MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. FEBRUÁR
Összefoglaló NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY: Vártnál nagyobb GDP visszaesés, a fogyasztói bizalom zuhanása és a vártnál gyorsabban romló munkaerô piaci helyzet húzta le az árfolyamokat az amerikai, európai és ázsiai részvénypiacokon egyaránt. Az amerikai S&P februári 11%-os zuhanással új mélypontra került, amelyen utoljára 1996.decemberében tartózkodott. Az ingatlan piac, ahonnan a válság eredeztethetô, továbbra is a visszaesés jegyeit mutatta és a banki veszteségek megállíthatatlanul terebélyesedtek. A bankok államosításától való félelmek fokozódása pedig a bankpapírok eladási hullámát generálta. Az egyik legnagyobb amerikai bank, a Citigroup árfolyama 58%-kal zuhant egy hónap alatt, miután nyilván valóvá vált, hogy a 25 mrd dolláros állami tôkejutatás a bankon belüli állami tulajdonrész 36%-ra való növekedésével jár. Az S&P idén már 18%-ot adott vissza, ami egyértelmûen minden idôk legrosszabb évkezdetét jelentette. Az európai részvények a globális recesszió profitcsökkentô hatása nyomán hat egymást követô hónapon keresztül estek. Miután a siralmas autó eladási statisztikák elérhetô közelségbe hozták egyes autógyártók csôdjét, a német Dax hanyatlása gyorsult, a januári 8,6% után februárban 11,4%-kal került alacsonyabbra. Az eladási hullám Ázsiát kevésbé érintette, a japán Nikkei mindössze 5,3%-kal csökkent. Az energia és alapanyaggyártó túlsúlyos feltörekvô részvény piacok pedig felülteljesítôvé váltak. A brazil Bovespa alig 2,8%-kal gyengült, sôt az orosz RTS 1,8%-kal emelkedett, ami többek között annak volt köszönhetô, hogy a túladottá vált olaj ára 6%-kal 44 dollárig nôtt. Messze a legjobb teljesítményt idén a kínai részvénypiac nyújtotta, amely idei 14,4%-os bôvülésébôl februárban 4,6%-ot produkált. NEMZETKÖZI KÖTVÉNY: Az amerikai gazdaság élénkítô programok növekvô finanszírozási igénye emelte az amerikai államkötvény kibocsátások volumenét, a kínálat bôvülése pedig leszorította a kötvények árfolyamát. A 10 éves dollár hozam 17 bp-tal emelkedett és újra a 3% fölé került. Tekintve, hogy az euró hozamok továbbra is lefelé tartottak, ezért az euró és a dollár hozamok közti eltérés szûkült. A 10 éves euró hozam 19 bp-tal 3,11%-ig mérséklôdött. A gyors ütemû inflációcsökkenés fokozta a dezinflációs félelmeket, ami a gyakorlatilag 0%-os irányadó kamatot tartó Fed-et inflációs cél meghatározására késztette. Az EKB bár februárban nem lépett, a jelenlegi 2%-os euró alapkamat március eleji 50 bp-os mérséklését helyezte kilátásba. A borús befektetôi hangulat kedvezett a dollárnak, mint menedék devizának. A zöldhasú 1,4%-kal erôsödött az euró, és 7,9%-kal a jen ellenében.
2
HAZAI RÉSZVÉNY: Nem menekült meg az eladási hullámtól a hazai részvénypiac sem. A BUX értékvesztése, a hónap elején tapasztalható relatív jó teljesítménye ellenére, februárban 11,5%-ot tett ki. A legnagyobb vesztes több mint 31%-os gyengüléssel az OTP lett, ugyanis az ukrán leánybankkal rendelkezô hazai bank árfolyamára kedvezôtlenül hatott Ukrajna leminôsítése. A papírok érintették az 1420 Ft-ot is, ahol utoljára 2001 októberében jártak. 7,7%-ot esett a Richter, 5,3%-kal csökkent a MOL és még a 74 Ft-os osztalékot meghatározó MTelekom is 4,7%-ot veszített értékébôl. HAZAI KÖTVÉNY: A közép-európai bankok stabilitásával szembeni aggodalmak erôteljes devizaleértékelôdést okoztak. A forint történelmi mélypontra a 300-as szint fölé csúszott az euróval szemben, és ott is maradt. A nagyobb leértékelôdés ugyanakkor a dollárral szemben következett be és február végén egy dollárért már 10 forinttal többet 242 forintot adtak, mit egy hónappal elôtte. Az állampapírpiacon – elsôsorban a gyenge kereslet miatt – a hozamok a tavaly októberi, extrém magas szintjükre ugrottak. A hozamgörbe teljes szakasza 10% fölé került, a 10 éves lejáraton 119 bp-tal 10,85%-ig emelkedett. A legnagyobb felugrást a 3 éves referencia hozam mutatta, amely 227 bp-os bôvülést követôen 13% közelébe került. A rendszeres kötvénykibocsátás továbbra is szünetelt. A volatilissá vált forintárfolyam az MNB-t a kamatcsökkentés elhalasztására késztette, az irányadó kamat 9,5%-on maradt. A forint gyengülés fékezésére a jegybank március 1-jétôl euró likviditást bôvítô, forint-euró devizacsere ügyletet hirdetett meg. Kockázat:
Hozamvadász Alap Bonus Alap Európai részvény Alap
Ingatlan Alapok Alapja Alapok Alapja MKB Zártvégû Alapok Állampapír Alap Prémium Alap Garantált Likviditási Alap Euro Tôkevégett Likviditási Alap
3
MKB Garantált Likviditási Alap
MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap
NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
38 403 352 822 Ft
Portfólió összetétele
Összeg (ezer Ft)
ÁRFOLYAM
Készpénz
27 485 953 880
Diszkontkincstárjegy
ÁRFOLYAM
Betét Betét
7 548 886 805
11 310,9790000 Ft
Diszkontkincstárjegy
3 407 141 500
BEFEKTETÉSI POLITIKA
BEFEKTETÉSI POLITIKA
Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson.
-38 629 363
Készpénz
MKB Garantált Likviditási Alap árfolyam változása* 1,16 1,14
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
KOCKÁZAT
1,08
akár 1 naptól - 3 hónapig
nagyon alacsony
1,06
KOCKÁZAT
1,04
nagyon alacsony
1,02
2009. február 27.
Az MKB Garantált Likviditási Alap portfóliójába februárban három hónapos diszkont kincstárjegyet vásárolt az alapkezelô. Az alapban lévô látra szóló és lekötött kamatozású instrumentumok mellé hitelviszonyt megtestesítô értékpapír is került. 42
Nem évesített hozam**
Év
Alap hozama** 3 hó 6 hó 1 év
2,24% 4,46% 8,21%
Indulástól***
7,53%
2008
Hozam** 7,90%
2009.02.27.
2008.12.26.
2008.10.26.
2008.08.26.
2008.06.26.
2008.04.26.
2008.02.26.
2007.12.26.
2007.10.26.
2007.08.26.
DÁTUM PIACI KÖRNYEZET
MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap árfolyam változása* 11 350 11 300 11 250 11 200 11 150 11 100 11 050
2009.02.27.
2009.02.17.
2009.02.10.
2009.02.03.
2009.01.27.
2009.01.20.
2009.01.13.
2009.01.06.
2008.12.30.
2008.12.23.
2008.12.16.
2008.12.09.
2008.12.02.
2008.11.25.
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
1,00 2007.06.26.
Az Alap nem rendelkezik referenciaindexszel (benchmark).
-1 269 924
11 000
2007.04.26.
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
Költség
1,12 1,10
akár 1 naptól - 3 hónapig
1 397 248 334
2008.11.18.
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
Költség
Összeg (ezer Ft)
Készpénz
2008.11.11.
Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson.
Portfólió összetétele
2008.11.04.
1,1444070 Ft
1 395 978 410 Ft
Az Alap nem rendelkezik referenciaindexszel (benchmark).
DÁTUM
Nem évesített hozam** Alap hozama** Indulástól***
2,77%
2009. február 27.
PIACI KÖRNYEZET Az MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap portfóliójában látra szóló és lekötött kamatozású instrumentum volt a hónap végén. 5
MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap
MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK 1 715 517 692 Ft
ÁRFOLYAM 10 074,8644000 Ft
Portfólió összetétele
Összeg (ezer Ft)
Készpénz
1 716 979 446
Költség
-1 461 754
23 094 537 EUR
Portfólió összetétele
ÁRFOLYAM
Készpénz
15 605 606
1,0162500 EUR
Betét
7 509 069
BEFEKTETÉSI POLITIKA
BEFEKTETÉSI POLITIKA
Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson.
Az Alapkezelô az alap politikáját úgy határozta meg, hogy az alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson.
MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap árfolyam változása* 10 200 10 175 10 150 10 125 10 100
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
10 075
Költség
1,018 1,016
KOCKÁZAT
1,008
nagyon alacsony
1,006
2009. február 27.
Az Alap nem rendelkezik referenciaindexszel (benchmark).
Nem évesített hozam** Alap hozama** Indulástól***
0,80%
1,004 1,002 1,000
DÁTUM 2009. február 27.
PIACI KÖRNYEZET
PIACI KÖRNYEZET
Az MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap portfoliójában látra szóló és lekötött kamatozású instrumentum volt a hónap végén.
Az MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap portfoliójában csak fix kamatozású instrumentum volt a hónap végén.
6
1,012
2008.08.13. 2008.08.20. 2008.08.27. 2008.09.03. 2008.09.10. 2008.09.17. 2008.09.24. 2008.10.01. 2008.10.08. 2008.10.15. 2008.10.22. 2008.10.29. 2008.11.05. 2008.11.12. 2008.11.19. 2008.11.26. 2008.12.03. 2008.12.10. 2008.12.17. 2008.12.24. 2008.12.31. 2009.01.07. 2009.01.14. 2009.01.21. 2009.01.28. 2009.02.04. 2009.02.11. 2009.02.18. 2009.02.27.
Az Alap nem rendelkezik referenciaindexszel (benchmark).
DÁTUM
2009.02.27.
1,010
10 000 2009.02.17.
akár 1 naptól - 3 hónapig
KOCKÁZAT
2009.02.10.
10 025
2009.02.03.
akár 1 naptól - 3 hónapig
2009.01.27.
1,014
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
-20 139
MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap árfolyam változása*
10 050
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
Betét
Készpénz
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
nagyon alacsony
Összeg (ezer EUR)
Nem évesített hozam** Alap hozama** 3 hó
0,48%
Indulástól***
1,57%
7
MKB Nyíltvégû Állampapír Befektetési Alap
MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci Befektetési Alap NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
772 092 159
Jelzálog kötvény
632 769 300
Költség
-8 822 264
90 nap 180 nap
1 év 1 és fél év
Az Alap tôkéje a hosszabb futamidejû, a piaci hozamok változásakor nagyobb árfolyam ingadozást mutató állampapírokba, valamint vállalati kötvényekbe kerül befektetésbe.
180 nap - 1 év
MKB Prémium Pénzpiaci Befektetési Alap árfolyam változása*
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
1,6
Az MKB Prémium Befektetési Alap a referencia indexhez képest valamivel hosszabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett a hónap végén. 86
Vállalati kotvény
1 482 037 801
Jelzálog kötvény
175 713 800
Fedezés
1 454 900
Költség
-4 955 596
1,4
4,0
1,3
közepes
3 és fél év - 7 év
3,6 3,4
1,1 1,0
MAX
3,0
Év
Nem évesített hozam** Alap hozama** Referenciaindex hozama** 0,98% 2,33% 1,08% 3,54%
Évesített hozam** Alap hozama** Referenciaindex hozama** 4,16% 5,44% 6,79%
7,95% 7,34% 8,46%
Hozam** Referenciaindex hozama**
2008
6,47%
8,45%
2007 2006
6,57% 5,53%
7,67% 6,62%
2005
7,14%
8,38%
2004
11,28%
12,16%
2003
7,59%
6,13%
2002
7,99%
9,83%
2009.02.27.
2008.08.27.
2,8
DÁTUM
2008.02.27.
2009.02.27.
2008.08.27.
2008.02.27.
2007.08.27.
2007.02.27.
2006.08.27.
2006.02.27.
2005.08.27.
2005.02.27.
2004.08.27.
2004.02.27.
2003.08.29.
3,2
2009. február 27.
1 év 3 év 5 év
1 év 3 és fél év
3,8
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
3 hó 6 hó
7 év -
MKB Nyíltvégû Állampapír Befektetési Alap árfolyam változása* 4,2
DÁTUM
PIACI KÖRNYEZET
2 632 075 557
KOCKÁZAT
1,5
alacsony
2009. február 27.
Kötvény
1-3 év
RMAX
0 - 1 év
666 751
BEFEKTETÉSI POLITIKA
1,2
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
Készpénz
2007.08.27.
KOCKÁZAT
Vállalati kotvény
3,6781440 Ft
2007.02.27.
3 hónap-1 év
6 544 371 470
0 nap - 30 nap
Összeg (ezer Ft)
2006.08.27.
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
Kötvény
1 és fél év - 2 év
Portfólió összetétele
2006.02.27.
Az Alap tôkéje az átlagosan egy évnél rövidebb hátralévô futamidejû, a piaci hozamok változásaira kisebb ingadozást mutató állampapírokba és vállalati kötvényekbe kerül befektetésre.
62 780 808
ÁRFOLYAM
2005.08.27.
BEFEKTETÉSI POLITIKA
4 286 993 213 Ft
2005.02.27.
1,5451450 Ft
Készpénz
Összeg (ezer Ft)
2004.08.27.
ÁRFOLYAM
Portfólió összetétele
2003.08.29.
8 003 191 473 Ft
PIACI KÖRNYEZET Az MKB Nyíltvégû Állampapír Befektetési Alap a referencia indexnél magasabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett február végén, az alap egész hónapban tartotta pozícióiját. Deviza kitettségét teljes mértékben fedezte.
Évesített hozam**
Év
Alap hozama** Referenciaindex hozama** 1 év 3 év 5 év
-9,42% -0,74% 4,13%
-2,68% 1,80% 6,18%
Hozam** Referenciaindex hozama**
2008 2007
0,20% 5,12%
2,59% 6,11%
2006 2005 2004 2003 2002
5,07% 8,89% 13,30% -0,60% 6,35%
6,96% 8,89% 14,32% -0,68% 10,24% 9
MKB Ingatlan Alapok Alapja Befektetési Alap
MKB Alapok Alapja Nyíltvégû Befektetési Alap NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
341 559 617 Ft
Összeg (ezer Ft)
Készpénz+likvid befektetés 275 597 912
Külföldi alapok
0,8877140 Ft Hazai alapok
399 640 438
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
MKB Ingatlan Alapok Alapja Befektetési Alap árfolyam változása*
281 169 314
fedezet eredménye
Az Alapkezelô a rendelkezésre álló befektetési alapok között – a hazai és nemzetközi pénz és tôkepiaci folyamatok változékonyságát kihasználva, ahhoz alkalmazkodva – folyamatosan elônyös szelekciók kiválasztására törekedik.
1 070 000
Költségek
Hazai alapok
-912 528
1,08
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
1,06
3 év
1,10
1,04 1,02
KOCKÁZAT
1,00
számottevô
0,98
Külföldi alapok
154 202 594 784 000
Készpénz
Költségek
-425 901
Hazai alapok
MKB Alapok Alapja Befektetési Alap árfolyam változása* 1,15 1,10 1,05 1,00 0,95 0,90
0,75 0,70 2009.02.27.
2008.12.23.
2008.10.29.
2008.09.04.
2008.07.11.
2008.05.17.
2008.03.23.
2008.01.28.
2007.12.04.
2007.10.10.
2007.08.16.
2007.06.22.
DÁTUM
2007.04.28.
0,65 2007.03.04.
2009.02.27.
2009.01.20.
2008.12.15.
2008.11.09.
2008.10.04.
2008.08.29.
2008.07.24.
2008.06.18.
2008.05.13.
2008.04.07.
2008.03.02.
2008.01.26.
2007.12.21.
2007.11.15.
2007.10.10.
2007.09.04.
2007.07.30.
2007.06.24.
2007.05.19.
2007.04.13.
2007.03.08.
2007.01.31.
PIACI KÖRNYEZET
Az Alap nem rendelkezik referenciaindexszel (benchmark).
0,80
2007.01.08.
0,92
2009. február 27.
fedezet eredménye
2006.11.14.
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
0,94
DÁTUM
10 8
139 776 269
Külföldi alapok
0,85
0,96
0,90
Az MKB Ingatlan Alapok Alapja februárban portfolióján nem változtatott, tartotta az elôzô hónapban kiépített külföldi kitettségét az európai és ázsiai ingatlanpiacokon. Az alap devizakitettsége a hónapban teljes mértékben fedezve volt..
Hazai alapok
2006.09.20.
Az Alap nem rendelkezik referenciaindexszel (benchmark).
47 222 655
2006.07.27.
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
Készpénz
2006.06.02.
közepes
Összeg (ezer Ft)
BEFEKTETÉSI POLITIKA Külföldi alapok
KOCKÁZAT
Portfólió összetétele
0,7431210 Ft
Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az diverzifikált módon lehetôvé tegye, a hazai és nemzetközi ingatlanpiacon tevékenykedô alapok teljesítményébôl történô részesedést biztosítsa a befektetôk részére.
3 év
ÁRFOLYAM
2006.04.08.
BEFEKTETÉSI POLITIKA
Készpénz + likvid befektetés
2006.02.12.
ÁRFOLYAM
Portfólió összetétele
2005.12.19.
956 565 136 Ft
2009. február 27.
Nem évesített hozam** 1 év Indulástól***
Alap hozama** -17,30% -5,63%
Év 2008
Hozam** -12,29%
PIACI KÖRNYEZET Az MKB Alapok Alapja portfóliója MKB Hozamvadász, MKB Állampapír Alap, amerikai ingatlan szektor ETF, amerikai technológiai illetve félvezetô index ETF, valamint FTSE Xinhua 25 indexkövetô tôzsdei alapot tartalmazott február végén. Az alap devizakitettsége a hónap végével teljes mértékben fedezve volt.
Év
Évesített hozam** 1 év 3 év Indulástól***
Alap hozama** -31,34% -9,56%
2008 2007 2006
Hozam** -26,41% 3,07% 5,18%
-8,77%
11
MKB Európai Nyíltvégû Részvény Befektetési Alap
MKB Bonus Közép-Európai Részvény Befektetési Alap NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK
Készpénz
Összeg (ezer Ft)
Készpénz
125 040 010
1,0992180 Ft
Részvény
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
2,6 2,4
12
6 420 000
Költségek
-2 265 576
Részvény
MKB Nyíltvégû Európai Részvény Befektetési Alap árfolyam változása* 1,0 0,9 0,8
KOCKÁZAT
0,7
magas
0,6
1,4
0,5
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK) 2009.02.27.
2008.08.27.
2008.02.27.
2007.08.27.
2007.02.27.
2006.08.27.
2006.02.27.
2005.08.27.
2005.02.27.
2004.08.27.
2003.08.29.
1,0
0,4
DowStoxx50
2009.02.27.
1,6
2008.07.29.
1,8
2009. február 27.
Az MKB Bonus Közép-európai Részvény Befektetési Alap részvénykitettsége február 23-tól átalakításra került az új benchmark szerint, amelyet követve vezetô lengyel, cseh és magyar részvényekbe fektetett az alapkezelô.
fedezet eredménye
5 év
2,2
DÁTUM
PIACI KÖRNYEZET
1 313 894 368
MKB Bonus Közép-európai Részvény Befektetési Alap árfolyam változása*
1,2
(2009.02.23. elõtt RAX index)
Részvény
Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét – lehetôség szerint – az OECD tagállamokban székhellyel rendelkezô szervezetek európai tôzsdékre bevezetett részvényekbe fekteti be.
2008.01.29.
cetop20
187 941 400
BEFEKTETÉSI POLITIKA
2,0
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
Kötvény
Kötvény
2007.07.29.
magas
0,4416110 Ft
Készpénz
2007.01.29.
KOCKÁZAT
-1 026 157
10 252 068
2006.07.29.
5 év
Költségek
Készpénz
2006.01.29.
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
670 997 249
ÁRFOLYAM
Összeg (ezer Ft)
2005.07.29.
Hosszú távon az Alap tôkéjének min. 50%-a hazai kibocsátású részvényekbe, a maradék hányad pedig hazai kibocsátású kötvényekbe kerül befektetésre.
Részvény
Portfólió összetétele
2005.01.29.
BEFEKTETÉSI POLITIKA
1 516 242 260 Ft
2004.07.29.
ÁRFOLYAM
Portfólió összetétele
2003.08.29.
795 011 102 Ft
DÁTUM Év
Évesített hozam** Alap hozama** Referenciaindex hozama** 1 év 3 év 5 év
-49,84% -18,77% -1,18%
-50,92% -18,06% 3,81%
Hozam** Referenciaindex hozama**
2008 2007 2006
-46,40% 7,23% 13,91%
-49,66% 13,33% 24,99%
2005
28,69%
42,03%
2004
33,35%
41,31%
2003
9,17%
8,58%
2002
0,59%
3,88%
2009. február 27.
PIACI KÖRNYEZET Az MKB Nyíltvégû Európai Részvény Befektetési Alap a hónap folyamán átlagosan 85%-os részvény kitettséggel bírt. Deviza kitettsége február végén teljesen fedezve volt.
Évesített hozam**
Év
Alap hozama** Referenciaindex hozama** 1 év 3 év 5 év
-47,22% -17,51% -6,62%
-39,98% -14,77% -4,42%
Hozam** Referenciaindex hozama**
2008 2007
-40,25% 2,08%
-42,41% 6,91%
2006
15,86%
15,12%
2005 2004 2003 2002
19,47% 4,58% 19,21% -28,36%
21,27% 7,31% 16,28% -37,41% 13
A múltbeli hozamok alakulása nem jelent garanciát az alapok jövôbeli teljesítményére. Az alapok hírlevelében az Alapkezelô saját véleménye is megtalálható, amely újabb információk megjelenése esetén természetesen változhat. A hírlevélben szereplô információk hitelesnek tartott információkon alapulnak, de azok valódiságáért az Alapkezelô nem vállal felelôsséget. Az Alapkezelô nem vállal felelôsséget a hírlevelek alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. A befektetési Alapokkal kapcsolatban felmerülô költségekrôl (forgalmazással kapcsolatos díjak, alapkezelési-, felügyeleti-, letétkezelési-, stb. díjak), a kockázatokról és a befektetési politikákról, az alapok tájékoztatójában, kezelési szabályzatában valamint a forgalmazási helyeken tájékozódjon. A nettó hozamokat 2006. szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli.
MKB Hozamvadász Nyíltvégû Befektetési Alap NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK 396 554 395 Ft
ÁRFOLYAM
Portfólió összetétele
Összeg (ezer Ft)
Készpénz
Készpénz
61 687 059
0,5385130 Ft
BEFEKTETÉSI POLITIKA Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét – lehetôség szerint – az OECD tagállamokban kibocsátott értékpapírokba fekteti.
AJÁNLOTT MINIMÁLIS BEFEKTETÉSI IDÔTÁV
EUR PERFORMANCE INDEX
Részvény Befektetési alap
76 615 468
Részvény
257 183 491
fedezet eredménye
1 577 000
Költségek
-508 623
OECD tagországok által kibocsátott kötvényekbôl összeállított értékpapírportfólióindex.
Dow Jones EURO Stoxx 50 Az Európai Monetáris Unió 50 meghatározó tôzsdére bevezetett cégének teljesítményét jeleníti meg.
Befektetési alap
RAX A hazai részvényekbe fektetô „elméleti” befektetési alap törvényi korlátok figyelembe vételével kialakított portfóliójának teljesítményét mutató index.
5 év
KOCKÁZAT magas
MAX
MKB Hozamvadász Befektetési Alap árfolyam változása*
Az egy év feletti hátralévô futamidejû, fix kamatozású Magyar Államkötvények találhatók. Az index a kosarában található egy évnél hosszabb futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait mutatja meg.
1,15 1,05
REFERENCIA INDEX (BENCHMARK)
0,95
Az Alap nem rendelkezik referenciaindexszel (benchmark).
0,75
DÁTUM
0,55
2009. február 27.
0,45
Az MKB Hozamvadász Befektetési Alap részvény kitettségét folyamatosan növelte és tartotta 80-85% közötti kitettségen. Deviza kitettsége teljes mértékben fedezve volt február végén.
14
A rövid futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait jelzi, kosarában a MAX index kosarából kikerülô három hónap és egy év közötti hátralévô futamidejû államkötvények, valamint diszkontkincstárjegyek találhatók.
0,65
Évesített hozam** 1 év 3 év Indulástól***
Alap hozama** -48,00% -20,08% -15,01%
Év 2008 2007 2006
Hozam** -46,28% -2,80% 2,28%
2009.02.27.
2008.11.11.
2008.08.11.
2008.05.11.
2008.02.11.
2007.11.11.
2007.08.11.
2007.05.11.
2007.02.11.
2006.11.11.
2006.08.11.
2006.05.11.
2006.02.11.
2005.11.11.
2005.08.11.
cetop20 2005.05.12.
PIACI KÖRNYEZET
RMAX
0,85
Az indexet Közép-európai Blue Chip indexnek is nevezik. A kosarába 20 meghatározó cég részvényei kerülnek be a budapesti, prágai, varsói, zágrábi, ljubljanai és pozsonyi tôzsdékrôl.
* Alap árfolyama = egy jegyre jutó nettó eszközérték ** Forgalmazási költségek levonása elôtti egy jegyre jutó nettó eszközértékbôl számított nettó hozamok, továbbá ezen hozamokat 2006. szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. Az éven belüli hozamok nem évesített adatok. *** MKB Hozamvadász Nyíltvégû Befektetési Alap indulása: 2005.05.12.; MKB Alapok Alapja Nyíltvégû Befektetési Alap indulása 2005.12.19.; MKB Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégû Befektetési Alap indulása 2007.01.31.; MKB Garantált Likviditási Alap indulása 2007.04.26.; MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap indulása 2008.08.13.; MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap indulása 2008.11.04.; MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap indulása 2009.01.27. MKB Bonus Közép-európai Részvény Befektetési Alap új referencia indexe: cetop20.
15
MKB Zártvégû Alapok Alap neve
Alap indulásának idôpontja
Alap Futamidô lejáratának idôpontja
MKB Zártvégû Alapok Befektetési terület
Jelenleg futó tôkevédett származtatott alapok MKB Pagoda Tôkegarantált Származtatott Alap
2006.09.05.
2009.09.09. 3 év
Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac
MKB Tricollis Tôkegarantált Származtatott Alap
2006.12.20.
2009.06.22. 2,5 év
Ázsiai részvénypiac: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng), valamint európai és japán ingatlanpiacok: FTSE EPRA és Tokiói REIT és pénzpiac
Alap indulásának idôpontja
Alap Futamidô lejáratának idôpontja
Befektetési terület
MKB Top 15 Luxus Tôkevédett Származtatott Alap „A” sorozat
2007.12.21.
2009.12.21. 2 év
15 különbözô luxustermékeket elôállító vállalat részvényei és pénzpiac
MKB Top 15 Luxus Tôkevédett Származtatott Alap „B” sorozat
2007.12.21.
2009.12.21. 2 év
15 különbözô luxustermékeket elôállító vállalat részvényei és pénzpiac
MKB Hozam Expressz IV 2008.01.18. Tôkevédett Származtatott Alap
2011.01.18. 3 év, de Hong-Kong, Japán, Taiwan és Dél-Koreai elôbb is részvények és pénzpiac megszûnhet
MKB Pagoda III Tôkevédett Származtatott Alap
2008.03.07.
2011.03.07. 3 év
Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac
MKB Szakura Tôkevédett Származtatott Alap
2008.04.11.
2010.10.11. 2,5 év
Japán (Tokyo REIT) index , Hong Kong-i ingatlanpiacok (HSP - Hang Seng Property index) és pénzpiac
MKB Világszám 2007.02.19. Tôke- és Hozamgarantált Származtatott Alap
2009.08.21. 2,5 év
MKB Pagoda II Tôkegarantált Származtatott Alap
2007.03.29.
2010.03.29. 3 év
MKB Hozam Expressz Tôkegarantált Származtatott Alap
2007.05.14.
2010.05.14. 3 év, de Távol-keleti, európai és amerikai elôbb is részvénypiac (12 részvény) és pénzpiac megszûnhet
MKB Zöld Bolygó Tôkevédett Származtatott Alap
2008.06.03.
2011.06.06. 3 év
Észak-Amerika, Európa, Japán környezettudatos vállalatai (15 egyedi részvény) és pénzpiac
MKB Kaleidoszkóp Tôkegarantált Származtatott Alap
2007.06.29.
2010.06.29. 3 év
MKB Panoráma Tôke- és Hozamvédett Származtatott Alap
2008.06.09.
2011.06.06. 3 év
Amerikai és Európai részvénypiac (S&P 500 és Eurostoxx50) és pénzpiac
MKB Gemini Tôke- és Hozamvédett Származtatott Alap
2008.07.16.
2011.07.11. 3 év
Amerikai részvénypiac (15 Nasdaq-on jegyzett technológiai részvény) és pénzpiac
MKB Pagoda IV Tôkevédett Származtatott Alap
2008.08.21.
2011.08.22. 3 év
Ázsiai részvénypiacok: Kínai (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong-i (Hang Seng) rv.piac
MKB Panoráma II Tôke- és Hozamvédett Származtatott Alap
2008.09.25.
2011.09.26. 3 év
Amerikai és Európai részvénypiac (S&P 500 és Eurostoxx50) és pénzpiac
MKB Mérleg Tôkevédett Származtatott Alap
Az Alap 2011.10.10. 3 év nyilvántartásba vételének napja
Devizapiac: magyar forint, lengyel zloty, török líra és orosz rubel euróval szembeni árfolyamalakulásától függô befektetés
MKB Panoráma III Tôke- és Hozamvédett Származtatott Alap
Az Alap 2011.11.07. 3 év nyilvántartásba vételének napja
Amerikai, európai és japán részvénypiac (S&P 500, Eurostoxx 50 és Nikkei 225) és pénzpiac
Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac
Távol-keleti (Nikkei 225 és Hang Seng), európai (Eurostoxx 50) és amerikai (Nasdaq 100) részvénypiacok és pénzpiac
MKB Hozam Expressz II 2007.09.14. Tôkevédett Származtatott Alap
2010.09.14. 3 év, de Távol-keleti, európai és amerikai részvénypiac elôbb is (12 egyedi részvény) és pénzpiac megszûnhet
MKB Euro Top 20 Tôkevédett Származtatott Alap
2007.09.18.
2009.09.21. 2 év
MKB Dollár Top 20 Tôkevédett Származtatott Alap
2007.09.18.
MKB Hozam Expressz III 2007.11.23. Tôkevédett Származtatott Alap 16
A világ „blue chip” vállalatai:15 egyedi részvény és pénzpiac
Alap neve
2009.09.21. 2 év
20 egyedi részvény (Európa, Japán, USA) és pénzpiac
20 egyedi részvény (Európa, Japán, USA) és pénzpiac
2010.11.23. 3 év, de Távol-keleti, európai és amerikai részvénypiac elôbb is (12 egyedi részvény) és pénzpiac megszûnhet
17
Jegyzetek
18
Jegyzetek
19
ALAPKEZELÔ: MKB Alapkezelô zRt. 1056 Budapest, Váci utca 38. Tel.: 268-7834, 268-8492, 268-8284, 268-8184 Fax: 268-7509, 268-8331 E-mail:
[email protected]
LETÉTKEZELÔ: MKB Bank Zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38.
INFORMÁCIÓ: MKB TeleBANKár: 06 40 333 666 www.mkb.hu www.mkbalapkezelo.hu