KÖSZÖNTİ ÜDVÖZLET III. MŐSZAK KONTAKT

KÖSZÖNTİ A III. MŐSZAK egy ingyenes punk-rock-metal fanzine, amely bárki számára hozzáférhetı. A korszellemnek megfelelıen nem az újságárusoknál avagy a rocker boltokban, hanem a világhálón. Célunk, hogy olyan zenekarokat mutassunk be, akik szerintünk értéket képviselnek, függetlenül attól, hogy mennyire népszerőek, van-e kiadójuk vagy épp milyen stílusban mozognak. Bizonyára nemcsak számomra volt a hónap híre, hogy 2011-ben (Torrente mester mellett) a System Of A Down is visszatér – ık persze nem a vászonra, hanem az európai fesztiválok színpadaira. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy esetleg a jó Sziget vagy valamelyik fesztiválunk elhozza-e ıket. Gondolom jórészt pénzkérdés, bár nyilván nem ennyire egyszerő… És persze ott van még a Soundgarden is. A Faith No More-t mondjuk sikerült becserkészni, a Rage Against The Machine-t nem. Meglátjuk! Addig is a mikulásos számhoz kívánok jó böngészést, jó kagylózást, jó rokkolást!!! Hajós

III. MŐSZAK Hajós -btPipi -KLırincz

KONTAKT www.myspace.com/iii.muszak [email protected]

ÜDVÖZLET CONCERTPHOTOS.HU FEMFORGACS.HU FULLROCK.HU HAMMERWORLD.HU HARDROCK.HU HEAVYMETAL.HU KRONOSMORTUS.HU KROSSKULT.HU LANGOLOGITAROK.HU LEGENDLIFESTYLE.HU MAGYARTARAJ.ULTRAWEB.HU METALCORE.HU METALNEWS.HU NUSKULL.HU PASSZIO.HU POPPUNKMIND.HU POWERGROUND.HU PUNKPORTAL.HU QUART.HU RIFF.HU RNR666.HU ROCKELET.HU ROCKEREK.HU ROCKINFORM.HU ROCKNESS.EU ROCKNFO.HU ROCKPOLIS-MEDIA.COM ROCKSTATION.BLOG.HU ROKK.HU SHOCKMAGAZIN.HU SHORTSCORE.NET STONERROCK.HU THRASHMETAL.HU TOTALROCK.HU UNDERGROUND.PCDOME.HU VASKARC.HU VIHAROCK.HU ZENE.HU ZENE.NET ZENE.SK ZENEMAGAZIN.COM ZENEUDVAR.RO ZENESZMAGAZIN.HU

PENNYWISE 2010 zsúfolt év volt a Hermosa Beach-i Pennywise számára. Dolgoztak az új albumukon, letartóztatták ıket Az idei Warped Tour utolsó napján, miután összeverekedtek az Alesana zenakar tagjaival, valamint bejelentették, hogy a frontember Jim Lindberg kiszállt a bandából. Helyére Téglás Zoli, az Ignite frontember került. A ThePunkSite.com-nak a gitáros Fletcher számolt be a banda körüli aktualitásokról. Hogy a jelenlegi dolgokkal kezdjük, már kb. egy hete az Authority Zero-val és a Riverboat Gamblers-el turnéztok. Eddig milyen a buli? Nagyon jó. Érdekes kis turné ez. Úgy érzem igazán jó kombó, az Authority Zero régi jó barátunk és a Riverboat Gamblers is nagyon király banda. Úgy volt, hogy a Big Wig is velünk tart, de valamiért lemondták az utolsó pillanatban. Még csak azt se tudjuk miért. Azt hiszem, még stúdióban vannak, meghosszabbították a stúdióidejüket, hogy befejezzék az új albumukat. Na, ez remek, azt hallottam elég jó lesz az új lemez. De visszatérve, élvezzük a bulit. Viszonylag sokat turnéztunk az Authority Zeroval, jó velük a buli, régi barátaink. Úgy tőnik a közönség is szereti az összes bandát, szóval elég jó a felhozatal. Úgy értem elég sok banda turnézik erre mostanában. Itt a Strung Out’s, az Against Me!, a Millencolin. Úgy tudom még a Bad Religion is volt itt. Igen, a Bad Religion 10 napja járt itt. Hát akkor jó nagy a forgalom nálatok mostanában. Sok a választási lehetıség, de szerencsére minket is sokan kedvelnek és fantasztikus hangulatú bulikat tolunk, mint Kanadában általában. Hát igen, elég mozgalmas hónap volt. A Strang Out 2án volt itt, a Bad Religion 4-én, most ti, vasárnap pedig azt hiszem az Against Me!. Tényleg nagyon aktív egy hónap. Múltkor Torontóban a Strung Out volt csütörtökön, Pennywise pénteken, Against Me! szombaton és a Millencolin vasárnap. Jó kis hétvége lehetett. Még jobb lett volna egy plakáton látni az összes bandát, ha érted mire gondolok. Na az fasza show lett volna, de nem gyengén hosszú, ha az elızenekarok is ugyanúgy fellépnek! Igaz, igaz… Most fejeztétek be épp a Warped Tour-t – milyen volt? Elég érdekes volt az is…. Azt kell hogy mondjam, még érdekesebb. Egy rakat ırült banda volt ott. Nagyon sokat változott a Warped Tour. Én keveselltem a punk bandákat. Edmontonban király volt a line-up, akkor ugrott be az Anti-Flag is. Nekik az volt az elsı show, elıtte csak mi voltunk, a The Casualties, az Alkaline Trio és a Face to Face. Nem sok punk banda akadt a turnén. Sok

metalcore, screamo banda volt, meg ilyenek – egy csomó csaj banda. Már 15 éve nyomatjuk a Warped Tourt, persze hogy elfogult vagyok és a NOFX, Rancid, Bad Religion, Bouncing Souls társaságában játszanék szívesebben. De azért még így is fasza volt. Jó a közönség, áradt az energia. Itt Edmontonban volt igazán király a buli. Zoli is azt nyilatkozta egy interjúban, hogy Edmonton volt a turné fénypontja. Hát igen, ez volt az elsı show, ahol azt éreztem, na végre ez punk! Végül is úgy döntöttünk, hogy nem a nagyszínpadon lépünk fel, mert a régi két nagyszínpadból kihúztak egyet. Régebben az egész pörgött, most pedig minimum 20 perces átállások vannak, az emberek meg persze hogy elsétálnak. Senki sem akar a hıségben ácsorogni és várakozni. A kisszínpadhoz viszont visszavissza térnek. Edmontonban mégis a nagyszínpadon léptetek fel. Igen, akkor kivételesen inkább ott. Úgy éreztük nincs elég punk a nagyszínpadon. De amúgy úgy voltunk vele, hogy inkább játszunk a kisebbiken olyan új rajongóknak, akik a Sum 41 vagy a Haste The Day meg ilyenek miatt jöttek. Ki akartuk próbálni magunkat ennyi új ember elıtt. Mert a nagyszínpadnál úgyis csak a Pennywise rajongók vernek tábort. Kicsit úgy álltunk hozzá, hogy igenis Pennywise rajongókat fogunk faragni belılük is! És végül kb. a kisebb lett a fı színpad. Összességében több ember győlt a kisszínpadokhoz, mint a nagyhoz. De Edmontonban más volt a szitu. Az Anti-Flag azt mondta, hogy „basszus hát velünk van a Face To Face, az Alkaline Trio, a Pennywise is, miért ne mennék a nagyszínpadra?”. És másnap ezek a bandák, meg a Dropkick Murphys együtt toltak egy óriási punk-bulit a nagyszínpadon – az egész végre olyan volt, mint régen. Amúgy ez Denverben is így volt. Szóval ezek voltak az igazán fasza bulik, de Edmontonban éreztem elıször azt, hogy végre punk-rajongó közönségünk van. És még Matt Skiba az Alkaline Trioból is feljött hozzátok, hogy eltolja veletek a Bro Hymn-t, ami nagyon király volt! Hát ja, az volt. Jó arc, hogy bevállalta. Csak hát aztán az egész turné elcseszıdött, amikor jött a balhé az Alasena-val… Az Alternative Press-nek már elmagyaráztad részletesen, szóval nem is akarlak feleslegesen nyaggatni a részletekért, de meglepett, hogy mennyire gyorsan terjedt az incidens híre? És nem csak az, hogy a hír gyorsan elterjedt, de mindenki hirtelen elıállt a saját értelmezésével meg magyarázatával, annak ellenére, hogy lövésük se volt, hogy mi történt pontosan?! Nos igen, az élet már csak ilyen Amerikában – vagy inkább az egész világon. Sokan azonnal következtetések vonnak le. Úgy értem az Alesana lényegében hamis vádakkal állt elı. Azt állították, hogy részegen beállítottunk a buszukra és csak úgy vaktában rájuk támadtunk. Ennél semmi se állhatna messzebb a valóságtól; véletlenül szálltunk fel a buszukra! Senki se volt ott amikor

felszálltunk, aztán amikor megérkeztek, akkor közölték, hogy húzzunk el, persze kb. ilyen „takarodjatok a picsába” stílusban. Mi meg mondtuk, hogy „oké, oké, pár perc és megyünk” és csináltunk pár szendvicset. Persze csak húztuk az agyukat, meg hülyültünk, de aztán a dolgok eldurvultak, amikor megpróbáltak kidobni minket. Kb. 6-7 srác volt ott, mi meg csak ketten, eléggé elfajult a szitu. Látom magam elıtt az embereket, amikor elıször elolvasták a sajtónyilatkozatot, hogy ”úúú, felmentünk a buszra, beléjük kötöttünk, szétvertük a járgányt, stb.” Na, hát a buszt nem vertük szét. Nem is azért mentünk, hogy bármi kárt tegyünk benne. Véletlenül eltörtünk rajta valami kis szart a dulakodás közben. Totál kiakadtam, hogy hogy mondhattak ilyet, meg egyáltalán miért?! Meg is kérdeztem ıket. Felhívtam és megkérdeztem, hogy miért. „Miért mondtatok ilyeneket rólunk?” İk meg mondták, hogy nem is tudják, felhívták ıket reggel 6-kor és azonnal sajtónyilatkozatot akartak tılük. İk meg lényegében azt mondták, hogy ránk hívták a zsarukat. Szerintem még csak nem is ık hívták ıket, valaki más lehetett, vagy csak simán volt pár rendır a parkolóban. Lehet csak arra járıröztek. Nem értek volna oda olyan gyorsan, ha bejelentésre érkeznek. Képzelheted, 8 busz egy parkolóban. Majdnem mind ugyanúgy néz ki. Már vagy százszor szálltam fel rosszra a Warped Tour alatt. Nem direkt csináltuk. Részegek voltunk, ennyi. Nem is csináltak végül semmit, a nap végére ejtették a vádakat. Letartóztattak tettlegesség vádjával, rács mögé dugtak, ötször „fegyelmeztek meg” sokkolóval meg ilyen szarságok. Az egész rohadt szerencsétlenül jött ki, de végülis minden oké, egész jól kezelték ık is, kb. elismerték, hogy… érted… hagyjuk. Nem hazudtak, tényleg a buszukon voltunk, de a nyilatkozatuk mégse volt igaz. Érted, hogy értem? Az egész tiszta faszság. Elég fura volt, hogy az emberek kb. 80 százaléka azt vette a fejébe, hogy mi jól helybenhagytuk ıket, meg összeverekedtünk, vagy tudom is én. Azt mondták a Pennywise erıszakos seggfejekbıl áll, meg ez, meg az. Csakhogy aztán jöttek, akik azt mondták, hogy az ilyen bandáknak nem kéne a Warped Tour-on fellépni, és aztán az egész odáig fajult, hogy mi hobbi jelleggel emo bandákat verünk, vagy még nem tudom mi mindent adtak be maguknak. Ennek semmi köze se volt a zenéhez. Csak rosszkor voltunk rossz helyen. Úgy értem nekem mindegy, ki milyen zenét csinál, amíg csinálja. Nem kell feltétlenül szeretnem. Addig, amíg hiszel abban, amit csinálsz, amíg olyan zenét csinálsz, amilyet te szeretsz, az annál több erıt ad neked. Nevetséges volt, ahogyan az emberek jöttek azzal, hogy kötekedı seggfejek vagyunk, aztán jött az ellentábor, akik közölték, hogy tök jó, hogy szétrúgtuk a seggüket, mert az ilyen bandáknak mind szét kéne rúgni a seggét! Vicces volt olvasgatni a postokat. Szerintem az utóbbi évek leghosszabb vitája ez volt a PunkNews-on. Pedig a nap végén nem volt más, csak egy szokásos részeg-ırült este és egy kis punk rock életérzés.

A legfontosabb kérdés: végül el tudtatok köszönni Reverend Peytontól? (Mert hát ugye azt hittétek Reverend Peytonéké a busz amire felszálltatok és csak el akartatok köszönni tılük, mivel akkor játszottatok utoljára a turnén.) Nem, képzeld, nem köszöntem el. Nem tudtam elköszönni, mivel bilincsben volt a kezem, és sokkoló a mellkasomnál. De tudod mit? Jó is hogy kérdezted. Napközben még elmondhattam neki, hogy nagy megtiszteltetés vele játszani. Beszélgettünk, a Bro Hymn-t még el is játszotta velünk párszor. Nagyon nagy arc és mindig két lábbal a földön jár. Valóban. Amikor Kaliforniában csináltam vele egy interjút, nagyon kész volt. Elmondta a legjobb idézetet, amit valaha is hallottam: „Egy margarinnal teli világban mi vagyunk a vaj.” Na ez kész. Hát ez a mondás igaz. İk tényleg vaj és ı aztán sok vajat eszik. Februárban bejelentettétek, hogy Téglás Zoli az Igniteból veszi át Jim helyét. Hogy reagáltak a rajongók? Túljutottak végre az egész „a Pennywise nem létezik Jim nélkül” mizérián? Tudod, hogy mennek a dolgok a neten. A legtöbb ember kifejezetten negatív ott. Nem vagyok az a típus, aki fellépeget, postol, blogot vezet, vagy egyáltalán türelme van regisztrálni, hogy kommentelgethessen meg ilyen szarságok. Vannak akik szerint a Pennywise semmi Jim nélkül és fel kéne oszlanunk. Új bandát indítani más néven. Meg ezt kéne csinálnunk, meg azt kéne csinálnunk. Zoli remek énekes, rohadt jól helyt fog állni. Azoknak, akik szerint mi senkik vagyunk Jim nélkül csak azt üzenem: a Pennywise már kb. két évvel Jim érkezése elıtt is létezett. Én, Byron és Jason. Volt már más énekesünk, más dobosunk is Byron elıtt. De én, Byron és Jason már elıtte is felléptünk hármasban, akkoriban Jason énekelt. Amikor Jimet bevettük a bandába, megmutattuk neki a dalainkat, hogy haver ez az, amit mi csinálunk, ezek itt a szövegeink. Szóval utólag jött egy olyan képbe, amit mi építettünk fel. Nyilvánvaló, hogy hatalmas szerepe volt abban, ahogyan a hangzásunk fejlıdött. Tény, hogy amikor meghallottuk a hangját, mind azt mondtuk, hogy „hé, ez kibaszottul jó!” Csak aztán, amikor eljött az elsı európai turnénk ideje, ı közölte, hogy nem jön. Az elsı albumunknál! 17-18 évvel ezelıtt egyszerően azt mondta, hogy nem jön. Mi meg persze kérdeztük, hogy miért nem. İ pedig azt mondta, hogy „azért mert van munkahelyem és nısülök”. Mi magyarázhattuk, hogy „de hát ezért dolgoztunk egész életünkben, hogy turnézhassunk és most irány 6 hét Európa!” İ meg mondta, hogy leszarja, mindegy mi van, ı nem jön. Neki fontosabb volt otthon maradni, vagy tudom is én mit akart csinálni. Hát oké, közöltük, hogy „akkor baszd meg, ki vagy rúgva” és felhívtuk Dave Quackenbush-t és vele mentünk el Európába. Ezt a történetet csak azért mondtam el, hogy lássátok, a Pennywise alapja, hogy soha, semmiért nem áll meg. Jason és én egy láda sör társaságában építettünk egy

garázst, a tesómat megkértem, hogy hangszigetelje pár szınyeggel és beállítottam a gitáromat a sarokba. Visszanéztem, aztán kisétáltam az ajtón és azt mondtam: „oké”. Áthívtam Jasont és azt mondtam: „Nézd Jason, beszélnünk kell, ismerlek már a környékrıl és akarok egy punk-rock bandát. Ezt akarom csinálni mindenáron. Megegyeztünk, hogy soha, semmiért nem fogunk leállni. Sikeresek leszünk, turnézni fogunk és mindezt kurvára fogjuk élvezni. Szóval még csak nem is volt kérdéses. Amikor Jim azt mondta, hogy nem akar Európába jönni, én csak klikk, leraktam a telefont és már tárcsáztam is Quackenbush-t. És folytattuk. Elmentünk, és mindent végigcsináltunk Jim nélkül. Visszajöttünk és megírtuk az Unknown Road-ot szintén nélküle. Az egészet! Már nem is tudom, úgy kb. 15 éve vagy hogy. Amikor kész voltunk vele, akkor megmondtam Jason-nek, hogy azért Jim mégiscsak sokkal jobb énekes, mint ı, szóval vissza kéne venni, ha vissza akar egyáltalán jönni. Szóval megmondtuk neki, hogy turnézni akarunk, folytatni akarjuk. İ pedig rábólintott. Nem volt akkoriban munkája, úgyhogy visszajött és egy rakat dalszöveget írt. Jason és én már jórészt megírtuk a dalszövegeket az albumhoz, de ı újraírta ıket, kb. a felét. Felvette, elképesztıen jó munkát végzett, aztán pedig elkezdtünk turnézni. Aztán Jason meghalt. Azt hinnéd, itt az ideje, hogy leállj. Meghal az egyik fı dalszerzı, a banda húzó ereje, akinek a banda egész pozitív kisugárzása köszönhetı, a szövegíró zseni… olyan volt, hogy „ne, ez nem lehet!” Én és Jason anno megbeszéltük, hogy minket nem állíthat meg semmi! Igenis folytatnunk kell és játszanunk kell a Bro Hymn-t, igenis tovább kell játszanunk! Szóval folytattuk. Az elmúlt évek alatt egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Jim már nem akar a bandában lenni. Rossz körei voltak. Nem szeretett turnézni, nem szeretett a családjától távol lenni. Egyfolytában azzal fenyegetızött, hogy kilép, ha túl sokáig turnézunk, vagy ha ez lesz, vagy az lesz. Tudod, bıven elég volt, hogy ı ennyi minden mást akart csinálni. Minden erınkkel megpróbáltuk marasztalni, felajánlottuk, hogy saját zsebbıl fizetünk egy bentlakásos dadát a feleségének, mert ı így akarta. Felajánlottuk, hogy csak két hetes turnékat vállalunk, mert ı így akarta, annak ellenére is, hogy mi szerettünk volna egy 1 hónapos európai turnét vagy valamit. Mindent megpróbáltunk és mégis, semmi sem volt elég jó neki. Egyszerően nem akarta többé a bandát. Na most, csak azért mert egy srác nem akar a bandában lenni, akkor azonnal fel is kéne oszlani? Csak egyetlen srác miatt… Ha van egy vállalkozásod, amit szeretsz, egy munkád, amit szeretsz és egy srác ki akar szállni, akkor fogod és lehúzod a rolót? Bezárod a saját hamburger standod? De hisz te és a barátaid jól szórakoztok! Fogod magad, kurva gyorsan keresel egy új szakácsot, aki tud krumplit sütni és kibaszottul csinálod tovább! Természetesen nagy szerepe volt a bandában, természetesen remek dalszerzı volt és természetesen remek frontember; de már egyáltalán nem akart itt lenni, nem élvezte és ezt egyfolytában éreztette is velünk. Egyértelmő volt, amikor a turnébuszon mellette

ültél; minden pillanatban egyértelmő volt, hogy már nem akar tovább itt lenni. Az emberek azt mondják, hogy „alapíts másik bandát”. Miért? Az életem 20 évét azzal töltöttem, hogy a Pennywise-ban játszottam. Én szereztem a Bro Hymn zenéjét. Én írtam a Fuck Authorityt. Dalokat írtam, amiket szeretek és játszani akarom ıket azoknak, akik szeretik, a rajongóinknak. Nem én vagyok az a srác, aki azt mondta, hogy én ezt már nem akarom! Az a helyzet, hogy sokan nem tudják, hogy habár Jim sok dalt írt, én és Randy is jó sokat tettünk le az asztalra. Dalszöveget írtunk, zenét szereztünk, dallamokat dobtunk be minden egyes albumunkon. Az albumok fele talán valóban Jimnek köszönhetı, de a másik fele az Randy és az én érdemem. Az Unknown Road zenéjének kb. a 90 százalékát magam szereztem. Az elsı albumon meg 80at. Mindegy is mennyit. Mindenki hozzájárul valamivel. Szóval még tudok Pennywise dalokat írni, meg is tudom mutatni most is! (Elıkap egy gitárt és máris belekezd egy új Pennywise dalba a kedvemért.) Szóval nem hiszem, hogy problémát okozna összerakni egy új albumot. Már írtam is pár számot. Ez az, amit szeretek csinálni és ez az, amit Randy szeret csinálni és ez az, amit Byron szeret csinálni. Tehát mindenkinek itt a helye. Jim el akart menni, hogy élhesse a saját életét, hogy a családjával lehessen. Az egyetlen problémánk most, hogy úgy érzem az egész hazugság volt. Úgy éreztük, hogy hátat fordít nekünk és a rajongóknak. Kicsit csalódottak voltunk emiatt, de elfogadtuk, hogy többet szeretne, otthon lenni a családjával és új munkát találni. Azt mondta nekünk: „Ha nektek a Pennywise és a turnézás az elsı és nem akartok rendes munkát találni vagy legalább kiegészítı jövedelmet, akkor új énekest kell keresnetek, részemrıl ez oké. Vagy ha úgy akarjátok csinálni, ahogy én akarom, ott és akkor, amikor én akarom, nekem az is jó.” Nálunk demokrácia van. Mindenki ugyanannyit keres mindenen. Mindenkinek van szavazata, van beleszólása, hogy melyik dalok kerüljenek fel az albumra, milyen legyen a pólóink mintája, mindenbe. Jim nemrég azt nyilatkozta egy cikkben, hogy számára a demokrácia már nem volt járható, ellkoptatott frázis csupán, három szavazat egy ellen. A helyzet mőködésképtelen volt, és bele kényszerítettük a rosszfiú szerepbe. Ugyanebben a cikkben nyilatkozta azt is, hogy „a dolgok már nem is lehetnének jobbak. Most minden az én érdemem, én írok minden egyes gitárhangot, minden dobszólót.” Hát ezt akarta, a maga ura lenni. İ akart irányítani. Igen, csakhogy nálunk ez a zenekar nem az irányításról szól. Sokszor mondják, hogy én vagyok a nagy melák, aki ordít és üvölt, meg ilyenek, de nálunk minden szavazati elven mőködik, és én sosem kényszerítek olyasmire senkit, amit nem akar megtenni. Ezért volt furcsa ezeket hallani tıle, mert ı írta a dalainkat a demokráciáról és a szabadságról, most pedig lényegében azt mondja „Diktátor akarok lenni”. Én hiszek a szövegeinkben, a Pennywise szövegei és mottója alapján élek. Nem vagyok tökéletes. Senki sem az. Sok hibás döntést hoztam már

életemben, és még fogok is, de rohadt sokat jelent nekem ez a szar. Valahogy úgy érzem, szem elıl tévesztette ezeket, érted? Mindig a család meg ilyenek – oké, pazar; de hát rögtön új bandát alapított! Egy új bandát, és ezt mindenki tudja. Te is tudod, nem? Bizony, a The Black Pecific-et. The Black Pacific. De ráadásul nem csak, hogy új bandát alapított, az elsı kiadott daluk lényegében egy Pennywise dal. Úgy értem, nézd a mi dalunk így kezdıdik (felveszi a gitárt és belekezd az As Long As We Can-be). Ez a Long As We Can a legutóbbi albumunk elsı dala. Ez pedig itt Jim szerzeménye…(most a The Black Pacific System címő dalát játsza). Ez ugyan az! Hangjegyrıl hangjegyre! Én aztán tudom, én játszottam fel az utolsó albumunkon. İ írta ugyan a gitár részt, bizonyítva ezzel, hogy jó gitáros, de azért az felér egy tökön rúgással, hogy lenyúl egy Pennywise dalt és megpróbálja egyedül létrehozni a Pennywise-t. Ha kiadna egy egyedi, más albumot, na akkor tisztelném. De ez nagyon hasonlít egy Pennywise albumra. Az a helyzet, vagy legalábbis ahogy én látom, hogy csak néhány dal hangzik nagyon Pennywise-osan, és ı inkább ezeket hozta ki elsınek, hogy a Pennywise rajongókat maga köré győjtse. Olvastam már olyan kommenteket is, hogy „na, most hogy meghallgattam az egész albumot, ennek semmi köze a Pennywise-hoz és jobb is, hogy kilépett és nem erıltette rájuk ezt a hangzást”. İ egy kicsit poposabb, felnıttesebb szintre akarja belıni magát, mi meg szeretnénk visszavinni a hangzást arra a pörgıs szarságra, amit most mutattam neked. A konfliktus mindig is megvolt, mi szerettünk volna kicsit old school-os hangzást ı meg egy kicsit inkább…. nem is tudom… eladhatóbbat? Ez rá a megfelelı szó? Talán. Az elsı koncertjük az EpiCentre Show a Blink 182-val, Eminemmel és… A Kiss-el. Kiss, igen, még velük. Ha már az old school-ról volt szó, úgy tudom, hogy most is dolgoztok az új korongon. Még júliusban azt nyilatkoztad a New Times-ban, hogy 40-50 dalotok is van már és úgy tudom februárban rögzítettetek is 15-16-ot ebbıl. Azt mondtad, visszatértek a keményebb és gyorsabb, régebbi cuccokhoz – mesélnél errıl egy kicsit? És most mennyinél jártok, ha már júliusban 50-nél jártatok? Nem is tudom. Talán olyan… nem tudom. Sok van. Most kb. 10 van a fejemben, mint amit az elıbb játszottam neked, ezek készen állnak a stúdióra. Ez most rengeteg dal, ezek csak úgy jönnek hirtelen. Aztán megcsinálsz egy refrént, egy kórust és ha jónak tőnik folytatod és tovább dolgozol vele. Mostanában nem is számolgattam ıket; a 40 egy részét már el is vetettük – nem fogjuk felhasználni, nem is fogunk több munkát beleölni. Sok dal van és mi még csak keresgéljük a megfelelı irányt. Ez számomra azt jelenti, hogy agresszív albumot akarok csinálni és nem aggódni a rádiók meg az ilyen szarságok miatt. Az egész arról szól, hogy csináljunk egy igazi, hiteles Pennywise

albumot. Tudod Zoli nagyon szenvedélyes. Hisz abban, amit csinálunk, hasonló a mentalitása. Igazi ırült faszfej, de nagyon jó gyerek; és át is érzi azt, amit csinálunk, nem csak elénekli. Ott akar lenni, a családunk tagja akar lenni. Meglátod majd te is ma este. Jó, hogy nem megy Jimmel a sárdobálás, de azért az is baromi jó érzés, hogy végre olyan srác van a bandában, aki itt is akar lenni, és ha felmegy a színpadra, akkor 110 százalékban odateszi magát. És most végre olyan számokat is játszhatunk, amit az elmúlt 15 évben nem, mert persze Jim ezt is mindig kontroll alatt tartotta. Voltak dalok, amiket mi szerettünk volna és ha ı nem akarta ıket elénekelni, akkor valahogy nem is sikerült kiénekelnie ıket. Persze érthetı is, nehéz lett volna az ı hangján. Öregszünk, és ha valami olyat akarunk játszani, amit 20 éve írtunk, akkor azt nehéz megcsinálni. Nem akarod már a turné elsı napján tönkrevágni a torkod. De szerencsére Zoli még a legnehezebbeket is könnyedén kiénekli. Minél keményebb, annál jobb! Igen, Zolinak teljesen más a karaktere, magasabban énekel. Hogyan befolyásolja ez a dalszerzést, illetve mit tud Zoli hozzátenni? Igen Zoli hozza a magasakat, amik Jimmel elmaradtak az utóbbi években. Szerintem ez hallható a lemezeken is, nincs túl sok magas, mint pl. a Searching-ben (az About Time-ról), amit játszunk is ma - “tonight I will rage against the forces of fate!”. Most itt a lehetıség visszatérni ezekhez a magasabb témákhoz, amik egy csomó energiát kölcsönöznek a bandának. Ez persze nem azt jelenti, hogy átmegyünk Ignite-ba, Zoli megtalálta a saját hangját a Pennywise-ban. Amit szeretnék kérni, minden egyes rajongótól, aki olvassa ezt, hogy értsék meg mirıl is szól ez a banda. Ez fontos. Testvériség, bajtársiasság, barátság, azt csinálod, amiben hiszel és nem más hülyeségére hallgatsz, hogyan éld az életed. Jim megpróbálta ránk erıltetni az akaratát és ı is ugyanezt mondaná rólunk. Mi azt akartuk, hogy menjünk Délamerikába, Európába, Svédországba, Norvégiába, meg Portugáliába. İ azt mondaná, hogy mi próbáltuk ráerıltetni a mi igazunkat. De hát ez a kibaszott bandázás errıl szól: idejönni Kanadába és játszani minden egyes városban, minden évben. Nem 3 évente és nem is 7 évente. Ha nem számoljuk a Warped Tour-os fellépést, akkor már négy éve, hogy itt jártatok… Igen és ha mondjuk én rajongó vagyok – márpedig nagyon sok bandának vagyok a rajongója és gyerekkoromban sok bandának fanatikus rajongója voltam – akkor megveszem a lemezüket és otthon várom, hogy erre jöjjenek ezek a rosszarcúak és amikor végre eljönnek, akkor én is ott vagyok és élvezem a koncertet. Így teltek a napok, az évek és pontosan emlékszem az elsı Minor Threat koncertemre, mintha tegnap lett volna. Black Falg, TSOL, egész életemben emlékezni fogok rá. Mi megfosztottuk az élménytıl a rajongóinkat, mivel Jim nem akart turnézni. De most elıttünk a lehetıség, hiszen van egy új énekesünk, aki ugyanezt akarja és ez nagyon

jó. Úgyhogy azt üzenném a Pennywise rajongóknak, hogy próbálunk és még mindig együtt van a csapat. Hárman még mindig itt vagyunk, csak az egyikünk távozott. Magamögött hagyva a barátságot, a bandát, a családot, a Pennywise rajongókat. Nem tudom máshogy nézni. Írtam neki egy levelet, „Hé ember, megbolondultál? Ez a legjobb dolog a világon, a legjobb munkahely, nekünk vannak a legjobb rajongóink. Gondold már át újra, ez egy hibás döntés. Ugye nem gondolod komolyan, hogy eldobok magamtól 20 év kemény munkát, eldobom az álmaimat? Ha kiszállsz, kerítünk egy másik énekest.” İ pedig azt mondta, hogy akkor kerítsünk egy másik énekest. Zolit javasolta. Próbáltuk nem kiteregetni a szennyest, de amikor elkezdett hölyeségeket beszélni rólunk, mint emberekrıl meg a bandáról, és megcsinálta az új bandát, úgy éreztük, hogy ez már sok, fel kell vennünk a kesztyőt, nem hallgathatunk tovább. Tehát mégegyszer az üzenet: itt vagyunk és csináljuk, mert szeretjük csinálni és nem a pénzért, meg nem azért, hogy híresek legyünk. Nem leszünk fiatalabbak mi sem, annyit szeretnénk csak, hogy a srácok eljöjjenek és élvezzék a koncerteket, mert mi tiszteljük ıket. És mindig kibaszottul 100%-ot nyújtunk. Mi csak tesszük a dolgunkat, a srácok eljönnek és ık is részesei lesznek az egésznek. Ha valaki pedig megutált minket, mert Jim elment, akkor hallgassa a Black Pacificet. Meglátjuk, jobban kedveli-e vagy rájön, hogy az igazi Pennywise még mindig mi vagyunk. Elkezdtük, hát be is fejezzük. Az új lemez a MySpace Records-nál jelenik majd meg vagy Viking Funeral-nál? Az Epitaph-nál ember! Ó, szóval visszatértetek az Epitaph-hoz? Igen! Ez lett volna a másik dolog ezzel kapcsolatban. Ha az Epitaph-ra gondolok, elıször olyan bandák jutnak eszembe, mint a Pennywise, a Bad Religion, a Bouncing Souls… Mi voltunk az a zenekar, akik állandóságot képviseltek az Epitaph-nál… A MySpace Records-ig. Igen, így van. Csak, hogy tiszta legyen: mi az elızı lemezt odaajándékoztuk. Elmentünk Bretthez, hogy mit szól ehhez a MySpace dologhoz, İ meg rávágta, hogy ne, csak azt ne. Aztán amikor felvázoltuk a MySpace tervét egybıl rábólintott, hogy menjünk, csináljuk meg, ez egy jó lehetıség, segít, amiben tud. Európában és Ausztráliában az Epitaph együttmőködött a MySpace-el, csak az USÁ-ban nem. Az emberek többsége ezt nem tudta. Úgyhogy jó volt ez az egész, új rajongókat szereztünk vele. Egy lemezre kötöttünk szerzıdést, tudtuk, hogy nincs túl sok ideje hátra ennek a lemeztársaságnak. Most visszavehetjük a lemezt a MySpace-tıl és újra kihozhatjuk az Epitaph-nál. Azt hiszed, hogy kibaszott rajongói vagyunk a Fox-nak? Szerintem a MySpace csak egy jó eszköz. Nagyszerő lehetıség, hogy zenét hallgass, embereket ismerj meg, kontakban legyél velük, de a szerzıdésben mi kikötöttük,

hogy arról énekelhessünk és úgy, ahogy az nekünk tetszik. Szarozhatunk másokat, az interjúkban is azt mondhatjuk, amit gondolunk. Pl. mondhatom azt is, hogy „fuck Fox Media”. És mondom is. Leerıszakolják az emberek torkán a szarjaikat. Mondtuk a kiadós embernek, hogy mi csak azt tesszük, amit a Pennywise-ak tennie kell. Mint a Trójai Falovat, úgy használtuk a MySpace-t. Megpróbáltuk eljuttatni az üzenetünket 550 ezer emberhez. Tehát nem kell emiatt visszafognotok magatokat? Nem, egyáltalán nem. De mondom, készen állunk arra, hogy visszatérjünk az otthonunkba, az Epitaph istállóba. Mindig is az Epitaph volt az otthonunk. A legnagyszerőbb független kiadó a világon! Brett a legjobb kiadós fınök. İ is egy igazi punk-rocker, pontosan tudja mit érzünk, hogyan gondolkodunk, mirıl is szól a Pennywise. Amikor megtudta, hogy Jim itthagyott minket, az elsı dolog, amit mondott nekünk az volt, hogy: „Itt vagyok srácok veletek, mi legyen, mit csináljunk?”. Szóval szerintem várják az emberek az új lemezt és remélhetıleg nem fognak csalódni. Januárban tényleg megjelenhet? Remélem! Nem kapkodunk vele, a legjobbat akarjuk kihozni. Pennywise-os lesz, de Zoli nem úgy énekel majd, mint Jim. A régi dolgokat is tökéletesen hozza, de azért ez más lesz egy kicsit. A két hang nem ugyanolyan. Persze, hogy nem. Az emberek azt mondják majd, hogy „ó ez olyan, mint egy Pennywise dal”, a zene, meg a dallamok miatt. Azt hiszem, izgatottan várják a lemezt. De igazából, hogy az új generáció szereti-e majd vagy sem kibaszottul nem számít, mert mi imádjuk. És remélem a rajongóknak is tetszik majd és kitartanak mellettünk a következı években is. Nagyszerő, köszönöm az interjút! Én is! (Az interjú eredetije a ThePunkSite.com-on található, az interjút készítette és a fordítást engedélyezte: Bobby Gorman, fordította: -K-, Hajós) www.pennywisdom.com www.myspace.com/pennywise Pennywise diszkográfia 1991 Pennywise 1993 Unknown Road 1995 About Time 1997 Full Circle 1999 Straight Ahead 2000 Live At The Key Club 2001 Land Of The Free? 2003 From The Ashes 2005 The Fuse 2008 Reason To Belive

KGB A 2007-ben feltőnt KGB zenekar (na nem a kisvárosos) tavaly nyáron új fejezetet nyitott, miután a megasztáros Kontor Tomi lelépett tılük. Döglégy Zolee és Big Daddy Laca a Joystix frontember Szöszöt találta megfelelı társnak és a netre felpakolt új nóták igazolják is ıket (a Kell egy meló címőt az ehavi válogatásunkon is megtalálod). Kérdéseimre többnyire Szöszö válaszolt, de a két Kartel-tag is hozzászólt egy keveset. Szöszö, mikor és hogyan kerültél a KGB-be? Egybıl igent mondtál a felkérésre? Szöszö: tavaly nyáron kerültem a zenekarba, amikor a Kontor Tomi lelécelt a csapatból. Lacával van egy közös ismerısünk, akit faggatott, hogy nem tud-e valakit az üresen álló énekes/gitáros posztra. Eszébe jutottam én, felvette velem Laca a kontaktot és kb. ennyi a sztori. A srácok nem nagyon kérdezték, hogy mit mondok. Azt mondták én vagyok a megfelelı ember, 5 nap múlva van az elsı buli szedjem össze magam. Ismerted korábban a többieket? Szöszö: csak úgy mint Te, vagy bárki más. Ha jól emlékszem személyesen soha nem találkoztunk korábban. Voltak más jelöltek is? Zolee: volt még egész pontosan kettı, de egyik sem volt az igazi. Szöszö a nyerı. A KGB-t hallottad korábban? Mit szóltál hozzá? Szöszö: tudtam róluk, hogy szeretik az ıs-punk zenekarokat, meg nyílván jó zenészek, jó arcok, szóval érdekelt volna a dolog, de amikor meghallottam hogy Kontor is benne van, nem igazán égtem a vágytól hogy meghallgathassam a lemezt. Lehet, hogy velem van gond, de ettıl a megasztárosditól már évek óta behányok. Szóval a zenekart csak érintılegesen hallottam korábban, azt hiszem egy dalt valamelyik kisvárosi rádióban. İszintén szólva, bár el nem kapcsoltam, de nem lettem rajongó. Hány koncerten vagytok túl, mik a visszajelzések? Elfogadnak a régi rajongók? Szöszö: nem játszunk túl sőrőn, pontosan nem tudom hány buli volt eddig ezzel a felállással, max.10 kb. Szerintem elfogadnak a régi fanok, legalábbis úgy tőnik. Milyen számokból épül fel a koncertprogram? Szöszö: az elsı lemezen van pár dal, amit tök jó élıben játszani és mőködik velem is, úgyhogy arról a cuccról van kb.4-5 dal, aztán jópár feldolgozás (Ramones, Cockney Rejects, Misfits, Skrewdriver stb.). És van ugye jópár közös új dal is, ami mostanra tökéletesen beépült a programba. Az elsı lemezt hogyan értékelnéd, mennyire felel meg az ízlésednek? Szöszö: a többiek nagyon szeretik, nyílván saját gyereküknek tekintik, úgy ahogy én is a saját lemezeimet,

úgyhogy ez nem egyszerő téma, és diplomatikusan próbálok fogalmazni. Van rajta pár tök jó dal, amit én is szeretek és jó játszani is ıket, de a cucc számos dalától nem igazán hajítottam el az agyam, az új dalok amiket közösen csináltunk sokkal inkább az a vonal, amit én is tökéletesen vállalni tudok és szeretek! A Kontor egy nagyon jó gitáros, nagyon jó énekes, már-már túl jó is. Ez az a stílus, ami szerintem pont nem errıl szól, nem ettıl mőködik... én nagyon érzem a lemezen, hogy neki gyorstalpalón meg kellett hallgatni pár lemezt, ami alapján aztán próbált megfelelni az elvárásoknak instant-punk módon. Akkor sem értettem mit keresett egy ilyen bandában, most sem nagyon értem. Feltettetek a netre négy új számot, melyeken eléggé hallatszik a jelenléted. A zeneszerzés hogyan oszlik meg, illetve hogyan készülnek a dalok? Szöszö: az új dalok közül van jópár, amit Zoli hozott egy az egyben tokkal-vonóval (pl. Kell egy meló, Üsd meg a gyereket), a többi dal úgy készült, hogy én megírtam ıket angol szöveggel, összeraktam feljátszottam, átküldtem a felvételt vagy megmutattam próbán és ha tetszett a többieknek Laci vagy Zoli írt rá magyar szöveget, az angol szöveg ritmikáját, prozódiáját követve + nyilván hozzátették a saját dolgaikat a saját hangszereiken, amit ık jónak éreztek. Nem mondhatni, hogy sokat szoktunk tökölni a dalokkal, elég gyorsan összeállnak, mindegyikünk ugyanazokat a bandákat szereti, és ugyanazt a fajta muzsikát akarja csinálni, nem kérdéses az irányvonal. Nálad vettétek fel ıket, a házistúdiódban? Ez így lesz a jövıben is? Szöszö: nem, nem nálam vettük fel, egy másik stúdióban rögzítettük a dalokat. A jövıben, hogy miképpen lesz majd kiderül, egyelıre több verzió is van a lehetıségek között. Mikorra várható egy teljes nagylemez? Hány új szám készült el eddig? Szöszö: 8 új dal van, a lemez jövı év elejére várható. 12 dalt minimum szeretnénk rátenni, lévén, hogy nem Dream Theater komplexitású és hosszúságú tételekrıl beszélünk! Lesznek feldolgozások is rajta, mint az elsı lemezen? Szöszö: hmmm.. Szerintem nem. Azt hiszem csak saját dalok lesznek, a feldolgozásokkal mindig csak a gürc van, jogdíjak, engedélyek... Nehéz összeegyeztetni a KGB-t ennyi párhuzamosan futó zenekarral (Kartel, Sex Action, Joystix, Acoustix...)? Zolee: nem könnyő, van erre pár ember akik természetesen nem oldják meg a feladatot... Mi a helyzet a Joystix és az Acoustix házatáján? Szöszö: a Joystixal a koncerteken kívül tervben van egy klip jövı év elejére, aztán új felvételek, remélem jövı év közepére ezek hallhatóak is lesznek, az akusztikus produkcióval pedig folyamatosan játszunk, itthon is kint is. A www.joystix.hu-n mindenki megtalálja az aktuális infokat! A Kartelrıl meg a Sex Action-rıl valami infó? Zolee+Laca: A Kartel a remekül sikerült új lemez után

folyamatosan koncertezik, idén 15 éves, valamint felkérést kaptunk a jégkorong szövetségtıl, hogy írjuk meg a jövıre Budapesten megrendezésre kerülı divízió egyes jégkorong világbajnokság szignál zenéjét. A Sex Action idén 20 éves, és készül az új album. Mi várható még idén a KGB-tıl? Szöszö: szeretnénk nyomni még idén is pár bulit, de köszönhetıen az elıbb említett számos elfoglaltságnak, ez nem mindig olyan egyszerő. Inkább a jövı évre koncentrálunk: jön a lemez, amit tavasszal remélhetıleg majd élıben is bemutatunk az ország különbözı klubjaiban. Hajós www.kgbzenekar.hu www.myspace.com/kgbhun

NIKSON Az Oroszországot is megjárt gyıri pop-punk Nikson nemrég hozta ki második lemezét, melyet már egy új basszusgitárossal rögzítettek. Az itthoni és külföldi helyzetrıl, megjelenésekrıl, turnékról és persze az egyéb tervekrıl Marcee-val beszélgettem. Végre itt a második lemez a Preachers Go To Hell. Kérnék egy rövid összegzést: miért is jobb az új lemez, mint az elsı volt , miért érdemes beszerezni és így tovább! A Preachers Go To Hell album több energiát kapott az elızınél és a dalok kidolgozására is több idı jutott. Ami elmondható róla, hogy témájában már inkább az élet nehézségei és a kapcsolati nehézségekrıl szól, de emellett lírai dalok is helyet kaptak a korongon. Zeneileg próbáltunk sokkal több színt besúvasztani, hogy a zene sokkal több zenerajongó kedvére tudjon tenni, mindemellett hőek maradjunk a saját egyéniségünkhöz. Mivel a zenekar mind saját élményekbıl és tapasztalatokból dolgozik, a "kalapálás" mellett a dalokban a szívdobbanás is jelentıs szerepet kapott. Hol készült, ki adja ki? A Preachers Go To Hell lemez a budapesti Artist Factoryban készült, ahol nagyon jó körülmények és kedves személyzet mellett tudtunk dolgozni. Itthon a lemez már a boltokba került az EDGE jóvoltából. 2008ban is ık adtak ki minket, itthon ez egy jó lehetıség. Melyik számra készítettetek klipet? Az I Was Thinking… dalunkra készült klip még a nyáron, ami a Youtube-on és az MTV mősorán is látható. Egy fiatal, ám annál is lelkesebb csapattal dolgoztunk, akik szerintem megtettek minden tılük telhetıt, hogy a képernyın látható végeredmény jó legyen. Az, hogy ez valóban milyen lett, azt döntse el a nagyérdemő. A dal mostanában egy-egy rádió mősorán is elkapható. Amit biztosan tudok az a gyıri Oxigén rádió, illetve a budapesti RádióQ. Hamarosan Európa más országaiban is megjelenik a lemez, pontosan hol is? Ezek a dolgok hogy is jöttek össze? Amikor a lemezt csináltuk, már akkor gondolkoztunk, hogy hol és kihez forduljunk Európában, ki az a kiadó, aki valamilyen szinten jól is mőködik és szóba áll egy viszonylag „noname” magyar zenekarral. Azért írtam, hogy viszonylag „noname”, mert azért az elsı lemezünk nemzetközi viszonylatban elég jól terjedt, ám a zenegyőjtık, fanatikusok és egyéb pop-punk szeretı közönség mellett a zenekedvelık nagyobb rétegeihez nem jutott el, én úgy érzem. De legyen az ellenkezıje! Mindenestre, az angol Engineer Records (aki egyben USA székhellyel is rendelkezik) volt az, akivel megtudtunk egyezni egy együttmőködésben. A CD-k már megvannak, nemsokára kezdıdik a kinti promó és annak minden velejárója. İk nekünk is újak, ahogy mi nekik, így nem

tudom megmondani, milyen mértékő lesz a belénk fektetett munka. A kiadó tulajdonosa azt mondta, hogy hisz az új album sikerében. Meglátjuk. Mi a helyzet az USÁ-val? USA egy nagy álom. Elızı lemezünkkel kicsit bele is kóstolgattunk az iparba, de most talán sikerül jobban odatenni magunkat. USA nagyon messze van, de remélem a kiadónk által és más kapcsolatokon keresztül a zenénket tudjuk kint is tolni, illetve nagyon szeretnénk egy turnét lenyomni, de ehhez még nagyon sok víz fog lefolyni a Dunán. Már eleve külföldben gondolkodtatok, amikor megcsináltátok a zenekart? Valahogy mindig is arra gondoltunk, hogy a sikert nem a hazai elıadók mércéjével, hanem a hollywood-i szupersztárokéval kell mérni. Ennek szellemében mindig törekedtünk és máig törekszünk arra, hogy a produkció ne a hazai, hanem a külföldi sztárokkal kerülhessen egy lapra. Ugyanez a helyzet hangzóanyag készítésekor. Mindig is úgy éreztük, hogy van bennünk annyi lelkesedés és talpraesettség, hogy sikerül majd a nevünket, lenyomatunkat a betonba önteni a Hollywood Bouldvardon. Ez nem titok, ez cél. Mi a helyzet az itthoni koncertekkel? Hány ember tombol egy-egy Nikson bulin? Az elmúlt idıben sajnos keveset koncerteztünk a lemezkészítés és az egyéb megjelenéssel kapcsolatos munkák miatt. De remélem, hogy a közönség száma folyamatosan nı. Nagyon változó a tendencia, fıleg a „senkinek nincs pénze” dolog miatt. De ahol járunk, mindig találkozunk vérbeli rajongókkal, ami nagyon jól esik nekünk. Ha számszerősíteni kellene a dolgot, akkor 40150 között. De mint mondtam, az utóbbi idı nehézségei miatt ezek az adatok teljesen kiszámíthatatlanok és egyegy buli promócióján is sok múlik. Milyen a gyıri punk/rock élet, lehetıségek, klubok? Gyır hála az égnek abszolút fejlıdıképes. A klub-élet szerintem kezd növekedni, és ha a klubok is tudnak hozzátenni egy megfelelı színvonalat, akkor mindenképp fejlıdünk majd. Fontos, hogy egy-egy városban mint pl. itt Gyırben a zenekarok összetartsanak. Sajnos nincs annyi koncertlátogató fiatal, hogy minden zenekart megfelelıen ki tudjon külön-külön szolgálni. Össze kell fogni, és akkor biztos jó eredményekkel zárnak majd az esték. Az új lemezt megelızte egy Blue Bird címő ingyenes kislemez. Hányan töltötték le? Ez a 3 nóta is szerepel most a lemezen? Mi volt a célotok vele? A Blue Bird egy kísérlet volt arra, hogy ha felteszünk ingyen zenét, akkor mi lesz. Illetve már akkor tudtuk, hogy a 3 dal részese lesz az albumnak, így szintén próbáltuk felmérni, hogy ez a kicsit már popposabb irányvonal mennyire jön be a népnek. Az eredmény mindenképp jó volt, a letöltések száma a megjelenés után naponta 200300 körül volt és sokan jelezték, hogy az új számok sokkal jobbak, mint a 2008-as So Far From Home lemezen lévık. Így nyugodt szívvel és még eltökéltebben álltunk neki a Preachers Go To Hell-nek.

Rengeteget játszotok külföldön is, Ausztria, Németország, Csehország (stb.), volt skót és orosz miniturnétok is. Mesélj ezekrıl kérlek! Az elmúlt idıben szerencsénk volt bizony eljutni Oroszországba. Fantasztikus élmény volt, mondhatni a zenekar legeslegjobb turnéja. A vendéglátóink - most már barátaink - kitettek magukért és tényleg igazi sztároknak érezhettük magunkat; ha csak pár koncert erejéig is. Moszkvai koncertünkön több, mint 400-an voltak kíváncsiak ránk, s a hely telis-tele volt Nikson dalokat éneklı fiatalokkal. A koncert után pedig felejthetetlen afterparty volt, ahol még én is kevertem a rockdiszkóban pár számot. Hihetetlen. Moszkvában egyébként az élet soha nem áll meg. Ledér csajok nyomják a táncot az asztalokon és pörgés van hajnalig. A zenekar annyi autogramot életében nem adott, mint ott. Mindenhol a kamerák középpontjában voltunk, és ha nem is feltétlenül így van, de elhittük, hogy mindenki értünk van ott. Pár hónappal elıtte a skóciai turné is igazi kaland volt. Az is egy olyan turné volt, amit sosem felejtünk. Elızetesen nem mértük fel a helyzetet és béreltünk egy Ford Focust, ami a csomagjainkat tekintve kicsinek bizonyult, így hátul Sexyvel az ölünkben volt egy rakás cucc és alig láttunk ki az ablakon. Az egyik zenekar dobosától, akikkel játszottunk kérdeztük, hogy mennyire erıs itt a skót nyelv, mire azt mondta, hogy néha azt se érti, amit a saját gitárosuk mondd neki. Gyönyörő tájakon autóztunk keresztül és az egyik szállásunk közvetlen a tengerparton volt. Csodálatos és felejthetetlen élmény volt. A jövı évi koncertjeink lassan kezdenek alakot ölteni és akkor ismét lesz sok külföldi kimozdulásunk. Remélem azok is nagyon jól sülnek majd el. A Csehek már nagyon várnak minket! Tavaly volt egy tagcserétek is. Mi történt? Valóban, tavaly volt egy tagcserénk. Bálint, az akkori basszusgitárosunk egyetemi elfoglaltságai és kötelezettségei mellett nem tudta a zenekari

tevékenységet érdemben vállalni, így elbúcsúztunk egymástól. Nagyon nagy szerencsénkre viszonylag hamar találtunk egy új srácot, név szerint Horváth „Sexy” Gábort, aki a My Small Community gitárosa, illetve a Lovreck metál formáció basszusgitárosa. Vele lendültünk neki a Blue Birdnek is és azóta is együtt a csapat. Milyen terveitek vannak még a közeljövıre, hol találkozhat veletek a közönség? Az abszolút közeljövıben a piliscsabai Kazamata Pub-ban találkozhattok velünk december 4-én, Budapesten a Kék Yuk-ban a Kádárfeszten december 10-én, illetve Gyırben a Keddv rendezvény sorozat ez évi utolsó buliján a Zátonyban december 14-én. Ezzel azt hiszem az idei évet be is fejezzük. Mely lemezek szedték le a fejeteket 2010-ben? Silverstein – A Shipwreck In the Sand, As I Lay Dying The Powerless Rise. Bármi fontos még? Kérünk mindenkit, akinek akár csak egy kicsit is tetszik a zenénk, jöjjön koncertre és partizzon velünk, nem fogja megbánni! Az új lemezünk (Preachers Go To Hell) pedig már a boltokban van. Keressétek, vegyétek, ha jól tudom Hammer ajándék válogatás CD is van benne, illetve 1790 Ft-ba kerül maximum. Jah és Facebookon lájkoljatok! Köszönjük az interjút! Mi köszönjük! Hajós www.niksonrocks.com www.myspace.com/niksonrocks Nikson diszkográfia 2008 So Far From Home 2009 Blue Bird EP 2010 Preachers Go To Hell

MANÖKKEN PROLETARZ A Manöken Proletarz már a harmadik lemezét jelentette meg szeptemberben Kegyetlen lányok címmel. Miután nyáron sikerült elcsípnem egy energikus bulijukat, kiváncsi lettem rájuk. A zenekar ¾-e állt rendelkezésemre az interjúhoz. Íme. Kérlek, pár szóval mutassátok be a zenekart, hogyan alakultatok, kik a tagok, mit tettetek le eddig az asztalra. Ilyenek. Sug: mi, vagyis a két lány már a gimiben, 16 évesen kitaláltuk, hogy közösen alapítunk egy zenekart. Aztán ez fejlıdött egyre magasabb szintre, mindig újabb és újabb tagok csatlakoztak hozzánk, vagy éppen mentek el tılünk. Karva a basszusgitáros lány, aki elıtte több mint tíz évig hegedülni tanult, én, vagyis Sug inkább magánénekképzésekre jártam. Mindkettınknek ez az elsı zenekarunk. 2006-ban csatlakozott hozzánk Madó, szólógitárosként, aki elıtte is már jó pár zenekarban játszott. Idén tavasszal pedig Prohászka Zsolti, azaz Asterix jött hozzánk dobolni, aki a Kıbányai zenesuliban végzett azután pedig több profi zenekar tagja volt, vagy tagja ma is (Doors Memorial, Megasztár zenekar, Gitano, Budapest Acoustic Band, Caramel…). 2004-ben jelent meg az elsı demónk, és azóta már három albumunk jelent meg, kettı szerzıi kiadásban, a harmadik pedig már a saját cégünk kiadásában. Ez a harmadik album, a Kegyetlen lányok, nemrég jelent meg, és szeptember 24én tartottuk a lemezbemutató koncertet az A38 gyomrában. Milyen zenék hatottak rátok, hogyan írnátok le a Mapez féle muzsikát? Kiknek jöhet be, milyen arcok a fanatikusaitok? Sug: én alternatív pop-nak definiálnám… Olyan, mint az alternatív rock, csak merít a kortárs popzene eszközeibıl is. Karva: zenei ébredésünkkor a családi lemeztár és a rádiós pop mindenképpen kitörölhetetlen, aztán mentális ébredésünkkor belefetyeltük az alternatívot, de mindig örömmel tölt el, amikor meghallom Muszorgszkíj Egy kiállítás képeinek közjátékát. A zenekari ısködben pedig megtanultunk komplett Beates és Kispál albumokat. Madó: én rengeteg féle zenét hallgatok, a komoly zenétıl a jazzen át akár a metálig és nyilván mindegyik hatott rám egy kicsit. Mostanában gitárcentrikusabb zenéket hallgatok és nagyon kedvelem a fúziós jazz -rock dolgokat, meg a különbözı agyament muzsikálást és a stílusok keveredését. Ha mondanom kéne pár nevet a kedvencek közül, akkor a teljesség igénye nélkül mondjuk Mohai Tamást, Nagy Ádámot, Lukács Petát, Birta Mikit említeném meg, ık bármit is csinálnak az valami eszméletlen jó és szerintem a közoktatásban is nyugodtan szerepet kaphatna az ilyesfajta muzsika, Liszt és Ádám Jenı mellett szerintem - mint kortárs magyar zene és zenészek - simán megférnének! Tanulnak egyáltalán még

ilyet a mai gyerekek? Talán akkor kifejlıdhetne a jó zenei érzékük és ízlésük, vagy csak egyszerően nem lenne elnyomva és zsigerbıl utasítanák el az ilyen mesterségesen kitermelt szarokat (no most itt szívesen felsorolnék párat...)! Sug: a zenei ízlésünk a csapaton belül is nagyon változó, kinek a jazz-es, funkysabb témák jönnek be jobban, kinek inkább a rock… De had mondjak egy meredek példát, én például nagyon szeretem az Európa Kiadót de mellette Celine Diont is… Szeretem a régi zenéket, de szeretem a mostani nagyon új dolgokat is. Azt hiszem annak idején azért kezdtünk el saját számokat játszani, mert nem akartunk lehorgonyozni egy fajta stílus mellett, és kizárólag mondjuk diszkó funky-t játszani. Nekünk az sosem volt elég. Madó: a zenénk nemtıl, kortól függetlenül bárkinek bejöhet, de jellemzıen a 18-60 éves korosztály az aki fogékonyabb erre és ezt tapasztalatból mondom. Ez valószínőleg azért lehet, mert mi is többféle stílusban mozgunk, vannak modernebb dalaink és vannak a 70-es, 80-as évek rockzenei stílusához közelebb álló számaink, de talán a közös pont a közönségben a dalok szövegvilága. A "MAPEZ fanatikusok" meg jó arcok, örülünk amikor látjuk ıket és szívesen dumálgatunk, sörözgetünk koncert elıtt és után. Vannak olyanok is, akik 3-4 éve is járnak koncertekre. Sug: igen, a rajongóink is a legkülönbözıbb stílusokból jönnek, vannak metálosok, vannak rockerek, vannak alterosok… Talán az a közös bennük, hogy szeretik az ıszinteséget… Új lemezetek Kegyetlen lányok címmel jelent meg nemrégiben. Elıször is: kik a kegyetlen lányok? Sug: amikor ezt a dalt írtam, azt hiszem, hogy elsısorban magamra gondoltam, de másodsorban pedig a kortársaimra, akik nem is feltétlenül lányok, de fiatalok, életerısek és kegyetlenek, és elkezdik járni a maguk útját, anélkül, hogy látnák, hogy mit vagy kiket hagynak maguk mögött. Kicsit ennek az életkornak a kegyetlenségérıl szól. Karva: szerintem igen jellemzı ránk, hogy egy-egy dalvagy lemezcím kapcsán megengedünk egy egyszerő, fájdalommentes fizikai asszociációt, ám a lemezt vagy a számot végighallgatva megmutajuk, hogy a sablonos gondolatok nem a helyes irányba terelik az embert az értelmezés útján. Ki írja a szövegeket amúgy, és mikrıl szólnak? Sug: ezt a kérdést mindig felteszik, és mindig azt válaszolom, hogy én írom a szövegeket, de ugye a kérdés másik felére nem kell válaszolnom, hogy mirıl szólnak a szövegeink? Az elég durva lenne, eddig van kb. 60 számunk, és mind másról szól… És egyáltalán nem arról, hogy fiatalok vagyunk és hajrá, bulizzunk, meg szép az élet. Inkább versek ezek. Személyes dolgok. Hol vettétek fel a lemezt, mennyi idı alatt és mit kell még tudni róla? Madó: a DMB Budapest Stúdióban vettük fel - ahogy már korábban is - Dióssy D. Ákos vezényletével. Igazából

pontosan nem tudnám behatárolni a felvétel idıtartamát, de kb. 100 óra stúdióidı van benne. Ennek talán a fele a felvétel és a többi pedig a keverés/masterelés. 12 szám található rajta, amibıl egy már régebbi, csak új köntösbe bújtatva. Van itt minden, mint a búcsúban: diszkósabb, popposabb, rockosabb, líraibb, vidám és rockosabb dal is. Az egyik számban Bakai Marci közremőködik hegedőn és természetesen Dió is volt olyan kedves, hogy itt-ott besegített néhol billentyőzés, néhol vokálozás terén. Amikor együtt dolgozunk vele, egyébként is olyan, mintha a zenekar ötödik tagja lenne, olyan lelkiismeretesen és odaadással csinálja. Egyébként a lemezen még a régi dobosunk Krausz Kornél dobol. Karva: a lemez hangzásvilága sokkal egységesebb lett mint a korábbiaké, ez köszönhetı annak is, hogy a hangszíneket, arányokat stb. Mado és Dió találták ki és egységesen végigvitték a lemezen, én pl. a korábbiaktól eltérıen szinte bele se szóltam a dolgokba. A Kegyetlen lányok a régi lemezekkel/demókkal ellentétben nem letölthetı a honlapról. Miért? Madó: egyelıre még nem tölthetı le, de errıl talán bıvebben majd Karva... Karva: még tárgyalunk online és offline terjesztıkkel, ha ezek a megbeszélések befejezıdtek, akkor derül ki, hogy milyen formában tesszük közzé véglegesen az oldalunkon a számokat, de addigis meghallgathatóak, ill. bandlanden a Kegyetlen lányok letölthetı ingyenesen. Hogyan születnek a Mapez dalok? Próbatermi jammelésekbıl vagy küldözgetitek az otthoni felvételeket? Madó: többnyire a dalok váza Sugárka fejében születik meg: egy-egy akkord, vagy részlet némi szöveggel és néha ezt otthon mi ketten már el is kezdjük továbbgondolni, vagy lent a próbateremben gyúrjuk, hozzáteszek valami refrént, vagy bridge részt, vagy ami éppen hiányzik és a többiek pedig kitalálják a saját témáikat. Olyan is elıfordult, hogy próbán elkezdtem játszani csak úgy egy témát, ami éppen eszembe jutott, aztán a többiek beszálltak, Sug meg rögtönzött valami szöveget, amiben egyébként tök jó és így lett egy szám belıle. Közben mindenki elmondja a véleményét, hogy ez itt nem annyira jó, vagy ide még kéne valami és így gyúrjuk, amíg úgy nem érezzük, hogy na most nekünk megfelel. Sug: de sokszor van olyan, hogy már egy kész számmal jelentkezem, és a többieknek csak a saját szólamukat kell megírniuk. De mindenképpen kell, hogy valaki más is besegítsen, belefollyon az alkotásba, mert olyankor mindig érdekesebb lesz a mő. Karva: mindegyikünk hozzátesz valamit, amitıl a dal több lesz, mint elıtte volt. Hogy érzitek milyen szinen vagytok most, illetve mi lenne a kitőzött cél? Milyen nézıszámokat tudtok produkálni egy-egy koncerten? Madó: mindenképpen jobb szinten vagyunk, mint néhány éve és szerintem folyamatosan fejlıdünk, ami jó. Zsoltival (az új dobos) egy picit új szemlélet és felfogás is érkezett

a zenekarba. Mivel ı egy profi zenész, picit másképp látja a dolgokat és ez nekem nagyon tetszik, mindenképpen jó hatással volt ránk. Egyébként én nagyon kritikus vagyok magunkkal szemben, néha talán túlzottan is, mert szeretném, ha minél jobban mennének a dolgok, viszont nem szeretnék senkinek sem megfelelni, az érdekel, hogy élvezzem/élvezzük, amit csinálunk és persze a közönség is! Az egyik kitőzött célom, hogy minél kevesebb negatív befolyásoló tényezı hasson ránk, értem ezalatt például azt, hogy adott helyszín rossz akusztikai, vagy hangosítási problémáiból adódó nehézségek okozta rossz szájízt nem szabad felvinni a színpadra. Felül kell emelkedni ezeken a problémákon és megoldani, hiszen idehaza ez egy gyakori szituáció... Egyébként célokból van bıven, ez csak egy volt a sok közül. Sug: a nézıszám pedig változó, és igen széles keretek között mozog. Ezért is nehéz rá egy üzleti modellt alkalmazni. A kitőzött cél még az, hogy az egyéniségünket továbbra is merjük felvállalni és megjeleníteni, ha már eddig is ezt tettük… Nem akarunk mő pózokat felvenni, nem akarunk külföldi példákat másolni és „a magyar XY zenekar” lenni, és nem fogunk Lady Gagás, markolászós koreográfiákat nyomni csak azért, mert mindenki ezt csinálja, persze kérdés, hogy akkor mit csináljunk helyette, de ez talán majd jön magától. A zenekar egyik fele lány, míg a másik fele fiú. Ez milyen elınnyel / hátránnal jár egy átlagos felépítésû zenekarhoz képest? Van klikkesedés? Madó: többet kell cipekedni, mert azért csak ne a lányok vigyék már egyedül a harminc kilós ládákat. Továbbá néha a frász kerülget, amikor már játszanunk kéne és ık még sminkelnek, meg körmöt lakkoznak. De elınye is van a dolognak, mivel így impozánsabb a színpadképünk, bár mi a Zsoltival kifejezetten jókiállású legények vagyunk. Azok az idık már szerintem elmúltak, hogy: "Nézd már, két lány gitárral...". Karva: való igaz, hogy nem hagynak minket nagyon cipelni, ami ellen azért annyira nagy kifogásom valójában nincsen, de azert úgy van megválogatva az eszközpark, hogy ha kell, akkor mindenki elbírja a saját motyóját. Sug: Karva meg én alkatilag képtelenek vagyunk az ilyen klikkesedıs dolgokra, régebben sem értettük ezeket a jelenségeket. Szóval nem vagyunk tipikus lányok, sıt, inkább mindig fiús lányok voltunk, míg a többiek ruhákat vásárolgattak meg dizsiztek, mi fociztunk, meg zenéltünk… Egyébként én elég erıs vagyok, egy 20 kilós gitárerısítıt aránylag simán lecipelek a másodikról. Valahogy így születtem. 10 éves koromban a 90 kilós apámat elbírtam a hátamon. Mennyi idıt vesz igénybe a zenekar? Hogyan tudjátok összeegyeztetni a hétköznapjaitokkal? Madó: vannak idıszakok, amikor sokat és vannak, amikor kevesebbet. Karvának sok a dolga, hiszen ı viszi a hátán a zenekari ügyeket. Néha beesik hozzám is valami szervezéssel kapcsolatos intéznivaló, vagy némi böngészgetıs feladat, de ez csak némi morzsa. Sug mostanság inkább az alkotói feladatokban jeleskedik, ami

szintén nem kis feladat, de szerintem mindenképpen élvezetesebb. Egyébként én is inkább ebbıl veszem ki a részem... Emellett persze még dolgozni is kell, néha suliba is járunk, de egész rugalmasan összeegyeztethetı a kettı. Sug: röviden összefoglalva: elég sok idıt vesz el a zenekar, de sokkal több idıt kéne még rászánni, hogy valóban fusson az egész… Szabadidınk kábé a nullával egyenlı, mivel két lovat akarunk megülni egy fenékkel. Nincs olyan, hogy munkából hazaesve egy kis pihi, mert gyakorolni kell, vagy próbálni. Ez is egy fajta rocknroll suicide. Felırüljük magunkat benne, fıleg a magánéletünket, de amit kapsz érte cserébe, hogy szélesebb lesz a látóköröd, kitágul a tudatod. Legalábbis az állandó kialvatlanság miatt ezt érzed. Karva: zenekar ergo sum. Milyen egyéb terveitek vannak még a közeljövıre nézve? Madó: terveink azok mindíg vannak bıven. Szeretném, ha át tudnánk törni bizonyos falakat, ha sikerülne nekünk is egy kicsit közelebb kerülni a tőzhöz, ha a nagyobb rádiók is szóbaállnának velünk. Az új lemezen van egy pár nóta, amit simán lehetne játszani, bár manapság gyakran kaparom a falat néhány slágertıl, amit ott hallok. Ezek a

mőmájer csajozós szövegek, a rossz rímek és a sablon zenék, na de ez megint más tészta... Szóval úgy gondolom, ha több emberhez sikerülne eljuttatni a muzsikánkat, az jó lenne. Ezzel kéne most foglalkozni egy kicsit és nem ártana a zenekar mögé egy promóter/szervezı/kiadó vagy valaki, aki lát bennünk fantáziát, mert szerintem mi ezt közel sem tudjunk olyan jól csinálni, mint egy hozzáértı és szerintem emiatt rengeteg idıt úgymond "elpazaroltunk", vagy hogy pontosabban fogalmazzak ma már sokkal elırébb járnánk, ha lett volna egy erre a feladatra megfelelı ember. Szóval ez akár egy felhívás is lehetne... Sug: bevállalós pop-alter banda keresi még bevállalósabb menedzserét, „minden megoldás érdekel” jeligére a kiadóba. Hajós www.mapez.hu Manökken Proletarz diszkográfia 2006 Intim leveskocka 2009 Diszkréten élvezz! 2010 Kegyetlen lányok

THANATOS A Thanatos egy holland úttörı death metal csapat, akik már 1984 óta tolják. Az alábbi interjú Stephan Gebédi gitáros/énekessel készült. Képzeld el egy pillanatra a death metal színteret a Thanatos létezése nélkül. Leírnád, hogy mit látsz? Ha nem zenéléssel foglalkoznál, akkor mit csinálnál?

Hát, lenne death metal Thanatos nélkül is. Nem hiszem, hogy sokat változtatna a helyzeten. De azért tény, hogy az elsı bandák egyike voltunk 1984-ben, akik extreme metalt kezdtek játszani Európában, így bizonyos módon hozzájárultunk a holland thrash és death metal formálódásához. De nem tudom, hogy valóban befolyásoló erıvel bíró banda vagyunk-e. Ezt másoknak kell inkább eldönteni, bár az biztos, hogy a death/thrash metál úttörıi voltunk. Ha valaki olyannak kéne leírnod a hangzásotokat, aki még soha nem hallott titeket, mit mondanál? Gyors, agresszív thrash metal és old school death metal keveréke a miénk. Vannak gyors részek, lassú részek és sok ütemváltás a zenénkben. Nagy hatással voltak ránk az olyan zenekarok, mint a Possessed, a Death, a Slayer, a Dark Angel, a Morbid Angel és a Celtic Frost. Hogyan változott a zenétek az évek során? Nyilvánvaló, hogy idıvel jobb zenészek lettünk, de szeretjük megtartani azt a spontán és agresszív hangulatot, ami már az elején is jellemzett minket. A zenénk mindig is a death és a thrash metal keveréke volt. Néhány albumunk egy kicsit thrash-esebb, míg néhány inkább death metal, de végül mindig is a két stílus keveréke. Mi vonz a költészetben? Vannak szerzık, akiket különösen kedvelsz? Hogy ıszinte legyek, inkább filmek és rendezık inspirálnak, mint szerzık. Kedvenc filmjeim az olyan olasz horror filmek, mint a The Beyond (A pokol hét kapuja), a Suspiria (Sóhajok), Opera, vagy a The Exorcist (Ördögőzı), a The Evil Dead (Gonosz halott). A kedvenc rendezıim többek között Dario Argento, Lucio Fulci, Michele Soavi és Sam Raimi, csak hogy párat említsek. A kedvenc írót kéne említenem, az Bret Easton Ellis (A vonzás szabályai, Amerikai psycho, stb.) A Justified Genocide borítója zseniális, nagyon passzol az albumhoz! Sok idıbe tellett mire elkészültetek vele? Mennyi idı egy ilyen borító kitalálása, megtervezése? Egyáltalán mennyire fontos nektek az album külleme? Köszönöm! Marco, a basszusgitárosunk készítette. Igazából nem tartott neki túl sokáig, én álltam elı az alapötlettel, ı pedig innen átvette a kivitelezést. Nagyon fontos számunkra a borító; összhangban kell lennie a zenével, a szövegekkel és a lemez egészébıl áradó atmoszférával. Azt hiszem sikerült nagyon jól elkapnunk az album hangulatát ezzel az illusztrációval.

Mennyire vagy elégedett a Deity Down Records-al és hogyan jutottak el hozzájuk? Ez egy kis kiadó. Minden tılük telhetıt megtettek, de nem lehet túl sokat elvárni tılük, úgy hiszem. Jobban örültem volna, ha a terjesztés és a promózás egy kicsit erıteljesebb. Ez egy remek album, de sajnos egy csomó olyan emberrel találkoztam, aki még csak nem is hallott a megjelenésérıl. Szóval nyilvánvalóan valami nagyon félresikerült és azért ez igen szomorú. Mit tanultál Önmagadról és zenésztársaidról zenészként az elmúlt évek során? Megtanultam, hogy nagyon nehéz megtalálni a megfelelı embereket, ha nagyon szilárd elképzelésed van a bandáddal kapcsolatban. Én és a gitárosunk Paul már több mint 10 éve zenélünk együtt, és ez a leghosszabb idı, amit valaki velem együtt töltött a bandában, szóval azt hiszem jól elvagyunk együtt. Nehéz hasonló gondolkodású embereket találni, akiknek hasonló a hozzáállása, a lendülete… Mik a jövıbeli tervek? Album? Turné? Arra már rájöttem, hogy jobb nem túlzottan eltervezni a dolgokat a bandával. De a következı lépésünk mindenképp egy bakelit lemez kiadása az Asphyx zenekarral közösen. Mindketten egy-egy klasszikus dal feldolgozását választottuk, mi a Reanimation-t választottuk a kanadai thrash Sacrifice-tól. Az EP az év elején jelenik majd meg a Cyclone Empire Records gondozásában. Van valami üzeneted a rajongóknak? Igen, köszönet a támogatásotokért! Remélem eljut hozzátok az új album a Justified Genocide és sokat hallgatjátok majd. Látogassátok a myspace oldalunkat aktuális infokért és koncert dátumokért! Lırincz (Az interjút fordította: -K-) www.thanatos.info www.myspace.com/thanatos666

ROTTEN TOMATOES A budapesti punk-rock underground egyik jeles képviselıje a Rotten Tomatoes. Ha még nem hallottál róluk nem a Te hibád, viszont akkor most pótold! Egyrészt az ehavi válogatásunkon szerepelnek a Loveme-Tender c. dallal, másrészt itt ez a nem túl komoly hangvételő interjú. Jó szórakozást! Kezdjük az elején, meséljetek a kezdetekrıl, mutassátok be a zenekart! A Rotten Tomatoes név, és a zenekar ötlete még a 90-es évek közepén, gimnazista srácként fogalmazódott meg Cseri, és Pai fejében. Még akkor, mikor választott hangszerüknek, a gitárnak csak a nevét ismerték, hallomásból. Következett sok év balfaszkodás, és még több év szünet, ezért tekerjünk bele a történetbe picit. 2003-at írunk, a zenekar vidékrıl Budapestre költözött, és újra felfedezték az együttzenélés örömét. Ezt tekintjük valójában a kezdetnek a mai felállás idıszámításánál. A zenekar dobosa a kezdetektıl Sundi, Pai itt már basszusgitározik, és 2007-ben csatlakozott a bandához Mr. Lovejoy barátunk is, aki gitár fronton erısít. Teljes lett a kép, azóta így négyen vágtatunk az amúgy abszolút megérdemelt világhírnév felé, ami szerintünk totálisan reális cél 2010-ben, Magyarországon egy ilyen stílusban mocorgó zenekar számára. Milyen zenét játszik a Rotten Tomatoes, kik hatottak rátok? Sokáig szimplán punk-rockot játszottunk. Ma már ez keverve van rockandrollos, bulis-szintis, és kicsit pszihedelikus, üvöltıs elemekkel, majd ezt az egészet koktélként keverve próbáljuk letolni a kedves hallgatóság torkán, aminek fogyasztása mellékhatásként sajnos nem ritkán mámoros állapothoz vezet. Ennek ellenére szürcsölik a zenénket, néha csak öblögetnek vele, de a legtöbbször le is nyelik. Amúgy mindent meghallgatunk. Klasszikus rocktól a modernnek mondott rockig, a klasszikus punktól a modern, punknak már nem nevezhetı, de valamiért mégis annak hívott dallamos gitáralapú torzóig, jöhet metál, rockabilly, funk, disco shit, egy a lényeg, hogy basszon oda. Többnyire erre törekszünk mi is a zenéinkben, ösztönösen ötvözzük ezeket, és tesszük mindezt eléggé jól, ezért vagyunk ilyen híresek. És tulajdonképpen ide vezethetı vissza az is, hogy miért kerül nektek ez az interjú is ennyibe. Hogyan születnek a dalok? A dalok általában úgy születnek, hogy megírjuk ıket! A viccet félretéve, természetesen nem így, mert ez egy elég amatır módszer, és elég sok munkát igényelne. Hanem úgy, ahogy minden, valamire való zenekarnál. Összelopkodjuk a témákat különbözı, már meglévı, mások által már korábban összelopkodott dalokból. De az emberek simán kajálják így is. Ez pedig számunkra nagyon jó visszacsatolás, megerısítés, hogy jó úton járunk, és nem utolsósorban szentesíti a módszert. Az

ötleteket felvesszük mobiltelefonnal, vagy fényképezıgéppel, majd az így elkészült nyersanyagot elküldjük a stúdióba, hogy csináljanak vele, amit akarnak, mi meg addig elmegyünk általában kocsmázni, vagy gyógyfürdıbe. Két nap múlva küldik a lemezt faszán, minıségin feljátszva. Milyen szövegek társulnak a zenéhez? A dalszövegek magyarul íródnak. Vagy angolul. Meg néha magyarul. Elképzelhetetlenül sok üzenetet rejtünk el bennük az utókor számára, de sok-sok figyelmes hallgatás után azért korunk halandó emberének is van lehetısége néhány morzsát elcsippenteni a beléjük kódolt okosságból. De ehhez tényleg ronggyá kell hallgatni. Aki nem veszi a fáradtságot ehhez, annak úgy tőnhet, hogy a szövegek a piáláson, tudatmódosító szerek használatán, a rock’n’roll életérzésen, és a baszáson kívül nem szólnak semmirıl. Na jó, talán még néha az ıszinte szerelemrıl! 2009-ben jelent meg az elsı lemezetek a Rotten Roll, egy év távlatából milyen érzésekkel gondoltok rá? Az ugrik be elsıként, hogy baromi sok pénzbe került. De hát azóta vagy százszorosan hozta be az árát. Gyártottunk pólókat is, meg mindent. Elég csak ráírni a nevünket bármire, máris hiánycikk lesz. Készítettek idén egy angol nyelvő változatot is a Rotten Rollhoz. Külföldön is labdába tudtok rúgni? Ne is haragudj, már a kérdés tartalma önmagában is sértı, pláne amilyen hangnemben kérdezed! Nemrégiben ismét stúdióztatok. Hány számot vettetek fel, hol és mikor, milyen formában lesz megjelenés? Jaja, az elızı anyag sikerén felbuzdulva most újabb 6 dalt csinálunk. Felesleges ennél több dalt csinálni, így is veszik ugyanolyan áron. Most küldtük el a Sony Ericssonommal (ezt nehogy kicenzúrázd) rögzített felvételeket a SuperSize Recordingba a csávóknak, holnapra kész is az anyag. Imádunk ezekkel a faszikkal dolgozni. A nevükre konkrétan már nem emlékszem. Szóval ódzkodunk tılük, de szerencsére nem kell odamenni, emailben kommunikálunk. Érted, 2010. Nekem már otthon is van internet bekötve. Több külföldi zenekart hoztatok el Magyarországra, Európából, és az USA-ból is. Mennyi szervezést igényel egy ilyen, illetve milyen kockázattal jár? Jól jöttetek ki ezekbıl? A hír igaz, de sajnos kishazánkban szart sem érdekelnek ezek a zenekarok. Ha nekünk nem lenne ilyen nagy rajongótáborunk, tuti bukóra jöttünk volna ki ezekbıl a bulikból. Igazából csak azért csináljuk, mert kicsit számítóak vagyunk. Elhívjuk ıket ide, ık meg hívnak minket az USA-ba. Persze ott is a mi közönségünk menti meg a bulit. Nem tudod elképzelni sem, milyen jól esı érzés ilyenkor a Rotten Tomatoes zenekar tagjának mondani magunkat. Milyen zenéket hallgattok mostanában? Ajánljatok valami jóféle punk muzsikát! Ember! A punkzene halott! 2010! Érted! Csak amatırök csinálnak punkot. Bármennyire is népszerőek vagyunk külföldön, azért mikor néha hazatérünk, meg kell

állapítani, hogy a minıségi zene azért Magyarországról érkezik. Cseri SP-t hallgat, Mr. Lovejoy Josh és Juttát nyomat egész nap. Sundi Puskás Petire veri, Pai meg egy kretén, inkább csak a hülye sorozatokat csapatja. De egy dolog közös bennünk éppen ezért, a magyar MTV, és a Viva tökéletesen kiszolgálja az igényeinket, sosem veszünk össze, hogy a turnébuszban hova kapcsoljuk a TV-t. Szerencsére a kiadók is támogatják itthon az effajta minıségi zenét, alázatosan sok pénzt fektetnek az ilyen mővészekbe. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy nézze ezeket az adókat, ha tájékozódni akar, hogy aktuálisan mi a trendi, és a menı! Bármi fontos még? Mivel ez egy elég komoly hangvételő interjú, igyekeztünk kizárólag a tényszerőségre fókuszálni, ezért elég száraz, és tömény lett az anyag, az hiszem. Üzenjük a kedves olvasóknak, hogy ahhoz, hogy lazább körülmények között is megismerhessenek minket, mindenképp látogassanak el egy koncertünkre, ahol vásárolhatnak lemezt, és pólót is, meg mindenféle szart, amin rajta van a nevünk. Csak egy jó tanács még itt a végére, a koncertjeinkre ne felejtsetek el idıben jegyet foglalni, mert nagy az érdeklıdés! Hajós www.myspace.com/rottentomatoesband

AZOK A BOLDOG 90-ES ÉVEK BIOHAZARD MATA LEAO Már kanyarban a klasszikus felállásban újjáalakult Biohazard visszatérı lemeze, de elıbb nézzünk csak bele a visszapillantóba egy keveset. Tudom, hogy 10-bıl öt rokkújságíró az Urbanról, négy a State Of The World Adressrıl és csak egy írna valamelyik másik lemezrıl a 90-es évek rovatban, dehát az van, hogy ez a brigád letett az asztalra pár kihagyhatatlan lemezt és Hajósnak a Mata Leao a kedvence. Ez volt az elsı Bio lemez amit már nem a klasszikus felállás rögzített és az egyetlen, amin nem négyen szerepeltek. Bobby Hambel családtag távozása után a maradék kommandó nem kezdte falni a Metal Hammer apróhirdetéseit egy új gitárosért, hanem inkább trióban hozták ki negyedik lemezüket (az igazság gondolom olyasmi lehet, hogy a kiadó baszogatta ıket valami határidıvel). Mit lehet tehát csinálni Bobby nélkül? Visszatérni a pıre punk-hc gyökerekhez és szólózás off! Az egyik osztálytársam (késıbb -bt- néven vált ismertté) úgy nyomta a kezembe a lemezt, hogy ez olyan, mint az Undisputed Attitude. Azért annyira nem eszeveszett, csak némely pillanataiban, de az a liga. A nyitó Authority, az ugrálós Modern Democracy, a szövegmondós Control vagy a lemezt záró elvontabb In Vain mind óriási témák (meg persze azok is amik közéjük szorultak). Az abszolúte kedvenc a filmesített A Lot To Learn, egy másfél perces feszes, irgalom nélküli punk zúzda (a klipben Danny sofırt, Evan ırült motorost játszik, Billy pedig dug egy kocsi hátsó ülésén, az új gitáros Rob Echeverriát pedig majdnem jól elgázolják). A végén persze eljátszák valódi énjüket is, azaz a Biohazardot. Lehet, hogy vannak akik meg-nem-történté változtatnák ezt a lemezt, dehát azoknak ott vannak a régebbi cuccok. Utat a Biohazardnak! Hajós

CORROSION OF CONFORMITY DELIVERANCE A COC 1982-ben még crossover-punk-HC gyökerő csapatként indult, tíz évvel késıbb pedig már a bontakozó stoner, southern-metal színtér elsı vonalát erısítették. Pepper Keenan aki 1989 óta gitárosként erısítette a formációt, ezen a lemezen az énekesi feladatokat is

magára vállalta. Maga az album egyértelmő kilencvenes-évekbeli klasszikus, nem véletlenül szerepel a rovatban. Manapság persze minden második zenekar Black Sabbath riffekkel operál a nótáiban, ám a megboldogult kilencvenes években néhányan éppen csak felfedezték a nagy hatású zenekar örökségét. Az áttörést a Down Nola címő zseniális debütalbuma hozta 1995-ben, melyben Peppernek szintén benne van a keze, de ne feledjük, hogy a Deliverance egy évvel megelızi a stoner supergroup felbukkanását. Az album minden pillanata abszolút klasszikus, egyszerően nincs gyenge pontja. Az Albatross és a Clean My Wounds még a slágerlistákat is megjárta, szóval akkoriban sem maradt visszhang nélkül ez a remek anyag. A keménykötéső groove-okkal felszerelt rocknótákat jól ellenpontozzák az egy-két perces hangulati átvezetések. (Without Wings, Mano De Mono, #2121313). A zenekar egyéni ízekkel felfőszerezett remek stílusgyakorlatot vezet elı, anélkül, hogy rájuk lehetne sütni a plagizálás bélyegét. Ezek a számok kérdés nélkül megállják a helyüket minden idıben. A Deliverance megkerülhetetlen alapmő a stoner csapatoknak, a mezei zenehallgató számára pedig egyszerően megunhatatlan. Legalábbis én így vagyok vele, már napok óta folyamatosan hallgatom. A csapat 1996-os albuma a Wiseblood egyébként szintén kötelezı tananyag, de érdemes bekóstolni a 2000-es évek termését is. -bt-

FRISS ÁRU MOTÖRHEAD GET BACK IN LINE Lemmy mondhat akármit, igenis vannak szépszámmal akik várják egy-egy új lemez megjelenését és nem csak az Ace Of Spades-re rázzák magukat (legalábbis erre utalnak a kommentek a hálón). Mielıtt azonban a The Wörld Is Yours megjelenne december közepén itt ez a Get Back In Line, ami pont úgy rúg seggbe, ahogy az elvárható. Egy lazább dal, ami jelzi a nyilvánvalót: a Motörhead nem változik 2010-ben sem. Csak a borító ne lenne ennyire leegyszerősítve. Mindenki csekkol, mindenki epekedve vár! Hajós

THE CREEPSHOW THEY ALL FALL DOWN Ha esetleg te is úgy voltál az idei punk terméssel, mint én, akkor te is azt gondolod, hogy nem jelent meg izgalmas punk lemez 2010-ben. A Parfume And Piss mondjuk bitang jó lett és persze a Dissent Of Man is rendben van, de mást tényleg nem tudnék kiemelni, friss csapat meg végképp nem érkezett (már hozzám legalábbis). Eddig. Aztán megtalált a Tim Armstrong féle Hellcat kiadós The Creepshow a hármas lemezük címadó slágerével (amihez egy zsír klip is társult), ami annyira megtetszett, hogy beszereztem a lemezt és fikarcnyit se csalódtam. Ez a nıi énekkel, nagybıgıvel, billentyővel kísért punk-rockabilly vegyület nem állítom, hogy rettentı nagy újdonság így önmagában, de ezek az arcok tudnak dalokat, jó értelemben vett lendületes slágereket írni, fogós refrénekkel. Még a Sleep Tight bárzenéje is élvezetes, nem pedig unalmas. Sarah Blackwood énekesnı/gitáros látványa persze egyértelmően segíti a horrorbrigádot, de hangjában is van annyi tőz, mint a megjelenésében (bár elıször valami koszosabbat vártam, de a hiányérzet hamar elmúlt). Szóval, 11 szám sorakozik a They All Fall

Down-on durván fél órában, kiemelni közülük teljesen felesleges, de mondjuk a Someday, a Keep Dreaming vagy a Dusk ’Til Dawn is simán jók lettek volna klipes felvezetınótának a lemezhez. Ezek amúgy teljes mértékben hozzák ezt a punk-psychobilly vonalat. Összegezve ez egy friss, fogós, lendületes punk korong, megyek, bekebelezem az elsı két lemezt… Hajós

FRESHFABRIK STEALING THE SUN Ezt nem hiszem el!! A FreshFabrik újra itt van, lesz teljes lemez is, ez a Stealing The Sun az elsı hivatalos nóta, ami kikerült róla. Azonban hiába látni a klasszikus FF logót a honlapon meg a klipben, ez a dal leginkább a Dead Heart lemezre hasonlít, de még annál is elektronikusabb lett, ami engem annyira nem izgat fel. Elıször nem is tudtam mit kezdeni az egésszel, az éneken az effektek kimondottan zavaróak, de ötödik hallgatásra átfordult a dolog és már tetszett, amit hallottam. Ja, nem árt tudni: Oláh Szabi énekel, Szabó András dobol és Kovács Levente basszusgitározik (vagy gitározik?), de hogy kik a többiek nem tudom. Pl. hol van Barabás Béci? Gondolom hamarosan kiderül. Szóval mindenképpen örülök, hogy visszatér a Fabrik, hiszen nagyon jó dolgokat tettek le az asztalra (nekem a Dead Heart lemez is tetszett, az meg amit 2008 márciusában a Pecsában mőveltek mindennél faszányosabb volt) és hát kíváncsian várom a folytatást! Hajós

LOVE EQUALS DEATH NIGHTMERICA A vicces nevő Love Equals Death nem akkora durranas, mint a fentebb tárgyalt The Creepshow, de azért bıven szereztek kellemes perceket. Aki mondjuk kedveli a NOFX / Anti-Flag féle punk muzsikát, tehet – sıt tegyen is - egy próbát a Nightmerica-val. A lemezt indító Bombs Over Brooklyn egyértelmően a legjobb szám a lemezen: változatos, punkos, arcbamászó, de idıvel a többi nóta is

megmutatja igazi arcát. Szerencsére a srácok próbálnak változatosak maradni - adott 3 percen belül is – ha pedig mégis kétakkordozásra adják a fejüket (V.O.C.), akkor azt letudják 61 másodperc alatt. Másik kedvencem a Caught In A Trap címő tétel, ahol egy érdekes basszusfutam vezeti végig a számot – tényleg minden számnak külön karaktere van. Néha viszont átlépik a határvonalat a jófajta muzsika és a randa pop között – na szerintem ezek a gyengébb pontjai a lemeznek (pl. Lottery). A Nightmericat egy egyszálgitáros, szomorkás ballada zárja, Truth Has Failed címmel. Ami biztos, hogy érdemes tehát a név és a borító mögé nézni, mert ez több mint korrekt! (Utószó: idıvel sikerült rájönnöm, hogy ez a lemez nemhogy nem friss, de igazából 2006-os, viszont ha már megírtam a kritikát itt hagyom – merthát ami jó az jó) Hajós

BRAD BEST FRIENDS? Nem olyan friss, már augusztusban kijött, de kitartó keresésem nyomán csak most sikerült felhajtanom ezt a kiadványt. A Braddel kapcsolatban a legjobb fogódzóként a Seattlevonal kínálkozik, nem feledve, hogy olyan arcok kezelik a hangszereket akiket korábban a Pearl Jam vagy a Satchel soraiból ismerhettünk. A zenekar szabadidıs projectként indult még 1993-ban, azóta négy albumot és egy EP-t termeltek ki. Zenéjükben ott van a grunge hatása, a gyökereiket nyilván nem tagadhatják meg, hangulatában az összkép mégis valami földöntúli nyugalmat sugárzó bluesos melankóliába hajlik. Nagyjából ezen az íven haladnak immár több mint tizenöt éve, ez jellemzi a legújabb hangzóanyagukat a Best Friends?-et is. Lehelletfinom zongorafutamok, laza kis akusztikus témák és kidolgozott vokálok épülnek egymásra a legnagyobb egyetértésben. Az album nagyon kellemes hallgatnivalót kínál a nap bármely szakában, de a legjobban délutáni ejtızéshez, esti beszélgetések meg néhány pohár bor mellé tudom elképzelni. -bt-

SOUNDGARDEN TELEPHANTASM 13 évvel ezelıtt a Soundgarden egy válogatáslemezzel búcsúzott (A-sides), most egy válogatáslemezzel tér vissza. Mindenkinek az egyéni belátására bízom, hogyan értékeli ezeket a húzásokat, de biztos vagyok benne, hogy a megfejtés a lemezkiadóban matekozó fejesek agyából

pattant ki, csak hogy ık is profitáljanak valamit a 2010. elsı napján bejelentett újjáalakulásból. Persze az idei évben feltámadt grunge-alapzenekar pályaösszegzı válogatása korrektül össze van rakva, de még a kétlemezes deluxe-változat audioanyaga sem tartogat különösebb izgalmakat. Jó újra hallani a régi nagy slágereket, de a pluszként rápakolt néhány editált változat vagy élı koncertfelvétel egyáltalán nem éri el az ingerküszöbömet. Mint minden „best of” kiadvány, önmagában ez is felesleges, csak arra jó, hogy meglegyen a teljes sor, az életmő, de ez maximum hardcore rajongóknak okozhat érzéki örömöt. Az egyetlen kiadatlan szám a Black Rain, melyet még a Badmotorfinger-sessionok idejébıl ástak elı nem véletlenül maradt le annak idején a lemezrıl, annyira nem nagy durranás. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy a Soundgarden legénysége mit tud mai fejjel összehozni, de a nyilatkozatok alapján az új albumra egyelıre még várni kell. -bt-

EKTOMORF THE GIPSY WAY Egy érdekes kislemezzel toldotta meg az Ektomorf, a What Doesn’t Kill Me újra kiadott verzióját: két feldolgozás és egy magyar nyelvő dal. A feldolgozásoknál az a jó, hogy nem egyértelmő választások (Alice In Chains és Johnny Cash), ugye egyik sem áll túl közel az Ektomorf világához, de az is igaz hogy nem lepnek meg ezek a morfosított cuccok. A harmadik tétel pedig a Ne add fel, amit Zotya a Smici-féle Bloody Roots lemezre írt és ami nyolc éve az elsı magyarnyelvő Ektonóta (ha Ektomorfnak vesszük). Mindenképpen jófajta csemege ez a fanatikusoknak, bár ez az újrakiadás dolog disznóság (lenne a régi idıkben...). Ne feledjük, hamarosan itt a Redemption! Hajós

ÉLİ ROKK KÁDERFESZT KÉK YUK, BP., 2010.11.12. Az elızı Káderfeszt a nézık számától eltekintve hibátlan buli volt. Ezért aztán nagyon vártam a következıt, fıleg hogy gyerekkori kedvencem, a Macskanadrág is a fellépık egészen díszes sorát erısítette. Végre néhány régi barát is eljött, így egészen jó buli ígérkezett, amit csak a zenekarok silány produkciója ronthatott el. Erre viszont szerencsére nem került sor. Mire mi leértünk már többen voltak, mint a legutóbbi bulin és mi is emelkedettebb hangulatban vetettük bele magunkat a koncertekbe, természetesen csak egy welcome barack elfogyasztása után. A Románok épp akkortájt kezdett. Mi meg meglepıdve fedeztük fel a basszusgitár mögött Barangó kollegát. Az öreg egyre több zenekarban nyomja, nem bír magával. Amúgy a zenekar ügyes, mert olyan utat járnak, amit nehéz rosszul csinálni. A Ramonest mindenki szereti, ráadásul nagyon egyszerő zene, így nem túl nehéz élvezhetıen prezentálni. Ezt meg is tették, csak a közönség maradt némileg lagymatag, én azért azt hittem, hogy egy ekkora legenda számaira, amik adják magukat a tombolásra, mindenki ott fog ugrálni, de egyáltalán nem, szépen sorban állva, mint a gyereknapi Halász Juditot, hallgatta mindenki a koncertet. Ejnye, ejnye fiatalok. Egy fergeteges zárás a Blitzkrieg Bop-al egy kicsit azért megmozgatta a végén a közönséget, de már adták is át a helyüket a Káderek legénységének. Rajtuk most nem alakult ki akkora tombolás, mint szokott, a gyakori törzsközönség egy része is távol maradt és valahogy senki se tombolt eléggé, szerintem kicsit koránra helyezték magukat. Mindenesetre zeneileg teljesen ott volt a dolog, Tamás az új basszusos valóban remekül beilleszkedett (azon gondolkozom, hogy vajon a Kádereknek a Tamás név miért ekkora perverziójuk, mindig kell belıle kettı?), ráadást nagy nehezen kierıszakoltunk, de hamar vége lett. Utánuk viszont egy igazi klasszikusokkal operáló banda következett, a Red Religion névre hallgató Bad Religion tribute. Azt hiszem, sokan tudják már, hogy nálunk szerkesztıségen belül a Bad Religion egy örök kedvenc mindenkinél. Ezért nagy várakozással tekintettem a legenda számainak feldolgozása elébe. És hát olyan erıs kettıs érzésem volt. Azt rögtön leszögezném, hogy nagyon korrektül, pontosan, tisztán, vokálokkal eljátszották a számokat, külön hatalmas pirospont jár a Generator koncertverziójáért és a dobosnak, aki pontosan játszotta a dobtémákat, nem csak "üss valamit, ami jó rá" hozzáállással. Ami egy kicsit negatív volt, hogy egy-két igazán legendás sláger kimaradt (pl.: Los Angeles Is Burning), de nem férhet bele 30 év 40 percbe, ez is tény, ami kicsit jobban fájt, az az énekes hangja, aki ugyan tiszta és erıteljes hangú volt, de nem az a fajta, mint

Graffin. Ettıl még nagyon jól szólt az egész és még a közönséget is sikerült végre tisztességgel megmozgatni, úgyhogy összességében mégis azt írnám, hogy remek koncert volt és jó érzékkel nyúlnak a legnagyobbak számaihoz. És jött az, amit mindenki várt, a magyar punkrock legenda, a Macskanadrág. Kellıen lefárasztottam Csülök urat NemMind1 slágert követelve tıle (ı ugyebár a nemrég feloszlott Nem Mind1 gitárosa volt), miközben Omlás barátom igen részegen Garfieldot vette kezelésbe különbözı minden bizonnyal nagyon érdekes dolgokkal. A zenekar ezeken átvergıdve elfoglalta helyét a színpadon és végre egy igazán pörgıs punkrock buli vette kezdetét igazán aktív közönséggel. Igen vegyesen kerültek elı régi és újabb dalok, rövid átvezetı szövegek, folyamatos pörgés, mint mindig. Sajnos az újak közül személyes kedvencem, a Porból lettél, porrá leszel nem került elı, kicsit jobban csodálkoztam, hogy végül a Modern szerenád is kimaradt, de ezen kívül nem sok rosszat tudok elmondani a buliról, igazi punk érzés maradt, színpadra felmászó haverokkal, kitartott mikrofonokkal, semmit se túl komolyan véve, mégis zeneileg is hibátlanul elıadva. Sok ilyen hiányzik mostanság, mert anno rengeteg ilyen hangulatú bulin voltunk, és az elmúlt években jöttünk rá, mennyire hiányzik ez. Reméljük, a Káderfesztek visszahozzák a Vörösbe az egykori remek hangulatú punkbulikat!!!! Pipi