KENÉZ HEKA ETELKA
A TEREMTÉS KÖLTÉSZETE szanszkrit stílusban
KENÉZ HEKA ETELKA
A TEREMTÉS KÖLTÉSZETE szanszkrit stílusban
Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-88480-0-0
A teremtés költészete Upanisadok több ezer évre nyúl vissza. A Hindu Szanszkrit filozófia Legfontosabb alkotásai A mítoszokon, bölcsességen alapul. A megtapasztalt szellemi úton Az Istenek világára tekintő, Ez az örök emberi nagy vágyakozás. Az Istent évezredek óta Himnuszokban énekelték még (rigvédákban) Varázsigékben (jadzsurvédékban) Daloktudásában a számavédákban Ezt az első három védát összefoglalja A tűzipapok Atharvédája. Az upanisadok, megéneklik a mítoszt, Bölcsességet, a valóságot, amágiát, A tűzimádást, amely az ősi korban egybemosódott. Az ember amit valóságnak hitt, Akként valósította meg. Brahman és tűzipapok, nagymesterek Tanították a műveleteket Szó szerint az upanisád annyit jelent, (a mester mellé telepedés) A teremtés költészete könyvem upanisád stílusban írt hasonló költészet melyben, Különböző gondolatok merülnek fel a teremtésről. Kenéz Heka Etelka 3
1. ének Legyen a Brahman Isten áldott Az ő lelke teremtette a világot, Maga a lélek, az Isten Felülmúl a létben mindent… A lélek égen, földön, körbeszállott, S szeretetre, szerelemre vágyott, Egyedül nem volt öröme, unatkozott, Hiába volt hatalma Mégis érezte a szomorúságot! Ezért nem boldog ki egyedül él! A léleknek érzelme nő, S gondolatokat csak sző S egy napon kettévágta Magát az okos lélek. Így lettek egyből Ikertestvérek! Azért vagyunk ketten csak egyek! S a fele lélek átalakult nőnek! S az érzelmük így lett egymásért, csak gyűlt S a fő lélekben a nő tölti be az űrt! Az ő gyönyörűséges felébe S tele voltak sok-sok hővel Mit is csináljak, én a lélek Saját magamból lett nővel? S fondorkodott a női lélek S az űrben szállott Sellőének S a női lélek beöltözött szép Sellőnek Elvarázsolt lett a lélek 4
Szép volt, s így szerelmeskedtek, S az ikerlélek nem érezte, Hogy felemása szerelmes lett saját magába, A látszat csele eltakarta, Hogy önmagának lett a szerelmese, Így teremtődött meg az ember, S a lélek, amíg él a földön A felemását duálját keresi Éjjel, nappal keservében. De élete csak akkor boldog, s szép Ha megtalálja az igazi Lélekfelét, s nem lehet Senkivel soha igazán érzelmekben tiszta, Csak ha az egy lélek egyesül újra, Így jön létre a harmónia.
2. ének Aki a legfőbb Istent keresi, Az a legfőbb Istenné válik, A földön bárhol, Mindenki fél az elmúlástól, Mert fél, hogy teste kihűl, Fél az ember, hogy lélegzete Elcsendesül, s a tagok nedve Kiszárad, s több nedvet nem szül. S amikor az életből elszáll az ész, S holddá alakul a fénye, s Boldog a lélek, s nem fél Mert, részt vesz az égi teremtésbe végre. 5
3. ének Istenek Teremtés terén Teljességig harmóniáig Teljes lakottságig! Ömlesztik a fényt… Ott lakik az esőben, erőként A villámban, pompaként Emberi anyagban, tündöklésként A csillagokban, szaporodásként Örökletként, s kéjként Az űr örökös, megtermékenyítéseként, Ezért kell az égnek szentelődni, Mert a körforgásban a helyén Kell mindig cserélődni, Mert aki itt van a földön Az emberben, s aki ott van A Napban, az egy ugyanaz Aki tudja ezt, és így búcsúzik el E szép világtól, az étel nedvéből Álló lelket, égi fényből napból álló lelket Megismerésből, üdvből álló lelket Mindent, ami az ég kérelme eleget tett Túllép a világokon, ő kedve szerint él Másik világokban, formát ölt, vándorol, Ha óhaja lesz, a napban is honol, vagy Arany palotákban honol, Mert ő Istenné vált.
6
4. ének Mert az okosság Az ész nedűjének Tanultságnak ünnepe! S a hallgatás, a Tanítványságon keresztül Talál az ember lelkére, És aki gondolkodik felőle, mert Aki a fenti utakat Tanulja, méri, az a saját Lelkében, böjtöl, s már Nem lesz romlandó, Mert a hallgatás a Gondolkodást méri, S így a gondolkodás Remeteségre ítéli! Brahmannak van két tava, Ára és Nnya, ahonnan a Lelkesítő vizek fakadnak. Ahol az Ige szavától (szomától) Csepegő a fa, s az Aparádzsita Az Atya, Herceg Királysága, Arany Palotája és még Sok Prábhuvimita, Szélpaloták Világa állnak. Aki Brahman világában jártas, Az Szabadon él minden Palotában.
7
5. ének Barna, piros, kék, fehér, sárga értékel Vannak tele a szíverek, Ezek a nap színei Ezek veszi körös, körül Két világot kötnek össze, A napsugarak Kiröppennek, s az Ezekben bújnak A lélekből kiröppennek, S a napban bújnak, Az erők odajutnak, S ha az ember elalszik, S teljes, elnyugvásban ez S már álmot sem lát, Akkor a lélek Az erekben búvik S védi a szívcsakrát, A tündöklő hővel Egyedül, s nem éri El a gonosz, eléri az Álomban, így megnyugvását. S ha egy haldokló Elgyengül az ismerősök Felismerését Követi a lélek, s az Emberi ismeri, s lát Csak elmúlás után, Hagyja el a testet A lélekvilág. 8
6. ének A lélegzet az Isten! Figyeld ember, Az ész az ő követe Lehajol az égből A térbe, s a rejtett Bensőmben engem Istenné tud tenni. Rezdülő hangomra Figyelmét szenteli A nap az ő szeme Fölöttem jár körbe A szem az ő őre, A földre vetül a tükre Fül az ő nagy hírnöke Az űrnek vérkeringésében A szó az ige varázslója A Lélek a benső lakója A szó az ő ige-kódja, A szeme lélek tükre lakója Kiül a fényébe, hogy Az öröm benne villogtatja, Mert a lélegző Istent A szó sáncai fogják körül S a sáncon a szem van belü S a szem sáncain belül a fül van, S a hangzás körül, S a fül sáncain belül az ész van, Gondolata életre kel, hallja a fül. 9
7. ének Óh, mily szép a szó Isten lángja lobban, Ha szól a szó, Ajkakon ő varázsló S belehal, ha leáll: a szó! Az Isten Lángja fénye Akkor a szembe száll Isten lélegzése az Emberi lélegzésbe. S újra lángra lobban, Mikor hall a fül S a fülön fénye beleszáll Az észbe, ott lelkesül, S Isten lángja lobban Az észbe, és a lélegzésben S a gondolat, ha áll A fénye a lélekbe száll, S a lélegzése az emberben Odajut, ahová kell, és muszáj. Az Isten fénypontjában A gyújtópontokba Visszaszáll, s a gyújtás Feladatára vár…
10
8. ének A Teremtő élete, s álma Úgy rejlik ő, mindenhol, Mint tűz a tűzifába, A szemben látható Ember, a lélek Ez a rendíthetetlen Örök Isten, ő a fény Fejedelmei, fénylik Minden világban… Kik keresik, s tudják őt Halál után, a Fénysugárba élnek az Elmúlás után, s a Sugárból az örök Nappalba szállnak, A hónap világos
Felébe szállnak, Onnan az ég világos Felébe, onnan az Évbe, évből a napba, A napból a holdba, A holdból a villámba, S ott van egy ember, ő Nem emberszerű, S vezeti tovább őket A Brahmanhoz. Ez az Istenek útja. Kik erre Az útra lépnek, nem Pördülnek vissza többé, Ebben a Pörgő világban A Föld le nem álló Kör-körös forgásában.
11
9. ének Az ész a gondolat, Reptető szárnya a lélegzet. Az ember éhes, mert a víz kihajtja Belőle az elfogyasztott eledelt!, Mint ahogy az ember a nyáj pásztora, Úgy a víz az étel pásztora. Úgy tudd, hidd, a saját tested, hogy Ő a víznek sarja, s így nem leszel gyökértelen, Mi másban is gyökerezne, mint az ételben, Az étel sarját vidd vissza mindig a bő vízre, mint a gyökerére, A víz, a víz sarját a hőre, mint gyökérre… A hő sarját vidd vissza a létre, mint gyökérre, Mert a lét a gyökere, lét az otthona, s alapja… Azért szomjas az ember, mert az étel Kívánja a vizet a bőt, és a …. Az ételtől Kapja a hőt, a hő szomját meg a víz oltja, S kihajtja belőled az ételt, vizet, sorra.
10. ének Hisz a tested alapja mi másban Gyökerezne, mint a vízben, A víz sarját ember, vidd vissza a hőre, mint gyökérre, A hő sarját vidd vissza a létre, mint gyökérre, Lét az otthona, lét az alapja… Az emberben három teremtő Istenség él, s az emberben mindegyikből Hogyan lesz három, most elmagyarázom. 12
11. ének Ha meghal az ember, a szó az észben száll, Az ész a lélegzetben száll, A lélegzet a hőbe száll, A hő a legfőbb Istenségbe visszaszáll. Ez a parányi mindenség lényege. Ez a valóság, ez a lélek, ember, ez vagy Te… A Test meghal, ha elhagy az élet, De az élet nem hal meg soha, mert A valóság a lélek, s ez vagy te, ember. A Lélek az ész, az ész nagyobb a beszédnél, Mert az ész a lélek, az ész a világ, Az ész az Isten, ember szentelődj neki. Az akarat nagyobb az észnél, mert Ő, amit akar, arra fordítja az ember eszét, Az akarat arra fordítja a szót, amit óhajt, A lélek, a név, és az Isten Igén Tartalmazzák a Tettek!
12. ének Teremtés költészete, Megnő a lélek rezgőszámában, S átmegy egy misztikus filozófiában, A Lélek tükrében.
13
13. ének A Tudatba ömlő Csillogás képe Ott gyúl a napba, Az Isten szívébe, A léleksugár műve. A Kozmosz összeköt Engem az övével, Az én szívem, lelkem Ott villan a szemében. Ő a földi boldogság szövője, Ez a nagyszerű törvénye, Örök, mint a fényes nap Égi, földi körök Folyton egymásba zuhannak De ha nem Zuhan a nap, A Föld szomorú marad. De ha reggel újra Fényes lesz az ég, A Fényben Iazán virul, Mily kedves, mily szép Telítve csüngenek Rajta virágos szavak, Játszanak a napfényben. Piros, kék, fehér, Csodás Pillangók. S él a népem ezer Virágok színében, Úgy érzem, hazám Te vagy a szépséges éden! 14
14. ének OM. Az Úr hangja Szól hozzátok, „Igében”. Rakjatok híveim Tüzet, naponta Többször is a lélekben, Értetek, s érettem! A tested az anyag, A lélek a szíved Üregében ül, tudod, Az élvező a lélek, Az ész az érzékek Együttese, az ami A lélekben fényt szül. Mert aki értó módon él, S ki tisztán gondolkodik, Az a túlsó partra jut Tisztátlanul, Az a forgatagba
Újra visszahull! Mert az érzék Tárgy, Az érzéken túli az. Alatta áll az észnek, Észen túli, az eszmélet E fölötti, a Roppant lélek! Roppantnál több, A nyilvánulatlan Ennél az ember. Az ember fölött semmi sincs, Hisz mi is érne fel ezzel? Az emberrel! Minden lénynek Ő a rejlő lelke, Fénye láthatatlan, Csak a tiszta szeműek, Kik meglátják őt, A rejtett finomban!
15
15. ének Ebben a világban Van az áradat tava A Nem vénülő folyó S az enyhet adó óriás fa! Körül kerített város Közepén a legyőzhetetlen Palota! Körös körben ős szellemi őrök! Élet őre, Tágasság csarnokban Ragyogás, Trónusa! fénye S előtte a mérhetetlen erő heverője! Eszes és szemes ikerlányok Kik a világot gondolatban Virágból szövik Szaladjatok, mondá az Úr a fény Jő amott, a nem Vénülő folyó partján, Az új jövevény, dicsőségem hozta őt S ő nem vénül meg soha.
16
16. ének Óh, az Isten, Brahman magasztos gondolata Szikla hegyek csúcsán ül, Folyókat, Bolygókat, Tengereket szül! S minden fut az Istenből szerte szét, Mint a kerék agya hajta a küllőket A világ agyát úgy feszíti a Brahman szét, S az ész eléri az érvényét, ha használja a fényét Megépíti az örök hidat a szellemi erejét, S kitölti, szeretettel a szívüregét. S a lélek eléri égi ékszerét,
17. ének Amint leírom, aki úgy látja Egyszerű, tiszta annak a lelki világa, Az ember, mint gyermek Játszik a saját lelkével, S micsoda szép csel, mikor Szerelmeskedik lélek a lélekkel! S a lélek a lélekben élvezetet lel. S így a lelkével maga kedve szerint jár el!
17
18. ének Aki gondolkodik, megérti, Lélekből lesz a lélek, ő is érti. Lélekből lesz az emlékezés, Lélekből lesz a világ gömbölyű, s nagy egész, A lélekből lesz a remény, A lélekből lesz a fény, A lélekből lesz az űr, a víz, a hő, A lét, az erő, az eszme, az akarat, a megismerés, A lélekből lesz az ige, az elmélyedés, az ész, A beszéd, a név, a Teremtés emlékezés, Széthull az anyag, a test, az élet! A mindenség lényege, A Valós lélek, A lélek tiszta égi törvény, s az ember maga A lét egy lélekbe, egysége tér, magába száll, ha fárad Azt mondják alszik, magába nem fél, A szív magába szívja és a lélek saját magát beissza.
18
19. ének Midőn a lobogó tűzből Az égtől visszanyerem tündöklésem, pompám Születnek a szikrák! Sokféle lénye a múlandótlannak Így rajzik el, s megint vissza Kívül, s belül van az Istenatya, minden ki ura, Nem születik, észlel, s lélegzik a csillagrajba S a múlandótlant meghaladja A lélegzet, az ész, s az érzék, S mind belőle lesznek szikra lényként Űr, szél, tűz, víz, s a mindent hordó föld Is ő tőle születik, Isten is őt lelkesíti Belőle lesz a tűz, és a tűzifája, Isten szeme a Tűz, a sugaras nap Álmokat vetít a titkos holdnak, Ő a füle e földnek, égnek, s a csillagok, A hold szemében kristály tiszta fényrezgések Isten hangja az ige, a tudás bölcs szava… Szelek, a lélegzése, sóhajtása az embernek hő szócső Szíve, lelke mindenki léte, s álma A föld, az ő lába, vizek hegyek, s a Tenger a hétféle-világa Az ő szíve üregében van a Hétféle lángja, újra, s újra születik Tenger, folyó, hegység, s belőle Istenből Futnak szerte szét, ő sarjasztja a növényt Sarjadások ezért, s ezzel sarjassza az ember lényét. 19
20. ének Isten himnusza egyedi Napot, Holdat, Csillagokat Szivárvány hét színével, Az ég nedvével összeköti! A Himnusz dalát magára ölti, S az embermagot összeszövi, S minden állatvilágokat, Fákat, virágokat összeölti, S a hitvilág varázsigéjével Áldás, avatás, adomány világával Himnuszdallal, Angyalkarral Isten lélegzetével, minden lelket Szépen összeköti, s a tűzifája Lángja megtermékenyíti a Mindenséget! S ami Rossz, a tűzben elégeti.
21. ének A Nap és a hold fénye Égre, földre tüzet hozott, Világokat a fény tisztított! Az ég a föld köldökzsinóron A kettő Brahmantól összekötött! Ahogyan a folyók futnak a Tengerbe S csak előre siklik, s tudd meg Nevüket, alakjukat mind elveszítik! Így vannak a bölcsek Névtelenül mindenek feletti, Isten emberben egyesül Istennel. 20
22. ének Az északi útra azok lépnek, Kik a szolgái a léleknek, Lemondással, hittel, s tudással élnek, Ők a Napba jutnak, itt lakozik Isten fénye, Itt van az életerő gyűjtőhelye Itt lakozik az örök lét Itt nincs félelem, ez a fő menedék Itt van az aranyérés Innen már nincs visszatérés. Itt gyönyörű a lélek lét A Kristályosodásban Hallja a mennyei zenét.
23. ének Az embert ki tartja létben, Égben született a lelke, Földön Termett a teste Egyetlen Istenből készül, Mert ő az Űr, a szél, a tűz, A víz s a föld, a szó, az ész, A szem, a száj, a fül. Mikor ezek az Isteni Elemek az embert beragyogják Dicsekednek egymásnak, Na lásd e nádszálat, Mi tartjuk fent „figyelj, s lásd”, nahát. 21
24. ének Felszólalt a lélegzet Kérdem tőletek, mi van? Versengetek elvakultan? Mert én vagyon égen, földön, a nap alatt, Ki ötfele osztom magamat. Én tartom fent az Istennek teremtett házat!
25. ének Reggel lett, esteledett, de Nem hittek a léleknek az elemek. Sértve érezte magát, S ki akart az emberből repülni. Ha megteszi a többi elem Is vele együtt elrepül, mit lehet Tenni Ha megáll, a többi elem is leáll, A földgolyó is leáll, s jön a Vész, a halál! Úgy mennek utána az elemek, Mint méhet a rajzó Királyné után, Ha maradok, marad a többi is, Az elemek, s már mint a szó, az ész, A szem, a fül, lecsillapodtak, s a Lélegzetet elkezdték dicsérni. Te vagy a lét, a nap, a szél, a birtok, Te vagy a tűz, a víz, a föld Te vagy a magasztos Brahma.
22
26. ének Kinyílik az áldozat kapuja Jön fel a hajnal pírja Áldozat egy fehér paripa feje A felkelő nap az ő szeme Szélfúvás a lélegzése! S ez lett minden embernek tüze, Torka az év, a Teste az ég A háta a levegőség. A Hasürege a föld, s mélység A hasa domborodása Az égi tája Titkos világa, Oldalai mellék égitájak Bordái, az évszakok, Tagjai a 12 hónapok, és így Születtek a nappalok Patái, az éjszakák, Csontjai, a csillagok, Felhőzet, a dús húsa Abrakja a sivatag homokja, Erei a folyók lettek Tüdeje-mája választja a hegyet, Szőre választja a fát, s füvet, A napfelkelte az első fele Naplemente a hátsó fele Vicsorítása a villám, Ha magát rázza, mennydörgés S a paripa hangja a szó. 23
27. ének Ki röpteti, ki az, Aki küldi az eszméletet, Ki feszíti ott bent, Ki a lélegzetet? Szavunk, hangunk, Szólásra kicsoda küldi? Mily Istenség az, ki lehet, ki Felnyitja a fület, szemet? Óh, ha szem nem látja, Ha a szó nem mondja, Nélküle az ész nem tudja, S ismeretlen marad a szó, S nem tudják, tanítani! Ami szóval nem mondható, Isten bennünk kimondja, Mert övé az ige, övé a szó!
28. ének Amit az ész ki nem gondolna Isten az, ki az észt is kigondolja, S ő nem minden ember Imádottja.
24
29. ének Óh amikor megszületsz, Az első italod-ételed, a lélegzeted A Test a lélegzeten alapul, A lélegzet a Testen alapuló eledeled, S ki tudja, ezt a lábát megveti, Dúskál a Testi lelki ételben, S felfigyelnek reá fiai, nyájai, S lesznek bőven tanítványai, Ő Isten előtt bölcs, S az Úr igéit figyeli, Üdvből lesznek a lények, Ebből születve élnek Haláluk után Újra visszatérnek, Felismeri figyelemmel A földi lényeget!
30. ének Vágytól égve osztotta szét Az ég alatt a birtokát Egy bölcs késztette őt, Az Isteni Tökéletesség, Óh én minden reggel Áldozom az Úrnak Egy pohár tejjel, hogy Istenhez közelebb jussak. 25
31. ének Amikor a kezdetet Megvilágosította Isten A világos lét egyedül élt Unatkozott a Világos lét Ne unatkozzak, a sok Fénytől-szaporodjak Ezt kívánta a fénytől a hő, Óh a melegségtől, nagy a Szomjú-vágyam, Szaporodjak, vízre vágyom Megalkotlak vízcsorgásom Te leszel az, ki eloltja Az én szomjúságom. Te leszel a boldogságom, Te csitítod majd a lázam!
32. ének A Víz hangja: Óh sokasodjak, szaporodjak! A világon mindenfele Csorogjak, ússzak, folyjak! S megalkotta a víz a zöldet, és Bőségben sok-sok fát, Hemzsegett eledel, Sok-sok üde virág Nedvem vize téged Dédelgetve kíván. 26
33. ének Megteremtődött A lények három magja: Az életek, magból erednek, Tojásból születnek, élőn, élőtől, élve születnek!
34. ének A nagy Istenség Ide, oda vetette, hányta, Amit kívánt, azt csinálta! Amit a levegő Lélek Kívánt minden Isten Engedelmesen, azt csinálta.
35. ének Az élő lélek hangja, ide, oda szállok S lassan, lassan szétáradok S a három Istenségben beleszállok, Legyen formájuk, alakjuk Nevük, életük, mások S megalkotom a háromságot! S a három Istent a világon Osztom, szorzom, minden három!
27
36. ének Minden ember, ha figyel, hallja A tűzvörös színe, a hő alakja Fehér színe a víz alakja, Sötét, feketés zöld az étel alakja, Ember, tudd meg, vízből Készül a világon minden étel! S ekképpen tűnik el a tűz tüzessége, A formák csak szavak Független a megnevezése. A valóság, hogy tűz, hiszed vagy nem A három alakzat egyesül csupán.
37. ének A nap aranyló sugara ő a lélek lényének tudója, tündöklő szép te élet menedéke százfelől világít ezer sugarával, s felszippantja a nap az életerőket. A nap alatt az évnek két útja van, déli és az északi álományban, kik az északit tisztelik áldozathozó a cselekedeteik jó tetteik áldotta.
28
38. ének Lélek Az ember lelke Testet öltött Az anyag teste belőle A lélekkel életet kitöltött.
39. ének A Víz A víz az étel teremtője A Fény az étel evője A fény a vízen, víz a fényen Vannak élve, s egyesülve. Így érvel, ételen alapul az élet! Ki tudja ezt Brahman Istennek mond hálát Előtte megveti lábát S megsokasítja az ételek-számát.
29
40. ének A Föld A Föld szemben van az éggel, A Föld az étel Az űr az étel evője Folyton nappal, és éjjel Az űr a földön Föld az űrön alapuló étel Ki tudja azt Isten előtt Megveti lábát, Mert jól veti ágyát. S vendégnek fogadja fogadalmát!
41. ének Háromszor rakva Az égi tűzre fát Három kötés, három áldozatra Óh halált-születést Lebír az ember, s megbékél, Ha tudja, a Teremtés Isten lényegét, Mert megkapja az a tudás Pompás koszorúját, S a tűz viseli majd a nevét, S belőle a lángját.
30
42. ének OM Isten hangja Igazság megismerése a végtelen Az ég és föld vágyát betölti Isten, Brahman ott lakik A szív üregében, s a legfőbb helyeken OM hangja.
43. ének Lélekből keletkezik az űr, Űrből a szél, ő örül A szélből a tűz melege A légben hajszol, s mindent űz! S melege volt, hűlni vágyott, S tűzből lett a víz.
44. ének A víz fényesen úszott, S unatkozott, s valamire vágyott, S a vízből keletkezett a föld, A földből éltek növények, S lett a földön fű, fa Sok-sok élelem, s virág a réten
31
45. ének Az életből lett az okos ember Az étel húsa, nedve Fel van osztva minden szervben, S hidd el ember, érvvel Ételből lett az élet, az ember: Az első az étel! Illetik Őt Isteni, gyógyító névvel!
46. ének Mikor az ember Égi honába hazatér, S mikor az Istenek Kihágott útjára ér! Először a lelke a tűzvilágba ér Majd a szél világába Viszi őt a szél. S a vizek világába Sodorja a szél a derűjén, S az Isten fő világába ér! OM
32
47. ének Óh áldozó tűz, A napnak tűzi fája A sugara lángja Hold a parazsa Csillagok a szikrája. Az égnek tűzi fája Teljes az ott Teljes az itt Teljesből Teljes Felemelkedik. Teljes a teljestől elszakad Teljesen, mégis megmarad! OM hangja Kezdetben a világ víz volt, A valóságot a víz szülte.
48. ének OM. E valóság e nap Az az ember a napkorongban És ez az ember a jobb szemben Egymáson alapul. Az a napsugarak révén, alapul ezen Ez az életerő révén alapul azon Ha ez távozni készül a szemből Tisztán látja a napkorongot A szemébe tűző nap kergeti vissza, Óhajt, mert a fények egybe hatnak, S egybe gyúlnak. 33
49. ének OM hangja ó a lélek Az észből álló fény valóságú Ember itt lakik a szív közepében Akkora, mint a rizsszem, nincs súlya S mégis ő a mindenség ura Ő irányít mindent helyre, Ő a mindenség fejedelme!
50. ének OM hangja Beteg embernek A legnagyobb nehézség Az élet lemondása! De a legfőbb világot éri el, kit tudja ezt, A Halottat, az erdőbe viszik S őt ott máglyára teszik S a legfőbb világot éri el Ezt sokan, nem hiszik el!
51. ének Erről szól a vers Ki minden vágyat eléget Halandó szívét, se félti Örök az ő mennyi fénye, S a Brahman itt a földön eléri. 34
52. ének Hajnal hasad, ébred a reggel, S a nap álmosan felkel, S Keleten minden reggel Magába szívja az életerőt, s erényt. S végig halad a déli, nyugati, Északi, fenti tájakon, S a lenti, s a középső, Égi Tájon, mindent bevilágít, Minden életerőt felszív magába Ez a sokfajta tűz, életforgást űz Minden emberben benne rejlő Életerőként lobban elő belőle, S a napsugarába lesz a hajtóerő. A sorsa, ki nekivág ennek az útnak, Azok csak a Holdba jutnak, S a földre újra visszajutnak. Az utódokra vágyó bölcsek A dél úton haladnak, Mert ez az útja az Atyánknak, Az csak itt lesz szabad, s boldog, Mert itt van az Atyai birtok!
35
53. ének Ember tudod! A hónap sötét fele a birtok, A világos fele a lélegzet. A lélegzet a nappal Birtoka neki az éjjel! Nappalod ne töltsd kéjjel Az életerőd pazarolod. Tudd, kéjeddel az éjt zsarolod. A lemondó jut Isten honába, Ha züllés, csalás nélküli a tisztasága. Kinek erőből fakad a tisztasága… Nem pedig erőből fakad az erőszakossága.
54. ének Ha valaki minden létezőben Önnön létére rátalál! Az egységet ismerőhöz, Hogy érhetne fel gond, homály… Ő közben, kiterjedt, testetlen, tiszta, Világos, sebzetlen, bűn sosem éri el! Látó, bölcs, magától való, mindenható A bolygók rendjét látja, s örökre kiszabta.
36
55. ének Ahogyan alkonyatkor A Nap sugarai az izzó Korongban egyesülnek Ember figyeld meg őket! S Pirkadatkor megint szétáradnak, Ugyanúgy az Istenségben Az emberi észben egyesülnek mindezek. Azért van az, hogy ha a Nap fénye Bezárul, eltűnik Az ember nem lát, nem dolgozik, s nem Eszik, iszik, nem kel, jár, csak alszik Az agyban kevés ilyenkor a fény, Pihenteti, meg visszajön újra Hozzá a fények reggelén, s ha Megvirrad a fény nélküli világosság Is néked, erőt ád, világosság Nélkül, hidd el ember, elhal a gondolat, Alvás, fény nélkül az ember Nem alkothat, ha nem dolgozik, Akkor is halálfáradt!
37
56. ének És most jön a belélegzés, kilélegzés… Óh, ez az, amit úgy hívnak, összelélegzés, A két gyógyitaláldozatát hozzák, ennek Az ész a megrendelője, és ha nem tudod A fellélegzés az áldozat gyümölcse… Ha nem tudtad, ő vezeti el minden nap Brahman Istenhez az áldozókat!…
57. ének Ember, agyadnak Szenteld a figyelmet! Míg te alszol a szíved várában Csak a lélek tüzei égnek A kilélegzés, az őrző otthoni tűz A szétlélegzés az égnek készíti Az áldozati kedves eledelét. A belélegzés testeden Körbejár szerte, át Ő a nagy áldozati láng! Ezt az égi, otthoni tűzről gyújtják!
38
58. ének Ez a lélek, Isten a roppant Hatalmát az álomban éli át, Mert a mindennapi látottakat Újra látja a hallottakat. Újra, s újra hallja, amit különböző Helyeken tapasztalt, egységben kapja újra, Látottat, s nem látottat, hallottat, s nem Hallottat, Tapasztaltat, s nem tapasztaltat, Valósat, és nem valósat, itt Egyaránt érez, lát, az egységet érzi, látja.
59. ének Párt alkot a szó a lélegzéssel, A himnusz a dallal, Ez a páros az OM szóban Mind egyesül Amikor egy pár ölelkezik Egymás vágyát betölti, Mert a felcsendülés A szótag igének szentelődik.
39
60. ének Viruló élet, Te tűnő, s reménytelen Üvölt a szívem, Az énem már Megjelölt régen Istennél, az égen Üvölt a szívem, Elárvult óda Sír az énekemben. Ütése a szívnek Úgy tűnik reménytelen, Üvölt a szívem A hitetlen halál Erejét a világűr egében, Beleénekelem, Üvölt a szívem, Üvöltése semmi más, Vedd észre Teremtő, Reménytelen Ütésű szívben Hiába veled a viaskodás, Óhaja a szívnek az Örök élni akarás.
40
61. ének Amikor elönti az Isteni lelket a hő, S látomások álmai Futnak szét testén, S ilyenkor uralkodik A láng, a kéj árad szét lelkén.
62. ének A föld anyaga, a víz anyaga, A hő anyaga, a szél és anyaga Az űr, és az űr anyaga A szem, a fül, az orr, a nyelv, Az ész, s az észlelhető, A tudat, s a tudható, A lélegzet, és a fenntartható. Amit felsoroltam, a megismerő Emberi lélek, a múlandótlan, Legfőbb, lelken alapuló égi gyökéren.
63. ének Tudod-e nagyvilág! A tudás otthona az igazság! Ki elveti a rosszat A legyőzhetetlen égi világban Veti meg a lábát! 41
64. ének Rejtelmes fény dereng föl, Valakit, majd megöl… Az Isten égi hatalmát saját Álmában éli át! Mert A látottakat újra látja Különböző helyeken Tapasztaltat újra Tapasztalja, Valósat, s nem valósat Egyaránt lát, egységet, alkotót ád!
65. ének Ím, ő a négy negyedes Isteni szent lélek. OM: ki Teljes az ott, Teljes az itt, Teljes a teljesből felemelkedik, Teljes a teljestől elszakad, Teljesen mégis megmarad.
66. ének Ki az összes létezőket Önnön lelkében szemléli! Minden lényben a lelket látva, Nincs oka többé félni a Pusztulásba.
42
67. ének Az Úr ruháját hordja A földnek nagy serege… Azzal élj, mit az ég rád hagyott, Más java ne gyötörjön, Az, amit az ég másra szabott, Száz évet élhetsz nyugodtan, Ha biztos vagy magad dolgában. Az ki ördög világát fedi, azt Sötétség és vakság vezeti. Ők kárhozat választottjai, Ők önnön lelkük gyilkosai. Lelkében ingathatatlan egyedi egy Az észt meghaladja, Az Istenek sem tudják utolérni Csak boldog gondolatban, Csendben állva ér utol, Minden futót.
68. ének Az ég méhe az anya vizét ő benne tartja. Ő mozdulva mozdulatlan, Ő Távolban van, és ő közelben. Ő mindenben benne rejlik, Kívül van mégis mindenen.
43
69. ének Vakságba, sötétségbe buknak A nem tudásnak hódolók, De ennél nagyobb sötétbe A tudást, csak kóstolók… Mondták, máshova visz a tudás, Máshova visz a nem tudás, Ezt hallottuk az ősöktől, Így maradt ránk a tanítás, Ki a tudás, és nem tudás Kettősségét egyaránt tudó Az nemtudón halált legyűrő Tudón ő örökké való Vakságba, sötétségbe buknak A nem létnek hódolók, de ennél Nagyobb sötétbe a létet csak kóstolók.
70. ének Aki minden létezőben Önnön lelkére rátalál! Az egységet ismerőhöz, Hogy érhetne fel gond, homály, Rá az Úrnál boldogság vár…
44
71. ének Ő körbe kiterjed, testetlen tiszta, Ő világos sebzetlen, Őt bűn sosem éri, Égi az ő nagyszerű oltalma… Ő látó, bölcs, Magától való Ő az egyetlen mindenható A dolog rendjét örökre Kiszabta el nem lobbanó.
72. ének Vakságban élnek és halnak És nem tudásnak hódolók, A Tudó legyűri bölcsen, Legyűri a halált, Ő Isteni tudó, örökké való.
73. ének Az igazak útját járóknak Pusan Jama ősbölcs Atya Ő a napnak az égi ükapának fia! A legszebb alakodban látlak Meg én, a napban az ember Istennel egyesül, az vagyok én.
45
74. ének OM! Lélek Isten Emlékezz a műre Emlékezz a testre Tűz segíts meg A Napba minket Ferde útról Vigyél – sikerre!
75. ének OM! Lélek Isten Teljes az ott, S teljes az itt, A Teljesből teljes Felemelkedik Teljes a teljestől Egyszer elszakad A Teljes mégis megmarad
76. ének Szentelődjön a Csendülő szó OM-mal Kifejtése OM-mal szóljon Az ének, hang csendülése
46
77. ének A nyolcadik csendítés A legfőbb legmagasabb Mindennek a végső lényege! Óh, ha szól ajkad tisztán, Ez a himnusz A lélegzés, a dal, az OM-szótag A felcsendülés.
78. ének Az egyetértés szava az OM. Isten egyetértés Segítő-szép-dallama… Az óhajok, vágyak Megsegítője lesz maga, Mert az OM felcsendítésben Megszentelődik a szótagban.
79. ének Ó, mert az OM-ban van A Három-tudás csendülő igehangja, Az OM-mal hívnak, Az OM-mal idéznek, Az OM-mal énekelnek, A szótag hatalmához, lényegéhez Illőn – megtiszteltessék. 47
80. ének A tudós, a nem tudós is véle áldoz. Nagy különbség van a kettő között, A Tudással, hittel, tanítással Elvégzett áldozat, az OM szótag kifejtése…
81. ének Midőn a Pradzsapati, ős Atya gyermekei A kis Istenek, s az ördögök civakodtak Az Istenek a felcsendítéshez fogtak. Gondolnám az OM hanggal Győzedelmeskednek az ördög felett!
82. ének Felcsendítőn a szagláshoz szentelődtek, Az ördögök megfertőzték azt a gonosszal! Azért van, hogy az ember két félét szagol Illatosat és rossz illatút, a gonosz tette azt.
83. ének S a felcsendítőn a szónak Szentelődtek azért van, hogy Az ember két félét beszél, Valósat, és valótlant, a gonosz ördög Megfertőzte azt. 48
84. ének A gonosz, a felcsendülésnél A szemnek-szentelődést Megfertőzte az ördög azt, Ezért van, hogy két félét lát a Szem, szépet és csúfot.
85. ének Felcsendülésben az észnek Szentelődtek, az ördög megfertőzte A gonosszal, azért így az ember Kétfélét képzel, vonzót és Taszítót.
86. ének A Felcsendülésben a lélegzetnek Szentelődtek, s az ördög neki Rontott, szétpattant, mint ha Kőhöz ütődött volna.
49
87. ének A napot felkel bennünk nevelni! Napnak felcsendítésként Kell-szentelődni, mert ha Felkél a csodás nap A Teremtményekhez Csendíti fel a dalt, és Ha felkel, elűzi bennünk A félelmet és a homályt.
88. ének Mert egy a lélegzet És a nap, mindkettő Meleget ad, ez a Meleg a zengzetesség Forrása, a kettő a fényességnek forrása A nap és a lélek vissza Zengződnek egymással, Ezért kel fel csendítéssel Szentelődni, ennek, itt annak, ott OM
50
89. ének Tűzimádó jóga Utat követői Gondolatai magva A lélegző Naplélek Eszményképe hírnökei: A lélek és az anyagi Világ teremtése vonatkozik, S a kitüntetett lélegzetre A lélegzetnek az emberben Való szétáradása, A ható gondolat a lélegző tudatra, Az eddigiek s az OM Miszteriuma, S az ember rejtett anatómiája Tűzimádó jógik vándorolnak, Tűzifával a kezükben a legtöbb Brahma Isten után felkeresték a magasztos Pipaláda nagymestert Ő fog beszélni az Úrról az ő Tanán.
51
90. ének Mesél a bölcs Az ős Isten utódokra vágyott Felizzott, s ahogy izzott, Kettő lett belőle, ez egy pár lett, A lélegzet s a birtok S azt mondja magában Majd ez a kettő nemz Nékem számos utódot. A nap a lélegzet A Hold a titkos birtok A birtok az, ami formás És formátlan Így hát a birtok a forma maga.
91. ének Mikor a nap felkél S az embernek mily Nagyszerű meleg élmény Arany fényű sugara Száll felénk. S magába Szívja a keleti életerőket Keleti életerényeket, tisztaságot. S végighalad déli, nyugati, Északi, fenti, lenti tájakon Mindent bevilágít, S minden életerőt felszív a sugarába Ez a minden emberben rejlő Sok formás tűz életerőként lobban elő! 52
92. ének Óh mesélő bölcs! Ha beteg vagyok vigasztaljál, Az Atyától bő harmatot virágaimra hozzál Bölcs Atya uram a lelkem az ég nélkül szomorú, elzuhan.
93. ének Hódolok az aranyfénynek Az aranyló lények Tudóját A tündöklő legfőbb Fényes – menedéket! Százezer felöl világít Millió sugarával. S a sugara, a nap lelkébe Röpíti az életerőket…
94. ének A lélegzet a lélekből születik, A nap arca mint tűzláva segíti, Mint ahogy az emberből az árnyéka Ő is úgy nő ki belőle csodára… Az emberi ész tudta nélkül Megy be a testbe! Beleszállva.
53
95. ének A lélek bízza meg munkával A különböző életerőket! Szövi össze egymásba őket, Az alsó emberei szervekre A kilélegzés felügyeletét szentelve.
96. ének A szemben, fülben, orrban, szájban A belélegzés – honol. Az ő varázsa lép a fénybe, Az összes lélegzés van a szívnek közepében.
97. ének Az áldozott ételt a Testtel Azonossá teszi, ebből lobban a hét tűz – A lélek, említettem, a szívben lakik, ennek Száz és egy vezetéke van, ezek kötik S mindegyikéhez ez újabb száz kapcsolódik, És ezekhez újabb hetvenkétezer, Ezekben keresné a lélek, ha jót tett az ember.
54
98. ének A jótett jó a fénymagnak Akkor a fellélegzés, S jó világba vezeti a felfelé Futó egyetlen éren át, Ha gonoszat tett, akkor Rossz világba hát, oda Ahol sírnak a fák, Ha rosszat, s jót, Mindkettőt, akkor Az emberi világba, újra beleszáll, S vándorol életeken újra át!
99. ének A belélegzés úgy száll fel, Mint a felkelő nap Néki a Nap nyújt támaszt, A szent nap a szemben Elveti a fényét, a látó Szemnek örömtükrében. Ad néki a nap látást, Érzelmet, odaadást. S repíti benne a nap A fényes szárnyát, Hogy érezze a szem A szépség boldogság Vonzását. 55
100. ének A fellélegzés Csodás erő Az ő nagyszerű műje a hő, S ha egyszer kialszik létbe, Az észben gyűjtött hővel a Többi életerővel Újra testet ölt az ember.
101. ének A kilélegzést mindig hallja A föld Istenanya, S az ég maga, S bennünk támogatja, Törvényével vigasztalja Az embert a lelki világába Kíséri a nap magja.
102. ének az összelégzés magja, legyen jó és tiszta, ez a terjeszkedés alapja, a tiszta levegő világba, odaérjen minden vágya, s a csodás égnek kék sátrába, a napszerű kék színű sátrától kapja, ez a szellemi jussa. 56
103. ének A szétlélegzést a szél támogatja… A természet szárnyát Az emberben kitárja, S amire szüksége van A csodás léleknek, beléfújja. A néma Testnek ő a Lélegzésnek Tápláléka.
104. ének Amint az ész utoljára gondol, Célra gyűjti lelki erejét, vérét, S erősíti szüntelen az ember bölcsességét, S a pillanatnyi gondolattal Lép a lélegzetbe, s beleszáll a hőbe, S a lélegzet pedig a lélekkel együtt Az elképzelt világban elrepül!
105. ének Nem fogynak el ama Halhatatlannak utódai, Ki a saját lelkét lélegzetét ismeri.
57
106. ének Ki megérti Odabent a lélegzetet Forrását, otthonát Alapulását, A Külső világban Ötfele oszlását Csak az éri el Az örök életet.
107. ének Aki Brahmanban él Vággyal osztja szét Minden birtokát! Mert a halálnak kell, Hogy a itt a földön Szentelje fel magát, Mert a bölcs, ha visszaNéz múltra, az ősökre, A földi halandókra.. Ő hiába néz a jövőbe Elítélt a Pusztulásra. S mint búzakalász Születik újra, s újra! Minden embernek hull A magja a földbe, s újra Tűzként jő a világra. S vendég a föld lázában, S a föld vizet ád ajándékként, Hogy az ember földi vágya csillapodjék! 58
108. ének Keleti mítosz – Manas síkról kapott Az életet a földre A Hold árnya küldte. A szép holdkirályné, A szerelemet, a sugara Selymével bűvösen A közepébe szőtte, S elküldte a szép földre. Mert a szent hő Benne csak nő és, Ha nem figyel a lidérccel, A sötéttel összenő! S elindult keletre, Hogy híre menjen, Hogy az égen ő A fénykoszorús
Titkos éjkirálynő, S átszelte a fellegeket, És suttogta a magas hegyeknek A föld magasán lakó Isteneknek, Ahol az élet vize fakad, S az ő égi fénye reá tapad. S az ő vágya, az égi násza A vízen érzi, látja az ő Szép misztikus arcát a Víz vágyó tükör világába S a Hegyek Istene őt Szépen átkarolja, S az ő kettőztetett ikermása, Kikel a föld magjába, S áldást ad reá, A hegyek Atyja, Ha akarja.
59
109. ének Bölcs gondolatok ezre, Ha nem lenne, A szív és nem lenne Szeretetben. A lélek éhen, Szomjan kihűlne, S a föld ürege Ajkán elnyelne! A Versírás szép, Gyönyörű, lelki játék, Manas síkról Kapott Ihlet, Bennem lelki Harmóniában Leadott fények Kerengenek.
110. ének Beszélgetés a Teremtés terén az Úrral Tolakodik a Tűz Isten Tűz az én jelmezem Nélkülem meghal Az ember a földi létben, Én készítem el az ember Áldozati lelki eledelét… 60
111. ének Had süssek én, had! Tolakodott előre a nap! Fényes-meleg jelmezem, Az embernek, földnek A boldogsága, s álma… Az én arcom tükör lenne a csillogásba Szívem ütőerében él a lélek, Vele nyugszom, vele kelek… A lelkem lát, ő szó fejemre Fényes Koronát, s Egyesítem velem az ember világát, Élettel töltöm fel A föld termő világát!
112. ének Had világítsak! Tolakodott a Hold. Tudjátok meg ott bent, földiek hát Én uralom égen, földön A fő Istennek birtokát! Felhőkben bujdos az én lelkem Égre, földre kiterjed figyelmem! Gondoskodom, hogy földön, s vízen Legyen bő áldás fényem, a lélek itala Lelkem, a lelkek Koronája, A földi élet megóvása én vagyok!
61
113. ének A Vizek tiszta álma Az életnek forrása Ember, hallgasd A szív alatt fakad Forrásvíz után vágy A legendás csodaszarvas Az erdőn szellő suhan át. Vigyáznak reánk a nimfák S ha látjuk odafenn Felderülni az eget, A föld nevében Dicsőítem a mennyeket, S elkezd repülni a Szívemnek szárnya. S minden virág, S minden fa az ő lakója, Óh, az Úr is hallja, Mintha szívem vére Köztük folyna…
62
114. ének A nap lélegzetből kél fel, S naponta lélegzetből Nyugszik le újra Amit az Istenek megszabtak Egykoron azt követik ma is. Hasonlóan a lélegzet Tartja az embert, s a napból Száll belénk életerőnek! Azt mondta a Varnadéra bölcs Kiáltva mondom Nap voltam egykoron Éppen így az emberek, ha felismerik Az eget, a jeleket, a tetteket A mindenséggé válik. S nem tudják meggátolni, Sem ember, se Istenek Ebben, mert ő a Lelke azoknak.
115. ének Aki más Isteneket imád, S azt mondja, más ő, S más vagyok én, hát ő Nem bölcs, ő Istennek Házi barma.
63
116. ének Isten a tűz képében Brahman Tűz képében Volt az Istenek között És pappá lett, az emberek között Égi harcosból lett, földi harcos. Harcosból polgár, Polgár Szolgából szolga. Azért szeretne tűz által Az ember szállni az Istenek közé, és papnak Születni az emberek közé Mert ebben a két formában Nyilvánul meg, Közvetlenül azt mondják A Szanszkrit bölcsek!
117. ének Bár háromrétű e világ Mégis csak egy ez a „Lélek” Bár egy a lélek, háromrétű, ugyanakkor Ő a valóság által, eltakart „halhatatlan” A lélegzet halhatatlan A név, és a forma valóság, Ezek tartják el a lélegzetet Óh Istenem érted a földre születtem, A lelkem önragyogásában, lélegzem, Tetőled kapom Brahman a lelki erősségem! 64
118. ének Óh, ha az ember Nem ismeri fel A földön saját világát Az élet folyamát Akkor, ha ő nem ismeri Akkor nem is segít neki. Vagy amit nem tanult meg Az ember, az sem segít, Vagy amit nem tett meg És ha valaki eme tudás Nélkül cselekedett Valami nagyot, s jót Elfogy annak az égtől jutalma, A Lélek világának Kell szentelődni, aki Lélekvilágnak szentelődik Annak nem fogynak El sosem a tettei, mert A lélek, megteszi néki, amit kíván.
119. ének Atyánk három lelki eledelt Szabott meg magának A lélegzet, az ész, s a szó. I. Sokszor mondják, nem láttam Meg, mert máshol járt az eszem. II. Nem hallottam meg, mert Máshol járt az eszem, Bizony csak ésszel hall és lát az ember… 65
120. ének. A testben élő ember Kiszolgáltatott A fájdalomnak, És az élvezetnek… A Testetlent nem érintik Ezek a földi terhek… A szél, a felhő, a villám A mennynek dörgése Felszállnak ők a Világból, Testetlenül A fénybe. Igaz alakjukat Elérik az égbe! Hasonlóan száll le A testből a lélek… Az elnyugvásban A legfelső fénybe száll, Így ölti fel igazi Alakját. Itt így kószál a lélek, Hölgyekkel kocsiban, Barátokkal mulat, Játszik, örvendezik, És nem törődik a testtel.
66
121. ének A vágy, döntés, kétség, hit Hitetlenség, bizonyosság, Bizonytalanság, szégyen, Megismerés, s félelem, Mindezek csupán Az ész alakjai, ezért Ismerjük fel az érintést Akkor is, ha hátulról érnek Hozzánk.
122. ének A szó, a hang, ez részint véges, Részint végtelen… A lélegzés, következő Belélegzés, kilélegzés, szétlélegzés, Fellélegzés, összelélegzés, Ezekből áll a lélek vágya, Szóból, észből és lélegzésből.
67
123. ének Ugyanezek alkotják A három világot. A szó a Földi világ, Az ész a levegő ég! A lélegzet pedig az égi Világ. Ugyanezek alkotják A három tudást! A szó a Himnuszok tudása, Az ész a varázsigék tudása, A lélegzet a dalok tudása. Ugyanezek alkotják az Isteneket, Az ősöket, az embereket, A szó az Istenek, az ész az ősök, A lélegzet az emberek.
124. ének A szél nagyzenekara Kíséretében Azóta csodálja A sziklák orma, A hegyek kórusa, S a holdanya, Hogy az élet magja Tőle fakad a Szent forrásba. S a lótuszvirág Az ő szent fényének sarja, S megtermékenyíti Önmagát a magja. 68
125. ének Ugyanezek alkotják a megismertet, A megismerendőt, és a Meg nem ismertet Minden megismertnek Szó alakja van Mert a szó megismert, Ebben segíti azt, ki tudja ezt… Minden megismerendőnek Ész alakja van, mert az Ész a megismerendő, Felismerendő alakú Köti őt magához az ész. Minden meg nem ismertnek Lélegzet alakja van, mert A lélegzet a meg nem ismert, Ebben segít az ki tudja ezt. A szó teste a föld, Fényalakja a tűz, Ezért addig terjed a föld, És a tűz, ameddig a tűz elhatol (szó). Az ész teste pedig az ég Fényalakja, A nap pedig ezért, addig terjed, És az ég s a nap ameddig Az ész lehatol! Az ész teste pedig az ég, Fényalakja a Nap, ezért Addig terjed, ameddig az ész elhatol. 69
126. ének. És ez a kettő szerelmeskedett, Ebből született a lélegzet, Ez Indra, vetélytársa nincsen, Mert csak egy másik lehet. Vetélytárs nem lesz annak Vetélytársa, ki tudja ezt! A lélegzet teste Pedig A vizek fényalakja a Hold, Ezért addig terjednek a vizek És a hold, ameddig A lélegzet elhatol… Ezek hárman egyforma nagyok, És végtelenek, s aki végesként Szentelődik az véges világot érdemel, Akik végtelenként szentelődnek, Azok végtelen világot érdemelnek.
127. ének A szem minden forma A szemből keletkezik, A forma néki dicshimnusza. A szem a test dala, szívdobbanásos Ő minden formával azonos. A szem, a formák Imádsága Mert égen, földön ő a formák Meghatározó felső világa… Mert a szem az ég szeme, S készteti a lelket győzelemre Áthelyezi a lelket Isten közelébe S kivirágzik benne a Teremtő képzelete. 70
128. ének Egy igaz bölcs atyába Isteni halhatatlan Életerők szállnak Ő elrendeltetett az égből Kikristályosodásnak Szíve lelke eget szolgáló A Földből és a tűzből Beleszállt az Isteni szó Az Isteni szó jelentése Bármit mond, valóra válik. Az égből és a Napból beleszáll Az Isteni ész, az pedig ami Által az ember megélő A tökéletes gyönyört, Ami által nincs gondja többé. A Vizekből és a Holdból Beleszáll az Isteni lélegzet, Ez pedig, az bárhol is járjon, Meg nem inog, s baj sosem éri.
71
129. ének Óh, aki ezt tudja az bölccsé válik, S minden teremtménynek Lelkévé válik! És olyan lesz, Mint ama Istenség… És ahogyan minden teremtmény Ama Istenséget segíti Ugyan úgy segíti minden Teremtmény Azt is, ki tudja ezt. Ám, ami fájdalmat Szenvednek a lények, azt megtartják, Hozzá csak a jó megy, Mert nem megy rossz az Istenhez.
130. ének Ember elhiszed? Háromrétű a világ, Név, forma és tett… A nevek között a szó Minden név dicshimnusza. Minden név, tudjuk, A szóból keletkezeik. (usztha) – felemelkedik. A szó a dala –szama, mert A szó minden névvel azonos (szama) magja A szó Imádsága (Brahman) Mert a szó maga az Isten S ő hordoz minden nevet (bibharti) a szó az Ige! 72
131. ének A Test a tettek dicshimnusz Minden tett a testből keletkezik. A test saját maga dala, Mely őt boldogítja… Ő minden tettel azonos A Test az imádsága, A test legyen Isten imája. Hogy egészsége ragyogtatja Önmaga forrását kutatja, Önmagában gyönyörködik Sokszor elhagyja hite, S magát megveti, gyűlölködik, S ha olykor felnéz az égre Éled a teste szivárvány színébe.
73
132. ének Az ember álmába minden Érzékszervét magába húzza vissza. A lélekember pedig a szív Üregében bújik el, és Mikor elragadja az álom, Fogva a szó, nem hall nem lát. Az álomban, saját világaiban Vándorol az ember, és viszi A többi érzékszerveit Magával, és vándorol Kedve szerint a testben, S amikor oly mélyen aluszik, Hogy semmiről sem tud, akkor A jótevő ezekbe bújik, Ezekből hetvenhétezer fut ki, A szívből, a szívszövedékbe Mint Herceg, mint Nagykirály Úgy hever ő túláradó Gyönyörben, a szívszövedékben.
133. ének Szemeddel látsz, Szíveddel, lelkeddel Érzel… ha valami fáj Istennek Panaszold el! S majd meggyógyít Az ő szeretetével. 74
134. ének Ahogyan a Pók kibocsátja fonalát Ahogy a tűzből pattognak a szikrák Úgy lobbannak elő a lélekből a Lélekerők, életerők, minden világok Minden lények és minden Istenségek Titkos tanítása ez a valóság-valósága Valótlannak tűnik az ember számára. Aki kutatja rejtélyt, megtalálja, Mert az életerők a valóság és a lélek A valósága azoknak…
135. ének A hét mulandótlanok Szolgálatában levőket „Rudrához” a szem vérével kötődik, üreg „Pardzsangához”, a szemgolyó partjához a szemcsarnok vizével kötődik a Naphoz szivárványhártyával kötődik a Tűzhöz a szembogárral kötődik a Földhöz az alsó szempillával a felső szempillával az Éghez kötődik, Étke nem fogy el, ki tudja ezt!...
136. ének Szája előre áll, Talpa felfelé Van egy ilyen csésze, pompával tele. Ennek a peremén hét bölcs lakik, Nyolcadiknak a szó, az imával való. 75
137. ének Szája előre áll, talpa felfele Van egy ilyen csésze, ez a fej, Mert a fej olyan csésze, Melynek szája előre áll Talpa pedig felfelé. Pompával tele a Pompa Az érzékszerveket jelenti. Velük van tele. Peremén hét bölcs lakik Az érzékszerveket jelenti: Itt is az érzékszerveket említik Nyolcadiknak a szó, az imával való, A Nyolcadik a bölcs És ez az imához kapcsolódik.
138. ének Mert a két fül „Gautama” és Bháradvadzsa Egyik fül ez a más az. A szem egyik Vísvamitra a másik Dzsamadagni. A két orrlyuk Viszishtha és Kasjapa Végül pedig az érzéki, egyedül Álló nyelv „Atri”, a nyelv eszi az ételt, Atri jelentése „evő”, „Atri” mindenek Evője az, minden az étke Annak ki tudja ezt… 76
139. ének A Brahmannak kétféle formája van… Az alakzatos, és az alaktalan, A múlandó és az örökké való Az álló és a mozgó, a való, és a túli. Az alakzatos, ami a széltől És a levegőtől különbözik.
140. ének Ez a múlandó… az álló és a való Az alakzatos, múlandó álló és a Való lényegét a nap alkotja, Mert a való lényege a nap.
141. ének Az alaktalan a Szél és a levegőég, Ez az örökkévaló a mozgó, és a túli Az alaktalan örökkévaló mozgó, és túli Lényegét a napkorongban lévő Ember alkotja, mert a túli lényege a Napkorongban lévő ember.
77
142. ének Kérdem Istent, ki vagyok, lehet, hogy Maga az Isten, vagy egy hangcső fénykürt?, Mely nékem égi érzelmeket küld, S egy napon megvilágosodok a Nap engem kitölt, s engem a Nap Az Isten karjaiba ölt.
143. ének A lélek, mely bennünk él Itt az az alakzatos, mely a lélegzettől És a test üregétől különbözik Ez a múlandó álló és a való. Az alakzatos, múlandó, az Álló és való lényegét pedig A Szem alkotja, mert az Az itteni lényege a szem.
144. ének Alaktalan viszont a lélegzet, És a test ürege. Ez az örökkévaló Mozgó és túli lényegét a jobb, Szemben lévő ember alkotja, mert A túli lényege a jobb szemben lévő ember.
78
145. ének Ez az ember olyan színű, Mint bíbor királyi köntös, Mint fehér báránybőr, mint Egy piros bogár, mint a tűz világa, Mint ahogy villámlik hirtelen! Bizony, úgy ahogy villámlik, hirtelen, Úgy lesz boldogsága, ki tudja ezt.
146. ének Óh, ha az ember nyugovóra tér És élvezi ágyát, és az álmát. Túllépi a Halál formáinak Világát, S bejárja az ember mindkét világot. Mégis változatlan maradhatott, Olyan, mintha gondolkodna, Olyan, mintha kóborolna, Mert mindig túllépi a halálformák világát!
147. ének Titkos Tanítások Verse Van a jobb szemben egy ember, Kit gyújtólángnak neveznek. A Rejtélyes neve Isten, az Istenek A rejtélyeset kedvelik, A nyilvánvalót, kerülik. 79
148. ének A bal szememben a képmására Ott lakozik a hitvese „Virádzs” (virág). Ők a Szív közepében ölelik Egymást, a szív vérében, s Befedi őket a Szív szövedéke. Útjuk az Istenhez felfelé futó ér!, Mint ezer ágazatú hajszál, olyanok A szív jótevő erei. Folyékony ételük Rajtuk átfolyik, ők a testnél Válogatottabb étkeket fogyasztanak.
149. ének Kérem Tőled, ember. Diák kérdések. Mondd, ha tudod, Mi is a tűz alapja. Különös: a szó – mi a szó alapja Tudd meg – a szív, a test, Míg lelked alapja a belélegzés, S a belélegzés alapja a kilélegzés, Mi a kilélegzés alapja, a szétlélegzés. A szétlélegzés alapja a fellélegzés, S a fellélegzés alapja az összeölelkezés.
150. ének A Lélek múlandótlan, Mert el nem múlik, Tiszta hozzá semmi sem tapad, Meg nem inog, kár sosem éri. 80
151. ének A fa: olyan az ember, akár a fa, Ő az erdő hercege. Haja a levél, bőre a kéreg, Bőre alatt a nedv a vére. Ha megsebzett, a vére csorog, Húsa a fa, ina a háncsa, Csontja a közép, veleje a bél, Ha a fát ledöntik, akkor Gyökeréből újrafakad. S milyen gyökérből Nő ki az ember halála után, A Brahman Isten gyönyörű Megismerés, legfőbb Java az adónak, s annak Is ki lábát megveti, és tudja őt.
152. ének Nem tudni, mi ez, jó vagy átok, Amikor az ember megszületik, Megkötik őt a gonoszságok, Amikor testéből kiszáll, Akkor elhagyja a lélek a gonoszságot!
81
153. ének Az embernek két állapota van. Az evilági és a túlvilági. A harmadik a középső Állapot az álom! A középső állapotból Rálát a két másikra, Evilágira és a túlvilágira. S amikor alszik, innen Vesz lendületet, a Túlsó világba, akkor Mind a két világot Egyformán látja… Az itteni rosszat és a Túli boldogot. Amikor Elalszik az itteni fenntartó Világból vágja ki a mintákat… Így építkezik, saját Fényének erejével. Magában világlik Magának, világa ekkor az ember. Az ember álomba merül, A testből kiszáll, Az alvóra ébren alátekint, Fénytestét felölti, s Boldogan megtér honába Az Aranyló ember a Hattyúkirály.
82
154. ének Alant a fészkére Lélegzőn vigyáz Kiröppen belőle Halhatatlanul Halálon túl kószál, Vágyát követve Az aranyló ember A Hattyúkirály Álomba merülve Ide, oda kószál. Isten, ő számtalan Formát teremt. Emitt örvendezik És nőkkel vigad, Amott szörnyet lát Borzalmat. Öröme kertjét Megláthatód, De őt nem látja Senki sem.
83
155. ének Ha az ember a végét járja, Tanácsra köré gyűlnek Az életerők! Mikor a Lélek elgyengül, elájul! Magához vonzza a kis, apró Fényparányokat! És A szívbe húzódik vissza. A szemben lakó ember Pedig visszaszáll a Csodás Napba, ezért Nem ismeri meg a Beteg többé a képeket! Ekkor magába száll, Nem érez, nem ízlel, Nem szagol, nem szól, Nem hall, nem gondolkodik. Eggyé válik, nem ismer fel, Magába zár mindent.
84
156. ének Azt mondják nem szabad, Az alvót felriasztani, Mert nehéz azt meggyógyítani, Akihez nem tér vissza a Lélek, Ezért mondják, hogy a lélek Éber az álomban, mert ama Dolgokat látja az ember álmában is, Mint amiket az ébrenlét világában. Ezért az ember világ saját magának Kedvére fürdik az álomállapotában A Lélek a letisztulásban.
157. ének Ekkor felizzik a szív csúcs Utána a Lélek kiröppen, Innen a szemen át, a fejtetőn át, Vagy más szerven át. S mikor Kiröppen, magával rántja A lélegzetet, a lélegzet Magával rántja a többi érzékszervet. A Lélek megismerésből áll, Így magával ránt mindent. Megismerőt, Tudása tettei Bölcsessége vezetik, tovább az úton.
85
158. ének Mint, ahogy a hernyó a levelet, Levél végére ér, összehúzza magát, Hogy átlendüljön a másik levélre. A Lélek is a Testet ledobva és a Nem tudást eleresztve, ő is így Vesz lendületet, az új kezdet előtt, Most a lélek egy új szebb formát Teremt magának, az ősök A „gandharvák”. Ők is Istenek között Pradzsapatinál az öregistennel Brahmannál az Istennel, vagy Magas beosztásban levőknél!
159. ének A lélek a Brahman megismerésből áll! Lélegzetből áll, észből áll, szemből áll, fülből áll, Vízből áll, szélből áll, űrből áll, fényből áll, Nem fényből áll, vágyból áll és nem vágyból áll, Haragból, és nem haragból áll, törvényből áll, És nem törvényből áll, tehát mindenből áll…
86
160. ének Az ember aszerint születik, újra Amiből áll, ami szerint cselekszik A gonosztevő gonosszá, jól lesz Az ember, a jótett által és gonosz, A gonosztett által, ezért mondják Azt, hogy az ember vágyakból van, s áll, Amire vágyik azt akarja, Amit akar, azt teszi, amit tesz Úgy alakul az élete…
161. ének Odacsapódik, odajut a végén Ahova esze, és az érzéki szerve sodorta. S ha elfogyott, a tettek Égi jutalma újra cselekszik, Visszatér a földre. Ki vágytalan, vágyai beteltek, Csak önmagára vágyik Abból nem szállnak el Az életerők, hanem Brahmanná válik. És a Brahmanhoz jut el. Ki minden vágyat eléget Halandó, s szívét se félti Örök az és az Istent Brahmant már itt a Világba eléri. 87
162. ének Úgy hever a levetett test, Mint a kígyóbőr Hever a hangyabolyon. A Lélegzet azonban Testetlen, örök ez a Brahmán ez a Tiszta fény.
163. ének Óh a Remény mily nagy Ő követel az agytól, kér! Sokkal nagyobb ő az Emlékezésnél, hisz a Remény lobbantja fel Az emlékezést, s a vágy, Hogy ami szép volt néki A lélek lélegzése, kifejezze Benne óhaját, így Lelked, hidd el, ő a tudatban Szentelődik a reménynek, S így küldi tovább az égnek.
88
164. ének Égnek, földnek kedves Dolgokat csak az teremt, Ki igazi örömét benne leli. Az életet, az igazi célokra A hatalmas örömnek Szenteli a teremtése… Célját meg kell ismerni, Mert a kis dolgokban Elkopik az öröm, s a hit létrehozza A Nagy tettek örömét Akard megismerni Nékie kell szentelődni.
165. ének Óh, Uram, légy Tanítóm, Tőled akarom A nagy dolgokat Megismerni, néked Akarom életem Többi részét Szentelni, Önmagam Hatalmasságát Segíts megélni.
89
166. ének Mikor a szem a Mindenségre nyílik A lélek van akkor a szemben A szem, csak a látásra Eszköze, ha szagol az Ember, akkor a lélek Megy az orrban, Ha szól az ember, a Lélek megy a hangban, Ha hallani Akar az ember, A lélek megy Akkor a fülbe. Ha észlelni akar az ember, A lélek van akkor az észben, Az ész az Isten Szeme, És ő az ésszel látja Az Isten szemével az Örömöket, és élvezi azt Lélekként szemlélődnek Neki Brahman világában Teljesül ezért minden Vágyuk, és világuk Teljesül annak minden Vágya, ki ezt a lelket Megtalálja és ismeri Ezt Pradzsapati mondta Ezt az öregisten mondta. 90
167. ének Óh lélek, téged kérlek, Segíts, hogy életemben Néked szentelődjek! Mert lelkemből Lesz a lélegzetem. A remény, emlékezésem, A lélek kitölti A világi űrt, melyet Maga a lélek szült Belőle lesz a hő, s Belőle lesz a vízerő, A Teremtés elmúlás Belőle lesz a levegő, A lelki eledelem, A Szerelem, s benne A vágy, a tetterő, Belőle lesz az elmélyedés, Belőle lesz a megismerés, Az akarat, az eszme, A szép beszéd, a név, Lélekből lesznek A tettek, a szép igék, A lelkek csinálják A csillagok szaporulatát, Ő más dimenziókban is lát, Ő elsöpri a szenvedést, Átlépi a fekete halált, Mert belőle van Az égi és földi világ! 91
168. ének Az igazlátó Lát fent és lent a hatalmát Délre, keletre lát Északra, nyugatra, Az igazlátó látja A mindenség Mindig máson Alapuló világát! Aki igazin lát Az égre is kiterjeszti Gondoskodását Ő kedve szerint Más síkokat érint. Összekapcsolja a Lelkével gondolatát. És kitudja, hogy a Lélekörömmel Pajkos, játszó kedvvel, Élvezettel, szeretettel Van felöltve. A lélek gondol egyet, S szerelmeskedik, S kirándul minden Világban a kedve szerint, Mert a lélek lát S minden úgy van, Neki lát, ahogy A bennünk, ő a látó, Aki nem úgy lát, azt más Uralja, s eltűnnek világok, S nem jár-kel a Teremtő Minden világába. 92
169. ének A szív és a lélek A szív ürege, ahol Lakik az ember lelke Olyan nagy, akár a világűr, Magába foglalja Az eget, a földet, a tüzet, A szelet, a Napot, a Holdat, A villámot, s a csillagokat! S minden, amit itt A földön az ember Brahman Istentől Jusban kapott… Lehet közös, vagy övé! A Test elmúlik, vagy Megölik, de a Lelket Mely Brahman lelke Soha nem vész el, Mely magába foglal Minden igazvágyat, Mely szolgál a tisztaságnak, Halhatatlan, nem öregszik, Csak a tiszta vágyra törekszik, S ha nem kapja meg, éhezik, Mert az igaz vágya Az igazság akarása. A gonosz vágyat vissza Kell küldeni a rossz Szellemek világának, Melyek földi célok hatalom Célokért élnek, s úgy hajszolják A hamis vágyakat, mintha parancsra Termék a földi szellemeknek. 93
170. ének Az ilyen embernek Az Isteni energiája Elfogy Brahmannál A magas égben Eltűnik a jótettek jutalma Az Isten világában, Aki úgy távozik, ki Megismerte Lelke igaz tiszta vágyát A halál után Bejárhatja az úrnak Sok ezer Palotáját Sok ezer világát! S a Földi önhajszoló Birtokgyűjtő Kiskirályok zsarnoksága Nem üdvözül A mennyek országában.
94
171. ének Gát Mert a lélek a gát, mely Elválasztja a rossztól magát, A világokat szétválasztja, Össze ne folyjanak, Nem töri át, éjjel Se nappal, se öregség Se elmúlás, halál. Minden bűn Visszaverődik róla, Mert Tiszta a lélek vágya, S bűntelen a Brahman Istennek világa, Ha vak, átkel ezen a gáton, Látó lesz újra a fenti világon, S ha éjszaka lesz, akkor is Brahman fénylő napja Fogadja az örök Világosság áldáson.
95
172. ének Bőségként lakozhik étel a szóban, Az igazságban, a belélgzésben, A kilégzésben, tettként a kézben Járásként a lábban, s ülésként Az árnyékok székében, Mert bizony az ételtől nő, Gyarapszik az erő, a hő.
173. ének Óh, mily különös csoda Én vagyok az ételek hona Én vagyok az evője Én vagyok ember a világ Szülötte, s az Istenek Ős örök Köldöke, Aki engem a fölnek ad Az engem itt jóllakat. Vagy olykor étel, ételevők evője Uralkodom a lét felett Istennel össze vagyok szőve Így hangzik az ő szava, Az Úr titkos, bölcs tana.
96
174. ének Az ész sáncain a Lélegzet van belül, A lélegző Istennek Minden földi ember Lény, lélegzik kéretlenül Mindenben az Isten Lelke lélegezve Az űrben egyesül.
175. ének Tűzáldozat Míg az ember beszél, Nem lélegzik, Mert nem tud Belélegzeni, Így az ember A belélegzést a Szóba áldozza fel, S míg ó lélegzik, Nem tud beszélni, Így a szó a Belélegzésben Áldoz, el nem Múló e két Szakadatlan Áldozat az Ember ébren És álomban Szüntelenül műveli, A többi áldozat Ezekből áll. 97
176. ének Még mielőtt felszáll a harmat Hő dalom a napnak, A Tüze imádásának, S amikor lángrózsákban Ég az Isteni tűz, s örömében Fényeket teremt, Fényeket szerte szétűz, Az égi világban Ég és föld között Szikrában Pajkosan űz, S az Isteni tűz figyel, hallja Miként belehal az Ő fénye a napba, s Száll a lélegzésben Száll a szélben, s tőle Világít a nap, mert ő is Elhal, ha a fényét Elemésztik a hamvak S mikor föltöltődött A napsugár ekkor Többi fénye a Holdba száll Lélegzése forog a szélben, Isten kisebb lángja lobban Amik a Hold birtokán világít. S mikor a Hold, a Térség végére érve Akkor Isten lélegzése tovább száll a szélbe Isten lángja lobban a villámba Rövid élete elhal a cikázásba S elszáll fénye a szélbe, Isten Lélegzése továbbél a szélbe. 98
177. ének Így az Istenségek A fényben a szélbe Szállnak, halnak, S mégis megmaradnak, S ha kell újra Fölemelkednek Égnek, földnek Tüzet adnak S felettünk Az űrben a Végtelenség Idejéig uralkodnak.
178. ének Ha valaki az OM Szótagot ismétli, Előre hajtja az, Odajut a Napba Levedli a gonoszt, Mint kígyó a bőrét S a dalok s a zenék Brahmanhoz Vezetik eme Élet feletti helyről Látja az embert, A vár urát, Bölcsek hirdetett világát. 99
179. ének Ha az ember álomállapota Az ember egységébe tér, Magába száll, azért Mondják, hogy alszik. Fölszívódik benne Az álom, fölissza Magát a saját Gondolatából.
180. ének Mondá a bölcs, 16. részből áll az ember Ne egyél tizenhat napig. De vizet igyál, kedved szerint. Ha iszol, nem távozik el belőled a lélek, Mert ő vízből éledt… A lobogó tűz egyetlen kis fényben húzódik vissza, Egyetlen részben, a tizenöt részed. De képtelen a tudás szavát idézned, S visszalobban beléd a tudás lángja, mert Ételből sarjad az ész, vízből a lélegzet, S a hőből sarjad a szó…
100
181. ének Ezotér titok Lelkem összeszövöm Az Isteni titkok Dermedt álmával, Átjárom gondolatom sugarával. Nem lehet, hogy az Úr Maga után Lezárta volna az eget! Gondolatban, hiszen Más-síkon-lépkedek! Víziók folyamatából S ha végül magamra ébredek, S lezárom utánam az eget Saját tükör-világommal Találkozni jól esett, Nem kaphatok tőle szebbeket, Nélküle úgy érzem, Üresnek érzem az életet, Nélküle a földbe sűllyedek.
101
182. ének Istenem, ha majd elfogyok, mint a hold, Megjegyzed, lelke, kié volt? Az ember szívében kész a harcra, Körbeveszi az embert Ősi vihar égből leszakadt nagy darabja S a földet az orkán véresen átkarolta, S az emberben a félelemtől üvölt az erő, Mintha a bánat bennünk Dráma operát, Óriás hangja, kottázott, fejjel harsognak Egyfolytában, taktra.
183. ének Óh, halhatatlan Örökös reményem Tegyél az égi tűzre fát, A Teremtő nékem Majd szellemi aranyat ád. S bölcsességgel Viseli a halált. A Tudás pompás koszorúját. S az öröm égi sejtelme Az égi tűz lángját viseli, A titkok örök valóságát!
102
184. ének Föld az Istenek kalodája, Az ember, tudat homálya, A mély révedésben Kutatja önmagát A titokzatos Atyát. Valami súgja a megújulását, Az ős erőnek keresi, Folyton áramlását, Az Erő áradat tavát, A nem vénülő folyamát, Hol van az a dimenzió tér Ahova az ember hazatér Az Istennek kihágott, Útjára oda, melyik síkon ér? A Lélek a tűzvilágban él, S majd a szél Világában ér, Elsodorja őt a szél az ő derűjén, S az Isten fővilágában mikor ér? Mikor árad meg a Lélekben az ég, Mikor nyeri el az örök életét, Mikor adja vissza neki az ég, Az embertől ellopott tüzét! Várjuk az ég üzenetét! Hányszor kell még az égi tűzbe Dobni a földi teste fájó keservét.
103
185. ének Kigyújtja fel bennem Az örökös tüzet Ki röpíti, ki küldi Belém az eszméletet, Ki küldi a szólásomat, Feljövök majd Uram, haldd, Hozzád, mint lepecsételt fény Örömére az Úrnak Ha tiszta lelkek Egymásba borulnak, Örömfényt gyújtanak az Úrnak.
186. ének Isteni lét A Civilizáció kételyes nyomán Tátong a Halál, az ember csak Átrohan az életen, Miért nem omol A halhatatlanság örök tüze a létben, Mely visszavezet az Isteni gyökerekhez.
104
187. ének Istenem, életem a földnek űzött árnyéka. Anyaföldem, Miért vagyok rajtad Árva bűnos szolga, Tűzben ég lelkem, Vágyom az igazságra, Álmaim forrása Folyton – lázba… Szeretetem az eget Uram csengi körül Nélküled életem Sziklává kövül, S az Isten néz reám le! Itt élek a földön, mint Parányi kis liget szépe. Szívem sajog, A titkok tengerében S a szent fény hevíti lelkem, S vágyon az Isteni örök Igazság szépségében lenni, Megalvadt tiszta érzésekben. Az örök valóság égi Lepecsételt fénye Jusson el az örök tűz A lelkünk mélyében.
105
188. ének S nézem az áldozó barmokat, Tejük kifejve, fűvel, Vízzel telve, belül Velük az áldozathozó Is örömtelen világba kerül! S egyszer egy látomás Futott rajt keresztül, Atyám, Istenem, engem Kinek adsz, hisz jó vagyok, Mindenem szétosztok… Jóságban sok embert megelőzök, Sokkal együtt megyek, Mit tervez velem Isten, Mivé leszek Atyám, kérdelek! Nézz a jövőbe, nézz vissza Az őrökre, a múltra. Pusztul a halandó, Mint a Kalász és Születik újra. Lelked teljen fénnyel majd eljutsz az örökhöz az égben
106
189. ének Mert múlandó Az mind az égnek, Amit a földön Kincsnek vélnek! A múlandóval Az örök el nem érhető. A szív igaz tüzével, S a múlandóval Az örökhöz érek!
190. ének Mi nem látható, Túl van a szemed világán, Az még nem valótlan világ, Ki érzi a szív üregében A legbenső titkot, S a lelkében igaznak érzi, Túljut az élvezeten, s a gondon.
191. ének A Bölcs, elvetve a dolgot Lényegre tör, Hallja, s érti a halandó Örülni örvendezik az Örülnivalón, S vágytalan otthon Nyílik előtte… 107
192. ének A vágy-bíratlan otthon, Túl van a Tetten, S a nem tetten, Elmúlt a földi Sok, apró kívánsága, Ilyen az Aszkéták otthona. Túl van a jón, s rosszon, Kevesen vannak, Mint ők, ki túl van A jövőn, túl van a múlton. Míg az ember legtöbb titkon, Titkos vágyva vágyók!
193. ének Amint a föld előre halad, S a tudós tudásos szavak, Amit a tudósok tanítanak, Ez a legkülönb alap, Ez van legfelül, S ez az alap a Brahman Teremtő atya világában él, S örül.
108
194. ének Amit Tanítanak, legyen benne Az igazi fenti alap, Ami a szerénység alapja, Abból összegyűl, és Soha, a lelke ilyennek Ki nem hűl, ez az alap, Így hangzik OM.
195. ének Az OM szótagot tudónak Minden kívánsága Teljesül, e szótag, A legnagyobb szótag, S ha a halandóban él, S ráfigyel, ez az életben A legnagyobb jel! Mert ahogy kimondod E szótagot, hogy OM!, Ez maga a Brahman Isten, E szótag körülveszi a Szívben a lelket! S a kicsiknél ő a legnagyobb, S mindennél mégis kisebb, De a nagyot meghaladja Gondja, tűnőtlen él a Szívében, Lelkében, Testetlen, Őt az ember, a Teremtő kegyéből Vágytalanul látja… 109
196. ének Olyan, mintha nem is való, Olyan, mint az álom, ahogy A Pók mászik elő a fonálon, Ahogy a fű sarjad a földből, Ahogy a haj fakad a fejből, Úgy fakad a múlandótlan égből, Minden, ami van e világon.
197. ének Izzón terjed bennünk Az Isten, az élet Sarjad ebben… Majd a lélegzet, ebben Az ész, s igazság, világ. És öröklét az Igazi tettben.
198. ének A mindent tudó, És ismerő, felizzik A megismeréssel, És mindebből fakad A Brahman, a név, A forma, s az élet!
110
199. ének Sokasodjatok, Szaporodjatok, Ezt kívánta a víz, Ő alkotta meg Az ételt, s ez úgy Van, ha eső esik, Terem bőséges étel. Vízből lesz az ember Itala, étele.
200. ének Gondolkodás előre Visz, a hőből lesz A víz. Ha a nap Heve fűti az embert, Izzadni kezd, Víz lesz a hőből, S ha meleged van, Vizet iszol, hőtől Szomjazol.
111
201. ének Ő az OM, a teremtés Legnagyobb költészete. Aki ő, tudja, nem hal meg Soha, se nem születik többé, S nem lesz semmivé, s ő Nincs, valahonnan Őskorból született meg, De ő sose szakadatlan, Ha a test meg is hal, Őt meg nem ölték, Mert, ha öltnek hiszi Magát, az ölt és Ölőnek, az ölő mind Kettő téved, nem öl az, És meg nem ölhető, Mert aki az OM-ot, A Teremtőt bírja Ülve, messze vándorol Heverve, a létet körülveszi, S józanul, örömittasan,
112
Szeretetben ittasult, Józan Brahman Istent Igazábul kevés az Ember a földön, Ki őt ismeri, baja Megoldódna…, mert a Lélek távol áll a szavaktól, Az értelemtől, A sok tanulástól, Csak akit ő választ, Az érti meg őt! Annak ölt majd Testet magától, S e kis léleknek, Mely óriás a Brahmantól ered, Néki rakjatok Naponta tüzet, A szív üregében Rejlő Isteni fénynek.
202. ének A Bölcs szava hasson át, Ki nyugtalan, ki csak Eszik, iszik, felszíneknek Él, s mulat, ki nem hagyja el A hibás, sok utat Ki békétlen kedélyű, Az hiába kutat, Ki a Teremtőtől Messze jár, Úgy falja fel a Fohászt, hogy Gondolata messze száll. A szeretet nem Öleli lelkét át, Úgy falja be az Imát, Mintha látná A kísérteties halált, Félelmében.
113
203. ének A Bölcs szava! A Tudós ember, vagy Halandó ember, fékezze Szavát, az észben Azt, az eszméletlen ezt, A Roppan nagy lélekben Ezt, pedig a Béke lélekben.
204. ének Bölcs monda: Állj fel, és eszmélj! Keress, s találj Kiválóbbakat a Kiválóktól, és Figyelj minden szavukra. Az borotvaélén haladni, Ez a Brahman ajtaját nyitja, A bölcs ezt tanítja.
114
205. ének Bölcs szava Hallás, érzés, látás, Szaglás őt nem éri, Nem múlik, örök, és Mindig megmarad. Nagynál nagyobb, Végtelen, nincs kezdete, Szabad a haláltól, Aki ezt megérti! Óh, annak bölcsessége Építi a Teremtő otthonát! S ki meghallja, és Továbbadja az ő tanát!, Aki a legfőbb titkot, Beavatott Brahman Lelkésze vagy, Halottnak elbeszéli,
Az a végtelent eléri! Útját a Teremtő kifelé fúrta, Az embernek kifelé esik nézése, Legbenső lélekre pillant Mindig a bölcs az Örökre vágyik, erre visz az útja. Ha a láng kicsap, Az áldozó lelkedben, Áldozz tüzeddel a Holdnak berkeiben. Legyen bőséges évszak Istenek javára, Legyen bőség Brahman Isten birtokában, A Hold udvarában, A hét szűkös világba, Áldozásra, Imára.
115
206. ének Bölcs Hangja Kinti vágyakat Hajszol a balga, Hálóját veti rá A halál atyja! A bölcs, azt tudja, Mi a halhatatlanság Komoly útja! Hát Múlót öröknek Miért is akarna? Formát, ízt, érzetet, Hangot és szagot, Csakis a lélek fogja fel, Tapasztaláshoz más, Hogy is juthatna el? Az álom, és ébrenlét Állapot, véle látható, Nem retten a bölcs ember, Ha Roppant lelket tudó, Ki értőn, idebent Tudja a Szeretetlelket. Az urát, múltnak És urát a jövőnek, Az a bölcs ember, Már nem ismer Többé a világon félelmet, Bizony nem, bizony nem. 116
207. ének Előbb volt ő, Mint a hő, Az ősvíznél is előbb való, Ő a dolgok mélyén rejlő, A lényekben megnyilvánuló, Ő Aditi, a lélegzet Pattan elő, ő A lényekkel Együtt születő, Úgy rejlik a lélek, Úgy rejlik a Teremtő, Mint tűz a tűzifában, Mint jól fogant Magzat, az ő Anyja ölében, Az ébredők hívják! Így lobban elő Hajnali áldozásban, Tűz képében! Óh, a nap belőle Kél fel reggel, S elnyugszik ő Újra benne… Mindenek fölötte Való, s minden Isten az ő szülötte! 117
208. ének Mondja a Bölcs Ami itt van, Az van ott is, Mert az csak Ennek a mása. Ki megkülönböztet, Halálból bukik Újabb halálba, Árpanagyságként Van a test közepében, Múlt, s a jövő, ura Ma is, s holnap is Ő van a létben… Óh, Hüvelyknyi ember, Te füst nélküli lángnak Képében ragyogsz. Ki tuja a múlt és Jövő urát, az Többé meg nem inog.
118
209. ének A lélek az emberben: A belégzést felvezeti, A kilégzést visszavezeti, Középen Trónol törpeként, Minden Isten őt tiszteli! Ha vége a testnek, Belőle elszáll, s változatlan Marad. Ilyen a lélek, Az emberből, az égbe Hazaszalad.
210. ének Ki a születlen szellem, Tizenegy kapus várát Uralja, s meg nem inog, És ő örök lesz, Testéből megszabadulva…
211. ének A halandókat nem a Belégzés és kilégzés élteti, De az ad nékik életet, Ki e kettőt is működteti.
119
212. ének Óh, Tűzből kibomló ember, Te lángész, Lélekből, szellemből élsz, Ő vízen lebegő hattyú, Ő a nap az égen, Ő a nap fia, az ő Lelke a tűzifa, Emberben, törvényben, Térben, égben lakozik. Vízből, földből, Kőből, rendből Születik.
213. ének Isten formáját a látás Fel nem fedi, nem éri Fel őt senki szeme. Szívvel és ésszel a Szívben időzik, Halhatatlan, ki őt Megismeri.
120
214. ének Egyszer egy Lélek mesélt, Elmondta az örök Brahman életének Titkos lényegét. Tudd meg ember, a Lélek halál utáni Különös történetét! Ki-ki, tette és tudása Szerint anyaölbe kerül, De csak egyesek, Mások, újraszületve Fákká testesülnek. Kavarodnak jó És rossz cselekvések, A lélek mérlegén, Mérik az égiek Adnak hozzá, vesznek, Míg egyszer kiegyeznek, S többé nem hibásak, Többé nem születnek.
121
215. ének A lélek nem ejt foltot rajta, A többi, a szem hibája, Mindennek szemem Az egyetlen napon, Így nem ejthet foltot A lények lelkén, A külső lét árva Siralmak világa.
216. ének Az ember álmában Is éber marad… Képeket alkot, Követve Vágyakat. Ő az, mi tiszta, ha Elméje nem kóros, Nem fordul vigaszra, Ő a Brahman, Örök az ő neve, Benne szunnyad Minden világ, Nem lépi túl semmise…
122
217. ének Ahogy a tűz a világban Szétszalad, és hűen Mindent magához Ragad, simul hát, Ekképp ölt a lélek Számtalan szép És csúnya ruhát, A Lényekben rejlik, Ott van, s mégis Kívül marad!
218. ének A Lelkek Lelke, Múlandók Mulandótlan! Sokak egyetlene Szüli a vágyakat… Aki ölt, bölcsen Idebent tudja, Az örökre boldog, Más pedig soha.
123
219. ének Ahogy a szél a világban Szétszalad, és magához Mindenhez simul, Ekképp ölt a lélek Számtalan ruhát, Lényekben van, Mégis kívül marad.
220. ének E belső lélek, minden Létező ura; Egyetlen, önmagát Megsokszorozza. Aki ölt, bölcsen, idebent tudja, Az örökre boldog Más pedig soha.
221. ének Az Istenből Kiszakadt lélek Leírhatatlan öröm Másnak nevezni Nem lehet céltalan, Miről lehet fölismerni, Ott bent, őt, ha boldog, Repül, fénylik ő, De visszfénye van, ha boldogtalan. 124
222. ének Nap, Hold, csillagvilág, A lélek ott sem fénylik, S nem ragyog Ott a villám az égen, Mely háborút űz, s A földi tűz, melynek Gyökere fent is ég Fényét élvezi az ég!…
223. ének Bölcs szava: Gyökere lent, ága fent, Örökös ez a forma. Ő az, mi tiszta, Ő a Brahman maga, Ki örökös, úgy hívják Paripafa! Semmi se lépi őt át, Belőle jő minden világ.
224. ének A Kiáradt világot ő Mozgatja, ő lélegezteti, Felvillanás, és eszmélet, És Döbbenet, örök ki Megismeri, neki kegyelet… 125
225. ének Ha majd az ember, Mint ruhában, az Űrben, úgy öltözik, A szenvedésnek Az vet véget Isten Tudás nélkül is.
226. ének Brahman Istenből E világ az ég, vagy Ezer bolygó ágazat, Tőle döbbenve ég a tűz. Tőle döbbenve ég a nap, A szél a villám, s a halál Tőle döbbenve megszakad. A Rothadó testiségből, Kik fel tudnak riadni, Fényességes világban Fogják magukat újra visszakapni! A lélek, mint a tükör, olyan Ő önmagában… Az atyáknak világában Gyönyörű álom… A gondterhelt világban Olyan, mint a víz. Fény és árnyéka Brahman honában. 126
227. ének Hogyan kelnek és tűnnek el Különféle érzékletek. A bölcs ember ezt jól ismeri, És szíve többé nem remeg.
228. ének Érzéken túli az ész, Fölé szellem kerül, Majd a roppant lélek Nyilvánulatlan van, Ő legfelül, Szakrális egek világa, A nyilvánulatlan Felett a mindenható Ember áll, Ki őt megismeri, Az szabad, nem éri Többé halál!
127
229. ének Formáját a látás Soha fel nem fedi, Mert fel nem éri őt Senkinek szeme. Csak ha felkészült Már a szív és az Ő értelme. Halhatatlan az, ki Őt megismeri…
230. ének Mikor az érzékek Nap, mint nap Megpihennek, Vagy égre elpihennek, Eszmélet se moccan, Mit magas útnak Neveznek, mondanak.
231. ének Ő az igazság, Az érzékek szilárd Megfékezése… Kitartva ezt, A lét teremtése, És a lét megszüntetése. 128
232. ének Beszéd, gondolat és látás, Őt soha meg nem nevezik! Egyetlen szó utal csak reá Ez a szó az, hogy létezik!
233. ének Csak a van szó Fogja fel, különben Széthull kétfele, Ha érted szavát, Feltárul előtted Titkos lényege!
234. ének Ha végleg eltűnik Szívéből minden Rejtett földi szenvedély, Örök lesz akkor a Halandó, hazatér, Brahman honába ér.
235. ének Igazság szavának Ráeszmélésével, Végre megkapja örökre A Tiszta ember, A Brahman Istennek honát. 129
236. ének Százegy vezetéke Van a szívnek, Közülük felfelé Csak egyetlen vezet. Halhatatlan Égbe ez által jutunk, Kifelé ágaznak Mind a többiek!
237. ének Hüvelyknyi ember a Legbelső lélek, minden Lény szívében ő Megtalálható, Tépd ki hát bátran, Mint nádat a gazból, Tudd, ő is súgja füledbe, Halkan, ő a tiszta, Ő a Halhatatlan. Az ember vágyai Tűntével az Tökéletességgel Haláltudó igázás Megfékezésével.
130
238. ének Ha minden bilincset Lerázta már a Halandó szíve, Örök lesz akkor az ember, Ezt tanítja a szent ige.
239. ének Miként a lobogó Tűzből szikrák születnek, Ezer irányba repülnek. A mulandótlannak Sokféle lénye Így rajzik elő És visszatér megint!
240. ének Kívül és belül Van az Istenember, Nincs néki arca Ez a szép rajta. Nem születik, Mégis él, lélegzik, Észlel, láthatatlan Ember, az igazság Tudása, az élet varázsa, A mulandótlant Meghaladja. 131
241. ének A lélegzet az ész, Az érzék mind Belőle lesznek. Űr-szél, tűz, víz, A mindent hordó föld, Mely magára ölt Mind, mind A lélekből lesznek.
242. ének Feje tűz, Nap és Hold Szeméből égnek, Füle a Tér, hangja A Tudás, szava Szelet sóhajt a Viharban, Szíve a lét, lába a föld, Ős a belső lelke Minden létezőnek!
132
243. ének Belőle lesz a tűz és tűzifája A Napnak. A Holdból Eső lesz, sarjak a földből Férfi és női lelkek Egymással összeölelkeznek, Emberi ömlesztett Magvak, ember Utódok sarjadnak! Varázsigét, Himnuszt Dalol, áldást oszt Verset ír, számol! Adományol, létet, éveket, Világokat, oszt, s osztott, Melyeket a Nap és A Hold fénye tisztított. Az Istenek is belőle Születnek, embernyájak, Szellemek és szentek. Belélegzés, kilélegzés, Ezer irányba, Lemondás Tanítása Az ő szabálya.
133
244. ének A hétféle érzékelés Belőle jó. Hét tűzifája, Lángja adománya A hétféle világ, Ahol kiterjednek! Szíve üregéből Bújik elő, ott lakik!
245. ének Tengereket szül, És óriás hegyeket, Folyók futnak Belőle szerte szét! Ő sarjaszt növényeket, Ő sarjaszt nedveket! Ezzel lelkesíti a lényeket! Mondja a lélek, Barátom, ki tudja, Szíve rejtekén A lemondás az Élet, ki tudja, csak én! Az ember a tett álma, Életét leleli a lemondásban, Az örök Brahman A mindenség maga, A lemondás kötelét Az tépi szét darabokra. 134
246. ének A lelked a te Istenséged. Ő az egyetlen segélyed. Ő hárítja el emberrel, Világgal az összeütközésed, Mert az ő sebei mindig Benned jajongnak, Személyiséged válik majd, A Lelked mindig Megért, úgy éldd meg Őt, mint szívsebészt Átkarol, mint gyermekét, Ne hárítsd el Az orvosod kezét… Ő fel akarja tárni Benned a veszélyt, Meg akarja tisztítani Benned az éned Túlérzékeny sebét!…, Mert a lelked Isten Biztonságából forrt ki. Fel kell fejlődni hozzá, Nem lehet tétovázni, Veszélyes a fejlődésnél Félúton megállni!
135
247. ének A kicsi Óriáslélek A szívüregében honol Ő céltudatosan megy Ide-oda, vándorol, Figyeld a tiszta szavát, Ne bizonyíts senkinek, Így a világ nem sebezhet meg. Az egét békítsd ki Mindig az éneddel. Így semmilyen kritika Többé nem érhet el!
248. ének Érted? Mert a géned mágikus Randevút sző a véreddel, S a lélek örül, mert Nincs már az éned Veszélyes fejlődésben… S határozottan rálép A kiszabott területre! Nincs senkinek Elkötelezve, így Megosztott, széthúzó Erők nem születnek, Útvesztőbe nem vesznek.
136
249. ének Istentől nékem Ón, nem külön való A való létem!… Az idő, s valóság Egy ugyanaz dolog! Magamról szőt Képzetek, s a világról, Kiszabadítom Magam a világi Gondolat szorításából, Gondoljak a jövőnek Holnapjára, hogy Ott állok az Isten Nagy áradásában S rájövök, Hogy eggyé váltam A bennem lakó Isteni lelkemmel, Eggyé váltam én, Azzal, aki vagyok, Önmagammal Eggyé váltam.
137
250. ének Az óriás lelked A tiszta utat választja, S járd végig Szíveddel, erőddel, Mi ki van szabva, Hárítsd el utadból Az élet lehúzó árnyait, Mert a fény kitárta feléd Már a szárnyait.
251. ének Aki Istent ismeri, Istenné válik, Tudója túljut a gondon, Túljut a rosszon, Szíve bilincsétől Megszabadul, Ereje az Igazságba hull.
138
252. ének Ezredek óta, réges, régen Ott pihen a lélek A szívnek üregében… Óh, milyen Drága Kicsi alak, szerény, szolid Ó akár a madarak Kipislant olykor lélegezve, S marad tovább rejtekében, Az életedre vigyáz mindig. Nézz föl szerte, a léted, A lélek tartja egyben! Ő ragaszkodó hozzád, érzed? Létet, nem létet meghalad A Lények nagy szerény ura. Túl van rég a megismerésen, Nagylelkűsége, ha kell, Magát tudatosan feláldozza.
253. ének Óh, te Drága lélek, Ki lobbansz, te, a szívparányon, Mint a napfény, villan Ki a sötét felhőárnyon, Ő köréd őröket támaszt, Hogy vedd észre jómagad, A hitet, a te igaz világodat, Az Istent, az öröklétet, A szót, az észt, a lélegzetet, A fájdalmat, az igazságot, A gondolkodásod módjára Ő tanít, ő a jobbra fokozza. 139
254. ének Szívedben érezd a Lelked titkos tanát. Feszítsd meg Az elmélyedésnek Helyes nyilát, Feszítsd meg Szellemed erejével, Többé ne légyen Benned sötét éjjel, Csak fényes nappal, Fényszinted emeled A tiszta gondolattal. S így járhatod a Mélységet, s a Magasságot. Csúcson lesz mindig A rezgésszámod, Nem kell soha Így a mélységbe Zuhannod…
255. ének A Te fényszinted lát, A lelked érzé, látja Életed, bármely pillanattól A tágasság Útját járd, az Isten derűje Elüldözi belőled A Halál Káprázatát. 140
256. ének Morajlik újra, s újra A lélek morajló nyila, Lankadatlanul a Brahman Isten célja. Ki halad előre, és Szíve felé tiszta, Csak így talál célba. A sorsodra a térség Magasabb fizika Síkjáról, ha nézed, A fényből és árnyból szőtt, Hieroglifák értelmét Így megismernéd, A lét maszkjának Látnád az ellenkezőjét!
257. ének Óh, a lélek ismer Minden világot, Az univerzum sok-sok közt, Ég és föld légtere Beleszövődött! Az ész az ember agya Az érzékek fő csapata, A lélek az örök híd, A gondolkodás Óriás égi, földi Központja. 141
258. ének Ő, mint mindent tudó, Ismerő világaként Mutatkozik, Mint küllők a Kerékagyból erednek, Úgy központja a lélek A szívereknek, Belül időzik sokféle Gondolata születik, Mélyedjetek el benne, Üdvösség Brahmannak, S neki a sötétség Túlpartjára énedet Istenhez ő vezeti!
259. ének Óh, lélek, belőled vannak, Élnek ember-Istenek, Bolygók, Tengerek, A Hold, a nap, a szelek, Te varázsolod az Anyagban az észt, Élő lélegző testet Te egyedül, Te vezeted. Te vagy a leghatalmasabb Isten része, s mi tőlünk Csak jóságot kérsz Cserébe, s dúslakodunk Italban, ételben, Üdvalakod él szívünkben. 142
260. ének Kinek vak a Nézése, s annak bizonyul Istennél! S igazinak! Senkit nem ismer, Aki látja a fentit, És a földit, a lentit. Kétség őt nem kínozza! De aki nem látja a tettek végét, Nem élvezi, a fenti Igazi tett gyümölcsét, Mert munkában Igaz dúslakodott A lelkének, s az égnek, Óh, örömet nem okozott. Ha versengésért folyik A földi hajsza, Az égnem ennek nincsen Foganatja. Ki a Hírnevet el nem veti, Tette gyümölcsét Csak a földön érleli, Ha nem érdekli e Kóros hajsza, Kétség többé soha, soha Nem kínozza. Eltöri a lelkén A szíve bilincsét, S szabadon az égnek Engedi szellemét. 143
261. ének Az örök Isten Keletre innen, Ő honol nyugaton, Északon, délen. Ő tündököl Minden létezőben, Felfelé, lefelé Terjed a fénye, Brahman Isten Ragyog a mindenségben.
262. ének A lélek, és az Isten Testvérek, Pirosan röppennek fel, Hatalmas erejű Fát láttak, óh, Isteni A Lélek édes Gyümölcsre lel! A másik ízlel, nem Eszik, s csak némán figyel! E fáról az ember, Kinek hite nem volt, Alázuhant, Vesztébe rohant. De látta a lélek Társa hatalmát, Felröppent újra, S elűzi a gondját. 144
263. ének Ki látja az arany Ékességet, a Teremtőt, Embert Brahman A világ nemző urát, Lerázza magáról A világnak rosszát! Ki tisztán lát, Az eléri az Úrnál A léleknek járt javát, A Legfőbb szellemi létnél Egységet ád!
264. ének Minden lélegzetben Ott él, ott ragyog, Ő, bölcs értelmű nagy tudós. Rossz szó fel nem éri őt! Brahman az ég ura, A lélekkel játszik, A lélekkel, örül Benne ez a legnagyobb, Az embereknek, A lelkéből az Urunk Leszakított egy darabot. Áldozd ember a szíved A mindható Bölcsnek, A mindható Istenhősnek! 145
265. ének Igazság, s lemondás A lelket felfedi, Helyes utat, megértést A roppant szereti! Fényként tündöklik, Az én fényem ő Repeszti föl. Ó látja, ki az, ki Bűnét elveti, S az életét az igaznak Örökre szenteli.
266. ének Igazság nyitja Az Istennek útját. Vágytól betelten, Bölcset ez viszi Az örök honába. Óh, mert ő hatalmas, Nem fér az észben, S mégis oly finom Finomján, Túlviláglik minden. Ő benned él, s mégis Messzibb van a messzinél, S mégis közel él, Itt bóbiskol, játszik, Szeret, félt ő, Itt él az embernek Belül, a szívének üregén. 146
267. ének Benne él a szem Világában, S a szem el nem éri, A szó ott rejlik az ember torkában, S a szó őt el nem éri, S ha csitul az értés, De tisztul a szív, S magasabb a rezgés Az ember az osztatlant Látja és megérti.
268. ének A Parányi lélek sose, El nem ájul, pedig a Szív üregében ő bezárul, Az öt lélegzet átitatja őt, A szívben van a szellem A lélekhez szőve, s Így, ha tiszta a szív, a Lélek kitárul, a Szellemben felfelé Tárul, de a szív, ha Hamis, nem tiszta, A lélek bezárul Lelki eledel nélkül A szellem elájul, Rosszat érez, s az Agyban nem tárul, Beteggé fásul! 147
269. ének A Vágyott képeket Kapod, melyet A szíveddel Tisztán akartál… Tiszteld a lelket Ismerő bölcseket, Ha kívánsz magadnak Igazi üdvösséget!
270. ének Kinek gondolatában Csak vágyai hatnak, Azt a vágya szüli Jobbra, balra. De a vágyat érzi Tűnni, érik a Szellem, itt Elapad a vágy Szabad útja, Viszi Brahmanhoz.
271. ének Távol áll a lélek Bármiféle szótól, Értelemtől, tanulástól, Akit ő választ, az Szereti őt, annak ölt Majd testet, égit, fénylőt. 148
272. ének Az erőtlenek A lélekhez el nem érnek! Óh, aranyos lélek Áthatol rajtam A te erős rezgésed. Az egész Világegyetem A te személyiséged. Felépíti az emberben, Ha hagyja az ember a Szűrő szerkezetet! Sűrítő élményeket Áthelyezi magasabb Fantázia síkokra, Magasabb Tapasztalatokra. S itt nem fájdalmasak, Egyetlen vízió kép alatt Éri el a nagy célokat!
273. ének Mert a megismerő Bölcsek őt fellelik! Lelkük megérett, Az égnek felelik! Lelkük, szenvtelen, Életüket a Bölcs Istennek szentelik, A mindenséget Mindenhol elnyerik! 149
274. ének Ki megérti a felső Tudás szavát! Végzi a tiszta Szellemű gyakorlatát Brahman világában Végső célba ér, Mindentől szabad. Lelke adta a Szavát Már így legyőzi a halált.
275. ének Isten bölcs tudója Kitárja szívét az égnek. Istenem, mi az oka a létnek? Honnan születünk, Támaszt mi ád nekünk, Mi mozgatja, mi Vezérli a létet bennünk?, Érzését a kéjnek, És a szenvedésnek?!
276. ének Természet, idő, anyag, Léte sors szeszélye Emberhez kötődik. Vélhetem vajon? Ebből születtünk, Kárhozatokból! 150
277. ének Az Úr hangja: OM. Van lelked, kérlek, De ettől sem függhet Kéjed, szenvedésed!
278. ének Elmélyedve, és Igázva látni meg! Az egyén, Isteni Lélek erőket ő Megelőz, minden Lelket, időt sokat, Mert ő az egyetlenegy!
279. ének Egy hattyú kószál Isten kertjében, S bele száll az Isten kerekébe! Ő minden lelkeset Magába foglal! Elszakítja magát A hattyú a kerékforgatótól! És annak kegyéből Az öröklétbe jut, Az öröklétbe honol, Egyedi eset is jók, Ha azok igaziak, bölcsek! 151
280. ének A magas Istenről egyedi Dalok dalolják! Az ő örök alapja a háromság! Ki felleli benne A Brahman tökéletes mag alapját Nem születik többé, Eléri a végső célját!
281. ének A múlandót mulandótlan Hoz, odaköti, Megnyilvánult, és Megnyilvánulatlan az Úr, Bilincsekben élvezi Az életet, ki Nem tudja Istent! Vége lesz az anyag Világnak, ki megismeri Istent, bilincse lehull, Várják őt égi tájak…
152
282. ének Egymást követő Ciklusok, jó örvényes, Hő, káros, érti az Isten Tanát nem érti, sok Iskolázott úr pedig Nem érti, élvezi Az életet, bilincse Sosem hull le!
283. ének Ő nem cselekvők Egyetlen ura, Az egyetlen magot Megsokszorozza, Aki őt bölcsen Idebenn tudja, Az örökre Boldog Más, pedig soha…
284. ének Igázva az ész, S igázva az értelem, A Nagy dalnok Költői mind ilyen, Napnak Istenét Dicsérik szüntelen. 153
285. ének Igével tisztelésre Hozom az ősi imát, Az idők körei Megismerésére Az imának Viszonyát. Messzire szálljon, szállva, Mint napnak futása, Meghallja minden sarja, S azok is, kik elérték Az ég honát, az otthonát!
286. ének Ebből lesznek tüzes sarjak, Ott, ahol a tűz a széltől felizzik, És a kemény fába harap… Hol nedű, csorog bőségesen, Onnan jó a gondolat.
287. ének Ő z egyetlen, minden Anyaölben, minden Belőle lesz, s benne Múlik el!
154
288. ének A nap Isten szellemének Örüljetek, magának, Örvendjetek az ős imának. Nincsen ennél nagyobb kincs, Az anyaölnek Ezt tekintsd.
289. ének Isten felé emeli arcát, Kinyújtja néki karját, Szívébe zárja, Eszét, s érzékeit, Így tudja majd Isten hajóján A félelmeknek Bölcs folyamát!
290. ének Mert ő finomabb a vajnak Színénél, s a tejnek Ő az ura, az összes Isteneknek.
155
291. ének Istenek Benne világok Elpihennek. Szentségként Rejlik az ő jóságos Szívének méze, Szentségként rejlik Minden létezőben!
292. ének Az egyetlen Isten a szent, Így szól ő, vezet Minden, A földön méhből születetett!
293. ének Lényege érlelni mindent, Világ méheként, Aminek érni kell, Ő növeszti azt! Az egész létet ez az egy, Mi vezérlő, ő szabja Meg annak minden jellegét.
156
294. ének Vedd a hajszál század részét, Mennyi annak a százada? Örökké lesz a lélek, Ha azt gondolod, Hogy ekkora…
295. ének Ki az, akinek vágya, Hogy elnyerje a sorstól Halála után A fészektelen létet? Híján a kezdetnek, Híján a végnek.
296. ének Istennek a világon Senki nem Parancsol! Nincsen gazdája, nincs, Ami őt felölelje, ő az ok, Ő a tapasztalás ura, Senki sem uralja, Senki sem szüli a világra.
157
297. ének Vondd ki maga Az égi grádics során, Az ego görcsroham Vadságából, S annak szorításától Az ego minden Idődet elnyeli, Magának követeli Erényei alapján Választ a lélek, Úgy lép előre, Erényei tetsszen Tettének, Lelkének erényei Lesznek majd okává, Újabb kötésnek.
298. ének Híján a kezdetnek, Híján a végnek, Ki tudja a létet Ölelő Istent Lehullnak arról Minden kötelékek.
158
299. ének Teendője és tette Nincs néki, senki Sem látott hozzá hasonlót, Legfőbb erejét halljuk Mindenütt, a Tudás hatalmát S a tettet ő szüli.
300. ének Gyorsan halad a világ, Akadályozza a Felgyorsultság, Akadályozza a szellemi Mélységes érzelmeket! A szervezet fokozott Feszültségei Tempóját Le kell lassítani! Mielőtt elrohansz Isten szatvikus, Megszentelt fénye mellett.
159
301. ének Anyagi formákat Ne akarj csillagok Fölé emelni, Alacsony Természetű Törvénye a földhöz köti. Nem így a lélek, Mely az emberben Két állapot. E világi és túlvilági, A középső állapota A csodás világú álom! Lélek rálát a két másikra, S amikor az ember alszik, Akkor vesz lendületet, A túlsó világba, Akkor mindkettőt Egyformán látja.
302. ének A fenntartó Világból vágja Ki a másikat, A mintát, Így építkezik A lélek saját Fényének Erejével. 160
303. ének Észből álló Fényes eszű Ember Tisztán Látja a napot, Szemében tűz, S nem riasztja Őt vissza. A fények Egymásba Hullnak, s Egymásra Hatnak, S egyben Újragyúlnak, A sugarak Révén Alapulnak.
304. ének Óh, életem égi óda, A Halál már gyermekKoromban családomat Koszorúba fonta.
161
305. ének Életünkben halálunkig Istenben bolyongunk, Mint Hold kóros a holdon, Avagy a szegény ember Ki keresi a templomot, Amiben benne van! Csak a lélek olyan lőn, Ki elszáll, más planétákra, S vigyáz reánk, lélegzőn. Halhatatlanul, halálon túl, Az ember vágyát követi, S ide-oda kószál, mint A mesebéli Hattyúkirály, Isten ő számos formát Teremt, örvendez, utazik, Hatalma nő, s vigadozik, S ha visszaszáll, a Földön szörnyet lát, De ha kívánod, gondolj rá, S az öröm kertjét Megláthatód, melyet Néked szán, neked ad, S mindig adott, De ha elalszol, s ő elszáll, Alátekint, reád fényt hint, S mire fölébredsz, Visszatér hozzád megint. 162
306. ének Az ember Olyan, mint a fa. Áll a Téren, Komolyan, egyedül, Vigyáz állásban. Az Istent keresi, Keresztül a lelken, Ég az áldozat Tüzében visszhangot Hív lelkében, A szeretet, mert Ez az ember, Ő a nagylélek semmire Nem éhezik, Jobban, mint Erre a nagy Isteni szeretetre, Hogy megkapja végre, Bármit is Adna érte A lélek cserébe.
163
307. ének Szenvedések áradó Hatalmas üzenete, Körbevonják Az égi katedrált, A halál megbonthatatlanul, Örökké Terjeng. Világ hatalma A földön Legnagyobb lett, Az ember Összetett kézzel Néz fel az égre, Gyász veszi körbe, Belerogyik a Lángtalan földbe, S a nép él csak A rövid mának, S a szívek mélyén Sírt ásnak, S figyelik az Égen a holdat, Bánatával Vigasztalja A félholtat.
164
308. ének Az ős tűz lángolt, Időtlen idők óta, S az égből fénycsóvák Repültek a Tejútra, Galakszisunkra, S a földbolygóra. S megszületett a lélek, S elhozta a földre A Tüzet, s a lélegzet Levegő nedvéből Megteremtette a vizet A tüzes szikra, ahogy El ne aludjon, A lélek magába szívta Visszamenve évmilliókra, Magába hordja, S a hőt kilélegezve Az égnek visszaadja, S az ember tüzéből Megszületett a nap, S a fényét sarjasztja, S a melegét a földnek Visszasugározza, S az ember a földről Hevével tölti Minden percben
Ki-belélegezve, Éjjelente, Nappalonta!… Égnek, földnek, Tűz, víz, levegő, Amíg lélek van, Mindez maradandó, Az emberi lélek A főbiztosító, S a lélek szigete Magán hordja Elmém gondolatát. Az élet forrása, Földi ostromom, Vagy az erőforrásom? Kitől kérdjem, E világon, Csakis a lélektől, Mely bennem világol, Ő hozta a Földre A berobbanásom, Csillagképem odafenn vár, A földön nyolcezer éve Már nem mutál, Bolygóm odafenn vár.
165
Tartalom A teremtés költészete........... 3 1. ének................ 4 2. ének................ 5 3. ének................ 6 4. ének................ 7 5. ének................ 8 6. ének................ 9 7. ének...............10 8. ének...............11 9. ének.............. 12 10. ének............ 12 11. ének............ 13 12. ének............ 13 13. ének.............14 14. ének.............15 15. ének.............16 16. ének.............17 17. ének.............17 18. ének.............18 19. ének.............19 20. ének............ 20 21. ének............ 20 22. ének.............21 23. ének.............21 24. ének............ 22 25. ének............ 22 26. ének............ 23 28. ének.............24 27. ének.............24 29. ének.............25 30. ének.............25 31. ének............ 26 166
32. ének............ 26 33. ének.............27 34. ének.............27 35. ének.............27 36. ének............ 28 37. ének............ 28 38. ének............ 29 39. ének............ 29 40. ének............ 30 41. ének............ 30 42. ének.............31 43. ének.............31 44. ének.............31 45. ének............ 32 46. ének............ 32 47. ének............ 33 48. ének............ 33 49. ének............ 34 50. ének............ 34 51. ének............ 34 52. ének.............35 53. ének............ 36 54. ének............ 36 55. ének.............37 56. ének............ 38 57. ének............ 38 58. ének............ 39 59. ének............ 39 60. ének............ 40 61. ének.............41 62. ének.............41 63. ének.............41 64. ének............ 42
65. ének............ 42 66. ének............ 42 67. ének............ 43 68. ének............ 43 69. ének............ 44 70. ének............ 44 71. ének.............45 72. ének.............45 73. ének.............45 74. ének............ 46 75. ének............ 46 76. ének............ 46 77. ének............ 47 78. ének............ 47 79. ének............ 47 80. ének............ 48 81. ének............ 48 82. ének............ 48 83. ének............ 48 84. ének............ 49 85. ének............ 49 86. ének............ 49 87. ének............ 50 88. ének............ 50 89. ének.............51 90. ének............ 52 91. ének............ 52 92. ének............ 53 93. ének............ 53 94. ének............ 53 95. ének............ 54 96. ének............ 54 97. ének............ 54
98. ének.............55 99. ének.............55 100. ének.......... 56 101. ének.......... 56 102. ének.......... 56 103. ének...........57 104. ének...........57 105. ének...........57 106. ének.......... 58 107. ének.......... 58 108. ének...........59 110. ének.......... 60 109. ének.......... 60 111. ének...........61 112. ének...........61 113. ének.......... 62 114. ének.......... 63 115. ének.......... 63 116. ének.......... 64 117. ének.......... 64 118. ének...........65 119. ének...........65 120. ének.......... 66 121. ének...........67 122. ének...........67 123. ének.......... 68 124. ének.......... 68 125. ének.......... 69 126. ének...........70 127. ének...........70 128. ének...........71 129. ének...........72 130. ének...........72 131. ének...........73 132. ének...........74 133. ének...........74
134. ének...........75 135. ének...........75 136. ének...........75 137. ének...........76 138. ének...........76 139. ének.......... 77 140. ének.......... 77 141. ének.......... 77 142. ének...........78 143. ének...........78 144. ének...........78 145. ének.......... 79 146. ének.......... 79 147. ének.......... 79 148. ének.......... 80 149. ének.......... 80 150. ének.......... 80 151. ének...........81 152. ének...........81 153. ének.......... 82 154. ének.......... 83 155. ének.......... 84 156. ének.......... 85 157. ének.......... 85 158. ének.......... 86 159. ének.......... 86 160. ének.......... 87 161. ének.......... 87 162. ének.......... 88 163. ének.......... 88 164. ének.......... 89 165. ének.......... 89 166. ének.......... 90 167. ének...........91 168. ének.......... 92 169. ének.......... 93
170. ének.......... 94 171. ének.......... 95 172. ének.......... 96 173. ének.......... 96 174. ének...........97 175. ének...........97 176. ének.......... 98 177. ének.......... 99 178. ének.......... 99 179. ének.........100 180. ének.........100 181. ének.........101 182. ének.........102 183. ének.........102 184. ének.........103 185. ének.........104 186. ének.........104 187. ének.........105 188. ének.........106 189. ének.........107 190. ének.........107 191. ének.........107 192. ének.........108 193. ének.........108 194. ének.........109 195. ének.........109 196. ének.........110 197. ének.........110 198. ének.........110 199. ének.........111 200. ének.........111 201. ének.........112 202. ének.........113 203. ének.........114 204. ének.........114 205. ének......... 115 167
206. ének.........116 207. ének.........117 208. ének.........118 209. ének.........119 210. ének.........119 211. ének.........119 212. ének........ 120 213. ének........ 120 214. ének.........121 215. ének........ 122 216. ének........ 122 217. ének........ 123 218. ének........ 123 219. ének.........124 220. ének.........124 221. ének.........124 222. ének.........125 223. ének.........125 224. ének.........125 225. ének........ 126 226. ének........ 126 227. ének.........127 228. ének.........127 229. ének........ 128 230. ének........ 128 231. ének........ 128 232. ének........ 129 233. ének........ 129 234. ének........ 129 235. ének........ 129 236. ének........ 130 237. ének........ 130 238. ének.........131 239. ének.........131 240. ének.........131
168
241. ének........ 132 242. ének........ 132 243. ének........ 133 244. ének........ 134 245. ének........ 134 246. ének.........135 247. ének........ 136 248. ének........ 136 249. ének.........137 250. ének........ 138 251. ének........ 138 252. ének........ 139 253. ének........ 139 254. ének.........140 255. ének.........140 256. ének.........141 257. ének.........141 258. ének.........142 259. ének.........142 260. ének.........143 261. ének.........144 262. ének.........144 263. ének.........145 264. ének.........145 265. ének.........146 266. ének.........146 267. ének.........147 268. ének.........147 269. ének.........148 270. ének.........148 271. ének.........148 272. ének.........149 273. ének.........149 274. ének.........150 275. ének.........150
276. ének.........150 277. ének......... 151 278. ének......... 151 279. ének......... 151 280. ének.........152 281. ének.........152 282. ének.........153 283. ének.........153 284. ének.........153 285. ének.........154 286. ének.........154 287. ének.........154 288. ének.........155 289. ének.........155 290. ének.........155 291. ének.........156 292. ének.........156 293. ének.........156 294. ének.........157 295. ének.........157 296. ének.........157 297. ének.........158 298. ének.........158 299. ének.........159 300. ének.........159 301. ének.........160 302. ének.........160 303. ének.........161 304. ének.........161 305. ének.........162 306. ének.........163 307. ének.........164 308. ének.........165 Tartalom.........166
