NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP. 2. ÉVFOLYAM 10. SZÁM Mindszent hava. 30, Sk 210, Ft 1,

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

2. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. Mindszent hava

Csikász István: Ballada Megrugdaltak s kiebrudaltak az ősi házból ahol nagyapám élt s lakott,a kertet letarolták és beszögeztek ajtót, ablakot.

Szűz Mária a nagyszobában a képen szótlan könnyezett: nézett utánam, ahogy elvezettek az udvaron át engemet.

Az égboltozat elsötétült – homályos lett az én szemem, zokogva átölelt az asszony, s rettegő három gyermekem.

Anyám sírjához nem mehettem a temetőbe ki – és nem vihettem soha többet virágot neki.

A Duna-part is homályba bújt és a víz is reszketett, a dombon egy sóhajtással nekem köszönt a kőkereszt.

A kisborjú még sírt utánam – nem tudhatta: már nem enyém – s mint a habokban számkivetve ringott a szalma tengerén.

A széles Dunán átszállt a Himnusz . Siratót kong az Estharang.

A kis családom volt velem csak és egyetlen hitem: hogy SZÜLŐFÖLDEM...! meglátlak egyszer – és megsegítesz: ISTENEM...!

Köszönjük

a Csemadok nagymegyeri, érsekújvári, nánai, ipolysági, jókai, zonci, szepsi, ipolyszakállasi, százdi, ímelyi, szalkai, vágai, komáromi, udvardi, ipolynyéki, pozsonypüspöki, losonci, hontfüzesgyarmati, kalondai, vajáni, ekecsi, apácaszakállosi, zsélyi alapszervezetének valamint a Csemadok Területi Választmányainak, hogy részt vesznek lapunk terjesztésében. Köszönjük Varga László, Kajtor Pál, Baranyai Anna, Dániel Erzsébet, Duray Éva, Jámbor Mónika, Vincze Julianna, Takács András, Bodzsár Gyula, Czékus Péter, Farkas Róbert, Duba Ernő, Pekár József, Vendégh Piroska, Szőke Istvánné, Nagy Rozália, Solymos László, Mede Vencel, Morvay Péter, Balla Igor, Máté László, Tarcsi Imre, Pázmány Péter, Petheő Attila, Lajos Zoltán, Mihályi Molnár László, Molnár Bence, Babindák István és Ernő, Böszörményi István, Urbán Aladár, Urbán Árpád és Őszi Eszter áldozatos munkáját, illetve támogatását.. Köszönjük magyarországi barátaink: Balczó András, Rókusfalvy Pál, Kellermayer Miklós, Nemes Andrásné, Hanga Éva, Szidiropulosz Archimédesz, Kolczonay Katalin, Bodosi György, Kondor Katalin, Sunyovszky Sylvia és Fekete György önzetlen segítségét. Az Itthon a Felvidéken a Madách Posonium boltjaiban és a Csemadok Területi Választmányai irodáiban kapható. Szeretnénk, ha a lap mindegyik településünkre eljutna. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik nem pénzért, hanem magyarságtudatuk megéléseképpen hajlandók (szívesen) terjeszteni az ITTHON-t!

OTP Banka Slovensko – havilapunk hivatalos támogatója

A tartalomból:

Bolyai-gyűrűk felvidékieknek

Bajban a magyarság Lezsák Sándor, Czakó Gábor, Kellermayer Miklós és Csóti György elemzése 6-13. Németh László laboratóriumában – Sajkodon jártunk 14-15. Fekete György: Lehet számítani a fiatalokra Az új század már az övék 16-17. Jól sikerült a csemadokos újrakezdés M. Nagy László írása

Szeptember végén Komáromba érkezett a kolozsvári Bolyai Kezdeményezés ifjúsági kerékpár karavánja. A Strasbourgba tartó egyetemisták az erdélyi magyar nyelvű egyetemi oktatás ügyében keresték fel az Európai Unió illetékeseit. A Selye János Egyetem konferencia központjában Bolyai-gyűrűvel jutalmazták azokat a felvidéki személyiségeket és intézményeket, akik és amelyek népszerűsítik az erdélyiek törekvéseit. Képeinken: fent, balról Pogány Erzsébet, Duray Miklós, Hrubík Béla, Oriskó Norbert és Pázmány Péter. Lent: az ifjúsági kerékpár karaván két egyetemista résztvevője.

Farkas Róbert volt az első Bemutatjuk a tiszteletbeli polgári cím viselőjét

23.

30-31. Ne bántsd a magyart! (II.) Z.Urbán Aladár úti jegyzetei 32-36. A csitári hegyek alatt Angyali hangok a Zoboralján 40-43.

Felhívás – Kérés

Azt hiszem, nemcsak Komáromban, hanem szerte sok felvidéki városban, településen szeretnénk megemlékezni - (vagy legalább visszaemlékezni) az 1938. évi eseményekre: a komáromi tárgyalásokra, a bécsi döntésre stb. Emlékük megőrzése a krónika számára ma még lehetséges. Gyűjtöm a korabeli dokumentumokat (fényképek, levelek, kiadványok, újságcikkek, stb. eredeti vagy fénymásolt formában) - esetleg publikációs célra is. Aki nem rest körülnézni a porosodó emlékek között, kérem örvendeztessen meg engem és sokadmagunkat a fenti témával kapcsolatos tárgyakkal, vagy írásban rögzített személyes élményeivel. Prohászka Marcell, ny. tanár, 2900 Komárom, Kelemen L. u. 6, Magyarország

��

�

�

������������� ���� ���� ��

��������

��

➤ ➤ ➤

ITTHON

����

A hónap fotója: M. Nagy László – A gombaszögi kulturális fesztivál utóhangulata a rendszerváltás előtti időkből

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony

���� � �

� �����

���

Címlapunkon: A Honismereti Lovastúra két résztvevője az Ipoly egyik alkalmi határátkelőjénél (Írásunk a 14. oldalon)

lej

Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007 Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: [email protected] Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o. A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is

3

KÉPES KRÓNIKA Akikért nem szólt a harang

Szeptember utolsó vasárnapján a Szoroskő alatti Hárskúton avatták fel a II.világháborúban a község melletti harcokban elesett 74 magyar katona sírjai felé emelt emlékműveket, mely emlékművek felállítását a helyi önkormányzat és a Csemadok rozsnyói területi választmánya kezdeményezte. A felemelő és megható eseményen képviseltette magát a Csemadok országos elnöksége, az MKP, a magyar kormány és több civil szervezet. Jelen voltak az egykori katonák hozzátartozói is. Az emlékmű felállításához anyagi segítséget nyújtott az azóta már megszűnt HTMH, melynek egykori vezetője, Komlós Attila jelenlétével is megtisztelte az emléknapot. A Magyar Honvédelmi Minisztérium képviselője beszédében kiemelte, a háború csak akkor ér véget, ha minden halottunkat tisztességesen el tudjuk temetni. Ezzel a nappal kicsit közelebb jutottunk a háború befejezéséhez, s végre megszólaltak a harangok azokért is, akikért nem szóltak, amikor szólhattak volna. Nyugodjanak békében!

A debrődi növénytemplom megáldása 2007. szeptember 15-én főpapi mise keretében áldotta meg Eduard Kojnok rozsnyói megyéspüspök a Debrőd község határában található Szent László király tiszteletére újraépített templommaradványt. A feltehetően Mátyás király idejéből származó templom a 19. században teljesen romossá vált. 2000-ben már csak a földből itt – ott kiálló mészkövek jelezték az egykori épület nyomait. A hajdani templombelső berendezéséből csak egy Szent László királyt ábrázoló festmény és egy lélekharang maradt meg. Az értékmentés és őrzés a Frankovics László plébános vezetette egyházközség és a polgármester Papp Anna (s halála után lánya, Adrianna) által irányított faluközösség összefogását dicséri. Az európai viszonylatban is egyedülálló vörösfenyő konstrukciót Tamás Gábor tervei alapján Pozsgay Imre és Társa Bt. készítette. A toronykeresztet Cselényi Árpád,

Multi - Kulti fesztivál Hagyományteremtő céllal rendezte a Csemadok Komáromi Területi Választmánya Szentpéteren első Multi - Kulti nemzetiségi fesztiválját. A rendezvény megnyitóján Petheő Attila, a Csemadok járási elnöke elmondta, hogy minden nemzet lelkét a hagyományai jelentik, amint a nép tradíciói elvesznek, az felér a halálával.

4

a szentéj feletti keresztet Kiss László, az oltárt Szabó Fecsu Károly faragta. A tervek kidolgozásban és kivitelezésében Csóka Balázs építészmunkatárs, Pongor László statikus, Szűcs Gábor táj- és kertészépítész, Somlósi Lajos geológus és Szántai Lajos történész segédkezett. A tervek szerint a konstrukciót idővel a környéken honos növények fogják befutni. A szentély köré Márk Gergely rózsanemesítő jóvoltából különleges fajtájú futórózsák kerülnek. A főpásztorral együtt celebrált Kiss Endre jászóvári premontrei perjel, Gábor Bertalan szepsi esperes plébános, Pásztor Lorenzo somodi, Anton Mazán poprocsi, Peter Zbudzák rudnoki plébános. A szentmisében a Bodnár Attila vezetette Vox Columbellae vegyes kar énekelt. A szentmise után a helyiek és az Écsi Gyöngyi által vezetett berzétei énekkar adott műsort. GB. Fotó Zborai Imre

KÉPES KRÓNIKA

Janiga József

munkái Pozsonyban A Pozsonyi Magyar Galériában (a Csemadok pozsonyi székhelyének nagytermében) 2007. szeptember 24-én Janiga József alkotásaiból „Fentről Nektek üzenem“ címmel emlékkiállítás nyílt. Janiga József munkásságát Koncsol László író és Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke méltatta, közreműködött Boráros Imre, színművész. A kiállítás kurátora Kalita Gábor volt.

Ars Antiqua Europe via Gothica A rozsnyói székhelyű Gömöri Kulturális Központ szervezésében az Ars Antiqua Europe via Gothica, vagyis a gótikus út nyomán a gömöri, abaúji és tornai területeken megrendezett zenei koncertek már tavaly is sikeresek voltak. Akkor a cseh Hofmusici (udvari zenészek) kamarazenekar Szepsiben vendégszerepelt, és a Vox Columbellae Kórus vendégeként megkedvelték e tájat és benne a magyar embereket. Az idén már magyar mondatokkal is köszöntötték a szepsieket, és az elmúlt hónapok folyamán egyeztetett és begyakorolt partitúra alapján közös koncertet adtak. A Český Krumlovban megtalált latin nyelvű barokk misét, Caldera szerzeményét tanulták be, majd kétnapos közös próba után az aggteleki Baradlabarlang mintegy 600 fős közönségének mutatták be, nem kis sikert aratva ezzel. Ondrej Macek a cseh csoport (zenészek és szólisták) vezetője, valamint Bodnár Attila szepsi karnagy megérdemelt elismerésben részesültek a jelenlévő szakemberektől is, akik nagy élményként könyvelték el ezt a zenei csemegét. A szepsiek egyébként az eddigi együttműködés jutalmául nagy segítséget kaptak a kassai Csermely Kórustól is, melynek néhány tagja és karnagya Havasi József is vendégszerepelt ebben a műsorban. (mml) fotó: Mihályi Molnár László

Nagytárkányban emléktáblát avattak Nagytárkányról az elmúlt időszakban egyre többet hallhattunk, aminek egyik eredője, hogy a Kopasz József vezette önkormányzat sok olyan kezdeményezéssel adott példát a környező települések számára is, melyek hozzájárulhatnak

ITTHON

ennek a kissé magára hagyott régiónak a megkapaszkodásához. Az újévi koncert, a Tárkányok találkozója és a folklórfesztivál is megmutatta, hogy a Tisza itteni kanyarulata mentén tehetséges nép lakik. Éppen e kanyarulat tette alkalmassá Tárkányt a máramarosi só elosztására évszázadokon át. Ezért épült ide a Tisza partjára a sóház vagyis a sóhivatal, melyről sokáig azt hitték, hogy tán vadászkastély lehetett. A nagykaposi Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség és Prosperitas Alapítvány támogatása révén sok rendezvény valósult már meg ebben az épületben. Szeptember 30-án emléktáblát avattak Árpád fejedelem emléke előtt tisztelegve a dicső pozsonyi győzelem 1100. évfordulója alkalmából. Pótolva ezzel a jelenlegi magyarországi kormányzat szégyenletes mulasztását. Az ünnepség két vezérszónoka Popély Gyula történész, a Károlyi Gáspár Egyetem tanára és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Ezen kívül egy hangulatos és tartalmas

műsort is megtekinthetett a nem kis létszámú közönség. Az emléktáblát a református és görögkatolikus egyház lelkészei is megáldották. Délután az évfordulóval kapcsolatos történelmi vonatkozásokkal, a magyar nemzet helyzetével, a magyar és a világgazdaság szánalmas viszonyaival és népünk jövőképével foglalkozó konferencia zajlott, ahol a két délelőtti szónok mellett az egyik legizgalmasabb előadást Drábik János tartotta, aki egykoron a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Megtudhattuk azt is, hogy a Magyarok Világszövetsége újra kezdeményezi a kettős állapolgárság ügyének népszavazását.. Főleg az EU-ba be nem kerülő nemzetrészek (Kárpátalja, Szerbia) miatt, de önbecsülésünk megerősödése érdekében és kárpátmedencei évezredes jelenlétünk jogán is fontos lenne ez a tett. Köszönet illeti Fuksz Sándor vállalkozót, aki ötletgazdája és tevékeny szervezője és támogatója volt ennek a rendezvénynek. (MML) Kép: mml

5

Halálos terepen harcolnod kell

Bajban a magyarság Most négy magyarországi szerző írását tesszük közzé, Tisztelt Olvasó, hogy átláthassuk: mi történik Magyarországon? Lapunk, mint tapasztalhatta, pártpolitikával nem foglalkozik, viszont képet próbál adni a magyarságot érintő veszélyekről, visszatekinteni az ős- és régmúltba, gyökereinket vizsgálgatja, hogy újból és újból rádöbbenjünk, kik vagyunk és milyen lehet a jövőnk. A négy írás szerzői valamennyien értékes és tapasztalt közéleti emberek, nemzetépítők. A leghitelesebb mai magyarok egyike, Lezsák Sándor tanítóként kezdte pályáját, de író és költő is és hosszú idő óta parlamenti képviselő, - jelenleg a Magyar Országgyűlés alelnöke. Az ő sátrában tanácskoztak húsz esztendeje a pártállami diktatúrából szabadulni akaró nemzetféltő magyarok.

6

Czakó Gábor a legkiválóbb magyar esszéíró, ám – mint általában a tehetséges embereket – őt is több tálentummal ajándékozta meg az Úr, hiszen képzőművész és szerkesztő is. Kellermayer Miklós professzort, a nemzetközi hírű sejtkutatót már az ITTHON-ból is ismerheti a Tisztelt Olvasó: számára tudományos tény, hogy a világot Isten teremtette, s mert elszakadtunk parancsolataitól és Jézus tanításától, puszta létünk is veszélyben forog. Csóti György végzettsége szerint villamosmérnök: - szakmájában kimagasló vezetői erényeket csillantott meg, de felelősségtudata a képviselői pályára vitte. Volt frakcióvezető-helyettes a kilencvenes években, hiszen pártjának,

az MDF-nek alapító tagja volt. Dolgozott zágrábi nagykövetként, stb. Valamennyi írásban megcsillan a mai Magyarország képe. Az a súlyos erkölcsi, s a vele járó gazdasági válság, amely mindnyájunkat aggodalommal tölt el. Jól tudjuk, hogy a felvidéki magyarság sorsa nagyban múlik azon, boldogul-e Magyarország, lesz-e alkotmány- és törvénytisztelő kormánya, tovább fogy-e népessége, folytatódik-e a magzatgyilkolás és minden, évszázadokon át kifejlesztett nemzeti hagyomány sorvasztása. Az Európai Unió alkotmánya lehetővé teszi ugyanis, hogy tisztességes szlovák állampolgárként megőrizzük nemzeti tudatunkat és lélekben összetartozzunk a világ valamennyi magyarjával. /b/

ÉLŐ TÖRTÉNELEM

Czakó Gábor:

Korrajz Unokám szőke fejecskéjéhez remekül áll a dédmama kötötte piros-fehér csíkos pulóver. Fasiszta volna, közelebbről talán nyilas Juliska vagy éppen a dédi? Netán az utcabeli srác, aki a nyáron amerikai zászlóból szabott gatyát kapott ottani rokonaitól? Pólóját természetesen kívül viseli, így a csillagos téglalap nem látszik. Piroska pulcsija és S. Robi gatyája ébresztette bárkiben félelmet? Nyilván, épeszű és tisztességes emberben nem, szenvedett légyen ő vagy családja a nácik honi csatlósa, a nyilas párt rövid, de annál rémesebb uralma alatt. Ő ugyanis tudja, hogy Szálasiék zászlaja másmilyen volt. A diósgyőri focisták hagyományos piros-fehér dressze sem lehet sértő, bár újabban nem látom rajtuk, talán már nem meri elővenni a szertáros, nehogy a gyűlöletmesterek megrágalmazzák. Igaz, ami igaz, a honi közélet – kisebb-nagyobb megszakításokkal - a nyilaskeresztesek óta szenvedi az intézményes gyűlöletfertőzést. Akkor a zsidók ellen irányult, Rákosiék osztálygyűlöletet hirdettek és gyakoroltak, ami lassan minden megbízhatatlant elért, hova tovább az egész nép ellen irányult. A nyilasokat vigyorogva bevették a bandájukba. 56 gyönyörű forradalmának első napjaiban angyalt látott az ország, mire a szeretet végigsöpört a városokon, falvakon: ezért kellett meg-

ITTHON

rendezni a Parlament előtti vérfürdőt, ezért dördültek el a sortüzek országszerte. Semmiféle katonai okuk nem volt, sokkal inkább a sátáni logika: gyűlöld a másik embert, nehogy már megbocsáss az ávósoknak meg régi sanyargatóidnak, gyűlölj! Gyűlöleteddel lelököd önmagadat és a régi csibészeket a megjavulás útjáról, vissza a gazemberekhez. Segítesz újra összekovácsolni a széthullani készülő bűnszövetkezetet. Tovább és mélyebben: ha gyűlölsz, akkor nem Isten képmása vagy, hanem az ördögé. Őrá és földi cinkosaira, a hazugokra, a gyilkosokra, a gyűlöletmesterekre kezdesz hasonlítani. Lelki ellenállásod hamarosan megtörik, hiszen elveszted a szeretet és a tisztaság adta önbizalmat. Ennyi nekik elég a túléléshez. Röhögnek rajtad, amikor ellenük szövetkezel, mert tudják, hogy fertőzött szíveddel előbb-utóbb viszálykodni kezdesz. Hiú leszel, könyökölsz, fontoskodsz, csikarsz a többiek elismeréséért, hibát keresel társaidban, találsz is, meg tódítod is, amikor elmeséled, és a végén jobban gyűlölöd őket, mint a gyűlöletmestereket, akik ellen harcba indultál. Na ugye, hogy mindenki hazudik – duruzsolják a finom entellektüelek. Nehogy már éppen te különködj! A nyolcvanas évek elejére elsimultak a gyűlölethullámok: A Mozgó Világ szerkesztőségében, a Duna-mozgalmakban, a szamizdatozásban, az ellenzéki összejöveteleken, majd tüntetéseken nyoma sem volt például a „népi-urbánus” ellentétnek. Nézeteltérések természetesen akadtak, de hátsó gondolatot, „fajizást” és hasonlókat nem tapasztaltam. A gyűlölet az I. Lakiteleki találkozó másnapján lobbant föl, s rögtön átterjedt a világsajtóra – a későbbi SZDSZ jóvoltából . Azóta is folyik, újabban egy született gyűlöletnagymester, az Őszödi Böszme jóvoltából, aki már kiskorában olyan briliáns aljasságokat sugalmazott e szegény népnek, mint a „23 millió román” rémképét. Maradjunk azonban a csíkos pulcsinál és társainál. Csak a vak nem látja, hogy módszeres hadjárat folyik az országban. Ragyogóan kiválasztott célpont a nemzeti tudat. Az utóbbi évszázad szörnyű veszteségei következtében túlérzékeny lett, tehát könnyen sebezhető, ugyanakkor a nép legharciasabb csoportját gyűlöletfertőzi, azaz semlegesíti. Minél jobban dühöngenek, annál jobban fasisztázzák őket, ők pedig annál kevésbé látják, hogy

az ország ezenközben – például és leginkább – ellopódik. A hadműveletekben a gyűlöletmesterek számára egyáltalán nem akadály, hanem előny, hogy érveik hamisak. Annál jobban dühíti-fertőzi a célszemélyeket, haha! Mit számít, hogy például a turul semmiféle „ordas” eszmét nem hirdet: címerállata számos mai közhivatalnak, településnek, szoboralakja több ezer emlékműnek – Kárpát-medence-szerte. A sasféle nagy ragadozók és az oroszlánok világszerte a napistennek és földi megtestesülésének, a királynak a jelképállatai valának, akik védelmezik a rájuk bízott népet. Még olyan országok címerében is szerepelnek, amelyeknek a történelem emlékezete szerint sosem voltak saját uralkodóik, például Izland, Észtország, Finnország, Moldávia stb. Európában negyvenhárom ország közül tizenhatnak a címerében feszít az oroszlán és tizenegyében röpül a sas, sőt ha a lettek griffjét is ideszámítjuk, akkor tizenkettőben. Soha, senki nem hallotta, hogy ezek bármelyikében politikai vagy összehangolt sajtótámadás érte volna e két derék címerjószágot. Nyilván azért nem, mert sehol nem létezik SZDSZ típusú párt és Böszme-rendű miniszterelnök. A legenda szerint őseinket útjaikon a turul vezette. Szemadám György szerint, aki nemcsak festőművész és író, hanem jeles madarász is, állattenyésztő eleinket a dús legelők keresésében segítette a ma turulnak nevezett ragadozó madár. A magasból vadászott a rágcsálókra, amelyek viszont fűmagvakkal táplálkoztak, és ott tenyésztek szaporán, ahol bőven nőtt a fű, tehát arra kellett hajtani a gulyát meg a ménest. Aki látott már élőben, múzeumban vagy a világhálón hungarista zászlót, és a tisztesség szikrája él benne, az véletlenül sem téveszti össze az Árpád-sávossal. Ez utóbbi négy vörös és négy ezüst/fehér csíkból áll, és ennyi. Nem több. Igy látható a magyar címerben is. Vele szemben a hungarista – a nyél felöl haladva – vörös mezővel kezdődött, ami az egész lobogónak éppen a felét foglalta el. A vörös munkásmozgalmi szín vala ebben a korban: nem csak Sztálin, hanem Hitler emberei is vörös zászlók alatt harcoltak és gyűléseztek, hiszen a Német Nemzetszocialista Munkáspárt irányítása alatt álltak. Szálai is ezt az ideológiát követte. Nos, a vörös mezőben állt egy csúcsára állított fehér négyzet, abban a zöld nyilaskereszt, annak a közepén pedig egy fehér H

7

Az esztergomi bazilika Fotó: M. Nagy László

ÉLŐ TÖRTÉNELEM

betű. A maradék felületen nem négy hanem öt vörös és négy ezüst csík osztozott. Tehát a nyilas zászló egyetlen eleme sem azonos az Árpád-sávossal. Továbbá meg lehet számolni, hogy hány elemből is állt a hungarista és mennyiből a történelmi magyar zászló. Aki felületesen vagy inkább hamis tények alapján ítélkezik, annak az amerikai és a libériai lobogót is ki kéne tiltani köztereinkről. Sőt levenni a H betűket a járművekről, a postacímekről. Maradhatnak-e a vörös macskák és nők meg piros sportkocsik? Nézzük meg: a zászló másik felének alapszíne a vörös! Vele nincsen semmi baj? A magyar bűntető törvénykönyv – helyesen! – tiltja az önkényuralmi jelképek használatát, így a vörös csillagét vagy a nyilaskeresztét. Az Árpád-sávokat azonban nem, sőt védi. A Btk. 269/A §-a kimondja: „Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadság-

8

vesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.” Tessék megnézni: a magyar címer része az Árpád-sáv, a hármas halom a kettős kereszttel és a Szent Korona – amely szintén módszeres és rendszeres támadások célpontja. Nyilvánvaló, hogy a címer egyes elemeinek rágalmazása az egész ellen irányul. Legutóbb éppen a miniszterelnök használt vele kapcsolatban sértő kifejezést a sajtó jelenlétében, tehát nagy nyilvánosság előtt a német kancellár 2007. augusztusi parlamenti látogatásakor: „Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van. Szerintem ez a Parlament a köztársaság Parlamentje, és nem jó a királyság jelképét idehozni” Ilyen történelmileg tájékozatlan és alantas mondatot a köztársaság miniszterelnöke nem ereszthet meg hivatalos, nemzetközi érintkezésben az ország címerének semelyik részével kapcsolatban. Az alkotmány ugyanis így rendelkezik: 76. (2) A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany-

koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.” A hadi helyzet tehát az, hogy a kormánypártok és azok vezetői, úgynevezett államférfiak és államnők rendszeresen alattomosan támadják és sértik a Magyar Köztársaság címerét. Nem szemből, hanem miszlikbe aprítják a régi jó szalámitaktika jegyében, hátha a buta nép nem veszi észre, hogy miről van szó. Ha a címerünk két támadott elemét kevernék, maradna a mai szlovák címer – csak egy kicsit kéne kékíteni... Az alkotmány 35. (1) §-a így rendelkezik: „A kormány védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait.” Nyilvánvaló, hogy az alkotmányos rend védelme ellátásának első lépése magának az alkotmánynak a tisztelete, ideértve a 76.–t is. Vajon ki védi meg az alkotmányt, a köztársaság jelképeit és persze magát az országot a kormánytól? Kiáltsunk rendőrért?

ÉLŐ TÖRTÉNELEM

Lezsák Sándor:

A magyar nemzet megtalálja a kivezető utat Húsz éve, l987-ben reménytelenebbnek tűnt a gyors változás. Egy szovjet csapatok által megszállt országban, negyven év elnyomás után nehéz volt mozgósítani a megfélemlített embereket. Sokan elfelejtik, hogy 1989 nyarán, amikor először juthattak be időközi választások útján ellenzéki képviselők a parlamentbe, a részvétel alig haladta meg az érvényességi küszöböt, az ötven százalékot. A magát baloldalinak, illetve liberálisnak tartó formáció számára tehát rosszabb a helyzet, mint húsz esztendeje – hiszen az emberek ma már aktívabbak. Az értelmiségiek felelőssége viszont nem kerülhető meg. Németh László szavait újra és újra megismétlem. A tartalmát idézem: fejétől bűzlik a hal, de a fejen nem feltétlenül a politikust kell érteni. Mert ha a magyar értelmiség többsége tisztességgel tenné a dolgát, a mai képviselők közül sokan nemhogy a parlamentbe, de még a ferencvárosi sörcsarnokba sem juthatnának be. A lakiteleki sátornak volt egy olyan belső ragyogása, ami semmihez sem hasonlítható. Mintha egy történelmet ragyogtató szellemi áramkör kötötte volna össze az embereket, s mindenki tudatában volt, hogy olyasvalami történik, ami talán nagybetűs hír lesz. Akkor még nem volt zárlatos az áramkör, minden hang,, gondolat együtt volt az ötvenhatos Corvin-köztől a prágai Vencel téren keresztül a gdanski hajógyárig. Ott volt az európai gondolat és több nemzedék erőfeszítése. Képletesen még Illyés Gyula is jelen volt, hiszen az 1979es lakiteleki fiatal írók találkozója – amely a tilalom és tűrés határán az ő segítségével és részvételével jött létre – mintegy előképe volt a magyarság esélyeiről szóló nyolcvanhetes találkozónak. A lakiteleki találkozón száznyolcvanegy ember kivételes önfegyelemről, mértéktartásról és tettrekészségről tett tanúbizonyságot, ami évekig szolgált forrásul a további szervező folyamatnak. Az én munkámat is ez segítette a rákövetkező években. Bibó István sokat idézett mondása szerint a demokrata az, aki nem fél. Könnyű ezt kimondani, de megvallom, ma is abroncsba szorít – no nem a félelem, hanem – a féltés

ITTHON

és felelősség, ha arra az estére gondolok. Amikor este háromnegyed kilenc után néhány perccel Fekete Gyula berekesztette a tanácskozást, s az utolsó vendégtől is elköszöntünk, üres volt a sátor, s hirtelen nagy csönd lett. Szinte súlya volt. Ott maradtam a családdal, s rám szakadt az egész nap minden öröme és feszültsége. És a felelősség is, hiszen egyetlen videokazettán és magnószalagon volt az egész napos tanácskozás. Az járt a fejemben: nehogy elrontsak valamit. Attól tartottam, hogy a rendőrök elvehetik tőlem. Itt voltak és igazoltattak boldog-boldogtalant. Az úton. Éjszaka többször is felkeltem, és más-más rejtekhelyre tettem a kazettákat. Azonban mindegyikkel elégedetlen voltam, így másnap átvittük feleségem keresztszüleihez Nagyrévre, rejtsék el, hisz rájuk nemigen gyanakodhattak. Később kiderült, hogy a biztonság kedvéért még be is falazták. Derűlátó vagyok, s nem csak azért, mert amikor a legnagyobb a sötétség, akkor van a legközelebb a virradat,. Azért is, mert a polgári szövetségben testet ölt az a sokszínűség, ami a régi lakiteleki gondolat távlatos eleme

volt. Pár éve a Magyar nemzet megkérdezte tőlem, miként érzem magam az MDF-ben? Azt válaszoltam: egy ókori tanács szerint nehéz terepen ne állj meg, hanem folytasd az utat. Bekerített terepen dolgozz ki stratégiát. Halálos terepen viszont harcolnod kell. Akkor úgy érzékeltem, hogy bekerített terepen vagyok, mára azonban az országnak halálos terepen kell küzdenie. Vissza kell hódítani egy belső hidegháborús hangulatot szító, szélsőséges kormányzattól mindazon értékeket, amelyeket meg akarnak semmisíteni. Pedig tudniuk kellene, hogy a népet nem lehet sokáig gyötörni. Történelme során a magyar nemzet mindig képes volt arra, hogy jogos indulatait mozgósító erővé alakítsa, önfegyelemmel találja meg a kivezető utat, s eltávolítsa az akadályokat. Ezt fogja tenni most is.

Isten ajándéka: egyszerre három Lezsák unoka! Fotó: Forrás András

9

ÉLŐ TÖRTÉNELEM

Kellermayer Miklós:

A bajba jutott magyarság

Az egész emberiség bajba jutott, mert 250 éve először a kőszenet, majd a kőolajat és a földgázt életellenes diktatúrát teremtő igazságtalansággal kirabolta, zabolátlanul égette, égeti. De mégis, miért kerültünk mi magyarok a legnagyobb bajba? Azért, mert nálunk, az anyaországban, Magyarországon ahelyett, hogy a fosszilis energiaforrások igazságtalan kisajátításából származó életellenes diktatúra kivédésére óvnánk a gyermekeinket, egyre nyíltabb, egyre ádázabb, egyre kegyetlenebb magzatellenesség, gyermekellenesség tombol. A 10 millió országlakóhoz viszonyítva Magyarországon gyilkoltuk meg a legtöbb magzatot. Fél évszázad alatt több, mint 6 milliót. Tetézve ezt az önpusztító tragédiát Magyarországon mostanra nyílt politikai programmá vált a gyermekek lelkében Istentől kapott kincs, a tehetségük kiművelésének ellehetetlenítése. Magyarországon ma olyan országvesztő politikai vezetés garázdálkodik, amelyik az iskolák, különösképp az egyetemek elleni támadásaival nyíltan gyermekellenes, ifjúságellenes. A nép félelme, deformáltsága pedig olyan nagyfokú, hogy ahelyett, hogy elkergetné az ilyen politikai vezetőket, részese a saját gyermekei megnyomorításának. Ezen elszomorító, de sajnos igaz állítás valóságának bizonyítékaként ebben a rövid írásban az ifjúság elleni általános támadásból csak az egyetemek elleni tá-

10

madás rövid számbavételére kerül sor. Egy ország, egy nép, egy nemzet élete, boldogulása szempontjából az iskolák, legfőképpen az egyetemek a legfontosabb, a legmeghatározóbb intézmények. Egyetemek 900 éve (ekkor, 1088-ban alapították Bologna-ban az első európai egyetemet) vannak Európában és utána máshol is a világon. A Bolognai Egyetem alapításának 900. évfordulóját 1988. szeptember 18-án ünnepelték meg. Szinte valamennyi ország egyetemeinek rektora részt vett ezen a jubileumi ünnepségen, ahol megfogalmazták és közzé is tették az európai egyetemek új, egyetemes érvényű alkotmányát, az Európai Egyetemek Magna Chartáját. Ez a Charta pontosan meghatározza, milyen feltételeknek kell teljesülni ahhoz, hogy egy felsőoktatási intézmény egyetem lehessen. Szomorúan kell most, 2007. szeptemberében ismételten kijelenteni, hogy Magyarországon ma egyetlen egy olyan intézmény sincs, amelyik az Európai Egyetemek Magna Chartájában lefektetett követelményeknek megfelelne. Mondhatjuk, hogy a többévszázados támadás a magyarság ellen, amely a II. Világháború után különösen fondorlatossá, ádázzá lett, mostanra

beteljesedett. Tehát van egy ország, Magyarország, amely ugyan tagja az Európai Uniónak, de egyetlen egyeteme sincs. Van egy ország, Magyarország, amelyikben a nemzet életét, jelenét és jövőjét leginkább meghatározó intézményből, az Európai Egyetemek Magna Chartájában meghatározott autonóm egyetemből egyetlen egy sincs. Amik a jelenleg érvényben lévő törvényben (l. 2005. évi 139. törvény a felsőoktatásról) egyetem címszó alatt fel vannak sorolva, kivétel nélkül mind tanodák, szovjet mintájú tanodák. Felsorolásuk így, egyetemként, s még törvénybe is iktatva szemfényvesztés, ártó hazugság. Ez az állításom sajnos akkor is igaz, ha az egyetemként felsorolt tanodák közt van olyan, amelyikbe akár 30, 40 ezer diák is jár. Talán éppen ez az egyetem nélküliség a mi specialitásunk, „hungarikumunk” az Európai Unióban? Mosolyoghatnánk is rajta, ha mindez nem lenne tragikus, végtelenül tragikus. Az igazi, autonóm egyetem az Európai Egyetemek Magna Chartájában lefektetettek szerint a nemzet szellemi életének központja, teljeskörű szabadsága, függetlensége van, azaz mentes minden politikai és gazdasági megszorítástól,

korláttól. Magyarországon a felsőoktatási intézmények éppen azért tanodák, mert egyáltalán nem autonómok. Az autonómia legelemibb biztosítéka sincs meg. Nincs tulajdonuk. Nincs nevesítve a törzsvagyonuk és nincs elidegeníthetetlen kincstári vagyon melléjük rendelve. Nincs a nevesített és „kihelyezett” nemzeti vagyon elidegeníthetetlenségének és célirányos működtetésének őrzésére kuratóriumuk („board of trustees”-ük). Az autonómia második elemi feltétele, az országgyűlés által közvetlenül biztosított működési költségük, amelyben az egyetem küldetéséhez nélkülözhetetlen kutatási bázisfinanszírozás is van, szintén nincs biztosítva. Sőt, vannak cinikus ártók, a szabadságot, a „libertas”-t hamisan értelmezők, hamisan képviselők, akik a valósággal szemben azt mondják, hogy éppen a működési költség megvonása adja a szabadságot, az autonómiát. Azt

ITTHON

hamiskodják, hogy legyen önálló gazdálkodási intézmény az egyetem. Szedjen be magas tandíjakat. Keresse meg az egyetem (az állami egyetem is) a saját működési költségét, ekkor lesz igazán autonóm, igazán szabad, De ez hazugság, végtelen hazugság, hiszen így a nemzetmentő intézmény, az igazi egyetem életellenes, a szegény, tehetséges fiatalok ellenes, nemzetártó, nemzetpusztító, szellemi törpéket, deformált „leckefelmondó-robotokat” kibocsátó intézménnyé válik. Tetézve a bajt Magyarországon a szovjet mintájú tanodákat az elmúlt 17 évben elvtelenül össze is vonták. Valószínű ártó céltudatossággal, hogy a nemzet élete szempontjából szükséges önálló műszaki, önálló agrár és önálló orvostudományi és egészségtudományi egyetemek még véletlenül se jöhessenek létre. Az egyetemeknek hazudott tanodák Magyarországon ma teljesen védtelenek. Ki vannak téve min-

den nemzetellenes, ifjúságellenes politikának. Kötelezően eladósodottak, s így ki vannak téve ellenőrizhetetlen „pénzügyi biztosok” garázdálkodásának. Tanáraikat (különösen az értékesebbeket, a nemzet jövőjéért még aggódókat) akkor küldik el, amikor akarják. Az igazság, a teljes igazság az, ha rövid időn belül nem lesznek igazi, autonóm egyetemeink, önálló műszaki, önálló agrár, önálló orvostudományi és egészségtudományi, önálló művészeti egyetemeink és kellő számban önálló általános tudományegyetemünk, elveszünk. Az az ország, az a nép, amelyik a magzatai, a gyermekei ellen fordul, meghasonlott. Viszont „az az ország, az a nép, amelyik meghasonlik önmagával, nem maradhat fenn”. Ezt Krisztustól tudjuk. Ez az Ő, a földi életünkre vonatkozó, leglényegibb, örökérvényű intelme, figyelmeztetése. 2007. szeptember 17.

11

Hortobágyi Nemzeti Park, Rackanyáj a hortobágyi pusztán

ÉLŐ TÖRTÉNELEM

ÉLŐ TÖRTÉNELEM

Csóti György:

Az értelmiség felelőssége a parlamentáris diktatúrában A történelem viharai, külső és belső okok, sokszor sodornak egy népet kritikus helyzetbe. Ilyen esetekben szükség van a közösségen belül olyan csoportokra, amelyek irányt mutatnak, erőt és hitet adnak a tömegeknek a nehézségek áthidalására. Az ilyen csoportok többnyire magasabban képzettek az átlagnál, és nem elsősorban hazaszeretetük mértéke, hanem felkészültségük teszi alkalmassá őket a vezető szerepre, hazaés nemzetmentő szolgálatra. A magyar történelemben korábban a kis- és középnemesség számottevő része, valamint néhány arisztokrata család töltötte be ezt a szerepet. Hozzájuk csatlakoztak a XIX. század második felében a polgárság valamint az értelmiség legkiválóbbjai. 1945 után a nemesség és a polgárság gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, az értelmiség maradt a nemzet lelkiismerete és iránytűje. Ők voltak előkészítői és irányítói az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, valamint az 1990-es rendszerváltozásnak.

12

A nemzet számára kritikus időszakok nem feltétlenül kapcsolódnak erőszakos cselekményekhez, háborúkhoz, forradalmakhoz. Békeidőben is kritikussá válhat egy nemzet sorsa. Ilyen állapotban van ma a Kárpát-medencei magyar nemzet. 87 éve széttagoltan él különböző országokban, és több mint fél évszázada semmiféle esélyt nem kapott az újraegyesítéshez. A nemzet határokon átívelő újraegyesítésének az ezredfordulón elindított kísérlete a 2002. évi választások után hajótörést szenvedett. A trianoni határokon belül élőknek csupán egy negyede rendelkezik egészséges nemzeti tudattal a kettős állampolgárságról tartott népszavazás tanulsága alapján. A magyar népesség fogyása a határokon belül és kívül egyaránt kritikus mérteket öltött. Mindezek tetejébe, a „maradék országban” a 2006. évi választások után, az 1990-ben létrehozott parlamentáris demokrácia parlamentáris diktatúrává torzult. Egy pénzügyileg erős csoport megszerezte a hatalmat a szocialista

Szeged

pártban, az országgyűlési választások előtt megtévesztő, gazdaságilag megalapozatlan intézkedésekkel és a választási kampányban arcátlan hazugságokkal félrevezették a gulyáskommunizmusban „kinevelt” népet. A győzelem után viszszavonták az intézkedéseket, majd homlokegyenest mást tettek, mint amit ígértek. A bebetonozott parlamenti többség pedig a következő választásokig mindent jóváhagy. A kormány kénye-kedve szerint cselekszik, becsap ország-világot, elszámolatlanul kezeli a milliárdokat, szétveri az egészségügyet és az oktatást, kiárusítja az országot és az általa okozott pénzügyi válság terheit a lakosságra hárítja át. Nincs civil kontroll, nincs „felső ház”, vagyis kétkamarás országgyűlés, a köztársasági elnöknek nincsenek alkotmányos eszközei az erkölcsi és politikai válság felszámolására. Mit tesz ebben a helyzetben a magyar értelmiség? Hallgat. (Tisztelet a kivételnek.) Pedig az értelmiség felelőssége ebben a kritikus helyzetben mérhetetlenül nagy. Kiabálni kellene mindenkinek, bal- és jobboldalon egyaránt. A diktatúrában nincs helye ideológiai megfontolásoknak. A diktátorokat már nem köti az ideológiai alap, melynek leple alatt elindultak a hatalom megszerzésére. Már

ÉLŐ TÖRTÉNELEM csak jelszavaikban ideológusok, tetteikben nem. Tetteik csak a hatalom gyakorlására és megtartására irányulnak. Kereszténydemokratának, liberálisnak, szociáldemokratának és konzervatívnak egyaránt fel kell emelnie a szavát egy szűk csoport ország- és nemzetvesztő politikája ellen. Együtt kell fellépni a diktatórikus hatalomgyakorlás ellen, mint az 1956-ban és a nyolcvanas évek végén történt. A kádárizmusban felnőtt nemzedékeket megalkuvásra nevelték, száműzték a nemzeti érzést, az önálló cselekvésnek gátat szabtak. A paternalista államnak meghunyászkodó, önálló gondolkodásra képtelen népre volt szüksége. Ezért kell felemelnie a szavát ma minden egészségesen gondolkodó

ITTHON

értelmiséginek, hogy felébressze a népet csipkerózsika álmából. Irányt kell mutatni gondolkodásának, hogy egészséges tudatát visszanyerje, ismét képes legyen önálló gondolkodásra és cselekvésre. Ehhez sajnos, idő kell. Nem véletlen, hogy Mózes 40 évig bolyongott a sivatagban népével az egyiptomi fogságból kiszabadulás után. Nem azért tette, mert nem tudta merre van Izrael földje, hanem azért, mert ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy a fogságban elbutított népe új generációk felnevelésével visszanyerje egészséges gondolkodását. A mai rohanó világban talán nincs szükség 40 évre, de szükség van lángoszlopra, és ez a lángoszlop csak az értelmiség lehet. Ezért üdvözölte minden józanul gon-

dolkodó a Csoóri Sándor által létrehozott Márciusi Chartát. (Bár akadtak mocskolódók, akik megpróbáltak a Márciusi levél gyengének vélt pontjaiba beleakaszkodni, de őket a történelem majd felejtésre ítéli.) Konferenciákon, nagygyűléseken, kisebb-nagyobb találkozókon kell a bajok forrását feltárni, és a következtetéseket a média útján eljuttatni a tömegekhez. Az embereknek értesülniük kell az „írástudók” gondolatairól, hogy tájékozódni tudjanak a sivatagban. Ha világossá válik számukra a helyzetük, látják a kivezető utat, akkor dönteni is fognak sorsukról. Döntésük pedig nem lehet kétséges. Minden diktatúrát elsöpör előbb-utóbb a népakarat, a parlamentáris diktatúrát is.

A Magyar Országgyűlés háza. Fotó: M. Nagy László

13

NOBEL-DÍJAT ÉRDEMELT VOLNA

Németh László sajkodi laboratóriuma

Az én szárnyam a betű volt

Annak a nyári vasárnapi délelőttnek lehetetlen visszaadni a varázsát – ezt érzem most is, néhány héttel az esemény után. Egész éjszaka szakadt az eső a Balatonnál – talán azért, hogy az ég lemossa a legparányibb huszonegyedik századi szennyet is a fákról és a virágokról, mintha külön-külön meg akart volna tisztítani minden levelet, virágszirmot és fűszálat. Délelőtt aztán kisütött a nap és kristályosan tiszta lett a levegő. A muskátlik, a fenyők, rózsák talán éppen olyan színekben pompáztak, mint amilyennek az Úr megteremtette őket. Ebben a patyolat-világban érkeztem meg – balatoni kalauzom, Bodosi György társaságában – Sajkodra, Tihany egyik ma is csendes szegletébe, abba a kertbe és ahhoz a kis házhoz, amelyben a világirodalom egyik nagy alkotója, Németh László érlelte és írta éveken át regényeit, drámáit, tanulmányait, fordította nyelvünkre idegen írók munkáit. A sajkodi kis házban az író egyik lánya, Magda fogadott, s az ott töltött időt az ő kedvessége tovább fényezte. Sajkod, Tihany része, a múlt század ötvenes éveitől kezdve hosszú időn át három rendkívüli magyar alkotó menedékhelye volt. Illyés Gyuláról már szóltunk, ő a Kopasz–hegyen húzta meg magát felesége, Flóra néni nyaralójában. Borsos Miklós szobrászművész a „Gödörben” mintázta szobrait és érmeit. Az ő műhelye a felesége által alakítgatott gyönyörű kertnek is „szállította” a szobrokat.

14

A három nemzetépítő szorgalmas és szívós munkával próbálta magát kiszabadítani a kor fojtogató szorításából, s a haszon a huszonegyedik század elején, amikor valamennyien a temetőkben pihennek – egyre nyilvánvalóbb: az emberiség egyetemes értékeit is gyarapították. Illyés Gyula és Németh László Nobel-díjat érdemelt volna, Borsos Miklós a világ legkiválóbb szobrászai közé emelkedett. Már a sajkodi kert kapuját átlépve megérintett a hely szelleme: ott lehettem „fizikailag” is abban a környezetben, amely Németh László egyik laboratóriuma volt. Mintha hallottam volna a szavait: „Nincs az a munkahely, amit a kísérletező ember laboratóriummá ne tudna alakítani, nincs az a robot, amit a minőség lehelete vívmánnyá nem varázsolhat át.” A kert ma már egészen más, mint apám idején volt – jegyzi meg Németh Magda. Ő gyümölcsfákkal ültette be, azokat gondozta, s gyümölcseivel táplálkozott. Ma sudár fenyők magasodnak a hajdani gyümölcsös helyén, de közöttük még ott van egy gyönyörű almafa, az egyetlen, amit az idő megkímélt. Az almafát percekig csodáltam: szépség és termő bőség! Úgy éreztem, hogy ez az utolsó, még Németh László ápolta fa az ő életének jelképe: az ő világfája, melyen

nemzetünk és a nagyvilág számára termettek a gyümölcsök, akár eredeti művek formájában, akár a műfordítások által. Németh László az irodalom mindegyik műfaját művelte, értelmi és érzelmi világa tökéletes harmóniában fért meg lényében: az Iszony például, amely a női érzékenységet mutatja be a legmagasabb művészi szinten, - nem egy, három Nobel-díjat érdemelt volna! Vele is az történik majd – gondolom -, ami Máraival: az idő neki dolgozik, felfedezi őt is a nagyvilág, bár az ő könyveit már életében lefordították legalább húsz idegen nyelvre. Egyszóval: Németh László a legnagyobbjaink közül való... Leírhatatlan érzés volt a házban, melyet Magda lánya mostanra úgy csinosított ki és alakított át, hogy az unokák is elférjenek benne –amikor abba a kis szobába pillanthattam, melynek ablak melletti asztalánál a ház lakója a csendben, gyakran teljes magányban rótta sorait – minden esetben írógép nélkül, tollal. Lánya gépelgette a kéziratokat, mert ő gépírást is tanult. A hely szelleme itt volt a legerősebb, szinte érezni lehetett a sugárzást, miközben hála és köszönet fogalmazódott bennem: hogy ilyen rendkívüli emberrel ajándékozta meg a magyarságot az Ég, meg azért is, hogy az író lánya jóvoltából személyesen láthatom a környezetet...

NOBEL-DÍJAT ÉRDEMELT VOLNA Az író mindennapjait főzéssel és kertészkedéssel is töltötte. A postás mindennap hozott számára egy liter tejet, a címére érkezett leveleket és egyéb küldemények mellé. Eleinte csak petróleumlámpa világított a kis házban. Minthogy Németh László orvos volt, naponta ötször is megmérte a vérnyomását: tanulmányban foglalta öszsze tapasztalatait a stresszhatásról – ilyen szempontból is rendkívüli az életműve, nem szólva „Kertmagyarország” szemléletéről és azokról a mesterien, szikrázó értelmességgel és világosan, szinte fényt sugárzó stílusban megírt munkáiról, melyek egy mélyen érző és nagy távlatokban gondolkodó huszadik századi magyar lelkének visszhangjai. Befejezésül álljon itt Németh László néhány megnyilatkozása. A szemelvényeket a Németh László élete képekben c. albumból válogattam: a szövegrészt az író felesége és Ágnes lánya állította össze. A könyv 1985ben jelent meg. Két helye van Magyarországnak, ahová a táj gyógyító harmóniája miatt mindig vágyakoztam: az egyik Pécs, a másik a szomszéd Balatonfüred... Annak a nyugodt zugnak a képr, amely egy életen át ott vándorolt előttem, most a füredi hegyek hajlatai alatt lebeg. Ahol minden van: város és szőlőskert, magány és egy kis társaság, s ha szükség lesz rá, szívkórház. Magda lányomék egy nyári kiránduláson megálltak az Apáti tető alatt , a Balatonra néző lejtőn, s eltökélték, hogy ott építenek házikót maguknak. Alig készült el a csurgó falú kőház, ott maradt gazdátlan, s mi sem volt természetesebb, mint hogy a rég

ITTHON

keresett idillt itt kössem össze az elhagyott birtokocska őrzésével és gondozásával. A hely remeteségnek alkalmasabb volt, mint betegazíliumnak. A kis telepen, mely tán a hajdani tihanyi csatorna sajkásaitól kapta a nevét, az év nagy részében alig hét-nyolcan éltek, az élet hajótöröttei, mint magam is. Régi vágyam, hogy az év négy szakát egyszer kinn, a természet szomszédságában, egy helyen tölthessem el,egy csomó növény életét napról napra részletében megfigyelhessem. A bágyadt boldogság: hogy itt lehetek egy gyönyörű tájon, hogy mégis megértem, legyen egy kertem, amelynek minden fájával gyöngéd személyes viszonyban vagyok, sőt a régi harcostársam is itt van velem... Nagyon boldog vagyok ebben a piciny, rám szabott remetelakban – mint a pőre csiga, ha házat raknak a hátára. Az irodalom, mint egy ködökbe vesző tengerpart, egyre jobban elmarad mögöttem... életviszonyaim boldoggá tesznek, mint Vásárhelyen, megint egy vágyott szigetre, ott a pedagógiába, itt a kertbe száműztek ellenségeim, melyet nélkülük nem értem el volna. Ellával is rég éltünk ekkora összhangban... minden jó volna, csak egy kis erő kellene, a normál nap létrájában biztosabb lábbal s kevésbé szédülős fejjel menni fölfelé. Mindenki azzal repül, amivel tud. Az én szárnyam a betű volt, ebben bomlottak ki gondolataim, ebben tisztultak fel érzéseim. Hogy a magasban maradjak, magasabbra jussak, ezért kell most is írnom midőn az írás nem közlés többé, ahogy sohasem volt az. Batta György

„Azt, hogy az én egész munkásságom egy mű s az egyes munkák annak csak a fejezetei: egyre többen látják. Azt is helyesen állapították meg, hogy műfajaim csak egy egyetemes kifejezőkészség különféle irányú megnyilatkozásai s nem a műfajok, hanem az egész mű felől kell megközelíteni őket. Osztályozni én legföllebb úgy tudnám munkáimat, hogy melyikben léptem a legnagyobbat, vagy melyikben adtam, kínáltam föl az embereknek a legtöbbet. Nos a regényben a Gyász volt az első nagy lépés, tanulmányban, gondolkodásban a Tanú. Utána a vásárhelyi ugrás volt a legjelentősebb, ezt persze nem lehet egy műfajba belegyömöszölni: szétoszlik regényre /Iszony, Égető Eszter/, drámára /Széchényi/ s pedagógiára. Ha a társadalmi haszna felől nézem őket: megint a Tanú adta a legtöbbet: egy nemzedéket szoktatott rá egy magasabb igényű olvasásra. Utána azok a műveim következnek, amelyek arra próbálták az embereket megtanítani, hogy foglalkozásuk kényszerét, életük csapásait mint alakíthatják át játékká, laboratóriummá. A közvéleménnyel ellentétben, én ezek közül a hipertóniáról írt leveleim becsülöm a legtöbbre. Az újabbak közül tán az olyanokat, mint a Vallomás nevelésről, amelyek életem központi ügyét, mint életreceptet próbálták továbbadni. A tökéletesség – a Gyász, az Iszony, a Sámson érdeme – csak harmadsorban következnék. Az ő tökéletességüknél büszkébb vagyok egy-egy olyan írásomra, mint a Szárszói beszéd, amelyben a perc nagysága, a figyelmeztetés komolysága és kockázata tulajdon erkölcsi szintem fölé emelt.”

15

NAGYJAINK

Fekete György:

Lehet számítani a fiatalokra Az új század már az övék Sokunk számára elképzelhetetlen a hetvenöt esztendőnyi élet. Fekete György belsőépítész, a legsokoldalúbb és legszorgalmasabb magyar emberek egyike jól megjegyezte magának édesapja szavait: „Az időjárással meg az életkorral nem érdemes foglalkozni, mivel egyiket sem tudjuk befolyásolni.” Talán ezért /is/ fiatalos és lendületes most is, amikor háromnegyed évszázad súlya nyomja. Beszélgetésünk szép születésnapja alkalmából készült – feleleteiből kisugárzik egyénisége, optimizmusa, töretlen hite. Kívánunk neki további termő éveket, lelki békét, erőt, egészséget. Alkotóerejére nagy szükség van a nemzetnek, melyet évtizedek óta hűségesen szolgál. Isten éltessen, kedves Fekete Gyurka! Hogyan emlékezel a szülői házra? A göcseji dombok alján, Zalaegerszegen születtem, mindkét testvéremmel együtt. Templomépítő református lelkész volt az édesapám, Mindszenty József „kollégája”

16

abban az időben. Anyám tanítónőként is gondozott bennünket. A templom az udvarunkon épült, így az alapárkok ásásától a kőművesmunkákon, berendezéseken keresztül egészen a harangok első megkondulásáig az építészet és belsőépítészet minden fázisát végigkísérhettem. Talán innen indult a pályaválasztásom is... Apám családja a 19. század második felében települt Erdélyből Zalába sok-sok családdal együtt. Középiskoláimat a csurgói református gimnáziumban végeztem, ahol nagyapám tanárkodott. Nagyanyám viszont Komáromban született, ahol testvére Dr.Szijj Ferenc a harmincas évek elején polgármester volt és a Jókai egyesület elnöke. Beszélj az indulásodról és a szakmai pályádról Belsőépítészeti pályám gyorsan indult, bár az 56-os nemzetőri „szereplés” miatt megismertem a fogdák világát is, ám a rádióostromban való részvételem nem tudódott ki, így enyhe büntetéssel sikerült

Együtt a könyveimmel

megúsznom. Több nagyberuházás tervezése után a külföldön rendezett magyar ipari és kulturális kiállítások specialistája lettem, s huszonöt éven keresztül négy kontinensen, mintegy harminc országban valósultak meg terveim. Az utazások ugyan meglehetősen szoros felügyelet alatt történtek, mégis megismerhettem az előlünk alaposan elzárt másik világot, öszszes vonzó lehetőségével és visszásságával együtt. Ki is alakult bennem egy sajátságos világkép, melynek alapja a hazához való feltétlen hűség, a kapott tálentumok felelőssége, a hithez és a családhoz való feltétlen tartozás kötelessége lett. Időközben foglalkoztam bútortervezéssel, szakmai és közéleti szereplésekkel, majd írni kezdtem szakirodalmi munkákat, voltam a Képző és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója is és gyönyörűséges templomok belsőépítész tervezője, országos múzeumok kiállításainak rendezője. A rendszerváltás életem delelőjén ért, mikor a Művelődési és Közoktatási Minisztérium kulturális államtitkár-helyettesi posztra kért fel Antall József. A tisztséget négy évig viseltem. Eközben szerveztem meg a Nemzeti Kulturális Alapot, indítottam újra a Magyar Iparművészet című, 100 évvel ezelőtt alapított folyóiratot. Evvel a tervezői pályára szánt évtizedek el is múltak. A Magyar Örökség-díj alapítása, a Magyar Iparművészet folyóirat szerkesztése, írói és tanári munkásságod, az államtitkár-helyettesi poszt stb. – életed mindannyiunk számára fontos állomásai... A magyar kultúra folyamatos háttérbe szorulásának ténye indított két munkatársammal arra, hogy megalapítsuk Magyar Örökség névvel a magyarság láthatatlan, szellemi múzeumát abból a célból, hogy a kultúra, a tudomány, az oktatás, a művészetek, a sport méltatlanul mellőzött személyiségei és eredményei valamint a legkiválóbbak emléke és teljesítményei megőrződjenek. 11 éve folyik a negyedévenként rendszeresen végzett munka, rendezzük meg a díjátadó ünnepségeket a Magyar Tudományos Akadémián.

NAGYJAINK

A nemzeti zászló, Andrásfalvy Bertalan miniszter és helyettes államtitkára

Időközben részt vettem a Soproni Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének alapításában, ott egyetemi tanárrá habilitáltam, s ma az egyetem professzor emerituszaként oktatok tovább. Zalaegerszeg városa díszpolgári címmel emlékeztetett gyerekkorom felejthetetlen éveire; édesapám a Kálvinemlékművön bronzarcával néz vissza új híveire. Ahogy múltak az évek, elhatalmasodott rajtam a könyvírási kedv. Esszékötetet, életmű katalógust adtam ki, három úgynevezett beszélgető könyvet írtam, legközelebbi pályatársaim életét körüljárva. Első verseskötetem után nem sokkal megszületett a második is Sylvia címmel. Talán köztudott, hogy feleségem halála után Sunyovszky Sylvia lett a feleségem, akivel a közös élet leélésére szövetkeztünk. Súlyos szívműtétem után Kalkuttai Teréz anya 18 életajánlatát dolgoztam fel meditációs kötetté, s az idei könyvhétre gyűjteményes könyvem jelent meg Befelé tágasabb címmel annak bizonyítására, hogy nem a világ csillogása és a felületes rohanások

ITTHON

hozzák ki az emberből a jobbat, hanem a dolgok mélyére való alámerülés. Életem főműve, egy hiánypótló szakkönyv készen van, kiadásra vár, amivel talán a minimumot sikerült teljesítenem elhatározásaim sorában. Hogyan jellemeznéd a mai magyarokat? Milyenek vagyunk? Szomorú a válaszom: romlunk. Mintha a nemzet nem venné komolyan a kort. Mintha az egyre összébb szoruló világ kihívásai nem lennének kellő figyelmeztetések. Úgy látom, egyre kevesebb gondolkodó embernek kell több felületes polgár kötelességeit ellátni. Ez azonban nem jogosít fel bennünket semmiféle szkepszisre. Történelmünk nagyobb sokkjai után is mindig felálltunk, így még saját példáink is vannak: bátorításul. Ápolsz felvidéki kapcsolatokat is? Felvidéki kapcsolataim élnek. Sylvián keresztül az új rokonsággal is. Ezen túl a Rozsnyó melletti Berzéte lelkészével van munkakapcsolatom, kiállításokat szoktam a művelődési házba vinni és templomi koncertjeikre is járok. A pozsonyi Magyar Kaszinó pedig alakulása óta szívem csücske. Mikor jut időd ennyi mindennel foglalkozni? Van-e valami kedvtelésed, amely végigkísér az életeden? A napi huszonnégy óra igen nagy idő. Egyébként én a magam hetvenöt évével már hét évvel túl vagyok a magyar férfiak átlagéletkorán. Istennek adok hálát érte és munkával kívánom mindennap meghálálni a kegyelmét.

Tanáccsal is szolgálnék. Nem egy dolgot kell sokáig csinálni, hanem váltogatni kell a tennivalókat, így a szellemi és fizikai munkát is. Ez a teljesítményt megsokszorozza . Kedvtelésem maga a munka, mert ennél jobb szórakozást el sem tudok képzelni. Bővül-e a Szent Korona ezer arca album? A Szent Korona ezer arca című gyűjtemény gyarapítása befejezhetetlen munka, csak abbahagyni lehet. A gyűjtés tovább folyik, az anyagát majd a Magyar Népművészeti Akadémiára hagyjuk, hogy később megtörténhessen tudományos feldolgozása is. Ezt abban a reményben mondom, hogy egyszer újra a magyar zászló és címer szerves része lehet a Korona, s akkor időszerűvé válhat a feldolgozás is. Milyenek korunk fiataljai? Jó, hogy a fiatalokról is kérdezel. Mivel sok-sok éve tanítok, nagyrészt majdnem felnőtteket, nyugodt szívvel mondhatom, hogy lehet számítani rájuk. Nagyszerű szakemberek, kultúremberek nevelődnek közöttük, s biztos vagyok abban, hogy sokan különbek lesznek nálunk. Nekünk az a dolgunk, hogy ami a nemzet fennmaradása szempontjából fontos, megtanítsuk nekik, hogy a jónak, nemesnek, okosnak folytonossága ne csökkenjen. Az új század már az övék. A Szentírás szerint a megváltás akkor jön, amikor a legnagyobb a baj. Reménykedjünk, hogy az utánunk jövő nemzedékek kezét a Megváltó fogja majd. Batta György

Interjú Rubik Ernővel

17

UTAZÁS A MÚLTBA

Felvidéki gyökerek Rajcsányiak, Kosztolányiak Rajcsányi Mihály 1956-ban, 17 évesen hagyta el Magyarországot. Ha nem ment volna el, ma biztosan nem lenne az élők sorában. Bejárta csaknem az egész világot. Felesége brazíliai, de ő büszke maradt magyarságára, felvidéki gyökereire. Utoljára hét évvel ezelőtt találkoztam vele Dániában, ahol a koppenhágai magyarokat szervezte. Az idén a sors újra összehozott minket. A történet valódi – kétnapos felvidéki körútról szól ez év augusztusában. Az út célja: ősei, a Rajcsányi-család eredetének kutatása. (Cs.O.) Augusztus 15-e reggel hat óra. Komáromból átgurultam a hídon Révmáromba és megálltam a határon. Két fiatal, csinos nő, egyenruhás határőr fogadott. Rájuk mosolyogtam, jó reggelt kívántam, a magyar egyenruhás visszamosolygott, kérte az útlevelem, megmutattam és már mentem is tovább. Kiértem a városból, a nap már felkúszott a keleti égen. Meleg volt. Gondoltam, a napom jól kezdődik, de azért valami bizonytalanság fogott el. Sok kis falun kellett áthajtani, az emberek már úton voltak munkába, ki gyalog, ki kerékpárral vagy éppenséggel vártak a buszra. Gondoltam, többségük ma-

18

gyar, hisz a Felvidék déli részén az arányok még a magyaroknak kedveznek. De északabbra is kellemes meglepetések értek. Amikor beértem uticélom első állomására, Nyitracsehibe, bementem egy boltba ásványvizet venni. Ösztönösen angolul szóltam a kiszolgálónőhöz, de ő jelezte, hogy nem érti. Aztán megkérdeztem: beszél-e magyarul? Mosolyogva válaszolta, hogy igen. Így aztán meggyőződhettem, hogy ezen a tájon is élnek még magyarok és nem is kevesen. Az utca másik oldalán levő házból már sietett elém, hogy fogadjon, a barátom, akit megkértem, tolmácsoljon az elkövetkező két napon. Egy itteni születésű egyetemi tanár, aki szinte mindent tud a felvidéki magyarságról. Bementünk a házába és kávézás közben megbeszéltük a következő napok teendőit és a részletes útitervet. Még délelőtt Nyitrán és Nagytapolcsányon keresztül megérkeztünk Nemeskosztolányba, ahol néhány évszázaddal ezelőtt éltek a Rajcsányi családból. A polgármesteri hivatal előtt leparkoltunk. Egy pillanatra az izgalom jelei mutatkoztak meg rajtam. Milyen fogadtatásban lesz részem? Milyen új informá-

A nemeskosztolányi katolikus templom itt sérült meg Rajcsányi Mátyás 1685-ben.

cióhoz jutok az őseimmel kapcsolatban? Felmentünk az első emeletre, ahol már várt ránk a polgármesternő. Szabadkozott, hogy valószínűleg nem tud sokat segíteni, de megkérte az egyik falubéli fiatalembert, foglalkozzon velünk. Be sem fejezte a mondandóját és a fiatalember már megjelent az ajtóban. Szerényen bemutatkozott: Jozef Žiak. Hamarosan kiderült, hogy szenvedélyes családeredet kutató; nem kevesebb, mint két honlapot üzemeltet evvel a témával. A polgármesterasszony mosolyogva hozta nekünk a frissen főzött kávét és a finom csokoládés kekszet. Aztán leült velünk szembe és kíváncsian hallgatta a beszélgetést, amely az első pillanattól kellemes és barátságos hangulatban zajlott. De még akkor sem tudtam, ki az a szimpatikus szlovák fiatalember, akinek a magyar történelem majdhogy a kisujjában van. De amikor kicseréltük névjegykártyáinkat, megvilágosodott előttem, kivel is van dolgom – a neve alatt latinul ez állt: „de Genere Kosztolányi de Nemes Kosztolány et Kemenec”. Tehát a híres Kosztolányi család leszármazottja, s mint kiderült, nemcsak a magyar történelem ismerője, hanem jól ismeri Kosztolányi Dezső irodalmi munkásságát, akinek nagy tisztelője. A hosszú beszélgetés közben megegyeztünk, hogy először megnézzük Nemeskosztolányt, utána Alsólelócot, amely ma Nemeskosztolány része és utoljára Kemenecet, amely ugyan egybe van építve Nemeskosztolánnyal, de saját önkormányzata van. Elsőnek megnéztük az egyik kúriát, amelyben a két híres jezsuita: Rajcsányi György és János laktak. Sajnos, a kúria nagyon rossz állapotban van. De ugyanúgy gondozatlanok a Kosztolányi-kúriák és a nagy Kosztolányikastély. Az új barátunk megmagyarázta az okát: idegen tulajdonban vannak és az új tulajdonosok nem törődnek velük. Ugyanis a restitúció ezekre nem vonatkozott, hiszen még az első csehszlovák állam alatt lettek kisajátítva. Kocsival átkeltünk a Nyitra folyón és egy további Kosztolányi-kúria mellett áthaladva beértünk Alsólelócba. A térség katonai

ITTHON

resztül Nyitrarudnóra, ahol találtunk egy panziót. A panzió erkélyéről festői kilátás nyílt a nagy víztárolóra és a háta mögötti hegyekre. Egy jó vacsora után az erkélyen, korán nyugovóra tértünk. Kiderült hogy a panzió tulajdonosa egy fiatal bangladesi férfi. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy a szlovák állam valószínűleg megad minden lehetőséget olyan bevándorlónak, aki kemény munkával bizonyítani akar. Talán ez lenne az egyik megoldás a magyarországi cigány problémára. Másnap egy jó reggeli után elindultunk Rajcsány felé. Megint nagy volt a

forróság, de a festői tájakon áthaladva, nem sokat törődtünk vele. Megálltunk Nyitrazsámbókréten a főút melletti kis kápolnánál, melynek homlokzatán két nemesi címer látható. Sajnos, csak idő kérdése, hogy mikor fognak lehullani, lekopni. Nem kell ide tudatos rombolás! A nemtörődömség, a hanyagság megteszi a magáét. A sírkövek ledöntve a kápolna körül – nincs, aki gondjukat viselje... Beértünk Rajcsányba. Felmentünk a polgármesteri hivatal irodájába. Nekem már ismerős volt a járás, hisz négy évvel ezelőtt jártam itt. A polgármesterasszony nem leplezte örömét és meghatottsá-

Fogadás Nyitrasárfőn.

terület, ahol tilos fényképezni; a régi falunak már nyoma sem maradt. Itt ért az utam első nagy csalódása. Arra számítottam, hogy meglátom az épületet, melyben Rajcsányi Benedek élt. Annak azonban már semmi nyoma. Lelócról egyenesen Kemenecbe hajtottunk, ahol a polgármester fogadott minket. Barátságos, fiatal – még majdnem gyerek, de álmodozva beszélt terveiről: szeretné bekapcsolni faluját a turizmus vérkeringésébe. Tikkasztó meleg volt, hideg ásványvízzel kínált bennünket és átadott egy halom reklámot a falujáról. Gyorsan telefonált valakinek, hogy készítse elő a templom kulcsát. Az egyik ház előtt egy helybeli idősebb asszonyka népviseletbe öltözve várt ránk. Kedves és mosolygós volt, látni lehetett rajta, hogy büszke a feladatára. Szüntelenül magyarázott, sőt azt is megtudtuk, hogy közel hetvenéves és mint egyetemi hallgatónak nem sokára le kell adnia egy történelmi tárgyú dolgozatot. A katolikus templom Felsőkamenec északi végén, egy kis hegytetőn áll. Festői innen a kilátás. Itt volt a Rajcsányiak és a Kosztolányiak temetkezési helye. Kb. 10 Rajcsányi és 27 Kosztolányi nyugszik a templom alatti kriptában. De a bejárat bebetonozva, ma már nyomukat sem lehet látni. Ez volt a második nagy csalódásom ezen a napon. A templom kívül-belül fel van újítva. A templomkulcs leadása után irányt vettünk a Madarastető (Vtáčnik, 1345 m) felé, amelynek a lábánál véget ér a falu és egy keskeny hegyi úton feljutottunk egy hegyi panzióhoz. Késő délutáni, de finom ebéd közben, a hegyipatak csobogása mellett, elbeszélgettünk az őseink híres múltjáról: hogyan lett a Kosztolányiból Žiak, hol sérült meg Rajcsányi Mátyás 1685ben, amikor fegyverrel visszafoglalták a templomot az evangélikusoktól? Ebéd után visszatértünk Nemeskosztolányba – a főút melletti katolikus templomhoz. Ez is szépen fel van újítva, karban tartva. Számomra újdonság volt, hogy a szlovák nép ennyire hívő és ilyen gondosan ápolja a keresztény hagyományokat. A melegtől elcsigázva és a sok élménynyel átitatva irányt vettünk Divékújfalu felé, hogy az éjszaka valahol megszálljunk. Áthajtottunk a bányáiról, (no meg a lőszerraktár robbanásról) ismert Nyitranovákon, aztán Felsőlelóc, Divékújfalu, Nyitradivék, Nyitrajóskőfalu és Terescsényfalván ke-

Nemecske - háttérben a harangláb

UTAZÁS A MÚLTBA

19

gát. Várva minket, lehet, azon tűnődött, hogy a falu kapta a nevét a Rajcsányi családtól, vagy fordítva. Pillanatnyilag ez nem volt lényeges. Érezni lehetett, hogy mindenben a segítségünkre akar lenni. A beszélgetés közben is intézkedett – a telefonon keresztül osztogatta az utasításokat. Később láttuk, hogy ennek meg is volt az eredménye. Közben végigvezetett minket a polgármesteri hivatal épületén, amely több funkciót is betölt. Az épület északi fele még a régi Rajcsányi-kastély felújított maradványaiból való, gyönyörű boltíves termeivel, amelyek visszaidézik az ősi élet hangulatát. Az épület déli fele már újonnan hozzáadott rész, amelyben olyan ízlésesen felszerelt színházterem van, hogy egy nagyobb város színháza sem tudna vele vetekedni. A polgármesterasszony megjegyezte, hogy jövőre, amikorra a családunk világtalálkozóját tervezzük, ebben a teremben ünnepelhetünk, függetlenül attól, hogy a találkozó központi helyszíne máshol lesz. A faluban pezseg az élet. Aki tud, építkezik, felújítja a házát. Az egyik ház előtt már ott várt a lakója, bemutatkozott, megjegyeztem a nevét – Bujna. Kijött elénk a templom kulcsával, aztán négyesben bementünk a templomba. A templomot Rajcsányi Bálint építtette, aki saját zsebéből fizette az munkálatokat még a 19. század elején. A templom bejárata mellett, a jobboldali falon az eredeti tábla latinul leírja a Rajcsányi-család történetét a 13. századtól a 18. századig. A nagy oltárkép legfelső részén ott van a híres jelenet, amikor Korus megmenti a támadó medvétől a királyi herceget, a későbbi II. Istvánt. A templom külső falának déli részén egy réztábla, amelyen a latin szöveg leírja Rajcsányi Bálint viszonyulását a templomhoz, ill. születése és halála idejét. A templom fel van újítva, kívül-belül nagyon szép, tiszta, gondozott. A templomból visszajövet, a polgármesteraszszonnyal együtt a falutól nyugati irányba vettük utunkat a Mechovička-kápolnához, amelyet ugyancsak Rajcsányi Bálint építtetett. A kápolna ma híres zarándokhely, a háta mögött egy forrással, amelynek a vize egész évben egyforma hőmérsékletű. A polgármesterasszony kb. százötven méterre a kápolnától megmutatta a zsidó temetőt. Megköszönve a kalauzolást és a nagyon szívélyes vendéglátást továbbálltunk. Utunk következő állomása egy kis falucska, Nemecske volt, ahol a

Rajcsányi Ádám volt kastélya Nyitrasárfőn.

UTAZÁS A MÚLTBA

Rajcsányiaknak is volt birtokuk még a 16. – 18. századokban. Az út ugyancsak festői tájakon vezetett át Nemecskébe. Felmentünk a polgármester irodájába, ahol a titkárnője fogadott minket. Csodálkozva hallgatta, mit akarunk, miért jöttünk. Nem tájékoztatta őt senki a látogatásunkról. Nem telt bele pár perc, már elő is került a falu történetéről szóló kiadvány, benne a Rajcsányiakról írt fejezetek. Meg is vettük több példányban. Egy pohár hideg víz elfogyasztása után kimentünk az épület kertjébe, ahol kellemes társalgással és fényképezéssel töltöt-

Nyitrasárfő katolikus temploma

20

tük időnket. Ami elsőnek a szemembe ötlött: az egy fából épített harangláb. A faluban ugyanis nincs templom, de minden délben megkondul a harang. Tehát újabb bizonyíték, hogy a térség lakossága hívő. Utunk Nyitrasárfő felé vezetett, de mikor Teszérből kiértünk, hirtelen véget ért az aszfaltos út, amelyet egy gondozatlan földút váltott fel. Megfordítottam a kocsit és mentünk kb. száz métert visszafelé, amikor egy férfi jött velünk szembe, gyalog, italozás utáni jókedvvel. A barátom megkérdezte tőle, miért nem

Tábla a Rajcsányi családról a templom falán

UTAZÁS A MÚLTBA

Balról Rajcsányi Mihály, Jozef Žiak, kisérőnk egy helybeli hölgy, barátom Csámpai Ottó.

folytatódik az út? Mondott egy történetet az útról, meg hogy senki nem akarja fizetni az építését, majd hozzá tette, hogy nyugodtan mehetünk a földúton is, hiszen sokan így kocsikáznak. Igaza volt: több szembejövő autóval találkoztunk. Kakasfalu, Nyitrabajna, Lipovnok, Vezekény és Nyitrasárfő. Itt is egyenesen a polgármesteri hivatalba mentünk. Késésben voltunk, de az első emeleten zajos beszélgetés hallatszott. Amikor a barátom elmondta, kik vagyunk, kit keresünk és mit akarunk, az egész társaság felállt és velünk együtt átment a nagy ülésterembe. Szemünket meresztettük: az asztal megterítve legalább tíz fő számára, mint egy kisebb lakodalomra. Helyet foglaltunk. A polgármester úr elmond-

ITTHON

ta, számukra nagy megtiszteltetés, hogy a Rajcsányi család leszármazottja megnézi azt a falut, amely a híres Rajcsányi Ádám birtokában volt a 18. században. Rajcsányi Ádám kamarási tanácsost az osztrák császár nevezte ki az ország főlevéltárosának. A vidám, véget nem érő beszélgetés után a polgármester felállt. Ekkor ért a legnagyobb meglepetés, még álmomban sem mertem gondolni egy ilyen pillanatra. Kitüntetésként átadta nekem a falu emlékérmét. Annyira meghatódtam, hogy nem tudtam kellőképpen kifejezni köszönetemet. Aztán az egész társaság átvonult a kastélyhoz, amely kb. pár száz méterre volt. A polgármester elmondta, hogy a kastélykert bejegyzett kulturális örökség. A kastély

azonban nem, mert magántulajdonba került és teljesen el van hanyagolva. Látni lehet rajta, hogy különleges stílusú, nagy épület volt, őrtoronnyal. Az épület homlokzatán címer, amely valószínűleg az első tulajdonosának, Zelnner-családnak a címere. Zelnner embermagasságú páncélruhában ábrázolt domborműve látható a templom falán is. A kastély mellett van egy nagy mauzóleum: a homlokzatán az utolsó, olasz származású tulajdonos címere. Átmentünk a templomhoz, amely egyedülálló Európában. Állítólag ilyen ezen kívül csak egy van – Párizsban. A tornya nem elől, hanem hátul van. A levéltári adatok szerint a templom belső falában kellett volna lenni egy mészkőtáblának, amely Rajcsányi Ádám életét foglalja össze. De nem találtuk, ugyanúgy, mint a sírkövét sem, amelyen az adatok szerint látható volt a címere. A sok öröm mellett, ez volt nekem a nap nagy csalódása. A templomból átmentünk a falu múzeumába, ahol környéken talált leletek vannak kiállítva. Sok a vasbányászattal kapcsolatos lelet. A társaság egyik tagja folyékony németséggel aprólékosan bemutatta a kiállított anyagot. Ez a falu valóban büszke a hagyományaira. Itt ért véget a kétnapos felvidéki körutunk. Mikor gondolataim visszapillantó tükrébe nézek, barátságos szlovák arcokat látok. Talán azért, mert a jövőben ez a járható út. A két nemzet meg kell, hogy egyezzen, mert erőszak és gyűlölet nem oldja meg azokat a nagy problémákat, amelyek ezt a térséget uralják. A szlovákiai magyar „kisebbség” nem lehet kisebbségben a saját hazájában és ezért a szlovák politikai elitnek meg kell értenie, hogy ehhez a minimális feltétel az autonómia. Rajcsányi Mihály

A rajcsányi templom oltárképe

21

A bor ünnepe Helembán Három éve, amikor elkészült a pincemúzeum, a helembaiak úgy gondolták, kis ünnepséget rendeznek a megnyitóra. Kapóra jött az ötlet, fel kell újítani a régi hagyományt, a szüreti felvonulást. Már harmadik éve vonult végig a falun az újbort ünneplő nagyérdemű közönség és egyre színesebb, tartalmasabb műsort láthat. Örvendetes, hogy a környékről már sokan ellátogatnak Helembára, hogy a szórakozva töltsenek el egy délutánt az újbor ünnepén. Jó alkalom ez egy kis kikapcsolódásra, ismerkedésre, de a forrásban lévő must kortyolgatására is, természetesen az elmaradhatatlan gulyás – amelyet a helyi vadászok főztek – valamint a finom pogácsa, kalács, újabban a hagymás-paprikás zsíroskenyér fogyasztására. Maga a felvonulás a falu elején kezdődött. A kisbíró kihirdette ere az alkalomra hozott törvényerejű rendeletet, majd a csősz számolt be munkájáról. Dionüszos, a bor istene földi helytartóját Bakkhoszt Mácsai Kornélia mutatta be. Idén kedves műsorukkal gazdagították a rendezvényt a csicsói asszonykórus, a garamkövesdi vegyes éneklőcsoport, a szobi fúvós zenekar, és természetesen a gyönyörű népvise-

22

letbe felvonuló hazai szereplők – minden korosztály. Külön meg kell dicsérni a tini lányokat, akik Bakkhoszt kisérték. Az önkormányzatot mentesítve a gazdag, vidám program összeállítását, szervezését Tóth Irén vette a nyakába. Műsorvezető Peck Otilka volt. A siker kovácsai voltak természetesen a helyi szervezetek is. A falu lakosai a maguk módján járultak

hozzá, hogy a szüreti felvonulás hangulatát emeljék. Többen kinyitották a pincéjüket és az érdeklődők megkóstolhatták az új nedűt. A pincemúzemnál véget érő menet hangulata az felfogysztott borok mennyiségétől függően emelkedett, majd reggelig folytatódott a szabadtéri bálon, a focipályán. Kép és szöveg: M. Nagy László Tájainkon hagyományos a szüreti felvonulás. Alsó felvételünkön az ipolynéki ünnepség egyik mozzanata látható.

ISMÉT EGYÜTT

Jól sikerült

A színjátszók

a csemadokos újrakezdés Nyáron szétszakadt a zsák a csemadokos rendezvényekkel. Örvendetes, hogy több helyen találkozhattunk az újjáalakult helembai szervezet nevével is, pontosabban az Őszirózsák asszonykórussal, amely a helyi nyugdíjas klub égisze alatt kezdte bontogatni szárnyaikat. Az őstehetséggel, csodálatos hanggal megáldott asszonyok irányítását PaeDr. Tóth Aranka vette a kezébe. Többször elmondta már, könnyű a dolga, hiszen egy holtvágányon veszteglő, indulni készülő szupervonat mozdonyának irányítását vehette kezébe. Máris több sikeres szereplés öröme lendíti őket, hogy még keményebben dolgozzanak. A próbákra szorgalmasan járó aszszonyok minden fellépésükre odaillő, új repertoárral utaznak. Felújított népviseletükben, magabiztos, vidám fellépésükkel bármilyen műsorban megállják a helyüket. Ezt igazolták Garamkövesden, Kisgyarmaton, Kürtön, Köbölkúton, Nagymaroson, Ipolybalogon, Rárósmúlyadon, és természetesen Helembán is. Erős csapat formálódik itt a Duna és az Ipoly alkotta félszigeten. Tucatnyi asszony, valamennyien nagymamák: már az énekkar fiatalításának gondolatával is foglalkoznak. A helyzetből adódóan a két széken üléssel járó adminisztrációs bonyodalmakat szeretnék elkerülni. Ide is, oda is tartozva községünket, Helembát képviselve tudják elképzelni a további feszültségmentes szereplésüket. Mindezt a helyi önkormányzat máris érezhető támogatásával. Természetesen a két szervezet elnöke, Tóth Gyula, valamint Bogdányi Adrien együttműködése is kívánatos és fontos szerepet játszhat majd a jövőben.

ITTHON

Helembán a múltban sok sikeres rendezvény volt. Emlékezetesek a régebbi időkből a nagyszerű színdarabok, melyek főszerepet játszottak a falu kulturális életében. Az egyes szervezetekben a generációváltás itt sem ment mindig zökkenőmentesen. Valószínű, ezért következhetett be, hogy egyik vagy másik szervezet tevékenysége elhalványult, szünetelt. Így volt ez a Csemadokkal is. Természetesen itt is érezhető a televízió mindent elsöprő hatása, valamint a szemléletváltás következményei. Most azonban valami újraindul. Helembán nagyon sok rendezvény van. Profi művészek fogadására nincs pénz. Ezért a nézők, szereplők, rendezők is maguk a falubeliek. A készülődés izgalma, az esemény hozta öröm magával hozza a sikerélmény varázsát, s aki ezt egyszer megéli, mindig vágyik az ízére. A helembai rendezvények között kiemelkedő helye van a hagyományos farsangi

Túra Szent László-forráshoz

maskarázásnak. Mindegyik szervezet hoz valamilyen színt az amúgy is cifra farsangi áradatba. A fiatalok, nyugdíjasok, a sportszervezet, a vadászok... A hiányzó középkorosztályt a csemadokosok pótolják majd. Így még tartalmasabb lesz a télűzés és a szüreti felvonulás is kezd kinőni a gyerekcipőből. Ebből a Csemadok is nagy szerepet vállalhat felsorakozva a nyugdíjasklub és a fiatalok mögé, akik a szórakoztató, nevelő rendezvények mozgatói voltak. Sokáig emlékezetes marad a két évvel ezelőtti, megható, színvonalas karácsonyi köszöntő Pati Nagy Mónika rendezésében. Az újrakezdés nagy odafigyelést igényel. Keresni kell az új formákat, leporolni a régi jó dolgokat. Elmondhatjuk, a csemadokos rajt jól sikerült .A Tóth Irén rendezte háromfelvonásos színdarab ismétlésén is megtelt a kultúrház. A szereplők önmagukat felülmúlva emlékezetes produkciót kreáltak. Az ugyancsak sok munkát igénylő kézimunka kiállítás is nagyszerűen sikerült. Feltétlenül meg kell említeni a kisiskolásoknak megrendezett nyári alkotótábort. Elsősorban azért, mert a saját oktatói gárdát felvonultató Csemadok helyi szervezet az egésznapos, étkeztetést is biztosító lelkes csapata a napjainkban divatos, többezer koronás befizetési költséget mindössze háromszáz koronában szabta meg. A hagyományos helembai népviseletbe öltözött ŐSZIRÓZSÁK nagy izgalommal készülnek a farnadi területi döntőre, hiszen a kürti járási válogató verseny boldog továbbjutói. Egy dolog máris biztos: a hagyományőrzők lelkes tábora velük is erősödött. Kép és szöveg: M.Nagy László Az Őszirózsák éneklőcsoport

Kátai Zoltán a török megszállás idejét idézi kobzán

23

ORSZÁGOS TALÁLKOZÓ

A citerások nagy ünnepe volt Amikor úgy hatéves koromban édesapám megtanított citerázni és ezzel titkon belém oltotta a népzene szeretetét is, nem tudhattam, hogy majdan éppen a saját szűkebb hazámban, a Palócföldön rendeznek olyan országos citeratalálkozót, amely nemcsak ennek a páratlan népi hangszernek állít emléket, hanem csodálatos élményt szerez egy olyan közösségnek is, mely művelője és továbbvivője e népzenei kincsnek. A százdi citerazenekar tagjai által kezdeményezett találkozó immár kilencedik évfolyamába lépett, jelezve, hogy ennek a hagyománynak, melyet méltán nevezhetünk művészetnek is, ha megfelelő szintre emelik, vannak művelői, van közönsége, utánpótlása. Ebben az évben, október első szombatján, Lukanénye, pontosabban a lukanényei citerások, a községi hivatal és a Csemadok helyi szervezete adott otthont tizenöt csoportnak. Az otthont írhatnám akár nagy betűvel is, hiszen a helyiek mindent megtettek azért, hogy az idelátogató csoportok és vendégek otthonosan érezzék magukat. Nem volt véletlen a helyszín ki-

24

választása sem, hiszen Palócország leghíresebb citerazenekara éppen Lukanényében található és mint kiderült, a jelenlegi felállásban 1989 óta pengeti a húrokat mindnyájunk örömére. Tóth László, az együttes vezetője alig egy héttel a hazai seregszemle előtt vezette csapatát győzelemmel felérő sikerre Zsolnán, a 4. Kisebbségi Fesztiválon. A többezresre duzzadt tömeg előtt a lukanényei citerások nemcsak a szlovákok szívébe lopták be magukat fergeteges virtuóz játékukkal, hanem valami mást is elértek. Többet tettek a szlovák és a magyar nép közeledése érdekében, mint Zsolna előző polgármestere egész eddigi életében. Visszatérve a lukanényei Országos Citeratalálkozóra, figyelemre méltó kezdeményezés volt, hogy a rendezvényt a nagycsalomijai Rimóczi Gábor több, mint húsz különböző citerájának kiállításával nyitották meg a rendezők; a tártlatot a jövőben még több, más tájakról gyűjtött citerával szeretnének kibővíteni. Rimóczi Gábor, aki a nagycsalomjai Sisa Pista citerazenekar vezetője is, csendes szerény-

séggel fogadta a köszönetet, melyet a kiállítás megrendezésében játszott szerepéért nyilvánított ki Huszár László, a Csemadok Művelődési Intézetének igazgatója. Gábor nagy szolgálatot végzett nemcsak a citerák összegyűjtése során, hanem azzal is, hogy néhány évvel ezelőtt Nagycsalomján is felélesztette ezt a szép hagyományt, a citerajátékot. Négy tagú csapatát nagy örömmel kíséri el fellépéseire a helyi Rozmaring női népdalkórus, melyben egyre több fiatalt is látunk a tapasztalt menyecskék mellett. A kiállítás megnyitója után a helyi kultúrház nagytermében összesereglett nézőket Kuzma Zoltán polgármester és a Csemadok országos elnöke, Hrubík Béla köszöntötte, majd kezdetét vette a citeragála, melyen tizenhárom hazai és két vendégegyüttes mutatkozott be. A hazaiakat az ebediek, a nagykaposi Fabotó, a kürti Kisbokréta, a párkányi Pengetők, a királyrévi Fürge ujjak, a diószegi Dióhéj, a tardoskeddiek, a százdiak,a lukanényeiek, a nagycsalomjai Sisa Pista, a deáki Dyaky, a jókai Csidrus és a naszvadi Visa citerazenekar képviselte, míg vendégként a kunbaracskai és a világhírű Tisza 83 debütált. Ez utóbbi elkápráztatta a közönséget csodálatos játékával, nem véletlenül, hiszen a Szőke Péter vezette csoport már a világ szinte valamennyi országába elvitte a citerajáték varázsát. A műsor szünetében Borsi Ferenc , a zsűri egyik szaktekintélyetartott, szűkebb hazája, a Vajdaság citeráinak különböző fajtáiról kimerítő vetítéssel egybekötött előadást .S ha már a zsűrinél tartunk, Szőke Péter mellett köszönetet kell mondanunk Balogh Lászlónak is, aki a Művelődési Intézet munkatársaként megrendezte ezt a kiváló találkozót. Az estet a fellépő csoportok gálaműsora zárta, majd az emléklapok átadása után a Csemadok országos elnöke megemlékezett az aradi vértanúkról. Kiemelte, hogy az Aradon kivégzett tábornokok mártíromsága nem volt hiábavaló, amit ez a seregszemle is bizonyít, mert a nemzet él.,, Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán” – fejezte be gondolatait a Szózatot idézve Hrubík Béla. Végezetül az aradi 13 tábornok emlékére felcsendült a Kossuth nóta, amely méltán koronázta meg e szellemiségében és tartalmában is emlékezetes napot. Jövőre, a jubileumi 10. találkozót a egykori szellemi ,,keresztapák”, a százdiak otthonában tartják, remélhetőleg ugyanilyen sikerrel. Köszönjük Lukanénye, köszönjük citerások! Palócz

Nyíljatok csak, őszirózsák... Nyolcadik évfolyamába lépett a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya által életre hívott magyarnóta-énekesek országos szeregszemléje, minősítő versenye, az Őszirózsa. A kezdeti évek gyér érdeklődése után a szervezők munkáját dicséri, hogy ebben az évben már mintegy harmincöt magyarnótaénekes tartotta magát alkalmasnak a megmérettetésre, közöttük első alkalommal egy magyarországi jelentkező is. Lehet, hogy a verseny lassan, de biztosan nemzetközivé is kinövi magát, ami a jelenlegi szervezőkön nem fog múlni, hiszen ők mindent megtettek most is, hogy sikeres, mindenki által jó színvonalúnak tartott országos rendezvényt tudjanak maguk mögött. Igaz, hogy a harmincöt benevezett versenyzőből végül is betegségek miatt csak 29-en állhattak a színpadra, mégis elmondható, hogy csodálatos versenynek, bemutatónak voltunk, lehettünk szemtanúi. A házigazda, a Csemadok ipolynyéki alapszervezete és a szervező, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya mindent megtett azért, hogy a fellépők és a vendégek jól érezzék magukat Palócföld legnagyobb, magyarok által lakott településén. A zsűri tagjai, csakúgy, mint az előző években, most is a szakmából, de legalábbis a zenei élet ismert személyiségeiből tevődtek össze. A zsűri elnöke, a tavalyihoz hasonlóan Tarnai Kiss László zenepedagógus, nótaénekes, a Magyar Rádió és a Duna Televízió munkatársa, zenei szerkesztője volt, aki szintén egy bu-

ITTHON

dapesti kiváló nótaénekes, Szőlőssi Emese társaságában érkezett, aki a 2004-es Csendül a nóta nemzetközi nótaverseny győztese volt, s aki nem mellékesen erdélyi származású: kolozsvári! Az ipolysági Bodonyi Andrást senkinek sem kell bemutatnom; a szalkai Magyar Nándorral, az Őszirózsa 1. évfolyamának győztesével és Híves István zenetanárral együtt alkotta az öt tagú bíráló bizottságot. A maratoni, közel négyórás verseny szünetében, a zsűri értékelése alatt, a tavalyi győztesek: Cseri Ilona, Básti János és Olgyai Éva adtak szívet-lelket felmelegítő nótagálát, majd az eredményhirdetés előtt Magyar Nándor, Szőlőssi Emese és Tarnai Kiss László adott ízelítőt a magyar nóták igazi világából, a profizmus minden jegyét magukon hordozva. A 29 versenyzőből végül is hárman: Juhos Mária Nádszegről, Lajos András Dunamocsról és Kiss György Fegyvernekről kaptak aranykoszorús minősítést. Két versenyző örülhetett az ezüstkoszorús, további tizenkettő pedig a bronzkoszorús minősítésnek. A Csemadok ipolynyéki alapszervezete által felajánlott különdíjat a zsűri a helybéli Gömöry Máriának ítélte oda, aki rögtön, mostani első versenyfellépése után megkapta a bronzkoszorús minősítést is. A másik, az Ipolynyéki Községi Hivatal által felajánlott különdíjat, a keleti végek nótafája, a hetvenéves szentesi Kendi Irénke néni kapta, aki nemcsak az egész termet töltötte be hatalmas hangjával, de belopta magát mindnyájunk szívébe is ízes kiejté-

sével, jókedvével. A harmadik különdíjat az alig 19 éves ifjú budafai hölgy, Álló Szimóna kapta. A férfi versenyzők becsületét a különdíjak kategórájában Imre László, farnadi nótaénekes mentette meg, aki negyedikként vehetett át különdíjat. Mivel a minősítés mellett, ez a megmérettetés verseny is, így természetesen mindenki kíváncsian várta, vajon a képzeletbeli dobogóra melyik három versenyző állhat majd fel. A harmadik helyezett Deminger Mária lett Komáromból, a második fokra Lajos András állhatott fel Dunamocsról, és az Őszirózsa Országos Magyarnótaverseny 2007. évi győztesét Juhos Mária személyében tisztelhettük meg, aki Nádszegre viszi a fődíjat. Természetesen nem feledkezhetünk meg, a dicséretek és a kiváló jelzők osztogatásakor, a kürti Balogh Béla cigányprímásról és zenekaráról, akik a maratoni versenyt egyetlen hamis hang nélkül, magas szinten kísérték végig egyenlő esélyt biztosítva minden versenyző számára. A verseny rangját és elismerését fokozza a Duna Televízió felajánlása, mely szerint az első három helyezett és a zenekar meghívást kapott a televízió Kívánságkosár című élő műsorába, október 17-re. Gratulálunk. A kora éjszakába nyúló nótázást, üzenetként a nagypolitika felé, a Szeressük egymást, gyerekek, szívhez szóló dallamaival fejezték be versenyzők és a kitartó nézők közös előadásban. Reméljük, jövőre ismét kinyílnak az őszirózsák, tehát lesz folytatása a nótaversenynek. Hrubík Béla

25

Az angyal összetöri Szent Katalin kínzóeszközét. Szent Katalin oltár, belső sz Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

P

S

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

NOVEMBER V

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

P

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

zárnykép. XV. század közepe. – Szent András hava, november. Fotó: Méry Gábor

A MAGYAR SZENT KORONA

Jézus barátja a barátom... A Szent Koronánkon – a pántokon és az abroncson – 19 ikon /szentkép/ látható. Előző számaink egyikében már megírtuk, hogy három kép nem eredeti – ezt az ötvösök is igazolták, amikor a Szent Koronát az Egyesült Államokból való hazaérkezése után megvizsgálták. Eredetileg ugyanis a Szűzanya-kép is a Korona része volt. A 19 ikon között két azonos van – a Teremtő Atyai tulajdonságokat megjelenítő felső Pantokrátor-kép és a Fiúi tulajdonságokat megjelenítő alsó Pantokrátorkép. A Pantokrátor magyar megfelelője: a világ uralkodója. A zománcképeken a Korona készítői ugyanúgy ábrázolták az Istent, a Mindenhatót, a Teremtőt, mint Jézust, a fiát. Az Isten-kép a pántok kereszteződési pontján látható. A Teremtő köldökéből nő ki a kereszt, -hiszen ő „szüli” a világot. Trónusa fölött, fejmagasságban a Hold és a Nap van kilenc bolygóval. Fia, Jézus az alsó Pantokrátor képen könyvet tart a kezében, jelezve, hogy az Atya tanítani és gyógyítani küldte a Földre.

28

Bennünket, magyarokat kiváltképpen elgondokodtathat, miért szerepel kétszer is ugyanaz az ábrázolás a Koronán? A megfejtés egyszerűnek tetszik - az Istent földi ember nem látta, tehát megtestesülve a fiához hasonlítják, másrészt meg azért, mert nyilvánvaló, a mi hitünk, a jézusi szeretetvallás: volt a hunok nemzeti vallása! Ugyanis minden népnek megvolt a saját nemzeti hite – ez állapítható meg a történelmi leírásokból – és így a népelnevezés egyben a nemzeti vallást is jelölte. Ahogyan a zsidóknál a zsidó a nemzeti vallás, a perzsáknál a perzsa vallás / Zoroaster tanai/ volt az egyedüli elfogadott és megengedett – úgy a rómaiak is megöltek mindenkit, aki nem „római” vallású volt. A nyugati történészek zöme annyira „hun ellenes”, hogy nem is tudja elképzelni: a hunoknak is volt nemzeti vallásuk. Az idők folyamán egyre több tanulmány született az Egyesült Államokban meg másutt, melyekben a szerzők bebizonyítják: a jézusi szeretetvallás nagy ha-

tású, pártus terjesztője, Mani jóvoltából a hunok körében is elterjedt, s a hunok nemzeti vallásává vált. Attila is ezt a hitet követte. Ez a vallás a fény és a sötétség együttlétezése, ahol azonban a fény mindig tud sötétségből új életet megvalósítani. Szívünk tehát az Isten kelyhe, amelyből úgy kell a szeretetnek áradnia, mint az élet vizének...

ZSÓFI LEVELE

Erdőben

A múltkor egy teljes délutánt töltöttem el Miklós bácsival az erdőben. Nem volt egyéb célunk, mint alaposan megnézegetni a fákat, melyek előbb jelentek meg Földünkön, mint maga az ember. Nem loholtunk végig az ösvényeken, nem rohantunk át a tisztásokon: ráérősen sétálgattunk és nézelődtünk. Láttunk például egy kocsányos tölgyet – lásd a képet -, amely az erdő legrégebbi fái közül való volt. Miklós bácsi elmesélte, hogy vannak fák – a kocsányos tölgyek között is -, melyek többszáz évesek. Bős környékén, a természetet csúfító gát közelében, a Duna jobbpartján is látható egy ilyen tölgy. A szájhagyomány szerint annak idején e gyönyörű fa alatt pihent meg egyik vadászata után igazságos Mátyás király, hogy elköltse ebédjét. Nem biztos –tette hozzá Miklós bácsi -, hogy ez a történet időközben nem merült-e feledés homályába, mert nagyot változott a világ, a legtöbb helyen már alig-alig akad valaki, aki fontosnak tartaná, esetleg lejegyezné az évszázadokon át féltve őrzött emlékeket. Pedig ma is jó érzés tudni, hogy Mátyás király a mi szülőföldünkön is gyakran megfordult és jól érezte magát – kesergett kísérőm, aki tudós ember, s aki, miután kigyönyörködtük magunkat az éltető fákkal ékes erdőben, elővett egy papírlapot, s arról felolvasta mindnyájunknak szánt írását. Az Intelem a Kárpát-medencéből c. kis művecske nagy igazságot tartalmaz – életre szóló gondolatok vannak benne. Hívd fel rá mások figyelmét is! Sem a szél, sem a gólya, de még a Tisza sem „tudja”, hogy volt trianoni nemzetcsonkítás, a természet alkotta egységbe ármányos beavatkozás. Minden éltes fa kivágása, amely helyett nem ültetnek tíz másikat, történjen az bárhol a világon, bűntény, emberiség elleni bűntény! Jó lenne már tudomásul venni, hogy a természet elleni bűntény nem belügy. Jó lenne már tudomásul venni, hogy sem a szél, sem a gólya, sem a Tisza, de a természet elleni bűntényekből fakadó ártás sem „tiszteli” a művi országhatárokat. Sőt, ha a fákat nem a tövüknél vágják ki, mint régen, hanem óriási vontatókkal gyökerestől tépik ki, ahogy tették Kárpátalján és teszik most is, máshol is a világon, az eredmény, a sokmillió éves éltető csodából, a sziklákat fedő termőtalajból formált „iszapáradat” már maga a kárhozat, a minden emberre, gazdagra és szegényre egyforma érvényű, bűnben fogant világvége.

ITTHON

29

Az átvétel utáni első pillanatok

A TISZTELETBELI POLGÁR

Kedves Polgártársunk! Felemelő és megható érzés számunkra, Hódmezővásárhely város vezetőinek, hogy a gyászos december 5-i népszavazás után, egy olyan mozgalmat indíthatunk – köszönve ezt Dr.Grezsa István képviselő társunknak, amely újra összekötheti a magyart a magyarral. Tízezerrel gyarapodott városunk polgárainak száma, még ha lelki értelemben is. Most látjuk csak, mit jelent az elcsatolt részeknek ez a gesztus, mit jelent a világban szétszóródott magyar testvéreinknek ennek a kis, de a visszajelzésekből idézve „nemzeti érzéseiben nagy” városnak a felelősség vállalása, amit az anyaországon kívül rekedt magyarságért tett. Ezért döntöttünk úgy, hogy szerény bemutatkozásként fogadja tiszta szeretettel ezt a kis kiadványt- amely néhány fontosabb információt tartalmaz most már az Ön városáról is. Mi soha nem feledjük, mit jelent a Szent István-i parancs, amelynek köszönhetjük, hogy van még Magyar Nemzet, van még Magyar Haza, amely 1000 éven át oly sok vihar közepette is megtartott bennünket határainkon belül és azon kívül is. Amikor Államalapító Királyunk elrendelte, hogy minden tíz falu építsen egy maradandó templomot, mi folytatva rendelkezését, ezer év után egy közös, virtuális templomot építettünk a határainkon kívül rekedt, illetve hontalanná vált nemzettestvéreink számára, hogy benne Isten és a világ előtt az oltárnál, illetve az Úr asztalánál lélekben együtt lehessünk. Mélyen hiszünk abban, látva sok-sok anyaországi település csatlakozását mozgalmunkhoz, hogy a bizalmatlanság falát sikerült megbontanunk, amelynek köveiből újra építhetjük nemzeti összetartozásunk lelki templomát. Isten áldását kérjük Önre és szeretteire! Szeretettel üdvözli: Dr.Lázár János, polgármester, Országgyűlési képviselő; Dr.Kószó Péter, alpolgármester; Csorba Mihály, alpolgármester; Almási István, alpolgármester;

30

Csorba Mihály alpolgármester, nyug. dandártábornok Farkas Róbert részére átadja az adománylevelet

Farkas Robi volt az első

A szívemre hallgattam Nem kell ahhoz évtizedeknek eltelnie, hogy felismerhessük, mi történt Magyarországon 2004 december ötödikén, az ún. kettős népszavazáson, amikor a határon túlra szakadt magyaroktól az anyaország népe megtagadta a magyar állampolgárságot. Tekintve, hogy mindegyik ember más, a népszavazás eredményét ki-ki saját a maga módján vette tudomásul. Voltak, akiket érzelmileg porba sújtott a megcáfolhatatlan tény, hogy a sok megalázás után a történelem újból elfordította tőlünk a jobbik arcát. Sokakat közönyössé tett a döntés és a passzivitás lett a sajátjuk. Többen elemezgették a helyzetet, s azon füstölögtek, hogyan lehetett megejteni a kettős állampolgárságról kiírt népszavazást, hiszen a magyar kormány eleve a határon túli magyarok lelki befogadása ellen kampányolt. Szerencsére nem mindenki szavazott egyformán Magyarországon sem: Hódmezővásárhely polgárainak döntő többsége a határon túli magyarokkal való szorosabb kapcsolattartásra voksolt, emberszámba véve a felvidékieket, erdélyieket, délvidékieket, kárpátaljaikat, a horvát- és szerb, meg más országokban élő magyarokat. Az ottani Grezsa István orvos fejéből pattant ki az ötlet: Hódmezővásárhely fogadja tiszteletbeli polgáraivá azokat a határon túli magyarokat, akiknek fontos, hogy érzelmileg kötőd-

jenek az anyaországhoz. Az ötletet a helyi önkormányzat örömmel fogadta és felhívással fordult a világ magyarjaihoz. A hódmezővásárhelyi kezdeményezést a Vágán élő Farkas Róbert is elolvasta és nagyon megörült, mert „végre valaki kimondta az igazat.” A szívére hallgatott és még aznap megírta a levelét, kérve, hogy őt is fogadják tiszteletbeli polgárrá, hiszen a szülei és a nagyszülei magyar állampolgárok voltak, de az ismert okok miatt ő már nem lehetett az. Lássuk, hát ki az a Farkas Róbert, aki – mint később kiderült – az első felvidéki jelentkező volt, s a felhívás elolvasása után egy hónappal már Hódmezővásárhelyen járt, ahol Tőkés László királyhágó-melléki püspökkel együtt kapta meg a tiszteletbeli polgári adománylevelet. – A mátyusföldi Vágsellyén születtem 1966 február 3-án az Esthajnal csillag jegyében. Az asztrológia úgy tartja, hogy e csillag alatt születettek fontos küldetéssel érkeznek a Földre... villanyszerelő lettem, de voltam biztonsági őr meg pék is – jelenleg munkás vagyok. A szüleim is munkások, egyszerű, hétköznapi emberek voltak, akik úgy, mint én, sohasem voltak tagjai semmilyen pártnak. – Milyen sorsdöntő esemény történt az életedben? – Néhány évvel ezelőtt sorscsapásként

A TISZTELETBELI POLGÁR értem meg egy kellemetlenséget. Pozsonyban dolgoztam biztonsági őrként – két munkahelyem is volt. Kellett a pénz – fiatal voltam és sok mindent meg szerettem volna szerezni magamnak, de hiányzott a pénz. A sors furcsa fintoraként mialatt én mások vagyona fölött őrködtem, engem loptak ki! A rablók elvittek szinte mindent, ami értékes volt és közben egyéb terveim is füstbe mentek. Mindez három hét leforgása alatt történt, s ahogy mondani szokás, egy világ dőlt össze bennem. Padlót fogtam! Nem tudtam megérteni, miért velem történt mindez, miért ilyen gonosz a világ: miért a hazugság, a képmutatás, az álnokság győzedelmeskedik az igazság, a jóság felett? És ekkor Istenhez fordultam. Azóta már tudom, hogy a gonoszság szelleme uralkodott el a világ felett, de azt is tudom, hogy a földi élet értelme az emberi lélek fejlődése – egészen az üdvözülésig. Egész életünkben tanulunk és nem az anyagi boldogulás az élet célja, hanem tapasztalatok gyűjtögetése. Ma már az isteni gondviselésbe vetett bizalommal adjuk át az arra fogékony embereknek az evangélium tanítását, csak kissé másképpen, mint ahogyan az általában szokás. Havonta egyszer vagy kétszer találkozunk az érdeklődőkkel a vágai nyugdíjasok klubjában. Megragadom az alkalmat, hogy meghívjam az olvasókat október 27-re az Angyali üzenet és angyali gyógyítás elnevezésű rendezvényünkre, melyen az ipolyszalkai Gálikné Németh Marika gyógyítóval együtt beszélünk a hitről, Istenről, Jézusról és az angyalokról. Jelentkezni nálam lehet a 0918 677 172-es mobiltelefonszámon. – Miután te már megszerezted a tiszteletbeli hódmezővásárhelyi polgár címet, másoknak is felhívod a figyelmét a lehetőségre... – Eddig több mint 1150 határon túli magyarnak juttattam el a kérvényét Hódmezővásárhelyre. A napokban adtam postára 42 erdélyi munkatársam kérelmét. Ők Szlovákiában dolgoznak egy nagy gyárban, mivel itt munkaerőhiány van. Gyergyótölgyes, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Székelyudvarhely székely lakosai is magukénak érzik a felhívást. Védőszárnyaim alá vettem őket, segítek nekik nem csak mint tolmács, de jótanácsokkal is. Nemrég a hódmezővásárhelyi képviselő-testülethez fordultam, kérve őket, próbáljanak anyagilag hozzájárulni Esterházy János nyitraújlaki kápolnájának megépítéséhez.

ITTHON

Nem nagy összegről lenne szó, de a gesztus jólesne. – Milyennek látod a hazai magyarság és Magyarország helyzetét 2007-ben? – Szerintem a felvidéki magyarság sorsa az első világháború után pecsételődött meg. Trianon óta kényszerhelyzetek sora az életünk. Csak másodlagos szerep lehet a miénk, ki vagyunk szolgáltatva a többségnek. Ők döntenek rólunk, de nélkülünk! Nemzeti közösségünk meggyengítése, leépítése a cél ma is: lám, a déli részeken nem épül autópálya., nincsenek nagy befektetők, még a tengerszint fölötti magasság is meghatározza, ki milyen költségvetést tervezhet... Magyarország társadalma erkölcsi válságot él át, a Kádár-rendszer alatt igyekeztek kiölni a nemzeti szolidaritást, s a nemzettudatától megfosztott tömeg manipulálható. A magyarok többsége alszik és tétlenül tűri, hogy kihúzzák alóla ősei földjét. Magyarországon új vezetőkkel a keresztény értékrendet kell visszaállítani s akkor következhet a felemelkedés. – Záró kérdésem: mivel töltöd a szabadidődet? – Kedvenc időtöltésem az olvasás: sok könyvem van és ebből az is következik, hogy többet olvasok, mint az átlagember. Kedvelem a nemzetem történelmét leíró műveket, érdekelnek a hagyományaink, a kultúránk. Nagyapám meg édesapám példáját követve én is fociztam Vágán, de én csak a diákcsapatban rúgtam a bőrt.

Dr. Kószó Péter hódmezővásárhelyi alpolgármesterrel Vágán

Számomra a világ első csapata a Ferencváros és a magyar válogatott. Eljárogatok az Üllői útra a Fradi meccseire, szeretem a magyar rockzenét, gyakori résztvevője vagyok a Diákszigetnek meg a Magyar Szigetnek. Becsületes, megbízható, szavahihető, jólelkű, nemzeti elkötelezettségű embernek tartanak, ami nem kis dolog ebben a gonosz világban... /Tihanyi/

A budapesti parlament előtt

31

Ozalj - Itt született Zrínyi Miklós

„Ne bántsd a magyart!” Egy zarándoklat pillanatképei („Kimegyek a doberdói harctérre...” – II. rész) A Kupa-folyó völgyébe értünk. Itt magasodik a folyó fölé Ozalj vára, Zrínyi Miklós szülőhelye. A költő, hadvezér, a Szigeti veszedelem írója ebben a meglehetősen jó állapotban levő várban született 1620-ban. Örömmel tölt el mindnyájunkat, hogy az állagóvás, a felújítás jelei fogadnak. A szemerkélő esőben versekkel idézzük (Zaťko Erika, Tüth Imola) a költő szellemét, megmásszuk az összes megmászható lépcsőfokot, bástyát, aztán búcsút intünk Ozaljnak is. „Magyarok ritkán járnak erre!” – közli velünk németül és szemrehányóan a felújítás alatt levő lepoglavai templomban alkalmi vezetőnk. Pedig az oltár előtti sírkamrában nyugszik igazságos királyunk fia, Corvin János, akit a horvátok, a helyiek is csak horvát bánként tisztelnek. Sírfedelét a századok során annyira elkoptatta a sok láb, mely rajta járt, hogy most az oltár melletti falon látható. Ide tesszük kis koszorúnkat is.

32

Varasd - Fő tér

A Lepoglavától nem messze, északra fekvő Varasdon járva is Mátyás király, illetve fia emléke szegődik mellénk. Középkori városházát a Mátyás által adományozott címer ékesíti. Ebben a városban bármerre is jár a

szemlélődő tekintete, mindenhol a barokkba ütközik. Horvátország barokk fővárosaként is szokták emlegetni. A főtérhez közeli templomára, oltárára s berendezéseire ez a jelző különösen találó. Itt már tobzódnak a

díszek, színek. Még egy kiváló tulajdonságát kell megemlítenünk: pompás az akusztikája. Ezt úgy állapíthattuk meg, hogy Molnár Ottó útitársunk, az ipolybalogi Szent Korona kórus karnagya megszólaltatta orgonáját. Ámulatba ejtő volt! Hát még mikor csatlakoztunk muzsikájához, kérve Istent, hogy áldjon meg bennünket! Ebben a bizakodó hangulatban értünk túránk utolsó előtti állomására, Zrínyifalvára. A település közepén álló emlékoszlopot félkörívben álltuk körbe, itt is meghallgattunk egy-két, a hely szelleméhez illő költeményt (Varga Mária, Funk Rita), és megintcsak dr. Csáky Károly kiselőadását a költő Zrínyiről. Himnuszunk eléneklése után Kati Kristóf, legfiatalabb utastársunk és Krasznica László az oszlop tetejére helyezték a „Ne bántsd a magyart!” feliratú nemzetiszín szalaggal díszített koszorúnkat. Az emlékoszlop egyébként annak állít emléket, hogy a hagyomány szerint a falu határában levő erdőben támadta meg Zrínyi Miklóst a vadkan és ejtett rajta halálos sebet 1664-ben. Mielőtt végleg elbúcsúztunk volna a nyugathorvátországi emlékhelyektől, megálltunk még Csáktornyán, amelynek várában – a legújabb horvát vélekedések szerint – született a költő Zrínyi. Nem foglalunk állást ebben a kérdésben, nekünk elég annyi, hogy ez a vár és város is magyar történelmi múltunknak egy darabkája. Jó tudni ezt annak ellenére, hogy mára ez a város is – Varasdhoz és annyi más, a Nagy-Magyarország volt területén fekvő városhoz hasonlóan – szinte kizárólag horvát (vagy más, idegen) nyelvű lett, megőrizve ápolni és továbbadni magyar emlékeinket mégis minden magyar ember kötelessége. Vagy nem így van? A közismert, fájdalmasan megható magyarnóta szövege egyes számban, szívhez szólóan szól hozzánk. A Palóc Társaság nyári zarándoklatán 44-en éreztük ezt így, amikor felkerestük az I. világháborús hadszíntereket a szlovéniai Karszton és a szomszédos, de már Olaszország területén fekvő Doberdón. Doberdó. Ne kételkedjünk hinni, hogy a név még ismerősen cseng sokak fülében. Talán a fenti dalnak köszönhetően, talán Zalka Máté Doberdó c. regényének köszönhetően. Hol keressük a térképen? Ott, ahol Olaszország és Szlovénia országhatára húzódik, az Isonzó (szlovénül Soča) folyó mentén. Magassága a 300 m-t is alig éri el, mégis a Görzi (Gorozia)-medence meredek pontja, amely uralja a tengerig húzódó lapos térséget. „A Doberdó név számunkra nemcsak a falut

ITTHON

jelentette – olvasható a fenti regényben -, hanem az elterülő lapos, tíz-tizenöt kilométeres hosszúságú, dél felé nyúló fennsíkot is. Ez a gyér növényzetű sziklás vidék volt az olasz front isonzói szakaszának egyik legtöbb vértől áztatott területe... az egész frontszakaszt Doberdó névre keresztelte a magyar katonaság, mert ez a doboló szóra emlékeztető név felidézte képzeletében a szüntelen pergőtüzet, a vérfergeteget. A Doberdónak már tizenöt végén is elég gyászos híre volt a hadseregben, de tizenhat elején ez az elnevezés egyértelmű volt a halálmezővel.” Döbbenetes sorok! A szlovén főváros után a Nova Goricához vezető autópályáról balra lekanyarodva közelíthetjük meg a szlovén Karsztot. Már messziről látszik Stanjel vára, iránymutatónak sem rossz. Ide igyekszünk. Idősebb helyiektől érdeklődünk, merre találjuk a katonatemetőt. Tekintetük nemcsak a nyelvismeret hiányából fakadó értetlenséget, de némi bizalmatlánságot is kifejezett. Szerencsénkre egy szüleinél nyaraló egyetemista és Szórád Mária, ipolysági angol nyevtanár utastársunk szóváltása eredményeképpen, Dušan (így mutatkozott be) elvezetett bennünket a stanjelei első világháborús katonatemetőbe. Mély völgyben fekszik, fölötte emelkedik a vár. Sík, enyhén meghajló terület, a lekaszált fű rendekben fekszik. Lassan lépdelünk rajta, tudjuk, alattunk katonák nyugszanak. A háború alatt a várban katonai kórház működött. Azokat temették ide, akik ott

meghaltak. Sírjukat fakeresztekkel jelölték. A fakeresztek régesrégen elkorhadtak. A sírhalmok elsimultak. Dús fű nő a síkon. „A sírokon nőtt virágok is mosolyognak a tavaszban” (Juhász Gyula). A II. világháború előtt szép kerítéssel vették körül a sírkertet, mára ebből is csak hírmondónak maradt meg néhány, kardokkal díszített kőoszlop, egy-két kőtábla. A temető fő helyén azonban monumentális, gránit alapzaton álló emlékmű vigyázza az itt nyugvó osztrák és magyar katonák álmát. Homlokzatát az osztrák és magyar címer díszíti. Alatta latinul olvasható a felirat: „Filiis optimis – patria grata”. Vagyis: „A legjobb fiainak – a hálás haza”. Páj Irénke Szép Ernő versével emlékezik a hősökre. Vanda Katalin és Antal Veronika a koszorúnkat helyezi el az emlékművön. Valamennyien szívből és könnyekkel küszködve énekeljük: „Isten, áldd meg a magyart...” Utolsó pillantást vetünk még a sarjúrendekkel fedett nyugvóhelyre, meg-megpihenve kaptatunk fölfelé a meredek lejtőn az autóbuszunkig, ahol Dušantól (hazai ityókával hálálva meg neki segítségét) és Stanjeltől is elbúcsúzunk. Pár km megtétele után érkezünk Gorjanskóba. A falu végén találjuk a Karszt legnagyobb osztrák-magyar katonatemetőjét. Tisztaság, ápoltság mindenütt (a kapu mellett elhelyezett kis táblácska adja tudtunkra, hogy nemrég hozták rendbe az osztrákok...). A temetőt akkor alakították ki így a kertépítők, amikor a csaták közben

33

Stanjel - A legjobb fiainak - a hálás haza

ÚTIRAJZOK

Gorjansko - A Karszt legnagyobb osztrák-magyar katonatemetője

békésebb idők következtek be. A kapun belépve ösvényen járunk s jutunk fel egy kápolnához. Az ösvény két oldalán teraszok sorakoznak, amelyeket terméskőperem fog össze. A teraszokon apró betontömbök, illetve vakítóan fehér kőkeresztek jelölik a sírokat. A névtábláknak már csak a helyét vehetjük észre. Egy katlanszerű mélyedésben is katonás rendben fekszenek a sírok, a kápolna két oldalán egyedi sírkövek, Gróf Dezsőé, a 32. gyalogezred századosáé, Flórián Antalé..., akik 90 éve, 1917-ben estek el a hazáért. Értük, és valamennyi Gorjanskóban nyugvó magyar bakáért, osztrákért, tótért, románért elmondunk egy Miatyánkot, meggyújtunk pár szál gyertyát, Magyar Margit pedig felolvassa Fáy Ferenc Missa Hungarica c. versét... A buszban tovább folytatjuk az emlékezést, a lenyugvó nap sugarai kellő hangulatot teremtenek hozzá: katonadalokat hallgatunk, énekelünk... Másnapi doberdói megemlékezésünk előtt sempeteri szálláshelyünkön megnéztük videóról a Gulyás-testvérek, Gyula és János 1982 – 1986 között forgatott dokumentumfilmjét: Én is jártam Isonzónál... A filmen azok a még élő, egykori katonák mondják el „élményeiket”, akik részt vettek a doberdói

34

ütközetekben. Közelivé, élővé válnak előttünk a harctéri mindennapok, a pergőtűz, gránátdobás, fogolyejtés, szurony, kaverna, kiömlő belek, csonkolt végtagok... Maga az iszonyat, pokol! Végül a tömegsírok. Az emlékezők: akik akkortájt 18-20 évesen harcoltak, szenvedtek, fáztak vagy izzadtak, akik közül lettek a hősi halottak, vagy szerencsével az életben maradók. Ez utóbbiak keresték fel újból a régi csaták helyszíneit, ők vitatkoznak a filmben a Piave partján ülve (mi is jártunk és emlékeztünk a Piave folyónál), keresik az értelmét az értelmetlen háborúnak, amelyben százezrek estek el, százezrek sebesültek meg s lettek nyomorékok vagy kerültek hadifogságba. De a film arról is szól, hogy az egykori ellenségek átölelik egymást Fassolta di Piave főterén az olasz-magyar közös emlékünnepségen... A film nagy hatást gyakorolt nézőire, s előkészítette a másnap várható élmények befogadását. San Martino del Corso kicsiny falucska Doberdón. Birtoklásáért kemény csatákat vívtak az olaszok, ám a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred katonái hat isonzói csatában álltak ellen hősien. Ennek a nagyváradi gyalogezrednek volt a parancsnoka Kratochwil Károly, aki a következőket

üzente az utókornak (érdemes az idézésre): „Vándor, ha egyszer végigjárod azokat a véráztatta, nekünk oly szent helyeket, akkor a Monte San Gabriele déli lejtőjén, a Monte San Michele északi lejtőjén a 124. magassági ponton, San Martino del Corson és Nova Vasnál egyszerű, cementtel összeragasztott, karsztkövekből épített két és fél méteres gúlákat találsz, mindegyiken a felírással: A magyar királyi nagyváradi 4. honvéd gyalogezred hősi halottainak és dicsőséges harcainak emlékére. Állj meg egy pillanatra, vedd le a kalapodat, s mondj egy rövid imát azokért, akik mindhalálig híven harcoltak!” Teljesítettük kívánságát. Meghallgattuk Zaťko Krisztiánt és Kati Kristófot, akik egy-egy verset mondtak el nekünk, koszorút helyeztünk az emlékműre, nemzeti imánkat énekeltük el. Az emlékmű körül kicsi tisztás, arrább bokros, sziklás terület. Ezeken a sziklákon folyt a drága magyar vér, lövésektől, robbanásoktól, ágyúdörejtől, jajkiáltásoktól, fájdalomordításoktól volt hangos a táj... Fiatal életek, fiúk, testvérek, apák maradtak holtan a szirteken. Hol nyugszanak? Ki gondol rájuk még? Itt ez a kőgúla őrzi emléküket. Ha felkeressük e helyet, emlékük bennünk tovább él...

San Martino del Corso - Magyar eligazító tábla a faluban

ÚTIRAJZOK

San Michele nincs messze San Martinotól. Ez Doberdó legmagasabb pontja. „Négy hegycsúcs tragikus helye, hat csata végcélja, megszámlálhatatlan hős sírja...” – írta az olasz költő, Gabriele D’Annunzo. Kis ünnepségünk itt sem maradhatott el. Mészáros Mariann Juhász Gyula versét (Halottaink) mondta el, s elénekeltük, hogy „Kimegyek a doberdói harctérre, feltekintek a csillagos nagy égre. Csillagos ég, merre van a magyar hazánk?... De sokan kérdezhették ezt 1916 körül ezeken a magaslatokon! Nemzetiszínszalagos koszorúnkat

arra a szerény márványtáblára helyeztük, amelyet Jeszenszky Géza külügyminiszter avatott fel. Rajta Keresztury Dezső csonka sora olvasható: „Áldozatuk ... jóra parancs”. Még ha szerény is, jó, hogy van emléktábla ezen a helyen, (de hogy nagyobbra, szebbre, méltóbbra nem telt volna?), ahol annyi hős katonánk halt hősi halált. Közülük az egyik valóban méltó helyen pihen: a budapesti Hősök terén ő az Ismeretlen Katona. Szétnézünk az emlékhelyen, ahol akkor a majdnem másfél évig tartó véres pokol a föld alatt, a kavernákban volt. Borzongás,

hideg futkosott a hátunkon, amikor lemásztunk a sziklás barlangba, sétáltunk a vésetekben, ahová most az ágyúállásokon szűrődik be a meleg napfény... Fény, fény, nagyság, méltóság fogadja az Olaszország legnagyobb katonatemetőjébe érkezőt. Két emlékhelye is van Redipugliának: egy régi és egy új. A régiben harci eszközöket állítottak ki. A fegyverpark csúcsán egy aquileiai korinthoszi oszlop emlékeztet az áldozatokra. A parkkal szemben terpeszkedik el az új, amely százezer urnát őriz. 22 mellvédjén negyvenezer név olvasható, kőbe vésve a PRESENTE (Jelen!) szó. Több mint ötszáz lépcsőt kellett volna meglépnünk, hogy feljussunk az utolsó mellvédre, ezért inkább a ciprusfasor hűs árnyékában lépegettünk fel a háromkeresztes Kálváriáig, ahol utoljára emlékeztünk kis műsorunkkal (Varga Mária, Skabela László) az I. világháború áldozataira. Itt jutottak eszünkbe akaratlanul is azok a sorok, amelyeket San Michelén olvashattunk: „Ezen a csúcson testvéresültek a halálban az olaszok és a magyarok, akik az életben hű kötelességteljesítéssel harcoltak.” Befejezésül: a Palóc Társaság I. világháboSan Martino del Corso

ITTHON

35

Redipuglia - Csoportkép a Kálvárián

ÚTIRAJZOK

rús zarándoklatának résztvevői öt katonatemetőt kerestek fel a százból! Elképzelhető-e, hogy a temetőkben szerzett élmények nyomtalanul tűnnek el emlékezetükből az idő előrehaladtával? Tartós marad-e és

36

tettekre sarkalló-e a hősök két üzenete, amely itt a táblákon olvasható: „Ó, ti élők, ha számotokra nem lesz tartós és gyarapodó a haza dicsősége, mi hiába adtuk életünket.” És: „Ó, ti élők, ha innen lélekben nem

gazdagabban és emelkedettebben távoztok, akkor mindhiába jöttetek ide.” Reméljük, nem hiába. Z. Urbán Aladár. Urbán Árpád felvételei Redipuglia - Az új emlékmű

ÚTINAPLÓ

Magyar emlékek Dalmáciában

Honfoglaló őseink a Kárpát-medencén kívül is történelmi tetteket hajtottak végre. Magyarságunk ezen mozaikkövei az elmúlt évszázadok alatt sem vesztek el, csak némelyeket már az emlékezet homálya fedi. Elmondható ez főleg azokról a helyszínekről, amelyeket az „uralkodó nagypolitika” a történelmi Magyarország feldarabolásának eredményeként, a jelenlegi országhatárokon kívül rekesztett. Van ilyen bőven: egyrészt Erdélyben, a Felvidéken, másrészt az anyaország déli határának mentén, le egészen az adriai tengerpartig. Éppen ez az a vidék, amely az Árpád-házi királyok uralkodása alatt a Magyar Szent Korona területéhez tartozott. Ez az a vidék, amely a magyar történelemkönyvekben Dalmácia néven szerepel, s ahol magyar emlékek még napjainkban is fellelhetők. Ezekkel kapcsolatban azonban megjegyezendő, hogy ezeket az emlékeket bizony keresni kell, mert az elmúlt századokban kialakult

ITTHON

politikai viszonyok nemigen kedveznek az igazságra rámutató emlékeknek. A történelmi események „csúsztatása” nemcsak Dalmáciára jellemző, így van ez mindenhol, ahol a magyar vonatkozású emlékek léte napfényre kerül. Hatványosan érvényes ez a dalmát tengerparti emlékekre, hiszen a magyaroknak köszönhető, hogy ezen a vidéken nem a keleti kultúra vált uralkodóvá, hanem a nyugati áramlatok vonzása érvényesülhetett. Még az olaszok sem tudták befolyásukat olyannyira megerősíteni, hogy az egykori dalmát városállamokat hosszabb időkre magukévá tegyék. A magyar királyoknak köszönhető, hogy e területeken a majdani délszláv népek uralma kibontakozhatott, megerősödhetett. Ezért is szükséges, hogy ezeket az emlékeket megkeressük és a nagyközönségnek bemutassuk. Hiszen az igazság érdekében kifejtett fáradozásunk hozzájárulhat történelmünk jobb megismeréséhez.

És most térjünk vissza történelmi kalandozásainkból, s nézzük, meg mit kínál nekünk a dalmát tengerpart. Ha azt halljuk Dalmácia, képzeletünkben megjelenik a tenger, megjelennek a kopár sziklák, amelyek mintha a tengerből bújnának elő, hogy fehérségükkel fokozzák a nap sugarainak fényét. Megjelennek előttünk a horvát emberek, akik mindig készséggel fogadják az ide tévedt „vándort”, hogy pihenésüket kellemessé tegyék. Igaz, hogy ma már a „megvendégelésnek” megkérik az árát, de a tenger hűsítő habja és a csodás táj megéri a fáradtságot és a kifizetendő szállásdíjat. Ha netán napjainkban fel szeretnénk keresni az adriai tengerpartot, illetve annak közelében lévő magyar emlékeket, autópályán biztonságos közlekedés mellett ez könnyen megvalósítható. A magyar-horvát határtól le egészen Spalatóig /ma: Split/ kanyarog a „sztráda”, amely még a csodás fehér sziklás Velebit hegységen át húzódó szerpentineket is kiiktatta, a hegység gyomrában kialakított alagutak segítségével. A dalmát tengerparton, s annak közvetlen közelében megtalálható magyar emlékek között vannak remekművek is: Szt. László ereklyetartója Raguzában /ma: Dubrovník/, Szt. Simon ereklyetartója Zárában /ma: Zadar/, várépületek Várnában /ma:Vrana/ és Újvárban /ma: Novigrad/. Városok, mint Trau /ma Trogir, Fehérvár /ma Biograd/, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy az egykori magyar királyság kisugárzó ereje elérte az adriai tengerpart vidékét is. Magyarságunk emlékeinek keresését kezdjük a Dalmácia legészakibb részén fekvő Zára /Zadar/ városában, amely a magyar történelemmel három évszázadon keresztül volt szoros kapcsolatban. A város ókori neve bizonyára illír eredetű, a görög- és latin nyelvben Jader volt használatban. A népi eredetű Zadrából jött létre a szerbhorvát elnevezés. A település történelmébe a magyar királyok Szent László révén kapcsolódtak be. Utána Könyves Kálmán magyar király következett, aki legyőzte a horvátok utolsó királyát, Pétert és seregével már 1097ben Tenger-Fehérvárnál /ma: Biograd/ állt. Ott fogadták mennyasszonyát Buzillát /Feliciát/, Roger szilíciai normann-gróf leányát. A házasságkötés Székesfehérváron jött létre. 1102-ben Könyves Kálmán Zára ellen indult seregével, de ostromra nem került sor, mert a város lakói behódoltak. Hasonlóan cselekedtek Trau és Spalato

37

Könyves Kálmán, Chronicon Pictum, 1360.

polgárai is. Inkább a magyarok mellé álltak, mint továbbra is a görögök uralmát nyögték volna. Igy történt meg, hogy a magyarok eljutottak az adriai tengerhez. Könyves Kálmán 1105-ben megerősítette a magyarok fennhatóságát, ami csak a XIII . században lett a velencei köztársaságé. Ennek visszaszerzését Nagy Lajos magyar király 1357-ben vitte véghez, amikor a Szent Ferenc templomban a békekötés feltételeit diktálta /1358./ A király uralkodásához fűződik Zára egyik templomának felépítése, melyet Szűz Mária tiszteletére emeltek. A templom harangtornyának első emeletén latin nyelvű felirat közli, hogy a torony építését Könyves Kálmán, Magyarország, Dalmácia és Horvátország királya támogatta. Egy másik templomban Szent Simon szarkofágja látható. A rajta lévő dombormű Nagy Lajos királyunk tetteit mutatta be. Zára városában található Dalmácia egyik legszebb román kori temploma, amely Szent Kresevan oltalmát élvezi. Arról is híres, hogy ott van eltemetve Nagy Lajos szerencsétlen sorsú özvegye, Erzsébet, akit 1387-ben Újvárban /Novigrad/ kivégeztek. Novigrad Zadartól északi irányban, kb. 35 km-re fekszik a novigrad-tenger partján. Ez a ma kis település egykoron jelentős erőd volt. Nagy Lajos halála után, trónviszály következtében, Budáról a délvidékre utazó Erzsébetet a horvát érdekeket szem előtt tartó párt hívei elfogták és Mária nevű lányával együtt a novigradi várba vitték. Míg fogságuk tartott, a hölgyek hímzéssel foglalkoztak, s egy miseruhát is készítettek, melyet a helybéli plébániatemplomnak

38

Szűz Mária temploma. Kép: wikipedia.org

ajándékoztak. Ennek egy darabját még ma is őrzik a templomban. Zadar közelében, a Sibeník felé vezető tengerparti úton haladva, a szárazföld felé vezető elágazás után, Vrána régi lovagvár romjai bukkannak elénk. Eredetileg bencés kolostornak épült a II. század elején, majd a következő században a templomosok szerezték meg, s alakították erőddé. A rend feloszlatása után az erőd Károly Róbert magyar király birtokába került, aki a Szent János /johannita/ lovagrendnek adományozta. A magyarországi johannita rend tartományi vezetője 1336-tól a várnai perjel volt. Ha a tengermelléki főúton tovább haladunk Sibeník felé, Tengerfehérvár /Biograd/ elnevezésű városkába érkezünk. A település a tengerparton terül el, napjainkban ismert üdülőközpont. A magyar emlékekhez kötődő kapcsolata abban áll, hogy itt koronázták meg Könyves Kálmán királyunkat Horvátország és Dalmácia királyává. Meg nem erősített források szerint, a királyt elhunyta után itt temették el, csak később vitték át földi maradványait Székesfehérvárra.

Ehhez a királyunkhoz fűződik egy fontos cselekedet, éspedig az, hogy ő volt az első király, aki az egykori Magyar birodalom határait mindenkorra kitűzte! Az általa kijelölt országhatárok alapozták meg NagyMagyarország területét. A tengerparti műúton tovább haladva, Zadartól kb. 80 km-re elérkezünk Sebenico /Sibeník/ városba. Kálmán király már 1105ben járt e városkában. III. István, magyar király 1167-ben a városnak kiváltságjogokat adományozott. Magyar szempontból két igen fontos eseményt említhetünk meg: az egyik az, hogy Verancsics Antal, Magyarország egykori hercegprímása e városban született. Az a Verancsics Antal, aki Oláh Miklós esztergomi érsek utódjaként az érsekújvári Oláh-vár építését 1573-ban befejezte. A másik irodalomtörténeti esemény, amelyet a sibeniki ferences kolostor könyvtára őriz. A könyvtár gazdag kézirat– és ősnyomtatványok gyűjteményében, az egyik kódexben fedeztek fel egy ötsoros magyar költeményt. A „laskai sorok” néven ismert írás, az Óma-

ITTHON

melyet Nagy Lajos felesége, a tragikus sorsú Erzsébet ajándékozott a templomnak. Trau várostól 26 km-re megismerkedhetünk további magyar vonatkozású emlékekkel Spalato /Split/ városában, amely a régi időkben kis halászfalu volt. A település későbbi fejlődését egyrészt Diokléciánus római császárnak, másrészt a magyar királyoknak köszönheti. A császár uralkodása alatt /284-305/ e helyen palotát építtetett magának, s amikor az uralkodást már megelégelte, lemondott rangjáról, és magánemberként ide tért vissza. A magyar emlékek főleg IV. Béla király családjához fűződnek: a tatárjárás idején ide jutván, 1242-ben két leánygyermeküket elvesztették, földi maradványaikat a helyi dómba helyezték el. A templom harangtornyának építéséhez magyar király leszármazottja járult hozzá, név szerint V. István magyar király leánya, Mária /II. Károly nápolyi király felesége/ és Lokietek Erzsébet, lengyel hercegnő /Károly Róbert harmadik neje/. Spalatonak II. /Vak/ Béla adott kiváltságlevelet, amikor 1136-ban megszerezte Közép-Dalmáciát és Boszniát. A kiváltságlevelet fia, II. Géza is megerősítette. Dél irányban tovább haladva a tengermelléki úton, kb. 225 km-re elérkeztünk Dalmácia legdélibb részére, s egyben a legrégibb középkori városba, Ragúzába /ma: Dubrovnik/. Századokon keresztül Ragúza

önálló városállamként szerepelt. A tengerpartra települt várost várfalak és bástyák óvták a betörő ellenségtől. Ezek az erős falak még napjainkig is megvannak. A magyarokhoz fűződő kapcsolatok főleg Nagy Lajos király uralkodásának idejére tehetők, amikor a város vezetése 1358-ban küldöttséget menesztett Visegrádra a királyhoz, kérve az ő védelmét. Ezzel a város bekerült a magyar-horvát királyok védelme alatt álló területekbe, amely aztán egészen az 1526-os mohácsi vészig fennmaradt. Ragúzában magyar szempontból érdeklődésre tarthat igényt a ferencesek kolostora, melynek kerengője nagyban hasonlít a pannonhalmi bencés apátság kerengőjére. A ferences kolostorban látható Szent László kar ereklyetartója is. Fontos még a domonkosok zárdája, ahol annak idején Szent István jobbját őrizték. Ezt a számunkra oly értékes ereklyét Mária Terézia magyar királynő szerezte vissza. További magyar emlékeket őriz a város jelképének tekinthető Roland-szobor, melyet Zsigmond római császár, Magyarország, Dalmácia és Horvátország uralkodója emeltetett. Ha Dalmácia tengerpartján a kellemes fürdőzés mellett szellemi feltöltődésre vágyunk, őseink dicső tettei erre lehetőséget kínálnak. Vágvölgyi Szilárd

39

Dalmácia. Kép: Roni Marinković, wikipedia.org

gyar Mária-siralom után legrégibb verses nyelvemlékünk. Sibeniktól tovább haladva a tengermelléki úton, kb. 60 km megtétele után Trau /Trogír/ városába érkezünk. Fekvését és építészeti emlékeit tekintve „kis-Velencének” is nevezték. A sziget, amelyen egykoron Trau kiépült, a szárazföld és Ciovo-sziget között fekszik, amellyel híd köti össze. Ez a tengerszoros jó védelmet nyújtott a támadók ellen. A város 1180tól 1322-ig a magyar királyok fennhatósága alatt volt. Ez a korszak fejlődésének fénykora. A traui székesegyház napjainkig megőrizte rokon városait a magyar építészettel. További patinás épületek is a városállam önállóságát hirdették. A magyarság emlékeihez tartozik IV.Béla királyunk ideillő esete is, akinek a mohi csatavesztés után menekülnie kellett a tatárok elől: így jutott el egészen az adriai tengerhez, ahol Trau polgárai fogadták be családjával együtt. A traui várnak 1241-ben Kádán volt a kapitánya, aki a magyar királynak védelmet nyújtott. Béla király hálából a trauiaknak ajándékozta királyi palástját. A helyi székesegyház kincstárában ma is őrzik e palást kámzsáját. Igazgyöngyökkel díszített, hímzéses, pajzs alakú csuklyán Pannónia védőszentje, Szent Márton alakja látható. A kincsek között látható még egy ezüst kézmosó kancsó és a hozzá tartozó tál,

A csitári hegyek alatt

Angyali hangok a Zoboralján Amikor az ember néhány kilométerre Nyitrától a forgalmas, zajos, motorfüst szennyezte útról balra fordul Csitár felé, hogy a Zobor alá juthasson, szinte elakad a lélegzete az elé táruló látványtól. A Zobor kéznyújtásnyira érződik, s az alatta megbúvó falu olyan szépnek, mesébe illőnek tetszik, mintha egy másik világ tárulna elé. Egy olyan világ, amelyben a hegy is él, s óvón magaslik a lábánál heverő házak fölé – tyúkanyó és a csibéi. Csitár az itt gyűjtött, valóban a mesevilágot idéző népdalairól, és a gyűjtőről, Kodály Zoltánról híres, aki 1906 és 1917 között gyakran megfordult a Zoboralján. Híres továbbá meseszép népviseletéről; az utóbbi időben a Simek Viktor vezette menyecskekórusáról, és – reméljük – rövidesen közösségi életéről is, mert a Csemadok helyi szervezete – elnök: Matyus Etelka, kultúrfelelős: Molnár Zoltán élénkíteni szeretné tevékenységét. A faluban néhány kanyar után rálelek a községi hivatal épületére, falán a Kodályemléktáblával. Egy fiatalasszonyt magyarul kérdezek a művelődési házat keresve – karján párhónapos apróság -, ám ő nem tud magyarul. Miután kiderül, hogy a községi hivatal és a művelődési ház ugyanabban az épületben található és leállítom az autót, kisiskolás korú gyerekek csapatára leszek figyelmes: szlovák nyelven társalognak. Ez meghökkent, de csak azért, mert évtizedek teltek el első csitári látogatásom óta. Lám, most saját fülemmel tapasztalhatom, hogy ahol nincsen magyar iskola, a környezet előbb-utóbb beolvadni kényszeríti a gye-

40

rekeket , akik lassanként elszakadnak saját hagyományaiktól, hiszen az idegen nyelvű iskolában aligha tanulnak nemzetünk múltjáról, s később talán a szüleik vagy nagyszüleik szépséges viseleteire is úgy tekintenek majd, mintha azok a világ másik végéről kerültek volna oda. Csitárt /Szcitan, Szitar/ néven említik először 1113-ban. Lakói földműveléssel, borászattal és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. A település 1954 óta a nyitrai tájvédelmi körzethez tartozik. Klasszicista stílusu római-katolikus templomát 1785-ben Migazzi Kristóf építtette. A község 1979-től 2002-ig közigazgatásilag Nyitrához tartozott, azóta ismét önálló. Lakossága 600 fő. A falu szokásai, népdalai és a Zoboralja többi településén ek honos hagyományok egységet képeznek és a színpompás népviseletet a mai napig megőrizték – tudom meg a színes tájékoztató kiadványból. Jövetelem célja ú.n. író-olvasó találkozón való részvétel, melyre Molnár Zoltán, a helyi Csemadok vezetőségi tagja hívott meg már hetekkel előbb. A választás azért esett éppen rám – mondja az egykori remek labdarúgó, aki az első ligában rúgta a bőrt -, mert kezébe került nemzeti kulturális havilapunk, s úgy gondolta, a szerzői esten arról is szó eshet. A községi hivatalban Matyus Etelka, a polgármester titkárnője fogad, akiről később kiderül, hogy ő a Csemadok szervezet elnöke is és a menyecskekórusban is énekel. A művelődési házban szép számú érdeklődő vár rám – vannak fiatalabbak is, de inkább Simek Viktor

idősebbek alkotják a közönséget, köztük néhány régi ismerős. Kissé meghökkenek, amikor Molnár Zoltán az est műsorát ismerteti, amely három részre tagolódik, és számításaim szerint legalább másfél, de inkább két órán át tart majd. Először a Szent Koronáról tartok kiselőadást, majd a verseimet szavalja Kósa Ödön és Matyus Etelka. Szót kér Berec Kati néni is, akiről kiderül, hogy éberen őrködik Csitár múltja felett, s az akkor történt nevezetes események közül néhányat már versbe szedett. Mindnyájunk örömére az egyiket fel is olvassa. Számomra az est fénypontja a 2003-ban alakult, Simek Viktor vezette Csitári Menyecskekórus bemutatkozása volt. Az éneklőcsoport – mint ahogyan az a felvételen is látható – színpompás népviseletben lépett színpadra. Hat tagja volt aznap este, de Simek Viktor karnagytól megtudtam, hogy nyolcan vannak – ketten éppen betegeskedtek. Álljanak itt a neveik is – megérdemlik: Kósa Erzsébet, Balkó Ágnes, Matyus Eta, Péli Ottília, Maga Veronika, a két Molnár Ica és Renáta Kisucká.

ŐSERŐVEL SZÓL AZ ÉNEK Csitáron több mint 27 évig nem volt hagyományőrző csoport. A falu első írásos említésének 890. évfordulója alkalmából jöttek össze az asszonyok, 2003-ban. A menyecskekórus elsősorban Kodály Zoltán zoboralji gyűjtéséből és a csitári ősi zenei forrásból merít a műsorok összeállításakor. A négy esztendő folyamán a csoport természetesen nem csak Csitáron, hanem a környéken is ismert lett, s a helyi községi hivatallal karöltve népdalesteket, hangversenyeket és kiállításokat szervez. A kórus minden alkalommal csitári népviseletben énekel, ezzel külsőleg is kifejezi hovatartozását. Nekik köszönhetően elindult a magyar kultúra felvirágoztatása falujukban. Fellépésük rám elemi erővel hatott. Talán nem is a tüdejükből, hanem a szívükből-lelkükből áradt a hang. Ilyen örömteli, felszabadult énekléssel ritkán találkozik az ember – sugárzik belőle dalaink ősereje – nem véletlenül lett világszerte ismert A csitári hegyek alatt kezdetű dal. Miközben a menyecskéket hallgattam, eszembe jutott, hogy vannak művészeink és tudósaink, akik magyar jellegzetességünk elsőrendű megnyilvánulásának tánc- és zenei anyanyelvünket tartják, s azt állítják, hogy nem elegendő csak az anyanyelvünket óvni, gyermekeinket már zsenge korukban – hajdanán ez már a bölcső melleti énekléssel elkezdődött – meg

Berec Katalin

Molnár Zoltán

kell ismertetnünk kultúránk alapelemeivel. Szégyen, de én csak azon a szeptemberi estén, a Csitári Menyecskekórust hallgatva fogtam fel, milyen hatalmas munkát végez a zoboralji magyarság megmentése érdekében az a Simek Viktor, aki évtizedek óta vezeti és szervezi a magyarlakta falvak éneklő csoportjait, műkedvelő képzőművészként pedig rajzolja az ottani gyönyörűséges viseleteket. Simek Viktort, aki pár esztendeje megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet, s aki lapunk megjelenése idején tölti be hatvanhatodik évét, néhány sorban aligha lehet bemutatni. Eljött az ideje,hogy portrékönyv

készüljön róla, hiszen – életművét szülőföldje magyarjainak, a Felvidéknek és az egyetemes magyarságnak szolgálatába állította. A zoboralji magyarság lelkének nevezhetnénk, aki hatalmas tudásával, a benne rejlő szeretettel és tisztességgel megkapja a legnagyobb elismerést – kórusai mintha az angyalok hangján énekelnének, talán azért, hogy az égiek is tudomást szerezzenek egy szórványban élő, mára alig párezres magyar népcsoport gondjairól és ritka örömeiről. Ízelítőül olvassuk el a Csitári Menyecskekórus Simek Viktor fogalmazta célkitűzéseit – mondatait kőbe lehetne vésetni, mert időtállóak. Balról a harmadik Matyus Etelka

ITTHON

41

ŐSERŐVEL SZÓL AZ ÉNEK • Felkutatni és megismerni Csitár község néphagyományait (népdalait, népszokásait, népviseletét) és megőrizni a jövő nemzedék számára; • betanulni Csitár település és környéke legismertebb népdalait; • betanult népdalokat a fellépéseken színpopmpás helyi népviseletben énekelni; az éneklőcsoport mint menyecskekórus óhajt fellépni – szerepelni; • a csoport fellépő öltözékét – népviseletét gondosan kezelni, óvni, jó érzéssel és örömmel viselni; • a fellépéseken bemutatni, ismertetni Zoboralja néphagyományait /népdalait,

népi kultúrúját, népviseletét és így terjeszteni Csitár község jó hírét; A menyecskekórus tagja • az éneklőcsoportot családjaként szereti; • részt vesz /képességei szerint/ a csoport belső szervezésében és maradéktalanul teljesíti a csoport döntéseit, azon fáradozik, hogy a kórusban uralkodjon a megértés, szeretet és a jókedv; • vezetője fáradozását jó magatartással becsüli meg; • pontosan érkezik a próbára és a szereplésre; • egy próbát sem hagy ki, ha csak nincs

rá nyomós oka (betegség, ill. rendkívüli komoly esemény) • helyes testtartással énekel; • nem vár arra, hogy szomszédja kezdje el helyette az éneket; • egészségére, hangjára vigyáz; • mások hibája felett nem örül, hanem segít annak kijavításában; • fegyelmezetten viselkedik a próbán és a fellépés alatt; • a vezető /karnagy/ útmutatásait pontosan megtartja; • legjobb tehetsége szerint úgy énekel, hogy ezzel nemcsak magának, hanem társainak is igazi örömet szerez;

Néhány gondolat és jótanács Kultúránkat, néphagyományainkat nem félteni kell, hanem művelni. Összefogás nélkül semmire se megyünk. A céltudatos munka fegyelem nélkül olyan mint a malom víz nélkül. A vezető /karnagy/ olyan mint a gyertya, mely azzal, hogy másoknak megvilágítja útját, saját magát égeti el. Ne mondj el mindent, amit tudsz vagy amit mondhatnál. Mondd azt ami hasznos, ami célhoz vezet. Nem szavakkal, hanem tettekkel bizonyítasz.

42

A csitári közönség

Berec Katalin: Isten lábanyoma Ha nézek ablakomból északkelet felé a hegyekre a fákra, de főképpen a hegy hátán lévő, lapos, szürke színű nagy sziklatáblára. Nézek, s eltűnődök némán, csendben, vva tollamat kezembe fogom, mert átvillan előttem és fülemben cseng a múltról ezernyi fogalom. Ott fekszik már ókortól e téma, és a róla szóló kedvelt legenda, igaz-e ez a monda? Igy történhetett ez? Vagy csak fantázia?

Kodály Zoltán naplójából Mikor harminc éve a Zoboralján kezdtem népdalt gyűjteni, gyakran hallottam a csodálkozó kérdést művelt magyaroktól: mit keresek Nyitrában magyar népdalt, hiszen ott szlovákok laknak?! Azt válaszoltam: „Ott vannak a Zoboralja határőrei, ezer éve ott laknak.” Pográny fölött, a Málon állva elképzeltem egy nagy szentivánéji éjet. Három tűz a három dombon. Lent a falu, fönt a templomboltozat. Aztán rázendítik az ünnepi éneket háromfelől, ezerszólamra. Megremegett a szívem. Jutnak eszembe azok a felejthetetlen őszi délutánok a koloni szőlőkben... Szemben a gímesi várrom. Körülöttem a levegőben a szentivániéji ének foszlányai... Bizonyos, hogy jobb szerettem volna akkor élni, mikor a Zsibrice tetejéről körbe vagy tizenkét tűz látszik szentiván éjszakáján... És hogy kívánkozom oda. Mindegy, egynéhányszor elmegyek még.

ITTHON

Iveta Ácsová fotói és Simek Viktor rajzai

43

KISEBBSÉGEINK

Magyarország és Erdély Derkovits Gyula: Dózsa

A cigányság történelme – VI. rész Magyarországon a cigányokat nagyobb türelemmel fogadták, mint másutt. Jóllehet, a szolgaság sajátos formájába kényszerítették őket, hiszen 1848-ig az egész területen fennállt a jobbágyság itézménye. A cigányok olyan hasznosaknak bizonyultak a fémmegmunkálásban és a fegyvergyártásban, hogy királyi jobágyoknak nyilvánították őket, akiket csak a király engedélyével lehetett magánföldekre telepíteni és alkalmazni. Így ami-

kor 1476-ban Hermannsaft-Nagyszeben, ma Sibiu polgárai cigányokat akartak felfogadni városi közmunkák elvégzésére, be kelett szerezniük Mátyás király engedélyét. 1496-ban Mátyás utóda, II.Ulászló menlevelet bocsátott ki egy bizonyos Polgár

Tamás, vayvodam Pharaonum a „Fáraók“ népének vajdája – a korai magyarországi dokumentumokban használt kifejezés - részére engedélyezve, hogy a vajda tetszése szerint közlekedjen az országban 25 sátornyi cigány kovácsával: ők egyébként akkoriban a pécsi püspököt szolgálták, akinek puska és ágyúgolyót és más fegyvereket gyártottak. 1514-ben, Ulászló uralmának vége felé, amikor a Magyarországon - akárcsak másutt Közép-Európában - a végletekig kizsákmányolt parasztság fellázadt elnyomói ellen, a cigány fémmunkások mesterségbeli tudása gyászos jelentőségre tett szert. A Dózsa György vezette parasztfelkelést Zápolya- Szapolyai- János erdélyi vajda leverte. Húsz év elteltével aztán nagy bajt hozott a cigányokra barátságuk Zápolyával, aki harcba szállt a királyi trónért, ellenfelei pedig azzal vádolták meg a cigányokat, hogy uruk megbízásából gonosz dolgokat műveltek. Egy csopotot gyújtogatással karóba is húztak, miután a kínvallatás során beismerték - igaz később visszavonták – el nem követett vétküket. 1538-ban Zápolya végül elnyerte a trónt, s egyik első intézkedése az volt, hogy a cigányok régi szabadságjogainak (antiquis libertatibus) újra érvényt szerzett. A XVI. századra kialakult szokás szerint Magyarországon (miként Lengyelországban és Litvániában is) a cigányok vezetőjét a hatóságok választották ki a cigányok közül, és az illetőt az egregius („dicső“) címmel ruházták fel. Minden vármegyében alacsonyabb rangú elöljárók működtek, akik bíróként jártak el a cigányok ügyeiben. Megtévesztő módon

Szentandrássy István Szentandrássy István 1957. augusztus 26-án született Budapesten. Állami gondozottként nőtt fel. Szorongásait először versekbe öntötte. Péli Tamástól tanult festeni. Péli Tamást Csapon egy gyermektáborban ismerte meg, itt találkozott először a cigány kultúrával és saját cigány identitásával is. Péli nemcsak mestere lett, hanem igaz barátja is. Munkássága kezdetén grafikáival keltett nagy feltűnést és elismerést, mert a cigány nép drámai, tragikus múltját idézte meg, egyben a jelen nyomorúságát, szenvedését is ábrázolva. Rövidesen elementáris erejű

44

olajképekkel jelentkezett, melyekkel a cigány érzés- és gondolatvilág addig ismeretlen dimenzióját tárta fel. Festményei mélységes emberszeretetről tanúskodnak, örök érvényű mondanivalója a kiszolgáltatott, magányos ember nyomorúsága, aki azonban mégis reménykedik a megváltásban, az egyedül fentről jövő segítségben. Mesteréhez hasonlóan a reneszánsz és barokk hagyományokhoz nyúlt vissza inspirációért és alakította ki a maga sajátos, egyéni képzőművészeti jel- és eszközrendszerét. Műveire jellemző az erőteljes tárgyiasság,

ezeknek is a „vajda“ megszólítás járt, ezért nem árt világosan elválasztanunk őket a magyarországi és az erdélyi nemesség soraiból kikerülő vajdáktól, akiknek az volt a dolguk, hogy beszedjék a cigányoktól az adókat. A korabeli Magyarország a cigányokat nemcsak mint fémmunkásokat, hanem mint zenészeket is nagyra becsülte. A hangszerek neve nem különült el pontosan e korban, így a cigányok – akiket 1532ben egy huszárkapitány kért latinul írott levelében Nádasdy Tamástól – éppúgy lehettek lantosok, mint kobzosok. Ismerünk egy levelet 1543-ból, amelynek feladója Izabella királynő udvarában élt, címzettje pedig Bécsben. Így ír: „Itten a legkiválóbb egyiptomi zenészek, a fáraók leszármazottai játszanak, akik nem az újjukkal érintik a húrokat, hanem fapálcikával verik, s hozzá teli torokból énekelnek“. 1526-ban a törökök gyászos vereséget mértek a Magyar Királyságra. Sokan a győztes hadsereghez szegődtek el kovácsnak, zenésznek, borbélynak, futárnak. Sir Angus Fraser A cigányok című könyve alapján

KISEBBSÉGEINK

Id. Rácz Pali (1815-1880)

Rácz Pali a Kerepesi temetőben Arany János sírja mögött alussza örök álmát. Kalandokban bővelkedő életéből Jókai Mór, a nagy mesemondó-sok elemet használ Fekete vér c. regényében, s ezzel alaposan össze is kuszálta a Rácz Pali legendát. Ott nem a legtisztább színezetben jelenik meg az atlétatermetű cigányprímás alakja, de mindenesetre érdemes elolvasni a regényt. A 15 éves Rácz Pali már igen jól hegedült a nagy-géczi kocsmában, amikor egy gyilkossági ügy szemtanúja lett: egy garázda falusi nemest öltek meg társai. Rácz Pali jobbnak látta, ha hóna alá kapja a hegedűt, és odahagyja szülőfaluját. Rá két évre Rozsnyón találjuk, ahol fölcsap katonazenésznek-persze nem árulja el korát-, 22 évesnek mondja magát a verbuválóknak. Nosza, azonnal egy húsztagú cigányzenekart szervez, és ő lesz a karmestere. Az ezred előbb Aradra kerül, hogy aztán már az 1848-ban kitört olasz forradalomVeronában érje. Főnöke, egy bizonyos Benedek ezredes, szokatlan feladatokkal bízza meg, még kémkedéssel is. A nyalka zenészről nem is sejtik, hogy veszedelmes hírvivő. Az igazság kedvéért azért meg kell jegyezni, hogy már Rákóczi muzsikus cigányai is teljesítettek kémszolgálatot-nem is akárhogyan. Rácz Pali magának Vlagyimir orosz nagyhercegnek mentette meg az életét, amiért aztán az orosz kormány elküldte neki a Szent György-keresztet, amit holtáig nagy büszkeséggel viselt. A háború után a Gyulai ezred -ahol Rácz Pali már őrmester, volt-átköltözött Milánóba. Rácz Pali megismerte egy dúsgazdag

háztulajdonosnak, Ferrario úrnak egyetlen világszép lányát, Giudittát, és ahogy az a cigányoknál lenni szokott, azonnal megszöktette a szomszéd faluba. Amikor három nap múltán a tajtékzó apa szemé kerültek, annak nem volt mit tenni, mint kiadni a hozományt, a 150.000 lírát, és azonnal kitagadni lányát. Rácz Pali Giudittával törvényes házasságra lépett, és született is nekik három gyerekük, akikre ismét csak kalandos sors várt. Ott, Milánóban 18 évi katonai szolgálat után Rácz Pali vásárolt egy háromemeletes házat, és polgári muzsikus lett. Kibékült apósával is, csak egyik sógorával nem tudott egyezni, aki cigány voltát soha nem bocsátotta meg neki. Amikor aztán a hozomány fogyni kezdett, a Rácz család hazaköltözött Magyarországra, Vácra...És ekkor kezdődött Rácz Pali új élete, amikor természetes zsenialitása mellé nagy akaraterővel meg kellett tanulnia az igazi cigánymuzsikát. Ez se ment könnyen.

gyakran a plasztikus formaalakítás, a felfokozott expresszivitás és a jelképalkotás. Munkásságának kiemelkedő darabjaihoz tartoznak az ikonszerű stilizációval megalkotott Madonna-képek, a Federico Garcia Lorca Cigány románcok című versciklusának ihletésére készített sorozatfestményei. Művészete nagyban hozzájárul az európai és a hazai cigány kultúra megőrzéséhez, szervesen kapcsolódik nemzeti kulturális értékeinkhez Eddigi pályafutása során számos kiállításon vett részt Magyarországon és külföldön. A

Nyugat-Berlinben, Prágában, valamint a New York-ban rendezett kiállításokon mesterével, Péli Tamással együtt szerepelt. Munkáit több hazai és külföldön megrendezett önálló kiállításon mutatták be. Művészete nagyban hozzájárul az európai és a hazai cigány kultúra megőrzéséhez, szervesen kapcsolódik nemzeti kulturális értékeinkhez. Munkássága elismeréseként 1999. decemberében a Kisebbségekért-díjban részesült. 1995-ben a főváros, két évvel később a XI. kerületi önkormányzat részesítette Pro Urbe Díjban.

A pesti kávéházakban fel-feltűnt egy atlétatermetű, barna képű obsitos őrmester, aki valósággal szórta a pénzét, mulatozott, dáridózott...Rácz Pali volt az, aki, midőn a Zrínyi kávéházban, meghalotta Patikárus Ferkót muzsikálni, sírva fakadt, úgy kétségbeesett. De volt akarat ereje a tanuláshoz, éjszakákat átvitrasztva figyelte a stílust, a magyar zene természetét...Közben a feleség, Giuditta asszony, megelégelte sorsát, összepakolta a gyerekeket, kiment a Keleti pályaudvarra és felült a milánói gyorsra...Rácz Pali, hogy elbúcsúzzon, a vonatablakon át visszavette a csecsemő Pali fiát, s ezalatt elindult a vonat. A kétségbeesett anya hiába sikoltozott. -Így lett itthon Rácz Paliból is cigányprímás, bár felerészben olasz vér folyt ereiben. Rácz Pali ezután fényes karriert futott be. Híres memóriája lévén szinte minden vendége nótájáta emlékezett. Játékából mellőzte a fölösleges cikornyákat, cafrangokat, a melódia szépségét emelte ki mindenkor. Az 1860-as években a legnépszerűbb prímás volt Pesten, az arisztokrácia rajongott érte. Egyszer több mágnás barátja fogadott rá, hogy legalább száz nótát játszik el egyvégtében -ő száztizennégyet muzsikált el, s csak azért hagyta abba, mert elszakadt egy húrja. 1873-ban Lipcsébe utazott bandájával. Járt Londonban, Szentpétervárott is. Igazi pater familias volt: a Soroksári utcában nagy vendéglő házat vitt, szerette a gazdagságot, vendégeskedést. Újabb házasságaiból összesen 36 gyermeke született, s a 36. a híres Rácz Laci, cigánykirály. Rácz Palit nagy részvétellel temették el, márvány sírkövet emeltek emlékére. 120 zenész játszotta a sirjánál: „Lehulott a rezgő nyárfa ezüst színű levele...“

„Mindig úgy éreztem, hogy kaptam annyi szépet, hogy képes vagyok belőle visszaadni.“

ITTHON

45

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

Rovásfeliratos nyelvemlékeink

Fent: pécsi, lent székelyderzsi és bögözi...

A nyugati kereszténységre való erőszakos térítés következtében tűzzel-vassal irtották rovásírásos nyelvemlékeinket, használóit és alkalmazóit pedig büntették. Nem csodálkozhatunk azon, hogy alig maradt ezekből az emlékekből mutatóba. Ráadásul – mivel a rovásfeliratok nagy része fára, botra, kéregre kerültek – természetes módon is megsemmisült. Szerencsére, nem mind. Az előző részben ismertetett rovásírásos botnaptáron kívül maradtak fel rovásírásos nyelvemlékeink, sőt napjainkban is fel-felbukkannak, ami azt jelenti, hogy lappanghatnak további nyelvemlékek s idővel azokat is birtokba

46

csíkszentmártoni...

vehetjük. Éppen ezért tartjuk fontosnak a rovásírással való megismerkedést, hogy bizonyos szinten tudói, ismerői legyünk ennek a magyarságunk szempontjából rendkívül fontos művelődéstörténeti kultúrkincsünknek. Az alábbiakban néhány rovásírásos nyelvemléket mutatunk be röviden Forrai Sándor A magyar rovásírás elsajátítása c. munkája felhasználásával. Elsőként a nem olyan régen, 1984-ben előkerült rovásírásos nyelvemlékünkről szólunk, amelynek keletkezése 1200-1300 körülire tehető. Ez a pécsi kőbe vésett rovásfeliratos címerpajzs, amely nevéből következően Pécsett került elő. „A tégla nagyságú, töredékes kőbe vésett pajzs magassága 7,6 cm, szélessége 6 cm... két átló négy mezőre osztja. Ez a két átló a magyar rovásírás B jelét adja, melynek alsó két végződését egy egyenes köti össze úgy, hogy a jobb szárának két végződésén is túlmegy... Feltehető, hogy ezzel az egyenessel egyúttal a rovás B jelébe az A rovásjelet építette be fekvő alakban, olvasata felülről lefelé: ABA, ... Feltehető, hogy a kőbe vésett felirat nem más, mint egy címerpajzs, a Benedek-rend címere jelábrázolások helyett rovásfelirattal, mely egyúttal a rend kezdő betűjének rovásmonogramja.... A jelek tömören vannak egymás mellett, nem mindig állapítható meg egyértelműen, hogy különálló vagy egybetartozó jelekről van szó... A jobbmezőben folytatódik, a helyszűke miatt ugyancsak felülről lefelé helyezte el a rovó a jeleket. Ezek: SZ S, N n, T t, vagyis SzeNT. A jelcsoporthoz egy vízszintes vonal az átlóhoz, vagyis a B jelhez kapcsolja a T jelének átmetszésével, mellyel gyorsírásszerűen I hangot is jelöl. Pontos olvasata: szent, népies kifejezés a szentjei helyett. Az alatta levő jel ... – UNK mássalhangzós csoportjel. Bal felső részében ügyesen érzékelteti a GY jelének nikolsburgi változatát a függőleges nélkül. Olvasata: GYUNK, azaz vaGYUNK. Ezt a szót a Halotti Beszédben csak „vogmuc”nak tudták leírni. Az olvasat a felső mezőben folytatódik: aKI eSZTeR aK ugyancsak a nikolsburgi betűsor egyik aK jelének válto-

zata. Majd a bal mező első sorának olvasata: Anna, második sora: Erzsébet. Az Anna szót pontosan AN kezdőhang-rövidítéssel jelöli, mint a rovásnaptárban. Az Erzsébet szónál a torlódó r mássalhangzót kihagyja, meghagyva a ZS sziszegő hangot. A teljes felirat olvasata: aBA SzeNTjeI vaGYUNK, aKI eSZTeR, Anna, erZSeBeT. A felirat kilenc önálló jelből és négy rövidítésből áll, mellyel harmincöt hangot jelöl, ez igen magas jelmegtakarítási arány, mely ebben a korban csak a magyar rovásírásra volt jellemző.” Az idézet alapján megállapíthatjuk, hogy régi rovásírásos, összeírásos nyelvemlékeink megfejtése nem könnyű dolog. Maga Forrai Sándor, akitől a fenti megfejtést idéztük, bevallja: „A felirat megfejtésével nehezen boldogultam.” A székelyderzsi unitárius templom egyik ablaknyílásában 1929-ben egy rovásírásos téglát fedezett fel a templom esperese. A rovásjelek igen kopott állapotban kerültek elő, alattuk az 1431 arab számmal. A feliratot Csallány Dezső régész fejtette meg: „Miklós kántor papatya”. Forrai Sándor szerint: „Az egyberovások nagyon szellemesek és több rovásos nyelvemlékünkkel azonos a logikája, így elsősorban a székely rovásnaptárral és a csíkszentmártoni felirattal.” Már a pécsi címerpajzs kapcsán utaltunk a nikolsburgi ábécére. Ezt a csehországi Dietrichstein könyvtár egyik ősnyomtatványa őrizte meg számunkra 1483-ból. Az ábécét pergamenlapra írták, amelyet a könyv hátsó táblája elé kötöttek be. A pergamenen nemcsak a rovásírásos ábécét találjuk, hanem latin nyelvű szöveget is, amely tudatja, hogy „a székelyek betűi, melyeket fára véstek vagy róttak.” Értékét az adja, hogy ábécésora több rovásírásos nyelvemlékünkkel mutat azonosságot, de rokonságot mindenképpen, sőt többezer éves ősi elemet is tartalmaz. Az ábécé 35 egyszerű és 11 ligatúrát (összetett jelet) tartalmaz. A becses nyelvemléket az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi. Csíkszentmárton a Csíki-medence egyik nagy települése Erdélyben. Márton Áron, a székelyek mártír püspökének szülőfalujában a katolikus templomban is találtak egy rovásírásos feliratot, amely azonban csak másolatokban maradt fenn. A felirat a templom kétszeri átalakításával, végleg 1784-ben semmisült meg. Az egyik másolatot Szilágyi Sámuel készítette. 1749-ben, majd 1751-ben más is lemásolta két példányban. Ezt ma a marosvásárhelyi Teleki Téka őrzi. Megfejtését Sebestyén Gyula

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

konstantinápolyi...

néprajzkutató végezte el, aki a szerinte hibásan másolt kezdő szavakon javítást végzett. Másolata ellenére a csíkszentmártoni rovásfelirat egyik legszebb rovásírásos nyelvemlékünk. Jelentőségét az adja, hogy „egyszerű mesteremberek nyelvünk alapos ismeretében magasfokú rövidítéses rovásírással örökítették meg templomuk újjáépítésének befejezési ünnepét” – állapítja meg róla Forrai Sándor. Az erdélyi Székelyudvarhely közelében fekvő kis falu, Bögöz ugyancsak jelentős rovásírásos nyelvemléket őrzött meg az utókornak. Amikor a protestánsok birtokába került a XVI. században a falu gótikus temploma, bevakolták és meszelték falát. 1929-ben a bemeszelt freskók alól előkerült egy keretbe foglalt Krisztus-kép, s alatta téglavörös krétával írt, két szóból álló rovásfelirat. Eredetét 1480-1530 közé teszik a kutatók. Észszerűnek ez a megfejtés látszik: „ATYA ISTeN.” A gyorsírási logika szerint ATYA ISTIN, amely a Krisztus-képre vonatkozik. „Az ISTIN szóban szabályszerű ST egyberovást és IN rövidítést látunk – magyarázza Forrai Sándor -, az N mássalhangzónak csekély megváltoztatásával a kis vízszintes vonás az I hangot is jelöli, amint azt a botnaptár „mindszent” és Lőrinc szavak INC rövidítéseiben már alkalmazta a rovó. Istin szavunk egy székely tájnyelvi kifejezés és a sumér Gilgames eposzban a vízözön leírásában a bibliai Noé neve: Utnap – Istin. Az etruszkok egyik fő istene viszont Tin vagy Tinia. Ezek a kifejezések Isten szavunkkal feltétlenül összefüggnek...” Konstantinápolyban (ma Isztambul) is elő-

Rovásírástovábbképzés A Palóc Társaság 2007. október 27-én, szombaton Dunaszerdahelyre várja a rovásírást oktató tanárokat s mindazo-

ITTHON

került egy rovásírásos nyelvemlékünk. Ezt 1553-ban fedezte fel Derschwan János, aki Verancsics Antal és Zay Ferenc kíséretében császári megbízatással járt a török szultán udvarában. Kijelölt szálláshelyükön, egy istállónak a földhöz közeli külső falán egy márványlapon számára ismeretlen írást vett észre, amelyet lemásolt naplójába. A napló megmaradt s azt 1913-ban Babinger Fülöp Würtzburgban lefényképezte és elküldte a dán Wilhelm Thomasnak, aki a türk nyelv ismerője volt. A dán nyelvész Sebestyén Gyulához továbbította az írást, mert sejtette, hogy magyar vonatkozása van. Sebestyén Gyula megfejtette s ezen javított később Németh Gyula, aki szintén foglalkozott a rovásírással. A konstantinápolyi rovásírásszövegnek nemcsak nyelvi, hanem történelmi jelentősége is van. Megtudjuk belőle, hogy az Ulászló király által 1515-ben küldött követeket II. Szulejmán fogságba vetette két esztendőre. Ezt az eseményt írta le a fehér márványlapra ligatúrás rovásírással Ketej Székel Tamás s azért magyar rovásírással, hogy a törökök ne tudják elolvasni. Értékes rovásírásos nyelvemléket köszönhetünk Ketej Székel Tamásnak. A szöveg így szól (Németh Gyula megfejtésében): „eZeR ÖCÁZ TIZeNÖT eSZTeNDBen IRTáK eSZT, LÁSZLÓ KIRÁLY Ö KeVeTéT VÁRATTÁK Itt, BILAJI BaRLABÁS KeLtŐ eSZTeNDeJIK Itt VALT, NEM TŐN CSÁSZÁR, KeTeJI SzéKeL TaMÁS IRTÁN eSZT, SZeLiMBÖK CSÁSZÁR IttéBeN SZÁZ LÓVAL”. „Köszönhetünk” rovásírásos nyelvemléket az 1977-es romániai földrengésnek is. Ugyanis a földrengés következtében tárult fel a dálnoki (Dózsa György szülőfaluja) református temploma nyugati falán egy öt jelből álló rovásfelirat. A következő évi javítások során ugyanabban a sorban még 3, fölötte 6 rovásjel bukkant elő. A rovásírás fölött a Nap ősi ábrázolásának, a napkorongnak egy része látható, amellyel rokon az olaszországi etruszk rovásfeliratos sírkat, akiket érdekel ez a legősibb magyar kultúrkincsünk. A tanfolyam helyszíne a Várbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola (Hviezdoslavova 2). Kezdete 9:30. Előadók lesznek: Friedrich Klára rovásírásoktató, kutató, írástörténész, Dittler Ferenc építész, összerovásművész, Szakács Gábor újságíró, rovásírás-kutató, a Forrai Sándor

dálnoki...

emlék is. A rovásfelirat megnyugtató olvasata még várat magára... A volt Udvarhely megyében levő Énlaka unitárius temploma is őriz rovásfeliratot. Mennyezetének egyik kazettájában egy 1688-ból származó rovásfeliratot láthatunk, mely e vallás hívőinek jelmondata: „ eGY AZ ISTEN” még 1864-ben Orbán Balázs fedezte fel. A teljes szöveget Debreczenyi Miklós fejtette meg 1914-ben, amelyet Csallány Dezső is hitelesnek ismert el. A hosszabb, második sorban ez olvasható: „GEORGYIUS MUSNAI DIAKON” vagyis: Musnai György diakónus. Rovásírásos nyelvemlékeink felsorolása korántsem teljes. A kiragadott emlékek megismerése, kalandos előkerülésük, megnyugtató megfejtésük izgalmas búvárkodást, nyitott szemmel való járást, logikus gondolkodást igényel és fejleszt. A rovásírás tanulása, emlékeinek kutatása, napjaink szolgálatába állítása már csak ezért sem utolsó szempont! Tanuljuk és terjesszük a rovásírást! Z. Urbán Aladár

és énlakai rovásírásos nyelvemlékek

Rovásíró Kör elnöke, Tisza András tanár, számítógépes rovásírás-szakértő és fejlesztő. A továbbképzésen való részvétel díjmentes, de jelentkezéshez kötött. A jelentkezéseket az ITTHON olvasóitól október 23-ig várjuk a következő villámlevélcímen: [email protected] illetve a 047 / 48 79 115-ös távbeszélőszámon.

47

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Rákóczi Szövetség által alapított Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány pályázatot ír ki a Jedlik Ányos Szakalapból igénybe vehető tanulmányi ösztöndíjakra, azzal a céllal, hogy a felvidéki és a kárpátaljai magyar fiatalok számára az anyanyelven való tanulást segítse az alábbi feltételek és pályázati rend szerint. A pályázat leadási határideje: 2007. november 16. A pályázati kiírást az Alapítvány titkársága a Rákóczi Szövetség irodájában (1027 Budapest, Szász Károly u. 1, IV. em. 1., tel: +36-1 / 201-3067) függeszti ki, az Új Szóban, a Szabad Újságban, az Igaz Szóban, a Gömöri Hírlapban, valamint a www.rakocziszovetseg.org internetes honlapon teszi közzé. Pályázati adatlap átvehető személyesen az irodában, letölthető az alapítvány honlapjáról. www.rakocziszovetseg.org

Az ösztöndíj időtartama

Feltételek

Az ösztöndíj a 2007/2008-as tanév első szemeszterére szól és az ösztöndíjazottnak egy összegben kerül kifizetésre 2008. január 15-ig, a vele kötött támogatási szerződés aláírását követően.

A kérelmező aktívan bekapcsolódik a Rákóczi Szövetség munkájába és rendelkezik Magyar Igazolvánnyal; a fénymásolat csatolása (bemutatása) szükséges.

Pályázók köre Magyarországi, felvidéki és kárpátaljai egyetemen, főiskolán tanuló, tandíjat fizető szlovákiai és kárpátaljai magyar nemzetiségű fiatalok, akik a 2007/2008as tanévben államilag elismert oklevelet adó felsőoktatási intézményben első alapképzésben tanulnak és állami ösztöndíjban nem részesülnek. Az alapító fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázók körét bővítse és módosítsa. Támogatás formája Tanulmányi ösztöndíj

A pályázati anyagot képezi továbbá a kitöltött pályázati adatlap, szakmai önéletrajz, aktív hallgatói jogviszony igazolása, egy tanulmány megírása, melynek témája „1944 után a magyarokkal szemben alkalmazott „kollektív bűnösség” elvének hatása a szűkebb környezetemben” (Beneši dekrétumok, munkaszolgálat, malenkij robot...etc.), terjedelme minimum négy A/4-es oldal, amit elektronikus formában is kérünk benyújtani. Előnyben részesülnek a négyes, vagy annál jobb tanulmányi átlaggal rendelkező diákok (a leckekönyv utolsó lezárt félévének, illetve az első évesek esetében az érettségi bizonyítvány másolata szükséges).

Megítélhető összeg: Személyenként legfeljebb 50 000.- Ft A pályázás módja A pályázatot az Alapítvány titkárságára kell eljuttatni, személyesen leadva vagy ajánlott küldeményként postai úton. Kizárólagosan az eredeti példányban kitöltött és aláírt, adatlapon benyújtott pályázatokat tudjuk elfogadni. A pályázathoz egy saját névre megcímzett, felbélyegzett válaszborítékot kérünk mellékelni. A kuratórium a pályázati határidő letelte után december 14-ig dönt a pályázatokról. Az ösztöndíjak odaítéléséről a pályázók írásban értesítést kapnak. A hiányosan, nem az adatlapon, formailag nem az előírt módon benyújtott pályázatokat a bíráló munkabizottság érvénytelenné nyilváníthatja. Akik az előző félévben részesültek támogatásban, azoknak a kért mellékleteket, a pályázati adatlap, a pályamunka és a hallgatói jogviszony igazolás kivételével nem szükséges újra beadniuk. Az ösztöndíj kifizetés feltétele a korábbi támogatás pénzügyi elszámolása.

A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának közleménye A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma 2007.október 1-jén meghirdette a nemzetiségi kultúrák számára 2008-ban elosztható anyagi támogatások kérvényezésének határidejét saját, 6. számú Programja keretén belül. A 2007. november 26-ig benyújtott tervezeteket 2008 február végéig bírálják el és dolgozzák fel. A kitöltött kérvényeket csatolt mellékleteikkel együtt két példányban az alábbi címre küldjék:

Ministerstvo kultúty SR, Odbor programovej podpory, Nám. SNP 33, 513 31 Bratislava l, illetve adják le a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának iktatójában. A borítékon tüntessék fel a jelszót: „KNM 2008 – podprogram (číselné označenie a názov programu.)

Figyelem! Mindegyik kérvényt feltétlenül be kell jegyeztetni a htpp:/registerkultury.gov.sk/granty2008 elektronikus címen. Részletesebb tájékoztatáshoz a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma honlapján juthatnak: www.culture.gov.sk

A Pozsonyi Casino műsoraiból: Klarissza (Klariská) utca 7.

A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel. Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig )

2007. október 23. kedd 18.00 „A múltat nem feledhetjük – ez a visszatekintés és a jövő parancsa.” A lázadó utca címen vetítettképes előadást tart Csete Őrs etno-fotográfus, aki a forradalmat a lázadó utca szemszögéből mutatja be. 1956-ban az utcák népe lázadt fel Budapesten: a barikádokon diákok, melósok, utcagyerekek küzdöttek vállvetve. Práter utca, Tűzoltó utca, Corvin köz – nemcsak a forradalom legendás helyszínei, hanem fegyveres csoportok gyűjtőnevei is. 2007. október 25. csütörtök 18.00 A Pozsonyi Casino könyvtára ma 16.30-tól 17.30-ig nyitva tart. Dr. Arday Lajos történész, a történelemtudományok kandidátusa A nemzeti(ségi)kisebbségi kérdés megoldása: szövetségi államforma, hatalomlebontás (devolutió), autonómia, regionalizmus-regionalizáció címen tart előadást.

48

2007. október 27. szombat 8.00 – Kirándulás – Bécs, Zentralfriedhof (Központi temető) Európa egyik legnagyobb temetőjébe látogatunk, mely 1874-ben nyílt meg. Beethoven, Schubert, Brahms, a Strauss család, Mozart emléksírja, Salieri, Hugo Wolf, Bruno Kreisky... Jelentkezési határidő: október 11. - Irányár: 200.-Sk. 2007. október 30. kedd 18.00 Zászkalicky Pál az ev.á.h. nyugalmazott lelkésze, az Ordas Lajos Baráti Kör felelős kiadója előadást tart Ordass Lajos evangélikus püspökről, aki valóban Krisztus tanúja volt, benne egy talpig igaz embert ismerhetünk meg, akit a sajtó „evangélikus Mindszentynek” is nevezett. Életútjának megismerésével gazdagodhatunk, aki olyan időszakban élt és próbált munkálkodni, amelyben nagyon nehéz volt a hívő, becsületes ember helyzete.

IX. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL 2007. november 15. (csütörtök) Szepsi kultúrház

2007. november 16. (péntek) Szepsi kultúrház

16.00 Egressy Béni szobrának megkoszorúzása Római katolikus templom melletti tér Közrem�ködik: a Szepsi Egressy Béni Kórus Ünnepi beszédet mond: Köteles László, a Csemadok országos alelnöke 16.45 Dísztökkiállítás megnyitója a Szepsi Laczkó Máté Bormúzeumban – kultúrház (pince) Megnyitja: Bányiczky Mária - Miskolc

10.00 Hviezdoslav Színjátszó Kör – Igló Ján Mil�ák: Klietka (színpadi játék) Rendez�: Iveta Liptáková

17.45 Gecse Attila fényképkiállítása az elmúlt nyolc év fotóiból az F-Klubban Megnyitja: Juhász Dósa János 17.30 Ünnepélyes megnyitó Ing. Csoltkó Jen�, a Csemadok TV elnöke Hrubik Béla, a Csemadok országos elnöke Ing. Zachariá� István, Szepsi város polgármestere Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke - Mics Károly-életm�díj átadása 18.00 KGSzT (Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat) Zalán Tibor: Vigyázat, a tet�n angyalok járnak (mese) Rendez�: Bodon Andrea 20.00 Kék Nefelejcs Hagyomány�rz� Csoport – Szomotor Tolfosztó (dramatizált népi játék) Rendez�: Miklós Jarmila 20.30 Csécsi Énekl� és Hagyomány�rz� Csoport – Csécs Snyír Mária és Dienes Anna: Káposztataposás (dramatizált népi játék) Rendez�: Snyír Mária 21.30 Migléci Színjátszó Csoport Az élet egy kabaré (esztrádm�sor) Rendez�: Szitás János 22.00 A bemutatott versenyel�adások értékelése a kultúrház nagytermében

13.00 Mákvirágok – Nagyfödémes Kollektíva: Kabaré keverék (zenés táncos kabaré) Rendez�: Hanzel Lajos – Száraz Erzsébet 14.10 Féktelen komédiások – Vágkirályfa Kukás guru (komédia) Rendez�: Forró Attila

2007. november 17. (szombat) Buzita – kultúrház 10.30 Wataridori Színkör – Budapest Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (drámai költemény) Rendez�: Körömi Gábor 14.30 Jókai M�kedvel� Színtársulat Zágon István – Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj (zenés vígjáték) Rendez�: Mészáros Beáta, Farkas Anna 17.30 Akkord Színpad – Sajókaza Hans Sachs: Ördögasszony (középkori vásári komédia) Rendez�: Petkovics Katalin 18.00 Ko�o Teatralne Pogodni Anna Majewska: Legenda o Czarnym Jeziorze – Legenda a fekete tóról (történelmi el�adás – legenda) Rendez�: Anna Majewska

15.20 Csillagvirág Színkör – Tornagörg� Rejt� Jen�: Az er�szakos Faragó (bohózat) Rendez�: Lengyel István

19.00 Gál Sándor megzenésített versei – Hornyák Marek és Zsuzsa Zenekara

17.10 Vezekényi Görbetükör Színjátszó Kör Karika Tibor – Ivány Árpád: Hastánc, avagy addig jár a polgármester (esztrádm�sor) Rendez�: Ivány Árpád 19.30 Zsákszínház – Fülek Július Bar�-Ivan: Az anya (dráma) Rendez�: Mázik István

20.00 Ünnepélyes eredményhirdetés

20.50 Nánai Színjátszó Csoport G.B.Shaw: Pygmalion (színdarab) Rendez�: Juhász Mária 22.30 A bemutatott versenyel�adások értékelése a kultúrház nagytermében

A HAZAI MAGYAR TERMELŐK FELHIVÁSA! SZERETNE ÖN HÁROMSZOR ÁTCSOMAGOLT ÉS LEFAGYASZTOTT EMBERI FOGYASZTÁSRA ALKALMATLAN ISMERETLEN EREDETŰ HÚSTERMÉKEKET ÉS ÉLELMISZERT VÁSÁROLNI?

NEM?

VEGYEN ELLENŐRZÖTT HAZAI TERMÉKEKET FELVIDÉKI MAGYAR TERMELŐKTŐL ÉS CÉGEKTŐL!

A HAZAI JOBB!!! ITTHON

49

FELVIDÉKI TÁJHÁZAINK – IPOLYNYÉK

Tájházra vár az ipolynyéki néprajzi kincs

A Csemadok ipolynyéki alapszervezetének köszönhetően szeptember elején, immár tizenegyedik alkalomal kerültek megrendezésre a szüreti ünnepségek. A kétnapos rendezvény egyik kiemelkedő eseménye volt annak a néprajzi kiállításnak a megnyitója, melyet az alapszervezet vezetősége készített elő néhány lelkes szervezeti tag kezdeményezésére. A néprajzi anyag nagy része Cservócs Margittól és Segeč Irénkétől lett kölcsönözve, akik önzetlenül, minden segítséget megadva álltak e kezdeményezés élére. Az alapszer-

50

vezet rendezvényein már több alkalommal volt hasonló kiállítás, ám ilyen gazdag néprajzi anyagot még nem sikerült egyetlen egyszer sem a nagyközönség elé tárni. Ipolynyéken régóta foglalkoztatja a helyieket a néprajzi gyűjtemény elhelyezésére szolgáló ház vásárlásának gondolata. Voltak ilyen kezdeményezések a nyolcvanas évek elején és a kilencvenes évek végén is, de ezek sajnos, sorra zátonyra futottak. A mostani néprajzi kiállítás talán új lendületet ad az ügyben elkötelezett helyi csemadokosoknak, hogy végre megfelelő épületet találjanak, mert az idő múltával az ilyen célra alkalmas porták száma egyre kevesebb lesz, hiszen a régi házakat lassanként lebontják, írmagja sem marad az egykori építők remek munkájának. A kiállítás gazdagsága ellenére is csak apró szelete annak a gazdag néprajzi kincsnek, amely Ipolynyéken még fellelhető és begyűjthető. Azonban már az utolsó órában vagyunk! A néprajzi szobák szakszerű berendezéséhez egyébként már szakmai segítséget is ígértek az alapszervezetnek balassagyarmati múzeulógusok, Limbacher Gábor és Lengyel Ágnes személyében, akik vállalták, hogy minden

egyes tárgy, kép, relikvia a maga helyére kerül úgy, ahogyan azt őseink annak idején rendeltetésszerűen használták. Az idő tehát sürget, a következő lépés leginkább a helyieken múlik. Mindnyájunk közös felelőssége, hogy ne hagyjuk veszni a múlt értékeit, mert így életünk, múltunk egy része, - hiszem, hogy a szebbik és az igazabbik, - merül el az időben, melynek kereke megállíthatatlanul forog előre, előre... Palócz

ITTHON

51

FELVIDÉKI TÁJHÁZAINK – IPOLYNYÉK

52