KÖSZÖNTİ A III. MŐSZAK egy ingyenes punk-rock-metal fanzine, amely bárki számára hozzáférhetı. A korszellemnek megfelelıen nem az újságárusoknál avagy a rocker boltokban, hanem a világhálón. Célunk, hogy olyan zenekarokat mutassunk be, akik szerintünk értéket képviselnek, függetlenül attól, hogy mennyire népszerőek, van-e kiadójuk vagy épp milyen stílusban mozognak. A 97-es Szigeten - fiatal nebulóként nagyokat pislogva, elıször a fesztiválon - nem értettem az öreg rokkereket. Olyanokat mondtak a koncert után, hogy „hát vaze… már a Motörhead sem a régi… alig játszottak…”, én meg nem értettem, hogy akkor régen jobbak voltak vagy mi?! Mi is volt a baj?! Aztán teltek az évek, én meg elcsíptem Lemmy-t és bandáját itt-ott, de ez az érzés belılem soha nem tört elı, sıt. 2008-ban a Nova Rockon pl. mindent taroltak, és valahogy úgy érzem nem lesz ez másképp idén sem a Szigeten, 14 évvel késıbb. A nebulók pedig csak okosakat és szépeket fognak hallani tılem! Hajós
III. MŐSZAK Hajós -btPipi -KLırincz Ferenczi
KONTAKT www.myspace.com/iii.muszak
[email protected] www.facebook.com/iii.muszak www.vaskarc.hu/iii.muszak www.kaderfeszt.hu/iii.muszak www.twitter.com/iiimuszak www.youtube.com/iiimuszak
ÜDVÖZLET CONCERTPHOTOS.HU DEBROCK.HU FEMFORGACS.HU FULLROCK.HU HAMMERWORLD.HU HARDROCK.HU HEAVYMETAL.HU KADERFESZT.HU KRONOSMORTUS.HU KROSSKULT.HU LANGOLOGITAROK.HU LEGENDLIFESTYLE.HU MAGYARTARAJ.ULTRAWEB.HU METALCORE.HU METALNEWS.HU NUSKULL.HU PASSZIO.HU POPPUNKMIND.HU POWERGROUND.HU QUART.HU RIFF.HU RNR666.HU ROCK-R.HU ROCKELET.HU ROCKEREK.HU ROCKINFORM.HU ROCKNESS.EU ROCKNFO.HU ROCKPOLIS-MEDIA.COM ROCKSTATION.BLOG.HU ROKK.HU SHOCKMAGAZIN.HU SHORTSCORE.NET STONERROCK.HU THRASHMETAL.HU TOTALROCK.HU UNDERGROUND.PCDOME.HU VASKARC.HU VIHAROCK.HU ZENE.HU ZENE.NET ZENE.SK ZENEMAGAZIN.COM ZENEUDVAR.RO ZENESZMAGAZIN.HU
FRESHFABRIK Kéremszépen a FreshFabrik –a hazai modern rock legfontosabb zenekara – visszatért. Van új lemez, vannak koncertek és itt egy friss interjú is Kovács Levente alapító-basszusgitárossal. Júniusban jelent meg - kisebb csúszás után - a FreshFabrik ötödik lemeze Mora címmel, indítdsuk innen az interjút. Milyen lett, hogy érzed? Kerek. Olyan monumentális hangszereléső "dalok" születtek, amelyeket mégis elı lehet adni egy darab akusztikus gitárral is. Ez volt a célunk és ezt Schram Dáviddal 100%-ig megvalósítottuk. Úgy dolgoztunk, ahogy azt Angliában a profiktól láttuk utóbbi látogatásaink alkalmával. Egy jól felszerelt gép, jó mikrofonok és elıfokok az énekhez. Ennyi. Tényleg nagyon sajnálom azokat, akik mindenféle analog stúdiótechnikába ölték a pénzüket, de meg kell értse mindenki, mivel senki sem vesz lemezt, nincs se idı, se pénz erre már kint se és a saját tapasztalatom, minden fanyalgás ellenére az, hogy hazai körülmények között nem tud annyival többet nyújtani a laptopnál a stúdió. Sıt! Minden nagy stúdió becsıdölt, itthon pedig az, hogy valaki összeszed pár régivágású cuccot, semmire se garancia, mert kezelni is tudni kell azokat, a feljátszóról és egyéb dolgokról akkor még nem is ejtettünk szót. Kevés olyan jobb stúdió van itthon, ahol nem fordultam meg már, van tapasztalatom. A stílusváltás eléggé meglepı. Én leginkább azt mondanám, hogy metalból poppá váltatok. Ehhez mit szólsz? Az én meglátásom szerint mindig is változtunk. Én csak az egész diszkográfiát egyben tudom szemlélni. Minden lemezünkön voltak ezeknél a számoknál poposabbak. Lamentation, Freezing, Check Mother és még sorolhatnám. De minek. Aki ezt akarja hinni, higgye ezt. Nem volt egyszerően kedvem visszaállni abba a sorba, amit annak idején mi vezettünk. Agyalni még durvább gitárhangzásokon, amit amúgy sem tud senki tökéletesen megvalósítani, nem láttam értelmét. Egy végsıkig elcsépelt torzított gitár belesimít mindent abba a langyos idejétmúlt dagonyába, ami most uralkodik a magyar és a nemzetközi rockzenében is. A torzított gitár annyira markánsan homégénná tesz egy lemezt, hogy bármit pakol hozzá az ember, az már nem tud változtatni rajta. Bár manapság a mindent felülíró homogenitás a nagy divat, ezt a kényszert akartam feloldani végre. Most ez van. A következı lehet végig brutál kıkemény gitár lesz gép nélkül. Ha tudunk elırelépni a kísérletezésben, akkor bármi lehet. Nálunk énekel Magyarország egyik legjobb rockénekese, aki a screamo-tól a legmagasabb fejhangokig mindent tud és még számokat is ír, mi a fészkes fenének agyaljak gitárhangzásokon, amikor végre tudunk dalokat írni. Nem egymás mögé dobált riffeket, hanem dalokat. 15 évig élveztem azt, hogy az ittas fesztiválközönség vonatozott, ugrált elıttem, de most már
hiányzik az, hogy a hátsó sorok is bólogassanak és azok is, akik a rádióban szeretnének bennünket vagy a hozzánk hasonló zenekarokat hallani azt mondják, na ezek végre nem csak ugra-bugrálni tudnak és csak üvöltenek, mint a fába szorult féreg. És lın. A Stealing The Sun volt az elsı angol nyelvő, de magyar modern rock és nem akusztikus és hard rock, amit beemeltek rotációba és vezette a listákat. Mostmár hallottam Subscribe-ot is legutóbb és ez azt jelenti, hogy volt értelme nem kompromisszumot kötni, hanem utánamenni a saját ígényeinknek is, hogy legyen már ilyen is a rádióban és ne csak rágógumipop és soft rock. Milyenek az eddigi visszajelzések? Mit gondolsz a régi rajongók mit szólnak a Morához? Nulláról indultunk, mert a régi rajongók már nem annyira aktívak, hisz ık is velünk öregedtek, ergo ık inkább az atmoszféra miatt keresnék a Fabrikot, dehát mi nem vagyunk TCS, nem 5 generációhoz akarunk szólni. 2011et írunk és a Fabrik is ilyen. Modern, friss. Még semmit se lehet látni. Tudtam, hogy a szünet után valamennyire tudunk végre tiszta lappal indulni. Mivel annak idején se véletlenül jutottunk el oda, ahol voltunk, reményeim a jövıt tekintve talán nem irracionálisak. A koncerteket láttam csak eddig, ahol egészen a Hegyalja fesztiválig csak próbálgattuk a szárnyainkat. A Hegyen adtuk az elsı olyan koncertünket, ahol már nem voltunk rozsdásak. Meg is volt az eredmény.Így terveztük ezt, hogy kb. 5-6 koncert után lesz megint ütıképesebb a banda és ez össze is jött. Még 10 koncert és utána már megint tudunk nyújtózkodni. Ahhoz, hogy a zenekar rendes idıben tudjon kapni fesztiválhelyeket megint, komoly többletet kell nyújtani manapság és ezen dolgozunk is folyamatosan. Októberre teszem azt az idıpontot, amikor régi fényben tudunk megint ragyogni és akkorra lesz is majd egy budapesti nagyobb dobás. Nálunk óriási elvárásaik vannak az embereknek, amit meg is értek, mert anno nagyon monumentális fellépéseink voltak mindenhol, de ehhez kell némi rutin és elıkészület, de nagyon jó úton vagyunk. Fokozatosan építkezünk. A nevünket rengetegen ismerik. Ez egyfelıl jó, másrészt nehéz, mert nincsenek ahhoz hozzászokva az emberek, hogy egy nevet idırıl idıre más tartalommal is meg lehet tölteni. Sokan csodálkoznának, ha lejönnének és elfelejtenék az idı által megszépített régi emlékeket. De mi nem is erre építünk. A friss fülek egyértelmően látják és érzik azt, amit 1998-ban láttak azok, akik lejöttek egy FF koncertre. Ez valami más, csak önmagához mérhetı dolog. Már régen se tudtak bennünket beledobni semmilyen fiókba, mint az összes többi zenekart. Most se tudnak. A közönség gyengébb felfogású részének szüksége van arra , hogy legyen egy külföldi zenekar, egy kapaszkodó, akihez hasonlítani lehet valamit. De ezzel semmi baj nincs, ezek az itthoni divatzenék ettıl még lehetnek jók, hisz a Tank, a Depi, Alvinék és a Subscribe is jó, energikus koncerteket adnak, nem akarnak több lenni annál, mint amit a közönségük elvár és ezt nagyon jól csinálják. De nekünk teljesen más az útunk. Vannak ugyanis más emberek, nem is kevesen,
akik nem szeretnek az árral, a többséggel együtt úszni csak az új dolgokra nyitottak és ık azok, akikre mindig számíthattunk. Nekik készült elsısorban a Mora. Öt különbözı stúdióban készült a lemez, erre miért volt szükség? Ennek semmi jelentısége nincs. Így volt a legolcsóbb. Ezekbıl 2 elıkészítıstúdió, 2 pedig barátok stúdiója, akik nem mellesleg a legjobbak most itthon. Nem ez a lényeg egyébként, hanem a hangmérnökök, akik ott csücsülnek a pult mögött. Schram Dávidot és Szücs Szabit nem kell senkinek bemutatni. A Pannónia Stúdióban pedig, ahol gyakorlatilag az utolsó két lemez kapcsán is hosszú hónapokat töltöttünk, már teljesen otthon éreztük magunkat és volt egy szám, amit úgy gondoltuk, hogy muszáj ott felvenni. Miután a Dead Heart minden idık legdrágább magyar lemeze volt és financiálisan nézve is a legnagyobb bukás, amit a mai napig még nyögünk, az sem volt elhanyagolható szempont, hogy az ár-minıség reláció is rendben legyen. Hát így. Ha tanácsot adnék, mindenkinek azt mondanám, hogy manapság egy laptoppal és egy jó mikrofonnal lehet itthon a legoptimálisabb feltételekkel lemezt készíteni. Sok elektronika is hallható az új anyagon, milyen az élı hangszerek és a kütyük aránya? Nekem ez mindig olyan, mintha palacsintatésztáról vagy valami koktélról kéne beszélnem. Mitıl élı egy hangszer, illetve mitıl gép egy "kütyü"? A szintetizátor vagy a billentyő az élı vagy az elektromos gitár? A dobminták, amiket használunk azok teljesen élık. Az akkor élı? Vannak kompletten élı és kompletten gépes számok. A koncerten teljesen mások az arányok, mert ott végig kell játszani a hangszereken mindenkinek. Én nagyon szeretem a live act jellegő produkciókat, ahol inkább csak az énekre kerül a hangsúly, dehát mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, nekünk játszani kell, ráadásul a többiek élnek halnak a hangszereikért és jók is nagyon. András egy zseni. A dobosok 95%-a nem akar és nem is tud gépre dobolni, ı emellett a leglátványosabb és legintenzívebb dobos. Szerzıként ezúttal Levente mellett Szabolcs is jelentıs szerepet kapott, mind a zene mind a szövegek terén. Mennyire lett Szabolcs miatt más a Fabrik? Nagyon más lett. Kifelé nem is annyira, mint befelé. Utoljára Schram Dávid jóvoltából volt szerzıtársam, csak annak idején az volt a baj, hogy énekelni egyikünk se tudott, ezért inkább a hangzásban kerestük a megfejtéseket. Szabi abban is verhetetlen, hogy 4-5 éneksáv megy egyszerre a fejében, kipróbálás nélkül tudja, mi hogy fog szólni és az, hogy a hangját nem kell szétutómunkázni, sok magyar énekessel ellentétben. Ezzel rengeteg idıt és energiát spórolunk meg, amit a kifejezıerıre és a finomságokra tudtunk felhasználni. İ már régen is tudott klasszikus értelemben vett dalokban gondolkodni, én meg csak az utóbbi 2-3 évben értettem meg, hogy ez hogy mőködik. Neki meg fel kellett venni a munkatempómat és a munkabírásomat és el kellett
sajátítania a Fabrik féle számszerkezeteket, egyszerőséget, alázatot. Két videót már ki is hoztatok az anyagról (Stealing The Sun, Woman), még a megjelenés elıtt. Azt hallottam, hogy erre is rákészültetek és elıre dolgoztatok. Mikor jön az új videó és melyik dalra? Három új klip jön idén még. Az egyik egy monumentális klip, már félig kész és talán a legkomolyabb Fabrik videó lesz, ami valaha készült. Rengeteg csodálatos helyszín és beállítás, sok statiszta, nagyon aprólékos idıígényes munka. Hogy melyik számra, az még titok, de nyilván olyan szám lesz, amit jó eséllyel játszanak majd több helyen is, nem csak a youtubera készül. A második az Orpheusra és lesz egy harmadik nagyon vicces klip is, táncosokkal és sok iróniával és öniróniával. Hivatalosan hárman alkotjátok a zenekart. Mi történt Barabás Bécivel vagy az utolsó felállásból ismert Hain Rékával? Béci rengeteget dolgozott már az elıtt is, hogy elbúcsúzott volna a zenekari taposómalomtól. Amikor leálltunk egy idıre, ı jelezte, hogy már nincs ideje erre ezután. Réka utoljára 2006-ban volt tag, azóta talán 2x ugrott be, amikor én nem voltam. De már vagyok és ugye mindketten bassszusgitározunk, az én gitározásom az kényszermegoldás volt anno. A színpadon azért lesznek még társak? Bár hárman vagyunk tagok, Szvoboda Laciban találtuk meg azt a társat, akivel szívesen zenélünk. A Petıfi akusztikra hívtuk Hodosi Enikıt a Neo-ból, szerintem ıt szívesen látnánk bármikor egy-egy szám erejéig, mert szeretjük a hangját és az egyéniségét. Visszatérve Lacira, nyilván lehetett volna ezer más gitáros is, de mi vele szerettünk volna zenélni, mert emberileg vele tudunk a legjobban kijönni és zeneileg is 100%-osan megfelel az elvárásainknak. Emellett tudott olyan dolgokba pluszokat hozni, ahol nekünk hiányosságaink voltak. Annak idején a Dead Heart lemezrıl azt mondtátok, egyetlen baj van vele: hogy FreshFabrik név alatt jelent meg. Úgy hallottam eleinte a Mora sem FreshFabrik-nak indult, aztán mégiscsak megtartottátok a nevet. Miért? Ezt inkább irónikusan érthettük. De komolyra fordítva a szót, most egyszer és mindenkorra tisztázzuk. Ez a név olyan mintha a polgári vezetéknevünk lenne, amit sose változtatnék meg. Ezek vagyunk, a két alapító, húsz éves korunk óta játszunk ebben a zenekarban, sose játszottunk máshol, ezzel azonosítjuk magunkat és mások is így ismernek már bennünket. Mi határoztunk mindig mindenben, minden régi és új, jó és rossz döntésünkért egyedül mi vállaljuk a felelısséget. A sikerek kiharcolásában is nekünk volt oroszlánrészünk. A kudarcokat mi nyeltük le, a többiek angolosan távoztak. Azzal, ha más nevet választunk mit nyerünk? Erre a névre rajtunk kívül senki sem tarthat egy kumma ígényt sem nélkülünk. Hol és ki írhatja azt elı, hogy egy zenekar nem változtathat a stílusán és tagságán? Az összes FF klasszikust, hogy nagy szavakkal éljek, a Drive My Hand-
et pl. itt készítettem teljesen egyedül, ebben a lakásban, ahol most ezt az interjút írom. De a Goofyt, a Bulletet is és a Tap-tapot is. Az On'n'on-t például teljesen én is játszottam fel a szólót kivéve. Lehet hogy evvel egy világ omlott össze egyesekben, dehát ezek a tények, sajnálom, ezek az én lelkem darabjai és nem kisajátíthatók és tılem el nem vehetık. A FreshFabrik egy klub aminek a tagságát mindig mi ketten határoztuk meg egészen mostanáig. Amíg Béci tag volt ı is, ezután Szabi is ebbe a körbe tartozik, mert már tett annyit hozzá, hogy beledumálhat. Volt erre lehetısége mindenkinek, csak hiányzott az akaraterı vagy a tehetség. Volt egy lemezbemutató (utólag inkább lemezelızetes) koncert még márciusban, hogy sikerült? Jól! Meg lehet nézni a youtube-on! Többen voltak, mint a 2008-as nosztalgia bulin. Ennek nagyon örültünk. Ha már itt tartunk: Pityesztıl és Vörös Andristól már megkérdeztem, hogy a 2008-as Pecsa koncertet - ahol szinte minden FF tag megjelent a színpadon pár szám erejéig - nem kívánjátok-e megismételni valamilyen formában (mondjukegy fesztiválszezont végigtolni így)? Ez nem tőnik jó ötletnek bárki is vetette fel. Szerintem mindenki jól érzi magát most a bırében enélkül is. Koncerteken mennyire játszátok a régi nótákat? Ha az összes klipes számot játszanánk, akkor az egy másfél órás koncert lenne. Teljesen rapszódikus, hogy mi van a setlisten. A közönségen és a helyszínen múlik. Persze van, amit nem lehet kihagyni. Drive My Hand, Lamentation, Serious, ezeket muszáj. De lenne még vagy 10 szám, amit tuti, hogy a közönség fele hallott már. Az idei Szigeten kétszer is felléptek: lesz egy mezei FF buli, meg egy szimfónikus történet is. Mesélj ezekrıl kérlek! Igen, idén bepótoljuk az elmúlt pár évet, amikor szüneteltünk. A szimfóniknak több szempontból is örülök. Ezzel elmondhatom, hogy a 4 Nagyszínpados giga koncert mellett (2000, 2001, 2002, 2003), minden más színpadon is játszhattam már és most a Világzenei Nagyszínpaddal felkerül az i-re a pont így. A Sziget rengeteget jelentett nekünk, csodálatos emlékeink vannak. Másrészt a Rádió Szimfónikusokkal fellépni fantasztikus dolog, ez nem is kérdés. Életreszóló élmény lehet ebbıl. Nagyszerő dolog, hogy abból a hihetetlen sokrétő és színes kínálatból pont ránk esett a választásuk és ráadásul bennünket meghívtak, nem mi kuncsorogtuk be magunkat. A másik koncert is a Petıfi Rádió berkein belül lesz megtartva, amikor szóltak, a korai idıpont ellenére nem volt kérdéses, hogy azonnal igent mondunk, hisz a visszatérésünket nagyon megkönnyítette az a tény, hogy 2 hétig vezettük a rádió játszási listáját és 14 hétig a top 30-ban tanyáztunk.Köszönet ezért nekik is és a közönségnek, hogy ennyire szerették. Igyekszünk élni a lehetıséggel, hogy jövıre egy jobb, a régi idıket idézı idıpontban bizonyíthassunk. Nemrég volt egy akusztikus rádiós fellépés is az MR2 Akusztik-ban. Ez esetleg valahol elérhetı, aki lemardt
róla? Természetesen a youtube-on is és a Petıfi-MR2 honlapján is. A 2006-os Finest lemezzel csináltatok egy angliai turnét. Most várható valami külföldi megmozdulás? Ebben a témában a FreshFabrik úttörı volt, Ausztráliában, Németországban hosszabb ideig kinn is voltatok. Igen, bár ezt sokan már nem tudják, volt idı, amikor többet voltunk kint mint itthon és voltak szép és reményteli pillanatok. Akkoriban valahogy jobban benne volt ez a "külföldi befutás" gondolat a levegıben, de mára mintha ezt teljesen perifériára szorult volna. Azok a produkciók, amik most nagyon pörögnek, abszolút nem külföld kompatibilisek. Ki lenne kíváncsi egy magyar ska, reaggea vagy rap zenekarra csárdás hegedüléssel? Az égvilágon senki. Ez vicc kategória. İszintén azon is meg vagyok lepve, hogy itthon miért kíváncsiak rá az emberek? Mert az, hogy vannak jó, autentikus népzenei, világszintő produkciók, sose volt titok, de ahogy nézem sajnos a tagok akik ezekben megfordultak, lassan aprópénzre váltják a tehetségüket és olyan borzadványokban keresik a betevıt, ahol rappel vagy technóval vagy bármi mással, teljesen porig gyalázzák a népzenét. Még mindig vannak azonban jó vagy különleges pop, rock és egyéb produkciók, mint az Anima, Mitsoura, Fabula Rasa, Neo, Chip, Fish!, Turbo, Grand Mexican etc., akiket külföldön is meghallgatnának és meg is hallgatnak, de ahogy elnézem mindenki elvérzik abban, hogy itthon próféta maradhasson, hogy egyáltalán mőködhessen a zenekar. Ami bennünket illet nyilván futni fogunk még egy kört, amint olyan fit lesz a csapat. Szeretnénk nyomni egy az angliai turnéhoz hasonlót, valami közepesen híres külföldi zenekarral. Jó móka lesz, az biztos. Idén hol lehet még elcsípni a zenekart? Lesz a Szigeten két koncert ugye, majd egy fıidıs koncert a Gyár Fesztiválon Miskolcon, amit kiemelten kezelünk. Ott forgatni is fogunk és full extrás buli lesz, vetítéssel és rendes fénnyel. Brighton-ba visszamentek valamikor? Persze, mindenképpen, járunk ki mindenfelé amúgy is. Vannak ott barátok, ismerısök. Egyéb tervek? Step by step haladunk, szeretnénk elfoglalni újra azt a helyet, amit egy idıre átadtunk másnak. Hajós www.freshfabrik.com www.myspace.com/freshfabrik FreshFabrik diszkográfia: 1995 Certificado 1998 Nerve 2000 Drive My Hand 2001 Volt Live 2004 Dead Heart In Living Water 2011 Mora
HEGYALJA FESZTIVÁL 2011 Amikor elıször mentem a Hegy’re, még nem volt olyan hatalmas durranás. Nagyon jó volt már akkor is, de azóta igazi felsı kategóriás eseménnyé nıtte ki magát (te jó Isten, kilenc éve voltam elıször). Tokaj, a Tisza-part, a remek borok, az emberi árú belépık mind-mind hozzáadnak az amúgy is hibátlan hangulathoz. És ami még nagyon fontos: itt nem kell minden mondatodat azzal kezdeni, hogy kideríted, tud-e magyarul, akivel beszélsz. Sajnos idén dolgoztam, ezért csak szerda hajnalban tudtam indulni, de legalább reggel tízre már lenn voltunk. Amilyen hamar tudtam, felvettem a belépımet (közben vadul hívogatva Ferenczi kollegát, aki mint kiderült, csak késıbb érkezik), elıszedtem a többieket, akik már lenn voltak és épp a strandon párolódtak, aztán gondoltam, legyünk hitelesek (jó kifogás) és belevetettem magam a helyi kocsmák kínálatába és a hömpölygı fesztiválhangulatba. Na de az ivás után várt a rettentı fáradságos munka és menni kellett a koncertekre. Idén három színpad volt a régi normál helyeken, a Nagyszínpad most szponzorelnevezés nélkül simán Hegy’ nagyszínpadként futott, a Pepsi is megkapta ezt a jelzıt, bár a mérete nem változott. A régebbi DeWalt (Még régebben Jim Beam) helyén a Borsodi Malátabár mőködött, ami már régebben is létezett, csak most nem unplugged kis koncertekre, hanem rendes nagy durranásokra rendezkedtek be. Aztán akadt egy MR2 Furmint névre hallgató teljesen új helyszín, a régebbi pótkemping területébıl csíptek le hozzá egy darabot és kicsit kulturálisabb zenei vonalat hallgathattunk rajta, sok népzenei vagy népzenei hatásokkal dolgozó együttessel. Volt még JagerBár, Rádió1 VIP, Inmedio Drinkbár, de ezeken az elektronikus zene kedvelıi találták meg a számításukat, mi nem nagyon jártunk oda. Elsı nap a Malátában a Cherry Bombra néztem be. Igazából róluk mindig csak hallottam, de a zenéjüket sose ismertem meg. No majd most. Én igazából valami pop-punkos vonalra vártam (tudva a csupa nıi tagról), ehelyett egy metálosabb valami kerekedett ki belıle, ügyesek voltak, de valahogy nem szólt annyira jól az egész. Talán emiatt is elnéztem a Nagyszínpadra, amit a Beatrice nyitott. Sokszor sok zenekarra mondtam, hogy kurvára megöregedtek és már nincs meg a lendületük. Valahogy ez Nagy Feróra nem igaz. Az öreg rendületlenül nyomja a partihangulatot, énekel, gitározik, szaxofonozik és hibátlanul felpörgeti a fesztiválozókat. Semmi sztárallőrt nem látni rajta és ahogy egy késıbb megnézett Kettınégy (respect, kollegák) adásból megtudtuk, koncert után sem semmi, amit lenyom! Sajnos a ’Rice végét nem vártam meg, bár nagyon jól éreztem magam, de kezdett a Supernem. İk az egyik kedvenc fesztiválzenekarom, nagyon profik és rettentıen tudnak pörögni a közönséggel. Szabi valami logopédushoz járhatott, mert hosszabb felkonfokat is megengedett magának és nem nagyon dadogott bele. A Másik arccal beindított buli az
utolsó pillanatig embertelen módon pörgött. Sok dal elıkerült az új lemezrıl is, amit általában nem szeretek, mert nem jó ismeretlen dalokra bulizni, de most a lemezbemutatás elérte célját, meg kell szereznem az új CD-t, a hallott számok sok-sok bizakodásra adnak okot. A remekre, bár kicsit rövidre sikeredett buli után egy szimpatikus úriember közölte, hogy nagyon szereti a III. Mőszakot és csak így tovább, ezúton is köszi neki! Utána Zoli is elıkerült, de az Ossiant inkább egy bor mellıl távolabbról hallgattuk csak meg. Rájuk nem igaz a Nagy Feróra elmondott sok jó, ık nagyon izzadságszagúak, ugyanúgy mint a nem sokkal késıbb a Nagyszínpadon játszó Edda. Rájuk nem is voltam túl kíváncsi, viszont találtam egy eddig általam ismeretlen ska-punk zenekart, az egyenesen az Államokból érkezı Toasterst, akikkel remekül elmúlattam (bár ez itt rövid u-val is igaz lenne) egy fél órácskát, aztán ugrottam csak ki a Nagyszínpadhoz. Miért is? Tudom, rockzenei lap vagyunk, mi meg rockzene kedvelık, na de azért a Scootert megnéztem. Meg elég sokan mások is. Nem stílusom ez a zene, de mind látványban, mind hangzásban igen nagyot alkottak, táncosokkal, pirotechnikával, VJ-vel. Sok okosat nem tudok róluk mondani, de az biztos, hogy egész éjszakára megpörgették a közönséget, nem nagyon akart aludni senki. Minek is aludtak volna, hiszen a Parkway Drive elég zúzósra sikeredett metalcore-ral, tolókocsiba hajított gitárossal és rengeteg életerıvel érkezett Ausztráliából, csak nekik. Utána már a Hollywood Rose csak álomba ringatta az elpilledt fesztiválozókat, mint a színpad utolsó fellépıje. Mivel napközben kb 50 fok van, a sátorban reggel 8 után senki nem bír megmaradni (kivéve Szőcs barátunkat, aki fogadásból ki akarta bírni reggel 10ig úgy, hogy kilóg a feje a napra, de kényszerrel kihúztuk az élete védelmében). Valamit kezdeni kell magunkkal alapon az ember ilyenkor keres egy árnyékos helyet, mint mondjuk a Pocoló nevezető pihenısátor és megpróbál tovább aludni (nem fog tudni), vagy elhúz a közeli strandra és a Tiszában hőti le magát. Máshol amúgy se érdemes fürdeni a folyóban, mert a lelkes vízirendırök egy szép kövér csekkel honorálják a dolgot. Egyébiránt 11 órától különbözı beszélgetések, interjúk zajlottak több helyszínen is, nevezzetek puhapöcsnek, de én bizony a strandon voltam, a dögmelegben meg se bírtam mozdulni. Délután háromtól a Malátában a már sokak számára ismert Kettınégy régebbi adásaiból lehetett válogatást nézni. Amúgy szerintem a Malátabár klimatizálva lehetett valahogy (mivel nem volt oldala és semmi befúvást nem láttam, nem tudom, hogyan), ebben nem vagyok ugyan biztos, de ott valahogy mindig egész jó idı volt. Én mindenesetre a Kettınégy után ismét az árnyékba húzódást választottam, így sikeresen kihagytam a kiváló hazai hip-hop csapat, a Hısök buliját. Mikor újra bementem a feszt területére, a többiek elmentek Ektomorfra, én pedig a számomra fı attrakció, a Pennywise koncertjére vártam a Nagyszínpad elıtt. Egy külföldi banda azért jó, mert ritkán vannak itt, sok ember összejön rá, nagy slágereket játszanak. Egy magyar meg
azért, mert a frontember magyarul beszél velünk, odavissza mehet a kommunikáció, értjük egymást. És akkor mi a legjobb? Egy külföldi banda magyar énekessel. Pennywise Téglás Zolival. Sokan vártuk, adtak is a hangulatnak, kezdésnek az Every Single Day, és onnantól folyamatos pörgés, lassú szám még mutatóba se volt. Kicsit hülyén jött ki, hogy Zoli hol magyarul, hol angolul konferált, de hát ı egy évben alig pár napot beszél magyarul, gondolom reflexbıl az angol jön neki. Azért a másik zenekarától, az Ignite-tól ismert A csitári hegyek alatt feldolgozást (Place Called Home) itt is eljátszották (ahogy tavaly a Dürerben is). Amin nagyon csodálkoztam, hogy a Bro Hymn nagyon hamar eljött. Pedig utolsónak hagyták. Sajnos nem néztem az idıt, de biztos vagyok benne, hogy a másfél óra helyett jó, ha egyet játszottak. És még Yesterdays se volt, de ami még fájóbb, ráadást se játszhattak. Pedig remekül szóltak, a hangulat is hibátlan volt, elképzelni se tudom, hogy egy ilyen kaliberő banda miért nem játszhatott le még 2-3 számot, ahogy az minden koncerten teljesen megszokott. Emiatt aztán ideges is lettem és két órán át hol káromkodva, hol freestyle rapben szidtam mindenkit, akinek ehhez szerintem köze lehetett. A többiek biztos élvezhették, én úgy ébredtem, hogy alig volt hangom. Pár óra éjjeli tombolás után aludni tértem és igen hamar eljött a péntek reggel, a szokásos feszt rutin, zuhany, bolt, strand, borvásárlás. Délután háromkor benéztem a Konfliktra, a korai idıpont ellenére egész sokan megnézték ıket, én csak pilledeztem egy rég nem látott cimborámmal beszélgetve közben. Jó pár éve nem láttam a szlovák srácokat, zenélni szerintem jobban tudnak azóta, a hangosítás is jó volt, Juri meg legalább még mindig perfekt magyarból. Utána visszatértem a városba és vételeztem egy vizipisztolyt meg egy adag alkoholt a vérembe. A kettı keverékének jóvoltából pár órán keresztül a tömegben járkálva öcsém valamely számítógépes játékának szövegeit használva irtottam vagy épp engedtem át a tömeget. Igazából mindenki humorra vette, egy emberkét kivéve. Mivel ezzel nagyon jól szórakoztam, a Depressziót csak kintrıl hallottam, csak a Guano Apes elıtt indultam el befelé. Eközben némileg összeszólalkoztam egy rendırrel, aki el akarta venni a vizipisztolyt, amit én nem nagyon akartam odaadni, végül annyiban maradtunk, hogy kiürítem. Mivel rendırre és egyéb dolgozóra egyszer se lıttem vele, nem tudom, kinek mi baja lehetett 45 fokban három csepp vízzel, ezért aztán ideges lettem és a pisztolyt dühömben szétvertem. Van ilyen. Viszont a Guano Apes elejét ezzel le is késtem, ezért mentem Alvinra, a számukra nagyon kicsi Malátabárba. A színpadot fedı sátor minden oldalán soksok méteres sorokban állt a Mókusokra váró közönség. Szerencsére nem is várattak sokáig senkit, hanem a húrok közé csaptak. A lendület most valahogy megvolt, a fesztiválszezon kicsit életre keltette ıket, vagy a kis színpad hozta meg a régi idık hangulatát, mindenesetre egész jó volt, pedig nagyon kevés régi (2000 elıtti) dal kerül csak elı sajnos. Az Alvin közönségének amúgy
felnıtt még egy generációja, így azért jobb is volt a hangulat, még a circle pit próbálkozások is egész sikeresek voltak, pedig itthon még csak most kezd meghonosodni a dolog. A Tolerancia földjét símaszkban énekelte Alvinunk, megénekeltette végig jó alaposan a közönséget, a végén a Kurva életet pedig Viki nyomatta, hogy ne legyen olyan unalmas. Nem is volt, sok év után elıször remek hangulatban távoztam Alvinék koncertjérıl. Kicsit ki is dıltem, így a Slayerre nem mentem be, amit jól is tettem, mert megjött a minden Hegy’-en kötelezı esı, ami inkább csak gyors nyári vihar volt pár zúzós villámmal, néhány perc esıvel és egy kis áramszünettel, hogy teljes legyen a kép. Utána még erıt vettem magamon, a PiCsát megnéztem, jó hangzással jól játszottak, abszolút vegyesen régit-újat, de nekem ugyanúgy, ahogy évekkel ezelıtt, most se hitelesek, nem jön be ez a kommunista - Che Guevara - munkásosztály vonal. Hiába nyilatkozzák minden interjúban azt, hogy nem kommunisták, ha utána minden koncerten megy az elvtársazás, az indulók, a cirill betős feliratok, egykori és jelenleg is élı kommunista vezetık éltetése. Mellesleg nem értem, miért fikázták anno az Alvint a közönségük miatt, ami kb ugyanaz a korosztály, mint az övék, csak nem mindegy, ki mire neveli a kicsiket. Na elnézést a kis kitérıért, csak muszáj volt megindokolnom, miért nem tudtam átérezni igazán a bulit. Szombat az utolsó nap, utolsó pörgés, mindent végigjárunk. A Civileknél ki is próbáltunk, amit csak lehetett, csocsóztunk, beszélgettünk a fogyasztásrekorder versenyautókról az ıket építı mérnökhallgatók egyikével, fotózkodtunk a repohárral, ami a feszt egyik legjobb ötlete, igaz pár éve már létezik. A lényeg annyi, hogy a poharat 200 forint betétdíjért kapod, többször használatos és visszaváltható. És ezzel láthatóan kevesebb a szemét, ami nagyon nem mindegy egy nyolcvanezer fı feletti rendezvényen. Amúgy ha már tisztaságnál tartunk, egyéb helyeken is javult, több, jobb és tisztább WC-k, zuhanyzók kerültek a fesztiválra, már nem csak a klasszikus konténerzuhanyzó-Toi-Toi vonallal találkoztunk, a finnyásabbak is elégedettek lehettek végre. Na de vissza a programokhoz, kitöltöttünk természetismereti tesztet, játszottunk újrahasznosított anyagokból és szemétbıl készített cuccokkal, számot kértünk a rádióban, mindent kipróbáltunk, amit tudtunk. Elıtörik belılünk ilyenkor a gyerek és egy 30 forintos gumilabdáért lelkesen versenyzünk olyan játékokban, amiket már 10 évesen is gyerekesnek tartottunk. De ez itt így van rendjén, legyünk csak megint gyerekek, ahogy azt kell. Azért gyerek létünkre úgy döntöttünk, kihasználjuk a felnıtt személyinket és elmentünk borért, majd este hat felé belevetettük magunkat az utolsó napi zúzásba. Kezdtünk a Belgán, akik mint mindig most is szórakoztatóak, viccesek voltak, feltuningolva néha élı dobbal és gitárral, rendesen megalapozva az utolsó esti odabaszás hangulatot. Kis idıvel késıbb a Blind Myself kezdte el kiirtani a közönséget, mindenki úgy lehetett, hogy utolsó nap, öljük meg egymást, már mindegy, ment is a zúzás emberesen, gyilok pogóval, circle pittel. A
Subscribe csak folytatta a vonalat, de ott én már kidıltem a sorból, inkább jártam körbe, mindenbe belenéztem egy kicsit és közben italoztam tovább a sok remek tokaji bort. Így láttam egy picit Copy Conból, egy kicsit a Kosheenból, de semmin se ragadtam le egészen az esti Road-ig. İk azért eléggé szeretnek és tudnak is feszten játszani, ezt ismét megmutatták, énekeltették a közönséget, átírtuk az Afrika refrénjét Hegyaljára, visszakapcsoltunk háromba, nem mondtuk, hogy félünk és nem kellett más. Utána már csak boroztunk, beszélgettünk, aztán valamikor hajnalban kidıltünk, de az igazán kemény arcok reggelig nyomhatták DJ Savage-el, amikor reggel felkeltünk és pakolni kezdtünk, még mindig ment a buli. Aztán szép lassan elcsendesültek a hangszórók, telepakoltuk a táskákat, lebontottuk a sátrakat, elkezdtünk elköszönni a hazainduló újonnan szerzett haveroktól, józanítottuk, aki még nem volt teljesen rendben, és lassacskán mi is elhagytuk a szép lassan kiürülı kempinget. Ez a pár óra mindig kicsit szomorú, hiszen nagyon régóta ezek nekünk az év legszebb, leginkább várt napjai, ezért az egy hétért megéri várni, megéri félretenni rá, kivenni egy hét szabit. Mindent megér és ott leszünk még sokszor, mert ahogy minden évben, a jelszó ugyanaz most is: jövıre, veletek, ugyanitt!! Pipi
ÖNKRITIKA THE MINISTERS Koncz Matyi neve eddig leginkább a FreshFabrik miatt lehetett ismerıs, de mostanában a Perfect Noise stúdió révén is sokat emlegetik a srácot. Évekkel ezelıtt egy saját bandát is elindított The Ministers néven, a bemutatkozó albumra azonban mostanáig várni kellett. A The Ministers lemez dalait a dobos Barabás Nándi mutatja be.
Ride Into Anonimity Az album nyitószáma, a harmadik klipes nóta. Az egyik személyes kedvencem. Ha jól emlékeszem az elsı szám az újak közül, amit már a Bálinttal (Bokodi Bálint énekes) csináltunk. Lendületesen indul és végig hömpölyög, dühöng, büntet, hol szigorúan, hol kicsit gyengédebben. A nóta gyakorlatilag egy két próbán született és szinte változatlanul meg is maradt a lemezig. Nem nagyon kellett vele bajolni, ösztönösen jött mindenki kezébıl az, amire éppen szükség volt. Jó példája egy összeszokott csapat munkájának. Hunting Season Ezt még Rush Out címmel ismerhetitek, hiszen ez a szám volt a második klipes nóta, amit a budafoki sörgyár egyik elhagyott raktárában forgattunk. Az elsı olyan szám ahol komoly szerepet tölt be a sampler. Itt fogalmazódott meg a társaságban, hogy kell a gép mögé egy ember, mert én nem játszom fülessel a fejemen metal zenét. Az elején kicsit féltünk,hogy túl nagy lesz a kontraszt a hangszeres és a sampleres részek között. Szerencsére nem igazolódott be a félelmünk. Nagyot üt élıben és a lemezen egyaránt, hiszen tele van energiával, feszültséggel, ami a szám végén egy dob, basszus, gitár outro-val csúcsosodik ki. A szám témája, ami a refrén fı témája is (la luna de cachatorie - vadászok éjszakája)
mindenki rájöhet, aki látta filmet, az Alien vs. Predator klasszikusban hangzik el. Ez ihlette meg Bálintunk kicsiny lelkét és íratta meg vele, a stílusunkhoz, a TheM! Zenéjéhez tökéletesen passzoló hangulatot, ami talán a zenekar teljes mondanivalóját kifejezi. White Flag Egy opusz! (oposszum, ahogy egy kedves barátunk nevezte). Lágy gitárral indul Áron kezébıl. De nem igazán adja meg magát nóta, hiába az a neve ami, hiszen már a 30. másodpercnél tör, zúz! Nem kímél senkit és semmit. Ez a szám törte el a legtöbb tányéromat. A verzerész finoman visszaejti a dühöt, de csak addig, míg levegıt vesz mindenki és kilazítja a nyakát, mert utána újabb beton oszlopok következnek, amin a nóta refrénje semmit nem tompít. Szóval koncerten a szám igazi veszélyt jelent minden nyakcsigolyára. A nyolcados lüktetés és az egyszerő negyedes ritmus váltogatja egymást, amitıl a számnak van egyféle hullámzása, ami végigkíséri a nóta összes hangulatát. Ez a kvázi kettıség állítja szembe a létezés valóságát és az álmok, rémálmok csaló valóságát. One Hit Celebrity Témája szerintem mindenki vagy legalábbis sok mindenkit zavar, elszomorít vagy felzaklat. Ugyanis arról a jelenségrıl szól, és abból merít, amit nap, mint nap tapasztalunk a TV-ben, rádióban az utcákon, mindenhol. Azokról az egyszámos, sokszor tehetségtelen ”elıadókról” szól, akik elborítják életünk minden percét, mert ha akarjuk, ha nem a pofánkba tolják ıket. Napjaink szomorú valóságán háborodik fel, ahol csak a pénz, a törvény és a tizenöt perces hírnév szinte mindenkinek kötelezı és mindenkinek kijár, igazi teljesítmény nélkül. A nótát Chili néven ismerhetitek még az Andres-os (az elızı énekes) idıkbıl. Erısen ének és gitár centrikus szám. A TheM! elsı számainak egyike, a kis faszis EP egyik zászlósa (Cut Off EP – 2006). Az a szám, amit a zenekar egyformán szeret, így öröm nézni mindenkit a dob mögül, mikor elkezdjük játszani. Kiül az arcokra az, amitıl még mindig együtt van a társaság a viszontagságos idık ellenére! Cut Off Az elsı klipes szám. A zenekar második száma, amit együtt összerakott. Azt hiszem. Akkoriban az elsı osztott képernyıs klip volt az országban. Remek és fárasztó klipforgatás volt csepeli kohóban, egy olyan hangárban, amit másnap reggel leromboltak. Szóval nem volt veszélytelen. Fıleg a hatodik óra után mikor már megfelelıen sokat unatkoztunk és ittunk ahhoz, hogy elkezdjük fölfedezni az objektumot. Volt is pár baleset belıle, szerencsére semmi komoly. Nekem még mindig megvan egy kobak, amit ott zsákmányoltam. A számról nincs sok elmondani való. Zúzós metál szám, Bálintnak köszönhetı remek ének dallamokkal. Szerénység nélkül mondhatom, kövezzetek meg, ha nem így van, de ebben a számban minden ott van, ahol lennie kell. Circus A TheM! palettájának legkomplexebb száma. Itt is egy könnyed gitártémával indul a szám, amire szépen sorban
ráfőzıdik a többi hangszer is, hogy mikor már mindenki felült a lelátóra egyszerre robbanhasson be minden az ének üdvözlésével. Zsófi (Brizdó Zsolt basszer) ebben a számban kihasználhatta a torzított basszusgitár minden ízét. Ebbıl kapunk is rendesen. Bálint jó porondmesterhez méltóan szólítja színre a hangszereket, amik hasítanak is szépen. Majd a közép részen van kis idınk feldolgozni az addig hallottakat, meg azt hogy akkor erre a számra, hogy is kéne headbangelni, hisz nem sok minden van egyre kihozva. A szám utolsó része monumentális. Elég bonyolult szerkezető, sok témából álló szám. Volt is vele dolgunk elég sok. Fıleg abban az idıszakban mikor elıször demóztuk fel. Ha a dob volt a helyén, akkor a gitár nem, ha dob gitár rendben volt, akkor meg az ének nem jött rá szépen. Az egyik legmelósabb szám. Talán a leggyorsabb is, úgyhogy koncerten elég meglovagolni, de egyformán büszke rá mindenki. Idiot A nevéhez méltóan eléggé tuskó módon kezdıdik, de koncerten tuti felkapod a fejed, ha meghallod, hogy ez mi volt. Sok gitár, sok cin, sok dob jellemzi amolyan miniszteresen. Vagyis durva zenére szép ének és fordítva. Dobilag nem volt vele sok gond. Olyan téma volt, ami egybıl kialakult és nem kellett rajta változtatni. Ez elmondható a többiekrıl is. Általában a TheM! számok így születnek. Lemegy a csapat a próbaterembe, nekiállunk. Beszámolok -raaajta- és hopp az ölünkbe pottyan egy szám. Vagy nem. Ez a pottyanósok közül való. Szintén megtalálható a szokásos monumentális rész a szám kétharmadánál, ami egy kedves dob breakkel (krumplis zsák) zárul majd jön a refrén ismét. Lonelly Caveman A kedvenc csajos szám. A lemez elsı középtempós egyede, amit szintén nyolcados hömpölygés jellemez. Nagyon visszafogott, szinte szerény hangvételő. A számot középtájon megszakítja egy kis kiállás-szerő zaklatott rész, de csak azért, hogy visszavárd az alaptémát. Szövegileg Bálint itt szárnyal a legszebben, talán a TheM! egyik legjobbja. Zeneileg pedig színesíti a kavalkádot, amit a lemezen lévı tizenhárom szám képez. Cold A zenekar legeslegelsı száma. Ezzel a nótával kerestük meg egymást gyakorlatilag. Ezzel találkozott Áron (Horváth Áron gitár) és Zsófi elıször. Valamint ez a három lazább számunk egyike, talán a legjobban sikerült változata. Dühös, de nem olyan formába, mint a késıbbi számok. Gyakorlatilag a zenekar alapító száma a többi nóta vén öreganyja. zenekar hangvétele, stílusa sokat változott persze az évek alatt, de a Cold mindig is jelen lesz mindegyikben. Végig kíséri a zenekar összes lépését. A lemezen hallható verzió érdekessége az Bandihoz főzıdik. Érdekes kettısség. A legrégebbi számhoz a legújabb tagot kötöm. A szám végén hallható outrót Bandink játszotta fel otthon, autentikus tök nem tudom micsodával, érdekes körülmények között, de ez nem tartozik most ide. Legyen annyi elég hozzá, hogy nem
megszokott öltözékben készült, nem megszokott körülmények között. Digging Deeper A legújabb TheM! Szám. Ezt már tuti Bálinttal hoztuk össze. Tipikus TheM! szám. Tempóváltások, halkabb és hangosabb részek váltakoznak. Lendületesen kezdıdik, amolyan bele a lecsóba. Amiben eltér a többitıl az a viszonylag hosszú szépen tekert dob és földet túró basszus kiállás vezeti át a hömpölygést a szinte letargikus mélységő fülbegyónásig. Itt a gitár és Bálint hangja nagyon szépen egészítik ki egymást. Majd megelégelve a maszatolást indul be újra a szám és tartja is a lendületét a végéig. Részemrıl erre vagyok a legbüszkébb a dob miatt, de egészére nézve az új The Ministers! felállás hangját lehet hallani és lendületét lehet érezni. My Church Lama néven ismerhetitek ezt a nótát, az elején hallható lama hang végett. Szintén egy ıs TheM! szám. Hangulatát nézve egy feszes, harsány dal, amit megbolondít a gép és Bálint tiszta éneke. A refrén kicsit popos. Itt a gitárok viszik a prímet, ami Matyi és Áron kezét és fantáziáját dicséri. Elég sokszor lett variálva a szám szerkezete vagy a szöveg miatt vagy a gépek miatt, de azt hiszem a lemezen hallható végleges verzió egy jól sikerült darab, ami élıben és lemezen is hatalmasat üt. Cruel Cupid A harmadik középtempós szám. Dallamvilágát tekintve talán a legszínesebb, mind énekileg mind hangszerileg nézve. A verze nem szokványos, kicsit tördelt ritmusát szépen egyenesíti ki az ének. A refrén pedig egy újabb oposszum. Talán az egyetlen rádióbarátnak mondható számunk. Érzelmileg is megérint a középrész kiállása, amit Bálint hegedőjátéka mélyít el. Érzelemdús szám, amire a dalszöveg nagyszerő képei teszik fel a pontot. Last Band Sokan mondták, hogy na, ezt a számot nem is értik,hogy miért. Mi sem! Egy próbás szám, ami poénnak indult és megmaradt. Nem is akartuk feltenni a lemezre,de úgy döntöttünk,hogy ha már túlélte ezt az 5 évet, akkor megérdemli azt, hogy ı legyen a tizenharmadik. Így piszkos tizenhárom lett a tizenkettıbıl. Poén szám, de szeretjük. A végén Bandi is beletúrt a gombjaiba és szakítja le a fejeket, ami a koncerteken nagyobb, hosszabb és vágatlan formában is hallható lesz! www.theministers.hu
azai közönség elıtt mindig más játszani, hiszen rengeteg
EVOLÚCIÓ PANTERA Abban az idıszakban, mikor a metalt leginkább szitokszóként használták és mindenki igyekezett eltávolodni a gyökereitıl, a Pantera legénysége volt azon kevesek egyike, akik hőek maradtak saját magukhoz és a mőfajhoz. Rengeteg fiatalra voltak hatással, de még az olyan öreg harcosokat is, mint Rob Halford (lásd: Fight) megbolondították. Az alábbiakban a klasszikus felállás albumait tekintjük át.
POWER METAL 1988 A Pantera negyedik stúdióalbuma és az elsı, melyen a klasszikus felállást (Phil Anselmo – Dimebag Darrell – Rex Brown – Vinnie Paul) hallhatjuk. Zeneileg elég távol áll a késıbbi klasszikusoktól - egy tehetséges Judas Priest-tribute zenekar önálló szárnypróbálgatásait kísérhetjük figyelemmel a lemezt hallgatva. Phil Anselmo egy az egyben hozza a Rob Halfordos manírokat, bizonyára még az ortodox 'Priest hívıket is megtévesztené. A Pantera kapcsán nem szokás erre a lemezre hivatkozni, tulajdonképpen nincs is miért. Érdekességként viszont bıven elfér a polcon. Hogy mást ne említsek, az egyik számban Dimebag vokálozik, nincs rossz hangja egyébként, stílusában kis túlzással a korai James Hetfield-re hajaz. -bt-
COWBOYS FROM HELL 1990 A 20 éves jubileum és újrakiadás kapcsán korábban már elıvettük ezt a lemezt, de sebaj. A rajongók számára a CFH a Pantera valódi debütáló lemeze. A stílus és a hangzás jóval szigorúbb, a heavy metal kliséket hátrahagyva megdörren a zenekar groove-metal alapú komplex riffeléssel súlyosbított saját hangja, mely egy egész zenészgenerációra lesz majd hatással a kilencvenes
években. Phil Anselmo kivételes hangi adottságairól a Cemetery Gates gyızheti meg az addig kétkedıket. A zenei megoldások nyomokban még mindig a Judas Priestre emlékeztetnek (Shattered, Medicine Man), de a súlyponti számok (Cowboys From Hell, Primal Concrete Sledge, Psycho Holiday, Domination) már a klasszikus és utóbb sokat másolt stílusjegyekkel rendelkeznek. -bt-
VULGAR DISPLAY OF POWER 1992 Ezt a lemezt szó nélkül beszavaztam a kilencvenes-évekbeli klasszikusokat felvonultató rovatunkba. Gyémántkeménységő, hibátlan remekmő. Az aktuális trendeket figyelmen kívül hagyva ismét egy kompromisszumok nélküli, keménykötéső groove-metal alapvetést kapunk az arcunkba. A recept nem változott, az összetevık tökéletesek. Enélkül az album nélkül biztosan másként alakult volna a nu-metal vonulat is, meglehet, hogy szót sem ejthetnénk a Fear Factory-rıl, a Korn-ról, a Deftones-ról, vagy a Slipknot-ról. A videommellékleten megtekinthetık a Mouth For War/Walk/This Love fémbe öntött klasszikusai, nem is érdemes rajtuk sokat filózni. A megfejtés tálalva van. Aztán ott van még a Fucking Hostile, ami hardcore-osabb irányba mutat, a Hollow, ami a Cemetery Gates testvére is lehetne, és az igazi ász, a titkos favorit a By Demons Be Driven, ami igáslóként húzza magával a többieket. Apám, az a riff egyszerően odabasz! RIP Dime! -bt-
FAR BEYOND DRIVEN 1994 Ha minden idık legsúlyosabb lemeze után keresgélsz, abba is hagyhatod a kutakodást. A megfejtés a Far Beyond Driven. Ugyan a Cowboys és a Vulgar meghozta a sikereket a bandának, a Pantera még morcosabbra vette a figurát 94-ben. Nem csináltak elızetes demókat, hogy a dalok lehetı legnyersebbek legyenek. És azok a lehetı
legnyersebbek lettek. Hollow? Cemetary Gates? Á… semmi ilyesmi. A klipekkel megtámogatott I’m Broken és 5 Minutes Alone azért jó nagy slágerek lettek – legalábbis rokker körökben és az anyagi sikerek is ıket igazolták. Aztán itt van még Kerry King mester kedvence a Becoming is, azzal a hihetetlen riffel. A 90-es évek közepén mér mindenféle death-, black- és extrémmetalista (meg úgy egyáltalán minden normálisabb figura) a Pantera mögött állt, köszönhetıen a Far Beyond Driven-nek. A záróakkord pedig egy élethő Black Sabbath feldolgozás a Planet Caravan, ami jól ellensúlyozza a doom-os brutál témákat. Ha esetleg mondtam ebben a cikkben bármi újat, gyorsan szerezd be a cuccot és pörgesd meg, ha nem akkor csak simán kapd elı és pörgesd meg! Vigyázat! Minden idık legsúlyosabb lemeze! Hajós
THE GREAT SOUTHERN TRENDKILL 1996 A lemez készítése egybeesett a zenekar belsı feszültségektıl terhelt válságával, ami késıbb Anselmo drogtúladagolása kapcsán csúcsosodott ki. A bandán belüli feszültség mellett a zenei közeg is befolyásolta az anyag megszületésének körülményeit. A grunge-hullám tetıpontján senki sem volt kíváncsi egy „idejétmúlt metalzenekarra”. A körülmények hatására egy borús, komor hangulatú, elég nehezen emészthetı anyag született, melyen szinte tapintható a düh és feszültség. A lemezcím mindent elárul a zenekar álláspontjáról, ık soha nem álltak be az aktuális trendek mögé, de egy trendformáló zenekartól ezt nem is várhatja el senki. Kitartottak a saját elveik mellett, még akkor is, ha széllel szemben kellett pisálniuk. Az idı szerencsére ıket igazolta. A hagyományos, keménykötéső Pantera-témák mellett hihetetlen végleteket érintünk a doomos belassulástól (10's és fıleg Floods) a a pszichedelikus lélekmarcangoláson keresztül (Suicide Note Pt1) a hardcore-os zúzásig (Suicide Note Pt2). A lemez érdekességét épp az utóbbi kettı hihetetlen ellenpontozás adja. Dimebag Darrel és Vinnie Paul kettıse ismét nagyon ott van, de ezt talán felesleges külön hangsúlyozni. -bt-
REINVENTING THE STEEL 2000 Talán a Reinventing-et mondanám kedvenc Pantera lemezemnek, ha most kérdeznél. Állítólag sokan nem voltak elégedettek akkoriban, de a helyzet az, hogy ez a korong több, mint tökély. Phil teljesítményét is többen szidalmazták, de itt ı is teljesen rendben van. Természetesen a halfordozást már rég nem erılteti. A 97-es koncertlemezen szerepeltetett két stúdiós dal már jelezte, hogy vége a depressziónak és a Reinventing azt a vonalat viszi tovább 10 dalban és 44 percben. A súlyosság persze megmaradt, de a feeling lazább, amolyan whiskey-sen. Az ivócimbora Kerry King is elıkerül egy hangulatszóló erejéig a Goddamn Electricben, amit egy közös koncert után játszott fel az öltözıben. Mik vannak már!? De ha egyetlen nótát kellene kiemelnem, akkor az a Death Rattle lenne. Mit hoz már Dime ebben a dalban! Nagyon nagyon brutál a riff. Rex röfögı basszusgitárja is fontos része a korongnak: rendesen adja a hangulatszınyeget a háttérben. A Reinventing The Steel jó egy történet lezárásának, bár kétlem, hogy ez a brigád valaha is készített volna rossz lemezt. De mindenképp elmondhatjuk, hogy ık a csúcson hagyták abba, mégha nem is önszántukból. Hajós Az összes Pantera videoklip egy helyen! Keress rá a III. MŐSZAK videocsatornájára a YouTube-on! http://www.youtube.com/iiimuszak
2000-BE ÉRVE PENNYWISE LAND OF THE FREE? Mikor kiderült számomra, hogy a jó öreg Pennywise idén fellép a Hegyalján, erıteljes késztetést éreztem, hogy újra szemezgessek a calipunk istenek diszkográfiájából. Mikorra biztossá vált, hogy ott leszek az egyre népszerőbb tokaji fesztiválon, csaknem végére értem a teljes Penny-életmőnek, de valamiért mindig a 2001-es Land Of The Free?-t pakoltam a lejátszási lista elejére. (Hasonló okál fogva landolt az album az mp3 lejátszómon.) A ‘90-es évek nagy punkrobbanásakor a Pennywise is a reflektorfénybe került, azonban a hermosa beach-i banda sosem ért el akkora sikereket, mint a The Offspring vagy akár a Bad Religion. Kétségtelen viszont, ha a californiai punk-rock-ról beszélünk, ık megkerülhetetlenek. Nagyjából ’95 táján hallottam elıször a bandáról. Anno egy 90 perces kazettán volt meg az About Time és a Full Circle, az utóbbiról különösen a Society-t csíptem, de igazán a 2000-es években kedveltem meg Jim Lindbergéket. A kereskedelmileg is sikeres Straight Ahead után a soron következı 6. album az Epitaph-nál jelent meg, hiszen a banda sok pályatársával ellentétben, nemet mondott a nagykiadónak, hogy megırizhesse a függetlenségét. Nézzük, miért is jó ez a lemez. A Time Marches On a cali-punkzenészekhez méltó módon indtja az albumot: fogós riffek, dinamikus basszustéma, feszes dobjáték, dallamos vokáldíszítés. A nyitószám tökéletes, egy igazi adrenalinbomba. Az ezt követı címadó dalban már itt-ott hardcore betétek is feltőnnek, de a slágeres refrén finomít a zúzáson. Az erıteljes Bad Religion és még erıteljesebb (az Americana elıtti) The Offspring hatások legegyértelmőbben az Enemy-ben, az It’s Up To You-ban és a Who’s On Your Side-ban fedezhetık fel. Az utóbbiról, melyet Brett Gurewitz-el, a Bad Religion jobbkezével közösen írt a banda, sokáig azt hittem, hogy egy korai the Offspring feldolgozás, annyira erısek az áthallások. A banda és talán a punktörténelem egyik legismertebb himnusza, a Fuck Authority ezt a lemezt ékesíti! A címét nem hiszem, hogy túlságosan is magyarázni kellenne, zeneileg pedig abszolút üt. A gyors, pörgıs témákat idınként felváltják a középtempójú nóták, úgy mint az Anyone Listening vagy a Divine Intervention. Az utóbbi nem egy Slayer feldolgozás, (csak a címében egyezik meg az 1994-es thrash lemezzel), nekem az egyik kedvencem a korongról. Mind
a kritikusok, mind a rajongók magasztalni szokták ezt a Penny-lemezt, ami további sikereket hozott a zenekarnak, hiszen a Billboard Top 200-as listán a 67. helyre kúszott fel. Kiváncsian várjuk, hogy az Ignite-ból kölcsönvett Téglás Zolival, aki már 2010 óta hivatalosan is betölti az énekesi posztot, milyen anyagot sikerül összehozniuk az idén. Mindenesere bizakodásra ad okot az idei Hegy’-es fellépésük. Hajrá, Pennywise! Hajrá, Zoli! Ferenczi
KING’S X XV A King’s X is azoknak a zenekaroknak a táborát gyarapítja, melyeket kiemelkedı teljesítményük ellenére elkerült a rivaldafény, miközben követıik lemezmilliókat adnak el. De kezdem elırıl, trió felállású rockzenekar, homoszexuális, feka énekessel, túláradó zeneiséggel. Pszichedelia, blues, funk, gospel és persze ıserejő rock mindenek felett. A nyolcvanas évek elejétıl nyomják változatlan felállásban, már ez is megérdemel egy fıhajtást. Rengeteg késıbb érkezı zenekarra voltak nyilvánvaló hatással, a korai lemezeik például bizonyosan gyakori vendégei voltak Jerry Cantrell (Alice In Chains) lejátszójának. Elég ha csak felhajtod a Gretschen Goes To Nebraska albumot 1989-bıl és megérted mire gondolok. A XV a zenekar tizenkettedik, egyben ezidáig utolsó stúdiólemeze. Egy idıben mikor hajnalban jártam dolgozni folyamatosan ezt hallgattam meló közben a Pantera Vulgar Display Of Power-ével vetésforgóban. Nagyban megkönnyíti az anyag feldolgozását, hogy a riffek és az énekdallamok egybıl beköltöznek az agyadba, hogy régi ismerısként köszönjenek vissza a második hallgatásnál. Ezt követıen pedig már érdemes a finomságokra is figyelni. Az anyag jellegénél fogva egyszerően megunhatatlan, élvezet hallgatni, megannyi stílus és hangulat keveredik egy sajátos, pozitív kicsengéső King’s X-ötvözetben. Ez a három arc Doug Pinnick – Ty Tabor – Jerry Gaskill) hasonló minıséget produkál, mint mondjuk a Dream Theater, az utóbbinál tapasztalható olykor teljesen öncélú virgázás nélkül. A nyitó Pray egy egyszerő, de erıteljes Ty Tabor-riffre épül, melyet a refrén tesz eltéveszthetetlenül egyedivé. Az Alright hasonló tırıl metszett, a pozitív szemlélet itt valódi értelmet nyer: „One day it’s gonna be alright!” – szól a refrén, a hangulat úgy magával sodor, hogy a második versszak után már Te is Doug Pinnick-kel énekled! A Broke ellenpontozása szintén tanítani való, ahogy a verze két akkordos bontogatása után szinte kirobban a refrén. A
No Lie bluesos lüktetése is felér egy jól célzott lövéssel, szó nélkül betalál. Arról pedig még nem is ejtettem szót, hogy a King’s X az egyik legjobb balladagyártó alakulat, ebbe a sorba illeszkedik a Julie, az I Just Want To Live és az I Don’t Know is, melyek egy egészséges zenei közegben mainstream slágerlistás pozíciót és a lemezeladások (illetve letöltések) ugrássszerő megnövekedését hoznák. A sors fintora, hogy a szakma elismerése és néhány vájtfülő zenehallgató elismerı hátbaveregetésétıl kísérve a King’s X széles körő elismertsége mostanáig elmaradt. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy minden lehetséges fórumon felhívjuk a figyelmet a zenekar munkásságára, melyet kivétel nélkül olyan kiváló albumok fémjeleznek, mint a fentiekben ízekre szedett XV. „If you like what you hear, then go tell somebody!” -bt-
FRISS ÁRU GINGER POTATOES & YOU A Wildhearts éppen parkolópályán van, de a zenekar frontembere, zenei agytrösztje és fı dalszerzıje idén sem pihen. A munkásságát felölelı akusztikus szettel turnézik éppen, ennek a koncertsorozatnak a promóciója kapcsán került elı ez a 2005-ben kiadott anyag, mely mostantól bárki számára ingyenesen elérhetı a csodálatos Internetrıl. Az áthangszerelt koncertmősor gerincét az amúgy zseniális (The Wildhearts) Must Be Destroyed anyaga adja. Érezhetıen nem görcsöltek rá a témára, bennmaradtak a hibák, a félrenyúlások, Ginger a Someone That Won’t Let Me Go szövegével nincs képben és bár a szám közben jelzi, hogy ez a szám nem lesz rajta a lemezen, végül mégis mentésre került az utókornak. Mindezek ellenére, illetve éppen ezért ez a kiadvány tökéletesen visszaadja az akusztikus koncertek hangulatát, szóval aki jegyet vált a szigetországi fellépések egyikére, az nem vesz zsákbamacskát, pontosan tudhatja mire számíthat. -bt-
SUPERNEM TUDOMÁNYOSFANTATSZTIKUSPOP Azt
ugye
írtam a Hegyalja beszámolóban, hogy a Supernem új lemeze elég meggyızınek tőnt. Ennek örömére gyorsan be is szereztem, hogy veletek is megoszthassam a tapasztalataimat. Az elsı hangnál feltőnik az, ami a koncerten már nyilvánvalóvá vált, lett egy kis szintis főszerezés az egészben, de egyáltalán nem zavaró szinten, punkrock maradt, tényleg csak kiszínezve lett egy picit. A zenei vonal szerencsére ennek ellenére nem sokban tér el az eddigiektıl, maradt a feszes, pattogós ritmusú muzsika, sosem túlbonyolítva, de végig hallható, hogy nagyon tudnak játszani a hangszerükön, átlengi az egészet a
profizmus. Jó azt hallani, hogy nem azért van egyszerősítve, mert csak annyit tudnak, hanem azért, mert a mőfajhoz ez kell. Kicsit talán elléptünk a poppunkos vonaltól, bár megmaradt az a tipikus supernemes hangzás, amitıl rögtön halljuk, hogy ık azok. Szövegileg sem kerekedett nagy csoda, de ott is a tılük megszokott stílust kapjuk, ügyesen megírt, leginkább hangulatképeknek beillı dalok. Nagy szavak, politika nincs, nem is kell, köszönjük. Csak az egyszerő dolgokat is meg lehet írni jól, nagy szókinccsel, és a végeredmény akkor ilyen lesz. Mennyivel jobb ez, mint a szesztıl rég elborult agyú, minden mondatba hat bazmeget beszúró, szánalom szókinccsel megáldott, a világot minden szövegében megváltani készülı trúpánk „sztárok”. Na de ha semmi extra nincs benne, akkor jó egyáltalán? Persze, hogy jó, elvégre Supernem. Nagy extra tényleg nincs benne, csak rengeteg ügyes apró ötlet és remekül bulizható, erıteljesen ugrálásra ösztönzı punkrock. Mert azért ez a stílus olyan, hogy jó otthon meghallgatni, de az igazi élıben, tombolva, ugrálva, pogózva. Ehhez meg adott is minden, a koncerteken majd széthullik a nézıtér, mert erre nem lehet nem ugrálni. Már az elızıek is ugyanilyenek voltak. Ez kicsit más, de a lényeg nem változott, és ez így is van rendjén. Sokat nem is tudok róla írni, szerezzétek be, hallgassátok meg, aztán találkozzunk valamelyik koncerten és bontsuk le a klubot, mert erre lehet. Pipi
