelőtt, viszont a
szövegek hangvétele ugyanúgy borús és melankolikus, mint az előző albumon. A lemez levezető tételéhez, a Naulonhoz például a görög mitológiából merítettem, és eddig úgy tűnik, nem sok embernek esett le a tantusz, miről is szól, hol is „játszódik” az esemény. A Naulon c. számban Varga Betty is énekel. Hogyan jött az ötlet, hogy egy nimfa is hozzájáruljon a juharmetálhoz egy szám erejéig? Egyrészről azért, mert változatossá akartuk tenni a lemezt. Kellett egy koncepcióbeli újítás, amely felhívja magára a figyelmet, hogy „Hé, most nem úgy lesz ám, ahogy azt gondoltátok!” Másrészről a GuilThee-ben való munkásságom által tisztában vagyok vele, hogy mennyire meg tudja bolondítani a női ének a zenét, főleg, ha azt nem a megszokott módon csempészi bele az ember, pláne, ha az a személy Varga Betty. Ezúton is köszönöm neki a közreműködését az egész horda nevében, hihetetlen kreatív dallamokkal turbózta fel az elé tett zajt. Végső soron pedig maga a közös munka élménye, és az ezzel járó kihívás is vonzott. Nagyon jó élmény volt úgy megírni a szöveget és a zenét, hogy tudtam, végre nem csak az én hangom borzolja majd a kedélyeket. Van-e személyes kedvenced az albumról? Ez időszakfüggő. Sokáig a Dimorf volt a kedvencem, mostanában a Súly a favorit. A Dimorfot nagyon jó játszani, mert egy odafigyelős, tekerős, technikás dal. A Súlynak számomra van egy nem evilági hangulata. Teljesen el tud kapni a gépszíj, próba közben is! Olyan dal is akad a lemezen, amit meg csak úgy az ágynak dőlve, minden más elvonatkoztató dolgot kizárva, érdemes meghallgatni. Ilyen a Naulon. 2010-ben szélesítettétek a zenei spektrumotokat: egy billentyűs/sampleres csatlakozott a bandához, Balogh Márton személyében. Ő a Shapes Of Distortion szintiseként is tevékenykedik. Hogyan jött ő a képbe? Mivel közeledett a stúdiózás ideje és egy kis újdonságra vágytunk, rájöttünk, hogy nekünk nem elég a klasszikus felállás adta hangszeres élmény. Zenei hatásként egyértelműen a Mnemic vagy a Soilwork derengett előttem, mint lehetséges vagy legalábbis ahhoz hasonló műfaj, melyet régóta megszerettem volna célozni, ezért mindenképpen meg kellett lépnünk a tagság, egyben a stílus megújítását. Már az elején Jézusként ismertétek meg, vagy később lett belőle messiás? A Jézus név illetésével az Ikrek a ludasak. A gitárosunk, István és basszeros ikertesója, Ádám gondolkodás nélkül az illetőre ragasztják a közismert szereplő nevét, ha felfedezhető egy kis hasonlóság a két személy között. Jézus meg ugye eléggé közismert. Marci pedig le sem tagadhatja messiás kilétét, ő hozta el a bandának a megváltást. Tudom, hogy ő az, én már követtem egy párat. Sikerült beilleszkednie? Mennyire vette ki a részét az új lemez készítésében? Kellőképpen idióta ahhoz, hogy kapásból beilleszkedjen népünk életébe és hagyományaiba. Korábban haveri
körből ismertük már egymást, így egyik pillanatról a másikra zajlottak az események. Az új lemez szintire terjedő munkálatait vagy az ő rezidenciáján vagy az én nappalimban végeztük. Gyakorlatilag a lemezen szereplő összes számon hallható Krisztusunk munkássága. Szerinted hogyan fejlődhet tovább egy önerőből működő zenekar? Milyen lehetőségeitek vannak a továbblépésre? Véleményem szerint kulcsfontosságú az, hogy az ember mindig tudjon újat felmutatni. Ha mindig mindenki azt kapja az adott zenekartól, amire számít, akkor egy idő után már nem is lesz olyan érdekes. A magunk értékrendje szerint azonban csak úgy tudunk „továbblépni”, ha töretlenül, kitartóan rójuk a magunk kis hadjáratát azon a bizonyos rögös úton. Új lemezt, azt megillető promózást és jól megszervezett koncerteket, igényes produkciót kell lerakni az asztalra, hogy idővel az így nyújtott fáradozásunk meghozza a gyümölcsét. Legalábbis ebben bízunk. December 17-én tartottátok Balatonfüreden a lemezbemutató koncertet a Farkasok zenekar társaságában. Milyen volt a buli? Maga a buli igen jóra sikeredett, noha a részvételi visszajelzések alapján több emberre számítottunk. Jóformán többet humorizáltunk, mint amennyit zenéltünk, de hazai pályán pont az ilyen apróságokkal szeretünk felfokozott hangulatúvá tenni egy koncertet. Ja, majd’ elfelejtettem. A lemezbemutató óta a hivatalos megszólításunk Szekszi Csokoládé. Milyen a közönség visszajelzése az új anyagról? A közönségtől eddig csak pozitív visszajelzések érkeztek. Meglátjuk, hogy a szakma hogyan értékeli majd az Engramosis-t. Máshol is sor kerül lemezbemutatóra? Terveztek esetleg egy nagyobb országjáró turnéba belevágni? A következő ilyen esemény december 30-án lesz a bándi Rock Ranch-en, a TorZ zenekar és a helyi keménymag közreműködésével, ahová mindig szívesen megyünk a garantált hangulat és Gyuresz betyár pizzája miatt. Tervünk, ambíciónk van, hogy belevágjuk egy nagyobb turnéba, de egy efféle komolyabb körúthoz már szükségünk lenne egy korrekt menedzsmentre is. Jelenleg bőven elég mindenkinek a munka mellett megszerveznie a szabadidejét a próbákat és a koncerteket illetően. Csak a nyomatékosítás kedvéért: a „szükségünk lenne” szókapcsolat után egy atomnagy felkiáltójelet eszközölnék.
Jövőbeli tervek? Jövőre lesz tíz éves a banda, jó lenne egy országjáró turnét összehozni. Stexi akar egy cross motort, mert állat. Én meg egy nagygolyóst, mert a hangszerek beújítása miatt kicsit kiürült a fegyverszekrényem. Jézus azzal is beéri, ha nem emlegetik többet feleslegesen. Az Ikrek pedig általában mindig mindketten ugyanazt akarják. Halljunk egy vérbeli juhar metál végszót! Pacalpörkölttől vagy pedig Szekszi Csokoládétól duzzadt gyomorból? Nofene. JUHAR! Ferenczi www.animid-effect.com/ www.myspace.com/animideffect Animid Effect diszkográfia 2009 Ezen a földön, ebben az Életben 2011 Engramosis
III. JÉGTÖRŐ FESZTIVÁL Megéri manapság koncertet szervezni? Nem. Fesztivált? Dehogy. Punkfesztivált egy rakás neves és feltörekvő zenekarral?! Eh… A Jégtörő pedig ilyen. A mindenféle punk/hc zenekarokat felvonultató banzáj két szervezőjével, Török Hajnalkával és a Hisztériából is ismert Toncsi Cox-al beszélgettünk. Idén már harmadszor rendezitek meg a Jégtörő Fesztivált. Manapság koncertet szervezni se nagyon éri meg, ehhez képest Ti - punk/hc körökben - elég tisztességes fellépő-brigáddal álltok elő évről-évre. Akkor mégis megéri? Hajnalka: Relatív, érzelmileg nagyon, anyagilag sehogy sem. Gyakran kapom meg (nagyobb belépőt kéne szedni), na itt tisztáznám ez a fesztivál nem az emberek lehúzásáról szól... Olyan világban élünk, ahol a rezsit nem fedi a havi fizetés, az emberről a munkahelyén lehúzzák a hatodik bőrt is... Szóval azt szeretnénk, hogy aki ide eljön érezze jól magát, énekeljen, táncoljon velünk és felejtse el a szájbalökött főnöke fejét, a számlákat, az anyóst, mit tudom én, mondjuk a hétköznapi csalódásokat. Az első fesztivál, habár 800-an jöttek el, teljesen ráment a gatyám is és még tartoztam is, de azt mondom, ha mégegyszer megtehetném, akkor is így tenném. Akkor egyedül, de annál nagyobb lelkesedéssel hoztam össze, aki ott volt annak ezer köszönet. Toncsi: Itt nem a megéréséről van szó, hanem arról, amiről sokan elfeledkeznek, a zenéről és annak szeretetéről, természetesen ebben a stílusban, amit képviselek, képviselünk és képvisel a zenekarom is. Természetesen a mai anyagi helyzetben, amerre tart a világ és az ország és nincs mögötted multi vagy éppen egy szponzor, nagyon nehéz és rettentően merész vállalkozás egy bármilyen nevű fesztivált, koncertet létrehozni, ráadásul harmadszorra. Én a másodiknál kerültem bele és átlátva, igaz én is sok mindent szerveztem, de ez számomra sem egy kis falat. Akik csak a végterméket nézik és adott esetben kritizálni tudják és nem a jó oldalát látni, azoknak ajánlanám egy fesztivál megszervezését saját zsebükből és akkor igazán megláthatnánk, hogy hogy is működik. Igazán tökösnek kell lennie ahhoz, hogy bemerje egyáltalán vállalni az egészet, mert magyarázni azt lehet, de tettekkel alátámasztani és bevállalni az a legnehezebb. Mennyi látogatót vonzottak az eddigi fesztiválok? Mire számítotok idén? Hajnalka: A legelsőnél 800 jegy ment el! Tavaly állítólag 2000 körül jöttek, ebből 743 jutott be hivatalosan. A sajnálatos West Balkán események után történő razziára hivatkozva. Most már elárulhatom sok embert ott vittünk be, ahol csak tudtunk. Fájó pont, hogy aki végig plakátozta az országot ő sem és még sok jó barát kint maradt, nagyon sajnáljuk nem a szervezőkön múlott!
Toncsi: Az elmúlt év sajnos nem tapasztalat, ahogy a Hajni említette az elsőn 800 jegy ment el elég szép szám és a látogatottsága, érdeklődése is megvolt rendesen, a másodiknál ugrott a majom a vízbe, ahol is rendkívül erős mezőnyt kemény csapatot fellépőket vonultattunk fel, igazi nagy hírverést, reklámot csináltunk neki, kéttermes mega bulit. Itt hozzátenném mégegyszer, hogy semmilyen hátsó, bújtatott, mamutcég ill. szponzor anyagi segítsége nélkül. De azért is említettem fentebb, hogy nem mérvadó mert, sajnos pont előtte pár nappal történtek a West Balkánban az elszomorító események, aminek hatása ma is érezhető és bármilyen hihetetlen kihatással volt az összes szórakozóhelyre és az országra is, annak ellenére rengetegen szerettek volna bejönni, de a hatóságok áltál kihozott kesze-kusza, meg nem alkotott, tele jogi hézaggal törvények nem tették lehetővé, hogy be tudjanak jönni a vendégek. Itt most lehetne okot és bűnösöket keresni, de nem teszem. Így is rengetegen voltak és van arról fotóm, hogy rég nem látott, tömött sorok álltak a bejáratnál és szelektáció zajlott, hogy kiket engedjenek be a létszám betartása végett. Remélem most is sokan tiszteletüket teszik a fesztiválon, számszerűségbe a mai helyzetben nem bocsájtokoznék, mint ahogy szoktuk mondani a költségek jöjjenek be, ennyi. Idén a Dürerből a Fáklya Klubba költöztök. Hajnalka: Nagyon örülök és Toncsinak külön köszönet ezért, hogy a Fáklya Klub otthont ad idén a Jégtörőnek, amire a fent említett konfliktus adott okot! Toncsi: A volt hely adottságaival semmi gond, de a sajnálatos események és annak elgondolkodtató hátterét is meg kellett fontolnunk, hogy hol legyen ebben az évben. Másik, újabb kihívású helyszínt kellett keresnünk, keresnem és a választás a régi múltú, de újból működő Fáklya Klubra esett. Meséljetek az idei fellépőkről, kérlek! Kik lesznek ott, hogyan találtátok meg őket, stb. Hajnalka: A Prosecturával sokat dolgoztam együtt, ahogy a Hisztériával is, adta magát, meg hát olyan zenét képviselnek, amit személyesen szeretek. Persze ez minden fellépő zenekarra érvényes, hiszen mindig a kedvencek jönnek, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a minőség elengedhetetlen... Persze szeretnénk bővíteni a kört jövőre. A Rózsaszín Pitbull közkívánatra, az Elemi Állapot eddig is ott volt, de idén a színpadon jeleskednek. A Macskanadrág minden évben szerepelt. Toncsi: Előszöris rengeteg zenekar jelentkezett, de sajnálatos módon nagyon nagyon sok csapatot vissza kellett utasítani, mert egyszerűen idő hiányában nem tudnak fellépni. Ha minden csapatot felléptetnénk, akkor egy több napos fesztivált kellett volna szerveznünk (ami késik nem múlik), így az idei fesztivál még erősebb, mivel most csak egy egytermes fesztivál lesz ezért tömörebb, erősebb mezőnyt kellet kovácsolni, ezért is esett a választás rájuk: fellép a hírhedt, a nem válogatós szavú, provokatív Rózsaszín Pitbull, a poénos Vivienes, oldschool csapat a Prosectura, a Tudom, hogy mit mondasz csak nem érdekel megéneklője, szintén egy régi
banda újjászületve a Hisztéria, a calipunki és deszka feelingű Macskanadrág, majd követi őket a sorban a Káderek, a józanodó Detox, a sokat megjárt anarcho The Snobs, a durva akkordú Shitpump, a ”Lenini” A-punk és a magáért beszélő Elemi Állapot. Hajnalka: A punk fokozatosan alakult egyre változatosabbá, az olyan együttesek tevékenysége révén, akik itt fellépnek. Más zenekaroktól, mint a Rózsaszín Pitbull, akik humorosan és trágárul mutatnak rá a gondokra. Vagy akár a Hisztéria, akik komolyabb érzelmeket visznek bele (mint pl. A kurva halála című dal is ihletet merítettek az élet bonyolult helyzeteiből). A Shitpump üzenete azonban nem változott; továbbra is felforgató, ellenkultúrális, lázító, politikailag elfogult és szókimondó maradt. A punk rock olyan problémákkal is foglalkozik, mint a társadalommal való szembenállás, az alsóbb osztályok elnyomottsága vagy egy nyugdíjas kiszolgáltatott helyzete a családban - énekelte meg a Prosectura. Gyakran személyes, de nem kevésbé kritikus. Sok dal szól az egyén személyes problémáiról, mint a munkanélküliség vagy az érzelmi és mentális gondok, mint pl: a Macskanadrág szövegében. Az eddigieken kívül, még miért érdemes ellátogatni a III. Jégtörő Fesztiválra? Toncsi: A fesztiválra azért érdemes ellátogatni, mert ebbe az egy éjszakába, ami igaz kora este kezdődik (18.30-tól 3.00-ig) rengeteg jó csapatot zsúfoltunk össze. Reméljük mindenki megtalálja benne kedvencét és egy jó hangulatú feszt kerekedik belőle, amire érdemes lesz visszagondolni, megteremtve a következő Jégtörő fesztivál alaphangulatát. Tetszik a családias hangulat a legtöbb arc ismerős. Szóval, aki szeretne bekerülni a Jégtörő történelmébe, kapaszkodjon fel a punk hajóra! Az ital akciókon kívül a zenekarok miatt érdemes leginkább eljönni. Gondolkodtok már a jövőn? Toncsi: Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy kérdezed. Természetesen szeretnénk minél jobb és nagyobb fesztivált szervezni, minél többfajta kulturális dologban részt venni és részünket kivenni a segítő szándékú megmozdulásokban. Ami konkrétan a fesztivált érinti az az, hogy esetlegesen több napos, nagyobb helyszínes és természetesen több hazai zenekart felvonultató fesztivált létrehozni a közeljövőben. Bármi fontos még? Hajnalka: Amit fontosnak tartunk: mindenkit szeretettel várunk aki szívében érzi a stílust, éli ezt az életformát. Érezzük együtt jól magunkat és szeretném, hogy mindenkinek egy jó és emlékezetes élményben legyen része. Toncsi: Fontos hogy jó hangulatú sok emberes fesztivál legyen és érezzék magukat jól az idelátogatok. Várunk minden pogózó és fejrázó egyenérzésű embert. Minden tarajosnak és lelki tarajosnak ott a helye! Hajós
ASTRAL DOORS Nemrég jelent meg az Astral Doors új albuma a Jerusalem, és bámulatosan jó. Tanulni csak a nagyoktól, az öregektől lehet, sokszor úgy érzem, hogy egyetlen mondatukban benne van az egész életünk. A svéd fém egyik kiemelkedő alakját az Astral Doors és a Wuthering Heights énekesét Nils Patrik Johansson-t kérdeztük. Kérlek mutasd be a zenekar eddigi pályafutását! Honnan jött a banda neve? Hogyan jellemeznéd a zenéteket? A klasszikus heavy metal és a hard rock fáklyahordozói vagyunk, szeretnénk fényünkkel eloszlatni a szürkeséget a fiatal metál generáció előtt. Ha szereted a klasszikusokat (Black Sabbath, Deep Purple, Rainbow vagy Dio) akkor te is rajongója leszel az Astral Doors-nak. Az együttes 2002 óta létezik, nevünket egy korábban írt dalunk, az Astal Doors címe ihlette. A név rövid idő alatt futott be, hisz alakulásunk után számos kiadó érdeklődött irántunk és ezért nagyon gyorsan kellett nevet választani. Engedd meg, hogy gratuláljak az új lemezetekhez. Milyen volt a Jerusalem fogadtatása, milyen visszajelzést kaptatok a rajongoktól? Ki írta a dalokat? Mi a fontosabb számotokra a dalok szövege, mondanivalója vagy a hangzása? Mióta dolgoztok ezen a kiadványon? Közel egy évig dolgoztunk az új albumon. Együtt írjuk a dalokat, először a dallam születik meg, aztán én megírom rá a szövegeket. Eddig a Jerusalem nagyon jó visszhangot kapott, úgy tűnik mindenki imádja az albumot. Miért is ne tetszene nekik az új korong? Az album közzépontjában a világvallás városa áll, a dallamos, hangulatos olykor ünnepi riffek mögött. Merem kíjelenteni, hogy ez az eddigi legjobb hangzású albumunk. Kedvenc dalod a lemezről? Nem tudok különbséget tenni a szerzemények között, nem tudok kiemelni dalokat, hiszen mindegyik a kedvencem, nagyon szeretem őket. Szoktál-e filozófusokat vagy elmélkedőket olvasni? Mi a véleményed a kapitalizmusról, a kereszténységről vagy a cionizmusról? A Rock n’ Roll vallás követője vagyok, vagy ahogy én nevezem: Astralism. Ehhez a témához nincs kedvem több kommentárt fűzni. Elégedettek vagytok a kiadóval? Hatásosan terjesztik az új anyagot? Nagyon elégedettek vagyunk velük. A kiadónkal szorosan együtt dolgozunk, szeretnénk minél hamarabb a ranglisták élén állni. Komolyan, nem is értem, hogy miért nem gazdagodtam meg még a zenénkből? Milyen irányban halad az Astral Doors? Milyen változások vannak a korábbi albumataikhoz képest? Hol tart most a zenekar?
Ugy gondolom, hogy már az első albumon megtaláltuk a stílusunkat, hangzásunkat. Mindnyájan sokat fejlődtünk zenei szempontból, viszont a fő irányvonalakat megtartottuk. Az új korong sokkal közelebb áll az együttes első két albumához mint a 2007-ben kiadót New Revelation-hoz. Egy klasszikus heavy metal korongot akartunk nem egy power metal lemezt. Mi a véleményed a mai zeneiparról? Ugy tűnik, hogy nem a zenén van a hangsúly hanem a show-n, a látványon a hangulaton. Egyetértesz? Milyen tanácsot adnál egy kezdő zenésznek? A zeneiparral nincsen semmi baj, tíz évvel ezelőtt kevesebb lehetőség volt a fejlődésre a növekedésre. Ismeretlenként nagyon nehéz kiadót találni. Végeredményben a zene mínősége az, ami számít, ezért a gyengék kiszorulnak a versenyből. Egyetlen dolog, amit nem kedvelek az a glamm metal stílus. Nem szeretem a festett arcú rockereket, a heavy rock után rajongók. Tanácsom jövendőbeli zenészeknek az, hogy gyakorlás teszi a zenészt! Melyik fém korongot vásároltad meg előszőr? Hogyan lettel zenész? Mi befolyásolta a döntésedet? Az első album, amit vettem életemben az a Best Of Scorpions lemez volt, ha jól emlékszem akkor a második vásárolt korongom az a Assault Attack (MSG) volt. Hogyan lettem zenész? Talán nekem ez volt megírva annyi biztos, hogy a zenélés a véremben tombol. Miről kérdeznek leggyakrabban a rajongók az interneten? Mi a véleményed az illegális letöltésről? A leggyakrabban feltett kérdés az, hogy mikor indulunk turnéra. Mi a véleményem a letöltésről? Többek között az illegális letöltések miatt nem tudok megélni az Astral Doorsból és a fémből. A zenélés mellett dolgoznom is kell. Tehát el tudod képzelni, hogy mi a véleményem az illegális letöltésekről! Van valami különleges tervetek jövőre nézve? Februárban turnéra indultok, de mit terveztek nyárra? Hova szeretnétek eljutni a zenétekkel? Igen, februárban egy négyhetes turnéra indulunk. Szeretnénk eljutni minel több fesztiválra is és minél több ember előtt játszani. Ezek a fő terveink 2012-re. Nem titkolom szeretnénk Europán kívül is fellépni, de ez a Jerusalem népszerűségétől is függ. Patrick, köszönöm az interjút! Lőrincz www.astraldoors.com www.myspace.com/astraldoors Astral Doors diszkográfia 2003 Of The Son And The Father 2005 Evil Is Forever 2006 Astralism 2007 New Revelations 2010 Requiem Of Time 2011 Jerusalem
AZOK A BOLDOG 90-ES ÉVEK MOTÖRHEAD EVERYTHING LOUDER EVERYONE ELSE
THAN
Minden megvan
évtizednek a maga Motörhead koncertlemeze. A 70-es éveké a No Sleep ’Til Hammersmith, a 80asoké a No Sleep At All, a 2000-eseké a Better Motörhead Than Dead, a boldog 90eseké pedig az Everything Louder Than Everyone Else. „We are Motörhead! We’re gonna kick your ass!” – üdvözli a főnök az egybegyűlteket és persze, hogy szét is rúgdossák a seggeket! Egy Motörhead cucc (koncert vagy stúdió) mindig jó, ez a Hamburgban rögzített duplakorong viszont azért érdekes (legalábbis a korombeliek számára biztosan), mert a kötelező slágerek mellett itt a 90-es évek Motörlemezei is idézésre kerülnek. Az Iron Fist / Stay Clean kezdés meg az Ace Of Spades / Overkill zárás persze nyilvánvaló, de a közéjük szorult 21 szám jó része koncertverzióban nem hallható máshol. Mára ezek közül csak 1-1 tudott bennmaradni a programban, de közel sem azért mert nem lennének elég jók. Egyszerűen csak az van, hogy azóta készült még hét nagylemez. Az 1916-ról három, a Bastards-ról négy, a zseniális Sacrifice-ról kettő, az Overnight sensation-ről kettő és az akkoriban aktuális Snake Bite Love-ról szintén kettő sláger szerepel itt. A March Or Die mondjuk kimaradt (nem sokkal később a Boneshaker DVD-n azért a You Better Run előkerül), de ez véleményem szerint nem akkora hiba. A borító tanúsága szerint a felvétel 100%-ig élő, a Motörhead-nél nincs kamu. A koszos hangzás, az ellenállhatatlan lendület és a már akkor is legendás Lemmy – ahogy annak lennie kell. Ha elég hangosan hallgatom még mindig kipusztul a fű a szomszéd kertjében, úgy mint rég. Tudom, hogy az öregek kivétel nélkül a No Sleep ’Til Hammersmith-re esküsznek, én nem. Én az Everything Louder-re és ez már így is marad. Hajós
THE SMASHING PUMPKINS ADORE „A rock halott” – nyilatkozta Billy Corgan egy 1998-as interjúban. A mondat önmagában is figyelemfelkeltő és ha hozzávesszük, hogy a ’90-es évek egyik legnagyobb zenei koponyája, egyben az egyik legsikeresebb alternatív
rockzenekar énekese állítja ezt, akkor tényleg érdemes odafigyelni rá. 1996-ban véget ért a grandiózus Mellon Collie turné, a zenekar felért pályafutása csúcsára. A többszörös platinalemezekkel járó sikereket azonban nem minden tag kezelte a helyén. A banda dobosa, Jimmy Chamberlain és a turné billentyűs egy jól sikerült buli után túllőtték a „szokásos” heroin adagjukat, ami végzetesnek bizonyult a billentyűs számára. Jimmy-t az incidens után azonnal kirúgta a zenekar. Külön fájó volt Corgan számára, hogy dobosa személyében egyik legjobb barátjától is meg kellett válnia. A zenekari problémák mellett személyes tragédiák is beárnyékolták az alkotói munkát, Billy válása mellett elvesztette édesanyját is. A negatív körülmények ellenére tovább dolgozott az immáron trióra apadt zenekar. 1997ben kiadták a Batman & Robin című film betétdalaként szereplő The End Is The Beginning Is The End kislemezt, ami már előre vetítette a banda által választott új irányvonalat, ami az Adore-on teljesedett ki. A lemez egyértelmű szakítás a Pumpkins korábbi stílusával. A gitárcentrikusságot háttérbe szorítva egyre több elektronikát csempéztek a dalokba. A stúdiómunkát alkalmi dobosokkal illetve dobgépekkel végezték. A dalszerzés ezúttal kizárólag Billyre maradt, a korábbi albumokkal ellentétben a gitáros James Iha ezúttal kivonta magát a munkából. Az előzményeknek köszönhetően a lemez az eddigi legkomorabb, legsötétebb hangulatú anyag lett. A számok többsége ennek megfelelően lassabb tempójú, akusztikus hangszerelésű. Kiváló példa erre a nyitó To Sheila, ami egyébként az egyik legszebb Pumpkins szerzemény. A számok közül egyedül az első kislemez Ava Adore mutat valami „rockos” beütést, de ez is inkább a többi dalhoz viszonyítva érezhető. Klippet forgattak a Perfect című dalhoz is, a szám maga kicsit emlékezet az 1979-re, ami az előző album nagy slágere volt. A lemezről kiemelhető még a Tear - Crestfallen kettős, valamint az izgalmasan építkező Behold! The Nightmare is. Összességében elmondható, hogy az Adore igencsak kilóg a Smashing Pumpkins sorlemezek közül. Személy szerint én sem voltam elragadtatva, amikor először meghallgattam. De pár éve valahogy ismét előkerült, azóta pedig sorra fedezem fel az értékeit. Tipikusan hangulati lemez! nocode
ÉLŐ ROKK ELŐ PUNK MIKULÁS VIPER ROOM, BP., 2011.12.02. Réges régen nem voltam már egy jó punkbulin, amolyan rendes, tarajos klubkoncerten. De hát a régi cimbikkel azért beszélek még, így jött a hívás, Viper Room, Punkmikulás, menjünk le. Végülis, menjünk. Azért pont olyan nem volt, mint régen. Egyrészt szembesültem vele, hogy meghíztam és a vicc kedvéért felvenni óhajtott bőrdzsekim nem megy rám, valamint egy lusta dög vagyok, aki ráadásul másnap dolgozott, így autóval vágtam neki a túrának három cimbora kíséretében. Odaérve rögtön számos régi haverba botlottunk és igen gyorsan előkerültek a régi sztorik, kivel mi van, satöbbi. Nemsokára bementünk, vettem a többieknek némi nem túl drága sört meg magamnak egy remek partipiát, azaz egy kólát és mentünk megnézni Matyi barátomék új zenekarát, a Social Experiences-t. Egyelőre basszer nélkül ketten nyomták, de mindenképp ígéretes volt, sajna csak a legvégére értünk oda. De megyünk még, megígérem. Utánuk a szintén újonnan alakult Ingyensör következett, ami már csak azért is remek választás, mert a közönség imádja skandálni a nevüket, ami a színpadról igen kellemes érzés, nekem elhihetitek. Az együttes egyébként nem rossz, de a nagy dobás benne a gitáros énekes srác, aki nagyon technikás, pontos, kifejezetten jó zenész, és el is viszi a zenekart a vállán, az összkép nagyon bíztató. Ahogy elnézem, kezdenek eltűnni a hallgathatatlan kezdő punkbandák, ami persze nagyon jó dolog, hiszen így hamarabb fel is figyelnek az ígéretesekre! Utánuk viszont egy olyan zenekar következett, akiket mindig szívesen hallgatok, a Pazar! Nekik a hazai élvonalban lenne a helyük egyértelműen. Sajnos nem így van, az elég népes közönség csekély része hallgatta meg őket, pedig gyorsak, pörgősek, feszesek, Norbi még magához képest is keményre vette az éneket, igazán nem lehetett panasz rájuk. A méltán népszerű 34,5 című remekműben még rövid vokálosi szerepet is kaptam, így teljesen elégedett voltam az amúgy tényleg hibátlan koncerttel. A legrosszabb az volt, hogy a közönség soraiban fellelhető kevésbé igényes punkok a sok-sok hibátlan dal közül egyre se mozdultak meg, de amikor Norbi poénból elkezdte játszani a Micimackót, azonnal tomboltak. Kicsit lelombozták szegényt, na. Utánuk viszont az igazi kőpánk következett, KiZso és a Shitpump legénysége, akik ugyebár a reinkarnálódott Exploited (az senkit ne zavarjon meg, hogy a Ploited is él még). A hangulathoz illően úgy a harmadik szám táján indult el az öklözés a színpad előtt, amiben valami rejtélyes oknál fogva a kedves barátaim mind érdekeltek voltak. Így hát a koncert felét kinn töltöttük, a legtöbben leginkább jót derülve, a zavarkeltőket a biztonsági őr udvariasan megkérte a távozásra. Szerencsére a Vidéki punkra még pont
beértünk. Ők hozták a szokásos hangulatot, a végére egy kellemes régi számos lezárással (asszem a Szemet szemért volt), alapjába véve jó buli volt, hiába volt kicsit elkeseredve KiZso. Sajnos itt megálljt kellett parancsolnom az estének, elég későre járt, elindultunk hát haza, az utolsó két koncertet kihagyva. A kint rostokoló, mieinkbe belekötő punk brigádnak prezentáltam egy barátságos gumifüstöt majd elegáns kézifékes fordulóval távoztunk. Pipi
GINGER WILDHEART'S BIRTHDAY BASH O2 ACADEMY ISLINGTON, LONDON, 2012.12..17. Ginger születésnapi koncertjét minden évben nagy várakozás előzi meg. A decemberi koncertre a telt ház már júniusban biztosított volt. Jómagam májusban vettem meg a jegyet, bár fogalmam sem volt róla, hogy eljutok-e majd a koncertre vagy sem. Aztán persze a történet happy enddel ért véget, úgy ahogy lennie kell. A 18.30-ra kiírt kapunyitás és a szigorú 22.00 órás befejezés azért a hazai viszonyokat figyelembe véve némiképp mosolyt csalt az arcomra, viszont továbbra is kíváncsi voltam mit nyújtanak majd Ginger és barátai ezen a kellemes kis matinéelőadáson. Először is a helyszínt csak második nekifutásra sikerült belőnöm, mert igazából a fasz gondolta volna, hogy a rockklub egy pláza közepén kerül kialakításra. Hoppá! 19.00-ra meg is érkeztem a kábé 300 fős koncertterembe és éppen csak pozíciót fogtam a színpadtól 10 méterre, már bele is csaptak az első számba. Ginger bal kézre, a színpad jobb oldalán táborozott le és ott is maradt a következő három óra hosszáig, csak a zenésztársait cserélgette. Az első, akusztikus blokkban kábé tíz zenész volt a színpadon, ennek megfelelően a hangzás is egészen arányos és vastag volt. Ebben a formációban négy számot nyomtak el, úgymond bemelegítő jelleggel (Geordie In Wonerland, Nita Nitro, Sick Of Drugs, Someone That Won't Let Me Go). Persze, tetszett ez is, de az augusztusi akusztikus koncertélménnyel gazdagon már alig vártam, hogy megküldjék az elektromos jeleket az erősítőknek és lobogjon a hajam. Szerencsére nem kellett sokáig várnom. Mivel klasszikus előzenekar nem volt ezen az estén, az egészet úgy oldották meg, hogy a decemberi turné előzenekarai jöttek fel néhány szám erejéig, hogy jammeljenek egyet a szülinapossal. A két előzenekar egyébként az Exit International és a Hawkeyes volt, akik mondanom sem kell, őrülten hálásak voltak Gingernek, hogy kiemelte őket az ismeretlenségből. Ebben a blokkban elnyomtak egy-egy saját nótát és egy Wildhearts-dalt, miközben Ginger széles mosollyal ott tekert a színpad szélén, láthatóan nagyon élvezte a bulit. A törzsblokkban olyan dalok szólaltak meg, mint az
Inglorious, Caprice, Caffeine Bomb, Just In lust – mind óriási kedvenceim, de igazán annak örültem, hogy a fehér albumot sem felejtették el (The Hard Way, Inner City Overture, Slaughtered Actors), ugyanis óriási témák vannak azon a lemezen. Érdekesség, hogy a Wildheartséletmű vadhajtását, az Endless Nameless albumot is megidézték legalább két szám erejéig azon az estén, erre egy hagyományos koncert keretében aligha lett volna esély, de egy három órás hangversenybe sok minden belefér. A Chutzpah-ról természetesen a közönségénekeltető Mazel Tov Coctail most sem hiányozhatott, de még a Chutzpah Jr-t is elővették egy szám erejéig, melyet Ginger úgy konferált fel, hogy a Wildhearts legviccesebb dala. Ez volt a Vernix. Imádtam. Mindeközben vadul mentek a hangszercserélgetések egy számra még Ginger is beült a dobcájg mögé, azt hiszem ez volt a So Into You, amit egy csaj énekelt a közönséggel együtt. Az utolsó négy számra az állandó tettestárs CJ is előkerült, óriási ovációtól kisérve. A valódi Wildhearts életérzéshez, már csak a dobos, Ritch Battersby hiányzott, de őt úgy látszik nem sikerült lekötni erre az időpontra. A levezető TV-Tan, Vanilla Radio (színpadon Ginger gyerekeivel, a fia még gitározott is), My Baby is a Headfuck és az I wanna Go where the People Go elérték a kívánt hatást. A közönség reakcióját leszűrve az utóbbi a WH-katalógus elgnépszerűbb száma, innen már nem is lehet fokozni a hangulatot, talán csak a 29x The Pain hiányzott csak, de az már nem fért bele a három órás játékidőbe. Különösebb hiányérzetem nem maradt, hazafelé a vonaton még megdöngettem a Silver Ginger 5 albumát, miközben visszaidéztem a koncert legjobb pillanatait, mert bizony volt belőle néhány. Fasza születésnapi buli volt, na. -bt-
NAGY PUNKÜNNEP
KARÁCSONYI
DÜRER KERT, BP., 2011.12.17. A karácsonyi bevásárlás hajrájában még egy utolsó nagy bulit szoktak rendezni a fővárosban. Ez a megmozdulás nem más, mint a Nagy Karácsonyi Punkünnep, aminek a hagyományokhoz híven a Dürer Kert ad otthont. Az év egyik legnagyobb punkhepajáról lévén szó, idén sem állt szándékomban lemaradni a műfaj krémjét felvonultató buliról. A részvételi esélyeimet szerencsére javította az a tény, hogy a tavalyi december 26-a helyett még az ünnepek előtti időpontra időzítették eme hagyományőrző eseményt. Igyekeztem viszonylag korán a helyszínre érkezni, de a szlovák punklegenda, a Konflikt elejéről sajnos lemaradtam. Hosszúnak tűnt a várakozás a belépésnél, ezért az átfázott végtagjaimat gyorsan felmelegítettem némi alkoholos nedűvel, majd a cimborákkal együtt benyomultunk a nagyterembe ahol Jury-ék lendületesen szolgáltatták a talpalávalót. Az idén
megjelent, Somnium névre hallgató albumuk dalai mellett a klasszikus slágereket is elővette a banda, melyet a szép számmal megjelent közönség láthatóan jól fogadott. A szünetben megkíséreltem élőben megtekinteni a székesfehérvári Fegyelmező Részleget, de akkora volt a tömeg a kisteremben, hogy lehetetlenség volt bejutni, így a nagyteremben kezdő, utánozhatatlan Rózsaszín Pittbull zenés show-ját vizslattam meg. A Kassai Gabi vezette Macskám dzsörzé blúz hihetetlen hangulatot diktált. Repertoárjuk gyöngyszemeivel – többek között a sztárvilágot ostorozó Hitvány celebekkel, és a klasszikus Ne szívjál füvet! tétellel – szórakoztatták a nagyérdeműt, de előkerült a lazulós Tintahal, és a zúzós Halál az összes politikusra! is. Annyian gyűltek össze a következő fellépő, a HétköznaPI CSAlódások hangversenyére, hogy nyugodt szívvel ki lehetett volna tenni a megtelt táblát a nagyteremben. Nem tudom mikor láttam utoljára ennyi embert egy punkkoncerten, de hirtelen a legendás punkcirkuszos idők emlékei támadtak meg. A pécsi brigád nem engedte lanyhulni a hangulatot, keményen belecsaptak a punk rakkenroll-ba. A setlist gerincét az idén megjelent Három csapás koncertlemezen elhangzott dalok adták, de a ska-s betétekkel tarkított Kisember, a rebellis Commandante, valamint a nácifricskázó Ostoba is felcsendült az est folyamán. Régen véthetett ennyi hibát a banda, mint ezen a koncerten, de mégis iszonyú nagy bulit csapott a baranyai ötösfogat. Ráadásul a színpadon egy hölgy vokalistával emelték a színpad képét, ami valamelyest ellensúlyozta a zenei bakikat. Az est utolsó fellépője a szexárdi Prosectura méltón zárta az estét. Az egyetlen problémát csupán az jelentette, hogy hajnali 1 óra magasságában már jócskán lefáradtam ahhoz, hogy a pogózók tengerében kövessem az Önkéntes Tűzoltó- és Lendületzenekar koncertjét. A késői (korai?) kezdés ellenére a nézősereg fáradhatatlannak tűnt, ráadásul nagyjából annyian voltak, mint a Picsán. Szintén egy best of produkciót kaptunk, de az ismert slágerek mellett olyan ősrégi számokat is eljátszottak mint az Ittanyakamnyesdel-t, vagy a Csak érted éleket. Imre Norbiék koncertje természetesen a Karácsony és az Ünnepek kettősével ért véget, majd szépen lassan lezárták a nagyszínpad előtti teret. A közönség az összeszedett hámsérüléseit a pultnál pihenhette ki, sokan még hajnali 3 óra fele sem akartak hazamenni. Mindenki jól érezte magát, ahogy én is. Punk’s not dead! Ferenczi
FRISS ÁRU MOTÖRHEAD THE WÖRLD IS OURS – VOL 1 A 90-es rovatban a múltidézést felvezetőnek szántam, a The Wörld Is Ours elé, ez itt pedig a kőkemény jelenidő. A harmadik DVD és a nyolcadik (ha jól számolom) koncertanyag a sorban. A DVD-n pont azt láthatod / hallhatod, amit az idei Szigeten is – már ha nem sajnáltad a 12 rongyot a fesztiválra. Én nem sajnáltam és bár a pontos setlistre nem emlékszem már, valami egészen hasonló volt. A DVD az első Chile-i Motörhead koncert anyagára épül, 2011. áprilisából. Lemmy üdvözöl, megkérdezi, hogy minden rendben van-e, majd mosolyogva hozzáteszi, hogy nála is – gondolom egy-két Chile-i csibe megvolt az öltözőben a buli előtt. De hallhatóan tényleg élvezi a koncertet és végig elemében van. Persze mikor nem?! Mondjuk a Szigeten azért kicsit fáradtnak tűnt, de itt többet beszél. Nyilván nem lesz már soha 30, de 65 éves korára is maradt benne még lendület jócskán. Először az audio részt hallottam munkába menet fülesben és az tűnt fel, hogy a közönségzajokat elég bénán keverték, hangosították (mint a Prosectura koncertlemezén…), de ez a DVD-t nézve, képpel együtt nem zavaró. A felvétel nagyon is szép, élvezetes. A kötelező slágerek mellett, a tavalyi The Wörld Is Yours, a Motörizer, a Kiss Of Death és az Inferno is terítékre kerül, ami külön öröm. Van dobszóló, gitárszóló (nyilván pihenők Lemmy-nek, ezekre szükség van) és egy 17 nótás erős program, borzasztó meglepetések nélkül. Lehetne egyszer egy olyan koncertet (vagy turnét?!) csinálni, ahol bizonyos dalokat tilos lenne játszani. Szerintem az öreg is örülne, ha egyszer legalább - nem kellene az Ace Of Spades-t vagy az Overkill-t ledarálnia. Na mindegy, de ezért is volt király ötlet megtoldani a Chile-i bulit még két koncert (New York és Manchester) három illetve hat nótájával. Így kerülhetett elő a We Are Motörhead, a Be My Baby vagy a Born To Raise Hell (Michael Monroe-val). A machesteri buli előtt Lemmy sokat cigizhetett, mert ott nagyon nincs hangja (már az alaphoz képest mondom) és itt a kép sem annyira szép, mint a Chile-i felvételnél, azért bónusznak megteszi. A koncerteken kívül, kapunk még három interjút is, ahol nagyokat röhöghetünk Lem sztorijain. Hát ez a Motörhead 2011-re. Nem mondom, hogy a 8 rongy nem pénz a DVDért, de ami megéri, az megéri! Hajós
METALLICA BEYOND MAGNETIC A Lulu ütötte sebre kínált gyógyírként érkezett ez az EP a harminc éves jubileum alkalmából, rajta négy kiadatlan dallal még a Death Magnetic felvételeinek idejéből. Larsék nyilván nem akarták rossz szájízzel maguk mögött hagyni az esztendőt, de van is hová kapaszkodni egy olyan kapitális baklövés után, mint a Lou Reed közreműködésével felvett anyag. Függetlenül attól, hogy a Lulut kinek az életművéhez soroljuk, nyilván kellett valami, ami helyrerántja a zenekar megtépázott renoméját és leugrasztja a hardcore-rajongókat a Metallica 2011-ben életre kelt torzszülöttjéről. Az EP négy dala nem veszi fel a versenyt a Death Magnetic legjobb pillanataival, nyilván nem véletlenül maradtak le annak idején a lemezről. Ennek ellenére nem kell temetni a zenekart, mert azért még mindig ott vannak a szeren. A Death Magnetic igenis egy jó album, főleg a St. Angerrel összehasonlítva. James és Robert Trujillo üzembiztosan hozza, ami tőlük elvárható, Kirk néhol igen kellemes meglepetésekkel szolgál. Lars pedig... nos ő már biztos nem üti meg az ...And Justice For All idején felállított mércét, ahogy én sem tudnék elfogyasztani egy liter kommersz vodkát tisztán, mint tettem azt fénykoromban, mert jobb esetben sarokbahányás, egyébként detoxikáló illetve gyomormosás lenne a kaland vége. Ez egy ilyen világ. Megöregedtünk, bassza meg! A lendület érezhetően megkopott a Metallicánál is, de azért amit ezek a vén faszok összehoznak, az még mindig vállalható. -bt-