2012. Pünkösd- Te Deum 63. szám. A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lapja. Mottó: Spiritus, ubi vult, spirat (Jn 3,8)

2012. Pünkösd- Te Deum

63. szám

A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főisk olai Lelkészség lapja Mottó: Spiritus, ubi vult, spirat (Jn 3,8)

A KTUALITÁS Részlet a hivatások 49. világnapjára írt pápai levélből A hivatások Isten szeretetének ajándékai. Kedves Testvérek! Minden tökéletes ajándék forrása Isten, a Szeretet (Deus Caritas est): „aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad” (1Jn 4,16). A Szentírás elbeszéli ennek az Isten és az ember közötti eredeti kapcsolatnak a történetét, amely megelőzi még magát a teremtést is. Szent Pál, amikor az efezusi keresztényeknek ír, a hála és dicséret himnuszát fogalmazza meg az Atya iránt, aki végtelen jóakarattal gondoskodik az évszázadok során az üdvösség, a szeretet egyetemes tervének megvalósulásáról. Fiában, Jézusban – állítja az apostol –, az Atya „kiválasztott bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte” (Ef 1,4). Még azelőtt szeretett bennünket, hogy létrejöttünk volna! Kizárólag feltétel nélküli szeretetétől indíttatva, a „semmiből teremtett bennünket” (vö.2Mak 7,28), hogy elvezessen a Vele való teljes közösségre.

A zsoltáros, megrendülten szemlélvén Isten Gondviselésének művét, így kiáltott fel: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” (Zsolt 8,4-5). Létezésünk mély igazsága tehát ebben a meglepő misztériumban rejlik: minden teremtmény, főként minden emberi személy, Isten gondolatának és szeretetteljes cselekedetének gyümölcse, ennek a végtelen, hűséges és örök szeretetnek (vö. Jer 31,3). Ennek a valóságnak a felfedezése az, amely valóban átalakítja életünket teljes mélységében.

A Vallomások egy híres szakaszában Szent Ágoston azt fejezi ki, mennyire intenzív élmény volt számára, hogy Isten a legteljesebb szépség és a legteljesebb szeretet. Olyan Isten, aki mindig is ott állt mellette, s akinek végre megnyitotta elméjét és szívét, hogy átalakíthassa: „Örök-új Szépség, későn, jaj, későn kezdtelek szeret-

ni! Bennem voltál, én meg künn! Künn kerestelek s torz mivoltommal berohantam ékes teremtett világodba. Velem voltál s én nem voltam veled. Teremtmények szakítottak el messze tőled, amik nélküled egyáltalán nem is volnának. Azután fölharsant hívó szózatod; megtörted lelkem siket csendjét, kigyulladt bennem ragyogó világosságod, s elűzted rólam a vakoskodó homályt. Illatod kiáradt, beszívtam s most utánad lelkendezek. Ízleltelek, éhezlek, szomjazlak; megérintettél, s íme, áttüzesedtem a vágyakozástól békéd után!” (X, 27.38; ford.: Dr. Vass József). Ezekkel a képekkel igyekezett visszaadni Hippo szent püspöke az Istennel, az ő szeretetével való találkozás kimondhatatlan titkát, amely átalakítja az ember egész létét. (…) Az isteni hívás forrása minden korban a kezdeményező Isten végtelen szeretete, amely teljességében Jézus Krisztusban mutatkozik meg. (…) Isten szeretete mindig megmarad, hűséges önmagához, ahhoz a szóhoz, „amelyet ezernyi nemzedékre adott” (Zsolt 105,8). Ezért kell újra hirdetni – főként az új nemzedékek számára – ennek az isteni szeretetnek a hívó szépségét, amely megelőz és elkísér bennünket: ez a titokzatos mozgatórugó, motiváció, amely soha nem csökken, a legnehezebb körülmények között sem.

2 Kedves Testvérek! Erre a szeretetre kell megnyitnunk életünket. Jézus Krisztus az Atya szeretetének tökéletességére (vö. Mt 5,48) hív meg bennünket nap mint nap! A keresztény élet magas mércéje ugyanis abban áll, hogy úgy szeressünk, „mint” az Isten. Olyan szeretetről van szó, amely a hűséges és termékeny önátadásban nyilvánul meg. Keresztes Szent János, amikor hosszabb időre fel volt függesztve, a drámai helyzete miatt aggódó segoviai perjelnőnek válaszolva buzdítja őt, hogy Isten tervének megfelelően cselekedjen: „Ne gondoljon másra, csak arra, hogy mindent Isten rendezett így; és ahol nincsen szeretet, oda vigyen szeretetet és Ön is szeretetet fog ott gyűjteni” (Levelek, 26). Az önátadásnak ezen a talaján, az Isten szeretetére történő megnyílásban, és mint e szeretet gyümölcse jön létre és növekszik minden hivatás. Ebből a forrásból merítve az imádságban, az Ige állhatatos hallgatása és a szentségek, különösen az Eucharisztia gyakori vétele által lehetséges megélni a felebarát iránti szeretetet, ebből tanulhatjuk meg Krisztus Urunk arcának felismerését (vö. Mt 21,31-46). Ahhoz, hogy kifejezze az elválaszthatatlan kapcsolatot e „két szeretet” – az Isten és a felebarátok iránti szeretet – között, amelyek egyazon isteni forrásból erednek és ugyanarra irányulnak, Nagy Szent Gergely pápa a kis növény példázatát használja: „Szívünk talajába ültette [Isten] először az iránta érzett szeretet gyökerét, és ebből fejlődött ki növényként a testvéri szeretet” (Moralium Libri, sive expositio in Librum B. Job, Lib. VII, cap. 24, 28; PL 75, 780 D). Az egyetlen isteni szeretetnek ezt a két kifejezési formáját különösen intenzíven és tiszta szívvel kell megélnie azoknak,

akik a papi szolgálat vagy a megszentelt élet útját választják – ezek jelentik hivatásuk megkülönböztető jegyét. Valóban: az Isten iránti szeretet, amelynek a papok és szerzetesek látható – noha sosem tökéletes – képmásaivá válnak, ez jelenti az okot, amiért válaszolnak a hívásra, hogy különleges módon is az Úrnak szenteljék az életüket a pappá szentelésben illetve az evangéliumi tanácsok megfogadásában. A teljesen odaadott és megélt, és ezért mélységes örömmel teli élet titka Szent Péter válaszának ereje, amit isteni Mesterének ad: „Uram, tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,15).

A szeretet másik kézzelfogható megnyilvánulása, vagyis a felebarátaink, főképpen a leginkább nélkülözők és szenvedők iránti szeretet az a gesztus, amelynek révén a pap és a megszentelt életet élő személy az emberek között a közösség kezdeményezője és a remény magvetője lesz. A megszentelt életet élők, különösképpen a papok kapcsolata a keresztény közösséggel létfontosságú és egyben alapvető szerepe van érzelmi világuk alakulásában is. Ezzel kapcsolatban a szent Ars-i plébános ezt szerette mondogatni: „A pap nem magának pap, hanem a ti számotokra.” (Le curé d’Ars.

Sa pensée – Son coeur, Foi Vivante, 1966, 100). (…) A hivatásgondozás feladata lesz olyan tájékozódási pontokat nyújtani, amelyek gyümölcsöző utat jelölnek ki a számukra. Ennek központi eleme az Isten Igéjének szeretete a Szentírás egyre mélyebb megismerése és a figyelmes és kitartó személyes és közösségi ima révén, hogy az illető személyek képesek legyenek meghallani az isteni hívást a számos hang között, amelyek megtöltik hétköznapjaikat. Főleg azonban az Oltáriszentségnek kell a hivatásbeli út „éltető középpontjának” lennie, hiszen itt érint meg minket Isten szeretete Krisztus áldozatában, a szeretet tökéletes kifejeződésében, és itt tanuljuk meg mindig újra, hogy az isteni szeretet „magas mércéje” szerint kell élnünk. Az Ige, az imádság és az Eucharisztia hármasa az az értékes kincs, amely segít megérteni a teljesen az Isten Országáért odaadott élet szépségét. Azt kívánom, hogy a helyi egyházak, minden összetevőjükben, legyenek a figyelmes és mély hivatástisztázás „helyszínei”, amelyek képesek a fiatal nőknek és férfiaknak bölcs és határozott lelki segítséget adni. (…)Minden lelkipásztornak és minden világi hívőnek mindig együtt kell működni, hogy az Egyházban minél több „otthona és iskolája legyen a közösségnek” a názáreti Szent Család mintájára, amely a Földön a Szentháromság életének harmonikus tükörképe. Ezekkel a kívánságokkal adom rátok szívből apostoli áldásomat, tisztelt püspök testvéreim, s rátok, papokra, diakónusokra, szerzetesekre és szerzetesnőkre és minden világi hívőre, különösen azokra a fiatal férfiakra és nőkre, akik engedelmes szívvel igyekeznek meghallani Isten szavát, nagylelkű

3 és hűséges beleegyezéssel készen annak elfogadására. XVI. Benedek pápa

Nagymarosi lavina Új magyar zarándokhely keletkezett a semmiből ingyen, önként, szórakoztatóipar nélkül. Arra született, hogy összefogja, elmélyítse, jó irányba tartsa a magyar Egyház valamennyi irányzatát. A hetvenes évek végén kegyelmi tavasz érintette hazánkat.Akkor szabadult számos bebörtönzött pap. Áldozatuk nyomán felszökött a papi hivatások száma, az újonnan szenteltek többsége összetartott és folytatta az addig tiltott ifjúsági munkát. A II. Vatikáni Zsinat után új lelkiségi mozgalmak alakultak, megindult a világiak teológiai képzése, megismerkedtünk a taizéi imamódokkal, megszülettek az ifjúság saját dalai. Ezeknek zömét képzett zenészekkel ellenőriztettük, a kottákat másoltuk. Ki-ki saját neveltjeit többnapos lelkigyakorlatra vitte. Mivel a spirituális ébredés, a világegyház hírei, a megújuló teológia, liturgia, a kisközösségek problémái számunkra szokatlanok voltak, tanácsot pedig a hagyományos vezetőktől pedig nem mertünk kérni, tucatnyi „házi” zsinatot tartottunk, összerakva, megbírálva saját tudományunkat. Bíztunk az Egyház hitérzékében és az ima erejében. A titkos országos zsinatok fedőneve „Borókás” volt. Így nevezték azt a Salgótarján környéki tanyát, ahol az első összejövetelt tartottuk. A szaka-

V ISSZATEKINTŐ datlan megfigyelések, zaklatások miatt ezekkel állandóan máshová költözködtünk, kicsinyke falvakba, félreeső plébániákra. Köztünk voltak Bíró László püspök,

Blanckenstein Miklós rektor, Gesztesy András plébános, Várszegi Asztrik főapát, Kállay Emil piarista, Tomka Ferenc és Kemenes Gábor atyák és még sokan mások. Közben Rómában II. János Pál meghirdette az új evangelizációt. Megjelent a hitoktatás támogatására a ChatechéziTradendae. Elkezdődtek a pápa által támogatott ifjúsági találkozók, itthon pedig puhult a diktatúra. Ebben az összefüggésben lavinaszerűen mozdultak meg a fiatalok. Szinte egy időben a Dunakanyarban Kismaroson, aztán Nagymaroson, a budapesti templomokban, a rejtőzködő kisközösségekben igen sok érdeklődő jelent meg. Nagymaroson 1966-ban kezdődtek a legelső ifjúsági foglalkozások. Ezek körülbelül húsz résztvevővel indultak, majd néhány év alatt a Duna bal partjáról, majd a jobb partról is áradni kezdtek. Tíz év múlva a legnagyobb fővárosi templomokban a heti összejövetel estéin az átlaglétszám 120 volt, öt évvel később az egész napos találkozókon tavasszal és ősszel már ezrek érkeztek. Párhuzamosan elkezdődtek a máriagyűdi, hajósi, egerszalóki találkozók is. A hatalom már csak lélektani fegyverekkel próbálta lassítani ezt a folyamatot. Lékai bíboros úr, miután meggyőződött a találkozó katolikus jellegéről, sajátos humorával támogatta ezt. Amikor még kezdetleges volt a telefonálás technikája, a helyi postára hívatta a plébánost, akit az alig hangszigetelt nyilvános telefonon figyelmeztetett: „a Pestmegyei Rendőrkapitányságnak kifogása van az engedély nélküli hangerősítés miatt. Kérem, a hangfalak ne látszódjanak, de a hang hallatszódjék!” Értettük, megoldottuk. Az önkéntes műszakiak a templomtoronyba tették a

hangszórókat. A visegrádi vár is beleremegett! A nyolcvanas évektől már minden irányból, Soprontól Miskolcig jöttek különbuszokkal, zsúfolt vonatokon. A templomban, a kertben állandóan gyóntak, az előadásokat magnóra vették, de a nap végére elkészültek a helyi felvételek is, amelyeket szakadatlan másoltak a távol maradtak számára. Az ország valamennyi püspöke vállalta valamelyik közös szentmise celebrálást. Igyekeztünk az ország legjobb előadóit meghívni. A gyülekezés, a napirend és a befejezés legapróbb részleteit is sokszorosan megbeszéltük, azután kiértékeltük. Érkeztek messziről is megfigyelők. A holland újságíró döbbenten figyelt, egy amerikai pap végigsírta. A tömegben felbukkant nem egy közismert arc. Tolcsvay Laci összepréselődve rosszul lett, Szörényi Levente élvezte a prédikációt. Aztán amint múltak az évek bővült minden: lett Diákmaros, Gyerekmaros, Babamaros… Új magyar zarándokhely keletkezett a semmiből ingyen, önként, szórakoztatóipar nélkül. Arra született, hogy összefogja, elmélyítse, jó irányba tartsa a magyar Egyház valamennyi irányzatát, azokat is, akiknek nem jutott pap, vagy akik még „keresők”. Remélem a találkozók ezután is egyre jobban közelítik e célt. Balás Béla (kaposvári püspök, egykori nagymarosi káplán a negyven éves jubileumát ünneplő nagymarosi találkozó egyháztörténeti jelentőségéről.)

Vendégünk volt Lévai Anikó Március

1-jén

Lévai

Anikó,

4 a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor felesége volt a Műegyetemi Katolikus Közösség csütörtöki alkalmának vendége, akinek elsősorban karitatív, szociális tevékenységét ismerhettük meg az est során. Bevezetőjében röviden ismertette jogászi pályája kezdetét, elképzelését egy majdani szakmai pályafutásról. Élete azonban másként alakult, így ma 5 gyermek boldog édesanyja. Előadása bepillantást engedett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tevékenységébe, melyeknek megalakulásuktól fogva tevékeny és elkötelezett önkéntese. Lévai Anikó nagylelkűségét és jó szívét mutatja az az eset, amely jogászi pályája elején történt meg vele. Egy román kamionos védelmét kellett ellátnia, aki balesetokozás vádjával állt bíróság előtt. Az előzetes letartóztatásból nemsokára kiengedték, és akkor ott állt azzal a „derék román férfival”, aki az országot nem hagyhatta el, magyarul nem tudott, nem volt semmije. Mit csináljon vele? – merült föl benne a kérdés. Végül úgy döntött, hazaviszi a szüleihez. A család aztán befogadta a férfit, felruházták, munkát adtak neki, és egy jó darabig velük lakott, míg a felmentő ítélet értelmében hazamehetett. A román férfi később is hálából mindig meglátogatta a szülőket. Lévai Anikó előadásából megtudhattuk, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet alapvető célkitűzése a keresztény értékrenden alapuló hathatós segítségnyújtás, azzal az alapelvvel, hogy a segélyek sem vallási, sem politikai célra nem használhatóak fel. A segélyszervezet munkája kapcsán kiemelte, hogy a legfontosabb

céljuk, hogy: „ne halat adjunk, hanem horgot”. A célok és feladatok megvalósítását napjainkban mintegy 250 önkéntes végzi, köztük ő maga is. Kiemelte, hogy katasztrófahelyzetekben a szervezeten belül nagyon fontos a fegyelem és a vezetőknek való engedelmesség, hogy hatékony legyen a segítségnyújtás, s ő is ugyanolyan emberként vesz részt a munkában, egy a többi önkéntes között, akinek válogatás nélkül el kell végezni a rá eső feladatot. A segélyszervezet jelen volt az árvízi és a vörösiszap- ömlés utáni segítségnyújtásban, helyreállítási munkálatokban, de Magyarországon kívül is komolyan segítette a rászoruló helyzetben lévőket, a katasztrófa sújtotta területeket. Így Japánban a szökőár után óvodát, Afganisztánban iskolákat (Petőfi Sándor Általános Iskolákat, melyekből már 1., 2. stb. számú is van már) építettek, Etiópiában pedig az éhezőkön segítenek. A nemzetközi segítségnyújtással kapcsolatban fölmerülhet bennünk a kérdés, hogy nincs elég tennivaló az országban, miért van szükség a szervezet külföldi munkájára? Lévai Anikó kiemelte, hogy a nemzetközi segítségnyújtástól függetlenül a segélyszervezet munkájának 90-95%-t Magyarországon végzi. Ő a miskolci családotthonra (Családok Átmeneti Otthona) a legbüszkébb, ahol nehéz helyzetbe került anyukák kaphatnak otthont fél- egy évig, miközben hozzásegítik őket, hogy később maguk is eredményesen küzdhessenek meg az élet adta nehézségekkel. Az előadás során sok kérdés is felmerült a hallgatóságban, ami mutatja, hogy a téma sokakat megérintett. A segítségnyújtás, a szociális munka amúgy sem idegen

– és keresztényként egyébként is fontos feladatunk – a közösség tagjai számára, hiszen az MKKsok évről évre nagy számban vesznek részt a 72 óra kompromisszum nélkül nevű szociális önkéntes akcióban, valamint a saját önkéntes alkalmunkon, a NyitniKék rendezvényen. Az este mindannyiunkat megerősíthetett abban a meggyőződésben, hogy jót tenni jó! - Tegyük hát a jót! Palásthy Kinga (MKK)

Nagyböjti lelkigyakorlaton voltunk Tihanyban A Virágvasárnap előtti pénteken kora délután találkoztunk a Déli pályaudvaron, hogy vonattal utazzunk a tihanyi bencésekhez nagyböjti lelkigyakorlatunkra. A vonaton termes kocsiban foglaltunk helyet, nem sejtve, hogy csupán öt perc nyugodt utazásunk lesz abban a kupéban. A kelenföldi pályaudvaron indiánnak öltözött csapat szállt fel, akik hangos énekléssel ütötték el az időt. Átadva nekik a helyet, Joci intézkedésével átszálltunk az első osztályra. Ekkor már tudtuk, hogy első osztályú lelkigyakorlatunk lesz. A füredi állomásról autóbusszal jutottunk el az apátsághoz. Elfoglaltuk kényelmes szobáinkat, majd átmentünk a rendházba, ahol terített asztal várt bennünket. Az autóval érkezőket megvárva fogyasztottuk el a vacsorát. A hagyományoknak megfelelően nem maradt el István atya desszertje sem. Rendhagyó módon nem szentségimádással kezdtük el a lelkigyakorlatot, hanem Richárd atya képmeditációjával és elmélkedésével, amelyben személyes élményeit osztotta meg

5 velünk. A nap zárásaként lementünk az altemplomba esti imára, majd elcsendesedve tértünk nyugovóra. Szombat hajnalban néhányan kimentünk napfelkeltét nézni, aztán zenés-énekes ébresztővel űztük ki az álmot a még szundikálók szeméből. Reggeli után Adalbert atya elmélkedést tartott a hitről, mely lelkigyakorlatunk központi témája volt. Az előadást követően a megadott kérdések alapján kis csoportokban beszélgettünk az elhangzottakról. Ebéd előtt a rendház kápolnájában meghitt szentmisén vettünk részt. A délutáni két órás szabadidő alatt a gyönyörű napos idő sokakat csalogatott a friss levegőre. Kisebb csoportokban fedeztük fel a környéket, megcsodáltuk a Balatont, a természet ébredezését. A program folytatásaként a kálvária dombjának tövében gyűltünk össze, és elmélkedve, énekelve jártuk végig a keresztút állomásait. A kálvária tetejéről csodálatos kilátás nyílt a környező tájra. Ez a helyszín egy kis elcsendesedésre is lehetőséget adott. Visszatérve a harmadik elmélkedésre – amely a gyónásra való felkészülésben segített – a tetőtérben gyűltünk össze. Jó volt helyretenni a gondolatainkat István atya útmutatásával. Az ezt követő kiscsoportos beszélgetésen a bűnbánat, bűnbocsánat témájáról osztottuk meg gondolatainkat, ez idő alatt pedig két atya várta a bűneiktől megszabadulni vágyókat. Vacsora után Balczó András olimpiai bajnok életéről szóló riportfilm vetítésére került sor. A nap programját szentségimádással fejeztük be. Vasárnap, reggeli után újra összegyűltünk, mindenki megoszthatta, hogy mit kapott, illetve mit visz haza a lelkigyakorlatról. A virágvasárnapi szentmisén a tihanyi hívekkel

együtt ünnepeltünk. A kórus szép éneklése és Richárd atya mély szavai méltó lezárása volt a lelkigyakorlatunknak és kezdete a nagyhétnek. Ebéd előtt a Rege kávézóban szentföldi fotókiállítást néztük meg. Ebéd után összepakoltunk és búcsút vettünk a tihanyi apátság meghitt légkörétől, hogy visszatérjünk nagyvárosi életünkbe, ahová ezt a lelkületet magunkkal vigyük. Ebben az is segített, hogy Tihanyból gyalog tettük meg az utat a balatonfüredi vasútállomásig. Ezúton is köszönjük a szervezőknek fáradságos szolgálatukat! Borosnyay Renka és Ocsovai Mária (MKK)

XVIII. Pasztorációs Konferencia Záródokumentuma A XVIII. Egyetemi Pasztorációs Konferencia „Szeretetszolgálat az egyetemen” címmel zajlott Domaszék-Zöldfáson, a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet közös szervezésében. A résztvevő lelkészek és munkatársaik számára az elhangzott előadások valamint beszélgetések nyomán élő tapasztalattá vált, hogy a - a szeretetszolgálat kezdetektől része az egyház mindennapi életének; - a mai magyar realitás ismeretében elkerülhetetlen feladat; - és ezeknél fogva jobban része kell, hogy legyen az egyetemi pasztorációnak is. Az általános szükségletekre választ adó szeretetszolgálat a legkorábbi időkben éppúgy építette a közösség belső egységét,

mint ahogy annak vonzerejét is növelte a nem hívők számára. Ezzel gyakorlatilag a kereszténység gyors terjedésének egyik fő okát is benne láthatjuk meg.

A kihívások ma sem sokat változtak. A hajléktalan emberek tömegei, mint a társadalmi problémák egyik kézzelfogható jelei mindannyiunkat elgondolkodásra és imára indítanak. Ezen embertársainknak nem az a szerencsétlenségük, hogy nincs munkájuk, lakásuk, hanem hogy nincs emberük. Járókelőként mindent tudni vélünk róluk („nem akar dolgozni, iszik” stb.), és elfordítjuk a fejünket ahelyett, hogy megkérdeznénk a nevüket, vagy hogy másnap rájuk köszönnénk. Ennek a konkrét problémának enyhítése, vagy más kihívásokra való válaszadás a keresztények megkerülhetetlen feladata, amelyen az egyetemi lelkészségek és gyülekezetek is dolgoznak. Saját gyakorlataink palettáján megtalálható sok minden a rászoruló emberekkel való foglalkozástól kezdve a közvetetettebb segítségnyújtásig (pl. meszelés segítő civil szervezeteknél). Igyekszünk foglalkozni a legközelebbi felebarátaink, sorsával, de olyan gyülekezet is van, amely távolabbra tekint, például egy csángó gyermekek neveltetését

6 támogatja. Egy másik közösség tagjai veszélyeztetett magzatokért imádkoznak; míg ismét mások a méltányos kereskedelem meghonosításával távoli, gyakran elnyomott testvéreink megélhetését segítik. Mindez azonban kevés. Az állandó erőfeszítések, vagy az alkalmi öszszefogások (72 óra kompromisszum nélkül, Teszvesz tavasz, Szeretethíd stb.) mellett az általános hozzáállásunkon kell változtatnunk. Figyelve az „idők jeleire” egy újfajta szolidaritásnak kell utat engedni sorainkban. Ez az egyéni erőfeszítések kiterjesztése mellett egy, a krisztusi szeretetből fakadó összefogásra biztat minket. Ebben erősített meg bennünket konferenciánk, ahol konkrét feladatként vált világossá az önkéntesség elvének további támogatása. Az egyetemi hallgatók nyitottak erre a feladatra, hiszen a közösség ereje, az ismeretszerzés, a hasznosság és a felelősség megtapasztalása önmagában is motiválja őket. Habár az önkéntesek gyakran beszámolnak – ha nem is naponta megélt, de legalább vallásos háttérből, neveltetésből eredő – hitükről, mégsem az az általános, hogy a szeretetszolgálatot a Krisztus példájából megértett Szeretet motiválja. Lelkészségeinknek, gyülekezeteinknek további és egyre sürgetőbb feladata, hogy erre az összefüggésre következetesen felhívják a figyelmet, példaadó módon elöl járva a cselekvő hit gyakorlásában. Domaszék-Zöldfás, 2012. április 26-28. A résztvevő lelkészségek és egyetemi gyülekezetek lelkészei

E MLÉKEZÉS Kopp Máriának odaát Köszönöm, hogy olyan kitartóan és reménykedve küzdött a családért, a gyermekáldásért, a jobb, szebb, emberibb jövőért, és hálát adok Istennek azért, hogy egy ilyen kiváló személyiséget állított a magyar tudomány, oktatás és közélet szolgálatába. Kopp Mária nemcsak tudós volt, hanem az emberi értékek tisztánlátó szószólója is. A családban látta azoknak az erőknek a forrását, amelyek a társadalmat előbbre viszik, amelyek az élet fennmaradását és gazdagabbá válását lehetővé teszik. Fáradhatatlanul küzdött, mindig megtalálta az ügy szolgálatába állítható eszközöket, elmenve egy-egy támogatás megszerzéséért olykor a legvégső határig. Mennyi kiváló tanulmányt, felmérést, nagyszerű előadást és éleslátó következtetést kaptunk tőle! Munkássága nyomán élet fakadt, kérjük tehát az Élet Urát, akiben ő hitt, hogy részesítse őt az örök élet örömében. Bízunk abban, hogy Isten áldásával folytatni tudjuk megkezdett munkáit, szolgálva az életet és a magyar családokat. Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

A vatikáni obeliszk története Az örök város kiemelkedő építménye a Szent Péter templom, mely egyben a kereszténység legnagyobb temploma is. Az impozáns előtér tervezője Gian Lorenzo Bernini, aki az ellipszis körvonalát követve a tér két oldalát hatalmas,

20 m magas oszlopcsarnokokkal szegélyezte. A kolonnádok 284 oszlopa négy sorban helyezkedik el. Az ellipszis tulajdonságának köszönhetően, a fókuszpontokból, melyeket egy egy sötétebb kő jelez, a négyes oszlopsorok helyett egyet szemlélhetünk. Ezen a tengelyen még két szökőkút található, míg a tengelyek metszéspontjában egy hatalmas, 25 m feletti obeliszk díszeleg, jelezve a tér középpontját. Ez a hátrahagyott, többnyire épen megmaradt építészeti műemlék az egyiptomi Heliopolis városból került Rómába, mint Caligula császár hadi trófeája. A császár által épített arénába, a Circus Maximusba helyezték el. Ennek romjai között állt e monolit, egyetlen darabból faragott obeliszk. Több pápa szerette volna áthelyezni, de technikai okok miatt ez nem valósulhatott meg. V. Sixtus pápa Róma rendezésekor elrendelte az obeliszk áthelyezését a vatikáni bazilika elé. A változtatás megvalósítására 500 elgondolást terjesztettek be. A bizottság Domenico Fontana projektjét fogadta el, aki kiemelkedő tehetségéről már bizonyságot tett a Szent Péter Templom kupolájának kiépítésekor. A kivitelezés menetét egy könyv is megörökítette. A pápa bízva Fontana ügyességében, szabad kezet adott a munkálatok elvégzésére. Az építész a 350 tonna súlyú kőtömb felállításához 900 embert, 150 lovat mozgósított, számtalan csigát, több száz méter kötelet használt fel. Mindezek mellé, a felállításkor néma csendet követelt, hogy hallható legyen irányító szava. A munkások halálbüntetés terhe alatt kötelesek voltak ezt a csendet megtartani. E nagy eseményt 1586. szeptember 10-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén hajtották végre. Jelen volt a pápa, s Róma minden nevezetes férfija. A munkálatok közben néma csend uralkodott, csak Fontana utasításokat adó szava volt hallható.

7 melyben teljes- mivoltában benne ne rejlene. Isten és a mindenség egyetlen ponton belül van.

Az ünnep

A vörös gránit, mint a méltóság megtestesítő óriás kőtömbje kezdett a magasba emelkedni, egyszer csak megingott és ekkor kiáltás hallatszott: „Aqua alle funi! (Adjatok vizet a köteleknek!)” A szabálymegszegő Bresca tengerész kapitány felismerte, hogy a kenderkötelek ki vannak száradva, és elszakadnak, ha nem itatják át vízzel. Nem félve a halálbüntetéstől hallatta hangját. A sikerrel járó munkálatok után Fontana a vizet kiáltó emberhez sietett, megölelte és kegyelmet kért a pápától számára. V. Sixtus nemcsak kegyelmet adott neki, hanem nyugdíjjal is ellátta, hajózhatott a Vatikán zászlaja alatt saját hajójával, és mindezek mellett, neki, valamint utódainak jogot adott, amivel ma is bírnak, hogy virágvasárnap a Szent Péter téren pálmaágat árusítsanak. Bresca kapitány örökösei mind a mai napig élnek ezzel a joggal. „Aqua alle funi!” – szállóige lett, mint a hatalmi intézkedések elleni tiltakozás. E szimbólum a bátorságot, elszántságot jelképezi a közjóért, tekintet nélkül a személyre háruló következményektől, megszegve az (értelmetlen) utasításokat. Összefoglalta: Gergely Gabriella

Tér és pont Egyetlen pont sem fér el a térben. A tér csak az érzékek részére tűnik határtalannak; tulajdonképpen szűkebb, mint a pont. Ami határtalan: kiterjedéstelen; ami kiterjedéstelen, abban a végtelen nagyság és végtelen kicsinység ugyanaz. Isten nemcsak végtelen nagy, de végtelen kicsiny is: nincs az a parány,

Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg a hajad vizes kefével. Tisztálkodj belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. … S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre!

Ez is a hit évéhez tartozik Rohanok az esti laborgyakorlatomra. Még ki kell nyomtatnom a jegyzőkönyvet, ezért teszek egy rövid kitérőt. A nyomdában találkozom egy ismerős csoporttársammal. Már végzett, de megvár engem. Együtt megyünk tovább. Beszélgetünk, s kiderül, hogy Rakamazon lakik. Felkapom a fejem,

K ARCOLATOK s lelkesen mesélem, hogy én voltam ott hittantáborban. Mosolygok, mert eszembe jut a rakamazi plébános, aki nagy ezermester. Mivel ismerősen bólogat, megkérdezem tőle: -Templomba járó ember vagy? -Már nem... -Hogy-hogy?

-Pedig voltam elsőáldozó, bérmálkoztam, sőt bérma-keresztapa is vagyok. -Hát akkor? -Októberben meghalt az édesapám. Váratlanul ért, amit mondott. Elszomorodtam. De nem is annyira az apát sajnáltam, hanem a fiút, aki elvesztette a hitét. -Mert, még ha tett volna valami rosszat. De nem. Egy hasi ultrahang január 2-án kimutatta a daganatot. Október 3-ára meg is halt. Ez a dátum beleégett a fiúba. Elkeseredést, mély szomorúságot érzek a hangjában. Nem tudom, mit mondjak. Szeretném visszaadni a hitét, de tudom, ez nem rajtam múlik. Vajon én hogyan érezném magam hasonló esetben? Hit, remény, szeretet. Istenben bízva könnyebb a gyász. -És abban hiszel-e, hogy édesapád a halála után valójában tovább él? kérdezem. -Abban talán igen...de jó lenne, ha még itt élne... Farkas Márton (Cseresznye utcai Kollégium)

Az ablak Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyában egy órácskára, hogy megmozgassa a szervezetét. Ágya a kórterem egyetlen ablakához közel volt. A másik beteg egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek családról, feleségről, gyerekekről, katonakorukról, nyaralásaikról, ahogy ez szokás. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte már csak ezek a színes beszámolók tartották életben, alig várta ezeket, hisz egyetlen változatosságot ez jelentette számára.

8 Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon és gyermekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, a folyton fekvő, behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy forró délutánon az ablak melletti ember a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. Így teltek a napok, a hetek. Egy reggel a betegeket fürdető nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban távolabb fekvő beteg kérte, hogy helyezzék át az ablak melletti ágyra. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezte, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szob társával, hogy ilyen szépnek festette le az ablakot túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta önt! – mondta a férfinek.

Kennedy 1963. november 21-én este egy ismeretlen telefonáló Amerikában felhívott egy apácazárdát, s aziránt érdeklődött, lesz-e a kolostorban másnap szentmise, s részt vehet-e azon világi hívő? Az engedélyt

megkapta.

Amikor reggel a postás nővér ajtót nyitott, ott állt előtte John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok elnöke. Felocsúdva első meglepetéséből az apáca megkérdezte a magas rangú vendéget, hol óhajt helyet foglalni a mise alatt, s hogy szándékozik-e áldozni? „Ne csináljanak miattam gondot! Majd találok magamnak helyet a kápolnában, áldozni pedig szépen a nővérek után fogok.” Mise után reggeli volt. Kennedy megjegyezte, ritkán van alkalma, hogy riportereket elkerülve, feltűnés nélkül vehessen részt szentmisén. Búcsúzóul még azt mondta a főnöknőnek: „nagyon nehéz nap áll előttem.” Néhány óra múlva halott volt, Dallasban meggyilkolták.

Szép mese az erdélyi székelyekről A jó Isten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között. Azért, hogy a nemzetek ne civakodjanak a kék bolygó területei fölött. Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre. Ott, ahol a kápolna most áll, az Úr megáldotta a földet. Ezért ott a föld mélyéből áradni fog örök időkig jóság energiája.

Tódultak a nemzetek minden felülről. Jöttek északról és délről, keletről és nyugatról. Lóháton, elefántháton és teveháton, ökrök vontatta szekereken. Megteltek a közeli dombok népek sokaságával. Bármennyien is voltak, egyre csak jöttek és úgy látszott, nem fogynak el soha. A megérkezettek felsorakoztak egymás mellé. Mindenki beszélte mindenki nyelvét. Fegyver nem volt senkinél, mert maga az Úr hívta őket és az egész környéken jóság és békesség uralkodott. A Sátán nem lépte át a Kárpátok gerincét, mert megtiltatott neki. Amikor mindenki egybegyűlt, az Úr Isten felújította az emberekkel kötött szerződést. Ennek jeléül gyönyörű szivárvány jelent meg hegyek fölött. Emlékeztette a világ nemzeteit a tízparancsolatra. Majd igazságosan szétosztotta a földet népcsoportok között. A következő intelemmel engedte útjukra: „Szaporodjatok és sokasodjatok. Népesítsétek be a földet, mely néktek adatott. Uralkodjatok a föld állatai és növényei fölött. Uralkodjatok igazságosan és céltudatosan jó gazda módjára!” Aztán megáldotta az emberek sokaságát, és útjukra bocsátotta őket! Figyelte, ahogy elvonulnak az égtájak irányába, mint a vándorhangyák. Amikor az utolsó népcsoportot is elnyelte a messzeség, az Úrra rászakadt a sűrű csend és a néma magány. Akkor abban a pillanatban másvalaki azt hitte volna, hogy azt a helyet, a megáldott szent helyet nem adta még oda senkinek. Mivel az Úr cselekedetei nem véletlenszerűek és céltalanok, ezért az Úr kiült a csíksomlyói dombra és várt. Várt türelmesen, tudta, kikre kell várnia. Íme, egy elkésett furcsa népcsoport közeledett a domb felé. Mezítlábas kisfiú tarka tehenet vezetett kötélen. A tehén hátán egy kislány ült feje körül sokszínű virágkoszorú és ismeret-

9 len nyelven dalolt. A dal beleolvadt a tájba és feloldotta a magányt. Mint az arany, ahogy felnemesíti az ötvözetet. Az Úrnak felvidult a lelke, mert bebizonyosodott, hogy minden a terv szerint megy és már tudta kié lesz a megáldott föld! - Kik vagytok ti? - kérdezte a gyerekeket. A fiúcska lehajtotta fejét és hallgatott. Nem bírt szóhoz jutni a megilletődéstől. A kislány egy csokor virágot nyújtott az Úrnak. Üdvözölve légy, mi Urunk, Istenünk! Én magyar vagyok, a testvérem székely. Messzi földről jövünk és eltévedtünk az úton. Az Úr elfogadta a virágot és újra örült az ő lelkében, mert soha nem kapott ajándékot embertől. - Hol vannak a szüleitek? Túl gyöngék vagytok még ahhoz, hogy egy nemzet sorsát cipeljétek! - Nincsenek szüleink, nem is voltak! - csilingelte a kislány. - Honnan jöttetek? - faggatta tovább az Úr. - Csillagösvényről - szólalt meg a fiúcska is félénken. - Országot akartok magatoknak? - Azt akarunk, Uram. De mivel mi még gyerekek vagyunk, adjál nekünk apát és anyát is, aki védelmezzen bennünket! Apát adjak, meg anyát is? - kérdezte az Úr meglepetten. - Igen, mert csak te tudsz adni! Te vagy a mindenható, a jó és a könyörületes! - Várjatok egy keveset, hadd gondolkodjak - mondta az Úr, és két tenyerébe hajtotta fejét. Hosszasan gondolkodott. A két gyermek közben önfeledt játékba kezdett. Nevetgélésük úgy hatott a dombon, mint ezernyi ezüst csengettyű. - Mivel védtelenek vagytok, ártatlanok, és kedvemet lelem bennetek, ezért meghallgattam és teljesítem kéréseteket! Íme, itt van ez a föld, amit nemrég megáldottam.

Ahova engem rendeltél. Itt vagyok a Te népeiddel, a magyarokkal. Értük könyörgök, Atyám: Áldd meg ezt az országot – hogy a Te Országod épüljön benne Áldd meg ezt a nemzetet – hogy igazi nemzeted legyen itt Európában Áldd meg ezt a népet – mint saját kiválasztott néped.

Ezt az áldott földet, Erdélyt és Pannóniát nektek adom örök időkre! De mivel ellenségeitek megszaporodnak majd és sanyargatni fognak benneteket, tisztaságotok és jóságotok miatt, ezért erős hitet és reményt adok nektek, amit itt, ezen a szent helyen, Csíksomlyón minden évben megerősítetek. Apát is adok nektek, én leszek az Atyátok, mert én vagyok mindenek Atyja, a világ teremtője! Anyát is adok, a Szűzanyát, Máriát, Jézus Krisztusnak, a világ megváltójának és szeretett fiamnak anyját! Ő legyen a ti anyátok és bajaitokban mindig őhozzá, kiáltsatok! Ekkor csodálatos szépségű asszony jelent meg, fehér ruhában, ragyogó fényben. Lehajolt megsimogatta a két árvát, majd felemelte és keblére ölelte őket! Azóta hosszú idő eltelt, sok minden megváltozott, de egy dolog változatlan: minden Pünkösdkor százezrek vonulnak ki a búcsú hegyére megerősödni hitben és reményben, közöttünk van valóban nemzetünk anyja. Érezzük kezének simogatását és azt a földöntúli boldogságot, ahogy szerető anyaként keblére ölel bennünket.

Magyarországért és a magyarokért Mennyei Atyám! Itt vagyok a Te országodban, Magyarországon,

Mennyei Atyám! Hálát adok Neked – hogy ide küldtél. Hálát adok Neked – hogy megtapasztalhattam ennek az országnak szeretetét és erejét, Hálát adok Neked – hogy itt élhetek, szolgálhatok és tanulhatok. Hálát adok neked – hogy megízlelhettem e földnek természeti és kulturális szépségét Hálát adok neked – hogy megismerhettem ennek az országnak az őseit, vértanúit, és szentjeit. Mennyei Atyám, Neveld ebben az országban Az igazi szeretetet, A hitet, És a reményt. Adj ennek a népnek: Erőt – a munkához Bátorságot – a küzdelemhez Hűséget – a szeretethez Kitartást – az életben. Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy! Jöjjön el a Te Országod! Itt, Magyarországon, ahol Egyházad él Itt, az Egyházadban – ahol milliónyi családod él Itt, a magyar családokban – ahol Fiad, Jézus Krisztus él.

I MA Most és mindörökkön örökké. Ámen. (2012. március 15-én)

10 P. Elias Ohoiledwarin SVD (Indonáziában született misszionárius)

Szabad vagy Szabad vagy arra, hogy minden napot ajándéknak láss, és szabad vagy arra, hogy imádsággal kezd a reggelt. Szabad vagy arra, hogy elhatározd, a jót szeretnéd meglátni, és szabad vagy arra, hogy rámosolyogjál társaidra. Szabad vagy arra, hogy észrevedd a másik értékeit, és szabad vagy arra, hogy megdicsérd a körülötted levőket. Szabad vagy arra, hogy merd elfogadni a másik segítségét, és szabad vagy arra, hogy viszonzást nem várva segítsél. Szabad vagy arra, hogy örülj annak, ha a másik valamiben ügyesebb nálad, és szabad vagy arra, hogy szemléld a társad méltóságát akkor is, ha olyat tesz, amihez Te jobban értesz. Szabad vagy arra, hogy meghallgasd az embereket, és szabad vagy arra, hogy imádkozz azokért, akik mellett elhaladsz az utcán. Szabad vagy arra, hogy meglepd társaidat, és szabad vagy arra, hogy bátorítsd a szomorkodókat. Szabad vagy arra, hogy türelmes légy, és szabad vagy arra, hogy lemondj a kényelemről a másik javára. Szabad vagy arra, hogy észre vedd mindazt a jót, ami ér, és szabad vagy arra, hogy hálát adj mindenért. Szabad vagy arra, hogy minden gondodat megoszd Istennel, és szabad vagy arra, hogy örülj Isten jelenlétének. Szabad vagy arra, hogy leborulj a kereszt előtt, és szabad vagy arra, hogy hagyd Istent, hogy felemeljen Téged. Szabad vagy arra, hogy egész életed imádsággá váljon, és szabad vagy arra, hogy felismerd Isten tékozló szeretetét. Szabad vagy arra, hogy engedd Istent, hogy átöleljen Téged, és szabad vagy arra, hogy szabadságodat felajánld Istennek.

Napkelte, Csíksomlyón Szívnek ébredése, virradj, Pünkösd-hajnal! Ég áldását hinti hűs Földre az Angyal. Csodaváró népnek, hívó madárének. Hívő embersereg! Arcokon könny pereg. Tisztába öltözött, fénylő Turullélek. Egy-szívvel, zengve szól imádság és ének. Szentlélek! Napsugár, Teremtőnk Kegyelme. Boldogasszony Népe, Isten földi kertje! Szigeti Magdolna Mária

Kegyelem Először nem több mint sejtnyi szikra sejlik, kibomlik, szétragyog bennünk súlyosul majd lombja, fája Nélküle levele is halott

Tihanyi imádság Fekete kökörcsin fekete drágakő Óvár-vártán álló eltört dallamok tudója egy pacsirta dalol a csend rejtőző izzású közepében gejzírkúpok aranyszögei közt Isten csukódó tenyerében Botos Ferenc

Süveges Gergő: Apaszem

tódó krónikája. Arról szól a könyv, hogy szeretet és szervezés, felelősség és feladat, ráhagyatkozás és ráismerések sorozata a nagycsalád – ahogy ajánlójában Cserhalmi Zsuzsa írta róla. Öröm és munka, munka és öröm. Rend. Állandóan borulni kész rend, mert a növekedő gyermekekről sorra kiderülhet: mást, másképpen és máskor szeretnének. A szülők pedig a szabadság rendjében és a rend szabadságában, felismerések és belátások sorozatán keresztül vezetik Borkát, Marcit, Annamarit és Andrist a család közösségén át nagyobb közösségekbe és önmagukhoz. A család minden tagja szereplő a könyvben, de az apa írja meg a történeteket. Az apák szeme mindig többet lát, mint amennyi látszik. Süveges Gergő Lelkészségünk korábban lelkes tagja, sőt polgári szolgálatos munkatársa is volt, egyetemi éveiben. Örömmel látjuk, halljuk őt Televízióban, Rádióban és gratulálunk ahhoz, hogy az írott sajtóban is nagyot alkot… Segítse hozzá kereső, botladozó kortársait, elsősorban a közös életük kezdetén csámpázó házasokat az örömteli, hitből élő, gazdag élet megtalál sában és megőrzésében! P. I. Feleségemnek, Margitnak, akivel tizenkét éve szövetségre léptünk. Szárnyalni – és botladozni is – Veled a legjobb. Borkának, Marcinak, Annamarinak és Andrisnak – az ajándékainknak. Örülni – és bo szankodni is – Miattatok a legjobb.

K ÖNYVAJÁNLÓ Egy család vagyunk. Ez a legjobb.

című új könyve látott napvilágot a Helikon Könyvkiadónál. Korábbi, Apa-kép- írás című népszerű könyvének folytatása az Apaszem. Gyermektörténetek ezek is: a testvérré válás, a szülővé válás folyta-

V ERS

Négy év telt el azóta, hogy az Apakép-írások első gyűjteménye megjelent. Azóta történt néhány változás körülöttünk is. Az akkor még ismeretlen Várvavárt megérkezett: Andris lett a szekerünk negyedik kereke. Marci és Annamari óvodá-

11 ba lépett, aztán Borka – és később Marci is – kilépett az óvodából. A második gyűjtemény ezt a négy évet tükrözi. Visszaolvasva a régebbi darabokat – és tűnődve az újak írása közben – arra jöttem rá: ha kitörölném a neveket, olykor nem is tudnám, pontosan kivel esett meg az adott történet. Lehet, hogy Borkáról írtam – de Annamariról ugyanúgy írhattam volna néhány évvel később. Lehet, hogy Andrisról szól – de szólhatna Marciról is néhány évvel korábbról. Mert egy nagycsalád életében mindig minden változik – és mindig minden ismétlődik. Csak egy valami állandó: az a csodálkozás, elképedés, és folyton ismétlődő öröm, ami ezeket az állandóságváltozásokat kíséri. Úgy gondoltam, az iskolásokról már nem írok. Csak azzal nem számoltam, hogy lesz két ember, aki teljesen másképp gondolja: éppen az iskolások. „Apa, ne már!” –

R ECEPT jött az ellenvetés. „Kihagynál?!” – szólt a felháborodás. „Benne akarunk lenni!” – mondták ellentmondást nem tűrően. „De hát benne vagytok… csak még kicsiként…” „Benne akarunk lenni most is!” Mit volt mit tenni: benne vannak. Hogy is maradhatnának ki a nagy, össznépi cirkuszból? Amelyben Anya időnként bravúrartistának érzi magát: a négy gyerekkel úgy zsonglőrködik, hogy egyszerre tartja levegőben mindegyiket. Egyszerre figyel mindegyikre, egyszerre öleli meg mindegyiket, egyszerre válaszol mindegyiknek, egyszerre ad gyógyító puszit mindenkinek, egyszerre öltözteti mindegyiket… mert ha bármelyik „leesne”, borulna az egész produkció. Talán minden sokgyerekes háztartás zsonglőrmutatvánnyal ér fel. A művész csak hajigálja a levegőbe a karikákat, elkapja őket, megint fel-

dobja… és közben azért élvezi is a repülés boldogságát, ezt a szemet gyönyörködtető játékot. A mi játékunk négykarikás. Majdnem olimpia. Jöjjenek velem, bemutatom a sportágakat. Süveges Gergő

Válassz a nyárra egy jó könyvet! Ha még nem ismerted, olvasd el nyáron!

V ICCES Thomas Merton: A hétlépcsős hegy (Szent István Társulat, többször is). Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni, Ádám fejéből vette volna. Ha rabszolgájává, a lábából. Ámde oldalából vette, mert élettársává, egyenlő párjává akarta…” (Szent Ágoston)

XVI. Benedek pápa (Joseph Ratzinger): Bevezetés a keresztény hit világába, (Vigilia Kiadó 2007).

„Szerencsés az a nő, akinek régész a férje, mert ahogy a nő öregszik, úgy válik egyre érdekesebbé a férje számára.”

A. de Saint Exupery: Éjszakai repülés. Citadella. A kis herceg. Barsi Balázs: Az egyszülött Fiú, (Efo Kiadó Bp., 1997).

Agatha Christie (akinek a férje régész volt) Egy asszony azzal fordult a paphoz, hogy elvesztette a hitét. A pap a következőt mondta neki: „Aszszonyom, ahogy elnézem, a szépségéből nemigen volt mit veszíteni, meg talán az okosságából sem, ha most még a hitét is elveszti, mi marad akkor magának?”

Carlo Carretto: Kerestem és megtaláltam (Szent István Társulat 2000; Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bp., 2010). Chinchachoma Krisztusa (Vigilia Kiadó 2000). Jelenits István: Élet és evangélium, (Új Ember Kiadó 2001).

Friss zöldségekkel kiadós, de könnyű vacsorát készíthetünk rövid idő alatt.

Kempis Tamás: Krisztus követése. Michel Quoist: Így élni jó. Itt vagyok, Uram! Mindszenty József: Emlékirataim. MKPK: Igazságosabb és testvériesebb világot! (Szociális körlevél, 1996). MKPK: Boldogabb családokért! (Család-körlevél, 1999). Pilinszky János: Szög és olaj (Vigilia Kiadó 1982).

Olasz saláta Először a saláta öntetet állítjuk össze: négy evőkanál extra szűz olíva olajban elkeverünk két kiskanál porcukrot és egy evőkanál fehér borecetet, majd belekeverünk egy evőkanál frissen apróra vágott bazsalikom és egy kiskanál friss kakukkfű levelet. Megmosunk egy fej leveleire szedett salátát, két közepes nagyságú paradicsomot és egy húsos zöldpaprikát. Felkarikázunk egy csokor újhagymát, és a többi, csíkokra vágott zöldséggel összeforgatjuk egy salátástálban.

12 Két keményre főzött tojást nagylyukú reszelőn lereszelünk és ezt is a tálba öntjük. Hozzáadjuk a saláta öntetet és óvatosan megkeverjük. A tetejére parmezán sajtot reszelünk és meghintjük friss, tépkedett lestyán levéllel. Hűtőszekrényben egy órát állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.

Tiszántúli pecsenye Négy kicsontozott karaj szeletet kiklopfolunk, megsózzuk, meghintjük kevés őrölt feketeborssal és 5 dkg vajon mindkét oldalukon egy-két percig megsütünk. Közben kis tálkában alaposan összekeverünk egy dl tejfölt, egy dl vörösbort és egy kiskanál csípős mustárt. A hússzeleteket kivesszük a serpenyőből és a vajjal összeforraljuk a mártást. A húst visszatesszük a mártásba és már csak éppen öszszemelegítjük. Petrezselymes újkrumpli illik hozzá, és ne feledkezzünk el a friss zöld salátáról se.

lyes szentmiséjére július 13-án kerül sor.

Jó főzőcskét! Zakar András

H IRDETÉSEK 1. Az idei tanév ünnepélyes befejezését, a Te Deumot június 17-én, vasárnap 19 órakor tartjuk a Magyar Szentek Templomában. 2. Az utolsó vasárnapi misénket június 24-én, vasárnap 19 órakor tartjuk. 3. Július 1-jétől nem tartunk egyetemista miséket egészen szeptember 2-ig, a következő tanév Veni Sanctéja szeptember 16-án lesz, 19 órakor. 4. Az MKK nyári tábora GyulaDoboz-Szanazug helyiségben lesz július 9-től 15-ig. A tábor ünnepé-

5. Kóbor András és Herczeg Réka július 14-én 16.30-kor tartja nászmisés esküvőjét a szombathelyi Szent Márton templomban. 6. Szabó-Turák Dávid és Póka Ágnes Bernadett esküvője július 28án lesz 16 órakor a MSzT-ban. 7. Az idei Gólyatábor augusztus 15-19. között lesz Esztergomban. 8. Hegedüs Mihály és Horváth Lucia nászmisés esküvője Piliscsabán lesz a plébániatemplomban augusztus 25-én 16 órakor. 9. A nagy fokolár ifjúsági találkozó, a Genfest a budapesti sportarénában lesz augusztus 31. és szeptember 2. között. 10. Újra találkozunk a nyári pihenés után: szeptember 2-án, a vasárnap esti szentmisén!

*** Mottónk fordítása: A Lélek ott fúj, ahol akar. *** Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő: Emri Márton lelkészségi titkár Köszönjük: Böjte Csaba, Egri László, Farkas Zsuzsanna, Grün Anselm, Hegyi Balázs, Nagy Dávid, Pákozdi Ist-

ván, Szigeti Magdolna, Török Péter és Wass Albert írásait, valamint a Magyar Kurír hozzájárulását egyes írások átvételéért, nem különben Bata-Király Edina nyelvi lektorunk munkáját! Jelen számunkat Vámos István rajzai illusztrálják: Eucharisztia, Kereszt, Két felfeszített és Piéta. A Lelkészség címe: 1117 Bp., Magyar Tudósok krt. 1. Tel/fax: 203-1734, [email protected], www.egylelk.com