KÖSZÖNTŐ ÜDVÖZLET III. MŰSZAK KONTAKT

KÖSZÖNTŐ A III. MŰSZAK egy ingyenes punk-rock-metal fanzine, amely bárki számára hozzáférhető. A korszellemnek megfelelően nem az újságárusoknál avagy a rocker boltokban, hanem a világhálón. Célunk, hogy olyan zenekarokat mutassunk be, akik szerintünk értéket képviselnek, függetlenül attól, hogy mennyire népszerűek, van-e kiadójuk vagy épp milyen stílusban mozognak. Régen nem néztem már annyit a televízió nevű csodát, mint az elmúlt napokban és régen nem is láttam ennyi faszságot. Nem részletezném, hogy melyik vetélkedő meg teleregény verte ki a biztosítékot - még az új törvény megtalál minket - de a televízió öl, butít és nyomorba dönt. Ebben biztos vagyok. Ellenben itt az új III. MŰSZAK, amely úgy megtornáztatja az agysejteket, hogy még! Ha végigböngészed az előrehozott januári számot bizonyára magasabb IQ-val távozol a monitor elől. Ha meg mégsem: a hiba benned van! Válaszd az életet, válaszd a III. MŰSZAK-ot! Kellemes ünnepeket kívánunk és egyéb közhelyek… Hajós

III. MŰSZAK Hajós -btPipi -KLőrincz

KONTAKT www.myspace.com/iii.muszak [email protected]

ÜDVÖZLET CONCERTPHOTOS.HU DEBROCK.HU FEMFORGACS.HU FULLROCK.HU HAMMERWORLD.HU HARDROCK.HU HEAVYMETAL.HU KRONOSMORTUS.HU KROSSKULT.HU LANGOLOGITAROK.HU LEGENDLIFESTYLE.HU MAGYARTARAJ.ULTRAWEB.HU METALCORE.HU METALNEWS.HU NUSKULL.HU PASSZIO.HU POPPUNKMIND.HU POWERGROUND.HU QUART.HU RIFF.HU RNR666.HU ROCKELET.HU ROCKEREK.HU ROCKINFORM.HU ROCKNESS.EU ROCKNFO.HU ROCKPOLIS-MEDIA.COM ROCKSTATION.BLOG.HU ROKK.HU SHOCKMAGAZIN.HU SHORTSCORE.NET STONERROCK.HU THRASHMETAL.HU TOTALROCK.HU UNDERGROUND.PCDOME.HU VASKARC.HU VIHAROCK.HU ZENE.HU ZENE.NET ZENE.SK ZENEMAGAZIN.COM ZENEUDVAR.RO ZENESZMAGAZIN.HU

MOTÖRHEAD Lemmy idén tölti be a 65-öt, ennek ellenére változatlan intenzitással nyomja a rock n’ rollt a Motörhead élén. A csapat friss anyaga a The Wörld is Yours december 13-án jelent meg, ennek kapcsán vázolta az aktuális helyzetet. Most jelent meg az új lemez, a The Wörld Is Yours. A cím eléggé optimistán cseng. 35 éve nyomulsz a Motörhead élén, valóban úgy érzed, hogy Tiéd a világ? Nem, nem az enyém a világ, de a Tiéd sem, viszont címként jól hangzik. Csak optimistán! Igazából nincs különösebb mögöttes jelentése. Ne keress mély megnyilatkozásokat a Motörhead-nél! Egyszerűen csak azt gondoltuk, hogy a The Wörld Is Yours egy jól hangzó, optimista lemezcím. Értsük ezt úgy, hogy most optimistább vagy? Én mindig optimistán állok a dolgokhoz, másként nem maradtam volna talpon ilyen sokáig. Őszintén szólva az új lemez nagyon rendben van. Hogyan érezted magad, mire gondoltál mikor a szövegeket írtad? Volt valamilyen különbség a szövegírás vagy zeneszerzés tekintetében a Kiss Of Death-hez vagy a Motörizer-hez képest? Igazából pontosan ugyanaz a hangulat fogott meg. Az egyetlen különbség ezúttal a munkamódszerben volt, mert Phil otthon volt Wales-ben az apja betegágyánál, aki sajnos azóta meghalt. Szóval Phil az Interneten keresztül küldte át a dolgait, így állt össze az új lemez. De nem volt semmi para, működött így is minden. Van a lemezen egy dal, a Rock N’ Roll Music ami nyilvánvalóan a rock n’ roll műfaj előtti tisztelgés, Te meg azt énekled benne, hogy a rock n’ roll megment és felszabadít bennünket. Gondolod, hogy azért annyira depressziósak az emberek mostanában, mert nem hallgatnak elég rock n’ rollt? Hát, amikor még hallgattak rock n’ rollt, akkor sokkal vidámabbak voltak, nem igaz? Mielőtt a pénz még nem homályosította el az agyukat, vágod! Úgy értem sokkal jobban hangzik rock n’ rollt hallgatni meg táncolni, mint ülni egy kibaszott computer előtt és szórni a pénzt. Az is benne van a számban, hogy addig nyomod a rock n’ rollt amíg meg nem halsz. Ez azt jelenti, hogy soha nem nyugdíjazod magad? Ja, de miért is mennék nyugdíjba? Mi történik Veled, mikor nyugdíjba mész? Semmid nem marad. Kész, véged van! Azt is énekled, hogy a rock n’ roll az igaz vallás. Akkor ki a rock n’ roll Jézus Krisztusa? Te lennél? Nem, nem én lennék… Talán…, várj, hadd gondolkozzam. Talán az a srác, aki kilépett a Kornból. A srác, aki megőrült és a valláshoz menekült. (Lemmy a Korn-gitáros Brian „Head” Welch-ről beszél). Hallottál róla?

Igen, persze. Gondolod, hogy ő lenne a rock n’ roll Jézus Krisztusa? Én ugyan nem, de ő biztos azt gondolja magáról! Egyébként nem érdekel. A vallás tök hülyeség. Úgy értem egy szűz terhes lesz egy szellemtől. Hát ki veszi ezt be? Elválni biztos nem fognak, ugye? Oké, van néhány dal az új lemezen, ami az Inferno-t juttatja az eszembe. Ezek elég súlyos és modern megközelítésű tételek. Mennyire számít mérföldkőnek az Inferno lemez a Motörhead diszkográfiájában? Az összes lemezünk fontos nekem. Tudod, amikor megcsinálsz egy lemezt utána nem hallgatod szénné. Csak felrántod és már haladsz is tovább a következőre. Igazából az Inferno-t és az új lemezt is ugyanazzal a producerrel vettük fel (Cameron Webb – a szerk.). Úgy értem valószínűleg azért érzed a hasonlóságot, mert a producer és a zenekar is ugyanaz. Szerepeltél Slash idei szólóalbumán. Tudom, hogy korábban ő is vendégszerepelt a Motörheadnél néhány számban, de tervezed a jövőben, hogy ismét felkéred a közreműködésre egy Motörhead-dalban? Hát, ja, nyilván. De először meg kell még írnom azt a dalt. A mostani lemezen egyébként nincsenek közreműködő vendégek. 15 éve állt be az a rutin, hogy kétévente jön egy friss Motörhead-album, közben meg turnéztok… Ja, valami olyasmi… Nem válik mindez valóban rutinná? Tudod, mivel a megjelenések között folyamatosan turnézunk, az elég változatos. Más helyszínek, más környezet, szóval elég sok új behatás és élmény ér, ami jó. Aztán meg visszatérünk a stúdióba és előhívjuk ezeket a felgyülemlett, inspiráló élményeket. Közben meg felrántottunk egy lemezt a Head Cat-tel is. Ez a rockabilly/psychobilly szabadidős projectünk Slim Jimmel a Stray Cats-ből, aztán ott vagyok én meg Danny B. Harvey a 13 Cats-ből. Velük meg lenyomtam egy rövid amerikai turnét. Felvettétek az Ace of Spades blues-változatát egy sörreklámhoz… A Kronenbourg-hoz, igen. Meglepő, hogy reklámozol egy sörmárkát, a Jack Daniel’s meg eddig még kimaradt… A Jack Daniel’s még nem kért fel bennünket az együttműködésre! A Kronenbourgtól meg befutott a felkérés, mi meg azt mondtuk: persze, miért ne? Tényleg jó ötletnek tűnt. De korábban is csináltam már reklámot. Az AXA biztosítónak meg a Walker Crisps-nek. Ezek a melók elég jól fizetnek, érted… Milyen volt újra feldolgozni ezt a legendás nótát 30 évvel a megjelenését követően? Minden este elnyomjuk ezt a számot a színpadon, szóval semmi különöset nem éreztem. Nem bonyolult a képlet. Úgy értem mindannyian hangszeren játszunk, kipróbáltuk, eljátszottuk más felfogásban, szóval nem nagy dolog nekifutni és feldolgozni valami régi cuccot.

A reklám rendezői befolyásolták valamilyen módon, hogy milyen felfogásban nyomjátok el a dalt? Ja, mindig mondták, hogy „játsszátok lassabban, még lassabban”. Szerintem egy kicsit túl lassú lett a végső változat, de azért jó így is. Elfogadható. Ez csak egy reklám, nem igaz? Nem kerül lemezre. Még bónuszként sem kerül rá az új albumra? Nem, a régi nótának ott kell maradna, ahová tartozik. Kicsit olyan a hangulata ennek az átiratnak, mint a Whorehouse Blues-nak… Ja, tulajdonképpen igen. Nem gondoltál arra, hogy átdolgozzatok még pár számot ilyen bluesos, akusztikus hangszereléssel? Szerintem jól áll a zenekarnak ez a hangulat. Esetleg egy ilyen stílusú album is elférne a Motörhead életműben. Hát, talán. Végülis felvetődött köztünk ez a dolog korábban. Beszélnem kell erről a srácokkal. Egyébként gondolkodunk egy feldolgozásalbumban is. Az életrajzi filmed (Lemmy: The movie) hogyan jött a képbe? A producerek, vagy inkább a film rendezői eljöttek az irodánkba és megkérdezték, hogy csinálhatnak-e egy filmet? Mi meg azt mondtuk, hogy oké, nézzük meg; csináljatok egy fél órás bemutató-verziót. Erre elmentek, megcsinálták, visszajöttek, mi megnéztük, tetszett az anyag, így megadtuk az engedélyt. És a filmből mindent megtudhatunk Lemmy-ről, vagy maradtak még titkok melyeket nem fedtek fel a moziban? Egy csomó titok van, amit nem fedtünk fel! És megosztasz velünk legalább egy kis titkot? Nem, egyébként nem maradnának titkok, nem igaz? Ez a lényege a titkoknak: nem szabad elmondani az embereknek! Jó válasz! A filmben megszólal Dave Grohl (Foo Fighters) is… Na, ő egy jó srác… ...és szembeállít Téged olyan zenészekkel, mint Keith Richards, akik a rocksztárok luxuséletét élik, méregdrága hotelszobákban laknak és szupermodellekkel fekszenek le… Hát, ő aztán falja a nőket, jobban mint én… …Te pedig teljesen átlagos körülmények között élsz. Egyetértesz Dave-vel? Gondolod, hogy a rocksztároknak szerénynek kell maradniuk? Nem tudom, attól függ mit értesz szerény alatt. Persze nem viselkedhetsz seggfejként, csak azért mert rocksztár vagy, ha erre gondolsz. Csak azért engedhetsz meg magadnak egy csomó dolgot mert ismert, nem azért mert olyan különleges vagy! Senki sem különleges… Mindig is kétes hírnévnek örvendtél a nők körében. Ma is olyan sikereid vannak náluk, mint 35 évvel ezelőtt? Hát, manapság nagyobb sikereim vannak, mert többen tudnak a létezésemről! Azért ez jó. Hát persze, miért ne?

Szeretem a csajokat, sokkal jobbak mint a srácok. A srácoknak nincsenek cicijeik se, érted… A Te életstílusod mellett totálisan meglepő milyen egészségesen nézel ki. Nem érzed úgy, hogy az öregedés nemesít, mint mondjuk egy jófajta whiskey esetében? Inkább úgy érzem magam, mint egy darab érett sajt. Ozzy Osbourne egyszer azt mondta, hogy ha meghal a testét felajánlja orvosi kutatások céljára, mert ő maga is csodálkozik hogy maradhatott még életben annyi alkohol és drog elfogyasztása után. Végigtekintve az életeden nincsenek Neked is hasonló kételyeid? Persze, én is felajánlom a testem orvosi kutatások céljára! Nem, tudod, ez csak szerencse kérdése. Egy csomó ember meghalt, aki ugyanolyan intenzíven nyomta a témát mint én, egy csomó ember meg nem, szóval mi vagyunk azok akik életben maradtak. Ez szimplán a szerencsén múlik. Van, aki meghal, van aki tovább él. Engem nem lep meg, hogy Ozzy még él. Más embereket meglep. Én mindig biztos voltam benne, hogy nem halok meg. Mindig azt tanácsoltad az embereknek, hogy ne próbálják lemásolni a Te életviteledet. De sokan felnéznek rád, és olyan életről álmodoznak, mint amilyen a Tiéd. Általánosan fogalmazva, a társadalmunk jellemzően dicsőíti a rosszfiúkat és a számkivetetteket. Gondolod, hogy ezt figyelembe véve eljut az üzeneted a címzettekhez? Nem tudom, meg kellene kérdezned azokat az embereket, akik hallgatnak rám. Úgy értem én megteszem, amit tudok, mondom, amit mondok, próbálok rávilágítani az igazságra, hogy az emberek meghallják. De sokan nem hallják meg. Sok ilyen emberrel találkoztunk az évek alatt, ezek egyszerűen nem veszik az adást. Valamit mondasz valakinek, de az lehet, hogy tök másképpen fogja fel az egészet. Ha elmondod ugyanazt egy másik embernek lehet, hogy ő is másképpen értelmezi a hallottakat. Szóval hiába adsz tanácsot bárkinek, egyszerűen nem működik a dolog. Az emberek nem szeretik, ha tanácsokat osztogatnak nekik, csak mennek a maguk feje után! Idén nyáron játszottatok a Sonisphere fesztiválon, ahol fellépett a trash nagy négyese, az Anthrax, a Slayer, a Megadeth és a Metallica is, pedig az a hír járja róluk, hogy nem nagyon kedvelik egymást. De ezen a fesztiválon a zenekartagok úgy ölelkeztek, mintha évtizedes haverok volnának. Elég meglepő volt… Tudod, sokszor a média kreál az emberekből ellenségeket. Zenészkörökben a legtöbb ember azért nem ellenségeskedik egymással, mert bár ismerik egymást, szinte egyáltalán nincs kapcsolat köztük. Érted? Ha nincs valakivel kapcsolatod nem is tudtok ellenségeskedni. Az egésznek nincs alapja. Azért nem találkozol más zenekarok tagjaival, mert folyamatosan dolgozol és nincs időd. Talán ha egyszer vagy kétszer összefuttok egy évben. Szóval nincs itt idő ellenségeskedni, de nincs nagyon idő haverkodni sem. Csak a munkádra, a zenélésre marad idő. Mindenki teszi a saját dolgát.

Szóval, ha tényleg ölelgették egymást, meg örömködtek, akkor az tök jó dolog. Mindenkinek haverkodnia kellene egymással, miért is ne? (Az interjú eredetileg a Radiometal.com oldalon jelent meg. A közlésére Amaury Blanc adott engedélyt. Az interjú eredeti nyelven a http://www.radiometal.com/en/article/lemmy-theinterview,13552 linken olvasható. Fordította: -bt-.) www.imotorhead.com www.myspace.com/motorhead Motörhead diszkográfia 1977 Motorhead 1979 Overkill 1979 Bomber 1980 Ace Of Spades 1981 No Sleep 'Til Hammersmith 1982 Iron Fist 1983 Another Perfect Day 1984 No Remorse 1986 Orgasmatron 1987 Rock 'N' Roll 1988 No Sleep At All 1991 1916 1992 March Or Die 1993 Bastards 1995 Sacrifice 1996 Overnight Sensation 1998 Snake Bite Love 1999 Everything Louder Than Everyone Else 1999 Born To Lose, Live To Win 2000 We Are Motorhead 2002 Hammered 2003 Stone Deaf Forever! 2004 Inferno 2005 BBC Live & In-Session 2006 Kiss Of Death 2007 Better Motörhead Than Dead 2008 Motörizer 2010 The Wörld Is Yours

ILL NINO A latin metal nehézfiúi már több, mint egy évtizede jelen vannak a színtéren. Legfrissebb anyaguk, a Dead New World kapcsán a csapat énekese Cristian Machado válaszolt az alábbi kérdésekre. Hey Cris, épp most hallgattam meg a Dead New World-öt, és hát mit mondjak, nálam nagyon betalált. Oh, nagyon kösz, haver. Igen, kijött az új lemezünk és nagyon büszkék vagyunk rá. Jó móka volt felvenni, örülök, hogy csíped. Ami leginkább meglep, hogy egy évtized alatt sikerült megtartani azt a csak rátok jellemző hangzást, ami különlegessé tesz benneteket. Mindeközben, mint zenészek folyamatosan fejlődtetek, holott jó néhány pályatársatoknál ez korántsem annyira egyértelmű… Köszi. Igazából a zenekaron belül tudatosan törekszünk arra, hogy megtartsuk az Ill Nino-hangzást, miközben persze mi is kísérletezünk. Mondjuk ez többről szól, mint csupán zenei kísérletezésről. Úgy értem, persze, zenészként szeretünk kísérletezni, de annak is tudatában vagyunk, hogy kik vagyunk és hol a helyünk, meg hogy mit szeretünk igazán. A lemezeken mindig teret engedünk a kísérletezésnek, de a zenekar hangzásán mindez gyökeresen nem változtat. Nyilván ez miattunk alakult így, mert ezt a fajta zenét szeretjük játszani, személyesen kötődünk hozzá, meg persze a rajongók kedvéért, akik már olyan régóta itt vannak velünk együtt. Az új album nagyon ott van, nagyon inspiráló… Ah, köszönöm, ember! Nagyon sokat jelent nekünk. Keményen dolgoztunk vele. Saját magunk voltunk a producerei és részben a hangmérnöki teendőket is mi láttuk el, szóval sok tennivalónk akadt vele. A saját benyomásaink alapján akartuk alakítani, nem pedig egy producer bevonásával, aki mindig hozzáteszi a saját kis dolgait, érted. Úgy akartunk dolgozni és felvenni a lemezt, hogy ne érezzük azt, hogy valaki ott áll a vállunk fölött és esetleg úgy gondolja, hogy tudja milyen a zenekar hangzása valójában. Így sokkal inkább a zenekari atmoszféra érvényesült, és ennek a munkamódszernek köszönhetően zenészként is sokkal jobban tudtunk érvényesülni, sikerült mélyebbre ásni a dolgokban, miközben nem kellett harcolnunk senkivel. Mikor egy producerrel dolgozol, nem tudsz annyira kibontakozni meg kísérletezni, mert egyszer csak azt mondja: „Oké, ez jól hangzik, hagyjuk is így!” Ennél a lemeznél ez teljesen másképp működött, tényleg addig dolgoztunk a témákon, amíg mindannyian azt gondoltuk, hogy rendben lesznek. Te javasoltad ezt a megközelítést? Lényegében igen. Csak a barátainknak mutattuk meg az anyagokat felvétel közben. Clint például (Clint Lowery Sevendust), segített nekünk a Bleed Like You-ban. Csak begrott, benyomott egy pár ötletet ide meg oda, szóval kicsit beleártotta magát a produceri teendőkbe. Sahaj (Sahaj Ticotin - Ra) meg, egy másik zenész barátunk az

Against The Wall-hoz járult hozzá. Ezek a barátaink mind zenészek, olyanok mint mi. Nem akartunk producerrel dolgozni, nekünk barátokra volt szükségünk, akiket tisztelünk, akikről úgy érezzük megértik miről szól a zenekar. Személyesebb lett attól a lemez, hogy kevesebben szóltak bele az elkészítés folyamatába? Kemény munka volt mire összehoztunk egy olyan verziót, ami mind a hatunknak tetszik. Szóval az egész folyamat tovább tartott, de inkább volt mókás, mint stresszes. Rengeteg éjszakát átvirrasztottunk Ahrue-val (Ahrue Luster – gitáros) azon elmélkedve, hogy mit hogyan csináljuk annak érdekében, hogy működjenek a dolgok. Ez a hozzáállás egyrészt nagyobb szabadságot adott, másrészt sokkal nagyobb teher nehezedett a vállainkra, miközben igyekeztük fenntartani az alkotói kölcsönhatást a zenekaron belül. Emellett a rajongók elvárásait is figyelembe vettük, hogy olyan lemezt csináljunk, amire ők is büszkék lehetnek. Azokra az emberekre gondolok, akik az elejétől fogva itt vannak mellettünk és támogatnak minket. Hogy a hallgatás közben azt mondhassák: „Ez az amiért szeretem ezt a bandát, ez az amiért annyira bírom ezeket a srácokat!” Érthető, hogy nagy nyomás volt rajtatok, hogyan zajlott a zenekari munka köztetek? Először is feldemóztuk a dalokat, aztán kiválogattuk azokat, amelyekről azt éreztük, hogy bennük van az a bizonyos egyetemes vibrálás, az a jóféle crossoverhangulat, hogy azok, akik mindenfajta zenét meghallgatnak, vagy nem éppen a kemény zenék rajongói, ők is meghallgathassák, és azt mondhassák: „Tudod, ez nekem átjön, értem miről szól” Nem akartuk túlpolírozni a dalokat, érted. Szüval fogtunk néhány nótát és átküldtük Clintnek, egy másik adagot meg Sahaj-nak, mert ők már a kezdettől fogva velünk voltak és igazán tudják, mit miért teszünk. Jól működött a dolog, teljesen rendben volt a munkamorál, ami inkább kivitelezhető a baráti kapcsolatok révén, mint egy olyasvalakivel, akinek azért tolsz oda egy rakat pénzt, hogy a végén azt mondja: „Ó igen, ez jól hangzik, csak így tovább!” Ezzel az albummal a Victory Records-nál kötöttetek ki. Ők hogyan kerültek a képbe? Az utóbbi időben jónéhány kiadó érdeklődött utánunk. Végre elszabadultunk a Cement Shoes-tól (az előző lemez kiadója – a szerk.), velük az együttműködés már az első naptól kezdve elhibázott volt. Szóval adódott néhány lehetőségünk. Megkeresett a Victory, a Candlelight, meg jónéhány kiadó érdeklődött, még Európából is. Végső soron nagyon jól megtaláltuk a közös hangot Tony-val (Tony Brummel). Ez volt a legfontosabb háttere a döntésünknek. Hogyan érzitek magatokat a Victory Records-nál, mit tettek hozzá ők az új lemezhez? Nagyon örülünk, hogy a Victory Records-nál lehetünk, egyáltalán nem szóltak bele a kreatív folyamatokba, hagytak minket önállóan dolgozni. Már az elején megmondtuk nekik, hogy saját magunk akarjuk

megcsinálni ezt a lemezt. Nem akartuk, hogy egy producer bábáskodjon fölöttünk, vágod! Teljes mértékben megértették ezt a fajta hozzáállásunkat. Szerencsére olyan rajongói bázisunk van, hogy a nemzetközi piacokon is tudunk érvényesülni, szóval üzletileg nagyon jó befektetésnek számítunk. Egyáltalán nem fejtettek ki az irányunkba semmilyen nyomást, ha azt nem számítjuk, hogy a Scarred demo verziójának kiadásához viszont ragaszkodtak. Állandóan ezzel nyomultak: „Gyerünk már, gyerünk már, adjuk ki ezt a számot!”. Eléggé sietve rántottuk fel a demo-változatot, de az albumon igazságot szolgáltattunk a nótának, szóval… Nálatok Dave (Dave Chavarri – dobos) látja el a menedzseri teendőket. Ez valamilyen kompromisszum eredménye? Milyen előnyei vannak ennek a berendezkedésnek? Hát, néha elég nehéz dolga van a menedzseri teendőket illetően ezt tudjuk jól. Korábban voltak már menedzsereink. Például Paul Geary (korábban az Extreme dobosa – a szerk) is menedzselt minket, aki egy igazi nagyágyú (Smashing Pumpkins, Godsmack, Creed); meg Andy Gould is. De végső soron minden jobban működik így. Dave nyilván jobban érti a zenekart, vele jobban összhangban vagyunk, tudja hol vannak azok a határok melyeket személy szerint és zenekarilag már nem szabadna átlépni, tudja, hogy meddig mehetünk el és hogy a zenekarnak mire van szüksége a fennmaradáshoz. Sokkal közvetlenebb kapcsolatban van velünk, zenekari tagként ismeri a napi szintű igényeinket a turnén, tudja azt is például, hogy a turné menetrendjének hogyan kellene kinéznie. Ez az egész csak arról szól, hogy van valaki, aki közelebb áll hozzád, és történetesen ő intézi a menedzseri feladatokat. Visszatekintve az Ill Nino elmúlt évtizedére, milyen érzéseid vannak? Voltak valaha kétségeid a zenekar jövőjével kapcsolatban? Ezalatt a tíz év alatt voltak hullámhegyek és hullámvölgyek is. De azt hiszem minden zenekar átmegy valami hasonlón. Különösen az elmúlt négy-öt évben elég keményen meg kellett harcolnunk a talpon maradásért a zeneiparban. Jónéhány zenekar felőrlődött, de nekünk szerencsére olyan a helyzetünk, hogy még mindig zenélhetünk és van egy kiadónk, aki bízik bennünk és támogat. Nem hazudok, voltak elég kemény időszakaink. De végső soron a rajongóink és a zene szeretete összetart minket. Emlékeztet arra, hogy miért csináljuk ezt az egészet - az önkifejezésért, meg hogy hallassuk a rajongóink hangját és véleményét. Ezért menetelünk tovább. Amikor elkezdtétek a zenekart gondoltátok volna, hogy ennyire sikeres lesz? Szerintem titokban mindenki ebben reménykedett. Korábban én is álmodoztam róla, hogy sok ember előtt zenélek, meg hasonlók, igazából nem is volt semmi más, amiről ennyit agyaltam volna. Számomra a zenélés és a szövegírás mindig a legfontosabb dolog volt. A dalírás jelent valamit számomra és a daloknak megvan a

jelentése a rajongók számára is. Szóval ez a dolog végig ott motoszkált a fejünkben, érted… “Oh, óriási lenne, ha egy nap mindezt elérnénk!”. De soha nem ez volt a fő motiváló erő nálunk. Úgy értem jónéhányan közölünk játszottak más zenekarokban korábban. Tudják miről szól ez az egész. Én személy szerint próbálok a zenére koncentrálni. Folyamatosan keresem azt az érzést, hogy “Igen, wow, imádom ezt a nótát!”. Ez az, ami engem mozgat. Mik a terveitek a jövőre nézve? Mindenekelőtt turnézni szeretnénk. A Dead New World turné 2011. januárjában kezdődik. Az Államokban kezdünk, aztán egyenesen átmegyünk Európába, onnan pedig Ausztráliába. 2011. első 3-4 hónapjában bejárunk négy kontinenst. Csak kimegyünk a színpadra, jól érezzük magunkat, zenélünk, ahogy mindig. Ausztráliában már az összes időpont fix, remélhetőleg az amerikai és az európai körút dátumai is hamarosan kialakulnak. A következő hat hónapra egyetlen tervünk van, turnézni, turnézni, és turnézni az új lemezzel. Aztán megnézzük hová jutunk egy év múlva. Talán még mindig turnézunk majd, vagy elkezdjük megírni a következő lemezt, ezt még nem tudom. Van még valami, amit megosztanál az olvasókkal? Csak annyi, hogy hallgassák meg a lemezt. Az első daltól az utolsóig olyan, mint egy utazás. A szövegeknek tényleg nagyon mély értelmük van, de erről inkább nem beszélnék. Azt szeretném, hogy a szövegek mindenki számára személyes élményt adjanak. Mindenki vonja le belőlük a saját következtetéseit a saját élményei alapján. Szóval hallgassák meg a lemezt, rengeteg óriási dal van rajta. És köszönet a rajongóknak. Nagyon örülünk neki, hogy egy ilyen lemezt tudunk átnyújtani nekik, meg hogy továbbra is hűségesek hozzánk. Úgy értem ez óriási érzés, ezt a lemezt nekik készítettük. Köszönöm az interjút, Cris! Tényleg óriási lett az új album. Köszönöm, tesó! Most ez jelenti nekünk a legtöbbet. Jó ezt hallani, mert elég nagy volt a feszültség a lemezkészítés közben és néha nekünk is kétségeink támadtak: „Ember, most megőrültünk, ez tényleg jó, vagy már teljesen elvesztettük a kontrollt? (Az interjút eredetileg Dennis Ludin készítette és a Marshalltown Chronicle (www.themarshalltown.com/zine/) közölte le. A közlést Billy Ho engedélyezte. Fordította: -bt-) Ill Nino diszkográfia 1998 El Nino EP 2000 Ill Nino EP 2001 Revolution Revolucion 2003 Confession 2005 One Nation Underground 2006 Under Cover Sessions EP 2006 The Best of Ill Nino 2008 Enigma 2010 Dead New World

THE WÖRLD IS YOURS Motörhead, 2010, The Wörld Is Yours. Közhelyesen szólva: mit lehet még erről a zenekarról, erről a lemezről leírni?! Inkább nézzünk néhány statisztikát: Lemmy idén 65, zenekara 35, a jelenlegi felállás már 15 éves – a lendület pedig töretlen. Összességében a The Wörld Is Yours már a 21., a mai felállásnak a 8. sorlemeze és az első, amely a Motörhead Records-nál jön ki. Alább a III. MŰSZAK dolgozói mondják el, hogy mit jelent számukra ez a lemez.

A zene miatt cseppet sem aggódtam, az előzetesen elterjedt gagyi borító miatt viszont annál inkább. Gondoltam, hátha nem ez a végleges, csak valami suhanc feldobta a hálóra, de sajnos ez a végleges. Ez a skicc messze alulmúlja a Petagno által készített festményeket, utoljára a Snake Bite Love-nál éreztem így… A Motörhead körül 2010-ben is zajlik az élet. Júliusban a Hegyalja fesztiválon szétrugdosták a seggünket, Lemmy szerepelt Slash lemezén, nemrég megjelent egy új könyv Jake Browntól, kanyarban a Lemmy – The Movie című dokumentumfilm, pár hónapja az Ace Of Spades bárzenés verziója járta körbe a világot, hogy az újrakiadásokról meg a ki tudja milyen válogatásokról ne is szóljak. És végül, de nem utolsó sorban, itt a zsírúj lemez és ha a borítója nem is tökéletes, a zene az. Gondolom Lemmy-ék vígan elturnézgathatnának életük végéig új lemez nélkül is, ők mégis bevetik magukat kétévente a stúdióba, hogy az épp aktuális spontán témáikat rögzítsék. Az először hallott Born To Lose, Bye Bye Bitch Bye Bye és Get Back In Line (az első klipes dal) trió két dolgot jelzett előre. 1. változás nincs, miért is lenne. 2. ezt a lemezt is nagyon fogom vajazni. A Born To Lose-al indul a lemez, egy vérrocknroll tétellel, a kezdés jobb nem is lehetne. Az I Know How To Die viszi a lendületet tovább, dallamos refrénjével válik

emlékezetessé. A tankcsapdásan kezdődő Rock ’n’ Roll Music-al (persze pontosan tudjuk, hogy ki hatott kire) nem nehéz azonosulni. Rock ’n’ Roll music is a true religion… A Brotherhood Of Man egy Orgasmatron / Overnight Sensation féle lassabb súlyosság, Lemmy szövegmondással. Talán a korong legjobb nótája. De az is lehet, hogy a lemezt záró pofonegyszerű rocknroll a Bye Bye Bitch Bye Bye az, nem tudom. Azt tudom csak, hogy a The Wörld Is Yours nagyon betalált, kis hazánk első számú metal magazinjában is a hónap lemeze lett. Mindig kérdéses, hogy ez vajon az utolsó Motörhead korong-e, de én gyanítom, hogy nem. „Lemmy is the best, motherfucker!” – hogy itt a végén Dave Grohlt idézzem. Hajós „We are Motörhead, we play rock n’ roll!” - ennyi a megfejtés, erre számíthatunk Lemmytől és zenekarától 2010-ben. Őszintén szólva az új lemez nekem sokkal inkább bejön, mint a Kiss Of Death vagy a Motörizer, hogy csak az utolsó kettőt említsem, mert egyértelműen a lazább, rock n’ rollosabb vonalat követi. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szigorú, súlyos riffek ez alkalommal elmaradtak volna (halld: Born To Lose, Brotherhood Of Men, Outlaw). A Motörhead legénysége olyan magától értetődően tolja a rock n’ rollt, ahogy arra senki más nem képes. Az I Know How To Die, Get Back In Line, Rock n’ Roll Music vagy a Bye Bye Bitch Bye Bye-féle vonulat egyértelműen viszi a prímet. A The Wörld Is Yours-nál egyértelmű rokonságot érzek a March Ör Die-al, az 1916tal, vagy a Sacrifice-al. Akinek bejött az a hangulat, az új lemezzel sem lőhet bakot. Amikor Phil Campbellnek elszalad a keze, rendkívül fogós, ízes szólókat ereszt el, Mikkey Dee pedig most is bizonyítékát adja, hogy továbbra is „a világ legjobb dobosa”. Lemmyről szólva… nos, mit lehet róla még elmondani… 49% Motherfucker 51% Son of a Bitch. A vérében van a rock n’ roll - ha bárkinek még kétsége lenne efelől, azt a The Wörld Is Yours bizonyosan eloszlatja majd. Nálam egyértelműen az év albuma. -btÉs tényleg! They are Motörhead and yesss, they play rock n’ roll! Nem is kéne ennél többet írnom. Egyrészről, mert szinte mindent elmondtak már a többiek előttem, másrészről az album önmagáért beszél. Annyi zenekar okozott csalódást idén, már tényleg szinte csak Lemmy bácsiban bíztam és Ő persze, hogy nem okozott csalódást! Az album tökéletes egységet alkot, nem is tudnék választani, hogy melyik szám tetszik a legjobban. Pedig én aztán képes vagyok gátlástalanul elléptetgetni, meg csak egy számot hallgatni másfél órán keresztül. Itt erre képtelen lennék és ez nálam igen nagy szó. Már az is odabasz, hogy ahelyett, hogy csak a k ’n’ k (kokain és kurvák) jegyében élnék a világukat és ülnének a babérjaikon, ők még mindig képesek az első rész megvalósítása mellett stúdióba vonulni és összehozni egy albumot. Nem is akármilyet! Nagyon kíváncsi vagyok,

hogy a mai felkapott rock sztárok közül kik lesznek képesek ennyi év után is letenni valamit az asztalra. Igazi energiabomba a lemez, rocktörténeti legendák tolmácsolásában. Szóval lesz mire bulizni Szilveszterkor… meg a kocsmákban… meg a fesztiválokon… meg az autóban… meg munkába menet a buszon, meg a… ehhh, majd ti beosztjátok, hogy mikor és hol szeretnétek hallgatni. Egy a lényeg, hallgassátok, mert ezt aztán igazán érdemes! -KAki még nem tudja, hogy mivel ajándékozza meg zeneszerető ismerőseit karácsonyra, annak nem kell tovább keresgélnie. A 2008-as Motörizer lemez után megérkezett az új Motörhead album, a The Wörld Is Yours. A lemez tíz szerzeményt tartalmaz, de játékideje hosszabb, mint az eddigi albumoké. A nyitódal Born To Lose neve a 34 évvel korábban szerkesztett Iron Horse / Born to Lose notához hasonlít, groove-os hangzása viszont a Stay Clean szerzeményre emlékeztet. Az I Know How To Die egy klasszikus Motörhead nóta, amolyan húzos, tövig a gázpedált, felpörgetett mocskos rock n’ roll szerzemény, súlyos riffekkel megspékelve. Ezt követi a jól felépített, jó hangzású, könnyen megjegyezhető Get Back In Line, amely Mr. Kilmister vallási nézeteit is feltárja: “Ha azt gondolod, hogy Jézus megment, állj vissza a sorba”. A Devils In My Hand nagyjából hasonló a többi nótához, zenei megoldások miatt nem lóg ki a sorból. Talán az

album legnagyobb slágere a Rock n’ Roll Music, nem különösen gyors, sablonos, viszont nagyon jól megszerkesztett nótáról van szó. Phil ötletes riffjei és Lemmy reszelős hangja és basszusa pazar. Mindez nem mondható el a Waiting For The Snake dalról, ami talán a leggyengébb. Az ének remek, viszont a zene borzasztó. A Brotherhood Of Man erősen emlékeztet elődjére az Orgasmatron-ra, az Outlow ütős, sablonos, Phil hozza a formájat, Mikkey Dee zseniálisan dobol, Lemmy rekedtes hangja nagyon jól illik ehhez a dalhoz. A kötelező speed metal is megjelenik az I Know What You Mean-ben, halvány árnyéka elődeinek (például: Mean Machine). A záró Bye Bye Bitch Bye Bye-t mindannyian hallottuk már. Felmerül a kérdés: mennyivel jobb a The Wörld Is Yours a Motörizer-nel? Válasz: semmivel. Összeségében semmivel nem jobb, de nem is rosszabb. Ha nem tetszik a Motörhead akkor ne hallgasd. Szerintem nincs benne semmi különös, semmi bátor húzás, olyan Motörhead-es az egész és ez már elég. Lőrincz

WHILE HEAVEN WEPT A doom-os While Heaven Wept főnök Tom Phillips mesél az alábbiakban a zenekarról és ami mögötte van… Adnál egy rövid áttekintést a banda történetéről? A While Heave Wept 1989-ben alakult, amikor még középiskolás voltam (bár 1991-ig számos névváltoztatáson estünk át). Elvileg a metal történetében a mi bandánk esett át a legtöbb tagcserén, mondjuk ez jórészt annak köszönhető, hogy nagyon fiatalon kezdtük. Az évek alatt számos bakelitet adtunk ki, több CD-t és nemrégiben az első, „Triump: Tragedy: Transcendence” című DVD-nket. A jelenlegi tagok: Tom Phillips – gitár, billentyű, vokál, Jim Hunter – basszus, Rain Irving – ének, Scott Loose – gitár, Trevor Schrotz – dob, Jason Lingle – billentyű, vokál. Hogyan írnád le a hangzásotokat valaki olyannak, aki még nem hallott titeket? Egy átlagembernek azt mondanám, hogy a Black Sabbath, Pink Floyd és Bach fúziója… olyannak, aki jobban ismeri a heavy metalt azt mondanám, hogy a korai Fates Warning, Candlemass, Kitaro, Arvo Part keverék. A megfelelő és pontos leírásához melléknevek hosszú listája kéne, de a legalapvetőbbek: érzelmes, epikus, atmoszférikus, progresszív, melankólikus, súlyos, sötét hangzású doom metal. Nekem személy szerint egyszerűbb csak annyit mondani, hogy olyan While Heaven Wept-es. Honnan merítetek inspirációt a szövegeitekhez? Minden szövegünk valós eseményeken, kapcsolatokon és érzelmeken alapul. Semmi képzeletbeli nincsen benne, habár sokszor használunk színes tájleírásokat és metaforaként vallásos szóképeket, hogy átadjuk a dalban szereplő érzelmek mélységét. Van valamilyen koncepció, ami összeköti a dalokat, és ha van, mi az? Nincs tudatos koncepció, de lényegében az életem története az… élmények, kapcsolatok, tragédiák, diadalok. Valójában a While Heaven Wept egy olyan eszköz, aminek a segítségével kiadom magamból a negatív érzelmeket és így nagyjából normális életet élhetek. Ezen keresztül a legbelső gondolataimat és érzéseimet is kifejezhetem. Még ha a szavak nehezen is jönnek, a zene mindent elmond helyettük. A többi bandatagnak is van beleszólása a zeneszerzésbe? A többiek inkább az utolsó simításoknál segédkeznek, egy demokratikus folyamat az egész, minden javasolt ötletet kipróbálunk. Néha ők dolgozzák ki, néha nem, de nekem általában elég erős elképzelésem van arról, hogy minek hogyan kéne lenni. Valahogy érzem, hogy mi az, ami jó a WHW-nek. A banda minden tagja a saját jogán is dalszerző, és biztosra veszem, hogy ezt hosszú távon előnyünkre tudjuk fordítani. Őszintén várom, hogy ez

bekövetkezzen, hisz ez valamilyen szinten még feltérképezetlen terület számunkra. Használtok programokat a zeneszerzéshez? Nagyon sokáig mindent kézzel jegyeztem le, de az utóbbi években elkezdtem a Guitar Pro-t használni és a Finale-t is próbáltam már. Ezek remek eszközök arra, hogy jobban meg tudjam mutatni a többieknek az elképzeléseimet. Ez így sokkal teljesebb, mint régebben, amikor a végső elképzelés csak akkor alakulhatott ki, amikor már hallottuk a végeredményt a stúdióban. Van ellenségetek? (más bandák, média, stb.) Volt némi drámázás a múltban, de semmi olyan, ami közvetlenül csak minket érintett volna; vannak néhányan a metal színtéren, akik nagyon heves érzelmeket/szenvedélyt táplálnak a zene iránt, ezért nagyon könnyen felhúzzák magukat. Hogy teljesen őszinte legyek, van elég dráma a mindennapi életben is, nincs szükség arra, hogy az ember internet-háborúkba keveredjen, vagy egyéb baromságokba. Végül is, az a véleményem, ami mindig is volt, de most ahelyett, hogy elkezdenék fikázni egy bandát csak azért, mert nem tetszik a zenéjük, inkább csak egyszerűen nem hallgatom őket. Sőt, most már eljutottam arra a szintre, hogy tisztelek mindenkit, aki „csinálja” attól függetlenül, hogy milyen zenét játszik… dicséretre méltó dolog. Mit tanultál önmagadról és a zenész társaidról az évek során? Megtanultam, hogy nincs annál örömtelibb érzés, mint véghezvinni pontosan azt, amit elképzeltél, nem számít mibe kerül, vagy mennyi időt emészt fel. Régen az egyik albumunkon kötöttünk néhány kompromisszumot, hogy minél hamarabb kiadhassuk és ezt azóta is bánjuk…. Nem is fog soha többé megtörténni! A bandatagokról pedig csak annyit, hogy tudom, hogy ezekre a srácokra mindig számíthatok, mindig a lehető legmagasabb szinten teljesítenek és segítenek, hogy könnyedén valóra válthassam az elképzeléseimet. Inkább egy család vagyunk és nem random egyéniségek együttese. Mi a helyzet a jövőbeli terveitekkel, turnékkal? 2011. áprilisában jelenik meg az új stúdió albumunk a Fear Of Infinity és rögtön ezután turnéra indulunk, hogy megismertessük a közönséggel. Már kialakulóban van, hogy hol lesz a turné első állomása és még az említett lemezen is dolgozunk. Szeretnél valamit üzenni a rajongóknak? Köszönjük mindenkinek, aki támogatott minket az évek során! Remélem hamarosan találkozunk élőben is! Üdv és vigyázzatok magatokra! Lőrincz (az interjút fordította: -K-) www.whileheavenwept.com www.myspace.com/whileheavenwept

AZOK A BOLDOG 90-ES ÉVEK CARMEN 2000-BE ÉRVE A Carmen nevét a szélesebb közönség egy Green Jelly nóta zseniális átdolgozása nyomán ismerte meg. Valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng a Kismalac, kismalac engedj be… kezdetű refrén. Nos, ez a banda volt a veretes sorok meghonosítója. A debütáló lemez (Ez nem az a hely) bivalyerősre sikerült, de a következő 2000-be érve még arra is rátett egy lapáttal, egy valódi energiabomba lapul a fura borító mögött. Valaki tudja, hogy mit ábrázol? Mert nekem csak sejtéseim vannak. Sokáig hezitáltam, melyik anyagot vegyem górcső alá, végül azért döntöttem a kettes lemez mellett, mert a hangszerelése sokkal jobban betalál még ma is, mint az első album old-school témái. A Carmen a kilencvenes évek elejének hazai glammetal színteréről indult el, a 2000-be érve korongon viszont már jócskán szigorodott a hangzás, egyértelműen a power-riffekké a főszerep. Nagyon vastagon szól, jól alátámasztva a frontember Szilágyi „Szizsó” Zsolt erőteljes énekhangját. A „klasszikus felállást” rajta kívül Fáklya Csaba és Fáklya Endre (gitárok), Pintér „Pinyő” Csaba (bass) és Szilágyi „Ed” Ede (dob) alkotta. Az albumon a gyors lendületes power metal témák vannak túlsúlyban. Egy balladisztikus jellegű tétel is helyet kap a kíméletlen zúzdák között (Nézek az égre), de ez is amolyan power-ballada. A végére meg megkapjuk a Boney M Daddy Cool-jának poénos(nak szánt) feldolgozását. Nem olyan rossz, ez még belefér. A lemez megjelenése után a zenekar szénné turnézta magát, de sajnos nem tudtak szintet ugrani. Még egy szintén korrekt, de amúgy visszhangtalan lemezre futotta az erejükből, aztán szétszéledtek. Szizsó jelenleg a Partyzän nevű formációban tolja, Pintér „Pinyő” Csaba pedig a Pokolgép oszlopos tagja már jóideje. A többiekről sajnos nincs hír. És hol van már 2000… -bt-

NECK SPRAIN OVERGAIN 99 őszén láttam a Neck Spraint először a budapesti (azóta megszűnt, ha jól tudom) Jailhouse klubban. Az Overgain 9 nótája, egy Machine Head és egy Slayer feldolgozás volt a program - azóta fanatikus nyakleveses vagyok. A

Cadaveres De Tortugas mintáján felbúzdulva, nem keresgéltek a srácok kiadó után, hanem szerzőiben hozták ki az Overgaint. A HSB-ben készült a lemez, amely akkoriban olyan volt, mint ma a Bakery: az egyik legjobb és legkedveltebb stúdió rock/metal körökben. A Machine Head / Slayer típusú betonriffek remekül párosultak a kornak megfelelő Kornos megfejtésekkel, mindenféle koppintás nélkül, de igazából már itt is érezhető a Down / Pantera-féle déli hatás. Jobbára középtempóval operáltak a srácok, de becsúszott két gyorsabb tétel is a Watch Him! és a Look At Yourself. A mai felállásból egyedül Nagy Levente szerepel a lemezen, itt azonban nemcsak a basszusgitárt kezeli, hanem énekel (hörög) is. Igaz nem túl változatosan, ezért jó, hogy segítségül hívták Bíró "Bigyusz" Tamást (ex-Strong Deformity) négy nótában is. A Kecskés Peti (ma Mangod), Kovács "Kacsa" Zsolt (később Replugged) alkotta gitárduó közel tökéletes munkát végzett, Bánfalvi Sándor (ma Ákos, Kényes Foltok, Magma Rise) dobolása pedig a legeslegjobb. Ha kedvenceket kell kiemelnem, akkor a betonozós Say!, You’re Not Lost vagy az Expected Feelings verhetetlenek. Az Overgain utolsó tétele egy levezetés a Planet Caravan nyomán On The Top Of The World címmel, jópofa, de nem emiatt kedveljük a Neck Spraint. Ma már szélvész tempónak tűnhet az ő esetükben, de a kettes lemez - a szintén zseniális True Soul Dead Body - a következő évben már meg is jelent és a Hammer karolta fel a csapatot. Ha lett volna a Neck Sprain mögött egy szervező, manager vagy nem tudom mi, bizony könnyen lehet, hogy nem csak MO-n ismernénk a nevüket Hajós

EKTOMORF EKTOMORF 96-ban az Ektomorf egy rossz Sepultura kópiának tűnt (számomra), egészen addig, amíg nem láttam őket az E-Klubban az ősalap Moby Dick előtt. A hatások persze továbbra is nyilvánvalóak voltak, de az energia, a lendület elvitte a produkciót. A második lemez 98-ban jött ki és ahogy Zotya mondogatta akkoriban, ez már tényleg Ektomorf. A címe is a zenekar neve lett. A kiadással

voltak problémák, végül a KO Records adta ki a lemezt, de ha jól emlékszem nem az eredeti borítóval és a szövegek sem kerültek bele a bookletbe, ami azért kár, mert Zotyának ez mindig is fontos volt és ha néha túl negatívak is, igenis szólnak valamiről. A frontborító a másik, amit nem tudok hová tenni – a legkevésbé sem ektomorfos, a logo helyett ez a betűtípus meg… najó. Ahogy mondani szokták a zene a lényeg. A Nem engedemmel indul a lemez, ami a mai napig közönségkedvenc, legyalul. Ha az Ektomorf MO-ra jön, ezt a számot nem hagyhatják ki a programból. A Vér folytatja a vonalat, a szöveg Zotyáék vérére utal, nagyon ügyesen megfogalmazva. A 393 egy olyan srác utolsó gondolatait tárja elénk, aki nem látott más megoldást, a vonat elé ugrott. Az ötös trekk a Magamért az első lassabb nóta, egy húzós groove, tulajdonképpen egy pofátlan zsíros riff az egész, amire könnyű rákapni. A következő szám a 100% gyűlölet (ez lett volna a lemez címe eredetileg, de végül elvetették) ismét egy pörgős, vérbeli Ektomorf. Kiemelném még a Menekülés című dalt, ahol nyugodtabb és kitörős részek váltják egymást, valamint a lemezt záró bontogatós, szokatlan Egyedült, ezektől lesz sokszínű a lemez. A zenére itt már tényleg nem lehetett ráfogni, hogy nyúlás, persze a Sepultura, vagy a Korn, mint hatás továbbra is megemlíthető, de kialakult az Ektomorf arca. Véleményem szerint ez a kettes lemez is megérne egy újrakiadást - egy új csomagolásban persze - hiszen a másik három első érás korong már megjelent újra valamilyen formában – a kéklemez is megérdemelné. Hajós

JUNKIES NIHIL Nem kertelek, ez a lemez a Junkies legjobb albuma, szövegileg és zeneileg is nagyon ott van. Újszerű és friss volt a maga idejében, melyre csak jóleső nosztalgiával lehet gondolni. Mindez leginkább Barbaró Attila gitáros zsenijét dícséri, aki a legnagyobbrészt felelős ezekért a glam-rockot és punkot vegyítő zsengékért. Bár korántsem érintenek meg annyira most, mint ’97-ben, azért még bőven vállalhatók és nem is nagyon tudnék beléjük kötni. Egy biztos, rengeteg embert elkapott annak idején az a zenei alapvetés és gondolatiság, amivel a Junkies berobbant a zenei térbe. Ennek ellenére sajnos nem tudtak kitörni a második vonalból, döntően generációs zenekar maradtak. De vissza a dicső, szép napokhoz! Azt hiszem sikerült azt az energiát beletenni

ebbe az anyagba, ami a koncerteken is jellemezte a zenekart akkortájt. Bizonyára emiatt emelkedik ki a kilencvenes évekbeli magyar rockzenei produkciók átlagából. A számok nagyon jól működnek önmagukban is, üresjárat zéró, gyorsan lepörög a CD játékideje. Felütésnek érkeznek az egyszerűbb szerkezetű jó értelemben vett slágerek (Nem vagyok jól, Minden mindegy, Ennyi kell, Miért legyek más) aztán egy generáció himnuszává nemesült Maszk, majd néhány fajsúlyosabb tétel (Miért?, Az égen át, Megváltó, Ufók, istenek) közé benyomul a ska-alapú partyhimnusz a Miattad iszom Te állat. Végül a reggae-hangszerelésű Sziget zárja le a lemezt, ha nem számítjuk az előző album slágerének (Vesztettél) az újragondolt feldolgozását. Azt hiszem így tökéletes ez a cucc, hozzátenni és elvenni is kár lenne belőle. A Junkies ezzel az albummal ért fel a zenitre, a későbbi munkáik bár kétségkívül hordoznak értékeket, talán még most is felülről ostromolják a hazai átlagot, mégis inkább egy gyenge utánlövésnek tűnnek a Nihil fényében. -bt-

FRISS ÁRU BLIND MYSELF SZUMMA A

hazai hardcore/noisecore csapat tizenöt évének és öt albumának (plusz egy EP) a lenyomata ez a best-of válogatás, mely rendhagyó módon a december-januári Hammerworld CDmellékleteként látott napvilágot. A hazai színtéren kiemelkedő teljesítménnyel és nemzetközi szintű produkcióval jelen lévő együttes igazán ütős ajándékot tesz a karácsonyfa alá. A kerek évfordulón kívül persze fogalmam sincs, mi adja ennek a létösszegző lemeznek az aktualitását. Az üzleti szempontok kilőve, hiszen lényegében egy ingyenes kiadványról van szó, tehát maradjunk abban, hogy hatalmas jófejség a zenekar részéről, hogy kirukkolt ezzel a kiadvánnyal. Úgy tűnik nagyjából a koncertfavoritok kerültek fel erre a lemezre, azok, melyekre a legnagyobb beindulás tapasztalható az élő fellépések alkalmával. A Lost in Time talán a legismertebb szám, mely a Kettőnégy címzenéje is egyben. A nótára készített animációs klip is emlékezetes, a legjobbak közül való. Három régi dalt is felvettek a srácok ehhez a válogatáshoz még 1998-99-ből (Kain, Horrified by the Sun, Circle of Pain), a 2010-es változatok hengerelnek, lüktetnek és kifacsarnak. Az MTV Icon kapcsán rögzített két feldolgozás (Beatrice, Ős-Bikini) tök jól szól a Blind keze alatt, a Davidian riffjének becsempészéséért pedig további elismerő vállveregetés jár. A Fata Morgana 2. a legkülönlegesebb darab a lemezen, egy elektronikus drum n’ bass jellegű hangulat Péterfy Bori közreműködésével. Érdekes és szerintem nagyon rendben van. Borit az idei Hegyalján láttam ahogy dominaszerkóban nyomta a rockot a 40 fokos melegben. Meggyőző volt akkor is, láthatólag nem áll a lelkétől messze a műfaj. Kell ennél több? Aki nem elégedne meg ezzel az „önkényes” válogatással és mélyebbre ásna a Blind-életműben annak jó hír, hogy a teljes sorlemezek ingyenesen letölthetők a zenekar honlapjáról. -bt-

ILL NINO DEAD NEW WORLD Jópár helyen lehúzták az új Ill Nino lemezt azzal, hogy csak különböző variációkat pörgetnek ugyanarra a témára, meg nem tudnak már megújulni. Ez bizonyos

nézőpontból igaz lehet, de ettől még a Dead New World egy méregerős album, amely magasan kiemelkedik az idei felhozatalból. A numetal riffek és a változatos énektémák végig uralják a hangfalakat. Itt ott feltűnik egy kis latinos beütés (percussion, flamencofutamok), de ebből elviseltem volna egy kicsit többet, végülis ez adja meg a csapat különlegességét. A számok egytől egyig gyilkosak, nekem mégis a lemez második fele jön be jobban, ott több egyéni ízt vélek felfedezni. A Smashing Pumpkins-feldolgozás (Bullet with Butterfly Wings) abszolút kellemes meglepetés és nagyon jól sült el. A Killing You Killing me, How Could I Belive és a Scarred (My Prison) hármas húzását a lemez végén egyszerűen lehetetlen felülmúlni. Nem utoljára fordult meg nálam ez a cucc az már biztos. Mindent egybevetve majdnem tökéletes lemez, tízből erős kilences. -bt-