KENÉZ HEKA ETELKA varázslatos AdriA

KENÉZ HEKA ETELKA

varázslatos adria

KENÉZ HEKA ETELKA

varázslatos adria

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-88480-1-7

Előszó Kenéz Heka Etelka mindig tud újat mondani. Szent-Györgyi Alberttől, a C-vitamint a szegedi paprikából kivonó Nobel-díjas biokémikustól maradt ránk az a mondás, a kutatót az különbözteti meg a megfigyelőtől, hogy a látottak kusza szövevényéből, csak azt a néhány meghatározó jellegzetességet figyeli, ami a látvány lényegét adja. Ez, nemcsak a természettudományos világra igaz. Mi, turisták, gyönyörködünk az Adriai tenger nyújtotta látványban: kék víz, amelyet megfestenek a beléjük futó források sói, tengerpart, napfény, fürdőzők, hajózók, sok minden együtt. A költő másképp látja: „…a víztükrében magamat néztem, tengeri dalok, kottázott szélfutamok, suttogtak sok sok titkot.” – olvassuk Kenéz Heka Etelka „Adria” című versében. A lényeg itt a víztükör és az azt figyelő személyiség összekapcsolódása, az ember és a természet harmonikus összekapcsolódása, amelyet nagyszerűen fejez ki a vers utolsó két sora:

Szellemem árnyán néztem, Boldog lelki ünnepségben.

Hogy nem csak a felszínt látja, tanúskodik a „Sugár” című hétsoros. Itt, a „tengermély” mint „menedék” szerepel, elmélyíti azt az összekapcsolódást, amellyel – mint írja – „az őselemmel az enyémet összeszövöm”. Ennek eredménye ismét az utolsó sorokban kristályosodik ki:

Itt a Földön a lelki tüzet Bennem őrzöm Az életkörön. 3

A felső régiók sem maradnak ki az univerzális látványból. A „Selyemszellő” című költeményben „Az ég kapuja hasadékot szabdal, a tengeraljban.”

S a felhők köröznek, s elérik a partot, Imbolyognak, mint lassú csónakok. S álomból visszatér a föld a létbe, S visszazuhan az élet rejtelmébe.

Az érett költő élettapasztalata ez. Kenéz Heka Etelka DélBaranyában, a mai Horvátországhoz tartozó Hercegmárokon született. Énekesként kezdte pályáját az újvidéki rádiónál. Szülőföldjéről 26 évesen elindulva bejárta Európa nyugati felét. Megjárta az élet küzdelmes útjait. Férjével, Kenéz Ernő operaénekessel, a magyar kultúra ápolását egybekötötték a magyar konyha ízlésvilágának hatékony bemutatásával. Etelka énekelt és főzött, Ernő zongorázott és énekelt. A Richard Wagner Platzon álló étterem hamarosan a hungarikumokat kedvelő művészek találkozóhelye lett. Hosszabb átmenet után visszatért a kezdetekhez, hiszen már fiatal korában kezdett dalokat írni és fordítani németből illetve szláv nyelvekből magyarra. Az ezredforduló az Ő életében is fordulatot hozott. Első verseskötete, „Séta a múltban” címmel jelent meg. Azóta, több mint félszáz kötettel halmozta el közönségét. Most, a legújabb kötetet tartja kezében az Olvasó. Kívánom, hogy lélekben, Kenéz Heka Etelka mediterrán útikalauzával kezében, járja be a „Lent jártam a tengeren délen” utat. 4

Dr. Szalay István nyugalmazott államtitkár, Matematika Tanszék vezetője, a Szegedi Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke

Tenger

Csend

Az ég micsoda sík végig szalad rajta a hold aztán leesik s fekszem a tenger partján, s verset írok a hab taraján, száműzött szavak nem hall se víz, se fül, ima ez a szívnek, ima – legbelül s benned mégis érzem az ima kihűl, hullámok szállnak, mint a vak az alkonyon az égtől hol van az irgalom?

Az üde csöndnek zenélő szárnya reászáll alkonyatban az Adriára szíven talál mint az óra körbe jár a kikötő s hajók Minden hallgat, s feljön az esthajnal csillag, bókol fénye Adriának.

5

Álom

Hegytető

Az éjjel álmodtam szép Dalmáciáról, Velebit hegységről Vonzó Adriáról, tenyeremben fogtam fel a vizet s néztem magam benne - tükörhelyet, éreztem belőle áradó tiszta szeretetet, tengeri dalok a légben rezdültek s a világnak üzenetet vittek, hegyről, a szép tájról, tenger vize, a szívben békességet áraszt csodás Adriáról.

Lábam suhogásban a hegytetőt járja s nézek a vízesésre mint omlik a Tengerben a kék ég kötelén leng a meredek szakadék olajfák lengenek büszkén s nézem én távolodik a fény jön az alkonyat s a homály beissza arcomat az olajfák alatt.

6

Csend

Alkony

Figyelem a titkok csendjét a tenger mélységében, parányi kis nyomom ring a homokon a feljövő szélben, s a víztükrén úszik a fájdalom a szél az embert siratja, a földön sehol sincs joga égbe vezető útnak könnyből van a hídja.

Halászfalu a tengerparton békésen reá száll az alkony csónakok, hajók ringanak a szélben, sirályok énekében gyönyörű hegyvidék, te vagy falu, az emberek utolsó menedéke túlon-túl már fészkel a fájdalom Ringás hervadás ül Tengerparton ring a csónakom a szép virágokon tántorgó szívem azt álmodtam mielőtt elpattan, az Úr aluszik valahol vörösbort iszom s figyelem a víz csobbanását az Úrral s hallom benne borozgatom. az Úrnak sóhajtását, s a lelkemen mind suhannak át s árad felém a holdsugár fénye, s a csillagok csilingelése. 7

Bánat

Vágy

Álomszép a tenger és az Adriai környék, csak ne jönne amott felhő fekete, sötét, bosszús, a napsugárból elfolyik a vér, kialszik a remény s a halálról mesél az éj, a levetett élet halk szava aluszik, vakon is érzi az emberek a bűnös árnyakat keresztre feszített lelkek, átisszák a gondolatodat, s a bánat a Tengerből sóhajt s felavatja a fehér habokat.

Nagy a tengernek vonzó hatalma, eget földet összekapcsolja, hat reá a hold sugara, vonzása, benső titkok révülete, az álmoknak ébredése, szépséges hold világ sétáidról gyűjtöd a titkot, s a világ káprázatát visszatükrözöd a tenger vizére, hogy a költő észre vegye álmok merengése a lélek égi vágya s a hold a földön, vízen a szellemével összeringatja.

8

Költő Lent a tengeren a sármány muzsikál, zöld selyem a fűszál, azúrkék paplan az ég, Hömpölygő hullámok ringatják napozó ágyam, mily szép is a költő varázs álma… a vízen úszik a napfénynek piros sugara, s nézem s mosolyog vissza reám szalad a szemem szalad a vízen, száll s róla ír verset csillogó nyomdokán.

Hold A holdat épphogy kelni láttam a tengerek fehér habjában az ég ölében mint ezüst sugarú fényű tündér merengésben jártál az égen tündöklő tükör voltál a víz szemében az embert mint égi vándor kíséred a földön éjjelente, szerényen óh te csendes rejtély, ringat téged az éj, keletről jössz, s elvisz a hajnal ezüst fényben, összeszövöd arcom arcoddal, feljön a nap s elillansz újra a tengeren túlra.

9

A Nap

Bánat

Pegazus

Kelet felől támad a nap csodás fényed, izgalom, titokzat a tenger és föld boldogan fogad, fény nélkül az ember árva, tengernek éjjel sírt könnye lelkében úszva bánatában fázva s jéggé dermedne nap nélkül a szép tengerre senki se menne, te vagy égnek földnek tengereknek, homlokdísze, s a szépséges egeknek.

Arasznyi létünk annyi lázban belevésve van a bánat, óriás fákban kősziklákban ember, az úr összefont téged éggel, földdel, tengerekkel, testünk összeforrt erű ágak irgalom nélkül máglyára raknak mit szól az úr ennyi lánghoz, az ég sarkában talán áldoz? összeforrt szívek egymástól elszakadnak, s az égi tengerekbe sírva jutnak.

Pegazus lova álmodoz s lát megnyergeli a tenger taraját, s költ szebbnél szebb verset szárnyaló ódát, s hallgatja a víz felett a csillagok sírását, a lelke ring, a sápadt holdon át, s a verse érzi megnyeri a csatát, s a költemény megremegteti az égi nagyfalat, s a visszhangban hallani, mint a csillagok sírnak.

10

Lemenő nap

Piros szín

Mily vonzó a hallgatás szelíd csendje, vonzalma benne él a szeretetben, gondolatban olykor neki vágtatok délnek, a tenger hullám nyugtató énekének, mikor leszáll az alkonyat, bejárom a falvakat, árnyas fák ágain dallammal búcsúzkodnak a tarkatollú madarak, a tenger vizét bíbor színnel hinti be a lemenő nap.

Érzelmeim hűlni érzem, lenge szellő járja át a lelkem, bánatomból fölébredtem, sejtelmek vágyán vitorlázom hangtalan, világ részt lát az álmom, tudatom síkja keresi a fényt, a tengeren látok sok örvényt, s vér csillogások vetülnek a tenger mélyre, benső éjszakám keresi a fényt, a szemem a nap színéből hozza létre a vér színét, a föld szívéből ömlik a piruló melegség, s lükteti a tengerekét. 11

Atlantisz

Torkolat

Nagy ég, mi vagyok én teneked? szellemi játék? őserejű jóslatok úgy érzem én jönni fog gyilkoló sorscsapások, jöhet sok ébren vagyok vagy álmodom? a tudat fél a Tengeren följebb lép, az ártér a világ rég lángokban áll, álmaim képe Armagedont prófétál volt már özönvíz, szökő ár, Atlantisz azóta a víz alatt hál.

Korszak váltás visszhangja az égre van kottázva, csillagok vonzó körében a jövő céltalan árva, tengernyi titkok mélyülnek bennem az álom a vízre hull, álmodja egyszer majd szabadságot nyer az égtől jutalmul, régi bolygók bűvös meséket suttognak föld és ég egyben marad, ki nem apad, sohasem a tenger torkolat, de az idők változnak.

12

Zokogás A Tenger partján ha állsz – s jönne feléd óriás hullám, tarajozás, lelkedben érzed az őserejű megrázkódtatást, ősi szellemem titkon követ engem, széles-e világon s bennem megpihen, a szellem olykor kísér s követ int előttem szobrászkodik égi hadak földi katlanok bennem mélyen a tenger zokog.

Kristály A pitymallatnál egy ösvényen szívem rád talál, s a lélek kapura tör a varázs áradat, a vér csillogásban a szívek ringanak s a fény hegyén a lélek kapura tör s a fényed, a fényemre dől, s arra jár a nap, s figyeli a fények mily szépen egymásban ringanak, s figyeli lelkünkben a kristály darabokat, s az ékkövek hegyén regél az úrnak.

13

Őserő

Vízió látomás

Óh nagy ég, fénysugarad keresi a tenger tetejét, fényt küld a földnek víznek, szeretőmnek talpam alá zöldet, a tenger álmodón hulláma fülembe dobbantja az ős erejét, mindenki a világon érezze, hallja apraja, nagyja.

Állok Lisszabonban egy erkélyen, az óceán közelében, s figyelem, amint jön fel a nap keleten, erős vízióképben a víz mélyéig belehatol s a sziklák közt bujdokol, száll ki az óceánból a merüléséből úgy érzem óriás tűzmadár, aki vízben hál, tűz és víz, két elem, már nincs kételyem, látomásban nászpár, mily csodás-e látvány, érzés-világomban vízen szálló titkos tükör árny.

14

Világi titkok A világ könnyeit lemossa a szenthő titkokkal terhelt világ titkokat sző és nem szűn a fájás és sodorja az idő s virágzanak a fák az ég, szemében s lélegzik a tenger erősen s mélyen, ringat téged, engem s mesél az elmúlásról, a szeretet s a hit tengerben is álmodozik s a csillagok a víz tükrét telehintik s a boldogság tartja a világ gyökereit.

Ringató gondolat Gondolatom elszáll ringva az élet során látott tájakra s boldog vagyok tőle újra kifekszik szívem a tengerpartra, s hallom, amint az óriás víz csobban és ring, s éggel földdel s velem kering s feszül a vér, új utat ígér és sodródik bennem a titkos vízjel, s össze fonódom lassan a föld és ég csodás tengerével.

15

A feljövő nap Feljött a nap kinyitja szemét a bokrokon sok szép virág minap a lábam a tengeren járt s a víz óriásán néztem az ég hamvasát mily szűziesen s áradva fénylett ölelése átfogta a tengert természetet s engem a kelet kapujából jön felém a fény aranyos szálakon a suhanó időben lelkemben boldogan él.

16

Sugalom A fény kiült tenger végtelenségre a torony kereszt néz fel az égre s a morajló víz az árnyéktalan ősi partra zúg parancsoló hangú támadásban csobbanása zúgva-búgja visszhangja az ég himnusza s azt súgja minden csobbanása földi bűnöket parancsolón büntetni akarja.

Világ Szél bontja ki a tenger szívének szerelmét belekacag, sétál a mély vizében, s rajta zenél lelkemben ültetek örömre bánatot, s bennem születnek hatalmas hullámok beteljesedjenek az álmok feltámadásra várom lelkemben a hömpölygő világot.

Mámor A tenger mélyben titkok rejtőznek tudom, érzem megfoghatatlan az örvény a víz tetején fut a fény nem éri őt sem utol senki a bóra magjában nem tud megpihenni mindenki menedékért fut, s az álmában oda jut s a mélyben rejtőző pontját a villám oltását a végtelen tenger árja mámorával áldja.

17

A hold A szerelem forrása mélyről tör föl olyan mint a tenger majd megöl, meghipnotizált érzelmi álom-kör hold titkos fénye leszáll a tenger kék vizére, sétálok s érinti arcom, s leng tovább trónol a csúcson, érzelme árad felém, mint valami ősi monda, lelkem magával sodorja.

18

Szózat Verseim szózatát a tenger hullámai már többször is hallották, versem virult élt a víztükör fényében s a szívem hullámos verése élt a halott mondatok gyönyörűségében a víz morajlása Isten sugalma remegtető érzéke rejtőzik a vérkeringésben, a földön látszik az árnyéka hangja a léleknek zenélő kotta.

Őserő Őserő a tenger bűvös meséje az időtlenségben a hold árnyékán a csillagokig titkos mesében száll a csendes vallomása a múltat megkoronázza, ezredeken át a kövek súrlódása, a vízben élnek fénylénnyé vált sugaras aurában, minden elrepül csönd lesz az úr, minden elmúl, s a tengeri mélyben az őskori fény fényévekben visszazúdul.

Óriás Óh a tenger mily óriás s mégis ring s az éggel földdel összekering habzó szikla meredélyben összefonódik a természettel, emberrel, vízi szörnyeteggel, megmarad mindig medrében, de mégis óriás égi törvényhez mindig hű Isteni eredetű!

19

Napos Tenger Tengeren a tavasz kitárja szárnyát, elereszti ringatva Adriát, fehérszik újra a nap meleg szemek a sugarak citrusfák a tenger szélén nyílnak bennük szemeink áradva virulnak ifjú korban sokszor szemem vágyban ringott megénekeltem Adria-vized, ajkam vörös bort kóstolt – ivott kora reggel van alszik a táj, hallgat a madár, sóhajomban sír a versem bókol a víznek s a hullámok reám visszanevetnek. 20

Adria Gyönyörű az idő, a nap sugara Adriát körbe járja Zadar városa a várad zára a csúcson zárva fekszem a vízparton a fűben virágon, zümmög a szitakötő színe a ruhámmal lassan összenő, csobban a tenger az idő engem is besző mozdulatlan tűnődöm s belep a hő.

Virágos tenger Álmomban Tengerben virágok nyíltak s a viharos szélben mind mind kipusztultak csónakkal kelek járok, álmomban halászok, éjfélkor selyemszálon megláttam a holdat hej halászok a révnél a virágok újra kinyílottak!

Bora Adrián

Oromzat

Ó tenger Adria nagy a Bora a vized kivet holnap majd lecsitul újra a szíved, ringasd feledésbe a vized hullámod, örjöngő hegyében titkok nyomai révednek folyton, a távoli horizonton, felhő fészkel teli van villámmal teli dörgéssel, belenéz a tenger közepébe, zúg a vihar az égen át, vizét bőszítik felborzolják, megnyeri a tenger a csatát, korlátozza magát.

Adira! Körülvesznek magas oromzatok, fölötted az ég csillog, ragyog, amint nézlek a nyárban az örömtől én is világítok szívem völgyéből áramlik most régi idők dala ringat az élet alkonya, hömpölyög a víz, hömpölyög a lég, ismeri létem hegy és partvidék, tenger a vized mily nagyon szép, úszó tükörkép, s mintha kottázva lenne a szél! a vihar operaáriákat rajta zenél az isteneknek, dörgés, nagy energia vizedbe zúdul az óriás hangja villám a magzata ketté szeli vized beléd temeti magát s a hold a szemhéján letekint vizedre mélán. Óh Adria, kék vized megérint átjár, tiszta olyan, mint a kristály, citrusfák hajlonganak a szélben, merengek a tücskök zenéjében. 21

Szárnyak

Költő

A tengeren folyton súlyos szár? csapong, üzen a szél holdas árnyékon a víz morajlik s majd elcsitul szemem lehunyom hitemben élnek pogány isteneklelki roncsokon őrséget áll a víz szélen az ős kőtorony, visszahozza bennem múltam, örömöm, bánatom óh tengernyi vízfolyam, gyötrő életed, mint a halál, olyan, földdé válik a testem, tükörben a képem valótlan akár az élet felfoghatatlan mint egy emlék álomteli fénykép kikötőben a hajó is álmodozik folyton, az idő elmosott útjairól, s most is menne de nem ereszti a horgony a gondolat ereje a vérben kering s átülteti a halálba s a tűnt szerelem kihajt az örökkévalóságban.

Költő virág vagy a pálmaágon, a néma csendben vibrálás vagy a világon, átjár a csillagok fénye tenger vize csókkal ringat feledésbe, mélységében érzem a bánatot, az idő napként forog az igazság a mélyből a tudatban belesúrlódott. Tengernyi vizemnek isten gátat szabott, forrást s torkolatot, nincs halálom szól a visszhangom, sokszor dúlnak rajtam a viharok, villám gyújtja meg felettem a csillagot, olykor viharos érzelmet élek át, vizemet a habok simogatják, ha felettem a veszély lebeg, érzem a súrlódó halotti csendet a végtelenségemet.

22

Csobbanás

A Végtelen

Nagyságos tenger taktot jár minden csobbanásod, vized figyeli a néma csillagot titkos tekintettel les a hold az áradásban fényével átölel arcodon a szíve énekel, megidéz téged megáldva érvényesülsz a magányában feletted a vízen titkos nyugalom a hold leng körülötted ezüst-szálakon, hogy vized tőle a mélyben oltalmat nyerjen az égi fények mágiája jut le a sötétbe, a hold sugalma néked kényszer titkokban rejlő az életed merengése szíved dobbanása a körforgásnak mélységes üzenete.

A végtelen tengerre visszavágyom, napfényű tükör uszályban visszavetődik az álmom, tűz szekér lebbenéssel magasztos léttel szálló ihlettel ó az élet tengerét levésném már magamról késsel, a szívben rejtett álmot földön mocskolják a hamisságok, a tömeget megvetem, a létem a lelki titkok csendjébe vezessen, elfakult idő kósza árnyékán a lét óceán bizonytalan rezgésén át.

23

Tengeri örvény Leszállt az éj a Tengerre az óra ütött felette, csendesedik a víz hulláma, fejét hajtja álmodóra, s titkokat sző reá a hold, s lassan tova vándorol változó pillanatok elsodornak emléket, álmot, a tengerben rejlő mélységes titkok örvénybe sodorja a gondolatot, száműzöttként a fény bennem elbujdosott.

24

Tenger meséje Bealkonyodott a tengeren lent elült a csend, érezi benne az idő végtelent sikoltana a víznek árnya lassan elringatja az est imája, mérhetetlen nagy magánya, bánatában sok sok társa elmenekül az óceánba, reggel újra sóhajt halkan a zavargó nyugtalanban, mennyi jaj van nappalom, enyhítem égi piros mosollyal, s éjjel hullnak a csillagok vizemnek fájdalom mögöttem köd szalad, beborít újra az alkonyat.

Esti ima A boldogság elő villan a lélekben olykor s bennem fénylik az ég, tisztasága, szívemben kísért s a Vénusz Csillag rávillan, a tenger árnyra alkonyati szent imára átvérzi a világ szennyét, megtisztítja a tenger vizét, mennyek parazsa ünnepel a nyárban éjféltájra elcsendesül a tenger felett az est imája.

Titok Röpít az álmom villan reám a szép arcod ő a tiszta kikötő partom sodródik belém az árban a rejtett nyomod rezgésed fénye visszavisz ősrégi legendákba, víz mélyében a szívem belerohan a fénytörésbe, örvény gyűrű tenger sodrás, kivillanó szálló varázs, a szívben virágos áradás óh, zöld álmú szép sarjadás, a tenger titka ő nem más.

25

Áradat Tengernyi áradatban folyjál a szívbe, villanó aranyfolyam, varázslat szállj meg, a szeretet, a szívből a fényben kivillan hitemnek árnya bennem az Isten arany áradása, Dallamok sodrása, száll a tengernek habos vizében az úr sajkája olyan áramlása bennünk, himnuszt csobban s az életben sodor az ár s bepillant a teremtő a lelked ablakán, s a halált fényével üti vissza véres ajkát tükrével undorítja.

26

Bölcső Selymes hullámos a Tenger arca, örvények raja kék színét folyton fölkavarja, táncol a Tenger nappal s éjjel, nehéz lélegzettel ringó napsütésben óvatos gyönyörrel, fehér habok közt álmai a partot érik csillogó táncban habgyűrűje szerte foszlik, a nap lecsukja szemét, s elringatja csendben a tenger bölcsőjét.

Adria Tenger az álmait éli ébren az évnek suhanó szeptemberében, nyáron boldogan nevet, jönnek-mennek egyfolytában a parton az emberek, aztán lassan sorakozva jönnek a fekete felhők, s beszennyezik az eget, vízén úsznak a sárga hullott levelek, s a nap október havában elvándorol lassan más határra, átszellemül a tenger, a titkok sötét világában.

Az Adria panasza Télen az öröm haldoklik bennem isteni játékot örvények közt élem, búcsúzkodom naponta a vereslő hűvös fénytől szökő álmaim sanyargat a mélyből télen, mily fekete a viharos létem, mélységet ás bennem a némító tombolás meghal a lét, visszahullt égi csapás tűnt időm feketében álarcban figyeli Isten minden rebbenésem.

27

Panasz Tragédia tenger vagyok kinek panaszoljam ó vizemen mennek óriás hajók le-föl úsznak hozza őket égi dimenzió merengenek szépen az ég fénytükrében a hold alakja vízen belerévül a titokzatban hullámzó viharban vizem útját járja lassan mélyen halkan.

28

Tenger mélye Árnyék vagyok a te árnyad aranyból van a nap s körbevesznek suhanó ködfátylak elrohan az idő rövidíti szívem ékes nappalát, mosolyod ritkán látom, sötét lett a hitvilág, hamvaimat a viharos szelek a tenger fenekében alkonyatban beleszórják.

Adria gyöngye Ó Édes ősi hon levelenként eltűntél a világból te ősi paradicsom a színes madár bajban elmenekült fekete sas fejünkre fiókákat szült, Adriai gyönyörű tengerpart, benned suttog még az éden bölcs ringású ősi visszhang, ingatlan szívembe beledobban s a pálmák rezgése a vágyaim ringó ágya az édent sugallja az élet fosztogatásában…

Visszhang Te tenger őselem ágya te vagy a szívben az estnek álma, az emberek nyugovóra térnek, s a vízen ott maradnak a nap fényéből lepergő cseppek a fényt letépik az árnyak s az éj gyilkolja a napot, s nincs bocsánat, hallottam, amint előjön a bóra, a tenger zokog, láttam a szörnyűséget ördögi tettet, dacolva égnek, tengernek te visszhangokat teremtő raboló kín ott lebegsz az élők halálain.

29

Tenger zaja Hallatszik a tenger zaja hánykolódik jobbra-balra az éjszakában kimered a víz hulláma, megnő háznak magasában, toronymagas lesz a teste, s mégis vak ő semmit sem lát üres, árva néki a világ.

30

Egyedül Elmegyek a tengerre ma vagy holnap, véget vetek a bánatomnak, sötét viharok a tengernek áldoznak fekete borús varázslat, menekülnek lassan napnyugatnak, s elmerül a nap sugara a tenger felett szótlan s a víz álmát ringatja a szél valótlan elül a fény s a látomás szövevény ami költözik belém, s vívja bennem a harcot ördög fonta virágos burok tengeren hullámok közt egyedül vagyok.

Had

Hervadás

Hullámokat kavar a szélvihar tengernek kéjsötét lesz az álma ring a vízen az ég villanása a villám magja csillag sűrűjét álarcban tartja felettünk, hódító síkok varázslata ostromol tenger, te mágnessel fegyverkezel égi gyönyörök vizeden siklanak, a tűz oszlatja a kiéletlen tengeri hadat.

Hegytetőről szemem a Tengerre lát s figyeli az idő elmúlását itt a földön minden csak álom nincs áldás a fájó boldogságon a tengeri hullám dúdoló ének, azt suttogod – miért is élek, sírsz te velem mintha neked valami fájna földnek elszáradt levele, virága s reáhullik a világ hervadásra.

31

A szem Sétálok úgy este fele sodródó csillagok közt néz őket fent a tenger vizében áthatják a vizét a csillagok fénye szívem közéjük taszítom a tengerbe, próbálok egy új szívvel élni, próbálok én maszkot cserélni, óh vízparti álmok, a szemén kívül benned semmit sem látok.

32

A világ Morajló szívem nem ismeretlen a tengeren sorsvonalam lélegzik a tenger vizében fekete felhőből fényt bont a villám az égen valaki szívében tombol az érzelem áthatja a partot a vibráló szívem s utat szabdal a viharban a szerelem, s nézem a vízen az égen a föld a ciprus fákat s nézik ők is magukat, felettük is századok ringanak, s árnyékuk a világra hullanak.

Mandula Sokan nem is tudják ott lent délen a tengertájt virágzanak a mandulafák díszítik virággal már a februárt, csillogó fények oda vonzzák a víz köré az embert, lanyha még a tenger álma, lelkünkben februárban éledez a varázslata, a mandulafa virágzásban.

Mosoly Ha ott vagyok a szépséges Tengeren bele taszít a boldogság a vizébe… felém mosolygó gyönyörű a vibrálása, lelkemben Istentől áldva, mehetek az óceánra Afrikába mehetek az Olimposzra, bennem elmúl a téli homály, kihajt bennem a virágos fesztivál ha szívem ott lehet az Adrián.

33

Kövek Óh, nagyságos szép tenger, ha rád gondolok megáradsz a szívben selymes ösvényen bennem éledő kongatást idézel mily pompás a Veled élő benső bálványozás súrlódó köveit ezredeken át vized nedvei formálta kifinomult fénylények révülő kör, körszédület a létük szentté lett, élem a mát s forgok Veled Adria tovább, agyunkba égetett az égvilág!

34

Ezer Szédület micsoda révület tengertől tanul az ember ezer világ lélegzik alatta víz, sok-sokezer barlangok mélységével roskatag életek ásítanak élő lázban véset, bűvös homlokzat ásít a víz alatt mélységbe rejti a víz a nagy titkokat letűnt legendái egy másik kornak gondolatom falára oda rakodtak előhozza őket a fénymag.

Tükör

Tobzódás

Tükröződik a víz tükrében az éteri tűz kettőztetve a tengerben lent és fent az égen a fénymag kettőztetésben átszíneződő fénye átszellemülésben elömlő fénye a vízen éli álmát, az átszenderülésben s a daliás idő fent és lent meséket zúg víz nyomdokán a földön mesélő tanuk.

Színes orgiák a virágok tobzódó sok színében él a tengeren. Áramlásban vonuló fény az égen jelen s izzásban vágyát éri el s fürdik a vágy a tengerben s leszáll az alvilágba a nap égi mása, hogy egybe vonja az idő erejének dúlta elcsitultát s összevonja az elrothadt életek össze folytát a korong sugaraknak arany izzását, hogy éber álmaim legendás meséknek érezze vésett vájatát.

35

Érzelem

Fény

A szem a tengeren úszik a hullámban mint fehér vitorla káprázat műve a valótlan a valóság mása s gitár hangja csendül valahol űrbéli útról érzelmet sugallnak rajongok a nap alatt az alap forrás szeretetében a mindenség közepében záporoz a nap reánk, s örömet ád lelkünkből elüldözik az orkánt s rajongok ilyenkor a nap alatt s elérem – az ég falat.

Gyöngyfüzérben leng a versem szívemben csönd feszül a fény kötelen tenger vize titkos kelyhében összenövök a boldog csenddel, semmi se reccsen se zaj él a versem merengek a gyöngyfüzéren ős tengerből ittmaradt fényt derítő sötétségben az értelem forrásában boldog óhajt lelni a reménynek határán túl akar menni.

36

A hold

Alkony

Tengeri szép ének őskori álmodó szirének zuhanó sugarak arcunkra fényt raknak a gondolat ringó tengerén táncolnak beesteledik, a hold sugarai a vízre kúsznak, s a csillagok közt a hold a selyméből szövi az álmot angyal mosollyal ejt a szívén táncot.

Elmegyek én messze innen a magasra nőtt hegyekbe, a sötét árny s a gond mely a szívben borong felviszem magammal alatta a tenger vize csobban a gondom a hullámok közé dobom s a kialudt égbolton Istent keresem ki vezetne a válságon szorosan kapaszkodom a kősziklákon.

37

Szikla Lehet, hogy voltam szikla bércnek halvány arca fennkölt habos tenger visszhangja, felhő, mely reá borult az alkonyatra, vogy talán voltam én omló zuhatag, mely mindent darabokra szab, óh megduzzadt folyam idő, szívem mélyén mélyre rejtőző benső titkom sugallata, bennem sugall élve lettem én világvége, s kapaszkodom a kétségekben.

38

Ölelj Álmomban a tenger árja bennem mindent felkavart, halotti árnyam betakart szemem nézte a csillagokat óh földanya, ölelj át, pihévé válok nálad, ékkövet gyűjtök a tenger aljban nékem másnak s az égi világnak a kozmosz színpadán éltet a varázslat hontalannak így a földön nem jól érzem magamat.

Virág

Játék

Az ember egy életen át vak, nem lát szemei nyitva vannak sírnak, ha testvérei innen eltávoznak, s a koszorú virága keblekre hullnak álmom is halálra szárad babérkoszorúm felajánlom a tenger hullámának fényruhám lesz az aurám a szerelmem halálán.

Lent vagyunk a tengeren szíved a játékban nem lelem szempillád vetít reám titkos árnyakat az érzelmek összekuszáltak érzelem szíved a szívemmel keverem mosolyod nékem fényt hoz az éjben érzelmi áradásunk behatol a tenger közepében.

39

A Hold

Ösvény

Tengerre mennék, járom az utam kőbe botlok szomorúan gyötrődik a széles világ sirály reá száll a tenger vizére, sírása hallatszik az égre, tolla színe sírkő fehérsége telihold beles az óceánba földi s égi titkok kővé dermednek a rengő éjszakában.

A tengert bearanyozza a fénylő nap a vihar a vízen örvényeket szab s a lélek álma a képzeletnek színes palántája s olykor a szívre tereget szerelmes perceket, s ha fáj az árnya a tenger hulláma csobbanja el, s minden panaszt a szív felír s az éj madár belesír s ha nem süt a nap a szemem is behunyja s a felhő visszatér újra.

40

Kín

Repülés

Tenger felett álltam lángra vágytam s ajkam belekezdett kínzó suttogásban és súgta a bánat a tenger habjának a csillagos egek, téged koronáznak mesés éjszakákban a varázs a vágyat széthasítja a lélek lángja egy ideig mereng a virágzásban, kivirágzik benne a hasonmása.

Valamikor az égből lehullotam gondolatokban belebújtam repkedek a tenger felett sorsom kockája ide-oda vezet, s a földön körül. Az úr ide tett titkos emberéül testem forrósága tengerben hűl, örömért szívünk oda menekül s jön majd a vége fájó szívünk bolyong az éjben a csillagok fáznak a télben, a hó mindent eltemet, a hósivatag átvezet, az út ördögi is lehet.

41

Korszak

Vitorla

Drágám bújj ide hozzám a tengeren is zúg a zivatar el sem áll egyhamar, leszakítja a sok virágot, átélek egy másik korszakot az ész legendák ködében elvész fülem süket gondolatom kap üzenetet égből hozták le a tüzet lelkem az égen örökké hajóz életem itt lehet a viharos tengereken kalóz, tengerek között csupán hajótörött.

Életem értelmét nem látom, fekete vitorlával a tengert járom, a forrás igéz, eredete a zavargó kételyekre szálljon, időgömbben az új életet várom, titkos sejtelem megjelen a gondolatban képjelekben, villámgyors örvénylése mintha tömör lenne a szemem nem látja a forgását, csak az összeállt káprázatot melyet megfoghatod.

42

Harc

Érzelmek

Tengernyi harcban mennyi kudarc van keresd a harmóniát lelked minden helyzetében fényt lát az ég értünk forog a föld anyja szíve értünk dobog a tenger hulláma az embernek a csobbanásban leadott energiája az ember ősi szolgája s zúg a vihar, s a tenger zúg ember milliárd egymást szolgáljuk egyszerre, meg se álljunk a szeretet az égi álmunk.

Érzelmek szerint élj sohasem leszel szegény ha képzeletben repül a szárnyad sohasem lélekben nem leszel gazdag, hiába süt fölötted a nap, ha nincs hit mely elűzi az árnyakat. Fürdesd meg magad lelked mélyében, fürödj meg a csapdosó tengerek vizében s kirobban szívedben az égi sugallat, villámszerűségben az ég tengerében.

43

Bölcsesség

Lovag

Bölcsesség ringatta bölcsőmet, láthatatlan világ ringatja a tenger vizet, a hit ringatja az életed, érzelmi pillanatok feletted repdes az őrző angyalod, az előérzet, mint a vízesés átszalad s az életed megváltoztatja egy pillanat, akár a tengeren a Bóra, gyorsan száműzi az ég sugara.

Az ember égi lovag bejárja a csillagokat, megnyargalja a tenger hullámát, követi Isteni önvalóját átéli a fény örömének szolgálatát meseország száll le az égből földön, vízen tükör gyönyör tudatomba ömlő csillogás képe a létek sugárműve a boldogság szövője bejárom álmaim színes világát, álmomban virágokban láttam a szép Adriát, gyötört a honvágy, réges-régen keresem az elveszett fényem, mely szólít igaz nevemen.

44

Vihar Viharok dúlják a tengert, villám hasogatja az eget, hullanak a szikrák, szakadék szélén az ember segítségért kiált a tengeren árbocot keres a sirály itt a földön reménységünk égő gyertyaszál.

Parton Tengerparton sétálok simogatják hajamat a zöld borostyánok, másik parton áthaladok ring a szellőben felém a pálma levél szent legyezője.

Fény Szemedben látom az élet fénylő tengerét, szempilládról titkos tavakat a hold ezüst fénye behatol a szemed tengerébe, szemem a szemedben dobban érzelmi áradásunkban fent kezdődött a csillagokban.

45

Homok

Homály

A tengeren fekszem a homokban nézek fel az égre a napba, s a felduzzadt tenger vize álmában lüktet belém tébolyultan víz alá merülő szellemem lát lelkem érzi a világ tragédiát előtérbe helyezi az igazság hatalmát, rezgő délibáb elhessegetem tőlem a természet visszhangja ő a fény melódia egyszerre lélegzik velem benne hevül s benne az én szeretetem lelkemnek lehelete.

Táncol a tengeren a tél éli világát az örvény orkán áriát dúdol a széllel s majd lassan elcsitul, mintha kergették volna a tenger mély homályán s elhalkul az orkán megbékél saját üldöző árnyán.

46

Dal Szomorúan a tenger partján ballagok, sír a tenger, sírva mennek a habok, sóhajaim elsóhajtom a kesergő haboknak, de jó lenne énekem már halottnak.

Adria

Tükör

Adria vize gyönyörű kék simuló piheség az ember tudja ő az idő rabja a víz suttog vonz az árama létnek ő zsenge balzsama benned boldogan némán dalol, elringat, titkaival áthat valahol a víznek örök zsongó hangja ő létnek ősi harangja, nincsen arca csak cselekszik nem gyáva, nem rettenti, ha van bánata felkészül a bora találkozásra a mély hangja a világ misztériuma.

Suttogó tenger tevékeny ár állandó úton szelleme kel és jár bennem áradó érzelmi vezérfonál, jött le az égről a csillagok útján a tenger vize éjjel nappal fénybe borul égi eszme csillogása a tengerbe hull, csillag raj nyáron égi árnyon tengerben látszik, tizenhárom csillag nyájat a Fiastyúk körül minden nap látom, amint a tenger vizén úszik a fényük a tükör látomáson.

47

Part A világot befedik tengerek óceánok az élet futama örvények láncolata tengeren a széllel harcban hullámok hangja dobálódzik mély tajtékos zuhatagban, tenger pálma erdő süvít a széllel szembe, mintha minden rengene s mégis szerelmes áradással rohan a víz a part fele.

48

Hullám Hullámot kavar érzelmed bennem akár a tenger, az élet átláthatatlan zavaros folyam hömpölygő ár olyan az egész mint meghipnotizált érzelmi álomkör, a mélységből tör föl akár a víz árad feléd zsongva, gyöngyöt talál a tenger s a szív mélységes aljban ilyenkor mindkettő boldog, s áldva a tisztaság isteni záporában.

A föld ölén

Pálma

Óh mennyi fény van a tengeren, megtalál ha velem vagy a tengeren mindig megtalál a fényem téged, engem árnyad is kísér a pályámon mily szép is nekem veled – lennem az érzelem tüze gyorsabb a fénynél csak egyszer már ideérnél a föld ölén úgy érzem díszelegnél bennem, vágyam összeér a habos tengerrel anyaföld szépem mily szép így boldogan veled lennem.

Csillog az érzésem fényül a világ bennem – kisüt a nap, tengeren virul az égi gondolat s hatalmas lesz a víz keble szeretni szeretne gyönyörű a tenger vizét nézi a pálma lugasban altat, a nyár arat virágból rak falat vízen játszik a fehér hab a föld nékem gyönyörű kirakat.

49

Pálma

Ősz lett

Ősz lett hamar, megtelt levelekkel a szomorú avar a szél csapdos a tengeráron habok nőnek a víz hullámon vihar süvít a tengeren át az áradó vízek a partot csapdossák, kéklő tenger te égnek árnya, majd újra meglásd ringat a bölcsőd varázsa, majd a kikelet álma Szent György napra fehér virágot tűz a pálma ágára.

A tenger hulláma táncol magasan az ég fele hajolok lassan az ég kékje szürkében lobban a nap is eltűnik csendben ősz lett, én is a levegőben érzem óh szentem bujdoklón nézek mindenhol kereslek bennem lassan álmaim közt elföldellek, gondolatban virágot küldök neked, az égnek s az őszi tengernek.

50

Ima Álmomban szívemben téged elrejtett a víz hulláma fényt bontott nekem, neked s a tengernek szentnek tűntél az imában értem könyörögtél érzéssel, gyönyörű bűvölettel körbeöleltél, s a habok a víz tetején a csillagokig értek álmomban, ők voltak a fehér tündérek.

Dal a tengeren Tenger vize ringatja a felleget az égből titokzatos üzenet az ember szíve oh mily árva tenger vize ringasd el a végtelen hullámba hulló csillag fut az égen érzi, hogy élete forog veszélyben, azért szalad hogy utoljára csillogjon a fénye, mielőtt lehull a tenger fenekére.

Dal Reményem nem szökken régóta már régen olyan volt mint a tengerár, megnőtt, felcsapott, égig szökött, s mindig aratott reményem már belepték a sóhajok szívemben tetőznek a vihar hullámok, Adria szomorúan nézem partodat, s figyelem a csillogó habokat, megszületnek akár az ember gyorsan elhalnak napkelte álmában jönnek újak, gondolat szigeten az ég tüze él bennem szívem hajtsad a csúcsra a vérem ne hulljon fényem a tenger fenekébe. 51

Délen

Adria

Hívogató mosoly az élet a napos délen az Isten ege alatt a földet tengerek borítják sok csodás liget lemegyek délre kinyíl az érzelmem elvetése, s ledobja az elfojtását, s élvezi a lét virulását, tenger hullámai róla csevegnek kedvez a szeretet virágnak, fáknak az emberi gyökereknek, bölcseknek és Isteneknek.

Kősziklás hegyekben a juhász őrzi a legelésző nyáját s néz le a szépséges tengerre, s a völgy ölén az emberek dolgoznak mint hangyacsapat, szorgalmasan simogatja a szent földet gondolatom tévelyeg a táj varázsában sokszínű föld csodás arca békességgel a tájat s tengert betakarja.

52

Kikötő

Álom

A nap fénye a tenger vizének legszebb álma, csillog a ruhája vízen úszó gyönyörű uszálya ős ereje mindig kitörő veszélyben lerakja horgonyát az idő a fényben, így nem őrjöng a lét kételyében, s ringatják éjjel-nappal évek-ezredek a törvénye zúg mélységes szirén-éneket, s színeket fest a nap a víz felett s létrejönnek varázs képzetek a képzelet lát s bejárja a virágos Adriát.

Adria vizét nézem mint fürdik a hold tükrében, magamat a holdon érzem fehér selyem füvet terem beborítja a tejutat a sugara a tengerre sző égi titkokat, s a káprázat sejtelmet ringat, s érzed az ős bölcső álmát, ringat benned ezernyi pálmafát, s gyönyöröket – rak reád átéled az ős Adria álmát.

53

Adriai fény A tenger partján állok, esteledik, nézem a vizet lelkemben érzem lemeztelenít, érzem a szent tűz kiapadhatatlanságát, s vízen látom úszni a világ négy sarkát, jövő gondolatot ébreszt bennem, bölcs szavakat, s visszatükrözi az ég a szeretet sugarát, s feljön a hold a csillagok is követik s a tengeren bennem új csillag születik, a mosolya bennem mélyen rejlik.

54

Díszes ég Egy szelíd, szép nyájas este lemegyek a tengerre, áthatja a tisztaság kristály csendje, a víz tetejét szállnak sirályok, szárnyaik ide oda csapdosnak a lemenő napban fürödnek, úsznak fehér tollakban felvonulnak, fent az éteri hullámon nézem a csillagdíszeket, s boldog vagyok, fogom a kezed hit, remény szeretet.

Tenger álma Adria tengere suttog, mesél, ha ott járok nékem, gyöngyöt ér a vize csobban, s a szélben mesél ezredeken már ring világokon titka a mélyben lent bujdokol, fent napsugarakban él a boldogsága, lelkét éjjelente a hold világa simogatja, s ha jön a dühös óriás bóra s a vizet tarajozza, világon illúzió minden, s álom, mikor lelem meg a lelki nyugvásom.

Tenger Kifekszik a víz a tenger partjára, pajkosan játszik olykor a hulláma akár egy gyermek egyedül, unalmában, a titkai szívében mélyen elásva, de ha feltör bánata örvények hulláma vizét koszorúzza gyönyörű tenger, érzem szíved mindig remegésben. Az eső csepeg, mint a könny hull az aljban az Isten látja, hallja, olyan a te drága szíved, mint koporsó alja, mélységed nem fakad sohasem dalra, óriás vized megkötözött s keresztre feszített zokogásban tör fel a keserűséged… 55

Tengeren Nap Istene sütött fényben a tengeren a színek ékesebbek festőművész ereje lehet egy láthatatlan kéz képzeletben látja a tengert ott lent, neki bókol óh neki minden szín minden pillangó minden pálma téged ölel a nyárban viharban, Borában költői énem hatalmas színes virágcsokrot dob vizedre ölelő habjaidba, egy napon végem, ringassam feledésbe kétségbe esett dörömbölésem a szívem Tengerébe az ős állapotot érzem minden, mit reméltem törékeny keskeny, súrlódás, évezredek itt maradt tengernyi homok szemében. 56

Sirály Ismereteknek fénysugarán a tengereken jön veled szembe egy fehér sirály hajó a vihar szárnya hajót, embert kiforgathat, ne higgy az éjnek, odavész a lélek, világod omlása benned marad, tengernyi rejtélyed a két kezed – gyertya szála sikoltása lesz a tenger fenekén s a lelked álma egyszer majd ott nyugszik az úr ölén.

A csend

Szellő

Szemem előtt csodás tenger az ég ringat sziklák közt a csendben csobbansz titkokat ölel a magányban szálló álom száműzött szellemed sodor a vitorláson fellegek jönnek titkos ösvényen a fény tőle szökésben a tenger vized szenderülésben a fény temetésen tenger te álomszép sugalom pálmák közt járok s a hangod hallgatom, szalad a szél az alkonyon, magamat veled vigasztalom.

Vágyódom elmenni az Adriára, ott élhetnék szabadságban lent a vízen a nap fénye ragyog kéjjel véremben nyarat érlel, felhevít a gondolat lépkedek víz szélen, az ég alatt, szellőfúvás simogatja fénylő hajamat, suhan a nap, áldozom keletnek virágok lengenek koszorút fonok gondolatban a napistennek, észrevétlenül az őszbe lépek.

57

Adria Csodás Adria Ringó kék vized fehér habja dalra fakaszt engem engem, csodás tengeri dalra hajók tetején csapkod a sirályok szárnya, csodás halak a vízben úsznak, uszályok a vízen büszkén ringanak, a fénylő nap reggeltől estig sugárban ott marad, s a tenger éjjel-nappal csapongva jár, sodrásában dobban a víz szőtte hullám, gyöngykagyló közepette virágzik Adria lelke az ég sokszínű álmának titkos szentülete. 58

Roncs Benned zúg tengernyi ének s belül a rejtélyek surrannak égetnek s a fiatalkor álma ősi kerteknek nyári csalogánya repül a vágyban s fölötted gyorsan elsuhan a nyár, felhők közepette a szív olyan lesz, mint a roncs hajó a tenger vizeken.

Tengertánc Mily szép is a tavasz a tengeren, pálmafák hajlongva bókolnak a víznek virágos füzérben s a tenger hullámai lassan lecsitulnak a nap fényében s a habok rajozása mint duzzadt ajkak suttogása s a tengeren nincs helye a sötétségnek, behódol a fénynek, nap tüze a vágya védelmet kap az égtől a hatalma, tekergő örvények szédült árama félelmes játékát naponta eljátssza, ő a tenger különös tánca.

Álom közt Álom közt ringok álmokat ringatok verseim írom ébren alszom a csillagokon mily szép a csend körülöttem semmi nesz semmi szó betakar a csillag takaró körülöttem a fény kék selyem szatén, kötelén lengek én s ott érzem magamat isten tenyerén, s bennem színes árnyak csillognak s nincs helye a sötétnek s nincs bennem a fénynek vége, halk zene száll bennem a lapuló csendre. 59

Adria Tenger

Tengerek dala

Gondolatom bebolyongja Adriát belém csobbantja az ős erejű csodát kékszínű vized a szívben ültet verset, lírát, figyelem habjaid mint játszanak kergetik egymást, s a hold növeszti rajtad a titkok álmát, átéli rajtad fogyását, figyeli vizednek növését, apadását, színed a világnak rólad ódát harsog, napsugárban tündököl arcod, szépséged az úrtól nagy érdem, kápráztatod őt az égnek rengetegében, sodródik vized ékes gyönyörében a pálmák simogatnak a fuvallatok szelében lombjai a vizedre hajlik egészen.

Adrián jártunk te meg én szerelmünk úszott a tenger közepén, repültünk a hullámok szárnyán, a habok csókolták egymást délután, ha leszáll az éj, a víz csobban, s mesél messziről gitár hallatszott, s néztek reánk a csillagok a tenger szívünkben boldogan aratott.

60

Tengerár Hatalmad nagy földön óriássá vált kísérteted félelmesen bennem kószál, ezer titkod mind mind elerőtlenít, s el nem bocsájt, az ember a földön szomorú folyton, titkaidban Istent látom, lépéseid óriás kiszámíthatatlan rögződnek a titkok álmaidban, vized homályos kísérteten ábránd nől a hold szemén a tejút deltáján megnől a gyöngy folyam ár. Szívemben óh de sokszor ringattál.

Tenger dala Vörös az ég alja a szeme takarva utunk vezet a tengeren át fejeden koszorúban virult egy pálmaág, s nyílott a szemedben déli citrus virág, mikor szemed a szememre reá talált.

Tenger dala Elmennék én túl a tengeren ha tudnám, hogy más lesz életem kinyílna szívemben őszkor a cseresznye virág, bolyonganék míg nem találok rád, gyere hozzám édes érzelem érzelemről szól az életem. 61

Sirálytánc

Moraj

A tengeren mily szép ha kék az ég össze nől reggel ha nézed bűvöléssel a víz színével s kering a fény a sirályok hívó énekével fehér szárnyával csapdosva ring hívogatja párját s körbe kering s a fényes körtánca rávetül Adria vizére s vetül a nap fénye az ég és föld menyegzőjére.

Ó Tenger, a morajló hangod a Világba csobban és harsog szeszélyes szép ringásod, növeszti fénylő arcod érted én röpke-szárnyon a világot körbejárom, az öblöd téged cirógat, föld ölében duzzad csodás tenger kéklő vized a lelkemben cseveg hallgatom hangját, álmaim ringasd el Adriát.

62

Ringás

Tenger a nyárban

Vágyódom a tengerre pálmaligetek hegyére a lélek ringat szívem lát a tenger szabadságot ád, gondolatban kifekszem az Adria partra jobbra-balra ha nézek átölelnek habzó meredélyek és sodródnak bennem titkos vízjelek.

A tenger vize ide-oda ring, hullámai ölelésre int szellő szárnya él Az Adria zenél ó a víz szinte lát az eget, földet boldogan öleli át, a forró nap a nyárban leghevesebb útját járja a Pálmafák is ájulásban vágyam összeér a habos tengerrel, s csorog reám a fény az égnek engedelmével.

63

Adria A tenger hulláma felszökik a szikla csúcsra, majd megint magát a mélybe dobja, áradó illatát bőröm átitatja önmagába ömlésével kószál kéjjel ringón álmodik szálló fenségében egybeforr a dörgő esővel természet erejével holdnak titkos varázs lepelével.

64

Bóra Zúg a tenger hullámzik körbe a Bóra ágakat virágot tör le zöld lombok szíve míg hajladoztok sóhajok közt az ember hogy lehet boldog? felhők közt az ég rejt sok titkot, odafenn tisztul szivárványt látok, a vize már lassan megnyugodott, vihartól letépett virágcsokrot a tengerbe dobok.

Adria Olykor úgy érzem bánatát zúgja fülembe a tenger vize pőre szívem is riadásban megfagy egyedül a forró nyárban… a víznek csobbanása a színek varázsában átszellemül harmóniára hullámzik a lelkem foltjára sorsa könnyel locsolja szeretet hatalma véremet ringatja a természet titkaiban.

Hullámok Ébredezzél világszép álma ébredj tenger vize nagy-nagy méltóságban fekete szemmel ne merengj révületben, a föld sárjából vized magasba emelkedjen sirályok hangja a légben zengjen s hullámaid boldogan hömpölyögjön a napnak fényében.

65

Halász falvak Szép Adria, télen rajtad harcol a szelek uralma s jön egyszer egy tavaszi szél s szívedben szép dalt zenél s újra élsz, újra örömkönnyeket mélységben sírva zöld selyem ruhában beöltöznek körülötted a kis halász falvak s a sok pálmafa feléd örömben bólingat.

66

Fény a tengeren Adria vized hulláma száll fel csapong hő kebellel mélyből sodródik alá, fel, szabdalva társuló sávokká, hullj le egemről ékes csillagom, mennyei táncokon visszaemlékezem hogy egykoron a tengeren te voltál a fényes láncszemem, s eltűntél észrevétlen álmok közt bennem.

Tengeri szonett

Vágy

Élénkül benned szerelmem a déli tengeren te voltál a pogány istenem, szerelmeddel vakítottál virágos ruhámat fújta a szél rohantál s elmentél a süppedő parton eltűnt a nyomod, vígasztalt a telihold, megállt a tenger közepén sugara fonódott körém, virágaim a tenger habja elsodorta a hold sarlója valahol learatja.

Érzelmem kerget a tavaszban dobjam le fehér havas fátylam elmenni a tengerre mindig vágytam, gondolatomban a víz hulláma egyre csobban, nélküled nincs dal, csak zivatar, elmúl a nap a föld forog, csillagon jár a lábnyomod, s a tengerben úsznak az elmúlt gondolatok.

67

Sikító fény

Halászok

Vágyom én a gyógyító csendre, elmegyek a tengerre majd s a hullám csobbanását hallgatom a csendben, mint lüktet szívem suttogva vele, és süt a nap reám s repdes a szempillám, s visznek szárnyukon a magas hullámok reszkető földrengések sarjadó föld mélyében fakad a tenger lélek, s a hullámok tetején sikít a fény a víz mezején.

Dalmát halászfalvak csobban a tenger vize, ring a csónak virágba bujtatott álmodozó kedves ablakok, rajtad besüt a reggeli nap s felébred a kicsi házban a szépreményű áldott gondolat, s a halász álma bejárja az Adriát, s a szellő dallamával szívében ringatja, áltatja, a vízre csalogatja.

68

A kék Adria A világban jártam Afrikában, az óceánon s több tengeren. Tükör helyett néztem magamat víz tetején, mily szép élmény. Adria színe a legszebb nekem harsog a kéksége felkiált hangosan a kék égre, e szép látvány nem lehet más Isteneknek tartott kék szabadtéri előadás, mily szép és csodás miként a tenger az éggel egyszínű kékek arcuk, szívünkben szerelmet vésnek amint összeölelkeznek szinte a lemenő napban összeérnek.

Tavasz Eljön a tavasz a tenger szívét kitárja az embert ujjára csavarja, a vízre csalogatja, a tiszta ég fényben fürdik, világgá világosodik, új pálmafák levelüket bontják, bizakodást büszkén hajtanak mily szép a sötétből felmerülő pillanat falevélre verset ír a gondolat.

69

Tengeri virágok

Szirének

Szép Adriát körbe járom, tarka virágot szedek, s viszem vállamon dombos tájról, viszem magammal a nyárban, életben tart szép mosolygása, s közben ölel engem s ha elhervadnak szívemen a vízbe dobom őket, virágozzanak Adria tengerének, virágozzanak földnek, égnek együtt ünnepeljenek.

Eljön a nyár Adrián szól az ének hívogatnak tengeri szirének magas fokú rezgéseket mér a lélek a szív kifekszik a tengerre odavágyakozik, s ott bent álmodik. A tengeren szíved, kivirágzik s minden álom lángol az ég hullámon, s a rózsa ágat simogatja a némaság szinte hallod a hangját.

70

Csillagok Nyáron tengerre az ős erő csillagot sző figyeld őket milyen szépek szinte csilingelnek, bejárom a nagyvilágot csillag virágok közt, kelek, járok, szeretet sugarán beszélnek, mint az álmok szólnak hozzám, ringatnak a kicsiny virág mily nagy fegyver szívemben, akár a titkos tenger.

Terápia A tenger dalol vize reszket mikor a boldog szerető testek partjára kifekszenek, s a szívüket fölszenteli a víz s a napsugár, a hullámán érzed a szeretet halk nyomát, s hagyjuk Adrián hogy szívünk részt vegyen az ős terápián.

71

Varázs A hatalmas tenger érzi amint az ég a csillagokban csobbanó útjait meri reggel a nap sugarát a vízre teríti s amint nézzük lelkünk hullámán élednek fénycsóvák, s álmaink szíve lát, s élvezi Adria kék hullámát, s az óriás csobbanás vetíti varázsa hatalmát.

72

Eső az Adrián Vihar kószál fülembe zúg a hangja, s elered az eső cseppje, s belehull a tengerbe, csengve kondul domboldalon áhítatos harangszó, tengerre áradó mozog a légkör le, alá s föl, oh te szépülő színes föld anya a szélben zúg a falevelek hangja anyaföldem szép zöld arcát a tenger vize lassan megnyugtatja körös körben álomba elringatja.

Est a tengeren Az estnek csendje leszállt a tengerre s büszkén s magasan áll a dicső pálma, eljött minden fa álma s az érzelem világa suhan rezdülésben s az égen csillagok gyúlnak folyékony arany fényben s a fára rászáll a színes lepke, álma s reggelre egy láthatatlan kéz beborítja csillogásban a szép Adriát, s a pálma világ óriásnak érzi magát.

Álmomban Láttam az égen titkos árnyakat amint áthaladt benne volt arcod szentnek láttalak s az árny nyugatnak haladt, halál tánca képed elsodorta s előttem lassan az éj sötétje bevonta tengerből óceánból a víz hulláma a halálnak bűnét itt párologtatja s az égnek vissza sodorja.

73

Selyem szellő

Sugár

Délen

Selyem szellő a tenger vizét lassan ringatja, az ég kapuja hasadékot szabdal a tenger aljban, s elkanyarítja medrét délre, északra, nyugatra ezer forrásból bugyog a víz az aljzatban, s a felhők köröznek, s elérik a partot imbolyognak mind, csónakok s álmából lassan visszatér a föld a létbe s visszazuhan az élet rejtelmébe.

Óh tenger mélye menedéket nyújt nékem a vized fénye, s bennem tükröződik A sugarát szívemnek mélyen érzem s a tengernek visszatükrözöm az ős elemmel s az enyémmel összeszövöm, itt a földön a lelki tüzet bennem őrzöm az életkörön.

Lent jártam a tengeren délen s virágkoszorúban a víz tükrében magamat néztem, tengeri dalok kottázott szélfutamok suttogtak sok-sok titkot s a rózsafák csillogtak a datolya mézében, szellemem árnyán néztem boldog lelki ünnepségben.

74

Habok

Ostrom

Tenger vizét fehér habját csillogón befedi dermedt tudatom az anyag magában szövi minden érzi, minden tudja a tenger is azt súgja a jövő belezuhan a múltba a múlt a jelent hordja a jövő nincs sohase jelen, se égen, se földön se tengeren a jövő nem szaladna a múltba, így örök valóság uralkodna a világ az örök valóság árnyék, az élet az idő titkos káprázata az ős tenger is ezt suttogja.

Háborog a tenger napnak fogyása elvész a felhőkben a vihar harcol vadul bánatában ostromol kegyetlen őserejű áradással a szívnek morajlása is végtelen, a fény tőle egyszer fenn, egyszer lenn árnyékba szenderül az agy képem örvénylő érzelem felhők közt viaskodik Istennel.

75

Bora Félelmetes Bora az Adrián szólíthatod fúria néven árny ül az égen sötét uralom fekete színében a sötét szellemkeze uralja a tengert kiszolgáltatott lett a félelemben s ha egyszer a vihar elhallgat, a hullámok már csak a szívemben csobbannak, s a pálmák is álmukban ringanak s ha ott járok délen, mikor kisüt a nap viszek haza a szívemben napbarnította virágcsokrokat.

76

Pálma Félig álmodom fekszem a tenger parton a víz csillanása lelkembe suhan, ő az élet forrása álmodik a ringatásban lüktető ereje áthat, bearanyoz a fény tengerparti falvakat fehér fátyolt visel a pálma szépséges virága, a víz hulláma vigyáz reá mint menyasszonyára.

Álom Égi erejű szép álom tenger csobbanás, a ringatásom az érzelem benne mily dicső tisztasága az égbe nő, s körülöttem a természet arca csendjével a szívem vigasztalja óh tenger vizével a szellőben ringani nem tudok sohase róla lemondani.

Érzelem A föld szép öle hallja miként a tenger vize csobban a homokpartra s a hullámok, mily óriások engem is hív a szép tenger érzelmem összenő a fénnyel, vízzel, s ringat engem s átölel a világ nézem az ég kék hamvasát, a gondolatom járja az útját s átölelnek a pálmafák.

Révület Feldíszített szemfödelek felém mindig integetnek a nap árnyékában közelednek alattomos veszélyek, s csak nőnek nagyra, árnyékot tesz szájra, arcra, ködös jövő közt élek akár a tenger mélyek! a homokóra az időtlenség révületében velem süllyed.

77

A Nap

Álom

Kelet felől támad a nap, csodás fényed izgalom titokzat a tenger, a föld boldogan fogad fény nélkül minden árva a víznek sírt könnye a tengerben úszna fázva bánatában, s nap nélkül jéggé dermedne így hozzá már senki se menne óh csodás napsütése te vagy égnek, földnek tengereknek csodás homlokdísze.

A szép tenger habja olyan mint a vízitündérek lakja, lépek jobbra, nézem a víz micsoda aranyba, lépek balra, nézem földi pompa, előttem a magas víz hulláma, félelmetes szépségének szem a rabja, élni kezd bennem az élet újra, a természet szépe az embert ébren álmodtatja.

78

Csend Leng a szellő Pálmafa levélen mily szép a szerelem a csendben, lent a tengeren elágazó titkos ösvény út virágokba bújt s a tenger csobbanásban szívünk gyöngye belebújt s a viharverte ősi parton a gyöngyszem köztünk szétgurult, s a könny szemébe bújt, s belecsöppent a fájó valóságba s belefulladt köztünk a homok óceánba.

Fellegek Tengerparton a fehér házak a vízen szivárvány színben ringanak, s vizes fővel látja őket a káprázó képzelet, amíg megnőnek a fellegek s eltűnnek a képek, úgy ahogy jöttek, s medrébe visszataszítja a képzelet a gyöngyöző véredet, s eltűnnek a délibábos képek.

79

Lemenő nap Sétálok a tenger partján, lemenő nap az ég alján bíbor színt szór reám, aranyszínűre festi a ruhám, s eltűnik a tengerben a nap s összeér a víz a sötét éggel nem látok már csak árnyakat mély titkot szór reám a tengerpart.

80

Örvény Zúg a Bóra a tenger fölött örvények cikáznak kör-körök zord szörnyeteg örömöt lel benne bosszús-örömöt, haragos a tenger hullámok verik a víz tetejét, a nap arany haja lekopott nem gerjed lehunyta a szemét, hasztalan táncban figyelem a hullámok tengerét, harcok árjában úszik a sötét ég.

Bóra Tombol a Bóra viharzik az árja reá települt mérges bosszúja a szép Adriára hömpölyög garral a vizén hulláma s nyargal élvező vágyódással s ketté szeli a vizet az ég fényes ijesztő villáma, s belebújik mélyen az óriás dühös Adriába.

Puszta Többször néztem már ahogy nőtt a tenger ár, visszahömpölyög majd megáll, ha eléri célját egy időre majd feladja már, ha eljön az órája, újra játszik még hömpölygő puszta sáv a partvidék, s büszkén jelzi az árterét kétségbe ejtő, míg tart e látvány, e bősz-erő céltalan erős tombolásán.

Vihar Távoli hullám hát a viharban az ős erő nyargal fehér habja nől rajozva a nap fénylik vakítva rajta mintha arany gyapjút fonna a víz összecsap magasan fönt ontja a vízözönt úgy érzed az Isten szelleme összefogva a világban mindent ledönt.

81

Tenger

Virág

Tengeren szárnyalnak a napsugarak mily nagyságos érzés ott lenni fényt gyűjteni lelkembe, szívembe, s a lüktető véremben oda belerejteni, s az a fényt úrnak kebele megáld engem, s téged, s a boldogságban érezzük köztünk a Teremtő Istent és az ős erőt, a tengert.

Tengernek kék színe a napfényben tündököl, nyílik lelkünkben az ég kékje virágzik s mégis az ember remény nélkül marad tétován állva, olyan mint vak embernek tépte virága, kezünk a földön munkában élnek kell az ember legbensőjének szükséglete az emberi tűznek.

82

Hullám

Hullámok verése

Köd a tengerre lassan ereszkedik a hold benne elvegyülve rejlik, s vegyül a csenddel, csörren a halotti titkos lepel, víz a hullám hátán merevedik a misztika álmán, kő körök köre ezredekben súrlódik s egy napon széthullik állatvilág szétszórva meghal és éled, viszik hozzák az évezredek ősi jeleiket mi marad meg belőled te árva leheletnyi ember, beléd gyúrva örökre a napnak fényes sárga agyagtáblája, te vagy a napnak földi tükör mása.

Mandulafenyő illata átcsapott reám a Tengerparti utcán s csobban a víz kéjjel s a gyöngykagyló mélyen bennem énekel, s a hullámverés belém éneket vés, s a hold korongja besüt az ágyamra, s néz velem szemben, csillogását a tengeri éjben belém temetem, s a sirályok sikoltó násza belefájdul a ketyegő óra járásába, s mágikus ködbe borul a világnak titkos éjszakája, s az évek szaladnak, lábakon járva a ketyegő óra fordulatában.

83

Erő

Barlang

Mily óriás a tenger tornyosul sok hullám sereggel kissé csitul s abbahagyja s játszva a szélét szenvedéllyel ostromolja, izgalmakban élő nyers erő, olykor alább hagy, az ár visszahömpölyög, célját elérte már, legyőzni nem tudja soha senki sem tán? amíg a világ áll.

Barlang az éjszaka réved a szeretet hangja üressé vál a szívünk ha nincs benne kit szeretünk s ha nem halljuk csobbanni a tengerünk bókolhat a világ, ha nem hallom a víz csobbanását, merengő dombok lesik a pásztorok a hullámzó víz habot.

84

Pálma

Üde

Pálma ligetek beterítik a tengerparti tájat, lenge szélben figyelem kecses ringásukat pálma ág mily szép a koronád, a mennyországba lát süt a nap a tenger közepén harmónia nyelv nélkül beszél, úszik a ragyogás a tiszta fényben, s a virágok telítve dallal, öntözve hajnali harmattal a tenger hulláma telítve a boldog fuvola hanggal.

Az égen rejtőzik a fény s a boruló felhő rejtőzik mögém, súgja az álmom vonszoló sebem kísér pályámon legendás földeken díszelgett virágom, lelkem most takaródzik csenddel, összeér a habos üde tengerrel, s viszi a szél lengve párolgó mély tenger vizekre hol felhő sem jár s hol nyílik virágok ezre s az ég kék, s üde.

85

Arat Kifekszem a tengerpartra, csöndben, lassan s az ég fele hajolok halkan, délnek melegében minden itt csupa dallam s jön az estharmat a hold Isten sarlója arat virágokból rak falat, s az égen csörtet s bejárja a földet, a darabokra törtet, szeretettel összekötik a tengereket.

86

Arany folyás Süt a nap és kék az ég, a tengeren mindég, sirályok szállnak a víznek örülnek a csapdosó szárnyak s örülnek a ringó hullámnak, és nézek újra szerte szét, mily kék az ég, és süt a nap, s marasztalja fényével a nyarat, s az éteri tűz belém hömpölyög, titkon ezalatt, s bennem a vers arat boldogan kihajt, s múlnak az évek lelkemben folyékony aranyat érzek.

Óriás

Adria fénye

A tenger mily szép óriás folyékony vizében varázslón gazdag bőség, dúdol s árad az ember érte elhagyja a házat s özönlenek feléd amott kristály habok arra jár a nap s a fény csúcsán pálmaligetek szépen ringanak, s mind-mind feléjük int s én szaladok feléjük, fejemre szórják a magot, s verset ír szívem szívembe zárnám a virágos partot.

Kora tavaszkor sokszor elmegyek a tengerre, kifekszik szívem a vízpartra, s a hullám ringatja s a pálmalevél a szellőben lelkem simogatja, s a tenger mily óriás s mégis feléje int s az éggel földdel összekering s összefonódik a csillagos éggel a szeretet tüzével gyöngyöző véremmel természettel, tengerrel, s a nap fényével.

87

Folt

Csillagok

Rezdülés

Távol mereng egy vörös folt eltűnik a nap egybeér a tenger a vízzel, s a horizont a falvak is álomba ringanak, az est már becsukja az ablakokat egyedül járok a víz szélen, eltűnt arcom a nap szőkésében a víz simogatta a partot s az idő csobbanásában hallgattam én és a súrlódó kavicsok.

A tenger vize csodás dalt a napnak egyre dúdol, s virul a nap tőle sokszor s a pálmát is átjárja a szellő suttogása, az álmai ott él a szivárványban, a tenger vize néki ős jegyese, szereti a fényt szíve-lelke s a tenger álmát csillagok ezre öleli át.

A napfény születése kifekszik a tenger vizére, s a körtáncot járja remegve rajta s nézek körben, amint vetül a víznek fénye örömre törő a szívnek érzése, s az úr nézi mily szép az égnek földnek víznek teremtése, csupa csillogás tőle a szívnek kristály rezdülése.

88

Pálma Oly kék vagy tenger akár az ég s figyelem a hegyeket a nap sugara mögöttük fényesen a vízre tekintget, s előttük lengenek a pálmafák, lesik a vízen sodródó hullámok százát, mily szembetűnően szép a világ, s ott lent délen ringtam drágám veled a hullámzó vízen s álmodozón ringott a tenger a hitem erejét növelte bennem.

Óriás Ordít a szél a viharon át őrjöng a tenger őrjöngő vize hullámot éri sok hullám hát óriás tenger nyerd vissza az álmod állítsd le a háborgásod, a szél lombokat rabol hegyeket tarol s végül megnyugszik valahol, s a víz tetején a nap újra fénylik, a szikla fokán a sarj elenyészik.

89

Pálmák

Tenger

Olimposz

Álmomban a tengeren jártam pálma lugasban mennyei fürt leve csurrant datolya méze ananász álom vágyam kúszik a fény ragyogáson a szerelem lebben az ég tüzében dúlnak a vágyak bennünk a tenger kék vize befedi testünk, s száll felettünk örömittasan a tiszta szellemünk.

Megláttam a tengert a homokban fekve az ég tüze reám meleget lehelt, behunyt szemmel imádtam a napot víziókban láttam a vízpartot, szempillámon az azúrkék ég visszaveri a fényt, s a lángkapuk varázsára éteri energiát szív magába, Úgy érzem az édenben, benne vagyok nem érzem az élet árnyékát, boldog vagyok.

A hullám csobban. Az elmúlt öröm olyan mint a halott világfolyam, végtelenség teremtése, múlt időknek s a titkos hős zenéje lennék erő, kiben él az álom, ki győzni tud olimposzi csatákon.

90

Csillanás

A szél

Jött a Bóra s a tengernek súgott valamit lobogó hajjal rohant, s nem kímélt semmit mily titokzatos sötét lett a tenger s figyeltem a szürke árnyékát a fény csillanás a mélységen suhant át, ilyen a szív is kitárul mélysége megállsz előtte szédülve, s imádkozol hogy ne ess bele a fájó szerelembe, fény világra gyújtja a szív mélységes mélyét, nincs sehol sem vége a mélységben, ha igaz szerelem ég benne.

Árván barangol a szél a tengernek hullám taraján hegyet völgyet világot keservében átszelte hazát keresve csalódásában száguld le-föl ha elfárad szelleme összedől, s újra elkezdődik a viharos nagy zakatoló lárma, az ég sötét lett, gyászos bánatában kialudt a fény szívemen a holtak éjszakája a könnyét szórja a gyertya lángba.

91

Csönd

Dal a tengeren

Az éj csöndes halálában a tengert beszövi a köd uralkodik ő is a világ fölött égig jajdul a visszhangja, vize mélyét felkavarta a fúria s a mélysége mintha sírna s lassan előjön a hold, s elüldözi a Bórát s kivetíti a tengerre mágiáját.

Szerelmed nékem szép tengeri dal ha látlak elmúl bennem a vihar, nélküled süvít a szél tengeren át érzi a szívnek fájdalmát, a hold naponta hódolva jár arra mily szép is volt veled a tengeren, érzelmünket a vize a vágyban ringatta, ő volt a boldog dajka a bölcsődalt szívem mindig hallja.

92

Sirály Mint jajgató sirály a tengeren röppen feléd az érzelmem elmondom a szélnek a magas hullámoknak sohase feledlek, nélküled egyedül vagyok a tenger mélysége álmomban többször beavatott szavaim téged rejtett világodban elkísérnek a múlt idő homályában veled élnek, ködös örvények titkon engem elnyelnek, szomorú dalom trónol a tenger habokon a kapum s ablakom időtlenség horizontja, titokzattal körbefonja.

Csend Elmerülök mélységemben a tengeren összeolvadok a gyógyító csenddel, óh a tenger vize mily nagy s él, szabadságot áraszt belém a vízen úszik a titkos gondolatom szenderül érzelmem s kitör egy napon, s a napvilágra kerül s a fényben derül s aztán újra álomba merül, a gondolatom ott lent a déli tengerparton.

93

Mélyülő világ Szenvedni érted olykor olykor jó áthalad rajtam kozmoszi vízió, gondolatom bolyong az Istenben, rezgésem mágiája határ nélkül mozog, égen, földön, tengereken, a titkok mélységét figyelem csendben, s a lélek belevegyül a nagy szellembe, s folyamatok jönnek föl bennem, észrevétlen titkok mélységét megközelítem mint búvár, mikor behatol a víz mélyébe.

94

Vihar Tenger, amikor vized a viharban árad meghallom a szélben az imádat, kiindul, suhan bennem is a bánat, dobban a szív, csókkal lovagom beborítanálak, borús felhő ül az ég kékjén, a szélvihar harcol a víz medrén, szakadozó hullámokon bólogat a sötét alkonyat, ha nem látlak lelkem a partjára engem is kivet, s ha süt a nap, nem érinti árny a szívet, s ha esik, szakad s ha jössz felém a sötét eget nem látom borúsnak.

Álom Lent járok a kéklő tengeren álmomban vagyok eltévedtem merengve sétálok a viharos életben s egyedül vagyok a tenger vízen a nagy csöndben a hold fényében járok, illúzió szőtte titkos ösvényeken s megyek előre szomjan megyek elfásultan, s a tenger visszhangja bennem csobban, ha álmom sötét, s ha álmom ragyog, el kell hagynom a csillagot, mielőtt a tengerbe hullok.

Szikla Előttem nézem a tenger vizet levetíti bennem a szakadt filmet ott álltam én a szikla csúcsán kemény szikla alapokon kihalt a néma csend a horizonton, mutogatja fényét az ijesztő villám sírva kószál a tengereken az orkán, félek régóta zokog a természet tudjuk mi ezt, nagy baja lehet sorsa reménytelen se égtől se földtől nincs kegyelem.

95

Vízen

Harc

Árnyékod tőlem láthatatlan messzeségben leng a tenger vizén tétova szellőket betakarja a csend, az estnek fénye a csillagok közt szenderülésben elmerült a szívem vágya közelséged eltávolodásában, fenyeget az énem kozmikus összeomlása, s ha feltámad bennem az orkán mely régóta sírdogál, érzem saját romjaim esnek reám szánalmas zuhanása önmagam árnyékára.

Csillagrajzok csillannak az esti fényben elmúlt a bóra a tenger kéken nem őrjöng mint harcos a harctéren, az érzelmem is az árral harcol nem tudok semmit magamról nem hallatszik ének felém templomokból, lelkemből fehér virág leborul eléd, s néz reád, harmóniában úszik a tenger árja benned rejlik az örök változás folyama.

96

Szélben Álmaim ringatnak mint hullámok a tengert a szélben csókkal ringatlak a komor feledésben tengerár legyek a hegyen sziklavár, csapkodod a hullámmal a falak szirtjét, lelkem sikoltja éltét élje át a nagyságod vízesését, s az idő rohanó siklóján a lélek villám felfokozva jöjjön el mindig hozzám!

Áradás Az élet tengere örökké árad tudatlan az ereje a tudatos törékeny tudásnak az igazság ereje véget vet a súrlódásnak, a kitörő viharok is a vízen megnyugszanak s a csendben minden elhallgat s az elfelejtett csókban is egymásra találnak az ajkak az emlékem veled megtelve csendben hallgat.

97

Parton Figyeltem a tengert, ott voltam nélküled parton az emberek özönlöttek nem pótol senki sem téged a víz hulláma is rólad cseveg, a pálmák is rólad beszélnek, a sirályok nevedről dalt énekelnek csak te nem tudod ezt hogy minden hiányolja a távolléted a nap árnya is az úton velem várja folyton, hogy a nyakadra kússzon, lehet, hogy érzed, mint gondolatom benned tévelyeg.

98

Árnyak Tudom visszatérsz majd árnyakon lelked száll felém, mint tengeren a sirály magányt lekötő ábrándom téged vár, kristály víz folyik lábaidnál fátyolt fon körénk az ég, álarcban száll bennünk a fény a viharok szárnyán csapdos a szenvedély. Tengeren bennünk a tavasz zenél.

Vágy dala

Áradás

Tengerre vissza szívem vágya vissza a dagályba, benned az érzelmet felkeltem én, mennyei ranggal ékesíteném az ég peremén álmaim, szerelmed ragyogta át, s kitárta felém karját bóra süvített a tengeren át, dalolta szívem dallamát, úgy éreztem, a vihar lát, vártam tőle kegyelem csodát, csalódásom úszott a tengeren, megfagyott az igaz érzelem illúzióból fel kellett ébrednem.

Mennykövek ura felleget áraszt a tenger fenyegetve dübörgi a választ, villám cikázik le-föl kanyarog felcsapnak az égig a lenti habok minden küzd a földön menekül szorongva hintáz az árnak mélységes moraja amíg elnyeli a tengernek gyomra.

99

Szirének Vihar morajlik száll, mint az ének hívják népét a tenger mélyének hova tűntek el a szirének zúg a tenger belé talán rém tölcsérek egy sem békés víz mélyére leszáll a szélvész s mámoros kedvvel köszöntik a szelet hisz ő zörög, köszöntik a kagylóba zárt gyöngyök az alvilág csupa gyémánt, száguld köztük sokszor a szélpánt.

100

Pogány hegyek A tenger is az éjben elhagyatott szomorúan figyeli a néma csillagot hullámai rettenetes a szélben, oltalmat keres a víz széle, s oly merengő a holdfénynél, csak tovább nő s elönti az álmos éjféli idő oly szertartás ünneplő oly sűrű a csend, remegő fény tölti meg a pogány hegyeket.

Hullám Az úr látja mily boldogtalan a tenger arca az éjszakában hánykolódik jobbra-balra, rásüt a hold árnya, csitítja egyre nehéz a víznek mélységes terhe kimered a víz hulláma nő, házmagosságban, földi ős erő ő, s mégis vak semmit sem lát üres árva néki a világ.

Tolong a víz Tolong a tenger feneketlen mélye tolong felém a szívem ringassa el, a megszállott gondolat mélyében a léleknek merengő sötétjében, mély idegen megszállok széles körében ne foszd meg szívem, hisz mély, tiszta, érzékeny minden reggel átélem a tiszta álmom, átélem a feltámadásom, szívem tengernyi mélye élj Isten szeretetében, pecsétjét látom a mindenségben.

101

Viharok Viharok dúlják a sötét eget, villám hasogatja a lelkemet, titkos utakat szab a szemnek hullanak a földre a fényes szikrák, félve nézem égő láncolatát, a tenger járja keringve táncát, a csillagok fagyosan viharos hideg éjt jósolnak, a hullámok nem tűnnek vigasztalannak a habokkal újra összeforrnak.

102

A Nap Jön a vihar a hullámok zúgnak félelmetes szép mutatvány hogy vonulnak s az égen minden nap tüzet rak a nap az emberek a fénytől nagyvonalúak s nézhetik a tengert, s a csillagokat minden nap, s elmélyülnek az érzelmekben s örök vágy ég a lelkükben.

Angyal Angyal szárnyakkal, a tengereknek mondja angyalnyelven viharban óh, hullámod csak egyre nő, vized csúcsa nő és nő, majd hanyatlik a szépsége, alig lesz dicső, angyalnak születtem lelkemnek kinőtt a szárnya, az idő fogas kereke az én pompámat is megalázza, szárnyam odarepül ahova Isten akarja.

Az ég Vihar a tengeren egy hirtelen villám csap le az ég peremén s kitör a vihar a tengeren s belezuhan az éj nincs már látóhatár tenger az eget csókolja, nyalja, nagy harc az árban kitört az égnek mérges támadása, látszanak a habok menekülése, a villámfényben ahogy kitör a vihar újra elcsitul, úgy hisszük, nincs vége, de kigyúl az égnek fénye.

103

Szökőár

A tér

Tenger a te vágyad csupa mámor a hold rajtad szentelt fátyol lenge szívemen titkon táncol csodás műveket valósággal ötvözöm jöhet szökőár vízözön, bíboros esti fény, a hold a víz tetején a szívnek szerelmet ígér.

Nagy tenger mit akarsz unalmadban háborúkat tartasz, olyan vagy mint a vérengző dühös farkas, hatalmas az erőd sugárzása, s mégsem rokonszenves a földi támadása, bennem is harcol az égi lelkem itt a földön én rövid teret nyertem.

A Föld Tolong a tenger feneketlen mélye tolong felém a megszállott lélek sötétjében ne élj idegen megszállók körében tolong a szív ide oda, a világban míg él, de a földre mindig visszatér. 104

Békés hold

Álom

Bolyongó titokzatos Hold Isten békés, pálmaként ragyogsz bennem, varázsálmot sző sugarad selyme gondolatom körbe járja veled az eget el kell hagynom megalázva a beteg földet panaszom halld, nincs titkom teelőtted, oromról a mélységbe esem, üvölt a szél velem, elengedi Isten a kezem halálba esnek kik alig éltek, azt álmodtam a Tejúton várnak reám fehér tündérek, virágos rétek veletek a szélben én is remegek.

Tenger vizének mélysége, s ha belenézek a víznek tükrébe látom magam a teremtő szemében, tele van titkokkal, nagysága a szívben könnyeket csal, tenger szép álma te vagy az élet forrása, világi korlátok eltakarják az ember szeme elől a földi igazságot, a lélek magasba húz, ha repülsz, ha a cél sikertelen, így is magasba jutsz, a lelket lángra gyújtod, a szeretetet ébren álmodod.

105

Lépteid Belenéztem a tenger vizébe, óh dermedt lépteidet bennem éreztem s láttam a vízben benned folyton magam, s láttam, mint jön fel benned a véres nap cseppjei a szívben odatapadnak s a tenger csobban s bennem járkálsz állandóan halkan, megdörrent az ég, s a vízre vetült az árnyék, s eltűnt a vízió kép.

106

Bennünk fénycsóvák élednek az univerzumban belőlük, villanásukból atomszemcsék képződnek s a fényükön át árnyékuk képe beleég egymást vonzó személyébe s kitavaszodnak tőle a szívek álma s az arcokra ül lélek virágzó világa s a sorsvonalad él a sors vonalába a víz lélegzetében a cseresznyék mosolyában s a villámok fényével utat szabdal a sorsunk egymásért ha kell.

Misztikus költemények Örökség

Ezotér titkok

Örökségem a vérem hulláma szívemben úszó folyamában borús égen tudom elmegyek egyszer a nap káprázatos fénnyel szilárd keménységgel tudom magas mérce, kering a bolygó kristály értékében, rezdülése fűzött gyöngyszemek, érzelem virág valótlan valóság árnyékos reményben nem gyúl a szemed tüzes lángja, az égi pályán hallatszik a szív komor dobogása.

Kutatom a föld közepének titkát, a létező törvény elsődleges árnyát köd erején révedő arca a csillagokat egyensúlyban tartja keresem a föld életének lángját, fürdöm sugarában követem az ösvényt hold csöndjén járok, az egyedi úton még tűzzé nem válok, hangtalan szavakat suttogok a lent lakozókhoz, az éteri hét bölcshöz, s belépek a kék fényű templom tükrében s megfürdöm az életet adó tűz fényben. 107

Árnyak Tüzéből utolsó gyöngy füzér szalad bejárt útszakasz sok sok árnyéka a könnyeket csalja de a szeretetnek sugara eltávolítja, s a Nap csillogása a föld sebeit meggyógyítja, ember te föld fogja, ujjaim közt elfolyik a hold árnyas érzelem a szívre hullott s a fénysugár kötelét eloldja az alkonyat.

108

Mély ihlet Az idő időzetlenül leng körös körben, a gondolatomban sötéten s fényben ezüstben nap színű ékes aranyban, valótlan valóságban színek káprázatában merengek illúziókban s álmaim a valótlan ringatja lelkemet szótlan, ékesebb a szavaknál s táncol fényben a szív, s benne tűnt el az orkán s gyöngyfüzér, lengve száll a gondolatom merengő álmán s a csönd fénykötelén a vízió tükrében ellazulok a föld leáll, nem forog, úgy érzem – boldog vagyok.

Az ember Az ember mily boldog ha lelke szabad felemelkedik a magas csúcsra a földtől elszakad, s pillanatokra elfelejti a hétköznapokat, versekben szétszórom ihletett vágyamat, boldogítom benne érzék világomat égtől eredő ihlet fentről fakad s örökre megmarad a világnak.

Táltosok Hogy látjátok ki földi látnokok pusztán a síkon a szemem előtt ég és föld között az anyag fátyla mögött tárulkozó törvények, örökösek! magamba tekintek s kitágítja látásomat. az anyag csendjében rejlik a bölcsesség, érzed, kimondani nem lehet más síkok nyilatkozása kulcsa a szem elől eltakarja megnyilvánul az anyagban s a tudatban a bölcs igazság törvénye leple hullik le a tudatban fátyol darabokban.

109

Törvény Látnok Te magasabb tudás keresője te ki vagyol? szellemi minőségre vetülő fény mezején te a látásod bölcsen szabályozod, tisztul a tudatállapotod, s az igazság uralkodik mint csillag lelki fejlettséged elolvassa a törvény szabályait s átlép az értelem határán ott van a teremtés gyökere nyomán.

110

Elixír Valótlan valós káprázatok világa engedékeny fények játszása magával sodor mint a pára megragad színes képek árnya megidézi szívemben a mélységet, magával ragadó csaló érzékek színek művei benned kés-élek látása, a fénynek folyamatos művelete megszentelt nedvek szivárványszínekben bennem alkímiát idéznek, s az ég fele késztetnek a képek.

Csend Az igazi dolgokat felismeri a lelkem, a rosszat a lényem megérzi, feszülést érez a szemem, az üregében s leselkedik a résen a szögletében s húz vissza a védelembe, s a bensőm csitít megnyugszom lassan, fejemre dől a csillagom a csendben a lélek magával beszélget.

Világ Bejártam a világon sok országot sorra bolyongtam elhagyatottan bolyongva nagy bennem a vágy hogy igyekezettel eljussak a csillagokba, s mily nagy öröm ha a csendben időzöm nem fecseg a szája, elhalkul a szó igája, ráhull a csend az égre s rád borul a lélek kötődése, elhelyezi elmém képzeletében a kívánt képet, zeneszámok hármas-hatos rezgések.

111

Arc mögött

Kozmosz

Arcom halovány, komor, jó lenne már fényt gyűjteni, rég jó lenne gyönyörű lelki játék, ne nézzem ki szomjú állapotból mint egy márványszobor, mennyi fény van a tengeren s bárhol, s bennem ringanak felejthetetlen álmok, ős régi tisztaság, felém még ragyog s felsorakoznak olykor még a régi virágok, a szív, most már balladákban vándorol, de a múlhatatlan szép emlékek arcomra bíbor színű szobrot vésnek, a földről eltűnnek a titkos rejtett rügyek, de a bölcs erekben surrogtatja a fény a nedvet s megszenteli a lelket.

Hatalmas a Kozmosz lángja, zene szólamok hallatszanak az ember számára, ismeretlen síkok hangja mint csodás hangszerek titkokat remegnek Világ fénye nekünk fénylik s a tűz fénye szívünkbe rejlik, lepecsételt fény olykor mesél a sorsról, mesél az örök szabadságról.

112

Sebzett melankólia

Törvény

Mily jó lenne bennem gyűjteni a napot, mely valami okból belőlem eltávolodott, Lelkemben rég hatalmas voltam s úgy érzem, összeomoltam, örömömet leltem a csillagokban, velük repdestem bennem fényt gyújtottam, Karácsony éjjelén hitvesemre ráhajoltam, Betlehemi csillag felett imádkoztam, zúzott-színek a tűnt időt tették ájulatban s rájöttem az éteri tűz áramában a tükör mélyén kegytárgy voltam, csak megjelenek olykor, ellobbanásokban.

Ha elindul a gondolatban egy tiszta folyamat szórja magából a kristályokat ő a törvénynek tiszta álma az univerzum harmóniájában s szövi a fényt a hold sugarában s a gondolat ha tiszta ő csupa szeretet s az égnek, földnek titkokat remeg s az ég fényűzésében ringatom lelkemet.

113

Sötétség

Gondolat

Sötétség áramlása ne vidd a lángot el az éjszakában törvénytelen láthatárban bennem gondolatban lévő erő legyél a csillagokig hatoló szócső, kinő a földből a mag, kinő a sötétből és sarjad, a csillag az éjt visszatükrözi, a mag magát a fényben emeli, sötét ne vidd a fényem az éjszakában, láng nélkül a szívek elhalnak, jöjj fényes pillanat szálljon a lélek mint szentjános bogarak.

A cél mindig előre szalad előttem van előttem röppen a gondolat előtted görget céltudatos rezgő örvényeket s az anyag származása tőlem érkezett az erő a rezgés betölti az ürességet, a cél megtölti a térközöket anyagot teremt az idő mozdulatlan erő mi haladunk benne előre, ritmusát követve.

114

Ezotér mantra

Égi zengés

Isten Napsugara Te vagy a Szabadság dala, Te kergeted el a sötétet a Te fényed vezet testemen, lelkemen áthatolsz, tükröződésed áramával elérek más síkokhoz, te fényes lelki eledel fogyasztva bölcsebb leszek, lelkemen ha foltot nem hagyok, kiolthatatlan lámpa leszek, fénnyé válok.

Ha zengenek az égi hatalmas Istenek, aranyat reszket a tejút, megnyitják a holdra nyíló kaput az ezüst tó szövi a selyem fodrokat az idő folyamára fészket rak a láthatár folyékony él tágul a tér pillantás összenől a fénnyel s a víziókép rezgése úgy hal el, mint Atlantisz fékvesztetten a víz alatt, ahogy hever.

115

Fénymag A fény tükre az emberben fénymag másokra tükröződni szeretne ez a természete, villantja át őt a szeretet fénye érezze azt a másik hogy ő a szerelmes csillagok meséje, égi kristályok megtisztult szenvedése üvegtengereken áthatoló bolygó Istenek nézése s boldogok ők ha tükröződik föl az égre ő maga a teremtő teremtés fénye.

116

Síkon Visszanézek a múltba, látom a történelmem, a mában, ha ügyes vagyok, az örömöm lelem, ó a holnapban ott rejlik a titok, bárhol járhatok a holnapban titkosak a titkok az érzelmem különös szép titkokat érez át, beszélgetek a csenddel, sugalmam elszáll a széllel, bűvös árnyak érzem követnek lépéssel s a földön a félelmem mindenhol kísér a veszély, s lebegő fátylon a távolban látom a szendergő csillagom, fénye elsápadt, vagy csak álmodom? Parányi nyomom ősi ezredeken leng a síkon.

Az eget nézem

Északi út

Az eget nézem édesem hozzád szállok, te vagy kötelékem suhanó szárnya neved, ajkam a lelkemből formálja legyél mindig üde boldogságom ne legyél sohasem fájó pusztulásom feléd lelkem mindig sasként tárom, szél süvít a fán érzem jössz hozzám vérem lüktet a szív dombján, s az idő multával elsodródok tőled a nap alkonyán, s az esőcseppek elerednek kebléről a sötét fellegeknek jó lenne tudnom az égtől lesz a jussom?

Ha elmegyek egyszermajd a túlsó partra, északra, odaát sírni fog szemed – szád! én vagyok benned a világosság én vagyok néked anyád, apád, szülőfölded, meleg Baranyád, én vagyok egyetlen a földön, ki vigyáz reád, ezredeken át lépteim suttognak érted imát.

Visszhang Virágkoszorúban csüggedt fővel előttem áll a vacogó nyár, a virágok a halálba ringanak, életük csak egy pillanat, nagy szellem életem értékét építem csüggedő szívemmel vacogva kiáltok hozzád s csak a visszhang felel. 117

Egy bölcs kutató születésnapjára, 2009. 04. 05-én.

Fedjen be téged az égi erő ne legyen rajtad bánat, s gondfelhő, életedet uralja a levegő-elem, szíveddel, lelkeddel a levegőt tisztítod – elemezed, a tudatod mélye elevenen kutatja folyvást a megújulását, valami néked súgja a szennyező árnyak az embernek sírt ásnak s érzed az érzelmed munkál benned, kutat, ás, a levegőn halál ítélet s világ pusztulás megvilágosodott elméd áll szomorún csüggedt fővel, tettre készen, az úrnak 2009. évében Isten kihaló kertjében.

118

Kristálykő Terjengő nehézség a gyötrő lelki éhség elgurult tőle a szeretetnek kristályköve Költemény – te égi szabadság tükrözz fényt az éhezőre hangod, a szívnek tiszta érzelmet ád, érzem már ha átölelsz elszáll a homály költeményem lírám – versem ha velem vagy lehetek bárhol, égig emelkedem a földi sárból.

Haláltánc Céltalan jövőnek halálos tánca ráveti az embert a lángoló máglyára, s a névtelenné vált megsértett hamu változik át fénnyé égi szellemivé s az embernek fájó révületében az éj sötétje a gondolatában kihajt, az emelkedett lélek gyökerében s az ég hullámos távoli partja majd befogadja, szenvedésében.

Teremtő közelében Éjjel homály járja át az emberek álmát, olykor hangod, kinyitja lelkemnek rezgő számát, mélységemben reám talál álmokba bújt tudatom, a világtól de ő ott is megvéd a rossztól úgy hat, mint tiszta imádság, égig érő rebbenő gyertyák, rezgő álma rossztól a jót bennem elválasztja.

119

Árnyak

Szellemek

Lehet észak kelet, dél s nyugat bennem verseket sóhajtanak s az árnyak a szívben egymásra találnak s az északi lemenő fénnyel összekapcsol az utolsó költeményem s a lelki játék véget ér a megnyílt sír-szélénél!

Álltam a csúcson, óh s néztem az ős várakat a szélben szellemek suttogtak gyilkolók, mártírok és jók a város alapítók tengeri rablók, leigázók s özönlött mellettem az ember sereg s arcukon görcsöt formált bennük rosszul keveredtek a földi elemek s bennem félelmet idéztek a kifejezések körülöttem őrült szellemek suttogták a bűnös emberi keserveket, vagy csak ébren álmodtam? hogy elmondjam mit láttam éberálmomban.

120

Lisszabon

Vízi várak

Csodáltalak a napsütötte téren a mély futó időben a némaság s a gondolat szőtt a múltat ős arcodon képeket mutat, s a nap déli fénye rajzol az óceán tükrén kínt sejtet a mai rabszolgák szemében, fekete fájdalom borítja szívüket, s bennük tengernyi örjöngő hullám csobog a bánat a lelkükben hagyott nyomot, a felhő sötétlő fodrában bolyonganak kesergő lélek csónakok…

Ősrégi várak közt a szikla csúcsról kibomló fényben figyeltelek hajamat fújták ostromló óceáni szelek a víz tükrében ábrándosan ringtok árnyak és fények, álltam fenn a csúcson, veszélyes magaslaton, a világ körtánca ringott arcomon, a szép látványképben átszellemültem lelki elömlő fényben az őserő mezején a természet küldött szeretetet belém.

121

A gondolat

Költemény

A gondolat szövi a múltat s arcodon képeket felvonultat rezdül az idő a föld ölében, s érzem amint s nézem magamat a víz tükrében a folyó szökésében, s az ős erő árama átjár s a nádas is muzsikál a szó hatalma véget ér, ha a zene hangja bennem égig ér, a szívemen kihajt a fény.

Szívem komor dobogása tenálad kopogtat szíved nélkül vak, így eláshatom magamat, a csillagok is egymás nélkül reszketnek és gyöngyszemet sírnak a szélnek részese vagyok én is a világ tudatlan sötétjének, üzenem az égnek, életem a sárba hull, nem tudom, odaát mit kapok jutalmul a föld velem fordul a határon túl a csillagom utánad jajdul, szemed fénye másnak gyúl, az én szívem egyedül fél s az ösvényen följebb lépdegél s a fény jönni fog énfelém s te egyedül jársz nélkülem a földtekén, s benned leszek én egy elsárgult költemény.

122

Reggeli elmélkedés

Sír a himnusz

Magamból a világba kitekintek bolyong a képzelet hegyláncon át, s figyelem arculatát a földnek, s akár a névtelen szelek becsavarogja a mindenséget, s a gondolatok a világot lökik, taszítják körbe, viharos panaszok örömök, sóhajok ékesek s valótlanok gondolatok közt siklok köveknek fáknak lelkemben vigaszt adok, s összeolvasztom a valósággal az élettelen dolgok szellemi árnyát, a gondolatom élővé varázsolja át, tükörnek érzem bennem a nap fénysugarát, s írásba foglalom a világnak cseppfolyós formáját.

Sír a himnusz, siratja önmagát, könnye elönti a Dunát szomorún, bólingat a fúzfaág, maroknyi nép szívünket szilánkok hasítják szét, s a fájdalmas ultra-hangok megrepesztik a pogány isten előtt a lélek csillagot, és sírnak a lélek harangok.

123

Káprázat

Csillagpár

A világlásom s világos látásom egy megdermedt anyagi éber alvadt álom s a születő élet ébred, a látomás sötét fodrában s a földi madár szökkelésem istennek álma? s az álomkör ringatja bolyongva embert Istennel a haláltáncba s a nyugat kapu árnyéka merengőn elvisz a sötét alvilágba, s elhal a fény tánca a gondolat folyamában s beáll s a tudat szint álma a lélek búcsúzkodó távolodásában.

Az égen két csillag egymásban ég lesi az egyik a másiknak tükrét, érzik kettőjük mágikus szerepét, s a két csillag egymást fonja át, s őket a gyönyör feszíti szét, érzik a mágikus hold újuló szerepét, s a Tejúton a hajnalcsillag érzelmi hatalomra lép.

124

Menekvés Elhagyatott éjjelben megnől a lázam, s domborul bennem vágyam elszökni a földről mielőtt a világ megöl oda, ahol az élet örök és szent, imádni élet téged, imádni Istent, óh élet, ne érezzem magam vándor falevélnek mely árván a szélben lebeg, leng, anyaföld naponta búcsúzkodom tőled,

előtted térdelek naponta mondom neked Isten veled tudom hallod, lépked felém a fájdalom szívem üt a homlokomon, az elhaló csendben a nyirkos házakat bámulom, jár a gondolatom, az elmélyülő körben, s keresem magamat s életem a vakotás tükör fenekében.

Teher Mily nehéz is a szívnek terhe ha hömpölyög a könnynek ártere benne s ha olykor kicsap gyógyítja a fájdalmat, s a sóhajok lassan a sírba hanyatlanak s az ég szeme engem elringat, s elfelejtet velem minden rosszat. 125

Őrcsillag

Mélyhit

Csontszínű a tél, tőle az emberben szürkület él, az égen ritkán elővillan egy kis fény, havas utcák, a táj s mező szívedben sebet sző, suhanó ködfoltok beléd vésnek árnyas nyomot, szomorúan álmodik a kies táj s reméli hogy eljön a napja mikor menedéket talál, álmokban, ringó mindig a gondolatom nagy természet te hű rokonom, ne hagyd, hogy a földön hamar elfogyjon a nyomom, ne légy csillaghasadék bennem ős csillagom!

Az idő időzetlenül leng körös körben a gondolatom sötéten s fényben ezüstben aranyban ékes valótlan valóságban mereng illúziókban s lelkemnek álmait a valótlanságba ékes örömben táncol szívemben a színes fényben s eltűnik belőle az orkán a gondolatok merengő álmán s a csend fénykötelén a vízió tükrében szívünk boldog a föld leáll bennünk, s úgy érezzük, nem forog.

126

Félelem A félelemnek a tudat mélyén hangja van zakatol a szív benned él s hál mint a halál, mint a sírbolt, olyan halk s az uralma fogva tart eltűnik a szívből ilyenkor a fény, a gondolatnak sötétén s megvakul a remény elbújt a fény saját árnyékába, a világot is sokszor a sötét hatalma fényből, sötétben kormányozza s az életünket saját gondolatunk agyonsújtja.

Tragédia Suhan az ember a földön éjjel nappal, félve elhagyatva keservében lépeget előre, hátra a végórában álmok közt elveszített bölcső ringatásban rémületek közt félig halva jár, sötét benne a szivárvány, s látja a világ (egymás) fonnyadó karját, s elmondja az Úrnak napi fohászát, a földön jogai tiporva vannak, az emberek születnek élnek és halnak, rezgő földi körben táncolnak és álmodozva sírnak.

127

Találkozás

Álomkör

Szenvedélyes találkozás ha bennünk él belőled elszökni vágy a vér felgerjednek bennünk a fokok illatosabbak lesznek a virágok ha kihajt a lélek nincs ami ilyenkor téged visszafog érzelmekben villognak a szép gondolatok mérhetetlen érzelmek ellen nem veszem fel a harcot, ha szenvedélyben csillogok, ünneplem a belém hömpölygő csillagot, mely az égnek szárnyas lován küldeményben hozzám vágtatott a földön tőle szebbet nem kaphatok.

Ha reám száll egy ismeretlen álom-köre varázsálom mint madár ha reá száll, ha örvend, a zöld faágon ilyenkor virágzanak a lelkek hajnalban is este-lehet, lehunyom szememet s a világ álmát bennem érzem révülök a révületében s tükröződik csillagomban az éden a költő mint egy gyermek nem kér az égtől sem engedelmet, álmodozni óh kitől kapok ettől szebbet? felém csókok lengenek ha felnyitom szememet, nélküled hajnalban is este lehet.

128

Liliom Hallgatom a csendet, belül melenget, s fehér virágot belém ültet óh a földből kinőtt liliom – szép sarja az égnek magát mutogatja óh futó idő hova rohansz folyton, fény ül a felhő folton, egymást zargatják figyeli az álomszövő némaság s a világ könnyeit összevonja s az idő a bánatot takarja, elfojtja, süllyeszti árnyakba, s újra tél lesz, s a fagyos csókja bennem rak jéghegyet, jöjjetek költemények, hogy szívemben elégjek!

Csillogás Ring az érzelem álmodozva a lélekben valakit keres a tudat, halkan a nap sugarakban s aranykőre díszeleg a szívben a lélek fénye csillan a vérkeringésben.

Himnusz A fénysugár köntöse a pusztában állok adjál biztonságot veled lehet csak az élet áldott fény nélkül az ember sötétben járna a fény a fájdalmak boldogsága. 129

Jövőd A jövődet jöttél látni világokon át, két szemedben fagyos félelem remény vesztése hál. szívedben pislákoló gyertyaláng visz és hoz életeken át, s lelkedet beszövi a bánat, s a föld szíve egy napon majd betakarja fénylő gondolattal visszatérő árnyad, s elomló sötét mélyében szerényen, eltakarja a nyomorult fájdalmat.

130

Bölcs gondolat Ha sok bennem a szeretet, oda akarom adni másnak a szeretetemet ha szükségem van a szeretetre, akkor keresem kutatom, hogy osztozzon valaki meg velem a szeretetében, az érzések magasabb rendűek mindennél, természet fölötti titkos erők szellem világának a lelki egyensúlya csillagkapuk lezáruló sorompója.

Csúcson

Szög

Álltam fenn a hegycsúcson veszélyes magaslaton a világ körtánca ringott arcomon körülöttem a szépséges látvány képében átszellemülten a lelki elömlő fényben az őserő mezején, melyet a természet küldött szeretet jeléül belém, az óceán áramlott a gondolatom mélyén.

A keresztbe vert szög hozzánk könyörög a földön bujkálok halkan, még mielőtt elnémul ajkam holdkórosan óh szent Isten, nincs ki reám földet hintsen, a szélfúvás zenéje agyagot szór a szentélyemre, sírom jászla benned kihűl, szívem forrása a vég-imámban.

131

Csillagok

Veled

A csillagokat nézem halkan s úgy érzem, évezredek óta bennük rejtem titkon magam s az ég tombolással visz magával a fényt gyűjtöm lelkem sugalmával, halott mondatok bíbor-vörös üzenete könnyek közt párolog s látom, hallom mint időtlen idők óta csapdos a tenger hullám a kősziklákon, Istent látom, s újra s újra álomban fedett csillogáson s a végtelenségben arca fénylik, felém mint a nap s zuhannak belém az ömlő sugarak.

Kigyúlok tudom Veled a napban, a léleknek lebbenő mozgásában, a holdnak udvarában, veled vagyok a harangszó panaszában veled vagyok, a levelek hullásában, s az Istentől elhagyott lázban, s a világtól elhagyott árvulásban.

132

Üzenet

Éjji kapu

Ott, ahol a csend uralkodik a hallgatás kivirágzik, ott trónra lépnek szép magasztos eszmék, s titkot zár magába e vízió alkotta kép derengő idők üzenete révületből a gondolatban előlép s mint vak embert ha fény ragyogást látna, ki virágoztatja az ihlet az elmét, s az előhívott gondolatnak rejtélyes szintjén a fény rezgések forrása papírra vetteti velem a lélek az éter fény-üzenetét.

Ostromló fekete dermesztő álmok a halál örvénye folyton ringat, e jármot rólam soha le nem oldja búcsúztat a földtől kápráztatva, összekulcsolt kézzel a lélek imádkozik, csak szalad felé a bánat, a bú s bevonja őt a rideg fekete éjji kapu.

133

Örömjátszma Szép öröm, szállj ide hozzám, a szívemre életemet édesítve, titkos lábakon is jöhetsz, bármikor, nappal, éjjelente, vagy álmaimban ringass keletre, nyugatra, s délre szempilláim selyem sugarában záporozz reám, nagyvilág, legbelül szeretet-esszenciát s égnek titkos varázsa szívem te hozod lázba, mert a szív táplálkozik a lelkem nagyságával, s ébrenlétemet húzza fel a szellemem világa, az ő magas tudatában.

Kibomló fények Ősrégi várak közt a sziklacsúcsról kibomló fényeken figyeltelek, a hajamat fújták ostromló óceáni szelek a víz tükrében ábrándosan ringtak az árnyak és fények. 134

Bejárt útszakaszok

A szem

A bejárt útszakaszok árnyéka könnyeket csalja. a szeretet sugara fény délibábja az égnek titkos varázsa sebeimet takargatja haldokló nélküled a föld, veled csak áldott, te nyújtod neki a méltóságot, a te ékes szemed ha reánk nem gyúlna, a teremtés nélküled halálba vonulna, s ha a szemed elsüllyed, alvadt lesz a sötét álom a szomorúságon.

A szem néz a lélek lát s benne rejlik szakrális imádság égnek benne kristály gyertyák, s a lelket győzelemre felavatják s áthelyezed gondolatod Istenhez közel s kivirágzik benned a Teremtő Isten.

Érték Értékeim Isten látja beletapossák a sárba, tisza érzelmekkel szerződöm hazugságot legyőzöm, a hamisságon nincsen frigy, se öröm – megállítom a küszöbömön. 135

Az ég szeme Az ég szeme gyémántként csillog Hórusz szeme ezredeken át lelke üldözi a kígyót, s járja a sivatagot hegytetőn állok s az úrnak kiáltok az üldözésnek a szörnyűségnek mikor lesz vége? az orkán a föld ölében szentélyét már rég széttépte kiáltott, nem hallom hangom az orkán Óh Hórusz engem is elnyel válasz nincsen sem égi jel már csak a visszhang felel.

136

Szív írása Mily boldog is az ember ha télen duruzsol a szobában a nyájas tűzhely, lobogó szép arany gyűrűkkel s pattognak az izzó parazsak, s lüktet a benső elmélyült lélek hang s bujdosó álmaimra rá vetül a gyertya rebbenő árnya, s az égre vetül a szívemnek szomorú írása.

Felhő A felhő könnye a lélekben éget olykor a szememben az öröm csillan s mégis félek halad az ember előre szomjan elfásultan az uralkodó szellem beleszökik a lélegzésbe, s a nap arca halad felém oly gyorsan, csak ne szaladna elaltat örökre az őrült rohanása átringat egy más világba, s oly gyorsan sötét lesz, s dobban a szív tovább, de elhagyja a hitvilág, mely adna erőt tovább, hogy a kételyeket elűzzék a vércsatornák, s elhozzák újra a hajnali fény opálját.

Ízis árnya Midőn az éjben felragyogtam a hold fénye belesett ablakomban örömöt kínált veled lovag az éj, az elmúlt időn hozott vissza a Göncölszekér, a bolygó tengelye kivetett a föld hátára, beterít minket Ízisz legendás árnya, gazdagít érzelmekben feltörő sóhaja, omló zokogása rávetül a hárfa zengő hangjára.

137

Kárpátkoszorú Mily szép is a napnak fénye mikor besüt a nap a Kárpát medencébe, óh hazám, a szeretetem feléd olyan mint forró szívroham, álmodtam Etelköznek régi fényéről, a bánat megöl, csendes hadak lappanganak eltűnő szűkülő magyar-szavak fölemésztik a népcsoportomat, hova tűnsz el hitetlen pompás pogány nyelvem a lélek fogság szemfényvesztésében, lemeztelenített

138

a magyar sors már régen. Rajtad élősködők sodornak zuhatagos mélyülő veszélybe, Hargitán csuszamló árkok, csángók, eltűnt a magyar imátok, de a vándorló nap védő köre Etelközben emlékezni fog mindig reátok, ti vagytok a mítikus csillagok, szülőföldetek csángók titeket szeret s nem hagyja, hogy az évek során a rabigában kivesződjetek, lelketeket fényesre fonja a lüktető vér, s az ős szellemetek üdvösségben az égig az Úrhoz felér.

Anyagba zárt élet Ha csillog a kelet, széppé teszi a földet örökre, a világ peremén bujkál árny és fény, eszméidre reászáll üresség s homály, kétség s remény a sötét szellem benne örömet lelé, csatamezőm szabad, s rombolom mindig a lélek falat, s gyötör a gondolat, hasztalan rázom az égig minden nap a poros rabláncokat.

Bölcs gondolat Gondolatom tisztulj úgy akarom már repül a lelkem, száll mint sólyommadár, ráléptem az ösvényre szomjazom idelent, a forrás vizére, Istár anyám ivóvize kalászt érlel a szívemben, óh csergedezz égi patak, az élet rügyei tőled virágzanak óh, anyám, apám, föld a jegyesem, a világtól elbujdosom a bölcs hegyekben, mielőtt eltűnök az égi ösvényen.

139

Panasz az úrhoz 18. század

Mint héja a nádasból úgy röppennék óh magasságos ég leoldanám rólam a föld köldökét itt lenn a csordámat régóta figyelem, ha akarom, vagy sem a hazugság művét naponta segítem, öntudatlanul Istenem, s nélküled nincsen nékem italom, se ételem, lelkem nélküled pusztulás járja, nélküled tudásom hiába.

140

Korlát Teremtőnek korlátvilágát csodás látomás sora lelkemben feloldja s határtalan mágikus vágyak fényrezgések felém szűrődnek a világból, s a teremtőből igazságot szomjúhozó tudatomban e látomás képek szentélyekként lelkembe ömlenek.

Lélek kristályosodás

Gondolatom az ég fogja

Lélek, te szent kihajt benned a szűzi csend, boldog tükör varázsban bennem áramlik színes álarcban eszményem a föld magjának zöldülő világa, smaragd kristály bűvkörök álma, gondolatomban világra jött mint újszülött a tiszta elixír, véremben felszökött.

Hát az Isten hol lehet? a lakosztályában nézi a fényeket? s tekint ő szerte szét, élvezi a sok teremtményét, gondolata – elmélyülésben tőle kapom a lelki fejlődésem, legszebb díszem, ha szellemem az úrhoz emelem, s bennem süt a fény, szédelegve egyre szebben, a hő simogatja szemem, ajkam, szívem, talpam, s a lélek erőm véd Istenem, Uram a te hatalmadban, .

141

Korszakváltó Óh élet, élet hova lépjek betegek lettek a földi gének ártó igézetek mit kezdjek én tiveletek vár a rothadás lelkemnek vermet ás őskeresztem egész korhadt a föld már nem szül újat lesi a set, hogy sírba rogyjak, korszakváltó a földi térben vérzek, s követem a csillagképet.

142

Mágikus illúziókép A mágikus robbanásom kinyílt ablaka az örökké valósághoz vezet vissza s vetül a fény az őssejt emlékezetre vérpecséttel pecsételve s a múlt árnyak ébredése az ős robbanásban átéli a sejt a tetszhalott felelevenedést s a múltra az emlékezet fényképében a karma jövőképét érzem s a téveszmék vihara a múltból zsoldot kér tőlem.

Hágó

Zsákutca

Mily magas az Isten hágója s erős a hatalma, visszhangomat nem hallja fetrengek a földi porban, szürke létű dimenzióban, nyugtom oda van, oda, meg sem lelem soha, szívem alatt szent kút forrása kiszárad a szomjúságban.

Tombol a vihar levelet arat, töri, zúzza a faágakat, söpri a szél a hulló avart, szobám sötét szívem feszül a vértől pirosan a lüktető csatornán elfutna mostan lelkemben fázom ágyamba bújtam, csillagok tükrében keresem magam, keresztet vet reám a komor ujjam vihar dúl bennem az idő fordulatán nincs már várodalmam.

143

A bolygó fogsága A világ a bolygó minden fordulatában kering az égnek hatalmas fogságában s bolyong – fordul de sosem végleg így múlnak el ezredek s követik a tudatába vésett emlék-képek szürkület-fények, s mikor alszik, s mikor ébred, körös körben horizontok peremek pillanatra sem állnak le a rezgések szeme fénye tekintve jár évszakok alkonya jön, megy, rejtély törvénye benne álomba száll őserő szikrája, ha egyszer leáll, követi majd a tűzhalál.

144

Derű A könnyek kíméletlenek a szívben sóhajtól fájón elerednek súlyukban él a bánat éljél bennem nyári derűs gondolat gyújts reményt oldódás jöjj elő, érzelmi áradat, süss az ég alatt, zuhatagos nap, tartsd távol az árnyékokat s fejem fölött daloljon a hajnalcsillag.

Tükör

Vágy

Hol volt, hol nem volt, álmomban koronám volt, körbe vették táltos csillagok s lebegett felettem gyöngyszínű koszorúban fénylett fejemen s boldog volt figyeltem a víz tükrében, s a szentséges koronát figyeltem s amint bejárta az égi pályáját s a sápadt csillagok kísérték tiszta fehérben s magamat messziről figyeltem a tiszta holdkörök kúsztak egy ismerős palota fölött, s a korona figyelte a palotát, s folytatta a menetét erdőkön át s várta az elrendelt leszállását s várta a királyok kitisztult kristályok végső álmát, hogy a fejükön viseljék a szakrális koronát.

Vágyom arra – hogy megtaláljam magamban a végtelen bölcsességet, a fényszültet, a fénynek alaktan napját, csak így sugárzik fény az elmémben hogy ne tévelyegjen el az ösvényen az árnyék királyság napjának megidézett nagy a hatalma, a fényünket rombolja kerüld őket, társaságuk érzed félelmesek életed tőlük olyan mind dermedt fagyos folyam, tűnő fényük fekete álom, vérfolt az ördögi tánchalálon.

145

Tartalom Előszó Tenger Csend Álom Hegytető Csend Ringás Alkony Bánat Vágy Költő Hold A Nap Bánat Pegazus Lemenő nap Piros szín Atlantisz Torkolat Zokogás Kristály Őserő Vízió látomás Világi titkok Ringató gondolat A feljövő nap Sugalom Világ Mámor A hold Szózat Őserő Óriás Napos Tenger Bora Adrián Oromzat

146

3 5 5 6 6 7 7 7 8 8 9 9 10 10 10 11 11 12 12 13 13 14 14 15 15 16 16 17 17 18 18 19 19 20 21 21

Szárnyak Költő Csobbanás A Végtelen Tengeri örvény Tenger meséje Esti ima Titok Áradat Bölcső Adria Az Adria panasza Panasz Tenger mélye Adria gyöngye Visszhang Tenger zaja Egyedül Had Hervadás A szem A világ Mandula Mosoly Kövek Ezer Tükör Tobzódás Érzelem Fény A hold Alkony Szikla Ölelj Virág Játék

22 22 23 23 24 24 25 25 26 26 27 27 28 28 29 29 30 30 31 31 32 32 33 33 34 34 35 35 36 36 37 37 38 38 39 39

A Hold Ösvény Kín Repülés Korszak Vitorla Harc Érzelmek Bölcsesség Lovag Vihar Parton Fény Homok Homály Dal Adria Tükör Part Hullám A föld ölén Pálma Pálma Ősz lett Ima Dal a tengeren Dal Délen Adria Kikötő Álom Adriai fény Díszes ég Tenger álma Tenger Tengeren

40 40 41 41 42 42 43 43 44 44 45 45 45 46 46 46 47 47 48 48 49 49 50 50 50 51 51 52 52 53 53 54 54 55 55 56

Sirály A csend Szellő Adria Roncs Tengertánc Álom közt Adria Tenger Tengerek dala Tengerár Tenger dala Tenger dala Sirálytánc Moraj Ringás Tenger a nyárban Adria Bóra Adria Hullámok Halász falvak Fény a tengeren Tengeri szonett Vágy Sikító fény Halászok A kék Adria Tavasz Tengeri virágok Szirének Csillagok Terápia Varázs Eső az Adrián Est a tengeren Álmomban Selyem szellő Sugár Délen

56 57 57 58 58 59 59 60 60 61 61 61 62 62 63 63 64 64 65 65 66 66 67 67 68 68 69 69 70 70 71 71 72 72 73 73 74 74 74

Habok Ostrom Bora Pálma Álom Érzelem Révület A Nap Álom Csend Fellegek Lemenő nap Örvény Bóra Puszta Vihar Tenger Virág Hullám Hullámok verése Erő Barlang Pálma Üde Arat Arany folyás Óriás Adria fénye Folt Csillagok Rezdülés Pálma Óriás Pálmák Tenger Olimposz Csillanás A szél Csönd

75 75 76 76 77 77 77 78 78 79 79 80 80 80 81 81 82 82 83 83 84 84 85 85 86 86 87 87 88 88 88 89 89 90 90 90 91 91 92

Dal a tengeren Sirály Csend Mélyülő világ Vihar Álom Szikla Vízen Harc Szélben Áradás Parton Árnyak Vágy dala Áradás Szirének Pogány hegyek Hullám Tolong a víz Viharok A Nap Angyal Az ég Szökőár A Föld A tér Békés hold Álom Lépteid Bennünk Misztikus költemények Örökség Ezotér titkok Árnyak Mély ihlet Az ember Táltosok Törvény

92 93 93 94 94 95 95 96 96 97 97 98 98 99 99 100 100 101 101 102 102 103 103 104 104 104 105 105 106 106 107 107 107 108 108 109 109 110

147

Látnok 110 Elixír 110 Csend 111 Világ 111 Arc mögött 112 Kozmosz 112 Sebzett melankólia 113 Törvény 113 Sötétség 114 Gondolat 114 Ezotér mantra 115 Égi zengés 115 Fénymag 116 Síkon 116 Az eget nézem 117 Északi út 117 Visszhang 117 Egy bölcs kutató születésnapjára 118 Kristálykő 118 Haláltánc 119 Teremtő közelében 119 Árnyak 120 Szellemek 120 Lisszabon 121 Vízi várak 121 A gondolat 122

148

Költemény 122 Reggeli elmélkedés 123 Sír a himnusz 123 Káprázat 124 Csillagpár 124 Menekvés 125 Teher 125 Őrcsillag 126 Mélyhit 126 Félelem 127 Tragédia 127 Találkozás 128 Álomkör 128 Liliom 129 Csillogás 129 Himnusz 129 Jövőd 130 Bölcs gondolat 130 Csúcson 131 Szög 131 Csillagok 132 Veled 132 Üzenet 133 Éjji kapu 133 Örömjátszma 134 Kibomló fények 134 Bejárt útszakaszok 135

A szem Érték Az ég szeme Szív írása Felhő Ízis árnya Kárpátkoszorú Anyagba zárt élet Bölcs gondolat Panasz az úrhoz Korlát Lélek kristályosodás Gondolatom az ég fogja Korszakváltó Mágikus illúziókép Hágó Zsákutca A bolygó fogsága Derű Tükör Vágy Tartalom

135 135 136 136 137 137 138 139 139 140 140 141 141 142 142 143 143 144 144 145 145 146