KENÉZ HEKA ETELKA
Ízisz léptei
KENÉZ HEKA ETELKA
Ízisz léptei
Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-87815-7-4
Ízis és Ozirisz szentületének nyomán Szívem regéje férjem születésnapja nyomdokán Mily szép is volt a boldogság, szívünk fénylett mint tükrös palota, a csillagokat is eltakarta ó az emlék tükre a szívbe belemélyülő hit, az emlék szép tükre hozzád vissza boldogít, mily gyönyörű volt e románc, két karod csüngött vállamon, mint szép rózsalánc, fénylett az ő ajka,
nagy volt a hatalma, a szellőben repült szállva hajának koronája, ha rágondolok, a fájdalom és öröm egybe téved a szívkörön, szívem sokszor nem aludva az éjbe, csapongva jár hozzád az égben, magányos utas vagyok, ó sérthetetlen égi határok, éjfélt üt újra az óra, melyik égi tartománynak vagyol szívem a lakója?
3
Ízisz léptei Valaki mindig elhalóban Hűvösen csendben Valaki mindig születőben Bent az anyaszentélyben Ő az idők örök országlása Ízisz érzi, látja, mint Vonulnak testek, arcok Élő húson át mi hajtja Az embert süllyesztő démonok Őrökké valóság mi volt mihez Csak eszméletem tapad Látásom egybe von élettelen Levőt s valót, mint Álmokat hullajtja vissza S lefejti rólam lényem S visz magával, mint súlytalant. Taszítva a mélyben. Miért kell szökni így árnyaktól Árnyakig miért az egyszer voltak Új és új halált halnia azoknak.
4
Mozart Ízisz-Ozirisz, Sarastro Áriája lépked a gondolatomban, mesél az éjnek hallatszik a pusztába, óh, Ízisz és Ozirisz, Sírnak a lelkek hangszálak, mint a Fergetegnek táncolnak a szélben nádasok szemünkben szórja a homokot, szerelmes álmaimat takarja a teremtő ismeretlen őskora Az emberek mily árvák elátkozott a pusztulásba lelkünkben kialszanak a fénylő tüzek.
Ízisz sugalma Toronyban éjfélt üt hangosan az óra, fázik a levéltelen fa Bosszús vihart hallgatja Ízisz, az élet völgyében Ozirisz, Keresem szellemetek volt nyomát! Őrizzétek szemmel az ember vándorútját, s küldjetek a lelkének égi őrök ruhát, s koszorúban csüngjön fején a tiszta lótuszvirág, küldjétek, segítségül a Thot Istennek bölcs szellemalakját. 5
Fáraók sírhalma Gyöngy szigetnek gyöngyszemű pázsitos tetején csapdos a bagoly szárnya óvja a Vörös Tenger hulláma. Álmokról mesélt, a habok, fáraók szerelmüket csókkal ringatták. S a parton a sokszínű virágfák szívükben bimbóikat bontották, sirályok a tenger felett repültek, boldogságot nyújtott az azúr kék partja a Gyöngy Szigetnek az álom szépségű emlékek.
6
Ízisz és Ozirisz léptei Ízisz türkiz Hercegnő és Ozirisz léptei Óh te egyiptomi Istennő Sír az orkán A hullámok sodrása Északra vonulnak Sír az ég könnye Ízisz lábai elé hullanak Az idő tombolása Viszi magával Oziriszt a lét Parazsas hídján át nyugatnak Egy örök arc Ozirisz harca Oszthatatlan énje Fordul az égnek Leselkedő szemréséhez Ezer alak, ezer szerep Hány halál kell egy életnek?
7
Sivárság Egyiptomi sivatagban járok s a sápadt csillagokban érzem a szomorúságot, s bennem a szellemi csatatér várja az égi hangot, s az eszményem sírjában, csak földi himnuszt hallok, s a homok szemek bennem szorongást rejtenek, és ajkaimra szomorú éneket ömlesztnek.
8
A sivatagban A sivatagban a sápadt csillagok az égen istentől elhagyatott mind, bennünk keresik a fénylő mennyországot, s a negyven fokos melegségben szívemben némán a gyász dalt énekeltem, érettük csendesen, álmaim vérbe mártott dicsőségével.
Kisiklott gondolat A tengeren a pálmaligetben, a szellő szerelmese egyfolytában az estnek, a levelek egymásnak súgják, hogy mennyire szeretlek, hogy is tudnám én beosztani nélküled a szerelmemet, küzd magával a sebzett szív érzelme, s fájón reszket a titkos életben s bujdokol a sötét világ rejtekemben.
Érzelem Időtlen aranyékemért ne sajogj szívem, jobb, ha érzelmekben gyönyörködhetem, keresem az árnyékod, sérült pókhálóját, s az óceáni szelek arany napba mártott perzselő nyarát, s a szívemben gyönyörű szédelgések, amint a válladhoz érek: érzem, viselem bennem a szerelmedet. 9
Szent Margit suhanása 1. Szent Margit csendes, suhanó lépte megállt bennem, egy pillanatra, halott lepelben megállt és nézett felém, bús álmélkodással, halotti szépségében élő mozdulatlan ó boldog az ő álma, vonásai elsimultak, szép az arca így is, a hűvös holtában, mintha nagyon boldog álma volna, hasonlít a fehér liliomra, ő volt az Istennek nevelt lilioma,
10
a Szentek Világossága, ő volt a fehér lélek asztaláról a morzsákat is szétosztotta a szegényeknek, a Szentnek kis kezében a feszület, kulcsolódva gyertyákhoz, fölravatalozva alussza szépséges álmát, de hallottam a lépteinek suhanását, s gondolatom érintette a foltos drága apáca ruháját.
Szent Margit suhanása 2. Szent Margit léptei a királyi udvarban oly szép volt az ő arca, mintha festő festette volna élő képét isten alkotta, gyönyörű király leányka, viola színű virágos bársony ruhában három rend arany csipke a vállán, gyöngyös boglár díszeleg rajta, szép piros szattyán cipellőő a lábán, szép násfák csillogtak
villogtak rajta sorban, s amióta bekerült az apáca klastromba, Szent Margit csak homályban él, jár, kel, olyan, mint egy holdkóros, csak az árnyéka suhan már rég, s gondolatodban is látni a fehér kezét, világi ruhákat eldobta, s beöltözött az úrnak alázatosságában, s kísértetként a kórus homályában kel – jár a szent király leány.
11
A fa regéje Lombos zöldellő fák a napban lengenek és suttogva mesélnek a földi bűnről, az elhagyott édenről, s a szélfúvásban ringanak, áldozó táncban félhalott levélhullajtó borzongásban, sápadt árnyakban, az emberek sorsát siratja, s felölti magára őszkor a kopár alakot, arculatába belevési a nyomot az ember szívében
12
a fák alatt az ember mindig sír, zokog az elhagyatott, az édenből kiűzött létben, parányi fények ülnek meg az ember szívében és suttog a szél füledben, a falevélen, ember, te virágzó lángész, pogányként élsz, a vérednek hő elevenén s egy alkonyon mint száműzött eltűnsz, árnyakon, pára alakban mint pőre koldus, a Hold katlanon.
Kísértés Figyeld, a farkas a fogával ragad meg állatot, embert. Az oroszlán mindig a körmével, az ördög mindig az asszonynak szemeivel, a vadállat a testet emészti el, míg az asszony az ember lelkét falja fel, elemészti, hisz bűnre akarja őt az ördög vinni, a nő egy trópusi szép passzió virág ki szeret, boldogít, s megáld, vagy átkot szór reád, szívja magához az áldozatot, szemével, vérével már a paradicsomban felcserélte vele az eget a földdel.
Felhő Kegyetlen felhő terjeng az égen, s merengve nézik egymást a hulló esőben, s november lesz, a felhők közt bennem vajon holnap a nap sütni fog újra, Messze a Tengernek fényes csillogása, lesz-e a szívemnek ölelő fénylő álma, s boldoggá teszi őt a csendes boldogsága? Lesz-e még a szívnek heves, forró lángja, vagy csak a lángnak lesz árnyék világa, vagy csak az árnyékának lesz elmúlása lemenő palástja álma. 13
Szép emlékeim Ahogy úgy visszagondolok, mint fogtad a kezem reszketve minap, a Platánfa alatt, s ajkadon zenélt a csönd, szívemben sütött a nap, s a fénye a szemednek szórta a sugarakat az enyémbe, tükörbe nézett s a fénylő szemünk egymás szívében égett.
14
Hunok Vonulásuk nyomán Hunok jötte suhanásán előttük hajladozó büszke nádasok hold ezüstös az ég, a lombokat fényében átitatja, rég vala. Hunok nyoma, az alföldi útvonalban láncolatot tört a Tisza part vonulásában a napfény tört aranysugarában s az akácok avarában s a lópaták szikrájukban zárták az idő lézer sugarát a világban.
Szkíta dal Üget a szkíta hűvös a róna, az ég vállát befedte az esti óra… Vadászatból jő haza sólymok, szállnak nyugovóra, sárgul a határ újra, álmait szövi a pók hálója benne van az ősznek fájó titka, ős szkíta népnek lejtőn ül a sorsa, álmait a szél szerte szét hordja, elmúl a szél, a fény szemében, s az árnyak tengerében révül a fájdalom, a Szkíta nép vérében. 15
A rózsák ajka A rózsák ajka a véráradatban, hajnal pirulásban bódult szerelemben illatoznak a nyárban, s a virágkoszorúk mind elhervadnak, mire újra láthatlak. Vérbe mártott verseim, nyíló szép virágok ők, elítélt a hervadásra ó a bánat folyton árad nyílvesszője ő e világnak s a fák alatt a levelek bujdokolnak már elveszítettem újra egy nyarat, az ég szürke lett, a nap sápadt, s a szemünk sarkában ott maradt a Vénusz küldte sugarak. De a léptem itt marad, s az avarban verseket suttognak a rejtélyes világnak. 16
Fehér csillagok Az utamat bárhol járom, idegenül cseng az én segélykiáltásom. Fekete madarak felszálltak az égre, hajam lobog az éjben füzéres feketében. Bánatosan folyik a szívem piros színű vére. Idegenül lengenek a régi álmok, vakok lettek, vakok, eltűntek a kedves nyomok, reám kiáltanak olykor a fehér csillagok.
Őszi suhanás Szívemben újra ősz lett, Lesem a tarka fákat, néz reám fáradtan az őszi bánat. Érzem a November már tőlem elkerget, Ki irt a lélekből minden szépet, szerte hulló csodás álom: a sárgult leveleket hallgatni fogom, mint suttognak a lelkemben: s érzem lépteid beteríti előttem. 17
Erő áramlása Olykor előjön az erőim forrása életműködésem halálos magányában a kitörő törvény ritmusa ez, őrlő forgása, elmerít mélységében, s a fénynek játéka, mágikus erők vegyülnek bennem, a lelkem legnagyobb harcmezejében, az énem fénymagot érlel, s az eszme szövevény gyötrése bennem feloldódik végre. Ez a kínos szent gyökér öröksége.
18
Tavaszi varázs Varázs színekben bontja ki a tavasz az álmát élvezi a kigyúló fény forrását a boldogság átölel bennünket, a vértől felém piroslik a szíved: tétova szellő virágot szór hajadba, fehéret, tündöklőt, a lombos fák alatt, ülj hozzám közelebb, s nézzük egymás szemében a fényeket.
Az Ige Ős nyelv a világ beszéde ott lapul minden nyelv erezetében, ott rejtőzik a csillag mozgások harmóniájában elvezet a gyökérzethez évezredekből előcsalni, hívni szellemi táplálékként felszívni ásványokként érezni, a szó ábra bennünket Istenhez kötött, ahonnan
testet öltött, a titka elveszett elszökött, Isten ereje az Ige volt, a kezdet, amely bennünket Istenhez fűzött nem halljuk az ő drága szavát, elkevertük a földön a betűk hieroglifáját. Nem értjük az isteni igét, s a hangját, azért vagyunk egyedül és árvák nem értjük az úr hívó szellemét, s szavát.
19
A fényt szövöm A sötétben állok, egyedül az ég alatt s figyelem a csillag suhanásokat, s szemem előtt a csillagok egymást követik, s megérzem, midőn számomra új csillag születik s az életnek sivatagában felismerem a küldött fényét, az ég küldeményét s a sugarát visszatükrözöm, s az enyémmel össze szövöm, s a lelkem égi fényűzésben töltöm, s a szívem feltöltődik szeretettel itt a földön, s az ős szent tűz kiapadhatatlanságát bennem őrzöm az élet körén. 20
Beszélgetés az úrral Óh, Uram az agyam fáj már, a lelkem a szereteted kiosztására vár! A képed lelkembe bele van írva, Te vagy benne a templomi liturgia, Te vagy szívemben a bánat s a fény, Te vagy benne a jóság, Te vagy benne az Ima, Te vagy benne a hit, remény, Ne hagyd, hogy Nélküled elvesszem én!
Bánat Az öröm helyett a bánat díszíti az életfámat, ott van mindenhol a jelenlétben, nézz fel az égre, mint szórja szét a borús felhőit a mindenségre, a keserűség őrlő enyészete, nem hat a bölcs ember szellemére, s így nem hanyatlik gyorsan se teste, se vére, bízik Isten Védelmében s nem ül bánat a szeme fénysugarában, mert örömet öltött vére a saját ruhájában.
Este Figyelem a liliomot és az estikét, nappal bezárja illatát az ég, csak este illatoznak, mintha rejtenék a keblük kincsét, s a liliomok ajkukat nyújtják, s ajkukat csukják, fehér erdő ő, s fehér a világ, s az ég mutatja kék udvarát, s e tisztaság a szíven rejlő liliom virág. 21
Álmok A szívet azért rejtettel el az Isten, hogy senki se lássa mit érez a szegény szív fájdalmában, búsuló felhők könnyet kesergők, vándor szívem csillog, érzelme nő, csillagom Veled gyökerében össze sző, s bele épülnek ringó álmok árnyék körök őszi lombok ébrenlétemből lett gyémánt színű elveszett boldog rengő álmok!
22
Remény Vala te bennem rég szép reménység, ma már bennem lehunyta szemét. Igen! Ma már reményem lehunyta a szemét, mint a sötétben, beszélő vak, a kihunyó csillagomnak ravatalt rak. Az érzelem világom bús, sötét, hallgatag, ó szent vad ludak, fejem fölött hamarosan kihuny a vereslő nap.
Fénytörés Fénytörés van a rózsafüzéren, felhőkoszorú van az égen, hol maradsz ősi fény jel szívemben, jöjj már vissza kérem, jöjj vissza szálló égi hang, tűz, vágy, sivatag, nyisd még mosolyra ajkamat, gyógyítsd meg a szívfalat, óh dereng a homályban boldogságot óhajt, érzelmeim a létben sóhajtásban ringanak.
Csillan a szivárvány Csillan a szivárvány, micsoda látvány s kitárt szemmel néztem, mint a vak s egy csillagon megpillantottalak, néz reám ezernyi ablak, de én csak Téged hívlak, szívemben hordalak, szívem fényétől a tengerek is megállnak, s szövik a fénylő habokat. 23
Pillanat filozófiája Minden pillanat egy új pillanat, s a gondolat ébreszt bennem bölcs szavakat s leírom őket ő itt a földön az életem jele marad, s így a pillanatba vésett, írott emlékek maradnak, s a pillanatok torlódásából a szellemem értékét építem a pillanatokban, itt a földön, hogy a tudatom romba ne döntsön.
24
Lélek virág Verseimmel a lelkem a szívemmel összeszövöm, s benne érzelmek közt tiszta szívvel gyönyörködöm, a tudat súgja, ő felemel, s nem szennyeződöm, ha a lélek száll tisztán fel, olyan ő, mint a lótusz, ezer virágkehely, s érzem a lélek ringását, a virágos nyíló vágyát.
Dobbanás Elkallódik a szív az intő dobbanásán, az óra mutatóján virágkoszorúban, vacog a nyár bénító, váró halál pillanatán, még egyszer tán a határon túl a szív örömre gyúl, mielőtt a vihar a szívem összetépi, a csillagom fönt búcsúként tudom életre kelti az élet folyamom magának, rég koszorút font búcsúzóul, mielőtt a lelkem álma lapájra ront!
Álom Tudom már rég, csak te nem tudod, hogy az életed, rólam álmodod, mindig álmodozol, felém röpít az álom, téli álom könnyen lendülő lélek párkányon, s az Isten is tudja, én vagyok az álmod, minden szívdobbanásod, szemedtől-szememig lelkedtől lelkemig, s a szívdobbanásod ismeretlentől óvakodik, repül felém az álmod, s bennem bontakozik villanásod, s a szíved taktusa idő között küldi újra hozzám a lélek álmát – letisztulva.
25
Karácsonyi havas álom Karácsonyi havas álom A fény varázsa száll A Katalin bálon S a fenyő ágakon. Az idő előre törekszik, A fejfákra sűrűn új név vésetik, S az égen új csillag születik. Ha reád gondolok, Bennem csilingel a szíved, S mégis sebhelyes nélküled! Törvénye a télnek -, A sötétségnek uralma Sóhajok szállnak, merengések Az égnek. Bennem eltűnt sugarak Halála a napnak, Ilyenkor rabságban A fény lángja a gondolatnak.
26
Félsorokban írt gondolat Ha ellenőrzöm a gondolatomat nem éri semmi kár a lélek falat, sokszor az agyam lázit… de az énem sugallata ekkor súgja kevés benned a hit mert az agyam útnak ered, s a rosszban szívem kesereg, míg ő a világ fölött lebeg, s a gondolat hozza reám az enyészetet, de ha őt összerakom, sorba s így szállok ki a jajból, andalogva,
s szolgálom csendben a sugalló énem, s egy napon a túlon túlra megyek el, amikor létem köd és por, egymás közt osztja fel, s a dermedő kiáltja a lélek s a test az égnek, megszületni ősi vétek, s lassan leállnak a szünetjelek a virágzó virág felett, virágos föld, Isten Veled!
27
Veszedelem Álmomban láttam mily szomorú az Isten, elfordult tőle rég már az ember, szenvedéssel nemesíteni az embert kénytelen. A nap sugarai valamikor rég gyógyítottak, nézem az eget, búsuló szívvel s a szemem rajta feledem, mint is pusztít Óh, az ember gonosz fegyverével,
28
az Isten teremtményeiben. Így nem hat az ima, int az Úr halovány ujja, ha tetteiddel a mindenséget nem véded, csak halálra ítéled. S nézem a Pusztulást, Isten kertjében, búsuló szívvel, elnyíló szemekkel, mint ébred a kárhozat veszedelme, a megvilágosodott elméjű ember áll csüggedt fővel Isten kihaló kertjében.
Titok a Hold A hold elé suhant az árny, s mégis látok jeleket arcán, szívemmel játszanak a mélyében titkos sírt ásnak. s figyelem a rejtőzködő holdat, vigasztalja bánatával a holtat, arcán a kábulat fájdalma fakad, s álmomban láttam őt többször is tűnő boldogtalannak éjszaka a lelke, egyedül elhamvad, könnyei feltölti a Tejutat s a gyöngytavakat.
Ember Az ember sokszor sírba esne ha nem épül a lelke, a tudat mély homálya révedésben kutatja önmagát a megújulását, ott bent valami súgja hogy az egész élet örök búja rejtőzik a Halotti koszorúban.
29
Jegenye A szélnek szeszélyében hajlik a magas jegenye a ház előtt, s pereg bele a levele, s mindegyik a képeddel van tele éjjelen, s nappalon, ébren, érzem a szívem erezetében, s az elmúló énem, s lépteim olykor az avarban megáll, s ott kereste a tiéd, de hasztalan, és egyedül sírni vágyott a hasztalan a szélben, s a lépteim nélküled itt marad, a rohanó időben néked kedvesem, észrevétlen. 30
Virágbeszéd Hegyek lengő virága üzeni a széllel a mező virágának, szellő-szeszélyével, mikor találkozunk, óh drága virágom, jó lenne még, mielőtt elszáll az utolsó álmom, én is alig várom, jó lenne Szent Mihály napján a fényes oltáron, addig is téged az Isten áldjon.
Szálljál holló Szálljál holló, szállj, szállj az én ablakomra, had írjak levelet mindkét szárnyaidra, remegő kézzel költői ereklyéim hátha fenn maradna. Koronás szép szavak, lelkemben, mielőtt végleg elsápadnak, mielőtt szerelmetes kincseim fénye véremhez tapadnak, vidd hírül hegyeknek, mezőknek, belőlük majd virágok sarjadnak, s ha egyszer a fellegeken szállok, legyél holló legyél az íródeákom.
Üzenet Vihar szárnya repül a tengeren, a hullámok szaladnak, s a halak is menekülésben, az égen felhőfoltok, s köztük kibújik a hold, letörli a világról a bánatot, a földnek magáról élet-üzenetet adott. 31
Gondolat a vágyról Alkonyat borul a csendes szigetre, a szellő sóhajtásként száll estelente, a föld sóhajtása, a szellő éneke, egy elsárgult levelet sodor a lábad elé a szél, az én lelkem az a sárga falevél, a sápadt arcod úgy fénylik benne, mint csillagoknak képe a tónak vizében, csak annyi az én szívem reménysége, mint a tónak ha leszáll a csillag, ezüst tükörére, ó Uram, tudod hogy lelkemet
32
nem vonja el tőled földi ember képe, nem födi ő, akire gondolok, égve hozzád vezet a csillagfolyamon lépte, ezen a földön mi is az embereknek élte? Annyi, mintha a fa árnyéka reá esik délelőtt a virágzó gyepre, délutánra megfordítja a nap sugára, s belehull a pocsolyában, s csak estélig az árnya a megmaradt álma.
Vágyak Óh mily halovány is az embernek szépséges vágya, fáj bele az elmének gondolat világa, mily szép is a harmatos rózsa bimbója feslik a titkos tudatomban, szép gondolatokban ha elmém beöltözött, olyan ez, mint hétköznapok az ünnep között, elszáll a vágy messzi tengerekre, oda is eljut, ahova a nap megy éjjelente, de az érzelem, ha itt van közelemben, velem egyszerre dobban a szíve, s mégis marad a vágy eleven álom, mely elérhetetlen velem szemben ezen a világon.
Az élet Az élet röviden ragyogtatja szívemben a tavaszom, s az idő fejünk fölött küzd azon, hogy érzelmem éjben fojtja egy szép, üde napon.
33
Hold Álmaim foszlányai a szememben rebben bámulok a holdvilágra s papíron a vonzását feljegyzem, óh szelíd szép álmom, foglyul esik fényes holdvilágon, miért is tapad hozzá a lelkem? súgjál valamit,
ami nem fáj, az életemben te vagy a világos oltár, hisz te neked hódol az ég, az én lelkem meg egy veled, járó téphetetlen árnyék, holdvilág, árnyékom érintése őneki az arcába száll a vére – tőle.
Szeretet Hogy hívjam benned elő a szeretetet? Lelkemben a titkok csendesek, de ha mélységét megérinted, a gyökere, érzelmet vár, tőled. 34
A szív rabsága Egy hajót a tengeren egy zöld szigetre visz a szél, oly gyönyörű virágos lombú, olyan, mint egy nagy színes koszorú, vannak itt benne hajótöröttek, s szárnyon lengő lelkesedő emberek, csak a szívük egyeseknek megsebzett, a bánatok világából jöttek, ahol még a gondolat is, szenvedés, de ahol az örök élet vize fakad, azt nem ismerem, óh, hogy is szeressem az örök sziget ismeretlenül nem olyan szép nekem...
Szeszélyed Eltaszít makacs szeszélyed csalod érzelmemet halmoz benned bűnre bűnt. Nyílt láng lesz sebünk, s szívűnkben szegényebbek leszünk.
35
Senki bájaiért Senki bájaiért oda nem adom az ő képét mely ott leng a bánatos szív falon, nem olyan kedves nekem senki bája ha sok szem is csodálja mert minden gondolatom az én szép édes bánatom, s ezt a bánatot semmiért oda nem adom, óh ajkad lehet néma, de nem a szíved, ő megárad, akár a folyó, s olykor kiönt, ha szükséges és neki jó.
36
Katedrál Ó földi Istenek, a Katedrálra kitett titeket törvényt ülsz (hitványat) sikolyok közt jönnek elő ajkadról a szavak, bűnt koholsz, az Isten kék tornya alatt, csepegő vér megdönti birodalmadat, és járulsz az úrnak színe elé, ki lelkedben, lelkét lehelé, néki e hamis szív micsoda bánat, ő lett az áldozat, csillag a világnak, elpanaszolja s ő a hold katlanának.
Némaság Ma éjjel, álmomból felriadok, dörög az ég, esik az eső, verdesi az ablakot, a friss levegő reá lehel az arcomra, s reám talál az úr békéjének kiosztása, s lehunyja szemem az ő békés, szelíd ujja, s ringok az Isten gyógyító csendjében, álmot szövő némaságban.
Álmomban Parittya követ láttam, amint repül a táncban szürke marha kerüli a mezőt, siratja a szkíta népet, a kiveszőt, sír a puszta virága, kelyhei könnyezik a pártában tisztulj szkíta álma unokáid keresik a múltat, a hétszínű szivárványban. 37
Fájdalom Még nem tapasztaltad a fénysugárnak árnyában érzem a fájdalmat, pedig a szépsége káprázatos bájjal bennem rezeg, szívemnek mindig lágy zenét közvetített, s a szellememnek a leadó állomása lángját egy napon a világ eloltja, hogy reám boruljon a fájdalmas árnyéka, s a remegő csillagom odafenn a lelkemet mesék közt gyógyítja.
38
A Hold A Hold elé suhan sötét felhő, árny. Lovag köpenyem szívedben körbe száll bűneid vetíti reám.
Miért? Miért van így miért? Az élet bennem miért búsul, fél, lépteim mellett lehajtja fejét a rózsa szirom s levél, óh csak jönne már keleti szél, óh csak látnám bár a csillag folyamán amint lelkemre fény vetül s amint fényemmel megtelik a titkos űr, s a csillagom csak száll, repül s a földi porszemek belőlem élnek, vannak, ringanak tovább a földön, remény nélkül.
Látás Az egyetemes látásmód öntudatlanul működő emberi állapot. De érezni, s látni a földön, égen, mindenben, a teremtő harmonikus jelenlétet, akarással elérheted, de az Isteni jelenlétben látni mindent az már felső fokú misztika, ez már mély metafizika. 39
Lélegzet Óh, lélegzet vételem, égi szeretetben dobbanjon az én szívem, nincs a földön látom sehol hova tartozásom, a tudatom filozófiatétele, bízni a Teremtőben, s a szerető gondoskodás őszinte értelme így épül számomra az égben, a szív fölismeri őszinteségében a tudatomnak függvényében.
40
Az Idő szárnya Az idő szárnya mint suhan az időm, elengedi kezem, az éltető erő, s az árnyék reám szemfedelet sző… s a napból a fénylő aranyszállal az ég parancsára belőlem a sötétben hanyatlanak, s letörlik az égről a rejtett csillagomat s a lelki szomjúságom várja az áhított égi irgalmat.
Erőmre hulló kör Ha egyszer erőmre hull az égnek megsemmisítő köre, ne hulljak újra, mint a mag a süllyesztő földbe!... Ne vetkőzzön a fényem, újra árnyaktól árnyakig, ó haldokló árnyam, szomorú az énem, a sorvadó anyagában. Ki érti meg ki az énem kifolyt vérét? Ki érti meg az énem szenvedését? az énem elárvul a léttől, az arany színétől, a szív tükör peremétől.
Drámai A világ ősi sérelme erőmre tör, belőlem él elárvult lelkem nincs helyed a földön. Izzásban tobzódik a láz, lengő kötél, áramlás, elhaló káprázat, vonulás drámai lángoló siramlás. 41
Világ, enyészet Istent sértő bűnök sorvasztják sok ember becsületét, már nem süt a szívükben rég fényes nap, s a hold sarlója se bennük, vakon nem arat alvilági Drakonok sivatagi kígyók, tüzet okádó sárkányok megszállták a szépséges világot, Ó Isten, őrangyal! Elnyeli őt a nappal, elnyeli őt az éj, természet pusztító bűne az égig ér.
42
A sötétség és árny a fenyegető pusztulás nyomán mindenen őrt áll, a pusztító halál, az ő parancsa a földön természeten, emberen megsemmisítőn száll a sötétség fekete csillag folyamán, Szétdúlt roskatag életek súlyával elcsitulnak a bűnös orgiák, ember keze alatt elmúl e világ már.
Igazság Ott rejlik az igazság a lelkem gyökerében, a teremtőnek ő a tükörképe, s a tiszta igazság a tiszta szeretetnek megközelítése. Az igazság csak úgy jut érvényességre, ha jelen a lélek bele egyezése, fontos hozzá az ő bele egyező nagylelkűsége, s az igazság a tisztaságot csakis ő ismeri föl, rajta keresztül léphetsz a csúcsra föl.
Igazság gyökere A szabadság gyönyörű katedráljára, az igazságban szabadságban már nem éhezik a szeretet, mert a lelki élet igaz ritmusa megszentelve fel van ajánlva az Istennek! S ő boldog, mert a tisztaság eszenciája visszaszáll reája, az örök valóságban.
43
Fényszóró A lelkem az ős erőnek fényszórója, ő a gondolatom láthatatlan őre, ő a képviselő védő ügyvédje, a lélek az őszinteséget kívánja, a szeretet önátadása ott él minden rezonanciájában, s a hitben nyílik ki legjobban a lelki világ atmoszférája, az Úrnak társaságában.
44
Tiszta lélek Ha a lelkem tiszta így tisztább lesz a gondolatom néző pontja de alázat nélkül a tudóst a veszélybe sodorhatja bölcsességgel, az Isteni tudást befogadja, s jól-teljességgel szellemednek s a Világnak lészen hasznára, s így visszaszáll az igazsága, az Úrnak, Forrásában ez az ő igaz tiszta álma.
Hozzád szóló Deríts világosságot a szívem mélyére, izzon aranyban a fénye tépett papírként gondolatom száll hozzád a messzeségbe, gyötrő vágyakozással kedvesem, arcod lebeg előttem, éber álmaim sötét egészét beteljesülés nélkül élem, veszteségem húz magával, veszteg a mélyben.
Fogság Maradj meg üde természet az embernek a féltett Világ gyógyító tiszta csendes némasága, öleden édesanya, rezgő ringatásával, még ritkán felüdülök – de tűz ég a szemem fölött, ketté szakad hamarosan a lét, szűkül a járás, megosztja a kettősség óh szomorún nézek a világra, itt az embernek a búcsú pillantása ráesik a világ fogságára. 45
Természet Óh, nagy ég, miért nem hagyod, hogy a rózsás kalapommal fogjak színes, tarka lepkét? Ott jártam a Vörös Tengeren, a Szűzi Virágos száz színű Édenben, a rózsafák fölértek az égbe, s a Pálmafák csillogtak a datolya mézében, s a harmónia oltárán virágkoszorúkban álmodón néztem. Szerelmes üde zöldben a virágos fák bujdokoltak a szellő rebbenésében, s én a szellemem árnyán természet csókjától boldogan égtem, lelki ünnepségben. 46
Sugalom Ami bennem él az, mind a tiéd nem magamért élek. Szívem súgja Teérted.
Gyilkos robotok Emberek, állítsátok le a gépeket, a nagyhatalmak nem figyelnek mint idézik elő az enyészetet. A Teremtő nézi – érzem az égi térképen a szennyezett világod, képzeletben, szíve zokog folyton bánatosan hull könnye az alkonyaton, bár merre néz, pusztulás, Vész… Mélységes bánat minden országban,
a Természet forrongó Világa végén élsz, min elfogott őz a hálóban úgy élsz, idő előtt saját magad a lerombolt világ sírjában a gondolatodból ha rossz fakad, egymást szülik a bonyodalmak. A nap mérgezett állítsd le ember a gépeket, mely uralja a világot, s tégedet!
47
Ezoter gondolatok A tudatban kódolva így tanítja az Ezotéria A fény világa az ember világa nem más, mint Isten álma, ő álmodja olyannak amilyennek érezni – látni, tapasztalni szeretné. A világ egy nagy dermedt álom. Itt minden káprázat a világon. De az is lehet, hogy az ember Istentől
48
megszállott, s ő álmodtatja velünk a világot! Az ember lehet az Isten hajléka, az ő hasonmása, aki nem kutatja önmaga eredetét, s nem keresi az Isteni Szellemet, az nem mondható igazán embernek, a hit az ember legnagyobb ereje, a világi lét szakadékát a szétvált világ partjait a hit ereje tartják.
Isten tüzében Az érzelmem az ég alatt érzem összedől s a szívem küszöbén nem süt már be a fény gyönyör… a tiszta sóhajom üldözött farkasként a sivatagban bolyong, s ásom síromat gondolatban, s a térképen a gyászmenet elakad, égi arany mézbe keresem az igaz világodat, óh Uram, a földön terjeng bennem a sivatag, talpig fehérben viselem halálomat.
Panasz az Úrhoz A villámvető bonyodalmak bárhol vagyok megtámadnak, fülemben folyton áradnak, olykor úgy hiszem, érzelmem gyöngye szépek, de had higgyek a sötét éj szemének, mikor a fényem áradata másnak szívét felém szűrve hagyja s mégis az ég varázsa lelkem hangját szítja! 49
Az énem Az énem súgja belül nékem menj, fuss előre már, nincs időd, ne várj! Nézz a tükörbe, arcodon sír a félelmes magány, odakinn hív a tomboló nap, lüktető vérpiros színével felébreszti gondolatodat, a színek nedve a vágyban átitatja lelked keresve.
50
A neved Fellobban a szíved, riadt mélységéből s a tudatom telítve fénnyel s találkozik szemem fénylő szemekkel, ékes nappalok fonódnak össze, lázas éjjelekkel s a viharos szelek, tomboló lázban súgják a nevedet, s úszik bennem a képed, s szívemben hever a szerelmes érzelmed.
A lélek A lélek szikra önragyogása a Teremtő fényének világossága, egyedi a lelke mindenkinek, nincs ugyan olyan hasonmása, ezért a léleknek a sokszínűsége a legszebb forrása, s a léleknek dicső vágyakozása, legyen az Imádság tiszta öröm adójának, a békességes hazatalálása. Azok a lelkek,
kik a Teremtőnek engedelmeskednek, azok az ég hárfáján a szeretet koldusainak játszanak mennybéli énekeket, s az idő futamán kapnak lelki gyönyörűséget, fölemelkedettséget és kitartó erősséget.
51
Homály Bennem lélegzik a Teremtő atya keresem őt bennem, egyfolytában égen száguldok a rezgő csillagokban s itt a földön belefulladok a porba. Kiáltok egyfolytában Isten helyett felel a természetnek csodás visszhangja, s a lélek öröm, egyszer fénybe, egyszer homályba költözöm, s a révedésben a lelkem fázik, s minden virág némán bennem elvirágzik.
52
Gát Újra megvirradt fejem fölött süt a csodás nap, mégis bennem érzem halálomat! Eltűnik belőlem a lelki boldogságom, de már azt se bánom, tépett lesz, nap mint nap a méltóságom. Óh, a világi árnyak lesik a halálomat, az élet tüzemből csak hamu marad, s néki a fekete föld gátat szab.
Jövő Az idő pillanatokból szövi a jövőt, én az örökkévalóságot keresem, a jövő, ahogy kimondom, elmúl, s nincsen. A nem létező múlt sem ád lásd a tudatnak vigasztalást, Mi is az idő? Szemed előtt a világ bezárul kifelé, de kinyílik befelé az idő olyan szerkezet, melyben az átmenetet magadba zárod a mindenséget, így létrejön az extázis eszenciája a létnek, s ha engedem, az Úr fényt nyit a lelkem gyarapodásába.
Ős erő Az idő a Világ rombolója, s ő legyőzhetetlenül a világok pusztítója. Az idő képében elvész minden, a léleknek nincs széle, csak közepe, a lélek küzd az anyag testben, s az ég a szentek háza, s az Úr fényvilága össze van kötve a lelkem labirintusával.
53
Ősz lett Óh, már újra ősz lett, az ölelésed, ami távol tartja a hideget, hogy ne féljek, köztünk ott lebeg a nagy szakadék, mily rém, s mégis ott élsz a bensőm terén, körülöttem őszi árnyak fekszenek az úton s lesem, várom, hogy a nap az arcodra kússzon. Minden hiányol Téged, jelmezed takarja rejtélyed, velem van folyton ölelésed.
54
Tűnődés Tűnődve járok a fák alatt fejemre a sárgult levelek hullanak szomorúságot magukból árasztanak, s ők sugallják szívemnek, hogy újra elveszítettem egy múló nyarat. Az idő érzem, amint engem elás, nem vagyok más a létben, csak egy gyönge kis vonás, s áldozata a napnak, a gyökerek bennem lassan kihalnak, létem befejezi egy rövid kis pillanat.
Lépted Lépteid látom, mint jön felém árnyakon suhan, s éber gondolatom hánykolódik gyászos képlet, nem ér hozzám, már vissza sosem a lépésed, Óh, mily gyászos képlet, a Homály elül az árnyakon a süllyedőben szomorkodom. Bezárom létem elnyomott a csüggedésem,
bennem már örökre elbúcsúztál, mielőtt elmentél az őszülő hajadban játszott a szél, azóta az ősz dallama száll az éterben, s lépteid hozza felém s hajnal hasít belém az árvaságom ölén.
55
Élet titka Elvirágzott az élet érzem a szívemben lüktet betegesen az érzésem az érszűkületben vizsgálom mi történik velem, s ne omoljak agyvérzésbe, ha valakiért fáj a szívem. Az érzelem tisztaságból születik a boldogság nemes magja, hord magában különös rejtelmet. Honnan indul, s honnan ered? Előrobban, s ahogy jött, úgy távozhat pillanatok alatt, mint az eső elered, s magával viheti, sodorhatja őt, akár egy könnyű leheletet! 56
Pillanat Minden pillanatom az utolsó, szűkül a járásom, szűkül a földi folyosóm, ó, hol van egy világító rés, ahol megszűnik a sötét mely élteti újra a reményt, a lelkemnek égi erezetét ó csak egy pillanat, s az élet örökre majd meghasad s az élet titka az árnyékban marad.
Sírkert Szívemben csillagok nyílnak, szívemben vezérfonalakon az égből lógnak, kint járok a Pusztába télen boldogan szerelmesen nem fagy meg a lelkem, bolyongó szellemem keresi a helyét a szomorú sírkertben!
Sóhajok A sóhaj s érzelem ott rejtőzik a bensőmben, s bármikor előjöhet újra, s e szomorú érzelem él a sóhajban, fájdalmat növeli a bánat visszfénye ő, a fénysugárnak, s így végét látom a világnak, s aztán a gondolat titkos hajtásai fényt rejtenek, mely föltépi a szívet, s ereszkedik reám az Úr békéje, e csöpp ébrenlétemre s reá vetül újra reménységemre. 57
Trón
Eszmék
A napnak köríves trónja beborítja a földet az est alkonyatban csillapítom szívem sóhaját, lásd az ég küld néked fénykoronát, beborítja rajtad a szomorúság árnyát, hogy a keresztek sóhajait ne érezzem, ha virágok közt járok a sírkertben.
Tiszta fényű eszmék tudom rég az óriás sötét hullámoktól a szellemem mindig megvéd, tiszta gondolatok ébredjetek bennem, nélküle oda az életem…
Tudás Törékeny az ereje a törékeny tudósnak, de az igazság ereje véget vet a gyötrő súrlódásnak, jó a léleknek ha nemes, érte élni érdemes, csillagok rejtélye él tudom bennem, csillag rajzként virulsz a szememben. 58
Sivatag Minden a földön előre ring, halálban futnak perceink, az égen a nap koronája megnő szépsége, alig lesz dicső, az idő ráncokat rak homlokomra, s velem elfut a halál-sivatagba.
Téboly
Kikelet
Szívemben a harangok ütő hangja, tenger hullámok viharában szívemet márvány borítja, ne légy az érzelemnek halottja, ne légy kesernyés álmok tébolya…
Az élet sötét árnya rajtam eltévedtem önmagamban amíg a földön itt lehetek, szívem szüljél színes érzelmeket! Ne lepjen be a hó Tégedet, legyen benned zöldellő kikelet!
Mérleg Az elmúlt idők a jövővel helyet cserélnek, a romokhoz Istenek visszatérnek, üres lett a holtak háza, behatol oda is az élő lárma, a méltatlanság, befészkel mindig a méltóságba érzi a lelkünk az örökölt szellemünk.
59
Felhő Szíved vesztve Holtnak hiszem a bomlasztó bánatom, halld, néked szívem könnyel fizet majd elveszett reményem, s zokog a megölt szerelmem. Szívemben előjön egy felhő sereg, beszennyezi napot, s eget bennem is lüktetnek, zúgnak itt maradnak a szívfalon mindig tanuknak, a ringó sóhajok, újra lopakodnak a bomlasztó bántalom megmarad, Te őrizd tovább jó híredet ezalatt.
60
Hitem Gondolatban folyton zarándokolok hitem bennem merengve pislog, érzelmem nem vidul, vágyaim kiásott mély sírjába hull…
Varázs
Éden
Mit ér az élet, ha nincsen boldogsága, nem ébredsz az erek lüktető varázsára, s a vér suhanása a mélyből felszökell mennyei fénnyel, s arcodra ül a benső ékszer ragyogása, s ajkadon virágzik, fénylik a szerelem láza.
A természet ruhája a kikelet világa, a villogó fényben zöldül az éden. Szirmok a légben szállva belehull kedvesem hajába reptünknek álma. Kölcsön vett madár-szárnya olyan, mint csipkerózsa álma.
Gyöngy A nap emeli reám álmodó gyöngy szemét, a szívnek édes ünnepét, s bearanyozza, az üde hajnal csókja, maradj tőlem távol felhő sereg, ne szennyezd az eget sötét árnyaiddal, ne szomorítsd a lelkemet! 61
Tűz Ó a tűz elem mennyire uralja az életem nélküle bennem a hidegség süvít, senki szeme nélküle nem vidít, Ó vágódj le fény, villám, boldogságtól tágulj pupillám, ajkam zengje az érzelmi dalt, szívem érezze a diadalt.
62
Élet Az életnek mondjak köszönetet, hogy a földön itt lehetek? S hordjam a húsvéti keresztet? Hiába a virágos rét, a színes földi ajándék, titkokat rejtő ég, egyedül a föld alatt is lehetnék!
Nélküled Nélküled nyáron is szürkék az álmok szívemben fájnak az üvegszilánkok, miért nem mentem, mikor hívtak, belül még perzselt a nap, most már elveszítettem a szép nyarat, szekrénybe teszem a kalapomat, s az éghez támasztom könnyes arcomat, fújja a szél fekete hajamat, mennyei kristályfüzérek hajam körül lobognak.
Dobogás Elfut az idő az ember fölött, jön a végső és a sírba dőlök, elmúl minden nyár, nyájas a félhomály, andalog felém naponta a Halál fekete zátonya, abbamarad a zaj csatája, lehuny a fény sárga lángja, s a szívet a komor, lassú dobogása koporsóba zárja.
63
Tisztítsd ember Tisztítsd ember a nyelved ő lett a keserved tombol – terít gátat vet mindent rosszul fordít rombolja a táperőket s alá ássa a gyógyszereket. Elgurult a letétemény köve kibicsaklott az Isteni ige a Jézusba vert szög, a látás teljességéért könyörög, tisztítsuk meg a nyelvünkkel a földet. Istentől Jézus elöljáróságban küldött a földre hogy tisztítsa meg a földgömböt, s ő volt rajta az utolsó hitbéli miniszterelnök a vízöntő korszak azóta is örjöng. 64
Versben mesélő nyelv Régóta dúl a vízöntő kor elveszítettük az isteni igét rég valahol érzi az Isten fia ki több nyelvet beszél a gyökerekben vagy a szóban hasonlóság él ős nyelvben jelen voltak e jelek minden nyelvben hiányolja az alap letéteményét, nélküle nyílik a tér, s tombol önkényen az ember vesztén, passzív és aktív élő ellentétek fölcserélődtek s az Ige vesztése gyilkol az ember leheletében.
65
Bábeli nyelvzavar Ki rabolta el a tűz és a nyelv magot az égből? Ki rabolta el a mannát? Az égről a csillagok álmát, a gyógyerejét? Fedezzük fel az igaz nyelvet titkok titka számtanába rejtőztetett az erő és a jóság, ők a nyelvben rejlők, a fölemelkedés fejedelmi forrásának légy híve ó Költő
66
s letéteményese legyél, erő, romboló tér nyílik, rossz korszak és a vízöntő rossz nyelvetek elvesztettétek, talapzatát a lélek lebbenő mozgásának alapzatát, hangzások keveredése ambivalens gyűlölete a nyelv keveredett, fölismerő üzenete összetörve átfordult a veszélybe.
Álom Néha fellépnek éjjeli különös gyilkoló álmok, lelki bánatokból összegyűlt torlódások, a tudat őrvénye panaszán ő harangszó gondolatjelek, látomások, elfojtott hangok, a szél zenéje a virág nyílásban, láza beborít, álom illatában a gyógyító égi kéz ujjával sújt reád, vagy megáld, tücsök zene közt álmomban nézem a holdnak udvarát, az Úrnak Palotáját.
Árvaság Kigyúlok Veled a napban, kigyúlok veled minden gondolatban, szerelmes szívek mély titkaiban, szerelmem gyönyörű tékozlásában. A hold árnya fekete ájulásában, veled lenni az összefonódásban, vérköreinknek áramlásában, lényünk legmélyebb borzongásában, Veled akarok lenni, az Istentől elhagyott lázban, az Istentől elhagyott árvulásban. 67
Régi álmok közt Régi álmok közt bujkálok halkan, holdkórosan, hóesésben. Tavasz szerelmét siettetem kétségtelen, még mielőtt a valóságban elnémul ajkam, a lelkemnek éjszakájában nincs ki reám földet hintsen, elföldel az én szentélyem, a szélfúvás tiszta zenéje, hervadt virágot hint a szemfedőmre, kihal szavam, a sírom jászlában, szívem lecsatolt forrása elhal a vég imában.
68
Vérkeringés Levelem Fenség hozzád írom, ó égi Királyom, mi lesz velem, ha kihal az álmom? Ráébredek, hogy eltörted a szárnyamat, lelkem megszegi a vándorlásomat, talpalatnyi az otthona, hova menjek, hova?! Egek alatt nem hallja senki a gyászomat, szívem féreg vájja, a nap a földet megkoronázza, s a lelkem kering a légben önmagában, s vár a verőfényben a kihaló vérfordulásra.
Szárnyak Óh uram, Ha szent lennék, arannyal szép szegélyezett szárnnyal az égre ívelnék, s nem gondolnék mély zuhanásra, s átdalolnék hozzád, a mennyországba, óh Uram, életem titkos írása, a földnek gyásza, hozzád szálljon Uram a hála, életemnek halála, vagy fejtsem meg hieroglifám uram, a hétszínű szivárványban? Szívem halva jár, öröme nincsen, gyászba kötötted fenséges Isten.
Virágözön Feldíszítettem virágba bujtattam házamat, ne látszódjon rajta a bánat, a napfény az Isten mása, ő a szemem ringatása. Érzem, amint vigyáz reám, rózsák nászában öltöztettem fel a szobám, Télen is virágosabb az én szívem Afrikánál, Felém az Úrnak karja többször hanyatlott, Színek, bennem sírtak. óh mint az őszi lombok, feldíszített szobámban mindig vannak Virágvasárnapok. 69
Juss Gyakran leszállok az alvilág mélyére, halotti lepelben emlékezésben torlódó képekben, árnyak ölelnek, a földanya mélyén, ott is bölcselkedem én fény nélkül feketén, olajfák ösvénye lépj elém, égöve megtalálható talán a szélnek, mormoló útján hogy kiszabaduljak a félelem borzalmas létező lidércek kigyúlt pályáján az átélt sötét árnyán a rossz gyökerek földi Jussán.
70
Léptem Halhatatlan vagyok, azt súgja a hitem, az agykéregbe belevéstem, azóta gondolatom naponta e szót dajkálja, ő a lelkemnek prédája, azóta már lelkem darabokra törtem, s újra törmelékből építgetem, s a kínt naponta átélem, majd csak elsimul álma az éjjelemnek, s reggel visszasuhan a napfény szárnya, a sírhalmomra végleg…, hogy a lépteim árnyát a földön őrizze meg.
Híresség Hírességnek neve az Emberi álom maradéka a romos kősziklákon mert ő élt tegnap és ma, marad még holnapra, az ember elme hamarabb az időben, fénye kihuny a létben, ő az idő ékszere, a romos oszlopok sok-sok köve mered az égbe a nyomatékos súlya Az Isten akoljának kék boltozatára ősember hiedelmének a kövek, az Istenek, hegyek földi árnya lépcső vezet róla fel a hold udvarába.
Könny Gyöngyözik könnyem, orvosa te vagy bajomnak, törd át bennem a felleget gyógyulást vár a seb.
71
Tűz elem éve Földet uraló Tüzet bocsátó sárkányok sok-sok éve tőle pusztult a föld sok termése, égő aratása, harsog a tüzes táncban uralma emelkedik az emberben is ott lakik az erében lüktet tűzzel ha feltöltődik bosszúsan, villámban cikázik véres a benső élet világa háborog az életének forrása, lelkében elfojtott az égi sírása.
72
Árnyék Óh Uram kérdem tőled – kérlek, felelj odafönn a csillagokban számomra van-e még hely? Idelenn valaki nélkül próbálok élni, szívemben helyet cserélni, de árnyékom az övét keresi folyton, suhan az árny, az övét vetíti reám, Uram, hiába az Imám?
Korona Ha boldog vagyok lehetek koldus hitvány szegény a boldogság az én koronám… s lehet szívem talpig fehérben szívem ütőeréből kiveszett rég az éden, belengi őt az éj, titkos sugara világát feketén s a lelkem lát sehol a földön gyöngyfényű virág szívem álmára hullnak fehér szirmok, ékes-almafák óh tűnő álom, benned érzem haldoklásom, s a száz halálom lelkem tükrén koronázom.
Tündérország A bámulatos hold figyel engemet, érezni rajta a rejtelmes kísértetet, titokzatos fénye arcomon villan, tündöklésével uralkodik rajtam ezüst csillogó titkos természetű árny? mintha a tükör lenne világít gyűrűje s feltölti az embert varázzsal, az álmodozó arca látomása, csodás a fogása ő a tündérek országa. 73
A hegyek himnusza Ó fellegek koszorúzzátok a nagy hegyet, kit atyámnak tekintek s messzire lát szemem, innét az ég is reszketi, hogy híres csillag Istenek néznek le az ég pereméről, víz fakad a hegy kövéből, itt a csend gyógyító kristályvízben úszik a hegyi tó a nap süt reája, s hallatszik a morajban a föld áradó támadása az ős himnusza.
74
Csillagod Szikrák közt takargat csillagod jön hozzám egész közel, s mosolyog, s figyeli, hogy hozzád méltó vagyok!
Legyőzött haza A fénysugár villan üszkös ködsávokban, s a szemében könny fakad, szívében felszabdalt áldozat, ő csak hamu maradt, föláldozták őt népei a halálnak. Csak a bánat maradt elmúlt fejünk fölött egy legyőzött század, az áldozat füstje
szentelve a halálnak, ha nem vigyázom a hazámra így lesz ő – a holtaknak országa, mert ő lesz az emberiség prédája s bánatában a haza fölkiált az égben árnyékos menekülésben a hírétől menekül szégyenében.
75
Szellemi, égi mítosz A szerelmet a holdanya szülte, s a selymével közébe szőtte és a sugaraival a földre küldte az életet a holdanya hozta létre mert a magány szívében nő és sötét árnyékával összenő, s lelkének felkínálja és eggyé vál vele a lidérces harcban s olyan ott mint a lótusz virág s magába rejti a Jung sang arcát, csupa makulátlan tisztaság, a titkaiba merengő holdvilág.
76
Csúcs Verseimben magasztallak, nagy a te hatalmad, hegycsúcson áll! Az idő zord ostromán kaszál.
Érzelem Ne legyél felém sötét jelmezben ne legyen benned méla bús közöny ne legyen mindig arcomon a fájó búcsúkönny, ne legyen újra benned levél hullás, hideg elmúlása, hajnali fényben viruljon szívem, mint virágos Isten, s ne legyen könny a szerelem szemében, ne legyen az érzelmem születésnapja szivárvány színű temetésem.
Hit Óh szívem megaláz a szent hited, értem a földre koldusnak született.
77
Istenek földi násza Száll a sas az ég peremén, aranyló szárnya lengő áramlásban írva van reája hieroglifákban az Istenek násza a föld gyönyörű szép álma a valóságban partra vetette a tenger hulláma gyöngy kagylóban s néz fel az egekre boldogsággal megtelve s kisarjad az Istennő ember a fénylő életre s az anyaföld buzdítja tovább sarjadj az ember fia leljen örömre a tüzes ajka s boldogsággal telve útját járja s boldogít a szava 78
szíve dobban, dúl az Istennő karjaiban simul s karjait a hős sarj a nő derekára fonta mintha édenkerti kígyó volna szerelemmel beterítette a hold a katlanát, a sugarai a selyempárnák s élvezték a mitikus időt, fejedelmit, édeset, fénylőt, különös álom különös lét s dicséri Istár ölét, s fénylőn közeledik mikor esteledik s a Göncölszekér a Tejúton a hold sugarát az Istennőt várja, az ő öle csillog, mezők ugara s az isten királya felszántja s magot szór, s magot rejt a föld aljába.
Szívépítés Ha szíved igaz pásztor levé, mint Lazúrkő fényét a víz vissza veré, úgy belőled a tisztaság leheletét viszed az úr fénye elé, nékem vissza veré a szürke mélyű létben szülőanyám zokogása tőle csitul bennem, s az égi hárfa hangja nyugtatja a szépséges nővérem a föld forgó tengelye sokadik ezredében.
Újhold Újhold napján a fény megújul bennem s feltöltődik a szentélyem, s az Úrnak sugarában a szívem lobban s madár fészket rak bennem titokban s áldozom az Úrhoz a rosszakat irtom, egybe fűzve s cédrus gyantát dobok az áldozó tűzbe, s Isten zsámolya előtt lelkem engem újjá szül, s mind dioritkő tömbje, szívem az Úrban mélyen elmerül. 79
Hajnal csillag Hajnal csillag nesztelen lépte föltépi a bennem révülő szívet, parazsat fúj a reggeli szellő az ő mosolyában földi pásztornak szemét föltárja s a patak medrében oltalmat keres, a meleg, szeszélyes évszakában tűz gyúl szemében, s a föld tőle lázban, ő az érlelő úrnő, a búza kalászban a szívében virágfüzér, illatos szekér, s a földi jelekben ő – velünk él!
80
Tanítóm A tudatom tanít engem s dagasztja a keblem a feljövő erőm s az eszményem, természet jelekkel az életfámat egyfolytában fejtegetem, s elvezetnek az Úrhoz engem s vár reám a dús asztal, terített szentélyében.
Almafa A szívnek szomorúsága a boldogságot előlem elzárja, s így a virágnak se nincs illata, s boldogság nélkül üressé vál a haza, s így a szeretetnek hívó hangja elbujdos a barlang odújában, s bókolhat néked a nagyvilág, számodra már fekete színű a virág, mert az édeni almafát belőled gyökerestől valakik kiirtották.
Ősz Ősz lett a napfény már csak az Isten álma, rezgő árnyék, a szívem délutánja, madár szökellés látszik a nyugat kapujában, szomorú lett a természet kacagó világa, szürkül a lét, szűkül a napnak járása, az elmúlásnak szomorúság a földi jussa, s bánatában elhervad minden rózsafa, a a fény világa szívét kiontja a földön. 81
Sorsvonal Ha engedem fényt nyit az Úr az én lelkem gyarapodásában, életrajzokkal tele van írva kódolva van rólam minden a tenyeremen érzi a lelkem, a tudatom dermedt, a magányát bennem egyedül éli az anyag, őt a falához köti a tudatom, tudatlanul s fénnyel töltöm, s őrzöm, s az ős tüzet az égnek visszatükrözöm.
82
Szendergés Az ember sokasága virraszt magában a halovány, lelki szendergő fénye pislákolásában, szikkadt agyamnak óh nagyságos ég te vagy a végső reménység.
Isteni legenda Lehet, hogy az ember is csak egy gép, s a sok jel rajtunk csak az égnek emlék, ne bújhasson el az ember a világnak fogságába, mint az árnyék, s vetüljön az égre az ő jele, a világnak peremén a létben jövésemenése bűne vetüljön az Úr szemébe. Búcsú pillanat, fogd meg a kezem, szűkül a járásom, nem várja senki az érkezésem, az erezetemben velem elhal az Isten? 83
Fénymag A világi létemnek szakadékát csak a hitemnek erejei tartják, s az ős erőm a hitemben nyílik meg, s a lelkem az agyamra a fénymagot szórja, így lesz a szétvált világom partja, a tudatban kódolva, s így a léleknek gyökerében a fénnyel az erőt fejlesztem.
84
Ha a gondolat Ha a gondolat agyamra pillant, s fájdalommal megsuhant holnap a vigasztalan bánat, árnyékot vetít reám s belül sötéten érzek, s a szívem panaszkodik az idegének fájdalom érzés sanyargatás összefonódik bennem, előidézi a csalódás rossz emléke az emberben!
A lélek szikra A lélek szikra önragyogása, a szellemem világossága gyümölcse a tudás filozófiája, amely benned megszületik a világ hasznára, s a körforgásban vissza száll az igazság forrásában az Úrnak Tisztaságába.
Fűzfa ruhában Fűzfa ruhába öltözött remete lett felém az ember lelke, eltűnt szememnek fénye, engem holtnak néznek, bennem terjeng feléjük a Tűz halála, roskadozik az árnyéktalan hamujában.
85
Pusztulás Halad az idő, szövi a jövőt, anyagot épít s romba dönti a létezőt, megy előre, soha nem vár, ő maga a jövő, a sötét halál, a romboló, pusztító erő, leselkedő szemrésén virágzik a fekete szemfedő, világ üregében pusztító Isten ő, önzőn mindent megkaparint magának, s beleheli arcát halállal a világnak.
86
Szökés Versek élnek szívem vérében, gyöngyként csillognak a sötétségben, fénygyűrűk szálló fényében rejtőzött a lelki szépségem, s elfolyik a hold az ujjaim között sugara a szívemben rejtőzködött, de a bánatától elszökött, óh, lüktető vérem, már nem vagyok a hold figyelmében, ki is figyel engem? magamat érzem óh a folyó szökésében.
Lótuszvirág Kék lótusz virág a nőnek vére, mágikus a fénye, Istentől nyert kegyet fénye átszeli a hegyet, óh ne halványulj Lótusz virág fénye, virág a szerelem Istennő kertjében, szellemi tüzed fény megőrző, a szellemed Isteni a földre jöttél szépségeddel, a nőket palástolni, a bő termésed a nőbe átültetni, véreddel reájuk fényt hinteni.
Regény Verset írok, szívem mélyén olyan ez, mint egy félbehagyott szerelmes regény, közben odakünn ősz lett, nem tudom befejezni a versemet, ködfátylak közt látom a fényeket, s már alig világítanak bezárt jelenem irigyli a holtakat, kik a földnek s égnek új rügyeket fakasztanak, a napsugarak köztük ringanak. 87
Birodalom A fák előtt sodródik az eső, mily szembetűnő a világ könnyeit vigasztalja ő szökken az ember ajkára olykor a kacagás, a titkokkal terhelt világban, szűkül az ő járása, a neve az égre van kottázva, s vár reá a máglya üszkös ravatala, s nyugalmat áraszt a titkok birodalmára.
88
Tenger Lent voltam veled délen, virágoztak a fák az ég szemében, s lélegzett mélyen bennünk a Tenger, s ringatott téged, s engem, és mesélt a létről, az ő titkos életéről, s az ember félelméről, a hit – ő súgta a reményt, s a szeretetet tartja a világnak gyökereit, s csak ringott s álmodott a tenger, telehintett csillagokkal, úszott az ég tükrében, s a hitem erejét növelte bennem.
Szenvedély Az alvilági démonok küldik, a szenvedély tüzét, bennem a lángok emésztik az észt, forró vágyakon csüng a gondolat, mely előidéz testi lelki lázat, és a szívét uralja, a tűznek lett rabja, hevül a vére, hevül az arca, ha nem lángol a tűz, csak kioltom parazsát, az érzelmek elvetését s a vágyak csírázását a lélek így is valóságra ébred, de a létcsírák elenyésznek.
Vízió Megnyílik olykor előttem az ég mint mosolygó vízió-térkép Atya, te világi s égi atomnak ura, élsz az anyagban, furcsa vagy nem furcsa e gondolat, újra és újra reám hullva a gondolatomba bele van gyúrva a világ súlya, a szellemi erő igazi tánca a bölcsek szellemi szárnyalása, a tűnődés magassága. 89
Hova tűntél… Hova tűntél reménységem szívem reszket a síri éjben gondolatim halottként úszik a sötét égen jöjj elő te drága éltető emlékek zöldülő-álma, szívem varázsának fénylő koronája, kedvesem emléke fénylő emelt csóvája szétterül bennem, fellobbanása mily jó is az, ha újra álmodozom, a bánat elül az árnyakon, megszépül szívemben újra a világ, virágos álmok belepik álmodó orcád… szívem álmait verseim ringatják, szívemben Ámor nyíllal lőtt sebet, perzselő mezőkön együtt ível a csúcsra Veled. 90
Az ég Az ég csillagot virágzik a hold fejünkre titkon nászt hint, az anyaföld méhéből zöldülő élet zúdul reánk, szeretetben a tenger vizében virág kelyhek boldogan élnek, virág a kertemben mosolyogva néz, tisztán reám, szívembe ültette az édesanyám, Istentől telehintett gyönyörökkel e szépséges világ,
Fogadóóra Az októberi forradalmakat s a rabok reményét fedik az árnyak emberi lét harca az idő utazásnak, s ő a vér pecsétje, az úr fogadóórájának. Búcsúzóul a Világnak könnyet sírnak a szellem árnyak, e görcsös gondolat bánatosan szántja arcodat óh halálos zengemények őre lelkem az éjnek, vízre hulló levél téged is elsodor a reménytelen remény, kósza árnyak mindig várnak valakit búsuló áldozatokat, kik könnyel szentelik a halálos napokat.
Kegy Lovagom szívem nálad, ha elveszti méltó kegyét kivert életemhez süket marad az ég.
91
Alázás Az ember szívébe fonnyad a remény virág, megalázva vár reá a véres súlytalanság, a holtak azok, kik vérükből levelet fakasztanak a gyönyörű világnak, s ember nélkül kiveszik a hite a föld magjának, s e titkokkal terhelt, embertelen világnak.
Verseny Nézem a szelek odakint újra versenyt futnak, s a sárgult falevelek lebegésben a halál elől színes álarcban bujdokolnak, s mielőtt meghalnak, a színek egymástól eltávolodnak.
A szív Micsoda szív a csend kihajt benne zöldül az érzelem benne hevül az érzelem benne világra jött, mint egy újszülött.
92
Titkok rabságában Titkok rabságában fénygyűrű, tükörvarázsa, erős eszményem áramlása, megdicsőül fény a véremben hajtja az éji Hold madonnája.
Est úrnője Életemben és álmomban ott jártam Egyiptomban a türkiz fátylaknak szépséges honában, gyöngéd izgalmak ábrándozásában, s az ősrégi csillagok szőtték a varázslatot, s a szürkeségből feltépték szívem szivárvány színekben s a pálmák a testem s lelkem ölelték közben, s te ott voltál, minden ölelésben, s az esthajnal úrnője szerelmet hintett az éjre.
Melengetés Óh földi körök jó lenne a lelkemben sok fényt gyűjteni, amíg visszajövök Ide, hogy bárhol járok, megtaláljam Istent lehajtott fővel a fénytörésben, s eljön újra a nap, s valóra válnak álmai, eljön a földet megáldani, s fölszáradnak lassan a világnak harmatos könnyei, amint a nap újra melengeti. 93
Érzelem El akartam veled merülni többször a lemenő napnak fényében, s lebegni veled Istenben… s kioltani a földi életet a keserű viharában, s a lángra lobbant érzelmem varázslatát éljem át veled a mennyeknek honában a feláldozott létem éljen Isten mosolyában.
94
Dallam Óh nagy Úr Isten, eltűnik a földi rettegés belőlem, s a szívem csillagokkal telehintem, s rezgőn látom már, mint csukott szememben jön fel a látóhatár, hangokat adó zörejek lassan élednek bennem, s megtelik a napnak sugara dallal, s a földi fájdalmat teleírja fényes dallammal.
Az éj halála A reggeli tündérem s a lelkem csobban a tenger lelkében s elkezdi a napot róni a távoli kékségben, s fordulok a sötétből újra a fényben, minden nap beáll az embernek az éjszakai halál, álmaiban nem tudja hol jár, a lélek a földön ilyenkor réved, s lassul a testben a földi élet, ilyenkor benne a napsugár kisebb lett, a terjedő csendben a csillagom bennem rejtem s jön fel a hajnal, közeledik hozzám lassan, s dobban a szívem s felnyitja szemem.
Szemed Szemed szememnek itala, lelkem lelkednek koronája. te vagy ezer cselű királya.
95
Lidérc jóslat Óh Isten, lelkemnek dicső őre, a nap tüzel, s a szél tőle parazsat fúj a mezőre, álmomban leállt a föld élő magja, s a nap a szép földet lángba borította, s viszi a szél a légben a tűz sikolyt, s figyeli a hold a vérvörös nyomot, mely az égben kioltja a csillagot.
96
Éji madonna A hold sugara hull az éjszakára, az éji madonna követi az éjben minden ölelésem, s arcomba süt titkos árnyéka, és sétál a sötét szobámban körbe, fekete fátyla ezüstje csillan álmomban, nesztelen fények befolyásolják életemet, belőle ringanak felém az arcomra írt távoli múlt emlékek.
Pogány Az ember elítélt földi pásztor, fekete keresztet nyomorultan viszi magával várja a föltámadást, a földi halálból, álmok nélkül él, félve hűségben, fekete ölelésben az embernek bús fájdalma vár az úr békéjének kiosztására, legyőzött ember megbékél a pogány Istennel, amint fölfelé ível, s a Kereszten terhet cipel.
Költészet Érzelmeim a gondolatban gyöngyökkel ékesítem, az életemnek nagy fénye, ott rejlik az isteni költészetben, a lét eszményi része megdicsőül szívemben, s szellemem leleplezi a valóságot az ömlő fény szeretetében Istentől lesz áldott. 97
Fény Gondolat tombol fényt csöpögtetett ős erejével írt költeményem olvasva életre kelt, misztikus érzelem időtlen lappangása, öntudatra kap, olvasva a sorokat s az olvasónak ezerarcú varázslatot ad, s a halott költeményt olvasva átitatja az embert, az írásélmény a szatvikus fény.
98
Karnevál Az éjjel megfogott a csillagok áradása fénykörük színei emlékeztetett a szivárványra, díszelegtek a fejem fölött a csillogó fénykörök, az éjnek viruló karneválja, s a kihaló fénye emlékeztet az elmúló igazságra, a kialvó lángú olimpiára, ahol elsötétül a pillantás határa, elmúló fények torlódó halála.
Költészet Bölcselet, s a költészet az maga az életnek sűrített kivonata, tiszta gyermek érzelem száll a lelkeden, s a mélységes megtisztulását éri végül el, szépséget, gyöngédséget, szeretetet ad, és Isten előtt a csúcson eléri hatalmát…
Árnyék Agyképemben rezgő árnyék éber lépte előtérbe lép, alkonyi sötétség merengő álma éteri tűzre folyton vágyva, a Kelet kapujában élni a fénnyel, az érzelem felemel, az égnek fénytánca a léleknek csillogása, az Istennek fényt szövő filozófiája.
99
Sivatag A sivatagban Isten tüzében a napnak fogyása soha sincsen, itt a fény a törvény, léptek a forró homokban, halálnak harcoló tánca, itt sehol egy fa, a madár szökellés, fennakad a sóhajokban, itt a mi felemel, a felhők ámulása, s a csillagod kihaló árnya, a reménynek elmúlása.
100
Fény a sötétben A szent élet ivadéka a szellemem az elemeknek gyönyörében megfogalmaz mindent a titkos lelkem megdicsőül, bennem a fénye ez az ő szépsége, a napnak fénylő sugarát átélem, véremben s a költészet szerepében s lüktet az ütőerekben, az erős eszményem, a körülöttem lévő ragályos-sötétségben…
Áramlás Megsemmisítő szerelem áramlása jön feléd a nyárban, virág füzérek testemen s hajamban, pompás színekben lógnak, s szívemben zúg az óceán szerelme, s a cseresznyefa levele verseket suttog a szélben, tombol az arany színű nyár, s a magány fáj, s a szív égen-földön kutat téged, suttogja nékem, elveszíted a nyarat, s az utolsó álmodat!
A Nap Remény nélkül kering árnya a világnak, sóhajt a talpunk alatt, a csillagok mindig velünk vannak, ma vagy holnap, küldheti fényét, csillag vagy a nap, szívedbe réved a hűvös barlang, gyógyfüvet nem érlel a szív bennünk, ha nincs mellettünk, kit szeretünk, óh ne révedj szeretet hangja, az érzelmet a szél meglásd, feléd sodorja, a lélek és a szív ezt sugallja. 101
Védelem Tündér villáid a napkeltében segítenek néked új rügyeket bontani, a jövő képben, őseid vétkei ne folytatódjon vesd le magadról, s majd ébredez a vakság benned, - meglásd, a szellemi világ, a lelked, a tetteid lépéseit szolgálják ne tapadj az anyagba, röppenj a szabadba, a szeretet uraljon s szíved kicsit had álmodjon, nincs más barátod, nincs, csak a szellemed az, égi jótevőd, ő az egyetlen, a Védelmeződ.
102
A szó Az ajkamon néma lesz a szó, az idő halálának a gaztett így jó.
Bölcs gondolat
Bölcseletek Lelki hiányérzet a szeretetre tévedj, óh Úr, fényed hasson át határtalanul! A természet titkai mind drága kövek, bölcs feltárásuk régi avatása a sötétnek.
Kérdem tőled óh Uram, holnap, ha netán elvész a lovam, reggeli virradásra hiába futok gyötörve utána, visszatér ő biztos magától, ha bízik a gazdájában.
Az elmúlás románca a halottak napja, elmélkedés mágiája a nosztalgia bánata. Novemberben a szél zokog, víz szélén sírnak a nádsípok, decemberben a remény is halott. Bolyong a köd az avarban, a nap kialszik lassan, a természet mereng a gyászban. 103
Bölcseletek Földi pálya az életem titkos rabsága.
Lidérces elmélkedésben érzem a távoli múlt ős derengését.
Ostrom, földi a születés, a szent csúcson hatalomvesztés.
Szeretet lángja fénygyűrű a szürkület halálában.
Lovagomnak lélek palástja olyan, mint a tükör varázsa.
Földanya az embernek az éden a nosztalgia, egy szent hely: Őshaza.
Óra Szalad az óra, véget nem ér lelkem égő, szentületen hozzád majd csak hazaér.
104
Vihar Odakünn vihar dúlt, minden tőle szenvedett, magas tölgy lombjait letépték az uralkodó szelek. Idegen földön majd hányatva elvesznek szegény fa, s szegény, bujdosó sérült levelek. És búsul a puszta völgy, a zord téltől amott, s nézem az egykor zúgó hatalmas folyamot,
önmagára béklyót rakott a tél uralma, s törvénye sötét s oly kemény, felhők büszkén ülnek a magas bérc tetején s a mindenségre virágot sző a dér, s fagyos koporsóban alussza álmát a virágos üde rét, az ember nézi e képet s szívéhez fagy a vér.
Ősz Midőn ősz lett virágaim elenyésztek elvették nékem az éltető kedvemet, óh hűvös szelek, óh, hideg a te leheleted, mily kegyetlen cselekedet!... halott virágaim helyett ki bájol ezután engemet? eltűnnek szememről az álmok,
eddig a virágok illatos csókja lelkemre vigyázott, ha én Istennő lennék nyújtanám nékik az örök halhatatlanságot, nékünk a virágok balzsamozzák e kerek világot, énekeim könnyzáporban velük együtt úszott az elmúlásban vigasz nélkül hullott. 105
Titkos erő Óh jöjj titkos indító erőm, mintha a lelkem sírna, mintha téged minden órám hívna, óh erő, kérlek, a lelkemben élj, hogy mosolyogjon bennem az ékes fény, tőled annyi erőt kérek hogy érdemed által a föld ölén éljek, tudom az idő elsöpri a legédesebb napot, az ifjúságot s az Ámor csillag ajkamra nem hint már meleg csókot, a rózsa illata mely hozzád áradt keblemen egy napon délben majd kiszárad, s majd elszáll az erő, többé már nem kérem lassan kihűl a vérem, a haláltól nem futom el, bezárom szemem, éltem ha szívemnek több jussa nincsen. 106
Ravatal Miért vannak körülöttem ennyi árnyak, hogy vessek véget a sötét éjszakának sötét és fény szívemnek e kettő a szövétneke, a homálytól sápadtan, üldözve, ő a hullámzó érzemény temploma, s visszhangzik szívemben, a halott igéknek szava… s ha kimondom ő lesz halott szívemnek pásztora de ő gyorsan elszorul s lelkembe a fájdalom nyomul, emléked bennem él, szívemből már elszökni vágy a vér, ha emléked tavasza felszökken az agyban, sírásom rá hull a fagyra, s a sírásó feltesz egy nap engem a ravatalra… 107
Dermedő szív Dermedő a szív, a nyomó érzése mondja el dermedő érzésben, hogy szívemben hordalak, hogy dúlnak benne csaló álmok, fölöttem megáll a nap, ha arra gondolok, többé nem láthatlak, ha szívem nem bírja a fájdalmat himnuszt éneklek majd, tudom, s órák súlyát hordja bennem a pillanat, s újra évenként élem át a nap intő fordulatát, s ő mint jó barát, amíg élünk mindig mosolyog mireánk, óh, az év múlt, mint egy semmit nyújtó pillanat, élem félemlő? halálbiztos napjaimat reszkető érzés közt nyújtom feléd jobbomat, óh égi úr, hol van az emelt igény? meg szeret, s nem öl igaz irányt jelöl egybe gyűjt, felhőkben ül s magához int, az elszántak közül. 108
Halál Az embert öli a bánat, meghalni micsoda kárhozat, az oltáron Isten díszeleg, mindig élő áldozat a földön, félelem s halál uralkodik, mit segít a hit: s átölel ő, a halált, s köddé, felhővé oszlatja fel magát s a földben zajtalanul jut kihal, s az élete olyan lesz, mint a mély medrében a futó folyam,
s a kóborló Hold vigyáz az égre, ő a titkos őrző vigyázó vitéze, síri a némaság, fekete a ruhád, a villám a mély földben is ragyog a holt testeden a villám táncol, a lelked ül a békés szivárványon, az évem mi volt? egy rövid álom? hogy a halál ellopta testem, ez az utolsó álmom.
109
Legenda Megszületett a föld s élte az édeni legendás álmát fénykorában a nap élvezte a sugara tisztaságát, óh emberi csírák úgy szaporodtak mint a kicsi mák beültetitek a földre az ember milliárdját, s szennyezitek Isten birodalmát, az arany madár kiterjesztett farka már nem mennyei ékes lélek fuvola, a beteg napot búcsúztatja megháborítottuk az Úrnak törvényét, s a tiszta álmát, óh ember, mit művelsz e gyönyörű földdel, az égi atyát szívében bánat tölti el, vigasztalan maradt az emberiséggel mert az visszaélt az égnek fényével. 110
A hold Óh a hold mily sápadt, s árva egyedül bolyong az égi világban, vigasztalan néz le reám mindig a titkos orcája, óh titkos mágiád egészen át hat, fénybe lép az éteri titkos örvénylő tudat, misztikus a te égi hatalmad, s ha a te orcád színe telve s néz le a tengerre, az éjbe, megnől mágiádtól a vize… s nézik a csillagok az óriás képed, s merengenek tőled, miként őket őrzőn körbejárod, s a szerelmes szív gyönyörében szellem kéjben tőled tántorog!
Kunyhó Lelki kunyhóm, légy virágos rét, lepjenek be gyönyörű lepkék kettőnk között miért van szakadék? bujdosó sóhajok lepik el a gondolatot… s a fénysugarak tőlem elvándorolnak, valahol távol pihennek, várják a jöttödet, hogy felébressze őket…
111
Szüleim Az én drága szüleim odafent csendben az úrnál, a mennyben, a tizenhetedik csillag utcában laknak, a tündöklő házukon aranyból van az ajtó és az ablak, óh dicsőséges ég, szeretteim ott fenn tudom, ritka vendég, kedvesem is náluk járt, az éj felében csillagot hordozott a két szemében óh szép világa bűvös álmaimnak, melyek bánatimból ide vonnak, szívkötően nézem az eget bennem érzem felderülni a mennyeket az égnek fénye az életnek csodás költeménye. 112
Égi jel Futok a csillagom ösztöne után, mintha erdőben élnék, a fénynek árnyán, futó csillagom ne hagyj engem árván, már rég egyedül maradtam, egy karácsony táján, ilyenkor az ég be van borulva, fent lehet akár a csillagok háborúja érzelmem égi jelekbe van írva.
Siralom kertje Halottak napja után künn jártam a temetőben szombaton délután a szép virágok szomorúan lankadoztak már, s a sok felhő a sírodra szállt, s a felhővel együtt sírt a temető s a kopár faág, és sírt a sok virág, a fű véres szívvel háborút vívott a veszélyes széllel, zúg a pokol, átkom száll, táncol az ember csontján a halál, az ember sorsa mélyen a szíve tükrébe – villan fekete veszedelem jön feléd – álmodban benn vesző siralmak veled játszanak, s a lelked, mint a felhő valahova elszáll ő s a szívedből, mélyből, a véres tükörkép feljő, s az életed túlsó partján majd eljő.
113
Fátyol Lehetek bárhol, a képed engem magához láncol, s reám hull a szentség fátyol, s lenge szívem a viharában táncol, s egyre várom a horizonton jövő új útvonalat, de nem jön, eltávolító vihar áradat, életem veled taposó malom, néked ezt bevallom.
Óceán Tombol a vihar nagy árja, bele búj az óceánba, s hömpölyög garral hulláma a vizen vágyódással nyargal, kettészeli a vizet az ég fényes villáma, s belebújik mélyen az óriás óceánba.
114
Tűzvész Titkos tüzek násza a szenvedélynek vak szobrásza, ó drágám, rajtad hatalmas munkát végzett lelked, szíved égve él a szellemében, a vágy fűti a tégelyében, a véredben szétárad a gyönyörűség, s a valóságban a külvilágot nem érzi, s nem is látja káprázatában, a szenvedély kikapcsolja.
Az ég Ha nézem odafenn az eget felderülni, érzem benne a mennyeket, költeményem álmainak szép virága, ha velük vagyok, nem kel föl sose a bánatom szárnya, szívem lakója minden virág, minden fa, mintha szívem vére köztük folyna. 115
Hold és a nap Hold elé suhant a sötétlő árny, a fájdalom így is látszik, bánatos arcán mélységében titkokat ásnak, s szétszórják a földi világnak, s aztán fordul az óriás föld, megvirrad, felvirrad az éltető piros nap, s az ember tudat homálya fölébred a napnak sugarában, s kutatja önmagát kutatja sugalmát, s este lesz újra, s az ő búja ott rejtőzik újra a lemenő napban, s vele életek zuhannak, áldozatot hoznak minden nap újra, napnyugatnak.
Az ég
Ha nézem odafenn az eget felderülni, érzem benne a mennyeket, költeményem álmainak szép virága, ha velük vagyok, nem kel föl sose a bánatom szárnya, szívem lakója minden virág, minden fa, mintha szívem vére köztük folyna. 116
Erdő Erdő szélen szellő suhan át, vigyáznak rád az erdei nimfák, selymek fényén a szíved mély, a nap áthatol, érzelmem ráhajol, ha árnyékkal vergődik az én szívemen, súlya nehéz, de nem reménytelen.
Virágok Százával szép virágos tavak billegve ringanak eső után illatosak, hegytetőn állok, édes! hozzád kiáltok, de csak a visszhang felel, ó! elhal a reményem! Békés ringásuk óvják bűvköröd, óh smaragdzöld, remény ág, szívem imád, látom mindig arcod mosolyát.
117
Uram! Ó uram, az agyam fáj már, a lelkem a szereteted kiosztására vár, a képed a lelkembe bele van írva, Te vagy benne a jóság, az ima, körül vesz engem a titkok világa, s álmaimat ó, teremtő! befedi a temető. Fénylő tüzek szállnak az égről, piros vérem él a csillagom csodás fényéből, megvakultak bennem a régi álmok, a réten már nékem feketék a virágok, őrizz uram engem, őrizz tiszta szemmel, őrizz igaz szellemeddel.
Könnyek Szívünkön hullott szirmok a fájó könnyek, könnyem mellé a könnyed hullajtsd, köztünk lévő távollét szövi a bánatot, s a tépő bánat, félek, hogy velünk marad.
118
A rügyek Lelkem rügyét hajtja a versírás, hajtja a vágyódás, hajtja a sírás, az ég harmatja, a búsuló felhő figyeli és látja, rengő álmok, beterít titeket az őszi lombok, s gyémánt színű árva csillagom veled összesző érzelmem, s feléd nő, nélküled érzelmem ravatalt rak, szívemben hordalak, nélküled bús, sötét s hallgatag, nélküled bennem úgy érzem kihuny a sápadt őszi nap, künn a temetőben a virágaim rózsafüzérben rajtad hervadoznak.
Fénymag Lelkem járja aranyos útját, szent égi földek zarándoklatát, te vagy gyöngye az éjnek, s fénye a szerelem bódult érzelmének, te vagy az égi fény kegyes magja, te vagy a szív áradata, ó nézz vissza reám, nézz le az égből, hív hozzám a földi bolygó kör, visszatükröz bennem száz és száz tükör. 119
Férjem emléke Képed mint szellem árny néz mindig vissza rám vonszolsz engem magad után, a pazar idő nem csinál bennem másnak helyet, élvezi, amint szívem tiédben elveszett. Sírba visz a szédült vég, könnyben élve a magány emészt, szívem szívébe bezárva, gyilkoló érzelem szégyent hoz magára.
Bánat
Ó gyilkos bánat, gyűlölet, ne rombold bennem a lelki épületet törékeny ereje ne legyen kitéve a gyötrő súrlódásnak, kegyes szívem érzem, nem adhatom soha másnak, szerelmem tovább éljen egyedül a szívemben, ha már nem élhet az övével. 120
Füzér Virágfüzér ma divat újra a vadonnak ő a szép koszorúja, hit viselet télben nyárban a csodás szép Indiában, csodás világ, mi volna, ha nem lenne virág, nélkülük versem sivatagban jár, ó te csodás szerelem virág, égbe foglalt délvilág, minek is nevezzelek, nemesnek, égi fénynek? hát ó a boldogság ajkamon némaság, ő kies pusztaság, de mennyben laknak belőle a szavak, a szívből jövő szózat lehet halk, felcsalja a szívem mint szelíd galamb, s fogva tartja lelkemet, s ural holtan is engemet.
121
Titok hangja Nem hallod? Kiáltom neked, hamis a szózatod, hiába az eskü hogy méltón szeretsz, tetteid titka szívemnek fekete kereszt, lelkem kesergő, szíved cselszövő, sír bennem az öröm s engem agyon gyötör.
Varázs Mit ér az élet ha nincsen boldogsága? Nem ébred az ered lüktető varázsára, amint a vérnek suhanása a mélyből felszökell, mennyei fénnyel s arcodra ül a bennső ékszer, s ragyogása ajkadon fénylik, a szerelem virága. 122
Felhősereg Szívembe előjön egy felhősereg, beszennyezi benne a napot és az eget, s bennem lüktetnek s bennem zúgnak itt maradnak, a szívfalon, mindig tanúknak ó, a ringó sóhajok újra lopakodnak, s a bántalom újra itt marad.
Vágy Miért vannak az emberben vágyak? Miért vagyok hódolója a szeme sugarának? Miért törnek lelkemből elő sötétlő árnyak, szívem sóhajtása ott kóborol nálad. Szememből hozzád vándorkönnyek szállnak, díszei lettek a selymes szempillámnak.
Szívem Szíved vesztve holtnak hiszem s bomlasztó a bántalom s halld: néked szívem könnyel fizet majd, elveszett a reményem, zokog a szerelmem, felhőkön hömpölyög a lelkem.
Forrás Mindig a szívedre hallgass, mint forrásvíz után vágyakozó szarvas, Isten a folyót harmattal locsolja, felhő nyargal az égen, s könnyeit mossa a tenger vizében, s a napnak éji háza ott rejlik az óceánban. 123
Vágyak Nem élem vágyam mit szívem dobban őt nem érem sohasem el, szerelmem mint sóhajtás, úgy hal el. Érzelmem hozzád átültetett ág, mely fénylő kikeletre vár, végzetemnek űz a hatalma, örömnek búcsút mond az ő siralma, ó, egyedül fázom, az egeket járom, csillaggá változom, ha meghalok, tudom. Sötét már bennem e földi árva hon, éjfél sötétje bolyong a napomon, a boldogságom romjain tűnődöm én, de miért is hajnalodik a szívemben fekete virág nyílik.
124
Az élet Elfárad az életem elfárad szavam, az agy elégtelen, ha megárad a szív, s a vér folyik, mélyen ott benn, mindez mit se ér, az éj rideg, szomorú, gyászos az égi ború, gyászol a szív is, kihűlnek ajkaim, rideg elhagyatottság nékem a társaim, virágos rét hív a szerelmes ölébe, az anyaföldön a gyönyörébe, ott feküdni, elmúlt napjaim nélküled mind-mind eltemetve, álmaim már többé nem keresve, benne én vagyok, önmagamnak üldözője, a búnak bajnak büntetése, a sorsom tiéddel összetéve. 125
Ragyog a nap Odakinn ragyog a nap, az én napom sötét, sírás könnye fojtogat, mint a gyermek szívét, A sötétség hatalma büntet, s szorongat, ó uram vedd vissza a sújtó lelki kínokat, nyerjem el tetszésed, s hogy megbocsátsz ha vétettem, az örömhírt érzem, hogy megbocsátasz, ha vétettem, az örömhírt érzem Ó szülőanyám, zokogása a síromat ássa, ha fájdalmamat érzi ő és látja.
Vágyódás A vágyódás lelkem rügyét hajtja, mint a víz forrásra a vágyakozó szarvast, szomja, az éj harmatja lehull hajnalra, Isten folyamára, s fest a vízre piros hajnalt, s a szél elhozza a kelet fényét, s ringatja a föld révedő bölcsőjét. 126
Tartalom Ízis és Ozirisz szentületének nyomán Szívem regéje férjem születésnapi nyomdokán 3 Ízisz léptei 4 Mozart 5 Ízisz sugalma 5 Fáraók sírhalma 6 Ízisz és Ozirisz léptei 7 Sivárság 8 A sivatagban 8 Kisiklott gondolat 9 Érzelem 9 Szent Margit suhanása 1. 10 Szent Margit suhanása 2. 11 A fa regéje 12 Kísértés 13 Felhő 13 Szép emlékeim 14 Hunok 15 Szkíta dal 15 A rózsák ajka 16 Fehér csillagok 17 Őszi suhanás 17 Erő áramlása 18 Tavaszi varázs 18 Az Ige 19 A fényt szövöm 20 Beszélgetés az úrral 20
Bánat 21 Este 21 Álmok 22 Remény 22 Fénytörés 23 Csillan a szivárvány 23 Pillanat filozófiája 24 Lélek virág 24 Dobbanás 25 Álom 25 Karácsonyi havas álom 26 Félsorokban írt gondolat 27 Veszedelem 28 Titok a Hold 29 Ember 29 Jegenye 30 Virágbeszéd 30 Szálljál holló 31 Üzenet 31 Gondolat a vágyról 32 Vágyak 33 Az élet 33 Hold 34 Szeretet 34 A szív rabsága 35 Szeszélyed 35 Senki bájaiért 36 Katedrál 36 Némaság 37 127
Álmomban Fájdalom A Hold Miért? Látás Lélegzet Az Idő szárnya Erőmre hulló kör Drámai Világ, enyészet Igazság Igazság gyökere Fényszóró Tiszta lélek Hozzád szóló Fogság Természet Sugalom Gyilkos robotok Ezoter gondolatok Isten tüzében Panasz az Úrhoz Az énem A neved A lélek Homály Gát Jövő Ős erő Ősz lett 128
37 38 38 39 39 40 40 41 41 42 43 43 44 44 45 45 46 46 47 48 49 49 50 50 51 52 52 53 53 54
Tűnődés Lépted Élet titka Pillanat Sírkert Sóhajok Trón Tudás Eszmék Sivatag Téboly Mérleg Kikelet Felhő Hitem Varázs Gyöngy Éden Tűz Élet Nélküled Dobogás Tisztítsd ember Versben mesélő nyelv Bábeli nyelvzavar Álom Árvaság Régi álmok közt Vérkeringés Szárnyak
54 55 56 56 57 57 58 58 58 58 59 59 59 60 60 61 61 61 62 62 63 63 64 65 66 67 67 68 68 69
Virágözön Juss Léptem Híresség Könny Tűz elem éve Árnyék Korona Tündérország A hegyek himnusza Csillagod Legyőzött haza Szellemi, égi mítosz Csúcs Érzelem Hit Istenek földi násza Szívépítés Újhold Hajnal csillag Tanítóm Almafa Ősz Sorsvonal Szendergés Isteni legenda Fénymag Ha a gondolat A lélek szikra Fűzfa ruhában
69 70 70 71 71 72 72 73 73 74 74 75 76 76 77 77 78 79 79 80 80 81 81 82 82 83 84 84 85 85
Pusztulás Szökés Lótuszvirág Regény Birodalom Tenger Szenvedély Vízió Hova tűntél… Az ég Fogadóóra Kegy Alázás A szív Verseny Titkok rabságában Est úrnője Melengetés Érzelem Dallam Az éj halála Szemed Lidérc jóslat Éji madonna Pogány Költészet Fény Karnevál Költészet Árnyék
86 86 87 87 88 88 89 89 90 90 91 91 92 92 92 92 93 93 94 94 95 95 96 96 97 97 98 98 99 99 129
Sivatag Fény a sötétben Áramlás A Nap Védelem A szó Bölcseletek Bölcs gondolat Bölcseletek Óra Vihar Ősz Titkos erő Ravatal Dermedő szív Halál Legenda A hold Kunyhó Szüleim Égi jel Siralom kertje Fátyol Óceán
130
100 100 101 101 102 102 103 103 104 104 105 105 106 107 108 109 110 111 111 112 112 113 114 114
Az ég Tűzvész Hold és a nap Az ég Erdő Virágok Uram! Könnyek A rügyek Fénymag Férjem emléke Bánat Füzér Titok hangja Varázs Felhősereg Vágy Forrás Szívem Vágyak Az élet Ragyog a nap Vágyódás Tartalom
115 115 116 116 117 117 118 118 119 119 120 120 121 122 122 122 123 123 123 124 125 126 126 127
