Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A Telefon: +36-92-509-900
FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Könyvtárának online szakdolgozat-archívumából származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik. Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a dokumentum szövegében a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait, jogviszonyát vagy érdekeit. Az archívum üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének jogszerűségét illetően, akkor töröljék azt az online szakdolgozattár állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A szakdolgozat szerzője a dokumentumra vonatkozóan az alábbi felhasználási engedélynyilatkozatot tette: „Hozzájárulok, hogy szakdolgozatomat a főiskola könyvtára az Interneten megjelenítse.” Az Interneten történő megjelenítés (közzététel) feltételei: - a közzététel kizárólag oktatási és tudományos, nonprofit célú, - a szerző hozzájárulása a hatályos szerzői jogszabályok értelmében nem kizárólagos, időtartamra nem korlátozott felhasználási engedély, - a felhasználás, terjesztés a kutatást végző felhasználók számára, magáncélra – ideértve a másolatkészítés lehetőségét is – csak úgy történhet, hogy az a felhasználó(k) jövedelemszerzése vagy jövedelemfokozása célját közvetve sem szolgálhatja és nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz is csak változtatások nélkül, és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható, - a szerzői és tulajdonosi jogok, valamint az üzleti célú felhasználási lehetőségek továbbra is a szerzőt illetik.
BGF Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézet
A fiskális és monetáris gazdaságpolitikai eszközök hatékonysága a konjunktúraingadozások aspektusában
Orbán Viktor Közgazdász szakmérnök 2011
Tartalomjegyzék
I.
Előszó
4
I.1. Köszönetnyilvánítás
4
I.2. Az állami szerepvállalás kérdései a modern gazdaságban
II.
5
Bevezetés
6
II.1. A modern gazdaság működési körülményei
6
II.2. A konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái A konjunktúra-ciklusokról általánosságban
III. Előzmények
7
11
III.1. A fiskális politika kialakulása, gazdasági körülményei
11
III.2. A monetáris politika kialakulása, körülményei
13
III.3. Konjunktúraciklus elméletek
15
IV. Eszközrendszerek és működésük
18
IV.1. A fiskális gazdaságpolitika eszközei és működési mechanizmusuk
18
IV.2. A monetáris gazdaságpolitika eszközei és működési mechanizmusuk
V.
19
A gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának célterületei, hatékonysági mutatók
25
V.1. A GDP, mint elsődleges konjunktúra-mutató
25
V.2. Munkanélküliség, hatások a foglalkoztatási rátára és a munkanélküliségi rátára
25
V.3. Inflációs ráta
27
V.4. Állami költségvetés
29
V.5. Valutagazdálkodás: az egyes eszközök alkalmazása a valutaárfolyamok szabályozásában
2
31
VI. Stabilizációs politika
32
VII. A fiskális és monetáris eszközök kumulált hatékonysága az egyes konjunktúra-ciklusokra optimalizálva
39
VII. 1. Az egyes gazdaságpolitikai eszközök egyedi és kumulált hatékonysága a fellendülő gazdaságban (elemzés)
39
VII.2. Recesszió időszakában alkalmazott gazdaságpolitikai eszközök (elemzés)
41
VIII. Értékelés
45
IX. Összegzés
49
X.
Irodalomjegyzék
51
XI. Ábrajegyzék
53
XII. Idézetek jegyzéke
54
XIII. Melléklet
55
Nyilatkozat
55
3
I. Előszó I.1. Köszönetnyilvánítás Ezúton
mondok
köszönetet
mindazoknak,
akik
e
dolgozat
elkészültében segítségemre voltak. Köszönet illeti elsősorban a kivitelezési munkálatok ellenőrzéséért konzulenseimet, Kárászné dr. Rácz Lídiát és Korczné Kocsis Piroskát, az esettanulmányok és források gyűjtésében nyújtott segítségükért pedig
kollégáimat,
barátaimat,
hallgatótársaimat.
Munkám
kivitelezéséhez elengedhetetlen volt, ezért köszönöm családomnak a munkásságom
iránt
tanúsított
türelmet,
valamint
a
Budapesti
Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézete oktatóinak, hogy a szükséges alapvető ismeretek elsajátításában segítettek. Külön említésre méltatom az internetes közgazdasági és pénzügyi portálok üzemeltetőinek tevékenységét, elsősorban a Magyar Nemzeti
Bank
szakértőinek
a
"MNB
füzetek"
című
kiadvány
szerkesztéséért. A fent név szerint vagy név nélkül említetteken kívül köszönetet mondok mindenki másnak is, aki munkámat segítette, de a felsorolásból kimaradt.
4
I.2. Az állami szerepvállalás kérdései a modern gazdaságban A XX. század elmúltával az állami szerepvállalás létjogosultsága, mértéke és az alkalmazott eszközök hatékonysága továbbra is vita tárgyát képezi. A kérdés fennmaradását, illetve újra aktuálissá válását a korábban nem tapasztalt gazdasági jelenségek indokolják. Az időről időre felmerülő gazdasági válságok, a versenyképesség fenntartása, és az újraelosztás kérdése új megvilágítást kap a globalizálódó gazdaságban. A nemzetgazdasági piacok közötti erősödő kapcsolatok növelik a konjunktúraingadozások mértékét, és gyorsítják a gazdasági trendeket. A tőke szinte korlátlan áramlása révén minden jelentősebb változás rövid időn belül regionális, globális következményekkel jár. A nemzetközi gazdaságnak azonban - a megfelelő beavatkozások végrehajtásával - nagyobb stabilizációs ereje is van, mint a zárt gazdaságnak. Ezért vetődik fel ismét - új aspektusban - az előző évszázad során már sokat vitatott kérdés: szükséges-e a központi beavatkozás a piacgazdaságban, és amennyiben igen, milyen eszközökkel és mértékben?
5
II. Bevezetés A modern gazdaság működési körülményei, a konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái. A konjunktúraciklusokról általánosságban. II.1. A modern gazdaság működési körülményei nemzetgazdaságainak
Napjaink
működése
nagyban
eltér
a
klasszikusan vizsgált zárt gazdaságokétól, így a korábbi elméletek felülvizsgálata lehet szükséges. Az eltérés főbb okaiként a nemzetközi szabályozásokat, a nemzetközi szervezetek kialakulását, a gazdasági integrációk
(vám-
és
gazdasági
uniók)
létrejöttét,
valamint
a
külkereskedelem (nemzetközi kereskedelem) fokozódását jelölhetjük meg. A piac liberalizálódása nagyban elősegíti a tőke, a munkaerő, és a termékek szabad áramlását, míg a vámuniók, valutauniók emellett jelentősen csökkentik egyes állami beavatkozások lehetőségét. Ezen tömörülések (pl. az Európai Unió) közös szabályozórendszerük révén nem folytatnak önálló nemzeti szintű külkereskedelmi politikát. Ezzel csökken
a
protekcionizmus
eszköztára
(pl.
állami
transzferek
alkalmazása lehetséges), a külkereskedelmi mérleg egyenlegét pedig a korábbi védővámok és egyéb merkantilista eszközök híján a nemzeti valuta árfolyama révén lehet elsődlegesen befolyásolni. Nyitott gazdaságban megszűnnek a direkt monetáris szabályozóeszközök, (pl. valutakontingensek), nemzetközi
ami
változásokkal
a
gazdaságot
szemben,
érzékenyebbé
ugyanakkor
teszi
a
megszűnik
a
korlátozások gazdaságtorzító hatása. Megállapítható, hogy a modern működésű gazdaságban csökken az állami beavatkozás eszköztára, a közvetlen eszközök megszűnése és a gazdaság nyitottsága miatt a központi hatóság inkább a piaci kereslet befolyásolásával, közvetett (a
6
piaci automatizmusokon keresztül ható) eszközök révén képes céljainak elérésére. A célok azonban nem változtak, az állam gazdaságpolitikai akciói továbbra is a Samuelson és Nordhaus által definiált funkciókat szolgálják: "- a jogi keretek biztosítását - a makroökonómiai stabilizációs politika meghatározását - az erőforrások elosztásának a gazdasági hatékonyság fokozását célzó befolyásolását. - a jövedelemelosztást befolyásoló programok kidolgozását."1 Látható, hogy az állam szerepe kettős: stabilizálja a gazdaságot és biztosítja a növekedés (és a verseny) körülményeit, ugyanakkor tompítja a piac sajátosságai során fellépő társadalmi problémákat (jóléti
funkciókat
lát
el).
A
gazdaságba
történő
beavatkozás
létjogosultságáról és mértékéről megoszlanak a vélemények, de a központi
költségvetés
szükségessége
nem
vonható
kétségbe.
Különleges szerepe a gazdaság más szereplői által el nem látható funkcióiból ered, ilyenek például az infrastruktúrafejlesztés vagy a fegyveres védelem. II.2. A konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái. A konjunktúra-ciklusokról általánosságban A gazdaság fejlődését megélénkülések és visszaesések kísérik az ún. potenciális kibocsátás szintjéhez képest. A potenciális kibocsátás a gazdaságban hosszútávon érvényesülő kibocsátás. Keynes szerint az ingadozás oka a várakozásokban keresendő. A töréspont akkor következik be a fellendülés végén, mikor a piaci szereplők várakozásai meghaladják a termelési tényezők tényleges határhatékonyságát. A mélyponton lévő gazdaságot pedig éppen a növekvő határhatékonyság rázza fel, mely meghaladja az irányadó kamatláb mértékét. A gazdasági mozgások bizonyos rendszerességet
7
mutatnak, ez alapján beszélhetünk ún. konjunktúraciklusokról. A konjunktúra-ingadozások megfigyelések szerint a szinusz-görbéhez szabálytalanul hasonuló képet mutatnak, így a görbe egy-egy hasonló szakaszát egy gazdasági ciklusnak tekinthetjük (1. sz. ábra).
1. sz. ábra: általános konjunktúragörbe Szakaszai: pangás(1), megélénkülés(2), fellendülés(3) és válság(4). A ciklus szakaszait egyszerűbben két trend formájában tárgyalhatjuk: leszálló (4-1), és felszálló (2-3) ágról beszélhetünk. A leszállóban lévő gazdaság jellemzői: a leszálló ág a csúcsponton indul, és egészen a következő mélypontig tart. A visszaesés kezdetének alapvetően azt az időszakot tekintjük, amikor a reál GDP két egymást követő negyedévben csökken. Kiváltója a piaci kereslet változása
(konkrétan
elégtelensége),
mely
a
fogyasztás
visszaesésében nyilvánul meg. Emiatt a vállalati termelés és beruházás csökken, ez a reál GDP csökkenéséhez és a munka iránti alacsonyabb kereslet révén a foglalkoztatottság visszaeséséhez vezet. A
kibocsátás
csökkenésével
azonban
lelassul
az
infláció,
a
nyersanyagok ára pedig csökken kereslet hiányában. Mivel a profitok is visszaesnek, ez a kamatlábak csökkenését vonzza maga után. Utóbbi tényezők alakulása okozza a mélypont kialakulását, ez ugyanis az a
8
pontja a görbének, ahol a beruházási lehetőségek ismét kedvezőek (alacsony a kamatláb, olcsó a nyersanyag és nagy a munkanélküliség), így elkezdődik a fellendülés. A
fellendülés
a
beruházások
élénkülésével
és
a
növekvő
foglalkoztatottsággal veszi kezdetét, a termelési tényezők piacán növelve a keresletet. Ezután a hanyatlásnál ismertetett folyamat ellentettje zajlik, a GDP, a kamatlábak és az infláció növekedése mellett. Fellendülés alatt azt az időszakot értjük, mikor a kibocsátás nő. Kiváltó okai többek közt a munkaerő mennyiségi vagy minőségi növekedése, a növekvő fizikai tőke, vagy a technikai fejlődés. Fellendülés folyamán a foglalkoztatottak munkaideje, majd létszáma nő (a munkanélküliség csökken), a termelés bővül, a nyersanyagok ára emelkedik - ez gerjeszti az inflációt. További hatásként emelkedik a szolgáltatások ára, az átlagosnál nagyobb ütemben emelkednek a munkabérek. Idővel a magasabb árszínvonal változatlan pénzkínálat mellett kisebb reál pénzkínálatot teremt, ami növeli a reálkamatlábat. A kamatláb növekedése csökkenti a beruházási kedvet, ami az egyensúlyi jövedelem csökkenéséhez vezet. A konjunktúraciklusokkal kapcsolatban számos elmélet született, a leginkább elfogadottabb konjunktúraelméletek a következők: - Monetáris elméletek: a konjunktúraciklusokat a pénzkínálat és a hitelállomány
bővítésére
és
szűkítésére
vezetik
vissza.
E
megközelítés szerint az aggregált kereslet ingadozásait elsősorban a monetáris tényezők idézik elő. (M. Friedman) - Multiplikátor-akcelerátor modell: leírja, hogy a külső sokkok hogyan indukálják
a
gazdaságban
megfigyelhető
ciklikus
mozgásokat
multiplikátor és akcelerátor hatásokon keresztül. (P. Samuelson) -
Politikai
konjunktúra-ciklus
elméletek:
(ld.
még
III.3.
és
2. sz. ábra) az ingadozások a politikai manipulációk miatt jönnek létre, a kormány újraválasztása érdekének megfelelően manipulálja a
9
monetáris és fiskális politikát. (W. Nordhaus, E. Tufte) - Egyensúlyi konjunktúraelméletek: az emberek tévesen ítélik meg az árak és bérek jövőbeni alakulását, ezért a munka kínálata túl nagy, vagy túl kicsi. Ez ingadozást okoz a kibocsátás és a foglalkoztatás terén. (R. Lucas, R. Barro) - konjunktúraciklusok reálelmélete: az innovációk és termelékenységi sokkok a gazdaság egyik szektoráról tovaterjednek a másikra, ez okozza a teljes konjunktúra-ingadozást. (J. Schumpeter, E. Prescott) - Kínálati sokkok elmélete: a konjunktúraciklusokat az aggregált kínálat eltolódása okozza. (R. J. Gordon)
10
III. Előzmények III.1. A fiskális politika kialakulása, gazdasági körülményei A fiskális vagy költségvetési politika kialakulása John Maynard Keynes közgazdász nevéhez köthető, időben a két világháború közti időszakra tehető. A háború okozta recesszióban a neoklasszikus elmélet hiányosságaira derült fény, és számos nemzetgazdasági probléma (elsősorban a munkanélküliség és az infláció) nehezen kontrollálható, addig nem látott méreteket öltött. E körülmények közt ismerte fel Keynes, hogy bizonyos esetekben az állami
beavatkozás
szükségszerű
a
gazdaság
fejlődése
szempontjából. A később keynes-i gazdaságelmélet néven ismertté vált tanait 1936-ban, "A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete" című tanulmányában tette közzé. Művében a neoklasszikus gazdaságelmélet hiányosságaira mutat rá, elsősorban a teljes foglalkoztatottságot illetően. Elmélete szerint a teljes (minden piacot érintő) egyensúly a neoklasszikus elméletnek megfelelően idővel automatikusan
kialakul,
azonban
ez
nem
garantálja
a
teljes
foglalkoztatottságot. Bizonyos fokú nem önkéntes munkanélküliség így is fennáll, ez a munkanélküliség természetes rátája. A munkanélküliség csökkentésének bevett módja a kereslet mesterséges növelése, azonban ez inflációt okoz, ha fedezet nélkül történik. Jó példa erre a háború, mint nem produktív beruházás finanszírozása, valamint bármely
állami
beruházás,
melyet
többlet
pénzkibocsátásból
finanszíroznak. Keynes nézete szerint az állam feladata a kereslet növelése produktív beruházásokkal, még a költségvetési deficit árán is. Konjunktúra időszakában a költségvetés képes lesz kompenzálni ezt a deficitet. Fontos felismerése továbbá, hogy a tényleges aggregált kereslet nem éri el a potenciális szintet, mivel nem igaz az elmélet, hogy a
11
gazdasági
szereplők
minden
jövedelmüket
fogyasztásra
és
megtakarításra (ily módon beruházásra) költik. Felhívja a figyelmet a pénztartásra, mely a pénz azon tulajdonságán alapul, hogy a leglikvidebb fizetőeszköz, ezért a gazdasági szereplők jövedelmük egy részét egyszerűen "megtartják". További
fontos
érve
az
állami
beavatkozás
mellett,
hogy
kiszámíthatóbb, mint a monetáris eszközök. Megfigyelése szerint a monetáris eszközök hatékonysága nem becsülhető pontosan, mivel az a pénz forgási sebességétől függ, mely kevéssé ismert és gyakran változó mutató. Az állami beruházások hatása ezzel ellentétben jól becsülhető a viszonylag állandó beruházási multiplikátor ismeretében. Konklúzióit az alábbi axiómákban foglalja össze Keynes: - a fogyasztók csak jövedelem-növekményük egy részét fogyasztják el, egy részét megtakarítják (fogyasztó lélektana) - a termelők megtakarítási hajlama nagyobb, mint a beruházási hajlama (beruházó lélektana) - a vagyontulajdonosok előnyben részesítik a vagyon likvidebb formáit (a likviditás lélektana) - a magára hagyott gazdaság ezért működésképtelen, tehát szükséges az állam beavatkozása, ezáltal biztosítható a kibocsátás további növekményének realizálása. Az állam feladata a gazdaság növekedési feltételeinek biztosítása. Ez alatt a biztos jogi és infrastrukturális feltételek biztosítása mellett bizonyos termelési tényezők biztosítását is értjük. A kormányzat képes jelenősen támogatni a szükséges emberi erőforrás kialakulását, elsősorban a közoktatás fejlesztése révén. További központi feladat a megtakarítások (így a beruházás) ösztönzése, a kutatás-fejlesztés támogatása, az anticiklikus gazdaságpolitika gyakorlása.
12
III.2. A monetáris politika kialakulása, körülményei A Milton Friedman nevével fémjelzett monetáris gazdaságpolitika a II. világháború után alakult ki. Ebben az időszakban elsősorban nem a munkanélküliség, legnagyobb
hanem
kockázatot
az a
elszabaduló gazdaság
infláció
egyensúlyi
jelentette
a
növekedése
szempontjából. Az infláció általánosan elfogadott okaként a háború finanszírozását nevezik meg a közgazdászok. Bár a nemzetvédelem az állam fontos feladata, rövidtávon kimeríti a nem produktív beruházás fogalmát. További inflációfokozó tényező, hogy a kormányzatok az erőn felüli háborús kiadásokat általában többlet pénzkibocsátással fedezték. A többletkereslet nélküli többlet pénzkínálat kialakulásától pedig egyenes út vezet az infláció fokozódásához. Friedman elmélete szerint a makrogazdasági kereslet nem lehet túl alacsony szintű, ezért elveti annak befolyásolását (tulajdonképpen a stabilizációs politikát). A magánszektor stabilitása révén az egyensúly mindig kialakul, mivel a rugalmas árak azt kialakítják. Mivel a rugalmas árak mindig megtisztítják a piacot, ezért nem létezhet Friedman szerint kényszerű munkanélküliség sem. Az önkéntes munkanélküliség lefedi az ún. természetes munkanélküliség fogalmát.
Ez
elsősorban
a
súrlódásos
munkanélküliséggel
magyarázható, a munkahelyet váltók, illetve az iskolából kikerülő fiatalok munkakeresése miatt alakul ki. A természetes munkanélküliség szintjét azonban több tényező befolyásolja, ilyen pl. a munkanélküli segély mértéke, a munkakeresés költsége, vagy az információk elérhetősége.
E
tényezőkön
túl
azonban
nem
lehet
hatni
a
foglalkoztatottságra. A monetaristák szerint hosszú távon nem lehet hatni a foglalkoztatottságra, mert itt a munka kereslete végtelenül rugalmatlan. Rövidtávon monetáris eszközökkel lehet növelni az összkeresletet, ami növeli a foglalkoztatottságot, de gazdasági ingadozást okoz, ezért Friedman minden ilyen célú beavatkozást elítél.
13
A gazdaság szabályozásában nem javasolja a keresletet befolyásoló gazdaságpolitikai eszközök használatát, szerinte legfontosabb a pénz szerepe. A monetáris hatóság elsődleges feladatául azonban a reálkamatláb befolyásolása helyett a forgalomban lévő pénzmennyiség (a pénzkínálat) szabályozását jelölte meg. Indoklása egyszerű: a reálkamatláb olyan sok változón alapuló összetett mutató, hogy adott időben nem, csak ex post számítható pontosan. A hagyományos monetarista alapelveket Friedman az alábbiakban adta meg: "-
A
kormányzati
kiadások
valamennyi
tételét
költség-haszon
elemzéssel kell megállapítani, és e mértéktől nem szabad eltérni az üzleti tevékenység ciklikussága esetén sem. - A kormányzati kiadások adott szintjéhez kell hozzáigazítani az adóhányadot, amit ezután rögzíteni kell. - A pénzkínálat növekedését évről évre adott százalékban kell megszabni, függetlenül attól, hogy milyen mértékben ingadozik az üzleti helyzet."2 Megfigyelhető, hogy a tisztán monetáris alapelvek - bár nem tagadják a gazdasági ciklusok létezését - nem javasolnak megoldást a válságokra, inkább a stabil növekedés biztosításában, így a ciklikusság tompításában látják a megoldást, az állami szerepvállalást korlátozzák. Napjainkban nem beszélhetünk konkrétan monetarizmusról, hiszen a kormányzatok a monetáris és fiskális eszközöket egyaránt alkalmazzák gazdasági céljaik érdekében. Fontos megjegyezni, hogy a gyakorlat, az ún. monetary targeting bukása igazolta, hogy az utolsó alapelv tarthatatlan, az abszolút pénzmennyiség befolyásolható, de ez a pénzügyi
beavatkozásoknak
célja
nem
lehet.
Ehelyett
a
pénzmennyiség relatív szabályozásával a piac befolyásolható, vagyis a pénzkínálat alakítása nem a cél, hanem az eszköz. Ma már azt sem mondhatjuk, hogy a jegybankoknak, mint a monetáris politika végrehajtóinak egyetlen, vagy akár közös céljuk
14
volna. A központi bank ún. végső célját a jegybanktörvény tartalmazza. E végső célok közt szinte mindig megtaláljuk az árstabilitás kialakítását, mint a biztonságos gazdaság feltételét. Ezen kívül a Federal Reserve további céljai közt a teljes foglalkoztatottság közelítése, illetve a kamatlábak hosszú távon alacsonyan tartása, míg a
Bank
of
England
gazdaságpolitikájának célrendszernek
végső
célja
támogatása.
nevezzük,
ezen
például
Utóbbi kívül
a
típust
kormány
hierarchikus
megkülönböztetünk
még
antiinflációs (pl. Bank of Japan) és többes mandátumú (többcélú, pl. FED) célrendszereket. III.3. Konjunktúraciklus elméletek
Az
általánosan
elfogadott
cikluselméletek
(Kitchin,
Juglar,
Kuznets és Kondratyev ciklus), illetve együtthatásuk. A II. pontban már tárgyalt gazdasági ciklusok kapcsán már említést nyert, hogy a konjunktúra-ciklusok ingadozása nem szabályos, esetenként sokkal nagyobb mértékű a fellendülés vagy a recesszió, mint a korábban megfigyelt ciklusokban. A jelenség egyik magyarázata a technikai fejlődés lehet, mely jelentősen erősítheti a gazdasági fellendülést, napjainkra azonban az igazán korszakalkotó technikai újítások megjelenése nem jellemző. További kérdés, hogy bizonyos esetekben gazdaságtól független okokkal (pl. háborúkkal, aszállyal) sem magyarázhatóan a recesszió mélyebb, és hosszabban tart. Az
alábbiakban
ismertetek
néhány
általánosan
elfogadott
cikluselméletet, melyek befolyásolják az általános konjunktúra-ciklust, és magyarázatot adhatnak görbéjének torzulására. Kitchin-ciklus vagy készletciklus: 3-5 év periódusú ciklus, felfedezője, Joseph Kitchin az angol vállalati készleteket vizsgálta évtizedekre visszamenően.
15
Juglar-ciklus: 8-11 év, a termelékenység, a kereslet és az árak ciklikus alakulását vizsgálta Clement Juglar. Kuznets-ciklus:
kb.
16-18
év,
az
ingatlanpiacon
megjelenő
ciklikusságot írja le Simon Smith Kuznets. Kondratyev-cilus: 50-55 év, a jövedelmek, a nehézipari termelés a kamatlábak és a külkereskedelmi forgalom ciklikusságát írja le. Nyilkolaj Kondratyev közgazdász fedezte fel a 20. század elején fejlett ipari országok (USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország) vizsgálatával. Gazdaságtörténészek szerint létezhet ennél hosszabb gazdasági ciklikusság is, ez azonban - mivel több évszázados feljegyzésekkel nem rendelkezünk - nem bizonyított. További ciklikusságot okozó tényező demokratikus államokban a választási ciklus, mely befolyásolja a piacot. A hatalmon lévő szervezet (kormánypárt) megbízatása végén monetáris és fiskális eszközöket egyaránt bevet a munkanélküliség csökkentése, a konjunktúra növekedése,
vagy
a
recesszió
csökkenése
érdekében.
Célja
nyilvánvalóan a következő választások megnyerése, melyre így nagyobb esélye van. E cél érdekében ilyenkor gyakran háttérbe szorul az inflációs politika, hiszen e lépéseket az infláció növekedése nélkül nem lehetne megtenni (2. sz. ábra).
16
2. sz. ábra: inflációs és foglalkoztatáspolitika a választási ciklus során A kormányzati ciklusok 4-5 éves hossza körülbelül ráhúzható a Kitchin által felismert ún. készletciklusra, a kettő közötti összefüggés azonban nem bizonyított. A különböző periódusú ciklusok azonban egyidejűleg különböző szakaszban tartanak, keverednek, így enyhítik vagy erősítik egymást. Ha egy hosszabb periódusú gazdasági mozgás, pl. a Kondratyev-ciklus leszállóágban van, az a rövid távú ciklusok fellendüléseit visszafogja, míg a leszállóágban kialakuló válságot mélyíti. Felszálló ág esetén ellenkező hatást gyakorol a rövid távú mozgásokra. A hosszú periódusú (ismert vagy még nem ismert) szabályos konjunktúraingadozások így befolyásolják a gazdaság menetét, és magyarázatot kapunk arra is, hogy a rövid ciklusú konjunktúradiagramunk miért torzul.
17
IV. Eszközrendszerek és működésük IV.1. A fiskális gazdaságpolitika eszközei és működési mechanizmusuk A központi
költségvetés
legfontosabb
gazdasági
vonatkozású
szerepe, hogy eszközeivel képes anticiklikus hatást gyakorolni, így a fellendülés visszafogása mellett a recessziót enyhíteni vagy rövidíteni is. A költségvetési politika eszközei alapvetően a kereslet növelése, ill. csökkentése révén képesek a gazdaság működését befolyásolni. A jövedelmek újraelosztását valósítja meg eszközeivel, melyek a következők: - közkiadások: állami vásárlások és transzferek - adóztatás - államadósság kezelése Gazdaságra gyakorolt hatása alapján a fiskális gazdaságpolitikai eszközöket két csoportba sorolhatjuk: a. automatikus eszközök b. diszkrecionális eszközök Expanzív fiskális politika megvalósításakor a kormányzat csökkenti az adókat és/vagy növeli a kormányzati vásárlásokat - az államadósság terhére. Restriktív fiskális politika esetén a beavatkozás módszere adóemelés és/vagy a kormányzati vásárlások csökkentése. Ebben a szakaszban lehet feltölteni a költségvetés egyenlegét az expanzív beavatkozás műveleteinek fedezetére. IV.1.a. automatikus eszközök Automatikus eszközöknek nevezzük a költségvetési politika azon eszközeit, melyek előre meghatározott módon működnek, beavatkozás nélkül
biztosítva
a
gazdaság
18
egyenletes
növekedését
(ún.
stabilizátorok). Ide sorolandó a progresszív adó (jövedelem- és hozadékadók, pl. SZJA) és az automatikus állami transzferek (elsősorban a munkanélküli segély). Működési elvük: az aggregált keresletet
a
jövedelem-áramlásokkal
ellentétesen
befolyásolják,
csökkentik azok változásának hatását. Alacsony keresleti szint esetén automatikusan csökkennek az adóterhek, illetve a munkanélküliség növekedésével kialakuló keresletkiesést részben kompenzálják a transzferek (munkanélküli segély, egyéb juttatások). Túlkereslet esetén hasonlóképpen hatnak az automatikus szabályozóeszközök, fordított irányban. A jövedelemfüggő adók esetében az adómultiplikátor kisebb, így az automatikus szabályozás hatékonyabb és gyorsabb, mint az eseti beavatkozás. IV.1.b. diszkrecionális eszközök Az
automatikus
eszközökkel
szemben
az
ún.
diszkrecionális
eszközök felügyeletet igényelnek, döntés alapján eseti beavatkozással befolyásolják e kereslet alakulását. Elsősorban a közmunka, az állami foglalkoztatási programok, az eseti kifizetések és az adókulcsok változtatása sorolandó ide. Ezek az eszközök számos hátrányuk miatt ritkán használatosak. Fő hiányosságuk, hogy a kívánt hatást hosszabb idő elteltével biztosítják csak, ez pedig a beavatkozás sürgőssége miatt ritkán megengedhető. További probléma az eseti beavatkozások kapcsán, hogy alkalmazásuk csökkenti a piac kiszámíthatóságát, ezáltal
rontja
a
hosszú
távú
tervezés
lehetőségét
és
a
nemzetgazdaság piacába vetett bizalmat. A szerző véleménye, hogy a diszkrecionális eszközök használata kerülendő, piacgazdaságban többnyire válsághelyzetben (mély recesszióban) alakulhat ki. Erre jó példa az 1929-33-as világválság során az USA-ban elindított közmunka-programok sora.
19
Külön
fejezetet
érdemel
a
költségvetési
politikán
belül
az
államadósság kezelése. Az állam, mint nem profitorientált szervezet nem érdekelt a költségvetés szufficitjének elérésében. A közgazdászok döntő többsége szerint a kismértékű deficit a legkedvezőbb a gazdaság növekedése szempontjából. A túlzott mértékű eladósodás fizetésképtelenséghez vezethet, a piaci fedezet nélküli pénzkibocsátás pedig inflációt gerjeszt. A hitelfelvétel viszont reális alternatívának bizonyul a kormányzat számára, mivel a saját forrásból, ill. hitelből finanszírozott produktív beruházások élénkítik a gazdaságot, mégpedig a beruházási multiplikátorral növelt mértékben. Ez pedig magasabb, mint
az
ún.
adómultiplikátor
és
negatív
megfelelője
a
transzfermultiplikátor, így ugyanakkora kormányzati beruházással magasabb keresletnövekedést lehet elérni, mint adócsökkentéssel, vagy a transzferek növelésével. Ki kell hangsúlyozni, hogy ez csak produktív beruházások esetében áll fenn, illetve a kamatláb változása csökkenti a beavatkozás hatékonyságát. Megjegyzendő továbbá, hogy a kormányzati politika célja a társadalmi jólét növelése, így itt hosszú távú beruházásnak tekintendő a környezetvédelem, oktatás, védelem, egészségügy- és infrastruktúrafejlesztés. E beruházások hozadéka a piaci értelemben nem kalkulálható, az az elmaradásukkal keletkező jóléti növekedés kiesés alternatív költségeként becsülhető IV.2. A monetáris gazdaságpolitika eszközei és működési mechanizmusuk A monetáris vagy pénzügyi politika a költségvetési politikától eltérően nem az aggregált keresletre, hanem a pénzkínálatra, a forgalomban lévő pénzmennyiségre hat. Kulcsszereplője a jegybank, melynek szerepe létrejöttekor az állam közvetlen hitelfinanszírozása volt. Mára ezt a szerepét elveszítette, hiszen inflációt gerjesztő tevékenység volt, ezen kívül kockáztatta a jegybanki függetlenséget is. A XXI. századra
20
fő feladatává a monetáris politika megvalósítása vált. Céljai kialakulása óta változtak, a pénzmennyiség állandó szinten tartását, illetve a valutaárfolyam rögzítését is szolgálta, mára a legtöbb nemzetgazdaságban az infláció szinten tartása a monetáris politika fő célja. Gyakori cél még a központi irányítás gazdaságpolitikájának segítése monetáris eszközökkel, valamint a kamatlábak szinten tartása. A szabályozás módja: a konjunktúra esetén restriktív (visszafogó) politikát folytat, mely visszafogja a gazdasági növekedést, és csökkenti az inflációt. Recesszió esetén expanziós politikát folytat a jegybank, mely hasonlóképpen hat ellenkező irányban (3. sz. ábra). A reál pénzmennyiség növeléséhez a központi banknak az árszínvonal növekedésénél
nagyobb
ütemben
kell
növelnie
a
nominális
pénzkínálatot. Ha a központi bank tökéletesen tudja szabályozni a forgalomban lévő pénz mennyiségét, akkor a kamatlábat ezzel nem változtatja. Természetesen a fedezet ismét kérdéses, hiszen a pénzkínálat bővítése általában inflációt okoz. "Ameddig ugyanis a jegybankok nagyobb kereslettel szembesülnek, mint amelyet valós megtakarításaikból képesek kielégíteni, addig a pénz mesterséges előteremtése elkerülhetetlen. Ennél fogva, ha a banki kamatlábat a tőke
valós
megtakarításának
szintje
alá
helyezik,
úgy
elkerülhetetlenül inflációt fog eredményezni."3
3. sz. ábra: az expanzív monetáris politika hatásmechanizmusa
21
az
A
pénzügyi
politika
eszközei
két
csoportba
sorolhatók,
megkülönböztethetünk közvetlen (direkt) és indirekt eszközöket. IV.2.a. direkt eszközök Direkt eszközök használatával a monetáris hatóság közvetlenül meghatározza
a
szabályozandó
tényezőt.
Ilyen
küszöbszámok
lehetnek az értékben meghatározott kötelező tartalék előírás, a viszontleszámítolási plafon, a hitelkontingens, valamint az irányított hitelek. A direkt eszközök nem változtathatók a monetáris célok eléréséhez kívánt gyakorisággal, valamint alkalmazásuk versenykorlátozó lehet, ezen kívül hatékonyan leginkább zárt gazdaságban alkalmazhatók. Fenti okok miatt a közvetlen monetáris szabályozóeszközök szerepe a modern gazdaságban jelentősen csökkent. IV.2.b. indirekt eszközök A mai gazdaságban a monetáris irányítás elsősorban a közvetett eszközöket alkalmazza a pénzkínálat szabályozására. Ide sorolandó: - a kötelező tartalékráta: a központi bank meghatározza, hogy a kereskedelmi bankoknak a betétek után mekkora hányadot kell jegybankpénzben
tartani.
Ezzel
a
kereskedelmi
bankok
pénzteremtésének korlátait változtatja. Magasabb tartalékráta esetén csökken
ez
a
pénzmennyiség. Az
eszköz
a
hosszú
távú
szabályozást szolgálja. - kamatpolitika: a refinanszírozási kamatláb változtatásával a jegybank a piaci szereplők pénzkeresletét tudja közvetetten befolyásolni. A refinanszírozási kamatláb növelésének hatására ugyanis a kereskedelmi bankok kamatlábai is nőnek, ami - normál esetben - csökkenti a piaci szereplők pénzkeresletét. Eltérés lehetséges, pl.
ha
valamely kereskedelmi bank nem
22
él a
refinanszírozással (azt nem érinti a kamatlábváltozás), vagy ha nagyon
kedvezőek
pénzkereslete
ekkor
a
piaci
magas
lehetőségek kamatláb
(a
esetén
vállalkozások sem
csökken
számottevően). -
refinanszírozás
és
rediszkont:
a
jegybank
refinanszírozási
hitelkeretet tart fenn a kereskedelmi bankok által nyújtott hitelek refinanszírozására. E hitelkeret növelésével nő a rediszkontálás lehetősége, így a kereskedelmi bankok több hitelt tudnak kihelyezni, nőhet a forgalomban lévő pénz mennyisége. A keret csökkentése ellentétes irányban hasonlóképpen hat. A rediszkont politika ugyanezen az elven működik, váltóra specializálva. Mivel a váltó, mint
hitelviszonyt
megtestesítő
papír
mára
veszített
népszerűségéből, a hozzá kapcsolódó műveletek jelentősége is csökkent. - nyílt piaci műveletek: a jegybank közvetlenül, nagy mennyiségű állampapír eladása, ill. vétele révén befolyásolja a forgalomban lévő pénz mennyiségét. Az állampapír felvásárlása növeli a piacon forgó pénz mennyiségét, értékesítése csökkenti azt. Speciális eset az ún. repó, ahol a kereskedelmi bankoknak értékesít állampapírt a központi bank, visszavásárlási opcióval. A repók kamatának emelésével a kereskedelmi bankok kereslete növelhető, így csökken a forgalomban lévő pénz mennyisége. A nyílt piaci műveletek alkalmazásának előnye, hogy gyors és rugalmas, hiszen a pénzkínálat változását azonnal produkálja, és egymás után többször - akár ellenkező irányban is - végrehajtható. További előny a globalizálódó világ nyitott gazdaságai számára, hogy a módszer teljesen autonóm, alkalmazása pusztán a monetáris hatóság döntésének függvénye. A tisztán monetáris eszközök legjelentősebb előnye, hogy nem jelentkezik az állami többletkiadás kiszorító hatásának, vagy a fedezet nélküli keresletnek a piacon zavart okozó befolyása.
23
Bírálói szerint viszont kritikus szituációban a monetáris eszközök kevésbé hatékonyak, mivel hatásuk a közvetett működés miatt késéssel jelentkezik. Az expanzív monetáris politika a pénzmennyiség növelésével rövidtávon növeli a reálkibocsátást, azt a potenciális kibocsátás fölé emelve. Az egyensúlyi állapot akkor áll helyre ismét, mikor a reál pénzmennyiség értéke helyreáll az árszínvonal emelkedésének hatására. A pénz hosszú távon semleges, ezért reálváltozók hosszú távú befolyásolására nem alkalmas. Hosszú távon ugyanis az árfolyamszint korrigálja a pénzmennyiség változását, így az csak a nominális változók értékét változtatja meg maradandóan.
24
V. A gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának célterületei, hatékonysági mutatók A gazdaságpolitikai beavatkozások célja egy vagy több gazdasági, ill. jóléti mutató változtatása. A gazdasági teljesítmény és stabilitás mértékét
megadó
mérőszámok
egyben
a
beavatkozások
eredményességének visszajelzésére is szolgálnak. Ilyen mutatók: a GDP (bruttó hazai termék), a munkanélküliségi ráta, az inflációs ráta, illetve információt hordoz a központi költségvetés egyenlege is. V.1. A GDP, mint elsődleges konjunktúra-mutató A GDP (bruttó hazai termék) a teljesítményének
nemzetgazdaság mutatószámaival
legelterjedtebb mutató egy mérésére.
Előző
összehasonlítva következtethetünk a
évek
gazdaság
fejlődési ütemére, illetve egy főre vetítve összevethetjük különböző nemzetgazdaságok teljesítményét. Számítása: fogyasztás + beruházás + export - import, képletesen: GDP = C + G + I + NX. A képletben a fogyasztás két részre bontva (magán - C és állami - G), míg az export import összevonva (NX = export - import) jelenik meg. V.2. Munkanélküliség, hatások a foglalkoztatási rátára és a munkanélküliségi rátára Munkanélküliségi ráta: a GDP-ben ki nem mutatható jóléti tényező a foglalkoztatottság. A munkanélküliségi ráta megmutatja, hogy a munkaképes
lakosság
mekkora
része
nem
vesz
részt
munkavállalóként a termelésben. Munkaképes korúaknak tekintjük a 16 - 74 év közötti polgárokat egy nemzetgazdaságon
belül.
A
munkaképes
25
lakosságon
belül
megkülönböztetünk gazdaságilag aktív, ill. inaktív szereplőket. A gazdaságilag aktív - tehát munkát vállalni képes és hajlandó szereplők tekinthetők a piacon megjelenő munkaerő-kínálatnak. Akik ezen belül ténylegesen munkát találnak, vagy önfoglalkoztatóvá válnak, ők a foglalkoztatottak. A gazdaságilag aktív népesség fennmaradó részét teszik ki a munkanélküliek. Nemzetgazdaságokat leíró jellemző mutatók a munkapiac tekintetében: aktivitási ráta (gazdaságilag aktív népesség / munkaképes korú népesség) munkanélküliségi ráta (munkanélküliek száma / gazdaságilag aktív népesség) foglalkoztatottsági ráta: tulajdonképpen a munkanélküliségi rátával azonos értelemmel bír, csupán annak komplementere, a kettő összege 1. A munkanélküliség típusai annak kiváltó okai alapján: - súrlódásos (keresési): nem tökéletes az információáramlás (pl. pályakezdőknél jellemző); keresési: jobb állásra várnak - szerkezeti (strukturális): a kereslet és kínálat földrajzilag vagy szakmailag nem fedi egymást; kiváltó okai: rugalmatlan munkabérek, gyorsan változó keresleti szerkezet a kínálathoz képest - kereslethiányos (ciklikus): a javak iránti aggregált kereslet kisebb, mint ami a teljes foglalkoztatáshoz szükséges lenne - várakozási: a munka összkereslete kisebb annak összkínálatánál kényszerű, a munkások megüresedő munkahelyre várnak Fenti
típusok
közül
a
kereslethiányos
és
a
várakozási
munkanélküliség mértéke függ erősen a konjunktúra-ingadozásoktól, így a kibocsátást befolyásoló minden gazdaságpolitikai intézkedés befolyásolja a munkanélküliségi mutatók alakulását. Neves közgazdászok szerint az egyes nemzetgazdaságokban létezik a munkanélküliségnek egy ún. természetes rátája, mely hosszú távon kialakul, az egyes változások hatására azonban a tényleges arány ettől
26
nagyban eltérő lehet. A munkanélküliséget befolyásolja a gazdaság ciklikus
ingadozása,
valamint
rövidtávon
fiskális
és
monetáris
eszközökkel is be lehet avatkozni. A keynes-i közgazdaságtan szerint a munkanélküliség rövid távú csökkentésének legjobb módszere az állami közmunka- és foglalkoztatási programok szervezése, míg a monetaristák
szerint
egyedül
a
többletkereslet
okozhat
többletfoglalkoztatottságot, ami fedezetlen pénzmennyiség növeléssel, így inflációfokozó hatással jár. A munkanélküliség természetesnél magasabb szintjét azonban a magas infláció sem képes fenntartani, ahhoz az infláció folyamatos gyorsulására lenne szükség, melyet hosszú távon nyilvánvalóan egyetlen nemzetgazdaság sem engedhet meg. A munkanélküliség hosszútávon tehát az infláció függvénye sem lehet, teljesen rugalmatlan. V.3. Inflációs ráta Az infláció az árszínvonal emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása. A gazdaság stabilitását mutatja a viszonylag állandó (kiszámítható), mérsékelt szintű árszínvonal-emelkedés. Magas szintje, vagy kiszámíthatatlan mozgása komoly gazdasági zavarokat okoz. Mértéke alapján megkülönböztetünk kúszó (egy számjegyű), vágtató (két számjegyű) valamint hiperinflációt. Utóbbi kifejezetten káros a gazdasági növekedés szempontjából, hiszen a pénz elértéktelenedése olyan mértékű, hogy a piaci szereplők "szabadulnak" a pénztől, azt nem
produktívan,
értékállónak
hitt
termékek
(pl.
ingatlanok,
luxusjószágok) vásárlására fordítják. Az infláció optimális mértéke a közgazdászok szinte egybehangzó véleménye alapján 0-10 % között mozog, ez még élénkíti a gazdaságot. A negatív inflációt deflációnak nevezzük, a pénz felértékelődését jelenti, a gazdaságra azonban restriktív hatást gyakorol. Az export visszaesését, az import növekedését, ezáltal a
27
külkereskedelmi mérleg romlását, és a hazai termelés csökkenését okozhatja. Az inflációval összefüggő további fontos felismerés, hogy emelkedése növeli
az
aggregált
keresletet,
ezért
gazdaságélénkítő,
a
munkanélküliséget csökkentő hatású rövidtávon. E tulajdonsága miatt a monetáris politika eszközeivel recesszió idején célszerű kissé "elengedni" az inflációt, ez gazdaságélénkítő hatású. Konjunktúra idején az infláció csökkenthető, ennek végrehajtása az infláció kordában tartásán túl a gazdaság visszafogását, a stabilizáció második elemét szolgálja. Az infláció növekedésének oka elsősorban a pénzkínálat indokolatlan növelése, például a nem megfelelő jegybanki szabályozás (pl. túlzott pénzkibocsátás az állami kiadások fedezetére) és a kereskedelmi bankok túlzott (esetleg illegális), fedezet nélküli pénzteremtése. Az inflációnövekedés további okai valószínűleg a várakozásokkal vannak kapcsolatban (lélektani hatás - az ún. elvárt v. öngerjesztő infláció), ugyanis azok éppúgy következményei, mint okai lehetnek az inflációs ráta emelkedésének. Ezek a csökkenő megtakarítási hajlandóság, a növekvő hitelállomány, a csökkenő foglalkoztatottság, a fogyasztási cikkek kiáramlása az országból, vagy ennek oka, a külkereskedelmi cserearányok romlása. Az infláció költségei: - nagyobbak a pénztartás költségei: az infláció további inflációs várakozást okoz (ún. Fischer-hatás), ez a nominálkamatláb emelkedéséhez vezet. A kamatláb emelkedése csökkenti a reál pénzkeresletet, az emberek csak a szükséges pénzt tartják likvid formában. - nagyobbak az árváltoztatás költségei (étlapköltségek) - nagyobb a relatív árak instabilitása: az árak nem egyformán változnak, az árváltozás költségei eltérőek az egyes áruknál. Az egyes árak eltérő mértékű, illetve időben eltérő változása
28
megváltoztatja az árarányokat - megváltoznak az adóterhek - megnehezül a jövőbe tekintő gazdasági kalkuláció: ha az infláció mértéke
nem
tervezhető
előre,
vagy
túlzott
mértéke
bizonytalanságot okoz, az a piaci kilátásokat is rontja, így a gazdaság szereplői nem tudnak előre tervezni. A befektetések kockázata megnő, ez csökkenti a beruházási kedvet. - a jövedelem és a vagyon véletlenszerű újraelosztása megy végbe A fenti - egész nemzetgazdaságot érintő - hátrányok miatt az infláció viszonylag állandó szinten tartása, ill. előre kalkulálható mértéke közös érdek a piac valamennyi szereplője számára, tudatosan beavatkozni azonban csak a kormányzat képes, elsősorban a jegybankon keresztül. V.4. Állami költségvetés Az állam további feladata a központi költségvetés kezelése. Az államháztartás bevételeit a háztartások és vállalatok adói jelentik, míg kiadásait az állami beruházások és transzferek. Az államháztartás nem profitorientált gazdasági szereplő, ezért nem célja a szufficit elérése. Elsődleges célja a jólét megteremtése a védelem, egészségügy, oktatás, az infrastruktúra fejlesztése révén, valamint a jövedelmek újraelosztása. További feladata a gazdaság stabilitásának őrzése, valamint az infláció és a munkanélküliség kordában tartása. E szerepek mellett azonban kerülnie kell a kormányzatnak a túlzott költségvetési hiány kialakulását is, hiszen ez huzamosabb ideig hitelből finanszírozva
ún.
hitelcsapdához,
államcsődhöz
vezethet.
Összegzésképpen megállapítható, hogy a kormányzatnak a szükséges beavatkozásokat minimálisan deficites költségvetés mellett célszerű megvalósítani. A költségvetési deficit finanszírozása lényeges kérdés pl. az inflációra
29
gyakorolt
hatása
miatt.
Fő
forrásai:
kötvénykibocsátás
és
pénzkibocsátás. Alapvető különbség a két finanszírozási forma között, hogy kötvénykibocsátással nem nő a pénzmennyiség, viszont az államháztartás
a
magánszektor
megtakarításait
használja,
ami
kiszorító hatással bír. Pénzfinanszírozásnál ez a hatás nem jelentkezik, itt a központi bank vásárolja meg az államkötvényeket, új pénzt juttatva a rendszerbe. Ez a fedezeti módszer viszont növeli a forgalomban lévő pénzmennyiséget. Nem megfelelően időzítve, vagy túlzott mértékben alkalmazva ezért inflációt gerjeszt. Ennek a veszélye különösen akkor áll fenn, ha a kormányzat túl nagy befolyást gyakorol a monetáris szabályozást megvalósító jegybankra. Az indokolatlanul magas deficit fedezetére kibocsátott többlet pénz - amennyiben így a pénzkínálat már meghaladja az áruforgalomhoz szükséges mértéket - erős inflációs hatással bír. A pénzkibocsátás módszerét - mint monetáris eszközt - a jegybank nem csak a központi költségvetés finanszírozására, hanem a pénzkínálat
közvetlen
másodlagos
piacon
szabályozására (közvetlenül
a
is
használja.
Ekkor
magánszektortól)
a
vásárol
állampapírokat, így bővítve a forgalomban lévő pénz értékét. Fenti
műveletek
közül
az
állampapír-kibocsátással
fedezett
költségvetés tisztán fiskális, míg a pénzmennyiség változtatása tisztán monetáris
szabályozóeszköz. A gyakorlatban
leginkább
vegyes
szabályozást alkalmaznak. Fontos szempont azonban, hogy az államháztartási deficit ne haladja meg a finanszírozhatóság határait. Ha ugyanis a hiány elmélyül, és mind több hitel felvétele szükséges, akkor idővel kialakul az ún. adósságcsapda (a hitelkamatok hitelfelvétellel történő finanszírozása), mely
államcsődhöz
vezethet.
Ez
a
kormányzat
beavatkozási
lehetőségeit megszűnteti a piacon, ugyanakkor az ország kockázati megítélését rontja. E két tényező önmagában is krízishelyzetet okoz, ezt bizonyítja az 1994-95-ös mexikói vagy az 1997-es thaiföldi válság.
30
V.5. Valutagazdálkodás: az egyes eszközök alkalmazása a valutaárfolyamok szabályozásában Mind a nemzeti, mind a nemzetközi piacon fontos szerepet játszik az adott ország valutájának vásárlóereje. A valutaárfolyam elsődlegesen monetáris eszközökkel szabályozható, elsősorban a pénzkínálat befolyásolásával. Az infláció növekedésével csökken a nemzeti valuta vásárlóereje (hiszen ez az infláció definíciója), így megváltoznak a nemzetközi cserearányok, a piacon új valutaárfolyam alakul ki. A monetáris
hatóság
egyes
nemzetgazdaságokban
az
árfolyam
rögzítését használja, mely monetáris függőséget okoz, a nemzeti valuta egy az egyben a bázisvaluta ingadozásait követi. Korábban elterjedt valutagazdálkodási forma volt a rögzített árfolyam, melynek során szigorúan rögzített viszonyszámok adták meg a valuták közötti átváltás arányát. A keynesista gazdaságpolitika elvei szerint az árfolyam szilárd rögzítését az államnak kell biztosítania. A modern gazdaságok többsége mára szabadon vagy sávosan lebegtetett valutaárfolyamot használ, beavatkozásra csak rendkívüli árfolyamingadozás esetén kerül sor.
31
VI. Stabilizációs politika Az
előző
fejezetekben
tárgyalt
valamennyi
szempont
figyelembevételével az államháztartás egyik legfontosabb gazdasági feladataként az anticiklikus politikát, azaz a stabil gazdasági növekedés feltételeinek megteremtését tekinthetjük. A már
ismertetett
eszközök
működtetéséhez
azonban
fontos
ismernünk azok hatásának hozzávetőleges volumenét és időbeli hatását. E hatások még az egyes beavatkozások mechanizmusának ismeretében sem egyszerű, hiszen több eszköz használata esetén azok hatékonysága nem biztos, hogy kumulálódik, lehet, hogy éppen kioltja egymást. A szükséges mérték ismereténél is lényegesebb a pontos időzítés, hiszen egy túlságosan megkésett hosszan befolyásoló intézkedés átnyúlhat a ciklus más szakaszára, így akár erősítheti is az ingadozást (4. sz. ábra).
4. sz. ábra: hatékony, hatástalan és káros stabilizációs politikák Kormányzati beavatkozással elsősorban közvetlenül a keresletre, míg tisztán monetáris eszközökkel a forgalomban lévő pénz mennyiségére lehet hatni. A kibocsátás rövidtávon befolyásolja a fogyasztást, hosszú
32
távon a beruházásokat is, ez alól kivételt képez a kormányzati fogyasztás illetve a kormányzati beruházás. Ezért az államnak - a piaci trenddel ellentétes műveleteket végezve - lehetősége van a fellendülés visszafogására, illetve a recesszió tompítására. A termelés bővítésének módjai: - a beruházások (a tőke) emelése - a fogyasztási kereslet növelése - D. H. Robertson szerint az ingadozást már a fellendülés szakaszában vissza kell fogni, ezzel csökkenteni a ciklikusságot. Ehhez módszerként a kamatlábaknak a piac által meghatározottnál gyorsabb növelését javasolja. A beruházások növelése rövidtávon a kormányzati beruházások révén valósítható meg, míg a fellendülés visszafogásában monetáris eszközök (elsősorban a kamatláb és a pénzkínálat befolyásolása) alkalmazhatók sikerrel, ezek ugyanis nem okoznak egyéb zavart, nem jelenik meg az állam a piacon. Az autonóm költségvetési kiadások (mint a beruházások mesterséges növelése) saját értéküknél nagyobb mértékben járulnak hozzá az egyensúlyi jövedelem növekedéséhez, mivel azok hatását az autonóm kiadások multiplikátora megtöbbszörözi. A multiplikátor számítása:
Látható,
hogy
a
határhajlandóságtól
szorzószám
függ. Nagyobb
nagysága
a
fogyasztási
fogyasztási határhajlandóság
esetén nagyobb a multiplikátor értéke is. Az eredmény így a kibocsátásban bekövetkező - az állami beruházásnál jóval nagyobb mértékű - növekedés. A hatást valamelyest csökkenti a kibocsátás növekedésének hatására emelkedő kamatláb, mely visszafogja a beruházási kedvet. Hasonlóan működő mechanizmus a kibocsátás csökkentésére az adóemelés.
Az
adók
egységnyi
33
növelésével
a
költségvetési
többletbevételhez képest az ún. adómultiplikátorral felszorzott mértékű kibocsátás-csökkenés érhető el. Az adómultiplikátor számítása:
Az adómultiplikátor természetesen negatív előjelű, hiszen az adóemelés az egyensúlyi jövedelem visszaesését eredményezi (ellenkező irányú elmozdulás). Megfigyelhető azonban, hogy bár a szorzószám nagyságát ezúttal is a fogyasztási határhajlandóság határozza meg, az adómultiplikátor -c - szerese az autonóm kiadások multiplikátorának, vagyis abszolút értéken kisebb annál (mivel c<1). Levonhatjuk a következtetést, hogy az egyensúlyi kibocsátás növelése érdekében a kormányzat akár adónövelésből fedezve is hajthat végre autonóm beruházásokat, azok - bár kisebb mértékben - hatékonyak. Amennyiben az állam expanzív gazdaságpolitikát folytat - változatlan kamatláb mellett - növeli az egyensúlyi kibocsátást. A stabilizációs politikáknak két alapvető csoportja ismert az infláció megfékezésére: - ortodox politikák: a kereslet szabályozására koncentráló módszer, célja
elsősorban
a
túlzott
infláció
megfékezése
a
kereslet
visszafogása révén - heterodox politikák: az inflációt a várakozások befolyásolásával töri le. A várakozásokat csak drasztikus, sokkszerű beavatkozásokkal lehet manipulálni, ilyen módszer például az árak vagy a bérek befagyasztása. Erős piacbefolyásoló hatása miatt csak veszélyesen elszabaduló infláció kezelésére használatos. A
gazdasági
ingadozást
okozó
külső
eseményeket
megkülönböztethetjük aszerint, hogy azok kedvező, vagy kedvezőtlen hatásúak a kibocsátásra. Ezeket az eseményeket ún. kínálati sokkoknak nevezzük (mivel közvetlenül vagy közvetve végül is az aggregált kínálatot változtatják meg). Kedvező események például az olajárak esése, a technikai haladás -
34
a kedvező hatású sokkok lehetnek tartósak, vagy átmenetiek; a tartós sokk a potenciális kibocsátást is befolyásolja. Mivel ez kedvező befolyás, nem szükséges a beavatkozás rövidtávon, bizonytalanságot legfeljebb a piacra gyakorolt hatás egyenetlensége okozhat. Emiatt a jövedelmek bizonyos szintű újraelosztása valósul meg, ennek mértéke függ az események előre láthatóságától. Gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen sokkok például a természeti katasztrófák, a rossz időjárás, de a szigorodó állami szabályozás is, mivel költségnövekedést okoz. Negatív hatású esemény továbbá a világpiaci olajárak jelentős növekedése, valamint a termelékenység növekedését meghaladó minimálbér. Utóbbi esetén a termelési függvény lefelé mozdul el, így ugyanakkora ráfordítással kisebb termelés érhető el. A kedvezőtlen kínálati sokk csökkenti az aggregált kínálatot, ezzel az aggregált kibocsátás is csökken, amire a piac az árszínvonal változásával (emelkedésével) reagál. A kormányzat adott helyzetben kétféle beavatkozás közül választhat céljától függően: - amennyiben az árszínvonal stabilizálása a cél, a kormányzat az aggregált keresletet csökkenti a kínálat változásának megfelelő mértékben, így stabilizálja az árszínvonalat (megfékezi az inflációt), ez azonban restriktív eszköz, a recessziót elmélyíti, az expanziót visszafogja (5. sz. ábra).
35
5. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen kínálati sokk esetén - ha a kormányzat célja a kibocsátás szinten tartása, akkor növeli az aggregált keresletet, így az új AS görbén felfelé tolódik az egyensúlyi pont. Az eredmény: a reáljövedelem növekszik, optimális esetben a sokk előtti szintig. Mivel a görbék metszéspontja feljebb került, megállapítható, hogy a kibocsátás szinten tartása instabillá teszi az árszínvonalat (inflációt gerjeszt) (6. sz. ábra). Tehát az expanziós politika alkalmazása az árszínvonal emelkedése árán tartja fenn az aggregált keresletet. Az expanzív fiskális politika a kibocsátás szinten tartása mellett árszínvonal-emelkedést okoz, ami a reálárfolyam csökkenéséhez vezet (felértékelődik a nemzeti valuta). A valuta felértékelődése a nettó export csökkenését eredményezi. Hosszú távon a kibocsátás nem csökken, az egyensúlyt az exportra gyakorolt kiszorító hatás állítja helyre. Az expanzív
fiskális
beavatkozás
nyitott
gazdaságban
tehát
nem
elsősorban belföldi beruházást szorít ki, hanem a belföldi valuta értékét növeli, így a kiszorító hatás az exporttal szemben érvényesül.
36
6. sz. ábra: expanziós gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen kínálati sokk esetén Az alábbiakban nézünk egy aktuális példát a recesszió esetén tett kormányzati
intézkedések
hatékonyságával
kapcsolatban!
Vizsgálatunk tárgya a (becslések szerint) 2008 - 2010 - es gazdasági világválság, illetve annak magyarországi vonatkozásai. Vizsgálatunk során a válságot az átlagosnál mélyebb recesszióként kezeljük. Absztrakciót alkalmazunk több szinten is: a kormányzat stabilizációs lépéseit vizsgáljuk, ezek közül is csak azokat, melyek - utólagos elemzések szerint - eredményt hoztak. A magyarországi kormányzat elsősorban az államháztartási hiány féken tartását tűzte ki célul, ezzel a nemzetközi befektetők kockázati leértékelését elkerülni. A hiánycsökkentés sikeresnek mondható, bár a végrehajtott intézkedések közül leginkább a bevétel-növekedés révén javult az államháztartási mérleg, a kiadáscsökkentési kísérlet nem hozott számottevő eredményt. Az egyenleg javulását a transzferek (energiatámogatás,
lakáshitel
adókedvezmény)
csökkentése,
ill.
megszűntetése, valamint egy sor növelt (pl. ÁFA, jövedéki adó, gépjárműadó) és újonnan bevezetett adónem (banki különadó,
37
ingatlanadó) eredményezte. Az államháztartási hiány megfékezése mellett további fontos bizalmi lépés a betétekre és kötvényekre vállalt állami garancia. A következő év intézkedései már a gazdaságélénkítés jegyében zajlottak, 2009-ben a kötelező jegybanki tartalék csökkentésével, a likviditás és a finanszírozás feltételeinek javításával, valamint 1800 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomaggal a kormányzat és a jegybank a válság tompítása helyett a kilábalást igyekezett elősegíteni. A gazdaságélénkítésben nagy szerepet kaptak az Európai Uniótól kapott támogatások, melyek felhasználása nagyrészt hatékonynak bizonyult. A fenti esetleírás persze erősen absztrakt az elvonatkoztatás miatt, de előzetes kitételeink alapján csak a végrehajtott, sikeres és eredményes tételeket mutattam be.
38
VII. A fiskális és monetáris eszközök kumulált hatékonysága az egyes konjunktúra-ciklusokra optimalizálva Korábbi vizsgálataink alapján kijelenthetjük, hogy a ciklikus ingadozás mértékével arányosan káros hatású a gazdasági fejlődésre nézve, így annak mérséklése, az ún. stabilizáció kiemelkedő fontosságú. Az állam e küldetése részeként az egyes konjunktúraciklusokban eltérő beavatkozásokat hajt végre. Ezek hatékonyságát a gazdasági mozgások irányát tekintve elegendő két esetben tárgyalni, hiszen a fellendülés a megélénkülés folytatása, a recesszió pedig a hanyatlásé, őket csak az ún. trend választja el. Mivel ez az irányvonal utólag kalkulált érték (a konjunktúragörbék meredeksége változik, irányuk nem), befolyása sincs az ingadozásra, ezért az általa elválasztott két periódus tárgyalható együtt. VII.1. Az egyes gazdaságpolitikai eszközök egyedi és kumulált hatékonysága a fellendülő gazdaságban (elemzés) Mint fentebb megállapítást nyert, a gazdasági növekedés jelentős ciklikussága káros hatású, mivel a trendtől jelentősen elrugaszkodó növekedés éppúgy felborítja a piaci egyensúlyt, mint a mély recesszió nem utolsó sorban azért is, mert a magasabb csúcspont magában foglalja, hogy a mélypont várhatóan alacsonyabb kibocsátási szinten jön létre. A központi szervek elsődleges célja tehát, hogy a fellendülést visszafogja. Ezzel a ciklusok kilengését csökkenti, valamint fedezetet biztosít önmaga számára, melyből a recesszió idején szükséges beavatkozásokat
képes
lesz
végrehajtani.
A
gazdaságpolitikai
eszközök hatékonysága időtartamát és mértékét tekintve előre nehezen becsülhető, ezért a beavatkozást a fellendülés korai szakaszában (a megélénkülés során) érdemes megtervezni, elkezdeni. Fellendülő gazdaságban az elszabaduló kereslet (és kamatláb)
39
visszafogásával képes az állam a trend felé terelni a konjunktúra alakulását. Fiskális eszközökkel elsősorban a keresletre képes hatni, a kormányzati fogyasztás és beruházások visszafogásával. A központi költségvetés deficitje ilyenkor csökken, esetleg szufficitbe is fordulhat, itt fedezhető fel a piacról kivont állami (fogyasztási és beruházási) kiadás. További ismérve a fellendülésnek, hogy a kamatláb a jó befektetési lehetőségek miatt emelkedik, illetve a beruházási javak növekvő kihasználtsága miatt azok árszínvonala nő, inflációt gerjeszt. Ez ugyan rövidtávon
jóléti
munkanélküliséget,
célokat
is
szolgál,
elszabadulása
hiszen
csökkenti
azonban
a
súlyos
egyensúlytalansághoz vezet, ezért az infláció gyorsulását akadályozni kell. A központi monetáris intézmény (pl. jegybank) a pénzkereslet csökkentése révén tudja visszafogni a fellendüléssel járó folyamatokat. Kiemelt szerepet játszik a kamatpolitika, mely napjainkban is a monetáris hatóságok egyik legfontosabb, leghatékonyabb eszköze. Az irányadó kamatlábbal nemcsak lehet, kell szabályozást végezni; amennyiben nem alakítják a piaci feltételekhez, jelentősen növelheti a ciklikus ingadozás mértékét. A refinanszírozási kamatláb ugyanis erősen befolyásolja a kereskedelmi bankok kamatlábait, ily módon a nemzetgazdaság
szereplőinek
megtakarítási/beruházási
hajlandóságát. Alkalmazása kulcsfontosságú eleme az anticiklikus politikának. Helyes képzését nehezíti a Friedman által adott bírálat: a jegybanknak - mint monetáris hatóságnak - a mindenkori piaci reálkamatlábhoz kellene igazítani az alapkamatot, ezt a változót azonban kizárólag ex post módszerekkel lehet megállapítani. A svéd Cassel elmélete szerint ugyanis a reálkamatlábhoz képest alacsony irányadó kamat a bankok elé nagyobb pénzkeresletet állít, mint amit megtakarításaikból
fedezni
tudnának,
így
elkerülhetetlenül
mesterséges pénz keletkezik, inflációt gerjesztve. Ez tisztán monetáris
40
kérdés, melynek megoldását maga a kormányzat is gátolja, hiszen "amíg a kormányoknak folyamatosan friss kölcsönökre van szüksége, addig az lesz az érdekük, hogy a kamatlábat alacsonyan tartsák". A jegybank további eszközei a pénzkereslet visszafogására a nyílt piaci műveletek. A szerző véleménye szerint e szabályozó eszközök mivel közvetlen és gyors hatásúak - a pénzkínálat szabályozásával nagyon jó eszköznek bizonyulnak a kamatpolitika becslésen alapuló alkalmazásának hiánypótlására. Hogy előnyei ellenére ezeknek az eszközöknek csak korrekciós szerepet tulajdonítok, azt erőforrásigényességük magyarázza. Alkalmazásuk ugyanis nagy mennyiségű állampapír adás-vételét feltételezi, ez korlátot szab mértékének. VII.2. Recesszió időszakában alkalmazott gazdaságpolitikai eszközök (elemzés) A gazdasági ciklus leszálló ága (hanyatlás és pangás) nagyobb veszélyt jelent a nemzetgazdaságok számára, mint a felszálló ág, hiszen itt komoly jóléti veszteségek keletkezhetnek (munkanélküliség, reál GDP csökkenés). További komoly probléma, hogy míg a ciklus csúcspontja egy viszonylag jól érzékelhető töréspont, a mélypont elérését csak ex post lehet megállapítani, és ott is csak lassan indul meg az élénkülés. A bizonytalanságot tovább növeli, hogy a fentebb (III.3. pont) tárgyalt ciklusok egymásra hatása jelentős eltérést gyorsabb megélénkülést, de akár hosszú, mély recessziót (ún. válságot) - okozhat. Recesszió esetén komoly szerep jut a fiskális eszközöknek. Ennek oka a következő: a monetarista alapelvek alapvetően a válság tompítására, "megelőzésére" szolgálnak, a piacon a megfelelő pénzmennyiség idővel helyreállítja az egyensúlyt. A pangás szakasza azonban
gyors
beavatkozást
igényel,
melynek
a
kamatlábak
szabályozása révén kialakuló beruházási-kedv növekedés nem felel
41
meg, annak átfutási ideje túl hosszú. Ennek ellenére természetesen alkalmazni kell a kamatvágást, illetve a pénzmennyiség növelését, de ezek hatását a kormányzati eszközökkel jelentősen támogatni szükséges. A fiskális politika eszközeivel ezzel szemben leginkább a recesszió mélységét és időtartamát lehet csökkenteni, ezért ezek megfelelő idejű alkalmazása kihat a teljes gazdaság hosszú távú növekedésére. A korábban tárgyalt automatikus eszközök mellett a mélyülő válság indokolttá
teheti
egyes
diszkrecionális
eszközök
bevetését.
Megjegyzendő, hogy ezek a beavatkozások csak eseti jelleggel használhatók, hiszen beavatkozást jelentenek a piaci egyensúlyba. Legnagyobb jelentőséggel az állami közmunka- és foglalkoztatási programok bírnak, illetve keresletélénkítő hatása miatt említendő a transzferek növelése. A felsorolt intézkedések mindegyike a kieső kereslet pótlására irányul, a szerző véleménye szerint azonban mély válság kezelésére kiváltképp a közmunkaprogramok alkalmasak. A kereslet természetesen itt is bizonyos késéssel növekszik, de a munkanélküliség csökkenése már javítja a várakozásokat. Optimális megoldásnak
tűnik
az
infrastruktúrafejlesztéshez
kapcsolódó
programok megvalósítása, akár költségvetési deficit árán is. E beruházás ugyanis produktívnak tekintendő, megtérülését - profit híján - a megvalósulás elmaradásával járó alternatív költségek számításával becsülhetjük. E beruházásoknál azonban fontos a forrás is. Az államnak optimális esetben saját finanszírozásból kell megvalósítani e programokat, vagy - deficit árán - külföldi hitelfelvétellel. A többlet pénzkibocsátás nem lehet opció, hiszen az a kereslet valódi növekedése nélkül gerjeszt inflációt. A többi lehetséges finanszírozási forma - nem kategorikusan elvetendő ugyan, de - ún. kiszorítási hatással
bír,
melynek
lényege,
-
Keynes
szerint
-
hogy
a
megtakarítások egy része az állami beruházásokat finanszírozza, ennyivel csökkentve a vállalati beruházásokat (7. sz. ábra). Ilyen
42
fiskális eszközök az adócsökkentés és az állami kiadások pénzpiaci forrásokból
(tulajdonképpen
a
megtakarításokból)
finanszírozott
növelése. A
recesszió
esetén
alkalmazott
monetáris
eszközök
közül
legfontosabb a pénzkínálat bővítése. Az expanziós monetáris politika eredményeképpen a reálkamatláb csökken, a kibocsátás és a beruházások
értéke
nő.
A
magánberuházások
szempontjából
előnyösebb forma a monetáris szabályozás, a fenti okok miatt azonban kizárólagos alkalmazásának hatékonysága megkérdőjelezhető. Megjegyzendő, hogy a többletkereslet kialakítása és a pénzkínálat bővítése is - azaz a legfőbb fiskális és monetáris eszközök - hosszabb távon inflációt gerjesztenek.
7. sz. ábra: az állami beruházások kiszorító hatása A recesszió szélsőségesen elmélyülő és elhúzódó esete a gazdasági válság. Ennek okai közt általában gazdaságon kívüli tényező, az állam túlzott eladósodottsága, a partnerországokból átterjedő válság, a nyersanyagok árának hirtelen változása, az árarányok felborulása, a külföldi tőkekivonás állnak a fő helyeken. Az 1982-83-as latin-amerikai, az 1994-95-ös mexikói, valamint az 1997-98-as kelet-ázsiai válságokat elemezve megállapíthatjuk, hogy a fenti tényezők - általában egyszerre több - okozzák az elmélyült recessziót. E válságok esetében a 43
gazdasági fellendülést külföldi tőkéből és hitelből fedezték (a hitelkibocsátás nagyobb volt a pénzállománynál). Ez különösen azért veszélyes, mert a finanszírozhatóság romlásával a külföldi befektetők nemcsak megszüntetik a finanszírozást, de korábbi befektetett tőke is kivonásra kerül. Mindhárom esetben a finanszírozás fenntarthatóságát az IMF biztosította mentőcsomagok formájában, melyeket azonban szigorú feltételekhez
kötött.
E
feltételek
teljesítésével
elsősorban
az
államháztartási hiányt kívánták elfogadható szintre csökkenteni, de a határozott intézkedésekkel, mint pl. a kamatláb indokolatlannak tűnő emelésével pozitív sokkot okoztak a piaci várakozások terén. Erős recesszió esetén szükséges lehet ilyen irányú beavatkozás, mert ez képes
felrázni
a
piacot,
így
előbb
elindulhat
a
fellendülés.
Megjegyzendő, hogy ez a megoldás csak valódi válság esetén javasolt, továbbá a szerző véleménye, hogy az ilyen krízishelyzetek igazolják a központi beavatkozás szükségességét.
44
VIII. Értékelés Az előző fejezetekben tárgyaltak alapján levonhatjuk a gazdaság fejlődését
befolyásoló
eszközök
alkalmazásával
kapcsolatos
megfigyeléseinket. Elsődleges feladata a beavatkozónak, hogy hiteles képet, vagy legalábbis jó becslést kapjon a gazdaság pillanatnyi állapotáról és a piaci trendekről. Ezek alapján állapítható meg, hogy szükség van-e a gazdaságban beavatkozásra. Amennyiben a beavatkozás nagyobb zavart
okozna
a
piacon,
mint
amennyit
a
jelenlegi
állapot
kiszámíthatóságával biztosít, úgy azt nem szabad végrehajtani, mivel nem szolgálja a stabilizációt. Következő
feladat
meghatározása, alkalmazott
a
illetve
a
befolyásolni
kívánt
beavatkozás
célját,
gazdaságszabályozó
eszköz
piaci
tényezők
mértékét
hatásának
és
az
várható
időintervallumát is kalkulálni kell. A hibás helyzetfelismerés, vagy a rosszul
megválasztott
beavatkozás
ugyanis
akár
a
tervezettel
ellentétes hatást is kiválthat. Optimális esetben a kormányzat anticiklikus gazdaságpolitikát folytat. Elemzésünk alapján a fiskális és a monetáris elemeknek is létjogosultsága
van,
eltérő
előnyeik
és
hátrányaik
miatt.
Megállapíthatjuk, hogy általánosságban a kormányzati eszközök előnye azok gyors hatása, valamint direkt alkalmazhatósága is (pl. közmunka
program).
A
fiskális
gazdaságszabályozók
hátránya
ugyanakkor, hogy alkalmazásukkal az állam maga is belép a piacra, ezzel bizonyos mértékben zavart kelt. A kormányzati kiadások növelése ugyanis fedezetet igényel, amit pénzkibocsátással, vagy a megtakarítások
'elszívásával'
lehet
elsősorban
fedezni.
A
pénzkibocsátás inflációgerjesztő hatású, míg a megtakarításokból (lakossági megtakarítások, pl. államkötvény) fedezett állami beruházás kiszorító hatással bír, elvonja a tőkét a magánszektor beruházásai elől.
45
A monetarista eszközök ezzel szemben közvetve hatnak a keresletre az irányadó kamatláb révén (ezt a pénzkínálat bővítésével illetve szűkítésével befolyásolják). Ezen eszközök előnye ezért, hogy nem keltenek zavart a gazdaságban. Hátrány viszont, hogy közvetett hatásuk nem érvényesül azonnal, így a szükséges beavatkozás mértéke és időpontja pontosan csak ex post állapítható meg. Kritikus helyzetekben (pl. válság esetén) pedig a közvetett hatásmechanizmus miatt akár el is húzódhat a recesszió. Monetarista eszközökkel elsősorban a pénzmennyiség, és ezen keresztül az infláció mértéke befolyásolható sikeresen, míg a megtakarítással és felhalmozással kapcsolatos problémák kiküszöbölésére nem alkalmas (ld. III.1. Keynes axiómái). A fiskális és monetáris eszközök vegyes alkalmazása tűnik a leghatékonyabb módszernek az aggregált kereslet szabályozására, a kétféle eszköztár együttes alkalmazásakor azonban annak súlyozását is figyelembe kell venni. A reálkamatlábra gyakorolt együttes hatásuk ugyanis nehezen becsülhető, mivel a fiskális politika növeli azt, a monetáris eszközök pedig csökkentik expanzív stratégia esetén. Így amennyiben a reálkamatláb kívánt értékét is meg tudjuk határozni érdemes a szabályozóeszközök együtthatását figyelembe venni. Mindezek mellett a kormányzatnak figyelembe kell vennie, hogy a recesszió esetén jelentkező többletkiadások (növekvő transzferek, több állami beruházás kisebb adóbevétellel egyidejűleg) miatt erős deficitbe fordulhat a költségvetés egyenlege. A deficit megengedett értékénél határt
kell
húzni
államadósság
a
kormányzatnak,
ugyanis
a
központi
a
kezelhetetlen
intézkedések
mértékű
fedezetét
is
veszélyeztetheti - szélsőséges esetben adósságcsapdát okoz. E helyzetből pedig már csak radikális lépésekkel és külső támogatással lehet kilábalni. Belső intézkedések a túlzott eladósodottság kezelésére: -
kamatlábemelés:
az
irányadó
46
kamatláb
emelése
növeli
a
megtakarítási határhajlandóságot, javítja a finanszírozhatóságot. - szigorú költségvetési politika: a fentebb tárgyalt deficit megfékezése, az államháztartás mérlegének javítása érdekében. Elsősorban a kiadások csökkentésével lehet, a megtakarítások ekkor már nem fedezik a beruházásokat. Külső támogatás: a kormányzati kiadások mellett a fedezet megteremtése is szükségessé válik kritikus esetben, ekkor külső támogatást vesz igénybe az állam. Ez lehet külföldről felvett kölcsön, vagy nemzetközi szervezet által nyújtott finanszírozási segítség. Ilyen finanszírozást nyújt például a Nemzetközi Finanszírozási Alap (IMF), vagy tagjaiknak az egyes gazdasági közösségek (pl. Európai Unió). A gazdasági ingadozások vizsgálatának egyre fontosabb szempontjai a nemzetközi tendenciák. Kimutatható ugyanis, hogy a gazdasági kapcsolatban lévő nemzetgazdaságok között a konjunkturális trendek befolyásolják egymást, mégpedig az integráltság fokának arányában. Az integráció kiemelkedően magas fokaként az MNB szakértői az Európai
Unió,
mint
gazdasági-monetáris
unió
tagjainak
konjunktúraingadozásait vizsgálták, több szempont alapján. A kutatás során mérésre került a ciklikusság, és az attól való eltérés korreláció, fáziseltolódás, ciklusingadozás, tartósság és impulzusválasz alapján. Az eltérő, de nem teljesen független mutatók egyértelműen mutatják, hogy az integráltság közelíti egymáshoz az egyes nemzetgazdaságok gazdasági ciklusait. Legnagyobb összefüggés a régi uniós államoknál figyelhető
meg
Németország,
(Ausztria, Írország,
Belgium,
Olaszország,
Franciaország, Hollandia,
Finnország,
Spanyolország,
Portugália), ezt követően az újabb belépőknél (Észtország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovák Köztársaság, Szlovénia), de a közösségen kívüli államoknál (Svájc, Norvégia, sőt USA és Japán) is megfigyelhető bizonyos fokú közeledés. Ennek oka egyértelműen a globalizálódó gazdaság, melyben a válságok és fellendülések könnyebben átterjednek egyik
47
szektorról a másikra, egyik nemzetgazdaságról vagy akár kontinensről a másikra. Ugyanakkor a veszélyeztetettség nem nagyobb, mivel a globális gazdaság nagyobb stabilizációs kapacitással rendelkezik, illetve a nemzetközi és közösségi szervezetek egy részét éppen e célból hozták létre.
48
IX. Összegzés Tapasztalatok a gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának vizsgálatával kapcsolatban. Konklúziók gazdasági ciklusok befolyásolhatóságáról. Az előző fejezetekben megismert tapasztalataink, valamint a VIII. fejezet értékelése alapján levonhatjuk a gazdasági ciklikusságok kezelésének általános érvényű megállapításait. A
konjunktúra
önmaga
határozza
meg
leginkább
a
kívánt
beavatkozás módját. Rendkívül kismértékű ingadozás esetén a gazdaság optimális, a neoklasszikus elmélethez közelítő állapotban van, ekkor a beavatkozás nagyon kismértékű, általában az automatikus szabályozóeszközök
elegendőnek
bizonyulnak
az
ingadozások
intenzitásának csökkentésére. Nagyobb mértékű - a szakemberek által már károsnak ítélt - ciklikus ingadózás esetén a monetáris politika eszközei alkalmazhatók hatékonyan, mintegy megelőzésre. A kívánatos működés: restriktív monetáris politikai eszközökkel már a felszálló ágban vissza kell fogni a konjunktúrát. Így a csúcspont előbb - és alacsonyabb kibocsátás mellett - bekövetkezik. Ez a növekedés szempontjából nem káros, sőt kívánatos, mivel ekkor a
konjunktúragörbe
már
a potenciális
kibocsátási szint felett van. A korábbi és alacsonyabb csúcspont azt eredményezi, hogy várhatóan a recesszió is rövidebb és kisebb mértékű lesz. A leszállóágban expanzív monetáris eszközökkel kell segíteni annak rövidülését. A
költségvetési
beavatkozás
főként
a
gyors,
sokkszerű
beavatkozásokat igénylő pontokon szükséges. Ilyen pontok elsősorban a konjunktúra-görbe csúcs- illetve mélypontjai. Mivel a fiskális politikának - az előző fejezetekben tárgyaltak alapján - rendelkezésére állnak a beruházások és megtakarítások befolyásolására közvetlenül alkalmazható eszközök, így a kereslet pótlólagos növelésével, illetve 49
mesterséges visszafogásával hamarabb létrehozza a töréspontot, még mielőtt az magától kialakulna. Az expanziós fiskális politika kiemelt jelentőséggel bír, mivel képes megakadályozni az elhúzódó recessziót, a válság kialakulását - vagy esetleges kialakulása esetén gyorsítja a kilábalást. Az előző fejezetben megállapítottak alapján azonban ki kell hangsúlyozni, hogy a beavatkozó fő feladata a jelenlegi állapot ismerete. A hatékony beavatkozás legfontosabb feltétele, hogy jó becsléssel rendelkezzünk a konjunktúraciklus alakulását illetően, illetve arról, hogy mikor ér/ért a nemzetgazdaság a ciklikus ingadozás egyes inflexiós pontjaihoz. További lényeges pont a stabilizációs politika alkalmazása kapcsán, hogy az eszközök alkalmazásának hatásait ismerjük. Az egyedi és együttes
hatásmechanizmusok
lényegi
kérdéseit
tárgyaltuk
tanulmányunk során, ezen felül szükséges még az eredmény időtávjának és a beavatkozás szükséges volumenének ismerete. A 'vakon
tapogatózás'
teljesen
elhibázott
gazdaságpolitikai
beavatkozásokat eredményezhet, mely akár növelheti is a konjunktúraingadozásokat. (ld. VI. fejezet és 4. sz. ábra) E
további
paraméterek
vizsgálata
azonban
meghaladja
vizsgálódásunk kereteit, az időzítés és volumen meghatározása egy másik dolgozat témája lehet.
50
X. Irodalomjegyzék Dévényi Anna, Rab Virág: Receptek válságra, Pannónia Kiadó, 2005 Erdős Tibor: Fenntartható gazdasági növekedés, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003 Keynes, J. M.: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965 Lámfalussy Sándor: Pénzügyi válságok a fejlődő országokban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008 Misz József: A makroökonómia alapjai, L'Harmattan Kiadó, 2007 Dr. Nyilas József: Korunk világgazdasága I., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980 Schumpeter, Joseph A.: A gazdasági fejlődés elmélete, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980 Veress József: Gazdaságpolitika a globalizált világban, Typotex Kiadó, 2009 Weeks, John: A neoklasszikus közgazdaságtan kritikája, Aula Kiadó, 1998
51
Internetes források
Darvas Zsolt - Simon András:
MNB füzetek 1999/3
A növekedés makrogazdasági feltételei http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek Darvas Zsolt - Szapáry György: MNB füzetek 1999/10 A nemzetközi pénzügyi válságok tovaterjedése különböző árfolyamrendszerekben http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek Darvas Zsolt - Szapáry György: MNB füzetek 2004/1 Konjunktúraciklusok együttmozgása a régi és új EUtagországokban http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek
52
XI. Ábrajegyzék 1. sz. ábra: általános konjunktúragörbe
8
2. sz. ábra: inflációs és foglalkoztatáspolitika a választási ciklus során
17
3. sz. ábra: az expanzív monetáris politika hatásmechanizmusa
21
4. sz. ábra: hatékony, hatástalan és káros stabilizációs politikák
32
5. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen kínálati sokk esetén
36
6. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen kínálati sokk esetén
37
7. sz. ábra: az állami beruházások kiszorító hatása
53
43
XII. Idézetek jegyzéke 1
7. old.
Gazdaságpolitika a globalizált világban (ld. irodalomjegyzék) 22. old.
2
14. old. Gazdaságpolitika a globalizált világban (ld. irodalomjegyzék) 21. old.
3
21. old. Receptek válságra (ld. irodalomjegyzék) 140. old.
54
XIII. Melléklet
55
NYILATKOZAT
Alulírott Orbán Viktor nyilatkozom, hogy a szakdolgozatomban foglalt tények és adatok a valóságnak megfelelnek, és az abban leírtak a saját munkám eredményei.
Nagykanizsa, 2011. 03. 09.
Orbán Viktor s.k. hallgató
56
