NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP. 2. ÉVFOLYAM 9. SZÁM Szent Mihály hava. 30, Sk 210, Ft 1,

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

2. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. Szent Mihály hava

Köszönjük

a Csemadok nagymegyeri, érsekújvári, nánai, ipolysági, jókai, zonci, szepsi, ipolyszakállasi, százdi, ímelyi, szalkai, vágai, komáromi, udvardi, ipolynyéki, pozsonypüspöki, losonci, hontfüzesgyarmati, kalondai, vajáni, ekecsi, apácaszakállosi, zsélyi alapszervezetének valamint a Csemadok Területi Választmányainak, hogy részt vesznek lapunk terjesztésében. Köszönjük Varga László, Kajtor Pál, Baranyai Anna, Dániel Erzsébet, Duray Éva, Jámbor Mónika, Vincze Julianna, Takács András, Bodzsár Gyula, Duba Ernő, Pekár József, Vendégh Piroska, Szőke Istvánné, Nagy Rozália, Solymos László, Mede Vencel, Morvay Péter, Balla Igor, Máté László, Tarcsi Imre, Pázmány Péter, Petheő Attila, Lajos Zoltán, Mihályi Molnár László, Molnár Bence, Babindák István és Ernő, Böszörményi István, Urbán Aladár, Urbán Árpád és Őszi Eszter áldozatos munkáját, illetve támogatását.. Köszönjük magyarországi barátaink: Balczó András, Rókusfalvy Pál, Kellermayer Miklós, Nemes Andrásné, Hanga Éva, Szidiropulosz Archimédesz, Kolczonay Katalin, Bodosi György, Kondor Katalin, Sunyovszky Sylvia és Fekete György önzetlen segítségét. Az Itthon a Felvidéken a Madách Posonium boltjaiban és a Csemadok Területi Választmányai irodáiban kapható. Szeretnénk, ha a lap mindegyik településünkre eljutna. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik nem pénzért, hanem magyarságtudatuk megéléseképpen hajlandók /szívesen/ terjeszteni az ITTHON-t!

OTP Banka Slovensko – havilapunk hivatalos támogatója

A tartalomból:

Lapzárta

Már elkészült a lap, amikor izgalmas kiegészítő anyagot kaptunk A kormányelnök és a Magyar Szent korona c. írásunkhoz. (18-19.oldal.) Javasoljuk, hogy előbb a jelzett cikket olvassák, majd lapozzanak vissza ide, a harmadik oldalra és itt fejezzék be a témát az alábbi, Czakó Gábor írótól származó frappáns pár sorral. Tehát: Gyurcsány a Szent Koronáról Merkelnek: „Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van. Szerintem ez a parlament a köztársaság parlamentje, és nem jó a királyság jelképét idehozni.” A Szent Korona Gyurcsányról Merkelnek: „Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van. Szerintem ez a parlament Magyarország parlamentje, és nem jó a hazugság és a hazaárulás megtestesítőjét idehozni.”

A Borostyán Együttes újabb zenés fesztiválja

Szeptember 21-e és 23-a között kerül sor a Borostyán Együttes 13. fesztiváljára Komáromban. Az eseménysorozat 21-én d.e. 10-től gyermekműsorral, a Kaláka Együttes fellépésével kezdődik. 22-én délután öttől az Udu People ütőegyüttes, a Borostyán Együttes és Bognár Szilvia /a zenekarával/ ad műsort. Az utóbbi lemezbemutató koncert. 23-án este hattól Szekeres Adrien és zenekara, majd Gáspár Laci és zenekara hangversenyezik. A fesztivál a városi művelődési központban várja közönségét.

��

�

�

������������� ���� ���� ��

��������

��

➤ ➤ ➤

ITTHON

����

A hónap fotója: M. Nagy László – A gombaszögi kulturális fesztivál utóhangulata a rendszerváltás előtti időkből

lej

4-9.

A szépséges hon lóhátról Honismereti lovastúra, 2007 14-17. Rendületlenül Mihály Molnár László a jászói nyári egyetemről

20-23.

Az eszme gyönyörű, de nem így! Magyar diákok focibajnoksága 28-29. Lengyel sziget a magyarság tengerén Útnak indult a Zarándok 32-33. Ne bántsd a magyart! Z.Urbán Aladár úti jegyzetei 34-35. Pompázik és gyógyítja a lelket A Pimpimpálé Gyermek Néptáncegyüttes 36-37. Emlékkoncert Őrzik Tóth Ervin emlékét a helembaiak M.Nagy László írása 42-43.

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony

���� � �

� �����

���

Címlapunkon: A Honismereti Lovastúra két résztvevője az Ipoly egyik alkalmi határátkelőjénél (Írásunk a 14. oldalon)

Illyés Gyula a nemzet hajszálgyökereiről Régusse titkai

Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007 Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: [email protected] Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o. A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is

3

ÉLŐ MÚLT

A nemzet millió hajszálgyökere:

Illyés Gyula

az emlékezés!

Lapunk előző számaiban tüzetesen foglalkoztunk a törökországi magyarokkal, majd a,,svájci” hun völgyben egykor letelepedett Attila maradékával. Sorozatunk újabb része a franciaországi Felső-Provance-ba vezet, ahová egykoron magyar rabszolgákat telepítettek. Az ő sorsukat Illyés Gyula örökítette meg a Hajszálgyökerek című könyvében, és az ő tollából olvashatjuk, gondolatainak minden mélységével együtt, az alábbi történetet:

Provance tetején ,, Itt állok Régusse magas házak kerítette szűk főterén vasárnap délelőtt, ózonos hegyi levegőben. Tél elején vagyunk, öt-hatszáz méter magasan. A nap mégis májusi meleget ont az azúrtiszta égből. Mert ez a hely is az,, Azúr-ország”-ba esik; légvonalban Marseille mindössze negyvenöt kilométer. A téren a község helyettes elöljárója, Monsieur Gabriel Sappe fogad. Itt van a helyi Történelmi és Tájkutató Bizottság teljes vezetősége: M.M.Marcel Jean, Mlle Mireille-Agnes Bagarre, Mme Gustave Péres. Gabriel Sappe úr kézrázása annyira szívélyes, hogy majdnem ölelés lesz belőle. A többieké hasonlóképpen. Látszik, hogy

4

a vendégfogadás szokásos örömén túl nekik is valami élményráadásban van részük. E különös élmény megvilágítása szélesebb kört is érdekelhet, mint amely most itt kocsink körül sürög, s egyre szaporodik a házakból kisietőkkel.

Bennem az a képtelen ötlet bujkál, hogy négyszáz évvel ezelőtt kellett volna e téren állnom. Az lett volna az igazi, az alapélmény! Amikor a Sappe nevet még Papp-nak ejtették, a Jeant Jánosnak, a Bagarre-t Bogárnak, a Péres-t pedig egyszerűen Pirosnak. Állítólag.

Szent János kápolna, Régusse. kép: net-verdon.com

ÉLŐ MÚLT

Amikor még az egész falu magyar volt. S a környéken is még vagy tíz, tizenöt. Ha nem több. Igen, itt, a Provance tetején. Pontosan négyszázharmincnégy évvel ezelőtt, 1533-ban érkeztek ide, az akkor teljesen néptelen és félig romokban heverő Régusse-be az első magyar telepesek.

Magyarok, a konstantinápolyi rabszolgapiacról... 1526-ban Magyarország egyszerre terült el a földön Mohácsnál, egy rettenetes ökölcsapástól. Kiskirályok fejetlen országa állt szemben kemény központi katonai állammal.Az akkori török haderő, ha melléje férhetett volna, Európa bármelyik országát leteríti. Hét évvel Mohács után az oszmán fölény a maga kegyetlen szerveivel akadálytalanul hajtja ki, hosszú menetekben, a védtelen maradt, a fölégetett magyar falvak gyaloglást bíró népét: a fiatal férfit, nőt, a növendék gyermeket. Elképzelhető a

ITTHON

5

6

(C) regussinfos.ifrance.com

(C) regussinfos.ifrance.com

ÉLŐ MÚLT konstantinápolyi rabszolgapiac forgalma, ha a szörnyű,,áru”-ból még Franciaországba is jutott. A korabeli Provence egy részét az oligarchia külső segédlet nélkül is végromlásba vitte. A belső harcok, a vallásháborúk s végül a pestis falvak sorát tette néptelenné. A kiürült föld kegyura s végül egyedüli birtokosa a valamikor Jeruzsálemben alapított Johannita Szék lett, teljes nevén a Jeruzsálemi Szent János Gyógyító Lovagrend. Ennek volt békés érintkezése is a törökkel. Mivel pedig I.Ferenc óta Franciaország is együttműködött a Portával, meglett az egyezség, hogy a Johanniták – az érdek és a keresztény lelkiismeret szép társításával – a puszta francia vidékeket az oszmán rabságból kiváltott hitsorsosaikkal tegyék újra jövedelmezővé. Teljes huszonöt évig jártak a hajók Konstantinápoly és Marseille között; a ma is meglévő archívumok tanúsága szerint. Az első, följegyzett magyarnak vélhető név: Rigódy. Nyilván az akkor sűrűn magyarok lakta Szerémség valami Rigód lakhelyéről. Miderről a francia történetírás többször megemlékezett. Hogy Régusse környéke magyar telep. De maguk a régusse-iek erről néhány évvel ezelőtt egy ide került hazánkfiától, Garamvölgyi Artúrtól értesültek, neki köszönhetem én is, hogy itt állok és nézem le nem tagadható meghatottsággal a meghatott régusse-ieket. Pusztán maga a történet – kész Jókait, Gárdonyit idéző történelmi regény. De a történeti ténynél és regényességnél jobban foglalkoztat e különös meghatottság. Mi voltaképpen oka és értelme? Miből támad és hova vezet? Mert hisz föltáratlan, sőt itt-ott,,veszélyes” táblával ellátott területre visz. Korunk egyik legterebélyesebb problémája nyújtja idáig – a lélek mélyrétegéig – a hajszálgyökereit. A nemzeti, helyesebb megfogalmazásban: a közösségi érzés.

Anyakönyvek a faluházban Messze a középkorig megvannak a könyvek.Pergamenbe és bőrbe kötve. És tekercsek és ívek, egy egész falat beborító polcrendszeren. Könyvről könyvre hátrafelé lapozva szemmel követhető, hogyan tűnik elő magyarázónk szerint a mai Fouque családnévből előbb a Fouques, aztán a Fouquos

ITTHON

s végül a Foquos, vagyis a Fokos. Hogyan tört le a János-ról az os, s lett végül Jean. Hogyan vált a Béressi-ből Bressi, a Pór-ból Porre, a Márton-ból Marton, a Fábri-ból Fabre és a Pappból Sappe, merőben azért, mert a francia plébános fölfelé róva úgy öblösítette a tetején, hogy az nagy S is lehetett, s mert a Papp-nak számára nem volt értelme, a Sappe-nek viszont volt, sarlót jelent. Eddig mintegy kétszázötven magyar család nyomát vélték fölfedni a Történelmi Bizottság lelkes tagjai, latinul is jól tudó barátjuk segítségével. Ez óriási szám. Gondoljuk el: hány magyarországi falu mai lakóinak eredetét lehetne visszavezetni háromszáz-négyszáz évre? Órákra belemerültünk a dohos-poros pregamenek silabizálásába.Olyanynyira, hogy egy kis adat fölfedezésével még magam is hozzájárulhatok a közös munkához. Az 1660. évkönyv egyik keresztelési bejegyzésében a szülők neve: Louiza Bourquas és György Agnol. Hogy a Bourquas mi lehetett, nem tudni. Az Agnol mögött nyilván az Angyal rejlik. De a legfontosabb, az hogy az Agnol előtt a keresztnevet nem franciásan Georges-nek, hanem az o-t meg is pontozva György-nek írták. Vagy diktálták. 1660-ban tehát a faluban még magyarul beszéltek? Vagy voltak, akik még magyarul is beszéltek. Magyarosan íratták le a nevük. Máshonnan származó adatok szerint az ide települtek három nemzedéken át kizárólag egymás között házasodtak. És ha mégis legenda az egész? De hisz a kérdésnek épp a legendabeli része foglalkoztat a ,,való tények”-nél is jobban. A léleknek az a különös szomja, mely még legendát is fakaszt, hogy kielégüljön.Mi ez a szomj, ez érdekel. Mi azért jöttünk ide, mert hitünk szerint valamiféle árvákat, világgá sodródott testvéreket akartunk fölkeresni.Ők most azért fogadnak bennünket szívesen, mert azt hiszik, létünk legrejtelmesebb kérdését közelíthetik meg egy lépéssel: hogy honnan eredünk, kik vagyunk. Nincs terület izgalmasabb a fölfedezésre,mint a saját énünk.Miből vagyunk összerakva? Mi alakította ki szellemünket? S milyen irányba fejleszti? Mert első élményeinkhez szeretetünkkel is ragaszkodunk. Így anyanyelvünket szinte szí-

vünkbe is befogadjuk. Azokkal, akik velünk azt az elsőként hallott nyelvet beszélik, valóságosan egy családban érezzük magunkat. És valamiképp közös ősünknek valljuk mindazokat, akik valaha ezt a nyelvet beszélték. Mert valóban mi értelme van annak a különös egymáshoz vonzódásnak, ennek a nem vérségi, de a vérséginél is meszszebb ható rokonságnak? Pontosan az az értelme – az a haszna -, ami minden egészséges közösségi érzésnek. Boldogan helyeseljük, hogy a nemzeti büszkeség minden szívet fölmelegítsen. De iszonyodva figyeljük, nehogy az a meleg egy fokkal följebb szálljon; nehogy a nemzetünk iránti túl sok büszkeség, minőséget váltva, más népek gyűlöletébe csapjon át. A magyar irodalomnak nem mindennapi dicsősége, hogy ezt a határvonalat a jó és rossz között kezdettől fogva keményen meghúzta, s minden időben megtartotta. Balassitól, Zrínyitől, Csokonaitól Petőfiig, Adyig, József Attiláig a nemzeti érzés a magyar szellemiségben félreérthetetlenül egy jelentésű. Sose a kirekesztést jelenti; mindig az egybetartozást!

Prológus... A konstantinápolyi rabszolgapiacról hajó- és karavánszámra ide a Provence hegyvidékére hozott magyarok itt is megtartották társadalmi rétegződésüket. Illetve fölélesztették.Az otthoni nemes, mihelyt bilincseit lereszelték, ismét nemes lett, a kalmár kalmár, a kézműves kézműves. A közeli városka, Barjols a tímárjairól híres mindmáig; a hongroyeur-jeiről, a magyarosairól, ahogy a finombőrcserzőket franciául mindmáig nevezik. A parasztok dolga itt Régusse-ben egy sasfészek, a lovagi sziklavár táplálása, működtetése lett. Volt részük itt is csapásban. Az anyakönyvekben, melyek itt, ahogy mondtam, a középkortól hiánytalanul s hibátlanul megvannak, az 1569-től az 1574-ig terjedő években egyetlen bejegyzés sincs. Egyetlen születés, egyetlen temetés, egyetlen esküvő sem. Aztán a következő évben egy csapásra 25 születés, 30 halál, 40 esküvő s aztán esztendőnként mindből egyre több. Lakaszabolták közben őket is? Vagy csak elűzték? Ide talán csak akkor jöttek? Pestis áldozatai lettek?

7

Régusse, Rue-Clocher. www.net-verdon.com

Az ember szíve elszorul. Nem tagadhattuk, akik ott az öreg pergameneket és kutyabőröket kiteregettük, hogy annak a szorításnak a szíven volt egy olyan kis ráadás fájdalma, ami azért jelentkezett, mert épp azokra a szegényekre: a hajdan volt árva magyarokra emlékeztünk. Holott nem árt ismét aláhúzni, tőlük való leszármazásról alig lehet szó. Egyrészt egyetlen ma élő magyar anyanyelvű nem lehet bizonyos abban, hogy minden őse magyar anyanyelvű volt. Másrészt Régusse lakosai teljesen elkeveredtek. Volt most itt a kései megilletődöttek közt nem egy, akinek halvány fonalon sem volt köze az emlékezetes régiekre. Ezek puszta régusse-i mivoltukban társultak a közös meghatottsághoz. Lettek teljesen egyenrangú részesei egy sajátos lekiállapotnak azon az alapon, hogy mindnyájan hasonló érzéseket tapasztalhattunk magunkban. Mégpedig olyan érzéseket, melyeket nemcsak szónok nevez fölemelőnek. Minden nép számára; a közösség kötelékei között ma már a legerősebb az anyanyelv. Még akkor is – különös jelenségként -, ha az csak emlék. Szálazzuk ki tehát a hajszálereket, amelyekkel a közösségünkbe vagyunk nőve;vizsgáljuk meg, hogyan működhetnének azok a lehető legjobb eredménnyel, mindnyájunk javára.”

Régusse, Rue-Village. www.net-verdon.com

Illyés Gyula nyomán összeállította Hrubík Béla

8

ÉLŐ MÚLT

Notre Dame de Baudinard. kép:regussinfos.ifrance.com

Kép: regussinfos.ifrance.com

Kép: regussinfos.ifrance.com

ITTHON

Roches Blanches kép:regussinfos.ifrance.com

9

ILLYÉS GYULA KÖZELRŐL

Illyés barátja és orvosa volt

Látogatóban Bodosi Györgynél (2)

10

Egyetemen. Az akkor szokásos módon a diploma megszerzése után vidékre vezényeltek. Három évig a veszprémi megyei kórház belgyógyászati osztályán dolgoztam, majd a pécselyi körzetbe irányítottak, falura. Megházasodtam, feleségemmel együtt három gyereket neveltünk fel és nyugdíjas koromig a Pécselyhez tartozó kilenc község lakóinak egészségére vigyáztam. Írástudó nemzedékem tagjai szinte valamennyien vidékről érkeztek a fővárosba, én az ellentétes utat jártam, de még 1949-ben, Budapesten néhányukkal találkoztam. Ekkoriban jelent meg az első írásom a Válasz folyóirat utolsó számában. Mint a vidéket járó orvos mit tapasztalt a Balaton körüli falvakban az ötvenes években és később? Nemcsak együtt éltem a falu népével, hanem együtt szenvedtem el velük mindazokat a változásokat, amelyek a szántóvető magyar népet oly gyakran érintették, s végül teljesen megváltoztatták. Mondták is később író barátaim, Illyés Gyula meg Németh László, hogy mivel orvos vagyok, az én helyzetem sajátságos: belső átéléssel tudok hírt adni a változásokról, s ez egymagában is írónak való feladat. Ma úgy látom, hogy a nagyobb szolgálatot talán nem a gyógyító munkában, hanem a már említett nagy, olykor tragédiákba forduló változásokról szóló híradásokkal végeztem. Hogyan ismerkedett meg Illyés Gyulával? Illyés az 1956-os, levert forradalom után két évig hallgatott. Csupán régebbi, kínai versfordításai jelentek meg – ez volt a Kínai szelence. 1958-ban Tihanyban helyettesítettem és tudtam, hogy az ottani Kopaszhegy-dűlőben, felesége, Flóra kerti házában tanyázik. Gondoltam, egyszer bemegyek hozzá, talán nem néz dilettánsnak. A látogatásra jó alkalom adódott – betegnél jártam a közelben. Megvallom, izgultam, de az aggodalom fölöslegesnek bizonyult. A költő éppen a kerítést festette – mint megtudtam tőle,

szívesen végez fizikai munkát – kapál, kaszál, ültet -, mert ha „versmérgezése” van, az felüdíti. Ez volt a haláláig tartó barátság nyitánya. Később a felesége, Flóra néni olykor megkért rá, hogy aludjak Gyulánál Tihanyban, mert súlyos depresszióval küszködik, s a magány csak felerősítheti a tüneteket. /Flóra Budapesten dolgozott és csak a hétvégeken jött Tihanyba. Óriási szerepe volt abban, hogy Illyés kibírta a nehéz időket. Igazi társ volt, szellemileg is partner. Inkább visszahúzódó, mint mindenáron csillogni akaró. Ezért bizonygatom minden alkalommal, hogy a költő gyakran megjegyezte: ha róla szobrot, érmet vagy domborművet akar készíteni valaki, azon ott legyen Flóra is, mert ott a helye. Olvastam az ön nagyon-nagyon értékes és hasznos, Illyés Gyula Tihanyban c. könyvében, hogy Némethékkel, Borsosékkal és persze, Illyésékkel gyakran összejártak... „Szert” tartottunk, iszogattunk, eszegettünk, nagyon sokat beszélgettünk. Bár Illyés, Németh László és Borsos Miklós vérbeli egyéniségek voltak, beszélgetéseik vagy vitáik alkalmával mindig közös nevezőre tudtak jutni, mert mindhármuk érdeke a magyarság felemelkedése volt. Borsos Miklós inkább a bort kedvelte, Illyés borozott is meg pálinkázott is – mindig mértékkel. Szívesen fogyasztották a birkagulyást. Mint orvosnak és mint költőnek nevezetes feladatot adott egy alkalommal a sors – kihúzhattam a nagy költő egyik fogát...

Bodosi György

„Él a Balaton-Felvidéken egy rokonszenves, tehetséges ember, aki egyik legnagyobb költőnk, Illyés Gyula barátja és orvosa volt. Dr.Józsa Tivadar Pécselyen lakik, nyolcvankét esztendős, írói neve Bodosi György” – írtuk múlt havi számunkban és előzőleg – jó párszor – azt is megfogalmaztuk az Itthon hasábjain, hogy mi, felvidéki magyarok hálátlanok vagyunk Illyéssel szemben. Hálátlanok vagyunk, mert meg sem kíséreljük viszonozni – emléke ápolásával, művei olvasásával – azt a hatalmas szeretetet, amivel ő a Magyarország határain kívül rekedt magyarokhoz viszonyult, szinte egyedüliként az akkori magyar írótársadalomból. Illyés kiállt mellettünk, érdeklődött sorsunk iránt és bár depresszióra hajlott, sohasem csüggesztett bennünket, hanem bíztatott. Bizonyos szempontból adósságtörlesztés, hogy személyével – a későbbiekben Németh Lászlóval meg Borsos Miklós szobrászművésszel is – megkülönböztetett figyelemmel foglalkozunk. Ez a Tihanyba húzódott három, szikrázó tehetségű alkotó érlelte a zajos és álságos politikai élettől elvonulva Tihanyban világszínvonalú alkotásait, gyarapítva a nemzet kincsestárát egy szebb magyar jövőről álmodva. Nagy öröm, hogy megtaláltuk a hármak közeli barátját a Balaton-Felvidéken. Hogy nem „papírról”, hanem tőle tudhatunk meg hiteles adalékokat a trió életéről. Bodosi György nemcsak tisztességben és emberségben volt méltó társuk, hanem - itt közölt két költeménye bizonyíték rá – az irodalom művelésében is megközelítette magaslataikat, arról nem is szólva, hogy gondolkodásmódja ugyanolyan felelősségtudó és együttérző volt a nemzet tagjaival szemben. De beszéljen maga Dr. Józsa Tivadar, azazhogy Bodosi György, aki ma is tart kapcsolatot a magyar valóság néhány élő jelesével: 1925-ben születtem Budapesten, anyai ágon olasz származású, apám révén erdélyi vagyok. Tanulmányaimat 1950-ben fejeztem be a budapesti Orvostudományi

ILLYÉS GYULA KÖZELRŐL Bodosi György ezekben a nem kevésbé nehéz mai időkben nemcsak hűséges őrzője az illyési, némethlászlói és borsosi hagyatéknak, hanem a Balaton-Felvidék egyik szellemi bástyája is, aki Pécselyen kis múzeumot rendezett be az itt talált, többezeréves, maga gyűjtötte régésze-

ti leletekből és kezdeményezője volt a Bohuniczky Szefi emléktábla állításának. (Az írónő a Nyugat nemzedékéhez tartozott és Németh László szerint az egyik legtehetségesebb magyar írónőt tisztelhetjük személyében.) Egyszóval: Bodosi György a magyar kultúra napszámosa,

aki jól tudja, hogy a nemzetre rátelepedett, életidegen, a magyar lélektől távol álló világszemléletet el kell söpörni, s az csak az Illyésék hirdette igazság és a ránk hagyott hatalmas tudás segítségével történhet. Batta György

Bodosi György

Hazádnak megrendülten is /Vörösmarty szavaival/ Malina Hedvignek és sorstársainak

Hazádnak megrendülten is maradj híve magyar! Űzzön, vessen akárhová a Sors, ne akarj más lenni, maradj mindenütt, gyűlölten is magyar!

Ez ápolt – nevelt. Ezt javítsd, tedd jobbá. Ez hazád! Őt ékesítsd, érette küzdj, Koszorúzd homlokát. Miatta élj, s halj, hogyha kell, művelj ezer csodát!

Kárhoztatunk? Csak az a dal, amit dúdolt anyánk. Bölcsőnktől kezdve mennyi baj, hány vész zúdul reánk: rabság, kín, halál – s mind barát, testvérkéz méri ránk!

Megtörve bár és fogyva már oly nép küzd s szenved itt, ki bátran a világ elé áll ki s tiltakozik. Ismétli rendületlenül költők szent szavait:

A Nagyvilágon e kívül juthat számodra hely. A másutt nem az otthonunk, csak takar. Nem nevel, nem ápol. Rémülten futunk, ha mégis menni kell.

Szabadságot mindenkinek, ki a Földön lakik!

Bodosi György

Az utolsó földművelő A fák sűrűn, akár a hangjegyek a kottán, követték egymást. Hol fölfelé, hol lecsüggesztett karokkal, de mindig összefonódva. Mintha tisztázni lehetne a folyvást megzavarosodó helyzetet. Magyarázkodás helyett sorjázó ölelésekkel kísérleteztek valamivel odébb s a fák alatt is a cserjék és a bokrok. Épp ekkor érkezett meg a Nyomorék. Tolókocsiban hozták. Tátott szájjal nézett inkább maga elé, mint körül. Furcsán hadonászott és értelmetlenségeket, badarságokat habogott.

ITTHON

Szívbe markoló látvány volt – számomra legalábbis – és egyben hátborzongatóan iszonyatos. Láttam, hogy göcsörtös és görbe botjával itt is, amott is bele-belepróbál túrni a földbe. Mintha ő volna ezen a tájon az utolsó, a legeslegutolsó földművelő. A minden tájról előtte rég idesereglett földfoglalók, földszerzők, földbirtokosok, földrablók, földosztályozók, földmérők, földigénylők, földnyilvántartók s más hozzájuk hasonló földlakók után. És helyett.

11

ROCKSZÍNPADAINK

Mária és József tenyerén

Gondolatok az Érsekújvári Rockszínpad előadásán Manapság egyre több fórumon hallhatjuk a felnövekvő generáció számlájára felrótt panaszokat, hogy a mai fiatalokat nem érdekli semmi, sodródnak a világban, s valójában csak a mának élnek. Nos minden bizonnyal ilyen fiatalok is vannak, mint ahogyan a saját korunkban sem volt ez másképpen. Azonban ennek ellenkezőjéről tettek tanúbizonyságot az érsekújvári fiatalok, akik Stugel Tibor rendezésében, a nyári főpróbák után, nagy sikerrel mutatták be Szent István királyunk ünnepén Érsekújvárott, a József és a színes szélesvásznú álomkabát című Webber-darabot. A Mária evangéliuma után tehát újabb nagy fába vágták a fejszéjüket és megérte. Mind a látvány, mind a szereplők teljesítménye, s musical lévén a hangjuk, kifogástalan

12

volt. Az érsekújvári szabadtéri színpad zsúfolásig megtelt nézőterén úgy érezhettük mindnyájan, hogy József, álomkabátjával minket is betakart, s a játék részévé tett. Ötletes és sajátos technikai megoldások tarkították az egyes jeleneteket, öröm és vidámság, tehetség sugárzott a szereplők által megformált jellemekből, valami nagy dolog született, melynek részesei lehettünk mindnyájan: a szívünkbe fogadtuk őket. Büszkék voltunk, hogy ők, a mieink, a jelenünk, és a jövőnk részei. A jó példák, saját generációjuk előtt, hogy lehet az életet, a szabadidőt tartalmasan, a közösséget erősítve is élni, s az ilyen példákból, egyre többet látok magam körül az országot járva. Ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe, el ne mulasszák megnézni az ér-

sekújváriakat, ha alkamuk nyílik erre, mert egy csodálatos élménnyel lesznek szegényebbek, ha ezt elmulasztják. A társulatnak pedig további, szívből jövő sikereket kívánok, hogy messzire vihessék szülőföldjük és a felvidéki magyar közösség jó hírét és köszönöm nekik, mert elhitették velem : Élni fog, s nem vész el a nemzet, melynek olyan fiai és lányai vannak, akik fel tudnak emelni, s emelkedni Mária és József szívéig. Ratkó József költő szavaival üzenem: „Azt mondják, készül a jövő. Jöttment szelek erről gagyognak. Isteni rendelés szerint itt csak a csillagok ragyognak.” Palócz

ITTHON

13

HATODSZOR

Lovastúra, 2007 Egy álom válik valóra Kiskoromban sokszor bámultam ki autónk ablakán s közben folyton arról álmodoztam, hogy egy gyönyörű lovon vágtázom az út mentén, réteken, tarlókon és hegyeken keresztül. Vannak álmok, amelyek sohasem válnak valóra. És vannak, amelyek igen. Két évvel ezelőtt hallottam először erről a túráról. Sidó Szilveszter csak mesélt és mesélt és én úgy szívtam be minden szavát, mint egy nyíló virágszirom a reggeli harmatot. Azonnal tetszett az ötlet és megkérdeztem, hogy velük tarthatoke jövőre. Ő azt felelte, hogy ha szeretnék, nem lesz akadálya. Miután egy kicsit félénken megérkeztem az első táborhelyre, azt mondták, hogy elég pár nap és úgy fogok lovagolni, mintha nyeregben születtem volna. És lássunk csodát, a túra harmadik napjára már olyan sebesen és szabadon “repültem” lovammal, mint egy kalitkájából kieresztett madár. Olyan érzés volt, mintha újra megtanultam volna azt, amit mindig is tudtam már, csak az idők során elfelejtettem valahogyan.

14

A csapat is azonnal befogadott és teljes jogú tagja és lovasa lettem a túrának. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk, tanultunk és persze lovagoltunk. Sajnos

mindennek vége szakad egyszer, és tavaly a túra befejezése után már csak az idei ismétlésre tudtam gondolni. Mivel annyira áradoztam a családomnak, mennyire jó volt, idén a testvérem, Júlia is velünk tartott. Ő már több tapasztalattal indult útnak, mint én akkoriban. Összesen nyolcan jöttünk össze idén. Minden embernek saját egyénisége van, és mindenki hoz magával valami különlegeset a csapatba. Van aki nevettet, s van, aki nevet, van aki főz s van aki mosogat, aki új tájakra vezet minket és aki képviseli a régi világ értékeit. Van aki megújulást hoz és van aki összefogást. Zenét és dallamot, tudást, bölcsességet, hajtóerőt és szeretetet. És ez így van jól. Sokan feltették már nekem a kérdést, hogy miről is szól pontosan egy ilyen lovastúra. Mit csinálunk, hogyan élünk, miket eszünk, hol fürdünk, stb. Egy napunk nagyjából így nézett ki. Hajnalban arra ébredek, hogy este mégis csak a szabad ég alatti alvás mellett döntöttem és hogy hideg van. Szerencsére van, aki korábban felkelt és már ott ropog mellettem a meleget adó tűz... Próbálok oldalra gurulni a hálózsákomban, hogy a másik oldalam is kiolvadjon, de ekkor észreveszem, hogy egy közelre kötött ló miatt ez lehetetlen. Az érzés leírhatatlan egy ilyen nap elején. Lassan mindenki magához tér és előkerül egy fél kenyér, pár konzerv, sonka és zöldség. Többet eszem ilyenkor, mint otthon, és sokkal jóízűbben. Hiába, az ilyen közös és idillikus étkezések nem adatnak

meg gyakran egy ember életében. A lovak ott legelésznek körülöttünk, viszünk nekik zabot és pár vödör vizet a közeli folyóból. A víz közelsége nem luxus volt, hanem létszükséglet, mindenféle szempontból, hiszen a nagy melegben nincs is jobb, mint beugrani a hideg H2O-ba. Kis idő elteltével a szokásos táborbontási ceremónia. Hatalmas élmény, amikor a csendes, nyugodt és békés reggelt hirtelen felváltja a gyors és kapkodó sátorbontás. Olyan ez, mint a semmiből előtűnő nyári zápor. Miután az egész tábort eltüntettük terepjárónk csomag-

terében, nyergelünk és elindulunk egy újabb “hont foglalni.” Mezők, tarlók, hegyek, közutak és patakok mind-mind fejezetei egy csodálatosan szép és valós történetnek, amit csak lóhátról érzékelhet az ember. Ilyen szemszögből megváltoznak térről és időről való elképzeléseink és egy olyan világba lépünk, amelyet őseink láttak és vettek birtokukba több ezer évvel ezelőtt. Templomtornyok csalogatóan és hívogatóan magaslanak már távolról és mi engedelmesen belovagolunk a falvakba. Gyereksereg köszönt minket mindenhol

és rájövünk, hogy a ló milyen szeretetet képes kiváltani mindenkiből. Kikötjük lovainkat és megpihenünk egy fogadóban. Helyiek jönnek hozzánk nyitott szívvel és lélekkel, beszélgetünk velük és jókat mulatunk frappáns történeteiken és élettapasztalatukon. Annyira örülnek nekünk, hogy a jövőbeni falunapjukat és főzőversenyüket is hozzánk akarják majd igazítani... Akárhova megyünk, mindenhol magyar szóval találkozunk. Kérdik, hogy Magyarország melyik részéről jöttünk. A válasz mindenhol egyforma: “FelvidékLovasok az ipolybalogi Szent Korona–dombon

ITTHON

15

HATODSZOR ről származunk és magyarok vagyunk. Akárcsak Önök.” Meglátogatatjuk a helyi jellegzetességeket és hírességeket. Egy régi, dicső világ árulkodó nyomait véljük felfedezni mindenhol. Megdöbbenten vesszük észre a szőlők végében leütött határt jelző kőoszlopot... Igen, mily jelentéktelennek és ártatlannak tűnik, s mégis mekkora hatalommal rendelkezik. Délutánra megérkezünk új táborhelyünkre, berendezkedünk. Lóháton lovagolunk be a Dunába és együtt úszunk lovainkkal. Csodálatos, amikor két élőlény között ilyen harmónia alakul ki. Már ropog a tábortűz, fölötte a bográcsban már rotyog a gulyás. Mi köré ülünk, előkerül egy gitár, pár dob, csörgők és a lenyugvó napot már ének- és zeneszóval búcsúztatjuk. Most hazafelé utazom és újra itt ülök autónk hátsó ülésén. Bámulok kifelé és látom a vágtázó lovast. És ez már nem csak álom, hanem egy csodálatos emlék. Palencsár Ákos

16

HATODSZOR

A szépséges hon lóhátról

Sidó Szilveszter: Gyertek közénk! Az idén nyáron hatodszor vettek részt honismereti lovastúrán a Felvidéki Lovas túrázók Baráti Körének tagjai, a „lópecérek”. Vezetőjük a búcsi Sidó szilveszter, aki jóhírű állatorvos, ismert fafaragó, s aki a petíciós bizottság szóvivője volt a mečiari idők „iskolaháborújában”. A nyolc tagú lovascsapatot Ipolybalogon, a Szent korona ünnepen láthattuk: mint kiderült, Sidó szilveszter lapunkból értesült a rendezvényről, s nyomban úgy döntött, hogy az idei honismereti lovastúrát ott zárják. A Szent Korona tisztelete vitt oda bennünket – nyilatkozta az Itthonnak, majd mesélt az életéről meg a lovastúrázók baráti köréről is: - Amikor leérettségiztem, nem volt dilemmám, hová jelentkezzek főiskolára, mivel a nagyfokú állatszeretet gyerekkoromtól jellemzett – ilyen szempontból kilógtam a családból. És még valami, ami gyerekkorom óta szenvedélyem – a fafaragás. 1985-ben Kassán, az Állatorvosi Egyetemen fejeztem be tanulmányaimat, majd Csicsón megkezdődött gyógyítói pályafutásom. Tartózkodásom haszna volt, hogy ott szabad estéimet fafaragással tölthettem. Egy év után közelebb kerültem a szülőföldemhez, Bátorkeszin meg Búcson dolgoztam és a szövetkezet lovain kezdtem el – nem versenyzési szándékkal – lovagolni. Vonzott a természet, meg akartam ismerni a környezetemet lóhátról, de csakhamar kiderült, hogy az kiképzetlen, máshoz szoktatott állatokkal nem megy. Elhatároztam hát, hogy veszek egy saját lovat, ami 1989-ben meg is történt: négyezer koronáért vásároltam egy vágóhídra szánt állatot húsának áráért. Rövidesen megtapasztaltam, hogy a lovaglás semmi máshoz nem hasonlítható mozgássorozat. Később beszereztem a világ legnemesebb, legősibb fajtájából egyet: megérintett az arab lovak bája. /Ma már négy lovam van./ Az arab ló nem csak szép, hanem kitartó is, nagy távolságok belovaglására alkalmas. Bejártam a környéket és messzibb tájakat is és úgy éreztem magam lovam nyergében, mintha idegen földön járnék, mert még a szomszéd falu is egészen más, ismeretlen képét mutatta. Addig állandóan aszfalton voltam, az országutak szerint tájékozódtam és rögzítettem a jellegzetes látnivalókat, lóháton viszont erdőn-mezőn, vízparton, tarlón haladtam, amely első

ITTHON

pillantásra teljesen ismeretlennek tetszett. Később aztán nem csak egyedül – a lányaimmal jártam „portyázni”, majd bekapcsolódtak a baráti kör tagjai és kialakult a túrázás, amely a hon megismerését tűzte ki célul: minden évben eldöntöm, hová megyünk, milyen legyen az útvonal és milyen történelmi nevezetesség, emlékhely, évforduló vagy személy kötődik felvidéki településeinkhez, melyeket-akiket aztán közelről is megtekintünk-megismerünk. Persze, az útvonal mindig folyó közelében vezet, hogy a lovak inni tudjanak, mi pedig a folyóparton verhessük fel a sátrainkat. Ezek a túrák mindnyájunkat gazdagítanak, ráadásul egy időre elszakadunk a civilizációtól. Aki még nem látta lóhátról a tájat, az el sem tudja képzelni, milyen élvezetben lehet része, nem beszélve arról, amikor a Dunában úszó ló hátán ül. Vannak kedvelt terepeink is ahová szívesen viszszajárunk – ilyen Kovácsp at a k és Helemba.

A túrák mindig az iskolai szünetekben kerülnek megrendezésre és általában egy hétig vagy tíz napig tartanak. Ha az olvasók közül érdeklődik valaki e lovas barangolások iránt, szívesen befogadjuk, két feltétellel: a jelentkező nem lehet tizenöt esztendőnél fiatalabb és saját lovával kell részt vennie a túrán. Jelentkezni a 0905 645 128-as mobilszámon lehet. És végezetül álljon itt az idei honismereti lovastúra nyolc résztvevőjének neve: Takács Zsolt, Váraljay István, Váraljay Anikó, Horváth Margaréta, Palencsár Ákos, Palencsár Júlia, Sidó Orsolya és Sidó Szilveszter. /Márton/

17

A MAGYAR SZENT KORONA

„Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van.”

A kormányelnök és a Magyar Szent Korona Augusztusban néhány órát Budapesten töltött hivatalos látogatáson Angela Merkel német kancellár. A röpke vizit egyik mozzanataként az Országház kupolacsarnokában megtekintette a Szent Koronát: kalauza vendéglátója, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, aki ezekkel a szavakkal mutatta be nemzeti ősképünket, a magyar állam folytonosságának és függetlenségének legbecsesebb jelképét: „... Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van. Szerintem ez a Parlament a köztársaság parlamentje és nincs ok a királyság jelvényét idehozni. A jobboldali kormány így döntött, hogy idehozza – Orbán miniszterelnök úr. Mi meg nem akartuk elvinni, mert az nem szép, hogy hozzuk meg visszük. Akkor maradjon itt.” A történelem folyamán az efféle vallomások nem kerülhettek nyilvánosságra, mert a „népet” nem avatták be az államközi megbeszélések mozzanataiba, most azonban – a technika jóvoltából – részesei lehettünk a magyar miniszterelnök egyik – nagyon ritka – megnyilvánulásának, amely ezúttal a színtiszta igazságot tartalmazta. /A kupolacsarnoki tévéfelvétel a Hírtévé jóvoltából terjedt el: az a néző, aki esetleg nem akart hinni a szemének meg a fülének, rögzíthette a képsort és naponta többször visszapergetheti. „Nem ez az első eset, hogy a miniszterelnök sértő vagy tudatlanságáról árulkodó megjegyzést tesz” – kommentálta Gyurcsány viselkedését néhány újságíró.

Mázas cseréptál, Tóthkomlós, 1892

Gyurcsány hülyének nézi a magyarokat és politikai ellenfeleit: mindig azt tesz,

amit akar és úgy nyilatkozik, ahogy kedve tartja. Ennek az írásnak azonban nem politikai ellemzés a célja. Az Itthon hónapról-hónapra közöl Szent Koronánkról lényeges tudnivalókat, mert úgy véljük, a magyar emberek számára alapvetően fontos megismerésük. Ha felfogjuk, mit jelképez ez az ereklye: ha megértjük, miért egyedülálló a világon: ha követjük képi programjának üzenetét: küldetésünk gyógyítani és tanítani, vagyis önzetlenül szeretni a másik embert – ha megismerkedünk a Szent Korona- tannal, stb., belepillanthatunk a történelmünkbe és a jövőnkbe, rádöbbenünk, hogy van egy eszme, amely az öröklétbe vezető utat mutatja. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök „mélyen ellenzi” a Koronát, mert a királyság jelvényének tartja, miközben naponta többször is használja a Szent Koronával ékesített címert hivatalos vagy egyéb munkálkodása során, sőt parlamenti eskütételekor a címeres zászlóra tette kezét. Képmutató tehát, bibliai kifejezéssel mondva: farizeus. Igaz, nem tehet róla, mert a szíve üres. És miközben ország-világ előtt sértegeti és pusztítja azt a nemzetet, amelynek hivatalosan kormányzója, nem villan az eszébe: viselkedésével a lehető legsikeresebben szolgálja a magyar jövőt. Neki köszönhetjük ugyanis, hogy ébredezik a nemzet a Kárpát-hazában és mindenütt, ahol magyarok élnek a nagyvilágban. Un d o r o d h a t u n k

A Nemzeti Múzeum főigazgatói támlája. 19. század

18

A MAGYAR SZENT KORONA met vagy orosz, üldözte legjobbjainkat a belső ellenség. Ismét érezzük a hit erejét: kezdjük megérteni, miért vészeltük át a legvéresebb századokat is: miért került elő újra meg újra a hol elrabolt, hol elrejtett, megcsonkított, hol elvesztett, hol idegen földön őrzött Szent Korona. Egyre többen ismerjük fel, hogy Gyurcsányhoz semmi közünk, hogy jövőnk az Istenhez, Jézushoz és Nagyboldogasszonyhoz kötődik, s hogy a tiszta szívből felszálló szelíd ima erősebb bármely gonoszságnál és fegyvernél. A magyar nép a történelem folyamán – Szent Koronája tisztelete és szeretete bizonyságaként – ezer és ezer formában örökítette meg a körülötte lévő tárgyakon a Koronát, hogy azt naponta láthassa, hogy az ott lehessen vele. Képeinken – köszönet Fekete Györgynek és Sunyovszky Sylviának, A Szent Korona ezer arca c. gyönyörű album összeállítóinak – a kedves olvasó is meggyőződhet állításunk igazáról. Batta György

Szűrgallér címerminta rajza

Mázas cserép pálinkás butella

mindannak az ellenkezőjétől, amiben hiszünk, s ami ott rejtőzik szívünk legmélyén: kezdjük megismerni a gyökereinket, hiába uralkodott fölöttünk hosszú időn át a Habsburg, igázott le török, né-

Faragott, áttört palóc padtámla

ITTHON

Karcolt rühzsír-tartó marhaszarvból

Lepedőszél részlete, Szentistvánd

19

HAGYOMÁNYŐRZÉS

Rendületlenül

A premontrei rend jeles őrhelye

Ki korán kelt, az a szikláról nézhette az ébredő tábort

(X. Jászói Nyári Egyetem – 2007.július 17 – 23. )

Ezt a Szózatból vett és emberi helytállásra figyelmeztető felhívást tűzte jelképes zászlajára a Csemadok Bódva-völgyi régiójának területi választmánya a tizedik nyári egyetem műsora elé. Igaz, hogy itt Jászón csak kilencedik alkalommal találkoztak, mert az elsőt még a nagy hírű művelődési táborok helyszínén, Somodiban tartották, de az a helyszín alkalmatlanná vált a folytatásra. Ez a hely sem volt ismeretlen, mert 1972ben, amikor a konszolidáló felsőbb vezetés betiltotta a Gimesre tervezett 8. Nyári Ifjúsági Tábort (NYIT), akkor a Thália Színház fiatal színészeinek köszönhetően a jászói Tapolca-patak völgye adott menedéket. Aztán a kényszerű hallgatásból 1975-ben a honismereti kerékpártúrák, majd a nevezetes 1977-es évben az őrsújfalusi újabb zászlóbontás jelezte, hogy a fiatalság vágyait nem lehet földbe döngölni. Ott került először rovásírással a kifaragott kopjafára: VOLTUNK – VAGYUNK – LESZÜNK, s nem véletlen, hogy harminc év múltán Jászón is elkészült egy emlék oszlop, melyet a konokul kitartó péderi daloskör tagjai faragtattak, hogy majd falujuk terét díszítse, megtoldva egy időszerű üzenettel: MARADUNK! Ennek a tömör felhívásnak a hogyanjára, mikéntjére és miértjére próbált elméleti és gyakorlati választ keresni a Csemadok az elmúlt évtizedben is, folytatva azokat a hagyományokat, melyeket mostoha sorsra ítélt néptöredékünk mind-

két világégés után a túléléshez magának kimunkált. Mert élni kell és tenni kell akkor is, amikor már úgy gondolnánk,, hogy senki sem segít, s úgy érezzük, hogy minden elveszett. Az ilyen kiszolgáltatottságban jajdult fel József Attila is: „fogadj fiadnak, Istenem, ne legyek kegyetlen árva !”, s a megalkuvóknak ő is a szemükbe vágta: „Nem! Nem! Soha !” A jászói tábor az anyanyelvi művelődést, a nemzeti önismeret és önbecsülés fejlesztését, a közösségszervezés gyakorlatának elsajátítását , a hagyományőrzést és a családi jellegű műsorkínálatot helyezte mindig

Jászó tava hajnali fényben

20

előtérbe. Az előadások és beszélgetések olyan réteget kívánnak megszólítani, amely be tudja fogadni az igényes irodalmi, történelmi, társadalomtudományi és zenei értékeket is, mert csak ilyen alapállásból lehetnek értelmes szervezői az otthoni kisközösségeknek. Már a somodi táborokban is számoltak azzal a réteggel, amely a családalapítás után a kiskorú gyermekek mellett rendszerint kiesik a közművelődés aktív köréből. Ezért voltak olyan foglalkozások, melyek lekötötték a kicsik figyelmét, mint például kézművesség (fafaragás, tűzzománc, üvegfestés stb.), a mesesarok, kirán-

A péderiek adták meg az alaphangot

dulás. A kemping zárt területe, ugyanakkor a táj nyitottsága ideális helyzetet teremt egy ilyen elképzelés számára. Igaz, hogy a hely kapacitása és a pályázati alap korlátozza a résztvevők számát. Az idén is telt ház volt, ami kb. 110 főt jelent, de voltak egy-két napos vendégek illetve olyanok is, akik csak egy-egy műsorra érkeztek. A szervezők becsületére váljék, s ebben fő érdeme Boda Ferencnek, a területi választmány titkárának van, hogy egyetlen műsor sem maradt el, viszont az egész héten át tartó kánikula miatt a délutáni foglalkozások később kezdődtek. Talán a melegnek köszönhetően az késő esti műsorok alatt is helyén maradt a közönség. Már hagyomány, és egyre bővülő a verséneklők találkozási fóruma. Az évek során sok szólista és zenei csoportosulás fordult meg Jászón, s az idén is jutott minden napra egy-egy vagy több szereplő is. A dunaszerdahelyi Ardea együttes újonc volt, de hangulatossá tette a nyitóestet. Dinnyés József pedig már negyedik évtizede járja a határon túli magyar közösségeket, régi táborokban is mindig emelkedettebbé tette a gyakran hallgatásra ítélt költők műveinek befogadását. Mostani válogatása helyzetképet adott népünk tragikusan zilált viszonyairól. Kátai Zoltán pedig az 1600-as évek elején török fogságban elhunyt Wathay Ferencet szólaltatta meg korabeli hangszereken. Nagy közönséget vonzott Varga Miklós Magyar miatyánk című műsora, melyre az apátsági templomban került sor, és amikor a feltámadt vihar miatt áramszünet volt, ő akkor mutatta meg igazán a tudását. Örökös visszajáró vendég a KORZÁR, mely most csak két taggal képviseltette magát, de így sem okoztak csalódást, főleg a záróbuli nosztalgiázó számai arattak sikert. A „háziszerzők” közé tartozik

ITTHON

Hornyák Marek és Zsuzsa, most zenekarrá egészültek ki, és háromszor is színre léptek. Gál Sándor megzenésített verseivel köszöntötték az idén hetvenedik évébe lépő költőt, aki eddig a Csemadok járási elnökeként s a jászói táborok rangidős vezetőjeként jelenlétével is mindig garantált egy meghatározó szellemiséget. Művei mellett arra is büszke, hogy immár unokája is táborozó lett, ami azt is előrevetíti, hogy van folytatás, lesz feltámadás. A tábort Csoltkó Jenő, a járási Csemadok elnök és Nagy Gábor jászói polgármester nyitotta meg, és levélben üdvözölte még Brüsszelből Duka-Zólyomi Árpád, a rendezvény fővédnöke, aki annak idején ott lehetett az 50 éve Prágában megalakult Ady Endre Diákkör bölcsőjénél, amely a pozsonyi, kassai , nyitrai és brünni egyetemista ifjúság szerveződésének a kovásza is volt, s amiből 1965-ben a Rozsnyóhoz közeli Kőrösön létrejött az első NYIT. Másnap gyerekkoráról, apja meghurcoltatásáról,

egyetemi éveiről, atomfizikusi tevékenységéről és politikai elkötelezettségéről is beszélt az időközben megérkezett EU-s képviselő. Nem véletlenül, mert ebben a fél évszázadban a klubok, táborok, túrák s a Csemadok egyéb rendezvényei is megmaradást igenlő választ adtak a történelem kihívásaira. Mellette még e küzdelem sok tevékeny tanúja jött el Jászóra, hogy felidézzék az emlékeket és átadják a tapasztalatokat. Bár napjainkban mintha nem kísérné olyan széles érdeklődés ezeket a történelmi és politikai témákat. Talán azért, mert most már szabadon lehet róluk vitázni, de az is közrejátszik, hogy a közélet felhígításán fáradozó és a nemzeti hagyományok vállalásáról lebeszélő sajtókampány sem hatástalan. A kisebbségek beolvadásának felgyorsulását talán éppen ezek a tényezők idézték elő. Ezért van szükség az olyan közösségi alkalmakra, amelyek a megtartó hitet, a nemzeti önbecsülést a szülőföld értékeinek megismerésével és megszerettetésével tud-

Gál Sándor „hetvenkedik“

Zombori Ottó: Csillagos ég, merre van a magyar hazám...

21

A legkisebbek a vízben lubickoltak

ják erősíteni. Erről kívántunk volna többet hallani abban a beszélgetésben, melynek budapesti vendégei (Pomogáts Béla irodalomtörténész és Harsányi László szociológus) a Kárpát-medence magyarságáról azért nem tudtak érdemben többet szólni, mert az anyaországi zilált viszonyok hálójától nem tudtak megszabadulni. Sokkal többet mondott viszont Duray Miklós, aki a legfrissebb felmérések tükrében és összehasonlítva a tíz évvel ezelőtti vizsgálatokkal, olyan társadalmi folyamatokról adott számot, melyekkel akarva-akaratlan szembe kell néznünk, és „helyre kell tolni a kibillent időt”. A Magyar Nemzeti Történeti Társaság elnöke, Magyar Kálmán, aki a kettős honfoglalásról, valamint a magyarság elleni huszadik századi szellemi és fizikai pusztításról tartott előadást, Kaposvárról érkezett, de nem először járt mifelénk. Ehhez kapcsolódott a szepsi Regfilm döbbenetes dokumentumsorozata Egy falu, egy nép sorsa címmel, mely a hatvan éve elkezdődött és lakosságcserének nevezett kitelepítések kárvallottjaival, szemtanúival ad hiteles képet a kor embertelenségéről, mely a fasizmus folytatása volt Csehszlovákiában Beneš elnök dekrétumaival megterhelve. Bartók Csaba, a film rendezője elmondta, hogy eddig már több ilyen kortörténeti dokumentumfilmet készítettek, amelyekkel legalább az áldozatok erkölcsi rehabilitációját kívánják szolgálni. Ezért sem lehetett megfeledkezni az 50 éve elhunyt Esterházy Jánosról, aki 12 éven át szolgálta önzetlenül és méltósággal a felvidéki magyarságot. Még a Beneš által felkínál miniszteri posztot sem fogadta el a harmincas években, amíg nincs teljes jogegyenlősége népének, s Horthy hívására sem ment a budapesti országgyűlésbe 1938 után, de a szlovák parlamentben Pozsonyban egyetlen képviselőként szavazott a zsidók jogfosztását megalapozó törvény ellen. Ezért „jutalmul” 12 évet töltött , haláláig, a szovjet és csehszlovák kommunisták börtönében. A hamis vádak alól máig

22

A gyerekek sem tétlenek

nem kapott felmentést, ami azt jelzi, hogy egy rendszer s egy ország még mindig képtelen az igazság szemébe nézni. Ez az előadás a debrődi Szent László-forrásnál, a régi romokon megújuló templom falánál hangzott el. A helyszín azért is érdekes, mert mind Esterházy, mind pedig a lovagkirály édesanyja lengyel volt, s mindketten kiváló magyar emberek lettek: talán éppen keresztény neveltetésüknek köszönhetően. A Szent László-túra az idén már több mint hatvan résztvevőt vonzott, s a nagy melegben Debrődön is megálltak , mert itt nyugszik a temetőben Vidasits Ede, a magyar szabadságharc tábori főpapja, valamint Görcsös Mihály néprajzkutató . És koszorút hoztak a tavalyi kedves vendéglá-

tó sírjára is, mert Papp Anna polgármester tragikus halála mindenkit megdöbbentett. Lánya, Adrianna viszont folytatja a falu fejlesztését, s a túrázókhoz csatlakozó DukaZólyomi jelenlétét is kihasználta az uniós támogatások iránti tájékozódására. A forrásnál már slambuctól rotyogó kondér és sütésre váró kolbász várt az kiéhezett társaságra, de aztán igyekezni kellett, mert Zombori Ottó csillagászati előadásának azt a címet is adhattuk volna: „Csillagos ég, merre van a magyar hazám?” Zsúfolt tömeg szorongott a három katonai sátorból épített „előadóteremben”, és most sem csalódtak benne, majd következtek a csillagnézés felhőtlen pillanatai... A régi táborozások másik legnépszerűbb előadója volt

Gazda István tudománytörténész, aki a magyar tudomány nagy alakjainak bemutatása mellett olyan jelenségekre is rámutat, melyekből érdemes okulnunk. Például Baross Gábor esetéből, akinek úgy sikerült növelnie a vasút bevételeit, hogy csökkentette a menetjegyek árát, s ezért többen utaztak. És csak úgy, mellesleg Simonyi Károlyról, a világűrt megjárt számítógépes zseniről is tudott szólni, hiszen egykoron a gimnáziumban osztálytársak voltak. A zenehallgatás mellett az idén zenetörténeti és zeneterápiai ismeretekkel is gazdagodhattunk Páncél Anikó jóvoltából, aki Kodály Zoltán életéről, zenepedagógiai módszeréréről tartott előadást, és mint zeneterapeuta, megismertetett a zene gyógyító hatásának lehetőségeivel . A házi lelki gondozó, Hadas Katalin pszichológus, mint eddig mindig, most is megtartotta délutáni önismereti foglalkozásait.

ITTHON

S miközben folytak a műsorok, a tábor élete zökkenőmentesen zajlott, mert a mindennek volt gazdája: a nyilvántartás, az ebédrendelés, az étkezés, az ügyelet és az őrség beosztása, és a hangosbemondó mindig közölte az új híreket. Papp Gergő, aki az idén már negyedikes lesz, óvodás korában jött el először Jászóra, s azóta egyetlen nyáron sem hagy békét nagyszüleinek, mert itt nem intik le, ha beszélni akar... A rutinos szervezők maguk mellé veszik mindig az újakat, s a hét végére ők is beletanulnak a dolgokba. Az utolsó nap Jászó Napja, a helyi MKP és Csemadok közös szervezésében, mely a kempingen túl a halastó fölötti Nagyforrásnál zajlott. Műsort a táborozók adtak, akik közt a régió országosan díjazott szavalói (Motyka Ildikó, Demko András), éneklőcsoportjai, valamint a tábor vendégei szerepeltek (KOR-ZÁR, Hornyákék, a buzitai

Túra Szent László-forráshoz

citerás lányok stb.). Meghatározó hangulatot teremtett a péderi éneklőcsoport, mely jól szerkesztett, hangulatosra kidolgozott összeállításával nemzeti sorskérdéseinkre válaszolt. Persze az sem mellékes, hogy ebben a sokadalmi hangulatban politikusok, polgármesterek, érdeklődő közemberek és tájékozatlan turisták válthatnak szót a sorsformálás mellett a mindennapok problémáiról is. Ha azt kérdeznék, hogy mi újat hozott az idei jászói találkozó, akkor azt kell mondanom, hogy semmit, de azzal, hogy ez a hagyomány folytatódott, megtartotta lendületét, s ezzel eleget tett küldetésének. A megtartás és megmaradás ma sokkal fontosabb minden idétlen újdonságnál ! Mihályi Molnár László, fotók: Molnár Bence

Kátai Zoltán a török megszállás idejét idézi kobzán

23

A KOR-ZÁR lelke Zsabka Attila

Dinnyés József

HAGYOMÁNYŐRZÉS

ADÓSSÁGTÖRLESZTÉS

Felvidékiek Gleichenbergben Mikszáth Kálmán és Závory Sándor barátsága Gleichenberg osztrák fürdőváros vastartalmú, sós és szénsavas forrásvizéről nevezetes. A két felvidéki személyiség, mikor 1890 nyarán először találkozott a fürdőben, már évtizedek óta elhagyta a szülőföldjét, bár igazán soha nem szakadt el tőle. Az itt szerzett élmények-emlékek mindkettőjük életpályáját végigkísérték. A páciens –jeles írónk, a „nagy palóc”- Mikszáth Kálmán. Az orvosa – a tollforgató doktor, a nagykeszi születésű – Závory Sándor.

Mivel az idén emlékezünk Mikszáth Kálmán 160.és Závory Sándor 165. születési évfordulójára, az emlékév apropóján érdemes a barátságukat is felidéznünk. Mint ismeretes, Mikszáth Kálmán több mint 20 évig volt a „Tisztelt Ház” tagja, országgyűlési képviselő. Az 1886-os képviselőválasztáskor egy vidéki körút alkalmával nagyon megfázott, még a hangját is elveszítette. Aztán az elkövetkező években is gyakran küszködött torokgyulladással, gégebántalmakkal. Ezek

a panaszok akár lelki megrázkódtatás nyomán is kiújulhattak nála. 1890 áprilisában halt meg János fia, az akkor még rettegett betegségben, torokgyíkban. Az író borzalmas állapotba kerül, magas láza van a hangját újra elveszíti. Eötvös Károly biztatására nyáron a család elutazik Gleichenbergbe,hogy az író kezeltesse magát.

Gleichenbergben ismerkedtem meg vele. Eötvös Károly előre jelezte jövetelét, hogy hozzám fog fordulni orvosi tanácsért. Nagy aggodalom szállt rám, midőn gégetükörrel is megvizsgáltam. Gégéjén sebeket találtam s az ilyenek legtöbb esetben vészt jelentenek. Hogy ilyen-e az ő baja, egyelőre nem volt megmondható. Bejárattam hozzám minden nap s az ásványvíz használatán kívül tannin-jodol por-befúvásokat alkalmaztam. De volt az ő gyógyulásának egy nagy akadálya, amit el kellett hárítanunk. Sok ismerősre talált Gleichenbergben, akik szerették volna élőszavát is hallani: vajon a beszéd is oly édesen folyik-e ajakáról, mint tollából az írott sorok? El kellett őt szigetelnem s hallgatásra bírnom. Nagy fontosságúnak tartottam betegeimnél a vidám hangulatot. Ezért legfőbb törekvésem Mikszáth gyógyításánál odairányult, hogy őt derült hangulatban tartsam. És a derült hangulat és a hallgatás Mikszáth gyógyításánál –mint segítő eszköz– kitűnően beváltak. Ezt igazolja Mikszáth egyik levele is, amit a fürdőben tartózkodó barátjának, dr. Grubiczky Lászlónak írt:

használtam, de fordulhat az idők szele, mikor a szerény, okos és sima „igen”-eknek dörgő, kevély „nem”-ekké kell majd válniuk! Először, mondom, visszaadta a hangomat, másodszor nyertem általa egy jó barátot, aki visszaadta a kedélyemet. S ez a gyöngéd, jó barát ő maga. Tudasd hát kérlek vele, hogy szellemiekben én is köztetek vagyok (ámbátor a vendéglősnek nem lehet valami nagy öröme a szellemi kosztosokban), s hogy szívből osztozom a ti jó kívánataitokban. Éljen a doktor sokáig, és – ne engedjen bennünket se meghalni! Tisztelő barátod: Mikszáth Kálmán

leírjam? Le is írta az egyik Almanachban a 90-es években e cím alatt: Aesculap az Alföldön.. Megírta annak a lengyel kollégámnak házasságát is, amit neki elbeszéltem, akit száz Napoleon- arannyal honorált lengyel kisaszszony páciense csekély fáradozásáért, mert baja nem is igen volt, (Katánghy Menyhért). Kitűnően mulatott egyik páciensemen, Sierawszky Wladimír bátyánkon. Göthös tüdejével én bajlódtam, felesége pedig ápolta őt. Ennek az ápolásnak nyoma van a Szent Péter esernyőjében, (Szliminszky házaspár). Így telt az ő ideje Gleichenbergben, vidámságban, tíz nyáron át. Megdöbbent, midőn hallotta tőlem 1899. nyarán, hogy ez az utolsó idény, amit Gleichenbergben töltök. -Hát miért nem jössz tovább? -Mert már betelt a 30 év, ameddig praktizálni szándékom volt. Elég ebből ennyi. De meg érzem is, hogy nem vagyok már a régi, mert régi vagyok. -No, ha te nem jössz, akkor én sem jövök. Mit keresnék én Gleichenbergben, ha te már nem leszel itt? Nem is ment.

Gleichenberg, 1890. július 9. Kedves Barátom! Hallom, hogy Závory Sándor születése napját tartjátok ma. Nem akarom azt mondani, hogy t. barátom rosszkor született. Inkább maradok amellett, hogy én betegedtem meg rosszkor. Érzem, hogy ott kellene lennem köztetek, akik őt ünneplitek, mert én tartozom neki a legtöbbel. Először a hangomat adta vissza. Az igaz, hogy valami tetszetős, hasznos dologra még eddig nem

24

Az elkövetkező években is a családjával utazik Mikszáth Kálmán a fürdőbe. Így ír ezekről az évekről Závory: Feledhetetlenek előttem azok az órák, amiket az ő és családja körében eltöltöttem. De azok lehettek ő neki is. Kezdte megkedvelni előadásaimat. Utóbb úgy rámkapott, hogy este is bejárt hozzám vacsora után, vagy odahozatta vacsoráját a szobámba. Vele jött neje és két kisfia is. Lefeküdt a díványra. – No doktor, beszélj! A kis gyerekek is feszült figyelemmel hallgattak s mulattak. A négy éves Berci el is nevezett mesecsászárnak. E címre büszkébb voltam mint a doktori címemre. Hízelgett hiúságomnak, hogy beszédemmel Mikszáthot mulattatni tudom. Sohasem múlik el emlékezetemből, mennyire nevetett, a könnyek mint csordultak ki szeméből, midőn egyik este szoboszlói prakszisomat elbeszéltem. Ejnye az árgyélusát! A vén Jókaitól sohase hallottam ilyen jót. Megengeded, hogy ezt

Závory Sándor az Emlékeim c. kötetében így ír erről a találkozásról:

Závoryék az 1890- es évektől Budapesten élnek. Az íróval a barátsága itt is folytatódik, találunk erre utalást az Emlékeim c. kötet Mikszáthról szóló fejezetében a 40 éves írói jubileum kapcsán: „Aggodalommal olvastam a lapokból a jubileumára való előkészületeket. Ezt a szegény embert – gondoltam- még agyon jubilálják, agyon gratulálják. Hetek óta nem mentem feléje- kíméletből. Május 21én gratuláltam neki levélben. Gondoltam,

ADÓSSÁGTÖRLESZTÉS ezt elolvashatja, amikor ráér, kevésbé lesz terhére, mint a látogatás. Közlöm a levelet, mint utolsó hozzá intézett szavaimat:

Závory Sándor a jókívánságai mellett a fenntartásait sem rejtegeti. Ha pozitív értelemben is (Te Mikszáth vagy), de kifogásolja a doktori címet. A domíniummal (földbirtok) kapcsolatosan a Francia Tudományos Akadémia híres titkárának, Francois Aragónak a síremlékét is megemlíti. Pedig Mikszáth örült a címnek. A pesti Vigadóban tartott országos ünnepségen (1910. május 16.) a válaszbeszédében elmondja, hogy az édesapja mindig biztatta a diploma megszerzésére. A rá jellemző fanyar humorával meg is jegyezte: „Milyen jól jártam, hogy meg nem szereztem. Azóta már nem is örülnék neki.” A földbirtokra vonatkozó megjegyzése sem igazán érthető. Hiszen az ötlet magától az írótól származik: új sorozatban megjelentetett műveinek a jövedelméből, nemzeti ajándékként egészítsék ki a horpácsi birtokát. Ez megtörtént, a 600 hold földbirtokról szóló okiratot az ünnepségen adják

át neki. Aminek szintén nagyon örült, mert a nemzetétől kapta. Závory Sándor ne tudott volna ezekről a dolgokról? Vagy valóban egy nagyon őszinte és nyílt barátság volt közöttük, hogy a gratuláció közepette sorolja a fenntartásait? Pedig ő is hallhatta a május 16-i fényes ünnepségen Mikszáth búcsúszavait, amit a tiszteletére összesereglett közönségnek mondott: „..láttak ma végre egy boldog embert” Írónk nem sokáig volt boldog ember és földbirtokos is csak papíron maradt, azon is már csak 12 napig. Újra választások vannak Magyarországon. 1910. május 18-án vidékre indul, választási körútra. De útközben nagyon megfázik, 5 nap múlva vissza kell térnie Budapestre. Magas láza van, tüdőgyulladással. Nagy valószínűsséggel feltételezhetjük, hogy Závory Sándor május 21-én írt gratulációját ilyen nagy betegen már nem olvasta. Sajnos az orvosok nem tudnak rajta segíteni az akkori gyógyszerekkel és módszerekkel. 1910. május 28-án elhunyt a magyar irodalom egyik legszínesebb egyénisége, bölcs írója, Mikszáth Kálmán. Závory Sándor a temetés után a következőket írta: Eltemették a boldog embert. Negyven éven át tündöklött a nemzeti dicsőség egén s midőn annak zenitjére ért: akkor tűnt el, mint egy szétpattant meteor. Összeállította: Vendégh Piroska Az első nyár Gleichenbergben – 1890-ben. Mikszáth Kálmán a családjával, barátai körében.

Kedves Kálmán! Jubileumod alkalmából történt ünnepeltetésed fáradalmait kipihenhetted már annyira, hogy az én gratulálásomat is meghallgathatod. Nagyon örülök, hogy ragyogó írói pályád 40 éves fordulóját jó egészségben megérted. Engedje a Gondviselés, hogy dicsőséged verőfényében még sokáig sütkérezhess. Sok szép dolog történt veled. De, hogy doktorrá avassanak: az már méltatlanság volt ellened. Midőn Thaly Kálmán Kossuthot az Akadémiában beválasztani ajánlotta: Kossuth tiltakozott ez ellen. Véleményem szerint helyesen tette. Kossuthra nem lehetett megtiszteltetés, hogy őt lehúzzák a szürke akadémikusok közé abból a szédítő magasságból, ahová önteremtő erejéből emelkedett s impozáns nagyságában egyedül állott. Hát doktori címe Szigeti Mártonnak is van, meg Kentzlernek is adtak olyat. Mi az neked? Te Mikszáth vagy! Téged már nem díszíthet se doktori cím, se ordó, mindez hiábavalóság, mint a prédikátor mondaná. (......) Engem végtelenül meghatott, midőn a párisi Per la Caise temető kapuján belépve jobbról az első sírkövet megláttam. Egyszerű obeliszk. Olyan mint a kerepesi úti temetőben

Török Pálé. Csak egy szó van rávésve, egy név: Aragó. Semmi több, még keresztnév sem. A nagy tudós e síremlékének kigondolása méltó volt a nagy nemzet akadémiájához. De már, hogy neked domíniumot adott a nemzet jubileumi ajándékul: ezzel túltett a francia akadémián. „Egyed vigassággal a te kenyeredet és igyad vidámsággal a borodat”, amit az a domínium teremni fog. Sajnos! E jókívánatom sajnos, nem teljesült rajta. Teljesüljön az utódain!”

ITTHON

25

Szent Lipót megleli felesége fátylát. Szent Miklós oltár, belső szárnykép. 1507 H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

S

V

H

K

Sz

Cs

P

Sz

OKTÓBER P

V

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

7 előtt. Mindszent hava, október. Fotó: Méry Gábor

VÁLASZÚTON

Az eszme gyönyörű, de nem így! A Kárpát-medencei magyar diákok focibajnokságáról

Ibolya Ildikó, Ibolya Olivér főszervező, Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa és Zirig Ferenc, a Vámbéry Gimnázium igazgatója

Kiváló ötlettel rukkolt elő pár esztendeje Kű Lajos, a Ferencváros, az FC Brugge és a magyar válogatott egykori játékosa, aki a müncheni olimpián ezüstérmet szerzett a nemzeti tizeneggyel: szervezzük meg a Kárpát-hazában élő magyar diákok évenkénti labdarúgó-tornáját! Az ötletből valóság lett, s az idén már negyedszer mérkőztek meg egymással az erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki magyar tannyelvű alap- és középiskolák együttesei. (Fokozatosan más sportágak is bekapcsolódtak vagy bekapcsolódnak majd a versengésbe és tervezik az egyetemisták részvételét is.) A bajnokságról mifelénk is lehetett olvasni és hallani: eleinte csak a csallóközi

28

srácok tömörültek iskolai csapatokba és vettek részt a tornákon, később szinte az egész Felvidék bekapcsolódott – megszerveződtek a nagykaposi, királyhelmeci, bodrogszerdahelyi, rimaszombati, losonci, füleki diákok is. Az idén azonban, a július elsejei, budapesti döntők után – a meccsekre a hírneves Fradi pályán került sor – azt lehetett hallani, hogy valami nincs rendben az ötödik évfolyamába lépő bajnokság körül, mert a részvétel nem örömöt, hanem keserűséget és csalódást hozott a felvidékiek számára... Lapunk megkereste Ibolya Olivér dunaszerdahelyi iskolaigazgatót, felvidéki főszervezőt, hogy megtudjuk, mi történt. Főszervező úr, vonjuk meg az első négy

évfolyam mérlegét felvidéki szempontból: hogyan szerepeltek csapataink a bajnokságban? Az első évfolyamban még nem volt döntősünk, ám egy évvel később már mindkét korcsoportban a legjobbak közé verekedtük magunkat. Az alapiskolások kategóriájában a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola diadalmaskodott a döntőben az alistáliak fölött, a a gimistáknál a dunaszerdahelyi Gimnázium egyetlen góllal maradt alul a fináléban. Egy év múltán az alistáliak ismét a döntőbe küzdötték magukat, bár ott kikaptak, az idén pedig ismét ott voltunk mindkét, az aranyéremért folytatott viadalokban, mindét kategóriában. A vágfarkasdiak és negyediek közös együttese vereséget szenvedett a zentaiaktól, és kikaptak a dunaszerdahelyi gimisek is a székelyudvarhelyiektől. A vereség mindig fájdalmas, de ha az ellenfél valóban jobbnak bizonyult, gratulálni kell neki. Ezúttal azonban nem ez történt... Éspedig? A döntők előtt rosszat sejtettünk, mert felfigyeltünk néhány panaszra. A nyárasdiak keseregtek a balatonvilágosi mérkőzésük után, hogy nem korrekt körülmények között maradtak alul a zentaiakkal szemben. Nem voltak például megfelelő játékvezetők, míg végül a zentaiak csapatvezetője fújta a meccset és egy sor részrehajló döntés után – tizenegyesekkel a délvidékiek győzedelmeskedtek. Érthetetlen volt Kű Lajos hozzáállása is, akinek tudnia kellett, hogy nem a jobbik csapat ment tovább. A kárpátaljaiak csapatát 80-90 százalékban ukrán anyanyelvű gyerekek alkották és voltak az ellenfelek tizenegyében idősebb játékosok is. Már akkor feltettük magunknak a kérdést: lenyeljük a sérelmeket? Megbékélünk az igazságtalanságokkal? Aztán a gimisták döntője tovább fokozta az elkeseredésünket. A dunaszerdahelyiek a székelyudvarhelyiekkel csaptak össze. A rendes játékidőben végig 1:0 volt az eredmény a javunkra úgy, hogy az ellenfél szinte a félpályán sem tudott átjönni. A bíró addig húzta a meccset, amíg egy nevetséges tizenegyessel kiegyenlítettek az erdélyiek. Jött aztán a hosszabbítás, rúgtunk egy gólt, de nem adták meg. „Les

VÁLASZÚTON volt – mondta a bíró. Ha pedig nem les, akkor a dunaszerdahelyi meglökte az ellenfelét.” A tizenegyesek rúgásánál 4:4 után úgy nyert az ellenfél, hogy a már lecserélt játékos rúgta be a büntetőt. Azt mondhatjuk hát, hogy háromszor is nyerésre álltunk, mégsem miénk lett az elsőség. A győzteseknél az életkor ellenőrzésekor hatan nem tudták igazolni hány évesek – nyilvánvaló volt, hogy idősebbeket is szerepeltettek legyőzőink. A budapesti döntőn Mádl Ferenc volt köztársasági elnök adja át az érmeket, ott szokott lenni az Aranycsapat két világhírű játékosa, Grosics gyula és Buzánszky Jenő... Ők mit szóltak az eseményekhez? Grosics és Buzánszky az idén nem tudott eljönni, de ott volt Fenyvesi Máté, Várhidi Pál és Csom István nemzetközi sakknagymester, ők bennünket tartottak jobbnak, de semmit nem lehetett tenni. Annyi bizonyos, hogy a felvidéki szurkolók, kísérők meg a játékosok nagyon elkeseredtek. Voltak, akik azt javasolták, hogy ilyen körülmények között ne vegyünk részt a jövő évi bajnokságban, mert úgy látszik, mindig akadnak egyenlőbbek az egyenlők között. Elhangzott az is, hogy szervezzünk külön bajnokságot. És önnek, a főszervezőnek mi a véleménye?

ITTHON

Most is azt mondom, hogy az eszme gyönyörű, de nem így... Én nem szeretném, ha véget érne számunkra a Kárpát-medencei focibajnokság, mert sok új ismerősre, barátra találtunk, a gyerekek is szép kapcsolatokat ápolnak, de ilyen körülmények között nincs értelme az egésznek, hiszen egymásnak ugrasztanak bennünket is meg a gyerekeket is. Nem ez volt a cél az induláskor... Nem tudom, mi történhetett, mindenesetre várunk, lehet, hogy az idő feloldja a feszültségeket. Kű Lajos az ősz folyamán felkeres bennünket, s akkor megpróbáljuk tisztázni, mit hozhat a jövő. Nagy kár lenne, ha nem folytathatnánk... rövidesen okosabbak leszünk. Ön, mint főszervező bizonyára sok segítőre talált az eltelt évek folyamán a Felvidéken. Kikre támaszkodhatott? Nagyon sokan segítették a munkámat, nélkülük aligha érhettünk volna el ilyen eredményeket és ilyen szervezettséget. Ezúton köszönöm a polgármestereknek, iskolaigazgatóknak, kollégáknak, szülőknek, sportvezetőknek és szponzoroknak, hogy felismerték: ez a bajnokság is hozzájárul a magyar-magyar kapcsolatok építéséhez és ápolásához. Földes József felvételei -Tihanyi-

Kű Lajos fénykorában. A Vámbéry Gimnázium csapata.

29

BORGÁLA, 2007 Testét megszaggatják, megtörik, maradékait sötétbe zárják. Ott marad napokra, hetekre vagy hónapokra, míg megszületik a csoda: a bor. Az ital, amely évezredek óta egyedülállóan fonódik össze a kultúrával, a létezés örök szabályaival. Míg élvezetét a vallásos hit legemelkedettebb pillanataival „házasítják”, mértéktelen fogyasztása a legelvetemültebb tetteket hozta a világra.

A bor: megtestesítője az örök igazságnak, mely szerint a teljes örömök az áldozathozatalnál fogannak. A bor: tanítója talált kincseink megőrzésének, a mértéktartás tudományának, az újjászületésnek. Felnőttünk-e már ehhez az ősi csodához, vagy e ritka érték jelenkori megjelenései maradnak el attól, mint amire érdemesíthetnénk őket? Aligha válaszolhatunk a

kérdésre igennel vagy nemmel, hiszen a bor örök beszédtéma. Ugyanúgy meg kell újulnia mint az ébredő embernek reggelente. Ugyanúgy a folytonos keresés és a kiforrott hagyomány tisztelete adhat neki tiszta értéket, miként fogyasztójának. A borról beszélni kell, hogy betölthesse azt a szerepet, amely évezredek alatt az emberiség asztalán tartotta. (Alkonyi László)

Mindennapi kincsünk, az ősi csoda

Magyar, osztrák és felvidéki borok Komáromban

30

tek termésével, mert a minőség kialakításában a talaj sajátossága is szerepet kap. Persze, egy ilyen nagyszabású, nemzetközi szintet elérő borgála megvalósításához nem elég a szándék. A rendező Bott Frigyes Pincészete, amely Komárom -Őrsújfalúban működik – évek óta kapcsolatban áll számos, nemcsak magyarországi viszonylatban számon tartott birtokkal. Az előző években kiváló magyar borászok sora mutatta be italait és adta át tapasztalatait a komáromi Hamvas Béla Bortársaság vendégeként. Velük a borgálán is találkozhattunk, mert a cél közös: szép italok érlelésével visszaszerezni a magyar borok becsületét, megújítani a magyar borkultúra hagyományait, a borászkodás területén is építeni a magyar-magyar kapcsolatokat. Most pedig vessünk pillantást néhány, a gálán megjelent pincészetre és birtokra:

Pannonhalmi Apátsági Pincészet

Több, mint ezer éves hagyomány birtokában a pincészet nagyszabású telepítésekbe kezdett Gál Tibor – azóta sajnos tragikusan korán elhunyt, nemzetközi hírű egri borász irányításával. A birtokot ma egy fiatal vincellér: Liptai Zsolt vezeti. Boraik: rajnai rizling, tramini, sauvignon blanc, pinot noir.

Kreinbacher szőlőbirtok, Somló

A birtokot 2002-ben alapította Kreinbacher József építési vállalkozó. Célja egy presztizsbirtok létrehozása volt a Somlón, a somlói borról való eddigi ismeretek újragondolásával, vagyis a talaj, a szőlőfajták a borászati technológia és az emberi tényező teljes egymásra hangoltságával. Boraik: öreg tőkék bora, taposó kút cuveé 2005, /olaszrizling, furmint, hárslevelű/, tradíció 2006 / juhfark, furmint, hárslevelű/.

A rendező Bott Frigyes Pincészet két belső és egy külső munkatársa

A Borgála, 2007 bemutatón tokaji, egri, pannonhalmi, villányi, somlói, etyeki, csörnyeföldi, bodrogkisfaludi, ausztriai és felvidéki nedűk vártak kóstolóikra, akik az ötszáz koronás belépő fejében fél napon át kóstolgathatták a szebbnél szebb italokat, miközben elbeszélgethettek a pincészetek szakembereivel. Jöttek is szép számmal érdeklődők még Budapestről meg Pozsonyból is és általánossá vált a tapasztalás: az első borgála színvonalasra sikeredett, mert elérte a célját, azt tudniillik, hogy felmérhessék: milyen termékeket képes felvonultatni a megújult magyar borászat, amelyre már nemcsak a többhektáros termőhelyek a jellemzőek, hanem éppen fordítva - a kisebb dűlők, s az ezeken borászkodó birtokok és családi pincészetek. A komáromi gála a terroir-borok szemléje volt, ami annyit tesz, hogy az egyes dűlőkőn megtermett fajtákat nem vegyítik más terüle-

Rókusfalvy Pál (balról) szakmai tájékoztatója

Dr.Bussay László pincészete

Dr.Bussay László személyében különleges embert ismerhetünk meg. Főállásban háziorvos, mellékállásban megszállott borász. Tőle várják Magyarország egyik legmagasabb minőségű fehérborának elkészítését. Borai: szürkebarát /zöldessárga szín, ásványos, vegetális ízek, enyhe botrytises jelleg/, esküvé /olaszrizling és rajnai rizling házasítása/, olaszrizling.

Hernyák pince, Etyek

Hernyák László és felesége, Valéria asszony Bácskából települt át Magyarországra és talált otthonra Etyeken. A délszláv háború elől meneküt házaspár egymást kiegészítő személyiség – a semmiből teremtették meg pincészetüket, rengeteg munkával, kitartással. Termékeik: birtokbor /sauvignon blanc, chardonnay, fehér pinot noir/, szürkebarát, velteléni.

Rókusfalvy pince, Etyek, Újhegy

A név sokak számára ismerős, mert az édesapa, id. Rókusfalvy Pál ismert pszichológus, több könyv szerzője, fia viszont zenekarvezető, majd a Danobius rádió szerkesztő-műsorvezetője, több tévécsatorna szerkesztőproducere volt. Manapság a Roxer Reklám ügyvezető igazgatója. 2000-ban megalapítja a Rókusfalvy Pince Kft.-t. Borai: sauvignon blanc, zöld veltelini.

St. Andrea, Eger

Lőrincz György amolyan „ fény az éjszakában” típusú borász, aki tehetségével folyamatosan elkápráztatja a borbarátokat. Amúgy bordoktor dolgozatát „Új típusú vörösborok készítése szénsavatmoszférában” címmel védte meg. A

ITTHON

birtok nevét felesége, Andrea ihlette. A Bikavér rangjának visszaállítását tartja egyik legfontosabb feladatának. Borai: örökké, napbor, áldás-bikavér, tóbérci kékfrankos.

Simon pincészet, Eger

A pincészet alapítója Simon József okleveles sszőlész-borász. Simon József az egri vulkáni redetű, riolit tufába vájt két pincében érleli legjobb minőségű borait. A jó évjáratok legjobb fehér és vörösborát Don Simon néven palackozzák. Fajtaösszetétel: cabernet sauvignon, kékoportó, pinot noir, merlot, királyleányka, sauvignon blanc, leányka, stb.

Tokaj kikelet pince

a muzslai hegy tetején, 230 méterrel a tengerszint felett, napsütéses helyen található. A feldolgozás a komárom-örsújfalusi pincében folyik, amelyben hűtőberendezéssel ellátott saválló tartályokban, illetve hordókban történik az érlelés. Boraik: tramini, szókimondó (morva muskotályos), olaszrizling, rajnai rizling, pinot noir rosé, sauvignon blanc, szürkebarát, chardonnay. A borgálán bemutatott „vendégborok” és saját termékeki üzletükben vásárolhatók meg. (Terroir-borok boltja, Obchodná 3, KomárnoNová Stráž 945 04, tel.: +421 905 296 595, e-mail: [email protected]) (bj)

A Kikelet pince egy magyar-francia házaspár tulajdona. Három hektárnyi szőlőterületük Tarcalon helyezkedik el, s ebből 2 ha termő. A fajtaösszetétel: hárslevelű és furmint.

Vylyan szőlőbirtok, Villány

Az első szőlőtőkéket 1992-ben telepítették. Az évszázados hagyományok előtt tisztelegve adták birtokuknak a Vylyan nevet – így hívták Villányt a XV. században. A nemzetközi fajták mellett – chardonnay, rizling, merlot, cabernet sauvignon – nagy súlyt helyeznek a helyi fajták – kadarka, kékfrankos, kékoportó – telepítésére is.

Bott Frigyes Pincészete, Komárom –Őrsújfalu

A Bott Pincészet valóban családi vállalkozás, mert már a gyermekeik életének is részévé vált a borászkodás: követik a szép hivatás egyes folyamatait és segítenek. Szőlőterületük zöme Hernyák László borairól beszél

31

A HIT EREJE

Lengyel sziget a magyarság tengerében A leszármazottak még őrzik nyelvük archaikus fordulatait Most, a huszonegyedik század elején látszik igazán, milyen torz világban éltünk a huszadik században és élünk ma is. Egyre-másra szervezik a konferenciákat történelmi témákról a mi közép-kelet-európai térségünkben is, most már a Visegrádi Négyek égisze alatt és ez jó, de messze még az idő, amikor mi, magyarok tisztán láthatjuk majd, mi minden történt velünk a huszadik században és előtte. Példaként a magyarországi Derenk és a Rozsnyói járásban található Jablonca esetét lehet felhozni. Derenkről külön adunk közre alapos történeti összefoglalót – aki fogékony, olvassa végig, hogy tisztábban lásson. Jabloncáról már írtunk szép tájháza kapcsán, s már akkor hangsúlyoztuk, hogy ez a falucska ébredezik, felismeri, hogy a boldoguláshoz az összefogáson, tehát Jézus tanításának megtartásán át vezet az út. Jézus megismerése a huszonegyedik században

nemcsak vallási, egyházi ügy és feladat. Aki eljut hozzá, felismeri, hogy az ő életének példája, az ő tanítása az egyetlen olyan „modell“ a békés földi együttélés kialakítására, amelynek – éljünk egy ma divatos kifejezéssel – nincs alternatívája. Minden más zsákutca, amely súlyos igazságtalanságokhoz, kizsákmányoláshoz, önzéshez, gyűlölködéshez és – mint a történelemben eddig mindig – háborúkhoz vezet. Jabloncán – bár lakosainak száma a háromszázat sem éri el – mindkét templomot rendbetették, legutóbb táblaképet helyeztek el a református istenházában Hanesz Sándor tiszteletes emlékét őrizve, mert ez a lekész, aki negyedszázadon át szolgálta ott az Urat és a híveket, parókiát építtetett úgy, hogy a költségekből is kivette a részét. A jabloncaiak nyáron ismét részt vettek a derenki búcsún, s oda ajándékot is vittek.

A két gyönyörű falu között húzódik a szlovák-magyar határ, de az ma már könnyen átjárható. Úgy tetszik, a történelembe megfélemlítésekkel és elzárással befagyasztott, de a búcsura hűségesen visszajárók és derenkiek lelke között is átjárható már a határ. Ha boldogulni akarunk, ezen az úton kell járnunk. Sorsunkat most valóban a saját kezünkbe kell fognunk és újra kell szerveznünk közösségi életünket. Mára már minden politikai „izmus“ megbukott. Egyetlen út maradt – Jézus tanításának követése. Jó példa erre a két kis település újbóli egymásra találása, miközben Derenk hosszú évtizedek óta lakatlan, ú.n. romfalu. Házai enyésznek, de egykori, javarészt lengyel lakosai és a leszármazottak mégis visszajárnak. Nem érdemes az okot „szakmai“ és „tudományos“ elemzésekkel kutatni. Megcáfolhatatlan a magyarázat: műkködik a hit ereje.

Pekár József: Mindannyian zarándokok vagyunk A jabloncai küldöttség ajándékkal érkezett a derenki búcsúra: Pekár József szepsi fafaragó alkotásával:

A kompozíciónak a Zarándok nevet adtam, mert úgy érzem, a földi pályán mindannyian zarándokok vagyunk, eljárogatunk a búcsújáró helyekre, imádkozunk és emlékezünk. Munkám kompozíció kőből, fából és szögesdtrótból. A követ Bártfafürdőről és Jászómindszentről hoztam, a tölgyfa jabloncai – a feleségem révén én ide is tartozónak érzem már magam -, a szögesdrót, vagy ahogy a szülőfalumban mondják, a szúrósdrót a kisszelmenci és nagyszelmenci határá része volt. (Dobóruszkát még ma is ilyen akadály választja el a kárpátaljai Palágytól.) A kompozíció kettősséget jelképez: a fájdalmas édesanyát, Nagyboldogasszonyunkat fia keresztje alatt és bennünket, akik mindannyian hordozzuk a golgotai keresztet,

32

Jabloncai látkép

A HIT EREJE

A Zarándok és közönsége

Derenk

ki könnyebbet, ki nehezebbet. A kövek az elpusztított falvakra emlékeztetnek, s egy szétdarabolt országra: a tölgyfakereszt a gyökereinkre, a szögesdrót a még ma is meglévő, elválasztó kárpátaljai határra és Jézus töviskoszorújára. A szív Jézus szíve, a megbocsátó szív. A Szűzanya fájdalmas, szerető anyai szív. A jó édesanya egyformán szereti a saját és mostoha gyermekét. Gyakran érezzük mi is, hogy a magyarság mostohagyermekei vagyunk. A derenki péter-páli búcsúba ön Tamás Éva polgármesterasszonnyal és jabloncai polgárokkal együtt érkezett. Hol adták át az ajándékot, a Zarándokot, ha Derenk romfalu? A kápolnát 13 esztendeje felújították, s a búcsújáró hely a kápolna előtti térség. Ott volt a találkozó, melyet a magyarországi lengyelek szövetsége is figyelemmel kísért és a búcsuban képviseltette magát. Az ajándék átadása után kellemes meglepetésben volt részünk, ugyanis az ottaniak tisztelendője, megpillantva a kompozíciót, így szólt: a Zarándok nem marad bezárva a kápolnában. Elvisszük más községekbe és templomokba is, hogy mások is lássák, hogy a 2004-es népszavazás után, amikor az ország népének jelentős hányada részt sem vett a kettős állampolgárságról tartott voksoláson, ismét van valami, ami összeköt bennünket. Ezért imádkoztunk közösen már ott is és ezt fogjuk kérni Istentől a jövőben is. A derenki búcsú óta más magyarországi településre is elkerült a Zarándok? Igen, a tisztelendő betartotta ígéretét. Szeptember elején az Emődhöz tartozó Istvánpuszta fogadta a „küldöttet.“

ITTHON

Derenk kisközség a történeti Torna, majd Abaúj-Torna vármegyében, 1943-tól romközség, 1945-től Szögliget község „külterületi lakatlan helye“. 1950-től BorsodAbaúj-Zemplén megye része. Az Aggteleki-hegységtől keletre fekvő Alsó-hegy kistáj déli részén települt falu. A Bódva folyóba tartó Ménes-patak vízgyűjtő területén, karsztforrásokban gazdag vidéken fekszik. A festői környezetű, hegyekkel övezett település, amelynek határában egy magas sziklás hegycsúcson ma is állnak az eseménydús Szádvár romjai. Határa az Aggteleki Nemzeti Park része, Szögliget anyaközség révén a Galyasági Településszövetség tagja. Derenk a somfélék (Cornaceae) hazája. Határában a húsos som (Cornus mas) volt a leggyakoribb. Skarlátvörös bogyótermése ehető, húsa savanykás, befőzték vagy pálinkát főztek belőle. Fája esztergályozásra alkalmas. Derenken közkedveltek voltak a somfanyéllel ellátott munkaeszközök. Derenk középkori település. A falu neve szláv eredetű: Deren - Deryn - Dren Drenka - somfát jelent. A határban magasodó (460 m) sziklás hegycsúcson állott Szárd- vagy Szád-vára, amelynek múltja szerves részét képezte a település történetének. A település mindig is a vár tartozéka volt: először mint királyi birtok, majd a Bebekek, a gróf Csákyak és a herceg Esterházyak földesúri várbirtoka, később a felrobbantott várról elnevezett uradalom, a szádvári domínium falva. Az 1427. évi portális összeírás azt jelzi, hogy Derenk ekkor már jelentékeny falu volt, hisz 23 jobbágyporta adózott földesurának. Derenk lakossága a török megszállás és a Rákóczi szabadságharc alatt erősen megfogyatkozott. Az 1711-ben dúló nagy országos pestisjárvány az addig magyar lakta települést jócskán megtizedelte, a fekete halálnak áldozatul nem esett lakosság pedig elmenekült. 1715-ben és 1720-ban is - ahogy ez az országos összeírásokból kitűnik - lakatlanul állott, mint curiális község. Spontán betelepülés és az Esterházyak szervezett telepítése révén (paralel folyamatként) javarészt szepességi górál jobbágyok érkeztek Derenkre. A levéltári dokumentumok tanúsága szerint a Derenkre 1717 és 1720 között érkező családok egyértelműen lengyelországi elszármazottak voltak: „Anno 1717 per

Polonis advenas impopulatum“, vagy a kor híres tudósának, Bél Mátyásnak a Notitia Hungariae... c. műve Torna vármegyére vonatkozó fejezetében történt feljegyzése szerint Derenknél ezeket írta: „Polonis noviter impopulata“ . A fentiek azt a tényt erősítik meg, hogy a 18. századi derenki lengyelség a legrégibb magyarországi nemzetiségek egyike, amely a mai napig, közel 300 éve őrzi ősei nyelvét és etnikai tudatát. Derenken 1833-ban 56 házban 507 döntően római katolikus lakott. Fényes Elek közel 20 év elteltével (1852) 418 lelket regisztrált, ebből 407 római katolikus mellett 11 fő református volt. A II. világháború idején Horthy Miklós kormányzó összefüggő vadászterületet kívánt itt kialakítani.1943-ban (illetve már az azt megelőző években, 1938-tól) kezdetét vette a helyi lakosság életterének újbóli megváltoztatása. Az újabb áttelepülés vagy áttelepítés jobb körülményekkel és gazdagabb terméshozamú földekkel rendelkező falvakba történő átköltözést jelentett, de az együvétartozás szétzilálását is. A derenkiek a táj adta adottságokat jól ismerve gyakorta éltek az orvvadászat lehetőségeivel. A kormányzó úr Derenk határában medvéskertet létesített és fokozatosan csábítgatták a lakosságot más településekre. 1943-ra megszűnt a falu! A katonai járművek, az odavezényelt munkaszolgálatosok, a tehervagonok - mind-mind az áttelepítés szolgálatában álltak hosszú hónapokon át. A lebontott házakat és magát a falu templomát is célfuvarban szállították. Az ősi derenki lengyel lakosság szétszéledt. Etnikai és nyelvi tekintetben a derenkiek 1943-ig nem asszimilálódtak a szomszédos magyar vagy szlovák lakossághoz. Ennek okát elsősorban a természeti viszonyok által is biztosított, zárt közösségükben, a falun belüli házasodási szokásukban látjuk. Szenzációnak is beillő tény, hogy a derenki telepesek leszármazottjai még mindig őrzik a nyelvükben a lengyel nyelv 18. századi archaikus fordulatait. A 24. órájába lépő derenki lengyelség hagyományainak ápolása és kultúrájának (minél további) megőrzése érdekében rendezik meg évente - a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lengyel kisebbségi önkormányzatok és az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szervezésében, anyagi támogatása mellett - a nagysikerű Derenki Búcsút. Dr. Rémiás Tibor, történész-muzeológus

33

ÚTIRAJZOK

„Ne bántsd a magyart!” Egy zarándoklat pillanatképei Július végén a Palóc Társaság hagyományosan nyári honismereti-történelmi kirándulást szervezett azokra a helyekre, amelyek ezer szállal kötődnek a magyar történelemhez. Ilyen sok van a Kárpátmedencében, de kicsikét azon kívül is. Ezúttal Szlovénia és Nyugat-Horvátország emlékhelyeit kerestük fel s találkoztunk az ottani szórványmagyarság képviselőivel. Ugyanakkor kegyelettel adóztunk az első világháborúban arrafelé hősi halált halt magyar katonák emlékének is. Ennek megfelelően beszámolónk is két részből áll.

Magyar emlékek nyomában - I.

A lendvai kultúrpalota

Simán keltünk át a magyar-szlovén országhatáron. Lendvára mégis időben kissé csúszva érkeztünk, mert a szlovének a határtól kezdődően nagy ütemben pályásítják, szélesítik az utat, terelik a nagy forgalmat, ráadásul megszámlálhatatlanul sok kamion lassítja a haladást. Lendván ismerősünk, Patyi Zoltán, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa várt bennünket türelmetlenül, s aggodalmának is kifejezést adott: „Koszorút nem hoztatok?” Vittünk persze s el is helyeztük Szent István köztéri szobrán a

Sz. Katalin templom mellett, ahol barátunk rövid tájékoztatást adott a városkáról, nevezetességeiről, a Muraköz magyarságának mindennapjairól. Felvezetett bennünket a Lendvahegyre, amelynek tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a szőlődombos tájra. A temető Szentháromság-kápolnájában újabb „lecke” várt ránk a magyarság megtartása szórványvidéken témakörben, miközben az ott üvegkoporsóban látható Hadik András mumifikálódott testére is tekintgettünk (21 hadjáratban vett részt, és a mádéfalvi veszedelem után Habsburg-elkötelezettsége ellenére volt bátorsága a Kárpátokon túlra űzött székely családokat védelmébe venni). Alsólendva példásan karbantartott várát is megrohamoztuk a szó szoros értelmében, ajtaja kinyittatott előttünk s beléphettünk tágas kiállítótermeibe annak ellenére, hogy jóval záróra utánra esett ostromunk. Ezúttal is köszönet érte! Jártunk még a kellemes és hasznos időtöltést kínáló Bánffy Központban (könyvesbolt, képtár, számítógépes terem, kávézó van benne), és megcsodálhattuk a Makovecz Imre tervezésű kultúrpalotát. Bármerre járunk a Kárpát-medencében,

a Nagy Palóccal, mindig szerencsénk van találkozni. Most is így történt. A NagyMagyarország határán túl fekvő, de az Osztrák-Magyar Monarchián belül eső Rohicsfürdőn is úgymond gyógykezeltette magát az író. Ennek megörökítésére a Mikszáth Kálmán Társaság pár évvel ezelőtt egy emléktáblát avatott, no nem a hajdani szálláshelyet adó épület helyén álló szálloda falán, hanem azzal szemben egy lejtőcskén. A gyönyörű környezetben fekvő gyógyfürdőhely virágos sétányain a rohanó időtől kergetve kerestük a táblát, míg végre dr. Bacskó József (az egyik táblaállító) rátalált. A hűlt helyére! Vajon hová tűnhetett? A táblát megkoszorúzni ezért nem lehetett, azonban hála dr. Csáky Károlynak, azt megtudtuk, hogy az írót felesége is elkísérte ide a messze idegenbe, s hogy itt az író inkább csak pihengetett, még a procedúrákat is mellőzte. Semmi nevezetességét nem sikerült felfedeznünk az olasz határ közvetlen közelében fekvő Sempeternek, hacsak azt nem, hogy mezőgazdasági szakközépiskolájának diákotthona pihenésre, kikapcsolódásra, csillagtúrák megtételére nagyszerű hely. Éppen ezért három éjszakát is eltöltöttünk ott. Kétágyas szobái tiszták, kényelmesek, konyhájának ételkínálata bőséges és változatos, szakácsnői szépek és mosolygósak... Innen ruccantunk át az Isonzó hídján Olaszországba. Ruccanás alatt értendő:

34

Aquileia - Békekérés

ÚTIRAJZOK

Velencei forgatag

a szlovén határőröknél az, hogy „Szlovákiából jöttünk” megnyerő volt. Felnyílt a sorompó. Az olasz határőrnek mondhattuk, hogy honnan jöttünk, ő kíváncsi volt a Karosa belsejére is, hát kegyesek voltunk hozzá: fölengedtük. Grado leánder ligetei bűvöletbe ejtettek. Az is, ahogy egy helyi olasz Fiatjába pattant, mi meg követtük őt, hogy autóbuszunknak pihenőhelyet keressen. Talált is a tengerpart közelében. Hínáros volt a víz, alja iszapos, rákos, de nyugatabbra hamisítatlan adriai partszakasz várt ránk. Meg kutyameleg. Ezt ki a tengervízben, ki a büfében 4 eurós sörrel csillapíthatta! Nem is egyszer! Aztán mintha a tenger hűs hullámain siklottunk volna a szárazföld felé, jobbról is tenger, balról is tenger, víz, tengervíz mindenütt... Nem is értettük valójában hogyan, de csak megérkeztünk Aquileiába. Nevezetes helye ez magyar múltunknak. Itt fogadta Atti-

ITTHON

la hun nagykirály Róma hódolatát. Mert Róma rettegte Attilát. Azelőtt soha nem bocsátkozott alkuba senkivel, most az alkuban bízott, hogy megmenekül. „Hogy azonban amennyire lehet az alkudozás szégyenét az alkudozó rangjával fedezzék, a követség fejévé magát Szent Péter utódját, Leó pápát választották...” - írja Thierry Amadé. Most itt áll csoportunk a Bazilika előtti téren. Pompás,, hatalmas, gyönyörű építmény. Csakúgy a belseje: a megmaradt mozaikpadlók, az altemplom freskói – köztük a hun (ha tetszik: szkíta) lovasokat és a békekérést ábrázolók... Hol keressük nagykirályunk lába nyomát? Hol Leó pápáét? Újból egy idézet az előbbi könyvből: „Ő terjesztette elő a császár, tanács és a római nép ajánlatait. Mi szavakkal tette ezt? Hogy rejthette a nyelv méltósága alá azon szégyent, mellyel a csata nélküli békekérés járt, hogy mentette meg városának némi

nagyságát, midőn azt térden mutatta be?” Nem tudjuk. Azt tudjuk: Attila kegyelmet gyakorolt: békén hagyta Rómát. (Ismeretlen politikai tett ez mai világunkban...) Attila nagyságát egészen az utóbbi időkig elhallgatták, letagadták, sőt barbárnak, véres despotának, még ördögnek is ábrázolták. ( Jut eszünkbe: Az U.S.News World Report 2006. évi első számában azonban már a világ legnagyobb hódítói között a 3. helyen szerepel!) Erősödik a reményünk: még megérjük, hogy egyszer szobrot emelnek a kegyelmességet gyakorló, a politikusoknak példát mutató hun nagykirálynak Aquileiában (és hazájában...). Vele kapcsolatos, talán igaz is a monda, hogy Velence Attilának is köszönhet létét. A hun seregek elől menekülő aquileiaiak ugyanis itt kerestek és találtak menedéket. Ők Velence őslakói. Igaz? Nem igaz? Oly mindegy ma már. Csodás! Pompás helye ez a világnak! És túlontúl zsúfolt. No meg – nekünk! – drága is. Hogy mást ne is említsünk: csak autóbuszunk napi parkolási díja 340.- euro! Ebből ennyi papíron is elég. Ugorjunk egyet! Mondjuk lóval. A híres lipicai méntelepre. A Karszt-hegységnek ezt a ma szép és nyugalmas helyét 1580-ban alakították ki II. Károly főherceg akaratából. Itt tenyésztik azóta az udvari pompához méltó, tetszetős megjelenésű nemes, nyerges és hintós lovakat. Innen származik a szilvásváradi ménes is. A lipicai megtekintésére tehát nem kell föltétlenül Lipicára utaznunk, elég, ha Szilvásváradot vesszük célba. Mi azért csöppet sem bánjuk, hogy Lipicán is jártunk! Azt viszont igen, hogy Fiuméból szinte semmit sem láthattunk. Csak a vihart, mely éppen akkor tombolt, amikor mi ismerkedni szerettünk volna a magyarnak is mondott várossal. Sok-sok épülete ugyanis akkor épült, amikor még Magyarországnak volt tengeri kikötője: az Adria Rt. neoreneszánsz székháza, a színház, a móló, a kikötő, a pályaudvar ... Azóta persze továbbépült ez is, az is. Mint valami labirintusból jutottunk ki a városból s a keresztező, kanyargó autópályán lépten-nyomon alagutak kerültek utunkba, rövidebbek és több kilométeresek egyformán. S bár a legtöbb szakaszon még csak az autópálya egyik fele készült el, a másikat most építik, már rendes pályadíjat fizettetnek velünk. (folyt.) Z. Urbán Aladár. Urbán Árpád felvételei

35

A Pimpimpálé Sarj Gyermek Néptáncegyüttes

Pompázik és gyógyítja a lelket

A Pimpimpálé Gyermek Néptáncegyüttes Az első, melegebb tavaszi napokon a természet a pimpimpálé vagy gyermekláncfű – orvosi nevén taraxacum officinálé szemet gyönyörködtető aranysárga korongjainak millióival hinti be a réteket és parkokat. Kiváló gyógynövény! A Pimpimpálé Gyermek Néptáncegyüttes 2003 szeptemberében alakult Ekecsen és Apácaszakállason. Azzal a szándékkal jött létre, hogy megőrizze nagyszüleink kultúráját és népszerűsítse azt otthon és külföldön egyaránt. A próbákon a gyerekek színvonalas tevékenységgel töltik szabadidejüket, játszanak, énekelnek, mozgáskoordinációt, ritmusérzékelést, testtartást fejlesztő gyakorlatokat végeznek. Fokozatosan megismerkednek a Kárpát-medence páratlanul gazdag néptánc-hagyományával. Lényegbe vágó, hogy a gyerekeket bevezessük a népszokások, hagyományok évkörébe. A mai uniformizált világban

36

fontos, hogy megismerjük és értékének tudatában büszkén megőrizzük nagyszüleink örökségét. Ezért arra törekszünk, hogy a gyerekek e hagyományt hitelesen, ízesen tanulják meg, ne csak a koreográfiát ismerjék, hanem a maguk örömére is szépen tudjanak táncolni, énekelni. Együttesünkben a gyerekekkel két korcsoportban foglalkozunk. A Pimpimpálé Sarj-ba óvodás kortól harmadikig járnak a kisebbek. Itt rakjuk le a későbbi alapos tánctudás alapjait. Látszólag sokat játszunk, közben mégis fejlődik a gyerkőcök ritmusérzéke, javul a testtartása, megtanulnak egyszerre több mindenre odafigyelni, hisz tánc közben énekelni, tapsolni, esetleg még a partnerre is vigyázni kell. Ez az összetett cselekvés páratlan módon gyarapítja a gyerekek készségeit, bátrabbá, fellépésükben határozottabbá válnak. Nem egy szülő szemébe csalt már könynyeket, hogy az ő bátortalannak hitt kis-

gyermeke a fellépések során a színpadon milyen magabiztosnak mutatkozott. A gyertek lányok játszani, mi meg fiúk táncolni címet viselő és folyamatosan bővülő összeállításban Alsó-Garammente hagyományos játékait és táncait dolgoztuk fel. A Pimpimpálé Gyermek Néptáncegyüttesbe negyedikes kortól lehet járni. A magot most főleg nyolcadikosok alkotják, de vannak már középiskolás nagylányaink is, akik a Pozsonyi Duna utcai gimnázium néprajz tagozatos osztályába járnak. Hetente kétszer találkozunk, de időnként hétvégeken is hosszabb lélegzetű próbákat szervezünk. Legfontosabbnak tartjuk táncanyanyelvünk minél tökéletesebb elsajátítását, ezért a legelső tánc, amit a gyerekeknek tanítottunk, a környező tanyavilágban, Nagyszegen és Bogyaréten gyűjtött tánc volt. Nagyszüleik táncával ismerkedve sajátították el az első lépéseket, kezdtek meg tanulni tudatosan figyelni a

BEMUTATJUK saját testükre, testtartásukra, s ügyelni a partnerre is. Kezdetben még az is gondot okozott, hogy a fiúk és a lányok nem akarták megfogni egymás kezét sem, nemhogy a derekát! Lassan azonban megtanulták ezt is, elfogadták, hogy a néptáncos lányok nagyon is nőiesek, hosszú a hajuk és szoknyában járnak próbára, az igazi férfi pedig keményen csapásol, de gyengéden táncoltatja a párját. A következő évben szintén hazai táncot tanultunk, Gömörbe kalandoztunk el, Farsangtemetés címmel készült belőle koreográfia. Eljött az ideje a nehezebb, forgós-forgatós erdélyi táncok tanulásának is. A Székelyföldet választottuk, onnan is Nyárádselyéről tanultunk táncokat, melyekből Templom előtt címmel készült koreográfia. 2006-ban lehetőséget kaptunk, hogy a Budapesti Országos Táncháztalálkozón mint az Örökítő gyermek néptáncegyüttesek Nyugat- magyarországi Kollégiumának tagjai megmutatkozzunk. Gyereklakodalom volt az Aprók tánca témája, mi a menyasszonytáncot vállaltuk, ez is lett a koreográfiánk címe, s szintén szűkebb pátriánk, Alsó-Csallóköz táncaiból merítettünk. Kelet-Szlovákiába is ellátogattunk, a szirénfalvi táncok a gyerekek egyik kedvencévé váltak, nagyon jól sikerült belőle a koreográfia is Üdvözlet Szirénfalváról címmel, ezzel nyertük el az aranysávot és az aranyminősítést. Legújabb munkánknak Vámkerék a címe, s a falunk környéki pünkösdi szokásokat dolgozza fel. Folyamatosan foglalkozunk új, számunkra még ismeretlen táncokkal (zalai, somogyi és sárközi, Küküllő menti táncok) is: készülnek új koreográfiáink, melyek részét képezik a Forog az orsó kerek c. új, egész estés műsorunknak.

Jövőre már negyedszer rendezzük meg fesztiválunkat, melyen megünnepeljük ötéves fennállásunkat. A fesztiválon minden évben 2-3 vendégegyüttest látunk vendégül. A fesztiválműsor előtt aratási felvonulással és közönségcsalogató menettánccal kedveskedünk a falu népének. Együttesünk számára az eltelt négy év szorgos munkája meghozta a gyümölcsét. Idén Csornán a Győr- Moson-Sopron Megyei Gyermek Néptánc Fesztiválon aranyminősítést, Szlovákiában pedig a Szlovák Népművelődési Intézet által szervezett megyei fesztiválon aranysávot kaptunk, mellyel az együttes kivívta a likavkai Gyermek Néptáncegyüttesek Országos Seregszemléjén való részvétel lehetőségét, ahonnan szintén a zsűri elismerésével tértünk haza. Már együttesünk indulásakor célként tűztük ki, hogy ne csak magával a Kárpát-medence, s elsősorban a szűkebb környezetünk néptánc-hagyományaival ismertessük meg a gyerekeket, hanem a letűnt paraszti kultúra minden föllelhető emlékével. Táborokat, játszóházakat szervezünk, ahol a tánctanulás mellett népi mesterségekkel is megismerkedhetnek a gyerekek, lazításképp nagyszüleinktől tanult gyerekjátékokat játszunk, s hagyományos paraszti ételeket készítünk és fogyasztunk. Mindehhez a környékünkön élő, s az ősi tudást birtokló idősek segítségét kérjük, hogy tiszta forrásból kapják a gyerekek az ismereteiket, javítva a generációk közötti kapcsolatokat. A többgenerációs, valódi lelki kapaszkodót nyújtó hagyományos közösségek segítése, építése, s egyben a hagyományápolás kezdetektől célunk. Ezért már megalakulásának első évében felújítottuk falunkban

a betlehemezést. A kedvező fogadtatáson felbuzdulva a következő évben Luca-napkor is nyakukba vették a lányok a falut, egy újabb népszokás is megelevenedett. Tavaly pedig december 28-án Aprószentek - napi vesszőzéssel bővítettük a karácsonyi ünnepkör szokásainak felelevenítését. Az idei lesz sorrendben a negyedik évünk, hogy egy nagyszabású karácsonyi néptánc-gálával is megünnepeljük közösségünk egyik legnagyobb ünnepét. Itt bemutatkoznak az együttes csoportjai és szólistái is. Felidézzük az elmúlt évet és köszönetet mondunk mindazoknak, akik lehetőséget biztosítanak az együttes munkájához. A felújított népszokások sorát tovább szeretnénk bővíteni, szintén december 28-án szokásban lévő legényavatással és legénybállal. Fiataljaink megértek az ifjú legénykorba való kerülésbe és a Felvidéki Táncos Férfiegylet segítségével beavatást nyerhetnek azok a fiatal legények, kik erre méltónak találtatnak. Az idén ezt a sok szokást és műsort szeretnénk egy füzérre felfűzni. Ezért is tervezünk egy programfüzetet, mely eljutna községeink minden családjához, ezzel is inspirálva azokat a fiatalokat akik közvetlenül nem tartoznak együttesünkhöz de szeretnének részt venni a hagyományőrző tevékenységünkben. Így elérhetnénk azt a célt, hogy külső irányítás nélkül működjön a hagyományőrzés falvaikban. Az együttes vezetői és koreográfusai Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás, az Ifjú Szívek magyar művészegyüttes volt hivatásos táncosai. Mindketten a Népművészet Ifjú Mestere-díj birtokosai, melyet ebben a kategóriában Szlovákiában csak ők ketten kaptak meg. A Pimpimpálé Gyermek Néptáncegyüttes

ITTHON

37

KÖNYVAJÁNLÓ Az idén húsz esztendeje, hogy Dúdor István festőművész, a prágai Képzőművészeti Akadémia végzettje tragikus hirtelenséggel, harmincnyolc-esztendősen elhunyt. Emlékét két évtized után is őrzik azonban mindazok, akik tehetségét értéknek, életművét teljesnek érzik, s akik – mint például a szintén Gömörből, Tornalja mellőli Szkárosról származó A. Marton Gyula – kísérlik meg őt felmutatni az utókornak. A. Marton Gyula A festő c. könyve nem hagyományos mű, a valódiságot a lapjain elhelyezett festmény-reprodukciók és néhány fénykép képviseli. Lírai tájleírásokba, versekbe és élethelyzet ábrázolásokba rejti a gömöri szülőföld és emberi környezet sajátos hangulatait, abban reménykedve, hogy a vékonyka kötet, első könyve – fogékony olvasókra lel.

A. Marton Gyula

Dúdor Istvánról kaszok kezeibe simogatnak kötődéseket, lágyságot és próbálják az érdes élet- felületeket gömbölyíteni. Az illusztráció is így próbál szinte észrevétlenül simogatni és bemutatni a művész szülőfalujából természetest. A képcsarnok eligazít és segít. A festő életének több állomása kínál újabb és újabb lehetőségeket feltárni, bemutatni lázongó és törékeny létét. Mint ahogy embernek embert bántani nem szabad, Ő is tiszta és ártatlan az én olvasatomban. Részlet a könyvből: Úgy gondolta, végre festeni fog. Már érezte kezében az állvány csupasz, nyers, gyalulat-

A. Marton Gyula

Egyszerű, nemes, földművelő gömöri emberek sarja vagyok, Tornalján érettségiztem és Brünnben tanultam a műszaki egyetemen. Tanulmányaim nem diplomaszerzéssel értek végett. Valószínűleg ezért maradtam a mai napig egy kicsit diák meg gyermek is, igen. A gyermeknek nincs anynyi kudarca. Most pedig első könyvemről. Valójában azt akartam, hogy olyan legyen mintha belőlem szakadt volna ki, vértelenül – de amint látható is – mégis pirosan. Rózsapiros a borítója, hisz a virágok többet tudnak adni mint mi, emberek. A festő életéből talán könnyebb lett volna egy kalandos regényt írni, de ez a lírai olvasmány hiszem, hogy ébresztő is valahol: művész és talpig ember volt. Nem tudta elfogadni a kötöttségeket és önpusztítása riasztó volt, félelmetes a külvilág számára. A néha túlidealizált, szinte álomszerű képek, történetecskék a megmaradást, a küzdelmet jelzik. Könyvemben a lírai részek a prózai sza-

38

lan lázadását, ahogy alig áll meg a virágok között a réten. Néha rá is szólt: ”Állj meg már, no!” Tisztuló, józan fejében már a színekkel csevegett. Hallgatta a Gólyahírsárgát, ahogy az ifjú Kékherceggel csacsorog. Mondja neki első találkája történetét. Ahogy a lovag megfogta kezét és szirmaiba bújt. Akkor őszibaracksárga és tengerizöld köröket érzett, szeméből csorogtak és ragyogtak a könnyei. Ecseteit elszórta, elajándékozta idegen, csacska cimboráknak, adta, mert nem tudott mást adni. Dúdor István ifjúkori önarcképe

TANÉVNYITÓ

Sándor Károly:

Bújócska A Léván élő Sándor Károlynak ötven éve jelennek meg versei a hazai sajtóban. Múlt év végén újabb kötettel jelentkezett a költő. Ezek a versek kedves kis történetek az álomról, csillagképekről, hónapokról, nyárról, záporról, postásról, kéményseprőről, napsugárról, varjakról, almafáról, szüretről, könyvekről, órarendről, disznóölésről és még sok, érdekesnél érdekesebb dologról. A könyv újdonsága, hogy az illusztrációkat, rajzokat a szerző lányának, Bíróné Sándor Ildikónak, az Alistáli Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusának tanulói készítették. Turay Péter, a verseskötet tipográfusa fekete-fehéren hagyta a rajzokat, így a több mint száz oldalas könyv kifestőként is szolgálhat a gyerekek számára. Ára: 200,-Sk A Bújócska a következő címen rendelhető meg: Dr.Sándor Károly Kpt.Nálepku 34 934 01 Levice Tel: 036/6222080

Órarendem

Könyvek

Ilyen az én órarendem: reggel fél hétkor kell kelnem.

Vagy öt kiló könyvet kaptam. Jó nehéz a tudomány. Tíz hónapnyi adag mindez. Hogy emésztem meg? Talány.

Mindig anyukám ébreszt fel s nem is tudom ő mikor kel. Hétkor hátamon a táska, indulok az iskolába. Délig minden óra mást hoz, gyakran hívnak a táblához. Most épp azért jó a kedvem. mert két egyesre feleltem s péntek van már, hurrá, végre: elérkezett a hét vége.

ITTHON

Vén pedellus, a szeptember: becsöngetett. Nem marad más, kezdenem kell lapozni a könyveket.

39

A múlt emlékeit faggatják

A Nap priramis

A boszniai piramisok üzenete Még a múlt évi Örökség Népfőiskolai Tábor egyik ráadás műsorában értesülhettünk arról, hogy a boszniai Viszokó mellett hegypiramisokat fedeztek fel, amely piramisok minden eddig ismert ilyen építménynél nagyobbak. Keletkezésüket egyelőre rejtély övezi, de ahogy a feltárások előrehaladnak, egyre több bizonyíték is a felszínre kerül. Amint a felfedezés híre egyre több emberhez jut el, az érdeklődés is fokozódik. Szakács Gábor újságíró, rovásíráskutató már nem egyszer járt a helyszínen, ő adott hírt az ÖNT műsorán is a hegypiramisok létezéséről, legutóbb népes magyar csoport tagjaként járt ott. Mi van, mi történik Viszokóban? kérdezem Szakács Gábor újságíró, rovásíráskutatótól. Csoda. 2005 őszén kiderült, hogy piramisok nem csak Amerikában, Afrikában, Kínában és az óceánok alatt vannak, hanem Európában is. A megállapítás azért is keltett feltűnést, mert újabb cáfolata annak a téves nézetnek, hogy ezeket az egyiptomi fáraók sírhelyeként építették volna. Amerikában, Kínában és most Boszniában vajon miért

40

Szakács Gábor

nem ezt a célt szolgálták? Az utóbbi hónapokban amerikai kutatók megerősítették, hogy az egyiptomi piramisok építőköveit nem bányászták, hanem formákban, mészkőöntvényként gyártották. Ugyanezt tapasztaltam Viszokóban is, ahol ez különösen szembetűnő a Szakkarai lépcsős piramisnak megfelelő, a feltáró Semir Osmanagic által Holdnak elnevezett épít-

mény fennsíkját borító, kb. 15 x 8 centiméteres köveknél. Ott ráadásul olyan erős a földsugárzás, hogy fehér foltok jelennek meg az ember elnehezülő végtagjain. A nemzetközi hírű Harry Oldfield műszeresen ki is mutatta, hogy míg a természetes domboknál az energiamezők vízszintesen, mozdulatlanul találhatók, a viszokói piramisokban fölfelé áramlanak. Mit tudunk már a hegypiramisok koráról, nagyságáról, mire szolgálhattak? Erre a legnehezebb válaszolni, ezt maga Semir Osmanagic nyilatkozta nekem, amikor a helyszínen jártam idén júniusban. Megfontolt ember lévén nem kívánt össze-vissza beszélni, és korukat nagyon hozzávetőlegesen 12 ezer évesnek gondolja. Kőzettanilag ugyan megállapítható, hogy milyen földtani időszakban keletkezett a hegy anyaga, de az már nem, hogy mikor építettek belőle piramist. Úgy vélem, hogy kormeghatározás tekintetében csak akkor juthatunk előbbre, ha már többet tudunk az egyiptomi és kínai piramisok építési idejéről is, márpedig azoknál ugyanilyen sötétben tapogatózás folyik az újabbnál újabb elméletek alapján. A méretek megállapításával nincs gond.

A MÚLT TITKAI

A viszokói Nap piramis (eredeti neve Visocica hegy) oldalait 30-35 tonnás, több rétegben ferdén elhelyezett kőlapok borítják. Élei hozzávetőleg 365 méter hoszszúak, ami megegyezik az év napjainak számával. Dőlésszögei a függőlegessel 53, míg a Cheopséi 51.5 fokot zárnak be. Magasságát tekintve utóbbiét 146-148 méterben állapították meg, Viszokóban ez 200 méter körüli, a Cheops alapélei 230-232 méter hosszúak, a bosnyák piramisnál elérik a 400 métert. Egyelőre nem tudni, hogy mi célból épültek, de úgy a piramisokat összekötő völgyet, mint az „építményeket” behálózzák az alagutak. A feltárás során olyan karcolatok, ősi vésetek is előkerültek, amelyeket azonosíthatunk a magyar rovásírás jeleivel. Valóban erről lenne szó? A magyarság számára a legfontosabb felfedezés, hogy a Nap piramis alagútjában nagy mennyiségű rovásjelet láttam. Az egyik méteres hosszúságú kövön a C, P, S, kissé távolabb a másikon a latin M-nek megfelelő V és ugyancsak C, valamint a rovás P megjelenítésének latin E betűvel azonos vésetét lehet azonosítani. Ezek a betűk 14-15 centiméter hosszúságúak, helyenként ott, ahol a falból történt kibontásukig még az alagútba esetleg behatolók sem láthatták. Ezen kívül megszámolhatatlan kisebb-nagyobb jel is beazonosítható, ám mai fogalmaink szerint értelmet nem hordoznak. Ezt azért mondom, mert napjaink írásai mindig egységes irányban olvashatók, az alagút kövein azonban össze-vissza haladnak a jelek, ami lehet,

ITTHON

hogy csak a XXI. század emberének értelmezhetetlen. Ha valaki a rovásbetűket a velük azonos alakú latin betűként fogja fel, ahogyan kezdetben maga Osmanagic is tette, akkor ajánlom figyelmébe azt a legalább 10 centiméter hosszúságú, megfeszített íjra helyezett, nyílvessző alakú jelet, amely azonos a 8 200 éves tatárlakai korong jobb alsó sarkában található ábrázolással, továbbá a tordosi és mezopotámiai leleteken. Ahhoz már valóban szárnyaló képzelet kell, hogy ennek bevésését egy napjainkban arra járó turistának tulajdonítsuk, főleg ha tudjuk, hogy ez az alagút még tavaly ősszel is csupán 60-70 centiméter magas és 50 centiméter széles járat volt, a jelet pedig 150 méterre a bejárattól véletlenül fedeztem fel helybeli kísérőm jelenlétében, amit azonnal lefilmeztünk.

Az E alakú rovás P, a két nyíl alakú rovás C és egy sátor alakú rovás S betű a Nap Piramis alagútjában

Magyar érdeklődők a Hold piramis fennsíkjának mesterségesen gyártott köveinél (jobb szélen Szakács Gábor)

Friedrich Klára rovásírás oktató/kutató Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig című könyvében annak a véleményének ad hangot, hogy a Tordos (Erdély) - Vinca (belgrádi előváros) műveltség betűivel van dolgunk, csak azt nem tudjuk, hogy Torma Zsófia erdélyi régész tordosi leleteinél régebbiek-e. Milyen a visszhangja a Viszokóban folyó munkálatoknak? Kik végzik? Vannak-e támogatóik? A viszokói piramisok híre megdöbbentette a tudományos világot. Anthony Harding, az Európai Régészek Szövetségének a helyszínen soha nem járt elnöke gúnyosan jelentette ki Londonban, hogy 12 000 évvel ezelőtt Európa lakóinak tudása legfeljebb kunyhók összetákolására futotta. Ez az önfejűség elképzelhetetlen lenne az orvostudományban, ahol minden műtősnek, lépést kell tartania a legújabb ismertekkel, miközben az emberiség történelmével foglalkozó hivatalosan elismert tudósok megengedhetik maguknak, hogy minden új felfedezést figyelmen kívül hagyjanak. Nálunk ugyanez a helyzet a soha nem létezett finnugor népcsoport elmélet hangoztatásával, igazi felzúdulás pedig akkor lenne igazán, ha valaki Osmanagichez hasonlóan megbontaná valamelyik piramis alakú sátorhegyünket! A boszniai piramisok mesterségességét eddig tucatnyi ország helyszínen járt kutatói ismerték el, köztük egyiptomiak, jordánok, amerikaiak. A feltárást részben helybeliek, részben más népek önkéntesei végzik tavasztól őszig, a munkálatok pénzelésére pedig Osmanagic hozott létre alapítványt, de támogatja a bosnyák kormány és egy idő óta személyesen Malayzia miniszterelnöke is. Köszönöm a beszélgetést. Z. Urbán Aladár

41

Fellépés előtti biztatás: Tóth Ervin, Németh Ildikó

TISZTELGÉS

Emlékkoncert Az elképzelt tarisznyával, átlépve a szülői ház küszöbét, egy szép napon valamennyien elindulunk, útrakelünk, hogy ilyen vagy olyan tudást szerezzünk.. A visszatérések mindig csodálatosak. Amikor tekintetünk megérinti a kapufélfának támaszkodó, mindig hazaváró anyát, apát, testvért, a ház fényt adó ablakát, az öreg almafát, érzi a lábhoz dörgölődző kutyát, macskát, az udvar, a kert illatát. Tóth Ervin is így indult világot látni. Helembától Losoncig hosszú volt az út. A döcögő vonaton sokszor vágigálmodta előtte rajzolódó életét. A bádogos szakma számára is csak egy rajtvonal volt. Van-e ember, aki tizennégyéves fejjel – ezerkilencszázötvennyolcat írtak akkor – pontosan tudja mi akar lenni. A szakma fortélyainak elsajátítása minden esetben izgalmas, így volt ez a serdülő Ervinnel is, de párhuzamosan ezzel a zene hálózta be csodákra képes csápjaival.

42

Lehetséges, hogy a pléh érintésének varázsa adta kezébe a trombitát... Néhány évig szakmáját gyakorolva zenét tanult.. Zenetanár lett. E sorok írója együtt inaskodott vele, hogy aztán hosszú idő után, mint nyugdíjasok találkozzunk újra az Ipoly parti szülőházban. Sajnos nem tudtuk végigbeszélni a visszavezető út minden részletét... Tóth Ervin a komáromi Művészeti Alapiskola növendékeit vezette be a zene varázslatos világába. Maga a dzsesz megszállotja, zenekarával a komáromi DIXILAND BAND-del több nemzetközi fesztivál eredményes résztvevője. A Benkó Dixiland Band vendégeként többször szerepeltek egy színpadon. Úgy tervezte, nyugdíjas napjaira a felújított helembai szülőházba költözik, és minden idejét a zenének szenteli, fiatalokat, zenekedvelőket gyűjt maga mellé és feleségével Arankával olyan zene-bonát csinálnak, hogy oda

fog figyelni az egész régió. Régi álma valósult meg két éve, amikor Helembán bemutatkozott növendékeivel. Egy nyári délutánon szép számú közönség előtt adtak koncertet a komáromi Művészeti Alapiskola növendékei. Az előadás minden várakozást felülmúlt. Már akkor eldőlt, ezt minden évben folytatni kell. A helyi önkormányzat áldását adta rá, a szereplő fiatal művészek, és lelkes közönség nagy örömére. Aztán jött a szörnyű, váratlan hír. Tóth Ervin meghalt... Emlékére az idén, immár másodszor rendezték meg Helembán a tanáruk emléke előtt tisztelgő növendékek a komolyzenéből, és ismert vidám melódiákból álló koncertet. Örvendetes, hogy itt Helembán egyre nagyobb az érdeklődés. Maguk a gyerekek is, Fekete Éva tanárnő vezetésével, szívvel, lélekkel készültek nyári fellépésükre, és már most szó esett a jövő évi emlékkoncertről, amelyet talán ki lehetne bővíteni néhány hazai, zenét tanuló nebuló fellépésével. M. NAGY László írása és fotói

Fent: A hangvereseny egyik pillanata. Lent: balról Fekete Éva, Kosznovszky Henriett polgármester és Tóth Ervinné

ITTHON

43

KISEBBSÉGEINK

A roma holokauszt (II.) A nácik cigánypolitikája A német nácik a császárságtól és a Weimari Köztársaságtól örökölték a „cigánykérdést“. A német rendőri szervek a 20. század elején már rutinszerűen üldözték tovább a romákat a szomszéd városba vagy járásba. A „tudósok“ már ekkor sürgették „a társadalomra veszélyes“ cigányok elleni fokozott állami fellépést és a vegyesházasságok betiltását. 1926-ban Bajorországban megszületett „a cigányok, csavargók és munkakerülők“ elleni törvény, majd a porosz kormányzat minősítette „bűnöző életmódúaknak“ a romákat. Sok helyen szigorították a vándorkereskedelmi engedélyek kiadását. Ha a roma gyermekek nem tudtak németül, akkor szellemi fogyatékosként intézetekbe kerültek, az állandó munkahellyel nem rendelkező felnőtteket munkatáborokba, dologházakba zárták. A német cigánypolitika lényege 1933-ra adott volt: a romákat a hatóságok alsóbbrendű, bűnözésre hajlamos, a társadalomra veszélyes elemeknek látták. A nácik valójában tehát csak azt folytatták, amit elődeik elkezdtek, és a későbbiek során azt valósították meg, amit a radikálisok már régóta követeltek. Bár a nácik tervezték, végül nem készült önálló cigánytörvény. A romák valószínűleg túl kevesen, mintegy 28 ezren voltak, így főleg a zsidóellenes jogszabályok biztosították a jogalapot a cigányok üldözéséhez. Az öröklött betegségekben szenvedők utódnemzését betiltó új törvény alapján 1934-ben 500 cigányt erőszakkal sterilizáltak. Másokat „a közbiztonság veszélyeztetése“ címén tartóztattak le. A hontalan romákat kiutasították az országból. Az 1935-ös nürnbergi fajtörvények alapján az „alacsonyabb rendű“ cigányokat is eltiltották a vegyesházasságoktól. A cigánykérdés közbiztonsági ügyként a Himmler SS-vezér alá tartozó rendőri szervek hatáskörébe került. 1936-ban a berlini olimpia előtt „bűnmegelőzés“ ürügyén megkezdődött a romák tömeges letartóztatása. Az első ún. „cigánytábort“ a berlini külvárosban, Marzahnban állították fel. A szögesdróttal körülvett tábort kutyás rendőri őrjáratok őrizték, az internált vándorcigányok ezreire két WC és három kút jutott. 1938-ban a bűnügyi

44

rendőrség szervezetén belül felállították a Cigány Garázdaság Elleni Harc Birodalmi Központi Ügyosztályát. Hamarosan tucatnyi, a marzahnihoz hasonló lágert állítottak fel, az ezekbe kényszerített romák látogatót nem fogadhattak, szociális járandóságaikat megszüntették. Az Anschluss után megkezdődött a 11 ezer osztrák cigány üldözése is: gyermekeiket kitiltották az iskolákból, a családokat táborokba zárták. Az egyik legnagyobb láger a burgenlandi Lackenbachban (Lakompak) volt, a magyar határ mellett. Az ide hurcolt romák többsége a trianoni „békéig” magyar állampolgár volt. A második világháború kitöréséig a nácik összesen több ezer német és osztrák romát hurcoltak koncentrációs táborokba. Az európai romák sorsát jelentősen befolyásolta a náci „fajtudomány“. Egyesek „idegenvérű ázsiaiként“, mások indiai eredetű, igazi árjaként azonosították őket. Himmler parancsára 1936-ban Dr. Robert Ritter vezetésével megkezdődött egy átfogó felmérés. 19 ezer cigányt vizsgáltak meg „tudományosan“. Az alanyokat faji tisztaság szempontjából több csoportba sorolták, a cigányok mintegy 90 százaléka a fajilag értéktelen „keverék“ kategóriákba került. Ritter szerint ők „minden forma és jellem nélküli korcsok“ voltak, ezért javasolta, hogy válasszák el őket a „tisztavérű“ cigányoktól. 1938 végétől a bűnügyi rendőrség kérésére a Ritter vezette Fajhigiéniai Kutatóintézet faji szempontból osztályozta a cigányokat. A „tudósok“ döntése így meghatározóvá vált a vizsgálati alany szerepébe kényszerített romák további sorsával kapcsolatban. Ritterék szakvéleménye alapján a háború alatt ezreket küldtek a halálba, a „társadalmilag beilleszkedett keverékcigányokra“ pedig kényszersterilizálás várt. A háború kitörése után folytatódott a korábbi gyakorlat: a cigányok sorsát leginkább a nácik zsidópolitikája határozta meg, azaz 1941-ig a kiűzés, ezután pedig a megsemmisítés volt a fő irányelv. Lényeges különbség viszont, hogy a nácik soha nem törekedtek valamennyi roma kiirtására. Míg korra, nemre, vallásra és állampolgárságra való tekintet nélkül minden zsidónak minősített embert halálra ítéltek,

addig jelentős roma csoportokat (például a „fajilag tisztának“ minősülőket) egyáltalán nem üldöztek. A fajtudósok véleménye alapján a nácik elsősorban a vándorcigányok és a „keverékek“ meggyilkolására törekedtek.

A magyar cigányság üldöztetései Magyarországon a cigánykérdés korántsem volt olyan horderejű tényezője a közbeszédnek, mint a zsidókérdés. Bár idénymunkásként, vándoriparosként, kereskedőként vagy éppen muzsikusként sok tízezer roma kapott fontos szerepet a helyi közösségek életében, a többségi társadalom egy része rasszista előítéletekkel viseltetett a cigányokkal szemben. A Horthy-korszak cigánypolitikája sokban hasonlított a német helyzetre. A romaügy Magyarországon is közbiztonsági

Endre László államtitkár. Kép: www.holokausztmagyarorszagon.hu

kérdésnek számított, a politikai elit alig törődött vele. A rendészeti fellépés itt is az ún. „kóbor cigányokra“, azaz vándorló, állandó munkával nem rendelkező romákra korlátozódott. A húszas években hazánkban is születtek új, cigányellenes rendeletek. 1928-tól évente kétszer előírt országos „cigányrazzia“ keretében gyűjtötték össze a vándorcigányokat,

KISEBBSÉGEINK majd kitoloncolták, vagy szigorított dologházakba zárták őket. 1931-ben megnehezítették számukra az iparengedélyek kiadását. Radikális javaslatokból Magyarországon sem volt hiány. A deportálásokat 1944-ben államtitkárként irányító Endre László a harmincas években még főszolgabíróként követelte, hogy a „bűnöző oláhcigányokat“ zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják. Egy kollégája a német példára hivatkozva minden „élősdi“ cigánycsaládot munkatáborba akart záratni. Volt, aki javasolta, hogy a romákat „hat éves kortól, nemre való tekintet nélkül eltávolíthatatlan vegyszerrel megjelöljék“. Orsós Ferenc akadémikus, a Magyar Orvosi Kamara későbbi elnöke, a harmincas években a helyszínen tanulmányozta dr. Ritterék adatbázisát. A harmadik zsidótörvénnyel kapcsolatos 1941-es felsőházi felszólalásában úgy vélte, hogy a vérkeveredés a cigányokat, „ezt az alacsonyabbrendű fajt is tönkreteszi“. A német „cigánykutatásokra“ és a nürnbergi fajtörvényre hivatkozva Orsós javasolta a vegyesházasságok betiltását is. Ravasz László református püspök 1942. februári prédikációjában így fogalmazott: „Azt már világosan látjuk, hogy a magyar-cigány keveredés ártalmas, ennek megfelelő intézkedés még nincs.“ A faji radikalizálódás az 1938-1941 között visszaszerzett területeken élő zsidókat és cigányokat is sújtotta, sőt az első deportálási elképzelések is itt fogalmazódtak meg. 1941-ben a visszafoglalt Délvidéken egy tábornok a betelepedett szerbek és zsidók mellett a cigányokat is távozásra szólította fel. Kárpátalja kormányzói biztosa a 18 ezer „hontalan“ zsidó mellett cigányokat is deportáltatott Galíciába, ahol valószínűleg kivégezte őket az SS. A kétségkívül létező hasonlóságok mellett a magyar zsidók és cigányok sorsa jelentősen eltért. A zsidókkal ellentétben a romákat a háború alatt éppúgy besorozták katonának, mint a többi magyar állampolgárt. Míg Hitlerék többször követelték a magyar kormánytól a zsidók deportálását, addig a cigánykérdés napirendre sem került. A nácik cigánypolitikájának következetlenségét jól jellemzi, hogy az 1944ben a „végső megoldást“ Magyarországon levezénylő Eichmann, nem foglalkozott a körülbelül 200 ezer fős magyar cigánysággal. Bár kisebb roma csoportok az internáló táborok deportálásakor már 1944

ITTHON

Cigány foglyok koncentrációs táborban. kép: United States Holocaust Memorial Museum, www.ushmm.org.

tavaszán Auschwitzba és Mauthausenbe kerültek, a „cigánykérdés“ igazából csak 1944 nyarán vált fontossá. Augusztusban elrendelték 50-60 cigány munkásszázad felállítását, de a kontingenseket nem töltötték fel teljesen. Az intézkedés ismét elsősorban a vándorcigányokat sújtotta. Míg tavasszal gyakran a cigánytelepeken állították fel a gettókat a zsidóknak, most tucatnyi helyen a romák kerültek cigánygettókba. A Kárpátokban a honvédség létesített kényszermunkatáborokat a helyi roma lakosságnak. A nyilas hatalomátvétel után megkezdődött a cigányság szervezett összegyűjtése. Az orosz előrenyomulás miatt ez főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi ún. „Csillagerőd“ volt, ahová több ezer magyar romát hurcoltak. Az itt fogva tartott nők, férfiak és gyerekek a nyári zsidó gettók borzalmait idéző körülmények között sínylőd-

tek. Sokan belehaltak az éhezésbe és a bántalmazásba. A romaellenes akció nem a cigányság egészének fizikai megsemmisítésére irányult: Komáromban kiválogatták a munkaképeseket, a gyermekes anyákat, az öreg és beteg embereket hazaengedték, de sokszor 13-14 éves lányokat munkaképesnek nyilvánítva mégis visszatartottak. A kiválogatottak Dachauba és Bergen-Belsenbe kerültek, ahol sokakat meggyilkoltak, mások embertelen áltudományos orvosi kísérletek áldozataivá váltak. Ravensbrückben különösen sok fiatal magyar roma lányt sterilizáltak. Magyarországon több helyen tömegkivégzésekre került sor. Csendőrök és nyilasok Szolgaegyházon, Nagyszalontán, Dobozon, Várpalotán, Lajoskomáromban és Lengyelben többszáz romát - köztük gyermekeket és nőket - gyilkoltak meg gépfegyverekkel és kézigránátokkal. Összeállitotta: Babindák István

45

KÉPES KRÓNIKA

Kedves Olvasónk, A jövőben újabb rovattal bővülünk: egy-egy kép és néhány sor segítségével egyre több hazai magyar eseményről adunk majd hírt. Ebben a számban két oldalon tájékoztatjuk olvasóinkat ilyen módon. Ezeken a hasábokon M.Nagy László három fotója látható. Az egyik a rárósmulyadi kegyhelyavatás szép pillanatát mutatja be. A falu közepén „barlangot” emeltek, hogy bármikor lehessen a Szűzanyához fohászkodni. Az eseményre a Szent Erzsébet-emlékév alkalmából került sor. A két másik felvétel egy-egy járási dal- és táncünnepélyen, Csemadok fesztiválon készült. Kolozsnémán Gáspár Laci is szórakoztatta a közönséget. Örvendetes, hogy az érdeklődés, csakúgy, mint Köbölkúton, jelentős volt, tehát a két kistérségbeli magyarok őrzik hagyományainkat. Köbölkúton a Makovecz Imre tervezte szabadtéri színpad már egymaga is szép látnivaló, amely, ha a teret közönség tölti be, az összetartozás melengető élményét adja. /t/

Meghívó Helemba Község

Önkormányzata szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a hagyományos

„Szüreti felvonulásra“ amely 2007. szeptember 15-én 15.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a falu főutcáján.

46

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS

Rovásfeliratos nyelvemlékeink

A botnaptár

latinbetűs olvasata, a harmadik, alsó sorban pedig a Marsigli szerinti megfejtési kísérlet. A botnaptár harmadik oldalát, tehát az újabb két lapmásolatot a Jézus életével kapcsolatos személyi és földrajzi nevek foglalják el ugyanúgy a latinbetűs olvasattal és a megfejtési kísérlettel a harmadik sorban. Ugyanez a gyakorlat ismétlődik az utolsó oldalon, amelyen vegyes bibliai feljegyzések vannak, a végén pedig a rovásábécét találjuk. Érdekes, hogy a névünnepek felett apró rovátkák láthatók, amelyek az egyes ünnepek közötti távolságot jelzik. Mire következtethetünk a fentiekből? Kézenfekvő a magyarázat: azt jelenti ez, hogy nemcsak a botrovó, ha-

volt, részt vett a törökök elleni, hont és Európát védő harcokban, és 1690-ben Erdélyben egy több mint 200 szavas rovásírásos botra bukkant, amelynek hossza másfél méter volt. Marsigli felismerte, hogy rendkívül értékes tárgy, mondhatni kultúrkincs birtokába jutott. Ezért a bot jeleit nyolc lapra lemásolta, vagyis a rovásbot mind a négy oldalát két-két lapra másolta le. Ezután hozzáfogott a rovásjelek megfejtéséhez. Ennek eredményeként kiderült, hogy székely nyelvjárásban rótt szöveg olvasható a bot négy oldalán, amely az Árpád-korban keletkezhetett. A rovó a keresztény hitre térítés alkalmával készítette a botnaptárt, a jeleket egységes rövidítési rendszerben rótta a botra. E rövidítéssel elérte, hogy két méter hosszú rovássort takarított meg s ez 38 százalékos rovásjelmegtakarítást eredményezett számára. Mi volt olvasható a botnaptár négy oldalán? Az első két oldalon, vagyis a négy lapmásolaton a naptári év jeles ünnepeinek felsorolása január 1-től decemberig 31-ig. A lapon kétszer három sor található. Az első sorban maga a rovásírás jobbról balra haladva, a középsőben az első sor, vagyis a névünnepek

nem a botnaptár olvasója (olvasói !) is ismerték ezt az írást, vagyis a botnaptár a nyugati keresztény hitre térített székelyek számára nyújtott eligazítást, tehát használatukra készült. Erre maga Marsigli is rájött, s ezt leírja a lapmásolatok elé olasz nyelvű bevezetőjében is. Nekünk most nem célunk, helyünk sincs rá, hogy a botnaptárt elemzés tárgyává tegyük. Megtette ezt Forrai Sándor Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig c. könyvében. Viszont kiemelünk a Jézus életével foglalkozó részből néhány érdekességet. Jeruzsálem

A botnaptár egy másolati lapja

A nyugati kereszténységre való erőltetett áttérés egyben az ősi magyar rovásírás emlékeinek tűzzel-vassal történő elpusztítását is magával hozta. Szerencsére a rombolás, a múlt teljes eltörlése nem sikeredett tökéletesen. Maradtak fenn – éppen kellő számban – rovásírásos emlékek, amelyek elődeink műveltségének kikezdhetetlen bizonyítékai. Ilyen az a székely-magyar rovásírásos botnaptár is, amely ugyan ma már nem létezik, de hogy volt, azt megmaradt másolata igazolja. A sorozatunkban már említett bolognai születésű Marsiglinek köszönhetjük, hogy erről a rovásírásos botnaptárról egyáltalán tudunk. Marsigli, aki tudós és hadmérnök

ITTHON

Judea északi felében 800 m magasságban fekvő város. A rovó Jeruzsályem néven írta a botra. A város Hieronymus görög történész szerint szkíta (ha úgy tetszik: szittya) név, amely sólymot jelent, ami a szkíták szent madara. Kr. e. 663-tól szkíta fennhatóság alatt volt. Solyma, majd Hiero-Solyma, vagyis Szent Sólyom néven is szerepelt a neve a történelemben. A zsidó honfoglalás előtt szabirok(szabir-magyarok) is lakták... Ugyancsak szabir(magyar) föld Kána, amelynek mai neve Galilea. Kána Jézus első csodatevő helye. A Kánai menyegző néven ismert esemény, amikor a vizet borrá változtatta. A Jeruzsálemtől északkeletre fekvő Jerikó az ókorban Palesztina egyik legvirágzóbb városa volt. Jerikóval kapcsolatos a felebarátságról szóló példázat, amelynek hőse az irgalmas szamaritánus. A szamaritánus szabir nemzetségű! Jézus gyermekkorának színtere, ahol tulajdonképpen férfiemberré lett, Názáret (ezért nevezték názáretinek is). A város nevével kapcsolatban Albrigh angol tudós állapította meg: „Maghar rét a Tábor-hegytől kb. 10 km-re fekszik, amely bibliai alakítással Názáreth-nek van írva” (vagyis eredeti neve Maghar rét) – s hozzátette, hogy a „názáret” sehol máshol nem fordul elő, csak a bibliában, míg Magharet névből három is van (Magharet Obu Usbah, Magharet el Khyen, Magharet el Wady). Campbell ugyancsak angol író feljegyzéséből tudjuk, hogy Kr. e. 1500 táján III. Thatnusz birodalmában magharok is éltek, akik az angol kutató szerint magyarok voltak. Bizonyításképpen említi Arad, Árpád, Maghara városok nevét (ma is így találhatók a térképen). A Fent említett Tábor-hegy nevével kapcsolatban tudnunk kell, hogy a Tab, Táb sumér szó sátorverést jelent. Jézus megdicsőülése, színeváltozása ezen a hegyen történt, s ennek ünnepét, augusztus 6-át a rovásírásos botnaptár is jelzi. Tab, Tabán, Tábor alakban ma is élő településnevekkel találkozhatunk... E rövid utalásokból egyértelműen gondolhatunk arra, hogy némi közünk lehet a kétezer évvel ezelőtti történésekhez. A botnaptár másolatai ebből a szempontból is felbecsülhetetlen értékünk. A botnaptár utolsó szava ez: „ÁLDÁS”. Ha a rovó a nyugati keresztény hitre térítés alkalmával rótta a botra rovásjeleivel a szöveget, akkor e vallás „Ámen” szava jobban illett volna oda. Hogy mégis az ÁLDÁS került a helyére, talán ennek oka az, hogy a rovóban élt még az ősmagyar vallás köszöntési formája: ÁLDÁS. Ez szálljon rá és megtartóira! Z. Urbán Aladár

47

A MAGYAR VERS ÜNNEPE – VERSEK A MAGYARSÁGRÓL A szülőföldhöz való hűség költője, Sajó Sándor emlékének ápolására „MAGYARNAK LENNI: NAGY S SZENT AKARAT!”

a Palóc Társaság hetedik alkalommal hirdeti meg a magyar költők hazafias verseinek szemléjét. A magyar vers ünnepére szeretettel hívja és várja a versmondó alap- és középiskolás diákokat az Ipoly mindkét partjáról, akiknek két költeményt: - egy tetszés szerint választott Sajó Sándorkölteményt valamint - a magyar hazafias költészetből egy ugyancsak szabadon választott verset kell könyv nélkül előadniuk szakmai bírálóbizottság előtt. A versmondó verseny 2007. november 9-én, pénteken lesz Ipolyságon.

A diákok ellátásáról és megjutalmazásáról a rendező és támogatói gondoskodnak. Jelentkezni jelentkezőlapon lehet, amelyen fel kell tüntetni a versmondó nevét, életkorát, a kategóriát (alapiskola felsőtagozata vagy középiskola), az iskola és/vagy a versenyző elérhetőségeit (levélcím, távbeszélőszám, villámlevél) valamint a két előadandó vers költőjét és címét.

VIII. ŐSZIRÓZSA

magyarnóta-énekesek országos versenye

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya az idei országos amatőr nótaversenyt 2007. október 7-én, vasárnap rendezi meg. Délelőtt az elődöntő zajlik, melyből a legjobb 15-20 versenyző jut a délutáni döntőbe. Az idén a tavalyi évhez hasonlóan arany-, ezüst- és bronzfokozattal lesznek minősítve a versenyzők. A verseny végeztével mód nyílik az egyéni megbeszélésre – értékelésekre is. A nyertesek a Duna Televízió Kívánságkosár műsorában szerepelhetnek. A versenyzőket a tavalyi évhez hasonlóan Balogh Béla és cigányzenekara kíséri Kürtről. Nevezési díjat kérünk 200.- Sk összegben (a 2335402/0200 bankszámlára vagy a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmány címére), amelyet a jelentkezési lappal egyidőben kell elküldeni. A résztvevők a verseny

A jelentkezőlapot 2007. október 6-ig fogadja a Palóc Társaság a 991 22 Olováry 132. levélcímen és a [email protected] villámlevélcímen. (Érdeklődni a fenti elérhetőségeken és a 047 / 48 79 115 távbeszélőszámon lehet) A jelentkezőknek részletes tájékoztatást tartalmazó meghívót küldünk.

után ezt az összeget visszakapják. Útiköltséget a már hagyományos módon fizetünk, vagyis a tömegközlekedési eszközök hivatalos tarifáinak magasságáig. Étkezésről és esetleges szállásról a szervezők szintén gondoskodnak. 2007. szeptember 20-ig azok jelentkezését várjuk, akik betöltötték 16. életévüket. A versenybe az előző évekhez hasonlóan 3 magyarnótával - andalgó, hallgató, csárdás - jelentkezhetenek írásban nevük, lakcímük, telefonszámuk (e-mail címük) és a nóták címének feltüntetésével a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmány címén. A borítékra írják rá: „ŐSZIRÓZSA“ . A kiírást kérjük betartani, ellenkező esetben a zsűri nem minősít és nem díjaz. Az érdeklődők bővebb tájékoztatást kérhetnek a Csemadok NTV telefonszámán: 0907 856296 vagy 0907 842267. A jeletkezőknek részletes információt időben küldünk.

A Pozsonyi Casino műsoraiból: Klarissza (Klariská) utca 7.

A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel. Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig )

2007. szeptember 20. csütörtök 18.00 Rák Viktória, a kassai Thália Színház művésze, a Markíza TV népszerű Szomszédok (Susedia) c. sorozatának Ildikója, a Bailando televíziós táncverseny győztese a Casino vendége. Beszélgető társa, „vallatója” Juhász Dósa János újságíró. 2007. szeptember 22. szombat 16.00 Jeszenák János báró síremlékénél találkozunk az evangélikus temetőben. A felségsértéssel vádolt Jeszenák báró, a szabadságharc vértanúja, főispán, kormánybiztos büntetése vagyonelkobzás és kötél általi halál volt (1849. október 10.). Utolsó perceiben ezt mondta: Isten áldja meg a magyar hazát! Megbocsátok ellenségeimnek! 2007. szeptember 25. kedd 18.00 Ma esti vendégünk Balogh József, szombathelyi tanár, költő (rengeteg kötete jelent meg, gyermekverseket is ír). Lélektöltés (találkozás szép szavakkal) címen mutatkozik be a Casinóban. 2007. szeptember 27. csütörtök 18.00 Dr. Nagy Zoltán minden bajra orvoslást talál. Szívrendellenesség, érrendszer, magas vérnyomás, cukor....

2007. szeptember 29. szombat Szentendrei kirándulás. Jelentkezés szept. 13-ig, Útiköltség 400.-Sk. Kérjük az érdeklődő tagokat, hogy Gabron Évánál jelentkezzenek, egyúttal az útiköltséget is a jelentkezésnél rendezzék. 2007. október 2. kedd 18.00 Márai Sándor a két világháború közötti időszak egyik legnépszerűbb írója volt. A PC Mozgóképszínháza bemutatja a Márai Sándorról készült filmösszeállítást 2007. október 4. csütörtök 18.00 Zalka Katalin újságíró, a Képmás c. magyarországi családmagazin főmunkatársa a Casino vendége. Média a családért – Mit tehet egy konzervatív újságírás a hagyományos értékek megőrzéséért. 2007. október 6. szombat 10.00 Koszorúzással egybekötött megemlékezés Jeszenák báró síremlékénél. Ünnepi beszédet mond Jeszenszky Géza, Magyarország volt külügyminisztere, washingtoni nagykövete, a Pulitzer-emlékdíj alapítója. Délután ismét találkozunk a Casinoban.

A Csemadok Országos Tanácsának megbízásából A Csemadok Művelődési Intézete, Lukanyénye Önkormányzata, a Csemadok Lukanyényei Alapszervezete, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya, a Lukanyényei Citerazenekar 2007. október 6-án, szombaton, 18.00 órakor a helyi művelődési házban rendezik meg a

IX. ORSZÁGOS CITERATALÁLKOZÓT A találkozó programja: Délvidéki citerások, Borsi Ferenc előadása, Citera-kiállítás Rimóczi Gábor (Nagycsalomija) citeráiból, Gálaműsor (fellépnek a legjobb hazai citerazenekarok, vendégként a Tisza ’83 citerazenekar)

48

A Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya az idén huszonegyedik alkalommal szervezi meg a Városi Kulturális Napokat 2007. október 6.és december 2. között, a rendezvény fővédnöke Heizer Antal, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövete. A Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetsége, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a Via Nova ICS szeretettel vár minden emlékezőt 2007. október 6-án, 9.30 órakor a Pozsonyi Kecske-kapui temetőbe a Jeszenák János sírboltjánál tartandó koszorúzással egybekötött megemlékezésre az aradi vértanúkról és Esterházy Jánosról. A megemlékezés után Rázga Pál sírjánál is elhelyezzük az emlékezés virágait. Ünnepi beszédet mond Jeszenszky Géza, a Magyar Köztársaság volt külügyminisztere. 2007. október 6-án, szombaton, 13,00 órától a Szent Miklós plébánia templomban A kitelepítés 60. évfordulója alkalmából engesztelő szent mise lesz, majd a Vetvár Művelődési Házban, Pozsonypüspökin, kop-

jafa avatás, műsorral egybekötött megemlékezés. Az emlékezés szervezője a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete. Az Esztergomi művészek céhe – Képzőművészeti formációk közös kiállításának megnyitójára 2007. október 9-én, kedden, 17,00 órától a Csemadok nagytermében kerül sor. A szervezők: Pozsonyi Magyar Galéria, Szövetség a Közös Célokért. Cséplő Ferenc „Azok a nehéz idők“ című könyvének bemutatója 2007. október 10-én, délután négytől a Csemadok nagytermében lesz, a könyvbemutatón a szerzővel Neszméri Csilla beszélget, szervező: a Csemadok Pozsony-óvárosi alapszervezete. A Csemadok Pozsony-ligetfalui Alapszervezete szervezésében 2007. október 17. szerdán, 16,00 órától a Csemadok nagytermében történelmi előadásra kerül sor: az ősmagyarok 6 ezer évvel ezelőtti kiindulási helyéről, előad Rubint Árpád.

Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya

XXI. Városi Kulturális Napok

2007. október 6. – december 2. Fővédnök: Heizer Antal, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövete 2007. október 6. szombat, 9,30 Kecske-kapui temető

Koszorúzással egybekötött megemlékezés az aradi vértanúkról és Esterházy Jánosról, ünnepi beszédet mond Jeszenszky Géza

2007. október 6. szombat, 13,00 Sznt. Miklós plébánia templom Vetvár Műv. Ház Pozsonypüspöki

A kitelepítés 60. évfordulója – engesztelő szent mise, kopjafa avatás, műsorral egybekötött megemlékezés

2007. október 9. kedd, 17,00 a Csemadok nagyterme

Esztergomi művészek céhe – Képzőművészeti formációk közös kiállítása

2007. október 10. szerda, 16,00 a Csemadok nagyterme

„Azok a nehéz idők“ Cséplő Ferenc könyvének bemutatása

2007. október 17. szerda, 16,00 a Csemadok nagyterme

Történelmi előadás az ősmagyarok 6 ezer évvel ezelőtti kiindulási helyéről, előadó Rubint Árpád

Emlékezzünk Wass Albertre „Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének .De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemecskéből és a homokszemecskéket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járván látták, nevettek rajta és azt mondták: Bolond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.” Wass Albert

Születésének 1000. évfordulóján (2008.jan.8), emlékezzünk Wass Albertre, aki maradt egész életében „töretlen hittel ember és magyar.” A komáromi Lélekharang polgári társulás felhívással fordul a szomszédos régiók amatőr és hivatásos előadóihoz, hogy jelentkezzenek prózai, lírai vagy énekszámmal Wass Alberttől ill. Wass Albertről az ünnepi műsorba. Jelentkezési határidő: 2007. nov.9 Válogatás: 2007.nov.10-én Komáromban Ünnepi műsor: 2008. jan.l2-én Komáromban Jelentkezni és tájékozódni lehet: Nagy Ferencnénél 945 01 Komárom, Damjanich u. 15/7 Szlovákia, illetve a 0903 243 035 számú telefonon vagy az [email protected] villámpostán. A szakmai hátteret és a technikai feltételeket a Lélekharang polgári társulás és a társrendezők biztosítják. Társrendezők, segítők és szponzorok jelentkezését várjuk.

ITTHON

49

KÉPES KRÓNIKA Adakozott a füssi Csemadok

A Dunatáj hasábjain akadtak rá a Csemadok járási vezetői annak a füssi családnak a segélykiáltására, akik ágyhozkötött leányukat ápolják. Kolozsnémán, a Járási Dal - és Táncünnepélyen az Itthon című hetilap megvásárlásával támogathatták a jelenlévők a tizenéves lány ápolását. Az összegyűlt pénzt e héten adta át a családnak a Csemadok Komáromfüssi Alapszervezetének vezetősége. A füssi alapszervezet vezetője Farkas Károly vezetésével nemrégiben bősi kerékpártúrán, majd szombat este csapatépítő halászlépartin vett részt a falu több tucat Csemadok tagja.

A magyar államalapításra emlékeztek Szentpéteren

Püspöki szentmisével emlékeztek Szentpéteren államalapító Szent István királyunkra. Az ünnepi misét Orosch János celebrálta, aki az új kenyeret is megszentelte. Ezt követően szép számú hallgatóság előtt a falu főterén Jobbágy József köszöntötte az egybegyűlteket. A Magyar Koalíció Pártját Basternák László megyei képviselő, a Csemadokot Petheő Attila járási elnök képviselte.

Falunap Tanyon

A tanyi falunapon nem felejtettek el megemlékezni 1100 esztendős államiságunkról sem. A helybéli templomban ökomenikus istentiszetelettel adóztak szent királyunk emlékének. Tóth Imre polgármester és csapata színművészek fellépésével, helybéli hastáncosok műsorával és női - férfi futbalmérkőzésekkel tették színessé az idei tanyi falunapot.

II. Családi délután Hetényen

képeinken fent: Családi délután Hetényen, lent: Ifjúsági találkozó Lakszakállason

Családi délutánt tartott a Csemadok Hetényi Alapszervezete. A megnyitóban Smahó Viktória, a helyi szervezet elnöke köszöntötte az immár második alkalommal megrendezett délután nézőit. Écsi Gyöngyi mesejátéka után, Zsapka Attila megzenésített versekkel szórakoztatta a közel 200 résztvevőt, akik a kultúrműsor után lovasbemutatóval egybekötött lovaglással zárták a családi Csemadok rendezvényt.

Ifjúsági találkozó Lakszakállason

Lakszakállason tartotta a helyi Csemadok III. Ifjúsági Találkozóját. Domonkos Zsuzsa elnök megnyitója után Komjáthy Lóránt és az apácaszakállasi tanítók énekkara szórakoztatta a nagyérdeműt. A legnagyobb attrakciót a bősi motorosklub tagjai jelentették. A rendezvény lényege, hogy a régió ifjúsági együttesei meg mutassák, mit tudnak. Az estet a Fehér holló és Ayers Rock együttes fellépése után a Magyarock Dalszínház éjfélig tartó előadása zárta. (pa)

50

FELVIDÉKI TÁJHÁZAINK – BUSSA

Falumúzeum a palóc végeken A Csemadok bussai alapszervezetének 1974-es évzáró taggyűlésén határozták el, hogy összegyűjtik a községben fellelhető néprajzi anyagokat, melyet egy falumúzeum alapítására fognak felhasználni. A néprajzi szoba, eme határozat értelmében, már 1975-ben megnyitásra került. A Csemadok alapszervezet krónikája szerint az anyagok összegyűjtésében és a falumúzeum megnyitásában az alábbbi tagok jeleskedtek: Bombór Ferenc és Bombór Ferencné, Vámos Lászlóné, Vámos Géza,Vámos Gézáné, Babcsan Gyuláné, Kis Piroska, Pisák János, Pál József, Pál József, Hegedűs József, Fajcsík Imre, Végh Bertalanné,Vámos János, Bombór Gáborné. Az egykori falumúzeum épületének az állaga azonban az évek folyamán annyira megromlott-beomlott a teteje - hogy 1995. júliusában a néprajzi gyűjteményt új helyre költöztették . A kiállítás anyaga négy helyiségben van elhelyezve. Látható, hogy értő kezek rendezték el a néprajzi anyagot, hiszen minden egyes bútor, kép, sublót, szőttes a maga természetes helyén található. A falra aggatott szentképek a helyben meglévő katolikus hitről, a népi vallásosság erős jelenlétéről árulkodnak. Aki megtekinti a falumúzeumot, azt valami nagy nyuga-

ITTHON

lom, valami ősi lelki béke járja. Az ősök szelleme, szorgos hétköznapjai, kézimunkái tekintenek ránk vissza a kiállított tárgyakról. A palócok eme végvárában, Bussán, valóban gondos aprólékossággal figyelnek a helyi csemadokosok arra, hogy ne vesszen el az ősök öröksége. A falumúzeum emlékkönyvéből kiderül,

hogy már eddig is több százan tértek be ide, hogy megtekintsék a kiállítást, mely remélhetőleg még sokáig őrzi egy boldogabb, nyugodtabb és tisztább kor emlékét, gyermekkorunk csodálatos világát. Ajánlom mindenkinek, aki a környéken jár, ne hagyja ki ezt az élményt, mert szegényebb lesz egy csodával. Palócz

51

FELVIDÉKI TÁJHÁZAINK – BUSSA

52