Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV készült a képviselő-testület 2009. április 29-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal Bp. XV., Bocskai u. 1-3. I. emeleti Díszterme
Jelen vannak: 28 fő képviselő (Árkosi Sándor, Báder György, dr. Balázs Zoltán, dr. Balogh András, Baracskai Éva, Báthory Erzsi, Bringye Viktória, Csaba Elemér, Goró Oszkár, Gyurcsánszky János, Gyurkovics Miklós, Hajdu László, dr. Hetyei László, Király Csaba, Koteshcel Vendelné, László Tamás, Marsovszky Györgyné, Máté Gyula, Mihály Zoltán, Mihályi Zoltán, Molnár István, Móricz Eszter, Németh Angéla, dr. Novák Ágnes, dr. Pálinszki Antal, Tóth Imre, Varga Imre, Vizér Klára) Meghívottként jelen van: Dr. Nagy Antal jegyző, dr. Herczeg Julianna aljegyző, Mollnár Andor a Pénzügyi Osztály vezetője, Kovácsné Márkus Éva a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője, Németh Tibor a Városüzemeltetési Osztály vezetője, Lindner Gusztáv az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály vezetője, Millián György a Fejlesztési és Pályázati Koordinációs Iroda vezetője, Szántóné Pásztor Judit az Építésügyi Osztály mb. vezetője, Podmaniczky Elek, a Lehetőség a Rászorulóknak Alapítvány részéről, László Tamás, a Magyar Szinergia Ház Közhasznú Egyesület részéről, Szőgyényi Ferencné a Magyar Vöröskereszt XV. kerületi Szervezete, valamint a Támogasd a Rászorulókat Alapítvány részéről, Kukuruzsnyák György, az UJPA STOMA Klub Egyesület részéről, Lowescher Vilmos BKIK részéről, valamint a KTV munkatársai. A képviselő-testület ülésén részt vett Szánti Ottóné a Polgármesteri Titkárság vezetője, valamint Paulusz Katalin és Varga Mónika jegyzőkönyvvezetők.
2
Hajdu László: A XV. kerületi Önkormányzat képviselőtestülete nevében köszönti a megjelent képviselőket, a civil szervezetek képviselőit, a hivatal és az intézmények vezető munkatársait, a pártok jelenlévő képviselőit, az ülésen megjelent, valamint a KTV adását néző kerületi lakosokat. A tárgyalás megkezdése előtt esküt tesz a képviselő-testület előtt Farkas András bizottsági tag. (Farkas András leteszi az esküt) Hajdu László: A kegyeleti szolgáltatásról szóló rendelettervezetet visszavonja, további egyeztetéseket követően terjeszti a testület elé. Goró Oszkár képviselő interpellációját a zárt ülés előtt javasolja napirendre venni. Ismerteti a napirendi javaslatot. A polgármesteri tájékoztatót írásban megkapták a képviselők. Napirenden kívüli hozzászólásra nem érkezett igény. Kéri a képviselőket, tegyék fel kérdéseiket a napirenddel kapcsolatban. Báder György: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság ülése április 21-én elmaradt, ezt követően április 27-én hétfőn 19 órára kérték az ülést összehívni. A kitűzött időpontot módosítva, az alelnök április 28-án 16.00 órára hívta össze az ülést, ami határozatképtelenség miatt szintén elmaradt. Tárgyalhatók-e a testületi ülésen azok az előterjesztések, amelyeket a KVKB, mint szakbizottság nem tárgyalt meg? Vizér Klára: A zárszámadáshoz kapcsolódó PGB határozat része-e a rendeletnek, nyújtható be ahhoz módosító javaslat? Frakciótársai nevében jobbulást kíván Ambrus János képviselőnek. Az elmúlt ülésen a vita hevében meggondolatlanul fogalmazott Hetyei képviselőtársa szakmai felkészültségét illetően. A képviselő-testület és a nyilvánosság előtt elnézést kér. Mihály Zoltán: Az újpalotai lakótelep lakóépületeinek akadálymentesítéséről szóló előterjesztés kapcsán kérdezi, hogy megérkezett-e a hivatalhoz a tegnapi napon megtartott lakógyűlésen megfogalmazott lakossági kérés? Hajdu László: A kérdéseket lezárja. Megadja a szót jegyző úrnak válaszadásra.
3
Dr. Nagy Antal: Báder György képviselő kérdésére elmondja, nincs akadálya annak, hogy a képviselő-testület megtárgyalja az előterjesztéseket, mert a KVKB-nak nincs a témákban önálló hatásköre, véleményezési és javaslattételi joggal rendelkezik. Mihály Zoltán kérdésére válaszolja, hogy a mai napig nem érkezett a hivatalhoz igény, kérelem az akadálymentesítéssel kapcsolatban. A PGB határozata külön, kiegészítő határozatként szerepel a zárszámadásról hozott döntés mellett, ahhoz lehet módosító javaslatot benyújtani. Hajdu László: Hozzászólások következnek. László Tamás: „Köszönöm a szót. Javaslom a MÁVteleppel kapcsolatos előterjesztésnek a napirendről való levételét, ami a 18. illetve újabban a 17. sz napirend, mert ezzel kapcsolatban született a jövő nemzedék országgyűlési biztosának állásfoglalása, amelyik olyan mélységű, és olyan mértékű kifogásokkal élt ezen szabályozással kapcsolatban, amit most nem lehet egyszerűen egy ilyen övezetmódosítási akcióval orvosolni, hiszen hihetetlenül sok problémát vet föl ez a 24 oldalas, 136 pontból álló jelentés, amelyik alkotmányossági aggályokat fogalmaz meg, amelyik olyan eljárásjogi hiányosságokat és visszásságokat tárt fel, amit egyébként a mi frakciónk rendszeresen a szabályozási tervekkel kapcsolatban elmond, de most végre egy olyan mélységű anyag került itt a képviselő-testület elé, amellyel kapcsolatban az ombudsman kezdeményezi, vagyis én úgy gondolom, hogy kötelező jelleggel előírja azt, hogy jelen állásfoglalást előterjesztésként bocsássa a jegyző a képviselő-testület elé. Tehát ezt kell először megtárgyalni, és utána lehet egyéb akcióba bonyolódni a MÁV-teleppel kapcsolatban. Ez az egyik javaslat, hogy ezt vegyük le napirendről, és előbb tárgyaljuk meg a jegyző úr előterjesztése alapján a jövő nemzedéke ombudsmanjának az állásfoglalását. A másik dolog pedig, amiről Mihály Zoltán képviselőtársam már az előbb beszélt, a tegnapi 4. számú Lakásszövetkezet közgyűlésén két olyan döntés született, ami a 20-as, újabban 19-es napirend fontosságát húzza alá. Az egyik arról szól, hogy ahhoz, hogy ezekben az ügyekben általános érvénnyel dönteni lehessen, ennek a bizonyos javaslatcsomagnak a megtárgyalása és jóváhagyása mindenképpen szükséges, és ezen munkálatok elvégzése nélkül nagyon nehéz a lakóépületek tisztességes, szabványos, szabályos akadálymentesítését elvégezni. A másik javaslat, döntés a közgyűlésen az volt, hogy felhatalmazzák a Lakásszövetkezet vezetőjét, hogy járjon el az önkormányzatnál, hogy az OTÉK előírásai alól lehet-e valamiféle felmentést adni, mert ennek a felelősségét nem kívánja a Lakásszövetkezet vezetése, laikus lévén vállalni, hanem erre valamilyen hatósági állásfoglalásra van szükség.”
4
Hajdu László: Szót ad Bringye Viktóriának ügyrendi felszólalásra. Bringye Viktória: „Az eredeti 19-es, 20-sal kapcsolatban kérem, hogy ezeket vegyük le napirendről, minthogy ezeknek a témáknak az előkészítése már folyamatban van, és erről külön szavazást is szeretnék kérni.” Vizér Klára: Indítványozza, hogy a három gazdasági társaságról szóló előterjesztést, valamint a három ingatlan elidegenítéséről szóló előterjesztéseket külön-külön napirendként tárgyalja meg a képviselő-testület. Amennyiben a MÁV-telep keretövezet módosítására készült két előterjesztést napirendre veszik, azokat a rendeletek után tárgyalja meg a testület, tekintettel a jelenlévő érdeklődőkre. Kéri, döntsön a képviselő-testület a sürgősséggel benyújtott előterjesztése napirendre vételéről. Az előterjesztése az önkormányzati képviselők, a polgármester, az alpolgármesterek költségtérítésének és jutalmának, valamint az önkormányzati tulajdonú társaságokat vezetők jutalmának 2009. évi megvonásáról szól, amelyet már negyedszer nyújt be sürgősséggel. A sürgősséget az indokolja, hogy az indítványban szereplő határozati javaslatok a mai ülésen napirenden lévő előterjesztésekhez kapcsolódnak. Tájékoztatja a képviselőket, hogy március 11én nagysikerű kerekasztal tárgyalást folytattak az akadálymentesítés témájában. Az ülésen a társasházi képviselők egyetértettek abban, hogy az előterjesztésben szereplő határozati javaslatok a lakosság érdekeit szolgálják. Felhívja a figyelmet az „Akadálymentesítés, egyenlő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz” című kiadványra, melynek szerzője dr. Novák Ágnes okleveles építészmérnök. Dr. Novák Ágnes: Kéri képviselőtársait, tárgyalják meg Bringye Viktória képviselő által levételre javasolt két előterjesztést. A lakosság megtévesztése az, hogy a lakóépületek akadálymentesítésével kapcsolatban bármiféle előkészítés lenne. A MÁV-telep övezetátsorolása sincs előkészítve, a hivatal által készített anyagot az ombudsmani jelentés figyelembevételével kell átdolgozni. Nem érti, képviselőtársa miért nem akar erről a témáról még csak beszélni sem. A nyilvánosság előtt mondhatná el minden képviselő a véleményét az akadálymentesítéssel kapcsolatban. Gyurcsánszky János: „Képviselőasszony megint más helyett próbál gondolkodni. A jövő nemzedékének ombudsmanja nem azzal foglalkozik, ami a mai napirend tárgya. A KSZT-vel kapcsolatosan fejti ki a véleményét. Nincs KSZT-ről ma szó, nem tárgyalunk ilyen napirendet. A KSZT-re tette meg az észrevételét a jövő nemzedékek ombudsmanja, nem az FSZKT módosításra, nem függ össze a kettő.
5
Nem olvasták el figyelmesen. Ennek a javaslatnak az lesz a sorsa, mint minden más javaslatnak, a testület dönt erről. Nem fogom javasolni, hogy vegyük le napirendről az önkormányzat előterjesztését”. Goró Oszkár: „Az ombudsman jelentésében a KSZT-ről is szó van, de pont arra hegyezi ki a hangsúlyt, hogy a MÁV-telep keretövezeti átsorolását kéri, hogy nem megfelelő, pont arról szól, hogy át kell minősíteni az adottságainak megfelelő övezetbe. Ma milyen napirendet tárgyalunk, kettő is van betűzve, pontosan erről szól, hogy a keretövezet átsorolása átminősítése. Ne mondja azt, hogy nem arról szól, pontosan a napirendről szól az ombudsmani jelentés, pontosan illik hozzá. Lehet, hogy ezért akarják önök módosítani, mert az ombudsman jelentést tett. Az más kérdés, hogyan módosítják, de lehet, hogy pont ezért. Ne mondja azt, hogy nem tartozik a napirendhez. Mondhatja, de ez nem így van. Kérem és támogatom azt a javaslatot, hogy a MÁV-teleppel kapcsolatos keretövezeti átsorolással kapcsolatos napirendet a rendeletek után tárgyaljuk meg azért, mert számtalanszor tették meg, ha a rendőrség, vagy tűzoltóság volt itt, mert ők tettek jelentést, vagy beszámolót, akkor első vagy második napirendként tárgyaltuk. Ugyanezt tegyük meg a MÁV-telepieknek is, hogy ne 10 óráig, vagy 8 óráig várakoztassuk meg őket, hanem tárgyaljuk meg most közvetlenül az előterjesztést.” Dr. Balogh András: Idézi Gyurcsánszky János alpolgármester előterjesztésének tárgyát, majd az ombudsmani jelentés 130. pontját: „Előterjesztés a Budapest XV. kerület régi MÁV-telep keretövezet megváltoztatásának kezdeményezésére”, az Ikt.sz: 80-106/2009. sz. anyag. Az ombudsmani jelentés 103. pontja: „Kezdeményezem, hogy a XV. kerületi önkormányzat kezdeményezze az érintett terület átsorolását az L7 övezetből egy olyan keretövezetbe, mely megfelel a kialakult beépítettségnek, a védett építészeti értékek, valamint a környezeti állapot fenntartását és javítását hosszú távon garantálja.”. A két megfogalmazásban nem lát különbséget, nem érti, miért nem akarnak erről a témáról beszélni. Hajdu László: Gyurcsánszky János alpolgármesternek ad szót ügyrendi felszólalásra. Gyurcsánszky János: Felhívja képviselőtársai figyelmét, hogy egyről beszélnek. Azt kezdeményezik, ami a jelentésben is szerepel. Mihály Zoltán: Az újpalotai lakótelep akadálymentesítésével kapcsolatban részt vett egy konferencián, ahol az önkormányzat részéről elhangzott, hogy alternatívákat dolgoznak ki az akadálymentesítés megoldására. Kérdése, hogy a konferencia óta történt-e már valami?
6
Hajdu László: Megállapítja, hogy több észrevétel nincs, a napirend vitáját lezárja. Elindult a munka a lakóépületek akadálymentesítésének megoldása érdekében. Egyeztettek a társasházak képviselőivel, a megoldást közösen kell megtalálniuk. Ismerteti az elhangzott módosító javaslatokat, szavazást kér. Szót ad László Tamás képviselőnek ügyrendi felszólalásra. László Tamás: Javaslata úgy szólt, hogy a 18. pontban szereplő előterjesztést vegyék le napirendről addig, míg nem készül előterjesztés az ombudsmani jelentéssel kapcsolatban. Hajdu László: Szavazást kér arról, hogy a 17. pontban szereplő, a MÁV-telep övezetátsorolásának kezdeményezésére vonatkozó napirendet vegyék le napirendről. 189/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy „a Bp. XV., Régi MÁV-telep keretövezet megváltoztatásának kezdeményezésére” című előterjesztést ne tűzze napirendjére. (Szavazati arány: 13 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 3 tartózkodás) Hajdu László: Szót ad Máté Gyula képviselőnek ügyrendi felszólalásra. Máté Gyula: Kéri, a javaslatoknál az átszámozás utáni számokat mondják, hogy egyértelmű legyen, miről döntenek. Hajdu László: Az új számozás szerinti 18. pontban szereplő előterjesztés levételére érkezett javaslatról kér szavazást. 190/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy „a Bp. XV., Régi MÁV-telep övezetátsorolására (L7 Telepszerű lakóövezetből más lakóövezetbe)” című előterjesztést ne tűzze napirendjére. (Szavazati arány: 14 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 4 tartózkodás) Hajdu László: Az újpalotai lakótelep lakóépületei akadálymentesítésének felmérésére készült előterjesztés levételére érkezett javaslatról kér szavazást.
7
191/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy nem tűzi napirendjére a „a Bp. XV., Újpalotai lakótelep és a kerület egyéb lakótelepeinek lakóépületei akadálymentesítésének felmérésére és ajánlások készítésére” című előterjesztést. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Hajdu László: Szavazást kér arról, hogy a gazdasági társaságok anyagait külön-külön napirendként tárgyalják meg. Előterjesztőként nem támogatja a javaslatot. 192/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy külön-külön napirendként tárgyalja meg az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok beszámolóit, valamint Üzleti Terveit. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 13 ellenszavazat, 4 tartózkodás) Hajdu László: Szavazást kér arról, hogy az elidegenítésekről szóló három előterjesztést külön-külön napirendként tárgyalják meg. Az előterjesztő nem támogatja a javaslatot. 193/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a meghívón 11. napirendi pont alatt található, elidegenítésekről szóló előterjesztéseket különkülön napirendként tárgyalja meg. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 13 ellenszavazat, 4 tartózkodás) Hajdu László: A sürgősségi indítvány napirendre vételéről kér szavazást. Az előterjesztés nincs a képviselők előtt, csak az azzal kapcsolatos törvényességi észrevételt osztották ki. 194/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy napirendjére tűzze a „az önkormányzati képviselők, a polgármester és az alpolgármesterek költségtérítésének, és jutalmának, valamint az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat vezetők jutalmának 2009. évi megvonásáról” című előterjesztést. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 3 tartózkodás)
8
Hajdu László: Vizér Klára képviselőnek ad szót ügyrendi felszólalásra. Felhívja képviselő asszony figyelmét, hogy csak a szavazással összefüggésben szólhat. Vizér Klára: Az előző szavazás előtt kért szót ügyrendben. Az, hogy a szabályosan benyújtott előterjesztését nem osztották ki, nem őt minősíti. Hajdu László: A hozzászólás nem ügyrendi, megvonja a szót. Szavazást kér arról, hogy a MÁV-telep övezetátsorolásával kapcsolatos előterjesztéseket a rendeletek után tárgyalják meg. 195/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy 5. és 6. napirendként tárgyalja meg a Régi MÁV-teleppel kapcsolatos előterjesztéseket. (Szavazati arány: 14 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 9 tartózkodás) Hajdu László: A napirend elfogadásáról kér szavazást. 196/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy – 189-195/2009. (IV.29.) sz. határozatokban foglaltak figyelembe vételével – elfogadja az előterjesztett napirendet. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
NAPIREND 1. Előterjesztés a XV. kerületi Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 5/2008. (III. 3.) ök. rendelet végrehajtásáról (Ikt.sz: 80-92/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Hajdu László polgármester 2. Előterjesztés az Önkormányzat vagyonáról, a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 5/2000. (II. 29.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-94/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Király Csaba alpolgármester
9
3. Előterjesztés a szociális és gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátásokról szóló 1/2004. (I. 30.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-95/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Király Csaba alpolgármester 4. Előterjesztés a szociális szolgáltatásokról szóló 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-96/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Király Csaba alpolgármester 5. Előterjesztés az Önkormányzat által alapított gazdasági társaságok 2008. évi beszámolójáról, a 2009. évi Üzleti Tervéről, valamint Tisztségviselők megválasztásáról (Ikt.sz: 80-97/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester 6. Előterjesztés a CSAPI-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft. ügyvezető igazgatói állás pályázati kiírására (Ikt.sz: 80-98/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester 7. Előterjesztés az Arany Csapat Alapítvány részére támogatás átutalásának engedélyezéséről (Ikt.sz: 80-99/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester 8. Előterjesztés alapító okiratok felülvizsgálatáról és módosításáról (Ikt.sz: 80-100/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 9. Előterjesztés a szociális és egészségügyi intézmények alapító okiratának módosítására (Ikt.sz: 80-101/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester 10.Előterjesztés elidegenítésekről - Előterjesztés a Bp. XV., Adria u. 55-57. fszt. 3. sz. alatti lakás elidegenítéséről (Ikt.sz: 80-102/2009. sz. anyag) - Előterjesztés a Bp. XV., Bocskai u. 22. sz. alatti önkormányzati ingatlan elidegenítéséről (Ikt.sz: 80103/2009. sz. anyag) - Előterjesztés a Bp. XV., Erdőkerülő u. 1-7. sz. alatti üzlethelyiség értékesítéséről (Ikt.sz: 80-104/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester
10
11.Előterjesztés a Bp. XV., 88193 hrsz-ú, Szilas-patak megnevezésű ingatlan mederszakaszának rendezésére (Ikt.sz: 80-105/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester 12.Előterjesztés Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére (Ikt.sz: 80-107/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 13.Előterjesztés a berlini testvárosi kapcsolat megújításáról (Ikt.sz: 80108/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 14.Előterjesztés a 162/2009. (III. 25.) ök. végrehajtásáról (Ikt.sz: 80-109/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Nagy Antal jegyző
számú
határozat
15.Előterjesztés a 123/2009. (II. 25.) sz. határozat végrehajtásával kapcsolatos bizottsági jelentésről (Ikt.sz: 80-120/2009. sz. anyag, mely később kerül kiosztásra) Előadó: Vizér Klára képviselő, a JÜKEIB elnöke 16.Előterjesztés a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Egészségvédelmi Közalapítvány Felügyelő Bizottsága megüresedett tagsági helyének betöltésére (Ikt.sz: 80-110/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester 17.Előterjesztés a Bp. XV., Régi MÁV-telep keretövezet megváltoztatásának kezdeményezésére (Ikt.sz: 80-106/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 18.Előterjesztés a Bp. XV., Régi MÁV-telep övezetátsorolására (L7 Telepszerű lakóövezetből más lakóövezetbe) (Ikt.sz: 80- 111/2009. sz. anyag) Előadó: László Tamás képviselő 19.Interpelláció - Miért nem épülhet zajvédő fal a Gábor Áron utca felől? (Ikt.sz: 80-/2009. sz. anyag) Előadó: Goró Oszkár képviselő - Válasz interpellációra (Ikt.sz: 80-/a/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester
11
Az Ötv. 12. § (4) bekezdés a) pontja alapján zárt ülésen tárgyalandó !
20.Előterjesztés lakásfenntartási támogatást elutasító határozat elleni fellebbezésről (Ikt.sz.: 80-113/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester 21.Előterjesztés lakásfenntartási támogatást elutasító határozat elleni fellebbezésről (Ikt.sz.: 80-114/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester 22.Előterjesztés gyermekvédelmi támogatást elutasító határozat elleni fellebbezésről (Ikt.sz.: 80-115/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester 23.Előterjesztés köztemetés költségének megfizetését elrendelő határozat elleni fellebbezésről (Ikt.sz.: 80-116/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester - Polgármesteri tájékoztató
TÁJÉKOZTATÓ ANYAGOK
- Tájékoztató az egyházaknak nyújtott 2008. évi önkormányzati támogatásokról (Ikt.sz: 80-117/2009. sz. anyag) - Tájékoztató a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet 2008. évi működéséről és helyzetéről (Ikt.sz: 80-118/2009. sz. anyag) - Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok, valamint a megalkotott rendeletek végrehajtásáról (Ikt.sz: 80-119/2009. sz. anyag)
1. Előterjesztés a XV. kerületi Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 5/2008. (III. 3.) ök. rendelet végrehajtásáról (Ikt.sz: 80-92/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Hajdu László polgármester Levezető elnök: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
Dr. Pálinszki Antal: Kéri polgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését.
12
Hajdu László: Az elmúlt évi költségvetés teljesítéséről készült jelentés van a képviselők előtt. A beszámolóból kiderül, hogy a XV. kerület működését 2008. évben biztosították. A költségvetésben tervezett legfontosabb célokat teljesítették. Az elmúlt évben a gazdálkodási pozíciók folyamatosan stabilak voltak. Az önkormányzat kiegyensúlyozott, eredményes gazdálkodást folytatott. A bevételeket reálisan tervezték meg, és nem költöttek többet a biztosított fedezetnél. A 2008. évet többlettel zárták. Az eredeti költségvetést a tervezettnek megfelelően négyszer módosították. A módosítások fő indoka a beérkezett többletbevétel előirányzatosítása volt. A költségvetés főösszege 2.447 millió forinttal nőtt. Természetesen ennél sokkal többet lehetett volna költeni, de csak a rendelkezésre álló forrás erejéig lehetett a kiadásokat tervezni. A beszámolási időszakban olyan mérleget tudnak bemutatni, amiben a tervezett célok teljesültek. Megvalósult az a cél, hogy az önkormányzat működési hitel igénybevétele nélkül tudjon gazdálkodni, őrizze meg a fizetőképességét. A fejlesztési és felhalmozási feladatokat is hitel felvétele nélkül teljesítették. A bevételi tervet 94,5 %-ra, a kiadási tervet 87,7 %-ra teljesítették. Az intézmények, a gazdasági társaságok finanszírozása egész évben biztosított volt. A működési bevételek 100,3 %-ra, a felhalmozási bevételek mintegy 60 %-ra teljesültek. Az eltérés egy része az évközi ÁFA-módosításból adódik, aminek következtében 665 millió forint került át a működési bevételek közé. A tervezett adóbevételek teljesültek, ami két dolgot mutat. Egyik, hogy a cégek adófegyelme nem romlott a kerületben, a másik, a kerületi cégeknél nem merült fel gazdasági probléma, stabil volt a gazdálkodásuk. A helyi iparűzési adó a bevételek 27 %-át teszi ki, mintegy 5 milliárd forint. A helyi adókból származó bevétel 1.863 millió forint a tervezettnek megfelelően alakult. A költségvetési bevételek 1/3 részét, mintegy 4.200 millió forint, a központi költségvetésből átadott normatív bevételek teszik ki. Az egyéb bevételek 529 millió forint összeggel szerepelnek a zárszámadásban. Az egyéb bevételek közé tartoznak a lakbérből, helyiségbérletből származó bevételek, a közterülethasználati díjak, valamint a bírságokból befolyó összegek. Az ingatlanértékesítésből származó bevétel 2008-ban 431,4 millió forint volt. A működési kiadásokra 9,1 %-kal fordítottak többet, mint 2007-ben. Ez azt mutatja, hogy az inflációt figyelembe véve is biztosított volt a kerület működése. Felhalmozási kiadásokra 6,9 %-kal többet fordítottak a 2007. évinél. Szociális juttatásokra 676 millió forintot fordítottak. A beterjesztett zárszámadás mutatja, hogy az önálló intézmények és az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok által ellátott feladatok finanszírozása biztosított volt. Kéri a képviselő-testületet, fogadja el a beterjesztett zárszámadást. Dr. Pálinszki Antal: Mollnár Andor osztályvezetőnek ad szót.
13
Mollnár Andor: A beszámolóval kapcsolatos legfontosabb követelmény, hogy a számviteli munka megfeleljen a számviteli törvénynek, a jogszabályi előírásoknak, a valódiság, a teljesség, a világosság elvének. A munkájukat többszörös ellenőrzés mellett végzik. Az ellenőrzések alapján mondhatják, hogy a beszámoló a tényeket tartalmazza. A 2008. évi költségvetésben számoltak 1 milliárd forint felhalmozási célú hitelfelvétellel, amit nem vettek igénybe. Hitelfelvétel nélkül valósították meg a legfontosabb felhalmozási kiadásokat. Több mint fél milliárd forintot fordítottak az önkormányzati intézmények felújítására és beruházásaira. Városüzemeltetési feladatokra, útépítésekre, parkolók építésére, járdaépítésre, felújításra is jelentős összegeket fordítottak. Ezeket a feladatokat 2009. évben is folytatni kívánják. A fejlesztési kiadásokból 537 millió forint összeget a 2007. évben kibocsátott 1 milliárd értékű kötvényből finanszírozták. A kötvénykibocsátás felhasználásáról részletes táblázat szerepel az előterjesztésben. Dr. Pálinszki Antal: Hannák György könyvvizsgálónak ad szót. Hannák György: A beszámoló keresztmetszet az önkormányzat 2008. évi működéséről, illetve az önkormányzat 2008. december 31-i vagyoni helyzetéről. A beszámoló arra hivatott, hogy rögzítse, és nyilvánossá tegye a kiadások és bevételek teljes körűségét, a beszámolási időszakban fennálló vagyoni helyzetet. A 2008. évi költségvetési és beszámoló megbízható és valós képet mutat. Az elmondottak figyelembevételével a beterjesztett zárszámadást elfogadásra javasolja a képviselő-testület részére. Dr. Pálinszki Antal: A bizottsági elnököknek ad szót. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen, 2 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett nem javasolta a képviselő-testület részére megtárgyalásra a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megtárgyalta és 6 igen, egyhangú szavazattal elfogadásra javasolta a képviselőtestület részére a zárszámadást. Dr. Pálinszki Antal: Kérdések következnek. Dr. Novák Ágnes: Miért nem szerepel a vagyonkimutatásban az Észak-Pesti Kórház ingatlan vagyona? Ha szerepel, akkor melyik soron szerepel?
14
Elhangzott, hogy 200 millió forint lakásértékesítés történt a tavalyi évben. Nem látja az előterjesztésben, hogy ebből az összegből hány új lakást építettek, illetve vásároltak. Varga Imre: A Jogi Bizottság elnökét kérdezi, hogy milyen jogi akadályok miatt nem fogadta el a bizottság a zárszámadást? Goró Oszkár: Az elfogadás jogi akadálya lehet az, hogy az elmúlt évben beterveztek 1 milliárd forint hitelfelvételt, amiből semmit nem használtak fel. Kérdés, miért tervezték be az 1 milliárd forintos hitelfelvételt? Melyik felújítások maradtak el azért, mert nem használták fel a hitelt? Dr. Pálinszki Antal: A kérdéseket lezárja, megadja a szót válaszadásra. Hajdu László: A vagyonnyilvántartással kapcsolatos kérdésre Mollnár Andor osztályvezető ad választ. Az anyag 15. oldalán szerepelnek a lakásállományra vonatkozó adatok, ezen felül a Palota Holding ZRt. beszámolójából kiderül, hogy a 200 millió forintos bevétel nem újonnan eladott, hanem a 15-20 éve eladott lakások törlesztő részleteiből tevődik össze. A befolyt összeget a 2200 bérlakás, a mintegy 500 nem lakás célú helyiség, valamint az üresen álló ingatlanok kezelésére, működtetésére, felújítására fordítják. Az 1 milliárd forintos hitelt a költségvetési egyensúly biztosítása miatt tervezték, a gazdálkodás során azonban kiderült, hogy nincs szükség a hitel felhasználására. Mollnár Andor: Jelentős összegű felhalmozási kiadások csúsznak át 2008-ról 2009-re, amit a lekötött pénzmaradványban kimutattak. Felhívja képviselőasszony figyelmét az önkormányzati vagyonkimutatásra, amely az intézményeket aggregáltan tartalmazza, abban szerepel az Észak-Pesti Kórház ingatlan is, mint önkormányzati vagyon. Ebben a kimutatásban szerepel az önkormányzati lakások értéke is. Dr. Pálinszki Antal: Hozzászólások következnek. Dr. Balázs Zoltán: Polgármester úr válaszában azt mondta, jó hír, hogy nem kellett felvenni az 1 milliárd forintos hitelt. Az valóban jó, hogy a működési kiadásokra nem kellett hitelt felvenni, de azt nem kifogásolná, hogy megfelelő célok elérése értelmében használja fel az önkormányzat a hitellehetőséget. Az év közben nem látott törekvést arra, hogy ésszerűsítsék az intézményi gazdálkodást.
15
Frakciójuk a 2008. évi költségvetés elfogadásakor is számos javaslatot fogalmazott meg, amiket azzal utasítottak el, hogy azok megvalósítására már nincs forrás. A zárszámadásnál kimutatott pénzmaradványból látszik, hogy lehetőség lett volna a javaslatokban szereplő célok megvalósítására. A 2009. évi költségvetés tárgyalásánál ismételten benyújtották javaslataikat, amiket szintén forráshiány miatt utasítottak el. Most is elmondja, hogy aggasztónak tartja a közbiztonság ügyét, amit idén sem fognak megoldani. Mihály Zoltán: Nagyon jónak tartja, hogy nem került sor az 1 milliárd forintos hitel felvételére. Úgy gondolja, hogy a 2009. év nehezebb lesz. Örömmel veszi, hogy az egészségügy és a szociálpolitika területén a tervezettnél 7,5 %-kal többet költhettek. Nem érti, hogy azoknál az intézményeknél, ahol csökken a feladat, miért nem csökken a ráfordított költség is. A tavalyi évben megvalósult a stadion világítása, ami 100 millió forintba került, de azt is látni kell, hogy erre a célra 170 millió forintot terveztek, így komoly megtakarítást értek el. Úgy gondolja, hogy helytelen döntést hoztak a nem lakás célú építményadó tekintetében, amit igazságtalannak tart. Összességében nézve a 2008. évi beszámolóból látszik, hogy jó évet zártak, támogatja a beszámoló elfogadását. László Tamás: A 2008. évi költségvetést 19 milliárd forintos összeggel zárta az önkormányzat. Ehhez képest el lehet gondolkodni azon, hogy nem jut 10-20 millió forint a társasházak felújítására adott visszatérítendő kölcsön 30 millió forintos keretének megemelésére. El lehet gondolkodni azon is, hogy számtalan ügyet görgetnek maguk előtt, amiben nem történik előrelépés. Ilyen ügy például a Kolozsvár úti piac felújítása, a meghiúsult tervpályázat Rákospalota Városközpont ügyében. Ide tartoznak azok a javaslatok, amik a jövőben történő építkezést szolgálták volna, mint Újpalotán különböző alközpontok tervezése, a Közösségi Ház bővítésére, illetve a Fő tér fejlesztésére tervpályázat kiírása. Ezekre a feladatokra nem tudott az önkormányzat néhány millió forintot fordítani. Az elmúlt évben nem sikerült még a helyét sem kijelölni a sport- és rendezvényközpontnak. Ezzel szemben a szomszédos kerületekben az elmúlt évben két fedett uszodát is átadtak. Úgy látja, hogy a 19 milliárd forintos költségvetésből az önkormányzat nem tud látványos eredményt felmutatni, a jövőben való építkezésnek még a csírái sem látszanak. Goró Oszkár: A beszámolóban nem talál olyan iránymutatást, hogy a jövőben mely területeken lehetne megtakarításokat eszközölni. Nem történt meg az önként vállalt feladatok átgondolása, nincs javaslat a hivatali apparátus ésszerűsítésére. Ettől az évtől már önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság működik a kerületben.
16
A társaságok számos olyan feladatot látnak el, amit a hivatali apparátus is ellát. Ezen a területen is lehetne költségeket megtakarítani. Dr. Novák Ágnes: Felhívja polgármester úr figyelmét arra, hogy az előterjesztés 15. oldalán nem a lakásvagyonról, hanem a lakáseladásból befolyt bevételekről van szó. A kérdése nem erre irányult. Továbbra sem érti, ha van külön sor a műemlék ingatlanokra, akkor miért másik soron szerepel az Észak-Pesti Kórház ingatlan. A Palota Holding ZRt. részére átadott 8 milliárd forint elfogadható a lakások kezelésére, de az önkormányzati lakások csak 4 MFt/lakás értéken vannak nyilvántartva. A táblázatból hiányzik még 700 önkormányzati tulajdonú lakás, amit nem a Palota Holding ZRt. kezel. A kimutatásból hiányzik 700 lakás és 2000 m2. Ezekben a kérdésekben tisztán kellene látni. Nem csak a bevételt kell feltüntetni, hanem azt is, hogy az milyen vagyonvesztést jelent. Baracskai Éva: Nem ért egyet László Tamás állításával, mely szerint a kerület fejlődése nem tükröződik a beszámolóban. Felhívja képviselőtársa figyelmét a kerületi oktatási intézményekre. Menjen el az intézményekbe, ellenőrizze, hány helyen van új ablak, hány tanterem felújítása történt meg. Menjen el a Rákos úti Szakrendelőbe, nézze meg milyen felújítások történtek. Nézze meg az új bölcsődei csoportszobákat. Az elmúlt gazdasági évben sok minden történt a kerület lakossága érdekében. Elfogadásra javasolja a beszámolót. Megköszöni a Pénzügyi Osztály munkatársainak munkáját, amivel biztosították a kerület zavartalan működését és elkészítették a gazdálkodásról szóló beszámolót. Varga Imre: Az anyagból az látszik, hogy egy kiegyensúlyozott gazdálkodást folytató önkormányzat számol be a 2008. évi tevékenységéről. A kiegyensúlyozott működés mellett az önkormányzat a költségvetése több mint 10 %-át fejlesztésre, felújításra fordította. Felhívja a figyelmet arra, hogy a napirend a 2008. évi költségvetés végrehajtásáról szól, a könyvvizsgáló megállapította, hogy a beszámoló a jogszabályoknak megfelel. Kéri, hogy a testületi ülésen is olyan józan gondolkodással, szakmai szempontból tárgyaljanak, mint a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén, ahol a beszámolót egyhangúlag elfogadták. Javasolja a képviselő-testület részére, fogadják el a beszámolót, és fejezzék ki elismerésüket a beszámoló elkészítésében közreműködő köztisztviselőknek. Máté Gyula: Nem tud maradéktalanul örülni annak, hogy a Budai II. Stadion pályavilágítása a tervezett, tudomása szerint, 145 millió forint helyett csak 100 millió forintba került.
17
Azért nem örül, mert a támogatott csapat nem szerepel úgy, hogy megérdemeljen ilyen mértékű költségvetési támogatást, amit más területektől vonnak el. A tulajdonos azt mondja, hogy ez a csapat a kerület legjobb reklámhordozója. Ezt csak negatív előjellel tartja igaznak. Ha a jövőben a pályák fűthetőségét, lefedését is biztosítani kell, akkor az egyéb helyeken tervezett rekonstrukciók továbbra is elmaradnak. Marsovszky Györgyné: Az előterjesztés a 2008. évi költségvetés végrehajtásáról szól. Arról kellene tárgyalni, hogy miként hajtották végre a hivatal vezetésével közösen a 2008. évre elfogadott költségvetést. Az előterjesztésből kitűnik, hogy a terveket maradéktalanul végrehajtották, működtették az oktatási és egészségügyi intézményeket, ellátták a városüzemeltetési feladatokat. László Tamás: Baracskai Éva képviselőtársa nem fejlesztésről beszélt, intézményekben történt ablakcserékről, termek felújításáról szólt. Ez karbantartást, felújítást jelent, ami az önkormányzat kötelező feladata. Az önkormányzat a pénz elköltésében és annak dokumentálásában jeleskedik. Valódi fejlesztések nem történtek a kerületben. A kerületi utak állapota sem tükrözi, hogy valamit tettek volna. Mihályi Zoltán: Varga Imre képviselőtársa által elmondott két szóra szeretne reagálni. A kiegyensúlyozott gazdálkodásnak örül, de a fejlődőképességet nem látja a kerületben. Az iskolákban kicserélt néhány ablak, karbantartás, nem fejlesztés. A Száraznád utcai iskolában megvalósított akadálymentesítés ténylegesen fejlesztés. Báder György: Egy latin közmondást idéz, mely szerint „Ha nem fejlesztesz, leépülsz”. Ez jellemző a gazdálkodásukra. Vizér Klára: Arról szeretne beszélni, hogy mennyibe kerül a kerület közpénzéből a városvezetés. Várhatóan Móricz Eszter, vagy Varga Imre képviselőtársa előáll a PGB határozati javaslatával Hajdu László polgármester jutalmazására. A törvény szerint legfeljebb hat havi alapilletménynek megfelelő jutalmat lehet adni a polgármesternek. Természetesen a PGB 4 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett arról döntött, hogy a polgármesternek 3,5 millió forintos, maximális jutalmat javasol. Ebben a döntésben nem látszik a világválság, mert az elmúlt években hasonlóan hat havi jutalmat szavaztak meg a polgármesternek. A kerületnek egy évben mintegy 7 millió forintba kerül a polgármester fizetése, ehhez jön a mintegy 2,2 millió forint költségtérítés, ehhez jön a 3,5 millió forintos jutalom. Ezt elfogadhatatlannak tartja.
18
Ezen felül azért nem tudja elfogadni a zárszámadást, mert lakossági fórumok állandó témája a kerület köztisztaságának és közrendjének siralmas állapota. A kerületnek több 10, 100 millió forintjába kerül évente, hogy a közterületekről az illegálisan lerakott szemetet elszállítsák, a megrongált játszóeszközöket kicseréljék. Ez azért van, mert nem tudnak létrehozni egy hatékonyan működő parkőr szolgálatot, amire számtalan javaslatot tettek már. Hasonlóan problémás terület az önkormányzati ingatlanok értékesítése. Nem tudtak évek óta dönteni arról, hogy a szociálisan bérbe adott lakásokban a bérleti díj érje el a közös költség szintjét. Molnár István: Hangzatos lózungokat hallhattak az ellenzék részéről. Felhívja a figyelmet arra, hogy amiről nem tudnak, az nem biztos, hogy nincs. Több felkérés ellenére sem látogatják az intézményeket, de a véleményüket elmondják. László Tamás képviselő úr Somogy megyében többet jár, mint itt, mert a kerületi utak minősége javult, a mai napon kezdték meg a Sződliget utca felújítását. Az előterjesztésben azt kell megnézni, hogy honnan indul az elfogadott költségvetés, és milyen eredménnyel zárul. Az intézmények nem „találják” a többletforrást, azt az önkormányzat biztosította részükre. Mihály Zoltán: Örülni kell annak, hogy egy nagy beruházás a tervezett költség alatt valósult meg. A beruházás szükségességét mindenki saját maga ítélheti meg. A fiatalok sportolása fontos, arra bármekkora összeget lehet fordítani. Reméli, hogy a beruházásból megtakarított 30-40 millió forint jó helyre kerül, és nem új házasságkötő termet építenek azért, mert most már a melegek is házasodhatnak. Dr. Balogh András: Molnár képviselőtársa csak az oktatás szempontjából látja a kérdést. A kerület élete nem csak az oktatásból áll. A REAC pálya megvilágítása megoldódik, mert a csapat kiesik az NB I-ből. Akkor lehet a pénzeket az utánpótlás nevelésére fordítani. Tóth Imre: A költségvetés, és a zárszámadás előterjesztésekor sem várták el, hogy támogassa az ellenzék azok elfogadását. Úgy gondolja, hogy 2010-ig az a feladatuk, hogy semmiféle eredményt ne ismerjenek el, azt bizonyítsák, hogy sem a megyékben, sem a kerületekben nem történik semmi. A kerület fejlődésével kapcsolatban néhány tényadatot ismertet. A kiosztott anyagban szerepel, hogy útépítési felújításokra 58 millió forintot nyert az önkormányzat. KMOP és EU-pályázaton 215 millió forintos beruházási költséggel több utcában épül szilárd útburkolat. A jövőbeni építkezésekhez teremtik meg ezekkel az útépítésekkel a lehetőséget. Illegális hulladéklerakók felszámolására 2,5 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat. A jövőt szolgálja az is, hogy panelfelújításra 550 millió forintot biztosítottak.
19
Elnyertek egy pályázatot olyan célra, ami László Tamás körzetében lévő tömb felújítását, rehabilitációját szolgálja. A kerület az adott anyagi lehetőségekhez képest fejlődik.
Dr. Balogh András: Ha nem részleteiben, hanem egészében nézik a dolgokat, azt látják, hogy nincs a kerületnek átfogó koncepciója. A kerületen végig sétálva nem látható változás. Toldozgatások, foltozgatások történtek, de ezek nem eredmények. Goró Oszkár: A Sződliget utcát a Fővárosi Önkormányzat újítja fel. Nem érti, miért kell büszkének lenni arra, hogy egyensúlyban van a költségvetés. A problémát az jelenti, hogy a 2009. évi költségvetés egyensúlyához 1,5 milliárd forint hitel felvételére lesz szükség. Dr. Pálinszki Antal: Megállapítja, hogy több hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Megadja a szót az előterjesztőnek. Hajdu László: A vitában elhangzottakkal kapcsolatban elmondja, hogy mindenki szelektíven csak arra emlékszik, ami neki kedves. László Tamás képviselő úr nem említi a Panel Plusz programot, mert attól ideges, minden fórumot megragad annak érdekében, hogy a program ellen agitáljon. A Panel Program keretében megújult 18 ház új köntösben jelenik meg, amit az ellenzék nem vesz észre. Nem veszik észre azt sem, hogy templom épült Újpalotán, több bölcsődei férőhely átadására került sor. Azért nem tudnak erről, mert nem tettek eleget a meghívásnak, nem vettek részt az átadási ünnepségen. Nem tudnak arról, hogy átadtak a kerületben egy XXI. századnak megfelelő Nevelési Tanácsadót. Nem figyeltek oda arra, hogy gyermekorvosi rendelőt, és ahhoz tartozó komplett központot adtak át, ami 100 millió forintos fejlesztést jelent. A Stadion fejlesztése fáj, de azt nem mondták el, hogy a fejlesztést a jövő generáció érdekében tették. Arról sem beszéltek, hogy a kerületben van olyan iskola, ami 100 %-ban akadálymentesített. A hozzászólásokban nem beszéltek arról, hogy nyolc utcában építettek utat 1,5 km hosszúságban. Nem szóltak arról, hogy a Fidesz-nek milyen módosító indítványai voltak a költségvetéshez, amit most bírálnak. Volt olyan indítvány, hogy vizsgálják meg a kutyafuttatót, de annak helyére nem tettek javaslatot. Voltak olyan javaslatok az ellenzék részéről, amelyek végrehajtása már megtörtént. Ilyen például a Pázmány Péter utca felújítása, amiről nem beszéltek. A módosító indítványok között szerepelt, hogy az illegális hulladéklerakás felszámolására szervezzenek akciókat. Az októberi tisztasági hónap keretében mindenkit mozgósítottak, de az ellenzék képviselői közül senkit nem láttak az akcióban részt venni.
20
Az ellenzék egy-két dolgot emelt ki a beszámolóból, és elmondta, hogy a kerületben semmi nem történt. Elhangzott, hogy 700 önkormányzati lakás hiányzik a beszámolóból, mert azokat nem a Palota Holding ZRt. kezeli. Ez csúsztatás, mert valamennyi önkormányzati tulajdonban lévő lakás kezelését a Palota Holding ZRt. végzi. A hozzászólásokban nem hangzott el, hogy a költségvetéshez benyújtott indítványok 1/3-a László Tamás képviselő körzetére vonatkozik. Az IVS pályázaton nyert az önkormányzat, ezért László Tamás képviselő által javasolt fejlesztések megvalósulnak. Ezt is el kellett volna mondani, a közvéleményt korrektül kell informálni. Fejleszteni nem csak betonnal, téglával lehet, hanem szellemileg is. Komoly eszköz és szellemi fejlesztést hajtottak végre valamennyi oktatási intézményben. A vita során elhangzott hozzászólások ellenére kéri a képviselő-testületet, fogadják el az előterjesztett zárszámadást. Az önkormányzat működése törvényes, ezt számos, év közben elvégzett vizsgálat is bizonyítja. Dr. Pálinszki Antal: Az 1-7. pontban előterjesztett határozati javaslatokat ismerteti. Az 5-6. pontban szereplő javaslatok elfogadásához minősített többség kell. 197/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az önkormányzat 2008. XII.31-i vagyonkimutatás szerinti vagyonát bruttó értéken számítva 94.981.517 eFt-ban, nettó értéken 90.578.592 e Ft-ban állapítja meg az Iktsz: 80-92/2009. sz. előterjesztéshez csatolt 3. számú táblázat vagyonkimutatásának megfelelően. Felelős: polgármester Határidő: értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§ és a 249/2000. (XII.24.) korm.rendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 198/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az önkormányzat 2008. XII.31-i költségvetési pénzmaradványát 1.017.391 e Ft-ban állapítja meg, melyből az intézmények 2008. évi költségvetési pénzmaradványa 346.380 e Ft, a Polgármesteri Hivatal 2008. évi költségvetési pénzmaradványa 671.011 e Ft az Iktsz: 80-92/2009. sz. előterjesztéshez csatolt 2. sz. táblázat szerint. Felelős: polgármester Határidő: értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§ és a 249/2000. (XII.24.) korm.rendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
21
199/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az intézmények 2008. évi lekötött pénzmaradványát, összesen 230.542 e Ft-ot jóváhagyja, míg az intézmények 115.838 eFt összegű szabad pénzmaradványát elvonja az Iktsz: 80-92/2009. sz. előterjesztéshez csatolt 2. sz. táblázat szerinti részletezésben. Felelős: polgármester Határidő: értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§ és a 249/2000. (XII.24.) korm.rendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
200/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal 2008. évi lekötött pénzmaradványát 410.776 eFt-ban, szabad pénzmaradványát 260.235 eFt-ban állapítja meg az Iktsz: 80-92/2009. sz. előterjesztéshez csatolt 2. sz. táblázat szerinti részletezésben. Felelős: polgármester Határidő: értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§ és a 249/2000. (XII.24.) korm.rendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
201/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2008. évi pénzmaradvány felosztásával kapcsolatos előirányzat-módosításokat a 2009. évi költségvetés soron következő módosítása tartalmazza. Felelős: polgármester Határidő: értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§ és a 249/2000. (XII.24.) korm.rendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
22
202/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2008. évi pénzmaradvány-elszámolással kapcsolatban: - a Polgármesteri Hivatal a 2008. évi át nem utalt támogatás összegét, összesen 169.462 eFt-ot 2009. május 16-ig átutalja az intézményeknek az Iktsz: 8092/2009.sz. előterjesztéshez csatolt 2. sz. táblázat szerinti részletezésben. - az intézmények a 2008. évi túlfinanszírozásuk összegét, 8.239 eFt-ot 2009. május 23-ig utalják át a Polgármesteri Hivatal költségvetési elszámolási számlájára az Iktsz: 80-92/2009. sz. előterjesztéshez csatolt 2. számú táblázat szerinti részletezésben. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 23. (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§ és a 249/2000. (XII.24.) korm.rendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 203/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, felkéri a polgármestert, értesítse az intézményeket a jóváhagyott pénzmaradványról. Felelős: polgármester Határidő: értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§ és a 249/2000. (XII.24.) korm.rendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 8 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A rendeletalkotási javaslatról kér szavazást. A rendelet megalkotásához minősített szavazattöbbség szükséges. Rendeletalkotás A Képviselő-testület úgy dönt, megalkotja a 12/2009. ök. rendeletét a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló – többször módosított – 6/2008. (III.3.) ök. rendeletének módosításáról és a végrehajtásáról készített beszámoló (zárszámadás) elfogadásáról. Felelős: polgármester Határidő: kihirdetésre 8 nap (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§ és a 249/2000. (XII.24.) korm.rendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
23
Dr. Pálinszki Antal: A PGB 118/2009. (IV. 27.) számú, a polgármester jutalmazásáról szóló határozatot ismerteti, szavazást kér. 204/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2008. évi költségvetés eredményes végrehajtása, a gazdálkodási eredmények alapján Hajdu László polgármestert hat havi alapilletményének megfelelő 3.588.750 Ft összegű jutalomban részesíti. Felelős: dr. Nagy Antal jegyző Határidő: a zárszámadást követően, illetve értelem szerint (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 2 tartózkodás) (Megerősítve a PGB 118/2009. (IV.27.) sz. határozata.)
2. Előterjesztés az Önkormányzat vagyonáról, a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 5/2000. (II. 29.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-94/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Király Csaba alpolgármester
Dr. Pálinszki Antal: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Király Csaba: A képviselő-testület a márciusi ülésén megalakította a RUP-15 Kft-t. A rendelet mellékletébe kell beilleszteni a létrehozott gazdasági társaságot és annak feladatait. Dr. Pálinszki Antal: A bizottsági elnököknek ad szót. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 2 igen szavazat, 1 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett nem javasolta megtárgyalásra a rendelet módosítását. Báthory Erzsi: A Lakásgazdálkodási Bizottság 2 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással nem javasolta a rendelet módosításának elfogadását. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közbeszerzési Bizottság 4 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a rendelet módosítását.
24
Dr. Pálinszki Antal: Kérdések következnek. Dr. Balázs Zoltán: Hány rendelet módosítása várható még ebben a témakörben? Ésszerű lett volna ezeket a módosításokat együtt előterjeszteni. Dr. Pálinszki Antal: A kérdéseket lezárja, megadja a szót válaszadásra. Király Csaba: Több rendelet módosítására nem lesz már szükség. Először létre kellett hozni a társaságot, azt követően lehet módosítani a vagyonrendeletet. Dr. Pálinszki Antal: Hozzászólások következnek. Vizér Klára: Tévedésből a 2. napirendhez tartozó bizottsági határozatot olvasta fel. A Jogi Bizottság a vagyonrendelet módosítását 3 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a képviselő-testület részére. Azt, hogy ki büszke a kerületre, senki nem vonhatja kétségbe, legkevésbé a polgármester. Dr. Pálinszki Antal: Képviselőasszony tudja, melyik napirendet tárgyalják? Nem a napirendhez tartozik az, amiről beszél. Vizér Klára: Levezető elnök úr nem tudhatja, hogy miről akar beszélni. Büszke a kerületre. Az utóbbi hetekben több helyen járt Újpalotán, több ezer lakásba kopogtatott be. Tisztában van azzal, hogy néz ki Újpalota, milyen emberek élnek ott, milyen körülmények között. Polgármester úrral nem találkozott, ő nem ilyen módon gyűjti a kopogtató cédulát. Polgármester úr az önkormányzat pénzén ad fel leveleket, melyben meghívja az embereket a majálisra, és mellékesen kéri, hogy az MSZP-re adják le a kopogtató cédulájukat. Polgármester úr nem lenne annyira büszke a teljesítményére, ha a környező kerületekben körülnézne. A javaslataik között nem szerepelt olyan, hogy vizsgálják meg a kutyafuttatót. Azt javasolták, hogy a kulturált ebtartási szokásokkal kapcsolatban alakítsanak ki valamilyen módszert. Azt javasolták, hogy alakítsanak ki közpénzen hatékony, intézkedni képes, jogosítványokkal felruházott parkőri szolgálatot.
25
Báthory Erzsi: A RUP-15 Kft. létrehozásakor többen szóvá tették, hogy a közpénzen létrehozott egyszemélyes társaság vezetőjét pályáztatás nélkül nevezik ki, és a felügyelő bizottság tagjai a többséggel rendelkező frakció tagjaiból kerülnek ki. A Lakásgazdálkodási Bizottság ülésén is felvetette ezt a kérdést, amire Király Csaba alpolgármester azt válaszolta, hogy ez politikai döntés volt. Mi köze van a politikai döntésnek egy gazdasági társasághoz? Erre azt válaszolta Király úr, „hogy ne kiabálhasson bele senki”. Ezt elképesztőnek tartja. A rendszerváltás 19 éve megtörtént, Magyarországon nincs diktatúra. Egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen, hogy a közpénzeket birtokló és elosztó ugyanaz a személy legyen. László Tamás: Ha az előterjesztés arról szólt volna, hogy a társaságok hogy tudnának minél hatékonyabban és gazdaságosabban működni, vagy valamilyen új irányt mutatva a kerület vagyonával gazdálkodni, akkor érdemes lenne erről tárgyalni. Elhangzott, hogy az országban súlyos a helyzet, de az MSZP pártja idézte elő. A jelenlegi helyzetnek az előterjesztésben meg kellene mutatkoznia, és nem olyan hazugságokat mondani, amit Polgármester úr mondott a módosító indítványaikkal kapcsolatban. Dr. Pálinszki Antal: Rendre utasítja László Tamás képviselőt. László Tamás: Egyetért a rendreutasítással, de nehéz elviselni, hogy Polgármester úr a hitelesség jegyében olyan dolgokat mond, ami nem igaz. Az ellenzéknek és személy szerint neki nem volt olyan előterjesztése, ami a KMOP pályázattal kapcsolatos területekre vonatkozott. Az Újpalotai Közösségi Házra, a Zsókavár u. 43. szám környezetében lévő alközpontokra, a Fő tér tervezésére és hasonló területekre. Azokat a dolgokat emelték ki, amelyekre a KMOP keretében pályázni lehetett. Meg kellett volna felezni a Felügyelő Bizottság létszámát, és még sok olyan lépést lehetett volna tenni, ami előremutató megoldás lett volna a mai nagyon nehéz helyzetben. A legveszélyesebb irányba halad a Szocialista Párt, amikor ellenzéki ellenőrzés nélkül hoz létre olyan szervezeteket, melynek a működésébe nem lehet betekinteni. Ilyen a Palota Holding ZRt. is, ahol nincs ellenzéki felügyelő bizottsági tag. Nem tudni, hogy működik a cég, gyakorlatilag egy teljesen diktatórikus kormányzás folyik. Járja a kerületet, sokat beszél az emberekkel és „Önök nem tennék zsebre”, amit mondanak a kerület fejlesztésével kapcsolatban. Polgármester úr a hat havi jutalmának az elfogadását megfontolná, ha hallaná ezeket a véleményeket. Olyan emberekkel beszéltek, akik a közgyógyellátásból egy hónap után kiestek, akik nem tudják fizetni a rezsi költségeket, akik a panelfelújítás után magasabb rezsit fizetnek. Ezek a diadaljelentések nem igazak.
26
Varga Imre: Felhívja a figyelmet az SZMSZ-re. Nem a parlamentben ülnek, hanem a XV. kerületi Önkormányzat képviselő-testületi ülésén. Ami elhangzott, annak semmi köze sincs a napirendhez. Kéri, hogy ezt vegyék figyelembe. Dr. Balogh András: Reméli, hogy Polgármester úr figyel arra, amit most el fog mondani. Nem érzi, hogy figyel-e az ülésen, mert olyan dolgok hangzottak el tőle, amiről szó sem volt, mint például, hogy 700 lakás hiányzik. Nem hiányzik, a 700 lakás nem a Répszolg, hanem a Palota Holding ZRt. kezelésében van. Felhívja a TV nézők figyelmét, hogy ne vegyék készpénznek, amit Polgármester úr mond, mert olyan dolgokról beszél, ami el sem hangzott. Olyan módon forgatja ki a szavaikat, mintha nem is lett volna ott az ülésen. Molnár István: Dr. Balogh András képviselő úr azt mondta, hogy szűklátókörűen csak az iskoláról beszél. Ő arról beszél, amihez ért, de Balogh András képviselő mindenről beszél. Múltkor már említette László Tamás képviselőnek, hogy polihisztor, aki mindenhez ért, de úgy látszik, most már Dr. Balogh András is az, mert doktor és orvos, ezért mindenhez ért. Jó lenne, ha csak ahhoz a témához szólna hozzá, amihez ért. Dr. Pálinszki Antal: Több hozzászólás nincs, a vitát lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek. Király Csaba: „Az előterjesztés révén az itt elhangzottakra remélem, nem kívánják hogy én válaszoljak, mert a TV nézők kellőképpen le tudták szűrni, hogy miről van szó. Egy dologra azonban kell válaszolnom. Báthory Erzsi képviselő asszony azért némileg módosította azt, amit mondtam, mert valóban azt mondtam, hogy ebben a képviselő-testületbe úgy tudom, hogy pártok küldték Önöket, velünk együtt. Ennek következtében a személyi kérdések, azok bizony politikai döntések és azok, akik felelősség nélkül csak részt akarnak venni, de felelősséget nem akarnak vállalni, azokat – politikai döntés volt, hogy – ebbe a testületbe, a RUP-15-be nem választjuk be. Ha képviselő-asszony rosszul emlékszik, vegye elő a jegyzőkönyvét. A személyi kérdések minden esetben, mint ahogy Önök is amikor a bizottságokba bárkit is javasoltak, politikai döntést hoztak, mert szakértő közöttük egy darab sincs. A képviselő-testület, majd képes lesz ezt az egyszerű dolgot hogy megszavazza a rendeletbe alkotva a RUP-15-öt, de azért én egy reményt szeretnék Önöknek nyújtani. A 80-as évek végén volt a Kálvin téri aluljáróban egy szép grafiti, az így szólt: „Jézus meghalt, de ne csüggedj, Mária újra terhes”. Vegyék figyelembe.”
27
Dr. Pálinszki Antal: Ismerteti a rendeletalkotási javaslatot. A rendelet megalkotásához minősített szavazattöbbség szükséges. Rendeletalkotás A Képviselő-testület úgy dönt, megalkotja az Önkormányzat vagyonáról, a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 5/2000. (II.29.) ök. rendelet módosításáról szóló 13/2009. ök. rendeletét. Felelős: polgármester Határidő: kihirdetésre 8 nap (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bek., 1992. évi XXXVIII. tv. 108. §-a, 7/2007. (III.9.) ök. rendelet 10. melléklet és 11. melléklet a) pontja) (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 3 ellenszavazat, 7 tartózkodás)
3. Előterjesztés a szociális és gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátásokról szóló 1/2004. (I. 30.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-95/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Király Csaba alpolgármester
Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az előterjesztőnek, szóbeli kiegészítésre. Király Csaba: Az öregségi nyugdíj összege nem változott, ezért csak a tavalyi év tapasztalatai alapján szükséges néhány változtatást tartalmaz az előterjesztés. Ilyen például, hogy a „háztartások” és „családok” szóhasználatot a törvényhez kellett igazítani. Rendezni kell, hogy egyes esetekben milyen formában és mértékben nyújtható temetési segély. A gyógyszertámogatás változása következtében lehetőség nyílt arra, hogy a 85 évesnél idősebb rászorulók esetében a közgyógyigazolványt a jövedelem viszonyok vizsgálata nélkül megkapják. A köztemetés esetében a rendelet nem tette lehetővé bizonyos méltányosság gyakorlását, ezért a rendeletben lehetőség nyílik arra, hogy a bizottság ezeket a helyzeteket elbírálhassa. Kéri a képviselőtestület támogatását. Dr. Pálinszki Antal: A bizottsági elnököknek ad szót. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 8 igen szavazattal, egyhangúan elfogadásra javasolta a rendelet módosítását.
28
Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 8 igen szavazattal, egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat. Dr. Pálinszki Antal: A kérdések előtt szót ad Mihály Zoltán képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. Mihály Zoltán: Azt hallotta, hogy a Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 8 igen szavazattal, egyhangúan támogatja az előterjesztésben foglaltakat. Nem 7 tagú a bizottság? Vizér Klára: Elnézést kér, 6 igen szavazattal javasolta a bizottság megtárgyalásra és elfogadásra az előterjesztésben foglaltakat. Még mindig Király Csaba humoros grafiti idézetének a hatása alatt van. Hihetetlenül ízléstelen volt. Még mindig azon töpreng, és nem érti, mit akart ezzel mondani alpolgármester úr. Az biztos, hogy az „Isten hívőket” vérig sértette. Reméli, hogy később a bizottság döntéseit meg fogja találni, és nem beszél össze-vissza. Szeretné megkérdezni, hogy a kerületben jelenleg hány 85 év feletti állampolgár él? Gyurkovics Miklós: Nem kívánja Király Csaba az előzőekben elmondottakat visszavonni, és a magukat kereszténynek valló embereket megkövetni? Félelmetes volt, amit mondott. Dr. Pálinszki Antal: Szót ad Mihályi Zoltán képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. Mihályi
Zoltán:
Csatlakozik
Gyurkovics
Miklós
hozzászólásához. Dr. Pálinszki Antal: A kérdéseket lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek, válaszadásra. Király Csaba: Nem kíván válaszolni. Dr. Pálinszki Antal: Hozzászólások következnek.
29
Vizér Klára: Molnár István képviselő úr azt mondta, hogy mindenki megkapta a statisztikát, mely tartalmazza azt is, hogy hány 85 év feletti állampolgár él a kerületben. Úgy látszik, Király Csaba alpolgármester úr sem tudja ezt az adatot, ő se kapta meg a statisztikát. A rendelet módosítása, „csuklógyakorlatnak” tűnik, a bizottságban ő is megszavazta. A módosításnak van egy olyan része, mely szerint a 85 év felettieknek a közgyógyigazolvány jövedelemigazolás nélkül is jár. Gyanúja szerint ez a korosztály nem lehet túl magas létszámú. A bizottságban az is elhangzott, hogy azért kellett ezt a határt kijelölni, mert a kerület költségvetése nem bírna el többet. Sokan vannak, akik nem tudják megfizetni a gyógyszerköltségeket az alacsony nyugdíjukból. Mivel a szociális és gyermekvédelmi rendelet módosításáról van szó, nagyon fél attól, hogy az emberek, különösen a lakótelepen élők a magas rezsi költségek miatt, olyan nehéz gazdasági helyzetbe kerülnek, hogy nem tudják kifizetni a gyógyszereiket. Goró Oszkár: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén elhangzott, hogy a 85 év felettiek nyugdíja elég magas és nem szorulnak rá a közgyógyigazolványra. Ezt ő, és szerinte más sem tudja, ezért elhangzott a bizottsági ülésen, hogy kérnek a testületi ülésre a 2008. évre vonatkozó kimutatást arról, hányan és milyen esetekben kaptak bármiféle támogatást, segélyt. Ez fontos lett volna a döntéshez, a tisztánlátáshoz. László Tamás: „Nem tudok napirendre térni Király Csaba megszólalásán. Azt gondolom, hogy valóban a 80-as évek levegőjét idézte az a mondat, vagy gondolat, melyet ő viccnek gondolt, de azt hiszem sikerült olyan mértékben belerúgni a hívő embereknek a lelki világába, mely egész egyszerűen megbocsáthatatlan. Nagyon kérem, csodálkozom azon, hogy alpolgármester úr levezető elnökként, vagy a polgármester nem utasította helyre Király Csabát ezért a megjegyzésért. Ebben az esetben a Paskai Lászlóval való fényképezkedés nem több PR akciónál és egész egyszerűen csak arról van szó, hogy az Önök gondolkodása megrekedt a 80-as éveknél. Nagyon kérem frakcióvezető urat, hogy kérje fel Király Csabát, hogy kövesse meg most, nyilvánosan a hívő embereket, akikbe sikerült valóban olyan mértékben belerúgni, melyet Önöknek nagyon nehéz megbocsátani.” Dr. Pálinszki Antal: Egy kicsit túldramatizálja László Tamás képviselő a helyzetet akkor, amikor a parlamentben „Márió ébredéséről beszél”. Jó lenne, ha nem dramatizálná túl a helyzetet. Kéri a további hozzászólásokat.
30
László Tamás: „Önök sokat emlegetik ezt a Máriot. A „Mario” azok Önök, akiknek a hipnózisból fel kellene ébredni. A parlamentben erről volt szó, csak önmagukat nem akarják felismerni. Ez a helyzet. A Mario az az MSZP, akinek végre fel kellene ébredni abból a hipnózisból és a 80-as éveknek a bűvköréből, amiből valóban fel kellene ébredni ebben az országban.” Marsovszky Györgyné: „Nem fogyasztottak egy tálból a cseresznyét”, kikéri magának ezt a viselkedést. Felnőtt ember létére ne mutogasson ide a véleményével, ki lehet menni a szünetben, és meg lehet beszélni. Így kollektív bűnösség nincs. A televízióban mindent lehet látni és hallani, ezt nem kellene csinálni.„ Tóth Imre: Mielőtt bárki, bármilyen tanácsot adna, először önvizsgálatot kellene tartani. Azt a stílust, melyet az ellenzék 2006. szeptembere óta behozott a képviselő-testületi ülésekre, – a gyűlölködés, a mutogatás kellene megszűntetni. Ha ezt megszüntetnék, azt először az ellenzék frakcióvezetőjével kellene kezdeni, és utána lehetne a szocialista frakció vezetőjével foglalkozni. Kéri, hogy először mindenki söprögessen a saját háza körül, és amikor ott tisztaság van, akkor lehet egymásra mutogatni. Vizér Klára: Mint frakcióvezető meg lett szólítva. Sok mindent lehet rá mondani, azt hogy buta, korlátolt, figyelmetlen stb., de azt hogy gyűlölködő, azt nem, kikéri magának. Mihály Zoltán: Kéri a levezető elnököt, hogy ezt a méltatlan vitát zárja le. Dr. Pálinszki Antal: A vitát lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek. Király Csaba: Ahhoz, hogy ki mit gondol, nincs semmi köze. Amit bele akarnak magyarázni, az nincs benne az előterjesztésben. Kikéri magának, hogy olyat magyarázzanak bele a mondanivalójába, amit nem írt le, és nem mondott el. Dr. Pálinszki Antal: Ismerteti a rendeletalkotási javaslatot. A rendelet megalkotásához minősített szavazattöbbség szükséges.
31
Rendeletalkotás A Képviselő-testület úgy dönt, megalkotja a szociális és gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátásokról szóló 1/2004. (I.30.) ök. rendelet módosításáról szóló 14/2009. ök. rendeletét. Felelős: polgármester Határidő: kihirdetésre 8 nap (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bek.,) (Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú)
4. Előterjesztés a szociális szolgáltatásokról szóló 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-96/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Király Csaba alpolgármester Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az előterjesztőnek, szóbeli kiegészítésre. Király Csaba: A szociális szolgáltatásokról szóló rendelet módosítására azért került sor, mert a képviselő-testület elfogadta a 2008. évi zárszámadást. Az abban foglalt költségek adják az alapját a táblázatban megállapított intézményi és az ehhez tartozó jóval olcsóbb személyi térítési díjnak. Kéri az előterjesztésben foglaltak támogatását, a rendelet módosításának megalkotását. Dr. Pálinszki Antal: A bizottsági elnököknek ad szót. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 6 igen szavazattal, egyhangúan elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 6 igen szavazattal, egyhangúan támogatja az előterjesztésben foglaltakat. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 8 igen szavazattal, egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat. Dr. Pálinszki Antal: Kéri a kérdéseket.
32
Dr. Balogh András: Amennyiben a rendeletet a képviselőtestület elfogadja, szó szerint, betű szerint a leírt tervezet kerül elfogadásra? Dr. Pálinszki Antal: Több kérdés nincs, megadja a szót az előterjesztőnek, válaszadásra. Király Csaba: Az előterjesztés címében szereplő rendeletet módosítják az előterjesztésben szereplő melléklettel. Dr. Pálinszki Antal: Kéri a hozzászólásokat. Dr. Balogh András: Ennek nagyon örül. Dr. Pálinszki Antal: Több hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Ismerteti a rendeletalkotási javaslatot. A rendelet megalkotásához minősített szavazattöbbség szükséges. Rendeletalkotás A Képviselő-testület úgy dönt, megalkotja a szociális szolgáltatásokról szóló 7/2005. (IV.4.) ök. rendelet módosításáról szóló 15/2009. ök. rendeletét. Felelős: polgármester Határidő: kihirdetésre 8 nap (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bek.,) (Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú) Dr. Pálinszki Antal: 5 perc szünetet rendel el.
–Szünet–
5. Előterjesztés az Önkormányzat által alapított gazdasági társaságok 2008. évi beszámolójáról, a 2009. évi Üzleti Tervéről, valamint Tisztségviselők megválasztásáról (Ikt.sz: 80-97/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az előterjesztőnek, szóbeli kiegészítésre.
33
Hajdu László: Minden évben, a törvényi kötelezettségnek eleget téve készül el a gazdasági társaságok éves üzleti tervének az értékelése és a következő év üzleti tervének az elfogadása. Köszönti a jelenlévő gazdasági társaságok vezetőit, a könyvvizsgálókat, a Felügyelő Bizottságok tagjait és mindazokat, akik az érintett cégek munkáját segítik. A szóban forgó gazdasági társaságok mindegyike az önkormányzat saját alapítású cégeként, a vállalt feladatok egy-egy szegmensét látják el. A könyvvizsgálók valamennyi társaság beszámolóját kedvező záradékkal látták el, kivéve az újonnan alakult RUP 15 Kft.-t. Folyamatosan figyelemmel kísérték a gazdálkodás szabályszerűségét, működését, kifogást nem jelentettek. A gazdasági társaságoknál Felügyelő Bizottságok működnek, melyek elnökeivel és tagjaival az önkormányzatot képviselve a polgármesternek személyes kapcsolata van. Az előterjesztésből látható, hogy a gazdasági társaságok mindegyike eredményes évet zárt, az újonnan alakult társaságoknál csak az üzleti tervével kell foglalkozni. A mérleg szerinti eredmények minden cégnél eltérő feladatokról és jó gazdálkodásról szólnak. A Palota Holding ZRt. az önkormányzat lakásállományát és nem lakáscélú helyiségeit kezeli és saját maga is vállalkozik társasház kezelésre. Az önkormányzat vagyona vegyes tulajdonú társasházakban van, és több helyen a társasház kezelőjének az önkormányzat cégét választják. Kezeli az önkormányzat teljes körű vagyonát és jelentős számban más tulajdonú társasházat. A menedzsment olyan üzleti tervet tett le a képviselő-testület elé, mely biztosítja az önkormányzati vagyon működését, üzemeltetését, karbantartását, hiba elhárítását és valamennyi felújítást is. A Répszolg Kft. a városüzemeltetési feladatokat látja el, a közterületeket, a parkokat ápolja. A további cégek tevékenységéről szóló ismertetőt másik hozzászólásában folytatja. Kéri az előterjesztésben foglaltak támogatását. Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót Csaba Elemér képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. Csaba Elemér: Szeretné megelőzni azt, hogy a mai képviselő-testületi ülés ne menjen át teljes mértékben személyeskedésbe. Tartózkodjanak attól, hogy egymás emberi méltóságába tiporjanak. Király Csaba alpolgármester úr az egyik legszelídebb, legbecsületesebb emberek egyike az önkormányzatban. Kéri, hogy polgármester úr ne adja ki a kezéből az ülés vezetését, erősebb kézzel vezessék az ülést. Király Csaba sokat tesz a kerületért, a szociálisan rászoruló állampolgárokért. Teljes türelem és tolerancia jellemzi, nem tudja elképzelni, hogy a vallásos képviselőket akarta megsérteni. Félreértésről lehet szó, melyet tisztázni kellene. Kéri képviselő társait, hogy a vallást ne használják fel egymás uszítására és tartsák egymást tiszteletben.
34
Dr. Pálinszki Antal: A bizottsági elnököknek ad szót. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság két határozatot hozott. Az első tartalma szerint 3 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és 0 tartózkodással nem fogadta el a bizottság azt a javaslatot, hogy a társaságok beszámolóit és üzleti terveit társaságonként külön tárgyalják meg. A másik határozat tartalma szerint 6 igen egyhangú szavazattal megtárgyalásra javasolja a képviselő-testület számára az előterjesztésben foglaltakat. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság több határozatot hozott. Két csoportra bontva ismerteti a bizottsági javaslatokat. A bizottság 3 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és 0 tartózkodással nem fogadta el a gazdasági társaságok felügyelő bizottsági tagjainak a tiszteletdíjára vonatkozó határozati javaslatokat, az összes többi határozatot támogatja. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat. Dr. Pálinszki Antal: Kérdések következnek. Vizér Klára: A fakkjában most találta meg a 80-97/d/2009. számú, a „Kiegészítés a gazdasági társaságokról szóló előterjesztéshez” címen kiosztott anyagot, mely a RUP 15 Kft. ez évi üzleti tervére vonatkozik. Mikor került az anyag a fakkjába? Dr. Pálinszki Antal: Több kérdés nincs, megadja a szót az előterjesztőnek, válaszadásra. Hajdu László: A kiegészítés a tegnapi nap folyamán került kiosztásra. Dr. Pálinszki Antal: Hozzászólások következnek. Vizér Klára: Sajnos a képviselőknek a szocialista frakció jóvoltából hozzászólásra 3 perc áll rendelkezésükre. A napirend vitája során javaslatot tett arra, hogy a több száz millió forinttal gazdálkodó társaságok 2008. évi beszámolóit és üzleti terveit külön-külön tárgyalja meg a képviselő-testület. Hajmeresztő, hogy egyben tárgyalják meg, és ráadásul 5 cégről van szó. Ezt méltánytalannak találja a cégekkel és az ott dolgozókkal szemben.
35
Az lett volna szép, ha a szocialista frakció megszavazza azt, hogy külön napirendi pontban tárgyaljon a testület a munkájukról. Neki arra lesz ideje, hogy a Palota Holding ZRt. munkájáról beszéljen. Vezérigazgató úr tevékenységét elismeri, de addig nem tudja a vagyonkezelő munkáját elfogadni, amíg olyan döntéseket hoz a Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság, hogy az egyik 40 m2-es komfortos ingatlant eladja a benne élő szociálisan rászorultnak, a másikat nem. Nem érti, miért van ez, és nem támogatja az önkormányzati ingatlanvagyon elherdálását. Dr. Balázs Zoltán: A képviselő-testület azzal van megbízva, hogy a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek sikeres piaci tevékenységét felügyelje. Nem méltatlan, hanem képtelenség és elfogadhatatlan dolog, hogy a több száz millió forinttal gazdálkodó társaságokról összehevenyészett módon dönt a képviselő-testület. Az idő rövidségére való tekintettel csak a RUP 15 Kftről tud beszélni. A társaság egy hónappal ezelőtt alakult meg. Az előterjesztés tartalmaz egy olyan fax másolatot, mely szerint a pályázat benyújtásához szükséges üzleti tervet készíteni. Ezután egy határozati javaslat következik, mely alapján a képviselő-testület elfogadja, hogy az önkormányzat 2009. évben 9,2 millió forintot költ a Kft. feladatainak az ellátására. Saját forrásként 5 millió forint, pályázati pénzek 10 millió forint, az önkormányzati önrész pedig, 2 millió forint. Ezekből az adatokból sehogy sem jön ki a 9,2 millió forint. A pénzügyi tervben 2012-ig szerepelnek a támogatási keretek, például az egyik esetben 84 millió forint, a következő oldalon ez a projekt már 81 578 604 forint. Elképesztőnek tartja, hogy semmitmondó, össze-vissza kevert adatokat tartalmazó előterjesztéssel foglalkoznak. A RUP 15 Kft. üzleti tervét mindenképpen vegyék le napirendről, de ha ez nem lehetséges, akkor az egész előterjesztést ne tárgyalják ma. Dr. Pálinszki Antal: Szavazást kér az ügyrendi javaslatról. 205/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy napolja el „az Önkormányzat által alapított gazdasági társaságok 2008. évi beszámolójáról, a 2009. évi Üzleti Tervéről, valamint Tisztségviselők megválasztásáról” szóló előterjesztés tárgyalását. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 13 ellenszavazat, 3 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Megállapítja, hogy a képviselő-testület nem fogadta el Dr. Balázs Zoltán ügyrendi javaslatát. Kéri a további hozzászólásokat.
36
Dr. Novák Ágnes: Valóban nehéz 3 percben több száz millió sorsáról dönteni. Kis ügynek tekinthető, de a Dugonics utca 22. szám alatti lakóépület valaha pártház volt, ami közel másfél éve üresen áll. Az önkormányzat elidegenítésre jelölte ki az épületet, pályáztatás alatt áll. Az üresen álló ingatlan vörös márvány lábazatában egy darab kő, meglazult. Egész télen nem nyúltak hozzá, majd kidőlt. Sajnos egy napon azt vette észre, hogy elvitték az egész lábazatot. Ezután el kezdett omlani a fölötte lévő téglaburkolat. Ez egy önkormányzati tulajdonú, egy lakásos családi ház, mely önálló telken áll, amit eddig irodának használtak. Hirtelen, két hét alatt óriási állagromlás történt rajta, pontosan azokban a napokban, amikor a helyszíni szemle és a licites tárgyalások voltak meghirdetve. Amikor szóvá tette, akkor azt válaszolták, hogy a Palota Holding ZRt. elvitte a telephelyére a lábazat köveit tisztítás céljából, és utána visszateszik. Mikor teszik vissza? Amikor már eladták az ingatlant? Vissza fogják tenni a homlokzati téglaburkolatot, és az ablakpárkányt is? Az ingatlan két hét alatt milliókat vesztett az értékéből. Ugyanez elmondható az Újpalotán, évek óta üresen álló ingatlanokról, amit most fillérekért adnak bérbe, vagy adnak el. Ez a fajta vagyongazdálkodás, amikor valamit hagynak tönkremenni, fillérekért eladnak és a befolyt pénzből sem vásárolnak ingatlanokat, rossz gazdálkodás. László Tamás: Úgy érzi, teljességgel fordítva ülnek a lovon. Úgy tűnik, mintha itt nem lenne gazdasági válság. A városüzemeltetés összeomlása előtt állnak, bármilyen szépeket is mondanak, ingatag lábakon áll ez a terület. Az előző évi beszámolót elkészíti az adott társaság, a tavalyi célkitűzések és az üzleti terv alapján meg lehet vizsgálni és elfogadni. Az idei üzleti tervet, amikor gyökeresen más körülmények, peremfeltételek vannak az önkormányzatok és vállalatai esetében, több mint bűn, nagy hiba így elfogadni. Más esetekben nem a vállalatok dolgozzák ki az üzleti terveket, hanem az önkormányzat, a kerület vezetése, mely alapján hatékonyabban, olcsóbban, kevesebb emberrel el lehet végezni azokat a feladatokat, melyeket szintén nem tisztáz az önkormányzat. Megengedhetetlen, hogy a RUP 15 Kft.-ben az ellenzék részéről semmiféle ellenőrzés nincs. Ez olyan nagy politikai hiba, ami védhetetlen. Saját maguk hoznak döntéseket, saját magukat ellenőrzik, hozzák a törvényeket és hajtják is végre és ez a 80-as éveket, a pártállami időket idézi. Módosító indítványa, hogy a RUP 15 Kft.-be Bárdosi György okleveles építészmérnököt ajánlja, aki egy településtervezési cég vezetője, és gyakorlatilag ehhez a témához teljes mértékben ért. A Palota Holding ZRt. Felügyelő Bizottságába, ami már évek óta ellenzéki felügyelet nélkül működik, Bitvai Nándor urat ajánlják. A mai helyzetben különösen nagy szükség van arra, hogy a baloldal feddhetetlen és teljesen átlátható helyzeteket hozzon létre.
37
Tóth Imre: Egyetért Dr. Balázs Zoltán képviselővel, ezeknek a vitáknak a bizottsági üléseken kellene zajlania. A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság rendkívüli ülésen tárgyalta meg az előterjesztést, sajnos az ellenzék azon nem tudott részt venni. Minden bizottság szakmai előterjesztéseket tárgyal, azért, hogy a képviselő-testületi ülésen már csak kisebb viták alapján szülessenek meg a döntések. Rossz felfogás az, hogy az önkormányzat írja elő a gazdasági társaságok üzleti terveit. Mind az öt társasággal a képviselő-testület már hosszú ideje találkozik. Fontos szempont, hogy a tulajdonos elvárásainak ezek a gazdasági társaságok megfelelnek-e, ezeket tudják-e teljesíteni. Mik azok a pluszok, hozamok, profitok, amiket meg tudnak teremteni és a rájuk bízott munkát feladat- és hatáskörük szerint el tudják-e végezni. A beszámolókban látható, hogy pénzügyileg és a tulajdonos által is többszörös ellenőrzésen estek át. Dr. Novák Ágnes képviselőnek igaza van, bármely szakterületről ki lehet emelni egy-egy részletet. Az a helyes, ha összességében nézik, és így a beszámolókban és az üzleti tervekben is maximálisan megjelennek a tulajdonosi elvárások. A gazdálkodásukban a feltüntetett pozitív eredmény bizonyítja, hogy a társaságok jól működnek. Kéri az előterjesztésben foglaltak támogatását. Dr. Pálinszki Antal: Szót ad Dr. Gregorits Ferenc úrnak, a Palota Holding ZRt. elnök-vezérigazgatójának. Dr. Gregorits Ferenc: Szóba került a Felügyelő Bizottsági tagság. Ezt a képviselő-testület dönti el, de több képviselővel beszélt és megkérte őket, hogy menjenek el a vagyonkezelőbe, hogy ismertethesse a cég tevékenységét, mert sok esetben olyan kérdéseket tettek fel, amik nem tartoznak a tevékenységi körébe. Mindenkit kér, ha van lehetőségük, menjenek el és szívesen válaszol minden kérdésre. Volt olyan, aki már ezt megtette, mint például Dr. Novák Ágnes és Dr. Balogh András képviselők. Az önkormányzat Vagyon- és Lakásgazdálkodási Osztályának van ingatlan gazdálkodási terve, melyet a jövőben szeretnének megvalósítani. Ha egyes ingatlanokat megnéznek és ott olyan kérdések merülnek fel, hogy mit és miért szedtek le, akkor arra választ adnak, de ehhez az időkeret kevés itt. Kéri a képviselőket, éljenek ezzel a lehetőséggel. Mihály Zoltán: Felkereste Dr. Gregorits Ferenc urat és valóban alapos tájékoztatást kapott. Van egy komoly koncepció, ami politikamentes és fejleszti a kerületet, ha valóban sikerül megvalósítani. A kerületben járva tapasztalja, hogy ezek a cégek hogy működnek. Lehet kritikát megfogalmazni, és mindenen lehet javítani, de egészében nem rosszak az eredmények.
38
A Csapi 15 Kft. esetében van egy 200 %-os teljesítmény, ami - bármennyire is jól dolgoznak - alultervezésből adódhat. Képviselő társai panaszkodnak, hogy milyen kevés a 3 perc hozzászólási idő, de aki 10-15 fős frakcióban ül, ne panaszkodjon, ő egyedül van, neki valóban kevés az idő. Goró Oszkár: Emlékezteti polgármester urat, hogy 2006ban, az alakuló ülésen azt mondta, nincs szükség ennyi gazdasági társaságra. A hatékonyság és költségtakarékosság elvén meg kell gondolni, hogy összevonják a társaságokat, vagy sem. Ezzel szemben nemhogy csökkentek volna a társaságok, hanem kettővel szaporodtak, melyek több millió forint önkormányzati pénzzel gazdálkodnak. Mindegyiknek külön telephelye van, külön igazgatója, aligazgatója, mindegyik prémiumot kap, és társaságonként csak a működtetés 50-100 millió forintba kerül. Ennyi cégre nincs szükség, főleg úgy, hogy a mai gazdasági helyzetben hoznak létre még kettőt. Sok feladatot lát el a Polgármesteri Hivatal, több száz fős személyi állománnyal. Sok feladatot látnak el párhuzamosan, amire nincs szükség. A városüzemeltetést például elvégezhetné a Palota Holding ZRt. is, vagy akár az önkormányzat is. Ezzel szemben szükség volt egy céget alapítani, pályáztatás nélkül az élére állítani egy vezérigazgatót, Ádám Jánost, aki nem volt képes elkészíteni az éves beszámolót. Ennyire komolytalan ez az egész. Mégis 50 vagy 100 millióba fog kerülni az önkormányzatnak a társaság működtetése. Helytelennek tartja, hogy a Wesselényi utcai vásárcsarnok felújításával megszűnik egy olcsó piac, és helyette egy drága piac jön létre. Az ott árusító kofák nem fogják tudni megfizetni a drága bérleti díjat, ezért el fognak menni. Ez drágulást fog jelenteni, az árusok átterhelik a többlet költségüket a vevőkre. Ezzel nem ért egyet. A felújítással igen, talán még a kisboltok behelyezésével is, de azzal nem, hogy a végén drága csarnokot kapnak. Varga Imre: Az önkormányzat 100 %-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok beszámolójáról, üzleti tervéről van szó, melynek kereteit behatárolja érthető módon az önkormányzat költségvetése. Úgy értékelte, ezek a társaságok 2008-ban eredményesen, és az önkormányzat által megszabott módon gazdálkodtak. Nyugodt lelkiismerettel, megköszönve nekik erőfeszítéseiket, elfogadhatják a beszámolókat. A 2009. évi üzleti tervre vonatkozóan, nemrég határozták meg az önkormányzat 2009. évi költségvetését. Annak keretein belül terveztek, adták meg a súlyponti kérdéseket, mellyel az önkormányzat munkáját kívánják segíteni, mivel az önkormányzat életében kulcsfontosságú szerepeket vállalnak fel. Örül neki, hogy a Wesselényi utcai csarnok üzletei jó hatékonysággal üzemelnek. További lépéseket kívánnak tenni, hogy a Kolozsvár utcai és a Wesselényi utcai csarnokot még elfogadhatóbb állapotba tegyék.
39
A Palota Holdingnak óriási feladata az önkormányzat tulajdonában lévő több mint kétezer lakással, illetve a nem lakás célú helyiségekkel való foglalkozás. A Répszolg feladata a kerület működtetése. Azt is figyelembe kell venni, hogy kikkel dolgoztat, nagy igyekezettel végzik feladatukat. A 2009. évi tervük összhangban van a költségvetésben jóváhagyott előirányzattal. Javasolja a beszámolók és az üzleti tervek elfogadását. Mihály Zoltán: A Csapi-15 nagyon jól végzi a standok kiadását, ezért nem tart attól, hogy a Wesselényi utcai piacnál olyan árak alakulnak ki, melytől kiürülne a csarnok. Nem tart a drágulástól, értik a dolgukat. Árkosi Sándor: A Palota Holding tevékenységi köre igen széles. A Palota Holding felülről korlátos, mint a matematikában a felülről korlátos háromszögek. Azt érti ezalatt, hogy az önkormányzat adja a pénzt és mondja meg, hogy mit kell tenni. A Palota Holding egy végrehajtó szervezet. Tervjavaslatukat elkészítették, a költségeket sajnos meg kellett faragni. Kevesebb jut a felújításokra, karbantartásokra. Fordított folyamat van, csökkentek az üzemeltetésre, felújításra szánt költségek, közben emelkedtek az anyagárak, a munkadíjak, az ingatlanok állaga viszont romlott, holott sokkal többet kellene erre költeni. A napokban számolták ki, hogy a több száz négyzetméter kezelt telekre, lakásingatlanra, egyéb ingatlanra alig több mint 300 EFt esik évente négyzetméterenként. Például egy lakásba a WC bekötése szennyvízcsatornával együtt minimum 35 EFt. A feladataikat a bizottságok határozzák meg, nem végeznek felújítást, ha az illetékes osztály nem rendeli meg. Az elidegenítés is feladatuk. Az eladandó ingatlan árát mindig a tulajdonos határozza meg, értékbecslést rendelnek meg a Palota Holdingtól. Számos ingatlant nem sikerült eladni. Király Csaba: A gazdasági társaságok mérleg beszámolójának, illetve üzleti terveinek elfogadását támogatja. A Palota Holding és a Palota 15. Kft. munkáját részletesen, és a Répszolg munkáját is eléggé ismeri, mivel a társaságnak kapcsolata van a szociális területtel. A gazdasági társaságok mérleg beszámolója, illetve üzleti terve – a könyvvizsgálói jelentésekkel megerősítve – az önkormányzat általi ellenőrzési munka révén és az osztályokkal való kapcsolat alapján a képviselő-testület számára bátran elfogadhatók, a valóságot tükrözik. Attól függetlenül, hogy kik foglalnak helyet a vezetésben, a felügyelő bizottságokban, a beszámolók átláthatóak, ellenőrizhetőek, korrektek. Ezt a számviteli munkát ellenőrző adóhatóságok is így látják. Természetesen minden munkában van javítani való.
40
Úgy gondolja, azok a vélemények, melyek a vagyonkezelő munkájának javítására, vagy másik gazdasági társaság munkájának javítására szólnak, megszívlelendők az idei munka során. A tulajdonos nevében a polgármester úr ezt érvényesíteni fogja a társaságok felé. Báthory Erzsi: Köszöni, hogy Árkosi Sándor megerősítette, hogy az önkormányzat gazdasági cégeinek célkitűzéseit valójában a kerület vezetésének, a tulajdonosnak kell megszabnia. Azon belül nyilván kialakítják a maguk üzleti tervét, de meglehetősen szűk térben mozognak. Úgy gondolja, a három gazdasági társaság valóban megpróbálja a maga viszonylag beszorított területén megtenni, amit tehet, de a célkitűzés mindenképpen a tulajdonos feladata. Báder György: Az előterjesztés részeit nem lehet együtt tisztességesen megítélni. A három gazdasági szerv működésében nem lát kivetni valót. Alakult egy új kft., bemutatott egy tervet, amiről egyben kellene dönteni az eddig dolgozó társaságok beszámolójával. Erről az új cégről azt sem látni, lesz-e valós munkája. Elhangzott az előző ülésen, ha nem kapják meg a pénzt, ez a kft. meg fog szűnni. Akkor, hogy döntsön a testület egy nem létező cégről a már régóta működő cégekkel együtt? Ügyrendi javaslatként teszi fel, válasszák szét a határozatokat, vegyék ki a Rup-15-öt. Dr. Pálinszki Antal: Nem érti az ügyrendi javaslatot. Miről szavaztasson? Báder György: Szavazzanak külön a Rup-15-ről. Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztés szerint is külön-külön történik a szavazás. Szót ad ügyrendben Vizér Klárának. Vizér Klára: A határozati javaslatok bizonyos része ki van pontozva. Lapozzanak a felügyelő bizottsági határozatokhoz, és helyettesítsék be a pontok helyére a felügyelő bizottságok döntését? Vagy elkészült olyan módosított határozati javaslat, amelyben a pontok helyére már beírták az összegeket? A szavazás előtt 10 perces frakciószünetet kér. Gyurcsánszky János: Támogatja a gazdasági társaságok 2008. évi értékelését, és az üzleti terveket is. Nem lehet piaci magatartást számon kérni a három cégtől, mert az önkormányzat adja a megbízást, szerződésben vannak rögzítve a kötelezettségek, melyektől nem térhetnek el, bár keresik a megoldást minden kérdésben. Minden vezetőnek van programja, a mozgásterüket kihasználják.
41
Attól sem kell félni, hogy egész évben magukra vannak hagyva a társaságok, a tulajdonosi jogot gyakorló polgármester úr folyamatosan konzultál, egyeztet. A tulajdonost képviselő felügyelő bizottságok rendszeresen értékelik a teljesítést, a tulajdonosi szándékoknak való megfelelést. Minden tevékenységük meghatározott az önkormányzat által, de a tervezést nem kell átvenni tőlük. Támogatja, hogy maradjon meg az önállóságuk a kezdeményezésben. A beszámoló előtti egyeztetésen arra bátorították őket, hogy nyugodtan ösztökéljék az önkormányzatot arra, hogy hatékonyabban határozzák meg az összegeket, használják ki a teljes lehetőséget, és fogadják megértéssel a javaslataikat. Elismeréssel tartoznak a vezetésnek, és a felügyelő bizottságoknak, akik képviselték a tulajdonos érdekeit, és nem a cégekét. A Palota-15 Kft-nél új vezető van, aki most kezdi a feladatát elvégezni. A RUP-15 helyzete egészen más. A legutóbbi ülésen elmagyarázták, feltétele a pályázat II. fordulóján való részvételnek, annak, hogy megköthessék a financiális szerződést, a kft megalakulása. Valamennyi forrást a RUP-15 fogadja, a pályázati pénzeket is, és az önkormányzat által garantált önrészt is. Ha nem akarják, visszavonják a pályázatot, és akkor nem lesz semmilyen fejlesztés, pályázati forrás. Arra várnak, hogy meg legyen kötve a financiális szerződés, és akkor látja majd a cég vezetője milyen létszám szükséges, kit kell megbízni, milyen szakértőket kell alkalmazni. Dr. Balogh András: A könyvvizsgálói jelentés dátuma április 28. Ebben olvasható, hogy indokoltnak tartja a Palota-15. Rehabilitációs Közfoglalkoztatási és Közhasznú Nonprofit Kft. üzleti tervének módosítását. Ki tárgyalta ezt a módosított üzleti tervet? Egyetértenek Árkosi Sándorral és Varga Imrével, de az a véleményük, hogy a tulajdonosnak kellene instruálni a gazdasági társaságokat, alapvetően a tulajdonos feladata a célokat megszabni. A kritikájuk is a tulajdonos felé irányul, nem a gazdasági társaságok felé. Hajdu László: A gazdasági társaságok mostani üzleti terve nem új a testület előtt, a 2009. évről szóló költségvetés elfogadásakor eldöntötték a gazdasági társaságok sorsát is. Döntöttek a gazdasági társaságok pénzéről, lehetőségeiről, mozgásteréről. Most a gazdasági társaságokról szóló törvénynek megfelelő formába - üzleti terv a neve – öntik, hogy mit tehetnek az idén, és jövőre a zárszámadásnál azt fogják értékelni. Most a költségvetés által jóváhagyott gazdasági eredményt kell értékelni, aminek a zárszámadását már el is fogadták. Másik döntés, hogy megerősítik a felügyelő bizottságok tagjai és a könyvvizsgáló mandátumát. Nem tett javaslatot a felügyelő bizottsági tagok és a könyvvizsgáló, valamint az ügyvezető igazgatók tiszteletdíjának emelésére.
42 Hiányolták a szigorítást, az emelés elmaradását vegyék szigorításnak, mert közben infláció is volt. 2001. óta, 8 éve a polgármester és az alpolgármesterek fizetése sincs emelve. A menedzsmentnek idáig minden évben volt egy kis emelés, idén először nincs. A kipontozott részre indítványozza a szavaztatásnál, hogy mindegyik gazdasági társaság esetében 100 %-ban határozzák meg a következő megkötéssel: 40 %-ban a cég általános gazdálkodásának eredményessége, 60 %-ban viszont konkrét célhoz kötve, melynek ellenőrzésére és igazolására a felügyelő bizottságot hatalmazza fel a testület. Dr. Pálinszki Antal: A vitát lezárja, az előterjesztői zárszó következik. Hajdu László: A RUP-15 neki is új, a cégbírósági bejegyzés is gondot jelentett, hogy határidőre meglegyen. A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint április 31-ig üzleti tervnek kellett lennie. Ezért lehetett volna rendkívüli ülést összehívni, de akkor is ugyanezeket a számokat tudták volna hozni. Előfordulhat, hogy még az idén módosítani kell az üzleti tervet, mert arra a bizonyos pályázatra vonatkozóan, melynek a pénz kezelése lesz a kiemelt feladata, még nem írták alá a szerződést. Tehát még nem lehet teljes pontosságú üzleti tervet írni. A pályázatot megnyerték, de a szerződést még nem írta alá. Ősszel, vagy az augusztusi első ülésen még tárgyalni fogják a RUP-15 üzleti tervét. A többi gazdasági társaságnál nem történt pénz elvonás. Mindegyik eredménnyel, nyereséggel zárta az évet. Jelentős tőkével rendelkezik a Palota Holding és a Csapi-15 is. A Csapi-15-nél a Wesselényi utcai piac fejlesztése miatt nem lehet kiüresíteni a céget. Másrészt eddig nem szorultak arra, hogy az önkormányzati cégek eredményeit elvonják. Mindegyik fejlesztéshez kötötten marad ott, tehát nem használhatják fel működésre, üzemelésre. Indítványozza, hogy az üzleti tervben szereplő, és a zárszámadásban részben szereplő adatokkal, mellyel a felügyelő bizottságok és a könyvvizsgáló is egyetértettek ezt támogassák. Elhangzott két személyi javaslat módosító indítványként felügyelő bizottsági tagokra. A két személy nem adott nyilatkozatot, hogy róluk nyilvános ülésen tárgyalhassanak. Ezzel együtt akár el is hihető, hogy tudják, személyük nyilvánosság előtt forog most, akár megválasztják őket, akár nem. A RUP-15 esetében előfordulhat, hogy az üzleti terv módosításnál, - éppen a kontroll miatt, illetve akkor jelenik meg igazán a feladat, hiszen most még folyamatosan tárgyalnak a Nemzeti Fejlesztési Hivatallal – bővítésre kerül a felügyelő bizottság, és döntenek a tiszteletdíjról is, mert most még anélkül látják el a feladatukat. Elhangzott, ki tárgyalta a RUP-15 üzleti tervét. A könyvvizsgáló nézte át, és a felügyelő bizottság tárgyalta meg, valamint a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság.
43 A tulajdonos a képviselő-testület, ők hatalmazzák fel a felügyelő bizottságokat az üzleti tervek megtárgyalására. Kéri, hogy az előterjesztés határozati javaslatait, akár pontonként külön, de a leírt formában fogadják el. Dr. Pálinszki Antal: Ügyrendben szót ad Vizér Klárának. Vizér Klára: Nem kaptak választ Dr. Balogh András kérdésére, hogy ki tárgyalta a Palota-15 Kft. módosított üzleti tervét. Mindkét személy, akiket felügyelő bizottsági tagnak ajánlottak, felhatalmazta őket, hogy a nevük nyilvános tárgyaláson szavazásra kerüljön. Dr. Pálinszki Antal: Köszöni, de írásban kellett volna beadni. Szünetet rendel el. -SzünetDr. Pálinszki Antal: Szavazás következik, egyenként az előterjesztésnek megfelelően. 206/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a CSAPI-15 Kft. 2008. évi beszámolóját. Megállapítja, hogy a Kft. 2008. évi beszámolója a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről valós képet ad. Megállapítja, hogy a mérleg eszköz- forrás főösszegének egyező állománya 2008. december 31-én 187.958 eFt, a mérleg szerinti eredménye 22.887 eFt. Figyelembe véve a könyvvizsgáló, valamint a felügyelő bizottság jelentését, a társaság 2008. évi mérlegbeszámolóját és annak összes mellékletét elfogadja. A Kft. mérleg szerinti eredményét az eredménytartalékba helyezi, és azt fejlesztési célra használja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 11 tartózkodás) 207/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy elfogadja a CSAPI-15 Kft. 2009. évi Üzleti Tervét 184.597 eFt nettó árbevétellel, 180.044 eFt kiadással és 4.553 eFt adózás előtti eredménnyel. A társaság fejlesztési lehetőségeit és céljait a saját források mértékéig tudomásul veszi. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
44
208/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy elfogadja a CSAPI-15. Kft. igazgatói munkakörét betöltő munkavállaló havi személyi alapbérét 2009. január 1-jei hatállyal (változatlan összegben) 383.000 Ft-ban; éves prémiumát az éves alapbér 100 %-ában állapítja meg. A felügyelő bizottság javaslata alapján a 2008. évi célprémium 100 %-os kifizetésével egyetért. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 12 tartózkodás) 209/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2010 május 31-ig terjedő, határozott időtartamra a CSAPI-15 Kft felügyelő bizottság tagjaivá: Sánta Jánosnét, Kremlicza Ferencet, Juhász Attilát, dr. Varga Pált, Balogh Zoltánt megválasztja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) Dr. Pálinszki Antal: Módosító javaslatokról szavaznak, melyeket dr. Nagy Antal jegyző ismertet. Dr. Nagy Antal: Ismerteti Vizér Klára 1. sz. módosító javaslatát. Dr. Pálinszki Antal: Szót ad Móricz Eszternek. Móricz Eszter: Nem tudja, jól értette-e Vizér Klára javaslatát a határozat megerősítéséről. Jelzi, hogy azt a módosító javaslatot a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 3 igen, 3 nem szavazat mellett nem fogadta el. Dr. Pálinszki Antal: Előterjesztő nem támogatja, szavazás következik.
45
210/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a CSAPI-15 Kft. felügyelő bizottság elnökének tiszteletdíját 45.000 Ft/hóban, míg a Felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíját havi bruttó 35.000 Ft/hóban állapítsa meg. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 7 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A tiszteletdíjról szóló eredeti javaslat következik. 211/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a CSAPI-15 Kft. felügyelő bizottság elnökének tiszteletdíját (változatlan összegben) havi bruttó 68.000 Ft/hóban, míg a felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíját (változatlan összegben) havi bruttó 58.000 Ft/hóban állapítja meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Az 5. sz. eredeti javaslat következik. 212/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy a következő 12 hónapban a CSAPI-15 Kft-vel kapcsolatos tulajdonosi jogokat teljes jogkörrel gyakorolja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 27 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A Palota Holdingra vonatkozó 1. és 2. sz. eredeti javaslat következik, ezekhez nincs módosítás. 213/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy elfogadja a Palota Holding Zrt. 2008. évi beszámolóját és üzleti jelentését, figyelemmel a könyvvizsgáló jelentésére és hitelesítő záradékára, valamint a felügyelő bizottság jelentésére. - elfogadja a társaság 2008. évi mérlegének valamennyi sorát, a mérleg eszközforrás főösszegének egyező állománya 2008. december 31-én 261.738 eFt, a mérleg szerinti eredmény pedig 15.080 eFt;
46 - elfogadja, hogy a társaság 2008. évi mérleg szerinti nyeresége a társaság eredménytartalékába kerüljön; - elfogadja a társaság 2008. évi mérlegbeszámolóját és annak mellékleteit; - megállapítja, hogy a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről valós képet ad, figyelembe véve a könyvvizsgáló, valamint a felügyelő bizottság jelentését, - felkéri a Polgármestert a Megbízási szerződés és a Bérleti szerződés aláírására az Iktsz: 80-97/2009. sz. előterjesztéshez csatolt tartalommal. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 1 tartózkodás) 214/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a Palota Holding Zrt. 2009. évi Üzleti Tervét 789.327 eFt nettó árbevétel és egyéb bevétel összegével, 783.034 e Ft kiadással, valamint 6.293 e Ft üzleti eredménnyel, továbbá jóváhagyja a társaság 2009. évi felújítási tervét. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A Palota Holdingra vonatkozó 3. sz. javaslatnál mindkét helyre 100 %-ot kell beírni. 215/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Palota Holding ZRt. vezérigazgatói munkakörét betöltő munkavállaló havi személyi alapbérét 2009. január 1-jei hatállyal (változatlan összegben) 530.000 Ft-ban; éves prémiumát az éves alapbér 100 %-ában állapítja meg. A felügyelő bizottság javaslata alapján a 2008. évi célprémium 100 %-os kifizetésével egyetért. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 12 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A Palota Holdingra vonatkozó 4. sz. javaslatnál egy visszahívásról és egy új tagról döntenek.
47
216/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2009. május 31-i hatállyal a Palota Holding Zrt. Felügyelő bizottságából dr. Miklóssy Krisztiánt visszahívja, és helyébe 2009. június 1-től 2010. május 31-ig terjedő határozott időtartamra Láving Andreát megválasztja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A Palota Holdingra vonatkozó 4. sz. javaslatot szétválasztják, először a nevekről szavaznak. Vizér Klára módosító javaslatát a jegyző úr ismerteti. Az előterjesztő nem támogatja. 217/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a Palota Holding Zrt. felügyelő bizottságba Bitvai Nándort delegálja. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 8 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Az eredeti javaslat szerinti nevekről szavaznak. 218/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2010. május 31-ig terjedő határozott időtartamra a Palota Holding Zrt. felügyelő bizottság tagjaivá: dr. Tihovszky Évát, Makrai Jánost, Czibik Tamást, Frey Ottót megválasztja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Vizér Klára módosító javaslatát a tiszteletdíjakról a jegyző úr ismerteti. Az előterjesztő nem támogatja.
48
219/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a Palota Holding Zrt. Felügyelő bizottság elnökének tiszteletdíját havi bruttó 90.000 Ft/hóban, míg a Felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíját havi bruttó 55.000 Ft/hóban állapítsa meg. (Szavazati arány: 13 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 6 tartózkodás)
Dr. Pálinszki tiszteletdíjakról szavaznak.
Antal:
Az
eredeti
javaslat
szerinti
220/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Palota Holding ZRt. Felügyelő bizottság elnökének tiszteletdíját (változatlan összegben) havi bruttó 126.000 Ft/hóban, míg a Felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíját (változatlan összegben) havi bruttó 95.000 Ft/hóban állapítja meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 0 tartózkodás)
Dr. Pálinszki Antal: Az 5. sz. javaslatról történik szavazás.
221/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy a következő 12 hónapban a Palota Holding Zrt-vel kapcsolatos tulajdonosi jogokat teljes jogkörrel gyakorolja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A Répszolgra vonatkozó 1., majd 2. sz. javaslatról történik szavazás.
49
222/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy elfogadja a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft. 2008. évi beszámolóját; - megállapítja, hogy a Kft. 2008. évi beszámolója a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről valós képet ad. Megállapítja, hogy a mérleg eszköz- forrás főösszegének egyező állománya 2008. december 31-én 172.467 eFt, a mérleg szerinti eredménye 11.188 eFt. Figyelembe véve a könyvvizsgáló, valamint a felügyelő bizottság jelentését, a társaság 2008. évi mérlegbeszámolóját és annak összes mellékletét elfogadja. - a Kft. mérleg szerinti eredményét az eredménytartalékba helyezze, és azt fejlesztési célra használja. - jóváhagyja a 2009. évi Közhasznúsági keretszerződést az Iktsz: 80-97/2009. sz. előterjesztéshez mellékelt tartalommal. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 10 tartózkodás) 223/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft. 2009. évi Üzleti Tervét 467.600 eFt bevétellel (ebből 20.000 eFt intézményi hibaelhárítás, vállalkozás), 467.600 eFt kiadással. A társaság fejlesztési lehetőségeit és céljait a saját források mértékéig tudomásul veszi. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A 3. sz. javaslatba két számot kell beírni, a 2009-hez 100 %-ot, 2008-hoz 85 %-ot. 224/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a RÉPSZOLG Nonprofit Közhasznú Kft. igazgatói munkakörét betöltő munkavállaló havi személyi alapbérét 2009. január 1-jei hatállyal (változatlan összegben) 420.000 Ft-ban, éves prémiumát az éves alapbér 100 %-ban állapítja meg. A felügyelő bizottság javaslata alapján a 2008. évi célprémium 85 %-os kifizetésével egyetért. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 10 tartózkodás)
50
Dr. Pálinszki Antal: A 4. sz. javaslat egy lemondásról szól. 225/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, tudomásul veszi Ádám János lemondását a RÉPSZOLG Nonprofit Közhasznú Kft. Felügyelő Bizottsági tagságáról. Felelős: polgármester Határidő: 2009. április 29. (Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
Dr. Pálinszki Antal: Az 5. sz. javaslat a felügyeli bizottság tagjairól szól. 226/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2010. május 31-éig terjedő határozott időtartamra a Répszolg Kft. felügyelő bizottság tagjaivá: Papp Györgyöt, Balázs Krisztiánt, Donga Árpádnét, Szabó István Pált, Fehérvári Tamást megválasztja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Vizér Klára módosító javaslatát a tiszteletdíjakról a jegyző úr ismerteti. Az előterjesztő nem támogatja. 227/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a RÉPSZOLG Nonprofit Közhasznú Kft. Felügyelő bizottság elnökének tiszteletdíját havi bruttó 50.000 Ft/hóban, míg a Felügyelő Bizottság tagjainak tiszteletdíját havi bruttó 35.000 Ft/hóban állapítsa meg. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 8 tartózkodás) Dr. Pálinszki tiszteletdíjakról szavaznak.
Antal:
Az
eredeti
javaslat
szerinti
51
228/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a RÉPSZOLG Nonprofit Közhasznú Kft. Felügyelő bizottság elnökének tiszteletdíját (változatlan összegben) havi bruttó 79.000 Ft/hóban, míg a Felügyelő Bizottság tagjainak tiszteletdíját (változatlan összegben) havi bruttó 68.000 Ft/hóban állapítsa meg. (Szavazati arány: 14 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 3 tartózkodás)
Dr. Pálinszki Antal: A 6. sz. eredeti javaslatról szavaznak.
229/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy a következő 12 hónapban a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft-vel kapcsolatos tulajdonosi jogokat teljes jogkörrel gyakorolja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 21 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 3 tartózkodás)
Dr. Pálinszki Antal: Ismét szavazásra teszi fel az eredeti javaslat szerinti tiszteletdíjakat.
230/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület ismételt szavazással úgy dönt, hogy a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft. Felügyelő Bizottság elnökének tiszteletdíját (változatlan összegben) havi bruttó 79.000 Ft/hóban, míg a Felügyelő Bizottság tagjainak tiszteletdíját (változatlan összegben) havi bruttó 68.000 Ft/hóban állapítsa meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A 6. sz. határozati javaslatot teszi fel ismét szavazásra.
52
231/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület ismételt szavazás során úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy a következő 12 hónapban a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft-vel kapcsolatos tulajdonosi jogokat teljes jogkörrel gyakorolja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 23 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 3 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A IV. sz. határozati javaslatot teszi fel szavazásra. 232/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a Palota-15 Kft. 2009. évi módosított Üzleti Tervét 153.232 eFt árbevétellel és 153.232 eFt kiadással. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 11 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A V. sz. határozati javaslat 2. pontját egyben teszi fel szavazásra. Elfogadásához minősített többség szükséges. 233/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a RUP-15 Kft. 2009. évi Üzleti Tervét. Felelős: polgármester Határidő: 2009. április 29. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 1 tartózkodás) 234/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a RUP-15 Kft. feladatainak ellátásával összefüggő további kiadási előirányzatot 2009. évre 9.200 eFt-ban állapítja meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. évi költségvetés I. sz. módosítás (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Vizér Klára felügyelő bizottsági tagra vonatkozó módosító javaslatát jegyző úr ismerteti. Előterjesztő nem támogatja.
53
235/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a RUP-15 Kft. felügyelő bizottsága negyedik tagként delegálja Bárdossy Györgyöt. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 11 tartózkodás) 6. Előterjesztés a CSAPI-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft. ügyvezető igazgatói állás pályázati kiírására (Ikt.sz: 80-98/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztő Hajdu László polgármester szóbeli kiegészítését kéri. Hajdu László: Megköszöni a gazdasági társaságok vezetőinek, munkatársainak, könyvvizsgálóinak a munkáját, a CSAPI-15 gárdájának kivételével nem kell tovább részt venniük az ülésen. A CSAPI-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft. ügyvezető igazgatói állás pályázati kiírására a lejáró ötéves ciklus miatt van szükség. A pályázat kiírása a törvényeknek megfelelő, kéri az előterjesztés elfogadását. Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangúan támogatja az előterjesztést. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan támogatja az előterjesztést. Dr. Pálinszki Antal: Megállapítja, hogy kérdés nincs, a hozzászólások következnek. Vizér Klára: A mai ülésen döntéseik nagyobb része a pénz körül forgott, egyrészt hogyan gazdálkodtak a tavalyi évre szánt 18-19 milliárd forinttal, illetve az üzleti tervek tekintetében, pedig az idei év végére 19-20 milliárdnyi forinttal. Szeretné leszögezni, hogy az előző szavazások kapcsán frakciójuk arra tett javaslatot, hogy nemcsak a gazdasági vezetők, illetve polgármester, alpolgármesterek jutalmát vonják meg, hanem azt indítványozták, hogy a felügyelő bizottsági tagok és elnökök illetményét is jelentős mértékben csökkentsék.
54
Természetesen ez vonatkozik az általuk delegált tagok illetményére is. Hihetetlenül szomorú, ők megadták a lehetőséget a másik oldalnak, hogy társaik legyenek ebben, de úgy döntöttek, hogy nem, továbbra is a közpénzen való kistafírozás mellett állnak. Kérdezzék majd meg a lakosságot, hogy mit szólnak az ilyen jellegű pénzszóráshoz. Mérhetetlenül irritálja ez az embereket, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy hírlevelük által a lakosság tájékozódjon arról, hogy az általános megszorítások közepette nem voltak partnerek abban az indítványban, hogy csökkentsék a felügyelő bizottsági tagok illetményét. Ezt arcpirítónak és nagyon szomorúnak tartja, ezek után nem tudja milyen jogalapjuk van arra, hogy a gyermekeket nevelőktől elvegyék a családi pótlékot, a nyugdíjasoktól a járandóságot stb. Dr. Pálinszki Antal: Vizér Klárának, mint a Jogi Bizottság elnökének, pontosan tudnia kellene, hogy mi tartozik a napirendhez. Mindenki számára világos volt, hogy hozzászólása nem a napirendről szólt. Kéri, nézzen magába, vagy legalább mondjon le a Jogi Bizottság elnökségéről, mert példátlan, amit tesz. Ügyrendben szót ad Varga Imrének. Varga Imre: Kéri a levezető elnököt, hogy vonja meg szót, ha nem a napirendről beszél valaki. László Tamás: Egy vezetői pályázat kiírását tárgyalják, teljesen világos, hogy ennek kapcsán elmondják a politikai véleményüket, ami kapcsolódik az adott szociális, gazdasági válsághoz. El kell mondani azt, hogy amikor az MSZP az összes családtámogatási rendszert megkurtítja, a nyugdíjakból elvesz, akkor a vezetői fizetésekben is legalább önmérsékletet kellene tanúsítani. Ha megvonják a szót, az még rosszabb fényt vet a másik oldalra. A napirendhez tartozó mondandója, hogy egy vezetői pályázat kiírásában teljesen meg kell fogalmazni, hogy aki ezt a feladatot elvállalja, annak szolidaritásképpen, a megsarcolt lakossággal szemben, valamiféle önmérsékletet kell tanúsítani. Amikor a köz érdekében áldozatot kérnek mindenkitől, akkor a vezetőktől is áldozatot kell kérni. Dr. Balogh András: Hozzászólása szorosan a napirendhez tartozik. Varga Imrének mondja, ha annyira siet haza, akkor mondjon le. Egyetlen szempontot vesz észre a hozzászólásaiban, ne beszéljen itt senki feleslegesen, és a kritikát nem tudja elviselni. Az embereknek vannak hasonlatai, történetei, amelyek megvilágosíthatják a napirendet, ezt képviselő társa már nem képes kivárni.
55
Vizér Klára: A közpénzek elköltését nem nevezné hülyeségekről való beszélésnek. Itt ülhetnének 600 órán át, ha a saját zsebükről lenne szó, de mivel a közpénzekről van szó, azoknak az embereknek az adóforintjairól, akik befizetik a közösbe a pénzt, ez a vita hülyeség. Dr. Pálinszki Antal: Ügyrendben szót ad Marsovszky Györgynének. Marsovszky Györgyné: Szeretné, ha az emberekben nem maradna tévhit. A családi pótlékot nem vonják el, csupán két évre befagyasztják. A Fidesz kormány alatt 3 évig 4,5 ezer forint volt a családi pótlék, most jóval magasabb összegnél, 12,5 ezer forintnál történik a befagyasztás. Molnár István: A CSAPI-15 igazgatói állására pályázatot írnak ki. A képviselő asszony nem mondta, hogy felajánl a saját képviselői díjából. Ne a mások zsebéről beszéljen. Dr. Balogh András: Elnézést kér hozzászólásáért, Marsovszky Györgynének mondja, sok ártatlan ember ül börtönben azért, mert nem megvonta a levegőt, csak befagyasztotta az embertársába, és az megfulladt. Goró Oszkár: Nem turkálnak senki zsebében, összekeverik azzal, amikor azt mondják, hogy csökkentsék a vezetők fizetését, vagy prémiumát. Az a probléma, úgy tekintik a közpénzt, mintha az ő zsebükben turkálnának. Egyszerűen csak szeretnék meghatározni a közpénzt, hogy ha mindenkinek fájnia kell, akkor fájjon a polgármester úrnak és a vezetőknek is a megszorítás, kapjon mindenki kevesebbet. Az nem megy, hogy a lakosságtól megszorításokat követelnek, de a saját vezetőiktől nem. Dr. Pálinszki Antal: A vitát lezárja. Megállapítja, hogy az előterjesztő nem kíván élni a zárszó lehetőségével, egyben kér szavazást az előterjesztett javaslat két pontjáról. 236/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az Iktsz: 80-98/2009.sz. előterjesztés mellékletében szereplő tartalommal kiírja a CSAPI-15 Kft. ügyvezetői igazgatói állására vonatkozó pályázatot. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 4. (Jogszabályi hivatkozás: 2006. évi IV. tv. 168. § (1) bek.)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
56
237/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a CSAPI-15 Kft. ügyvezetői igazgatói állására beérkezett pályázatok véleményezésére Előkészítő Bizottságot hoz létre a következő tagokkal: Hajdu László polgármester, Király Csaba alpolgármester, Gyurcsánszky János alpolgármester, Tóth Imre TVKB elnök, Vizér Klára JÜKEIB elnök, Ambrus János KVKB elnök, Sánta Jánosné a Felügyelő Bizottság elnöke. A bizottság a véleményét a júniusi képviselő-testületi ülésre köteles beterjeszteni. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 4. (Jogszabályi hivatkozás: 2006. évi IV. tv. 168. § (1) bek.) (Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
7. Előterjesztés az Arany Csapat Alapítvány részére támogatás átutalásának engedélyezéséről (Ikt.sz: 80-99/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztő Hajdu László polgármester szóbeli kiegészítését kéri. Hajdu László: A testület feladata az átutalás engedélyezése, kéri a határozati javaslat elfogadását. Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 5 igen, 1 tartózkodás mellett támogatta az előterjesztés elfogadását. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság egyhangú szavazással támogatta az előterjesztés elfogadását. Dr. Pálinszki Antal: Megállapítja, hogy kérdés nincs, a hozzászólások következnek.
57
Mihály Zoltán: Formai észrevétele, hogy az elcsatolt területek Burgerland kivételével fel vannak sorolva magyarul, ami Őrvidéket jelent. Máté Gyula: Kevésnek tartja a támogatás összegét, ez egy nemes cél, kevés rá a 100 eFt. Dr. Pálinszki Antal: A vitát lezárja, az előterjesztő zárszava következik. Hajdu László: Ezt az összeget kérte az alapítvány minden évben. Dr. Pálinszki Antal: Szavazás következik.
238/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy – a 2009. évi sportversenyek megrendezéséhez – az Arany Csapat Alapítvány a Kárpát Medence Diáksportjáért elnevezésű alapítvány számára 100 eFt támogatás átutalását engedélyezi. Felelős: polgármester Határidő: a döntést követő 15 nap (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bek. d) pontja)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 0 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Átadja az elnöklést Hajdu László polgármesternek.
8. Előterjesztés alapító okiratok felülvizsgálatáról és módosításáról (Ikt.sz: 80-100/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester Hajdu László: Az alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri.
előterjesztő
dr.
Pálinszki
Antal
Dr. Pálinszki Antal: A 2008. évi CV. sz. törvény rendelkezéseit az önkormányzatnak végre kell hajtania. Többek között meghatározza a törvény, hogy az alapító okiratok milyen struktúrában készüljenek, hogyan legyenek felépítve.
58
Ennek megfelelően az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály elkészítette az alapító okiratok módosítását, melynek támogatását kéri. A MOS bizottsági tárgyalás alapján befogadott bizonyos módosításokat, melyek sajtóhibákra vonatkoztak. A Száraznád NOK alapító okirata 6. pontjában a b/ alpontból ki kell húzni, hogy sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatása, a c/ alpontba be kell írni, hogy sajátos nevelési igényű (értelmi, beszéd és halmozottan fogyatékos) tanulók iskolai nevelése, oktatása szegregált formában. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottságok elnökének ad szót. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság egyhangú szavazással támogatta az előterjesztés elfogadását. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangú szavazással támogatta az előterjesztés elfogadását. Hajdu László: Megállapítja, hogy nincs kérdés és hozzászólás, a vitát lezárja. Szavazásra bocsátja az előterjesztés szerinti határozati javaslatokat, a kiosztott módosítással együtt.
239/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal a Czabán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
59
240/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 3. sz. melléklete szerinti tartalommal a Csokonai Művelődési Központ alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 241/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti tartalommal a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 242/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
60
243/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti tartalommal a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 244/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 7. sz. melléklete szerinti tartalommal az Ifjúsági és Sportközpont alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 245/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 8. sz. melléklete szerinti tartalommal a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
61
246/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 9. sz. melléklete szerinti tartalommal a Kerületi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 247/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 10. sz. melléklete szerinti tartalommal a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 248/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 11. sz. melléklete szerinti tartalommal a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
62
249/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 12. sz. melléklete szerinti tartalommal a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ Óvoda és Általános Iskola alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 250/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 13. sz. melléklete szerinti tartalommal a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 251/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 14. sz. melléklete szerinti tartalommal a Pestújhelyi NevelésiOktatási Központ Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
63
252/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 15. sz. melléklete szerinti tartalommal a Száraznád NevelésiOktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 253/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja az Iktsz:80-100/2009. sz. előterjesztés 16. sz. melléklete szerinti tartalommal a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítását. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot – a módosítások figyelembe vételével – egységes szerkezetben készíttesse el. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 27. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX tv. 37. § (5) bek., 2/2008. évi CV. tv. 4. §, 8. §, 16. §, 18. §, 44.§ (4) bek., 217/1998. (XII.30.) korm. rend. 10. § (11) bek.; 31/2005. (XII.22.) OM rend. 1. § (2) bek. d) pont)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
9. Előterjesztés a szociális és egészségügyi intézmények alapító okiratának módosítására (Ikt.sz: 80-101/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester Hajdu László: Az előterjesztő Király Csaba alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri. Király Csaba: Az 544. oldalon az Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratában alulról a 2. pontban nem speciális étkezde, nappali melegedő, hanem szociális konyha és nappali melegedő a helyes szöveg. Kéri a határozati javaslatok elfogadását.
64 Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottságok elnökének ad szót. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 6 igen, egyhangú szavazással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangú szavazással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Hajdu László: hozzászólások következnek.
Megállapítja,
hogy
kérdés
nincs,
a
Mihályi Zoltán: Mindannyiuknak segítség lenne, ha máskor a két kötetes a testületi anyag, második kötetébe is tennének tartalomjegyzéket. Hajdu László: Jogos a kérés. Szavazásra bocsátja az előterjesztés szerinti határozati javaslatokat. 254/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratát az Iktsz:80-101/2009. sz. előterjesztés 1. sz. mellékletében szereplő tartalommal módosítja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 7/2007. (III.9.) ök. rendelet 11. sz. melléklete, 2008. évi CV. tv. 3. § (1), 44. § (4) bek.)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) 255/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az Egyesített Bölcsődék Alapító Okiratát az Iktsz: 80-101/2009. sz. előterjesztés 2. sz. mellékletében szereplő tartalommal módosítja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 7/2007. (III:9.) ök. rendelet 11. sz. melléklete, 2008. évi CV. tv. 3. § (1), 44. § (4) bek.)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
65
256/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az Egészségügyi Intézmény Alapító Okiratát az Iktsz:80-101/2009. sz. előterjesztés 3. sz. mellékletében szereplő tartalommal módosítja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 7/2007. (III:9.) ök. rendelet 11. sz. melléklete, 2008. évi CV. tv. 3. § (1), 44. § (4) bek.)
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú)
10. Előterjesztés elidegenítésekről - Előterjesztés a Bp. XV., Adria u. 55-57. fszt. 3. sz. alatti lakás elidegenítéséről (Ikt.sz: 80-102/2009. sz. anyag) - Előterjesztés a Bp. XV., Bocskai u. 22. sz. alatti önkormányzati ingatlan elidegenítéséről (Ikt.sz: 80103/2009. sz. anyag) - Előterjesztés a Bp. XV., Erdőkerülő u. 1-7. sz. alatti üzlethelyiség értékesítéséről (Ikt.sz: 80-104/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester
Hajdu László: Az előterjesztő Király Csaba alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri. Király Csaba: A három előterjesztésről külön-külön fognak szavazni, a téma azonossága miatt kerültek egy napirendbe. Az első előterjesztést, az értéket tekintve nem kellene tárgyalni a testületnek, de a vásárlást kezdeményező állampolgár nem kívánja elfogadni a Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság által javasolt vételárat. A kérelmező által javasolt ár elfogadását nem támogatja az előterjesztő. Amennyiben így nem kívánja megvenni a kérelmező a lakást, az önkormányzat árverés útján meghirdetheti. A másik két ingatlan esetében az értékük miatt pályázat általi nyílt verseny kiírásáról kell dönteni, a határozati javaslatban szereplő áron. Kéri a határozati javaslatok elfogadását. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottságok elnökének ad szót.
66
Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság az Erdőkerülő u. 1-7. számra vonatkozóan 4 igen, 2 ellenszavazattal megtárgyalásra és elfogadásra, a Bocskai u. 22. szám alatti ingatlanra vonatkozóan 4 igen, 2 ellenszavazattal megtárgyalásra és elfogadásra, az Adria 55-57. sz. alatti lakásra vonatkozóan 5 igen egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztéseket. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság az Adria 55-57. sz. alatti lakásra vonatkozóan 5 igen 1 tartózkodás mellett megtárgyalásra és elfogadásra, az Erdőkerülő u. 1-7. számra vonatkozóan 6 igen, egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra, a Bocskai u. 22. sz. alatti ingatlanra vonatkozóan 6 igen egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztéseket. Hajdu László: A kérdések következnek. Goró Oszkár: A Bocskai u. 22. szám alatti ingatlannal kapcsolatban kérdezi, hogy mennyiért bontotta el a Palota Holding a felépítményt? Ez hány százaléka lehet az eladási árnak? Szeretné ezt tudni, mert úgy tűnik, az önkormányzat vagyonához képest ez a 22,5 MFt semmi. Nem gondolja jó gazdálkodásnak, hogy ilyen kis összegekért adnak el ingatlanokat, főleg úgy nem, hogy ki is takarítják, lebontják, és közművesített telket adnak át. Egy vállalkozó erre a nagy telekre egy nagy társasházat építhet fel, és nagyon jól fog járni. Egyáltalán nem tartja jónak a központban egy nagy társasház felépítését. Vizér Klára: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság ülésén is felmerült ez a kérdés, abban a formában, hogy milyen övezetbe tartozik ez a telek, és hány lakásos társasház építhető rá. Ott nem kaptak erre választ. Hajdu László: Lezárja a kérdéseket, az előterjesztő válaszát kéri. Király Csaba: A Bocskai u. 22. sz. alatt a vállalkozó az építőanyag fejében végezte a bontást, a vagyonkezelő ebben állapodott meg vele. Elvitte az életveszélyessé vált épület összes anyagát, így a vagyonkezelő nem fizetett ki pénzt a bontásért. A telekre semmit nem lehet építeni, mert változtatási tilalom van a területre, az új szabályozási terv elfogadásáig oda semmi nem épülhet.
67
Hajdu László: A hozzászólások következnek. Vizér Klára: Nem lát változtatási tilalomra utalást az előterjesztésben. Az Erdőkerülő u. 1-7. sz. alatti ingatlanról a TVKB ülésén is elmondta azt a véleményét, hogy így lepusztítani a valamikori kereskedelmi alközpontot, és most placcra dobni azzal, hogy majd valaki megveszi, és csinál vele valamit, nagyon helytelennek tartja. Biztos benne, hogy az önkormányzat ezen a helyen is, ha fordítana rá megfelelő módon, majd bérlőt keresne rá, találna is, és a tulajdonukban maradhatna az ingatlan, jó bérleti díjat szedhetnének érte. Helyteleníti, hogy feldarabolják az ingatlan együttest, és ilyen lerobbant állapotban próbálnak tőle megszabadulni. Sok olyan funkció van a lakótelepen, amelyik esetleg helyet keres magának, például a szociális étkeztetés, a nappali melegedőn kívüli szociális étkeztetés, lehetne szociális boltot nyitni. Ilyen sincs a lakótelepen, és a kerületben egyre nagyobb szükség lenne rá. Nem érti, hogy a városvezetés és a tulajdont kezelők fejében miért nem merül fel ez a gondolat, ha már annyira szociálisan érzékenyek. Legjobban fáj neki a sokszor hivatkozott Nyírpalota 2. számnak az a része, amit szintén eladtak, azóta a vállalkozó emeletet húzott rá, fantasztikus bérlői vannak, havi 1 MFt-os bevétele van, mert egy banknak adott ki egy részt. Miért nem tudja ezt tenni az önkormányzat is? Miért nem megy az önkormányzatnak az, ami megy egy vállalkozónak? Nem támogatja az Erdőkerülő u. 1-7. sz. alatti ingatlan eladását. Mihályi Zoltán: Kéri képviselő társait, sétáljanak fel a városba, menjenek el a körútra. Tele van bezárt üzletekkel a körút. Nem kell csodálkozni, hogy a XV. kerületben be vannak zárva az üzletek, és nincs vállalkozó, aki belemenjen. Úgy gondolja, talán megéri egy vállalkozónak ebben az állapotában is megvenni az ingatlant, de ha így hagyják, és nem értékesítik, nem is fogják tudni eladni soha. Dr. Novák Ágnes: Helyesbíteni kívánja Király Csaba alpolgármesternek azt az információját, hogy a Bocskai utcában változtatási tilalom lenne, főleg nem a Szőcs Áron és Dobó utca közötti szakaszon. Ez egy városközponti övezet, melyre elég nagy paraméterekkel lehet már most lakóépületet és városközpontba illeszkedő funkciójú épületet építeni. Pontosan ezért merült fel a TVKB ülésén az a lehetőség, hogy az önkormányzat tavalyi, a lakások eladásából származó 200 MFt körüli bevételéből kb. 12 lakást lehetne építeni erre a telekre. Azt is meg lehetne kötni, hogy ez a 12 lakás szociális bérlakás is lehetne, olyan konstellációban, hogy alacsony rezsiköltségű, olcsó energiafelhasználású épület legyen. Elő lehetne írni azt is, hogy gépkocsi mentes övezet legyen, vagyis az ide költöző szociálisan rászoruló család vállalja, hogy nem is tart gépkocsit.
68
Ebben az esetben a parkolási kötelezettség, vagy garázsépítési kötelezettség sem terhelné az önkormányzatot. Nem megszabadulni kellene az ingatlanoktól, hanem gazdálkodni velük. Örüljenek, hogy bejött 200 MFt lakáseladásból, örüljenek annak, hogy van egy telkük, ami ki van ürítve, olyan övezetben van, ahol meg lehetne építeni szociális bérlakásokat, a földszinten egyéb helyiségek kialakításával. Garázst sem kellene építeni, mert előírható lenne a gépkocsi mentes zóna. Nem érti az eladást, és visszautalva azt sem érti, hogy a Dugonics u. 22. számú ingatlannal miért történt az, ami történt. Ott is súlyos vagyonvesztés van kicsiben, amit nagyban látnak mindenhol, és itt is ez fog történni. Móricz Eszter: Úgy vette észre, nem tudják a hozzászólók, hogy mi a valós helyzet az Erdőkerülő u. 22. sz. alatti ingatlannal. Nem szabad költeni rá, mert nem lakás, amit komfortosítani lehetne, hanem egy olyan ingatlan, illetve egy kb. 400 m2-es helyiség, ami korábban ABC volt, és bezárt 4-5 hónapja. Igenis időszerű az értékesítés. Bizottsági ülésen is elmondta a véleményét, mely szerint túl magas a kikiáltási ár. Nagyon fog örülni, ha ennek ellenére elviszi valaki a mai gazdasági helyzetben. Nem költeni kell az ingatlanra, hanem eladni, hiszen megbontották már az ingatlanegységet, természetesen bérleti úton is piacra lehet tenni. Kéri, hogy szavazzák meg, mert a gazdálkodás szempontjából az a legrosszabb, ha valami üresen áll, és pusztul. László Tamás: Képviselő társa annak örülne, ha ilyen magas összegért el tudnák adni az ingatlant. Ő annak örülne a mai ingatlanárak mellett, ha nem eladnának, hanem vennének. Rengeteg településfejlesztési cél van, és ma olcsón lehet telket venni. Az önkormányzat dolga az lenne most, hogy vásároljon. Az eddigi vagyonát nagyjából már felélte. Miből fog a következő években fejleszteni? Sokkal helyesebb vásárolni, sok okos önkormányzat ezt teszi. 19 milliárdos költségvetésből erre futnia kell. Olyan előterjesztéseket vár, melyek ingatlanok vásárlásáról szólnak. Móricz Eszter: Amikor eladni kívánnak, a másik oldal venni szeretne, és fordítva, ha vennének, akkor a másik oldal eladni akar. Nagy az összhang. Hajdu László: A vitát lezárja, az előterjesztő zárszava következik. Király Csaba: Lehet, hogy rosszul tudja a változtatási tilalmat, bár nem hiszi, hogy azon a 600 m2-es telken tizenvalahány lakást lehetne építeni.
69
Az önkormányzatnak minimum 200 MFt szabad pénzeszközre lenne szüksége ahhoz, hogy megépítsen ilyet, mert, ha van is ilyen pályázat, az önrészes és utófinanszírozott. A Nyírpalota úton van egy volt étterem is, amit már másodszor hirdetnek meg, mert még a bérbevételre sincs jelentkező. Az Erdőkerülő u. 22. sz. alatt a CBA decemberig működött, próbálják meg az eladást, majd meglátják az érdeklődést. Kéri a határozati javaslatok elfogadását. Hajdu László: Először az Adria u. 55-57. fszt. 3. sz. alatti lakás elidegenítésére vonatkozó határozatokat bocsátja szavazásra. 257/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, visszavonja a 353/2006. (IX.27.) sz. határozatát. Felelős: polgármester Határidő: 2009. április 29. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 9 tartózkodás) 258/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy Gáncsosné Katona Emőke kérelmét elutasítja és az ingatlan-nyilvántartásban 82689/0/A/3 hrsz-on nyilvántartott, a természetben Budapest XV. ker. Adria u. 55. fszt. 3 szám alatt lévő lakást, a Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság 108/2008. (IV.17.) számú határozatában megjelölt forgalmi értéken, 1.464.000 Ft-ért értékesíti. Felelős: polgármester Határidő: aláíratlan szerződés esetén a szerződéskötés határidejétől számított 45 napon belüli kiírásra (Jogszabályi hivatkozás: 17/2004. (IV.1.) sz. ökr. 23. § (1)-(2) bek., A 4. § (2) bek. valamint az 5. § (2) bek. e) pontja)
(Szavazati arány: 16 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 9 tartózkodás) 259/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy amennyiben Gáncsosné Katona Emőke a megjelölt 1.464.000.- Ft forgalmi értéken nem kívánja megvásárolni a 82689/0/A/3 hrsz-ú, természetben XV., Adria u. 55. fszt. 3. sz. alatti lakást, akkor azt nyilvános árverés keretében jelöli ki értékesítésre. Felelős: polgármester Határidő: 45 nap (Jogszabályi hivatkozás: 17/2004. (IV.1.) sz. ökr. 23. § (1)-(2) bek., A 4. § (2) bek. valamint az 5. § (2) bek. e) pontja)
(Szavazati arány: 16 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 9 tartózkodás)
70
260/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy – a 257-259/2009. (IV.29.) sz. határozatokban foglaltak figyelembe vételével – az érintetteket tájékoztassa a döntésről. Felelős: polgármester Határidő: 45 nap (Jogszabályi hivatkozás: 17/2004. (IV.1.) sz. ökr. 23. § (1)-(2) bek., A 4. § (2) bek. valamint az 5. § (2) bek. e) pontja)
(Szavazati arány: 16 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 9 tartózkodás)
Hajdu László: A Bocskai u. 22. sz. alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó határozatot bocsátja szavazásra. 261/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, nyilvános versenytárgyalás útján, bruttó 22.580.000 Ft induló áron kijelöli elidegenítésre a Budapest, XV. kerület, Bocskai u. 22. sz. alatti 87506 hrsz-ú, 607 m2 alapterületű telekingatlant. Felelős: polgármester Határidő: a versenytárgyalás kiírásra a Földhivatali határozat megérkezését követő 30 napon belül (Jogszabályi hivatkozás: 5/2000. (II.29.) ökr. 16. § (1) bek. b) pontja )
(Szavazati arány: 16 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 3 tartózkodás) Hajdu László: Az Erdőkerülő u. 1-7. sz. alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó határozatot bocsátja szavazásra. 262/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 91158/5/A/2 helyrajzi számú, természetben a XV. kerület Erdőkerülő u. 1-7. szám alatt lévő 393 m2 alapterületű nem lakás célú helyiséget a hozzá tartozó 311/1000-ed eszmei hányaddal 67.989.000.- Ft ÁFA mentes áron, nyilvános versenytárgyalás keretében elidegenítésre kijelöli. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 31. (Jogszabályi hivatkozás: 5/2000. (II.29.) ökr. 16. § (1) bek. b) pontja )
(Szavazati arány: 16 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 3 tartózkodás)
71
Hajdu László: Átadja az elnöklést dr. Pálinszki Antal alpolgármesternek.
11. Előterjesztés a Bp. XV., 88193 hrsz-ú, Szilas-patak megnevezésű ingatlan mederszakaszának rendezésére (Ikt.sz: 80-105/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester Dr. Pálinszki Antal: alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri.
Az
előterjesztő
Király Csaba
Király Csaba: Az előterjesztésből kitűnik, hogy a fővárossal közös tulajdonrendezésről van szó. A Szilas-pataknak ez a szakasza nem a Földhivatal által bejegyzett területen folyik, hanem rendezés miatt máshol. Kéri a Főváros és a XV. kerület közösen, hogy cseréljék el a területeket, mert a Főváros, aki a patak rendben tartásáért és fenntartásáért felel, szeretné, ha a Földhivatali bejegyzés a valóságnak megfelelne. Köszöni, hogy a JÜKEI Bizottság rendkívüli ülésen megtárgyalta ma az előterjesztést, melynek elfogadását kéri a testülettől. Dr. Pálinszki bizottsági elnököknek ad szót.
Antal:
Az
előterjesztést
megtárgyaló
Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság támogatta az előterjesztés elfogadását. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangú szavazással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság egyhangú szavazással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Dr. Pálinszki Antal: Megállapítja, hogy nincs kérdés, hozzászólás, a vitát lezárja. Szavazás következik.
72
263/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy elismeri a Szilas-patak új mederszakasza a Fővárosi Önkormányzatot illeti meg. A 88193 és 88194 hrsz. alatti ingatlanok vonatkozásában a Fővárosi Önkormányzattal fennálló tulajdonközösséget megállapodással rendezi. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a megállapodást megkösse Budapest Főváros Önkormányzatával. Felelős: polgármester Határidő: 2009. április 30. (Jogszabályi hivatkozás: LXV. tv. 80. § (1), 107. § (2) bek)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
12. Előterjesztés Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére (Ikt.sz: 80-107/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztő Gyurcsánszky János alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri. Gyurcsánszky János: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság észrevétele logikus és ésszerű. Kéri a határozati javaslatok elfogadását. Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság egyhangú szavazással támogatta az előterjesztés elfogadását. Árkosi Sándor: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság nem fogadta el a napirendet, ezért elmaradt az ülés. . Dr. Pálinszki Antal: A kérdések következnek. Máté Gyula: Az 5. sz. javaslatban szereplő Lóherés elnevezést nem tartja szerencsésnek, viccelődésre adhat alkalmat. Talán jobb lenne a Lucernás utca elnevezés. Dr. Pálinszki Antal: A hozzászólások következnek.
73
Vizér Klára: Tetszenek neki az utcanevek. Javasolja, ha elfogadásra kerülnek az elnevezések, azoknál, melyeknél feltételezik, hogy az emberek nem ismerik már a jelentésüket, pl. Nadály, tegyenek mellé magyarázó táblát. László Tamás: Az utca elnevezéseknél valóban bele kellene élni magukat az ott lakók lelkivilágába. Szépek a nevek, de egy Lóhere nevű utcában nem szívesen vesz az ember telket, és problémás számára a Nadály és a Káka név is. Valóban jellegzetes, jó nevek ezek, de a Nadályt, ami piócát jelent, és a Káka, valamint a Lóhere elnevezést meggondolná. Gyurkovics Miklós: Fideszesként nem ért egyet az előző két Fideszes hozzászólással. Nagyon tetszenek neki ezek az utcanevek, támogatja az elfogadásukat. Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztő zárszava következik. Gyurcsánszky János: Vannak félreérthető elnevezések, de neki is tetszik mindegyik. Szép magyar nevek, mindegyik köthető valamilyen módon a területhez. A szakmai bizottság jelölte, a Főváros nem emelt kifogást. Kéri a határozatok elfogadását, ha lesz lakossági kifogás, visszatérnek a kérdésre. Dr. Pálinszki Antal: Szót ad ügyrendben Máté Gyulának. Máté Gyula: Módosító javaslata van: a Lóherés utca helyett Lucernás utca elnevezést javasol. Dr. Pálinszki Antal: A Fővárossal először egyeztetni kell, és ki kell venni az előterjesztésből. A módosító javaslatot az előterjesztő nem támogatja. 264/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a Budapest XV. kerület (98093/31) helyrajzi számú közutat Lóherés utca helyett Lucernás utcának nevezze el. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 6 ellenszavazat, 11 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Szavazásra bocsátja az előterjesztés szerinti eredeti határozati javaslatokat.
74
265/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98093/55) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 2/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, a műemlék közelsége miatt, Liva-malom utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 266/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98093/30) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 3/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Patakpart utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
267/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98093/76) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 4/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Malomrét utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
75
268/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98093/53) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 5/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Kenderföld utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 269/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98093/31) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 6/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Lóherés utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 270/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98093/16) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 7/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Hambár utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
76
271/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98093/32) és (98093/34) helyrajzi számú közutakat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 8/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Újfalusi útnak nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 272/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98093/1) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 9/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Lencsike utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 273/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98089/3), (98089/71) és (98089/73) helyrajzi számú közutakat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 10/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Turjános körútnak nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
77
274/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98089/41) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 11/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Kékszilva útnak nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 275/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98089/95) és (98089/103) helyrajzi számú közutakat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 12/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Barack utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 276/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98089/66) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 13/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Paszternák utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
78
277/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98089/10), (98089/42) és (98089/55) helyrajzi számú közutakat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 14/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Nadály utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 278/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98089/83) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 15/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Káka köznek nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 279/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98089/14), (98089/23) és (98089/31) helyrajzi számú közutakat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 16/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Hagyma utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
79
280/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98089/84) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 17/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Kukorica utcának nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 281/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület (98096) helyrajzi számú közutat, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 19/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Erdő menti útnak nevezi el. Felkéri a Polgármestert, hogy az utcanév átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 282/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy javasolja a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésének, hogy a Külső Fóti út – belterületi határ – M3 autópálya – Szilas patak által határolt településrészt, a Palota Újfalu területén kialakult közutak elnevezésére létrehozott Ideiglenes Bizottság, 18/2009. (I. 29.) sz. határozatának figyelembe vételével, Palota Újfalu néven nevezze el. Felkéri a Polgármestert, hogy a településrész név átvezetéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 9/1989. (1990. I. 31.) Főv.Tan.rendelet)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Átadja az elnöklést Hajdu László polgármesternek.
80
13. Előterjesztés a berlini testvárosi kapcsolat megújításáról (Ikt.sz: 80108/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester Hajdu László: Az alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri.
előterjesztő
dr.
Pálinszki
Antal
Dr. Pálinszki Antal: Ez a testvérvárosi kapcsolat a legelsők közé tartozik, 1991. novemberében írták alá a szerződést. Nem járt le, csak közben Berlin kerületei átalakultak, és már nem Hellersdorf központú a kerület, hanem Marzan a központ. A változás miatt kezdeményezték a német testvérváros vezetői a kapcsolat szerződésének megújítását, az eddigi tartalommal lényegében. Az ünnepélyes aláírásra jó alkalom a Wiesdorfi Virágfesztivál. Kéri az előterjesztés elfogadását. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság egyhangú szavazással támogatta az előterjesztés elfogadását. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen, 3 tartózkodás mellett nem javasolta megtárgyalásra és elfogadásra az előterjesztést. Hajdu László: hozzászólások következnek.
Megállapítja,
hogy
kérdés
nincs,
a
Mihály Zoltán: A testvérvárosi kapcsolat okiratában három gondolatjellel vannak jelölve a fő célkitűzések. Az első célkitűzés középső része úgy szól, hogy „…haladva az egyesülő Európa megvalósulása felé.” Javasolja ennek a mondatnak a törlését, sokkal nagyobb szükség van ma az erős nemzetállamra, mint valamiféle egyesülő Európára. Vizér Klára: Bizottsági ülésen is elmondta, akkor támogatná az előterjesztést, ha arról lenne szó, hogy 1-1 korsó sörre vagy vacsorára meghívják a testvérvárosok vezetőit alkalmanként, és ezt a polgármesteri keretből vagy az alpolgármesterek költségtérítéséből fedeznék. De, ha nagy költségkihatása van, mint pl. a virágfesztiválra való utazás, ilyen ínséges időkben nagyon meggondolandónak tartja minden fillér kidobását.
81
Tartsák meg a testvérvárosi kapcsolatot, csak fagyasszák be, mint a családi pótlékot, vegyék minimális szintre, amíg a pénzügyi helyzetük jobb lesz. Tartózkodni fog a szavazásnál. Hajdu László: A vitát lezárja, az előterjesztő zárszavát kéri. Dr. Pálinszki Antal: Mihály Zoltán javaslatát már megvitatták a MOS Bizottság ülésén is, nem támogatja a javaslatot. A határozati javaslat ezt nem is tartalmazza, szavazni sem kell róla, ha be nem nyújtja írásban módosító javaslatként. Vizér Klára hozzászólásával kapcsolatban, a fillérek kidobását ő nem ínséges időkben is ellenzi. Most nincs szó azonban pénz kidobásról. Tartalmas kapcsolatokat építenek más országok városaival, melynek komoly tartalma van. Például a Száraznád NOK-nak a berlini kapcsolatával, az itteni és a berlini lakótelep műszaki ügyeinek az együttes vizsgálata stb. Kéri az előterjesztés elfogadását. Hajdu
László:
Szavazásra
bocsátja
az
eredeti
határozati javaslatot. 283/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, jóváhagyja a Budapest Főváros XV. kerülete és Berlin Marzahn – Hellersdorf (XXIII. kerülete) közti testvérvárosi kapcsolat megújítását szolgáló Testvérvárosi kapcsolat okiratának és a Keretprogramjának aláírását az Iktsz:80-108/2009. sz. előterjesztés 1. és 2. számú melléklete szerinti tartalommal. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 23. (Jogszabályi hivatkozás: 12/2001. (IV.28.) ök. rendelet 6. § (1)-(2) bekezdése)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 11 tartózkodás) Hajdu László: Átadja az elnöklést dr. Pálinszki Antal alpolgármesternek.
14. Előterjesztés a 162/2009. (III. 25.) ök. végrehajtásáról (Ikt.sz: 80-109/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Nagy Antal jegyző
számú
határozat
Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztő dr. Nagy Antal jegyző szóbeli kiegészítését kéri.
82
Dr. Nagy Antal: Nem tudják végrehajtani a 162/2009. (III.25.) számú határozatot, ezért kérik a visszavonását. Dr. Pálinszki Antal: A JÜKEI Bizottság elnökének ad szót. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság két határozatot hozott, az elsővel egyhangú szavazással megtárgyalásra és elfogadásra javasolták az előterjesztést. Második határozatukban 4 igen 2 tartózkodás javasolják, a képviselő-testület kérje fel a polgármestert, hogy a környezetterhelési díjakról szóló 2003. évi törvény módosítását kezdeményezze a parlamentben. Erről a JÜKEIB határozatról a képviselő-testület döntését is kérik. Dr. Pálinszki Antal: Megállapítja, hogy kérdés nincs, a hozzászólások következnek. Vizér Klára: Bizottsági ülésen derült ki, az a probléma, hogy azért nem lehet a testület döntését végrehajtani, mert a törvény nem ad erre lehetőséget. Elhangzott, hogy a törvény úgy, ahogy van, rossz. Ez adta neki az ötletet, hogy ha a szakma szerint a törvény rossz, akkor, mivel a polgármester városvezetőként érzi a rossz törvénynek a végrehajtása kapcsán a hátulütőket – nem tudnak végrehajtani egy rendeletet, nem tudnak szigorítani – ezért javasolják, akár karöltve László Tamással, kezdeményezze a törvény módosítását, olyan értelemben, hogy adjon lehetőséget a helyi rendelet szigorítására. Vagyis ösztököljék azokat az ingatlantulajdonosokat, akik nem csatlakoztak rá a megépült csatornákra, hogy rácsatlakozzanak. Felmerült a JÜKEI Bizottság ülésén, hogy mi lehet az oka a kerület bizonyos részein, elsősorban Pestújhelyen tapasztalható bűznek. Azt a választ kapta, hogy sajnos a kivitelezéskor talán hanyag munkát végeztek, és semmi nem akadályozza a vízelvezetőknél a bűz visszaáramlását. Ő elhívná a berlini testvérváros küldötteit a Pestújhelyi útra esőzéskor. Elfogadhatatlan, hogy 2009. májusában a Pestújhelyi úton nem lehet levegőt kapni, a nap legtöbb szakában nem lehet ablakot nyitni. Kéri, szánjanak a fejlesztési pénzekből erre összeget, mert van műszaki megoldás, hogy a szag elzárókat beszereltessék. Dr. Novák Ágnes: Nem érti, hogy amit a megyei jogú városban meg lehet oldani, miért nem oldják meg a fővárosban. Van olyan megyei jogú város, ahol a vízfogyasztással együtt kifizetik a talajterhelési díjat. A talajterhelési díj vagy átváltódik szennyvízelvezetésbe vagy szippantásba. Mindenki kifizeti a szennyvízelvezetés, vagy szippantás díját, és attól függően, hogy ott milyen a technikai megoldás, az a városüzemeltető vállalat, amelyik a vizet szolgáltatja, intézi ezt a szennyvízkezelést is.
83
Ennek a megyei jogú városnak a tulajdonában állnak a vízi és szennyvíz közművei, és más megyei jogú városba is fog terjeszkedni. Ezzel az egészen egyszerű módszerrel megoldja a szennyvízkezelést és a talajterhelést egyben. Semmilyen adminisztráció nem kell hozzá, vízóra mindenütt van, amennyi vízdíjat kifizet, kivéve, ha levonják a locsoláshoz a kerti csak mellékvízmérőjét, annyi talajterhelési díjat fizet. Ezt vagy elvezetik szennyvízként, és szennyvíztelepen kezelik, energiát fejlesztenek belőle, biogáz lesz belőle, a szennyvíz iszapot kiviszik a földekre. A fővárosban ezt sem lehet megcsinálni, érthetetlen, hogy tud még mindig a XVIII. század végén leledzeni a közműveiben. A XXI. században erről beszélni nevetséges, akkor, amikor az ÖKO programban a radiátorra felszerelt hőmennyiség mérő elektronikusan a levegőben adja le a mérési eredményeket a Távhő központnak. Jó lenne, ha a Főváros rendbe rakná a közmű ügyeit, és ugyanez vonatkozik a hulladék szállításra is. Báthory Erzsi: Újpalotán a Kavicsos közben és a Legénybíró utcában is kibírhatatlan bűz van időnként. Érdekes, hogy nincs a Zsókavár utcában és a Páskom parkban sem. Tudnia kell valakinek, aki ismeri a csatornarendszert, hogy mi ennek az oka. Dr. Pálinszki Antal: A vitát lezárja, az előterjesztő zárszava következik. Dr. Nagy Antal: A szakmai kérdésekre nem tud válaszolni. Németh Tibor osztályvezető segítségét kéri. Németh Tibor: A kerületben sajnos több ezer csatornaösszefolyó van. Tavaly és tavalyelőtt a Csatornázási Művek elkezdte a szifonrendszerű csatorna-összefolyók beépítését, 120 db-ot építettek be. Ennyi pénze volt a Csatornázási Műveknek, ezt a munkát egyenlőre nem tudják folytatni, egy ideig még el kell viselni a csatornabűzt. Az előterjesztésből kitűnik az a jogi anomália, hogy azok az önkormányzatok, melyek szigorítani akartak saját rendeletükön, ombudsmani észrevételezés kapcsán nem tehették meg. A két ár között olyan hatalmas különbség van, hogy ők is azt észrevételezték, hogy kicsit puha az idevonatkozó törvény. Dr. Pálinszki Antal: Hajdu László polgármester úr reagálni kíván a módosító indítványra. Hajdu László: Nem tudja pontosan, mit kellene képviselnie, nem ismeri a módosító indítvány szövegét.
84
Úgy gondolja, most is megvan a megoldás. Azt gondolták 1/23-ad részben fogja a kerület szabályozni a talajterhelési díjat, ez nem működött. A Főváros tudná szabályozni, mert a közszolgáltatás kötelezése náluk van. Lehetne tehát szigorítani, van is már megoldás. A csatornabűznek az oka a néhány éve hozott fővárosi rendelet, mely szerint a csapadékvizet nem lehet bevezetni a közcsatornába. Ennek eredménye, hogy nincs átmosás a rákötött csatornánál, mert párhuzamos rendszer épült ki. Beindul a biológiai tisztítás a csatornában, és mivel, ha a csapadékvíz bekerül a szennyvíztisztítóba, azt is tisztítani kell. Az volt az indok, hogy a csapadékvíz miatt felesleges energiát használnak el a tisztításnál, azonban annak a bizonyos bűzelzárónak a beépítése többszörös költség, jelentős bontásokkal jár. Talán érdemes lenne felülvizsgáltatni ezt a rendeletet. Ez a bűz hatás elsősorban a külső kerületekben érezhető, mert a belvárosi főgyűjtőknél, a ráfolyásnál ez a mosás megtörténik szennyvízzel. A kis gyűjtőknél, ahol egész nap pangó víz van, különösen nyári időszakban eszméletlen biológiai tisztítás indul be, önmagában a csatornában. Dr. Pálinszki Antal: Szavazásra bocsátja az előterjesztés eredeti határozati javaslatát. 284/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 162/2009. (III.25.) ök. számú határozatát visszavonja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. április 29. (Jogszabályi hivatkozás: 7/2007. (III.9.) ökr. 36. § (1) bek.)
(Szavazati arány: 25 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Szavazásra bocsátja a JÜKEIB által hozott csatlakozó határozati javaslatot. Az előterjesztő nem támogatja. 285/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a környezetterhelési díjakról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény módosítására vonatkozó javaslatát nyújtsa be a parlamentben. Felelős: polgármester Határidő: értelem szerint (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 3 ellenszavazat, 9 tartózkodás) (Megerősítve a JÜKEIB 62/2009. (IV.23.) sz. határozata)
85
15.Előterjesztés a 123/2009. (II. 25.) sz. határozat végrehajtásával kapcsolatos bizottsági jelentésről (Ikt.sz: 80-120/2009. sz. anyag, mely később kerül kiosztásra) Előadó: Vizér Klára képviselő, a JÜKEIB elnöke Dr. Pálinszki Antal: Az előterjesztő Vizér Klára JÜKEI Bizottság elnök szóbeli kiegészítését kéri. Vizér Klára: A képviselő-testület februári határozatának eleget téve a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatalhoz fordult, szakértői véleményt kért, amit beterjesztett, valamint az ezzel kapcsolatos interpellációra adott választ, az összes bizottsági és testületi határozatot, a szakmai véleménykérésről szóló levelet, és arra adott választ, az idevágó SzMSz részleteket bemásolták, illetve a határozatot, és a polgármester úr részére írt jelentést. Úgy érzi, nagyon egyértelmű a szakértői vélemény, az igazán idevágó rész az utolsó előtti bekezdés: „Véleményem szerint azonban alapvető annak tisztázása, hogy a felszólalás tárgya önkormányzati ügynek minősül-e, amely kérdésben végső soron a képviselő-testület jogosult dönteni. Természetesen ettől eltérő következtetésre is juthat az interpellációt kivizsgáló bizottság, amely ekkor ilyen irányú javaslatot nyújt be a képviselő-testülethez.” A JÜKEI Bizottság hozott egy határozatot 6 igen egyhangú szavazással, hogy a szakértői véleményt is figyelembe véve javasolják a testületnek, hogy fogadja el a bizottság álláspontját, mely szerint az interpelláció tárgya nem minősül önkormányzati ügynek. Dr. Pálinszki Antal: A kérdések következnek. Báthory Erzsi: A dolog nincs lerendezve így. A televízióban négyszer ment le az adás, gondoljanak bele, ha bárkinek itt a családtagja így meg lett volna rágalmazva. Most azt mondják, tárgytalan, indokolatlan volt a dolog. Mi van tovább? Legalább elnézést kellene kérni a kerület vezetése nevében valakinek, és annak mindenképpen, aki az egészet elkezdte. Emberségre hivatkozva rágalmaztak meg egy nem itt lévő embert egy abszurd esetben. Ragaszkodik ahhoz, hogy legyen következménye. Dr. Pálinszki Antal: Az eddigi előterjesztői kiegészítésből csak annyi derült ki, hogy „mi van tovább”? Tehát, mi van tovább? Vizér Klára: Jogos kérdés, mert van egy konkrét ügy, melyben a JÜKEI Bizottság állásfoglalása az, hogy a tárgya nem tartozik az önkormányzatra. A képviselő-testület fog határozni a bizottság határozatáról.
86
Van egy általánosabb ügy is, a lakótelepi magas épületek akadálymentesítésének megoldása az önkormányzat által. Kíván-e ebben partnerként működni a társasházakkal és szövetkezeti házakkal? Ha igen, miképpen? Ez ügyben kezdeményezett egy kerekasztal tárgyalást, melyen szép számmal vettek részt lakótelepi társasházi képviselők, akik gyakorlatilag a László Tamás által jegyzett előterjesztésben szereplő határozati javaslatokat egyöntetűen támogatták. Megtoldották egy plusz javaslattal, hogy amennyiben lehetséges, az önkormányzat készítsen ún. típusterveket a különféle lakótelepi házakhoz, és utána csak ezeket lehessen kivitelezni a társasházaknak, ahol erre igény, és pénzügyi lehetőség van. Ez az egyik válasz a hogyan továbbra. Szomorúan veszi tudomásul, hogy a képviselő-testület többsége ezt az előterjesztést nem kívánja – negyedszer nyújtotta be László Tamás – megvitatni. A konkrét ügy megoldása az lett volna, ha bárki úgy gondolta, hogy szeretne lendíteni az ügyön, megkereshette volna a területileg illetékes képviselőt, aki kiválóan tudott volna lobbizni a szövetkezeti ház ügyében, és megtalálhatta volna a megoldást. Ez nem történt meg még most sem. Bátorítja az interpelláció megfogalmazóját és a körzet képviselőjét, találjanak egymásra és próbáljanak meg együttes erővel lobbizni a városvezetésnél. Ez tudná rövidre zárni ezt a hosszan elhúzódó ügyet. Mélységesen szomorúnak tartja, hogy ennyi papír és tárgyalás követte ezt az ügyet, mert a konkrét ügyet csak hátráltatta, ezért viseli majd mindenki a maga erkölcsi felelősségét. Dr. Pálinszki László: A hozzászólások következnek. Hajdu László: Részben felelős ennek az ügynek a kialakulásáért, mert a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzata szerint, mely Budapest 23 kerületében egyedül, itt teszi lehetővé, hogy bizottsági elnököt is lehet interpellálni. Az eltelt időszakban szinte kizárólag a polgármestert, 1-1 esetben alpolgármestert interpellálták. Úgy gondolja, túl centralizálták az interpellálás lehetőségét. Annál is inkább, mert nincs megfogalmazva, hogy miben lehet interpellálni egy bizottsági elnököt. El kellene dönteniük, hogy miben interpellálható egy bizottsági elnök, mert ez a probléma. Tanulsága az ügynek, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatot módosítani kell, és nem kell kiterjeszteni az interpellálást a bizottsági elnökökre, mert nem tudják megfogalmazni, hogy miben interpellálhatóak. Kétséges, hogy az interpelláló – tételezzék fel a jóindulatot – tudja-e, hogy családtagot érint az ügy. Ez alkalmat ad, akár bármi másra is. Ez az eset sokkal simább is lehetett volna, ha az interpellált azt mondja, nem tartozik rá a dolog, önkormányzati ügy. Nem ez történt, nem írta le, nem válaszolt. Ezért lett belőle újra ügy. A decentralizált interpellálási lehetőség rengeteg energiát emésztett fel, és semmit nem vitt előbbre.
87
Javasolja, fontolják meg, hogy kell-e ilyen széleskörű interpellálási lehetőséget biztosítani a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatában. Ha marad, meg kell fogalmazni, hogy mit tartalmazhat, mire terjedhet ki a bizottsági elnök interpellálása. Mihály Zoltán: Meghökkentő dolgokat hall. Polgármester urat kijavítja, az interpellált azt válaszolta, hogy nem illetékes. E helyett az lett volna a helyes válasz, hogy köszöni a tájékoztatást, vagy elég lett volna az is, hogy vettem a tájékoztatást, és mindent megteszek a probléma megoldása érdekében, hiszen ez a képviselői esküm, és én vagyok az adott ügyhöz a legközelebb. Akikhez fordult a házaspár, azok nem tettek értük semmit. Senkinek nem rágalmazta meg a családtagját, csak kiszélesítette a képviselői lehetőségeit az SZMSZ szerint, interpellált egy bizottsági elnököt egy olyan kérdésben, ami közügy. Egy 30 ember aláírásával támogatott rámpaigény közügy. Mindegy, hogy a lakók saját tulajdonú házban, laknak, vagy bérlik azt. Ha egy ember bejelenti, hogy egy fa kiszáradt, akkor a Répszolg intézkedik. Hat éve kéri a férfi a rámpa megépítését, azóta senki nem tesz semmit. Aki 2006-ban nyert a körzetben a választásokon, az kéthavonta szórólapon szólítja meg a választóit, a 30 embert is. Rossz 50-es évekbeli beidegződés, hogy a kérdés felvetőjét bírósággal fenyegetik. Ha olyat tett volna, amiért a bíróság elítéli, akkor a közmunkát fogja javasolni letöltendő büntetésként, és rabruhában el fogja készíteni a rámpát, és megoldódik a család problémája. A bizottsági vita elkerülhető lett volna, ha az interpellált azt mondja, megpróbál tenni valamit az ügy érdekében. Báthory Erzsi: Szó sincs arról, hogy nem tettek semmit a mozgássérült úrért, folyamatosan tesznek. Akkor követett el hibát, amikor válaszolt képviselő úr interpellációjára. Megmagyarázta, miért nem illeti a kérdés őt, a segítség pedig folyamatban van. Nem tudja, mi köze van egy Csomád utcai embernek egy Páskom parki ház V. emeleti lakójához. Elvárja polgármester úrtól és jegyző úrtól, hogy legalább annyit mondjanak, hogy sajnálják. Dr. Novák Ágnes: Az interpellált bizottsági elnök megkérhette volna jegyző urat, olvassa fel válaszát, mert polgármester úr válaszát is mindig felolvassa. Észrevehette volna jegyző úr a válaszban, hogy ebben a tárgyban nem interpellálhat Mihály Zoltán képviselő úr. Óva inti az interpellálót, hogy elkezdi piszkálni az embereket, hogy nem az OTÉK-nak és az Építési törvénynek megfelelő rámpákat építsenek. Képviselő úr azt gondolja, hogy nincs szükség építési engedélyre, az a fontos csak, hogy olcsó legyen. A típus rámpaterv a kötelező előírásokat tartalmazza.
88
Amelyik attól eltérő megoldást ad a kialakításában, az nem felel meg a hatályos Építési törvénynek és az OTÉK-nak sem, és azt meg kell bontatni. Teljes tévedésbe viszi azokat a nézőket, akiknek azt magyarázza, hogy azt építenek, amit akarnak. Lehet, hogy közmunkában el is bontatják képviselő úrral, amit csíkos ruhában készít. Az előterjesztésük arról szólna, hogy a 105 cm-es átlagos szintkülönbségű földszintre a rámpán való feljutás jó megoldás-e vagy sem. Lehet, hogy egy másik megoldást kell keresni. Az előírásokat be kell tartani. Ha olyat építenek, amire nem kell építési engedély, az OTÉK előírásainak akkor is meg kell felelni. Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót Mihály Zoltán képviselőnek ügyrendi hozzászólásra. Kéri képviselő urat, hozzászólása valóban ügyrendi legyen. Mihály
Zoltán:
Visszavonja
hozzászólásra
való
jelentkezését. Dr. Balogh András: Kéri polgármester urat, jobban figyeljen arra, amit mond, mert azt mondta, Báthory Erzsi képviselő asszony nem válaszolt az interpellációra, pedig válaszolt. Képviselő asszony ott követte el a hibát, hogy válaszolt az interpellációra. László Tamás: Az a probléma, hogy a szocialista frakció és Mihály Zoltán képviselő az ügyet politikai haszonszerzésre igyekeztek felhasználni. Ingyenesen készített az úrnak egy vázlattervet, amivel kapcsolatban sok problémába ütközött, ami általános műszaki megoldásokat és jogi kérdéseket vetett fel. Ezért terjesztettek elő már harmadszor egy előterjesztést, és készítettek elő március 11-re egy, a lakótelepek akadálymentesítésével kapcsolatos fórumot, ahol rengetegen vettek rész. Jegyző úr összehívott egy ellenfórumot március 18-ra, ahol egyedül Báthory Béla jelent meg. A szocialista frakció a semmittevésen kívül semmit nem tett. Bringye Viktória azzal utasította vissza előterjesztésüket, hogy hihetetlen nagy munka folyik a háttérben, ami az ügy pozitív megoldását fogja elősegíteni. Ebből a munkából semmit nem látnak. Reméli azonban, hogy valóban folyik munka, amiben tevékeny részt vállal Bringye Viktória, és azok a képviselők különösen, akik lakótelepi körzetben képviselők: Németh Angéla, Gyurcsánszky János, Baracskai Éva, Móricz Eszter, Varga Imre, dr. Pálinszki Antal. Nekik a legnagyobb elánnal kellene foglalkozniuk a kérdéssel, de nem teszik. Abban működtek közre, hogy képviselő úr Báthory Bélát megalázhassa. Holnapi napon újra benyújtja az előterjesztését.
89
Nem szabad politikai haszonszerzésre használni az ügyet. Polgármester úr álszent módon viselkedett akkor, amikor azt mondta, hogy ezt észre kellett volna venni. Jegyző úrnak le kellett volna intenie az egész interpellációt. Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót Baracskai Éva képviselőnek ügyrendi hozzászólásra. Baracskai Éva: Amikor erre szüksége volt a lakóközösségben, akkor intézkedett. Javasolja, hogy zárják le a napirend vitáját. 286/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, lezárja „a 123/2009. (II. 25.) sz. határozat végrehajtásával kapcsolatos bizottsági jelentésről” szóló előterjesztés vitáját. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 6 ellenszavazat, 6 tartózkodás)
Gyurkovics Miklós: Amikor kínos téma merül fel, akkor az MSZP-s többség igyekszik megakadályozni a nyilvános vitát. Felhívja a szocialista frakció és jegyző úr figyelmét arra, hogy egy komoly, személy elleni, lejárató támadás kezdődött, amit minden jelenlévő értett. Csak Árkosi Sándor képviselő úr mondta ki, hogy ennek az interpellációnak nem kellett volna a testület elé kerülnie. Báthory Erzsit támadás érte, és nem álltak ki mellette megfelelő időben, amit jóvá kellene tennie a frakciónak. Csaba Elemér: Ellenzi az üléseken a politizálást, most mégis az folyik. Egy mozgássérült emberről van szó, akinek meg kell csinálni a rámpát. Az árajánlat 5-600 ezer forintról szól, adjanak össze a képviselők fejenként 20 ezer forintot. Ez a nem Fidesz vagy az MSZP ügye, hanem emberiességi ügy. Nem szabad jogi vitát folytatni a kérdésről. Beszélnie kell polgármester úrnak a közös képviselővel. Nem az a fontos, hogy Mihály Zoltán képviselő jogosan vagy jogtalanul avatkozott az ügybe. Meg kell tenni mindent, hogy a háznál minél előbb elkészüljön a rámpa. Össze kell fogni a jelenlévőknek, és meg kell csináltatni a feljárót. Első az emberiesség, cselekedniük kell. Polgármester úr kezdeményezhetné a munkát. Molnár István: Ennek az ügynek nem lett volna szabad megtörténnie. Havonta megjelenik a kerületben egy lap, ami tele van hazugsággal. Nyilatkozik benne Báthory Béla, annak se lett volna szabad megjelennie.
90
Dr. Nagy Antal: László Tamás képviselő úr politikai felelőtlenség mögé bújva olyan kijelentéseket tesz, ami nem állja meg a helyét. Az előterjesztéshez csatolt államigazgatási hivatali levél második oldalán pontosan megfogalmazza, hogy a jegyző, az interpellációt előzetesen, tartalmi szempontból minősítő felülvizsgálata korlátozná a képviselő szabad felszólalási jogát. Dr. Pálinszki Antal: A vitát lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek zárszó megtételére. Vizér Klára: Köszöni a vitában való részvételt. Először februárban kellett volna a testületnek felébrednie, amikor a válasz elhangzott, illetve visszajött egy bizottsági határozat, amely szerint a téma nem önkormányzati. El kellett volna fogadni ezt a döntést, és nem visszaküldeni a bizottság elé a kérdést. Időre volt szükség ezek szerint, hogy rájöjjenek arra, amit Báthory Erzsi a válaszában megírt, hogy a konkrét téma nem tartozik sem az ő illetékességi körébe, sem a testület hatáskörébe, mert nem önkormányzati ügyről van szó. Nem érti, miért kellett ennyi embernek ennyit gyötrődnie a probléma miatt. Szomorúan hallja, hogy Csaba Elemér képviselő urat a jog nem igazán érdekli. Az lett volna az ügyben a leghelyesebb eljárási mód, ha Mihály Zoltán ír Németh Angélával egy „szívhez szóló” levelet, és lobbiznak Gyurcsánszky János alpolgármester úrnál, polgármester úrnál, hogy a rámpa sikeresen megépüljön. Polgármester úr a saját keretéből rendelkezésre bocsáthatta volna az összeget a megépítéshez. Az SZMSZ-t nem kellene módosítani úgy, hogy a bizottsági elnökök ne legyenek interpellálhatók. Minden képviselőnek használnia kellene a józan mértéket, ami mindenkiben megvan. Eddig mindenki értette, mi tartozik a bizottsági elnökök illetékességi körébe. Nem szorulnak az elnökök gyámkodásra. Azt kellene megerősíteni az SZMSZben, hogy mely személyek interpellálhatóak szigorúan az illetékességi körükbe tartozó ügyben. Ha jegyző úr valóban nem vizsgálhatja az interpelláció tárgyát, akkor ne kapja meg jegyző úr feladatként. Egy képviselőnek sok mindent el kell viselnie, mert közszereplő. A képviselő rokona, barátja nem meghurcolható egy testületi ülésen, mert nem köteles elviselni. Kéri a bizottsági határozat támogatását. Dr. Pálinszki Antal: Szavazást kér az előterjesztés szerinti határozati javaslatról.
91
287/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a JÜKEI Bizottság által a „Bátor, vagy inkább Báthory tett” címmel Mihály Zoltán (MIÉP-FKgP) képviselő által benyújtott interpellációval kapcsolatban készült bizottsági jelentés alapján elfogadja az interpellációra adott választ. Felkéri a polgármestert, hogy a hozott határozat nyilvántartásáról gondoskodjon. Felelős: polgármester Határidő: 15 nap (Jogszabályi hivatkozás: 7/2007. (III.9.) ökr. 46. § (12) bek.)
(Szavazati arány: 23 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
16.Előterjesztés a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Egészségvédelmi Közalapítvány Felügyelő Bizottsága megüresedett tagsági helyének betöltésére (Ikt.sz: 80-110/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az előterjesztőnek szóbeli kiegészítésre. Király Csaba: Nem kíván szóbeli kiegészítést tenni, kéri az előterjesztés támogatását. Dr. Pálinszki Antal: A bizottsági elnököknek ad szót. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangúan támogatta az előterjesztést. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 8 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést. Dr. Pálinszki Antal: Kérdés, hozzászólás hiányában szavazást kér az előterjesztés szerinti határozati javaslatról. 288/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 1.) az általa alapított Rákospalota–Pestújhely–Újpalota Egészségvédelmi Közalapítvány Felügyelő Bizottságába határozatlan időre, tagként megbízást ad Dr. Fritz Ferenc részére.
92
2.) Felkéri a polgármestert, hogy az 1) pont szerinti változásnak a bírósági nyilvántartáson való átvezetése iránt intézkedjék. Felelős: polgármester Határidő: 2009. május 15. (a változás iránti kérelem előterjesztése) (Jogszabályi hivatkozás: 7/2007. (III.9.) ökr. 10. § (1) bek a) pontja és (4) bek. 11. melléklet h) pontja, Rákospalota, Pestújhely-Újpalota Egészségvédelmi Közalapítvány Alapító Okiratának 9.1., 9.2, 9.3 pontjai )
(Szavazati arány: 28 igen szavazat, egyhangú) Dr. Pálinszki Antal: Szünetet rendel el. -Szünet-
17.Előterjesztés a Bp. XV., Régi MÁV-telep keretövezet megváltoztatásának kezdeményezésére (Ikt.sz: 80-106/2009. sz. anyag) Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az előterjesztőnek szóbeli kiegészítésre. Gyurcsánszky János: Az ombudsman azt ajánlja a jegyzőnek, hogy bocsássa a testület elé az anyagot előterjesztés formájában. Azt javasolja az ombudsman, hogy a testület jelenlegi formájában ne fogadja el a KSZT-t, és vegyék figyelembe a javaslatokat. Az új szabályozási terv élvezze a lakosság bizalmát. Az L7 övezet úgy módosuljon, hogy a lakosság érdekét hosszú távon garantálja. Az átvett kezdeményezésekről tájékoztatást kér az ombudsman 30 napon belül. Kezdeményezi a határozati javaslat, hogy keretövezeti átsorolási hatástanulmány készüljön. A 3. határozati javaslatot visszavonja, amely a pénzforrásról rendelkezett. A lakosság és az egyesület kérése ebben a vonatkozásban egybeesik a mostani határozattal. Az FSZKT előkészítő hatástanulmány meg fog járni minden utat, ahol egyeztetés történhet. Az előterjesztés készítése során tárgyalt civilekkel, szakértőkkel. Az építésügyi szakértők véleménye tükröződik a határozati javaslatban. Kéri a testületet, fogadja el az előterjesztésben szereplő határozati javaslatokat, amelyek KSZTvel nem foglalkoznak, hanem FSZKT előkészítő hatástanulmányra hoz intézkedést. Ez a jelenlegi állapotok szerint jelentős előrelépés, mérlegeli a lakossági akaratot. Dr. Pálinszki Antal: A bizottsági elnököknek ad szót.
93
Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 6 egyhangú igen szavazattal támogatta az előterjesztést. A 3. határozati javaslat indukálta egyedül, hogy az előterjesztés a bizottság elé kerüljön. Árkosi Sándor: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság nem fogadta el a napirendi javaslatot, majd a rendkívüli ülésen határozatképtelen volt. Vizér Klára: A napirenddel kapcsolatban hozott bizottsági határozatokat nem találja. Dr. Pálinszki Antal: Kéri a kérdéseket a napirenddel kapcsolatban. Dr. Novák Ágnes: Melyik civil szervezet, vagy szakmai szervezet kérte az L3 övezet kijelölését? Miért nem olvashatóak nagyon fontos részek az anyagban? Főépítész úr opponenciájából oldalakat nem lehet elolvasni. Dr. Pálinszki Antal: A kérdéseket lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek válaszadásra. Gyurcsánszky János: A legfontosabb szakmai bázis számára Szabó Endre és a kerületi főépítész véleménye. Nincs oka megkérdőjelezni szakmai hozzáértésüket. Az újpesti főépítész a KSZT-vel kapcsolatban fejtette ki az álláspontját, nem a mostani előterjesztéssel kapcsolatban. Jelenleg egy FSZKT előkészítéséről van szó. Dr. Pálinszki Antal: Hozzászólások következnek. Dr. Novák Ágnes: Azért kérdezte, melyik civil szervezet kezdeményezte az L3 övezetbe való átsorolást, mert az ott lakók több száz aláírással nem ezt kérték. Az ombudsman nem ajánl, hanem kezdeményez, ami jogilag más fogalom. A kezdeményezésben nincs szó L3 övezetről, hanem alappillére az, hogy az örökségvédelmi hatástanulmány nélkül, és a lakók teljes egyetértése nélkül nem lehet „garázdálkodni”. A kezdeményezések kötelezik a képviselő-testületet bizonyos lépésekre, jogkövetkezménnyel járnak. Kéri, vegyék ezt komolyan. El kell indulnia egy előkészítő munkának, amit a lakók nagyban segítenek, sok anyaggal tudnak szolgálni. Megfontolandó az, hogy a hivatal elfogadott olyan munkarészeket teljesítettnek, amire kimondja az anyag, hogy minősíthetetlen. A többi szabályozási tervnél is így történt?
94 Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót Vizér Klára képviselőnek ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság előző ülésének napirendjén szerepelt jelen előterjesztés. 4 igen szavazattal és 2 tartózkodással úgy döntött a bizottság az ombudsmani levélre való hivatkozással, hogy nem veszi napirendre az előterjesztést. László Tamás: „Köszönöm szépen a szót. Az anyag nagyon érdekes, ez a keretövezet megváltoztatási előterjesztés. Ebben, a 2008. június 17-i jegyzőkönyvben már szerepel, hogy a Tervtanács egyhangúlag elutasította. Ezután Önök még legalább kettő, vagy három lakossági fórumot tartottak, és félrevezették a lakosságot. Itt kezdődik az alapprobléma. A második dolog, én felkérem a polgármester urat, aki egyben országgyűlési képviselő is, hogy együtt járjunk el az ombudsmannál, hogy a XV. kerületi képviselő-testület nem hajlandó napirendjére venni ezt az ombudsmani előterjesztést, hanem kész helyzet elé fogja állítani az ombudsmant, meg saját magát azzal, hogy ma egy olyan keretövezetet fog javasolni, ami gyakorlatilag megszűnteti a lehetőségét annak, hogy az ombudsmani állásfoglalás 130. pontjának érvényt lehessen szerezni. Ebben a következő van: Kezdeményezi, hogy a XV. kerületi Önkormányzat kezdeményezze az érintett terület átsorolását az L7 övezetből egy olyan keretövezetbe, mely megfelel a kialakult beépítettségnek, a védett építészeti értékek, valamint a környezeti állapot fenntartását és javítását hosszú távon garantálja. Az L3-as övezet nem erről szól. Amikor ilyen nagy könnyeket hullatva Hetyei László, a körzet képviselője leírja, hogy érvényesül a demokrácia és most csodákat fogunk tenni, és meg fogja szavazni az L3-as övezetet, akkor azt hiszem, hogy saját magát köpi szemen. Én úgy gondolom, hogy itt alapvető problémák vannak ezzel az egésszel. Kérem a polgármester urat, országgyűlési képviselőt, hogy erről a Parlamentben lépjünk fel, hogy a képviselő-testület nem hajlandó előbb megvitatni az ombudsmani jelentést, és utána foglalkozni a konkrét övezetátsorolással.” Goró Oszkár: „Nem szól ez az előterjesztés másról, mint játék a számokkal. Olyan számokkal, nevekkel, amiből a lakosság nem ért, nem érti, hogy mi az, hogy L7, L3, L4, vagy L5. Pontosan miről is van szó? A MÁV telep – jelenleg tévesen – az L7 keretövezetbe tartozik. Ez arra vonatkozik, hogy ilyen építési szabályok jellemzik. Ez nem más, mint Újpalotára vonatkozó építési szabályokat tartalmaz. Végre nagy nehezen, Önök is képesek voltak belátni, hogy L7 nem lehet. Idáig csak kardoskodtak amellett, hogy az L7 megfelel és stb., ezt lakossági fórumokon is elmondták. Most úgy látszik, Önök is belátták, – talán az ombudsmani jelentésnek köszönhetően – hogy át kell sorolni L7-ből, de nem mindegy, mibe soroljuk át.
95
A lakosság azt kérte, - több mint 400 aláírással – hogy az L4-be, vagy az L5-be kerüljön átsorolásra a Régi MÁV telep. Az L4 az intenzív kertvárosias övezet, az L5 laza kertvárosias övezet, amely nem teszi lehetővé, hogy nagy lakóparkok épüljenek a MÁV telepre. Gondolom ez a probléma, itt akadályozódik meg az a nagyon jó üzlet, melyről a polgármester úr is valamelyik lapnak elmondta, hogy így nem lesz nagyon jó üzlet. Az L3, amit Önök javasolnak, nem más – mint ahogy már mondtam – játék a számokkal. Az L3 keretövezet besorolás arra vonatkozik, ami a most épülő új lakóparkoknak a szabályozási tervéről vagy építési szabályairól szól. Tehát, az új lakóparkok, melyeknek nincsenek kertjeik, nem rendelkezik műemlékkel, sokkal nagyobb lakásszámot tartalmaz. Itt hatlakásos társasházak vannak, nem hasonlítható össze egy most újonnan épülő lakóparkkal. Az L3 olyan beépíthetőséget tesz lehetővé a MÁV telepen, amely a sokszorosa a most meglévőnek. Az L4 vagy az L5-hez képest háromszorosát engedi meg a lakásszámoknak, 1,5 szintterületi mutatót enged meg az L4-hez képest, amely 0,3-4. Tehát, a háromszorosát, négyszeresét engedi meg. Pontosan azt szeretnék Önök, hogy az Ozmán utcai Óvoda helyére, illetve a Testvériség tér helyére egy olyan lakópark épüljön, amely nem felel meg a MÁV telepieknek, de a beépítési szabályoknak sem, de Önök azt szeretnék, hogy megépüljön, mert ezt szeretné valószínűleg a vállalkozó is. Most felolvasom Hetyei úr kampányszórólapon beszórt levelét, amely arról szól, hogy: „A demokrácia alapvető szabálya a többség akaratának érvényesítése. Én, mint Hetyei László bármelyik keretövezet besorolást támogatni tudok, amit a lakosság többsége megszavaz.” A lakosság többsége L4, vagy L5 besorolást akart és nem L3-at. Arra kérem Hetyei urat és a többi képviselőt, hogy ne az L3-as besorolást, hanem az L4-es, vagy L5-ös besorolást támogassák. Az L3 övezet támogatása nem más mint cseberből vederbe átejtése a lakosságnak. Az Ombudsman is kérte, hogy a MÁV telepre vonatkozó, annak a képnek megfelelő, leginkább alkalmas keretövezetbe soroljuk át. Köszönöm szépen.„ Marsovszky Györgyné: „Szeretném kérni a levezető elnök urat, hogy László Tamás képviselő úrral mindig elszalad a ló, és olyan stílusban beszél és vitatkozik, nem tudom kivel, mert nekem teljesen mindegy hol és mi épül. Azt kérem, figyelmeztesse, mert nem normális ez a stílus.” Vizér Klára: Megnyugtató számára az, hogy milyen állásponton van dr. Hetyei László, és a véleményét nyilván vállalni tudja. Nem kétséges számára, hogy a kérdésben az előterjesztés kapcsán mindenkiben jó szándék van. Ezért kéri a testületet, vegyék le napirendről az előterjesztést, ne szülessen határozat. Miért olyan sietős a döntés? Inkább lépjenek jó szándékkal egy lépést hátrébb, és a MÁV-telepiek Baráti Körével egyeztetve, a szakmát bevonva készüljön új előterjesztés.
96
Vizsgálják meg, hogy a jelen előterjesztésen nem kellene-e valamit változtatni, a határozati javaslatot módosítani az ombudsmani véleményezésnek megfelelően. Amit az ombudsman leírt, az nem alternatív lehetőség, ajánlás, hanem kötelezvény. Kéri ügyrendi javaslatként, vegyék le napirendről az előterjesztést, és az ombudsmani ajánlás és a lakossági egyeztetés után tárgyalják meg újabb előterjesztés formájában. Dr. Pálinszki Antal: Vizér képviselő asszony ügyrendi javaslata, hogy vegyék le napirendről az előterjesztést, amit éppen tárgyalnak. A javaslatot az előterjesztő nem támogatja, kéri a képviselő-testület szavazatát. 289/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy vegyék le napirendről a „a Bp. XV., Régi MÁV-telep keretövezet megváltoztatásának kezdeményezésére” című előterjesztést. (Szavazati arány: 13 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 5 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: Megállapítja, hogy a képviselő-testület úgy döntött, tovább folytatódik a napirend tárgyalása. Dr. Balogh András: Felolvassa az ombudsmani állásfoglalás 135. pontját. Nem tudja, kell-e a szándékokról beszélni, mert a pokol felé is jó szándékkal van az út kikövezve. Mihályi Zoltán: Egy 400 aláírással ellátott lakossági beadvány van. Mindannyian esküt tettek arra, hogy a lakosság érdekében járnak el. A lakosság érdeke az, hogy teljesítsék a lakosság kérését. Ki lenne kompetensebb az ügyben, mint az ott lakók? Kéri, támogassák a lakosság igényét, mert kötelességük. Gyurcsánszky János: Az előterjesztés Hajdu László polgármester neve van, ezért kéri, hogy ne „Gyurcsánszky féle” előterjesztésről beszéljenek, adják meg a tiszteletet az előterjesztőnek, mert belőle is lehet feltételezni a szakmaiságot és a jóhiszeműséget. Vizér Klára képviselő asszony háromszor is elmondta, „a Gyurcsánszky féle előterjesztést nem lehet másképp, csak pejoratív módon értelmezni.” Az ombudsman azt írja, hogy olyan FSZKT készüljön, olyan övezeti besorolással, amely a lakosság igényeinek megfelel. A mai napon nem szavaznak keretövezetről. Készíttetni kell egy hatástanulmányt, ami alapján az előterjesztés a testület elé fog kerülni. Kár prejudikálni egy várható döntést.
97
Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót Vizér Klára képviselőnek ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: Az előterjesztés 1. határozati javaslata ellentétes azzal, amit alpolgármester úr elmondott. Dr. Pálinszki Antal: Megvonja a szót Vizér Klárától, mert a hozzászólása nem ügyrendi jellegű. Mint a Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság elnökének tudnia kellene, hogy mit tartalmaz az ügyrendi hozzászólás. A képviselő asszony többször elmondta, alkalmas a bizottság elnöki tisztségére, szerinte nem, de ez egy másik kérdés. Ezt nem magánvéleménynek szánta, mint levezető elnök mondta. Dr. Balogh András: Felolvassa az előterjesztésben szereplő 1. határozati javaslatot. Alpolgármester úr nem arról beszélt. A lakosság megtévesztéséről van szó. László Tamás: „Az L3 övezet olyan paraméterekkel bír, 30%-os beépítettség, 1,2 szintterületi mutató. A jelenlegi helyzetben a tisztviselőház kivételével 15-18%-os beépítettség van, és 0,3-0,6-os szintterületi mutató. Ez azt jelenti, hogy amit Önök javasolnak, a 3-4-szerese annak, ami a területen rendelkezésre áll. Ezt kellene védeni. Önök nem ezt védik! Fél éven keresztül folyamatosan félrevezették folyamatosan a lakosságot, és most csak az ombudsmani állásfoglalás alapján kezdenek meghátrálni. Éppen ezért az L5 övezetet javaslom a tisztviselőház kivételével a teljes területre, és L4-es övezetet javaslok a tisztviselőházra, mert annak a paraméterei felelnek meg. Van egy csoportházas beépítési lehetőség, alpolgármester úr pellengérre állított engem a múltkor, hogy Én semmihez nem értek, meg buta vagyok. Ön ebben nagyon téved! Tessék végig olvasni az OTÉK szabályait! Az alapján majd lehet dönteni ez ügyben.” Dr. Pálinszki Antal: Dr. Krisnó Annamária hozzá szeretne szólni a napirendhez, amiről a testületnek szavaznia kell. Szavazást kér. 290/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, szót ad 3 percben Dr. Krisnó Annamária XV. kerületi lakosnak. (Szavazati arány: 26 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 0 tartózkodás) Dr. Pálinszki Antal: A képviselő-testület döntése értelmében szót ad Dr. Krisnó Annamáriának.
98
Dr. Krisnó Annamária: „Köszönöm szépen, üdvözlök mindenkit. Én a lakosságot képviselném. Nem szeretném túlragozni azt, amit már nagyon sok tárgyaláson, nagyon sok helyen elmondtunk. Egy dolognak örülök, azt szeretném kifejezni: ez a hosszú, több mint féléves munka eljutott odáig, hogy most ma itt – én nem hallgatok oda a veszekedésekre, mert ez bennünket nem érdekel - lekerült a napirendről az Áciék szerint megcsinált L7es rossz övezeti besorolás. Nem azért csinálták meg ők rosszul, mert nem tudják a dolgukat, hanem azért, egy olyan övezeti besorolásra kellett nekik szabályozást készíteni, ami a MÁV telepre nem alkalmazható. Sikerült a hosszadalmas tárgyalások során meggyőzni egymást arról, hogy ez a szabályozás alapjaiban nem jó. Úgy érzem, ott kell először rendet tenni, - ennek a résznek örülök – hogy most eljutottunk odáig, hogy ma már arról vitatkozunk, el van vetve az L7 övezet, teremtsük meg végre a MÁV telepnek a helyét az építésjogban – így fejezem ki magam, mert csak szakjogászként tudom ezt az egészet megközelíteni. Szeretném tolmácsolni a lakosság álláspontját, mert úgy gondolom, hogy 2008. július óta, amióta megkaptuk ezt az anyagot, következetesen viszi végig a kertvárosi övezet, az OTÉK szerint ez a terület ennek épült 100 évvel ezelőtt, nem lehet ráhúzni a mai szabályokat, mert olyannak kell tekinteni, amit 1906-ban a jogszabályok előírtak, és aminek megfelel. A mostaniak közül azt kell kiválasztani, ami a legközelebb áll hozzá. Amiről nagyon sokszor nem esik szó, és nagyon – nagyon fontos, túl a szintterületi mutatón, az építési paramétereken összefoglalóan, amiről egyáltalán nem akarnak szót ejteni, hogy itt meghatározott, korlátozott számú lakóépületek, kis lakóközösségek vannak. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, és ezt nyomatékosan a lakosság nem fogja hagyni, hogy ide beépítsenek közénk 90 lakásos (már lementünk a számban 90 lakásra) házat. Ezt nem fogjuk hagyni, mert el fogunk menni a legvégsőkig. Nem akarom idézni, mert rövid az idő, ami a fakkokba be lett rakva kísérő levéllel, de nagyon sok alkotmánybírósági határozatot lehet idézni, gondolom mindenki ezt elolvasta. Lejárt az időm, de annyit szeretnék zárszónak elmondani, hogy L4 intenzív kertvárosias lakóövezet. Ez a lakosság álláspontja.” Máté Gyula: Nem érti az ellentétet a két oldal között. Dr. Balogh András képviselő úr már elmondta, hogy alpolgármester úr által elmondottak ellentétesek a határozati javaslattal. Nem tudja, milyen érdek motiválja az L3 övezetet, amikor a lakosság egyértelműen az L4 övezethez ragaszkodik. Miért nem adnak helyt az igényüknek, és milyen érdeket sért, ha megszavazná a testület? Támogatja a lakossági igényt, mert elsősorban azt kell támogatni.
99
Dr. Balogh András: Sajnálja, hogy dr. Krisnó Annamária veszekedésnek látja azt, amikor a lakosság érdekeit próbálják védeni. Ha több testületi ülést látott volna, tudná, mennyi mindent figyelmen kívül lehet hagyni. Gyurkovics Miklós: Látta a 400 aláírást, az érintett lakók egyértelmű véleményét, a szívós és együttműködő emberi magatartást. Ennél jobban nem kell semmi figyelembe venni. A testület figyelmébe ajánlja az L4 övezetet, ami a lakosság igénye. Mihály Zoltán: A MÁV-telepen nőtt fel, dr. Krisnó Annamáriával egy iskolába járt. 2008-ban volt a lakótelep 100 éves, ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni. Meg kellene őrizni a sajátos struktúrát. Dr. Pálinszki Antal: A vitát lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek zárszó megtételére. Gyurcsánszky János: Végig tárgyalt a civil szervezetekkel, többször egyeztettek. A jó megoldást keresték. Az anyagot április 8-án írta alá, kb. egy hónapja volt előkészítve. Az ombudsman a levelét április 14-én írta. A szakemberek szerint az L5 övezet nem megfelelő, mert a jelenlegi épületek építménymagasságára az OTÉK 4 lakást engedélyez épületenként. Az L4 övezetben 6 lakás helyezhető el. Az OTÉK szerint a csoportház a sor-, láncház, átrium gyűjtő megfogalmazása. szövetséget magába foglaló, egymástól független épületszerkezettel és vezetékkel megvalósított, önálló épületek zártsorú beépítéssel csoportos együttese. Nem vitatja dr. Krisnó Annamária igazát. A Főépítészi Iroda kézenfekvő megoldásnak tartja az L3 övezetet. A vezető tervezők is ezen a véleményen vannak. Mi oka van kételkedni a szakemberekben? Az L7-es övezetet a Főváros hozta létre, nem a kerület. Nem akarják ők sem, hogy 164 lakás épüljön. Kéri főépítész úr véleményét. Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót Montvai József főépítésznek. Montvai József: Az előterjesztésnek melléklete a Szabó úr és Gergely úr által írt vélemény. Keretövezeten belüli övezetválasztásról van szó. Az L7-es övezetből másik L övezetbe tervezik átsorolni, ami Fővárosi Közgyűlési hatáskör. Figyelembe kell venni a terület tényleges állapotát. A tervezőknek, szakhatóságoknak, államigazgatási szerveknek vizsgálniuk kell az átsorolást. Olyan övezetet kell keresni, ami lehetőleg az általánosat tudja produkálni, de a maximumot mindenképpen kell. Az L7-es övezetben bizonyos paramétereket nem lehetett betartani, ami nem a tervező hibája volt.
100
A MÁV-telep nem egészen azonos struktúra, mert bele ékelődött az M3 bevezető szakasza stb. Fővárosi Közgyűlés által védett területről van szó. Ha a lakók garázst igényelnek, akkor egy konkrét építési engedélyezhető garázscsoportot kell betervezni. A védettség szoros előíráshalmazt fog tartalmazni. A paramétereket úgy kell megválasztani, hogy alövezetek létrehozásával a szomszédos beépítésnek megfelelő paraméterek is létrehozhatóak legyenek. Dr. Pálinszki Antal: Szót ad Tóth Imre képviselőnek ügyrendi hozzászólásra. Tóth Imre: A szavazás előtt frakciószünetet kér. Dr. Pálinszki Antal: Szót ad László Tamás képviselőnek ügyrendi hozzászólásra. László Tamás: „Az előterjesztés 1. pontja pontosan hogyan hangzik? Alpolgármester úr egészen másról beszélt, mint ami le van írva. Ezt jó lenne tisztáznunk, miről fogunk szavazni! Van nekem két módosító indítványom is, azokat is szeretném, hogyha megvitatnánk. Tehát, miről szól az 1 pontja az előterjesztésnek?„ Dr. Pálinszki Antal: „Ezt nem fogjuk megvitatni, de az, hogy mi a határozati javaslat, az természetesen el fog hangzani majd ha szavazunk. Most frakciószünetet rendelek el.” -SzünetDr. Pálinszki Antal: képviselőnek ügyrendi hozzászólásra.
Szót
ad
Gyurkovics
Miklós
Gyurkovics Miklós: „Kedves Polgármester Úr, Levezető Elnök Úr, Jegyző Úr, Frakcióvezetők! Azt hiszem, néhány perccel ezelőtt olyasmi történt, ami korábban még nem. Ezért, valamennyiüket figyelmeztetem, használják fel a befolyásukat, az ellen, ami történt. Az egyik képviselőtársunk egy másikat testi erőszakkal, durván megfenyegette. Szándékosan nem mondok neveket. Kérem, hasson oda a Polgármester Úr, a Jegyző Úr, a Frakcióvezetők, hogy ilyen többet véletlen sem történhessen meg. A legjobb szándékkal tettem ezt a hozzászólásomat, kérem, gondolkozzanak el rajta! Köszönöm.”
101
Dr. Pálinszki Antal: „Nem tudok a kéréssel mit kezdeni, Név nélkül, általánosan, semmit nem ér. Vizér Klárának adom meg a szót ügyrendben.” Vizér Klára: „A szavazással kapcsolatos lenne az ügyrendi javaslatom. A László Tamás által benyújtott módosító javaslatot visszavonjuk, és egy új határozati javaslatot nyújtok be. Köszönöm.” Dr. Pálinszki Antal: „Szavazás előtt az előterjesztőt kérdezem, hogy akkor miről is szavazunk?” Hajdu László: ”Tisztelt Képviselő-testület! A frakcióülésen megbeszéltek alapján, az eredeti határozathoz képest a következő módosítást jelentenénk be: Az 1-es, 2-es és 3-as javaslatot az előterjesztő visszavonta, mert nem volt rá szükséges forrás, de időközben kiderült, hogy van. A 4-es határozati határozat megmaradna, de az 1-es, 2-es helyett övezetátsorolási tanulmány elkészítésére tennénk javaslatot, az alábbi szövegezésben: A képviselő-testület úgy dönt, készüljön olyan tanulmány, az ombudsmani vélemény figyelembe vételével, amely a MÁV telepre a tényleges beépítési adottságait figyelembe véve határozza meg a lehetséges övezetet. Ezt követően ezt a tanulmányt nyilván végigfuttatnánk a lakosság és mindenki előtt. Ez a tanulmány döntené el, hogy L3, L4, L5 vagy L7 övezet. Nem beszélnénk itt most az L3, L4, vagy L5 alternatívákról, mert hatósági egyeztetésen nem lehet átvinni öt alternatívát, csak eggyel lehet elindulni. De ha a hatástanulmány kideríti, hogy melyik, hogyan s mint, akkor beszéljünk erről! Tehát, mi egy övezetátsorolási tanulmány elkészítésére tettünk most javaslatot.” Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót ügyrendi hozzászólásra Vizér Klárának. Vizér Klára: „Tisztelettel kérem, hogy mivel a módosítónkat mi nyújtottuk előbb be, előbb arról szavazzunk, és csak utána a polgármester úr által ismertetett javaslatról. Azt fűzném még hozzá a módosító határozati javaslatunkhoz, hogy amennyiben azt támogatja a Képviselő-testület, a következő napirendet visszavonjuk. Köszönöm.” Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót ügyrendi hozzászólásra Dr. Hetyei Lászlónak.
102
Dr. Hetyei László: „A Polgármester Úr javaslatához kiegészítésképpen kérem, hogy az ombudsmani észrevételek és a lakosság igényének a figyelembevételével készítesse el, vagyis ezt is vegyük bele, mert ez elhangzott a fórumon. Köszönöm szépen.” Dr. Pálinszki Antal: „Akkor hogy szól a Vizér Klára féle javaslat?” Dr. Nagy Antal: „A László Tamás Képviselő Úr által benyújtott módosító: A képviselő-testület úgy dönt, hogy a 80-106/2009. sz. előterjesztés - vagyis amiről most tárgyal a testület – 1. határozati javaslat helyett a 80-111/2009. sz. előterjesztés – tehát a következő előterjesztés, amit László Tamás képviselő úr ebben a témában beterjesztett saját képviselői előterjesztésként – 1. határozati javaslatát támogatja a melléklet szerint. A mellékletet nem tudom.” Dr. Pálinszki Antal: „De mi az? Miért nem azt írták le?” Dr. Nagy Antal: „Mondom a László Tamás képviselő úr 1. sz. határozati javaslatát, amire irányul, ez a módosítás: Felkéri a polgármestert, hogy a 100 éves Régi MÁV telep építési övezetének L7-es telepszerű lakóövezetről más, a telep jelenlegi adottságainak, szerepkörének beépítettségének és karakterbeli különbségeinek megfelelő lakóövezetbe sorolását kezdeményezi, ennek érdekében városépítészeti, építészeti tanulmány készítését rendeli el.” Dr. Pálinszki Antal: „A kérdés az, az előterjesztő támogatja, vagy nem a javaslatot? Nem támogatja. Szavazunk. Aki nem támogatja, az ne szavazzon igennel. Szavazunk.” 291/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a 80-106/2009. sz. előterjesztés 1. sz. határozati javaslata helyett a 80-111/2009. sz. előterjesztés 1. sz. határozati javaslatát támogatja az alábbiak szerint: A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a 100 éves Régi MÁV telep építési övezetének L7-es „Telepszerű lakóövezet”-ből más – a telep jelenlegi adottságainak: szerepkörének, beépítettségének és karakterbeli különbségeinek megfelelő – lakóövezetbe sorolását kezdeményezi, ennek érdekében városépítészeti, építészeti hatástanulmány készítését rendeli el. (Szavazati arány: 13 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 5 tartózkodás)
103
Dr. Pálinszki Antal: „Most arról a határozati javaslatról szavazunk, ami az eredeti előterjesztés 1. és 2. sz. határozati javaslata helyett van, és a polgármester úr felolvasott. Aki ezt támogatja, kérem szavazzon igennel.” 292/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, készítessen tanulmánytervet, amely figyelembe veszi az ombudsmani véleményt és a lakossági igényeket, a MÁVtelep tényleges beépítési adottságait, és ez alapján határozza meg a lehetséges övezetet. Felelős: polgármester Határidő: a/ a hatástanulmány készítésére megbízás kiadása: 2009. május 8. b/ a hatástanulmány elkészítése: 2009. június 15. c/ a KSZT beterjesztése a Fővárosi Kgy. döntését követő 1 hónap (Jogszabályi hivatkozás: 46/1998. (X.15.) Főv.Kgy.r (FSZKT) 2. § (1) bek. és a 48/1998. (X.15.) Főv. Kgy. r. 5. § (1) bek.)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú) Dr. Pálinszki Antal: „Van egy 4. pont, erről is szavazni kell. Aki támogatja, kérem szavazzon igennel.” 293/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a régi MÁV telep (Wesselényi u. – Vasutastelep u. – Széchenyi út – M3 főút – Kazán u.- Rákos út által határolt terület) L7-es övezeti besorolására vonatkozó napirendjét a 2009. I. félévi munkatervéből törli. Felelős: polgármester Határidő: a/ a hatástanulmány készítésére megbízás kiadása: 2009. május 8. b/ a hatástanulmány elkészítése: 2009. június 15. c/ a KSZT beterjesztése a Fővárosi Kgy. döntését követő 1 hónap (Jogszabályi hivatkozás: 46/1998. (X.15.) Főv.Kgy.r (FSZKT) 2. § (1) bek. és a 48/1998. (X.15.) Főv. Kgy. r. 5. § (1) bek.)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú) Dr. Pálinszki Antal: „Több módosító nincs. A napirendi pontot lezártam. Mihályi Zoltán ügyrendben jelentkezik. Tessék.” Mihályi Zoltán: „Szabad megérdeklődnöm, hogy a Hetyei képviselő úr által benyújtott, vagyis elmondott kiegészítés benne van a határozatban?”
104
Hajdu László: „Igen. Az ombudsmani és a lakossági vélemény figyelembe vételével.”
18.Előterjesztés a Bp. XV., Régi MÁV-telep övezetátsorolására (L7 Telepszerű lakóövezetből más lakóövezetbe) (Ikt.sz: 80- 111/2009. sz. anyag) Előadó: László Tamás képviselő Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az előterjesztőnek szóbeli kiegészítésre. László Tamás: „Köszönöm a szót. Elég érdekes az, hogy egy hónappal korábban ugyanezt az indítványt beadtam, amit most Önök nagy nehezen, kellő erőszak árán fogadtak csak el, aminek alapvetően örülök. Valójában a cél az érdekes. Eléggé döbbenetes viszont az, hogy néhány kötőszó híján pontosan ugyanazt az előterjesztést Önök nem szavazták meg, azokat a kötőszavakat, melyeket Önök fogalmaztak, azt megszavazták. Mivel minket a cél érdekel, megszavaztuk az előterjesztést, és ezt a mostani előterjesztésemet természetesen visszavonom. Köszönöm szépen.”
19.Interpelláció Miért nem épülhet zajvédő fal a Gábor Áron utca felől? (Ikt.sz: 80-/2009. sz. anyag) Előadó: Goró Oszkár képviselő Válasz interpellációra (Ikt.sz: 80-/a/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester
Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az interpellálónak. Goró Oszkár: Felolvassa írásos interpellációját. Dr. Pálinszki Antal: Felkéri jegyző urat, olvassa fel az interpellációra adott írásos választ. Dr. Nagy Antal: Felolvassa az interpellációra adott írásos választ. Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az interpellálónak.
105
Goró Oszkár: Szemléletbeli különbség van közte és polgármester úr között. Polgármester úr mindenkire mutogat, jelenleg a Fővárosra. Lehet, hogy az M3 autópálya fővárosi tulajdonban van, de a mellette lakó családok ingatlanjai a kerület területén találhatóak, tehát polgármester úrnak kötelessége a kerületi lakosok érdekeit képviselni. Érthető, hogy a hét vállalkozó saját érdekeit képviselte Brüsszelben. A 39 család érdekeit ki képviselte? Ők nem tudták saját hangjukat hallatni. A vállalkozók elhitethették a brüsszeli biztossal, hogy sokuk érdekét sérti a zajvédő fal megépítése. Valószínűleg elhallgatták, hogy a 39 ingatlanon emberek élnek. Polgármester úr nem képviselte a lakók érdekeit, hagyta, hogy a vállalkozók megtévesszék a brüsszeli biztost. Polgármester úrnak képviselnie kellett volna a lakók érdekeit, főleg azután, hogy 2008. február 8-án petíciót nyújtott be a 39 család polgármester úrnak azzal, hogy szemben a 7 vállalkozóval, ők zajvédő falat akarnak. Hogy lehet több joga a 7 vállalkozónak a 39 családdal szemben? Megfelelően kellett volna eljárni a családokkal szemben. Nem fogadja el a választ. Dr. Pálinszki Antal: Megadja a szót az interpelláltnak. Hajdu László: Képviselő úr által elmondottak a kamerának szóltak. A brüsszeli vizsgálóbiztos két alkalommal járt Budapesten, úgy utazott vissza az első alkalommal, hogy a pályázatból ezt a részt ki kell húzni. A Fővárosnak rövid határideje volt arra, hogy a pályázatot beadja. Sikeresen beadták, de nem történt meg a lakossággal az egyeztetés. Azt hitték, hogy ezzel Zuglónak és Rákospalotának jót tesznek. Visszautasítja az állítást, hogy nem képviselte a lakókat, mert keményen képviselte az érdekeit. Nem tudták dokumentumokkal igazolni, hogy a vállalkozók értesítve lettek arról, hogy esetleg üzleti sérelem éri őket. Brüsszelben sajnos fontosabbnak tartották az üzleti érdeksérelmet. A Fővárosban hangfelvétel, jegyzőkönyv készült a megbeszélésről. Minkét alkalommal legalább hatszor szólt hozzá. Nagy pénzt nyert a Főváros, jó gondolat volt, jól időzített pályázat volt rövid határidővel. Dr. Pálinszki Antal: Mivel Goró Oszkár képviselő úr nem fogadta el a választ, szavazást kér az interpellációra adott írásos válasz elfogadásáról. 294/2009. (IV.29.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a „Konkrétumok nélkül – Miért nem épülhet zajvédő fal a Gábor Áron utca felől?” című interpellációra adott választ. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 3 tartózkodás)
106
Dr. Pálinszki Antal: Bejelenti, hogy a képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját. A nyilvános ülést bezárja. K.m.f.
Dr. Nagy Antal jegyző
Hajdu László polgármester