KENÉZ HEKA ETELKA. gyöngyszínű öröm

KENÉZ HEKA ETELKA

gyöngyszínű öröm

KENÉZ HEKA ETELKA

gyöngyszínű öröm

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-87815-6-7

A lélek himnusza Képzeletem erkölcse a költészet, benső tiszta hitű vallásos békéje, a szellemem szeretete belém hatol s felhozza a lelkemben az égi múltat, inkarnál felold, utat ad a fájdalmaknak, tisztít, békít, simogat, kiírom belőlem a fájó rosszat,

s élvezem a felszabadultat, a képzeletem ha bolyong a drámában bele visz egy vallásos művészi evangéliumban, a képzelet állandóan Toll nélkül valót ír a szem vetít képírásban, s a benső csöndet vagy a természetet zajjal elnémítani nem lehet bennem, a világ egyetemen.

3

Édesanyám

halottak napjára Anyám látomásként halovány árnyon, arcod most is látom, öreg lettem, az év szalad, csorog s nékem is mélyül a ráncom, de ha rád gondolok, téged bennem örökös fények villogásai lepnek a hited kimagaslott s úgy érzem, most is körbe vesznek téged, szentélyek s templomok, s magas hangodon szépen énekelsz hangod selyme áthallatszik az üvegtengeren, az Úr a szemét lehunyja, a csodás hangod hallgatja, hajnalig ki se nyitja.

4

Apám emléke

halottak napjára Apám megígérem elmegyek hozzád jövő héten, gyötörnek az álmok, sírodon a szemem sokszor jár ott, messze vagy tőlem elhantolva, óh idegen temetőben, ott hagytalak hálni, szeretnélek a karjaimba ragadni, elhozni magammal s a házamban s befedni tested örökös márvánnyal, s vigyázni reád, mint földre szállt angyal, amíg élek, öleljelek hófehér karokkal…

5

Gyöngyszínű öröm Tengermélyen kagylóhéjban sötét éj halálban ott réved kalodában a szatvikus fényű gyöngynek álma, titkok világában leng a pocsolyában hullámok karjában ide-oda dobálva, s elrabolja őt egy nap a rablók csordája, s ő lesz a gyönyör virágzása, ékszerdíszes fénylő bánatában.

6

Gyöngykagyló A gyöngy magából szomorúságot áraszt, benne rejlik a bánat, ő szimbóluma a magánynak, a kagylóba rejti csillogását szerény, mint az ibolya, s a hölgyek nyakán ő a pompa, ő a tenger mélyén elbujt Isten titkos csillaga.

Bennem lángkapu ég Felfedezem bennem Isten szellemét, nézz reám a legfelsőbb személy, lelki arculata, leljen reám a benső gazdagsággal teljes megvalósítása, leggyönyörűbb égi tisztaságban óh vidd a lelkem költő vénáim odaadó szolgálatában költészetem túllép az anyagi anyagán, az Úr síkján jár Istenem a behatárolt lábaidnál, arany színben vibrál bennem a szép napod, költészetem magasban lengve leveszi rólam az anyagot, mert Uram segítsz, és Te is akarod!

7

Örök álmok Gyermekkorból minden dallam áthat, érzem, bennem repülnek a szép tájak, bennem a varázslat s az emlékek fellobbanása gyermekkorom szentélyét koronázza, te vagy a menhelyem, te vagy a boldogság szigetem, szívemben egekig emel Téged a naprendszer, mily szép is, ha egy életen át gyermek marad az ember, emlékem hajnala

8

rám virradt újra, benne ajkad mosolya szívemben dőlt halomra, mert szellemem árnya bennem őt kívánja, halott lepelben veled sírba dőlt a lelkem bércekig fakadnak az emlékképek bennem, nagyra nő a szívemnek tornya, s valahonnan újra reám vetül szemednek tisztasága, nyáron vagy télen, hajnalban – délben, kering fölöttem a Te szíved álma, a Hajnal csillag lángjában az Ámor-csillag varázsában.

Magyar Rapszódia Óh szentséges nagy ég, a magyarok Isteneit már rég elüldözték, táltosainkat ezreivel eltemették, a szélfúvásban mindig hallatszik minden egyes táltos sóhajtása, Glória leng a szent kopjafákra, Árpád zászlaján nem lehettek magyarok csenevész sarjak ne legyen a földünk szívünkben vak, ne legyen a földünk hant göröngy csak,

a talpunk alatt óh magyar táltos szelleme, ne légy hazánkban végképp elüldözött, s ne legyen hazánk örök kies vérmező között, ne hagyjuk, hogy kihaljon belőlünk az ős magyar erő, ne legyen a magyarban csak akác szomorúság, éljük a barkák szép üde álmát, s vad virág csokrokkal díszítsük fel a Szent hegyeken magyar táltosok vérrel szentelt kopjafáját.

9

Ember tragédiája Ember téged ördög-isten ünnepel, légfolyosókon szálló tündérek vigyáznak titeket, az élet sebessége rád rohan, s mézes ördögi kaptárban lép van, mint kísérő a bűn lép elő, védelmező árnyas isteni fehér váza liliom oltára, téged ünnepel s valaki telít vétkekkel, fölötted süt a nap, üveg tornyok vakítanak, az ember követ hord bőre színe lazúrja, s egy napon kiteszik az északi partra.

10

Szent ludak A felhők közt szálló szent vadludak raja az Úrhoz szárnyaló Ima az én gondolatom álmaimból repül vissza, s a távból mindig kísérő szem, ringat engem szelíden, gyöngyszemű szent ludak tiszták, mint tündérek, nem élnek szennyben, nékik az ismeretlen köti őket égi bilincs, ez bennük a nagy kincs, szállnak az égen tisztán, szépen, az úrnak virágkelyhében!

Üzenetek Titkos üzenetek kerülik a holdat, a tiltott tudás fája vitte az embert a tűzijátékába, ó, elsüllyedt őshaza úrnője, Istár úrasszonya, ő a gyönyör sikolyok, hajszoló sűrűjének megbánás a jelszava, hív az örök valóságban s az Atlantiszi egyiptomi Ízisz Istennő s a bolygónkon ők a fáklya világlása, Ningal úrnő, ő a Tilmuni Paradicsomi elő Éva mása, Hold Istennők szebbnél szebb kiadása.

Süllyedt templom A világ világtalan rom lelkünkben elsüllyedt a templom, álmomban lezuhant a hold, néked mondom, hit remény szeretet, elhozták Isteneinket, hallgatnak az elapadt szavak, a csillagképünkben, fertőzött tudatnak marcangoló gyönyörök közt sújtottak másokat a tiszta mosoly az emberek ajkán meghalt, tenger varázslója állítsd le a vihart. 11

Est álma Álma az estnek elsimul arcán, a fáradt embereknek, s nyugovóra térnek a napfényből, ottmaradt lepergő cseppek, s odakünn süvít a szél, a levelek szállnak, olyanok, mint meggyilkolt árnyak, ha baj ér téged, bocsánatot ők zokognak, letépi az éj a fény szálakat, s ő lesz a függő árnya az éjszakádnak, s halottaim szelleme körbe lengenek, hozzám ők mindig hűek.

12

Tavasz zenéje A domboldalon aranyesőn sütkérez a nap szirom, csipkebokor pártája ring lengőn kéjelegve fénylő vércseppekben, berobbant a tavasz szerelme, az ég szeretete, borult föléje, virágos álmok méz ízű ábrándos szerelmi dallam s az érzelmet hordom magamban, a tavasz zenéje él bennem, boldogan.

Tenger titka Tenger vize kifekszik a partjára, sütkérezik álmodozva nagy az ő tengeri hatalma, a félelem keltésével a világot uralja, mélysége titkokat rejt, ezer fajta életek egymásnak élő eledele, a világ végén pihen az ágya s átjárója van az égi óceánba, ő lenne az ember

ős eleven hona, a szívem is sokszor ezt dobogja, eleven étek vagyok én is a tengerből kivetett hal, világ karmai a húsomba mar, tenger vagy föld minden véres, valaki valakire mindig éhes, bemocskolják a tiszta vizet, s a vér szivárgó ember szívet.

13

Újra Újra december lett, odakünn köd lebeg, mint kísértet, s az éjben üldöz engemet. Elkallódik az idő, s nem figyelik az ifjak, hogy fejük fölött megáll a nap. Feléd nyújtom karomat, s órák súlyát hordja a pillanat, s ha a szíved nagyot dobban, ez lesz az utolsó hang.

A lélek Óh lélek, befogad téged a menny és az űr odaszáll fel, ha búsul vagy örül, megalkottad világomat, de ha elrontod azt, leomlik a lélekfalad, a világot teszi bús éjjé, s érzi ő mint lesz a lélek semmivé. Ó az álom elrepül, talán ő is forog a nap körül, s addig forog, míg nincs szívem néked szerelem hajnalod.

14

Vérengző novella versben Miért van, hogy a világnak nem csak szomja van, egymást elemésztő hatalmas vágya is van, a Földön aminek vére van, az átlag vérengző, az állatok egymást jóízűen elfogyasztják, az emberek egymást ölik, lehet az háború, lehet bosszúvágy, de a világnak akkor is kellek fenséges eledelnek, ha nem háborúzok és simán meghalok, eleven desszert

a húsom, várják a kukacok, a növények sem kedvesek mindig egymásnak amelyikből több van, az pusztítja a másikat, a világ meg lett teremtve, a pusztulásnak, mindennek a némaságban az álma, tegye a másikat a hűvös halálba, pusztít a gyönyör, megöli a szerelem, szívem lüktetését a szerelem harca hat a vérnyomásra, nem lehet idegen tőle a fájdalomban minden idegem bénítja, s a 15

szerető reád szomjas, éhes, féltékenysége előbb-utóbb falánkul összevérez, micsoda érzelem a varázs, a vágy égből ered, tiszta? magamat odavetem valakinek, hogy elemésszen, szívdobogva, micsoda szép mese az éden, valaki kitalálta netán régen? Földön, vízben, levegőben öldöklő világi csatatéren élünk, halunk elkárhozunk,

16

ki teremti e nagy szörnyűséget ördögi tettek dacolva az égnek? Oh mily jó volna, ha nem lenne agyam, se hangom se rossz szavam, nem bántanám a teremtőt... Pogányan félve dicsérjük, s nem is merjük, s imádjuk őt, hogy megteremtett bennünket, vérengző okos embereknek, hogy öljük egymást ész nélkül véghetetlen.

Éden Micsoda fájdalom ezredeken át levelenként eltűnt a paradicsom, nem tudok aludni, hosszú az éjjel, beszélgetek az éden ezer levelével, mily boldog volt az ember, míg nem találkozott a halállal, a keserű léptek rab ruhájával, a mulandóság rám adja az örökös sötétet, s arcomra akasztja a hangtalan csontkeretes képet, s az éjszakát gödörbe töltöm,

elhagy a szép öltöny, elmenekül tőlem a színes madár, fekete sas fejemen táncot jár, csiga házak hajamban villognak, s az éden gyönyörű égig érő fái ringatnak, suhogásuk suttognak örök visszhangokat, s a méltóságom a raboló kín föláldozza a halálnak.

17

Novella

(Beszélgetés magammal) Ha Mindenszentekkor süt a fénylő nap, a halottak igaz könnyei virágzanak, az ítéletnapig a mi könnyünkben áznak, temetőbe mennék, itt is sort állni kell, tolakodik a nép s odaállok egy fához, nem férek a néptől, a szeretteim sírjához, egy darabig várok, elmegyek, sétálok, hogy felszabaduljon a drága sírhely, s a kedvesem sírját díszítsem keggyel, sok-sok éve ő már halott, minden héten hozzá a temetőbe járok s mily puszta itt minden, nem jár ki senki sem az idő kitörli az emléket egy szinten,

18

s az ágyban ide-oda hányódom, s a lelkem sugalma nem engedi, hogy amíg élek kitöröljem és a vesztőhelyét csak nagy ritkán keressem, egész évben mulat a nép, rendeznek szerte sok-sok ünnepélyt, kijárok a temetőben, lelki eledelért, a tudatom tisztasága, szívverésemnek nyugalom ágya, s emlékezem egész évben halottjaimra, s díszítem a halott várost, lelkem ne falják a furdalások, virággal díszítem a sírjuk álmát odahaza, ezzel nyugtatom a gondolatom ágyát.

Az Élet fosztogatása Egy életen át keresem folyton az otthonom, ki teremtette a fényes világot, a szemem egyszer csecsemőként az anyaméhben hosszan álmodott, kinyitotta szemét és fényt látott, mely tükrözte elevenét, az életem kényszerét, ó kitalált világom, életem, nem én ásom, életem jön és megy, idegen, vak mástól, valaki éltet, életed, ingyen adja néked? s valaki koronával fejem fölött ül, s a halálnak ad fejedelmi étekül majd, lehet, hogy a Teremtő, zsarolásban a halál Ura őt fosztogatja óh agyam – ne gondolj – a fenyegető vérontásra.

19

Karácsony Az égi utcákat angyalok járják, fejünkre szórnak fenyőfa gyantát, elűzi a rossz szellemet, s hoz mireánk áldást, s íme a szent éj megérkezett, vedd fel ma éjjel az arany cipellődet, fenyőfádon gyertya ékeskedjen, fehér koszorúval fohászkodj az Úrhoz szüntelen, lelked öltözzön tiszta fehérbe, s csillogjon aranynak színében, smaragdzöld fenyő reménykedjen szívedben, s benne piros véred csörgedezzen szüntelen az Úrnak nevében.

20

Karácsony Karácsonyi éj ömöljön reánk újra az égi fény szárnyaljon a szép földre titkos suhanással égi harmóniával.

Remény Elhagyott már rég engem a hitetlen reményem szilaj hang is ezt súgja a fülemben vágyaim elhagytak rég, kiapadt, nincs többé, voltam rég virágra szálló méh, s a nektár bódulatát ajkam keresé, gyönyörnek éjjelében az úr küldte a szemednek fényét. Elhagyott e szépség rég már, rosszabb mint a várt halál. A varázst bennem eltemetem bárhol de újra föléled a sírjából. És a szívem mintha veled újra élne, érzelmednek ő lenne vendége, borong szememben a boldog álomnak visszaszálló képe.

Érzelem Szemeddel látsz szíveddel érzel, Ha valami fáj az Úrnak panaszold el, s majd meggyógyít szeretetétvel

21

Őszi gondolat Zöld pázsitrét őszkor aranyszínű virágok szállnak a légben szerte-szét. Az ökörnyál ezüst fátyola a ringó szél játéka, csendben állok egymagam a téren, gondolataim kavarog a süvítő szélben, s elszállnak a semmiségben. Valahova gondolatban biztos megérkezem, majd jeleit érzem, s bennem felidézem, valakit nem láttam rég, szíve szívemnek hiányzik még, gondolataink törekszenek egymás felé. Felvenni vágyaink bujdosó érzelmét, és feljön a hold, s elindítja a szemed sarkában nyíló szerelmed mezején a csillogása mámorában csókjaid álma kitörnek lelked örvényén.

22

December Itt van újra, december a nap sugara jegesen ölel, és a tél reád havat lehel. Bús életemben ott hál a lassú halál, sötét honában a kedvem újra szállva a gyilkos télre rátalálva, könnyeim már megfagytak a sok-sok csüggedésben, az újesztendőben életem hogyan is éljem. Hogyan is éljem, ha nincs reményem. Decembert hordoz már körülöttem minden ember, a fagyos északi szél összeköt engem is Decemberrel.

Az Úr Uram nékem te semmit sem igérsz tudom te valahol bennem élsz fenséges társaságod folyton megigéz.

23

A haza Magyar földön ezer éve már a vihar szilaj táncot jár. Virágos szép népviselet takarta a magyar népet, maholnap már ezek csak szép emlékek. Majd eltemetve az emléket, álmaiba réved, mint aki eltévedt, pőre lett a test, pőre a lélek, sok-sok könnyel dagasztott kenyér századokon keresztül szívünkben él. Sok ágra szóródott szét a magyar nép, s a mai napig elvándorolnak szerte szét, Hívja őket a megélhetés, de mindegyik vágya a hazaérkezés.

24

Emlékeim Meghitt emlékeim közt járok, a gondolatom bennem zajong, s előjönnek verőfényes téli hideg napok, előttem látom mint repült a szélvész a csillogó havon, s a hópelyhek csillogtak fekete hajadon. Csapongó kedv volt a kedélyes farsangon, óh, boldog farsangi idő, férjet talált benned sok-sok drága nő. Óh, szép emlékeim, veletek még sokszor ünnepelek, Isten veletek, énem kitüntetett, hogy olykor veletek lehetek.

Mágnes A méltóság fényében a földnek mágnese ölel engem körbe magához kötve vonz, vibrál, épít bámulatos az uralma s szeszéje… miért jöttem ide az anyagi földre egy napon eltaszít magától örökre, zavarodott sorsom óvjad Isten kegyelme, az Úr felső mágnese vonz engem az éterben, a dalom rezgése szívem tisztítja, s emelkedik a fény száma, a tudatom az anyag szorítja fetrengek illúziókban a világfolyosó végét érzem, s bennem eleresztem rezgés számom zengj fellendülésben, szállj az Úrnak méltóságos fényében!

Lelki éhség A lelki érzéki éhség száguldani kíván a csúcsra fel, s gyönyörű vágyat szül s az anyagi életben – a lelki megértés repülő szárnyán ül Óh Énem! Ne kövess el sértéseket lelkem ellen, óh lelki életem, töltődj fel, égi szeretettel! Az Úr szavát halljam, a kígyó ajkának mérgező hatása van Atyám: A szent neved hozzám szólítom az energiád befogadom, az ég körön ő a legfelsőbb gyönyör, ős titkokat belőle lelkemben szövöm. 25

Zavar Most zavarban vagyok érzem, gyengeségem miatt elveszíthetem a lelki jelenlétem, ó énem, mi a legjobb számomra, mondd meg nékem!? Te vagy a lelkem őre, Te vagy az ő képviselője, oktass engem főleg, meglásd meghódol lelkem előtted, elejében majd okol s utána behódol, ó titkos énem utánad megyek a Te fényeden jó lesz érzem, hisz Te vagy az én tanító mesterem, Te vagy az égi Hercegem!

26

Járadék Napról napra a szívem csak réved, folynak köztünk Te is érzed üres, névtelen szavak, vértelen beszélgetések, köztünk uralkodik a levegő elem – hűvös, személytelen, hiába fordulok jobbra és balra, elsiet előttem a lábad, s mosolyog felém nyájasan a sarkad, örök sors játék vagy nékem, járadékom, ingatlan szívemben tetőled kérem!

Tenger Te vagy a Földnek a legnagyobb óriása, alsórendű erődnek nincs energiája, nincs hatalma csak ha az égi erő vihara őt ostorozza, tódul hullám hullám hátra, s a levegő és a pára az ő vízi bombája, a tenger vizét koronázza a fa a folyó vizében mossa a lábát, de a gyökerében tárolja a nap energiáját, a világ sötétségét szétoszlatja a nap ragyogása, a hold sugárzása,a csillagok tündöklése, a tűznek fényessége, s tűzlávák égnek a tenger mélyen, az anyagnak nincs a földön teremtő energiája, a tüzet fentről gyújtja az Úr a föld aljába, s kigyúl olajgázok ezer bombája.

27

Ha már nem vonz a föld Felnézek az égre, s szállok a lelki határok felderítésére, óhajom van mindig lelki fejlődésre, lám, beszél a lelkem hozzám, elnyűtt a ruhám, a lelkem lassan újat felhúzni kíván, ha egyszer a földön még, előbújik az őszi fény, felhők közt erdőben űzött vad lesz szívemben elbújik a látomás, fényforrás tébolya, hova tűnik belőled a lángoló értelem sorra elhal a látomásom óh a kékre festett égen, kiürül szemem látomása üres bolyongó lesz s, mint üveg golyó, óh üveges koporsó...

28

Születésem Egy hűvös októberi alkonyon megláttam a földet a gyűrűző csend félhomályban fénylett, a szempillám szivárványt növesztett, s a rózsák rengetegében kacsalábon követett a sors csillagom, óh fellegvára Te vagy a lelkem álma, nékem te lettél a titokzatos forgó kastély, októberben szívemben még sütött a nap, fény ült a zúzmarán, s szívemben szunnyadt az Indián nyár, ma már lakója az őserdő össze szőtte őt tüskékkel a fém szitakötő, a tarka fénymezőt a gyermekkor idelengeti, s az Indián nyár hideg fémbogara kezem elengedi.

29

Virrasztó tor Nappalra teszi a költő az éjjeli álmát olykor, ha megszállja az ihlet, elszáll a lelke magából, asztalhoz ül írni, s kezében kivirágzik a toll, s mint Vénusz Istennő oly büszkén állnak a fehér gyertya szálak karcsú testükből elszállnak szívem óh jaj folyton csepeg a sóhaj, költőből az égben száll fel a dal, rituálé táncban felém elindulnak, s az álmok bennem egyre jobban ritkulnak, s az ég reggelre már reám sűrű havat szitál, s a gyertyák márványban a ravatalom előtt sápadt köre áll s bennem elvérzik a toll, s nékem mély árkot ásnak s a gyertyák álma vár bennem a földtámadásra.

30

Jéghegyek Gyémánt hófehérben álltok büszkén, ébren testetekre jeget szőttek a hatalmas égiek, s fentről nézitek a földi szenvedőket, élve összeomlanak s szállnak rájuk égi suhanó árnyak, s az elvirágzott álmok merevedő emlékezés rak reájuk jégtáblákat, könnyből fakadt reájuk síri bánat, s bennük végsőket sikolt a hang, s teret szakít felettük a konduló jégharang, az embernek ez az utolsó hang.

December A decemberi esték nem buzdítanak, ha magányosak ereim lassan mozognak az érzelmek kialszanak.

31

Tudat rebbenése Körülöttem gondolat jelenés, a tudatban rebbenés, a könnyű lepke árnya, a tudatomra szállva, a tudatlant megtalálja, végtelen közöny a lélekben gyászruhában, a csillag álma a nagy magánya, lélekvesztő a kihaló szavú barátja, benne égnek – keservesen reszkető földrengések, sikít a fény érzem, a világ könnyeken, s a rend szemében elül a végtelen, Szellem közöny – csendesen, a tudat rebbenésen. A nagy szellemem

cserben hagyott kit Istennek hívnak Tőlem elzárkózot. Kinek mondjam el a fájdalmat? Ki gyógyítja meg a szellem szálamat?

32

Sárkányok szikrája Gyökerem álma, s forrás fakadása zöld színű palástja, a meg nem álmodott álmok fájdalma, az alkonyi kék égtől lélegzését elfedi a világ középpontja kristálytiszta színben hánykolódik az Isten, hajdani ragyogását a föld kígyói a mennykövet kalapálják, s bele vakul, nem élvezi a föld és ég a fénytörmelékét, a napot takaró világ százkarú kovácsát, a lázak éjjelének pörölyös álmát, kik a napot nyilazzák, elítéli az ég földrengető szikrát szóró föld gonosz sárkányát.

33

Jármű Gondolatom járműjét a Holdon oldom, árnyékomat sarlója rendre learatja, összerakja, fényévem telirakott mégsem érem el a csodás napot, nagy az én világ gondom álmatlanul alszom, lábam alatt érzem a parazsat, piros rózsák eléje hajlanak, a hold katlan réved, lelkemmel koccint az ének, Istenem, látod, előbb-utóbb bennem szétesik a te világod!

34

Őseredet Ereimben folydogál a vér, vigyáz reám az erdő szélén három kicsi tündér, a hajamba gyöngyfonatot raknak, szemük fényében látom magamat, a villám hosszú villanása érinti árnyamat, s az alkonyat virág illatból álmokat rak, Istenem, megyek az erdőben egyedül tovább, keresem az Isten lábnyomát, Imádkozom, selymes suhanásáért, testemben szálló fénysugárért, hajamon csüngjön nap, várom a kísértető holtakat.

Erény Mily csodás erény az esti fény, kibontja álmát az égen a csillag, s mily szerény a fehér kis fény, üstökösként repülne szegény, a lelkében érzi a bánatot, elfutna az égről, hogyha rosszat álmodott, ő az Úrnak foglya tán? Olykor hold villan a homlokán, hétszer csillog, hétszer hétszer, csillogása márvány ékszer, karácsonyfa csillaga, árnya lépked templomba, s mezítláb lépked az éjben odakünn a réten kifényesül, elpirul arca, s az égnek csókja mindig visszacsalja.

35

Emlékezés reád Ó, az emlékezés mi is? A gyönyör tükrében, a múlt emlékben ő az, ami visszavisz. S feléd fénylik a szív, s kibontja álmaim, az ég hatalmas kezének csodái. S nem lesz sose a titok az embertől kifürkészve, éjjel nappal csapongva járok ki és be az égben, keservemnek elhagyatott éjjelében, a szökésvágyam a sötét életből oly nagy, mint felhő szökése a vész elől. Ellensége vagyok én magamnak, s egy nap bánatom öli meg majd fájdalmamat.

36

Esti vérsugár A nap száll a hegység oldalán ő a dúsan omló vérsugár, lehűlt a napsugár, halott lesz a táj, fent az égen felhő száll, a végtelenben nő a csillagerdő, s nézi a hold a tócsa szélen s megfürdik a tó vizében, az én lelkem csillagok közt lebegjen, s nyitott szemmel nézzek a halálos mélységben, árnyék és rejtély, a halál vonzalmában gondolatom elönti a vér távozol, ha megszülettél.

Vonulás Véget nem érő vonulás, micsoda suhanás, sírhalmok közt tántorog a sírás, vándorló falevél száll fölfelé, Isten veled… a lelkem is az űrben lebeg, Isten előtt térdelek, fájdalom szúrja szívem, homlokom, felém az árnyék lassan lépked, már nem hoz felém a szél köszöntő szavakat, bámulom a fakó falakat, s az elhaló csendben elmélyül az árnyék, s elpattan az idegem, bennem kereslek a tükörben. 37

Érzék Ha nem látlak, mintha az idő megállna, szívembe szúr az üvegek szilánkja, hiányzik mosolyod, s szemed ragyogása, éber álmaim mily időtlen s mély s a felszínre tódul, s újra utolér, az ábrándot szülő északi titkos fény, sápadt holdkóros kísértete mérgez a szívemben, s érzem figyeli a léptem, s érzi a lüktető vérem, a kékszínű érben, ő érzi csak a lázadó merevségben s a gyűrűző csendben.

38

Vénusz aratása Varázslatos októberi alkony, pókháló leng a sápadt rózsaágon, e képjel édes gyógyfüvet érlel, illata a légben él, Vénuszban forog a vér, feljön a hold, s lassan besötétül, s az Istennő ünneplő termés nászra készül, százezer fürtös szőlőág beérett, magvak, sok-sok virág, szüret vonzalma a szerelemre csalja őt a vágya, szívderítő éjszakája, ő a bő termés anyja, övé a szőlőborok csurgó mézek birodalma.

Glória Fénytől ittas nyári félhomály, a megkövült szív – nem fáj, virágtól illatos a néma táj, s ha kísért a lelked, minden újra fáj, suhanva dalol – a szentséges árny, a napfény a fák között előre hajol, s ékeket rak fejedre, a tudatom képe – valahol s bámulok utána fejed ál előttem, fénylő glóriában…!

Az Úr mosolya Felettem fénylik az ég, virágos kertemben dívnak a rózsák még, s hiába emelnek engem magasba, tiszta fényű eszmék megszületett bennem örül ragyog, s, dédelgetem mint magzatot fénnyel, lázzal megtelt üzenet, hiába, ha örökös vándora vagyok a földnek, zúgnak bennem hajnalonta szent harangok hangja, s bennem úszik a bánat árvaságban, jó volna, ha az Úr a lemenő alkonyatban egyszer reám mosolyogna… 39

Sikoltás Magányosan ül a csend érezni benne az idő végtelent, sikoltana a virág árnya ha volna hangja, harmat cseppje száll reája, mérhetetlen a magánya, a szélben is mennyi jaj van, élni az örökös zavargó nyugtalanban, elszáradt rég az arany alma, lombtalan lett az éden álma, visszhangzik a sikoltása.

40

Elvérzett árnyak Elvérzett árnyakat ravatalozza az esti alkonyat, magában zajlik a napi szertartása, gyász ruhában búcsúzkodik a nap, mécs világként az égen fennakadt, ó a gondolat, érzem keresztül szúrja árnyamat, virágillatnak hiszed magad, s fénysugárként tüzel az ész, s arra gondolsz, lesz-e majd hogy a holtak az égbe jussanak.

Álom Életemből eltűnik minden álom, magamban vagyok a létóceánon, nincs sehol egy jó barátom, álmodtam, lehullt a csillagom, lelkemnek micsoda fájdalom, mögöttem köd szalad, utolér az alkonyat, virágom szívemen már elhervadt, halálom a végsőnek marad.

Rózsaág Kertemben bókol nékem a rózsa ág, magamban szívom áradó illatát, csorog a fény a lombos fák között virulnak rajta telt keblű almák, az édes gyümölcsök, virágos pompában, meghasadt piros mosollyal szemem számtalan virágnak színét áradón issza, a létnek szép perceit szeretném átélni – újra és újra! 41

Emlékezés Zsarol örökké szívembe vés reád az örökös velem összenőtt emlékezés. Szétárad bennem szép arcod, én voltam néked a biztos kikötő-partod, Fájó szenvedésből menedék, meleg nézésed, arcomon érzem még, szép arcod ne legyen bennem kérlek halott, ne legyen kihűlt, megfagyott, ne legyen szívem nélküled elhagyatott.

42

Angyal Feléd álmom röpít, mint egy gyermeket, ha hagyod időnként angyalnak érezlek, verseimmel követem távoli nyomodat, zendül a lélek, ha díszíti egy-egy pillanat, költői szavaim tehozzád szállnak, mint pillangó szárnyak, s a szemed látom ragyog, verseim rímét ékesen falod, s a lelkednek falát vele az égig rakod.

Lelkem Istentől elhagyott éden Lelkem Istentől elhagyott fölégetett éden s a lelkem földjén a boldogság halovány zöld színben villan olykor, benne, a tiltott paradicsom helye, s a halottak süllyedésében én is áldozom, szívemnek falai közt a múlttal elmozdultam, verseimben fogy a rossznak súlya, s a Pusztító seb a rosszat a tiszta érzelemmel bevonja,

tisztulásában a szívemben az inkarnálódást élem meg elevenen s ha a gondolatom eggyé válik Istennel, a szent a költészetem kötelez ő a létemnek egészét követeli s a kihívás egyfajta ima, melyen a költőt ha az örök elnémulás árán is tökéletesít engemet s Isten átvérzi bennem a történetem szövegét, s lerántja rólam szívem. vérező szennyét, s ha az érzelem tiszta nagy az ő vigasza.

43

Legenda Szerelmed belém sodorja a szél, legendás élete bennem él, szívem érted ég, szedd le a gyümölcsét, lelkem rezgéseket mér, telített fénnyel rejtekemben zártalak mélyen, tiszta az ölelésem, az élet szürkületében, a varázsszered rejtélyét magamban mindig őrzöm, tűzkeresztben árnyak közt rejtőzöm.

44

Képed Megöl a szavad, kergetik a bonyodalmak, fájó szavadtól égek mennyek parazsa hozta össze érzem szíveinket, szavad ledönt összetör, fájdalom gyötör, gyilkol, öl, érzelmeim szét kell szórni, a világnak elsírni, szívemen ott lóg a kereszt s feszület, súgod, hogy szeretsz, de a lelkem gyűjti rólad már rég az emlékkeket!

Zápor Mi vagyok én néked csak egy nyári zápor, sír bennem a tövis bokor, megalázva, hogy nézzek a csillagképem arcában, megsemmisítő kábulat a szívemben égett, s a némaság szőtte a zöld színeket, s az árnyékod hevült a nap arany sodrásában s a forróság szerelme szívünkben ünnepelt a nyárban, köztünk ne hagyd, hogy használhatatlanná váljanak a szavak, ne hagyd, hogy a szívünkben az érzelmek elmúljanak.

Madonna Boldogság állj meg egy szóra, ne hervadjál el, mint a többi rózsa, tévútra vezetett a futó csillagod, mosolyod felém sugárzott, elhagyta most házam a fényed árnya feláldozott hitem él a bűnöd honában, szívem árva, táncot jár benne a tenger hulláma, a hold árnya, a fekete madonna, szívemre borult s követ engem, fekete ölelésben. 45

Lélekvesztő Óh, mily gyötrelmes, gyötrelmekben él a viharzó szél, örökké vándorol, s haldokolni visszatér, az eget átszelve reánk lesve hideget lehelve, torkán eleven az üvöltése, gyűrűben ül, a házak fölött s elbújik a nap mögött, ha a rossz szellemek a földön ostromolnak, s a lidérc a feljövő holdra csap elhallgat, mert a hold ellenfele a holtnak, ha rá gondolok a szélre, az Úrnak micsoda küldeménye? Ravatal ő az égben? Irányul a Teremtés vesztésére, ünnepet ül, ünnepekre a lelkünk törésére.

46

Dobbanás Szívemben mennyi még a dobbanás, a múltra emlékezés és semmi más, egyre jobban a láthatáron ragyog az álom, megbékél a lélek forrása önmagát tisztítja s az eget, s földet a hajnal is kékebb s a nesztelen fények álmok nélkül élnek hűségben, remegő szívem ölelésében.

Lelki árnyak Pillantásom a sötét és fény szövője, vésett emlékek álma torlódik össze a törékeny szívemben, ha öröme van, boldogan kitárja az ő gyönyörű lelkét, ha szomorúság gyötri a bensőjét, imával fejezi ki a remény szeretetét, engedelmeskedik önmagának, égi imádott Isten bálványoknak, legyen könnyebb az élet, mert vak ő, ha a szíve nem remélhet, nélküle árnya a világnak, árnya ő a világ árnyékának.

Vízesés Mily szép is olykor a szédület, álmomban is éltet bennem Téged, a vágyam olyan, mint ömlő vízfolyam, eped a mélységbe, úszik a fényben, s belerohan a fénytörésbe, s fénylik az aurám, az Úr küldte nékem, hordom fehéren, látom fejemen a vízesésben, amint nézem lüktet tőle a piros vérem. 47

Sziget Szívnek a szeretet meleg puha kenyér, boldog lenne ő, ha igazán szeretnél, mily kicsi is a nagy egyetem, ha nélküled él, az álmodó szív, égi kristály virág nyílik lelkem szentületében, sokszínű álom s himnusz él ajkamon csendben, hiedelmem árnya nem lehet más, csak Isten mása, csak ő bennem a rejtelem szigetvilága.

48

Csillag nyílás Az égen minden este csillagok nyílnak, a földiek áhítatra szomjaznak, a világiaknak szeretet a törvény, nélküle megfagy bennem az éj, sötét a lélek árnya, ha nincs áldás rajta, s egy napon kinyílik ajkamon a bánat virága, bárhova fordulok, a lelkem marja a csillagom salakja, bennem áramlásban a megsemmisülés útja.

Thot

Szív gyűrű

Ha a szeretet gyűrűje Az urat követte ő ölel körbe, álmodó vére olyan ez, mint csendesedő fénytől olvadó de még szelleme arany folyam, száll elevenen folyna szívünkben s az ördög kést boldogan, dob, szívében és folyóként óh, mire jó belőle a szeretet az úrnak e kivillan, durva szabadító? varázslat száll meg, s elhagyja az idő ilyenkor érzem, a teret, eleven feloldva a csomó, képeken át, az idegkötélen, nincs szabadulás, s oly más a dallamok sűrűsödik a látomás, sodrása, ha a szív leveti magáról ring a harmóniában, az anyagtestet, virágos az áradása, s a sólyomfejű Thot a Tudás zöld álmú viszi égi vizeken át, a sarjadása, hogy megmutassa, tükörtavas néki a jussát, az ő szíve partja! ó emberek, árvák, szentek, mi lesz tiveletek? sajkátok ringatózik a vízen, daccal teli, szomorún, szépen csak eveztek, egy napon megtaláljátok a boldogság szigetet. 49

A vágy hatalma Ha benned éteri láz van, ne élj vissza a vágyakozással, a szerelemnek éhes, szomjas utóda a lelki csapda, fehér alma virág suhanása, gyöngyszemű tiszta pillantása a lelked ablakába suhan a vágy árnya, ábránd pillanatában, liliom ablakban, nedves az ajka, a vágy a sorsod, éli, s marasztalja élni szeret, s nem múl, szép vonalába zárul halál tükrét üti vissza, fényével undorítja, s az élete arcát hatalmával bűvölőn, csalogatja s megtartja.

50

Tenger tánc Kék tenger arca, selymes, hullámos homok partja, az örvények körkörös gyűrűjében fel-fel szakad, fullasztó lélegzete, vágyódva úszik, derűs tajtékok kék derűjében, óvatos gyönyörökkel a ringó napsütésben, habok közt álmai a partot érik el, a csillogó tánca szerte foszló gyűrűjében, s a tánca egyszer lenn, egyszer fenn, Végleges nem lesz sohasem!

Ősz lett Újra ősz lett, csak tódulnak felém az árnyak, a fények bennünk elhalnak, miként a dal áradása sodorja az embert bánatában, elárvultan a szív elcsügg magában, ha felcserélte a napot homályra szeszélyes az ég, évszakot cserél, s az elragadott fájdalom majd egy napon hozzád suhan, s szórja rád az árnyakat, a lelked sötét lesz és vak, s a sötét ég a partra kirak.

Szép álom Mily szép is álmodni, álmodozni, a szívnek szépet adnit, utolérni Emese álmait álmodásunk egyben kárpátok koszorúin déli, s keleti kéklő tengerekben anyaföldem ölelő álomszépem úszol vélem, tejben, mézben, az Úrnak vala tejes tengerében, búvóhelyem anyaföldem, jó veled élnem, véres zászlód könyörületében. 51

Bizonytalan lépés Mindig a kétely vezérel bár csak egyszer hagyna el, melegebb a szívem a forró nyárnál, árvább az út menti kökény bokornál, áradó éltető fény jó lenne, ha szíve dobogna felém, s ha a virrasztó szeszélyes éjben vezetnél, adnál erőt, érzem a bizonytalanság kitörő veszélyében, s az ég alatt lépdesnénk egymás mellett csöndben s elszállna a kételyem.

52

Biztonság A szél hozza el a keletnek fényét a napnak, köszönjük bölcsőjét suhanó tavasz – bölcsességét – s a véred nyarat érlel, s a pályádon vigyáz reád Isten, bizonytalan a Távol, kérlek légy velem, szólok hozzád messziről, de közeledben, szólok, ha szemem könnyes fényben tengernyi bánat veti meg a szívben horgonyát, jöjj hozzám, lépésedből sugárzik felém a biztonság!

A múlt A múlt elmúlt, megsüllyed, a feledésbe hullt, s halott lesz, s ő is elhuny… s halad előre, szigorún, az idő titkos szekere, és múlt lesz belőle, a múlton jöttem át, s követtem lépésem csöndes nyomát, s rémek remegtetik meg a szívem, a halálba futó múlt sorsommal egybe hullt, ami egyszer volt, előlünk elfut, az én időm is elviszi, halálba a múlt, Hídon jöttem át, fent volt még a nap, lépésem előre haladt, s lassan elhunyt a nap, s lábam a végzetben haladt, s a parton felém felhők sodródtak.

Körforgás üzenet Az alkonyat lecsukja szemét a virágoknak, s a délután délibábos rezgő táncot jár, s a piros hajnal az üde virradat lesöpri az égről a fényes csillagokat, s elillan az égről a végső hajnali fény, eltűnik a Göncölszekér, az ég közepén, s az idő csak szalad, pereg, s a gondolatod az őskort idézi meg, s olvasni tudja a Hieroglifákat, kőbe vésett ékjeleket, s pereg a lepergő üzenet. 53

Évszak Szürke uszály leng az égen az ébrenlétem szeptemberében napfény után idegennek érzem a hűvös idő álmát, az időnek gyors forgását, az öröm is fázik bennem, az erő is lassabb lett, az akaratom terében szeszélyes évszakok cserélődnek, egyszer a nap boldogan nevet, s most a levelek utaimon kísérgetnek, és máris a telet érzem, amint havat terít lelkemben, s jön majd a tavaszi üde harmat, s szívünkbe üde virágot rak.

54

Képírás Arany levelek hullnak az égi avarban, fénylenek, csörögnek hogy idelent én is halljam, a hangja suhan, jön, botladozik szívem, a véres mezőkön az ember látja a földön minden olvasható képírásban, csak az égi titok marad megfejtetlen hieroglifa számomra, pedig a fény parázsa mutat reá a homályra várom, hogy eljusson a gondolatom alapjára, hogy az égi titkot is egyszer meglássa.

November Szívemben tegnap még sütött a nap, nevetve szórta reám a sugarat, kegyetlen felhő beszennyezi az eget, s az eső elered, s bennem november lesz, felettem lesz-e még az ég lángoló, heves lesz-e a szív boldogsága, tiszta nyugodt csendes… lesz-e múzsám berkén szívemnek oltára, vagy jön reá égő áldozat halála? S fejem fölött csendesen leszáll az alkonyat, s az országa széléről reám még visszapillant s leesik a lemenő nap a túlsó határra, s bú létem már nem érdekli többé a titkok világa, feliratom nevem a halállal üldözött kereszt fejfámra.

Tükör tűz Az éteri tűz bennem tükör falat rak mily szép is az arany áramlat, átszellemül bennem a fénymag, kettőztetésben s lágyan szenderül a folyamnak víztükrében tükröződik a mindenségben a fény törvénye, s nem törölheti őt a világon senki sem le. 55

Isteni játék Örüljetek, hogy szabadságban lehettek, az idő majd eltemet s rothad az anyag, ami összetart, ó világ katlan, nincs semmi hatalmam mint egy bábu, szökdécselek a földön, a napkorong is szökni készül az égről, búcsúzkodom naponta, a vereslő fénytől, örvények közt járok, süllyedőben a szökő álmok, látom a vége felé szalad, az égben velem az istenek játszanak, s elveszítem majd a rövidéletű kihunyó csillagomat.

56

Fekete vérem Istenem, úgy érzem, mindig nékem feléd kell mennem, jaj, csak nyomodat soha el ne veszítsem, kitől kérdezzem a teremtő Istent, bánatom hova menekítsem, az ember bele fúl a jajba, de ő nem hallja, fordulok jobbra vagy balra, viharok közt boruló szóba, ha kell lemondok bármikor magamról, a világról, verset ír szemem, de a sötétség fodrában elhal a költeményem, s elsodródik a fekete vérem elsodorja a felhő az égen.

Haldokló erő Óh, micsoda kegyetlen élet zúzott szívvel valaki éltet, micsoda boldogság, ami bennem él, túlvilági kéj, üresen néz a szemem, füstbe megy minden tervem, húz magával le a gyilkos veszteségem, s a lelkem száll mint összetépett papír, s a széllel együtt sír, s magában elárvult, rejtőzött arccal az ég urához fordul haldokló erőd az árnyán felszabadul.

Ölelő keresztek Az eszméletem semmit meg nem tagad, hozzá mindig sokfajta kép, ragad, s látásom mindent egybe von, s újra visszahullajt s a gondolat sokra sanyargat, elfárad, s letöröl múlt álmokat, tenger mélybe zuhannak, s mélységet ás az elnémító tombolás, szívemen már nem üt reményt ilyenkor a dobogás, félelem kísért, az ég csapást ígér, temetőben keresztek borulnak rám, s ölelnek. 57

Vágyak Kirakat magányban élek, vágyaim érvényesülni így is képesek, ha kísértés ragad el, s áthatja lelkem a titkok szemeivel s a tekintete áradása annak csillogása, fényével átölel, s a sötét váltja fel az árny eltűnik, s a szív énekel, arcod él bennem, s megidézlek áldva, s megidézlek téged látva, csukott szemmel, a szobámban, s a gondolatom hangod hallja, s boldog vagyok veled vágy alakban.

58

Tűnt idő harca Tűnt időm lóg füzéren, figyeli Isten minden rebbenésem, álarcban járnak a titkok a természetben s a mindenség csodájában ring a riadalom, szétosztja álmaim, a világosság a dicsőt elengedi, magától az élőt az időközök végtelen parancsa ring arany szálakon, a fennkölt napban a befejezetlen harcban.

Az Úr Merengő szemmel csak őt figyelem, ha egyedül vagyok, mint tó vize a néma csillagot, óh Uram, láthatod a szerelmem elhagyott, gyötör a bánat, a gyűlölésem áthatott, óh Uram, csak Te tudod, hogy milyen rossz vagyok. S mégis vágyom én a szenvedésben, hogy vállam egyszer még vállához érjen, s a viharos szélben bennem oltalmat keressen, s a kibomló hajam takarja el őt a széltől halkan.

Dísz Álmaim olcsó díszekké váltak, s uralkodik bennem a gyűlölet, gyalázat, miért van, hogy meghal a lét, miért van, hogy nem élhetünk valakiért, máglyán emésztődni, meghal a tarthatlan s összeroskad az álom, s hiába a pillantásom. 59

Sötét Lelkemnek sötét éjszakáját az igazság fénye miért nem űzi el, gyötrelmek közt vágyik nyugalomra, agyonsújtja a szerencsém romja, a szerencsében bíztam mosolyogva, Uram adjál új erőt az életemnek, újra higgyek és reméljek, és életre keltsem újra az életet, s eltiporjam bennem az enyészetet.

60

Tragédia Szállnak a vadlibák, felszállásuk havat hoz, viola a völgyben már nem illatoz, a földi jelenésem is az idő között lebeg, és széttépi az ég alatt az életemet. A kikeletnek igaz dalát senki nem ismeri, a világ tükrének arcát durva csalét fedi, az ég és föld között a világ csak átjáró folyosó, s az életnek e világ csak egy nagy koporsó.

Kérdem fény világa Világ titka, kérdem tőled, fény világa, te vagy az Úr álma s a szívem titka Istennek hajléka? s a világ lét szent forrását a Titkok mélysége körben hajtják? s a hitünknek ereje összetartják?

Titokban rejlő élet A forrás alatt rejlik a titok, s e világon körbe vesznek a mélységes titkok, s csírákat hajt az éltető drága föld mag, a lelkem gyökerei tőle tűzzel teli, de ha a lángja belül körbejár, elszáll a homály, s ha reám süt boldogan az éltető nap, átjárja szívem lelkem, s arcomat. 61

Merengés Merengek az érzelem gondolatán, túl van az lám az értelem határán, más dimenzióban él a gyökere, hajtása ideleng le a földre, a szeretet költeményét írom a lelkemben, s nemesedésemre majd felfigyel Isten eltitkolt könnyeimet figyelik az égben, kegyelemből él minden fűzérben boldogan, kettesben, csak én vagyok egyedül, az ég tükrében.

62

Szív meséje Az érzelem nem hagyja nyugodni a lelkem, szívem vágya elérhetetlen szívem mélyén verset írok, úgy élnek, mint kecses virágszirmok, s a könnyeim peregnek, nem tudom befejezni a versemet, a szívem elszorul, már nem is él, csak versekben mesél, óh ez mit sem ér, ha nem halt meg a fájó szív, de nem is él!

Kegyelem

Odakünn Odakünn sötéten ül az éj, az erdő felett vadlibák szállnak, felhőket érzik, havat várnak, az én reményem éjje nappala fagyos hólepelben, szellemem künn kószál sírok közt, a hideg temetőben, itt kinn mindenki mélyen aluszik, csak az én sóhajom hallatszik, megfagynak az erek kedvesem sírjánál sohasem múlnak el az érzelmek, a lelkemben örökké véres a kereszt.

Álmaimat elfújta egy szellő, egy titkos lehelet, áhított tűz csüggedésben vérbe fagyott, a bölcsőm énekében sarjakat szülő lelki zivatar, szavam nem hallom, bőtermő a zűrzavar, világ végén él a tiszta szerelem, nélküle árnyékban élünk valamennyien, ha elővillan a titkos lelkünkben, ez a sorstól szinte kegyelem.

63

Sötétlő lét Sötétlő titkos éjszakák vakon is csak a szívébe láthatnák, bánatos üres a lét, nem vakítana a sötét, ha szemébe újra tündökölhetnék, nélküle folyton bennem csak bujkál a mosoly életfogytig oly lázadó szívem ne remegj bennem, nem éri meg, az oktalan szerelem ne panaszolj szívem, ha az érzelem téged ostromol.

64

Révedő vérfolyam Életem mint a patak olyan, egyedül bolyongok mint a vízfolyam, a vérem révedő álomban folydogál, mint a víz, ha medrében mélán meg-megáll, s az ütőerek vér nélkül megdermednek, s szállva alá időtlen búcsúzóban, mint kiszáradt vízfolyam a feneketlen tóban, s a testem az ő súlya alatta összeroppan.

Nyárfa levél Ha rád gondolok reszketek mint kertemben a nyárfa levelek, szeretnék meghalni Veled, selyem párnák közt, gyönyörű pusztulásban, ne légy sohase nékem a csillagom éjszakája, de ha kell, legyek veled együtt én az örök hallgatásban, feküdjön testünk évezredeknek halott hamujában.

A Hold csöndje Az égen feltűnik a hold óriás alakja, belerévül a mély titokzatba, halálos csöndben az útját rója lassan, a villámló viharban, de ő csak üresen jár, nincs senkivel harcban, akár a szívem mélye, ő is oly lakatlan, csak is az öntükrében álmodik halkan, hogy körülötte senki meg ne hallja, hogy a halálos csöndben rejtve – érik az ő magja. 65

Fénypálya Homályos a szememnek fény pályája, elbujdosott a világnak halál árnyékába, összegyűrik lelkemet az évek, s hangtalanul bennem az idő csak előre lépked, álmomban, ha újra látlak érzem arcod felfűti vérem, ilyenkor szívem legyőzi a verésével a kies mező csöndjét, aztán a bánat lassan elüldözi a lelkem gyöngyét s darabokra szabja a szárnyaló röptét.

66

Hűvös éj oratóriuma Hűvös éjszaka van, betakarom magam, égen, földön kihűl a nap, de messze van még a pirkadat, testem a mohó idő ijesztőn gyötri, hol van az átkelő folyosó, vagy híd, mely utat világít párnák közt érzem hogy a mélységes hit csak ami szívemben lelkemben világít, felvillanyoz, melegít, s a véremben villámlik reám, hiába süt a nap, ha nincs hit, remény, mely elűzi az árnyakat.

Halottak napja Kimegyek a temetőbe, ásóval, kapával, s találkozom a gyötrő pusztulással, velem lépked árnyékom árnya, s lépked mellettem az évek vonulása, s botra támaszkodva itt lépked a fájdalom reszkető lábakon, fentről nézik az Istenek a gyilkoló csendet, s a madarak menekvő ijedt szálló tébolyát, s a földön száműzöttként virrasztom magamban az éjszakát

Tenger harca Az Úr látja mily boldogtalan a tenger zaja az éjszakában hánykolódik jobbra s balra rásüt a hold árnya csitítja őt egyre s nehéz a víznek mélységes terhe, kimered a víz hulláma s nő, ház magasságában, toronymagas lesz a teste s még is vak semmit se lát, üres, árva neki a világ. 67

Sugarak Ha újra forró a nap, kiont minden sugarat, kiont, mindenét villámló szépségét, s nélküled dermeszt a fény, egyedül megvakulok én, vakít a nap, a föld és ég felettem fényes kirakat, egyedül mit sem ér, csak homályos alkonyat, fújjon a szél, szívem majd csak lángra kap, s a szomjam lázát oltsam el néha, hagyd, amíg a vágyak el nem múlnak.

68

Szív nyugtalansága Nem is tudom mi is történt szívemnek már alig élem csöndjét, rebben, zakatol, benne a pillanatnyi lét, s nem éli már lelkem szárnya röptét, szeretném bejárni egyszer a földet, a látomásban látott darabokra törtet, s bennem ha vérzik a nap, kioltanám a káprázatokat, ha érezném a földön a tiszta álmokat.

Szárnyak Ihletem szárnya szívemmel össze lebben, öldöklő érzelmekben, délnek melegében, vágyra a vágy tüzet fog bennem, látomásom gyötrő s csupa dallam, ég felé hajolok lassan, hogy a csillagokat álmok közt ringassam, s a szívem csatangol éjjel-nappal virág poros szeles napsütésben szakadatlan.

Boldogság A boldogság mindent lát, fényesül a világ, kisüt benne a nap, szívünkről eltávolít nehéz torlaszokat, örül, s magához ölel, hatalmas lesz kebled, mint a tenger, s a boldogság csak ragyog, lüktet a szeretetben, mert őnékie ez a természete, ragyogni szeretne! 69

A tó meséje A nap alatt A sűrű csend a tavat megtölti napfénnyel, a levegő lélegzetével, legyőzhetetlen a víz földhöz kötött elem vezet hozzád komor kényszerem, s itt állsz előttem, elhagyatott nesztelen, senkid sincsen, az ősi nászban a mélységben tán egyben voltál velem a hold sem élhet nélküled, fényesíti tükrödet, s a komorság téged összetör engem is, majd megöl.

70

Az elemek köre A fa gyökerében fénymag uralkodik, s érzik ezt a fák tavaszkor, tűz gyúl benne, s fényt lát, kizöldülnek a földben a fák s boldog lesz a világ, s szél támad alig állja – saját rohamát, s lázadásában lassan megadja magát, s zúdul az eső cseppje lankás hegyekre, s a föld éli a víz áldását s így az elemek egymást támogatják s élvezik a világ körkörös álmát.

Karod Karod vállamat remegve fonja át, tűnődve nézzük a csillagöves éjszakát, mi lesz velem, kérlek válaszolj, ha majd foszlani kezd bennem csillagom, olyan vagyok nélküled, mint gazdátlan virág, kit megsebzett a pusztító világ, ki az égnek már megadta magát, csak állok majd és reszketek mily keserű élvezet, egy pillanatban eltemet.

Udvaron Egyedül állok a lombos udvaron fölkavart a síró fájdalom, megöl a gyötrelem elnyelt bennem téged a keservem, élted másnak szenteled, tűzvész sújt ellened, fölfakad a néma gyötrelem, félek, hogy a gyilkos eltemet engem, állok egyedül az udvaron, behallatszik sírásod az ablakon, öl a fájó gyötrelem s keres a puszta szeretetem.

71

Égi álom Valamikor álmomban egy égi bálon együtt voltunk, összeszőtt bennünket a szerelmi álom, te meg én a vér forráson, s ajkadon csüngtem, mint méh a nyíló virágon, ott voltunk a fénylő mennyországban, elmerültem lassan veled az alvilágban, a mélységben követtelek, azóta szívem szívósabb lett, azóta ő lángoló pokol, s arcod bennem bujdokol.

72

Este lett Újra este lett földön az emberek nyugodnak a lemenő napban életek zuhannak áldozatot hoznak napnyugatnak, s áldozó tüzet raknak az elhullt csillagoknak, süppedő sejtelem lengén száll – az égi törvény mindent átformál, minden oly valótlan, álmaim ringatja a káprázat mely szótlan.

Kérdem tőletek égiek Hát az út hova vezet? e senki földjén bolyongó szellemek vagy élő holtak az emberek? kitől kérdjem kísértetek? vagy kísérletek? a test és szellem között, a lélek nagyon beteg, az áthidaló útja megszakadt, fájó gondolatom végigömlik a sötét ég alatt.

Megölöm a bánatot Mily jó ha egy napra a szomorúságomnak véget vethetek, ha egy napra elfelejtelek s keltem bennem a látszatot, hogy megölöm magamban a nyomó bánatot, a szerelemben van sok fekete varázslat, ha elborul a lelkem, közel rohannak, a sötét viharok, félek, elmúlni és félő, a halál kivon a lélekből minden hőt, és minden fényt, s kisétálok a világból, s a testem lesz egy marok por arany színűn száll fel a napba pára alakban. 73

Szökő szív Tudom, érzem e bolygóról elszökik szívem, didergők benne a reménytelen reggelek s körülöttem sok világi idegenek tódulnak felém, s a szívem köztük zakatol, s egy ismerős arc nincs sehol, egyedül mit keressek én itt a Pusztában, a szív szomorú, hallgat, s az anyaföld csitítgat, de érzi szívem, hogy örökre elringat.

74

Kihűlt az élet A szív tehetetlen kihűlt az életkedvem, szirma bezárul, s érzelme már nem tárul, eltűnik a varázslat, melyek valaha bennem izzottak, színes örvények felém lobogtak, felbukkant ösztönöm vihara, sötét önpusztítás, a szellemem harca, kiürül a medrem mert idegenben elpusztulni betörtem, nyújtsd felém kezed, bűnös tétovaság, ne hagyd, hogy alattam letörjön az ág!

Misztikus álom

Csillagok útja A napfény arany színe, ha fölhevül bennem, misztikus izgalmak gyönyöre jár át, verset írok én a varázsa alatt a csillagok bennem igazat sugallnak, s vágyak közt vallatom a csillagomat, az alvilág kriptája s hűvös lidérchatása váltságdíj a bűvös mennyországba? Mágikus háromszögek díszítik tenyeremet, a csillagom vezeti az életutamat, s misztikus erőre lobbant, s rejtélyek borítják földi utamat.

Álmomban egy gyertyaláng az ágyam felett lobog, bizonytalanok a fények közt elsurranok, árnyékomban a halál leskel, pillantásom reá érzett, elém tartottam tenyeremet, energikus hatására a halál lába csörrent és súlyos ébredésem hamar kiüldözte a halált szobámból az ajtórésen.

75

Arkánum Az életmag, mely a koporsóhoz vezet, mely elrothad s megszégyenít engemet, gyümölcsöt nékem már többé soha se terem, hogy akadjak rá az élet kulcsra, mely meggyógyítja lelkemet, keresem a feloldó gyógyszeremet, szívem sötéten hallgat, s dobogása félelemmel telítve előre surran, megáll az Úr ajtajában fekete palástban, az élet elixírre várva megjelenjen a fény szellem ablakomban mindenre emlékeztet s mindent felismertet a nagy arkánum hatalma feléled.

76

Angyalvár Fölgyújt a vérem a versemben, ösvényt vágok magamnak a csillagos égen, ahogy a napnak érlelő heve szűrődik a föld mélységében, a nyugvó anya maghoz, úgy a verseim heve feljut a csillagokhoz, társalgom nesztelen s egyedül vagyok – a csillagokkal, ők a verseim angyal vára, nincs kapuja, de van vonzása, s a jelzőfénye felhat az égre…

Halott város Örökké tartó pillanat mire lábad eléri ajtómat, a közérzet egében megvillogtatja magát a fény: látomás a gondolat szövevény, s mi költözik belém, ördög font virágos hurok, vívja bennem a harcot, lábam alatt sodródó vizes októberi levelek a halottak napja közeleg, száműzetésem meddő, szomorú vándorlása végpont a halottak városa. 77

Elixír Álom lehet mely táncoltatja szememet az űrből benső visszhangok ezek? a gondolatok magját pusztító rossz bűvölet… A holdnak izzadása hold füvet terem, a gyöngy tavának fehér víz a tartama, a tejutat is bevonja, ha iszol belőle a titkokat előtted lemossa, más rezgésszámot kap agyad-tested, a szellemi látás kulcsát elnyered, a koporsóba tévedt embert feltámasztja, ha az elixírek titkát tudja, megöli magában a halált, az összeszűkült láng a testben fényre talál.

78

Az egyéniség Az egyéniség a csillagától kapott nagy erejű külön mag, ő hatalmat kap s magába ítélőszéket ragad, s a félelem táplálta árnyakat a gondolat elűzi, s csak szépet teremt, a közérzet terében, s jön felé szeméremmel az üde ragyogás, s növekszik benne az elragadtatás, s érleli a gondolatot, hatalmast, egyénit alkot, s az ég tehetséggel felruházza, kimagaslik, mint a nyárfa, s az Úrtól agya tükre áldva s a valóságba – valódi a látomása…

79

Varázsképterek

Titkok Mennyire kíváncsi is vagyok a titkokra megostromolnám a tiltott kaput, mely elzárja a múltat a kulisszák mögé, mágikus fényforrások elkápráztatják a lelket, s a napkorongon véres színjátékok hatalmas múltak hulltak a mély feledésbe, szellemi hanyatlások zuhantak a sötétségbe, Egyiptom, Suméria kialudt fényes csillaga, a fényes tudományok játéktere, képjelekbe öltöztetett titkokat, az idő örökre elnyomta! s örökre hallgatag 80

Vérré oldódó éjszakák szívet olvasztó csodák, a lehunyt szememnek a szemed varázsképterek színekkel festett káprázat vagy, szerelmi virágod démonok öntözik, érzéki hatalmak ünnepi lángja tombol a mágiádban.

Isten Ujja Magam vagyok az éjszakában gondolatban – veled vagyok lelki nászban lágy puha éjjelek hullám veri bűvös véremet, nézek a néma falra, halálos csöndből az ő magja összefolyik a csönd az éjben, a csillagfénnyel és sötéttel, Isten is szemét lehunyja, de rajtad marad az ő ujja.

Csillaghullás Emlékben megmaradt fényekkel az égen ezüstös lilás pillanat ölelésbe díszített az alkonyat, s a feljövő csillagok mégis szomorúak, mint akik sírnak, s csöndben ismeretlen helyre szállva elgurulnak egy csillag párja meztelen remegni kezd mint aki testvértelen tiszta fénnyel üstökösként hullva a mély halálban.

81

Elragadtatás Szerelmed bennem hullámokat kavar, össze álmodom veled – magam hamar, tükör lapján érzem, mint csillog a szemem, érzelmes elragadtatása hat a fájdalomig, s érzem, a vágyakozás mágiája verset ír rólad, gondolatban, s ha nem lát a szemem világa, erjed az ideg láza, s szeszélyes árnyék vonja ki belőlem a napot, s érintenek halvány pillanatok.

82

Tél Téli patak jeges ágyában rezgő kopár faág csillog, ezüst-fehér ruhában hóillatú zord az alkonyat s a vártoronynál keselyűk táboroznak s az égen a csillagok gyémántként ragyognak.

Éros Eros Te színes szerelmi kísértet, vérszínű izzó csillag tükrözet, te sikló hő áradás, vörös hőddel mindenkit leterítsz, gondolatot formálsz, te gyötrő bélyeg, piros a szerelem pecséted, te beteg lobogás benned égnek égi tűz szemek, Eros, te égi varázs, te örvénylő égi szétáramlás, s földön rengő széttárulás

Éros Istennő Kéjsötét az ő álma, buja égi vallása, ring rajtad a terhes gyönyörök varázs vesszeje, kaput nyitsz te a bűnhődésre, felgyújtod a démoni gyönyör fájdalmát, a veszélyes áhítatot, erotikát, Éros, te szenvedély a csillag sűrűjében, te szerelmi mágia, Érzelmed a szerelmes szívet álarcban tartja. 83

Vérhullám Csordogáló vérhullámok kergetik egymást mezítelen ereimben, ne hagyjon bennem nyomot az égivé tett földalatti templomod, ne legyen bennem bebalzsamozott visszafojtott érzelmi energia marcangolása, boldog álmok dallamai szűrődjenek belém mélyen, az elrohanó éveimben, ha megfürdöm a tóban, lelkem földi szenny ne fojtogassa.

84

Szavak Életet apasztó szavak – kérlek ne hagyják el ajkadat, s a lelkem ne élje át a tüzes poklokat égi gyönyörök mágikus hídján siklódjanak át majd lelkem leveti a testét mely szüntelen elítéltként, mint fertőzött várja az égtől büntetését.

Bábjátékos Égi síkról a csillagokból hívja elő a tudatom gyöngéd érzelemmel mennyei nászra a kiválasztott párját és a remek művei sok műfaját, áramkörök, a testben sűrűsödnek, s örökké kielégületlenek, a vágy tüzes óhaja táplálja tüzét, oszlatja a kiéletlen vágyban lehet őrült vagy okos játékával bábjátékos, s ne feledd soha, az Isteneknek ember, te vagy a bábjátéka.

Sötétség Ne legyen méreg horda a te varázslatod, mágnessé váltod s vonzod a lelkem a hódító síkodon, ostromolsz engemet, ellopod életemet, ó vak elme, fegyverkezd fel a lelket titkok fáklyájával, s mint fénylő jánosbogarak, táncoljanak körbe, hogy ne szenvedjen a lelkem a sötétben. 85

Dajkám Hangozzon el tiszta dal olyan mennyei dallam, a dajkám édes ajkán, s ha jön értem a halál csónak, a Nílus vizén, ne legyen szöge már a koporsónak, a titkos holdas éjszaka fényével gyúljon ki a képzelet fénye, az ezüstös éjben, színes zenék szárnya színörvényeket hoz magával a hold mámorában.

86

Lelkem ne légy Sötéten zúgó ölyvek erdeje, ne hűlj le teremtő erő, legyél erős, úgy, mint az erdő, ne hulljon erőm a pusztuló vágyban, mocsarak süppedő lidérc világába, teremtő erőmet érzelmem a láncára gyűjtötte, kéjelgéssel fűzte, gúzsba kötött a vágy, haellobban vonzódásom olyan éretlen, s nyugtalan.

Élet lángja Szellemem, őrizd az élet lángját, őrizd meg szellemiségeddel gyarapodjon, életelemed…, ébreszd a teremtését misztikával, élvezd a lelkem kivérzett folyosóján száguldok a megtestesített súlyos anyagon, tódulok szenvedek szellemi hullámokon, megidéztem szellemedet s a Démonok közben léptek

Örvény Mily szédítő örvény rejlik a test épületében, fekete Éros Isten zsaroló kéj vágya ott lappang az emberben minden mozdulatában, asztrál démonok körbe vesznek, mint egy horda, szél homok, amelyet körém sodor, s bennem, tőle vihar tombol, súlyos felhőket hajszol, s mégis olykor zöld, virág sziget, messziről, felém mosolyog. 87

Víztükör Fénytelen víztükör mi bennem kavarog, árnyba borulok, élősködők lopják az erőm, képzeletem ül egy ködfelhőn, sokszor testem már levetném, s gondolatom tüzével elégetném, s hamuvá válna, ami elmúl, reá már árnyék hull s fordul az űr az anyagra újra fény derül tűzből az erő kiválik ölében élő arany születik.

88

Ningal Életem folyton álmodom sokszor tévedek s lepkét kergetek olyan vagyok mint a Ningal kísértő vágya, bennem is fellobbant a tükröződés álma, mint a Ningal ősi ösztön vágyódása, Sumér ősanya szellem násza.

A Hold arca A nap és a hold misztikus vágyát sóhajtozza óh a varázslat hogy ne tapadjon lelkedhez, a földi salak, szerelmed messze lehet, de a távolság nem köti szerelmét csak az égöve, Mint a holdat, óh, mily boldog az ajkam, ha szeme pihen rajtam, örökre, újra és újra míg el nem választ a mennyek kapuja.

Lánc Lelkileg magamat hozzád láncoltam az árnyék szerepet játszottam ha hieroglifád újra életre keltem, simuló folyondárrá válhatsz lázadó ajkamnak, támadó hatású a Karjaimnak.

89

Dobbanás Szívem verését hallja az ég, azt dobbanja az Úrnak, segítség! ő senkié, vagy mindenkié, a némaságban tiszta lakatlan képed benne jegyekben írva van, s a mély hit őrzi a képed legkisebb ráncát s a hajlatok útját, s tetőtől talpig látlak, ha valaki elveszit én megtalállak, ha megölnének bennem, akkor is örvendezhetsz a halhatatlanságnak!

90

Az élet Hova tűntél élet varázs ereje az álmok szétszórt tüzes képe hova veszik el az élet s anyag egy pillanat alatt s érzed magadon a kör haladását s a szétesés laza bomlását s beleveszünk rohanva élve a sötét csendjébe, elveszíted a testednek súlyát, és ködök vonulása közt a levegőben kialszanak a gyertyák.

Varázs A szerelem varázsa virul ajkadon, s tudom, hogy ébren álmodom, s az idő a varázst ellopja tőled egy napon s a lelked úgy érzi hogy szerelmed elfelejtett téged, se muzsika se dal már nem vigasztal, ha a lelkek a fényben már nem ölelkeznek segítségre mára a szellemem se jöhet.

Csillagokkal Ezüstös uszályban Kering a telihold s csillagokkal teletűzdelt az égbolt, s a tejút titokzatok folyamán, holdtöltekor a pokolban a bál van, bált tartanak az erre járó rossz szellemek köréjük vonnak köd szőnyeget s onnan leselkednek s prédájukkal eltűnnek… s a hold magába szívja a titkokat, s csak fényében tovább sápad.

91

Éva Éva vágy sikolya ma is hangzik gyönyörű sikolya a lét sűrűjében hajszol, fájó verejtéken át káprázat táncában szüli ő a magzatát, a testi hő rövid lángolás után kialszik, s a gyötrő árnyéka varázs nélkül hervadástól retteg, s felsír a lélek előtte túlvilági kép, eljött a vég, s tovább sorsod a fényében csak árnyékban lép.

92

Erőd Szerelmi erőd bennem ég, felkap s visz, vonz majd szét tép, mint szél a tollpihét, epesztő csalfa árnyék szította bennem a szenvedélyt, nézz magadba avass be titkaidba, szemed villogása álcsillogásban lelkem a lelked érzem magából kizárja.

Mosoly Gondolatom lát nézem a fa lombjai mögül ábrándos mosolyát, idő futó hegeszd a sebet vonj fölé virágos szőnyeget, a szívem a sárba ténfereg, hívjál még benső csatára szívem a tüzet még hányja, had hasogassa testemet, mint villám az eget!

Ember Az ember tűzből kibomló földi lény, felfele néz van-e fény, van-e igazság vagy csak mesebeli a mennyország Itt a föld a sárba hull, méltóságomon halál az úr, átok száll az emberen nincs kegyelem, de a remény bennem él, hogy egy napon a föld az éggel összeér. 93

Hit Álmaid bűvölő hitében legyen szíved mindig ébren, s ha gyötrő vágyódásod pihenni mégsem hagy, jöjj édes szívemnek te mindig ajándék vagy, szikrák közt takargat csillagom, s féltett utadon követ árnyékom szívemnek mily szép alkalom.

94

Tenger A tenger is az éjben oly elhagyatott szomorúan figyeli a néma csillagot, hullámai rettenetes a szélben, oltalmat keres, vize elönti az éjféli időt, a hold fényénél ünnepelnek ők, a sűrű csendet remegő fény tölti meg, s a koszorúzó pogány hegyeket.

Gazdagok Gazdagok és szegények mind kétségbe estek, lelkében mindkettő szegény elnémulásban, révedő hanyatló erő mindkettő, ismeretlen szenvedő fáraszt, feloldoz. Minden tett s minden tett vétke, s reád száll a béke majd, halál előtt a nehéz helyzetben.

Bolygó Ne éljél bolyongó lelkem lakatlan égitesten, a fennsík ott lakatlan s idegen, magamban sokszor eltűnődök vonulnak bennem merengő sávos ködök, nem jön felém az álom, altass el nyugalom ne legyen elevenemben a holtaknak reménysége rettenetes sóvárgó csöndje, kietlen közönye. 95

Tenger Tolong a tenger feneketlen mélye, tolong s tolong felém a megszállott léleknek sötétjében, ne élj idegen megszállók körében, s örökké búcsúzkodik a földtől a szív, a lélek, tolong ide, oda a világban míg él, de az idegen földi bolygóra mindig visszatér.

96

Ámen Ne foszd meg a szívemet a romolhatatlan kincseitől érzékeny s tiszta maradt minden álmom, reggelenként átélem a feltámadásom. A szeretet dobban óh sóhajom, Extázisát áhítom, kódolva van a véremben a létem lénye s a szívemben Isten jelenlétét érzem, pecsétjét látom a mindenségben.

Az éj Várom, hogy sötét legyen, hogy az éj ringassa el a szemem, egy rossz szellem az álmaim elrabolta, nyugalmat hol nyerek? véltem én a szelíd ágyamban óh reményem a világ felett eloszlik minden nélküled mennyei birodalom, ölelj át, érezze lelkem az ős korát.

Az idő Az idő nem áll, a szívem zakatol, belül valami szúrja lassan, már a szív megáll, csukott a szemem majd csak valaki reám talál, botladozó szívritmusok magányomban pőrén vacogok, jobb lenne elmenni odaát, holtak már nékem az éjszakák, a homlokom mögött fáj a sikoltásom, valóm oda költözött, megérinti a halál küszöböt. 97

Ballada Mind kicsiny gyermek künn játszottam a kies pusztában, fönn akadt a körte fa ágon egy ördögi robbanó lidérc álom, s reppent a levegőben, embereket ölte s temetett, a krátere, örök emlékezetes örök alkony egy domboldalán a lakatlan parton, vissza tarthatatlan előre nyomuló örökös tolongó képek a sötét mélységből Istenhez fölnézek, időtlen kopár sivatagon

98

gyermekként hozzám tartozóktól most is búcsúzom félig élő, didergő, száműzött drága halottak, a húsukban a vér kiszáradt, elnémultak a haldokló csendben, távozóban van egyetlen fiútestvérem, nem sikerül már nékem a bujdosásom a szomorúságot mindig megtalálom, gyűlölöm e gyászos őrült menetem emlékül szívembe véstem és az Úrnak az égre felírom a nevem.

A világ Fényes csodavilág olyan vagy hozzám sokszor mint egy szörny, veled a harcom úgy érzem összetör, szívem törékeny és nagyon üres, törékeny világod hozzám hűtlen, szeszélyes, előttem sötéten állsz, mint a sötét gyász, a mély seb csak a szívben árnyal véget nem érő csak a halállal sivatagos nagy világ, lelkem már nem a földet lakja, égi lakosztályba szállt fel az alakja.

Vihar Kitört a vihar az égi harcban, csupa villám az égnek arca, komor sötét s nem lát a mennyország, rebbennek a csillagok, mindenkit az Úr elhagyott, s az űrt sűrű csend tölti meg, s mintha az éjszaka hívást hallana, a holdnak feljön a szomorú arca s besüt az Úrnak ablakán fényével érő szeretet ül arculatán, s kristály gömb áll az asztalán, s a világot figyeli benne csupán, s hogy ki vagyok én, azt is tudja talán. 99

Az ember tragédiája Legyőzhetetlen kényszer hat át, kutassam, keressem az ős hazát, ahol a kígyó örökre alussza álmát, ahol az Úr jóságos hozzám, szeret s megigazítja a párnám, ahol a vérem nem érzi magát árván, ahol a halál eltűnik a hold árnyán, mert az Isten az Úr a mennyek és világ birodalmán. A lelkem mint gyermek atyjától kérdez, tudatom, dajka

100

mesét érez, s csak rebbenek mint elhagyott csillagok, kitől kérdezzem meg, ki vagyok, s hol vagyok? Naponta a világgal óh évezredeken, miért forgok már nem lehet nincs semmire felelet, agyamban ábrák röppennek, érzem a szörnyeket a világ szörnyeteg. A halál tükre lesben áll, testemben, szívemben, szánt a földben, visszaránt, s összetör. Ki az Úr? Halálban fut a kör, őrült ember

földi násza nevetséges, el nem múló fogságában kergeti a tébolydában sok milliárd süket ember, kezedben nincs fegyver, úgy élsz, mint nemző rovarok, hulláma nyüzsög, belőled több

milliárd lárva, kibomló gyenge ág vagy, a szélben nézz szembe, a ténnyel, amíg kettőből lesz három, elveszik az álom, tragédia vár az emberre, a terhek súlyától kisiklik a föld Tengelye.

101

Hangok A némaságban keresek egy hangot, hangtalan panaszommal hangokat adok, ajkam szótalan sóhajtok hangosan, az Úr sem hallja a földieknek nagy a zaja, valakihez nagyon ragaszkodom, öleléseim szorosak, az ő karjai fagyosak, párnám gyűrött szemem álomtalan, sehonnan nincs felelet, bánatom reszketeg, meghalt benned az Istenszeretet.

102

Zokogás Árvaságon nékem puszta rémem, pőre szívem riadása megfagy egyszer a meleg ágyban, a csöndnek néma zajai készülnek ajkam elnémítani, október lett újra, s hidegek a hajnalok, merengő emlékeimmel folyton találkozok, keserűségem előre siet, hisz csillagom fölismert, megyek, ha szólít, mit is tehetek, a földön vakított eleget.

Titkos zaj Számomra jöhet már bármi a csöndnek titkos zajai próbálnak elnémítani, a világ világít de sötétsége engem elriaszt, szívemnek nem hoz vigaszt, minden apró idegemmel hallom feneketlen a sírhalom, kísért az üldözőm, a titkos árnyamon már többé nem álmodom, de ha elfogy egyszer az utolsó álmom, utána örökre alhatom.

Az ember Fél az ember, nincsen álma, világít a démon arca, az embereket porcelánba rakta, szemét az Úr mélyen lehunyta, arcom az éjben kidugom az ablakon újra, simogatja meg őt sápadt csillagom, nem ragyognak ők is árvák, sápadtabbak mint a lámpák, borongó felhő a véres hajnalt költse, az éji sűrű könnyeimet reggelig Isten letörölje! 103

Az Úr Az Úr oly buzgóan miért is hallgat a világon süket minden ajtó minden ablak, ha megszólalna égi hangon fakóbb lenne fájó panaszom, s ha rám találna a süppedt parton, ragyognék szépen meztelen fénnyel mint a csillagom a növő éjszakában, nem félnék én ösvényes pusztában, a halál árnyában is lassan fölállnék, s átlépném boldogan az úr háza küszöbét.

104

Tengeri idill Mily szép is volt a Vörös Tenger Egyiptomban a szenvedélyt a víz fülemnek most is zúgja, szellőben kavarognak meleg hangok, oda sodort a vágy most is ott vagyok, víznek fordul a hő szívem, s tengert ás bennem, vízbe örök valóság őrzöd síró szeretők bánatát, sorsát, dobbanásod tenyeremben lüktet, a szivárgó erekben a vér mellett testünk vizet kér, vizet, amíg a halál partodra egyszer kivet.

Alkonyat Mily árva szomorú is az ember, s ha megpillantja ráncát a kézfején, a tükör ha nézed benne arcodat, mélyíti jobban a ráncokat, a szívnek az elmúlás fájdalom, elárvulva a sötétben taposom a keserű lépteket s a pusztulás árnyéka vezet, előttem repül menekvő madárhad, számkivetésben oda megyek hol eltűnik a nap, nyugatra sodor az alkonyat.

Dobbanás Karjaidban reszketek, bennem a gyönyörűségtől a szívem remeg némaságban mintha szíved folyton hívna, ásd mélyre a szívünket, ne háborgassák őket sose idegenek, s a szerelmed dobbanása hasson engem át, újra halljam beteg szívem hangját, s a nagy visszhang elkísér engem oda át!

105

A Hold sugalma Nem tudok aludni, a hold rásüt az ágyra, kimegyek a szobából a holdsütésbe, nem kell lámpa, s egy felhő rátelepszik a holdra, bemocskolja, s aztán lemegy róla, s újra ragyog a mosolya, reám csobog, s állok az éjben, s nézek a varázserejű képébe, s átkelek egy álomvilágon, tükör tavas kősziklákon,

106

s a holdnak nekitámasztom az arcom, a sóhajtását is hallom, fülembe súgja Az Isten is alszik, legalább hajnalig, megfürdik a kristály tóban a sötét felhő elfutóban, vállára reá teríti palástját, s fürkészve szemléli alkotását.

Kényszer Rákényszerítették az életet létemre, tőlem senki meg nem kérdezte élni akarok-e? árasszak örömképet? kényszerből születtem, anyám méhéből kiszedtek, s az idő folyamán a földbe temetnek, lesz belőlem férgek lakomája, ismeretlen szellem fölajánlt a halál asztalára. Szent ég! Kire bízod a pusztulás szégyenét? Annyi halál, annyi élet ki csinálja e sok szégyent? Senki földje

kinek is hazája, olyan szegény, olyan árva, az emberek óceánja, nincsen juhász a pusztába, oda vész a senki nyája, halálba fut az ember lába, rám kényszerült életem, sosem volt enyém, hogy szeressem én földíszített szobám az úrvacsorán a halállal diskurál, az Úrnak mondok hálát, nem ismerem – s engem nem lát a halállal fogyasztom el az utolsó vacsorát.

107

Uram Uram! Érted imádkozom, ha nem hallod elakad a hangom, miért imádkozom Uram? magamért, miért nemzettél, miért kell élvezni fogságodat, ha nem látlak s nem hallom soha se szavad, mint pogány istenem veled bennem úgy élek hisz nem ismerlek a szomorúság lecsukja szememet, eltemet engem a némaságod, s a síromat ásod, óh, Uram! mint a levél, reszketek a vágytól, hogy megismerjelek.

108

Pusztulás Szerelmeddel vakítottál sok éven át, éjeken és nappalokon, nem panaszkodom, de tudom, hogy ragyogásod másnak süt be az ablakon, eged alatt kihűl az én napom, némaságom magamban mélyebbre ásom, s a csillagod könnye locsolja a pusztulásom.

Idők során Idők során kilátás nélkül szent égiek, emésszétek el lényemet, emésszétek el faló étkemet, szerelmemet, húsom, szívem őse falja ne jussak élve az aljra Ne legyek senki megrágott, eldobott falatja, szívemnek árnyéka szálljon vissza a ráeső napsugarakban.

Felhők A borús felhők bennem tavat ásnak, oda vágyom ölébe az elnémulásnak, síró szerető ölelj át, ne hagyd magamra szívem sorsát láthatatlan mindentudó hosszan kövess szívem hajnal óta véres, valaha az ő szívével együtt merültem el, s most betakart a sors halott földdel, egybe vetett ágyon övével az alvilágban sápadt az arc, köztünk tovább folyik a harc. 109

Vissza Vissza venném elrabolt öntudatom álmom újra, ha fölvet, s hogy könnyem ássa rólad le a földet bújdokló leskelődő pokloknak árnya őriz bennünket még a holnap utánra, zokogva átölellek, siratva nézlek, s bennem téged szeretlek, szomjazom érted, tovább élsz bennem, folytatott, örökös tűz veszélyében.

110

Fájdalom Mit tegyek hogy elfeledjelek? Síró fájdalom nyom a torkomban, tied vagyok, kiszolgáltatott sokszor halott vagy gondolatomban, nehezen nyelek, óh lehet, hogy gondolatban megöleltelek, szívemen fekete fátyol leng, fájó vér folyik némán odabent, gyászollak tégedet, s én vagyok a halott, szomorú gyásznapok fekete szívvel földellek s majd egy napon álmaink virágai valahol kikelnek.

Fekete álom Óh mily fekete álom fekete ruhában feküdtél velem fekete muszlin ágyon s a mély szívkamrában követtelek, reszketve haldokoltak az erek szerelmem végső éjjelén önfeledésem mélybe rántva, belekerültem újra a csapdába, szíved engemet csak fektetett és folyton ölelt, gondolatom tiszta képe elveszett, szíved lehet, hogy megölhetett.

Rab Zokogó rab vagyok, siratom önmagam szerelmed szomjazom álmomban lábam más mezőkön járt, levetettem a rabruhát, s újra visszavettem tudatom álmát, magamat kérdeztem, felébredek újra rab leszek? S fölébredtem, lefektettem mélységemben beteg szívedet, egybeszőtt veled a pókháló álom, szívem sebhelye írva van arcomon. 111

Rabság Írva van, hogy szívem régóta rab, rabold vissza magad, szívemnek öntudata érzelmed ne fúljon az iszapba. Vesztemre fölnéztem a holdra érzelmeinket megzavarta, helyem nincs se itt, se máshol, éjfélkor kimegyek a temetőben, holdtöltekor, árvaságban ásóval, kapával, hogy magamat elássam, s a hírt hozó holnapot többé ne várjam, erőt már úgysem kapok.

112

Némaság A némaságban hallgatom a szívverésem, mily eleven emésztő szüntelen emészti lényegem mért nem hagy már magamra? miért kell hogy a hamisság őt felfalja, nézek jobbra, s balra, rám dől már az ég borús fala, mindenki emészti őt s az élet a véres terhén kíséri útján örökké a vérnek is foglya, ha valaki szeret, az is átkozza, miért vágyódik a szív eledelért, oly nagyon mikor ő senkié a vágy kiséri útján örökké

Erény Szívek erényükben szivárvány színek jelében levetették ruhájukat az éjben, ó, drágám, te ragyogtál és sírtál öleltelek s elaludtál, s arcodra ért a nap, s úgy érezted hogy én simogatlak, pedig Isten keze volt rajtad csak, s újra alkony szállt s ölelkeztünk, a szívek álmodoztak a jelen idő velünk szaladt s megállt virágcsokorral vesztőhelyre invitált szomorúan, s a csillagok közben az elnémult csöndben fölöttünk ölelkeztek.

Az éj Az éjben az égen itt, s amott elgurulnak a csillagok s egy percre megállnak s mozdulatlanok ha nézed őket milliárdok, árvák s boldogtalanok.

113

Mágia Mars csillag jegyében megjelentél az éjben, fellángoltál glória csillagként káprázón bennem s mi voltál, kérdem, mi voltál a Véremben mi más, óh, plutónium vagy atom suhanás? óh, egyiptomi nagy Isten, Aton tudja Ehnaton! ő jelent meg álmomban mint csillagjelek mása, az égen a házunk udvarában elnyeli őt ezer csillag álma, az éjnek bűvös mágiája a Mars csillag reflektorában.

114

Sötét Álmomban életem bánatát hallgatom, éjszaki emlékezet az éjben emlékeztet, óh mily szép a délszaki csönd s nincs aki vezet, csak a fénysugár fönt a falakon lógó képek, csöndes emlékezet, a sötét talpig levetkőztet, s az éj szemben némán hallgat, szórja a csillagokat.

Aranyalma Az almafán nincs virág, lelketek éhes, édes almafák, emberek bölcsője int a jó szóra, elveszett az aranyalma, belenőtt a homokba, az elszaladó homokóra nézek a téren át, az est meggyújtja a fáklyát, bennem érzem mint sötét felleg szalad, látom a házon faragott szobrodat, aprítja a percet a gyilkoló óra, elúszik az időmön, minden almafa virága, kitárva a lélek kardja rajta, s, átszúrva az aranyalma.

115

Hallgatás A nyár ragyogását a világ füstje bevonja, rejtelmes suhanások árnyakat takarnak, s a szomorú remény nyoma reszket a virág szárán, s az égbe kiáltásán az éterben lengenek árván, lidérces álmok fájdalmán, az út szélén mintha valaki állna, ez lehet a sűrűsödő időtlenség, ki felfedi a csillagok rendjét, evez a lelkem az elveszített édenkertben, föláldozza magát a tébolyult igazságért, a hallhatatlanság hallgatásáért.

116

Vértanuk

1956. október 23. Vesztőhelyek szomorú illata feldíszített az akasztottak lábuk alja csukott a szemhéjuk, siratja anya, apa, de nem hallja, lóg a szülő drága fia, vesztőhelyek vér illata a föld tengelyen lóg állva az Isten árva fia, ismeretlenek, akik teszik óh ég a kezük a tenyerük még mindig meleg porkoláb legényeknek! Óh nektek mártírok 56 különös ítélet.

Égi fények Az ablakomban ide csillan az égből minden kilátás s a némaságban bennem ébred a zsongás, s az árnyak belül odébb állnak, a csillagok lángírást mutatnak két csodás ló, a Göncölszekeret Isten csendjébe húzza, s a Hajnalcsillag fejére fényes koronát tesz újra, fejünk fölött e gyógyító látvány várja, hogy nézzük naponta újra hogy a világ bosszúját mágikus erejével összezúzza. 117

Halottak napja Halottak napján szemünk könnye a sír aljában mély patakot ás, szívemben a vér forrás s a szivárgó erekben lüktet, s a síró szemem küldöm szeretőmnek, szemem őrizze a halovány szemét, s árnyékos szívem ítéletnapig őrizze szerelmét, s halott szeretteim ők is öleljék egymást, s a síró halottaim kérdem, álom az élet, vagy örök valóság? üzenem az Úrnak, a holtak szelleme lángsírást hullajt, s üzenem a Csillagmezőknek, halottaim rendíthetetlen hódol a mennyeknek s ölelem őket.

118

Temetőben Kitárta karját a napsütötte ég s a síró embernek fölszárítja szemét, most az ember a sűrű ködtől megmenekült, s a temetőben lát lába előtt fekszenek, a sárga levél hullák, s a faágakat átszőtte a némaság, a holtakat ünnepeljük az élet mily konok, a bánattól elfutnék de megtántorodok, pillanat nyomában magamra ébredek, s arra gondolok, megszűnne a félő reszketésem, ha újra magamra nem ébredek.

November 1. Összetört a tükör hét év boldogtalan hét kör elrepedt a vízió fala, összetörte a hold maga, emlékek villanása ezer évre vissza száll a sötétből, a csendes fényben, üt az óra halottak napja, s te régóta fekszel nélkülem a koporsóban.

119

Halottak napja Haldokol a nap, közeleg a tél már a küszöbömre ér, egyre jobban árnyal, összenőtt a halállal, megnövekszik a forgó szél, s vezet, visz magával, s a hajnali csöndben kiérek a temetőben, óh halottak napja felhő bujkál a napban, s a nap arca már komor, mosolya messze vándorol, s végül letűnik holtan s a temető sötét árnyban, s rebben sok ezer – s ezer gyertya lángja, s csöndben száll fel az Úrhoz az emberek imádsága.

120

Végzet A halál ha velem végez időtlen kihűlő gyászba tesz, átveszi a méltóságot s árassza belém a pesvedő mocskot, kőszívű, nyomorult már egészen bátran beléd bújt óh itt már nem vigasztal senki, kicsoda ő? hatalma rajtad nő, alvilági szerető? Piros vérem is kiszívja ő, s a szívemben a Haláltól leáll a hő.

121

Pusztulás rapszódiája Drága halottaim hova tűntetek halálba hulló sárga levelek lettetek, mindörökre elásva bebalzsamoz titeket az idő folyása, a leállt szívverésetek pusztulásba kergetett titeket. Ez a világ lehet, hogy csak álom, kényszerből vagyok a világon, ó halálom, én nem hívlak, soha sem, de magamat mindig nálad találom, hulla tested bennem él, ha nem gondolnák reád tán nem is jönnél? Tudom, egy napon majd benned elveszek, s te majd öleled a testemet, ki leplezi le már a vádló szégyened? 122

Haldoklás románca A szerelmed tőled rabolom, pedig már eltiltott a csillagom, ajkamon már csak sikoltás marad, a fájdalom, hiába kutat nem érzi vállam a hűtlen válladat, szívem vigyázz! mélységedet belepi a vacogó gyász, szíved nélkül ég.. holtak az éjszakák, nélküled egyedül vagyok, szíved, mint halottját elhagyott pedig a szerelem mélységében ők együtt voltak, szíveink együtt haldokoltak...

123

Nyárfa Nyárfa koszorúzza a házon az ablakot, kitárt szárnyain a nap rám mosolyog, az élet kifosztott, méla a magányban, s földre roskadok, s nem emel föl senki, ott is maradok. A rám szakadt árvaságban simogatnak majd a nyárfa lombok óh lüktető öröm, szívemből lökd ki a bánatot, öleljen át az alkonyat, s a homályban érezzem az utolsó szemérmes napot, még mielőtt a végén az égben csatangolok.

124

Átok Elátkozott engem vala netán az ég, gyermekkorom óta kergeti szívem a fényt, rovom, árvaságom? kimegyek a temetőbe, édesanyám, gondolatban fehér csontjait látom, karomba zárom, érzem, vár ő engem, hogy szeretetem a sírján kiélhessem, az anyatejet még mindig a számban érzem, ő ad erőt a szenvedésben, csitít szívem gyászában, a halott éjszakában, hallgass lányom, csitítgat, nézem a sötét falat, de a sikoltásom velem itt maradt.

125

Égi jel Óh az Istentől kapott drága kedves jel, olykor keblemen mily nagyon ver, néha, majd agyon sújt, benne hordom az égtől kiszabott sújt, karmámtól kirótt jelek, melyek bele égtek mindig jobban bővül mélyed, s félek a szörnyű halál úr, a féreg hozzám kopogás nélkül, küszöbömre téved, hogy végre terüljek el holtan a csontom súlyába beleroppan s néki köszönetet mondjon egyfolytában ajkam.

126

Hazafele ballagok Megyek az utamon hallgatagon űzve, csillagomra a kódom ki van tűzve, a drága jel, míg élek a földön, sose tűnik el, a vihar lök és vezet, szívem már véres, kisebzett, a világon körbenézek, már az arcok nékem nem ismerősek, érzem életem már száműzetésben, lábam fellép az ösvényen s arra gondolok a csöndben mi lesz velem, ha már senkim sincsen, elhagyott mindenki, elhagyott, minden lehet, hogy az Isten már meg sem ismer?

127

Az avar Reszketésem zörren zajában az avaron a sötétben, valakivel rég összetartozást reméltem, lábam lemaradt, megsemmisülten s mégis valami hajt, még mielőtt az életből kilépek majd, óh hallhatatlan szent lélek! Táplálj szeretettel, amíg élek, óh csillagom, halálos magasságban, felköltözök hozzád, bátran!

128

Szerelmi Echó Künn járok a csendes szomorú sírkertben, süvít a szél, sír a falevél, sír a versem, sirat téged, sirat engem, a szememben könnytavak erednek el, halk csend öleli szíved a szívemmel némán s egymást átkarolják a világ végén, a csendes temetőben pihen a szerelmem, s a szél a szíve lángját hozzám fújja, s a némaság az echót mindig visszazúgja.

Napimádó Mint a napraforgó én is olyan vagyok a nap fele fordulok s követem a napot vég nélküli az ő kedves derűje, ő az ég meleg szeme vágyat ád a lélek reményének, s tőle a nagyvilág fölé emelkedik s a fényvilág gyönyöröket rak reád, s éjjel mikor álmodom a csillagomba mélyen kapaszkodom.

Világ Méla bús rég a világ álma révületbe mereng szüntelenül az árnya. A reménytelen körútja végét sehol nem találja ó nagy világ rajtad ül a bizalmatlanság benned folyton tükröződik a komorság ezredek óta magadon hordozod az emberek nehéz fájdalmát.

129

Költemény Kedvesem az éj felében csillagot hordozott a két szemében bűvös álmaimnak szép világa az ég titka tudja nem vagyok árva. szívkötően a lelkét bennem érzem s az érzelmem kutat, keres Te vagy az ég fénye, az életemnek Te vagy a csodás költeménye.

A Föld Itt a földön folynak az ember gyilkolások bárhol járok vívnak sorra az elhalások. Szellemek közt járok, hogy is lehet szeretni kérdem e véres világot?

130

Vércsepp Nem tudom hova lépjek, amint járok lábam alatt minden fele vannak vércsillogások érzem a lelkek csillognak a vérben s a por és a göröngy nyeli őket el – érzem.

Lélek Lelkem gyökerét ne vonja be sose az éj sötétje változzon át világos fényre a földi sárból s emelkedjen égi szellemire szálljanak körbe mennyei zene szólamok s dívjanak benne igaz gyöngyből a virágok.

Tavasz Itt van még a tél de a tavaszi fény szívemben dúl, ha reá gondolok örömre gyúl, gondolatom ott kószál a határon túl, szépséggel takaródzik benne a hűvös éjjel, s virradatig hévvel a tavaszban kószál a rózsák engedelmével az Isten gyógyító csendes éjében.

131

Könny Ó, virágozzál szép világ, legyen zöld benned minden ág. Cseresznye szirmok ők tavaszi jelek, mint a könnyem, úgy peregnek. Álmaim halottja ő, kit folyton keresek, és nélküle az életben megdermedek… Ő már nem él de bennem még nem halt meg.

132

Éjjel Az éjjel lestem a bűvös holdat, s benne voltál szentnek láttalak. Arcodra szőtt titkos árnyakat. Nyugaton a folyó partján a szellemed az égi úton áthaladt, s fekete volt a víz sodrása s fényt bontott reád a villám vörös fátyla. S reábíztad magad a titkos Hold sugarára.

Karácsony December lett újra átélem a telet előjön a szívben a hűvös érzelmek, s elbujdosnak a napsütötte szerelmek. Kies hidegség gyötri a lelkeket, hamarosan eljön a szent éj és rólunk leolvassza a közönyt, a növekedő égi fény.

Fényszóró Drága szeretteim Az Úrnál a mennyben A tizenhetedik Utcában laknak. Lakosztályukon Aranyból van Az ajtó és az ablak Dicsőséges ég Szeretteim tudom Ritka vendég Szívükből, lelkükből Küldik felém a fényt. 133

Karácsonyi áldás Karácsony áldása ha zöldszárnyú fenyőfa, leszáll az égből havas ruhában. Visszahozza nekünk a fényt a sötét világra, felettem levő barátok, embertársak, s hozzám tartozók, gyúljon ki szívünkben az égi szeretet lángja, s munkátokat gazdagítsa, s legyen szívetek álma, a mennytől megáldva. S az égi tüzek fénye kívánom, hogy szíveteket boldogítsa egész évben.

134

Sors Az ember sorsa Mélyen a szíve Tükrében villan Fekete veszedelem Jön feléd álmodban Benn vesző siralmak Veled játszanak S a lelked óh, Mint a felhő Valahova elszáll S a szíved mélyéből Az életed túlsó partján Majd egyszer reád talál.

Sírkert Halottak napján Künn jártam A temetőben Késő délután, S a sötét felhő A sírodra szállt, S vele együtt Sírt szomorún a temető S zörgött a kopár faág És sírt a sok virág S véres szívvel Háborút vívott A veszélyes széllel S a pokol átka szállt S táncolt az ember Csontján a halál. 135

Égi jel Futok a csillagom Ösztöne után, Mintha erdőben Élnék a titkos Fények árnyán Futó csillagom Ne hagyj engem árván, Már rég egyedül Maradtam Egy karácsony táján Ilyenkor az ég sűrűn Be van borulva Az égen lehet akár A csillagok háborúja Érzelmem titka Égi jelekben van írva.

136

Kunyhó Lelki kunyhóm Légy virágos rét Lepjenek be téged Gyönyörű lepkék Kettőnk között Miért van szakadék Bujdosó sóhajok Lepik el a gondolatot S a fénysugarak Tőlem elvándorolnak Valahol távol pihennek Várják a jöttödet, Hogy felébressze őket.

Tartalom A lélek himnusza 3 Édesanyám 4 Apám emléke 5 Gyöngyszínű öröm 6 Gyöngykagyló 6 Bennem lángkapu ég 7 Örök álmok 8 Magyar Rapszódia 9 Ember tragédiája 10 Szent ludak 10 Üzenetek 11 Süllyedt templom 11 Est álma 12 Tavasz zenéje 12 Tenger titka 13 Újra 14 A lélek 14 Vérengző novella versben 15 Éden 17 Novella 18 Az Élet fosztogatása 19 Karácsony 20 Karácsony 20 Remény 21 Érzelem 21 Őszi gondolat 22 December 23 Az Úr 23 A haza 24 Emlékeim 24 Mágnes 25

Lelki éhség Zavar Járadék Tenger Ha már nem vonz a föld Születésem Virrasztó tor Jéghegyek December Tudat rebbenése Szellem Sárkányok szikrája Jármű Őseredet Erény Emlékezés reád Esti vérsugár Vonulás Érzék Vénusz aratása Glória Az Úr mosolya Sikoltás Elvérzett árnyak Álom Rózsaág Emlékezés Angyal Lelkem Istentől elhagyott éden Legenda

25 26 26 27 28 29 30 31 31 32 32 33 34 34 35 36 37 37 38 38 39 39 40 40 41 41 42 42 43 44 137

Képed Zápor Madonna Lélekvesztő Dobbanás Lelki árnyak Vízesés Sziget Csillag nyílás Thot Szív gyűrű A vágy hatalma Tenger tánc Ősz lett Szép álom Bizonytalan lépés Biztonság A múlt Körforgás üzenet Évszak Képírás November Tükör tűz Isteni játék Fekete vérem Haldokló erő Ölelő keresztek Vágyak Tűnt idő harca Az Úr Dísz Sötét 138

44 45 45 46 46 47 47 48 48 49 49 50 50 51 51 52 52 53 53 54 54 55 55 56 56 57 57 58 58 59 59 60

Tragédia Kérdem fény világa Titokban rejlő élet Merengés Szív meséje Odakünn Kegyelem Sötétlő lét Révedő vérfolyam Nyárfa levél A Hold csöndje Fénypálya Hűvös éj oratóriuma Halottak napja Tenger harca Sugarak Szív nyugtalansága Szárnyak Boldogság A tó meséje Az elemek köre Karod Udvaron Égi álom Este lett Kérdem tőletek égiek Megölöm a bánatot Szökő szív Kihűlt az élet Csillagok útja Misztikus álom Arkánum

60 61 61 62 62 63 63 64 64 65 65 66 66 67 67 68 68 69 69 70 70 71 71 72 72 73 73 74 74 75 75 76

Angyalvár Halott város Elixír Az egyéniség Titkok Varázsképterek Isten Ujja Elragadtatás Tél Éros Éros Istennő Vérhullám Szavak Bábjátékos Sötétség Dajkám Lelkem ne légy Élet lángja Örvény Víztükör Ningal A Hold arca Lánc Dobbanás Az élet Varázs Csillagokkal Éva Erőd Mosoly Ember Hit

77 77 78 79 80 80 81 82 82 83 83 84 84 85 85 86 86 87 87 88 88 89 89 90 90 91 91 92 92 93 93 94

Tenger Gazdagok Bolygó Tenger Ámen Az éj Az idő Ballada A világ Vihar Az ember tragédiája Hangok Zokogás Titkos zaj Az ember Az Úr Tengeri idill Alkonyat Dobbanás A Hold sugalma Kényszer Uram Pusztulás Idők során Felhők Vissza Fájdalom Fekete álom Rab Rabság Némaság Erény

94 95 95 96 96 97 97 98 99 99 100 102 102 103 103 104 104 105 105 106 107 108 108 109 109 110 110 111 111 112 112 113 139

Az éj Mágia Sötét Aranyalma Hallgatás Vértanuk Égi fények Halottak napja Temetőben November 1. Halottak napja Végzet Pusztulás rapszódiája Haldoklás románca Nyárfa Átok Égi jel Hazafele ballagok Az avar

140

113 114 114 115 116 117 117 118 119 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128

Szerelmi Echó Napimádó Világ Költemény A Föld Vércsepp Lélek Tavasz Könny Éjjel Karácsony Fényszóró Karácsonyi áldás Sors Sírkert Égi jel Kunyhó Tartalom

128 129 129 130 130 130 131 131 132 132 133 133 134 135 135 136 136 137