NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP. 5. ÉVFOLYAM 8. SZÁM Mindenszentek hava. lej 0,66

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

����

�������� �� �

�

������������� ���� ���� ��

���

���� � �

� �����

��

lej 0,66 €

5. ÉVFOLYAM 8. SZÁM

2010. Mindenszentek hava

Drága halottaink

A tartalomból:

A mécses fényénél most nem csak a családtagjainkra gondolunk, a hozzánk legközelebb álló szeretteinkre, akiktől a nyelvet, a tartást,az Istent kaptuk valamennyien, mai magyarok. És nem csak elhalálozott barátainkra, tisztelt tanítóinkra, gyógyító orvosainkra, lelkészeinkre, íróinkra, művészeinkre és bajnokainkra, de mindazokra, akik évezredeken, évszázadokon át őrizték szokásaikat, építették közösségeiket, családjaikat, majd az államukat és a nemzetüket, hogy beleszülethessünk a hazába, abba a fészekbe, amelyből kiröppenve a becsületet, a tisztaságot, a jóságot, az önzetlenséget, a másokért (is) való áldozatot képviselhessük. A mécses fényénél most Attila királyunkra, Szent Istvánra, Mátyásra gondolunk és a negyvennyolcas szabadságharc hőseire, de nem csak Kossuthra, hanem azokra a honvédekre is, akik életüket áldozták jövőnkért. És gondolunk Széchenyire, Petőfire, Máraira, Adyra, József Attilára, Illyés Gyulára és az ötvenhatos vértanúkra, és hálásak vagyunk nekik, mert tudjuk, hogy világraszóló tetteik, olthatatlan szabadságvágyuk meghozzák a gyümölcsöt. És fájó szívvel, de nagy-nagy szeretettel emlékezünk Szikora Györgyre, Gőgh Kálmánra, Józsa Lászlóra, Móder Lászlóra és azokra a sportolóinkra is, akik a „demokratikus” Csehszlovákiában/Szlovákiában vállalták magyarságukat úgy, hogy örökös megkülönböztetés és megalázás volt a sorsuk. És szeretettel gondolunk a mécses fényénél azokra, akiknek a nevét nem ismerjük, de akik otthon, családi körben elmondták gyermekeiknek és unokáiknak az igazságot a Szovjetunióról, Benešről, Rákosiról és Husákról, Trianonról, 1956-ról, és nem hagyták elveszni a templomot, s az iskolát. Drága halottaink, nyugodjatok békében! Batta György

Címlapunkon: Lovasok Bösztörpusztán, a Magyarok Országos Gyűlésén. A Magyarok Országos Gyűlésének (valószínűleg) legifjabb vendége szüleivel. M. Nagy László felvételei.

ITTHON

Haláltánc vérvörös iszapon Karátson Gábor írása Egy értékes magyar parlagon M.Nagy László fotói Dunaszerdahelyen

4-6.

7-9. Román tudós vallomása „És vállvetve megteremtik az önnálló Erdélyt” 12. Térj meg magyar, különben elvész a nemzet! Beszélgetés Kellermayer Miklóssal 14-15. Puszták népe, 2010 Magyarok országos gyűlése Bösztörpusztán ←Bődi Szabolcs 16-17. A hajózható Ipoly… Interjú Mács József íróval 18-21. Öt éve hunyt el Zs. Nagy Lajos Emléktáblát kapott Zsélyen a költő 22-23. Becsüljük meg, ami a miénk Hungarikumok a parlamentben – harmadszor 28-29.

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony

Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a Szülőföld Alap támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2009. Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma EV 3082/09 • Megjelenik 3000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: [email protected] Grafika: Bartal Mária. Nyomdai munkálatok: KPRINT Kft. A lap olvasható a www.felvidek.ma és a www.csemadok.sk honlapokon is. Konverzný kurz 1 EUR = 30.1260 Sk (A váltási árfolyam 1 EUR = 30.1260 Sk)

3

Haláltánc vérvörös iszapon Lehet úgy tenni persze, mint aki meglepődik, hogy „sajnáljuk, sorry, micsoda kár”. Mondogatni, hogy „erre igazán nem számítottunk”, „semmi sem utalt arra, hogy…”, „nyilván a sok esőtől átázott a gát” – csak éppen ezt senki sem veszi komolyan, és épp az a baj, hogy nem lehet komolyan venni, miközben a törvényesség látszatát azért még fenntartják rendületlenül: úgy folyik a szó, mintha még mindig emberek volnánk. Annyira azért nem rózsás a helyzet, mint a fönti fiktív nyilatkozattörmelékben, amelyet előbb vetettem papírra, első dühömben, mielőtt bekapcsoltam volna a tévét. A Tolnay Lajos nevű illető, mint estére megállapítottam, néhány óra alatt országos ismertségre tett szert (negatívra, semmi népszerűség). Senkit sem szánt, meg sem lepődött, nem tartotta sajnálatosnak, ami történt; legfeljebb az esőről tett említést, mintha bizony máskor nem esne az eső ősszel. Azt hangsúlyozta végig, hogy ők, a Cég, semmiért sem tartják felelősnek magukat, terljesen szabályosan jártak el, az

4

ellenőrzések rendszere hibátlanul működött. Még csak körül sem nézett ott, a kamera előtt, hogy akkor mi ez a földúlt táj körülötte, mik ezek a vörösiszapban, vérlevesben ázó települések, ki az a négy halott, kik a megégett emberek, bácsik, nénik, férfiak, gyermekek, kicsodák rejlenek még az iszap alatt, ki lehet a szétroncsolt szemű és torkú kisfiú, miféle házaspár gázol felénk a vérlevesben, valami fehér kabátot hurcolászva, mintha az volna az egyetlen holmi, amelyet meg tudtak menteni az általános romlásból. De még csak az a kérdés sem jutott eszébe, hogy ha ennyire tökéletes a cége – amiben bizonyosak lehetünk: úgyis az derül ki a végén, hogy teljesen rendben vannak a bizonylatok –, miért kell akkor pont neki, szegény Tolnay Lajosnak foglalkoznia ezekkel az emberekkel, akik rosszkor és rossz helyen, a XX. század derekán, a XXI. elején Magyarországon jöttek világra – ezt nem kérdezte Tolnay. Átszakadt a gát, és a következmények rettenetesek, de van itt még valami más

is: a gátak ugyanis olykor vagy gyakorta át szoktak szakadni, rettenetesebb és elgondolkodtatóbb, hogy embereket bele lehet vinni abba, rábeszéléssel vagy kényszerítéssel, hogy ilyen gátak alatt éljenek. Nagybányán és Verespatakon és a bősi gát tövében, ahol csupán a templomtorony keresztje látszik ki a hatalmas fal mögül. Hogy államok vagy cégek így bánhatnak velünk, kifejezve, hogy ennyire becsülnek minket. Semmire. Nocsak, csodálkozunk, hát nem is tudtuk, hogy Kolontáron és Devecseren is vannak ilyen nyaktilószerű gátfalak. Hogy a világcivilizáció ezt nagyon is lehetővé teszi. Tolnay Lajos természetesen egy típus, Gergényi Péter ugyanígy beszélt, ehhez a stílushoz szokva vagyunk, csakhogy a természet- és környezetrombolás gyökérzete mélyebb és mérgezettebb rommezőkbe nyúlik, mint a puszta rendőri brutalitásé. Ha erről az emberi fajról gondolkodunk, távolabbról kell kezdenünk. (Merő véletlen csupán, hogy 5-én, kedden reggel Tolnay Lajos nyilatkozatába fu-

tottam bele a televízióban. Amint az újságokban látom, Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. /MalZrt/ igazgatója ugyanígy beszél és nyilatkozik). „Még a rovarok is el fogják veszíteni eredeti természetüket, az évszakok pedig összekavarodnak, mert a fejedelmek túlságosan előnyben részesítik az egyoldalú értelmi tudást” – írta Csuang-ce kínai filozófus kétezer-ötszáz évvel ezelőtt. Szavai azóta valóra váltak – de honnan tudta ezeket Csuang-ce? Gondolom, onnan, hogy látta őket, egyszerűen ennyi. Hogy ezeket a dolgokat látni lehet. Katasztrófák éveit éljük, és az ember szert tehet saját tapasztalatokra. Nemigen szoktunk lemenni a Duna-partra tüzijátékot nézni, de 2006. augusztus 20-án, nem is értettem, hogy miért, családom egy része kikövetelte a dolgot. Undok megjegyzésekkel ugyan, de lementem velük a rakpartra, ahol is szinte azonnal láttam, hogy légköri katasztrófa közelít felénk. Mit láttam, mit nem, nem tudom, az égen amúgy semmi sem látszott, de nem kellett ehhez régi taoistának lenni, valamikor minden falusi ember fölfogta volna a dolgot. Mindenesetre elkönyveltem, hogy a festő sze-

ITTHON

me mégiscsak többet lát, mint a közönségszervezőké vagy a nagyközönségé, ha annyit talán nem is, mint amennyit Csuang-ce látott: Kr.e. 500-ból bele a kései modernitásba. Hogy ér a festőszem annyit, mint a szakemberek valódi vagy vélt tudása, hogy mást ne mondjak, jó vagyok szorongani attól, amit most kezdenek erőltetni valami lobbik, a Dunának, ennek a hatalmas nagy és jól hajózható folyónak a „hajózhatóvá tételét”, vagyis halálos megsebesítését – jó vagyok azt ellenezni is. Előre látta a bámulatos kínai szent, Csuang-ce, hogy mi lesz ebből a végén. Mondása alkalmas rá, hogy egybefogja a legkülönfélébb fejleményeket: a klímaváltozást, a 2006. augusztus 20-i hányaveti hübriszt, a 2006 őszi rendőrrohamokat, a génmanipulációt, a magyar mezőgazdaság tönkretételét, az árvizeket, a Duna elleni szakadatlan támadásokat és most a kolontári tározók undok tartalmának felfakadását. Ezeket a kétségkívül különböző eseményeket és folyamatokat a teremtés fogalmának súlyos félreértelmezése köti össze. Mintha bizony Isten különálló fizikai tárgyakat teremtett volna, és nekünk módunkban állna őket tetszésünk szerint csoportosítani és átcsoportosítani.

Rétekből, szántóföldekből, dombhajlatokból, anyaföldből például zagytározókat csinálni. Valamennyi példa azt mutatja, hogy ez nem így van. „Amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” – mondta Jézus, és ez a mondás nem csak a házasságra áll. Nemcsak a férfit és a nőt szerkesztette egybe az Isten, hanem a rétet és a fűszálakat is, az eget és a madarakat, a hegyet és az erdőt, az erdőt és a vaddisznókat, őzet, szarvasokat, a talajt és a gilisztát, a patakokat és a tisztaságot. Sok idejébe került ez az egybeszerkesztés, mint egyfajta jogharmonizáció, ezt nevezzük evolúciónak. Az egyes részek, a szem és a karmok, a torok és a lábak, a gleccser és a sivatag, a tenger és az erdő egymással fel nem cserélhetők. Ám túlságosan is régóta folyik már az evolúció elleni támadás azok részéről, akik nem haboztak a teremtés értelmére törni soha, egyetlen pillanatig sem: romhalmazzá, szemétteleppé változtatni a földet. Képmutatók, mondja valahol Jézus, azt, hogy milyen idő lesz holnap, meg tudják ítélni, hogyhogy a nagy idők értelmét megítélni képtelenek vagytok? Minden hét újabb szörnyűségeket hoz, az élet elleni általános támadás mosta-

5

Illés Zoltán államtitkár, környezetvédelmi szakember Kolontáron

nára haláltánccá fajult. A cégek egy része ma már nyíltan háborút visel ellenünk, belföldi háborút, bevallatlanul, de annál hatékonyabban. Ha továbbra is hagyjuk magunkat, elpusztítanak. A nagy idők megkövetelik, hogy az élet oldalára álljon az ember; mikor ébred már fel az ország? Kedden este aztán egy stúdió-beszélgetésben Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke olyasvalamit mondott, hogy már hosszabb ideje készen állt egy részletes tanulmány a

vörösiszap gazdasági felhasználhatóságáról, csakhogy a Céget egyáltalán nem érdekelte a dolog, s nagyon sajnálja, hogy mindez most egy ilyen rettenetes tragédia alkalmával jön elő. Ha ugyan jól értettem a dolgot, mert két és fél napi gyász és tévéfigyelés után már nagyon fáradt voltam én is, az ilyen tévébeli mondatok ilyenkor már úgy húznak el az ember előtt, mint az árnyak. „Ez az ország a mi országunk, /Itt most már a mi kezünk épít” – írta Ady Endre egykor, de nem volt igaza ebben:

ez az ország ma sem a miénk. A polgármester arca, feledhetetlenül, ahogy ott áll szálegyenesen, szinte sírva, mint egy játékfilmben; ő nem tud a községnek semmi vigasztalót mondani. A kolontáriak már nem akarnak visszamenni a faluba, félnek. Háború van. Karátson Gábor Forrás: Magyar Nemzet

Szeresd magyar testvéreidet! Hagyaték

Szeresd a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más Istened ne legyen! Tiszteld őseidet, hogy hosszú és jó életed legyen azon a földön, amit ők hagytak reád! Szeresd magyar testvéreidet, mint önmagadat! Fegyvert reájuk ne emelj, s nyelveddel sem vétkezz ellenük! Tartsatok össze, segítsétek egymást, és az Úr szeretete, az Úr ereje veletek lészen! Tudjátok az Urat, tartsátok az ő törvényét és semmi sem lehetetlen számotokra! Az Úr ereje hegyeket mozdít és tengereket tüntet el azok védelmében, akik Atyjoknak nevezik őt és szerinte élnek! (Olvasható Dobogókőn, a faragott emlékoszlopon)

6

Egy értékes magyar parlagon M.Nagy László fotói a dunaszerdahelyi Csemadok Házban M.Nagy László 2010-ben már nem egészen három évre közelítette meg a hetvenet. Ha fotóművésznek nevezik, szabadkozik: ő nem művész, hanem fotóriporter! Csakhogy a riporter általában megrendelésre dolgozik, M.Nagy Lászlótól viszont ritkán rendelnek mostanában képet. Az ITTHON az egyedüli kivétel – most is az ő címlapját használjuk – de tiszteletdíjat nem tudunk utalni a munkájáért – örülünk, ha a nyomdát ki tudjuk fizetni. M.Nagy László fotóművész – én nem veszem figyelembe tiltakozását! – akit immár nem egészen három esztendő választ el hetvenedik évétől – hosszú ideje parlagon hever. Az ő esetében a munka

nem lenne teher nyugdíjas státuszában sem, szívesen járná az országot, de saját pénzéből erre nem futja, így hát nem csak ő látja kárát az értelmes munkálkodás hiányának, hanem a felvidéki magyar nemzeti közösség is. M.Nagy László Helembán él, a hegyek, a Duna és az Ipoly ölelésében. Idejét folyamatos felújítás alatt álló háza csinosításával tölti. Olykor farag és tekenőket váj, horgászik, járja az ilyentájt talán még szebb: őszi táj ösvényeit, meglesi a falu közelébe merészkedő állatokat, megízleli a pirosra izzott csipkebogyót, diót tör fel vagy csak kiül valamelyik magaslatra és nézi a Dunát meg az Ipolyt, a távolból felvillanó visegrádi várat vagy

az Esztergomból odaragyogó bazilika kupoláját. Olykor úgy érzi, kegyelmi időket él meg a természetben, az emberektől távol, a bokrok közt matató szélfiókák hancúrozását figyelve vagy akkor, ha a napfény bearanyozza a tájat – bár lehet, hogy ez a látvány számára maga a fájdalom, mert tapasztalt fényképészként jól tudja, hogy rendkívüli fényviszonyok csak nagyon ritkán fordulnak elő, s ő boldogan fotózná, a fényaranyos tájat, ha kérné valaki, vagy vagy ha ezt a szó szerinti „fényűzést” megengedhetné magának. Az idén október hetedikén azonban mintha csoda történt volna: a Csemadok Művelődési Intézete kiállítást rendezett

A tárlatnyitás kezdete: balról M. Nagy László felesége, Margit asszony; Huszár László a Csemadok Művelődési Intézetének igazgatója; Görföl Jenő, országos Csemadok titkár és a kiállító, lapunk munkatársa. Németh László felvétele

ITTHON

7

(zömében) fekete-fehér képeiből a dunaszerdahelyi Csemadok Házban. A tárlat a Fennmaradni címet kapta, s a megnyitón megtelt a kiállítóterem.A fotóművész szemlátomást lubickolt az örömteli esemény perceiben – nem csak ismerőseit, barátait vonzotta a ritka alkalom, hanem jópár fotós kollégáját is. Egyikük – Görföl Jenő – vallomásnak is beillő méltatással rukkolt elő – ritkán tapasztalni ilyen, tisztelettel és szeretettel teli megnyilvánulást pálytárs részéről. A közönséget Huszár László a Csemadok Művelődési Intézet igazgatója köszöntötte, a családias hangulatot Margit asszony, a népviseletbe bújt feleség teremtette meg éneklésével. Eljött Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke is, s ott volt Koncsol László író barátunk, aki éppen három évtizede nyitotta meg M. Nagy László első dunaszerdahelyi tárlatát. A képek között az Illyés-portrét és Nagy János szobrászművészünk jelenkori arcmását is láthattuk és azokat a felvételeket, melyeket a fotós három, három és fél évtizede szűkebb hazájában, Múlyadon készített öregekről. A pártállam idejéből való hazai magyar dokumentumok ezek, egy sor, nagy szegénységben élő idős, a magyar határ mentén élő férfiről és nőről, életük alkonyán, egy végig dolgozott, jogtalanságokkal vert időszak vége felé. Mintha megtestesült lelkeket látnánk: minden ránc, minden barázda az arcon, minden kopás a keserves huszadik század lenyomata, az öröklött és megélt életfájdalmak gyűj-

Illyés Gyula portréja 1980-ból M.N.L. felvétele

8

teménye. És mégis: van bennük valami bizakodás, mintha nem törte volna őket pozdorjává az igazságtalánságok áradata, a puszta létük, a nyelvük, a hagyományaik ellen viselt gyűlölködés. Huszadik századi magyar történelmünk dokumentumai ezek a képek, alkotójuk itt vérbeli művész, nem pusztán riporter. E képes krónikának albumban a helye, mindnyájunk albumában. A tárlatnyitó ünnepség a helyi ARDEA együttes szép verséneklő számaival zárult. Batta György

Ez az első fényképem, olvashatta mindenki a kiállítóterem bejárati ajtajának rámájáról alácsüngő, keretezett fotón. A felvétel Rigele Alajos Madách Imre alsósztregovai sírján látható. A címe Szárnyaló Ádám. Ha jól számoltam, a 16 éves fotós készítette. Engedtessék meg nekem, hogy a szoborral kapcsolatban elmeséljem egy régi, kedves emlékemet. A Csemadoktábor gyerekeivel álltunk meg itt, a költő sírjánál. Magyaráztam lelkesen a gyerekseregnek Madáchot, Rigelét, Ádámot. A szárnyaló Ádámot. A busz azután lassan elindult velünk, vagy egy óra múltán odajött hozzám komáromi kollégám fia s ezt mondta: Jenő bácsi, hisz az nem is röpül, csak felugrott. Nos, aki a Szárnyaló Ádám fotója után a kiállító, M. Nagy László további képeit is végignézte, vagy ezután nézi majd meg azokat, valószínűleg igazat ad nekem, hogy Nagy László 1959-ben nem csak felugrott, de azóta is szárnyal. Hogy erről a szárnyalásról nem sokat tudnak a szlovákiai magyarok, annak is van magyarázata. Mégpedig az, hogy a fotós nagyon szerény ember. Végtelenül szerény. Mint általában a nagytudású emberek mindegyike. Aki nincs rászorulva, hogy önmagát dícsérje, nincs rászorulva, hogy egy-egy sikerült cselekedete – ez esetben fényképe – elkövetése után harsány kiabálásba kezdjen, hogy felfigyeljenek rá. Nagy László és fotói végül is kivárták az időt, amíg a környezet felfigyelt rájuk. Mert aki elmúlt 20 éves tudja, ez az idő eljön. Laci esetében is eljött. Már régen. M. Nagy László már régen jelen van a

hazai magyar mindennapokban. S nem csak abban. Fotóit, főként a sport témájúakat, a szlovák publikum is ismeri. Nagyon sokan igazi sportfotósnak tartották, a pillanat meglátásának mestereként emlegették a jószemű és biztoskezű fényképészt. Aki azért tudott nagyszerűt alkotni e téren is, mert maga is sportolt, tán még ma is focizik, tehát tudta mi várható a következő pillanatban a pályán. Nagyon sokan a portrék mesterének tartják. Erről, azt hiszem nem kell különösebben meggyőznöm senkit, aki eljött a mai tárlatra. Portréin nagyszerűen kapja el a pillanatot, a fotó tárgyára jellemző mozdulatot, arckifejezést. Azt kell mondanom, könnyű neki, hiszen a mesterség csínján-bínján túl, amit iskolában tanult, ismerte-ismeri az alanyokat is, mert velük sorsközösséget vállalt mindig. Köztük élt-él, barátai. Legyenek irodalmárok vagy egyszerű emberek. Én a szeretet fotósának tartom Nagy Lászlót. Képeiről süt az emberek szeretete. Úgy tudja felmutatni az emberek örömét, ahogy kevesen. Azt a szülőföld, a társ, a barát megbecsüléséből fakadó szeretetet, ami lehetővé tette a fotók készültekor nehéz mindennapjainak elviselését. Vajon van-e, látták-e már a szebb megnyilvánulását a másik iránti figyelemnek, mint a fotózásra készülődő gyűrött-töpörödött emberpárt ábrázoló, itt látható felvételeken? A holtomiglan-holtodiglan kifejezésre jutása, az asszonyi odafigyelés legszebb megnyilvánulása a kopott ruhán történő utolsó simítás, igazítás, hogy a társ a gép előtt jól nézzen ki. Az más kérdés, hogy a két fotó ezzel mozdulattal külön pikantériát is kapott. A világot, s mint a nyitóképen látjuk, a tyúkot is megszelídítő fotós, bár visszahúzódva, de mégis állandóan jelen van. Ahogy az őszibarack vesszejét ollójával, úgy nyesegeti a társadalomra káros, befelé törő, árnyékot adó ágakat gépével. Hogy a maradéknak több fény jusson, hogy szebb legyen, hogy gyarapodjon. Kedves barátunk, kedves László! Köszönjük az élményt, jó egészséget a további szolgálathoz! Görföl Jenő Bejegyzések az emlékkönyvből

→

ITTHON

9

Székelyföldön, mintha otthon lettünk volna...

A mi vezérünk az égben van

...ezt mondhatták el a szepsi Vox Columbellae (a Kisgalamb Hangja) vegyes kar tagjai a szeptember végén megvalósult székelyföldi körútjuk után. Eredetileg a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Kórus megalakulásának 30. évfordulójának ünnepi koncertjére voltak hivatalosak, de ezt kibővítétték még két helyszínnel és további látnivalókkal. Az egyik volt szepsi partner-

10

városa, (Székelykeresztúr) mellett Kisgalambfalva, ahová a közös név kapcsán jutottak, és velük töltöttek másfél napot, ahonnan Petőfi nyomában Segesvárt is megnézték, valamint a székelykeresztúri helytörténeti múzeumot. Csíkszentmiklósra pedig az vezetett, hogy a Bódva Egyesület által rendezett Bódva Kupára innen is érkeztek versenyzők az idén, és a szepsi ének-

kar is az egyesület keretében működik, s tagjai e sportrendezvény szervezői is egyben. Furcsának tűnhet ez a kapcsolat, de valahogy az ókori görög életideált tükrözi: a test és a lélek harmóniáját. Szinte valamennyi állomáshelyen énekeltek (Segesvári vártemplom, Héjasfalva: Petőfi-emlékmű, Gyimes, Gyergyószentmiklós temploma, Rákóczi vár az ezeréves határon,

stb. Egyik legemlékezetesebb és legmaradandóbb talán mégis a csíksomlyói kegytemplomban, a szentmisében majd a Szűz Mária szobor előtt adott félórás koncert volt. Három éve a kórus zarándokként énekelt a fél milliós tömeggel pünkösd szombatján, s ez az élmény hozta talán vissza a csapatot újra a székely magyar testvérek közé, akik a felvidéki palócokkal a több száz kilométeres távolság ellenére nagyon közeli lelki rokonságban vannak. Ezt valamennyien megéreztük. s akik még emlékeznek arra, hogy két éve a magyar iskolák országos tanévnyitóján a kassai Szent Erzsébet dómban a Cantus Firmus is énekelte nemzeti imánkat a szepsi és kassai kórussal közösen, azok láthatják, hogy ez a kapcsolat nem múló szeszély, hanem a Kárpát-medence lelki hálójának egészséges regenerációja. Ebben a dal, a zene, a kóruséneklés erős kötőanyagnak bizonyult. Mihályi Molnár László Székelyföldi csoportképeink Fotók: a szerző

ITTHON

11

I.P.Bratianu román tudós vallomása Ceausescu idejéből Büszkén vallom magamat románnak, de még büszkébb vagyok erdélyi román voltomra. Őseim oláhok voltak, ami annyit jelent, „pásztorok”, akik több mint ezer évvel ezelőtt elindultak északra valahonnan a mai Albánia közeléből nyájaikat legeltetve és maguknak békés, biztonságos életet keresve. Helytelen és történelmileg megalapozatlan, hogy román tudósaink politikai okokból olyan származási elméletet találtak ki, mely szerint Erdély földjén őshonosok volnánk. Mi csak körülbelül hat évszázada élünk e földön, és büszkék vagyunk rá, hogy a már régebben itt élt magyarokkal, németekkel együtt átvettük a Ezt a szöveget Szabados György zeneszerzőtől kaptuk nyugati kultúrát és az európai népek kollegáimmal, amikor Ceausescu bruközösségének tagjai lettünk, így ala- tálisan elvágott minden vitát, mely a kult ki az a sajátos erdélyi kultúra, Bolyai Egyetem önállóságát próbálta mely egyedülálló a világon. Az itt élő megvédeni. Akkor lett kollegám és népek adták ebbe a kultúrközösségbe a jó barátom, Szabédi László költő önmaguk sajátos értékeit, s így jött létre az gyilkos, mert nem bírta lelkileg azt erdélyi kultúra. Mindig azt reméltem, a meghurcoltatást, amellyel azért sújhogy egyszer a három nép véglegesen tották, mert védte a Bolyai Egyetem önegymásra találásából megvalósul az állóságát. Azóta sok száz magyar tanárt álom: Erdély, mint a keleti Svájc. Saj- és diákot juttatott Ceausescu börtönbe, nos, ez a remény eddig nem teljesült kergetett öngyilkosságba, olyanokat, be. A II. világháború előtt a hitleri akik fel merték emelni szavukat a keNémetország tüzelte egymás ellen az gyetlen nemzetiségi elnyomás ellen. erdélyi nemzetiségeket, hogy azután 1959–1962 között több mint 2000 így megosztva őket, kihasználhassa a magyar iskolát olvasztottak be román nemzeti gyűlöletet. A háború után – iskolákba, mint azok tagozatait. 1955habár az ún. „szocialista alkotmány” a ben a X. pártkongresszuson már nyílnemzetiségeknek a legszélesebb egyen- tan kimondta: „Románia nemzeti jogúságot biztosította – a rendszer állam, melynek egész területét az egyfokozatosan rátért a legkegyetlenebb séges román nemzet foglalja el.” Ezzel elnyomási politikára. Ez különösen az ún. „szocialista” Románia nyíltan 1956 után kezdődött el Erdélyben a nemzetiszocialista állammá vált Ceaulegdrasztikusabb eszközökkel, ami- sescu diktátorral az élén. A soviniszta kor az erdélyi magyarságot az 1956- diktatúra módszerei is hasonlóak a hitos magyar forradalommal való szim- lerizmuséhoz. A légből kapott dákoropatizálással vádolták. Ez volt az ürügy, mán elmélet alapján csak románoknak, melynek leple alatt megindult az er- „az uralkodó fajnak” van joga ehhez a délyi magyarság elnyomási folyamata. földhöz, a többi nemzetiség (több mint Az első lépés a kolozsvári önálló Bolyai 5 millió) csak jövevények, betolakodók, Egyetem megszüntetése volt, melyet akik örülhetnek, hogy egyáltalán megbeolvasztottak a román Babes Egye- tűrik őket. tembe. A beolvasztásnál én is ott voltam Hogy az erdélyi magyarság ezeréves és együtt szenvedtem magyar egyetemi történelmének és kultúrájának nyoma

12

se maradjon, Ceausescu rendszere elrendelte az összes egyházi és magánkézben lévő irattár államosítását. A pótolhatatlan történelmi értékű levéltári anyagot összeszedték és ismeretlen helyre szállították. A soviniszta düh kiterjedt a magyar temetőkre is, melyeket felszámoltak, nehogy kopjafák és sírkövek hirdessék Erdély múltját. Mindezt mint humanista román írom le, akinek fáj a mai román rendszer népgyilkosságot súroló magatartása. Mint olyan erdélyi román írom a fentieket, akit mélyen megrendített Szikszai Jenő és Kuthi Lajos brassói tanárok tragédiája, akiket meggyilkoltak a titkosrendőrség pincéiben, mert védték az erdélyi magyarság jogait. Minden tiszteletem Király Károlyé, aki vállalva minden áldozatot, kiállt az erdélyi magyarság védelmére és segélykiáltását eljuttatta nyugatra. Végül: hiszek Erdély jövőjében, hiszem, hogy egyszer a három nemzet, a magyar, a román és német megtalálja egymás kezét, és vállvetve megteremtik az önálló Erdélyt, mely a nagy európai rendezés után a Közép-európai Egyesült Államok méltó tagja lesz. Utóirat I. P. Bratianu írása, mely először angol nyelven a „Transylvania and the Hungarian-Romanian problem” című amerikai kiadványban (Danubian Press) jelent meg, majd a torontói Magyar Élet 1980. március 1-i számában magyarul is napvilágot látott, egy nagyon tisztességes, európai műveltségű, humanista román tudós álláspontját tükrözi. Szükségesnek tartottuk, hogy az olvasóközönség is tudomást szerezzen róla. Ezekkel a jóérzésű, emberséges románokkal kell összefognunk, hogy létrejöhessen az önálló Erdély, e szomorú sorsú tündérország valamennyi lakója javára.

Az aradi megemlékezés közönsége a Cserkészligetben

Jeszenszky Géza:

A magyarság kész békejobbot nyújtani Három műsorból álló színvonalas rendezvény – ilyen volt szeptember tizedikén a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás megemlékezése az aradi vértanúkról. A művelődési házban először kiállítás megnyitására került sor. „Vándorúton – A Magyar Művészetért élő tárlata Alsópáhoktól Zetelakáig” címmel. A bemutatót Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kuratórium elnöke nyitotta meg, s azon a díjazott festők, szobrászok, fotó-, ipar- és könyvművészek munkái kerültek közszemlére. A tárlatnyitás után Tarics Péter „Állok Istenért, egyházért, hazáért” című monodrámája került színre Boráros Imre, Petrécs Anna és Tarics Péter szereplésével. A mű Mindszenty József vértanú főpap sorsát villantja fel. A szép számú közönség ezután a Cserkészligetbe vonult, ahol az Aradon kivégzett mártírok emlékére gyújtottak mécsest. Itt Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, volt washingtoni nagykövet, a Corvinus Egyetem történészprofesszora tartott remek előadást, melyben egy sor, a Felvidékkel kapcsolatos történelmi eseményt is felidézett a szabadságharc leverése utáni

ITTHON

keserves időkből. Úgy vélte, hogy a második világháborúszörnyűségei után lehetősége lett volna a csehszlovák kormánynak barátságosan viszonyulnia a magyarokhoz, nem kitelepíteni és deportálni ártatlan embereket. Szólt Esterházy János vértanú politikusunkról, aki a magyarok és szlovákok sorsközösségét, egymásra utaltságát hirdette. A két ország viszonya most sem nevezhető elfogadhatónak, pedig a magyarság mindig kész békejobbot nyújtani – zárta előadását. (j)

Balról: Jeszenszky Géza, Marczell József, Jeszenszky Gézáné és Erdős Péter, vagyis a házigazdák vendégeikkel. Szerencsés István felvételei

13

Kellermayer Miklós:

Térj meg, magyar, különben elvész a nemzet! I. Kellermayer Miklós pécsi sejtkutató professzor nevét már ismerhetik régebbi olvasóink. Jónéhány írását közöltük, s most is hozzá fordulunk a magyarság s a világ mai helyzetének elemzése kapcsán. A professzor úr, aki éveken át oktatott az Egyesült Államokban, s aki a hetvenes éveinek elején jár, rendkívüli lelkesedéssel és szorgalommal járja a Kárpát-medencét, hogy a magyarság (s egyben az emberiség) legégetőbb gondjairól szóljon. Mindezt keresztényként teszi, vagyis nemcsak elemez, hanem nagy-nagy szeretettel ajánlja a megoldásokat is. Örömmel közöljük olvasóinkkal, hogy karácsonyra valószínűleg megjelenik Kellermayer Miklós új könyve a Kairosz Kiadónál, melyben a világról alkotott szemléletét bontja majd ki, mindnyájunk okulására.

A Kellermayer-házaspár

14

- Bő egy évtizeddel ezelőtt Az életmentő, nemzetmentő keresztényi politika címmel Ön már kifejtette, milyen állapotban van a huszadik és huszonegyedik század fordulóján a magyarság. Miben változott a világképe azóta? - A lényege nem változott. 1999. őszén II. János Pál pápa levelet küldött a Pápai Tudományos Akadémiának abból az alkalomból, hogy az Akadémia a darwini evolúciós elmélet mának szóló üzenetét tárgyalta. Levelében a pápa az igazság teljes körű érvényesítésére biztat, hiszen igazság nem mondhat ellent igazságnak. Nincs két, egymásnak ellentmondó igazság, csak egy, egyetemes igazság van. Az emberre, mindnyájunkra vonatkozóan a pápa írja le az örök, egyetemes érvényű igazságot: „Az emberi egyént nem lehet puszta eszközként alárendelni sem fajnak, sem társadalomnak; az embernek önértéke van. Az ember személy”.

- Mit jelent mindez a gyakorlatban? - Nem kevesebbet, mint azt, hogy minden ember egyedüli, megismételhetetlen indivíduum. Személy voltához misztérium tartozik. A lelkében minden egyes ember tehetséget kap a Teremtőjétől. Azért kapja a talentumokat, hogy azokat művelje ki, sokasítsa, fordítsa jóra, gyógyításra, az embertársak és a közösség javára, megsegítésére. Ez a kereszténység lényege. Ebben van Krisztus tanításának magva, hiszen ő minden egyes emberért jött, minden egyes embert megváltott, minden egyes ember számára megnyitotta az üdvözölés útját. Krisztus tanításából fakad a parancs minden közösség, minden nemzet számára, hogy minden egyes gyermek lelkében kincset kapott, s tehetséget, minden gyermeknek egyenlő esélyt biztosítva kell kiművelni. Innen ered, ebből nőtt ki a keresztény világ, elsődlegesen a keresztény Európa

iskolarendszere, különösen az egyetemei. Sajnos a magyarországi rendszerváltáskor nem következett be az ország jövőjét leginkább meghatározó intézményekben, az egyetemeken a változás. Az egyetem ugyanis „szabad, autonóm intézmény a nemzet szívében. Benne a kutatás és az oktatás megbonthatatlan egységben van. Misszója mentes minden politikai befolyástól és bármiféle gazdasági megszorítástól, kényszertől, diktátumtól” – ez áll a bolognai „Magna Charta” 1988-ban megfogalmazott dekrétumában. Magyarországon még mindig a szovjet mintájú tanodák működnek. - Ön azt hirdeti, hogy a magyar nemzetnek meg kell térnie, mert különben elvész. Honnan tudhatjuk, hogy most érkezett el az a pillanat, amikor meg kell térnünk? - Mint ahogyan minden egyes ember esetében, a nemzet életében is van igaz pillanat;az az idő, ameddig a baj még orvosolható. Ez a pillanat azonban hamar elmúlik. A múltra hivatkozás, „mindig volt valahogy, most is lesz valahogy” alapján tétlenül várakozni és reménykedni most nem lehet!Ugyanis a huszadik és az új, huszonegyedik században azok a bajok, melyek a nemzetpusztulás vízióját fenyegető valósággá változtaták, nem természeti katasztrófákból, földrengésekből, árvizekből vagy járványokból erednek, hanem olyan emberi cselekedetekből, melyek mögött kivétel nélkül a kapzsiság, a hatalomvágy, a pénzszerzés őrülete állt és áll. Ezeket – sajnos – a szabadságukat vesztett emberek milliói nagy többséggel mindig megszavazták. A halál dáridóit, a két világháborút, a barna és a vörös fasizmust a holokausztot, a gulágokat, a balkáni háborút tragikus módon előbb mindig megszavazta a többség. Azt is mondhatnánk, hogy a huszadik században Európában, de másutt is, időről-időre a halál demokráciái születtek meg. Az újkor előtti századokban is voltak a magyarságot fenyegető bajok, s a sok-sok szenvedés után még mindig él 15 millió magyar, ám ez a tény sem oszlathatja el az aggodalmat, hogy a mostani vészhelyzet minden eddiginél súlyosabb! A rohamosan mélyülő értékválságot, az általános szabadságvesztettséget, a tőke vezérelte kőolajégetés kényszerét, a pénz általános uralmát elfogadó tömegek, vagyis a mai

ITTHON

demokráciák szavazó polgárait hasonló vész fenyegeti. Ezért azt is mondhatnám, hogy „Térj meg emberiség, különben mindannyian elveszünk!” - Miként lehetne viszonyulni nekünk, magyaroknak, akik a legveszélyeztetettebb nép lettünk, az elmondottakhoz? - Elvileg három módon lehet a felsorolt tényekhez, a nemzetpusztulás réméhez, tehát a „Térj meg magyar, különben elvész a nemzet” felhíváshoz viszonyulni: Először: cinikus közönnyel! - „Nem érdekel a nemzet,és benne a gyermekek sorsa! Engem kizárólag a saját pillanatnyi jólétem érdekel”! Sajnos ez a mának élés a felnőtt tömegek fő sajátossága. Számarányában ebből a cinikus, közömbös „szavazópolgárból” van a legtöbb nálunk is, és másutt is a világon. Másodszor: tagadással! „Nem igaz az, hogy a megtérés képes megmenteni a nemzetet! Különösen nem igaz az, hogy kizárólag csak a megtérés mentheti meg a nemzetet és az emberiséget!” Ezek a tagadók több csoportba sorolhatók: A/ A nagy többség, az ún. realisták azt állítják, hogy a piacgazdaság, különösen a szociális piacgazdaság az, ami megmentheti a nemzetet és az emberiséget is. B/ Vannak, akik a tudomány fejlődésében látják a nemzet, az emberiség és a természet megmentését. C/A szózat megírása, 1836 óta van-

nak olyanok is, akik a hazaszeretet kiterjesztésében, a „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar’ intelem betartásában vélik felfedezni a nemzet megmentésének útját. A harmadik reagálási mód a meggyőződöttség. A meggyőződöttek hiszik és hirdetik: „Meg kell térni! Újra kell evangelizálni Magyarországot!” Kétségkívül ma ezeknek a meggyőződötteknek a számaránya a legkisebb nálunk és másutt is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem nekik van igazuk. Vallásos ember van, sőt vallási fanatikusok is vannak bőven a régi és a rohamosan gyarapodó új felekezetekben, szektákban, de az igazán meggyőződöttek számaránya kicsi. Természetesen, ahhoz, hogy a meggyőződöttek, az igazi gyermekek- és életmentők számaránya növekedjen, először tisztázni kell, mit is jelent valójában ez a szó: megtérés! Nyilvánvalóan csak egyet: A teremtő és teremtménye, illetve a tudás és az istenhit közti, amúgy megbonthatatlan egység visszaállítása.! Merőben új viszonyulást a magzatokhoz, az ártatlan gyermekekhez! Ezért a megtérés nem vallási ügy! Ellenkezőleg, a megtérés ügye a Föld legnagyobb értékéhez: az élethez, az élővilághoz, s benne minden egyes emberhez kapcsolt legfontosabb politikai, tudományos és társadalmi ügy! (In)

15

Puszták népe, 2010

Magyarok országos gyűlése Bösztörpusztán A puszták népe 2010-ben természetesen egészen mást jelent, mint Illyés Gyula emlékezetes könyvében; a hasónlóság csupán annyi, hogy a Magyarok Szövetsége által immár másodszor megrendezett országos gyűlés valóban a pusztán, a Kunszentmiklós melletti térségben zajlott le augusztus 13-a és 15-e között. Jelmondatát ezúttal így fogalmazta meg Vukics Ferenc, az önszerveződő mozgalom alapító elnöke: „Őseink hite, tisztessége és verítéke teremtette és tartotta meg e hazát, gyere,

nézd és halld meg Bösztörpusztán, hogy volt a múlt, s hogy lesz a jövő!” A múltba pillantást a történelmi élőkép tette lehetővé, a csaknem kétszáz lovas és a többszáz gyalogos. Semmi máshoz nem hasonlítható élmény az ősi viseletekben vágtató lovasok látványa. Az ember egyszerre érez büszkeséget és csodálatot, s tiszteletet ősei iránt, akik számára a hazaszeretet olyan természetes volt, mint a levegővétel. Ember és állat ámulatba ejtő harmóniáját is láttuk egyúttal és megérthettük, mit jelent a fogalom: Pajzsra emelés Bösztörpusztán

16

lovas nemzet. Az országos gyűlésen mindig a bőség zavarával küszködik a résztvevő, mivel egyszerre akár hatvan műsor is zajlik. Ime, a korántsem teljes felsorolás a műsornemek bemutatásával: népzene, néptánc, hangversenyek, színházi előadások, kiállítások; előadások a Pusztaegyetemen; magyar gyűjtemények, pl. szekerek és hintók bemutatása, harcművészeti programok, köztük a baranta, amely ősi magyar harcmodor, s melyet éppen Vukics Ferenc hozott vissza a jelenbe a múltból; bábszínház és mesesátor. A sátorokban gyógyítók várták a rászorultakat és többszáz kézműves meg őstermelő árulta portékáit, illetve beszélgetett el az érdeklődőkkel. A felvidékiek ezúttal nagyobb számban képviseltették magukat a magyarok országos gyűlésén, mint egy esztendeje. Mifelénk még kevesen tudják, hogy néhány lelkes nő és férfi már csatlakozott is a mozgalomhoz; Bugár György, a hazai kulcsember szeretettel várja a további jelentkezőket. A www.magyarokszovetsege.hu (0904 644 950). A műsorfolyamban sikeresen szerepelt az idén tíz éves Felvidéki Rockszínház. Miközben peregtek a műsorok, melyeket a péntek éjjeli hatalmas vihar kissé megzavart – sokan elgondolkodtak a jelmondatban szereplő „hogy lesz a jövő”-ről is. Azutóbbiidőbenegyretöbbcivilszervezet segít hozzá bennünket múltunk felfedezéséhez, és ez örvendetes. A magyarok országos gyűlése előtt egy héttel rendezték meg ismét a kurultajt, a törzsi gyűlést Bugacpusztán, ahol ázsiai rokonnépekkel együtt idéztük vissza a régmúltat. Jó lenne, ha ezek a tömegeket vonzó események célul tűznék ki a magyar keresztények – katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok közötti teljes harmónia kialakítását, amely Szent Koronánk egyesítő erejének felismerésével történhetne. A nemzet most kezébe veheti sorsát – éljünk vele!

Az ostrom.

Bődi Szabolcs:

A kalákázás a nemzeti újjáépítés egyetlen útja Bődi Szabolcs, Kunszentmiklós polgármestere a magyarok Országos Gyűlésének házigazdája, októbertől pedig a Magyarok Szövetségének országos vezetője Benis Miklóssal együtt. Bődi Szabolcs vérbeli magyar ember: segítőkész, önfeláldozó, képzett, felelősségtudó. Tanári pályáját politikusira cserélte – 2002 óta szülővárosa polgármestere. - A Kunszentmiklóshoz tartozó Bösztörpuszta, ahol az idén is megrendezték a szövetség országos gyűlését, bekerült a magyarság tudatába… - Nagyon büszke vagyok rá, hogy itt került sor az első kurultajra is. Kazak és más vendégeink ünnepélyes fogadása nagy érdeklődést váltott ki a városban. A másnapi bösztörpusztai rendezvényen négy-ötezer emberre számítottunk, ehhez képest elállt a lélegzetünk, amikor mintegy harmincöt ezres tömeg özönlötte el a pusztát. Mivel jelentősen alulbecsültük az érdeklődést, kevés parkolóhelyet, büfét, egyebet alakítottunk ki, az emberek mégis csodálatra méltó türelemmel, fegyelemmel, szeretettel várták ki so-

ITTHON

rukat. Bebizonyították, hogy a magyarokban mérhetetlen türelem és udvariasság van. Ez elképzelhetetlen erő. A hagyományőrző rendezvényt, a Magyarok Országos Gyűlését pedig szeretnénk évente megrendezni, nemcsak a múlt tisztelete okán, hanem a jövő építésének szándékával is, hiszen például az egészséges, természetes élelmiszerek előállításának tudása felbecsülhetetlen érték, korszerű szellemi tőke. A mai világban a közösségi lét, a közös alkotás, építés – ha tetszik, a kalákázás – nemcsak helyi szinten, hanem országos, sőt, Kárpátmedencei viszonylatban is a nemzeti újjáépítés egyetlen lehetséges útja.

Az elmúlt ezer esztendőben erre számos példát találhatunk, melyek tájékozódási pontként szolgálnak. Rendre rábukkanunk az egymás iránti felelősségre, szolidaritásra. Egész városok születtek úgy, hogy a rokonok, a barátok közösen dolgoztak a mesteremberek keze alá. Már Szent István is úgy rendelkezett, minden tíz falu építsen egy templomot. Bizonyára sokan ismerik a kőlevesről szóló mesét, melyben a szegénylegény úgy főz kiadós vacsorát egy maroknyi kőből, hogy kiki belead valamit a közösbe: zöldséget, fűszert, húst, egyebet. Így vagyunk ma mi, magyarok. Minél gyakrabban kell találkoznunk, közösen alkotnunk összetartó szeretetben. Mindenkire és minden értékünkre szükség van: ősi jelképeinkre, a népi hímzésre, a honfoglalási kori mintázatú tarsolyokra, hagyományos étel- és borkultúránkra, a barantára, táncainkra és dalainkra, az íjra, a nyílra és így tovább. Mindez nem délibábos ködevés, hanem gondolkodási és viselkedési mód, életforma, nemzeti karakter. Ez a legidőszerűbb üzenet. Batta György M.Nagy László felvételei

17

A hajózható Ipoly... Mács József új regényéről Európa közepét kilencven éve a történelem földrengése rázkódtatta meg. A trianoni utórengések bennünket, magyarokat, máig sújtanak–alakítják a sorsunkat, meghatározzák a lehetőségeinket. Mács József kitünő művének alkotóelemei nem a dokumentumok, hanem a humor, az abszurd, a képzelet, a szerelmi izzás, a megbolydult társadalmi viszonyok, s benne a groteszk emberi kapcsolatok. A Bolondok hajóján mégis hiteles olvasmány: realitását a felsorolt összetevők együtthatása adja. Mikor született meg a Bolondok hajóján ötlete? Érlelgetted hosszan a temát, töprengtél a szerkezeten? Soha nincs úgy, hogy van egy témám, odaülök az íróasztalhoz, és megírom a regényt. A nő kilenc hónapig hordja méhében magzatát, csak azután szüli meg gyermekét. Az én ihlet-állapotosságom jóval hosszabb ideig tart. Azt is mondhatnám, hogy évekig. A Bolondok hajóján-t körülbelül öt esztendeig hordtam magamban. Azzal feküdtem, azzal keltem. Azzal bambultam el úgy, hogy ebédelés vagy vacsorálás közben mintha megsüketültem volna,

18

nem hallottam a hozzám beszélő feleségem szavait. Pedig csak a téma megírásának mikéntjében merültem el. Megfordult fejemben számtalan változat, de abból csak egyre volt szükségem. És még az is alakulhatott másképp írás közben. De térjek rá a lényegre. Egész nemzedékek életét beárnyékolja Trianon, mivel nemzedékeket taszított kényszerű sorsba. S az új helyzethez igazodni kellett. Tartással, álnoksággal, simulékonysággal, szélhámossággal, amelynek mozgatója mindig a haszonszerzés volt. Ez utóbbi velejárója, hogy kisebbségi sorsba taszított hősöm soha nem mutathatja meg az igazi arcát. Így aztán hosszú nappali és éjszakai töprengéseim ahhoz a felismeréshez vezettek, hogy regényemben nem is marasztalhatom el hősöm viselkedését. Végig megbocsátónak kell lennem iránta a történetben. Az olvasóra bizom, mit gondol Szeplősnek nevezett hősömről. Ma is szerencsésnek találom, hogy a katonaéletet választottam bemutatásához. Pedig pozsonyi főiskolásként mindössze egy nyári hónapon voltam katona a Kis-Kárpátokban, a Törökhegyen, ahol a kiképzést komolytalanul véve megérdemelt minősítést kaptam a parancsnok őrnagy elvtárstól, miszerint ő belátja, hogy nem lehet mindenki jó katona. Aztán az őrnagynál is nagyobb rangú parancsnok, mirigytuberkulózisos betegségem megszabadított a nyarankénti katonai kiképzéstől, később a kaszárnyába való bevonulástól is. Egyszerre a csehszlovák hadsereg nagyon magas rangú tisztje lettem, akinek már a tábornok sem parancsolt. Vagyis életre szólóan kiszuperált. S hogy mégis boldogulni tudtam a prágai és kéményi, majd 1938 után az avarosi, magyarországi katonaélet témájával, azzal magyarázhatom, hogy jó tanítómnak, Farkas Lászlónak köszönhetően sok közmondásunk közül eszembe jutott a regényem megírását segítő legfontosabb is: ha rövid a kar-

Mács József a Hét szerkesztőjeként

dod, toldd meg egy lépéssel! Így aztán a képzeletemet hívtam segítségül. Persze, voltak barátaim, akiktől eligazításokat kaptam. Ábécé sorrendben: Király Ernő mérnök, tartalékos szakaszvezető, Oros László mérnök, nyugalmazott alezredes, Urbán Károly, pszichiáter főorvos. Ez a mű pályád csúcsát jelenti. Olvasmányos, mindenkihez szóló, egy lélek dokumentuma. Jól látom? Örülök, hogy így látod. És azt is jó szívvel elfogadom, ha koromat tekintve feltételezed, hogy ennél a regényemnél én már nemigen írok jobbat. Mert a kérdésedben ez is benne van. Mivel mind a ketten Gömörország szülöttei vagyunk, s szívünk mélyén halálunkig nekünk már csak Rimaszombat marad a világ legszebb városa. Beleszövöm válaszomba a szülőfalumhoz közeli Balogtamásiban élő Balázs Évát, aki a nehéz negyvenöt utáni időkben tanítóként kezdte pályafutását, majd Rimaszombat Járási Népkönyvtárában folytatta munkáját, s mikor 1987-ben megjelent Temetőkapu című regényemet elolvasta, szomszédfalusi nyíltsággal és barátsággal azt mondta nekem, hogy ebben a regényemben annyira kiirtam magamból mindent, hogy akár le is tehetem a tollat, ennél jobbat nem fogok írni. Nem akarlak ijesztgetni, Gyurikám, de én olyan érzessel fejezem be minden regényemet, hogy újabb könyvek megírására már képtelen leszek. Ugyanakkor pályám kezdete óta annyira megszenvedtem a szlová-

Aranylakodalom. Mács József és felesége

kiai magyar élet kedvezőtlen alakulását, hogy bűntudatot éreztem volna, ha leteszem a fegyvert, és a Méry Ratio-nál nem jelentetem meg Öröködbe, Uram... című tetralógiámat, amelynek a kötetcímei is beszédesek: Apám regénye, 1998, A Kos jegyében, 1999, A sötétség gyermekei, 2000, Az üstökös visszatér... 2001. S az itteni megjelenés után nagy örömömre a budapesti Püski Kiadó is kiadta egyetlen vaskos kötetben. Boldogan olvastam fülszövegében, hogy az önéletrajzi és egyben családtörténeti tetralógiámban leírt élmény mindnyájunk közös, nagy élménye. Örömömre te is észrevetted ezt Bolondok hajóján című, legújab regényemben. Mert ezt is ilyen műnek szántam. Figyelmeztetve magunkat arra is, hogy mind jó és mind rossz cselekedeteinknek következményei lehetnek. Mi, valamennyien, Beneš és Szeplős hadnagy nem létező vízijárművén hajókázunk immár kilencven esztendeje. Állandó veszélyben. Az életünkbe belekavaró viharos szélben. Életed minden percére rányomja átkát Trianon. Mivel tudtad ellensúlyozni a záporozó negativ hatásokat? A szülőföld viszonylagos biztonságából és békéjéből Pozsonyba kerültél. Miként éled meg, hogy a németeknek és a magyaroknak maholnap legfeljebb nyomai maradnak. És mi az, ami örömöt hoz az életedbe? A sárospataki tanítóképzőből a miskolci Lévay József Gimnázium pedagógiai tagozatát érintve kerültem Pozsonyba az 1950-ben megnyílt magyar pedagógiai gimnáziumba. Nem lehettem tovább országhatáron átszökdöső diák, aki szülei akaratából csökönyösen anyanyelvén akart tanulni. Egyenesen érett-

ITTHON

ségire készülő tanulóként ültem be a két negyedik osztály egyikébe. És jóformán

meg sem ismerkedtem a Duna parti várossal, érettségi után felvételre jelentkeztem a Pedagógiai Főiskola magyar tagozatára. Sárospatakon még csak Gárdonyit, Mórát, Mikszáthot és Móriczot olvastam, a pozsonyi főiskolát látogatva már szovjet regényeket is. Elsősorban Gorkij könyveit. Érdekesnek talált olvasmányaimról recenziókat írtam, amelyeket az Új Szó napilap le is közölt, s egy napon a főszerkesztő felvett a szerkesztőség állományába. Azzal a feltétellel, hogy a főiskolán nyilvános hallgató maradhatok. A vidéket jártam, amikor tehettem. És az emberek életével ismerkedtem. Az indulás éveit az élet főiskolájának tekintem ma is. S mivel erről az időről sokat irtam, ezzel nem is foglalkozom. Arról

Fábry Zoltánnál, Stószon

19

Iskolafelújítási ünnepség Bátkán

beszélek, amiről a kérdéseid szólnak. A teljesen ismeretlen városról, amelyről csupán annyit tudtam, amenynyit a történelemkönyvekből megtanultam. Hogy Pozsony a magyar királyok koronázó városa volt. És azt tapasztaltam, hogy utcáin még mindig sokan beszélnének magyarul, ha mernének. Pedig java magyar értelmiségét a Duna másik oldalára űzték, Ligetfalu sátortáboraiba, ahonnan az érintettek tovább menekülhettek Magyarországra. Pozsony régi arculatának gyors változását éltem meg a múló évekkel: a város erőteljes elszlovákosítását, miközben a proletár internacionalizmus lemeze forgott a pártközpont működtette gramofon korongján. Szlovákiai magyar népem egyre nyomasztóbb gondjaival éltem meg a felhős évtizedeket szerkesztőként és íróként. Láttam és megszenvedtem állás- és kenyérkereső magyarok kényszerű elvándorlását ismeretlen, távoli helyekre a negyvenöt utáni durva deportálások és kitelepitések után is, miután az ország déli részét nem iparositották. Láttam és megszenvedtem iskoláink és kultúránk máig tartó sorvasztását, az édes anyanyelvünk átültetésében jeleskedő, túlbuzgó szlo-

20

vákok igyekezetét. Az édes anyanyelvünk elleni kezdeti (az ötvenes-hatvanas években), burkolt, most azonban már nyílt támadásokat, amelyeket a nyelvünket elnyomó államnyelv-törvény védelmével lepleznek. Pedig ez nem más, mint az annyira vágyott nemzetállam elérésére irányuló konok és elszánt törekvés. Ha nem ment úgy, ahogy negyvenöt után szerették volna, sztálini módszerekkel százezreket elkergetni a szülőföldjükről, megy majd hosszabb ideig tartó, idegesítő és szenvedtető nyelvátültetéssel... Főként anyaországi testvéreink ne csodálkozzanak azon, hogy az őrzők, akik közé magamat is sorolom, talán már legszűkebb családi körükben is ellenszenvet váltanak ki azzal, hogy másról nem is tudnak beszélni, csak népük sorsának keserves alakulásáról. Örömöt csupán a családi élet hozott életembe. Pozsony, illetve a pedagógiai gimnázium jóvoltából gömöri lányt vettem feleségül. Házasságunkból két lánygyermek született, Ildikó és Tünde, s az ő házasságukból egy-egy unoka. Az idősebb Bécsben él, musicalénekes, a fiatalabb Szegeden lakik, egyetemet végzett. Ő már nős. Ha politikai érte-

lemben vett megrázkódtatások értek, annak hatásától és következményeitől a családom sem volt mentes. Az ötvenhatos magyar forradalommal rokonszenvező magatartásom miatt kirúgtak az Új Szóból. Hat hónapig nem volt állásom. A Hét című képes hetilapnak 1968-ban főszerkesztő-helyettese lettem, Fórum mellékletének pedig felelős szerkesztője. A lapban erősen jelenlevő, magyar érdekeket közlő és védő írások közléséért akkor is alaposan elverték rajtam a port. A mellékletet a pártközpont kivetette a lapból... Szülőfölded képe életed nyitó részében és mostanában... Szülőföldem szép határa számomra a Balog völgye. Szülőfalumban a Szívós-szögi szegénysoron nőttem fel. Apám kőművesmester volt, a magyar világban meg Hangya-üzletvezető. A Szívós-szögi gyermekek világát én csupán láttam, nem éltem meg az igazi, szívszoritó szegénységet, amelyről Móricz Zsigmond azt irta, hogy mintha a szíve szakadna meg, amikor igazi szegénységgel találkozik. Ennek gyermekkori látása, tapasztalása egész eddigi életem meghatározó élménye maradt. Mióta messzire szakadtam Bátkától,

A szószékről Fazekas László püspök szól a református templom megszentelésekor a bátkai hívekhez. Lent Boros István helyi tiszteletes.

azóta legkedvesebb versem Adytól a Hazamegyek a falumba. Ünnep számomra, ha otthon lehetek. Alkalom erre még mindig adódik évente egyszer-kétszer. Az iskola és a falu jóvoltából. Hiszen a község diszpolgára is vagyok. Október elején jártam otthon. S igen-igen jelentős eseményre hívtak haza. Kívülbelül felújították a református templomot. Gyermekkorom óta nem láttam ilyen szépnek az Istenházát. Boros István tiszteletes úr, a presbitérium, a Mács Zoltán polgármester vezette önkormányzat, jelentősen kivették részüket a felújítási munka anyagi támogatásából. A hívek úgyszintén. A templom felszentelése megható volt. Ugyanezen a napon a felújitott bátkai kilencéves iskola ünnepélyes átadásán is részt vettem. Örömmel tölt el, hogy

ITTHON

az iskola jó kezekben van. Dr. Sebők Csilla igazgató Sárospatakon szerzett képesítését nagyszerűen érvényesíti mind a tantestületi munka során, mind pályázati pénzek elnyerésében. Bevallom, engem a felújitott templom és iskola látása nagyon elérzékenyitett. Erdélyi nagy költőnk verssora zúgott át falumon és lelkemen: ne hagyjátok a templomot, ne hagyjátok az iskolát! Tegyem nevetségessé magam, és valljam be, hogy az otthoniak kedves meghívására örömkönnyeket sírni járok haza?... Hogyan látod a felvidéki magyarokat nyolcvanadik éved küszöbén? Miért ragaszkodsz a nemzetedhez és küzdesz boldogulásáért? Miben reménykedsz? Mit tennél, ha rajtad állna? Még nem látom a felvidéki magyaro-

kat összeroppantott derekúaknak. De jobban kellene védeniük iskoláikat és templomaikat! A vegyes házasságban élőknek fel kellene ismerniük, hogy Szlovákiában nem attól kell félteniük a gyermeket, hogy nem tanul meg szlovákul, hanem, hogy idegen nyelven tanulva nem jut hozzá a nagyon gazdag magyar kultúra értékeinek megismeréséhez. Én történetesen azért ragaszkodom nemzetemhez, mert a magyar kultúra anyatején nőttem fel. Ezt az anyatejet nem lehet pótolni semmivel, és más nyelvű iskolában ilyen tejjel éhséget és szomjúságot nem csillapítanak. Csakis anyanyelven működő iskolában! Abban reménykedem, hogy ezt egyre többen felismerik a magyar szülők, és a vegyes házasságban élők is. Mert abból csak előny származhat, ha a gyermek a szülő nyelvén tanul. És hogy mit tennék, ha rajtam állna? Soha nem kényszeríteném rá az akaratomat másokra! És egy boltos alázatosságával kérdezném, kinek mire van szüksége? És nem hőzöngenék, hogy ez Szlovákia, és hogy itt kik vannak otthon, tehát Szlovákiában, mert ez soha nem csillapuló békétlenséget okoz. Az íráshoz szükséges jó memória, tájékozódó képesség, nyelvi készség szép korod ellenére sem kopik, sőt. Alkati adottság ez? Életvitel kérdése? Valami más? A felsorolt kérdések mindegyike szükséges az íráshoz. Még a világ egyik legcsodálatosabb találmánya, a számítógép is. Már nem tudnék visszatérni a gépíráshoz. Apám sok jó tulajdonságát megörököltem. Akik barátaim közül ismerték őt, egyetértenek velem abban, hogy egy jó palóc író veszett el benne. Anyám ötvenéves volt, amikor meghalt, s apám hozzánk költözött Pozsonyba. Miközben figyelte az íróasztalom fölötti körmölöseimet, és el is olvasta, mit írtam, sokszor megjegyezte, ő az író, nem én, az általa elmondott témákat írom meg. És ez így volt igaz. Mikor nyugdíjba vonult, ő is használta az íróasztalomat, és négy nagy füzetben megírta az életét. Abból alkottam meg Öröködbe, Uram... című tetralógiámat. Sokadik könyved ez az újabb. Mennyire vagy elégedett vele? Örömmel tölt el, ha azt hallom, hogy az olvasóimnak nem okoztam csalódást. (batta)

21

Zs. Nagy Lajosra emlékezve Múlik az idő. Fél évtizede már annak, hogy Zs.Nagy Lajos költőt, publicistát, elvitte Szent Mihály lova. Bár öröklétében türelmesen, még mindig szerényen várja, hogy írótársai, tisztelői, barátai, akik temetésén hangzatos szavakkal emlékeztek róla, méltóbb emlékhelyet állítsanak neki düledező fakeresztjénél. Első lépésként, a zsélyi Viktória Egyesület kezdeményezésére, szeptember utolsó vasárnapján emléktábla avatásra került sor a helyi kultúrház falán, hogy hirdesse: ebből a községből indult a világba és ide tért örök nyugalomra. Böhm András, a helyi Viktória Egyesület elnöke szervezésében nemcsak helyiek, de a Csemadok regionális és országos vezetése is képviseltette magát, de

22

voltak itt barátai az Ipoly túlsó partjáról, Balassagyarmatról, akik közül talán éppen az a Szabó Endre érdemli az említést, aki nemcsak közeli barátjaként tisztelhette ,,Zsét”, de ő volt az, aki zsélyi magányába egy ütött-kopott írógép ajándékozásával hozott némi színt, s melyen utolsó gondolatait vetehette papírra a költő élete alkonyán. A szomorkás, őszi esőben Böhm András köszöntötte a mintegy húsz főnyi emlékezőt, majd Zsély község polgármestere üdvözölte a jelenlévőket. Utánuk Csábi István, a balassagyarmati zeneiskola tanára pendített meg gitárján fájdalmas hangokat. Ünnepi beszédet Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke mondott. Abból idézünk néhány gondolatot:

,,Bár számtalan elmélkedésben, írásban, tanulmányban próbálták már megtalálni a megválaszolatlan kérdésre a választ, valójában senki nem tudja, hogy a lélek tüzét meggyújtó isteni szikra, az elme kibogozhatatlan kacskaringós útjain, szövevényein, az édesanya tejmelegítő, simogató szavaival összegyúrva, mikor válik verssé, olyan gondolattá, amely halhatatlanná tesz egy embert. Amikor ma itt állunk a Palócföld szülötte, Zs.Nagy Lajos emléktáblája előtt, hogy tisztelegjünk az agyagból és magányból, csillagporból és szavakból összegyúrt ember emléke előtt, mi sem tudjuk a választ. Lehet, hogy az apai vagy nagyapai kovácsműhely vasat izzító parazsának egy-egy szikrája maradt meg a szemé-

ben, vagy magányos sétái az iskolába vezető úton, az esőtől áztatott akácok suttogása épített katedrálisokat kisgyermeki lelkében. Egy biztos, emlékeiben ott ragyogtak ezek a percek, műveibe beépült mindez, s az Istennel sohasem békülő, folyton vitába keveredő természete szavakba öntötte kérését az Úr felé: „Légy jó szívvel hozzánk, Uram, kerítünk Néked égő csipkebokrot, amelyből tündöklő kegyelmed minket is verhet most, és örökkön-örökké Ámen.” A számtalan út, melyen elindulunk, de mégis más-más irányba haladunk, nagyon közel van egymáshoz. Hiába kémleled a végét a szélrózsa minden irányában, neked kell végigmenni rajta. Lehet, hogy a rossz irányt már csak akkor veszed észre, amikor nem lehet visszafordulni. Terhelve az évek béklyóként körülölelő gyűrűivel, egyre nehezebb lesz a felismerés a jó és a kevésbé jó között. Zs.Nagy Lajos mindettől függetlenül olyan utat választott, amely egyedi. Nehéz út volt, de ő szerette azt az utat. Sokan vették körül, és munkája írásai, riportjai,mind, mind a nyüzsgő élet kellős közepébe lökték. De csak a költők tudják: „Születésnap zsúfolt kirakatban, sivatagban”; nincs magányosabb ember a földön a költőnél. Csak a szavakkal tud együtt élni, velük kél és fekszik, társai úton-útfélen, még oda is elkísérik, ahová már sem más ember, sem Isten nem kívánkozik. Valahol itt ered a költészet, a senki földjének egy kietlen szegletében, s így jut el az ember végül az ,,értől , az óceánig“. Így jut el a felismerésig: ,,egyedül maradtam magamra, maradtan már csak azt számolom, mennyibe is került ez a vigadalom“. Nem az számít, hogy az alkotó hány könyvet ír, s hány irodalmi díjat tartanak számon az abc-sorrendbe rendezett, rendezetlen élete számbavételekor, hanem az, maradnak-e szavaiban, másokban szikrát, tüzet gyújtó gondolatok. Mert nemcsak a fejfák, a beton, a márvány porlad el idővel, de az emlék is. Elfújja a csillagszél, s mint minden a teremtett világban, a csillagporból újjászületik valahol. Zs.Nagy Lajos a miénk volt. Nekünk, rólunk, értünk írt és önmagának. Úgy érezte, kiegyenlítetlen

ITTHON

a számlája az övéi felé. Talán éppen ezért jött haza élete alkonyán. Valamit keresett, valamit, amit nem talált meg azon az úton, melyet végigjárt, de már késő volt visszafordulni róla. De talán magányában is végképp egyedül, az öröklétben: „Virágtalan, madártalan, telen-talan, telen-talan, Ez a világ világ-talan. Mely ágára kössem magam?“ Szülőfalujában kevesen ismerik munkásságát, s őt magát is, mert a szavakat itt is szétfújja a szél, alig maradt már belőlük valami. A mi felelősségünk összegyűjteni szavait, mint a rőzsét a közeledő tél előtt. Csak így melegedhetünk a tüzénél, mert ,,valami nagy, nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek. Dalolna forró láng az égig róla, S kezén fogná mindenki földiét.“

Az ünnepi megemlékezés után az érdeklődők ellátogathattak a Viktória Egyesület által Böhm József hagyatékából, a helyi Zichy kastélyban berendezett helytörténeti és néprajzi álandó kiállításra, melynek egyik sarkában, most már mementóként a Zs. Nagy Lajos gyűjtemény is helyet kapott – személyes tárgyaiból, fényképeiből, könyveiből, szegényes hagyatékából. Ott árválkodik a Szabó Endre által adományozott írógép, most már örökre elnémulva, hogy hirdesse, az ember addig él, míg el nem felejtik. Az emléktáblával, a kiállításssal, most már megcsillant a remény, hogy Zs. Nagy Lajos emlékét megőrzik a kanyargós Ipoly mentén. Legalábbis az övéi, minden bizonnyal. Al

23

Rovásfeliratos helységnévtábla avatása Udvardon A Rákóczi Szövetség helyi alapszervezetének kezdeményezésére augusztus 27-én Udvardon, a falu bejáratánál – Érsekújvár felől a Kálvária domb alatt – a hagyományos falunapok keretében került sor Udvard község rovásfeliratos helységnévtáblájának ünnepélyes felavatására. A kezdeményezés és a megvalósítás közt alig egy év telt el. Az ötlet szellemi atyja Z.Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke volt. Az ötlet nagyon is helyénvaló volt, hiszen Udvardon hagyománya van a rovásírásgyakorlásának és tanításának. Ez év áprilisában Udvard adott otthont a VI. Felvidéki Országos Rovásírásversenynek: a helyi Majthényi Adolf Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai és a cserkészcsapat tagjai évek óta sikeresen szrepelnek ilyen jellegű megmérettetéseken.

24

Szakács Gábor, a Kárpát-medencei rovásírásversenyek szervezőjének köszönhetően számtalan olyan „rovástábla” található, amin az adott helység nevét rovásírással is feltüntették. Így nem csoda, hogy a hirtelen felvetődött ötletet azonnali tett követte: a Rákóczi Szövetség helyi alapszervezete megpályázta és sikeresen megszerezte a táblaállítás anyagi feltételeit a Rákóczi Szövetség jóvoltából. A rovásfeliratos tábla elkészítését két amatőr tardoskeddi fafaragó, Szabó Ferdinánd és Bencze Róbert vállalta el. Munkájuk eredménye azonban profi színvonalról tanúskodik. Az avatás nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Molnár Béla az egybegyűltek üdvözlése után beszámolt a táblaállítás előzményeiről, majd Kálazi József polgármester köszöntője következett. Utána Szakács

Gábor hangúlyozta a rovásfeliratos táblák elhelyezésének jelentőségét. Őt Salgó Gabriella követte Friedrich Klára az alkalomhoz illő versének előadásával. A táblát Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke, és Kálazi József polgármester leplezte le a nagyszámú közönség lelkes tapsa közepette. Az esemény alkalmából Szakács Gábor átnyújtotta a székely nemzeti zászlót a Rákóczi Szövetség és a CSEMADOK elnökeinek megőrzésre. Az avatás természetesen a Székely Himnusz eléneklésével zárult. Ezúton is köszönetet mondunk a Rákóczi Szövetségnek és elnökének Dr. Halzl Józsefnek a hathatós anyagi és erkölcsi támogatásért. Molnár Béla a Rákóczi Szövetség Udvardi Alapszervezetének elnöke

Ne csüggedj!

Szénássy Zoltán beszédet mond a Jókai-díj átadásakor

Nyolcvanöt éves Szénássy Zoltán Él Komáromban egy férfi, aki a rajongásig szereti szülővárosát; aki úgy jár-kel a Felvidék magyar szellemi központjában, hogy a Duna menti Múzeum épületét ma is a Kultúrpalotának látja, s aki végig pillantva nyolc és fél évtizedes életén így vall: „Tollamat mindig Jókai vezette, mert hisz az ő lelke bennünk él tovább”. A „tanár úr” a városához és magyarságához való hűségét családi környezetében tapasztalta először, de az akkori Komárom polgárai is jobban becsülték településüket, mint a mai utódok. Magyar-történelem szakos gimnáziumi tanárként a pártállam idejében is megtalálta a módját, hogy diákjai megérthessék: a múlt ismerete nélkül megtéveszthető az ember, s aki nem őrzi a templomot s az iskolát, elveszti eredeti arcát. Írói munkássága zömében a helytörténet feldolgozását, a tények bemutatását szolgálja a mai napig. Ritka ajándéka a sorsnak – valóságos kegyelem –, hogy valaki még nyolcvanöt esztendősen is képes megajándékozni szűkebb és tágabb közösségét. Szénássy Zoltán a napokban tette asztalunkra A Jókai Egyesület száz éve című könyvét,

ITTHON

amelynek bevezetőjében így fogalmaz: „Komárom jelentős művelődéstörténeti évfordulójához érkezünk el 2011.március 5-én. Az akkori szabad királyi város történetébe az 1911. esztendő arany betűkkel van beírva, ugyanis akkor alakult meg a Felvidék legrégibb magyar kultúrfóruma, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, amely immár száz esztendeje szolgálja a magyar művelődést és tudományt. Csak megköszönni tudom a Mindenhatónak, hogy szerény tehetségemmel és még szerényebbb lehetőségeimmel – mint krónikás – Jókai szellemében, e géniusz nyomait követve – tollam erejével a róla elnevezett egyesületet szolgálhatom”. Ne feledjük: a második világháború után a csehszlovák hatóságok lehetetlenné tették az egyesület működését… A rendszerváltás után éppen Szénássy Zoltán volt az, aki a szervezet újraindítását kezdeményezte és elnöke lett. A tanár úr a rendszerváltás után felszólalásaiban és írásaiban rendíthetetlenül szorgalmazta a komáromi magyar hagyományok újbóli ápolását, a múlt jelentős személyiségeinek és eseményeinek bemutatását a felnövő újabb és újabb nemzedékek

okulására. Szobrok, emléktáblák avatását köszönhetjük neki (is), és persze egy sor alapvető, könyvalakban megjelent munkát – a város történetének hiteles leírását. Szénássy Zoltán napjainkban a nagy múltú Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület örökös, tiszteletbeli elnöke. A váltóbotot fiatalabbak vették át, az ügyvezető elnök Keszegh Margit. „…Most pedig, száz esztendő múltával, az új század elején, apáink és nagyapáink hagyatékaként, átadjuk a Jókai Egyesületet, mint a magyarság szellemi végvárát, fiainknak és unokáinknak. Átadjuk a második évszázad elején azzal, hogy soha ne aludjék ki a láng és világítsa be azt az utat, melyet Komárom magyarságának ebben a században kell megtennie a hit, a remény és a szeretet jegyében…” fejezi be könyvét a szerző, akiről – jelleme felmutatásaként – tegyük közzé: Szénássy Zoltán az idén, még a hírhedt Bajnai-kormány idején visszautasította a jelentős pénzzel járó budapesti állami kitüntetést! Isten áldja túl a nyolcvanötön is, tisztelt tanár úr! (bt)

25

Az életre keltett Lilla és Csokonai Lapunk egyik magyarországi barátja, a Budapesten élő, de almásfüzitői származású Vidovszky Ferenc egy szeptemberi napon Dunaalmásról telefonált és meghívott az ottani Öregmalom Színtársulat újabb, sorrendben immár hatodik bemutatójára. Dunaalmás nevezetes község: temetőjében nyugszik Csokonai Vitéz Mihály halhatatlan múzsája, Vajda Julianna, a Lilla- versek hőse. Az Öregmalom Színtársulat Csathó Kálmán: Lilla c. színművét tűzte műsorára azon a szeptemberi estén, s én hetekkel az előadás után is köszönöm, hogy ott lehettem a teltházas bemutatón, amely – mellesleg – abban az épületben nevelte-szórakoztatta a közönséget, amelyben hajdanán Lilla – Lévai István feleségeként – élete záró szakaszát élte, s amelyben szoba őrzi emlékét. Az Öregmalom Színtársulatról Vidovszky Ferenc és felesége jóvoltából tudtam már. Ez az írigyelnivaló, zömében a környékről származó összetartó társaság minden nyáron találkozik Dunaalmáson, s idejének egy részét azzal tölti – nagyszülők és szülők gyerekeikkel és unokáikkal együtt –, hogy be-betanul, majd színre visz egy-egy alkotást. (Lásd Vidovszky Ferenc beszédét, melynek írásos változatát közöljük, s amely a bemutató után hangzott el a dunaalmási művelődési házban). Csathó Kálmán műve nagyszerűen megírt darab, mert sikerült bemutatnia Csokonai korát, s mert szereplői hiteles

figuráknak tetszenek, ami nem csak az író érdeme, hanem – kivétel nélkül minden szereplőé! Igazi színházi varázslat részesei voltunk, pedig „csak” műkedvelők alakítottak, köztük addiktológus orvos, sebészprofesszor, rádióriporter. És – micsoda élmény! – Csokonai Vitéz Mihályt egyik leszármazottja, Csokonai Vitéz Dániel keltette életre! Dícsérnivaló, hogy a színmű nyelvezete a Csokonai-korabeli köznyelvet mutatta meg huszonegyedik századi nézőinekhallgatóinak, felvillantva a régi időket, melyekben az ifjú költő szíve lángra lobban egy kedves és szép leányzó iránt, aki azonban tudott józanul jövendőt látni – nem kötött házasságot légvárakat építő imádójával. Lillát érdemes lenne színre vinni mifelénk is – gondoltam a nagy tapsok közepette. Mi is épülnénk és jól szórakoznánk általa. Jó lenne, ha felvidéki tájainkon is akadnának ilyen lelkes és összetartó magyarok, akik kesergés helyett színdarabok betanulásán fáradoznak, hogy örömöt szerezzenek maguknak és másoknak is. /jj/

26

Kedves Közönség, kedves Barátaink, kedves Dunaalmásiak, kedves Polgármester Úr! 2009. október 23-án nagy megtiszteltetés érte a mi Öregmalom Színtársulatunkat, hiszen ekkor megkaptuk a község elismeréseként a Pro Dunaalmás oklevelet és plakettet. Jól esett a díj, mert azt tükrözte viszsza, hogy Dunaalmás megszerette, amit immár kilencedik éve művelünk, valóban, elsősorban a dunaalmásiak számára. Ugye, emlékezneklegutóbbidarabunkra, a Bubusra? Ezt kétszer is előadtuk ezeken a deszkákon. De felléptünk vele Almásfüzitőn, Budapesten és Balatonföldváron is. Minden darabnak van egy élet-íve, s nem szerencsés megvárni a hanyatlást. A Bubussal hívtak még több községbe, városba is minket, de tavaly év végén mégis úgy döntöttünk, hogy új darabbal próbálkozunk. Mégpedíg olyannal, amely Dunaalmáshoz közelebb áll. Ki Dunaalmás leghíresebbje? Hát Lilla! Dunaalmás hívó szava: Lilla. S miután megtaláltuk Csathó Kálmán darabját, már nem is volt nehéz döntenünk: ezt

kell színre vigyük, hiszen kötelez is minket a Pro Dunaalmás elismerés! A darabot 1928-ban 19-szer adták elő Budapesten, a Nemzeti Színházban, Bajor Gizi főszereplésével. Schöpflin Aladár elismeréssel írt a műről, mint Csathó egyik legjobban megformált drámájáról és Bajor Gizi művészi alakításáról is. A mai előadás a 20. a sorban. S hirdesse nemcsak Lilla és Csokonai alakját, hanem Dunaalmás szellemét is. Hiszen itt szeretik Lillát, a múzsát, aki ihletője volt a magyar poézis több tucat győnyörű szerelmes versének. De emlékezzünk azokra a Lévaiakra is akik megbízható, szorgalmas igyekezettel gazdaságilag is felvirágoztatták Dunaalmást. Talán nem mindenki tudja, de Lilla éppen ebben az épületben lakott évtizedekig. Remélhetően boldog házasságban, annak ellenére is hogy az ő nimbuszát Csokonai-hoz való szerelme emelte és tartotta a mai napig is. Itt, az előcsarnokból nyílik a Lilla-emlékszoba, s a dombon, a katolikus templom mellett, a temető református felében megtalálhatják szépen gondozott sírját is. Egy kis visszatekintés. Felidézhetem darabjainkat? Jutalomjáték, Pezsgős vacsora, Hello Dolly, Doktor Úr, Bubus. 2001-ben léptünk itt először színre. Az Önök részéről megynyílvánuló öröm és szeretet késztetett minket a folytatásra. Ugye, emlékeznek a 2002es szilveszterre is, amikor együtt koccintottunk a Pezsgős vacsora bemutatása után ebben a művelődési házban? S a Hello Dolly, az Öregmalom kertjében ugye, felejthetelen előadás maradt, a lovas hintóval, a zenekarral és a kórussal? A Doktor Úrral jelentünk meg előszőr Budapesten is. A 300 fős színházterem zsúfolásig megtelt, sőt többen kint rekedtek, a szigorú tüzoltósági szabályok következtében. Azóta ide is visszavárnak minket és hírdetjük Dunaalmás jó hírét. S most szeretném bemutatni azokat, akik sokat tettek azért, hogy ma ezt az előadást Önök elé vihettük: Vajda Júlia Entz Sarolta Réka Vajdáné Somodi Tilda Bédiné Sineger Eleonóra Bédi Manca Görög Zsófi Kovácsné Károlyi Dóra Ferberné Viszlai Szaszi Édes István Nikl Antal

ITTHON

Édes Gergely Pataky Péter Csokonai Vitéz Mihály Csokonai Vitéz Dániel Lévai István Entz László Zay Sámuel Entz László Weinmüller Stifner Gábor Csillag Matyi Entz Domokos Varró lányok Jakab Anita Nikl Noémi, Stifner Bori Zene Ránki András Díszlet Jásdi Bea Kotsis László, Tar Szilárd Súgó Entz Sárika Technika Hornig Rudi Rendező Entz László Önök tudják, hogy előadásainkért nem várunk el honoráriumot. Nincs kötelező belépő díj sem. Minden esetben felállítottunk egy dobozt az önkéntes

adományok összegyűjtése végett. Ma este is így tettük. A ma esti adományok ezen ház, a dunaalmási Csokonai Művelődési Ház karbantartására fordítódnak. Ráfér erre az épületre. S remélhetően Lilla is kedvesen elmosolyodik – ott fenn – a mi szerény igyekezetünkön. Elhangzott: Dunaalmáson, 2010. szeptember 11.-én, szombaton. Vidovszky Ferenc, a dunaalmási Öregmalom Színtársulat producere A fényképeket Jásdi Beátának köszönjük.

27

Becsüljük meg, ami a miénk Hungarikumok a parlamentben – harmadszor Életem végéig élmény marad az Országházban, a magyar parlament Főrendiházi termében megrendezett három hungarikum ünnep: az előadások nyomán kialakuló gondolatok és hangulatok, melyek nemzetünk eredetiségét, hatalmas alkotóerejét, életrevalóságát tükrözték. A magyarság műhelyében éreztem magam, melyben – mint a karácsony esti csillagszórókból – rendre felszikráznak a környezetünket, s a világot alakító ötletek, eljárások, megoldások. Különösen izgalmas egyegy hungarikum ünnep mostanában, amikor végre! olyan kormánya, köztársasági elnöke, országgyűlése van Magyarországnak, amely állampolgárait nem becsapni és kirabolni, hanem felemelni akarja. Ezért készül, s rövidesen elfogadásra kerül a hungarikumokat – a magyar találmányokat, termékeket, tárgyi és szellemi értékeket védő törvény. Ez a jogi szabályozás óriási hatással lehet – s reméljük, lesz – a határon túli magyarokra is –, mert hungarikumok a más országokba kényszerült magyar nemzeti közös-

ségek körében is fellelhetők, s mert a nemzeti együttműködés azt is jelenti, hogy vegyük számba a mi, helyi kincseinket is, és becsüljük meg őket; hívjuk fel a felnövő nemzedék figyelmét értékeinkre, a magyar észjárás leleményeire. A hungarikum ünnepek „lelke” Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, aki a szakemberekkel hosszú ideje szorgalmazza a törvény előkészítését. Maga a parlamenti épület is hungarikum – mondta köszöntőjében szeptember 25-én Lezsák Sándor – hiszen ez a gyönyörűséges ház magyar alkotók műve és csakis magyar anyagokból készült. Kivételt csupán az a nyolc márványoszlop jelent, melyet a svéd király ajándékozott népünknek, s amely a kupolateremhez vezető lépcsők mentén látható. (Ki-ki szemügyre veheti őket a Szent Koronához haladva.) Magyar észjárás 2001 és 2002 az Álmok álmodói – világra szóló magyarok című, óriási sikerű kiállítás éve volt Budapesten,

Lezsák Sándor a pulpituson, előtte Simicskó István a szónoki emelvényen

28

a Millenárison. Ez a két esztendő az első Orbán-kormány második felére esett. Aki a hatalmas, izléssel és ötletességgel berendezett tárlatot végignézegette, bizonyára elgondolkodott: ha mi, magyarok ennyi mindennel gazdagítottuk a világot, mivel gyarapították azt a többiek? Csak néhány példa a magyar észjárás alkotta találmányok közül: telefonközpont, számítógép, képcső, 3D monitor, flopilemez, golyóstoll, gyufa, villanykörte, helikopter, lökhajtású repülő, hangosfilm, képtávíró, sztereo rádióadás, automata sebességváltó, dinamó, elektromotor, porlasztó, benzinmotor, benzinmotoros autó, vízturbina, gőzturbina, szélturbina, forgó kondenzátor, sugárhajtómű, ejtőernyő, transzformátor, nukleáris láncreakció, atomreaktor, hidrogénbomba, lökhajtású repülő, torpedó (robotrepülőgép), kórházi fertőtlenítés, Béres-csepp, lágy kontaktlencse, lift, bakelit hanglemez, mikrobarázdás lemezjátszó, holográfia, filmfelvevőgép, szódavíz, élesztő, színes televízió, részecskegyorsító, stb.stb… És az írás meg a könyv is, ahogy a kerék, a fazekaskorong, szekér, tejpor, kengyel, visszacsapó íj, vetésforgó, kocsi (hintó), és így tovább. Érdekes, de a nyolc éven át hazudozó és rabló előző magyar kormányok ténykedését, nemzetpusztító politikáját ismerve teljesen természetes, hogy a kiállítást uralomra jutásuk után azonnal bezárták… A felsorolt találmányok és szabadalmak magyar voltát ugyanis nem tudták megcáfolni sem a hazai, sem a külföldi írígykedők, mint ahogyan a Szent Koronáról is csak becsmérelően szóltak – lemicisapkázták; – a kutatások eredményeit máig nem tudják megcáfolni. Vajon mi a magyarázata a hatalmas magyar alkotóerőnek? A kérdésre Varga Csaba filmrendező, grafikus, zeneszerző, író,, producer és szobrász tudja a választ. Ő munkásságáért Chicagoban

Feszülten figyelő résztvevők

és Berlinben is díjat kapott.A hatvanöt éves Varga Csaba egyik legeredetibb gondolkodónk. - Nyelvünknek és műveltségünknek köszönhetően gondolkodásunkat teljes mértékben megszabja az, hogy jobb agyféltekénk irányítja a balt, míg a nyugati gondolkodásban a bal agyfélteke uralja a jobbot. A jobb agyfél munkája: képzelőerő, bölcselet, a kép átlátása, lehetőségek felismerése, szárnyaló gondolkodás, tisztánlátás, hit, stb. - És mi a feladata a bal agyféltekének? - A részletek felismerése, szabály megértése, gyakorlatias gondolkodás, rend észlelése stb. Érdekes még, hogy a bal agyfélteke először valaminek a nevére figyel, a jobb viszont arra, hogy az a valami mire jó. A különbség nem faji, hanem csak arról van szó, melyik agyfélteke uralja a másikat. A jobb agyfélteke a lehető legtávolabbi dolgok

ITTHON

közötti összefüggéseket igyekszik felismerni, ezzel szemben a gyakorlatias bal a részletekre figyel. - Kérhetnénk egy példát? - Ha egy nyugati kíváncsi a nyúlra, vesz egy nyulat, és kibérel egy hatalmas laboratóriumot. A nyulat először szétszedik, majd a legapróbb részleteit ezerféle elemzésnek vetik alá. Aztán a kapott eredmények tömkelegét egy könyvben kiadják és ráírják a címlapra: A nyúl. Csakhogy ez egy döglött nyúl leírása! Ez a bal agyfélteke által irányított gondolkodás végzetes csapdája! Nekünk viszont nem kell a részletek végtelenjét gyűjtenünk, mert mi a teljességből indulunk ki. Ezért mondhatta Gyurkovics Tibor a halála előtt: nekünk nincsenek filozófusaink, nekünk költőink vannak. Mert ők tolják a helyére a bennünk élő teljességképben azokat a kilógó részleteket, vagy söprik le a bogáncsokat, melyek megzavartak bennünket. Ahol tehát a bal agyfélteke uralma alá gyűrte a jobb agyféltekét, ott fordított világszemlélet jött létre. Ez a fejtetőre állás egyszerű nyelvi példákkal is igazolható. Az angol így mutatkozik be: „John Smith”. Vagyis fontossági sorrendben első helyen az „én” áll, s aztán következik a tágabb környezet, a család.

A magyar viszont így mondja: „Kovács János”. Vagyis előbb a családját, a hovatartozását említi, s csak utána nevezi meg saját magát. Mi, magyarok mindig a teljességből indulunk ki, a magasból figyelünk, mindent átlátva, mint a sas, s onnan ereszkedünk le a kívánt részletre. Minden egyes magyar szó ilyen felépítésű, ez a gyökrendszer lényege. Ennek egyik gyümölcse egyéni leleményességünk. Félreértés ne essék, bárki képes lehet nagy szellemi teljesítményre, csak a magyar anyanyelvűnek sokkal könnyebben megy a lényeg felismerése. - Makói hagyma, Béres-csepp, a kodályi zenepedagógia… - Szándékunk a hungarikumokról bőségesen tájékoztatni olvasóinkat a jövőben. Karácsonyra megjelenik Kiszely István három kötetes kiadványa, bemutatva azokat a tárgyakat, étkeinket, szokásainkat melyeket az államalapítás előtt alkottak meg eleink, s amelyeket ma is számon tartunk és élünk velük. Huszadik századi értékeinket, köztük a Béres-cseppet vagy a kodályi zenepedagógiát minden gondolkodó magyar ismeri – ma is hálásak vagyunk megalkotóiknak! - /b/ -

29

Picasso Esztergomban Berényi Károly – lapunk egyik önzetlen támogatója – Hódmezővásárhelyről érkezett Esztergomba egy orvosi konferenciára. Már érkezésekor elhatározta, hogy az első lélegzetvételnyi szünetet arra használja fel, hogy átsétál Párkányba. Némi feszültséggel a keblében lépett a Mária-Valéria hídra. Amikor átért, szinte újjongva örült, hogy senki nem állította meg a határon. Oda ment, ahová akart. Délen, a szerb határon ez bizony nem így van… Mi, akik itt élünk a bazilika, és Szent István szülőhelyének vonzáskörében, naponta átkulloghatunk a másik oldalra, és tesszük is ezt elég gyakran, mert Esztergom – a második viláhgáború után – a szellemétől megfosztott város mostanában tárt karokkal vár. Olykor a bőség zavarával küszködve válogatunk a rendezvények közül, mert mindent megnézni egyszerűen nem lehet. Aki szereti a festészetet a közelmúltban olyan alkotók munkáival ismerkedhetett meg, mint Munkácsi Mihály – itt volt az Ásító inas és a Golgota is – Aba-Novák, Goya, Schagall, Andruskó István. Legutóbb pedig a huszadik század egyik óriása, Pablo Picasso spanyol festő mujkái és életének megörökített pillanatai voltak láthatók. A kiállításon közel száz darab grafikai alkotása, absztrakt művek, portrék és irodalmi témájú illusztrációk kerültek a A mester fest

Fogadókép az esztergomi kiállításon

látogatók szemei elé. Hogy ez a kiállítás létrejöhessen, a külföldön élő Susanne C. Nagy műgyűjtő nagylelkűségére volt szükség. Ő kölcsönözte az alkotásokat. A bazilika szomszédságában lévő Északi Kanonoksor Szent István téri Balassa iskola dísztermében megrendezett tárlatot a Felvidékről is sokan meglátogatták. Természetesen Magyarország különböző tájairól, Budapestről is sok érdeklődő tette tiszteletét, és persze a

külföldiek is. Ők csodálkoztak, hogy egy ilyen kis városban láthatták Picasso munkáit; ez például Franciaországban aligha képzelhető el. Funk Anna tárlatvezető elmondta, hogy egy ilyen tárlat népszerűsíti a várost, hogy az esztergomi iskolák tanulói ingyen tekinthették meg a kiállítást, hogy Párkányból egy, nyolcvanadik szülinapot ünneplő társaság teljes létszámban jelent meg, hogy a környékbeli képzőművészek közül csak néhányan tévedtek be a kiállítóterembe, hogy a belépő egyben kedvezményt jelent néhány más helyen, hogy a látogatók életkora tizenévesektől kilencvenig terjedt, hogy a tárlat bejárati falát stílusosan ‘picassos’ rajzokkal Bánhidy László művészettörténész-tanár elképzelése alapján Bércei Miklós restaurátor pigálta a falra. Aki megnézte Picasso Esztergomban bemutatott rajzait mindenképpen gazdagodott, még akkor is, ha nem nagyon kedveli Picassot, de őt feltétlenül ismerni kell. M. Nagy László

30

Kaposvárott énekelt a Marianum gyermekkórusa

A Marianum Egyházi Iskolaközpont gyermekkara 2010. augusztus 25-től 28-ig Kaposvárott szerepelt a Pannonia Cantat Kórusversenyen. Kórusunk a meghívást Kerekesné Pyter Anna kaposvári karnagytól érdemelte ki, aki az énekkarunkat zsűritagként hallotta szerepelni az ez évi XIV. Csengő Énekszó Gyermekkari Versenyen, Érsekújvárott. A vonattal, majd autóbusszal is utazó kórusunkat délután Kaposvárott azonnal akusztikai próba fogadta. Az utazás fáradalmait legyőzve, a református templomban Kardos Kálmán zongoraművész nagyszerű kísérete mellett ígéretesen sikerült a főpróba, majd egy gyors vacsora után következtek az elszállásolás izgalmai. Tíz lányunk családokhoz került, mi többiek a vadonatúj Klebelsberg Kuno Kollégium kényelmét élvezhettük.

ITTHON

Másnap, csütörtökön délelőtt zajlott a verseny 14 kar részvételével. Horvát, észt, német és magyar kórusokkal énekeltünk. Több kategória közül mi a „világzene’’ kategóriát választottuk, bemutatva különböző zenei korszakok dallamait. Műsorunk a következő volt: Salve Regina, gregorián dallam, Caccini: Ave Maria, Bárdos Lajos: Hej, igazítsad! és Karai József: Estéli nótázás. Nagyon jól sikerült a verseny! A délutáni rövid pihenő után megnéztük a város főterét, majd visszatérve a református templomba, újabb nehéz feladat állt előttünk: a vendégkórusok mutatkoztak be a hazai közönség előtt. Ismét remekelt a kórus, elénekelve a két zongorakíséretes művet, az Ave Mariát és az Estéli nótázást. Nagyszerű kórusokat hallhattunk ezen az estén: Észtországból két fiúkórus – az egyik templomi – fantasztikus élményben részesített minket. A pécsi leány kar Kertész Attila karnagy vezetésével a magyar kórusművészet, a kodályi kórusiskola világelsőségét mutatta be nekünk a Kodály-művek előadásával és Bartók Béla: Falun c. kórusművével – zongorán Körtesi András remekelt. Pénteken meglátogattuk a kaposvári

Csiky Gergely Színházat, benézhettünk Huszka Jenő: Erzsébet c. operettjének próbájára. Mi is kedvet kaptunk a szerepléshez, s a színház lépcsőjén kis koncertet adtunk. Délután a város csodálatos strandján tölthettünk pár órát a lányok, fiúk nagy örömére. Este a gálán minden énekkar egy művet énekelt, tőlünk Caccini: Ave Mariáját kérték. Az eredményhirdetéskor – nagy örömünkre – második hellyel jutalmazták kórusunkat. A város főterére vonulva még különdíjban is részesítették az énekkarunkat. Táncházzal fejeződött be az egész rendezvény. Az este nagy fagylaltozással ért véget. Szombaton reggel még egy kis utcai koncerttel búcsúztunk az észt fiúkórustól. Egész életre szóló élményekkel gazdagodva szerencsésen hazatértünk. Köszönjük támogatóinknak – Cornides Alapítvány, Szülői Szövetség – az önzetlen segítséget. Kaposvárott a kórusunkat kísérő lányokat – Ági, Kriszta –, a családok gondoskodását és Kerekesné Pyter Anna mindenre kiterjedő vendégszeretetét soha nem felejtjük el. Köszönjük! Stubendek István karnagy

31

Semmi beton! Vannak nagy igazságok a földön, ideológiák, kényszerek szülte igazságok. Egy közülük mintha valamennyi fölé emelkedne. Talán nem is ‘mintha’… Porból lettünk, porrá leszünk – ugye ismerős? Gyerekkoromban, amikor már kezdtem érteni világunk rezdüléseit, túlságosan morbidnak találtam, hallani se akartam az elmúlásról, gondolkodni róla meg egyenesen kegyetlennek tartottam. És nézd, ahogy múlnak az évek, tornyosulnak az ikszek már-már elfogadhatóbbnak érzem. Barátságosnak ugyan most sem, de közeledek az elfogadhatóság felé, mert ott tartok, hogy amikor a kortársak sorra köszönnek el vagy szó nélkül távoznak, számomra már minden nap ajándék. Ott tartok, hogy számomra már minden születésnap kerek évforduló, mert ki tudja lesz –e még igazi kerek szám. Falun élek, távol a város zajától, áldatlan anonimitásától. Egy családként élünk itt, szinte érezzük egymás leheletét, testszagát. Minden nagyon közel van. A hangosbeszélő az egyik legfontosabb információ közlő. Természetesen a pletykafészkeknek is megvan a szerepük…

32

A hangszóró hetente hirdeti, van úgy, hogy háromszor is: rendeljenek fedőlapot, sírkövet már ezerötszáz euróért is; újrafestenek betűket, kőbevésik az elhalálozás dátumát, akciós áron juthatnak gyertyához, mécseshez már két hónappal a halottak napja előtt… Bizonyára a véletlen műve volt, hogy egy ilyen hirdetés után levezetőnek leforgatták az – aludj el kis ember, aludjeeel… c. számot. Vannak, persze, más jellegű hirdetések is. Árulnak palántát, midenféle zöldséget, gyümölcsöt, hogy a falusi ember se nélkülözzön, no meg fehérneműt, seprőt, cukrot mindent akciós áron. Mindent árulnak. E sorok írója majd akkor kapja fel a fejét, amikor munkahelyeket hirdetnek minden mennyiségben, testre, műveltségre, képzettségre szabottakat, olyanokat, amelyek a helyi lehetőségek kiaknázását is figyelembe veszik, hogy ne kelljen a faluba behozni a tojást – valamikor innen vitték ki –, hogy ne kelljen a főiskolát végzett fiataloknak külföldön bébiszitterkedni, mosogatni vagy űrhajókat gyártani... Ezek a hirdetések természetesen nem egy helyhez kötődnek. Elképzelhető,

hogy pici változásokkal, szinte minden fauban azonosak. Mert a verseny valahogy a mindennapok részévé vált. Ha a somszédnak trabantja van én moszkvicsot veszek, hogy lássa… Aki mostanság megfordult valamelyik temetőben, a sírok közt járva, az autós hasonlatnál maradva – hogy neveket ne mondjak – bizony nem is akármilyen világmárkákat lát. Csillog, ragyog, a márvány, gránit, műkő. Repedezik, mállik a temérdek régebbi beton. Ahol kihal a család, ott sokasodnak az elhagyott, gondozatlan sírok. Senki sem tudja, mi lesz a sorsuk a gazdátlan, helyet foglaló betonkolosszusoknak. Az önkormányzat nem sok helyen tűzi napirendre ezt a súlyosbodó problémát… Ha a temetőkben ilyen ütemben fog folytatódni a betonozás, elképzelhetetlen mi lesz néhány évtized múlva. A megoldás megvan, csak kevesen élnek – halnak – vele. A válasz a mellékelt illusztráción tálálható. Az így megspórolt eurókat a könyörtelen munkanélküliséggel elárasztott településeinken értelmesebb dolgokra kellene fordítani. Mint ismeretes, őseink elve az volt, hogy semmi beton! M. Nagy László

Vívóiskola és lovagi kör: a Kard Rendje A Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület 2003 óta foglalkozik középkori, európai harcművészetek kutatásával, felélesztésével és oktatásával. Legfőbb feladata a középkori lovagi vívás és filozófia elsajátítása, továbbadása – hagyományápolása – rendszeres vívásoktatás keretében. Az oktatás 5-600 éves kéziratokból, vívókönyvekből történik, melyeket pontosan ilyen célzattal írtak. A szerzők egyszerűen lovagi vívásnak, művészetnek nevezik ezt az európai komplex harcművészetet, amit a több mint 70 korabeli, írásos forrásból megismerhetünk. Ezek az írások, kéziratok, vívókódexek az akkori Európa számtalan nyelvén íródtak, és a jelenleg legrégebbinek mondott könyv 1295-ből származik. Kutatásaink során több teljes vívótant lefordítottunk magyarra, ill. angolra. Ezen írásokból nem csak a különböző fegyvernemeket, de azok jól elkülöníthető iskoláit is kutatni lehet, például ismerünk tipikusan német vagy olasz vívóiskolát. Sajnos ez egy kihalt harcművészet,

ITTHON

a haditechnikai és szociológiai változások miatt egyszerűen nem maradt igény a középkori technikák és víváselméletek továbbvitelére. Mégis, hoszszabb-rövidebb megszakításokkal szakemberek, kutatók, sportolók és fegyvergyűjtők személyében már több mint 150 éve folyik a lovagi szabadvívás harcművészetének felélesztése. A Kard Rendjében az ún. hosszúkardot tanítják, mint a fő és alapvető fegyvernemet. Ezt az eszközt manapság szokás lovagi kardnak, fattyúkardnak vagy másfél kezes kardnak is nevezni, bár korhű neve egyszerűen csak hosszúkard. Elterjedt párbaj- és csatafegyver volt, sőt, egészen a 18. századig közkedvelt úri „sportnak” számított használata. Művészete a kardérzékről, a gyorsaságról és a mozdulatok harmóniájáról szól, s nem a fizikai erőre épít. Más fegyvernemekkel is foglalkoznak speciális oktatások keretén belül, többek között ilyen a tőr vagy a bot, de ide sorolható a lovagi pusztakéz, harci- és kastélybirkózás is. Jelenleg Győrben, Budapesten, Révko-

máromban és Vácon tartanak edzéseket, ahol mozgáskoordináció- és képességfejlesztéssel, a korabeli vívótanok elsajátításával, szabadvívással, játékokkal, lovagi filozófiával és etikával foglalkoznak. Az állóképesség, a csoportélmény, az önszerveződés, az önismeret és az abból táplálkozó önbizalom mind fontos eredményei a rendszeres edzéseknek, ami remek táptalaja a szocializációs képességek fejlesztésének. A Kard Rendje első komáromi edzése 2006 májusában volt. Megszervezője és oktatója Nagy Imre, aki fáradságot nem ismerve dolgozott azon, hogy Komáromban is elkezdődhessen az oktatás. Edzései légkörét alapvetően családias, bizalmas hangulat jellemzi, a tagok egymás közt jó kapcsolatot ápolnak. Nem ritka a tagok edzések utáni összejövetele, szabadidős programok, ill. egyéb közösségi tevékenységek szervezése sem. Az edzéshelyekről és az időpontokról a www.kardrendje.hu oldal szolgál pontos információkkal. - cs -

33

Egyed Emese

Simon András rajza

Ébredés Nem tudjuk nem szeretni ezt a földet, ahol születtünk, és ahol a fű szálai nagyapáink szívéből nőnek napfény és kaszák elé, hű szent László király halványodó képét végig a régi székely templomokban, nem tudjuk nem szeretni hazáink, patakjaink és rengetegeink, mindent, bár limlom, s mindent, ami érték… Látjuk hűségünk százszor megtoroltan a csángó kislány meggyengült szaván, a sokezer kivándorolt családon (kit a halál vitt el, kit a vonat), Bálványos szétmállott várfalain, s a rémálmokon, ahová bezárom, akárcsak te, sok hétköznapomat. Az ébredés? Megérted azután. Nézd, mivé lesznek, akik meghajoltak, s mivé lettek a hajthatatlanok.

34

Ha nem lelhetnek itt békét a holtak s az élők sem, ha belefáradok, s te is, ő is, abba, hogy elomolnak reggelre mind kilátótornyaink: majd kitépjük magyarul szóló nyelvünk, s hagyjuk végül, hogy legyen, ami lesz, és elfelejtjük, mint kamasz szerelmünk, ezt a közös bút-bajt… És aki vesz annyi fáradságot, hogy visszatérjen: semmit sem ért a gyér nyomok fölött! Gyűlölni sem tudja majd ezt a földet: hallgatni fog. Mert csöndet örökölt. Vigyázzatok ránk, galagonyabokrok, borókaágak, gyapjas jegenyék, hogy ne legyünk földönfutók, se foglyok, hogy hitünket-vérünket ne vegyék. Vigyázz ránk, égbolt, magasságos Isten: akaratunk, erőnk nem végtelen. Szülőföldünk ez. Benned bízunk, Isten, hogy életet, nem pusztulást terem.

Zoborvidéki Krisztus-mondák, legendamesék Krisztus urunk és a részegesek

Ment Jézus meg Mária, mikor jártak a földön. És mentek szekéren, és a szamárkájok bement az árokba. Mentek arra haladók… - Gyertek, segítsetek kitolni! - Őnekik nincs idejek, ők nem fognak olyan kódúsokval, olyan szamarasval időt vesztegetni! Mondják a másiknak: őneki sincs ideje. Szólítottak vagy hármat… Aszongya Jézus Péternek, hogy: - Menjél a kocsmába, hogy ott nem-e találsz valakit! Oszt akkor elment oda, s mondja nekik: - Emberek, hát beesett a szekerünk az árokba, ki kéne tolni! - Jól van, kitoljuk mi Jézus Máriát is! És mentek, És azért segíti a részegeket a Jézuska, hogy azoknak van az ivásra meg mindenre is. (Nyitrageszte)

Példázatok a jövőről

Boldogult édesanyám meg úgy mondta, hogy valamikor az Úrjézus ment arra, mindig a patak szélére jutott. Találkozott egy fiúcskával, hozta a korsóban a vizecskét. Aszongya neki, hogy: - Fiúcska, adjál nekem egy kis vizet, nagyon szomjas vagyok! - Jaj, öreg bácsika, én magának vizecskét nem adhatok, mert én nekem olyan rossz apám van, hogy kiszámítja, hogy mennyi idő alatt kő odahaza lennem, és ha fog hibázni a korsóból, én nagyon kikapok. Akkor Jézus megsimogatta neki a

fejit, és elnevette magát, és ment tovább. Találkozott megint egy fiúcskával, az megint hozta a vizet. Aszongya neki: - Fiacskám, nem adnál nekem egy kis vizecskét? Nagyon szomjas vagyok. - Dehogynem, öreg bácsika, igya ki mind! Még jó lábacskáim vannak, és visszaszaladok, és hozok vizecskét. Annyit, hogy igazán. Hát az Úrjézus ivott is a vizecskéből, aztán meg betaszította a folyóba, befúlt. Mennek tovább, Péter csavargatja a fejét, csavargatja: - Hát mi nem tetszik, Péter? - Uram Jézus, hát azt a rossz fiúcskát, aki neked vizet nem adott, megsimogattad a fejit, örömvel eleresztetted. Ezt a jó gyereket, aki meg aszonda neked, hogy mind idd ki, azt meg befojtottad. Hát ez nem jól van. De az Úr előrelátó. Aszongya: - Tudod mit, az a fiúcska, annak meg fog vakulni az édesanyja is, az fogja gondozni. De az meg, a nagyon jó gyerek, azt elvittem angyalomnak, mer ha az megmaradt vóna, az meg kivette vóna az édesanyja szívit, így hordta vóna a tenyerin Hát az Úr mindig előre lát. (Pográny) Krisztus urunk megint ment szamáron, olyan szekéren, hát beleesett egy nagy sárba, nagy kátyúba. Beleesett. Hát… ment arra egy férfi, és mondja neki, hogy hát: - Toljon ki! Aszongya, hogy: - Nincs időm! Ment erre egy korhel, és fogta, és kitolta Krisztus urunkot a sárból, sze-

ITTHON

kerestől. Hát Krisztus urunk aszonda, hogy a korhelnek mindig legyen mit innya. (Béd) Akkor is mentek az úton, s mint mostan, hogy ilyen szárazság vót, és nem vót esső, osztán Szent Péter azt mondja: - Uram, miért nem adsz neki jó essőt? - Hát – azt mondja –, kinek tegyek kedvire? Van ottan a faluban a cigányoknak a vályog kivetve, és azoknak az szárad. Azok nem kívánják az essőt. És megint csak valakinek a lucerna vagy here van kint, széna, az se kívánja az essőt. - Hát akkor legyen úgy, ahogy az Isten akarja – azt mondja. – Akkor legyen úgy. Mert hogy nem lehetett vóna mindenkinek a kedvire tenni. (Kolon) Még élt Bözsi, nagyon beteg vót, meghalt. És akkor ment, látta a mennyország-ajtót, pokol-ajtót, tisztítótűz-ajtót, mindent látott. Hát a többiek ott maradtak, ő meg csak állt, nézett. Azt mondja Szent Péter: - Hát te mé gyüttél ide, még menj vissza, még terád a földön nagy szükség lesz! Nagy operációja vót, daganatot vettek ki a fejiből, mint egy lúdtojás. Öt óra hosszat dolgoztak a fejive. Szent Péter visszaküldte: - Menj vissza, mert terád szükség lesz a földön. Meg is gyógyult, és ő lett az egyházfi. (Gímes) Magyar Zoltán gyűjtéséből Illusztrációk: Simek Viktor

35

Hallat magáról a tornaljai Madárterem Galéria Közelegnek a helyhatósági választások. Aki még közösségként fogja fel a felvidéki magyarságot, aggódva figyeli a magyarlakta településeinkről érkező híreket. A tét óriási: megfelelő polgármesterek, önkormányzati képviselők kerülnek-e falvaink, városaink élére? Még pontosabban: akad-e tisztességes, magyar nemzetiségű jelölt egyegy, zömében még mindig magyar helységben? Tornalja is választások előtt áll. Ez a pár évtizede iskolavároskának is beillő gömöri település, melyben élénk kulturális élet zajlott, napjainkban mintha önmagát keresné. A polgármesteri tisztségért ezúttal többen szállnak ringbe, mint korábban. Vajon mi újság az ottani új, alig két éve működő képtárban, a Madárterem Galériában? Mozdul-e saját értékei megismerése irányában az ottani magyarság? A kérdésre A.Marton Gyula, a képtár működtetője válaszol: - Az augusztus eseménye volt a Szent István királyunk előtti tisztelgés a hozzá kapcsolódó festmény-tárlat megnyitásával. Az anyagot Kalita Gábor, a pozsonyi magyar képzőművészeti élet szervezője bocsátotta rendelkezésünkre.

36

Ez egy olyan gyűjtemény, melyet felkérésre – csakúgy, mint Esterházy János esetében – felvidéki magyar festőművészek alkottak. A tárlat képei városkánkból tovább indultak kelet felé. November 16-án Szepsiben nyílik a kiállítás, hogy az ottaniak is megtekinthessék. Szeptember 10-e és 12-e között hét tagú érmihályfalvi küldöttség érkezett Tornaljára. Meghívójuk a Gömöri Fotóklub volt. Tornalja és Érmihályfalva testvérvárosi kapcsolatokat ápol, több éve baráti szálak kötik össze a két települést. A vendégek Érmellék 2009 elnevezésű fotóklubja az alkalomból bemutatkozó fényképkiállítással viszonozta a gömöriek idei, erdélyi látogatását. (A Nyíló Akác Napok alkalmából a mi fotósaink állították ki munkáikat.). Szép része volt az erdélyiek látogatásának, amikor a Madárterem Galériában Bíró András (Érmihályfalva) és Benedek László (Gömöri Fotóklub) –, a két klubelnök – megfogadta, hogy kapcsolataikat tovább fejlesztik, hiszen nem csak a magyarságuk, hanem a természet fotózásának szenvedélye is összeköti őket. - (Don) -

Országos bábos képzés

A Csemadok Művelődési Intézete 2010. november 19–21-én (péntekszombat-vasárnap) országos bábos képzést rendez, Dunaszerdahelyen a Szabó Gyula (korábban Gorkij) utcai Építészeti Szakközépiskola épületében (a diákszállóban), ahol a korábbi tanfolyamokat is rendeztük. A rendezők elsősorban a Duna Menti Tavaszra készülő színjátszó- és bábcsoportok vezetőire és a színjátszó-, bábcsoportok alakításának gondolatával foglalkozókra számítanak, valamint azokra az óvónőkre és tanítónőkre, tanítókra, akik a színjátékot, bábjátékot pedagógusi munkájukban (a tanításban, a szakköri foglalkozásokon) szeretnék hasznosítani. A bábos tanfolyam tematikája: • bábdramaturgia és rendezés A képzés vezetője: Badin Ádám A tanfolyam részvételi díja 10 €. Az érdeklődők 2010. november 10-ig jelentkezhetnek az alábbi címen (a jelentkező lapokat postán, faxon, e-mailban küldhetik): Osvetový inštitút Csemadoku Bacsákova 240/13 P.O.BOX 16 929 01 Dunajská Streda. e-mail: offi[email protected], vagy [email protected], fax: 031/5509830 A jelentkezés elektronikusan is kitölthető a www.csemadok.sk honlapon, a szakmai képzések menüben. Információ: telefon: 031/552 24 78, Horváth Éva, Takács Ottó, Molnár Zsuzsa.

Pályázat – Jókai-díj 2011 A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (RévKomárom, Szlovákia) és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottsága (Budapest, Magyarország) pályázatot hirdet : 1. Pályázat címe: Jókai-díj 2011 2. A pályamunkák beérkezési határideje: 2010. november 30. 3. A pályázatról: a) A 2011. évi témája: Széchenyi István, a nemzet lámpása b) Pályázni nyomtatásban meg nem jelent szépirodalmi írással – prózával, vagy tanulmánnyal lehet, melynek terjedelme nem haladhatja meg a 25 A4-es oldalt, de legalább 10 oldalas, 12-es betűmérettel és másfeles sortávolság használatával, amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. c) A pályázat jeligés. A pályaműhöz külön, zárt borítékban csatolandó szerzőjének neve, lakcíme, e-mail címe, telefonelérhetősége, s nyilatkozata arról, hogy a pályamű nyomtatásban még nem jelent meg. Ezen a borítékon kérjük feltüntetni a pályázó jeligéjét. A külső borítékra kérjük ráírni : „Jókai – díj, pályázat” d) A pályázatokat egy nyomtatott példányban, minden oldalán jeligével ellátva és digitális formában (WORD) CD-n kell benyújtani az alábbiakban megadott címre.

e) Egy szerző csak egy művel vehet részt a pályázaton. A pályázati kiírásnak nem megfelelő pályázatok értékelésre nem kerülnek. f) A döntés és értékelés: A legmagasabb értékelést kapott művek közül az alapítók által felkért nemzetközi bírálóbizottság legkésőbb 2011. január 31-ig hozza meg döntését. g) A Jókai-díj tárgyiasult formája Jókai Mór kezének márványlapon elhelyezett festett gipszmásolata. h) Az elismerés 2011 februárjában, Jókai Mór születésnapja alkalmából Rév-Komáromban kerül átadásra. i) A bírálóbizottság véleményét figyelembe véve a díjazott, legszínvonalasabbnak ítélt írásokból évkönyv kiadására is sor kerülhet. A díjnyertes mű első felhasználási joga az alapítókat illeti. j) A nem díjazott szövegeket az alapítók nem őrzik meg, s nem küldik vissza. k) A Jókai-díjat elnyert pályázó három éven belül nem nyerheti el újból a díjat, írása megjelenhet az évkönyvben. Levélcím: Jókaiho všeobecnovzdelávacie a múzejné združenie – Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, Valchovnícka 2 (Csapó u. 2), 945 01 Komárno, Szlovákia, illetve Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1134 Budapest, Gidófalvy út 29., Magyarország

A Palóc Társaság felhívása

Tisztelt a múltat és add át utódaidnak! Egy közösségnek az adja meg a jövő biztonságát, ha tagjai tisztában vannak múltjukkal, az elődök tetteivel és műveltségével. A magyarság őshonos európai múltjának egyik legkézenfekvőbb bizonyítéka az írása, a magyar rovásírás. Erről győznek meg bennünket azok az emlékek, amelyek az elmúlt századokban minden tiltás, sőt irtás, pusztítás ellenére megőrizték és igazolják a magyarság ősi kulturális kincsét, a rovásírást Erdélyben, de nálunk a Felvidéken is.

településeink nevét a bevezető utak elejére! Ne a „hivatalos”, szlovák és magyar feliratú helységnévtáblákra gondoljunk, hanem a virágos, díszes üdvözlő útszéli táblákra. Ennek a megtételéhez semmiféle engedélyre nincs szükség, csupán akaratra, magyarságunknak ebben a formában is történő megvallására és a rovásírás ismeretére. Ez utóbbival szívesen segítünk a hozzánk forduló jelenlegi és a helyhatósági választáson megválasztott új polgármestereknek.

Tegyünk közösen azért, hogy ez a magyar kultúrkincs ismét széles körben ismertté váljék, hogy visszatanuljuk, hogy használni tudja minden magyar, ugyanúgy, mint ahogyan az arab, a kínai, a görög stb. nép is saját írását is használja.

Valószínűsítjük, hogy minden településen akad ügyes faragó vagy mázoló, aki fába vési vagy fára festi a település nevét a bevezető utak mentén állítandó táblára. Idővel az emberek ezt megszokják, sőt megtanulják, s büszkék lesznek arra, hogy településük neve ősi magyar írással is olvasható az üdvözlő táblán… Egyre több felvidéki

Első lépésként írjuk ki rovásírással

ITTHON

magyar alapiskolában és középiskolában szakkör keretében foglalkoznak a magyar rovásírás elsajátításával és történetével, köszönve ezt többek között annak is, hogy a Palóc Társaság évente megrendezi az országos rovásírásversenyt. A magyar rovásírás újratanulása, terjedése tehát már megállíthatatlan! Tisztelettel kérjük az önkormányzatokat és a polgármestereket, ha kérésünket megértve elhatározzák, hogy a település nevét rovásírással is feltüntetik a helységnévtáblán, akkor erről az örvendetes eseményről, vagyis a rovásírásos tábla felavatásának időpontjáról bennünket értesíteni szíveskedjenek, amit köszönettel fogadunk. Cím: 991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog), Kör u. 194. Villámlevél: [email protected]

37

Az egyetlen jó irányt Szent Koronánk mutatja Egymást érik a magyarságot építő és romboló hatások mindennapjainkban. A nemzet szellemi újraegyesítését megalapozó magyarországi választások reménnyel töltenek el, az árvizek, s legutóbb a borzalmas vörös iszap ömlés megdöbbentenek. Pedig mindennek, ami megtörténik, üzenete van.A vörös iszap metafora, hogy aki korábban nem látta a meggyalázott, hazugság-zúzta szavak zúdulásakor a mindenkori istentagadás mérgező kiáradását, az most le is fényképezheti, szagolhatja, belélegezheti. A ránk erőszakolt, fegyverekkel belénk lőtt ideológia, a maró évtizedek lávaömlése ez, hogy újból feltehessük a kérdést: kik vagyunk, mi, magyarok? Mit szándékozik velünk tenni a Teremtőnk? Milyen idősávban, történelmi helyzetben élünk most?A válasz évszázadok óta ott van Szent Koronánkban. Talán most jött el az ideje, hogy felismerjük küldetésünket a Földön, hiszen minél több ismeret borítja el a világot, annál nyilvánvalóbb, hogy a Földet, s rajta az embert Isten teremtette. Az Isten kinyilvánította, hogy az embert saját képére és hasonlatosságára alkotta meg, s ennek igazolásául

elküldte közénk a fiát, Jézus Krisztust, aki megváltotta addigi bűneinket és megmutatta, van örökélet. Jézus Isten szeretettparancsát hűségesen követve arra kér mindnyájunkat, hogy úgy szeressük embertársainkat, ahogyan ő szeret bennünket. A huszonegyedik század első évtizedében egyre többen ismerik fel, hogy Krisztus vezetése nélkül nincs békesség és boldogulás a Földön; tanításához képest minden más eszme tévút. És a mi Szent Koronánkon Jézus Krisztus található a főhelyen, a szembenézeti, homlokzati abroncs fölött! A

kereszt pedig – a Korona pántjainak metszéspontjában – az Atya köldökéből nő ki! (Eredetileg ott volt a Koronán a Szűzanya képe is, azt az ikont azonban orvul kicserélte valaki.) 2010-ben talán még időszerűbb a kérdés: Miért csak mi, magyarok kaptunk beavató Koronát? Azt ugyanis csak egyszer: királlyá avatásakor viselheti a jövendő uralkodó; az ereklyét utána elzárják és őrzik. A Szent Korona szerkezete a Menny és a Föld egymáshoz tartozását jelképezi. A szentképek az égi hatalmat szimbolizálják a Korona felső részén, a földi vezetők bölcsességét alattuk. Ez a szerkezeti felépítés megtestesíti a magyarság világszemléletét, jelezve: ezen az úton kell járnunk!Jézust kell követnünk – tanítanunk és gyógyítanunk kell – szeretettel, önzetlenül! Ha így tudunk cselekedni, ha ebben a szellemben tudunk élni, példánk ismert lesz, s általunk is változni fog a világ! Ezekben a rendkívüli időkben ezt kellene felismernünk, s akkor nem vörös iszap zúdul majd ránk, hanem fény árad ki szíveinkből...

Imádkozzunk együtt a jövőnkért! Kedves felvidéki magyarok!

Egyre többen tesszük fel magunknak a kérdést: milyen jövő vár ránk? A következő néppszámláláson valószínűleg már a félmilliót sem éri el lélekszámunk. Fiataljaink elenyésző része gondolkodik közösségben, nem becsüli többezer éves hagyományainkat.Falvainkban-városainkban kevés a munkalehetőség, állandósult az elkeseredés. Nagy a baj. Itt az ideje, hogy Isten segítségét kérjük. „Tudjátok az Urat, tartsátok az ő törvényét és semmi sem lehetetlen számotokra. Az Úr ereje hegyeket mozdít és tengereket tüntet el azok védelmében, akik Atyjoknak nevezik őt és szerinte élnek! Szeresd

38

magyar testvéreidet mint önmagadat! Fegyvert reájuk ne emelj, s nyelveddel sem vétkezz ellenük! Tartsatok össze, segítsétek egymást és az Úr szeretete, az Úr ereje veletek lészen!” Ez a pár mondat mindent elmond a Magyarok Szövetsége felvidéki tagjainak kezdeményezéséről. Mi is fel szeretnénk éleszteni a Mindszenty József bíboros indította közös imádkozást, amely 1947-ben azért mozgósította az érző és gondolkodó magyarokat, hogy az egyház és a nemzet biztos alapokon nyugodhasson. Szeretnénk, ha mindegyik magyarlakta településen legalább egy személy csatlakozna mozgalmunkhoz. Ez a felhívás mindnyájunk ügye, az egész nemzet

ügye. Szellemi vezetőnk a vértanú Esterházy János lehet, aki sohasem árulta el sem az Istent, sem a magyarságát. Célunk az, hogy napi imáinkat tudatosan ilyen szándékkal végezzük. Biztatásul: Magyarországon a felújított imaláncnak a tavaszi országgyűlési választások előtt már másfélmillió résztvevője volt! Jelentkezés után mindenkivel közöljük a részleteket. Tisztelettel: Bugár György, Batta György, Dráfi Mátyás, Nagy Ferenc Telefonszám: 0907 177 817 E-mail: [email protected] Levélcím: Batta György, 945 05 Komárno, Biskupa Királya 27/10

Fejér megye címere

A hátsó oldalon: Szent Koronánk az Országházban