PÁLYÁZATI LAP a „Színpadon a Természettudomány 2014” rendezvényre Köszönjük az érdeklődését, hogy jelentkezni kíván a „Színpadon a Természettudomány 2014” rendezvényre, amelyet 2014. okt. 11‐én, szombaton tartunk Debrecenben, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (Atomki) területén. Kérjük, hogy ezt a jelentkezési lapot minél előbb, de legkésőbb 2014. szeptember 1‐ig postázza a következő e‐mail címre:
[email protected] A jelentkezés elfogadásáról 2014. szeptember 15‐ig értesítjük. A *‐al megjelölteket ki kell tölteni nemleges válasz esetén is! Csak a sárgával jelölt mezőkbe írjon! Oda viszont tetszőlegesen hosszú szövegeket írhat (hacsak nem jelezzük ezt másképpen). Főbb azonosító adatok Név * Fülöp Márta Marianna Iskola/Szervezet neve* (ha nyugdíjas, akkor legutóbbi munkahelyét írja be. Az iskola címét később kérjük) Informatika‐Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) Ha valaki mással együtt szeretne előadni, kérjük, nevezze meg: Közös prezentációhoz a Science on Stage Magyarország szervezőbizottságának a hozzájárulása szükséges A projekt adatai A projekt címe (legfeljebb 15 szó) *
Tanulók által létrehozható saját tanulási felületek készítése segédprogramokkal – hangkonvertáló, e-könyv olvasó, feliratozó A projekt tartalma (legfeljebb 100 szó). Ezt tesszük fel a weblapra * Mit állított össze a projekt keretében, és ez miért különleges. A mai középiskolások sokféleképpen használják a számítógépet. Igénylik, hogy a számítógép tanulásuk eszköze legyen. Jelen projekt az ISZE Tehetségsegítő Tanács „Különleges tehetségek hatékony tanulásának segítése informatikával” tehetséggondozó jógyakorlat (JG 350 000 027) szakköri programjának http://tehetseg.hu/jo‐ gyakorlat/kulonleges‐tehetsegek‐hatekony‐tanulasanak‐segitese‐informatikaval módszertanára épül. Különlegessége, hogy a tanulási környezet kialakításakor meghatározó az egyetemes tervezés. A projekt a digitális korszak egyénre szabott tanulási/tanítási környezetére, az önszervező tanulásra ad példát. A bemutatott tanulási forma, az IKT eszközökkel létrehozott saját tanulási felületek egyaránt alkalmasak a széles rétegek, az érdeklődők, a még érdeklődőbbek és a tehetségesek (Gyarmathy: a tehetséggondozás csésze modellje) tevékeny ismeretelsajátítására. Egyéni fejlődési utat jelentenek a különleges tehetségeknek is.
Mi teszi innovatívvá ezt a projektet?* A program az egyénre szabott tanulási/ tanítási környezet kialakításának lehetőségére hívja fel a figyelmet. Az önszervező tanulás képességét fejlesztő saját felületek tervezése Prezi és különböző ingyenesen elérhető gondolattérkép‐készítő és konvertáló szoftverek segítségével, valamint RoboBraille, AudaCity szoftverrendszerekkel történik. Az informatikai tudás (IKT eszközhasználat és alkalmazói szoftverek) mozgósításával tervezett és létrehozott személyes tanulási felületek egyénre szabottak és lehetővé teszik a saját ütemben történő ismeretelsajátítást. A projektet az egyetemes tervezés teszi innovatívvá. A saját tanulási felületek tervezése a másként tanulók, a különleges tehetségek számára hatékony tanulási eszközt jelentenek, de mindenki számára erős motiváló szereppel bírnak. Eredményesebbé teszik a tanulást. Mit tudnak más tanárok használni ebből a projektből az osztályukban?* Az IKT adta lehetőségeknek meghatározó szerepe van az egyénre szabott tanulási utak kialakításában. Segítségével több csatorna vonható be az információ feldolgozásába. A fejlett nyelvi készségeket feltételező verbalitásra épülő információfeldolgozás mellett, azonos jelentőséggel jelenik meg az egészleges megközelítést támogató képi‐ és hangformájában történő feldolgozás. A saját felületek tervezésének lehetősége, a felületek komplexitása a tanulók igényétől, kreativitásától, informatikai tudásától függ. Jelen projektből átvehető az önszervező tanulás fontosságának gondolata; a saját tanulás segítő egyéni tanulási utak keresésének igénye; a tanulást segítő IKT adta egyre bővülő lehetőségek megismerése; az informatikai tudás és az IKT kompetencia mozgósításával saját tanulást segítő egyéni felületek létrehozása az iskolai és az otthoni tanulás segítésére. A projekt részletes leírása (max 2.5 oldal).* Kérjük, hogy írja le: Hogyan jött a projekt ötlete? Milyen korú gyerekek tanításában ajánlott ezt a projektet használni? Vett‐e részt más is a projekt kifejlesztésében? Hogyan állította össze? (fényképek is lehetnek) Mennyibe került? Mennyire volt sikeres, és milyen bizonyítékai vannak a projekt sikerének? Kérjük, hogy a lehetőségekhez képest részletesen térjen ki ezekre. A projekt ötletét az ISZE Tehetségsegítő Tanács „Különleges tehetségek hatékony tanulásának segítése informatikával” iskolán kívüli szakköri programja adta. A szakköri program Fülöp Márta Marianna és dr. Gyarmathy Éva ötletére épült. Fülöp Márta Marianna: Tehetséggondozó feladatok és módszerek a tanórán kívüli tehetséggondozásban e‐Inspiráció 2013 II. ISZE Tehetségsegítő Tanács NTP‐TTM‐12‐P‐0018 Tehetségkülönszáma 14. oldal; 20‐21. oldal. dr. Gyarmathy Éva: http://www.slideshare.net/gyarme/robo‐braille‐rendszerrel‐prezentacio‐32604400 http://www.slideshare.net/gyarme/tan‐stilliteracy
2 of 4
A szakköri program bejegyzett tehetséggondozó jó gyakorlat (GlobalID: JG 350 000 027) http://tehetseg.hu/jo‐gyakorlat/kulonleges‐tehetsegek‐hatekony‐tanulasanak‐segitese‐informatikaval . e‐Inspiracio_2014_II._ISZE_Tehetsegsegito_Tanacs_NTP‐TTM‐13‐020_Tehetsegkulonszama.pdf 6‐8. oldal. A projekt középiskolás korúak (14/15‐18/19 év) és felsőoktatásban tanulók/posztszekunder képzésben (18/19‐23/25 év) résztvevők számára készült. A projekt kifejlesztésében saját szakirodalmamat és dr. Gyarmathy Éva a szakköri program kidolgozásában alkalmazott anyagait használtam. Jelen projekt a szakköri programban felvetett gondolatok megismertetésére, és az ott alkalmazott
esélyteremtő tanulási forma megismertetésére irányult. Főbb pontjai: Gondolattérképek‐, fogalomhálók készítésére alkalmas ingyenes szoftverek és a Prezi szoftver alkalmazása a több csatornás információ feldolgozás szemszögéből. pl. Egy tananyag tartalomjegyzéke szerinti szerkezet megtervezése; projekttervek készítése; interaktív térképek stb. RoboBraille, AudaCity szoftverek: A RoboBraille fájlkonvertáló rendszer egy egyszerűen használható e‐mail alapú szolgáltatás. „Segítségével számos nyelven írt szöveges dokumentumokat alakíthatunk, konvertálhatunk hozzáférhetőbb formára, illetve formátumra: Így például gépi felolvasó (“text‐to‐speech”) lehetővé teszi, hogy hangos szöveggé alakíthatunk szöveges dokumentumokat, amelyekből a RoboBraille mp3 fájlt készít”. (www.diszlexia.hu). A rendszer alkalmas szöveges dokumentumok Daisy típusú digitális beszélő könyvvé és az e‐könyv olvasók formátumaiba konvertálásra is. Az egyénre szabott tanulási/tanítási környezetek igényének megfogalmazásában, majd a környezet megtervezésében és kialakításában fontos szerepe van az önszervező tanulás képességének, a kezdeményező attitűdnek és a sikerkereső szemléletnek. A felületek megalkotásában az IKT kompetencia, az IKT nyújtotta lehetőségek, az infokommunikációs akadálymenetesség és az egyetemes tervezés jelenik meg. A projekt sikerességét igazolja a téma többszöri kipróbálása és projektötlet alapjául szolgáló szakköri program sikeressége is. A résztvevők tanórai és otthoni munkában is szívesen alkalmazzák a megismert új tanulási formákat. Szabálygyűjteményeket, nyelvtanuló felületeket hoznak alkotnak, amelyek kép és hang formájában támoghatják az információ feldolgozását. A szakkörös, különleges tehetség tanulók a program hatására nagyobb önbizalommal tanultak az iskolában. Elért eredményeik igazolják a program sikerességét. Az Ön projektje bemutatásának mi lenne a legmegfelelőbb formája? * ☐ Poszter és kiállítási bemutató ☐ Színpadi bemutató, ill. show (20 perc max.) X Workshop/műhelyfoglalkozás kb. 20 tanár kolléga számára (20 perc) Kérjük, hogy írja le, hogyan tervezi a kiállítási/színpadi/műhely bemutatóját? * A Műhely bemutatóját interaktív bemutató formájában tervezem. A részvevők csoportos munka formájában kipróbálhatják az új módszereket. Adjon meg egy rövid mottót a projektje számára, annak reklámozása céljából * 3 of 4
Egyénre szabott tanulás/tanítás informatikai tudás bevonásával szerkesztett saját tanulási felületeken. Milyen eszközöket használ a projekt? (a helyszínen konnektor és wifi áll rendelkezésre)* A műhelyprogramhoz laptop, projektor, wifi szükséges. Laptopot és projektort biztosítunk. A résztvevők számára a bemutatott módszerek kipróbálása céljából saját laptopra, illetve tabletre, okos telefonra, e‐könyvolvasóra van szükség. Számítunk arra, hogy a program iránt érdeklődők a helyszínen rendelkeznek ezekkel a saját eszközökkel. Van‐e veszélyes eleme a projektnek, ami a bemutató helyszínével kapcsolatban fontos lehet? (például maró folyadék használata, tűz, szellőztetést igénylő gázfejlődés, stb.) * Nincs Referenciák Ha van, kérjük nevezzen meg személyeket, akik ismerik a projektjét, és akik tudnak róla független véleményt adni (nem kötelező kitölteni) Ezek – többek között – a következők is lehetnek: egy másik tanár, iskolaigazgató, munkaközösség‐vezető stb. Nevet és e‐mail címet kérünk. dr. Gyarmathy Éva, MTA tudományos főmunkatárs. E‐mail cím:
[email protected] dr. Bánhidi Sándorné ‐ ISZE főtitkára. E‐mail cím:
[email protected] Van‐e esetleg olyan publikáció, vagy valamilyen más, nyilvánosan elérhető forrás, ami a jelenlegi projektjéhez kapcsolódik? (nem kötelező kitölteni) Ezek lehetnek oktatással kapcsolatos publikációk, cikkek, konferencia előadások (pl. Tanári Ankéton bemutatott műhely) közösségi oldalakra feltöltött, nyilvánosan elérhető videók stb. http://tehetseg.hu/jo‐gyakorlat/kulonleges‐tehetsegek‐hatekony‐tanulasanak‐segitese‐informatikaval e‐Inspiracio_2014_II._ISZE_Tehetsegsegito_Tanacs_NTP‐TTM‐13‐020_Tehetsegkulonszama.pdf 6‐8. oldal Kérjük, adjon meg néhány keresőszót, ill. kifejezést, amely a projektjéhez kapcsolódik * A keresőszavak, ill. kifejezések más tanároknak segítenek az érdeklődésüknek megfelelő anyagot megtalálni. Gondosan válogassa meg ezeket, hogy jellemzők legyenek (ne csak a témát adja meg)! egyénre szabott tanítás, egyetemes tervezés, különleges tehetség, IKT adta lehetőség, egészleges megközelítés, több csatornás információ feldolgozás, egyéni tanulási utak megválasztása, alkotva tanulás, önszervező tanulás képessége, kezdeményező‐ és alkotó szemlélet, eredményes tanulás, hatékony tanulás Elérhetőségi adatok Mi a beosztása az iskolában/munkahelyén? * X Tanár X Más (kérjük, adja meg a funkcióját, és annak kapcsolatát az iskolai oktatással): 4 of 4
Tehetségfejlesztési szakértő. Iskolai intézményi hatókörű Tehetségpont és az ISZE akkreditált kiváló, regionális hatókörű (több régió) Tehetségpontjának szakmai vezetése, az ISZE elnöke. Iskola/Munkahely címe * Kérjük az irányítószámot is adja meg! Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola telephelye a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ (Belvárosi TISZK) 1074 Budapest, Dohány u. 65 ISZE 1133 Budapest, Vág u. 2/C Az Ön e‐mail címe * Olyan e‐mail címet adjon meg, amit rendszeresen figyel, hogy elérhessük Önt.
[email protected] Mobil telefonszám * Ezt csak végső, fontos és sürgős esetben fogjuk használni, és semmiképpen sem adjuk tovább harmadik személynek. +36 30 9538295 Másik telefonszám Ha minden kötél szakad..! Másik cím (nem kötelező kitölteni) Ha jobban szeretné, hogy ne az iskolába, hanem haza érkezzenek a postái, akkor adja meg azt a címet. 1031 Budapest, Tóga u. 8. 2. em. 9. Néhány kiegészítő információ Önről Mennyi ideje oktat valamilyen természettudományos tárgyat/tárgyakat? * ☐ 0‐2 éve ☐ 2‐3 éve ☐ 5‐10 éve X 10‐15 éve ☐ 15‐20 éve ☐ 20 évnél régebben Milyen iskolai szint a LEGjellemzőbb az Ön oktatására? Csak egy választ kérünk, jóllehet tudjuk, hogy különböző szinteken is oktathat. * ☐ Óvoda ☐ Általános iskola ☐ Középiskola 11‐14 éves ☐ Középiskola 14‐18 éves ☐ Szakiskola 16‐19 éves ☐ Tanárképzés 5 of 4
☐ Tanár továbbképzés X Más: 13‐14. évf. OKJ képzés A természettudományok mely ágának oktatása a LEGjellemzőbb Önre? Tudjuk, hogy több területen is oktathat, de mégis csak a legjellemzőbbet kérjük.* ☐ Biológia ☐ Kémia ☐ Fizika ☐ Matematika X Informatika‐számítástechnika ☐ Más: Részt vett‐e már korábban valamelyik Science on Stage vagy Physics on Stage nemzetközi fesztiválon? Ha igen, kérjük írja meg, melyiken (melyeken) Nem vettem részt. Honnan hallott a „Színpadon a Természettudomány 2014”‐ről? ☐ Fizinfo ☐ Tapody Éva levelezőlistája ☐ Fizikai Szemle ☐ Szóbeli tájékoztatás (kollégától, baráttól stb.) ☐ http://elft.hu (Eötvös Loránd Fizikai Társulat weboldala) ☐ http://bolyai.hu weboldal (Bolyai János Matematikai Társulat weboldala) ☐ http://mke.org.hu (Magyar Kémikusok Egyesülete weboldala) X http://isze.hu (Informatika‐Számítástechnika Tanárok Egyesületének weboldala) ☐ http://szinpadon‐a‐tudomany.hu weboldal ☐ http://www.atomki.hu weboldal ☐ Egyéb: Kérjük, hogy ezt a kitöltött dokumentumot küldje vissza a következő e‐mail címre
[email protected] minél hamarabb, de legkésőbb 2014. szeptember 1‐ig. A “Színpadon a Természettudomány 2014” fesztivál 2014. október 11‐én, szombaton kerül megrendezésre Debrecenben, az Atomki területén. A legjobbak fogják képviselni Magyarországot a 2015 júniusában, Londonban megrendezésre kerülő “Science on Stage 2015” nemzetközi fesztiválon. KÖSZÖNJÜK A JELENTKEZÉSÉT!
6 of 4