NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP. 2. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Böjtmás hava. 30, Sk 210, Ft 1,

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

2. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2007. Böjtmás hava

2

A tartalomból:

Pali Bátyánk, a nemzetpszichológus

Következő oldalainkon Rókusfalvy Pál: „...forrj egybe, magyar nép.” c. könyvéből idézünk. A kötet tavaly jelent meg a szerző kiadásában – Kölcsey Ferenc az emberről alcímmel. Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb olvasmánya ez a karcsú kiadvány, mert –nem tudom, van-e ilyen kategória – nemzet pszichológus írta. Már ez az Utóhang is – mint cseppben a tenger – tartalmazza a lényeget: azt tehát, milyen gondokkal kellett megküzdenie elődeinknek nagy forradalmaink után – az 1848-49-et és az 1956-ot követő esztendőkben, amikor újra egységbe kellett –kellene forrnunk. A megoldás kulcsa kezünkben van „csak” Kölcsey Ferenc máig érvényes három üzenetét kell betartanunk. Nincs mire várni – cselekedni kell. Rókusfalvy Pál, a nemzet pszichológusa valószínűleg nagyon is tudatosan, alapos megfontolás következményeképpen vizsgálta Kölcsey Ferencet, az embert. Elemzését nagy-nagy szeretettel tárja elénk – magánkiadásában. Manapság nincs pénz az effajta művek megjelentetésére Magyarországon. (b)

Forrjunk egységbe Rókusfalvy Pál a magyarság helyzetéről

4-5.

Kossuth Lajos azt üzente... Hrubík Béla 1848 márciusáról és a máról 8. Béres József nem alkuszik Batta György írása Fábry Zoltán segítőjéről 10-11. Bemutatjuk az Álmodozók Diákszínpadot 14-l6. Autonómiák Európában Vincze László interjúja a finnországi Svéd Néppárt elnökével 18-19.

Kedves Barátunk! Ha a lapunkat megismerve úgy gondolja, hogy nem csak erkölcsi támogatásban részesít bennünket, ajánlja fel adójának 2 százalékát munkánk folyamatosságának biztosításához. Kérésünk valószínüleg nem szorul magyarázatra – aki lát, tapasztalhatja, hogy a Kárpát-medence magyarlakta térségeiben egyre kevesebb pénz jut a kultúránkra. Támogatása hozzásegítheti az ITTHON kiadóját gondjainak enyhítéséhez. Beleérző képességét, jóindulatát tisztelettel köszönjük. Felajánlását az alábbi címre küldje: OV Csemadok Komárno, VÚB Komárno 3536-142/0200 IČO: 00419613, DIČ: 2021026832, Správa pre prijímateľa: „ITTHON“

��

�

�

������������� ���� ���� ��

��������

��

➤ ➤ ➤

ITTHON

����

A hónap fotója: M. Nagy László – Munka közben

���� � �

� �����

���

Címlapunkon: 1848-as zászló Thorma János: Talpra magyar!

led

Gyilkoló mesefilmek – egy leleplező tanulmány 36-37. Szepesi Györgyöt köszöntjük, Szikora Györgyre emlékezünk 38-39. Ősi kincsünk, a rovásírás Z.Urbán Aladár sorozatának első része 40-41. A Világörökség listáján? Versenyben a komáromi erődrendszer 46-47. Felvidéki tájházaink – Ipolyszalka Dikácz Zsuzsanna ismertetője 50-52.

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony

Főszerkesztő: Batta György Grafikai elrendezés: Csernyanszky Pista Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007 Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: [email protected] Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o. A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is

3

NAGYJAINK

FORRJUNK EGYSÉGBE! Történelmi sorsunk folytán egyszerre vagyunk Európától és a világtól magárahagyott nép és –egy mai, tizenötmillió magyarban gondolkodó és cselekedni akaró karizmatikus államférfitól eredő kifejezéssel „világnemzet”. Magárahagyott nép és szétszórtságában is népből közösséggé válható világnemzet egy olyan korban, amikor hamis próféták és báránybőrbe bújt farkasok készülnek halotti tort ülni felettünk, - ha hagyjuk. Mit üzen nekünk ebben a helyzetben Kölcsey Ferenc? Most előttünk, mai magyarok előtt áll ez az „erős lélek, töredékeny test láncai között” és három dolgot kíván a lelkünkre kötni. Ezek: hitre ébredés – házat és hazát építő cselekvés – nemzeti egység. Ezek mindegyike egyszerre alapfeltétel, cél és eszköz. Hitre van szükségünk, hogy belső bizonyosságból való nyugalmunk legyen. Békességből fakadó erőre van szükségünk, hogy újra tudjunk szabadon cselekedni, alkotni, építeni. S tartós együttműködésben kell élnünk ahhoz, hogy a lelki egység bennünk és közöttünk megszilárduljon.

„Higgy, de jól megnézd: kinek!…mit!” Ez az első üzenet. A kétség ma is szívünk legkínzóbb hóhéra. Lelkünk bizonyosságra törekszik. Hit nélkül nincs emberhez méltó élet. Igaz, hogy a meggyőződéssé vált tudás is bizonyossággal jár, de belső nyugalmat, békességet igazán csak az Istenbe vetett rendíthetetlen hit ad. Ez a hit, mivel Isten képére teremtett lények vagyunk, minden ember számára felkínált ajándék. Ez a hit több okból fogyatkozhat meg bennünk, illetve vannak embertársaink, akikben ez ki sem alakul. Az okok minden esetben bennünk rejlenek. Vagy az élet próbál meg, mert ajándékai kétértelműek, haszon és kár egyaránt származhat belőlük attól függően, hogyan élünk velük. Egyéni életünkben is, közösségi életünkben is kerülhetünk léleksorvasztó erők kezébe. Egyéni szenvedésünk elérhet egy olyan határt, amikor fejünkben, szívünkben egyaránt a sötétség uralkodik el. Ilyenkor még a boldogság eszközei is nyugalmunk ellen fordul-

4

nak, s a hamis reményekkel táplált hit is csak homállyal vesz körül. Ez mindannyiunkra érvényes, nemcsak az együgyűekre, hanem bölcsekre is, s a „politikai álmodozók szép seregére” is. Ebben a hitetlen és bizonytalanná váló világban, amilyen ez a mostani is, vak hit és csalárdság együtt járnak. Egy „lélekalacsonyító rendszer” – idegen kifejezéseket kedvelő korunk nyelvén: egy destruktív rendszer – alakult ki és uralkodott el, amelyben képmutató, hazug színészi ügyességgel eszközként használják ki az emberek együgyűségét. Manipulálják ma a tömeget, mely maga is szeret csalni, gonosszá lenni és tétetni. Aki pedig e nyomorult

rendszerhez kapcsolódott, az előbb-utóbb – aszerint, hogy csalt vagy csalódott – utálatra, nevetségre vagy szánalomra méltó lesz. Ebből a rendszerből egyetlen kiút van: a személyes hitre ébredés. Higgy! Kinek? Mit? Higgy a te személyes teremtő Istenedben! S higgyed, hogy Ő a te szívedbe helyezte a magad és mások, a haza javát is munkáló szeretet erejét és felelősségét! Ezért:

„Hass, alkoss, gyarapíts”! Ez a második üzenet. Az építő cselekvés az eszköz ahhoz, hogy a haza újra fényre derüljön.

cél – egymástól olykor nagyon eltérő embereknek kell tudni egyezségre lépni. Az együttdolgozás egymástól különböző emberek cselekvési egysége. Az egységet a konkrét tényekben és körülményekben is megragadható közös cél és a résztvevő személyekben hasonló értékrend alapján működő közös akarat biztosítja. Hogyan? Ősi nemzeti hagyományaink, 1956 hősi forradalma és a néhány év előtti Tisza menti árvíz és a szatmár-beregi falvak újjáépítése mind szép példái annak, hogy a bajban össze tud fogni ez a nép. A hosszú távon működő nemzeti egység kialakítására azonban még nem képes. Ma úgy tűnik, hogy minden összeomlott és sokan úgy vélik, hogy országunkban a gonosznak már semmi nem állja útját. Már pedig erőt csak erővel lehet leküzdeni. A „lélekalacsonyító” destruktív rendszerrel egy ennél erősebb léleképítő, konstruktív rendszert kell szembeállítani. Az erőgyűjtés ideje jött el, a hosszútávú

jük fel hát fejünket és a szívünket! A Teremtő képe él a lelkünkben, ereje bennünk munkál, és ezt megakadályozni senki nem képes. Rókusfalvy Pál Kölcsey Ferenc fehér márvány szobrát Ferenczy István 1845-ben faragta. Magyar Nemzeti Galéria

Kölcsey Ferenc - Einsle, Anton olajfestménye, 1835

Amikor Kölcsey Ferenc házat és hazát mond, azt népével együtt érti. Emlékezzünk, így figyelmeztet: „tekints szívedbe s ott leled a természettől vett tudományt, mely szerelmedet egy háznéphez s ennek körén túl egy hazához kapcsolja”. Ha házat építünk, amelyben majd lakunk, akkor az otthon és népe a család, s ha hazát építünk, akkor annak népe, a nemzet lesz gazdagabb. Igen, nekünk gyarapodnunk kell, mert aki „gazdagságot igazságos úton gyűjt, az a közös hazának gyűjt kincset: jól biró lakosokban áll az ország gazdagsága”. Gyarapodni annyi, mint szaporodni és növekedni, testben és lélekben. Az építő cselekvés tehát egyaránt vonatkozik tárgyra és emberre, testre és lélekre, a földre és népére, a gazdagságra és a köznevelésre. Ez a munka egyetlen napra sem szünetelhet. Naponta gyarapítsa mindenki a saját házanépét, családját, mert aki „háznépet táplál, az a haza gyermekeinek egy részét táplálja: ki háznépet az erény

Rókusfalvy Pál

NAGYJAINK

Nemzeti fény a czél. Hogy elérd, forrj egybe, magyar nép. elveiben tart, az a közös hazának tart hív polgárokat”. – Vagyis összetartozunk. A hit tehát hűséget is jelent és a hűség a közös haza, a magyar nemzet építésében megköveteli az egyes családok közötti összefogást is. Ezért Kölcsey Ferenc harmadik üzenete így hangzik:

„Forrj egybe, magyar nép!” Nehéz időkben szól hozzánk s gyakorlati a tanács: „Közdolgokbeli tapasztalást közdolgokban való élés szerez, /…/ s nem annyira társalkodás, mint együtt-munkálás”. A munka, az együttdolgozás, bár szokatlan, de egyértelműbb kifejezés, mint az együttműködés. Együttdolgozás valamely egyedül nem végrehajtható, közös cél megvalósításáért végzett, következetes, iránytartó együttcselekvés. Sikere az együttdolgozók személyi minőségén és a közöttük lévő kapcsolatok teherbírásán múlik. Kiknek kell együttdolgozni? A cél jellegétől függően – s a „nemzeti fény” ilyen

ITTHON

építő munkára kell berendezkedni.Ma itt áll előttünk a „fény embere” és így figyelmeztet: „Szakaszról szakaszra jőnek idők, midőn nagy kiterjedésű rendbomlások állnak elő: s azt véled olyankor: a gonoszság fékei mind széjjelszakítvák. Nézd keresztül az évkönyveket s valld meg: ha erénynek emberi erőt felülhaladni látszó jelenetei nem ilyenkor tűnnek-e fel legsűrűbben? Mennél fenyegetőbb állást vesz a rossz, annál szorosb kapcsolatba teszik a jók egymással magokat: s közöttük az emberiség annál tisztább világításban mutatkozik. Ezeket meggondolván bizodalmadat az emberek iránt tisztán megőrizheted akkor is, ha az érdemet üldöztetve s a lelkes fáradozót czéljától elüttetve látandod.” Emel-

5

.„A/cseh/szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történelemtudomány. A mai napig várat magára nemcsak a történetét bemutató átfogó szintézis hanem számos esetben az egyes szakterületeket az alapkutatások szintjén feldolgozó forrástanulmányok, monográfiák elkészítése is” – olvasható a közelmúltban megjelent, A /cseh/ szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 c. könyv hátlapján. /Felelős kiadó: Tóth Károly, felelős szerkesztő: Fazekas József. Kiadta a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet./ A szerző, Popély Árpád ifjú ember még, - 1970-ben született Pozsonyban. Édesapja, Popély Gyula jeles történész. Az alma nem esett messzire a fájától. Örvendetes, hogy ez az alapvető mű megjelent, vázlatának néhány részét folytatásokban közöljük azzal a megjegyzéssel, hogy reméljük, a tisztelt olvasók felismerik: a kötetnek ott a helye mindegyik könyvtárunkban, mindegyik iskolánkban és minden olyan hazai magyar ember házi tékájában, aki át szeretné tekinteni a mindnyájunk életét befolyásoló történelmi folyamatokat, hogy hozzájáruljon hovatartozás-tudatunk elmélyítéséhez.

6

A magyar kormány 1945 őszén, miután azt tapasztalta, hogy a nagyhatalmak vonakodnak közbelépni a magyar kisebbség jogfosztásának és a deportálások leállításának érdekében, s a Szlovákia magyarlakta területeinek Magyarország által kért nemzetközi felügyelet alá helyezése ill. egy vizsgálóbizottság felállítása helyett kétoldalú megállapodást sürgetnek a lakosságcseréről, végül mégis rákényszerült a tárgyalások felvételére, majd egy lakosságcsere-egyezmény aláírására, mégpedig a csehszlovák fél által szabott feltételek többségének elfogadása árán. A két prágai tárgyalási fordulót kö-

pány is. A reszlovakizációt hivatalosan az elmúlt évszázadokban elmagyarosodott vagy elmagyarosított szlovákok „vi sszaszlovákosításának” szükségességével indokolták, hogy a reszlovakizáló magyarok visszakapják csehszlovák állampolgárságukat, mentesülnek a vagyonelkobzás és kitelepítés alól, a magyar nemzetiségük mellett kitartóknak azonban továbbra is vállalniuk kell a hátrányos megkülönböztetést. Ezek után nem meglepő, hogy a reszlovakizáció eredménye a legmerészebb, 200 ezer magyar jelentkezésével számoló elképzeléseket is messze felülmúlta.

A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata II. vetően 1946. február 27-én Budapesten aláírt lakosságcsere-egyezmény V. cikke felhatalmazta Csehszlovákiát arra, hogy annyi szlovákiai magyart telepíthessen át Magyarországra, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezik a Csehszlovákiába való áttelepülésre. Csehszlovákia ezen túlmenően az egyezmény VIII. cikke értelmében jogot szerzett arra is, hogy áttelepíthesse Magyarországra a szlovák népbíróságok által háborús bűnösnek minősített magyarokat is. A lakosságcserével párhuzamosan a szlovákiai magyarság számának csökkenését célozta az 1946. június 17-én meghírdetett ún. reszlovakizációs kam-

Összességében a megfélemlített szlovákiai magyarság kétharmada, 410 820 személy tett eleget a reszlovakizációs felhívásnak, akik közül 326 679 –et szlovák nemzeiségűnek is nyilvánítottak. Az 1946 októberében véget ért párizsi békekonferencia – a csehszlovák igényeket ötről háromra csökkentve - kimondta három magyarországi község (Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsún) Csehszlovákiához csatolását, a 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítésére vonatkozó csehszlovák követelést ugyanakkor, az erőteljes szovjet támogatás ellenére, az amerikai és brit delegáció elutasító álláspontja következtében elutasította. Az

EMLÉKEZZÜNK! egyoldalú transzfer elvetésében minden bizonnyal szerepe lehetett annak a – brit és amerikai támogatást is elnyerő – magyar ellenjavaslatnak, amely a magyar lakosság egyoldalú átvételét az áttelepülés önkéntességéhez és bizonyos kölcsönös határkiigazításhoz kötötte. Mindeközben késett a lakosságcsere lebonyolítása. A lakosságcsere-egyezmény pontatlanul megfogalmazott VIII. cikke ugyanis elmulasztotta meghatározni a csehszlovák fél által egyoldalúan áttelepíthető háborús bűnösök számát, ami azt eredményezte, hogy a szlovák népbíróságok mondvacsinált indokkal ezerszám helyezték vád alá és ítélték el a magyarokat. Amikor a csehszlovák kormány 1946 augusztusában átadta Magyarországnak az áttelepítésre jelölt magyarok névjegyzékét, abban a paritásos csere keretében áttelepítendő 106 398 személy mellett 75 114 „háborús bűnös” is szerepelt. A szlovák népbírósági gyakorlat a magyarságot rendkívül súlyosan érintette (a népbíróságok által 1947.december 31-ig elítélt

ITTHON

8 ezer személy közel 60%-a volt magyar nemzetiségű), a magyarellenes perek sorozatával ugyanis az államhatalom a magyarság háborús bűnösségét, jogfosztásának és kitelepítésének jogosságát igyekezett igazolni. A sokszor tömegessé váló perek közül a legnagyobb a kassai magyar per volt, amelyben 1946 augusztusában, pár nap leforgása alatt több száz magyart nyilvánítottak háborús bűnössé, ítéltek börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra. A legmegdöbbentőbb Esterházy Jánosnak, Magyar Párt elnökének a pere volt, akit – miután a szovjet hatóságok 1945-ben a Szovjetunióba hurcolták, s ott tíz évi kényszermunkatáborra ítélték – távollétében 1947 szeptemberében Pozsonyban halálra ítéltek, majd ítéletét azt követően, hogy a Szovjetunió kiadta Csehszlovákiának, életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. A magyar kormány ilyen körülmények között nem járult hozzá a népességcsere megindításához. Csehszlovákia ezért ismét a magyar lakosság csehországi de-

portálásával igyekezett rákényszeríteni Magyarországot a lakosságcsere mielőbbi megkezdésére, illetve belső eszközökkel megváltoztatni a Dél-Szlovákia etnikai jellegét. A karhatalmi erők igénybevételével végrehajtott s az 1945. évinél jóval nagyobb méretű deportálást, vagy ahogy hivatalosan nevezték, a „munkaerő-toborzást”, a csehországi munkaerőhiányra és a közmunkáról rendelkező 88/1945. sz. Beneš-dekrétumra hivatkozva hajtották végre, a dekrétum rendelkezéseit azonban a legcsekélyebb mértékben sem tartva be. 1946 novembere és 1947 februárja között hivatalos csehszlovák adatok szerint 41666magyart, köztük nőket, gyermekeket és öregeket szállítottak embertelen módon, fűtetlen tehervagonokba zárva Cseh- és Morvaországba. Különböző magyar becslések ugyanakkor ennél jóval nagyobbra, 60 és 100 ezer közöttire teszik a cseh országrészekbe hurcolt magyarok számát. Nagy János szobrászművészünk Kitelepítettek című domborműve a Monostori Erődben.

7

TÖRTÉNELEM

Hrubík Béla:

Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje...! Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom egyik legszebb és legtisztább ünnepe a magyar nemzetnek. Több mint másfél évszázad távlatából is fényesen ragyog történelmünk egén. Talán azért érezzük magunkhoz annyira közel ezt az ünnepet, mert az emberi szabadságvágyból fakadt, szélesedett, és söpört végig Európán, letépve az elnyomás láncait. Hozzánk, felvidéki magyarokhoz, akik több mint nyolcvan esztendeje élünk elszakítva saját nemzetünktől, különösen közel áll ez az ünnep. Az 1848-49-es szabadságharc példaként szolgálhat nemcsak a magyar nemzet összefogására, de a különböző nemzetek közös ügyért való összefogására is. Tudvalévő, hogy a szabadságharcban nemcsak magyarok, de németek, szerbek, horvátok és szlovákok is harcoltak ugyanazon az oldalon, mert megértették, hogy a kis nemzetek, csak egymás oldalán, közös erővel vívhatják ki függetlenségüket. Azok a nevek, amelyek akkor beragyogták a magyar szabadságharc mindennapjait, ma is csodálatosan hangzanak, mert Petőfi, Kossuth, Széchényi nélkül ma bizonyára nem lennénk azok, akik vagyunk. Tartozunk nekik és önmagunknak annyival, hogy őrizzük a lángot, hogy ha lenéznek ránk a csillagösvények végtelenjéről, lássák lobogni ugyanazokat a tüzeket, melyeket egykoron ők gyújtottak meg. A forradalom örök, a befejezetlen forradalom pedig örökös harc a mindennapokban. Hányszor fogalmaztuk meg magunkban azóta is a soha ki nem mondott és le nem írt tizenkét pontjainkat, hányszor mormoltuk a szánkban a súlyos imát: ,,Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.“? Minden nap megannyi fegyverletétel, minden nap megannyi árulás! De a fegyver letétele után miért következik mindig a szó letétele, a nyelv letétele, a zászló letétele? Örök igazság, csak az érzi a láncot, ki szabadulni akar! Az 1848-49-es forradalom olyan gyémántja a történelemnek, melyen nem fog a rozsda. Tisztaságával nemcsak a múlt része, de egyben a jelen és a jövő is. Az állandó küzdeni vágyás, a szabadság érzésének megtestesítője és forrása. A miénk. Nem muszájból, nem parancsból, nem érdekből és nem törvények

8

által. Itt van minden magyar szívében, aki még érti a szavakat: Szabadság, testvériség, egyenlőség!

Tiszteljétek a közkatonákat Nagyobbak ők, mint a hadvezérek Ha megtérnek csonkán a csatákból Koldusbotot ad a haza nékik S ha elesnek, a felejtés árja foly sírjukon s neveiken végig. És ők mégis nekimennek bátran Az ellenség kardjának, tüzének. Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. Petőfi Sándor felejthetetlen szavai a mának szólnak, mert úgy érzem, hogy a kisemberek, a közkatonák ideje ez a mai. A neves és névtelen közkatonáké, akik a mindennapok kisebb-nagyobb csatáiban mindig elől mennek, viszik a zászlót, akik talán még a koldusbotot sem kapják meg soha, s akik holtukig viszik lelkükben a forradalmat, a hazát. Egyre kevesebben vagyunk már közkatonák, akik még hiszünk valamiféle győzelemben, valamiféle tisztességben, egy valaha volt, de mára már elveszett hazában. Ezeket a közkatonákat nem a pénz és nem a hatalom teszi naggyá, hanem valami sokkal szebb és nemesebb dolog, a hazaszeretet! A forradalom már több mint másfél évszázada a múlté, mégsem kopott

el, fakult meg, mint megannyi ünnepünk már, mert tiszta volt, szent volt, és az igaz emberi szív bátorságából táplálkozott. Mert az igaz dolgok, mindig a szívből jönnek, nem alkuk és kompromisszumok eredményei, nem politikai praktikák és ügyeskedések árán születnek, ezek csak úgy vannak az emberben. Vannak, vagy nincsenek. Nincs középút. Mert nem lehet kicsit forradalmárnak és kicsit árulónak lenni egyszerre, kicsit vádlottnak és kicsit bírának, kicsit barátnak és kicsit ellenségnek!

EGYSZERRE NEM ÁLLHATUNK KÉT OLDALON! Mint ahogyan az sem lehetséges, hogy a földön járva a fellegeket ostromoljuk. Nemzetünknek eme gyönyörű ünnepén mégis örüljünk, mert itt vagyunk, s leszünk még mindaddig, amíg szívünkben utolsót dobban a Kossuth-nóta, amíg utószor büszkén kiáltjuk: ,,Fényesebb a láncnál a kard, jobban ékesíti a kart, és mi mégis láncot hordunk? Ide veled régi kardunk!” Kép: Sebesült katona ápolása

GONDOLKODJUNK EGYÜTT!

Precedens, avagy: Sok hűhő, de miért? Összeborult az egész szlovák politika az MKP kivételével, mert bizonyos szerb tartománynak, Koszovónak az ENSZ kilátásba helyezte az önrendelkezést. Még a magukat „törzskönyvezett fajtiszta“ demokratának tartó szlovák politikusok is - mint például Mikuláš Dzurinda - azt szajkózzák, hogy ennek csak rossz vége lehet. Összedől a világ, mert mi lesz, ha a koszovói autonómia precedens értékű lesz, és ugyanez megismétlődik Dél-Szlovákiában? Bár ezt rajtuk kívül senki sem vetette így fel, nézzük, mi lenne, ha... Merthogy a precedensről van némi mondanivalóm. A hatvanas években a Pozsonyi Komenský Egyetemen, amikor a Nyugat szorgalmazta a két Berlin, netalán a két Németország egyesítését, azt sulykolták a fejünkbe, hogy ez elképzelhetetlen. Ez csak agyrém szüleménye lehet, mert precedenst vált ki, megbomlik Európában a status quo, az egyensúly. meg minden, és ez csakis világháborúhoz vezethet. Berlin és a két Németország egyesült és nem tört ki a harmadik világháború. Nekem csak az jut eszembe, hogy milyen baromságokat szült a korábbi megosztott állapot. Amikor annak idején /Kelet/Berlinből, a dederon ország fővárosából a történelmi események színhelyére, a Sansouci kastélyba tartottam, amely szintén a DDR fennhatósága alá tartozott, majdnem száz kilométeres kerülőt kellett megtennem és ugyananyit autóztam vissza, merthogy közben állt ott egy hírhedt fal, amely átjárhatatlan volt. Vagy legfeljebb a próbálkozó holttestén keresztül. Merthogy erre is volt számos példa. Erről is van egy történetem. 1973-ban, a soros világifjúsági találkozó megnyitójának délelőttjén /Kelet/Berlin egyik utcájában egyszercsak rámdudált valaki. Szerencsére nem a Stazi, az ottani hírhedt titkosrendőrség, amelyik amúgy sem közlekedett Trabanton. Aki rámdudált, jeles fotográfusunk, Huszár Tibor volt. Rövid üdvözlés után mondja, hogy most tegyünk egy kísérletet. Mepróbálunk átmenni Nyugat Berlinbe, merthogy Nagy Berlin polgármestere a világifjúsági találkozó idejére nyílt várossá nyilvánította Berlint. Neki is hajtottunk szépen a hagyományosan szürke Trabanttal az egyik checkpointnak. Csakhogy Brezsnyev elvtárs, a Nagy Szovjetunió és akkor fél Európa bozontos tekintetű és még sötétebb gondolkodású diktátora nyilván nem tájékoztatta alattvalóit Berlin főpolgámesterének a döntéséről, mert azok nemigen akartak kötélnek állni,

ITTHON

hogy mi egy kis rothadt kapitalista levegőt szívjunk. „Nyet, tavariscsi,“ közölte erélyesen és a nagyobb nyomaték kedvéért gépisztolyával félreérthetetlen módon hadonászott az orrunk előtt a szovjet kiskatona. Tibor barátom mindig kísérletező ember volt, nem hagyta annyiban. Ezért még legalább két checkpointon próbáltunk „nyugatra“ jutni – megjegyzem, még csak véletlenül sem akartunk disszidálni – de mindig ugyanabba a szovjet akadályba ütköztünk. A túloldalról viszont jöttek, elsősorban az amerikai katonák, akik dzsipjeikkel, feltűnő viselkedésükkel nem kis gondot okoztak az amúgy is reszkető „keletnémet“ rendőröknek. S láttam, amikor áthajtott a Brandenburgi kapu alatt nagy Berlin polgármestere is az ünnepélyes megnyitóra. Egy kicsit eltértem, de nem a tárgytól. Csak azt akartam, érzékeltetni, hogy ami korábban elképzelhetetlen volt, az ma valóság. Berlinben szabadon lehet közlekedni. S nem lett világháború az ára. Ami akkor még elképzelhetetlen volt, de mi az egyetemen már sejtettük és egymás között, meg egy-két értelmes tanárral már beszéltünk is róla, hogy egyszer ősszedől a „nagy“ Szovjetunió is. Akkor járta köztünk a minden villanypóznán, középületen található jelszó parafrázisa. Az eredeti – az idősebbek még nyilván ismerik, így hangzott: „Örök időkre a Szovjetuinióval és soha másként!“ A mi változatunk pedig, hogy „Örök időkre a Szovjetunióival és soha tovább!“. A mi jelszónk a szlovák megfogalmazásban is mindössze egyetlen fogalomban tért el a másiktól, és érdekes módon még tökéletes betűrímje is volt amannak. Szóval széthullott az örök Szovjetunió, széthullott

Jugoszlávia, annak ellenére, hogy a marxista történelemmagyarázók itt is háborúhoz kötötték a változást. Volt is, csak nem világháború. De úgy látszik mégsem hullott szét tökéletesen, mert maradt itt egy háborús gócpont, Koszovó. Ezért szerintem a koszovói rendezés éppen ezt a veszélyt háríthatná el egyszer s mindenkorra, mint ahogy az európai változások után elhárult annak a veszélye is, hogy a furcsa hidegháború egyszercsak valóságos háborúba csap át. Na és most kanyarodjunk vissza szlovák kvázidemokratákhoz. Nem tudom, hogy ezek az elv- meg mit tudom én milyen -társak meg urak mit szóltak volna ahhoz, ha annak idején Szerbia vagy bármely más ország politikusai vétózták volna meg Csehszlovákia kettévállását azzal, hogy ez megbontja az európai status quot és világháborúhoz vezet. Nem vezetett, de a szlovák ún. „demokraták“ észjárását követve akkor és ma is erősen kétségbe vonható lehetne Szlovákia önállósodási törekvése. Elvégre egy alkotmányos, törvényes ország államrendjét változtatta meg. Hangsúlyozom, hogy a mai szlovák politikusok, és nem az én észjárásom kételkedik e lépés jogosultságában. De úgy látszik, hogy ezek a „szintén“ demokraták más szemében meglátják a szálkát., a sajátjukban pedig a gerendát sem. Vagy szerintük ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz, és még folytathatnám egy egész sor örökérvényű közmondással és szólásmondással. A gottwaldi demokrácián nevelkedett szlovák politikusok időnként azért a tükörbe is nézhetnének. Palágyi Lajos Kép: A berlini fal egy részlete

9

PÁLYAKÉP

Béres József nem alkuszik

Fábry Zoltán, Németh László, Illyés Gyula szívközelből Lassan félévszázada, hogy Béres Józsefet megismertem. A kassai ipariskola diákja voltam, amikor az egyik szünetben fürge járású, feketebajszú, kreol bőrű férfi kopogtatott a tantestület ajtaján. Az ajtót nyitó tanár mosolygósan fogadta és betessékelte – látszott, hogy szívesen látott vendégről van szó. Jóska bácsi akkoriban Csemadok-titkár volt, a kassai és „keleti” magyarok mindenese, egyúttal a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásának regionális tudósítója. Olyan felelősségtudóan és szorgalmasan dolgozott a magyarságért

akkor is, mint ahogyan közvetlenül a második világháború után és most, kilencvenedik születésnapja idején. Ez az írás tisztelgés kíván lenni a béresi életmű előtt, amely magában foglalja a Népes igazgatói tisztségében kifejtett szervezőiirányítói munkáját – „1953 tavaszán azért alakult meg ez a népművészeti együttes, hogy ápolhassuk, bemutathassuk legértékesebb népi hagyományainkat, dalainkat, táncainkat, felkutassuk a tehetségeket és népdal-, néptánc- népzenekutató-gyűjtő utakat szervezhessünk”. És magában fog-

lalja az 1965-ben alakított kassai Batsányi Körben végzett tevékenységét is – „Magyarországi írókat, történészeket, néprajzosokat és előadóművészeket hívtunk meg Kassára és környékére. Ezért marxista ellenes szervezkedéssel vádoltak meg az államvédelmi szerv illetékesei. A Batsányi Körnek nagy érdeme volt, hogy a magyarországi írók –közöttük Illyés Gyula és Németh László – személyesen találkozhattak Stószon Fábry Zoltánnal.” Béres József Abaújszinán, még az Osztrák-Magyar Monarchiában született. Hat rendszerváltozást és államfordulatot élt meg, szüleivel és négy testvérével együtt hontalanná, majd jogfosztottá vált, s bár az egykori Csehszlovákiában tagja volt a pártnak, a lelkiismerete tiszta maradt: sohasem alkudott meg, mindig kiállt nemzeti közösségünk érdekei védelmében. Jóska bácsi nem korrumpálódott, áldozatkészségével megbecsülést vívott ki magának. Az abaújszinai vasúti pályamunkás gyermeke a családi fészekből azt az értéket vitte magával, amely a legkiválóbb magyar írókat is jellemezte: a becsületet. Ezért történhetett, hogy Fábry Zoltán, Illyés Gyula meg Németh László „szívközelbe” engedték, megbecsült társuknak tekintették. Béres József élete egyben bizonyosság: bármilyen társadalmi rendszerben, „izmus”-ban megőrizheti tisztességességét az ember, ha egy életen át kitart elvei mellett. Esetünkben: az évszázadok folyamán kialakított magyar hagyományokat kívánja megőrizni. Úgy tudom, az ötvenes években Jóska bácsi segédkezett Fábry házának tetőcseréjénél. Ekkortájt a Csemadok Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára voltam, dr.Simai Béla pedig az elnöke. Egy napon arra kért az elnök, szervezzem meg a Fábry-házban a tetőcserét, mert jön a tél, s a rozzant tető az író fejére szakadhat. A derék debrődi ácsokkal sietősen dolgoztunk, karácsony estére fejeztük be a munkát. A munkálatok ideje alatt ott laktam Stószon. Öt hétig az író ágyában aludtam, ő ugyanis egy pozsonyi barátjánál várta táviratomat. Amikor hazaért, úgy örült, mint egy gyerek – az ilyesmit nem lehet elfelejteni. Illyés Gyula a Batsányi Körnek köszönhe-

10

< Béres József beszédet mond.

PÁLYAKÉP

Balról Forbáth Imre, Törökné–Erdélyi Ilona, Béres József, Illyésék és Fábry Zoltán tően negyven évi levelezés után találkozott személyesen Fábry Zoltánnal, a felvidéki magyarság élő lelkiismeretével... „-Láttam, amint Illyés Gyula átnyújtja a „stószi remetének” az Ingyen lakoma c.

könyvét az alábbi ajánlással: „Fábry Zoltánnak személyes találkozásunk emlékéül köszönettel mindazért, amit az irodalomért, a tisztesség megmentéséért tett. Stósz, 1965. 5. 29. Illyés Gyula.” Fábry

Illyés Gyuláék Stószon hazai magyar írók és közéletiek társaságá-

ITTHON

így nyugtázta a nagyrabecsülést: „Illyés Gyula azon kevesek egyike, aki, meglátva minket, nem írt le bennünket, de mellénk állt és felemelt. Illyés Gyula eljött hozzánk, hogy velünk maradjon.” Batta György Béres József Győry Dezső költővel.

11

LÁTOGATÓBAN

Gyönyörűség és keserűség Sorok M. Nagy László képei alá „Rárósmulyadon születtem 1943-ban. Az alapiskola második osztályába jártam, amikor a fotó először ámulatba ejtett. Az iskolába vezető utat mi, diákok építgettük. A tanító úr jutalom gyanánt lefényképezett bennünket, majd mindnyájan kaptunk egy-egy fényképet. Ez a fotográfia számomra maga volt a csoda. Akkoriban még villany sem volt a falunkban. Én nem határoztam el akkor semmit, mert mit tudott, mit tudhatott egy nyolcéves gyerek a világról, de elképzelhető, - bár távol áll tőlem, hogy ezt utólag magamnak vagy másoknak bebeszéljem! – a pici magocska termő talajba hullott, s ahogy fokozatosan kinyílt előttem a világ, egyre

közelebb kerültem egy soha meg nem álmodott pályához”. Azt hiszem, - sőt: bizonyos vagyok benne -, hogy ebben a pársoros vallomásban megtaláltam M.Nagy László művészetének gyökereit annak ellenére, hogy a hatvannégyéves, Helembára települt volt fotóriporter többször kinyílvánította számomra: ő semmiképpen sem művész, hanem riporter - az is csak volt, minthogy manapság a hozzá hasonló munkatársakra nem tartanak igényt a hazai magyar lapok. (Kivéve az Itthont-t, jegyzem meg én. M.Nagy László /MNL/ fényképei nélkül képes havilapunk nem alakíthatná ki jellegzetességét. Az együttdolgozáshoz

M. Nagy László... azonban nemcsak pompás fényképek szükségeltetnek – lásd a márciusi szám felvételeit -, hanem áldozatkészség, megingathatatlan hovatartozástudat is, a magyar sors minden körülmények közötti vállalása. MNL munkái a lap indulása óta valamennyi számot gazdagították. Számlájára viszont még egyetlen korona tiszteletdíjat sem utaltunk – erre ugyanis egyelőre nincs „keret”.) A fenntebb idézett mondatok egyúttal arról is meggyőznek sokunkat, hogy MNL már nyolcévesen megsejtette, bár akkor még nem tudatosította: a Teremtőtől a fényképezőgéppel való alkotás tálentumát /is/ kapta. Minthogy alapos és szorgalmas, a világot teljességében ismerni akaró, ezért erejét minduntalan próbálgató magyar emberről van szó, akire sorsa gyakran mér kilátástalanságot, László minden alkalmat megragadott és megragad, hogy ismereteit gyarapítsa, hozzátanuljon mesterségéhez mindent, ami elsajátítható: elvállalja a fotóriporteri munkát akár a női hetilapban, akár a sportújságban, hogy fényképezzen a gyárakban, a szántóföld-

12

... a focimeccsen.

Fennmaradni! ön, a sporteseményeken, a divatbemutatókon, a tárlatnyitókon, de ha eljön a pillanat, megörökítse a kapálgató felesége hátán szunyokáló cicát. Miközben Helemba leírhatatlan, a természet kis területre zsúfolt szépségén ámulva dombokon, hegyeken, a Duna- és az Ipoly partján, szőlőskertek mentén járunk és felfedezzük az általa telepített hóvirágokat a fák alatt – efféléket hallok a barátomtól: „...Ha lepillantok a magaslatról az Ipolyra és látom a vöröslő fűzfarügyeket, s velük együtt magát a tájat, eszembe villan, hogy még itt, a világ egyik legszebb részén is csupán négy-öt olyan nap adatik az év során, amely alkalmas a jó fotó készítésére. Akkor esik úgy a fény és vonja aranyba a tájat, akkor olyan a levegő páratartalma, akkor mondható: eszményiek a feltételek a látvány a rögzítéshez...” MNL maga szépítgeti- újítja fel a házát, boltozat kialakításához forradalmian sajátos eszközt használ, tisztítgatja a ház fölötti gazos terepet, cicákkal és tyúkokkal beszélget, fölös idejében egyszemélyes vidám színháza forgatókönyvét és kellékeit készítgeti, bort fejt, kolbászt tölt, festeget, Nagy János szobrászművészünknél segédkezik, hogy véleményt cseréljen vele a magyarság helyzetéről és jövőjéről: halászgat, miközben gyakran kesereg

affölött, miért jutott oda a hazai magyar sajtó, hogy nincs szüksége az életünket tükröző és elemező felvételekre, a kisember nyomorúságát rögzítő fotókra vagy az

ITTHON

Harmóniában

olyan képekre, melyeken még épen maradt tájaink ős-szép szíve felfénylik, ha az arra járó ember is kitárulkozik... Batta György

13

AZ ÁLMODOZÓK DIÁKSZÍNPAD

Két és fél éve, 2004 szeptemberben alakult meg – sokak számára teljesen váratlanul – az Álmodozók Diákszínpad Komáromban. A Munka utcai magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulói és néhány középiskolás diák, a magyar történelem

már klasszikusnak számító rockopera helyenként művészi élményt kínált, zúgott a taps az előadás végén. A nézőtéren helyet foglaló szakemberek egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy az Álmodozók Diákszínpad szép jövő előtt áll. A vissz-

és a magyar színjátszás fontosságát tudatosító szülő és persze, áldozatkész tanár egyre szorosabb közösséget alkotott, miközben az István, a király rockopera betanulása folyt a jóhírű tanintézmény folyosóin délutánonként, a tanítás után. A színjátszó,- illetve énekes tehetséggel megáldott gyerekek, az őket irányító pedagógusok támogatásával úgy határoztak, hogy rendezőnek és koreográfusnak Keszeg Istvánt kérik fel, mert ráéreztek, hogy szakmai tudás és tapasztalat is szükségeltetik a színpadra állítás sikeréhez. Én is ott voltam 2005-ben a bemutatón a Komáromi Városi Művelődési Központban, amely zsúfolásig megtelt a premierre. A közönség nem győzött ámulni – a

hang a sajtóban és a közvéleményben is kedvező volt, jöttek az első meghívások – Magyarországról is. 2005-ben a sikeres bemutató után azonban az is kiderült, hogy a műkedvelő társulat kinőtte az iskola falait. Egy ideig arról is szó volt, hogy esetleg megszűnik a diákszínpad, mígnem néhány lelkes anyuka – a szereplők szülei – úgy határoztak: megalakítják az Álmodozók polgári társulást és ők vezetik majd a társulatot, szervezik körülötte a fellépéseket, pályázatokat nyújtanak be, hogy kiadásaikat fedezni tudják, stb. Igy történt, hogy Ölvecky Katalin (ő lett az elnök) Kalocsányi Mónika, meg Czibor Katalin elnökségi tagokkal, Vajda Szilviával, Horváth Szilviával, Havran Mariannal és Griec Jánossal és a

többi, áldozatkész szülővel együtt a mai napig dolgozik a folyamatosság fenntartásáért, sőt: tervük egy újabb nagyszabású bemutató előkészítése. Sorrendben ez már a harmadik premier lenne még több szereplő bevonásával. >>

A szívüket tették le elénk

14

A Kőműves Kelemen rockballada szereplői: Grassl Ferdinánd, Pintér Emese, Ilka Adrián, Ölvecky András, Mészáros Tamás, Czibor György, Kalocsányi Gábor, Pinke Boglárka, Horváth Gábor, Sántha Katalin, Keszeg Réka, Matalics Adrián, Keszeg Júlia, Kalocsányi Mónika, Vajda László, (Takács Patrícia, Város Gabriella, Kartai Klaudia, Zachar Anikó). A tánckar: Barci Réka, Czibor Viktória, Fűri Kornélia, Gerencséri Ivett, Habodász István, Horváth Klaudia, Jozefik Réka, Kartai Klaudia, Néveri Andrea, Polák Barbara, Szalay Réka, Tücsök Krisztián, Vajdová Angelika, Város Gabriella, Vicena Anna, Zachar Anikó,. A súgók: Czibor Katalin és Fülöp Csilla.

ITTHON

15

Sajtóvisszhang

Keszeg István, aki olykor emberfeletti munkát végzett a társulattal, hiszen hosszú heteken át szinte mindennap próbált a lelkes, tehetséges, de mégiscsak műkedvelő gyerekekkel, így nyilatkozott lapunknak: „Mindig olyan darabot kerestem, amely a magyar irodalomból táplálkozik, s amelynek zenéje közel áll hozzám. Igy esett a választás az István, a király színpadra állítása után a Kőműves Kelemenre. Számomra mindenekelőtt arról szól ez a mű, hogy meddig mehet el egy ember, egy csoport vagy akár egy társadalom, egy ország azért, hogy önös érdekeit megvalósítsa. Mekkora áldozat nem drága a célok megvalósításához. De mutatja ez a darab azt is, hogy a lélek ereje hatalmasabb az átoknál és összefogás nélkül leomlik a közösségek, így a nemzet „fala” is. Munkánkat segítette Dobis Márta jelmeztervező, Farnbauer Péter zenei rendező, Bukovszki Andrea

a koreográfus munkatársa, és mások. Nagy örömömre szolgált, hogy Novák Ferenc, Kossuth- és Erkel –díjas, érdemes művész személyében kiváló szakmai tanácsadóval működhettünk együtt. A rockballada sikere, persze, persze nem születhetett volna meg a gyerekek lelkesedése és fogékonysága nélkül - beleértve a háttérben tevékenykedő szülők segítségét. Tekintve, hogy a tavalyi helyhatósági választásokat követően szülőfalum, Martos polgármestere lettem, a jövőben – bármennyire fájlalom – nem tudom vállalni eddigi szerepemet az Álmodozóknál. Elfoglaltságom már nem teszi lehetővé, hogy tisztességes munkát végezzek, ráadásul a Hajós néptáncegyüttesnél is van még munkám. Nagyon szurkolok a társulatnak, hogy megtalálja utódomat és haladjon tovább a megkezdett úton.” (batta)

„Az idők mélységeiben általánosan elterjedt hiedelem, hogy a tárgyaknak lelkük van, mint az embereknek. A földnek, az erdőnek, a háznak, a folyónak szelleme van. Ha az ember a szellem tulajdonát megzavarja, mert földet akar művelni vagy hajlékot építeni, akkor számítania kell a szellem bosszújára, aki megsemmisítheti művét. A szellemet kiengesztelni csak áldozattal lehet”... Ezekkel a gondolatokkal indította útjára Novák Ferenc, Kossuth- és Erkel-díjas koreográfus a komáromi Álmodozók Polgári Társulás diákcsapatát, hogy a társulat átadhassa azt a szépséget és magasztosat, amit a Kőműves Kelemen rockballada színpadi változata magában foglal. A komáromi iskolások Keszeg István rendező-koreográfus munkájának gyümölcseként csodálatos előadással kápráztatták el a jelenlévőket, akik ezt már a műsor folyamán hatalmas tapsokkal jutalmazták. Akinek bárminemű kételye volt az előadás előtt, hogy ezek a gyerekek képeseke a szívüket letenni elénk, azoknak minden kétsége eloszlott a műsor végére. Ezt a csodát nem látni annyit jelent, mint szegényebbnek lenni. A szemünk előtt épült fel Déva vára, úgy, hogy mindenki azt érezhette, ő maga is megtett mindent azért, hogy ne omoljon össze. A tánc, az ének, a lelkesedés, a szemek csillogása, - minden összhangban volt. Együtt dobbant minden szív a nézőtéren és az előadás végén szűnni nem akaró tapssal és éljenzéssel, összeszorult torokkal álltunk mindnyájan, mert valami megszületett a nézők és az előadók között. A nemzet állt ott, a sorsunk: elhagyott és megtagadott gyermekeink, a kincsekért elárult haza, gyönyörűen és tisztán az édes anyanyelv, zenei örökségünk és maga az ember, ahogyan Isten megteremtette. (A Kürtös c. lap írása az ipolynyéki vendégszereplésről, Hrubík Béla tollából.) Képeinken a két előadásból láthatók jelenetek, Illetve Novák „Tata” vezeti az egyik próbát.

16

ESTERHÁZY–EMLÉKÉV Esterházy János halálának 50. évfordulójára Siposhegyi Péter

HANTJÁVAL SEM TAKAR JÁNOS PASSIÓ Monodráma-ősbemutató egy felvonásban Történik 1936 és 1957 között János: BORÁROS IMRE Szertartásvezető-kikiáltó: Tarics Péter Csomor György Zenei szerkesztő: Zsákovics László Zenei munkatárs: Hanzsér Árpád Díszlet: Nagy Géza Művészeti munkatárs: Petrécs Anna Bemutató előadás: 2007. március 25-én, vasárnap, 15.00 órakor Révkomáromban, a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma dísztermében Előszót mond a bemutató előadás fővédnöke: Duray Miklós, parlamenti képviselő Esterházy-emlékév az idei, de már tavaly decemberben megkezdődött az életét és magatartását felidéző eseménysorozat – akkor e rendkívüli ember lengyelországi családtagjaival találkozhattunk Pozsonyban. Azóta egyre-másra megvalósulnak a Rákóczi Szövetség Esterházy János Emlékbizottsága által koordinált emlékező ünnepségek. Januárban Dunaszerdahelyen a mártír Boldoggá avatását szorgalmazó imalánc megindítását tette közzé a Pázmáneum Társulás; a Lengyel Rádió pedig dokumentum műsort sugárzott Esterházy életéről. A Magyar Ifjúsági közösség márciusban a Magas – Tátrában konferenciát rendezett emlékére: Búcson a helyi önkormányzat kezdeményezésére koszorúzás és

ITTHON

megemlékezés zajlott az Esterházy-emlékparkban. Imanapra jöttek össze Közép-Európa minden magyar templomában a hívek. Lapunk megjelenését követően emlékünnepségre utaznak Nyitraújlakra id. Esterházy sírjához mindazok, akiknek számára lelki szükséglet, hogy ez a példás magyar ember a mai nehéz időkben is egyik szellemi vezetőnk legyen. A március eseménye lesz a lapunkban és más helyen meghirdetett monodráma bemutatása 25-én vasárnap, a komáromi Magyar Kutúra és Duna Mente Múzeumban délután három órától. Itt Boráros Imre színművészünk adja elő Siposhegyi Péter „Hantjával sem takar” c. művét, amely Esterházy János életének drámáját mutatja be.

Boráros Imre mint Dózsa György Esterházy János

17

AUTONÓMIÁK EURÓPÁBAN Kevés kisebbségi párt mondhatja el magáról, hogy olyan nagy múlttal, olyan nagy hagyományokkal rendelkezik, mint az 1906-ban alapított finnországi Svéd Néppárt.

A párt a finnországi svéd közösség első számú politikai érdekvédelmi szervezete, és mint ilyen, nem kevesebb, mint 28 éve folyamatosan a finn kormány tagja.

Beszélgetés Stefan Wallin elnökkel Alapjában véve általános politikai párt vagyunk, ugyanolyan, mint bármelyik másik párt Finnországban. Választói táborunk rendkívül színes, támogatóink között találhatunk vállalkozókat, munkásokat, gazdákat, és számos más területen dolgozókat is. Jórészt ez az oka annak, hogy politikai tevékenységünk nagymértékben szakmai jellegű, azaz szakpolitikai kérdésekre irányul. Mindemellett kisebbségi párt vagyunk, melynek legfőbb célkitűzése, hogy védje a svéd érdekeket és svéd ügyeket Finnországban. Ebbe beletartozik az oktatásügy, a svéd nyelv használata a hivatalokban vagy az egészségügyi intézményekben, illetve a svéd kultúra támogatása. Finnországban ma egy nagy közigazgatási reform zajlik. És számunkra nagyon fontos, hogy e reform során olyan megoldások szülessenek, hogy azok ne érintsék hátrányosan a svéd nyelv használatát a közszférában. Komoly kihívás ez, és pártunk legfontosabb feladatai ma kétségkívül e reformhoz kötődnek. Az, hogy valaki a hivatalokban és a közszférában használni tudja az anyanyelvét, nemcsak önmagában a nyelvhasználati jogok teljesülése miatt fontos, hanem azért

18

is, mert a nyelv közvetlenül kapcsolódik a kultúrához és az identitáshoz. Ezért lényeges, hogy a közigazgatási reform olyan eredménnyel záruljon, hogy utána is tudjon mindenki svéd nyelven boldogulni a közintézményekben – a rendőrségen, a bíróságon, az önkormányzati hivatalokban vagy az egészségügyi intézményekben. Finnországnak ugyanis van egy nyelvtörvénye, amely a svéd kisebbség számára biztosítja, hogy hivatalos ügyeik intézésekor, a közszférában, a rendelőintézetekben és másutt használhatják anyanyelvüket. Persze, időnként ma is előfordulnak problémák, mulasztások, például hogy egy hatóság nem svédül küld ki egy levelet, vagy hogy valamelyik hivatalban nincsen svéd nyelvű nyomtatvány. Az ilyen esetekben tulajdonképpen megszegik a nyelvtörvény által biztosított jogokat, amiket Finnországban egyébként az alkotmány is szavatol. A mi feladatunk ilyenkor az, hogy fellépjünk a problémák ellen. Ugyanúgy, ahogy például a házőrző kutya védi a házat. Egyszerűen nem akarjuk, hogy a hatóságok elfeledkezzenek a svéd nyelvről. Ehhez a példaértékű kisebbségpolitikához persze nemcsak elkötelezettség, hanem tu-

datosság és természetesen szakmai háttér is szükséges. A finnországi svédek politikai pártja természetesen ezeknek is birtokában van. Pártunk nyelvpolitikájának kialakítása mögött komoly kutatások, felmérések állnak. Támogatóink, szimpatizánsaink között több ismert társadalomkutató is van, a kutatásokat többnyire ők végzik. Számunkra nagyon fontos, hogy mielőtt megfogalmaznánk politikai programunkat, tisztában legyünk vele, hogy hogyan is néz ki a valóság, hogyan változnak például a kétnyelvűség társadalmi körülményei, melyek ma a legfőbb kihívások a finnországi svédek számára. Ezért ezek a kutatások alapvetően meghatározzák nyelvpolitikánkat, regionális politikánkat, hiszen

ami a jövő szempontjából igazán fontos, az a megfelelő tervezés. A kutatásokban kulcsszerepet játszanak a Svéd Társadalomtudományi Intézet munkatársai. Ők készítik például az úgynevezett nyelvi barométert is. Ez egy időszakonként ismétlődő felmérés, melynek során városról vársora járva térképezik fel, hogy a svéd ajkú lakosság milyen mértékben tudja használni a svéd nyelvet a különböző élethelyzetekben, a hivatalokban, a kórházakban. A párt tevékenységében külön figyelem irányul a vegyes házasságokra, a kétnyelvű családokra. Míg számos kisebbség életében vegyes házasság fogalma egyet jelent az asszimilációval, Finnországban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Noha az 1970-es évek elején csak minden második vegyes házasságban született gyermeket íratták svéd iskolába, ma már több mint 80 százalékukat. Mindez persze nem véletlenül alakult így: az iskolaválasztási tendenciák változása mögött tudatos kisebbségpolitika van. Finnországban ma mintegy 40 ezer svédfinn vegyes házasság, azaz kétnyelvű család van. Ez tulajdonképpen minden kisebbség számára természetes folyamatnak tekinthető. Azonban rendkívül lényeges, hogy mind a svéd, mind a finn szülő megőrizze identitását. Az pedig egy csodálatos dolog, amikor egy gyermek két nyelven beszél. Számunkra nagyon sokat jelent, hogy a házasságkötés szempontjából finn részről pozitívan viszonyulnak a svéd kisebbséghez, vagyis a finnek szívesen kötnek házasságot svédekkel. Finnországban ma a vegyes családokra jellemző, hogy a gyermekeket svéd tanítási nyelvű iskolába íratják. Ahhoz, hogy egy kétnyelvű családban a finn szülő ezt támo-

ITTHON

gassa, elengedhetetlen, hogy a svéd iskolákban jó legyen az oktatás színvonala. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a vegyes házasságokban, mind a svéd, mind a finn szülő a saját anyanyelvén beszéljen a gyermekkel. Persze az identitás kialakításáért így is tenni kell. Főleg az erőteljes finn környezetben, olyan városokban, mint Helsinki vagy Karleby („kárlebű”), ahol a finn az utca nyelve, és a finn dominál az élet különböző területein is, például a médiában. Mindezt csakis úgy lehet ellensúlyozni, hogy a vegyes családokból a gyermeket svéd iskolába adják. Az identitás megőrzése szempontjából ennek rendkívül nagy szerepe van. Stefan Wallin azonban nemcsak Finnország kisebbségpolitikájában ismeri ki magát, hanem Közép-Európában is. Az 1990-es évek elején újságíróként, illetve nemzetközi megfigyelőként többször járt Szlovákiában és Romániában, és figyelemmel kísérte, hogy hogyan alakul a kisebbségi magyarok sorsa az említett országok demokratizálódási folyamatai során.

A kolozsvári Babes-Bolyai egyetemről elbocsátott magyar oktatók ügyét ma sem hagyja szó nélkül. Nem.... Képtelenség, hogy ilyesmi megtörténjen Finnországban. Lehet persze, hogy itt is akadnak emberek, akik sajnos, hogy úgy mondjam „nem teljesen pozitívan” viszonyulnak a kétnyelvű feliratokhoz, hivatalos személy részéről azonban ilyesmi elképzelhetetlen. Ha pedig egy egyetem hivatalosan is kétnyelvű – mint például a Helsinki Egyetem, ahol a diákok 5 százaléka svéd – akkor természetes, hogy a különböző feliratoknak, tábláknak, svédül is kint kell lenniük. Ugyanúgy, ahogy egy kétnyelvű településen is mindent ki kell írni svéd nyelven is. Azt hiszem, nálunk sohasem történhetne meg olyasmi, ami Romániában történt. Vincze László

19

TÁJHAZA – NÓGRÁD

Böszörményi István:

Mocsáry Lajos emlékhelyek – Kurtány (2) folytatás

Mocsáry Lajos portréja

1860-ban Mocsáryék elhagyták Kurtányt és Eger mellett, Andornakon, a családi kastélyban telepedtek le. Aktív politikai tevékenységét Mocsáry Lajos 1861-ben, mezőkövesdi választókerület képviselőjeként kezdte el. Deák- párti programmal mondta el bemutatkozó beszédét az országgyűlésben. Később más választókerületek -legvégül a karánsebesi románok- képviselőjeként vett részt a politikai életben. Szerteágazó közéleti tevékenységet folytatott, a politikai mellett egyházi, s ezzel kapcsolatban iskolai téren is, mint a sárospataki református iskola gondnoka. Politikusként ellenezte a kiegyezést, mert az „azokkal köt szövetséget,kik romlásunkat okozzák és azoktól idegenít el, akikkel őszinte barátságban kellene élnünk“. A Habsburgokra ill. a nemzetiségekre gondolt... Országgyűlési és választási beszédei, politikai vitairatai, tanulmányai zömének témája a nemzetiségi kérdés, annak igazságos, demokratikus megoldásáért - lényegében az l868-as törvény következetes betartásáért - szállt síkra Mocsáry a dualizmus korának vezető politikusai, sőt a közvélemény ellenében is. Döbbenetesen ismerős gondolatokat talál a mai olvasó,- főleg a kisebbségben élő- Mocsáry írásaiban:

„/a nemzetiségeket/ tömegesen megmagyarosítani...ez utópikus gondolat is csak azt árulja el...hogy a magyarság egyáltalán nem tud megnyugodni abban, hogy más ajkúak is legyenek a hazában,mert azt hiszi, hogy jó hazafi e hazában más nem lehet , mint aki magyarul beszél, s ez végzetes tévedés és sérelem a nemzetiségekre nézve...a t. kormány egyáltalán nem tartja feladatának azt, hogy a sovinizmust...korlátozza,sőt inkább azt...buzdítja... Azt hiszem,nem ez lenne a kormány feladata, hanem a nemzetiségekkel szemben a tiszta objektivitás. A kormánynak sohasem szabad megfeledkeznie arról,hogy.. egyforma kormánya a magyaroknak, tótoknak, szerbeknek...kiknek egyenlően kell osztani nemcsak a terheket, de az igazságokat is.“ A fenti mondatok alanyai és tárgyai azóta „szerepet cseréltek“, a mondanivaló, a lényeg azonban ma is igaz, a mai kisebbségekre és többségekre is érvényes.Mocsáry felismerte és következetesen hangoztatta, hogy: „Reánk nézve életkérdés a nemzetiségi kérdés. S az általa előidézett nehéz helyzeten csak úgy uralkodhatunk, ha őszintén bevalljuk,hogy hazánk nem kompakt,hanem polyglott ország... ha minden hátsó gondolat és rejtett célzatok nélkül, becsületesen engedünk szabad fejlődést e hon minden polgárának.“ A korabeli szlovák, román, szerb sajtó által nagyra értékelt, de „fehér holló“-nak nevezett Mocsáry figyelmeztetett arra, hogy a „magyar politkai államszervezet csak addig maradhat fenn, amennyiben a területileg el nem különíthető kevertségben itt élő népeknek és nemzeteknek valóságos védelmet nyujt...ha az egész lakosságnak, tekintet nélkül nemzetiségükre, nem csupán egyenlő jogoka, de jólétet is biztosít, és a különböző kulturák fejlődésének feltételeit megteremteni képes.“ Mindezek érdekében –meggyőződése szerint Magyarország érdekében- felemelte szavát minden, a nyelvi, nemzetiségi jogkorlátozást célzó nyílt, vagy burkolt intézkedés ellen, célzatos telepítések, asszimiláló kultúregyesületek, politikai perek, a sajtóban folyó uszítás ellen, a nemzetiségi óvodák, iskolák, egyesületek mellett. 1895-ben például közbenjárására kapták meg a minisztériumi jóváhagyást a Szlovák Múzeum Egylet alapszabályai. Mocsáry Lajos tevékenysége kevés megértést kapott, nem sok gyakorlati sikert

Mocsáry Lajos dédunokáival, Zoltánnal és Imrével 1914-ben

20

hozott, sőt egyre inkább elszigetelődött a századforduló magyar közéletében. Elvhűsége arra kényszerítette, hogy szakítson az általa alapított Függetlenségi Párttal is. Népe jövője feletti mélységes aggodalomal, a háború végzetes kimenetelét megjövendölve halt meg 1916-ban. Mocsáry Lajos emléke életben tartásáért, eszméi népszerűsítéséért életrajzírói, Kemény G.Gábor és Tóth Ede történészek, valamint Denke Gergely, egri református lelkész tettek a legtöbbet, nem rajtuk múlt, hogy ma sincs megillető helye a köztudatban. Denke Gergely évtizedeken át fáradozott azon is, hogy Egerben emlékműve legyen Mocsárynak, illetve az általa képviselt eszmének, a népek barátságának. Első, és mindmáig egyetlen háromdimenziós emlékműve Mocsáry Lajosnak a kurtányi szülőháza közelében álló feliratos kőtömb, melyet Csemadok Losonci Járási Bizottsága állított 1986. október 25-én. Múltunk emlékeit mára már szinte az egész magyarlakta területen megtaláljuk, emléktáblák, oszlopok, kopjafák, sőt szobrok formájában. A kurtányi emlékjel akkor került leleplezésre, amikor még magyar nyelvű és tartalmú emlékművet állítani nem volt olyan természetes, problémamentes tett, mint manapság. Annak idején nem anyagi, hanem ideológiai akadályokat kellett leküzdeni. A területileg illetékes járási pártbizottságon kellett elérni, hogy ne tiltsák, s ha nem is támogatják, legalább

Az andornaki kastély utcai homlokzata napjainkban

TÁJHAZA – NÓGRÁD

tűrjék el egy magyar – ráadásul nemesi rendű- személy emlékművének közterületen való elhelyezését. Az „ideológiai komisszió“, melynek napirendjén szerepelt az emlékmű jóváhagyása, a kijelölt napon „nem volt határozatképes“, Princz Sándor a Csemadok járási titkára azonban vállalta a felelősséget az emlékműavatásért. A szervezésben és lebonyolításban, valamint az anyagiak megteremtésében segítőkészen közreműködött a Fülekkovácsi Helyi Nemzeti Bizottság, a Csemadok helyi, losonci és füleki szervezete valamint több magánszemély. A bronztáblát a füleki zománcgyár öntődéjében készítették Kakukk Béla mester segítségével, Perencsei Gyula művezető jóváhagyásával. Az öntőformát e sorok írójának terve alapján, Tóth Sándor, a formázóműhely mestere készítette. Az egy tonnás andezittömb kiválasztását és méretre faragását Bodor Béla a sátorosi kőbánya mestere intézte. A kőtömb elhozatala és a helyszínen való bebetonozása Somogyi Alfréd füleki tanár érdeme. Cementet, kavicsot Agócs Dezső kovácsi polgármester hozatott. Segítséget nyújtottak a közelben lakó Szabóék, Péterék és sokan mások, pedagógusok és diákok, Fülekről és Losoncról. Az emlékmű mellé egy kopjafa is került, melyet Nagyferenc Katalin faragott vadkörtefából az abroncsospusztai Csemadok művelődési táborban. Az emlékmű ünnepélyes leleplezésére szép, napos őszi időben került sor, a szervező csemadokosokon kívül számos füleki, losonci és helybeli érdeklődő jelenlétében. Hivatalos vendégként a járási nemzeti bizottság kultúrosztálya és a Nóg-

ITTHON

rádi Múzeum képviseltette magát. Ady Endre versét, a Magyar jakobinus dalát Galcsik Károly a Csemadok járási titkársága instruktora, illetve szlovák nyelven egy füleki gimnazista szavalta el. Miután Agócs Dezső, Fülekkovácsi polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, Princz Sándor járási Csemadok titkárral együtt leleplezték az emlékművet. Ünnepi beszédet Böszörményi István, a Csemadok honismereti-néprajzi szakbizottságának tagja, füleki gimnáziumi tanár mondott. Vámos László helyszíni tudósítását közvetítette a pozsonyi rádió magyar adása. Jeles személyiség szülőhelyét megjelölő emléktábla általában a szülőház falára szokott kerülni, ebben az esetben a szervezők ezt a megoldást nem tartották megfelelőnek, mert a nem műemlék épület sorsa bizonytalannak tűnt. A két füleki család tulajdonában lévő ingatlant bérlőként használta ugyan egy idős házaspár, de az épület állaga már akkor is rossz volt. Ma már senki sem lakja, s bár a tulajdonosok támpillérekkel megerősítették a falakat, azok folyamatosan repedeznek, a tetőszerkezet gerendái korhadnak, és ezeket a folyamatokat az időnként itt táborozó cserkészek nem tudják megállítani. Ők legfeljebb néha kiszellőztetnek, rendet tesznek, lekaszálják a füvet az udvaron. A szebb napokat látott épület első pillantásra tornácos parasztháznak tűnik, udvari oldaláról nézve csupán a magas manzardtető különbözteti meg a palóc népi építészet képviselőitől. Ahol mállik a vakolat, ott az is látszik, hogy nem vályogból, hanem téglából és környékbeli bazaltkőből épült. Az alaprajz

és a beltér az átalakítások – új közfalak, befalazott nyílászárók- ellenére egyértelműen nemesi kúriális épületre vall. A ház hossztengelyét alkotó 80 cm vastagságú közfal két traktusra osztja a belső teret. Az udvari, keskenyebb épületszárnyat öt kisebb helyiség alkotja. Közülük már csak az egyik funkciója egyértelmű: kamra és padlásfeljáró. A padlástérben lenyűgöző műtárgyat találunk, téglából rakott, ívelt füstelvezetőt, mely egy központi kéménybe gyűjtötte és kivezette a ma már nem létező tüzelőberendezések füstjét. A kúriához vezető út felőli traktus három egymásba nyíló szobából áll. A középső valamivel szélesebb, azáltal, hogy külső fala a nyugati homlokzat enyhe középrizalitját képezi. Ennek külső, homorú sarokélei a homlokzat egyedüli dekoratív elemei. A helyiségeknek vakolt síkmennyezete van, csak a kamrában látszik a gerendafödém. A tornácról nyíló középső helyiséget hatszögletű padlótéglákkal burkolták, a többi helyiségnek deszkapadlója van. Az ajtók és ablakok fölött a beltérben ívelt áthidalások vannak. Az egész épület nincs alápincézve, csupán az udvari traktus déli végén van egy boltíves pincehelyiség. Az eredeti berendezési tárgyak közül semmi sem maradt fenn. Mint említettük, a Mocsáry család 1860-ban elhagyta a szerény kurtányi udvarházat, a birtokot azonban csak valamikor a század végén adta el Mocsáry Lajos. Dédunokája, Dr. Mocsáry Zoltán szerint „részint négy testvérének kielégítése, részint pedig politikai pályafutásának és nagylelkű adományozásainak fedezése“ miatt.

21

A MAGYAR SZENT KORONA Szent György Kis-Ázsiában volt katonatiszt a római hadseregben. Diocletianus császár alatt szenvedett vértanúságot 303ban Palesztinában. Különböző kínzások után, melyekből vértanú társával együtt, Jézus segítségével sértetlenül került ki, végül lefejezték. Diocletianus, a sárkányölő ősi mondája a XI. században fonódott össze a kezdettől fogva nagy tiszteletben állott szent vértanúval. Ezáltal György a keresztény lovag mintaképe lett, illetve minden keresztényé a gonosz elleni küzdelemben. A sárkánnyal való küzdelme Mihály arkangyal földi harcostársává avatta. A sárkány a földi gonoszságot jelképezte már a pogány mitológiákban is. A két katonaszent, Szent György és Demeter lándzsái megdőlnek. Egyikük lándzsájának nyele piros, a másiké fekete. Ellentétes irányba dőlnek és mégis egységet alkotnak, mert jobbról és balról a közép-

pont felé mutatnak. Katonaköpenyük és a rajtuk lévő csat is különböző. A köpenyek színe ellentétes a lándzsanyelek színével. György az idősebb, Demeter a fiatalabb. Tekintetük iránya is ellentétes. Pajzsuk ornamentikájában, illetve nagyságában, hadi ruhájuk pedig mintázatában különböző. Ez a ritmikus különbözőség remek harmóniába olvad össze. Órákig kell néznünk a két képet ahhoz, hogy az összes különbözőséget észrevegyük, s a látvány gyönyörködtető. A világosság és a teljesség töretlen bennük. A Szent György- tisztelet korán elterjedt, s oly mértékben, hogy dicsősége a történeti alakok közé emelte. Oroszlánszívű Richárd Anglia védőszentjévé avatta. Nem véletlen, hogy Szent György a Korona abroncsán található, hiszen a földi gyengeségek s minden földi baj legyőzését szimbolizálja.

Szent György képe Koronánk abroncsán

22

ZSÓFI LEVELE

A szobrászművész meg a kislány Szerencsések azok a nemzetek, melyeket az égiek sok-sok tehetséges emberrel ajándékoznak meg. Mi magyarok ilyen isteni kegyelemben részesülünk, hiszen lélekszámunkhoz viszonyítva „aránytalanul” sok a költőnk, szobrászunk, festőnk, tudósunk, olimpiai bajnokunk. A múlt század egyik legkiválóbb szobrászművésze Borsos Miklós volt, aki nyarait a Balatonnál, Tihanyban töltötte. Felesége, Buba néni (Kéry Ilona) férjével együtt gyönyörű kertet nevelt az eltelt évtizedek alatt. Amíg Miklós bácsi a szobrait és érmeit mintázta, Buba néni a virágokkal, fákkal, pázsittal törődött. Az Isten mindkettőjüknek bőségesen adott tehetséget, gyermekkel azonban nem áldotta meg őket.Borsoséknak azonban volt egy keresztlányuk, Beáta, akit mindig szívesen láttak, s aki maga is vonzódott a keresztszüleihez. Pár évvel Borsos Miklós és Buba néni halála után gyönyörű könyv jelent meg róluk, fényképekkel, rajzokkal és visszaemléke-

ITTHON

zésekkel. Beigazolódott hát a mondás, hogy akit szeretnek, mert emlékeznek rájuk, azok a haláluk után is élnek. Az itt közölt rajzok Beáta gyűjteményéből valók. Keresztapja miközben mesélt neki, rögtön be is mutatta egy kis papírdarabon, miről beszél. A keresztlány nemcsak ezeket a gyönyörű, pillanatok alatt készített rajzokat tette el, hanem azokat a vázlatokat is, melyeket Miklós keresztapa a szemétkosárba dobott a címére érkező értékes bélyegekkel együtt. Nézzétek meg jól ezeket a rajzokat és ha nagyobbak lesztek, ismerkedjetek meg a kiváló szobrászművész munkásságával. A tihanyi kertet nemrég megnéztem, de csak a kerítésen túlról, mert a kapu zárva volt. Az örökös Ausztriában él, megszűnt a mindennapos gondoskodás. A fák, a pázsiton elhelyezett szobrok, a virágzó bokrok lassanként elvesztik varázsukat. Fájó szívvel indultam haza a haldokló kert láttán. Talán értitek, hogy miért. Legyetek jók! Zsófi

23

DÍJÁTADÁS

Az első Jókai-díjas: Pruzsinszky Sándor Február 18-án koradélután szép ünnepség keretében adták át a komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Társaság meg Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottsága által létrehozott Jókai-díjat. A díjnyertes, valamint az arany díszokleveles és díszokleveles írásokat több mint harminc – zömében magyarországi – pályázó munkáiból választotta ki a zsűri: Lovász Attila közíró és Tóth László költő. A szakértő Szénássy Zoltán komáromi tanár, helytörténész és író volt. Végh József, a magyar kultúra lovagja, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottságának elnöke, Jókairelikviák tulajdonosa még Szénássy Árpádnak, a Komáromi Nyomda Könyvkiadó igazgatójának életében örömmel vette a közben elhunyt igazgató ötletét, hogy alapítsanak Jókaidíjat. Szénássy Árpád váratlan – és korai – halála miatt a díj továbbvitelének ötletét a Kultúra Lovagrendje vállalta magára, s a komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesülettel közösen megfogalmazódott az alapító oklevél. Az első Jókai-díj birtokosa Pruzsinszky Sándor /Magyarország/ lett, aki Marczibányi-ház c. írásával érdemelte ki a győzelmet. A mű drámai vízió Jókai Mórról 19 képben. Szereplői között találjuk a 24 éves Jókait, a 26 éves Petőfit és a 32 éves Laborfalvy Rózát. A cselekmény helyszíne Pest, 1849 szilvesztere körül. Az átadási ünnepségen Németh Sándor előadóművész nagy feladatra vállalkozott – sikeresen: három képet adott elé a drámai vízióból – egymaga! /m.j./ Képeinken fent, (balról): Langschadl István, Keszegh Margit, Szénássy Zoltán, Szénássy Árpádné, Végh József és Nick Ferenc látható. Alul Szénássy Zoltán a győztes Pruzsinszky Sándorral.

24

PALACKPOSTA Az ITTHON jelenleg 5000 példányban jelenik meg és országos terjesztésű. A lapot egyelőre a Csemadok titkárságokon, a Szövetség a Közös Célokért irodáiban és magánterjesztőknél is lehet kapni, de ha felkeltettük az érdeklődését, megrendelhető az alábbi szelvényen is. Várjuk azon magánszemélyek jelentkezését is, akik szeretnék a lapot terjeszteni, részükre 20 %-os jutalékot biztosítunk az eladott példányszám után. A lap színes, 52 oldal terjedelmű és egy szám ára 30.-Sk. Egy nagyobb községben jó esetben 4-500 koronát is lehet keresni a terjesztéssel, de szívesen adjuk a közvetítői díjat azon Csemadok alapszervezeteknek is, ahol vállalják a terjesztést saját tagjaik körében. A szervezet számára így évente akár 10 ezer koronát is meg lehet keresni összefogással. Várjuk az iskolák, önkormányzatok, Csemadok szervezetek és tagok jelentkezését! Ajánlja az ITTHON-t barátjának, ismerősének, rokonának, szomszédjának. Várjuk azon vállalkozók és magánszemélyek jelentkezését is, akik hirdetni szeretnének vagy úgy érzik, érdemes támogatni bennünket. Minden segítséget megköszönünk és viszonzunk!

Az ITTHON hirdetési díjai – minden esetben színes megjelenés: 1 oldal 10.000,- sk 1⁄2 oldal 5.000,- sk 1/3 oldal 3.500,- sk 1⁄4 oldal 2.500,- sk

Az ITTHON hirdetési kedvezményei: 2x megjelenés -5% 3-4 megjelenés -10% 5-6 megjelenés -15% Több mint 6x megjelentetés esetén egyedi megegyezést biztosítunk. Apróhirdetések 1-50 betűig: 100,- sk 50-100 betűig 200,- sk 100-150 betűig 300,- sk 150-200 betűig 400,- sk

Kedves Terjesztőink!

Tisztelt Polgármesterek!

Tisztelt Magyar Vállalkozók!

Jövő számunktól kezdve folyamatosan feltüntetjük azon segítőink névsorát, akik településeinken népszerűsítik és önszorgalomból terjesztik havilapunkat. Legyenek szívesek, küldjék el pontos címűket. Segítségüket ismételten köszönjük.

Ha úgy érzik, érdemes az ITTHON szerkesztőségét támogatniok, de még nem válaszoltak felhívásunkra, tegyék azt mielőbb. Aki gyorsan ad, kétszer ad!

Ha jövedelmük egy parányi részével hozzá tudnak járulni az ITTHON életében maradásához, jelezzék. Reklámjaikat szívesen közölnénk.

Munkájukhoz sok sikert kívánunk.

Erőt, egészséget kívánunk.

ITTHON

25

Lőcsei szárnyasoltár. Kálvária. Szent Miklós oltár, külső szárnykép. 1507 előt V

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

P

Sz

V

H

K

Sz

ÁPRILIS Cs

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

P

S

V

H

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

tt. – Szent György hava, április. Fotó: Méry Gábor

KÓRKÉP

A tűznek nem szabad kialudni A Ne csak szavakban, de tettekben is legyünk európaiak c. írás margójára A szó: anyád, otthonod, nemzeted (Koncsol László)

Fokozott kíváncsisággal és nagy örömmel vettem kézbe az Itthon című új nemzeti kulturális havilapunkat. Úgy tűnik ez a lap másokkal ellentétben (lásd az egyedüli szlovákiai magyar napilap kultúra rovatában a mindenféle tizsavirág-életű külföldi együttesek „sztárjainak“ drog- és egyéb elvonó kúrákkal tarkított példamutató életéről és zenei produkciónak hazudott ténykedéséről szóló oldalas beszámolókat) végre tényleg a miénk lesz, mert rólunk és nekünk szól, a szlovákiai magyarság kultúrájával, kultúrális életével foglalkozik. Nagy érdeklődéssel olvastam (többek közt) a „Ne csak szavakban, de tettekben is legyünk európaiak“ – alcíme: Gondolatok az iskolaválasztás kapcsán – című írást. (2. évfolyam 1. szám, 2007). Írásra az késztetett, hogy a cikkben felvetett gondolatok, gondok egyikét én, kissé másként látom. Idézet az írásból: „Az Európai Únió egyik alapvető követelménye, az európai ember, három nyelvet tudjon (...). A szlovákiai magyarok ebből a szempontból előnyben vannak, hiszen az otthonról magukkal hozott magyar nyelv mellet, a magyar tanítási nyelvű alapiskolában minden olyan feltétel adott, hogy a másik két nyelvet is elsajátítsák, európai módon és szinten.“ Ha a másik két nyelv egyike a szlovák nyelv, akkor vitatom, hogy iskoláinkban annak aktív elsajátításához minden „feltétel adott“ volna. Mi-

28

előtt a – becsületes, hivatástudattal dolgozó – szlovák szakos kollégák megsértődnének, sietek leszögezni: nem az ő munkájukkal van gondom, hanem azzal a (szerintem) teljesen téves szemlélettel, amelynek értelmében: a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolában a szlovák nyelvet nem idegen nyelvként tanítják! Állításomat bizonyítanadó, hadd idézzek (a Szlovák Köztársaság Iskolaügyi Minisztériuma által jóváhagyott) az 1997. szeptember 1-jétől a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolák 5.-9. osztályai számára érvényben lévő – Učebné osnovy pre 5.-9. ročník základnej školy s vyučovacím jazykom maďarským, Slovenský jazyk a literatúra – szlovák nyelv és irodalom tantervből: „Učebný predmet slovenský jazyk a literatúra sa zaraďuje medzi špecifické predmety v školách s vyučovacím jazykom maďarským“. (...) Vzhľadom na skutočnosť, že slovenský jazyk genealogicky a typologicky je zásadne odlišný od materinského jazyka žiakov a sociálne prostredie väčšiny žiakov je prevažne maďarské, výber učebného obsahu a metódy vyučovania – osvojenia sa riadia princípmi vyučovania cudzích jazykov. Sústava požiadaviek na vedomosti, zručnosti a návyky žiakov, zasa zohľadňuje odlišnú funkciu predmetu od funkcie cudzích jazykov.“ Vagyis! “A szlovák nyelv és irodalom tantárgy a magyar tanítási nyelvű alapiskolákban a speciális tantárgyak közé sorolandó. (...) Arra a (valóságra) való tekintettel, hogy a szlovák nyelv genealogiailag és tipologiailag is alap-

vetően különbözik a tanulók anyanyelvétől, akik többségének szociális környezete is túlsúlyban magyar, a tananyag kiválasztása, a tanítás és a tanulás módszerei az idegen nyelv tanításának elvei szerint valósulnak meg. A tanulók ismereteire, készségeire és szokásaira irányuló követelményrendszer azonban a tantárgy idegen nyelvektől való eltérő funkciójára van tekintettel.“ Állításom további bizonyítéka a szlovák nyelvnek, mint tantárgynak, az anyanyelvként tanítandó magyar nyelv és irodalom tantárggyal való analóg – Szlovák nyelv és irodalom – megnevezése. Az előbbiek okán előírt tantervi követelmények következtében, a tanulók zöménél ugyan kialakul egy (tisztes) passzív nyelvtudás, aktív nyelvtudásuk azonban csak a betanult „tananyag“ (akár kitűnő felmondásásában) nyilvánul meg; a valós (élet) helyzetekben viszont kommunikációs készségszintjük, naprakész tudásuk, sok kívánnivalót hagy maga után. Hiszem és vallom: teljes szemléletváltásra van szükség! Itt az ideje, hogy szembe nézzünk a valósággal, abból kiindulva nevezzük nevén a „gyereket“, mondjuk ki: a szlovák nyelv, más nyelvekkel egyetemben (minden belemagyarázás ellenére) a magyar nyelvi közegben felnövő gyermek számára idegen nyelv, ennek okán a szlovákiai magyar tanítási nyelvű alapiskolában nem „specifikus tantárgyként“, hanem idegen nyelvként kell tanítani. Hadd idézzem, neves szakemberünket, Dr. Strédl Terézia pszichológust: „Sokszor halljuk, hogy bilingvális, kétnyelvű közegben élünk. Pontosítanunk kell a bilingvizmus jelentését, amelyet csak abban az esetben tartunk kétnyelvű nevelési közegnek, ha a gyermek fejlődését egyszere két különböző nyelvi hatás éri, vagyis az anya és az apa is különböző nyelven szólnak hozzá. Az a nyelvi közeg, ahol mindkét szülő azonos nyelvet bír és használ, anyanyelvi hatású. „ Tehát: „ A magyar ajkú gyermek számára a szlovák nyelv idegen nyelvet jelent, hiszen a családban, óvodákban ő egynyelvűként szocializálódott.“ Ha ezidáig nem „vívták ki“, a szlovákiai magyar tanügyért felelősöknek oda kell hatniuk, hogyy a várvavárt, az iskolarendszert megújítani készülő tartalmi reform“, a szlovák nyelv iskoláinkban való oktatását a tényekre alapozva reformálja meg. Tanítsuk meg gyermekeinket szlovákul is jól beszélni. Hadd érezzék itthon is „biztonságban“ magukat! Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom: „fogyásunk“ legföbb oka aszszimilálódásunk, ami elsősorban az egyre szaporodó (elkerülhetetlen) vegyes házasM.Nagy László: Tanítás után

ságok következménye. De azt is tudomásul kell venni, hogy csaknem azonos mértékben játszhat közre az is, hogy az a szülő, aki – tanulóként a magyar tanítási nyelvű iskolából hiányos szlovák tudással kikerülve – vélt vagy valós – „hátrányos helyzetbe“ került, s a mellett nemzeti tudata (amely nagy mértékben intelligencia kérdése is) nem igazán erős, gyermekét már nem íratja „magyar iskolába“. Köztudott az a sajnálatos tény, hogy a magyar kisebbség jelentős arányban – az országos átlag 23% - szlovák tannyelvű iskolába járatja gyermekét. Ők azok, akik vélt vagy valós sérelmeik miatt – főként önsajnálatból, amit összetévesztenek gyermekük féltésével – a nagyobb darab „kenyér“ reményében ideoda sodródnak, csapódnak; gyökeret, hitet vesztve sorvadnak. Maguk sem tudják hova tartoznak! Az meg már kimondottan bűn, hogy gyermeküket – idegen nevelési vagy tanítási nyelvű intézménybe kényszerítik, megtagadva tőle a mindenkinek kijáró alapvető emberi jogokat: a természetes fejlődés, az anyanyelven való tanulás és művelődés jogát. Ők azok, akiket nem lehet meggyőzni arról, hogy gyermekeink sikeres életútját, boldogulását eddig sem – az Európai Únióba lépésünk után pedig végképp nem – a szlovák nyelv ilyen, vagy olyan szinten való tudása határozza meg, hanem (mint Komenský óta tudjuk) csakis az anyanyelven elsajtítható alapos tudás. E „hitevesztettek“ hitetlenségét csak fokozza, hogy már nemcsak magyar szépirodalmat nem olvasnak, hanem lapjainkat sem olvassák. Így nemzeti közösségünkről, a magyar iskolák eredményeiről, az azokat látogató gyerekek, ifjak sikereiről egyáltalán nincsenek információik. Rájuk sem okos, sem szép szóval hatni nem lehet, csak annak hisznek, amit megélnek. Ha tapasztalnák, hogy az iskoláinkból kikerülő gyerekek jól beszélik a szlovák nyelvet is, talán visszatérne hitük, maguk pedig „megtérnének“. A szemléletváltásra azért is szükség van, hogy a magyar gyerekek könnyebben sajátíthassák el a szlovák nyelvet; hogy a biztos nyelvtudás sikerélménye motiválja őket az egy hazában élő többség és más kisebbségek kultúrájának megismerésére; az egymáshoz való közeledésre, erősítse bennük a bartóki testvérré válás eszméjét. Hiszem és vallom a politikának, a tanügynek, a CSEMADOKnak s a médiumoknak össze kell fogni, mindent meg kell tennünk, hogy „fogyásunkat“ meg tudjuk állítani.

„A tűznek nem szabad kialudni.“ (Kodály Zoltán)

Stirber Lajos a komáromi Jókai Mór Alapiskola ny. pedagógusa

ITTHON

Nánán született elfeledett meseírónk: Sebők Zsigmond Sebők (családi nevén: Sternfeld) Zsigmond gyermekirodalmunk jeles képviselője Párkánynánán született 1861 –ben. Középiskoláit Esztergomban és Párkányban végezte, majd a budapesti műegyetemen folytatta tanulmányait. Mint tanárjelölt a természettudományi szakot végezte el, szelleme azonban a hírlapírói pályára vitte és 1880 – ban „fővárosi hírlapíró” lett. 1894 – től folytonosan írta a számára országos elismerést hozó Mackó – történeteket, amelyeket később Dörmögö Dömötör néven is megszerethettek olvasói. Huszonöt éven át írt a gyermekek kedvenc mackójáról, mikőzben egyéb meséi is megjelentek a Filléres Könyvtár és a Jó Pajtás füzetekben. Sebők Zsigmond 55 évesen halt meg 1916. június 4- én Budapesten. Nánán, a Csemadok alapszervezetének szervezésében 1999 óta minden év januárjában, a beiratkozási program részeként, megrendezik a SEBŐK ZSIGMOND mesemondó regionális találkozót. E rendezvény egyedisége talán abban rejlik, hogy a régió óvodáinak végzőseit hívják meg , akik az iskolai beiratkozásra készülnek. Felmutatják az őket elkísérő szülőknek vagy nagyszülőknek , hogy az anyanyelven történő – mesemondáshoz (akár a nagy közönség előtt is) parányi szikrája villan fel a gyermeki léleknek. A szereplőknek nemcsak sikerélmény, de önfeledt belefeledkezés is, szereplésük, a mesék világába, a hallgatóknak (köztük az ovisoknak és felnőtteknek is) semmi mással nem pótolható élmény, az őszinte, mély átérzéssel átadott előadások hallgatása. Évente a párkányi régió 20 óvodája kap meghívót a találkozóra, s általában, ennyien részt is vesznek, szívesen jönnek Nánára. E rendezvényen a kis óvodások nemcsak ismerős arcokkal találkoznak: megcsodálhatják társaik előadásmódját, vagy a számukra addig még ismeretlen mesecsodát. Így van ez az őket kísérő óvónőkkel is, akik azért találkoznak, örömmel jönnek össze Nánán, mert amióta nincs járási felettes szervük, nemigen tudnak egymásról. A programot minden évben a nánai óvoda igazgatója, Dancsa Teréz vezeti, aki értve a gyerekek nyelvén meleg, barátságos hangon bekonferálva a szereplőket, az előadás után mindig egy- egy őszinte szóra is bírja a piciket: pl. a „mi leszel, ha nagy leszel ?” kérdésre kapott válaszon gyakran bizony a jelenlévő szülők is nagyszülők is meglepődnek. Így volt ez az idén is: a gyerekek csupa

divatos (főleg a tévében látott) szakmákról álmodoznak e korban, mint pl: motorosok, autóversenyzők, űrhajósok, stb. szeretnének lenni. Az előző éveken kísérő programok is tarkították a délutánt. Leggyakrabban a párkányi KUCKÓ bábcsoport lépett fel, főleg a kis falvak óvodásainak örőmére, akiknek ritkábban van ilyen élményük. De volt itt már Écsi Gyöngyi is a gyermekműsorával. A gyakran 2 – 2,5 órás műsor után a gyerekek megkapják jutalmukat. Az óvodák Emléklapot kapnak, s az óvónéniknek egy szál virággal kedveskednek a szervezők. Ezt követi a fényképezkedés s végül a gyermekzsúr: tea, sütemény, szendvics, és vidám hancúrózás még együtt. Az óvónéniknek ilyenkor van egy kis idejük tapasztalatcserére. A szervezők minden évben felhívják a figyelmet a beiratkozásra, az anyanyelvi oktatás meghatározó jelentőségére. Sebők Zsigmondról, a már- már csaknem elfeledett mese- és hírlapíróról, akinek gyermek -, és ifjúsági regényei, elbeszélései, tanulmányai már csak a nagyobb könyvtárakban találhatók, annyit mindenki tud errefelé, hogy Párkányban ill. Nánán született. Igaz, a nánaiak is kisajátítják maguknak a fenti rendezvény formájában (mert egyes lexikonok szerint Párkány- Nána a születése helye). A Párkánnyal 1999 –ben kötött kompromisszum megoldotta a vita tárgyát: ugyanis akkor Párkányban emléktáblát helyezett el a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás, Nánán pedig a mesemondó találkozót rendezik meg Jövöre 2008 –ban tizedszer. A szervezők ebből az alkalomból nagyobb méretű találkozót terveznek, amelybe bevonják a régió iskoláit is, azt a korosztályt, amelynek az író a Mackó úr utazásait olvashatja. Már meghirdették a jövő évi rendezvényt és meseillusztrációkat is fogadnak a X. Sebők Zsigmond mesemondó találkozóra, melynek célja nem a versengés, hanem az élő mesemondás és mesehallgatás lesz! Dániel Erzsébet

29

VERSELŐK

Mécs László szavalóverseny

Mécs László a Kassa melletti Hernádszentistvánban született, és Jászón szentelték pappá, majd Nagykaposon és utána évekig Királyhelmecen vállalt papi szolgálatot. Akik találkozhattak vele, hallhatták versei lendületes előadását, azok hűen igazolják, hogy népszolgálatot is vállalt és hivatását küldetésnek tekintette. Szalay László királyhelmeci plébános évekkel ezelőtt egy szerény kezdeményezéssel meghirdette a Mécs László szavalóversenyt, melyre kezdetben még nem túl sokan jelentkeztek. Az idén február 18-án azonban már mind az alapiskolás, mind pedig a középiskolás kategóriában szép számmal indultak. A Mécs László Központ ünnepi terme is kicsinek bizonyult. Volt, akit iskolája nevezett és a tanárával érkezett, és volt olyan is, akit valamelyik plébánia jelentett be és a szülők avagy a plébános úr kíséretében érkeztek (mint a radiak és csicseriek). Jeles vendégek is megtisztelték a rendezvényt, akik az értékelésben is segédkeztek, mint Bartal Károly Tamás jászóvári premontrei apát és dr. Gábor Bertalan pápai káplán, szepsi esperes. Ott volt Balogh József királyhelmeci és Furik Csaba kisgéresi polgármester; magyarszakos tanárként diákjaikkal jártak el e jeles megmérettetésre. Nemes igye-

kezetre vall a kiírás témája is, mert Mécs László versei mellett lehetett határon túli költő művét avagy vallásos témájú verset is mondani. Mind olyan kategória, melyeket a korábbi időszakban a hatalom háttérbe szorított. A versmondók jó felkészültségről és megfontolt hozzáállásról tettek tanúságot. Az eredmény sem maradt el. Mindenki kapott valamilyen jutalmat, s a legjobbak még vaskosabb könyveket is elvihettek. Álljon itt legvégén az eredménylista. Alapiskolás kategória: 1. Tóth Nikolett (Királyhelmec) 2. Bányácsky Edina (K.helmec) 3. Marczin Melinda (Nagygéres). A közönség díját Kozma Péter kapta, míg a legifjabb kiselsős Bacskai Gergő (Kisgéres) és Filip Júlia a zsűri különdíját kapta. Dicséret illeti azonban a vajáni Szabó Adrien, az ágcsernyői Balogh Nikoletta és a királyhelmeci Novella Boglárka teljesítményét is. Középiskolás kategória: 1. Cap Júlia (Márai Sándor Gimnázium – Kassa) 2. Sziszák Dávid (Csicseri plébánia, Kassai Magyar Tannyelvű Ipariiskola és Kereskedelmi Akadémia) 3. Körmöndi Andrea – (királyhelmeci szakiskola). Összefoglalta: Mihályi Molnár László, a zsűri elnöke

Cap Júlia 1.hely.

Sziszák Dávid 2. hely.

30

a kisiskolás versenyzők

Szalay László plébános

FARSANGI LEVÉL

Hat nap óta szól a nóta...

Az idén a Nótaest szólistáit Bango Drahos zenekara kísérte. Bemutatkozásuk után Szalai Gyöngyi köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd arról szólt, milyen lelkesedéssel készültek a szereplők a Nótaestre, s öröm valamennyiünknek a taps, a bíztatás. A műsorban szereplő szólisták: Filo Katalin, Győrög Attila, Ivány Árpád, Jakubecz László, Kertész Ilona, Lippa Piroska, Pék Orsolya, Perleczky Pál, Pongrácz Valéria, Renczés Ágoston, Simkó Mária, Szabó Marietta, Szőcs Géza, Vígh Valéria.

a magyarnóták, mind az operettrészletek alatt. A fináléban az összes szereplőt a színpadra szólította Horváth Adrián, a Csemadok új elnöke, s köszönetét fejezte ki elsősorban Mészáros Magdolnának, kinek nevéhez fűződik az előző 22 Nótaest szervezése és a Csemadokban számos hagyományteremtő esemény megvalósítása is. Az elnök úr név szerint szólította valamenynyi szereplőt, szólistát. Az ajándékok átvétele után közösen is elénekeltek egy „csokrot”, a Réten, réten, sej a felsőszeli réten... c.dallal kezdve. A műsor után hajnalig tartó bál következett, ugyanis gyorsan átrendezték a termet, s az érdeklődők minden asztalt elfoglaltak, tehát

Szólistáinkról elmondhatjuk, hogy szívüket-lelküket beleadják a szebbnél szebb dalok tolmácsolásába. Akik már több évtizede énekelnek, azok is mindig új összeálításokkal lepik meg a közönséget. Többen szerepeltek közülük Budapesten a Vigadóban. Környékünk hasonló rendezvényeinek állandó szereplői. Van olyan, aki fiatal kora ellenére a magyarnótát is szereti, s most esett át a tűzkeresztségen. Szervezetünk minden szólistának lehetőséget ad a bemutatkozásra. Noha amatőrök, mégis magas szinten művelik ezt a kedvtelésüket mindannyiunk örömére. A gyakran felcsattanó taps és a közben dalra fakadó közönség hiteles fokmérője volt a színvonalnak. A zenekar átérzéssel kísérte a szólistákat mind

most is bevált az eredeti elképzelés: ha szívből jövő nótákkal megalapozzuk a hangulatot, a közönség még a mulatságra is marad. Az idén is így alakult. A farsangot vidáman búcsúztatták a felsőszeliek. Úgy gondolom, mai modern világunkban dicséretes, ha megtaláljuk a módját, hogy az emberek közösséget alkossanak és örömet szerezzenek egymásnak. Magyarságunk megtartása érdekében kellenek a közös éneklések, hogy elődeink zenei örökségét továbbadhassuk az ifjabb nemzedéknek. Befejezésképpen talán ide kívánkozik Sütő András híres gondolata:” Amíg egy nép énekel, messzire hallatszik a hangja.” Bízzunk benne, hogy Felsőszeliben ez mindig így lesz. Mészáros Magdolna

A finálé

Mivel falunkban a farsangi szokások elég hamar elmaradtak, nálunk főként bálokat rendeztek a böjt előtti időszakban. Közben ismertté vált, hogy a vegyes karba sok jó hangú énekes járt és azon kívül is a falubeliek közül többen felléptek már különféle rendezvényeken. Ezért a Csemadok akkori vezetése úgy döntött, hogy olyan estet szervez, melyen a cigányzene és a szólisták jó hangulatot teremthetnek, s mintegy megalapozhatják a közönség kedvét a farsangi mulatságra. Igy született meg több mint két évtizede a felsőszeli Nótaest, amely a környék műkedvelőit is mozgosítja. Mivel az első próbálkozás 400 nézővel olyan jól sikerült, a dalest azóta minden évben megrendezésre kerül. Mindig van iránta érdeklődés nemcsak a faluból, de a környékről is. Az idén a környező falvak énekesei közül a deáki, a vezekényi, a hidaskürti és a taksonyi énekesek fogadták el meghívásunkat. A Nótaesten népdalok, magyarnóták, cigánydalok, s az utóbbi két évben slágerek és operettmelódiák is elhangzanak. Volt olyan év, amikor a Mátyus tánccsoport is bemutatkozott. Nagyon fontos a jó zene mellett a megfelelő színpadkép. A nézők most sem csalódtak, hiszen amikor este hat órakor felgördült a függöny, lenyűgöző díszlet fogadta őket. A fogadónak berendezett színpadon népi szőttesekkel leterített asztalok voltak, rajtuk kerámia boroskancsó, poharakkal. A Rozmaring éneklőcsoport helyezkedett el az asztalnál. Tréfás farsangi dalcsokorral nyitotta meg a Nótaestet. Az éneklőcsoport jelenleg 15 főből áll, vezetője Mészáros Magdolna. A csoport rendszeresen fellép a falu kulturális rendezvényein, legyen az népzenei találkozó, falunap, kiállítás megnyitója, koszorúzás valamilyen jelentős esemény tiszteletére, jubilánsok köszöntése vagy karácsonyi hangverseny.

A Rozmaring éneklőcsoport

Nótaesteket szervez a Csemadok Felsőszeliben

ITTHON

31

EMLÉKEZZÜNK

Cséplő Ferenc

Azok a nehéz idők Cséplő Ferenc 1920-ban született, így felnőtt emberként élte meg a II. világháborút és az azt követő éveket. A könyv alcíme: Történetek az 1940-es, 1950-es évekből. Feri bácsi a könyvben saját élményeit írja le, ezért a könyv olvasása közben úgy érezhetjük mi is jelen vagyunk az eseményeknél. A „történet” azzal kezdődik, hogy a mesélő beiratkozik a polgári után a pozsonyi szlovák kereskedelmi akadémiára és a háború utáni nagy „felszabadulással” ér véget. (ncs)

Felszaba-dúlás Memento...! részlet

Érsekújvár 1945. március vége felé túl volt a nagy bombázásokon. Már csak a „raták” potyogtatták bombáikat a városra, melyek eltemették a március 14-i megsemmisítő bombázás halottait, de még mindig nem volt vége a megpróbáltatásoknak. Az orosz hadsereg március utolsó hetében áttörte a garami frontot és átkelt a Dunán is. Érsekújvár felé két oldalról, észak-keletről (Léva) és délről (Komárom) hömpölyögtek a hadak, maguk előtt nyomva a hátráló német erőket. Újvárban ekkor már kevés német katonát lehetett látni, a nyilasok meg mind elmenekültek.

32

Március 28-án – zöldcsütörtökön – csak néhány menekülő polgár jutott be a városba. Nyomukban ott voltak Malinovszkij marsall katonái. Este a város teljes sötétségbe borult. A Futura gabonafelvásárló üzem épületének „légiópincéjében” összezsúfolódtak a szomszédok, hogy a várható harcok alatt némileg védve legyenek, meg közösségben bátrabb is az ember. A társaság, többségükben nők és gyermekek, a sok izgalomtól elpilledve lassan lepihent a szükségfekhelyekre. Hajnalban hatalmas robbanás verte fel az amúgy szokatlan csendet. A németek felrobbantották a Nyitra folyó hídját, a vámhidat. Utána megint csend lett. Délelőtt aztán mindent eldöntött a harci zaj. Amikor kinéztem az iroda ablakán, egy német tank állt az utcán, ágyúcsövével a Szent István tér felé (ma Bernolák tér) fordulva. Mellette a földön fekvő SS-ek „villám” géppuskával sorozatokat adtak le a térre. Ekkor az épület falát, mint a jégesőkopogás, géppisztolylövedékek pásztázták végig a túlsó oldalról, ahol a házak tövében szürke ruhás alakok mozogtak és lőttek. A német tanktól nem messze akna robbant. Erre a tank körüliek felugráltak az acélszörnyetegre, és eltűntek a látószögből; tervszerűen elszakadtak az ellenféltől. Nem sokkal később a közelben lövést hallottunk, majd rögtön utána egy ijesztő rekedt kiáltást: „Igyi szuda! Ruki verh!” Az egyik fiatalasszony ijedtében németül kiáltotta el magát: „Ja, ja, wir gehen.” Felemelt kezekkel mentünk fel a lépcsőn. A kitárt pinceajtóban két géppisztolyos, vattakabátos orosz katona állt. „German jeszt? - volt az első kérdésük. Nem törődve a mi „nyet, nincs” feleletünkkel, az egyikük lövésre kész fegyverrel lement a pincébe, a másik meg azzal kezdte, hogy „davaj csaszi”, és feltartott kezeink csuklóját kezdte vizitálni, karórákat keresve. Amikor meggyőződtek róla, hogy nincs német a pincében, sem a padláson, a földszinti hátsó ablakon átugrottak a szomszéd ház udvarába germánt keresni. Röviddel utánuk egy másik járőr kutatta végig az épületet. Ezek még módszeresebben jártak el, mint az előzők. Kiforgatták az íróasztalok fiókjait, összetörték a telefont. Kérdésünkre más felelet nem is lehetett: „Szmotrime germanov.” Németet kerestek mindenütt. A telefon?

Hát hogy ne tudjunk információkat adni a németeknek. Megismerkedtünk egy újabb szóval is, amikor az egyik ezt parancsolta: „Davaj kusaty!” A „kusaty”-ból nagy nehezen megértettük ijedtünkben, hogy valami harapnivalót kér. A felkínált kenyérből, sonkából előbb nekünk kellett pár falatot enni, bizonyítva, hogy az étel nincs megmérgezve. Szinte nem akartunk hinni a szemünknek: az egyik „katona” alig lehetett tizenhat évesnél idősebb. A vállát egy hosszú csövű mordály, szerintünk „vintovka” húzta lefelé. Amikor kicsit elcsitult a környéken a harci lárma, a szomszédok hazaugrottak megfőzni és megenni az ebédjüket. Délután nagy dübörgés hallatszott a tér felől. Kinézek és ámulok. A városból a Nyitrai útra áramlott az orosz katonaság: lovas kozákok cikáztak a lovas kocsik között. A kocsik alacsony oldaldeszkáin füzérben ültek katonák, katonalányok hujjozva és dalolva. Itt-ott ütött-kopott kis teherautók pöfögtek az áradatban. Valahogy így képzeltem el valamikor a népvándorlás kori hadak felvonulását – persze teherautók nélkül. Estére, biztos, ami biztos, a szomszédok visszatértek a pincébe. Sose lehet tudni, mi történhet éjszaka. Mindenki elmondta az addigi élményét meg a szomszédjáét, mert messzebb a városba még senki sem merészkedett. Még nagy volt a katonák jövés-menése az utcákon. Már lassan lámpaoltásra gondolt a társaság, amikor nagy dobogással lejött a pincébe két igencsak hangos pufajkás harcos, kezükben vastag csövű jelzőrakétát lövő pisztollyal. Ők is előbb germánok után kérdezősködtek, de aztán az egyikük, a hetyke bajszú, az asszonyokhoz fordult azzal, hogy valaki menjen vele megmutatni a „magazint”, a gabonaraktárt. Mikor felálltam, hogy én ismerem a raktárt meg az egész telepet, majd én megmutatok mindent, amit csak akarnak, csak egy rövid mérges mordulás volt a válasz. „Tyebja nyenada” (te nem kellesz), és dérrel-dúrral elvonultak a pincéből. Ekkor a legnagyobb megrökönyödésemre az egyik asszonyka megszólalt: „Fiatalember, kár volt velük ellenkezni, reszkírozni, hogy magával rosszat tegyenek, én kimentem volna megmutatni azt a rohadt raktárt.” Jószívű volt. Feláldozta volna magát a többiért. Ez után az izgalom után már nem történt semmi. A városban viszonylag csend volt: csak néha hallatszott egy-egy puskalövés, asszonysírás, jajgatás. „Felszabadultunk.”

NAPLÓ

A. Marton Gyula

Nyár a télben A múlt esztendő még él, dobog és virul bennünk. A jókívánságokban még az elvégzett munka, erőnk egyesül. Örömteli, nyári érzések töltik el szívem, amikor hites beszélgetések, találkozások mondataira gondolok vissza: Ady szerint a paraszt igazi erőforrása a Nyár. Legyen tehát Nyár szívekben, hitünkben. Nekem is van két írásom, amit eddig nem olvastak és a pihenés óráiban fegyelemmel lesz most Önöké mindkettő: Gondolatok a Naphoz Akkor könyveit fogta és olvasni szeretett volna. Kinézett a nagy üvegtáblákon és látta a Napot. Egy farkaskutya harapott éppen belé. A kedves, fénylő Napkisaszszonyba. Ezekben a napokban hajnalkor, mikor szétgurultak a földön a harmatcseppek, hogy az emberek ébredjenek és jót tegyenek. A Napkisasszony a piros ruháját viselte. Tüzes volt, nagyon tüzes, mint az ifjú asszony, aki szunnyadó emberéhez bújik. A könyvét becsukta és nézett. Látta, hogy a szél elűzte a farkaskutyát. Szívében látta a nyugovóra térő Napkisasszonyt. Neki köszönte meg a mai napot.

ITTHON

Üzenet anyai nagyapámtól Mint ahogy én nem, ő sem látott soha passzust arról... csak a tehervonat vasajtaja csattant. Akkor talán könnyek is csorogtak napbarnított arcán. De bévül. Hogy a két gyerek és az asszony ne lássa. Az Út egészen Húsz János falujáig tartott. Onnan üzen most Losoncra., Rozsnyóra, Gútára, Ekecsre, Komáromba is. Nem voltak akkor magyar képviselők. Az urak döntöttek és a vagonok ajtajai csattantak. Az Útról nem tért mindenki vissza már. Talán jobb is. Mert már idegen gazda ült az asztalfőn, más nyelvet beszélt. Üzenem, unokám, tőled a mai kor embereinek, hogy becsület legyen. Hallom, hogy szenved a munkás, hogy facsar a tőkés és néha vérra megy. Hogy a szántóknak kimondhatatlan nevű új gazdái vannak Hogy gyakran sir a szomszéd, mert veri a fia. Az Ilonka nagylánya öt éve, hogy elutazott egy csehországi férfival. Hogy a kultúrházban három éve volt mulatság. Hogy nincs már lagzi, csak esküvő. Hogy falunapon kopjafáinknál ifjú színész Márait szaval. Zengőn és ritkán, nagyon. Mindent nem lehet elmondani, fiam. Van, mit hinni kell. Megérteni és tudni. Mondd meg hát, unokám, ott gyár csarnokában ha nagyon üvöltöznek az ordasok: - „ne

bántsd a munkást, a parasztot Nem bántott ő embert soha”. És a honatyáknak is üzenek. Mondj el mindent. Anyanyelved, drága édesanyád nyelvét beszélik ők is. Tudom. Hiszem.

33

IFJÚ SZÍVVEL

Emberebb embert és magyarabb magyart Gondolatok a 100 éves cserkészetről A cserkészet korunk legnagyobb pedagógiai mozgalma. Jelentőségéről némi fogalmat adhat ez a néhány adat: BadenPowell, a mozgalom alapítója 1907-ben néhány fiúval kezdte meg a munkát, 1923-ban a világ cserkészeinek száma elérte a kétmilliót. A cserkészet lényege: értékes fiú- és leánytípust akar kialakítani, amely valláserkölcsi alapokon állva, annak gyakorlati követelményeit elkötelezetten vállalva egészségesebb, erősebb, életrevalóbb és nemesebb a jelen liberalista, pénzimádó, egyoldalú, önző és céltalan típusainál. Célja: az istenhitre és a lelkiismeretre épített jellemnevelés, egészségesebb testedzés és gyakorlati ügyességfejlesztés által a cserkésztörvény és –fogadalom életre váltásával hasznos, értékes és felelősségteljes emberek nevelése a társadalom számára. Az elkötelezett cserkészet elsősorban életforma, azaz nem elmélet, hanem merőben gyakorlati valami: elsősorban önnevelésre való késztetés. Ily módon a fiatalokat élni és cselekedni engedi. A cserkészet egyik alapgondolata: „emberebb embert és magyarabb magyart”. A cserkészek őrsökbe oszlanak, amely élén az őrsvezető áll. Külön működik a lány- és a fiúőrs. Több őrs alkotja a rajt. A roverek a legidősebbek, az ő feladatuk, hogy segítsenek a vezetőknek a programok lebonyolításában. Az egész évre kidolgozott munkaterv alapján folynak a csapat-, ill. rajfoglalkozások. Hetente tartanak a csapatok őrsi összejöveteleket, amelyeken az újoncok elsajátíthatják a kiképzési anyagot. Tudásukról a portyán tesznek tanúságot, majd ezek után a csapatparancsnok javaslata alapján fogadalmat tesznek és megkapják a zöld nyakkendőt. Minden nyáron a csapat táborba vonul, ez az egész éves cserkészmunka

34

érdeme. A kiképzőtáborokban sajátítják el a fiatalok a vezetésképzés alapjait. A természetben eltöltött napok felejthetetlen élményeket nyújtanak a gyerekeknek és a felnőttnek egyaránt. Nem mindennapi jelenség, hogy egy mozgalom sok évtizeden keresztül se veszítsen vonzóerejéből. A cserkészet ilyen! Ma a világon mintegy 26 millió fiú és leány vallja magát cserkésznek. Kell tehát, hogy legyen valamilyen „titka”, valamilyen vonzereje. A cserkészet a fiatalok önkéntes, politikamentes, vallásos, ifjúságnevelő mozgalma, mely megkülönböztetés nélkül nyitva áll származásra, fajra, vallásfelekezetre való tekintet nélkül, az alapító által meghatározott alapelvek és módszerek szerint mindenki előtt. „Legyen minden magyar utód különb ember, mint az apja volt” – mondja Vörösmarty. A cserkészet jelenleg is ezt az értékesebb embert, ezt az áldozatra készebb magyart akarja megvalósítani itt a Felvidéken is.

A cserkészlányokkal előbb BiPi nővére, később felesége Olave kezdett foglalkozni. A világ leánycserkészete 1928-ban Magyarországon, Parádon alakult meg. Az I. Leánycserkész Világtalálkozót 1939ben Gödöllőn tartották meg, s ez Pax Ting (békegyűlés) néven került a cserkésztörténelembe.

Magyar cserkésztörténelem Magyarországon az első cserkészcsapat alapítása Dr. Szilassy Aladár nevéhez fűződik. Szilassy Angliában tanult, és az ott szerzett tapasztalatok alapján megszervezte 1910-ben az első cserkészcsapatot. A magyar kormány hamarosan felismerte a cserkészet jellemnevelő értékeit és jelentős támogatásban részesítette. 1922-ben gróf Teleki Pált nevezték ki a Magyar Cserkészszövetség Főcserkészévé, aki tragikus haláláig a magyar cserkészet meghatározó egyéniségévé vált. A világ cserkészete hamarosan létrehozta világszervezetét, melynek rövidítése a VOSM és jelenleg Genfben van a székhelye. Mivel a cserkészet a cserkészek közti testvériséget és a népek barátságát hirdeti, ezért négyévenként Világtalálkozók - Jamboreek megrendezését hirdette meg. Magyarország rendezhette meg a IV. Jamboreet 1933-ban, melynek helyszíne Gödöllő volt. Az 1933-as gödöllői Jamboree főparancsnoka Teleki Pál, helyettese Sík Sándor, a vezérkari főnöke pedig Kisbarnaki Farkas Ferenc lett. A tábor szervezésében háromezer cserkész vett részt. A tábor összlétszáma harmincezer cserkész volt és naponta ötvenezer látogató tekintette meg. A világtalálkozón részt vett Baden-Powell is.

A II. Világháború kezdetén mintegy negyvenezer cserkész volt Magyarországon. A háború utáni időben már kormányfelügyelet mellett működött, s végül 1948ban meg is szüntették a bolsevisták, mert nem tudtak azonosulni az Isten, Haza, Embertárs hármas jelszavaival. A háború után külföldi menekülttáborokban kezdték szervezni a cserkészetet a táborban tartózkodó gyerekek részére a magyar cserkészet fáklyavivői. Amerikában alakult meg a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ), mely az emigrációba szorult magyarság érdekében tevékenykedett és működését ugyanez a cél vezérli ma is. Nagy fellendülés az 1956 utáni időszakra tehető, amikor jelentős kivándorló hullám érkezett Magyarországról. A Kárpát-medencében újrainduló cserkészetnek óriási segítséget nyújtottak. Az akkori főtitkár, Bodnár Gábor kezdeményezésére szerveződött a SZMCS is. (folytatjuk!) Karaffa Attila, cserkésztiszt

IFJÚ SZÍVVEL

Szükség van a fiatalokra a politikában 2007. Január 20-án Diószegen tartotta meg soron következő ülését az MKP Ifjúsági Csoport Országos Tanácsa, a fiatalok értékelték az elmúlt időszakot, főleg a parlamenti és önkormányzati választásokat, amelyekben aktív résztvevőként is jelen voltak, hiszen több fiatal került fel a parlamenti választási listára, illetve mérettette meg magát az önkormányzati választásokon. FELMÉRÉS, VÁLASZTÁSOK A parlamenti választások előtt az MKP ICS szakmai bizottsága készített egy felmérést az első választók körében. A találkozón felmérés kiértékelését is ismertették a tanácstagokkal, melynek eredményeként elmondható, hogy a fiatalokat az ICS mozgósítani tudta, hiszen az első szavazók majdnem hetven százaléka azt mondta, biztosan elmegy szavazni. A kérdőívek értékelésekor az is kiderült, hogy azok az első választók aktívabbak politikailag, akiknek a szülei is elmennek szavazni, illetve foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A felmérés értékeléséből, eredményeiből az is látszik, hogy a Pozsony közelében élő fiatalok sokkal optimistábbak az ország más területein élő társukhoz képest. A parlamenti választásokon több Ifjúsági Csoport tag is megmérettette magát, igaz a listára nem alanyi jogon kerültek, hanem ugyanazokat a lépcsőket kellett végigjárniuk, mint a többi jelöltnek, tehát a járási szervezetek jelölték őket, ám így is sok fiatal jól szerepelt, hiszen többen sok helyet ugortak előre a preferencia szavazatoknak köszönhetően, ami alapján az Ifjúsági Csoport tagjai méltán gondolják azt, hogy a jövőben nagyobb teret kellene, hogy kapjanak az MKP berkein belül. A parlamenti választások értékelésekor elhangzott, hogy a legnagyobb sikert a kisfilmmel és a két ICS busszal aratták az önkéntes fiatalok, egyes nézetek szerint a parlamenti

Megújult a Magyar Ifjúsági Közösség honlapja Akik érdeklődnek szervezetünk élete iránt, bizonyára többször is meglátogatták már honlapunkat, amely a www.miksmm.sk címen érhető el. Nemrégiben úgy döntöttünk, hogy szükség van a honlap megújítására. Hogy miért? Ma már mindenki többet akar nyújtani, mint egy egyszerű kép/szöveg weboldal, és mi is úgy éreztük, hogy kell egy interaktívabb, több információval szolgáló, portál jellegű honlap. És miben is lett más az oldal? Regisztráció nélkül csak olvasgatni és képeket nézegetni tudsz.

ITTHON

választások előtti kampány legfeltűnőbb eleme ez a két busz volt. Az önkormányzati választásokon is sikeresek voltak a fiatalok, hiszen van három olyan MKP-s polgármester és majdnem 50 MKP-s önkormányzati képviselő, aki a csoportosulás tagja. Az önkormányzati választásokkor viszont, a szervezet nem csinált központi kampányt, tehát mindenkinek egyénileg kellett megterveznie a választási kampányát. A JÖVŐ Az Országos Tanács fő célja mégsem a múlt értékelése volt, hanem a hogyan tovább kérdésének megvitatása. Mivel a szervezet eddig csak az MKP mellett működött és nem volt jogalanyisága, az ülés egyik célja az volt, hogy elfogadják az alapszabályt, és meghatározzák, hogyan kívánnak a továbbiakban együttműködni a Magyar Koalíció Pártjával. Ezzel kapcsolatban Csáky Pál és Bíró Ágnes, akik az OT vendégeiként mondták el véleményüket hangsúlyozták, hogy igenis szüksége van az MKP-nak a fiatalokra, mert új, ösztönző erő lehet a további munkához. Mindkét politikus kiemelte óriási a tét, a jövő múlhat ezen, mert kérdés, lesz-e még olyan jó helyzetben a párt, mint 1998-2006-ban volt. A parlamenti képviselők kifejtették azon véleményüket, hogy sajnos, az MKP lemaradt az ifjúságpolitikában, hiszen minden politikai pártnak van ifjúsági szervezete, csak a Magyar Koalíció Pártjának nem volt. Az OT határozata alapján a megbízottak benyújtották a Belügyminisztériumba az alapszabályt, hogy bejegyeztessék a szervezetet, amely a jövőben szeretne szorosan együttműködni az MKP-val, a szervezet elnevezése a Via Nova – ICS, amelyet azóta a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma bejegyzett. Neszméri Tünde Regisztráció után aztán nagyon sok új funkció válik elérhetővé (és a közeljövőben ezek száma még szaporodni fog). Ami már most is működik: a jobb oldali naptárba minden regisztrált felhasználó hozzáadhat eseményt, minden cikkhez, szavazáshoz, eseményhez hozzászólhatsz, elmondhatod a véleményedet, ezzel nemcsak a honlap, de a szervezet tevékenységéről is megtudhatjuk, mi a tagjaink véleménye. A regisztrált tagok számára új menüpontot is elindított a honlap szerkesztője, ami az Extrák nevet viseli, itt fájlokat lehet feltölteni és letölteni, zenélő képeslapot küldhetsz, új hírt küldhetsz, és csetelhetsz is.

Gyermekdolgozatok A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával. Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai A bronzkorzsak tűzzel-vassal pusztította a részkorszakot Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik A középkori várakat katakombákkal lőtték Kanada területe egyenlő Európa lakosságával A kenguru kicsinye fészeklakó A ménes egy nagy lócsomó Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonbam észrevette a fondorlatos tervet. A nehézségi erő mindenkit érint. Különösen ősszel, mikoris a levelek már nem bírják tovább. A trójai ló, csak kívülről volt ló, belülről lakókocsi. A keresztények azt akarták, hogy minden ember szeresse egymást. Ezt meg is tették minden alkalommal. Ez nem tetszett a rómaiaknak. A nővérem nagyon beteg, minden nap be kell vennie egy pirulát.Ezt ő titokban teszi, hogy a szüleink ne aggódjanak. Az állatkertben olyan állatokat is lehet látni, amelyek nem léteznek. Gondok mindig is lesznek az öregekkel, mert hiába halnak meg akárhányan, folyton mások nőnek a helyükbe. Beneluxus egy állam Franciaország és Németország között, ahol sok ember luxusban él. A Szaharában a vegetáció szinte kizárólag homokból és kövekből áll.

Az oldalak anyagát összeállította: Neszméri Csilla

35

SZÜLŐKNEK

Gyilkoló mesefilmek Se törvény, se erkölcs nem számít, csak a nézettség Az átfogó elemzések lesújtó képet nyújtanak a nagy kereskedelmi csatornák gyermekműsorairól. A vizsgált rajzfilmek jelentős része durva, félelemkeltő, nem nyújt pozitív példát, ugyanakkor a problémák erőszakos megoldására sarkall. A TV2 és az RTL Klub a korhatárkarikák használatával is nagyvonalúan bánik. A mit sem sejtő szülők nyugodtan engedik a gyereket a képernyő elé, miközben a két nagy tévé 12-es jelzés nélkül sugárzott gyermekműsorainak mintegy harmadát csak korhatár- korlátozással lett volna szabad képernyőre engedni. A mesék azért fontosak a gyermekek lelki fejlődése szempontjából, mert segítenek megismerni önmagunkat és beépíteni a személyiségünkbe a jóval szembeni szimpátiát, a rossz iránti ellenszenvet – áll Arnica Esterl tanulmányában. Esterl

36

30 éve tagja az Európai Mesetársaság nevű szervezetnek: ezen tevékenysége részeként több olyan elemzés, tudományos munka készítője, amelyek a mesék gyermeklélektani hatásait vizsgálják. Sőt, gyakorló szerzőként maga is számos mesét írt. – Napjainkra a mesék a piacra kerültek, sok pénzt lehet velük keresni. Fel kell tenni azonban a kérdést, hogy tisztán lássuk: ebben a globális piacosodási „játékban” mi történik a mesék lényegével. Megőrződik-e értékük, lelki-szellemi lényegük, megmarad-e varázserejük, vagy megfosztják őket mindezektől, miközben a szó szoros értelmében vásárrá viszik, jutányosan kapható áruvá degradálják őket? – teszi fel a kérdést Peter Lang tanulmányához írt bevezetőjében.

Az erőszak kultúrája

Korábban is számos kritika és szülői tiltakozás érkezett azon japán és amerikai rajzfilmek ellen, amelyek hangvételükben, tematikájukban, képi stílusukban, hangefektusaikban kevés dologtól álltak annyira távol, mint az európai kultúrában hagyományos meséktől. Ezen „gyermekműsorok” elsődleges eleme az akció, az erőszak, az agresszivitás. Bájosság, kedvesség, emberi értékek úgyszólván teljesen hiányoznak ezekből a rajzfilmekből.

Félelemkeltő, fenyegető képsorok A leggyakrabban a félelemkeltő képsorok jelentkeznek problémaként. A két nagy tévé vizsgált műsorainak 37 százaléka tartalmazott ilyen elemeket. A két tévé közül

SZÜLŐKNEK

események eredményeként már felszökik az agressziós szint, de - Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint – az animációs erőszak nem imitálható, ezért veszélyes. – Az utánozhatatlan agresszió rendkívüli mértékben növeli az agressziós szintet, mert a játékban nem vezethető le igazán. Marad az, hogy tombolni, ütni, eltaposni, felrobbantani – véli a szakember. az RTL Klub riogatta jobban a gyerekeket: e csatorna vizsgált gyermekműsorainak több mint fele, 53 százaléka tartalmazott fenyegető elemeket, míg a TV2-nél ez az arány „csupán” 28 százalék volt. A csatornák kínálatában szereplő gyermekműsorok negyedében olyan könnyen elsajátítható, veszélyes technikák is láthatók voltak, amelyek akár a gyerek testi épségére is kockázatot jelentenek. A valóságban látott agresszió elrettentőleg hat a gyerekekre, a filmen ábrázolt ilyen

ITTHON

Az agresszió vonzó is lehet A veszélyeket, akciójeleneteket felvonultató animációk mindazonáltal vonzók és izgalmasak a gyerekek számára – köszönhetően a gondos csomagolásnak, a gyerekekre szabott képi megjelenítésnek. A már idézett Arnica Esterl úgy véli: a mesék hallgatása során még szárnyalhat a képzelet, a rajzfilmek viszont már a fantáziát is blokkolják, hiszen a kicsik készen

kapnak mindent. Az akciójelenetekben bővelkedő „mesék” növelik a gyerekek izgalmi szintjét, aminek állandósulása látszólagos szervi panaszokhoz, a koncentrációképesség csökkenéséhez is vezethet. De ami ennél is fontosabb: mindebben óriási üzlet rejlik. Erre a pszichológiai folyamatra ugyanis ráerősítenek a készítők, amikor ismert akciófilmek alapján készítenek gyermekműsorokat. A Pókemberre vagy a Múmiára már gyerekkorban el kell kezdeni rászoktatni a nézőket: a készítők így biztosíthatják a felnőtteknek készült filmjeik nézőközönségét. Azok a gyerekek ugyanis, akik ilyen jellegű akciórajzfilmeken „nevelkednek”, könnyebben válnak az akciómozik , horrorfilmek fogyasztóivá – áll a tanulmányban. A két kereskedelmi csatorna esti főműsorában sugárzott filmjeinek jelentős része is erőszakos akciófilm. Innen nézve nem csoda, hogy már gyermekkorú nézőiknek is jórészt ilyen tartalmú „alkotásokat” vetítenek. A közönség utánpótlását ugyanis biztosítani kell. Bodacz Balázs Írásunkat – szándékosan – a világ egyik legjobb rajzoltfilm-rendezőjének, a budapesti Jankovics Marcellnek Ének a csodaszarvasról c. munkája képeivel illusztráltuk. Ugye, óriási a különbség?

37

KÖSZÖNTŐ

Köszönjuk, Szepesi György!

A világ legkiválóbb sportriportere 85 éves Mára már teljesen egyértelmű – Szepesi György a világ legkiválóbb sportriportere! Ma ugyan már csak ritkán szerepel – az egyik tévécsatorna adásában hetente -, gyakran kérik ki véleményét különböző alkalmakkor a kollégái és hetente egyszer bejár a Magyar Rádióba is, ahová még mindig érkeznek címére levelek. Szepesi György az 1948-as londoni olimpia óta ott volt mindegyik olimpián – leszámítva a Los Angeles-i ötkarikás játékokat, melyeket a magyar sportvezetés bojkottált. Résztvevője a labdarúgó vébéknek és ott van a jelentős sportünnepségeken. Mi „határon túli” magyarok mindenekelőtt azt köszönhetjük neki, hogy hovatartozástudatunkat akkor erősítette közvetítéseiben, amikor arra nem volt hajlandóság a szomszédos baráti Magyar Népköztársaság részéről. Művészi módon tudósított a mérkőzésekről, mesteri módon használta és használja nyelvünket, sohasem gúnyolta az ellenfelet. Az Aranycsapat krónikásaként tanúja lehetett csodaszámba menő, nagy mérkőzéseknek, ott volt olimpiai győzelmeink megszületésénél... Szepesi György mindig nagy szeretettel beszél fiatalabb kollégáiról, de az ő teljesítményét nem szárnyalja tél egyikük sem. Arra is születni kell. Budapesten éppencsak elhallgattak a második világháború fegyverei, s máris megteltek a focipályák játékosokkal, a lelátók nézőkkel. Szepesi 1945-ben, huszonhárom évesen közvetítette első válogatott mérkőzését, a Magyarország-Ausztria találkozót: „Hol volt akkor a mai technika! A meccset viaszlemezre vettük, arról sugározta a Rádió. Szerencsém volt, mert hazafelé tartva az egyik ablak alatt meg-

hallottam a hangomat. Egy úr követte nagy figyelemmel a beszámolómat: megálltam és megkérdeztem tőle, hogy tetszik a közvetítés? A válasz hízelgő volt, mire bevallottam, hogy én vagyok az a bizonyos riporter. Végigmért és nem hitt nekem. Emlékszem, arra az első válogatott mérkőzésre kerékpáron vagy gyalog érkeztek a játékosok, fapados öltözőben húzták magukra a mezt, a kilencven perc után lavórban mosakodtak és hazamentek. Mai szemmel nézve mindez már hihetetlen. Pedig így volt.” Ha az ember belehallgat Szepesi György emlékezetes közvetítéseibe, még most is borsódzik a háta a gyönyörűségtől. Néhányszor én is láthattam őt munka közben, a mikrofon mellett. Empátiáját – tehát azt a beleérző képességét, melynek segítségével szinte tökéletesen bele tudta magát élni a mérkőzés hangulatába - drámájába – mind ez ideig nem érte el senki. Ez a rendkívüli személyiség ugyanakkor írókat megszégyenítően fogalmaz: igaz, naponta műveli magát, szívesen és gyakran olvas szépirodalmat. Nem ismerek még egy ilyen alapos, csakis a hivatásának élő riportert és szerkesztőt! Szepesi változatlanul tiszteli a hallgatót, noha időközben kevésbé lelkes és kevésbé felelősségtudó játékosok és nézők szállták meg a pályákat meg a lelátókat. „Egyszer Kínában jártam a magyar ifjúsági válogatottal. A mérkőzés végén, zuhanyozás után az öltözőben a címeres mezt taposták a gyerekek, miután ledobálták azokat a földre. Megfagyott bennem a vér: Puskásék ilyet soha sem tettek volna!. Számukra az a mez a haza jelképe volt. Hogyan is taposhattak volna rá?!

Nálunk kevesen tudják, hogy Szepesi György hosszú időn át állt a Magyar Rádió Szórakoztató- és Sportosztálya élén, mint főszerkesztő. Munkásságához egy sor újszerű adás elindítása – például a telefonos kívánságműsoré – fűződik. A második világháború utáni magyar rádiózás egyik nagy egyénisége ő: ott volt mindhárom adó, a Kossuth, a Petőfi és a Bartók alapításánál! Nem tudom, miként dolgozható fel az ő rendkívüli pályája, sokoldalú riporteri, szerkesztői, sportvezetői és sportdiplomata tevékenysége? Maholnap negyven éve, hogy megismerkedtünk. Pályakezdő újságíró voltam, Kassáról szerkesztettem az Új Ifjúság sportrovatát. Szepesi György egyszer ellátogatott egy élménybeszámolóra a pozsonyi József Attila Klubba. Ottani szereplését az egyik élelmes klubtag hangszalagra rögzítette és feldolgozta. A nyolcrészes sorozatot aztán hétről-hétre közöltük. Valaki azonban elterjesztette Pozsonyban, hogy Szepesi tiltakozott az élménybeszámoló közlése ellen, s ragaszkodik a honoráriumhoz. Az ügyet tisztázandó utaztam el Budapestre, ahol kiderült, a pletykából egy szó sem igaz: arra kér csak, hogy a sorozatot küldjem el neki, a honoráriumot pedig utaljam ki egy rászoruló csehszlovákiai magyar főiskolásnak. Ekkor kezdődött a kapcsolatunk, s azóta is tart. Azt hiszem, valamennyi kisebbségi magyar sokat köszönhet neki: és nemcsak a közvetítések élményét! Rendszeresen emberszámba vett ugyanis bennünket, elsőként terjesztette az éter hullámain a második világháborút követően, hogy Kassán, Kolozsvárott, Újvidéken és Munkácson is élnek magyarok. Ugyanakkor nem kevésbé fontos: a leghevesebb csaták hevében sem sértegette a más nemzetiségű ellenfeleket. Ezért tisztelik őt a világ számos országában. Nálunk is. Batta György

Szepesi György (ingben), Papp László és Puskás Ferenc 1994-ben, Koppenhágában a hazai magyar újságírók csapatával.

38

SZÜLETÉSNAP

Idő előtt távozott, mint mostanában a magyarok... Hatvanéves lenne Szikora György, a Fehér Pelé A felvidéki magyarság egyik legismertebb személyisége volt és maradt a tardoskeddi születésű Szikora György labdarúgó, akit a brazil sajtó Fehér Pelének nevezett. Játékát a művészi szintű megoldások, az elegancia és a sportszerűség jellemezte. Életének minden perce a nyilvánosság előtt zajlott, s mert magyarságához hűségesen ragaszkodott, alaptalan vádak, gyanúsítgatások, rágalmazások érték. Ötvennyolc évesen hagyott itt bennünket, belefáradva a krónikus stresszekbe. Az itt közölt részlet Batta György: Szikora, a Fehér Pelé c. portrékönyvéből való. Ezerkilencszázhatvanhatban két mérkőzésre utazott Rio de Janeiroba a csehszlovák csapat. Az egyiken egygólos, 2:1-es vereséget szenvedtünk a másikon 2:2 -es döntetlent értünk el. A 2:2-es találkozón én rúgtam az egyik gólt: méghozzá úgy, hogy Manga kapusnak még mozdulni sem volt ideje, mert egy jobboldali beadást húsz méterről , kapásból vágtam a hálóba. 140 ezer néző jött el a meccsre, s a brazilok hozzáértésére jellemző, hogy megtapsolták a gólomat! Ez ritka gesztus, másutt aligha fordult volna elő, engem is meglepett. A csehszlovák csapat első góljában is benne voltam. Elindultam a brazil kapu felé, négy játékost kicseleztem, amikor szabálytalanul akadályoztak. A játékvezető szabadrúgást ítélt, s ezt Popluhár belőtte! Ezek után írták a brazil lapok, hogy a pályán két Pelé volt – egy fekete és egy fehér. Ez a szakvélemény aztán bejárta a világsajtót, akárhová érkeztem, mindenütt sztárnak tekintettek, fényképeztek, nyilatkoznom kellett és számos kecsegtető ajánlatot kaptam világhírű, gazdag egyesületektől, így például negyedmillió dolláros szerződést kínált fel a New York Cosmos, amelyben akkor a világ leghíresebb játékosai szerepeltek, így Pelé is. Megkeresett a Penarol Montevideo, Racing Buenos Aires és az Aranycsapat egykori játékosa, Lóránt Gyula is, aki az NSZK-ban volt edző, a Kaiserslautern együttesénél. Ő két napon át beszélt a lelkemre, de hát mindig visszavárt a család, pedig az sorsdöntő lehetőség volt. Természetesen másképpen alakult volna az életem, ha akkor nem jövök vissza a többiekkel. Braziliában játszottam Pelé ellen, ami mindenképpen nagy élmény volt és maradt is, mivel ő mindent tudott a labdával és anélkül is. Hozzá hasonló játékost azóta sem láttam: Maradona is nagyon jó, de Pelétől ő is messze van.Volt a mérkőzésnek vagy tíz perce, amikor csak őt figyeltem. Már az első megmozdulása káprázatos

ITTHON

volt, négy játékost elfektetett, miután kapott a kapustól egy labdát. Mellettem is elviharzott, egy mozdulattal becsapott kettőnket, nyomban meg is kérdeztem Joklot: Láttad ezt? Feltűnt, hogy Pelé mindig a lehető legjobb megoldást választotta, mindig tudta mit kell tennie, s mindezt a lehető legtermészetesebben, legegyszerűbben csinálta. Bár vigyáztam rá, mégis mindig egyedül volt, amikor labdát kapott. Valami mágikus erővel elbűvölte a pályán lévőket, a labda pedig minden helyzetben tapadt hozzá. A helyzetfelismerése is tökéletes volt, megfigyeltem a gólnál, Viktort is tudta követni, s ezáltal figyelte a védők mozgását is. Nem

durváskodott, neki viszont Horváth párszor alaposan odataposott. Pelé először felemelte az ujját, figyelmeztette őt, de nem használt. Aztán egy pillanatban – senki sem látta, mikor – ő is odataposott Horváthnak, aki megsérült. Egyszóval, Pelé csak egy volt, de nemcsak játékosként volt kíváló, embernek, kollégának is az volt. Hazafelé jövet egy repülőgépen utaztunk, ő ugyan az első osztályon, mert nászútra indult első feleségével, a német Rosemarieval. Civilben is nagyon közvetlenül, természetesen viselkedett, nem szenvedett sztárbetegségben. Eszembe jut még, hogy megtapsolta a gólomat.

Szikora a DAC egyik meccsének szünetében elgondolkodva vonul játékosaihoz az öltözőbe. Szikora György gimnáziumi tanulmányait Érsekújvárott kezdte, Komáromban folytatta és Pozsonyban fejezte be. Színjelesen érettségizett a Duna utcai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban. A felvétel a szalagavatóján készült – osztályfőnöke, Kulcsár Tibor költő tűzi fel a zöld szalagot.

39

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS Torda táltos egyszer azt kérdezte a tanítványaitól, miből tudják megmondani, hogy véget ért az éjszaka, és elkezdődött a nappal. Munguzd azt mondta: - Ha a távolban látsz egy állatot, s meg tudod mondani, hogy az bivaly vagy ló. - Nem – mondta Torda. - Ha ránézel egy távolban levő fára, és meg tudod mondani, hogy az körtefa vagy szilvafa – mondta Boglárka. - Ez sem jó – mondta Torda. - Hát akkor mi a jó válasz? – kérdezték a tanítványok. - Ha egy férfinak az arcába nézel, és felismered benne testvéredet, vagy ha egy nőnek az arcába nézel, és felismered benne a nővéredet. Amíg erre képtelen vagy, mindegy, hol áll a nap, számodra továbbra is éjszaka van. Ez a mese világít rá legjobban népünk küldetésére a világban. Arra, hogy megismerjük igaz múltunkat, abból hitet, erőt merítsünk küzdelmeinkhez, melynek végső célja egy jobb világ megteremtése. Amikor tehát visszatekintünk a múltba, faggatjuk a múltból ránk maradt emlékeket, egyszersmind birtokba is vesszük azt, ami a miénk volt, s az ma is, csak oly keveset tudunk róla. Nem magunk tehetünk erről, hiszen évszázadokon keresztül tűzzel-vassal irtották az ősi kultúránkban

emlékekből évezredekre visszamenőleg tájékozódni tudunk egyes népek kultúrájáról, műveltségi fokáról, hitvilágáról, érzelmeiről, szokásairól stb. Nem utolsó sorban pedig a tanulásnak, a tudás megszerzésének legfontosabb eszköze. Az a jelen, amelyről az írások szólnak, a jövő nemzedéke számára akarva-akaratlan a jövő építését szolgálja. A jövő építésének ez a folymata nemzedékről nemzedékre napjainkban is tart. Jelenünk építménye tehát egy olyan ősi múlt, melyhez minden

retünk dolgával? Ezeknek ismeretében hogyan építjük múltunkra a jövőt? Volt-e valami közünk az írás feltalálásához és részesültünk-e áldásában? Rendelkezünk-e ősi írásbeliséggel, mely bizonyos rangot ad a népek nagy családjában? Igen, olyan nemzeti kincsünk van, mellyel kevés nép dicsekedhet.” Ez a kincsünk pedig a magyar írás, vagyis a rovásírás. A rovásírást sokan sokféleképpen nevezték. Kézai Simon, Verancsics Antal, Thelegdi János, Baranyai Decsi

Építsünk a múltunkra jövőt! meglevő tudást és hagyományt. Majdnem elveszett, de a trianoni diktátum által feldarabolt haza valamennyi táján: Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Őrvidéken – isteni gondviselés folytán! – fennmaradtak emlékek, amelyek segítenek visszatalálni az elveszettnek hitt ősi műveltséghez és hagyományhoz, amely által népünk képes lesz újból magára találni és az emberiséget is a helyes útra terelni...

„A múltba való visszatekintésnek egyik eszköze az írás“ – vallja Forrai Sándor, akinek tanításával a következő folytatásokban is gyakran találkozunk majd. – Ránk maradt régi írásos

nemzedék hozzáadta a maga tapasztalatát , és mindazt, amit közösségi munkájával létrehozott. A múltnak tehát nagyon sok összetevője van, ami lényeges és fontos egy nemzet életében jövője szempontjából. Ahhoz, hogy jövőjét,annak folyamtosságát biztosítani tudja, nem mindegy, hogy jövőjét milyen múltra építi. A felvázolt séma alapján minden népközösség létrehozta a maga sajátos kultúráját, szokását, életmódját, történelmét, mindazt, amelyben élni és boldogulni tudott. Minden nép arra a törekszik, hogy múltjából minél többet ismerjen meg, rendelkezzen minél nagyobb nemzeti önismerettel, nemzeti öntudattal. Hatalmas kutatómunka folyik ezen a téren szerte a világban. Óriási könyvtárak állnak már rendelkezésre az érdeklődők számára az írás segítségével. De hogyan állunk mi magyarok múltunk, nemzeti önisme-

2006. évi VII. Kárpát-medencei Rovásírásverseny erdélyi elődöntő résztvevői

40

János hunnak, Kálti Márk, a Bécsi Krónika, Thúróczy János, Antonio Bonfini, Szamosközy István, Luigi Ferdinando Marsigli szkítának. Mi párszáz éve már székely-magyar rovásírásnak nevezzük, amely ősiségünk bizonyítéka a Kárpátmedencében, egyben a szkíta-hun-avarmagyar folytonosságé is. A következőkben a magyar írás történetével, kialakulásával és emlékeivel foglalkozunk majd. Ebbéli igyekezetünkben Forrai Sándor A magyar rovásírás elsajátítása c. munkájára, valamint a Friedrich Klára – Szakács Gábor szerzőpár Kárpátmedencei birtoklevelelünk, a rovásírás és Kőbe vésték, fába rótták... című könyvére támaszkodunk. Egyúttal köszönjük nekik, hogy a rovásírás elsajátítása és terjesztése céljából törekvésünkben támogatásukról biztosítanak bennünket. Szakács Gábor írja a fent idézett műben:

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

rodnAs ifQtep lad itezmen !azah a Ih ,raGam arplat !ahos Gav tsom ,Qdi za tti ?kodabaS Gav knWGel kobar !kotaSSlAv ,sEdrEk a ze erEnetsi koraGam a ,knWSWkse bbAvot kobar Goh ,knWSWkse !knWSel men

„Magunk részéről a magyarság megmaradásának három feltételét látjuk: ne feledjük ősvallásunkat, a Boldogaszszonyba vetett hitünket, ne feledjük a hon(vissza)foglalás előtti őstörténetünket és végül, de nem utolsó sorban ne feledjük – tanuljuk, ápoljuk és terjesszük szépséges anyanyelvünk ősi lejegyzett formáját, őseink reánk bízott kincsét, Kárpát-medencei birtoklevelünket – a rovásírást!” Sorozatunkban Forrai Sándor rovásbetűit használjuk. Azt szeretnénk, ha Tisztelt Olvasóink megszeretnék, elsajátítanák a rovásírást és olvasást. Azt szeretnénk, ha a családban, a barátok között egyre többen lennének a magyar rovásírásnak a hívei és alkalmazói, mert ez az ősi kincsünk egyben a tisztesség magasiskolája is! Azt szeretnénk, ha az iskolai szakkörökben a tanárok és tanítványok a rovásírással is foglalkoznának mint a magyarságismeret fontos részterületével. Reméljük, közös erőfeszítésünknek egyszer megérik a gyümölcse!

Magyar rovásírásos lelet Pécsett

,giAnatsom knutlov kobar ,kniApasQ kattozohrAk ,katlah-ketlE nodabaS kik .kantahguN men nebdlqfagloS erEnetsi koraGam a ,knWSWkse bbAvot kobar Goh ,knWSWkse !knWSel men ,rebme gnatib iannohes ,rem men inlah ,llek ah ,tsom ik ,etelE Gnor bbAgArd kenik .etelWCeb azah a tnim erEnetsi koraGam a ,knWSWkse bbAvot kobar Goh ,knWSWkse !knWSel men ,drak a lAncnAl a bbeseNEf ,trak a itisekE nabboj !knutdroh tocnAl sigEm im sE !knudrak igEr ,delev edi erEnetsi koraGam a ,knWSWkse bbAvot kobar Goh ,knWSWkse !knWSel men

Forrai Sándor ábécéje:

,Sel pES tnigem vEn raGam a ;zehErIh Gan igEr OtlEm ,kodazAS a ketnekAr tim !totazAlaG a kussomel erEnetsi koraGam a ,knWSWkse bbAvot kobar Goh ,knWSWkse !knWSel men ,kanlurobmod kniajrIs loh ,kanlurobel kniAkonu ttellem gAsdAmi OdlA sE .teknieven tneS le kAjdnom erEnetsi koraGam a ,knWSWkse bbAvot kobar Goh ,knWSWkse !knWSel men

Középkori rovásírásos lelet. Olvasata „mihály írtán követ“

ITTHON

rovatvezető: Z. Urbán Aladár

41

REKLÁM

Válogatás a Pozsonyi Casino műsoraiból Klarissza (Klariská) utca 7. A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig ) 2007. március 13. kedd 18.00 Végh András budapesti archeológus, törtész vetítéssel egybekötött összefoglaló előadásában tizenöt év legfontosabb budai ásatásairól és az azokon talált legérdekesebb leletekről (kolostorok, lakóházak, erődítések) számol be, amelyekről még a ránk maradt írásos emlékek is hallgatnak. Műsorfelelős: Aich Péter, Háznagy: Badin Károly

2007. március 24. szombat 16.00 – Az Ifjúság Világnapja Gábor – Gábriel arkangyal egyike a 7 arkangyalnak (Mihály, Gábor, Rafael, Uriel, a többi 3 neve nem egyértelmű). Nevének jelentése ”én erőm: az Isten”. Nemcsak a keresztények tartották nagy becsben, hanem a buddhisták, a zsidók és később a muzulmánok is. A Casinóban ma a Gáborokat köszöntjük. Műsorfelelős: Lovisek László, Háznagy: Mlynárik Eszter

2004. március 14. szerda FIGYELEM! 11.45 órakor találkozunk Thaly Kálmán sírjának megkoszorúzásán a Kecske kapui evangélikus temetőben. 15.00 órakor a debreceni Déri Múzeum Thaly hagyatéka címen előadást tart Korompai Balázs, a kiállítás kurátora, a debreceni Déri Múzeum történésze. Helyszín: Brämer Kúria.

2007. március 27. kedd 18.00 – Színházi Világnap Irodalmi újdonságok a Madách-Posonium Kiadóban – (Aich, Mács és mások). Dobos Éva tanárnő kitűnő irodalmi ízléssel, s nem utolsósorban női szemmel egy valóban meglepetéscsokorral érkezik ma este a Casinóba. Műsorfelelős: Petőcz Csilla, Háznagy: Medveczky Ferenc

2007. március 15. csütörtök 15.30 „Jegyezd vele égre, Örök tanulságul: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr!” (Petőfi Sándor) A Medikus kertben Petőfi szobránál találkozunk a koszorúzáson, utána az ünnepélyes hangulat a PC-be szólít, egy kötetlen, baráti találkozóra.. Műsorfelelős: A PC Választmánya, Háznagy: Hrivnák Angéla

2007. március 29. csütörtök 18.00 A nagyböjti időszakhoz, a nagyhéthez és a húsvéthoz igen gazdag szokás- és hiedelemvilág kapcsolódik, mely részben pogány és népi eredetű, többnyire azonban a keresztény vallással fonódik össze. Hogyan ünnepelték Pozsonyban a húsvéti ünnepeket, milyenek voltak a régi pozsonyi húsvétok – erről mesél nekünk ma este Mayer Judit nyelvész, Pozsony legnagyobb ismerője. Műsorfelelős:Aich Péter, Háznagy: Kirner Károly

2007. március 17. szombat 16.00 Kellemes csevegés, társasjátékok, akiben megszólal a zene iránti vágy, üljön a zongorához, szórakoztassa a megjelenteket. Műsorfelelős: Lovisek László, Háznagy: Lányi István 2007. március 20. kedd 18.00 – A Költészet Világnapja Polák Imre lapszerkesztő, műfordító, az AHAMKÁRA Hatjóga Baráti Társaság alapító elnöke „Koplalok, tehát vagyok” címen tart előadást ma este. Mi indokolja a Descartes-parafrázist? Ennek története dióhéjban: egyiptomiak (I.Hérodotosz), Püthagorasz, Szókratesz, Platon, Hippokratész dialógusa Aszklépiosszal, Zsud-Si, Avicenna, L.Kornaro, F.Hofmann, Upton Sinclair. Koplalás és böjt – javallatok – ellenjavaslatok, auto-intoxikáció és megelőzése, speciális higiénia - koplalás közben, visszatérő diéta, saját tapasztalatok – böjtök, koplalások egy esztendő viszonylatában (napéjegyenlőségek, napfordulók). Műsorfelelős: Jesenicky Eszter Háznagy: Bors Éva

2007. március 31. szombat 16.00 Holnap április elseje!!!!! Éljünk a lehetőséggel. Mindenkit kérünk, készüljön föl egy jó viccel (lehet többel is!), s máris elkezdődhet a Viccvetélkedő a Casinóban. Aki úgy gondolja, nem igazán szeretne vicceket mesélni, nem történik semmi, hiszen a jó hangulat tapssal jár, s ők lesznek a „tapsfelelősök”. Műsorfelelős: Malán Lali, Háznagy: Jesenicky Eszter 2007. április 3. kedd 18.00 – Nagykedd „Uram, ha gyémánt vagyok, miért maradtam csiszolatlan?” (részlet egy görög imádságból) Húsvét a legnagyobb keresztény ünnep. Hlačoková Erika, a pozsonyi evangélikus a. hitvallású magyar gyülekezet lelkésze: Mit jelent a HÚSVÉT az egyes vallásokban, mit jelent számunkra ez az ünnep címen tart előadást Műsorfelelős: Gabron Éva Háznagy: Krajči Klára

A HAZAI MAGYAR TERMELŐK FELHIVÁSA! SZERETNE ÖN HÁROMSZOR ÁTCSOMAGOLT ÉS LEFAGYASZTOTT EMBERI FOGYASZTÁSRA ALKALMATLAN ISMERETLEN EREDETŰ HÚSTERMÉKEKET ÉS ÉLELMISZERT VÁSÁROLNI?

NEM?

VEGYEN ELLENŐRZÖTT HAZAI TERMÉKEKET FELVIDÉKI MAGYAR TERMELŐKTŐL ÉS CÉGEKTŐL!

A HAZAI JOBB!!! 42

Felhívás

A CSEMADOK megalakulását és a szervezet 1949-69 közötti időszakát bemutató dokumentumfilmhez keresnek az alkotók olyan személyeket (riportalanyokat): 1. akik személyesen vettek részt az eseményekben 2. akik ismerik ezen személyeket vagy ismerik a történéseket Az alkotóműhely keresi továbbá azokat, akiknek tulajdonában vannak olyan amatőr filmfelvételek, amelyek az 1949-1969es évek kulturális valamint Csemadokkal kapcsolatos eseményeit örökítik meg, azokat ideiglenesen - akár térítés ellenében is - rendelkezésére bocsájtanák. Információikat, tájékoztatásukat, segítségüket köszönik és a következő elérhetőségeken várják: Carisma TV, Družstevná 1, 941 31 Udvard, Dvory nad Žitavou. T. sz. 035/6 444 740, 0905 637 741. E-mail: [email protected].

MEGRENDELŐLAP

Dátum:

Ezennel megrendelem az ITTHON című havilapot

Név:

A koncerten vetítésre kerülnek a Barangolás Felvidéken és Barangolás Erdélyben CD-ROM-ok képei.

Az intézmény neve:

Ág Zoltán – cimbalom a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai

Pontos cím:

Közreműködnek:

aláírás, bélyegző

Varga Mária – ének Huszár Ágnes – hegedű Huszár Kata – brácsa Szabó Mátyás – bőgő

Műsor: 1. Sallai verbunk és kanásztáncok 2. Csárdások Kürtről 3. Csallóközi népdalok 4. Dunántúli ugrósok 5. Gömöri hallgató és csárdások 6. Bertóké verbunk és polgári táncok 7. Csallóközi dudanóták 8. Jókai polgári táncok 9. Csallóközi csárdások 10. Moldvai népdalok 11. Székelyföldi csárdás és szökős 12. Széki muzsika 13. Székelyföldi verbunk, forgatós és szökős 14. Széki muzsika

Fél évre 180,-Sk:

Gyeplős Zenekar:

Egész évre 360,- Sk:

2007. március 16-án, pénteken 18.00 órakor a Kortárs Magyar Galériában (Vermes villa) Dunaszerdahelyen, és március 18-án, vasárnap 15.00 órakor a légi kultúrházban.

Darabszám:

a Gyeplős Zenekar koncertje

Elérhetőségeink: Občianske združenie JEL, Námestie 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava E-mail: [email protected]. Tel: 0905/608777, 0907/177817 Számlaszám: OTP Banka Slovensko 9367044/5200

Barangolás Felvidéken és Erdélyben

KISEBBSÉGEINK

Babindák Ernő:

A szabadságharc cigány hősei Az 1948-as szabadságharcról, amiről azt mondják, hogy magyar nemzeti felkelés volt az osztrák uralommal szemben, de azért megtanultuk az iskolában, hogy az aradi vértanúk, tábornokok között kisebbségben voltak a magyarok. Volt köztük szerb, német, osztrák, lengyel is. Az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban a romák jelentős számban vettek részt. Erről a történetírás vajmi keveset foglalkozik. A cigányoknak ugyanúgy megvoltak a maguk mesterségei, méghozzá nem is lenézett szakmák. Itt említhetjük a muzsikusokat a nemesi szórakoztatásban, a magyar nemzeti érzés ébrentartásá-

szabadságharc idején Görgey csapatában szolgált, részt vett a nagysallói éjjeli csatában és a branyiszkói ütközetben. Egy alkalommal, zenészeivel eltévedt és az ellenség fogságába került. Nehezen tudtak csak megmenekülni az akasztás elől, de végül is muzsikájukkal meglágyították az ellenség katonáinak szívét. Pityó József neve, az 1894. július 15.-i váci csatában is feltűnik. A feljegyzések szerint, amikor a felső városrész viskói égtek, a honvédek az „Ég a kunyhó...“ című nóta hangjaira támadták meg a piacon ácsorgó ellenséges katonákat, a kísérő zenekar pedig Pityó bandája volt. Egy másik prímás, Sárközi Ferenc is a

49-ben honvédkarmester, később ipolysági és selmecbányai zenekarvezető volt. Sági Balogh Jancsi másról is nevezetes, mivel ő szerkesztette az első magyar-cigány szótárt. Az eredeti Rákóczi-kesergőt az országban csakis ő játszotta. Részt vett Tokajnál a Schlik elleni csatában, azután Tarcalnál, a branyiszkói hegyi csatában. Utoljára a szerencsétlen kimenetelű temesvári csatában járt. Innen Guyon Richárd tábornokkal Törökországba menekült, de nemsokára a honvágy haza hozta őt. A Dembinszky hadtestében szolgáló, és a szabadságharc után Angliába emigráló Kálózdi Jancsinak volt mindannyiuk kö-

Sági Balogh János

Liptószentmiklósi Pityó József

Gárdonyi Sárközi Ferenc

ban vagy a szegkovács cigányokat, a cigány lópatkolókat, fegyverkovácsokat, ágyúöntőket. A fegyverek igazítása ilyenformán jórészt a cigány mesterek, vagy a vidéki céhbeli legények kezében volt a hadseregben. De a muzsikusok szintén ott voltak a hadszíntéren. A szabadságharc idején a zenész cigányokat főként mint verbuváló vagy katona muzsikusokat sorozták be a bandériumokba. Legelsőként az 1790-ben született Pityó József felvidéki cigányprímást említeném meg, aki már a termetével is tiszteletet parancsolt. Hat láb magas, daliás ember volt. Becsületes, tiszta jellemű, rendkívül népszerű személyiségként emlegetik a források. Mindig magyaros ruhát hordott amit ezüstös gombok ékesítettek, a csizmáján pedig ezüstsarkantyút pengetett. A

forradalom kitörésekor az elsők közt jelentkezett, később Kossuth hadnaggyá léptette elő és kinevezte a szabadságharcban résztvevő cigányzenekarok karmesterévé. Sárközi Ferkó ott volt Budavár bevételénél, Komáromnál, Sarkadon és a debreceni ütközetben is. Egressy Ákosnak a szabadságharcról „Emlékeim“ címen kiadott viszszaemlékezései szerint Sárközi zenekarának tagjait a Szózatot megzenésítő Egressy Béni válogatta össze, saját költségén ruházta fel és élelmezte őket. Egressy Ákos arról is beszámol, hogy először tőlük hallotta a „Kossuth Lajos azt üzente“ kezdetű dalt. A magyar zene külföldi úttörőjeként is számon tartott Sárközi részt vett az 1867es párizsi világkiállításon, 1875-ben pedig Edward walesi herceg hat hónapra Angliába szerződtette. Sági Balogh Jancsi 1848-

zül a legkalandosabb élete. A bécsi konzervatóriumban tanuló, öt nyelven beszélő Kálózdit a londoni Alhambra színháznál karmesterként alkalmazták, majd a kínai császár hadseregében mint fő katonai karmester dolgozott. A ’48-as forradalom kitörésekor jelen volt a múzeumkertben, fellelkesült Petőfi Nemzeti dalától és úgy döntött, hogy ő ezt megzenésíti. El is készült a mű, amelyet megmutatott Vahot Imrének, Petőfi barátjának. Vahot Imre hajlandó volt kinyomtatni és Petőfi Sándor pedig ehhez hozzájárulását adta. Meg is jelent ez a bizonyos zenemű, ami a Széchenyi Könyvtárban található. Megemlíthetjük Horváth Ferencet, aki Pesten volt muzsikus. Jelentkezett már az augusztusi Jellasics-támadás előtt, hogy ők muzsikálnának katonazenészként.

44

Minden honvéd zászlóaljnak megvolt a maga cigányzenekara, amelyik csata idején a sereget lelkesítette együtt a rohamozókkal, pihenőidőben szórakoztatta a katonákat és ha fegyverre kellett menni, akkor fegyverre mentek. De nem csak ezek a nagyszerű muzsikusok vittek szerepet a forradalomban. A romák másik jelentős csoportja ugyanúgy vett részt a harcban, ahogy a korábbiak. Ők az 1770-es 80-as években a magyar kézműiparból élő lakosság 20-25 százalékát tették ki. Ez ugye az ipar fejlődésével lecsökkent, azért még mindig elég jelentős szám volt az 1848-as időkre is. A romák között így nagyon sok volt a puskaműves, fegyverjavító, öntő, ők is jártak a haddal, javítgatták a fegyvereket meg a felszerelést. A cigányságot kutató történészek szerint a cigányok a perzsáktól tanulták meg a fémmegmunkálás technológiáját, és az Európába a XIV.-XV. században érkező első csoportjaik már fejlett kézművességgel rendelkeztek. A Habsburg uralkodók - Lipót, Mária Terézia, II. József - elrendelték a cigányok falvakba telepítését, és megtiltották a vándormesterségből élő roma kézműveseknek lakóhelyük elhagyását. Ez a legtöbb romát korábbi foglalkozásától is megfosztotta: az edényjavítás, a fémmunkák, a késélezés vagy a teknővájás folyamatos helyváltoztatást igényelt. A helyi szükségleteket is kielégítő mesteremberek közül sokan letelepültként is gyakorolni tudták iparukat. A múlt század végén a falusi kovácsműhelyek többségében cigányok dolgoztak. A fémmegmunkálás végigkíséri a romák életét a török elleni harcon át Rákóczi szabadságharcáig. Bár a korabeli feljegyzések, emlékiratok nem írnak róla, sokak szerint Gábor Áron, a híres ágyúöntő is cigány volt. Spira György történész szerint a nem nemesi származású honvédek közül a szabadságharcban egyedül Gábor Áronból lett törzstiszt. A bereckei asztalosmesterből lett tizedes 1848 novemberében hadnagyi rangban vett részt a háromszéki felkelésben. A következő hónapban főhadnaggyá, majd 1849-ben őrnaggyá nevezte ki Bem. Ha Gábor Áron maga nem is volt roma, több forrás szól arról, hogy igen sok roma kézműves dolgozott a különböző ágyúöntő-, kovács- és fegyverjavító műhelyekben. Az erdélyi Gábor cigányok csengőöntő, rézöntő és bádogműves mesteremberek voltak. Amikor ’48-ban ágyúkat kellett önteni, Erdélyben összegyűjtötték ezeket a mesterembereket Gábor Áron vezetése alatt, és ők öntötték azokat a bizonyos ágyúkat, ez

ITTHON

Salamon János és tábori zenekara a vízaknai csatában lelkesíti a honvédeket Bem fővezér oldalán (jobbra fenn az ágyú mögött). Nagy József klarinétos és Szirma József golyótól találva megsebesülnek. a forradalom folytatásához nagyon fontos volt. Aztán még megemlíthetünk egy történetet magának a forradalomnak kitörésével kapcsolatban. Ez a kolozsvári cigányok esete. Kolozsvárra még Mátyás király telepített romákat azért, hogy a fekete sereget lássák el hadiszerekkel. Az akkor királyi városok voltak a hadiszállítók, be volt osztva, hogy melyik seregtestnek melyik város adja az ellátását. Kolozsváron letelepítettek mesterember romákat, hogy ezt a feladatot lássák el, és ezért bizonyos szabadságokat adtak. Nem voltak ugyan városi polgárok, de saját irányításuk – tehát a vajda irányítása – alatt élhettek, adózniuk csak Mátyás királynak vagy a fejedelemnek kellett illetve a kincstárnak. Ez a csoport XV-XVI. századtól folyamatosan a XIX. századig őrizte ezeket a jogi hagyományokat. Kicsit elfajult a XIX. századra ez a hagyomány. Részint azért, mert a király meg a fejedelem nem nagyon tartott már igényt a hadi szolgálatokra, a jogosítványokat a város vette át, és az illető vajda és a város között kialakult az az üzleti kapcsolat, hogy a cigányokra rótt büntetés-pénzeken osztozott a város vezetése és a cigány vajda és a romákat mindenfélékért zaklatták. A város közepén ott volt a karcer, ahová a renitens cigányo-

kat zárták, akik nem fizettek büntetéspénzt vagy akik elégedetlenkedtek. A romákban már korábban is volt panasz, meg kérelem, hogy ezt a rendszert szüntessék meg, mert erre nekik nincsen szükségük. ’48-ban, amikor kihirdették, hogy a világszabadságért, meg a jogegyenlőségért folyik a küzdelem, akkor az ottani tüntető fiatalsághoz a romák is odamentek, hogy hát ez a dolog minket is érdekel. Mondták, hogy persze, gyertek ti is. Vitték magukkal a követelésüket, hogy ők is egyenjogúak akarnak lenni és szabadok. A tömeggel felvonultak a főtérre, ahol a karcer volt, eldöntötték együtt a tömeggel, hogy akkor most szétverik ezt a szégyenkaloda karcert. Március 19-én a tüntető tömeg, amelyik uniót követelt Magyarországgal és szabadságot, szabad sajtót, függetlenséget, ez a tömeg a romákkal együtt szétverte a feudalizmus akkori jelképét, tehát a karcert, amivel a cigányokat gyötörték Kolozsvár városában. Úgy gondolom, ahogy József Attila mondta, hogy rendezni végre közös dolgainkat, az a történelmünkkel kapcsolatban is sikerülni fog. Hogy minden nép, minden csoport, minden település megtalálja arcát a közös múltban, a saját helyét, mert anélkül nem igazán látható a közös jövő és a jelen se nagyon érthető meg.

Kossuth köszöntése, az 1848/49-es szabadságharc tábori zenészeire emlékező fesztivál elé. Mühlbeck Károly rajza. 1949. augusztus 8-án Gráble orosz generális cserkészei felgyújtották Losonc városát és üldözébe vették Dombi Marci és Borzó Miska karmester tábori zenekarát.

45

VILÁGÖRÖKSÉG

Háború után béke?

A világörökség részévé válik a komáromi erődrendszer? Hajdanán, a Trianon utáni időkben, a két világháború között, három szellemi gócpontja volt a határon túlra szakadt felvidéki magyarságnak: Pozsony, Kassa és Komárom. Mára a történelem – a két nagyváros iparosítása, lakosságának felduzzasztása, az átrendeződött politikai és társadalmi viszonyok és egyéb okok miatt – már csak Komárom tekinthető szellemi központnak, mert itt a lakossság nemzetiségi összetétele ezt még lehetővé teszi, s mert itt van a legtöbb, országos jelentőségű magyar intézmény. (Harmadik esztendeje az önálló, magyar nyelvű, állami Selye János Egyetem is). Komáromnak élő történelmi múltja van ugyan, de gazdasági ereje lanyhult. Fejleszteni és a huszonegyedik század színvonalán kultúrát, hagyományt ápolni, jövőt építeni csak akkor képes, ha támogatják. Mára meggyérültek a magyarországi pénzforrások: még szerencse, hogy akadnak segítőkész egyének és a település sikeresen merít az eus alapokból. Egy nem várt, óriási reményforrás azonban felbuzogott az elmúlt esztendőkben nem csak a város, nem csak a térség, de talán a hazai magyar nemzeti közösség

46

egésze számára is: az UNESCO Világörökség-listájára való felkerülés esélye. A „történet” akkor kezdődött, amikor a szovjetek után a csehszlovák, majd a szlovák hadsereg katonái is elhagyták évtizedek óta használt helyüket a többszázéves védmű területén. A város visszavásárolta az államtól a bástya- és kazamata rendszert – ez történt Kiskomáromban, a Duna jobbpartján is, merthogy Komárom sohasem volt két külön település, hanem szerves egységet képező, Duna menti központ. A hídon túli Monostori Erőd kitakarítása és megtisztítása után az ottaniak hadimúzeumot, művelődési és szórakoztatási lehetőségeket biztosító bázist kívántak létesíteni a falakon belül és kívül, tekintve, hogy a védmű állapota ezt lehetővé teszi. Felmerült az is, hogy meg kellene pályázni a Világörökségi listára való jutást – ettől az időtől kezdve a balparti Komáromban is hasonló tervek foglalkoztatták a városvezetőket és szakembereket. Nálunk is elkezdődött az évtizedeken át elzárt térségek megtisztítása, egyes épületeinek átalakítása. Tavaly az Öregvár területén átadták a Selye János Egyetem Konferenciaközpontját, ahol az impo-

záns gyűjteménnyel rendelkező, korszerű egyetemi könyvtár is található. Az idén januárban a két pályázó – a két ország és a két Komárom – benyújtotta pályázatát az UNESCO illetékes bizottságának. A dokumentum tartalmazza Makovecz Imre világhírű magyar építőmérnök tervét arra az esetre, ha az ENSZ kulturális szervezete „lát fantáziát” a Világörökség részévé válásra. Az ITTHON kiemelten foglalkozik majd a témával: interjút készítünk Makovecz Imrével, bemutatunk néhányat rajzai közül. Elbeszélgetünk Gráfel Lajossal, a városi hivatal „erődügyi biztosával”, aki a közelmúltban miniszteri díjat kapott szervezői és előkészítői munkájáért.

Ha ugyanis az UNESCO 2008-ban úgy dönt, hogy az erődrendszer alkalmas a kitűzött célok megvalósítására, egyszerre több öröm ér bennünket: a szemünk láttára válik békés monstrummá az évszázadokon át hadi célokat szolgáló védmű, hogy az oktatás és a békés együttlét térségévé váljon, miközben a világ minden részéből vonzza majd a turistákat. Ez pedig új munkahelyeket, gyarapodást, megélhetést, kiszámítható jövőt eredményezhet. Adja az Isten, hogy így legyen! /b /

ITTHON

Képeinken: Gráfel Lajos. A Monostori Erőd belülről. Az erődrendszer látképe. Az erőd kapuja. A túldoldalon az erőd felülnézetből.

47

48

Kárpát- medencei birtoklevelünk, a rovásírás

Ipolyságon, ezzel a címmel tartott előadást Szakács Gábor, újságíró, zenész, s egyben a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetője. A rendezvény az ipolysági Honti Corvin Kör Polgári Társulás kezdeményezésére jött létre február 7-én, a városi Piccolo kávézóban. A jelenlévőket és az előadót a Kör elnöke Mészáros Attila üdvözölte. Az előadást Bélik György alpolgármester nyitotta meg. Megmaradásunk szempontjából fontosnak itélte a rovásirás megőrzését. Megemlítette, hogy régiónkban is található rovásírás felirat a közeli Szemeréd templomán. Ezek után a Corvin Kör vezetője néhány mondattal bemutatta Szakács Gábort. Az előadó a résztvevőket megismertette a rovásírás alapfogalmaival és történetével. Megtudhattuk, hogy a rovásírás több mint 7000 éves, s ez a ”honfoglalás” előtti Kárpát –medencei származásunkat igazolja, s ezáltal a magyarság rendelkezik az egyik legrégebbi irásmóddal. Előadásából rámutatatott arra, hogy miért fontos megőriznünk ősi hagyatékunkat, a rovásírást. Felhívta a figyelmünket, hogy nem elég beszélni a rovásírásról, hanem a következő nemzedékeknek is át kell adnunk a tudást. Ezt a célt szolgálják az évenként megrendezett rovásírásversenyek. A tavalyi versenyre a Felvidékről 70, Erdélyből 250, Magyarországról 160, a Vajdaságból 100, s a Muravidékről 8 tanuló jelentkezett. Ezek a megmérettetések nagyban hozzájárulnak a határoktól szétszabdalt Kárpát – medencei magyar ifjúság összetartozásának erősítésére. A Honti Corvin Kör Polgári Társulás 2006 májusától működik. Idáig történelmi, irodalmi és zenés előadásokat valósított meg. Corvin című kiadványában a Kör negyedévi tevékenységéről ad számot a társulás tagjainak, s az érdeklődőknek. A városi könyvtár közreműködésével irodalmi köröket működtet alsó és felső tagozatosok számára, valamint a középiskolás diákok részére. corvin

A Csemadok

Művelődési Intézetének képzései Drámapedagógiai képzés Dunaszerdahelyen, 2007. március 3031 és április 1-én (péntek - vasárnap) a Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskola épületében a gyermekszínjátszó csoportok és a szerkesztett játékok rendezőinek részére. A képzést Szabó Csilla, drámapedagógus vezeti. Országos bábos képzés Dunaszerdahelyen, 2007. március 3031-én (péntek-szombat) a Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskola épületében a bábcsoportok vezetőinek, a bábozással foglalkozóknak. A képzést Kecskés Marika, bábszínész vezeti. Mindkét képzés foglalkozásainak tartalma kötődik a korábbi képzéseken szerzett gyakorlatokra és tapasztalatokra, egyben lehetőséget biztosít (tanácsadás és konzultálás formájában) az idei Duna Menti Tavaszra készülő produkciókkal kapcsolatos színpadi, drámapedagógiai és egyéb módszertani nézőpontok megvitatására és megoldására. Jelentkezési határidő: 2007. március 18., az intézet címén: Osvetový inštitút, P.O. Box 16, Bacsákova 240/13, 929 01 Dunajská Streda. e-mail: [email protected], [email protected], fax: 031/550 98 30 Információ: telefon: 031/552 24 78 (Molnár Zsuzsanna, Takács Ottó) Bővebb információ a Szövetség honlapján (felhívás, jelentkezési lap): www.csemadok.sk Az Intézet a szállásolást és az étkezést biztosítja és fedezi. A Közép- és Kelet Szlovákiából jelentkezőknek a szervezők útiköltség hozzájárulást biztosítanak. Részvételi díjak: bábos képzés 300.-, drámapedagógiai képzés 400.- korona.

ITTHON

49

FELVIDÉKI TÁJHÁZAK – IPOLYSZALKA

Íme, az élő tájház Az ipolyszalkai tájház gyönyörű környezetben, az Ipoly alsó folyásánál, völgykatlanban fekszik. Körülöleli a Börzsöny hegyvonulata és a Kisalföld északkeleti lombos erdősége. Ipolyszalka Esztergomtól 15 km-re található a főútvonal mellett, amely Párkányt Selmecbányával köti összze. Lakosságának száma 1075, a magyar ajkú lakosság 1055 főt számlál. Az Alsó Ipoly mente központi faluja, központi iskolával. A települést Magyarországtól az Ipoly folyó választja el. Ipolyszalka határátkelőhely, az Ipolyon három ívű vashíd vezet a túlsó partra. A település első írásos említése IV. Béla 1242-ben kiadott oklevelében történt. Ekkor még királyi birtok volt, de 1261-ben már az esztergomi káptalan birtokát képezte, majd 1270-től az esztergomi érsekséghez tartozott. 1754-ben Mária Terézia mezővárosi címet adományozott Szalkának 4 országos vásár megtartásával. A vályogból 1897-ben épült jellegzetes parasztház, 8 áras telekkel a Magyarországra vezető főút mellett van. A házban 3 szoba található, 1 nyárikonyha beépített tűzhelylyel, sütővel. Hátul istálló és fészer van. Van kút és kinti kemence az udvaron.

A tájház működtetése A kinti kemencében hagyományos lagzis kuglófot, valamint tejfölös-szalonnás lepényt, tepertős cipókat sütünk megrendelésre. A dagasztás és a sütés folyamatát az idős nénik ismerik, de már tanulják a szalkai menyecskék. Hetente 2x sütünk, pénteken és szombaton, illetve az ideérkezők kívánsága szerint.

M. Nagy László felvételeivel

2004 júniusától csoportokat, osztályokat fogadunk egésznapos programokra, kézművesbemutatókkal, a kinti kemencében készült hagyományos ételek bemutatójával. A gyerekek élvezik a dédszüleik életét, munkásságát bemutató egynapos ittlétet, a kézművesfoglalkozások nyújtotta kreativitást. 20 féle foglalkozás kerül bemutatásra: kosárfonás, kötélverés, kukoricaháncsmunkák, szőnyegszövés, gyöngyszövés, karkötők, hímzések, szalvétatechnikával készült képek, nemezelés, makramékészítés, mézeskalácskészítés, kenyérsütés, természetes anyagokból, szárított növényekből készült képek, koszorúk, anyagból készült babák, sókerámia, üvegfestés, drótból készült különféle ékszerek, gyöngyfák, batikolás, söprűkészítés. Az őszi és a téli hónapokban a kézművesműhelyben tartjuk a kézművesfoglalkozásokat a csoportok, osztályok részére. Kézművestanfolyamokat is szervezünk a téli hónapokban az érdeklődök számára. Ez a helyiség alkalmas kisebb összejövetelek (40-45 fő), családi összejövetelek, ünnepségek, konferenciák megrendezésére is. Nyugdíjas csoportok is szívesen látogatnak el hozzánk. Igény szerint folklórműsorral várjuk vendégeinket. Az üstben főtt takartos káposzta igen kelendő a lepény és a lakodalmas kuglóf mellett. További célkitűzésünk, hogy munkahelyeket teremtsünk. A Munkaügyi hivatal lehetővé tette 2004 májusától, hogy a nonprofit szervezetek is munkanélkülieket foglalkoztassanak aktivációs tevékenységre, így

elősegítve működésüket. Talán elsőként a járásban, éltünk ezzel a lehetőséggel, azóta 35 munkanélkülit foglalkoztatunk heti 10 órában. Segítségükkel valósítjuk meg a kézműves foglalkozásokat is, már falunapokra, rendezvényekre is hívnak bennünket. Vásároltunk egy agyagból készült hordozható búbos kemencét is, amivel rendezvényeken tudunk lepényt sütni. A kinti építkezéseket, felújításokat is a munkanélküliek segítségével végeztük. A téli hónapokban a férfiak vesszőből kosarakat, fonott kerítéselemeket, söprűket készítenek, a nők pedig szőnyegeket, kukoricaháncsból táskákat, alátéteket, lábtörlőket. A tájház színtere különböző hagyományőrző rendezvényeknek is, mint a húsvéti locsolkodás, szüreti ünnepség, tollfosztás, fonóház, disznóvágás, betlehemesdi, valamint a hagyományőrző csoportok próbái is itt zajlanak. A Mécs László Alapítványnak köszönhetően a tájházban működik az e-magyar pont internetes szolgáltatás a fiatalok és a falu lakossága részére. A számítógépet az újonnan épített részben helyeztük el úgy, hogy a hozzánk látogatók számára nem észlelhető. Jelenleg is építkezés folyik nálunk, az újonnan épített tetőteret alakítjuk át matracos szállássá 40 fő részére.

További terveink: Az Ipoly Menti Kulturális és Turisztikai Társaság célkitűzése, hogy községünkben és az Alsó Ipoly térségében fellendítse a falusi és kultúrturizmust és ezáltal munkahelyeket teremtsen ebben a térségben, ahol 26% fölötti a munkanélküliség. Az idén teret szeretnénk biztosítani nem-

50

csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is: kézművesbemutatók szervezésével, kézművesmesterségek elsajátításával hétvégi képzéseken, valamint egynapos hagyományőrző programokkal. Szeretnénk bebiztosítani a kézművestermékek árusítását is. Egyre több igény van szálláshelyek iránt községünkben. Mivel szálláslehetőség ez idáig nincs, ezt a hiányt is szeretnénk pótolni. Ahhoz, hogy a megnövekedett igényeknek eleget tudjunk tenni, s még hatékonyabban tudjunk céljaink elérésén dolgozni, szükséges a további bővítést megoldanunk. A tájház mellett parasztházat szeretnénk megvásárolni erre a célra, így kapnánk egy összefüggő nagy parasztportát – 15 áras telket. Elindítunk egy új programot, a lovaskocsikázást az Ipoly mentén és a szőlőhegyre, a pincefaluba.

Az ifjúság bevonása A fiatal generáció az, amely munkánkat továbbviszi, ezért nagyon fontos, hogy

kellő figyelmet fordítsunk az utánpótlás nevelésére. A gyerekek fogékonyak és lelkesek, ha érzik, hogy szeretettel és odaadással tanítják őket. Nemcsak egynapos kézművesfoglalkozásokat tartunk számukra, hanem egyhetes nyári kézműves táborokat szervezünk már öt esztendeje. Az alapiskolás és középiskolás gyerekek napi 8 órában elsajátítják a mesterségek fortélyait: a kosárfonást, kötélverést, üvegfestést, fafaragást, kenyérsütést. A fiatalok az itt tanultakat kamatoztathatják pl. saját vállalkozásban, ill. a térség turisztikai fejlesztésében. A program jól beépíthető a falusi turizmusba – a tájháznál meghirdetett kézműves foglalkozásokban. A táborba szlovákiai és magyarországi fiatalokat várunk 8 – 16 év között. Jelentkezhetnek egész Dél-Szlovákia területéről , az Ister-Granum Eurorégióból, az Ipoly Eurorégióból, Pest megye településeiről. Dikácz Zsuzsanna, az Ipoly-Menti Kulturális és Turisztikai Társaság ügyvezető elnöke

Kedves Barátunk!

Tisztelettel felhívjuk figyelmét egy újfajta egynapos kirándulási lehetőségre a tanulók, diákok, csoportok részére a térségben. Az Ipoly menti Kulturális és Turisztikai Társaság 2003 november végén nyitotta meg a tájházat Ipolyszalkán. 2004 júniusától egynapos programokat szervezünk iskolai osztályok, kiránduló csoportok részére a téli hónapokban is. Programok: - kézművesfoglalkozások – szőnyegszövés, kosárfonás, nemezelés, hímzés, kukoricaháncsmunkák, üvegfestés, makramé, kötélverés, játék- és képkészítés... - elődeink lakáskultúrájának, életének, szokásainak bemutatása - lepény-, kenyér, vagy kuglófsütés a kinti kemencében - gyermekjátszótér, ügyességi versenyek korabeli játékokkal - kukoricapattogtatás, kolbász- és szalonnasütés Irányár: 130-230.-sk személyenként, az étkezéstől függően 1 személy számára: 130.-sk-ba kerül az egésznapos kézművesfoglalkozás és a ház bemutatása. Étkezés: 1 szelet lepény: 25.-sk 1 szelet kuglóf: 15.-sk 1 adag bográcsgulyás (nyárson sült kolbász): 60,-sk 1 dl üdítő: 3.-sk - lovaskocsikázás lehetősége az Ipoly mentén - szálláslehetőség - Elérhetőségeink: e-mail: [email protected] Telefon: 0907/404 576 Szeretettel várjuk!

ITTHON

51

FELVIDÉKI TÁJHÁZAK – IPOLYSZALKA

52