KENÉZ HEKA ETELKA CSILLAGKAPUK MISZTIKUS VERSEK

KENÉZ HEKA ETELKA

CSILLAGKAPUK MISZTIKUS VERSEK

KENÉZ HEKA ETELKA

CSILLAGKAPUK MISZTIKUS VERSEK

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-87815-8-1

Csillagkapuk Gondolatom surran lelki hullámokon lángkapukban tűzmező éteri parazsat agyamra hullajt, s izzik a piros színe visz mágneses mezőkre átitat alkímia nedve elmém telített fénnyel élő lángok reám törnek fényük oldott, él az égi képzelet vigyázok, törékenyek az agyban szálló jelek, s figyelek a léleknek nincs teste odafenn más a szerepköre s a fényben nincsenek árnyak a fény elfelejti a sóhajt, s megérti a lélek mását s a fény eloszlatja a sejtelmek suttogását…

3

Igéző hold A hold kúszik az égen lassan, titkokat szövő selyem sugarakban, beborítja az eget a sötét éj, s titkokba réved szép ékes palota fenséges tetején óh a fényes holdkör olyan mint a vágy mely lassan öl, óh ringass engem holdas álom, álmaimban, ringass keletre, nyugatra, komor északra, magasra, ahol bugyog az Isten Kristály tava, s mosolyogj reám vissza, hogy szép arcod a könnyem eltávolítsa. 4

Ének Az estnek csendje bejárja a tájat, s gondolatom bejár árnyékos útszakaszt, s elszáll a magasba a vágyódó lélek, leszáll az alkony búcsút mond a nap az égnek, s a lelkem tovább magával beszélget.

Idézet játék Megidézett játék képe ül a gondolatomon színes álmok műveinek világa valótlan valósága mely bennem rezdül sugalmam olykor érzi mind csak valótlan s káprázatom ringatja szótlan, a térségnek képe bennem a sejtelmet vonja össze, a szívnek, agynak az ég törvény formálja az átélt illúziók emlék világa lép ma világra? az Úrnak szolgálatában… vagy a mindenség közepén az ég záporoz reám szeretet eszenciát?

hogy a szemeim fényvilága a színek művei mása a megidézett gondolatnak időbeli-káprázata? s vissza tükröződik a szememben az Illúzió délibábja, s a szemem látása az égnek netán leadott káprázata? mely az évezredekből életek sűrített kivonata? önkívület, önfeledség öröklése? a Tudatba belevésve? 5

Óh Istenem!

Éteri fény áramlat

Árnyéka űzött engem éjjelente nappalonta mióta a földet lelkem rajtam hordja, ember, te Isten fia, megrontott árva bűnös szolga, óh nagyvilág szemedben rég könnyet látok, oly rövidek rajtad a mosolygó szép gyermek-álmok, óh viruló rózsa virulj még örömömben, rózsa leveledben törlöm meg fájó – könnyem óh szépséges anyaföldem, hévvel szeretlek, s te megölsz engem, agyamat már darabokra törtem, zúztam, s vágtam, itt a földön rosszul, mit csináltam, elzársz örökre engem a fénytől, hogy elhaljak a sötétségtől.

Álmomban, egy erdő közepén egymagam állok, az utat betakarták, az éjji hófúvások, az erdőből már kijutni akarok, s nem látok sehol egy lábnyomot, elfog a szomorúság, eltűnik lelkemből a világosság, s egy arc jelenik meg a sötétben, s látom magam Isten szemében, s lelkembe vissza adja a fénymagot, amely a kétségből vissza rántott, s a talpam alatt az út éreztem tovább vezetett a fény bennem legyőzte a sötétet, s a fénymag adott égi kötelet s az úr kitaposta utamat, s engem a hitem bölccsé tett.

6

A szeretet és a korlát filozófiája Egy életen át építünk magunknak sok-sok korlátot, melyek eltakarják előlünk az igazságot, de el vagyunk látva az égtől sok képességgel, s megnyilvánul az igazság kereséssel, mert a szeretet igazi, s a hamisságot leleplezi, s a hitem az eszményem segíti – építeni, nem ád okot a helyzeted közti lelki szakadékod mert a lélek mindig visz a magasba húz, ha a cél sikertelen, akkor is magasba jutsz, mert a lélek a szeretet misztikában a tudatába révül, s az ébrenlétemben, ha felismerem, a szeretet bennem, lángra gyúl, s a boldogságba hull.

Te vagy Te vagy az égnek titkos varázsa, te hozod szívemet lázba, te vagy álmaim forrása, a galaxison éltem veled, már valahol óh kár, hogy fölébredtem, újra a sárból a testem törpesége táplálkozik a lelkem nagyságával, itt a földön mélyek a hazug erények, óh a szerelem csak az teremt nagyot mert a nagyszerűt szívem te, ébren álmodod! 7

Dermedt léptek Dermedt lépteidet bennem hallottam szívem zakatolt s láttam benned folyton magam s a tükörben magam néztem, s éreztem mint jön fel bennem a véres nap s a cseppjei szívemhez cseppenként tapadtak, s bennem járkálsz, újra s újra halkan, az örömtől repesett fénylett arcom, hajam,

8

óh, ő velem él itt, velem, sok, sok emlékkép, az életemben egyre űzöl, mint az árnyék s megdörren az ég, óh szívem, félelem hasít belém, drágám, bennem kigyúl a fénylő szemed, s bennem égnek a figyelmeztetések, csillag világom, mily gyúlékony is a gondolatom, kigyúl, újra s újra a te gyúlékony világodra.

Az érzelmemet Az érzelmemet éteri tűz hullám hozza hozzám gyökere más dimenzióból sarjad, az értelemnek határt szab… az értelem belátása nem elég az óhajtott változásra, meg kell, hogy érintsen a nagy ég, beálló tisztulásra van szükség, ha a léleknek lelkemből kitörlöm a rossz élményét, s bele írom a szeretet költeményét, az ég oda ajándékozza néki az ő lelki nemesedését… a hamisság sérti az eget, s felemészti a szívedet, a szeretet odaadás teszi a lelki fejlődésed.

Fényeledel Ha elveszik az én szeretetem tudatom súgja kevés a lelki eledelem. Az éghez bezárult az út a boldogság köve elgurult… lelki éhség emészti fel az álmokat, s hogy vissza nyerjem a szerető igaz utat, kapcsolatom, ne veszítsem el sosem az éggel, mert nélküle lelkem a mélybe hull, s elsilányul… hasson át a világosság, így az igazság rád talál, a lelkében az ember ha harmonizál, az anyag világba beleépül a szabály. 9

Őszi oratórium

Ős erő

Lidérces álom ül a valóságon az ősz harca mintha dúlni akarna, minden fa lombos éke lehull a sárba, összetépve, s a szélnek vérengzése szórja szanaszét, viszi magával mint tollpihét, s a levéltenger repül szárnyakon a sötétnek honába, óh letépett élet mi lelt? természet téged egy sápadt érintés mely az őszben él, elvitt téged, a szomorú hervadásban a fák árvaságában elhal a véred, összezúzott lám szomorú a magány, méltóságod rég a sírban dermed, kopár tested sírva szenved a teremtő istenek, letepertek…

Ha bennem van az ős erő kezem bodza virágából csillagot sző s ha télen szánnal utazok, fejem fölött csilingelnek a fagyos csillagok, s mégis magamat megvetem hiába száll a lelkem. Életem talpig fehérben, szívem melegében, óh bánatom világ terhét hordom a vállamon, sírok, nevetek, ha bennem öl a fájdalom, de ha olykor boldog vagyok, a nap is leborul előttem és simogatja a szívem…

10

Északi gondolat Megdőlve észak irányában sötét felhők az égen vonulnak, szeszélyes viharok közt élek, a múltnak remegő vérem a nap árnyékában rejtélyekbe süllyed, bennem újra a könnyek mint morajló vizek zúgnak, s az ősi vizek partján a titkok tornyosulnak, s a szívben egyre jobban parancsolón súgnak támadása a hazugságot

büntetni kívánja, az igazság fényével elriasztani a menekülő halál-árnyékában a halottak gondolatai tudom élnek, anyám súgta álmomban, a halottak segítenek nékünk, higgyek, rabolja el szívem a saját részét a veszteségben van a kettős egység, s a szíved szeretetből pusztít érzem élő késsel álom közti elképesztéssel.

11

Nap és hold titkos koszorúja Aureóla, mágikus fénykoszorú a Dicsfénye, amikor a vékony felhőn áttetsző nap köre, éke a megjelenő fehér fénygyűrű fejemre száll fényelhajlás fejemen jár a holdsugár, velem ugyan ezt teszi, ha felhőréteg könnyedén érinti arany metszetű égi fénykör fejemre szállt, égi szent tükör s a hold aurája reggelente, hajnalonta, megjelen az ég mágikus árnyában, s ő lesz a szép hajnal istennő, szűzi ezüst koronája míg feljön a nap s átváltja fényes arany koszorúnak a szakrális hajlatokat. 12

Gyötrődés Nem tudok aludni, gyötörnek az álmok éjjelente gondolatban a teli holddal járok, hajnalban hanyatló fényben szívemben él nagyon szegényen, merengek fájó gyászban a lelkemen köd kabát van miért nem lehetek olyan mint a csillagfolyam, véremben üde fényszálú, átlátszó tisztaságú, én olyan vagyok mint a gyöngy melyet ringat a víz folyam, kagylókban, bezárva egyedül vannak pár nélkül haldoklanak, agyamban élnek tekergő csodák, szívemben érzem a nap sugarát, s a testem hevül, egyedül meleng, a földön fázik, s remeg.

Nincs menedék Az égtől mindenki sírja ki van ásva csak osonunk az élet homályában a csend elaltatja a múltat s kerülgeti a jelent sírásommal megzavarom a nyugalmat, jaj, elhal bennem az ének, elhal a dal, s a mohás fák alatt hallod a levelek könnyes futásukat s a versem rengetege belőlem szakadva hull s a jövő alkonyatra szótlanul mind mind elfakul, s egyedül, egyedül vonulok a völgyben, s gyöngy csillogású a könnyem, s ékesebbek mint az Istentől ottfelejtett harmatcseppek.

Vágy Mily szép is a vágy, mikor kibontja álmát a szívverés hevesen követi nyomdokát, s lelkedben ő élő futóvirág, s ha felébredek az álmodozásból ez már baj szívemben minden fény kihal, súgja a gondolat hozzál fényt az álmodnak, mert ha a szív kies, magányos, a felleg sötéten vágy nélkül merengve szálldos, de a fényben az érzelem nevet, villámcsapásként reá ismerek, s ha az álom tiszta és mély, így lesz a vágy gyönyörű szülemény. 13

Mily bánatos a hozzád írt levelem! Istenem elátkozott a vérem elátkozott a sorsom s az életem öröksége jussa, mely az embert sújtja, s bennünket bánt, öl, szenvedünk, hidegtől, s melegtől, mily kevés az öröm

örökké félni a bolygókörön az emberek mint a levelek hullnak szívem ólom nehéz a súlya alatt, az égről is lehull sok csillag, egymásért gyöngyöket sírnak, s az ember álma fekete a virága óh a halál árnyéka a szenvedésre a salakját szórja…

Szellem Érzem szellemem ivadéka a létem s nincs a földön sehol védelmem sem az éjben, sem napkeltében, óh jöjj indító erőm, búsuló erejével írd meg a szellem költeményem. 14

Panaszlevél az Úrhoz! A bánattól, éji égbolt az ember arca Időtlen vad, gyűlölet él a céltalan harcban, a bánat és öröm közt alig van rés, bármely percben leállhat a vérben a szívverés, s naponta megtesszük a kört, s az éltető nap búcsút int s itt hagy megint

s nincsen vége az egek tengerében elmenekül a fény tőlünk, pompázó képben óh uram, te a nap kapun túl bennünket nézel jár a fényed titkos vidéken, illatos felhőkben s mi nyomorultan bolyongunk a csodás földön egyedül, könnyes szemmel időtlen évezredeken…

15

Megdermedt álom Haldokló föld gyomrában az ember vértől hörög, összezúzott emberi testek elnyelik a földet zúzott csontok elégett hamvak megsemmisülve örökre hallgatnak az elfojtott sírás megdermeszti a szomorú földet, az elgyötört emberi vértől alvadt lesz az álom s a lélegzet s a csend bennünk összedermed óh, ti halhatatlanok mondjátok el az úrnak újra, s újra az ember örökre a halálba elvonulna, csak a méltóságát az égtől egyszer visszakapja. 16

Rabság Az ember, ha rablelkileg, a sírba ténfereg, szívem ki ne hűljön, óh, bennem istenüljön a kibomló fény özönt szüljön s munkálkodom én majd az úr eleven hasadt köpenyén, s ha az úr nékem egyszer testemnek új ruhát szab, többé már ó nem leszek sohase rab, rám hulló érzelem támadó leplek, tőletek én nagy erőt nyerek, hajamat fújja a viharos szél, érzelmem égig ér, áhítatra szomjazom, maradj meg igaz álmom óriás forrásom a véráramom.

Szavak Óh a szavak hiába égnek nincs a földön kiterjedése a léleknek, se térnek, se időnek, fogságban él a lélek kényszerből fölvisz az égben s húz vissza a test a sötétben, távoznia kell kiszakadva elválasztva keresztútnál test – s lélek búcsúzkodva, elszakadva az őszinte szeretet nem ér sosem véget, egyben él a fénnyel, az égtől ered, így nem veszhet el, ami fentről fakad, az mindörökké megmarad.

Földön Valaki a Földön mindig születőben bent az anya szentélyben az idő örök országlása az ég szeme vonulásában süllyed az élet, a vérrögök kísértenek, a sok vért a föld alig issza s a valót mint álmot a lét hullajtja vissza, s a lényem súlytalanul a föld mélyébe esik, s a volt egykori árnyam s árnyaim sokja lehet, hogy egymást fölismerik…

17

18

Sóhaj

Bérlet

Szellő simogatón szívemben hangzik lelkem egyedül részegülten sóhajtozik, piroslik vérem, akár az érzelem s e színt féltem s őrzöm szívemben, s a vereslő szív betölti a léted, s ha a létem olykor, mélyet álmodott a szívem sírni vágyott, mert lépteim tapossa az eltűnt almafa virágot, s az avarban nyomaim suhanása az édenről suttog.

Az idő minden lépte a világot formálta véste, ő taszít, ő egybe von rezgő kör tánca ring arcomon, pályám irányítja, ahova ő akarja, testem megy előre, a fényben, s elnyelődik a sötétben, ez védtelen égi parancs, a nap csak előre hajt s a szép nyárban a föld alatt az ember teste a párolgásban leng sok fűszálon s virágon, a víz, s fa jajgat, folyó vize tükrén az égi fény hallgat, valaki mindig elmegy, másnak bérletén, ez az égi törvény.

Fényvilág

Madárének

Könyvekből telített több szobám, versek közt érzem a lüktető vér bűvölő árnyán át, az elömlő fényben vetkőztet a nap, a lelkem mélyén átszellemülésem arany izzásában ég el a szívem, a lélekben táruló őserő mezején. megszáll az erő, s az erény. A nap küldi szeretet jeléül belém s a lelki élet felszentelve felajánlva az úrnak visszaszáll az ég honába, a kristályosság igaz valóságában a lélek a csúcsra érve így jut csak Istennél érvényesülésre.

Óh mily szép ha madár énekel mindig kék az ég, és süt a nap, s csapdosó szárnyak örülnek a lombos fáknak pataknak, sok szép virágnak eresz alá fészket raknak, s fittyet hány reád néked is örömet ád, mily szép is neki és nekem vele a poros világ, fejemre hull eső hó korom, mégis föld te vagy a békés otthonom, te vagy a béke hely, te vagy a fájdalom, ha tőled válni kell, óh te izzó hon, ősöd a Babilon, óh jön az égi béke hely, te égi otthonom ha a világtól válni kell a legnagyobb fájdalom. 19

20

Álmom

Tükör

Álmomban édesanyám violát ültet szívemben, s hallom, amint sírok halkan harmatot hoz a hajnal, s a nap pírjához támaszkodom könnyes arccal, bennem óceánok áramlása elnyel engem egy csapásra felébredek, s az ég alja narancssárga, óh édesanyám, szívem mélye tükrös lázban nem találom magam e világnak négy sarkában kristály vízre vágyom én, e különös lázban tavakat innák ki egyfolytában.

Ha nem tudnád nézd meg a tükörben, kérlek, álmaid arcodra szerelmet vésnek, s nézheted szemedben a fényeket, s érezheted a tükör, amint hozzám hoz közelebb, s reám vetül a fényed, óh mily jó ez a sok meleg, s a szíved sűrűn szívemben elmélyed s az én szemem a szemedben ül, s csak egyre hevül s úgy érzem soha ki nem hűl.

Üzentek Üzenetek. Kérdem magamtól az álom mi is lehet este lesz, s nyugodnak álomban a lelkek, s a sötétség súlya alatt jönnek égi üzenetek az embernek, mintha nem lenne se teste, se arca él a gyötrelem árnyékában lecsukja szemét a titkok világa, süppedő rejtelem árad halkan álarcban fedte a szemem az ég csillogáson, s a földnek kárhozata lesz az égnek titkos áldozata.

Olykor Játszol velem akár az idő – s jólesik – olykor olykor fáj, s olykor megint megbabonázol, s a vérmezőmön nélküled fázom, ilyenkor dicsfény vagy a fehér oltáron, ne hagyd óh fény, hogy vak legyek és keresztény, felettem felhő vonul fenn az égen szívem nélküled fázik a télben szívemben nélküled fekete a vérem, s rólad verset ír szemem, s a könny csöndben egy napon elsodor engem.

21

Dermedés Ilyenkor télen megdermed a gondolat is a jégen élni hidegben párás ködös világon egy ördög szülte tájon haldokló erdők alatt száll a gondolat, s remeg a szív mintha benne kísértet élne s a szívnek s a testnek égi holdja lenne mely a titkokat megérzi a lelkem néki küldi aranyból, a napból, gyúrt égi nász kísérti az embert folyvást, óh vért szivárgó dobbanó szívem benned folyik a vérem szüntelen, kitörő ömlésed égnek földnek érdemtelen… 22

Fájdalom A fájdalmak bennem zúgnak amikor téged szívem össze zúznak! a sóhajok haldoklanak már lemondtam rég magamról a szívbe vés a fájdalom sokszor, sehova nem tartozom elveszítettem a gyökeret s ami bennem megmaradt az is a földtől engem letagad óh bennem élő parányi kis sebek ti vérszegények játszanak veletek a szívtelenek, áprilisi tréfa űzi az életemet.

Pillantás Rövid pillantásom ott időz az elmúláson, óh fáradt vagyok teremtő Isten, hozzám a földön senkinek egy jó szava nincsen, már nincs értelme, hogy gondolatom színesítsem, egy hűvös reggelen kihűl a helyem, s hozzám nem lesz a földön ember egy sem ki búcsút vegyen s nincsen vigasztalóm, ki utánam intsen… Óh anyaföldem, én is itt születtem.

Orkánáriák Szálldogál a téli tájra az orkánok szomorú áriája tömjén füst leng a szemben, kábulatos az illatától szívem álma, esnek a hópelyhek fehér palást övezi az eget, a szél tombol a havat fújja, s a sötétségben a tájat betakarja nézem a szomorú anyaföldet, ősz hajú koldus lett, hova tűntök szép remények, emlékek derengenek, hulló csillagok bennem égnek, suhanásuk titkokat zenélnek ha reá nézek a szomorú tájra, nem látszik más csak a föld haldoklása, mely az ő hóföldte fagyos álma. 23

Követ Óh árnyékom te titokzatos követ, mily buzgón követsz te engemet, ki vetette reám az ősi szellemem, a titkos-sugarát, s lábom, bármerre jár, az égen ha pihen az ezüst holdsugár, vagy süt a nap fénye, s száll, járhat a földön uralkodó orkán, félelmetes szél, te mindig velem vagy, velem élsz, s veled a lelkem titkokat érez, lát, járhatok bárhol, soha el nem távozol, Óh árnyékom bennem követve reám vigyázva jársz, bejárom veled a széles világot, s ha bennem a tenger zokog, te mögöttem vagy, velem szobrászkodol, ha örvendek olykor, vagy ha a lelkem pislákol, a föld átkozott poros romjain reám, míg élek egyfolytában vigyázol.

24

Érzelmek Óh szerelmi érzések te lélek erejű elemi bűvölet, bűvköröd oly gyors, ha a szív valakit megszeret, őserejű megrázkódtatás, mi lehetsz te más, amikor az érzelmek a szerelem szikrát gyönyörű érzéssel egymásba pattintják? minden pillanat az előzőből rak falat, a kör a sáv bolygó körforgás ő, az örökkévalóság a soha véget nem érő az éltető fény körüli keringése, az éltető csillogó rezgésébe.

Nagy ég

Isten bölcselete

Ha csatornáid Óh nagy ég elerednek, megkoronázod a földet Uram, lábaid nyoma olajat csepegtet patakok csörgedezve folynak, hegyek, völgyek buja zöldben vigadoznak, puszták, tanyák, búzaföldek gyönyörű zöldbe öltöznek, s a napsugárnak színes réten szellő között boldogan énekelnek, rászállott a gerle uram a te szent kötésedre, bárhol élek, bárhova hív a lét, égő fáklya nékem a te szent igéd.

Tudom, már rég a létben Istenen kívül nincs bölcsesség, törvényeddel Uram naponként többször beszélgetek, örömöt ád és szeretet a te bölcsességed, a földön ott él mindenben a legparányibb virágban s az óriás hegyekben, s ha figyelem őket, bölcsebb leszek, mint a földi tanítóm, a te törvényedet szemeimmel látom, s törvényeid ösztönösen megtartom s elmém tőlük el nem fordítom, a te cselekvésed s beszédeid ékes drága a szívnek ő a mézfolyása, bölcsességed bennem gyönyörűen kifundálva… 25

Csúcs Ékkő fényhegyének magasztos csúcsán pitymallatnál rászáll az aranymadár s a lélek kapura tör s fényéből a varázs árad, beterít, s felavat, s arra jár a nap s érleli a kristályosodásokat, s az emberek haza fele ringanak, s magukban gyűjtik az élet során a kristályokat…

26

Sugalom Viszi a szél a gondolatomat, s a benső sugalmammal egybeolvad, szívek a vérben megállás nélkül dobbannak, s a tépő bánat a szívbe megmarad, mindenki tudja az embernek amíg a föld az otthona, világon a dobbanó ütések le nem állnak soha.

A szél regél Egy ösvényen szívem téged megtalált, imádságom az Úrhoz száll, s az éjféli csönddel összenől a halál, ma elseje van, február lecsukta a szemed ezen a napon a halál, szíved itt hagyott, én is halottja vagyok a szellemednek, szemem tudom, boldog látomás bennem az égi utad fekete vízsodrás, elsodort tőlem az égnek árja, lelkem vércsillogásban a csillagod csodálja, s lelkedben könnytavak áradása néma zúgásban, a szél a világ végén az ég ölén gyászol, s keservünkről az Úrnak regél, a világ halálos megsemmisítő sötétségén.

A szél A szél egy művésszel sokszor felér, olykor azt dudorássza messze szállt a veszély, s ne félj, mégis hűvös árnyát érzem követi lépésem, s a távolban is látom lebegő fátylon hófúváson, mindenhol a földön kísér s a veszély félelme életet kér.

27

28

A lét

Áldozás

Lüktető piros vérű szívem, ha boldog vagy mint piros rózsa virágzik benned a hatalmas Isten, óh énem, tudod hű pásztor a te szíved tisztaság leheletét viszed, boldogságtól a madár fészkel lelkemben, s az édenkerti kígyó marás a szerelemben szentélyként töltődik fel a szívemben s a föld ölét beteríti különös mágikus érzelmi sarjadó lég, mely eléri az ég peremét.

Ha áldozom, a mély csendnek január hatodika beletettelek a földbe ma, s elvetettem veled a bút és bánatot, lelkem azóta nélküled árnyékos, mily jó lenne ha az életed újra kikelne, könny fakadna a szívem szemében, ha reá gondolok csillagod jön, érzem a közelembe, s látom a könnyet a tó vizében, s az ég is reszketi az ember fele szellemi, de a föld a teste otthona, s boldog volna ha a földből újra sarjadna s óh teremtő az ember ajka téged az égig magasztalna.

Ajánlás Felajánlom néked, igazságom, megosztom veled titkomat, s a lelkemet, az Univerzum ege alatt s a titkok szunnyadnak a szerelemben, s nyugszanak megírom neked, az életkönyvemet, kitépett oldalain a fájdalmak bennem mély sebet ejtettek, hagytak, olykor szép a fájdalom, ha benne lelem meg igazságom, s a reménytétlenséget az igazságban ha szépnek látom, lehet ő a legszebb e világon a fénysugáron!

Ég tengere Feltétel nekem az ég alatt a szakrális kapcsolat, megosztani veled a lelket, a mindenséget, a gyönyör táplálása buzdít, késztet sodrása s a táplálása késztet megvilágosodásra, amikor a lélek lélekkel egyesül, s úsznak a révben az illúzió tengerében mint felhő az égen a gyönyör megsemmisülésében, gyémánt szilánkokra törnek ettől nem lehet kapni az égtől szebbet bölccsé égnek bennünk a lelkek, a földi s az égi tenger színei közt érzed a szeretetet. 29

A föld A föld a nap körül előre halad, sóhajt a talpunk alatt az ember a szenteknek Isteni ivadéka, télben nyárban az élete áramlásban a falevelek keleten, vagy délen verseket suttognak mindig nékem s nagyon fáj nekünk ha nincs velünk kit szeretünk, az idő elmúl, hasson át fényem határtalanul, köd borul lassan az avarban, a nap is kialszik lassan, a lét óceánja nem találja magát sehol a vakságában. 30

Szellő Révülő szívemre parazsat fúj a hajnali szellő, lázában egyre nő s a kör körön az ős tüzet vissza tükrözöm, s az árnyékom az égre vetüljön, s váljon belőle fény, az ég peremén.

Anyám Gondolatom lát, lám!... mintha szobor lenne, anyám!... koszorúban aranyék villog, az ő nyakán augusztusban születtél, méztől, vajtól csepegett ez idején kelet nyugat, észak s dél, óh anyám, kérlek augusztus hava a te jegyesed őzek szép zöld füvet legelnek, temérdek nyáj a fénybe néz fel az úrhoz, az égbe, az a hír járja, anyám hava az édes kertek datolyája.

Déli vidék ananásza gyönyört kínáló víz vonulása, ő az öntözött virágok tánca, ő az ég esője, a föld aratása, szerető szívekben mint virágfüzér, ahova lábát rakja, illatoz a pálma augusztus havában, ilyenkor kik délen laknak, azok kétszer is aratnak, s élvezed az olajos bogyók nedveit s elkerüli a dér ő olajos virágfüzér amíg a hava él.

31

Rezgések Áthatolnak rajtad, s élnek világrezgések, a teremtő mágiád megváltoztatják, bio kiterjedése nem merev, járható határok s így sűrítő élményeid te és mások áthelyezheted magasabb fantáziasíkra, Istenhez közel, s nem riad onnan vissza mert Teremtő mágiád számát az univerzum ha kéred, befogadja.

32

A lélek Ha kigyúl a lelkem, érzem hogy lát, olyan, mint egy szakrális tiszta imádság, kigyúlnak benne ezer kristály hatalmas gyertyák, a lángok győzelemre hívják s a lelkem felavatják, s átcsap a lángja az égnek kapujára, s a halál elmenekül más világra…

Meditáció Misztérium, titkos ablak, bennem sokszor szót váltanak, a mélységedből rám találnak, s tőlem új teremtő szavat várnak, kell a lelkem tiszta állapotának, hogy a gyökere ki ne hűljön, bennem a jóság mélyebbre kerüljön, s a szemlélődés extázisa a rosszakat szétrobbantsa, s a gyökerek rezgés-száma állapotát kitörli, s jóra váltja.

A szó A kimondott szavak élő erőként hatnak reánk, elhangzásától függvényben jár hogy pozitív rezgésszámot indít el bennem, vagy fordítottban másból felém a hang adja meg rezgés súlyát s a jót a rossztól e számok szétválasztják.

33

A lélek Istenben bolyongok hozzá fűz minden pillanat, a léleknek nem lehet rakni égi falat, születéstől halálomig vele eggyé válok, az örökkévalóságból ki se mozdulok, benne bolyongok, mint Istenimádók, kik keresik a Templomot, amelyben benne vannak.

34

Derű Derű fény te láthatatlan különös szikra, fényedtől a sötét vak gondolatok eltávolodnak, Isteni fényt ha beengedem szívembe, derűt hint a fény átvilágít, s a sötét már nem vakít többé.

Öröm Mi lehet az oka valaki előlem az örömöm fölissza, hisz az ég ura nékem küldi, valaki átveszi s továbbítja s nekem nem juttatja, sejtelmem jelzi, valaki örömöm előlem ellopja, gondolatom tombol, mert örömöm a rossz szellem felissza, a lelkem érzi és tudja.

Jóság filozófiája A léleknek szenvedni kell, hogy másokhoz az egó jó legyen, sokszor a szív konok, hogy előhívja másban rejlő jóságot, s a szív, s a lélek áldott, mert feltámasztotta a jóságot.

35

Szómágia Vannak visszavonhatatlan szavak, vannak hallgatások, melyeket nehezen lehet megbocsátani, ezek feloldó vagy újra teremtő szavakat várnak tőled, mely pozitívra vált át benned.

36

Álom A csillag díszeket magadban hordozod a szívben lakik, otthonod éteri hullámon száll felém a te hangod aranyrezgő hangzású mennyei hárfa, mintha álmodnám reám a káprázatot, a fénybe szórja a távozásod óta.

Magyarok Éber álmaimban tükör tavak úsznak s az elmúlt ezredekben őseim bennem felvonulnak, s feltámadnak az ős magyarok díszes, szép ruhákban bennem glóriában ünnepelnek s a világban a különvált ágak kik rég már győzedelmeket egymásra halmoztak s láttam a szép Turulmadarat az ég tetején szállt, ide oda szárnyai kétségbe esetten csapdostak, kereste a magyarokat.

Szeretet Mily szép is a tavaszi nyájas szelíd este, áthatja tisztaság szép csendje, Minden újraéled, kapaszkod a gyermekkorba járok benne andalogva, szívünk is újraéled, még fogom boldogan a meleg kezed, hit, remény, szeretet.

37

Hazám Édes hazám, gondolatom téged többször ölel körbe hazám felszabdalt sírját szomorúan fújja a szél, nékem így is drága gyöngyöt ér, vérünkkel ezredeken megvan szentelve látja a magyarok Istene, látja, hogy a sors megbecstelenítette magyar, ne légy sose halott, nemzet amíg ereidben érzed folyik a nemzet piros vére, nemzet csak így érdemled meg az Etelközét!

38

Csillag Ne szenderegj magyarok csillaga, fordul még kezünkben a kocka, mikor döntő lesz a magyar nép szava, ha majd fölébred a tiszta öntudatra, mint óriás fa az erdő közepéből úgy néz föl az égre egy kiválasztott magyar vitéz a népnek seregéből s újra mosolyog a magyarok ajka, mert fényleni fog újra a magyarok csillaga.

Csillagok A rejtett csillagok fénye elsápad a sötétben hanyatlanak igaz helyet talán az égen sem kapnak, a földön is azok csillognak, akiket kiválasztanak, s mások akarnak, csak a szív, amely fölismeri az őszinteséget, s a szív meghajtja a fejét, s felismeri a hamisság jelenlétét s elvonul a tisztaságnak függvényébe…

Szíved Szíved hűlni érzem piros vérem ne szennyezzed vándor szívem, lovagom lelked foltját bűnnek vélem, a nagy egyetem mégis nélküled semmi sem, saját lelkem sem ismerem…

39

Titkos élet Az életből létem hova tűnik el? mint magányos sóhajtásom, ő is úgy hal el… mint lenge szellő álmodozva lelkem ringott az érzelemben, valakit kerestem, a napsugarakban, dús arany hajban, a földi boldogságot ébren álmodtam, ritka fényű érzelem szállt reám rég, üde hajnalomban de a világon minden csak illúzió, s álom, már nincs lelki nyugvásom, hova menjek ha fölébredek bánatomból, elszállnék már rég, az égi világba, a Göncölszekér csillag hintójával.

40

A szív Az ész csak gondolkodik és száll s nagy utakat tesz, s bejár nem úgy, mint a szív a szerelem benne eget földet meg mozgat akár egy perc alatt

Rejtett fény Rejtett fény dereng bennem, reám hull, szívem elszorul, s hallok szép csillagzenét, istenek nékem költötték, érzem, hogy megértem, mert a szív varázsa lép fénybe, s a sejtelem vágyakat sző bennem, s kábulásban díszlenek szívemben, a varázs álmai az égnek.

A Hold Bujdokol a holdvilág álmomban sírnak a fák, s jár-kel az ész s feltűnik egy másik világrész… s látok egy szép hangtalan vidéket, hollók az ablakomra repülnek, hozzák netán felém a túlvilági üzenetet, sóhajomban olykor kikötnek túlvilági létek, s lassan hozzám ér az aranykor köre, az eget angyal öleli körös körbe, s a természetnek röpköd a lelke.

41

Te vagy Te vagy a búcsú, a búcsú ajkán találkozunk még talán, egyszerre vagy sírás és nevetés, emlékezés, s elfeledés, találkozunk még majd, szélcsendben, zivatarban, találkozunk egyszer talán temetőben, virág csokorban…

42

A lovagok A lovagok mindig szerelmesek, mint a mitikus távoli Istenek, mint a költők ők is figyelik lelkük sóhaját, s megnyergelik a Pegazusnak szárnyas lovát, éget a szerelmük kezükben tartanak, szívükben kénbe mártott lángoló fáklyát, suttognak nekünk ez erdei nimfák s a szívük választ, lírai múzsát, szívük visszhang után szerelmükhöz száll, a varázs vonzást, nem olthatja ki bennük a halál.

Pórul járt ember Körforgásban a parányi nyomon, kínt érzem folyton, és miért a síkon az örökös járás? miért a sok nép gyászmenete, miért a sok-sok fájdalom, s megalázás? lelkem ring a sápadt holdon, és ringat engem a földön folyton, üzenem az Úrnak Karácsonykor szeretetre vágyom, ember milliárdja szétveri gondolatával az égi nagy falat, s legtöbb ember mégis egyedül van, a titkos ég alatt, a csillagok bennünket siratnak! Karácsony! Hallgasd meg fohászomat.

Szállj felém Óh öröm mámor, láz, térj be hozzám egyszer, kérlek, ha erre jársz, szép öröm szállj ide, a búsult szívemre életem édesítve jöjj hozzám, jöjj titkos lábakon, éjjelente, s álmodjak szépet, mint a gyermek, mely sírásában szenderegve megpihen, s álmában a mosoly ajkán megjelen…

43

Benső éjszakám Karácsony éjszakája meghozta a havat, a fenyőfákat sűrűn borította gyönyörű látvány… sötét lett a tudatom síkján, a bölcs sziget keresi a fényt, hisz ma van a fénynek ünnepe, a földnek hó lett a szemfödele, nem tudok kijutni ma a temetőbe, születésnap komor köszöntővel, hajnal óta már a gondolatom nyoma ott jár… sötét lett az égnek alja, havat hoz még mára, holnapra, telítődj fel lelkem fénnyel, kösd uram hozzád szívem a szeretet kötelével! 44

Fogság Búsuló felhők szállnak az égen és sodródik az eső a világ üregébe, s érzem a pusztulást az élet gyökerében, a létem szakadékát csak a hitem ereje tartja, s így az ember él elhagyatva magában, a lelke fénye gyér pislákolásában csak halva járó gyászban a világ fogságában s az anyaföldön ember bujdokol, a halál elől árnyaktól árnyakig színes álarcban, de az égiek fölismerik az alvilág jussait, s a lélek madár örök életben reménykedik, mielőtt a Testtől örökre eltávolodik!

Vércsepp Nem tudom hova lépjek, amint járok lábom alatt minden fele vannak vér-csillogások, érzem, a lelkek csillognak a vérben, s a por, s göröngy nyeli el érzem őket.

Pillanat

A Föld Itt a földön folynak az ember gyilkolások, bárhol járok, dívnak sorra, az elhalások, szellemek közt járok, hogy is lehet szeretni kérdem, e véres világot!

Minden pillanat, az előzőből fakad. A kör, a sáv, a bolygó ő, az örökké valóság, soha véget nem érő, az éltető fénykeringése, az éltető csillogó rezgése.

45

Mély tudatszint álma Az úr égi lakosztálya a menny peremén épült, s üveg tengerek veszik körül, s a tenger mélyre vetül az úr énje, s a mennyek birodalmát beteríti az ő fénye, a serlege ékes hajóként fénylik a kezében, s a nap vére folyt az ő szívében s a szíve boldogan gyúl s a keble forrásából emberi élet virul, s a gondolatom szent jeleket fejteget, Az úr írta le őket belém, tudatom jelekkel telítve, s viselem keggyel, és sorsot szabott nékem az úr isten múló dallal, Isteni véres lánggal, sok-sok szomorúsággal.

46

Óh, arcom Óh arcomon mámor láz, térj be hozzám drágám, ha erre jársz. Ne legyen lelkem elhagyott ház. Óh térj be a búsult szívembe. életemet édesítsed, titkos lábakon jöjj hozzám éjjelente, mosolyomat csendben megszépítve s álmodjak szépet, mint a gyermek, mely sírásában lassan elpihenhet, s álmában a mosoly lágyan, szépen megjelen.

Rózsáskarú Érosz és Szelen Futórózsa vagy te énbennem, befutod egyszerre szívem, lelkem, s anyag testem, az érzelmek előhírnökként átjárják, tudatomat eltűnnek az árnyak, tőled nől az erő, szárnyakat szelő szellemem betölti szívem álmát, s mint madár, élvezi szabadságát. Besüt a Hold világa a hálószobámba, hatalmad az előkelőséged szenvedélyen át ébreszt, a csillagod éget, s vonz a kalandokra, hívsz a lelkemben hint Mars Istene a benső hadakra… Támadásod hű az értéke az égnek földnek rokonszenvű!

Költemény Rövid időt tartózkodom a földön idelenn, a világos dél gyorsan elszáll, a szívem szélénél s a boldogság rég már nincs velem, elhagy egyedül a végzetem megnyílt sírom szélén az éjszaka ő lesz utolsó költeményem.

Karácsonyra Karácsonyra a tündérek égi fája a mennyekben meg lesz gyújtva, arany alma leng alatta Isten fénnyel jutalmazza a bolyongó Világot, s, legyen fénnyel áldott. 47

Bolygó Isten Te csodás nap A horizonton jön fel a nap, egy ismeretlen világból Mint egy hírt hozó égi óriás uralkodó Vörös lángok közt ostromolja az eget, a bolygók az útjából tovább állnak, félnek őt letiporni nem lehet, vagy ő tán egy titkos más világból elkergetett ahol a világ biztosítja az örök életet óh, amint más világból hozzánk ide tér, s tündököl a fejem fölött a lombok közt,

48

a szép piruló dél, szívéből ömlik reám a melegség, s újra elrohan hívja őt más ország, más vidék, hívja és teszi naponta az előírt kötelességét, s búcsút vesz tőlünk, a világ másik szélénél óh drága nap, téged mindenki a földön áld, nélküled nincs világ, te vagy a világ, nélküled nincs világosság, nélküled megszűnik az élet, nélküled élni a Bolygó Istenek is félnek!...

Szellemi játék Az énem többször lázong bennem, azt csinálja ő, amit megalkot a lelkem, ők egymásról tudnak, de tudtommal személyesen még nem találkoztak, és mégis rabjai egymásnak, a szellemem sugall a lelkemnek, s ő megalkotja világomat, és sokszor a szívemben tőle vannak fájó nyomok, erre a lélek elrontja újra, amit megalkotott óh bölcsességem válogasd ki mi a jó

néked, az egészben, Énem! kérlek, ne légy bárgyú, ha a lelkem repül le, föl, mert ő száguldó szárnyú, szellemem ne kérj olyat, hogy az énem néked álljon be foglyodnak, a szívemnek fáj kérlek – ne tégy senkivé ha egyszer nem muszáj az egóm büszkesége haragszik reám keres engem sokszor, de nem lel reám, sehol nem talál.

49

Armagedon árnyak A világra szállnak s prófétálnak Armagedon árnyak, álmaim képe, a nap kitörése égő űr ciklonokat bocsát ki a légbe, reszketek – félek, begyúlnak – égnek Armagedon lehet súgja a tudat, tudósok hintik a reményt, amikor kitör a nap, a reménytelen világnak a lángözön megöl – mindenkit, a beteg földön,

50

óh a hazug világ rólad, hova menjek szent földanyám fáj a szívem fáj, itt hagyni téged, óh mert a lelkem víziókban látott ösvényes égi úton szellemi halált tárolt. Az égbúban, a nap háborúban lángolt, égett, s a nap kitörése egyre jobban dúlt s a földre nem volt vissza vezető út.

Újév 2009. Fordult az év újra, kétezer kilencet írunk, jósolják nagy lesz ez évnek súlya jöhetnek sok-sok beteljesülő változások, jó és rossz álmok, sorscsapások, újulások, végzet – vereségek, ezt jósolják ezredékből őserejű ős írások, lehet sok vaklárma söpörhet a földtekén Tornádó, viharok, mord gyilkos éjszakája, s majd erdők fái levél nélkül él,

s végre kidől az ég néki semmit nem ígér, s reszketnek majd szíveink miféle beteg nap lesz az, mely hozzánk érkezik… az indító erő megy tönkre, ha nincs égi fénye, óh csak hinni kell, a fény jönni fog, csak az égen följebb lépdegél, s majd a fény megérkezik a sötétet a sugarak mindig elnyelik, s a kétezer kilencet szíveink kibékítik.

51

Születésnapod sápadt fénye Karácsony jelében Fénylő gyertya alatt hosszú távlatból a képed mosolyog reám, körülvesz a karácsony, nélküled nyom lám… bánat és öröm benne rejlik, díszíti szobám lelki imám, tűzgyújtó, bujkál bennem a halovány fény, mióta elmentél, a neved szívemben kottázva beleírva gondolatom visszhangja az eget áthasítja…

52

körülöttem égő gyertyák születésnapodra rebesgetnek velem imát, nélküled révedek és a csöndet hallgatom, a csöndet nélküled, az életem csupa alkonyat, s a csillagok is fejem fölött homályosak, nélküled karácsonykor kihűl a szeretet, s az áhítat, majd csak egy napon, az örök álom elragad!

Költemény Vetülés A szeretet ha az arcodra kiül, visszatükröződik a varázs belőled, s másokra rávetül, s megmérheted mennyi szeretetet sugárzol környezetednek, hisz vissza igazolják szemükből a leadott, s befogadott fények, melyekben egymásra találnak mindig a szívek, s a gyönyörű lelki játék bennünket benne összekapcsol az ég.

Rövid időt tartózkodom a földön idelenn, a világos dél gyorsan elszáll a szívem szélénél elhajt velem egyedül a végzetem ő lesz, az északi utolsó költeményem!... a megnyílt sír szélen…

Rablánc Szeretetem nőj óriásra legyél rabságának arany rablánca, szívemben légy színarany sugara, s óh, énem legyél sugárzó költeményem, a csillagomnak vonzó körében.

53

Férjemnek Ernő napok bennem élnek temetőbe – hozzád évek óta kikísérnek a sírod a talajvíztől süllyed, hányszor múlt el névnapod bennem nélküled, biztos érzed, s látod, s belém ültet sok fehér virágot te vagy bennem a földből kinőtt liliom szép sarja, az úr látja versem hallja, együtt maradjunk az ég így akarja, te vagy a zöld levelem szépséges harmatja.

54

Párlat Céltalan árva ködös jövőnek halálos tánca, áldozati ravatalok sorba s lángol a máglya s fénye rávetül a kialvó névre mely néz fel az égre nincs kegyelem, csak sír a kegy sértése? s az óceán hullámos partja, évezredeken át a bűnöket párologtatja…

Az idő Az értéktelen futó időben mily értékes a csend ha verset írok, koronázza a szívet, odabent… harcias fény ül a sötét folton, tündököl felém a nap a déli horizonton, nagyszerű csend, óh, a némaságod mily gyógyító, te álomszövő csillagtakaró, elfojtod a sírást keresztre nem teszel felírást, reggel vagy délben szívem erezetében él a fénylő gyűrűjében kard villanású égi fényben él versem, a szívem tükrében.

Könnyek A világ könnyeit a szél mindig szerte szét hordja, s a könnyemmel sűrűn összevonja s a lelkem fényét egyszer elfojtja s elsüllyed a holtak honában, mert az élet fagyos csókja beleheli arcodat a fájdalom érik bennem sanyargat, s közben újra bennem tél lett az ég fény-áttörésben hidegek az éjek reszketnek a csillagok, s a tejúton nézem csillaghullás megy végben, az éjben állok s nézem a varázslatot, úgy érzem, szomorúságban szívem amint lehullnak az égről a csillagok a holtak honában. 55

Kérdem Az Istent kérdem, kinek jó az ébrenlétem? tudom, hogy nekem nem nézem az eget részese vagyok a tudatlan sötétnek, véget vet bennem az élet, véget a földön a rossz csábítás karma idézett meg, az ördögnek fizetett a lélek, aki folyó aranyért gyújtotta rám a tüzét, s a vágytól szívem gyötrelmet tárol, a bánat keblem mélyén elnyeli a valóságtól s már mindig ritkábban ragyog fel egy égi bűvös jel tiszta ölelése már haldoklásban s eljön nemsokára hamis árnyékok végső határa.

56

Tigris Hiába védelek mint egy tigris szerelmed rövid, akár álomnak is, arcomban szívemben a bánat örökre fagyot lehel, élet örömétől te vagy a búcsúvétel, bűn nem lehet, ha bennem öntudat lakik, az élet volt tanítóm, nem csak sejtem a kínt érzelmem tenger mély, nem tudja átsütni a lanyha érzelmi fény bennem az őrjöngő hullám csobog, s lehet hogy legnagyobb hulláma az én vagyok.

Akácok Lila akácok bennetek rejtekez az ég, bíbor-színű szép. Titkod sok üde színes virágod mennyi áldott fényt látott, s benned óh mégis gyűjtöd a szomorúságot, lila papíron elmúlhatatlan illatú mondatok beterítik érzelmem, akácok illata száll felém, a légben üde álmokra emlékeztetnek engem a felhő sötétlő fodrában bíbor árnyak felém lengenek elmúlnak lassan az évek fakul az emlékezet, s a világ s az ég színes gondolat nélkül szívünkben szegényebb lesz.

Mélyülő titkok A föld csupa titok álmomban magamat merülve nézem, tűzvirág fekete tüzes fényében, s az égen a felhők olyanok, mint bolyongó csónakok s a sötétlő éjben gyöngyszemet sírnak, a viharos szélben a csillagok jajgatnak és haldoklanak s fodroznak bennem gondolatok ha jő a tavasz, kertemben érzem majd nyílik a virágokban a piros vérem s amint az égen újra csillag születik, fordul a kör védelmi ének az égről óh jöjj, súgják a rám a meredő költemények, hogy szívemben elégek! 57

Világ

Legenda

Valahogy napjaim még szépre válnak? nem hiszek már a világban, hisz az élet mit sem ér, s a kereszt alatt szívem sorvadni mégis fél, ha vérem kihűl, a határon túl a föld is fordul s nem tudom odaát mit kapok jutalmul s ha arra gondolok, hogy nékem nem gyúl már szemed lángja, hozzád hallik majd szívem komor dobogása, s az égi pályán csillagjaink sírni fognak… s lelkünk bolyong az éterben, mint két fekete folt, egyik szív a másik nélkül fele dobog, s fele – holt.

Úgy tenni az életben, ahogy a szív kívánja, ezt oly kevés ember, aki a földön csinálja, örömben élni boldogan a természet karjaiban szemem néz folyton előre, s figyeli, látja amint az idő a fonnyadt virágokat csokorba szedi egyfolytában, a nap gyűrűjén a természet szomorú kertjén s a hold árnyékos bűvös meséje a csendes éjben áttesz az időtlenségben, s az ős régi bolygók suttognak az enyésző hervadásnak titkos legendákat.

58

A pénz Feltaláltak téged, csodás pénz, te vagy a nagy élmény a nap helyett, tiéd a fény, világuralomra törtél, mélységemben rejtőzködött a hit, az él bennem, a hit lelkemben szólít s könnyekből erőt merít nekidőlök egy nagy fának, élhetek már végre, csak a mának, merengve nézem előttem a folyó vizet, legyőztem a bennem levő vad erőmet, így a sziklában is gyökereket ereszthetek.

Jutalom A földön jutalmul, rövid időre teret-nyertem, árnyékos reményben, örömöm a téren ritkán érzem, eszméim az éterben elszáll, s ördögi körré vál’… s forog a föld, s fogadja az űr gondolatom újra, teremteni kényszerül, s addig tart a küzdelem, még a vérem ki nem hűl, s valaki mindig harcol a csatamezőn legbelül.

59

Érzelem Káprázatos színes szerelem, csillogás valósága, érzelem virág csillogó ruhája színes lepke vagy te a lélek mélységében, ott rejlik az érték óh az érzelemben, engedd el a mércéd az érzelem szép, nélküle élni nagy őrültség, ha megjelen az égen a jele, a szívnek üdvözlése, a kristály rezdülése, fűzött gyöngyszemek, az égből érkeznek, éteri tüzet gyújtanak reád az égi Istenek, úgy forog a véred benned új sejtek születnek.

60

Sokszor Nagyon-sokszor elrejtem a fényem mint a csillagok a borús égen s tudom, feljövök majd egyszer káprázatos fénnyel, szilárd keménységgel, erők szava reám zúgva szálltok álmomban, reám vetült az elmúlt idő vas kora.

Éji csend Tizenkettőt ütött az óra, az éji csendnek titkos uralmába a némasága intő a sírig, s a szél sírásában szívem mélyét verdesi az ég sötét fátyola, reá vetül a magányomra, a kihűlt percek s eljön az új perc, az is elszáll, kinézek az ablakon odakünn az éjfél jár, mint a titkos halál.

A múlt Lehet, hogy engem itt felejtett a múlt, az életem sorsa nem jól boldogult, érzelmeim mindig szereti a múltat, takargatom lelkemben a megboldogultat, lelkem hozzájuk mindig hazatér, szívemben drámaian lüktet a vér, összekuszált álma átélt életem egy világi dráma. 61

Kísérteties álomkör Álmomban sírkertben tűnődve jártam, több kereszten neveket olvastam, valamit nagyon mélyen kutattam, körbevett a magányom merengek a keresztfákon, nevemet látom felírva fátyolosan egy süllyedő keresztfára, én vagyok a létbe halott élve, kiált a szívem vére dobbanásában jel a szív hallgat, figyel, s e titkos álomkör érzem zubog belől, s díszítem tovább az összes sírokat, mindegyikben érzem hozzám tartozásomat, mintha őket az Úr reám bízta volna, óh fenséges nagy ég, a lélek a holtak közt mosolyogva jár, él, micsoda különös érzék, micsoda különös kép, 62

nem érez ilyet a lét oda túli újvilág s a halál tündéri kép? testem lemeztelenítették egy rossz álom is olykor, jajd de szép, a lélek az álom hűs ligetéhez ér, hol fürtös az árnyék, lenge a szél, fehér a forrás, s a lelkem halálos szép gyöngyökben él, s ég és föld között gondolatod lebegteti a boldog sziget, itt már nem fáj a kebelnek a feszület, nem érzi a földi gyötrelmet, itt már a fenséges lélek az ég karjában boldogan lebeg, mint az atyjához visszatérő tiszta gyermek.

Reményvesztett vers

Eső

Remény nélkül az életed olyan, mint a dermedt fagyos folyam, tőle vérem gyászos feketében, s szemem elhagyta az álom ördögi kör határon szétszórt nyugalmam, az ördögi tánc halálon van, s minden nap a naplementét várom, hátha még egyszer a napot a horizonton meglátom.

Esőcseppje ül a falevélen, gondolatom száll a semmiségben, szüzek imádsága a szellőkön szállva kihajt a fának mindegyik virága fényben születő az érzelem álma egyedül soha nyugtát nem találja… ha írni nagy a vágyad, a forrás tiszta vizet ad, s érzelmed valakinek érzelmet ad.

Ábrándok Fényben úszó ábrándok nélkületek sötétebbek a napok, széltől átitatott sóhajok viszik tova őket, mint csomagot, gondolatomat fölissza az égnek továbbítja, a lelkem küldte távirata a felhők közt száll bolyongva… 63

64

A csend

Fohász

Nekem a csend több, mint szent, a tisztasága bennem elveti a magot, s a szelídségnek körülöttem a fénye ragyog, s a föld szelleme ölel bármerre fordulok, a csend kitárja a természet szárnyát, s megértem a gondolatát, érzelmet ád s oda adást, szellemem benne örömöt terem, elmém erősíti szüntelen csendben a gondolatom szava bölcsesség, a csend a tudásba vetíti ki fényét, s a csend éli a szellemi életét, s a csend célra gyűjti az ember vérét, terjeszkedik benne folyton az őszinteség, s a néma testnek léleknek táplálék a csendben boldogabb vagy mint hinnéd.

Óh szenvedés, beteríted te a földet az ember Isten nélkül elveszíti az ő hatalmát fölötted, az élet bús virágának Uram, te adsz csak bő harmatot, s fájdalmamra rajtad kívül ki nyújthat balzsamot? támogass engem óh Uram, nélküled szívem a világban gyönge, s elzuhan, segíts, hogy cselekedetem legyen jó, legyen tiszta, gyógyfolyó forrása bennem buzogjon fel, mely engem Uram hozzád örökre felemel.

Beszélgetés az Úrral Mily boldog is az az ember, akit Isten ellát szeretettel, nem ismer téged Uram, látásból a néped de orcád fényét szívük rejtekében jól belevésed… megvigasztalsz mindenkit reggel – napfénnyel, s csillagokkal éjjel, s mégis sokszor az életben félek, elhagy lassan az erőm eltűnik az időkörön

minden erősségem, mint forró nyárban a földnek nedvessége, lábom lassan az égi ösvényen jár, Uram, kérlek beteg vagyok, vigasztaljál, a te kezed tudom, mindenhova elér, s a te törvényed az igazságban bölcsen ítél, ajkam mondja, szívem dobbanja Uram! mily jó volna megpihenni a karjaidban.

65

Panasz az égnek El nem évülő perpatvar nincs nékem soha kedvemre vádló szavak, szüntelen kergetnek Uram, velem az emberek nagyon kevélyek, bántják ok nélkül lelkemet, kérlek segíts engemet, nincs nyugodt helyem, már többször láttad itt a földön az igazságnak törvényei tiporva vannak, pedig aranyba foglaltatnak, vezérelj engem szívemben, s őrizz engem a hamisságtól, s őrizd meg lelkem a nyomorgatástól, világosítsd meg elmém bölcsességed tanítson majd szememből elvonul a könny hullajtásom. 66

Az idő tavaszol Odakünn az idő tavaszol, a szellő fuvallva reám hajol, a víz partján a nádas muzsikál, s a rigó a jegenye fára száll, a vízen bokrok szirmai lágyan úsznak, rásüt fénye a napnak, hívogató mosolygó az élet délen, rideg a magas csúcsos hegységben s a tenger a mélységben kifürkészhetetlen, s nézem az eget, a csillagok élnek s a fényük mennyei ének, gyémántként csillog s boldog vagyok, s úszik a szívem boldogan a piros vérben, s nézem magam a folyó szökésében.

Tavasz érkezése Tavasz szemében kigyúlt a nap, az ember elhagyja a házat, kinyitja az ablakokat, a szem éli újra a fény világát, s élvezi mosolyát, berobban az ég – s föld robaja, a lelket boldogítja, lomb hangja vegyül a fülembe, amint a víz szélén dúdol zengve, a patak vize csobog, özönlenek tetején játszó kristály habok, mily szép is a szemnek e zöld gyönyörűség, s a tavasz zöldjén feküdni s eget földet ölelni, s az Úr hatalmas művével egybeforrni.

Eső Ég esője májusban lesz tőled gazdag aratás, vigalmak kertjében gyönyörű ragyogás, öntözött termés vonulás, s gyümölcs-áldás, folyókban a bőség vize halaknak bősége… májusi eső, termést ékesíti, olajat csepegtet az ég csatornái.

67

Álmok közt Holdkóros éjben álmaink közt suhan a léptem csillogó hóesésben, orkánoknak dúló zenéjében magamat elveszítettem, s keresem a tőlem messze szállt lelkem, óh a szemem titkos ringatása álmomnak fényes írása levetíti gondolatom, még mielőtt elsuhan az álmom szívem olykor örömbe mártom, olykor félig már álmok közt halva jár s rémületében gyász színű lesz bennem a szivárvány. 68

Hathor Istennő Hathorok álma a földre közénk leszáll a tajtékok közt partra veti a tenger hulláma rég elmerült mitikus időt, új sarjadásba lazúr kövek közt csillogásában hozza a föld ölét beteríti fényáradásban s gyúl és lobban s feltöltődik titkokban, s lépegetek én a föld meztelen forró testén, s titkokat átélek én s a Héra Istennő forrásához visszatérek, s a mitikus titkok beburkolják a földi szürkeséget, s visszanyeri a tiszta szüzességet.

Botladozás Oh szivem! Körülötted körbe-körbe ás az elmúlás vár reád a rapszódia az ember tragédia olyan vagy mint vízen a buborék, reád száll, a napsütötte gyémánt színezék, s visszaveri a nap az ember igaz arca fényét, a szürke létben e fénytől csitul lelkem, s a révülő szívben a hajnal csillag figyeli nesztelen szívem mely elbotlik a földi lépésen.

Február Februári lanyha szélben szerelmedben sütkérezem, lelked megérintem, s érzelmében oltalmaz engem, s feltöltötte fénnyel, a szív kamarát, s nappalnak éreztem az éjszakát, vezess engem be a szentélyedben, szívem kapuján már kiléptem, sötétből át fordulok a fénybe, csillagom szalad őrülten feléd, s mezítláb taposom a föld meztelen testét, bennem minden fa álma rezgő árnyék. 69

Hol van? Hol van az emléked tavasza, sírásom ráhull a hideg fagyra, óh halott igék szava halott a szívem szorongó alja, ennyi év után emléked benne él, belőle elszökni vágy a vér, emléked elvisz díszelgő ravatalra, s szétpattant bennem a pillanat súlya, fölöttem megállt a nap, dermedt szívemben azóta hordalak s élem egyedül nélküled a halál biztos napjaimat.

70

A hold Szívem a tengerben csobban újra, s újra álmomban a hold ott kúszik, sétál a gondolatomban, s arcomba süt az éjben és sétál árnyéka a körében, s az életemet napról napra elringatja s a múltam az arcomra felírja.

A Holdsugár Bennem pihen a holdsugár, az árnyéka utánam jár, együtt forgunk a feljövő szélben, s felszívódok vele az ég-lelkében, valamikor régen az agyamba véstem, csupa titok a létem eltűnünk a világ rejtélyében.

A Világ A Világon mindig a halál ül, megújulni és rothadni készül ember figyeld beléd síródik a fájó lélek, óh döntsd le már a korlátok mohás falát, gyötrődő kínok közt forog velünk a világ, szellemem vezess át agyamnak szabad gondolatán, a ledőlt koroknak átkozott porán.

71

Kárpótlás Valamikor engem agyagba gyúrtak s az istenek embert alkotni rajtunk tanultak, s a lélek nézte fájón, ridegen a sárba bele kellett néki bújni, hogy megelevenítsen, s a szellemem fájón gondban kitart mellettem, félelem, közöny s fásultság közt mindent érez, s lát,

s egy napon leveti agyagruháját, ajándékul kapja a csillagok sugarát, az agyagban, közben olykor szívem boldog, benne szerelmet s vágyat hordok, hogy ne unja magát másban, lefesti önmagát fényének mását földön az agyag ember, így éli ki fájdalmak közt mennyei kárpótlását.

Szirmok Virágszirmok tavaszi álma reptük szárnya beleszáll a szerelem fekete hajába, távolléte elgyötör sír szívemben a gyönyör… 72

Árnyak Árnyékok közt bujkálok halkan, s figyelem titokban az idő szárnya fejem fölött mint suhan, erőmre tör, sérelme gyötör, haldokló árnyam megsemmisíti a kör s a süllyesztőben vetkőzöm…

Természet Természet világa, gyógyító csendes némasága, rengő ringatása, szomorúan nézek a világra, Isten hajléka gyászban, Világa elvész a Pusztulásban.

Suhanás A vér suhanása a szíven a mélyből felszököl, nézek az égre föl, szürkék bennem az álmok s fájnak az üveg szilánkok, fekete hajam a szélben lobog, a halál sötétje felém andalog.

73

A létem Valaki téged kiválasztott énnekem? vagy a létben valamikor megidéztem vagy álmodtam egyszer talán vagy mostan álmodom? s azt is talán én akarom, hogy végképp szétbomoljon az élet, nékem csupa szánalom, fejem fölött csillog a fény, a földön szenvedni miért is lenne az embernek erény?

74

Ősz Drágám, higgyed ölelésed, ami távol tartja a hideget, s ősz lett újra amint elmentél, őszülő hajadban játszott a szél, hajnal hasad velem a természet ölén, s az életem romjain tűnődöm én.

A szív s a lélek Önmagammal sokszor beszélek önmagamnak s a lelkem titkos mélyei nékem megnyílnak, s föllebben hajdankor ezüst fénye, bennem a hold megidézte, s felemelkedem a végtelen térre, a lelkem érzem, fel van töltve eszményeim soka, csillog a napfényben, s a világi anyagban mégis a lélek törpe.

Tűnődés Vad elem a tűz az embert folyton szítja haragra, szerelemre, folyton vadítja, s az élet zord fájdalmát lángokba borítja, lehet nappal, vagy éjjen Isten vagy ördög felforgatja mélyem s a tiszta érzelem hajszol erdőn réten, s feljön bennem szűzies könnyem Istenem, e sok jót rosszat bennem hogy viseljem? összedől a világod bennem… 75

Odakünn Ünnepel a tavasz, felgerjedtek a napból a fokok, Jönnek szép gondolatok tavaszi ünnep vár, ég-föld már csupa láz, zöldbe öltözik a nagyvilág, föld istennő ő a föltámadás bennem mélyen a harangszó zokog, lépésemtől az ég visszafog, reszkető szív érzelme hevül s a földhöz az ölére menekül, befelé sírtam már sokat, de készen vagyok újra én, hogy felvegyem a harcomat.

76

Versem Érzem bennem kihajt a lelkem, a verseimben mindent érez, s mindent lát, s a csendben hallom sóhaját, s a tudatom nyergeli a Pegazus szárnyas lovát, s betölti a vágyát a szív, piros hajnalát, s a lelkemben élvezem az ég szeretetét, s a belém hömpölygő fény áradatát a lelkem már sötétben is lát megveti a homályt.

A lélek A lelkem parancsa engem nyom, a sötétség ellen harcolom a lélek ragyogjon, ezt ő kívánja különben eltörik a szárnyaló szárnya, a boldogsága az éltető joga a forró pályán élő mint tűznek lángszórója, s ha bánat az, ami nyomja kiűzi magából az ő nagyszerű diadala…

Saru A lábamnak föld a saruja átérem a földet a gondolatomba mindenütt én ott vagyok, ahol akarok, gyönggyel díszítem hajam, s keblem, enyém az ég, s enyém a föld, a nap fénye bennem sok verset költ, óh föld anya, istennő, gyermekeid mind-mind földi szenvedő. 77

Éden Az évek a sírba hanyatlanak az életem csupa káprázat, vak ablak, barlangban láncolt test alak és szálló gondolat, átok, áltatás, az élet mi más szemfényvesztés, áldott áltatás, olykor lelkem csapong, kicsap, élvezi az árteret, hömpölyög benne föld és ég, lelkes rohama olykor eléri célját, elönti a boldogság

78

olykor a hömpölygés benne egy időre lassan leáll, s majd a lélek a terhével újra ring, s a gyönyörökben libegve jár s boldogan kering s mikor a fény minden rosszat benne megöl, s a mélye újra száz színbe tündököl, újra feloldja a vágy magát, ha teljesítette a célját, eléri talán az éden álmát.

Arcod Arcod érzem, arcod látom, arcod ragyog a hó hulláson, nem vagy velem, szemed ringat engem a víz peremen körülöttem minden süket, mégis milyen jó így veled, mozdulatod melegít, s szeret engemet, az ablak mellett fagyos a lehelet, az éjben mégis melegít, szerelmed.

Ősz lett Őszi köd fátyol uszálya a légben kéken lebeg, a gondolatom felett a fákon piroslanak a zöld levelek, búcsút vesznek egymástól a színes festékek, az ősz megérett bölcs lett és lát s az érzelmével figyeli a fát, amint hullatja a sárgult lombját, s én figyelem a vándor felleget, amint könnyeket ejt, s a szél felkapja, az utolsó sárgult levelet. 79

Tenger Messze távol mereng egy vörös folt, a naplemente hatalmas volt, az ég végtelen s eltűnt a nap a tengeren belenéztem a hatalmas vizében, nagyságom mellette egy homokszem, simogatta a víz a partot, s hallgattuk az idő csobbanását én és a fehér habok.

80

Vénusz csillag A kék ég boltja valódi álom, a Vénusz csillag tiszta mámor, a láthatáron a csillag Úrasszonyát két csillag fénye fonja át, óh istennő, a titkod, hogy csodálom, ahol az ég kék, boltja valódi álom, a tágas szemhatáron kérdem magam százszor, miért kötök ki szomorúságon, mikor az égbolt tiszta mámor!

Eros Mily láng veszi körbe isten trónját? veszélyes fény fonja át újhold ünnepét, az égő napját, hő érzelme odavitte az isteni körmenetre égi hegyek a láng téged körbevett, izzó vörös égi menet mindent lángok öveznek, hatalomba lép az erő, az Eros a kezdet.

Író A keblet a tudás gyönyöre feszíti szét, az író érzelme csak nő és nő az égtől kapja a kegyelmét, a lélek az ég pereméig száll és terjed, s az írásban leled örömed, a költői tudás ihletből írás az égtől kihívás, s az írás az emberek szolgálatára rendeltetett, így olvasó te is élvezed! 81

Istenem Lehet, hogy csak a szél miatt könnyezem? Óh szánalmas életem, valamikor kinek is vétettem, szeretni akartam csalfa érzelmet kaptam, panaszlevelem jog, hűség, az erényem, szerzett jogom ki védi, ha én nem? óh szellemem, létem reménytelen, szívem kóborol, lelkem kinevet, izzó üdvös szeretet járd át a lelkemet, amíg eljön a végső lehelet.

82

Szellemem Alkotásom alapja az ihlet, pillanata a lélek misztikus látomása, az ős erőt belém szórja, időtlen idők óta lappang bennem, melyet szellemem szárnyra kap, a teremtő isten alak, s meglátom az ezerarcú sok varázslatot, melyet a megvilágosodásomban létrehozok. Átélésükben bennem rejtőznek tőle a misztikus nyomok.

Magányos gondolatok Hallom az éjben a lelkem égi titkos hangját, s hallom, amint susognak a párnák, valaki vár és nagyon szeret, azt susogják, s hogy valaki miattam nem találja álmát, s hallom, amint sóvárgón sírnak az égen a vadlibák, s a gondolat felkeres mámoros utakat s látom a lehullt leveleket, a fák alatt, találkozni, senkivel nem akarnak… s a gallyak hajamba kapnak

Láz Álmaim nedve felszivárog kútba dobott titkok, árkok bennem mindent mélyen elások, szívemre olykor ráfagy az ő láza, az ember nem szól hozzá, s őt megalázza, ilyenkor elballagok bennem sokszor fáznak a csillagok, ég a földdel összeér, te mesebeli bolygó a hold az égen fenn őt is ismerem, elfordulok emberek oda, ahol ismernek. 83

Csillag Amint meglátta csillagom, a csillagod fénye bennem felragyogott, az ég változik, a föld forog, bennem leled az otthonod, köröz téged a csillagom, maga Te vagy a verseim ezer csillaga.

84

A szív A szív nagyokat dobban ő olyan kedvesemhez írom a sorokat, szívemben hagy mély nyomokat te valahol mosolyogsz boldogan, lelkem hozzád suhan szívem botladozik érted – szomorúan.

A víz szelleme Úgy tudom a víz él, olykor cseveg, olykor mesél, s olykor fut, a vízen a szél, sírva mondja „jaj” – ha megszólal s télen mi marad a víznek a jég alatt? csak a fuldokló fagyos lehelet, suttogva mondják a vízi szellemek.

Az idő Ketrecbe zár az időm, bennem halvány mécse lobog, lélek gyötrőn az élet mi más érzelmi világomlás, s az ember érzi s látja, hogyan esnek a romok önmagára.

85

A nap Uralkodó szellem, a tűz elem uralmon van élen jár felkap a szárnyas lóra, s lemarad, gyorsan az óra, s az életet is hamarabb elrabolja s beleszórják az ember hamvát a szent folyóba, nagy a tudásszomjam, kitől kérdezzem a nap hova rohan az ember alig éli nappalát, máris sötét lesz s alig lát, óh hitvilág,

86

ha süt a nap milynagyszerű e szép élmény, aranyból van a fény, mint kitisztult tűzláva, átváltozott alkímiába – arany fényű sugárra, óh, csak ne szaladna a nap arca elaltat örökre engem, téged az időnek rohanása, óh sírom is előbb kiássa, a nap te drága, lehet hogy találkozunk majd egy másvilágban.

A tél Mint suhanó szellem, ködfátylat borít a tél a csillagok sápadt fénye, az éjjeli ködben titkos homály, s évről évre ringunk előre s az idő leple beleolvad a kietlen végtelenbe, s bennünk könnyet sír a szél, bennünk fehér az álmos tél, s bennünk néha a télben visszaszökik a nyár, s a tél szívünkben lehet akár egy virágos oltár.

Lemenő nap A lemenő napon is ott ül a hatalom ő az égen a legnagyobb birodalom, a nap ott ül szemeden, s hajadon s én a mosolyod csak ritkán látom a szívemnek fájdalom.

87

Tenger Odalent délen az ananász lugasok várnak, csurran a méz, kedvez a vágynak, s a napfény szebben mosolyog a szememben, a szerelem is kigyúl az égen, csodás tüzében s kékebb az ég, s csodás kék a tenger, s a szellők lengetik ringatva el s nézünk egymás szemébe, s az égre fel, s a szivárvány nekünk énekel.

88

Vágy Gyújtsd fel vágyamat, az érzék világomat, had bolyongjak benned mesés éjszakákban, csókok pompájában hajnalt széthasítva lelked magasztalja.

Sötét ég Megvakult az ég ilyen telet sosem láttam még, hetek óta beborult az ég alja, a nap az eget teljesen elhagyta, az égen olykor megjelen egy fényszál arany toll óh napsugár, jöjj az égre már, szívem lelkem ragyogásodba fúrnám a lüktető vércsatornán végórámig úgy érzem, most meg sem unnám,

kétely – kérlek ne vezérelj, bár csak egyszer hagynál engem el áradó éltető fény bár csak egyszer szíve még dobbanna felém, s ha a szeszélyes éjben te vezetnél, adnál erőt, tudom, érzem s elhagyna a kételyem.

89

A nap A lemenő nap az ég aljban bíbor színt szór a hajamba, a tenger hulláma elkápráztat, aranyban ringatja el a vizet gondolatomban, a verseim is felfényesednek, s olykor homályba, feledésbe vesznek, s olykor szemed a lemenő napban is engem éget, súgja a lelkem, ha reád nézek, egyetlen dísze vagy a két szememnek…

90

A szív A szív álma belebújna a boldogságba, s a szeretetben ott maradna, óh a lélek és a szív az éterbe száll fel, ha bús vagy örül, amíg a teste ki nem hűl, ha valami fáj, szívemmel fájón érzek, az úrnak panaszolom el, s meggyógyít szeretetével.

Álmok Óh álmok, szemeink kigyúlt élő lángok, fellobban a mélyből a vérpiros, lüktető színéből jött az édes varázsálom, s a szívben azóta reszkető dallamot játszom, mily drága muzsika beföd a vonzalma, szerelmes virágok illata a szellővel játszott, s az érzelem szívünkre szállott.

Találkozás Gondolataink találkoztak, néztem az eget, a felhők közt kerestelek, éreztem a szerelem hő viharát, s szívemben volt a mennyország, körülöttünk szálltak a magányt lekötő ábrándok, s a lelkünk falára sejtelmesen átcsapott s az éjben szálló szent vadlibák az égboltot szárnyaikkal csapdosták, elrepültek tehozzád! 91

Csend Az éjben uralkodik a néma csend… árnyékod érzem, körülöttem bevonta a gondolatom s elmerült benned, titkon mint ábrándos telített álom, s fényesedtek bennem feléd az érzelmek, találkoznak az éterben biztos a lelkek, s a szív soha ki nem hűl, benned, szívem még mindig örül, s boldog vagyok veled, ha érzelmünk a tudatban napvilágra kerül.

92

Fények Gondolatom színes szárnya ne kerülj soha mocsárba, ne merülj bele a sárba hajnalodván kirobbanni benső fényeddel vakítani magasztos szikra ha átvilágít sötét gondolat tőlem eltávolodik, s lelkemben isteni derűt hint, megemelkedik bennem a fény szint, s másokra is világít.

Az ég Égi Termékenység szellemünkben ég, megszületik bennünk egy kép, valóra váltjuk, ha kívánjuk, de ha nem elég erős a kívánat, nem teljesülnek az óhajtott vágyak, a szellemi akarat az égben elakad, befedik az árnyak a fényre szálltak.

Áldalak Esténként lelkemmel betakarlak, a lélegzésemből magadnak reggelre visszaadlak, szeretetemnél álmomban is ringatlak, szívem bánatával őrizlek, s áldalak, álmomban újra láttalak arcod arcomon vetített fájó sápadt árnyat, árnyék vagyok neked tudja a te árnyad szívemben ő a tudatos bánat. 93

Vonulás A tömegből elvonulás késztet, s mégis fájdalmat érzek feláldozom magam nem kérem a sikereket, bölcs az érzelem tudja, hogy nincs helyem a harctéren, csillagrajz vagyok, az univerzum szemében, s a fényét bennem élvezem atom lencsém szerencséje él, rejtélyesen bennem s a tüske is virágot hajt szívemben.

94

Dráma Misztériumban drámai jelenetek közt élünk, ez uralja közösségünk, az arcodról könyvet lehet írni, a lényed beteríti az univerzum hordja rólunk a nagy titkot, az ősegységbe belebonyolódok, lehet az ember önfeláldozó, versíró prédikáló, a keskeny ösvény végén megmarad, egy pislákoló kis fény.

Ha te szerelmes vagy Ha te szerelmes vagy, neked az igaz zene Isten szerelésében szól hozzád, mint morfium, reád úgy hatnak a szerelemtől egymásra párolognak egymásra vetített testi, lelki, szerelmi kép a mély rezgésű érzelmek húrja, feltöltődik szerelmi aranysúllyal.

A szíved Szíved ne fedjék be széllovas árnyak, szívemre majd visszaszállnak mind, tüzes tükörben járnak, háborgóként a szívben kószálnak, a lelkem, mintha feléd lengene, szellemem betakarja lelkedet, s vigyáz végre a szíved lépésére.

95

Boldog Ki boldog, annak csillaga tündököl, nem törődik a holnappal, s nem pöröl, boldogságtól repdes, telítve égi fénnyel, kábítja a szeretet tiszta zenéje, fényből van a szeme dísze, kikeletnek is őhozzá hódol a lelke.

96

Te vagy Magányomban te vagy a társaságom, semmire nem vágyom, köztünk távollét, szakadék, s nagy tér, s az úton lépkedek, követed léptemet, s a bensőm tere a távolból éltet.

Sejtelem Ösztönömre hagyatkozom s így nem csalódom, az érzelem a sejtelmet megérzi hajszálerem kitágul, pupillám fénye lecsap mint a villám, ha nem őszinték hozzám, lehet, hogy nagyok az álmok, lehet, hogy rossz úton járok? a hold álmaimra hullott, el kell hagynom a csillagot.

A tó A tó vizébe nézek, s látom benne a képed… nem vagyok részeg, a vízen bennem rezeg a képed, s úsznak bennem az emlékek, s az idő hulláma sosem önti el végleg.

97

Homokóra Jár, csorog a homokóra, a végtelen csöndjét rám terítette a magas ég, álmomban eltévedtem merengve járok a létben, csak haladok előre, szomjasan, elfásultan, ketyeg bennem a falióra, a homokot fejemre szórja, a homokóra ütött az óra, szívem égi tartományok lakója.

98

Ölelj Bátorítsd szívem a hidegség ne süvítsen bennem, ölelj, hogy ne féljek, ha nem vagy itt, ölelésed ha szívet bátorít, s szemed tükörként virít.

Képed Ott leng képed ott legbelül azon a domború szív-falon nem olyan kedves néki senki, hogy le tudja onnan venni, ajkam lehet kifele néma, de nem a szív, ő megárad, mint egy nagy folyó, s olykor kitör ha kell, és neki jó.

Álmok A hétköznap néha kitüntet, s mindig szomorúbb az ünnep, egyedüllétben fájdalmakat szülnek, vádolja az ember önmagát, az ég újat már nem ád, a virágos nyár már elbúcsúzott, a szívemnek bút okozott, gondolatomon vissza szállok hozzátok, régi álmok, ha már elmúltatok. 99

Lángok A holdsugár minden este szemembe csillan örömöm a földön, nem találom, ez így van, álarcok közt az utamat járom azokba bújt a jó barátom, szenvedő élet születni a földre vétek, hamis kacaj a világ szemében gonoszan ül és csak hevül az égen szememmel körbe ások, de kiutat nem találok.

100

Kesergő Jöjj el újra tavasz, te föld, gyönyörűsége, a nap szeretettel borul föléje, virágos álmod csurgó mézű édes ének s a szívem ajkán zümmögnek a szorgalmas méhek, s roskadoznak a virágoktól bokrok, fák, a tavasz szeme beteríti selymes fűvel a szép határt, álmot sző a szitakötő távolról hallatszik a múltból pásztor kesergő.

Lépteid A lépteid rég elhalt a földön, elhalt a kövön, a képeket rólad folyton szövöm járok körben sokszor a temetőben, ő a szövétnekem, viaskodom magammal, éjjel s nappal, látom a földet mely betakar téged, a felhő könnye lelkemben éget, engem ágyamból a bánat kivet, röpköd felettem a nap, örökké semmi se tart, s az égről fejemre hull egy csillag.

Hiába Hiába össze kulcsolt kézzel, ha bűnös imádkozik, ha utána újra titkon vétkezik, szalad felé a bánat s bú, s lelkét bevonja rideg, szomorú éji kapu

101

Dűne a Fehér Sárkány uralma Az éjjel oda künn fagy volt, s hidegen nézett le az égről a hold, megdermedt az ég alja, s a magas hegyhát csenevész sarja… észak felől fújt a szél fönn, s kifordította az az oázis katlant, homok medencét beágyazta a Jardang utat s a só kéreg felkereste a Loptavat és a Fehér Sárkány Dűnéi betemették a Jardangokat, eltűnnek a járó-árkok,

s a szél heteket a magasban keringve szárnyal mint az óriás sas, ki vérszomjas ordítja, azt sírja folyton, Jaj! s ami egyben volt mészkő darab, ők már csak összetört kicsi falak, s túl súlyosak, hogy összeomoljanak, olyanok, mint összenőtt faágak, melyek a légben szállnak áldozatai lettek a fehér sárkány uralmának.

Karácsony Karácsonyra az angyalok égi fája a mennyekben meg lesz gyújtva, arany alma fényben leng alatta, Isten fénnyel jutalmazza a bolyongó világot, hogy legyen fénnyel áldott! 102

Szilveszter Elmúlt egy év újra, mi maradt belőle? Emlékezet a múltra, ma a nép a világban szanaszét széled, búcsúztatja az óévet… mulat, dalol, szól az ének, így temeti el az elmúlt évet, pedig az ember legszívesebben sírna, a lába az év multával hamarabb ér a sírba, ellene nincsen fegyver, legjobb, hogy ha bölcs az ember, magába száll, megbékélve sorsával, nagy legyen a hit – s reménye, tiszta lélekkel lépjen be a világnak új évébe.

Január Január elseje van, ráült a komor tél jeges fellegekre, benne van a télnek közepében, hó fedi a háztetőket, könnyes a szeme hegynek, völgynek, s az elhagyott embereknek, zúgó patakok a fagytól árván elnémulnak, meghal a természet, a hideg szelek sírnak, mi csak a meleg szobát keressük, új évet ünnepelünk, falvakban, tanyákban beállnak disznótorok zöme – sorra készülődik a nép a farsangi bálra, ily szép szerrel fegyverkezünk a hideg ellen, az új évben, januárban, februárban. 103

Egy pohár tea Egy pohár tea mellett nézek ki az ablak peremén. Odakinn havat szitál a búsuló szél gondolatom felfogja s körbe hordja a hópehely száll ráhull újra s újra a szempillámra, és repdes tőle a szívem, szárnya, két fehér angyal, szobra a szobámban, lelkem angyali árnyban,

mily szép a hópehely, amint száll odafenn, nehezül az élet súlya tőle idelenn, a két fehér angyal egyetért velem, s a gyermekkori havas utakon tovább jár a gondolatom, hiába hessegetem, s a gondolatim a régmúlt időről felfogom hálatelten, óh havas régi álom, érzem benned újra a bölcső ringatásom.

Nyilas csillag Nyilas csillag jelében jön a fény nemzés létre ő dobogtatja az ég szívét az univerzum lelkében szellemi utazás kapcsol össze. 104

Álmaim tragédiája Álmaimban mindig gyötör a kín, átkozott időmben Isten véget ír, ó miért van, hogy újra, s újra meg nyílik bennem az elmém sírja, oly nehéz az agyam súlya, párnák közt éjjel nem találok nyugalomra, álmaimban újra, s újra rálépek a gyász utamra… utoljára sötét volt nagyon az ég alja, s démoni csend borult

a fekete bűn házakra s mintha én magam egy mély-sír lettem volna, s lelkem a halál egyfolytában ostromolta miért is vagy mindig eszköz a gyászos rosszban, te hívatlan-bűnös álom, szememre miért nem ömölsz, szép világom? Kemény örvény, nékem vihar szelet jövendöltél, életemet az idő már rég befalta, a hátralévő időm a sír ajtaját nyitogatja a halál káprázatában.

Világ Az agy olyan, mint a megszállott ő álmodtatja velem a világot, a földi lét az ég dermedt álma, s reá vetül az álma a megdermedt anyag világra, a tűnő perceink káprázatába. 105

Merengő álmodozások Novella

Álmomban sokszor reám száll különös ismeretlen álom, mintha nem lennék ezen a világon, fölébredek – kinyitom a szememet, álmaim elengednek lassan magamhoz térek, s boldogtalan vagyok lelkem, nem vette fel a testnek anyagát, nem állt össze a létem, künn borús az idő, álmodozni szeretnék, félig éberen – érzem, óh a költő tudom olyan, mint egy gyermek, álmodozni szeret, nem kell kérni senkitől engedelmet, álmodozva sokszor ajkadról drágám édes virágot szedek, fehér galamb szárnyán hozzám csókjaid ide lengenek, óh álmok közt merengek 106

miért nyissam föl szememet, nélküled, tudom, hajnalban is este lehet, s ha felnyitom szememet, óh minden bennem hanyatlik – hallgat s újra elveszítem bennem – magamat nem süt a nap, sápadt a fényem lelkemnek napja nincsen, fogoly vagyok az ébrenlétben, lehunyom szemem újra, s a valóságra gondolok, ki magáról tudja, hogy ő nincs sehol, de én is tudom ő is elpirulna, hisz csak én alkotom én csupán bennem a képzeletem színes tükrében a Hold festi folyton az aurám a gyönyörű nap mosolyog fényével reám, és súgják a tudatomnak, az élet csak káprázat csupán!

Napimádó Mint a napraforgó én is olyan vagyok a nap fele fordulok… s követem a napot, vég nélküli az ő kedves derűje, ő az ég meleg szeme, vágyat ád a lélek reményének, s tőle a nagy világ fölé emelkedik s a fény világ gyönyöröket rak reád… s éjjel, mikor álmodom, a csillagomba mélyen kapaszkodom.

Világ Méla, bús rég a világ álma, révületbe mereng szüntelenül az árnya, a reménytelen körútja végét sehol nem találja, óh nagy világ, rajtad ül a bizalmatlanság, benned folyton tükröződik a komorság, ezredek óta magadon hordozod az emberek nehéz fájdalmát.

107

Éjjel Az éjjel lestem a bűvös holdat, s benne Voltál szentnek láttalak, arcodra szőtt titkos árnyakat nyugaton a folyó partján a szellemed az égi úton áthaladt s fekete volt a víz sodrása, s fényt bontott reád a Villám sugarának vörös fátyla s reá bíztad magad. a titkos holdra

108

Könny Óh virágozzál szép világ, legyen zöld benned, minden ág, cseresznye szirmok ők tavasz jelek, mint a könnyem úgy peregnek álmaim halottja ő kit folyton keresek és nélküle az életben megdermedek… ő már nem él, de bennem még nem halt meg…

Lélek Lelkem gyökerét ne vonja be sose az éj sötétje, változzon át világos fénnyé, a földi sárból emelkedjen égi szellemivé, szóljanak közben mennyei zene, szólamok, s dívjanak benne igaz gyöngyből a virágok…

A bűn Összekulcsolt kézzel buzgón a bűnös hiába imádkozik, ha utána titkon újra vétkezik, lelkébe szalad felé a bánat, s a bú, s bevonja őt az éjjeli ború, szíve rideg és szomorú.

Tavasz Itt van még a tél, de a tavaszi fény szívemben dúl, ha reá gondolok, örömre gyúl, gondolatom ott kószál a határon túl, s szépséggel takaródzik benne a hűvös éjjel… s virradatig hévvel a tavaszban kószál a rózsák engedelmével az Isten gyógyító csendes éjjében.

109

Karácsony áldása

Holdfénytó jege

Karácsony áldása a lombos szárnyú fenyőfa zúzmarásan leszáll az égből, havas ruhában visszahozza nékünk a fényt a sötét világra, felettem levő barátok, embertársak, hozzám tartozónak, gyúljon ki szívükben az égi szeretet lángja, munkátokat gazdagítsa, s legyen szívetek álma a mennytől megáldva, s az égi tüzek fénye kívánom, hogy szíveteket boldogítsa egész évben.

A havas jeges gleccserekről a jég ázott időszakos vízfolyásokat hord a holdfény tóba, s meggyúl a sós víz és ég s felette büszkén áll a lángoló hegység!

110

Karácsony December lett újra átélem a telet, előjön a szívbe a hűvös szomorúság, s elbujdostak napsütötte szerelmek kies hidegség gyötri a lelkeket, hamarosan eljön a szent éj, s rólunk leolvasztja a közönyt, a növekedő égi fény!

Az oázisok százánál Korla dél kapujánál ott van a karaván, szeráj, ott van a választottam szempillái él a gondolatomban, az ő mosolya bennem éled, A Szellemek másnál szebbnek alkottak téged… átrepülném az eget mint szent lúd teérted, óh a fájdalom gyötrőn áthat, az énem másik

fele ott van tenálad, felhő az égen, ha elém jön, mondom néki tízezerszer üdvözöljön… szívem sajog körben, mert lábod érzem meg van kötve, elválasztanak tőlem hegyek, völgyek, s így ajkam komor, elapadt rajt rég a mosoly, karaván utad az égbe vezet, néked majd csak én ott, az Úrnál létezek.

Sivatag A sivatag peremi oázisokban a vízért folyik az élet és halál, sok víz használás folyókat sorvaszt el, a sivatagi ember szokásokkal környezetüket formálják át. egy csepp víz is elkergeti a halált! 111

Réges rég Este volt már, rég csillagos volt az ég és mikor egy karaván a gyöngy folyó partján deltája mellett lassan haladt, már erre trópusi az ég hajlat, s a karaván úton a lóhátán egy bolyongó férfi egy szerelmes dalt dúdolgat… bolyong vég nélkül hegyen pusztán Gyöngy folyó deltáján oh, s mily nagyon vágyódom én fekete szemöldöke után, óh másé lettél tudom, hogy sírsz, de némán hallgatsz… kemény szívű Szahib – szűz vagy,

112

mint az időjárás egyszer borús, s ritkán napos, már rég nem hallak de látom a menyegződ halálom a Te lakodalmad, lelked mélyebb a Gyöngy folyónál, anyád jobb az Imán-patmánál, a jádekő ott él és hal a tisztaságánál óh szívemben ringtál, mint akár madár híred messze elhatott tudom szemeink találkozni fognak mint a csillagok s ha a lelkünk a mennyekbe egyszer felszáll, együtt leszünk tudom én, mint két csillag bogár…

Margit E gyönyörű név már ezredeken keresztül él s ha kutatjuk, szépeket mesél, Szent Margit neve is innen ered mélyek a gyökerek, Margit a nővéremnek is a neve, e szép név annyit jelent, „Tenger gyöngye”! Tenger mélye rejlik a két szemében, s a gyöngyök titka nyílik az ő mélységében, s érzem, mily tiszta az ő mély titka, égi eredetű, a forrása, s a nemessége kiül az arcára, hogy mindenki figyelje, lássa, gyöngyszínű fehér lelke az égnek tiszta álma…

Élet és halál kérdése Közeli tüzet Távoli vízzel el nem olthatsz, Te is tudod, a selyemúton a karaván halad s a háttérben a Kungur 8 ezer méter hegy magassága csúcsai tornyosulnak s a tetejük havasak, s mégis a víz az a kincsek kamrája, a víznek minden cseppje élet és halál kérdése! Az élet sivatagába.

113

Titkos ikermásom Megismerni téged, én hiába vágyom! miért vesz körbe téged ezer titok titkaid mind-mind elerőtlenít engem gyötrő szövevénye kábulatot ád, hatalma terjeng s el nem bocsát, fénytörésben rólad a szemem sötét képet lát, mit tegyek, hogy tőlem téged elszigeteljelek? vagy körém

114

sáncot verjek?! óh reám tetted a földi kalodát, szellemem őrízd az énem égi jaját! útjaid fáj nékem hogy nem kísérhetem, égi titkaid magamba temetem, nélküled féltékenyen a Plutó lábod alatt honol, amit ő akar tőled, mindent birtokol, lépéseid kiszámíthatatlan rögződnek a titkok benned – álmaidban.

Az ember Midőn a Sátán az édenben sétálgatott, a nőre szépséget rakott, Ádám mennyei boldogságot képzelt el magának, Éva a drága a sátánra hallgatott s megörökölte a nép a halált s s elveszítette a hallhatatlanságot mert az édeni lakók az álom balzsamjának hitt s rövid lett a földön az élet boldog napjai a búcsúvétel a földtől az embert elszomorítja, s a feltámadással magát folyton vigasztalja, óh napvilágom, életem örömét csak benned találom!

Vénusz Vénusz csillagban az égen ott kószál a bika a Vörös Csillag jegyében… ő az érzelem, nagy művésze, sugár balzsamot ragyog benne a Vénusz fénye, s benne hevít tékozolja az ő érzelmeit!

115

Alkony Úgy érzem én már rég párnámba beköltözött a csillagos ég szememre tapad a telihold, s a fák között, magának utat csiszolt. Mámoros fény van tőle a levélen, s az alkony homályos kísértetén visszaleng a szél.

116

Juss Az észak harca mintha dúlni akarna örökre, makrancos tél azonban fagyot lehel fekete hajam dérkoszorút visel, a nap sugara elrepült a sötétnek honába, az életem keskeny köre vágyódva még visszavárja éltemnek ő lehet még az egyetlen jussa!

Szivárvány

Örvénytánc

Ha szeretsz drága engem, ha elmegyek verseimet ajkadon tudom majd élteted, és sarjadni fognak benned s az érzelmek köztünk lázban kikelnek, s a mennyei utak nyitva vannak, gondolatainknak s hozzád majd verseimbe vissza lopom magamat… s a föld és ég között fény villan rád – és reám, összekötő utat mutat a szivárvány, s szemünkben játszani fog jelnek – a szivárvány.

Künn esik a hó s a szélfúvás örvénylő táncát járja bennem a fájdalom ég agyam lázban, fényre vágyva, esdekel az éghez egymagában… hit – remény úgy dédelgetlek én mint anya a gyermeket ölén, égen földön mindenhol vannak mágikus körvonalak, s gondolatom körbejárja a havas éjszakában a mágia körtánca, s lelkemben elővillan a fény születése, s lelkemben újra kering a fény menyegzője s elmúlik a halál sötét éje.

117

Téli ég alatt Az ég lassan besötétül boltozata csillagot szül, álmaimat beszőtte a dér, rég nem süt a nap hófedte rég az alkonyat, úgy érzem még sokáig így marad, előttem állnak hatalmas hegyek havasban lépkedek, s úgy érzem a sápadt csillagok fejem fölött sírnak, óh drágám kereslek a sápadt hold alatt… üzenek az Úrnak kiált a visszhangzat a lelkem is már fáradt fényt gyújtson bennem hogy lássak a benső éjszakámnak. 118

Téli vers Ha kimondom a telet, érzem a hideget a szobában meggyúlnak a tüzek hisz a hűvös égi lehelet óhajtja a meleget, füst illatú lesz a természet ő ad hírt hol éled a pislákoló élet, felhők egyre tornyosulnak s jönnek, mennek újak, mint fenyegető titkok, úgy vonulnak, beláthatatlan a jövőd – a holnapod, gondolatomat is befedik titkos árnyak, olykor figyelem a titkos holdat amint a felhők között bujkálgat, minden csupa titok a télben, az ember napjait éli sötét derengésben, félig holtan, s csak félig ébren.

Téli gyász

Elmúlás

A tél mindig homályban s veszély lázban hózáporában jégeső zúdulásban néz felém télen zúzmarás ablak, bánatos lett régen mert üvege most vak, gondolatok szép szavak ritkábban díszítik ajkamat, érzelmem szárnya nehezen röppennek ereim nem adja a meleget, a szellemem látja fény nélkül lelkem homályban vonuljatok el síri árnyak, az emberek fáznak, a madarak is a kopár fán megfagynak, szálljatok le égi magvak, legyen fény újra az ég alatt, a tél élvezi az emberen a kies hatalmat.

Búsul a könny a szememben ül már, gyorsan elszökött a rövid nyár, az ősznek már színes palettája búsuló léptei szomorú egyfolytában búsul velem, s az égen a hold, a föld fénye nélkül egy darab folt, óh nélküled is oly sivár lehullt a virág, a föld rég kopár, s uralkodik a tél a hegyeken, ott a magasban néz le tündérfehérben, nélküled a lelkem – süllyedőben elnyomott a csüggedésem, arcom sír, sorvaszt a magány, szívem árnyékát beteríti a homály. 119

Tükörkép

Csillag takaró

Az alkony kísértetén vissza leng a szél, s gondolataimban az éterben kószálok a szellemeknek tükörképe én vagyok. Ne törj el, szárnyam, ne legyen lelkem roncs maradvány, óh szeretet tüze Világ törvénye kincsei lelkemnek ős drága kristályok lehetnek… szent fények ereimben égnek, s mégis lelkemben magamat elhagyva érzem az égtől és nagyon szegénynek a tükörbe nézek s homályban ködben lépek jöjj fel új hajnal az égre, legyen benned szívem új reménye…

Az égen a csillagok tanúsítják egy-egy másik életből ringattak át szívemen vannak lőtt sebek, rajta a jelek most hogy új életet nyertem életemben veled lelkem élni kezdett újra szebben s az élet sejtelmét hordom bennem egek ura fenn, a te határodon, s tudom, hogy minden halálom csak egy álom s a körforgáson drágám mindig fogom a kezed, s együtt éljük meg az indulást és az enyészetet, az Ámor csillag útjainkon körbe vezet, s a fénye szemedből virít reám, este, délben, csillag takaró melegével.

120

Téli alkony

Rossz szavak

Rászállt a hónak vándor árnyéka a téli alkonyatra s aztán eltűnt a zuhatagban egy Karácsony éjben sorsom is úgy zuhant a zuhanó mélybe zúgott a fájó sebes emléke véres betűkkel sorsom írta fel a fekete égre, s a föld anya Isten gyászolt engem fehér hólepelben s szívem darabokban hevert összetépve s zúgtak őrjítőn bennem a harangok a szél rejtélyesen sírt, zúgott, s az egyedüllétemre rávetültek téli hideg árnyékok érzelmeim kitaszítva a télnek most is zokog…

Kutatom az eget az életemből kihagynám a hideg telet mikor jössz el lélekhez szóló szeretet hívás jelenj meg szomorú télben a szívvel-írás szeplőtelen álmok csillagvirágok köd áradása szállt reátok s a halálban háltok, örökre itt hagytatok itt a földön szívem semmi érdemed nincsen bársonyos köd árad reám darabokra tép az orkán magamban elmerülök csendben a lelkem hallgatásán csüggök keresem a ki nem mondott szót a gondolat széttöri, a rossz szavakat és a hallgatás széttöri benned a rosszat.

121

Üldözött Világtól üldözött a lelkem, jó lenne élni egy csodás fény szigeten, tél van esik a hó befagyott már rég a kékvizű tó, szívem, lelkem tisztaságra szomjazó, ó csodás fény jöjj el újra jöjj az égre legyél az én lelkemnek éke a sötétet bennem győzd le… sérült keblemnek kell a béke, ne legyek könnycsepp a világ szemében. 122

Téli komorság Tél van, homályos az égi katlan elillan a köd fátyla lassan gondolatom kérlek, ha lehet szépítsd meg a hideg telet azért vannak csillagok, kik megtalálják csillagom, de én elbujdosok sokszor néma vagyok, boldogság után hiába kutatok eltűnnek az ismert lábnyomok, nélkülük én egyedül maradok, az ablakon a havas utat nézem a tűnő idő szárnyait felidézem, mily szomorú télen a harangszó, hangod belepi a hó!

Viharok szárnyán Télen megvakul az élet, mindent a szürkület burkol át, lelkem nap nélkül nem lát, nap nélkül a szív sem él, nap nélkül elszáll a remény, hol keressek támaszt, kitől kérjek választ? Künn bolyongok egymagam a zúgó viharban, szél a havat a hajamba szórja gondolatom közben hordja, nincs csillag az égen sötét az út idelenn fény nélkül nem látok, félek, úgy érzem életemre törnek egyedüllétemen érzelmem kitaszítva a viharos télnek.

Téli rabság Óh most tél van arcotok gyötört fáradt emberek meglepték a földünket a vihar seregek kegyetlenül fagyosan szántják a föld láncolatát, örvényes utakon, a fény visszatalál olykor, kín, sóhaj fúrja a létet, a világba mehetek bármilyen tájra, ott is csak fájna hogy félholt a szívnek tája, óh az ember ott is árva de Veled Uram parányi óriás vagyok csak Tőled tanulhatok, s ha átfogna a két karod, a haláltól így szabadságot kapok. 123

A köd uralma Köd járja be az éjszakát szélvihar fújja a hegy hátát bele recsegnek a szomorú fák templom tornyán sírnak a baglyok, befedi a felhő a hold korongot, kertemben a rózsa bokor hajlong sírva, bájait az idő elrabolta róla, ki szereti a fagyos telet minden az

124

önárnyától remeg Isten segíts rajtunk már ne hagyd, hogy a mindenség mögött ólálkodjon a halál, arcomnak is fonnyad a bája, az idő a kéjt fölemészti magába, itt a földön minden szenved, nem tudjuk feledni sohasem a félelmet, s egy életen át reszketek, Uram, hogy dicsérjelek én téged!

Téli burok Igazi tél van az ember alig lát kiterjesztette a földre a sötétség az uralmát, s befújja a hó a járó-kelő arcát, a csúcson és a síkon hajladoznak a kopár fák, a lég lehűlt, a hó egyre szakad, összehúzom a hidegben magamat, a szobámba révedek s hallgatom a csendet, ablakomon kecses,

jégvirágok nyílnak, az északi viharfogak hideg szelet kavarnak, szállnak titkos égi rengő hangok szemre tapad a bágyadt újhold s összesúgnak az elhaló kopár fák, az éjben a szél kínosan sír, a szelleme biztosan fáj s a fantáziám titkos utakon jár mert néki a titkokat megfejteni muszáj!

Vihar Óh zúgó vihar ár a hegysziklák egymásnak köszönnek már visszhangban él az egész táj, a vízen sirály száll, az Istenek háborúznak az égben netán? 125

Vadludak Az égen szállnak a vadludak nyugattól kínos hangon búcsúzkodnak, hallod, amint szárnyukkal csaponganak, szívem ébren a ludakkal együtt száll, szent éji ludak titőletek különös titkú a táj az utcán pislákol egy-egy lámpa, a házak télen ködbe burkolva s az álmok is keresik a csendet, a hangtalan nyugodt vidéket, büszkén állnak fent a havasok itt-ott élvezik az elővillanó napot… őnélküle ember fátyolba van burkolva a holnapod… 126

Havasok Ha nyár van odakünn a réten, virágok nyílnak a csodás fényben, fenyőfák gyúlnak a havas télben, süvít a szélgyerek az égen, a csillag fények keveredik bennem az évszak, olykor bennem süt a nap, olykor bennem a világ vak, ha a lélek boldog, télen is a szívekben csak igaz gyöngyök nyílnak, a bennső vallásom megveti a múlandókat, szívemben élnek óriás lombú fák, terjesszétek az égnek a lombotokon át az örök élet álmát.

Tél A természet hideg ölelésében homályba zárkózik hó borítja a földet, karámba zárja életünket, a fák téli álmukat alusszák, olykor a kibúvó naptól csillognak a jeges tájon át gyémánt szikrák, madarak eledelt keresnek s az éjjelek mindig fagyosabbak lesznek, fehér havas világ, vesd le köpenyedet, az óhajunk sürget mielőbb csak lehet.

Sötét Fehér felhők vándorolnak az ég alatt, körülöttem ködfalak imbolyognak, s a szomorú hófúvás ami megtöri a csendet, jégbörtönben érzem szívemet, a hold árnya haldoklik a felhő alatt, s mérgesen csikorog a hó a talpunk alatt, az élet csupa gyötrelem, sápadt s gondterhelt, már rég a szívem a vissza levő sorsomról elmélkedem, e sok fájdalmakért lesz-e odafenn győzelem?

127

Gondolat körforgása Nézem a havas utat az ablakomon, s viszi, sodorja a szélvihar borongón bánatos dalom, a tél hatalma agyon nyom, szeretetre szomjazom, ó szívem soha ne szűnj meg szeretni, ne szűnj meg sírom a nevemet hirdetni, ha már ki fogok hűlni, becsületem az ég fogja csak megszülni… olykor a tudatom úgy érzi óh, hogy ő szüli a világot, s az idő szül engem, s téged, s a világ forgása lesz ikermásod mint ahogy az élő szüli a fura életet, mely újra szül engem s tégedet, a képzeletek keresnek agyamban bölcs szigetet. 128

Tél Téli éjjel a felhőket szél vihara váltja fel, a természet dérkoszorút visel, ha lelkemben feltör a remény ha pislákoló hitem két lábon áll, nékem majd örömet szitál, s a télben, bennem így kisüt a nap, s fényes lesz bennem a holnap, s a homályos borús télben a szobámban a szívemben kigyúl a fény, a szeretet hozzám ér és cserébe semmit sem kér.

Panasz A szív dobog el minden panaszt, énem nem tudja leírni szívem minden fájdalmadat, ha a szomorúság belengi a szívet el nem engedi, s a sugallatom szava szívem halljad olyan tiszta, mint a forrás alja, ha valami fájna, ordíts- s kiálts újra, az emberben csakis a tiszta fény az érték, átvilágítja ő mindenki szívét, s a tündöklő fényben a rossz álmok érzem – eltűnőben, s az erdő sűrűsége szunnyad bennem, s száz szép gondolat fénylik az eszemben.

Hóvirág Hóvirág csukott szemmel is látsz, hervad a lelkem adjál vigaszt énnekem e hideg álom világban, élsz te kis árva, havas uszályban, segíts rajtam ne tévejegjek önámításban, ültess mosolyt szememben, hogy mosolyogjak, a halál szemében, a valóságnak égi fényes kertjében.

129

Téli idill

Magasztos kert

Ha eljön a tél, megvakul a fény, szemem a ragyogásba fúrnám égben ívelő, szárnyaló csatornán, szívemben a vér lüktet pirosan jó lenne elfutni, a hidegtől mostan, a hó leple alatt a föld mélyén alva a gyönyörű keble a hótól ázik, sötét a szobámban alkonyi ború szívemben a bú, elmúlt a karácsony, életöröm hol tanyázol? mily szép is a nyájas tűzhely, lobogó szép arany gyűrűkkel füstöl a kémény, pattognak az égő parazsak, s a füstfelhő befújja a Tejutat.

Óh szent magasztos Tilmuni éden kert gondolatom sokszor benned hordozom s a magasztos sejtelmét szívem csendjével átjárom az ős határodon, s a tiszta vágy s az ostromló hit körülvesz, s tiszta gyermekké varázsol, tesz elfelednék mi rosszat magamban hordok, minden földi fájó dolgot, s az ágyamra dőlök, s ringatok egy régi álmot, s átszáll lelkem a nagy világon, s keresi a Tilmunt, s az édent folyton, hogy az úr néki végre megbocsásson.

130

Reggel írt Karácsonyi novella Karácsonykor az égi szellemek útra kelnek s szórják a fényt, az ég felett fény pecsét van homlokomon égi szellemi kódom… az Úrtól titkos rang súgja egy különös, benső elmélyült hang… lelki rezgésem fogd fel szellemem egyedül ne éljen fény nélkül nesztelen, bennem a viharok, szelek egyre süvítenek, bujdosó álmaimra rávetül a gyertyák árnya, s az égre vetül szívem szomorú írása, s gondolatom újra letépi az égről: szállva könyörgő hangom a szeretetet, ki tőlem rég elzárva szűrődő hangja üzeni, ő elítélve él fogságban, s a kulcsának száma ott rejlik az égnek üzenő visszhangjában…

Csillagok Odakünn a hó esik, szomorú az ég, el sem áll egy ideig a hóban keresem a nyomod, pedig a szívemben repdes a halott elsárgult mondatod, s figyelem az eget, miként csillagom keresi a tiédet.

Árnyékod Az árnyékod bennem hordom, nagyon mélyen aranyba mártott érzelmem rólad szépet mesél, verseimben, a szívem vágya mégis elérhetetlen, óh a nyomodat el ne veszítsem, óh a lelked hozzám menekítsen. 131

A fa törzse Őseim Krónikája Ősapám híre nagy volt, felfigyelt reá az égbolt, irigyelte őt a gonosz fergeteg, a Pusztában tőle ő is reszketett, és jött a dögkeselyű, s kiterjesztette szélesen a szárnyát, s falta a vágyból eredő prédáját, sírtak mezők, hegyek, patakok, vakok lettek ők is szegény vakok hazugok a ti lelketek égni fog, sötét erők, szórják az átkot, melyet a világban saját magatok csináltok. 132

Sírkő Emlékírások díszítik a sírköveket, ha belegondolsz hogy ott állsz és olvasod, elfog a döbbenet, s hogy nemsokára te is követed, magadba zárod az írásos köveket, magadban érzed a kihűlt márvány szíveket, mely érted dobogtak benned!

Tartalom Csillagkapuk 3 Igéző hold 4 Ének 4 Idézet játék 5 Óh Istenem! 6 Éteri fény áramlat 6 A szeretet 7 és a korlát filozófiája 7 Te vagy 7 Dermedt léptek 8 Az érzelmemet 9 Fényeledel 9 Őszi oratórium 10 Ős erő 10 Északi gondolat 11 Nap és hold titkos koszorúja 12 Gyötrődés 12 Nincs menedék 13 Vágy 13 Mily bánatos a hozzád írt evelem! 14 Szellem 14 Panaszlevél az Úrhoz! 15 Megdermedt álom 16 Rabság 16 Szavak 17 Földön 17 Sóhaj 18 Bérlet 18 Fényvilág 19 Madárének 19

Álmom Tükör Üzentek Olykor Dermedés Fájdalom Pillantás Orkánáriák Követ Érzelmek Nagy ég Isten bölcselete Csúcs Sugalom A szél regél A szél A lét Áldozás Ajánlás Ég tengere A föld Szellő Anyám Rezgések A lélek Meditáció A szó A lélek Derű Öröm Jóság filozófiája

20 20 21 21 22 22 23 23 24 24 25 25 26 26 27 27 28 28 29 29 30 30 31 32 32 33 33 34 34 35 35 133

Szómágia Álom Magyarok Szeretet Hazám Csillag Csillagok Szíved Titkos élet A szív Rejtett fény A Hold Te vagy A lovagok Pórul járt ember Szállj felém Benső éjszakám Fogság Vércsepp Pillanat A Föld Mély tudatszint álma Óh, arcom Rózsáskarú Érosz és Szelen Költemény Karácsonyra Bolygó Isten Te csodás nap Szellemi játék Armagedon árnyak Újév 2009. Születésnapod sápadt fénye 134

36 36 37 37 38 38 39 39 40 40 41 41 42 42 43 43 44 44 45 45 45 46 46 47 47 47 48 49 50 51

Karácsony jelében Vetülés Költemény Rablánc Férjemnek Párlat Az idő Könnyek Kérdem Tigris Akácok Mélyülő titkok Világ Legenda A pénz Jutalom Érzelem Sokszor Éji csend A múlt Kísérteties álomkör Reményvesztett vers Ábrándok Eső A csend Fohász Beszélgetés az Úrral Panasz az égnek Az idő tavaszol Tavasz érkezése Eső Álmok közt Hathor Istennő

52 53 53 53 54 54 55 55 56 56 57 57 58 58 59 59 60 60 61 61 62 63 63 63 64 64 65 66 66 67 67 68 68

Botladozás Február Hol van? A hold A Holdsugár A Világ Kárpótlás Szirmok Árnyak Természet Suhanás A létem Ősz A szív s a lélek Tűnődés Odakünn Versem A lélek Saru Éden Arcod Ősz lett Tenger Vénusz csillag Eros Író Istenem Szellemem Magányos gondolatok Láz Csillag A szív A víz szelleme

69 69 70 70 71 71 72 72 73 73 73 74 74 75 75 76 76 77 77 78 79 79 80 80 81 81 82 82 83 83 84 84 85

Az idő A nap A tél Lemenő nap Tenger Vágy Sötét ég A nap A szív Álmok Találkozás Csend Fények Az ég Áldalak Vonulás Dráma Ha te szerelmes vagy A szíved Boldog Te vagy Sejtelem A tó Homokóra Ölelj Képed Álmok Lángok Kesergő Lépteid Hiába Dűne a Fehér Sárkány uralma

85 86 87 87 88 88 89 90 90 91 91 92 92 93 93 94 94 95 95 96 96 97 97 98 98 99 99 100 100 101 101 102 135

Karácsony Szilveszter Január Egy pohár tea Nyilas csillag Álmaim tragédiája Világ Merengő álmodozások Novella Napimádó Világ Éjjel Könny Lélek A bűn Tavasz Karácsony áldása Holdfénytó jege Karácsony Az oázisok százánál Sivatag Réges rég Margit Élet és halál kérdése Titkos ikermásom Az ember Vénusz Alkony Juss Szivárvány Örvénytánc Téli ég alatt

136

102 103 103 104 104 105 105 106 106 107 107 108 108 109 109 109 110 110 110 111 111 112 113 113 114 115 115 116 116 117 117 118

Téli vers Téli gyász Elmúlás Tükörkép Csillag takaró Téli alkony Rossz szavak Üldözött Téli komorság Viharok szárnyán Téli rabság A köd uralma Téli burok Vihar Vadludak Havasok Tél Sötét Gondolat körforgása Tél Panasz Hóvirág Téli idill Magasztos kert Reggel írt Karácsonyi novella Csillagok Árnyékod A fa törzse Őseim Krónikája Sírkő Tartalom

118 119 119 120 120 121 121 122 122 123 123 124 125 125 126 126 127 127 128 128 129 129 130 130 131 131 131 131 132 132 132 133