210, Ft

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

30,– Sk / 1,– € / 210,– Ft

3. ÉVFOLYAM 5 – 6. SZÁM

2008. Pünkösd és Szent Iván hava

A tartalomból:

Kedves, Türelmes Olvasó! És még azt is írhattam volna, hogy hűséges. Különösen vonatkozik ez az előfizetőkre, akik hiába várták a májusi, júniusi, júliusi, augusztusi, szeptemberi számot, s most is csak egy terjedelmében megkurtított, színekkel alig-alig élő, összevont példányt tartanak kezükben. Sokan kérdezték és kérdezik máig: mi történt? Megszűnt az ITTHON? Még tájékoztatni sem tudtuk olvasóinkat, hiszen sejtelmünk sem volt róla, folytathatjuk-e a munkánkat, melyet hasznosnak tartottunk, s amelynek visszhangja megerősített bennünket ebben a hitünkben. Nézzük tehát a közelmúltat. Az ITTHON a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának a kisebbségi lapok és kiadók számára kiírt pályázatán tavaly négyszer annyi támogatásban részesült, mint az idén. A tavalyi nyolcszázezer korona nyolc szám gyártási költségeit fedezte, - tehát ez sem volt elég a teljes évfolyam megjelentetésére – ám az ez évi juttatás már csupán kéthavi nyomdai kiadást takart! Ez a pénz is csak júniusban futott rá a számlára. A nyomda vezetője a májusi számot már nem hitelezte meg. Elhatározásának logikusságát és jogosságát nem lehet vitatni ma sem. Keserves hetek és hónapok következtek. Imánkban arra kértük Esterházy Jánost, felvidéki vértanúnkat, aki számunkra már most szent, hogy segítsen. Az első csoda megtörtént: a közelmúltban sikerült támogatást szereznünk a kiadónknak egy másik forrásból. Köszönet érte, hiszen így rendezhettük a tartozásunkat és megjelentethetünk három, a mostanihoz hasonló terjedelmű és kivitelű számot. És reménykedünk: jönnek még jobb idők, s 2oo9ben már zavartalanul dolgozhatunk. A lap készítői egy pillanatig sem tudták elfogadni, hogy vége. Mindenkinek azt mondtuk, szünetel a megjelenés, hiszen még gondolatban sem próbáltunk megbékélni a kilátástalannak tetsző helyzettel. Úgy véljük, az ITTHON a mai időkben fontos feladatot próbál elvégezni – ráirányítani a figyelmet az egyre tisztábban kirajzolódó hiteles magyar történelemre, miközben képet ad a Csemadok és a polgári szervezetek, az iskolák és az egyének hagyományőrző, kultúrát ápoló tevékenységéről. Talán ezért is voltak olyan türelmesek az olvasóink, akik nem tételezték fel, hogy saját felelőtlenségünk következtében alakult ki a fájdalmas kényszerszünet. Most tehát reménykedjünk és imádkozzunk tovább. A közös óhaj és közös akarat meghozhatja gyümölcsét. Nemzetünkért – és a világért – ma már naponta kell fohászkodnunk, mert egyértelmű, hogy Isten elhagyásának,sőt: a vele való szembefordulásnak keserves következményei vannak és lesznek. Kedves hűséges Olvasó, fogjunk össze és erősítsük egymást lélekben. Az ITTHON kedvelőinek tábora számról-számra gyarapodott. Bízunk benne, hogy ez a folyamat folytatódik a nehézségek ellenére is. Batta György

A kisperegi sziámi ikrek és a johanniták Dr.Berényi Károly írása Nagyjaink Nyolcvan éves Ág Tibor és Gáspár Tibor

4-5.

6-9. Tavaszi hadjárat, avagy hagyományőrzés huszár módra 12-13. Otthonra talált a magyar nyelv Máté László írása egy különleges múzeumról 15. Lelkünket gyógyítgatták az orvosok Batta György összefoglalója 16-17. Komáromban szobrot kapott Kaszás Attila 18-19. Üzenet a jövő magyarjainak Hazai rovásíróinkról Sipos Béla: Kodály Napok Galántán Újjáéled a magyar népi gyógyászat?

22-23.

26-28.

32-33.

Barta Gyula halálára Ha időben megjelenhetett volna a még 52 oldalas, csupaszín májusi számunk, abban Barta Gyula Pozsonyban élő, de Párkányban született kiváló festőművészünk is elolvashatta volna a róla szóló írást. A mester sajnos, szeptemberben, nyolcvanhatodik évében elhunyt. Teljes életművet hagyott hátra, hiszen kristálytisztán látta, mit rombolt a világon és az emberekben a szörnyű huszadik, s az azt folytató huszonegyedik század. A róla szóló írást csak most adhatjuk közzé – festményei színek nélkül is beszélnek, különösképpen a Rekviem Csernobilért c. mestermű.

���� � �

�� �

������������� ���� ���� � �

��������

➤

��

lej

ITTHON

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony

���� �

� �����

���

Címlapunkon és a 2. oldalon: Hagyományőrző izsai huszárok. Tárnok–fotók

Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a Szülőföld Alap támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007 Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: [email protected] Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: KPRINT A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is Letölthető a www.itthon.googlepages.com-ról Konverzný kurz 1 EUR = 30.1260 Sk (A váltási árfolyam 1 EUR = 30.1260 Sk)

3

GYÖNYÖRŰ!

A kisperegi sziámi ikrek és a johanniták Akik a több mint 900 éves ispotályos lovagrend, a johanniták segítő szolgálatának tagjaiként, jószolgálati akciókban vesznek részt, megerősíthetnek abban a véleményemben, hogy ez a tevékenység nemcsak a bajba jutott vagy a rászoruló számára jelent értelemszerűen segítséget egy tragikus élethelyzetben, vagy akár évekre elhúzódóan, hanem magának a segítőnek is gyarapodására szolgál. Persze itt vonatkoztassunk el az anyagi gyarapodástól, vagy a segítőszolgálatok finanszírozási kérdéseitől, hisz tudvale-

Sietve nyugtatom meg a kedves olvasót, hogy nem akarom tovább terhelni az önkéntes munka hasznosságával kapcsolatos filozófiai fejtegetésekkel, inkább bemutatok egy példát fenti gondolataim igazolására. 10 éve vagyok a Magyar Johannita Segítő Szolgálat hódmezővásárhelyi szervezetének tagja. Végiggondolva azokat a karitatív és szociális tevékenységeket, segélyakciókat, melyekben segítőtársaimmal részt vehettem az elmúlt években, szerénytelenség nélkül megvonhatom a mérleget: A család és Dr. Berényi Károly

vően rendkívül szerény anyagi források állnak a rendelkezésre... Aki ezt a karitatív tevékenységet felvállalja, tisztában van azzal, hogy nincs anyagi megtérülés; bizonyos értelemben szembe megy a mai világ pénzelvű értékrendjével. Viszont olyan tapasztalatokkal gazdagodik, mely saját életét is pozitívan befolyásolja. Szélesedik látóköre, épül saját személyisége is. Jobban el tudja helyezni magát az egyre bonyolultabbá váló, elembertelenedő, értékválsággal küzdő világunkban. Olyan lélektől lélekig ható emberi kapcsolatokra, adott estben barátságokra tehet szert a karitatív munkát vállaló, segítő ember, melyekre egyébként esély se mutatkozna.

4

nem volt hiábavaló a munkánk. Bemutatásra kerülő egyik ilyen tevékenységünk, mely a segélyezettek közismertsége miatt a legnagyobb publicitást kapta és csaknem egyidős helyi segélyszervezetükkel: a kisperegi sziámi ikrek segítése. Elöljáróban néhány tájékoztató adat a történet főszereplőiről, az ikrekről: − Aradon születtek sziámi ikerpárként, 1998. június 5-én, az ikrek jegyében. − A sziámi ikerterhesség rendkívül ritka, 70 ezer terhességre jut egy ilyen eset. − Az elmúlt 20 évben 3 élve született, szétválasztható sziámi ikerpárral találkoztak a magyarországi orvosok, és ezek közé tartoztak a kisperegi ikrek is... − 3 hónapos korukban, szeptember 16-

án a Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, Pintér Sándor professzor úr által vezetett gyermekklinikáján, a műtétet végző orvoscsoportot vezető Füzesi Kristóf gyermeksebész professzor, az intenzív részleget vezető Katona Márta professzorasszony, és mondhatni a klinika összes akkori dolgozója kiváló szakmai munkájának eredményeként a mellkasukon és hasukon összenőtt Szabó Melindát és Izabellát, 4 órás műtéttel szétválasztották. 3 héttel a műtét után hazabocsátották az ikreket a romániai Kisperegre. − Szállításukat két vásárhelyi gyermekorvos kollégám dr. Kószó Péter, a hódmezővásárhelyi Johannita Segítő Szolgálat vezetője és dr. Bálint Péter johannita lovag vállalta. A későbbi rendszeres kontroll vizsgálatokra való szállítást is a hódmezővásárhelyi johanniták végezték... Magam, szintén gyermekorvosként és johannita segítőként 2000 óta veszek részt az ikrek, illetve a Szabó-család karitatív támogatásában. Ez a támogatás az első időszakban, a gyerekek kontroll vizsgálatokra való rendszeres szállítását jelentette. Gondoljuk meg azt a tényt, hogy Kispereg 5 km-re van a határtól. Tiszta időben Battonya templomtornya is odalátszik, csak közút nem vezet oda... A falut nagy kerülővel Arad felől lehet megközelíteni. Az út oda-viszsza 160 km(!) és ezt kétszer tettük meg akár egy napon belül. Ilyenkor Hódmezővásárhelyről – Makón – és a nagylaki határátkelőn áthaladva – Pécskán letérve – jutottunk el Kisperegre. Azután ugyanígy vissza, csak Makótól nem Vásárhely fele hanem – Szegedre vezetett utunk, az orvosegyetem gyermekklinikájára. A johannita emblémával és felirattal ellátott mentőautónkat néhány alkalom után már jól ismerték az akkor még nem uniós határon. Gyakran már csak azért kellett megálljunk egy kis időre, mert a határon szolgálatot teljesítők kíváncsiak voltak a gyorsan médiasztárokká vált ikrekre. Mosolyogva, jókívánságokkal bocsátottak útra mindig azon a határszakaszon, ahol ez egyébként nem volt éppen jellemzőnek mondható... Az Arad-megyei kis falu élete felbolydult az ikrek hazaérkezése után. Az első időkben nemcsak a vásárhelyi johanniták érkeztek rendszeresen Kisperegre, de a kíváncsi romániai és magyar média számos képviselője is. Az egyik magyarországi újságírónő így érzékeltette az akkori helyzetet: „a romániai Kisperegnek tenger

GYÖNYÖRŰ!

A nagymama

mossa a partjait. Sártenger. Autónk alig tudja átküzdeni magát egyik dagonyából a másikba.” A kezdetben járhatatlan bekötőutat, melyen a település megközelíthető volt, az évek alatt megjavították, leaszfaltoztatták – a rossz nyelvek szerint, az ikrek miatti nagy jövés-menésre való tekintettel. Az ellenőrző vizsgálatokra a gyerekeket mindig elkísérte Magyarországra az egész család, ha tehette, még a család összetartó ereje: a nagymama, az ízes beszédű, meleg szívű és nyílt tekintetű, Zsuzsa mama is. A klinikán mindig szenzációnak számított

sárhelyen keresztül vezetett, persze nem véletlenül. A helyi johannita szervezet raktárából zsúfolásig megtelt a mentőautó kisruhákkal, cipőkkel, élelmiszerrel, játékkal. A szükséges gyógyszerek előteremtése is megoldódott hamar a vásárhelyi gyógyszerészek segítségével, de olyan is előfordult decemberben, hogy a nagyszakállú télapóval is összejött egy személyes találkozója az ikreknek... Az évek teltével egyre kifejezettebbé vált a két kislány közötti különbség. Melinda teljesen egészséges, kortársaihoz hasonló fejlettségű volt, míg Izabella mozgásában, beszédfejlődésében elmaradt. Hat éves korukra a klinikai kontroll vizsgálatokat már nem látták indokoltnak szegedi orvosaik, így fejlődésük további nyomon követését a vásárhelyi johannita gyermekorvosokra bízták. Ez a feladat számunkra megtisztelő kihívást jelent azóta is, melynek szakmailag és emberileg is igyekszünk megfelelni. Bálint doktor, johannita rendtag a makói kórház osztályvezető főorvosaként többször nyújtott segítséget az ikrek akut betegsége esetén. Kószó doktor a vásárhelyi Ikervizsgálat. Jobbról Dr. Berényi Károly

az ikrek érkezése. Összefutottak a szakemberek, hogy lássák a lányok fejlődését, de sokan csak azért, hogy megsimogathassák őket, hogy együtt örülhessenek a szülőkkel, és hogy megkérdezhessék, tudnak-e valamiben segíteni... És honnan, honnan nem mindig előkerült egy újságíró, vagy egy rádióriporter is, jelezve, hogy a média érdeklődése az évek alatt sem csökkent a ritka ikerpár iránt... A hazafelé az út mindig Hódmezővá-

ITTHON

johanniták vezetője, Hódmezővásárhely alpolgármestereként évek óta biztosítja a Szabó-család nyaralását a város közkedvelt termál fürdőjében. Ilyenkor Szabóék a vásárhelyiek vendégei. Magam pedig johannita segítőként – időközben kinevezve Hódmezővásárhely Önkormányzatának határon túli magyar ügyeiért felelős tanácsnokává – szervezem, felügyelem és kísérem a családot vásárhelyi üdüléseiken, vagy akár budapesti

média szerepléseiken... Városom közgyűlésében anyagi támogatásért lobbiztam, sikerrel a család fürdőszobájának korszerűsítéséért, melynek eredményeképpen tavaly karácsonykor már nem a konyhai tűzhelyen fazékban melegített vízben fürödtek a lányok, hanem a vízmelegítő kályha jóvoltából meleg fürdőszobában és csapból folyó melegvízzel... Közben egy magyarországi kereskedelmi televízió riportjaiban, mint az ikrek házi gyermekorvosát mutattak be, ami megtisztelő, de a nagy távolság miatt nem fedheti a valóságot. Igaz, hogy gyakori találkozásaink alkalmával mindig megvizsgálom a gyerekeket és igyekszem jó tanáccsal, ha kell gyógyszerekkel ellátni őket. Izabella állapotának megítéléséhez neurológus, ortopéd szakorvos, konduktor és gyógytornász segítségét is igénybe vettem. A szakemberek egybehangzó véleménye alapján a kislánynak rendszeres rehabilitációs fizio és mozgásterápiára van szüksége. Mindez Hódmezővásárhelyen megvalósítható. Városomban második éve működik egy sérült, fejlődésükben elmaradt gyerekeket ellátó új egészségügyi intézmény, a „Csodaház”, ahol a kiváló szakember gárda „társadalmi munkában” foglakozik, egyhetes turnusokban a mozgássérült Izabellával. Ilyenkor elkíséri édesanyja, de ikertestvére, Melinda sem maradhat el, aki egészséges, harmadik osztályos és kiváló tanuló. A segítő program még évekig működhet tovább, miközben talán érthető módon az eltelt időszakban már-már családtagokká váltunk Szabóéknál, és minden találkozás tovább mélyíti, gazdagítja a baráti, emberi kapcsolatokat a vásárhelyi johannita segítők és a kisperegi család között. Befejezésül még néhány tényadat. Az egyik, hogy a 2004. december 5-i szégyennap után városom felajánlotta minden határon túli magyar testvérének a Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára státuszt, melyet a Szabó-család is kért és megkapott közel húszezer határon túl élő magyar nemzettársukkal egyetemben. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a lelki összetartozásunkat jelképező státusznak a kitalálója szintén orvoskollégánk, és szintén a helyi johannita segítő szolgálat tagja: dr. Grezsa István. És talán az sem véletlen, hogy Hódmezővásárhely első embere, dr. Lázár János polgármester, johannita lovag, rendtag... Dr. Berényi Károly johannita segítő

5

NAGYJAINK

Gúzsba kötve gyűjtöttem

80 éves Ág Tibor Az idei tavasz három, különösen szép jubileummal ajándékozott meg bennünket, felvidéki magyarokat: nyolcvan éves lett a népdalkutató Ág Tibor, a történész Vadkerty Katalin és a tanár Gáspár Tibor. Tiszteletre méltó koruk ellenére mindhárman teljes szellemi frisseségben munkálkodnak a szlovákiai magyar nemzeti közösség felemelkedésén – életművük a határon túl is elismerést vált ki. Ág Tiborról és Gáspár Tiborról ebben a számban írunk, a Vadkerty Katalinnal készített beszélgetés később kerül az olvasók elé. Ág (eredeti nevén Obenau) Tibor életébe a huszadik század minden keserűsége belefér. 1928-ban Pozsonyban született, édesapja földmérő volt. A jövendő hatgyermekes család feje 1915-ben fogságba esett az első világháborúban, s csak öt esztendő múltán, éppen a trianoni országcsonkítás évében szabadult. Az események: a határon túlra kerülés, s az ezzel járó megpróbáltatások és fájdalmak megviselték ezt a pozsonyi családot is, hiszen, példának okáért, nem nyíltak magyar iskolák. És mégis: az ő esetében is bebizonyosodik, amit Mátyás királyunk máig érvényesen így fogalmazott meg – „Az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.” Édesapja és egyik bátyja példáját követve tízévesen hegedülni kezdett, s amikor 1939-ben zongorát vásárolhattak, beiratkozott a városi zeneiskolába. Albrecht Sándorhoz, Bartók barátjához járt zongoraórákra. Az otthoni rendszeres muzsikálások – a zenélés gyönyörűsége és a zeneművek lélekformáló ereje időnként meg tudta őket óvni a második világháború szörnyűségeit hozó, gyökeresen változó világ hatásaitól. A család egy része két nappal a második világháború befejezése előtt a pozsonyligetfalui gyűjtőtáborba került: az apa két fiával Magyarországon vállalt munkát...Nem folytatom a megpróbáltatások sorolását, hiszen aki ismeri a felvidéki magyarság sorsát, jól tudja, mit jelentett a teljes jogfosztottság, a Beneš dekrétumok, az értelmiség lefejezése. A jövendő népzenekutató azonban 1949 nyarától a márciusban megalakult Csemadok állományába került: addig alkalmi munkákat vállalt: UNRA-segélycsomagokat kezelt, szőlőt művelt, dolgozott villanylámpagyárban és nagykereskedés-

6

ben. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szervezetének munkatársaként hamarosan alapvetően fontos szerepet vállalt a hazai magyar kultúra újraszervezésében. 1949-től máig folyamatos munka az élete; a nyolcvanadik esztendő fényében világosan látható: a Teremtő azért küldte közénk, hogy a legreménytelenebbnek tetsző időkben is meg tudjuk őrizni nemzetünk népdalkincsét, hogy azt alkalmas helyzetekben át lehessen adni a felnövő újabb és újabb nemzedéknek. A családi környezet, a muzsika és a muzsikálás mámora, az Albrecht Sándor egyéniségéből áradó jóság, szeretet és derű örökre meghatározta viszonyulását a

zenéhez. És a kodályi, bartóki példa máig vezérli őt gyönyörűséges útján. Gyűlölködés helyett az együttműködést, rombolás helyett a megőrzést és az építést tűzi ki célul. Nagy-nagy tiszteletünket és mindnyájunk háláját érdemli az általa rögzített tizenhatezer gyűjtési egység, /főként vokális népzenei felvétel, /s a lankadatlan munkáról tudósító, kristálytiszta könyvek. Vizsgálta a szlovák és a magyar népzenei hagyományok kölcsönhatását is. Bartók Béla óta ezzel senki sem foglalkozott, pedig „csak az ismerheti igazán és jól zenei anyanyelvét, aki ugyanolyan jól ismeri a vele együtt élők zenéjét is.” „Pozsony után, ahol már nem tudtam volna élni, először Galántán telepedtünk meg, bízva abban, hogy a magyar környezetben jól érezzük majd magunkat. A járást azonban területileg átszervezték, s a szeredi fennhatóság gátolta a Kodály Dalos Kör működését. Ezért választottuk Nagymegyert; hálás lehetek a sorsnak, hogy így történt, már csak azért is, hogy 1910-ben Bartók Béla itt gyűjtött. A Csallóközben jóval hamarabb kezdődött a polgáriasodás, mint más tájainkon, mivel itt volt vasútvonal és a hajósok is hatással voltak a szokásokra. Itt már nem a maga készítette hagyományos ünnepi viseletét

NAGYJAINK hordta a magyarság, hanem szabónál csináltatta a polgáriasodás hozta minták szerint, nem úgy, mint például Martoson vagy a Zobor alatti, a világtól eléggé elzárt falvakban. Martos azért is nevezetes számomra, mert tanítónő feleségem első működési helye volt. Nyitra vidéke az ötvenes években olyan gazdag volt népi hagyományokban, hogy ott még a kavics is kincs volt. Persze, ahhoz, hogy akkoriban gyűjteni tudjunk, meg kellett nyerni a falusi embereket, hogy megnyíljanak, mert ők a városiakkal szemben bizalmatlanok voltak. Első gyűjtőutamra Takács Andrással együtt 1951-52-ben Nyitragerencsérre indultam, segítőnk a nyitrai kerület Csemadok titkára, Sebők Dezső volt – az ő rokonainál kezdtem a munkát. Akkor tapasztaltam először, hogy A gerencséri utca dallamát nem abban a változatban énekli a negyven év körüli Pasztír Angéla, mint ahogyan a mester, Kodály Zoltán lejegyezte, s hogy egy dallamra többféle szöveget is énekelnek, vagyis a dallamra más szöveget is lehet húzni. Gerencsér után Kolon következett, ahol Süttő András járási Csemadok titkár segített. Munkaeszközöm akkoriban a papír és a ceruza volt, de én szinte egész életemben gúzsba kötötten dolgoztam: nem volt egyetlen olyan hangfelvevő gépem sem, amellyel kiváló minőségben rögzíthettem volna a népdalokat. Azazhogy egyszer volt ilyen eszköz is a kezemben – Papp Sándortól, a pozsonyi magyar rádió vezetőjétől kaptam kölcsön egy kifogástalan magnetofont, amikor Bartók és Kodály nyomában jártam és újra felvettem a régiekből anyagokat. Óriási kár, hogy a Népművelődési Intézet, amely a pártállami időkben adta közre a gyűjtések anyagait, sokszorosított kiadványokban jelentette meg őket, ráadásul később a példányokat összezúzták – a ma szakembere nem ismerheti meg a forrást... Népzenekutató munkám fénykora öt éven át tartott, azután, hogy a Népes népművészeti együttest feloszlatták, majd – két esztendő múltán – megalakult az Ifjú Szívek. 1957-ben ugyanis én lettem az Ifjú Szívek magyar dal és táncegyüttes igazgatója, bár soha nem voltam vezetői alkat. A tisztségemből eredően viszont azonban zavartalanul gyűjthettem.” Ág Tibort nagymegyeri lakásának kis dolgozószobájában hallgatom és közben nézem a falon Kodály Zoltán fényképét, az asztalon a számítógépet, a polcokon a kazettákat, a mára már digitalizált felvételek tömkelegét, a példásan rendsze-

ITTHON

1965, Budapest: Kodály Zoltán és felesége a Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának hangversenyén, melyen Ág Tibor vezényelt.

rezett füzeteket, melyekben a dallamokat lejegyezte és mélységes hálát érzek a nyolcvanéves mester iránt, aki nemcsak „géprekészen” ad át kincseket a magyar múltból, hanem aki megőrizte a derűjét és bölcsességét, s akiből hatalmas tudás, élettapasztalat és hit sugárzik. Segítőjével, Polák Ágotával együtt kiadvánnyal

készül 2010-re, Bartók Béla nagymegyeri gyűjtésének százéves évfordulójára. Kedves Ág Tibor! Adjon Önnek a Teremtő további termő éveket, hogy mindnyájan gyarapodhassunk. Kívánjuk, hogy a családja továbbra is erős támasza legyen. Isten éltesse! Batta György

7

NAGYJAINK

Gáspár Tibor, a lámpás

A szeretetnél nincs nagyobb erő Április 29-én délután úgy telt meg a Tiszti pavilon díszterme, hogy a résztvevők közül senki sem illemből érkezett Gáspár Tibor gimnáziumi tanár születésnapját ünnepelni. Aki eljött, a szeretet és hála vezérelte; egykori tanítványok, hajdani és ma is működő kollégák, közéleti tisztségviselők töltötték meg a termet és miután véget ért a két szép óra, megtapasztalhatta: érdemes a közösséget szolgálni, másokért élni, őrizni nemzeti hagyományainkat, vezetni a felnövő nemzedékeket. Gáspár Tibor 1955-ben került a komáromi magyar gimnáziumba és negyvenkét évi szolgálat után vonult nyugállományba. A bő négy évtized folyamán – kivételt csak a röpke pozsonyi tartózkodás képez 1970/71-ben – neve fogalommá vált a tanítványai, a szülők és kollégák körében. A magyar-történelem szakos tanár zömében a pártállam idején oktatott és nevelt olyan társadalmi légkörben, amilyet a mai fiatalok aligha tudnak elképzelni. Minden mondatára oda kellett figyelnie, nehogy megbélyegezhessék, ha eltért a tantervtől, ha az elvárt politikai vonallal szemben tanít. Áldozatot kellett hoznia, hogy a hiteles

magyar történelmet és irodalmat tanítsa. A kulcsodi születésű tanárember édesapja református lelkész, édesanyja tanítónő volt. Gáspár Tibor a Pápai Református Kollégiumban érettségizett, majd 1955ben elvégezte az egyetemet (magyar-történelem szakon) Pozsonyban. A szülői házból és a pápai kollégiumból rendületlen hűséget hozott a magyarsághoz és ahhoz a kisebbségbe kényszerített nemzeti közösséghez, melynek szolgálatába állott. A két világháború között a csehszlovákiai magyarságnak három szellemi központja volt: Pozsony, Kassa és Komárom. E történelmi és kulturális bástyák közül kettő már csak a szívünkben él, mivel az idő szinte teljesen bevette őket. Pozsonyban húszezer, Kassán nyolcezer magyar él napjainkban, vagy tán már ennyi sem. Mindkét városban lefejezték a magyar értelmiséget a második világháború után, ipari településekké duzzasztották őket. Mára Komárom az egyetlen olyan bástyánk, amelyben magyar intézmény sora szolgálja a jelent és a jövőt, s itt még a lakosság aránya is kedvező számunkra. Az alapvető kérdés tehát: sikerül-e megtartani Komáromot,

A gratulálók gyűrűjében

8

balról Oláh Imre és Gáspár Tibor

megtalálja-e egymást a magyar értelmiség és a polgárság, színvonalasak tudnak-e maradni, sőt: tudnak-e gyarapodni az itt lévő intézmények – az egyetem, a színház, a múzeum;megtelnek-e a templomok és az iskolák, él-e jogaival a felvidéki magyarság, hogy tudniillik Komáromban a gyerekek az óvodától az egyetemi diploma megszerzéséig anyanyelven képezhetik magukat? Mindez szakmailag jól képzett, magát minduntalan művelő, áldozatot is vállaló óvónők, tanítók és tanárok hiányában elképzelhetetlen. Hiába „korszerűsödött” napjainkra a tanintézmények felszereltsége, megfelelő lelki alkalmasság híján, felelősségérzet nélkül nem lehet eredményes a pedagógus. Gáspár Tibor pályája bebizonyította, hogy a tanító/tanár a mai viszonyok között is a nemzet lámpása, hiszen ő lélektől lélekig járja az utat. Munkássága nemcsak a tanterem falai között volt hatásos: eredményes, számokkal is mérhető volt. A gimnázium irodalmi színpadának vezetőjeként és rendezőjeként, s a vers- és prózamondók felkészítőjeként is. 1960-tól 54 irodalmi műsort és színművet rendezett, tanítványai 32 első díjat szereztek hazai és külföldi versenyeken. A történelem közben őt is nehéz helyzetekbe hozta; gyak-

NAGYJAINK

Képek a születésnapi ünnepségről. Legfelül balról Nagy János szobrászművész, legalul Andruskó Imre és Szigeti László parlamenti képviselők

ITTHON

ran el kellett döntenie: a lelkiismeretére hallgat-e, vagy az állását őrzi? Ilyen volt 1956 ősze, amikor a Csehszlovák Kommunista Párt arra akarta rákényszeríteni a diákjait és őt is, ítéljék el a Magyarországon kirobbant szabadságharcot, hiszen azt a párt ellenforradalomnak tekintette. Gáspár Tibor azonban helytállt, tanítványaival együtt: már akkor, alig egy esztendőnyi pedagógusi tapasztalattal ellenállt a kényszerítésnek. A tettet ma emléktábla őrzi az aula falán. A tanár úr az l968-as események után, amikor a prágai tavasz felcsillantotta a reményt, Dobos Lászlóval, Szabó Rezsővel és másokkal együtt kulturális autonómiáról álmodott, s mint a Szlovák Szocialista Köztársaság Minisztériumának főelőadója, a nemzetiségi titkárság vezetője Pozsonyban dolgozott a kulturális autonómia tervezetén... És 1989-ben, a rendszerváltás idején? Sokat tett ő is a magyar politikai képviselet megvalósításáért, mert remélte, hogy a felvidéki magyarság végre maga is tehet valamit jövőjéért... A tanár úr minden alkalmat kihasznált arra, hogy az iskolán kívül is tanítson, felvilágosítsa az embereket, mutassa nekik az utat és ösztönözze őket magyarságtudatuk erősítésére.. Szónoklatai eseményszámba mennek ma is. Pedagógusi erényei közé nemcsak nagy tudása, sokoldalúsága, a közéletben való jártassága és rendíthetetlen magyarsága sorolható. Ő mindig kiállt a diákjai érdekében, ha igazságtalanul próbálták hátrányos helyzetbe hozni őket. Sokan ma is hálásak ezért, s bizonyára ez is hozzájárult, hogy megőrizték őt a szívükben. Gáspár Tibor szerény ember, nem várta el, hogy Varga Anna, a kulturális központ igazgatója, Bastrnák Tibor polgármester, Csáky Pál, az MKP elnöke, Szigeti László, volt oktatási miniszter, Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója és Dr. Bastrnák Ferenc nyugalmazott sebészfőorvos, a Selye Gimnázium mellett működő Öregdiák kör vezetője köszöntse. Mindegyik köszöntő egyedi volt és szép. A bensőséges hangulat kialakításához egykori és mai diákok, tanár kollégáik – Dobi Géza, Fekete Éva és Prágay Marianna is hozzájárultak műsorszámaikkal. Aztán az ünnepelt emelkedett szólásra és hozzá méltóan vallott a magyarságáról, Komáromhoz való hűségéről és a tanítványairól. „Értük éltem, közöttük mindig jól éreztem magam. Becsültek, s én értük mindent elviseltem.” (Tihanyi György) Fotók: Kerekes

9

VERSÜNNEP

Ötórai tea Nagy Teri nénivel

Lakszakállason különleges délutánon vehetett részt községünk és a környékbeliek lakossága április 26-án, melynek otthont az újjáépült Lakszakállasi Kultúrotthon adott. A Községi Hivatal Önkormányzata és a Csemadok helyi szervezete vendégül látta községünk költőnőjét, Nagy Teri nénit. Április hónapban ünnepeljük a költészet napját, ebből az alkalomból jöttünk össze, hogy Lakszakállas szülöttjének verseivel ünnepeljünk, melynek az Ötórai tea Nagy Teri nénivel címet adtuk. Pár hónappal ezelőtt született meg a gondolat egy önálló est megszervezéséről, mivel néhány éve nem zajlott kulturális rendezvény Teri néni egy-egy verse nélkül. A

10

kezdeti nehézségeket a már megíródott 1700 vers jelentette, kiválasztani azokat, melyekben községünknek emléket állít. Verseiben felhívja a figyelmet az egyszerű falusi élet és az itteni táj szépségeire. Teadélutánunkat községünk polgármestere nyitotta meg, méltányolva és megköszönve költőnönk alkotómunkáját. A délután első részében bepillanthattunk versein keresztül Teri néni emlékeibe. Az emlékezés egy csodálatos világot teremt, melyet előadóink tettek élethűvé. Az egyik vers Teri néni fiatalsága idejéből idézte az ötórai teadélutánokat, melyeket igyekeztünk hitelesebbé tenni a IX. osztályosok finoman lejtett táncaival. Tegnapból a mába! Alka-

lomhoz írt versösszeállítás következett, mely emléket állít az árvíznek, a kultúrház avadó ünnepségének, az iskolaépület 40. évfordulójának, a falunapoknak, a Boncák Színpadnak, a Bíborpiros szép rózsa járási vetélkedőnek és a nyugdíjas napoknak. Műsorunk egy részében versein keresztül idéződtek fel élete legszebb és legszomorúbb pillanatai, melyeket társtalan útján már sajnos csak szívében őriz. Az Ülnék a víz partján című verset Varga László református lelkészünk, az Elmondom e kicsi dalban címűt pedig Plauter Éva, énekkarunk vezetője zenésítették meg és adták elő a közönség nagy örömére. A szavalatokat megszakítva József Attila megzenésített verseiből énekelt a helyi népdalkör, gazdagítva és színesítve a kedves délutánt. Az ünnepségen szerepeltek a kis irodalmi színpadosok is, akik József Attila: De szeretnék gazdag lenni megzenésített versére készítettek koreográfiát. A verseket mély átérzéssel felnőttek adták elő, a Teri néni iránti nagy-nagy tisztelettel. Végül községünk polgármestere és iskolánk igazgatónője kiértékelték a versillusztrációk rajzpályázatát, melyeket a iskolánk diákjai készítettek. Teri nénit a jelenlévők gratulációikkal, virágcsokraikkal halmozták el. Kötetlen beszélgetés kezdődött finom sütemények , tea, kávé mellett, melyet a helyi nyugdíjas klub és a népdalkör tagjai sütöttek. Szinte az egész falu megmozdult, együtt élt Teri nénivel. Részesült sikereiből, osztozott bánatában. Ilyen csodálatos délutánban volt része a zsúfolásig megtelt Lakszakállasi Kultúrház hálás közönségének. Domonkos Zsuzsanna

A MÚLT ÉRTÉKEI

Sárguló fényképek őrzik a múltat

A néphagyomány és a népszokások egy adott nép szellemi kultúrájának, örökségének mindenkori kifejeződései és őrzői. A magyar néphagyomány páratlan gazdag kincsesbányája olyan hatalmas tudást, bölcsességet és mély értelmű morális értékeket hordoz, melynek ember -, és lélekformáló hatása nélkül, a természettel még meghitt közelségben élő ember, elképzelni sem tudta volna életét. Egy ilyen néphagyományokban gazdag térségben, az Ipoly menti faluban Szalkán született Albert István. Életművének (akár a restaurálás, akár a festészet), sokoldalú tevékenységének, meghatározó eleme a gyermekkorban megélt népélet minden

rítusa. Már akkor megérintette őt az egyszerű, titokzatos szépség, ami egykor a legszegényebb iskolázatlan emberek vigasza volt : a népművészet, a népköltészet, a népélet minden területe. S most életének delén úgy érezte az egykori szépséget, értéket, a XX. századra megmaradt töredékeit a megsárgult fotókat meg kell menteni. Egyetlen célja volt : megmenteni a múlt értékeit az eredeti régi fotókon, a szalkai népviseletet, az emberi élet fordulóinak eseményeit, egy – egy lakodalmi menetet, esküvői képet, temetési szertartást, mezőgazdasági munkát, a régi cséplést, és bármit ami megmaradt a fotókon. Mert, mint Albert István elmondta, ezek a képek

visszatükrözik az egykori szalkaiak tiszta erkölcsű életét, vallásosságát, de az emberi kapcsolatok lényegét is: hogy egy falu, egy település örömben, bajban, ünnepben együvé tartozott. Az ünnepek tisztaságát, amikor az ember a lelkét a templomban gondozta, hozta helyre, de az ünnep tisztelete megmutatkozott a népviseletükben, a házban, ahol éltek, a faluképben. Valahol minden a rendjén volt annak a régmúlt világnak..Mindannyian érezzük, hogy „ valami nincs sehol..”, hogy életünk a világ fejlődésével talán gondtalanabb lett, de olyan kulturális értékek, bevált tapasztalatok, vallási és erkölcsi normák hulltak ki az idő rostáján, melyek nélkül sivárabb lett mindennapi életünk. Példaértékű Albert István igyekezete, hogy mentsük a menthetőt, mutassuk be fotókon is dédszüleink világának tisztaságát, értékeit. Mert „ egy nemzet nagysága nem anyagi vagy számszerű erejéből adódik, hanem szelleméből és hagyományaiból” (Részlet a kiállítás nyitó szövegéből) Dániel Erzsébet

ITTHON

11

Tavaszi hadjárat a Csallóközben Az izsai Első Felvidéki Huszárbandérium tagjai április 18-án a hajnali órákban nagy lelkesedéssel és töretlen hittel indultak el hosszú és kalandos hadjáratukra Izsáról a Csallóközbe, hogy Csiliznyáradon megkoszorúzzák az 1948-49-es szabadságharc tápióbicskei csatája párbajhőse, Színi Sebő Alajos huszáralezredes síremlékét, és útközben a csallóközi falvakban bemutatkozzanak az ott élő lakosoknak. A hatalmas kihívást merészen vállaló csapat, amely 9 lóból, egy korhű szekérből, egy tucat elszánt huszárból és markotányos asszonyból állt, Izsán gyülekezett, majd a kora reggeli komáromi forgalmon magát átverekedve, a Duna partjára kijutva folytatta csaknem 150 km-es útját. Előzóleg több település is jelezte érdeklődését a rendkívüli esemény iránt. Így elsőként Nagykeszi és Kiskeszi lakosai kaptak ízelítőt a huszárságból, és huszártoborzóból, majd az esti órák-

12

ban a minden viszonylatban megterhelő és hosszú út után Kulcsodra érve mutatkoztak be az izsai hagyományőrzők. Az itt eltöltött éjszaka után, másnap kora reggel folytatták a hadjáratot Csilizradvány irányába, majd Csiliznyáradot elérve teljesítették egyik céljukat, hogy koszorúzással tisztelegjenek az itt nyugvó párbajhős Színi Sebő Alajos huszáralezredes sírja előtt. A parancs hátra arc volt, így szombat délután hazafelé vette az irányt a megpróbáltatásokat derekasan tűrő csapat és a kora esti órákban az utolsó állomásra, Kolzsnémára érkezett az esős és borongós nap után, ahol a következő szálláshely volt biztosítva. A korai kelés vasárnap sem maradt el, amit egész napos lovaglás követett, majd a délutáni órákban megérkezett a csapat az indulási helyszínre, ahol a hazatérő bandériumot lelkes izsaiak huszárnótákkal és virágokkal üdvözölték. Jómagam is tagja lehettem ennek a csapatnak, mely tele van lelkesedéssel. Rendkívüli és felemelő érzés volt a fogadó falvak lakosainak kedvessége, érdeklődé-

se és a polgármesterek pozitív hozzáállása a hagyományőrzés ezen formájához, ami nagyban hozzájárult az átlagosan napi 14 órát nyeregben eltöltő lovasok lelki és testi megerősítéséhez. A hadjárat ragyogóan sikerült, melynek folyamán voltak nagyszerű és kevésbé derűs pillanatok is, előfordult bizony az is, hogy a túlbuzgóság egy-két huszárt lerepített a lóról, de azok a magyar virtusra szégyent nem hoztak és kitartottak útjukon, ezzel dicsőítve és éltetve a magyar huszár emlékét. Fő célunk a Csallóközi Tavaszi Hadjárattal, melyet első ízben rendeztünk az volt, hogy felkeltsük a bejárt falvak lakosainak történelmünk iránti figyelemét és érdeklődését, ezzel is hozzájárulva a hagyományőrző csoport célkitűzéseihez. Szerettük volna elérni, hogy a csallóközi magyarok is minél többet tudhassanak meg a magyar múlt ezen dicsőséges időszakáról, a magyar huszárhagyományokról és ezek megőrzéséről. Tárnok Balázs. Fotók: Tárnok István

Hagyományőrzés huszár módra Az Első Felvidéki Huszárbandérium hagyományőrző félkatonai szerevezet, melyet mintegy 15 éve alapított Kurucz Lajos, a bandérium kapitánya. Csapatunk, a Miklóshuszárok bandériuma, a már 25 éve fennálló Izsai Lovasklub keretein belül működik. A lelkes hagyományőrzők fő feladatuknak a magyar kultúra és hagyományok megőrzését tűzték ki célul, erősíteni a nemzeti öntudatot és elhivatottságot a Felvidéken, illetve az érdeklődőkkel megismertetni a magyar huszár öltözetét, felszerelését, szokásait, mentalitását és nem utolsósorban szórakoztatni a nagyérdeműt. Az ötlet még akkor fogalmazódott meg, amikor hasonló eszmék gondolata utópiának számított nálunk. Akkor ez még nagyon kemény fának bizonyult és bizony a fejsze sem volt túl nagy, de a töretlen hit, akarat és a verítékes munka meghozta a gyümölcsét. Az évek múlásával, melyek folyamán borús és derűs napokat is megélt a szervezet és tagjai, egyre több alkalmat kapott ez a kis cspat a bizonyításra, és egyre több jó kapcsolatot sikerült kialakítani más hagyományőrző alakulatokkal, mígnem szerves részévé vált a mai felvidéki és anyaországi hagyományőrzésnek, ezzel hírnevet szerezve messzeföldön is. Így ma Izsa község kapcsán sokaknak az elhivatott huszárok és a példás magatartás jut eszébe. Mára így a magyar huszár emlékének fényét emelő csapat szinte már minden hétvégére be van táblázva felkérésekkel és többek között főszervezője a minden év februárjában megrendezett Felvidéki Huszárbálnak és az immár 19. Izsai Lovasnapoknak. Mint ahogy az 1848/49-es szabadságharcban, a mai magyar hagyományőrzésben is vannak különböző katonai alakulatok. Ezek a bandériumok és zászlóaljak általában neves, akkor élt történelmi személyiségekről kapták a nevüket. Az izsai huszárok alakulata a Miklós-huszárság emléke előtt tisztelegve ennek a zászlóaljnak az emlékét szeretné tovább vinni, így az egykori Miklósok részben felelevendnek a dunamenti településen. A Miklós-huszárok I.Miklós orosz cárról kapták a nevüket és ugyancsak egy történet is fűződik a a legendás Miklósokhoz: még az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtt szinte minden magyar egységet hazájától távol vezényelt, hogy egy esetleges lázongáskor – mint amilyen a márciusi forradalom is volt – ne tudjanak nemzetük mellé állni. Így a Miklósok északra, a mai Csehország területére lettek kirendelve és onnan jöttek haza és

ITTHON

álltak a szabadságharc szolgálatába. Mindezeknek a történelmi dicső, hősies tetteknek fényében érthető, hogy a huszárruhába és -szerepbe bújt öntudatos hagyományőrzők megpróbálják úgy végezni feladatukat, hogy azzal dicsőítsék a magyar huszárok és katonák emlékét. Ugyanígy vagyunk ezzel mi, az izsai alakulat tagjai is, akik az év folyamán kiérdemelt meghívásokon és felkéréseken próbáljuk meg munkánkkal – ami sokak esetében fanatikus hobbivá alakult – emelni a rendezvények fényét. Tavaly számtalan meghívást kapott az Első Felvidéki Huszárbandérium. A „szezonnyitó“ a már hagyományossá vált Felvidéki Huszárbál volt. Március 14-én a párkányi Ady Endre középiskola meghívására érkeztek a huszárok a határ menti városba. Március 15-én a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma meghívására két huszár képviselte a izsaiakat, míg az alakulat többi tagja a dunaradványi megemlékezésen vett részt. Március 15-ét követő első vasárnapon pedig az izsai Döme Károly Alapiskola parkjában, a milleneumi emlékműnél volt családias hangulatú megemlékezés. Ezek után a figyelem középpontjába a május 1-ei Izsai Lovasnapok kerültek, ahol az Első Felvidéki Huszárbandérium aktívan részt vett a lovasbemutatóban (mondhatni egyedüli csapatként szórakoztatták egész nap a közönséget) huszárügyességi játékokkal és karosszierrel. A nyár folyamán további meghívásokat kapott az egyesület az izsai alapiskola által szervezett gyermeknapra, a kőhídgyarmati, dunaradványi, udvardi és izsai falunapokra, az érsekújvári szüret alkalmából rendezett fesztiválra. A nyári rendezvények legemlékezetesebbike az augusztus eleji Nemzetközi Huszár és Katonai Hagyományőrző találkozó volt Szegeden, ahol bár kisebb létszámban, de fantasztikus 3 napot töltött el a csapat. Rengeteg nagyszerű emberrel létesített kapcsolat ot a vezetőség, illetve a találkozó keretein belül a szegedi belváros lakossága csodálhatta a felvonuló több tucat huszár, gyalogos, tüzér és vadászcsapatot, természetesen mindenkit korabeli katonai öltözetben. Ugyancsak fantasztikus élményanyagot biztosított a szőregi csatajelenet, amit minden évben újra és újra felelevenítenek a találkozón résztvevő csapatok, és bár a történelmet megváltoztatni nem lehetett – az ütközet 1849-ben és 2007-ben is

osztrák győzelemmel zárult – a nagyszerű 3 nap után sok tapasztalattal és felejthetetlen élménnyel tértek haza a csatában megfáradt felvidéki huszárok. Az évzáró ünnepség, a már hagyományos rókavadászat a Hubertus, melynek megrendezésébe a tavalyi késő őszi időjárás ugynacsak beleszólt. Az idei év is hasonlóképpen kezdődött, mint az előző, mégpedig február 2-án a III. Felvidéki Huszárbállal, melynek kivitelezéséről a résztvevő hagyományőrző és civil közönségtől jóleső elismeréseket kaptunk. Természetesen részt vettünk az idei március 15-i megemlékezéseken is. Komáromban a Jókai és a Klapka szobornál álltak őrt lovas huszáraink, de ott voltunk a párkányi, a dunaradványi és természetesen az izsai megemlékezéseken is. Április 18, 19 és 20-án egy újabb kihívás várt az I. Felvidéki Huszárbandérium tagjaira, mégpedig egy saját rendezésű, rendhagyó „I. Csallóközi Tavaszi Hadjárat“, melyet lóháton és korabeli szekéren Izsáról indulva egy 3 napos túra keretén belül tettünk meg Csiliznyáradra érkezve, ahol tiszteletünket tettük az 1848/49-es szabadságharc párbajhőse, Színi Sebő Alajos őrnagy sírja előtt. A három napos hadjárat folyamán bemutatkoztunk Nagykeszin, Kolozsnémán, Csicsón, Kulcsodon, Csilizradványon és Csiliznyáradon. Április 26-án a dél komáromi csapat rendezvényén vettünk részt, amikor a Klapka szobortól közösen vonultunk át az Erzsébet hídon a dél komáromi helyszínekre. A nyár és koraősz folyamán számtalan rendezvényre és falunapra vagyunk hivatalosak és természetesen nem hiányozhat az idei (augusztus 1-3) szőregi csata sem. Remélhetőleg az idei év is hasonlóképpen jól alakul az első Felvidéki Huszárbandérium számára, mint a tavalyi. Bízunk benne, hogy folytatni tudjuk sok időt és energiát igénylő munkánkat, amivel töredékét próbáljuk bemutatni azon hősök az életmódjából és szokásaiból, akiknek köszönhető az 1848/49-es szabadságharc erkölcsi győzelme. Nagyon fontos ez manapság a Duna északi partján elterülő területen, hogy a magyar fiatalok megtanulják tisztelni őseiket, azt az eszmét, amiért hol karddal, hol szavakkal harcoltak. Ez a nemzeti öntudat megmentheti népünket az asszimilációtól: a felnövekvő generációk tudják tisztelni és elfogadni a velül élő másokat, de ugyanakkor ne felejtsék el saját származásukat. Tárnok Balázs, h.ő. huszár

13

Élményeim a X. Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválról Az idén, 2008. április 17-től 20-ig a komáromi MARIANUM Egyházi Iskolaközpont Gyermekkarával már másodszor vehettem részt a kétévenként megrendezett Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon, Székesfehérvárott. A rendezvényen 11 kórus szerepelt, többek között Linden városából az Anna Frank Iskola kórusa, Kecskemétről a Kodály Iskola Clarus fiú kara, a Dél-pesti Vörösmarty-Erkel Gyermekkórus, Zalaegerszegről a Liszt Ferenc Kórus, Székelyudvarhelyről, Erdélyből két kórus érkezett, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola felsőtagozatosai, valamint az Ifjúsági vegye skar. Székesfehérvárt négy kórus képviselte: a Bárdos Lajos Gyermekkar, a Kicsinyek Kórusa, a Kossuth Lajos Általános Iskola Kiskórusa és a Legkisebbek Kórusa. Természetesen iskolánk, a MARIANUM Egyházi Iskolaközpont Gyermekkara is nagy örömmel szerepelt a fesztiválon. Négy napon keresztül a városnak mindig más-más részén csendült fel az énekszó. Az ünnepélyes megnyitóra a Városház téren került sor, innen indult a felvonulás, a kórusok énekszóval köszöntötték Székes-

14

fehérvár lakóit. A városi sportcsarnokban a Kodály Iskola nyitóműsorát hallgathatta a közönség. A nyitóműsor után minden kórus bemutatkozott egy-egy műsorszámmal. Pénteken a táncházban fesztiválhangversenyen énekeltek a gyerekek. Az előadásokat szakértő zsűri értékelte. A mi kórusunk is megörvendeztette a közönséget Kodály néhány csodálatos művének előadásával. Délután utcai szerenádot adtunk a Mátyásszobornál. Este a Szent Imre templomban gyűltünk össze templomi hangversenyre. Egyházi énekekkel adtunk hálát az Úrnak ezért az alkalomért. Szombaton reggel a táncházban folytatódott a fesztiválhangverseny. Délután felfedeztük a várost, sétáltunk a történelmi utcákon. Ezalatt persze a zsűrinek fontos feladata volt, folyt a szakmai értékelés. Este szentmisén énekeltünk. Ezután táncházban gyakorolhattuk a szebbnél szebb magyar táncokat. Mindannyian kellemesen szórakoztunk. Vasárnap reggel a városi sportcsarnokban a „Szállj elő zöldág” című folklórprogram és további éneklés következett. A

záróéneklés szintén jól sikerült. Csodálatos élmény volt, amikor zárásképpen az összes kórus együtt énekelt. Bár a fesztivál nem versenyjellegű, minden kórus munkáját oklevéllel jutalmazták. A MARIANUM Egyházi Iskolaközpont Gyermekkara Kodály remekműveinek értő előadásáért kapott oklevelet. Énekkarunk műsora minden alkalommal nagy sikert aratott. Köszönjük Kunyik Orsolyának, hogy zongorajátékával emelte előadásaink színvonalát. Ficza tanító bácsi vigyázó szeme követett minket mindenhová. Köszönjük Stubendek István tanító bácsinak, kórusunk karnagyának, hogy segített eljutnunk a fesztiválra és hogy fáradságot nem ismerve készített fel bennünket a szereplésekre. Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek lehetőséget, hogy zenei kultúránk megismerése mellett újra végigjárhattuk Székesfehérvár több mint ezer éves történelmi emlékhelyeit. Reméljük, hogy a kórus a legközelebbi alkalommal is képviselheti iskolánkat. Dudás Rebeka, 8.osztály

LÁTOGASSUK MEG!

Átadták a magyar nyelv otthonát – múzeumát

A hazának nincsen háza – írta több mint százötven évvel ezelőtt Vörösmarty Mihály. Aztán lett háza – Országháza – nagyobb a kelleténél, olyan, amilyenre a harmincmilliós kótyagos álom méretezte. Közben az ország kisebb lett, mert kegyetlenül körbeszabták a trianoni térképszabdalók, és a magyarok száma is a Kárpát-medencében több mint két millióval csökkent. Most az új évezred küszöbén a magyar nyelv kapott otthont, megnyílt A Magyar Nyelv Múzeuma a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a Kazinczy Ferencnek állított múzeum közelében. A huszadik századi terhes örökség nem hagyott nyomot az átadás ünnepi és örömteli pillanatain. Az igazsághoz azonban mindenképpen hozzátartozik: közel másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy Pásztor Emil egri professzor javaslata megvalósuljon. Mindezt bevezető köszöntőjében hangsúlyozta dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a múzeum felépítésében és üzemeltetésének a biztosításában. A megnyitón megjelent Sólyom László köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, Kazinczy Ferenc, a híres nyelvújító Stockholmban élő ükunokája, a magyar tudományos élet jeles képviselői a határon túli magyarok, s közöttük is szép számban szlovákiai magyarok. Ennek a maga nemében Európában is párját ritkító intézménynek az intenzív építkezési munkálatai tavaly kezdődtek, s a 800 millió forintos költségek fele uniós

ITTHON

támogatásokból származik, a másik fele a megye költségvetéséből. Sólyom László hangsúlyozta, hogy a nyelv állapota közösségi létünk mutatója, s a nyelvhasználat igényessége sokat elárul a társadalom állapotáról. Bartókot és Kodályt idézve kiemelte a magyar nyelv szépségének a fenntartását és megőrzését, hiszen Széchenyi István az Akadémia fontos feladatává tette a magyar nyelv művelését. Külön szólt a határon kívül rekedt kisebbségi magyarokról, akik esetében fontosnak tartja a nyelvhasználati jog következetes érvényesítését, a közösségi nyelvhasználat feltételeinek a biztosítását, beleértve a politikai nyilvánosságot is. Az sem véletlen, hogy a nyelvet kezdi ki az asszimiláció, vagy hogy a támadások célja a magyar nyelv, illetve annak használói. Nem felejtette hangsúlyozni a magyar nyelv egységének a megtartását, hiszen büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy magyarul minden tudományt lehet művelni. A többi felszólalók sorából kiemelkedett az író Svédországban élő ükunokájának, dr. Kazinczy Ferencnek a köszöntője. Aki azt várta, hogy majd akadozott magyarsággal, netán akcentussal mond el néhány szót, istenigazában meglepődött. Az ükunoka – méltán a nagy előd jelleméhez – választékos magyarsággal szólt az ezret is meghaladó tömeghez, s olyan megszállottsággal, hogy a könyörtelen nyelvreformátor is büszke lett volna rá. Igazolást nyert az a régi bölcsesség, hogy a vér – még generációk során sem – válik vízzé! A határon kívüli magyarok és az Anyanyelvi Konferencia nevében dr. Péntek János, az

Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke mondott köszöntőt, aki az intézmény kapcsán nyelvünk tavaszi megújulásáról és megsokszorozódásáról beszélt. Hangsúlyozta az anyanyelv felértékelődését a kisebbségi közösségek életében és a nyelv iránti hűség fontosságát, amely összetartozásunk szimbóluma. Különösen megható pontja volt az átadásnak és az ünnepi műsornak Szokolay Sándor Kossuth-díjas, Magyar Örökség-díjas és Corvinlánccal kitüntetett zeneszerző, aki az ünnepi alkalomra Szavak címmel rapszodikus éneket írt vegyes karra, kamarazenekarra és orgonára Nagy Gáspár Óda a magyar nyelvhez című versére. A Mester ősbemutató előtti vallomása a magyar nyelvről és a fájdalmasan korán eltávozott Nagy Gáspár költőről, legalább olyan érzelmi hullámokat váltott ki, mint maga a zenei produkció. Áll tehát A Magyar Nyelv Múzeuma, amit Radványi György Ybl-díjas építész tervezett. Nem zárható ki, hogy maga a múzeum, de annak építészeti megformálása is vita tárgya lehet. Jelenleg három kisebb kiállítással fogadja a látogatókat: Kazinczy Ferenc egykori könyvtárának a kötetei, Csete Ildikó nyelvemlék-textiljei és a Corvinák. A magyar nyelv múltja, jelene és jövője című kiállítás 2008 októberére készül el. A világvándor Márai Sándor írta: Nincs más haza, csak az anyanyelv. Ő életével igazolta, hogy közel félévszázados elszakadás után is megtartotta anyanyelvét. Es olyan tökéletesre csiszolta, hogy világhírű alkotásokat hozott létre. A Magyar Nyelv Múzeuma valóságban országhatáron és etnikai határon áll. Léte önvallomásra sarkall bennünket: Éljük-e, használjuk-e, őrizzük-e és tovább adjuk-e ezt a csodás ajándékot – anyanyelvünket: a magyar nyelvet -, amelyet évszázadok és évezredek örökségeként nekünk ajándékozott az élet – és felmenő elődeink? Máté László

15

ORVOSKONFERENCIA

Meg kell térnünk! Lelkünket gyógyítgatták az orvosok Aki a magyar nemzet mai helyzetét vizsgálja, - bárhol éljen a nagyvilágban – érdekes jelenséget tapasztal: egyre több orvos hallatja hangját a közéletben. Sok-sok orvos mintha követni szeretné a Magyar Szent Korona két gyógyító szentjének, Kozmának és Damjánnak példáját. Kozma és Damján üzenete egyforma hangsúllyal szól nemzetnek és királynak: „Ti nem hódítani, hanem gyógyítani küldettetek e világba. Amíg ezt megértitek és eszerint éltek, gyarapodni és boldogulni fogtok, és a világ is általatok. De ha letértek erről az útról, ha engedtek a hatalom és a vagyon csábításának... az Úr irgalmazzon nektek!” E három mondatból nyilvánvaló, hogy az intelem nem csak a magyarokra vonatkozik, ez a világ felemelkedésének útja is...

ifj. Bastrnák Ferenc felvidéki elnök

Ez bizonyosodott be azon az emlékezetes, lélekemelő nemzetközi konferencián is, melyet a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság és a Magyar Egészségügyi Társaság szervezett április ötödikén Komáromban, a Selye Egyetem konferenciatermében. A tanácskozásnak ifjabb Dr. Bastrnák Ferencnek, a felvidéki magyar egészségügyi társaság elnökének tájékoztatása szerint legalább 250 résztvevője volt. A közönséget nem csak egészségügyi dolgozók alkották – szép számmal képviseltették magukat tanárok, lelkészek, mérnökök és más magyarok is – olyanok, akiket vonzott a téma: Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását! A délelőtti és a koradélutáni előadások, elletve a fórum előadói között találtunk két, az Itthonban is közlő, lapunkat támogató nemzetépítő személyiségeket: Kellermayer

16

Miklós és Téglássy Imre professzorokat;ők Komáromban is nagyhatású gondolatokat fogalmaztak meg. Lapunk interjút készített Papp Lajos professzorral, abban a reményben, hogy a kapcsolat vele is állandósul. Az európai hírű szívsebész, professzor is lenyűgözte a hallgatóságát; eredetisége és mélységes hite a most közölt beszélgetésből szinte sugárzik. Megrendítő volt Hollósy Tamás szülész-nőgyógyász előadása – a komáromi orvos arról szólt, hogy akadnak a hozzá fordulók körében olyanok, akik – bár felvilágosította őket az abortusz pusztító voltáról, - más orvosoknál próbálnak szerencsét... A konferencia előtt elhelyezték Dr.Arányi Lajos komáromi születésű orvos emléktábláját a Klapka téren. Arányi János a kórbonctan első magyarországi professzora, az /első/ budapesti patológiai intézet alapítója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A táblát a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság állíttatta. A koradélutáni képzeletbeli kerekasztal körül sokan foglaltak helyet, ami azt bizonyítja, hogy az elhangzottak gondolkodásra késztették a jövőnkért felelősséget érző nőket és férfiakat – köztük nemcsak a magyarországi és felvidéki, de délvidéki, erdélyi, kárpátaljai, csehországi és németországi résztvevőket is. Mit tehetünk hát, hogy ne folytatódjon nemzetünk vészes fogyása? Hogy ne zsugorodjunk hat-hétmilliós közösséggé? Hogy fenntarthassuk nemzetünket? „Meg kell térni!“ – summázott Kellermayer Miklós. Vissza kell térnünk Istenhez, az ő törvényei szerint kell élnünk, szent fiának, Jézusnak útmutatása szerint. Ha ezt tesszük, megtaláljuk lelki békénket és ismét gyarapodunk majd lélekszámban, felvirágzik nemzetünk. A komáromi konferencia sikere a felvidéki magyar egészségügyi tagozat munkáját dícséri. A napjainkban mintegy ötven tagot számláló szervezet továbbra is várja orvosok, patikusok, ápolók jelentkezését, hogy ez a polgári társulás egyre fontosabb közvéleményformáló közösséggé válhasson.

Papp Lajos:

A leglényegesebb dolog a saját szakmámból: ahhoz hasonlatos beavatkozás, ame-

lyet a szívsebész végez, nincs még egy az orvostudományban. Szokták a szívsebészt az agysebészhez hasonlítani, csakhogy az agysebész mindig élő szöveten dolgozik, mert közben az agy működik. Az egyetlen beavatkozás, amely Isten művébe úgy nyúl bele, hogy mindenki, aki ezt végzi, bele kell remegjen, mert az élet két fő princípiuma, a szív dobogás és a légzés a műtét folyamán

Papp Lajos

Papp Lajos orvosi hitvallása (Majmonidesz orvosi imája a Ram kódexből)

Mielőtt belekezdenék szent munkámba, meggyógyítani a Te teremtményeidet, Hozzád fohászkodom, a Te magasságos székedhez, hogy adj nekem erőt, bátorságot, energiát, hogy munkámat teljes hittel végezhessem, hogy meggazdagodási vágy, valamint a vágy, hogy minél híresebb nevű legyek, ne kápráztassa el szemeimet a helyes út megtalálásától. Engedd, hogy felismerjem körülöttem mindazokat, akik tanácsomat jönnek kérni, mint olyan valakitől, aki nem tesz különbséget gazdag barát, vagy embergyűlölő, rossz és jó között. Add, hogy a bajban lévő emberben csak az embert láthassam. Ha nálam nagyobb tudású orvosok akarnának engem közelebb hozni éleslátásukhoz, adj nekem erőt, hogy tanulhassak tőlük, mert az orvosi tudománynak nincs határa. Csak az igazság fénye vezéreljen engem, mert a legkisebb engedmény az orvosi tudománytól szörnyű szerencsétlenséget és betegséget hozhat teremtményeidre. A tiszta lelkű igaz emberek nem panaszkodnak a rosszra, hanem erősítik az Igazságot. Nem panaszkodnak a hitetlenségre, hanem erősítik a Hitet. Nem panaszkodnak a tudatlanságra, hanem fokozzák a tudást.

ORVOSKONFERENCIA hiányzik. Az élethez, ha valamit kötünk, akkor éppen a szívdobogás és a légzés az: létünk lényege. Mi pedig a műtét alatt nemcsak, hogy megállítjuk a szívet és a légzést, hanem lehűtjük az emberi szerveket, a testet magát; a szívet 1-2 celsius fokra és vannak olyan műtétek, melyeknél az egész testet 6-7 fokra hűtjük le. Több mint egy óráig semmiféle keringés nincs, semmiféle életjelenséget nem tapasztalunk. Itt már átlépünk egy bizonyos határt, amelynél fel kell tennünk a kérdést, hogy akit operálunk, aki nem nyilvánít semmilyen életjelenséget, az élő-e vagy halott? Vajon mitől élő az élő? Én azt vallom, hogy én élő embert operálok, mert a lelke

híres, tanult professzor, a legnagyobb titkot, hogy mitől dobog a szív, nem tudja. Ha pedig nem tudja, akkor nincs a kezében ez a titok. Ezért csak nagyon-nagyon nagy alázattal és nagyon nagy szerénységgel szabad emberszívet operálni, merthogy szúrni, vágni, varrni, kibontani, javítani tudok, de a szívet elindítani nem tudom, azt a Teremtő indítja el. Én a teremtésnek ezt a késleltetett csodáját minden alkalommal megtapasztalom... A fogantatás után két héttel már dobog a magzat szíve. Én eddig azt tapasztalom, hogy a szívet a műtétnél a Teremtő indítja el. Ez a szívműtétek legnagyobb misztériuma és csodája. Az orvos nem embergépszerelő, hanem ő a

Arcok a konferenciáról: Kellermayer Miklós, Téglásy Imre, Andrasofszky Barna a Magyar Egészégyügyi Társaság első elnöke; Bauer Edit eus parlamenti képviselő, Hollósy Tamás és Mikola István, volt egészségügyi miniszter

ott van a testében. Ha elhagyta időközben, akkor az az ember többé sohasem lesz élő. Nagyon nehéz az első pillanatban felfogni, hogy ez micsoda teher. Ha az ember a testet ilyen mértékben megbontja, akkor úgy kell tisztelni a mellkast, hogy az a test temploma, ugyanúgy néz ki, mint a templom hajója. A legvédettebb helyen a szervezetünkben nem az agy van, hiszen az rendkívüli módon ki van téve a sérüléseknek,... A szív, mint az élet legfőbb princípiuma a legvédettebb helyen van – a templomban az oltár. A legsúlyosabb balesetekben, ha sérül a koponya, sérülnek a nemes szervek (a máj, a lép), de a szív, felfüggesztve a mellkas közepén ezt mind kibírja, hiszen szívdobogás nélkül nincsen élet. Mi az életet, a szívdobogást szüntetjük meg műtét közben. Szabad-e beavatkozni Isten művébe így, hogy megállítjuk a szívet? Legyen valaki bármilyen kiművelt emberfő,

ITTHON

Jóisten kegyelméből kapott egy tálentumot, kapott egy kiváltságot, hogy hozzányúlhat az emberi testhez. Az orvos csak akkor lehet eredményes, s csak akkor jár el Istennek tetszően, ha tudja a maga helyét. Résztudással rendelkezik persze, minél többet tanul, minél többet gyakorol, annál többet tud, annál jobban tud segíteni a Jóistennek, de én mégis csak egy segítő ember vagyok: eszköz a Jóisten kezében. Karinthy Frigyesnek van egy gyönyörű verse, abból idéznék egy mondatot: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” Lábtartással jöttem a világra, falusi körülmények között. A későn érkezett bába édesanyám testén kívül talált meg kettős köldökzsinór nyakra tekeredéssel, és hosszú ideig küszködött velem, hogy életre pofozzon. Március 21-e a tavaszi napforduló; 1948-ban ez az esemény éppen virágva-

sárnapra esett. A családi legendárium szerint a szívem a déli harangszóval együtt dobbant meg először. Nemrég hatvanéves voltam, és minő véletlen – ez éppen nagypéntekre esett! Ha keretbe foglalom hatvanéves életemet, azt mondhatom: „virágvasárnaptól nagypéntekig.” Mindezt azért mondtam el, mert én különleges módon viszonyultam az élethez. Az orvosok tudják, hogy azok az emberek, akik meghalnak életükben bármilyen rövid időre is, megjárva a holtak birodalmát, visszajöttük után egész másképp viszonyulnak az élethez. Én például soha nem féltem a haláltól. Ez sok konfliktust okozott gyerekkoromban, mert ha egy gyerek nem fél a haláltól, akkor olyasmit is tesz, ami a felnőtt számára elképzelhetetlen. Egészen kicsiny korom óta hatással voltam a beteg emberekre. A beteg emberek közelében az az első, hogy az orvosnak empatikus tulajdonsága, - legfontosabb képessége legyen: meg tudja érezni, át tudja érezni, át tudja venni a beteg fájdalmát, gondját. Hasonlattal élve: át kell venni a beteg krisztusi keresztjét. Ha ez sikerül, akkor tud igazán segíteni, ha nem is fizikailag, lelkileg mindenképpen Az életemnek ez a nagy titka adta, hogy számomra a beteg ember gyerekkorom óta különös misztérium volt. A családomban tudják, hogy eléggé hirtelen természetű ember vagyok. Volt nekem konfliktusom szülőkkel, feleséggel, gyermekkel, világgal, de beteggel sohasem. Tud idegesíteni szép nő, kedves feleség, gyermek, apa, anya, de engem beteg soha nem idegesített fel. Ez apró jele, hogy gyógyító embernek rendelt a Jóisten. Ezt a hivatást türelem, alázat és áldozat nélkül nem lehet végezni; persze mindez csak akkor elfogadható, ha magamat áldozom, mert aki családban él, az a családját is áldozza. Valószínűleg több terhet vállalt a családom, mint ami megengedhető, hiszen aki gyereket nemz, feleséget választ, akinek szülei, testvérei, barátai vannak, feléjük is van kötelezettsége. Én bizony ezt a kötelezettséget sokszor megszegtem, mert nekem hivatásom a gyógyítás. Ezért kellett volna cölibátust fogadnom, nem családot alapítani, csak hát az ember sokszor későn jön rá, mit kellett volna tenni...Mindenesetre nehogy félreértés legyen: a feleségemmel negyven éve együtt élek és ő együtt viszi velem a keresztet. Van két csodálatos gyermekünk és van már unokám is, a lassan egyéves Kincső /kincs ő/...Én a családomnak keveset adtam, de tőlük nagyon sokat kaptam. Szakmai sikereimet, amit a külvilág karriernek ítél meg – nagyrészt a feleségemnek és a közvetlen családomnak köszönhetem. Batta György

17

SZOBORAVATÓ

Komáromban nem sokkal halála után szobrot kapott Kaszás Attila színművész A komáromi Jókai Színház előtti térség mostanában sok embert vonz: Ott áll a városban diákoskodott Kaszás Attila színművész szobra, Gáspár Péter alkotása. A szoborállítás kezdeményezői Attila volt iskolatársai és barátai voltak, de a költségeket sok-sok egyéni adakozó, intézmény és mecénás teremtette elő. A szoboravató ünnepségen másfélezer ember tisztelgett a művész emléke előtt. Egyórás gyönyörű műsor előzte meg a szobor leleplezését és megszentelését – az esemény maga volt a megtestesült szeretet. Olvasóink most elolvashatják a budapesti Rudolf Péter színművész avatási beszédét és részleteket közlünk egy 2001-ben készült interjúból, melyet Szidiropulosz Archimédesz politológus, a Trianon Kutató Intézet egyik alapítója készített a művésszel. ... Én Komáromban nőttem fel, ott a lakosság nagy része magyar. Minket nem értek atrocitások a szó kisebbségi értelmében, Ráadásul abban a puha szocializmusban, ami Csehszlovákiában is volt, szerintem jobb helyzete volt a kisebbségnek, mint most. Akkor volt egy közös ellenség, a

18

Szovjetunió. Miután a szovjetek elvonultak, maradt egy másik ellenség, a csehek. Aztán a csehektől is sikerült megszabadulni, maradtak a magyarok. Nemzetiségi

SZOBORAVATÓ szempontból most a legrosszabb a helyzet. Amit a magyar történelemről hallottunk, az tulajdonképpen a pedagógusok nyitott szellemiségének és bátorságának volt köszönhető... A kitelepítés érintett minket is. Nagyapám, édesanyám édesapja a padláson bujkált a kitelepítés elől. Ő megúszta, maradt a szülőfalujában.... Nem vagyok magyar állampolgár, Szlovákiában viszont szavazhatok,. El szoktam menni, hogy ne tudjanak az embertől könnyen megszabadulni. Ott van a családi örökség, a föld és a csallóközi emberben benne van, hogy amíg a föld magyar kézben van, addig az magyar terület. Ezért a magyar parasztot nehéz elüldözni onnan... Van egy örök keresztem, amitől nem lehet megszabadulni. Szlovákiában lemagyaroznak, itt leszlovákoznak. Tótocska, így mondják. Nagyon édes volt a kedvesem a múltkor, amikor a tudtom nélkül valamelyik idősebb kolléga mondta, hogy a Kaszás tót, és a kedvesem pont ott volt a büfében, leteremtette az idősebb, neves kollégát, hogy az Attila nagyobb magyar mint maga és tessék elgondolkodni ezeken a kifejezéseken... Évente volt egy kézilabda meccs a szlovák gimnázium csapata ellen. A két gimnáziumnak közös udvara volt. Valóságos polgárháború alakult ki azon az egy kézilabda meccsen. Ott volt a két tanári kar és a diákság. Ott presztízskérdés volt, hogy a magyarok nyerjenek. Ott éreztem először, hogy ez egy élet-halál harc Sportba burkolva. De ezzel ki is merült. Ugyanannyi szlovák haverom volt... Egy nép boldogsága vagy boldogulása nem négyzetkilométerekben mérhető. Egy nép boldogulása szellemiségben, belső összetartásban és belső szabadságban mérhető. Ez egy politikai játék. Pontosan kell tudnia minden embernek, hogy a politikusok játékszere. Rásütik, hogy idegen, színes, magyar, szlovák, zsidó, cigány, orosz. Amíg az ember ezt intelligenciával nem tudja feldolgozni, addig, igenis, hergelhető. Addig ez egy fegyver... A politika rossz befolyással van az emberekre. Például a zsidó barátaimmal voltak feszültségek amiatt, hogy mondogatták: az Orbán- kormány antiszemita kormány. Én meg mondtam, hogy nem az, csak vannak olyan intézkedései is, amik nem esnek jól a mértéktartó zsidó értelmiséginek. Emiatt nem veszítettem el egyetlen zsidó barátomat sem, de azt érzem, hogy nagyon erős a parázs. A politikusok elérték, amit akartak, mert az emberekben már ott parázslanak ezek a kis lángocskák. Ezt kikérem magamnak! Czékus Péter felvételei

ITTHON

Drága Barátaim!

Napokon át ezt a két szót tudtam csak leírni, mikor újra és újra nekiveselkedtem, hogy megírjam ezt a beszédet. Drága barátaim. Eddig jutottam szerdán. Csütörtökön kicsit tovább, mert egy felkiáltó jelet is mögé biggyesztettem. Drága barátaim! Aztán növeltem a felkiáltó jelek számát. Péntek estig. Nem jutottam tovább. Aztán rájöttem, hogy ez nem kudarc. Hanem ez maga a lényeg. Hol és mikor tudom tisztább szívvel kiejteni ezeket a szavakat, mint itt, ahol azok gyűlnek össze, akik Attilára emlékeznek. Őt köszöntik. Az ő nevében kapaszkodnak össze. Ez az ő ereje. Velünk van. Tehát: DRÁGA BARÁTAIM!!!!!!!! „Engedjük őt el”, - kérlelte egy évtizeddel ezelőtt a szép beszédű pap egy temetésen a gyászolókat, „fájdalmunk, könnyeink súlya ne terhelje útját”. Megmaradt bennem ez az egyszerű, tiszta gondolat. De most nem megy. Nem múlik el nap, hogy ne lenne bennem. Szükségem van rá. De neki sincs mehetnékje. Dolga van velünk. Ez a hívás gyűjt össze bennünket időről időre. Persze, dolgunk a feledés. Az önvédelem. Úgy általában. Most nem. Aki Attilára emlékezik, már csak ettől a ténytől jobbá lesz. Indiában létezik egy tiszteletreméltó szertartás. A Gangeszben, a csodás tulajdonságokkal felruházott folyóban megmártózva tisztul meg ki- ki mindennapi kisebb-nagyobb bűneitől. Valami ilyesmit érzek, amikor találkozva veletek, kávé mellett, rohanva vagy épp ünneplőbe öltözve, „rákészülve”, mint a Nemzeti Színházbéli szép esténken Attiláról, Attilához beszélünk. Sokszor szólítom meg. És még soha nem lépett működésbe az önkontroll, Péter, mit csinálsz? Megbolondultál? Nem. Ez olyan természetesen és magától értetődően zajlik, mint minden, ami vele kapcsolatos volt életemben. A mi szépséges folyónk, a kékségét vesztő, bemocskolt Dunánk, épp oly makacsul harcol önmaga tisztaságáért, mint harcolnunk kell önmagunkért nap, mint nap ebben az irányt vesztett világban. Ati eggyé vált a nagy vízzel. Bárhol a partján állva átjár ez az érzés. Szükség van a térben olyan pontokra, ahol megállhat az idő. Ahol megpihenhet a lélek. Most itt állunk egy téren. Mellettünk a még a szemérmesen megbúvó szobor és tudom, hogy mostantól más lesz ez a hely. Ereje lesz. Sugárzása. Erőterében kötődjenek szerelmek ! Cuppanjanak első csókok! Vanília fagylalt csorogjon maszatos kölyök szája szélén, és bölcs öregek csoszogjanak az őszben. Szóval legyen emberi. Szép! És egyszerű! Drága Barátaim! Itt állok egy leleplezendő szobor mellett, a lepel alatt barátom bronzba vésett arcvonásai, sírnom kéne az abszurd és elfogadhatatlan helyzeten. De nem teszem. Mert átjár benneteket látva a szeretet. Köszönöm Atikám, hogy még mindig segítesz rajtunk, hogy figyelsz és kiköveteled, hogy összekapszkodjunk! Köszönöm, hogy maghallgattatok! Rudolf Péter

19

TOVÁBB ÉL A MŰ

Doktori értekezés Fábry Zoltánról Fényes áprilisi délelőtt a Miskolci Egyetemen. Az Egyetemváros csupa nyüzsgés: előadások, konzultációk, vizsgák és minden egyéb, ami egy ilyen fontos intézmény életéhez hozzátartozik. Néhányan a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Könyvtárát keressük, ahol Petővári Ákos, miskolci tanár, Fábry Zoltán humanizmusa című doktori értekezésének a nyilvános védésére kerül sor. Már a hely megválasztása is azt sugallja, hogy itt Fábry Zoltánt értő és tisztelő emberek jöttek össze. A több mint száz oldalt kitevő értekezés védése az öt tagú tudományos testület előtt meghatározott forgatókönyv zajlik. A jelölt felvázolja dolgozatának céljait és eredményeit, majd következnek az opponensek értékelései, illetve az arra adott válaszok. A jelenlévők is kérdéseket tehetnek fel, illetve hozzászólhatnak az elhangzottakhoz. Mindezeket követi – a bizottság rövid tanácskozása után – az eredményhirdetés. Számomra, s talán nem vagyok egyedül, az a tény, hogy ebben az értékeket vesztett összevissza világban egy miskolci magyar-

Ez jó ajánlólevél a Fábry életmű megközelítéséhez, de nem elég. Petővári dolgozatával igazolja, hogy kiválóan ismeri Fábry Zoltán írásait és tevékenységét, s olyan dokumentumokat is felkutatott, amelyek eddig nem kerültek közzétételre, illetve sorra veszi a Fábry életmű utóéletét is, ami sokban hasonlatos az író megpróbáltatásoktól teli életéhez. Nem kerüli meg a Fábry írásoknál sokszor előtérbe kerülő esztétikai és etikai kritériumokat. Igen, mert Fábry Zoltán műveit az élet írta: két világháborúval, két totalitárius rendszerrel, kisebbségi reménységekkel és a minduntalan megcsalatkozásokkal. Őt olvasva az ember érzi, hol a helye a világban, s belső kényszer arra sarkallja, hogy a mindenkori zsarnokság/ok/ról kimondja a véleményét. Mert zsarnokság volt és van, csak hangosan nem merjük megnevezni, inkább visszafogottan egymás között beszélünk róla. Petővári Ákos részletesen szól a Fábry Zoltánt ért vádakról is, ami gyakran a bírálók és támadok frusztráltságáról tesz tanúságot, illetve komplexusaikról. Az pedig nehezen minősíthető másként, mint pubertás

tanár Fábry Zoltánt választja doktori értekezése témájául, elismerést és megbecsülést érdemel. Igaz, Petővári Ákos több szálon is kötődik Fábry Zoltánhoz, többek között azzal, hogy felmenői között szepességi szászok /cipszerek/ vannak, illetve a filantrópus és fiatalok mecénásaként ismert kassai szobrászhoz, Löffler Bélához rokoni szálak fűzték.

exhibicionalizmusnak, ha valaki azzal próbál érdemeket szerezni, hogy Fábry Zoltánba belerúg, s ezt kéjes vigyorgással teszi. A vádlott megszólal és az Üresjárat mellett Fábry Zoltánnak további írásai vannak, amelyek kiállták az idő próbáját. A /cseh/szlovákiai /az ő szavával: szlovenszkói/ magyarság létének és vesszőfutásainak a legkövetkezetesebb krónikása, a kisebbségi lét vizsgálatát

20

Kabdedó Lóránt és Petővári Ákos

tájainkon senki sem művelte nagyobb felkészültséggel és empátiával, s látva mai közéletünk sivár és meghasonult állapotát csak ekképpen sóhajthatunk fel: Hol vagy Fábry Zoltán?... A jelenlévők megidézték személyes találkozásaikat és kapcsolataikat Fábry Zoltánnal. Kezelőorvosa, dr. Juhász György szólt az író visszafogott szerénységéről, a témavezető, dr. Kabdedó Lóránt első sztószi látogatásáról beszélt, illetve hangsúlyozta, hogy a németekről és a német kultúráról írt hatalmas tabló, az Európa elrablása, máig nem eléggé méltányolt Fábry-mű. Czine Mihály termékeny stószi látogatásairól is szó esett. Petővári Ákos értekezését elfogadta az egyetem tudományos bizottsága. Kiemelte azokat az értékeit, amelyek tovább vitték a Fábry életmű jobb megértését, illetve azoknak a dokumentumoknak a közzétételét, amelyek eddig nem voltak publikálva. Kiegészítéseket javasolt annak az érdekében, hogy a dolgozat könyv formájában is világot lásson. Jó volt a miskolci Egyetemváros forgatagában megkeresni egy könyvtárat, ahol értékes és értelmes gondolatok szóltak Fábry Zoltánról és – önmagunkról. Jó volt szlovákiai magyarnak lenni, tudatosítva azt, hogy járt előttünk valaki, aki méltó a tiszteletre: Fábry Zoltán. Máté László írása és fotói

A MAGYAR SZENT KORONA

A Szent Korona hazajövetele Harminc éve, az idén január hatodikán este érkezett vissza Magyarországra Szent Koronánk, melyet a második világháború végének zűrzavarában menekítettek Ausztriába és Németországba, ahonnan az Egyesült Államokba került megőrzésre. Németországban 1953-ig amerikai felügyelet alatt tartózkodott a Korona – először Münchenben, majd a Frankfurtban, 1951-től pedig Friedbergben. 1953-ban a „Klondike” fedőnevű titkos művelet keretében a „General Grelly” hadihajóval vitték Bremerhavenből New Yorkba. A hajó 1953 március 23-án kötött ki, majd a Koronát kipárnázott és rezgésmentessé tett tehergépkocsira rakták és biztonsági gépkocsioszlop kísérettel szállították a Kentucky állambeli Fort Knoxba, ahol 1978-ig őrizték a magyar koronázási ereklyékkel együtt. Fort Knox máig az Amerikai Egyesült Államok egyik legbiztonságosabb földalatti erődje.

Az első rendszeresített koronaőr egyenruha az 1800-as évek közepén

ITTHON

Nemzetünk pótolhatatlan ereklyéje és a koronázási jelvények megkülönböztetett bánásmódban részesültek az európai és egyesült-államokbeli őrzés alatt. Ez kiterjedt az állapot ellenőrzésére és megőrzésére mind a szállítások alkalmával, mind az őrzőhelyen. Ezt igazolja az is, hogy az Egyesült Államok aranykészletét tároló erőd volt 25 éven át a Korona ideiglenes otthona. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma kijelölt egy fő Koronaőrt, akinek feladata volt minden döntés előkészítése és a végrehajtás megszervezése. Az 1970-es évek második felében egyre többször került szóba hivatalos tárgyalásokon a két ország között a Szent Korona és a koronázási jelvények ügyének rendezése. 1977 november 9-én Matthews Nimetz, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának e feladattal megbízott munkatársa a Képviselőház albizottsága előtt így jelentette be Carter elnök döntését a Szent Korona visszaadásáról: „Soha semmi kétségünk nem merült fel affelől, hogy Szent István Koronája a magyar nép tulajdona. Mindig tudatában voltunk, hogy Amerika szerepe: biztonságban megőrizni ezt az egyedülálló

történelmi ereklyét. Mi a feladatot felelősséggel és méltóképpen láttuk el... A Koronát olyan módon adjuk vissza a magyar nemzetnek és népének, amely leginkább megfelel kiemelkedő nemzeti, kulturális és vallási jellegének. Az amerikai nép nevében az elnök személyes képviselője adja át a Koronát Budapesten a magyar állam személyes képviselőjének. A magyar kormány biztosított bennünket, hogy a Koronát azonnal és állandó jelleggel kiállítja Budapesten. Igy mindenki – magyarok, és más származású amerikai nemzetiségiek és mindenki más szabadon megtekintheti”. /folytatjuk/

A koronaláda

21

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

Üzenet a jövő magyarjainak... A IV. Felvidéki Országos Rovásírásversenyről Felvidék rovásírói - a jövő magyarsága

„Üzenem a jövő magyarjainak – írta 1996ban Benedek István orvos, író -, hogy figyeljenek gondosan a történelmünkre. Tegyék alaposan latra, mit higgyenek el. Mestereiket okosan válasszák meg és rostálják ki a tudatos vagy öntudatlan ámítókat. A történelem nem csupán csaták, forradalmak, vereségek és győzelmek fölemlegetése, hanem minden alkotásunk ismerete. Fordítsunk gondot a műveltségre. Szegény és kirabolt ország a miénk, egyetlen vagyona a műveltség, őrizni és gyarapítani kell. Üzenem híveimnek és ellenségeimnek, hogy Magyarországnak minden látszat ellenére van jövője. Letétben annak az ifjúságnak kezében, amelyik fölismeri, hogy mélység felé zuhanunk, és megállítja zuhanásunkat. Ez az ifjúság már megszületett. Harmatos lelke még gyanútlan, de amint felserdül, egészségesen gyanakvóvá válik, nem hagyja magát félrevezetni, megálljt kiált, kezébe veszi önmaga és hazája sorsát. Ebben hiszek.” Ebben hiszünk valamennyien, akik április 26-án a Palóc Társaság hívására ás szervezésében részt vettek azon a rovásírásversenyen, amely évről évre többeket szólít meg kies tájainkon. A magyar rovásírás tanulása, terjedése egyre fokozódik, erről győz meg bennünket, hogy az idei rovásírásversenyre már egy híján 140-en jelentkeztek. Fokozódását bizonyítja, hogy új helyekről

22

is érkeztek nevezések, újabb iskolaépületeken ékeskedik rovásírással is az intézmény neve (pl. Alistálon). Ebben a bizakodásra feljogosító légkörben zajlott a zselízi Comenius Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban a 2008. évi rovásírásverseny. Zsibongó, izguló gyerekekkel s az őket elkísérő tanárokkal, szülőkkel teltek meg a gimnázium folyosói, mintha nem is szombat, hanem tanítási nap lenne. A zselízi vendéglátók minden tőlük

telhetőt megtettek, hogy a verseny simán, gördülékenyen folyjon, a gimnázium tanárai és diákjai segédkeztek a fogadásban, felügyelésben, eligazításban. A megnyitó ünnepségre a városi művelődési házban került sor. A nagyterem megtelt a résztvevőkkel. A megnyitó műsora a rovásírásverseny jelentőségéhez méltó volt. A dr. Horváth Géza karnagy vezette Franz Schubert vegyes kar kitűnő előadásának tapsolhatott a közönség, meghallgatta Pavol Bakonyi zselízi polgármester párszavas köszöntőjét, Cserba Katalin gimnázium-igazgató üdvözletét. Az első sorban ülő vendégek között foglalt helyet többek között Kiss Péter, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány titkára, Szakács Gábor, a Forrai Sándor Rovásíró Kör elnöke, Mácsadi János, a Rákóczi Baráti Társaság elnöke, Csenger Tibor mérnök, a Magyar Szülők Szövetségének helyi elnöke, továbbá a Csemadok Zselízi Alapszervezetének elnöke, a SZaKC képviselője... A rovásírásverseny a gimnázium épületében folyt. A versenyzők három korosztályban – alsó tagozat, felső tagozat (V-VI. és VII-VIII. évf.), középiskola – oldották meg a feladatokat: hangos olvasás, latin betűs szöveg rovásírásosra, rovásírásos szöveg latin betűsre történő átírása és idegen szavaknak magyarral való helyettesítése.

fent: Kovács Bernadett és Szelecky Mária Cserba Katalin igazgatóval <– Novák László átveszi az első helyért járó díjat Mácsadi Jánostól

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS A feladatok elvégzésére szánt 45 perc múltán a versenyzők készségfejlesztő és szórakoztató foglalkozásokon vehettek részt: ki a Franz Schubert emlékszobát tekintette meg dr. Horváth Géza vezetésével, ki Tarics Péter rovásírás-kiállítását, ki pedig a makramézás fogásait sajátíthatta el, esetleg városnéző sétára adta fejét... Amíg a diákok könnyedén múlatták az időt, addig a felkészítőkből javítókká lettek tanáraik. Minden elismerésünk azoknak, akik erre a csöppet sem könnyű munkára adták a fejüket, alig többen mint tucatnyian igyekeztek azért, hogy a lehető legkorábban befejezzék a javítást, értékelést, hogy megszülessék az eredmény. Addig azonban újfent a művelődési házba sereglett a sok résztvevő. Nem bánták meg, hiszen csodálatos élményben részesültek. Először a lekéri népművészeti csoport idézett fel életképet a múltból, majd a Kincső gyermek-népművészeti együttes műsora váltott ki nagy elismerést. Megpengette gitárja húrjait Szakács Gábor zeneszerző-éne-

kes is, aki a rovásírásverseny díszvendége volt. (Előző nap előadást is tartott a rovásírásról mint a nemzeti tudatot erősen befolyásoló tényezőről a Kőbe vésett , fába rótt történelem című rovásírás-kiállítás megnyitásán). Elérkezett a nagy pillanat, az eredményhirdetés, a díjkiosztás ideje. Korosztályonként az alábbi eredmény született: Alsó tagozat: 1. Novák Bernadett, Ipolynyék – Felkészítő Novák család 2. Takács Csenge, Vásárút – Felkészítő Elek Ilona 3. Gál Dóra, Ipolyság – Felkészítő Mészáros Attila Felső tagozat, V-VI. évf.: 1. Novák László, Ipolynyék – Felkészítő Novák család 2. Barusz Bianka, Udvard – Felkészítő Salgó Gabriella 3. Nagy Viktória, Csallóközcsütörtök – Felkészítő Csóka Zsuzsanna Felső tagozat, VII-VIII. évf. 1. Kovács Bernadett, Csenke – Felkészítő Mikóczi Adrianna 2. Szelecky Mária, Párkány – Felkészítő Csicsay Sarolta 3. Zsapka Krisztina, Udvard – Felkészítő Salgó Gabriella

fent: A III. korosztály helyezettjei: Somogyi Edit, Matlák Szilárd, Peczen Noémi lent: A legfiatalabb versenyző Gál Dóra is Budapestre készülhet...

Szőke András

ITTHON

Középiskola: 1. Somogyi Edit, Csenke – Felkészítő Mikóczi Adrianna 2. Matlák Szilárd, Dunaszerdahely – Felkészítő Matlák Ivett 3. Peczen Noémi, Zselíz – Felkészítő Kuczmann Erika Ők tizenketten azok, akik a Felvidéket képviselik majd a június 21-én Budapesten sorra kerülő kárpát-medencei döntőn, ahol magyarországi, erdélyi, délvidéki társaikkal versenyeznek majd. Keserű szájízzel aligha távozott Zselízről a sok-sok résztvevő. Valamennyien nyertesnek érezhetik magukat, azok is, akik helyezéseket értek el, és azok is, akik nem jutottak tovább, hiszen ősei tudását, a nemzeti műveltséget tudhatja a magáénak mind-mind. Ezenkívül „kézzelfogható” nyereményt is kaptak mindnyájan: rovásfeliratos pólót, amely a zselízi versenyre emlékezteti őket, továbbá rovásfeliratos tollat, rovásos naptárat, plakátot, ábécét, könyveket, múzeumvezetőt...

A helyezettek az 56-os Történelmi Alapítvány felajánlásaként egy hetet tölthetnek jutalmul a kiskunmajsa-marispusztai ifjúsági táborban, illetve a budapest-kőbányai Szent László Gimnázium díjaként a balatonszepezdi nyári táborban. Ezen felül valamennyien a magyarságukra büszke ifjú nemzedék tagjai sorában érezhetik magukat, akikre ugyancsak büszkék szüleik, tanáraik és a magyarságukra értékként tekintő ezrek. A Palóc Társaság a felkészítő tanároknak is megköszönte az áldozatos, fáradhatatlan felkészítő munkát egy-egy könyvvel s a párkányi gimnázium által felajánlott naptárakkal. Nem hallgathatjuk el, hogy őszintén sajnáljuk szép Felvidékünk keleti részén élő magyar fiataljaink távolmaradását versenyünkről (a legkeletibb versenyzők Gömörfalváról érkeztek). Őket is szívesen és örömmel üdvözölnénk a következő évi rovásírásversenyen, ha jelentkeznének. A földrajzi fekvés nem lehet akadálya az összefogásnak, minden nehézség leküzdhető köz- és egyetakarással. Összetartozásunkat megerősítendő nyíltak vagyunk minden észrevételre, javaslatra, amely elősegíti a Pozsonytól Nagyszelmencig terjedő élettérben élő és tanuló diákok találkozását. Az említett összefogásnak volt szép, követendő példája a zselízi rendezvény is. A zselíziek – a város, az iskolák, a szervezetek, a vállalkozók – mindent elkövettek, hogy a rovásírásverseny sikeres legyen, a résztvevők jól érezzék magukat a városban, a versenyen, örömérzéssel, a jövő iránti bizakodással feltarisznyálva intsenek búcsút egymásnak, a városnak. Köszönet Zselíznek! Beszámolónkat egy idézettel kezdtük, fejezzük is be egy másikkal. Friedrich Klára gondolata kell, hogy diákot, tanárt, szülőt, mindenkit, aki értéknek tartja magyarságát, azonosulni tudjon vele s kövesse: „Bár történelmünket átírták, emlékeinek többségét eltüntették, nem szabad elfelejtenünk és tovább kell adnunk azt a tudást, hogy a magyarok elődei a beláthatatlan ősidők óta a Kárpát-medence őslakói, bolygónk műveltségének létrehozói és e műveltség szorgalmas terjesztői voltak. Mindenkinek, aki szívében, lelkében magyarnak érzi magát, folytatnia kell munkájukat, amelynek első lépése őseink írásának, a rovásírásunk megtanulása és továbbadása.” Z. Urbán Aladár A felvételeket Urbán Árpád készítette

23

UTÁNOZZUK! 2004-ben Wass Albert műveit vették elő, majd Márai Sándor, s ezt követően Rákóczi Ferenc következett. Tavaly az iskola íróvá lett egykori diákjainak (Duba Gyula, Gyüre Lajos , Kulcsár Ferenc, Batta György) műveit tolmácsolták diákok, tanárok, jeles kassai személyiségek.

Életre keltek a regényhősök Az iparisták olvasómaratona

Mindig volt közönség is a vetítőben.

Június 4-én és 5-én zajlott az idei, immár ötödik felolvasó maraton az Ipariban, ahol most minden olvasó saját kedvenc könyvével jöhetett, melyből egy 15 perces részletet olvasott, de közben valamelyik hős jelmezét is magára öltötte. Volt Robinson, kassai polgár, Svejk, két Lotty, Aghata

24

Christie, Lucifer, Ádám, Éva, angyalok, Anyegin, Dobó István, Harry Potter, Hemingway, , Zöld tündér, Mikka Makka, Kis herceg is és persze jó buli, éjszakai vetélkedő, író-olvasó találkozó ,nagy beszélgetések, süteményes tálak, rajzkiállítás...minden, ami egy jó hangulathoz,

A szomszédos zenei konzervatórium diákjai is eljöttek, műsorral.

Fülöp Éva könyvtárosnő, az ötletgazda és főszervező.

tanárok és diákok közös szzórakozásához szükséges. A könyvtár lelke és a rendezvény ötletgazája Fülöp Éva ismét kitett magáért. és a diákok is, hiszen például Az ember tragédiáját egy osztály négy és fél órán át olvasta. (mml)

UTÁNOZZUK!

Duncsák Mária tanárnő és férje Duncsák Attila festőművész az Anyeginből oroszul és magyarul is olvasott

ITTHON

Hajnali várakozás az olvasára

25

TIZENNEGYEDSZER

XIV. Kodály Napok Galántán

A „Jubileumi Kodály-év“ című kiállítás megnyitója. Jobbról balra haladva: Mézes Alexander - Galánta város polgármestere, Zsille Béla - a Csemadok Galántai Területi Választmány elnöke, Csemez Henrietta - Galánta Városi Hivatal elöljáróhelyettese, Mézes Rudolf - a Csemadok országos alelnöke

2008. május 23-25. között immár 14. alkalommal vált városunk a szlovákiai magyar felnőtt énekkarok országos seregszemléjének helyszínévé, hirdetve a Mester mindnyájunkhoz intézett üzenetét: váljon a zene mindenkié! Galánta és a Mátyusföld eme rangos kórusfesztivál há-

26

romévenként történő megszervezésével is igyekszik méltóan adózni a XX. század egyik legnagyobb magyarjának és világviszonylatban is egyik legkiemelkedőbb zeneszerzőjének, zenetudósának. Hiszen közismert, hogy Kodály Zoltán – saját vallomása szerint – gyermekkorának leg-

A „Jubileumi Kodály-év“ című kiállítást Mézes Rudolf mutatta be.

szebb hét esztendejét töltötte Galántán: itt kezdett iskolába járni, innen indult el 1905-ben első népdalgyűjtő útjára. Utoljára 1943-ban járt e számára oly kedves vidéken, amikor a városi parkban ezertagú gyermekkórus köszöntötte, és Galánta Díszpolgárává avatták egy verőfényes májusi napon (1943. május 30-án). 1967. március 4-én háromtagú küldöttségünk (Záreczky László, Dr. Rózsa Ernő, Sipos Béla) kereste fel Budapesten és hívta meg a június 10-11-én rendezett járási gyermekkari seregszemlénkre. Sajnos, a két nap múlva bekövetkezett halála megakadályozta, hogy régi vágya teljesülhessen. Kodály egész életében nagy szeretettel gondolt Galántára és egykori mezítlábas pajtásaira. 1957-ben készségesen hozzájárult, hogy az egy évvel korábban alakult énekkarunk az ő nevét viselhesse. Városunk nagy gonddal ápolja Kodály Zoltán emlékét. Két magyar iskolánk – az alapiskola és az állami gimnáziumunk – felvette az ő nevét, a vasútállomás épületén – amelyben a Kodály család lakott – emléktáblát helyeztünk el, s az innen a városi parkig vezető utca neve Kodály Zoltán utca; születésének 100. évfordulójára valóra válthattuk régi törekvésünket: a parkban felállíthattuk szerény emlékművét. A kodályi gondolatokat legméltóbban 1969 óta azonban a Kodály Napok megrendezésével ápoljuk és tolmácsoljuk. Az azokon való részvétel elismerést és megtiszteltetést jelent énekkaraink számára. Az idei, XIV. Kodály Napok május 23-án a Galántai Városházán rendezett, a tavalyi Kodály-év legfontosabb rendezvényeinket bemutató kiállítás megnyitásával kezdődött, amelyen üdvözölte a szép számban megjelenteket Alexander Mézeš polgármester is; ünnepi megnyitót Zsille Béla, a Csemadok TV elnöke mondott, a kultúrműsort a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola énekkara és Vanya Brigitta versmondó adta. Este a deáki római katolikus templomban került sor a nyitóhangversenyre a Pécsi Mecsek Kórus és Veszprém Város Vegyeskarának részvételével. Ünnepi beszédet Bíró Ágnes parlamenti képviselőasszony mondott. Másnap, szombaton zajlott az énekkarok versenye a Művelődési Házban. A versenyt Mézes Rudolf, a Csemadok OT alelnöke nyitotta meg. 21 kórus csodálatos éneklésében gyönyörködhettünk.

TIZENNEGYEDSZER Megérdemlik, hogy felsoroljuk őket: az alistáli Te Deum Laudamus, a Csábi Szeder Fábián Dalegylet és a Csábi Szeder Fábián Dalegylet Női Kara, a Füleki Pro Kultúra Férfi Kar, a Füleki Melódia Női Kar, a Galántai Kodály Zoltán Daloskör, az ipolysági Musica Aurea Énekegyüttes, a kassai Csermely Kórus, a koloni Zobor Hangja Vegyeskar, a komáromi Concordia Vegyeskar, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyesakar és a Nagymegyeri Janiga József Művészeti Iskola Kamarakórusa, a Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusa, a párkányi Stilla Pectus Női Kar, a Peredi Női Kar, a rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskar, a somorjai Híd Vegyeskar, a szepsi Egressy Béni Vegyeskar és a szepsi Vox Columbellae Kórus, a zselízi Franz Schubert Vegyeskar, s végül a zsérei Zoboralja Női Kar. Az értékelő bizottság – Sapszon Ferenc Liszt-díjas Érdemes- és Kiváló Művész elnökletével – a késő éjszakába nyúló tanácskozás után hálásnak nem nevezhető, de igazságos döntést hozott a kórusok rangsorolásának kérdésében. Legnagyobb elismerésben a Nagymegyeri Janiga József Művészeti Iskola Kamarakórusa részesült: aranykoszorús minősítést kapott a zsűri dicséretével és elnyerte a fesztivál Nagydíját; a pontozás alapján a Galántai Kodály Zoltán Daloskör végzett a 2. helyen aranykoszorús minősítéssel a zsűri dicséretével, és megkapta a vegyeskarok közt legjobb eredményt elért kórus különdíjat is. A kassai Csermely Kórus lett a 3. szintén aranykoszorús minősítéssel a zsűri dicséretével, és egyben neki ítélték a legszebben előadott Kodály műért járó díjat is, amit Galánta Városa adományozott. Rajtuk kívül csodálatos teljesítményükért aranykoszorús minősítésben részesültek még a következő kórusok: a Peredi Női Kar, aranykoszorús minősítés és részvételi lehetőség a XXXV. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztiválon, a Csábi Szeder Fábián Dalegylet Női Kara, a komáromi Concordia Vegyeskar, a Csábi Szeder Fábián Dalegylet, a Zselízi Franz Schubert Vegyeskar, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar, a Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusa, a Füleki Pro Kultúra Férfi Kar, a Füleki Melódia Női Kar. A versenyző 21 kóruson kívül a XIV. Kodály Napokon vendégként szerepelt még a kórusmozgalomban is jól ismert Pécsi Mecsek Kórus, a Veszprém Város

ITTHON

Vegyeskara, a Győri Liszt Ferenc Kórus, valamint a Győri Filharmónia Szimfonikus Zenekara. Fellépett a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusa is. Szeretettel üdvözölhettük városunkban a csehországi Virtuosi di Mikulov énekkart is. Vasránap délelőtt a karnagyok és az érdeklődő kórustagok részvételével a zsűri tagjai értékelték a versenyt a városháza üléstermében, rámutatva a nagyszerű színvonalra, de nem hallgatták el a kisebb hiányosságokat, hibákat sem, és jóindulatú tanácsokkal látták el az énekkarokat Délután 14 órakor az énekkarok a városi parkban megkoszorúzták Kodály Zoltán emlékművét. Ez alkalomból Duka Zólyomi Árpád, az Európai Unió képviselője mondott ünnepi beszédet. Ezt követően került sor a Városi Művelődési Házban a kórusok gálaműsorára, amely alkalomból a Csemadok OT elnöke, Hrubík Béla mondott köszönetet a lelkes és nagyszerű teljesítményt eredményező munkához a karnagyoknak és a dalosoknak. Hangsúlyozta, hogy a dal, az ének számunkra, szlovákiai magyarok számára megtartó erőt is jelent, ezért erkölcsi kötelességünk azt ápolni, s akik ezt teszik, megbecsülést, tiszteletet, köszönetet érdemlenek.

A zárszóban Sapszon Ferenc zsűri elnök örömmel állapította meg, hogy a kórusok teljesítményében örvendetes fejlődés történt a három évvel ezelőttihez viszonyítva. A háromnapos kórusfesztiválunk vasárnap este a Galántai Szent István Király Római Katolikus Templomban megtartott záróhangversennyel ért véget, amelyen a Pécsi Mecsek Kórus, Veszprém Város Vegyeskara, a Győri Liszt Ferenc Kórus dalosai és a Győri Filharmónia Szimfonikus Zenekar zenészei és szólistái részesítették felejthetetlen élményben a hallgatóságot. Ünnepi köszöntőt Berényi József parlamenti képviselő mondott. Gyönyörű szép három nap volt 2008. május 23-25. Galánta, valamint a Galántai és a Vágsellyei járás kórusmuzsikát szerető emberei számára, hiszen a hozzánk érkezett hazai és külföldi énekkarok Galántán kívül még 13 faluban szerepeltek nagy sikerrel. Mintegy ezer énekes ajkáról zengett a dal Mátyusföldön 2008 májusának utolsó hétvégén. Reméljük, hogy három év múlva, a XV. Kodály Napokon hasonló élményben lesz majd részünk ismét mindnyájunknak: dalosoknak és nézőknek, hallgatóknak egyaránt. Sipos Béla

27

TIZENNEGYEDSZER Havasi József kitartó munkája Három éve Kassa megyéből csupán a Csermely szerepelt a Kodály Napokon. A komoly és elismert szakemberekből álló bíráló bizottság úgy értékelte, és ezt a minősítésekben is kifejezte, hogy megújult és javult a felvidéki magyar kórusmozgalom. A kassai Csermely valóban az egyik legnagyobb elismerést szerezte meg, hiszen az aranykoszorú mellé a zsűri külön dicséretét és a legkiválóbb Kodály interpretációért járó serleget is is elnyerte. Havasi József immár 35 év óta olyan kitartó szorgalommal ápolta ezt az igényes amatőr művészeti ágat, hogy napjainkra a hivatásosakat is irigykedésre késztetheti. A legnagyobb elismerésként könyvelheti el viszont azt, hogy tanítványai, két kórustagja , önálló csoporttal is szerepelt, és egy ezüst és egy bronz koszorút hoztak el tarsolyukban. A Csermely és a Vox Columbellae együttműködése már másfél éve tart, és 15 közös tagjuk van, meg tudják oldani a fellépések egyeztetését is, mert nyolcan a szepsi kórusból Kassára is járnak. Persze mindkét repertoárt ismerniük kell, ami időben és gyakorlásban is igényes feladat. Éppen ezért ősztől egy nagyobb lélegzetvételű közös koncertet készítenek elő, de ez maradjon a jövő titka, mert addig még talán meg kell ismételni a tavalyi barokk misét a csehországi Hofmusici zenekarral, mely a Baradla-barlang legnagyobb termében mintegy 600 néző jelenlétében komoly visszhangra talált. Ennek is köszönhető, hogy a Vox Columbellae

XIV. KODÁLY NAPOK Eredmények Aranyminősítés a zsűri külön dicséretével: Csermely Kórus, Kassa, vezényel Havasi József. Továbbá különdíj Kodály kórusművének legjobb előadásáért. Janiga József Művészeti AI Leánykara, Nagymegyer, vezényel Orsovics Yvett Kodály Zoltán Daloskör, Galánta, v. Józsa Mónika Aranyminősítés: Peredi Nőikar, v. Jónás Katalin Szeder Fábián Nőikar, Csáb, v. Tóth Árpád

A legfiatalabbak szepsiek koszorúztak

meghívást kapott a pelsőci Bárdos Lajos Kórusfesztiválra, mely egy héttel a galántai sikerek után zajlott immár ötödik alkalommal Samu Katalin töretlen akaratának és szervező társainak érdemét dicsérve. Ez a fellépés volt az alig három esztendeje működő VOX COLUMBELLAI 100. fellépése. A helybelieken és a szepsieken kívül az ipolysági Musica Aurea, a budapesti Vox Hungarica és a Gemma, valamint a füleki Férfikar szerepelt sajnálatosan kis számú közönség előtt, de a szereplőknek legalább félig megtöltöttékl a nézőteret, s így örömmel tapsolhattak egymásnak a valóban kiváló teljesítményekhez. (iró)

Concordia Vegyeskar, Komárom, v . Stubendek István Zselízi Franz Schubert Vegyeskar, v. Horváth Géza Csábi Szeder Fábián Dalegylet, v. Tóth Árpád Bárdos Lajos Vegyeskar, Nagymegyer, v. Tóth Árpád A Nvitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusa, v. Józsa Mónika Pro Kultúra – Füleki Férfikórus, v. Fehér Miklós Füleki Melódia Nőikar, v. Mezrichky Zelma Ezüstminősítés: Vox Columbellae Kórus, Szepsi, vezényel Bodnár Attila Musica Aurea Énekegyüttes, Ipolyság, v. Tömöl Gabriella Zoboralja zsérei női kar, v. Simek Viktor Zobor Hangja Vegyeskar, Kolon, v. Balla Viktória, Tóth Hajnalka, Varga Imre Blaha Lujza Vegyeskar, v.Tóthné Mede Zsófia

Rimaszombat,

Somorjai Híd Vegyes Kar, v. Hecht Anna Stilla Pectus Nőikar, Párkány, v. Papp Katalin Bronzminősítés: Te Deum Laudamus, Alistál, v. Oros Márta Egressy Béni Vegyeskar, Szepsi, vezényel Kozsár Zsuzsanna

28

Fellépés előtti utolsó hangpróba

Juhász Gyula Trianon Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet elfeledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt És holnapot hirdettek magyarok, És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába e honfoglaló nép És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk,

ITTHON

Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó magyar, A poklok kapuin is győzni fogsz S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, Hol Arany Jánost ringatá a dajka, Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Korvin Mátyást rengeté a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra? Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó nézzetek egymás szemébe nyíltan És őszintén s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet s esküdjetek Némán, csupán a szív verésivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá!

29

JEGYZET

Önfeladásunk lépcsőfokai A 110 évvel ezelőtt született Fábry Zoltán mondja: „Minden nyelvnek olyan a sorsa, amilyet megérdemel...Minden rajtunk áll!”, és azt is hogy: „Világos: a szlovákiai magyarság tegnap és ma csak nyelvével és nyelvében élhet emberhez méltó életet: Európát, kultúrát...” Mondta mindezt az első Kazinczy Napokon, éppen negyven évvel ezelőtt. Mi pedig azt mondhatnánk: azóta sok víz folyt le a Dunán, de még a Hernádon is! Abban a negyven esztendőben volt egy Prágai Tavasz, s az azt követő megtorlások, majd következett a szocializmus rúgkapálózása és gyors kimúlása: a rendszerváltozás, s végre elérkezett a demokrácia, amely a mai napig messze van a görögök által megfogalmazott népuralomtól!... Nyilvánvaló, hogy kisebbségiként nemcsak az elmúlt negyven esztendőben, hanem több mint nyolcvanéves történelmünk alatt igazából mindig az árnyékos oldalon voltunk, s ha úgy tűnt, hogy végre a napos oldalra kerülünk, az is inkább délibáb maradt. S annak ellenére, hogy évtizedek alatt az erőszakos, természetes és rafinált asszimiláció fájdalmas rendeket vágott sorainkban, mégis hirdettük, hogy megmaradni abban a hagyományban, amibe az ember akaratán kívül beleszületik, és megtartani az egyedüli ajándékot, amit minden ember egyformán megkap: az anyanyelvet, az édes anyanyelvet - az emberi és kisebbségi helytállás legnagyobb próbája. Ennek a megőrzésnek és megtartásnak vannak közösségi vonatkozásai is, amit – szóban és írásban - nyelvhasználatnak szoktunk nevezni. Nyelvhasználati állapotainkról álljon itt néhány példa: 1. Őszelei esős hangulat otthon, Szilicén. Ahogy mondják: lóg az eső lába. Mit csináljuk? A szomszéd asszony vásárba kapacitál Rozsnyóra. Biztos a régi Gömöri Vásár – bukik fel emlékeink közül egy vásári kép. Nem Gömöri, hanem Rozsnyói Vásár – világlik ki a helyszínen. Az idő is naposabbra fordul, így jobban látom az öles betűket: ÜDVÜZÖLJÜK A ROZSNYÓI VÁSÁRON – szlovákul. Amikor a polgármesternek szóvá teszem a magyar szöveg elmaradását, úgy néz rám, mint egy marslakóra. Hiszen senkinek sem hiányzik, még az önkormányzat MKP-s képviselőinek sem! 2. Kamara kiállítás Szabó Gyula műveiből Kassán, születésének 100. évfordulója alkalmából. A tárlatnyitó közönsége dön-

30

tő többségében kassai, gömöri és nógrádi magyar. Egy szó sem hangzik el magyarul. Amikor megdöbbenésemnek hangot adok, az érintettek válasza: Nem mondta senki, hogy magyarul is lehet beszélni, illetve: Nem kell fölöslegesen ingerelni bizonyos személyeket.../?!/ A hamisított tokaji bor elfogyasztásáról is lemondok, távozom. Közben megidézem 1969-es látogatásunkat Czine Mihállyal Szabó Gyula műtermében Losoncon. A Mester műtermében görnyedve szedte sorjában a kombinált temperával készített csodás alkotásokat, néhányat közülük érzékien megsimogatott, s közben szerényen neves vendége véleményére várt. Ugyan mit szólna a kassai gyalázatra? Forog a sírjában... 3. Somodi község új információs táblával gyarapodott, nem is eggyel: kettővel! Ott állnak a a Kassát Rozsnyóval összekötő műút mentén, a kultúrház előtti téren. Íz-

léses, szépen kivitelezett táblák – még autóvezetés közben is megakad rajta az ember szeme. Rajtuk a szöveg: Üdvözöljük Somodi községben – kétszer: kétszer szlovákul. /?!/ A somodiak több mint negyven éve feladták magyar iskolájukat, aztán voltak időszakok amikor úgy tűnt, hogy sikerül újraindítani, de elmaradt. Most ország és világ előtt is dokumentálják, hogy a nyelvüket is feladták. A nyelvfeladók sora ezen a tenyérnyi vidéken: Csécs, Makranc, Somodi... Három példa az utóbbi időkből, amit nem lehet másként, csak önfeladásnak minősíteni. Mert indok van: az ellenünkre született és diszkriminatív nyelvtörvény, vagy a jelenlegi kormánykoalíció, amely legszívesebben befejezné kitelepítésünket, illetve az önfeladással párosuló lojalitás. /Logikai abszurditás: lojalitást várni egy nem szeretem kisebbségtől!/ Miközben eszembe jut az ismert közmondás: A pokolba vezető út is jó szándékkel van kikövezve... Máté László

KITŰNŐEN VIZSGÁZTAK

Szépen ragyogtak a Komáromi Csillagok Művészek komolyzenei hangversenye Komáromban „És, jaj, hiába mindenha szándék, Százszor földobnál, én visszaszállnék, Százszor is, végül is.” (József Attila)

ITTHON

a három „vonós” tónusa, a „zongorista” minden billentése, az „énekes” minden dallamformálása mély érzelemvilágra utal, mindegyikük „játékát” a lélek irányítja. Ezzel párosul a művek iránti alázatuk, a közönség iránti tiszteletük. De azt is érzékelhettük: igazán kamarazenélni is csak úgy lehet, ha a partnerek ismerik és elismerik egymást, sőt ha játékukat a zene, s az egymás iránti szeretet hatja át. Ettől válhatott például a „vonós trió” előadása a közönség számára az akusztikai élményen túl – az előadók arcjátéka, kedves összemosolygásai láttán - a szemnek is tetsző esztétikus látvánnyá. Bravó! Ezen a hangversenyen a kezdettől a végéig érezhető volt: mind az öt művész meg akarja hálálni az irántuk való nagy érdeklődést; tudtára akarja adni a komáromiaknak: Ők öten, járjanak bárhol is a nagyvilágban, mindig komáromiak maradnak. Hadd kívánjam nekik minden komáromi nevében: Ti, számunkra Komáromi Csillagok – még nagyon soká – szépen ragyogjatok! Stirber Lajos, ny. pedagógus

Komárom, Klapka-tér. Kép: Szeder László, wikipedia.org

Az idén április 26. és május 4. között zajlott a 17. Komáromi Napok rendezvénysorozata. Aki a műsorfüzetet fellapozta, a – Duna mindkét partján megvalósuló – rendezvények gazdag kínálatát találhatta abban: akár helyi lakosként, de a városba látogató turistaként is volt mit választania. Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy a Komáromi napok ”főszereplője” mindvégig a zene volt; annak minden ágazata: népzene, dzsessz, komoly- és szórakoztató zene egyaránt. Már a „napok” nyitányaként is két hangversenyt rendeztek: a Komáromi Művészeti Alapiskola növendékeinek Tavaszi Hangversenyét, valamint a Városi Művelődési Központ és a Gaudium Polgári Társulás közös szervezésében, a már VII. VOX HUMANÁT – a komáromi énekkarok fesztiválját. A zenei rendezvények kiemelkedő eseményére, a Komáromi Művészek Komolyzenei Hangversenyére április 27-én a Dunamenti Múzeum dísztermében került sor. A komáromi „világjárók” közül öten: - Skuta Miklós – zongora, „szabadúszó”; Török Ferenc - hegedű, a pozsonyi Konzervatórium tanára, a Moyzes vonósnégyes tagja; Gál Jenő - ének, a Szlovák Filharmónia Énekkarának szólistája; Rácz Csaba - gordonka, a Szlovák Filharmónia Zenekarának tagja; a komáromi születésűek; Lakatos Róbert - brácsa, a Solisten European Luxenburg zenekar tagja, a komáromi Rév zenekar művészeti vezetője, aki már több éve RévKomáromban él – adtak nagysikerű hangversenyt. Öröm volt látni, a hangverseny műsorát felkonferáló Lakatos Róbert arcára kiülő mosolyt, a közönséggel zsúfolásig megtelt, hangversenyterem láttán. Ettől a perctől érezhető volt: egy, zenei élményekkel teli estének leszünk részesei. A kiválóan öszszeállított műsorban: Rácz Csaba előadásában, J. S. Bach Cello suite Nr. 2. d-moll Preludium c. művet hallhattuk; Skuta Miklós, L. van Beethoven: 32 variáció saját témára WoO8O, és a Fr. Chopin: g-moll Ballada op. 23 című műveket adta elő; Török Ferenc, E. Ysaye: Az árnyak tánca c.

művét-; Lakatos Róbert pedig Fr. Schubert: Arpeggione szonáta – 1. tételét játszotta; Gál Jenő, Fr. Schubert: Der Wanderer, Kodály Zoltán: Magos kősziklán, és az Ifjúság, mint sólyommadár c. dalokat énekelte el, valamint P. I. Csajkovszkij: Eugen Anyegin c. operájából Gremin áriáját adta elő, valamennyit Skuta Miklós közreműködésével. A koncerten elhangzott még J. N. Hummel: G-dúr triója, Török F., Lakatos R. és Rácz Cs. előadásában; Gál Jenő pedig a hangverseny befejezéseként, a Röpülj páva c. magyar népdalt énekelte a „vonósok” kíséretével, az „együttes” saját feldolgozásában. A szereplők mindegyike úgy szólistaként, mint egymás kamara-partnereként kitűnőre „vizsgázott”. Mindnyájan bizonyították, profik ők a javából, hangszerüket fölényes biztonsággal uralják, a technikai „feladatokat” játszi könnyedséggel oldják meg. Az, hogy éppen ők öten találtak egymásra – játékuk azt sugallta – nem a véletlen műve. Tapasztalhattuk, az öt művész értékrendje azonos: egyikük sem törekszik rideg technikai bravúrokra – talmi villogásra; mind

31

ISMERJÜK MEG!

A magyar népi gyógyászat Géczy Gábor tanár, fizikus a Természetes Gyógymódok Szabadegyetemének szakmai igazgatója, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének megbízott előadója, a MAG közösség egyik alapítója. Több mint két évtizede kutatja az ember és a táj kapcsolatát, a különböző kultúrák környezetre gyakorolt hatását. Fő kutatási területe a Kárpát-medence szenthelyeinek feltárása és feltérképezése. Ön már szerepelt 2005-ben a Zöldújság húsvéti számában. Az interjúban akkor azt állította, hogy a magyarság feladata a gyógyítás, a kővé vált testvérek kiszabadítása. Mi változott azóta? Hála Istennek egyre többen ébredeznek, és ami még fontosabb: egyre többen vállalják fel életfeladatukként a Föld és az emberek gyógyítását. Pár éve még szélsőségesnek, „délibábosnak” számított, aki régmúltba vesző őstörténelmünkről, a magyar nyelvés kultúra valós értékeiről beszélt, aki nem fogadta el, hogy jöttment nép vagyunk összelopkodott nyelvvel és hagyományokkal. Ma már a legújabb genetikai, nyelvi, régészeti kutatások csapásai alatt kénytelen a „hivatalos” tudomány is meghátrálni, ez már a végjáték. Télen harapófogóval sem lehet a füvet a föld alól kihúzni, tavasszal kalapáccsal sem tudjuk visszaverni. A magyarság számára eljött a tavasz. Az ország többsége - úgy tűnik- nem tavaszként éli meg a mostani helyzetét, mindenhol csak panaszt hall az ember, egyre szegényebb, egyre betegebb egyre kiábrándultabb a tömeg. Mi erre a magyarázat? Jézus maga válaszol erre: elindul a tékozló fiú az atyai háztól. Kikéri vagyonát, és mindenét elherdálja. Privatizálják gyárait, „kárpótolják” földjeit, elveszti történelmét, nyelvét, hitét... Útja végén már a disznók vályújából enne, de még onnan is elzavarják. Ma itt tartunk. Valaha mi láttuk el egészséges élelmiszerrel a fél világot, ma Európa szemetében turkálunk a szupermarketekben, de már erre sincs pénze az embereknek... És ekkor fordul meg a világ! A tékozló fiúnak eszébe jut az atyai ház. Eszébe jut múltja, feladata, és elindul hazafelé! Mit tegyenek az ébredezők? Merre induljon el az ember a disznók vályújától? Mi a hazafelé vezető úton az első lépés? Én a célok újra megtalálását tartom a legfontosabbnak, mert aminek nincs célja, azt lebontja a természet. Legyen ez egy szervünk, egy ember, vagy akár egy nemzet. A Kárpát-medencét az Isten is a világ gyógyítására teremtette. Itt található a Föld

32

legnagyobb gyógyvíz készlete, a helyi fauna szinte minden tagja gyógynövény. Gyógyító ásványaink iránt (alginit, zeolit stb.) világszerte érdeklődnek. A magyar gyógyítók már a középkorban is híresek voltak pestist, veszettséget, leprát gyógyítottak (Kassai Kódex). Gyógyítóink (orvosok, gyógytornászok, természetgyógyászok) ma is a világ élvonalába tartoznak. Gyógyítani születtünk! Minden magyar váljon gyógyítóvá? Miért ne? Nincs elég beteg a Földön? Magyarországon épp most verik szét az egészségügyet, így az idő is kedvez a változáshoz. A világszerte egyre nagyobb tömegek

ábrándulnak ki a drága és személytelen nyugati orvosi ellátásból, rohamosan nő a természetes gyógyító eljárások iránti igény. Sajnos a saját gyógyító hagyományunk helyett mindenféle kínai, indiai, japán gyógyító eljárásokkal próbálkozunk, és ez nem jó! Az idők során minden népnek saját gyógyító tudása alakult ki, amely az adott tájegység éghajlatához, növény- és állatvilágához, az ott élők lelki beállítottságához legközelebb állt. A keleti gyógyítások esetében teljes gyógyítási rendszerek maradtak fenn. Megmaradt-e annyi hagyományunk, amelyre egy saját gyógyászat alapozható? A magyar gyógyítás a magyar életmódon és életszemléleten alapul. Ez – Európán belül – a legteljesebb formában fennmaradt rendszer. Sehol ennyi népmese, népdal, szólásmondás nem segíti az egyén és közösség életét, mint nálunk. Azaz csak segítené, ha ismernénk és használnánk ezt az elképesztő tudást és tapasztalatot. Ha magyar életet élnénk, ha másokat majmolva nem áldoznánk fel önmagunkat a plazma-

ISMERJÜK MEG! tévék és egyéb üveggyöngyök oltárán. Sok konkrét gyógyító tudás is fennmaradt a Kárpát-medencében, a térség viszonylagos „fejletlensége” és a nyugati kultúrától való elzártsága következtében. Ezek egy része orvosi szemmel is rendkívül hatékony (kenés, ólomöntés, szenes vízvetés stb.). Hogy lehetne ezt a tudást újra a nemzet javára és egészségére fordítani? Jön a fű a föld alól, egyre több újságban, kiadványban bukkannak fel a saját gyógyító hagyományunkat ismertető írások, már csak rendszerezni kell a tudást. A MAG és a TEGYE (Természetes Gyógymódok Kollégiuma és Szabadegyeteme) több éves szakmai együttműködés után idén tavaszszal akkreditált képzést indított „Magyar népi gyógyászat – Magyar népi műveltség” címen. Az egyéves képzés során a hallgatókkal közösen gyűjtjük és rendszerezzük elődeink örökségét. A múlt héten készültek el az első félévi záró dolgozatok, melyek a ráolvasásoktól a népi táplálkozás tanulságain át széles tudást dolgoztak fel. Nagyon meg vagyok elégedve a csapattal, de a legbüszkébb arra voltam, mikor május elsején, három hónap tanulás után (!) a Magfalvai Majálison egész napos ingyenes gyógyítást vállalva kb. 150 embert kezeltek meg. Ez olyan jól sikerült, hogy a Kurultájra is meghívtak minket gyógyító napot tartani, úgyhogy mindenkit szeretettel várunk augusztus 9.-én a jurtánkba. Nyáron Csíkban és Gyimesben gyűjtünk, télen Kárpátaljára készülünk táborba. Mi adja a képzés szellemi alapjait, és honnan jött a népi gyógyító kurzus ötlete? Képzésünk a szerves műveltségben gyökerezik, melynek újra felfedezését a magyar hagyományokat évtizedek óta gyűjtő és rendszerező kutatóknak (Pap Gábor, Molnár V. József, Szántai Lajos, Hintalan László ...) köszönhetjük. Az ő hatásukra jött létre a MAG közösség, amely mára az egész Kárpát-medencét behálózó szellemi műhellyé nőtt. A helyi MAGokban alakult ki a képzés során felhasznált életmóddal gyógyító program, melynek egyes részei (előadások, kutatások, tanfolyamok, kiadványok) évek óta a gyakorlatban is hatéko-

nyan működnek. Azt tapasztaljuk, hogy az emberek szívesen használják az újra megtalált tudást, nagyon sok visszajelzést kaptunk a „csodás” gyógyulásokról. Mit kapnak a hallgatók a képzés során, mit kezdhetnek majd tudásukkal? Célunk nem a megszokott „piacorientált” természetgyógyász képzés, hanem hogy a „hajdani nagymamák” mintájára családon belül, vagy kisebb közösségekben gyógyítani tudó, biztos tapasztalati tudással rendelkező, teljességben gondolkodó magyar embereket neveljünk. Elsődleges célunk a megelőzés, ezért hangsúlyt kap a hagyományos népi táplálkozás, a gyógyszermentes gyógyítás és az életmódon alapuló betegségmegelőzés (néptánc, kerti munka stb.). Képzésünk abban is eltér a megszokottól, hogy a „padban ülős” ismeretszerzést nagyon sok gyakorlat, egymáson végzett tapasztalatszerzés egészíti ki, hiszen csak így igazolható vissza tudásunk. A hallgatókat bevonjuk a gyűjtő munkába, a kutatásba és a gyógyításba is. Hogyhogy ilyen rövid a képzés? A magyar népi gyógyászat rendkívül egyszerű, mert nem konkrét gyógyító eljárások tömege, hanem egyfajta világszemlélet. Mondok egy példát: elkezdtük kutatni, hogy lehet hogy régen egy asszony 10-12 gyermeknek adott életet, és nem lett viszeres a lába, nem ment tönkre a dereka, nem lógósodott meg a melle... Miért mennek ma tönkre egy gyermek szülése után a nők? A titok abban áll, hogy régen szülés után hat hétig gyermekágyas volt az anya, nem emelhetett, nem kelhetett fel, az egyetlen mozgása a tisztálkodás volt. Hat hétig kivették a munkából egy olyan világban, ahol még minden munkás kézre szükség volt. A mai orvostudomány szerint is kb. ennyi idő kell ahhoz, hogy egy nő belső szervei a szülés után visszamozogjanak a helyükre. Ezt mennyi ideig kéne tanítanunk? Hm... Milyen tantárgyak szerepelnek a képzésükben? A népi táplálkozástól az imával gyógyításig bő a választék. A csontkovácsolás, inazás, gyógynövénnyel, léppel-mézzel való hagyományos gyógyítás mellett a

legmodernebb diagnosztikai eljárásokat is bevetjük, például a manuál terápiák hatását termovíziós berendezésekkel követjük nyomon. Az újra felfedezett, gyógyszermentes gyógymódoktól (fürdő- és barlangterápia), az életünk kritikus helyzeteinek megoldásában segítő népmeseelemzésekig mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb álló gyógyító eljárást. Az oktatás része a terepi munka is, gyógynövénytúrák, zarándoklatok szenthelyekre, gyűjtő utak. A nyári erdélyi táborban olyan helybéli gyógyítóktól tanulunk, akik máig megőrizték az évezredes gyógyító tudást. Kik az oktatók és mit tanítanak? Több mint húsz tanár vesz részt az oktatásban, ezért hosszú lenne a teljes csapat felsorolása. Molnár V. Jóska bátyánk a gyermekrajzokról és az imával gyógyításról mesél, Szántai Lajos a népmeséink üzenetét közvetíti. Hintalan László segít a néptánc és a népi játékaink testnevelő és közösségformáló szerepének újra felfedezésében, Vukics Ferenc a hagyományos életmód és a magyar harcművészet kapcsolatát mutatja be. Én az ember és a táj kapcsolatrendszeréről, a szenthelyek működéséről és a jövőben betöltött szerepéről beszélek. Erős az „orvosi részlegünk” is, számos főorvos és egyetemi tanár vesz részt az oktatásban. Az ő szerepük fontos a kutatásokban is, valamint abban hogy a magyar népi gyógyászati módszereket elfogtassuk a hivatalos egészségüggyel. Miért szerepel a népi gyógyászaton kívül a magyar népi műveltség a képzés címében? A magyar népi műveltség, mint egységes világszemléleti rendszer, önmagában is teljesség, EGÉSZ-ség. Ha újra megéljük hagyományainkat, ünnepeinket, táncolunk, játszunk, ha megértjük népművészetünk, népmeséink üzenetét egészek, egészségesek maradunk. Az ember három világban él egyszerre (test, lélek, szellem), minden gyógyító hagyomány célja, hogy békévé oldja e világok harcát. Belesimulni a tájba melyben élek, a sorsba melyet élek, és a népbe melyért élek, ez maga a béke: az egész-ség.

Természetes Gyógymódok Kollégiuma és Szabadegyeteme

mindenki részére, aki érdeklődik a magyar népi gyógyító hagyományunk, a népi műveltségünk és a természettel való harmonikus együttélés lehetőségei iránt.

További információ: www.tegye.com, www.magtar.hu e-mail: [email protected], [email protected] Bokrossy Zoltán 06-20-581-4281 Géczy Gábor 06-20-345-6787 Greskó Mariann 06-20-249-7219 Startosta János 06-30-999-5777 Jelentkezési határidő: 2008. augusztus 20.

FMK nyilvántartási szám: 01-0729-06; Program-akkreditáció szám: PL-1288,

2008 szeptemberében 1 éves programakkreditált képzést indítunk Budapesten „Magyar népi gyógyászat – magyar népi műveltség” címen

ITTHON

A képzés az alábbi végzettséget biztosítja: „Magyar Népi Gyógyász” oklevél

33

35 évvel az ősbemutató után!

34

Az év elejétől nem múlik el hónap Ipolynyéken, hogy valami új és szép ne történne a kultúrában. Nem csoda, hiszen a régió legnagyobb alapszervezetéről van szó, mely pozitív értelemben kell, hogy példát mutasson a kisebb alapszervezeteknek. Legutóbb 2004-ben mutatkozott be a helyi Csemadok mellett működő folklórcsoport a Fosztóval. Nos, újabb négy évet kellett várni arra, hogy a folklórcsoport valami különlegeset tegyen le az asztalra, de megérte. Május első vasárnapján, mintegy anyák napi meglepetésként mutatták be az Ipolynyéki lakodalmast, melynek ősbemutatója 1973-ban volt, s melyet 1984-ben a Budapesti Népművészeti Múzeum munkatársai filmre vettek. Az akkori folklórcsoport vezetője ⬅

ITTHON

Korcsog László volt. Részben az ő munkája nyomán, de nagyban új szempontok és koreográfia alapján a mostani bemutató sikere elsősorban a két rendezőnek, Gömöry Máriának és Gömöry Imrének köszönhető, akik valóban a legnagyobb odafigyeléssel és szakértelemmel kutatták fel a régi énekeket, szokásokat. A műsorban több,mint 40 szereplő lépett fel, többek között a helyi alapiskola tanulói és a most éppen új műsorára készülő, újjáalakult néptánccsoport tagjai Gömöry Lóránt vezetésével, aki az alapszervezet vezetőségének tagja. Külön dicséretet érdemel az erre az alkalomra összeállt népi zenekar, melynek prímása Jusztin Imre, az alapiskola igazgatója, nagybőgőse Balázs Ottó, a kultúrház igazgatója, vala-

mint a Leszenyéről érkezett vendég harmonikás, akik a legjobb tudásuk szerint húzták a talpalávalót, megfelelő hangulatot és keretet teremtve a műsorhoz. Külön értéket jelentettek a folklórműsoron belül azok a táncok – mint a párnástánc, a kakastánc és a körtánc – melyek hiteles dalokkal és kísérő szöveggel körítve idézték fel az egykori lakodalmi hangulatot, s a népi vallásosság jellemzőit. A közel másfél órás előadás alatt senki nem unatkozott. Sőt! Az egyes tréfás jelenetek és fülbemászó dalok után a közönség nevetése és tapsa sem maradt el, ami jelezte, hogy a nézők és szereplők hamar megtalálták a közös hangot. Az előadás hozadéka a szép élmények mellett, az, hogy az anyag filmre került és így eljut a szakmai tárlókba, megőrizve a bemutató anyagát. Igy kicsit kijátszottuk az időt, mely könyörtelenül múlik, s mely maga alá temeti lassan, de biztosan azokat a hagyományokat, melyeknek a nagyszüleink, szüleink még őrzői voltak, s melyeket, mint ahogyan azt a mostani előadás is bizonyítja, ápoltak. Minden elismerés azoknak, akik ezt a nehéz, de szép feladatot felvállalták , színpadra álmodták, betanulták és előadták. Külön öröm mindenki számára, hogy a csoport meghívást kapott az idei Országos Népművészeti Fesztiválra, amely Bősön lesz szeptember első vasárnapján, s ahol méltón képviselhetik az ipolynyékiek az Ipoly mentét és a Csemadok alapszervezetüket. Palócz

35

Jubileumi udvarházi nap

Fokozatosan egymásra talál a Felvidék és Erdély Április tizenkilencedikén jubileumhoz érkezett a búcsi Emese Udvarházi Napok rendezvénysorozata: immár tizedszer gyűltek össze műsorokkal egybekötött tanácskozásra résztvevői. Igaz, az évforduló ezúttal egynaposra sikerült, de az is mindenki örömére szolgált. A Kultúráért és Turizmusért Társulás – az udvarházi nap szervezője és rendezője – ezúttal A múlt megújító szellemisége és a reneszánsz címmel tartotta konferenciáját, amely az Emese vendégházban kezdődött és a református templomban folytatódott, majd kötetlen beszélgetéssel ért véget a vendégházban. Íme a témák: a Felvidéki Népviseletes Babák kiállításának megnyitója. (Szobiné Kerekes Eszter az ötlettől az állandó kiállításig címmel tartott előadást), Mátyás király kora, térségünk települései a reneszánsz korban (Peller István tanár, Bátorkeszi) A Visegrádi Szent György Lovagrend bemutatása (Dr.Székely Gotthard Csilla nagyprior, Passau); Katona Mihály földrajztudós tanár, búcsi református lelkész a kutatások tükrében (Lukács Ágnes Márta, Budapest); Részletek a búcsi Református Egyház Katona Mihály korabeli jegyzőkönyvéből (Molnár László református lelkész, Búcs). Az ünnepi műsor az Egycsillagú égbolt címet kapta. Abban a népi reneszánsz énekelt imádságaiból hallottunk néhányat Écsi Gyöngyitől. Az Ady Endre Társaságot Tóth-Pál István szatmárnémeti színész-rendező, a Felvidéki Rockszínházat Karkó Henriett rendező képviselte. A napot záró kötetlen beszélgetést Csenger Sándor vezette. (Zárójelben?: Az ebéd búcsi pörkölt volt Bulcsú vezér tarhonyájával, hozzá kemencés lepény és persze, zamatos búcsi borok.) A rendezvény igazolta, hogy a Kultúráért és Turizmusér6t Társulás ereje egy évtized múltán is az áldozatkészségben és az összefogásban rejlik. Lám, már erősödnek erdélyi szálak is. Ha minden jól halad, jövőre megnyílhat a búcsi Babamúzeum is – otthonra találnak világjáró népviseletes babáink. /JJ/ Kerekes András fotói Écsi Gyöngyi énekel ➡

36

Katona Mihály portréja mellett balról Dr. Székely Gotthard Csilla nagyprior és Lukács Ágnes Márta előadó

Csendes László újra Rimaszombatban

„Falusi öltözetben bajszosan, kezében szalonnával, kenyérrel és bicskával, a közönséghez közel, a színpad szélére ült és csizmás lábait kilógatta a nézőtér felé” – így emlékszik Csendes László első színpadi szerepére Danis Tamás. Ez az első fellépés még egy iskolai ünnepélyen történt Rimaszombatban, s a darab akkori rendezője, Mács Zoltán is ott ült az érdeklődők között, akik a Fehér rózsa kávéházban jöttek össze, hogy találkozhassanak a város egyik nevezetes személyiségével, aki ugyan 1962-ben elhagyta azt, de ma is rendszeresen hazajár a rokonokhoz és a temetőbe. A Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Ház vendége sok érdeklődőt vonzott, s ő nem is maradt háládatlan, a hosszas beszélgetés végén Babits Mihály Esti kérdés és Tóth Árpád Lélektől lélekig c. versét is előadta, s hosszasan fogadta a régi ismerősök, barátok üdvözlését.

Csendes László 1962-ben lett a komáromi Magyar Területi Színház tagja, s már az első években vezető színésszé nőtte ki magát. Molnár Ferenc Liliomának Hollunder fiúja az első komolyabb szerepe, ezt követte Vibra Gyuri a Szent Péter esernyőjében, Gyuri a Liliomfiban és a már Beke Sándor rendezte korszakos előadások főszerepei: Mercutio Galán Géza és Thirring Viola Rómeó és Júliája mellett és Zsigmond császár Háy Gyula Isten, császár, paraszt c. darabjában. „Csendes tökéletes császár volt és császári színész a színpadon” – írja róla méltatásában Gágyor Péter. Talán nem véletlen, hogy 1969-ben, amikor Beke úgy dönt, hogy néhány társával megalakítja a MATESZ kihelyezett kassai társulatát, ő is velük tart. Ha volt felvidéki magyar sztárszínész, akkor ő tényleg az lett. Mindent eljátszhatott, amit csak akart, s amire hozzá

hasonló kaliberű színész vágyhat. Osvald Alving lehetett Ibsen Kísértetekjében, s a többi legendás szerep: Csongor, Kakukk Marci, Sebők Zoltán, Trigorin, Komoróczy, Helmer és a sort még hosszasan sorolhatnánk. Már ekkoriban több magyarországi ajánlatot kap, vendégjátékokat itt-ott vállal is, sőt filmekben is láthatjuk, de csak akkor dönt véglegesen a szakítás mellett, amikor 1983-ban tettlegességig fajul a vitája az akkori művészeti vezetővel. Kecskemét, Debrecen és Eger a következő állomások, majd pár szerep és rendezés erejéig a rendszerváltás évei után visszatér Kassára. Lehetne sztárszínész Budapesten is, de ahogy mondja, neki a természet és a vidéki lét az élet elmaradhatatlan tartozékai, így aztán csak módjával vendégeskedik a fővárosban, de vidéki állomáshelyein eljátszhatja azokat a szerepeket, amelyek Kassán még kimaradtak. Claudius, Kolhaas Mihály, Bicska Maxi, Szakhmáry Zoltán, Asztrov, Tót, III. Richárd – s korántsem teljes a névsor. S nem állt tőle távol a színpadi egyedüllét sem, több monodrámát mutatott be fergeteges sikerrel. Főleg a mélylélektani drámák állnak hozzá közel, és szereti, ha a néző és a színész közösen gondolkodik egy-egy előadás alatt. Kár, hogy ma a színház inkább a látványról és dinamikáról szól, sóhajt, s talán ez is magyarázza, hogy az utóbbi években jóval kevesebbet játszik, sőt egy évet teljesen ki is hagyott. Ma már a hobbijára, a festészetre is több időt szán, görög és római mitológiai motívumokat tesz vászonra némi iróniát is megengedve magának. De ígéri, ősszel visszatér a színpadra. Juhász Dósa János Gecse Attila felvételén balról: Csendes László, Juhász Dósa János és Sebők Valéria

Az Esterházy-könyv keresi olvasóit A tavasz folyamán számos helyszínre eljutott a Kegyelem életfogytig című, Magyarországon megjelent könyv, melyet Molnár Imre történész állított össze. Az alapvető fontosságú kötet Esterházy Jánost mutatja be dokumentumok alapján – olvasható benne a mártír gróf húgának, Máriának naplója is. Az Esterházykönyv megrendítő hatású – ez bizonyosodik be a folyamatosan zajló bemutatókon. (A szerkesztőségünkbe érkezett meghívókat szívesen továbbítjuk Molnár Imrének és Jeszenszky Géza volt külügyminiszternek, történész professzornak.) Az Ipolysági Egyházi Gimnáziumban megtartott könyvbemutatón Danis Ferenc beszélgetett a mű keletkezéséről Molnár Imrével, az ipolysági születésű és e városkában érettségizett történésszel, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának főtanácsosával. Felvételünkön őket és lapunk főszerkesztőjét látni. Az eseményen megjelent Pálfy Dezső, az intézmény igazgatója és Balázs Péter igazgatóhelyettes is.

ITTHON

Balázs Péter felvételén jobbról Molnár Imre, Danis Ferenc és Batta György

37

A tizenkettedik mérföldkő a „reneszánsz” jegyében Május elején immár tizenkettedik alkalommal tartotta hagyományos helytörténeti konferenciáját Udvardon a társrendezők segítségével a Pro Patria Honismereti Szövetség, melynek idén is, mint az elmúlt években, tartalmas és színes kiegészítő progjamjai voltak, témája pedig a reneszánsz és a ma reneszánsza. A négynapos rendezvény első két napján ,,Múltidéző” címmel a történelem ismeretéből vívták meg virtuális csatájukat a hazai középiskolások, majd a rendezvény harmadik napján fiatal helytörténészek

adtak számot legújabb kutatásaikról, melyneknek a megújulás volt a fő témája. A több, mint húsz résztvevő csapat alaposan kitett magáért, feladva a leckét a zsűri tagjainak, akik végül is hat csapatnak adtak lehetőséget a szombati bemutatkozásra a hagyományos helytörténeti konferencián. A szombati zárónapon, közel száz helytörténész gyűlt össze Udvardon, hogy számot adjon helytörténeti kutatásaikról. A beszámolók és a hozzászólások előtt vitaindító előadások hangzottak el, szorosan kapcsolódva az idei témához. Koncsol László, a Pro Patria Szövetség elnöke, a Reneszánsz, a ma reneszánsza címmel vezette fel a nap gondolatait, majd őt a rendezvény fővédnöke, Duka Zólyomi Árpád, az Európai Parlament képviselője követte ,,Nemzetállam vagy egységesülő Európa” című előadásával. Kovács László történész a reformáció és

az anyanyelvhűség témakörében tett le értékes gondolatokat az asztalra, majd Novák Veronika levéltáros a krónikaírás fontosságára és mindennapjaink eseményeinek rögzítésére hívta fel a figyelmet. A délutáni órákban mutatkoztak be azon fiatal helytörténészek, akik az előző napon kiérdemelték, mintegy jutalomként ezt a lehetőséget, majd elhangzottak a helytörténészek beszámolói, hozzászólásai, a kutatási eredmények ismertetése. Megállapíthatjuk, hogy a tizenkettedik mérföldkő letétele a hazai helytörténészek életében mindenkit megerősített abban a hitében, hogy a nagy írók és történészek árnyékában hasznos és felbecsülhetetlen munkát végeznek, sokszor hangyaszorgalommal a lelkes amatőrök, akiknél jobban a helyi terepet senki nem ismeri, s akik a történetek, sokszor összekuszálódott és kibogozhatatlan szálabiban rendet tesznek. A négynapos konferencia kapcsán fontos megjegyezni, hogy mindez nem jöhetett volna létre Udvard község Önkormányzata, a helyi és területi csemadokosok segítsége és önzetlensége nélkül. Ők mindvégig biztosították a zökkenőmentes és zavartalan tanácskozást, példát mutatva más régiók nak. Köszönjük! Palócz Fotók: MML ➡

38

ITTHON

39

ELKÉSZÜLT AZ ÉLETMŰ

Barta Gyula: A föld, a víz és az ég festője

Rekviem Csernobilért Barta Gyulát, Párkányban született, de hosszú évtizedek óta Pozsonyban élő festőművészünket a barátomnak mondhatom, így tapasztalat alapján írom: bár sokéves küzdelem és izgalom gyümölcse az

40

életművét bemutató monográfia, megérte az erőfeszítés: fontos mű született. Aki a pozsonyi AB-ART gondozta, szép küllemű albumot végignézegeti, képet alkothat a nyocvanhatodik esztendejét taposó, ma

is mindennap dolgozó alkotóról, elolvashatja Zuzana Ševčíková művészettörténész találó jellemzését a mesterről: A festő érzékenyen reagál a világ dolgaira és bonyolultságára. Elegendő egy apró

ELKÉSZÜLT AZ ÉLETMŰ szólni. Nem csitul benne az érdeklődés a mindennapi dolgok iránt, továbbra is töretlen a szépérzéke és az emberi értékekhez való ragaszkodása.

Gyászmise (rekviem) Csernobilért

szikra, megjegyzés, a reggeli hírek, egy beszélgetésfoszlány, szöveg vagy könyv, hogy inspirálják az alkotó gazdag asszociációs képességét. És ezekhez társul Barta érdeklődése és igénye a dolgok mélyebb megismerése iránt, sokrétű kíváncsisága a világ mindennemű változását illetően, a történelem, az irodalom, a különböző kultúrák és tudományos felfedezések tanulmányozásának szándéka. Barta világa nincs a műterem falai közé zárva. 1969-ban festi szimbolikus kompozícióját, vágyakozását a csillagok közé, a Gagarin tiszteletére alkotott festményt, melyben érvényesítette az arany, a bíbor és a fekete üresség kontrasztját. A Fekete lyuk rejtélye című képben viszszatér a szimbolikus vallomások központi témájához, a fekete naphoz és a kéken izzó koronghoz /2004/. De a nap adja az alapját a kifejezetten pozitív témákhoz is;a Bartára jellemző vitalitást a tagadás sohasem nyomja el teljesen. Ezért látja maga előtt az örök nőt úgy, ahogy azt a Vénusz a napban című képén ábrázolta /2004/, vagy mint a legutolsóban, melynek egyszerű Akt /2006/ a címe. A melegítő, életet adó nap, az élettel teli varázslat párhuzamosan szikrázó, lazító, tiszta tónusokat és a magasztos ecset játékosságát kölcsönzi a festőnek: A komor nap /1969/ a melegítő napsugarakat a horizont mögé rejti, ugyanúgy a Rozs és a közelmúltban festett egyéb képei is ebben az értelemben a festő személyes önvallomásának tekinthetők. A festőt, Barta Gyula érdemes művészet ma is, mint képzőművészeti pályája elején, a sokoldalúság jellemzi. Továbbra is a realitások talaján mozog, a dolgok megbízható ismeretével, melyekhez hozzá kíván

ITTHON

1986 két, egész bolygónkat megrázó súlyos esemény esztendeje volt: január 28-án felrobbant a Challenger űrsikló, amely az amerikai űrrepülőgép-program és a hozzá kapcsolódó kísérletek fontos eszköze volt. A katasztrófa milliók szemeláttára, nem sokkal a fellövés után következett be: az egyik tömítőgyűrű összezsugorodott a hidegben, nem zárt tökéletesen, ezért a kicsapódó láng felrobbantotta a rakétahajtóművet. Negyedév múltán, április végén a Kijev közelében lévő csernobili atomerőmű robbant fel. Az emberi felelőtlenség az egész világra kiterjedő katasztrófát eredményezett. A szovjet hatóság először megpróbálta eltitkolni az ügyet, később jelentéktelen üzemi balesetnek állították be az eddigi

legsúlyosabb atomerőmű-balesetet, amely ma is szedi áldozatait és kihatással van mindnyájunk életére a Felvidék déli térségében. (Az elszennyezett felhők Skandinávia fölé úsztak, majd onnan dél felé fordultak s a belőlük lezúduló radioaktív eső – állítólag – a csallóközi talajokba mosódott. Valószínűleg ezért /is/ van, hogy Nyugat-Szlovákia zömében magyarlakta településein rendkívül magas a rákos megbetegedések száma./ Barta Gyula, aki a Duna mente szülötte, s aki magát a folyamot és a víz közeli tájakat nagy gyönyörűséggel festi, tizenöt évvel a katasztrófa után megalkotta legjelentősebb művét – a Rekviem Csernobilért c. remeklést, amely a képzőművész hangtalan gyászmiséje, egyben korunk egyik kifejezőbb ábrázolása, az Istentől elfordult, magát mindenhatónak képzelő ember tragédiája. A lángoló atomreaktor fölött megjelenik az Istenanya: arca mélységes szomorúságot tükröz, s talán arra gondol, hogy íme, így jár, aki a tiltott gyümölcshöz nyúl. (b)

41

40. Kazinczy Anyanyelvi Napok Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke nyitotta meg, és Mihályi Molnár László, a Magyarok Világszövetségének felvidéki alelnöke zárta be a 40. Kazinczy Ferenc Anyanyelvi Napok rendezvényeit Kassán, ahol 220 éve jelent meg az első magyar nyelvű irodalmi lap, a Magyar Museum Kazinczy, Batsányi és Baróti Szabó Dávid szerkesztésében. Ennek a lapnak, Kazinczy életművének és e hagyományok XX. századi ápolásának felmutatásával (a Kazinczy Társaság, Új Magyar Múzeum, a Magyar Nyelv Múzeuma stb.) próbáltunk együtt gondolkodni nyelvünk művelésének politikai, társadalmi, történelmi és lelki állapotáról. Olyan előadók segítettek ebben, mint Bíró Ferenc (MTA), Egyed Emese (Kolozsvár, Bolyai Egyetem), Debreczeni Attila (MTA), Gecsei Attila (Győr), Kiss Endre József (a Sárospataki Ref. Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója), Fehér József (a széphalmi Kazinczy Múzeum igazgatója), valamint Gyüre Lajos és Balassa Zoltán Kassáról. A főszervező, Kolár Péter (a Thália Színház igazgatója) jóvoltából a résztvevők két este is színházi élménnyel lehettek gazdagabbak.

Ez a felsorolás talán örvendetes és felemelő is lehetne, ha nagyszámú közönségről, érdeklődő diákok avagy tanárok jelenlétéről is számot tudnánk adni, amint az évekkel ezelőtt még természetes volt. Ám szegény az eklézsia: az iskolák már nem küldik el tanítási időben, esetleg utat és szállást fizetve a tanárokat ilyen „haszontalanságokra”, amelyek iránt az-

tán teljesen természetesen a diákok sem lesznek fogékonyak. Marad a néhány nyugdíjas és a műveltség lényegéről tiszta fogalmakkal bíró megszállott, akik érzik az ilyen szellemi feltöltődés hiányát és értékét ... ide jutottunk a szocialista és liberális maszlagok miatt. „Ha ezt nem érted, hagyd másnak az áldozatot” –mondta Kazinczy is. (iró)

Mihályi Molnár Lászlónak, a Magyarok Világszövetsége felvidéki alelnökének emlékezése Kassán a 40. Kazinczy Anyanyelvi Napok végén Kazinczy Ferenc emléktáblájánál, egykori lakóházánál a Fő utcán a koszorúzás előtt. Tisztelt ünneplő Közönség ! A magyar és európai történelem és kultúra sok jeles eseménye köthető ehhez a Fő utcához. Ám Kassa, a város, adósa, s még sokáig az is marad neveltjeinek egy-egy nagy korszaka iránt. Mert sok nagy és dicső időszakot lehetne említeni: Volt ez Róbert Károly és Nagy Lajos városa is, aminek emléklét a Dóm alapjai őrzik és a címer. Mátyás király is kedvelte, megszabadítva az idegen zsoldosoktól s mentesítve a kincstári befizetésektől. Ezért néz le ránk a déli homlokzat csúcsáról oly méltósággal és szeretettel. S volt Bocskai és Bethlen székhelye, Rákóczi pihenője, és most örök nyughelye. Tinódinak és Bornemisszának lakhelye, Balassinak gyógyító orvosa, Pázmánynak útra indítója, a magyar színjátszásnak felserkentője, és Márainak bölcsője és örök Rómája, hová minden gondolat útja visszatér felizzani e hely szellemének tisztító hevében.

E táj és a benne az évezredes gyökerekkel bíró magyar nép eredendő hagyományainak folytonosságát idézik fel e nevek. Mint ahogy 220 év távlatából a kassai Magyar Museum múlhatatlan érdeme is ezt a sort gazdagítja a szerzőivel együtt: Baróti Szabó Dávid, Batsányi János és a kor géniusza, Kazinczy Ferenc révén. Adósságról szóltam, bár nevüket tábla is őrzi itt a Fő utcán. Érdemüket ez nem növeli és nem csorbítja, mert az életmű önmagáért beszél, de az utódok s az utókor önbecsülését minősíti az emlékezés, a megidézés és az átörökítés. Az, hogy a 40. Kazinczy Napok rendezvényeinek koronájaként most itt az emléktáblánál, a járókelők kíváncsi, értetlen vagy tájékozatlan színe elé lépve megkísértjük a nyilvánosságot, azt jelzi, hogy – mivel elkerülni úgysem tudhatjuk – ezért határozottabban és bátrabban kell vállalnunk sorsunkat, értékeinket, mégha nagyhatalmi döntéssel és önzéssel más végzetet szántak népünknek: itt Kassán is. Lehetünk-e hűek Kazinczy örökségéhez, ha efélreállunk?

Lehetünk-e tiszták az apák és anyák tiszteletében, ha nyelvünkkel szemben hűtlenek, felszínesek vagy igénytelenek vagyunk? Lehetünk-e tisztességesek emberségünkben és műveltségünkben, ha együttműködünk a nyelvünket és kultúránkat romboló becstelenséggel ? Beszélhetünk-e európaiságról ott, ahol szándékosan megfeledkeznek a humanizmus alapértékeiről? A választ mindenkinek egyenként vagy közösségével együtt magatartásával kell megadnia... Nem vagyunk – most itt sem – sokan. Mint Kazinczy is megkövetelte: nincs mód egyszerre a többeknek és a jobbaknak is tetszeni. De azért tudjuk: a 2000 éves hatalmas fenyő is apró magocskából sarjadt ki, s megmaradt erős gyökereivel. Őrhely volt e város évszázadokon át, még a legínségesebb időkben is. Hogy az lehessen ismét, őrzőkre van szükség. Az elmúlt két napban nem csupán emlékeztünk, mert Kazinczy munkásságának megismerésével útmutatást is kaptunk ahhoz, hogy őrzők lehessünk. Az Isten áldja meg e szándék tisztaságát !

42

MÁTYÁS-FA NAGYMEGYEREN

ITTHON

43

44