KENÉZ HEKA ETELKA vásárhelyi regős TANyáK

KENÉZ HEK A ETELK A

vásárhelyi Regős Tanyák

KENÉZ HEK A ETELK A

Vásárhelyi regős tanyák

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-88480-3-1

(népdal) vers: Kenéz Heka Etelka

Nagy Imre Erik

3

Vásárhely óh Te lélek vár Város tornya alatt Mindig fényt hoztál Vásárhely óh Bokrétának vagy Te szánva E dicső szép hazában Vásárhely óh A bajban mindig kitaláltál A reszketeg népre Te fényt hoztál Gúzsba kötött Az élet tombolása 4

Nagyságos erődnek Láncára szánta A bajban óh Isten mindig Segített nekünk, Hogy legyen mindig Könnyel dagasztott Édes kenyerünk. Vásárhely óh Te ringatod bölcsőnk Te vagy a bajban A megmentőnk Te vagy a nyugvás a honon Tőled, ha válni kel A legnagyobb fájdalom.

A Puszta dala 1. ének Kimegyek a sóshalmi Kenéz Tanyára Mielőtt az őstanya Belehal elárvultságába, Még mielőtt visszatér Ledőlve a múlt század porába, Mielőtt összeroskad bánatában, A múlt időnek századában. Hej Kenézek Élt egy ifjú Kenéz A sóshalmi Tanyán A Nap is csodálkozott Az ő délceg mosolyán, Óh Te paraszt ifjú, csupa erény, csupa becsület, Igaz magyar volt ő, Úrnak született! Ha kitárta szép hangját, Sírt bele a Puszta, Kottázott szél a dalt utána Dúdolta, fújta, Kísérte boldogan, Élt egyszer egy ifjú, Őseit szerette Ő volt a világ közepe, Ő hozott el engem Ide Vásárhelyre. 5

2. ének Vásárhelynek Szép pusztáján A sok-sok délibábos tanyán Ha belenézek a napba Varázsvessző Ring a sugarakban! Mosoly ül szemében, Fényt hint az ember Gyarapodására, ez A drága nap szabálya Szeretetvisszhangot Hív benned elő Te meleg égi cső Az ég kék sátra Ráhajlik a síkságra. A szép meleg tárja Szívesen lennék Ilyenkor Tanya tenálad.

6

Ott, ahol a szép Fehér, házak Egymásra látnak, Ahol kigyúl a szeretet végleg Ahol az ember szavai A becsülettől égnek Ahol a szó az ember törvénye, Ahol a földből A szeretetet érzed, Ahol nem hagynád el Semmi áron e vidéket. Iránta benned szeretet éled Ahol úgy érzed magad, Mint egy gyermek, Ahol megleled örömödet, Ahol a tudatod súgja ez a Magyar föld, Ez a te vidéked.

3. ének

4. ének

Sír a himnusz, Siratja a Tanyát, Siratja önmagát, Könnye elönti a Tiszát. Szomorúan bólintgat A sok fűzfaág. Maroknyi nép Szívünket szilánkok Hasítják szép S a fájdalmas Ultrahangok Megrepesztik A Pogány Isten előtt A lélek csillagot És sírnak értünk A lélekharangok. Hulljon Pusztákra Tanyákra szerencse, Legyen újra a föld Megbecsülve, Legyen a földnek Szolgája, vezére, gazdája, A jószágnak Bojtárja, csikósa, Újra fölvirágzik Majd a Puszta Tanya Az embernek Kenyérből lesz a párnája.

Odahaza délen, A Tanyák, Puszták Rengetegében Őszinteséggel A remegő öle, ó Árnyas pázsit Csöndje védettségben Ölel körbe Az akácok ligetében, A Természet csendjében A cseresznyefák A nap tüzében égnek A bölcsőben ringó Gyerekek kezei édesek, Pirosak-szépek Alusznak, álmodnak A semmi után nyúlnak Fölébrednek, sírnak S mindig enni vágynak. A fekete madarak Is örökké éhesek, Csőrükben A cseresznyék véreznek, S a légben a lombokon át A nap sugarában Úgy érzed elvéreznek A cseresznyefák. 7

5. ének Az ember keze Munkáját A föld siratja… Simogatja hajamat A suhanó nap Anyaföldem hívd a népet, Az égig asztagon rakjanak A napot érzem szentnek, Áldozom keletnek Áldozom Istennek Virágok lengenek Koszorút fonok a A napistennek észrevétlenül A föld ölén az őszbe lépek!

Kimegyek a Vásárhelyi Pusztákra, Rálépek a földanyára Buzdítja szívemet Tengernyi szabadságra, Nézek szerte széjjel Itt a napfénye Ragyog teli kéjjel! Felhevített gondolat Véremben szép Nyarat érlel Sok-sok gabonával Lengő kalászszállal Nézek jobbra, balra

6. ének Künn a Tanyán éltek Kedvesen tiszta, Becsületes népek. Ha rágondolok A szív víztükrének Szép, alföldi jelképe, Tanya te életbiztosító kör Te bennem élősködő gyönyör, Nélküled lidérces Álom uralma jön, hőn 8

Nélküled, valakik Lopják folyton az erőm! Vonzásod szívem érzi, hallja, S a lét sűrűje, s gondja A biztonságod felé hajszolja. Itt jön létre benned A tiszta álmom! Vásárhelyi Puszták, Tanyák Ti hazát biztosító világom, Feléd ez a benső vallomásom.

7. ének Óvatos gyönyörrel Álmaim a természet Lágy ölét érzik… Ősi hangja a földnek A lélekben felszentelődik Gondolatom az ős Tanyába téved, Pusztában, a homokban érek, A Világot uralja Káosz, tragédia, Óh, alföldi délibáb, Te vagy a világ hatalma, A Vitéz nap Teremt, s arat A Pusztába, Mintha minden A földön a Széllel szembe menne, De a Tanyán Itt az idő megáll, S a föld ölén az ember Gyöngyöt talál, Itt a Tanyán Az ember áldva A bőségtől kel, jár, Meghipnotizálva, Isten záporában.

8. ének Vásárhelyi Tanyák felett Leszáll az álma az estnek, S a fáradt emberek Nyugovóra térnek. A napból ott maradt Lepergő cseppek Vigyáznak titeket a Szorgos munkátokért A nap megfizet. A föld örül veled, Hogy amint a kaptárban A méz édeskedve Vigyázza a szorgos Száguldó méheket. A nektár bódulata A lélek vendége a gazdag élet Szeretet tükörképe, Amit a földanya Nyújt az emberiségnek, S a föld mindenségnek Zöld pázsit, rét, Ringó szellő szél Ezt súgja belém, A Tanya világa Az embernek a Halk szavú barátja, A tudat őt megtalálja, Szeretetével átkarolja. 9

9. ének Ébredjetek Puszta romok, Kik Vásárhelyhez Ma is tartoztok. Sóshalom, Kutasi Puszta, Téglás, Nagymágocs, Kútvölgy, Erzsébet, Szikáncs, Batida, Gorzsa, Aranyág, Kishomok, Nélkületek eltűnik a jószág Maholnap a szitakötő Elhal a tilinkó, elhal ő, Ha nincsen rajt Marokszedő, Óh Vásárhely légy tovább Hagyományőrző.

10

10. ének Vásárhelyi Karácsonyi ünnepély Egyfolytában Havat szitál az ég, A Fenyőfákon Gyertyák égnek, Családok lelkében Él az áhítat, szeretet, Harangzúgások Jelzik az ünnepet. Vadludak az égen Csoportosan szállnak, A csillagokra vigyáznak, Mély érzelmű gondolatok Az Úrhoz szállnak. Szeretet, méltóság Az égre rátalál…

11. ének Kora reggel Jön fel a nap. Ő a dicső himnusza Pusztának, Tanyának, Óh, a Föld szeretete, Ha keressük, itt van! Bennünk él, s Szeretni őt Többet ér mindennél! A föld a Természeté, Istené, önmagadé! A föld, ha szereted Ő felnéz reád, Őszinte hozzád, S szabadságot ád. Természet fölötti Titokzatos erőt A föld szelleme nyújt

Neked lelki egyensúlyt. S nyújt hazatalálás,t Ő az ember számára Az egyetlen béke! Zörgető Imámat Meghallja a szívében Befogadja mindig Az ő keménysége, S ha vele szembenézek, Határtalan nagy Köztünk a lelki élet! Kegye, elnyerő szeretete Mindig éled! Óh, Puszták, Tanyák Vegyen minden Ember komolyan Téged, a szereteted Hője a föld bélyegzője.

11

12. ének Regélő Tanya világa A te neved Divat lett újra, S újra ringatja A bölcsőd varázsa, A szabadságra Vágyó embereket Hív a föld háta, Az álmom Tanyavilágom, Bennem téged elrejtett!... Szentnek tűntél Nékem, s a népnek, Bűvöleteddel A zöld tested Körbe öleltem, A szívem benned

12

Fiatalon elföldeltem S mindig vágytam A kertek ágyába Kelni, járni a Cseperedő palánták közt, Virágos utat tenni, A gaztól megvédeni, Örömömmel babusgatni, Sok-sok szeretet adni, Ez a kor megszűnt, Ember szeretete nélkül, Szomorú, vak lett a földhát! Érette többször mondok imát, S a kikelet álma Virágot küld nékem Kalapomra, Szent György napján.

13. ének Künn a tanyán A természet világában A föld a világ óriása Beöltözött zöld Selyem ruhájában Felette szárnyal a nap S ő gyűjti testére a fényt, S a föld öle halja Miként boldogan Ringatja az ő szívét, Óh föld te élet forrása, Álmodik lüktető ereje, Őfelség mindent áthat, Saját ringatásában. Figyelik Puszták, Tanyák, falvak Teli a rét a mező, szép fehér Margarétával, Ő a földnek menyasszonya,

Az Égnek ő a Természetarca, Mily dicső a tisztasága Bearanyozza a fényt, S átvált égi erejű ringásában, Átöleli a szellő, A föld öle hallja újra Virágokba bújt öröme buja Amint az ember E szépséget látja, Benne az élet élni kezd újra, Rávetíti maga világát A tanyákra, a nyárban Olyan szép, csodás pompa A Puszta lesz ilyenkor A tündérek lakja. Nézek jobbra, nézek balra, Az embert a Természet Szépe a földanya Ébren álmodtatja.

13

14. ének S virágcsokrot Rak a Tavasz Az ország déli tájára Virágos akácokkal A napfényben találkoztam A háztetőn A gólya kelepel, S körtáncot jár S a régi fészkére lel. S vetül a Tavasz köre Az ég és föld áldott Menyegzőjére, Ó, te drága Tanya Lehetsz te öregen Is büszke, Az Úr néz le reád A fény tükrében.

A szél a Tanyákon Most még sírva jár Óh, a Tanya, azt várja, Hogy mikor muzsikál, De ha eljön a Tavasz Szelek szárnya Figyeld, halld, amint Lelkem szárnyra kap, S várom a naptól Az égi csodát, Hogy élvezzem A kék, sárga csillogását Én öreg Tanya, Szegény, árva, Most hömpölyög Belém a Tavasz Föltámadása,

15. ének Esett az eső, kisütött a nap Künn a Tanyán az emberek Asztagok raknak. Az égen szivárvány Ül, mint piros, fehér Zöld szalag. Beesteledik, 14

Leszáll a nap, Kicsi Tanyákban A fények égnek, Belőlük szeretet árad! Száll le Isteni oltalom, Kérlek Uram, Legyen béke hazámon.

16. ének

17. ének

Tanya hangot ad, Úgy érzem, erre járt a nap A Tavasz fényű pitymallat Ó, figyelek én öreg Tanya Reggel, este, délben, mint Fa tetejére rászállott a gerle, A Nádas is a parton muzsikál, Ez már a Tavasz zenéje, A Tavasz üde fájairól A virág csókja hull, A Természet arca csak pirul, Én múlt századi öreg Tanya Elkorhadtak gerendáim Rég a múltban. Engem itt felejtett a múlt Az életem most nem boldogul A szomorúság sírja folyton felé int. Számolom az idő Tűnő, futó perceit, Szomorú homlokom Fújja a tavaszi szél, Száz színű virág A kedves tavaszban él, Ha Isten vigyáz reám Jöhet még jó gazdám Él bennem a remény Ez lenne nékem A Tavaszban a legnagyobb babér.

A föld a Tanya Fogalma a szívedbe vés Mindkettő Ékes ős pihenés A Tavasz ring a Föld Gyönyörén. Sodródik a szél A Tanya körül az ölén, S futó rózsa lengi körül. A szívben a nap Boldogság nélkül olyan, Mint a kárhozat. Város, Tanya figyelt, Vonul előre gyorsan, Az idő malma Valaki fentről, Valaki lentről Mindig hajtja. Amint a tél is Elnyelődik a Tavaszban S a fény ring előre Hajtja a nap sugara A kikelet álma Belering a nyárba Ilyenkor beteríti A Tanyát a színek Világa, hogy ne látszódjon Testének árvasága. 15

18. ének Vásárhely körülötted A sok szép föld Istentől irgalom! Benned is rezdül A magyar hármas halom, Volt itt hajdan Sok, sár, salak, agyag, S a belőle lett embernek A föld szeretete – Szívében örömöt rak, Mágnese magához Vonz – ragad Óh, Vásárhely téged Szívem csöndje ringat. Bejárom az őskori Nagy határodat, A föld hátán Béreltem a Pályám! Óh, Vásárhely mezején Az égi fény Rezgő Délibábtükör él máig. Óh, szépséges Rónaság Reám vetül a rezgő fényed. A szereteted bennem mélyed. Óh, a földhöz közelebb érzem, Vásárhely a közelségedben A szeretetet. 16

19. ének Belepte a hő a telet. Az én hazám A hírös Vásárhely lett! Híveid tereád Poharat emelnek! Az éghez a szívek Új fényért esdekelnek! Kihajtom poharam Az Úrhoz szentelődve, Vásárhely a te hírös Múltodra, s a te szebb jövődre.

20. ének Regős Tanyák, Tanya, te vagy országunk szépe, Te vagy az embernek Utolsó menedéke. Rajtad túl már Fészkel a fájdalom Hervadás ül A Lombokon Maradj az ember Szívében bizalom Szél az embert siratja, Úszik a fájdalom Viharverte tanyán Ülök, vörösbort iszom, Az úrral borozgatok.

21. ének Óh, Vásárhely, Regős Tanyáid A múltból óvják Bűvköröd, így Marad ez örök. Tanyavilág, vigyáz, Reád mindig. Tudnak benned hinni, Benned otthont Mindig remélni! Szeretetük feléd Olyan, mint a szívroham. Érzelmeink ringanak, Veled minket Az Isten összeringat. Hazám, téged bennem Visszatükröz. Az égnek álma,

Hallatszik bennünk, A te álmod a reményében, Összefonódunk vele érzem, Szívünk imát remeg Lelkedben, Óh, mi vagyunk A Várostornyod álma, Mi is dobbanunk A te szíved dobbanásában A Te szíved érezzük, boldog Érzelme a nap körül forog. A Tanyáid szíve feléd Soha ki nem hűl, Erőnk feléd Egetverő viharrá lelkesül. Így épülünk, Így épül a Testünk, lelkünk.

17

22. ének Vásárhely regőse üget a Pusztákon Regél a regéből, Alföldi tájról Álmodtam a Tanyáról. Álmomban lóháton ügetek, Mezőket járva Láttam, amint Parittya kövek Repülnek a Táncban, Itt voltak az ősök, Kerülték a mezőt Sokfajta virágot Sok szép kiveszőt, Sír a puszta virága Kelyhe könnyezik Az elhulló pártában, Ringanak ide-oda szállva

18

Ringanak a némaságban Ringanak álmodozva A hétszínű szivárványba. Tavasz mosolya Hazámon sok színben leng Óh zöld tavasz, Te földi Isten Káprázatos bájjal Remegsz a szívben, Mint hangszer a zenében, Éled a léted Harmonikus jelenlétet! Suhan az idő szárnya, S alkonyatot sző Az elszálló napból, Letörli a mosolyt A virágok üde Mosolyáról!

23. ének Vásárhelyi tanyák álma Hullámzó búzakalász volt Az ő koronája. Regélem földön futóvá Lett a népem Földön uralkodnak Az elemek, Fejünk fölött a Termékenység Isten Küldi a földre A bő termést. Éltető rezgések Megkoronázzák A Pusztát, földet Mi volna más Véget nem érő Aranyhullás, Határ nélkül megnő Termékenysége Az Istenben rejlő.

24. ének Éber álmaimban Földem, hazám, Puszta tanyám Bárhol élek, Érzem bennem Kötésedet! Őseink ezredek Csillagfolyamán A földre léptek, S jöttek, özönlöttek Örömök s bánatok Sóhajtásból Csendes szigetek Fájó alkonyatából Szilajságuk fénye Kigyúló napnak Hajlékából. S a hegyek himnusza Szállt a gyilkos tóra Hazánkat a tó feláldozta.

19

25. ének Köszönöm Vásárhelynek Ő a Tanya világára emlékeztet. A hazámról Istenem mit is Mondhatok szebbet, Az őshaza, Csak is Tanya lehetett. Kint vagyok a szabadban, Délnek melegében, Az ég felé hajolok halkan, Itt minden csupa dallam, Feljön az estharmat A Hold sarlója Mindent learat. Virágokból rak falat, S bejárja a hold a földet, A darabka törtet, S elmondja a világnak Hogy a Kárpát medencében Az emberek az Édenkertben laknak. Ha rá gondolok A gondolatok Bennem felfényesednek Élő lángok A szívben égetnek! Ha nem írom le őket 20

A hazafias szavak Feledésbe mennek, S ha fáj valami, S ezért szenvedek Az Úrnak panaszolom el, Ő az egyetlen, ki Reám figyel, S a szeretett hazámmal Becézve játszom, Reszkető véremben Érzem a táncom, S az otthoni hársfa illata A szívemben muzsika, S a gondolatom A hazám szép álma Fényével átvilágítja, S kipattan a szív mélyéből A szeretetéből hazám felé A magasztos szikra. Bennem a vers arat, S újra kihajt, S múlnak az évek, Folyékony aranyat érzek, Köszönöm Istennek, Vásárhelynek, s a Kárpát-medencének.

26. ének Uram, Istenem! Megváltozott a világ, A föld a világegyetem, A virágok, s levelek is, Kérlek vigyázz reám. Vezesd a szellemem, Vihar veri a Tanyát, Kertet, Reménytelenek. Óh, Uram, ne hagyd, Hogy őseim- hite Bennem tévelyegjen, Ne legyen bennünk az erő, A jajban elvérezett halál erő, Óh, a hitük nagy volt, Éltek bennük őstitkok. A kozmikus erejű energia Visszhangja visszaszáll, A haldoklásunkban a hang Visszakiabál. Álomba ringató Magyar álom, Őseim csillaga, Mely idehat, idelát, Ringatja a pusztát, tanyát, Dísz lett a mennyországon, Hazánk dísz lett a világon.

Óh nem tudok élni Sem halni, kihalóban Az emlékezet vára, Felriadok az Éj haldoklásában, Elhagyott édenkertjében, A világnak jön fel. Keleten a nap Lassan most kél, A nap sugara Ráhajlik a Síkságra. A fák levele rebben, Istenem téged Hallak énekelni A madár énekében. Kicsi tanya örül a Világosságnak, óh, Ember a sors bárhova Vezet a Tanyavilága Megmarad néked Egy kicsi sziget. Szürkület van még, Tollamból íródik Testvéreim néktek a levél.

21

27. ének Hajdanában a Tanyák Voltak olyan szépek Az égen a csillagok is Fejük felett irigykedtek A Hármas halomnak Is Te voltál a tartalom Kenyeret, ételt, Italt adtál a népnek A magyar tájakon A Varázs ült az Alföldi rónaságon. A Holdsugár is Mesélt rólad, s Délen a falevelek Is magyarul suttognak, Óh mennyi a szeretet Benne, ha vadvirágot Szedek, s ünnepekkor Édesanyám sírhalmára Viszek belőle. Azt álmodtam egyszer rég, Fiatal koromban A sok szép tanya A fejeteken volt, A fényes glória Te voltál a föld Legszebb hona Az embernek voltál Apja, anyja ős magyar hona. 22

28. ének Én vagyok a negyedik Dűlőn, nézzetek Szomszédok ideát Ha láttatok még Düledező tanyát! Ha nem segítetek Hamarosan már Senki engem nem lát Az emberek ha Akarnának Tehetnének csodát Valamikor régen Leányok jártak fonóba hozzám, A hosszú télben… Kacagtak, daloltak, Fújták a nóták, Beharsogták a rónát, A legények tudták A helyét a fonóháznak, A nóta odacsalogatta őket Hétköznap, vasárnap Dalt hallottak, Visszakurjantottak Szívükbe vésték a dalt, Kézfogónak leányt, legényt A fonók adtak, ez is elhalt, Akár én majd, ha nem segíti Az ember feledtetni a bajt.

29. ének A Tanya Panasza Valamikor volt gazdám Már elhagyott rég Legszívesebben Összedőlnék, Ledől a Tetőm Kidőlt oldalam A múlt nyár óta Egedül állok Hiába kiabálok Ha a Pusztában Kevesen járnak. Fáj az én lelkem Miért hagytak El a gazdáim engem,

Itt hagytak Összedőlök, óh Istenem, Úgy, mint az ember Én is beteg lettem. A múlt század elején Volt bennem sok remény A gazdám szeretett, Betapasztotta a sebemet Óh múlt század Jöjj vissza egy szóra, Intsd a népet jóra, Hívd a Népet a Tanyára, Én hiába hívom, hiába Hívja őket a Puszta virága Az akácok avarába.

30. ének Tanyák, Ha egyszer ti Elmúltok, s nem Lesztek, ti lesztek A hazának a fájó sebek Befele mélyülő Vértelen sószegények Mely bennem heged

Mi leszünk az égtől Elfelejtett árva Harmatcseppek Nélküled a bánat remeg, S ha elmész örökre Vadvirágot szednék S mint hervadt virág A sírodon maradnék. 23

31. ének Szomszéd tanya panasza Én is roskadozom Már régóta Nem figyelnek reám Városban, Pusztában hiába Dörmögök, kiabálok, Elhagytak engem is. Soha senkit nem látok, Megvakultak a Régi ablakok, Én is vak vagyok, Vakok lettünk Sokan, óh vakok, Kidőlt a kútágas Kidőlt a góré, Kidőlt a galambdúc,

24

Ő az enyészeté Nem a galamboké Az udvaromon Kacsák, libák, Csirkék, pulykák éltek. Mind itt hagytak Mind elmentek Beteg vagyok, Üzenem gazdám tenéked Mentsetek meg Kellek a Vásárhely Vidékének, kellek, Nem kell a Magyarázás Kellek én, mint Sivatagban a forrás.

32. ének Mesélem, mint egy gyermek A Harmadik Dűlői Tanya réme Én vagyok magam én A ház, a regének regélője Benőttek engem, Bokrok, árkok A háztetőm is alig látjátok Én vagyok A Tanyák rémének réme Hogy jobb legyen sorsom Mit nem adnék érte Körülöttem itt áll A rengeteg föld Valamikor termet benne Búza, árpa, rozs,

Kukorica, köleskása A föld is árva A gazban él fuldoklásban, Az udvaron volt a kemence Ünnepekkor sült benne Malac, bárány, pecsenye, Kenyér, lángos, Finom túrós lepény, Kifli, perec, péksütemény, Elmesélem nektek én Talán megszerettek, Újra engem, S visszajöttök hozzám Ki a Pusztára, élni velem A magyar föld szeretetében.

25

33. ének Megalázott tanya regél, Száll a panaszom Az ég felé Óh néki elmondom Majd haldoklásom A szorongó éjjelén Népem, s hazám Nagyon mostoha volt A sárba taposott Megalázott, Kifosztott Testem, lelkem holt Miért is szorongok Gazdám elhagyott, Ha az ország gyáva A Haza, Tanya, s Puszta

26

Lesz a prédája Igy hagyott el a Gazdám is kínjában. Fiatal koromban Nem volt hozzám Soha mostoha, Most nincs okom Istenem a bizalomra A gazdámnak tőled üzenem Segítsen nékem És te is segíts Istenem A múltból a jövőben Kísérj utamon, Fogd meg a kezem Hogy a jövőmtől Ne legyen félelmem.

34. ének Évezred kínozta A magyar földet Valaki mindig kínozta A Tanyán élő népeket Valaki kínozott engem, Téged, s őket, Óh, ti kedves népek A világhoz mindig Simultok Simuló folyondárok Voltatok, vagytok, És lesztek. Ó, ti ős magyar Tanyasi Parasztok Ha az uralkodók, Mint Dózsát Elégetnek titeket Mert jónak születtetek Ti a tűzből is Kiváltok, s ti Fénnyé születtek A víztükör vizuálisan Vetíti majd a Pusztán A fényeteket E gyönyörű fényt Tőletek már soha elvenni Nem lehet, ez a tiszta szeretet.

35. ének Az alföldi rónaságon Ezer éve már A háborús vihar Szilaj táncot jár. Virágos szép népviselet Takarta az alföldi Tanyai népet. Nem virrad új hajnal Jön újra az est Pőre a lélek, s Pőre a test. Sok-sok Könnyel dagasztott kenyér Századokon keresztül Szívünkben él. Sok ágra szóródott Szét a magyar nép, Mai napig El-elvándorolnak Szerte szét, Hívja őket a kemény élet. A megélhetés De mindenki vágya A hazatérés.

27

36. ének Alföldön Fénylik a világ Vásárhely Körülötted Ringanak Száműzött Szomorú Tanyák Szívem sugalmát Kísértő szép érzelem A múltból visszaszáll A Kárpát-medencében Virágbeszédben Ne legyen csak Kísértés, álmomban Reám szállt Táltosok Vízió körében Valósul meg Szépséges emlékem. Viruljanak újra Puszták, Tanyák Vásárhely terében, S egész Kárpát-medencében.

28

37. ének Lehetek Pusztán, Tanyán A magyar föld Szomorú hátán. Istenem a szomorú világ Bennem tengerként nő. Esik folyton az eső Ellepi a hazát, Istenem Keresd, nyújtsd A hazám javát, Nagyra nő a szellő Nő a szívem Félő suttogása Vagy szívem téged Vert valaki láncra? Istenem mindent Kitölt a fény A fák levele Izzásban égnek! Mosoly ül arcán Minden levélnek! Óh, Istenem, A te napodban Körülöttem Minden nevet, Csak és, s a hazám Uram nevetni Örökre elfelejtett!

38. ének Hazafelé menet Vásárhely határába érek Képek gyülekeznek Az országban, Amint hazafelé sietek. A szemfényében újra Életre kelnek Tanyák Puszták, Magyar házak Az utat járom, S őket viszem Magammal Hónom alatt Mint meleg kenyeret. Óh szülőföldem Te jelensz nékem Legtöbbet, sokat. Járom az utakat,

Szavaim reszketnek, Ringanak, félnek örülnek, S mint vándormadarak Hazatérek, Mert fészket raktak Fent a légben a Gondolatom gyökerében Rátaláltam a Kezdő útra Az életben rábillenő Gyújtópontra. Hazám az, mely Ezt a tiszta érzelmet Nékem mindig biztosítja. Vásárhely érzem, tudom, Te vagy az én igaz otthonom.

29

39. ének Óh, hazám Hajdanában Mikor jártam a Pusztát Hangomból virág fakadt Most nézem én Erdőben, réten A hervadt virágravatalt, Nagy volt a hő, Tüzet öltött a mező, S a hangom Száll bánatában Az égig kiabál. S a Szentség előtt Mindig megáll S kéri a Teremtőt A szívem alatt Majd megáld, Megáldja a népet,

30

Tanyát, Pusztát S a nyájas patak Felém int s Halkan csobogtat Egy régi Magyar dalt S a hangom Ott sétál újra A Pusztán, Szép reményben, Szép jövőben Lent az erdő Virágos patak Partján. Pusztának, Tanyának Újra éledni kell, Hazám fia érte Az égnek esdekelj.

40. ének Honvágyam van egyfolytában, Ha nem vagyok Odahaza a hazámban A Szív nem boldog A világban kel, jár A lába országokban Földet ér. Várhatja őt öröm, Hírnév, babér, De a boldogság Otthon van. Nyílik a virág Szememben Ablakomban A boldogságban A szív vágyik a szépre A meleg kenyér ring Édesanyám kezében A magas fa ráborul A kicsi házra Engem is átölel a válla,

Szép kék a hegyek alja Aranysárga a gabona Boldogan odahaza Békésen az ég ring A karjaimban. Ring a szem Pusztákon, Tanyákon Tarka virágait Bölcsen magamban hordozom S a színek idején Idejöttek a növények Virágos lábakon Örült néki az ablakom A föld mosolya Szép vérbeli álom A kékségben a Föld Himnusza Láng a magas fákon Tavaszi szikrák A szeretet benned Egymásban pattintják.

31

41. ének Rejtőző tanyák Visszajöttetek Gondolatom Áramlatában. Visszajöttök ti még Megújulva Vásárhely határában, Visszaszálltok Hazám suggallatában, Jön majd, tudom, A magyar föld élnivágyó Fellendülése, szeretete A Napsugár műve. Virul majd a Föld derűjében, A Puszták, Tanyák Csillogó képe

S Felderülnek A Tanyai házak Megújulva újra Színekben ringanak, S a vásárhelyi Nép örömét Fentről figyeli az ég Miként a Tanyák körül Rajzanak, Egy percre csodájukra Megáll a nap. Figyeli, mint Fényében a Házak körül Pillangók játszanak.

42. ének Az Isten szeretete Dobban a szívben, Lélekszikra Maga az úr! Ragyog bennem Határtalanul! Óh, Istenem Fogd a kezem, 32

A te szíved Dobban bennem. Emelkedett a lélek, Ilyenkor lehetek szegény, Ha érzem a lélek értékét. Szép anyaföldemnek Érzem sok sebét.

43. ének

44. ének

Itt már csak a Tanya segít, Ő a föld, a hit, s a remény, Mely olykor világít… Vonuló idő elindít, Más útra térít, A szív tobzódik, Mint a rózsaillat, Szívem piros képében Megérint illatos levegőben Pompája összevonódik. Ilyen a Tavasz. Szeretetével betakar, Elmúlik minden hamar. De a nap virágot hint, Az anyaföldben Tőle fénylik, tobzódik lelkem, Ringok búzakalászok körében, Magamat boldogan érzem A Természet ölében, A Tűzvirág fényében, Ó Tanya, és földvilág, Mindig számíthatok reád. Mit ér a nagyvilág nélküled, Te biztosítod az életemet, A méhzümmögéseket. A földre hull a nap, az élet Belőle sarjad, a Természet titka A földbe a magokat szórja.

Én egy odébbálló Tanya voltam Telis teli jószággal, Innen vitte Gazdám őket Vásárhelyre a Nagy Havi Vásárra Csikó, tehén, borjú, Deres ló, malacok, Disznók, réce, ruca, Liba, sok tyúk, kacsa, Mind elapadt. A tanya ápolásra Szorulna. Szegülj ember vissza Őseid nyomában, Tanya világában Ezer éves hívogató Hangja, nagy a kiáltása, Nimród ősöd volt, Az Isten nagy vadásza, Nimród ősöd is Járt künn a Pusztában.

33

45. ének

46. ének

Körülöttem kihűl a levegő, Kezd Rohamosan Hűlni, Tanya, erdő Hova is menjek Melegedni, Talán próbálok Magamban eltűnni! Becsukom szemem, S rágondolok, A forró nyárra, A szép Pusztában, Virágok álmában S szíven talál Az érzelem. Lengő szárnya, S a fénylő jelensége Glóriája mindent Legyőz az ő Különös tengernyi Boldogsága, Tele van rakva Kavargó lázzal, Szenvedélyszikrákkal. Varázsos hatalma Minden akadályt Legyőz az ő Nagy áradása, csodája.

Tanya te vagy A föld éltetőmagja A szeretet legyen Benned oly nagy iránta Mely lángra gyújtja a napot! Az érzelem legyen benned Hófehér lepke, Mely az égből Esik bele a lelkedbe.

34

47. ének A Tanyák mély álomban Szenderegnek – Révedésben merengenek, Hangtalan szavakat, Titkukat vigyázzuk, Figyeljük, szánjuk Őseink bölcsőjét Lelkünkben áldjuk! S nyomaikra vigyázunk. Tanya, e szó a mélyből Sűrűn tör föl, Te élősködő gyönyör, Lopod olykor az erőm, Olykor tőled nő a hőm.

48. ének Hova tűntetek Alföldi Pásztorok Királyok ébredjetek, Ti Pásztor Királyok A Nagy Alföld nem jól Őrzött titeket? A Gulyakolomp is Titeket emleget! Itt hagytátok Az árvalányhajat, A Pusztát, A délibábot. Uralkodó nélkül A síkság fetreng, Elvész mára a földszeretet! A hazánkban minden Városnak, falunak Volt és van Pusztája, Tanyája.

Óh, Pásztorok Királya Szent György napján Az emberek hozzátok, A Tanyákra sereglett. Föld Királyai a földanya Hív benneteket Földön megszűnik az élet, Mert az ember a földnek éke Királyai nélkül Rossz a vérkeringése. Hallottam a föld Értetek Imát rebegett, Titeket Pásztor Királyok A földről levenni nem lehet. Nélkületek eltűnik A furulya, a szitakötő, Ha nem szól a Pásztorkesergő.

35

49. ének

50. ének

A Tanya szomorúságban él, Fájdalma az égig Hallatszik. Jön a tavasz, ilyenkor Ő is kevesebbet sóhajtozik. Ó fény, őt is örömre Indítja, csalja A nap sugara. A szellő lengén száll, S dalol a madár, Ezer virág nyílik Künn a tanyán, Pusztán, az idő Titkos szárnyán… A fényt előre hajtja Az ég, s a földet Színekbe rakja Egy fűszálon ezer világ Ezer élet, ezer Káprázat éled. Óh, szép álom Ring a kicsi tanyákon, A föld piros és zöld, Kísér a fehér életpályámon. A Tanya, a Pálya, a Hon, Eltűnik előlem Egy napon!

Vásárhely, hidd el kérlek, Én tőled nagy Erőt nyerek. A te sugalmad! Nyugtat meg, Körömben Érzem Istent! Nyugtató hajlamod Mintegy csodás Külvilági szent, S benned a csend, velem Összedermed, Beszélgetek veled Látást nyitsz, a léleknek A Te életed vége A végső nagy kezdet, Vásárhely tartományodban Léteznek sírkertek, Ha halált vetek Újra akár a Mag, én is kikelek, Nem hagyom fel A kérdéseket, Figyelem a ködöt, Mint nyöszörög, Ahány halott, Annyi újszülött.

36

51. ének

52. ének

Földi Tanyám Vásárhely, A szeretet városom, Óh, magyar hazám, Óh nagy fájdalom, Míg volt Földi paradicsom Volt igaz otthonom. Ellopták a magyar hazámat Felét halottként látom Bármerre megyek, Fejemre hull füst, korom Mindenhol nő a bánatom Anyanyelvem Lett nékem az otthonom, Kárpátokon belül Ideszűkült az otthonom Ez a kis békehely, Ahol még megmaradt A nyelvjárásom! Ha meghalok a Menny lesz az Örök otthonom S mégis hazám Ha tőled válni Legnagyobb fájdalom.

Künn a Tanyán kora reggel Sármány muzsikál Zöld selyem künn a fűszál A napfény piros vérsugár S szalad, fut a szemem A varázsszép nyárnak Tündöklő mosolyán, Ödakünn rigat a nappal, Ringat az éj Szeretete csendes Titkos rejtély, Keletről jön a Hajnal fénye Megszólal a fülemüle Nyugtató éneke Az embernek szeretete, S vágyódik a szív Az ékes fényre A vér színét A szemem a Nap színéből Hozza létre. A föld szívéből Ömlik a piruló melegség S elárasztja Vele a vásárhelyi Emberek szívét. 37

53. ének

54. ének

Nézem a Puszta arculatát, Érzik az üde Virágok táncát, Reggel vagy délben, Keleten vagy délen, A földet szeretetemmel díszítem, S verset ír hozzá érzelmem, S kisarjad a vers a földben, S fordul a napforduló, A föld befogadja őt Gyarapodására. Előre menj, hajt a nap, Mint kocsis a lovat. Az idő megy, a szekerén vágtat, A föld az embert visszavárja. Egy ujjmozdulat a régit az ember Magába ássa, S egy megújult kor A létébe visszarántja.

Sír, zokog az Isten, Könnyektől alig lát, Kihalt a szeretet Az emberben A föld iránt. Kibújik a Tanyákon Egy hóvirág, Nem kutatjuk, Nem nézzük A fehér arculatát, Sem a gyökere Itt maradt álmát. Itt felejtett tanyai nyárfa Lombhegyén Örül a délibáb Ha arra járok, S int felém, S szeretetét Érzem én A szívem Hegyén. Óh, Tanyahát Reggelente Int feléd A fehér akácfavirág, Ő viseli a Tanya koronáját.

38

55. ének

56. ének

Rabságban szenvednek Földön az emberek! Te vagy az őserő, Halld az ég dalát mindenhol, Hazátlan vagy, s maradsz, Létezik az elhagyatott Szép magyar Tanyavilág. Mélyen alussza álmát, Szomorúan hallgat! A fénylő nap alatt Vásárhely a Te tanyáid Is mind, mind haldokolnak. Aranymetszetű, égi Fénykör a fejemre száll, Súg az ösztön, fényelhajlás, Fénygyűrű terítve a Puszta tanya földön, Mily nagy öröm, Hallja, érzi a róna. Ne halj el ember, a föld Mellett éhhalálban, A földön legyen sok-sok Búzatenger a nyárban, Fénymagot szórj a homályra, Ne legyen a földnek Bennünk csalódása, A szívben jön föl a föld hívása, Reszket a vágy A csönd ölén, az eljövő aratására.

Figyelem, nézem A Tanya világát, S figyelem a napban Az Isten szelíd arcát. Óh, mily melegen Süt a napnak fénye Az eltévedt Emberiségre. Figyeld, mily Szép is a föld, Kövesd ember A természet nyomát, Szeresd mindig Az Isten birtokát. Vadvirágok A réten lengén állnak, Magukra maradnak, Szomorúan nézik a tájat. Fújja a szél Az embertelen múltat, Az elhalt fákat, A halálra ítélt Vásárhelyi Tanyákat.

39

57. ének

58. ének

Óh, árva nép Eredj ki a földre, Ne légy sosem a Világban árva. Előtted a tanya, A föld kitárva. Rajongj a nap alatt, Eléred az égfalat. Egyedül a világon A Tanya, s a Föld az, Ahol a törvény Kicsit szabadon hagy Az élet vihara Folyton előre lök, Mint rabot Gúzsok közt vezet. Úgy érzed, szíved Véresre kisebzett. A világon körbenézek, Szép anyaföldem Pusztád, tanyád Az utolsó menedékem, A városok elkergetnek A Természet lágy ölére, Boldog száműzetésben. Az anyaföld befogad, Óh, érzem Mindig védelmében.

Mily szép varázslat Gondolatomban Repülnek a szép tájak Mily szép is volt Nagyanyám udvarában, Szálló Páva és A farkán a gyönyörű tolla Iderepül hozzám A gyermekkoromból! Szívem szentélyét Megkoronázza, Micsoda ősi szép menhely Lelkemben egekig emel, Telítve emlékképekkel. A keringő naprendszerben Mily szép is, ha egy életen át Gyermek marad az ember… Benne, ha gondolatomban A lelkem széjjel Ő tölt fel újra Fiatal reménnyel. Bennem tőle, A háborgás ég el, Elűzi a piros vérem, A melegségével…

40

59. ének Álmomban Künn jártam a határban, Künn a Tanyákon, Pusztákban Jelen volt a pusztulás Erős Rapszódiája, Halálba dűlő fák Örökre elásva Bebalzsamozott titeket Az idő folyása. Pusztulásba kergetett Ez a világ titeket! Érzem ez már Végleg nem álom Kényszerből vagyok E gyönyörű világon Elpusztult szép Élet a Tanyákon Ez az éber álom Ami volt, ma Holnap, gyászban Tesz mindent az idő Az elmúlásom. Hiába álmodom, Akkor is jön a halálom! S ha nem hívlak, Akkor is magam Majd nálad találom.

60. ének Ha a szemem pipacsot lát, Úgy érzem, otthon vagyok, Vagy a kék szarkaláb, Mindkettő magyar virág. Díszíti Pusztában a búzakalászt. Azt mondják, a szegény fölhát Jussa a két szép virág. Igen, a szívben mennyi dallam él, S mennyi virága él a Megtermékenyítő napban! Csendesen, lágyan lelkem simul A szellő ringásában, s A búzakalász lengő vágyában A gondolatok százában, Istenem, bujkálok halkan, Hogy föl ne ébresszem magam E gyönyörű földi nászból, A játékos sodrásából.

41

61. ének Hova tűntél el Ősmagyar erő, Talpunk alatt Eltűnik a magyar föld, A sors végképp Saját hazánkból Elüldözött. Szívünkön Ne legyen Akác szomorúság, Éljük a barkák Üde álmát. Vadvirággal Díszítjük a Pusztát, Rónát, S figyeljük a Csipkebokor Kedves, piros Ringását.

42

Az idők félelmes dala Már átvonult A megmaradt Kicsi hazánkban. Legyen a szülőföld Szívednek oltára. S elhal benned A sorvadás hangja, Eredj ki a Pusztára, A napnak áradása Erővel tölti fel Az anyaföldet! Behinti a rónát Az ég csodás aranya, S a föld háta így lesz Zöldellő, virágzó Földi, élő pompa, Ráeszmélsz az Éber álmodra.

62. ének A Tanyák, Óh, mily kedvesek, szépek, Ha a kicsi házakban Fények égnek. Maga ura ott az ember, Otthona ott van a népnek, E kicsi tanyák Gyöngyei a haza földének. Kedves, ősi Sóhajokból Megmaradt Bánatokból, Csendes, lélek szigetek! A Napnak lepergő Cseppje a Tájra reászáll, Mint egy arany madár! A fák a szellőben lassan, Boldogan az idő Szárnyán ringanak,

És suttognak a levelek Nyugalmas visszhangokat! S aztán élvezem A tiszta csendet Elragadtatásban, Ébren összeálmodom Magam, óh, természet Öle Veled hamar!… A nap tükör lapján érzem A fény mágiája szeretetet hasít a szívben. Óh, szép természet A Pusztaságban Ha nem lát a szemvilága Fellép az erjedő ideg láza, S az árnyék kivonja Belőlem a napot, Szomorúan érintenek E halvány pillanatok.

43

63. ének

64. ének

A zöld pázsitrét Amióta elhagyta Felölti őszkor Az ember a Tanyát, Mindennek az arany színét, Azóta mindkettőjük Az ökörnyál Világa vak! Ezüst fátyola Csak a könnyeik virágzanak! A Ringó szél játéka. Kimegyek a Pusztába, Csöndben állok, S odaállok egy fához, Egymagamban A Puszta elhagyatott A Tanya közepében, Egyik szomorú sírjához. S a csapongó Sétálok le, föl, s gondolatban Gondolatim emlékeivel Virággal díszítem Az eltűnt idő Az elhagyott Tanyát! Folyamáról hozzám Hozzáálmodom magam, Visszatérnek, S keresem az éltető szép világát. S velük ünnepelek. Valamikor Te voltál a Igen, ez lelki Szívverésnek nyugalomágya… Éhséget is jelent. Óh, ő süket, vak, s mégis megért, Atyám, szent Hozzájárok lelki eledelért. A te Drága neved, Keresem folyton a hont! Hozzám szólítom Ki volt, aki teremtette Égi szereteted. A gyönyörű, kedves otthont. Házak, tanyák, Elhagyott a szeretete rég már. Virágos rétek, Rosszabb, mint a várt halál, Emlékeimben Veletek De a varázsát belém temettem, Sokszor ünnepelek. S olykor újra föléled, a szívben Sok év után is Ő lenne a tűzhely nyájas vendége, Adtok nékem Óh, az otthoni boldog Igaz szeretetet. Emlékeknek ő a visszaszálló képe. 44

65. ének

66. ének

Virágtól illatos A kies, néma táj, Fénytől ittas Lesz a drága Félhomály. Képjele édes Gyógyfüvet érlel, Illata keveredik Az esti léggel… Az esthajnal Csillag a Hold Kíséretében Termésnászt ül, A szeretet Ünnepére készül Százezer fürtös Szőlőág, méz Termő sok virág Sok-sok virág Magja őt a Vágya velük Szerelemre Csalja, övé a Nászok kéjszolgája, Övé a borok Sok-sok faja A csurgó mézek Birodalma.

Mint regős rejtem, A szívben súgja a sejtem, Tárjam föl lelkem Piros, fehér, zöld, Regélem mindenkinek. Haldoklik a magyar föld, Haldoklik a Tanyavilág, Mint regős: a magyar Földért mondok imát! Megérett a tettre kész, Tett nélkül rajtunk a vész. Bennünk él Emese álma, Álmodásunk légy Az anyagföldünk javára… Az eget kérem Anyaföldem álomszépem, Mindig ússzál Egész évben, Tejben, mézben. Anyaföldem, búvóhelyem, Jó veled élnem, Véres zászlód Könyörületében, Mint regős, feléd Kitártam szívem.

45

67. ének Óh, álmodozó Tanya, te jó, te szerény, Te vagy a szívszeretetben Meleg, puha kenyér. Boldog vagy, ha Téged szeretnek, Visszaadod Szereteted Ezerszer az embernek. Tőled a lélekben Nyílik sokszínű álom, S körülötted A csendes határodon Kinyílik a himnusz ajkamon. Tanya föld, te vagy A szeretetnek törvénye.

Sötét a te lelked árnya, Ember nélkül a föld háta Istenáldás rajta, Nincsen boldogtalan. S ha a földön nyüzsög Az ember raja, Zöld álmú lesz sarjadása, Virágos a termés ágya, Tükör tavas a víz partja, Dallamot nyit a sodrása, Az embernek a Tanya olyan, Mint a szeretetfolyam, Folyna szívünkben boldogan, Ő az ember álma, Számunkra ő az Isten mása, Ő a regős rejtelem Sziget világa.

68. ének Révedő fenyő álma A szívnek menhelye ő. Rátalál az illatára Az égő gyertya a Fény világa. Künn a Tanyán, Ahol a Természet 46

Vesz körül, ott Az Úr jelen, s Isten szellem Vele összevegyül, Néz reánk a Fenyőfák mögül.

69. ének Kivirágoznak Tavaszkor A kedves Tanyák, Legyen zöld benned Minden ág. Cseresznye szirmok Ti szép tavaszi jelek, Mint a könnyek, Úgy peregtek. Óh, Tanyavilága, Te Világi Tanya, Ébredjél fel, Ütött az óra, Ne légy álmainknak Fájó halottja. Nincs a földön Rajtad kívül Igaz helyünk,

Nélküled érzem, Megdermedünk. Te olyan vagy, Mint a félig Kiszáradt fa, Mely félig éli Az életet. A szeretett tanya Olyan vagy, mint Óh tetszhalott, mely a Haláltól félig átkarolt, Igazán nem élsz, De a szellemed Még bennünk Nem halt meg, Révületben csak Mereng, mereng.

47

70. ének A napnak érlelő heve Szűrődik a föld mélyében, Az anyamaghoz A vágyó vízsodráshoz, A megszentelt mag Úgy nem szomjúhoz, Ha elhalnak a méhek Az almafán nincs virág, Lelketek éhes lesz, Édes almafák, Az alföldön a Homokóra Belenőtt a homokba, Az ember bölcsője A Puszta tanya Int a jóra. Kihal Az almafa virága, Ha nem teszel semmit Magyar ember Az almafa javára.

48

71. ének Földhát, A Biztonságod A szél hozza el a A keletnek fényét Köszönjük a napnak szeretetét. Köszönjük a föld bölcsőjének A suhanó tavasznak S az érlelő nyárnak, Hogy Kenyeret adnak S köszönjük az ősznek, Melynek bölcsessége Mindent beérlel. Biztonságos földhát A bizonytalanságban Isten vigyáz reád. Mindig hallatszik A táltosaink sóhajtása A szélfúvásban Glória leng a Kopjafákra, Te vagy magyar Emese anyánk Biztonsága.

72. ének De ha megtelik újra A föld fénnyel, Terjed a dússág Az ezerfajú Magvak létében Terjeng az ember javára A vásárhelyi tanyákra, Ily szép harmóniában, Kiléphetek a földi életből, Végleg kiszállva Agyagból és földből Lett testem, Belevetem a föld porában Merülő mélységemet, Az ég és föld ringatja El a karjaiban.

Lettem én Agyagból, földből, S az ég szelleméből. Testi táplálékom Ajándékba kapom A földtől! Törvénye engem Bölcsen vezet, S bölcsen tart! Hitet, szeretet ad, S ha jön fel a nap, A földdel együtt Boldogan érezzük Mindketten magunkat. S ha zuhan a nap, Mindkettőnk Szomorú marad!

73. ének Hej Vásárhely Hej néked régről regélek Gondolatban a múlt idők Mintha köszöntenének Fejünk fölött a csillagok Helyet cserélnek. Karácsony van, Az ősi fény leng

Az ég tetején, Révedek én, s a Csöndet hallgatom, Jégvirág nyílik A Tanyai ablakon. Behódoltam a Karácsonyi fénynek, A villámtól sem félek. 49

74. ének A Tanya, a föld Végtelen, a Rend szemében Ő a gyökerek álma, Ő a forrás fakadása, A meg nem álmodott Álmok igaz álma. A kék égnek is A Tanya a világközpontja, Ő tudja, hogy a Nap fényétől Elpirul a szép Földnek arca. Kipirul az ő háta, A sok múlt emlék is Ami hozzá engem Folyton visszavisz. Keserves gondok A város életéből a szökés vágya Lép az emberben föl, Szökés a vész elől, Künn a Pusztán eltemetem A sok-sok bánatom, Mielőtt a bánat Temet el engem egy napon, Itt nem gondolok a világra, Csak a Pusztákra, És a kedves Tanyákra. 50

75. ének Körülöttem Erdők, Tanyák, Tájak Nyárforgatott Szótlan csendes árnyak, Belerévül estelente A szemünk mélye Távol tüzek rejtekében A tűzkarikák Szállnak fel az égre, A reánk boruló sötétségben. Reggel van, alig Hajnalodik, Jó reggelt fütyül a rigó, Itt vagyok megint! A Tanyákon sok illatos, Színes jácint, és tulipán virít, Rengeteg sárga-lila Virág virul, s Boldogan illatozik, Olyan a kert a tavaszban, Mintha a Tündérek Jártak volna sok-sok Virággal a kertek aljában, Rigórikkantással, Madárdalolással kora reggel Mezítlábas suhanással, Életvidámsággal.

76. ének Tanyák, Puszták újra Az ember álma… Föléled bennünk A Regős Regölés Táltosok megújult világa Lelkét az ember Átéli künn a Tanyákban, Pusztákban. Ott rejtőzik sorra A magyar legenda, A vérsejtekben Még nem halott Olykor az ember ajkán ott Elhangzanak Régi ősi dallamok! A Virágos Pusztán

Táncol a pajkos szél. Ott künn az ember Maga ura a föld keblén, S boldogan él Ébred az erdő, harsog A madárdal, az égig ér. Az ősi földnek Nagy az öröme, Ha zúg a vadon, A Keleti, déli tájon Ős akácfákon Békés Áldás szálljon A Rónaságon Táltos regő szálljon A megszenvedett magyarságon.

77. ének Künn a Tanyán Mily szép is lám Délceg Paripán Fut a meleg nyár Suhan az árny A kedves nap arcán S jön az ősz azután, Sárgult levél sorra száll A ringó avar szárnyán,

Elringatta a nyár Jövőig magát. Az embernek Sírni kedvet ád Gyászoló emberek, S szomorú tanyák Tűzzétek a földbe Az emlék kopjafát. 51

78. ének Hópelyhek szállanak A Karácsonyi éjben Tanyákon, Pusztákon E szép magyar vidéken, A boldogság, mily szép is, Itt lakik a Téli világban, A Karácsonyfa zöld ága A meleg szobában Össze-vissza vándorol a szél Vacog a foga, sír az ablakban, Az ajtón kopogtat, Csak azt várja, hogy Mondják neki, szabad! Hordja a sok havat, Ide-oda cipeli, Örökké folynak a könnyei,

Beesteledik csak a Hó az, ami világít. Itt már csak a karácsony Az, ami az emberen segít, Megszólal a mennyei kürt, Beledobog szívünk, lelkünk A Hold is fenn az égen Béke, nyugalom, s Égi fény van a vidéken, Tömjén füst a szélben leng Keresi a Kis Jézust, Keresi a mennyei Istent, Keressük a fény Ünnepén, a szeretetet. A nap mosolyában felénk Angyalok integetnek.

79. ének Hej, Regélem, Viruljon a haza A Tanya, Puszta, Róna, Úgy, mint valamikor Réges régen. Szívből szökő vérem, A jó Istent kérem, 52

Hogy megérjem, Ne legyen senki A hazában koldus kenyéren, Tenger sok Búzakalász Teremjen Földön, égen, Teremjen, a Kárpát medencében.

80. ének Óriás, magas Fenyőfák terítik be A Tanyát, Pusztát, Szélben ringó Karácsonyi harsonák Embernek A szép földnek Kell a szabadság, Szent karácsony Felhasítja Az érzelmeket, Szívünk is beleremeg, S az érzelmek Is tovaszállnak, Oda, ahol az ősök járnak, Utat hagytak Hozzájuk örökre Az égi fények! Karácsonyi Szentséges ének A Pusztában Körben remeg. Napfoszlányok Kora reggel előjönnek, Bíbor színt öltenek, S az égi fények Istenhez vezekelnek, Az ősökhöz vezető úton Az érzelmi Pecsétek.

81. ének Istenem, ha rágondolok Csendesen, lágyan Mennyi tavaszi dal él, Ha süt a nap, a szívben, Odakünn a tanyában, Pusztában, nyílik Sok-sok magyar virág, Margaréta, pipacs, Búzavirág (szarkaláb), Szellő fuvallatában A vadont Illattal Boldogan locsolják, S ha valamikor Az ember a Tanyára Kiment, olyan volt A Természetben, Mint egy gyermek, Szökdécselt, Bujkált árnyékban Napban az ég Kék játékos sodrásában Örömittasan Megnyugodott Lelke a sok-sok Fáradalomban Merengett frissülve a Gondolataiban a diadalmas Regősfény korában. 53

82. ének A Földön Az ember joga El van tiporva, Emberek Születnek és halnak, Táncolnak és sírnak. Eredj ki a Pusztába A Föld Istenének Pázsitos ágyára, Az ő törvénye Igazi – szabad Ott élj, megnő Odakünn a Lelki hatalmad, Kormányozd magad. A Pusztában járok A napsugárral Mélységesen diskurálok, S a szellőben dúdol A Puszta himnusza Az Isten mosolyog rajta.

54

83. ének Beszőtte a nap A vásárhelyi Tanya világot Drága adjál biztonságot, Veled és a földdel Lehet csak az ember áldott. Sugarad belőlem Elviszi a bánatod. Azt várja folyton A nap, reggel, délben, Hogy az arcomra Ékesen kússzon. Úszik a ragyogása, Ő a Tanya, Puszta Szép magyar beszéde, Telítve dallal A virágok fénye Telítve reggeli Üde harmattal, Tengernyi búzával, Reggel telítve Sok madárdallal.

84. ének

85. ének

A magyar nép Regéje Sokszor fuldokoltunk Mi már vérben, sárban, Csak a Természet Nagy szeretete Ringatott bennünket Pusztákban, Tanyákban, Fatornyos falvakban, A földnek gyógyító Némaságában Az ő gondoskodó Sarjadásában Benne a szív lobban, Az ős forrásához Odaköt mindig Bennünket titokban Óh Urunk, te Vigyázz reánk, Pillants le Olykor reánk, A kék égnek Vészes felhők Torlaszán.

Kelj fel tanyavilág, A süllyesztő sárból Kelj fel a mocsokból Egyenesedj fel Mint ahogy az ember Az idő folyama Tőlünk elrekesztett A Gazdád régen már Földön futóvá lett Ide-oda szalad A nép lába, jaj! Nélküled nincsen Nyugodt otthona. Nélküled sehol Földi jutalom nincsen Örömöt, igaz A Téren ritkán érzem Nélküled árnyékos Az ember reménye. Tanyavilág ébredj fel kérlek, Az emberek Szeretnek téged. Áldanak téged, Nélküled kihal az élet, Nélküled a csillagok is Sírni fognak, Nélküled reszketnek Élők és holtak! 55

86. ének Vályogból vert Tanyavilág, Falad már alig áll, Benned a lélek hál. A Pusztán sokszor Szomjas alföld Nem leli örömét Fa s virág, Most megnőtt A talajvíznek áradata A föld, ha tudna, sikítana, Hallom titkos hangját, Nyugat, kelet, Magyar nemzet Kérdem, mi lesz veled? Valaki mindig gyűlöl, Senki nem szeret! A nép s a föld Istenem milyen árva, Eldőlnek a tanyák, A talajvíz

56

Növekvő hullámában, Óh Uram keressük Egyfolytában az ég ajtaját, A sok vízfolyások agyunkat Józanra, tisztára mossák, Álmomban a látás visszaránt, Emlékszik reám Páfrány, sóvirág, A múltból, mikor még Dal fakadt a fülemüle ajkán, Az emberben olykor kigyúlnak A múltból régi arcok, lám, lám Régi szép szokások Tanyai disznóvágások István, János, András napok, Az év végén örömet hozott. A sok munkáért Isten A népnek áldást adott! Óh meg volt a Tanyasi nép, Neked az Úrral A kapcsolatod!

87. ének A Tanyáról, a földről, Ha lemegy az ár Örömében sírni fog Az égi madár. Vegyetek engem Hazám fiai újra A tulajdonotokban. Legyek én a hazának Újra gazdag birtoka, A szeretetem legyen Mindenki jussa! Keressétek, s adjátok A szeretetet, elbujdosott rég Óh, rég a regős titkokban Keressetek meg engem, a Tanyát, Nyisd ki szemed, eléd áll Ő, téged keres, s megtalál.

Ember te vagy Istennek Tiszta szép képe A Föld szeretete nélkül Tátong bennünk az Űr Betölteni kényszerül A szeretet fogja az embernek, Fogja a földnek, Fogja az Istennek! A Tűz lángja a szív tűzifája Lobbantsd fel bennünk Emberre, családra, országra Pusztára, Tanyára, Óh, a szeretet megjelenése Örömet jelent Mindenki számára Nőjön a hitünk Istenben, hazában.

57

88. ének Tanyák veszik körbe A szép Vásárhelyet, Ősi titkok nyílnak fel, Ha mélyen keresed. Kelj fel tanyavilág Újra, a nép itt téged szeret. Ne süllyedj a földbe Én is veled süllyedek A néppel összekötnek téged Viharos ezredek, Összekötnek az évek Egy új élet, Felé visznek bennünket, Titeket is magukkal visznek Megújulva, néked szép Kedves arculatot teremtenek Majd a buja fényözön Tanyaföldünk gazdag Aratást mézben csorgást Ígér neked s az embernek

58

Tanya, Puszta érezd, halld A földanya bölcsődben ringat S kibe sóhajt Nimród-Atyánk Titkaival összeavat Az Orion csillagban előre halad S küld néked embersereg A Földünkre fénylő Erőt fénylő szeretetet Meztelen lélekkel a Szívlüktetéssel, szabadsággal A vadon erdejében Csodaszarvast látok Magyarok őstüzébe vágyok E révületből ne ébredjünk fel Sohasem magyarok Az Orion csillag Bennünket űz, S bennünk Mindig kavarog.

89. ének

90. ének

A varjú a fa tetején károg, Viharverte réges rég A Tanyavilágot. Ne hagyd Istenem, Hogy az ősök lelke Szenvedjen a föld alatt A sok-sok bánat S a sodrása, sugalma Bejárt útszakaszok Kihalt emberek Összedőlt tanyák Közt sírnak, Lépek jobbra, Lépek balra, Minden árva Ős viharokban Bújt a föld Ős öreg álma S nem ér véget A haláltánca Fekete színe Reá szállt A Tanyavilágra Ébred tanya, Miattad a szívünk lázban, Zuhanj vissza újra a létbe, Zuhanj ide az élet Bűvös rejtelmébe.

Mily szép is a Napnak fénye Mikor besüt a Kárpát-medencébe, Mikor lesüt az Alföldi tanyákra S mosolyog, hallgat A nap és sugall Csodás titkokat, És szeretete az emberhez olyan Mint forró szívroham, Amott jönnek árnyvonulatok Szemünkből kilopják A szép napot Amott látom égig Érő fák suhogásai Álmom ringatják Visszahozza a suhogás Azt suttogja az eltünt paradicsom A magyar Puszta, Tanya Azt suttogja a visszhangja.

59

91. ének

92. ének

Óh, Vásárhely Tanyavilága, A hazámnak Te voltál az álma A múlt században, S te voltál a virágos Bokréta a hazámban, Megcsodálták A Pusztát, a tanyát, Akik éltek hegyi világban A sok föld volt Az ember birtoka Valamikor a szívben A Tanya ültetett mosolyt, Ma fájdalma ringat Nagyokat sóhajt Felavatja a zajt, Rejtélyek titka suttog, hallgat! Szállnak felénk föléledt holt lelkek. Mártírok visznek fehér keresztet. S látom miként A fehér fényben terjengenek. Árpádházi Királyok Imádták a fehér fényeket Az éjben látom miként Nyeli el a sötét a fényzuhanásom Az őstüzek közé vágyok, Ne érezzem a földön a pusztulásom.

Amint lemenőben Halad a nap Köztetek sétálok Magyar tanyák, falvak Szépségtek Álmok közt ringat! Hónom alatt viszek Színes vadvirágokat, S elül a nap S figyelem a feljött Csillagokat, óh, mily Fénylő szeretetben Ringatnak, A föld a lábom alatt Biztonságot ad. A vak világnak Kiterjedésében Óvatosságra Int az Isten, S lassan csendben Behunyom szemem, S megnyugtat A föld a bölcsőjében, A hazaszeretetében.

60

93. ének

94. ének

Szállj ide ősi üzenet A Kárpát-medencében Szép Táltos virágbeszédében, Mint vándorlegények Járták a falvakat Pusztákat, tanyákat Gyógyították a népet Ráolvasással, Bájolással, kézzel S gyógyfüvek teakeverékével. Az emberek meggyóntak A Táltosnak, Beavatta lelki bűnében Ő meghallgatta, s Istennek továbbította.

Karácsony Künn a Pusztán Havat szitál az ég alja Künn a Tanyán A hófúvásban Berepül a fenyő szárnya A meleg szobába A szaloncukornak Minden álma, hogy Felkerüljön a fenyőfára A gyertya lángja érzi, tudja, Hogy a Karácsonyban Néki van a legnagyobb hatalma. Jóságokkal telítve a fenyő alja Dió, alma, Luca napi zöldellő búza, Mákos, diós kelt kalács Odakerül az asztalra, S lassan nő az égen a fény Visszatér a sugárszökevény

61

95. ének Mi is volt a Tanya A múlt században, Önvédelem a terület székhelye A Föld ma is szent nékem.. Lelkemnek áldozati, Szép edényem Járom a világot Keleten, délen, sorsvonalam Csillaga csillan tenyeremben. S visz magával A Kárpát-medencében A Szent földre A Rónán délre. Vásárhely térségében Ő az én békességem Ha bajba jutok Kérlek, védelmezz engem. S ha jön újra a Tavasz A Puszta zeng majd Újra munkára felindulót S Reggel fényes lesz az ég A Tanya világa mily szép, S Telítve csüngenek rajt Piros-fehér-zöld, kék Virágos szók, s a nap Fényében játszanak Színes pillangók. 62

96. ének Felnézek Az égen a Holdra Úgy érzem, ő a Szerelem forrása. Látom a tanyai légben Rejtőzik a vérkeringésben Bűvös ős erő Érzem én, te, ő érzik A háztetők Meghipnotizál Búzában hál Búza érzi, hallja Nő a szeme, ajka, A Hold sarlója, Ha kell, learatja, Száll a pusztai szép ének. Holdtól a jánosbogarak Félnek, tücskök zenélnek, A Holdsugarak Rájuk fényt raknak. Ringó szálló gondolat A Hold sugarai a Csillagok közt úsznak, Szövi az álmot, S ejti a világegyetemben A szívében az angyali Táncot.

97. ének Engedd, hogy Legyek a Tanítómestered, Regélek neked ember, Emberiség Ellened ítélőszéket Ragadok én, Tönkre tettétek A szép földet Olyan volt rég Akár az éden, Vizek pusztítanak Elég régen régóta már Víz alatt van sok föld, Benőtte a gaz az árkot, A helyet, hogy ástál volna Jó mély sáncot, A földeden nem lenne Most víz, volt ilyen Máskor is a múltban

De egy kapa, s a paraszt Észjárása elterelte A vizet nyomban Most már lassan Odakinn a földön Zöldellne a búza Legyen belőle bőven elég, Ó, az újkenyér a remény Gazda legyél tettre kész, Még mielőtt jön a vész Ne várj senkitől Sem segítséget Segíts magadon Az Isten is Megsegít téged. Óh, Tanyák itt lent, délen, Úgy érzem, te vagy A szép éden.

63

98. ének Ahogy a Tanyákon Végig ballagok Ősz lett, kukoricafosztás van Sok helyen a Pusztában, Hangokat hallok, Szívem dobogása A mélyedésében él Felhevül benne A vér zaklatott sodrása Figyelek, hallgatok, Felsírnak régi dallamok, Mily szép régi áramlatok, Kitisztult, mély Titkos üzenet Őszi napsugárban Szállnak a szélben a levelek A Tanyában énekelnek Kelet fiai előttem, Gondolatban sereglett Magyar te vérvörös nemzet, Szilaj égő csillagok Könnyből fűzött Arany fájdalmak Ezek minket összetartanak Véredben magukhoz ragadnak, Puszták tüze mennyei parazsat ad, Mily szép is lenni magyarnak. 64

99. ének Holdat épp, hogy Kelni láttam, A Puszta varázsában Ezüst sugarú tündér Úgy járt az égen, Merengésben Tündöklő tükör Voltál az égen, Kíséred az embert Mint földi vándort Keletről jössz Te szerény Égi vándor! Te csendes rejtély, Ringat téged az éj, Összeszövöd Zöld selyem fűszállal Arcod az arcommal, S feljön a nap Fénylik a róna S elillansz újra A Tengeren túlra.

100. ének Szabadba mennék Mennék Pusztában Járom az utam Göröngybe Botlok szomorúan Gyötrődik a széles világ Kicsi tanyák ablakában Ég a fényvilág. Sír az éjben egy madár Fekete a tolla, Lehet, hogy harkály? A teli hold beles A széles pusztában A mesés éjszakában Minden Panaszt Az éj az égre felír S az éjmadár az éjben Újba belesír. A Telihold őrzi Az égi titkot Megtermékenyíti A földet varázsával Lesz bő gyümölcs, gabona, Bor, kenyér, Hosszú az éj, Kivirágzik a hold A Föld szívén.

101. ének Gondolatban a Tanyákon Rovom az utat A jelenből látom a múltat A jelen semmilyen Jövőt nem mutat. Ó, szeretet Magyar elejünk Mi is lesz velünk, Sír a Puszta Víz alatt a róna… Uram kérlek arra, Segíts, ne hulljon naponta Könny a szemünkből, Elveszítettük A földön a múltat A Tanyákból Kitúrtuk magunkat Visszasírjuk A biztonságot A régi nyugalmat, A csendnek Nyoma veszett Nincs jelene a Szeretetnek, E gondolat Keresztül szúrja Árnyamat. 65

102. ének Híres a Tanya A sok akácról, Ha virágzanak A Tanyavilágból A Nagy puszta Ő lesz egy gyönyörű Menyasszonycsokor A lila akácban Rejtőzik az ég Bíborszínű szép A sok szép virágod Mennyi fényt látott S mégis gyűjtöd A szomorúságod Tavasz nélkül A föld, mintha Koldus lenne

66

Tudjuk szegényt Kirabolta a tél Gyere vissza Virág zöld fű Az üde mezőre Szivárvány Fesd fel magad A Tanyánk tetejére Üljél madár A lombos ágon Ezt kívánom Jött a Tavasz Élni kezdtem Megremegtem S a kertbe A virágok közé, Kisiettem.

103. ének Tavasz a Tanyán Délibábos tanyák Búfelejtő virágok Lengenek a szép Földünk mezején Tanyák közé Elmennék én, Hitet adni a Pusztának. Higgye el… Az emberi élet A pusztán újra föltámad Kellenek egymásnak, Hit, remény, szeretet Velük együtt vannak, Se ember, se föld így Már nem jajgat

Künn a Pusztán, ha süt a nap, A gabona asztag Eléri az égfalat. A Világban, városban Sír a szeretet, sír, fél Mint egy reszkető gyermek, Isten, s föld szeretete nélkül Nincs a világon hit, A szívben az öröm is fázik. Óh, süssél drága nap, Ne hagyd abba, Bőségben, kenyérben, Tejben, mézben csurogjon A róna, a szép haza, Az ős Pannónia.

67

104. ének Puszták, Tanyák Az ég kék színében A gyönyörű nap Fényes tükrözet Ha reád száll Az embereknek Te vagy a gyönyörű kísértet. Leigázod őket Ha a nap heve dédelget. Szép puszta hidd el, hidd Kiben erő van, Ott az Isten lakik. Rajtad megrendíti Az embert a hit. A Tanyán nem fél Belenézni a vésznek szemébe.

68

Eszméjéért kiáll Szívének ez szabály A föld háta olykor Fényt hint az ember Lelkének világára. S a szellemem végre Új magokat hint Eszményem földjében. Szép földem künn a határon Szép tanyám, tanyai álom Erkölcsös munka Rád áldás szálljon, Az ég tiszta vallása. A föld jogát kárpótolja. A föld szeretete az ő Igaz tiszta szabadsága.

105. ének

106. ének

A régi Tanyák Titkokat takarnak A régi gazda Elbujdosott a múltban A Tanyák sírtak, S végül megvakultak Sír a Tanyán Mindenfelé a szeretet – A Tanya alig áll Reszket, mint a gyermek. Beborult az ég, Sírnak a szelek, Futnak utánam, Ha a Tanyára kimegyek A sárgult levelek. Kellj fel sírodból Hajdani gazda Gyere vissza egy szóra Kisüt majd a nap Kinyílik minden ablak, A házam falára a sugarak Piros szívet raknak. Istenem engen, ha látsz Küldjél új gazdát, Jöjjön daliás üzenet, Hogy házam közepén Besétál a szeretet. Szállj ide üzenet Virágbeszédében.

Ifjú korban Nagyanyámnál A tanyán jártam S a sublót alján Minap találtam Egy ottfelejtett, Őseimről, régi képet. Magas Rózsabokrok közt A Tanyai ház előtt állok, Rózsaszín rózsák Rengetege keblemen Nyíló óriások Mily gyönyörű Istenem az emlékház Micsoda emlék E régi vérnász Az ember családjával Hazájával Hűséget esküdött Lehetek száműzött E pillanat a lélekbe Fényt küldött Ragaszkodunk a múlthoz Ahol a szülök emléke él, Oda vissza lelkesül Üdvözül, ha hazakerült Csendet szül a szívemben A Tiszta szeretete Benne van az Istennek lakhelye. 69

107. ének

108. ének

A Pusztai tanyákon A virág illata Lecsap a kertekben S az illatában Párolog lassan A világegyeteme. Reggel ébren álmodom, Ébresztgetnek édes illatú Virághimnuszok. A nap ős lángja A Természetet Titkaival táplálja A Pusztában A szívnek üvöltését Nem hallja senki, Csak a csillagok Szent virágok A földre hullnak, Őslángú liliomok Az éj oltárán Időtlenül virulnak Pusztában, ha Figyeled az ég arca Mesebeli titkok harca, Csillag kinyílással Belénk van karcolva A nagy titok az Isten Tudata, Maga.

Jön a tavasz nem sokára Kedves Tanyavilág Jön fel a napsugár És eltűnik a földről. Őrizni fogja a földhát a sok Víznek párolgását S a fényre kibomlik A sok-sok rügyek álma Ünneplik a napot A Pusztákban, Tanyákban S kihajt a lelke A szépséges földnek S a titkos kis hajtások Lassan csendben előjönnek A Téli álmaikból Vágyva az életbe szöknek Egy láthatatlan kéz Telehinti virággal A Kertet és a fát S minden fa óriásnak érzi magát Szépséggel, Kedvességgel Körül rajongják A Természet világát S új öltözetet kapnak Az öreg Tanyák Ha eddig vak volt, most újra lát, A csendben lehet hallani A boldog titkos sóhaját.

70

109. ének

110. ének

A szél hozta el Keletről a suhanó napnak fényét áldjuk a nap meleg bölcsőjét A fény aranyat érlel A vérünkben, s Melegít a Napisten Lépkedünk a Nap alatt, Vadvirágból fonjuk Halottainkra a koszorúkat. A szemünk könnyes lesz A fényben a múlton jöttünk át A rémület követte Lépésed, lépésem A jövőben hova is Lépjek, nincs ki Fogadja lépésünket, A sors nem sokat ád Ledőltek az ősi tanyák Az agyagföld gyönyörében A vadon koszorúja Csodás világ, óh A Tanya bánatában Kinyitja vérednek titkát. Megremegteti a szív falát, Ha érzed, hogy elveszíti Lábad az ő drága talaját.

Vásárhely Te Lélekvár Isteni Város tornya alatt Szeretetteddel Fényt hoztál Bokrétának Vagy te szánva Az elárvult Nagyvilágban Az égen Szivárvány Halad, Te vagy benne A Piros, fehér Zöld szalag, Kérjük Istent A házakban Égjenek a fények Legyen otthona Minden Embernek. Vásárhelyt Legyen öröm És szeretet, Ahol e kettő Terem, ott Isten van jelen. 71

111. ének

112. ének

Hova tűntél régi álmok álma, Eltűntél rég a múlt századnak Homályában, amióta a földre Az emberiség ideköltözött Keressük egyfolytában A Teremtőt, hogy segítsen, Fetrengünk a sok Lelki sebekben Tanyák, ti a várostól Mindig szökellésben Madár sóhajod Idehallatszik a múltból. Szereteteddel rég Beojtottad a néped, S mégis elhagyott téged A szenvedéstől rajtad Halálosak a sok sebek. De menni kell előre, A múltból a jövőben, S most visszanézünk Reád a képzeletünk Hazaszeretetével, Tanya te árva szeretet Azt üzenték az Istenek, Nélküled élni nem lehet, Az Isten tartja a kék eget, A képzeleted odavezet Tégedet, s bennünket.

Vásárhely A bajból mindig Kitaláltál. Csapongó lét szárnyán Kivirágzott A föld hátán Reszketeg népre Fényt hoztál Sokszor Gúzsba kötött A viharok Tombolása Az erős Láncára szánta. A sok bajban Segített Az Isten Figyelte, Hogy legyen nékünk Könnyel dagasztott Édes kenyerünk, Legyen mindig Ki ringatja, A mi bőlesőnk S legyen a bajban Mindig megmentőnk!

72

113. ének

114. ének

Pusztába vágyom, Mielőtt elvész a nap Csokorba szedem A zöldben gondolatomat Odakünn a sugarak Boldogan vígasztalnak! Összegyűjti a fény Titkos legendákat, S rakja a földre Az ég üzenetét, S a csend hallgat, Ő a Tanyán, nyáron Vagy télen a Szeretett vendégem Szórják rám A fénymagot Fényévben Mérem a napot. Nyugalmat nyerek Az anyaföldtől kapok Szeretetben Elringatja a gondolatot.

Gyermekkoromban Nagyanyámhoz Jártam a Pusztába, a Tanyára Vakációs minden év nyarába, Péter Pálkor, Akkor érett a nyári alma, Naponta ott csüngtem rajta, Oly boldoggá tett A kicsi alma, Nagy volt a Szegények álma. Ide hallatszik Most is a mély Sóhajtása, S körbe vesz Az alma varázsa. Nem fürödtem Tejben, vajban, Csokoládé mámorokban, De a lelkem Örökre ott maradt A baranyai Nagyanyám Almafája alatt!

73

115. ének A szeretet A Puszta Tanya, A te szereteted, Áramlása a lélektől Eljut a szívig! Benső tulajdonságok A szellemet vetkőztetik, Hogy hozzám őszinte Legyen. Igen, a föld az Isten, Így tisztán énemet S buzdít hogy Birtokba vegyem S a tökéletesség késztet, Hogy szeressem az Igazat, a Szépet! Azért jöttünk A világra, hogy szeressünk A szeretet elbújik A titokban hál S, ha keressük eléd áll S ő téged megtalál.

74

Az ember az Istennek Legszebb teremtménye. Ő a szeretet szépsége Ő az Isten tiszta képe A szeretet fogja az Embernek, Az ember fogja a Szeretetnek, Az Isteni tűz lángra Lobbantja a szeretet, Puszta, Tanya Fontos lesz bennünk, Család, sok vára ország S megjelenése örömet jelent Hazában, világban, Ó szép magyar hon, Te vagy a legfényesebb Csillagom, Ha kell a föld alól Is a hazám feltámasztom.

116. ének Hajnal hasad künn a Pusztán Életem szárnyán Csapong a létem A szellemem árnyán… S a mocsaras süppedő Föld hátán Nyomán jön felém Az őskor a Tanyán, A küzdelem a harc Megragad a Föld bölcsőjében A Róna ringat A csönd magával ragad Tűznek lángja A föld szeretete A szívben örömet rak. Óh, anyaföld, a nap Vetítid reánk a napkört,

Mely összetartja Az édes anyaföldem, S bennünk az elem kört Ő az Istenünk, Hazámat félti velünk, Nyugtató fülemüle dal, Ő a sok bajban A mi kedves énekünk, Az édes kenyerünk, A Puszta szüli nekünk Ő a megmentőnk Ő a mi földi égi Istenünk, Magyar föld te égi földi erő, Ő az, ki ringatja bölcsőnk Ő az, ki elmúláskor Koszorút reánk sző, Ő az, ki testével testünknek Nyújtja a hőt.

75

117. ének Varázsképterek szívem mélyén Álmomban a mennyben voltam S ott láttam kék ködök közt Amint fordultam jobbra balra, És sok, sok bolygó járt arra, Az úrnak arca megjelent Fényt bontott s villogott A csillag koszorút köré font S néztek felém Csillagvárosok! Ahogy néztem A fényt égi tisztaságot! Úgy érzem, rabja vagyok Csillagkapuk nyílnak Fénybolygó utcákra Kihajt a szeretet sugara A szivárványon S fut előre az idő A Teliholdon! Haldokló szellemem Fényes éjjelén ott remeg Hunor és Magor Csillaga a szívem tükrén, Az álombeli tükörélményén.

76

Az emlékképek Sodortak magukkal! S a tört könnyek közt Hazám kerestem Tarka virágok Éledésében! Ó Távoli üzenetek Szívem mélyén Keresem a napfényben A zöld selyem Puszta fűszálat Künn a Tanyán A Tücsök muzsikát, S szalad Fut a szemem Kinn a Pusztán A Tanya regős dala, Ahol felém száll, Ringat a nap, Ringat az éj Csillagváros, Alföld pusztája Mindkettő Különös rejtély.

118. ének

119. ének

Szép tanya voltam régen, A vásárhelyi Tanya térségben. Mondd nékem Hazám, mit is vétettem? Elvették a Tanyámat, Felszabdalták Hazámat végképpen, Árnyak idejét éltem.. Elvesztettem az ős Gyökeremet, érzem. Sebes szökésem Rohan előre a süllyedőben. Istenem, ha nem segítesz Széthullt a Tanyám A Pusztában, Nem ad jutalmat Nélküled letagad, Álmom ringass keletre, Nyugatra, délre, Magasabb világra Tükrös lázban, Narancssárga ég aljára E világnak négy sarkában, Ha nem kellek a mának, Ha nem kellek egy új világnak, Egy új Tanyavilág Tulajdonosának.

Csodás szent nap Fényes szép delejed A Földön is figyelik A te fényes jelenségedet, S figyeli a nem kimondott Szó gyógyító csendje Tanyák, házak is figyelnek, Virágai a Kertemnek, A földet átöleled Óh nap a természetben Virágok kihajtanak. Bennünk az emlékek, Az ember, ha kell érted Életét odaadja, s a vérét, Boldog Tőle Az Isteni őszinteség. A Puszta figyeli a harmatot. Figyel a szép piruló dél A Tanyáról a tiszta emlékeket A szellő öleli ég- és Föld között szépen lebegteti. A Tavaszban suhant Sérelem már örömre tör. Így senki nem gyötör.

77

120. ének Az emberi Mély tudat Oszthatatlan Bölcs-sziget! Szívekben él, s Hangokban, titkot rejtenek Eszményi Alakzatokban S az ember ha kell Célszerű izzásban Ég el, ha az égi tűz Árama lép fel, Az eszménynek vonuló Fénygyűrűjében Testem, lelkem érzi a Mágikus átszenderülésben az Éteri tűz járja át s Az érzelmén Fénymagot vált Mágikus átszellemülésben A kettőztetésnek Átszíneződő fénye Megszületik a lélekben,

78

S míg él le nem törölhető A földön sohasem! A hazaszeretet ilyen! Hallom a hazaszeretet Titkos révedő hangját A tanyák, sírnak az Ember nélkül Ilyen sorsra jutottak Mi is a föld? Az embernek lakóhelye? Az elmúlásnak Emlékhelye? Az emberek vonulnak Ki a temetőbe! Kikosarazza őket A föld, s várják Istenem a vigasztalásod, S nem jössz feléjük, Szemközt az embernek Marad egyedül A Puszta, Tanya, A virágok, lombok borulnak Vállunkra, vigasztalásra.

121. ének A Tanyát járom Álmomat látom, Túl vagyok hazámon Valahol messzi határon. Arcod keresem, Tanya én, S nem látom Te szép tündér Rajtam van egy Lidérces álom, Bennem az őstűz Feszíti lelkem Révületet ad Fájdalma ringat! Az éj sötétje Ki-be sóhajt Felavatja a zajt! Álmomban az égben járok, Rejtélyek titka suttog, Tavaszi csend Vesd el bennem A zöld reménymagot, Oltalmazz engem. Hajtson ki bennem Az emléked tavasza, Ne emlékezzem a fagyra, Csak a virágra,

Nagyapám Tanyájára S a díszelgő ravatalra Parazsat fújjon a Hajnali szellő. Óh, sok-sok letépett élet, Szívem révülő, Az őstűz csak nő, S jön mögöttük Csillagot ringató sugarú kő, S fénylő szeretet, S látom, miként A fehér fényben terjengnek. S ha felébredek Őrülten hív A mező, a rét, Taposom Mezítláb A föld Meztelen Testét, S minden Fa titkos Álma a Rezgő árnyék.

79

122. ének A lombos fák a Tanyán Beterítik a Teret, A Tavasz elkergette a hideg telet. A fény kötelén A meleg hozzánk érkezett, Ringó boldogságban Élnek a zöld virágos élmények, A kék ég szívemben is Arany láncszemet lenget A patak vize, érinti a lelket. Ily szép harmóniában A Tanyák érzik A Természet őszinteségét, Átélem magamban a titkos életet. Úgy érzem az égnek karjaiban Az isten tart engemet. A szellő is öleli a földet. Reggel, délben, ilyen harmóniában Tisztul emlékem Kedves a vidék álombeli szép, Mily boldogok a tanyák, Ha a kora reggel A napfényben ragyog fel. Bármerre fordul az élet Künn a tanyán érzem A bölcs őszinteséget Istenem mindez Elvész nélküled. 80

123. ének Óh Tanya Te áldott A földet a Te szentélyed Megkoronázod, Óh lélek, az Otthonod ott van, Ahol a nap lepergő Cseppje rászáll a Tájra, Ahol a léted Emberek világából Suttognak nyugalmas Visszhangokat, Bennünk élt Emese álma, Fényt hoztál, lelkem Ma már Tested lélekvára Hallatszik a föld alól, Táltosaink sóhajtása De a vitéz nap Ha jár a Rónaságban Tanya te vagy Az ember kedves Halk szavú barátja. Ő a világ központja Kipirul az arca Kipirul a Föld háta Te vagy az igaz álmok álma.

124. ének Hallom amint A tanya sóhajt halkan Járkálok lassan, S a múlt század világában Megyek a múltból Megyek a jövőbe Jön velem szemben Titkot súg nekem Szemem rebben, Súlyos szárnyú képzelet Az ember lelkében ás, Csillagokban, Nimród Örökségében jársz Te őrült égi vadász. Csaba vezér is ott Van az égen fönn, Csillogásuk gyönyör, Égi, mágikus kör, A lélek kapura tör S az álmaim A szellemem írja föl, A múltam a Jelenemnek Káprázatos tükör. A jövőben velem

Fordul a föld Lent és fönt Hozhat vízözönt Uram nézek én Az égre föl Az igazság elválik A félelemtől. Az életemben Az életem sorsa Függ a jövőtől. Hív a jövő Most a Tél után A Tavasz üde szeme, Megyek vele a jövőbe, Ha megérkezik szeretem Ő akkor már a jelen! Az őserő a múltat hajtja Előre a jelenben, s aztán A jövőben tovább. Elhagyott minden, Múlt századi tanyát, A múlt elmúlt, Nem boldogul tovább. Az idő a múlt megkötözője, Ő a titkok műve.

81

125. ének Tanya hangja suttogja révedésében Ember esőcseppje a szélben, Háromdimenziós Egyforma érzelem, A tudatban ömlő Csillogás képében A lélek sugár műve, Ő a boldogság szövője! Ez a nagyszerű Szép törvény – örök! Óh mint a nap – Óh, mint nap Az égi földi körök Zuhan a nap S a föld szomorú marad! Reggel újra fényes lesz az ég Hazám óh mily szép Telítve csüngenek rajt Fehér, piros, kék Virágos szók Pillangók játszanak A nap fényében Szép-színes képben Óh hazám, úgy érzem

82

Te vagy a szépséges éden. Fénylik a falevélen a nap Gondolatom száll A Tavaszi csendben A lelkek az Imádság Érzéke, a tisztuló virága Fényben születik Az érzelem álma, Egyedül a nyugtát Sehol sem találja, A némaságnak Titkos uralmában. A Tanya álmodik Az ébrenlétében Szép futórózsa Itt élsz a Kertben, Befutottad a házam, Körülöttem Eltűnnek belőlem A sötét árnyak Nőnek rügyező virágos Ágak az akácfának A csillagom reám néz le, Pitymallatnál jön fel A nap kitörése.

126. ének

127. ének

Istenem Küldj a tanyára áldást, Látom, figyeled a Tanyát, Mily jó sorsa van A napsugárnak Ömleszti az emberekben A fényt a vágyat. Ha én lehetnék a nap Fénygyűrűkben Beragyognám télen Nyáron hazámat A nap fénylik, mint Az emberi ész. Légy anyaföldem, Viharzó lángész, Elég volt, Puszták, Tanyák a révedés Légy erős, mint a Kard, s kés, szőjjél Tavasz szőnyeget, A földre ez kell Napsugárral, esővízzel S építsetek Fatornyos Tanyákat. Körülötted oly szép lesz Minden a házad a csillagod Itt minden fölismer.

Vásárhelyi tanyák, Amelyek még állnak, Üzen néktek egy eszményi hang És Vásárhely városának Szerettem volna lángja lenni Pusztában a Napsugárnak Szerettem volna Fontos része lenni A hazámnak, Rónaságnak, Vagy bár része Lenni a mának, Árnyéka vagyok A lángnak a Gyűlölet árnyékvilága A kikosarazott Beteg tanyáknak. A karom tehetetlenség Káros árnya Szerettem volna lenni Zászlója a Tanyáknak. Zászlója a hazámnak Zászlója Vásárhely város Tornyának. Zászlója lenni a megvetett Gyűlöletnek, irigységnek, Vagy bár zászlódarabkája Lenni a csonka hazámnak. 83

128. ének A csodás nap ragyogása Kinyitotta szemét, A Tanyavilágot koszorúzza, Boldogság is ragyog, Hív a virágos rét, Mikor besüt a nap A szerelmes föld ölében, A Kárpát medencében, Alföld gyönyörében. Ott feküdni simogató Virágfüzérekben S belebújva ölel a Vadon koszorúja. Ó csodás világ, Hogy este az égen Kinyílnak A szűzi csillagok S virágként Díszlenek Fehér-sárga Fényekben, Mi lenne, ha Nem lenne virág,

84

S a szeretet Varázsa Folyik szívünkben S visz a sodrása Az égtengernek Áradásában S a fény sodrásában S a szeretetnek Gyűrűje öleli Lelkünket Rejtelmével Körös körben S idelenn az Álmodozó Csillagvirágok Kristálya kinyílik A mi szívünkben Érzelmekben. Óh élj virágos nyár, Keblemen szállj, Nélküled a versem Sivataggá vál.

129. ének A Tanyai földön Sok a sár a Pocsolya, Sok a víztükör Az életben folyton Zavaros kör. Árnyakba Burkolt élősködők, S sár a nedv a Nyirkos köd Lopják az erőm, S ha fáj valamim Lelkem kiürül Ül egy ködfelhőn A Nap figyel engem régen, A Pusztának Gyönyörében És sodródik a szél Virág, fa leng körében Bennem a nap Gazda nélkül Csupa kárhozat Mosolyogj tovább Reám kedves nap, Ne legyen hazám Fagypont alatt.

130. ének Vihar a Pusztában Ráborult a vihar a tájra, A vágyódás lelke Rügye felgyülemlett Az eső lázban Hajtja a tavaszban Isten ereje égi sugalmában, S majd elmúlik Az eső, a víz, a sár, Összefonódik a nagy Pusztában, Békés ringatás. Tombolva jár a Virágos hír, Egyik szemed nevet A másik örömében sír, Bokor, fa, virág A rügyét hajtja. S a Keleti fénnyel hozza A Tavasz üde álmát, Fején igazgatja Virágos pártáját. A Tanyavilág Újra jövőt lát, Az Istenhez rebeg Segélyimát, Ébren álmodja a Földnek Pompáját. 85

131. ének Én regős tanya, A Tanyák képviselője Regős Tanyákra Rászáll az örök álom, Én vagyok az erő a Tanyában, Ha nincs remény A feltámadáson. Szívük összes Dobogását hallom, Tanyák szenvedését Hallja az ég! Álmomban Szórják szét bennem. A tüzes erők erejét A Tavasz a kikeletre vár. Erősen fúj a szél, Gyenge vagyok, Majd széttép Felkap, s visz,

86

Mint a tollpihét. Barangol a szél, Üvölt a lelke, Mert a Tavasz Elüldözte… Éledezz, Te virágos ajkú, Csodás föld, a hó Bánatában összedőlt.. Erős az akaratom, hitem A Többi Tanyákat én Képviselem, Bennem tervek izzanak, A Tavasz álmokat ad. A vérnek titka van, Ó káprázatos álom Átélem a feltámadást Minden tanyákon, Így lesz tiszta az álmom, Ez a benső vallomásom.

132. ének Ősi Regős üzenet Szívem sugalma Kísértő féltett Szép érzelem, Szállj ide Regős, ősi üzenet. A Puszták ölében Verset ír a rónáról szemem A délibáb rezgésében Földre hull a nap A föld háta Belőle sarjad Az ember belőle él Hajdan jött beállt Tanya udvarába A búzával megrakott szekér, Elringatta bennünk A bánatot a fény, S az asztalunkra jutott Örömben, bánatban Könnyekkel.

Dagasztott kenyér Összeszűkült láng A Testben fényre talált, A szellő fölöttünk Lengén szállt. Átölelte a tanyát. Álmomban ott éltem. A Táltosok szép Vízió körében Valósul meg Szép álom emlékem, Mert ami fáj, S ha szívben bűn járt, A Nép a Táltosnak Elmondta, s a Nagylelkűsége Istennek továbbította S a lélek nem Volt már gyászban, A Tisztaságát az Égnek fölajánlta.

87

133. ének Alföldi Tanya regéje Száll az ég felé a Panaszos víz hangja Óh kinek mondjam el A népem hozzám Mostoha volt, Sárba taposott, Megalázott, kifosztott, Testem, lelkem holt Szívem vére kifolyt, Földjeim szétdarabolt Ma már hitemnek árnya A haza tört arany Maradványa… Miért is szorong a keblem, Ha a népen a prédára Odadobott engem, Más javára. A szeretet fénye Az égből ered – Megtermékenyíti A földet, s visszaadja A föld a múltat.

88

Csak ott leled meg A csendet és nyugalmad. Csillagokról álmodik A föld ugyanúgy az ég Pedig naponta látja Az ő szépséges fényét Régmúlt homályból Őket valami vonzza, Ez a csillagok különös sorsa. Óh, ha az ország Uralma gyáva polgára, S a haza lesz a prédája Élvezi a világ, amit hall, lát A fekete nagyhatalmak Kéjelgő kínjátékát. Nincs okom a bizalomra Kezem, lábam levagdosva Hazám fia nem vigyázott reám Testemet, lelkemet szétosztotta. Egyedül a Kárpátok Koszorúi lelkem árnyán Néznek le hozzám Ők azok, kik vigyáznak reám!

134. ének Szívemben rég Őszi tangó él, Olyan, mint hervadt Virágos rét. S visz feléd hazám, Téged is gond, Baj hasít szét. Suttogása szívemben Rögös mélyedésben él, Tájakon, Pusztákon, Sodrása zaklatott, Él a népben a fájdalom Lesz az ártól termés Volt így máskor is, Mesélték az Ősök és a csillagok Felsírnak régi dallamok Magyar ne légy Véredben élő halott! Figyeld, magukhoz ragadnak Álmokból szőtt

Régi áramlatok Kitisztult mély Titkos üzenete. Kelet fiai ős serege Ti vérvörös nagy nemzet, Ti szilaj égő csillagok Ti könnyből fűzött Arany fájdalmak Gyöngyfüzérek Titeket összetartanak! Temetőben az utolsó Őszi napsugárban Szélfútta levelek Csendes avarában Hulló üstökös villanásában. Az Úr hangját, Figyeld, meghallod. A Pusztába a Hangja bele kiáltott, S jönnek az ősi hangok.

89

135. ének Atyám fia, Néked regél a Regős tanya, Mis is lehetne nékem Még a haza szeretete, A föld háta, Ő legyen hitemben Az igazság helye, A Tanya világa, Hisz benne. A magyar földben Fogamzott meg A lelkem gyökere. A tiszta szeretetnek Megközelítése Jusson érvényességre, Legyen a hazának, A földnek nagylelkűsége A természetnek, Ki szabadságot ád, Megszentel A vadon gyönyörűsége A föld Katedrál székében, Igazságában A haza ereje benne Előre lép népével Az Isten jelenlétében. 90

136. ének Hej, regő rejtem, Istenem, Mi is lesz velem, Vihar készül a Tanyán, Bennünk zokog a hangján. Halottak napja van ma Temetőben vár Apám, Anyám, A kertben is üvölt a szél Az álom is futó lázban A mező surrog Zöld selyemruhában A szél őrjítőn fúj Valaki könnye arcomra hull, Óh Tanya föld Szomorú az arcod Elfutó időben Folynak a harcok Úgy érzed te, ő, én, ők Rejtett erőnk Gyökere becsapott.

137. ének

138. ének

Mint ahogy a fáról Lehull a lomb, A ledőlt tanya Ne hagyd el a hont, Helyébe üresség tátong! A Pusztán Sír, zokog A szitakötő Dimenziót váltott, A puszta föld a jövő, Valaki elkergette A múltat, Mint egy bűnöst, A meguntat. Egy megalázott Állapotba jutott A tanya a Puszta, Mely egyszer összetapadt, Az időben más síkon halad. Óh, lombok, Betakarják a Tanyaromot A Magyar fűzfa lombok. Bólogatnak az Akác szomorú virágok.

Óh, föld alatt nyugvó Igricek Az ember gondolata lát Ezer évre visszapillant Amint jártátok a magyar határt. A Pusztát, tanyát Ti gyógyítottátok, A vak létnek elhaló életét Gyógyították az embernek Testét kifürkészhetetlen lelkét Ti égi óriások belőletek nőtt Magyar ősatyák az égben S a föld mélyébe vittétek a titkot! Igricek, Táltosok, Legyen lelketek áldott, Lázában dobott El titeket az országtok.

91

139. ének Vásárhelyen írom A legtöbb hazafias S, tanyasi versemet Óh Vásárhely ide Kötötted szellememet A föld szeretet áradata Bennem éled harmóniában. Ma a szél regél Künn a pusztában, Téli, borús éjszakában, Kárpát medence Déli táján, Vásárhely Pusztáján, Tanyáján, a Gondolat ott jár, Nem tudok aludni, Süvít a szél, Zenéje bánatról regél. Gondolatom a csöndben Az Úrhoz száll, Országom századok Óta gyászban, S a sötét csönd

92

Összenő a gondolatommal, Az éji titkos halállal, Benne vagyok Az éjnek haldoklásában A csillagok is Odafent a gyászban Minden egybeolvad S a sóhajok suhannak, S bennem a gondolatok Tömörülnek, zúgnak S, ha nem vigyázok Tudom összezúznak. Óh, gyere vissza álmom, Hazámért imám Az égbe szálljon, S elmondom néki, Segítsen hazámon Éljünk szeretetben Éljünk békében Ne vesszen el hazám Óh Istenem, sohasem A Térképen.

140. ének Erdők, mezők, Tanyák Voltak a búvó helyetek. Sirattak benneteket A sárgult falevelek, S a Pusztai népek Nem voltak a földön Számotokra búvóhelyek Utolértek titeket a hóhérkezek, Ha rátok gondolok Szívben a fájdalom Mélyül, mélyen ás S tántorog benne a sírás. Bárhova mennék óh Minden titok, s árnyék S jön, megjelenik egy-két idegen S lebénítja ideged és idegem. Szétverték, elvették a hazám Sokszor az elmúlt ezer évben. Óh, magyar nép, ne légy Mindig kirekesztett a világból Ne légy mindenkinek idegen Ha holnap magamat Keresem az égi tükörben.

141. ének Lehet, hogy a családom Szellem is hallja? Találtam a közelmúltban Egy régi szekrényaljban Egy ott felejtett Régi emlékképet. Rózsabokrok közt A Tanyai ház előtt Boldogan állok. Rózsaszín rózsák közt Keblemen nyíló óriások, Mily gyönyörű érzés Néz felém az emlékház Most előttem emlék láz Micsoda emlék a Tanyai kép Micsoda szép E régi vérnász! Lélekírás Az ember családjával Hazájának hűséget esküdött Mindenek fölött, földem Te örök Óh lehet ma száműzött A múlt a lelkemnek Most fényt küldött Ragaszkodunk a múlthoz, Ahol a szülők emléke él Odalelkesül, odaüdvözül A szív, ha haza kerül! 93

142. ének Regős magyar ima, Puszta tanya Te Isteni sugallat, Idekünn a zöld sarjadás A szívnek virágáradás. Kora reggel van Kinyitom az ablakomat Jön fel a csodás nap A szemem rajta fennakadt. S boldog tőle a szívem S a néma csendben Megnő a lelki fényem. S percekig az égnek S földnek áldozok A némaság rabja vagyok. Tisztul a lélek Mélyen lélegzik!

94

S a boldogság sóhaja Benne virágzik. S az ő szent tükrében Érzelmek közt ellazulok! Tudom nap nélkül Árnyékban elpusztulok, Napimádó vagyok. Álmaim közt bennem A nap kitörése kavarog. Vízesésként él a szívbe Hull reá a fénye, S ha hanyatlik bennem Komor lesz a szívem vidéke! Gyönyört súgó lelki hangok Azt súgják, Hogy a nap fia vagyok!

143. ének Mondá az Úr, Eredj ki a Pusztában Ringó napsütésbe, A búzakalász vár Reád a ringó táncban Ő a Kenyerednek áradása A föld háta a Te Szereteted várja, Lehajtott fővel nézem Óh teremtett földem Rajtad ül, érzem Kárhozat, veszedelem! Ember a földnek Tetteiddel pusztulást Fájdalmat idézel A nagy ég téged Szenvedéssel Nemesíteni kénytelen! A Tudat mélye

Kutatja önmagát S a megújulását! Magyar kutasd A gondolatok mélyén Hozd fel a fényt A titkok merülésén, Ember kutasd Folyton az elméd Növeld a teljesítését Az agyadban ember Nagyon sok sziget van Még parlagon Hever és lakatlan Ne légy csak suhanó árny! Jó tetteiddel engem vigasztaljál! Szeresd fiam a földet Ő az, ki ringatta bölcsődet, Szeresd, hisz ő is még gyermek!

95

144. ének Az ég idézett nékem, s néked Szép magyar tájképet Istentől festett Magyar képtereket Pusztát, tanyát, Ahol ringat a szeretet. Óh, égi berkek Olykor remeg A drága szív Olykor szendereg, S aztán hullajtja a szív A könnyét, Ha idegen Az ország a vidék, Ha nem érzi a hazája Csillagfényét Te vég nélküli Végtelenség! Lehet, hogy a szívnek Érdemtelenek a földi Vidékek, óh, ki érti Ezt mind meg S újra jönnek Feléd földi ezer képek S aztán újra Fogyni kezd a kezdet.

96

145. ének Rónaság, Te tanyavilág, Múlt századi regő, Hej, de kesergő. Lábom a Pusztát járja, Fények szűrődnek Az akácok vállára Sehol nincsenek Ma már házsorok Összedőltek Öregek voltak, s Álmatlan „vakok” Nincs ki hallja A te kiáltásod, Idegenek lettek A régi álmok Ahogy a Pusztába Egyedül járok Nincsenek sehol Kocsi csapások Nincsenek emberi nyomok. Ki is hallaná kiáltásom, Ha itt bajba jutok! A koldusbotra jutott Régi házromok? Igazán, ki is kiáltana Vissza reám? Csak a károgó varjak, S a sápadt csillagok.

146. ének Regős Rege Pusztán, tanyán Sikolt a csend árnya Sikolt az est Ha rászáll a virágra Sikoltana reggelente A harmat cseppje Ha volna néki hangja Végtelen a magánya. Sikolt a szél is A zavargó nyugtalanban Sikolt a lemenő nap Az éjszaka kapujában Gondolatom szórja a Napnak sötét árnya! Sikít az est magányában. Szívemben sikít az örökös Bánat, reá emlékezés,

Hogy ellopták hazámat, A sok Tanyámat. Zsarol a mélyemben Mindig mélyebbre vés! Szétárad bennem Hazám a te szép arcod, Sikít a fájdalmam hazám És te nem hallod! Sikít az esti vérsugár A hegyeknek oldalán, Halott lesz a Róna, Az ősi táj, Ha nem jár a Turul madár, Sikít az idő szökése! Eléri ma-holnap az ég falat, Hazám sikít a bánatom, Mely megöli fájdalmamat!

97

147. ének Regélő révedés Visszapillantás Az évek során A Tanyán ülök a kertben, Rózsás kalapban Vörösbort iszom én A lemenő napban. Suttogás a szívben Visz feléd érzem Istenem Élő rögös mélyedésben Sodrása zaklat Álmokból régi, ékes, Szép áramlat! Bűvös, szép emlék Szertartásos ajándék Magában forrást hord Lappangó bűnöket A lélekben töröl, old.

98

Érzem bennem Isten lábnyomát Mosolyognak reám Fehér virágos almafák. Tiszta érzelem Kárpát koszorú, te Legdrágább virág, néped Nem ismeri az akadályt, Nem ismeri a gátakat, Gerjeszti a vonzásokat Lélekben a nagy szent tűz, Istenem majd csak Erőt kap a fénytől S mint egy járvány A fény újra reátör S mindig, mindig Hozzá visszajön!

148. ének 2010-ben a Szilveszter Regél nékem Vásárhelyen A Hold ezüst fénye Rászállt a Tájra Az emberek sietve Mennek a Szilveszteri Gyönyörű bálba. Ezen a napon Magamba szállok S a bölcsesség ringatja Az én lelkivilágom, S beszélgetek a Szilveszterrel. Regélő Vásárhelyem Talán reám figyelsz? Te vagy, ki az emberekkel Az év utolsó napján tisztelettel A csillagoknak Figyelmet szentel! Oly szomorú a tél Az évnek szilveszterén Majd jönni fog Keletről magasztos fény Föltámad a nap,

Ma vagy holnap A szívnek ünnepén. Ilyenkor a hűvös, Tükrén fürdik a hold, Vízió képén ellazulok. A gondolatok csupa titkok Télen holt lesz a szép táj A nap fényszálakon Jön be hozzám az ablakomon. Ilyenkor hazámon Alszik az álom, Ilyenkor szomorú a Tél a zúzmarás hazámon Óh, hazám Átölel a vérem Révedő titokzatán, Égen, földön, síkokon át Óh regős Vásárhely Gondolat járja A bűvös útját, lám Istenhez közeledik Az én magas Rezgésszámú fantáziám.

99

149. ének Istenem Ti vagytok az én ős Legmélyebb rejtelmem Te vagy a legbensőbb Tiszta szeretetem Te vagy kiben én Megbízom Te vagy kinek Életem feláldozom, Te vagy ki vigasztalja Halálos bánatom Te vagy ki megvigasztalod A sebheges létet Te vagy kinek Elmondhatom Ha szívemben vérzek, Te vagy az, Ki visszavisz A magyar legendákban, Te vagy Isten, ki

100

Fényt küld a nap sugarában Pusztákra, Tanyákra, Te vagy, ki bőség aratását Küldi a nyárban. Kinek elmondhatom Ha szívem valami bántja, Te vagy benne egy Rakás máglya. Te vagy az egyetlen Ki fölmagasztal Engem e rothadó Földi világban, Te vagy, ki erőt ád Népemnek hazámban. Te vagy, kit Belefoglalok Vásárhelyen, s hazámban Az esti Imámban.

150. ének Tavaszi emlék A Tanyán. Óh, hazám, Ahogy így Visszaemlékszem rég Mily szép is benned A Tavaszi emlék Újra a szívben átélem A naplementét. Virágosak az álmok, Arcodra kiül A lelki mély vonásod. Üde tavaszi reggelek, S a virágok A vágyát Varázsa Széthasítja S révülten Mereng a virágzásban S kivirágzik A Tanyák álma

S minden tanya a Pusztában Másiknak Hasonmása. Széthintik Bennünk a szeretetet! S szívem dobban Mélyen, csöndben Mint titkon a virág A révült völgyben. Ó rejtelmes álmok Ringassátok szívem Selymes, szelíd virágok Párnám gyűrött, Szemem álmatlan Zöldellő rét, te Virágos selyem paplan Az üde szélben a Tavaszban, Virágomlás leng benned Illatosan!

101

151. ének

152. ének

Felült a telihold Májusban Az ég aljára S ráveti sugarát A pázsitos Tanyára, zöldelő síkságra. Titkos vonzalma Olyan, mint a fény melódia S néz felém az ezüst arca S fülembe súgja Az erdők-visszhangja Nagy az ő hatalma Bőséget sodor A reggeli harmat Hazádra S a vonzás köre Mielőtt elszállna Gerjeszt, duzzaszt A jóságos varázsa A Hajnalhasadásban! Színes virágok Felébredeznek ágyukban Fürdenek a hold balzsamában Óh, hold, te jóságos anya A virágok záporában Ébred a Tanya, Száll feléd fohásza, Te vagy a Tanyák Rejtelmes menyasszonya.

Pusztába menekülök Fejem fölött Néznek le a Holdudvarkörök Egy fényes csillag Hajamba költözött A Puszta csillaga Fénybe öltözött Idemenekültem A szellemem tett a Pusztában egy kört, S a földön fénylett A szeretet, óh Istenem, mielőtt kihűlök A Pusztába menekülök, A Titokzatodra Rátalálok a fejem fölött.

102

153. ének Száll az Isten hangja Érzem a tanyák Kesergő énekében Tanya népe, nem vagy Te a földön árva Az ég ajtaja előtted Ki van tárva, Össze vagy kötve A Természettel A lelked csalódás Ne sújtsa, a szemed Nem lát csak e világban Az igazság a Korlátok határán Túl van. Takaród, ételed, Italod bőségben van, A szeretet egy napon

Szeretetet záporoz reád. A szorgalmad Nem ismer határt S az Úr egy napon megáld Te a hatalmad ne használd Mások megalázására A haza, s az Úr is ezt tanítja, Szíved az ég törvénye formálta. Légy a hazád áldása Légy az élet sűrített Tiszta kivonata. Légy az Isten szolgálatában Majd egyszer, ha elmész Az ég Ura kíséretében Addig maradj a hazádban szépen A Kárpát medencében. A Puszták révületében, Lelki ünnepélyben.

103

154. ének Március 15-dike van Kisütött a nap Ünnepli a tavaszt Köszönöm az égnek Gondolataim Is fényesebbek! Kedves nővérem Is ma született, Zöldbe öltözött A nagyvilág A harangok Meghatóan zúgnak Hazám fiai szabadságért E napon mindig Az éghez esdekelve Imádkoztak.

Az Uramnak Szabad tiszta Gondolatokat mondtak. Áld meg urunk A Magyar népet, Hogy éljenek szebb jövőket! Adj uram Bő búzát, békességet Segíts, hogy Tengernyi tudásodból Merítkezzek Nékünk a föld A birtok az élet. Az égben a titkok holdudvarában Hozzád visznek

155. ének Regélő lelki törvény, Ha megsértem A haza vagy Saját erkölcsömet, A bűntudatot Nem tudja feldolgozni A lelkiismeret, S ha ítélkezek 104

Önmagam felett, S a haza felett seb sose Be nem hegged, Halálos kimenetelű Is lehet az ítélet. A mélytudat a benned Született hit Az, ami boldogít.

156. ének Az erdőben nem leltem Bölcs Turul Nem száll el tudom A semmiségben visszajön Még tudom érzem Bércek kősziklái övezik Erdély országát! Őseinknek Ígéret földje volt Kárpátkoszorú Övezte Magyarország Kincseskamráját! Úgy érezte a nép Mint Istennek áldását Jöttek gyilkos árnyak Szétszabdalták Országunkat Ördögi tett Behódolt a pusztításnak Éber álmok közt Zúdult reánk Fosztogatás,

Zsarolás lett belőle Trianoni Mánia Kis Magyarország Nagy Románia Jártam Etelközben Klézsén tyúkszeren Emesét kerestem A kéklábú madarat Az erdőben nem leltem. Bölcs Turul Nem szállt el Tudom, érzem Nem száll el a Semmiségben, Visszajön még Tudom, érzem. Ott lakik a Turul, Ott a Pusztákban, Erdőkben, Száll Titkos hangján Dalolgat, keresi A magyarokat.

105

157. ének

158. ének

A Tanya fellázad, Édes hazám, halljad! Hitem hozzád vezet az örök Titkos révület mögött S ha hosszan nem láthatlak Szívemnek hajnala nem hasad Hazám nélküled Bennem a vér megalvad. Minden lelki megújhodásom Az anyaföldtől kapom A föld szeretete nélkül Bezárulna Az éltető rezgésszámom Keserű bajomban Hozzád menekülök Istenem, Te vagy Mindenem Te vagy a föld Te vagy a Tanya Te vagy a Puszta, Te vagy a haza Te vagy a földanya Az ember nélküled Nagyon árva. Titokzatod fejem fölött Száll lángkoszorúban.

Gondolatom ébren Valakit hallok sírni Künn a Pusztában, Sírnak a Tanyák, Bennem fájdalom éled, Sikongást hallok! Megvakultak bennük A régi szép álmok Olyan szép A pusztában minden, Betegek vagyunk mi Hova menjünk innen A csillagunk is fölismer Óh, életünk az örömöt Lesi, várja Álmaink valakit Folyton keresnek. Hull az eső, hull A könnycsepp A gazdáink már Rég nem élnek, De bennünk még Nem halt meg Visszhang a múltjuk, Az élet kísértetén A szívünk mélyén.

106

159. ének Uram, negyven napja Szép hazámban Esik az eső! Számolom a napokat, Beborította a víz Az ég alatt Szülőhazámban Az alföldet Sok más tájat A Tanyák, földek A víz alatt vannak. Lidérc álmomban Láttam, midőn A temetőben a föld alatt A talajvízben A koporsók úsztak, Ha fele ennyi Eső esne,

Lehetne a rónaság A vigalmak kertje. Tudja a paraszti Észjárás, Tavaszi eső Mindenre áldás. Ó, víznek árja! Folyókban vannak Bőségben halak Lesz gyümölcs a Fák bőven virágzanak Zöldül a mező, Nő a gabona, Lesz bő aratás Uram kérünk Tőled áldást Fele ennyi esőt A szívben megújhodást.

107

160. ének Kies Tanyákon járok Istenem, Bennem felgyúl Lelked kegyelmével A szeretet csillagod Boldogan járok Az idő szárnya alatt Átélem újra a Tavaszt Fájdalmak közt bujkálok Öröm a tavaszban S a föld forgása fejünkre érik Virágát a földre Kiteríti A szívben a tűz magja Hiába fénylik Mit ér a fény Ha az ember folyton Mégis sötét árnyékban él A Tanya is réved Koporsóba téved

108

Az élet így van kódolva Istennel a szeretet Fénymagot termel, A Föld ugyanig van ezzel, Az isteni hő Magot érlel, Földbe süppedő, Édes hazám, figyeld Az égen épp A holdat töltik A Pusztában virágillatot Hord a szél Benne Isteni erő él Világok pusztulását Űzi benned a jövő A szíved rejtekén Fedd be vállam Zöldülő tavasz éjjelén A föld virágos ölén.

161. ének Hol van az igazi haza? Ahol születtem, Ahol élek, odavágy A lélek, felrepül Az égre – szárnyakon S keresi az örök hazát, És sokszor elvisznek Messze a gondolatok Csillagpályák Vezető útjai a kalauzok! S visszafordulok Itt nincsenek térképrajzok A földön Lehetnének akár a Tengeri áramlatok Az embernek útmutató Időmérő kötő óra! Vagy az örvényeknek Remek spirál-tánca! Mely a Tengeri fehér habra Az égi víziók pályáját S a Hold földi befolyásolását Belén kódolja s a Földnek DNS száma is Időről időre változóban Álmodozó szív, te vagy Égnek-földnek áldozata. Ami összeköt bennünket A földdel – szeretettel, az a haza! Árnyképe a Tanya

162. ének Tanya a szívnek Bűvös csengő Dallamú imádság Tudják ezt a Tanyák A földi örök valóságot Nyújtják, a Múlt élményeket Szent fény hevíti föl, Az ember földi joga A boldogság A szentség a szeretet Odaszáll, ahova Eltűntek a múltból A szent mélyülő Ereklyék, egy fonószék Lehet akár egy kép A Távlat káprázata Kutatja az igazságot Lélek az ég törvénye Szolgálatában Lefoglalja a látás Világ káprázata. A szeretet az, amit Elzártak az égi korlátok. A benső szabadság Ihletet ád, A földi jogát a Boldogság kárpótolja Segít a megsejtés, A nosztalgia. 109

163. ének Figyelem az eget, Ó csillagok, mily Szép, hogy titeket nézlek, A csillagok követet küldenek Éteri fény szeretet Megdermedt Régi álmok Hozzátok fénypalástot Küldenek, Rabságban Szenvednek Tanyák, Emberek. Te vagy az őserő A földön Nyertél életteret, Ember, Ne félj az Úrtól Virágos földön van A bérleted, Nézd az eget Csillagkapuk A fejed fölött Tükröződnek Az ég Tengere

110

Harmónia Csupa ének Óh, Magyar Tegyél valamit Hazádért kérlek, Hogy a földünk Ne legyen csurom Vércsepp! Ismerd meg magadat Hazádat, a földed, s Tanyádat S élni kezd lelked, És ha kigyúl a nap Mosolyog ajkad, Házadon kinyitja az Ablakokat berobban A fény mosolya A villám összeköti az útjaidat S az almafák mögül Kedvesed szeme Ragyog reád, Erre mind büszke tanúk A tanyák.

164. ének Le-föl csavarog. Ha rágondolok Házunkra, Tanyákra, A nagyszülők Fáradozására Álmodozásban A szív boldog Mert az érzelme Talán a nap körül forog A szívem pedig A múltról A szívemben dobog, S örömet hintenek belé A régi szép álmok, A szép színes Tanyai Tájak.

Kimegyek a Tanyára Egy szép délutánon Istenem úgy érzem Amerre megyek Kísér a csillagom. A szeretet olyan Fényes tükör Békés ringások A régi Tanyai Álmok. Az ég a szeretetem Kérte, néki odaadom! Bevonja a csillagot, Ringat bennünket A világ a titkos Óh, álmodozom A gondolatom

165. ének Vásárhelyiek A tanyák hívogató hangját figyeljétek A repce táblák A föld hátán díszelegnek Vissza mosolyog A napsugaras égnek

Kezed munkája áldást hoz a kikeletnek az ősök hangja Ha figyelitek nektek A Pusztában regél A Tanyákra ha kimentek visszhangja a szívben él. 111

166. ének Csupa titok a vérem, S eltűnik a létem A világ rejtélyében. A puszta föld a fényt Újra, s újra csalja, S a földet színekbe rakja. Ez nem álom, Ez az élet, Egy fűszálon Ezer világ, Ezer élet. Ezer káprázat éled Óh, mennyi fény van A Pusztában. Egy május délutánban Óh, megsebzett Tanyák A virág néktek nyílik A Pusztában, Ha visszaemlékszem A fiatal koromra A Tanyákra emlékszem És a virágokra Álljon a Tanyán A virág asztagokban, Ne jusson csak a Díszelgő ravatalra.

112

167. ének Puszta Tanya Veled boldog vagyok, S mint őz a Pusztában, Benned szökellek, A föld magában Hord titkos üzenetet! Él a Tájban sok Igric Az idővonulásában. Tudatomban Sokszor érted Máglyát rakok Izzón lángolok S jön egy könnycsepp S ellobbanok. Sétálok a Tisza parton Nevedet bennem Hordom. Tisza vize Gondolatom halkan Fölissza s az égnek Továbbítja. Ha újra születek Alföld benned éljek Ez legyen az Életem álma, Az árnyam távirata

168. ének Mily szép a lelki tisztulás, A Tudat homálya, A nemes szívben ás. A mély révedésben, Az időtlen lappangásban Kutatja önmagát A fény véradatában. Valami súgja Az őserő megújulása Csupa ének Az őserőnek Áramlása Újuló új élet! Titkos hajtása Fényt hoz a Reggeli Imámban, S fényt rejtenek Az élet sodrásában, S föltépi szívét A Reménységem Künn járok a réten, Hófehéren. Sugarat bont A benső sötétben, S reám száll az ég békéje S ringat a Róna, Puszta reggel, délben, Az anyaföld Szeretetében.

169. ének Hazám, a Térképed Lelkünkben Be van rámázva, Te vagy az érzelmi avatása, Te vagy benne az égnek Filozófiája. Mily csodás harmóniája Vagy te a földnek Ahogy így le-föl Bolyongunk benned Búzakalászos Puszták, Tanyák Pipacsos mezők Harsogó színű rétek Édes csabagyöngyét Termő szőlős kertek Olyanok vagyunk Mi magyarok Bennetek, mint Játszótéren a Mosolygó gyermek. Csak el ne veszítsük A Te szeretetedet.

113

170. ének A remény filozófiája A Puszta regéjében, Él a remény, ahol Vigasztal az anyaföld, Bölcsőjén a halhatatlan Reményem A szellemem Folyékony aranya Ott lapul a Pusztában A búzakalászok magjában, Amott örömöm Gondot visel felőlem Az anyaföld minden nap, Hogy legyen az embernek Betévő falat. Sejtelme a Lélek kenyere Harmónia lángja Térj be a Magyar Pusztába Légy a szeretet vendégem, Hogy néked itt a szép Csendességben Naponta elmeséljem Itt lakik a Természetben Az Isten éber álmaim Látomása int nékem, Puszták ti szent helyek Itt a délibáb rezeg Az ég, s a föld rezgés számai Együtt hemzsegnek! 114

Szereti a Teremtő E különös vidéket A szívünkben Égnek földnek Aranykörei röpködnek Istenem a Te fénylő napod Örökké megmarad A világon Látható Épített formák Mind összeomolnak, De az égi Titkos misztérium Hullámai hosszát Kapcsolja be Az emberi Mély tudatba, Az idő törvénye fölé Uram, az életem És a halálom Tudata közé. Uram, úgy érzem az élet Valamennyi jelentősége, Összefüggése kering Bennem, mintha Egy falevélben Hatalmas életfa lenne! S a nedvei a titkok Örök valósága él bennem.

171. ének Szülőföldemnek Kecses Pusztája, Kecses dombja Küszködök Le-föl, felfelé a sárban. Összenőtt velem Végleg a sok szép vidéked A Tisza, a Duna csöndjében Védettséget érzek. E Tájak kedvesek szépek Örökre elástam bennem. Feléd mindig szökelltem Szép róna, a vadon Virágaid el ne veszítsem Ó Tanya legyen benned Legyen életünk reménység

Veled, mint rég Ne légy sohasem Akvarell kép Hemzsegjenek benned Kedves emberek Legyetek nékünk kegyhelyek Emberek, Istenek Összepréselt levélként, Érezzük benned Az elszállt évezredet, Összetapadnak bennem Versek-dallamok Aranyat szövő Titkos lélekjárások Összebújnak megható Szeretetben a csillagok.

115

172. ének Nagy ég a Pusztában Él a végtelenség Istenem – Uram! Az örök enyészet Folyton zaklat! Vonulok haldokló Erdők alatt, Az égen szivárvány Ül, mint piros, Fehér, zöld szalag. Jön egy nagy nap, Mikor az élet letagad, Nem talál kiutat! Isteni oltalom Hol maradsz el? Kérlek, béke legyen Uram hazámon! Tanyai kicsi házakban Fények égjenek,

116

Mert ha otthona van Az embernek, Boldog a lélek. Hangod nem hallom, de Égi dalokat Folyton hallom, Felzeng a Tölgy Visszhangja, Az őskorból Ömlik belém. A Tanya, a Puszta Kenyeret ád, Az éh-haláltól véd, Városok hullnak szét, Ő védi az ember életét Túléli a csillagok Ragyogó életét.

173. ének A szívemnek Dobogását Hallgatom A csendes éjben Folyton! Földönfutóvá tettek, Ide-oda szalad lábom, Nincs igaz otthonom Teret nyertem Alföldi Puszta terében A Hajnalcsillag Szépséges kegyelmében Ős tüzes lángját lesem A rónán villan Mint a tiszta gyöngyszem. Egymagamban A Pusztában állok Aranyköröd Adjon biztonságot Érezzem benned az otthont A lámpa az asztalon égjen Mint valamikor régen A Kenyeret is érzem Édesanyám kezében S a régi fa ráborul Édesapám tanyájára S átölel mint szeretőt a válla

174. ének A szelek mesélnek a Télben Átrohan a Pusztán Lombokat tör kéjjel Remeg bennünk vérig A szeles igaz meséi Szerte hull a Virágok álma Dér virágos télen Minden bokor, s fa. A Bűvös hold, ami Világít a Karácsonyban Elővillan olykor egy kis fény Álmodik a Puszta, Tanyatáj Álmodik, hogy egy Tavaszi Napon, menedéket talál, Álmokban ringanak a lelkek Összeborulva imádkoznak, Összeborulva szeretnek.

117

175. ének

176. ének

Mily szép kint Élni a szabadban E szó a napfényben Csodásan hat A lélek felüdül A szó erejétől is szalad Az égtől nyert Szabadságot ad. A Tanyán, amint Reáborul a hárs Mily ünneplő Az illatos suttogás. A rügyező bokrok, Virágok, fák Várják az égtől A méltó áldását. Ó tavasz, te drága Ébredjen benned Az ember a napsugarában Szálljon a boldogságban Madarak szárnya Színes toll pompában.

Nap fia vagyok, Márciusban bennem A fák reményt hajtanak Oly szép zsenge e Zöld álom Kihajt bennem Kihajt Pusztákon Regős tanyákon Kitörő, szétvető. Összeköt Magával bennünket Fényt borít Az ég körénk Ég a Pusztában A szépséges tűzijáték E szép érzés Isteni kitüntetés. Tavasz törvénye, ritmusa A föld mezején Kihajt a remény S a nap föltámadását Éneklik a madarak A pusztában szerteszét Viszik, hozzák a híreket Mindőn a nap járja az eget.

118

177. ének

178. ének

A Puszta az ember Regős Karácsony a Tanyán Egyik őshazája. Hosszú a tél hűvösség Az idő szelében Föléled bennünk Liliomot lenget A régi regölés Bóduló illatának Megújult Igricek Szépséges erős világával Ős szép világa A múló fényben Felsírnak Virágméz ízével Ősi dallamok Száll ide kéjjel a Zúg a vadon Puszta ölében A Rónaságon S amott jön egy felhődarab Ősi regős Szomorkás a hangulat Karácsonyi álom S a felhőkből büszkén A szélben száll Újra kilép a nap A Regős Táltos tájon. A felhő fodra 179. ének Elvonul szipogva Nagy az öröm újra Odakünn zöldül a határ, A Pusztában A tavasz hangja azt súgja A csönd és a fény, A róna a világon szép bokréta Amire vágynék, Csengve kondul Pünkösdre E tiszta szentély A harangszó a falvakban Imára kulcsolja Kihajt Tavaszban a kerted Az ember kezét A tavaszi álmod a szeretet zsákmányod Jöhet akár a vég. A harsány színek befestik a régi tanyát S újra lát ezer fajta virágot, Figyeli boldogan madár dallamát. 119

180. ének Tanyavilág Te biztonságos Földhát Hallod itt künn a Táltosaink sóhajtását Amint fut a szél, s Bejárja a Pusztát! Kora Tavaszkor Barangolok, járok S nézem miként Nyílnak az almafák S mandula virágok Zöld álmú sarjadások Búzaföldek Haragos zöld szabdalt Szép sávok… Kenyeret ad a népnek Istennek mily szép A te áldásod. Embert Nyugtató a hajlamod.

120

181. ének Hív a tanya Odakünn tavaszodik, Hív a föld, a rét Nézem a virágos ölét Ölel a vadon Gyönyöre buja A vadon koszorúja. A virágos nyár Szívemben ültetett zöld ág A természet ölén Visszaemlékszem én Buja zöld kertek Ősi szép nyugalmára Ember, te a földnek jegyese A föld bajtársa A napfénye van az ő javára S a fény neki és néked Ki ül az arcokra.

182. ének Vásárhely Halljad Néked imát Mondok Kezem alatt Sírnak a Tollak, és papírok, Te nyújtod a jelent A jövőt, a nyugalmat Te adod az ihletet, Hogy verset írjak. Gondolataim Leírva, szélnek eresztve Olykor, mint a regős Elrejtve Bennem A Nap, a Hold, s a Csillagok Hallják a szakrális hegyekben A természet törvényei

Itt nagyok, s a lelkemben Szórja az ég a fénymagot. Vásárhely néked –benned Kitárom szívemet, Érzem felém a te kegyedet, Téged tartalak Szentnek Engem, s téged a mindenséget Éltetnek az elemek. Világon a káosz, a szenny öl! Bocsánatot kérek az elemektől. Tűztől, víztől, levegőtől, földtől, Titeket a nép beszennyezett, Óh, tőlük mindenki nevében Bocsánatot kérek, Óh Vásárhely körülötted Puszták, tanyák Pázsitos ágya ébred. Szereteté legyen a Te igaz törvényed.

121

183. ének Álmomban a Pusztában jártam, Hívott a föld, Hívott a hatrongyos tanya S regélni kezdett A hat öreg tanya hangja S regélni kezdett A magyar föld háta S regéltek a szélnek Tavaszálló ringásában Mi már régóta itt állunk Megélt a tanya kara Itt volt és van őskor óta Az életnek forrása Szomorú a föld a rca Mára már sok ember Réges rég itt hagyta Álmodik a föld magányában Az ember a nép mindenki Tudja, érzi, látja, Hogy a Földanya az élet forrása. Óh mily pőre lettem, s árva Hova tűntél múlt század Tanya világa Mi hatrongyos tanya Üzenünk a régi tanyák nevében Ha elpusztulok, akkor is védem A terület székhelyem A föld szent nevében. 122

184. ének Nem rég az időnek Elszállt suhanó szárnyán Született egy tehetség Az ötödik tanyán Istenek lángja lobban Ma is az ő gondolatán Az ős földereje a kiáradásában Az emberekben tárulkozik olyan, Mint ősi kezdetleges Teremtő kristály vízfolyam! Óh zseni a te szellemed A napból a rejtőző varászából Küld a lelkednek Titkos kód beszédet Künn a pusztában A nagy természet Szüli az okos embereket A napfény az elárvult Tanyákra fényt csepegtet S a természet lágy öle Szüli a zseniket A hat rongyos tanyák is Szülnek ilyen embereket.

123

185. ének Tanyák rémálma Ledőltek félvállra, Hazám fiai, Regölve regölik Zokog bennünk Az idő sorvadás hangja. De ha a hazámon száll A nap özönlő aranya A föld ilyenkor Csupa pompa. Építsük fel újra A Tanyavilágot Örömében sírni fog, Hogy napvilágot Újra látott, S ilyenkor a Lélek az Úrhoz száll A nép ima fohászán

124

S hazám oltárán Kitárom veletek Lelkem, benne Hazánkban nyugalom Megértés legyen. A halottaink reménye Bennünk feledésbe El ne vesszen S a reggelen A Magyar honban Viruljon az égen Újra a nap keleten! Délen, ahol Az alföld nyája Legel a rónaságon Ember kezed munkája áldott lesz, áldott.

186. ének Múlt, jelen, jövő, Regőről regél, Hazám fia A múltban Sok ember A tanyán élt. A jelenben a Tanyavilág elvetélt A jövő Istenhez Esdekel a tanyavilág. Legyen országod Szívedben Isten országa! Védd meg hazádat, Vigyázz reája, Vigyázz a rögtönző Villámcsapásra. Figyelj álmodra, Mely megsúgja A hamis izgalmat Mikor lesz a hazád Lebukott áldozat Mint tőrbe csalt vad A szomszéd ország

Hazádra rátámadhat Figyeld az éberséged, Hozz hazád dicsőséget Légy teli hazám fia reménnyel Benned is sok bánatos Fájó háború ég el! Szeresd hazád, s védd meg Piros véred melegségével! Dobogjon hazádért és érted! Építsd a lerombolt Magyar vidéket, A zöldben éljék a Gyermekek életüket. Esthajnal csillag sugara Buja kerteket, S bőség aratást érlel, A Tanyán a szivárvány Piros, fehér, zöld jel, Kicsi házakban majd Fények égnek, De ha otthona van Az embernek, Örül a lélek.

125

187. ének Éber álmaimban Tükör tavak úsznak S az elmúlt évezredekben Bennem őseim Sorra felvonulnak! Ős Magyarok ünnepelnek Díszes, szép ruhákban Bennem glóriában Ahol élnek szerte A nagyvilágban A különvált ágak Kik rég sok-sok Győzelmeket halmoztak, S látom a szép Zöld szárnyú Turul Magyar madarat, Szárnyai őrülten csapdostak,

Kereste a népét A Magyarokat! Magyarok a Pusztában Regősök lábnyomában Előjöttek Források fakadása Száguldó méhek Zümmögve Kedveskednek Tanya te ős szellem Szereteted végtelen. Vándorol a Pusztán a szél, s lát Benne rejlik a szabadság Az ősökhöz Mutatja a Vonuló útját.

188. ének Regős tűz áldozat Míg az ember beszél Nem lélegzik Így az ember a Belélegzést a Szóban áldozza fel S míg belélegzik 126

Nem tud beszélni Így a szó a Belélegzésnek Áldoz a két szakadatlan Áldozat az ember ébren Szüntelenül műveli.

189. ének Neveld a gyermeked, Hogy szeresse A Pusztát, a tanyát. A kisded szeme előtt Mikor megszületik, Ül rajta sötétség S utána felnyitja Szemét, s meglátja A fénynek világát Érzi, hogy nem vak, Érzi a kicsi, hogy lát, S megszokja Szeme a fényt Első hogy keresi Édesanyja szemét, Óh, mily gyönyörű érzés néki, Hogy látja az édesanyát Az ő szeme bogarát, Ki néki biztonságot ád Egy életen át Ez a pillanat Az életében A gyermeknek Felnőttnek a legdrágább.

190. ének Tanya, tudom a földben Nálad még mindig élnek Csurgó mézű Édes zümmögések Az ember lázas torkán Sír a jaj, óh szállj, jöjj Virágos álom, Nimfák hozzák vissza A múltat aranyszárnyon A zöld pázsitok selyme Leveti rólam a Holt érzelmet Lüktet a vérem Ki érti meg szenvedésem Tavasz idején ne hagyd Zöld lomb kikelet Tanya föld, te szeretet Ne hagyd, Hogy elárvuljak Veled.

127

Táltosok regölése 191. ének

192. ének

Ezredek óta réges régen Ott pihen a lélek A szívnek üregében. Óh, milyen Drága Kicsi szerény a lélek alak Ó, akár a madarak, Kipislant olykor lélegezve, S marad tovább rejtekében, Az életre vigyáz mindig Néz föl szerte a léted A lélek tartja egyben Ő ragaszkodik hozzád, érzed? Létet, nem létet meghalad A Lények nagy szerény ura Túl van rég a megismerésen. Nagylelkűsége, ha kell, Magát tudatosan feláldozza.

Szívedben érzed a Lelked titkos tanát, Feszítsd meg Az elmélyedésnek Hegyes nyilát, Feszítsd meg Szellemed erejével Többé ne legyen Benned sötét éjjel, Csak fényes nappal, Fényszinted emeled, A tiszta gondolattal. S így járhatod a Mélységet, s a Magasságot. Csúcson lesz mindig A rezgésszámod, Nem kell soha Így a mélységbe Zuhannod.

128

193. ének Ó, te Drága lélek, Kilobbansz, te a szívparányon, Mint a napfény, villan Ki a sötét felhőárnyon, Ő köréd őröket támaszt, Hogy vedd észre jómagad, A hitet, a te igaz világodat, Az Isten, az öröklétet, A szót, az észt, a lélegzetet, A fájdalmat, az igazságot, A gondolkodásod módjára Ő tanít, ő a jobbra fokozza.

194. ének Óh, a lélek ismer Minden világot, Univerzum sok-sok közt, Ég és föld légtere Beleszövődött! Az ész az ember agya Az érzékek fő csapata, A lélek az örök híd A gondolkodás Óriás, égi, földi Központja.

195. ének Morajlik újra, s újra A lélek morajló nyila, Lankadatlanul a Az Isten a célja. Ki halad előre, és Szíve felé tiszta, Csak úgy talál célba, A sorsodra, a térség Magasabb fizika. Síkjáról, ha néznéd A fény és árnyból szőtt Hieroglifák értelmét Így megismernéd, A lét maszkjának Látnád az ellenkezőjét!

196. ének A Te fényszinted lát, A lelked érzi, látja Életed, bármely pillanatát, A világosság Útját járd az Isteni derűje Elüldözi belőled A Halál Káprázatát. 129

197. ének A lélek Istene Ó, mint mindent tudó, Ismerő világaként Mutatkozik, Mint küllők a Kerékagyból erednek, Úgy központja a lélek A szívereknek, Belül időzik sok Felé, gondolata születik, Mélyedjetek el benne, Üdvösség Istennek Tulpartjára énedet Istenhez ő vezeti!

199. ének Óh, lélek, belőled vannak Élnek ember Istenek, Bolygók, Tengerek, A Hold, a Nap, a szelek Te varázsolod az Anyagban az észt, Élő lélegző testet, Te egyedül, Te vezeted, Te vagy a leghatalmasabb Isten része, s mi tőlünk Csak jóságot kérsz Cserébe, s dúskálunk Italban, ételben, Üdv alakod él szívünkben.

198. ének

200. ének

Az örök Isten Keletre innen Ő honol nyugaton, Északon, délen, Ő tündököl Minden létezőben, Felfelé, lefelé Terjed a fénye. Ő Ragyog a mindenségben.

Igazságos lemondás A lelket felfedi Helyes utat, megértést Ő roppant szereti! Fényként tündöklik, Az én fényem ő Repeszti föl Ő látja az ki bűnét elvéti S az életét igaznak Örökre szenteli.

130

201. ének

203. ének

Kinek vak a Nézése, s annak bizonyul, Istennél igazinak! Aki látja a fentit, És a földit, a lentit. Kétség őt nem kínozza! De aki nem látja a tettek végét, Nem élvezi, a fenti Igazi tett gyümölcsét, Mert munkában Igaz dúslakodott, A lelkének, s az égnek Örömet nem okozott.

A lélek és az Isten testvérek, Pirosan röppennek fel, Hatalmas erejű Fát lát, óh Isteni A lélek édes Gyümölcsre lel! A másik ízlel, nem Eszik, csak némán figyel, E fáról az ember Kinek hite nem volt Alázuhant, Vesztébe rohant, De látta a lélek Társa hatalmát, Felröppent újra, S elűzi a gondját.

202. ének Ki látja az arany Ékességet, a Teremtőt, Embert, Istent A világ Nemző urát, Lerázza magáról A világnak rosszát! Ki tisztán lát, Az eléri az úrnál A léleknek járt javát, Legfönt, a szellemi létnél Egységet ád!

204. ének A Vágyott képeket Kapod, melyet A szíveddel Tisztán akartál. Tiszteld a lelket Ismerő bölcseket, Ha kívánsz magadnak Igaz üdvösséget! 131

205. ének

206. ének

Ha versengésért folyik A földi hajsza, Az égben ennek nincsen Foganatja, Ki a Hírnevet el nem veti Tette gyümölcsét Csak a földön érleli, Ha nem érdekli e Kóros hajsza, Kétség többé soha, soha Nem kínozza, Eltöri a lelkét, A szíve bilincsét, S szabadon az égnek engedi szellemét.

Minden lélegzetben Ott él, ott ragyog Ő bölcs értelmű nagy tudós, Rossz szó fel nem éri őt! Isten az ég ura A lélekkel játszik, A lélekkel, örül Benne ez a legnagyobb Az embereknek, A lelkéből az Urunk Leszakított egy darabot. Áldozd ember a szíved A mindenható Bölcsnek, A mindenható Istenhősnek!

207. ének Benne él a szem Világában S a szem el nem éri A szó ott rejlik az ember torkában S a Szó őt el nem éri, S ha tisztul a szív, S magasabb a rezgés, Az ember az osztatlant Látja, és megérti. 132

208. ének

209. ének

Igazság nyitja Az Istennek útját Vágytól betelten Bölcset ez viszi Az örök honába, Óh, mert ő hatalmas, Nem fér az észben, S mégis oly finom Finomján Túlviláglik minden Ő benned él, s mégis Messzibb van a Messzinél, S mégis közel él, Itt bóbiskol, játszik, Szeret, félt ő Itt él az embernek Belül a szívének üregén.

A Parányi lélek soha El nem ájul, pedig a Szív üregébe ő bezárul. Az öt lélegzet átitatja őt, A szívben van a szellem A lélekhez szőve, s Így, ha tiszta a szív, a Lélek kitárul, a Szellemben felfelé Tárul, de a szív, ha Hamis, nem tiszta, A lélek bezárul. Lelki eledel nélkül A szellem elájul, Rosszat érez, s az Agyban nem tárul, Beteggé fásul!

210. ének Ő nem cselekvők Egyetlen ura, Az egyetlen magot Megsokszorozza, Aki őt bölcsen

Idebenn tudja, Az örökre Boldog, Más pedig soha…

133

211. ének Az erőtlenek A lélekhez el nem érnek! Óh, aranyos lélek, Áthatol rajtam A te erős rezgésed. Az egész Világegyetem A te személyiséged. Felépíti az emberben, Ha hagyja az ember a Szűrőszerkezetet! Sűrítő élményeket Áthelyezi magasabb Fantázia síkokra, Magasabb tapasztalatokra, S itt nem fájdalmasak Egyetlen vízió kép alatt Érik el a nagy célokat!

212. ének Távol áll a lélek Bármiféle szótól, Értelemtől, tanulástól, Akit ő választ, az Szereti őt, annak ölt Majd testet, Égit, fénylőt. 134

213. ének Mert a megismerő Bölcsek őt fellelik! Lelkük megérett Az égnek felelik! Lelkük szenvtelen Életüket a Bölcs Istennek szentelik, A mindenséget Mindenhol elnyerik!

214. ének Természet időanyag Léte, sors szeszélye Emberhez kötődik Vélhetem vajon Ebből születtünk, Kárhozatokból.

215. ének Az Úr Hangja, OM Tőle van a lélek De ettől nem függhet Kéjed, szenvedésed! A fantáziád elhagyta a lelked.

216. ének

218. ének

Kinek gondolatában Csak vágyai hatnak, Azt a vágya szüli, Jobbra, balra, De a vágyat érzi Tűnni, érik a Szellem, itt Elapad a vágy, Szabad útja Vissza Brahmanhoz.

Isten bölcs tudója Kitárja szívét az égnek Istenem mi az oka a létnek? Honnan születünk? Támaszt mi ád nekünk? Mi mozgatja, mi Vezérli a létet bennünk? Érzését a kéjnek És a szenvedésnek.

217. ének Ki megérti a felső Tudás szavát! Végzi a tiszta Szellemű gyakorlatát Brahman világában Végső célba ér Mindentől szabad Lelke adta a szavát Már így legyőzi a halált.

219. ének Egy hattyú kószál Isten kertjében, S bele száll az Isten kerekében, Ő minden lelkeset Magába foglal. Elszakítja magát A hattyú a kerékforgatótól, És annak kegyéből Az öröklétbe jut, Az öröklétben honol, Egyedi eset is jó, Ha azok igaziak, bölcsek!

135

220. ének Elmélyedve és Igázva látni meg! Az egyéni Isteni Lélek erőket ő Megelőz minden Lelket, Mert ő az egyetlen egy!

221. ének Egymást követő Ciklusok, jó örvényes Hű káros, érti az Isten Tanát, nem érti sok Pedig iskolázott úr Élvezi az életet, Bilincse sosem hull.

222. ének A magas Istenről egyedi Dalok-dalolják! Az ő örök alapja a háromság! Ki felleli benne A Isten tökéletes magalapját Nem születik többé Eléri a végső célját! 136

223. ének A Teremtő A mulandót mulandótlanhoz Odaköti, megnyilvánult és Megnyilvánulatlan az Úr, Bilincsekben élvezi Az életet, ki Nem tudja Istent! Vége lesz az anyag Világnak ki megismeri Isten bilincse lehull, Várják őt égi tájak.

224. ének Regősök éneke ezer Igével tisztelésre Hozom az őseim imáját Az idők körei Megismerésére Az imának viszonyát, Messzire szálljon szállva, Mint napnak futása, Meghallja minden sarja, S azok is, kik elérték Az ég honát, az otthonát.

225. ének Ezt tekintsd, Regős ének száll, Isten felé emeli arcát, Kinyújtja néki karját, Szívébe zárja Eszét, s érzékeit, Így tudja majd Isten hajóján A félelmeknek Bölcs folyamát! Az égben látja futni, Mert ő finomakba, vajba Színénél Tejnek Ő az ura az összes Isteneknek. Benne világok Elpihennek, Szentségként Rejlik az ő jóságos Szívének méze, Szentségként rejlik Minden létezőbe! Regősök érzik A rejtelmükben.

226. ének Regős élet rejtelme Igázva az ész S igázva az értelem Odaviszi a bölcsesség A Nagy dalnokokat, Költőt mind ilyen Ha Napnak Istenét Dicsérik – szüntelen.

227. ének Az úr hangja Szól hozzátok, Minden lénynek Ő a rejlő lelke, Fénye láthatatlan, Csak a tiszta Szemük, kik őt Meglátják, A rejtett finomban.

137

228. ének

231. ének

Száll a Pusztában a regősök dala, Ebből lesznek tüzes sarjak Ott, ahol a tűz a széltől felizzik, És a kemény fába harap Hol nedű csorog bőségesen, Onnan jön a gondolat, Mely a bölcs mágusnak utat mutat.

Ki, az akinek vágya, Hogy elnyerje a sorstól Halála után A fészektelen létet? Híján a kezdetnek, Híján a végnek.

229. ének

232. ének

Ő, az egyetlen, minden Anya ölben, minden Belőle lesz, s benne múlik el.

Gyorsan halad a világ, Akadályozza a Felgyorsultság, Akadályozza a szellemi Mélységes érzelmeket! A szervezet fokozott Feszültségei tempóját Le kell lassítani! Mielőtt elrohansz Isten szatvikus Megszentel fénye mellett.

230. ének Lényege érlelni mindent Világ-méheként, Aminek érni kell, Ő növeszti azt! Az egész létet ez az egy, Mi vezérli, ő szabja Meg annak minden jellegét.

233. ének Az egyetlen Isten a szent, Így szól, ő vezet, mindent mi A földön méhből született!

138

234. ének Istennek a világon Senki nem parancsol. Nincsen gazdája, nincs, Ami őt jelölje, ő az ok, Ő a tapasztalás ura, Senki sem uralja, Senki sem szüli a világra.

235. ének Vond ki magad Az égi grádics során Az ego görcsroham Vadságából, S annak szorításától Az ego minden Idődet elnyeli, Magának követeli. Előnyei alapján Választ a lélek, Úgy lép előre Erényei tetszenek Tettének, Lelkének erényei Lesznek majd okává Újabb kötésnek.

236. ének Híján a kezdetnek, Híján a végnek, Ki tudja a létet Ölelő Istent, Lehullnak arról Minden kötelékek.

237. ének Teendője és tette Nincs néki, senki Sem látott hozzá hasonlót, Legfőbb erejét halljuk Mindenütt a Tudás hatalmát, S a tettet ő szüli.

238. ének Vedd a hajszál század részét, Mennyi annak a százada? Örökké lesz a lélek, Ha azt gondolod, Hogy ekkora…

139

239. ének

241. ének

Anyagi formákat Ne akarj csillagok Fölé emelni, Alacsony természetű Törvénye a földhöz köti, Nem így a lélek, Mely az emberben Kétállapotú, Evilági, és túlvilági. A középső állapota A csodás-világú álom! A lélek rálát a két másikra, S amikor az ember alszik, Akkor vesz lendületet A túlsó világba, Akkor mindkettőt Egyformán látja.

Regő-Arvisura Ó, olyan, mintha Nem is volna való, Olyan, mint az álom, Olyan, mint ahogy A pók mászik, Elő a légben a fonálon, Ahogy a fű sarjad A szép földből.

240. ének A nap az Isten szellem, szeme Örüljetek Puszták, Tanyák, A magasságnak, Örvendjetek az ős-Tiszának, Nincsen ennél nagyobb kincse, Az anyaölnek búja aratás Híve a kenyérérlelésnek. 140

242. ének Ahogy a haj fakad Elő a fejből, Úgy fakad a Mulandótlan Égből minden, Ami van e világon, Olyan mint való álom A valótlanságban.

243. ének Észből álló Fényes eszű Ember tisztán Látja a napot, Szemében tűz, S nem riasztja Őt vissza. A fények Egymásban Hullnak, s Egymásra Hatnak, S egyben Újragyúlnak, A sugarak Révén Alapulnak.

244. ének

245. ének

Sokasodjatok, Ezt kívánja a víz, Ő alkotja meg A létben az ételt, Vizet igyál Minden nap mindig Kedved szerint, Nem távozik El tőled a lélek, Mert ő vízből Éledt, tűzből Sarjad az ész A víztől a lélegzet Benne a szeretet.

246. ének A fenntartó Világból vágja Ki a másikat, A mintát, Így építkezik, A lélek saját Fényének erejével.

Regős-Arvisura Izzón terjed Bennünk az Isten, az élet, És sarjad ebben A lélegzet, S ebben az ész, Az igazság, A világ, Az Öröklét, az Igazi tettben Terül szét.

247. ének Regős szava A tudás embere vagy, A halandó ember Fékezze szavát, Az észben, a Roppant nagy Lélekben ezt Pedig a béke Magasztos lelkében. 141

248. ének

250. ének

Regős-Arvisura Az érzék tárgy, Tudd, az érzéken túli Az alatta áll az észnek, Észen túli az eszmélet, E fölött a Roppant lélek A roppantnál több, A nyilvánulatlan Ennél az ember fölött Semmi sincs hisz Mi is érhetne fel Ezzel az emberrel!

Aki az Istent ismeri Szeretetében szenteli Fogadja a rosszat, Magából száműzi Ő maga Istenné válik, Tudója túljut a gondon, Túljut a rosszon. Szíve bilincsétől Örökre megszabadul, Ereje az igazságba hull.

249. ének Regőt Regélem Miként a lobogó Tűzből szikrák Születnek ezer irányban, Szanaszét repülnek, A mulandótlanok Is az észben visszatérnek Sokféle lényű fények Így rajzik elő Megint visszatér, éled. 142

251. ének Regő-Arvisura A gondolkodás Előre visz, A hőből lesz a víz, Ha a nap heve Fűti az embert Izzadni kezd, Víz lesz a hőből, S ha meleged lesz, Vizet iszol, A hőtől szomjazol.

252. ének

253. ének

A nap feje a tűz Az ő szeméből égnek Gyúlnak csillagok, A Hold összes fények Füle a tér hangja A tudás szava, Szelet sóhajt A viharsarokban Szíve a lét, lába a föld. Ő a belső lelke Minden létezőnek, Az atya az ura a Napnak a Magasztos hőnek, Ó mily szép a lélek, Pedig nincs arca, Ó, ő az Arvisura, Ő a Teremtés ura.

Arvisura Regője Az óriás lelke A tiszta utat választja, Járj végig rajta ami, ki van szabva, hárítsd el utadból a lehúzó árnyait, a fény kitárta feléd már a szárnyait.

254. ének Igázd le népem A tested, hogy Megmutatja Magát neked A lélek mély merülésed Leáll az önző egó, A lelked éned Felemeli Istennek Birodalmába, Más síkon jársz, A Teremtő szeretetében, Hazatalálsz Arvisura Regélés nyomán.

143

255. ének Regő Arvisura Isten formáját A látás fel nem fedi Nem éri fel őt senki szemével, Szívével és ésszel, Szívben időzik, s halhatatlan Lesz ki őt megismeri.

256. ének Népem, tanácsot adok, Neveld fel benned a napot, Szentelődj neki Felcsendít éneke, A napra melegen hat, Minden teremtményre, Az ember örül, mert A napsugár Meleget ad, s lát, Elűzi bennünk a Félelmet, s homályt, Szentelődj Igével, hővel, Nyilvánítsd ki hálád.

144

257. ének Ne felejtsd népem, A lélek, s a nap, Mindkettő A fénynek forrása. A nap és a lélek, Mindkettő Meleget ad, Mert a meleg a Zengzetesség forrása, Ők visszazengődnek Mindig egymással, Ezért szentelődj Felcsendítéssel Ennek itt, annak ott.

258. ének Áldozz ember A rejtélyes Istennek A szemed fénye Gyújtólángját Képviseli a Jobb szemed, Melyet rejtélyes Istennek neveznek Szentelődj a napnak A benne lakó Istennek.

259. ének

261. ének

Arvisura Táltos hangja Keleten száll fel a nap, Felszívja az élet Erőket, s erényeket, Amit ott kap, S viszi magával Az égtájakon, Amit felszív hőt, Azt be is adja, s az Emberben a naptól Kapott hő Mindenben Életerőként Lobban elő.

Arvisura Táltosok Igaz legendák Rejtőző legendák Újult áramlatában Jöttök ti Ifjak Megújuló hazám Vihar sodrásában, Ősmagyar bátor erő Visszaszálló Isten bátorításában Vitéz tettek Fenséges fénye Szálljon hangja A Pusztákban Ordító farkas Hangjával, Szálljon Édes hazámra Szálljon reája A megújulás Mágiája a Teremtő sugallatában.

260. ének Életünkben halálunkig Istenben bolyongunk Mint Holdkóros a holdon Vagy a szegény ember Ki keresi a templomot Amiben benne van! Csak a lélek olyan lőn, Ki elszáll más planétákra, S vigyáz reánk lélegzőn.

145

262. ének Arvisura Táltos regéje A föld az Isten termővilága Az ő nevében Forrásvíz fakadt, Az ő nevében Gyógyfüvek Ezrei sarjad! A Holdvilága Isten gazdag birtoka A földet ő termékennyé teszi. Ő befolyásolja, neveli Égből ered a gyógy Füvek szent magja Táltosra van Bízva, az embert Vele ő gyógyítja. Minden virág, Minden fa A lelkünk lakója, Úgy szeresd őt, Mintha szívünk Vére köztük folyna.

146

263. ének Halhatatlanul, halálon túl, Az ember vágyát követi, S ide-oda kószál a lélek, mint A mesebeli Hattyú Király. „Isten ő” számos formát Teremt, örvendez, utazik, Hatalma nő, s vigadozik, S ha visszaszáll, a Földön szörnyet lát.

264. ének Ha kívánod gondolj rá, S az örömkertjét Megláthatod, melyet Néked szán, neked ad, S mindig adott. De ha elalszol, s ő elszáll, Alátekint, reád fényt hint, S mire fölébredsz, Visszatér hozzád, megint..

265. ének Az ember Olyan, mint a fa, Áll a Téren, Komolyan, egyedül, Vigyázállásban. Az Istent keresi, Keresztül a lelken, Ég az áldozat Tüzében, Visszhangot Hív lelkében A szeretet.

266. ének Mert ez Az ember ő, A nagy lélek Semmire Nem éhezik Jobban, mint Erre a nagy Isteni Szeretetre, Hogy megkapja Végre bármit is Adna érte A lélek cserébe.

267. ének Magyar ember mítoszaiban Emlékei emelik fel a csillagokba Sugárzanak onnan A feledékenységünk Egén át, vagy már Elveszett a magyar egünk, Vagy még látható Lesz újra egész szépségében, Vagy ezer év alatt, után A Csillagos ég képírása Olvashatatlanná vált. Óh a Ragyogó csillagaink Saját észjárás szerint Értelmezi mindenki A képírás olvashatatlanná vált? Elmosódott gondolatunkban Új nevek íródtak Az új hit csillagaink Arcáról letörölte Az őshit Isteni bélyegét. Az Istenek és a hősök Helyét az égen az új hit Egyeduralma foglalja el. Vagy elpusztulnak Onnan, vagy a Megbélyegzés szégyenét Kell viselniük? 147

268. ének Óh, mily nagyszerű a Föld hátának szép színes képe. Ez az égtől kapott Nagyszerű törvénye. A Puszta a föld, Volt és Marad, a boldogság szövője, benne rejlik a Szabadság

Künn a Tanyán az ember Boldog, s vakon is lát. Szép anyaföldem, Mennyit szenvedtél már, S mégis mily dicső a határ, Hol is lehet oly boldogan Ennei kenyeret, csak is ott, Ahol a búza szem született.

269. ének Szent Péternél van A mennyek Kulcsa. A Tejúton olykor ott Nyugodott a Boldogasszony szekere, Krisztus Urunk Visszafelé ment, s A Tejúton a szalmaszórás Útján eltévedt, A Hajnalcsillag szekere Kaláccsal volt tele. Szent László, mikor A földről eltávozott, Ő is a szekéren A Tejúton száguldott.

148

A Legendában A Göncölszekérrel Mindig más Kergeti a fiastyúkot. Ahogy a föld forog, A Csillagképek Egymást kergetik Akár az ikercsillagok. Mondák szerint Ők őrzik a gyöngytavat A mennyei tejút Állományában, S ők a mennyország Biztonsága, a két Ajtón állója.

270. ének A földön rég A Vásárhely térség Nem hagyta Figyelmen kívül Az eget, mely Hinti a Földre a fényt, Úgy becézték rég, Az ősmagyar csillagos ég. Ő volt az ősvallás Istene, S később személyekre Bontakozott Istenek helye, Az Isteni mivoltnak A nagy Olimposza… Mily szépek is a csillagok. Ők nem személyes alakok, Jön, jár, fut az égen az

Égnek kedves csillaga, Mintha lába volna. A csillagok kultusza Már rég kialudt, de a Tiszta magyar vidékek Puszták hiedelme még Nem rég tartotta erősen, A csillagokra mutatni Vagy velük szemben, Illetlenül viselkedni Nem szabad, Baj ne érjen bennünket Az öreg századokban A csillagokban, az Istenek szemét Útját, szekerét, Palotáját, kertjét, Vetését Ismeri fel a magyar ember.

149

271. ének Tanya, hintsd be a világot dallal Mintha a világon Minden meghalna. Ha a föld elhal, A világban Az időnek Pusztító A hatalma. S ha figyelem Az évszakokat Mindegyik Mélységesen ravasz. Elpusztul a tél, S megújul a tavasz. Vagy a csodás elme Elhal a sejtje, ha Nem használódik

150

Lehet, akár a Testben Sejtek halnak, S újjá születnek! A világ s az élet – Egyre jobban süllyed, S az önpusztítás Nem ér véget. Bölcs Parasztelme Hívlak Téged, Lépj elő kérlek Hanyatlóban Lenne talán a nap, Nem oly melegek a sugarak, Talán a csillagok is Egymással harcolnak Templomok lángokban Állnak! Isteni szobrok Sírni látszanak.

272. ének Kinn a Tanyán szeretek, Itt is írom a verseket, Eszmém a sok Versem ríme Legyen fényes A gondolatom képe. Ha leírom, akár Egy falevélre Szálljon Istennek Fenséges Kegyében Ne haljon bele a toll Az eszményeim Szégyenében. Legyen áldott a toll, Más síkokon is, Tanyán, réten, Pusztában, rónán, Mezőn az éterben, Valahol a sok csillag is

Az égen, a szép Szavaktól derüljön, Lelkemben a fény Áhítattal Istenüljön. Óh Toll, a csendből A szavakból Áradó költői irónia, A tollam gondolatom Papírra rója! Óh érzem, kinyílik Tollam a versben, Elkísér a naprendszerben Óh, szebb már Talán nem is lehet Küldi az ég felőlről A nagy kegyet, hogy Magyar föld lágy öledről Járjam a Tollal együtt A világegyetemet!

151

273. ének

274. ének

Fürdik a Hold A Tanyavidéken Az ég Tengerében, S titkosan bujkál A fellegekben a Pusztában, S állok vele szemben S figyelem arcát, Mintha rajta Isten szeme lenne! Összedermedek vele, Óh, mily különös Az ő szépsége Álmomban is Rajtam kúszik Az ezüstös fénye! Olvadó érzésekben Beleszűrődik A lélek mélyében! Belém, mennyei Dallamot sző tanyaerdő Ó égi, bűvös csengő Csepegő vérem Csillogó fénye Fényt küld az égre, Óh, álmaim forrása Hevüljek az Úr Káprázatában, A szeretet áradásában.

A gondolatok kikelnek Úgy, mint a földben Kikelnek a búzaszemek! Kiragad egy felső szellemvilág A gyötrelmes sárból! Kiragad a szép eszmekép E hazug világból! S így nem jajdul A lélekben a viharzó orkán, Így nem sír a jaj már, Az ember lázas torkán! Jöjjetek virágos álmok, Aranykor a szívben éled Jöjj ajakra ömlő Csurgó mézű édes ének! Nimfák, s méhek, ők még Ismerik az ős édent, Ők hozzák vissza szárnyon A zümmögő lágy zenéket Korszakok múlnak, s élnek Ezt súgja a szív a lélek! A szememből eredő könnyek Óh a zöld Pázsitok a selymek Levetik rólam a holt érzelmet, Sugallják bennem a sugalmak Rejtett erőm felszínre hozá Az Isteni mély gyökeret, Az égnek fensége ragyogja be Egy percre az életet.

152

275. ének Az őszben érek S a világ szemébe Mélán belenézek, S fiyelem miként A föld öle Hordja körbe Az ember arcát A belevésett képet, Valami súgja, hogy Az ős egységek Bennünk végleg Elmerülésben élnek. Az ég a gondolatunkat Folyton folyva Titkaival beteríti, S belebonyolódunk Az időforgatagában

A titkos üzenetében. Az ember sorsa Reá van írva A világ négy sarkára A kophatatlan Halott szemfedő Égi kódolása, S félénk, Hallgatag a világ Hozzánk irgalmatlan, S az égben érzem Az Úr szeme Földre rebben. Gondolatai Ugyan úgy A világ baján töpreng.

153

276. ének A Földanya sóhaja Mintha fáradt volna, S hogy már figyeljen fel reá Az ég szeme, s ahogy pazarol Cudar világa, pusztító Lávákat ömleszt reája! S az élet a földön Szoros, csupa fül, Nem lát, nem hall, S napról napra a Körünk a földön csak feszül, Óh a világnak földnek Embernek lejárt A régi kódja, mindenki Érzi a bajt, mindenki fél, S mindenki az eget rója.

154

Óh, mily szomorú a Természet! Óh, mily nagy az ő fájdalma, Mily nagy a benső zaja, Mintha az ég felé sikítana, Sikoltása világrengető rapszódia, Óh, az ő ultra hangja Mintha az ég Törvényének Imádkozna Új, földrengető, megtisztuló Korszakot az égtől majd Magának kiharcolja Egy új hajnal hasadta, Új ébredő aranykorra váltja. Vágyát a föld, a világ, az ember, Az élőlények, a Tenger, Mindezeken sok sebhely.

277. ének Az árva tanyákra A tél uralma Sok havat hozott Az égre fagytak a csillagok Boltozatán a Hold ringott, S figyelte, amint Belepték a Templomtornyot A bagoly csoportok Szemük villogott Egyfolytában, Mint a fáklya Lángja. Tolluk a jégtől Zúzmarás fénylő Páncélruha. Óh, ti arany csillagok Figyelitek az Égről a házakat,

S a vártornyot, a Hó alatt be is Rogyhatott. Óh Isten ege A sok ezer Szemed itt lent Mit látott? Az ember kinő A földből A Temetővel Addig flörtöl, Míg egy napon a jövő Már benned nem Tündököl, az árnya Titkon megöl. Minden várja, Hogy a fájdalmat, Szennyet, egy Új korszak lemossa.

155

278. ének Nincs az ember Szívében Istennek hely, A nép egész évben sír Örömet semmiben nem lel! Jajgat és ünnepel! A teste az élet Mintha a lélek volna A másodrangúságban Ő csak a lényük mása Üres lesz a szív, A szív is érzi lázában Egyedül él önmagában, Mert a lélek nem repül Ha a lelki szomja, Szeretete kiürül Ha lakomát ül, Csak a testben gyűl, A salak, a sok zűr Eltűnik a fölséges

156

Szeretet, s nem hevül A sok ünnepi kör Elvonja a lelki fénytől! Hát nem figyel A Test a Szívre Lecsökken a szívben a helye, A gondolat az eszme Az égi létrán, Ő is csökkenésben Nem világítanak sem Nekünk, sem az égnek A Teremtőhöz vezető fények Az ürességbe bele hal A test, a lélek, Az ég sirat meg Engem, téged, Elmarad az álmod, Az égi ringatásod.

279. ének Élni a létben, Nyugodtan, Csendben Mint ahogy A nap felkel! Ne pocsékoljam A rohanó időm S ne éljek sohasem Tévedésekben növekvőn! Valahol várnak Engem, tudom, érzem Sodorja a szél könnyem! Remeg a figyelésem Eremből elszökik a vérem! S érzem valaki Szívével itt járt A légben illata

Suhant át, s Bejárta a szobát! Nagy ég nincs hozzám szavad. Kiáltok, hogy halljad A hangtól kristályok Is széthasadnak Súgja az éj! Ha egyedül vagy Naprendszer között Sose félj, Az élet ünnepély, Óh, borul Bánatomra lelkem Megduzzadt folyama Körül ölel a szív fájdalma Erek, benneteket ölel a vér suhanása.

157

280. ének

381. ének

Vásárhely Karácsonyi meséje… Régmúlt tanyák Szent éje Még mindig Fényt porzik A meséje az Ember szívében. Az égben gyémántból Van a mese szekere. Csillagokból Van a kereke! Ezer angyal Száll a Tanyák felett Isten szekerével Ereszkednek Le a Földre, le A Havas szélben És Vásárhelyre! E gyönyörű égi Szent éji mese Világítani Akar az emberben Pusztákon, tanyákon Óh, ti fenyőfák Rajtatok hó a kabát, S az ég küldi rátok A fénylő zúzmarát.

A fenyőfán gyertyák égnek A Tanyán a síri csendben A szentséges égnek! Luca napi búza Zöldell a fenyőfa alatt, és Szaloncukor, kalácsillat A szobában. A Kemence tüze melegít, A parazsak elringatnak Itt nyugalom rejlik Megkésett versem Felidézi a múlt század elejét! Szívemben csokorba szedem E kornak békés lelki fényeit! A Hold most is fent van Az égen, mára már Kihalt csend Van a Tanya-vidéken. Érted, Tanyavilág Az égnek mondanak Imát, visszhangja Az eget hasítja át! Tanya te vagy A föld éltető magja Lelked a szélben leng, Karácsony fényében Keresi Istent.

158

382. ének Vásárhely, beszélgetek veled Felelj nékem, Téged kérdezlek! Szeretnék ott élni, Hol nincsenek törvények. Az ember szívében Isten törvényt tett! Az emberben él a becsület, Velem született, Kiirtani nem lehet, Hol van az az ország, Ahol tisztelik az erényeket, A nagy törvény csak büntet. Úgy lenne igazi, a jó tettért Dicsér, és kitüntet. A Lelki törvényemért, Melyet Istentől nyerek, Hol van az az ország, Ahol a földi Istenek érte Kitüntetnek! Talán a Tanyák Lettek volna, mind Mind egy csoportban Éltek a szívük szerint! Ők ott kint laktak, Ahol a vitéz nap Az emberekben lakott Fényével hintette Teli az ablakot.

383. ének Az arany nap Volt a Pusztán A leigázó törvény Kertek Vigalmán Ő a fényszórás, Ő az őstörvény Törvénye a ragyogás Az ember magában Hordta a törvényeket S a föld leányainak Fején Kalász Koszorúk Díszelegtek, Úgy ünnepelték Az aranynapot, Mely a Tanyának, Pusztának kenyeret adott! Föld és a nép törvénye Visszafénylik a napra Égig kering a törvény A becsület a szavakban. A fényforrást te őrzöd, A föld kincsét A napfénye őrzi Az ember lelkében A fény törvényét Ő biztosítja A lelki tükör fényét, Elvándorol tőled a sötét. 159

284. ének A Tűz az élet forrása, Oszd be, hogy legyen Mindenkinek Életében elég tűzifája. Ültess sok-sok fát, És vedd hasznát Annak a hőnek, Amit a nap ád.

285. ének Ne használd ki A földanyát! Az ő Testének Szerveit ne bántsd Föld mágnese Szén, vas, érc, réz, Olaj, gáz, kristály, Arany, s ásványok, Ezer, vagy ezerszáz! Ha kiürül a Teste Földrengés lesz, vigyázz!

160

286 A Törvényben Legfontosabb az Igazság, neki Szeme van, lát, Az igazlátás Az életben Elengedhetetlen! Mélymerülésed Lelkedben mélyítsd Az önátadás Az igazsághoz visz A Teremtő akarata Szerint cselekszik, Szabaddá tesz, Az ön Igaz hit.

287. ének A Csillagok lehetnek Akár égi Fénymagok! Lehet, hogy A naprendszerben Ők nyitják Fel a napot.

288. ének A harmónia A fénymelódia, A tudatnak Gyönyörű jutalma.

289. ének A Hold az Isten birtoka, Gazdag az ő Égi talaja. Hajnalcsillagot A Hold titokzata Köti, Vonzza A Földnek, Tőle gazdag az aratása.

290. ének A Fény Törvénye Bennünk éled A fénynek Áradása A Fénynek hatalma.

291. ének Szent titkok A lélek forrása Mennyei szomj Az embernek Szeretetláza Tőle jön a Fény támadása. A fény sóhaja Vetül a fénytudatra S éled tőle bennünk A fény visszhangja. Hajnalfény Hasad fel ő Békés égi jel A nap felkelő derűje Körbering Áramlása a fényeső Csillogása

292. ének A nap aranyderűje Kering, csillog, él. Ez örökös égi törvény.

161

293. ének A szeretet láza A fény támadása A rezgést érintő áradata Égi folyama Istenek áldása

294. ének A Hajnalfény világa Az ég tiszta álma S a fény hasad fel, Békés égi jel!

295. ének A fény üzenete Isten tükörképe Égi Törvények titka Az úr fényes álma. A fény tudata a szívnek jutalma Hallgatás a lélek sugalma.

296. ének Ne szennyezd a levegőt, Ne pusztítsd el, Mely a lélegzeted, Tüdőd tölti fel Az élet törvénye Élni tiszta levegővel. 162

297. ének Nem viseljük A földnek Elárvult törvényét. A föld elhagyott Téged országhatár, Sok-sok vidék Madársóhajod Hallja a magas ég, Vár benneteket A föld, a Rét, Ítélkezik az ég, Vedd magad Észre emberiség.

298. ének Törvény, mely létrejön Isten legfelsőbb minisztériumában, Tartományában Törvény az Úr hangja A földi elemeket Ember őrizd S ne pocsékold! A vizet, mely néked A mennyei atya ád Úgy őrizd, mint a kristályt!

299. ének Ősi nyelv tájszólásban Többezer éves Ős hívogató A hangja. Hatalmadnak Nagy a hívása Nagy a kiáltása. Hogy legyen Az ős nyelvnek Jövője, csillogása Forduljunk Nimród ősapánk Nyelvének Nagy kegyelettel Ápolására. Kevés az ember

Földi boldogsága Szívünk odaszegül vissza Ősei nyomába Ki néki Szent Nimród, Álmos nékünk Égi két felkent S bennünk Megszemélyesíti Istent, S a lélek érez, s lát S megtestesíti az égen A Nimród Hunor-Magor Nagy vadászt A sumér Ariánból Lett Orion csillagát Az Isteni nagy vadászt.

163

300. ének Hej, regő rejtem, Él bennem Édes anyanyelvem. Élhetek Tanyán, Pusztán, A világban szerte szét, Lehetnek tájszólások, Járhatod a világot, Megértjük egymást, Tudjátok! Magyarok. Mily szép is A Magyar beszéd, A Magyar nyelv Te vagy nekünk A Magyar ékszer Míg a világ áll Te el nem enyészel. Kevesen tudják csak, Módjával benne élsz, A világ minden tájában.

164

Magyar elnevezésed Hemzseg hegyek nevében, Folyókban, tájakban Az idő belerótta végleg. Titkos nevük ősidők Óta átjárja a világot. Erdők, temetők Ők kik földi bálványok Figyelik a patakot Miként csobogásában Hallják az ős neveket. A róna, a rét tudja A saját ős nevét, Mert Isten adta Neki az elején még. Hiába változtatják Meg külsejét, nevét Más szóra nem ért, Az Igét a föld ismerte még.

301. ének Óh föld anya Isten Te vagy A földnek ős anyja Az égtől levált A földi Isten kapuja! Az élet Isten ős anyja Sorsát a népnek igazgatja Az anya hite összekötötte Az égi és földi sok, sok Istenséget Óh az égi szent fény Vigyáz a földre, a földkérgén A fény elbújva, meglapulva, Tartja földet egyensúlyban, Hogy látszódjon az égi jel, Hogy érezze a föld anya Isten, Hogy vigyáz reá az égi Isten. A nap fényében A földet ringatja szeretetében A halál sötétje is világít Amint szentjánosbogár az éjben Szent nyugalom rejlik fényében A föld kérge alatt ezer virág nyílik A sötétben is szentjánosbogár Fénye izzik. A sötétnek halálát Űzi el mindegyik.

165

302. ének Az úr megteremtette Az eget, s a földet Székhelyet teremtett a sok kis Istennek Az égre felszegezte a csillagokat Megmérte az esztendőt Minden hónapra Három csillagot Fölé rendeltetett S ezzel megszületett A zodiákus csillag képrendszere, S a csillagok csodatevő ereje S a Hold titkos befolyása az égre, Vízre, földre, emberre lenne S a Neptun Isten a titkok vezérfonalát Hajójával ő igazgatja a vizeken Tengereken, óceánon közlekedett, S figyelte a vízben felbukkanó Gyöngyszigeteket S hordták magukon A szép földet, melyet Neptun keresett. Ő a Teremtő úrnak köszönöm, Hogy láthatlak anyaföld téged Örül a víz, s mélyen sóhajt, S a nap fényében jön felém Fehér hab kacaj sok üdvözlégy Ő minden sziget Adtál hazát az emberiség 166

303. ének Mily nagy jelvény, A láthatatlan fölény, Ó a láthatatlan Öreg szellem, az ükk Vagy a vanae – a vén! A Teremtő a melléknevén Szólítva így oly rég A Régiek esténként A Tanyán petróleum lámpa Fényénél sok különös Dolgokat meséltek, Csudaság, bűvészet, Tündéres képzetek Voltak láthatatlan szellemek, Holtak feltűnő lelke Télen fonytak Az asszonyok leányok, Jóslatok, áldozás, tétel Istenhez szentelődéssel Mesélték, hogy a Göncölszekér Az ég gazdasága a Szekéren van az Isten nyila A Hold az öreg Isten birtoka, S a Tejúton robog olykor A Tündér Királynénak szekere, S a Nimródnak Tűzből van a szekere, Az égen körbe szalad gyorsan vele, Vele van az Isten fia Kegyelme, Hajtja őt a nap ereje.

304. ének Vásárhelyen A Kincsösben A síromra Fel van írva, Szent György Lovag vagyok, Vitéz, Lovag úgy Fogja a kardot, Mint a Költő A tollat, s a lantot. Legyen népének vezére, Legyen lángoszlop, Oldja meg Várának, S népének baját, Mely reá hárul, Legyen kipattant szikra, Isten homlokárul.

167

Édesanyám Szent István ünnepén Augusztus huszadikán az égi avaron ha jász édesanyám! Lépteid a szívemben suttogás, emlékezés szép-madárszökellés! Születésnapod ünneplik az égben az augusztus hónapot! S a holdsugár mesél nékem az égen rólad s a falevelek suttognak, s a légben hallom Kedves hangodat. Oh maga egy Isteni jóslat! Sötétség a világ, kérdem Anyám, kihez forduljak félek, hogy megzavarom

168

sírásommal a nyugalmat. Várom, hogy feljön a nap még kora reggel van sokan alszanak. Oh Anyám születésnapodra vadvirágot szednék s a sírodon maradnék mint halott virág csendben elhervadnék. S a hazám földjében veled megpihennék s lassan emlékem elfakul lassan szótlanul. S majd csak a szellemek kísértenek olyanok, mint akik az égtől elfelejtett harmatcseppek.

305. ének A Földön Az ember joga El van tiporva, Emberek Születnek és halnak, Táncolnak és sírnak. Eredj ki a Pusztába A Föld Istenének Pázsitos ágyára, Az ő törvénye Igazi – szabad Ott élj, megnő Odakünn a Lelki hatalmad, Kormányozd magad. A Puszta himnusza A Pusztában járok A napsugárral Mélységesen diskurálok,

Adjál biztonságot, És veled, a földdel Lehet csak az ember áldott. Sugarad belőlem Elviszi a bánatod. Azt várja folyton A nap, reggel, délben, Hogy az arcomra Ékesen kússzon. Úszik a ragyogása, Ő a Tanya, Puszta Szép magyar beszéde, Telítve dallal A virágok fénye Telítve reggeli Üde harmattal, Tengernyi búzával, Reggel telítve Sok madárdallal.

169

306. ének Vásárhelyi Karácsony tükrében fürdik a hold szemem az égen csatangol Karácsonykor figyelem a vadludak Félelmetes, titkos hangját Fejem alatt megigazítom a párnát Hites párom az égi Síkon alussza álmát. Karácsonykor Hol maradsz el boldogság! Az égi honban! Halála Azóta fekete fátyollal Arcomat bevonja… Azóta hánykolódva hálok Fejem fölött az égen Nem a csillagot látom, Nem terem csak felhőt, s ködöt Míg boldog voltam minden este A menny csillagba öltözött! A párom a szereteted Volt nékem a csodás haza Ő volt a világ oltalma. Karácsony van, harangok zúgnak, Vásárhelyen Templomba mennek Az atyák fiai, s imádkoznak Gondolatom tett az égben egy kört, S a szeretetem feléd tündökölt, S a szeretetem rátalál nyomban Születésnapodon, Karácsonyban, A földön már nem örülök 170

Hold udvarkörök hozzátok menekülök, A Tejút fehérbe öltözött, Égi Karácsonykörök. Gondolatban újra A földre létem Óh, a Karácsonyi éjben Fenyők gyönyörű Zöld erdejébe Besüt a fény a nap A sok ragyogó csillag Istenem hozzád Esdekelnek, Imádkoznak Óh az én beszédem Szeretetével az eget Körbe vonja S esik a hó a te Csendes sírhalmodra Kiballagok hozzád Arcod úszik előttem Beesteledik csendben S lehull egy csillag Fénye havas Sírodra vetődik. Képed a kereszten Fénylik, s mily szép Szívembe rejtem Könnyet ejtek mily szép, Ha Bennem kereslek S rád találok születésnapod Bennem éled Körbe vonja eget, földet A Te bölcsességed.

Vásárhelyi II. sz. himnusz Óh, Vásárhely, szívemben Te vagy nekem a Békehely, Ha rád gondolok Bennem szeretet támad! Benned lelem hazámat, Apámat, anyámat! Belőled nyugalom, Őserő árad. Álmodozó utcák, Ősmagyar házak, Bárhonnan jövök, Tárt karokkal várnak. A világban járok, Kelek, Vásárhely, Benned érzem a gyökereket. Valamikor az embert Idekötötte a föld, Az iga, az ős tanya Az ősök szelleme, Összegyúródott agyagba, sárba. A leszármazottakat is

Az ős szellem ideköti továbbra. Megszűnt a sárnak korszaka, Vásárhely te vagy régóta Az Alföld Párizsa. Vásárhely, Te vagy A himnuszom, Benned lelem az otthonom, Nélküled nő a fájdalom, Fejemre hull égő korom. Kárpátokon legbelül, Ideszűkült Nyelvjárásom, Óh, Vásárhely, Te kicsi őshonom, Te lettél nékem a békehely, Glória száll az ősi Táltoson Kipattant lelkemben Vásárhely keserű Bajomban te vagy A földi paradicsom.

171

Tartalom A Puszta dala 1. ének.......................5 2. ének.......................6 3. ének.......................7 4. ének.......................7 5. ének.......................8 6. ének.......................8 7. ének.......................9 8. ének.......................9 9. ének.....................10 10. ének...................10 11. ének...................11 12. ének...................12 13. ének...................13 14. ének...................14 15. ének...................14 16. ének...................15 17. ének...................15 18. ének...................16 19. ének...................16 20. ének...................16 21. ének...................17 22. ének...................18 23. ének...................19 24. ének...................19 25. ének...................20 26. ének...................21 27. ének...................22 28. ének...................22 29. ének...................23 30. ének...................23 31. ének...................24 32. ének...................25 33. ének...................26

34. ének...................27 35. ének...................27 36. ének...................28 37. ének...................28 38. ének...................29 39. ének...................30 40. ének...................31 41. ének...................32 42. ének...................32 43. ének...................33 44. ének...................33 45. ének...................34 46. ének...................34 47. ének...................34 48. ének...................35 49. ének...................36 50. ének...................36 51. ének...................37 52. ének...................37 53. ének...................38 54. ének...................38 55. ének...................39 56. ének...................39 57. ének...................40 58. ének...................40 59. ének...................41 60. ének...................41 61. ének...................42 62. ének...................43 63. ének...................44 64. ének...................44 65. ének...................45 66. ének...................45 67. ének...................46

68. ének...................46 69. ének...................47 70. ének...................48 71. ének...................48 72. ének...................49 73. ének...................49 74. ének...................50 75. ének...................50 76. ének...................51 77. ének...................51 78. ének...................52 79. ének...................52 80. ének...................53 81. ének...................53 82. ének...................54 83. ének...................54 84. ének...................55 85. ének...................55 86. ének...................56 87. ének...................57 88. ének...................58 89. ének...................59 90. ének...................59 91. ének...................60 92. ének...................60 93. ének...................61 94. ének...................61 95. ének...................62 96. ének...................62 97. ének...................63 98. ének...................64 99. ének...................64 100. ének.................65 101. ének.................65

173

102. ének.................66 103. ének.................67 104. ének.................68 105. ének.................69 106. ének.................69 107. ének.................70 108. ének.................70 109. ének.................71 110. ének.................71 111. ének.................72 112. ének.................72 113. ének.................73 114. ének.................73 115. ének.................74 116. ének.................75 117. ének.................76 118. ének.................77 119. ének.................77 120. ének.................78 121. ének.................79 122. ének.................80 123. ének.................80 124. ének.................81 125. ének.................82 126. ének.................83 127. ének.................83 128. ének.................84 129. ének.................85 130. ének.................85 131. ének.................86 132. ének.................87 133. ének.................88 134. ének.................89 135. ének.................90 136. ének.................90 137. ének.................91 138. ének.................91

174

139. ének.................92 140. ének.................93 141. ének.................93 142. ének.................94 143. ének.................95 144. ének.................96 145. ének.................96 146. ének.................97 147. ének.................98 148. ének.................99 149. ének...............100 150. ének...............101 151. ének...............102 152. ének...............102 153. ének...............103 154. ének...............104 155. ének...............104 156. ének...............105 157. ének...............106 158. ének...............106 159. ének...............107 160. ének...............108 161. ének...............109 162. ének...............109 163. ének...............110 164. ének............... 111 165. ének............... 111 166. ének...............112 167. ének...............112 168. ének...............113 169. ének...............113 170. ének...............114 171. ének...............115 172. ének...............116 173. ének...............117 174. ének...............117 175. ének...............118

176. ének...............118 177. ének...............119 179. ének...............119 178. ének...............119 180. ének...............120 181. ének...............120 182. ének...............121 183. ének...............122 184. ének...............123 185. ének...............124 186. ének...............125 187. ének...............126 188. ének...............126 189. ének...............127 190. ének...............127 Táltosok regölése..128 191. ének...............128 192. ének...............128 193. ének...............129 194. ének...............129 195. ének...............129 196. ének...............129 197. ének...............130 198. ének...............130 199. ének...............130 200. ének...............130 201. ének...............131 202. ének...............131 203. ének...............131 204. ének...............131 205. ének...............132 207. ének...............132 206. ének...............132 208. ének...............133 210. ének...............133 209. ének...............133 211. ének...............134

212. ének...............134 213. ének...............134 214. ének...............134 215. ének...............134 216. ének...............135 217. ének...............135 218. ének...............135 219. ének...............135 220. ének...............136 221. ének...............136 222. ének...............136 223. ének...............136 224. ének...............136 225. ének...............137 226. ének...............137 227. ének...............137 228. ének...............138 229. ének...............138 230. ének...............138 232. ének...............138 233. ének...............138 231. ének...............138 234. ének...............139 235. ének...............139 236. ének...............139 237. ének...............139 238. ének...............139 239. ének...............140 240. ének...............140 241. ének...............140 242. ének...............140 243. ének...............141 246. ének...............141 244. ének...............141

247. ének...............141 245. ének...............141 248. ének...............142 249. ének...............142 250. ének...............142 251. ének...............142 252. ének...............143 253. ének...............143 254. ének...............143 255. ének...............144 256. ének...............144 257. ének...............144 258. ének...............144 259. ének...............145 260. ének...............145 261. ének...............145 262. ének...............146 263. ének...............146 264. ének...............146 265. ének...............147 266. ének...............147 267. ének...............147 268. ének...............148 269. ének...............148 270. ének...............149 271. ének...............150 272. ének...............151 273. ének...............152 274. ének...............152 275. ének...............153 276. ének...............154 277. ének...............155 278. ének...............156 279. ének...............157

280. ének...............158 381. ének...............158 382. ének...............159 383. ének...............159 284. ének...............160 285. ének...............160 286........................160 287. ének...............160 288. ének...............161 289. ének...............161 290. ének...............161 291. ének...............161 292. ének...............161 293. ének...............162 294. ének...............162 295. ének...............162 296. ének...............162 297. ének...............162 298. ének...............162 299. ének...............163 300. ének...............164 301. ének...............165 302. ének...............166 303. ének...............167 304. ének...............167 Édesanyám Szent István ünnepén......168 305. ének...............169 306. ének...............170 Vásárhelyi II. sz. himnusz.................171 Tartalom................173

175