A Rapiddal játszik az Olimpia Megéri idén Szatmárnémetiben színházbérletet váltani a Román Kupában A „Ludas Matyi Szatmárban“ címû produkció – a 2012/2013-as színházi évadból Bukarestben tegnap délután a szövetség székházában kisorsolták a Román minden elemében a szatmáriakról szól a szatmáriaknak: a klasszikus Ludas MatyiKupa következõ fordulójának a párosításait, a legjobb tizenhat közé jutásért a történetet ugyanis Szatmárba, hagyományaink, népdalaink, táncaink, népi kultúránk közegébe ágyazva tárja elénk. harmadik ligás Szatmárnémeti Olimpia a Bukaresti Rapiddal mérkõzik. Folytatás a 4. oldalon Folytatás az 5. oldalon
SZATMARI 2012. szeptember 18. kedd
MAGYAR HIRLAP VIII. (XXX.) évf.
220. (2152.) szám
Megkezdõdött a tanév, benépesültek az iskolák osztálytermei!
12 oldal ára: 1 lej
Õszi Fesztivál A Szatmár Megyei Tanács, a Szatmári Mûvészeti Iskola és a Szatmári Képzõmûvészek Egyesülete szeptember 20-án, csütörtökön 15 órától kiállításmegnyitót szervez a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti Galériájában, ahol a Képzõmûvészek Egyesületének tagjai mutatják be alkotásaikat. Az Õszi Fesztivál nevet viselõ tárlaton közremûködnek a Mûvészeti Iskola tehetséges diákjai. A kiállítás november 7-ig lesz látogatható.
Évadnyitó hangverseny Szeptember 20-án, csütörtökön 18.30 órától lesz a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében a zenekar évadnyitó hangversenye, amelyen Franz Lamprecht vezényel. Hegedûn, szólistaként közremûködik Vlad Rãcea. Mûsoron Mozart és G. Mahler mûvek szerepelnek. A koncertre az 1-es számú bérlet lesz érvényes, jegyek pedig a filharmónia jegypénztáránál igényelhetõek.
Kormánybiztosi látogatás
Több, mint százezerrel nõtt az iskolások száma Romániában a korábbi évekhez képest a hétfõn megkezdõdött 2012/2013-as tanévben, ugyanis országszerte beindultak az elõkészítõ osztályok. A 2010-ben életbe lépett új oktatási törvény szerint 6 éves koruktól iskola-
kötelesek a gyerekek, akiknek – az elsõ osztály elõtt egy évig iskola-elõkészítõ osztályba kell járniuk. A köznyelvben „nulladik” osztályként emlegetett oktatási forma idén indult be az országban. Bár az errõl rendelkezõ jogszabály másfél éve hatályos, a bukaresti kormánynak az utolsó pillanatban egy
héttel el kellett halasztania az iskolakezdést, mert a szükséges bútorzat még nem érkezett meg az iskolákba. Az iskolaév elsõ napjára azonban a tanintézmények nagy részében már orvosolták a helyzetet, így semmi sem gátolta a tanévkezdést. Szatmárnémetiben már kora délelõtt
újból benépesültek az osztálytermek a tanévnyitók után. A délelõtt folyamán több, mint hatvanezer óvodás, általános iskolás és középiskolás diák öltözött ünneplõbe: a megyeszékhelyen a délelõtt folyamán rendezték meg a tanintézmények évnyitóit. Folytatás a 6-7. oldalon
számolják ki a következõ év adóit. Januártól az üzemanyag tonnánkénti ára 374 euróról 391 euróra ugrik majd az elõzetes becslések szerint. Nincsenek jó hírek a cigiseknek sem, növelik a dohányipari termékek illetékeit is. Az egészségügyi minisztérium szerint a káros szenvedélyadó emelkedni fog, ezért a cigarettagyártók 2 lejes dobozonkénti árnöveléssel "fenyegetnek". Romániában 4,8 millió em-
ber cigarettázik, évente 1 milliárd eurót költenek szenvedélyükre. Hasonló árnövelésre számíthatnak az alkoholt és a kávét fogyasztók is. Történik mindez akkor, amikor alig pár napja nõtt a földgáz ára is: a lakossági fogyasztóknak így ezentúl 5 százalékkal, az ipari termelõknek pedig 10 százalékkal kell többet fizetniük. Arról nem is beszélve, hogy pár napja a benzin árának növekedésérõl is
hírt kellett adnunk: 5 banival többet fizetünk egy liter üzemanyagért. A legolcsóbb benzin ára 6,25 lej lett. A nyár folyamán jelentõsen emelkedett az üzemanyagok ára, csak az elmúlt hónapban háromszor emelkedett, minden esetben 9 banival emelték az árakat. Az utolsó emelésre két héttel ezelõtt került sor és már akkor az üzemanyagok (kivéve a folyékony gázolaj) ára elérte a 6 lejt.
Rengeteg szilva termett A segítség egy idén Szatmár megyében kattintásra van tõlünk A szilva hosszan termõ, kiváló cukortartalmú, szinte gondozásmentes fa. A szilva magas cukortartalma és C vitaminban való gazdagsága miatt mindenhol jól hasznosítható gyümölcsfa. Miért is érdemes szilvát termeszteni, és miért jó a szilvából pálinkát készíteni? Folytatás a 3. oldalon
Napi jegyzet
Bizonytalan iskolakezdés Turos Lóránd
Drágul a cigi, a pia, a kávé és az autózás A lej elértéktelenedése és az adóemelések miatt 2013-ban több áru értékének növekedik az ára. A szombati gázáremelés után többe fog kerülni a cigi, az alkohol, a benzin és a kávé. 2013. január elsejétõl kb. 5 százalékkal lesz nagyobb a lej-euró árfolyam, mint tavaly év elején. Ezen termékek árait a lej-euró árfolyam hordozza, de az csak október elsején derül ki, hogy milyen lej-euró árfolyam szerint
A Szatmár Megyei Konzultatív Bizottság, valamint az Észak-Nyugati Régió Halászati, Vidékfejlesztési és Kifizetési Ügynöksége két munkaértekezletet szervez ma, amelynek meghívottja Achim Irimescu, a mezõgazdasági minisztérium államtitkára. A munkaértekezleten részt vesznek a megye polgármesterei, tanácsadó cégek és építészek, képviselõk akik a Nemzeti Vidékfejlesztési Program által finanszírozott projektek végrehajtásáról fognak tanácskozni.
A szolgáltatás Szatmár megyei lakosok számára is elérhetõ a www.delutan.hu internetes oldalon. A szolgáltatás a hét minden napján 18-21 óra között érhetõ el. A 25 év alattiak is bátran fordulhatnak segítségért a www.kek-vonal.hu oldalon, ami összeköttetésben áll a DélUtán Alapítvánnyal. Folytatás a 12. oldalon
Örömmel, a tanulás, a fejlõdés, az új élmények és tapasztalatok reményében kezdték sokan tegnap az új iskolai tanévet. A remény mellett azonban ott a bizonytalanság, a folyamatos tanügyi reform és a fejetlenség, amely a társadalomszervezés egyik legfontosabb területét érinti. Már a kezdés is suta volt, a szeptember tizedikére meghirdetett tanévkezdést szinte az utolsó pillanatban halasztotta el egy héttel a szaktárca. Folytatás a 2. oldalon
Politika
2 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP Napi jegyzet
Bizonytalan iskolakezdés Folytatás az 1. oldalról A kezdés mellett a befejezés is bizonytalan. Még mindig kérdéses ugyanis, hogy a tanév végén, a középiskolákat befejezõ tanulókra miféle érettségi próbatételek várnak. Máshol talán elképzelhetetlen az a káosz, melyet idehaza évtizedek óta tanügyi reformnak, szerkezeti átalakításnak neveznek, s amely valójában mindig az oktatáspolitika éppen aktuális irányítóinak ambíciót képviseli egy jól átgondolt, széles társadalmi és szakmai vitán megbeszélt stratégiai átalakítás helyett. Az idén bevezetett elõkészítõ osztályok is felkészületlenül érték a tanügyet, a nebulókat és a szülõket egyaránt. A tegnapi tanévnyitón maga a miniszterelnök, Victor Ponta is elismerte, hogy kapkodásukkal nem kevés fejfájást okoztak a szülõknek. Nyilván szükséges pár év tapasztalat ahhoz, hogy a szakpolitikusok kielemezzék, mennyire jól átgondolt döntés volt az elõkészítõ osztályok bevezetése, esetleg szükséges-e valamiféle módosítás a rendszeren belül. Persze lehet, hogy addig egy új kormány újra megreformálja a rendszert, még mielõtt lenne, amit kiértékelni. Az iskolarendszerbe való belépés bi-
zonytalanságán túl, az abból való kilépés, vagyis az érettségi is bizonytalan. Azok a diákok, akik tegnap kezdték meg a középiskola utolsó évét, az iskolaév elsõ napján még nem tudhatták, hogy a tavalyihoz hasonló módon érettségizhetnek-e, avagy az idei iskolai év végén már választhatnak a hagyományos és a szakmai érettségi között. A szakmai érettségi lehetõségének ötletét Ecaterina Andronescu tanügyminiszter az idei érettségi vizsga eredményei után vetette fel. Az elképzelés szerint a szakmai érettségi nem jogosít majd fel egyetemi tanulmányok folytatására, azonban mégis megszerzésével befejezettnek tekinthetõ a középiskolai képzés. Az elképzelés akár jó is lehetne, azonban igencsak úgy tûnik, hogy célja csupán az érettségi eredmények statisztikájának javítása. Nyilvánvaló, hogy sokkal könnyebb ily módon növelni a sikeresen érettségizõk számát, ahelyett, hogy egy jól átgondolt, a szakma és fõleg a tanulók érdekeit figyelembe vevõ és nem utolsó sorban megfelelõen finanszírozott iskolarendszerrel növelnék az iskolarendszer színvonalát és annak eredményességét. Turos Lóránd
Százezerrel több az iskolás Több, mint százezerrel nõtt az iskolások száma Romániában a korábbi évekhez képest a hétfõn megkezdõdött 2012-2013-as tanévben, ugyanis országszerte beindultak az elõkészítõ osztályok. A 2010-ben életbe lépett új oktatási törvény szerint Romániában 6 éves koruktól iskolakötelesek a gyerekek, akiknek - az elsõ osztály elõtt egy évig iskola-elõkészítõ osztályba kell járniuk. A köznyelvben "nulladik" osztályként emlegetett oktatási forma idén indul be Romániában. Bár az errõl rendelkezõ jogszabály másfél éve hatályos, a bukaresti kormánynak az utolsó pillanatban egy héttel el kellett halasztania az iskolakezdést, mert a szükséges bútorzat még nem érkezett meg az iskolákba. Hétfõn több, mint 127 ezer elõkészítõosztályos gyermek kezdte meg az iskolát Romániában, Kolozs megyében pedig több, mint 4000, ezzel 2 millió 575 ezerre emelkedett az iskolások száma az országban. Az oktatási törvényt 2010-ben az akkori, jobbközép kormánytöbbség fogadta el Romá-
niában. A jogszabályt - egyebek mellett a "nulladik" osztály bevezetését - bírálta az akkor még ellenzékben lévõ Szociálliberális Szövetség (USL), s kilátásba helyezte, hogy megváltoztatja, amint hatalomra kerül. Egyelõre azonban az elõkészítõ osztályokkal kapcsolatban az USL nem dolgozott ki törvénymódosítási javaslatot. Ponta szerint az elõkészítõ osztálynak az óvodához kellene tartoznia "Az elõkészítõ osztály szerepe fontos, ám nem az iskolához, hanem az óvodához kellene tartoznia" - jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök, aki ma egy Târgu Jiu-i iskola évnyitóján mondott beszédet. Elismerte, a kormány elsiette az elõkészítõ osztály beindítását, és ezzel a szülõknek problémákat okozott. "A gyerekeknek az óvodában kell kijárniuk az elõkészítõ osztályt, hogy amikor elsõ osztályba kerülnek, akkor a lehetõ legjobban legyenek felkészülve az iskolára" nyilatkozta a kormányfõ.
Esztétikai- és plasztikaisebészeti magánklinika ÚJ!!! Videodermatoszkópia - rosszindulatú daganatok felismerése • arcszépítési technikák sebészeti beavatkozások nélkül: kollagénes injekciók (ajakfeltöltés is), dysport, bõrradírozás, peeling • a szemhéjak, az orr, a fülkagylók esztétikai sebészete • arcfeszesítés • hajátültetés • mellplasztika (nagyobbítás, kisebbítés) • zsírleszívás • sebészeti vagy lézeres visszérkezelés. Elisestet: Szatmárnémeti, Szigetlanka utca 2. szám (Titulescu tér). Naponta 13 - 18 óra között telefon/fax: 40261-763111, 40361-424242 mobil: 40743046737 e-mail:
[email protected] www.elisestet.ro
SZATMÁRI
MAGYAR HÍRLAP
ISSN: 1841 - 4648 Alapító: Szilágyi Ferenc Szerkesztõség: 440012, Szatmárnémeti, Mircea cel Bãtrân u. 15. szám Tel./Fax.: Titkárság, információk - 0261-767-312 e-mail:
[email protected] internet: www.hirlap.ro Kiadó: Solpress Kft., Ügyvezetõ igazgató: Dumitru Pãcuraru Felelõs szerkesztõ: Szabad Mária A terjesztési osztály telefonszáma: 0261-767-310.
2012. szeptember 18., kedd
Székelyföldi trénerek az ifjúsági képzésen
A Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács (SzMIT), a Szatmár Megyei Diákszövetség (SzMDSz), a Szatmár Megyei Diáktanács (SzAMeDT)és a szatmárnémeti Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) tagjai közös képzéshétvégén vettek részt Bobáldon az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával. A fiatalok most nem elõadásokon vettek részt, hanem játékos keretek között tanulhattak meg bízni egymásban és néha engedni, hogy ne a megszokott vezetõk irányítsák õket. A képzést székelyföldi ifjúsági szervezetben dolgozók vezették, akik korosztályuknál fogva maguk is tökéletesen illeszkedtek a Szatmár megyeiek közé, és ezáltal elindul-
hat egy együttmûködés az egymástól több, mint négyszáz kilométerre élõ fiatalok között. A feladatok között szép számmal akadtak olyanok, amelyeket becsukott vagy kendõvel eltakart szemmel kellett végrehajtani. Ezen feladatok során szükség volt az egymásba fektetett bizalomra, valamint arra, hogy valaki merje és tudja bevállalni azt, hogy a többiek vezetõje lesz, s megoldásokon töri a fejét. A feladatokba helyenként bekapcsolódtak a pár nappal korábban megalakult gencsi MIK küldöttei. Szombat délután pedig kilátogatott a bobáldi képzésre Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke, aki kiemelkedõ figyelmet fordít a fiatalok-
ra. Ahogy fogalmazott: „Biztos vagyok benne, hogy ezek közül a fiatalok közül kerül ki a következõ vezetõi rétege az RMDSZ-nek”. Õt elkísérte Kovács Máté, a megyei tanács RMDSZ-es frakcióvezetõje, valamint Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmárnémeti szervezetének elnöke. Õk ketten még a játékokban is részt vettek, s ezzel kivívták a résztvevõk hangos tetszésnyilvánításait. Az õsz folyamán még lesz hasonló képzés, ahol a kommunikációra és a problémamegoldásra fektetik majd a hangsúlyt. Ezzel párhuzamosan pedig hamarosan tisztújításra kerül sor a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanácsnál (SzMIT).
Igaz Románia Szövetség néven jobboldali tömb alakult az USL ellen Szorosabbra fûzték vasárnap kapcsolatukat a kormányzó Szociálliberális Unióval (USL) szemben álló jobbközép alakulatok: a Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Polgári Erõ (FC) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNÞCD) a PDL székházában látták el kézjegyükkel a jobboldali Igaz Románia Szövetség (ARD) együttmûködési megállapodását. A dokumentumot a pártelnökök – Vasile Blaga (PDL), Mihai Rãzvan Ungureanu (FC) és Aurelian Pavelescu (PNÞCD) – látták el kézjegyükkel, majd közösen, indultak el a Központi Választási irodába, hogy bejegyeztessék a szövetséget. Az új pártszövetség jele a szív, vezetését pedig a három tagpárt elnöke társelnöki minõségben, közösen látja el. A három politikus jelezte: hamarosan kidolgozzák a szövetség programját, valamint a kormányprogramot is, amelyekre a hónap végén bólinthat rá a három párt vezetése. Az Új Köztársaság Párt (PNR) vezetõje, Mihail Neamþu nem vett részt az aláíráson, mivel az alakulat bejegyzése ellen óvást emeltek. A jobbközép szövetség közös politikai szándéknyilatkozatást egyébként korábban Adrian Papahagi, a Kereszténydemokrata Alapítvány (FCD) elnöke is ellátta kézjegyével. Vasile Blaga amúgy a hétvégén úgy nyilatkozott: a politikában nem szokás ajándékokat osztogatni, vagyis a szövetségen belül minden résztvevõ súlyát a rá adott szavazatok mennyisége határozza meg. Leszögezte: bár tiszteli a
szövetség többi tagját, jelenleg egyedül a PDL rendelkezik olyan területi szervezeti infrastruktúrával, amely képes fölvenni a küzdelmet az USL-lel. Közölte, a belsõ erõviszonyokat a szövetség vezetésében a résztvevõ pártok népszerûsége dönti el, a kampányfõnököt pedig nem a pártelnökök közül választják majd ki. Arról is beszélt, hogy a PDL természetes szövetségese a Nemzeti Liberális Párt (PNL) lenne, de csakis Crin Antonescu pártelnök nélkül. Azt is közölte, a választások után az elért eredmények függvényében nem zárja ki az együttmûködést Dan Diaconescu populista Nép Pártja nevû alakulatával. Ungureanu: félre a büszkeséggel!
Mihai Rãzvan Ungureanu
Eközben a Polgári Erõ elnöke, Mihai Rãzvan Ungureanu volt kormányfõ arról beszélt: céljuk a választások megnyerése. Szombaton Konstancán úgy vélekedett: a jobbközép szövetség nehézkesen alakul a résztvevõk büszkesége miatt, a végsõ cél elérése érdekében azonban félre kellene azt tenni. Kifejtette, egyelõre nem zajlottak egyeztetések arról, hogy a választókerületeket milyen arányban osztják föl egymás között a szövetség pártjai, és a jelöltek kilétérõl sem esett még szó, minderrõl a közeljövõben tárgyalnak majd. Úgy vélte, a jobboldal lépéshátrányban van az USL-lel szemben, amely már eldöntötte, milyen arányban indulnak a balliberális szövetség pártjai a választókerületekben, ezért ezt a hátrányt le kell dolgozni.
CSOP: népszerûbb a PDL Nõtt a PDL támogatottsága annak nyomán, hogy kudarcba fulladt az USL Traian Bãsescu államfõ leváltására tett kísérlete: a CSOP közvélemény-kutató által szeptember 7. és 10. között készített felmérés szerint a PDL – illetve a jobbközép szövetség – 24 százalékot kapna, ha most vasárnap rendeznék a választásokat, míg ha egyedül indulna, 21 százaléknyian voksolnának rá. (Eddig a PDL-t rendszerint 20 százalék alatt mérték). Az USL támogatottsága 50 százalék alá csökkent – igaz, még így is 49 százalékos. A bulvártévé-tulajdonos Dan Diaconescu populista alakulata, a Nép Pártja 14 százalékot kapna, ha a PDL szövetségben indul és 12-t, ha szólóban.
Vidéki panoráma
2012. szeptember 18., kedd
Szatmár megyében 18 településen maradtak gólyák
A gólya a magyar nép nagyon kedvelt madara, de nem csak, hiszen Európa szerte is nagyon kedvelt madár, hiszen több hiedelem is kötõdik hozzá. Még a finn gyerekeket is a gólya hozza, pedig arrafelé nem fészkel a szerencsehozó madár, s elõfordulása is csak alkalmi. Lassan elérkezett a vándorlás ideje, Szatmár megyében pedig összesen 18 településen maradtak gólyák, szám szerint 31-en. Fazekas Lóránd, a Romániai Madártani Egyesület Szatmárnémeti osztályának vezetõje beszámolt arról, hogy a lakosság összefogott a fészekbõl leszállt gólyák védelmében. Etették, itatták õket és persze mindezt saját költségükön, annak érdekében, hogy az itt maradt, sok esetben megsérült egyedek felépüljenek. A gólya etetése azért nem olcsó mulatság, mivel húsevõ állat. De persze volt olyan különleges eset is, ahol a gólyát túrós puliszkával vagy tojással, vagy esetleg az ebédbõl megmaradt makarónival etették, az pedig meg is ette. Volt rá példa, hogy az üzletben megmaradt lejárt felvágottból, vagy vágóhídról megmaradt csirkeaprólékból etették õket. Mint ahogy Fazekas Lórándtól megtudtuk, Homokon Moldován Miklós ápolt egy gólyát, Ombódon a fészekbõl két gólya szállt le, õket Fiacskó Miklós és családja fogadta be. Sárközújlakon ugyancsak két gólya hagyta el a fészkét, melybõl egy sajnos elpusztult,
õket két szomszéd asszony próbálta megmenteni, név szerint Sebesi Ilona és Tóth Andrásné. Puºcaº Vasile, a Florisal vezérigazgatója is védelmébe vett egy golyát Érszentkirályon egy fészekbõl négy gólya is kiesett, õket Boldan Daniela vette gondozásába, majd pedig ezen egyedeket elszállították Érhatvanba, Ghih Nicolae ortodox pópához, aki egyébként egy gólya menhelyet tart fenn, így a befogadott gólyák létszáma 14-re gyarapodott. Szamoskrassón, a Nagykolcsi polgármester Domokos Sándor is két gólyát vett a szárnyai alá és nyújtott menedéket, valamint élelmet azok számára. Piskolton három gólya köszönheti életét Hanza Sándornak, egy madár pedig már olyannyira felépült, hogy el is tudott repülni. De szállt le gólya Réztelken katonai gyakorló-pályára, ahol a szolgálatban lévõ katonák vigyáztak rájuk. Érenréden is két gólya talált védelmezõre, õket a Socolan család és Zroba Sorin vette vedelmébe. Egy gólyát még Puºcaº Vasile, a Florisal vezérigazgatója is védelmébe vett. Tíz gólya már felépült és elment, öt pustult el, valamint öt gólyának pedig a sorsa még egyelõre ismeretlen. Pár darab gólyát még befogadott a Nagybányai Állatkert, ezen példányok szallítását a Goldiº Egyetem biztosította.
Érdekességnek számít az a jelenség, hogy a felépült gólyák éjszakára felrepültek a fészekbe, napközben pedig az udvaron tanyáznak, a házõrzõ kutyák „örömére” és várják az élelmet.
Fazekas Lóránd külön köszönetet szeretne mondani ezeknek az embereknek, akik önzetlenül, pénzt és idõt nem sajnálva ápolták a gólyákat, valamint külön köszönet illeti az Electrica áramszolgáltató céget, mert sok esetben vissza helyezték a gólyákat a fészkükbe. Barakonyi Gergõ
Véget ért a pusztadaróci bibliahét Drágul a földgáz
Minden nap 20- 25 gyerek vett részt az idén is megszervezett bibliahéten, Pusztadrócon. A bibliahét folyamán a gyerekek vetélkedõkön és számos játékon vehettek részt. A pusztadaróci református egyház imatermében játszhattak a gyerekek. Napról-napra egyre jobban összeszoktak és egyre vidámabban, felszabadultabban szórakozhattak a kis gyerkõcök. A bibliahét múlthéten hétfõn kezdõdött és múlthét pénteken ért véget. A napi foglalkozások
nagyon érdekesek voltak, minden nap valami újat tanulhattak és játszhattak a gyerekek. A sok játék és szórakozás mellett minden nap meghallgattak egy bibliai történetet és énekeket is tanultak. A bibliahét idén is jóra sikeredett, ma viszont a gyerekek már nem bibliahétre hanem iskolába mennek egy biztos; a gyerekeknek csak jó emlékei és élményei maradnak meg majd a bibliahétrõl. Nagy Csaba
Nõtt szombattól a földgáz ára: a lakossági fogyasztóknak így ezentúl 5 százalékkal, az ipari termelõknek pedig 10 százalékkal kell többet fizetniük. Mint Niculae Havrileþ, az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) elnöke elmondta, ennek egyik oka, hogy a kereskedõknek nem sikerült visszaszerezniük a 2009-ben elszenvedett veszteségeiket. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselõinek legutóbbi romániai látogatásán Erik de Vrijer, a küldöttség vezetõje leszögezte, szeptember közepéig a földgáz lakossági árát 5 százalékkal, az ipari fogyasztókét pedig 10 százalékkal kell megemelni. Az energetikai ágazatnak igen jövedelmezõnek kellene lennie, ebbõl kellene finanszírozni az egészségügyi, infrastrukturális stb. befektetéseket. Sajnos az állami vállalatok terén ez most nem így áll. Fontos, hogy a végsõ fogyasztók esetében az árakat kiigazítsák” – fejtette ki a nemzetközi hitelezõk képviselõje. Hozzátette: az áremelés mértékérõl és idõpontjáról meg is állapodtak a kormánnyal.
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 3
Rengeteg szilva termett idén Szatmár megyében Mit csináljuk ezzel a sok szilvával? Fõzzünk belõle lekvárt? Fõzhettünk, de a legjobb dolog, amit a szilvával tehetünk, hogy pálinkát készítünk belõle.
Az, aki magának fõzi meg a pálinkát, tudja, hogy mi kerül a fõzõüstbe. Saját maga dönti el azt, hogy a minõségre vagy a mennyiségre fekteti a hangsúlyt. Ha minõségre csinálja valószínû, hogy saját részre készíti a pálinkát, ha viszont mennyiségre, akkor biztosan el fogja adni azt. A saját készítésû pálinkában az a jó, hogy saját ízlésünknek megfelelõ pálinkát készítünk, a fõzés egész folyamát felügyelhetjük, a munka végén pedig megízlelhetjük a csoda készítményünket és azt isszuk meg, amit megfõztünk. Miért érdemes szilvát termeszteni, és miért jó a szilvából pálinkát készíteni? A szilva hosszan termõ, kiváló cukortartalmú, szinte gondozásmentes fa. A szilva magas cukortartalma és C vitaminban való gazdagsága miatt mindenhol jól hasznosítható gyümölcsfa. A gyümölcs lehet magvaváló, félig magvaváló vagy nem magvaváló fajta. Alakja gömbölyû vagy enyhén nyúlt, színe hamvas kék vagy vörös. Egy régi magyarfajta a Besztercei kellemes ízû, zamatú, magvaváló fajta. Húsa sárgás, színe hamvas kék. Termõfája bõ termést ad, de késõn fordul termõre. Pálinkafõzés szempontjából a Besztercei Muskotály értékesebb. Körülbelül ugyanolyan tulajdonsággal rendelkezik, mint rokona, de kellemes fûszeres muskotály illata miatt értékesebb alapanyagnak számít. Általában a Szatmár megyeiek szilvapálinka készítéséhez a
Penyegei és a Besztercei szilvafajtát használják, más szilvafajtát maximum 20 százalékban tartalmazhat. A Penyegei és Besztercei szilvafajtáknál 100 liter cefrébõl körülbelül 7-8 liter pálinka jön le. A fajtaazonosságon túl romló hibáitól, idegen anyagok, zöld vagy penészes részeket nem tartalmazó optimális érettségben leszedett szilvából készítjük a cefrét. Cefrézés elõtt a szilva magját eltávolítjuk úgy, hogy 20 százaléka a cefrében maradjon. Mivel nincs mindenkinek magozó gépe, ezért a hagyományos módszert követve végezzük a cefre erjesztését, tehát a szilvát magosan erjesztjük meg. A cefreérés folyamán a magok a kád aljára süllyednek, amit felöntéskor nem merünk bele a fõzõüstbe. A cefre érlelésének idõtartama legalább 3 hónap. A pálinka alkoholtartalma legalább 40 százalék, tükrösen tiszta, színtelen vagy az érlelés miatt aranysárga színû lesz, íze és illata kellemes szilvára jellemzõ. Fontos, hogy a pálinkafõzõk és lepárolók 100 százalékban rézbõl legyenek. Az idei szilvatermés jól sikeredett, úgyhogy reméljük, hogy jó sok ízletes szilvapálinkánk lesz belõle. Szatmár megyében 369 pálinkafõzde található, amelyekben idén rengeteg pálinkát fognak készíteni, érdemes idõben kiválasztani a számunkra megfelelõ pálinkafõzdét és feliratkozni a pálinkafõzésre. Nagy Csaba
Új templomkereszt Nagykárolyban A Szent Mihály és Gábor arkangyalok nevet viselõ magyar görögkatolikus templomban augusztus 31-ével lezárult a két homlokzati torony felújítása. Már csak a keresztek hiányoztak. Szent kereszt felmagasztalásának ünnepén ezek is a helyükre kerültek. A délelõtt 10 órakor kezdõdõ Szentliturgia végén, melyen más felekezetûek is részt vettek, Ft. Vadas Krisztián helyi parókus megszentelte az elõkészített kereszteket, majd a gömbökbe emlékiratot és a felújítással, valamint az egyházközség életével kapcsolatos fényképeket helyeztek. Ezt követõen került sor a keresztek helyére emelésére, amit a kivitelezõ cég alpinistái kellõ hozzáértéssel hajtottak végre. Ezzel lezárult egy újabb fejezet a templomfelújítás során. Nagy öröm ez az egyházközség számára. A szentelés szertartásában elhangzott, hogy a kereszt emlékeztet minden keresztény embert Krisztus kereszthalálára és feltámadására.
A keresztszentelési misén könyörgések hangzottak el mindazokért, akik a toronykeresztekre hittel tekintenek és a templomot látogatják, hogy jó egészségnek örvendjenek és elnyerjék az üdvösséget, nem utolsó sorban azokért, akik anyagi hozzájárulásukkal segítettek ebben.
Közelkép
4 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
Több száz csomaggal segíti a Caritas az iskolakezdést Tanfelszerelésekkel segíti a Caritas Szervezet Szatmárnémeti Fiókszervezete azokat az óvodásokat és kisiskolásokat, akik nyilván vannak tartva valamelyik szociális központjuknál. Nemcsak szatmári gyermekekhez juttatnak el az iskolakezdés alkalmából csomagokat, hanem erdõdieket és terebesieket is támogatnak majd. A Szatmárnémeti Caritas Szervezet 1990-ben alakult nonprofit egyesület, mely a késõbbiekben csatlakozott a másik tíz, hasonló hazai szervezetet összefogó Romániai Caritas Konföderációhoz. Idõvel a Caritas tevékenységi köre kibõvült és változatossá vált, a szükséget szenvedõk társadalmi igényeinek megfelelõen, jelen esetben az óvodát vagy iskolát tegnap kezdõ, nehéz anyagi körülmények között élõ vagy hátrányos helyzetû gyerekeket segítik tanszercsomagokkal. Fazekas Csilla, a Caritas Szervezet Szatmárnémeti Fiókszervezetének sajtóreferense elmond-
ta, hogy korosztálynak megfelelõen, illetve az óvodai-iskolai elvárásokra odafigyelve válogatták össze a több száz csomag tartalmát, hogy abban minden megtalálható legyen: iskolás táska, füzetek, írószerek, vízfesték és gyurma készlet, sportfelszerelések. „Szatmárnémetiben 32 óvodáshoz, Erdõdre 60 óvodáshoz, a Caritas nappali szociális gyermekközpontjának, a Barátság Házának kedvezményezettjeihez és Terebesre is viszünk csomagokat” – tudtuk meg Fazekas Csillától. A Barátság Házát egyébként hatvan nehéz szociális körülmények között élõ iskoláskorú (I-VIII. osztályos) gyermek látogatja, akiket napközben pedagógusok segítenek a tanulásban. „A tanszereket külföldi adományokból, illetve a szervezet tevékenységeit támogató, a szervezethez befolyt összegekbõl állítottuk össze – folytatta a sajtóreferens. Kovács E.
2012. szeptember 18., kedd
Veres ezüst, Tãtãran bronzérmes a junior ob-n
Talajlakó kártevõk Õsszel, már a vetést megelõzõen jelen lehetnek a területen a kelõ csíranövényeket, illetve a párleveles búzát veszélyeztetõ állati kártevõk, amelyek akár a kultúra sorsát is megpecsételhetik. A talajlakó kártevõk a talajban élõ, növényevõ rovarlárvák. A legismertebbek a cserebogarak lárvái, a pajorok, és a pattanóbogarak lárvái, a drótférgek. Károsításuk, a gyökerek megrágása hatására a növények foltokban sárgulnak, hervadnak, elpusztulnak. Mindkét fajcsoport lárvái több éves fejlõdésûek, tehát károsításukra ugyanazon a helyen számíthatunk a búza után termesztett kultúrákban is. A pattanóbogarak tojásrakásra a kevésbé bolygatott, nõvényekkel fedett helyeket választják szívesen, ezért a gabonatáblákon való felszaporodásuk lehetõsége nagy. A cserebogarak általában 3 éves fejlõdésûek. A leggyakoribb faj a májusi cserebogár. Ha egymás utáni években is tapasztaljuk a cserebogarak tavaszi repülését, ott egynél több törzs él, ami a pajorkárosítás lehetõségét is széthúzza. A cserebogarak erdõk, fasorok szomszédságában, humuszban gazdag, jól melegedõ talajú területeket kedvelnek tojásrakás céljából. A fenti kártevõk a talaj nedvességállapotára és hõmérsékletének változásaira érzékenyen reagálnak, a lárvák a talajban vízszintes és függõleges irányban is vándorolnak. A többéves fejlõdésû lárvákon kívül jelentõs lehet a bagolylepkék hernyóinak elõfordulása is. A leggyakrabban elõforduló faj az évente kétnemzedékû vetési bagolylepke. Az elsõ nemzedék a nyár elején, a második szeptemberben–októberben károsít. Lárvái, a „mocskospajorok” 3–3,5 cm-re is megnövõ hernyók, piszkos szürke színûek, nem szõrözöttek. Az õszi vetésen a fiatal hernyók kezdetben a földhöz közeli levelek fonákát hámozgatják, majd az idõsebb hernyók egyre durvább rágása a teljes levelet elpusztítja. A monokultúrában termesztett õszi kalászosokban károsít a gabonafutrinka lárvája, a „csócsároló”. Az egy nemzedékû kártevõ életmódja teljesen az õszi kalászosokhoz kötött. Az õszi búzán kívül az õszi árpában is nagy károkat okozhat. A nõstény bogár tojásait a gabonatábla talajára rakja, a nedves talaj a tojások kelésének kedvezõ környezetet teremt. A kikelõ kis lárvák kezdetben az árvakelésen táplálkoznak, majd a kelõ vetésen folytatják fejlõdésüket. A gabonafutrinka lárva a növények közelében függõleges járatot készít, a fénykerülõ lárva nappal ebben tartózkodik. Az esti és éjszakai órákban a búza levélkéit a járatba behúzza, és jellegzetes, csócsárolás elnevezésû kártételével a zöld részeket elpusztítja. A visszamaradt levélrostokat a tõ köré begubancolja, ami a károsítást feltûnõvé teszi. Mûködését jelzik a járatok melletti porhanyós kis földhalmok is, amelyek a járatok
„karbantartása” során keletkeznek, és a hangyák által készített morzsalékos talajkupacokra emlékeztetnek. A csócsároló fertõzés általában nem egyenletesen, hanem kisebbnagyobb, egyre terjedõ foltokban jelentkezik. A pusztítás a tél folyamán, a fagymentes napokon még a hó alatt is folytatódik. Elõfordulhat, hogy az erõsen fertõzött búzatábla tavasszal kitárcsázásra kerül a kikopaszodott növényállomány miatt. Mezei rágcsálók A talajban károsító rovarlárvák mellett szólnunk kell egy polifág, azaz más tápnövényeken is megélõ állatcsoport, a mezei rágcsálók kártételérõl is (mezei pocok, güzüegér, kószapocok és hörcsög). A leggyakrabban elõforduló képviselõjük a mezei pocok. Az õszibúza-táblákra már õsszel betelepszik, a keléstõl a bokrosodás végéig veszélyhelyzetet teremthet. Száraz, mérsékelten hideg idõjárás esetén gyorsan szaporodik. A bolygatatlan területeket kedveli, ezeken a helyeken a kolónia egyre nagyobb körben növekszik. Járatainak környékén a növényeket kipusztítja, de a túrásával is kárt okoz. Amennyiben a lakott járatok száma õsszel több, mint 2–3 db/100 m2, tél végén 1–2 db/100 m2, védekezésre feltétlenül szükség van. Természetbarát és hasznos megoldás a mezei rágcsálókkal fertõzött területekre a ragadozó madarak tevékenységét segítõ T-ülõfák kihelyezése. Az ölyvek, vércsék, baglyok szívesen elfoglalják a leseket, így hektáronkénti egy ülõfa állítása már hatékonyan csökkentheti a rágcsálók egyedszámát. Különösen a felszaporodás kezdetén végeznek nagy jelentõségû munkát, a vegyszeres védekezés ez által el is maradhat. A mezei pocok kedvezõ életfeltételeit a mélyebb talajmûvelési eljárások, például a mélyszántás is csökkenti, mivel a járatok kiforgatásával a kolóniákat megtizedeli. Pocokirtásra sajnos roppant kevés vegyszeres lehetõség van, ezért is fontos az agrotechnikai védekezési módszerek lehetõségeinek minél jobb kihasználása. Lehetõség van csalétkes készítmény, az Arvalin LR készítmény felhasználására. Leginkább hatékony kijuttatási módja, a járatba helyezés majd betaposás nagy területeken roppant munkaigényes. Kiszórással is alkalmazható, amelynek nem megfelelõ kivitelezése azonban a területen élõ, nem célzott élõ szervezetekre is veszélyes lehet. A rágcsálók ellen hagyományosan használt Redentin 75 engedélyének visszavonása igen nehéz helyzetet teremtett a mezei pocokkal szembeni védelemben. Helyére egyelõre más hatásos, nagyüzemi módon és táblaméretben alkalmazható készítményt még nem sikerült találni. A készítmény használatára eseti engedély birtokában lehetõség van a szabályok betartásával a határozatban adott idõtartamban.
VÍVÁS
A tõrözõ fiúk és lányok múlt heti egyéni és csapatversenye után ma a párbajtõrözõk viadalával folytatódott Szatmárnémetiben a junior (20 éven aluliak) országos bajnokság. A Csipler Sándor Vívóteremben a lányok egyéni viadalát rendezték meg, a 24 fõs mezõnyben ott volt a helyi Sportklub kilenc vívója is, de közülük csak a 18 éves Amalia Tãtãran és Veres Gréta indult éremesélyekkel, hiszen a többiek fiatalabbak, számukra a tapasztalatszerzés szempontjából volt hasznos a viadal. Az ob fõ esélyesének Tãtãran számított, hiszen a korábbi években háromszor is megnyerte a korosztály bajnoki címét. Az elõdöntõig nagyjából a
papírforma szerint is alakult a verseny, és körvonalazódott egy szatmári házidöntõ is, hiszen a fináléba kerülésért Tãtãran a steauás Adela Danciuval, Veres pedig Alexandra Olteanuval (Bukaresti UNEPS) asszózott. Meglepetésre azonban Tãtãran 15-13 arányú vereséget szenvedett, így már csak Veres képviselhette a Sportklubot a döntõben. Gréta élt is a lehetõséggel, és bár ellenfele 12-10-re is vezetett, a végén a szatmári lány fordított, és 15-12-re gyõzve a bajnoki címért vívhatott. Az aranyérem elérhetõ közelségbe is került, a kiegyenlített mérkõzésen Veres 11-9re, majd 12-11-re is vezetett, de végül a bukaresti lány 25-13-ra gyõzött, így õ lett az új bajnok, Veresé lett az ezüst, Tãtãrané pe-
dig az egyik bronzérem. „A döntõben a bíró két-három tust elvett Verestõl, ha ez nincs, akkor nyer. A mezõnyben 4-5 lány közül akárki nyerhetett, így az is benne volt a pakliban, hogy nem szatmári lesz a gyõztes” – jegyezte meg a döntõ után Csiszár Ferenc edzõ. Csiszár, Langenbacher István és Nagy Lehel többi tanítványa közül Pop Sandra a 8., Oros Bianca a 9., Drãguºin Oana a 12., Drãguºin Teodora a 18., Nagy Csilla a 21., Nagy Tamara a 22., Coste Teodora pedig a 24. helyen végzett. Ma a csapatversennyel ér véget az ob, a Sportklub elsõ együttesét Tãtãran, Veres, Oros, és Drãguºin Oana alkotja, a másodikban pedig Pop, Coste, Nagy Csilla és Drãguºin Teodora fog vívni. Romász János
Megéri idén színházbérletet váltani A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Tasnádi testvérek nevéhez kapcsolódó „Világjobbítók“ címû elõadással nyitja a 2012/2013-as színházi évadot. Ezt a produkciót a társulat fiatal rendezõje, Vargyas Márta munkája követi, aki a híres német drámaíró, Bertolt Brecht „Kurázsi mama és gyermekei“ címû zenés darabját viszi színre. Idén ismét lesz szilveszteri zenés bohózat a szatmári színházban, amelyet a frissen szerzõdött Kányádi Szilárd színész-rendezõ állít színpadra. „A szabin nõk elrablása“ nem csak a szilvesztert színházzal ünneplõk számára lesz elérhetõ, ugyanis a korábbi évek hagyományaitól eltérõen a produkciót januártól folyamatosan játsszák majd a bérleteseknek is. Elsõsorban az ifjúsági bérlet tulajdonosait szólítja meg a társulat a Csiki Zsolt rendezésében látható „Boldogságia“ címû õsbemutatóval, amely sajátos, társadalomkritikus látásmódja révén ugyanakkor a felnõttek számára is élvezhetõ színházi „csemegének” számít. Ezt követi kora tavasszal a Balogh Attila rendezésében színre kerülõ „A nyugati világ bajnoka“ címû elõadás. Balogh Attila neve nem ismeretlen a szatmáriaknak, hiszen a tavalyi évadban õ rendezte a legtöbb nézõt vonzó „Valahol Európában“ címû musicalt, 2012es Uniter-jelölésérõl pedig korábban már számos fórumon lehetett olvasni, hallani. A 2012/2013-as színházi évad hatodik bemutatójaként Barta Lajos „Szerelem“ címû mûvét láthatják a felnõtt bérlettulajdonosok, amelyet Keresztes Attila, a Harag György Társulat fõrendezõje, nemrég leköszönt mûvészeti igazgatója visz színre (bemutatójára várhatóan áprilisban kerül sor). Az idei évad hetedik, egyben utolsó nagyszínpadi bemutatójának rendezõje Bessenyei István, a társulat frissen tisztségbe lépett mûvészeti igazgatója lesz. A „Ludas Matyi Szatmárban„ címû produkció minden elemében a
szatmáriakról szól a szatmáriaknak: a klasszikus Ludas Matyi-történetet ugyanis Szatmárba, hagyományaink, népdalaink, táncaink, népi kultúránk közegébe ágyazva tárja elénk. Az Északi Színház Ács Alajos Stúdiója sem marad kihasználatlanul ebben az évadban, hiszen több bemutatót és felújítást is terveznek itt. Az új elõadások közül érdemes kiemelni Lõrincz Ágnes színésznõ egyéni estjét, amelyet Muriel Manea fiatal rendezõ munkájaként láthatnak a színházlátogatók. Szintén a stúdióterem fog helyet biztosítani a Bessenyei Gedõ István rendezésében színre kerülõ A. P. Csehov egyfelvonásosnak, a „Hattyúdalnak“. A fiatal rendezõ már bemutatkozott a szatmáriaknak a tavalyi évad utolsó stúdióelõadásával, amikor is a „Bábok“ címû Szép Ernõ-adaptációt vitte színpadra. Ezek mellett a társulat több más stúdiótermi elõadást és felújítást is tervez. Az említett „Valahol Európában“ mellett újra mûsorra kerül Petõfi Sándor „A helység kalapácsa„ címû vígeposza Galló Ernõ rendezésében, amely ezúttal az ifjúsági és kisiskolás bérlet kínálatában is szerepel. Továbbá újra megtekintheti majd a közönség a „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” címû pódiummûsort Szugyiczky István színész, örökös tag rendezésében, amelyben Kovács Éva, Poór Lili-díjas örökös tag mellett olyan nagyra becsült és elismert kolozsvári mûvészek láthatók, mint Bogdán Zsolt UNITER- és Jászai-díjas Érdemes Mûvész és neje, Csutak Réka, akik Szatmárnémetiben kezdték pályafutásukat. Felújításra kerül a szintén Szugyiczky István rendezte „Isten önnel... Polcz Alaine“ címû pódiummûsor is, melyben társulatunk egyik alapító tagját, Elekes Emmát láthatja viszont a szatmári közönség. Természetesen a legkisebbekrõl sem feledkezik meg a társulat, ugyanis számukra idén három produkcióval készül. Az elsõt a bábtagozat
vezetõje, Szilágyi Regina rendezésében láthatják, „A tökmag és a hórihorgas“ címmel, október végére tervezett bemutatóval. Másodikként a bábszínházban szintén Szilágyi Regina rendezésében láthatják a legifjabb bérletesek a „Majolenka hercegkisasszony“ címû bábelõadást, az évad vége felé pedig Bandura Emese rendezésében kerül bemutatásra a H. C. Andersen meséjébõl készített „Pöttöm Panna“ címû bábelõadás. Ami az idei bérletkínálatot illeti, a Harag György Társulat idén a felnõttek, a középiskolások, a kisiskolások, és az óvodások számára ajánl éves színházbérletet, illetve értékesít egy ifjúsági és egy nagybányai bérletet is. Az idei évadban különösen is megéri bérletet váltani, mivel a válság ellenére is változatlan bérletárak mellett az idei évad színházbérletei egyes vendégelõadásokra is kedvezményes belépésre jogosítják fel tulajdonosaikat, emellett pedig a felújított tavalyi elõadások belépõjegyeihez is kedvezményesen juthatnak hozzá a bérlettel rendelkezõ színházkedvelõk. A felnõtt bérletcsomagok, a korábbi évek gyakorlatától eltérõen, idén tartalmazzák a szilveszteri elõadást is, melyre ezúttal csak az év utolsó éjszakáján kell külön belépõt váltaniuk nézõinknek. A színház vezetõsége ezúton is tájékoztatja a nézõket, hogy az idei évad tizenkét bemutatójának döntõ többségét a régi, jól ismert helyszíneken fogják megtartani, ugyanis a 120 éves színházépület felújítása késõ tavaszig biztosan nem kezdõdik el. Jegy- és bérletárak a 2012/2013-as évadban: Mecénás bérlet 400 lej, Ady Endre bemutatóbérlet 100 lej, felnõtt bérletek 50 lej, nyugdíjas és középiskolás bérletek 30 lej, ifjúsági bérletek 25 lej, kisiskolás és Iciripiciri bérletek 15 lej, bemutató elõadások jegyára 30 lej, felnõttjegy 18 lej, diákjegy 12 lej, stúdióelõadások jegyára 12 lej, bábelõadások jegyára és gyerekjegy 7 lej.
Sport
2012. szeptember 18., kedd
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 5
Kilenc érem a dzsúdósainknak
A Rapiddal játszik az Oli a kupában LABDARÚGÁS
Bukarestben tegnap délután a szövetség székházában kisorsolták a Román Kupa következõ fordulójának a párosításait, ebben a körben már pályára lép a 18 élvonalbeli együttes is, a többi 14 csapat alacsonyabb osztályokban szerepel. A sorsoláson érdekelt volt a harmadik ligában szereplõ Szatmárnémeti Olimpia is, amely a Bukaresti Rapiddal mérkõzik meg, a sorsolás szerint a mérkõzést Szatmáron rendezik. „Megismételjük a nyári meccset a Rapid ellen, de míg az csak egy felkészülési mérkõzés volt, itt már tétre megy. A csapat megérdemli azt, hogy egy ilyen rangos élvonalbeli csapattal mérkõzzön, mi mindent megteszünk a tisztes helytállásért, aztán meglátjuk ez mire lesz elég. Én örülök neki, hogy egy erõs csapatot kaptunk, biztos, hogy a megye futballtársadalma megmozdul erre a mérkõzésre, és több ezer nézõ kijön majd a stadionba” – nyilatkozta Csík Tibor, az Olimpia vezetõedzõje, miután éppen edzés közben tudta meg, hogy mely csapat lesz az Oli ellenfele. A kupában az elmúlt idényben döntõbe jutó, de azt elvesztõ Rapid részérõl Constatin Zotta, ügyvezetõ elnök nyilatkozott, szerinte a mérkõzést közvetítenie kellene a televíziónak, de mivel Szatmáron nincsen villanyvilágítás, a mérkõzést Bukarestben kellene játszani. „Egy nagyon ambíciózus csapattal találkozunk, de úgygondolom, hogy továbbjutunk. Ebben az
CSELGÁNCS
Tegnap hajnalban értek haza a lengyelországi Wobromból a Szatmárnémeti Unio cselgáncsozói, akik hazai, valamint magyarországi cselgáncsozók társaságában léptek tatamira Terely Mihály edzõ irányításával. A mintegy 300 fõs mezõnyben a szatmáriak kiválóan helytálltak, és több dobogós helyet szereztek. A tréner elmondta, most elõször jártak Wobromban, tavaly a lengyelek is voltak az Unio Kupán, és az idén is eljönnek. A szatmáriak legközelebb a hét végén cselgáncsoznak ismét, akkor Aradon rendeznek egy nemzetközi versenyt több korosztályban is. A SZATMÁRIAK EREDMÉNYEI, U11, 3. hely: Stan Dominic (30 kg). U13, 1. hely: Domuþa Norbert (30 kg), Czerlau Jennifer (48 kg); 3. hely: Takács Atlanta (36 kg); 5. hely: Varga Viktória (33 kg), Kincses Tamás (34 kg). U15, 1. hely: Faur Florin (+81 kg); 2. hely: Czerlau Mercedes (52 kg); U17, 1. hely: Faur Mihaela (70 kg), Tróba Albert (55 kg); 2. hely: Kovács Dóra (63 kg).
ROMÁN KUPA , A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT: Steaua-Marosvásárhelyi FCM, Szatmárnémeti Olimpia-Rapid, Vaslui-i FCBotoºani-i FC, Berceni-i ACSKolozsvári CFR, Sportul Studenþesc-Galaci Oþelul, Nagyszebeni Voinþa-Dinamo, Brãilai CF–Konstancai Viitorul, Pankotai ªoimii-Chiajnai Concordia, Turnu
évben nem csak döntõbe akarunk jutni, hanem meg is szeretnénk nyerni a kupát”- mondta Zotta. A televíziós mérkõzésekrõl szerdáig dönt dönt a szövetség sürgõsségi bizottsága, és ennek függvényében a találkozókat jövõ kedden, szerdán és csütörtökön rendezik meg, a nem tévés meccseket 16.30-tól.
Severin-Mioveni-i Dacia, Brassói FCKonstancai Farul, Tg. Jiu-i PanduriiZágoni FC, Mãciucai Damila-Ploieºti-i Petrolul, Tulceai Delta-Kolozsvári U, Szászmedgyesi Gaz Metan-Caracali FC, Iaºi-i CSM-Ploieºti-i Astra, P. Neamþ-i Ceahlãul–Besztercei Gloria.
Már csak Szamoskrassó és Bogdánd hibátlan a megyében LABDARÚGÁS
Már csak egy csapat rendelkezik százszázalékos mérleggel a negyedik ligás bajnokság hétvégi fordulója után, ez a bajnoki címvédõ szamoskrassói alakulat, amely hatodik mérkõzését is megnyerte, ezúttal az udvariaknak lõttek egy ötöst. A forduló elõtt még szintén hibátlan pusztadaróciak döntetlent értek el Avasfelsõfaluban, így kétpontos hátrányba kerültek az imponáló gólaránnyal is rendelkezõ éllovassal szemben, de ott „lóg a nyakukon” a batizi és a mikolai együttes is. A másik csoportban is hasonlóan tömör az élmezõny, itt is csak három pont választja el az elsõ és a negyedik helyezett alakulatot, itt a tasnádiak, a kálmándiak és az óváriak még veretlenek. Ami a nyeretleneket illeti, még három csapat nem érezhette a gyõzelem ízét. Az ötödik ligában négy fordulón vannak túl a csapatok, de már csak a bogdándi együttesnek százszázalékos a mérlege. Ugyanakkor két csapat még pontot sem szerzett, a krasznabélteki és a szatmárhegyi alakulat, utóbbi egyedüliként még gólt sem lõtt, viszont harminchatot kapott. Az ötödik liga B csoportjának mezõnye egyébként megcsappant, ugyanis a szamosborhídi együttes visszalépett, habár eddig még nem is lépett pályára. IV. LIGA, 8. FORDULÓ, A CSOPORT: Avasfelsõfalu-Pusztadaróc 1-1, Apa-Batiz 4-2, Vetés-Szamosdob 4-2, SárközújlakSzatmárzsadány 2-1, SzamoskrassóSzatmárudvari 5-1, Avasújváros-Pálfalva 51, Lázári-Aranyosmeggyes 1-4. A Mikola állt. A KÖVETKEZÕ FORDULÓ, SZOMBAT: Apa–Avasfelsõfalu, Szamosdob-Mikola. VASÁRNAP: Pálfalva–Lázári, Szatmárzsadány–Szamoskrassó, Pusztadaróc–Vetés, Aranyosmeggyes–Szatmár udvari, Sárközújlak–Avasújváros. A Batiz áll. B CSOPORT: Érkávás-Óvári 1-1, Mezõfény-Kálmánd 0-3, SzaniszlóMezõpetri 2-3, Bábca-Kaplony 0-0, Csomaköz-Kismajtény 2-1, Nagymajtény-
Piskolt 7-1, Börvely-Tasnád 0-2, CsanálosÉrendréd 1-2. A KÖVETKEZÕ FORDULÓ, SZOMBAT: Tasnád-Csanálos, Óvári-Nagymajtény. VASÁRNAP: Kismajtény-Kaplony, MezõpetriMezõfény, Érendréd-Piskolt, Érkávás-Börvely, Csomaköz-Szaniszló, KálmándBábca. V. LIGA, 4. FORDULÓ, A CSOPORT: Tasnád II-Decebal 5-0, Szopor-Domahida 1-1,
Tasnádszántó-Mezõterem 0-1, Királydaróc-Bogdánd 1-5, Ákos-Erdõd 3-1, Gencs-Krasznabéltek 1-0, Hadad-Marna 21. A KÖVETKEZÕ FORDULÓ, VASÁRNAP: Mezõterem-Tasnád II, Decebal-Gencs, Marna-Erdõd, Királydaróc-Krasznabéltek, Szopor-Tasnádszántó, Bogdánd-Hadad, Domahida-Ákos. B CSOPORT, SZOMBAT: Atletic-Nagytarna 8-
2, Vetés-Madarász 0-0, Szárazberek-Avasújfalu 1-1 (a 43. percben félbeszakadt), EgriBikszád 0-3, Borválaszút-Kökényesd 3-1, Meggyesgombás-Szatmárhegy 6-0. A Szamosdara állt. A KÖVETKEZÕ FORDULÓ, SZOMBAT: AtleticEgri. VASÁRNAP: Avasújfalu-Arsenal, Megygyesgombás-Nagytarna, SzárazberekKökényesd, Madarász-Szamosdara, Szatmárhegy-Bikszád. A Borválaszút áll.
IV. Liga A z A csoport állása 1. Szamoskrassó 2. Pusztadaróc 3. Batiz 4. Mikola 5. Avasfelsõfalu 6. Apa 7. Sárközújlak 8. Avasújváros 9. Aranyosmeggyes 10. Vetés 11. Szamosdob 12. Szatmárudvari 13. Pálfalva 14. Lázári 15. Szatmárzsadány
6 6 8 7 7 7 7 7 8 8 8 8 8 7 7
6 5 5 5 4 4 3 3 2 2 2 2 1 1 0
0 1 1 0 1 1 2 1 3 2 2 1 1 0 2
0 0 2 2 2 2 2 3 2 4 4 5 6 6 5
37-6 15-5 20-16 20-11 21-18 17-17 16-13 19-17 15-16 17-22 14-24 12-20 13-25 6-20 8-21
A B csoport állása 18 16 16 15 13 13 11 10 9 8 8 7 4 3 2
1. Tasnád 2. Kálmánd 3. Óvári 4. Érkávás 5. Nagymajtény 6. Börvely 7. Csomaköz 8. Csanálos 9. Piskolt 10. Kaplony 11. Kismajtény 12. Érendréd 13. Mezõpetri 14. Bábca 15. Mezõfény 16. Szaniszló
8 8 8 8 8 8 7 8 7 8 8 8 8 8 7 7
7 6 6 6 4 4 4 3 3 3 2 1 2 0 1 0
1 2 2 1 2 0 0 2 1 1 1 3 0 3 0 1
0 0 0 1 2 4 3 3 3 4 5 4 6 5 6 6
27-3 18-6 15-3 24-12 18-8 10-9 10-11 9-9 15-14 7-10 9-15 9-14 7-25 9-24 6-21 3-12
22 20 20 19 14 12 12 11 10 10 7 6 6 3 3 1
V. Liga A z A csoport állása 1. Bogdánd 2. Tasnád 3. Mezõterem 4. Decebal 5. Domahida 6. Szopor 7. Tasnádszántó 8. Hadad 9. Királydaróc 10. Ákos 11. Erdõd 12. Marna 13. Gencs 14. Krasznabéltek
4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
4 3 3 3 2 2 2 2 1 1 1 1 1 0
0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 0
0 1 1 1 1 1 2 2 2 2 3 3 3 4
15-2 19-5 6-3 9-10 8-4 11-8 11-7 8-9 5-10 4-12 9-10 5-8 2-16 3-11
LABDARÚGÁS
Négy csoport nyolc mérkõzésével ma elrajtol a Bajnokok Ligája 2012/2013-as idénye, a csoportkör elsõ játéknapjának rangadóját Madridban rendezik, ahol a Real a Manchester City ellen lép pályára. BL, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ, KEDD, A csoport: Dinamo Zagreb-FC Porto, Paris SaintGermain-Dinamo Kijev. B csoport: Montpellier-Arsenal (DigiSport 3, 21.45), Olimpiakosz Pireusz-Schalke 04. C csoport: Malaga-Zenit Szentpétervár, AC Milan-Anderlecht (DigiSport 2, 21.45). D csoport: Borussia Dortmund-Ajax Amszterdam, Real Madrid-Manchester City (DigiSport 1, 21.45).
Négyet kapott a Tg. Jiu a Petrolultól LABDARÚGÁS
Két mérkõzést játszottak az elsõligás bajnokságban vasárnap este, a Petrolul hazai pályán, a Steaua pedig idegenben aratott biztos gyõzelmet. I. LIGA, 8. FORDULÓ: Ploieºti-i Petrolul-Tg.Jiu-i Pandurii 4-0 (Hamza 40., M. Cristescu 47., Bokila 50., 74.), Iaºi-i CSM-Steaua 0-3 (Chipciu 18., 72., Rocha 71.).
Megemelt pénzdíjak LABDARÚGÁS
A B csoport állása 12 9 9 9 7 7 6 6 4 4 3 3 3 0
Kezdõdik a Bajnokok Ligája új idénye
1. Atletic 4 3 0 1 29-6 2. Borválaszút 4 2 1 1 10-10 3. Egri 4 2 0 2 17-9 4. Meggyesgombás 3 2 0 1 12-5 5. Kökényesd 3 2 0 1 11-7 6. Bikszád 3 2 0 1 6-4 7. Vetés 4 1 2 1 8-9 8. Avasújfalu 2 1 1 0 7-2 9. Madarász 3 0 3 0 2-2 10. Szamosdara 3 1 0 2 7-10 11. Nagytarna 3 1 0 2 10-14 12. Szárazberek 2 0 1 1 1-4 13. Szatmárhegy 4 0 0 4 0-36 A Szamosborhíd visszalépett a bajnokságból
9 7 6 6 6 6 5 4 3 3 3 1 0
Az UEFA megemelte a BL fõtábláján szereplõ 32 csapat pénzdíját, amely így 910,3 millió euróra duzzadt. A csoportkörben érdekelt együttesek mindegyike rajtpénzként 8,6 millió eurót kap, 1,4 millióval többet, mint a 2011/12-es idényben. A csoportkörben aratott gyõzelemért egy-, a döntetlenért félmillió euró jár, a nyolcaddöntõs szereplés 3,5, a negyeddöntõ 3,9, az elõdöntõ 4,9 milliót ér. A jövõ május 25-én, a londoni Wembley Stadionban sorra kerülõ finálé vesztese 6,5 millió, gyõztese - a trófea mellett - 10,5 millió euróval gazdagodik. A meccspénzek mellett további 409,6 millió eurót oszt szét az UEFA különbözõ marketing és nemzeti szempontok alapján.
2012. szeptember 18., kedd
6 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
C
M
K
Y
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 7
Megkezdõdött a tanév, benépesültek a szatmárnémeti iskolák osztálytermei a diákokkal! 28 év óta elõször vannak elemisták a Kölcsey Ferenc Fõgimnáziumban
tornatanár vezette mazsorett-csapat pedig most is nagy sikernek örvendett.
A Hám János legapróbbjai is megkezdték a tanévet
A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Fõgimnáziumban pontban kilenc órakor kezdõdött meg a tanévnyitó. Rendkívüli tanévet üdvözölhetett az iskolaközösség, hiszen 28 év után elõször ismét elemi osztályos kisdiákok is átlépték a tanintézmény kapuját. Az udvaron megtartott évkezdési ünnepségen Pataki Enikõ, a tanintézmény vezetõje köszöntötte a népes diáksereget, a tanárokat, és persze a meghatott szülõket, nagyszülõket és hozzátartozókat, akik az iskola legkisebbjeit kísérték el. „Négy hányatott, de egyaránt építõ év után remélem zavartalan tanév áll elõttünk. Nagyot akartunk, de nem volt lehetetlen, csak közös akarat és megvalósulás. Amíg pedig folyamatosan zajlott a munka, az oktatás színvonala nem romlott” – mondta az igazgatónõ. Szavait pedig kitûnõen alátámasztja az a sok díj és érem, amit a tanintézmény diákjai nyertek a megyei, országos és nemzetközi tantárgyversenyeken és vetélkedõkön, amelyen az elmúlt iskolai évben vettek részt. Az érettségi eredményei szintén azt mutatják, hogy itt valóban kemény munka folyik, hiszen az elsõ vizsgaszesszió után 82 százalékos, õszre pedig 90 százalékos volt az átmenõségi arány a tanintézményben, messze túlszárnyalva a megyei és az országos átlagot. „A megye legjobb magyar tannyelvû iskolája a miénk, megyei szinten harmadik, országosan pedig a századik egy olyan listán, amelyen másfélezernél is több iskola szerepel. Remélem, hogy az elkövetkezõ tanév eredményei még ezeket is túl fogják szárnyalni, hiszen tudom, hogy nem lehetetlen” – magyarázta Pataki Enikõ, aki ezt követõen az elemi iskolásokhoz, a most indult elõkészítõ és elsõ osztályos gyerekekhez fordult. Elmondta, színes és izgalmas világ tárul ki most az elemisták elõtt, megismerhetik a tudás hatalmát, ami egész életükön elkísérheti õket. Az ötödikesekre sok szép élmény és munka vár, míg a kilencedikesek még csak most fogják megélni kamaszkoruk legszebb éveit. „Legyetek igazi társai egymásnak, mert az összefogásban, a baráti kézfogásban rejlik a siker kulcsa” – mondta Pataki Enikõ, kitartást kívánva a végzõsöknek, a szülõknek pedig megköszönve a bizalmat, amellyel a fõgimnáziumra bízták gyermekeiket. Az elõkészítõ osztályos kisdiákokat ezután nagyobb diáktársaik bekísérték szépen kialakított termükbe, ahol vidám és játékos módon ismerkedhettek meg egymással és tanítónõjükkel. Mától pedig megkezdõdik az igazi kaland, amely során szép élmények és munka vár rájuk.
Istentiszteleten köszöntötte az új iskolaévet a Református Gimnázium
A tanévkezdés reggelén felébredt nyári álmából az eddig csendes és üres magyar és német tannyelvû Hám János Óvoda épülete is. 201 gyermek zsivaja töltötte be a folyosókat, kitörõ örömmel üdvözölték egymást a csoporttársak, izgatottan járták körbe az óvoda udvarát, a termeket, fürkészõen kutatva: mi változott a vakáció alatt és mi maradt a régi. A már rutinos óvodások forgatagában kicsit bátortalanul, szüleik biztonságot nyújtó kezébe vagy éppen szoknyaszélébe kapaszkodva, de annál nagyobb kíváncsisággal vették szemügyre az óvoda dísztermét az egy magyar és két német nyelvû kiscsoport gyermekei. Óvónénijük mindegyikük nyakába akasztotta, illetve csuklójára csatolta csoportjuk jelét, a piros halacskát vagy a kék madarat, s egymáson e rajzokat keresve próbáltak eligazodni ebben a számukra teljesen új világban. Lieb Andrea óvónõ, a tanintézmény vezetõje és Ádámkó István, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont igazgatója üdvözölte meleg szavakkal a gyermekeket és természetesen a szülõket is, majd vidám és játékos tanévet kívánva, hivatalosan is megnyitotta azt. Ezek után szinte pillanatok alatt kiürült a díszterem, minden gyermek sietett megkeresni csoportját és termét, hogy játszszon még egy kicsit, mielõtt hazamenne. Az elõkészítõ-csoportosok pedig átmentek a Székesegyházba, ahol részt vettek a tanévnyitó szentmisén.
Két elõkészítõ- és négy elsõ osztály a 10es Iskolában Szintén reggel kilenc órától rendezték meg a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola tanévnyitóját. Pataki Zoltán igazgató nem csak négy elsõ osztálynak – két magyar és két román tannyelvû – az apróságait, hanem egy magyar és egy román elõkészítõ osztálynak az apróságait is üdvözölhette az iskolában. Az iskolaudvar, ahogyan az lenni szokott, ezúttal is zsúfolásig megtelt, nem csak a tanévnyitóra összesereglett diákokkal, hanem a hat új osztályba járó gyerkõc meghatott szüleivel, nagyszüleivel és persze testvérekkel, barátokkal. Fógel László városi tanácsos is részt vett az ünnepségen, aki elmondta, a megyeközpont önkormányzata eddig is igyekezett segíteni a 10-es iskolának, ez pedig az elkövetkezendõkben sem lesz másként. A tanintézmény tervbe vett felújításában is megpróbálnak minél komolyabb támogatást nyújtani. Ahogyan az lenni szokott, az iskola kitûnõ mazsorett-csapatának ezúttal sem maradt el a fellépése. A Csík Elvira
Vidám gyermekzsivaj töltötte be reggel 9 órakor a Láncos templomot is. A kisebb osztályokban tanulók túlszárnyalták a felsõsök vidám beszélgetéseit. A másodikosoktól egészen a kilencedikesekig mindenki figyelemmel követte a végzõsök kíséretében az elõkészítõ- és elsõ osztályos gyermekek templomba való bevonulását. Az iskola vezetõsége, de legfõképpen a tanító nénik rendkívüli módon próbálták éreztetni az elõkészítõs illetve elsõs gyermekekkel, hogy a mai naptól fogva egy nagy közösség tagjai. A tanító nénik izgatottan irányították a kicsiket és nagyokat az õsi magyar kultúrát jelképezõ életfához, amelyre a kicsik nagyobb diáktársaik segítségével papírból hajtogatott kis madárkákat tûztek fel. Mekker Melinda tanító néni elmondta, hogy az életfa az iskolaközösségére utal, mivel a madárkák számára a fa otthont, életet biztosít, így ez egy nagy közösségbe való tartozást jelképezi – ilyen az iskola is az elõkészítõs és elsõs gyermekek számára. A mai nap folyamán repültek be a kis diákok a Református Gimnázium nagy közösségébe. Nt. Kovács Sándor esperes igehirdetését Józsué könyvének egy részletére építette. Az iskola mindennapjaiban pedagógus és diák egyaránt nyissa meg szívét Isten csodálatos dolgai felé, mert így lehetnek népünk, nemzetünk, anyaszentegyházunk hûséges tagjai. Isten segítségével hatalmas dolgokat tudnak elérni és mint mondta minden dicséret, jutalom tõle, általa jön létre. Nem utolsó sorban felhívta a figyelmüket arra, hogy figyeljenek egymásra, vegyék észre, ha magányosak lennének diáktársaik, illetve ha segítségre szorulnának. Végezetül kiemelte, hogy szükséges a gyermek, a szülõ és a pedagógus hármas szövetségének munkája ahhoz, hogy sikerekkel teli, áldásos tanévben részesüljön diák, tanár egyaránt. Szilágyi Éva, a gimnázium igazgatója elmondta, az elmúlt nehéz hetekben még bizonytalan volt az óvoda és elõkészítõ osztályok indítása, ám Csehi Árpád Szatmár megyei tanács alelnök és Kereskényi Gábor városi tanácsos közbelépésével sikerült elindítani a református óvodát és az elõkészítõ osztályt. Köszönetet mondott minden szülõnek, aki a Református Gimnáziumba íratta gyermekét, és büszkén közölte, hogy az elõkészítõs gyermekek többségének szülei a gimnázium volt tanítványai. Buzdította a kisdiákokat bátorságra, lelkesedésre, hogy minél több örömet szerezzenek szüleiknek és az iskolának. A szülõktõl azt kérte, segítsék a pedagógusok munkáját, így biztosítva a diákok lelki nyugalmát és szellemi alkotóképességük kiteljesedését. Szilágyi Éva köszöntõje végén pedagógus kollégáihoz fordult, kérve õket, hogy egységes akarattal, közös erõvel dolgozzanak az iskola érdekében, ugyanakkor kérte tanártársait és a diákokat, hogy tiszteljék és becsüljék egymást, iskolájukra pedig büszkék legyenek. A küszöntõk sorát Nt. Nagy Sándor nagykárolyi esperes folytatta, aki mindenkinek Istentõl megáldott tanévet kívánt, sok szép eredménnyel, céljaik elérésével. Szász Piroska helyettes fõtanfelügyelõ is köszöntötte az egybegyûlteket. Beszédében kiemelte, hogy úgy véli, egy iskola sikeressége nem csak a pedagógusok munkáján múlik, hanem a diákok hozzáállásán a templom és iskola egysége pedig nagy tiszteletet érdemel pedagógus és diák részérõl. Az ünnepség Pop Titus tizedikes, Rédai Apor és Király Rebeka elsõ osztályos diákok szavalatával folytatódott, ezt követte a legkisebbek, valamint az ötödikesek és a kilencedikesek fogadalma, Ilonczai Zsombor iskolalelkész irányításával. Az iskola kórusa a „Ha én rózsa volnék” címû dalt énekelték, mielõtt a gimnázium új pedagógusai is letették fogadalmukat. Az évnyitó ünnepség nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.
A Hám János apróságai nagyon örültek, hogy újra találkoztak ovis társaikkal
Városi, megyei és országos elöljáróink is részt vettek a 2012/2013-as tanév megnyitó ünnepségein
Veni Sancte szentmisén üdvözölték a tanévet a Hám Jánosban
A Református Gimnázium elemistái büszkék arra, hogy már iskolások
Szavalat a Láncos-templomban
Ádámkó István iskolaigazgató
Szülõk és nagyszülõk kísérték a kicsiket az évnyitóra
A kicsik is részt vettek a tanévnyitó istentiszteleten
Ünneplõbe öltözött kisdiákok
Egy büszke apuka kislányával
Két elõkészítõ- és négy elsõ osztály kezdte az évet a 10-es iskolában
Büszkén vonultak be az osztályokba a Kölcsey Ferenc Fögimnáziumban
Bevonultak az elõkészítõsök az udvarra
A nagyok kísérték az elsõsöket
Veni Sancte szentmisén a Hám János Iskolaközpont elemistái
Az iskolai év Veni Sancte szentmisével vette kezdetét tegnap délelõtt a Székesegyházban a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont diákjai és pedagógusai számára is, amelyet Nm. Ft. Schönberger Jenõ püspök celebrált. A prédikációt Miklós Claudiu jezsuita szerzetes, az iskolaközpont spirituálisa tartotta. Elmondta, reméli, hogy a diákok merni fognak új irányba is nézni, oda, ahová senki nem tekint, hogy új perspektívák nyílhassanak meg elõttük. „Szeretet uralkodjon bennetek és az iskolában: szeretettel viselkedjetek egymással, tisztelettel és figyelemmel forduljatok egymáshoz” – mondta a spirituális, aki a szülõknek is szolgált jó tanáccsal. A szülõknek, tanároknak nem elég csak szeretni a fiatalokat, éreztetni is kell velük. Tisztelettel és szeretettel neveljék a gyerekeket, keresztény embert formálva belõlük. Nm. Ft. Schönberger Jenõ püspök pedig azt tanácsolta a tanároknak, hogy vigyázzanak a diákokra, és szigorúan szeressék õket. A szülõknek megköszönte azt, hogy ezt az iskolát választották, majd arra figyelmeztetett, hogy az iskola csak besegít a nevelésbe, arra az alapra épít, amit otthonról hoznak a tanulók. A misét és az áldozást követõen az ünnepi beszédekre került sor. Ádámkó István, a tanintézmény igazgatója elmondta, hogy ez már az ötödik alkalom, amikor tematikus évet hirdet az iskolaközpont. A 2012/2013-as tanév a misszió éve, amely során meg kell keresni a küldetésüket, rá találva pedig tettekbe kell önteni. Ehhez sokszor embert próbáló erõ kell, de nem lehetetlen. „Feladatunk meghallani és tettekre váltani Jézus tanítását. Jót tenni, szeretni, példát mutatni az iskolában és annak falain kívül” – magyarázta az igazgató, majd ünnepélyesen is megnyitottnak nyilvánította az iskolaévet, köszöntve a 667 óvodást és iskolást, valamint a 76 fõs munkaközösséget. Szász Piroska, Szatmár megyei fõtanfelügyelõ-helyettes elmondta, a sikerek mögött mindig munka áll, hiszen e nélkül nincs jó eredmény. A kisdiákoknak a szülõkkel együtt felfedezõ kalandként kell megélni az iskolai éveket, jól tanulva és
példamutatóan viselkedve. A tanévnyitó végén a tizenkettedikesek kézen fogva kísérték vissza az iskolába a tanintézmény legkisebbjeit. Mától 36 hét tanulás vár a diákokra! A Hivatalos Közlöny szeptember 13-án megjelent számában, az oktatásügyi miniszteri rendelet szerint a 2012/2013-as tanévben 36 hetet fordítanak a tényleges tanításra, 178 munkanapon. A fenti programtól eltérõen, a következõ esetekben más a menetrend: a) a líceumok utolsó osztályainak a tanideje 37 hét, ebbõl tényleges tanítás 33 hét, 4 hetet az érettségire fordítanak. A tanítás az utolsó líceumi osztályok számára 2013. május 31-jén fejezõdik be; b) a VIII. osztályosoknak a tanítási év 36 hétbõl áll, ebbõl 35 tényleges tanítás, egy hetet az országos kiértékelések lebonyolítására fordítanak. A VIII. osztályok számára a tanítás 2013. június 14-én ér véget; c) a líceumok mûszaki osztályai számára, kivéve az utolsó osztályokat, a tanítási idõ hosszát a hatályban levõ keret-tantervek határozzák meg; d) a 2 év idõtartamú szakmai iskolák tanulmányi idejét ugyancsak az érvényben levõ keret-tantervek szabályozzák; e) a különleges líceumok mûszaki részlege alsó ciklusa, IX.és XI. osztályainak a tanulmányi ideje 37 hét, 182 munkanapon; f ) a líceumok mûszaki részlege alsó ciklusának végzõsei számára a gyakorlati felkészítés 720 órájának idejét az iskola vezetõsége állapítja meg a tanfelügyelõség engedélyével, figyelembe véve a tanév menetrendjét és a kötelezõ iskolai szünidõket; g) a líceum utáni oktatás (líceum utáni és mester iskolák) tanulmányi idejét az érvényben levõ keret-tanterv határozza meg. A 2012-2013 tanév 2013. augusztus 31-ig tart, két félévre felosztva a következõképen: I. félév Tanulmányi idõ: 2012. szeptember 17., hétfõ – 2012. december 21., péntek 2012. november 5. és 11. között az elemi iskolák és az óvodák gyermekei vakáción lesznek Téli szünidõ: 2012. december 22., szombat – 2013. január 13., vasárnap II. félév Tanulmányi idõ: 2013. január 14., hétfõ – 2013. április 5., péntek Tavaszi vakáció: 2013. április 6., szombat – 2013. április 14., vasárnap Tanulmányi idõ: 2013. április 15., hétfõ – 2013. június 21., péntek Nyári vakáció: 2013. június 22., szombat – 2013. szeptember 15., vasárnap A törvényes munkaszüneti napokon nem lesz tanítás. A második félévben, 2013. április 1. és 5. között kerül sor az iskolán kívüli hétre. Ekkor bonyolítják le a „Tudjál többet – legyél jobb” programot, különleges órarend szerint. Ebben az idõben nem lesz szokásos tanítás. A miniszteri rendelet melléklete részletes útmutatást tartalmaz, hogyan lehet megszervezni, milyen célokkal és milyen tevékenységek útján, az említett programot. A 2012-2013 tanév elsõ szemeszterének dolgozatait, rendszerint 2012. november 30-ig kell megíratni. A II. félév dolgozataira, rendszerint 2013. május 23-ig kerül majd sor. Különleges helyzetben, alapos indokkal, helyi idõjárási viszonyokat és az iskola különleges helyzetét figyelembe véve, a tanfelügyelõségek engedélyezhetik, az iskolák vezetõségének a kérésére, az országos tanmenetrendtõl való eltérést. Az ilyen irányú igénylést a szülõket képviselõ tanács véleményének figyelembe vételével lehet elõterjeszteni. A megváltoztatott tanmenetrend nem csökkentheti a tanulmányi idõt, biztosítania kell valamennyi tanuló részvételét a vizsgákon és az országos kiértékeléseken, érettségi és a tanulmányok elvégzését igazoló vizsgákon. Bumbuluþ Krisztina, Szabó Kinga, Vaida Csilla
C
M
C
M
K
Y
K
Y
Bulvár
8 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
Kos
Sudoku 990
2012. szeptember 18., kedd
Jimmy halálosan szerelmes volt Gregorba
Tanuljon az elkövetett hibákból és figyeljen oda, hogy legközelebb idõben észrevegye a csapdákat! Legyen hálás a szerzett tapasztalatokért.
Bika Különös, de szórakoztató helyzetben találja magát valakivel. Az új szituáció mindkettõjüket érdeklõdõvé és nyitottá teszi, így akár barátságot is köthetnek.
Ikrek Bár órákig tudna mellébeszélni egy bizonyos dologban, most mégis fontos, hogy nevén nevezze a dolgokat, különben félreértések adódhatnak.
Rák Bármennyire is nem szeret anyagiakkal foglalkozni, ma érdemes rászánnia magát, mert a legcsekélyebb erõfeszítése is bõségesen megtérül.
Oroszlán Nagyon könnyen és gyorsan köt barátságot, ezért törvényszerû, hogy néha csalódik újdonsült ismerõseiben. Most sem ártana körültekintõbbnek lennie.
Szûz Ön hajlamos rá, hogy egy ideig spóroljon, azután minden pénzét egyszerre elverje, ha úgy tartja kedve. Talán újra ideje egy kis luxusvásárlásnak.
Párperces Petõfi versei Vízszintes: 1. A költemény címének elsõ része (zárt betû: E). 11. Nyak közepe! 12. Meghal a virág. 13. Szomáliai szupermodell, David Bowie felesége. 15. Idõmérõ. 16. Germánium vegyjele. 17. AAAA. 18. Északi férfinév. 19. Hím állat. 20. Vágyakozik. 22. Gyümölcsét betakarítá. 24. A
költemény címének második része (zárt betû: N).
Függõleges: 1. Lóbiztatás. 2. Japán motormárka. 3. Félig rendez! 4. Milliliter 5. Itt, népiesen. 6. Kutatá. 7. Összevissza rak! 8. Véd. 9. Tapadó. 10. Felénk tekint. 14. Nagyon kíván. 18. Azon a helyen. 19. Lóbetegség. 20. Orosz folyó. 21. Járni kezd! 23. Páros szám! Debreczeni Éva
Mérleg Ideje lenne javítani egy kicsit a kondícióján, hiszen már egy kis lépcsõzéstõl is kifogy a szuszból. Mit szólna a kocogáshoz vagy a tornához?
Skorpió Ön igen erõsen tud koncentrálni egy adott feladatra, ha az valóban érdekli vagy ha fontosnak érzi. A felesleges munkák viszont kiszívják minden erejét.
Nyilas Addig nem találhatja meg lelki békéjét, amíg nem törõdik fizikai állapotával. Az ép testben ép lélek mondásnak bizony reális alapja van.
Bak Ha olyan a munkája, ahol az üzletfelek adnak a külsõségekre, kénytelen lesz kompromisszumokat kötni az öltözködés terén!
Vízöntõ Sokan elkövetik azt a hibát, hogy amit nem kapnak meg párjuktól automatikusan, azt máshol kezdik keresni, pedig a meglévõ kapcsolatukban is benne rejlik.
Humor - Jó napot, megvan maguknál az “Összeesküvés elmélet” dévédén? - Ki kérdezi? És miért? * - Gyere drágám, nézzük meg a medvéket, olyan aranyosak a kis bocsok! - Én inkább a majmokat nézem meg. - Utálatos vagy! Te mindig magadra gondolsz! * Rendõr igazoltatja a csavargót: - Milyen iskolai végzettsége van? - Semmi. Analfabéta vagyok. - Mi maga? - Analfabéta. - Betûzze, kérem!
Halak Legszívesebben megkímélné párját a gondjaitól, de ezt nehezen tekintené a gondoskodás jelének. Sokkal inkább úgy élné meg, hogy Ön kizárja az életébõl.
Ige „ És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És elálmélkodának õrajta.” (Mk 12,17)
Bár rengetegen suttogtak róla, eddig soha senki nem erõsítette meg, hogy Zámbó Jimmy (†42) és Gregor Bernadett (40) valóban egymás szeretõi lettek volna. Szerelmük titkát a Király magával vitte a sírba, a szépséges színésznõ pedig azóta sem fedte fel az igazságot. Berni soha nem tagadta, hogy közeli kapcsolatban álltak Jimmyvel, de a szerelmi viszonyt nem ismerte be. Ahogy a közeli barátok sem, egészen eddig. Lagzi Lajcsi (51) ugyanis a Frizbi felvételén elárulta, Jimmy neki egyszer vallomást tett: halálosan szerelmes Gregor Bernadettbe. Lagzi Lajcsi éveken keresztül állt a Király mellett, s nem munkakapcsolat volt az övék, hanem barátság, annak ellenére, hogy a trombitás szerint Jimmy nehéz természetû ember volt. Mindent tudott a Királyról, a botrányait és a szerelmi kapcsolatait is. Borított. Lagzi Lajcsi évekig közeli barátja volt Jimmynek. – Nem illik kibeszélni más nõügyeit, de hát ezt mindenki tudta: Jimmy teljesen beleesett Gregor Bernadettbe! Egyszer a helyzet odáig fajult, hogy a felesége el is költözött otthonról. Jimmy akkor nagyon szerette volna velünk tölteni a szilvesztert, de mi Délvidéken koncerteztünk. Így Jimmy Fásy Ádámékhoz csatlakozott. De legalább négyszer felhívott aznap este, és többször is elmondta, hogy halálosan szerelmes Bernadettbe – árulta el a Király sírba vitt titkát Lagzi Lajcsi. A bulvár rábukkant egy képre, amelyen 2000 tavaszán egy elkapott pillanatban Jimmy félre nem érthetõ módon csókot lehel Berni szájára. Mi ez, ha nem bizonyíték? Korábban bármelyik közeli barátjánál próbáltak tapogatózni, bárki felhozta a Jimmy és Gregor közötti viszonyt, senki nem erõsítette meg. Még maga Edit
asszony sem tudta biztosan, hogy csalja-e a férje, csupán sejtette. – Jimmy nyíltan sohasem ismerte be kilengéseit, pedig tudok olyan üzenetrõl, amit nem nagyon lehet másképpen magyarázni. Kérdõre vontam a párom az elkapott SMS-ekrõl, de azt mondta, félreértem. Nem akarom bántani Bernit, hogy feszegetem a múltat. Térden állva énekelte el nekem a Szeress úgy is, ha rossz vagyok címû slágerét, ezzel mindent elmondott. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, de világosan megmondta: sohasem fogja beismerni, hogy megcsal, mert nem akar fájdalmat okozni nekem – nyilatkozta Edit asszony.
Mûcsõrt nyomtattak a sérült rétisasnak Csõrprotézist kapott Szépség, a fehérfejû rétisas, akinek eredeti csõrét egy orvvadász lõtte el még 2005-ben. Az önállóan vadászni, enni, inni és tisztálkodni sem képes madarat egy észak-idahói madárkórház munkatársai mentették meg a biztos haláltól. A hét éve gondozott állat megmentésére érdekes projekt indult: Nate Calvin gépészmérnök és Jane Fink Cantwell, Szépség gondozója elhatározta, hogy csõrprotézis felhelyezésével adják vissza a sasnak a teljes élet lehetõségét.A speciális szoftverrel megtervezett polimercsõrt 3D nyomtató segítségével hozták létre, végül egy, a fogászatban a korona rögzítésekor használt eljáráshoz hasonló módszerrel rögzítették. A kétórás folyamat során apró lépésekben a madár megmaradt csõréhez igazították a mûcsõrt, majd egy csap és némi ragasztó segítségével sikeresen rögzítették azt. Mivel a mostani még csak az elsõ próbálkozás, nem volt biztos, mennyire
biztosan marad majd a helyén a protézis. A beszámoló alapján azonban az elsõ éjszakát mindenképp kibírta a csõr, sõt a sas inni és tisztálkodni is képes volt. Ennek ellenére a gondozók szerint még korai lenne visszaengedni Szépséget a vadonba, azzal meg kell várni a protézis és
a rögzítési eljárás egy fejlettebb változatát. Az Egyesült Államokban történt eset sokban emlékeztet Luca, a rétisas esetére, akinek a Hortobágyi Madárkózház munkatársai illesztettek mûvégtagot egy korábbi balesetben megsérült, csonkolt lábára.
Hirdetés
2012. szeptember 18., kedd Jókívánság MAR MELINDÁT, születésnapja alkalmából sok szeretettel köszönti fia és szeretõ családja. „Könny sose érje csillogó szemedet, / Bú sose takarja vidám kis szívedet. / Legyen az életed boldog és vidám, / Ezt kívánjuk neked születésed napján.” Csanálosra, LUDESCHER HILDEGÁRDNAK, névnapja alkalmából sok boldogságot és jó egészséget kíván anya, apa, Hanika, a két mama és a dédi. „Névnapod alkalmából köszöntünk ma téged, / Kívánjuk élj még sok-sok boldog évet. / Életed útján mindig virág nyíljon, / Két szemedbõl könny soha ne hulljon. / Lelkedet elkerülje messzire a bánat. / A legdrágább kincs te vagy nekünk, / Amíg élünk, elkísér a szeretetünk.”
Ingatlaneladás Eladó háromszobás lakás a Károlyi úton és 5,5 ár lanka a Pirosberekben. Telefon: 0741686773. Eladó háromszobás ház a Grigore Ureche utcában, 427 nm-es telekkel, 58 800 euróért. Telefon: 0261877158. Eladó a Batizi úton egy második emeleti kétszobás blokklakás. Telefon: 0770440364, 0740678643. Eladó garázs a Traian sugárúton. Telefon: 0361402632, 0261750964. Eladó háromszobás blokklakás a 14-es lakónegyedben. Telefon: 0745997455. Eladó ház és telek a Toamnei utca 41. szám alatt. Telefon: 0361405221, 0770375779. Eladó sürgõsen két család részére nagy ház, az udvarban emeletes nyári konyhával. Telefon: 0770907066, 0361809976. Eladó háromszobás tégla blokklakás a 15-ös lakónegyedben és egy ház Pusztadarócon nagy kerttel. Telefon: 0361805955, 0755289724. Eladó az Alexiu Berinde (volt Abatorului) utca 13. szám alatt egy 115 nm területû ház 13 ár telekkel + három fázis bevezetve (14kW ), 100 nm mûhely. Telefon: 0758330681. Eladó Nagykárolyban, az Igniºului utcában, a 3. Számú Általános Iskola mellett, harmadik emeleti, kétszobás blokklakás. Irányár: 15 000 euró. Telefon: 0741913808. Eladó jutányos áron 18 ár szõlõ, házzal együtt, Nagykárolyban. Telefon: 0740260183. Eladó Nagykárolyban kilencedik emeleti, kétszobás tömbházlakás, mûködõ lifttel. Irányár: 17 000 euró. Telefon: 0744570598. Eladó Nagykároly központjában négyszobás blokklakás, elõnyös áron. Telefon: 0757748178. Eladó Nagykárolyban 22 ár szõlõ, a ianculeºti-i oldalban, kétszobás, konyhás, elõszobás házzal, valamint pincével és borházzal. Telefon: 0735845228, 0261861598. Eladó Nagykárolyban 20 ár építkezésre alkalmas telek, a Teremi úton, az aszfalt mellett és 10 ár házhely az Állomás utcában. Telefon: 0361418614, 0771567569. Eladó a túrterebesi szõlõhegyen, az Úrvölgyben 40 ár szõlõ. Telefon: 0744431746 Eladó Börvelyben az 52-es szám alatt, 2 szobás, konyhás ház, 10 ár telekkel. Telefon: 0261872125, 0769454073.
PINCÉRT / SEGÉDPINCÉRT ALKALMAZUNK
Pénzváltó–Exchange 1 euró eladás USA-dollár eladás 100 forint eladás
vétel vétel vétel
4,480 4,490 3,430 3,450 1,590 1,600
Eladó Pusztadarócon három telek: egy 7,5, egy 14 és egy 7 ár. Telefon: 0788402872. Eladó ház Piskolton, 3 szoba, elõszoba, konyha, kamara, terasz, pince és 20 ár kert. Telefon: 0754224236. Eladó Erdõdön, az Eroilor utcában 23 ár építkezésre alkalmas terület, 14 m utcafronttal. Irányár: 20 000 euró. Telefon: 0361889589, este 8 óra után. Eladó vagy bérbe adó Gencsen, a fõút mellett 20 ár építkezésre alkalmas telek. Telefon: 0743210453. Eladó Gencsen, a 248. szám alatt, közel a fõúthoz 1 ha terület házzal. Telefon: 0361887791. Eladó 0,40 ha a meggyesi hegyen: 0,10 ha szõlõs+0,30 ha szilvás; építkezési lehetõség, villany a közelben. Telefon: 0261840505. Eladó Lázáriban, az új lakónegyed végében 50 ár földterület. Telefon: 0743211721. Eladó Pusztadarócon, a 189. szám alatt kétszobás, konyhás, fürdõszobás ház 20 ár kerttel. Telefon: 0742077247. Eladó Vetésen 14 ár kert 14 000 euróért. Telefon: 0361402632, 0261750964. Eladó Krasznaterebesen a Mare u. 56. szám alatt felújított ház 0,64 ha telekkel, 40 000 euróért. Telefon: 0261841947, 0756759623. Eladó Vetésen a 312 szám alatt kétszobás, konyhás ház, 20 ár telekkel. Telefon: 0751356838. Eladó Pálfalván lakható régi ház két utcafronttal, régi fenyõbútor: kredenc, sifony, dupla ágy, egy asztal, két szék és egy régi íróasztal (100 év). Telefon: 0752780685. Eladó Börvelyben elsõ emeleti, kétszobás blokklakás, termopán ablakkal, szalagparkettával, csempével és vas bejárati ajtóval. Irányár: 9200 euró. Telefon: 0751509111. Eladó Kálmándon, a fõúton, ház, 33 ár területtel. Telefon: 0742465079, 0261712041. Eladó 1,8 ha tölgy- és cserfaerdõ a tasnádi strandtól 5 km-re, köves út mellett, hivatalos papírokkal, kétszeri kivágási engedéllyel. Telefon: 0753072245, 0742238441. Eladó kétszobás elsõ emeleti blokklakás Sárközújlakon, az Unirii negyedben. Telefon: 0261840672, 0753027310. Eladó Tasnádon, a Câmpului utca 90. szám alatti kétszobás ház, 7 ár területen. Irányár: 20 000 euró. Telefon: 0744504635. Eladó Kökényesden, a Fõút 205. szám alatti új építésû, 245 nm-es, központi fûtéses, tetõteres családi ház: 4 szoba, konyha, ebédlõ, elõszoba, 2 fürdõszoba, gardrób, 2 balkon, garázs; teljes berendezéssel vagy anélkül, 10 ár udvarral és 13 ár kerttel. Telefon: 0747639361. Eladó a petei Peco mellett 86 ár házhely. Telefon: 0361882395. Eladó 37 ár föld Kökényesden (a Doboséban). Telefon: 0753758711.
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 9 SZAKÁCSSEGÉDET ALKALMAZUNK
BÁROS(NÕ)T/ PINCÉR(NÕ)T ALKALMAZ A POESIS HOTEL
Követelmények: - dinamikus, pozitív hozzáállású személy - váltásban történõ munkára való hajlandóság - Szervezõ- és kommunikációs készség - gasztronómiai és borászati szakismeretek - kellemes megjelenés - angol vagy más idegen nyelv ismerete.
Követelmények: - jó kommunikációs készség - elõnyt jelent a szakmai tapasztalat - elõnyt jelent a diploma vagy a szakképesítési okirat - szakmai elhivatottság.
Amit ajánlunk: - vonzó fizetés - hatékonyság utáni bónuszok - szakmai felkészítés szakképzett trainer által.
0744127595-ös telefonszámon és az
Bõvebb felvilágosítással a 0744127595-ös telefonszámon és az info@hotel-poesis e-mail címen szolgálnak. Önéletrajzokat az
[email protected] e-mail címre lehet küldeni, illetve személyesen a Poesis Hotelben benyújtani. Csak a kiválasztott személyeket értesítjük.
Eladó vagy elcserélhetõ ház Peleskén, a fõúton. Telefon: 0747472874. Eladó Tasnádon családi ház és hozzá tartozó építkezési telek, a strandhoz közel, fõúton, Tudor Vladimirescu u. 19es szám alatt. Irányár: 63 000 euró. Telefon: 0743831842, 0361429822 – 20 óra után. Eladó Szatmárhegyen, a Csillag (Stelelor) utcában 50 ár belterület. Telefon: 0755248287. Eladó Kökényesden két parcella szántóföld (58 és 43 ár). Telefon: 0771298167, 0744221075.
Gépjármû Eladó 1988-as évjáratú Dacia Combi. Telefon: 0751324346. Eladó 1997-es Dacia novemberig érvényes mûszakival, márciusig érvényes biztosítással, irányár: 750 euró. Telefon: 0731259415. Eladó 1990-es Dacia, roncsautóprogramba. Telefon: 0745634312. Eladó Class kombájn, 1992-es Ford Transit, Java kettes, mind kitûnõ állapotban. Telefon: 0740691162, 0745966703. Eladó 2001-es nyolcszemélyes VW Transporter 2004-es dízelmotorral, 3850 euróért. Telefon: 0768532424. Eladó 1997-es metálszürke (grafit), ötajtós Citroen Saxo 1,1 i, Euró 2-es, frissen behozva Németországból, kitûnõ állapotban, 120 000 km-ben, szervizkönyvvel, extrákkal: klíma, ABS, centrálzár, két légzsák; beíratási díj 300 euró. Irányár: 1150 euró. Telefon: 0751521922. Eladó 2004-es Opel Agila 1,0i Euró 4-es láncos Ecotec motorral felszerelve, négyajtós, 100 000 km-ben, sok extrával, frissen behozva, alacsony fogyasztás és beíratási díj. Irányár: 1990 euró. Telefon: 0751521922. Eladó egy kétfejes forgatható eke, valamint egy szénaforgató gép. Telefon: 0784760579. Eladó 2003-as Skoda Octavia 1.9 TDI kitûnõ állapotban, 235 000 km-ben, ABS, AC, ESP, ülésfûtés, alufelni. Irányár 5000 euró. Telefon: 0743771218. Eladó 1994-es VW T4, 1,9 TDI, 6 személy + áruszállítás, jó állapotban. Telefon: 0742637522. Eladó 2 tonnás utánfutó. Telefon: 0758509894. Eladó VW Golf 2-es. Telefon: 0361414387.
Amit ajánlunk: - vonzó fizetés - hatékonyság utáni bónuszok. Bõvebb
felvilágosítással
a
info@hotel-poesis e-mail címen szolgálnak. Önéletrajzokat az
[email protected] e-mail címre lehet küldeni, illetve személyesen a Poesis Hotelben benyújtani. Csak a kiválasztott személyeket értesítjük.
Eladó 2000-es Daewoo Tico. Telefon: 0744684959. Eladó jó állapotban lévõ, beíratott Opel Astra Caravan 1.7-es TDI motorral. Gyártási év 2001. Mûszaki vizsga 2014-ig érvényes. Ár: 3150 euró. Telefon: 0745990146. Eladó 1995-ös Opel Vectra 1,7 TD 1500 euróért. Telefon: 0745360629. Eladó 2004-es Dacia Logan 1,6 i megütve, 83 000 km-ben. Telefon: 0741787884. Eladó 1995-ös metálkék Golf 3-as kitûnõ állapotban, rendezett iratokkal. Irányár: 1900 euró. Telefon: 0743156839. Eladó 2002-es ezüstmetál Opel Astra TD 3100 euróért. Telefon: 0745360629. Eladó 2004-es kombi Dacia 1400-as 58 000 km-ben, 2014-ig érvényes mûszakival és biztosítással. Irányár: 6000 lej. Telefon: 0740131490. Eladó 1987-es Dacia 1310-es. Telefon: 0743088386, 0261840436. Eladó Dacia 1310-es vagy elcserélném kétszemélyes motorra, robogóra. Szamosdob 30. szám, Kopeczky Zsolt. Eladó kitûnõ állapotban lévõ, 2000-es gyártmányú, ezüstszínû, beíratott, 2014ig mûszakival rendelkezõ Volkswagen Passat. Irányár: 4150 euró, alkudható. Telefon: 0723597414. Eladó Yamaha Virago 535 köbcentis chopper motorkerékpár, kitûnõ állapotban, 24 000 km-ben (3000 futott csak Romániában) saját részre hozva Németországból, extrákkal, bõr oldaltáskákkal, eredeti színében, rendezett papírokkal, megvigyázott állapotban. Irányár: 1850 euró, vagy elcserélem VW Golf IV-es TDI-re + különbözet. Telefon: 0745850850, 0770913495. Eladó kínai kistraktor 18-as tárcsával és ekével együtt. Irányár: 2200 euró. Telefon: 0725382824. Eladó 2008-as, beíratott, fehér, motorinás Mercedes Sprinter 315 CDI, 2148 köbméteres, 110 kW, 290 000 km (valós érték), légkondis, elsõ tulajdonostól. Irányár: 12 900 euró. Telefon: 0745358686, 0261711511. Eladó 1997-es Honda Shadow 750C Chopper motorkerékpár, nagyon jó állapotban, lila, 50 000 km-ben. Irányár: 3300 euró. Telefon: 0744504635. Eladó fehérorosz MTZ–80 jó állapotban 11 000 lejért, tárcsa 4200 lejért, sínes eke 1800 lejért. Telefon: 0743158707. Eladó háromköldökös csöves román eke és kétköldökös Lemken forgóeke. Telefon: 0740017976. Eladó MZ motorkerékpár, kitûnõ állapotban. Telefon: 0745554434.
Elvárások: – pozitív hozzáállású, dinamikus személy; – gyors rendelésfelvétel; – ápolt, kellemes megjelenés; – kedves, elõzékeny kiszolgálás – az angol nyelv ismerete (elõnyt jelent) – jó kommunikációs és szervezési készség – tapasztalat adott szakterületen (elõnyt jelent) Bõvebb felvilágosítás a 0744127595ös telefonszámon, vagy az
[email protected] e-mail címen. Az önéletrajzokat (CV)
[email protected] e-mail címre küldhetik, vagy személyesen a Poesis Hotel recepcióján adhatják le. Csak a kiválasztott jelentkezõk vesznek részt az állásinterjún.
Eladó 2007-es Opel Combo 1.3 CDTI, 5 literes fogyasztás vagy elcserélem 3,5 tonnás áruszállítóra. Irányár: 3500 euró. Telefon: 0740506267. Eladó 2008 októberi Daewoo Matiz, magánszemélyre bejegyezve, kitûnõ állapotban, 16 000 km-ben. Telefon: 0751521922. Eladó 2001-es benzines, full extrás, 1,6os Skoda Octavia 4600 euróért. Telefon: 0746848074. Eladó 2008-as áruszállító Dacia Logan 75 000 km-ben. Telefon: 0744894268. Eladó 2001-es Alfa Romeo 156, 140 LE, 103kW, 1,8 benzines, manuális klíma, elektromos ablakemelõ, szürke szín. Irányár 2900 euró. Telefon: 0745009778. Eladó román bálázó sok pótalkatrésszel, ára 2000 lej. Telefon: 0728954404. Eladó 1996-os VW Transporter T4, 2.4 dízel, 7 literes fogyasztás vagy elcserélem 3,5 tonnás áruszállítóra. Irányár: 3300 euró. Telefon: 0740506267. Eladó bontott VW Touran Caddy fényszóró, hibátlan, karcmentes állapotban. Telefon: 0745531566. Eladó egy 80 lóerõs szimpla meghajtású International traktor, kétfejes, forgatható ekével és szénagyûjtõvel – 5000 euró. Telefon: 0745307042 Eladó 2002-es klímás, ötajtós Fiat Punto – 2199 euró. Telefon: 0743941576. Eladó 2004-es Dacia Combi 1310-es, 5 sebességes, téli-nyári külsõkkel, injektoros motorral, jó állapotban. Ára 5000 lej. Telefon: 0745208419. Eladó 2000-es Fiat Punto 1,2 – 16V HLX, forgalomba bejegyezve, full extra, kitûnõ állapotban. Irányár: 2800 euró. Telefon: 0741145826, 0740703444. Eladó 2001-es saját névre bejegyzett VW Golf 1.6, klíma, távirányítós centrálzár, elektromos tetõablak és tükör, szervizkönyv stb. Telefon: 0728067870. Eladó 2001-es benzines Opel Agila sok extrával. Irányár: 2550 euró. Telefon: 0744432470. Eladó 1999-es évjáratú, gázzal és benzinnel mûködõ Dacia 1310-es. Telefon: 0743066266. Eladó Steyr traktor ekével, tárcsával, kaszálógéppel, két pótgumival. Irányár: 4300 euró. Telefon: 0743635453. Eladó bejegyzetlen 1999-es Ford Transit 2,5 D, billenõplatós, dupla kabinos, dupla kerekû, 3,5 tonnás kisteherautó, jó állapotban. Telefon: 0744265672. Eladó U650-es traktor, jó állapotban és kombájn. Telefon: 0752527239.
Hirdetés
10 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP Eladó 2000-es Dacia 1310-es 2013 decemberéig érvényes mûszakival, jó állapotban, irányár: 1000 euró. Telefon: 0766567752. Eladó Belarus T25-ös, 28 lóerõs traktor ekével. Telefon: 0746829023. Eladó 2005-ös metálszürke, kétajtós VW Golf V, klíma, ABS, ESP, elektromos ablakok és tükrök, 10 légzsák stb. Irányár: 4760 euró. Telefon: 0761935755. Eladó 1993-as VW Vento 1,8 benzines. Irányár: 1800 euró. Telefon: 0744107600. Eladó két U–650-es traktor és egy eke. Telefon: 0752527239. Eladó bejegyzetlen 1998-as középmagas, hosszú Ford Transit 2,5 Diesel mikrobusz (haszongépjármû), 6 személyes + raktér, körbe ablakos. Telefon: 0744897711. Eladó 1999-es bejegyzetlen Ford Transit 2,5 TD, dupla kabinos, platós, dupla kerekû, 101 LE motorral Mezõfényen. Telefon: 0744897711, 0261874730. Eladó gardályos Pannónia motoros kerti kistraktor, jó állapotban. Irányár: 1200 lej. Információk a 0749611548-as telefonszámon. Eladó 2008-as Ford Transit Diesel, 7 személyes, platformás, ponyvázva 2,10 x 3,30 m. Irányár: 12 200 euró. Telefon: 0742261161. Eladó 2005-ös Skoda Fabia. Telefon: 0361419177, 0740588538. Eladó 2 db Sachs lengéscsillapító, kódja 310-950, megfelelõ VW Golf 5-öshöz és Skoda Octaviához. Telefon: 0740657228, Mikola. Sürgõsen eladó Yamaha XV 535 Virago, kitûnõ állapotban, érvényes mûszakival. Irányár: 1700 euró. Telefon: 0731710065, 0261872166. Eladó 14-es alufelniszett Mazdára. Telefon: 0742640797. Eladó VW Vento 1,9 Diesel. Telefon: 0740684869. Eladó SPC mûtrágyaszóróval. Telefon: 0752527239. Eladó Staier traktor forgatható ekével. Telefon: 0755773771.
Vegyes Eladók IntelPentium IV-es számítógépek, 260 lejtõl, LCD monitorok, laptopok, LED tévék, egyéves garanciával. Telefon: 0744511267 Eladó finom borszõlõ a Halmihegyen. Telefon: 0749571419. Eladó Börvelyben hófehér menyasszonyi ruha moletteknek! Telefon: 0769454073. Eladó: új, német króm gázóra (Schober, max. 6 köbméter/óra, min. 0,04 köbméter/óra), kandallós gázkonvektor (100 köbméter fûtés), gázregulátor, csap, 4,5x50x100 betonlap, gázbojler 15 l/ h, 70 Celsius-fok, öntöttvas és acél radiátorok. Telefon: 0742599372. Eladó lemezvágó giotin 0:5 mm. Telefon: 0745612322. Eladók használt faajtók, ablakok és redõnyök. Telefon: 0261716949. Eladók bútorok: háló, nappali, Tineret, plüss elõszoba ülõke, ágynemûtartó. Telefon: 0361404670. Eladó vas málégóré. Telefon: 0361889890. Eladó pelenkázóasztal. Telefon: 0758763846. Eladó öntvény fali konvektor kitûnõ állapotban. Telefon: 0741502943.
Eladó: háromajtós szekrény, mûbõr huzatú ülõke, egy sezlony és egy 50 literes boroshordó. Telefon: 0741574509, 0261770251. Eladó nagyon jó állapotban lévõ kéményes konvektor. Telefon: 0361800038, 0724090105. Eladó szilvacefre és nemes fehér borszõlõ eladó. Telefon: 0261821747, 0765246211. Eladó egyszemélyes ágy. Telefon: 0742252072. Eladó öthetes rottweiler szuka kiskutya. Telefon: 0747258858. Eladó egy inox szõlõdaráló és 80 literes prés. Telefon: 0741656127. Eladó kenyérbúza. Telefon: 0742546970. Eladó kanapé (120x285) két fotellel, zsemleszínû bõrutánzattal bevonva 800 lejért, rézcsillár. Telefon: 0729864884. Eladó Kálmándon egy cserépkályha, egy üvegcsillár, egy szõlõprés és bontásból ajtók, ablakok. Telefon: 0754070162. Eladó 2 t szemes málé. Telefon: 0747236351. Eladó Kaplonyban málé. Telefon: 0752092994. Eladó traktor után köthetõ malom és pálinkafõzõ kazán. Telefon: 0744838705. Eladó 10 t szemes málé. Telefon: 0744838705. Eladó: szõlõprés, daráló, boroshordók, kétszemélyes, új gyapjúpaplan, élelmiszeripari szakkönyvek román nyelven. Telefon: 0261750695. Eladó Nagykárolyban mini stepper 100 lejért. Telefon: 0758258306. Eladó hathetes angol buldog kölyök. Telefon: 0740865229. Eladó 50 m 4x6-os MCG elektromos kábel és egy 25 literes alumínium kanna. Telefon: 0755289724. Eladó egy tízéves kanca, kiváló hámos, valamint egy herélt, egyéves csikó. Telefon: 0784760579. Eladók: díszcserjék, smaragdtuják, sövénytuják, 25 féle virágzó és örökzöld díszcserje. Helyben megtekinthetõ, kiválasztható. Beültetést, tanácsadást is vállalok. Szatmárhegy, telefon: 0742658324. Eladó nagyon jó állapotban lévõ cserépkályha. Telefon: 0770796854. Eladó két kecskegida Szatmárhegyen, a Drumeþilor utca 21. szám alatt. Eladó egy 5 hónapos és egy 7 hónapos üszõ borjú. Telefon: 0743152440. Eladó boxer kiskutya 100 euróért. Telefon: 0743840706. Eladó Lázáriban egy 140 kg-os húsdisznó. Telefon: 0745325648, 0745325626, 0261753402. Eladó tölgyfa sózókád és két tölgyfa szõlõskád. Telefon: 0746848074. Eladók román juhász kiskutyák. Telefon: 0741626417, 0740031221, 0744159983. Eladó Nagykárolyban álló gázkazán, szemestakarmány-daráló. Telefon: 0744123697, 0261864831. Eladó: kasszagép, mérleg, 2 db pult, vitrines hûtõ, fa- és fémpolcok. Telefon: 0361418617, 0771567569 Eladó: egy db 3 szárnyas ablak 170 x 155 cm, 2 db 2 szárnyas kisablak 70 x 90cm, egy bejárati ajtó 100 x 210 cm, 3 karikás gáztûzhely, butéliák, ötfiókos fagyasztó. Telefon: 0740260183. Eladó szilvapálinka Kaplonyban. Telefon: 0740375666. Eladó Szamosdobon 80-90 kg-os disznó. Telefon: 0746581255.
2012. szeptember 18., kedd
A z EXCLUSIV LV Kft. • bérbe ad autóbuszokat, mikrobuszokat kirándulásokhoz • alkalmazottak munkahelyi utaztatását vállalja. Telefon: 0749152003; 0741061738. Eladó Mikolában egy 100 kg-os disznó. Telefon: 0766528768. Eladó nagyon jó állapotban lévõ Menaj asztali spór. Telefon: 0741911142. Eladó 500 db cigánytégla bontásból és 500 db cserép. Telefon: 0745428810. Eladó féléves bakkecske. Telefon: 0745428810. Eladók Nagykárolyban régi szobabútrok, elõnyös áron. Telefon: 0728151255. Eladó tetõcserép bontásból. Telefon: 0756054174. Eladó Csomaközön az 526-os szám alatt 4 darab 8 hetes malac. Telefon: 0743135250 Eladók nappali bútorok, hálók, kanapék, garnitúrák, sarokülõk, ágyak, asztalok, Németországból hozva, házhoz is szállítok. Telefon: 0743753495. Eladó daru fejõstehén és egy kétéves elsõ elõhasú piros-tarka tehén. Telefon: 0749936805. Eladó kétéves kancacsikó és egyéves agár. Telefon: 0753516656, 0761761188. Eladok Túrterebesen hasznalt bútorok. Telefon: 0756933904, 0744182720, 0261836155. Eladó 400 liter vörösbor. Telefon: 0755534151 Eladók 130-140 kg-os disznók, 7 lej/kg. Telefon: 0749882317. Eladó ellõs tehén. Telefon: 0261871179, 0741921767. Eladók fiatal tehenek, 4-5 hónapos borjak. Telefon: 0740533292. Eladó két turbókonvektor és egy turbóbojler. Telefon: 0749533347. Eladó Nagykárolyban 2 fiókos disznóól vaskarámmal vagy nélküle, egy vasgóré, villanymotoros tengeridaráló, két 25 literes és egy 50 literes üvegballon. Telefon: 0361888423, 0770990338. Eladó Gencsen, a 396. szám alatt 4 m hosszú, 3 méter magas, 1,20 méter széles vasgóré. Telefon: 0261868098. Eladó: tömör, belsõ ajtó (208x89) 280 lejért; szürke színû Platinium színes televízió távirányító nélkül 220 lejért; kétrészes, 50-es méretû menyasszonyi ruha 400 lejért. Telefon: 0746653668. Eladó: narancssárga, festett ebédlõbútor kanapéval; diófa furnéros rekamié ágynemûtartóval; kétszárnyú, redõnyös ablak; 3 db függönykarnis; jó állapotban lévõ kanapé két fotellel (fekete bõr és piros szövet kombináció), bolti mérleg, magyar és román nyelvû orvosi könyvek (belgyógyászat, nõgyógyászat, gyermekgyógyászat - 1965-’70-’80-’90-es kiadás). Telefon: 0361800361, 0770567246.
MC DANIELS — Napi rendszeres járat Szatmárnémeti—Nagykároly és Szatmárnémeti—Újberek között. Telefon: 0745042818.
Eladó: Neumann varrógép; Csajka 3 többfázisú varrógép; villanyhegesztõ, oxigénhegesztõ palackkal; elektromos, több funkciójú köszörûgép; kézi és motoros fúrógép, kisszekér. Telefon: 0361425507. Eladó Gencsen 10 darab 7 hetes malac. Telefon: 0261868067. Eladó malac Szatmárhegyen. Telefon: 0735551996. Eladó 100 kg-os húsdisznó Mikolában. Telefon: 0751082661. Eladó jó állapotban lévõ citera. Telefon: 0742272538. Eladó raklap. Telefon: 0745554434. Eladó nagybillentyûs, ötoktávos Korg IS 50B szintetizátor és 2001-es Dacia. Telefon: 0758371570. Eladó 2 db új pinceajtó: egyik kültéri, üveggel, tömítéssel, 164x138, a másik beltéri, teli, 170x94. Telefon: 0742122255. Eladó egyszemélyes sírhely a vasúti református temetõben. Telefon: 0752328967. Eladó jó állapotban lévõ, régi típusú Arctic hûtõszekrény. Telefon: 0744879847. Eladó Electrolux gázbojler és egy 56-os võlegényi ruha. Telefon: 0749681079. Eladó egy 5,5-ös háromfázisú motor vagy elcserélem egy 2,2-es monofázisúra. Telefon: 0785595102. Eladó Dacarbazin Lanchema 200. Telefon: 0722698765. Eladók Pusztadarócon 120-130 kg közötti disznók. Telefon: 0741218651. Eladó Nagykárolyban nõi kerékpár 80 lej, két perzsaszõnyeg és jégdaráló koktélokhoz. Telefon: 0752032812. Eladó menyasszonyi ruha. Telefon: 0763350973. Eladó 160 kg-os disznó Lázáriban, a 257. szám alatt. Telefon: 0743782756. Eladó 7 éves pej kanca, Nagykárolyban. Telefon: 0740490221. Eladó köles. Telefon: 0728954404. Eladó 140 kg-os disznó Szamosdarán. Telefon: 0747437043. Eladó Csomaközön, az 540-es házszám alatt 2 tonna étkezési krumpli, tavalyi termés. Telefon: 0745951173. Eladó két, 100 kg-os disznó Mikolában. Telefon: 0761398425. Eladó bózsvári káposztamag (lapos és vékony levelû), Halmiban. Telefon: 0744869722. Eladó Börvelyben hófehér, vállpántos, fûzõs menyasszonyi ruha tartozékokkal: kesztyû, fátyol, koszorú. Telefon: 0747070556.
Eladó kétéves 2 hónapos fejõstehén bikaborjúval. Telefon: 0729947849. Eladó homok, kavics, mosott kavics kis tételben. Telefon: 0746238429. Eladó 44-es menyasszonyi ruha. Telefon: 0751533808, 0756627426. Eladó felfûrészelt tûzifa, házhoz szállítva. Telefon: 0746238429. Eladó méhcsalád és akácméz. Telefon: 0741065957. Eladó Csanáloson, a 133. szám alatt malac. Telefon: 0261874332. Eladó feldarabolt tûzifa, házhoz szállítva. Telefon: 0746848074. Eladó egy kétéves kanca csikó. Telefon: 0741406647. Eladó homok, kavics, mosott kavics, házhoz szállítva. Telefon: 0746848074. Eladó betonkeverõ, hézagos tégla (rendelésre is). Telefon: 0743867418. Eladó káposztamag (bózsvári lapos). Telefon: 0743859587. Eladó Csanáloson malac. Telefon: 0752920199. Eladók használt, mûködõ HP 1740-es 17 colos, 44 cm átmérõjû monitorok, 150 lej/db. Telefon: 0361804580. Eladó ellõs tehén Csomaközön. Telefon: 0752033699. Eladó kukorica és burgonya. Telefon: 0740789394. Eladó lucernamag, 13 lej/kg. Telefon: 0744119144. Eladó Szilágypérben nemes fehér- és vörösbor, 5 lej/ liter. Telefon: 0261821736. Eladó Nagykárolyban egy masszív, fából készült szekrénysor (2,70 m), egy férfi mountain bike és egy kicsi színes televízió. Telefon: 0754893065 Eladó Nagykárolyban egy kisebb és egy nagyobb konvektor, mindkettõ jó állapotban. Telefon: 0261861974. Eladók Pusztadarócon 80-100 kg-os húsdisznók. Telefon: 0743373238. Eladó étkezési burgonya, bálázott széna és szalma. Telefon: Telefon: 0261753286, 0740360640.
BOA LINES Rendszeres járat: Szatmárnémeti – Józsefháza és Apa Külföldi és belföldi kirándulások, mikrobusszal. Cégek számára: alkalmazottak ingáztatása, elõnyös áron. Telefon: 0744-507088, 0745-616829 www.boalines.ro
DANISEB
Rendszeres járat Szatmárnémeti és Nagykároly között —
Telefon: 0744580126. www.daniseb.ro
Arni Sol Kft. Szatmárnémeti, Lucian Blaga út 66. Személyszállítás hetente Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, Portugáliába. Bérbe adunk 17 személyes mikrobuszt, vagy 46–57 személyes kisbuszt. Telefon: 0261/766310, 0745295455, 0744575970, 0744570105.
Rendszeres járat Szatmárnémeti—Udvari; Szatmárnémeti—Aranyosmeggyes; Szatmárnémeti— Szamoskrassó–Szamoslippó, Szatmárnémeti—Avasfelsõfalu között. Telefon: 0761128385.
Hirdetés
2012. szeptember 18., kedd Eladó kedvezõ áron jó állapotban levõ Grundig televízió, távirányítóval együtt. Telefon: 0746847360. Eladók boconádi kaptárak és ládák. Telefon: 0749591668. Eladó Nagykárolyban, a Bartók Béla utca 4/13. szám alatt menyasszonyi ruha. Telefon: 0361414841. Eladó Nagykárolyban fürjtojás. Telefon: 0743089366. Eladó Gencsen egy 180 kg-os disznó, árpa és tengeri. Telefon: 0766241103. Eladó széna. Telefon: 0723214591. Eladó szép menyasszonyi ruha, két oldalt fûzõvel, méret után lehet igazítani, kedvezõ áron. Telefon: 0261872256, 0766343075. Eladó jó minõségû pálinka. Telefon: 0741902022. Eladó méhkaptár. Telefon: 0743905550. Eladó bálázott búzaszalma, Sárközújlakon. Telefon: 0361887339, 0757141464.
Csere Elcserélném szatmárhegyi házamat 37,5 ár gyümölcsössel háromszobás blokklakásra a 15-ös vagy 16-os lakónegyedben. Telefon: 0747878874. Elcserélném 16-os lakónegyedi háromszobás blokklakásomat+újonnan épült, kétszintes nyaralómat Cavnic mellett egy kertes házra Szatmárnémetiben. Telefon: 0754313766. Elcserélném az új központból háromszobás blokklakásomat kertes házra Szatmárnémetiben. Telefon: 0361807435.
Utazás Személyszállítás Ausztria-Németországba/ból, kívánt címre kétnaponta. Telefon: 0741411387. Személyszállítás kívánt címre; Olaszország-Románia. Telefon: 0762613606, 393394274475
Napi menü Gulyásleves - 6,5 lej Töltött káposzta - 7,5 lej
Bármilyen esemény, a legelegánsabb környezetben: Poesis Esküvõk, keresztelõk, családi események, 100 fõig • esküvõi menü - 85 lej/személy alapártól • keresztelõi menü - 65 lej/személy alapártól
• halotti tor - 20 lej/személy alapártól Foglalás és rendelésfelvétel a 0741395575-ös telefonszámon, illetve a
[email protected] e-mail címen.
Hidegtálak 99 lejtõl (4 személy számára)
Megrendeléseket a 0741395575-ös telefonszámon, illetve a
[email protected] e-mail címre várnak.
Személyeket szállítok MagyarországAusztria-Németország irányába, háztól házig. Telefon: 0744222138.
Társkeresõ 57-62 év közötti, független hölgyet keresek élettársi kapcsolatra. Telefon: 0361417315.
Egyéb Gyerekre vigyázok. Telefon: 0747865491. Lakodalmakra, keresztelõkre fényképezést, videózást vállalok, profi felszereléssel. Telefon: 0757207006. Vállalom mosógép, hûtõszekrény és más elektromos cikk javítását háznál, egyéves garancia. Telefon: 0755433810, 0744953748. Vállaljuk mosógépek javítását háznál, garanciával, kiszállás falura is. Telefon: 0762054340. Gyerekfelügyeletet vállalok Szatmáron. Telefon: 0745254216. Keresek egy idõs néni mellé állandó gondozásra egy hölgyet. Telefon: 0735400785. Kétévesnél idõsebb gyermek felügyeletét vállalom, lehetõség szerint a 14-es, 15-ös vagy 16-os lakónegyedben élõ családnál. Telefon: 0771078936. Földet, homokot stb. szállítok házhoz, 2,5 köbméterig. Telefon: 0741970523. Fogsor (protézis) javítását vállalom. Telefon: 0744143854, 0770636877. Tapasztalt kõmûves vállal falazást, vakolást, csempe- és padlócsemperakást, valamint különbözõ javításokat, reális áron. Telefon: 0756437567. Ácsmunkát vállalok (tetõ, terasz, csatornázás). Telefon: 0744195846. Homokot, kavicsot szállítok, kõmûves munkát vállalok A-tól Z-ig. Telefon: 0743867418. Tapasztalattal rendelkezõ hölgy vasalást és takarítást vállal. Telefon: 0771475500. Hangulatos, minõségi, színvonalas élõzenét vagy gépzenét szolgáltatunk, bármilyen alkalomra. Telefon: 0758371570. Kútfúrást vállalunk, egy év garanciát biztosítunk. Telefon: 0261716179, 0743495649. Háznál javítok minden márkájú színes televíziót olcsón, garanciát vállalok, kiszállás falura is. Telefon: 0743606213. Elõ- és fõkönyvelést vállalok, kedvezõ áron. Telefon: 0741393984. Kõmûvesmunkát, házfelújítást és festést is vállalok. Telefon: 0261869228, 0746864273. Háznál javítok színes televíziót, LCD-t garanciával, vidékre is kiszállok. Telefon: 0762054340. Háznál javítok színes televíziót, garanciával, vidékre is kiszállok. Telefon: 0749918621. Házépítést, külsõ és belsõ kõmûvesmunkákat vállalunk cégeknél és magánszemélyeknél is. Telefon: 0760496567, 0740851524. Idõs, beteg gondozását vállalom a saját lakásomon, Mogyoróson (Mãriuº). Telefon: 0745015733, 0758356530. Kútfúrás. Telefon: 0740676031. Vezetéstechnika-oktatás, kedvezményes áron, Nagy Lászlóval. Telefon: 0728233466, 0261751228. Beteggondozást, fõzést, takarítást, vasalást vagy gyerekfelügyeletet, egyszóval bármit elvállalok, kérem jelentkezzenek. Telefon: 0261826050, 0726350188.
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 11
Elhalálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és testvér,
FEHÉR JÁNOS volt mikolai lakos rövid, de súlyos szenvedés után, életének 62. évében visszaadta lelkét Teremtõjének. Temetése szeptember 18-án, 15 órakor lesz a mikolai temetõ ravatalozójából. Bánatos családja
Megemlékezés
Két éve költözött Teremtõjéhez
tiszteletes FODOR LAJOSNÉ szül. DOBOS ARANKA. Az Istenbe vetett hittel és reménységgel emlékezik reá férje, fia és két unokája.
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk arra a két évvel ezelõtti napra, amikor a drága jó édesapa, após, nagyapa és dédnagyapa,
KARÁCSONYI JENÕ örökre itthagyott bennünket. „Fájó szívünk most is zokog érted, örökké szeretünk és nem feledünk téged. Lelked, reméljük, békére talált, S te már a mennybõl vigyázol reánk. Soha nem feledünk, szívünkben szeretünk, S örökkön örökké reád emlékezünk.” Szeretõ családja.
Gépzene különbözõ rendezvényekre. Telefon: 0754532855. Fiatal pár vállalja idõs hölgy vagy úr gondozását (akár ágyban fekvõ betegét is), lakás ellenében. Telefon: 0724619084. Fiatal házaspár ház és kert gondozását vállalja ott lakás ellenében, falun. Telefon: 0726530364. Gyümölcsfametszést vállalok. Telefon: 0742765284. Háznál javítok hûtõszekrényt, garanciával. Telefon: 0742280193. Idõsgondozást vállalok Németországban. Telefon: 0752323508. Élõ fa kivágását és felaprítását vállaljuk láncfûrésszel, baltával. Telefon: 0743061962. Vállalok hangosítást különbözõ rendezvényekre, minõségi felszereléssel, amely igény esetén ki is bérelhetõ. Telefon: 0755031453. Háztartási munkát vállalok Nagykárolyban. Telefon: 0770910665. Kavicsot, építkezési anyagot szállítok minden mennyiségben, 2,5 köbméteres kamionnal. Telefon: 0741970523. Vállalunk csempézést, festést, gipszkartonozást, építést kulcsra készen. Telefon: 0748721145. Vállalok térkõrakást, festést, bármilyen építkezési munkát. Telefon: 0743433833. Hûtõszekrény-javítás háznál, garanciával. Telefon: 0261829334, 0744287733.
Vállalok takarítást háznál, lépcsõháznál. Telefon: 0754290084. Bontási munkálatokat végzek, akár építõanyag ellenében is. Telefon: 0756627426. Vállalok festõmunkát, kõmûvesmunkát, külsõ szigetelést, ácsmunkát, színezést, tetõátalakítást, lakásfelújítást. Telefon: 0756995217.
Álláshirdetés Lapterjesztõt keresünk Kaplonyba. Érdeklõdni a 0729006037-es telefonszámon lehet. Nagykárolyi cég szórólapkihordót alkalmaz Nagykárolyból vagy a környezõ falvakból. Telefon: 0261861862, 0734440316. Rt. festõket és kõmûveseket alkalmaz. Telefon: 0757638665. Németországba bébiszittert keresek. Telefon: 0749161593. Asztalosokat alkalmazok. Telefon: 0762759947. Alkalmazunk ácsokat és kõmûveseket. Telefon: 0762759947. Bébiszittert keresek. Telefon: 0753906751 Szakképzett péket alkalmaz a kenyérgyár. Károlyi út 14. szám, telefon: 0261741150, 0753047109. Varrónõket, vasalókat alkalmazunk Magyarországra. Telefon: 0036309703358.
12 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
Rendõrségi hírek Árokba borult A 61 éves, szatmárnémeti B. Ioan figyelmetlenül vezette Honda típusú mopedjét és Piskáros falu területén beborult a menetirány szerinti jobb oldali sáncba. A baleset következtében a férfi könnyebb, 15 éves utasa viszont súlyos sérüléseket szenvedett. Szétverték az autóját A 112-es segélyhívó számon értesítette a szatmárnémeti rendõrséget N. Ioan vasárnap délután. A Jiului utcában parkoló, Opel Astra típusú gépkocsiját rongálta meg a 62 éves, szatmárnémeti S. Vasile, betörve annak szélvédõjét, bal oldali ablakát és hátsó ablakát, 800 lejes kárt okozva. A tettes ellen bûnvádi eljárást indítottak. Kukoricát loptak Az erdõdi rendõrség munkatársai azonosították a 18 éves T. Eugen és a 22 éves T. Sergiu lajosmajori lakosokat, akik szeptember 13 – 16-a között 500 kg csöves kukoricát loptak el egy szántóföldrõl, 500 lejes kárt okozva ezzel. Lopás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük.
A segítség egy kattintásra van tõlünk – internetes lelkisegély-szolgálat A DélUtán Alapítvány 25 év felettieknek szóló lelkisegély-szolgálata nagyon egyszerûen, chat formájában érhetõ el a világhálón keresztül. „Már egy ideje foglalkoztat bennünket, hogy van egy igencsak sok embert felölelõ réteg, a 25 és 45 év közöttieké, akik számára nincs mentális segítség, ha nem alkoholisták, nem szenvedélybetegek, nem homoszexuálisok, nem rákbetegek, nem öngyilkosságot túlélõk vagy azok hozzátartozói, nincsenek akut krízishelyzetben, hanem egyszerûen csak boldogtalanok, szoronganak, szeretnék megbeszélni gondjaikat valakivel. A Caritas Szervezet közremûködésével Ezért döntöttünk úgy – a telefonos lelkisegély-szolgálatunk után, ami a szatmári Caritas Szervezet közremûködésével is elérhetõ volt–, hogy kibõvítjük tevékenységünket ezzel a két modern eszközzel, az e-mail- és chatszolgáltatással, hiszen ez a megcélzott középgeneráció már jó eséllyel tudja használni a számítógépet” – tudtuk meg Recski Ágnestõl, a DélUtán Alapítvány munkatársától. Az alapítvány munkatársai leginkább azzal tudnak segíteni – mint általában a lelkisegély-szolgálatok –, hogy nyitottan, teljes elfogadással meghallgatják azokat az embereket, akiknek sokszor nincs kivel megbeszélniük gondjaikat, félelmeiket, szorongásaikat. Itt található: www.delutan.hu A szolgáltatás Szatmár megyei lakosok számára is elérhetõ a www.delutan.hu internetes oldalon, ahol bekapcsolódhatnak a chat-szolgáltatásukba, illetve felkereshetik az alapítványt e-mailen is a
[email protected] címen. A szolgáltatás a hét minden napján 18-21 óra között érhetõ el, most már nem csak a 25 és 45 év közöttiek számára, hanem már a 25 év alattiak is bátran fordulhatnak segítségért a www.kek-vonal.hu oldalon, ami összeköttetésben áll a DélUtán Alapítványnyal. K.E.
2012. szeptember 18., kedd
Szent Teodóra Közösségi Központ Miután egész nyáron folyamatosan foglalkoztatta a 3-10 év közötti gyermekeket, tovább folytaja tevékenységét Teodóra Kuckója. A Nagykárolyi Szent Mihály és Gábor arkangyalok magyar görögkatolikus egyházközség keretein belül mûködõ program napról-napra gyarapodva igyekszik minden igényt kielégíteni a gyermekek számára. „A közösség jelmondata: Isten ajándéka vagyok, s ez kezdettõl fogva kézzelfogható módon tapasztalható az életünkben” – mondta beszámolójában Ft. Vadas Krisztián, az egyházközség vezetõje. A városi tanács által is támogatott program
alkalmat ad arra, hogy iskolaidõn kívûl, de nem csak vakációban aktív foglalkozáson vegyenek részt a gyermekek. A vakáció elsõ napján – június 25-én – vette kezdetét az idei nyári program, a nagykárolyi 5. számú óvodában, ahol az intézmény egy részét kapták meg erre a célra. 1 hónapig ide járhattak a gyemekek, minden hétköznapon 8-16 óráig, ahol ebédet is biztosítottak számukra. Ezek után a Károlyi kastélyban kaptak egy termet, de itt csak 13 óráig maradhatak. A nyár folyamán spanyol vendégek, önkéntes egyetemista lányok is segítették a munkát, akik egy napig
spanyol zenével szórakoztatták a résztvevõket. Nem maradt el az „August Fest” egy hetes gyermekfoglalkozásba történõ bekapcsolódás sem. Augusztus 18án családi sportnap volt a templomkertben – zsákban futás, palacsintaevés, ugrálóvár, gyógytorna, bográcsozás és sok más érdekes játék és móka a gyerekeknek és szülõknek egyaránt. A program egész ideje alatt összesen 50 gyermek számára biztosítottak felügyeletet és foglalkozásokat. Az átlag jelenlét 30 gyermek volt. Közremûködtek még Haller Anikó, Kiss Brigitta és Boleman Irénke
óvónõk, valamint Kis Andrea gyógytornász, akik továbbra is készségesen, tudásuk legjobbját adva végzik munkájukat. „Szeptembertõl szerdánként az egészség kuckóban gyógytornát szervezünk 4-5 fõs csoportoknak a helyes testtartásért. Szeptember 22-tõl a játék kuckóban szombatonként 9-13 óráig gyerekfelügyeletet és foglalkozást biztosítunk színes programokkal. Továbbá tervezünk az egészség kuckóban logopédiai foglalkozásokat, a tanuló kuckóban pedig idegennyelv és népdal oktatást.” – tájékoztatta lapunkat Ft. Vadas Krisztián.