Féltucatot kapott a bukaresti kupameccsen az Olimpia a Rapidtól
„Verekednek” az esztergályos-tanulókért a szatmári vállalkozások
Elmaradt az optimista szurkolók által titokban várt bravúr tegnap este Bukarestben, ahol a Román Kupa keretében a harmadik ligás Szatmárnémeti Olimpia hatgólos vereséget szenvedett a Rapidtól. Az Olimpiának még a becsületgól sem jött össze, ugyanis a 93. percben Gavrilescu fölé lõtte a tizenegyest. Folytatás az 5. oldalon
Jól felkészült, komoly szakemberekbõl nagy hiány van Szatmár megyében. Amint azt Baranyai Tibor igazgatótól megtudtuk, hosszú évek után viszont most elõször a szatmárnémeti Traian Vuia Technikai Kollégiumban képeznek esztergályosokat, a gyakorlatozó tanulókért pedig szinte „verekedtek” a cégek. Folytatás a 3. oldalon
SZATMARI 2012. szeptember 28. péntek
MAGYAR HIRLAP VIII. (XXX.) évf.
229. (2161.) szám
Csakugyan dolgoznak a Szatmárnémeti Poliklinikán?
12 oldal ára: 1 lej
Újságunkat online is olvashatják a www.informatia-zilei.ro honlapon!
A z Idõsek Napja Nagykárolyban Október 1-jén, hétfõn délután 5 órától a nagykárolyi Károlyi-kastély lovagtermében ünnepségre kerül sor az Idõsek Nemzetközi Napjának alkalmából. Az eseményen fellépnek a Nagykárolyi Kulturális Központ növendékei, akik zenés-verses-táncos produkciókkal készülnek az idõsebb korosztály, illetve minden kedves érdeklõdõ számára. A belépés ingyenes.
Népihangszer-bemutató
Idén még nem lesz használható, modern régi poliklinikája Szatmárnémetinek. Bár a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian ªtef szerint a munkálatokat december 6-ig befejezik, a rendelõk visszaköltöztetése, a röntgen és laboratórium felszerelése kitolja a nyitás idõpontját 2013-ig. Februárban kezdõdött a
szatmárnémeti Gheorghe Lazãr utcai poliklinika felújítása, ám elõre nem látott épületszerkezeti hibák miatt jócskán kitolódott a munkálatok befejezése. Ugyan már elõrehaladott állapotban van a felújítás, a szakrendelések nagy valószínûséggel csak a jövõ év elején nyílnak meg. Amint arról beszámoltunk, igen idõ-
szerû volt már a modernizálás, hiszen a vakolat mállott, a berendezések elavultak, az elmúlt teleket pedig nemcsak az orvosok és az asszisztensek, de a betegek is éveken át szibériai körülmények között töltötték. A járóbeteg-rendelõ ugyanis a kazán, illetve a szivattyúk meghibásodása miatt fûtés és meleg víz nélkül maradt jó
ideig, ezt azonban már sikerült orvosolni, mert 2010-ben új hõközponttal szerelték fel a poliklinikát. Ez viszont még mindig nem volt elégséges ahhoz, hogy megfelelõ körülmények között dolgozhassanak és láthassák el a betegeket az itt dolgozó egészségügyiek. Folytatás a 3. oldalon
Ma délután 17 órai kezdettel a Nagykárolyi Mûvelõdési Központ néptánctermében (a Károlyi-kastélyban) Papp Zoltán nyíregyházi népzenész, a nagykárolyi Szent Teodóra Közösségi Központ meghívását elfogadva népihangszer-bemutatót tart. Az eseményen a Teodóra Kuckó lakói, valamint minden gyermek megismerkedhet a citerával, a népi furulyával, a dudával és egyéb magyar népi hangszerekkel. A kuckó vezetõi a közeljövõben hangszeroktatást és népdalkört is terveznek, amelyre úgy néz ki, hogy hetente egyszer kerülne sor. A szervezõk minden érdeklõdõt szeretettel várnak a népihangszer-bemutatóra.
Napi jegyzet
Abszorpció és kohézió Szõcs Péter
Hitélet
Október 1., az Istenszülõ oltalma ünnepe A keleti egyház, úgy az ortodox, mint a görögkatolikus, minden október elsején az Istenszülõ oltalmát ünnepli. Részletek a 4. oldalon
A CFR privatizálásának elhalasztását kérik a szakszervezetek Elhalasztanák az állami vasúttársaság áruszállító részlegének privatizálását a szakszervezetek, mivel úgy gondolják, hogy a kormány jelenlegi privatizációs stratégiája nem megfelelõ, így kudarccal végzõdhet az eljárás. A dolgozók érdekvédelmi szövetsége azt szeretné, ha egy-
elõre csak az állami vállalat 20-25%-át magánosítanák, a nyertes befektetõ pedig a cég teljes magánosításakor elsõbbséget élvezne a versenytárgyaláson. Az Alfa Kartell szakszervezet sajtóközleménye kiemeli: az adás-vételi szerzõdés a jelenlegi munkahelyek
megõrzését garantáló kitételt kellene tartalmazzon. Az állami cég vezérigazgatója azt nyilatkozta kedden, a CFR áruszállító részlegét lengyel és cseh beruházók vásárolnák fel. A vállalatnak 450 millió eurós tartozása van, és évi 50 millió eurós veszteséget termel.
A dél-koreai nagykövet befektetõket hozna
Kezdetét vette a 35. Szatmári Zenei Napok
Itt járt Dél- Korea nagykövete, Im Han –Taek. A diplomata és delegációja befektetési lehetõségekrõl tárgyalt a helyi önkormányzatok vezetõivel. A dél-koreaiak javaslatot tettek olyan megoldásokra, amelyek partnerségek kialakítását segítik elõ a koreai befektetõk és Szatmár megye között. Folytatás a 3. oldalon
Johannes Brahms hangversennyel vette kezdetét a Szatmári Zenei Napok nemzetközi komolyzenei fesztivál a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében. A Szatmári Zenei Nap nyitókoncertjén Shinya Ozaki japán karmester vezényelt, szólistaként pedig fellépett a kiváló zongoramûvésznõ, Dana Borºan. Folytatás a 12. oldalon
E két idegen szó Európai Unió-s csatlakozásunk során került be a közbeszédbe, addig inkább különbözõ tudományterületek elvont fogalmait jelölték. Amint uniós tagságunk elérhetõ közelségbe került, valamikor az ezredforduló táján, lehetõség nyílt az európai mintákhoz való, rég vágyott felzárkózásra. Konkrétan ez olyan pénzalapok megnyitását jelentette, amelyekkel a (nyugat) európai tagállamok a közép-kelet európai tagok és tagjelöltek beruházásait támogatták. Folytatás a 2. oldalon
Helyi hírek
2 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP Napi jegyzet
Abszorpció és kohézió Folytatás az 1. oldalról A cél a címben említett ún. kohézió megteremtése, azaz a különbözõ fejlettségi régiók közelítése egymáshoz, a széttagoltság csökkentése, leginkább a történelmi fejlõdésben elmaradt területek felzárkóztatása révén. Most nem cél elemezni e történelmi szétfejlõdések és elmaradások okait, errõl majd késõbb bõvebben is érdemes lesz majd értekezni. Legyen elég megemlíteni a néhai Szûcs Jenõ magyar középkorász-történész által felvázolt elméletet Európa három történeti régiójáról, amely élesen rávilágít a kontinenst jellemzõ egyenlõtlenségek évezredes gyökereire. Ilyen értelemben az EU-s csatlakozás történelmi távlatból is egyedülálló lehetõséget biztosít elmaradottabb régiónk fejlesztéséhez. Már csak a hazai intézményrendszeren és gazdaságipolitikai kultúrán múlik, hogy milyen arányban hasznosulnak az EU által az ország rendelkezésére bocsátott alapok, azaz milyen mértékû az abszorpció. E két szóval az utóbbi idõszakban ismét gyakran találkozhatunk. Most zajlik az eddig rendelkezésre álló összegek felhasználásának értékelése, mivel az EU következõ hét éves költségvetési periódusának tervezése záró szakaszába jutott: még az év végéig döntés fog születni az egyes tagországokat érintõ fejlesztési alapok nagyságáról. Mondani sem kell, az értékelés eredménye, különösen az eddigi összegek felhasználásának aránya, nagyban meghatározza a következõ idõszakban nyújtott EU-s támogatás nagyságát. Sajnos a kiértékelések eredménye nem kedvezõ. Magyarország is szomorúan alacsony szinten költi el az uniós pénzalapokat, de Románia esetében az abszorpció alig éri el a rendelkezésre bocsátott összegek egy tizedét, azaz 9% körül van. Azt hiszem világos a tisztelt olvasó számára, hogy történelmi lehetõség szalad el mellettünk, így mindnyájunk számára fontos tudni, miért
is ilyen alacsony az elköltött összegek aránya. Néhány tényezõ, amelyek, ha nem is teljességgel, de magyarázzák a szomorú tényeket, még a laikus szemlélõ számára is nyilvánvaló. Megfigyelhetõ mindennapjainkban is, hogy a balkáni kultúrában, gyökerezõ gyakorlatban a közérdek és a közpénz meglehetõsen absztrakt fogalom, így a szigorú elszámolást követelõ EU-s támogatások elriasztják az önös érdekeket (is) keresõket. Ugyancsak ebben a kultúrában gyökerezik az a problémakerülõ magatartás, amely a minimális kötelességek teljesítésén túl, minden önálló kezdeményezést elfojt és a felmerülõ lehetõségeket kihasználatlanul hagyja. Ha úgy tetszik, organikus hibái ezek társadalmunknak, javulásukban csak generációk múlva lehet reménykedni. Az viszont érthetetlen, hogy a kevés sikeresen befejezett, EU-s támogatással megvalósított beruházás csaknem észrevétlenül marad, sõt inkább gyanakvás övezi, úgy a megvalósítók személyét, mint magukat az eredményeket. Mielõtt azt hinné bárki is, hogy személyes benyomásokról szólok itt és most, hadd legyen szabad utalnom arra az intézményi háttérre, amely Romániában az uniós támogatással finanszírozott pályázatok megvalósítását és eredményeit ellenõrzi. Nem kevesebb, mint kéttucatnyi intézmény és hivatal gyakorol ellenõrzési jogköröket helyi, országos és uniós szinten, több ezer alkalmazottal és ehhez mért fenntartási költségekkel. A többi tagországhoz mérten is magas az ellenõrzõ testületek száma, ezek viszont arányaiban nem tártak fel több hibát vagy visszaélést, mint az európai átlag. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy milyen alacsony az elköltött támogatások szintje, e rendszer létét kizárólag az állami szinten szervezett, intézményesült gyanakvás magyarázhatja. Vajon ennek is kulturális és társadalmi gyökerei lennének? Szõcs Péter
Tolvajt fogtak a csendõrök Szerdán a koraesti órákban értesítették a Nagykároly területén járõrözõ csendõröket, hogy az egyik kereskedelmi társaság területérõl ismeretlen tettes nagyobb mennyiségû ócskavasat lop el. Az azonnal a helyszínre érkezõ csendõrcsapat tetten is érte a 34 éves B. Sándor nagykárolyi lakost, aki épp az egyik csarnok falából
szerelt le egy nagy darab vaslemezt. A csendõrök kérdéseire válaszolva beismerte, hogy egy ócskavas-felvásárló telepre akarta elvinni és ott értékesíteni. Elõre megfontolt szándékkal elkövetett lopás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást ellene. Sz. K. M.
Esztétikai- és plasztikaisebészeti magánklinika ÚJ!!! Videodermatoszkópia - rosszindulatú daganatok felismerése • arcszépítési technikák sebészeti beavatkozások nélkül: kollagénes injekciók (ajakfeltöltés is), dysport, bõrradírozás, peeling • a szemhéjak, az orr, a fülkagylók esztétikai sebészete • arcfeszesítés • hajátültetés • mellplasztika (nagyobbítás, kisebbítés) • zsírleszívás • sebészeti vagy lézeres visszérkezelés. Elisestet: Szatmárnémeti, Szigetlanka utca 2. szám (Titulescu tér). Naponta 13 - 18 óra között telefon/fax: 40261-763111, 40361-424242 mobil: 40743046737 e-mail:
[email protected] www.elisestet.ro
SZATMÁRI
MAGYAR HÍRLAP
ISSN: 1841 - 4648 Alapító: Szilágyi Ferenc Szerkesztõség: 440012, Szatmárnémeti, Mircea cel Bãtrân u. 15. szám Tel./Fax.: Titkárság, információk - 0261-767-312 e-mail:
[email protected] internet: www.hirlap.ro Kiadó: Solpress Kft., Ügyvezetõ igazgató: Dumitru Pãcuraru Felelõs szerkesztõ: Szabad Mária A terjesztési osztály telefonszáma: 0261-767-310.
2012. szeptember 28., péntek
Jövõre bevezetik a szemétszállítási különdíjat
A Szatmárnémeti Helyi Tanács tagjai csütörtökön 9 napirendi pont megvitatására ültek össze, amelybõl egy elõterjesztett javaslatot elnapoltak. Amint beszámoltunk már róla, az elsõ napirendben a Szamos árterületén, a töltés és a folyó között a 16-os lakónegyed mellett, szabadtéri tevékenységekhez kialakítandó tér megvalósítását jóváhagyták. A következõ napirendi pontban amely kisebb vitába torkollott az USL és RMDSZ helyi tanácsosok között - a városi vezetõség a 2009.04.02/67 helyi határozatát kívánja hatályon kívül helyezni. A határozat kimondja, hogy azok a személyek, akiknek nincs szerzõdésük a közegészségügyi szolgáltatóval, különadót kell fizessenek Szatmárnémeti Helyi Adóügyi Hivatalnak és ezt az adót kívánja megszüntetni a mostani városvezetõség. A polgármesteri hivatal azzal indokolta, hogy sok utcába nem tud eljutni a szemét szállító-teherautó, illetve hogy az önkormányzati adóhivatalnak megter-
helõ foglalkozni a különadóval. Maskulik Csaba helyi tanácsos felhívta a gyûlésen résztvevõk figyelmét, hogy ha törlik ezt a minimális 8 lej/fõ/hónap adót, akkor közpénzbõl kellesz fizetni, ami több, mint 30 ezer személynél meghaladja a 3 millió lejt egy évre. Ezt az összeget a helyi vezetõség még nem tudta megmondani, hogy honnan, illetve mibõl fizetné ki. A következõkben Maskulik Csaba elmondta a jelenlévõknek, hogy ezt a különadót a törvények alapján határozták meg. Azoknak, akiknek nincs szerzõdésük a szemétszállító szolgáltatóval, 2013. január 1-jétõl ingyen fogják elszállítani a szemetét, ami igazságtalan azokkal a lakókkal szemben, akiknek van szerzõdésük a szolgáltatóval, és becsületesen fizetik a szemétszállító díjat, mások helyében is. Kérte, hogy az elõterjesztett javaslatot napolják el addig, míg a városi vezetõségnek van ajánlása arra, hogy hogyan küszöbölik ki a különadó törlése által fellépõ károkat. Ám a vezetõség nem
készült semmilyen javaslattal, de ígéretet tettek, hogy január elsejéig megpróbálnak találni egy olyan megoldást, ami mindenki számára megfelelõ. Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere, azt a megoldást ajánlotta, hogy a napokban tartsanak egy munkaértekezletet, ahol vegyen részt minden politikai csoport helyi tanácsos képviselõje. Iosif Drimuº a Szatmárnémeti Helyi Adóügy igazgatója, felszólalt a gyûlésen és közölte, hogy 2009-ben 88 ezer lakosnak volt szerzõdése a Florisallal, azonban 2012-re lecsökkent 60 ezerre. Ami csak azt bizonyítja, hogy a 2009/67es helyi határozatnak nem volt eredménye. A továbbiakban arról panaszkodott, hogy a köztisztviselõk a három év folyamán nem gyõzték azonosítani, illetve pénzbírságokat kiróni azoknak a személyeknek, akik nem fizettek szemétdíjat. V.Csilla
Dr. prof. Galajda Zoltán lett a megyei tanács elnökének egészségügyi tanácsadója itthon vagy Magyarországon keresett, hanem Németországban és Franciaországban is rendszeresen végez mûtéteket, Romániában pedig több, országos szinten egyedülálló mûtétet is õ hajtott végre – még Csehi Árpád, a megyei tanács akkori elnökének meghívására jött Szatmárnémetibe és vállalta el a Szatmár Megyei Kórház érsebészeti részlegének vezetését. Sz. K. M.
A napokban nevezte ki Adrian ªtef, a megyei tanács elnöke, egészségügyi tanácsadójának dr. Galajda Zoltánt, a megyei kórház szív- és érsebészprofesszorát. A Debreceni Egyetemi Klinika érsebészeti osztályának fõorvosa – aki 1988-ban végzett a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, az 1990-es években települt Magyarországra. Szakmai kompetenciáit mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nem csak
Idén 1841 betöréses lopást követtek el A szatmárnémeti rendõrség idén kiemelt figyelmet szentel a lakásbetöréseknek, illetve az ezt megelõzendõ kampánynak. Eddig a megyében 1841 betöréses lopást követtek el – 22-vel többet, mint a tavalyi év eddigi idõszakában – ebbõl 479 volt lakásbetörés, 41 esettel több, mint 2011-ben. Természetesen az elõre megfontolt szándékkal elkövetett, kitervelt betörések száma sem kevés, de legtöbbször alkalom szüli a tolvajt. Hiszen kivel nem fordult már elõ, hogy a kaput ugyan bezárta, a ház ajtaját viszont nem “úgyis itthon vagyunk” – csak épp nem a lakásban, hanem valahol az udvar vagy a kert végében; vagy épp fordítva, a házban tartózkodnak, bezárt ajtó mögött, a kapu viszont nyitva? Természetesen a tömbházban lakók sem mentesek az efféle hanyagságoktól: a zárt lépcsõházbejáratban s kaputelefonban bízva, nem fordítják rá a kulcsot lakásajtajukra, kérdezés nélkül bárkit beengednek, aki becsenget az interfonon, illetve földszinti
(vagy akár elsõ emeleti) lakások esetében is résnyire nyitva hagyják az ablakot, amikor elmennek otthonról. Ilyen és ehhez hasonló mulasztásokra hívták fel ma, a Bûnmegelõzés Hetének keretében a lakosság figyelmét a szatmárnémeti rendõrség tagjai és az õket segítõ, az egész hetes akcióban résztvevõ önkéntes diákok. A Tiszviselõtelep utcáit járva bekopogtattak minden olyan házba,
melyet betörés-veszélyeztetettnek láttak, a 16-os és 17-es mikrorajon azon lépcsõházaiban pedig, ahová bármiféle kérdezõsködés nélkül beengedte õket egy-egy felelõtlenebb lakó, a postaládákba tettek figyelemfelkeltõ és ismeretterjesztõ prospektusokat. Hasonló bûnmegelõzési akciókra került sor Nagykárolyban, Tasnádon, Erdõdön és Sárközújlakon is. Sz. K. M.
2012. szeptember 28., péntek
Aktuális
Csakugyan dolgoznak a Szatmárnémeti Poliklinikán?
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 3
A dél-koreai nagykövet befektetõket hozna Szatmárnémetibe
Eugeniu Avram, Szatmárnémeti prefektusa csütörtökön fogadta a prefektúrán DélKorea nagykövetét, Im Han-Taeket és Sunk Sik Jeon konzult. A találkozáson részt vett még Dorel Coica, Szatmárnémeti Polgármestere és Adrian ªtef, Szatmár Megye Tanács elnöke. A diplomata és delegációja befektetési lehetõségekrõl tárgyalt a helyi önkormányzatok vezetõivel. A dél-koreai konzul javaslatot tett olyan megoldásokra, amelyek elõsegítik a koreai befektetõk és
Csehi Árpád Szabolcs, a megyei önkormányzat akkori elnökének közbenjárására azonban tavasz folyamán sikerült beindítani a teljes felújítást. A nyár folyamán sikerült befejezni az épület tetõszerkezetének szigetelését, az áram- és fûtéshálózat is megújult, valamint a nyílászárókat is lecserélték. Az épület belsõ részében felújították a mennyezeteket, a padlózatot, valamint a belsõ szigetelést. Majdnem egymillió lejjel kerül többe a modernizálás A munkálatok során azonban fény derült arra, hogy az épület szerkezete meggyengült, így ezt a kivitelezõnek meg kellett erõsítenie. A tervezõk azonban már el is készültek a megoldással, szénszálas szerkezet-megerõsítéssel küszöbölték ki a problémát. A napokban lassan az épület külsõ szigetelése is elkészül, de határidõre nem lehetett befejezni a poliklinikán a munkálatokat. A tervezési munkálatokat a Silcomprest Kft. végzi, míg a kivitelezõ a nagyváradi Technoclima Kft. A kezdetekben összesen 5 567 448 lej értékûre becsült rehabilitálás összege azonban több mint 850 ezer lejjel emelkedett meg az elõre nem látott
szerkezet-megerõsítési munkálatok miatt. Most már azonban úgy tûnik, télig sikerül felújítani az épületet. Huszonhárom szakrendelés, röntgen és laboratórium Újdonság, hogy lifttel is rendelkezni fog a poliklinika, megkönnyítve így a páciensek feljutását az emeleti rendelõkbe. A földszinten balenofizioterápiás rész is helyet kap, de a laboratóriumi vizsgálatokhoz szükséges mintákat is itt gyûjtik majd be és innen továbbítják a megyei kórházba. Az emeletekre természetesen visszaköltöznek a megújuló helyiségekbe a szakrendelések, amelyek kivétel nélkül a megyei egészségügyi intézményhez tartoznak. „Modern épületben szakavatott orvosok látják majd el a pácienseket, megkönnyítve a háziorvosok és a kórház dolgát, mintegy átmenetet képezve. Sok állami szakrendelés költözik vissza, összesen 23 rendelõ lesz a poliklinikán, köztük olyan is, amely eddig nem volt. Az urológiai szakrendelés eddig magán jellegû volt, mostantól azonban államilag támogatott lesz” – tudtuk meg Marc Adriantól, a Szatmár Megyei Kórház menedzserétõl. A járóbeteg-rendelõt ugyanakkor egy
modern, digitális röntgengéppel is felszerelik. Több mint három éve nem mûködik az intézmény diagnosztikai eszköze, így ha az orvosoknak szükségük volt bizonyos röntgenfelvételekre a diagnózis felállításához, a pácienseket a Szatmár Megyei Kórházba kellett küldeniük a vizsgálat elvégzésére. A megyeközponti járóbetegrendelõ felújításával azonban egy korszerû diagnosztikai eszközt is beüzemelnek itt. Ez pedig nem csak megkönnyíteni, de fel is gyorsítja a szakemberek munkáját. A páciens is, meg az orvos is jól jár Dr. Paula Mare, a megyei egészségügyi intézmény orvos-igazgatója szerint az, hogy európai standardokra emelik a poliklinikán is az ellátást, nem csak a páciensek, az orvosok dolgát is megkönnyíti. „Végre nem kell majd tartaniuk a betegeknek attól, hogy felkeressék a poliklinikát. Az államilag támogatott szakrendelésekben komoly orvosok segítenek a pácienseknek, korszerû rendelõkben, modern eszközökkel” – magyarázta a doktornõ, hozzátéve, hogy ezzel a betegellátás is felgyorsul és természetesen jobb minõségû lesz. Bumbuluþ Krisztina
Szatmár megye közötti partnerségek kialakítását. A nagykövet elsõdlegesen a mezõgazdasági, a gazdasági, illetve energetikai területeken lát lehetõségeket partnerkapcsolatok létesítésére, ezenkívül a koreai konzul kijelentette, hogy a látogatás után lehetségesnek tartják egy a mezõgazdasági területet érintõ projekt kidolgozását. A dél-koreai delegáció továbbá potenciális befektetési területnek tartja a gyógyvíz kitermelését illetve felhasználását. V.Csilla
Vita a megyei monográfia körül A monográfia körüli bábáskodás Adrian ªtef tanácselnök és személyes tanácsadója, Cristian Anghel bevezetõjével kezdõdött, akik kijelentették: mivel ezen a megbeszélésen a vázlattervezetet vitatják meg, minden tanácsot és javaslatot szívesen fogadnak. Elsõ lépésben, még bármiféle tartalmi viták elõtt, három alapdolgot kellett eldönteni: mekkora legyen a monográfia terjedelme, mikor fog megjelenni és tudományos vagy inkább könnyebb, mindenki számára érthetõ nyelvezete legyen? A jelenlevõk végül megegyeztek abban, hogy a monográfia nagyjából 250 – 300 oldalas lesz,a legoptimistább becslések szerint is leghamarabb körülbelül egy év múlva lesz kész, nyelvezete pedig inkább a mindenki számára könnyebben érthetõ, olvasmányos, statisztikai adatoktól és tudományos szakszavaktól mentes legyen. Sikert aratott és azonnal el is fogadták Békéssy Erzsébet ötletét, miszerint a monográfia felkerüljön az internetre és ott, bizonyos meghatározásokra rákattintva, olyan linkek jelenjenek meg, ahol specifikusabb, tudományosabb szakszöveget, vagy kimutatásokat is megtaláljon az, akit ez is érdekel. Ezért is döntöttek a 300 oldalnál nem nagyobb terjedelemrõl, s ennek körülbelül 30 %-át
teszik majd ki a fényképek, de ªtef elmondta, mindenképp szeretne egy kimondottan fotóalbumot is Szatmár megyérõl, minimális szöveggel, s annál több fényképpel. Itt jegyezte meg, hogy tervei között szerepel a megye címerének újraterveztetése is, és már fel is vették a kapcsolatot egy ezzel foglalkozó céggel. Mivel a monográfia megírásánál egy nagy terjedelmû és sok témakört felölelõ munkáról van szó, kisebb szakcsoportok alakulnak majd, melyek kidolgozzák a különbözõ fejezeteket és alfejezeteket. Elgondolkodtató, vajon ki és hogy írja majd meg a “Megye népessége” fejezetet és ezen belül a magyar, sváb, ukrán kisebbségekkel foglalkozó alfejezeteket (és az egyéb kisebbségek történetét, közülük is kiemelve a kínaiakat!); a vallási felekezetekrõl szóló részt (mint már említettük, a mai megbeszélésen csak az ortodox egyház képviseltette magát) – hogy a Szatmár megye történelme címû fejezetet már ne is említsük, hiszen nagy valószínûséggel vérre menõ viták lesznek majd ezekben a témakörökben. Elõzetes tervek szerint legkevesebb 2000 példányt nyomtatnak majd a könyvbõl – bár még sem pontos költségvetés nincs készítve, sem anyagi fedezet nincs elkülönítve rá. Sz. K. M.
„Verekednek” az esztergályos-tanulókért a szatmári vállalkozások Nem újdonság, hogy jól felkészült, komoly szakemberekbõl nagy hiány van Szatmár megyében. A keresett mesterségek egyike az esztergályosság. Hosszú évek után viszont most elõször a szatmárnémeti Traian Vuia Technikai Kollégiumban képeznek esztergályosokat, a gyakorlatozó tanulókért pedig szinte „verekedtek” a cégek. Szatmár megyében kérték a tanintézmények a legtöbb új, szakiskolai osztály beindítását. Mindezt úgy, hogy elõzetesen egyeztettek a térség vállalkozásaival, cégeivel, a munkaerõ-foglalkoztatóval, felmérve a piaci igényeket, hogy valóban olyan szakembereket képezzenek, amilyenekre szükség van. Húsz osztályban sajátíthatnak el mesterségeket a diákok a két éves képzés során ettõl a tanévtõl. Az oktatási forma újdonsága pedig amellett, hogy jóval nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati képzés az, hogy az iskolák vállalkozásokkal közösen szervezik meg az oktatást. Tegnap délelõtt a szatmárnémeti Traian Vuia Technikai Kollégiumban a diákok a szüleikkel közösen találkoztak a tanintéz-
mény vezetõségével és nem utolsó sorban azoknak a vállalkozásoknak a képviselõivel, ahol a szakmai gyakorlatot végezhetik. A középiskolában három magyar tannyelvû osztályt indítanak: autószerelõit, esztergályost, kõmûves-kõfaragó-vakoló szakirányút. Ezekben több, mint félszáz fiatalt fognak képezni.
Jó szakemberekre mindig szükség van Amint azt Baranyai Tibor igazgatótól megtudtuk, az autószerelõi osztályba harminc fiatal jelentkezett, míg az esztergályos és a kõmûves szakirányúba 21-en járnak. „Sajnos az esztergályos szakma egyelõre nem vonzzó sem a fiatalok, sem a szüleik
számára, pedig ebbõl óriási a hiány. A cégek képviselõi mondhatni verekedtek azért, hogy a fiatalok náluk végezzék el a szakmai gyakorlatot. Napi egy étkezést, az utazási költségek megtérítését, új és teljes védõfelszerelést is felajánlottak a fiataloknak” – magyarázta lapunknak az igazgató. A vállalkozásoktól pedig az sem áll távol egyébként, hogy már a X. osztály befejezése után hivatalos munkaszerzõdést kössenek a diákokkal, vagy ösztöndíjat ajánljanak fel azoknak, akik kiemelkedõen teljesítenek, tanulnak. A legtöbb fiatalt azonban mindez nem érdekli, a szülõknek pedig jóval magasabbak az elvárásaik, így történhetett meg az, hogy csupán tizenketten fognak ettõl a tanévtõl esztergályosnak tanulni. „A szülõk egy része még mindig ódzkodik attól, hogy a gyermeke szakmát tanuljon. Inkább elméleti líceumokba íratnák a gyermekeiket, még akkor is, ha az ottani képzéssel nem tudják tartani a lépést a fiatalok. Sajnos sokan nincsenek tisztában a saját gyermekeik képességeivel és azt is elfelejtik, hogy jó szakemberekre mindig szükség van!”
– mondta Baranyai Tibor. Van élet a szakiskola után A két éves szakiskolai képzés pedig nem jelenti azt, hogy onnan már nincs lehetõség a továbbtanulásra. Ellenkezõleg, a fiataloknak már a tizenegyedik osztály elvégzésekor egy szakma lesz a kezükben, ezt követõen pedig folytathatják az elméleti líceumban a tanulmányaikat és érettségizhetnek. A diákok az elsõ évben elméleti és gyakorlati oktatásban vesznek részt, a második évben azonban már csak az alaptantárgyakat tanulják az iskolában, a nagyobb hangsúly, a képzés háromnegyede a gyakorlaton van, amelyet a vállalkozásoknál végeznek el egy pedagógus mester mellett. A vállalkozások szervezik meg ugyanakkor a második év végén a szakmai vizsgát is. Aki pedig sikeres vizsgát tesz, az Európai Unió által is hivatalosan elismert oklevelet kap. Két év után azok a tanulók, akik érettségizni akarnak, folytathatják a tanulmányaikat a tizenegyedik osztályokban. Bumbuluþ Krisztina
Hitélet
4 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia õszi ülése
Szeptember 25. és 27. között az ország római és görögkatolikus püspökei Csíksomlyón ültek össze õszi tanácskozásra. A jelenlévõ fõpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseirõl folytattak tárgyalásokat. A megbeszélésen szó volt még a Hit Éve eseményrõl, ami az egész világegyház egyik legfontosabb részét képezi. Ennek idõpontja 2012. október 11.-2013. november 24. Valamint a Püspöki Sziódusról, melyet 2012. október 7-28. között rendeznek meg a Vatikánban. Ezen utóbbi eseményen, Nm. és Ft. Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, valamint Nm. és Ft. Petru Gherghel jászvásári, római katolikus püspök képviseli Romániát. Ami a Hit Évét illeti, a püspökök megosztották véleményüket és bemutatták egyházmegyéik programjait ezzel kapcsolatban, és megegyeztek abban, hogy ezek közül a programok közül egyeseket országos szintûvé kell szervezni, mint például a zarándoklatokat, ifjúsági találkozókat stb. Ezen felül a püspökök a 2013-as év tavaszát jelölték meg a máramaroszigeti
„Szegények Temetõjéhez” rendezett zarándoklat idõpontjául. Megegyeztek abban is, hogy 2013. szeptemberében sor kerüljön egy, a Hit Éve kapcsán rendezett konferenciára, amelynek jelmondata „Növeld bennünk a hitet.” (Lk 17,5), amelyen minden egyházmegye képviselõje részt vesz majd, valamint külföldi meghívottak és elõadók is. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. Az Egyházi Törvénykönyv pontos leírást ad róla: „A Püspöki Konferencia állandó intézmény: valamely ország vagy egy bizonyos terület püspökeiknek egyesülése. Benne ezek a Püspökök egyes lelkipásztori feladataikat közösen gyakorolják területük krisztushivõi érdekében, annak a nagyobb jónak az elõmozdítására, amit az embereknek az Egyház ad. Ez az elõmozdítás fõként az apostoli tevékenységnek a kor és a hely adottságaihoz kellõképen alkalmazott formái és módszerei révén történik a jog elõírásai szerint.” A következõ püspökkari ülésre 2013. május 8-10. között kerül sor Nagybányán.
Lelkészértekezlet Szeptember 26-án került sor a Királyhágómelléki Református Lelkészértekezleti Szövetség idei értekezletére, az Egyházlkerületi Székház dísztermében. A közel száz lelkipásztor részvételével zajlott esemény Püspök Sándor Csaba elnök igehirdetésével kezdõdött, aki a Jel 11,1-14 alapján hirdette Isten igéjét. Ezt két érdekes teológia elõadás követte, melynek során Dr. Kovács Ábrahámtól a magyar
református kegyességi irányzatok létrejöttérõl hallhattak részletekbe menõ fejtegetést a hallgatók, valamint Dr. Pásztori Kupán István, kolozsvári teológiai tanár Lehet-e a teológia a többi tudomány „lelkiismerete”? A „todományos semlegesség” mítoszának végnapjai címmel értekezett. A lelkészértekezlet fórumbeszélgetéssel zárult, melyen Csûry István püspök válaszolt a felvetõdõ kérdésekre.
olvasmányok. Az olvasó megtalálja benne a Szatmárnémeti és több környékbeli egyházközség beszámolóit, hittanórarendet egyaránt. Kapható a médiafelelõs képviselõtestületi tagoknál, az parókiákon, valamint megrendelhetõ interneten is.
Római katolikus templombúcsút Szeptember 29.: Szent Mihály, Gábor és Rafael fõangyalok ünnepén örömdíszbe öltözik Mezõfény. A templombúcsú keretén belül aranymiséjét tartja Ft. Buchmüller István, volt felsõbányai plébános, nyugalmazott áldozópap. A mezõfényi római katolikus templomban Szent Mihály napján dél-
Szent Mihály ünnepe Szeptember 29-én a nyugati egyház a szent fõangyalokat ünnepeli Az angyalvilág létezését számos bibliai írás tanúsítja. Az angyalok története a teremtéssel kezdõdött. Isten próbára tette õket: szabad akaratuk lehetõvé tette számukra a hûséget, a lázadóknak pedig a bukást. A hûségesek jutalma örök boldogság, a bukottak büntetése az örök kárhozat. Az angyalok kultusza a keleti egyházban bontakozott ki, de ott november 8-án, az angyali seregek fõvezéreit, arkangyalait ünneplik. A fõangyal megjelölés az angyalok különleges csoportjára utal: Isten fontos üzenetének hírvivõi õk. A szentírásban a három, név szerint ismert fõangyalnak rendkívüli küldetés jutott. Nevük jelentése alapján: Mihály, ki olyan, mint az Isten; Gábor Isten ereje; Rafael Isten orvossága. Mihály védelmezõ, Gábor hírvivõ, Rafael gyógyító. Szent Mihályt a mennybéli hadak nagy vezérének és gyõztes harcosának nevezi a liturgia. Gábor mint legfelsõbb követ égi titkokat tár fel, Rafaelt arra kéri, hogy tartson távol az emberektõl minden testi bajt – szerepel az olvasmányos imaóra himnuszában. Szent Mihály fõangyalt már az ókeresztény korban nagy tisztelet övezte. Az V. század elején Itáliában sok helyütt templomokat és kápolnákat szenteltek tiszteletére. A hagyomány szerint Mihály fõangyal az V. évszázad végén megjelent a dél-itáliai Gargano-hegyen, ahol a pásztorok üldözõbe vettek egy bikát, mely egy hegyi barlangba menekült elõlük; hiába próbálták leteríteni, a nyilak lepattantak róla. Az esetet jelentették a város püspökének, aki háromnapos böjtöt és könyörgést rendelt el. Ezt követõen a püspöknek megjelent Mihály arkangyal, s közölte, hogy a bika barlangja az õ szent helye. Monte Sant'Angelóban híres szentélyt állítottak neki. „Mi angyalaidban és fõangyalaidban is téged áldunk; a te nagyságodnak hódolunk, amikor teremtményeidet, a hozzád hûséges angyalokat tiszteljük. Bár õket is
nagy tisztelet illeti, te végtelenül nagyobb vagy náluk; így mindennél fölségesebbnek vallunk téged, Krisztus, a mi Urunk által...” – hangzik a római katolikus szentmise prefációja. Arra irányítja az ember figyelmét, hogy az angyalok iránti tisztelet mellett csodálattal áll-
jon Istennek ezen teremtményei elõtt, akik szolgálatukkal közelebb vezetik õket a mindenség Urához. „Az angyalok teremtett lelkek, akiknek értelmük és szabad akaratuk van, de testük nincs.”– tanítja híveit a Katolikus Katekizmus.
Október 1., az Istenszülõ oltalma ünnepe
NIKOLAOS Megjelent az évente hatszor kiadott NIKOLAOS magyar görögkatolikus Egyházi Lap októberi száma változatlanul A4-es formátumban. A jelen lapszámból sem hiányozhatnak a romániai görögkatolikus egyház hírei, ünnepi gondolatok, programismertetõk, gyerek és ifjúsági oldal, lelki
2012. szeptember 28., péntek
elõtt fél 9 és 11 órakor is Szentmisét mutatnak be. Szentbeszédével az ünnepelt fogja buzdítani az összesereglett, ünnepelni és imádkozni érkezõ híveket. Az ünnep napján Barlafalun és Batarcson is templomünnepre kerül sor.
Bölcs Leó görög császár idejében, 903ban Konstantinápolyban és környékén pestisjárvány tombolt. A város népe az Istenszülõ ereklyéit õrzõ blakhernei templomba gyülekezett és éjjel-nappal kérték az Istenanya közbenjárását. Egy hajnalon Szent András püspök és diakónusa, Szent Epifán a Boldogságos Szüzet az angyalok és szentek társaságában az égbõl leszállani látták, miközben palástját védõleg tárta ki a nép fölé. Az Istenszülõ az ambonra szállott, onnan a királyi ajtón át az oltár elé járult s úgy imádkozott isteni Fia elõtt. Szent András ezt örömmel adta tudtul a népnek. E naptól a járvány megszûnt. Bölcs Leó pedig e napot ünneppé tette. A tisztelet azonban nem errõl szól. Más források szerint ugyanis e csodás megjelenés 911-ben történt, amikor ostromló szaracénsereg vette körül Konstantinápolyt és az Istenszülõ megjelenése hozta meg a város fölszabadulását. A keleti egyház, úgy az ortodox, mint a görögkatolikus egyház, minden október elsején az Istenszülõ oltalmát ünnepli. Szép magyar népénekünk egyike így serkenti imára a Mária-tisztelõket: “Oltalmad alá sietnek Szûz Mária, híveid. A benned bízó szíveknek ne vesd meg kéréseit. Szûz Mária, Édesanyánk, mennyországból tekints le ránk, terjeszd fölénk szeretettel oltalompalástodat!” Most sem szaracénok ostroma, sem pestisjárvány nem fenyeget, mégis veszélyek sokasága ostromol bennünket. Nem szûnhetünk meg esedezni, hisz sürgetõ szükség van az oltalomra. Nincs nyugalom hétköznapjainkban, nincs béke
A z ünnep képi ábrázolása
lelkünkben, az elkeseredettség fohásza tör fel szívünkbõl. Ki viseli gondját bajainknak? Ki gyógyítja egyre mélyülõ sebeinket? Ki véd meg a bajoktól? Mert mi ideig-óráig bírjuk a várat, majd menekülõre fogjuk, s ami még rosszabb, kiskapuk után kutatva, minden áron, önnön érdekünket tartva csak szem elõtt, eladjuk magunkat, elferdülünk. Erre viszont nincs oltalom. Az Istenszülõ oltalmat nyújtó leple nem láthatalanná tévõ köpeny, hanem békét, megnyugvást, erõt merítõ, pihenõt adó védelem. Az Istenszülõ Szûz Mária oltalma nemcsak az október elsõ napját, de az egész hónapot fémjelzi. Ilyenkor végzik a templomokban, útszéli kereszteknél az októberi ájtatosságokat.
Az ünnep ikonján a következõ elemek tûnnek fel: templom vagy templombelsõ, egy ikonosztáz, elõtte a szertartást végzõkkel. Látszólag nem veszik észre az Istenszülõt, aki szentek, próféták, apostolok társaságában ereszkedik alá. Azonban van valaki az ikon jobb szélén, egy félmeztelen férfi, aki Szent Epifánhoz szól és közben fölfelé mutat. Õ Krisztusért balga Szent András, aki szent balgasága folytán kiérdemelte, hogy láthassa a Szüzet. Az égi szférát felhõsáv választja el a földi tértõl, ahol az Istenszülõ széttárt karokkal imádkozik Fiához, karjában mafórionját fogja, amit egyes ikonokon már éppen kezdenek kigöngyölni az angyalok. Más, nyugati ábrázolásokon a Szûz kitárt köpenye nyújt védelmet az oltalomkeresõk számára. Az ábrázolás gyökere a középkori jogban keresendõ, melyben bevett gyakorlat volt a széttárt köpeny gesztusával szimbolikusan törvényesíteni vagy örökbefogadni a gyermeket, emellett a menedéknyújtás, kegyelemkérés gesztusa is volt egyben. Az elsõ Köpenyes Madonna ábrázolások a XIII. században jelentek meg. Gyakori volt ugyanis, fõként Itáliában, hogy nemcsak üldözöttek vagy járvány idején oltalmat keresõ emberek jelentek meg Mária köpenyének védelmében, hanem családok, szerzetesrendek is így örökítették meg magukat. Viszont olyan ábrázolások is elõfordulnak, ahol az egyházi személyek mellett világiak is megjelennek Mriánál oltalomért. Mindannyian a menedéket keresik, mert a Szûz „nagy oltalma a bánkódóknak ... a világ védelme.”
Sport
2012. szeptember 28., péntek
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 5
Féltucatot kapott a bukaresti kupameccsen az Olimpia a Rapidtól LABDARÚGÁS Elmaradt az optimista szurkolók által titokban várt bravúr tegnap este Bukarestben, ahol a Román Kupa keretében a harmadik ligás Szatmárnémeti Olimpia hatgólos vereséget szenvedett a Rapidtól. Az Oli 25 percig bírta ki kapott gól nélkül, ebben az idõszakban a nagyrészt cserecsapattal felálló fõvárosiaknak is csak egy nagyobb lehetõsége volt Ilijoszki révén, a Rapid mezõfölénye ekkor még meddõnek bizonyult. A 25. percben aztán az elsõ védelmi hibát ki is használta a bukaresti alakulat, a határozatlan Moº mellett Ioniþã könnyen ment el, és laposan a hosszú sarokba csavart. Hét perccel késõbb ugyanõ növelte az elõnyt, mikor egy kényszerítõzés után egy bokamozdulattal átemelt a kijövõ ªuta kapus fölött. A szatmáriak még fel sem ocsúdhattak, mikor Renan egy távoli bombával már háromra növelte az elõnyt. A szünetig az Olimpia szépíthetett volna, de Feier 7 méterrõl Albuþ kezébe lõtte a labdát. A szünet után megpróbált offenzívabban játszani a vendégcsapat, de a gólokat a Rapid szerezte, különösebb megerõltetés nélkül. Elõbb Renan 25 méteres lövését ªuta védte be, és miután a szatmári Dragoº kihagyott egy ziccert, szintén Renan lõtte ki a jobb alsó sarkot. Negyedórával a vége elõtt a Ciolacu a meccs legszebb gólját szerezte, a tizenhatoson belülrõl a hosszú felsõ sarokba tekert. A meccs hosszabbításában lehetõsége volt az Olimpiának megszereznie a becsületgólt, de a Gavrilescu fölé lõtte a buktatásáért megítélt tizenegyest. A Csík Tibor, Ioan Dragomir és Paul
Levente által irányított alakulat ma délelõtt indul vissza a fõvárosból, így értelemszerûen a harmadik ligás bajnokság mai, ötödik fordulójában nem lép pályára. A Pankota elleni idegenbeli mérkõzést hétfõn 15 órától rendezik meg. Az 5. csoportban ma 17 órától a ZilahAranyosgyéres, a Kolozsvári SãnãtateaPetrozsény, a Máramarossziget-Borossebes, a Vajdahunyad-Torda, és a Fugyivásárhely-Gyulafehérvári Europa mérkõzéseket rendezik meg, a Dés szabadnapos. Román Kupa, a 16 közé jutásért: Bukaresti Rapid-Szatmárnémeti Olimpia 6-0 (Ioniþã 25., 32., Renan 35., 54., 72., Ciolacu 75.) Az Olimpia összeállítása: ªuta - Moº, Micaº, Iuhas, Homorozan, Ghiriti (Gavrilescu 26.), Mihai Pop, Dragoº (Dãnilã 69.),Villand, Molnar, Feier (Marinaº 46.).
Benedek Tibor lehet Kemény Dénes utóda
Második ligás csapat, a Botoºani ejtette ki a Vasluit A Román Kupában a keddi négy után, szerdán nyolc mérkõzést játszottak, melyek közül egy bombameglepetéssel zárult. Az elsõ liga egyik élcsapata, a Vaslui hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a másodosztályban szereplõ Botoºani-tól, ami annyira feldühítette Adrian Porumboiu klubtulajdonost, hogy a lefújás után berohant a pályára és két pofont adott a 23 éves Sabrin Sburleának, aki a hajrában három nagy helyzetet is elpuskázott. A mérkõzésen kezdõként lépett pályára az Olimpia volt játékosa Zsiga Ervin, akit a szünet után Liviu Antal váltott. Alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben búcsúzott egy másik élvonalbeli együttes is, a Kolozsvári U a Duna-deltában,
Tulceán szenvedett vereséget. Megszenvedett a másik kolozsvári csapat, a bajnoki címvédõ CFR is, amely a harmadosztályban szereplõ községi csapat, a Berceni otthonában csak az utolsó negyedórában döntötte el a meccset, Aguirregaray a 76. és 92. percben lõtt két gólt. SZERDAI EREDMÉNYEK: Vaslui-Botoºani 0-1, Berceni-Kolozsvári CFR 0-2, Sportul Studenþesc-Galac 0-1, Turnu Severin-Mioveni 2-1, Târgu Jiu-Zágon 7-1, Tulcea-Kolozsvári U 2-1, Szászmedgyes-Caracal 2-1, BrassóKonstancai Farul 1-0. TEGNAP JÁTSZOTTÁK: Brãila-Konstancai Viitorul 0-0 (tizenegyesekkel 6-5), Iaºi-Astra 1-4. A Steaua-Marosvásárhely mérkõzés lapzárta után ért véget. KEDDI EREDMÉNYEK: Piatra Neamþ-Beszterce 4-0, Pankota-Chiajna 2-3, Dinamo-Nagyszeben 21 (hosszabbítás után), Petrolul-Mãciuca 2-0.
Aranyéremre hajtanak a párbajtõrözõk Konstancán
VÍZILABDA A magyar férfi vízilabda válogatottal három olimpiai aranyérmet (2000 Sidney, 2004 Athén, 2008 Peking) szerzõ, de az év végén távozó szövetségi kapitány, Kemény Dénes, az õszi két Világliga-találkozóra Benedek Tibort és Mátéfalvy Csabát jelölte ki a csapat irányítására. Az elsõszámú edzõnek megnevezett Benedek Tibor az M1 Ma reggel címû mûsorában elmondta: Kemény Dénessel úgy állapodtak meg, hogy az év végéig közösen végzik a munkát, mivel egy teljesen új válogatottat kell felépíteni, a hamarosan távozó kapitány pedig már szeretné elõkészíteni a jövõt. A háromszoros olimpiai bajnok Benedek számít ugyanakkor a klubok segítségére is, szerinte a válogatott felépítésében aktívan részt kell venniük a klubedzõknek és az utánpótlással foglalkozó trénereknek. A 40 éves Benedek Tibor hozzátette, már nagyon várt erre az izgalmas feladatra. „Lehetõséget kaptam arra, hogy egy hétig elsõszámú edzõként dolgozzam egy új csapat mellett. Én most erre az egy hétre szeretnék igazából koncentrálni, aztán hogy januártól mi lesz majd egy új elnökséggel, egy új kapitánnyal, az még nagyon a jövõ kérdése. Én megtisztelve érzem magam, hogy ez alatt az egy hét alatt egyáltalán ott ülhetek a magyar válogatott kispadján." A még játékosként is aktív, balkezes pólós szerint a magyar vízilabdában az egyik legfontosabb feladat annak eléré-
se, hogy az Európa-bajnokságnak ugyanolyan értéke legyen, mint az olimpiának. „Évrõl évre kell koncentrálni, nem négy esztendõre, vagyis el kell érni, hogy az Eb-nek is ugyanolyan értéke legyen, mint az olimpiának. Amellett fiatalítani kell, s a válogatottba bekerülõknek már most, a románok és az olaszok ellen bizonyítani, hogy ott a helyük a csapatban." A Magyar Vízilabda Szövetség az év végén választ új elnökséget, a következõ szövetségi kapitányt pedig már az új vezetõség jelöli ki. Benedek úgy véli, rajta kívül lesznek más jelöltek is a posztra, de mindent megtesz azért, hogy lehetõséget kapjon szövetségi kapitányként. A magyar férfi vízilabda-válogatott október 29-én a románok, november 3án az olaszok ellen száll medencébe a Világligában.
VÍVÁS
Szerda délután indultak el, tegnap már Konstancán hangoltak, ma pedig az egyéni versenyben pástra is lépnek a Szatmárnémeti Sportklub felnõtt párbajtõrözõi a Román Kupa idei kiírásán. Csiszár Ferenc irányításával Pop Adrian, Szilágyi Adrian, Árkosi Bertalan és Andrei Radu indul az egyéniben és õk alkotják majd a csapatot is a szombati megmérettetésen. A szatmáriak mindenképpen éremesélyesnek számítanak, hiszen tavaly házidöntõt vívott Pop és Árkosi, a csatából a friss házas Pop került ki gyõztesen, aki akkor már ötödik alkalommal nyerte meg a Román Kupát. „Természetesen megpróbálja megvédeni a címét, a csapatban a tavalyi harmadik helynél mindenképpen jobbra számítok, ha ez nem így lesz, akkor az már csalódás” – nyilatkozta Csiszár Ferenc az elutazás elõtt. A viadalon indul a Sportklub egy másik
párbajtõrözõje, az edzõként is tevékenykedõ Nagy Lehel, de õ a marosvásárhelyi együttes színeiben vív majd, amelynek tagja a szintén szatmári születésû Nyisztor Sándor is. Az egyéni és a csapatviadal után a párbajtõrözõk még maradnak egy napot, ugyanis vasárnap rendezik meg a Paul Cãlin emlékversenyt. A hazajövetel után Pop egy másik igen fontos eseményre készülhet, ugyanis jövõ szombaton a Szentlélek római katolikus templomban lesz az egyházi esküvõje, a szintén kiváló párbajtõrözõ Simona Deackal. Azon a hétvégén lesz Szatmárnémetiben a nõi Román Kupa is, melyen a Steaua színeiben Deac is pástra lép, de itt lesznek a világbajnok csapat tagjai is, Ana Maria Brânzã, Simona Gherman, Loredana Iordãchioiu és Anca Mãroiu. A jövõ héten a tõrözõk is pástra lépnek a Román Kupában, Temesváron szerdán és csütörtökön a férfiak, pénteken és szombaton a nõk mérik össze tudásukat.
Sakkbajnokság az élvonalba jutásért SAKK
A Román Sakk Szövetség és a Szatmárnémeti Voinþa közösen szervezi meg október 5-9. között a Német Demokrata Fórum „Svábháznak” is nevezett épületében (Vasile Lucaciu 9. szám) a B osztályos csapatbajnokság 3. csoportjának küzdelmeit. A viadal gyõztese feljut majd az A osztályba. A nevezési díj csapatonként 100 lej, és 50 lej a szervezési díj, a versenyt megelõzõ technikai értekezletet október 4-én tartják 20 órától. A kiírás szerint 40 lépésig másfél óra a játékidõ, utána még 15 percet kapnak a sakkozók, valamint 30 másodpercet egy lépésre. A csapatokat 4 kezdõember alkotja (ezek közül egy játékos junior), valamint 3 tartalék. A bajnoksággal kapcsolatban bõvebb felvilágosítást Ciprian Munteantól lehet kérni a 0744-868688-as és a 0730-963643-as telefonszámon vagy a ciprianmuntean@ yahoo.com e-mail címen. A bajnokság menetrendje, 1. forduló: október 5., 16.00; 2. forduló: október 6., 9.30; 3. forduló: október 6., 16.00; 4. forduló: október 7., 16.00; 5. forduló: október 8., 9.30; 6. forduló: október 8., 16.00; 7. forduló: október 9., 9.30.
Zöld lámpát kapott a texasi futam FORMA - 1
Megkapta az engedélyt a Forma-1-es Amerikai Nagydíj megrendezésére a texasi Austinban épített versenypálya, amelyen november 18-án az idei szezon utolsó elõtti futamát bonyolítják majd le. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting a helyszínen bejárta a létesítményt, és a pályát üzemeltetõ cég közleménye szerint mindennel meg volt elégedve, így a lehetõ legjobb értékelést adta az 5,5 km-es, Hermann Tilke által tervezett aszfaltcsíknak. „Amit láttam, az elsõ osztályú - idézte Whitingot a közlemény. - Az építõk és az építtetõk nagyszerû munkát végeztek, azt kaptuk, amit vártunk, nincs kifogásunk a helyszín ellen". Utoljára 2007-ben rendeztek Forma-1-es nagydíjat az Egyesült Államokban, Indianapolisban. Az idei Amerikai Nagydíj a kétszeres világbajnok, címvédõ Sebastian Vettel 100. Forma-1-es futama lesz. A 20 futamos vb következõ, 15. versenyét, a Japán Nagydíjat a jövõ héten rendezik Szuzukában, romániai idõ szerint 9 órától. A szezon november 25én, a brazíliai Sao Paulóban zárul.
Különös mezszponzorok LABDARÚGÁS
Két futballklub felettébb különös mezreklámmal próbál bevételhez jutni a gazdasági válságtól sújtott Görögországban. A regionális bajnokságban szereplõ Paliopirgosz az idény eleje óta „Karaiszkaki 53 Temetkezési Vállalat" feliratú fekete trikóban lép pályára, amelyen egy világoskék kereszt is látható. Az ugyancsak területi ligában érdekelt Vukefalasz szintén nem szokványos szponzort választott, ugyanis egy bordélyházat hirdet „Szula örömház" címen.
Az oldalt szerkesztette Romász János
Közelkép
6 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
2012. szeptember 28., péntek
Bentlakások árai a nagy egyetemista városokban Hat egyetemi gócpont érintésével készítettünk kollégiumkörképet. Kiderült: a bentlakások többsége õsztõl emelte tarifáit, az árskála viszont a lehetõ legszélesebb. Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár, Nagyvárad, Csíkszereda és Brassó nagyobb egyetemeitõl szereztünk információkat, hogy kiderítsük, hol mennyibe fáj egy bentlakáshely, jut-e hely a gólyáknak és hol alszanak majd a veterán hallgatók. A helyzet nem sokat javult az elmúlt évekhez képest, általánosan kijelenthetjük, hogy minden ötödik egyetemistának jut egy hely valamelyik kollégiumban. Az egy másik kérdés, hogy nem mindenki akar ott lakni. Kolozsvár Szeptember 25-én, kedden elkezdõdött a diákok elszállásolása Kolozsváron. Az egyetemek több, mint 12 000 bentlakáshelyet kínálnak körülbelül 72 000 egyetemistának. Az árak a felkínált szolgáltatások és az egy szobára esõ ágyak száma szerint változnak. Sok egyetemista akkor sem megy bentlakásba, ha teljesítménye feljogosítaná erre. Egyesek csendre, jobb körülményekre, mások több intimitásra, saját térre vágynak, ezért hajlandóak a kollégiumi árak akár négyszeresét is lakhatásra áldozni. Kolozsváron egy egyszobás lakásért 100-200 eurót, egy kétszobásért 180-280 eurót, egy háromszobásért 300-450 eurót kérnek, ehhez még hozzáadódnak a közköltségek, melyek lakásonként 150-400 lejt kóstálnak, évszaktól és fûtési rendszertõl függõen. A városban nemrég több magánbentlakás is nyílt, ezek négyágyas szobákat kínálnak havi 350 lejért. Ennél az összes állami intézmény olcsóbban nyújt bentlakáshelyet. A kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetem hat év után idén elõször emeli az elszállásolás árát: havonta 20 lejjel kell többet fizessenek a bentlakók. Laura Irimieº, a felsõoktatási intézmény vezetõje szerint idén 5000 hallgatónak jut hely a 13 épületben, holott több, mint 44 000 diákja van az egyetemnek. Jó hír, hogy várhatóan már az idei év végén átadnak egy 120 férõhelyes újabb kampuszt, amely a sportkar diákjait szolgálja majd ki. A tarifa idéntõl 80-220 lej között mozog, azért nõtt, mert emelkedtek a közszolgáltatások árai is. Az alsóbb árkategóriába tartozó szobákba 4-5 ember zsúfolódik be, a drágább (értsd: Economica I és II) esetén több komfort jár a több pénzért: háromágyas szobák és jóval több mosdó emeletenként. Hódít a bentlakásbiznisz. Sok jól tanuló egyetmista, a már említett kényelmi okok miatt nem veszi igénybe az intézmény által nyújtott elszállásolási lehetõséget, de mégis elfoglalja a kollégiumi helyét annak reményében, hogy majd eladja. Kolozsváron információink szerint egy Economica-ágy árfolyama 200-500 euró között mozog egy évre. Érdemes azonban csínján bánni ezzel a pénzkereseti lehetõséggel: nagy a lebukás veszélye és a csaláson ért hallgatót az egyetemek könnyen útnak eresztik. Daniel Sârb, a kolozsvári Mûszaki Egyetem szóvivõje szerint körülbelül 14 000 diákjuk van, kollégiumi helyet 4300-nak tudnak biztosítani két egyetemi kampuszban, összesen hét bentlakásban. Az árak itt nem változtak tavalyhoz képest: egy hagyományos szoba 110 lejt kóstál havonta, egy modernebb, felújított lakhelyért 155 lejt kell havonta pengetni. De mindez csak az államilag finanszírozott helyeken tanulókra érvényes, a szegény embert az ág is húzza: a fizetéses helyeket betöltõ egyetemista 150, illetve 220 lejt kell áldozzon a bentlakáshelyért, de ezért sem jár nagyobb luxus: a szobák többsége
négyágyas. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári kara a 246 beiskolázott hallgatónak 31 helyet biztosít. A Iuliu Haþieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 6800 tanulója közül 1600nak tud kollégiumi helyet biztosítani összesen hét bentlakásban – a nyolcadik épp felújítás alatt van, a tervek szerint 2013 februárjára készül el. Egy négyágyas szobában itt 110 lejbe kerül havonta a lét, kétágyas és privát fürdõszoba esetén viszont 250 lejt kérnek el havonta. Az árak nem változtak tavalyhoz képest.
Az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen 6500 diák kezdi meg hétfõn a tanévet, de csak 1000-en fognak az intézmény épületeiben lakni. Itt négyágyas szobák és emeletenként egy mosdó várja a kollégistákat, ára 150170 lej között mozog, de hamarosan nõhet Adrian Oros prorektor szerint – írja a Mediafax. A Mûvészeti és Design Egyetem 1100 hallgatója közül 130-an aludhatnak majd kétágyas, minden szükséges eszközzel felszerelt bentlakásszobában - az ár nem változott, 250 lej.
Marosvásárhely Marosvásárhelyen több, mint 1500 kollégiumi ágyat tartanak nyilván. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem négy épületében közel 1200 hely áll az egyetemisták rendelkezésére, de a Marosvásárhelyi Rádió szerint ez a jelenlegi igények alig 70%-át fedezi. A kétágyas szobákban egy hely 120-300 lejbe, a négyágyasokban 35-225 lejbe kerül. Azért ilyen széles a skála, mert felárat fizetnek azok, akik fizetéses helyen tanulnak, és jelentõs kedvezményben
részesülnek azok, akiknek szülei a tanügyben dolgoznak. Az árak emelkedtek 2010 óta, akkor 80-85 lejt kértek a négyágyas és 110 lejt a kétágyas szobában való elszállásolásért. A Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem bentlakásában kevesebb, mint 30 hely áll rendelkezésre. A Petru Maior Egyetemnek három bentlakása van, az 1-es számúban 50, a 4-es számúban 630 diák fér el. Közel 30 hallgatót a gazdasági iskola kollégiumában szállásolnak el. Õk 340 lejt kell fizessenek havonta, de ebben benne van a napi háromszori étkezés is.
Interjú
2012. szeptember 28., péntek
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 7
„Minden maszkban ott vagyok én is…” Interjú Poszet Nándorral, a Harag György Társulat új tagjával Poszet Nándor 1990-ben született Szatmárnémetiben, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait matematikainformatika osztályban (osztályfõnök: Loncsák Julianna), majd beiratkozott a Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem színmûvészeti szakára (osztályvezetõ: Zalányi Gyula), ahol idén diplomázott. - Mint ahogy a színészek nagy része, te is versmondó versenyeken kezdtél ismerkedni a színpaddal? - Tizenegyedikes voltam, amikor a Szatmárnémeti Református Gimnázium fennállásának 450. évfordulója alkalmából néhányan színre vittük Páskándi Géza „Tornyot választok” címû mûvét. Ez volt az az elõadás, melynek nyomán sokan kérdezgettek a felõl, hogy szeretnék-e színire menni. Mondták, hogy nekem ott lenne a helyem. Matekinfósként erre sosem gondoltam, bár a magyar irodalom mindig érdekelt és nagyon szerettem szavalóversenyekre és mesemondó versenyekre járni. - Milyenek voltak az egyetemi éveid? Milyen darabokban játszottál? - Fõképp osztálytermi elõadásokban, vizsgaelõadásokban játszottam. Az az évfolyam voltunk, akiket nem nagyon engedtek ki az egyetem kapuin kívülre játszani, például nem tudtunk lemenni a színházhoz még statisztálni sem. Biztosan megvolt ennek is a logikája, de azért mi igazán sajnáltuk, hogy ez kimaradt a három év alatt. Így viszont sokkal jobban rá tudunk koncentrálni az osztálytermi munkára. Volt egy olyan szerencsétlenszerencsés helyzetünk, hogy ketten voltunk fiúk az évfolyamon és így nagyon sokat játszhattunk. Három fiú, kilenc lány felállásban indult az évfolyam, de végül ketten maradtunk. Megvolt a szépsége és érdekessége ennek is. Ibsen Nórájában például sikerült kipróbálnom minden férfi szerepet, hisz minden lánynak kellet egy-egy fontos szerep a vizsgán, mindig változott, hogy ki játssza például Nórát. - Szatmáron igazi rajongó tábora van a zenés mûfajoknak. Hozzád mennyire áll közel ez a fajta színház? - Nagyon szeretem a zenés mûfajt, szeretek énekelni és gitározom is, szóval hangszeren is kísérem magam. Emellett szeretem a vígjátékokat is, és hõsszerelmes szerepekbõl is bõven jutott az egyetem ideje alatt. Bízom benne, hogy a jövõben sok mindent kipróbálhatok, és sokféle szerepet játszhatok.
- A Senákra, ami istenközelségében fogott meg. Gimnazistaként nem nagyon akartak elengedi az elõadásra, mert trágárul beszéltek benne, de hát milyen a gyerek, minél jobban tiltják, annál jobban akarja. Megnéztem és nagyon nagy hatással volt rám. Megfogott az elõadás kendõzetlen emberábrázolásával, az Istentõl eltávolodott rendszer felmutatásával. - Szatmáriként szatmári közönség elõtt debütálsz… - Úgy érzem, hogy most még görcsölök a megfelelési kényszer miatt. Szeretném a legjobb formám hozni. Meggyõzõdésem, hogy ez a görcs el fog múlni, a mint túl leszek az elsõ bemutatón. Ez a fajta félelem természetes, ugyanis ha belegondolok, hogy három éve még én is a színpad másik oldalán, a közönség soraiban ültem… Most meg itt jászom azokkal, akiket akkor nézõként csodáltam. Nagyon izgalmas dolog szatmári színésznek lenni.
Hercules a Disneyben
Hercules a Disneyben gyûlésen olyan emberek mellé ülni, akiket eddig színpadon láttál? - Betoppantam az évadnyitó gyûlésre, mosolyogtam és megszólalni sem mertem, hiszen ott voltak a „nagyok”, akiket én még kicsiként láttam a színpadon.
Mindent összevetve, nagyon jól fogadott a társulat, erre viszont nem számítottam. Az egyetemen az volt a gyakorlat, hogy nagyon jó kapcsolatok nem alakultak ki egybõl, hanem mindenki „valahogy” viszonyult hozzánk. Itt viszont nyugodtan
- Az, hogy a színi osztályban ketten voltatok fiúk, mennyire jelentett hátrányt? - Hátránya az volt, hogy nehéz volt jelenetet, darabot találni, nekünk fiúknak nagyon sokat kellett próbálni, míg a lányok cserélõdtek, de a gyakorlat szempontjából ez elõny is. Sokszor nehéz volt, megterhelõ, sokszor féltünk, hogy az egyik szerep kidolgozása a másik rovására történik. - Nem gondolkoztál azon, hogy beiratkozz mesteri képzésre? - Jövõre mindenképpen szeretnék beiratkozni, most egy kis „rendszerváltás” volt az egyetemen és még nem tudtam eldönteni, hogy milyen irányba mozdul az egész. Úgy gondoltam kivárok, míg körvonalazódnak a dolgok. - Haza szerettél volna jönni az egyetem elvégzése után? - Úgy indultam el Szatmárról, hogy még visszatérek. Hazajöttem, szeretem Szatmárt. Örülök, hogy ez így alakult, külön boldogság, hogy ebben az örömben sokan osztoznak. - Milyen volt az évadnyitó társulati
Maria Josepha (nagymama) a Bernarda Alba háza címû elõadásban
mondhatom, hogy mindenki tárt karokkal várt és teljes értékû partnerként kezelnek. Úgy érzem, jó helyre kerültem. - Van olyan elõadás, amire kifejezetten emlékszel?
- Mit jelent számodra a színház? - Az életet, a szabadságot. Az lehetek, aki vagyok, és akármilyen karakterben megmutathatom magam. Kiszabadulhatok a mindennapi megfelelés alól és ezzel úgy érzem, hogy felszabadulhatok az úgymond „iga” alól is. Fõiskola alatt még csak méregettem magam, most már meg is mutathatom, hogy ki vagyok. Ezért tudtam reggelente felkelni és bemenni, mert tudtam, hogy nekem ez tényleg jó. Bementem reggel, észrevétlenül telt el a nap a próbákkal, és ugyanolyan észrevétlenül egyszer csak késõ este lett. Ez így ment nap, mint nap. Egy nagyon értelmes ember egyszer azt mondta nekem, hogy a színészt úgy kell elképzelni, mint egy hagymát. Különbözõ rétegei vannak, a rétegek pedig a maszkok, és ha az összes réteget levesszük róla, akkor nem marad semmi. De mégis abban a semmiben, illetve minden réteg alatt ott van a színész, mint ember is. Ezzel azt akarom mondani, hogy minden maszkban ott vagyok én is. A színésznek az egyetlen eszköze õ maga, saját magából építkezik. Kovács Eszter
Bulvár
8 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP ,
Kos
Sudoku 994 – megfejtés
2012. szeptember 28., péntek
Két szék közül a pad alá eshet Nem felhõtlen a boldogság Szinetár Dóra (35) és Makranczi Zalán (33) között.
Pénzügyi téren ma bátran kockáztathat, olyan szerencse kíséri minden rezdülését, mint talán még soha. Ma még a szerencsejátékokat is megkockáztathatja.
Bika A magányos Bikák ma mindenképp menjenek emberek közé. Ha teheti, találkozzon barátai barátaival is, köztük lehet, akit keres.
Ikrek Az ellenkezõ nem egy-egy képviselõje újra kísértésbe ejti. Gondolja végig, vajon miért van szüksége mindig a hódítás érzésére, lehet hogy önértékelési zavarai vannak (?)
Rák Több olyan helyzet is adódik a nap folyamán, amikor úgy érzi, ideje kikapcsolódni és a háta mögött hagyni a rohanó hétköznapokat.
Oroszlán Olyan indulatokat ébreszt ma Önben valaki, amelyekrõl nem is sejtette, hogy léteznek. Igyekezzen féken tartani haragját, ma nem szerencsés vitába keveredni
Szûz Ha teheti, keresse fel ma családtagjait, mert most kölcsönösen sokat segíthetnek, ha érzelmileg támogatják egymást. Sokszor egy biztató szó többet ér, mint bármennyi pénz.
Párperces Petõfi versei Vízszintes: 1. A költemény címének elsõ része (zárt betû: Z). 9. Idõhatározói névutó. 10. Bizonyos. 11. Helyrag. 12. Becsõdölt román pénzintézet. 13. Némán ráz! 14. Kaukázusi nép. 16. Késnek van. 17. A költemény címének második része (zárt betû: T).
Függõleges: 1. Apró szemcsékkel fedett. 2. Útépítõ katona. 3. Román rt. 4. Kisgyermek altatásánál használt szócska. 5. Nõi becenév. 6. Nyugat. 7. Galamb. 8. Iszom ikerszava. 12. Retteg. 15. Középen szûr! 16. Ilyen lap van a vendéglõben. Debreczeni Éva
Mérleg Komoly, mélyre ható változásokra számíthat ezen a napon, amelyeken könnyedén túlléphet, ha elég rugalmasan kezeli az új helyzeteket.
Skorpió Ha segíteni szeretne egyik barátján, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá, elõször csak beszélgessen vele, mérje fel, õ hogyan látja a dolgokat.
Nyilas Nem halogathatja tovább, hogy elkötelezze magát az egyik oldal mellett. Hamarosan belátja majd, hogy nem is kell igazán lemondania semmirõl sem.
Bak Olyan szerencsés helyzetben van, hogy egyszerre kap meg két dolgot is anélkül, hogy egyelõre választania kellene közülük. Ma mindent szinte készen kap az ölébe.
Vízöntõ Ma nem kell józannak, megfontoltnak lennie, nyugodtan adhatja önmagát. Az Ön felszabadultsága másokra is átragad majd.
Halak Mielõtt új munkahelyet keresne, tájékozódjon pontosan a részletekrõl, például hogy mi lesz a feladata és mit várnak Öntõl. Csak akkor váltson, ha elõrelépést jelentene.
A legújabb trendi japán testformálás A National Geographic egyik sorozata hozta rivaldafénybe a legújabb japán õrületet. Az új divathóbortról egy dokumentumfilmben lehetett hallani elõször. A fiatalok sóoldatot fecskendeznek a homlokuk bõre alá, majd az így felpuffadt bõrt a hüvelykujjukkal középen benyomják. Maga a „szépülés” két órát vesz igénybe, de ez sem tántorítja el a puffasztott homlokra vágyó fiatalokat. A sóoldat 16-24 óra múltával felszívódik, s a beavatkozás kezdõdhet elölröl. Az ötlet egy japán újságírótól ered, aki több évig kutatta a
Ahogy arról a bulvár korábban már beszámolt, Szinetár Dóra nem szomorkodott sokáig Bereczkivel való szakítása után, a színpadon ugyanis ismét rátalált a szerelem Makranczi Zalán személyében. Úgy tûnik azonban, hogy az életre szóló fogadalom felülírja a szerelmet, a sajtó ugyanis úgy tudja, a hirtelen lángra lobbant érzelmek ellenére a férfi nem szándékozik elhagyni a családját. Makranczi Zalán ugyanis házasságban él, egy kétéves kisfiú édesapja. Felesége, Edina ugyan augusztus végén a közösségi oldalán tudatta a barátokkal, hogy immár egyedülálló, de úgy tûnik, a szakítás mégsem olyan egyértelmû, Szinetár Dóra pedig kétségek között õrlõdik. – Zalán nem költözött el otthonról, nap mint nap otthon van – mondta egy neve elhallgatását kérõ közeli ismerõs. – Tény, hogy a felesége egyelõre nem tudta
megbocsátani neki, hogy összeszûrte a levet Szinetár Dórával, ennek ellenére szó sincs arról, hogy Zalán elköltözött volna. Ebben pedig nagy szerepet játszik, hogy a színész számára a gyermeke a legfontosabb, és nem szeretné elveszíteni – tette hozzá az informátor, aki azt is elárulta, a helyezettõl Szinetár Dóra rettentõen szenved. – Miközben Dóra a közös jövõt tervezgeti, addig Zalánnak esze ágában sincs elhagyni a családját, és úgy tudom, hogy ez nagyon megviseli Dórát – tette hozzá az informátor. Dóra, aki két gyermek édesanyja, és immár második házasságát rúgja fel, pontosan tudja, mennyi szenvedéssel jár egy szakítás, még akkor is, ha õ az a fél, aki a végsõ döntést meghozza. Nem beszélve arról, ha még gyerekek is vannak a képben. De vajon meddig lehet ezt így bírni?
Humor
Orvosi csoda
- Szabó honvéd! - Igen uram? - Nem láttam tegnap a rejtõzködés- gyakorlaton! - Köszönöm uram! * Egy festõmûvész elmegy a hegyekbe, hogy témát találjon az új festményéhez. Találkozik a pásztorral, aki a juhait tereli. - Lefesthetem a juhait? - kérdezi a festõmûvész. - Dehogy is! Hát ki venné meg utána az összefestett gyapjújukat?
Amin Rachel Bailey (23) átment, az az esetek 99 százalékában halálos, de legalábbis életre szóló bénulást okoz. A fiatal nõt egy autóbalesetben akkora ütés érte, hogy a gerincoszlopa leszakadt a koponyájáról. Az orvosok ezt csak úgy hívják, „belsõ lefejezés” és nem sok esélyt adtak Bailey-nek a túlélésre. A hölgy azonban mindenkit megdöbbentett élni akarásával. Miután a tûzoltók kivágták a roncsok közül és kórházba szállították, egy hónapot töltött az intenzív osztályon. A baleset utáni 5 hét kiesett az emlékezetébõl, de idõvel magához tért, és elhatározta, hogy talpra áll. Csodával határos módon elkerülte a bénulást, ezért lépésrõl lépésre újra felépítette önmagát. Ismét megtanult járni és beszélni, hogy aztán saját maga mondhasson köszönetet megmentõinek – írja a Daily Mail. Bailey azonban nem az egyetlen, aki túlélte a „belsõ lefejezést”: a brit Aaron Denham (22) biciklivel bukott fel olyan szerencsétlenül, hogy a feje leszakadt a gerincérõl. A férfi emellett komoly fejsérülést szenvedett, eltörtek a bordái, a csuklója, a medencéje, elvágta a nyaki artériáját, megsérült a lépe, a tüdeje és a gerincvelõje. Mindezek ellenére eszméleténél maradt, és meg akarta mozdítani a fejét. Ez végzetes lett volna a számára – szerencsére a balesetet egy korábban nõvérként dolgozó hölgy is látta, aki ekkor odarohant a földön fekvõ férfihoz, és lefogta. Maria Brasseur tudta, hogy a törött csontokkal mozdulni sem lehet, ezért a mentõk kiérkezéséig a földhöz szegezte a férfit, megmentve ezzel az életét. Denham ma már újra képes járni, amit az orvosok valódi csodának tartanak.
Ige testátalakítás mûvészetét különbözõ kultúrákban. A férfi Kanadában, egy fesztiválon látta elõször ezt a bizarr megoldást.
„Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy Õ szeretett minket, és elküldte az Õ Fiát engesztelõ áldozatul a mi bûneinkért.” (1Jn 4,10)
Japán tudósok elõállították a hiányzó elemet Japán kutatók kilencévi munka után végre elõállítták a 113-as rendszámú elemet, a periódusos rendszer egyik hiányzó elemét. A 113-as elem, aminek atommagjában 113 proton van, a Földön nem fordul elõ természetes állapotban, ezért laboratóriumban kell elõállítani. Ennél nagyobb rendszámú elemeket is hoztak már létre, egészen a 118-as sorszámú ununoctiumig, ám a 113-as elem mindeddig nem sikerült. Az instabil elem augusztus 12-én alakult ki, majd gyorsan elbomlott, a kutatócsoport a mérés rögzített adataival
igazolhatja az eredményt. Ha az eredményt igazolják, akkor ez lesz az elsõ eset, hogy Japánban új elemet fedeztek fel, egyúttal Japán lehet az elsõ ázsiai ország, amelyik megkapja a jogot, hogy elnevezzen egy periódusos rendszerben szereplõ elemet. Ezt az esélyt mindeddig csak amerikai, orosz és német kutatók kapták meg. A transzurán (uránon túli) elemek természetes körülmények között magfúzióval, a csillagok belsejében születnek. Földi körülmények között a szupernehéz elemeket két nehézion atommagjának ütközteté-
sével tudják létrehozni, ám nehéz detektálni õket, mert kevés keletkezik belõlük és gyorsan szétesnek. Minél több proton és neutron van egy atommagban, annál bomlékonyabb az elem. A kutatók arra is kíváncsiak, hol a határa az atom nagyságának. Az elsõ mesterséges elemet 1940-ben hozták létre, majd további húsz elemet állítottak elõ máig, valamennyi instabil. Egy új elem létezését csak felülvizsgálati eljárás után ismeri el hivatalosan a kémikusok nemzetközi szervezete, (IUPAC), valamint a fizikusok nemzetközi szervezete (IUPAP).
2012. szeptember 28., péntek Újszülöttek Veres Márta Balog Dávid Kanalas Ramona Puskás Meliszia Turóci Leilla Juliana Haidu Szandra
Jókívánság Nagypeleskére, DENCSÁK DALMA VIVIENNEK, születésnapja alkalmából jó egészséget, sok boldogságot és vidám gyermekkort kivánnak szeretõ szülei és testvére Martin. „Te vag y nekünk a legdrágább kincsünk, / Elmondani sem tudjuk, mennyire szeretünk. / Légy olyan boldog, mint amilyen szép vagy, / Legyen életedben százmillió szép nap. / Ne tudd meg soha mi az a bánat, / Kerüljön el téged minden, ami fájhat. / Kacagj, nevess csillogó szemekkel, / Ezért imádkozunk összetett kezekkel. / Köszöntünk ma téged, áldjon meg az Isten, / Hisz nálad a Földön nag yobb kincsünk nincsen. / Halld meg szeretõ szívünk szavát, / Mely boldog születésnapot kíván.” Nagypeleskére, DENCSÁK DALMA VIVIENNEK, születésnapja alkalmából sok örömet, boldogságot, minden szépet és jót kívánnak: A Nyegre nagyszülei, nagynénje Melinda és unokatestvére Lucas. „Nem is tudjuk elmondani, mennyire szeretünk, / Csak hálát adunk a Jóistennek, hogy te vagy nekünk. / Ha bármi gond ér, tudd mi veled vagyunk, / Jóban és rosszban melletted maradunk”. Nagypeleskére, CSATÓ LAJOSNAK, születésnapja alkalmából sok boldogságot, jó egészséget, minden elképzelhetõ szépet és jót kívánnak felesége, Irénke, lánya, Etus és barátja, Norbi. „Nem kérünk a Jóistentõl kincset gazdagságot, / Csak neked egészséget és sok boldogságot. / Szeress minket, mert mi is szeretünk, / Hisz oly jó elmondani, hogy te vagy nekünk. / Te vagy nekünk minden boldogságunk, / Boldog születésnapot kívánunk.” Dabolcra, BÁNYAI ALBERTNEK, névnapja alkalmából jó egészséget, hoszszú életet kívánnak szerettei. „Névnapod alkalmából ezer áldás érjen, / Öröm és szerencse mindig kísérjen. / Útjaidra csak boldogságot hintsen, / Mindenben áldjon meg az Isten.”
Ingatlaneladás Eladó háromszobás, kétkonyhás, fürdõszobás családi ház, 10 ár telekkel, 20 m utcafronttal, a Siretului utca 6. szám alatt. Telefon: 0770796854. Eladó háromszobás lakás a Károlyi úton és 5,5 ár lanka a Pirosberekben. Telefon: 0741686773.
Eladó háromszobás blokklakás a 14-es lakónegyedben. Telefon: 0745997455. Eladó sürgõsen két család részére nagy ház, az udvarban emeletes nyári konyhával. Telefon: 0770907066, 0361809976. Eladó háromszobás tégla blokklakás a 15-ös lakónegyedben és egy ház Pusztadarócon nagy kerttel. Telefon: 0361805955, 0755289724. Eladó az Alexiu Berinde (volt Abatorului) utca 13. szám alatt egy 115 nm területû ház 13 ár telekkel + három fázis bevezetve (14kW ), 100 nm mûhely. Telefon: 0758330681. Eladó Nagykárolyban, az Igniºului utcában, a 3. Számú Általános Iskola mellett, harmadik emeleti, kétszobás blokklakás. Irányár: 15 000 euró. Telefon: 0741913808. Eladó jutányos áron 18 ár szõlõ, házzal együtt, Nagykárolyban. Telefon: 0740260183. Eladó Nagykárolyban kilencedik emeleti, kétszobás tömbházlakás, mûködõ lifttel. Irányár: 17 000 euró. Telefon: 0744570598. Eladó Nagykároly központjában négyszobás blokklakás, elõnyös áron. Telefon: 0757748178. Eladó Nagykárolyban 22 ár szõlõ, a ianculeºti-i oldalban, kétszobás, konyhás, elõszobás házzal, valamint pincével és borházzal. Telefon: 0735845228, 0261861598. Eladó Nagykárolyban 20 ár építkezésre alkalmas telek, a Teremi úton, az aszfalt mellett és 10 ár házhely az Állomás utcában. Telefon: 0361418614, 0771567569. Eladó Börvelyben az 52-es házszám alatt kétszobás konyhás ház, 10 ár telekkel. Telefon: 0261872125, 0769454073. Eladó a túrterebesi szõlõhegyen, az Úrvölgyben 40 ár szõlõ. Telefon: 0744431746 Eladó Pusztadarócon három telek: egy 7,5, egy 14 és egy 7 ár. Telefon: 0788402872. Eladó Erdõdön, az Eroilor utcában 23 ár építkezésre alkalmas terület, 14 m utcafronttal. Irányár: 20 000 euró. Telefon: 0361889589, este 8 óra után. Eladó vagy bérbe adó Gencsen, a fõút mellett 20 ár építkezésre alkalmas telek. Telefon: 0743210453. Eladó Gencsen, a 248. szám alatt, közel a fõúthoz 1 ha terület házzal. Telefon: 0361887791. Eladó 0,40 ha a meggyesi hegyen: 0,10 ha szõlõs+0,30 ha szilvás; építkezési lehetõség, villany a közelben. Telefon: 0261840505. Eladó Lázáriban, az új lakónegyed végében 50 ár földterület. Telefon: 0743211721. Eladó Pusztadarócon, a 189. szám alatt kétszobás, konyhás, fürdõszobás ház 20 ár kerttel. Telefon: 0742077247. Eladó Vetésen 14 ár kert 14 000 euróért. Telefon: 0361402632, 0261750964.
Eladó háromszobás ház a Grigore Ureche utcában, 427 nm-es telekkel, 58 800 euróért. Telefon: 0261877158.
Eladó Krasznaterebesen a Mare u. 56. szám alatt felújított ház 0,64 ha telekkel, 40 000 euróért. Telefon: 0261841947, 0756759623.
Eladó a Batizi úton egy második emeleti kétszobás blokklakás. Telefon: 0770440364, 0740678643.
Eladó Vetésen a 312 szám alatt kétszobás, konyhás ház, 20 ár telekkel. Telefon: 0751356838.
Eladó garázs a Traian sugárúton. Telefon: 0361402632, 0261750964.
Eladó Pálfalván lakható régi ház két utcafronttal, régi fenyõbútor: kredenc, sifony, dupla ágy, egy asztal, két szék és egy régi íróasztal (100 év). Telefon: 0752780685.
Eladó ház és telek a Toamnei utca 41. szám alatt. Telefon: 0361405221, 0770375779.
Hirdetés Eladó Börvelyben elsõ emeleti, kétszobás blokklakás, termopán ablakkal, szalagparkettával, csempével és vas bejárati ajtóval. Irányár: 9200 euró. Telefon: 0751509111. Eladó Kálmándon, a fõúton, ház, 33 ár területtel. Telefon: 0742465079, 0261712041. Eladó 1,8 ha tölgy- és cserfaerdõ a tasnádi strandtól 5 km-re, köves út mellett, hivatalos papírokkal, kétszeri kivágási engedéllyel. Telefon: 0753072245, 0742238441. Eladó kétszobás elsõ emeleti blokklakás Sárközújlakon, az Unirii negyedben. Telefon: 0261840672, 0753027310. Eladó Tasnádon, a Câmpului utca 90. szám alatti kétszobás ház, 7 ár területen. Irányár: 20 000 euró. Telefon: 0744504635. Eladó Kökényesden, a Fõút 205. szám alatti új építésû, 245 nm-es, központi fûtéses, tetõteres családi ház: 4 szoba, konyha, ebédlõ, elõszoba, 2 fürdõszoba, gardrób, 2 balkon, garázs; teljes berendezéssel vagy anélkül, 10 ár udvarral és 13 ár kerttel. Telefon: 0747639361. Eladó a petei Peco mellett 86 ár házhely. Telefon: 0361882395. Eladó 37 ár föld Kökényesden (a Doboséban). Telefon: 0753758711. Eladó vagy elcserélhetõ ház Peleskén, a fõúton. Telefon: 0747472874. Eladó Tasnádon családi ház és hozzá tartozó építkezési telek, a strandhoz közel, fõúton, Tudor Vladimirescu u. 19es szám alatt. Irányár: 63 000 euró. Telefon: 0743831842, 0361429822 – 20 óra után. Eladó Szatmárhegyen, a Csillag (Stelelor) utcában 50 ár belterület. Telefon: 0755248287. Eladó Kökényesden két parcella szántóföld (58 és 43 ár). Telefon: 0771298167, 0744221075.
Gépjármû Eladó 2003-as Dacia Berlina megkímélt, jó állapotban, 35 000 km-ben. Telefon: 0747429906. Eladó Pusztadarócon kétsoros CSU. Telefon: 0742907815 Eladó Belarus 55-ös traktor. Telefon: 0766473501. Eladó 1997-es Dacia novemberig érvényes mûszakival, márciusig érvényes biztosítással, irányár: 750 euró. Telefon: 0731259415. Eladó Class kombájn, 1992-es Ford Transit, Java kettes, mind kitûnõ állapotban. Telefon: 0740691162, 0745966703. Eladó 2001-es nyolcszemélyes VW Transporter 2004-es dízelmotorral, 3850 euróért. Telefon: 0768532424. Eladó 1997-es metálszürke (grafit), ötajtós Citroen Saxo 1,1 i, Euró 2-es, frissen behozva Németországból, kitûnõ állapotban, 120 000 km-ben, szervizkönyvvel, extrákkal: klíma, ABS, centrálzár, két légzsák; beíratási díj 300 euró. Irányár: 1150 euró. Telefon: 0751521922. Eladó 2004-es Opel Agila 1,0i Euró 4-es láncos Ecotec motorral felszerelve, négyajtós, 100 000 km-ben, sok extrával, frissen behozva, alacsony fogyasztás és beíratási díj. Irányár: 1990 euró. Telefon: 0751521922. Eladó egy kétfejes forgatható eke, valamint egy szénaforgató gép. Telefon: 0784760579. Eladó 1994-es VW T4, 1,9 TDI, 6 személy + áruszállítás, jó állapotban. Telefon: 0742637522.
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 9 PINCÉRT / SEGÉDPINCÉRT ALKALMAZUNK
Pénzváltó–Exchange 1 euró eladás USA-dollár eladás 100 forint eladás
vétel vétel vétel
4,505 4,515 3,510 3,520 1,580 1,590
Eladó 2003-as Skoda Octavia 1.9 TDI kitûnõ állapotban, 235 000 km-ben, ABS, AC, ESP, ülésfûtés, alufelni. Irányár 5000 euró. Telefon: 0743771218. Eladó 2 tonnás utánfutó. Telefon: 0758509894. Eladó VW Golf 2-es. Telefon: 0361414387. Eladó 2000-es Daewoo Tico. Telefon: 0744684959. Eladó jó állapotban lévõ, beíratott Opel Astra Caravan 1.7-es TDI motorral. Gyártási év 2001. Mûszaki vizsga 2014-ig érvényes. Ár: 3150 euró. Telefon: 0745990146. Eladó 1995-ös Opel Vectra 1,7 TD 1500 euróért. Telefon: 0745360629. Eladó 2004-es Dacia Logan 1,6 i megütve, 83 000 km-ben. Telefon: 0741787884. Eladó 1995-ös metálkék Golf 3-as kitûnõ állapotban, rendezett iratokkal. Irányár: 1900 euró. Telefon: 0743156839. Eladó 2002-es ezüstmetál Opel Astra TD 3100 euróért. Telefon: 0745360629. Eladó 2004-es kombi Dacia 1400-as 58 000 km-ben, 2014-ig érvényes mûszakival és biztosítással. Irányár: 6000 lej. Telefon: 0740131490. Eladó 1987-es Dacia 1310-es. Telefon: 0743088386, 0261840436. Eladó Dacia 1310-es vagy elcserélném kétszemélyes motorra, robogóra. Szamosdob 30. szám, Kopeczky Zsolt. Eladó kitûnõ állapotban lévõ, 2000-es gyártmányú, ezüstszínû, beíratott, 2014ig mûszakival rendelkezõ Volkswagen Passat. Irányár: 4150 euró, alkudható. Telefon: 0723597414. Eladó Yamaha Virago 535 köbcentis chopper motorkerékpár, kitûnõ állapotban, 24 000 km-ben (3000 futott csak Romániában) saját részre hozva Németországból, extrákkal, bõr oldaltáskákkal, eredeti színében, rendezett papírokkal, megvigyázott állapotban. Irányár: 1850 euró, vagy elcserélem VW Golf IV-es TDI-re + különbözet. Telefon: 0745850850, 0770913495. Eladó kínai kistraktor 18-as tárcsával és ekével együtt. Irányár: 2200 euró. Telefon: 0725382824. Eladó 2008-as, beíratott, fehér, motorinás Mercedes Sprinter 315 CDI, 2148 köbméteres, 110 kW, 290 000 km (valós érték), légkondis, elsõ tulajdonostól. Irányár: 12 900 euró. Telefon: 0745358686, 0261711511. Eladó 1997-es Honda Shadow 750C Chopper motorkerékpár, nagyon jó állapotban, lila, 50 000 km-ben. Irányár: 3300 euró. Telefon: 0744504635. Eladó fehérorosz MTZ–80 jó állapotban 11 000 lejért, tárcsa 4200 lejért, sínes eke 1800 lejért. Telefon: 0743158707. Eladó háromköldökös csöves román eke és kétköldökös Lemken forgóeke. Telefon: 0740017976. Eladó MZ motorkerékpár, kitûnõ állapotban. Telefon: 0745554434.
Követelmények: - dinamikus, pozitív hozzáállású személy - váltásban történõ munkára való hajlandóság - Szervezõ- és kommunikációs készség - gasztronómiai és borászati szakismeretek - kellemes megjelenés - angol vagy más idegen nyelv ismerete. Amit ajánlunk: - vonzó fizetés - hatékonyság utáni bónuszok - szakmai felkészítés szakképzett trainer által. Bõvebb felvilágosítással a 0744127595-ös telefonszámon és az info@hotel-poesis e-mail címen szolgálnak. Önéletrajzokat az
[email protected] e-mail címre lehet küldeni, illetve személyesen a Poesis Hotelben benyújtani. Csak a kiválasztott személyeket értesítjük.
KARAOKE PARTY a Poesis Klubban Kihagyhatatlan buli ma 21.30-tól a Poesis Klubban! Több, mint 8000 nemzetközi és román sláger közül választhatsz és ejtheted ámulatba énektudásoddal a barátaidat! Helyfoglalás a 0744127595-ös telefonszámon.
Eladó 2007-es Opel Combo 1.3 CDTI, 5 literes fogyasztás vagy elcserélem 3,5 tonnás áruszállítóra. Irányár: 3500 euró. Telefon: 0740506267. Eladó 2008 októberi Daewoo Matiz, magánszemélyre bejegyezve, kitûnõ állapotban, 16 000 km-ben. Telefon: 0751521922. Eladó 2001-es benzines, full extrás, 1,6os Skoda Octavia 4600 euróért. Telefon: 0746848074. Eladó 2008-as áruszállító Dacia Logan 75 000 km-ben. Telefon: 0744894268. Eladó 2001-es Alfa Romeo 156, 140 LE, 103kW, 1,8 benzines, manuális klíma, elektromos ablakemelõ, szürke szín. Irányár 2900 euró. Telefon: 0745009778. Eladó román bálázó sok pótalkatrésszel, ára 2000 lej. Telefon: 0728954404. Eladó 1996-os VW Transporter T4, 2.4 dízel, 7 literes fogyasztás vagy elcserélem 3,5 tonnás áruszállítóra. Irányár: 3300 euró. Telefon: 0740506267. Eladó egy 80 lóerõs szimpla meghajtású International traktor, kétfejes, forgatható ekével és szénagyûjtõvel – 5000 euró. Telefon: 0745307042 Eladó 2002-es klímás, ötajtós Fiat Punto – 2199 euró. Telefon: 0743941576. Eladó 2004-es Dacia Combi 1310-es, 5 sebességes, téli-nyári külsõkkel, injektoros motorral, jó állapotban. Ára 5000 lej. Telefon: 0745208419. Eladó 2000-es Fiat Punto 1,2 – 16V HLX, forgalomba bejegyezve, full extra, kitûnõ állapotban. Irányár: 2800 euró. Telefon: 0741145826, 0740703444. Eladó 2001-es saját névre bejegyzett VW Golf 1.6, klíma, távirányítós centrálzár, elektromos tetõablak és tükör, szervizkönyv stb. Telefon: 0728067870.
Hirdetés
10 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP Eladó bontott VW Touran Caddy fényszóró, hibátlan, karcmentes állapotban. Telefon: 0745531566. Eladó 2001-es benzines Opel Agila sok extrával. Irányár: 2550 euró. Telefon: 0744432470. Eladó 1999-es évjáratú, gázzal és benzinnel mûködõ Dacia 1310-es. Telefon: 0743066266. Eladó Steyr traktor ekével, tárcsával, kaszálógéppel, két pótgumival. Irányár: 4300 euró. Telefon: 0743635453. Eladó bejegyzetlen 1999-es Ford Transit 2,5 D, billenõplatós, dupla kabinos, dupla kerekû, 3,5 tonnás kisteherautó, jó állapotban. Telefon: 0744265672. Eladó U650-es traktor, jó állapotban és kombájn. Telefon: 0752527239. Eladó 2000-es Dacia 1310-es 2013 decemberéig érvényes mûszakival, jó állapotban, irányár: 1000 euró. Telefon: 0766567752. Eladó Belarus T25-ös, 28 lóerõs traktor ekével. Telefon: 0746829023. Eladó 2005-ös metálszürke, kétajtós VW Golf V, klíma, ABS, ESP, elektromos ablakok és tükrök, 10 légzsák stb. Irányár: 4760 euró. Telefon: 0761935755. Eladó 1993-as VW Vento 1,8 benzines. Irányár: 1800 euró. Telefon: 0744107600. Eladó két U–650-es traktor és egy eke. Telefon: 0752527239. Eladó bejegyzetlen 1998-as középmagas, hosszú Ford Transit 2,5 Diesel mikrobusz (haszongépjármû), 6 személyes + raktér, körbe ablakos. Telefon: 0744897711. Eladó 1999-es bejegyzetlen Ford Transit 2,5 TD, dupla kabinos, platós, dupla kerekû, 101 LE motorral Mezõfényen. Telefon: 0744897711, 0261874730. Eladó gardályos Pannónia motoros kerti kistraktor, jó állapotban. Irányár: 1200 lej. Telefon: 0749611548. Eladó 2008-as Ford Transit Diesel, 7 személyes, platformás, ponyvázva 2,10 x 3,30 m. Irányár: 12 200 euró. Telefon: 0742261161. Eladó 2005-ös Skoda Fabia. Telefon: 0361419177, 0740588538. Eladó 2 db Sachs lengéscsillapító, kódja 310-950, megfelelõ VW Golf 5-öshöz és Skoda Octaviához. Telefon: 0740657228, Mikola. Sürgõsen eladó Yamaha XV 535 Virago, kitûnõ állapotban, érvényes mûszakival. Irányár: 1700 euró.Telefon: 0731710065, 0261872166. Eladó 14-es alufelniszett Mazdára. Telefon: 0742640797. Eladó VW Vento 1,9 Diesel. Telefon: 0740684869. Eladó SPC mûtrágyaszóróval. Telefon: 0752527239. Eladó Staier traktor forgatható ekével. Telefon: 0755773771.
Vegyes Eladók IntelPentium IV-es számítógépek, 260 lejtõl, LCD monitorok, laptopok, LED tévék, egyéves garanciával. Telefon: 0744511267 Eladó Nagykárolyban 800 kg tavalyi szemes málé. Telefon: 0748032316. Eladó borszõlõ. Magnoliei u. 8. szám, telefon: 0361424345. Eladó: háromajtós szekrény, mûbõr huzatú ülõke, egy sezlony és egy 50 literes boroshordó. Telefon: 0741574509, 0261770251.
Eladó Börvelyben hófehér menyasszonyi ruha moletteknek. Telefon: 0769454073. Eladó Nagykárolyban hízó és malac. Telefon: 0740049029. Eladó: új, német króm gázóra (Schober, max. 6 köbméter/óra, min. 0,04 köbméter/óra); kandallós gázkonvektor (100 köbméter fûtés), krémszínû zománcú, hangulatos (lobogó tûz és az égõ fa ropogása); gázregulátor; csap, fehér betonlap (4,5x50x100); Electrolux gázbojler 15 l/ h, 70 Celsiusfok;öntöttvas és acél radiátorok. Telefon: 0742599372. Eladó apró és nagy krumpli. Telefon: 0749265170, 0747855494. Eladó: bécsi zongora; narancssárga, festett ebédlõbútor kanapéval; diófa furnéros rekamié ágynemûtartóval; kétszárnyú, redõnyös ablak; 3 db függönykarnis; jó állapotban lévõ kanapé két fotellel (fekete bõr és piros szövet kombináció), bolti mérleg, magyar és román nyelvû orvosi könyvek (belgyógyászat, nõgyógyászat, gyermekgyógyászat - 1965-’70-’80-’90-es kiadás). Telefon: 0361800361, 0770567246. Eladó köles, 3 lej/kg és házi szilvalekvár, 20 lej/kg. Telefon: 0786067273. Eladó vas málégóré. Telefon: 0361889890. Eladó pelenkázóasztal. Telefon: 0758763846. Eladó öntvény fali konvektor kitûnõ állapotban. Telefon: 0741502943. Eladó nagyon jó állapotban lévõ kéményes konvektor. Telefon: 0361800038, 0724090105. Eladó szilvacefre és nemes fehér borszõlõ eladó. Telefon: 0261821747, 0765246211. Eladó egyszemélyes ágy. Telefon: 0742252072. Eladó egy inox szõlõdaráló és 80 literes prés. Telefon: 0741656127. Eladó kenyérbúza. Telefon: 0742546970. Eladó Kálmándon egy cserépkályha, egy üvegcsillár, egy szõlõprés és bontásból ajtók, ablakok. Telefon: 0754070162. Eladó 2 t szemes málé. Telefon: 0747236351. Eladó Kaplonyban málé. Telefon: 0752092994. Eladó traktor után köthetõ malom és pálinkafõzõ kazán. Telefon: 0744838705. Eladó 10 t szemes málé. Telefon: 0744838705. Eladó: szõlõprés, daráló, boroshordók, kétszemélyes, új gyapjúpaplan, élelmiszeripari szakkönyvek román nyelven. Telefon: 0261750695. Eladó 50 m 4x6-os MCG elektromos kábel és egy 25 literes alumínium kanna. Telefon: 0755289724. Eladó egy tízéves kanca, kiváló hámos, valamint egy herélt, egyéves csikó. Telefon: 0784760579. Eladók: díszcserjék, smaragdtuják, sövénytuják, 25 féle virágzó és örökzöld díszcserje. Helyben megtekinthetõ, kiválasztható. Beültetést, tanácsadást is vállalok. Szatmárhegy, telefon: 0742658324. Eladó boxer kiskutya 100 euróért. Telefon: 0743840706. Eladó Lázáriban egy 140 kg-os húsdisznó. Telefon: 0745325648, 0745325626, 0261753402. Eladó tölgyfa sózókád és két tölgyfa szõlõskád. Telefon: 0746848074. Eladó Szamosdobon 80-90 kg-os disznó. Telefon: 0746581255.
Eladó Nagykárolyban álló gázkazán, szemestakarmány-daráló. Telefon: 0744123697, 0261864831. Eladó: kasszagép, mérleg, 2 db pult, vitrines hûtõ, fa- és fémpolcok. Telefon: 0361418617, 0771567569 Eladó: egy db 3 szárnyas ablak 170 x 155 cm, 2 db 2 szárnyas kisablak 70 x 90cm, egy bejárati ajtó 100 x 210 cm, 3 karikás gáztûzhely, butéliák, ötfiókos fagyasztó. Telefon: 0740260183. Eladó Mikolában egy 100 kg-os disznó. Telefon: 0766528768. Eladó nagyon jó állapotban lévõ Menaj asztali spór. Telefon: 0741911142. Eladó 500 db cigánytégla bontásból és 500 db cserép. Telefon: 0745428810. Eladók Nagykárolyban régi szobabútrok, elõnyös áron. Telefon: 0728151255. Eladó tetõcserép bontásból. Telefon: 0756054174. Eladó Csomaközön az 526-os szám alatt 4 darab 8 hetes malac. Telefon: 0743135250 Eladók nappali bútorok, hálók, kanapék, garnitúrák, sarokülõk, ágyak, asztalok, Németországból hozva, házhoz is szállítok. Telefon: 0743753495. Eladó daru fejõstehén és egy kétéves elsõ elõhasú piros-tarka tehén. Telefon: 0749936805. Eladó kétéves kancacsikó és egyéves agár. Telefon: 0753516656, 0761761188. Eladok Túrterebesen hasznalt bútorok. Telefon: 0756933904, 0744182720, 0261836155. Eladó 400 liter vörösbor. Telefon: 0755534151 Eladók 130-140 kg-os disznók, 7 lej/kg. Telefon: 0749882317. Eladók fiatal tehenek, 4-5 hónapos borjak. Telefon: 0740533292. Eladó két turbókonvektor és egy turbóbojler. Telefon: 0749533347. Eladó Nagykárolyban 2 fiókos disznóól vaskarámmal vagy nélküle, egy vasgóré, villanymotoros tengeridaráló, két 25 literes és egy 50 literes üvegballon. Telefon: 0361888423, 0770990338.
2012. szeptember 28., péntek Eladó Gencsen, a 396. szám alatt 4 m hosszú, 3 méter magas, 1,20 méter széles vasgóré. Telefon: 0261868098. Eladó: tömör, belsõ ajtó (208x89) 280 lejért; szürke színû Platinium színes televízió távirányító nélkül 220 lejért; kétrészes, 50-es méretû menyasszonyi ruha 400 lejért. Telefon: 0746653668. Eladó: Neumann varrógép; Csajka 3 többfázisú varrógép; villanyhegesztõ, oxigénhegesztõ palackkal; elektromos, több funkciójú köszörûgép; kézi és motoros fúrógép, kisszekér. Telefon: 0361425507. Eladó Gencsen 10 darab 7 hetes malac. Telefon: 0261868067. Eladó malac Szatmárhegyen. Telefon: 0735551996. Eladó 100 kg-os húsdisznó Mikolában. Telefon: 0751082661. Eladó jó állapotban lévõ citera. Telefon: 0742272538. Eladó raklap. Telefon: 0745554434. Eladó nagybillentyûs, ötoktávos Korg IS 50B szintetizátor és 2001-es Dacia. Telefon: 0758371570. Eladó 2 db új pinceajtó: egyik kültéri, üveggel, tömítéssel, 164x138, a másik beltéri, teli, 170x94. Telefon: 0742122255. Eladó egyszemélyes sírhely a vasúti református temetõben. Telefon: 0752328967. Eladó jó állapotban lévõ, régi típusú Arctic hûtõszekrény. Telefon: 0744879847. Eladó Electrolux gázbojler és egy 56-os võlegényi ruha. Telefon: 0749681079. Eladó egy 5,5-ös háromfázisú motor vagy elcserélem egy 2,2-es monofázisúra. Telefon: 0785595102. Eladó Dacarbazin Lanchema 200. Telefon: 0722698765. Eladók Pusztadarócon 120-130 kg közötti disznók. Telefon: 0741218651. Eladó Nagykárolyban nõi kerékpár 80 lej, két perzsaszõnyeg és jégdaráló koktélokhoz. Telefon: 0752032812. Eladó menyasszonyi ruha. Telefon: 0763350973.
A z EXCLUSIV LV Kft. • bérbe ad autóbuszokat, mikrobuszokat kirándulásokhoz • alkalmazottak munkahelyi utaztatását vállalja.
Eladó 160 kg-os disznó Lázáriban, a 257. szám alatt. Telefon: 0743782756. Eladó 7 éves pej kanca, Nagykárolyban. Telefon: 0740490221. Eladó 140 kg-os disznó Szamosdarán.Telefon: 0747437043. Eladó Csomaközön, az 540-es házszám alatt 2 tonna étkezési krumpli, tavalyi termés. Telefon: 0745951173. Eladó két, 100 kg-os disznó Mikolában. Telefon: 0761398425. Eladó Börvelyben hófehér, vállpántos, fûzõs menyasszonyi ruha tartozékokkal: kesztyû, fátyol, koszorú. Telefon: 0747070556. Eladó kétéves 2 hónapos fejõstehén bikaborjúval. Telefon: 0729947849. Eladó homok, kavics, mosott kavics kis tételben. Telefon: 0746238429. Eladó 44-es menyasszonyi ruha. Telefon: 0751533808, 0756627426. Eladó felfûrészelt tûzifa, házhoz szállítva. Telefon: 0746238429. Eladó méhcsalád és akácméz. Telefon: 0741065957. Eladó feldarabolt tûzifa, házhoz szállítva. Telefon: 0746848074. Eladó egy kétéves kanca csikó. Telefon: 0741406647. Eladó homok, kavics, mosott kavics, házhoz szállítva. Telefon: 0746848074. Eladó betonkeverõ, hézagos tégla (rendelésre is). Telefon: 0743867418. Eladók használt, mûködõ HP 1740-es 17 colos, 44 cm átmérõjû monitorok, 150 lej/db. Telefon: 0361804580. Eladó kukorica és burgonya. Telefon: 0740789394. Eladó Szilágypérben nemes fehér- és vörösbor, 5 lej/ liter. Telefon: 0261821736. Eladó Nagykárolyban egy masszív, fából készült szekrénysor (2,70 m), egy férfi mountain bike és egy kicsi színes televízió. Telefon: 0754893065 Eladó Nagykárolyban egy kisebb és egy nagyobb konvektor, mindkettõ jó állapotban. Telefon: 0261861974.
BOA LINES Rendszeres járat: Szatmárnémeti – Józsefháza és Apa Külföldi és belföldi kirándulások, mikrobusszal. Cégek számára: alkalmazottak ingáztatása, elõnyös áron. Telefon: 0744-507088, 0745-616829 www.boalines.ro
Telefon: 0749152003; 0741061738.
A hirdetések tartalmáért a hirdetõ felel! MC DANIELS — Napi rendszeres járat Szatmárnémeti—Nagykároly és Szatmárnémeti—Újberek között. Telefon: 0745042818.
DANISEB
Rendszeres járat Szatmárnémeti és Nagykároly között —
Telefon: 0744580126. www.daniseb.ro
Arni Sol Kft. Szatmárnémeti, Lucian Blaga út 66. Személyszállítás hetente Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, Portugáliába. Bérbe adunk 17 személyes mikrobuszt, vagy 46–57 személyes kisbuszt. Telefon: 0261/766310, 0745295455, 0744575970, 0744570105.
Rendszeres járat Szatmárnémeti—Udvari; Szatmárnémeti—Aranyosmeggyes; Szatmárnémeti— Szamoskrassó–Szamoslippó, Szatmárnémeti—Avasfelsõfalu között. Telefon: 0761128385.
Hirdetés
2012. szeptember 28., péntek Eladók Pusztadarócon 80-100 kg-os húsdisznók. Telefon: 0743373238. Eladó étkezési burgonya, bálázott széna és szalma. Telefon: Telefon: 0261753286, 0740360640. Eladó Nagykárolyban fürjtojás. Telefon: 0743089366. Eladó Gencsen egy 180 kg-os disznó, árpa és tengeri. Telefon: 0766241103. Eladó széna. Telefon: 0723214591. Eladó szép menyasszonyi ruha, két oldalt fûzõvel, méret után lehet igazítani, kedvezõ áron. Telefon: 0261872256, 0766343075. Eladó jó minõségû pálinka. Telefon: 0741902022. Eladó méhkaptár. Telefon: 0743905550. Eladó vetõ- és étkezési burgonya. Telefon: 0746554231. Eladó háromfiókos disznóól góréval. Telefon: 0745563374. Eladó bálázott búzaszalma, Sárközújlakon. Telefon: 0361887339, 0757141464. Eladó 130 kg-os disznó, Gencsen, a Temetõ utca 46 szám alatt.
Bérbeadás Kiadó vagy eladó lakás egyetemista részére a régi fõtéren. Telefon: 0361428604. Kiadó Kolozsváron a Mãrãºti negyedben garzonlakás. Telefon: 0361804580, 0748032316.
Kiadó lakás. Telefon: 0771702204. Kiadó kétszobás bútorozott blokklakás Nagykárolyban. Telefon: 0748661121. Kétszobás blokklakás kiadó Kolozsváron. Telefon: 0742610939.
Csere Elcserélném szatmárhegyi házamat 37,5 ár gyümölcsössel háromszobás blokklakásra a 15-ös vagy 16-os lakónegyedben. Telefon: 0747878874. Elcserélném 16-os lakónegyedi háromszobás blokklakásomat+újonnan épült, kétszintes nyaralómat Cavnic mellett egy kertes házra Szatmárnémetiben. Telefon: 0754313766. Elcserélném az új központból háromszobás blokklakásomat kertes házra Szatmárnémetiben. Telefon: 0361807435.
Utazás Személyszállítás Ausztria-Németországba/ból, kívánt címre kétnaponta. Telefon: 0741411387. Személyszállítás kívánt címre; Olaszország-Románia. Telefon: 0762613606, 393394274475 Személyeket szállítok MagyarországAusztria-Németország irányába, háztól házig. Telefon: 0744222138.
Bármilyen esemény, a legelegánsabb környezetben: Poesis Esküvõk, keresztelõk, családi események, 100 fõig • esküvõi menü - 85 lej/személy alapártól • keresztelõi menü - 65 lej/személy alapártól
• halotti tor - 20 lej/személy alapártól Foglalás és rendelésfelvétel a 0741395575-ös telefonszámon, illetve a
[email protected] e-mail címen.
Hidegtálak 99 lejtõl (4 személy számára)
Megrendeléseket a 0741395575-ös telefonszámon, illetve a
[email protected] e-mail címre várnak.
Egyéb Csatornákat, lefolyókat készítünk, sürgõs javítási munkákat is vállalunk. Telefon: 0752980483. Lakodalmakra, keresztelõkre fényképezést, videózást vállalok, profi felszereléssel. Telefon: 0757207006. Vállalom mosógép, hûtõszekrény és más elektromos cikk javítását háznál, egyéves garancia. Telefon: 0755433810, 0744953748. Vállaljuk mosógépek javítását háznál, garanciával, kiszállás falura is. Telefon: 0762054340. Gyerekfelügyeletet vállalok Szatmáron. Telefon: 0745254216. Kétévesnél idõsebb gyermek felügyeletét vállalom, lehetõség szerint a 14-es, 15-ös vagy 16-os lakónegyedben élõ családnál. Telefon: 0771078936. Földet, homokot stb. szállítok házhoz, 2,5 köbméterig. Telefon: 0741970523. Fogsor (protézis) javítását vállalom. Telefon: 0744143854, 0770636877. Tapasztalt kõmûves vállal falazást, vakolást, csempeés padlócsemperakást, valamint különbözõ javításokat, reális áron. Telefon: 0756437567. Ácsmunkát vállalok (tetõ, terasz, csatornázás). Telefon: 0744195846. Homokot, kavicsot szállítok, kõmûves munkát vállalok A-tól Z-ig. Telefon: 0743867418. Hangulatos, minõségi, színvonalas élõzenét vagy gépzenét szolgáltatunk, bármilyen alkalomra. Telefon: 0758371570. Kútfúrást vállalunk, egy év garanciát biztosítunk. Telefon: 0261716179, 0743495649. Háznál javítok minden márkájú színes televíziót olcsón, garanciát vállalok, kiszállás falura is. Telefon: 0743606213. Kõmûvesmunkát, házfelújítást és festést is vállalok. Telefon: 0261869228, 0746864273. Háznál javítok színes televíziót, LCD-t garanciával, vidékre is kiszállok. Telefon: 0762054340. Háznál javítok színes televíziót, garanciával, vidékre is kiszállok. Telefon: 0749918621. Házépítést, külsõ és belsõ kõmûvesmunkákat vállalunk cégeknél és magánszemélyeknél is. Telefon: 0760496567, 0740851524. Idõs, beteg gondozását vállalom a saját lakásomon, Mogyoróson (Mãriuº). Telefon: 0745015733, 0758356530. Kútfúrás. Telefon: 0740676031. Vezetéstechnika-oktatás, kedvezményes áron, Nagy Lászlóval. Telefon: 0728233466, 0261751228. Beteggondozást, fõzést, takarítást, vasalást vagy gyerekfelügyeletet, egyszóval bármit elvállalok, kérem jelentkezzenek. Telefon: 0261826050, 0726350188. Gépzene különbözõ rendezvényekre. Telefon: 0754532855. Fiatal pár vállalja idõs hölgy vagy úr gondozását (akár ágyban fekvõ betegét is), lakás ellenében. Telefon: 0724619084. Fiatal házaspár ház és kert gondozását vállalja ott lakás ellenében, falun. Telefon: 0726530364. Gyümölcsfametszést vállalok. Telefon: 0742765284. Háznál javítok hûtõszekrényt, garanciával. Telefon: 0742280193. Élõ fa kivágását és felaprítását vállaljuk láncfûrésszel, baltával. Telefon: 0743061962.
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 11
Részvétnyilvánítás
Õszinte részvétünket fejezzük ki Varga Gyula édesapja elhunyta miatt érzett fájdalmában. A z AUTONET munkaközössége
Megemlékezés Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk arra a hat héttel ezelõtti napra, amikor a halál elragadta tõlünk az élni akaró drága jó édesanyát, anyóst, nagymamát, testvért, sógornõt,
NAGY JULIANNA, volt szárazberki lakost. „Hosszú útra mentél, nem jössz vissza már, / Mert elrabolt tõlünk a kegyetlen halál. / Hiába borul rád a temetõ csendje, / Emléked örökké él szívünkben. / Hozzád már csak a temetõbe mehetünk, / Virágot már csak számodra vihetünk. / Ha könnycsepp gördül végig arcunkon, / Az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon.” Emléke örökké élni fog szívünkben, soha nem feledjük el. Bánatos fia, unokája, testvérei, sógorai, sógornõi és mindazok, akik szerették.
Idõsgondozást vállalok Németországban. Telefon: 0752323508. Vállalok hangosítást különbözõ rendezvényekre, minõségi felszereléssel, amely igény esetén ki is bérelhetõ. Telefon: 0755031453. Háztartási munkát vállalok Nagykárolyban. Telefon: 0770910665. Kavicsot, építkezési anyagot szállítok minden mennyiségben, 2,5 köbméteres kamionnal. Telefon: 0741970523. Vállalunk csempézést, festést, gipszkartonozást, építést kulcsra készen. Telefon: 0748721145. Vállalok térkõrakást, festést, bármilyen építkezési munkát. Telefon: 0743433833. Hûtõszekrény-javítás háznál, garanciával. Telefon: 0261829334, 0744287733. Vállalok takarítást háznál, lépcsõháznál. Telefon: 0754290084. Bontási munkálatokat végzek, akár építõanyag ellenében is. Telefon: 0756627426. Vállalom színes televíziók javítását háznál, garanciával, kiszállás akár falura is. Telefon: 0749918621. Olcsón vállalok csemperakást, festést, gipszkartonozást, kõmûvesmunkát, lakásfelújítást. Telefon: 0752690160. Vállalok festõmunkát, kõmûvesmunkát, gipszkartonozást, lambériázást. Telefon: 0748799169. Gyakorlattal rendelkezõ hölgy idõsek gondozását vállalja a lakásán. Telefon: 0741580964, 0744165261. Vállaljuk ács-, asztalosés kõmûvesmunkák elvégzését, tetõjavítást, csempézést, szigetelést. Gyors, minõségi munka, elõnyös áron. Telefon: 0758371570.
Vállalok festõmunkát, kõmûvesmunkát, külsõ szigetelést, ácsmunkát, színezést, tetõátalakítást, lakásfelújítást. Telefon: 0756995217. Gáztûzhelyek javítását vállalom háznál. Telefon: 0770621831, 0361800480. Kutak pucolását, tisztítását vállalom. Telefon: 0771361075 és 0361425567. Vállalok kõmûvesmunkát, házépítést és felújítást, tetõkészítést, régi tetõk átalakítását, külsõ és belsõ szigetelést, gipszkartonozást, csempézést, kerítéskészítést. Telefon: 0756995217. Cserépkályha rakását és átrakását vállalom. Telefon: 0261753410.
Álláshirdetés Lapterjesztõt keresünk Kaplonyba. Érdeklõdni a 0729006037-es telefonszámon lehet.
Fogorvost alkalmazok magánrendelõbe. Telefon: 0745020930.
Elárusítónõt alkalmazunk élelmiszerüzletbe, egy évre Telefon: 0261713399. Nagykárolyi autószerviz autófestõt és autószerelõt alkalmaz, vonzó fizetéssel. Telefon: 0745618461, e-mail:
[email protected].
Elhalálozás Szilágyi Claudia Ur Botond Kerekes Vasile Gyákon Jolánda
12 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
2012. szeptember 28., péntek
Rendõrségi hírek Fiatal tolvajlányok A lajosvölgyi rendõrõrsön tett bejelentést a 66 éves S. Maria helyi lakos, hogy házában tetten ért két fiatal, roma származású lányt, amint különbözõ értéktárgyakat akartak eltulajdonítani, majd õt észrevéve, az értéktárgyakat hátrahagyva, elszaladtak a helyszínrõl. A nyomozás során azonosították a 23 éves, szamosudvarhelyi (Szilágy megye) L. Alinát és a 18 éves, bezédteleki (Szilágy
megye) R. Titiánát, és lopás alapos gyanújával indítottak eljárást ellenük. Körözött személyt fogtak el Az avasfelsõfalui rendfenntartó szerveknek sikerült azonosítaniuk és elfogniuk a 34 éves B. Marin avasfelsõfalui lakost, akinek nevére elfogatóparancs volt kiállítva, mert megszökött a két év hat hónapra kiszabott börtönbüntetése letöltése elõl.
Kezdetét vette a 35. Szatmári Zenei Napok
Festménykiállítás a Károlyi-kastélyban Csúzy Gizella és Bocskor Jenõ festményeibõl nyílik tárlat szeptember 30-án, vasárnap 12.30-tól Nagykárolyban, a Károlyi-kastélyban. Bocskor Jenõ elsõsorban tájképfestõ. Ebben az évben kapott olasz Oscardíjat az Aral-tó címû festményéért, amirõl a Firenzei Zsûri így nyilatkozott: „…a föld, a kõ, a víz és általában a Természet lényege még jobban kidomborodik pontosan azért, mert fénytelenségüket, mattságukat a mûvész kontrasztba helyezi a fény abszolút érinthetetlenségtermészetével és ezzel szemben minden más elem másodlagos…” Bocskor sokoldalú mûvész, képzõmûvészeti tanulmányai mellett énekelni, zongorázni is tud. A Stockholmi Karolina Intézetben anatómiát tanult.
A fotómûvészet mestere. Csúzy Gizella képzõmûvészeti és iparmûvészeti tanulmányait Budapesten végezte. Kora gyermekkorától már rajzol, fest. 1957-tõl rendszeresen kiállít az európai országokban. 2002-ben férjével együtt Amerikában is kiállított. Gizella témái elsõsorban figuratív alakok, portrék, vallási-mitológiai szimbólumok. Kedvenc témái a svéd erdõk kis manói, trolljai. Kertjükben magyar fûszernövényeket is termesztenek, hogy megismertessék a halevõ svéd szomszédokat a magyar gasztronómiával, a magyar fûszerekkel. De Gizella svéd háziasszonyként is kiállja a próbát, kiváló szmörgosz tortát, rákkal, lazaccal töltött lepényeket tud készíteni. K. E.
Johannes Brahms hangversennyel vette kezdetét a Szatmári Zenei Napok nemzetközi komolyzenei fesztivál a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében. A Szatmári Zenei Nap nyitókoncertjén Shinya Ozaki japán karmester vezényelt, szólistaként pedig fellépett a kiváló zongoramûvésznõ, Dana Borºan. A filharmónia tegnap esti repertoárján Johannes Brahms zongorára és zenekarra írt 1. zongoraversenye és 1. Szimfóniája szerepelt. A Szatmári Zenei Napok évrõl évre egyre népszerûbbé válik a szatmári közönség köreiben, és ennek a
népszerûségnek köszönhetõen a fesztivál szervezõi egyre szélesebb kínálattal várják a komolyzene szerelmeseit. Szeptember 27. és október 25. között, azaz egy hónapon keresztül összesen kilenc koncert lesz látogatható a Dinu Lipatti Filharmóniában és egy a Kálvária templomban. Október 2án folytatódik tovább a koncertsorozat. Október 2-án, kedden 19.30 órától a Kálvária templomban Bach, Louis Caix d Herveloix, B. Marcello, Vivaldi, Mozart, Frescobaldi és Beethoven mûvek lesznek repertoáron. A koncerten Alexandru Moroºanu csellómûvész és Tatiana Moroºanu
zongoramûvésznõ lép fel. Október 4-én, csütörtökön a Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében 18.30-tól szimfónikus hangversenyre kerül sor Glinka, Haydn, Dvorak mûvekkel. Vezényel Cristian Sandu, szólistaként zongorán játszik majd Stier Alexa, Manfrédi Annamária taníványa. Az érvényben levõ bérletek mellett, jegyeket is lehet váltani a koncertekre a filharmónia jegypénztárában. Egy felnõttjegy 10,5 lej, míg a gyermek és nyugdíjas jegy 5,25 lejbe kerül. A Kálvária templomban tartott koncertre a belépés ingyenes lesz. Kovács E.
Ingyenes mérések a Szív Napján Megünnepelték az Együttmûködés Napját
Szeptember 29-30-án és október 67-én, 11 városban, 13 helyszínen végeznek ingyenes vérnyomás- és testsúlymérést, illetve adnak tanácsokat a szakemberek. Szatmárnémetiben a Károlyi út 77 – 79. szám alatt, a Real üzletközpont elõcsarnokában, 11 – 17 óra között kerül sor erre az akcióra. „2011-ben, az elsõ alkalommal megrendezett Szív Napján, 4000 ember volt kíváncsi vérnyomására és testsúlyára. Ezt a számot figyelembe véve úgy döntöttünk, idén két hétvégét szentelünk erre az akciónkra, hiszen tudjuk milyen sokakat foglalkoztat egészségi állapotuk.” – mondta Ioana Laura Paºca, a Real üzletközpont marketingigazgatója. „A Szív Napja kampány célja felhívni a lakosság figyelmét az egészséges életmódra; tudatosítani bennük, milyen veszélyeket rejtenek az érrendszeri megbetegedések illetve bemutatni azokat a módszereket, amelyekkel ezek megelõzhetõk.” – nyilatkozta Dan Nicolescu, a Sensiblu üzletlánc marketingigazgatója. Románia a statisztikák szerint világszinten harmadik helyen áll az érrendszeri megbetegedésekben elhunytak terén, a lakosság 62 %-a pedig szívbetegségek következtében távozik az élõk sorából. Szeptember utolsó vasárnapján , a Szív Napján, világszerte megelõzõkampányokkal és ingyenes szaktanácsadással igyekeznek az egészségesebb életmódra felhívni a figyelmet.
Tegnap délután 13 órakor vette kezdetét a Szatmár Megyei Múzeumban, a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttmûködési Program keretén belül, a Szatmár megyében megvalósított határokon átnyúló projekteket népszerüsítõ folklór kiállítás. A projekesemény célja, hogy megkönnyítse az információcserét, illetve a kommunikációt a programban résztvevõ csoportok között. A Szatmár Megyei Múzeum, mint a „határokon átnyúló kulturális örökség kutatásának tanulmánya” elnevezésû projekt kezdeményezõje, a határon átnyúló kulturális örökségrõl rendezett fotókiállítást. Ugyancsak a múzeum projektje keretében került bemutatásra a „Múzeumok és a határon átnyúló kulturális örökség” valamint a „Legendák és folklórkulturális örökség forrásanyag” címû kiadványok. A projekt keretében fellépett az újkálmándi „Lucaciu utódai” és a kistarnai Hizsanocska népi együttes is. A Szatmárnémeti Gyermekek Palotája , mint a „Mûvészi hagyományok. Modell a nonformális tanulásra Romániában és Ukrajnában ” elnevezésû projekt kezdeményezõje, a fiatal mûvészek koncertjével kapcsolódtak be az
eseménybe. Az „Urunk Születése” Parókia „Solemnis” kórusa, mint a „Hozzád énekelünk, Urunk” Nemzetközi Egyházzenei Fesztivál projektjének résztvevõje, egyházzenei koncertet tartott. Az 1990-es évek eleje óta több, mint 20 ezer, az EU által társfinanszírozott határ menti projekt tette jobbá az európai polgárok életét a munkahelyteremtés, a környezetvédelem, az egészségügyi szolgáltatások, a közlekedés és az energiaellátás javításának
támogatásával. A rendezvényen jelen volt Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Szõcs Péter aligazgató, Ioan Viman, a Szatmár Megyi Tanfelügyelõség fõtanfelügyelóje, George Vulturescu, a Szatmár Megyei Nemzeti Örökségvédelmi Igazgatóság vezetõje, Sorin Martin Vereº, a Szatmár Megyei Prefektúra szóvivõje, aki beszédet is mondott, illetve természetesen a partner országok képviselõi is ott voltak. Barakonyi Gergõ
A kampány támogatói:
Partiumi tanulmányi kirándulás középiskolásoknak Napi menü Tyúkhúsos csorba - 6 lej Pörkölt burgonyakörítéssel - 8 lej
A Rákóczi Szövetség 2012 õszén elsõ alkalommal hirdeti meg középiskolai ifjúsági szervezetei számára „Partiumi kirándulás” elnevezésû programját. Az akcióban a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Fõgimnázium is részt vesz, hiszen a szövetség helyi szervezete már két évvel ezelõtt megalakult az iskolában. A Rákóczi Szövetség programjának célja a partiumi városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. A Rá-
kóczi Szövetség fontosnak tartja mindemellett, hogy a kárpát-medencei ifjúsági szervezeteinek diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen. A programban tizenegy középiskola – öt romániai és hat magyarországi – vesz részt ezen a hétvégén. Szatmárnémetibe is érkeznek vendég diákok és tanárok, számukra a Kölcsey Ferenc Fõgimnáziumban megalakult helyi szervezeti tagok rendeznek élménydús kirándulást. A magyarországi diákok
számára Ács-Muhi Csilla és Muhi Sándor tanárok szerveznek szatmárnémeti városnézést, amelybõl természetesen nem marad ki a történelmi áttekintés sem. A kirándulás sem marad azonban ki, hiszen szombaton délelõtt a fiatalok Nagykárolyba utaznak, ahol megtekintik a kastélyt, a majtényi síkra is kimennek, megnézik a kaplonyi Károlyi kriptát, de elutaznak Adyfalvára is. Vasárnap pedig Nagybányára és Koltóra látogatnak. B. Krisztina