KENÉZ HEKA ETELKA
III. rendhagyó SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE
KENÉZ HEKA ETELKA
III. rendhagyó SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE
Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-88480-0-0
ELŐSZÓ VERSBEN Megjelent a harmadik kis szakácskönyvem, receptet kölcsön senkitől se vettem, egytálételemet fűszeresen készítem, de ételversekkel is sokszor fűszerezem! Az életfilozófiám azt vallja: hogy az ember az asztal örömét szereti minden korban, minden nap lehet ő élvezet, s lehet vetélytársa… bármily gyönyörűségnek olcsó és gyors készítésű ínyencségek várják Önöket, s ha kipróbálják a kis szerény recepteket – rájönnek, hogy a hétköznapok velük – lehetnek ünnepek s vasárnapok. Jó étvágyat kíván:
Kenéz Heka Etelka
3
HAGYMA ORGIA VERSEKBEN! Hagyma Divatba jött a hagyma leves, az ember beléje szinte szerelmes, éjjel-nappal eszik, fogadásokon, bálban, az ember tőle szinte lázban, óh lila-hagyma, mily szép is a színed, szeretlek savanyún, édesen, erősen, olajod illatát élvezem, ha nézlek a lila orgonára emlékezem.
4
Dr. Hagyma A családfád ága ősidők óta gyógynövény fajta, te vagy egészségünk őre, te vagy a világnak központi szereplője, ha nem is vagy a földbe, köztünk megmaradsz, élve a saját bőrödben egész évben, tisztítod naponta szememet, orromat, torkomat, ha pucollak, ha elfogyasztalak, a B6, és C vitamin szervezetemre kihat, s hogy titkaidat tovább ásom tetőled jobb lesz a hormonháztartásom tartalmazol számunkra még titkon folsavat, cinket, rezet, szelént, nátriumot, káliumot, kálciumot,
foszfort, magnéziumot, ezt testem tőled mind sokszorosan kap, s ha bedörzsölöm a fájó testrészeket veled, felüdíted lelkemet, testemet orvosa vagy az egész világnak, segítségére vagy Hercegnek, Királynak.
5
Hagyma ária Nem érdekel a színeid változata, szeretlek zölden, fehéren lilán, sárgán, vörösen, kicsordul érted a könnyem, napjaim veled élem, nélküled nem tudom elképzelni az életem, nélküled én nem élhetem.
6
Hagymakirály Immár ezredek óta ízedről, béles húsodról szól zengve száz színű óda, kerülöd a világot, a homoksivatagot, az is lehet, hogy ismered a Marsot, erőd, lehet hogy onnan jöhetett? házasságban vagy te a földdel, a házak táját sosem kerülöd el, lehet, hogy az a küldetésed, hogy gyógyítsd a világot, testünkben, lelkünkben legyél az égtől áldott Karácsonykor is könnyes szemmel mondok érted imádságot!
Gyöngyhagyma Nevezhetlek téged akár hagyma tündérnek, veled az életem gyöngyélet, a természet tégedet a hagymák közt gyönggyé tett, te vagy a világon a gyöngyszínű álom, s bámulatos vagyok, ha látlak a rablónyárson.
Csodás hagyma Tőled könny ül a szememben, ismertek téged már az édenben, biztos tudja ezt a göncöl szekere, biztos fény ül a szemében, hisz benned él a Teremtő ős erő, a vándornak húsod életet mentő, életem, élem a mának, de találkozom veled ünnepen – vasárnap!
7
Fokhagyma Kicsi vagy, s mégis te vagy a nagy kábulat, a vérnyomásom is tőled boldogan mulat, ízed azt súgja, hogy kérek még, s a húsod azt súgja, hogy ő egészség az életünk veled tudom áldott, az égnek suttogok rólad kedves imádságot.
8
Hagyma-varázs Kutatom ki is ő? a liliom hagyma, családjában ő az ős-erő, fűszeres balzsamod bennem egészséget sző, a szeretetem feléd sosem csökkenő, szeretlek mélyen napján (tepsi fenekében) veled-élem, szeretlek, érzem, élhetek, tudom előkelőségben, akár száműzetésben, veled a kapcsolatom mindenhol megélem.
Lila hagyma, ki ő? Lila ruhába öltöztetett téged a bölcs Teremtő, illatod árad, megcsípi szemem, számat, színed s ízed fokozza bennem feléd a vágyat, hogy megízleljem roppanó húsodat, elfogyasztanak téged nem csak nyersen, nékem belőled a dzsem a szerelmem, színed s ízed a vérkeringésem felröppenti az égbe…
9
Póréhagyma Szeretnek téged keleten, délen, a világ közepében, lehet, hogy módjával most már a magyarok is visznek a táncba, fogyasztanak levesnek, csülkön, paprikásban, a cserép csupor veled hússal álmot suttog vidáman rólad, de ódát írt a kakas pörkölt is rólad, s szárnyra kapott a zöld szárú hajtásod, a pékné fülébe is híred elszállott, s a szellővel, széllel bejárta a világot!
10
LEVESEK Hagymás húsleves (4 személyre) 3 liter vizet tegyünk fel forralni, 1 kanál olajjal 3 marha húsleves kockát tegyünk bele, ízesítjük szájunk íze szerint borssal, sóval, stb. vágjunk bele 1 nagyfej vöröshagymát, kockára félig főzzük meg, közben habarjunk fel 2 egész tojást villával, főzzük a levesbe, és vagdalt petrezselymet tegyünk a tetejére.
Hagymaleves másképp (4 személyre) 2 nagyobb vöröshagymát 1 kanál olajon kis vízzel kb. 2 percig pároljuk, majd ráteszünk két kanál lisztet, összekeverve mokkás kanál pirospaprikával, hevítjük, s felöntjük két és fél liter húslével, s 2-3 babérlevelet teszünk bele, kis ecetet, erős paprikát, 1 kanál tejfölt, kis cukrot, kenyérkockákat pirítunk kis olajon, s a tálaláskor tetszés szerint fogyasszuk.
Póréhagyma leves (4 személyre) 2 közepes szál póréhagymát megmosunk, karikázzuk, 3 liter húslé és víz fele arányban, 2 kanál olajon pároljuk 2 percig, 2 kanál lisztet szórunk rá, majd felöntjük, 1 liter húslével, 2 liter vízzel, kolbászkarikákat rakunk bele, kb. 15 dkg-ot, tejföllel, kis cukorral, sóval, borssal ízesítjük, pirítóssal tálaljuk.
11
Zellerkrémleves (4 személyre) 1 kisebb zellergumót lereszelünk, 1 közepes sárgarépát 1 kisebb hagymát, 2 kanál olajon kis vízzel 2 percig pároljuk, só, bors, kis cukorral fűszerezzük, majd 1 nagy kanál lisztet teszünk bele, ös�szekavarjuk, és 3 liter lével, fele hús, fele víz – felöntjük, ízlés szerint fűszerezzük, 2 deci tejfölt, petrezselyem zöldet, egy kávéskanál citromlevet tehetünk bele, pirítóssal tálaljuk.
Tavaszi zsenge cukorborsóleves hüvelyben (4 személyre) 30 db borsót, mely egész zsenge, nem kibontva, nagyobbakat, kettétörve, 1 vöröshagymán, 2 kanál olajon 2 percig pároljuk, 2 krumplit kockákra vágva beleteszünk, 3 liter húslével felengedjük, 20 dkg csirkemájat, összevágva teszünk bele, mikor félig megfőtt, ízlés szerint fűszerezzük. Laktató, kiadós.
Vöröshagymaleves gesztenyével (4 személyre) 2 nagyobb hagymát lereszelünk, 3 liter húslében feltesszük főzni, 2 kanál olajat adunk bele, azonnal teszünk bele kb. 15 db. felébe tört gesztenyét, egyszerre fő meg az egész, ízlés szerint fűszerezzük, citrommal, tejszínnel, pirítóssal tálaljuk.
Karfiolleves egyszerűen (4 személyre) 3 liter húslét felfőzünk, ha forr, egy közepes karfiolt egész apró rózsáira szedve tegyük bele a levesbe, pici bors, só, cukor, petrezselyem zöld, kemény paradicsom kockákat a végén és 2 tojást fölverve habosra tészta helyett belefőzzük. Különös és finom.
12
Karfiolleves sajttal (4 személyre) Veszünk 1 kisebb karfiolt, apró rózsára szedjük, 3 liter húslében mely forrásban van, beletesszük, reszelünk bele 1 répát, kisebb hagymát, fűszerezzük ízlés szerint, a végén 1 kanál olaj, jó 10 dkg trappista sajt kockákat teszünk bele, de tűzről levéve petrezselyemzölddel megszórjuk. Sampion gombaleves (4 személyre) 2 kanál lisztből 2 kanál olajon rántást csinálunk, felöntjük 3 liter húslével, a 20 dkg megmosott szeletelt gombát beletesszük, kb 10 percig főzzük, fűszerezzük ízlés szerint, a végén 1 dl tejszínt 10 dkg sajtkockát teszünk bele, amikor már kész, pirítóssal tálaljuk.
Paradicsomleves másképp (4 személyre) Lereszelünk 1 hagymát, egy nagyobb krumplit, beletesszük 3 liter húslébe, főzzük, ne főjjön nagyon szét, és ízlés szerint ízesítjük, 1 pár virslit karikára vágva kb. 2/3 paradicsomot apró kockára vágva, kis cukrot 1-2 percig lassú forrásban főzzük, majonéz, sajtkocka illik hozzá.
Bableves paradicsommal (4 személyre) Fél kg babkonzerv vagy megfelelő szárazbab, 30 dkg sertés darálthús, 1 jó fej hagymával megpároljuk, felengedjük 3 liter húslével, ízlés szerint ízesítjük, felforr, k. 10 percig főzzük, beletesszük a babot, 2-3 nagyobb paradicsomot, kis cukrot, kis galuskákat szaggatunk bele, vagy külön kifőzött tarhonyát, majonézzel tálaljuk.
13
Tavaszi leves húsgaluskával (4 személyre) Kockára vágunk egy gyökeret, egy répát, egy kis karalábét, 20 dkg cukorborsót, 1 közepes krumplit, gombát is lehet, 3 liter húslében megfőzzük magvasra, félretesszük. 20 dkg darálthús 1 kis reszelt hagymával, 1 tojás kis petrezselyem zöld, só, bors, 1 kanál búzadarát összekavarjuk, kicsit álljon, kávéskanállal beleszaggatjuk az újra forrásban lévő levesbe, kb. 10 percig főzzük, próbáljuk meg, hogy megfőtt. (Citromot, tejfölt tehetünk az asztalra mellé.)
Sárga tökleves hagymával (4 személyre) 2 fej hagymát lereszelünk, 3 liter vegyes lében fél kg sárga tök kockákkal főzzük kb. 10 percig, 1 kanál majonéz, egy kanál olaj, 1 kanál liszt, kis tejjel és tejszínnel összekeverve ráöntjük a levesre, ízlés szerint kis citromlével és cukorral ízesítjük, pirítóssal tálaljuk.
Fejes káposztaleves szójával (4 személyre) Beáztatunk 10 dkg szójakockát, hogy puhuljon, amikor megdagadt, 3 liter húslében, 1 kis hagymával 2 kanál olajjal, fűszerezve, kömény, bors, só, kis cukor – megfőzzük, fél kg. Káposztát legyalulunk, és belefőzzük a levesbe, kb. 10 percig, tejföllel tálaljuk.
14
Kapros uborkaleves (4 személyre) Egy csokor kaprot mosva, apróra vágjuk, 2 kanál olajon megfuttatjuk, 2 kanál liszttel összekeverjük, 3 liter húslével felöntve, forrásba hozzuk és bele reszelünk 1 közepes kígyóuborkát, pár perc alatt megfő a leves, bors, cukor, ecet, tejföl illik bele, habarhatunk 2 tojást a végén bele, főzés közben, vagy pirítóst adunk hozzá.
Vöröskáposzta leves (4 személyre) Fél kg káposztát lereszelünk a tarhonya reszelőn, 2 kanál olaj, 1 kis hagymával lereszelve pároljuk, 1 jó kanál liszttel összevegyítjük, felöntjük 3 liter húslével, ízlés szerint fűszerezzük, csöpp citrommal, cukorral. A 10 dkg sajtkockát főzés után teszünk bele, és tejföllel tálaljuk.
Kapros zöldbableves (4 személyre) Egy kiló zöldbabot hosszúkásra vágjuk, mossuk. 2 liter húslével, vagy vízzel, föltesszük főzni, hogy jól ellepje, vöröshagymát vágunk bele, kis sóval, borssal, 1 csokor kaprot már a vége felé, ha a bab puha 3 kanál olajból és 2 kanál lisztből 3 gerezd fokhagymával kis piros paprikával rántást készítünk, belekeverjük a levesbe, még fűszerezzük, s ecet, cukor a végén jön bele. Tejföllel, tejszínnel kínáljuk.
15
Avokádós csirkeleves (4 személyre) 25 dkg csirkemellet kiklopfolunk, sózzuk, borsozzuk, lisztezzük, csíkokra szelve 2 kanál olajon üvegesítjük. Beletesszük egy lábosba, felöntjük kis húslevessel, majd ha kb. puha, lassan a többi két és fél levessel felöntjük, megpucoljuk az avokádót, belevágjuk a levesbe, rövid ideig főzzük, 1 kanál krumpli keményítő 1 dl tejszínnel összekeverünk és beleöntjük, egy percig forrjon csak, só cukor, citromlé jön bele, s tálaláskor meg tejszín.
Sárgatökös leves másképp (4 személyre) Fél kg tököt közepes kockákra vágunk, feltesszük vízben főzni, kb. 3 literben, só, cukor, csöpp fahéj – gyorsan elkészül. Behabarjuk: 2 deci tejszín, 1 kanál krumpli keményítővel, kis ideig forraljuk, 2 dl fehérbort teszünk bele, tálalásra adjunk még reszelt sajtot az asztalra, s a tányérokba kell rakni, s a meleg levest rászedni. Hidegen is finom!
Karamelles hagyma leves (4 személyre) 2 nagy lilahagymát felszeletelünk, 4 kanál olajon megdinszteljük világosra, majd 2 nagykanál cukorral kicsit karamellizáljuk, hogy magvas hagyma maradjon, megszórjuk 2 kanál liszttel, felöntjük 3 liter zöldséglevessel, apródonként – a levet előtte legjobb felforralni, úgy önteni a lisztezett hagymára. Végül adunk hozzá egy deci fehér bort, 1 dl tejszínt, citromlét, sót, húsleveskockát, ízesítsük, utána adunk mellé pirítóst: kérgesre pirítunk 8-10 szelet kenyeret. a pirítóst gorombábbra húsverővel kb. 5 forint nagyságúra összetörjük, serpenyőben melegen tartjuk, s tálalás előtt csésze olajba rakjuk. 16
Mazsolás hagymaleves (4 személyre) 2 nagy fej hagymát szeletelve 5 kanál olajon világosra pároljuk, felöntjük kb. 3 liter zöldséglével vagy húslével, egy húsleveskockát, sót, cukrot, 5 deka mazsolát, kis liszttel behabarjuk, ha megfőtt: 1 dl tejszínnel, 1 kanál keményítővel, 1-2 tojás fehérjét kemény habra verjük, és apró nokedlit szaggatunk a levesbe, majd még egyszer ízesítjük.
Édeni kekileves ananásszal (4 személyre) Fél kg-os ananászkonzerv, 1 kanál vajon 1 kanál cukrot karamellizálunk, beletesszük az ananászkockákat a levével, s felforraljuk, öntünk reá kb. 2 liter vizet, pici sót, plusz még cukrot ízlés szerint, citromot, hogy savanykás legyen. Behabarjuk: 1 kanál keményítő, egy dl tejszín – ráöntjük a levesre, s két kekit mosva, nagyobb darabokra vágva lassan beletesszük a levesbe. Nem főzzük, tejszínhabot adhatunk a tetejére.
Parajleves (4 személyre) 1 szál póréhagymát 1 db apróra kockázott krumplival, egy karikákra vágott répával, 3 kanál olajon kis vízzel pótoljuk, majd ha beitta, 2 kanál liszttel beszórjuk, majd felöntjük 3 liter húslével, felhígítjuk, finomra vágott mirelit vagy nyers parajt hozzáadjuk és 1-2 percig még forraljuk, sóval, borssal, csöpp cukorral, szerecsendióval, s a végén egy dl tejszínnel, finomra ízesítjük, pirított kenyér kockákat adunk mellé.
17
Kelbimbóleves (4 személyre) Csinálunk fokhagymás rántást 4 kanál olajból, 4 gerezd fokhagymával, 4 kanál liszttel, felöntjük húslével, kis vegetát, cukrot, borsot, csöpp sót teszünk bele, közben fél kg kelbimbót megfőzünk, kis lével, sóval, s belekeverjük az alaplevesbe, még ott forraljuk és 2 tojást felverünk, s beletesszük a levesbe tészta helyett.
Zöldbableves (4 személyre) Fél kg zsenge zöldbabot tisztítjuk, vágjuk (vagy mirelit) 2 kanál olajon egy kis kockázott hagymán kis vízzel pároljuk, fölengedjük 3 liter vízzel, egy-két húskockát, sót, cukrot kaprot, egy nagy krumplit apró kockákra vágva, majd 2 dl tejfölbe 2 kanál étolajat, 2 átnyomott fokhagymát, 1 kávéskanál paprikát, 1 dl vízzel jól eldolgozzuk, + három lapos kanál liszttel jól elhabarjuk, és ráöntjük a levesre. Újra ízesítjük és tálaljuk pirítóssal, de apró galuskákat is tehetünk bele, akkor ritkábbra kell a levest főzni.
Cukorborsóleves csirke szárnnyal (4 személyre) 8 csirke szárnyat elfelezünk, mossuk, felöntjük 2 liter vízzel, + leveskockát, belereszelünk egy közepes hagymát, két krumplit kockára vágva, 1 kis zöldpaprikát vágunk bele kockákra, amikor forr, adunk bele egy kávéskanál paprikát, sót, vegetát, 2 sárgarépát, karikákra vágva, egy jó csokor petrezselyem zöldet, kis erőset, cukrot,a végén és csipedett tésztát csipkedünk bele, vagy galuskákat, ízesítjük, tejföllel tálaljuk.
18
Zellerleves (4 személyre) 4 kanál olajban egy vöröshagymát, egy répát karikázunk bele, 3 liter húslével felöntjük, ha összeforrt, ízesítjük, 3 kanál liszttel ha kérges, beporoljuk, gyorsan keverjük össze, só, bors, szerecsendió, vegeta, cukor, belevágunk kockára egy nagyobb zellert és készre főzzük. Tejfölt, tejszínt, pirítóst kínálunk mellé és csöpp citromlét, sajtot reszelünk a tetejére, kb. 5 dkg-ot.
Céklaleves kölönlegesség (4 személyre) Egy nagy céklát meghámozunk, lereszeljük 3 liter vízben főzzük, pár babérlevéllel, sóval, cukorral, ha kész, 4 kanál olajon 2 kanál liszttel rántást készítünk, 2 gerezd fokhagymával, ráhabarjuk keverve ne legyen csomós! Egy kanál ecetes tormát rakunk hozzá, 2 pár virslit vékonyabban, bele karikázunk, a végén egy dl tejföl, egy dl tejszín, 2 kanál majonéz, egy kanál cukor, jól összekeverve a tűzről levéve ráhabarjuk, ha kell, citromlevet egy kanállal, piritós kenyérrel kínáljuk.
Sárgarépa leves (4 személyre) Egy kg répát tisztítva karikázzuk, 2 liter húslében puhára főzzük, s összenyomjuk krumplitörővel gorombára, majd 2 dl tejszínt, 2 nagy kanál liszttel, kis tejjel, 3 kanál olajjal, borssal, cukorral elkeverjük, és a levesbe habarjuk, petrezselyem zöldet adunk bele. Amikor levesszük a tűzről, pici citromlevet, 15 dkg kemény kocka sajtot, és pirítóst adunk mellé.
19
SERTÉSHÚSOK Egytálételek Fantázia lecsó (4 személyre) 6 db nagyobb húsos, piros, fehér, zöldpaprikát nagyobb darabokra vágunk, s 3 fej hagymát vastagabb szeletekre vágunk. 5 kanál olajon kissé megsózzuk, beleteszünk 20 dkg karikára vágott kolbászt, s fedő alatt vízmentesen kb. 6 perc után nézzük meg – magvasnak kell maradnia, 2 nagy paradicsomot teszünk bele, felvágva, s nem puhára főzzük, só cukor, erős paprika fűszerezéssel. Mikor az étel kész, fogunk 4 db tojást, egy edényben felütjük, 5 dkg vajat adunk hozzá, 1 jó kanál lisztet, sót, fél deci tejet. Takaréklángon, lassú keveréssel pépszerűvé hevítjük. Tálaláskor középre jön a paprikalecsó, körbe a tojás holdkoszorú. Jó és szemrevaló.
Rakott spárgatök (4 személyre) A tököt tisztítás után vastagabb szeletekre vágjuk, forrásban lévő csöpp ecetes sós vízbe dobjuk, elzárjuk, és 5 percig fedő alatt lezárva hagyjuk. Majd a vízből kiszedjük. Felét beletesszük egy kizsírozott tepsibe. 30 dkg darált húst egy nagyobb hagymával, sóval, borssal pároljuk készre, s rátesszük a tökre, befedjük a többi tökkel, elsimítjuk. 3 egész tojást habosra felverünk, s belekeverünk 3 dl tejfölt, s apróra vágott kaprot szórunk rá, majd ráöntjük a tökre. Közepes hőfokon sütjük a sütőben.
20
Töltött kelkáposztalevél rántva (4 személyre) Egy kisebb fej káposztát kettévágjuk, torzsáját kivesszük. Sós vízben félpuhára pároljuk, lecsorgatjuk, s ha kihűlt, levelekre szedjük. Két levél közé teszünk gépsonkát, panírozzuk lisztbe, tojásba, morzsába forgatva, s bő olajban kisütjük. Lehet sajtszelettel is tölteni. Végül hámozunk és lereszelünk 2 nagyobb burgonyát, nem sok olajban sóval pároljuk csöpp vízzel köretnek. Majonéz, vagy bármilyen mártás illik mellé.
Rakott spagetti (vagy más tészta) (4 személyre) Kb. fél kg spagettit sós vízben magvasra főzünk, közben ¼ kg párizsit, 1 jó fej hagymával tésztaszerű csíkokra vágunk, és 4 kanál olajon 1 zöldpaprikával 1 paradicsommal, 1 lapos kanál törtpaprikával pörköltet készítünk, sóval, borssal fűszerezzük, összekeverjük a spagettival, majd kizsírozott tepsibe tesszük. Tetejére öntünk 2 tojást 2 dl tejföllel fölverve. Mikor már készen van, 5 dkg reszelt sajtot szórunk rá, s 1-2 percig olvasztjuk a sütőben. Saláta, savanyúság illik mellé.
Ropogós zöldségek kolbásszal (4 személyre) A zöldségeket kis sós vízben megpároljuk, sóval, borssal ízesítjük. Igya be a levét, a kolbászt karikákra vágjuk. Zöldség, répa, cukorborsó, krumpli-kocka, zellerkocka – ezekkel lehet variálni. Besamelt (mártást) készítünk 5 dkg vaj, 5-6 dkg liszt, 1 deci tejből pici sóval, belekeverjük a zöldségeket, a kolbászt, s amíg meleg, 2 tojást felverve jól hozzákeverünk. Ha kihűlt, rudakat formálunk, s lisztbe, tojásba, morzsába forgatjuk. Bő olajban sütjük. Finom a saláta mellé. 21
Póréhagyma sós torta (4 személyre) 4 tojás sárgáját, 10 kanál vizet, 12 kanál lisztet, 4 kanál étolajat, 5 kanál tejet (vagy vizet) csipet sót, borsot, kis szerecsendiót, egy sütőporral habosra kikeverünk. Közben 2 szál póréhagymát felkarikázva 3 kanál olajon pároljunk meg sóval, borssal, 20 dkg kockára vágott gépsonka, 15 dkg reszelt sajttal, magvas maradjon. 1 kanál liszttel összekeverünk 1 dl tejszínnel. Ha kihűlt, belekeverjük a tortába (legjobb a hagymát előre elkészíteni). Kb. 30-40 percig sütjük, majd salátával tálaljuk. Tartármártást lehet kínálni hozzá.
Babpüré kolbásszal (4 személyre) Egy babkonzervet (lehet tarka is) vagy 30 dkg szárazbabot nagyon puhára főzzük. Teszünk bele húsleveskockát, sót, borsot, csipet cukrot. Közben 1dl tejszínből 2 kanál olajból, 2 kanál lisztből, kis tejből habarás készüljön. A babot krumpli-törővel pürézzük, belekeverjük a habarást, jó masszív állagú legyen. Közben 1 jó fej hagymát 20 dkg vékony karikára vágott kolbásszal pároljunk. Tűzről levéve teszünk rá 1 kávéskanál pirospaprikát, összekeverjük a babbal, megszórjuk apró petrezselyemmel, reszelt sajttal, tálalás előtt. Saláta illik hozzá.
Párizsis meleg babsaláta (4 személyre) 2 fej vöröshagymát, 3 db 3 színű zöldpaprikát kockára vágunk, 2 krumplit kockára vágva megfőzve, 30 dkg párizsit vékony csíkokra vágva. Beleteszünk 1 kg leszűrt konzervbabot, sót, borsot, ecetet, cukrot, 4 kanál olajat, 1 dl vizet, lassan jól összekeverjük, 10 dkg kockára vagdalt sajtot. Jó előre elkészítjük, 1-2 órával tálalás előtt, hogy összeérjen. Tálalás előtt kissé mikrohullámú sütőben meglangyosítjuk, bundás- vagy pirított kenyérrel finom. 22
Rakott savanyú káposzta burgonyával (4 személyre) Kb. 50 dkg krumplit héjában megfőzzük. Megtisztítjuk, vastagabb karikára vágjuk. 50 dkg savanyú káposztát használunk fel. 1 fej hagymát megfonnyasztunk 3 kanál olajon, beletesszük a kicsavart káposztát, pici cukrot, és sárgára pörkölünk vele együtt 30 dkg füstölt, karikára vágott kolbászt. Zsírozott tepsibe lerakjuk: egy sor krumpli, káposzta kolbásszal, krumpli – amíg tart, a tetejére 2 dl tejfölt kenünk. Sárgára sütjük.
Rántott töltött paprika (4 személyre) 10-12 paprikát 5 percre sós forró vízbe teszünk. 40 dkg sertés darált húst, 2 fej hagymát apróra vágva, egy paprikát, egy paradicsomot, egy lereszelt krumplit 4 kanál étolajon megpárolunk, belerakunk 1 kanál zsemlemorzsát, sót, borsot, szerecsendiót vagy köményt. A paprikákat lecsöpögtetjük, ha kicsit meghűlt a hús, megtöltjük a paprikákat, majd megforgatjuk lisztbe, tojásba és bő olajon kisütjük. Majonézes tartárt kaporral kínálhatunk mellé.
Sertéspörkölt kukoricával (4 személyre) 1 kg tarja, 2 hagyma, 2 zöldpaprika, 1 paradicsom, egy kanál paprika, kevés erőleves, só hozzáadásával pörköltet főzünk. Ha elkészült, beleteszünk kb. fél kg mirelit kukoricát, adunk mellé galuskát vagy tarhonyát és salátát. 23
Húsos szárazborsó-pite (4 személyre) Fél kg borsót egészen puhára főzünk sóval, borssal. 4 kanál olajon 2 hagymát, 2-3 paprikát kockára vágva párolunk 35 dkg darált hússal jó 10 percig. Csöpp víz jöhet csak hozzá, a só, bors jöhet bele, majd megvárjuk, hogy kihűljön, kissé a borsó és a hús. Közben 2 egész tojást habosra verünk, sózzuk, 4 kanál olajat teszünk hozzá, kis vízzel 4 kanál lisztet, majd a masszát összekeverjük. Ha kihűlt, a borsót, darálthúst belekeverjük, még egyszer ízesítjük, kb 30 percig sütjük, végül a sütőben még reszelt sajttal megszórjuk, s még pár percig sütjük. Saláta köret megy hozzá.
Szárazborsó pogácsa kolbásszal (4 személyre) A szárazborsót puhára főzzük. Közben 1 nagy fej hagymát 2 kanál zsiradékon, 20 dkg apróra vagdalt kolbászt adva hozzá, sárgára pároljuk, sütjük, sóval, borssal ízesítjük összepürézzük a borsót, beletesszük a kolbászt, teszünk bele 2 felvert tojást, ha nem lenne elég kemény, egy kis zsemlemorzsát tegyünk bele, meg kis petrezselyem zöldet. Jól összedolgozzuk, kanállal szaggatva, bő olajban kisütjük. Karikára vágott sült krumpli, saláta lehet mellé.
Zelleres sertésragu (4 személyre) 60 dkg kockára vágott sertéslapocka, 2 hagyma, 2 répa, 1 nagyobb zeller, 1-2 paprika. Mindezt kockázzuk, a sertéshúst a hagymával, sóval, borssal, citromfűvel (1-2 levél) magvasra főzzük, hozzáadjuk a többi anyagot, és főzzük még kb. 10 percig 2 dl tejföl, 1 kanál liszt, csöpp törött paprikával összekeverjük, ráhabarjuk. Teszünk bele kis citromot, cukrot, újra ízesítjük (apróra vágott petrezselymet rakunk rá) és kifőtt tésztával kínáljuk. 24
Sertéspörkölt patisszonnal (4 személyre) 2 nagyobb hagymát kockára vágunk, fél kg sertéslapockát, 1 zöldpaprikát darabokra, 5 kanál olajon vagy kevés zsíron pörköltet főzünk, ahogy szoktuk, egy kanál törtpaprikával, sóval. Mikor majdnem kész, kb. ¾ patisszont kockára vágva kb. 10 percig főzzük, egy csokor apróra vágott kaprot teszünk bele, és még 5 percig főzzük. Tejföllel, galuskával kínáljuk.
Lecsós sertéstarja sültbabbal (4 személyre) 8 szelet tarját kiklopfolunk, sózzuk, borsozzuk, lisztbe forgatjuk, szép pirosra olajon kisütjük. 2 hagymát karikára vágva serpenyőben 3 kanál olajon felhevítjük, hozzáadunk 5 színes karikákra vágott paprikát, sót, csípős paprikát, 3 paradicsomot, csipet cukrot, vizet nem adunk bele. Magvas maradjon. Ha kész, rátesszük a húsokra, hőálló edényben ½ kg konzervbabot beleöntjük egy lábasba, fölforraljuk, krumplitörővel jól összezúzzuk, só, bors jön bele, 2 fej hagymát pirítunk 3 kanál olajon sárgára, beletesszük a tört babot, összekeverjük s kis lángon sárgítjuk, a meleg lecsós tarja mellé adjuk az asztalra.
Babos, savanyú káposztás sertéshús (4 személyre) 80 dkg tarját kockára vágunk. 1 fej hagymát jó kanál zsíron vízzel, vagy leveskockával pároljuk, egy kanál törött paprikát is adjunk hozzá. Beletesszük a fél kg. káposztát kicsavarva, sót, borsot, erős paprikát, csöpp cukrot. Ha kész, beleteszünk fél kg konzervbabot (leszűrve), ha kell, kis zsírt adunk bele. Összefőzzük, tejfölös habarással tálaljuk. 25
Sertéssült kukoricakásával (4 személyre) Egy kg sertés oldalast jól kiverve, 1 fej darabolt hagymával, egy zöldpaprikával, egy jó kanál zsírral, vízzel, só bors hozzáadásával fedő alatt puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. 30 dkg kukoricakását sós vízben puhára főzünk. Közben 1 kanál zsíron vagy 3 kanál olajon egy hagymát, egy paprikát sárgára fonnyasztunk. Összekeverjük a kásával. A meleg hús mellé tálaljuk. Teszünk rá kis rózsa erős paprikát. Tálaláskor savanyúságot, vagy salátát adunk mellé.
Húsgombóc hagymaágyon (4 személyre) Fél kg sertés darált húshoz hozzáadunk 1 tojást, apróra vágott hagymát, 4 kanál búzadarát, sót, borsot, kis köményt. Gombócokat formálunk. Másfél liter húslében megfőzzük. Kiszedjük a levéből. 2-3 hagymát belevágunk nagyobb kockákra a lébe, megfőzzük félpuhára, teszünk bele citromot, cukrot, majd berántjuk: 3 kanál olaj, liszt. Visszarakjuk a húsgombócokat. Annyi leve legyen, hogy ellepje. Tejfölt adunk bele, tarhonyával kínáljuk.
Darált húsos káposzta (4 személyre) Fél kg darált húst, egy fokhagymát, 50 dkg fejes káposztát lereszelve, 6 kanál olajon kis vízzel, sóval, borssal megüvegesítjük félkészre. 4 tojást habosra fölverünk, 8 kanál lisztet, 5 kanál tejet, 5 kanál vizet, sót, borsot, szerecsendiót, 4 kanál olajat jól összekeverjük, belerakjuk a káposztás húst, újra keverjük, zsírozott tepsibe rakjuk, reszelt sajtot teszünk a tetejére, és jó félórát sütjük.
26
Zöldséges sertéscomb (4 személyre) Fél kg sertéscombot apróbb kockákra vágjuk, 4 kanál olajon pároljuk kb. 15 percig, 2 nagyobb hagymát kockára vágva, 3 zöldpaprikát nagyobb darabokra, sóval, borssal, 2 dl vízzel, vegetával, s végül zsírozott tepsibe tesszük. 4 nagyobb krumplit darabolunk a tetejére, 2 paradicsomot – ezeket megsózzuk, s fóliával kis víz hozzáadásával lefedjük. Egy órán át sütve pároljuk, s a végén reszelt sajtot szórunk rá. Tepsistől tálaljuk.
Sertéstarja finom ágyon (4 személyre) A húst jól kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, s világosra sütjük mindkét oldalát. Közben tepsibe teszünk 5 kanál olajat vagy zsírt, bele karikázunk 4 krumplit, 2 hagymát, 2 paprikát s 4 paradicsomot, s leöntjük a sülthúslével, a zsírjában só, bors, fokhagyma, vegeta, cukor, 2 dl vízzel felforraljuk, és szépen elosszuk a zöldségekre, a tetejére ráadjuk a húsokat, jól befokhagymázzuk, s fóliával befedjük, s jó magvasra sütjük. A végén fólia nélkül 10 percre még berakjuk 10 dkg reszelt sajttal. Tarhonya vagy rizskörettel tálaljuk.
Darált húsos patisszon (4 személyre) Fél kg darált húst 2 hagymán, olajon vagy zsíron megpárolunk sóval, borssal, 2 paprikát s őrölt paprikával föleresszük kis húslével, félig lepje el, beleteszünk egy csokor kaprot, s egy kockákra vágott közepes patisszont s egy nagyobb paradicsomot, cukrot picit. Kb. 10 percig pároljuk, ízesítjük, s rizzsel kínáljuk, tejfölt is adhatunk mellé. Jó hozzá a zsemlegombóc is.
27
Cukkínis húsos tészta (4 személyre) 30 dkg darált húst, fél kg cukkínit 2 hagymán, 2 zöldpaprikán, egy nagy paradicsomon sóval, borssal, őrölt paprikával készre pároljuk. 50 dkg száraz metéltet kifőzünk, s belekeverjük, a húsba, tűzálló tálban sütőbe rakjuk, vagy mikróba. Tetejére 10 dkg reszelt sajtot rakunk. Melegítjük. Tejfölt is adhatunk hozzá.
Töltött paradicsom rizságyon (4 személyre) 8 nagyobb paradicsomot mossunk, vágjuk le a tetejét, s kávéskanállal vájjuk ki. 30 dkg darált húst egy apróra vágott hagymán, olajon, a paradicsom belével, darabokkal, a darált hússal puhára pároljuk, levét befőve sóval borssal ízesítjük. Tűzálló edényt kivajazunk, szorosan egymás mellé rakjuk a paradicsomokat, de alája főtt rizst rakunk petrezselyem zölddel megszórva. A paradicsomokat megtöltjük a hússal, 10-15 percig sütőbe tesszük. Tejföllel, reszelt sajttal megszórjuk, ha van gombánk, a rizsbe tehetünk párat, s pirított tökmagot is keverhetünk bele, így gazdag, kiadós ebéd.
Töltött padlizsán (4 személyre) Kb. 80 dkg, azaz 4 db padlizsán kell hozzá. A padlizsánokat megpucoljuk, kiszedjük a közepét, és hozzáadjuk majd a töltelékhez, majd sózzuk, borsozzuk. Ha kész, beletöltjük a padlizsánokba a tölteléket, majd kiolajozott, morzsázott tepsibe (tálba) belerakjuk, s ráöntünk 1 jó deci húslevest, 2-3 kanál tejszínnel kikeverve ízesítve 20 percig sütjük, a végén reszelt sajttal megszórjuk, ha ráolvadt, tálalhatjuk. Töltelék: ¼ kg löncshúst egy fej hagymán és egy zöldpaprikát apróra vágva, 5 db gombát, egy kis paradicsomot, sót, borsot, az apróra vágott padlizsánok belsejét, 4 kanál olajon megpárolunk, egy kanál morzsával sűrűsítjük az állagát. Ezzel töltjük a padlizsánt. 28
Cukkínis hús spagetti ágyon (4 személyre) 30 dkg sertés vagy másfajta darált húst 1 jó fej hagymán, egy nagy paradicsomon, paprikán pároljuk sóval, borssal, 5 gombával, kis szerecsendióval, és még kb. ½ kg cukkínit karikázunk vagy kockázzuk, és készre pároljuk. ½ kg spagettit kifőzünk, magvasra, összekeverjük a raguval, ha van, parmezánnal jól megszórjuk, vagy reszelt sajttal, salátával kínáljuk.
Vegyes húsos padlizsán (4 személyre) 40 dkg darált húst, 1 nagyobb hagymán, zöldpaprikán, 4 krumplit kockára vágva, 1 nagy paradicsommal, sóval, borssal, kakukkfűvel jó félig készre pároljuk, majd 3 nagy padlizsánt kockázunk, s beleadjuk. Mikor már majdnem kész, 2 nagyobb paradicsomot puhábbat apróra beleadunk, és kis cukrot, újra ízesítjük, 2 kanál morzsát adunk bele és vajazott tepsibe rakjuk 10 percre, végén parmezán sajttal szórjuk és tálaljuk.
Különös sertéskaraj (4 személyre) 8 szelet rövid sertéskarajt kiklopfolunk, sózzuk, borsozzuk, lisztezzük, kevés zsiradékon kisütjük, közben kis vízzel fedő alatt puhára pároljuk. Kb. dió nagyságú 1 ½ kg krumplit héjában főzünk, meghámozzuk, s egy jól kivajazott tűzálló tálba rakjuk, egy sor burgonyát, (sózva) majd húst és újra burgonyát, a pecsenyelábosban 4 dl tejfölt, 10 dkg vajat, 4 tojás sárgát sót, borsot, szerecsendiót, 10 dkg reszelt sajttal, 2 evőkanál (lapos) lisztet, petrezselyem zöldet (apróra vágva) s közepes sütőben sárgára sütjük, mielőtt kész a 3 tojás felvert habját rátesszük és világosra sütjük. Savanyúval vagy salátával kínáljuk. 29
Rakott patisszon (4 személyre) 4 közepes patisszont kettévágjuk, tisztítjuk, forró sós vízben, beleteszünk pár percre, amíg kicsit üvegesedik, fél kg darált húst 2 nagy hagymán, zöldpaprikán, 2 paradicsomon sóval, borssal, kaporcsokorral, 5 kanál olajon félmagvasra párolunk, kizsírozott tepsibe alul rakunk egy sor lecsorgatott vastagabbra szeletelt morzsázott patisszont, majd a hús ragut és így amíg el nem fogy, majd 4 dl tejföllel 1 kanál liszttel, 1 tojás sárgával bekeverve ráöntjük a patisszonra, amikor félig kész, majd tovább sütjük kb. 25 percig tart az elkészítés, a sütés.
Különös palacsinta (4 személyre) Süssünk palacsintát, kb. 16 darabot. Töltelék: 1 fej hagymát, egy zöldpaprikán 3 kanál olajon pároljuk meg, villázzunk össze kb. 200 gr löncshúst 5 db gombát tegyünk hozzá, 15 dkg sajtot reszelve, sót, borsot, szerecsendiót, majd ezzel töltsük meg a palacsintát. Salátával kínáljuk.
Póréhagymás sonka (4 személyre) Fél kg póréhagymát 4 kanál olajon, félujjnyi karikára vágva kis húslében pároljuk kb. 5 percig, s hozzáadjuk azonnal az apróbb kockára vágott 20 dkg szendvics sonkát, de másik féle is lehet, s azonnal 4 db közepes paradicsomot is. Figyeljük, hogy magvas maradjon, sót, borsot, cukrot teszünk bele, kis erős paprikát. Rizzsel vagy kifőtt bármilyen tésztával tálaljuk.
30
Töltött hagyma (4 személyre) 8 nagyobb hagymát forrásban lévő vízben forrástól 5 percig főzzük. Kiszedjük, hideg vízzel öblítjük. 30 dkg darált húshoz adunk 2 zsemlét, egy kanál búzadarát, petrezselyem zöldet apróra vágva, 1 tojást, összekeverjük sóval, borssal – óvatosan kiszedjük a hagyma közepét (ezt is pároljuk a hússal) tűzálló tálba tesszük a töltelékkel megtöltött hagymákat, kifőtt hagymás húslével kb. 2 dl leöntjük, 20 percig sütjük, végén citromos tejfölös öntettel bevonjuk. Rizzsel finom.
Zöldbabos ragu (4 személyre) Fél kg apróra vágott sertés combot, 1 nagy hagymán 4 kanál olajon 2 zöldpaprikadarabokkal pörköltet készítünk, csak kevesebb őrölt paprikával. Amikor jó magvasra főtt, hozzáadunk 40 dkg vagdalt zöldbabot, kis fokhagymát s készre főzzük. Még egyszer ízesítjük. Tejföllel kínáljuk és galuskával.
Rizses hús cukkínivel (4 személyre) 2 fej karikára vágott hagymán fél kg sertéshúst kockára vágva, sóval, borssal pároljuk majdnem készre kis víz hozzáadásával. Kb 30 dkg cukkínit nagyobb kockára vágva 2 zöldpaprikát kockára vágva beletesszük az ételbe, kb. 10 percre és 4 nagyobb paradicsomot, csöpp cukrot. Közben 20 dkg rizst külön kifőzünk szárazra, és hozzákeverjük a húshoz. Reszelt sajtot tálaláskor lehet rá szórni.
31
Darált húsos zöldségek (4 személyre) Fél kiló darált húst 2 fej kockára vágott hagymán, zöldpaprikán, 2 nagyobb paradicsomon, 2-3 gerezd fokhagymával, kis vízzel ¾-ig készre pároljuk, s aztán 2 nagyobb padlizsánt kockákra vágva hozzáadunk, ízesítjük + egy kis daráltpaprikát adunk hozzá. 25 dkg rizst szárazra főzünk, és ezt adunk körítésnek, sajtot kínálhatunk reszelve mellé. Darált húsos palacsinta (4 személyre) 2 tojásból palacsintát készítünk, kicsit sűrűbbre, csöpp sütőporral. 20 dkg darált húst 2 kanál olajon egy apró kockára vágott hagymán sóval, borssal megpároljuk, ha kihűlt, belekeverjük a palacsintába, s úgy sütjük sajttal díszítjük fogyasztás előtt és salátával esszük. Lilahagyma egytálas. Finom! (4 személyre) 1 kg hagymát karikára vágunk, 4 kanál olajon üvegesítjük, s karikára belevágunk vékonyra 30 dkg füstölt kolbászt, 4 db apróra vágott krumplit, egy kis tört borsot, egy csokor kaprot, sót, cukrot, tejfölben, 2 kanál lisztet, kihabarunk, s beleöntjük, s egy dl vörösbort, még egyszer ízesítjük, bundás kenyérrel vagy tarhonyával tálaljuk.
32
Füstölt kötözött sonka burgonyával (4 személyre) Egy jó kiló sonkát 12 darabra karikára vágjuk, vízben félig jól ellepve pároljuk, főzzük, nagyobb lehet a lábos. Ha kiszedtük a levéből, 1 kg pucolt apróbb krumplit egészben benne megfőzünk, s hagyjuk benne, hogy a leve foggyon el. A sonkát kis zsíron megpirítjuk, majd a zsírba rakunk 1 hagymát karikára, félpuhára pirítjuk, kiszedjük. Teszünk bele 3 kanál tökmagot, 1 kanál mézet, 3 kanál morzsát, adunk még hozzá kis zsiradékot és kicsit csergésre pirítjuk a sonkát, majd tepsibe tesszük, tetejére a hagymával elkevert morzsát szétosztva, s mellé a főtt, párolt egész krumplikat petrezselyem zölddel, s gazdagon beszórjuk reszelt sajttal, 10 perc múlva tálaljuk salátával, vagy kompóttal.
Burgonya egyveleg (4 személyre) Másfél kiló krumplit sós vízben megfőzünk. Fél kg darált húst 2 hagymával 4 kanál olajon puhára pároljuk. Teszünk bele 2 dl tejfölt, 2 kanál majonézt, csokor petrezselymet apróra vágva, a tűzről már levéve, és összekeverjük a krumplival. Zsírozott tepsibe rakjuk, 15 perc sütés után reszelt sajttal megszórjuk.
33
SZÁRNYASOK Pulykamell lencsével (4 személyre) 80 dkg pulykamellet 2 nagy hagymán, 2 zöldpaprikán sóval, borssal kockára vágva megpároljuk, teszünk bele 2-3 babért, 3 répát karikákba, s fél kg lencsekonzervet, lehet több is, citrommal, cukorral ízesítjük, csípős is jöhet bele. Tejföllel, zsemlegombóccal tálaljuk.
Sárgadinnyés csirkemell (4 személyre) Fél kg mellet vékony csíkokra vagdalunk, 1 nagy fej hagymával zsiradékon jó üvegesre pároljuk sóval, borssal. Teszünk bele 3 kanál mazsolát, lehet azonnal, pici cukrot. Beleteszünk kb. ½ kg sárgadinnye kockát, ízesítjük, legyen kis leve. Egy kanál tejföl, 1 kanál majonéz, 1 kanál krumpli keményítő, kicsi vízzel jól kikeverjük a sodót, s ráöntjük a ragura a végén. Teszünk bele citromot, ízlés szerint kemény krumplipüré, vagy zsemlegombóc illik mellé.
Csirke szárny pörkölt saláta ágyon (4 személyre) 1 kg csirke szárnyból főzünk finom pörköltet. Kockára teszünk bele 4 db közepes krumplit, magvasra, lassú tűznél készre főzzük, s a végén szép csíkokra szeletelt 1 nagy salátát jól mosva belekeverjük, már csak kicsit fonnyasszuk, só, bors, paprikával utána ízesítünk, kb. 3 perc, s tejföllel kínáljuk.
34
Sárgarépás csirke (4 személyre) Fél kg csirkemellet kisütjük, kb. 12 szeletet kiklopfolunk, só, bors, lisztbe, tojásba mártva kisütjük. Vékonyabb (kisebb) sárgarépákat (kb. 8-10 darabot) tisztítva puhára főzünk, sóval, borssal vele együtt 6 krumplit is hosszúra vágva hasábba magvasra. Tepsit jól kivajazunk, beletesszük vegyesen a zöldséget, s jól megszórjuk vagdalt petrezselyemmel, a tetejére helyezzük a húsokat, 10 percig fóliával sütjük, majd anélkül, s ekkor 10 dkg reszelt sajttal megszórjuk. Kompóttal tálaljuk, tejföld is adhatunk mellé.
Gesztenyés csirkemáj (4 személyre) 2 nagyobb hagymát 5 kanál olajon párolunk pár percig, s beletesszük a pucolt gesztenyét, fél kg-ot, s a feldarabolt májat, és 2 kanál mazsolát, sót, borsot, vagdalt petrezselymet. 2 dl tejszínt, 1 kanál lisztet, egy tojás sárgáját összekeverünk, és behabarjuk a ragut. Tarhonyával vagy rizzsel kínáljuk, s ízlés szerint még lehet fűszerezni.
Húsos vajas pite (4 személyre) Fél kg vegyes darált hús, 2 fej hagyma, 3 db 3 színű paprika, egy nagyobb paradicsom, 6-7 darab gombával mind fölszeleteljük, 5 kanál olajon megpároljuk. Ezután veszünk egy kanál morzsát, 3 kanál reszelt sajtot, sót, borsot, kis Curryt vagy csöpp csípős paprikát. Egy adag vajas leveles tészta felét kivajazott tepsibe helyezünk, a húsos masszát középre ráhelyezzük a tésztára, majd a tészta másik felével befedjük. Kb. fél óráig sütjük. Tejfölös majonézes öntettel lehet kínálni.
35
Ananászos hústál (4 személyre) Egy egész és ½ csirkemellet csíkokra vágunk, 2 hagyma, 1 paprika, 2 répa, 2 krumpli – mind összevágjuk kockára, a hagymát hússal, só, bors, őrölt szegfűszeg félpuhára pároljuk. Hozzáadjuk az apró kockára vágott krumplit, paprikát, 5 percig főzzük, hozzáadunk fél kg. ananász kockákat, forraljuk össze, a levét is tegyük bele. Ezután 2 dl tejfölt egy kanál krumpli keményítővel összekeverünk, belehabarjuk. Rizzsel tálaljuk.
Banános csirkemell (4 személyre) Egy nagyobb hagymát kockára vágva, 1 ½ csirkemellet csíkokra vágva 4 kanál olajon megpároljuk, hozzáadunk apró kockára vágott krumplit, 4 paprikát, 2 sárgarépát karikára vágva, sót, borsot, őrölt fahéjat, kis cukrot, egy kanál petrezselyem zöldet, végül 3 fölkarikázott banánt, citrom levét, ízesítjük. 2 kanál majonézzel, 4 kanál tejföllel, 1 kanál krumpli keményítővel készült habarással behabarjuk, röviden forraljuk egy percig, s rizzsel tálaljuk.
Mandulás csirkemáj (4 személyre) Egy hagymát kockára vágva 4 kanál olajon párolunk, 2 répát karikákra vágva hozzáadunk, valamint 2 apró kockára vágott krumplit. Ezután fél kg csirkemájat darabokra vágva hozzáadjuk, sót, borsot, 2 kanál mazsolát, kis chilit vagy curryt vagy erős paprikát. 20 dkg rizst külön szárazra főzünk, összekeverjük a májjal, vagdalt petrezselyemmel. 3 kanál olajon 3 kanál vagdalt mandulát, 1-2 kanál szezámmagot megpirítunk, és belekeverjük a kész ételbe. Még egyszer ízesítjük. Salátával tálaljuk. 36
Tökmagos pulyka aprópecsenye (4 személyre) Egy nagyobb szárnycombot kifilézünk, apró kockákra vágjuk, majd puhára pároljuk 5 gerezd áttört fokhagymával, sóval, borssal,5 kanál olajon. 3 db 3 színű paprikát karikázzunk fel, 1 nagy hagymát 3 kanál olajon sóval, erős paprikával sárgára sütjük. 4 kanál tökmagot pirítunk 1 kanál olajon. Ezután mindet összekeverjük, ne legyen leve a húsnak, tetejére a tökmagot szórjuk. Sült krumpli, saláta illik hozzá.
Csirkebecsinált régimódin (4 személyre) 4 csirkecombot 4 db szárnyat kis sóval, kevés vízzel 20 percig párolunk lefedve, hozzáadjuk a szeletelt sárgarépát, fehérrépát, zellert, egy kisebb zellert, egy közepes karalábot, 10 dkg gombát, (félbe vágva) egy nagy krumplit apróra kockázva, mindig kevés húslét adva alája, egy kanál citromlevet, kis cukrot, 10 dkg zöldborsót, már most a végén rövid időre minden külön magvas darabban legyen 2 kávéskanál liszt kis húslével, feleresszük és apró petrezselymet ezzel a lábost csak rázogatjuk. Előtte még egyszer ízesítjük, tálaláskor tejfölt adunk mellé, finom magyar étel!
Magyar csirkecomb (4 személyre) 1 ½ közepes nagyságú krumplit meghámozunk, mossuk és felébe vágjuk, beleteszünk jó 4 kanál olaj, 1 dl húslével egy tűzálló tálba, vagy tepsibe fóliával fedve. A krumplira rárakunk sózott, 4 közepes nagyságú hagymát mindegyiket 4-be vágva, sózva, 3 sárga répát, nagyobb 4 részre vágva, egy zellert 4 részre vágva, sózva, 3 zöldpaprikát 4-be vágva, sózva, és a végén 4 paradicsomot sózva, borsozva, cukrot, kicsit és erre rakjuk a sózott borsozott 8 félbevágott csirkecombot, belocsoljuk olajjal, fűszerekkel és lefedjük, a tetejét kb. 1 órahosszat kell sütni, levesszük a tetejét (fóliát) és még 10 percig pirosra sütjük, amiben sült úgy tálaljuk, kenyeret, salátát, finom fehérbort adunk mellé. 37
Mézes kacsa káposztával (4 személyre) Kb. 2 kg kacsából egy jó zamatú pörköltet készítünk. Amikor ös�szeforrt, beleteszünk fél kg kimosott savanyú káposztát, s ¼ liter mustot, 1 kanál mézet, 1 dl bort, ha nincs must, akkor 2 kanál mézet s 2 dl bort, végén 2 kanál mazsolát, 5 gombát csípős paprikát, ízesítjük újra, s zsemlegombóccal kínáljuk és tejföllel.
Csirkemáj tekercs (4 személyre) Főzünk csirkemájból pörköltet. Teszünk bele apró krumpli kockákat, 3 db krumpliból és fél kg pirosbabot a leve nélkül lemosva (konzerv) a pörköltnek ne legyen leve. Egy kanál prézlivel sűrűsítjük be, s újra ízesítjük. Sütünk palacsintákat, kb. 16-20 darabot, s ha kihűlt a massza, megtöltjük a palacsintákat úgy, mint a töltött káposztát, a két oldala legyen tűrve, amennyit óhajtunk – annyit serpenyőben olajon pirosra sütünk. Salátával kínáljuk vagy savanyúval.
Pulykamell dióval (4 személyre) 60 dkg pulykamellet csíkokra vágunk, só bors s lisztben megforgatjuk, 4 kanál olajon egy nagyobb hagymát kockára vágunk benne, üvegesítjük a húst, 30 dkg cukkini kockákat adunk bele a raguba, s 10 dkg pörkölt diót. Előmelegített sütőbe zsírozott tepsibe rakjuk, de alul 25 dkg kifőtt rizst, tetejére öntünk 2 dl tejszínt, még megszórjuk pörkölt dióval, 15 percig sütjük, salátával tálaljuk. 38
Karfiolos csirkeragu (4 személyre) Fél kg csirkemellet 2 hagymán, 2 paprikán kockára vágva, húst zöldséget sóval borssal puhára pároljuk, a karfiolt közepes nagyságú rózsára szedve magvasra főzzük, majd a húst ráöntjük. Tejfölözzük, s még 5 percig egyben pároljuk. Petrezselyem zölddel díszítjük. Rizzsel kínáljuk.
Különös karaláb csirkemájjal (4 személyre) Fél kg csirke májat egy nagy lereszelt hagymán, 4 kanál olajon feldarabolva megpároljuk sóval, borssal, ha kész, kivesszük a léből. Lereszelünk 1 nagy karalábot, 3 répát, beletesszük, hagymába, majd húslével kb (3 dl) magvasra főzzük, a vége felé egybe maradjon, kis citrom levét teszünk, ha kész, visszahelyezzük a májakat, ízesítjük mégegyszer, petrezselyemmel megszórjuk. Tejszínt adhatunk mellé és rizst.
Gesztenyés pulykamell (4 személyre) Fél kg pulykahúst csíkokra vágjuk, 2 nagy hagymát, zöldpaprikát karikára vágva, belerakjuk a húst, sót, borsot, cukrot, 2 répa karikára vágva 4 kis paradicsom, vége felé 20 db pucolt gesztenyét adunk bele, és 3 kanál mazsolát, majd citromlevet majonézzel, tejföllel behabarjuk, s zsemlegombóccal kínáljuk.
39
Csirkemell gombával töltve (4 személyre) 2 csirkemellet szétszedünk, s vágjuk. kb. 12 darabra. Kiklopfoljuk, enyhén sózzuk, közben kb. 10 db sampion gombát megpárolunk, egy kisebb hagymát reszelve, 1 paprikát, egy kisebb paradicsomot, s a gombát só, bors, kis olajon dinszteljük, a végén 5-6 dkg reszelt sajtot s egy kanál morzsát. A húsokat ezzel a töltelékkel megtöltjük, fogpiszkálókkal tűzzük meg – majd lisztbe, tojásba, szezámmagos morzsába panírozzuk, és olajban kisütjük. Tartárt, sült burgonyát, salátát kínálunk mellé.
Csirkemell rizzsel – gazdalakoma (4 személyre) 2 csirkemellet apró csíkokra vágva, 4 kanál olajon, só, bors, lisztbe forgatva lefedve egyformára világosra sütjük, pároljuk, beleteszünk egy szál póréhagymát. Amikor félig kész, s egy pirospaprikát apró karikára vágva is belerakunk, ízesítjük, újra. 50 dkg rizst kifőzünk, 2 kanál olajon szárazra. 4 tojásból 2 kanál lisztből sóval készítünk rántottát, előzőek had hűljenek, majd összekeverjük a húst a rizzsel és kivajazott tepsibe tesszük, majd a rántottát csíkokra vágjuk és a tetejére rakjuk, s kis reszelt sajttal, apró petrezselyemmel beszórjuk. 10 perc után salátával tálalhatjuk.
Vendégváró különösség (4 személyre) 25 dkg darált csirke (pulyka) húst egy jó fej kockázott hagymán, zöldpaprikán, sóval, borssal, 20 dkg aszalt barack, mazsola, szilvával összepároljuk 2 kanál cukorral, csöpp borral, kis tejszínnel12-16 szelet kenyeret kizsírozott tepsiben pirítjuk, utána szétosszuk a masszát rája, sajttal megszórjuk, 10 perc után készen van. 40
Aranyos csirkemell (4 személyre) 2 csirkemellet kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. 1 fej kockára vágott vöröshagymát, 1 kis sáfrányt, mind ezt 3 kanál lisztben megforgatjuk, 4 kanál olajon puhábbra pároljuk, 10 dkg mosott mazsolával, ha ¾ kész, zsírozott tepsibe öntjük, 2-3 dl tejfölben 1 kis sáfrányt és kis cukrot teszünk és leöntjük a csirkét. 15 percig sütjük, rizzsel, salátával tálaljuk.
Csirkemell rózsaszörpben (4 személyre) 2 csirkemellet kockákra vágva 5-6 mosott illatos rózsaszirmot (piros, sárga, mindegy) szétszedve 3 dl vízbe áztatjuk, beleteszünk 2 citromot kockákban, 3 kanál langyos mézet, 5 kanál mazsolát, a húskockákat, 4 kanál olajat, egy éjszaka állni hagyjuk, majd föltesszük párolni. Minden benne marad, a rózsa is. Ha puha mind, 2 dl tejszínt teszünk, 1 lapos kanál krumpli keményítővel behabarjuk. Rizzsel tálaljuk és ananász kompóttal.
Igényes tyúkmell csirkemájjal (4 személyre) Egy nagyobb tyúkmellet kifilézünk, felszeleteljük kb. 6 darabra, kis húslében vegetával puhára pároljuk. Közben egy nagy fej hagymakockákon 20 dkg zöldborsót, 20 dkg csíkokra vágott csirkemájat só, bors, kis sáfrányt, párolunk s hozzáadjuk a tyúkmellet. Villával szálakra szedve egy pucolt őszibarack kockát, és pirított mandulát vagy pisztáciát, 3 kanállal külön 20 deka rizst kifőzünk, belekeverjük és 2 dl tejszínt teszünk bele, a tetejére vékony narancs karikákat.
41
Kacsasült másképp (4 személyre) 8 kacsacombot vagy 2 kacsamellet bevagdaljuk, (ha comb van, bevagdaljuk a bőrét, a mellet szeleteljük) sózzuk, borsozzuk, kis olajon vízzel puhára pároljuk serpenyőben. Ha kész, kiszedjük. 2 vöröshagymát félpuhára párolunk a hús szaftjában, s teszünk bele kb. 15 gesztenyét, pár percre rá 3 körtét kockára vágva, s egy avokádót, fölszelve. Ízesítjük sóval, borssal, fokhagymával (1-2 gerezd), köményt teszünk bele, meg egy deci tejszínt, s ha kész, visszarakjuk a húsra. Összemelegítjük, jól ízesítjük még egyszer, s krumplipürével tálaljuk, meg salátával.
Rakott pulyka mell (4 személyre) Így az ember meg nem unja! 70 dkg húst fölszeleteljük, gyengén kiverjük, sózzuk, borsozzuk. Jól kivajazott tűzálló tálba beleteszünk 1 sor húst, majd jó 3 kanál olajon 3 kanál vagdalt diót vagy tökmagot vagy mogyorót megpirítunk, keverünk bele 3 kanál morzsát, 2 kanál puhább mazsolát, csöpp cukrot, 15 dkg kemény reszelt sajtot, s megszórjuk jól a húst, majd így tovább rakjuk, szórjuk egyformán elosztva az anyagot, tetején a sajtos egyveleg legyen: Egy deci bort 1 deci tejszínnel összekeverünk, leöntjük. Utoljára a sajtos egyveleg piruljon a hús tetején. Krumplipürével és salátával tálaljuk.
42
Narancsos kacsa (4 személyre) (egyéni) Kacsamellet veszünk. A mellet kicsontozzuk, fölszeljük a húsokat, kicsit megklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, lisztezzük, 4 kanál olajon egész világosra sütjük. Ha kihűlt, csíkokra szeleteljük. 2 vöröshagymát kockára vágva a maradék olajon 2 kanál hozzáadásával, egy kockákra vágott zöldpaprikával, két sárgarépával a csíkokra vágott húst föltesszük párolni, 2 dl leveslét, sót, borsot teszünk bele kis cukrot, 3 jól mosott narancsot nem hámozunk, a narancsot kockára vágjuk. Amikor a kacsa puha, a narancskockákat beletesszük, 2 evőkanál narancslikőrt is, s 2 narancs héját, külön megpároljuk, apró csíkokban, cukrosan, s belekeverjük. Ha keserűbb, a levét leszűrjük, 2 dl tejszínt teszünk a végén bele, ízesítjük kicsit. Készítsünk krumplipürét vagy rizst, esetleg szemlegombócot készíthetünk hozzá.
Húsgombóc (4 személyre) 4 kanál morzsát, 50 dkg sertés vagy pulyka darált húshoz keverünk, 2 egész tojást, 1 fej reszelt vöröshagymát, sót, borsot. Egy hagymát apróra vágunk, 5 kanál olajon pároljuk, s egy zöldpaprikát darabokban. Pörköltet készítünk egy húskockával, törött paprikával, csípőssel, egy paradicsommal, csöpp cukorral. A húsból gombócokat készítünk, tojás nagyságút, annyi levet adunk rá, hogy jó félig ellepje a húst. Jó 10 percig főzzük, majd teszünk bele tarhonyát vagy rizst, és addig főzzük, míg elissza a levét, s megpuhul. Végén 10 deka reszelt sajtot szórunk rá tálalás előtt. Salátával finom.
43
Rizses kacsaragu (4 személyre) Lehet bármely részéből. Összevágjuk a húst, tetszés szerint, s föltesszük egy lábasban leves lével, hogy félig befedje, sózzuk, borsozzuk, majdnem puhára pároljuk, majd egy kockára vágott hagymát, 2 zöldpaprikát, 15 dkg gombát, 2 répát összevágva beletesszük, és készre-félmagvasra pároljuk. 2 gerezd fokhagymát kis majorannát, köményt, csöpp cukrot teszünk bele. 25 dkg rizst nem túl puhára főzünk, és bele keverjük a raguba, majd 1 kanál cukron 1 narancsot héjával apró kockákra párolva kicsit karamellizálunk, majd levesszük a tűzről. Kis petrezselymet, 1 dl tejszínt hozzáadunk, majd tálaláskor a tetejére tesszük a kész ragunak. Saláta illik mellé.
Őszibarackos kacsa (4 személyre) 8 kacsacombot bevagdosunk, sóval, borssal, húslével puhára pároljuk 4 kanál olajon, majd kiszedjük a húst, reszelünk bele egy kisebb hagymát, 2 répát, 10 érett olajbogyót teszünk bele, jól összepároljuk, s 1 dl pezsgőt vagy fehérbort, és 4 közepes negyedelt őszibarackot csöpp cukrot, s pár percig lassú tűznél pároljuk. Készülhet sütőben is körítés, ízlés szerint. 2 dl tejszínt teszünk a végén bele.
Mennyei kacsa – nem él hiába, ki megkóstolja (4 személyre) 8 kacsacombot sóval borssal 4 kanál olajon puhára párolunk. Egy éjszakára beáztatott vegyes (aszalt gyümölcsöt 25 dkg) fölteszünk kis vörösborban kis cukorral, s puhára párolunk, majd egy kanál cukrot karamellizálunk, teszünk rá egy deci tejszínt, egy kanál mézet, egy kanál vajat, egy kanál petrezselymet, s rárakjuk a meleg húsokra, a gyümölccsel keverve össze. Krumplipürével a legjobb. 44
Pulyka aprópecsenye zöldségesen (4 személyre) Egy jó kilós alsó pulykacombot, vagy felsőt kicsontozunk. Apró kockákra vágva sózzuk, borsozzuk. 6 kanál olajon pároljuk puhára, majd 2 hagymát kockákra, 2 paprikát apróbb kockára vágva hozzáadunk, és párolva sütjük a hússal, s adunk bele 20 dkg zsenge borsót. Ha kész, zsírjára sütjük, sült krumplit vagy pürét adunk mellé és salátát.
Csirkemájas cukorborsó (4 személyre) Egy hagymán 1 kg borsót fél kiló feldarabolt májjal puhára párolunk sóval, borssal, s beleteszünk egy vékony piros húsos paprikát csíkokra vágva dísznek s petrezselyem zöldet apróra a végén. Tarhonyával tálaljuk.
Pulyka csicseriborsóval (4 személyre) Egy nagyobb, kb. 1 kg combot kicsontozunk, 1 hagymán 2 paprikával, 1 paradicsommal pörköltet főzünk só, bors, őrölt paprika, erős paprika, kicsi cukor hozzáadásával. Ha készen van, fél kg csicseriborsó-konzervet teszünk bele, s összefőzzük. Sós krumplival tálaljuk. Lehet friss csicseriből is, de azt előáztatva meg kell főzni kb. 30 dkg-ot.
Különös csirkemell padlizsánnal (4 személyre) Másfél csirkemellet közepes kockákra vágjuk, besózzuk. Egy tojást felverünk, sót, 3 kanál liszttel, kis tejjel vagy vízzel palacsintatésztánál sűrűbb tésztát készítünk. A húsdarabkákat belemártjuk ebbe a tésztába, és 5 kanál olajon világosra sütjük. Közben 2 hagymát a hús zsiradékán karikákra vágva pároljuk, egy zöldpaprikát, 2 padlizsánt (közepes) adunk hozzá, s a végén 1 paradicsomot, majd sózzuk, borsozzuk, csöpp cukor jön bele. Összekeverjük a hússal, átmelegítjük és tálaljuk. Ha kell, kis húslevet tegyünk bele, hogy ragus legyen. Tejfölözni lehet. 45
Csirkemell padlizsánnal (4 személyre) 2 csirkemellet felszelünk, kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártva kis olajon világosra sütjük, majd állni hagyjuk. 2-3 padlizsánt kockázunk, 2 hagymát, 2 paprikát, 2/3 gerezd fokhagymát a csirke zsírján + 1-2 kanál olajat adunk hozzá, 10 percig pároljuk sóval, borssal, 1 dl vízzel, vegetával – beleöntjük az egészet tepsibe, rárakjuk a húsokat, csöpp vizet (kb. 1 dl) rátesszük a húsokat, 15 percig sütjük, 2 dl tejfölt öntünk a tetejére, és még 10 percig sütjük. Kis törtpaprikával beszórjuk és tálaljuk.
Csirkés zöldborsó (4 személyre) Szokás szerint apróra vágott 1 nagyobb csirkemellből főzünk pörköltet. Ha félig kész, beleteszünk ¾ kg cukorborsót, 1 apróra vágott hámozott krumplit, 10 dkg kisütött, húsos szalonnakockát zsírjával, a végén rátesszük a kanállal szaggatott galuskát, vagy kifőtt tésztát és salátát kínálunk hozzá.
Cukorborsó csirkemájjal (4 személyre) Kb. 40 dkg csirkemájat kell venni. Két fej hagymát, zöldpaprikával, sóval, borssal megpárolunk 4 kanál olajon. Mikor kicsit üveges, hozzáadjuk a májat apróbbra vágva, és ¾ kg cukorborsót, két kisebb karikázott répát, kis levest teszünk alá, majd egy kanál lisztet, összekeverjük, 2 percig pároljuk. A végén 1-2 kanál majonézt vagy tejfölt. Rizs és saláta illik mellé.
46
Zöldséges húsos omlett (4 személyre) 2 hagymát karikára vágunk, 4 kanál olajon hevítjük, beleteszünk 25 dkg pulyka-darálthúst, 2 apró kockára vágott krumplit, 30 dkg zöldborsót, 3 karikázott répát, sót, borsot ízlés szerint, kis húslével pároljuk készre. Közben 2 tojást habosra verünk 6 lapos kanál liszttel, teszünk bele 2 kanál olajat, kis sütőport, tejet, hogy egy sűrűbb palacsintatészta legyen – amelyből 14-16 palacsinta omlettet készítünk. Elosztjuk a tölteléket rá, lazán összehajtjuk, majd olajozott tepsibe tesszük. Tejfölt, majonézt, tejet, kis borsot, sót összekeverünk és ráöntjük. 15 percig sütjük. Kompót, vagy saláta illik mellé.
Csirkepaprikás ragu babbal (4 személyre) Odateszünk egy kisebb csirkét négy személyre paprikásnak, ahogy szoktuk. 1-2 babérlevéllel. Ha megfőtt, lefejtjük a csontokról a húsokat, s kockára vágjuk. Ne legyen túl puha, de maradhat a csonton is. Csak nélküle ragus állagot kap. ½ kg babkonzervvel összekeverjük, és 10 percig még főzzük. (A bab színe bármilyen lehet.) Tésztával, nokedlivel, salátával, kis tejföllel tálaljuk.
Pulykahússal rakott burgonya (4 személyre) Kb. 50 dkg burgonyát héjában megfőzünk, ha kihűlt, megtisztítjuk, karikára vágjuk. 2 nagyobb hagymával 4 kanál olajon 40 dkg pulyka darált húst párolunk kis vízzel, sóval, borssal, darált köménnyel. Pici fahéjjal, nagy csokor petrezselyem-zölddel, kávéskanál paprikával. Ha fehér a hús, akkor kész, és lerakjuk a tepsibe: krumpli, darált hús, krumpli, amíg tart. Felül krumpli legyen. Tetejére tejfölt öntünk, amelyet 2 tojással jól összekevertünk, és sárgára sütjük. Salátával tálaljuk. 47
Pulyka aprópecsenye babbal (4 személyre) 2 pulykaszárny alsó combját kifilézzük, apróbb kockára vágjuk. 3 nagy fej hagymát 6 kanál olajon sóval, borssal lefedve, csepp vízzel puhára párolunk. Mikor majdnem puha, hozzáadunk 3 nagyobb db paprikát kockára vágva, s pörköljük, pároljuk fedő alatt. Majd a végén fél kg babkonzervet megmosunk, átszűrjük, lecsepegtetjük, hozzáadjuk a húshoz, és pár percig még forrósítjuk. Ha kell, tehetünk még alá olajat vagy zsírt, s fűszerezzük ízlés szerint. Sült krumpli, rizs, saláta jól illik mellé.
Pirosbabos sonkás sült (4 személyre) 2 nagyobb hagymát, piros, sárga, zöld paprikát, 2 sárgarépát kockára vágva 6 kanál olajon magvasra párolunk. Beleteszünk 30 dkg pulykasonka kockát, 2 db fél kg-os pirosbab konzervet leöblítve – hozzáadunk sót, borsot, csepp cukrot ízlés szerint – akár más fűszert is. Krumplipürével és salátával tálaljuk.
Csirkepaprikás másképp 4 személyre (főétel) vagy egytálétel 8 db csirkecombból főzzünk bővebb hagymán több lével csirkepaprikást. Amikor majdnem kész, 10 percre beleteszünk ¾ kg cukorborsót, 5-6 gombát, 1 paradicsomot, erőset, cukrot, petrezselyem zöldet (vágva) fél kg rizs szárazra főzünk, petrezselyem zölddel hintjük, s tejfölt és a rizst kínáljuk a ragus csirkepaprikáshoz.
48
VEGETÁRIÁNUS ÉTELEK Sült paprika és fokhagyma (4 személyre) 4 nagyobb fej fokhagymát megtisztítunk. 6-7 db vegyes színű paprikát összevágunk nagyobb kockákra, 5 kanál olajon sóval, borssal pároljuk, és a fokhagymával, csöpp vízzel, lassan lefedve, sűrűn kevergetve, hogy magvas maradjon, majd félre rakjuk. Közben 4 tojást jól kikavarunk habosra 4 lapos kanál liszttel, sóval jól összedolgozzuk, olyan 2-3 percig. Akkor visszatesszük az ételt párolni. Mikor sülőben van, ráöntjük a tojásokat, kis tűzön, lefedve pároljuk, összekeverjük az egészet, majd reszelt sajttal tálaljuk
Ropogós paraj (4 személyre) Besamel mártást készítünk 5 dkg vaj, 3 kanál olaj, 6 dkg liszt (3 és fél kanál) 1 deci tejjel. A ½ kg parajt főzzük kicsit meg, s ha kihűlt, nyomkodjuk ki a levétől. A parajt összekeverjük melegen sóval, borssal, ha kihűlt, 15 dkg reszelt sajtot adunk bele. Összekeverjük a besamellel. Ha már nem süt, kézzel kroketteket formálunk belőle, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába mártjuk, s bő, forró olajban kisütjük. Bármivel ehető, de vendégváró is.
49
Rakott paradicsom (4 személyre) Veszünk 2 nagyobb hagymát, két paprikát, kockára vágjuk, 5 kanál olajon félig megpároljuk. 4 db zsemlét apróbb kockára vágva beletesszük a masszába, só, bors jön még bele, csöpp víz. 6 tojást jól felverünk, teszünk bele 2 kanál lisztet, sót, borsot, 2 kanál olajat, s ráöntjük az ételre. Kis lángon fedővel letakarva bedagasztjuk. Tehetünk bele vékony karika virslit, kb. 3 db. Egy tepsi alját kizsírozzuk, a tojásmasszából teszünk bele vékonyabban. Fogunk 8 közepes paradicsomot, karikázzuk kb. 3 milliméteresre, és beterítjük vele a masszát. Só, cukor jön rá, és újra a tojásos massza, megint a paradicsom, a massza, a paradicsom. A tetején paradicsom legyen. 15-20 percig sütjük. Tetejére a vége felé reszelt sajtot teszünk.
Paradicsomos hagymás pite (4 személyre) 50 dkg lisztet 20 dkg margarinnal összedolgozunk, só, 1 sütőpor, kis tej hozzáadásával, hogy puhább tésztát kapjunk. Kizsírozott tepsibe az egészet beletesszük, lassú tűznél kicsit szárítjuk. Közben 4 kanál olajon 2 nagy hagymát és 2 paprikát sóval borssal párolunk, belekavarunk 15 dkg májpástétomot, vagdalt petrezselyem zöldet, majd a végén paradicsom kockákat (kb. 4 db paradicsomot), s kicsi cukrot. Rátesszük a tésztára. 3 kanál szezámmagot 3 kanál olajon 3 jó kanál lisztet, sót, borsot összemelegítjük, és rászórjuk. A töltelék tetejére végül sajtot reszelünk.
50
Rántott főtt tojás (4 személyre) 12 db tojást főzzünk keményre. Lehűtjük, hámozzuk s panírozzuk. Bő olajban kirántjuk. Lehet hozzá adni körítésnek karikára vágott 6 db krumplit, 2 közepes hagymakarikákat 3 kanál olajon sóval, borssal, kis vízzel pároljuk, sütjük, ha kész, tetejére helyezzük a tojásokat, salátát adunk mellé.
Zöldség fantázia tojással (4 személyre) 2 hagymát 6 kanál olajon, 2 paprikával, 25 dkg zeller darabokkal, 3 sárgarépát karikára vágva, 30 dkg cukorborsó, 6 gomba darabokra vágva, húslével puhára pároljuk, sóval, borssal, pici cukorral krumpli keményítővel, 2 dl s fölverünk villával 10 db tojást kis sörrel, és beleöntjük, és lefedve dagadni hagyjuk. Salátával tálaljuk.
Spárgatök kavalkád (4 személyre) 1 hagymát 3 db édesebb paprikát karikára vágunk, 4 kanál olajon pároljuk, fél kg tököt kockára vágva hozzáadunk, sóval borssal ízesítjük. Ha már kész, 2 db paradicsomot, pici cukrot s 10 db tojást jól fölverve hozzáadunk, befedjük, hogy dagadjon. Sóval, krumplival, rizzsel igen finom.
Gombás kukoricapörkölt (4 személyre) Fél kg sampion gombából szokás szerint főzünk pörköltet. Egy fej hagymával többet adjunk hozzá, és két zöldpaprikát, apró kockára vágva. A végén legyen magvas, és adjunk bele fél kg tejes kukoricát. Forraljuk össze. Tarhonyát, vagy rizst adjunk mellé. 51
Gombapaprikás besamellbe rakva (4 személyre) Fél kiló bármely gombát 2 fej kockázott hagymát, 2 zöldpaprikát 4 kanál olajon párolunk, majd pörköltet készítünk belőle, nem puhára, üvegesre, a gombával együtt. Besamellt vagy tejszószt (sűrű) készítünk, felét tűzálló tál aljába tesszük, réteg mártás közepére a pörkölt, tetejére a másik fél mártást és 20 percig sütjük. Végén reszelt sajtot adunk rá, úgy szervírozzuk.
Saláta tekercs sajttal rántva (4 személyre) Fogunk egy nagy fej salátát, jól megmossuk a leveleket, külön külön sózzuk, kicsit lecsepegtetjük. 35 dkg eidámi sajtot vastagabb ceruza szerű csíkokra vágjuk, s bele csavarjuk a salátába, melybe kenünk besamellt, s arra fektetjük a sajtot, s betekerjük 22 db-ot. A tekercseket bepanírozzuk, és forró olajban kirántjuk. Citromos tartármártást és kemény krumplipürét adunk hozzá.
Majonézes spárgatök főtt tojással (4 személyre) 1 jó kilós tököt kockákba vágjuk, só, bors, csöpp ecetet teszünk rá, 1 nagy hagymán lassan puhára pároljuk csomó apró kaporral, pici cukrot adunk bele, s 2 kanál majonézt keverünk bele. Előtte 10 tojást keményre főzünk és megtisztítjuk. Lassan belerakjuk a tök raguba. Tarhonya, vagy krumpli pürével tálaljuk.
52
Gomba rizzsel másképp (4 személyre) 35 dkg rizst puhábbra főzünk. 40 dkg gombát 1 hagymán, 3 kanál olajon magvasra pároljuk sóval, borssal, majd összekeverjük a rizzsel, kis szerecsendióval, petrezselyemmel ízesítjük, ha kell, 1-2 kanál olajat adunk a rizshez, s tepsibe helyezzük. Előtte besamellt készítünk (4 kanál olaj, 3 kanál liszt, kb. 4 dl tej, só, bors, 15 dkg reszelt sajt – összekeverjük) – ráöntjük a rizsre és kb. 20 percig sütjük. Salátával tálaljuk.
Hagymalepény ősiesen magyar módra (4 személyre) 40 dkg lisztből 10 dkg zsírból só, élesztő (kevés, fél adag) keverőkanállal porhanyós tésztát készítünk víz és tej hozzáadásával. Kizsírozott tepsibe tesszük, s hagyjuk kelni. Közben fél kg hagymát 15 dkg sertészsíron (olajon) sárgára pároljuk, sóval, borssal, s hagyjuk kicsit hűlni. Majd négy tojást, vagy hatot villával fölverünk, s belekeverjük a hagymába. A tésztát sütjük, amikor majdnem kész, rátesszük a tetejére a hagymás tojást és 10 percig sütjük. A végén csöpp erős paprikával megszórjuk gyengén. Fő ételnek is bőséges.
Banán omlett (4 személyre) 5 banánt vékonyan karikázunk. 6 tojást habosra keverünk 3 kanál lisztet, 2 dl tejet összekeverünk, a banánt beletesszük és sajtkockákat, 15 dkg-ot, csöpp sót, borsot, szerecsendiót, fahéjat és sütünk 14 omlettet, lehet salátával enni és tartárral. 53
Tojások kakasülőn (4 személyre) 12 db tojás fehérjét kemény habbá verjük, kizsírozott tepsibe 10 db pirítós kenyér vagy szeletet pirítunk, ha kicsit megszáradt, a kenyerekre jó kanál habot teszünk, és a közepébe egy mélyedést készítünk, ebbe tesszük a tojás sárgáját, sózzuk, borsozzuk, a tetejére géppel szelt vékony sajtszeleteket rakunk, s arra pedig pirított vöröshagymát tökmaggal keverve, fűszerezve sóval, borssal, szerecsendióval, hagyjuk megolvadni, a pléhen is tálalhatjuk. Tartárt adunk mellé.
54
HALAK Hek hal patiszonnal (4 személyre) 3 db közepes nagyságú hek halat (kb. 60 dkg) ujjnyi karikákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, fokhagymás lisztbe mártva kisütjük őket. Egy közepes patiszont nagyobb kockára vágva 1 jó fej karikázott hagymával párolunk s két nagyobb paprikával, kis lével, sóval, borssal, 5-6 db nagyobb szeletelt gombával, s egy paradicsommal – magvas készre pároljuk, rövid lére. Egy tepsibe rakjuk, a tetejére a halat, rászórunk reszelt sajtot, pár percig melegítjük, míg a sajt megolvad és 3 kanál pirított tökmaggal beszórjuk a végén.
Pontypörkölt zellerrel (4 személyre) Kb. 8 szelet halból kisebb darabra vágva + 5 db gombát adunk bele, főzünk bő hagymán pörköltet, csöpp citromlével, külön edénybe apró kockára vágva sós citromborsos lében 1 közepes zellert főzünk, fője be a levét. A zellert tűzálló tálba tesszük, s ráöntjük lassan a pörköltet, s a tetejére tejfölt rakunk. Krumplipürével, salátával kínáljuk.
55
Halfilé zöldségágyon (4 személyre) Lehet bármilyen filézett hal, kb. 4 x 18-20 dkg. A halat sózzuk, borsozzuk, úgy álljon, míg a zöldségeket készítjük. Egy nagyobb hagymát lereszelünk, 3 kanál olajon üvegesítjük, 3 db 3 színű nagyon apró kockára vágott paprikát, 3 kanál tökmagot vagy mandulát. Kiszedjük a halakat, lisztezzük, s ezen az olajon megsütjük. A zöldségbe só bors öntsünk rá 1 dl tejszín, szerecsendió, s a pirított tökmaggal összekeverjük. 6 kockára vágott, sós vízben kifőtt krumplit kis olajjal meglocsolva petrezselyem zölddel készítjük. A halat tűzálló edénybe rakjuk, ráöntjük a zöldséget, 15 percig sütjük, majd 2 kanál reszelt sajtot adunk rá. A krumplival szervírozzuk.
Töltött angolnafilé rántva (4 személyre) 80 dkg angolnát vékony szeletekre vágjuk, kissé megklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, kis ujjnyi trappista sajtcsíkokat teszünk bele, és felgöngyölítjük. Ha kinyílna, fogpiszkálóval megtűzzük. Közben kisebb méretű egy kg burgonyát héjában főzünk, megtisztítjuk, krumpli-salátát készítünk belőle hagymával, majonézzel. A halat bepanírozzuk, a morzsába teszünk szezámmagot is jó 3 kanállal - és bő olajban kisütjük, azonnal tálaljuk.
Gombás halragu filé (4 személyre) 50 dkg gombát 2 apróra vágott hagymából, 2 zöldpaprika, 6 kanál olaj, 2 krumpli, 1 répa, mind összevágva magvas ragut készítünk, a végén pirospaprika, só bors. A 40 dkg halat kockákra vágjuk, sóval, borssal, liszttel beszórjuk, majd világosra pároljuk 3 kanál olajon, végül kis petrezselymet adunk rá, s összekeverjük a raguval. Rizzsel tálaljuk. 56
Avokádós lazac (4 személyre) Kb. fejenként 4 db 20 dekás halat vegyünk. Bedörzsöljük fokhagymával, sóval, borssal. Lisztbe mártva 4 kanál olajon kisütjük zsengére. Közben 2 vöröshagymát az olajon, amiben a hal sült 2 kanállal teszünk hozzá – apróra vágva pároljuk magvasra hozzáadva 2 db tisztított, filézett avokádót, sót, borsot, olajbogyót, érettet, kb. 8-10 szemet, végén pici cukrot. Jó kanál tejfölt, tejszínt, összekeverve ráöntjük. 5-6 szem kandírozott cseresznyét vagy frisset, ráöntjük a halakra, sós krumplival tálaljuk.
Filézett busa finom ágyon (4 személyre) 80 dkg 4x20 dkg halfilét sózzuk, borsozzuk, kevés olajon liszttel kevert darabolt zöldtökmagos vegyülékbe mártva 4 kanál olajon lassú tűznél lefedve világosra sütjük. Közben 1 fej vöröshagymát apróra vágva 2 sárgarépát, egy piros paprikát, 10 dkg mazsolát, 10 dkg sampion gombát, sót, borsot, capribogyót, pirított egész zöld tökmagot, 3 kanál összepároljuk, és egy dl tejszínt – majd a halakra öntjük. Egy pecsenyés tálon kisebb héjában főtt egész petrezselymes krumplit adunk mellé. Melegen tálaljuk.
57
Meleg ráksaláta (4 személyre) 25 dkg homár vagy garnélarákot kockára vágunk. Egy nagyobb zeller, egy nagyobb hagymával sós vízben kisebb karikákra vágva félig puhára főzzük kevés vízzel, cukorral – megpároljuk só bors, koriander, 2 gerezd fokhagyma, ¼ kg piros öblített babkonzervet, hozzáadunk 2 kanál párolt mazsolát, most a kockára vágott rákot sós borsozás után 3 kanál olajon csöpp vízzel készre pároljuk kis fokhagymával összekeverjük az egészet. Tejszín, majonéz 1-1 deci , fél dl citromlé, cukor ízlés szerint. Ráöntjük a salátára, még egyszer ízesítjük, és tálaljuk.
Paprikás halleves (4 személyre) Igen ízletes! 1 nagy hagymát lereszelünk, 1 nagy zöldpaprikát apróra vágjuk, 4 krumplit kockára, 3 kanál olajon kissé pirítjuk, tűzről levéve 1 kanál törtpaprikát, kis sót, erős és csípős paprikát, csöpp cukrot teszünk bele, felöntjük, s főzzük kb. 10 percig. Beleteszünk 1 nagyobb paradicsomot és 8 szelet halat. Kb. 15 percig főzzük. Három liter leve legyen kb. Még egyszer ízesítjük, s a lábosban szervírozzuk, csusza tésztával.
58
Ponty zöldségbe bujtatva (4 személyre) 1¼ kg pontyot megtisztítunk, kívül belül sózzuk, borsozzuk, fűszerpaprikázzuk. Kb. 30 dkg vöröshagymát 6 kanál olajon, sóval, borssal, olajon egy nagyobb zellert lereszelve, 3 répát lereszelve az olajon pároljuk 2 gerezd fokhagyma, kevés víz, 2-3 decit 15 percig pároljuk. Levesszük, 1-2 babért és szemes borsot is tehetünk bele. Vesszük a halat, egy nagyobb serpenyőben pár kanál olajon kissé megpároljuk. 25 dkg diót pirítunk serpenyőben, a hal s a dió kicsit hűljön meg, s beletöltjük a halba a diót, a hagymás ragu felét. Tepsibe rakjuk a halat, és a tetejére öntjük a többi zöldséget. Veszünk majonézt egy dl fehérborral, kikeverjük, ráöntjük a halra. Fóliával lefedjük, 35-40 percig sütjük. Amikor a fóliát levesszük, sajttal beszórjuk. Krumplipürével tálaljuk.
59
MARHAHÚSOK Zöldséges parmezános galuskás marhagulyás (4 személyre) 80 dkg lábszár kockára vágva feltesszük mint a pörköltet. Kb. puhára főzzük, teszünk bele apró kockára vágva egy hagymát, egy zöldpaprikát, apró kockára 2 krumplit, 2 sárgarépát, erőspaprikát, őrölt köményt, egy paradicsomot, pici cukrot, s galuskákat készítünk. 2 kávéskanál parmezánnal, s beleszaggatjuk a gulyásba. Tejfölt is adhatunk hozzá.
Őszibarackos marharagu (4 személyre) 1 kg lábszárt apróbb kockára vágjuk. 2 hagymát 4 kanál olajon a hússal babérlevéllel pároljuk, 2 zöldpaprikát csíkokra beleteszünk ha vízzel már majdnem kész, 2 karikára vágott répát, 2 gyökeret, sót, borsot, citromot, cukrot a végén 2 őszibarackot veszünk, kockára vágjuk, de már nem főzzük vele, csak beletesszük. Tésztát vagy zsemlyegombócot adunk mellé. Egy kanál liszt, 1 deci tejföllel behabarjuk.
Pusztasági birkaragu (4 személyre) 1 kg birka oldalas feldarabolva, 3 gerezd fokhagyma, 2 hagymán sóval, szemes borssal, babérral föltesszük főzni 4 evőkanál zsíron, víz hozzáadásával puhára főzzük. 2 közepes céklát, egy nagyobb zellert, 4 krumplit közepes kockára vágunk, s beleadjuk a húsba. Ha megfőtt, 2 dl vörösbort, kis cukrot, erős paprikát rakunk bele, s újra ízesítjük, majd tejföllel és sütőben sült lángos-lepénnyel kínáljuk.
60
Ürühús nomádosan (4 személyre) 60 dkg kockára vágott húst, 3 gerezd fokhagymát, 2 nagy fej hagymán, 2 zöldpaprikával húslével, só, bors, tárkony hozzáadásával 1 jó kanál zsíron húslében pároljuk, 2 nagy krumplit kockákba vágva a végén főzünk bele, s kicsit felöntjük, majd ¼ kg tarhonyát főzünk bele, s a végén 2 deci tejfölt és 20 dkg erdei gombát (vagy más fajtát) adunk hozzá, ízesítjük újra, erőset is teszünk bele. Savanyúsággal kínáljuk.
Marhahús gombával (4 személyre) 30 dkg vesepecsenyét vékony csíkokra vagdalunk, 2 hagymán 35 dkg gombával 2 paprikával, húslével puhábbra párolunk só, bors, csöpp fahéjjal, 4 kanál olajon, s a végén 2 padlizsánt is apróbb kockákban adunk hozzá, rizs, tarhonya, saláta illik mellé.
Mézes bárányragu (4 személyre) 60 dkg csont nélküli bárányhúst, 2 fej reszelt vöröshagymán 10 dkg mazsolaszőlővel 1 zöldpaprikával, 2 gerezd fokhagymával puhára pároljuk sóval, borssal, végén 5 dkg gombát, egy csokor kaprot teszünk apróra vágva bele, kis citromot és kb. 10 dkg mézet (két kanál) újra ízesítjük, 2 dl tejfölt, 1 kanál majonézzel teszünk bele, s rizzsel tálaljuk.
61
Szezámmagos rántott házinyúl (4 személyre) A nyúl mellét vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, ha lehet klopfoljuk, majd panírozzuk (lisztbe, tojásba zsemlemorzsába mártjuk, ez utóbbiba 3 kanál szezámmagot keverünk, ebbe forgatjuk). Kirántjuk, krumplipürét, sült vöröshagymát sóval, borssal összekeverve adunk hozzá és salátát. A húsra tehetünk még reszelt sajtot úgy, hogy a morzsába a szezámhoz belekeverjük, és úgy rántjuk ki. A sajt tálaláskor is jó a tetején.
Őzgerinc ragu (4 személyre) Kb. másfél kg őzgerincet kockára vágva 6 kanál olajon 2 vagdalt hagymával, babérlevéllel, szemes borssal, sóval felteszünk párolni, majd húslével felöntjük, hogy ellepje. Kb. másfél óra a fövési ideje. 3 nagyobb répa jön hozzá és 2 gyökér, egy kisebb zeller, egy kisebb hagyma, 1 krumpli, ezt mind lereszeljük, és beletes�szük a raguba úgy, hogy levével jól fedje el a húst. Ha megfőtt, 10 perc kb. karamellizálunk: egy kanál cukrot kis vízzel felöntve felforr, ráöntjük a világos színű ételre, 2 fokhagyma gerezdet nyomunk bele, vágott petrezselyemzöldet, citromot ízlés szerint. 2 dl tejfölben egy jó kanál lisztet kis majonézzel simára habarva behabarjuk. A végén daráltbors, egy dl fehér bor, cukor, ízlés szerint megy bele, újra ízesítjük, zsemlegombóccal kínáljuk.
62
VENDÉGVÁRÓK Borkorcsolya 12 kanál lisztet morzsoljunk el egy púpos kanál vajjal, 5 kanál reszelt sajttal, keverjünk hozzá 2 nagyobb kockára főtt, lecsurgatott, összevillázott krumplit, ha kihűlt, 1 egész tojás, tejben felfuttatott jó kávéskanál élesztőt, formáljunk 4-5 gombócot, s nyújtjuk igen vékonyra. Derelyevágóval kis kockákra vagy rudakra vágjuk, sóval, sajttal ízesítjük, s a tetejére köményt hinthetünk. Tegyük egy nagy pléhre kizsírozva, takarékon 5-6 percig sütjük.
Krumpli pufókok 3 nagyobb krumplit egy sárgarépát karikára vágunk, kevés sós vízben puhára főzzük, krumpli törővel összetörjük, hagyjuk kihűlni. Beleteszünk habosra verve 2 tojást, 10 dkg reszelt sajtot, szerecsendiót, sütőport, sót, s annyi lisztet adunk bele, hogy jó masszív tésztát kapjunk, galuskákat szaggatunk belőle, bő olajba kiskanállal szaggatjuk, hogy átsüljenek, az olajban sütésnél lapítsuk kicsit meg, szép sárgára sütjük, ha kell, kívülről megsózhatjuk.
Pálinka korcsolya 4-5 szelet kenyeret nagyobb kockákra vágunk, 2 dl tejhez 1 dl vizet teszünk egy tálba, 2-3 gerezd fokhagymát nyomunk bele, kis sót, 1 tojás fölhabozva, csöpp tört erős paprikát, 2 kanál lisztet összehabarjuk, villára szúrjuk a kenyérkockát, s belemártjuk a bundába, majd szezámmagba, vagy köménymagba, vagy reszelt sajtba (ami épp van otthon) így sütjük ki. 63
Bundába forgatott kifli vagy zsemle 4-5 száraz zsemlét vagy 6-8 kiflit dió nagyságúra fölkockázzuk, 2-3 tojást fölverünk, elhabarjuk. Teszünk bele egy közepes reszelt hagymát, 15 dkg tormareszelőjén lereszelt sajtot, sót, borsot, köményt, 2 dl tejet, kis vizet, 2-3 kanál lisztet, jól összedolgozzuk, s fogunk egy sütő pléht, befóliázzuk, bezsírozzuk, 2-3 kanál olajjal, s a zsemléket villával a tojásbundába mártjuk, és rárakjuk a pléhre. Ügyeljünk, hogy mindegyiken legyen sajt és hagyma, kavarjuk mindig fel, forró sütőbe tesszük, s pirosra, ropogósra sütjük.
Tojás bunda bundában A fenti leírt masszát ugyanúgy, mint fent leírva csak kifli nélkül, csak 3 tojással jól fölverve elkészítem, hogy omlett állagú legyen, kisütjük kevés zsiradékon, serpenyőben, kávéskanállal szaggatva, laposra nyomva világosra, majd csöpp sós tejben könnyedén mártva villával, szezámmagba mártjuk, a tetejét, és forró sütőbe pirosra sütjük.
Vendégváró tüskés krumpli Teszünk bele 3 gerezd áttört fokhagymát, sót, borsot, pici szerecsendiót, 3 nagy krumplit, lereszelve, egy sárgarépát, egy kis hagymát, reszelve, 4 habosra vert tojás, 3 kanál liszt, ezt mind jól összekeverjük, de a tojást lazán a végén adjuk. 10 dkg reszelt sajttal s bő olajban, tálalás előtt sütjük. Kiadós, finom.
64
DESSZERTEK Alma pite Keverünk be 2 habos tojással sűrű palacsinta tésztát, adunk bele ¾ kg hámozott vastagabb karikázott almát 2 kanál mazsolával 4 kanál fahéjas porcukrot, 2 kanál diót, ezt mind jól összekeverjük, teszünk bele 4 kanál olajat, 4 kanál tejszínt, zsírozott lisztezett tepsibe sütjük, szép rózsaszínre, s fahéjas vagy vaníliás porcukorral beszórjuk.
Cseresznye torta 4 tojás sárgáját 8 kanál porcukorral habosra keverjük, adunk hozzá 4 kanál olajat, 4 kanál tejet, 4 kanál diót, 4 kanál lisztet, sütőport, ezt mind habosra keverjük, a négy habot felverjük, beleadjuk, s egy közepes tepsibe sütjük. Ha kihűlt, felébe vágjuk, s a széleit vastagabban leszedjük, szétmorzsoljuk, beleteszünk 25 dkg kimagozott cseresznyét, 3 kanál pirított, hántolt mandulát, 8 kanál porcukrot, 1 vaníliáscukrot, s 20 dkg habosra kevert vajat, 10 dkg porcukorral összekeverjük, 1 kanál cseresznyelikőrrel, ha nincs, 1 stampedli konyakkal, 1 púpos kanál tejszínhabbal és az egyik torta felét bekenjük, a másikat ráhelyezzük és étcsokival felolvasztva bevonjuk. Tejszínhabbal kínáljuk.
65
Mandula torta 4 tojás sárgát, 15 dkg porcukorral, vaníliás cukorral, citrom reszelt héjával, 2 kanál olajjal habosra keverjük, hozzáadunk finomra vágott 10 dkg mandulát. Egy pohárka amarettó likőrt, a fehérjét habosra fölverjük, s belekeverjük a masszába. Zsírozott, lisztezett tésztaformába öntjük, elsimítjuk, 40 percig 170 fokon megsül. A tetejére 15 dkg porcukrot, 1 citrom levével simára keverjük, felfőzzük, ha kihűlt, a torta tetejére kenjük, 5 dkg apróra vágott mandulával szervírozzuk és tejszínhabbal.
Jeges borhab 2 dl tejszínt habbá verünk, másfél deci bort, 3 tojás sárgáját habosra keverünk a cukorral s vízgőz fölött kevergetve, hozzá öntjük a bort, lehűtjük és összekeverjük a tejszínnel, s a massza 1/3át alufóliával kibélelt formába öntjük, rászórunk 2 kanál pirított mandulát, majd meglocsoljuk rummal, s újra rétegkrém jön, újra mandula, rum, a végén befedjük krémmel, összecsukjuk a fóliát, fagyasztóba tesszük fagyni. Tálalás előtt ¼ órával kivesszük a jégről, majd szeleteljük és tálaljuk. Lehet hozzá még tejszínt adni.
Gyümölcs palacsinta Csináljunk palacsinta tésztát szokás szerint, csak tegyünk bele 2-3 tojást 1 helyett, liszt, kis sütőport, szódavíz, tej, só, víz, bele kockázunk gyümölcsöket, ami odahaza van, alma, barack, narancs, sőt mandarin, héja mosva, vékony csíkokba, citrom leve, mazsola, kicsit sűrűbb legyen az egész a szokottnál – bekeverjük és álljon fél órát, és kisebb palacsintákat sütünk kés fok vastagra, fahéjas porcukrot vagy vaníliást szórunk a tetejére, nyitva is adhatjuk, asztalra tejszínnel, de egy hajtással vagy tekerve is finom. 66
Burgonyás lekváros pite 4 burgonyát lereszelünk, nagyobbakat, kis vízben puhára főzzük, jól összezúzzuk krumplitörővel, hagyjuk hűlni. 3 tojás sárgáját 5 kanál porcukorral habosra keverünk, majd beleteszünk 30 dkg lisztet, 1 sütőport, 3 kemény habot, krumplit, 1 kanál margarint összekeverjük simára, aztán tesszük bele a tojáshabot, margarinnal kikent morzsázott tepsiben sütjük, mint a piskótát, ha kihűlt, kettévágjuk hosszába, és megkenjük lekvárral a másik felét rátesszük, és vaníliás porcukorral hintjük meg, és szeleteljük.
Burgonya krémes pite 20 dkg burgonyát megfőzünk héjában, áttörjük, ha kihűlt kicsit, 15 dkg porcukrot, 3 tojás sárgát, 5 dkg vajat, fél citromlevet, héját, fél deci tejet, egy dl tejszínt 2 vaníliáscukrot, a három tojás habot jól összekeverjük, fél csomag mélybehűtött leveles vajas tésztát deszkán lisztezve kinyújtunk, beletesszük, hogy pereme legyen a tepsibe, majd ráöntjük a krémet, előmelegített sütőben 5 percig erős, majd közepes lángon 20 percit sütjük. Lehet hidegen, melegen kínálni, a tepsiből vágva, lapáttal lassan szedve, sok vaníliás porcukorral szórjuk!
67
Csokitorta 4 tojás habját, 10 kanál porcukorral, 25 dkg ráma margarinnal, reszelt citromhéjjal habosra keverjük, 10 dkg étcsokoládét 2 dl tejbe beledaraboljuk s egy gőzölgő forróvízbe állított edényben felolvasztjuk, s belekeverjük a tojáshoz 10 kanál lisztet, 1 sütőporral, belekeverjük a tortába kis narancshéjat reszelünk, vaníliás cukrot adunk bele, s jól összekeverjük, ha sűrű, tehetünk bele egy kis langyos vizet, 1 kanál olajat, kivajazott, fóliázott tortaformába öntjük, kb. 30 percig sütjük előmelegített sütőben, 5 percig nagyobb, majd közepes lángon. Ha kihűlt kissé, deszkára kiemeljük és 2 laposra vágjuk, savanykás lekvárba tegyünk pár kanál diót, kis tejszínt, vaníliás cukrot, s ezzel töltjük – a tetejére 10 dkg csokit vízbe állított edényben felolvasszuk és megkenjük a tortát, minden oldalán, tetején.
Kenyér süti Szendvics kenyér, vagy bagett, pirítós kicsit száraz legyen, fölkarikázzuk, kb. 20 darabra, 2 tojást habosra feldolgozzuk, 2 kanál cukorral, 2 dl tejet adunk bele és dl vizet, 2 kanál olajat, jól kivajazott tepsibe lerakjuk sorba, előtte a bundába mártva. Egy serpenyőben 3 kanál diót darabolva pirítunk, kiszedjük, teszünk egy kis vajat az edénybe, 3 kanál mazsolát puhábbat, vagy fölfőzzük kicsit, hogy puha legyen, vágott csíkokban narancsot héjastól, almacsíkokat héj nélkül, nyáron őszibarackot héj nélkül, ami odahaza van – bármely gyümölcs jó bele. Teszünk bele fahéjat, 3 kanál porcukrot, végén a pörkölt diót, a kenyerekre szórjuk, ha beosszuk 2-3 réteg is lehet belőle, a végén 1 vanília pudingot kikeverjük tejjel, kicsit sűrűbbre hagyjuk, és öntsük a tetejére a kenyereknek. 30 percig sütjük közepes meleg sütőben, ha a teteje már sárga, majdnem kész, 2 kanál cukrot 2 kanál prézlivel, 2 kanál diódarabkákkal grillázzuk, és rászórjuk a süti tetejére, ha félig kihűlt, csak akkor tálaljuk, nehogy szét töredezzen. Tejszínt is adhatunk mellé. 68
Töltött őszibarack Nagyobb barackokat kb. 8 darabot hámozunk, s kettévágjuk, mag nélkül tálra rakjuk. 10 kanál dióbelet kis vajon pirítjuk, 3 kanál morzsával, keksszel, vagy babapiskótával, 3 jó kanál kristálycukorral nem sokáig, majd besűrűsítjük tejjel, kis tejszínnel, diólikőrt tegyünk bele vagy narancsot, vagy konyakot egy pohárkával, ezzel töltjük meg a barackokat, ha kihűlt a krém, tejszínnel kínáljuk.
Almafánk 2 tojás sárgával 20 dkg lisztből 1 kanál vajat, 4 kanál darált diót 2 kanál cukrot összedolgozunk, csöpp sóval, tejjel, szódavízzel, 1 dl sörrel, 2 tojás habját fölverve hozzáadjuk. 20 közepes almát apróbb kockákra beletes�szük, bő olajon rózsaszínűre sütjük, (kanállal szaggatva) vaníliás cukorral meghintjük.
Csángó batyu 25 dkg liszt, 20 dkg zsír vagy vaj, csipet só, sütőpor, 1 tojás sárgája, ezt mind kis tejjel összegyúrjuk, hagyjuk fél órát hidegen állni. Addig 4 almát hámozva kockára vágjuk, de reszelve jobb, csak a levét ki kell picit nyomni. Teszünk bele 2 jó kanál túrót, diódarabokat, mazsolát, 3 kanál cukrot, fahéjat, szétnyújtjuk a tésztát, nagyobb kockákra vágjuk, beletesszük az almatölteléket. Ha ritka, 1-2 kanál morzsát adunk bele, de ha az almát kockázzuk, nincs annyi leve. Összefogjuk a tészta 4 sarkát, jól összenyomjuk őket, szép sárgára sütjük közepes hőmérsékletnél. A tojás fehérjét felverve kicsit bekenjük a batyukat, s vaníliás porcukorral hintjük be. 69
Almahab 3 nagyobb almát meghámozunk, csöpp vajon megpároljuk csöpp vízzel. Ha kihűl, pürézzük. 15 dkg porcukrot 2 tojás fehérjével, 1 vaníliás cukorral, 1 kiskanál baracklekvárral habosra keverjük, tálalás előtt lehet belekeverni tejszínhabot, vagy mellé adni és babapiskótával kínálni.
Alma torta 20 dkg margarint 15 dkg porcukorral, 3 egész tojással habosra keverünk, 20 dkg lisztet, sütőporral, hozzáadunk citromhéjat, 2 kanál darált diót, sót, rumot, fél kg pucolt, vastagabb szeletekre gyalult almát. Vajazott, lisztezett tortaformába tesszük, 35-40 percig sütjük, vaníliás cukorral kínáljuk.
Dusika torta 20 dkg lisztből 15 dkg vajból 1 tojás sárgából 2 kanál vízből késhegynyi sütőporból tésztát gyúrunk, 2 részre osztjuk, ¼ órát pihenni hagyjuk. Addig 4 tojás fehérjéből habot verünk, hozzáadunk lereszelve 10 dkg kekszet, lassan a 4 sárgát, porcukrot belekeverjük, 10 dkg darált diót, 10 dkg mandulát, 5 dkg mazsolát, 3 dkg kakaót, fél citromlevet, lassan 1 dl tejszínt, mind jól elkeverjük, a két cipót nagyon vékonyra nyújtjuk, tortaformában vagy közepes tepsibe kivajazva helyezzük, ráöntjük a tölteléket, tetejére kis finom lekvárt kenünk, s rátesszük a másik tészta felet, előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tejszínnel kínáljuk. 70
Banános palacsinta Sütünk palacsintákat szokás szerint, kb. 20 darabot. 4 banánt felkarikázunk 1 kanál margarinon 3 kanál kristálycukron puhítjuk, s grillázzuk, mazsolát teszünk bele, és 2-3 kanál diót, amorettó likőrt – vagy kis rumot - kissé összenyomkodjuk, tejszínhabot jó kanállal, Ezzel töltjük a palacsintákat. Hidegen, melegen finom, vaníliás porcukrot szórunk rá a végén.
Finom golyók 5 kanál darált mandula vagy dió, 5 kanál cukor, 5 kanál mazsola, 1 jó kanál vaj, 1 kanál granulált kakaó, 2 kanál morzsa, 5 kanál tejszín, vaníliás cukor, mindezzel jól összekeverjük, ha puha lenne, kis morzsát adunk hozzá, szép, kisebb golyókat formálunk belőle, kb. 35 db jön ki, 1-2 órát hagyjuk száradni.
Gesztenye jutalom 35 dkg gesztenyemasszába keverve egyenként belekeverjük a 4 tojás sárgát, beleadunk 15 dkg vaníliás porcukrot, 1 jó kanál vajat, 2 kanál lisztet, egy sütőport, 1 dl tejszínt, ezt mind olvasztva, jól összedolgozzuk és végül a 4 keményre vert tojáshabot belekeverjük. Vajazott lisztezett tűzálló tálban lassú tűznél kb. 40 percig sütjük, kicsit hűlni hagyjuk. Kiborítjuk, vaníliás porcukorral hintjük, tejszínnel tálaljuk. 71
Lukas torta Veszünk készen 1 piskótatortát vagy sütünk 4 tojásból szokás szerint piskótát. Levágjuk a torta tetejét, félre rakjuk. Az alját kivájjuk szép gömbölyűre, egy ujjnyi piskóta maradjon alul. Egy zománcozott tűzálló tálba beleteszünk 1 dl tejet, fél dl kávét, 2 kanál neszkakaót, 2 kanál puhább mazsolát, 5-8 dkg olvasztott vajat, 15 dkg porcukrot, fél deci rumot, 2 kanál darált diót, 1 dl tejszínt, apróra vágott pörkölt dióbelet 2 kanállal, a tűzön langyosan az egészhez belemorzsoljuk a piskótából kivájt piskótamorzsát, jól összekeverjük, s még adunk hozzá jó 3 kanál tejszínhabot, lazán belekavarjuk és megtöltjük a lukas tortát. A torta tetejét ráhelyezzük, keményre vert tejszínhabbal díszítjük, és kandírozott narancs, vagy citrom kockákkal.
Igényes burgonya rétes Töltelék: 30 dkg főtt, áttört krumplit 20 dkg porcukorral, 10 dkg darált dióval, 1 kanál tejföllel, 4 tojás sárgát 4 fehérjét habbá verve kis citrom reszelt héjával mind összedolgozzuk, utoljára a tojás fehérjét adjuk hozzá, széthajtogatunk boltban vett 2-2 réteslapot, egymásra tesszük, 2x2 tekercset készítsünk, a tölteléket szétosztjuk, lemezre helyezzük őket, és szép ropogósra sütjük. Vaníliás porcukorral kínáljuk.
Körte csokoládésan 8 fél körtét hámozunk, magházat kivájjuk, helyére meggy vagy ribizli-ízt teszünk, 1 tűzálló tálat kivajazunk belerakjuk a körtéket. (A körtéket, ha kemények, mikrózzuk 6 percig, hogy puhább legyen.) Darált diót szórunk rá, 10 dkg csokoládét felolvasztunk kis tejben, 10 dkg cukorral, 1 dl tejszínt keverünk bele, s ráöntjük a körtére. Ha kicsit hűlt, a csokit, a hűtőbe tesszük. Tálaláskor sok tejszínhabot adunk rá. 72
Csokoládés tortakarika Veszünk egy kész tortát, vagy sütünk a szokásos módon tortát. 3 lapra vágjuk. Befőtt meggy levét(6 kanál) fél dl rummal keverjük, s a 3 tortalapot meglocsoljuk vele. Kimagozzuk a meggyet vagy mirelitből is ez az eljárás jó, 3 dl tejszínt, 10 dkg porcukorral felverünk, tortalapokat megszórjuk cukrozott meggyel, előtte kinyomjuk kicsit, s rátesszük a tortára. Megkenjük tejszínhabbal a lapokat. A tetejére sok csokoládé darát hintünk, s meggyszemekkel díszítjük.
Homoksüti 16 kanál lisztet, 1 sütőporral elkeverünk, 4 tojás sárgáját 6 kanál porcukorral, 2 kanál vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a sütőporos lisztet, 2 deci tejet, reszelt citromhéjat, 2 kanál mazsolát, csöpp sót, kivajazott lisztezett pudingformába tesszük, 5 percig nagy, majd közepes melegen sütjük. Közben 15 dkg cukrot, 2 dl vízzel felforraljuk, reszelt citromhéj s csöpp citrom levével, ha kihűl, ezzel jól locsolgatjuk a sütit, mindenhol, hogy jól felszívódjon és tejszínhabbal tálaljuk.
Sajtos tészta köntösben (édes) Fél kg vastagabb metélt tésztát sós vízben kifőzünk. 3 tojássárgáját 15 dkg porcukorral, 2 kanál krumpli keményítővel, 1 kanál mazsolával, 2 kanál vajjal, 15 dkg reszelt sajttal, 2 dl tejföllel jól összekeverjük és 3 tojás habját tesszük még a végén bele, de előtte a tésztát belekeverjük, utána a habot. Kivajazott morzsázott tepsibe pirosra sütjük.
73
Etelközi galuska 2 deci kecsketejet reszelt citromhéjat, 5 deka vajat 2 deka cukorral, csipet sóval felforraljuk 15 dkg lisztet belekeverünk, és addig hevítjük, míg az edénytől elválik. (fél liter tejből a krém lesz) 3 tojás sárgáját habosra keverve 1 kanál vajat, 3 kanál lisztet, 4 kanál porcukrot, 1 vaníliás cukrot krémesre keverjük, teszünk bele mazsolát 1 jó kanállal, 2 kanál mandulát vagdalva, tejet, hogy pépes legyen, a többi tejet forraljuk, és belefőzzük a krémet. Kivajazott tepsibe, jénaiba először krémet rakunk, majd galuskákat szaggatunk a tetejére, beszórjuk darált dióval vagy mandulával, s újra jön a krém, 2 x ismétlődik s újra beszórjuk dióval, 15 percig hevítjük, hidegen – melegen jó.
Mazsolás kocka 5 kanál porcukrot 3 tojás sárgával keverjük 2 kanál vajat, 4 kanál cukrozott gyümölcsöt fele mazsola lehet, belekeverjük, és 6 kanál lisztet, fél dl rumot, s a 3 tojás fehérjét felverve. Kivajazott, morzsázott tepsiben megsütjük, ha kihűlt, kockára vágjuk vagy rudakra, vaníliás porcukorral beszórjuk.
Istár napkorongja 3 tojást 12 kanál cukorral vízgőz felett jól felmelegítjük, s közben habverővel verjük, ha elég meleg, levesszük a gőzről, és addig keverjük, amíg teljesen kihűl. Hozzáadunk 12 kanál lisztet, s vékonyan meglisztezett tepsiben egyenletes, gömbölyű karikákat formálunk belőle, langyos sütőbe tesszük, és felforrósított sütőbe fejezzük be a sütést, s ügyeljünk, hogy a korongok szép világossárgák maradjanak, vaníliás porcukorral kínáljuk, de nélküle is jó és szép. 74
Babapiskóta pólyázva 10 dkg vajat 15 dkg cukrot, 1 tojás sárgát 1 dl tejbe beletesszük, kis rumot, egy dl feketekávét, 2 kanál kakaót, (nesz) 2 kanál mazsolát, 2 kanál diót, 2 dl tejszínt, ezt mind jól felfőzzük, a két tojáshabot fölverve belekeverjük és melegen egy jó csomag babapiskóta darabokat, hogy kicsit beleszórunk, puhuljon, amikor kihűlt, tálba tesszük, és tejszínnel kínáljuk. Kiadós desszert.
Kukorica dara olajban sülve 20 dkg kukorica darát belefőzünk kb. 1 liter tejbe, kis sóval, ha hűlt kicsit keverünk bele 3 kanál mézet, 2 kanál diót, 2 kanál mazsolát, 1 kanál étolajat, ha kihűlt, lisztezett deszkára tesszük, kocka alakba nyújtjuk, vágjuk, tojás, prézli és liszt (morzsa) panírozzuk, és vaníliás porcukorral beszórjuk. Búzadarából is készíthetjük.
75
KOKTÉLOK Kókusztej fehér rummal A kókuszdió tetejét meglékeljük, a teje bent marad, adunk bele fél deci fehér rumot, 2 kanál porcukrot, 2 kis citrom levet, és szalmaszállal szervírozzuk.
Grépfuit-koktél 1 adag grépfruit leve, 4 centiliter sötét rum, 2 kanál porcukor, 1 centiliter marascimó s pár jégkocka.
Kígyócsípés 1 adag 2,5 deci édes bor, 1 cl gin, kis vodka, 1 citrom leve, 1 kanál porcukor és 1 stampedli mentalikőr.
Fehérhajó koktél 2 cl gin, 2 cl fehér édes vermut, 1 kanál porcukor, 1 deci szóda almaszörppel, vagy 1 dl almalé, fél dl szóda, friss eper a díszítéshez.
76
Ananász koktél 3 cl ananászlé, fél cl whisky, 1 cl ananászlikőr vagy kesernyés likőr, egy liter szóda, a szervírozáshoz jéggel és ananász kockák.
Őszibarack koktél Édes fehér vermut, 1 dl, fél cl campari, őszibaracklé fél liter, 2 kanál porcukor, fél liter szóda jéggel.
Sárgarépa koktél Fél liter sárgarépa lé, 1 cl narancslikőr, 2 kanál porcukor, 1 cl fehér édes vermut, 1 liter szóda jéggel.
77
FRISSÍTŐK Frissítő ital 5 cl konyak, 1 kanál ribizke likőr, vagy hasonló, 1 kanál málnaszörp, 2 cl szódavíz s jégkocka ízlés szerint
Margaréta frissítő 1 l könnyű vörösbor, 10 cl narancslé, 5 cl citromlé, 1-2 kanál porcukor, 1 cl vodka, jégkockák, szódavíz.
Bólé Narancsbólé 2 dl narancslé, 2 dl citromlé, 5 kanál porcukor, fél dl keserű likőr, amorettó, 9 vékony szelet friss narancs a díszítéshez, 2 liter jeges szóda.
78
Vegetáriánus kínálat ZÖLDSÉGES EGÉSZSÉGI ITALOK Paradicsomlé ital koktél Egy liter paradicsomital, 1 kanál méz, 1 citromlé, szegfűbors, lestyán, gyökér reszelve, reszelt szerecsendió, fél liter ásványvízzel lehet hígítani.
Paradicsomos tej Egy nagy pohár paradicsom ital, 2 kanál tejszín, 2 kanál tej, 1 kanál méz, de lehet ásványvíz helyett 2 dl tejet is.
Petrezselyem üdítőital 2 szem 2 kanál citromlé, 2 kanál méz, fél liter víz, csokor mosott petrezselymet turmixgépbe, pépesre törjük és összekeverjük a leírtakkal.
Rebarbara léital Apróra vágott rebarbara szárát turmixoljuk, 10 dkg vagy 2 kanál méz, egy kávéskanál fahéj, 2 dl tejszín, 2 dl tej, 2 dl víz, 2 szem szegfűszeg, és ánizs, összekeverjük mind, és fogyasztható.
79
Sárgarépalé 20 dkg lereszelt répát turmixolunk 2 kanál méz, 8 dl víz, 2 dkg 2 kávéskanál citromlé, 1 kanál, szója tej - mind a turmixba ös�szekeverjük.
Málnatej Egy személyre, 1 marék málna, 2 dl tej, egy kanál méz, kis vanília, 1 kanál tejszín, mind szétnyomjuk, úgy fogyasztjuk.
Narancstej Egy hámozott narancs, fél banán, 3 dl tej, 1 kanál méz, turmixoljuk és ihatjuk azonnal.
Meggyes tej Egy személyre 1 dl kimagozott meggy, 2 dl tej, 2 kávéskanál méz, kis fahéj, 2 evőkanál tejszín, turmixoljuk, úgy készítjük.
Sárgabarackturmix Egy kg érett sárgabarack, 5 evőkanál porcukor, 2 evőkanál citromlé, ¼ liter tej, összeturmixoljuk és azonnal szervírozzuk.
80
Mandulatej 10 dkg darált mandula, fél liter tej, fél liter langyos víz, 3 kanál méz, turmixoljuk, azonnal kész.
Mogyorótej Ugyanúgy készül, mint a mandula.
Diótej Szintén így készül, mint a mandula.
Kókuszdió tej Vastag szöget ütünk 1-2 helyen és kicsorgatjuk a kókusz levét, egy dl melegvizet, 1 dl tejet kevés mézet és szalmaszállal isszuk.
Gyógylé (2 személyre) 10 dkg vöröskáposzta, 10 dkg cékla, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg zeller, 10 dkg burgonya, 5 dl víz, mind turmixoljuk és isszuk. Daganat ellen is jó!
81
82
Tartalom Előszó versben............................................................................ 3 Levesek..................................................................................... 11 Sertéshúsok............................................................................... 20 Szárnyasok................................................................................ 34 Vegetáriánus ételek................................................................... 49 Halak......................................................................................... 55 Marhahúsok.............................................................................. 60 Vendégvárók............................................................................. 63 Desszertek................................................................................. 65 Koktélok.................................................................................... 76 Frissítők..................................................................................... 78 Zöldséges egészségi italok........................................................ 79
83
84