NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP
30,– Sk 210,– Ft 1,– €
3. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. Pünkösd hava
Tölgyfa pad Mátyás fája alatt Ki tudja, van-e valaki, aki összehasonlítja Mátyás királyunk országvezetői módszerét a Kárpát-hazában ma regnáló „vezérekével?” És ha megteszi, mit érez? Undort, utálatot, megvetést, iszonyatot? De ne csússzunk el a politika jegén, inkább adjunk hálát az Istennek, hogy Felvidék szerte az utolsó, valóban nagy királyunkra emlékezhetünk a Mátyás-év jóvoltából. Nagymegyeren például a még most is ámulatot keltő! az idők sebeit mindig kiheverő, tavaszi zöldben pompázó hatalmas Mátyás-fa tölgyfa padot kapott. Az ajándékozó a Kovács Magyar András alapította és vezette Táltos Iskola volt, s az avatás perceiben Mátyás zászlót adtak át Ladislav Rudický polgármesternek. Lapunk két utolsó oldalán képek idézik fel az eseményt, amely nem csak a pompás pad elhelyezésével járt együtt: szó esett korunkról, a huszonegyedik század első éveiről is, „amikor már nem az elcsábulásra hajlamos, bűnbe vihető testet kísértik meg ellenségeink, hanem a szellemünket próbálják meg leigázni. A lelkünket próbálják megölni, s vele együtt a lényegünket – az Istent, az Istenfiú és a Nagyboldogasszony, égi királynőnk tiszteletét. Úgy hírlik, a Mátyás-fa és a tölgyfa pad a közeli fürdőben tartózkodó idegeneket is vonzza... (51-52. old.)
OTP Banka Slovensko – havilapunk hivatalos támogatója
A tartalomból:
Köszönjük
a Csemadok nagymegyeri, érsekújvári, nánai, ipolysági, jókai, zonci, szepsi, ipolyszakállasi, százdi, ímelyi, szalkai, vágai, komáromi, udvardi, ipolynyéki, pozsonypüspöki, losonci, hontfüzesgyarmati, kalondai, vajáni, ekecsi, apácaszakállosi, zsélyi alapszervezetének valamint a Csemadok Területi Választmányainak, hogy részt vesznek lapunk terjesztésében. Köszönjük Varga László, Kajtor Pál, Baranyai Anna, Dániel Erzsébet, Duray Éva, Jámbor Mónika, Vincze Julianna, Takács András, Bodzsár Gyula, Czékus Péter, Farkas Róbert, Duba Ernő, Pekár József, Vendégh Piroska, Szőke Istvánné, Nagy Rozália, Solymos László, Mede Vencel, Matuska Imre, Morvay Péter, Balla Igor, Máté László, Tarcsi Imre, Pázmány Péter, Petheő Attila, Lajos Zoltán, Czékus Péter, Deminger László, Pálinkás Márta, Lukács Béla, Kántor Éva, Mihályi Molnár László, Molnár Bence, Babindák István és Ernő, Böszörményi István, Urbán Aladár, Urbán Árpád és Őszi Eszter áldozatos munkáját, illetve támogatását.. Köszönjük magyarországi barátaink: Balczó András, Rókusfalvy Pál, Kellermayer Miklós, Nemes Andrásné, Hanga Éva, Szidiropulosz Archimédesz, Kolczonay Katalin, Bodosi György, Kondor Katalin, Sunyovszky Sylvia, Fekete György, Lezsák Sándor és Vidovszky Ferenc önzetlen segítségét.
A kisperegi sziámi ikrek és a johanniták Dr. Berényi Károly írása Gúzsba kötve gyűjtöttem Batta György a 80 éves Ág Tiborról Gáspár Tibor, a lámpás Születésnapi gondolatok
Lovas nemzet a miénk Szóval és képekkel huszárjainkról
4.5.
6.-7
8.-9.
20-21-40-41. Meg kell térnünk! Orvoskonferenciát rendeztek Komáromban 30-31. Beszéljen a fotó! Bemutatjuk Könözsi Istvánt 34-35-48. Szobrot kapott Kaszás Attila A megtestesült szeretet 38-39.
Az Itthon a Felvidéken a Madách Posonium boltjaiban és a Csemadok Területi Választmányai irodáiban kapható. Szeretnénk, ha a lap mindegyik településünkre eljutna. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik nem pénzért, hanem magyarságtudatuk megéléseképpen hajlandók (szívesen) terjeszteni az ITTHON-t!
��
�
������������� ���� ���� ��
➤
koronázó templom
��������
A pozsonyi
��
lej
ITTHON
Itthon – Nemzeti Kulturális havilap. Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony
����
2. old.: Könözsi István:
���� � �
� �����
���
Tárnok István felvétele.
�
Címlapunkon
Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a Szülóföld Alap támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007 Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail:
[email protected] Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o. A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is
3
GYÖNYÖRŰ!
A kisperegi sziámi ikrek és a johanniták Akik a több mint 900 éves ispotályos lovagrend, a johanniták segítő szolgálatának tagjaiként, jószolgálati akciókban vesznek részt, megerősíthetnek abban a véleményemben, hogy ez a tevékenység nemcsak a bajba jutott vagy a rászoruló számára jelent értelemszerűen segítséget egy tragikus élethelyzetben, vagy akár évekre elhúzódóan, hanem magának a segítőnek is gyarapodására szolgál. Persze itt vonatkoztassunk el az anyagi gyarapodástól, vagy a segítőszolgálatok finanszírozási kérdéseitől, hisz tudvale-
Sietve nyugtatom meg a kedves olvasót, hogy nem akarom tovább terhelni az önkéntes munka hasznosságával kapcsolatos filozófiai fejtegetésekkel, inkább bemutatok egy példát fenti gondolataim igazolására. 10 éve vagyok a Magyar Johannita Segítő Szolgálat hódmezővásárhelyi szervezetének tagja. Végiggondolva azokat a karitatív és szociális tevékenységeket, segélyakciókat, melyekben segítőtársaimmal részt vehettem az elmúlt években, szerénytelenség nélkül megvonhatom a mérleget: A család és Dr. Berényi Károly
vően rendkívül szerény anyagi források állnak a rendelkezésre... Aki ezt a karitatív tevékenységet felvállalja, tisztában van azzal, hogy nincs anyagi megtérülés; bizonyos értelemben szembe megy a mai világ pénzelvű értékrendjével. Viszont olyan tapasztalatokkal gazdagodik, mely saját életét is pozitívan befolyásolja. Szélesedik látóköre, épül saját személyisége is. Jobban el tudja helyezni magát az egyre bonyolultabbá váló, elembertelenedő, értékválsággal küzdő világunkban. Olyan lélektől lélekig ható emberi kapcsolatokra, adott estben barátságokra tehet szert a karitatív munkát vállaló, segítő ember, melyekre egyébként esély se mutatkozna.
4
nem volt hiábavaló a munkánk. Bemutatásra kerülő egyik ilyen tevékenységünk, mely a segélyezettek közismertsége miatt a legnagyobb publicitást kapta és csaknem egyidős helyi segélyszervezetükkel: a kisperegi sziámi ikrek segítése. Elöljáróban néhány tájékoztató adat a történet főszereplőiről, az ikrekről: − Aradon születtek sziámi ikerpárként, 1998. június 5-én, az ikrek jegyében. − A sziámi ikerterhesség rendkívül ritka, 70 ezer terhességre jut egy ilyen eset. − Az elmúlt 20 évben 3 élve született, szétválasztható sziámi ikerpárral találkoztak a magyarországi orvosok, és ezek közé tartoztak a kisperegi ikrek is... − 3 hónapos korukban, szeptember 16-
án a Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, Pintér Sándor professzor úr által vezetett gyermekklinikáján, a műtétet végző orvoscsoportot vezető Füzesi Kristóf gyermeksebész professzor, az intenzív részleget vezető Katona Márta professzorasszony, és mondhatni a klinika összes akkori dolgozója kiváló szakmai munkájának eredményeként a mellkasukon és hasukon összenőtt Szabó Melindát és Izabellát, 4 órás műtéttel szétválasztották. 3 héttel a műtét után hazabocsátották az ikreket a romániai Kisperegre. − Szállításukat két vásárhelyi gyermekorvos kollégám dr. Kószó Péter, a hódmezővásárhelyi Johannita Segítő Szolgálat vezetője és dr. Bálint Péter johannita lovag vállalta. A későbbi rendszeres kontroll vizsgálatokra való szállítást is a hódmezővásárhelyi johanniták végezték... Magam, szintén gyermekorvosként és johannita segítőként 2000 óta veszek részt az ikrek, illetve a Szabó-család karitatív támogatásában. Ez a támogatás az első időszakban, a gyerekek kontroll vizsgálatokra való rendszeres szállítását jelentette. Gondoljuk meg azt a tényt, hogy Kispereg 5 km-re van a határtól. Tiszta időben Battonya templomtornya is odalátszik, csak közút nem vezet oda... A falut nagy kerülővel Arad felől lehet megközelíteni. Az út oda-viszsza 160 km(!) és ezt kétszer tettük meg akár egy napon belül. Ilyenkor Hódmezővásárhelyről – Makón – és a nagylaki határátkelőn áthaladva – Pécskán letérve – jutottunk el Kisperegre. Azután ugyanígy vissza, csak Makótól nem Vásárhely fele hanem – Szegedre vezetett utunk, az orvosegyetem gyermekklinikájára. A johannita emblémával és felirattal ellátott mentőautónkat néhány alkalom után már jól ismerték az akkor még nem uniós határon. Gyakran már csak azért kellett megálljunk egy kis időre, mert a határon szolgálatot teljesítők kíváncsiak voltak a gyorsan médiasztárokká vált ikrekre. Mosolyogva, jókívánságokkal bocsátottak útra mindig azon a határszakaszon, ahol ez egyébként nem volt éppen jellemzőnek mondható... Az Arad-megyei kis falu élete felbolydult az ikrek hazaérkezése után. Az első időkben nemcsak a vásárhelyi johanniták érkeztek rendszeresen Kisperegre, de a kíváncsi romániai és magyar média számos képviselője is. Az egyik magyarországi újságírónő így érzékeltette az akkori helyzetet: „a romániai Kisperegnek tenger
GYÖNYÖRŰ!
A nagymama
mossa a partjait. Sártenger. Autónk alig tudja átküzdeni magát egyik dagonyából a másikba.” A kezdetben járhatatlan bekötőutat, melyen a település megközelíthető volt, az évek alatt megjavították, leaszfaltoztatták – a rossz nyelvek szerint, az ikrek miatti nagy jövés-menésre való tekintettel. Az ellenőrző vizsgálatokra a gyerekeket mindig elkísérte Magyarországra az egész család, ha tehette, még a család összetartó ereje: a nagymama, az ízes beszédű, meleg szívű és nyílt tekintetű, Zsuzsa mama is. A klinikán mindig szenzációnak számított
sárhelyen keresztül vezetett, persze nem véletlenül. A helyi johannita szervezet raktárából zsúfolásig megtelt a mentőautó kisruhákkal, cipőkkel, élelmiszerrel, játékkal. A szükséges gyógyszerek előteremtése is megoldódott hamar a vásárhelyi gyógyszerészek segítségével, de olyan is előfordult decemberben, hogy a nagyszakállú télapóval is összejött egy személyes találkozója az ikreknek... Az évek teltével egyre kifejezettebbé vált a két kislány közötti különbség. Melinda teljesen egészséges, kortársaihoz hasonló fejlettségű volt, míg Izabella mozgásában, beszédfejlődésében elmaradt. Hat éves korukra a klinikai kontroll vizsgálatokat már nem látták indokoltnak szegedi orvosaik, így fejlődésük további nyomon követését a vásárhelyi johannita gyermekorvosokra bízták. Ez a feladat számunkra megtisztelő kihívást jelent azóta is, melynek szakmailag és emberileg is igyekszünk megfelelni. Bálint doktor, johannita rendtag a makói kórház osztályvezető főorvosaként többször nyújtott segítséget az ikrek akut betegsége esetén. Kószó doktor a vásárhelyi Ikervizsgálat. Jobbról Dr. Berényi Károly
az ikrek érkezése. Összefutottak a szakemberek, hogy lássák a lányok fejlődését, de sokan csak azért, hogy megsimogathassák őket, hogy együtt örülhessenek a szülőkkel, és hogy megkérdezhessék, tudnak-e valamiben segíteni... És honnan, honnan nem mindig előkerült egy újságíró, vagy egy rádióriporter is, jelezve, hogy a média érdeklődése az évek alatt sem csökkent a ritka ikerpár iránt... A hazafelé az út mindig Hódmezővá-
ITTHON
johanniták vezetője, Hódmezővásárhely alpolgármestereként évek óta biztosítja a Szabó-család nyaralását a város közkedvelt termál fürdőjében. Ilyenkor Szabóék a vásárhelyiek vendégei. Magam pedig johannita segítőként – időközben kinevezve Hódmezővásárhely Önkormányzatának határon túli magyar ügyeiért felelős tanácsnokává – szervezem, felügyelem és kísérem a családot vásárhelyi üdüléseiken, vagy akár budapesti
média szerepléseiken... Városom közgyűlésében anyagi támogatásért lobbiztam, sikerrel a család fürdőszobájának korszerűsítéséért, melynek eredményeképpen tavaly karácsonykor már nem a konyhai tűzhelyen fazékban melegített vízben fürödtek a lányok, hanem a vízmelegítő kályha jóvoltából meleg fürdőszobában és csapból folyó melegvízzel... Közben egy magyarországi kereskedelmi televízió riportjaiban, mint az ikrek házi gyermekorvosát mutattak be, ami megtisztelő, de a nagy távolság miatt nem fedheti a valóságot. Igaz, hogy gyakori találkozásaink alkalmával mindig megvizsgálom a gyerekeket és igyekszem jó tanáccsal, ha kell gyógyszerekkel ellátni őket. Izabella állapotának megítéléséhez neurológus, ortopéd szakorvos, konduktor és gyógytornász segítségét is igénybe vettem. A szakemberek egybehangzó véleménye alapján a kislánynak rendszeres rehabilitációs fizio és mozgásterápiára van szüksége. Mindez Hódmezővásárhelyen megvalósítható. Városomban második éve működik egy sérült, fejlődésükben elmaradt gyerekeket ellátó új egészségügyi intézmény, a „Csodaház”, ahol a kiváló szakember gárda „társadalmi munkában” foglakozik, egyhetes turnusokban a mozgássérült Izabellával. Ilyenkor elkíséri édesanyja, de ikertestvére, Melinda sem maradhat el, aki egészséges, harmadik osztályos és kiváló tanuló. A segítő program még évekig működhet tovább, miközben talán érthető módon az eltelt időszakban már-már családtagokká váltunk Szabóéknál, és minden találkozás tovább mélyíti, gazdagítja a baráti, emberi kapcsolatokat a vásárhelyi johannita segítők és a kisperegi család között. Befejezésül még néhány tényadat. Az egyik, hogy a 2004. december 5-i szégyennap után városom felajánlotta minden határon túli magyar testvérének a Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára státuszt, melyet a Szabó-család is kért és megkapott közel húszezer határon túl élő magyar nemzettársukkal egyetemben. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a lelki összetartozásunkat jelképező státusznak a kitalálója szintén orvoskollégánk, és szintén a helyi johannita segítő szolgálat tagja: dr. Grezsa István. És talán az sem véletlen, hogy Hódmezővásárhely első embere, dr. Lázár János polgármester, johannita lovag, rendtag... Dr. Berényi Károly johannita segítő
5
NAGYJAINK
Gúzsba kötve gyűjtöttem
80 éves Ág Tibor Az idei tavasz három, különösen szép jubileummal ajándékozott meg bennünket, felvidéki magyarokat: nyolcvan éves lett a népdalkutató Ág Tibor, a történész Vadkerty Katalin és a tanár Gáspár Tibor. Tiszteletre méltó koruk ellenére mindhárman teljes szellemi frisseségben munkálkodnak a szlovákiai magyar nemzeti közösség felemelkedésén – életművük a határon túl is elismerést vált ki. Ág Tiborról és Gáspár Tiborról ebben a számban írunk, a Vadkerty Katalinnal készített beszélgetés júniusban kerül az olvasók elé. Ág (eredeti nevén Obenau) Tibor életébe a huszadik század minden keserűsége belefér. 1928-ban Pozsonyban született, édesapja földmérő volt. A jövendő hatgyermekes család feje 1915-ben fogságba esett az első világháborúban, s csak öt esztendő múltán, éppen a trianoni országcsonkítás évében szabadult. Az események: a határon túlra kerülés, s az ezzel járó megpróbáltatások és fájdalmak megviselték ezt a pozsonyi családot is, hiszen, példának okáért, nem nyíltak magyar iskolák. És mégis: az ő esetében is bebizonyosodik, amit Mátyás királyunk máig érvényesen így fogalmazott meg – „Az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.” Édesapja és egyik bátyja példáját követve tízévesen hegedülni kezdett, s amikor 1939-ben zongorát vásárolhattak, beiratkozott a városi zeneiskolába. Albrecht Sándorhoz, Bartók barátjához járt zongoraórákra. Az otthoni rendszeres muzsikálások – a zenélés gyönyörűsége és a zeneművek lélekformáló ereje időnként meg tudta őket óvni a második világháború szörnyűségeit hozó, gyökeresen változó világ hatásaitól. A család egy része két nappal a második világháború befejezése előtt a pozsonyligetfalui gyűjtőtáborba került: az apa két fiával Magyarországon vállalt munkát...Nem folytatom a megpróbáltatások sorolását, hiszen aki ismeri a felvidéki magyarság sorsát, jól tudja, mit jelentett a teljes jogfosztottság, a Beneš dekrétumok, az értelmiség lefejezése. A jövendő népzenekutató azonban 1949 nyarától a márciusban megalakult Csemadok állományába került: addig alkalmi munkákat vállalt: UNRA-segélycsomagokat kezelt, szőlőt művelt, dolgozott villanylámpagyárban és nagykereskedés-
6
ben. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szervezetének munkatársaként hamarosan alapvetően fontos szerepet vállalt a hazai magyar kultúra újraszervezésében. 1949-től máig folyamatos munka az élete; a nyolcvanadik esztendő fényében világosan látható: a Teremtő azért küldte közénk, hogy a legreménytelenebbnek tetsző időkben is meg tudjuk őrizni nemzetünk népdalkincsét, hogy azt alkalmas helyzetekben át lehessen adni a felnövő újabb és újabb nemzedéknek. A családi környezet, a muzsika és a muzsikálás mámora, az Albrecht Sándor egyéniségéből áradó jóság, szeretet és derű örökre meghatározta viszonyulását a
zenéhez. És a kodályi, bartóki példa máig vezérli őt gyönyörűséges útján. Gyűlölködés helyett az együttműködést, rombolás helyett a megőrzést és az építést tűzi ki célul. Nagy-nagy tiszteletünket és mindnyájunk háláját érdemli az általa rögzített tizenhatezer gyűjtési egység, /főként vokális népzenei felvétel, /s a lankadatlan munkáról tudósító, kristálytiszta könyvek. Vizsgálta a szlovák és a magyar népzenei hagyományok kölcsönhatását is. Bartók Béla óta ezzel senki sem foglalkozott, pedig „csak az ismerheti igazán és jól zenei anyanyelvét, aki ugyanolyan jól ismeri a vele együtt élők zenéjét is.” „Pozsony után, ahol már nem tudtam volna élni, először Galántán telepedtünk meg, bízva abban, hogy a magyar környezetben jól érezzük majd magunkat. A járást azonban területileg átszervezték, s a szeredi fennhatóság gátolta a Kodály Dalos Kör működését. Ezért választottuk Nagymegyert; hálás lehetek a sorsnak, hogy így történt, már csak azért is, hogy 1910-ben Bartók Béla itt gyűjtött. A Csallóközben jóval hamarabb kezdődött a polgáriasodás, mint más tájainkon, mivel itt volt vasútvonal és a hajósok is hatással voltak a szokásokra. Itt már nem a maga készítette hagyományos ünnepi viseletét
NAGYJAINK hordta a magyarság, hanem szabónál csináltatta a polgáriasodás hozta minták szerint, nem úgy, mint például Martoson vagy a Zobor alatti, a világtól eléggé elzárt falvakban. Martos azért is nevezetes számomra, mert tanítónő feleségem első működési helye volt. Nyitra vidéke az ötvenes években olyan gazdag volt népi hagyományokban, hogy ott még a kavics is kincs volt. Persze, ahhoz, hogy akkoriban gyűjteni tudjunk, meg kellett nyerni a falusi embereket, hogy megnyíljanak, mert ők a városiakkal szemben bizalmatlanok voltak. Első gyűjtőutamra Takács Andrással együtt 1951-52-ben Nyitragerencsérre indultam, segítőnk a nyitrai kerület Csemadok titkára, Sebők Dezső volt – az ő rokonainál kezdtem a munkát. Akkor tapasztaltam először, hogy A gerencséri utca dallamát nem abban a változatban énekli a negyven év körüli Pasztír Angéla, mint ahogyan a mester, Kodály Zoltán lejegyezte, s hogy egy dallamra többféle szöveget is énekelnek, vagyis a dallamra más szöveget is lehet húzni. Gerencsér után Kolon következett, ahol Süttő András járási Csemadok titkár segített. Munkaeszközöm akkoriban a papír és a ceruza volt, de én szinte egész életemben gúzsba kötötten dolgoztam: nem volt egyetlen olyan hangfelvevő gépem sem, amellyel kiváló minőségben rögzíthettem volna a népdalokat. Azazhogy egyszer volt ilyen eszköz is a kezemben – Papp Sándortól, a pozsonyi magyar rádió vezetőjétől kaptam kölcsön egy kifogástalan magnetofont, amikor Bartók és Kodály nyomában jártam és újra felvettem a régiekből anyagokat. Óriási kár, hogy a Népművelődési Intézet, amely a pártállami időkben adta közre a gyűjtések anyagait, sokszorosított kiadványokban jelentette meg őket, ráadásul később a példányokat összezúzták – a ma szakembere nem ismerheti meg a forrást... Népzenekutató munkám fénykora öt éven át tartott, azután, hogy a Népes népművészeti együttest feloszlatták, majd – két esztendő múltán – megalakult az Ifjú Szívek. 1957-ben ugyanis én lettem az Ifjú Szívek magyar dal és táncegyüttes igazgatója, bár soha nem voltam vezetői alkat. A tisztségemből eredően viszont azonban zavartalanul gyűjthettem.” Ág Tibort nagymegyeri lakásának kis dolgozószobájában hallgatom és közben nézem a falon Kodály Zoltán fényképét, az asztalon a számítógépet, a polcokon a kazettákat, a mára már digitalizált felvételek tömkelegét, a példásan rendsze-
ITTHON
1965, Budapest: Kodály Zoltán és felesége a Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának hangversenyén, melyen Ág Tibor vezényelt.
rezett füzeteket, melyekben a dallamokat lejegyezte és mélységes hálát érzek a nyolcvanéves mester iránt, aki nemcsak „géprekészen” ad át kincseket a magyar múltból, hanem aki megőrizte a derűjét és bölcsességét, s akiből hatalmas tudás, élettapasztalat és hit sugárzik. Segítőjével, Polák Ágotával együtt kiadvánnyal
készül 2010-re, Bartók Béla nagymegyeri gyűjtésének százéves évfordulójára. Kedves Ág Tibor! Adjon Önnek a Teremtő további termő éveket, hogy mindnyájan gyarapodhassunk. Kívánjuk, hogy a családja továbbra is erős támasza legyen. Isten éltesse! Batta György
7
SZÜLETÉSNAP
Gáspár Tibor, a lámpás
A szeretetnél nincs nagyobb erő Április 29-én délután úgy telt meg a Tiszti pavilon díszterme, hogy a résztvevők közül senki sem illemből érkezett Gáspár Tibor gimnáziumi tanár születésnapját ünnepelni. Aki eljött, a szeretet és hála vezérelte; egykori tanítványok, hajdani és ma is működő kollégák, közéleti tisztségviselők töltötték meg a termet és miután véget ért a két szép óra, megtapasztalhatta: érdemes a közösséget szolgálni, másokért élni, őrizni nemzeti hagyományainkat, vezetni a felnövő nemzedékeket. Gáspár Tibor 1955-ben került a komáromi magyar gimnáziumba és negyvenkét évi szolgálat után vonult nyugállományba. A bő négy évtized folyamán – kivételt csak a röpke pozsonyi tartózkodás képez 1970/71-ben – neve fogalommá vált a tanítványai, a szülők és kollégák körében. A magyar-történelem szakos tanár zömében a pártállam idején oktatott és nevelt olyan társadalmi légkörben, amilyet a mai fiatalok aligha tudnak elképzelni. Minden mondatára oda kellett figyelnie, nehogy megbélyegezhessék, ha eltért a tantervtől, ha az elvárt politikai vonallal szemben tanít. Áldozatot kellett hoznia, hogy a hiteles
magyar történelmet és irodalmat tanítsa. A kulcsodi születésű tanárember édesapja református lelkész, édesanyja tanítónő volt. Gáspár Tibor a Pápai Református Kollégiumban érettségizett, majd 1955ben elvégezte az egyetemet (magyar-történelem szakon) Pozsonyban. A szülői házból és a pápai kollégiumból rendületlen hűséget hozott a magyarsághoz és ahhoz a kisebbségbe kényszerített nemzeti közösséghez, melynek szolgálatába állott. A két világháború között a csehszlovákiai magyarságnak három szellemi központja volt: Pozsony, Kassa és Komárom. E történelmi és kulturális bástyák közül kettő már csak a szívünkben él, mivel az idő szinte teljesen bevette őket. Pozsonyban húszezer, Kassán nyolcezer magyar él napjainkban, vagy tán már ennyi sem. Mindkét városban lefejezték a magyar értelmiséget a második világháború után, ipari településekké duzzasztották őket. Mára Komárom az egyetlen olyan bástyánk, amelyben magyar intézmény sora szolgálja a jelent és a jövőt, s itt még a lakosság aránya is kedvező számunkra. Az alapvető kérdés tehát: sikerül-e megtartani Komáromot,
A gratulálók gyűrűjében
8
balról Oláh Imre és Gáspár Tibor
megtalálja-e egymást a magyar értelmiség és a polgárság, színvonalasak tudnak-e maradni, sőt: tudnak-e gyarapodni az itt lévő intézmények – az egyetem, a színház, a múzeum;megtelnek-e a templomok és az iskolák, él-e jogaival a felvidéki magyarság, hogy tudniillik Komáromban a gyerekek az óvodától az egyetemi diploma megszerzéséig anyanyelven képezhetik magukat? Mindez szakmailag jól képzett, magát minduntalan művelő, áldozatot is vállaló óvónők, tanítók és tanárok hiányában elképzelhetetlen. Hiába „korszerűsödött” napjainkra a tanintézmények felszereltsége, megfelelő lelki alkalmasság híján, felelősségérzet nélkül nem lehet eredményes a pedagógus. Gáspár Tibor pályája bebizonyította, hogy a tanító/tanár a mai viszonyok között is a nemzet lámpása, hiszen ő lélektől lélekig járja az utat. Munkássága nemcsak a tanterem falai között volt hatásos: eredményes, számokkal is mérhető volt. A gimnázium irodalmi színpadának vezetőjeként és rendezőjeként, s a vers- és prózamondók felkészítőjeként is. 1960-tól 54 irodalmi műsort és színművet rendezett, tanítványai 32 első díjat szereztek hazai és külföldi versenyeken. A történelem közben őt is nehéz helyzetekbe hozta; gyak-
SZÜLETÉSNAP
Képek a születésnapi ünnepségről. Legfelül balról Nagy János szobrászművész, legalul Andruskó Imre és Szigeti László parlamenti képviselők
ITTHON
ran el kellett döntenie: a lelkiismeretére hallgat-e, vagy az állását őrzi? Ilyen volt 1956 ősze, amikor a Csehszlovák Kommunista Párt arra akarta rákényszeríteni a diákjait és őt is, ítéljék el a Magyarországon kirobbant szabadságharcot, hiszen azt a párt ellenforradalomnak tekintette. Gáspár Tibor azonban helytállt, tanítványaival együtt: már akkor, alig egy esztendőnyi pedagógusi tapasztalattal ellenállt a kényszerítésnek. A tettet ma emléktábla őrzi az aula falán. A tanár úr az l968-as események után, amikor a prágai tavasz felcsillantotta a reményt, Dobos Lászlóval, Szabó Rezsővel és másokkal együtt kulturális autonómiáról álmodott, s mint a Szlovák Szocialista Köztársaság Minisztériumának főelőadója, a nemzetiségi titkárság vezetője Pozsonyban dolgozott a kulturális autonómia tervezetén... És 1989-ben, a rendszerváltás idején? Sokat tett ő is a magyar politikai képviselet megvalósításáért, mert remélte, hogy a felvidéki magyarság végre maga is tehet valamit jövőjéért... A tanár úr minden alkalmat kihasznált arra, hogy az iskolán kívül is tanítson, felvilágosítsa az embereket, mutassa nekik az utat és ösztönözze őket magyarságtudatuk erősítésére.. Szónoklatai eseményszámba mennek ma is. Pedagógusi erényei közé nemcsak nagy tudása, sokoldalúsága, a közéletben való jártassága és rendíthetetlen magyarsága sorolható. Ő mindig kiállt a diákjai érdekében, ha igazságtalanul próbálták hátrányos helyzetbe hozni őket. Sokan ma is hálásak ezért, s bizonyára ez is hozzájárult, hogy megőrizték őt a szívükben. Gáspár Tibor szerény ember, nem várta el, hogy Varga Anna, a kulturális központ igazgatója, Bastrnák Tibor polgármester, Csáky Pál, az MKP elnöke, Szigeti László, volt oktatási miniszter, Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója és Dr. Bastrnák Ferenc nyugalmazott sebészfőorvos, a Selye Gimnázium mellett működő Öregdiák kör vezetője köszöntse. Mindegyik köszöntő egyedi volt és szép. A bensőséges hangulat kialakításához egykori és mai diákok, tanár kollégáik – Dobi Géza, Fekete Éva és Prágay Marianna is hozzájárultak műsorszámaikkal. Aztán az ünnepelt emelkedett szólásra és hozzá méltóan vallott a magyarságáról, Komáromhoz való hűségéről és a tanítványairól. „Értük éltem, közöttük mindig jól éreztem magam. Becsültek, s én értük mindent elviseltem.” (Tihanyi György) Fotók: Kerekes
9
I. évfolyam, 5. szám. A Csemadok Országos Választmányának kulturális rovata
A tizenkettedik mérföldkő a „reneszánsz” jegyében Május elején immár tizenkettedik alkalommal tartotta hagyományos helytörténeti konferenciáját Udvardon a társrendezők segítségével a Pro Patria Honismereti Szövetség, melynek idén is, mint az elmúlt években, tartalmas és színes kiegészítő progjamjai voltak, témája pedig a reneszánsz és a ma reneszánsza. A négynapos rendezvény első két napján ,,Múltidéző” címmel a történelem ismeretéből vívták meg virtuális csatájukat a hazai középiskolások, majd a rendezvény harmadik napján fiatal helytörténészek
adtak számot legújabb kutatásaikról, melyneknek a megújulás volt a fő témája. A több, mint húsz résztvevő csapat alaposan kitett magáért, feladva a leckét a zsűri tagjainak, akik végül is hat csapatnak adtak lehetőséget a szombati bemutatkozásra a hagyományos helytörténeti konferencián. A szombati zárónapon, közel száz helytörténész gyűlt össze Udvardon, hogy számot adjon helytörténeti kutatásaikról. A beszámolók és a hozzászólások előtt vitaindító előadások hangzottak el, szorosan kapcsolódva az idei témához. Koncsol László, a Pro Patria Szövetség elnöke, a Reneszánsz, a ma reneszánsza címmel vezette fel a nap gondolatait, majd őt a rendezvény fővédnöke, Duka Zólyomi Árpád, az Európai Parlament képviselője követte ,,Nemzetállam vagy egységesülő Európa” című előadásával. Kovács László történész a reformáció és
az anyanyelvhűség témakörében tett le értékes gondolatokat az asztalra, majd Novák Veronika levéltáros a krónikaírás fontosságára és mindennapjaink eseményeinek rögzítésére hívta fel a figyelmet. A délutáni órákban mutatkoztak be azon fiatal helytörténészek, akik az előző napon kiérdemelték, mintegy jutalomként ezt a lehetőséget, majd elhangzottak a helytörténészek beszámolói, hozzászólásai, a kutatási eredmények ismertetése. Megállapíthatjuk, hogy a tizenkettedik mérföldkő letétele a hazai helytörténészek életében mindenkit megerősített abban a hitében, hogy a nagy írók és történészek árnyékában hasznos és felbecsülhetetlen munkát végeznek, sokszor hangyaszorgalommal a lelkes amatőrök, akiknél jobban a helyi terepet senki nem ismeri, s akik a történetek, sokszor összekuszálódott és kibogozhatatlan szálabiban rendet tesznek. A négynapos konferencia kapcsán fontos megjegyezni, hogy mindez nem jöhetett volna létre Udvard község Önkormányzata, a helyi és területi csemadokosok segítsége és önzetlensége nélkül. Ők mindvégig biztosították a zökkenőmentes és zavartalan tanácskozást, példát mutatva más régiók nak. Köszönjük! Palócz Fotók: MML ➡
10
ITTHON
11
Jubileumi udvarházi nap
Fokozatosan egymásra talál a Felvidék és Erdély Április tizenkilencedikén jubileumhoz érkezett a búcsi Emese Udvarházi Napok rendezvénysorozata: immár tizedszer gyűltek össze műsorokkal egybekötött tanácskozásra résztvevői. Igaz, az évforduló ezúttal egynaposra sikerült, de az is mindenki örömére szolgált. A Kultúráért és Turizmusért Társulás – az udvarházi nap szervezője és rendezője – ezúttal A múlt megújító szellemisége és a reneszánsz címmel tartotta konferenciáját, amely az Emese vendégházban kezdődött és a református templomban folytatódott, majd kötetlen beszélgetéssel ért véget a vendégházban. Íme a témák: a Felvidéki Népviseletes Babák kiállításának megnyitója. (Szobiné Kerekes Eszter az ötlettől az állandó kiállításig címmel tartott előadást), Mátyás király kora, térségünk települései a reneszánsz korban (Peller István tanár, Bátorkeszi) A Visegrádi Szent György Lovagrend bemutatása (Dr.Székely Gotthard Csilla nagyprior, Passau); Katona Mihály földrajztudós tanár, búcsi református lelkész a kutatások tükrében (Lukács Ágnes Márta, Budapest); Részletek a búcsi Református Egyház Katona Mihály korabeli jegyzőkönyvéből (Molnár László református lelkész, Búcs). Az ünnepi műsor az Egycsillagú égbolt címet kapta. Abban a népi reneszánsz énekelt imádságaiból hallottunk néhányat Écsi Gyöngyitől. Az Ady Endre Társaságot Tóth-Pál István szatmárnémeti színész-rendező, a Felvidéki Rockszínházat Karkó Henriett rendező képviselte. A napot záró kötetlen beszélgetést Csenger Sándor vezette. (Zárójelben?: Az ebéd búcsi pörkölt volt Bulcsú vezér tarhonyájával, hozzá kemencés lepény és persze, zamatos búcsi borok.) A rendezvény igazolta, hogy a Kultúráért és Turizmusér6t Társulás ereje egy évtized múltán is az áldozatkészségben és az összefogásban rejlik. Lám, már erősödnek erdélyi szálak is. Ha minden jól halad, jövőre megnyílhat a búcsi Babamúzeum is – otthonra találnak világjáró népviseletes babáink. /JJ/ Kerekes András fotói Écsi Gyöngyi énekel ➡
12
Katona Mihály portréja mellett balról Dr. Székely Gotthard Csilla nagyprior és Lukács Ágnes Márta előadó
40. Kazinczy Anyanyelvi Napok Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke nyitotta meg, és Mihályi Molnár László, a Magyarok Világszövetségének felvidéki alelnöke zárta be a 40. Kazinczy Ferenc Anyanyelvi Napok rendezvényeit Kassán, ahol 220 éve jelent meg az első magyar nyelvű irodalmi lap, a Magyar Museum Kazinczy, Batsányi és Baróti Szabó Dávid szerkesztésében. Ennek a lapnak, Kazinczy életművének és e hagyományok XX. századi ápolásának felmutatásával (a Kazinczy Társaság, Új Magyar Múzeum, a Magyar Nyelv Múzeuma stb.) próbáltunk együtt gondolkodni nyelvünk művelésének politikai, társadalmi, történelmi és lelki állapotáról. Olyan előadók segítettek ebben, mint Bíró Ferenc (MTA), Egyed Emese (Kolozsvár, Bolyai Egyetem), Debreczeni Attila (MTA), Gecsei Attila (Győr), Kiss Endre József (a Sárospataki Ref. Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója), Fehér József (a széphalmi Kazinczy Múzeum igazgatója), valamint Gyüre Lajos és Balassa Zoltán Kassáról. A főszervező, Kolár Péter (a Thália Színház igazgatója) jóvoltából a résztvevők két este is színházi élménnyel lehettek gazdagabbak.
Ez a felsorolás talán örvendetes és felemelő is lehetne, ha nagyszámú közönségről, érdeklődő diákok avagy tanárok jelenlétéről is számot tudnánk adni, amint az évekkel ezelőtt még természetes volt. Ám szegény az eklézsia: az iskolák már nem küldik el tanítási időben, esetleg utat és szállást fizetve a tanárokat ilyen „haszontalanságokra”, amelyek iránt az-
tán teljesen természetesen a diákok sem lesznek fogékonyak. Marad a néhány nyugdíjas és a műveltség lényegéről tiszta fogalmakkal bíró megszállott, akik érzik az ilyen szellemi feltöltődés hiányát és értékét ... ide jutottunk a szocialista és liberális maszlagok miatt. „Ha ezt nem érted, hagyd másnak az áldozatot” –mondta Kazinczy is. (iró)
Mihályi Molnár Lászlónak, a Magyarok Világszövetsége felvidéki alelnökének emlékezése Kassán a 40. Kazinczy Anyanyelvi Napok végén Kazinczy Ferenc emléktáblájánál, egykori lakóházánál a Fő utcán a koszorúzás előtt. Tisztelt ünneplő Közönség ! A magyar és európai történelem és kultúra sok jeles eseménye köthető ehhez a Fő utcához. Ám Kassa, a város, adósa, s még sokáig az is marad neveltjeinek egy-egy nagy korszaka iránt. Mert sok nagy és dicső időszakot lehetne említeni: Volt ez Róbert Károly és Nagy Lajos városa is, aminek emléklét a Dóm alapjai őrzik és a címer. Mátyás király is kedvelte, megszabadítva az idegen zsoldosoktól s mentesítve a kincstári befizetésektől. Ezért néz le ránk a déli homlokzat csúcsáról oly méltósággal és szeretettel. S volt Bocskai és Bethlen székhelye, Rákóczi pihenője, és most örök nyughelye. Tinódinak és Bornemisszának lakhelye, Balassinak gyógyító orvosa, Pázmánynak útra indítója, a magyar színjátszásnak felserkentője, és Márainak bölcsője és örök Rómája, hová minden gondolat útja visszatér felizzani e hely szellemének tisztító hevében.
E táj és a benne az évezredes gyökerekkel bíró magyar nép eredendő hagyományainak folytonosságát idézik fel e nevek. Mint ahogy 220 év távlatából a kassai Magyar Museum múlhatatlan érdeme is ezt a sort gazdagítja a szerzőivel együtt: Baróti Szabó Dávid, Batsányi János és a kor géniusza, Kazinczy Ferenc révén. Adósságról szóltam, bár nevüket tábla is őrzi itt a Fő utcán. Érdemüket ez nem növeli és nem csorbítja, mert az életmű önmagáért beszél, de az utódok s az utókor önbecsülését minősíti az emlékezés, a megidézés és az átörökítés. Az, hogy a 40. Kazinczy Napok rendezvényeinek koronájaként most itt az emléktáblánál, a járókelők kíváncsi, értetlen vagy tájékozatlan színe elé lépve megkísértjük a nyilvánosságot, azt jelzi, hogy – mivel elkerülni úgysem tudhatjuk – ezért határozottabban és bátrabban kell vállalnunk sorsunkat, értékeinket, mégha nagyhatalmi döntéssel és önzéssel más végzetet szántak népünknek: itt Kassán is. Lehetünk-e hűek Kazinczy örökségéhez, ha efélreállunk?
Lehetünk-e tiszták az apák és anyák tiszteletében, ha nyelvünkkel szemben hűtlenek, felszínesek vagy igénytelenek vagyunk? Lehetünk-e tisztességesek emberségünkben és műveltségünkben, ha együttműködünk a nyelvünket és kultúránkat romboló becstelenséggel ? Beszélhetünk-e európaiságról ott, ahol szándékosan megfeledkeznek a humanizmus alapértékeiről? A választ mindenkinek egyenként vagy közösségével együtt magatartásával kell megadnia... Nem vagyunk – most itt sem – sokan. Mint Kazinczy is megkövetelte: nincs mód egyszerre a többeknek és a jobbaknak is tetszeni. De azért tudjuk: a 2000 éves hatalmas fenyő is apró magocskából sarjadt ki, s megmaradt erős gyökereivel. Őrhely volt e város évszázadokon át, még a legínségesebb időkben is. Hogy az lehessen ismét, őrzőkre van szükség. Az elmúlt két napban nem csupán emlékeztünk, mert Kazinczy munkásságának megismerésével útmutatást is kaptunk ahhoz, hogy őrzők lehessünk. Az Isten áldja meg e szándék tisztaságát !
ITTHON
13
35 évvel az ősbemutató után!
14
Az év elejétől nem múlik el hónap Ipolynyéken, hogy valami új és szép ne történne a kultúrában. Nem csoda, hiszen a régió legnagyobb alapszervezetéről van szó, mely pozitív értelemben kell, hogy példát mutasson a kisebb alapszervezeteknek. Legutóbb 2004-ben mutatkozott be a helyi Csemadok mellett működő folklórcsoport a Fosztóval. Nos, újabb négy évet kellett várni arra, hogy a folklórcsoport valami különlegeset tegyen le az asztalra, de megérte. Május első vasárnapján, mintegy anyák napi meglepetésként mutatták be az Ipolynyéki lakodalmast, melynek ősbemutatója 1973-ban volt, s melyet 1984-ben a Budapesti Népművészeti Múzeum munkatársai filmre vettek. Az akkori folklórcsoport vezetője ⬅
ITTHON
Korcsog László volt. Részben az ő munkája nyomán, de nagyban új szempontok és koreográfia alapján a mostani bemutató sikere elsősorban a két rendezőnek, Gömöry Máriának és Gömöry Imrének köszönhető, akik valóban a legnagyobb odafigyeléssel és szakértelemmel kutatták fel a régi énekeket, szokásokat. A műsorban több,mint 40 szereplő lépett fel, többek között a helyi alapiskola tanulói és a most éppen új műsorára készülő, újjáalakult néptánccsoport tagjai Gömöry Lóránt vezetésével, aki az alapszervezet vezetőségének tagja. Külön dicséretet érdemel az erre az alkalomra összeállt népi zenekar, melynek prímása Jusztin Imre, az alapiskola igazgatója, nagybőgőse Balázs Ottó, a kultúrház igazgatója, vala-
mint a Leszenyéről érkezett vendég harmonikás, akik a legjobb tudásuk szerint húzták a talpalávalót, megfelelő hangulatot és keretet teremtve a műsorhoz. Külön értéket jelentettek a folklórműsoron belül azok a táncok – mint a párnástánc, a kakastánc és a körtánc – melyek hiteles dalokkal és kísérő szöveggel körítve idézték fel az egykori lakodalmi hangulatot, s a népi vallásosság jellemzőit. A közel másfél órás előadás alatt senki nem unatkozott. Sőt! Az egyes tréfás jelenetek és fülbemászó dalok után a közönség nevetése és tapsa sem maradt el, ami jelezte, hogy a nézők és szereplők hamar megtalálták a közös hangot. Az előadás hozadéka a szép élmények mellett, az, hogy az anyag filmre került és így eljut a szakmai tárlókba, megőrizve a bemutató anyagát. Igy kicsit kijátszottuk az időt, mely könyörtelenül múlik, s mely maga alá temeti lassan, de biztosan azokat a hagyományokat, melyeknek a nagyszüleink, szüleink még őrzői voltak, s melyeket, mint ahogyan azt a mostani előadás is bizonyítja, ápoltak. Minden elismerés azoknak, akik ezt a nehéz, de szép feladatot felvállalták , színpadra álmodták, betanulták és előadták. Külön öröm mindenki számára, hogy a csoport meghívást kapott az idei Országos Népművészeti Fesztiválra, amely Bősön lesz szeptember első vasárnapján, s ahol méltón képviselhetik az ipolynyékiek az Ipoly mentét és a Csemadok alapszervezetüket. Palócz
15
50 ezer tiltakozó aláírás Strasbourgban Európa is felfigyel a megalázó dekrétumokra? Lehet, hogy 2008 április huszonkettedike bevonul a felvidéki magyarság történetébe: ezen a napon – délután két és három óra között – átadták azt a petíciót, melyben közel 50 ezer aláíró kéri: ” az Európai Parlament tűzze napirendre a Beneš-dekrétumok, a Szlovák Nemzeti Tanács és egyéb /cseh/ szlovák hivatalos szervek által a kérdéses időszakban alkotott, a magyar és a német kisebbséget súlyosan diszkrimináló jogszabályok ügyét” és vizsgálja meg azok uniós jogrendszerrel való összeegyeztethetőségét.
fent: A tiltakozók Strasbourgan; lent: a petíciós küldöttség
Az átadók között volt Fehér Csaba történész, a Never Agian polgári társulás vezetője is, őt kértük meg, mondja el a részleteket. Fehér Csaba: Az aláírások közül negyvenezer digitális /internetes/, 10 ezer pedig manuális volt. Az aláírt íveket az Európai Parlament Petíciós Bizottsága vette át, melynek vezetője elmondta, hogy soha még ennyi aláírással alátámasztott petíciót nem vettek át. Küldöttségünket Mikel Urujo Amezaga baszkföldi /Európai Szabad Szövezség/ és Bart States flamand /Zöld Párt/ uniós kép-
viselő - ők ketten közös frakcióban vannak – fogadta. Az Európai Parlament Petíciós Bizottságából David Lowe vette át az íveket. Küldöttségünket Wittner Mária, a Magyar Országgyűlés képviselője, Andrásfalvy Bertalan korábbi kulturális miniszter, Juhász Imre, a Civil Jogász Bizottság tagja, Hunyadi István strasbourgi történész és jómagam alkottuk. Én egyébként április 19-én a zürichi Magyar egyesület meghívásának eleget téve filmvetítéssel egybekötött előadást tartottam a Beneš-dekrétumokról. A 2006 őszén Brüsszelben bemutatott Never Again 1945-48 tablókiállítást is elvittük Svájcba, ahol nyáron vándorútra indul az ottani magyar és svájci civil szervezetek segítségével. A kiállítás egy részét Strasbourgban is bemutattuk az Európai Parlament előtt tartott tüntetésen. A petíciós ívek átadásának visszhangja pozitív volt, leszámítva a szlovák és magyarországi balliberális reakciókat. Megpróbálták szélsőségesnek feltüntetni egyrészt a kezdeményezésünket, másrészt a petíciós bizottság tagjait. A vádakat visszautasítottuk, sőt: a felhíváshoz csatlakozott 170 civil szervezet egyike, egy izraelita polgári társulás nyílt levélben tiltakozott a vádaskodások ellen. Az aláírásgyűjtés folytatódik Szlovákiában és a nagyvilágban is, hiszen a kérdést nem tekinthetjük lezártnak. Megnyugtató, hogy az Európai Parlament illetékesei átvették a petíciót, s ezzel elindultak a rendezés irányába mutató folyamatok. /j/ Fehér Csaba
16
Ötórai tea Nagy Teri nénivel
Lakszakállason különleges délutánon vehetett részt községünk és a környékbeliek lakossága április 26-án, melynek otthont az újjáépült Lakszakállasi Kultúrotthon adott. A Községi Hivatal Önkormányzata és a Csemadok helyi szervezete vendégül látta községünk költőnőjét, Nagy Teri nénit. Április hónapban ünnepeljük a költészet napját, ebből az alkalomból jöttünk össze, hogy Lakszakállas szülöttjének verseivel ünnepeljünk, melynek az Ötórai tea Nagy Teri nénivel címet adtuk. Pár hónappal ezelőtt született meg a gondolat egy önálló est megszervezéséről, mivel néhány éve nem zajlott kulturális rendezvény Teri néni egy-egy verse nélkül. A
ITTHON
kezdeti nehézségeket a már megíródott 1700 vers jelentette, kiválasztani azokat, melyekben községünknek emléket állít. Verseiben felhívja a figyelmet az egyszerű falusi élet és az itteni táj szépségeire. Teadélutánunkat községünk polgármestere nyitotta meg, méltányolva és megköszönve költőnönk alkotómunkáját. A délután első részében bepillanthattunk versein keresztül Teri néni emlékeibe. Az emlékezés egy csodálatos világot teremt, melyet előadóink tettek élethűvé. Az egyik vers Teri néni fiatalsága idejéből idézte az ötórai teadélutánokat, melyeket igyekeztünk hitelesebbé tenni a IX. osztályosok finoman lejtett táncaival. Tegnapból a mába! Alka-
lomhoz írt versösszeállítás következett, mely emléket állít az árvíznek, a kultúrház avadó ünnepségének, az iskolaépület 40. évfordulójának, a falunapoknak, a Boncák Színpadnak, a Bíborpiros szép rózsa járási vetélkedőnek és a nyugdíjas napoknak. Műsorunk egy részében versein keresztül idéződtek fel élete legszebb és legszomorúbb pillanatai, melyeket társtalan útján már sajnos csak szívében őriz. Az Ülnék a víz partján című verset Varga László református lelkészünk, az Elmondom e kicsi dalban címűt pedig Plauter Éva, énekkarunk vezetője zenésítették meg és adták elő a közönség nagy örömére. A szavalatokat megszakítva József Attila megzenésített verseiből énekelt a helyi népdalkör, gazdagítva és színesítve a kedves délutánt. Az ünnepségen szerepeltek a kis irodalmi színpadosok is, akik József Attila: De szeretnék gazdag lenni megzenésített versére készítettek koreográfiát. A verseket mély átérzéssel felnőttek adták elő, a Teri néni iránti nagy-nagy tisztelettel. Végül községünk polgármestere és iskolánk igazgatónője kiértékelték a versillusztrációk rajzpályázatát, melyeket a iskolánk diákjai készítettek. Teri nénit a jelenlévők gratulációikkal, virágcsokraikkal halmozták el. Kötetlen beszélgetés kezdődött finom sütemények , tea, kávé mellett, melyet a helyi nyugdíjas klub és a népdalkör tagjai sütöttek. Szinte az egész falu megmozdult, együtt élt Teri nénivel. Részesült sikereiből, osztozott bánatában. Ilyen csodálatos délutánban volt része a zsúfolásig megtelt Lakszakállasi Kultúrház hálás közönségének. Domonkos Zsuzsanna
17
A CSEMADOK ÉRSEKÚJVÁRI TERÜLETI VÁLASZTMÁNYA • KÖBÖLKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A CSEMADOK KÖBÖLKÚTI ALAPSZERVEZETE Tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a
VII. Duna Menti Fesztiválra, amely Köbölkúton lesz az ARDEA üdülő szabadtéri színpadán 2008. június 8- án, 15.00 órától Program: 14.30 – Néptánccsoportok felvonulása a faluból a szabadtéri színpadhoz 15.00 – Hagyományőrző gyermek-, és felnőtt folklórcsoportok, citerazenekarok, tánccsoportok fellépése Vendégcsoportok: CSILLAGSZEMŰ Táncegyüttes Budapest RÉZPATKÓ Néptáncegyüttes Nagykovácsi Kísérő programok: kézműves bemutató (árusítás), Táncház Belépőjegyek elővételben: 80.- 40.- Sk (Csemadok iroda Párkány, Béres part 12); a helyszínen: 100.- 40.- Sk A rendezvény támogatói: A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, Pozsony; Nyitrai Kerületi Önkormányzat; Érsekújvári Rockszínpad Régiónk önkormányzatai: Andód, Bajta, Bart, Béla, Bény, Búcs, Dunamocs, Dunaradvány, Ebed, Fűr, Garamkövesd, Garampáld, Helemba, Ipolyszalka, Kamocsa, Kicsind, Kisgyarmat, Kiskeszi, Kisújfalu, Kőhidgyarmat, Kürt, Leléd, Libád, Muzsla, Nagykér, Nána, Sárkányfalva, Szimő, Szőgyén, Tardoskedd, Udvard, Zsitvabesenyő. Vállalkozók: Dékány József, Szőgyén; Izrael Ferenc, Bajta; Carisma TV, Udvard; Mánya kft., Szőgyén; Szőgyéni Szövetkezet
II. „ÖRÖKSÉGÜNK“
című regionális, kulturális és közművelődési rendezvény
Kéménden
2008. május 24. Tervezett program: 13.00 Vendégek és a szereplők érkezése a kultúrházba 14.00 Konferencia a kultúrházban Megnyitó: Benefi László polgármester. Megemlékezés Várkonyi Hildebrand Dezsőről, falunk szülöttéről Előadók:- Prof. Dúró Lajos a Szegedi József Attila Egyetem, nyugalmazott tanszékvezető professzora; Kun Ferenc a Rákóczi Szövetség alelnöke Emléktábla avatás az Emlékparkban. Szónok: Dr. Rókusfalvy Pál, professzor 15.00 A kedves vendégeket és a szereplőket az esztergomi kis vonat szállítja Iszomfalvára 16.00 Nemzetközi folklórfesztivál Iszomfalván (pincefalu) Fellépnek: Hétszínvirág néptáncegyüttes Jászapáti, Váralja néptáncegyütes Esztergom, Kincső Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttes Zselíz, Iglice néptánccsoport Szőgyén. A kurtaszoknyás falvak hagyományőrzői 18.00 Táncház a párkányi Varjos zenekarral. 20.00 Nótaest. Nótáznak régiónk énekesei. A jó hangulatról Anyalai Pepes Sándor zenekara gondoskodik A nap folyamán nyitott Tájház és nyitott pincék várják a kedves vendégeket! A rendezvény védnöke Farkas Iván parlamenti képviselő, az MKP OT elnöke.
18
Sárguló fényképek őrzik a múltat
A néphagyomány és a népszokások egy adott nép szellemi kultúrájának, örökségének mindenkori kifejeződései és őrzői. A magyar néphagyomány páratlan gazdag kincsesbányája olyan hatalmas tudást, bölcsességet és mély értelmű morális értékeket hordoz, melynek ember -, és lélekformáló hatása nélkül, a természettel még meghitt közelségben élő ember, elképzelni sem tudta volna életét. Egy ilyen néphagyományokban gazdag térségben, az Ipoly menti faluban Szalkán született Albert István. Életművének (akár a restaurálás, akár a festészet), sokoldalú tevékenységének, meghatározó eleme a gyermekkorban megélt népélet minden
rítusa. Már akkor megérintette őt az egyszerű, titokzatos szépség, ami egykor a legszegényebb iskolázatlan emberek vigasza volt : a népművészet, a népköltészet, a népélet minden területe. S most életének delén úgy érezte az egykori szépséget, értéket, a XX. századra megmaradt töredékeit a megsárgult fotókat meg kell menteni. Egyetlen célja volt : megmenteni a múlt értékeit az eredeti régi fotókon, a szalkai népviseletet, az emberi élet fordulóinak eseményeit, egy – egy lakodalmi menetet, esküvői képet, temetési szertartást, mezőgazdasági munkát, a régi cséplést, és bármit ami megmaradt a fotókon. Mert, mint Albert István elmondta, ezek a képek
visszatükrözik az egykori szalkaiak tiszta erkölcsű életét, vallásosságát, de az emberi kapcsolatok lényegét is: hogy egy falu, egy település örömben, bajban, ünnepben együvé tartozott. Az ünnepek tisztaságát, amikor az ember a lelkét a templomban gondozta, hozta helyre, de az ünnep tisztelete megmutatkozott a népviseletükben, a házban, ahol éltek, a faluképben. Valahol minden a rendjén volt annak a régmúlt világnak..Mindannyian érezzük, hogy „ valami nincs sehol..”, hogy életünk a világ fejlődésével talán gondtalanabb lett, de olyan kulturális értékek, bevált tapasztalatok, vallási és erkölcsi normák hulltak ki az idő rostáján, melyek nélkül sivárabb lett mindennapi életünk. Példaértékű Albert István igyekezete, hogy mentsük a menthetőt, mutassuk be fotókon is dédszüleink világának tisztaságát, értékeit. Mert „ egy nemzet nagysága nem anyagi vagy számszerű erejéből adódik, hanem szelleméből és hagyományaiból” (Részlet a kiállítás nyitó szövegéből) Dániel Erzsébet
ITTHON
19
Tavaszi hadjárat a Csallóközben Az izsai Első Felvidéki Huszárbandérium tagjai április 18-án a hajnali órákban nagy lelkesedéssel és töretlen hittel indultak el hosszú és kalandos hadjáratukra Izsáról a Csallóközbe, hogy Csiliznyáradon megkoszorúzzák az 1948-49-es szabadságharc tápióbicskei csatája párbajhőse, Színi Sebő Alajos huszáralezredes síremlékét, és útközben a csallóközi falvakban bemutatkozzanak az ott élő lakosoknak. A hatalmas kihívást merészen vállaló csapat, amely 9 lóból, egy korhű szekérből, egy tucat elszánt huszárból és markotányos asszonyból állt, Izsán gyülekezett, majd a kora reggeli komáromi forgalmon magát átverekedve, a Duna partjára kijutva folytatta csaknem 150 km-es útját. Előzóleg több település is jelezte érdeklődését a rendkívüli esemény iránt. Így elsőként Nagykeszi és Kiskeszi lakosai kaptak ízelítőt a huszárságból, és huszártoborzóból, majd az esti órák-
20
ban a minden viszonylatban megterhelő és hosszú út után Kulcsodra érve mutatkoztak be az izsai hagyományőrzők. Az itt eltöltött éjszaka után, másnap kora reggel folytatták a hadjáratot Csilizradvány irányába, majd Csiliznyáradot elérve teljesítették egyik céljukat, hogy koszorúzással tisztelegjenek az itt nyugvó párbajhős Színi Sebő Alajos huszáralezredes sírja előtt. A parancs hátra arc volt, így szombat délután hazafelé vette az irányt a megpróbáltatásokat derekasan tűrő csapat és a kora esti órákban az utolsó állomásra, Kolzsnémára érkezett az esős és borongós nap után, ahol a következő szálláshely volt biztosítva. A korai kelés vasárnap sem maradt el, amit egész napos lovaglás követett, majd a délutáni órákban megérkezett a csapat az indulási helyszínre, ahol a hazatérő bandériumot lelkes izsaiak huszárnótákkal és virágokkal üdvözölték. Jómagam is tagja lehettem ennek a csapatnak, mely tele van lelkesedéssel. Rendkívüli és felemelő érzés volt a fogadó falvak lakosainak kedvessége, érdeklődé-
se és a polgármesterek pozitív hozzáállása a hagyományőrzés ezen formájához, ami nagyban hozzájárult az átlagosan napi 14 órát nyeregben eltöltő lovasok lelki és testi megerősítéséhez. A hadjárat ragyogóan sikerült, melynek folyamán voltak nagyszerű és kevésbé derűs pillanatok is, előfordult bizony az is, hogy a túlbuzgóság egy-két huszárt lerepített a lóról, de azok a magyar virtusra szégyent nem hoztak és kitartottak útjukon, ezzel dicsőítve és éltetve a magyar huszár emlékét. Fő célunk a Csallóközi Tavaszi Hadjárattal, melyet első ízben rendeztünk az volt, hogy felkeltsük a bejárt falvak lakosainak történelmünk iránti figyelemét és érdeklődését, ezzel is hozzájárulva a hagyományőrző csoport célkitűzéseihez. Szerettük volna elérni, hogy a csallóközi magyarok is minél többet tudhassanak meg a magyar múlt ezen dicsőséges időszakáról, a magyar huszárhagyományokról és ezek megőrzéséről. Tárnok Balázs. Fotók: Tárnok István
Hagyományőrzés huszár módra Az Első Felvidéki Huszárbandérium hagyományőrző félkatonai szerevezet, melyet mintegy 15 éve alapított Kurucz Lajos, a bandérium kapitánya. Csapatunk, a Miklóshuszárok bandériuma, a már 25 éve fennálló Izsai Lovasklub keretein belül működik. A lelkes hagyományőrzők fő feladatuknak a magyar kultúra és hagyományok megőrzését tűzték ki célul, erősíteni a nemzeti öntudatot és elhivatottságot a Felvidéken, illetve az érdeklődőkkel megismertetni a magyar huszár öltözetét, felszerelését, szokásait, mentalitását és nem utolsósorban szórakoztatni a nagyérdeműt. Az ötlet még akkor fogalmazódott meg, amikor hasonló eszmék gondolata utópiának számított nálunk. Akkor ez még nagyon kemény fának bizonyult és bizony a fejsze sem volt túl nagy, de a töretlen hit, akarat és a verítékes munka meghozta a gyümölcsét. Az évek múlásával, melyek folyamán borús és derűs napokat is megélt a szervezet és tagjai, egyre több alkalmat kapott ez a kis cspat a bizonyításra, és egyre több jó kapcsolatot sikerült kialakítani más hagyományőrző alakulatokkal, mígnem szerves részévé vált a mai felvidéki és anyaországi hagyományőrzésnek, ezzel hírnevet szerezve messzeföldön is. Így ma Izsa község kapcsán sokaknak az elhivatott huszárok és a példás magatartás jut eszébe. Mára így a magyar huszár emlékének fényét emelő csapat szinte már minden hétvégére be van táblázva felkérésekkel és többek között főszervezője a minden év februárjában megrendezett Felvidéki Huszárbálnak és az immár 19. Izsai Lovasnapoknak. Mint ahogy az 1848/49-es szabadságharcban, a mai magyar hagyományőrzésben is vannak különböző katonai alakulatok. Ezek a bandériumok és zászlóaljak általában neves, akkor élt történelmi személyiségekről kapták a nevüket. Az izsai huszárok alakulata a Miklós-huszárság emléke előtt tisztelegve ennek a zászlóaljnak az emlékét szeretné tovább vinni, így az egykori Miklósok részben felelevendnek a dunamenti településen. A Miklós-huszárok I.Miklós orosz cárról kapták a nevüket és ugyancsak egy történet is fűződik a a legendás Miklósokhoz: még az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtt szinte minden magyar egységet hazájától távol vezényelt, hogy egy esetleges lázongáskor – mint amilyen a márciusi forradalom is volt – ne tudjanak nemzetük mellé állni. Így a Miklósok északra, a mai Csehország területére lettek kirendelve és onnan jöttek haza és
ITTHON
álltak a szabadságharc szolgálatába. Mindezeknek a történelmi dicső, hősies tetteknek fényében érthető, hogy a huszárruhába és -szerepbe bújt öntudatos hagyományőrzők megpróbálják úgy végezni feladatukat, hogy azzal dicsőítsék a magyar huszárok és katonák emlékét. Ugyanígy vagyunk ezzel mi, az izsai alakulat tagjai is, akik az év folyamán kiérdemelt meghívásokon és felkéréseken próbáljuk meg munkánkkal – ami sokak esetében fanatikus hobbivá alakult – emelni a rendezvények fényét. Tavaly számtalan meghívást kapott az Első Felvidéki Huszárbandérium. A „szezonnyitó“ a már hagyományossá vált Felvidéki Huszárbál volt. Március 14-én a párkányi Ady Endre középiskola meghívására érkeztek a huszárok a határ menti városba. Március 15-én a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma meghívására két huszár képviselte a izsaiakat, míg az alakulat többi tagja a dunaradványi megemlékezésen vett részt. Március 15-ét követő első vasárnapon pedig az izsai Döme Károly Alapiskola parkjában, a milleneumi emlékműnél volt családias hangulatú megemlékezés. Ezek után a figyelem középpontjába a május 1-ei Izsai Lovasnapok kerültek, ahol az Első Felvidéki Huszárbandérium aktívan részt vett a lovasbemutatóban (mondhatni egyedüli csapatként szórakoztatták egész nap a közönséget) huszárügyességi játékokkal és karosszierrel. A nyár folyamán további meghívásokat kapott az egyesület az izsai alapiskola által szervezett gyermeknapra, a kőhídgyarmati, dunaradványi, udvardi és izsai falunapokra, az érsekújvári szüret alkalmából rendezett fesztiválra. A nyári rendezvények legemlékezetesebbike az augusztus eleji Nemzetközi Huszár és Katonai Hagyományőrző találkozó volt Szegeden, ahol bár kisebb létszámban, de fantasztikus 3 napot töltött el a csapat. Rengeteg nagyszerű emberrel létesített kapcsolat ot a vezetőség, illetve a találkozó keretein belül a szegedi belváros lakossága csodálhatta a felvonuló több tucat huszár, gyalogos, tüzér és vadászcsapatot, természetesen mindenkit korabeli katonai öltözetben. Ugyancsak fantasztikus élményanyagot biztosított a szőregi csatajelenet, amit minden évben újra és újra felelevenítenek a találkozón résztvevő csapatok, és bár a történelmet megváltoztatni nem lehetett – az ütközet 1849-ben és 2007-ben is
osztrák győzelemmel zárult – a nagyszerű 3 nap után sok tapasztalattal és felejthetetlen élménnyel tértek haza a csatában megfáradt felvidéki huszárok. Az évzáró ünnepség, a már hagyományos rókavadászat a Hubertus, melynek megrendezésébe a tavalyi késő őszi időjárás ugynacsak beleszólt. Az idei év is hasonlóképpen kezdődött, mint az előző, mégpedig február 2-án a III. Felvidéki Huszárbállal, melynek kivitelezéséről a résztvevő hagyományőrző és civil közönségtől jóleső elismeréseket kaptunk. Természetesen részt vettünk az idei március 15-i megemlékezéseken is. Komáromban a Jókai és a Klapka szobornál álltak őrt lovas huszáraink, de ott voltunk a párkányi, a dunaradványi és természetesen az izsai megemlékezéseken is. Április 18, 19 és 20-án egy újabb kihívás várt az I. Felvidéki Huszárbandérium tagjaira, mégpedig egy saját rendezésű, rendhagyó „I. Csallóközi Tavaszi Hadjárat“, melyet lóháton és korabeli szekéren Izsáról indulva egy 3 napos túra keretén belül tettünk meg Csiliznyáradra érkezve, ahol tiszteletünket tettük az 1848/49-es szabadságharc párbajhőse, Színi Sebő Alajos őrnagy sírja előtt. A három napos hadjárat folyamán bemutatkoztunk Nagykeszin, Kolozsnémán, Csicsón, Kulcsodon, Csilizradványon és Csiliznyáradon. Április 26-án a dél komáromi csapat rendezvényén vettünk részt, amikor a Klapka szobortól közösen vonultunk át az Erzsébet hídon a dél komáromi helyszínekre. A nyár és koraősz folyamán számtalan rendezvényre és falunapra vagyunk hivatalosak és természetesen nem hiányozhat az idei (augusztus 1-3) szőregi csata sem. Remélhetőleg az idei év is hasonlóképpen jól alakul az első Felvidéki Huszárbandérium számára, mint a tavalyi. Bízunk benne, hogy folytatni tudjuk sok időt és energiát igénylő munkánkat, amivel töredékét próbáljuk bemutatni azon hősök az életmódjából és szokásaiból, akiknek köszönhető az 1848/49-es szabadságharc erkölcsi győzelme. Nagyon fontos ez manapság a Duna északi partján elterülő területen, hogy a magyar fiatalok megtanulják tisztelni őseiket, azt az eszmét, amiért hol karddal, hol szavakkal harcoltak. Ez a nemzeti öntudat megmentheti népünket az asszimilációtól: a felnövekvő generációk tudják tisztelni és elfogadni a velül élő másokat, de ugyanakkor ne felejtsék el saját származásukat. Tárnok Balázs, h.ő. huszár
21
A Csemadok Kassa – környéke Területi Választmánya, a Magyar Koalíció Pártja, Szepsi Város Önkormányzata, a Városi Művelődési Központ, a Kerületi Művelődési Központ és a társrendezők szeretettel meghívják az
54. Szepsi Járási Dal – és Táncünnepélyre, melyre 2008. június 15 – én (vasárnap) kerül sor SZEPSIBEN a HEGY ALATTI ARÉNA SPORTCENTRUM szabadtéri színpadán 10:00
1430
Műsor:
TÁJJELLEGŰ ÉTELEK FŐZÉSE a 10 éves MKP Járási Elnöksége szervezésében MESTERSÉGBEMUTATÓ és népművészeti kirakodóvásár - Fügedi Márta Népművészeti Egyesület – Miskolc - Sárospataki Művelődések Háza - Sárospatak ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ - Köszöntő és ünnepi beszédek FŐMŰSOR - A KORMORÁN együttes koncertje Budapestről NÉPMŰVÉSZETI NOSZTALGIA - Egressy Béni vegyes kar - Szepsi - Szinai Rozmaringsarj Gyermektánccsoport - Buzitai citerazenekar - Buzitai Kelepelők Gyermektánccsoport - A Csereháti Művészeti Egyesület szólistái, ének és folklórcsoportjai - Szepsi Asszonykórus - Bodollói Búzakalász - Debrődi Tüzikék - Jánoki Napsugár - Szesztai Női Éneklőcsoport - Péderi vegyes kórus - Csécsi Éneklőcsoport - Nagyidai Hagyományőrző Csoport - Nagyidai Ilosvai Néptáncegyüttes NOSZTALGIA BULI - Fekete Rózsa - Makranc - Horňák Marek és Zsuzsa zenekara ZSEB együttes koncertje (Zsapka Attila és Benkó Ákos) TOMBOLAHÚZÁS A műsorváltozás jogát fenntartjuk !
Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2008
22
Csemadok Buzitai Alapszervezete, Buzita Község Önkormányzata, Kassai Kerületi (Megyei) Önkormányzat a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda, „Kanyapta” Polgári Társulás, a Kerületi Művelődési Központ – Kassa és a Csemadok Kassa – környéke Területi Választmánya megrendezik a
XXX. Csereháti Népművészeti Fesztivált (Kanyapta menti Dal –és Táncünnepély) Buzitán (Buzica) 2008. május 31. -én és június 1. -én (szombat és vasárnap) az Amfiteátrumban (rossz idő esetén a kultúrházban), melyre szeretettel meghívjuk Önt és B. családját
2007. május 31. – szombat GYERMEKNAP 13.00 - 15.00 Játékos sportvetélkedő 14.00 Játszóház és mesterségbemutató a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Sárospataki Művelődések Háza közreműködésével 15.00 - 17.00 TÁTIKA és Tombolahúzás 17.00 - 2.000 Környékbeli zenekarok koncertje HORŇÁK MAREK és ZSUZSA zenekara 18.00 – 19.00 a nagykátai TÁPIÓMENTE Néptáncegyüttes 20.00 - 22.00
16.00 - 19.00
UTCABÁL TÁNCHÁZ - játszik a ZSEB együttes – Zsapka Attila és Emmer Péter KÓSTOLÓ Tájjellegű ételek készítése és kóstolása : jelentkezés az ÖNKORMÁNYZATNÁL, tel.:055/466 51 01 a főzéshez fát és helyet biztosítunk az amfiteátrumban
2.008. június 1 - vasárnap 10.00 - JÉZUS SZÍVE fogadalmi búcsú az amfiteátrumban CSEREHÁTI NÉPTÁNCFESZTIVÁL és TÁNCHÁZ - Játszóház és mesterségbemutató a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Sárospataki Művelődések Háza közreműködésével 15.00 - a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda Gyermekcsoportja - a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Iskola KELEPELŐK Gyermekcsoportja - a buzitai CITERAZENEKAR - a nagyidai KIS ILOSVAI Gyermekcsoport - a szinai ROZMARINGSARJ Gyermekcsoport - a sárospataki CSIMPOLYA Gyermekcsoport - a miskolci SZINVAVÖLGYE Gyermekcsoport - a nyíracsádi NYÍRACSÁD Gyermekcsoport - a mándoki TISZAKÖNYÖK citeraegyüttes - a kassai HANIČKA Gyermekcsoport - a lengyelországi CHODOWIACY Folklórcsoport 1430
A műsor után TÁNCHÁZ - Játszik a TÉNYLEG együttes Miskolcról Belépődíj: 40,- és 20,- Sk. Frissítőkről a rendezőség gondoskodik. A műsorváltozás jogát fenntartjuk ! Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2008
Hol terem a hazai magyar humorista? A közönség igényli ezt a műfajt is Szőke András
Olykor-olykor lehet olvasni és hallani hazai magyar humoristákról, akik Deákiban még humorfesztiválon is összejöttek. Volt idő, amikor a rádiónk is teret adott néhányuknak, majd ismét csend lett. Legutóbb – április kilencedikén – Párkányban rendeztek a vidámság jegyében műsort a művelődési házban, amely a Különvélemény 2 címet viselte. Párkány mintha a hazai humoristák fellegvára lenne – innen indult útjára a Dili Trió, amely sok-sok fellépésen szórakoztatta az embereket tájainkon és a műsorai rendre sikert arattak. Erős Károly párkányi villanyszerelő az egyik legkitartóbb felvidéki humorista, aki szívén viseli kollégái sorsát is. Ő menedzselte az említett párkányi estet. Erős Károly: A Dili Trió oszlopos tagjának számított Ondró György, s az ő tiszteletére indult útjára a Különvélemény, amely egy hatrészes sorozat második darabja volt. Ondró György gyári munkás, Rák Tivadar vámos, Kohút Mihály Szőke András a vagonjavító műhely alkalmazottja volt
ITTHON
a párkányi állomáson a Dili Trió működésének kezdetén. Én magam villanyszerelő vagyok. Már a pártállam idején is felléptünk, kritizáltuk , hogy csonkán meredezik a Duna fölött a Mária Valéria híd. Mečiar miniszterelnöksége idején is kipécéztük a társadalmi visszásságokat, amit úgy értelmeztek a hatóságok, hogy lázadók vagyunk és megtiltották a szereplésünket a hazai magyar rádióban. Még a szerkesztőnek, Bárdos Ágnesnek is meg kellett innia a levét, hogy teret adott nekünk. 1993-ban monstre-műorral léptünk közönség elé majd amikor a magyar adás léte is veszélybe került, Maradj éterben! címmel csaknem négyórás műsorral tiltakoztunk a megszorítások ellen. Erős Károly gyakran szerepelt Soltész Rezsővel, az ismert magyarországi énekessel közös műsorban és kapcsolatot tart Maksa Zoltánnal meg Ihos Józseffel is. Az ötvenhét éves villanyszerelő most egy tizenéves párkányi humorista tehetséget próbál pátyolgatni, hátha ő könynyebben érvényesül majd. Erős károly tudja, hogy megfelelő támogatás, főként a médiában való folyamatos jelenlét nélkül aligha szökken szárba a hazai humor, pedig tehetségek sok helyen megteremnek. Fotóink készítője, lapunk munkatársa, M. Nagy László például szintén
Badar Sándor Ondró György
bemutatkozott már humoros műsorával. Aki látta a fellépést, meggyőződhetett róla, hogy eredeti ötletei jó szórakozást biztosítanak. Hogyan tovább, hazai magyar humor? Ki karolja fel a tehetségeket, ki ismeri fel, hogy a mai zűrzavaros világban gyógyír lelki sebeinkre a nevetés? /t/
Erős Károly
23
Élményeim a X. Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválról Az idén, 2008. április 17-től 20-ig a komáromi MARIANUM Egyházi Iskolaközpont Gyermekkarával már másodszor vehettem részt a kétévenként megrendezett Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon, Székesfehérvárott. A rendezvényen 11 kórus szerepelt, többek között Linden városából az Anna Frank Iskola kórusa, Kecskemétről a Kodály Iskola Clarus fiú kara, a Dél-pesti Vörösmarty-Erkel Gyermekkórus, Zalaegerszegről a Liszt Ferenc Kórus, Székelyudvarhelyről, Erdélyből két kórus érkezett, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola felsőtagozatosai, valamint az Ifjúsági vegye skar. Székesfehérvárt négy kórus képviselte: a Bárdos Lajos Gyermekkar, a Kicsinyek Kórusa, a Kossuth Lajos Általános Iskola Kiskórusa és a Legkisebbek Kórusa. Természetesen iskolánk, a MARIANUM Egyházi Iskolaközpont Gyermekkara is nagy örömmel szerepelt a fesztiválon. Négy napon keresztül a városnak mindig más-más részén csendült fel az énekszó. Az ünnepélyes megnyitóra a Városház téren került sor, innen indult a felvonulás, a kórusok énekszóval köszöntötték Székes-
24
fehérvár lakóit. A városi sportcsarnokban a Kodály Iskola nyitóműsorát hallgathatta a közönség. A nyitóműsor után minden kórus bemutatkozott egy-egy műsorszámmal. Pénteken a táncházban fesztiválhangversenyen énekeltek a gyerekek. Az előadásokat szakértő zsűri értékelte. A mi kórusunk is megörvendeztette a közönséget Kodály néhány csodálatos művének előadásával. Délután utcai szerenádot adtunk a Mátyásszobornál. Este a Szent Imre templomban gyűltünk össze templomi hangversenyre. Egyházi énekekkel adtunk hálát az Úrnak ezért az alkalomért. Szombaton reggel a táncházban folytatódott a fesztiválhangverseny. Délután felfedeztük a várost, sétáltunk a történelmi utcákon. Ezalatt persze a zsűrinek fontos feladata volt, folyt a szakmai értékelés. Este szentmisén énekeltünk. Ezután táncházban gyakorolhattuk a szebbnél szebb magyar táncokat. Mindannyian kellemesen szórakoztunk. Vasárnap reggel a városi sportcsarnokban a „Szállj elő zöldág” című folklórprogram és további éneklés következett. A
záróéneklés szintén jól sikerült. Csodálatos élmény volt, amikor zárásképpen az összes kórus együtt énekelt. Bár a fesztivál nem versenyjellegű, minden kórus munkáját oklevéllel jutalmazták. A MARIANUM Egyházi Iskolaközpont Gyermekkara Kodály remekműveinek értő előadásáért kapott oklevelet. Énekkarunk műsora minden alkalommal nagy sikert aratott. Köszönjük Kunyik Orsolyának, hogy zongorajátékával emelte előadásaink színvonalát. Ficza tanító bácsi vigyázó szeme követett minket mindenhová. Köszönjük Stubendek István tanító bácsinak, kórusunk karnagyának, hogy segített eljutnunk a fesztiválra és hogy fáradságot nem ismerve készített fel bennünket a szereplésekre. Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek lehetőséget, hogy zenei kultúránk megismerése mellett újra végigjárhattuk Székesfehérvár több mint ezer éves történelmi emlékhelyeit. Reméljük, hogy a kórus a legközelebbi alkalommal is képviselheti iskolánkat. Dudás Rebeka, 8.osztály
Csendes László újra Rimaszombatban
„Falusi öltözetben bajszosan, kezében szalonnával, kenyérrel és bicskával, a közönséghez közel, a színpad szélére ült és csizmás lábait kilógatta a nézőtér felé” – így emlékszik Csendes László első színpadi szerepére Danis Tamás. Ez az első fellépés még egy iskolai ünnepélyen történt Rimaszombatban, s a darab akkori rendezője, Mács Zoltán is ott ült az érdeklődők között, akik a Fehér rózsa kávéházban jöttek össze, hogy találkozhassanak a város egyik nevezetes személyiségével, aki ugyan 1962-ben elhagyta azt, de ma is rendszeresen hazajár a rokonokhoz és a temetőbe. A Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Ház vendége sok érdeklődőt vonzott, s ő nem is maradt háládatlan, a hosszas beszélgetés végén Babits Mihály Esti kérdés és Tóth Árpád Lélektől lélekig c. versét is előadta, s hosszasan fogadta a régi ismerősök, barátok üdvözlését.
Csendes László 1962-ben lett a komáromi Magyar Területi Színház tagja, s már az első években vezető színésszé nőtte ki magát. Molnár Ferenc Liliomának Hollunder fiúja az első komolyabb szerepe, ezt követte Vibra Gyuri a Szent Péter esernyőjében, Gyuri a Liliomfiban és a már Beke Sándor rendezte korszakos előadások főszerepei: Mercutio Galán Géza és Thirring Viola Rómeó és Júliája mellett és Zsigmond császár Háy Gyula Isten, császár, paraszt c. darabjában. „Csendes tökéletes császár volt és császári színész a színpadon” – írja róla méltatásában Gágyor Péter. Talán nem véletlen, hogy 1969-ben, amikor Beke úgy dönt, hogy néhány társával megalakítja a MATESZ kihelyezett kassai társulatát, ő is velük tart. Ha volt felvidéki magyar sztárszínész, akkor ő tényleg az lett. Mindent eljátszhatott, amit csak akart, s amire hozzá
hasonló kaliberű színész vágyhat. Osvald Alving lehetett Ibsen Kísértetekjében, s a többi legendás szerep: Csongor, Kakukk Marci, Sebők Zoltán, Trigorin, Komoróczy, Helmer és a sort még hosszasan sorolhatnánk. Már ekkoriban több magyarországi ajánlatot kap, vendégjátékokat itt-ott vállal is, sőt filmekben is láthatjuk, de csak akkor dönt véglegesen a szakítás mellett, amikor 1983-ban tettlegességig fajul a vitája az akkori művészeti vezetővel. Kecskemét, Debrecen és Eger a következő állomások, majd pár szerep és rendezés erejéig a rendszerváltás évei után visszatér Kassára. Lehetne sztárszínész Budapesten is, de ahogy mondja, neki a természet és a vidéki lét az élet elmaradhatatlan tartozékai, így aztán csak módjával vendégeskedik a fővárosban, de vidéki állomáshelyein eljátszhatja azokat a szerepeket, amelyek Kassán még kimaradtak. Claudius, Kolhaas Mihály, Bicska Maxi, Szakhmáry Zoltán, Asztrov, Tót, III. Richárd – s korántsem teljes a névsor. S nem állt tőle távol a színpadi egyedüllét sem, több monodrámát mutatott be fergeteges sikerrel. Főleg a mélylélektani drámák állnak hozzá közel, és szereti, ha a néző és a színész közösen gondolkodik egy-egy előadás alatt. Kár, hogy ma a színház inkább a látványról és dinamikáról szól, sóhajt, s talán ez is magyarázza, hogy az utóbbi években jóval kevesebbet játszik, sőt egy évet teljesen ki is hagyott. Ma már a hobbijára, a festészetre is több időt szán, görög és római mitológiai motívumokat tesz vászonra némi iróniát is megengedve magának. De ígéri, ősszel visszatér a színpadra. Juhász Dósa János Gecse Attila felvételén balról: Csendes László, Juhász Dósa János és Sebők Valéria
Az Esterházy-könyv keresi olvasóit A tavasz folyamán számos helyszínre eljutott a Kegyelem életfogytig című, Magyarországon megjelent könyv, melyet Molnár Imre történész állított össze. Az alapvető fontosságú kötet Esterházy Jánost mutatja be dokumentumok alapján – olvasható benne a mártír gróf húgának, Máriának naplója is. Az Esterházykönyv megrendítő hatású – ez bizonyosodik be a folyamatosan zajló bemutatókon. (A szerkesztőségünkbe érkezett meghívókat szívesen továbbítjuk Molnár Imrének és Jeszenszky Géza volt külügyminiszternek, történész professzornak.) Az Ipolysági Egyházi Gimnáziumban megtartott könyvbemutatón Danis Ferenc beszélgetett a mű keletkezéséről Molnár Imrével, az ipolysági születésű és e városkában érettségizett történésszel, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának főtanácsosával. Felvételünkön őket és lapunk főszerkesztőjét látni. Az eseményen megjelent Pálfy Dezső, az intézmény igazgatója és Balázs Péter igazgatóhelyettes is.
ITTHON
Balázs Péter felvételén jobbról Molnár Imre, Danis Ferenc és Batta György
25
A kassai dóm Szent Erzsébet legendája. A díszruha csodája. Fotó: Méry Gábor V
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
H
K
Sz
Cs
Sz
V
H
K
Sz
JÚNIUS P
Cs
P
Sz
V
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
H
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
MAGYARSÁGISMERET Miközben a magyarság az egyik legkeservesebb korszakát éli, egyre-másra jelennek meg fontos művek hagyományainkról és múltunkról. Azok a felelősségtudó és nagytudású emberek ugyanis, akik rendületlenül gyarapítják nemzetünk szellemi kincseit, jól tudják, hogy elül majd a mindennapok csatazaja és felvirágzik a magyarság. Ahhoz, hogy ez így történhessen mindnyájunknak meg kell ismernünk népünk hiteles történetét, fajtánk jellegzetességeit is. Kiszely István felvidéki származású, Budapesten élő antropológusunk, aki feleségével, Hankó Ildikóval közösen is alkot könyveket, az utóbbi években egy sor nagy jelentőségű munkát tett az asztalunkra. Főleg általa történik, hogy „A magyarság a világon embertanilag legjobban feldolgozott ország”. A közelmúltban adták ki újabb, A magyarság embertana című munkáját. A Magyar ház Kft. gondozásában megjelent, alapvető ismereteket tartalmazó művet egyetlen magyarországi hivatalos
szerv /minisztérium vagy intézet/ sem támogatta! A szerző rendíthetetlen magyarságtudatára jellemzésül: „A kötet bármely része szabadon felhasználható a hely és a szerző etikus megjelölésével,
hiszen a könyvem azért készült, hogy használják.” Ezt tesszük mi is – remélve, hogy sorozatunkat szívesen látja majd lapunkban az olvasó.
Kiszely István:
A magyarság embertana – a palócok (II.) „A palócz különösen furfangos észjárású nép. Több tekintetben hasonló a székelyekhez. Úgy szólván minden érzés dalban fakad ki a palócz ajkán. Dalba önti örömét, búját, szenvedését és boldogságát. Dalai lágyak és gyöngédek, egyszerűek és keresetlenek, s nem egyben az érzés igazán megkapó őszinteséggel jut kifejezésre. Szorgalmas, dolgos, munkabíró a férfija, nője egyaránt. Nagyobb részt földművelők. A szegényebbje télen ölfa-vágással keresi kenyerét; hellyelközzel háziiparszerüleg nyírfa-söprűkö-
téssel, szakajtófonással, szalmaágyak készítésével, szerszámfaragással foglalkozik: tavasszal és nyáron pedig egész rajokban megy az ország különböző tájaira arató és kubikus munkára. Erkölcseiben tiszta, becsületére féltékeny. Általában büszke, önérzetes nép. Az idegen iránt bizalmatlan, zárkózott természetű, a fiatalabbja azonban heves, lobbanékony, s ha kell véres verekedés árán sem engedi a maga igazát. Szívós, edzett természetű és jó katona. Nagyobb része a huszárezredekben szolgált. A kisgyer-
Palócok Őrhalomról (Nógrád) Palóc legények
28
meket, mihelyt járni tud, lóra ülteti az apja s úgyszólván a ló hátán nő fel, mint a kun. Hét-nyolc éves korában már szűrén megüli a lovat. Azért is többnyire jó lovasok s meszszi földre elmegy a híre az olyan legénynek, aki lóról leesik. A palócz nép kedvelője a társas összejöveteleknek; farsang, lagzi, búcsú, disznótor mind megannyi jó alkalom erre, s ilyenkor a tréfa, nóta egymást váltva járja; ha zenét hall, örömest perdül táncra is. Józan, mértékletes, bár az italtól nem irtózik s ahol lehet, áldomásozik is: de korhelynek,
MAGYARSÁGISMERET
⬆ Badinyi Jós Ferenc őstörténész és ⬅ Mikszáth Kálmán író - ket nagy palóc
iszákosnak nem mondható. Derült, vidám kedélye akkor sem hagyja el, ha nehéz sanyarúságban kell is élnie; akkor is így bíztatja egymást: „Komám, ne szomorkodjék, ez a világ a miénk, a másik is az lesz még...” (Baksa Viktória: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben nyomán.)” A palócok fontos foglalkozási ága volt a méhészet és a rekesztő-emelőhálós halászat. Ismerik a makkoltatást, sokáig a
vaddisznóval kevert fekete szőrű szalontai sertést tartottak, amely éjjel-nappal a szabadban tartózkodott. Jelentős volt juhtenyésztésük. Szántásra és igavonásra ősi módon még a XX. században is az ökröt, és nem a lovat használták. Növénytermesztésnél figyelembe vették a jeles napokat: aszerint vetettek és arattak. A növénytermesztésben az árpa-, a kukorica-, a borsó-,a lencse- és a kendertermesztés volt a legfontosabb. Sajátos kenderföldjeik voltak. Régtől fogva ismerték a szőlőművelést, a pálinka-, a lekvárfőzést és az aszalást. Ősibb foglalkozásaik között megemlíthetjük a hamu- és a salétromfőzést. Ősi hitviláguk még nemrég is meghatározta a kisebb vagy nagyobb népcsoportjaik néprajzi képének sajátosságait. A pa-
lócok tudatában ősi hitvilági alakok – hiedelmek, babonás képzetek és gyógymódok – a legutóbbi időkig is éltek. Ismerték a „táltos” alakját, a „a garabonciás gyiákot”, „a tüzes embereket”, a „bolygótüzet” és a „nyavalyát”. Betartották a tiltásokat, és népi gyógyászatuk is igen gazdag volt. Úgy tartották, hogy halottaik ott járnak közöttük, csak nem látják őket: közvetítőjük a „tudalmas” – a halottlátó – asszony volt. A palócok igen gazdag népművészeti és néprajzi hagyományokkal rendelkeznek. A palóc kultúra sajátosságait jól mutatják a dalok, a mesék, a mondókák, a balladák, a köszöntő rigmusok és a karikázó táncok. Feszes ritmusú, díszítéses, lassúbb, méltóságteljesebb előadásmódú dallamok megváltoztatott szövegei a summás- és a bányászélet kifejezőivé váltak. Rendkívül gazdag a palócok körében az élet jeles eseményeivel –születés, lakodalom, temetés – összefüggő szokásrendszer. Még ma is él a párválasztás, a lakodalom, az örömkalács, a díszes tyúk és a kakas, a menyasszonytánc, a kontyolás és a hajnali tűzugrás szokása. A népszokások legtöbbje a hagyományos paraszti életforma átalakulásával fokozatosan megszűnt a mindennapi élet része lenni, és ma már csak szórványaiban és bizonyos elemeiben érhető tetten. Ilyen maradványok a farsang, az ördöglagzi, a mátkatál,a kiszehordás és a villőzés, a húsvéti locsolkodás, a májfaállítás, a Luca-napja, a betlehemezés és a karácsonyi vesszőhordás. Ezekben az népszokásokban az ősi hitvilág maradványai keverednek a kereszténységgel.
Palóc leányok táncközben
ITTHON
29
KONFERENCIA
Meg kell térnünk! Lelkünket gyógyítgatták az orvosok Aki a magyar nemzet mai helyzetét vizsgálja, - bárhol éljen a nagyvilágban – érdekes jelenséget tapasztal: egyre több orvos hallatja hangját a közéletben. Sok-sok orvos mintha követni szeretné a Magyar Szent Korona két gyógyító szentjének, Kozmának és Damjánnak példáját. Kozma és Damján üzenete egyforma hangsúllyal szól nemzetnek és királynak: „Ti nem hódítani, hanem gyógyítani küldettetek e világba. Amíg ezt megértitek és eszerint éltek, gyarapodni és boldogulni fogtok, és a világ is általatok. De ha letértek erről az útról, ha engedtek a hatalom és a vagyon csábításának... az Úr irgalmazzon nektek!” E három mondatból nyilvánvaló, hogy az intelem nem csak a magyarokra vonatkozik, ez a világ felemelkedésének útja is...
ifj. Bastrnák Ferenc felvidéki elnök
Ez bizonyosodott be azon az emlékezetes, lélekemelő nemzetközi konferencián is, melyet a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság és a Magyar Egészségügyi Társaság szervezett április ötödikén Komáromban, a Selye Egyetem konferenciatermében. A tanácskozásnak ifjabb Dr. Bastrnák Ferencnek, a felvidéki magyar egészségügyi társaság elnökének tájékoztatása szerint legalább 250 résztvevője volt. A közönséget nem csak egészségügyi dolgozók alkották – szép számmal képviseltették magukat tanárok, lelkészek, mérnökök és más magyarok is – olyanok, akiket vonzott a téma: Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását! A délelőtti és a koradélutáni előadások, elletve a fórum előadói között találtunk két, az Itthonban is közlő, lapunkat támogató nemzetépítő személyiségeket: Kellermayer
30
Miklós és Téglássy Imre professzorokat;ők Komáromban is nagyhatású gondolatokat fogalmaztak meg. Lapunk interjút készített Papp Lajos professzorral, abban a reményben, hogy a kapcsolat vele is állandósul. Az európai hírű szívsebész, professzor is lenyűgözte a hallgatóságát; eredetisége és mélységes hite a most közölt beszélgetésből szinte sugárzik. Megrendítő volt Hollósy Tamás szülész-nőgyógyász előadása – a komáromi orvos arról szólt, hogy akadnak a hozzá fordulók körében olyanok, akik – bár felvilágosította őket az abortusz pusztító voltáról, - más orvosoknál próbálnak szerencsét... A konferencia előtt elhelyezték Dr.Arányi Lajos komáromi születésű orvos emléktábláját a Klapka téren. Arányi János a kórbonctan első magyarországi professzora, az /első/ budapesti patológiai intézet alapítója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A táblát a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság állíttatta. A koradélutáni képzeletbeli kerekasztal körül sokan foglaltak helyet, ami azt bizonyítja, hogy az elhangzottak gondolkodásra késztették a jövőnkért felelősséget érző nőket és férfiakat – köztük nemcsak a magyarországi és felvidéki, de délvidéki, erdélyi, kárpátaljai, csehországi és németországi résztvevőket is. Mit tehetünk hát, hogy ne folytatódjon nemzetünk vészes fogyása? Hogy ne zsugorodjunk hat-hétmilliós közösséggé? Hogy fenntarthassuk nemzetünket? „Meg kell térni!“ – summázott Kellermayer Miklós. Vissza kell térnünk Istenhez, az ő törvényei szerint kell élnünk, szent fiának, Jézusnak útmutatása szerint. Ha ezt tesszük, megtaláljuk lelki békénket és ismét gyarapodunk majd lélekszámban, felvirágzik nemzetünk. A komáromi konferencia sikere a felvidéki magyar egészségügyi tagozat munkáját dícséri. A napjainkban mintegy ötven tagot számláló szervezet továbbra is várja orvosok, patikusok, ápolók jelentkezését, hogy ez a polgári társulás egyre fontosabb közvéleményformáló közösséggé válhasson.
Papp Lajos:
A leglényegesebb dolog a saját szakmámból: ahhoz hasonlatos beavatkozás, ame-
lyet a szívsebész végez, nincs még egy az orvostudományban. Szokták a szívsebészt az agysebészhez hasonlítani, csakhogy az agysebész mindig élő szöveten dolgozik, mert közben az agy működik. Az egyetlen beavatkozás, amely Isten művébe úgy nyúl bele, hogy mindenki, aki ezt végzi, bele kell remegjen, mert az élet két fő princípiuma, a szív dobogás és a légzés a műtét folyamán
Papp Lajos
Papp Lajos orvosi hitvallása (Majmonidesz orvosi imája a Ram kódexből)
Mielőtt belekezdenék szent munkámba, meggyógyítani a Te teremtményeidet, Hozzád fohászkodom, a Te magasságos székedhez, hogy adj nekem erőt, bátorságot, energiát, hogy munkámat teljes hittel végezhessem, hogy meggazdagodási vágy, valamint a vágy, hogy minél híresebb nevű legyek, ne kápráztassa el szemeimet a helyes út megtalálásától. Engedd, hogy felismerjem körülöttem mindazokat, akik tanácsomat jönnek kérni, mint olyan valakitől, aki nem tesz különbséget gazdag barát, vagy embergyűlölő, rossz és jó között. Add, hogy a bajban lévő emberben csak az embert láthassam. Ha nálam nagyobb tudású orvosok akarnának engem közelebb hozni éleslátásukhoz, adj nekem erőt, hogy tanulhassak tőlük, mert az orvosi tudománynak nincs határa. Csak az igazság fénye vezéreljen engem, mert a legkisebb engedmény az orvosi tudománytól szörnyű szerencsétlenséget és betegséget hozhat teremtményeidre. A tiszta lelkű igaz emberek nem panaszkodnak a rosszra, hanem erősítik az Igazságot. Nem panaszkodnak a hitetlenségre, hanem erősítik a Hitet. Nem panaszkodnak a tudatlanságra, hanem fokozzák a tudást.
KONFERENCIA hiányzik. Az élethez, ha valamit kötünk, akkor éppen a szívdobogás és a légzés az: létünk lényege. Mi pedig a műtét alatt nemcsak, hogy megállítjuk a szívet és a légzést, hanem lehűtjük az emberi szerveket, a testet magát; a szívet 1-2 celsius fokra és vannak olyan műtétek, melyeknél az egész testet 6-7 fokra hűtjük le. Több mint egy óráig semmiféle keringés nincs, semmiféle életjelenséget nem tapasztalunk. Itt már átlépünk egy bizonyos határt, amelynél fel kell tennünk a kérdést, hogy akit operálunk, aki nem nyilvánít semmilyen életjelenséget, az élő-e vagy halott? Vajon mitől élő az élő? Én azt vallom, hogy én élő embert operálok, mert a lelke
híres, tanult professzor, a legnagyobb titkot, hogy mitől dobog a szív, nem tudja. Ha pedig nem tudja, akkor nincs a kezében ez a titok. Ezért csak nagyon-nagyon nagy alázattal és nagyon nagy szerénységgel szabad emberszívet operálni, merthogy szúrni, vágni, varrni, kibontani, javítani tudok, de a szívet elindítani nem tudom, azt a Teremtő indítja el. Én a teremtésnek ezt a késleltetett csodáját minden alkalommal megtapasztalom... A fogantatás után két héttel már dobog a magzat szíve. Én eddig azt tapasztalom, hogy a szívet a műtétnél a Teremtő indítja el. Ez a szívműtétek legnagyobb misztériuma és csodája. Az orvos nem embergépszerelő, hanem ő a
Arcok a konferenciáról: Kellermayer Miklós, Téglásy Imre, Andrasofszky Barna a Magyar Egészégyügyi Társaság első elnöke; Bauer Edit eus parlamenti képviselő, Hollósy Tamás és Mikola István, volt egészségügyi miniszter
ott van a testében. Ha elhagyta időközben, akkor az az ember többé sohasem lesz élő. Nagyon nehéz az első pillanatban felfogni, hogy ez micsoda teher. Ha az ember a testet ilyen mértékben megbontja, akkor úgy kell tisztelni a mellkast, hogy az a test temploma, ugyanúgy néz ki, mint a templom hajója. A legvédettebb helyen a szervezetünkben nem az agy van, hiszen az rendkívüli módon ki van téve a sérüléseknek,... A szív, mint az élet legfőbb princípiuma a legvédettebb helyen van – a templomban az oltár. A legsúlyosabb balesetekben, ha sérül a koponya, sérülnek a nemes szervek (a máj, a lép), de a szív, felfüggesztve a mellkas közepén ezt mind kibírja, hiszen szívdobogás nélkül nincsen élet. Mi az életet, a szívdobogást szüntetjük meg műtét közben. Szabad-e beavatkozni Isten művébe így, hogy megállítjuk a szívet? Legyen valaki bármilyen kiművelt emberfő,
ITTHON
Jóisten kegyelméből kapott egy tálentumot, kapott egy kiváltságot, hogy hozzányúlhat az emberi testhez. Az orvos csak akkor lehet eredményes, s csak akkor jár el Istennek tetszően, ha tudja a maga helyét. Résztudással rendelkezik persze, minél többet tanul, minél többet gyakorol, annál többet tud, annál jobban tud segíteni a Jóistennek, de én mégis csak egy segítő ember vagyok: eszköz a Jóisten kezében. Karinthy Frigyesnek van egy gyönyörű verse, abból idéznék egy mondatot: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” Lábtartással jöttem a világra, falusi körülmények között. A későn érkezett bába édesanyám testén kívül talált meg kettős köldökzsinór nyakra tekeredéssel, és hosszú ideig küszködött velem, hogy életre pofozzon. Március 21-e a tavaszi napforduló; 1948-ban ez az esemény éppen virágva-
sárnapra esett. A családi legendárium szerint a szívem a déli harangszóval együtt dobbant meg először. Nemrég hatvanéves voltam, és minő véletlen – ez éppen nagypéntekre esett! Ha keretbe foglalom hatvanéves életemet, azt mondhatom: „virágvasárnaptól nagypéntekig.” Mindezt azért mondtam el, mert én különleges módon viszonyultam az élethez. Az orvosok tudják, hogy azok az emberek, akik meghalnak életükben bármilyen rövid időre is, megjárva a holtak birodalmát, visszajöttük után egész másképp viszonyulnak az élethez. Én például soha nem féltem a haláltól. Ez sok konfliktust okozott gyerekkoromban, mert ha egy gyerek nem fél a haláltól, akkor olyasmit is tesz, ami a felnőtt számára elképzelhetetlen. Egészen kicsiny korom óta hatással voltam a beteg emberekre. A beteg emberek közelében az az első, hogy az orvosnak empatikus tulajdonsága, - legfontosabb képessége legyen: meg tudja érezni, át tudja érezni, át tudja venni a beteg fájdalmát, gondját. Hasonlattal élve: át kell venni a beteg krisztusi keresztjét. Ha ez sikerül, akkor tud igazán segíteni, ha nem is fizikailag, lelkileg mindenképpen Az életemnek ez a nagy titka adta, hogy számomra a beteg ember gyerekkorom óta különös misztérium volt. A családomban tudják, hogy eléggé hirtelen természetű ember vagyok. Volt nekem konfliktusom szülőkkel, feleséggel, gyermekkel, világgal, de beteggel sohasem. Tud idegesíteni szép nő, kedves feleség, gyermek, apa, anya, de engem beteg soha nem idegesített fel. Ez apró jele, hogy gyógyító embernek rendelt a Jóisten. Ezt a hivatást türelem, alázat és áldozat nélkül nem lehet végezni; persze mindez csak akkor elfogadható, ha magamat áldozom, mert aki családban él, az a családját is áldozza. Valószínűleg több terhet vállalt a családom, mint ami megengedhető, hiszen aki gyereket nemz, feleséget választ, akinek szülei, testvérei, barátai vannak, feléjük is van kötelezettsége. Én bizony ezt a kötelezettséget sokszor megszegtem, mert nekem hivatásom a gyógyítás. Ezért kellett volna cölibátust fogadnom, nem családot alapítani, csak hát az ember sokszor későn jön rá, mit kellett volna tenni...Mindenesetre nehogy félreértés legyen: a feleségemmel negyven éve együtt élek és ő együtt viszi velem a keresztet. Van két csodálatos gyermekünk és van már unokám is, a lassan egyéves Kincső /kincs ő/...Én a családomnak keveset adtam, de tőlük nagyon sokat kaptam. Szakmai sikereimet, amit a külvilág karriernek ítél meg – nagyrészt a feleségemnek és a közvetlen családomnak köszönhetem. Batta György
31
LÁTOGASSU MEG!
Átadták a magyar nyelv otthonát – múzeumát
A hazának nincsen háza – írta több mint százötven évvel ezelőtt Vörösmarty Mihály. Aztán lett háza – Országháza – nagyobb a kelleténél, olyan, amilyenre a harmincmilliós kótyagos álom méretezte. Közben az ország kisebb lett, mert kegyetlenül körbeszabták a trianoni térképszabdalók, és a magyarok száma is a Kárpát-medencében több mint két millióval csökkent. Most az új évezred küszöbén a magyar nyelv kapott otthont, megnyílt A Magyar Nyelv Múzeuma a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a Kazinczy Ferencnek állított múzeum közelében. A huszadik századi terhes örökség nem hagyott nyomot az átadás ünnepi és örömteli pillanatain. Az igazsághoz azonban mindenképpen hozzátartozik: közel másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy Pásztor Emil egri professzor javaslata megvalósuljon. Mindezt bevezető köszöntőjében hangsúlyozta dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a múzeum felépítésében és üzemeltetésének a biztosításában. A megnyitón megjelent Sólyom László köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, Kazinczy Ferenc, a híres nyelvújító Stockholmban élő ükunokája, a magyar tudományos élet jeles képviselői a határon túli magyarok, s közöttük is szép számban szlovákiai magyarok. Ennek a maga nemében Európában is párját ritkító intézménynek az intenzív építkezési munkálatai tavaly kezdődtek, s a 800 millió forintos költségek fele uniós
32
támogatásokból származik, a másik fele a megye költségvetéséből. Sólyom László hangsúlyozta, hogy a nyelv állapota közösségi létünk mutatója, s a nyelvhasználat igényessége sokat elárul a társadalom állapotáról. Bartókot és Kodályt idézve kiemelte a magyar nyelv szépségének a fenntartását és megőrzését, hiszen Széchenyi István az Akadémia fontos feladatává tette a magyar nyelv művelését. Külön szólt a határon kívül rekedt kisebbségi magyarokról, akik esetében fontosnak tartja a nyelvhasználati jog következetes érvényesítését, a közösségi nyelvhasználat feltételeinek a biztosítását, beleértve a politikai nyilvánosságot is. Az sem véletlen, hogy a nyelvet kezdi ki az asszimiláció, vagy hogy a támadások célja a magyar nyelv, illetve annak használói. Nem felejtette hangsúlyozni a magyar nyelv egységének a megtartását, hiszen büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy magyarul minden tudományt lehet művelni. A többi felszólalók sorából kiemelkedett az író Svédországban élő ükunokájának, dr. Kazinczy Ferencnek a köszöntője. Aki azt várta, hogy majd akadozott magyarsággal, netán akcentussal mond el néhány szót, istenigazában meglepődött. Az ükunoka – méltán a nagy előd jelleméhez – választékos magyarsággal szólt az ezret is meghaladó tömeghez, s olyan megszállottsággal, hogy a könyörtelen nyelvreformátor is büszke lett volna rá. Igazolást nyert az a régi bölcsesség, hogy a vér – még generációk során sem – válik vízzé! A határon kívüli magyarok és az Anyanyelvi Konferencia nevében dr. Péntek János, az
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke mondott köszöntőt, aki az intézmény kapcsán nyelvünk tavaszi megújulásáról és megsokszorozódásáról beszélt. Hangsúlyozta az anyanyelv felértékelődését a kisebbségi közösségek életében és a nyelv iránti hűség fontosságát, amely összetartozásunk szimbóluma. Különösen megható pontja volt az átadásnak és az ünnepi műsornak Szokolay Sándor Kossuth-díjas, Magyar Örökség-díjas és Corvinlánccal kitüntetett zeneszerző, aki az ünnepi alkalomra Szavak címmel rapszodikus éneket írt vegyes karra, kamarazenekarra és orgonára Nagy Gáspár Óda a magyar nyelvhez című versére. A Mester ősbemutató előtti vallomása a magyar nyelvről és a fájdalmasan korán eltávozott Nagy Gáspár költőről, legalább olyan érzelmi hullámokat váltott ki, mint maga a zenei produkció. Áll tehát A Magyar Nyelv Múzeuma, amit Radványi György Ybl-díjas építész tervezett. Nem zárható ki, hogy maga a múzeum, de annak építészeti megformálása is vita tárgya lehet. Jelenleg három kisebb kiállítással fogadja a látogatókat: Kazinczy Ferenc egykori könyvtárának a kötetei, Csete Ildikó nyelvemlék-textiljei és a Corvinák. A magyar nyelv múltja, jelene és jövője című kiállítás 2008 októberére készül el. A világvándor Márai Sándor írta: Nincs más haza, csak az anyanyelv. Ő életével igazolta, hogy közel félévszázados elszakadás után is megtartotta anyanyelvét. Es olyan tökéletesre csiszolta, hogy világhírű alkotásokat hozott létre. A Magyar Nyelv Múzeuma valóságban országhatáron és etnikai határon áll. Léte önvallomásra sarkall bennünket: Éljük-e, használjuk-e, őrizzük-e és tovább adjuk-e ezt a csodás ajándékot – anyanyelvünket: a magyar nyelvet -, amelyet évszázadok és évezredek örökségeként nekünk ajándékozott az élet – és felmenő elődeink? Máté László
ÉCSI GYÖNGYI ROVATA
Szoros a szó értelme
Pünkösd
„Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” (2 Kor. 3,17) A Szentlélek eljövetele a keresztyénség legősibb ünnepe. A pünkösd elnevezést a görög pentekosztész szóból származtatják, ez azt jelenti: 50., mivel Jézus feltámadása után az 50. napon következett be a csoda. Az egybegyülekezett tanítványok együtt voltak, „hirtelen hatalmas, szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre...”(1) A magyar nyelvben a lélek szónak és változatainak sokatmondó üzenete van: lelkes, lelkiség, lelkesedik, lélek-zet, lélek-tan, lelki-ismeret, lelki világ, lelki állapot... Mindig is volt és van ez a Lélek. Ez volt az, amit Ádám kapott a teremtéskor, és amit bírt is addig, ameddig Évával együtt le nem tért arról az útról, amelyet a Teremtő szánt az Embernek. Vannak megtért, kijózanodott nemzedékek, mint a pünkösdi első gyülekezet, vagy a megtért Ninive, azonban a történelem évezredeiben egyen-egyenként lehet kérni és kapni a Lelket, aki ott lebegett a vizek felett és akit Jézus mennybemenetele előtt az embernek örökségbe hagyott – mintegy felhíva a figyelmet arra, ami mindenkoron megtapasztalhatóan összeköt minket magával Jézussal és az Atyával. A Bibliából tudjuk, hogy az emberben van erő, elme, szív és a legmagasabbrendű, a lélek. A lélekről az is kiderül, hogy sokféle van: engedetlen és engedelmes, tisztátalan és gonosz, a kegyelem, a félelem és fiúság lelke, szelídség lelke, a józanság, a tévelygés lelke és az antikrisztus lelke is; tudjuk, hogy a lélek bolyonghat az emberben és az emberen kívül, elhagyhatja a lelket és belételepedhet (2). A sokféle lélek közül kiválik egy, a szent, Jézus Lelke, az igazság Lelke, „akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri”. „Ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz” – mondja Jézus. Ez az a Lélek, amely az élet kudarcában megbénult embert megelevenítheti. Ez az a lélek, akinek törvénye megszabadít a bűnnek és a halálnak törvényétől, amely megelevenít és újra visszaadja Ádámnak, a mindenkori embernek, az Istentől kapott eredeti, eljátszott lelki állapotot. A Szentlélek hívása és várása a fohászok kezdőszava, hiszen ha az Ő lelke nincs velünk,
ITTHON
akkor nem történhet meg a csoda, a találkozás az emberen túlival, az ember felettivel. Akkor marad az izzadságszerű emberi igyekezet megtalálni és megérteni az Istent, a felfele kapaszkodás, megérkezés nélkül. A Lélek nélkül az embernek nincsenek érvényes szavai. A költő szavaival: „Jóllakhatsz fuldoklásig gyönyörökkel,- az életedből hiányzik valami. Hiába vágysz az emberi teljességre, - mert az emberből hiányzik valami. Hiába reménykedsz a megváltó Egészben, - mert az Egészből hiányzik valami.” (3) Enélkül a valami nélkül csak valamiféle eltorzult lény az ember, féreg, meghamisított eszmélés, „beszorúlva a semmi és valamiféle utánzat közé” (4) Nem véletlen, hogy a Szentlelket szelíd madárhoz, szárnyaló galambhoz szokás hasonlítani. A Lélek a madár repülése, nem a madár és nem a levegő, hanem amikor a madár kiterjeszti a szárnyát és felemelkedik. Az Ő Lelke az ember szárnya, a kar, ami kinyúlik és kibomlik, mint a bimbó és az ember lénye kivirágzik, ragyog. Átöleli a teremtett világot és a másik embert. Erről ismerszik meg az emberben az Ő Lelke. Finom gunyoros mosollyal azt is mondhatnánk, hogy ez olyan álomszerű. Valóban annak tűnik, pedig ugyanakkor épp az ellenkezője is elmondható – nem álom, hanem ébredésszerű. A Lélekkel áldott ember felébred a világ bűne és a saját bűne által rászabott álomból, ráébred valamire, ráeszmél, és attól kezdve másképpen lát mindent. Attól az iránytól, amerre éppen tartott, elfordul, megtér. Ez egyrészt következmény, másrészt követelmény, az úton való első és a rákövetkező lépés. „Térjetek meg és megkapjátok a Szentlélek ajándékát” mondja Jézus. Megtalálni az iránytűt, amihez az ember tarthatja magát, ami biztosan és csalhatatlanul vezeti saját igaz önmagához és Istenhez, a félelemből a fiúság állapotába, a hazátlanságból az otthon megtalálásához. Micsoda szabadság, hogy az ember változhat, fejlődhet, hitben gyarapodhat, tanulhatja a türelmet, megbocsátást. Mégis be kell látnunk, hogy „az ember még nem ember, csak hadonászó kamasz...” (Weores S.) Hiába adottság, tehetség, megfelelő körülmény, hiába teszek meg mindent, ami tőlem telik, ahhoz, hogy ebből a hadonászó kamaszból ember legyen,
mindez még kevés. A megálmodotthoz, a teremtetthez kevés.(5) „Látom a jót, amit akarok, de cselekszem a rosszat, amit nem akarok” – mondja Pál. Az ember észreveheti a maga határait, amiken túl már nem világít a saját lámpása, amin túl már külső fényre van szüksége. Az újjászületés ennek a külső erőnek a függvénye. Az az állapot, amikor „én” magam is meg tudom különböztetni a régit az újtól, a saját igyekezetemtől függőt a kegyelmi ajándékba kapottól. Az első pünkösdkor a tanítványokon tüzes lángnyelvek jelentek meg, és a tűz valóban velejárója az új lelki állapotnak. A Szentlélekben lenni égi keresztség, valódi forradalom. Pusztít és éget, de nem kívülre, hanem befelé lobog, önmagunkon belül. Az emberből kiég, mint valami salak, a hiábavalóság, a saját öntörvényű akarat és lobogni kezd egy új valóság, aminek még a halál sem árt. Előbb kívülről meg sem látszik, később azután mozdulatokká és megfogható tényekké változik. Ennél többet földi életben megszerezni nem lehet. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall, vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (6) A nem lelki ember a Szentlélek érintését nem érzi, a kapu őelőtte nem nyílik meg, a lélek dolgait bolondságnak és tartalmatlan képzelődésnek tartja és már 2000 évvel ezelőtt is ezt mondta gúnyolódva: „édes bortól részegedtek meg”. Különös módon a Szentírás szerint bűneink sokaságára van bocsánat, egyre azonban nem jár, és ez épp a Szentlélek elleni bűn. (7) „És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.”(8) A pünkösdi csoda a sok különböző embert egy közösséggé tette, egy új néppé, ahol az ige, a Lélek olyan vezérfonallá, szakadék széli kapaszkodóvá vált, amely ezer évek óta újra és újra visszavezet a szeretethez. Bár megadatna ez a mi népünknek is, bár tudna olyan ninivei, pünkösdi, újraébredő, hiábavalóságaiból megtért néppé lenni, ha sokban nem is, de a ebben a leglényegesebb dologban egyetérteni tudó nemzedékké válni! Mert a Szentlélek, Jézus ajándéka, semmilyen más ajándékhoz nem fogható. Ez a válasz a történelmi ember kérdéseire, ez a bibliai megoldás az ember tragédiájára, elvesztett szabadsága visszaszerzésére és élete csodájának megélhetésére. 1. Apcsel 2,1-3; 2. Mt12, 43-45 3. Váci Mihály: Valami hiányzik 4. Pilinszky János: Meghatározás 5. Reisinger János: Kisversek-nagymesterek 6. Mt 16,26; 7. Mk 3, 28-29; 8. Apcsel 2,4
33
PORTRÉ
Könözsi István művészi hitvallása:
„Beszéljen a fotó!” Tavaly az a különösen nagy megtiszteltetés ért, hogy jóbarátom és egykori újságíró kollégám, Könözsi István fotóművész felkért ebedi kiállításának megnyitására! Ebed, az ezerszázegynéhány lelket számláló, főleg magyarok lakta kisközség Párkány és Muzsla között egy kissé délre húzódik meg szerényen a festői Duna balpartján. A régészeti leletek szerint már a bronz- és az avar korban is létezett, de írásos emlékek „csak” 1237-től jegyzik. A kis települést pusztította török, kolerajárvány, a kuruc idők, illetve az 1848–49-es forradalom harcai, árvíz és tűzvész is. A múlt század történelmének ismeretében meg ugye nyilvánvaló, hogy a határ mentivé vált községet miért kerülte el nagy ívben minden fejlesztési szándék. Summa summarum: Ebed megmaradt takaros kis falunak. S hogy mindezt mi-
ért tartottam szükségesnek bevezetőül leírni, amikor a szlovákiai magyar fotóstársadalom egyik kiemelkedő alakját szeretném bemutatni az „Itthon” kedves Olvasóinak? Egyszerűen azért, mert Ebed Könözsi István szülőfaluja. Tehát a tavaly szeptember elsején, a IV. ebedi falunapon megnyitott kiállítása csak látszólag volt egy vidéki kisközség helyi ünnepségének kísérő rendezvénye. Ennél ugyanis sokkal többről volt szó: az országszerte, sőt határainkon túl is ismert, mi több, elismert fotós – akinek munkásságát a szakmán kívül már állami és különböző társadalmi szervek, szervezetek is méltatták – megérte, hogy szülőhelyén, úgymond, hivatalosan is felfigyeltek kivételes tehetségére, kiemelkedő eredményekben gazdag életútjára! És ez alkalomból olyan megtisztelő elismerésben részesítették, amilyen kevés embernek adatik
34
meg: szülőfaluja díszpolgárává avatták. Sőt, életében először kapott lehetőséget arra, hogy a hozzá közel álló embereknek: a rokonoknak, ismerősöknek, volt szomszédoknak, az egész szeretett falujának – legalább egy kis keresztmetszetben – végre bemutassa gyönyörű fotóit. Tőle tudom, bizonyos szempontból mindez többet jelentett számára még a legmagasabb szakmai fórumok elismerésénél is. Mint a fotóművészek legtöbbje, Könözsi István sem szeret a saját képeiről beszélni. „Beszéljen a fotó!” – vallja évtizedek óta. S az ő esetében ez nem csupán elcsépelt közhely! Fényképeinek ugyanis szinte kivétel nélkül mondanivalójuk van. Némelyikük pedig már-már költemény – „képi költemény”, ha szabad így fogalmaznom! Az irodalmi rovatok, könyvek szerkesztői nem véletlenül illusztrálják velük nagy előszeretettel újságokban, folyóiratokban és verseskötetekben a lírai költeményeket! Könözsi fotói és a versek mintha vonzanák egymást! Ezért aztán a költészetet és a fotóművészetet kedvelő emberrel gyakran előfordul, hogy verset olvasva, hallva Könözsi-fotót képzel maga elé, Könözsi-fotó láttán pedig valamilyen költemény jut az eszébe. Az itt közölt fényképek között is van ilyen! Meg olyan, amelyik nem egyszerűen embert, tájat ábrázol, nem pusztán egy kiragadott pillanat az életből. Portréi emberi jellemeket, sorsokat, tükröznek. Az idős embereket például úgy tudja láttatni, hogy megismerni véljük múltjukat, jelenüket s nem ritkán jövőbe vetett hitüket vagy épp reménytelenségüket. Miközben minden ilyen fotójáról sugárzik az emberek iránt érzett tisztelete és szeretete. A tájképeiből meg kiviláglik a természet iránti csodálata és alázata. Soha nem fotózott bombasztikus témákat. Ezek az ő érzékenységétől, szerénységétől túlságosan távol állnak. Nem, ő egyszerű, kis és természetes dolgokban fedezi fel a szépséget, a tökéletes harmóniát, amit lírai hangulatban ábrázol mesterien. Tulajdonképpen ebben rejlik az ő művészete! Mindezt a fotóit nem szakértelemmel szemlélő, pusztán a szépre, az esztétikai élményre vágyó ember is érzékelheti. S már az előbb említettek miatt sem tartom szükségesnek az itt bemutatott felvételek elemzését. Sokkal inkább szeretnék szólni alkotójukról, hiszen a hazai írott sajtó utóbbi másfél évtizedben tapasztalható elsorvadásá-
nak következtében egyre kevesebben ismerhetik őt. Jellegzetes fotós látásmódja – saját meggyőződése szerint kisfiú korában alakult ki, amikor libapásztorként még fogalma sem volt a fényképezésről. A libák őrzése közben a legelőt, a természetet egy hatalmas színpadnak képzelte, ahol a szereplők az emberek és az állatok voltak. Ezeket ott helyben, a „színpadon” közelről tanulmányozta, s figyelte őket. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy megtanult az átlagosnál sokkal érzékenyebben reagálni a világ történéseire, környezete minden rezzenésére. És ezt, a gyermekkorában kiművelt tudományát kamatoztatja, tökéletesíti azóta is, csakhogy már fotósként! A példaképeihez: édesanyjához, édesapjához, testvéreihez és még sok más falubeliéhez fűződő kapcsolatának meg az lett a következménye, hogy érzékenysége mellett leginkább hite, sugárzó szeretete, alázata, becsületessége jellemzi munkáját és magánéletét egyaránt. Könözsi István az alapiskola elvégzését követően örökre elment szülőfalujából és igazából soha nem tért oda vissza, legfeljebb látogatóként. A párkányi papírgyár kínálta lehetőség – valamilyen szakmát tanulni – kapóra jött neki, az egyszerű falusi gyereknek. A sok-sok jelentkezőből kilencüknek adatott meg, hogy papíripari tanonciskolában tanulhassanak Rózsahegyen. Az elején nehéz volt, mert akkor jóformán egy szót sem tudott szlovákul. Ám két év múlva már kitüntetett diák volt, s az egyik tanítója javallatára átlépett az ottani középiskolába. Minden idejét a tanulásnak szentelte, de egyszer valahogy betévedt egy fotókiállításra. Ekkor döntötte el, hogy ő fényképész lesz! A vegyipari középiskolát kitüntetéssel végezte el, s jutalmul elmehetett az NDK-ba idénymunkára. Az ottani első fizetéséből egy Werra nevű fényképezőgépet vásárolt. Miután hazajött, a legelőn elkészítette a később nagy elismerésben részesült „Bandukoló generáció” sorozatát szüleiről, az ebedi tájról és emberekről. Az érettségit követően István a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola vegyészeti karán
folytatta tanulmányait. Amikor a kollégiumi fotókör felvételit hirdetett soraiba, nyolc diák nyert felvételt a negyven jelentkező közül. Köztük ő is. Azonnal be is kapcsolódott a főiskolai fotóversenybe – s megnyerte! Aztán a fővárosi Művészetek Házában rendezett országos fényképkiállításon figyelt föl rá a sajnos néhány éve elhunyt Németh István kollégánk, az Új Ifjúság szerkesztője, aki – bízva
ITTHON
abban, hogy egy Könözsi nevű fotós csak magyar lehet – felkereste őt és fokozatosan közölni kezdte felvételeit. Ez jelentette István fotós karrierjének kezdetét! 1970-ben már országos kiállítást szervezett a csehszlovákiai magyar amatőr fotósok számára, amelyen második díjat nyert. 1971-ben olvasói fotóversenyt hirdetett az ismert szlovák hetilap, a Život. Az első díjat – ami egy újságíró-igazol-
vány volt – Könözsi István kapta „Hortobágyi képes riportjáért”! Meg lehetőséget fotóinak a lap címlapján és dupla oldalain való közlésére. Ezután más szlovák lapok is kezdték megjelentetni munkáit, és egyre többször szerepeltek felvételei az Új Ifjúság, az Új Szó, a Hét, majd a Vasárnapi Új Szó oldalain is. Szarka Erzsébet, a Nő képeslap akkori főszerkesztője meg felvette fotóriporternek, és hívták az Új Szóba is. Mivel azonban egyik szerkesztőség sem tudott Pozsonyban lakást biztosítani számára, visszament Párkányba, ahol munkába állt a papírgyárban. Az álma, hogy profi fotóssá váljék, egyre reménytelenebbé vált számára. Már-már belenyugodott, hogy vegyészmérnökként éli le életét, amikor 1980-ban, a korábbi újságíró kolléga, Harasztiné Mészáros Erzsébet – már főszerkesztőként – ugyancsak meginvitálta Könözsi Istvánt (lakást is biztosítva neki) a Nő képes hetilapba, fotóriporternek. Hosszú évekig volt az ő pártfogoltja, s nagyrészt neki köszönheti profi fotóssá válását, amint az ugyancsak nagy hírnévre szert tevő fotóművész kollégái: Huszár Tibor és M. Nagy László is. Könözsi István csaknem tíz éven át volt a Nő hetilap fotóriportere. Közben Szlovákia 134 féle népviseletébe öltöztetett babákról készült fotóiból Montrealban rendeztek önálló kiállítást. S ha már a kiállításainál tartok, csak a teljesség igénye nélkül említek néhány várost: Pozsony, Dunaszerdahely, Komárom, Kassa, Prága, Brünn, Moszkva, de folytathatnám Párizzsal vagy épp Budapesttel is. Ez utóbbiban – és ez nem akármilyen szakmai elismerés – a Fővárosi Fotóklubban önálló tárlatán ismerkedhetett meg a nagy nyilvánosság a már korábban említett „Bandukoló generáció” sorozatával. Pályafutása nem mindennapi sikerének könyvelhető el az 1999 decemberében megnyílt, eredetileg két hétre tervezett, de a nagy sikerre való tekintettel két hónapig tartó kiállítása
35
➡
folyt. 50. old.
FONTOS MŰ SZÜLETETT
Barta Gyula: A föld, a víz és az ég festője
Rekviem Csernobilért Barta Gyulát, Párkányban született, de hosszú évtizedek óta Pozsonyban élő festőművészünket a barátomnak mondhatom, így tapasztalat alapján írom: bár sokéves küzdelem és izgalom gyümölcse az
36
életművét bemutató monográfia, megérte az erőfeszítés: fontos mű született. Aki a pozsonyi AB-ART gondozta, szép küllemű albumot végignézegeti, képet alkothat a nyocvanhatodik esztendejét taposó, ma
is mindennap dolgozó alkotóról, elolvashatja Zuzana Ševčíková művészettörténész találó jellemzését a mesterről: A festő érzékenyen reagál a világ dolgaira és bonyolultságára. Elegendő egy apró
FONTOS MŰ SZÜLETETT szólni. Nem csitul benne az érdeklődés a mindennapi dolgok iránt, továbbra is töretlen a szépérzéke és az emberi értékekhez való ragaszkodása.
Gyászmise (rekviem) Csernobilért
szikra, megjegyzés, a reggeli hírek, egy beszélgetésfoszlány, szöveg vagy könyv, hogy inspirálják az alkotó gazdag asszociációs képességét. És ezekhez társul Barta érdeklődése és igénye a dolgok mélyebb megismerése iránt, sokrétű kíváncsisága a világ mindennemű változását illetően, a történelem, az irodalom, a különböző kultúrák és tudományos felfedezések tanulmányozásának szándéka. Barta világa nincs a műterem falai közé zárva. 1969-ban festi szimbolikus kompozícióját, vágyakozását a csillagok közé, a Gagarin tiszteletére alkotott festményt, melyben érvényesítette az arany, a bíbor és a fekete üresség kontrasztját. A Fekete lyuk rejtélye című képben viszszatér a szimbolikus vallomások központi témájához, a fekete naphoz és a kéken izzó koronghoz /2004/. De a nap adja az alapját a kifejezetten pozitív témákhoz is;a Bartára jellemző vitalitást a tagadás sohasem nyomja el teljesen. Ezért látja maga előtt az örök nőt úgy, ahogy azt a Vénusz a napban című képén ábrázolta /2004/, vagy mint a legutolsóban, melynek egyszerű Akt /2006/ a címe. A melegítő, életet adó nap, az élettel teli varázslat párhuzamosan szikrázó, lazító, tiszta tónusokat és a magasztos ecset játékosságát kölcsönzi a festőnek: A komor nap /1969/ a melegítő napsugarakat a horizont mögé rejti, ugyanúgy a Rozs és a közelmúltban festett egyéb képei is ebben az értelemben a festő személyes önvallomásának tekinthetők. A festőt, Barta Gyula érdemes művészet ma is, mint képzőművészeti pályája elején, a sokoldalúság jellemzi. Továbbra is a realitások talaján mozog, a dolgok megbízható ismeretével, melyekhez hozzá kíván
ITTHON
1986 két, egész bolygónkat megrázó súlyos esemény esztendeje volt: január 28-án felrobbant a Challenger űrsikló, amely az amerikai űrrepülőgép-program és a hozzá kapcsolódó kísérletek fontos eszköze volt. A katasztrófa milliók szemeláttára, nem sokkal a fellövés után következett be: az egyik tömítőgyűrű összezsugorodott a hidegben, nem zárt tökéletesen, ezért a kicsapódó láng felrobbantotta a rakétahajtóművet. Negyedév múltán, április végén a Kijev közelében lévő csernobili atomerőmű robbant fel. Az emberi felelőtlenség az egész világra kiterjedő katasztrófát eredményezett. A szovjet hatóság először megpróbálta eltitkolni az ügyet, később jelentéktelen üzemi balesetnek állították be az eddigi
legsúlyosabb atomerőmű-balesetet, amely ma is szedi áldozatait és kihatással van mindnyájunk életére a Felvidék déli térségében. (Az elszennyezett felhők Skandinávia fölé úsztak, majd onnan dél felé fordultak s a belőlük lezúduló radioaktív eső – állítólag – a csallóközi talajokba mosódott. Valószínűleg ezért /is/ van, hogy Nyugat-Szlovákia zömében magyarlakta településein rendkívül magas a rákos megbetegedések száma./ Barta Gyula, aki a Duna mente szülötte, s aki magát a folyamot és a víz közeli tájakat nagy gyönyörűséggel festi, tizenöt évvel a katasztrófa után megalkotta legjelentősebb művét – a Rekviem Csernobilért c. remeklést, amely a képzőművész hangtalan gyászmiséje, egyben korunk egyik kifejezőbb ábrázolása, az Istentől elfordult, magát mindenhatónak képzelő ember tragédiája. A lángoló atomreaktor fölött megjelenik az Istenanya: arca mélységes szomorúságot tükröz, s talán arra gondol, hogy íme, így jár, aki a tiltott gyümölcshöz nyúl. (b)
37
SZOBORAVATÓ
Komáromban nem sokkal halála után szobrot kapott Kaszás Attila színművész A komáromi Jókai Színház előtti térség mostanában sok embert vonz: Ott áll a városban diákoskodott Kaszás Attila színművész szobra, Gáspár Péter alkotása. A szoborállítás kezdeményezői Attila volt iskolatársai és barátai voltak, de a költségeket sok-sok egyéni adakozó, intézmény és mecénás teremtette elő. A szoboravató ünnepségen másfélezer ember tisztelgett a művész emléke előtt. Egyórás gyönyörű műsor előzte meg a szobor leleplezését és megszentelését – az esemény maga volt a megtestesült szeretet. Olvasóink most elolvashatják a budapesti Rudolf Péter színművész avatási beszédét és részleteket közlünk egy 2001-ben készült interjúból, melyet Szidiropulosz Archimédesz politológus, a Trianon Kutató Intézet egyik alapítója készített a művésszel. ... Én Komáromban nőttem fel, ott a lakosság nagy része magyar. Minket nem értek atrocitások a szó kisebbségi értelmében, Ráadásul abban a puha szocializmusban, ami Csehszlovákiában is volt, szerintem jobb helyzete volt a kisebbségnek, mint most. Akkor volt egy közös ellenség, a
38
Szovjetunió. Miután a szovjetek elvonultak, maradt egy másik ellenség, a csehek. Aztán a csehektől is sikerült megszabadulni, maradtak a magyarok. Nemzetiségi
SZOBORAVATÓ szempontból most a legrosszabb a helyzet. Amit a magyar történelemről hallottunk, az tulajdonképpen a pedagógusok nyitott szellemiségének és bátorságának volt köszönhető... A kitelepítés érintett minket is. Nagyapám, édesanyám édesapja a padláson bujkált a kitelepítés elől. Ő megúszta, maradt a szülőfalujában.... Nem vagyok magyar állampolgár, Szlovákiában viszont szavazhatok,. El szoktam menni, hogy ne tudjanak az embertől könnyen megszabadulni. Ott van a családi örökség, a föld és a csallóközi emberben benne van, hogy amíg a föld magyar kézben van, addig az magyar terület. Ezért a magyar parasztot nehéz elüldözni onnan... Van egy örök keresztem, amitől nem lehet megszabadulni. Szlovákiában lemagyaroznak, itt leszlovákoznak. Tótocska, így mondják. Nagyon édes volt a kedvesem a múltkor, amikor a tudtom nélkül valamelyik idősebb kolléga mondta, hogy a Kaszás tót, és a kedvesem pont ott volt a büfében, leteremtette az idősebb, neves kollégát, hogy az Attila nagyobb magyar mint maga és tessék elgondolkodni ezeken a kifejezéseken... Évente volt egy kézilabda meccs a szlovák gimnázium csapata ellen. A két gimnáziumnak közös udvara volt. Valóságos polgárháború alakult ki azon az egy kézilabda meccsen. Ott volt a két tanári kar és a diákság. Ott presztízskérdés volt, hogy a magyarok nyerjenek. Ott éreztem először, hogy ez egy élet-halál harc Sportba burkolva. De ezzel ki is merült. Ugyanannyi szlovák haverom volt... Egy nép boldogsága vagy boldogulása nem négyzetkilométerekben mérhető. Egy nép boldogulása szellemiségben, belső összetartásban és belső szabadságban mérhető. Ez egy politikai játék. Pontosan kell tudnia minden embernek, hogy a politikusok játékszere. Rásütik, hogy idegen, színes, magyar, szlovák, zsidó, cigány, orosz. Amíg az ember ezt intelligenciával nem tudja feldolgozni, addig, igenis, hergelhető. Addig ez egy fegyver... A politika rossz befolyással van az emberekre. Például a zsidó barátaimmal voltak feszültségek amiatt, hogy mondogatták: az Orbán- kormány antiszemita kormány. Én meg mondtam, hogy nem az, csak vannak olyan intézkedései is, amik nem esnek jól a mértéktartó zsidó értelmiséginek. Emiatt nem veszítettem el egyetlen zsidó barátomat sem, de azt érzem, hogy nagyon erős a parázs. A politikusok elérték, amit akartak, mert az emberekben már ott parázslanak ezek a kis lángocskák. Ezt kikérem magamnak! Czékus Péter felvételei
ITTHON
Drága Barátaim!
Napokon át ezt a két szót tudtam csak leírni, mikor újra és újra nekiveselkedtem, hogy megírjam ezt a beszédet. Drága barátaim. Eddig jutottam szerdán. Csütörtökön kicsit tovább, mert egy felkiáltó jelet is mögé biggyesztettem. Drága barátaim! Aztán növeltem a felkiáltó jelek számát. Péntek estig. Nem jutottam tovább. Aztán rájöttem, hogy ez nem kudarc. Hanem ez maga a lényeg. Hol és mikor tudom tisztább szívvel kiejteni ezeket a szavakat, mint itt, ahol azok gyűlnek össze, akik Attilára emlékeznek. Őt köszöntik. Az ő nevében kapaszkodnak össze. Ez az ő ereje. Velünk van. Tehát: DRÁGA BARÁTAIM!!!!!!!! „Engedjük őt el”, - kérlelte egy évtizeddel ezelőtt a szép beszédű pap egy temetésen a gyászolókat, „fájdalmunk, könnyeink súlya ne terhelje útját”. Megmaradt bennem ez az egyszerű, tiszta gondolat. De most nem megy. Nem múlik el nap, hogy ne lenne bennem. Szükségem van rá. De neki sincs mehetnékje. Dolga van velünk. Ez a hívás gyűjt össze bennünket időről időre. Persze, dolgunk a feledés. Az önvédelem. Úgy általában. Most nem. Aki Attilára emlékezik, már csak ettől a ténytől jobbá lesz. Indiában létezik egy tiszteletreméltó szertartás. A Gangeszben, a csodás tulajdonságokkal felruházott folyóban megmártózva tisztul meg ki- ki mindennapi kisebb-nagyobb bűneitől. Valami ilyesmit érzek, amikor találkozva veletek, kávé mellett, rohanva vagy épp ünneplőbe öltözve, „rákészülve”, mint a Nemzeti Színházbéli szép esténken Attiláról, Attilához beszélünk. Sokszor szólítom meg. És még soha nem lépett működésbe az önkontroll, Péter, mit csinálsz? Megbolondultál? Nem. Ez olyan természetesen és magától értetődően zajlik, mint minden, ami vele kapcsolatos volt életemben. A mi szépséges folyónk, a kékségét vesztő, bemocskolt Dunánk, épp oly makacsul harcol önmaga tisztaságáért, mint harcolnunk kell önmagunkért nap, mint nap ebben az irányt vesztett világban. Ati eggyé vált a nagy vízzel. Bárhol a partján állva átjár ez az érzés. Szükség van a térben olyan pontokra, ahol megállhat az idő. Ahol megpihenhet a lélek. Most itt állunk egy téren. Mellettünk a még a szemérmesen megbúvó szobor és tudom, hogy mostantól más lesz ez a hely. Ereje lesz. Sugárzása. Erőterében kötődjenek szerelmek ! Cuppanjanak első csókok! Vanília fagylalt csorogjon maszatos kölyök szája szélén, és bölcs öregek csoszogjanak az őszben. Szóval legyen emberi. Szép! És egyszerű! Drága Barátaim! Itt állok egy leleplezendő szobor mellett, a lepel alatt barátom bronzba vésett arcvonásai, sírnom kéne az abszurd és elfogadhatatlan helyzeten. De nem teszem. Mert átjár benneteket látva a szeretet. Köszönöm Atikám, hogy még mindig segítesz rajtunk, hogy figyelsz és kiköveteled, hogy összekapszkodjunk! Köszönöm, hogy maghallgattatok! Rudolf Péter
39
A XIX. IZSAI LOVASNAP
40
A XIX. IZSAI LOVASNAP
ITTHON
41
ESEMÉNY
Doktori értekezés Fábry Zoltánról Fényes áprilisi délelőtt a Miskolci Egyetemen. Az Egyetemváros csupa nyüzsgés: előadások, konzultációk, vizsgák és minden egyéb, ami egy ilyen fontos intézmény életéhez hozzátartozik. Néhányan a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Könyvtárát keressük, ahol Petővári Ákos, miskolci tanár, Fábry Zoltán humanizmusa című doktori értekezésének a nyilvános védésére kerül sor. Már a hely megválasztása is azt sugallja, hogy itt Fábry Zoltánt értő és tisztelő emberek jöttek össze. A több mint száz oldalt kitevő értekezés védése az öt tagú tudományos testület előtt meghatározott forgatókönyv zajlik. A jelölt felvázolja dolgozatának céljait és eredményeit, majd következnek az opponensek értékelései, illetve az arra adott válaszok. A jelenlévők is kérdéseket tehetnek fel, illetve hozzászólhatnak az elhangzottakhoz. Mindezeket követi – a bizottság rövid tanácskozása után – az eredményhirdetés. Számomra, s talán nem vagyok egyedül, az a tény, hogy ebben az értékeket vesztett összevissza világban egy miskolci magyar-
Ez jó ajánlólevél a Fábry életmű megközelítéséhez, de nem elég. Petővári dolgozatával igazolja, hogy kiválóan ismeri Fábry Zoltán írásait és tevékenységét, s olyan dokumentumokat is felkutatott, amelyek eddig nem kerültek közzétételre, illetve sorra veszi a Fábry életmű utóéletét is, ami sokban hasonlatos az író megpróbáltatásoktól teli életéhez. Nem kerüli meg a Fábry írásoknál sokszor előtérbe kerülő esztétikai és etikai kritériumokat. Igen, mert Fábry Zoltán műveit az élet írta: két világháborúval, két totalitárius rendszerrel, kisebbségi reménységekkel és a minduntalan megcsalatkozásokkal. Őt olvasva az ember érzi, hol a helye a világban, s belső kényszer arra sarkallja, hogy a mindenkori zsarnokság/ok/ról kimondja a véleményét. Mert zsarnokság volt és van, csak hangosan nem merjük megnevezni, inkább visszafogottan egymás között beszélünk róla. Petővári Ákos részletesen szól a Fábry Zoltánt ért vádakról is, ami gyakran a bírálók és támadok frusztráltságáról tesz tanúságot, illetve komplexusaikról. Az pedig nehezen minősíthető másként, mint pubertás
tanár Fábry Zoltánt választja doktori értekezése témájául, elismerést és megbecsülést érdemel. Igaz, Petővári Ákos több szálon is kötődik Fábry Zoltánhoz, többek között azzal, hogy felmenői között szepességi szászok /cipszerek/ vannak, illetve a filantrópus és fiatalok mecénásaként ismert kassai szobrászhoz, Löffler Bélához rokoni szálak fűzték.
exhibicionalizmusnak, ha valaki azzal próbál érdemeket szerezni, hogy Fábry Zoltánba belerúg, s ezt kéjes vigyorgással teszi. A vádlott megszólal és az Üresjárat mellett Fábry Zoltánnak további írásai vannak, amelyek kiállták az idő próbáját. A /cseh/szlovákiai /az ő szavával: szlovenszkói/ magyarság létének és vesszőfutásainak a legkövetkezetesebb krónikása, a kisebbségi lét vizsgálatát
42
Kabdedó Lóránt és Petővári Ákos
tájainkon senki sem művelte nagyobb felkészültséggel és empátiával, s látva mai közéletünk sivár és meghasonult állapotát csak ekképpen sóhajthatunk fel: Hol vagy Fábry Zoltán?... A jelenlévők megidézték személyes találkozásaikat és kapcsolataikat Fábry Zoltánnal. Kezelőorvosa, dr. Juhász György szólt az író visszafogott szerénységéről, a témavezető, dr. Kabdedó Lóránt első sztószi látogatásáról beszélt, illetve hangsúlyozta, hogy a németekről és a német kultúráról írt hatalmas tabló, az Európa elrablása, máig nem eléggé méltányolt Fábry-mű. Czine Mihály termékeny stószi látogatásairól is szó esett. Petővári Ákos értekezését elfogadta az egyetem tudományos bizottsága. Kiemelte azokat az értékeit, amelyek tovább vitték a Fábry életmű jobb megértését, illetve azoknak a dokumentumoknak a közzétételét, amelyek eddig nem voltak publikálva. Kiegészítéseket javasolt annak az érdekében, hogy a dolgozat könyv formájában is világot lásson. Jó volt a miskolci Egyetemváros forgatagában megkeresni egy könyvtárat, ahol értékes és értelmes gondolatok szóltak Fábry Zoltánról és – önmagunkról. Jó volt szlovákiai magyarnak lenni, tudatosítva azt, hogy járt előttünk valaki, aki méltó a tiszteletre: Fábry Zoltán. Máté László írása és fotói
A MAGYAR SZENT KORONA
A Szent Korona hazajövetele Harminc éve, az idén január hatodikán este érkezett vissza Magyarországra Szent Koronánk, melyet a második világháború végének zűrzavarában menekítettek Ausztriába és Németországba, ahonnan az Egyesült Államokba került megőrzésre. Németországban 1953-ig amerikai felügyelet alatt tartózkodott a Korona – először Münchenben, majd a Frankfurtban, 1951-től pedig Friedbergben. 1953-ban a „Klondike” fedőnevű titkos művelet keretében a „General Grelly” hadihajóval vitték Bremerhavenből New Yorkba. A hajó 1953 március 23-án kötött ki, majd a Koronát kipárnázott és rezgésmentessé tett tehergépkocsira rakták és biztonsági gépkocsioszlop kísérettel szállították a Kentucky állambeli Fort Knoxba, ahol 1978-ig őrizték a magyar koronázási ereklyékkel együtt. Fort Knox máig az Amerikai Egyesült Államok egyik legbiztonságosabb földalatti erődje.
Az első rendszeresített koronaőr egyenruha az 1800-as évek közepén
ITTHON
Nemzetünk pótolhatatlan ereklyéje és a koronázási jelvények megkülönböztetett bánásmódban részesültek az európai és egyesült-államokbeli őrzés alatt. Ez kiterjedt az állapot ellenőrzésére és megőrzésére mind a szállítások alkalmával, mind az őrzőhelyen. Ezt igazolja az is, hogy az Egyesült Államok aranykészletét tároló erőd volt 25 éven át a Korona ideiglenes otthona. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma kijelölt egy fő Koronaőrt, akinek feladata volt minden döntés előkészítése és a végrehajtás megszervezése. Az 1970-es évek második felében egyre többször került szóba hivatalos tárgyalásokon a két ország között a Szent Korona és a koronázási jelvények ügyének rendezése. 1977 november 9-én Matthews Nimetz, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának e feladattal megbízott munkatársa a Képviselőház albizottsága előtt így jelentette be Carter elnök döntését a Szent Korona visszaadásáról: „Soha semmi kétségünk nem merült fel affelől, hogy Szent István Koronája a magyar nép tulajdona. Mindig tudatában voltunk, hogy Amerika szerepe: biztonságban megőrizni ezt az egyedülálló
történelmi ereklyét. Mi a feladatot felelősséggel és méltóképpen láttuk el... A Koronát olyan módon adjuk vissza a magyar nemzetnek és népének, amely leginkább megfelel kiemelkedő nemzeti, kulturális és vallási jellegének. Az amerikai nép nevében az elnök személyes képviselője adja át a Koronát Budapesten a magyar állam személyes képviselőjének. A magyar kormány biztosított bennünket, hogy a Koronát azonnal és állandó jelleggel kiállítja Budapesten. Igy mindenki – magyarok, és más származású amerikai nemzetiségiek és mindenki más szabadon megtekintheti”. /folytatjuk/
A koronaláda
43
A MAGYAR ROVÁSÍRÁS
Friedrich Klára
Még látható rovásemlékeink Magyarországon Mivel lassan itt a nyári szünet, az ősi írásunk iránt érdeklődőknek szeretnék néhány támpontot adni, hol láthatnak rovásírásos emlékeket. Sajnos, ezen nemzeti kincsünknek nincs olyan államilag megbecsült tárhelye, mint a római maradványoknak Aquincumban. Pedig a római köveken látható nagybetűs írás is ősi rovásírásunkból származik, ezt Forrai Sándor állapította meg először. A rovásírást a pogánysággal hozván kapcsolatba, a X. század előtti írásbeliségünket csaknem teljesen elpusztították annak igazolására, hogy a „barbár, nomád” magyarokat a nyugati térítő szerzetesek tanították meg írni-olvasni. Nem csak pergamenre írt könyveink vesztek oda, hanem magyar tudósaink, táltosaink ezrei szenvedtek vértanúhalált a nyugat-római „kereszténység” inkvizítorainak máglyáin és kínzókamráiban. Ősi betűinkkel írt kódexeink el nem égetett példányairól a rovásírást levakarták, horzsakővel elsimították és új történelmet írtak rá, új betűkkel. Karsai Géza pannonhalmi történész, Anonymus személye után kutatván, néhány évtizede észrevette, hogy a Gesta Hungarorum is egy ilyen „palimpszeszt”, azaz olyan pergamenlapokból áll, amelyekről az eredeti írást eltávolították. Ugyanezek a pusztítók ma is közöttünk vannak és árgus szemekkel figyelik, mi kerül elő, mit lehet eltüntetni, elhallgatni a magyarság elődeinek műveltségét bizonyító tárgyakból, adatokból. Igen jó példa erre az 1999-es Fankfurti Könyvvásár, ahol ezek az eltüntetők és elhallgatók megakadályozták, hogy rovásfelirat kerüljön a magyar kiállítócsarnokra. Ezért mindenkinek, aki magyarnak vallja magát, szent feladata
44
figyelni, lefényképezni, lerajzolni, valamilyen módon megörökíteni és továbbadni ősi írásunkat, a meglévő emlékek sorsát pedig követni. Így maradt fenn, így mentették át számunkra a csíkszentmártoni, más forrásban csíkszentmiklósi római katolikus templom 1501-ben készült feliratát, igaz csak másolatban. Ugyanis a feliratot, mint megsemmisítendő pogány emléket a XVIII. század végén a vakolattal együtt
fent: Margit-szigeti cserép lent: Váci rovásjeles csüngő
leverték. Egyik másolatát 1749-ben Szilágyi Sámuel táblai ülnök szerezte meg, rajzolója ismeretlen. Sajnos Szilágyi a rajzot felküldte Bécsbe, s talán éppen ez pecsételte meg a még a templom falán lévő emlék sorsát. Dezseritzky Ince nyitrai kegyesrendi szerzetes könyvében
is maradt fenn egy másolat 1753-ból. A felirat elpusztítása arra az igen szomorú kényszerhelyzetre is rámutat, hogy a megelőző századokban nem lehetett tud-
ni mi a jobb: elhallgatni vagy nyilvánosságra hozni, hiszen a nyilvánosság okán került rovásfeliratos nagyszentmiklósi kincsünk is a Habsburgok kincstárába. Napjainkban annyival jobb a helyzet, hogy fényképfelvételekkel lehet igazolni az emlék meglétét, a nemzeti folyóiratok, pl. Arany Tarsoly, Dobogó, Kárpátia pedig készséggel közlik ezeket. Nézzük tehát, mi maradt meg napjainkra!
Budapesten 1. Az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben (1043. Bp. Berda József u. 48) látható két honvisszafoglalás kori cseréptöredék. Leírása a Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapján (http://www.rovasirokorforrai.xw.hu) vagy Friedrich- Szakács:
A MAGYAR ROVÁSÍRÁS
Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig c. könyv 78. oldalán olvasható. 2. A Budapesti Történeti Múzeumban, a Várban (1014. Bp. Szent György tér 2) a 2. emeleten, a „Budapest története az őskortól az avarkor végéig”c. kiállításon több rovásírásos tárgy is látható. A rézkori tárlóban egy formás agyagedény nyakán rovásírásunk G és L betűi váltakoznak díszítésként. Az avarkori leletek tárlójában két rovásfeliratos orsógombot tanulmányozhatunk, amelyek bizonyítják, hogy köznépünk asszonyai írástudók voltak már ezekben a századokban is. A feliratok kinagyított képeken is láthatók, egyiküket Harmatta János professzor fejtette meg türk nyelven. Magyar nyelvű megfejtéssel is bátran próbálkozhatunk! Ugyanitt az avar tárlóban áll egy kézzel formázott agyagkorsó, amelyen szintén rovásjelek vannak. Megfejtésem szerint egy M betű, az M felső részében pedig egy kis S, eszerint a készítő névjele: M.S. A korsón további rovásjeleket vehetünk észre, két egymás alá karcolt négyszög K betűt, bennük egy-egy kisebb jellel. Ezek alatt egy Ü betűhöz hasonló alakzat, amely azonban véletlen karcolás is lehet. 3. A Margit-szigeti rovásfeliratos kő a Budapesti Történeti Múzeum kőtárának pincéjében hever, feliratai veszélyeztetettek, bármikor ráeshet valami e betűkre, megsemmisítve őket. Megtekintéséhez a múzeum igazgatójának engedélye szükséges. Kérjünk engedélyt, fényképezzük le, győződjünk meg, hogy legalább 700 éves írásemlékünk nem hamisítvány, mint ahogy néhányan állítják. Leírása Pataky László: Gélyse kiskán c. könyvében, valamint Friedrich- Szakács : Kárpát–medencei birtoklevelünk a rovásírás c. könyvének 92. oldalán található. 4. A Kossuth téren álló Magyar Néprajzi Múzeumban „A magyar nép hagyományos kultúrája” c. állandó kiállításon csupán 10 számrovásbotot láthatunk, mintha írásunk nem is lett volna! De ezeket a számrovásbotokat is érdemes megtekinteni.
ITTHON
5. Az 1483-ban előkerült Nikolsburgi Ábécét a Széchényi Könyvtárban őrzik, amely a Történeti Múzeum szomszédságában áll. Az ábécé csupán nagyobb, időszakos kiállításokon látható, azonban CD-n, 1600 Ft körüli áron megvásárolható, így otthon kellő nagyításban tanulmányozhatjuk . Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig c. könyvében ismerteti (Antológia Kiadó, 1994). A könyvhöz sajnos csak az antikváriumok ajánlatainak folyamatos figyelésével lehet hozzájutni. 6. Bár szigorúan véve nem nevezhetők „emlékeknek”, szépségük Ughy István rajza a fúvókáról Gömöri János rekonstrukciója után miatt azonban mégis érdemes megtekinteni a Budapest XVI. ban, Szakács Gábor cikkében, valamint kerületi és a Szabadság téri református a Tászok tetőtől a bosnyák piramisokig templomok nagyméretű tűzzománc c. könyvünk 229. oldalán. tábláit, amelyeken a Himnusz és a Szó- 3. A VII-VIII . századból, köznépi, női zat rovásírással is szerepel. Képük a sírból származó tűtartót Szarvason a Friedrich-Szakács : Kárpát-medencei Tessedik Sámuel Múzeumban tekinthetbirtoklevelünk a rovásírás c.könyv hát- jük meg. Forrai Sándor említett könyvésó belső oldalán is látható. Szerettem ben található róla leírás. volna a templomok pontos címét ide- 4. A honvisszafoglalás kori, Bodírni, a 2007-es budapesti telefonkönyv- rog-Alsóbűi Kohófúvóka másolata a ben azonban sem a „Templomok” sem Somogyfajsz község erdejében létesített az „Egyházak „ címszó nem található. emlékhelyen látható. Ugyanott a Stamler Imre által feltárt őskohók is megtekinthetők. Leírás olvasható róluk a Turán 2001-es április-májusi számában, valamint a Kárpát –medencei birtokleveA vidéken látható rovásemlékek ismer- lünk a rovásírás c. könyvünkben. tetése előtt két, ősi írásunk megismer- 5. Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumtetése iránt elhivatottságot érző kutató ban van az a kőbe vésett rovásírásos cíelérhetőségét adom meg. merpajzs, amely a XII. századi Benedek Vetráb József Kadocsa a Pilis rovásem- templom romjai alól került elő. Bőveblékeit gyűjti és szívesen megosztja az ér- ben ír róla Forrai Sándor fent említett deklődőkkel, amennyiben ideje engedi. könyve 285. oldalán. Villámlevél címe: kadocsa55@vipmail. 6. Sebestyén Gyula néprajztudós hu. Braun György tanár Sóskút közelé- 1934-ben egy rovásírásos emlékben fedezett fel rovásírást, amelyet szí- oszlopot állíttatott Balatonszepezdvesen megmutat. Távbeszélő száma:06 Balatonszepezdfürdő határában álló vil23 368 440. lája elé. Közelében vonat megálló van. 2. Budakalászon, az Ezüst–Kevélyen (folytatjuk) látható rovásfelirat. Erről leírás olvasható a Magyar Demokrata 2006/48. számáRovatvezető: Z. Urbán Aladár
Vidéken
45
A MAGYAR ROVÁSÍRÁS
Üzenet a jövő magyarjainak... A IV. Felvidéki Országos Rovásírásversenyről Felvidék rovásírói - a jövő magyarsága
„Üzenem a jövő magyarjainak – írta 1996ban Benedek István orvos, író -, hogy figyeljenek gondosan a történelmünkre. Tegyék alaposan latra, mit higgyenek el. Mestereiket okosan válasszák meg és rostálják ki a tudatos vagy öntudatlan ámítókat. A történelem nem csupán csaták, forradalmak, vereségek és győzelmek fölemlegetése, hanem minden alkotásunk ismerete. Fordítsunk gondot a műveltségre. Szegény és kirabolt ország a miénk, egyetlen vagyona a műveltség, őrizni és gyarapítani kell. Üzenem híveimnek és ellenségeimnek, hogy Magyarországnak minden látszat ellenére van jövője. Letétben annak az ifjúságnak kezében, amelyik fölismeri, hogy mélység felé zuhanunk, és megállítja zuhanásunkat. Ez az ifjúság már megszületett. Harmatos lelke még gyanútlan, de amint felserdül, egészségesen gyanakvóvá válik, nem hagyja magát félrevezetni, megálljt kiált, kezébe veszi önmaga és hazája sorsát. Ebben hiszek.” Ebben hiszünk valamennyien, akik április 26-án a Palóc Társaság hívására ás szervezésében részt vettek azon a rovásírásversenyen, amely évről évre többeket szólít meg kies tájainkon. A magyar rovásírás tanulása, terjedése egyre fokozódik, erről győz meg bennünket, hogy az idei rovásírásversenyre már egy híján 140-en jelentkeztek. Fokozódását bizonyítja, hogy új helyekről
46
is érkeztek nevezések, újabb iskolaépületeken ékeskedik rovásírással is az intézmény neve (pl. Alistálon). Ebben a bizakodásra feljogosító légkörben zajlott a zselízi Comenius Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban a 2008. évi rovásírásverseny. Zsibongó, izguló gyerekekkel s az őket elkísérő tanárokkal, szülőkkel teltek meg a gimnázium folyosói, mintha nem is szombat, hanem tanítási nap lenne. A zselízi vendéglátók minden tőlük
telhetőt megtettek, hogy a verseny simán, gördülékenyen folyjon, a gimnázium tanárai és diákjai segédkeztek a fogadásban, felügyelésben, eligazításban. A megnyitó ünnepségre a városi művelődési házban került sor. A nagyterem megtelt a résztvevőkkel. A megnyitó műsora a rovásírásverseny jelentőségéhez méltó volt. A dr. Horváth Géza karnagy vezette Franz Schubert vegyes kar kitűnő előadásának tapsolhatott a közönség, meghallgatta Pavol Bakonyi zselízi polgármester párszavas köszöntőjét, Cserba Katalin gimnázium-igazgató üdvözletét. Az első sorban ülő vendégek között foglalt helyet többek között Kiss Péter, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány titkára, Szakács Gábor, a Forrai Sándor Rovásíró Kör elnöke, Mácsadi János, a Rákóczi Baráti Társaság elnöke, Csenger Tibor mérnök, a Magyar Szülők Szövetségének helyi elnöke, továbbá a Csemadok Zselízi Alapszervezetének elnöke, a SZaKC képviselője... A rovásírásverseny a gimnázium épületében folyt. A versenyzők három korosztályban – alsó tagozat, felső tagozat (V-VI. és VII-VIII. évf.), középiskola – oldották meg a feladatokat: hangos olvasás, latin betűs szöveg rovásírásosra, rovásírásos szöveg latin betűsre történő átírása és idegen szavaknak magyarral való helyettesítése.
fent: Kovács Bernadett és Szelecky Mária Cserba Katalin igazgatóval <– Novák László átveszi az első helyért járó díjat Mácsadi Jánostól
A MAGYAR ROVÁSÍRÁS A feladatok elvégzésére szánt 45 perc múltán a versenyzők készségfejlesztő és szórakoztató foglalkozásokon vehettek részt: ki a Franz Schubert emlékszobát tekintette meg dr. Horváth Géza vezetésével, ki Tarics Péter rovásírás-kiállítását, ki pedig a makramézás fogásait sajátíthatta el, esetleg városnéző sétára adta fejét... Amíg a diákok könnyedén múlatták az időt, addig a felkészítőkből javítókká lettek tanáraik. Minden elismerésünk azoknak, akik erre a csöppet sem könnyű munkára adták a fejüket, alig többen mint tucatnyian igyekeztek azért, hogy a lehető legkorábban befejezzék a javítást, értékelést, hogy megszülessék az eredmény. Addig azonban újfent a művelődési házba sereglett a sok résztvevő. Nem bánták meg, hiszen csodálatos élményben részesültek. Először a lekéri népművészeti csoport idézett fel életképet a múltból, majd a Kincső gyermek-népművészeti együttes műsora váltott ki nagy elismerést. Megpengette gitárja húrjait Szakács Gábor zeneszerző-éne-
kes is, aki a rovásírásverseny díszvendége volt. (Előző nap előadást is tartott a rovásírásról mint a nemzeti tudatot erősen befolyásoló tényezőről a Kőbe vésett , fába rótt történelem című rovásírás-kiállítás megnyitásán). Elérkezett a nagy pillanat, az eredményhirdetés, a díjkiosztás ideje. Korosztályonként az alábbi eredmény született: Alsó tagozat: 1. Novák Bernadett, Ipolynyék – Felkészítő Novák család 2. Takács Csenge, Vásárút – Felkészítő Elek Ilona 3. Gál Dóra, Ipolyság – Felkészítő Mészáros Attila Felső tagozat, V-VI. évf.: 1. Novák László, Ipolynyék – Felkészítő Novák család 2. Barusz Bianka, Udvard – Felkészítő Salgó Gabriella 3. Nagy Viktória, Csallóközcsütörtök – Felkészítő Csóka Zsuzsanna Felső tagozat, VII-VIII. évf. 1. Kovács Bernadett, Csenke – Felkészítő Mikóczi Adrianna 2. Szelecky Mária, Párkány – Felkészítő Csicsay Sarolta 3. Zsapka Krisztina, Udvard – Felkészítő Salgó Gabriella
fent: A III. korosztály helyezettjei: Somogyi Edit, Matlák Szilárd, Peczen Noémi lent: A legfiatalabb versenyző Gál Dóra is Budapestre készülhet...
Középiskola: 1. Somogyi Edit, Csenke – Felkészítő Mikóczi Adrianna 2. Matlák Szilárd, Dunaszerdahely – Felkészítő Matlák Ivett 3. Peczen Noémi, Zselíz – Felkészítő Kuczmann Erika Ők tizenketten azok, akik a Felvidéket képviselik majd a június 21-én Budapesten sorra kerülő kárpát-medencei döntőn, ahol magyarországi, erdélyi, délvidéki társaikkal versenyeznek majd. Keserű szájízzel aligha távozott Zselízről a sok-sok résztvevő. Valamennyien nyertesnek érezhetik magukat, azok is, akik helyezéseket értek el, és azok is, akik nem jutottak tovább, hiszen ősei tudását, a nemzeti műveltséget tudhatja a magáénak mind-mind. Ezenkívül „kézzelfogható” nyereményt is kaptak mindnyájan: rovásfeliratos pólót, amely a zselízi versenyre emlékezteti őket, továbbá rovásfeliratos tollat, rovásos naptárat, plakátot, ábécét, könyveket, múzeumvezetőt...
ITTHON
A helyezettek az 56-os Történelmi Alapítvány felajánlásaként egy hetet tölthetnek jutalmul a kiskunmajsa-marispusztai ifjúsági táborban, illetve a budapest-kőbányai Szent László Gimnázium díjaként a balatonszepezdi nyári táborban. Ezen felül valamennyien a magyarságukra büszke ifjú nemzedék tagjai sorában érezhetik magukat, akikre ugyancsak büszkék szüleik, tanáraik és a magyarságukra értékként tekintő ezrek. A Palóc Társaság a felkészítő tanároknak is megköszönte az áldozatos, fáradhatatlan felkészítő munkát egy-egy könyvvel s a párkányi gimnázium által felajánlott naptárakkal. Nem hallgathatjuk el, hogy őszintén sajnáljuk szép Felvidékünk keleti részén élő magyar fiataljaink távolmaradását versenyünkről (a legkeletibb versenyzők Gömörfalváról érkeztek). Őket is szívesen és örömmel üdvözölnénk a következő évi rovásírásversenyen, ha jelentkeznének. A földrajzi fekvés nem lehet akadálya az összefogásnak, minden nehézség leküzdhető köz- és egyetakarással. Összetartozásunkat megerősítendő nyíltak vagyunk minden észrevételre, javaslatra, amely elősegíti a Pozsonytól Nagyszelmencig terjedő élettérben élő és tanuló diákok találkozását. Az említett összefogásnak volt szép, követendő példája a zselízi rendezvény is. A zselíziek – a város, az iskolák, a szervezetek, a vállalkozók – mindent elkövettek, hogy a rovásírásverseny sikeres legyen, a résztvevők jól érezzék magukat a városban, a versenyen, örömérzéssel, a jövő iránti bizakodással feltarisznyálva intsenek búcsút egymásnak, a városnak. Köszönet Zselíznek! Beszámolónkat egy idézettel kezdtük, fejezzük is be egy másikkal. Friedrich Klára gondolata kell, hogy diákot, tanárt, szülőt, mindenkit, aki értéknek tartja magyarságát, azonosulni tudjon vele s kövesse: „Bár történelmünket átírták, emlékeinek többségét eltüntették, nem szabad elfelejtenünk és tovább kell adnunk azt a tudást, hogy a magyarok elődei a beláthatatlan ősidők óta a Kárpát-medence őslakói, bolygónk műveltségének létrehozói és e műveltség szorgalmas terjesztői voltak. Mindenkinek, aki szívében, lelkében magyarnak érzi magát, folytatnia kell munkájukat, amelynek első lépése őseink írásának, a rovásírásunk megtanulása és továbbadása.” Z. Urbán Aladár A felvételeket Urbán Árpád készítette
47
FELHÍVÁSOK KASSAI LOVASÍJÁSZ ISKOLA
A Pozsonyi Casino műsoraiból: Klarissza (Klariská) utca 7. A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel. Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig )
MEGRENDELŐLAP
2008. május 17. szombat Indulás a szokott helyről 7.00 órakor Kirándulás FRAKNÓBA (FORCHTENSTEIN). 2008. május 20. kedd 18.00 Skultéty Csaba - A kultúra lovagja (a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje viselője), Mécs László keresztfia mai vendégünk. 2008. május 22. csütörtök 18.00 Pozsony a vívás városa címen ma este Érsek Attilával - a pozsonyi Slávia UK párbajtőrvívójával, junior Európa-bajnokkal és edzőjével, Érsek Árpáddal találkozunk. 2008. május 24. szombat 16.00 Dr. Vízkelety Judit, a Széchenyi Könyvtár munkatársa Mátyás király nyomában járt Bécsben és Budapesten, erről szól beszámolója. 2008. május 27. kedd 18.00 Bába Iván irodalmár, műfordító, politikus, volt varsói nagykövet (1998-2000) Békés átmenet (Adalékok a kialkudott rendszerváltoztatáshoz) c. könyvét mutatja be. 2008. május 29. csütörtök 18.00 Dr. Papp Lajos professzor, világhírű szívsebész, korunk egyik leghitelesebb keresztény magyar tanítója és mestere, a PTE AOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója a Casino vendége. A találkozást fölvezeti: Mács József író. 2008. május 31. szombat 16.00 Leberfingerben jólesik egy kávé, esetleg unokák jelenlétében is, hiszen bekerített játszótéren vigadozhatnak, mialatt a nagyszülők élvezhetik a ligeti park zöldjét és friss levegőjét. 2008. június 3. kedd 18.00 A Magyar Művészeti Akadémia tagjainak közös előadóestje. 2008. június 5. csütörtök 18.00 Mgr. Gály Yvette „Ép testben ép lélek” programjában a hátgerinc torna szerepel. 2008. június 7. szombat 16.00 Rigele Alajos (Pozsony, 1879. február 8. – 1940, február 14.) nyomában Gabron Évával a Zergehegyre sétálunk.
48
Varga törzs,Virt – Domány, Szlovákia Lovaglás, íjászat, kelevéz, szekerce hajítás, fokos, szablya, ostorhasználat, kézm ves foglakozások, dobolás, éneklés, rendhagyó magyar történelemórák...
SZITTYA GYERMEKTÁBOR 2008 A TÁBOR ID�PONTJAI: 9-13 éveseknek: július 6-11, július 20-25
14-18 éveseknek: július 13-18, július 27-augusztus 1 Érkezés: vasárnap 16 és 17 óra között A résztvev�k száma hetenként legfeljebb 30 f�.
ÉTKEZÉS: Naponta háromszor egy f�étellel, igény szerint második vacsora.
SZÁLLÁS: Jurtában, tisztálkodási lehet�ség: kerti zuhanyzó, kerti wc.
PROGRAM: Reggel: Délel�tt: Délután: Este:
torna és futás. edzés. kézm�veskedés, szabadtéri játékok és versenyek. t�zgyújtás, dobolás, éneklés, ismerkedés a magyar történelemmel.
AMIT FELTÉTLENÜL HOZNI KELL: Hálózsák, takaró, matrac vagy szivacs, es�kabát, gumicsizma, nem átázó, váltásban kényelmes, koszolható ruhák (es�ben is tartunk szabadtéri foglalkozásokat), egészségügyi kártya vagy érvényes biztosítás, fürd�ruha,tányér, bögre, ev�eszközök, esetleges gyógyszerek.
AMIT FELTÉTLENÜL OTTHON KELL HAGYNI: Mobiltelefon, értékes játékok, ékszerek, túlélési élelem csomag. A Tábor ára: 2500.- Sk, vagy 20.000.- Forint Jelentkezés: Kobza Katalin, +421 908 539 955,
[email protected] A gyerekeket a tábor díja felének átutalása után soroljuk be a kívánt hétre. Ha a jelentkez� mégsem tud részt venni a táborban, az átutalt összeg felét visszatérítjük. Számlaszámok: Magyarországon: 11773360-00368852,
Szlovákiában: 3405645142/0200
Jelentkezési határid�: 2008. június 10.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK.
Ezennel megrendelem az ITTHON című havilapot Név:
Dátum:
Az intézmény neve: Pontos cím: Darabszám:
Egész évre 360,- Sk:
Fél évre 180,-Sk:
Elérhetőségeink: Občianske združenie JEL, Námestie 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava E-mail:
[email protected]. Tel: 0905/608777, 0907/177817 Számlaszám: OTP Banka Slovensko 9367044/5200 aláírás, bélyegző
Csemadok Buzitai Alapszervezete, Buzita Község Önkormányzata, Kassai Kerületi (Megyei) Önkormányzat a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda, „Kanyapta“ Polgári Társulás, a Kerületi Művelődési Központ – Kassa és a Csemadok Kassa – környéke Területi Választmánya
megrendezik a
XXX. Csereháti
Népművészeti Fesztivált (Kanyaptamenti Dal- és Táncünnepély) Buzitán (Buzica) 2008. május 31. – én és június 1. – én (szombat és vasárnap) az Amfiteátrumban (rossz idő esetén a kultúrházban), melyre szeretettel meghívjuk Önt és B. családját
Műsor :
2008. május 31. – szombat
2008. június 1. – vasárnap
GYERMEKNAP 1300–1500 - Játékos sportvetélkedő - Játszóház és mesterségbemutató a miskolci Fügedi Márta 1400 Népművészeti Egyesület és a sárospataki Kovácsék Családi Műhelye közreműködésével 1500–1700 - TÁTIKA és Tombolahúzás 1700–2000 - Környékbeli zenekarok koncertje - HORŇÁK MAREK és ZSUZSA zenekara 1800–1900 - a nagykátai TÁPIÓMENTE Néptáncegyüttes
CSEREHÁTI NÉPTÁNCFESZTIVÁL és TÁNCHÁZ - Játszóház és mesterségbemutató a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület 1430 és a sárospataki Kovácsék Családi Műhelye közreműködésével - a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda Gyermekcsoportja 1500 - a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Iskola KELEPELŐK Gyermekcsoportja - a buzitai CITERAZENEKAR - a nagyidai KIS ILOSVAI Gyermekcsoport - a szinai ROZMARINGSARJ Gyermekcsoport - a sárospataki CSIMPOLYA Gyermekcsoport - a miskolci SZINVAVÖLGYE Gyermekcsoport - a nyíracsádi NYÍRACSÁD Gyermekcsoport - a mándoki TISZAKÖNYÖK citeraegyüttes - a kassai HANIČKA Gyermekcsoport - a lengyelországi CHODOWIACY Folklórcsoport A műsor után TÁNCHÁZ - Játszik a TÉNYLEG együttes Miskolcról
UTCABÁL 2000–2200 - TÁNCHÁZ - játszik a ZSEB együttes - Zsapka Attila és Emmer Péter KÓSTOLÓ 1600–1900 - Tájjellegű ételek készítése és kóstolása: jelentkezés az ÖNKORMÁNYZATON, tel.:055/466 51 01 - a főzéshez fát és helyet biztosítunk az amfiteátrumban
Mindenkit szeretettel vár a RENDEZŐSÉG ! Frissítőkről a rendezőség gondoskodik.
Sponzori podujatia • A rendezvény támogatói:
Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007 Košický samosprávny kraj • Nemzeti Kulturális Alap – Budapest • OPTIKA BÓDVA Görcsös Judit, Moldava nad Bodvou Báráň Vojtech, MÄSO-ÚDENINY, Letná 8, pri kultúrnom dome, 044 20 Malá Ida, Košice-Šaca, 0903 600 548 Ing. Csoltkó Jenő magánvállalkozó Jászó – Jasov • Láslófi Vladimír Rozličný tovar Buzica • AGROCES s.r.o. Cestice • KUK&FUK
Belépődíj: 40,- és 20,-Sk
Lovasszobor a törökverő párkányi csata emlékére Ez év októberében lesz a 325. évfordulója a győztes párkányi csatának. A LIMES – ANAVUM Regionális Kulturális Társulás ötödik éve foglalkozik e történelmi eseménnyel . Az eddig megtartott 5 konferenciából három alkalommal elemezték történészek a győztes párkányi csatát , melynek hőse III.Sobieski János lengyel király volt. Ennek, és a lengyelek segítségének köszönhető, hogy az Emlékműbizottság jóváhagyta a lengyel király lovasszobrának felállítását. Az emlékmű alkotója Győrfi Lajos . A terv kinőtte a várost, illetve a régiót. Védnökséget vállaltak fölötte és jelentős támogatással járultak a mű megvalósításához az MKP európai képviselői: Bauer Edit és Duka – Zólyomi Árpád .Brüsszelben is felfigyeltek tervünkre. A magyar külügyminisztérium 10 000 euróval támogatja az emlékmű megvalósítását, de megérkezett Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök- helyettes 500 000 koronája is. Magyarországi pályázaton 3,5 millió forintot sikerült nyerni . Magyarországi települések is bekapcsolódtak az adományozásba. A párkányi önkormányzat 500 000 korona támogatást hagyott jóvá, de jelentős Szigeti László és Farkas Iván parlamenti, valamint Farkas Tibor megyei képviselő hozzájárulása is. Bízunk benne, hogy a hiányzó 1,5 millió korona minél hamarább összejön, s a lokálpatrióta párkányiak meg mások neve is felkerül majd az emlékműre. Az emlékmű átadásának tervezett időpontja 2008.október 28. Számlaszámunk: OTP Banka Slovensko Štúrovo 8851520/5200 IBAN : SK42 5200 0000 0000 0885 1520 SWIFT : OTPV SK BX
ITTHON
Dániel Erzsébet A Társulás és az Emlékműbizottság elnöke
49
⬅
35. old.
Pozsonyban, a Szlovák Köztársaság elnöki rezidenciájának télikertjében, ahol magáról a karácsonyi pompában úszó Grassalkovichpalotáról készült, mesébe illő fotóiban gyönyörködhetett mintegy négyszáz külföldi diplomata. Nagy sikert aratott továbbá a Csemadok pozsonyi székházában 2004 márciusában megrendezett kiállítása is, amelyen a felújított Petőfi-szoborról és újraavatásáról készült képeit mutatta be. Nem kevésbé volt sikeres a felújított párkányi Mária Valéria hidat, s annak ünnepélyes – ugyancsak – újraavatását bemutató fotókiállítása sem, amely a pozsonyi Duna utcai alapiskola és gimnázium klubhelyiségében volt sokáig megtekinthető. Könözsi István munkásságának méltatásakor nem lehet nem megemlíteni azt a húsz évet, amelyet Pozsony komolyzenei életének fotózásával töltött. Rajter Lajos, a világhírű karmester beültette őt nyilvános koncerteken a filharmónikusok közé, onnan fotózhatta a fellépő világnagyságokat – zenészeket és előadóművészeket. Az általa lencsevégre kapott világhírességek közül hadd említsem meg II. János Pál pápát, Tyereskovát, a dalai lámát – a sok-sok ismert politikust, művészt nem sorolom... Könözsi István az eltelt évtizedek során számos elismerésben is részesült. Közülük csak egyet említek: a Szlovák Köztársaság ezüst plakettjét két éve vehette át Csáky Páltól, az akkori miniszterelnök-helyettestől. A legnagyobb szakmai elismerést pedig Colin Jacobsontól, a fotózás történetével foglalkozó világhírű művészettörténésztől kapta, aki egyhetes szlovákiai tartózkodása alatt negyven neves hazai fényképészt hívott meg konzultációra, hogy mutassák be neki legjobbnak tartott fotóikat. Jacobson jó példaként Könözsi István „Bandukoló generáció” sorozatát emelte ki a többieknek, mondván, azokon a fotókon minden úgy van, ahogy annak lennie kell! S hogy a fotói általában ilyenek, tisztelt Olvasó, arról most Ön is meggyőződhet! Kérem, időzzön el egy kicsit az itt közölt felvételek szemrevételezésével, hogy sejteni tudja, mit élhetett át a fotós a fényképezőgépe elkattintása pillanatában. Ha ez legalább részben sikerül, akkor – biztosítom Önt – egy különös, nagyszerű élményben lesz része! Mert Könözsi István minden fotóját nagy-nagy átéléssel készíti, s mindegyikhez ad valamit önmagából. Egy-egy felvételt nézegetve ezért érzi meg gyakran az ember, hogy Könözsi-fotóban van szerencséje gyönyörködni! Baranyai Lajos
50
XIII. Örökség népfőiskolai tábor A Palóc Társaság 2008-ban tizenharmadik alkalommal rendezi meg a magyar őstörténettel, az igaz magyar múlttal és a nemzeti kulturális örökséggel foglalkozó nyári művelődési táborát. Az Örökség Népfőiskolai Tábor (ÖNT) műsora őstörténetünk, gyökereink, származásunk igaz történelmi tényeken alapuló megismerését, nemzeti önismeretünk és önbecsülésünk elmélyítését szolgálja. Azt akarjuk elérni, hogy magyarságára megbecsülendő értékként tekintsen minden, a Kárpát-medencében élő és a nagyvilágban szétszóródott magyar, hogy ősi anyanyelvünket megőrizve, gondosan ápolva és korunkhoz mérten fejlesztve gazdagítsuk magyar nemzetünket és az emberiséget. A XIII. ÖNT előadói mint eddig, most is kutatási területük legkiválóbb szakemberei. Tőlük ismereteket sajátíthatunk el, gondolataikkal továbbgondolkodásra serkentenek, általuk nemcsak szemlélői, hanem értőivé válhatunk mindannak, ami világunkban történik. Esténként szórakoztató műsorok zárják a napot. Hagyományosan tanulmányi kirándulással ér véget a táborozás. Ezúttal a Kis-Kárpátok körüli magyar művelődéstörténeti emlékeket keressük fel. A XIII. Örökség Népfőiskolai Tábor 2008. július 7 – 12. között lesz a mátyusföldi Udvardon, (Szlovák nevén Dvory nad Žitavou), Össze-
vont Középiskolája diákotthonában (Fő tér 2.). Elszállásolás négyágyas szobákban, mosdó a folyosón található. Étkezés helyben az iskola éttermében naponta háromszor (az első napon csak vacsora, az utolsó napon csak reggeli biztosított). A XIII. ÖNT egész időtartamára szóló teljes részvételi díj 2 570.- Sk (ebből 350.- Sk a kirándulás). Kérjük a XIII. ÖNT műsora iránt érdeklődőket, hogy jelentkezzenek a Palóc Társaság elérhetőségeinek valamelyikén! Villámlevélcím:
[email protected] vagy levélcímén: 991 22 Olováry 132., Szlovákia, vagy távbeszélőszámán: 047 / 48 79 115 A jelentkezéseket legkésőbb június 27-ig várjuk (utána legközelebb már csak a megnyitó napján áll módunkban fogadni a kedves részt venni akarókat!). A Palóc Társaság szeretettel hívja és várja a XIII. Örökség Népfőiskolai Táborába a magyar történelem és a magyarságismeret iránt érdeklődő fiatalokat és felnőtteket, a diákokat és tanáraikat, a hölgyeket és az urakat a Kárpát-hazából és a nagyvilágból. Magyarok! Gazdag múltat örököltünk, tartsuk meg s építsük rá jövőnket!
Helyszín: Udvard (Dvory nad Žitavou), Összevont Középiskola Időpont: 2008. július 7 – 12. Július 7., hétfő 15:00 Megnyitó 15:10 Molnár V. József néplélekrajz-kutató: „Teknyőkaparó” – Világvége jóslatok a Kárpátmedencében 20:00 Hit – Sajó Sándor Emlékest – Rendező– előadó: Tarics Péter előadóművész Július 8., kedd 9:00 Szántai Lajos történész: Mátyás király és a Szent Korona 11:30 Salgó Gabriella tanárjelölt: A rovásírástanítás helye az iskolai tanmenetben, ill. ennek szakdolgozati megírása 15:00 Dr. Bárdi László történész: Keleti lovasnomád népek útja a Kárpát-medencéig 19:30 Dr. Csámpai Ottó szociológus: Négy Esterházy egy hullása a vezekényi csatában Július 9., szerda 9:00 Dr. Aradi Éva indológus: Indoszkíták, kusánok és fehér hunok 15:00 Dr. Bakay Kornél régész, történész: László Gyula öröksége – Tíz éve húnyt el az iskolaalapító professzor 19:30 Szőke István Attila költő: Csodaszarvassal a Pilisbe – Betűverses lélekutazás, CD-bemutató Július 10., csütörtök 9:00 Tóth Ákos művelődés-kutató: Hun-magyar lelkület
9:45 Vetráb József Kadocsa Pilis-kutató: Égre nyíló lélek-ajtó – A Pilis titkai 11:00 Rumi Tamás matematikus: Csepregiék rovásírásos köve – Napjelképek matematikai elemzése 11:45 Záhonyi András történész: Rovásírásos emlékeinkről – egy mérnök szemével 15:00 Szakács Gábor rovásírás-kutató: Újabb adatok a bosnyák piramisokról Friedrich Klára rovásírás-kutató: Rovásírás Mátyás király udvarában 17:00 Kocsis István író, történész: A Szent Korona misztériuma és tana időszerű kérdései 19:30 Rákóczi él – Szakács Gábor zeneművének felvidéki bemutatója Közreműködik: Friedrich Klára regélő, Nagy Ágnes ének, Hegyi Károly, billentyűs hangszerek Július 11., péntek 9:00 Leidinger Dániel geográfus : „Hagyjátok, hogy mi is éljünk!” – A szerves társadalom és a civilizáció összehasonlítása 11:30 Baranta – Hagyományos magyar harcművészeti bemutató 15:00 Marton Veronika sumerológus: A sumiroktól a magyarokig 19:00 Dr. Hegedűs Lóránt ref. püspök: A magyarság küldetéstudata Július 12., szombat Honismereti tanulmányút: A Kis-Kárpátok művelődéstörténeti emlékei magyar szemmel
MÁTYÁS-FA NAGYMEGYEREN
ITTHON
51
52
