NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP. 2. ÉVFOLYAM 7. SZÁM Szent Jakab hava. 30, Sk 210, Ft 1,

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

2. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. Szent Jakab hava

A gyerek anyanyelvén gondolkodik Minden gyermek anyanyelvén gondolkodik. Sokat kell addig tanulnia, változnia, míg ezt egy másik nyelven is meg tudja tenni. Márpedig amíg nem képes idegen nyelven gondolkodni, addig a tananyagot sem képes más nyelven elsajátítani. Az alapvető dolgokat, mint például a nem verbális kommunikációt is anyanyelven tanuljuk meg. Ráadásul a nyelvnek a viselkedésmód kialakításában is óriási szerepe van. Nemzeti kultúránkat és hagyományainkat csak magyarul ismerhetjük meg. Ha gyermekünk nem magyar iskolába jár, ez nem adatik meg neki, márpedig nemzeti hagyományok nélkül sokkal szegényebb lesz. Ahogy azt Mistrík professzor mondta: a világon senki sem képes úgy kezet csókolni és a nőnek tiszteletet adni, mint a magyarok. Nemzeti kultúránk ismerete nélkül nem tudnánk tájékozódni a világban. Ez persze nem jelenti azt, hogy elzárkózunk a szlovák kultúra elől. Azt gyermekünk a magyar iskolában is megismerheti. Perhács János egyetemi tanár

OTP Banka Slovensko – havilapunk hivatalos támogatója

A tartalomból:

Kedves Olvasó, ezentúl mindegyik számunkban közzé tesszük azoknak a személyeknek és intézményeknek nevét, akik hozzásegítik szerkesztőségünket lapunk elterjedéséhez, hogy kialakulhasson saját hálózatunk. Ez a lista még nem teljes, hiányozhat róla valaki, de az idő folyamán mindenki ide kerül, aki segít. Az ITTHON-t Balczó András, minden idők legkiválóbb öttusázója, olimpiai és világbajnok, a Nemzet Sportolója is olvassa és támogatja. Előfizetőnk Rókusfalvy Pál a nemzet pszichológusa, aki kétszer is szerepelt e hasábokon. Nemes Andrásné, a Kecskés László Társaság (Kiskomárom) elnökasszonya is segíti a terjesztést. Továbbá: Bhöm András, Cséfalvy Gusztáv, Pék Éva, Holub Julianna, Fülöp Ferenc, Kardos Géza, Mátyus Rozália, Luky János, Tarcsi Imre, Szabó Mária, Gulyás Sámuel, Mocskos Géza, Vincze Tibor, Forró Mária, Dobos Zoltán, Vincze Julianna, Izsák Terézia, Nagy József, Baka Kálmán, Marsal András, Adda Mária, Farkas Róbert, Nyári Mihály, Mohňansky Csilla, dr.Barassó István, Hrenák Aranka, Dikácz Zsuzsanna, Vinkler Júlia, Kosik Gabriella, Lunczer Gabriella, Schuster Gábor, Kosztolányi Magdolna, György László, Smidt Róbert, Mács Júlia, Tasnádi Gábor, Bartal Dénes, Petrovics Katalin, Angyal Valéria, Mészáros Júlia, Jancskárová Alzbeta, Wurster Mihály, Schniererné dr.Wurster Ilona, Izsák Elvíra, Erdős Péter, Both József, Leszkó Adrien, Vendégh Piroska, Szabó Piroska, Szabó Julianna, Farkas Ferenc, Nagy Karolina, Jassa Erzsébet, Ollári Eszter, Czita István, Takács Ede, Őszi Eszter, Berényi Kornélia, Nagy Rozália, Szőke Istvánné, Munka Istvánné, Katona Éva, Balla Árpád, Bajnok István, Bódis István, Bartalos Erzsébet, Chudá Angelika, Kolczonay Katalin, Szidiropulosz Archimédesz, Mészáros Attila, Metzner Valéria, Nyéki Mária, Garay Áron, Bubenko György. Polgármesteri hivatalok: Udvard, Kürt, Jóka, Százd, Nyárasd, Deáki, Illésháza, Nagykér, Gellér, Tajti, Vaján, Helemba, Csilizradvány, Ipolyvarbó, Szalka, Beretke, Martos, Tardoskedd. A Magyar Koalíció Pártjának pozsonyi központi irodája. Csemadok alapszervezetek: Ipolynyék, Nagybalog, Imely, Hontfüzesgyarmat, Kalonda. Könyvtárak: Ipolynyék, Nagybalog, Imely, Hontfüzesgyarmat, Tardoskedd, Losonc. Iskolák: Buzitai AI. Megyei önkormányzatok: Komárom-Esztergom Megye, Győr-Moson-Sopron Megye. Könyvesboltok: a Madách –Posonium hálozata. Társaságok: Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság. Köszönjük!

Öveges József imája

75 éves Kiszely István, nemzetközi hírű antropológusunk

6-7.

Valóra válik Kaszás Attila álma Kárpát-medencei kulturális fesztivál születik 8-10. Ipolybalog a felvidéki Csíksomlyó? A Magyar Szent Korona másának őrzői 16-18. A szépülő-gyarapodó Dunaszerdahely Beszélgetés Pázmány Péter polgármesterrel 20-25. Törökmagyarok, magyarábok, provánszi magyarok Hrubík Béla összeállítása 30-35. Nagy műsor volt... Takács András a zselízi fesztiválról

38-39.

Volt egyszer egy magyar gólkirály Nem felejtjük Józsa Lászlót. Máté László és Batta György írása 46-49.

Segíts Jézus, hogy megnevelhessük a farizeusokat, fölöslegessé tehessük a hóhérokat, és jószándékukat valóra válthassák a Pilátusok!

��

�

�

������������� ���� ���� ��

��������

��

➤ ➤ ➤

ITTHON

����

A hónap fotója: M. Nagy László – Strandon

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony

���� � �

� �����

���

Címlapunkon: Kiss Gábor (Gibbó) – A Felvidéki Rockszínház bemutatójának egyik jelenete

lej

Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007 Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: [email protected] Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o. A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is

3

ESTERHÁZY-EMLÉKÉV

Méltó megemlékezés Esterházy Jánosra Mirovban 50 évvel ezelőtt hunyt el a felvidéki magyar közösség legjelentősebb 20. századi politikusa, gróf Esterházy János. Szellemi hagyatékát a kommunista időkben nem ápolhatták, nem beszélhettek életéről, munkásságáról. A rendszerváltás óta azonban a szlovákiai magyarság méltóképpen igyekszik megemlékezni arról a politikusról, aki egész életét szeretett nemzetének ajánlotta fel, és aki mindig a békesség szószólója volt. Jelmondataként értelmezhetjük a szepsi választókörzetnek juttatott zászlón lévő szöveget: „Istennel a magyar jövőért!” 2007. június 9-én az év elejétől zajló Esterházy megemlékezések egyik kiemelkedő eseményeként zajlottak Olmützben és Mirovban a megemlékező rendezvények. Az olmützi Szent Vencel székesegyház falai közt került sor arra a megemlékező szentmisére, amelyet az elhunyt gróf lelki üdvéért ajánlottak fel. A szentmisét 4 felvidéki lelkiatya mutatta be. Galgóczi Rudolf zselízi és Zsidó János féli esperes, Szalay András ipolyszakállosi plébános és Farkas Zsolt komáromi káplán. A szentmisére több busszal érkeztek zarándokok a Felvidékről és Magyarországról is. A szűkebb család is jelen

4

volt Esterházy-Malfatti Alice grófnő vezetésével, valamint az MKP-t kéviselő DukaZólyomi Árpád, a Prágai Magyar Konzulátus, a Rákóczi Szövetség, a Pázmaneum Társulás képviselői. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a legfelsőbb vezetéssel és 1 autóbusznyi cserkésztiszttel és cserkésszel képviseltette magát. Az ünnepi szentmisét a komáromi Concordia kórus tette meghitté Stubendek István vezetésével. A szentmise végén Molnár Imre történész szólt a jelenlévőkhöz, s abból az értékes imakönyvből idézett, amely Esterházy Jánosé volt a börtönben. Ez egy keresztúti ájtatosság Prohászka Ottokár gondolataival, amelyekhez a börtönben a mártír gróf saját elmélkedéseit kézzel írta hozzá. Galgóczi Rudolf esperes atya, a Pázmaneum Társulás által kiadott Kilenced az üldözött magyarokért – Esterházy János életpéldája és gondolatai alapján c. imafüzetet mutatta be. A megemlékezés a mirovi rabtemetőben folytatódott, ahol Hyvnár Anna, a Csehországi Magyarok Szövetsége Ostravai Szervezetének elnöke fogadta a jelenlévőket, és kérte fel az egyes szervezetek képviselőit ünnepélyes beszédük megtartására és a ko-

Esterházy János lánya, Alice grófnő is ott volt Mírovban. Háttérben a börtönépület.

szorúzásra. Megható volt hallani Esterházy János egyik cseh származású rabtársának vallomását, amelyet megosztott a jelenlevőkkel. A Rákóczi Szövetség által alapított Esterházy János-emlékérmet idén Mirov község kapta, amelynek polgármestere a rabtemetőben vehette át a megtisztelő plakettet Martényi Árpádtól, a Rákóczi Szövetség alelnökétől. A méltó és mindenki számára emlékezetes rendezvény a Szózat eléneklésével zárult. Karaffa Attila

Molnár Imre történész gyönyörű beszédet mondott a szentmise végén

GYÉMÁNTMISE

Lehozza a párkányiaknak az Úristent Karcsi bácsi gyönyörű példája Ritka ünnep egy egyházközség életében, ha az ott szolgáló pap vagy papok egyike gyémántmiséjét tartja, tehát kerek hatvan esztendeje szolgál az Úr szőlőjében. A párkányiakat, azt hiszem, többszörösen is kényeztetik odaföntről, hiszen nem oly régen ünnepelhettük Burián László (Laci bácsi) 60 éves papi szolgálatát, most pedig Goda László lelkiatyát, mindannyiunk Karcsi bácsiját köszönthettük gyémántmiséje alkalmából, egészen pontosan 2007. június 24-én. Hatvan esztendő, kimondani is sok, szinte szédül az ember, ha belegondol: él közöttünk egy ember – szinte észrevétlenül, csendesen –, aki nem törődve a múló idővel és kordivatokkal, töretlenül hű hivatásához, rendületlenül szolgálja Istent és embertársait. Hihetetlen szívósság, kitartás és belső tartás szükségeltetik mindehhez, mert egyáltalán nem arról igyekszik bennünket meggyőzni nap mint nap a média, a környezetünk és sajnos sok embertársunk is, hogy mégis – minden nehézség ellenére – érdemes példamutató életet élni. Karcsi bácsi, mint ahogyan a gyémántmise prédikációjában Vanda Károly szalkai plébános szájából elhangzott, naponta korán reggel felkel, akár esik, akár szél fúj vagy éppen hóvihar tombol és elindul a reggeli szentmisére, hogy „lehozza a párkányiaknak az Úristent.” Magam is sokszor találkoztam vele még régebben, mikor naponta utaztam, és az autóbusz-megálló felé igyekeztem. Akkor talán fel sem tűnt, talán el sem gondolkodtam azon, hogy Karcsi bácsi a templom felé tart, mert ott várja a kötelesség, mert ott mutatja be napról napra a szentmise áldozatot. Vajon miért nem veszünk példát az olyan emberekről, mint ő, és vajon miért nem tudunk az ő nyomdokaiban járni? Hiszen hivatástudatból és az ahhoz való hűségből, ember- és istenszeretetből mindenképpen példa mindannyiunk számára. Mennyire hihetetlen egy mai fiatal, a hivatását – legyen az orvos, tanár, mérnök vagy egyéb – csak most kezdő számára, hogy igenis ki lehet tartani a választott hivatás mellett, az életre szó-

ITTHON

ló pálya mellett, csak akarni kell! Persze, tudom, nem divat mostanság a hűség, nem csak a választott hivatáshoz vagy Istenhez, hanem úgy általában. Nem elég a pénz? Gyorsan keresünk egy jobban fizető helyet. Fárasztó választott hivatásunk gyakorlása, netán túl sok a nehézség? Sebaj, átevezünk más vizekre, és rövidesen elfelejtjük még azokat is, akik esetleg segítő kezet nyújtottak volna a nehézségek leküzdéséhez. Olyan társaságba csöppentünk, ahol úgymond kellemetlen hitünket megvallani? Nem gond, letagadjuk még azt is, hogy valaha templomban voltunk. Hogy miért teszik ezt sokan, miért hűtlenkednek az emberek, ha hivatásról vagy az Istenről van szó? Mert bizony többségünk esendő, gyarló és túl nagy a világ csábítása. Azé a világé, amely nem szereti a hűséget, elveti a ragaszkodást, nem szívleli a hivatásukat tiszta hittel és odaadással gyakorlókat, de az Istenben reménykedő és bízó embereket sem. Bizony ezért is meg kellene, jobban meg kellene becsülnünk az olyan embereket, mint amilyen Karcsi bácsi! Kevés ugyanis a hiteles, a személyes életpéldájával utat és a világ zűrzavarában irányt mutató ember. Világiasodik, modern kifejezéssel: szekularizálódik a társadalom, benne pedig az egyén, holott titkoltan, vagy netán félig-meddig bevallottan, de ott van mindannyiunkban az igény az emberibb életre, az evangéliumok történeteiben főszerepet játszó Ember példájának követésére. Karcsi bácsi az élő példa arra, hogy nem szabad félni, nem szükséges meghátrálni a nehézségek, a problémák előtt és kitartónak, állhatatosnak kell maradni a hivatásgyakorlás és az istenszeretet sokszor megpróbáltatásokkal teli útján. Sok szép köszöntő mondat elhangzott már a gyémántmisén, ismételni, úgy érzem, felesleges volna, mindössze annyit szeretnék a magam és a párkányi egyházközség nevében mondani, hogy köszönjük, Karcsi bácsi! Tátyi Tibor

5

NAGYJAINK

A magyarságnak visszaadni tartását, büszkeségét... Hetvenöt éves Kiszely István antropológus Az újságírói hivatás – számomra – legnagyobb élménye: belepillantani a nemzetépítés folyamatába, s eközben megismerkedni azokkal a kiváló, jövőépítő magyarokkal, akik a történelem egy adott szakaszában úgy bontják ki tálentumaikat, hogy hasznosságuk egyetemes: olyan feladatokat oldanak meg, melyek más népeket is gyarapítanak. Az éppen hetvenöt esztendős Kiszely István, nemzetközi hírű antropológus, az embertan tudósa például részt vett a Mediciek azonosításában Firenzében, szakterülete a csontok történeti vizsgálata - és bárhol munkálkodott, megbecsülés és

6

Afrikai gyerekekkel

tisztelet övezte. Ebben az évben különös öröm lehet számára, hogy ő hitelesítette Árpád-házi Szent Erzsébet fej-ereklyéjét... „Azt hiszem, hogy semmi mást nem tettem, mint amit egy Felső Hatalom rám ruházott: a magyarságnak visszaadni tartását, büszkeségét és újraírni történelmünk első kétezer évét. Emellett tanítom mindezt az egyetemeken, hogy fiataljaink, akik majd helyzetbe kerülnek, egy egészséges új magyar nemzedéket képviseljenek. Ezért volt érdemes élnem. És, ha visszatekintek az elmúlt 75 évre, annak idején ugyan berzenkedtem a sorsom ellen, de rájöttem, hogy minden úgy ala-

A 75 éves Kiszely István

kult a legjobban, ahogy az volt. Ha újra kezdhetném az életemet, akkor mindent ugyanúgy tennék – azt hiszem, hogy ezt kevés ember mondhatja el magáról. A rosszra nem emlékszem, mert az megkeményített, de sok „sikerben” volt részem. Ez nem a kitüntetésekben és elismerésekben nyilvánult meg – ezt sohasem kaptam

NAGYJAINK

Felesége, Hankó Ildikó is antropológus és kitűnő újságíró

Magyarországon -, de a magyar emberek szeretetében. És ebben ma is nagy részem van.” Ezt a pár sort Kiszely István nem nyilatkozatnak szánta – én másoltam ki tudta nélkül a leveléből ebbe a kis köszöntőbe azért, mert ebben minden benne van. Az ünnepelt, aki gyakran megfordul a Felvidéken, s akinek felmenői itteni származásúak, biológia-földrajz szakot végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, de diplomázott konzervatóriumban /zongora-orgona/ és a katolikus teológián, Pannonhalmán is. A Zeneakadémián Kodály Zoltán tanítványa volt: az ELTE hallgatójaként „átjárt” az egyetem bölcsészettudományi karára, kínai szakra. Munkái magyar, német, angol, francia, olasz, szerb, orosz, szlovák, cseh, finn, kinh és indiai nyelven jelentek meg. Tizenhat országban dolgozott – Kínában, Irakban, Indiában,

Kiszely István gondolataiból A szakemberek jól tudják, hogy megtaláltuk Petőfit, de ott még mindig nem tartunk, hogy elismerjék: tévedtek. Időközben megkaptuk a lengyelektől azt a fogolylistát, melyen Petőfi Sándor is szerepel az elhurcoltak között, ez tehát egy újabb bizonyíték. Morvai Ferenc expedíciónk ott járta után Burjátiában járt, ahol közölték vele, hogy annak idején a Magyar Akadémia kérésére foglaltak úgy állást, hogy a csontváz női volt...

Úgy tetszik, az ú.n. rendszerváltás után sincs szükség Petőfire, sem arra a szabadságeszményre, amit ő képvisel. A magyarok a pusztai állattartással hozták magukkal a mozgás, a szabadság szeretetét. A szabadságvágy még mindig ott szunnyad bennünk, s a mindenkori hatalom, úgy látszik, fél Petőfitől, kinek itthoni temetésén félmillió, tán egymillió ember is megjelenne. Egy ilyen rendkívüli eseményen felszabadulhatnak szunnyadó érzelmek... Sokkal biz-

tonságosabb, ha a költő továbbra is eszményi halottként fekszik állítólagos tömegsírjában... Az egész Petőfi-ügyben a vesztes én vagyok, mert egyrészt: ha nincs igazam, ha valóban nem tudok megkülönböztetni egy férfi csontvázat egy nőitől, akkor szakmailag buktam. Ha viszont igazam van, akkor elvettem a magyar emberektől egy dédelgetett illúziót. Az eszmét magát és Magyarországot azonban sajnálom, mert a hazám nem tudott úrrá lenni kicsinyes, szocialista típusú szervezetein, s még ma is fél az igazi magyarságés szabadságeszmétől. /2000/

ITTHON

Petőfi sírjánál Barguzinban

az Egyesült Államokban, az európaiakat nem is említve. Kedves Kiszely István, szép születésnapodon szeretettel köszöntünk lapunk olvasói és a felvidéki magyarság nevében. Előadásaidra jól emlékszik a hallgatóság ma is és mélységesen tisztel a Petőfi- ügy okán rád szórt rágalmak közbeni patyolat tiszta magatartásodért. Aki gondolkodik, jól tudja, hogy megtaláltátok Petőfit, hiszen ha nem így lenne, már régen engedélyezték volna a mindent eldöntő DNS vizsgálatot. Aki követi az eseményeket a szibériai expedíció óta eltelt időben láthatta, kik akadályozzák a csontok vizsgálatát: azok, akik micisapkának nézik a Szent Koronát és tetemcafatnak Szent István jobbját. Igazság azonban mindig csak egy van – az idő neked – nekünk – dolgozik. Isten éltessen erőben, egészségben! (Batta György)

7

EMLÉKEST

Kárpát-medencei kulturális fesztivál születik

Valóra válik Kaszás Attila álma

Kaszás Attila halálhíre nem csak váratlanságával és tragikumával rendítette meg a felvidéki magyarságot, hanem azért is, mert közösségi embert vesztettünk. Jól emlékszem annak a szép délutánnak hangulatára, melyet a zsigárdi művelődési házban éltem meg, s melyen bejelentették, hogy azt a parasztházat, melyben Attila anyai nagyszülei éltek, s melyet a művész megvásárolt, felajánlotta a falunak, hogy abban tájházat, hagyományőrző helyet rendezhessenek be. Mindez Az előttem az utódom című, többgenerációs szórakoztató műsor keretében hangzott el. Ebben a szép műsorban szerepelt a Kaszás-család is – szülők, gyerekek és unokák. Ki hitte volna akkor, hogy amikor a tájház már kialakulóban van, arra /is/ szolgál majd, hogy Attila néhány személyes tárgyát is kiállítsák benne, majd a látogatók az emlékét őrzi jótékonysága estre vonuljanak... Kiss Lászlónak, a 2004-ben átadott zsigárdi Kulturális-, Közösségi és Tájékoztató Központ igazgatójának, a jótékonysági est főszervezőjének, - aki maga is művészember, hiszen zenész, 2006-ban megfordult a fejében, hogy Kaszás Attila ismeretségét, népszerűségét és megbízhatóságát kamatoztatva együtt szervezzenek majd egy Kárpát-medencei kulturális fesztivált Zsigárdon és környékén. Bár kettejük álmának valóra váltása már csak Kiss Lászlóra hárul – és, persze a segítőire -, lélekemelő, hogy a terv nem megy füstbe, sőt. Kiss László:

8

A Zsigárdi Kulturális Nyár első évfolyamát tavaly rendezték meg. Az idei műsor az ITTHON megjelenése idejére kialakul, most folynak az egyeztetések. Célunk, hogy nem csak a községünknek és a kistérségnek, de a határokon átnyúlva a Kárpát-medencének is fontos hagyományőrző és kultúrápoló eseménye legyen majd a fesztivál, amely rendre bemutatja a magyarokkal együtt élő népek művészetét is. A fesztivál központja Zsigárd, de fokozatosan helyszínné válik Vágsellye, Királyrév, Nádszeg, Negyed, Vágfarkasd, Alsószeli, Deáki és Pered is. A Kaszás Attila Kárpát-medencei Kulturális Fesztivál időtartamát egyhetesre tervezzük. A rendezvény-sorozatnak lesz ökumenikus egyházzenei része, kézműves- és nomád tábora, fafaragó alkotóműhelye, brácsás-hegedűs mesterkurzusa, verséneklő és népzenei-néptánc tábora: folyik majd média képzés, lesz színjátszó- és rendezői tanfolyam. A Zsigárdi vigadalom felvillantja az itteni népzenei és gasztronómiai hagyományokat. És persze, a fesztivál része lesz minden esztendőben a Kaszás Attila emlékét őrző jótékonysági est is. Ha minden jól megy, az alkotótáborokban foglalkozunk stúdiómunkával és hangszereléssel, helytörténeti néprajzzal, bábozással. A népművészeti bemutatókon a környék együttesei és szólistái lépnek fel. Első jótékonysági estjük kitünően sikerült: legalább kétezer ember látta; 61 szereplő 22 műsorszámot adott elő, az összbevétel, melyet már átutaltak a Kaszás Attila szellemi hagyatékát ápoló budapesti közhasznú alapítvány számlájára, egymillió 284 ezer 215 forintot tett ki... És elkészült az a két részes DVD kazetta is, melyen a műsor látható, s melyet 300.- koronáért lehet megrendelni a 0915 7777 01es telefonszámon. Remélem, ezek eladásából is gyarapíthatjuk az alapítvány pénzét. Zsigárdon az utóbbi időkben megmozdult a közösség: a falu a kistérség szellemi központjává vált, 2004 óta működik az ön által vezetett kulturális-, közösségi és tájékoztató központ. Mi történt-történik itt? A rendszerváltás után ez a község is nehéz időket élt meg: megváltozott az élet, változtak a társadalmi viszonyok, sokan elvesztették az állásukat, s ez kihatott az emberek hangulatára. Egy ideig sodródtunk, aztán lassanként alakulni kezdtek a polgári szer-

vezetek és nyilvánvalóvá vált, tenni kell valamit. Felismertük, hogy a polgári szervezeteknek össze kell fogniok, együtt kell működniök, mert csak erős szellemi-lelki közösségben lehetünk eredményesek. Tudásalapú, értékteremtő, alkotó- és tehetségápoló műhelyeket szerveztünk, 2004-ben pedig működni kezdett a már említett központ, ahol a kultúra, az oktatás, a tehetségápolás, a hagyományőrzés, stb. kap teret. Rajz- és festészeti műhelyünket egyaránt látogatják gyerekek és felnőttek, itt Čeněk Žiacek a vezető. A néptáncoktatás Oláh Attila, a kézműves kör Kovács Mária, a gitároktatás Sárkány János, az angol- és német nyelv tanítása Gábovics Melinda és Baranyai Szabina, a sakk kör Bencek Marcell, a számítástechnika Jónás Péter irányításával működik. Volt szerkesztő-riporter és operatőr-képző tanfolyamunk is, azt Szitnyay Jenő és Kátay Balázs vezette. Még végighallgatni is időbe telik, annyiféle területet ölelnek fel a képzések... Pedig ez csak része a tevékenységünknek, mert évek óta zajlanak az előadások is – a Mindentudás iskolájában például Kovács László hat részes sorozatában ismerkedtünk a magyar történelemmel, illetve a XX. század eseményeivel. Az iszlám és Európa címmel Kovács Attila adott elő, Kalotaszeg népművészetéről Kusztos Ildikó és Tibor erdélyi tiszteletesek szóltak. Rendeztünk értelmiségi kerekasztalt Pomogáts Bélával, a mezőgazdasági témákról Varga Gyula értekezett, a pályázati lehetőségeket a Vágsellyei Regionális Fejlesztési Ügynökség két munkatársa ismertette. A volt Galántai és Vágsellyei járás alapiskolásai részére vers- és prózamondó versenyt szerveztünk: sikeres volt az Előttem az utódom többgenerációs szórakoztató műsor, jól sikerültek a zenés beszélgetések jeles hazai és magyarországi írókkal, közéleti személyiségekkel, politikusokkal, előadóművészekkel. Vetítettük a Trianon-filmet Duray Miklós jelenlétében, egy sor tárlatot nyitottunk, mesemondó fesztivált rendeztünk az alapiskolások számára, stb. Az egyes műsorokban a -Kicsi Hang duó, az Arcok énekegyüttes /Farkas Bianka és Farkas Bernadett/, Bacsó Mátyás zongorista és énekes, Žiaček Margaréta és Žiaček Noémi, ifj. Bogdány József, Fülöp Réka, a zsigárdi Kedvcsinálók éneklőcsoportja járult hozzá a sikerhez...

EMLÉKEST

ITTHON

A Szarka-fivérek, a Ghymes kulcsemberei; Udvaros Dorottya és Hirtling István; az együtt éneklő szereplők és Stohl András az emlékesten

9

EMLÉKEST

A zsigárdi példa

Rendező: a Zsigárdi Kulturális – Közösségi és Tájékoztató központ Társrendezők: Zsigárd község kormányzata, Közhasznú Alapítvány Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolásáért – Budapest, Zsigárdi polgári társulás Pro tradicione polgári társulás – Zsigárd Csemadok Zsigárdi Alapszervezete

Szereplők: Gazdag László, Ákos, Stohl András, Szarvas József, Méhes László, Fekete Tibor /Samu/, Pápai Erika, Szarka Gyula, Szarka Tamás, Lakatos Róbert és A Rév zenekar, Tükröszenekar, Török Ferenc, Csiba Juliska, Lippentő táncegyütes, Seres Zoltán, Arcok énekegyüttes, Zsapka Attila, Madarász András, Korpás Éva, Óberfrank Pál, Hirtling István, Udvaros Dorottya, Pál István /Szalonna/, Tóth Tibor, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Olivér A rendezők hálásan köszönik a magánszemélyek, szervezetek és cégek önzetlen támogatását

Fotók: Modránszky Ferenc - a júniusi jótékonysági est képeiből

Kiss László főszervező

Kaszás Attila a kivetítőn

Attila szülei is ott voltak Zsigárdon

Ez a mátyusföldi kistérség, benne a zsigárdi központtal, egyre ismertebbé válik a régió határain túl is. Ébredezik a táj népe, s benne a magyarok, akik felismerték: kultúrájuk, hagyományaik olyan erősek, hogy azokra a huszonegyedik században is jövőt lehet építeni. A sors ajándéka, hogy Kiss László személyében áldozatkész kultúra szervező is rendelkezésre áll, aki nem csak zenél, hanem zenét is szerez, műsorokat állít össze, tartja a kapcsolatot a kistérség és maholnap a Kárpát-medence jeles magyarjaival, de aki az ásót is kézbe veszi a gyönyörű szabadtéri színházban, ha szükséges. A halál titkát már sokan próbálták megfejteni: gyakran nem értjük, kit miért éppen akkor szólít el az Úr...Kaszás Attila halála nem csak megrendített, összefogásra is késztetett bennünket. Szülőföldjéhez való hűsége, magyarsága példává nemesedett. Hamvait a Dunába szórták Komárom és Budapest között. Talán azért, hogy megértsük: a határokat egyedül az Isten változtathatja meg, s akkor az senkinek sem fáj... (batta gy.)

2007. június 17-én a zsigárdi Szabadtéri Színpadon jótékonysági estet rendeztek Kaszás Attila emlékére.

10

BEMUTATÓ

A Napba öltözött leány

A Felvidéki Rockszínház harmadik bemutatója A Felvidéki Rockszínházról januári számunkban már írtunk. Alig fél esztendő múltán ismét ezt tesszük, hiszen ez a műkedvelő társulat ismételten bizonyítja életerejét, a magyar múlthoz való hűségét, a Felvidék különböző településeiről verbuválódott alkalmi színészeinek-énekeseinek-táncosainak elkötelezettségét és vezetőjének, Karkó Henriettnek közösségteremtő erejét. Az István, a király és a Megfeszített után most Koltay Gergely és a Kormorán zenekar művét láthattuk nemzeti emléknapunkon Búcson, ahol a trianoni iszonyatra Duray Miklós emlékezett, s ahol a helyiek szép saját műsorral járultak hozzá a sportpályán megrendezett előadás hangulatának kialakításához. Az előzményekhez tartozik, hogy a Felvidéki Rockszínház a somorjai Csalló tán-

ITTHON

cosaival már képviseltette magát tavaly a csíksomlyói ősbemutatón, Varga Miklós, Vikidál Gyula és mások emlékezetes szereplésével. Aki járt már a magyarság eme szent helyén bizonyára el tudja képzelni, milyen elemi erővel sugározták ott a jövőbe vetett hitet a zenébe ágyazott szavak, melyek nemzetünk egységét hirdetik. A Búcson összesereglett ezres közönség valami hasolnót érzett június másodikán este. A muzsika és a szövegek felvillantották Babba Mária, Nagyboldogasszonyunk, nemzetünk patrónája istenanyai alakját: ismét tudatosíthattuk, hogy az égi világ egymás megbecsülésében, a szeretetben látja boldogulásunkat, hogy a békéhez nem fegyverek mutatják az utat, hanem Jézus örök példája: az elesettek felemelése, az önzetlen gyógyítás és tanítás.

A Napba öltözött leány Búcson is elnyerte a közönség tetszését, s nem nehéz megjósolni, hogy ez lesz a „sorsa” a többi előadásnak is. Kiripolszky Péter, Sas Tibor, Kerekes Levente, Somogyi Márta, Varga Mária, Ölveczky András, Szász Krisztián, Karkó Tamás, Mikhel Zsuzsa, a komáromi Álmodozók Diákszínpad tánckara, és a Felvidéki Rockszínház tánckara meg katonái több mint két órán át tartották idézték meg a múltat a zene, a szó, a mozgás és a látvány segítségével. Külön elismerést érdemelnek Sidó Emese, Seregi Zoltán és a többi lovas, akik a záró jelenetben jelentek meg a színen. A bemutató útán a szerző, Koltay Gergely a Kormorán zenekar képviseletében pedig Szűts István köszönte meg a szép előadást. (Márton)

11

Mozaikok a rockoperából. Kiss Gábor (Gibbó) felvételei

12

ITTHON

13

14

ITTHON

15

TALÁLKOZZUNK! Felragyog-e a Szent Korona fénye Ipolybalogon, a palóc Csíksomlyón?

Legyünk tiszták, hősök, szentek...

A Palócföld nemcsak az irodalom olyan óriásainak, mint Mikszáth Kálmán vagy Madách Imre, adott, ad otthont, hanem valaki másnak is, aki talán még nincs annyira a köztudatban, a közgondolkodásban: a Magyar Szent Koronának. Vagyis hiteles, immár 2005-től felszentelt másolatának. Ipolybalog kicsiny, de annál csodálatosabb Árpád-kori temploma évszázadok óta őrzi annak az eseménynek az emlékét, amikor 1304-ben a menekülő magyar király, cseh Vencel – tudván, az Árpád-ház kihalása utáni

16

trónviszályok idején azt tekintik magyar királynak, akinek a fejét a Szent Korona ékesíti – magával vitte a Szent Koronát, s az egy éjszakát ott töltött. A templomban őrizte a katonaság. Maga a király egy Baluch vagy Balug nevezetű földesúrnál szállt meg, majd tovább haladt Prága felé. A Korona ottlétét a nép soha nem felejtette el. Százhatvan évvel később, 1464-ben Mátyás király rendeletével került föl a Szent Korona mása a templom tornyára. Így lett az ipolybalogi az első szentkoronás templom. A pozsonyi

Szent Márton-dóm tornyán ugyanis csak a török kiűzése után helyezték el a Koronát. Jászberényben található még koronás templom, ezt egy magyar érzelmű lelkipásztor eszközölte ki az 1700-as években. A templombelsőben a bemélyedés, ahol egykoron őrizték, mindig szent helynek számított, szinte zarándokhellyé vált. 1924-ben, Trianon után a cseh hatóságok az üreget befalaztatták, majd György Ferenc atya, aki az elődje feljegyzéseiben megtalálta az bemélyedés helyének leírását kibontatta azt, mondván, amit a csehek jogtalanul befalaztak, azt mi jogosan kibontjuk. Az, hogy ma Ipolybalogon ismét eredeti helyén pihen 701 év után a Szent Korona, az többek között Balogh Gábornak, Ipolybalog egykori polgármesterének, és Pásztor Bélának, Veresegyház ipolybalogi gyökerű polgármesterének köszönhető elsősorban. Nemkülönben Kevi Farkas budapesti ötvösművésznek, aki a másolat megalkotója volt. Az ipolybalogiak 2005-ben gyönyörű felejthetetlen ünnepség keretén belül fogadták ismét a Magyar Szent Koronát községükben. Hitük szerint, amíg lesz magyar a Palócföldön, minden évben megemlékeznek egy gyönyörű ünnepség keretén belül erről az eseményről. Hívnak mindenkit, aki hisz a nemzet felemelkedésében, a Szent Korona egyesítő erejében, hogy Ipolybalog valóban a Palócföld zarándokhelyévé válhasson. (palócz) Felvételeink 2005-ben, a Korona érkezésekor készültek

TALÁLKOZZUNK!

ITTHON

Pásztor Béla (balról) és Balogh Gábor polgármesterek

17

TALÁLKOZZUNK!

Szent Korona Ünnep, Ipolybalog, 2007. augusztus 5.

10.30 – Ünnepi szentmise a Korona-dombon. A misét celebrálja mons. Orosch János püspök 12.30 - Magyar származású nyugati képzőművészek kiállítása a helyi alapiskolában. A kiállítást megnyitja Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió volt tudósítója 14.00 - A zsélyi íjászok bemutatója a Korona-domb alatt 15.00 – Kultúrműsor. Fellépnek: az ipolybalogi Flóra és Bukréta folklórcsoportok, A Sisa Pista citerazenekar és asszonykórus, az inámi Kéknefelejcs asszonykórus, a Fehér Rózsa Kóvárból, a bussai, óvári és ipolykeszi csoportok, M.Nagy László humorista, a Triász Varietasz, a Helembai Hagyományőrzők, valamint a SZŐTTES. 20.00.

Az évszázad szabadtéri koncertje

Balázs Fecó és a KORÁL: A KŐFALAK LEOMLANAK... Legyen Ön is részese a palócok vendégszeretetének és a Szent Korona lélekerősítő sugárzásának!

18

A MAGYAR SZENT KORONA

Miért egyedülálló a mi Szent Koronánk? (2) A témáról előző számunkban már megírtuk, hogy többek között azért is, mert beavató korona: a királynak csupán egyszer lehetett a fején, ez pedig a koronázás alkalma volt. Tekintve, hogy a magyarok a koro-

ITTHON

nájukat nem tárgynak, hanem élő lénynek, élő minőségnek tekintik, Magyarországon minden jog őhozzá kapcsolódik, mint személyhez. 1613-ban egy koronaőr – Révay Péter -, leírja, hogy minden más helyen a

királyhoz készíttetnek, vagy keresnek koronát. Nálunk fordított a helyzet: nálunk a koronához keresnek királyt. A beavató koronáknak – a történetírás előtti időkben is – az a sajátossága – bármilyen furcsán hangzik-, hogy a beavatás meghatározott időszakára nemcsak egyetlen térség, de az egész világmindenség /a teremtett világ/ összes pozitív energiáját összpontosítja. A király így juthatott ahhoz a többlet erőhöz, mely feltétlenül szükséges volt országírányítói munkája ellátásához. Az Isten így ad neki erőt, feltéve persze, ha a koronázási szertartás mindegyik pontját betartják. Kiváló történészünk, Dümmerth Dezső több munkájában felhívta rá a figyelmet, hogy amíg Európában a keresztény királyok az „istenkegyelmiség” elvén uralkodtak, addig a magyar király nem. Ez nem azt jelenti, hogy ő nem Isten kegyelméből uralkodott, hanem azt, hogy itt magasabb szintje szerepelt az Istennel való kapcsolatnak. A magyar király „istenfiúsági” elven uralkodott. „A koronázási szertartásnak a magyar királyságban több törvénye van, s akinél akár egyetlen hibázik, nem tekinthető törvényes királynak” – jegyezte fel Kottaner Jánosné az emlékirataiban. Az egyik törvény úgy szól, hogy Magyarország királyát a Szent Koronával kell megkoronázni. A másik, hogy az esztergomi érsek koronázza meg. A harmadik, hogy a koronázás Fehérvárott történjék /Minden jel arra mutat, hogy ez a Fehérvár a pilisi háromszögön belül volt, a pontos helyét egyelőre nem tudjuk./ A koronázásnak valamilyen főünnepen kellett történnie. /Pap Gábor nyomán/

János apostol

19

SZÜLŐFÖLDÜNK

Pázmány Péter polgármester:

A Csallóköz szeretete a legerősebb ösztönzőerőm

A városi hivatal épülete

Jár-kel az ember az országban, különösen annak déli részében, ahol a sorstársai, a magyarok élnek és örömmel látja, ha valahol nem a hanyatlás, hanem a fellendülés a jellemző. Ez utóbbira jó példa a Csallóköz szívében fekvő Dunaszerdahely, amely évről-évre szépül, gyarapodik. A településnek huszonötezer lakosa van, egy 1250-ből származó oklevél említi először Zerdahel néven, de a történészek szerint már a XII. század közepe táján létezett. Elnevezése legősibb kiváltságából, a szerdanapi vásárból ered. A XV. század közepe táján a település elnyeri a mezővárosi címet. Szerdahely város a középkorban Nemesszeg, Újfalu, /előbb Pókatelek, Tótújfalu/ és Előtejed településekkel volt körülvéve. A mai város e négy, külön álló helység egyesítésével jött létre 1899-ben – azóta Dunaszerdahely a neve, melyet ma 3145 ha területen három városrész alkot – Dunaszerdahely, Sikabony és Tejed. Országos, sőt: nemzetközi hírűvé a DAC

20

futballcsapata tette a csallóközi mezővároskát. A sárga-kékek a nyolcvanas években a volt Csehszlovákia legfelsőbb bajnokságában szerepeltek, 1987-ben – éppen két évtizede – elnyerték az országos kupát, így Csehszlovákiát ők képviselték a Kupagyőztesek Európa Kupájában! A tizenötmilliós Csehszlovákia lakossága akkor tapasztalta meg, hogy a „magyar kisebbség”, a gyakran megalázott „gumicsizmás parasztok” kulturált emberek, akik példát mutatnak sportszerű magatartásukkal, hűséges szurkolásukkal. Sokan ámulva vették tudomásul, hogy a húszezres járási székhely és az ugyancsak apró járás képes fenntartani egy ilyen klubot, stadiont bővít, pályát és öltözőket korszerűsít rövid idő alatt... Aki ma jár meg Dunaszerdahelyen, múzeumokat látogathat, eltöthet egy estét a Vámbéry Irodalmi Kávéházban, jegyet válthat a városi művelődési központ rendezvényeire : ehet és ihat a vendéglőkben,

csobbanhat egyet a termálfürdőben, télen korcsolyázhat a műjégpályán, templomaiban istentiszteleten vehet részt: ha a családjával érkezik, csemetéi sportolhatnak a szabadidőközpontban és persze, akit érdekel a történelem, megnézheti a szobrokat és emlékműveket. Számomra ezek közül a legcsodálatosabb az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc félévszázados évfordulóján felállított „A diktatúrák áldozatainak emlékműve”, Nagy János szobrászművész alkotása. Az emlékmű tulajdonképpen egy hatalmas metafora – a kőtömb kettétört, mint ahogyan az életünket is szétroppantják az önkényuralmi rendszerek. De metafora az alkotás azért is, hogy jelezze: az áldozat sohasem hiábavaló, s a magyarság világtörténelmi jelentőségű szembeszegülése az erőszakkal előbb-utóbb meghozza az eredményt – az ötvenhatos lyukas nemzeti zászlót ismét a szentkoronás címer ékesíti majd.

SZÜLŐFÖLDÜNK

Visszaállítani a mezővárosi arculatot

ITTHON

vá válik: eldől – eldönti az élet – helyesen mértük-e fel, mi a tennivaló, illetve, mi a megoldás? - Ön általában óriási szavazattöbbséggel nyerte meg a választásokat... - Az egyetlen kivétel a legutóbbi voksolás volt – itt csak 76 szavazattal győztem. Nagy szerencsém volt, hogy a képviselőtestületnek mindig olyan volt az összetétele, hogy a legfontosabb, az ú.n. kétharmados törvényeket meg tudtuk valósítani. Megjegyzem, számomra rokonszenvesebb

a cseh rendszer, mert ott a képviselők maguk közül választják a polgármestert. - Mit tartott ön a polgármesteri posztján a legfontosabbnak? Mi volt az ön stratégiai célja Dunaszerdahelyen? - Visszaállítani Dunaszerdahely mezővárosi arculatát. Ezt a települést a hatvanas-hetvenes években lerombolták és felépítettek egy nagy lakótelepet. Ezért döntöttünk úgy, hogy felkérjük Makovecz Imre világhírű építészt, „lehelljen életet” a betonrengetegbe.

Pázmány Péter

Pázmány Péter polgármester már a negyedik választási ciklusban áll a város élén. Ez óriási teljesítmény, különösen annak fényében, hogy a rendszerváltás óta eltelt csaknem két évtized alatt nagyot változott a város arculata. Önt nem csak a polgármesteri tisztség jellemzi: a kilencvenes évek elején a csehszlovák parlement képviselője /is/ volt, később a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnöke; az Együttélés Politikai Mozgalom /EPM/ csallóközi szervezeteinek megalakításában is nagy szerepet vállalt és tagja volt az Országos Tanácsnak, tisztséget töltött be az MKP kerületi szervében... Hogyan kezdődött közéleti szereplése? - Közgazdász vagyok, ezért a rendszerváltás idején vállakozni szerettem volna, de a sors, úgy tetszik, másként akarta. Ekecsen részt vettem az Együttélés Politikai Mozgalom egyik nagygyűlésén Duray Miklóssal, s ennek hatására fontosabbnak láttam a Csallóközben közéleti szereplést vállalni, az EPM szervezeteibe tömöríteni a polgárokat, mert arra óriási szükség volt a jövő építése szempontjából. Ezért aztán elindultam az önkormányzati választáson és alpolgármester lettem. - Nem bánta meg, hogy a közéletet választotta a vállalkozás helyett? - Szívesen, kedvvel dolgoztam, de volt egy olyan érzésem, hogy véletlenül csöppentem bele a közéletbe. A megváltozott társadalmi viszonyok gyakran kaotikus helyzetet eredményeztek: új szerkezetű hivatalt kellett felállítani, egyes emberektől el kellett búcsuzni, másokat meg kellett találni az új helyzet közepette. Megváltoztak a törvények, de menet közben működtetni kellett a hivatalt is, ki kellett építeni egy új csapatot. Közben parlamenti képviselő is voltam, de csakhamar rádöbbentem, hogy ott az országgyűlésben más jellegű munka folyik, mint az önkormányzatoknál. Nem vitatom, hogy a képviselői munkakör szép feladatokat ró az emberre, de számomra idegen volt, hogy amit egyetlen mondatban össze lehetett volna foglalni, arról órákig vitatkoztak a kollégák. A célratörő, tiszta és egyértelmű kommunikációt szeretem, s ez a stílus inkább teret nyerhet az önkormányzatban. Igy aztán megtaláltam a helyem a Csallóköz szívében, meg a munka is nagyon érdekelt: egy-egy döntés eredménye aránylag gyorsan látható-

21

A megújult városi művelődési központ

SZÜLŐFÖLDÜNK

Butiksor

- Hogyan fogadta a lakosság a tervüket? - Nagy ellenállásba ütköztünk. Az emberek kockázatot láttak az új elképzelésben, sok nagy csatát vívtunk az ügy érdekében, de nem adtuk fel az elveinket – hosszú távon gondolkodtunk, és az idő

22

bennünket igazolt. A múltkoriban izraeli küldöttség járt a városházán, s annak tagjai is elismerésüket fejezték ki a látottak alapján. - Az új arculat kialakult, rugalmasabbá vált a közlekedés a két körforgalmú kereszteződés jóvoltából, megújult a vá-

rosi művelődési központ, üzemel a termálfürdő... Mi most a stratégiai cél? - Hogy mindenki jól érezze magát a városban. Ezért fejeződik be rövidesen a szabadidőközpont építése, ahol a gyerekek például szép környezetben, szülői felügylettel focizhatnak a műfüves pá-

A műfüves pálya

SZÜLŐFÖLDÜNK

lyán – ez az új létesítmény a szeméttelep helyén található. Épül egy új, kisebb befogadóképességű sportcsarnok is, egyre mozgalmasabb a hagyományos vásár, stb. - És a foci? A DAC sorsa még mindig élénken foglalkoztatja a hazai magyarságot. - A régi, nagy DAC keretének zömét „idegenlégiósok” alkották, városbeli vagy

ITTHON

környékbeli játékos kevés akadt. A kitűnő szereplés a megfelelő anyagi feltételeknek, az idegenek beilleszkedésének és a hűséges szurkolótábornak volt köszönhető. És persze, a csapat körül dolgozó vezetőknek, meg a jól működő szövetkezeteknek, üzemeknek. Ma más a helyzet, ezért – hosszú távon az a célunk, hogy

itteni és környékbeli gyerekek alkossák a jövendő DAC-ot, mert az önkormányzat, a város képtelen annyi pénzt folyósítani, amennyi egy minden szempontból profi klub működtetéséhez elegendő lenne. Kanovits Gábor és Hrubík Béla felvételei (batta)

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Pázmány Péter kézfogása a Kárpát-medencei magyar diákbajnokság foci döntője előtt. A háttérben Kű Lajos, a bajnokság megálmodója

23

SZÜLŐFÖLDÜNK

A Kortárs Magyar Galéria Parkrészlet

24

A városi termálfürdő

SZÜLŐFÖLDÜNK

Képek az 1956-os emlékmű avatási ünnepségéről. (jobbra, lent Wittner Mária 1956-os halálraítélt)

ITTHON

25

Keresztelő Szent János és id. Szent Jakab apostol. Vir dolorum oltár, belső sz Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

P

V

H

K

Sz

Cs

P

S

V

H

K

AUGUSZTUS Sz

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

P

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

zárnykép. 1476– 1483. – Kisasszony hava, augusztus

MÚLTIDÉZŐ

907: Árpád győzelme a pozsonyi csatában

Munkácsy Mihály: Honfoglalás (részlet), 1893 >

Elhalgatott történelmünk

A 907-ben, 1100 évvel ezelőtt lezajlott pozsonyi csata kimagasló helyet foglal el a magyar történelmi kalendáriumban. Ha ma használt fogalmakkal akarnánk jellemezni, akkor valóban a civilizációk öszszecsapását vélhetjük benne felfedezni – az egyik, amely keresztényként az elmúlt évek során tucat számra gyilkolja le saját pápáit; a másik, a pogánynak mondott, amely pedig az elkövetkezendő 300 év alatt anynyi szentet ad az Egyháznak, amennyit egyetlen más nemzet nem adott. A csata eredményeképp a magyarság végleg megtelepedhetett a Kárpát-medencében. És ez mégis kimaradt a tankönyvekből. Miért? Hogy tovább fokozza a történelemtudat zavarait? Azt, hogy a magyarság történelme csak a folytonos tragikumot hordozza magában és így ez a nép nemcsak, hogy győzelmes csatákat nem tudott vívni, de érdemlegeset sem tudott alkotni? Pedig a pozsonyi csata az akkori ismert világ egyik legnagyobb eseménye, amelyből a magyarok győztesen kerültek ki. Mivel a csata története kimaradt a tankönyvekből, lássuk közelebbről, mi is történt: 895-től kezdve honalapító őseink fokozatosan megszállták a Kárpát-medence akkoriban lakható területeit. A törzsek

28

végleges letelepedésével párhuzamosan Árpád gondosan kiépítette az ismert „gyepürendszeren” alapuló, hézagmentes határvédelmi hálózatát, melyen belül megszervezte az új, Európában egyedülálló alapokon álló szilárd, de ekkor még fiatal államot. Nyugat féltékenyen figyelte ezt a céltudatos állami berendezkedést. A germánság jól látta, hogy keleti-délkeleti előterében micsoda fontossága van a Duna-Kárpát tájegységnek. Ha e térben egy újabb, jelentős katonai erőt képviselő nép ver gyökeret, mint ahogyan ezt Árpád népe tette a szeme előtt, ez létében veszélyeztetheti, mert onnan nyugat felé nyitott kapu vezet a germánság életterébe. A hunok és avarok fojtogató évtizedeinek nem szabad megismétlődnie, – vélték a császárutód IV. (Gyermek) Lajos tanácsadói. S ebben a helyzetmegítélésben úgy a felső papság, mint a főnemesség egyetértett. Tanácsadói egy megelőző háborút ajánlottak a királynak. Lajos udvarában még élt az emlékezet, amely szerint az egykori Noricum – a későbbi Ausztria – területét, vagyis az EnnsSalzach, ill. Fischa-Lajta vonaláig, illetve a Dunától a Dráváig délre fekvő országrészt még 863-ban is Pannóniának írták az ural-

kodó ajándékozó levelekben ... Jól ismerték a lovasnépek szokásjogait, miszerint a legyőzöttek határterületét maguknak igényelték saját határvédő berendezéseikhez. Miután még Német Lajos (805-876) az Ostmark területét minden esetben Pannóniának, de sohasem Bajorországnak jelölte meg irataiban, határtalan aggodalommal várták, hogy mikor hivatkoznak Árpádék ezekre az örökölt területi jogaikra. Árpád lovas tumánjai – a szemük láttára – szinte évente, de néha többször is egyazon esztendőben, már kilenc hadjáratban tágították érdekterületüket nyugati irányba – a 895-907 közötti évek alatt. Azt sem tudták megakadályozni, hogy kegyencüket, Morvaországot 905-en letöröljék Európa térképéről és ennek keleti részét beépítsék birodalmukba. Ott azóta Árpád legkisebb fia, az alig 13 éves Zsolt a kormányzó. De bűnösnek tudták magukat azért az álnok tettükért is, amit a Fischa menti tárgyalásokra meghívott Kurszán kende, a szakrális főfejedelem és kísérete fondorlatos legyilkolásával követtek el 902 nyarán. Tudatában voltak, hogy Árpád megbosszulja Kurszán gyalázatos meggyilkolását. Amikor aztán Árpád egyik lovashadteste 906-ban már Szászországba is ellátogatott, elhatározták, hogy elébe vágnak az esetleges megtorló támadásnak. Evégből egy hatalmas, 100 ezer fős egyesített frank-bajor sereget toboroztak össze, és annak fővezéréül az addigi őrgrófot, a bajor Luitpoldot nevezte ki Lajos király. Luitpold egyesítette a bajor Nordgau, Ostmark és Karintia őrgrófságokat, s ezért hercegi rangot kapott a királytól. Gyermek Lajosról tudni kell, hogy 905-ben Berengár Itália királya megvakíttatta. Berengár ugyanis Itália északi részét is szerette volna meghódítani, de hódítási mámorában éppen a magyarok akadályozták meg. A főurak erre Gyermek Lajost hívták uralkodni, akit aztán Berengár álnokul elfogott. Lajosnak tehát, bár közvetetten, de volt tapasztalata a magyar seregek ütőképességérőll. Árpád – már több éve berendezett – nyugati gyepüi kitűnően ellátták szolgálataikat, s jó előre jelezték ennek az óriási seregnek a gyülekezését. Így Árpád idejekorán riadóztatni tudta tumánjait (egy tumán – magyarul tömény – 10 ezer fő). A fővezérséget egyúttal saját maga vette át, míg három felnőtt fia: Tarhos – 43 éves, Üllő – 41 éves és Jutas – 35 éves, – egy-egy lovashadosztályt vezetett a csatába. A magyar csapatok az ellenállást már messze nyugaton, Pozsony előterében felvették. Árpád

Hátrafelé nyilazó, kalandozó magyar lovas (freskó, aquileai dóm)

MÚLTIDÉZŐ

terve szerint mindenáron meg kellett akadályozni, hogy a lényegében háromfelé tagolt ellenséges erők egyesülten léphessenek fel a számszerűleg jóval gyengébb magyar hadsereggel szemben. Ezt csak úgy tudták biztosítani, ha az első mozzanatban a folyóátkelést egyedül lehetővé tevő hajóhadat kikapcsolják. Ezért a csata első napján, 907. július 3-án, taplós nyilazással fölgyújtották a német hajókat, miközben legendás búváraik megfúrták és elsüllyesztették a legerősebb német hajókat (a történelmi emlékezet néha összemosódik, mivel ez esemény kapcsán is Kundot – Zotmundot, a búvárok parancsnokát említik, de ő valószínűleg csak később, 1052-ben lépett a színre ugyancsak Pozsonynál, amikor megfúrta az I. Endre

királyunkat megtámadó III. Henrik császár hajóit). Sieghardt – a parancsnok – maga is csak néhány hívével tudott nagy nehezen elmenekülni, hogy sietve Ennsburgba menjen, ahol a király nyugtalan kíváncsisággal várta a győzelmi híreket. A második mozzanatban Árpád minden erővel rázúdult a gyengébbik, déli ellenséges oszlopra, azt körbezárta és 4-én meg 5-én teljesen felőrölte. Ha tudjuk, hogy egy magyar könnyűlovas íjából öt másodperc alatt három célzott nyilat volt képes kilőni (ezt már a mai lovasíjászat mesterei is kitűnően meg tudják ismételni), akkor elképzelhetjük, hogy Árpád serege micsoda pusztítást végzett az ellenség soraiban. Diadalittas harcosait ismert bőrtömlős

pontonjai segítségével éjszaka átúsztatta az északi partra, ahol irtózatos, élet-halálharcban, kétnapos küzdelemben sikerült neki Luitpold seregét megsemmisíteni. A német hadsereg irtózatos csapást szenvedett. Maga a fővezér is, de Dietmar salzburgi érsek is, a két alvezér Ottó és Zakariás püspökök, Eisengrin királyi főasztalnok, továbbá 3 apát és 19 bajor főúr vesztette életét a csatában és ezrével estek el a hadoszlop nehéz lovasai. A kis számú menekültet a magyar könnyűlovasok könnyűszerrel utolérték és levágták. Ennsburgig érve színlelten visszavonultak. De amint a vár őrsége üldözőbe vette őket, villámgyorsan megfordultak és azokat is felkoncolták. Erre a király sietve elmenekült, és Passauig meg sem állott. Páratlan győzelmük után a magyar tumánok mélyen előretörtek nyugatra, Árpád az ország határát a hun és avar határral egybeeső Enns folyónál jelölte ki. A magyar népmesék szerint az Enns határon túl eső Felső-Ausztria területe az „Óperencia” (ober Enns). Nyugat és Kelet hatalmát az Enns folyó választotta el, amely aztán 955ig lett határfolyó és nyújtotta a védelmet Magyarországnak. Az egész terület német grófságait – hűséges uraikként – vazallusainak fogadták. Életükkel együtt meghagyták nekik vagyonukat, és rájuk bízták a területi közigazgatás szolgálatát is, de azért hadisarcot kellett a mindenkori magyar fejedelmeknek fizetniök. 907 őszén az elesett Luitpold helyére annak fiát, Arnulfot (Arnulf gyakori név volt az uralkodó rétegnél) nevezték ki bajor őrgrófnak. Arnulf is megkapta a hercegi címet, mint előbb apja, és feleségül kapta Árpád kis unokáját, Üllő leányát, akit Scheyerben Ágnes névre kereszteltek meg. Ez a dicsőséges tény enyhíti azt az áldozatot, amibe ez a siker került: nemcsak Árpád mind a három fia vesztette életét az ötnapos öldöklésben, de Árpád maga is olyan súlyos sebeket kapott, hogy azokba belehalt. Az életét áldozta, és Levente után most már – az egyetlen Zsolt kivételével – valamennyi vezér-fiát is. A költő soraival sóhajtva mondjuk mi is:

Dévény – Árpádhegy

„Szükség lenne most is egy igaz Árpádra, Kinek nevét diccsel vehetnénk a szánkra!” Csámpai Ottó

ITTHON

29

TESTVÉREK VAGYUNK

A levélről, mely emlékszik, melyik fán dacolt a széllel...

A legmagyarabb törökök között Macarköyben

Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társulásának elnöke, 1982 augusztus 11-én indult el Zágonból gyalogszerrel arra a hosszú útra, mely Felső-Háromszék, Moldva, Bulgária, Trákia és Kis-Ázsia tájain vezetett abba a négyszázötven éves magyar faluba, amelyet Macarköy (Madzsarköj), azaz Magyarfalu néven tartanak számon. A mintegy 2500 lelket számláló település lakói egy szót sem tudnak magyarul, de magyarnak vallják magukat. Az ottani gyerekek által is jól ismert monda szerint, őseik több mint 400 évvel ezelőtt kerültek Macaristánból az Isztambul melletti Gebzére, aztán harcba keveredtek, nem tudták tartani a települést, így délre vonultak, majd téli szállást keresve telepedtek le mai otthonukban, ahol is megalapították jelenlegi néven ismert Gebiz-Macarköy nevű falujukat,mely rögzíti első szálláshelyüket,valamint utal származásukra is. Beder Tibor kb.

30

2600 km utat tett meg összesen, 84 napot kitevő járással. A hosszú gyaloglás alatt örült a felkelő napnak, az esőnek, a szélnek, a perzselő napsugárnak és a napot eltakaró felhőknek, az utaknak, az emberi településeknek, a búzamezőknek és az anatóliai pusztákat benépesítő kecskenyájaknak, egy meleg kézszorítás nak,mosolynak, a meghitt esti beszélgetéseknek. Megtanulta tisztelni és becsülni a különböző kultúrákat, a szokásokat, legfőképpen az embert, akinél nincs csodálatosabb teremtés a Földön. Ráébredt, hogy a világ egyetlen nagy falu, ahol olyan emberek élnek mint, mi.

A magyarábok és a franciaországi provánszi magyarok Mielőtt azonban rátérnénk a törökországi magyarok történetére, váltsunk hely-

színt. Ki ne hallott volna már az Afrikában élő magyarábokról, akikről Kiszely István, neves tudósunk adott hírt. A szudáni magyarok felfedezésének históriája nem is olyan régen, 1935-ben kezdődött el. A történet két ember, egy magyar és egy német szükségszerű találkozásával kezdődött. Az egyik gróf Almásy László mérnök, aki 1926-tól kezdve évente járt kipróbálni a Steyer cég autóit, motorkerékpárjait és repülőit Egyiptomba és Szudánba. A másik Hansjoachim von der Esch történész, aki szenvedélyesen kutatta az afrikai sivatagok homokjába veszett karavánutakat. A nevezetes találkozásra 1935-ben került sor, Szudán Egyiptomhoz közel eső határvárosában, Wadi Halfában, mely városka a Nílus jobb partján fekszik és efölött, mintegy 14 kilométerre van egy sziget, tán akkora, mint odahaza a Margitsziget. Ezt a ,,magyaráb” szigetet akkoriban vagy háromszázan lakták. Mások voltak,mint a berberinek vagy a szudáni arabok. Feltűnően világos arcszínű, sasorrú emberek. Öntudatosan, büszkén mondták: ,,Nem vagyunk arabok. Európából telepítette ide őseinket a nagy török szultán, Szolimán:” II.Szelim szultán valóban 1517ben elfoglalta a mamelukok lakta Egyiptomot, és több szudáni harcban is aktívan részt vett. Seregében muszlimok mellett görögök, albánok, szerbek, bosnyákok és magyarok is harcoltak. A magyarokat 1516-ban Szlavóniában, a Szerémségben és Erdélyben – főleg Temes megyében fogdosták össze. A harcok befejezése után a magyarok Alsó-Núbiában (DélEgyiptom és Észak-Szudán) leltek otthonra. A szigetre 1517-ben kerültek és családfáikat gondosan felvésték az ajtófélfára. A másik történet a Marseille-től légvonalban mindössze negyvenöt kilométer távolságra fekvő régusse-i, felsőprovenci ,,magyarokról” szól, akikről nem kisebb személyiség, mint Illyés Gyula számolt be a Hajszálgyökerek című írásában. 1533-ban érkeztek ide,

TESTVÉREK VAGYUNK

Magyar rabszolgafalu Franciaországban, Régusse, Provance az akkor teljesen néptelen és főleg romokban heverő Régussébe az első magyar telepesek a konstantinápolyi rabszolgapiacról. Elképzelhető a konstantinápolyi rabszolgapiac forgalma, ha a szörnyű ,,áruból” még Franciaországba is jutott. Meg volt ennek is a története. Provence egy részét az oligarchia külső segédlet nélkül is végrontásba vitte. A belső harcok, a vallásháborúk s végül a pestis, falvak sorát tette néptelenné. A kiürült föld kegyura, s végül egyedüli birtokosa a valamikor Jeruzsálemben alapított Johannita Szék lett, teljes nevén a Jeruzsálemi Szent János Gyógyító Lovagrend. Ennek volt ,,békés” érintkezése is a törökkel. Mivel pedig I. Ferenc óta Franciaország is együttműködött a Portával, meglett az egyesség, hogy a Johanniták az érdek és keresztény lelkiismeret szép társításával a puszta francia vidéket az oszmán rabságból kiváltott hitsorsosaikkal tegyék újra jövedelmezővé. Huszonöt évig jártak a hajók Konstantinápoly és Marseille között, a ma is meglevő archívumok tanulsága szerint. Az első följegyzett magyarnak vélhető név: Rigódy. Nyilván az akkor sűrűn magyarok lakta Szerémség Rigód helyéről. Minderről a francia történetírás többször megemlékezett, hogy Régusse és környéke magyar telep. Erről maguk a régusse-iek is csupán néhány évvel ezelőtt egy oda került hazánkfiától, Garamvölgyi Artúrtól értesültek. A lankadatlan adatgyűjtőnek köszönhető, hogy a magyarság is tudomást szerzett

ITTHON

róluk. A település anyakönyvi hivatalában messze a középkorig meg vannak a könyvek, pergamenbe és bőrbe kötve. Eddig mintegy kétszázötven magyar család nevét vélték fölfedezni a Történelmi Bizottság tagjai, latinul is jól tudó barátjuk segítségével. Könyvről-könyvre, hátrafelé lapozva követhető, hogyan tűnik elő a mai Faugune családnévből előbb a Fougunes, aztán a Fouguos s végül Faguos, vagyis Fokos. Hogyan tört le Jánosról az ,,os” , s lett ,,Jean”. Hogyan vált a Béressiből Bressi, a Por-ból Porre, a Mártonból Martin, a Fábriból Fabre és a Pappból Sappe. Más adatok szerint az ide települtek három nemzedéken át kizárólag egymás között házasodtak.Azután kezdtek vegyülni a hegyekbe ismét felvonuló ősi lakossággal. Persze ők anynyi generáció után, teljesen elkeveredtek a franciákkal, és a hajdan bajba jutottak már rég kikerültek a bajból; lehet, hogy jobban élnek, mint otthon maradt sorstársaik utódai ma az óhazában. Lám, mégis milyen lázba hozta őket magyar eredetük. Történelmi Bizottságot hoztak létre eredetük kutatására.

Magyarfalu a Toros alatt, a festői Anatóliában Visszatérve a Törökországban letelepedett magyarokhoz, róluk az első hírt Dr.Ispay Ferenc New York-i tanár közölte az Élet és Tudomány 1981.évi 49. számában. Ő törökországi útja során került kapcsolatba egy isztambuli jezsuita

pappal, bizonyos Vendel Jánossal, aki először tett említést Macarköy faluról. A tanár később eljutott a Gebiz-Macar nevű településre , ahol is az ott élők megerősítették őt abban a tudatában, hogy itt valóban egykori magyar telepesek leszármazottjai élnek, akik magukat magyarnak vallják, bár egy szót sem beszélnek már magyarul. Két napot töltött ott. Az ő beszámolóját követően döntött úgy Beder Tibor, hogy felkeresi a több-ezer kilométerre élő testvéreit Magyarfalván. Az alábbiakban az ő leírása alapján idézek a Magyar testvérek között az anatóliai Macarköyben című beszámolójából: „Délután két órára értem Gebiz főterére, ahol Gebiz-Macar felől érdeklődve azt a választ kapom, hogy menjek el az ide két kilométerre, de a községhez tartozó Karapinariba (Feketeforrás), és ott majd megtalálom Madzsart. ,,Macar”-,,Macar” (Madzsar –Madzsar), mondják többen is, és kezükkel mutatják a követendő irányt. Feketefenyők meg cédrusfák meredtek az ég felé, olajfaerdőkkel borított hegyoldalak, mogyorófa nagyságú virágos bokrok és terebélyes kaktuszok bólogattak felém. Aztán hirtelen,mintha a ,,Nagyhagymás vonulata”, közepén az ,,Egyeskővel” tűnt volna fel. Még a kőfolyások is ott voltak a jobb oldalán. Talán tatárdúláskor rabszíjra fűzött csíki székelyek találtak otthonra a hasonló távoli tájon. Mindenesetre helyben voltam, megérkeztem. Nem messze tőlem házat építettek, szaporán adogatták a téglát, keverték a maltert az egybeverődött ro-

31

TESTVÉREK VAGYUNK

Székelykapu Ázsiában

A székelykapu homlokzatán: Macarköy és Csíkszentdomokos - testvérek vagyunk

konok. Iyi Günler – Jónapot! – mondtam és bemutatkoztam:Ben macarim, vagyis: Én magyar vagyok! Majd a földre mutattam:Bura macar? Ez a hely magyar! Madzsar-Madzsar – mondták többen is, majd egymás után hagyták abba a munkát, közeledtek hozzám, tetőtől talpig szemügyre vettek, majd sorra kezet fogtak velem.Minden különösebb magyarázkodás nélkül megértették látogatásom célját. Máris főtt a tea, minden társalgás elengedhetetlen kelléke, aztán Mehmet Cakman, aki olyan, mint egy tőről metszett csíki székely, elővette személyazonossági igazolványát és büszkén tette rá a mutatóujját a ,,konul” rovatra

(lakhely), ahova ,,macar” (Madzsar), azaz magyar van írva. Tehát ez a hely, magyarként vésődött be az itt lakók emlékezetébe. A hír hamar bejárta a négyszáz lelket számláló települést. Újabb és újabb érdeklődők érkeztek hozzám. Valaki megjegyezte, hogy itt mindenki magyar, kivéve a tanító urat. Ő ugyanis Isparta környékéről került ide. Csillognak a szemek. Egymás tekintetét kutatjuk, amelyben ott van a messzire szakadt testvérek közös gondja, jajkiáltása is. Hát ide jöttél? Megtaláltál bennünket?! Lásd, nekünk már csak annyi maradt magyarságunkból, hogy beíratjuk ebbe az igazolványba, hogy Madzsarban (magyar-

32

ban) lakunk. Nemsokára már Mehmet Cakman otthonában élveztem a távoli vendégeknek kijáró tiszteletet, ahol a ház asszonya ősi szokás szerint megcsókolta a kezemet, és keze fejét a homlokomhoz érintette. Négy gyermekükkel élnek itt és két hektár földön gazdálkodnak. Földművesek. Vacsora után, mely rántott húsgombócból, sült paprikából görögdinnyéből, paradicsomsalátából áll, egy seregnyi vendég érkezik a látásomra. Lehetünk vagy 25-30-an. Egymás szavába vágva kérdezősködnek, és csodálattal tölti el őket az én gyaloglásom. Mintha fenyődeszkát súrolnánk egymáshoz, úgy melegedett fel körülöttünk a levegő az egymásnak feszülő kíváncsiságtól. Itt a holtak életre keltek és a némák beszéltek, fogalmaztam tömören. Mert a titkot örökre magukkal vitték a sírba, és a múlt némán az élőkben maradt. Én, akár a mesebeli vándorlegény nekivágtam az útnak, hogy a némaságot vallatóra fogjam, hogy ezáltal a megmaradás titkára is rátaláljak. Itt mind magyarok vagyunk – mondta tréfásan érkezésemkor az egyik Cankaya, a három testvér közül. De hát ő a gyermekeivel törökül beszél, és talán a szépapjának a szépapja sem tudhatott már magyarul.Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a Kárpát-medence, a hajdani Magyarország területe példa rá, hogy ennél rövidebb idő alatt tűntek el és olvadtak be népes magyar közösségek életerősebb, idegen népek közé.Hát hogyan is maradhatott volna

TESTVÉREK VAGYUNK

Testvériség meg magyarnak a török állam területén az ide 400-450 évvel ezelőtt behurcolt magyar közösség, több ezer kilométerre az őshazától?!

Mégis, hogy van az, hogy tizennyolc generáció után is (25 évet véve alapul egy generációs váltásnak) megmaradt az itteniek tudatában a magyarsághoz valamilyen módon való tartozás tudata. Ha még ez csak a ,,macar” helynévben van is meg, és egy apáról fiúra örökített szájhagyományban. Mert lám, a hivatalos magyar történetírás bárhogyan is cáfolja – a székelyek tudatából sem lehet kitörülni, hogy ők Attila hunjainak leszármazottai. S az a tudat, mely az emberekben él, igaz. Másnap, reggeli után, megterveztük azt a két napot,melyet a faluban fogok még eltölteni. A polgármester és egy másik ,,magyar „, Mesut Karagöz is jelezte, hogy szívesen látna vendégül egy éjszakára. Megszületett a terv. Azon nap meglátogatom a régi temetőt, másnap pedig a községhez tartozó másik két hegyi települést. Ezekre a helyekre Mehmet Cakman házigazdám fog elkísérni. A temetőben lábszárig érő kiszáradt fűben, új és régi sírok között botorkálunk a régi temető felé. A sírkövek teljesen különböznek az anatóliai utam során látott temetők sírköveitől. Olyanok, mintha a székely fafaragók vésték volna rájuk a mértanias motívumokat és az archaikus

ITTHON

rovásírás betűit. Délben a polgármester a távoli vendégeknek kijáró tisztelettel fogadott és reményét fejezte ki, hogy az utammal megtett lépések tovább fokozhatják a közeledést az itteniek és az ottaniak között. A beszélgetés után ebédre invitáltak, majd egy rövid délutáni pihenőt követve ismét megérkeztek az esti vendégek. A téma persze az én gyalogutam , az ősök és Macaristán (Magyarország). Nem értették, hogy én nem Macaristánból, és főleg nem Budapestről érkeztem ide magyar létemre, hanem Romániából. Hisz ők úgy tudják, hogy én magyar vagyok, márpedig a magyarok Magyarországon élnek. Hoszszú magyarázkodásba kezdtem Attila hunjairól, a kettős honfoglalásról, Árpád hét törzséről, de aztán megbocsájtottam tájékozatlanságukat, hiszen a mai Magyarország területén élő magyarok sem értik a mi sajátos székely életérzésünket. Lásd 2004. december 5-e! Másnap házigazdámmal meglátogattuk a pár kilométerre fekvő Kahyalart, ahol az ott élő,, nagy magyar” Enver kizil fogadott bennünket. Ő szintén földműves. Három gyermeke van, negyedik pedig útban. Tiszteletemre, testvéreivel együtt birkát sütöttek. Szüleiktől és nagyszüleiktől tudják ők is, hogy Macaristánból kerültek ide az ősök. Ennél többet ők sem tudtak a magyarokról. De hát mi az, ami bennünket összeköt, és miért kerítenek itt belőlem akkora dolgot? Hiszen én egy más kultúrát, szokásrendet, vallást és nyelvet képviseltem, ami eltér az ittenitől. És mégis, hogy van az, hogy ahányszor csak összekerülünk egy társaságba, belép az a többlet, amitől sokkal jobban érezzük magunkat egymás között.

A lehullott falevélnek... ... nem jut eszébe, hová tartozott, és feledi, hogy csak azon a fán tud dacolni a szelekkel, viharokkal és az élet minden megpróbáltatásaival, amelyből kihajtott. Mihelyt a fa eleresztette a kezét, örökre vége lett, megszűnt közöttük a belső, lényegi összefüggés.” Ugyanez a törvény hat ebben az esetben is.Amely pillanatban megszűnik a belső, lényegi összefüggés mindazzal,amit e szép néven ismerünk, hogy magyar, lehullott falevelekké válunk. Vajon?! Az itteniek már 420 éve, hogy lehullott falevelekké váltak, ezáltal meg-

Török temető, székely motívumok

szűnt minden lényegi kapcsolatuk a hajdani magyar hazával.Akkor ,hogy van az, hogy a kapcsolat jelei mégis érzékelhetőek? Pedig az a nagy fa, amit hazának nevezünk, már rég eleresztette őket. Úgy van ez,mintha valami láthatatlan vakolat, az irdatlanul hosszú idő vakolta volna be és tette láthatatlanná mindazt, ami a 400 évvel előbbi magyarok identitástudatát meghatározta. De a vakolatot eltávolítva, ha csak egyetlen egy sejtre is apadva, ott van a mélyben a tudat, mintegy belső üzenetként az ősöktől, kik is vagyunk.

Utolsó éjszakámat Anatólia csillagos egye alatt töltöttem egy olyan faluban, amelyet vagy négyszáz évvel ezelőtt alapítottak a Magyarországról elhurcolt magyarok. A sok gyalogkilométer után azon morfondíroztam, hogy volt-e értelme az útnak, megtaláltam-e a feleletet arra, ami útra késztetett.Mert valahogy olyanformán

33

TESTVÉREK VAGYUNK

Ki a török, ki a magyar? magyarok az itteniek, mint ahogyan én örmény vagyok. Erdélybe érkezésünkkor anyai részről való dédnagymamám ősei örmények voltak, később örménymagyarokká, majd a századfordulóra magyar-örményekké váltak, hogy majd bennem székely-magyarrá lényegüljenek. Mert én annak vallom magam. Igy vannak ezzel a magyarfalviak is. Ők olyan törökök, akikben ott van a magyar is és tudják, hogy ennélfogva valamilyen érték hordozói, amelyet nem tudnak pontosan meghatározni. Attól, hogy a messzi Macaristánból másokat is érdekel a dolog, ez a többlet még jobban felértékelődik. Mindehhez az is hozzájárul, hogy tudatában vannak a török –magyar rokonságnak. Ennél fogva mi kétszeresen is ,,testvérei” vagyunk egymásnak. Igy ők minden törökök legmagyarabb törökjei Törökországban, akik bizonyíthatóan is rokoni szálakkal kötődnek a magyarsághoz. Meddig él az ember, elmélkedem tovább.Addig, amíg meg nem hal és még utána is utódai, rokonai, ismerősei emlékezetében fennmarad, amíg ők is meg nem halnak.Az idők rostáján mindenki kihull egyszer, de a közösség, melynek cselekvő tagja volt valamikor, nyelvében, szokásaiban, cselekvéseiben és tudatában tovább éltet mindenkit.Amikor elindultam, egyetlen célom a rég eltávozott ősök utódainak a felkeresése volt. Utam végére érve aztán eljutottam a magyar és a török nép közös gyökereihez is. Mi, Kárpát-medencei magyarok és más magyarok a világ minden táján, beleértve a magyarfalusiakat is, addig élünk, amíg csak emlékezünk egymásra. Gyalogutam legnagyobb eredményének tartom, hogy sikerült felerősítenem és meghosszabbítanom a már-már kihunyó emlékezést.”

34

Ősi titkokat rejt ez a tekintet

Utóirat Tavaly Macarköy-be látogattak a csíkszentdomokosiak és a testvérfalusi kapcsolat első lépéseként egy székely kaput ajándékoztak az ottani magyar testvéreiknek. Azóta ez a kapu a falu főterén áll, Ázsia egyetlen székely kapujaként. A

kapun lévő felirat: ,,BIZ KARDESIM – TESTVÉREK VAGYUNK” például szolgálhatna nemcsak a törökök és a magyarok, de más együtt, egymás mellett élő népek számára is. Beder Tibor nyomán összeállította Hrubík Béla

INTERJÚ

10 éves a Jobbágy Károly Alapítvány Május 25-én bensőséges ünnepségre került sor a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtárban. Akik megjelentek ezen az ünnepségen, tudják, milyen fontos szerepet tölt be a város, a megye, de nyugodtan kijelenthetjük: az egész magyar nyelvterület életében az az alapítvány, amely Jobbágy Károlynak, a város szülöttének nevét viseli s amely a kezdő és érett írókat támogatja úgy, hogy hozzájárul műveik megjelenéséhez a nyomdai költségek részbeni fedezésével. Az alapítvány egy évtizedes működését Herczeg Hajnalka, a kuratórium elnöke ismertette. Vele beszélgettem. Hogyan kezdődött a működésetek? 10 évvel ezelőtt első alkalommal a mozi kamaratermében találkoztunk, amikor a még bejegyzés előtt álló szervezet már pályázatot hirdetett és a díjátadáson még velünk volt Jobbágy Károly is. Betegen, de csillogó szemmel nézte, hogyan indul útjára egy jó gondolat, egy kis segítség azoknak, akik még csak próbálkoznak eljutni az olvasókhoz. Ott volt az alapító szándéka mögött mindaz – a költő saját életútján megélt – nehézség, amellyel szembesült: a megírt

ITTHON

versek, kötetek kiadása, megjelentetése. Ott volt az aggódás, mely a költők, írók állandó félelme, hogy nem tud megjelenni az írás, így elveszik a mondanivaló, a szépség és érték, mellyel a világot saját lelkükön át akarják láttatni. Ne feledjük: Jobbágy Károly balassagyarmati születésű, gyökerű, nem lehet véletlen, hogy alapítványát éppen itt jegyeztette be. Úgy van. A lélekben hazatérés gondolata tetté érett benne. A család az éppen megjelenő Amerika szárnyain c. kötet bevételéből tette az alapítványt azzal a céllal, hogy színvonalas, nyomdakész irodalmi, történelmi és helytörténeti munkák, műfordítások megjelentetését támogassa. Azóta is minden évben mint a csemetefa, szépen lombosodik, erősödik az alaptőke. A polgári korszakok szép hagyományát követve nem állami, hanem magánvagyonból jött létre és fejlődik, s a mai napig közel ötszörösére duzzadt. Ezzel a megduzzadt vagyonnal gazdálkodni kell, az alapítvány ügyeit az alapszabály szerint igazgatni... 1997-ben Matúz Gábor szervezésében alakult ki a kuratórium szerkezete, amely három állandó taggal és két, évente váltakozó további 14 helyi irodalmár, történész, helytörténész, társadalomkutató taggal működik. Rajtam kívül, aki tulajdonképpen az alapítványt menedzselem, Tibay András előadóművész, iskolaigazgató valamint a felvidéki magyarok képviseletében a Palóc Társaság elnöke, Urbán Aladár a három állandó kuratóriumi tag. Ha dióhéjban kellene összegezni az elmúlt 10 év eredményeit, mire hívnád fel a figyelmet? Tavaly ősszel egyik kedves ismerősöm így emlékezett: „Jobbágy Károly költőként járta az országot, felolvasó esteken izzó hangulatot teremtve szavalta a magyar irodalom gyöngyszemeit, lelkesített, mikor arra volt szükség, bánatunkat mondta ki helyettünk úgy, ahogy lehetett.” A versek szeretetét a magunk módján mi is szerettük volna elültetni, erősíteni az ifjabb nemzedékben. Ezért versmondó versenyek szervezésével igyekeztünk szép versek mondására ösztönözni az ifjúságot. Felvállaltuk a az éves pályáztatás mellett azt is, hogy irodalmi kávéházi bemutatkozási lehetőséget teremtettünk a díjazottaknak. Ápoljuk a költő emlékét a születése napjához kötődő megHerczeg Hanjalka

emlékezésekkel... Ma már elmondhatjuk, hogy szülőföldjén az iskolákban, városi és falusi ünnepségeken szeretik és gyakran szavalják verseit. A rendezvények azonban csak „mellékes” eseményei az alapítvány tevékenységének... Így van. Minden évben szép számmal érkeztek pályaművek az ország sok vidékéről, de a Felvidékről és Erdélyből is. A támogatott művek műfajukat tekintve is igen sokszínűek. Csikász István, Ónagy Zoltán, Ketykó István, az egészen ifjú Farkas Borbála és Katona Ágota, Marschalkó Zsolt, Bacsik Katalin, Szabó Károly, Romhányi Gyula verskötetei és a Komjáthy Jenő Irodalmi Társaság antológiája mellett ott van Faragó Zoltán mesekönyve, Boér Jenő kolozsvári kétnyelvű novelláskötete. Gazdagítják a választékot a helytörténeti kiadványok, köztük Szokolay Zsolt munkája a DunaIpoly menti vasútvonalakról, Gere József könyve a II. világháborúban harcolt balassagyarmatiakról, Kovalcsik András írásai a nagy balassagyarmatiakról, Szirácsik Éva munkája a divényi uradalom elmúlt századairól... Az alapítvány pályázati kiírásai rendre megszólítják a felvidéki szerzőket is. Jobbágy Károly és családja ügyel arra, hogy az Ipoly ne elválasztó, hanem összekötő folyó legyen a partja mentén élők gondolatvilágában. Pályázati kiírásaink szinte mindegyikére érkeztek művek a Felvidékről is. Nem erre való tekintettel, de színvonaluk alapján részesültek támogatásban a felvidéki szerzők is. Többek között Hrubík Béla verskötete, Puntigán József visszaemlékezése az 1848-49-es forradalom és szabadságharc losonci évfordulós ünnepségeire, Csáky Károly néprajzi-honismereti gyűjteménye az Ipoly mentéről, a felsőszeli Danajka Lajos adomakötete, Gyurcsekné Kisucki Ili nagykéri hagyományokat tartalmazó könyve. A néhány kiragadott példa tekintélyes mennyiségre utal a támogatott és megjelent köteteket illetően. Nincs miért szégyezkeznünk. Az elmúlt tíz esztendőben összesen 32 kiadvány megjelenését támogattuk kisebb-nagyobb összeggel, összesen 3 millió 140 ezer forinttal. Sok sikert kívánok a következő tíz évben is! Z. Urbán Aladár

35

ZSÓFI LEVELE

Példaképünk, Szent Erzsébet

Milyen érdekes, hogy vannak emberek, akik a haláluk után is élnek emlékeinkben. Nekünk, magyaroknak szép számmal vannak ilyen példaképeink. Egyikük Árpádházi Szent Erzsébet, aki nyolcszáz esztendeje született és II. Endre királyunk lánya volt. Ő maga ifjan meghalt ugyan, de rövid életében annyi jót tett a szegények megsegítéséért, hogy nem sokkal a halála után szentté avatták. Erzsébetet az akkori főúri szokások szerint már gyermekkorában eljegyezték, ezért kiszemelt férje hazájában, a németországi, türingiai tartományban kellett élnie. Házassága boldog volt, de férje IV. Lajos, az ifjú tartományi gróf korán meghalt. Erzsébet, bár három gyermeke apját elvesztette, megnyugodott Isten akaratában és elhatározta, hogy életét a szegények megsegítésére szánja. Kórházat építtetett, ahol ő maga is gyógyította a betegeket. Sokat imádkozott és sokat dolgozott értük, s bár hercegnő létére tehette volna, hogy kényelemben él, nem ezt választotta. Jóságáról már életében tudomást szereztek az emberek, s már akkor is akadtak, akik követték a példáját, mint ahogyan napjainkban is. Az egykori nagy Magyarországon 122 templomot szenteltek a tiszteletére, közülük a kassai dóm a leghíresebb. A kassai dómban én is voltam már és örülnék neki, ha ti is felkeresnétek, hiszen ez a gyönyörű istenháza II. Rákóczi Ferenc hamvait is őrzi, történelmünk része. Szent Erzsébet példája napjainkban is foglalkoztatja az embereket. Sokan már fiatalon elhatározzák, hogy maguk is a szegények gyámolítóivá válnak. A szenteket Jézus leghűségesebb követőiként tartják számon. Jó érzés, hogy ennyi példaképünk van, különösen mostanában, amikor egyre több a nehéz sorsú, nélkülöző ember és család. Pedig a családok boldogulásától függ az egyes országok boldogulása is. Ahol sok a szegény, ott nagy a baj. Elszomorít, ha a szemeteskukában keresgélő embert látok. Szent Erzsébetet a leggyakrabban rózsákkal ábrázolják. Feljegyezték, hogy a kötényében lévő kenyér egyszer sok-sok rózsává változott. A rózsa Jézus Krisztus jelképe, csak ezt kevesen tudják. Szent Erzsébet szobra Nyékvárkonyban

36

MEGHÍVÓ Inám Község Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala tisztelettel meghívja Önt, kedves családját, és barátait 2007. augusztus 11. és 12.-én

a méhészeti szakmai előadásokkal, mézversennyel, mézvásárral, termékbemutatóval, szórakoztató programokkal falunapi ünnepséggel és MÉZKIRÁLYNŐ választássával egybekötött

VIII. MÉZFESZTIVÁLRA 2007 augusztus 11, szombat: 09.30 - A fesztivál megnyitója 10.00 - Koszorúzás Sőtér Kálmán emléktáblájánál 10.30 - Szakmai előadások, termékbemutató, mézvásár 14.30 - Mézkirálynő választása 16.00 - Mézvásár, termékbemutató 18.00 - Karda Beáta műsora 19.30 - Tombolahúzás 21.00 - Zoltán Erika műsora 22.00 - Utca (méz) bál, tábortűzgyújtás

2007. augusztus 12, vasárnap 15.00 – MÉZESMADZAG - szórakoztató műsor, melyben fellépnek: - Cseri Ilona – operett- és nótaénekes - A csúzi folklórcsoport - Az inámi Kék nefelejcs éneklőcsoport - Az inámi hagyományőrző asszonykórus - A dejtári hagyományőrző táncegyüttes - Az inámi óvodások és iskolások - A kelenyei asszonykórus

A kétnapos országos szakmai napok a és mézfesztivál társrendezői: -A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya - A Szlovákiai Méhészek Szövetsége A Mézfesztivál fővédnöke: Csáky Pál, az MKP országos elnöke

Mindenkit szeretettel várnak a rendezők!

ITTHON

37

ÉLMÉNY VOLT

Erősödik az újjáéledés Zselízen!

Nagy műsor volt... Több, mint másfél évtizedes hallgatás után június 23-án és 24-én másodszor, a helyiek számítása szerint összességében 41-szer rendezte meg Zselízen a Csemadok Országos Tanácsa az Országos Népművészeti Fesztivált. Fényét jelentősen emelte, hogy a fesztivál színpada és nézőtere visszakerült az eredeti helyére, a patakot közrefogva a Schubert-park közepébe, a romos, de felújítás alatt álló, valamikor gyönyörűszép kastély elé. Sok minden a régi hagyomány szolíd

38

folytatása volt és ez természetes, hiszen az előző negyven év a műsorszervezés, a fesztivál előkészíte, a közönségszervezés, stb. terén sok hasznos tapasztalatot hagyott örökségül. Élni kell vele. A kiválóan szerkesztett és realizált értékes néprajzi kiállítás, a lakodalmi hagyományokat bemutató Virágba szőtt álmok c. szombat esti műsor, melyben a Párta együttest képező zoboralji falvak és a bódvavendégi hagyományőrzők jeleskedtek, valamint a vasárnapi műsorok ideje alatti gyönyörű napsütés, a szerény

számú, de értékes árut kínáló népművészeti sátrak, a magas színvonalat képviselő felnőtt hazai és vendég együtteseket felvonultató délutáni népművészeti ünnepi műsor mind-mind közönséget vonzó erővel bírt, illetve néphagyományaink és népművészeti alkotásaink magas színvonalát bizonyította. Nem hiányzott az ilyen alkalmakkor szokásos enni-inni valót kínáló sátor sem. Arcul csapása az a békét, a barátságot, az egymás tiszteletét és az egymás iránti megértést hirdető demokráciánknak, hogy a helyi egyház-atyák előzetes beleegyezése ellenére ebben az évben sem sikerült az ünnepély keretében megvalósítani a vasárnap délelőttre tervezett ökumenikus istentiszteletet. Nagy kár, de az illetékesek addig-addig halogatták-tologatták a kezdési időpont meghatározását, míg végül egyvallású (katolikus) mise lett belőle, Süttő Mónika kiváló koloni (Zoboralja) népi énekes lelket üdítő közreműködésével. 17 éve, 1990-ben sem sikerült az ökumenikus istentisztelet tervét realizálni, akkor a helyiek a nagyszombati egyházi főnök tiltására hivatkoztak, most ki volt, vagy kik voltak az Isten imádatát közösen kifejezni óhajtás megakadályozói? Az ökumenikus istentisztelet ma már mindenütt: Budapesten augusztus 20-án az Új kenyér megszegésének ünnepén, Kalocsán a Duna Menti Népek Nemzetközi Folklórfesztiválján, Východnán a szlovák Országos Népművészeti fesztiválon, Díjonban a franciák rendezte népművészeti világfesztiválon, és sorolhatnám a helyszíneket, szerves részét képezi az ilyen jellegű népünnepélynek. Mindenütt természetes a műsorba iktatása, csak Zselízen okoz egyenlőre megoldhatatlan problémát!?! Pontosan a meghirdetett időpontban a Csemadok OT elnökének, Hrubík Bélának rövid, de magvas nyitóbeszédével vette kezdetét a megfelelően válogatott és szerkesztett vasárnap délutáni népművészeti ünnepi műsor. Kiváló hazai együttesek: a Garam Menti Népi Együttes Léváról, a Palóc Táncműhely Fülekről, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes és a Lipa szlovák Folklóregyüttes Po-

ÉLMÉNY VOLT zsonyból és a Bódvavendégi Hagyományőrzők voltak a hazaiak nevében a vendéglátók. Az, hogy a szlovák együttest is vendéglátók közé soroltam, számomra azért természetes, mert a vezetőjük, Pavol Bútor szerint is, és szerintem is, ők már hetedik alkalommal részesei a fesztiválnak, - előzőleg Dimitrovecnek hívták őket, - így hát jogos a „zselízi nagycsaládba” tartozásuk. Kiváló együtteseket köszönthettek vendégként: a Muravidék Néptáncegyüttest Horvátországból, az Alba Régia Táncegyüttest és a Bakony Néptáncegyüttest Magyarországról. (Ez alkalommal is köszönöm a „Bakonynak”, ők elfogadták a múlt év decemberében Pozsonyban, a Szlovák Rádió koncert-termében a 75. születésnapomra szóló meghívást is.)

ITTHON

Az együttesek magas művészeti színvonalú műsorával szinte bejártuk az egész Kárpát medencét. A medence gazdag tánchagyományaiból készített színpadi művekkel ámították el a nagyérdeműt, ha nem is a régi szép idők nagy nézőseregét, de azt a több száz nézőt, akik eljöttek és a tűző nap dacára sem tudták ott hagyni az igazán értékes műsort. A közönség-szervezés ötletességét igazolja, hogy a környező községekből is szép számmal voltak jelen, példát mutatva a helyieknek. A műsor azt is érzékeltette, hogy mennyire hasonló, mennyire egy tőről fakadt a „Medencében” élő népek és nemzetek hagyományos népdal- és néptánckultúrája. Ezt bizony tökéletesen bizonyították a bemutatott tánckompozíciók: csárdások, verbunkosok, fokostáncok, botforgatók, leány karikázók, stb, és az a tény, hogy a záró számként beiktatott közös tánc egyetlen együttesnek sem okozott különösebb gondot, mert mindannyian úgy járták, mint a sajátjukat. Nagy műsor volt. Megállta volna helyét akár Budapesten Néptáncantológia bemutatóként is. Sajnálom azokat a hazai együtteseket, amelyek ott lehettek volna, de „kifogást” találva távolmaradtak. Lelkük rajta. Takács András

39

A DÁLESZ nyilatkozata Számos felvidéki és magyarországi, az 1945 utáni jogtalanságokat elszenvedett polgár fordult a közelmúltban szövetségünkhöz annak kapcsán, hogy egy 2005-ben a sajtóban megjelent megbízatási felhívásra válaszolva a mai napig nem kaptak értesítést az ügy fejleményeiről a hirdetés feladójától. Tekintettel arra, hogy a belgiumi székhelyű Középeurópai Jogvédő Bizottság tevékenységének a DÁLESZ nem résztvevője, a következőket közli: A Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége felhívja t. tagjai figyelmét, hogy a belgiumi székhelyű Középeurópai Emberjogi Bizottság, melynek Kárpátmedencei képviselője B. Nagy Tajnay Mária, nem képviseli ezentúl a kényszermunka áldozatainak ügyét. Megkérjük a t. tagokat, hagyjanak figyelmen kívül minden ezen szervezet által kibocsátott felhívást, adatgyűjtő kérelmet, vagy más - deportálással kapcsolatos nyilatkozatot. Nem ügyünket szolgálnák! Brüsszel, 2007 máj.15.

Krivánsky M., a DÁLESZ elnöke

II. Népzenei tábor

július 18 (szerda) – július 22 (vasárnap) : Dunaszerdahely, a Szabó Gyula Szakközépiskola kollégiuma Előadók: Barsi Ernő, Méry Margit, Pelle Andrea. Csoportfoglalkozások, szakmai megbeszélések Vasárnap: „Gála"

A Pozsonyi Casino műsoraiból: Klarissza (Klariská) utca 7.

A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel. Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig )

2007. július 17. kedd, 18.00 A Pozsonyi Casino Mozgóképszínháza bemutatja a Nagy Sándorról készült filmet. Műsorfelelős: Lovisek László. Háznagy: Havalda Ilona 2007. július 19. csütörtök, 18.00 Wass Albertre emlékezünk. Üzenet haza (Sinkovits Imre és Rátóti Zoltán előadásában), A funtinelli boszorkány (összeállítás), Nagypénteki sirató (Illyés Kinga), valamint A látó ember című Wass Albertről készült portréfilmet vetítjük. Műsorfelelős: Lovisek László. Háznagy: Biznárová Viera 2007. július 21. szombat, 16.00 Utolsó kirándulásunkra ebben az évadban a Pozsonyi Botanikus Kertbe hívunk mindenkit. A bejárati kapunál találkozunk 16.00 órakor (4es, 9-es, 12-es villamos) Műsorfelelős: Jesenicky Eszter

2007. július 24. kedd, 18.00 Számtalan dolgot kitalálhatnánk a mai délutánra, de Malán Lali viccmester programját nem tudnánk fölülmúlni. Találkozásunk, szórakozásunk „felelőse” ma este ismét bizonyít. Természetesen a férfiakat is várjuk... Műsorfelelős: Krajči Klára, háznagy: Mlynárik Eszter 2007. július 26. csütörtök, 18.00 Mgr. Gály Yvette – Ép testben ép lélek című sorozatának ma esti témája – Hogyan kíméljük csípőizületünket? Műsorfelelős : Gabron Éva Háznagy: Szabó Kinga 2007. július 28. szombat, 16.00 – évadzárás

A HAZAI MAGYAR TERMELŐK FELHIVÁSA! SZERETNE ÖN HÁROMSZOR ÁTCSOMAGOLT ÉS LEFAGYASZTOTT EMBERI FOGYASZTÁSRA ALKALMATLAN ISMERETLEN EREDETŰ HÚSTERMÉKEKET ÉS ÉLELMISZERT VÁSÁROLNI?

NEM?

VEGYEN ELLENŐRZÖTT HAZAI TERMÉKEKET FELVIDÉKI MAGYAR TERMELŐKTŐL ÉS CÉGEKTŐL!

A HAZAI JOBB!!! 40

NEMZETKÖZI ROMA FESZTIVÁL, 2007

Nemzetközi Roma Fesztivál – Királyhelmec, 2007. június 2. „Ostorral verjenek százszor, nem tagadom meg cigányságom..." (Gatyás Attila)

⬅

Az erdélyi Sepsiszetngyörgyről érkezett SÁTRA együttes a cigány vándorélet szokásait, dalait és táncait mutatta be.

⬅

A szlovák nyelvterületről - Nižný Žipov-ból – fellépő Négylevelű lóhere táncegyüttes forgatagos tánca mellett a táncos lányok szépsége is elbűvölte a nézőközönséget.

Zemplén vármegyében nincs párja „Rotyó“ – Bodor Ferenc – cimbalomjátékának, aki Deregnyőből érkezett. A közönség sztárnak kijáró ovációval fogadta fellépését.

⬅

⬅

A nézők a városi művelődési házban, amely dugig megtelt. A több mint három órányi színes műsort a közönség fegyelmezetten és nagy tetszéssel követte. Máté László

ITTHON

41

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

Ott voltunk az ősforrásnál etruszk nyelvrokonság címmel jelentett meg nemrég könyvet). Sebestyén Gyula elkészítette a Földközi-tenger környéki rovásírások táblázatát, amelyből kitűnik, hogy a magyarrovásírás jeleinek szoros kapcsolata van a többivel, a török, rúna, ógörög, latin, etruszk, pelazg és a föníciai csoport betűivel. A táblázat alapján Forrai Sándor számszerű összehasonlító kimutatást készített figyelembe véve a csak alakra megegyező jelek számát, az alakra és hangértékre is megegyező jelekét valamint a csak megközelítőleg megegyező jelek mennyiségét. Az összehasonlítás eredménye: a

ből a latin nagybetűk is, amelyek feltűnő hasonlóságot mutatnak a székely-magyar rovásírás jeleivel. Ha a föntiekben arról szóltunk, hogy az egyes népek írásjelei hogyan hatottak egymásra, illetve hogy, a fejlődés során hogyan alakultak s váltak egy-egy nép jellegzetes írásjeleivé, szólnunk kell. A magyarság írásjeleinek fejlődéséről is. a magyar rovásjelek között egyetlen jelünk sincs, amely idegen, átvett jelre utalna. A magyar rovásírás jelrendszere mindöszsze két jel, a függőleges egyenes | jelből, amely SZ, és ennek hajlított változatából n

pelazg, etruszk, latin, ógörög, rúna rovásírások feltűnően mutatják az egyezést. De tény az is, hogy a 21 pelazgjellel azonos 12 magyar is, az etruszkkal pedig több mint 43 % -ban megegyezik a magyar, míg a türkkel csak 28,6 %-ban. „Igazolni látszik – írja Forrai Sándor - , hogy a magyarok a türköktől függetlenül jutottak a rovásírás birtokába. Ezért téves több kutatónak az a következtetése, hogy a magyar rovásírás a türk rovásjelek átvétele volna, mivel bizonyított, hogy a magyarság közvetlenül is részt vett a rovásírás kifejlesztésében, tehát ott voltunk az ősforrásnál.” A Forrai Sándor elvégezte összehasonlítás alapján az is tényként könyvelhető el, hogy az etruszkok rovásírásának valamenynyi nép rovásírásával kapcsolata van, sőt – Forrai feltevése szerint – az etruszkoktól fejlődhetett ki a latin rovás némi görög hatástól sem mentesen a későbbiek folyamán. S ekkor alakulhattak ki a rovásjelek-

jelből, amely N, áll, s ezt csoportosítással és segédvonalkákkal kiegészítve használja. Ez az egységes jelrendszer a napnál világosabban világít rá, hogy a magyar rovásírás más, idegen írásrendszerekből nem vett át jeleket, tehát írásunk, a magyar rovásírás ősi kultúrkincsünk. Márpedig ha ez így van, akkor teljesen érthetetlen, hogy miért nem folyik kutatás rovásírásunk történetével kapcsolatban, vagy ha folyik, annak eredményeitől, következtetéseitől (az esetleges tévedések ellenére is), ennek közvetítésétől miért zárkózik el a „hivatalos” és „tudományos” jelzőkkel díszített „magyar” tudományos akadémia, és miért nem folyik az egyetemeken ősi írásunkat is magában foglaló magyar őstörténeti kutatás és oktatás, amely a sumir, párthus, szkíta, hun, avar, magyar azonossággal foglalkozna, miért nincsenek e kérdéssel foglalkozó tanszékek? Z. Urbán Aladár

Mario Alinei

Szkíta nyeregtakaró Kr.e. 5-4.század

Még sok-sok évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy teljes bizonyossággal meghatározhassuk, honnan terjedt el az írás. Sok mindent tudunk már, sok mindent sejtünk, sok tant átírt már a történelem, soknak meg vannak számlálva az évei... az írástörténettel foglalkozó kutatók, szakértők egy jelentős része a Folyamközt jelöli meg, mint azt a helyet, ahonnan a szélrózsa minden irányába elterjedt... A kutatók egy másik tekintélyes csoportja bizonyítottnak ismeri el, hogy a Kárpát-medence az a hely. S vannak, akik Föníciát jelölik meg.

Anélkül, hogy állást foglalnánk ebben a nagyon kényes kérdésben, mindenképpen rögzítenünk kell, hogy az írás terjedésében nagy szerepet játszottak a népek vándorlásai, egymásra való hatásuk és a gazdaság fejlődése is. Pl. a föníciai betűírás Kelet felé a szabir-magyarok közvetítésével terjedt el. Nyugat felé pelazg és etruszk közvetítéssel került. Míg a pelazgok a görög félsziget irányába, az etruszkok Itáliába terjesztették. (Mario Alinei: Ősi kapocs – A magyar-

42

Dr. Sebestyén Gyula

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

Forrai Sándor hagyatékából A közelmúltban elhunyt Forrai Sándor, a legnagyobb magyar rovásíráskutató fényképét ismét közöljük, hiszen rendkívüli emberről van szó, akiről a jövendő nemzedékek is sokat tanulnak majd. Forrai Sándornak, csak úgy, mint Badiny Jós Ferencnek hosszú életet adott a Teremtő – mindketten a száz felé haladtak már, s ezeket az évtizedeket teljes szellemi frissességben élhették meg. Az itt közzétett két Forrai-írás a hagyaték

fontos darabja. Aki fogékony rá, örökre megjegyzi magának az intelmeket, mert folyamatosan feltárulnak majd a magyar őstörténet fejezetei, az a tudás, melyet a Bach-korszakban és Trianonban eltemettek nemzetünk ellenségei. Meg kell tanulnunk, hogy a magyar nép őstörténete ezredévekre nyúlik vissza, s az európai népek közül egyedül mi rendelkezünk olyan ősi írásbeliséggel, melyet a latin betűs írás átvétele után is máig őrzünk! /b/

Üzenet Rövidesen betöltöm a 92. évemet. Ezen hosszú idő alatt pedagógusként jóformán csak a fiatalsággal foglalkoztam. Tantárgyaim a gyorsírás és a gépírás voltak, de ezeken kívül már akkor is kutattam az ősi magyar rovásírást, annak nyelvünk törvényeire felépült rövidítési rendszerét, mely ősiségénél fogva népünk, nemzetünk egyedülálló kultúrkincse. Iskoláinkban a rovásírást nem tanították és ma sem tanítják, az ifjúság mégis, megkedvelte, foglalkozik vele és büszke rá. Ma már eléggé elterjedt iskoláinkban a rovásírás ismertetése és néhány pedagógusunk önkéntes alapon komolyan foglalkozik

vele, nem csak az anyaországban, de a határon kívül eső magyar iskolások körében is. Az évenként megrendezett versenyeken meglepő eredményeket mutatnak fel a versenyzők, sajnos a hivatalos oktatáspolitika ezt az igyekezetet nem támogatja. A magam részéről, amíg egészségi állapotom engedte, az ifjúság részére rovásírásunkról és őstörténetünkről nagy érdeklődés mellett tartottam előadásokat. Ezek jelentős részét újságcikkek is közölték. A rendszerváltás után érthetetlen okból nemzeti kultúránk jelentőségét igyekeztek csökkenteni, azt magyarkodásnak, nacionalizmusnak bélyegezték.

Fennmaradt rovásírásos emlékeink nagy része hitvilágunkban gyökerezik, amelynek mindig is Isten volt a központi alakja. Ezért fontos, hogy ifjúságunk ismerje hagyományainkat, hogy az mindenkor nemzeti öntudatunk felmutatható alapja legyen. Üzenem fiatalságunknak, hogy továbbra is lelkesedéssel, magyar nemzeti tudattal, elszántsággal bővítse eddigi ismereteit, és a rovásírást, mint egyedülálló kincset ne hagyja feledésbe merülni. Dolgozzon azon is, hogy rovásírásunkat az illetékes minisztérium nemzeti kulturális örökségünk részévé nyilvánítsa. Budapest, 2005. január 25.

A magyar nemzettudat tízparancsolata I. Magyar! Szeresd a te Istenedet teljes szívedből, minden erődből. Ne felejtsd el, hogy az Isten szavunk jelentése Őslélek, öröktől fogva a világmindenséget teremtő lélek, melynek fogalmát egyedül csak a magyar nyelv tudja ilyen pontosan kifejezni, ragaszkodj hozzá minden körülmények között. II. Merjél újból minden igyekezeteddel magyar nemzetszemléletben élni, gondolkodni, alkotni, minden cselekedeted nemzeti érdekünket szolgálja. III. Tartsd szem előtt, hogy legyen a magyar a jövőben minden magyar igaz testvére, és minden más népnek, elsősorban itt a Kárpát-medencében, felebarátja. IV. Becsüld meg mindazt, ami a miénk, ami magyar, múltunkkal, történelmünkkel, kultúránkkal kapcsolatos. Ennek ismerete nemzeti tudatunkhoz hozzátartozik, e nélkül nem lehetsz jó magyar. V. Boldogulni, alkotni csak közösségben tudsz, elsősorban a családi közösségben, mely minden közösségnek, a nemzetközösségnek is alapja, magva, ezért fontos, hogy a családi közösség szilárd alapokon nyugodjon, mert azok ha felbomlanak, veszélyeztetik egész nemzetközösségünket is. Vigyázz és óvd, mert felelős vagy a családodért.

ITTHON

VI. Tanuljad, hogy minden nemzet támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha megdől, nemzetünk kerül veszélybe. Ennek elkerülése érdekében gyakorold a tiszta erkölcsöt, szeresd a munkát, követve őseink példáját, mely egyúttal magyar testvéreink megbecsülését is jelenti. VII. Ha a közigazgatásban vagy egyéb területen tisztséget vállaltál, akár az államvezetésben, kötelességed a nemzet javára cselekedned, minden idegen, vagy önös érdek félretételével. VIII. Kötelességed neked és minden magyarnak ősi magyar nyelvünk tisztaságának megőrzése, a felesleges idegen szavak kerülése. Amely nép elveszti nyelvét, az elvész. IX. Becsüld meg ősi magyar rovásírásunkat, mely népünknek olyan ősi kultúra öröksége, amely ma már egyetlen európai népnek sincs. Tudd meg, hogy mai latin nagybetűs írásunknak is egyik alapja a székely-magyar rovásírás. X. Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar! Nemzettudatod adjon erőt, hogy Isten akaratából a nagyvilág bármely részén, a hazában vagy idegenben, emelt fővel magyarként élhess! Az oldalak anyagát összeállította: Z. Urbán Aladár

43

KISEBBSÉGEINK

Csehország, Lengyel-Litván Királyság és Ukrajna A cigányság történelme – V. rész

Ezeken a területeken kevés nyom maradt fenn a cigányokról. Annyit tudunk, hogy II. Ulászló, magyar király csehországi uralkodása alatt a cigányok ismert fémművesek voltak, és sokan kovácsoltattak velük fegyvert és más hadiszerszámot. 1501-ig csak nagyon kevés használható adatot találunk. Ekkor azonban felbukkan néhány menlevél. Sándor, Lengyelország királya és Litvánia nagyhercege menlevelet adományozott Polgár vajdának; kétséget kizáróan ugyanannak a személynek, akinek öt évvel korábban a magyar király is védelmére kelt. Ezenkívül megerősítette Wasili Cyhany vajda kiváltságait, jogot adva neki arra, hogy döntsön népe vitáiban, továbbá biztosította a cigányok ,,mozgásszabadságát földjeinken... ahogy szokás volt elődeink, a boldog emlékezetű litván nagyhercegek alatt... ahogy erről a korábbi törvények, szokások és hercegi ediktumok

tanúskodnak“. Ez a kiváltságlevél tehát már nem az első a korban. 1513-ban Sándor bátyja és utóda, Zsigmond, szolgálatába fogadott egy cigány kovácsot, név szerint Mixidarius Wanko de Oppaviát. A XVI. század folyamán a cigányok több hullámban érkeztek Lengyelországba, és valószínűleg innen futottak el Ukrajnába, ahol aztán Volkíniából hallunk felőlük. A kiutasítás első dokumentuma, amelyet később többször megújítottak, 1538-ban kelt az akkora már osztrák Habsburgok fennhatósága alá került Morvaországba. Csehország – amely ugyancsak a Habsburgok területe volt – 1541-ben, majd 1549-ben hasonló intézkedéseket hozott – először azt követően, hogy a Prágában kitört tűzvészekkel a cigányokat vádolták meg. A lengyel szejm 1557-ben kodifikálta az első cigányüldöző intézekedéseket. Sir Angus Fraser A cigányok című könyve alapján

II. Ulászló király

Bari Károly: Vándorcigányok Hajnalok tornyai dőlnek vállunkra: szürke ködöt ásító,

ponyvás szekereken kóborol népünk a világban

csípős szelek sörényébe-fogódzkodva érkező

hidegen-süvöltő telek, verejtékben-ázó nyarak

hajnalok, a szegénység keserű füstje fojtogat

között, tábortüzek hamuvá-rongyolódott

bennünket, nyikorgó szekereinken

lángjai alatt kincset keresnek az éveiket-már-nem-tudó

visszük rongyokba-öltöztetett, hegedűszóval-cirógatott

cigányasszonyok, akik döglött macskák szőrét

isteneinket: csupa-tűz ölű asszonyainkat,

rakják haragosaik kenyerébe, hogy megrontsák,

akik az árkok szélén szülnek, tündérek ők;

arcukra utak pora tapad, végtelen, csillagot-álmodó

az utak tündérei, harmattal mosakodnak,

puszták dideregnek mögöttünk, szurtos gyermekeink

gyöngyvirág-levélbe törölköznek, szemükre álmot

az öröm piros-citeráját zengetik naphosszat; gondtalanok,

énekelnek esténként, szoknyájuk suhogása:

nyikorgó szekereink az utak kőpadlójához nőttek,

forró zivatar, amikor a varjak fekete

kehes lovaink nyerítése lobog a levegőben, súlyos

szárnycsapásai sötétséget karcolnak az utak

fény-zászlók zuhognak a falukra: parasztjaik

fölé, árnyékok lopakodnak a fák között;

az arany búzaföldek szívdobogásából falat

lányaink kendőjét akarják ellopni, hogy majd

emeltek házaik köré, ponyvás szekereken kóborolunk

csókért adják vissza, nem őrzik vad kutyák

berozsdásodott, csikorgó tengelyű égtájak között,

sátoros szekereinket; kiváncsiskodó

villám-hasogatta üszkös facsonkok kuporognak

baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,

az utak mellett; kormos ágaikra este

a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei

ráúszik a hold.

égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,

44

KISEBBSÉGEINK

A muzsikus cigányok párizsi fénykora Párizsban és környékén állandóan 200250 muzsikus cigány élt békességben és megelégedésben. A legjobb muzsikusok voltak kinn, mint a híres Bunkó Feri elsőrendű muzsikus fiai: Laci, Gyula, Jancsi és Feri, akik a világháború után letörve, elszegényedve lassankint elhaltak. Nem csak híres prímások vetődtek ki Párizsba, hanem jeles zenekari tagok is, ilyen volt Maskuri Lossó Lajos nagybőgős, aki valamikor az öreg Rácz Palinak a koncert-nagybőgőse volt. Maskuri 1886ban jutott ki, és a híres Bogár Patikárus Ferkó bandájával Párizs egyik legelegánsabb éttermében, a Chateau de Madridban játszott. Az igazán bohém cigány, Bogár Patikárus Ferkó, itt halomszámra szerezte a kincseket, de előtte semmi értéke nem volt, ha csak az nem, hogy sok jót tehet vele, mert mindkét kezével szórta és osztogatta, amit keresett, akár kértek tőle, akár nem! Sokszor megesett, hogy a néhány száz frankot elosztogató Patikárus Ferkónak annyi pénze sem maradt, hogy a kocsiját kifizethette volna. Patikárus Ferkó bohém is volt, mindamellett egy csokoládégyár milliomos tulajdonosnője, Marquis-né, megbűvölve érezte magát elragadó játéka és jó modorra miatt, beleszeretett a prímásba és törvényes felesége lett. A szenvedélyes bohém most már kastélyban lakott, de a nagy vagyont nem sokáig élvezhette, hamarosan meghalt. Itt kezdődik aztán a cigányok újabb korszaka. Patikárus Ferkó hetedmagával ment ki Párizsba és ezek közt voltak a Jokó családból: Rácz Pista a cimbalmos és Rudi öccse, a prímás, úgyszintén Csürkös Tót Ferkó prímás, aki nagyon szépen kezelte a hegedűt. Csürkös Ferkó már előzőleg kivált, és megalapította a bandáját, mely híressé vált. Patikárus Ferkó elhalálozásával Maskuri Lossó Lajos Rácz Rudi mellé állt, és erre egykettőre meg is alakult a Rácz Rudi bandája, amely szintén egy nagyon előkelő elsőrangú vendéglőbe szerződött a Bois de Boulogne-ba. Rácz Rudi fiatalon került ki Párizsba és jó iskolája volt Patikárus Ferkó mellett, így mint jó magyar cigány meg is állta a helyét annak rendje-módja szerint, ami abból is kitűnik, hogy később külön, önállóan, majdnem 12 esztendeig muzsikált a

ITTHON

párizsi hírneves Maximban, és állandóan tizenöt-tizennyolc embert foglalkoztatott. Rácz Rudi mutatós cigány volt, kedvelte is a Bois-beli előkelő közönség. Egyszercsak Lossó jó gyakorlati érzéke is élőtérbe lépett. Addig beszélt, hízelgett az ő fiatal prímásának, míg sikerült rábírni arra, hogy az akkoriban megnősült fiatal Balog Poldit-aki tulajdonképpen édes sógora volt Rácz Rudinak- hívja meg prímásnak.A fiatal prímás rendkívül választékos játéka elragadta a mindig nagyszámú közönséget, és a banda vezetése csakhamar Balog „Boldy“ kezében volt-ahogy a párizsiak őt nevezték -anélkül azonban, hogy Boldy főnök lett volna. A fiatal Boldy szerény, de erős akaratú, erélyes ember volt, ki nemcsak a zenekar dicsőségét növelte napról-napra jobban, de a romák éléstárát, bugyellárisukat szintén. Balog Poldi 24 éven át milliós vagyont szerzett játékával és vonójával, és ha gyermekeinek úri nevelést is adott is, azért megmaradt romának, aki bajtársaival együtt érzett, és aki bajtársai érdekeit akkor is előremozdítani igyekezett, ha azok nem is az ő keze alatt dolgoztak. Nemcsak a cigányok királya volt a világháború előtti Párizsban, de igazi jótevőjük is, ha a szükség úgy kívánta, anélkül, hogy azt mindjárt dobra verte volna.

Csürkös Tót Pál és zenekara

Zakariás Tamás párizsi zenekara. A cimbalomnál ül Zakariás Tamás karmester, előtte áll fia, Jenő, prímás, Ifj. Rigó Marci helyettes prímás, Rácz Jancsi brácsás és Zakariás Elemér nagybőgős

Balog Poldinak két művész fia volt, az idősebb, Jani, jelesebb zeneszerző, kinek darabjait minden zenekar játssza, amellett nagy művész volt a cimbalmon. Az ifjabb Poldi, a prímás, Madridban játszott mint spanyol zenekarvezető, ki megelőzőleg sokszor fellépett a spanyol királyi udvarnál is. A 90-es években híres párizsi zenekarvezetők Flórika József és Tatár Pista, akik valamikor Benczy Gyula nyíregyházi zenekarának voltak a segédprímásai. Flórikáék éveken át muzsikáltak Párizsban, majd átmentek Hollandiába, ahol Rigó Marcival sok dicsőséget szereztek a magyar névnek. Idősebb Rigó Marci három jeles zenészt nevelt.

Babindák István: Már fáradt... Már fáradtak voltak lábaid akkor is, mikor elindultál. Tudom testvér, értlek. De mentél, kerested hazád, végül mégis hazátlan maradtál. Töröld le könnyed! Vigyázz senki sem lássa, de ember vagy Te is! Ha sírsz van miért, téged üldöztek kutyákkal akkor is, s téged vernek szóval most is.

Hogy hazug vagyok? Bár csak igazatok lenne, ti ’hatalmasok”! Mondjátok, miért látom még mindig, fiam szemében a reménytelen útkeresést. Az öreg cigányasszony csuklásában, miért hallom a vajúdó elbeszélést. „Fiam, mérték a fejeket, sorba állítottak, ki tudja miért” Testvér, hosszú utat bejártál, sírtál, vidáman táncoltál, ugye vigyázol, hogy ember maradjál.

Az oldalak anyagát összeállította: Babindák István

45

NEM FELEJTÜNK

A nagy játékosok korán halnak Józsa Lászlóra emlékezünk A nagy játékosok, legalábbis a hazai magyarok, úgy tetszik, korán halnak. Még leírni is fájdalmas – a legismertebb (cseh) szlovákiai sportemberek közül négy – Gőgh Kálmán, Józsa László, Szikora György és Móder László nem érte meg a hatvanadik évét, sőt: Gőgh az ötvenedik születésnapját sem ünnepelhette meg. Ezekre a remek labdarúgókra a hetvenes években és a nyolcvanas esztendők kezdetén mindannyian büszkék voltunk, örültünk sikereiknek, szurkoltunk nekik a legfelsőbb bajnokság, illetve a válogatott

meccsein. A Slovan, a kassai Lokomotíva és az Inter kulcsemberei voltak ők, az ú.n. magánéletben pedig közvetlen emberek, jóbarátok. Gőgh Kálmán és Józsa László nem ősei földjén látta meg a napvilágot – Gőghéket Gútáról Kladnóba telepítették a háború után, Józsáékat először Csehországba, majd a magyarországi Csávolyra. Jócskán megszenvedett a magyarságáért Szikora meg Móder is – együgyű edzőik egyike-másika meg sok ostoba szurkoló gyakran megkeserítette életüket.

Józsa László jövő januárban töltené be a hatvanat, de már nyolc éve elhunyt. Emlékét fényképek, újságcikkek, könyvek fejezetei őrzik és persze a családja: a felesége, Ida asszony, a két fiúgyermeke, a bátyja, a rokonai, az egykori csapattársai, barátai és azok a szurkolók, akik még láthatták, hogy a focit művészi szinten is lehet játszani: hogy ez a gyönyörű játék nem pénzért bemutatott gladiátor viadal, hanem valami egészen más volt egykoron – milliók szórakozása... /batta/

A szemérmes futballkirály Első találkozásunk a hetvenes évek dereka körül történt, amikor gömöriként lassan kassaivá vedlettem..., miközben örökre az előbbi maradtam. S ehhez a városlakó-

vá történt szoktatásomhoz szorosan kötődött a város sportélete, különösképpen a Békemaraton és a kassai futball. Abban az időben a kassaiak szívét a gépgyáriak csapata (VSS) dobogtatta meg istenigazában, olyan nevekkel mint a napokban korán távozott Kvasnyák, aztán Strausz, Pollák, Pivarník és más, daliás focisták, de már a vasutascsapatban (Lokomotíva) is formálódott egy ütőképes gárda, Móder Józseffel, Farkassal, Gyurekkel, Pšurnýval és másokkal együtt. Aztán ha a maratonkor sor került a városi derbire, kezdetben a rövidebbet mindig a vasutasok húzták, mert ha a mezőnyben általában tetszetős játékot mutattak is, az eredményes szereplésük elmaradt. Valamiféle biblisztikus Megváltó-várás terjedt el a csapat háza táján, amikor felröppent a hír, hogy iglói mezét kassaira cseréli egy gólerős csatár – Józsa László -, aki előtte már Prágában is szórta s gólokat. Csak annyit tudtam róla a napi sajtóból, hogy sorozatban maga döntött el mérkőzéseket, de ennél is különösebb volt, hogy a Szepességből érkezve nem szlávos lágyítójellel írta a nevét, amit egy jövendőbeli sztártól errefelé elvártak volna. Nemcsak, hogy ellenállt a mai napig tartó névnyomorításnak, hanem neve által tanulta meg a csehszlovákiai sajtó, hogy az ábécé utolsó betűje magyarul így írandó, mert viselője ízig-vérig szlovákiai magyar: futballistaként, magánemberként, barátként és Meccs előtt

46

családapaként egyaránt. Az utóbbi akkor igazolódott be, amikor nejével – Idukával – gyermekeiket – Tibort és Gábort – a világ legtermészetesebb gesztusával a kassai magyar iskolába iratták. Aztán egyszer csak a háttéri nagyokosok azt kezdték rebesgetni, hogy egy ilyen neves gólkirálynak a villanyműszerész szakma mellé kellene (?) legalább egy érettségi. Józsa Laci kötélnek állt, beiratkozott a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumba, s ott érettségizett! Amikor először futott ki a Lokomotíva az új szerzeménnyel a zöld gyepre, elég komikus képet mutatott. Tíz gyerekember között egy felhőkbe vesző jegenye! Igaz, első megmozdulásai a maga százkilencvennégy centijével inkább emlékeztettek egy lépegető exkavátorra, mint gyíkként cselező csatárra, de villanásai tapsra váltották a kényszeredett mosolyt, s amikor szórni kezdte a gólokat, minden megmozdulását ováció fogadta. Iszonyatos lövései voltak, az ellenfél játékosai hamar kitapasztalták, hogy nem tanácsos egy Józsa-lövéssel találkozni, mert az örökre megnyomoríthatja az embert. Nyugodtan állíthatom, hogy a világ legerősebb szabadrúgás-végrehajtója volt, s ha most egzakt mérésekkel nem is tudom igazolni egy Józsa-rúgás erejét kilókban, álljon itt Ivo Viktor kifakadása, aki az egyik mérzőzés szünetében így fordult Józsához: „Te mit művelsz, fiú...! Meg akarsz bennünket ölni? Hiszen

Ez kivételesen nem gól

NEM FELEJTÜNK

ITTHON

leszámolt neki néhányat. Ő számolatlanul zsebrevágta. Lefelé jövet a lépcsőn megkérdezte: „Láttad azt a sok pénzt? Az mind nekik megy. /Mármint a vezetőségnek/. Ezeknek még szégyenük sincs!!!” – fakadt ki undorral. A váratlanul és sajnálatosan korán távozott Józsa Lászlónak „volt szégyene”, volt emberi, sportolói – mi több: kisebbségi és nemzeti – tartása. A legszemérmesebb

sztárok közül való volt, amolyan puritán futballkirály, de vérbeli gólkirály. Ha társaságban dicsérték , azt mindig egy kényszeredett mosollyal és egy elhárító mozdulattal utasította vissza. Mintha Váci Mihállyal mondta volna:

Csillagokig magasodtam – s a földre hajoltam madarak lábnyomát imádni...

Máté László

Meccs után: balról Józsáék, Tibor fiuk, Móder József és felesége

nekünk családunk van...” Ezért aztán nem volt csoda, hogy egy Józsa-szabadrúgás elé csak a legbátrabbak mertek állni, s ha vizes volt a labda, a lövés pillanatában a földre vetették magukat. Laci pedig kozmikus gyorsasággal „belőtte” magát a százasok klubjába!... Már akkor kezdett eluralkodni a labdarúgásban a mostanság kipattant korrupció. A Lokinak jól ment, Laci lőtte a gólokat. Mérkőzésenként egyet, kettőt, de hármat és négyet is. A híres prágai csapatok (Sparta, Slávia) négy-öt góllal távoztak Kassáról. S ha már nem villant a Józsa jobbláb, a közönség nyugtalankodott, s több mozgásra ösztönözte őt. Ennek kapcsán mondta el játékosi krédóját:” Én nem tarhálhatom végig a pályát a labdáért, nekem a célom az, hogy kivárjam a lehetőséget és az adott pillanatban ott legyek, ahol kell”... S valóban ott is volt minden gólhelyzetben és születtek a szebbnél szebb Józsa gólok, amit aztán a vezetőség külön prémiumokkal jutalmazott. Az egyik győztes mérkőzés után én is vele tartottam, amikor a pénztárnok hányavetin megkérdezte tőle:” Hány gólt is rúgtál, Laci?” – „Hármat” – felelte ő, miközben a boss a stószokban álló ötszázasokból

47

NEM FELEJTÜNK A Lokomotíva Košice csatárát a hetvenes években háromszor koronázták a csehszlovák labdarúgóliga gólkirályává. 1979 óta tagja a Százgólosok klubjának. Nagy dolog, ha a szélső egyetlen mozdulattal két védőt rebbent szét a pálya szegletében, s rövid, de annál lendületesebb vágta után úgy íveli az ellenfél kapuja elé a bőrt, hogy a berobbanó csatártárs el sem vétheti a helyzetet. Nem tagadom, hallottam már parádés védésekről is fényesre koptatott, magasztaló mondatokat, sőt akadt olyan ínyenc szurkoló, aki egy becsúszó szerelés látványának emlékét élete maradandó élményei közé sorolta – de a gól, az gól! Józsa 108 elsőligás találatának mintegy kétharmadát a helyszínen élvezhettem. Volt

Párbeszéd gólokról Melyik csapatodban lőtted a legrövidebb időn belül a legtöbb gólt? Prágai katonáskodásom idején a Dukla Dejvicében. Ez a csapat a főváros bajnokságában szerepelt, salakon játszottunk. Itt két év alatt 145 gólt szereztem, nemegyszer hetet vagy nyolcat egy mérkőzésen. Életed melyik találkozóján lőtted a legtöbb dugót?

közöttük felhőfejes – az ilyesmi ma már ismét csak az angol pályákon honos -, volt surranó gólocska, a kapufa tövénél ravaszul besompolygó, igen, a fű alatt szinte: volt kapásgól, bombagól, szabadrúgásgól, büntetőből elért gól, és olyan is, melyet a félpályáról eliramodva a kifutó kapus mellett pofozott a hálóba, sőt uram bocsá, egy öngólocska is akadt bizony, de az nem szerepel a száznyolcas listán. Az utóbbi félévszázadban senki ilyen gyorsan nem lőtte be magát az első ligába! Józsa hat és fél idény alatt bekerült a Százgólosok Klubjába, háromszor szerzett gólkirályi címet, s lett százezrek vagy talán milliók megbecsült lövőmestere. Az érdeklődők még Hollandiából is felkeresték leveleikkel, az újságírók többszáz cikket írtak róla. /Annak

idején, amikor az Új Ifjúság sportrovatát vezettem, egy időre munkatársaink sorába állt./ Láttam őt győztes mérkőzések után boldogan, s vesztes küzdelmek letört hőseként: láttam a tornateremben, amikor velünk együtt kispályázott pusztán szórakozásból, láttam szilveszteri pezsgőnyitogatások morajában és az egyik gólkirályi lakomán édesanyjánál, Diószegen láttam a zuhany alatt tökéletes láb- és hasizomzatát – ez lett volna iszonyatos lövő erejének magyarázata?(Viktor, a válogatott és a Dukla Praha világhírű kapusa Nyilatkozta róla: „A ligában megismertem mindegyik csatárt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy valamennyi játékos közül Józsának voltak a legerősebb lövései Ő, ha eltalálta a kaput, nem adott esélyt a labda hárítására.”/

Tizenkét évesen a diószegi iskolacsapatban – tizenegyet. És az első ligában? Itt kétszer értem el négy-négy találatot. Először a Sparta ellen, ami nagy port vert fel, sokat cikkeztek róla. Aztán a Jablonec következett. 10:1- ra nyertünk, de nemcsak négy gólom okán emlékezetes számomra ez a bajnoki: mindegyik dugóban benne voltam, a további hat az én átadásom nyomán született! Összesen 108 gólt értél el az első ligában. Hogy oszlik meg a hazai pályán és az idegenben elért találataid aránya? A csermelyi stadiónban kb. hetvenszer találtam a hálóba, egyszer kézzel is. A Trnava

ellen történt és Kuna nyomban a szememre vetette bűnömet. Nem sokkal az eset után mi szerepeltünk náluk. Kuna ott gólhelyzetben ellökte egyik játékosunkat – csakhogy erről a tettéről mélyen hallgatott a meccs után. Milyen labdával rúgtad góljaidat? Már akkoriban is az Addidas márkát kedveltük, bár mi még nem a tangóval játszottunk. Általában én fújtam fel a meccsek előtt a labdát – ezen is sok múlik! Egyszer Farkas Géza felfedezett a labdán valami dudort. Rájöttünk, hogy ha a szabadrúgásnál ezt a kidudorodást találja el az ember, a bőr a kapus előtt váratlanul irányt változtat. Gyakorolni kezdtem a dolgot, számtalanszor csaptam be így a kapusokat! Melyik volt az erősebb lábad? A jobb, azzal durrantottam a legtöbbször kapura a labdát. Ballal viszont elő tudtam készíteni a helyzetet és ez legalább ennyire fontos volt! A ballal magam elé tett labdát máris lőhettem! Szóval a ballal nemcsak támaszkodtam. Érdekes viszont, hogy az elrugaszkodó lábam a bal volt, ha felugrottam fejelni, mindig azzal löktem el magam a talajról. Amikor hosszabb ideig gyakoroltuk a fejelést az edzéseken, a zuhanyozásnál mindig a bal lábam fájlaltam. Amikor a tértölelő, hosszú átadásokat gyakoroltuk – én ezt többnyire Kozákkal végeztem - , mindig ballal vettem le a labdát, és jobbal rúgtam vissza. A megfelelő rúgótechnika nemcsak érzék, rengeteg gyakorlás dolga is. Én is sokat rugdostam kapura, kapusaink szívesen maradtak egy kis különórára velem. Slosiariknak olyan rúgó stílusa alakult ki, olyan tisztán tudta megrúgni a labdát, hogy a levegőben el lehetett olvasni az adidas feliratot. Nem pörgött a gömb! Kozák - jobbal

Gól!

48

>>

NEM FELEJTÜNK

Józsa Lászlóné első unokájával

hetven méterre is pontosan passzolt! Én kb. három-négy éven át csiszolgattam a lövéseimet, aztán már tartalékoltam az erőt, pihengettem a meccsek előtt. Kár, hogy a délelőtti edzéseinken nem lehettek ott a labdaszedő gyerekek: sok időt elvesztettünk azzal, hogy a fölé vagy mellé durrantott labdákért nekünk kellett futkározni. Jó erőnlét nélkül nincsenek nagy teljesítmények. Milyen volt a teherírásod? Ezzel sohasem volt gondom. Sőt, az ellenőrző méréseknél kiderült, hogy gyorsaságban is a legjobbak közé tartozom., ami nagyban befolyásolta eredményességemet. Az esős, párás időt különösen kedveltem. Vajon hány gólt lőttél életed folyamán a különböző iskolai, bajnoki, barátságos, kupa- és egyéb mérkőzéseken? Ezernél is többet! Egyszer az egyik újságíróval nekiültünk és számolni kezdtük a dugóimat. Hétszázötvenig könnyedén eljutottunk. Ha a Lokomotívával ún. népszerűsítő meccseket játszottunk a községekben, kisvárosokban, az edző mindig hangsúlyozta: „Téged ismernek, Laci, gólt kell lőnöd, bizonyítanod kell, sokan a te kedvedért jöttek ki a meccsre!” Meddig tart a belőtt gól fölött érzett öröm? Mint az életben általában mindenhez, ehhez is hozzá lehet szokni. Az évek folyamán megértettem, hogy tulajdonképpen kötelességem a góllövés, hiszen az edző ezzel a feladattal bízott meg, azért tett be a csapatba. Melyik pályán játszottál legszívesebben? Prágában, a Slávia stadionjában. Itt a talaj mindig előírásosan puha volt, az itteni gondnok jól tudta, hogy ezen a legjobb

játszani, ez kíméli leginkább a lábakat. Itt a meccsek mindig ünnepszámba mentek: az öltözők gondosan elő voltak készítve, egyszóval jó hangulatban kezdődhetett az öszszecsapás, maga a környezet hangolta rá a játékosokat a megfelelő hullámhosszra. Számomra sokat jelentett az ódon fatribün is, amely már a legendás hírű Bican idejében is állt, egyszóval olyan volt számomra ez a stadión, mint egy szentély. Ment itt a játék is: a legtöbb dugót éppen a piros-fehéreknek lőttem, vagy tizennégyet. Amikor a Sparta le akart szerződtetni, a prágai vezetők egyik ígérete a válogatottság garantálása volt. Az átlépésből végül is nem lett semmi, klubod nem egyezett bele, hogy elhagyd, de szertefoszlott a nemzetin tizenegyben való szereplés reménye is. Egyetlenegyszer – egy félidőre – kaptál lehetőséget a legjobbak között, a törökök ellen, Pozsonyban. Abban magam sem kételkedem, hogy a Sparta csatáraként magamra húzhattam volna a címeres mezt. Prágában –ha ment volna a foci – a legfontosabb emberek támogattak volna. Azt, hogy végül is negyvenöt percre lehetőséget kaptam Vengloš szövetségi kapitánytól, annak köszönhetem, hogy a közvélemény és a sajtó – főként a prágai lapok – nyomása erősnek bizonyult. Egy félidő kevés a bizonyításhoz, bár így sem szerepeltem rosszul, gólt viszont nem sikerült lőnöm. Nem volt érdeke klubom edzőjének és vezetőinek sem, hogy a válogatottban szerepeljek. Ha ők felemelik a szavukat, Kassáról is bekerülök, de nem mutattak hajlandóságot, hiányoztam volna a Lokomotíva edzéseiről, esetleg sérülten érkeztem volna haza az utazásaimról, egyszóval jobbnak látták, ha nem mozdulok Kassáról. Nem ragaszkodott hozzám Vengloš sem, s ez ma már szinte érthető számomra. Ő a saját játékosaira, a slovanistákra épített elsősorban, velem esetleg megbomlott volna a csapat szerkezete. Móder József is a Duklában eltöltött évei után lett országszerte elismert kiválóság: olyan jól játszott, hogy egyszerűen nem lehetett mellőzni. Kozák igazán jó labdarúgó volt, de szerintem az is közrejátszott beválogatásában, hogy egy időben a Slovanhoz készült. Engem egy szürke, nemzetközi találkozón dobtak a mélyvízbe, hogy kipróbáljanak. A többieket fokozatosan illesztgették be, szoktatgatták őket a légkörhöz. Kozákot említhetném ismét: legalább harmincszor ült a kispadon, amíg kezdőember lett belőle. Hol tíz hol húsz percre küldték be, hogy lelkileg kiegyensúlyozottan, önbizalommal képviselhesse az országot.

Melyik edződre emlékszel a legszívesebben? Dodo Reimannra, az egykori kiváló kapusra. Második apámnak éreztem, s nem túlzok. Amikor a Lokomotíva elsőrangú kerettel rendelkezett, s amikor végre én is az első ligában szerepelhettem, balszerencsés körülmények között kiestünk, méghozzá aktív gólaránnyal! Mindenki elkeseredett, de a legjobban talán én. Elhatároztam, hazamegyek Diószegre, nincs értelme a további küszködésnek, anyukám ott él, a segítségére leszek. Nem volt kedvünk edzeni sem, s ha a vezetőség nem hajthatatlan, talán ki sem állunk a második ligás bajnokira. Ekkor jött Reimann. Megtalálta az utat a játékosokhoz, bízott bennünk. Emlékszem, másodosztálybeli szereplésünket Kladnóban kezdtük – akkoriban országos második liga volt. Bennem még némi félelem is élt a kladnói oroszlánbarlangra gondolva: az ottani szikrázó, sok esetben durva játék híre elterjedt az országban. Aztán elutaztunk. Kifutottunk a pályára: elhanyagolt, salakos, hepehupás játéktér fogadott. Reimann még a meccs előtt megjósolta, hogy győzünk és én is rúgok gólt. Igy is történt. 5:0- ra nyertünk, én háromszor találtam hálóba . kezdett visszatérni az önbizalmunk.A mérkőzés után Reimann megcsókolt és meghívott egy konyakra. Talán éppen ezen a kladnói erőpróbán kezdett kialakulni minden idők legjobb Lokomotívája, amely végül is nemcsak az első ligába jutott vissza, hanem országos kupagyőztes lett, s mint ilyen, még a világhírű FC Milánót is fogadta! (Batta György)

A Lokomotíva pályáján Tiborral

ITTHON

49

FELVIDÉKI MAGYAR HÁZAK – IPOLYSZALKA

50

EU AGRÁRhitel Elsők vagyunk az agrárhitelek terén

A mezőgazdászok számára nyújtott teljeskörű kínálatnak köszönhetően az OTP Bank ismét az agrárágazat első számú hitelezőjévé lépett elő. A kifizetések gyors és kedvező előfinanszírozását az AGRÁRhitel segítségével biztosítjuk Önnek: az előző évben nyújott támogatás akár 100%-os összegében nem célirányos hitel, az automatikus megújítás lehetőségével meggyorsított eljárás, minimális kezdeti háttéranyagokkal különböző kedvezmények és előnyök az állandó, valamint az új ügyfelek számára is Ha Ön a mezőgazdaság területein belül vállalkozik, akkor leginkább az OTP Bank tudja, hogy mire van szüksége a farmereknek. Használja ki tehát a mezőgazdászok megbízható pénzügyi partnerének szolgáltatásait.

FELVIDÉKI MAGYAR HÁZAK – IPOLYSZALKA

52