NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP. 2. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Boldogasszony hava. 30, Sk 210, Ft 1,

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

2. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2007. Boldogasszony hava

2

A tartalomból:

Tudod-e biztosan, hová tartozol? Nem kell ahhoz bölcselkedőnek, tudósnak vagy történésznek lenni, hogy felismerjük: rohamosan változik a világ, s benne az emberek. A magyar nemzetre vonatkoztatva mindez azt is jelenti, hogy számunk fogy, téveszmék csapdájában vergődünk és honfitársaink zömének erejét felőrli a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem. Nincs pénz könyvek és kazetták vásárlására – sodródunk az árral. Érdemes hát felfigyelnünk a kilencvenhatodik évében járó, felvidéki születésű Badiny Jós Ferenc őstörténész eszmefuttatására. /A professzor úr a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetemen a sumér tanszéket vezette évtizedeken át./ Íme: Ha úgy érzed, sok a gondod, egyre felfoghatatlanabb a körülötted lévő világ, s benne a magyarság helyzete, gondolkodj el a következő kérdések felett: 1. Tudod-e biztosan, hová tartozol? Nemzeti és lelki szempontból vizsgálva énedet: vannak-e hagyományaid? Él-e benned valami szikrája a magyar ősiségnek? 2. Tudod-e biztosan, hová tartasz? Életed boldogságához jó-e a mostani utad? Helyesen használod-e életerődet, lelked békéjéért és utódaid megmaradásáért? 3. Mindazt, amit anyagban és lelkiekben összegyűjtesz életedben – jó helyen hagyode? Lesz-e abból további hajtása a lelki és nemzeti életben gyakorolt, a krisztusi és nemzeti jövő érdekében kifejtett áldozatodnak és erőfeszítésednek? Vagy ami marad, az csak a színtelen és lelketlen anyag? Batta György

,,Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában...“ A magyar kultúra napján, Kölcseyre emlékezve Aki a poros földúton zötykölődve még sohasem járt Kölcsey Ferenc szülőhelyén Sződemeteren, annak az ,,isten háta mögött“ kifejezés nem mond semmit. A mára már csaknem román többségű kis faluban a főút abban különbözik a mellékúttól, hogy nincs kimosva, mint a patakmeder és kis jóindulattal két autó is elfér egymás mellett. Mégis minden évben, a Himnusz írójának születésnapján, augusztus 8-án, elzarándokolnak ide az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) tagjai, valamint a Kárpát-medence magyarjai, hogy leróják tiszteletüket a nagy hazafi előtt, kinek szobra a helyi református templom melletti udvaron, domboldalon áll méltóságteljesen. Aki nem érzi a hely szellemét, az nem érti a Himnusz mélységét, de magasságát sem. Aki nem próbált bejutni szülőházába, amely ma egy görög- keleti román pap otthonául szolgál, s az ő kényétőlkedvétől függ, hogy beenged-e megtekinteni azt az emléktáblát, melyet születésének 1OO. évfordulóján 189O-ben állíttatott a Szilágy vármegyei Wesselényi Egyesület a bejárati ajtó fölé, az nem érti, hogy mit jelent: ,,Bal sors akit régen tép.“ A nemzet nagy költőinek művei nem fakulnak meg az évszázadok során, mert a költő igazsága egyben a nemzet igazsága is. Kölcsey ilyen költő volt. 1823.január 22-én írta meg a Himnuszt, s 1989 óta ezt az évfordulót a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. Gondolatai, szavai a mának és a máról is szólnak. A Himnusz sorai ma elsősorban nekünk, a határon túl rekedt magyaroknak adnak kapaszkodót, mert mi értjük, s éljük azokat a sorokat, melyeket megfogalmazott:,,Szerte nézett s nem lelé honját a hazában.“ Ha Kölcsey Ferenc élne, ma ő sem lenne magyar állampolgár, mégis négy szócskát üzen nekünk örökül az Emléklapra című versében: ,,A haza minden előtt.“ És mindenki előtt.

��

�

�

������������� ���� ���� ��

��������

��

➤ ➤ ➤

ITTHON

����

A hónap fotója: M. Nagy László felvétele Kolbászkerítés?

���� � �

� �����

���

Címlapunkon: Jelenet a Felvidéki Rockszínház: A megfeszített c. előadásából

led

Esterházy János hugának naplójából 4-9.

A járható út: Petheő Attila az 1994-es komáromi nagygyűlésről 10-12. Könyv Duray Miklósról

13.

És anyanyelved szeresd legelébb Dr. Bajnok István az iskolai beíratásokról 16-17. Szanyi Mária: Kincskeresők Egy gyönyörű mozgalomról 18-19. Fecseg a felszín és hallgat a mély. Csemadok krónika Hrubík Béla írása, Görföl Jenő képei 20-21. Boráros Imre és Petrécs Anna előadókörútja Ausztráliában 30-31. Bemutatjuk a Felvidéki Rockszínházat 32-33. Tájházaink – a Bódva-völgy, a Palócföld, az Ung-vidék és Dévény 35-39. Kulcsár Tiborra emlékezünk 44-45.

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony Főszerkesztő: Batta György Grafikai elrendezés: Csernyanszky Pista Külső munkatárskak: Máté László, Mihályi Molnár László, M. Nagy László, Hrubík Béla... Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: [email protected] Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o.

3

NAGYJAINK – ESTERHÁZY JÁNOS

Esterházy János üzenete

Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. Elődei között találunk olyan embereket, akik hozzá hasonlóan államférfiként, diplomataként, tudósként, vagy művészként szolgálták hazájukat és nemzetüket. Tizenhét évesen csatlakozott ahhoz a különítményhez, amely a Felvidéken a történelmi országrész megszállását akarta megakadályozni. 1919 decemberében még az is megesett vele, hogy a pozsonyi rendőrség nyolc napi elzárásra ítélte, mivel a Baross kávézóban hazafias dalokat énekelt. Az 1920-as évek közepén csatlakozott az újjáalakult keresztény – konzervatív elveket valló Országos Keresztényszocialista Párthoz, hogy az 1925 óta elnök Szüllő Gézával együtt a Csehszlovákiához csatolt magyar nemzetrészben ébren tartsa a sorsközösség tudatát. Esterházy politikusi képességeire Szüllő figyelt fel, akinek javaslatára 1932. december 14-én, Ótátrafüreden az Országos Keresztényszocialista Párt elnökévé választották. Székfoglalójában elnöksége lényegét a szolgálatban határozta meg és úgy, ahogy későbbi beszédeiben is utalt a keresztény – szociális erkölcsre, azaz „…mindenkit illessen meg az, ami tehetségénél, tudásánál, képesítésénél, műveltségénél és becsületességénél fogva jár neki. Akkor nem lesz kiválasztott tízezer, mint ma, amikor a legnagyobb pazarlás és fényűzés árnyékában százezrek nyomorognak munka és kereset nélkül.” Az 1935-ös nemzetgyűlési választásokon a közös jelöltlistával induló magyar pártok 9 képviselői és 5 szenátori mandátumot szereztek. Esterházyt Kassa és környéke magyarsága parlamenti képviselővé választotta. Ugyanebben az évben köztársasági elnök választásra is sor került, az elnök személyéről a nemzetgyűlés két kamarájának tagjai dönthettek, legalább háromötödös többséggel. A magyar pártok szavazataikkal akár a mérleg nyelvévé is válhattak, ezért kereste meg az egyik jelölt, Eduard Beneš Esterházyékat. Esterházy a magyar képviselők szavazatait öt feltételhez kötötte, amelyek közül kettő a ma emberének is megüti a fülét: a költségvetés felállításának egyik feltételét abban szabta meg, hogy abból a magyarok számarányuknak megfelelően részesedjenek, a másik a magyar egyetem felállítása. 1936 elején a Magyar Nemzeti Párt és az OKSZP egyesülésére készült a magyarság. Esterházyban ezzel kapcsolatban kételyek merültek fel, amelyeket így fogalmazott

4

meg: „a létesülendő egységes magyar pártnak becsületes ellenzéki politikát kell folytatni és nem állhat be a kormánytámogatók táborába, mert ezzel elvesztené erkölcsi alapját.” Kérte a személyükben kompromitálódott pártvezetőket, hogy vonuljanak vissza a „kisebbségi pártpolitika színteréről”. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy a magánéleti problémák, ha azok anyagi természetűek is, a politikai kérdések kezelésére árnyékot vessenek.

A két párt fúziójának kinyilvánítására végül Érsekújvárott került sor 1936. június 21-én. Az Egyesült Magyar Párt országos elnöke Jaross Andor, ügyvezető elnöke Esterházy János lett, a parlamenti frakció vezetője Szüllő Géza maradt. Esterházy tevékenysége az Egyesült Magyar Pártban kiszélesedett, még nagyobb intenzitással látogatta a magyarlakta vidéket. Többször a kiszolgáltatott helyzetből kellett szembesülnie, ami kiutat jelentett számára, hogy nem a politikai lavírozást, hanem álláspontjának és vallott értékeinek állhatatos védelmét cselekedte. Beneš immár köztársasági elnökként újabb találkozót kért Esterházytól, akit a kormányba való belépésre akart rávenni, tárca nélküli miniszteri széket és magyar költségvetési keretet ígért, ami fölött a magyar miniszter szabadon diszponálhatna. A magyar politikust nem vették le a lábáról az ígéretek és az 1937-es költségvetés elfogadásáig minden további tárgyalást szükségtelennek nyilvánított. 1938. márciusában Hodža miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány egy nemzetiségi statútum kidolgozását tervezi,

a magyarság vezetői már a év februárjában készen álltak a nyolcvanegy pontból álló memorandummal, amelyben a párt programjában szereplő autonómia elérésére helyezték a fő hangsúlyt, „Ma itt valamennyi nemzet nemzeti mivoltának teljes kiépítését követeli, és ennek elengedhetetlen feltétele az autonómia megszerzése. Enélkül lehetetlen az itteni viszonyok konszolidálása” – fogalmazta meg Esterházy. Az 1938-as helyhatósági választásokon az EMP kitűnően szerepelt, ezután vetették fel még határozottabban Szlovákia és Kárpátalja területi autonómiájának keretében a magyar nemzeti autonómia kérdését. 1938. október 9-én Komáromban megkezdődtek a magyar-csehszlovák határkiigazítási tárgyalások, ahol Esterházy jelen volt, de érdemben nem tudta befolyásolni a tárgyalásokat. 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-palotában visszacsatolták Magyarországhoz az elszakított területeket, 12 103 négyzetkilométert 1 030 000 lakossal. Horthy Miklós kormányzó kassai bevonulására november 11-én került sor, ahol Esterházy János Kassa képviselőjeként bejelentette, hogy sorsközösséget vállal a Szlovákiában maradt magyarsággal és nem távozik az országból. Az általános eufóriában kritikus hangot fogalmazott meg, hiszen a szlovákok jóindulatának megszerzése érdekében még mindig lehetségesnek tartotta, a mintegy 1000 négyzetkilométerről való lemondást, hogy az olyan többségű települések, mint Surány, vagy Tótmegyer Szlovákiához tartozzanak. Esterházy egyensúlypolitika terve sosem valósult meg. 1939. március 14.-e Szlovákia önállóságának kikiáltása után a magyar iskolák egy részét bezárták, az egyetlen magyar középiskolában, a pozsonyiban magyar tankönyv nélkül kellett tanítani. A magyar diákok cserkészszervezeteit, keresztény alapokon működő ifjúsági szervezeteit betiltották. Bezáratták a keresztényszocialista alapokon működő magyar szakszervezeteket, a karitatív Magyar Családvédő Egyletet, a magyar városok nagy múltú magyar kaszinóit. A szlovák országgyűlés tagjaként Esterházy János az ország alkotmányának vitájában felhívta a törvényhozók figyelmét arra, hogy az országot nem egy nép lakja, így a többi is követeli a szellemi, anyagi és gazdasági léte fenntartásához szükséges feltételeket. A közigazgatási törvény vitájában a hatalom központosítása és a magyarság kiszorítása ellen foglalt állást. A háború kitörése után egy újságíró kérdésére, hogy változik-e a párt magatartása

NAGYJAINK – ESTERHÁZY JÁNOS

ezután, Esterházy ezt felelte „…a kormányok élete mulandó, a népeké azonban örök, hacsak maguk nem ássák alá létüket”. 1939. karácsonyi és újévi ünnepeit gyermekeivel együtt a Tátrában töltötte; ezek a ritka, családjával töltött pillanatok bekerültek a politikus újévi rádióüzenetébe: „Gyermekeink a jövőt, a magyar jövőt jelentik, és a nekik szentelt percekkel és órákkal mindnyájunk közös, jobb jövőjét munkáljuk.”. Láthatjuk, Esterházy még mindig ragaszkodott ahhoz a gondolatkörhöz, ami szerint a sorsközösség vállalása, a rossz gazdasági és szociális körülmények nem zárhatják ki az önfenntartás parancsszavát. A magyarságnak egy tapodtat sem szabad engednie azokból a jogokból, amelyek őt a szülőföldjén megilletik. Véssük jól az eszünkbe, ha ők annak idején nem gondolták volna így, mi e földön már nem léteznénk. 1940-ben Esterházy az országgyűlésben bátran felszólalt az internáló táborok ellen, és közbenjárásának köszönhetően kiengedték az ilavai táborból Zachar, magyar érzelmű nyitrai papot. Ugyanebben az évben, immár hagyományosan megrendezték a Mária-völgyi zarándoklatot. A 30 kilométeres zarándoklat 25 ezer magyar résztvevőjét este a Mély-úti kápolnánál fogadta Esterházy, aki a hitét megtartó magyarságról szólt. 1941-ben Esterházy látva a szlovákiai magyar kultúra és magyar könyvkiadás mostoha sorsát, megbízta Somos Elemért, hogy szervezze meg a magyar könyvek behozatalát és központi elosztását. 1941 szeptemberében Esterházy erőfeszíté-

ITTHON

seinek köszönhetően sikerült megnyitni a pozsonyi Madách Könyvesházat. A máig ható tett, a mai magyarság létét is meghatározza, amiképpen Esterházy avató beszédének sorai is: ”A kard és a könyv a magyarság legnagyobb és legnehezebb történelmi pillanataiban mindig egymás mellett él”. Ugyanebben a hónapban sikerült újra megnyittatni a Pozsonyi Első Takarékpénztárat, amely a szlovákiai magyarság egyetlen pénzintézete lett, amelynek fontos feladata az volt, hogy „politikamentes támogató tevékenységet folytasson a magyar népcsoport javára”. A szlovák parlament által 1942. május 15én elfogadott 68. számú törvény Németország után elsőként tette lehetővé a zsidók deportálását. A szavazáson egyedül Esterházy János karja nem lendült a magasba, „…mint magyar és keresztény és katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom” - vallotta. Ellenszavazattal felérő tartózkodásához hozzájárult az is, hogy amennyiben a zsidók deportálásáról benyújtott törvényjavaslat jogosságát elismeri, azzal igent mond arra, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhassa. A háború viharai a Magyar Párt megszüntetéséhez vezettek. A világháború vége felé 1944. szeptember 1-jén a felkelés ideje alatt megalakult Szlovák Nemzeti Tanács a Magyar Pártot fasisztának nyilvánította, vagyonát elkobozta. Az 1945. április 5-én kihirdetett, máig hatályban lévő, kassai kormányprogram a magyarságot megfosztja állampolgárságától és vagyonától. A pozsonyi magyarok ez időben látták Esterházyt katonai kísérettel, vállán zsákot hordva; április 18-ig tartották fogva. Április 20-án a belügyi megbízotthoz, Gustáv

Husákhoz ment, hogy tisztáztassa az elfogásának körülményeit. Június végéig tartották itt fogva. 1945. június 25-én Husák átadta őt a szovjet hatóságnak – hiszen ha nem távolították volna el, elképzelhető, hogy az egykoron általa megmentett cseh, szlovák, vagy zsidó emberek tanuskodtak volna mellette. Moszkvába szállítják, ahol a tíz magyar összevont koncepciós perére a Butirszkaja börtönben kerül sor. 1946. április 9-én készült el a vádirat, mely szerint gróf Esterházy Jánost (két társával Neumann Tiborral és Csáky Mihálylyal egyetemben) tíz év munkatáborra és a tulajdonukban levő javak elkobzására ítélték. A moszkvai börtönből, ahol együtt raboskodott Szolzsenyicinnel, 1946. augusztus 15-én került a rakpaszi munkatáborba, ahonnan szintén tovább szállították a Szangradok-Protok-i táborba, ahol 1949. február 15-ig tartották fogva. Eközben szülőföldjén is koncepciós per indult ellene. 1949. április 20-án a súlyos tüdőbeteg Esterházyt átadták a csehszlovák hatóságoknak, hosszú börtönkálvária után szeptemberben a lipótvári börtönbe szállították. 1957. március 8-án a mirovi börtönben érte a halál. Epilógus és jegyzet (…) helyett álljon itt a Magyar Hírlapnak 1942-ben adott nyilatkozatának részlete, amely minden manapság közéletben szereplő felvidéki magyar embernek ars poeticájává kellene, hogy váljon: „Politikai hitvallásom alapja mindig az volt, hogy az igazságot ki kell mondani mindig, még akkor is, ha kedvezőtlen visszhangra talál, és az igazságot minden kínálkozó alkalommal annyiszor kell hangsúlyoznunk, amíg azt mindenki tudomásul nem veszi.”

5

NAGYJAINK – ESTERHÁZY JÁNOS

Újabb adalékok Esterházy János sorsáról. Esterházy János életéről és szenvedéseiről már sokan és sokat írtak, de talán nem eleget. Keveset tudunk a család, a bátor és szerető testvér Mária helytállásáról, aki a lelket tartotta benne rabságának évei alatt. Ezen évek történetét mesélte el tavaly december 6-án, a Lengyelországból hozzánk látogatott két Esterházy - rokon, Mária két gyermeke, Péter és Zsoska, akik Molnár Imre történész közbenjárására a Csemadok pozsonyi székházának nagytermében megtartott emlékesten szóltak nagybátyjukról, édesanyjuk kitartásáról, azokról a szenvedésekről és nélkülözésekről, amelyeket át kellett élniük, mindössze azért, mert Esterházy János testvérének, Máriának voltak a gyermekei. De ki is volt valójában ez a lélekben erős asszony, aki a háború alatti és utáni pokolban is össze tudta, össze akarta tartani a családot?

Esterházy Mária, a hősies lelkű testvér és édesanya

Esterházy János húga, Mária, 1904-ben született Nyitraújlakon és 1975-ben Varsóban hunyt el. A család erős lengyel kapcsolatainak köszönhetően 1931ben férjhez ment egy lengyel férfihoz, Franciszek Mycielskihez. Esküvőjüket Krakkóban tartották és itt telepedtek le. Lengyelországban négy gyermekük született. Sorrendben: Eta, Zsófia, Péter és Klementína. Lengyelország német, majd szovjet megszállása után bujdosniuk kellett, s házuk pusztulása után, kalandos körülmények közepette 1944-ben csak Szlovákiában, Nyitraújlakon találnak menedéket. Itt szemtanúi a kastély és vele az Esterházy család szellemi és fizikai vagyona teljes pusztulásának. A pusztítás után a család egyik volt cselédje fogadja be őket házának kamrájába. Koldusként, teljes nincstelenségben és kilátástalanságban itt töltik napjaikat. Ráadásul 1946-ban újabb gyermekük születik, Hedvig. A magyarüldözés és az érlelődő kommunista hatalom miatt in-

Az Esterházy-kastély pusztulása Péter elbeszélése alapján 1944 telén viszszamennek Nyitrújlakra, de nem sok az örömük ebből a visszaköltözésből, mert a szovjet csapatok hamarosan megszállják az egész vidéket, így Nyitraújlakot is. Látják, ahogyan a részeg katonák az Esterházy könyvtár több generáción keresztül megörökölt és összegyűjtött csodálatos és értékes könyveiből nagy máglyát raknak az udvaron és ahogy ég a hatalmas tűz a szovjet katonák az ódon szekrényekben talált régi nemesi atillákat, hímzett nadrágokat és kacagányokat magukra öltik és részeg mámorban kardokat suhogtatva biciklin körbe-körbe járják a hatalmas tüzet, miközben röhögnek és üvöltöznek. Péter azt mondta, soha nem fogja elfelejteni azt az apokaliptikus látványt, ahogyan a pusztulását látta a több száz éves bútoroknak, könyveknek, ruháknak, ahogyan kirabolják és szinte megsemmisítik az egész kastélyt. A kislány Zsoskát, a család egyik cselédje odahaza a pincében rejtette el a krumlpi közé, nehogy a részeg katonák kezébe kerüljön. Később, a háború elmúltával minden iskolából eltanácsolják a gyerekeket, Péter a bányában kap munkát Zsoska pedig az egészségügyben he-

6

lyezkedik el, de mint a láthatatlan falba, mindenütt újra és újra akadályba ütköznek amikor kiderül róluk, hogy Esterházy leszármazottak. Édesanyjuk Mária, szinte minden munkát elvállal, hogy megéljenek, és lassan kuporgatja a pénzt, hogy néha-néha eljusson Jánoshoz. Sokszor úgy látogatja meg bátyját, hogy azt sem engedik neki, hogy beszélhessen vele. Apróságokat csomagol Jánosnak az élelem mellé.

nét is menekülniük kellene, amit az apa Franciszek meg is tesz, mert egyébként börtönbe zárnák. Mária azonban gyermekeivel itt marad. Ennek oka elsősorban az, hogy fivérét, Jánost visszahozzák az országba. Ő az egyetlen, aki a családból harcolni tud kiszabadulásáért (édesanyja és nővére, Lujza, akkor már Párizsban vannak). Az iszonyatos szegénységben, sokszor önmagától megvonva a falatot kuporgatja össze a pénzt, hogy meglátogathassa Jánost, hogy csomagot küldhessen, s közben a hatalom képviselőinél is kilincseljen kiszabadulása érdekében. Gyermekei nagy szükségben nevelkedtek fel, úgy, hogy sosem kaptak álampolgári jogokat.Ennek köszönhetően dönt úgy Mária, hogy János halála után, 1958-ban gyermekeivel együtt visszaköltözik Lengyelországba. E gyermekek közül még hárman élnek. Zsófia, Péter és Hedvig (Jadwiga). Közülük ketten, Zsófia (1933) és Péter (1936) voltak vendégeink a Csemadok nagytermében megtartott megemlékezésen, hogy a hallgatóság előtt első ízben idézzék fel gyermekkoruk szomorú emlékeit, hősies lelkű édesanyjukra Máriára, és a mártír sorsú nagybácsijukra Jánosra emlékezve. Zsebkendőt, zoknit. De az utolsó évben, még ezeket a személyes tárgyait is elveszik a börtönben Esterházytól, hogy elszakítsák őt minden kapocstól, ami szeretteihez köti őt. Ebben az embertelenségben született az a napló is, amelyet Mária vezetett attól a perctól kezdve, hogy a szovjetek átadták Jánost a csehszlovák hatóságoknak. A naplót édesanyjuk halála után, iratai rendezése közben találta meg Péter, aki a kéziratot Molnár Imre rendelkezésére bocsájtotta, s amelyből most három apró részletet közlünk:

NAGYJAINK – ESTERHÁZY JÁNOS

Három részlet Mycielska-Esterházy Mária naplójából: ...Amikor Jánost hazahozták Oroszországból, a pozsonyi városi börtön egyik cellájába tették, ahol több rabbal volt összezárva. A cellában a rabok közös pohárból itták a vizet. Mivel János tudta, hogy súlyos tüdőbaja van nem akarta megfertőzni rabtársait, kérte a fegyőröket, hogy egy külön bögrét hozzanak neki, amelyből vizet ihat. Azok kinevették őt, hogy még mindig grófnak képzeli-e magát, hogy külön poharat kér? Három napig nem hoztak neki ivóeszközt, s ő, bár betegsége miatt súlyos láz gyötörte, három napig egy korty vizet sem vett magához...

anyja) a távozása előtti utolsó napon ült és csak néztem, néztem a Lurdesi Szűz Máriát... „Most mesélj Te”, fejezte be beszédét János. De én képtelen voltam szólni. Megkérdeztem, nem érez-e gyűlöletet vagy bosszúvágyat azokkal szemben, akik ilyen szörnyű szenvedések tömegét zúdították reá? „No hallod! Miért? Minden úgy van jól, ahogy a Jó Isten akarja. Ha Ő jónak tartotta ezt, akkor ez nekem

is jó. Ki vagyok én, hogy a jó Isten akaratát ellenezzem?” Ebben a pillanatban kedvem lett volna a kezét megcsókolni – pedig milyen nagyon emlékezett azelőtt minden megbántásra! A szenvedés teljesen átformálta. A kedves, könnyelmű, jó fiúból, talpig férfi és szent lett a szenvedés tüzében, hála a jó Isten végtelen kegyelmének... (Lányi, huba)

...Minden nap a kórházban voltam, ahol állítólag kezelték Jánost. Ezúttal is az előszobában várakoztam, mert kérdezni akartam valamit az orvostól. Szanitéc autó várakozott az épület előtt, az orvos telefonált. Szórakozottan néztem ki az ajtón, egyszercsak hallom: „Mariska!!!” – a hang ismeretlen, de mégis ismerős volt – megfordultam: egy magas, ijesztően sovány, fogatlan, simára borotvált és megnyírt aggastyán állt ott: János! Bibi! (EJ. családi beceneve) Egymás nyakába borultunk, ő szegény csak arra vigyázott, hogy az arca hozzám ne érjen.Kimondhatatlan pillanat volt. Csak pár szót válthattunk, mert ő reá várt a vöröskeresztes autó, amely a klinikára indult tomogramra és fogorvoshoz. Gyere vissza fél kettőkor, súgta, s még megkérdezte, mi a kislányom neve, aki most született, majd könnybe lábadt a szeme, s már ment is. Még rám mosolygott, hátba ütögetett régi szokása szerint és beszállt az autóba. Kimentem az utcára, s gépiesen mentem nem is tudom hová... Milyen szörnyen nézett ki, ha az utcán találkozunk, elmegyek mellette, s nem ismerem meg. Hogy le van nyírva kopaszra, s nincs bajusza, szintén nagyon elváltoztatta. Még a hangja is teljesen megváltozott, olyan fahangú lett. Ruhája: vattázott, keresztben átvarrott orosz ruha (pufajka), rövid nadrággal. Hát így néz ki? Prísender Emil és Franek (EM férje) nem hiába voltak megdöbbenve az első találkozásuk után. Beértem a jezsuitákhoz, beültem abba a padba, amelyben Maminkó (EJ. édes-

ITTHON

7

NAGYJAINK – ESTERHÁZY JÁNOS 2006. december 6:

Esterházyemlékest Pozsony, Csemadok-székház

Esterházy - portré Nagy János alkotása

8

Vendégek: Mycielska Zsófia és Mycielsky Péter, Esterházy János hugának, Máriának gyermekei.

NAGYJAINK – ESTERHÁZY JÁNOS

Az Esterházy János halálának ötvenedik évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepségek és rendezvények: Helyszín Királyhelmec Dunaszerdahely

Időpont ? 2007. január

Pozsony

2007. január

Budapest

2007. február

Magas Tátra

2007. február

Budapest

2007. március 8

Búcs – 2007. március Esterházy - emlékpark Felvidéki és 2007. március 11 magyarországi templomok Strassburg/Brüsszel 2007. március

Megnevezés EJ. szobrának felavatása Az Esterházy János Boldoggá avatását kérő imalánc megindításának közzététele Esterházy János emlékév megnyitása. A szlovákiai magyar önkormányzatok és szervezetek részére szóló felhívás közzététele Sajtótájékoztató az Esterházy János emlékévről. A R Sz. Esterházy János emlékbizottsága felhívásának közzététele EJ. rehabilitálása kapcsán. Kárpát-medencei ifjúsági találkozó – Esterházy János konferencia. Koszorúzás a Szép utcai emléktáblánál

Felelős Helyi önkormányzat Pázmáneum, Cserkészszövetség Csemadok, Szövetség a Közös Célokért Pozsonyi magyar szervezetek Rákóczi Szövetség, Esterházy János emlékbizottság

Esterházy János emlékérem átadása

Koszorúzás - megemlékezés

Rákóczi Szövetség Esterházy János emlékbizottság Önkormányzat

Emlék- és imanap

Pázmáneum, Karaffa János

Közép-Európa minden magyar templomában.

Esterházy János életművét ismertető felszólalás az Európai Parlamentben Megemlékező ünnepség és a magyar-szlovák megbékélési kápolna alapkőletétele

MKP, Duka Zólyomi Árpád

2007. március

Budapest

2007. április

Esterházy János emlékkonferencia

Nyitraújlaki polgármesteri hivatal, Esterházy János emlékbizottság., Pozsonyi magyar szervezetek MTA, Rákóczi Szövetség, MKP

Komárom

2007. április 5

Kiállítás és emléknap

Komáromi múzeum

Udvard

2007. április 28

Szlovákiai magyar helytörténészek konferenciája

Udvard

Komárom Olmütz-Mirov

2007. május 15 2007. június 9.

Csúz – Szénássy kastély

2007. június 16

Pro Probitate díj-átadás MKP képviselőcsoport Emlékező istentisztelet és koszorúzás, Esterházy János CSMMSZ, Pazmaneum emlékérem átadása, tájékoztató tábla leleplezése. Előadások, koncertek Esterházy János emlékére Szénássy család

Pozsony

2007. szeptember 8 Esterházy Jánosra emlékező gyalogos zarándokmenet a Máriavölgyi kegyhelyre, s ott emlékező gyászistentisztelet. 2007. szeptember Ébert T.: az Esterházy - dráma bemutatója az EJ. Emléktábla leleplezés a kassai premontrei (magyar) templom falán 2007. október 6. Megemlékezés Jeszenák János sírboltjánál (EJ. dédapja)

Pozsony

Budapest

2007. október

Csúz

2007. október/ november

Az arcképet ábrázoló plakát szétküldése

Magyar Ifjúsági Közösség

Nyitraújlak

Kassa

Megjegyzés

Gloria Victis történelmi vetélkedő Esterházy Jánosról a közép-európai magyar középiskolák részére. Az Esterházy János emlékünnepség lezárása

Pázmáneum, Esterházy János emlékbizottság Pozsonyi magyar szervezetek Rákóczi Szövetség Kassai magyar szervezetek Magyar Ifjúsági Közösség, Csemadok Városi Választmánya, Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Esterházy János emlékbizottság Rákóczi Szövetség Az érintett szervezetek képviselői

Sólyom László köztársasági elnök úr fővédnökké való felkérése Emléktábla avatás a múzeumban, koszorúzás, előadás A téma EJ. emléke az egyes felvidéki helytörténészek kutatása alapján

Az EJ. emlékszoba felavatásának évfordulója Felkért főcelebráns Orosch János püspök. Az időpont a drámai előadás bemutatásához szükséges időhöz igazodik Megemlékezés a Kecske-kapui temetőben az aradi vértanúk napján, Rázga Pál sírjánál, és a Jeszenák sírboltnál

Egyben emlékezés 1956-ra: '56 magyar szabadságharcosai Esterházy Jánost a magyar forradalom mártírjává avatták.

Megjegyzés: A Rákóczi Szövetség a fentieken kívül a 2006. év folyamán ifjúsági rendezvényeinek programjába beilleszti az Esterházy János életművét bemutató előadásokat (Szentendrei Főiskolás Tábor, Sátoraljaújhelyi Középiskolás Tábor).

ITTHON

9

ÉVFORDULÓ – NAGYGYŰLÉS KOMÁROMBAN

Petheő Attila:

1994. január 8: – A járható út Az Európai Unióhoz legutóbb csatlakozottak közül a második legnagyobb, anyaországa határain kívül élő nemzeti közösség, a felvidéki magyarság, a trianoni békediktátum óta nem hozta létre hatékony kulturális és gazdasági közösségeit. Szlovákiai magyar közösségünk viszonylag összefüggő magyar többségű területen él. Az idők folyamán azonban a nyelvhatár egyre közelebb húzódik Szlovákia déli határához, ami lassú elsorvadásunkat is jelentheti. Az utóbbi évtizedben csökkent a városi magyar lakosság aránya, csökkent az értelmiségiek és a magyar középréteghez tartozók aránya. Az asszimiláció felgyorsult, amelynek fő okai a vegyes házasságok (1930-ban 10%, manapság 30%) és a nem anyanyelvi iskolaválasztás. A magyar gyermekek mintegy 25%-ka szlovák iskolába jár a Felvidéken. A magyar nemzetiségű általános iskolások 75%-ka jár magyar iskolába, míg a vegyesházasságokban születetteknek csupán 15%-ka. Ennek okai közül csupán kettőt említenék meg: a Beneš – korszakból hátramaradt félelem és a kisebbségi létből fakadó, hátrányos megkülönböztetéstől való félelem. A felvidéki magyarság körében a rendszerváltoztatás óta hiányzik egy olyan átfogó program, amely támogatja az anyanyelven tanulást. Hiányzik a magyar – és nemzetiségi kultúrák kidolgozott támogatási rendszere. Hiányzik a magyarságot sújtó rendeletek hatálytalanítása. Hiányzik a tényleges kétnyelvűség. Hiányzik a magyar nyelv egyenrangúsítása. Végül, de nem utolsósorban, hiányzik az autonómia bármilyen formájának léte. A legreménykeltőbb próbálkozás arra, hogy önálló művelődési, oktatási és regionális stratégiát alakítsunk ki, az Együttélés és az MKDM által 1994. január 8-án Komáromban szervezett szlovákiai magyar választott képviselők és polgármesterek országos nagygyűlése volt. A nagygyűlés egy olyan politikai közegben született, amikor a kommunista diktatúra bukása után létrejött hatalom kormányainak – annak ellenére, hogy voltak magyar tagjai is - egyike sem volt hajlandó rá, hogy bármilyen módon mérlegelje a magyar nemzeti közösség jogos igényeit. A Csallóközi Városok és Községek Társulásának (CSVKT) hívó szavára több, mint 3500 legitim szlovákiai magyar képviselő és polgármester vett részt a gyűlésen, ahol

10

a szervezők három fontos kérdéskör megvitatását tűzték ki célul: az önkormányzatok jogi helyzete, az állami közigazgatás átszervezésének kérdése, illetve a magyar közösség alkotmányos jogállása. A kor szava rádöbbentette nemzetünk itthoni, felvidéki vezetőit, hogy jövőnk szempontjából létfontosságú a magyar társadalmat érintő konkrét irányvonalak kimunkálása. A magyarság választott képviselői tudatában voltak annak, hogy a közigazgatás átszervezésénél a történelmi, kulturális és nyelvi szempontokat kell prioritásként

kezelnünk, hiszen ezek figyelmen kívül hagyásával a mi segítségünkkel szabdalnak szét bennünket (amint ez a magyarok lakta régiók esetében 2001-ben – kormányzásunk alatt - megtörtént, s így nincs olyan szlovákiai megye, ahol nem lenne leszavazható a magyarság). Szem előtt tartották a máig igazolható tényt, hogy a déli, magyarok lakta járásokban legnagyobb a munkanélküliség, azaz, hogy a magyar ajkú vidékeken még várat magára a gazdasági rendszerváltozás. Mérlegelték, hogy a magyar többségű községek negyven százalékában nincs magyar iskola és, hogy a Szlovák Köztársaság Alkotmánya nem tartalmazza a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatásának jogát, de még a szülőföldhöz való jogot sem. Mindezekre

ÉVFORDULÓ – NAGYGYŰLÉS KOMÁROMBAN a kérdésekre csupán egy dolog jelenthetett volna gyógyírt már akkor, 1994-ben a valós, legszélesebb körű önrendelkezés biztosítása, amely feladatként rótta volna működtetőire a magyar nyelvű felsőoktatási intézmény létrehozását és életben tartását, jogaink érvényesítésének megkönnyítését egy nemzetiségi jogi kódex megalkotásával, kulturális örökségünk ápolása és védelme stratégiájának kidolgozását. 1994ben azonban a politika meghátrált, annak ellenére, hogy ekkor elérhette volna a legtöbbet, az autonómiát. Csakhogy egyesek személyes érdekei mást kívántak. Az 1994-es komáromi nagygyűlésen kimondták és meghatározták az útirányt, ennek ellenére később szándékosan, vagy az aktuális helyzetet mindig tévesen megítélve elvárásaink szintjét alacsonyra tették és a követeléseinkből engedtek a képviseletünkkel megbízottak. A CSVKT határozott álláspontja - melyet Harsányi Imre tolmácsolt és amely mind a mai napig megvalósításra vár - határozott nézetet fogalmazott meg arról, hogy: „társulást kell létrehozni az önkormányzati képviselők, polgármesterek és parlamenti képviselők részvételével, hogy állásfoglalásainkat kellő odafigyeléssel és komolysággal tárgyalják.” Egyszóval a szervezők már ekkor jól látták egy plurális alapon működő nemzeti tanács működésének szükségét, ami Erdélyben és a Délvidéken igen, ám nálunk még mind a mai napig nincs. Hiszen ennek léte ellenőrizhetővé és többpólusúvá tenné a felvidéki magyar társadalmat és ez azokra nézve veszélyes, akik közéleti szereplőként attól rettegnek, hogy egy szélesebb rétegnek, ne adj Isten az értelmiségnek beleszólást engedjenek nemzeti sorsunk alakításába.

A kisebbségi önrendelkezés fogalma nem zárja ki, hogy kisebbségi területi autonómiák alakuljanak azokon a területeken, ahol a kisebbség többségben él. A Kárpát – medencében, így Szlovákiában is – mivel itt, mint egész Közép – Európában jellemző, hogy a többségben lakott területeken kívül elszórtan is élnek kisebbségi egyének – a területi elv kiegészülhet személyi elvű autonómiával is. A gyűlés 1995-ben kiadott jegyzőkönyve hitelesen idézi A. Nagy László szavait, aki saját pártja nevében kifejtette, hogy: „…a feladatok között a nemzetiségi törvénnyel együtt a kulturális és az oktatási autonómia elérése az elsődleges feladat.”. Jelenleg sem nemzetiségi törvényünk, sem autonómiánk nincs. Felmerülhet bennünk, felvidéki magyarokban a kérdés, hogy vajon kire dől majd az 1994. január 8.-a óta szekrényben porosodó csontváz. A délvidéki magyarság megalkotta már az egyelőre centralizáltnak tetsző, de működő Vajdasági Nemzeti Tanácsát és sajátjainak nem engedi elfelejteni az autonómia fogalmát. Erdélyben a nemzet jövőjét féltő magyarok Székely Nemzeti Tanácsot hívtak életre, dacolva a hatalmon lévőkkel, és olykor az azokhoz közel álló magyar érdekképviselettel, tulajdonképpen belekényszerítettek az autonómia igenlésébe. Mi, felvidéki magyarok 1994 óta várunk és hagyjuk, hogy az autonómiát, a nemzeti önrendelkezést szájukra vevőket megbélyegezzék, radikálisnak kiáltsák ki. Politikai képviseletünk sajnos nyolcesztendei kormányzás alatt sem tudta megteremteni az önrendelkezés, de még egy jól működő magyar intézményrendszer-hálózat feltételeit sem. Ezzel virtuálissá tette az érdekképviseletet, hiszen gyenge a felvidéki magyar civil társadalom. Nem azt akarjuk

1/ Miképpen emlékszik vissza a 13 évvel ezelőtti komáromi nagygyűlésre? 2/ Ön szerint mi a nagygyűlés üzenete a mai felvidéki magyar emberek számára?

Duray Miklós, parlamenti képviselő: 1/ Aki szervezője, sőt, ötletgazdája volt a nagygyűlésnek, csak elfogult lehet. Egy szent helyen, a Gellért-hegy gyomrában megbúvó sziklakápolnában született meg – 1992 nyarán – az összefogás sajátos eszméje: az önkormányzatiság vágyának szervezett rendszerré változtatása. Másfél év szívós munkájával sikerült valóra váltanunk az elképzelést. Akkor még volt jövőlátomásunk és voltak segítők is. Ez a nagygyűlés volt a felvidéki magyarok utolsó felkiáltása. Épphogy csak azt nem mondtuk ki, hogy a saját mezünkbe öltözött árulókkal vagyunk körülvéve, bekerítve – akik ma is a hangadók és az árulók. 2/ Ha ki akarunk keveredni a zsákutcából, vagy ha úgy tetszik: a kutyaszorítóból, csak január nyolcadikához térhetünk vissza. Számunkra egyetlen menekvés az önkörmányzat. Az önkormányzatiság eszméje a legemberibb törekvés vezérfonala.

1994-es komáromi nagygyűlés irányt mutathat mindazoknak, akik a felvidéki magyarság jövőjéért és nem a maguk boldogulásáért kívánnak cselekedni. A nagygyűlés jelenlévők által elfogadott zárónyilatkozata leteszi a voksát a szlovákiai magyarság az állam keretei közötti önrendelkezési joga mellett, önrendelkezés alatt pedig tudvalévőleg azt értjük ma is, ha egy csoporthoz – a nemzeti kisebbséghez, a nemzethez – tartozó egyének a lehető legteljesebb körben gyakorolhatják szabadságaikat. „Az autonómia nem más, mint ha az ember szabadon vállalja saját kötöttségeit” – vallja Lőrincz Csaba társadalomkutató.

ITTHON

mondani, hogy nincsenek kezdeményezések, csupán a látszat azt mutatja, hogy a döntések ad hoc jelleggel születnek, azaz nincs koncepció. Ezáltal pedig az a veszélyes helyzet teremtődik meg, hogy a közösségi médiát is uraló neoliberális értelmiségen és pártokon kívül senki sem tudja a döntéseket befolyásolni. Az érdekképviselők egyre kevesebb bizalmat, szavazatot kapnak, ami maga után vonhatja, hogy lassan elvesztik a bázist, amely a felszínen tartja nemzeti alapon szerveződő képviseletünket.

Lojkovič Sámuel, polgármester 1. Komoly és válságos idoszak volt az önkormányzatok és a magyarság életében. Nehéz elképzelni, ha nem lépünk, nem bizonyítunk, hanem figyelmeztetünk, milyen irányba fejlődött volna polgári és nemzetiségi életunk. 2. Az összefogás szukségessége.

11

ÉVFORDULÓ – NAGYGYŰLÉS KOMÁROMBAN Ön miképpen emlékszik vissza a 13 esztendővel ezelőtti komáromi nagygyűlésre? A nagygyűlés a szlovákiai magyarság célkitűzéseit fogalmazta meg azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az ország sorsán jobbitsunk. Szervezőként őszintén sajnálom, hogy igyekezetünk nem talált megértésre. Nemcsak a soros hatalom itélt el bennünket és „ a hont kivont karddal óvta ellenünk”, hanem a felvidéki magyarság is megosztott volt. A Magyar Polgári Párt nem ajánlotta tagjainak a gyűlésen való részvételt, a Magyar Koalíció Pártja pedig úgy tűnik, ahelyett, hogy célkitűzéseit megvalósítaná, agyonhallgatja azokat. Meglátása szerint mi lehet a nagygyűlés üzenete a mai felvidéki magyar emberek számára? Amikor a szervezést elkezdtük, bíztunk abban, hogy a nagygyűlésen megválaszthatjuk a szlovákiai magyarság legitim képviseletét. Megosztottságunknak köszönhetően erre nem került sor, mégis előrelépés történt: a célokat fogalmaztuk meg. Azok ma is időszerűek, ezért olyan képviselőket kellene választanunk, akik felvállalják az értük való küzdelmet. Ha erre nem vagyunk képesek, hiábavaló volt a polgármesterek és képviselők példás helytállása, a nagygyűlés pedig csak szép emlék marad. Azért pedig kár lett volna a bőrünket a vásárra vinni.

Szabó Olga, volt polgármester és parlamenti képviselő

Csolti Lajos, polgármester Ön miképpen emlékszik vissza a 13 esztendővel ezelőtti komáromi nagygyűlésre? A komáromi nagygyűlés mérföldkő volt a szlovákiai magyarság történelmében. Mindanyian éreztük az elszántságot, a tenniakarást a közös célokért. Jó volt magyarnak lenni. Meglátása szerint, mi lehet a nagygyűlés üzenete a mai felvidéki magyar emberek számára? A nagygyűlés üzenete a szlovákiai magyarság számára az együvétartozás szellemének megőrzése. Szervezetten és tudatosan politizálni úgy, hogy közben ne szakadjunk el az emberektől, támogassuk, segítsük a fiatalok bevonását a feladatok megoldásába. Még többet kell tennünk a kultúránk megőrzéséért, az elmaradott régiók felemelkedéséért.

Kvarda József, polgármester, megyei alelnők

ológiai megosztottságot egy közös cél: a saját jövőnk megfogalmazása, a felvidéki magyarság igényeinek és érdekeinek stratégiai programba öntése. Meg az, ahogy az elszántság és a lelkesedés párosulni tudott a higgadt, megfontolt mérlegeléssel, a teljes nyitottsággal minden új ötlet, javaslat iránt, amely megalapozott, átgondolt, ezáltal megvédhető volt. Azóta is sokszor átlapozom a nagygyűlés dokumentumait, a felszólalásokat, megnézem a képeket, hogy valóságként éljen bennem az az esemény, amelyhez fogható 1918 óta, vagyis a csehszlovákiai, így a szlovákiai magyarság rövid történelmében mindeddig az első és egyetlen volt... Mert nem akarom, hogy az esemény egy megszépült emlékként éljen bennem.

Miképpen emlékszik a 13 évvel ezelőtti komáromi nagygyűlésre?

Ön szerint mi a nagygyűlés üzenete a mai felvidéki magyar emberek számára?

Sok apró emlék, kép, megnyilatkozás él az emlékezetemben, pozitívak és negatívak egyaránt, de azt hiszem, felesleges lenne részletekbe bocsátkozni. Mert a legfontosabb az az élmény, amely igen mélyen belevéste magát szívembe-lelkembe. Nevezetesen az az addig soha nem tapasztalt egység, amely kialakult a helyi és a parlamenti képviselők, a magyar polgármesterek között, ahogy akkor sikerült félretenni a párthovatartozást és az ide-

Leginkább azt szeretném, ha a nagygyűlés nem „üzenetként“ élne a magyarságban, sem azokban, akik akkor ott voltak vagy más formában hozzájárultak a tanácskozás előkészítéséhez, megszervezéséhez, és azokban sem, akik azóta lettek felnőtté és nyitottak a politikai és társadalmi kérdések iránt, fogékonyak a magyarságot érintő kérdésekre. A dokumentumok, amelyekről tárgyaltunk 13 évvel ezelőtt és minden felszólalás is hozzáférhető az érdeklődők

12

számára. Ezekben a dokumentumokban számtalan utalás is van nemzetközi dokumentumokra, akár a nemzeti kisebbségek, akár az önkormányzatiság kapcsán. Ha bárki veszi azt a fáradságot, hogy minedezeket összeolvasgassa és elgondolkodik azon, hol tart ma Szlovákia, azon belül miként biztosítottak a kisebségi jogok, milyen változata alakult ki az önkormányzatiságnak, s az élet különböző területein mennyire tartják tiszteletben a bárminemű autonómiákat elvi és gyakorlati szinten, akkor rá kell döbbennie, hogy nem az ideális, hanem az elfogadható szinttől is igencsak messze vagyunk még. Ezért nem szeretném, ha a komáromi nagygyűlés „üzenet“ lenne, mert az én olvasatomban az ott megfogalmazott célok még ma is csak célok többségében, avagy — ha úgy tetszik — az elfogadott dokumentumokat még ma is élő stratégiai programként kellene kezelnünk. Ha tehát mégis a kérdésre akarok válaszolni, akkor azt mondom: a nagygyűlés üzenje a ma emberének azt, hogy újra és újra — akár minden parlamenti és helyi választást követően — meg kell szervezni a nagygyűlést, ahol a legitim szlovákiai magyar politikusok — kommunális és parlamenti képviselők — kiértékelve a kialakult helyzetet, megfogalmazzák a legszükségesebb tennivalókat és az elért eredmények fényében felfrissítik az élhető nemzeti lét stratégiáját.

KÖNYVBEMUTATÓ

Összefonódó ujjak Izgalmas könyv Duray Miklósról

Tavaly az év utolsó napjaiban izgalmas beszélgetőkönyv jelent meg Duray Miklóst bemutatva a budapesti Kairosz Kiadó jóvoltából. Duray beszélgetőtársa Benkei Ildikó, a Magyar Rádió riportere, akit Kárpát-medencei specialistának is nevezhetünk, hiszen gyakran megfordul a határon túli magyaroknál. A kötet a Magyarnak lenni sorozatban látott napvilágot. Most részletet közlünk belőle. ...1919-ben Pozsonyban magyar gyári munkásokat lőttek halomra, mert tüntettek a készülő békediktátum ellen. Kivégzésük helye jeltelen még ma is, sőt, valamiféle bevásárlóközpont épült sírjukon – olvasom egyik írásában. A Rózsavölgyi temetőben hantolták el őket 1919 februárjában, majd ezt a temetőt az 1960-as évek második felében felszámolták, a csontokat kiszedték, és a Csalogány-völgyi temetőben helyezték el. Kaptak egy táblácskát, ami jelzi, hogy ott vannak elhelyezve a csontjaik. De nem a sírok megszüntetése az igazi probléma, hanem az emlék, az emlékezés megszűnése. Ma Pozsonyban senki nem emlékezik arra, hogy 1919-ben Pozsony még zömmel magyar város volt, és a magyar munkások tüntettek az elcsatolás ellen. Abban a városban, amelyben ma csak négy százalék a magyar lakosság aránya. Ezt tartom tragédiának, hogy úgy felejtkeztünk el hősi halottainkról, hogy elfeledkeztünk egyben önmagunkról is. És nem csak róluk feledkeztünk el, elfeledkeztünk – vagy hajlamosak vagyunk elfeledkezni – azokról az áldozatokról, akik a XX. században szembeszálltak a különböző önkényekkel a nemzet védelme érdekében. Nem emlékezünk azokra a szerencsétlen magyar katonákra, akik 1944 őszén kétségbeesésükben?, józanságukban?, éleslátásukban?, kiúttalanságukban? – nem tudom – átálltak a partizánokhoz, történetesen a szlovák partizánokhoz. A partizánok viszont lemészárolták őket. Senki sem emlékezik rájuk. Nem emlékezik azokra sem senki, akiket 1938-ban a visszacsatoláskor cseh repülők lőttek le. Kigumizzuk a tudatunkból azokat az emlékeket, amelyeket közösségi emlékként kellene megőrizni. De nemcsak a mártírokra nem emlékezünk, nem tudunk megfelelőképpen emlékezni arra sem, ami bizodalmat adhat nekünk. Mint hogyha megtörték volna az emlékezőképességünket. Mint hogyha kiirtották volna belőlünk az emlékezésnek a vágyát, noha minden nemzet erejének egyik összetevője az emlékezés, a másik a jövőbe vetett bizodalom. Az az érzésem, hogy a magyarság egyre inkább kezd úgy viselkedni, mintha nem

ITTHON

lenne nemzet. Ha pedig egy nemzet nem nemzetként viselkedik, akkor az a nemzet szétesik. Olyan lesz, mint az a bokszoló, akinek bedobták a törülközőt. Föladja. Hogy számolunk el így a gyerekeink, az unokáink előtt, hogy a történelmünk még ismert alakjainak sem merünk emléket állítani, nem beszélve ezekről az alig ismert vagy ismeretlen emberekről, akiket említett, akiket egyszerűen el fogunk felejteni. Hogy számolunk majd el nekik, hiszen tőlük vesszük el a múltjukat. Ha ezt a kérdést feltesszük, akkor tudatában vagyunk mulasztásainknak. Ez jó jel! Az a tragikus helyzet, ha már fel sem tudjuk tenni ezt a kérdést. De ha emiatt szégyenérzetet érzünk, akkor megint nyílik esélyünk a megmenekülésre. Azoktól óvakodjunk, akiknek nincs szégyenérzetük sem. A mulasztások számát nyilván szaporítottuk azzal, hogy elmaradt a felelősségre vonás a kommunizmus bűntettei miatt, amiről úgy fogalmaz, hogy nincs felelősségre vonási kényszer, és ebből eredő erkölcsi norma sem. „A rendszerváltozás óta tizenöt év telt el, mi értelme a kommunista múlt felhánytorgatásának?”- kérdik. Idézem: „…a bűnöst ugyan keressük még, és szeretnénk is meglelni, de nem merjük, hátha valamelyikünk rokona.” És itt a konklúzió: „Hogyha egy társadalomban a bűnnel érintettek számbeli vagy súlybeli többséget alkotnak, akkor a bűn megítélése is viszonylagossá válik, mert feloldódik a túloldaltól elválasztó határa.” Gondolom, itt tartunk mi most. Nem vagyok híve az üldözésnek csak azért, mert valaki a rendszerváltozás előtt a bűnös rendszernek volt valamilyen szinten a támogatója. Nem biztos, hogy ez az ember bűnös, legföljebb gyarló. Az igazi bűnösök azok, akik bűnök elkövetésére kényszerítették, biztatták az embereket. Ha a kollektív bűnösség bélyegét nyomnám rá a bukott kommunista rendszer valamennyi együttműködőjére, akkor csaknem mindenkit megbélyegezhetnék és semmiben sem különböznék azoktól a kommunistáktól, akik mindenkit kinyírtak az 1940 es évek végén vagy az 1950 es évek elején, akiket osztályidegennek tartottak. Ez a példa nem követendő. Azt azonban tudatosítani kell, hogy

minden rendszernek megvan a maga filozófiája, társadalomelmélete, gondolkodási módja, stílusa, módszerei. Nem véletlen – és most visszautalok az Ószövetségre –, hogy az egyiptomi szolgaságból kijövő zsidók negyven éven keresztül vándoroltak a pusztaságban. Nem azért vándoroltak, mert elvesztették a nem létező iránytűt és nem találtak el Izrael földjére, hanem azért, hogy kihaljon az a generáció, amelynek a gondolkodásmódja megfertőződött Egyiptomban. Ha valamit az Ószövetségből példaként lehet állítani a mai helyzetben, akkor az a pusztában való bolyongás, vándorlás kényszerűsége. A kommunizmus bukása után két generáción keresztül valószínűleg még fertőzöttek leszünk azzal a gondolkodásmóddal, amit akkor belénk vertek vagy ránk erőszakoltak. Említettem, hogy úgy érzem magam, mintha érintetlen maradtam volna a kommunizmustól. De ezt csak én érzem így! Lehet, hogy egy elemző kiderítené: én sem vagyok érintetlen. Viszont nagyon sokan vannak, akik szemmel láthatóan és hallhatóan érintetté váltak általa. Felelősségre vonás helyett az önmérsékletre lehetőséget adó törvények rendszerét kellett volna létrehozni, hogy egyértelművé váljon: az, aki biztos, hogy fertőzött a múlttal, tovább ne fertőzhesse köztisztségből a jelent.

13

AUTONÓMIÁK EURÓPÁBAN

Christoph Pan:

Dél-tiroli autonómia – sikermodell? Dél-Tirol esete Dél-Tirol, melynek hivatalos neve Autonóm Provincia Bozen, a régvolt Osztrák Császári Birodalom egy része, mely 1919-

A dél-tiroli autonómia arra az egyezményre nyúlik vissza, melyet Ausztria és Olaszország 1948-ban Párizsban írt alá, mely kilátásba helyezte, hogy Olaszország Dél-Tirol Tartománynak autonóm

vált. Olaszország 1948-ban be is vezette Dél-Tirolban az első autonómiát, mely azonban nem felelt meg a dél-tiroliak elvárásainak, ami a védőhatalom, Ausztria, és Olaszország között vitára adott okot a párizsi egyezményben lefektetettek megvalósításáról, és emiatt a dél-tiroli kérdés 1960-ban az ENSZ elé került. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1960. október 31-én elfogadott rezolúciójában felszólította Olaszországot, hogy Ausztriával a kérdést bilaterális úton békésen rendezze, de a következőkben látható eredmény nem volt. Amikor 1961-ben néhány dél-tiroli aktivista az ENSZ felszólításának különböző objektumok ellen elkövetett merényletek sorozatával adott ben Olaszországhoz került. Jelenleg DélTirol egyike Olaszország több mint 100 provinciájának, és Ausztriával határos. A lakosság félmillió fő (Olaszország lakosságának 0,8%-a), és a területe kereken 7400 km2 (Olaszország területének 2,5%-a). A lakói 2/3 részben (64%) német anyanyelvűek, egynegyedük (25%) olasz, 4% ladin (rétoromán) és 7% egyéb (bevándorló).

14

Mindhárom népcsoport ezenkívül rendelkezik anyanyelvű óvodákkal. törvényhozási és végrehajtó hatalmat juttasson. Ezen egyezmény révén, mely a szövetségesek és Olaszország közti békeszerződésbe, mint annak szerves része, bekerült, Dél-Tirol nemzetközi kérdéssé

nyomatékot, az ENSZ novemberben megerősítette előző évi felszólítását, amire Olaszország egy bizottság kinevezésével reagált, melyben minden érdekelt fél képviselve volt. Ez az úgynevezett 19-es bizottság (1961-64) ajánlatokat dolgozott ki, melyeket külügyminiszteri és szakértői szinten bilaterális tárgyalások során egy „csomagnak” nevezett, 137 konkrét intézkedésből álló kötetbe foglaltak, és a következőkben lépésenként megvalósítottak. Ez a folyamat 1971-ben kezdődött, és 1992-ig tartott. Ekkor Ausztria a dél-tiroli vitát az Egyesült Nemzeteknél befejezettnek nyilvánította. Dél-Tirol második autonómiáját hivatalosan az 1971. november 10-i Alkotmánytörvény Nr. 1. vezette be. A (második) autonómia-statútum Dél-Tirolra ruház át egy sor autonóm hatáskört, melyek törvényes rendezése a saját helyi parlament (Landtag) útján történik, gyakorlásukat pedig saját végrehajtó szerv

AUTONÓMIÁK EURÓPÁBAN

(Landesregierung) látja el a hozzátartozó közigazgatási struktúrával. Olaszországban 2001. november 9-én végül életbe lépett az az alkotmányreform, mely a dél-tiroli autonómia számára is némi javulást hozott, s melynek eredménye a harmadik autonómia. Az új a második autonómiával szemben a „Dél-Tirol” megnevezés alkotmányjogi rögzítése; a tartományi törvények római láttamoztatásának megszűnése; Dél-Tirol azon kötelezettségének megszűnése, miszerint törvényhozásában magát az állami gazdasági-szociális reformtörvényeknek alárendelje; a kormánykirendeltnek mint ellenőrző szervnek törlése az alkotmányból; az elsőrendű illetékesség kibővítése a kereskedelem, ipar, inasképzés és vízügy terén; a másodrendű illetékesség kibővítése a nemzetközi kapcsolatok, a szállítási hálózatok, az energia, a kutatás, a táplálkozás, a repülőterek és a külkereskedelem terén. Az autonóm hatáskör három fokozatú illetékességre osztott, úgymint a teljes (elsőrendű) illetékesség; a rész- (másodrendű) illetékesség és a kiegészítő (harmadrendű) illetékesség. Az első esetben az autonóm hatáskört csak az alkotmány; az olasz jogrend alapelvei; a nemzetközi kötelezettségek és a nemzeti érdekek korlátozzák, a második esetben az eddigieken túlmenően állami törvények szabják meg a határt, és a harmadik esetben bizonyos egyedi területeken az állami törvényeket tartományi törvények egészíthetik ki.

a ladin népcsoport védelme jelentős részben megvalósult, anélkül hogy a Dél-Tirolban honos olaszok mint kisebbség a kisebbségben, általánosan elismert emberi és elemi szabadságjogaik élvezetében akadályozva lettek volna. Mutatóban néhány jelentős eredmény. A német mint hivatalos nyelv minden közhivatalban az olasszal egyenrangú, ezen túlmenően a ladin a zárt ladin településterületen, tehát összesen 116-ból nyolc községben kommunális szinten a két másik tartományi nyelvvel egyenrangú. Tehát három hivatalos nyelv van, úgymint a nemzeti (olasz), a regionális (német) és a lokális (ladin). A fontos javak, mint például a közhivatali állások betöltése, kulturális vagy szociális lakásépítési támogatás elosztása a részarány-rendszer szerint történik, mely mindhárom nyelvcsoportot szigorúan a népesség arányában veszi tekintetbe. A népcsoportok identitásának megőrzése alapvetően az iskolarendszeren nyugszik, mely mindhárom népcsoport számára

saját változatot tartalmaz. Ez biztosítja az anyanyelvű iskolai oktatást és a másik nyelv(ek) mint másodnyelv(ek) elsajátítását. Hála egy 1955-ben Ausztria és Olaszország között kötött tanulmányi egyezménynek, a német népcsoport tagjai egyetemi képzésüket Ausztriában, anyanyelvükön végezhetik. Dél-Tirolban foghatók a külföldi német nyelvű rádió- és tv-műsorok, saját német nyelvű közszolgálati rádió- és tv-műsor is van, ugyanez érvényes, ha jelentősen szűkebb mértékben is, a ladinra. Ehhez jön egy igen gazdag és aktív kulturális hálózat, ezernyi együttessel, ami, ha tekintetbe vesszük, hogy a kereken 320 000 főt számláló német és ladin népcsoport összesen csak valamelyik világváros egyetlen városrészének nagyságrendje, meglepően sűrű. Dél-Tirolban virágzik a gazdasági élet, mely alapvetően három pilléren nyugszik: a földművelés, a termelő kisipar és a szolgáltatások területén. Miközben egész Európa a munkanélküliséggel küzd, DélTirol az autonómia eszközeivel ezt több mint egy évtizede megoldotta. Az egy főre eső jövedelem Dél-Tirolban jelentősen magasabb, mint a nemzeti átlag, ami Olaszországban 2001-ben 9200 euro körül mozgott. Természetesen vannak problémák, melyek nincsenek rendezve, vagy amelyeket még rendezni kell, például a helynévadás (toponomasztika) kérdése. Hasonlóképpen a politikai közép megszűntével két tömbbe csoportosult olaszországi pártok új politikai tömörülése új kihívás az autonómia létének és fejlődésének. (folytatjuk) Képek: © South Tyrol Marketing – Milanesio, Udo Bernhart, Laurin Moser, Helmuth Rier, Tappeiner

A dél-tiroli autonómia működése és tapasztalatai Több mint harminc évvel a dél-tiroli autonómia fel- és kiépítése után valóban el lehet mondani, hogy fő célja, a német és

ITTHON

15

BEIRATKOZÁSOK ,,Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne...“ – idézem Tamási Áron gyönyörű gondolatát és elgondolkodom azon, vajon miért vagyunk a világon, s az itt létünk, helyünk keresése, gyökereink, kultúránk, nyelvünk megtartása mennyire tudatos és ha nem az, akkor miért sodródunk, mik azok a tényezők, melyek sorsunkat ilyen, vagy olyan irányba kimozdítják.Kérdések, melyeket nem biztos, hogy mindenki feltesz önmagának, s amelyekre nem biztos, hogy van egyszerű igen, vagy nem felelet. Az ember saját maga sorsának alakítója s a hatások , melyek gyermekkorában érik, meghatározóak egész életében, Az egyik legfontosabb hatás, mely mindjárt a születésünk után meghatározza további fejlődésünket, s melyet az anyatejjel szívunk magunkba, mint a mindennapi táplálékot, az az édesanya szeretete, az édesanya szavai, az ő nyelve, mellyel megajándékoz bennünket,

életutat választja. Így nem történhet meg az, hogy az oroszlán egyszer csak repülni szeretne, vagy a cinege a halak módján a víz alatti életet válassza, esetleg a hűséges házőrzőink nyávogni tanulnának, vagy a virágok ősszel elrepülnek a cserepekből és elszállnak melegebb vidékre. Nevetségesnek tűnik ez a fejtegetés, mert az élet természetes rendjének mindez ellentmon-

Mert az ugyan igaz, hogy az anyanyelvet a családban valamiféleképpen megőrzik úgy is a gyerekek, bár idegen nyelvű iskolát látogatnak, de a természetes műveltségük az irodalom, a történelem, a kultúra területén olyan hézagos lesz, hogy az átlagos műveltségi szintet sem éri majd el. Már pedig Európában nemcsak enni, inni és aludni kell, hanem élni is, elsősorban

Ne csak szavakban, de tettekben is legyünk európaiak Gondolatok az iskolaválasztás kapcsán amelyen szól hozzánk, énekel nekünk, mesét mond, becéz, simogat, megérint, mint egy -egy apró, csiszolatlan gyöngyszemet, a nyelven, melyet ő is az édesanyjától kapott ajándékba, amit úgy hívunk, hogy ANYANYELV. Az anyanyelv olyan ,mint egy vár. Lakni lehet benne, védelmet nyújt, meghatározza személyiségünket, ezzel kommunikálunk azokkal akiknek szintén ez az anyanyelve, s mely emberek csoportja alkot családot, baráti kört, közösséget, nemzetet és valahol hazát is. A nyelv az, ami összeköt tehát bennünket egy nemzeten belül. Ezen a nyelven írunk, olvasunk, beszélünk, élünk. Az első szavak, az első mondatok, melyek az elménkbe beíródnak, kitörölhetetlenül ott maradnak, amíg élünk. Nem mindegy tehát, hogy az első élmények hatása, hogyan őrződik meg bennünk, s hogyan tudjuk ezeket az élményeket kiszélesíteni, vagy helytelen döntések esetében semlegesíteni. Kétségtelen, hogy a nyelv továbbfejlesztése szempontjából a legfontosabb döntés, melyet a szülők meghoznak a gyermekeik helyett, az iskolaválasztás. A Teremtő általi természetes rendben az a természetes, ha minden élőlény a maga számára legyegyszerűbb, legjobb és legteljesebb

16

dana, ha megtörténik. Mi emberek akik, állítólag az evolúció csúcsán állunk, mégis képesek vagyunk a természetes értékrendünknek ellenmondó módon cselekedni, tudatosan , érdekből, különböző hatások miatt. Pedig csak annyit kellene tennünk, hogy a természet rendjének megfelelően, a Teremtő akarata szerint éljünk és cselekedjünk. És ez a cselekvés nem más, mint az, hogy minden gyermeket, akit az édesanya a világra hoz, s akihez, amilyen nyelven szól, olyan nyelvű iskolába járassa. Az Európai Unió egyik alapvető követelménye, az európai ember, három nyelvet tudjon, ami a fejlettebb nyugateurópai államokban gyakorlatilag már megvalósult, nálunk még nem teljesen érvényesült. A szlovákiai magyarok ebből a szempontból előnyben vannak, hiszen az otthonról magukkal hozott magyar nyelv mellett, a magyar tanítási nyelvű alapiskolákban minden olyan feltétel adott, hogy a másik két nyelvet is elsajátítsák, európai módon és szinten. De ez csak akkor lehetséges, ha a magyar szülők az anyanyelvi oktatás mellett döntenek. Amenynyiben nem, megfosztják gyermeküket attól, hogy európai módon, a világ legtermészetesebb rendjében élhessék életüket.

az elsajátított tudással és az ebből fakadó lehetőségekkel. Nehéz tehát ellenérveket találni arra, hogy az egyesülő Európán belül, a magyar határtól alig néhány méterre megtagadjuk az anyanyelvi oktatás lehetőségét gyermekeinktől. Az az ember, akinek a lelkében és a fejében rend uralkodik, aki tudja, hogy hol a helye a világban, a hazában, kiegyensúlyozott, harmonikus életet él. Ezt a rendet viszi magával a családjába, a munkahelyére, a baráti körébe. Ezzel a renddel éli le egész életét és teremt harmónát a lélek és a tudat között. Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, hangzik a mondás, de anyanyelved akkor is csak egy marad. Ezen keresztül kötődsz majd a földhöz, melyből vétettél, a nemzethez , melyhez tartozol, a hazához, szülőföldhöz, melyben élsz. Ne tagadd meg azt, amit az ősöktől kaptál, mert ezáltal nem leszel se jobb, se több, csak sebezhetőbb, csak kiszolgáltatottabb. Őrizd meg anyanyelved, iskolád, hited, hogy Te is azért legyél a világon, hogy valahol otthon lehess benne.A jó döntés felelőssége az Önök kezében van, tisztelt édesanyák és édesapák, tanuljanak meg élni vele!!! (palócz)

BEIRATKOZÁSOK Az anyanyelv megőrzése, tehát a hozzá való viszonyulás is, mint Miroslav Válek szlovák költő is írta, alapvetően fontos. Első két sorát a cím idézi, a maradék háromban pedig így fogalmaz: „Bársony a nyelv, s ha kell kard éle – villog. Méltatlan ne ejthessen rajta foltot.“

- Sok magyar szülő, miután elhatározta, hogy szlovák nyelvű iskolába adja gyerekét, az óvodák közül is a szlovákot választja... - Általános megfigyelés, hogy a kényszerű nyelvtanulás aránytalanul nagy feladatot ró a gyerekre. Nemcsak az idegen környezetet, ismeretlen szokásokat, embe-

És anyanyelved szeresd legelébb – Tiéd lehet, mint tiszta beszéd. (Miroslav Válek) Ezért is határoztuk el, hogy nemcsak az iskolai meg óvodai beíratások idején foglalkozunk a témával. Egyik folyamatos nyilatkozónk dr. Bajnok István elmegyógyász lesz, aki rendelkezésünkre bocsátotta előadásainak szövegét, a vele készült interjúkat, az általa fontosnak tartott és gondosan összegyűjtött szövegeket e témában. Dr. Bajnok István rendelőjében gyakran megfordultak kisgyermekes szülők, hogy segítségül hívják az orvoslás eszközeit sérült lelkű apróságaik gyógyítására. A sérülés egyetlen oka az idegen nevelési vagy tanítási nyelv volt, melyet a befogadó gyermek nem értett, s ezért félt vagy szorongott. - A gyerekek nem az iskolás kortól, azaz hatéves koruktól kezdenek el foglalkozni a világ megismerésével, hanem egészen pici koruktól fogva. Általában már háromévesen óvodába mennek. Ez mérföldkő a gyerek életében, a kicsi ember itt válik igazán közösségivé, megtanulja tekintetbe venni mások igényeit, megtanul beilleszkedni. Már itt sem mindegy, milyen nyelven foglalkoznak az apró emberkével. Ha az óvoda az otthoni anyanyelvi kommunikációt folytatja, akkor természetessé válik a gyerek fejlődése.

ITTHON

reket kell megszoknia: az információk is idegen nyelven érkeznek hozzá. A gyerek elbizonytalanodik, nem érti, mit kívánnak tőle. Ráadásul teljesítenie is kell. Erejét meghaladóan igyekszik megfelelni az igényeknek. S bár az agya olyan, mint a szivacs, gyorsan magába szív mindent, egy dolgot már ekkor elveszít: a saját nyelvének szeretetét és becsülését. - Ellenérvként fel kell hoznunk, hogy az ember gyerekkorban tanulja a legkönnyebben a nyelveket... - Ez igaz. A gyermekpszichológusok világszerte egyetértenek abban, hogy minden nyelv elsajátításához kell egy személy, és kell a hozzá kapcsolódó érzelmi viszony. Ha például a kisgyermek a magyar szülőjével magyarul, a szlovák szülőjével szlovákul beszél, minden gond nélkül megtanulja mindkét nyelvet. Ez egy természetes nyelvtanulási folyamat. A magyar családokban azonban nem ez a helyzet, mert otthon a szülők magyarul beszélnek a gyerekkel. Az óvodában hiányzik az érzelmi kötődés, így a természetes nyelvtanulás eleve csorbát szenved. Itt már inkább kényszerű tanulásról beszélhetünk és ez neurotizál. - Mi történik a gyerekkel, amikor iskolába kerül?

Dr. Bajnok István - Az iskoláskor nagy változást hoz az életébe. Az addigi játékos tanulás helyett olyan tanulás következik, amely kötelességeket ró rá. Ha nem anyanyelvi iskolába kerül, akkor olyan a helyzete, mint a munkásnak, aki rossz szerszámot kap a kezébe: életlen baltát, fogatlan fűrészt. Vagy úgy érzi magát, mint az a futó, akit ugyan szintén odaállítanak a rajtvonalhoz, de összekötözik a lábát, míg a többiek szabadon futhatnak. Buta és idétlen az a szülői elgondolás, hogy majd itt megtanulja a nyelvet. Mikor? Akkor, amikor a többiek már matematikát, fizikát, természetrajzot tanulnak? /cséf./

17

SZÜLŐFÖLDÜNK

KINCSKERESŐK

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a CSEMADOK közös pályázata Amikor 2005 novemberében Magyarország meghirdette a Szülőföld Alap pályázatát, az SZMPSZ és a CSEMADOK vezetői egy olyan közös programban gondolkodtak, amelynek hosszú távú célja a szülőföld megismerése, értékeinek feltárása és bemutatása. A közösen benyújtott sikeres pályázat három önálló részből állt, melyek fontos közös eleme volt a helytörténet és a tanítási-tanulási folyamat kapcsolata. A pályázatnak az a része, amely az általános és a középiskolás korosztály munkájára támaszkodott, a Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok címet kapta. Követelményrendszere, formája és lebonyolításának módja részben a magyarországi diákversenyek (főleg a Kutdiák és a TUDOK) módszereire, másrészt az SZMPSZ korábbi hagyományaira támaszkodott. A pályázatra a 6-18 éves korosztály tanulói vagy osztályközösségei jelentkezhettek, a diákok korának és tudásának megfelelő szintű munkával.

Az alapiskolák alsó tagozatos diákjai albumokat készítettek, amelyekben rajzokkal, újságkivágásokkal, fogalmazásokkal változatos formában dolgozhatták fel településük történetét vagy nevezetességeit, iskolájuk névadójának, vagy a település neves személyiségének, ill. személyiségeinek életét. A felső tagozatos diákok és a középiskolások 10 perces, vetítettképes előadást tarthattak az előzőekhez hasonló témakörökből. A középiskolások a követelményeknek megfelelően az előadásuk témájáról 5-20 oldalas tanulmányt is írtak. A „Kincskeresők” első regionális konferenciáira 2006 áprilisában került sor, a nagy érdeklődésre való tekintettel 6 helyszínen. Az itt elhangzott közel 70 előadásból huszonhat kapott meghívást az országos konferenciára, amely

18

Dunaszerdahelyen volt május 10-én. Már a jelentkezési űrlapokhoz csatolt bemutatkozó levelekből kiérezhető volt, hogy az értelmi tartalom mellett ebben a munkában fontos szerepe van az érzelmi kötődésnek. A szülőföld szeretete, a helyhez és történéseihez való kapcsolódások elmossák a korosztályok, a tanár-tanítvány közötti különbségeket. A megismerési folyamat nem tantárgyakhoz és nem az iskolapadhoz, hanem valóságos kutatáshoz (levéltár, könyvtár, múzeum, terepmunka, stb.) kötődik. A Kincskeresők pályázatot mindenki szívébe zárta, aki csak részese volt. Miközben a diákok és felkészítőik lázasan készülődtek a megmérettetésekre, és a külön féle alkalmakkor meghallgatták egymás előadásait, már tervezgették a jövőt: jelesen, hogy egy következő pályázatra milyen munkákkal jelentkeznek majd. Akkor még senki sem gondolt arra, hogy ez a „jövő” vészesen közel van. A Kincskeresők II pályázatra október végéig lehetett jelentkezni. Nem reméltük, hogy ilyen rövid idő alatt jelentős mennyiségű (és minőségű) munkákkal számolhatunk. A vészesen rövid határidővel kiírt új pályázat ellenére közel 50 előadás és 8 új album készült el, s ez még tovább erősítette hitünket abban, hogy nagy szükség volt (van) egy olyan „seregszemlére”, amelyet a Kincskeresők képvisel. Mivel mindenki szabadon választhatott témát, az előadók azzal jelentkeztek, amihez a legtöbb, vagy leghozzáférhetőbb anyag állt rendelkezésükre, illetve amit igazán fontosnak tartottak a bemutatásra. Így is (vagy éppen ezért) nagyon sokoldalú, eredeti kutatásokra is támaszkodó tanulságos előadásokat hallhattunk december 5-én és 6-án Búcson illetve Vágsellyén a két regionális konferencián, amelyeken az előadók az Ipolynyéktől a Csallóközig terjedő területek egy-egy részletét mutatták be. December 13-án Komáromban, az Eötvös Utcai Alapiskolában megrendezett országos konferencián 27 előadás hangzott el. Itt ismét színre léptek az Ung-vidéki, a gömöri és a nógrádi tájak képviselői is, akik az idő rövidsége és a nagy távolságok miatt most nem szerepeltek a regionális fordulókon, de mert szinte ugyanazok a csapatok jelentkeztek és felkészítő tanáraik is azok voltak, akik tavasszal már be-

Szanyi Mária mutatkoztak és bizonyítottak, munkájuk akkori színvonala biztosítékot jelentett az országos konferenciára való közvetlen meghívásukra. Beszámolómban nem verseny, hanem konferencia szerepel. A KINCSKERESŐK – csak így, röviden, a résztvevők megfogalmazásában csupa nagybetűvel – nem verseny. Ahogy a szülő nem versenyezteti két gyermekét, hogy közülük ki a jobb, ahogy a szerető szülő közt nem tud különbséget tenni a gyermek, úgy nem lehet versenyeztetni azt sem, hogy a saját szülőföldjéről kinek mi az értékesebb, kedvesebb. A tavaszi bemutatók alkalmával még megfogalmaztunk bizonyos kritériumokat, amelyek eldönthették az országos konferenciára jutás szempontjait. Ezek között szerepelt az is, hogy a szlovákiai magyarság szempontjából melyek a legértékesebb bemutatók. Hamar

SZÜLŐFÖLDÜNK rájöttünk azonban arra, hogy ezeknek a bemutatóknak a célja nem lehet a versengés, hanem mindenek fölött a szülőföld mélyebb megismerése. Akkor pedig csak és csakis az lehet a fontos, hogy mi szolgálja leginkább a helyi közösségek hagyományainak feltárását és megismerését, közösségformáló szerepét. Mivel erre nem adható tájegységenként és településenként egységes recept, mindig a helyi közösség igényeit és lehetőségeit kell szem előtt tartanunk. Természetesen tavasszal a közel 70, decemberben a közel 50 bemutató mindegyikét lehetetlen volt meghívni az országos konferenciára, ezért valamiképpen mégis megmérettetést jelentett a regionális fordulókon való szereplés. Az előadókat tehát a minőséget szem előtt tartva a helyi közösségekben betöltött szerepük alapján hívtuk meg az országos konferenciára, szám szerint 27-et, annyit, amennyit egy nap alatt figyelmesen végig lehetett hallgatni. A Kincskeresők II konferenciáin azonban már nem voltak helyezések és díjak. Ez először meghökkentette a résztvevőket, de végül – a visszajelzések alapján – mindenkit örömmel töltött el. Az országos konferencia valóban egy seregszemle volt, ahol a „főszereplő” nem az előadó személye, hanem az általa bemutatott téma volt. Persze, az előadó magával ragadó személyisége a bemutatott témának is nagy hasznára válik. E helyen lehetetlen azt a sokrétűséget elemezni, amely a témák változatosságát jellemezte. A témaköröket (amelyekben eredetileg sem volt szinte semmilyen megkötés) az előzőekhez viszonyítva kibővítettük: felhívtuk a figyelmet arra, hogy a szorosabb értelemben vett helytörténet mellett fontos a települések kulturális tevékenységének a feltárása is. Ebből a témakörből két kiemelkedő előadást hallhattunk: Ipolynyék a kultúra szolgálatában címmel a Csemadok ipolynyéki szervezetének történetét, valamint A csilizközi színjátszás története címűt, amely a csilizközi falvak színjátszás-tötrténetének régmúlt időkre visszanyúló hagyományait mutatta be. Említést érdemelnek azok a középiskolás lányok is, akik tanári irányítás nélkül jelentek meg saját kutatásra épülő, nagyon színvonalas előadásokkal: Antalicz Anikó, az Ipolysági Gimnázium diákja a palásti zsidóság, majd a 2. vh. után a magyarság jogfosztottságáról tartott érett kutatómunkára épülő előadást. Kósa Kinga a Gútai Szolgáltató és Kézművesipari Magán-középiskola végzős diákja Kamocsa, az itt élő családja és a két világháború kapcsolatait elemezte családi fotó-

ITTHON

és írásos emlékek alapján. Tárnok Tímea a Nagymegyeri Gimnázium tanulója az 1965-ös dunai árvíz balonyi emlékeit elevenítette fel bő fotódokumentációval és diavetítéssel. Előadásaik témáját mindhárman szülőfalujukhoz kötődő emlékekből merítették és már másodszor vettek részt a Kincskeresők konferenciáin. Felmerül a kérdés: hogyan tovább? Erre a résztvevők oldaláról válasz lehet Kósa Kinga sms-ben írt üzenete (talán nem bűn, ha idézem): Kedves Marika néni! Sajnos nem tudtam Öntől elköszönni személyesen, így most smsben köszönöm meg Önnek e két versenysorozat feledhetetlen élményét és mondok viszlátot. Sajnos a következő kiíráson már nem vehetek részt mint pályázó, de reményeim szerint felkészítőként még újabb élményekben lehet részem. Üdvözlettel K. K. Nos a lényeg: az egykori versenyző felkészítőként szeretné folytatni. Ő már tudja, hogy a Kincskeresők felkészítése nem iskola- és nem tanárfüggő. Fontos

ám ez nem terjed ki az oktatás egészére, s az egyes témakörök is minden különösebb koncepció nélkül, a pedagógus személyétől és elkötelezettségétől függően kerülnek a tanítási folyamatba. Jó lenne most már a meglévő előadások és a Kincskeresők két pályázatára beérkezett mintegy 30 album értékeinek a bemutatása. Noha az SZMPSZ és a CSEMADOK két egymástól teljesen független civil szervezet, tudjuk, hogy főleg falvainkban, ahol iskoláink többsége is működik, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Mindkettő akkor működik igazán, ha az ott élő tevékeny tanítóság jól végzi dolgát. A Kincskeresők pályázatai által a helytörténeti megismerésnek egy új formája alakulhat ki, ha a kész előadásokat egy-egy kis térségben bemutatják a polgármestereknek, az iskolaigazgatóknak, a Csemadok és az SZMPSZ tagságának, az érdeklődő közönségnek. A helyi közösségek szempontjából minden téma és minden előadás fontos jelentőséggel bír, nemcsak azok, amelyek

lenne, hogy a települések helytörténészei, a Csemadok és kultúrfelelősei megkeressék azokat a fiatalokat, akiket lehet, hogy a szülői szűklátókörűség vitt el a magyar iskolától és ezáltal a nemzeti múltunktól, tagadva sokszor a családi gyökereket és hagyományokat is. De amíg élik a falu fiatalságának életét (néha talán még egy-egy Csemadok rendezvényen is szerepelnek), addig soha sem késő megkeresni azokat a módszereket, amelyek által ama szelíd terelgetéssel visszavezethetők múltunk gyökereihez. A Csemadok keretein belül évtizedek óta hagyományosan működik a szülőföld kulturális értékeit megismerő és bemutató tevékenység. Az iskolákban is folyik a szülőföld megismerésére irányuló munka,

az országos konferenciákon elhangzottak. Ezeknek az előadásoknak, kistérségi konferenciáknak kísérő rendezvénye lehet az alsó tagozatosok által készített albumok kiállítása, amely arról tesz tanúbizonyságot, hogy a komoly helytörténeti ismeretek már a zsenge gyermekkorban is taníthatók, ha arra a gyermek korának és képességeinek megfelelő módot választjuk. Reméljük, hogy a Kincskeresők által felhalmozott „kincs” mindannyiunk gazdagodását szolgálja majd, és az eddigi munkák nyomán még további értékek kerülnek elő poros padlásokról, levelesládákból, fényképes dobozokból, albumokból, s ami ennél is fontosabb, az élő emlékezetből. Szanyi Mária

19

CSEMADOK-KRÓNIKA Összegzés-féle a hátrahagyott évről: gondolatban, szóban, csekekedetben Furcsa évet hagytunk magunk mögött, több szempontból is. Mindenki elégedetlen, mint székely favágó a hanyatteséssel, pedig akár elégedettek is lehetnénk, azonban elégedetlenségünk legfőbb okai, mi magunk vagyunk. Amikor a májusi közgyűlés után elfoglalhattam a Csemadok országos elnöki székét, nagyon sok tervvel, energiával, elszántsággal láttam neki a munkámnak. Ez az elszántság azóta sem csökkent, legfeljebb átalakult, mert az eltelt, közel fél év elég volt ahhoz, hogy eldöntsem, mi az ami fontos, mi az, amibe érdemes munkát fektetni, és mi az, amivel fölösleges az időmet

is. A kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy szükségünk van-e mega- és szuperhiper tipusú fesztiválokra. Mert az anyagi lehetőségek szűkösebbek lesznek, erről az új szlovák kormány becsületesen gondoskodik, de elgondolkodtató, hogy a nagy fesztiválok helyett, nem kellene-e inkább kisebb és több regionális, helyi fesztivált, versenyt, bemutatót rendezni, mert az emberek elkényelmesedtek a Győzike showkon, nem utaznak, nem költekeznek (kultúrára) és szinte nem léteznek (időnként). Helyben azonban más. Fellép a tanító néni kedvence, az anyuka pacsirtája, a nagymama szeme fénye, van ének, tánc, folklór és jókedv, a hagyományok őrzése, a régi tisztelete, a „miénkhez” való ragaszkodás.

... fecseg a felszín és hallgat a mély tölteni. Nagyon sok pozitív élményem volt. Látom, hogy a Csemadok alapszervezetek működnek, vannak még a kultúráért ma is élni tudó emberek az országban. Mindenütt van egy-két elkötelezett ember, és több nem is kell, mert ők a megtartó erő. Sajnos a tömeget manapság inkább csak manipulálásra használják. Országos rendezvényeink megfelelő szakmai színvonalon és jó körülmények között zajlottak, hála a megemelt kulturális támogatásoknak, persze javítani való mindig akad., mert ha ellentét van, az mindig csak személyi, mert az okoskodó jóakarókból sosincs hiány; olyan ez mint, eső után a gomba. Mindig újra nő. De nekünk nem az a feladatunk, hogy ennél leragadjunk. A fák nem nőnek az égig. Az elmúlt fél év alatt, szinte valamennyi területi választmányt meglátogattam, voltam helyi regionális és országos rendezvényeken, még ha egyes újságíró „barátaim” kétségbe is vonták, hogy eddig nem láttak ilyen rendezvényeken. Nos én sem őket az elmúlt húsz évben ott, ahol megfordultam, persze a labdát lehet dobálni, de minek. Összegzésként azt látom, van erő a szervezetben, van elszántság a kultúrában, van tudás és pénz is. Nemcsak az állami támogatások révén, hanem a helyi összefogás által. Ma már szinte nincs olyan régió, ahol ne lennének képesek bármilyen országos színvonalú kulturális rendezvény megszervezésére, akár önerőből

20

Igaz néha kicsit savanyú, kicsit sápadt, de a miénk, mint a magyar narancs. Ezt meg kell őrizni minden áron, mert ez a túlélésünket jelenti. Országos szinten is sok minden elindult. Együttműködési szerződéseket kötöttünk a Szlovákiai Magyar Írók Szövetségével, a Rákóczi Szövetséggel, nyitottunk a magyar romák felé, felújítottuk vagy megerősítettük a Kárpát-medencében működő kulturális testvérszervezetekkel a kapcsolatokat, újakat létesítettünk a nemzetpolitika és a kultúrpolitika terén itthon és külföldön egyaránt. Sok jó tervet

és gondolatot megfogalmaztunk, melyeket az elkövetkező hónapokban hasznosítani fogunk szervezeteink, csoportjaink megerősítése, szakmaiságuk elmélyítése érdekében. Az országos elnökség elfogadta a regionális és országos szintű tiszteletbeli tagság odítélésének feltételeit, így a kiemelkedő tevékenységet végző tagjaink a tiszteletbeli tagságuk mellett ezentúl ingyenesen látogathatják majd a helyi, regionális és országos rendezvényeinket. Amikor pedig ezeket a sorokat olvassák, akkor nagy valószínűséggel a kezükben tartják a decemberben indult nemzeti, kulturális havilap januári számát, az ITTHON-t, amely fóruma lesz a nemzetben, hazában, és a szeretetben hívő és gondolkodó embereknek. Sok jó ember, barát, ismerős mozdult meg, hogy segítsen, mert látják a tisztességes szándékot, látják hogy a közösségben való gondolkodás, és nem az önérdek irányít. Tesszük amit kell, amit lehet, amíg lehet. A sok jó mellett azonban vannak keserű pirulák is. Látjuk, látom, hogy mennyi lehetőséget szalasztottunk el a kisebbségi politizálásunk kapcsán az elmúlt nyolc évben. Mert, hogy a kisebbségi létünk, kulturánk finanszírozásának törvényre való emelésé-

hez nem volt meg a többségi (néha a kisebbségi sem) politikai akarat, azt még valahogy meg lehet magyarázni, de hogy közéletünk politikai és gazdasági közszereplőinek közreműködésével, akiket sokszor milliós lehetőségekhez juttatott a politikai szándék, nem tudtunk tartalékokat felhalmozni, létrehozni egy Szlovákiai Magyar Közalapítványt, melyből ma kényelmesen, minden félelem nélkül, tisztességesen tudnánk finanszírozni a társadalmi és kulturális életünk megannyi apró eseményét, az megmagyarázhatatlan. Helyette klikkek nőttek ki belőlünk, mint a rosszindulatú daganatok, melyek ránktelepszenek, elszívják a maradék energiánkat és segítség helyett, önérdekeket mozgatnak. Öncélúak és gonoszak, irányítani szeretnének embereket, közösségeket, politikát, mindent, amiből hasznuk van. De ez a haszon nem a közösség megsegítésére koncentrálódik, hanem a hatalom barikádjait emeli-építi emberek között, újkori Déva várakat, melyek azonban nem omlanak össze reggelre, mert a mi verejtékünk, a mi életünk van beleépítve. Foglyok vagyunk és foglárok is egyben saját várainkban, miközben az új szlovák kormány fényűzően és nagylelkűen közel kilenc sort szentelt nekünk a meghirdetett európai léptékű és mértékű kormányprogramjában. Igéretük, hogy megtartják az eddigi standartot, pusztába kiálltott szó lett. Még hazudni is csak gyatrán tudnak. Jövőre már csak a felét kapjuk a kulturális támogatásoknak, miközben állítólag dübörög a gazdaság, és mi az új európai kistigris játékszerévé váltunk. Persze nekünk ez nem új. Volt már ilyen a kilencvenes évek közepén, csak akkor másképpen hívták. Nyelv! Rend! Őrség! Ha valaki azt hiszi, hogy ezek egy új politikai párt kampány jelszavai, akkor téved. Nincs új a nap alatt. Nem is várjuk el, hogy

ITTHON

a nemzeti agyérelmeszesedés bajnokai valami új dologgal rukkoljanak elő, erről már régen lemondtunk, csak reménykedtünk, hogy az egyesülő Európában majd csak ragad rájuk valami. Sajnos csak a kosz ragadt meg, a műveltség pedig lepergett, mint a fagyos borsó a falról. Mihályi Molnár László barátom szavai jutnak az eszembe, aki a komáromi naggyűlésen 1994-ben azt mondta, hogy nem a magyaroktól kell megvédeni Szlovákiát, hanem azoktól, akik tönkreteszik. Nos ez egy örök érvényű gondolat, ami abból is látszik, hogy még mindig örök érvényű! A szlovák nyelvet sem a szlovákiai magyaroktól kell félteni, hanem azoktól, akik aktívan gyakorolják, mondjuk az erkélyről való vizelés közben. És hát lássuk be, azok nem mi vagyunk, és nem is mi leszünk. Bár tudjuk, hogy Slota úr és Malíková asszony is csak a javunkat akarja. De mi nem adjuk! Szól a rádió! Szól a rádió? Aggasztó hírek jönnek a Pátria Rádió magyar adásának háza tájáról is. További leépítéseket hajtottak végre. Hét munkatársától vált meg a Pátria rádió, közülük hárman külsőssé váltak, ami a helyzeten abszlolút nem segít. Ideges, túlterhelt műsorszerkesztőket, ismétlődő adásokat sejtet az új

helyzet, miközben azt beszélik, hogy a hétvégi délelőtti, megjegyzem legnagyobb hallgatottságú adásokat megszüntetik, és helyette meghosszabítják a műsoridőt este nyolcig, hogy a kecske is jól lakjon, mert az éhes kecske nem álmodik. A dolognak azonban van egy szépséghibája, mégpedig az, hogy vidéken négy órától gyakorlatilag hallgathatatlan a Pátria Rádió, mert annyira zavarják az adást. Persze nem a szomszéd asszony. Azt mondják, hogy megemelik a műsorsugárzás erősségét. Hát mondtak ebben az országban már sok mindent. Ezt is elhihetjük, mint bármi mást. Regionális kultúra Ha esetleg eddig nem tudtuk, hogy életünkből mi hiányzik, hát most már tudjuk. Az új esztendőtől átnevezik az eddigi Nemzeti Kisebbségek részlegét a kulturális minisztériumban Nemzeti és Regionális Kultúrák részlegévé. Hát nem semmi! Vajon hányan gondolkodhattak ezen, míg kiötlötték? Azok között, akik ezt kitalálták, jutalmul nem sorsolunk ki semmit. Azt beszélik ugyanis a rossz nyelvek, hogy erre azért volt szükség, mert a Dél-Szlovákiában sínylődő kulturális alultápláltságban szenvedő Matica szervezetek is pályázhatnak ezáltal majd a kisebbségi pénzekre, mert az ő kultúrájuk regionális és nem nemzeti. Ha pedig kisebbségben vannak, már pedig alaposan abban vannak egyelőre, akkor valóban jár nekik a pénz. Van azonban egy kis probléma, amire fel szeretném vívni minden társadalomkutató meg politikus figyelmét. Amennyiben valahol, valaki kisebbségben van, akkor ott valakik többségben vannak. Márpedig ebben az országban a többségi jogok meg vannak fogalmazva. Hát csak alakalmazni kell őket, és akkor lehet követelni a kétnyelvűség törvényi betartását a hivatalokban, üzletekben, közterületeken, hogy a kisebbség beszélje kötelezően a többség nyelvét, az iskolákban kötelezően tanítsák a többség nyelvét. Persze, Dél-Szlovákiában! Egészen új nemzetpolitikai távlatokat nyitott nekünk ez az új kormány. „Elvtársak! A politikai helyzet egyre fokozódik!” Éljünk vele! Hrubík Béla, a Csemadok Országos Tanácsának elnöke

21

CSEMADOK-KRÓNIKA

Varga László:

A Csemadok nagymegyeri szervezetének munkája Nagymegyer, csallóközi kisváros, amely jónevű termálfürdőjéről vált ismertté. A 9000 fős település lakosságának 85 %a magyar. A Dunaszerdahelyi járás Csemadok szervezetei közül a nagymegyeri szervezetet évtizedek óta rendszeres és eredményes munka jellemzi. Nem véletlenül tartották itt 2006. október 14-én a Dunaszerdahelyi járás alapszervezeteinek találkozóját. Mottó:

Mi a Csemadok? Csapatnyi ember, magyar, aki alkot, dolgozik, okosan

Az alapszervezet évzáró tagsági gyűlésén megtelik a városi művelődési központ nagyterme. A szervezetnek 2006-ban 600 tagja volt. Évek óta a Csemadok városi alapszervezete a város legnagyobb létszámú civil szervezete.

A szervezet állandó évi rendezvényei közé tartoznak: A magyar nemzet történelmi évfordulóihoz kapcsoló rendezvények - koszorúzási ünnepségek, emlékestek megszervezése (március 15., október 6., Szent István-napi megemlékezés, az első és a második világháború áldozatairól való megemlékezés) A hagyományos városi kulturális rendezvények megszervezése: (Anyák napja, Szent István-napi kultúrműsor, Mikulás-napi kultúrműsor. A Besnyei György Kulturális Napok előkészítése és lebonyolítása. likus templom 100 éve, Az első lépések, Nagymegyeri olvasókönyv, Város a hadak útján,Köztünk éltek) jelentetett meg. 2006-ban a Csemadok pályázat útján biztosította az egykor Nagymegyeren működő papköltő, Farkas Jenő emléktáblájának elhelyezését a volt egyházi iskola falán. Az emléktábla ünnepélyes leleplezésére 2006. június 23-án került

a közösségéért. Az alapszervezet 1949. június 5-én alakult, az akkori városi mozi helyiségében, amiben ma a városi könyvtár található a Komáromi úton. A szervezet munkájának súlypontját az 1949-1990-es években az öntevékeny amatőr művészeti csoportok (énekkar, színjátszó csoport, tánccsoport) fenntartása, működtetése alkotta. Ma ezen csoportok fenntartó szerve a Nagymegyeri Városi Művelődési Központ, ugyanakkor képviselői helyet kaptak a 20 tagú helyi szervezet vezetőségében. A szervezet vezetősége céltudatos munkát végez. Tagjai havonta (a hónap első csütörtökjén) találkoznak, hogy előkészítsék a szervezet munkatervében meghatározott rendezvényeket.

A szervezet vezetősége 1996-ban emléktáblát helyezett el az alapszervezetnek 2006 év végéig otthont adó épület falán.

22

Szeghy Zsigmond honvéd sírjánál szervezett koszorúzási ünnepség résztvevői. 1990 után a szervezet munkájában kiemelt szerepet kapott a hagyományőrző tevékenység. A városban az elmúlt tíz évben kialakított emlékhelyek (kopjafák, Bartók-szobor, Szent István-szobor, a 2. világháború áldozatai, a kitelepített és deportált lakosság emlékére létesített emlékhelyek, a rendbehozatott két honvédsír (Szeghy Zsigmond honvéd, Dr. Szaiff József honvéd-orvos) a Csemadok városi szervezetének aktivitásáról tanúskodnak. Az elmúlt időben a szervezet több helytörténeti kiadványt (Legendák és tények Nagymegyer városának történetéből, 50 éve történt, A nagymegyeri római kato-

sor, amelyet a helyi szervezet közösen szervezett a helyi katolikus egyházzal. A város egyik legrangosabb kulturális-társadalmi eseménye a Szent István Kulturális Napok. Tavaly az ötnapos rendezvényt a Csemadok közösen szervezte a városi önkormányzattal, a katolikus egyházzal, a városi művelődési központtal. A rendezvény egyik sikeres eseménye volt a városi gulyásfőző verseny. A szervezet őszi rendezvényeit 2006 október 6-án a Dr. Szaeiff József honvédorvos sírjánál szervezett koszorúzási emlékünnepséggel nyitottuk meg. Ün-

CSEMADOK-KRÓNIKA nepi beszédet Hrubik Béla a Csemadok országos elnöke mondott. A városban október végén kezdődtek el a Csemadok által szervezett XIV. Besnyei Kulturális Napok, amelyek december 17-én, a református templomban az Adventi hangversennyel fejeződtek be. Az őszi időszakban a szervezet új otthonba költözött. A szervezet a 2006-ban több, mint 25 kulturális és társadalmi rendezvénynek volt fő vagy társrszervezője Nagymegyeren. Tavaly munkánkat 2007. február 5-én, az évzáró tagsági gyűlésünkön értékeljük. A 16.alkalommal szervezett kulturális-társadalmi esemény része 2000 óta Szent István szobrának ünnepélyes megkoszorúzása.

A rendezvény díszvendége 2006.augusztus 19-én Duka-Zólyomi Árpád, az EP képviselője volt.

A versenyben sikeresen szerepelt a Csemadok alapszervezet

Ünnepi emlékest 2006. március 15-én Csemadok Nagymegyeri Szervezete, Corvin lkt. 1963/32, 93201 Nagymegyer, tel.: 031/555 31-84, 031/555 1489 www.csemadokvm.sk

A Csemadok Nagymegyeri Szervezetének új otthona a Vasút utcában

ITTHON

23

Beénekelte magát az emberek szívébe

Rigó Mónika bejárta a Felvidék régióit és beénekelte magát minden ember szívébe. Hangja bearanyozza mindennapjainkat, jelen van életünk minden szakaszában. Rajongó tábora egyre csak nő s ezt köszönheti kedvességének. Puszta jelenléte elvarázsolja az embert, mert Rigó Mónika a miénk, felvidéki embereké: cigány vagy magyar ember? – mindenki egyaránt szereti. Legyünk rá büszkék, mert ő maga a varázslat, a mi „kis“ varázslatunk. Minek vagy kinek a hatására kezdtél el énekelni? Először Somorján énekeltem a katolikus templomban. Talán 12 éves lehettem. Akkortájt nagy Szandi rajongó voltam kinek a dalait önfeledten énekeltem, majd egyszer a bátyám megajándékozott egy kazettával és egy csodálatos hangot hallottam: ez volt Bangó Margit művésznő és az ő hatására kezdtem el énekelni, s megszeretni ezt a műfajt. Mikor léptél először színpadra és milyen érzés volt? Nagyon féltem, kezem, lábam remegett, fogalmam sincs, hogy miképp tudtam végigénekelni a nótát. Emlékszem még az első dalra, ez a Lassan, lassan elfelejtem című nóta volt, amit a bátyám aznap taní-

24

tott meg nekem. Úgy 16 éves lehettem. A fellépés után Bangó Margit művésznő fülembe súgta nagyon jó voltál kicsim. Ez a mondat még jobban megerősített abban a hitben, hogy énekelnem kell. Számodra mit jelent a zene? Mindent. Ez egy olyan kifejező eszköz amiben benne van az emberek bánata s öröme. A családod hogy viszonyult ahhoz hogy cigánydal énekes lettél? Emlékszem, drága anyám nagyon féltett, féltett a műfajban levő gáncsoktól. Férjem, aki maga is csodálója a cigány muzsikának sokat segített és segít ma is a zene területén és nem utolsó sorban nyugodt családi hátteret biztosít számunkra, ezt köszönöm neki. Hogyan éled meg a sikereid? Felléptem a 100 tagú cigányzenekarral, a Liszt díjas Sánta Ferenc, és Járóka Sándor cigányzenekarával. Bangó Margit művésznő lemezén énekelhettem. Ezen kívül 9 lemezem jelent meg és több televízió műsorában szerepeltem, mégis úgy érzem még többet kell tanulnom, mert ezt a műfaj megkívánja. Mik a terveid? A közeljövőben egy magyarnóta lemezt szeretnék megjelentetni és bizonyítani szeretném, hogy egy cigánydal énekes is tud-

hat magyarnótákat énekelni. Megjelenése március közepére várható. Mit üzensz a fiataloknak? Hogy minél többen hallgassák, műveljék és szeressék ezt a műfajt, mert ez apáink s nagyapáink csodálatos hagyatéka. Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Kívánom, hogy az útadon kísérjen téged sok-sok öröm és szeretet. Babindák István

KISEBBSÉGEINK

Megint elmúlt egy év Elmúlt megint egy év és mennyi esemény történt az alatt az idő alatt a cigány néppel, de fel kell tennünk a kérdést önmagunknak, vajon mennyit tudunk őseink múltjáról, és mennyit tudnak rólunk a velünk élő népek. Történelmünknek legalább a feléről alig áll rendelkezésünkre használható írásos emlék. Ami ránk maradt, azt pedig illene tudnunk, mert annak a népnek, amelynek nincsen múltja, jövője sosem lesz. Múlt nélkül nincs jelen sem jövő. Nagyon fontosnak tartom, hogy megismerjük történelmünket, kultúránkat, mese- és mondavilágunkat, népzenénket, mert ezek a dolgok egy nemzetet nemzetté tesznek, és erőt adhatnak nekünk a jövőben. Több mint 600 éve élünk a Kárpát-medencében különböző népekkel együtt, az idők során akarva akaratlanul hatással volt ránk a velünk élő népek kultúrája, de a cigánykultúra egy egy szelete is érezhető a velünk együtt élő népek kultúrájában. Közel 700 éves történelmünk van a Kárpát-medencében és mégis oly keveset tudnak rólunk. Ilyenkor jut eszembe Choli Daróczi Józsefnek, a magyarországi cigány költőnek, egyetemi tanárnak az egyik gondolata, mely szerint: ÉN TUDOK RÓLAD MINDENT, DE TE NEM TUDSZ RÓLAM SEMMIT. Ez a mondat elgondolkodtató, mert szerte a világban kb. 15 millió cigány él. A történelmi Magyarország területén több, mint félévezrede élnek cigányok és mégis keveset tudunk önmagunkról, és a velünk együtt élő népek szinte semmit. Pedig valljuk be őszintén, ez az idő elég lett volna arra, hogy egy keveset megtudjanak rólunk. A cigány népnek múltja van és sokszínű kultúrával rendelkezik. Történelme folyamán soha senkit sem akart leigázni. Csak megpihenni akart. Az a nemzet, amelynek nincs saját országa, s melyek tagjai az egész világban kisebbségben élnek, s mégis megtartották nyelvüket, megmentették kultúrájukat, az a nemzet büszke lehet önmagára. Babindák István

ITTHON

ADJON AZ ISTEN NEKTEK ERŐT, EGÉSZSÉGET ÉS SZERENCSÉT. O DEL TU DELTUME ZOR, SASTYIPE THAJ BAXTALO. Balogh Attila

Cigányok csavargók Csizmátokkal hordtátok a havat Beszéltetek Lámpás-fejű tündérekkel Zsebetekben elhoztátok a gyűlöletet Kimásztatok az éjszakai űrbe Elloptátok a Göncölszekeret Imátkoztatok és káromkodtatok mert Nem ettetek eleget Találkoztatok farkasokkal is Megöltétek azokat Hamvukat Isten lábára tettétek Emlékezésül farkasfénytől fénylő éjszakékra A félelem kígyója arcotokon Nyakatokon végig simul Megfojt benneteket Fűbe hull ajkatok Többé nem énekeltek A ti poraitokat az Isten nem nézi meg

Babindák István

Őrizd meg Őrizd meg a tábortüzek tüzét, piros magasra ívelő lángját, Dankó Pista hegedűjének, szépen szóló hangját. Őrizd hitnek mély erejét, Kovács Apolka könnyáztatta tiszta arcát, halld “vulkán“ kitörésben, Bangó Margit hangját. Őrizz sírást fájó dallamokba, – pergő ritmusokban arannyal szegélyezett tűz ruhában, a hangot, melyet az égből hallasz viszont, a képet, amin Horváth István ragyog. Őrizz arcokat, szél gyermekeitől maradt dallamokat, „melyek meghaltak“, de benned majd újból, s újból élnek.

A Nap a forrásból vizet merít szembe önti magát Meghaltatok cigányok csavargók

Berki László emlékkoncert Emlékkoncertet rendeztek Berki László, a 100 tagú cigányzenekar egyik alapítójának és korábbi prímásának tiszteletére. Ezzel a hangversennyel emlékeztek meg az 1997ben elhunyt Berki László prímás, zeneszerző életművére is. Berki László muzsikus családból származott. Édesapjától, majd a Fazekas Gimnázium zeneiskolájában tanult hegedülni. Apja akkoriban a KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó Zenekarának volt a karmestere. A zenekar munkájába a fiatal Berki László középiskolai tanulmányait félbeszakítva kapcsolódott be, 1957-ben pedig vezető prímása lett. 1960-tól a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának vezető prímása, 1985-től a 100 tagú cigányzenekar művészeti vezetője. Nem csak prímása volt a világhírű cigányzenekarnak, hanem tiszteletbeli örökös művészeti igazgatója, valamint betanító karmestere, hangszerelője is. Az egész világot bejárta, virtuóz előadásmódjával egyedülálló sikereket ért el. Első önálló nagy lemeze 1970-ben jelent meg, ezután még 20 albumát adták ki. Mintegy 200 feldolgozását sugározta a rádió és a televízió. Több kitüntetéssel jutalmazták munkásságát, a Liszt-díjat 1998-ban posztumusz kapta meg. A koncertet hagyományteremtő szándékkal hirdették meg, eszerint szeretnék ezentúl minden évben íly módon is kifejezni tiszteletüket az elhunyt prímás előtt. (Rromnet alapján)

25

26 1476–1483. – Boldogasszony hava, január. Fotó: Méry Gábor

ITTHON

27

Lőcsei szárnyasoltár. Királyok imádása. Vir dolorum oltár, külső szárnykép

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

H

K

Sz

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28

Cs

FEBRUÁR

MŰKEDVELŐINK VILÁGA

Egyre többen a deszkákon Jókai Napok, 2006 A Jókai Napok Szlovákia legnagyobb magyar amatőr színjátszó fesztiválja, amelyet 2006 nyarán (június 19-től 25.-éig) 43. alkalommal rendeztek meg Komáromban. A fesztivál színvonala kiegyensúlyozatlan, rendkívül változó volt: a teljesen amatőr, falusi színjátszástól kezdve egészen a modern kortárs drámával kacérkodó, kísérleti darab(ok)ig mindenféle előadással találkozhattunk. Az első típusú játékra leginkább a nagyszínpadi előadás volt jellemző, a színvonalasabb darabok viszont ezúttal a kamarát vették célba – aminek előnye a szabadabb játék, sokféle ötlet megvalósítása, hátránya pedig a szűk nézőtér, a kevés férőhely volt. Ez egyébként minden évben probléma a fesztiválon, így az érdeklődőknek csupán egy töredéke tudja megtekinteni az ilyen előadásokat. Sajnos, legutóbb sem valósult meg az a minden évben kitűzött cél, hogy az ilyen problémákkal küzdő (kamara)előadásokat többször előadják. A 2006-os fesztivál talán legérdekesebb előadásai a diákszínjátszásból kerültek ki. Két, középiskolások által játszott darabot tudnék kiemelni. Az egyik a füleki Apropó Diákszínpad, a másik az alsóbodoki

28

MÖSZ. A fülekiek rendhagyó módon örökítették meg a Fülek várához kötődő Fulkó lovag legendáját. A csoportot körülbelül egy évtizede vezető Szvorák Zsuzsa a tőle megszokott magas színvonalú előadással kápraztatta el a nézőket. Hihetetlen ötletgazdagsággal dolgozta fel a legendát. A csoport a napokban kapta meg a Nógrád Közművelődéséért Díjat, s az ősz folyamán részt vett az Egressy Béni Fesztiválon és a mátészalkai amatőr színjátszó fesztiválon is. Az idén debütáló MÖSZ Diákszínpad előadásának címe: Hogyan legyünk boldogtalanok – az önsorsrontás tudománya. A néző itt megtanulhatta, hogyan vészelje át az életet úgy, hogy közben meg ne haljon bánatában. Csupán jól meg kell jegyezni a darab által elmondottakat, s annak pont az ellenkezőjét kell cselekedni. Azt hiszem, évek óta nem láttam ilyen jó előadást a Jókai Napokon. Csizmadia Gabriella, a darab rendezője igazi színházat csinált. Ötletes megoldások, pörgős cselekmény, a diákok játékán pedig látszott, hogy képzésükre rendezőjük nagy hangsúlyt fektetett. A fesztivál fődíját a losonci Kármán József

Színház vitte el Háy János A Herner Ferike faterja című előadással. Bevallom, jól szórakoztam a darabon, de fődíjat szerintem nem érdemelt az előadás, amely teljes mértékben a szövegre és az amatőröktől szokatlan színvonalú színészi játékra épült. Zavaró volt, hogy az előadás kissé akadozott, minduntalan szétesett, nem volt világos a jelenetek egymás utáni sorrendje, a motiválatlan cselekményvezetés letörte a darab ívét, így elmaradt a katarzis is, amit a losonciak darabjában csak megérthetett a közönség, de nem érezhetett át. Ezeken kívül még említést éredemelne a komáromi Zsírkutya csoport – amely egy etüdökből összeállított kabarészerű darabbal szórakoztatta a közönséget – és a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja – a Kodály Zoltán ihlette előadásban a cigány népzenét és rockot elegyítették kitűnő ízléssel. Összegezve: aki eljött, nem bánta meg, aki nem jött, az se bánkódjon, jövőre még eljöhet. (Nyáron hagyományosan sor került a színjátszó táborra is, ahol magyarországi szakemberek segítségével hét minielőadást is bemutattak.)

MŰKEDVELŐINK VILÁGA

Egressy Béni Fesztivál A szlovákiai magyarság legfiatalabb fesztiválját nyolcadik alkalommal rendezték meg Szepsiben, ahol ez alkalomból a város főterén felavatták a fesztivál névadójának, Egressy Béni kántortanítónak a szobrát is (Ferenc György alkotása). A fesztivál nyitónapján dísztökkiállítást nyitottak, s harmadik alkalommal adták át a Mics Károly Életműdíjat, amelyet az idén a Füleki Zsákszínház vezetője, Mázik István kapott meg, aki 1979-ben alapította meg a társulatát, s a mai napig szinte évente jelentkeznek bemutatóval.

A fesztiválra közel húsz csoport jelentkezett, a válogatás után tizenegy csoport kapott meghívást a versenybe. Rajtuk kívül a szervezők két szlovák, egy lengyel és egy budapesti csoportot is meghívtak, valamint bemutatkozott a Jókai Napok fentebb már említett nívódíjas csoportja is. Mivel a fesztivál eredetileg, mint falusi színjátszó fesztivál jött létre 1999-ben, így a mai napig nagy hangsúlyt fektet a hagyományos népszínművekre, a falusi hagyományok megőrzésére és az esztrádra. Ez utóbbi előválogató fesztiválját már tavasszal megrendezték Nagyfödémesen, ahol nyolc csoport vett részt. Ezen kategóriák legjobbjainak munkáját nívódíjjal

ITTHON

ismerik el. A fesztivál versenyprogramjában három csoport teljesítménye emelkedett ki, a fesztivál fődíját a királyhelmeci Bodrogközi Színjátszó Csoport kapta Schwajda György Csoda c. tragikomikus groteszkjének a bemutatásáért. A csoport anyanyelvi szinten beszélte Schwajda nyelvét, nem véletlenül innen kerültek ki a legjobb férfi- és női alakítások díjai, sőt a társadalmi zsűri díjait is ez az előadás kapta. Egy mára elfeledett magyar szerző teljesen ismeretlen darabját vitte színre a Nánai Színjátszó Csoport, amely 2000ben esztrádműsorral kezdett, de az idők folyamán kialakult egy csak rájuk jellemző stílus és nyelv, amely bőven él a fergeteges humor eszközeivel. Herczeg Ferenc Majomszínház c. darabjában egy majomlányba beleszeret egy embergyerek, de miután kiismerik egymást, a majomlány (Kotra Mónika kapta a legígéretesebb tehetség díját) inkább majom marad. A díszlet, a rajta akrobatikus mutatványokat végző színészek és a képi világot tökéletesen kiegészítő pazar jelmezek nívódíjat és a legjobb rendezés (Juhász Mária) díját hozták a csoportnak. Az őrsújfalui ÉS?! Színház középkori francia bohózatok segítségével állított tükröt hiúságaink és hitványságaink elé; s a csoport újabban Felvidéki Tanyaszínház néven is működik és

szeretne eljutni a legeldugottabb helyekre is. A diákcsoportok közül a nemesócsai NEFISZ Illyés Gyula Tűvétevők c. népi játékát hozta el rengeteg energiával és játékossággal, a dunamocsiak A dzsungel könyve c. musicalt, ahol inkább csak a szándék volt dícsérhető. A hagyományos népi hagyományőrző csoportok közül a szomotoriak szüreti mulatságot mutattak be, míg a csécsiek a kukoricafosztás titkaiba és pletykáiba avattak be bennünket. Az ipolynyékiek pedig egy zenés vígjátékot hoztak magukkal. Az esztádcsoportok közül az előző évekhez képest látványos fejlődésen mentek keresztül a vágkirályfai Féktelen Komédiások, akik ügyesen ötvözték a tréfás jeleneteket a dalokkal és a már szokásos hastáncbemutató sem maradhatott el. A vendégcsoportok közül a selmecbányai Stromáčik csoport közreműködésével cirkuszba repülhettünk, a szepsi DS 23 újra felfedezte számunkra Amerikát, a lengyel, Pulawyból érkezett Gruppa Teatralny a zene, a pantomim és a költészet segítségével trancszendentális magasságokba emelt bennünket, a budapesti Wataridori pedig Cocteau Rettenetes szülők c. tragédiája által egy család rettenetes titkaiba avatott be bennünket. Az előadás végén volt olyan néző, aki sírva jött ki, mondván ez a tragédia vele is megtörtént. Ez is a színház varázsa. Rozbroy Viktor, Juhász Dósa János

29

VILÁGJÁRÓINK

A Magyar szív mindenütt magyar marad Petrécs Anna és Boráros Imre Ausztráliában Hazai magyar előadóművészek 2006 októberéig nem szerepeltek Ausztráliában, így hát a komáromi Jókai Színház színész házaspárjának körútja „történelminek“ számít. Borárosék október közepén érkeztek a távoli földrészre és közvetlenül karácsony előtt értek haza. Beszélgeté-

fel, s ezek zömében hazai magyar költőink munkáit népszerűsítette nemcsak itthon, hanem külföldön is, beleértve a nyugateurópai államokat, Észak-Amerikát és Kanadát. Feleségével együtt többször járt az amerikai magyarok körében – a versek mellett kabaréműsort is bemutatva.

Petrécs Anna és Boráros Imre

sünk komáromi otthonukban zajlik – előkerülnek a velük foglalkozó újságok, a róluk készült fényképek, a két díszokirat és a lelkükben rögzített sok-sok emlék. Kérdéseimre hol Imre, hol Panni válaszol, gyakran úgy, hogy kiegészítik egymást; nincs hát értelme külön-külön megnevezni a nyilatkozókat. Ifjabb olvasóink kedvéért: Petrécs Anna és Boráros Imre hosszú évek óta van a pályán – számtalan színdarabban láthatta őket a hazai magyar közönség – mindketten játszottak a kassai Thália Színpadon is. Boráros Imre arról is nevezetes, hogy egy sor – húsznál is több – önálló összeállítással lépett már

30

Lassanként mindegyik földrészen megfordultatok már az eltelt évtizedekben... Színészekként jártunk Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában és most Ausztráliában, turistaként eljutottunk Ázsiába és Afrikába is. Közönségünk minden esetben magyar volt. Milyen a szórványban élő magyar közönség? A magyar szív mindenütt magyar marad. Mindenütt ugyanannál a szövegrésznél sírnak vagy nevetnek honfitársaink, bárhol járunk. Ha pedig azt érzi a szülőhazájától távol élő, kivándorolt magyar, hogy a müvész nem pénzszerző hakninak, hanem missziónak tartja szereplését és kitárulkozik, elhalmozza a fellépőket szeretetével. Ausztráliában is bebizonyosodott, hogy mi, kisebbségben élők jobban megértjük a hazájuktól kényszerűségből elszakadtakat, hiszen a sorsunk sok szempontból hasonló. A szórványban élők zöme a nehéz kezdet után általában magára talál és jólétben él, de a szülőhazáját nem tudja feledni, azt ott hordozza a szívében még akkor is,

ha nem kíván hazatelepedni – általában azért, mert túl az élet delén sok nehézséggel járna a visszatelepedés, nem beszélve a még mindig bennük élő félelmekről. Két és fél hónap nagy idő. Hol jártatokl Ausztráliában? Főként a nagyvárosokban, így pl. Sydneyben, Melbourneben, Brisbaneban, Camberrában és másutt. Októberben az 56-os forradalom és szabadságharc emlékműsorain léptünk fel négyesben – a nagykanizsai Ernszt Katalinnal és Nemere Lászlóval együtt. A műsort filmbejátszások egészítették ki és közreműködött a budapesti Bartók kórus. A kb. nyolcvan perces előadást általában végigkönynyezték az emberek, befejezésekor sokan sírvafakadtak. A közönséget főként idősebbek alkották, de akadtak szép számmal fiatalabbak is. Novemberben karácsonyi műsorokkal járultunk hozzá a közelgő ünnep hangulatának megteremtéséhez, de önálló szórakoztató jeleneteket is előadtunk. Szerepléseinkre Magyar házakban, templomokban és egyéb, az ausztráliai magyarok találkozóhelyéül szolgáló klubokban került sor. (Boráros Imre néhányszor verset mondott az éppen ott járó Erdélyi Géza református püspökünk előadásain és istentiszteletein is.) Az ottani magyarok vallási hovatartozásuktól függetlenül közösen vesznek részt a miséken és istentiszteleteken – ez már valóban ökumené. Kik alkotják a huszonegyedik századi magyar emigránsokat Ausztráliában?

Zömében délvidékiek, akiket annakidején Tito engedett kivándorolni, illetve akik a volt Jugoszláviában, majd önálló Szerbiában dúló gyűlölködések, háborúk elől menekültek. Vannak persze, ötvenhatosok is, például Kolozsi úr szobrászművész, aki már jócskán a hetvenes éveit tapossa, s aki Sydneyben a mai napig őrzi a szabadságharc egyik vérrel áztatott zász-

VILÁGJÁRÓINK

Gredula János

laját, a nemzeti trikolórt, amelyből, mint közismert, kivágták a szovjet mintára készített címert. Találkoztunk néhány felvidéki magyarral is; egyikük, Gredula János a Rimaszombat melletti Nagybalogról került ifjan Ausztráliába – ma már túl van a hetvenen – és a kezdeti nehézségek után énekes szupersztárrá vált. Hogyan beszélik az ausztráliai magyarok az anyanyelvüket? Nagyjából úgy, ahogy az idegen nyelvi környezetben élők. Vegyítenek olykorolykor beszédükbe angol kifejezéseket, de a többség gyönyörűen megtartotta ősei nyelvét.

Megmaradtak étkezési szokásaik is? Ragaszkodnak a magyar konyhához? Részben igen, de egyre gyakrabban fogyasztják a tenger „gyümölcseit“, a rákot, kagylókat, stb. (Mi ezekre nem tudtunk rákapni.) Nagy szeretettel emlékezünk vendéglátóinkra, Dér Erzsikére és Ferencre, akik kitüntető szívélyességgel viszonyultak hozzánk, pedig hetekig náluk laktunk Sydneyben. Dér Ferenc az ottani Magyar ház egyik vezetője. Meghívóinkra – a vitéz Bene Ferenc vezette Független Magyar Szabadságharcosok Szövetségre és a Kardos Béla irányítása alatt álló Új Dél-Wales-i Magyar Szövetségre csak

hálával emlékezhetünk, mert kellemes ottlétet és emlékezetes szerepléseket biztosítottak. Világjárásotok újabb állomásán milyen nevezetességeket ismertetek meg? Jártunk a Gold Coast szörfparadicsomban. Ez valóban egy földi paradicsom; az óceán partja 170 kilométer hosszan homokos. A lakott területre, a házak az épületek közé is besurran a víz, de nem okoz gondot, mert az építészek mesterien megoldották „együttélését“ az emberekkel és házakkal. A Független Magyar Szabadságharcos Szövetség és az Új Dél-Wales-i Magyar Szövetség közös 56-os emlékbizottsága benneteket is kitüntetett Emlék Díszokiratával, mert „A komáromi Jókai Színház művészei önzetlen támogatásukkal hozzájárultak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékének felidézéséhez.“ Az elismerés nemcsak nekünk, hanem Komáromnak is szól – egészen bizonyos, hogy méltó módon képviseltük városunkat és a felvidéki magyarságot. Ez nemcsak a gratulációkban és a sajtóvisszhangban nyilvánult meg, hanem a tiszteletünkre rendezett számos fogadás és sok-sok meghívás is igazolta. /bogi/

Balról Ernszt Katalin (az 56-os műsor összeállítója) és Nemere László kultúrmenedzserek, a Dér-házaspár, Csernay György és felesége Borárosékkal

ITTHON

31

Karkó Henriett, a Felvidéki Rockszínház vezetője még a bátorkeszi művelődési házban dolgozott, - az ezerkilencszázkilencvenes esztendők vége felé -, amikor a fejébe vette, hogy műkedvelő szereplőkkel színre viszi a Szörényi-Bródy szerzőpáros rockoperáját, az István, a királyt. A szabadtérre szánt előadásnak kultikus helyszínt talált: a bátorkeszi templom-dombot; azt a magaslatot, amelyről derült estéken átlátni Magyarországra.

kintve, hogy istenáldotta énekes tehetség, meg fáradhatatlan szervező, a Felvidéki Rockszínház létrejöttének nem volt akadálya.) Az István, a király 2000 augusztus huszadikán került színre és sikert aratott... A 110 szereplő négy községből verbuválódott Bátorkesziről, Búcsról, Kisújfaluról és Madarról. A színre állítás hatalmas munka volt – rengetegen segítettek a díszletek, a világítás, a közönségszervezés és számos

szerepem: lelkileg összetartani a csapatot. A bemutatót számos előadás követte a környéken és a távolabbi magyaroklakta városkákban, miközben... ...a 110 tagú alkalmi társulatból húszan – családalapítás vagy elköltözközés miatt – nem tudtak tovább dolgozni velünk, ám a mag maradt és csatlakozott hozzánk a Csalló néptánckar Somorjáról. Jelenleg féli, dunaszerdahelyi, komáromi tagjaink is vannak. Újabb bemutatónkkal, a

A Felvidéki Rockszínház célja:

Magyar keresztény kulturális zarándokhely kialakítása Amit Karkó Heni a fejébe vesz, az általában megvalósul. (Magyarsághoz való ragaszkodását a szűlői házból hozta és te-

32

más munka során. Én nem vagyok hivatásos rendező, csupán követem az előző rendezések útmutatásait. Legfontosabb

Megfeszített c. rockoperával is sok helyen megfordultunk. Itt, természetesen, Koltay Gábor rendezői elképzelését vettem fi-

➤➤

FELVIDÉKI ROCKSZÍNHÁZ

Kiss Gábor (Gibbó) fotói

ITTHON

33

FELVIDÉKI ROCKSZÍNHÁZ

gyelembe. A darabot megtaláltam egy lemezboltban, s utána felhívtam Koltayt. Koltay Gáborral és Gergellyel aztán fokozatosan nagyon szép és hasznos kapcsolatotok alakult ki, meghívásotokra a Kormorán zenekar többször szerepelt a Felvidéken. És mi is résztvevői voltunk a nagysikerű budapesti jótékonysági koncertnek, legutóbb pedig – a Csalló néptáncegyüttes húsz tagja révén – közreműkötdünk egy újabb, gyönyörű Koltay-műben Csíksomlyón. Ennek A Napba öltözött leány a címe. A darabot mi is bemutatjuk – már folynak a próbák.

34

Az embernek eláll a lélegzete, amikor látja, hogy vannak jelenetek, amikor egyszerre száz szereplő is megjelenik a szabadtéren. Hogyan lehet ennyi településről ennyi féle embert felkészíteni ezekre a lenyűgöző előadásokra? Az első szakaszban mindenki otthon gyakorol, külön-külön. Ha már mindenki tudja a szöveget és a zenét, három napos összppontosítás következik valamelyik művelődési házban. A Megfeszített esetében a külön gyakorlás két hónapot tett ki, a csiszolás 2-3 hónapba telt. Ahhoz, hogy együtt gyakoroljuk, összehangoljuk a részleteket, sok-sok egyeztetés szükséges, hiszen tagjainknak szabadságot kell kérniök a munkahelyeiken, illetve szolgálatokat kell cserélniök. Szereplőink között akad vámos, informatikus, hentes, tanár, borász – és így tovább. Amikor összeáll a darab, kisebb bemutatókat tartunk, utána következhet a szabadtér. Mint már említettem, én nem vagyok hivatásos rendező, ezért a videón rögzített előző előadásokat gondosan áttanulmányozom, hogy lássuk, mit lehetne jobban csinálni. Hogyan tud működni ez a népes társaság? Manapság mindenhez pénz kell. A Felvidéki Rockszínház egzisztenciáját egy személyben én biztosítom. Próbálunk pályázni, gyűjtögetjük a nyári bevételek pénzeit. Szereplőink természetesen nem kapnak tiszteletdíjat – mindenki ingyen, lelkesedésből dolgozik. Az ellátás költségeit és a benzinpénzt biztosítom. Hány elődáson szerepeltek évente? Huszonötször, harmincszor lépünk fel Dél-Szlovákia magyar településein. El

szeretnénk jutni keletebbre is, dehát ez is pénzkérdés. Az évek folyamán állandósult a bátorkeszi helyszín. Augusztus huszadikán vagy közelében itt többszáz ember ünnepli veletek együtt a magyar történelem katartikus eseményeit. Célunk, hogy a bátorkeszi templom-domb magyar keresztény kulturális zarándokhely legyen. A nemzeti eszme sokunkat összeköt határon innen és túl – én is ezt az eszmét szolgálom és nagyon szeretném, ha egyre többen tudatosítanák: magyarnak lenni gyönyörű küldetés. /batta/

TÁJHAZA – DÉVÉNY

„Szabad-e Dévénynél betörnöm, Új időknek új dalaival?” Ki ne ismerné Ady Endre megrázó verssorait? Rajtuk keresztül Dévény az egész világ magyarságának köztudatába bekerült. Jogosan, hiszen ez a Duna- és Morva-folyók egybefolyásánál, a nyolcvan méter magas sziklán őrködő impozáns vár ezer éven át Magyarország nyugati kapuját, a „Porta Hungaricát” védte.

obeliszk tetején honfoglalás kori magyar vitéz, kezében pajzzsal és békésen leeresztett karddal nyugat felé szegezve tekintetét, már messziről hirdette: itt kezdődik a magyar haza! Ma azonban hiába keresnénk. Az első világháborút követően új ország, Csehszlovákia veszi át ezen a területen az uralmat,

alig olvasható, hiszen a másik emlékmű felrobbantói ezt is el akarták távolítani. Nyilván elfogyott a muníció, ezért vésővel estek neki dühödten a betűknek. Az alsó két sort elérték, de mielőtt létrát kerítettek volna, a falu akkori polgármestere lefedette egy betonlappal, így a legnehezebb évtizedeket átvészelte. A rendszerváltás után a betont eltávolították, ám sokáig festékkel leöntve éktelenkedett, mígnem az elmúlt években az önkormányzat letisztíttatta, rendbehozta. Mivel az előtte levő parcella kerítéssel elzárt magánterület, a vandálok - akiket

„E kapun ellenség sokszor rontott a magyarra, de egyszer sem nyert rajt’ tartós diadalt. Ám a Nyugat műveltségének ez út ezer évig Nem volt zárva soha. S hogy biztosb legyen itt a verseny, a magyar nemzet rendezte Dunáját. Áldja meg ezután is a gondviselés!” Innét nézett a hagyomány szerint Árpád vezér nyugatra, miután 907-ben Pozsonynál a magyarok megsemmisítő vereséget mértek a bajorokra. Fontos királyi határőrerőd, később egymást követően a Garay, Szentgyörgyi és Bazini, Báthory, Palocsay, Keglevics és Pálffy családok birtoka. Többször élt át ostromot: 1271-ben II. Přemysl Ottokár, 1616-ban a fellázadt jobbágyok, 1620-ban Bethlen Gábor hajdúi, 1621-ben Buoquoi császári tábornok veszik be, hódítják meg ostrommal. 1683ban a Bécs ellen vonuló török hiába ostromolja, ám 1809-ben Napóleon katonái felrobbantják, és ezzel hadászati jelentőségének végleg befellegzett. A hálás utókor azonban nem felejtette el ezeréves múltunkban játszott szerepét, ezért 1896-ban épp itt állították fel annak a hét emlékműnek az egyikét, melyek az országalapításra emlékeztetnek. A vár legmagasabb pontján álló 21 méter magas

ITTHON

és a megelőző ezer év emléke nem kívánatos.1920-ban felrobbantják, majd a hatvanas években megkezdődő régészeti ásatások, felújítási munkálatok során talapzatát is elhordják. Ma csupán a vár történetét bemutató kiállításon láthatunk egy megsárgult fényképfelvételt róla. Van azonban Dévénynek egy másik millenniumi emlékműve, mely szerencsére átvészelte a pusztítások időszakát. Ha a vár bejáratától jobbra ,a várszikla tövében a Morva torkolata felé indulunk, majd a Duna mentén lefelé megyünk, néhány perc alatt megérkezünk ahhoz a sajnos, elfeledett másik emlékműhöz, melyet a Duna-szabályozás résztvevői állítottak, ugyancsak a honalapításnak tisztelegve. A Dunaparti út fölött a várhegy oldalában, néhány kisebb kertes ház között tekintélyes méretű építmény látható. Rajta márványtábla a következő felirattal: „E kapun ellenség sokszor rontott a magyarra, de egyszer sem nyert rajt’ tartós diadalt. Ám a Nyugat műveltségének ez út ezer évig Nem volt zárva soha. S hogy biztosb legyen itt a verseny, a magyar nemzet rendezte Dunáját. Áldja meg ezután is a gondviselés!” Alatta két sor, mely arról tudósít, hogy a magyar Dunaszabályozás állami és vállalati résztvevői állították az ezeréves Magyarország emlékére, ám ez utóbbi

esetleg irritálna a magyar felirat - nem férhetnek hozzá. Az elmúlt másfél évtizedben számtalan hajdani magyar emlék újult meg, kapta vissza régi fényét, többnyire a ma is magyarlakta területeken. Az ország azon részein, ahol ma csak elvétve hallunk magyar szót, ezek sorsa jóval bizonytalanabb. Épp ezért példaértékű a dévényiek hozzáállása, hogy megértették, a történelmet nem lehet utólag átcsinálni, emlékeit eltörölni barbárság, és egy szépen rendben tartott emlékmű kirándulások célpontja is lehet, ami előremozdíthatja a község idegenforgalmát. Brogyányi Mihály

35

TÁJHAZA – BÓDVA–VÖLGY

Mihályi Molnár László

VÁROSUNK - SZEPSI

A Szent Lélek védőszárnyai alatt

(folytatás) A kereskedelem megélhetést és fejlődést biztosított. A terhüktől megszabaduló szekerekre visszafelé kapát, hordót, csizmát és mindenféle céhbeli terméket raktak, no meg felültették a tanulni vágyó gyerekeket is, hogy elméjüket csiszolják Gönc avagy Sárospatak híres iskolájában. Ez újabb gyarapodást eredményezett. Az iskolázott emberfők az egész térség felemelkedésében jeleskedtek. Szepsi Csombor Márton már elhivatottságból járja Európa országútjait. Nyelveket és földrajzot tanul, és a Szentírás tanaival vértezi fel magát a kísértések ellen. Shakespeare halálakor (1616-ban) kelt útra lengyel, német és holland földön át Londonig, majd visszafelé francia, német és cseh területeken át vándorolva három év után ismét Szepsiben találjuk, hogy a korabeli viszonyokat megismerve tapasztalatait másokkal megosztva idehaza kamatoztassa. Ekkor már Bethlen Gábor fejedelem székel Kassán. Prédikátora Csombort jelöli a kassai iskola rektori székébe Bocatius után, és itt jelenik meg könyv alakban az utazásainak leírását rögzítő magyar nyelvű Europica varietas (vagyis a Változatos Európa). Négyszáz évvel születése után szülővárosa is emléket állított e jeles férfiúnak, aki még egy erkölcstani munkával gazdagította a művelődéstörténetet, ám az 1622-ben áldozatait szedő járvány őt is magával ragadta. Utolsó működési helyén, Varannón nyugszik, ismeretlen helyen valamelyik tömegsírban. Kép ugyan nem maradt fenn róla, hiszen huszonnyolcadik évében hunyt el, de könyve négy évszázad múltán is hirdeti pótolhatatlan előrelátó szerepét a művelődéstörténetben. A város

36

polgárai évente rendezvénysorozat keretében szellemi hagyatékát felidézve emlékeznek rá: az erkölcsi tisztaság, a hitbéli állhatatosság, a világra nyitott kíváncsiság, a közösségi értékek őrzése és a hagyományápolás jegyében. Elpusztul az a nép, az a közösség, amelyik nem őrzi és nem adja tovább szellemi, kulturális örökségét, amelyet mindig az egységes világszemléletű közösségi élet teremt újjá és érlel nemessé. Ennek elsőrendű színtere az elmúlt évezredben, ebben a térségben a templom volt. A hit védelmezte az embert, és az ember a hitéért e közösség védelmére kelt. A templomát őrző és szépítő ember megújulásra vágyik, mert a tiszta külsőhöz tiszta lélek illik. „Új bort új tömlőbe!” – mondja az Írás. A város mindkét temploma és a környéke is teljesen megújult az elmúlt másfél évtizedben. Az új szemléletű vezetés mintha ezzel is érzékeltetni akarta volna, hogy nem ócska az, ami régi, és nem mindig korszerű az, ami más, mint a hagyományos. A halálra ítélt történelmi városmag az utolsó pillanatban menekült meg az eltervezett lerombolás elől. Így a jellegtelen és egyforma háztömbök a város szélére szorultak, s a megmenthető óváros új életet kezdett. Ma már ez az, amiért érdemes megállni, ami maradásra bírja az átutazót, esetleg a világgá menni készülőket… Egy kicsit ez is a feltámadás üzenete… Esély a maradásra, megmaradásra, gyarapodásra! A Szent Lélek tiszteletére emelt római katolikus templom román kori alapokon a gótika és a reneszánsz határán épült, illetve a város gyarapodása miatt bővült a mai nagyságúra. A Szent Lélek jelképe, a galamb a város címerébe is bekerült, mely kiterjesztett szárnyával védelmezi az alája tartozókat. A templom csendje növeli az áhítatot, érzékenyebbé tesz a lelki rezdülések és a művészi értékek iránt is. A Keresztút, a Szent László, a bejárat feletti Krisztus és a templom körüli Via lucis (a Fény vagyis a keresztény reménység útja) Szabó Ottó helyi képzőművész alkotása. Ugyanakkor a 18. század végi református templom közelmúltban készült

belső faragása, a Városkút, a Temetőkapu, a játszótér gömöri fafaragók, Ulman István és társai keze alól kerültek ki. Szintén az ő munkájuk az úgynevezett Szojkakapu is, mely a két évszázada pusztító tűzvész után megmaradt és a kassai múzeumban látható építmény utánzata. Az 1831. évi pusztító kolerajárvány áldozatainak emlékére épült az északi domboldalban a Szent Rókus kápolna. A legújabb templom a városhoz tartozó Bodollóban viszont alig egy évtizede épült a világháborúban szétlőtt és lebombázott istenháza helyén. Csak mostanra hegedhetett be a háborús seb, de máris zarándokhellyé lett a Fatimai Szűzhöz fohászkodó engesztelő imatalálkozói révén. Így teremt kapcsolatot a régi az újjal, a történelem az eleven élettel.

Napjaink városa mintegy tízezer lakosnak ad otthont. Magyarok, szlovákok, romák közös élettere ez, ahol gyermekkortól meg kell tanulni együttműködni, türelemmel tolerálni, tisztelni a másfajta értékeket, de ha kell, akkor meg is kell védenünk emberi értékeinket. Négy alapiskolája, három középiskolája jelzi, hogy az ifjú nemzedék dominál, minden gondjával, bajával, örömével és teljesíthetetlen vágyaival. Közülük kerültek ki azok a jeles sportolók is, akik a legtávolabbi tájakon öregbítették Szepsi hírnevét: íjász világbajnok és az athéni paralimpia aranyérmese (Lyócsa Imre), több nemzetközi verseny győztese a kerékpáros (Remák Zoltán), kik-boksz világelsők (Tóth L., Balla). Ám a kultúra, az ének, zene és tánc terén sem kell szégyenkezni: éneklőcsoportok, énekkarok, mazsorettek viszik a Bódva-völgy hírét, s nevelnek maguk közt újabb értelmes,

a szépre és nemesre érzékeny emberket. A kikapcsolódásra, sportra, koncertekre van bőven alkalom az év folyamán, s aki mégis lemaradna valamiről, az a városi televíziós adásban hetente négyszer tájékozódhat. A Szepsi Napokon rendszeresen megjelennek a testvérvárosok küldöttségei, csoportjai is: a lengyel Brzozow, a cseh Tisnov, a magyarországi Encs, Edelény, Karcag és Tarcal. Ilyenkor ünnepélyes keretek közt adják át a város díjait és elismerő kitüntetéseit azoknak a közmegbecsülésnek örvendő személyeknek, akik sokat tettek Szepsi rangjának, hírnevének emelkedéséért. Persze, nem csak igével él az ember… A vendéglők a szokványos ételek között a magyar és szlovák konyha jellegzetes ételeivel is szolgálhatnak. Bódva Szállója és a város néhány kisebb panziója pedig már alig tudja kielégíteni az igényeket. Sokan több napot eltöltve, a közelebbi és távolabbi környék nevezetességeit is megtekintik. Történelmi helyszínek, muzeális épületek, természeti érdekességek és ritkaságok, téli és nyári turisztikai programok egyaránt okot adhatnak a maradásra. Legalább egy napot érdemes Kassán tölteni. Felújított történelmi városmagjának szinte minden épületéhez fűződik valami érdekesség. Fő utcája közepét a gótikus építészet egyik remekműve, a Szent Erzsébet dóm tölti be, mely Európa egyik legimpozánsabb épülete. 60 méter hosszú, 40 méter széles és legmagasabb tornya 59 méterre emelkedik ki. A 14. század végén Nagy Lajos király idejében kezdték építeni, aki egyben lengyel uralkodó is volt, és gyakran megfordult a városban, címert is ő adományozott neki, ám a legnagyobb anyagi támogatásban Mátyás király részesítette „kedves Kassájának” templomépítését a 15. században. A lenyűgöző belső méretek szemlélése közben ne feledkezzünk el egyedi szárnyasoltáráról, mely 11 méter magas, három módon nyitható és összesen 48 eredeti táblaképet tartalmaz az 1470-es évekből Árpádházi Szent Erzsébet életének jeleneteivel. Ezzel egykorú a 16 méter magas fából faragott szentségház, mely a korszak egyik leghíresebb mesterének az alkotása, aki Bártfán, Budán és Bécsben is dolgozott, de kassainak vallotta magát. Szinte csodával határos, hogy amikor 1556-ban szinte az egész város és a dóm is leégett, akkor e két remekmű megmenekült. A dómban helyezték el egy altemplomi részben az 1906-ban

ITTHON

hazaszállított kuruc bujdosók földi maradványait, köztük II. Rákóczi Ferenc, anyja Zrínyi Ilona és Bercsényi Miklós márványkoporsóját. Fő utcán a magyar történelem és kultúrtörténet markáns emlékeit találjuk. Bocskai István innen igazgatta győztes szabadságharcát, és itt halt meg 1606-ban. Jelenleg premontrei rendház (benne a magyar főkonzulátus), mely a kassai egyetemnek adott otthont 1657-től. Reneszánsz külsejű, de barokk berendezésű templomának kriptájában nyugszik az építtető Báthory Zsófia fia, I. Rákóczi Ferenc. Mellette a „Lőcsei-ház” a középkort idézi, de azt is, hogy itt tartotta esküvőjét Bethlen Gábor fejedelem Brandenburgi Katalinnal 1626-ban, ami akkor európai szenzáció volt. A város lakója volt az egri diadalt is megéneklő Tinódi Lantos Sebestyén, a Balassit nevelő Bornemissza Péter,az egyik legkiválóbb keresztény főpap Pázmány Péter, a magyar felvilágosodás és nyelvújítás vezéralakja Kazinczy Ferenc és a magyar politikai költészet megteremtője Batsányi János is. Itt jelent meg a két utóbbi jóvoltából 1788-ban az első magyar irodalmi újság, a Magyar Museum. Ekkoriban épül első állandó színházi épülete, amelyben 1833ban először mutatta be a Bánk bánt az a társulat, mely később Pesten a Magyar Nemzeti Színház alapítója lett. Olyanok játszottak itt, mint Déryné, Megyeri, Szentpétery, a Latabár család, Jászai Mari. Egressy Béni pedig azért jött egy évig tanítani Szepsibe, hogy e színházhoz és testvéréhez Gáborhoz közelebb jusson. Ama Bánk bemutatókor már ő is játszott, majd a társulattal elment Pestre, ahol színészként, költőként, zeneszerzőként, a Szózat és a Klapka-induló megzenésítőjeként lett közismert. A Miklós-börtön mellett, a református templom mögötti udvarban áll Rákóczi rodostói házának másolata, melynek ebédlő berendezése eredeti. A ház előtt II. Rákóczi Ferenc szobra áll, melyet 2006-ban avattak fel. A Mészáros

utca északi végében áll (illetve ül) Márai Sándor szobra. A világhírű író a a Slovan szállóval szembeni egykori bérházban született 1900. április 11-én. Ma a Dargó áruház áll a helyén. A mellette lévő utca a magyar nyelven játszó Thália Színházhoz vezet, melytől alig száz méterre található a Márai Stúdió. Dél felől a dóm mögött zenélő szökőkút és harangjáték üdíti fel a parkban pihenőket avagy a közvetlenül itt található nagyszínházból kijövőket. Ezen a helyen állt az az épület is, ahol a magyar színjátszás felcseperedett, de ezt a 19. század végén lebontották, hogy helyébe egy impozáns Nemzeti Színházat emeljenek. Erre utalnak a még látható monogramok, de 1945 óta itt magyar társulat csak elvétve vendégszerepel. Jelenleg a Záborsky nevét viselő intézménynek prózai, balett- és operatársulata is van. Az eredetileg zsinagógának épült Művészetek Házában klasszikus zenei koncertek, ünnepi rendezvények zajlanak. A nemrég felújított jégstadion könnyűzenei koncertek megrendezésére is alkalmas. (folytatjuk)

37

TÁJHAZA – PALÓCFÖLD

Hrubík Béla

Az utolsó nógrádi vizimalom Hidak, malmok, molnárok - múltunk Belitzky János monográfiájában említi, hogy a XVIII. században Nógrád vármegye területén 27 malmot hajtott az Ipoly, melyek között fűrészmalmok és gabonamalmok is voltak. A gőzgép feltalálásával,a dinamó, majd a robbanómotorok térnyerésével a víz erejével hajtott malmok fokozatosan elveszítették jelentőségüket. Fokozatosan leépültek, majd a XX. század második felétől kezdve leálltak. A meglévő épületeket lebontották, maguktól összedőltek, vagy ma is kihasználatlanul állnak. Az egykori malmok helyét a népi emlékezet szájhagyomány útján megőrizte dűlő-, hely-, vagy utcanevekben. Ilyen például a hugyagi Malom út, vagy a szécsénykovácsi Malomi-rét. Az Ipolyon azonban nemcsak malmok voltak, hanem hidak is, nem is akármennyi: számszerint 47. Ebben nincsenek, nem voltak benne azok az egyszerű fapadlók, amelyeket csak úgy átvetettek a folyón, toronyiránt. Mert, hogy ilyenek is voltak, afelől ne legyen kétsége senkinek, hiszen a régi, paraszti világ egyszerű emberei nem keresték a bonyolult dolgokat.Nagyon sok kis nógrádi településen nem volt templom, így a hívők gyakran átkeltek az Ipolyon a legközelebbi templom felé, a harangok hívó szavára, hogy Isten hajlékában megpihenjenek, erőt nyerjenek és hitben gazdagodjanak. Persze voltak komolyabb hidak is, melyek a főútvonalaknak biztosítottak átjárást az Ipolyon. Ilyen volt a XVIII. században épült Rárós-pusztai híd is, mely az Ipoly völgyének keleti kapuját őrizte. Ez a Budapest-Vác-Kassa 2. számú főközlekedési út része volt. A híd első említése 1792-ből való, de szinte biztosan korábbi keltezésű.

Ezen a hídon járt át Madách Imre,

38

amikor a közeli Alsósztregováról Balassagyarmatra, vagy Csesztvére utazott. Gyermekkorában erre járt Vácra gimnáziumba a piaristákhoz, de erre vezetett az útja, ha szécsényi barátjához Szontagh Pálhoz, vagy Nógrádszakálra Veres Gyula komájához, vagy másik kedves barátjához, Szentiványi Bagamérhoz sietett. De átkelt ezen a hídon Petőfi Sándor is vándorútjai során. Az egykori kőhíd méreteit csak becsülni tudjuk. Kb. 109 öl (60m) hosszú volt, hat boltívvel. A boltívek nagysága 7,6 méterre becsülhető. A kőhíd tőrincsi kőből épült, és a hídfeljárót sok támfal támasztotta meg. 1824-től, már minden évből megtaláljuk a híd karbantartási iratait, számláit. 1824-ben az éppen esedékes javítási munkákba bekapcsolódott a jó hírnévnek örvendő Pollack Mihály budapesti építész is. A „dülékeny” állapotú híd fenntartása egyre több pénzt nyelt el. A híd alatt a folyó feliszapolódott, ami visszaduzzasztotta a vizét, s ezzel komoly árvízveszélyt jelentett. 1849 júliusában Görgey visszavonuló honvédei barikádokat emeltek a hídfőben. Szerencsére a híd sérülés nélkül átvészelte a szabadságharcot. A sorsától azonban nem menekült meg, mert a századfordulón lebontották. A kőhíd elbontása az 1900-as évek elején nagy vihart kavart. Akkoriban még nem törődtek annyira a múlt emlékeinek megőrzésével. Sokan összefogtak, hogy a XVIII. századi hidat megmentsék, de igyekezetük végül is sikertelenül végződött. A hidat végül elbontották, helyére 1904-ben rácsos szerkezetű acélhíd került. A rácsos híd csak egy nyílásból állt, 62 méter hídhosszal. 1938-ban a feldíszített hídon vonult be a Felvidékre a balassagyarmati század. A hidat 1944-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A szlovák oldalon a hídra vezető töltéscsonk végén még két-három évvel

ezelőtt is ott állt az egykor aranyozott Nepomuki Szent János öntöttvas szobra. Néhány héttel ezelőtti ottjártamkor azonban, már csak a hűlt helyét találtam. Túlélte a 48-as szabadságharcot, a híd lebontását, két világháborút, csak a mostani kor dúlásába halt bele. A hidaknak köszönhetően juthattak el a gazdák az egykor működő malmokhoz, hogy búzájukat megőröljék.

Az egykori Nógrád vármegye egyik legrégibb, Nógrád-Pöstyényi hengermalma még ma is áll, bár állaga évről-évre romlik. A malom történetének és, az utolsó nógrádi vízimolnár életének bemutatásával, emléket állítunk az olyan, kihalófélben lévő mesterségeknek, mint amilyen a molnárság volt. Az Ipoly éltető vizének mindennapjainkban betöltött szerepéről szólva láthatjuk hogy, a természet és az ember harmóniája örök időktől kezdve létezett, s ahogyan a Földön minden egyes nap kihal egy állatfaj, kipusztul egy növény, úgy felejtjük el a régi mesterségeket is, amelyeket nincs kinek és hol továbbadni. A világ dicsőségével együtt, így fogjuk mi, emberek egykoron önmagunkat is elpusztítani, mert nem találjuk a helyünket abban az Édenkertben, melyet Isten teremtett számunkra a Világ kezdetén. A Nógrád-Pöstyényi hengermalom az Ipolyon meglévő malmok közül a legrégebbi. Mint az a malom hátsó bejáratának ajtófélfájába belevésett dátumból kiderül, az épületet 1815-ben építették

TÁJHAZA – PALÓCFÖLD Telleg György molnár alapján. Érdekessége, hogy az ajtófélfa oldalába lyukak vannak fúrva, s akiket egykoron lopáson kaptak, azoknak a haját bedugózták fadugóval ebbe a lyukba. A fogságból a tolvaj csak úgy tudott szabadulni, hogy jobbik esetben levágta a hajtincsét, rosszabbik esetben kiszakította, ami igencsak fájdalmas lehetett. Az ajtófélfában ennek bizonyságaként még mindig találni bedugózott hajtincseket. Az idő megőrizte számunkra mementóként. A XIX. században a malom, még vízimalomként működött. Körülötte az egykori árok még mindig megtalálható. Régen ebben víz volt, melyet az Ipoly táplált. A malomárok elején a víz fel volt duzzasztva mintegy másfél méteres magasságra; onnan engedték rá a vízikerék lapátjaira, majd a századforduló tájékán az ún. fekvő turbinára, mely a malmot hajtotta. Tulajdonosa a XIX. században egy Szlavóniából származó régi magyar család sarja, gróf Pejáchevich volt; a család 1772-ben nyerte el a grófságot. Gróf Pejáchevich után a malmot a közbirtokosság üzemeltette, majd 1900-ban megvásárolták a Draxlertestvérek. Ekkor még, mint vízimalom működött. A három fiútestvér 1905-ben hozzáépített a malomhoz, majd 1928-ban tovább bővítette. A malom első szintjén volt elhelyezve nyolc darab 16 járatú hengerszék, melyek a búzát őrölték. A búza a padlásról, a szitáról került osztályozás után a hengerszékekbe, s aszerint, hogy milyen minőségű volt a búza, osztályozódott a liszt is. A hengerszékek közül négy Budapesten készült a Ganz gyárban 1872 és 1889-ben, a másik négy Pardubicén lett legyártva. Ebből kettő az ún. Prokopféle henger, kettő pedig Hübbner-féle. A lisztet, egy arra kialakított fateknőben tartották, majd vékával mérték. Egy véka liszt 25 kilogramot nyomott. A hengerszékek közül a legrégebbi és legértékesebb a Budapesten gyártott faszekrényes, üvegkazettás hengerszék,mellyel ma már legfeljebb ha múzeumokban találkozhatunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a széles környéket ellátta kitűnő minőségű liszttel. A trianoni határok meghúzása után azonban, már csak a csehszlovák oldalról hordták a gabonát ide őrlésre Draxler Sándor, az utolsó nógrádi vízimolnár „Megkérem a lisztes molnárt, őrölje meg a búzámat“, énekelték, s éneklik ma is ezt a vidám nótát, s mint az Ipolyon a víz, úgy folyik el az időben a lehetőség is,

ITTHON

hogy valaha egyszerű halandóként őröltethessünk még búzát valamelyik nem létező malomnak, nem létező molnáránál. A búza pedig nagyon fontos szerepet játszott, s játszik ma is a magyar parasztság életében, már-már szakrális jelentőséggel bírt. A kenyeret - a palócság fő táplálékát - önmagában is Isten testének tartották. Már a csűrbe hordott búzát is életnek nevezték, és a kenyérkészítés egész folyamatát kultikus mozzanatok szőtték át. Győry Dezső, a méltánytalanul elfelejtett magyar költő gyönyörűen ír erről. „A búza is belehal, hogy liszt legyen, s hogy majd kenyeret süthessenek a porából.“ A nógrádi végek utolsó molnárának az élete kalandosan alakult, úgy, mint azoké a sorstársaié, akik az első világháború nyomorúságában, és a Trianon sebeitől vérző csonka haza kisemmizettségében látták meg a napvilágot. Draxler Sándor 1922. július 22.-én született. Iskolába Balassagyarmaton kezdett járni, ahová édesanyja hordta magával, miközben beteg nagymamáját ápolta. Később a petői szlovák elemibe íratták, hogy megtanulja az államnyelvet is. Az 1938-as viszacsatolást követően tanulmányait a Balassi Gimnáziumban folytatta, a háború mégis Budapesten érte, ahol családi indíttatásra a Magyar Királyi Állami Felsőipari iskola molnárok továbbképző tanfolyamának tanulója lett. Itt szerzett mesterlevelet. Mestervizsgája a budapesti Gizella-malomban volt, mely a mai napig áll a Népszínház utcában. 1943. október elsején vonult be katonának Miskolcra, ahol gyalogos kiképzést kapott, mégis a kórházba osztották be, mint segédápolót, amit egymás között csak úgy neveztek, hogy dögösök. Nem véletlenül, hiszen a háború kimenetele ekkorra már megpecsételődött és a vonatok vagonszámra ontották a sebesülteket. Ahogy közeledett a front, a sebesülteket úgy menekítették a hátországba,

Németországba vagy Ausztriába. Kifelé menet dohányt vittek magukkal, amit aztán élelemre, mézre és egyebekre cseréltek. A háború vége Ausztriában, a körülzárt Garmischpartenkirchenben érte, ahol amerikai fogságba esett. Az új európai határok megvonása után az ún. keleti blokk állampolgárait 1945. június 15.-én Plzeňben az amerikaiak átadták a csehszlovák hatóságoknak. Plzeňből, Prágán, Pozsonyon, Zólyomon keresztül Losoncig kalandos körülmények között jutott el a lebombázott és felrobbantott alagutakat és hidakat megkerülve. Papírjait, melyekkel igazolhatta volna, hogy hadifogságban volt, még Prágában elvették, de szerencséjére az első csendőr, már az otthonhoz közeli Ipolyvilkén állította meg. Honnan jön - kérdezte tőle? Hát csak innen, Garmischpartenkirchenből hangzott a válasz. Így érkezett haza otthonába, a pöstyénypusztai malomba, mely a háború alatt is üzemelt, bár a környékét a híd közelsége miatt aláaknázták. Édesapja, az idősebb Draxler Sándor, már alig várta, mert a malmon sok javítanivaló volt, és már csak a rozsjáraton őröltek benne. A javítások 1946 novemberétől egészen 1950-ig tartottak. Természetesen a szövetkezetesítés nem kerülte el a Draxler-testvérek, Sándor, Dezső és Tibor pöstyénypusztai malmát sem. 1950-ben a malmot konfiskálták. Ettől az időtől datálódik az utolsó nógrádi vízimalom hanyatlása. Még egy darabig őröltek a hengerszékek, ment a rozsjárat, majd másfél évszázad után végleg bezárt a malom. Ma már csak egy éjjeli menedékhely, a történelem, az idő, az életet őrlő zakatolás, egy ősi mesterség, a molnárok álmait őrző utolsó menedékhelye. Ittjártam, talán az utolsó őrjárat volt a 84. évét taposó utolsó nógrádi vízimolnárnál, Draxler Sándornál, aki korát meghazudtolva, fiatalosan, könnyedén, talán utoljára megforgatta a lisztes vékát, mely mint a sorsunk kereke fordul, amennyit fel, annyit le, kíméletlenül és megállíthatatlanul.

39

KÓSUSAINKRÓL

Az Erdélyi János Vegyes Kar tavaly volt 10 éves- nevezhetném ezt az újjászületés 10. esztendejének, hisz hosszabb-rövidebb ideig mindig jelen volt Nagykapos kulturális életében. A milleniumi ünnepségekre készülődve merült fel a kórus újjászervezésének gondolata. A hívó szó egybegyűjtött bennünket és a milleniumi emlékmű felavatásán léptünk először közönség elé. Mi is végigjártuk a kóruséneklés kisiskoláját, a capella énekléstől a négyszó-

ikat új célokért feláldozni. Ma a kórusnak 32 állandó tagja van. Igényes kórusművek betanulása után, megfelelő műsorválasztással ma már külföldön is megálljuk a helyünket. Számos meghívás közül határainkon túl eddig Debrecenben, Vásárosnaményban, Egerben, Recsken, Sárrétudvarin, Tarcalon, Kovácsvágáson, Ópusztaszeren és Pápán szerepeltünk. Erdélyben Székelyudvarhelyhez és Marosvásárhelyhez- a Vajdaságban Óbecséhez

kozót, mert Kodállyal valljuk: „ A lélek éppúgy táplálékra szorul, mint a test, és a zene az egyik legfontosabb lélektáplálék.” Az idén termékeny évet tudhatunk magunk mögött. Ez év tavaszán jelent meg első CD lemezünk „Tavasz dal” címen, melyre 24 kórusmű került. Ebben a 24 műben benne foglaltatik a 10 év előtti indulás, a sikerek, a tétovázások és a visszaugrások, de a gyarapodások és a felemelkedésbe vetett hitünk is. A címadó dal

Az Erdélyi János Vegyes Kar 10. évfordulója lamúságig. A tíz év alatt folyamatosan fordultunk fényt keresve új és új irányba, keresve azt, ami megegyezik felkészültségünkkel. Nagyon nehéz dolgunk volt, mint egyedülműködő kórusnak régiónkban, míg nem nyitottunk a határon túli kórusok felé. Mérföldkő volt a Magyar Református Kórusok VII. találkozója Sárospatakon 1996-ban. Itt tudatosult bennünk, hogy ha fel akarunk zárkózni a magyarországi amatőr kórusok szintjére, a siker és az öröm akkor jön csak, ha nagyon megdolgozunk érte. Innentől a 37 alapító tagból lassan lemorzsolódtak azok, akik nem voltak hajlandóak, vagy nem volt lehetőségük vasár- és ünnepnapja-

40

és Csókához fűznek baráti szálak bennünket. Nagyszerű élmény volt a 2003-as ópusztaszeri fellépésünk, itt már mint a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség tagjai vettünk részt. 18 kórus együtt énekelte a Rákóczi indulót, s itt éltünk át egy olyan felemelő érzést, hogy hiába éljük az ellentétes „igazságok” korszakát, büszkék lehetünk felvidéki gyökereinkre, melyek erősek és kitéphetetlenek. A kórus eddig 126 alkalommal szerepelt Nagykaposon és környékén, falunapokon, történelmi évfordulókon, egyházi ünnepeken. Négy alakalommal Nagykaposon rendeztünk nemzetközi kórustalál-

Erdélyi János megzenésített verse. Szeptemberben rendeztük meg a IV. Ung-vidéki Nemzetközi Kórustalálkozót, melyen vendégül láttuk a székelyudvarhelyi, egri, recski és tokaji kórusokat. 2006-ban 12-szer léptünk közönség elé. Hisszük és valljuk, hogy a kórusművészet sajátos eszközeivel közösséget formálunk, hagyományainkat ápoljuk és nemzeti öntudatra nevelünk. A történelem viharai társadalmi rendszereket söpörtek el, de a dalosok maradtak, mert Wass Alberttal valljuk: „A vihar meghajlítja a füveket, de ki nem döntheti.” Baloghné Domonkos Malvin karvezető

FARSANGOLÁS

ITTHON

41

MAGYAR IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉG Filmajánló:

A szabadság vihara

1956. december 6. A Melbourne-i olimpia vízilabda döntőjében a magyar és a szovjet csapat méri össze erejét. Alig egy hónappal a magyar forradalom drasztikus leverése után a medencében immáron egyenlő feltételek mellett politikai eseményektől feltüzelt játékosok küzdenek. A magyarok 4-0-ás vezetésénél Prokop, a szovjet center lekönyökli Zádor Ervint a magyar válogatott fiatal játékosát úgy, hogy a bőr közvetlen a szeme alatt csúnyán felreped. Ömlő vére megfesti a medence vizét. Amikor a vérző játékosvégig vonul a tribün előtt, az extázisban lévő szurkolók között is elszabadulnak az indulatok, és a mérkőzést magyar győzelemmel lefújják. Az aranyérem átvétele után azonban Zádor és a fél csapat soha többet nem tér haza Magyarországra. A 90 perces izgalmas dokumentumfilm producerei Lucy Liu, Quentin Tarantino és Andrew G. Vajna. Az alkotók célul tűzték ki, hogy filmjük a fiatal közönség számára is világosan tárja fel az 1956 őszén a szovjet uralom alól fellázadó magyarok történetét, és tették feledhetetlenné a híres-hírhedt, véres vízilabda-mérkőzés párhuzamával. A film a Melbourne-i ellenfelek ötven évvel későbbi budapesti találkozójában csúcsosodik ki. Zádor Ervin és egykori csapatának nyolc, még élő tagja ismét szemtől szemben találják magukat az egykori ádáz vetélytársakkal. (www.szabadsagvihara.hu)

Vár mindenkit Európa – Európai Önkéntes Szolgálat

Fiatal vagy és Európába szeretnél menni? Itt az alkalom, az európai önkéntes szolgálat lehetőséget biztosít neked, ha már elmúltál 18 és még nem vagy 25 éves, ne hagyd ki az alkalmat. Az Ifjúság 2007 - 2013 Program keretén belül minden vállalkozó kedvű fiatal részt vehet az európai önkéntes szolgálat elnevezésű programban, amelynek az a lényege, hogy egy, a programhoz csatlakozó országban 6-12 hónapot tölthessenek el egy non-profit szervezetnél, különböző területeken: egészségügy, környezet, művészet, kultúra, gyermekprogramok, esélyegyenlőség, média és kommunikáció, ifjúsági sport, ifjúsági szabadidő, fiatalkori bűnmegelőzés. Ez idő alatt az önkéntes teljes ellátást és zsebpénzt kap. Az Európai Unió tagállamai közösen hozták létre az Ifjúság 2007 - 2013 Közösségi Akcióprogramot, amely a jogi keretet biztosítja az ifjúságnak szóló nem formális oktatási programok támogatásához. Az Európai Bizottság által megbízott „Ifjúság“nemzeti iroda a Magyar Ifjúsági Közösséget is sikeresen akkreditálta fogadó és küldő szervezetként egyaránt, tehát küldő szervezetként a mi feladatunk megszervezni a jelentkező fiatalok hivatalos kiküldését. Ki vehet részt a programban? Minden olyan, legalább 18 és legfeljebb 25 éves fiatal részt vehet, akinek állandó lakcíme valamelyik programországban vagy harmadik országban van és vállalja, hogy az önkéntes szolgálat időtartama alatt részt vesz a helyi közösség és a fogadó szervezet tevékenységeiben, nyitott a kulturális különbözőségek megtapasztalására. Az önkéntes utazását, biztosítását, szállását, ellátását és zsebpénzét az Ifjúság 2007 - 2013 Programból fedezik. A projekt megtervezése, megvalósítása a küldő és fogadó szervezet, illetve az önkéntes együttműködésén alapul. Az önkéntes bevonásával a küldő és a fogadó szervezet közösen készíti elő a pályázatát, amit saját nemzeti irodájukhoz nyújtanak be. A projekt akkor támogatható, ha mindkét nemzeti iroda elfogadta a pályázatot. Bővebb információt találsz a Magyar Ifjúsági Közösség honlapján a www.mik-smm.sk címen, illetve kérhetsz a [email protected] e-mail címen. Neszméri Csilla

42

TÁTRA 2007

A Magyar Ifjúsági Közösség a 2007-es évet is a Tátrában kezdi meg, a VIII. Téli Szabadegyetemmel, amelynek idei témái közt Esterházy János élete és kora, a két évvel ezelőtti tátrai pusztulás utáni újjáépítés lesznek. A rendezvény helyszíne: Újtátrafüred, időpontja 2007. február 22-24. A táborba Nyitráról és Pozsonyból buszt indítunk. A rendezvény szervezői a Magyar Ifjúsági Közösség, az MKP Ifjúsági Csoportja és a magyarországi Rákóczi Szövetség. A rendezvény idén is a sport és a művelődés jegyében telik, a napközbeni sízés és túrázás után a kora esti órákban előadások hallhatóak jeles közéleti szereplőktől. A részletes tudnivalók lapzárta után derülnek ki, de olvashatóak lesznek a www.miksmm.sk és a www.ics.sk honlapon, illetve érdeklődni lehet a [email protected] email címen vagy a 0907 350 539-es telefonszámon Zupko Tamásnál, vagy a 0903 837 393-as telefonszámon Neszméri Csillánál. Tavaly a Kistehén Tánczenekar volt a tátrai rendezvényünk sztárvendége

MAGYAR IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉG

A Magyar Ifjúsági Közösség 2007-es évi programterve február 22-24. – Tátrai Téli Szabadegyetem (Újtátrafüred) április 11 – A magyar költészet napja (Pozsony) június 23 – Taksonyi zenésztalálkozó (Taksony) május – Vásárúti Táncbemutató (Vásárút) június – Deáki Juniális (Deáki) július - VIII. Palóc Tábor augusztus – Hatfai Művelődési Tábor augusztus – X. Szlovákiai Nyári Szabadegyetem okt. 6 – megemlékezés az aradi vértanúkról a pozsonyi Kecske-kapui temetőben A Magyar Ifjúsági Közösség ezen rendezvényein kívül több a helyi alapszervezetek által szervezett rendezvényt tudhat magáénak. Ezekről olvasóink rendszeresen olvashatnak majd az ITTHON hasábjain.

Gyermekdolgozatok Részletek gyermekdolgozatokból eredeti helyesírással és fogalmazással: Hogyan keletkeznek a barlangok? A víznyelő elnyeli a vizet és ami lerakódik a víz kap okszigént és epetyeg és pár évenként növelszik és így keletkezik a mészkő barlang. Irj magyarországi halakat! – Potty, pngy, jégér, szálszalóka, légy, gólya. Milyen betegséget lehet kapni a parlagfűtől? Energiát. Az oroszlán jellemzése: - hangja : vastag, kitörő, - látása:gonosz. A közékorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.

Bemutatkozik a Pozsonyi Akciók Szervezése A Pozsonyi Akciók Szervezése (PASz) a pozsonyi egyetemek magyar diákjainak szervezete. A szervezet elsődleges célja a pozsonyi magyar egyetemisták érdekvédelme, informálása, rendezvények szervezése. A PASz nem hivatalosan a 90-es évek elején alakult, a Pozsonyban működő diákklubok fedőszerveként, hivatalos belügyminisztériumi - bejegyzésére 2005. január 27-én került sor. A pozsonyi magyar diákok tömörülése hosszú ideig a József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) volt - ebből kifolyólag a PASz ezt a szervezetet lelki jogelődjének tekinti. 1989 után a szervezet megszűnt létezni s a pozsonyi diákok érdekvédelmét a Diákhálózat vállalta fel, miközben karonként alakult egy-egy magyar diákklub - összesen közel egy tucat. Így alakult ki az a specifikus helyzet, hogy a pozsonyi magyar diákok ügyeit egy országos diákszervezet (a Diákhálózat) és a viszonylag kis létszámú klubok intézgették. A klubok felett ott állt a PASz, ám bejegyzetlenül és anélkül, hogy a diákok nagy része tudott volna létezéséről. Azt tudták, hogy van a DH és

ITTHON

a saját klubjuk. A helyzet 2004 nyarán változott meg, amikor is a klubok vezetői új stratégia mellett kötelezték el magukat: egy erős, a jog talaján alló szervezet létrehozása, a PASz megizmosítása mellett. • Legfőbb partnerszervezeteink a Diákhálózat tagszervezetei, az AED – Ady Endre Diákklub (Prága), a KAFEDIK – Kazinczy Ferenc Diákklub (Brünn), a JUGYIK – Juhász Gyula Diákklub (Nyitra), az NDK – Nagyszombati Diákklub (Nagyszombat), a KIKELET (Kassa) és természetesen maga a DH – Diákhálózat (Pozsony). • Ezen kívül a tavaszi és az őszi diákfesztiválok alkalmával állandó partnerünk a Magyar Ifjúsági Közösség, az Agora iroda és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete (MKKI). • Rendezvényeinket – nemcsak jó tanácsaival támogatja – a Rákóczi Szövetség is. • A helyszínbiztosításban állandó partnerünk a Pozsonyi Casino, melynek közreműködése nélkül szervezetünk székháza nem lehetne ott, ahol van. (pasz)

A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak. A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda... A fecske egy költöző madár, olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá. Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni. Ady Boncza Bertalant vette feleségül. Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak. A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzák. A kőolajat kövekből sajtolják. Eötvös József többek között Budán született. Az oldalak anyagát összeállította: Neszméri Csilla

43

EMLÉKEZÜNK

A szó: izzó parazsa igaznak, szépnek A Nyolcak első halottja: Kulcsár Tibor Bő egy évtizeddel a /cseh/szlovákiai magyarság második világháború utáni jogfosztottsága és kisebbségi közösségének szétverése után, amikor kétséges volt, ki lép majd az elüldözött és félreállított értelmiségiek helyébe, Fiatal szlovákiai magyar költők címmel antológia jelent meg 1958 karácsonyán. Az előszót Turczel Lajos írta, a kötetet nyolc ifjú poéta versei alkották: színre lépett egy új nemzedék, amely – ki gondolta, ki merte volna hinni akkor? – egy jövendő Kossuth-díjast is elindított pályáján. A Nyolcak egyike volt

hazai magyar tanár társadalom, kultúra és irodalom emlékezetes alakja volt. Ma már kevesen tudják, hogy a költészet mellett Fábry Zoltán pályakezdése címmel könyve jelent meg a Stószon élt „remetéről“, aki 1970-ben bekövetkezett haláláig a szlovákiai magyarság lelkiismerete, erkölcsi mércéje volt. Néhány felvétellel, egy verssel és visszaemlékezésekkel megpróbáljuk felidézni a költő személyiségét már csak azért is, hogy a nevét őrző versés prózamondó verseny az idén még több fiatalt vonzzon.

Kulcsár Tibor, akinek sajnálatosan rövid élete ötvenötévesen fejeződött be, de az emléke szerencsére máig él: tavaly indult útjára hagyományteremtő szándékkal a nevét őrző vers- és prózamondó verseny. Az országos döntőt a pozsonyi Casinoban rendezték novemberben – a szervező a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, a VIDÉO Alapítvány, a pozsonyi Casino és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete volt. A fővédnök Pomichal István, Pozsony megye közgyűlésének képviselője. Az egynapos rendezvény délután a Kulcsár Tiborra való, személyes hangú emlékezésekkel zárult. A közönséget a költő özvegye, tisztelői, barátai, tanítványai és persze, a pozsonyi magyar gimnázium vezetői – Dávid Béla igazgató, Bugyi Ferenc igazgatóhelyettes és számos jeles közéleti egyéniség alkotta. Az 1938-ban Hardicsán született és 1993ban Pozsonyban elhunyt Kulcsár Tibor a

Fábry Zoltán levele 1960-ból Kedves Kulcsár Tibor, beteg voltam és beteg vagyok, különben már régebben és részletesebben írtam volna. Most csak néhány sorban: „Pogány imádság“-odat megdöbbent örömmel olvastam. És első pillanatban el sem hittem – ezt írta volna az antológia Kulcsár Tiborja? Ennyire és ilyen nagyszerűen fejlődött volna? A József Attila rokonságtól és itt-ott kísértő hangvételtől eltekintve egészen nagyszerű. A hosszú lélegzetvétel törés nélküli – ilyen versnél ez a döntő. Azért hagyd abba ezeket a hosszú próbákat és erősödj meg rövid tőmondatokban, sűrített tartalomban. Aztán idővel megint fogj egy ilyenbe. Érettebb lesz, összefogottabb. De most még áradj úgy, ahogy érzed. Örülök, örültem a versednek! Ha bírnám, részletesebben mondanám el a dícséretemet és tanácsaimat. Most elégedj meg ennyivel.

44

Szeretettel köszönt Fábry Zoltán.

Milyen volt Kulcsár Tibor, a költőtárs? Megérkezik Pozsonyba, hogy ott, mintegy elmerüljön a forrongó, újat akaró fiatal, most formálódó magyar értelmiség sokaságában. Ne felejtsük el, akkor éppen 1956-ot írtak. A főiskolai évfolyamtársak között – magamat is oda számítva – ott találjuk a torzonborz, hamar felfortyanó, gömöri Cselényi Lacit, a komor tekintetű medvesalji Tőzsér Árpit, a Coménius Egyetemen a komáromi Simkó Tibort, hogy csak a hazai irodalmi berkekben „Nyolcak“-ként emlegetett csoport néhány tagját említsem. Ha azt találtam mondani, hogy Cselényi a maga hirtelenségével, Tőzsér meg a komorságával volt jelen; Kulcsár Tibor az otthoni fészekalj melegének szelídségével, csöndes szemlélődésével debütált a csoportnak kikiáltott antológia tagjai között. Bár később kiderült, hgy ez az egységes fellépés nem is volt olyan egységes. Többé-kevésbé csak a megjelenés kényszere kötötte össze a nyolc kezdő, eddig még kötetben meg nem jelent verselőt. Sem tematikában, sem korban, sem esztétikai világlátásban nem voltak egységesek. Ennek ellenére mégis egyek valamiben! Mindannyian elkötelezettjei a „szép szó“-nak, az írás mostoha, természeténél fogva magányosságot magában hordozó, de mégis a vajúdás gyönyörűségét, fájdalmát, nagyszerűségét adó megfoghatatlan, szavakban talán nem is definiálható élményének. Gyüre Lajos Tibor maga volt a megbízhatóság, a gondoskodás Ha valakitől megkérdezik, milyen is volt életében az elhunyt társ, ritkán fordul elő, hogy az ember a kevésbé jóra emlékezne. Ilyenkor szoktunk sablonokban beszélni. Én azonban tényleg nem a megszépítő messzeség távlatából mondhatom, hogy Tibor maga volt a megbízhatóság, a gondoskodás. Biztonságban éreztük magunkat mellette. Nagy kegyetlensége a sorsnak, hogy nem láthatta felnőni azt a két kisgyermekét, akiket oly szeretettel tanítgatott, nevelgetett, míg tehette. Kevesen tudják róla, hogy nagy bélyeggyűjtő volt. Ha olykor hétvégeken előkerültek a bélyegalbumok, tele lett a lakás a bélyeggyűjtés kellékeivel. De egyben el is csendesedett az otthonunk, mert a két

EMLÉKEZÜNK

kislány – mint két kis kukta – ott aszszisztált körülötte, ő pedig csak magyarázott nekik „fogazatokról, sorozatokról“. Azután mindegyik kapott tőleg egy-egy albumot, s arra vette rá őket, hogy ők tematikai gyűjtésbe fogjanak. A kisebbik lányomé lett a művészettörténeti bélyegek, a nagyobbiké az állatok gyűjtésének a „feladata“. Hihetetlenül kitágult az értelmük ezáltal, a bélyegek tartalmát ugyanis meg is magyarázták. Emlékszem egyszer, hogyan csodálkozott még a teremőr is a Szépművészeti Múzeumban, amikor a lányok 7-10 évesen valóságos tárlatvezetést tartottak. Mert már csaknem mindent ismertek a bélyegekről.

Én azt hiszem, a jó pedagógus mivoltának a titka abban rejlik, hogy ő nem akart mindenkivel mindent elsajáttíttatni, mert mértékletes volt és tisztánlátó, s nagyon ismerte a gyermekek lelkét. Számtalan példát említhetnék, de csak egyet mondok el: volt egy időszak, amikor ő mondta az esti mesét a gyerekeinknek. Úgy találta ki, hogy akárhogy is, de mindig valamelyik népdallal végződjön a mese. Aztán már nem volt elég az éneklés, furulyán szólaltatta meg a népdalt. Aztán lassan-lassan hol az egyik, hol a másik gyerek énekelte, illetve furulyázta el azt a népdalt. Közben rájött, hogy a gyermekeink zenei affinitása nem teng túl, ezért azután már csak arra törekedett, hogy a gyerekek zenei alapműveltségét csiszolgassa. Ha ő nem ilyen megfontolt, s mint említettem, tisztánlátó, akkor talán szárnyas-zongorával rendezte volna be a lakótelepi szobánkat, mert zenei körökben mozgó emberként az is lehetett volna a vágya, hogy zenéljenek a gyerekei. S ezzel csak a gyerekeknek ártott volna. Ma már mindkét gyermekünk felnőtt. Eszter ügyész lett, Borika tanár. Férjhez mentek, mérnök-szakközgazdász és fizikus vejeimmel együtt alkotjuk a családot. Én hiszem, hogy valahol Tibor is részt vesz az életünkben, segít a döntéseinkben, sőt irányítja a sorsunkat. S most együtt örül velem a kisunokán, Sára Stefánia megszületésének.

Az újságíró futballcsapatban az álló sorban jobbról az első Kulcsár Tibor. Ballagó diákjainak szülei a pozsonyi Magyar Könyvesbolt előtt várakoznak.

Kulcsár Tibor: Között mint sorsűzött hajótörött ki sziklafalnak ütközött lebegek ég és föld között Csallóköz és Bodrogköz között a Tátra és a Duna között Aš Párga Ágcsernyő között nekem szülőhazám ez a föld én itt nem lehetek üldözött népek és nemzetek között országok államok között határok s határtalanság között honom hazám az ősi rög s a széles nagyvilág között akár az utcára lökött anyátlan elárvult kölyök kivert kutyaként szűkölök gátak és remények között eszmék és eszmények között verések és nyerések között pártok és pártütők között izgága percemberkék között törvények s örvények között kételyek s mételyek között igazak és hűek között vétségek s kétségek között szeretet s gyűlölet között szeszélyek s veszélyek között a már nem és a még nem között töprengve múlt s jövő fölött hová megyek honnan jövök végletek és végzetek között őrlő malomkövek között félelmek és hitek között között között között

ITTHON

45

PROGRAMOK A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete programjai

FELHÍVÁS

www.hunginst.sk

a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya, a Csemadok Művelődési Intézete,

BARTÓK BÉLA EMLÉKKIÁLLÍTÁS január 8–31. Dunaszerdahely, Művészeti Alapiskola, Smetanov háj Bartók Béla vándorkiállítás – büszkeség, fájdalom, öröm, komoly-ság, meditáció, humor.

és társrendezőik: a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága az ANIMA Társaság és a Diákhálózat meghirdetik a

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS ANYANYELVÁPOLÓ FOGLALKOZÁSOK január 17. 14.30–17.00 Kassa, Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, Kuzmányho 6. Jeles napokhoz kapcsolódó népi jóslatok. Három királyok csillagának készítése. Visegrádi szalon ÁLLAM ÉS EGYHÁZ – HOL A HATÁR? január 18. 17.00 Pozsony, MKKI, Védcölöp út 54. Buda Péter egyházpolitikai szakértő és Gábor György vallásfilozófus cserél eszmét a szekuláris államról cseh és szlovák kollégákkal. A beszélgetés a Visegrádi Szalon sorozat nyitórendezvénye. DEJA VU KLUB január 17. 18.00 Pozsony, Bazová 9. (Hlava XXII) Az est vendége Bárdos-Deák Ági. „NEMCSAK BERRY“ – koncert január 27. 22.00 Érsekújvár, IMC klub A 2000-ben alakult rockabilly együttes a klasszikus magyar rock‘n‘roll csapatok nyomdokait követi. Együttműködésben az Érsekújvári Polgári Klubbal. Nem ér a nevem – a tulajdonnevek használatának kérdései január 29. 17.00 Pozsony, MKKI, Védcölöp út 54. Dr. Vörös Ottó nyelvész, a Comenius Egyetem volt vendégtanárának nyilvános előadása. PARASZTOPERA – Pintér Béla és Társulata, Budapest színházi előadás a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 30. 19.00 Komárom, Jókai Színház Rendező: Pintér Béla Szereplők: Pintér Béla, Baranyi Szilvia, Tóth József, Enyedi Éva, Hámori Gabriella, Szalontay Tünde, Bencze Sándor, Thuróczy Szabolcs, Deák Tamás A Parasztopera balladisztikus történet operaformába átdolgozva. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A színházi előadást után kerekasztal-beszélgetés Pintér Béla rendezővel. A beszélgetést Hizsnyan Géza vezeti. SZŐTTES JÁTSZÓHÁZ január 31. 15.00–18.00 Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskola – farsangi népszokások – fánksütés (A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.)

46

2007. évi, sorrendben a XVI. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYT A VERSENY KATEGÓRIÁI I. II. III. IV. V. VI. VII.

kategória: az alapiskolák 1–3. osztályos tanulói számára kategória: az alapiskolák 4–6. osztályos tanulói számára (a 8-éves gimnáziumok 1–2. osztályos tanulói) kategória: az alapiskolák 7–9. osztályos tanulói számára (a 8-éves gimnáziumok 3-4-5. osztályos tanulói) kategória: középiskolások számára (a 8-éves gimnáziumok 6-7-8. osztályos tanulói) kategória: egyetemisták, felnőttek (korhatár nélkül) számára kategória: megzenésített versek – 12 éves kortól egyénileg vagy csoportokban kategória: versszínpadi összeállítások

Benevezési határidő: 2007. február 8-ig a Csemadok illetékes területi választmányain. FORDULÓK I. osztály-, iskolai- és körzeti fordulók, amelyeket az iskolák és a Csemadok területi választmányai koordinálnak és szerveznek. Az osztály-, iskolai fodulóknak nem szabunk határidőt, csupán javasoljuk: 2007. február 2-ig rendezzék meg. A körzeti fordulók (ahol van ilyen) megrendezésének határideje: március 3. II.

A járási fordulók megvalósításának határideje 2007. március 8.

III. A kerületi fordulók megvalósításának határideje 2007. március 23. A tavalyi országos versenyen döntőbe jutott versenyzők a kerületi versenyen lépnek versenybe. A kerületi versenyeken a zsűri nem adhat ki megosztott helyezést. A szervezők kérik az országos döntőbe jutott versenyzők versenyszövegeinek leadását. IV.

Az országos döntő színhelye: Rimaszombat, időpontja: 2007. április 26-29. Elérhetőségek: Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya Jesenského 5., 979 01 Rimavská Sobota, tel.: 047/5623 112 mobil: 0907/87 14 51, e-mail: [email protected] Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely P.O.BOX 16., Bacsákova 240/13., 929 01 Dunajská Streda tel.: 031/552 24 78, mobil: 0905/358 529 e-mail: [email protected], [email protected]

Pap Gábor:

A Szent Korona tárgy vagy élőlény? Amikor az ember a Magyar Szent Korona reprodukcióit nézegeti, illetve bemutatja, legszívesebben 5-10 perc szünetet tartana az okoskodásban. Semmi egyéb ne történjék, csak nézzük a Koronát. Csodálatos, lenyűgöző hatású... majdnem azt mondtam, hogy műtárgy. De most mindjárt helyesbítenem kell. A magyar közjogban a Magyar Szent Korona sohasem számított tárgynak! Nem tudom, ez mennyire szűrődött át a jelenlegi köztudatba, de valaha teljesen magától érthetődőnek számított: a Magyar Szent Korona személy. Nem tárgy, hanem élőlény, élő minőség. Minden jog Magyarországon őhozzá kapcsolódik, mint személyhez. Szóba sem jöhet az, hogy bármely királyunk, vele mintegy vetélkedve, önmagát elébe helyezze. 1613ban egy koronaőr – Révay Péter – leírja, hogy minden más helyen a királyhoz készíttetnek, vagy keresnek koronát. Nálunk fordított a helyzet. Nálunk a Koronához keresnek királyt. Azt hihetnénk, hogy ez szóvicc, amelyet ez a tisztes koronakutató elődünk megengedett magának. De nem erről van szó. Régen elképzelhető volt, hogy valakiről az egész nemzet egyöntetűen tudja, miszerint alkalmatlan a királyságra, de mert a Szent Korona érintette a fejét,mégsem taszítják le a trónjáról. Ilyen eset egyébként túlnyomórészt egyetlen dinasztiában fordult elő nálunk, ott viszont ismétlődően. Hogy tudniillik egészen nyilvánvalóan klinikai eset volt az illető. Két ilyen defektes személyt tudunk hamarjában név szerint idézni. Mind a kettőt le is kellett mondatni annak idején.

Koronánk zománcképeiről

Teremtő Atyaisten

A keresztpántok metszéspontjában a világmindenség teremtője és ura jelenik meg, a Pantokrátor. A Korona három legjelentősebb ábrázolása közül a Teremtő Atyaisten – a Pantokrátor – képe az első, a legfontosabb. A pántok csúcsán – felirat nélkül – az ég és a makrokozmosz uraként trónol a Teremtő Atyaisten. Jobbján a Nap, amelyből a világosság jő, mely legyőzi a sötétséget, a nyolc fénysugár az a 8-as, ami a számjelképek között a tökéletességet jelöli. Bal oldalán a Hold a tökéletlenséget jelentő égitest. A sötétség jelképe. Félkarimájú ábrázolásával jelzi, hogy elfogy, ami a Napnál nem áll fenn. Viszont a változó Hold a női

ITTHON

Az egyik II. Rudolf volt, az őrült prágai császár (és sajnos, magyar király). Az öcscse, a későbbi II. Mátyás mondatta le, szabályosan el kellett tőle venni a Koronát. Jogellenesen kivitette ugyanis Prágába. A magyar jog szerint a Magyar Szent Koronát nem lehet a határon túlra vinni, csak országos veszedelem idején, és csak annak elmúltáig. A második eset V. Ferdinándé volt 1848-ban. Szintén le kellett mondatni, mert egész egyszerűen botrányos volt az őrültsége. Fordított esetről viszont nincs hírünk. Hogy ti. valakit nem koronáztak meg, de mert jó ember volt, a nemzet elfogadta volna teljes értékű királynak. Érdemes felidézni erre vonatkozólag Károly Róbert háromszori megkoronázásának esetét. Károly Róbert, mint az Árpád-ház után következő Anjou-dinasztia alapító királya, két tehetségtelen királyocska rövidéletű országlása után hiába foglalja el katonailag az ország jelentős részét, hiába áll a pártján a legjelentősebb oligarchacsorport, beleértve az esztergomi érseket is, akinek egyedül volt joga koronázni magyar királyt... Nem volt érvényes a koronázása, annak ellenére, hogy az akkori pápa, mint princípiumot is jelentette az ősi népek hiedelemvilágában. A változás maga az élet. A Hold is változik, kör alakú, és a kör bármely alakjában a tökéletesség egyik szelete. Az éjszakai sötétségben a legnagyobb

védencének, külön koronát készíttetett neki, ezt a külön koronát megáldotta, képviselőjével elküldette Magyarországra, és ez a képviselő felolvasta azt a legmagasabb szintű rendelkezést, amely megvonja a szentséget az akkor Erdélyben fogva tartott Magyar Szent Koronától, és átruházza erre az általa, a pápa által készíttetett koronára. Ennél nincs magasabb közjogi döntés a keresztény Európában. A magyar nemzet hogyan válaszolt erre a döntésre? Egy pillanatig sem fogadta el. Ehhez azt kell tudni, hogy Magyarország ekkortájt több mint 300 éve keresztény állam volt. Ebből meg kellett tanulnia a pápai udvarnak – és meg is tanulta -, hogy a Magyar Szent Korona szentsége fölött nem diszponál. fény, a Nap jelképe. Összetartozik a fényes Nappal, ellentétpárja, s ugyanolyan fontos. A nő egyenlő a férfivel, a Nap a Holddal. A világ Teremtője mindkettőt egyformán fontosnak tartotta. Az égen feltűnnek a csillagok, 9 darab, ez a legnagyobb tökéletes szám a tízes számrendszeren belül. A Pantokrátor a világ uraként ül trónusán. A Pantokrátor trónjának két oldalán az élet fái állnak. A bibliai Jelenések könyvének 22. fejezete szerint minden hónapban évenként tizenkétszer hoznak termést, és leveleik a nemzetek gyógyulására szolgálnak. Ez az utalás jelzi, hogy a trónon a Mindenható Pantokrátor ül, mert ez a kifejezés az Újszövetségben gyakorlatilag csak a Jelenések könyvében kerül elő.

47

Tisztelt Olvasó, a karácsonyra megjelent első szám fogadtatása nagy örömmel töltötte el szerkesztőségünket. Beigazolódott, hogy Hrubík Béla, a Csemadok Országos Tanácsának elnöke jól mérte fel a Felvidéken kialakult helyzetet: ezért indult útjára havilapunk. Az sem volt kétséges, hogy küllemében tetszetős kiadványt kell készítenünk, hiszen ezt kívánja a korszellem. A küzdelem nyitó szakasza végetért – az ITTHON második száma is olvasói rendelkezésére áll, ami a folyamatosság reménysugara. A java azonban most következik: olyan terjesztői láncot kell kialakítanunk, amely a magyaroklakta települések mindegyikére eljuttatja lapunkat és olyan anyagi biztonságra kell szert tennünk, amely biztosítja a folyamatos megjelenést. Nem titok, hogy a karácsonyi bemutatkozó szám ötezer példányban látott napvilágot és csak az vehette a kezébe, akinek a kezébe adták, mivel standokra még nem került. Nem titok az sem, hogy néhány lelkes magyar ingyen dolgozik, amikor cikket ír vagy fényképet ad. Tiszteletdíjat egyelőre nem tudunk fizetni. Jövőnk sorsa az Ön kezében van, Tisztelt Olvasó. Segítenie kell, hogy elterjedjünk, mert reklámra nincs pénzünk. Az viszont reményteljes tény, hogy nins olyan hazai magyar község vagy városka, melyben ne élne pár ember, aki felelősséget érez mindnyájunkért és tudja, hogy egyik közösség sem működhet megfelelő információk – értesülések, közlések, hírek nélkül. Kérésünk: ha a kezébe került a lap, hívja fel rá a figyelmet lakóhelyén, hogy mások is tudomást szerezhessenek a hazai magyarság állapotáról; az önzetlenül munkálkodó kultúraszervezőkről, lelkészekről, tanítókról, tanárokról és művészemberekről, hagyományőrzőkről, fiatal, sarjadó tehetségeinkről, a régiónkkal szomszédos magyarországi térségek életéről, múltunk értékeiről, stb. Egy-egy segítőkész olvasónk máris jelentkezhet a megadott elérhetőségeken, hogy felvehessük a kapcsolatot. A többit személyesen, levélben vagy villámpostán beszéljük majd meg. Lapunk az ismeretterjesztésen túl arra vállalkozik, hogy lelki egységbe vonja atomokra szakadt kisebbségi társadalmunkat. Hogy – mint évtizedekkel ezelőtt – tudhassuk: kik azok, akik élnek–halnak magyarságunkért, akik nem fásultak bele a hajszoltságba, nem váltak közönyössé és mert féltik a jövőnket, segítik az arra érdemes fiatalokat. Az ITTHON a napi politikával eleve nem foglalkozik, hiszen havilap. Az értékeinkről – új emléktáblákról, szobrokról, éneklő- és néptánccsoportjainkról, kiemelkedő szellemi teljesítményekről viszont beszámolhat. Alapelvünk: ne irigykedjünk, hanem segítsük egymást. Becsüljük meg azokat, akik közösségeinkért dolgoznak és az alázat jellemzi őket.

MEGRENDELŐLAP

Valamennyien hiszünk abban, hogy képesek vagyunk az összefogásra!

A szerkesztőség

Az ITTHON jelenleg 5000 példányban jelenik meg és országos terjesztésű. A lapot egyelőre a Csemadok titkárságokon, a Szövetség a Közös Célokért irodáiban és magánterjesztőknél is lehet kapni, de ha felkeltettük az érdeklődését, megrendelhető az alábbi szelvényen is. Várjuk azon magánszemélyek jelentkezését is, akik szeretnék a lapot terjeszteni, részükre 20 %-os jutalékot biztosítunk az eladott példányszám után. A lap színes, 52 oldal terjedelmű és egy szám ára 30.-Sk. Egy nagyobb községben jó esetben 4-500 koronát is lehet keresni a terjesztéssel, de szívesen adjuk a közvetítői díjat azon Csemadok alapszervezeteknek is, ahol vállalják a terjesztést saját tagjaik körében. A szervezet számára így évente akár 10 ezer koronát is meg lehet keresni összefogással. Várjuk az iskolák, önkormányzatok, Csemadok szervezetek és tagok jelentkezését! Ajánlja az ITTHON-t barátjának, ismerősének, rokonának, szomszédjának. Várjuk azon vállalkozók és magánszemélyek jelentkezését is, akik hirdetni szeretnének vagy úgy érzik, érdemes támogatni bennünket. Minden segítséget megköszönünk és viszonzunk!

Az ITTHON hirdetési díjai – minden esetben színes megjelenés: 1 oldal 10.000,- Sk 1⁄2 oldal 5.000,-Sk 1/3 oldal 3.500,-Sk 1⁄4 oldal 2.500,-Sk

Az ITTHON hirdetési kedvezményei: 2x megjelenés -5% 3-4 megjelenés -10% 5-6 megjelenés -15% Több mint 6x megjelentetés esetén egyedi megegyezést biztosítunk. Apróhirdetések 1-50 betűig: 100,-Sk 50-100 betűig 200,-Sk 100-150 betűig 300,-Sk 150-200 betűig 400,-Sk A betűk alatt egy karaktert értünk, ezért a betűk közötti helyközöket is karakterként kezeljük. A hirdetéseket e-mailen megszerkesztve kérjük a következő címre elküldeni: [email protected]. Amennyiben apróhirdetést kíván közölni, úgy kérjük a teljes szöveget igény szerinti megjegyzéssel. A hirdetés csak a számla kifizetése után jelenik meg. Számlaszám: OTP Banka Slovensko 9367044/5200. Lapzártánk minden hónap 20-án van. Az addig beérkezett és kifizetett hirdetések a következő hónap közepén jelennek meg. A lap szellemével nem egyező hirdetések megjelenését a szerkesztőség megtagadhatja. Közérdekű vagy jótékony célú hirdetések esetében a megadott ártól eltérő, külön megállapodás köthető. Címünk: Občianske zdurženie JEL, Námestie 1.Mája 10-12, 815 57 Bratislava, IČO: 30 86 81 57.

Ezennel megrendelem az ITTHON című havilapot Név:

Dátum:

Az intézmény neve: Pontos cím: Darabszám:

Egész évre 360,- Sk:

Fél évre 180,-Sk:

Elérhetőségeink: Občianske združenie JEL, Námestie 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava E-mail: [email protected]. Tel: 0905/608777, 0907/177817 Számlaszám: OTP Banka Slovensko 9367044/5200

aláírás, bélyegző

MEGJELENT!

Fokozatosan szinte valamennyi versét megzenésítettük. Réka és Tamás inspiráltak, én meg újra szárnyalhattam a zenében. Hogy mennyit bohóckodtunk! Fantasztikus dalok születtek ezekből az önfeledt, zenés játszadozásokból. Soha már ilyen jó számokat nem fogok írni, mert ezeket nem írtam - ezek maguktól jöttek... egy csodálatos Manóházból. Balla Igor

Egy teljesen újszerű gyereklemez, amelyen olyan egyéni hangszerelésű, sodró ritmusú dalok hallhatók, amik nem csak a fiatalt, a felnőtt korosztályt is magukkal ragadják. Hihetetlenül szuggesztívek a számok, a legjobb versműhelyből való szövegekkel. Kövesdi Károly izgalmas figuráinak pajkos történeteiről szólnak a dalok a zeneszerző Balla Igor csodálatos zenéjével. A lemez hangszerelése is lenyűgöző. Nyolc zenei stílusból mazsolázhat a hallgató, miközben modern hangzású, igényes zenét élvezhet.

ITTHON

Egy ízig-vérig zenésznek egyszer csak gyökerestül megváltozott az élete. Állt éjjelenként az erkélyen, és mint egy sóvárgó farkas, már csak áhíthatta az éjszakai élet zsongását, amelyet éveken át megszokott. A pelenkás felforgatók azonban hamar új értelmet adtak nyugtalan, alkotó világának. Mihelyt picit felcseperedtek, máris együtt folytatták a zenélést. Esténként odatotyogtak a könyvespolchoz, leemelték Kövesdi Karcsi Manóház című kötetét, lehuppantak vele a szőnyegre és sugárzó szemmel csak ennyit mondtak: Apu, ma melyiket játsszuk?

U. I.: A dolog érdekessége, hogy Kövi évekig nem tudta, van valahol egy család, ahol szinte minden este vendégségben van, és ahol a versei dalt öltöttek. Köszi, hogy olyan költeményeket adtál a kezünkbe, amelyeket nem kellett megerőszakolni, hogy dallá változhassanak. A te verseidnek ritmusuk és most már dallamuk is van. A CD megrendelhető: ár: 250,- Sk Bumerang s.r.o., Kopčianska 20 851 01 Bratislava t.: 02/63 810 717 e-mail: [email protected] Csoportkép a stúdióban balról jobbra: Kövesdi Károly költő, Ivan Minárik hangmester, Kovács Aladár gitáros, Balla Tamás hangszerelő:

49

ESEMÉNYEK ������������������������������������������������������������ ������������������������������������������������������������ ����������������������������������������������������� �����������������������������������������������

�����������

������������������ �

��������� �����������

���������������������������������������� �������������������������� ������������������������������������������������������

������������

��������������������

NÉPTÁNCANTOLÓGIA Erkel Színház 2007.január 27. 10.30 óra I. Mosóczi Lívia – Dudás Dániel: Csárdások a Bodrogközből JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES - JÁSZBERÉNY Művészeti vezető: Szűcs Gábor és Szűcsné Urbán Mária Lovas Bálint: Számadóbál a hortobágyi csárdában HAJDÚ TÁNCEGYÜTTES - DEBRECEN Művészeti vezető: Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint

�������������������������������������������

Furik Rita: Végig mék, végig mék... FORRÁS NÉPTÁNCEGYÜTTES-SZÁZHALOMBATTA Művészeti vezető: Szigetvári József

��������������������������������� ������������������������������������������

Szilágyi Zsolt: Enyed környéki román táncok ÚJFIGURÁS TÁNCEGYÜTTES – NYÍREGYHÁZA Művészeti vezető: Szilágyi Zsoltné és Szilágyi Zsolt

���������������������������������������������������������������������������������

������������������������ ������������������������������������������������������������������ �������������������������������������������� ����������������������������������������������� ���������������������������������������������������������������������

�����������������������������

Makovinyi Tibor: Csárdás BIHARI JÁNOS TÁNCEGYÜTTES – BUDAPEST Művészeti vezető: Neuwirth Annamária A XVIII.Békéscsabai Szólótánc fesztivál díjazottjai táncolnak Kricskovics Antal: Rítusok varázsa (részlet) FÁKLYA HORVÁT MŰVÉSZEGYÜTTES – BUDAPEST Művészeti vezető: Kricskovics Antal Denarcsek Zsuzsa-Demarcsek György: ,,Farkast vittünk, báránt hozunk” NYÍRSÉG TÁNCEGYÜTTES - NYÍREGYHÁZA Művészeti vezető: Demarcsek György, Ignácz Gabriella és Kácsor István II. Majoros Róbert: Puszták népe ALBA REGIA TÁNCEGYÜTTES – SZÉKESFEHÉRVÁR Művészeti vezető: Majoros Andor és Majoros Róbert Vendégeink moldvai csángó hagyományőrző táncosok Somoskáról Varga János: Kutykölykök ZALAI TÁNCEGYÜTTES – ZALAEGERSZEG Művészeti vezető: Varga János Mlinár Pál: Berzencei táncok BALASSI TÁNCEGYÜTTES – BÉKÉSCSABA Művészeti vezető: Varga János Antal István: Rimóci táncok KÖRÖSMENTI TÁNCEGYÜTTES Művészeti vezető: Majorosi Tímea és Weigert László Kupecz Andrea – Kupecz Mihály: Gömöri táncok ILOSVAI SELYMES PÉTER NÉPTÁNCEGYÜTTES - NAGYIDA Művészeti vezető: Kupecz Mihály és Kupecz Andrea Fitos Dezső-Kocsis Enikő: ,,Egyszer volt...” Táncok és hangulatok a Maros mentéről SZENTENDRE NÉPTÁNCEGYÜTTES ÉS A GYŐRI LIPPENTŐ TÁNCEGYÜTTES Művészeti vezető: Kocsis Enikő és Fitos Dezső

50

FELVIDÉKI TÁJHÁZAK – KELENYE

Megbújva a dombok között, rendületlen hittel Kelenye község első okleveles említése 1257-ben fordul elő Kelenen alakban.A XIII-XIV. században a személyi forgalom, hogy elkerüljék az ipolysági vámot, Hídvég és Palást közt Kelenyén át bonyolódott, s akkortájt a település súlya is megnőtt. Itt született 1802. július 19-én Szmrecsányi Arnézia, aki a híres tudós, püspök, Ipolyi Arnold édesanyja volt. A XVIII. században a helységet többek között a Kubinyiak birtokolták. A község temploma a XVII. században épült barokk stílusban.Többször gyűjtött itt Manga János, aki feljegyezte a kiszenótákat és az ostyahordó- verseket is, de Csáky Károly , híres helytörténész, író is itt látta meg a napvilágot.

„ Azért élünk, hogy szeressünk, segítsünk és szolgáljunk” vallja Kelenye polgármestere Csáky Ilona, aki második választási időszakát kezdi a községben, s talán nem véletlenül, mert szolgálata alatt bizony épült-szépült a falu. Kelenye kisközség mindössze 338 lelket számlál. Ebben a faluban születtem, itt nőttem fel – mondja Ilona, ismerem az itt élő embereket, szokásaikat, gondjaikat. A falu helyzetét nem nevezném kedvezőnek, de reménytelennek sem. Az aktív lakosság döntő többsége munkanélküli, vállalkozók, magángazdák szinte nincsenek a faluban. A község küzd önmaga boldogulásáért, hisz van saját önkormányzata, szép, nemrégiben megújult kultúrháza, felújított műemléktemploma, óvodája, magyar egyházi kisiskolája, igaz, a két utóbbi intézményt a gyerekek létszámának csökkenése miatt össze kellett vonni egy épületbe. Kelenye hagyományőrző kisközség, amely máig megtartotta régi arculatát. A falu legrégibb része a Felvég alápincézett, nyeregtetős, kiugró csepegetőereszes és „falajjás“ házai közül, még ma is több áll. A falunak ezen része teljesen érintetlen. Népviseletét a falu az 1950-es évekig őrizte. Kelenye kisközség hangulatos környezet, az itt élő emberek vendégszeretete kellemes pihenést és kikapcsolódást nyújt a messziről érkezők számára. „Mindig is késztetést éreztem, hogy a közösséget, amelyben gyerekkorom óta élek, tisztességben szolgálhassam-folytatja beszámolóját, s ebbeni elhatározásomban semmi és senki nem tud megingatni. Az egyházi kisiskolánkért és óvodánkért ren-

díthetetlen elszántsággal küzdünk , mert érezzük és tudjuk, hogy ez a megmaradásunk záloga, a jövő, melyet nem lehet elkótyavetyélni. Sajnos ránk is jellemző, mint a többi kis falura, hogy a lakosság elöregszik és a népességfogyás drasztikus, talán éppen ezért döntöttünk úgy 2005ben, hogy a nagyszülők védőszentjének, Szent Annának tiszteletére szobrot emeltünk a falu főterén.” A szobor avatásával egyidőben nyitották meg azt a kis falumúzeumot, ahol a Kelenye népi kultúráját idéző gyűjtemény kapott helyet a XX. század első felét bemutató fényképkiállítással együtt. A kultúra vonatkozásában sem panaszkodhatnak, hiszen van egy jól működő menyecskekórusuk, amely a régi hagyományok közül felelevenítette a kiszehajtást, de több szép műsorral is előrukkolt már. A hagyományőrzés, az évente megrendezésre kerülő Szent Anna búcsúval egybekötött, egész napos kulturális rendezvényeiken is megvalósul a falu fölött elterülő Urak-kertben, a kis szabadtéri színpadon, amelyet szintén önerőből épített ez a kis közösség. Érdekes módon Kelenye községnek is van egy hasonló falurésze, mint amilyen Kalondán is fellelhető. Lehet, hogy összefogás révén megindulhatna egy együttműködés, közös gondolkodás a két község között, hiszen céljaik szinte azonosak. A régi, nyeregtetős házakkal övezett rész XIX. századi hangulatot idéz. Olyan itt minden, mintha megállt volna az idő. Ha meg szeretnék őrizni, akár tájházakként is a régi házakat, jelentős beruházásokat kellene végrehajtani, mert ezek magántulajdonban vannak. Első lépésként fel kellene vásárolni őket, ami egy ilyen kis községnek óriási érvágás. Itt jöhetnek szóba az EU-s alapok és sok-sok jóakarat meg szerencse. A falunak ebben a részében van egy csodálatosan tiszta vízű forrás is. Összehasonlítva az ún. Pí-vízzel, jobbak a paraméterei. A falu klasszicista kastélya a Bilice részen a XIX. század elején épült. Néhány éve lebontották az

épületet, s ma a hajdani szép gyümölcsös és sétálóhely, az Urak-kert otthona a már említett rendezvényeknek. 2003 nyarán egy nemzetközi egyházi tábor keretén belül, több mint 50 külföldi fiatal töltött itt egy nagyon kellemes hetet. Írországból, az Egyesült Államokból, Mexikóból, Romániából és Magyarországról is jöttek.

A faluban régen sok kézműves élt, kosárfonók, seprűkötők. Ma újra divatba jön a környezetbarát ipar, ami egyfajta kiút lehet az itt élők számára. A régi háziiparosok közül néhányan még ma is élnek, átadhatnák a mesterséget, a kérdés csupán az, lesz-e kinek? „Szeretném hinni, hogy az emberek munkához jutnak és nem hagyják el a községet a fiatalok. A szülőföld olyan megtartó erő, melyhez hasonló nincs a földön. Külföldön, bárhol a világon, az ember idegen, jövevény, nincsen hazája, ha szegény. Kicsit el vagyunk itt vágva a világ zajától, ide szorítva Palócország csodálatos dombjai közé, de ennek az elzártságnak a szépségét és csendjét sokan szeretik és becsülik. Úgy érzem az emberi és tisztességet rejti ez a közösség, mely szerintem megmarad, mert hisz és bízik önmagában” – fejezi be vallomását a község első embere. Nincs okom kételkedni szavainak hitelességében, mert minden, ami itt körülveszi az idelátogatót, gondos, szorgos emberek keze munkáját dicséri. Hrubík Béla

Szent Anna szobra a főtéren.

ITTHON

51

FELVIDÉKI TÁJHÁZAK – KELENYE

52