Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV készült a képviselő-testület 2009. június 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal Bp. XV., Bocskai u. 1-3. I. emeleti Díszterme
Jelen vannak: 27 fő képviselő (Ambrus János, Árkosi Sándor, Báder György, dr. Balázs Zoltán, dr. Balogh András, Baracskai Éva, Báthory Erzsi, Bringye Viktória, Csaba Elemér, Goró Oszkár, Gyurcsánszky János, Gyurkovics Miklós, Hajdu László, dr. Hetyei László, Király Csaba, László Tamás, Marsovszky Györgyné, Mihály Zoltán, Mihályi Zoltán, Molnár István, Móricz Eszter, Németh Angéla, dr. Novák Ágnes, dr. Pálinszki Antal, Tóth Imre, Varga Imre, Vizér Klára) Meghívottként jelen van: Dr. Nagy Antal jegyző, dr. Herczeg Julianna aljegyző, Mollnár Andor a Pénzügyi Osztály vezetője, Hannák György könyvvizsgáló, Kovácsné Márkus Éva a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője, Németh Tibor a Városüzemeltetési Osztály vezetője, Lindner Gusztáv az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály vezetője, Millián György a Fejlesztési és Pályázati Koordinációs Iroda vezetője, Szántóné Pásztor Judit az Építésügyi Osztály vezetője, Valló Péter, az Együtt Újpalotáért Egyesület részéről, Budai Jánosné a LABE XV. kerületi Szervezete részéről, Szőgyényi Ferencné a Magyar Vöröskereszt XV. kerületi Szervezete, valamint a Támogasd a Rászorulókat Alapítvány részéről, Kukuruzsnyák György, az UJPA STOMA Klub Egyesület részéről, Lowescher Vilmos BKIK részéről, valamint a KTV munkatársai. A képviselő-testület ülésén részt vett Szánti Ottóné a Polgármesteri Titkárság vezetője, valamint Paulusz Katalin és Varga Mónika jegyzőkönyvvezetők.
2
Hajdu László: A XV. kerületi Önkormányzat képviselőtestülete nevében köszönti a megjelent képviselőket, a civil szervezetek képviselőit, a hivatal és az intézmények vezető munkatársait, a pártok jelenlévő képviselőit, az ülésen megjelent, valamint a KTV adását néző kerületi lakosokat. Köszönti Ambrus János képviselőt, aki hosszabb idő után ismét részt vesz a bizottság és a képviselő-testület munkájában. Sok erőt és jó egészséget kíván a további munkához. Előterjesztőként visszavonja a 2. pontban szereplő, az SZMSZ módosítására készült rendelettervezetet. A Lakótelepi Tanácsadó Iroda felállítására készült előterjesztéshez 174/a számon az ülésen osztanak ki kiegészítést. Az írásos meghívó kibővül interpellációk tárgyalásával, illetve kiosztásra került egy tájékoztató anyag is. Napirenden kívüli felszólalásra kért lehetőséget Goró Oszkár képviselő. A napirend ismertetése előtt szót ad az ügyrendi hozzászólásra jelentkező képviselőknek. Mihály Zoltán: Minden testületi ülésen megemlékeznek a kerületben történt fontos eseményekről. Forgács József, a REAC elnöke, a kerület díszpolgára a Magyar Labdarúgó Szövetség Közgyűlésén a Magyar Labdarúgásért érdemérem arany fokozatát vehette át. Az elismerést a FIFA és az UEFA elnöke adta át, ezzel tisztelegve Forgács úr áldozatos munkája előtt, melyet a magyar futball érdekében az elmúlt évtizedekben végzett. A díjat korábban Grosics Gyula és Buzánszky Jenő kapta meg. A rákospalotaiak nevében gratulál, reméli, hogy elnök úr még nagyon sokáig támogatja a csapatot. Hajdu László: Az elmúlt testületi ülést követően kapta Forgács József a kitüntetést, melynek alkalmából már köszöntötték őt. Mihályi Zoltán: Bejelenti, hogy 2009. június 20-ai dátummal kilépett a Magyar Demokrata Fórumból és a jövőben független képviselőként látja el a munkáját. Ez a lépés személyes döntése volt. Vizér Klára: Ambrus János képviselő úr betegsége alatt kérte azokat a képviselőket akik látogatták, hogy adják át jó kívánságaikat Örömükre szolgál, hogy ismételten köztük lehet képviselő úr. Hajdu László: Ismerteti a napirendi javaslatot. A polgármesteri tájékoztatót a képviselők írásban megkapták. Goró Oszkár kért napirenden kívüli felszólalásra lehetőséget „Tizenhárom almafa” címmel.
3 Dr. Nagy Antal: Vizér Klára képviselő Móricz Esztert fővárosi képviselősége kapcsán interpellálta, az interpellációt megküldték a főjegyzőnek. A válaszuk ismeretében térnek vissza erre az anyagra. Hajdu László: Kérdések következnek a napirenddel kapcsolatban. Báder György képviselőnek ad szót ügyrendi felszólalásra. Báder György: Javasolja, hogy a vita során a meghívóban szereplő sorszámozást használják. Javasolja, hogy a 15. pontban szereplő, bérleti szerződésre vonatkozó előterjesztést ne tárgyalja meg a testület, mert abban nem a bérlővel egyeztetett feltételek szerepelnek. Dr. Balázs Zoltán: A 2009. II. félévi munkaterv, amit a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság is megtárgyalt, miért nincs beterjesztve? Hajdu László: A munkaterv 23. pontként szerepel a meghívóban. Vizér Klára: A MOS Bizottság tegnapi ülésén kérte, hogy az előterjesztéssel kapcsolatos törvényességi észrevételt kaphassa meg. Az észrevételt eddig nem kapta meg, amit azért nehezményez, mert a László Tamás által benyújtott előterjesztéssel kapcsolatos törvényességi észrevétel eleve be van kötve az anyagba. Dr. Novák Ágnes: Az elmúlt testületi ülésen is előfordult, hogy jegyzői láttamozás nélkül került előterjesztés sürgésséggel benyújtva. Az ülésen derült ki, hogy a jegyzői láttamozás nem a sürgősség miatt hiányzott, hanem az anyaghoz az előterjesztés terjedelmét háromszorosan meghaladó törvényességi észrevétel készült, amit a képviselők nem kaptak meg, csak külön kérésre. A mai testületi anyagban két olyan, dr. Pálinszki Antal alpolgármester által jegyzett anyag van, amin nem szerepel a jegyzői láttamozás. Kéri az indoklást, hogy miért nincs jegyzői láttamozás, illetve ha van, kapják meg a törvényességi észrevételt. Az előterjesztőnek az a dolga, hogy a képviselők részére minden szükséges információt megadjon. Kéri, hogy vagy ne tárgyalják a 18. és 19. pontban szereplő előterjesztéseket, vagy kapják meg az azokhoz készült törvényességi észrevételeket. Hajdu László: A kérdéseket lezárja. Dr. Nagy Antal jegyzőnek ad szót válaszadásra.
4
Dr. Nagy Antal: A törvényességi észrevétellel kapcsolatban elmondja, hogy az önkormányzati törvény arra ad felhatalmazást a jegyzőnek, hogy a képviselő-testület, a bizottságok, a polgármester döntéseihez tegyen jogszabálysértés esetén észrevételt. Az előterjesztés jelenleg napirenden van, döntés még nem született. A döntés meghozatala után teszi meg a törvényességi észrevételt, amit a képviselő-testület tagjai megkapnak. Ez a törvény betű szerinti alkalmazása. Annak érdekében azonban, hogy jó előterjesztések kerüljenek a testület elé, előzetes normakontrollra van szükség, annak alapján tesz észrevételt a jegyző. Ez szerepel az SZMSZ-ben és a munkaköri leírásában is. Ilyen esetben nem az előterjesztőhöz intézi a törvényességi észrevételt, hanem a szakosztály vezetőjéhez. Felkéri, hogy az észrevételeket figyelembe véve módosítsa az előterjesztést. Amennyiben az észrevételeket az előterjesztés készítője nem veszi figyelembe, akkor anélkül kerül a testület elé az anyag. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy jogszabálysértő döntés születhet, azt az ülésen jelzi a képviselőknek. Hajdu László: Király Csaba alpolgármester úr válaszol a 15. napirendi ponttal kapcsolatos kérdésre. Király Csaba: A kérelmező sem az osztályhoz, sem a vagyonkezelőhöz nem nyújtott be arra vonatkozó kérést, hogy a testület ne tárgyalja az előterjesztést, mert nem tart már igényt a helyiségre, ezért nem ért egyet Báder képviselő javaslatával. A képviselő-testület dönt a bérbeadásról, és ha a kérelmező nem fogadja el a feltételeket, akkor nem jön létre a bérlet. Hajdu László: A 18. és 19. pontban szereplő előterjesztésekkel kapcsolatos észrevételekre dr. Pálinszki Antal alpolgármester válaszát kéri. Dr. Pálinszki Antal: A két előterjesztést a képviselő-testületnek meg kell tárgyalnia. Hajdu László: Hozzászólások következnek. Dr. Balázs Zoltán: A Vácrátót tér és környékére készült szabályozási koncepcióban érintőlegesen a Károly Róbert Szakközépiskola elköltöztetéséről van szó. Véleménye szerint a KSZT-t akkor lehetne érdemben tárgyalni, ha az iskolára vonatkozó döntéseket beillesztik a városfejlesztési stratégiába. Kéri, halasszák el a napirend tárgyalását amíg a többi szükséges döntést is elő nem készítik.
5 A két kft-vel kötendő szerződések megkötésére készült előterjesztésben nem szerepelnek a 2007. július 25-én megkötött településrendezési szerződésre vonatkozó testületi, bizottsági felhatalmazások. Ilyen hiányos előterjesztés alapján nem lehet felelős döntést hozni. Bár nem a napirendhez tartozik, de elmondja, hogy a sajtótájékoztatóra vonatkozóan kaptak polgármesteri döntést, mely szerint a polgármester, az alpolgármesterek tarthatnak a hivatalban sajtótájékoztatót, más képviselők, képviselőcsoportok nem. Ezzel nem ért egyet, úgy gondolja, hogy megválasztott képviselőként legalább annyi köze van a hivatalhoz, mint bárki másnak. Amennyiben a polgármester, vagy a jegyző kitiltja őket a hivatalból, akkor az ügyfélparkolóból tájékoztatják a lakosságot a döntéseikről. Mihály Zoltán: Javasolja, fontolják meg annak lehetőségét, hogy emeljék be az SZMSZ-be a napirend előtti felszólalás lehetőségét. Minden párt egy képviselője, 3 percben elmondhatná a közérdekű információkat. Ezzel lényegesen javulna a testületi munka hatékonysága. Vizér Klára: Frakciójuk nevében minden jót kíván az idén ballagó diákoknak, szüleiknek, az iskolákban dolgozóknak. Szép nyarat, jó pihenést kíván nekik. A polgármester által megküldött leiratot, mely szerint a jövőben a frakciójuk nem tarthat sajtótájékoztatót az épületben, nem érzi magukra nézve kötelezőnek, és ebben a kérdésben a jegyzőhöz, a hivatal vezetőjéhez fordul. A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság június 11-én hozott határozata felülírja a képviselő-testület párthelyiségek használatával kapcsolatos márciusi határozatát. Polgármester úrtól kérdezi, milyen intézkedést tett a bizottsági határozat felfüggesztése érdekében, illetve jegyző úr tett-e törvényességi észrevételt a határozatra? Hajdu László: Mihály Zoltán képviselőnek ad szót ügyrendi felszólalásra. Mihály Zoltán: Az előző felszólalás jó példa volt arra, hogy érdemes lenne bevezetni a napirend előtti felszólalás intézményét. Tóth Imre: László Tamás képviselőtől kérdezi, hogy az általa benyújtott két előterjesztést nem kívánja-e levenni a napirendről? Az előző testületi ülésen a közterületek használatáról szóló rendelet módosításával az akadálymentesítéssel kapcsolatos közterület-használat kérdését rendezték, a munka támogatásához az anyagi fedezetet a költségvetés I. számú módosításában biztosítják. Tudomása szerint az osztály már készíti a típusterveket a különböző házakhoz megépíthető rámpákról.
6
Az előző testületi ülésen megkapták az intézkedési tervet, amelyben szerepelt, hogy a Palota Holding ZRt-ben jönne létre egy lakótelepi információs iroda, külső szakértők bevonása nélkül. A Holding szakemberei adnák meg a lakosság részére a szükséges tájékoztatást. Amennyiben képviselőtársa nem vonja vissza az előterjesztéseket, kéri polgármester urat, hogy azok napirendre vételéről külön szavazzon a képviselő-testület. Az MSZP frakció nem tartott a hivatalban rendezvényt. Frakciójuk a sajtótájékoztatókat az általuk bérelt helyiségben tartja. László Tamás: Nem vonja vissza az előterjesztéseit. Az akadálymentesítéssel kapcsolatos előterjesztésének 6 pontja van, amiből kettőt visszavont, de a további négyet mindenképpen meg kell tárgyalni. Látja azt a szándékot, hogy apránként megvalósítják az előterjesztésben szereplő javaslatait, de az lenne az elfogadható, ha ezekről a kérdésekről a képviselő-testület döntene, mint az önkormányzat legfőbb hatalmi szerve. A Lakótelepi Tanácsadó Iroda felállítását nem ellensúlyozza a Palota Holdingnál létrejövő információs iroda. A nyilvánosság előtt kell tárgyalni arról, miért van szükség a Tanácsadó Irodára. A harmadik előterjesztése a Közösségi Ház fejlesztésével és a Fő tér kialakításával kapcsolatos. Ezt az anyagot két éve már benyújtották, mostani aktualitását az elmúlt napokban megtartott lakossági fórum indokolja. A fórumon kiderült, hogy korábban nem az újpalotai Fő tér tervezésére adtak megbízást, hanem csak a Dréher János féle szobor elhelyezésére. A Lakótelepi Tanácsadó Iroda felállítására VI. 24én 8.23 órakor adott be egy módosító anyagot, ami 12.00 órakor került jegyző úr kezébe. Az Újpalotai Közösségi Házzal, illetve a Fő tér rendezésével kapcsolatos anyagot szintén reggel adta be, tehát 3 nap állt rendelkezésre. Fontos lenne megbeszélni, hogy milyen elképzelések vannak a Fő térrel kapcsolatban. Az országgyűlési biztos észrevételével kapcsolatban azt a céget bízták meg, akivel kapcsolatban panasza, észrevételei voltak az országgyűlési biztosnak. Ebben a helyzetben független szakértőt kellett volna megkérdezni. Nem az a megoldás, hogy az országgyűlési biztos által felvetett számtalan problémát besöpörjék a szőnyeg alá. Nem ért egyet azzal, hogy a Móricz Eszterhez címzett interpellációra a fővárosnak kell választ adni. Mint kerületi képviselőt, kerületi lakost kérdezték meg Hagyó Miklós kegyeletsértő levelével kapcsolatban. Hajdu László: A napirend vitáját lezárja. Megadja a szót a jegyzőnek.
7
Dr. Nagy Antal: Az országgyűlési biztos felvetette, hogy mi nem megfelelő a szabályozást előkészítő anyagban. Az anyagot visszaadták az előkészítőknek, hogy az észrevételek figyelembevételével dolgozzák át. Az átdolgozást követően terjesztik az előterjesztést a képviselő-testület elé. Hajdu László: Több napirend levételére érkezett indítvány. A Manor Hungary Kft-vel és a Conet Kft-vel megkötött eredeti szerződést ki lehet osztani, de a jelenleg előterjesztett döntés nem halasztható tovább. A sajtótájékoztatóval kapcsolatos levelet azért kapták meg a pártok, mert azt szeretnék, ha az ügyfélszolgálat zavartalanul működhetne a hivatalban. Az önkormányzat tulajdonában lévő stúdiót a pártok ingyen vehetik igénybe sajtótájékoztató céljára. A jelenlegi gyakorlat az, hogy a stúdió munkatársai kijönnek a hivatalba, órákig várják a pártokat. A felhívó levelének az a célja, hogy segítsék a kommunikációs munkában résztvevő munkatársak munkáját, illetve a vállalkozás munkatársai se töltsék feleslegesen az idejüket a pártok képviselőire várva. Megadja a szót László Tamás és Vizér Klára képviselőnek ügyrendi felszólalásra. László Tamás: Jegyző úr válasza az országgyűlési biztos állásfoglalásával kapcsolatban nem helytálló, mert a II. félévi munkatervben nem szerepel az előterjesztés. Vizér Klára: Nem kapott választ arra, hogy mi történik a TVKB június 11-i határozatával, ami felülírja a képviselő-testület márciusi döntését. A KTV munkatársai a Fidesz frakcióra még soha nem vártak a sajtótájékoztató megtartása érdekében. Sajtótájékoztatót nem pártok, hanem frakciók tartanak. Dr. Nagy Antal: A TVKB elnökének észrevételezték, hogy a KDNP helyiséghasználatával kapcsolatos döntést át kell gondolni. Hajdu László: Báder György módosító javaslatáról kér szavazást, mely szerint a 15. pontban szereplő előterjesztést a képviselő-testület ne tűzze napirendre.
8
384/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy ne tűzze napirendjére a „Bp. XV., Árvavár u. 9. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség (Pál Autóház Kft.) bérbeadás időtartamának engedélyezéséről” című előterjesztést. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 5 tartózkodás) Hajdu László: Dr. Balázs Zoltán képviselő javasolta, hogy a 11. és 13. pontban szereplő előterjesztéseket ne tárgyalja meg a képviselő-testület.
385/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy ne tűzze napirendjére a „Manor Hungary Kft., a Conet Kft., Budapest Főváros Önkormányzata és a XV. kerületi Önkormányzat között megkötendő településrendezési szerződésről” című előterjesztést. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 6 tartózkodás) 386/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy ne tűzze napirendjére a „Budapest XV. kerület Vácrátót tér és környéke Közvágóhíd u. – Vácduka u. – Árokhát u. – Károlyi S. u. – Vághó F. u. – Vácegres u. által határolt terület Kerületi Szabályozási Tervének koncepciójára” című előterjesztést. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 5 tartózkodás)
Hajdu László: A 18. és 19. napirend pontban szereplő előterjesztésekkel kapcsolatos indítványról kér szavazást. Az előterjesztő nem támogatja, hogy ne tűzzék napirendre az előterjesztéseket. 387/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy ne tűzze napirendjére a „2009/2010-es nevelési-oktatási év önkormányzati feladatairól” című előterjesztést. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 5 tartózkodás)
9
388/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy ne tűzze napirendjére a „magasabb vezetői pályázatról” című előterjesztést. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 5 tartózkodás)
Hajdu László: A 21. és 22. pontban szereplő előterjesztések napirendre vételéről Tóth Imre képviselő külön szavazást kért. Tóth Imre: Kérte László Tamás képviselőt, hogy vonja vissza a két előterjesztést. Amennyiben nem vonja vissza, külön szavazást kért arról, hogy a képviselő-testület ne tűzze napirendjére a két előterjesztést.
389/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a „Bp. XV. Újpalotai lakótelep és a kerület egyéb lakótelepeinek lakóépületei akadálymentesítésének felmérésére és ajánlások készítésére” című előterjesztést ne tűzze napirendjére. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 0 tartózkodás) 390/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a „Lakótelepi Tanácsadó Iroda felállítására” című előterjesztést ne tűzze napirendjére. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
Hajdu László: Szót ad László Tamás képviselőnek ügyrendi felszólalásra. László Tamás: Kérte az Újpalotai Fő tér és Közösségi Ház fejlesztésével kapcsolatos előterjesztés napirendre vételét, amit időben nyújtott be. Szavazást kér arról az indítványáról is, hogy vegye napirendre a képviselő-testület az ombudsmani jelentést. Hajdu László: Szavazást kér László Tamás képviselő indítványairól.
10
391/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy sürgősséggel napirendjére tűzze a „Újpalotai Fő tér fejlesztése” című előterjesztést. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 13 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 392/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy tűzze napirendjére „a MÁV – telep szabályozási tervével kapcsolatos ombudsmani állásfoglalást. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 5 tartózkodás)
Hajdu László: Szót ad Mihály Zoltán képviselőnek ügyrendi felszólalásra. Mihály Zoltán: Jól értette, hogy olyan anyagot kellene megtárgyalni, ami nem áll rendelkezésükre, de két évvel ezelőtt be lett nyújtva? Ezt a javaslatot komolytalannak tartja. Hajdu László: Szót ad Vizér Klára képviselőnek ügyrendi felszólalásra. Vizér Klára: László Tamás az előterjesztést először 2007-ben nyújtotta be, majd átdolgozta és négy nappal ezelőtt nyújtotta be a hivatalba. Nem arról kellett dönteni, amit 2007-ben nyújtottak be, hanem a négy nappal korábban benyújtott előterjesztés napirendre vételéről. Hajdu László: Szót ad László Tamás képviselőnek ügyrendi felszólalásra. László Tamás: Az előterjesztést 2009. VI. 19-én reggel nyújtotta be. Az anyag első változata 2007-ben készült. Hajdu László: A módosító javaslatok figyelembevételével kér szavazást a napirend elfogadásáról.
11
393/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy – a 384-392/2009. (VI.24.) sz. határozatokban foglaltak figyelembe vételével – elfogadja az előterjesztett napirendet. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 0 tartózkodás)
NAPIREND 1. Előterjesztés a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének I. sz. módosításáról (Ikt.sz: 80-155/2009., 80-155/ad/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Hajdu László polgármester 2. A kerületi tanulmányi ösztöndíjról szóló 9/2004. (II. 26.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-157/2009. sz. anyag) „R” Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 3. Előterjesztés a Budapest Főváros XV. kerület játszóterein történő dohányzás tilalmáról szóló rendelettervezetről (Ikt.sz: 80-158/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 4. Előterjesztés a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásba tartozó gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetésről és az intézményi térítés díjairól szóló 5/1998. (III. 24.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-188/2009. sz. anyag) „R” Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 5. Előterjesztés a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat intézményeinél munkaviszonyban álló közalkalmazottak juttatási szabályzatáról (Ikt.sz: 80-160/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 6. Előterjesztés bérleti szerződés jóváhagyásáról (Ikt.sz: 80-161/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
12
7. Előterjesztés az egyedi támogatási kérelmek és a külön elbírálás szerinti tanulmányi támogatások elbírálási szempontsorának bővítéséről (Ikt.sz: 162/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 8. Előterjesztés együttműködési megállapodás megkötésére (Ikt.sz: 80163/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester a RUP-15 Rákospalota-Újpalota-Pestújhely 9. Előterjesztés Városfejlesztési Kft. és az önkormányzat között kötendő alap- és megbízási szerződés elfogadására (Ikt.sz: 80-164/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 10. Előterjesztés a Manor Hungary Kft., a Conet Kft., Budapest Főváros Önkormányzata és a XV. kerületi Önkormányzat között megkötendő településrendezési szerződésről (Ikt.sz: 80-165/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 11. Előterjesztés a Kékdunapart Ingatlanforgalmazó Kft. fejlesztési területével kapcsolatban megkötendő csereszerződésről (Ikt.sz: 80186/2009., 80-186/a/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 12. Előterjesztés Budapest XV. kerület Vácrátót tér és környéke Közvágóhíd u. – Vácduka u. – Árokhát u. – Károlyi S. u. – Vághó F. u. – Vácegres u. által határolt terület Kerületi Szabályozási Tervének koncepciójára (Ikt.sz: 80-166/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 13. Előterjesztés a Bp. XV., Pázmány Péter u. 41. és 43/a szám alatti ingatlanok értékesítéséről (Ikt.sz: 80-167/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester 14. Előterjesztés a Bp. XV., Árvavár u. 9. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség (Pál Autóház Kft.) bérbeadás időtartamának engedélyezéséről (Ikt.sz: 80-168/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester
13
15. Előterjesztés alapítványok pályázaton átutalásáról (Ikt.sz: 80-169/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester
elnyert
támogatásának
16. Előterjesztés az M3 főforgalmi út zajvédő falának megvalósulásáról és a Bp. XV., Ady u. 31-33. sz., volt szakközépiskola megvásárlásáról (Ikt.sz: 80-170/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester 17. Előterjesztés a 2009/2010-es nevelési-oktatási feladatairól (Ikt.sz: 80-171/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
év
önkormányzati
18. Előterjesztés magasabb vezetői pályázatról (Ikt.sz: 80-172/2009., 80173/a2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 19. Előterjesztés a Municipal ZRt. részvényeinek értékesítéséről (Ikt.sz: 80159/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester 20. Előterjesztés a Képviselő-testület 2009. II. félévi munkatervére (Ikt.sz: 80-154/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester 21. Interpellációk - Mennyi jutalmat kap(ott) Ön, alpolgármester társaival egyetemben tavalyi munkájáért? (Ikt.sz: 80-191/2009. sz. anyag) Előadó: Vizér Klára képviselő - Válasz interpellációra (Ikt.sz: 80-191/a/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester Az Ötv. 12. § (4) bekezdés a) pontja alapján zárt ülésen tárgyalandó ! 22. A CSAPI-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft. ügyvezető igazgatói állás betöltésére (Ikt.sz: 80-185/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester
14
23. Előterjesztés a „Pro Palota” díj adományozására (Ikt.sz: 80-175/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester 24. Előterjesztés a „Pro Urbe Budapest” díj adományozására (Ikt.sz: 80176/2008. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester a „Zalabai Gábor díj – A Budapestiek 25. Előterjesztés Esélyegyenlőségéért” díj adományozására (Ikt.sz: 80-177/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester 26. Fellebbezések - lakásfenntartási támogatást elutasító határozat ellen (Ikt.sz: 80-178/2009. sz. anyag) - lakásfenntartási támogatást elutasító határozat ellen (Ikt.sz: 80-179/2009. sz. anyag) - lakásfenntartási támogatást elutasító határozat ellen (Ikt.sz: 80-180/2009. sz. anyag) - lakásfenntartási támogatást elutasító határozat ellen (Ikt.sz: 80-181/2009. sz. anyag) - köztemetés költségének megfizetését elrendelő határozat ellen (Ikt.sz: 80-184/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester
- Polgármesteri tájékoztató - Napirenden kívüli felszólalás
TÁJÉKOZTATÓ ANYAGOK - Tájékoztató a 2008. évben állami támogatást nyert panel-felújítási pályázatok állásáról (Ikt.sz: 80-182/2009. sz. anyag) - Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok, valamint a megalkotott rendeletek végrehajtásáról (Ikt.sz: 80-183/2009. sz. anyag) - Tájékoztató az „MFB ÖKIF” 1.400.000 eFt fejlesztési hitel közbeszerzési eljárásáról (Ikt.sz.: 80-190/2009. sz. anyag)
15
1. Előterjesztés a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat 2009. évi költségvetésének I. sz. módosításáról (Ikt.sz: 80-155/2009., 80-155/ad/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Hajdu László polgármester Levezető elnök: Gyurcsánszky János alpolgármester
Gyurcsánszky János: Kéri polgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Hajdu László: A 2009. évi költségvetéshez tervezett első módosítást terjesztették elő. A módosításban az eredetileg tervezett bevételi és kiadási főösszeg 16. milliárd 971 millió forintról 18 milliárd 115 millió forintra emelkedik. A növekedés több mint 1,1 milliárd forint. Az I. számú módosítás kapcsolódik a zárszámadáshoz, az abban elfogadott pénzmaradványokat rendezik. Önkormányzati szinten 248.552 ezer forint felosztható szabad pénzmaradvány keletkezett, amiből 158 millió forintot felhalmozásra, 55 millió forintot az általános tartalékra csoportosítottak át. Ezen felül ismerteti a fontosabb változásokat. A Kavicsos közi bölcsőde bővítésére 78 millió forintot terveznek. Az Egészségügyi Intézmény 14 millió Ft-os önrésszel nyújt be pályázatot épületenergetikai fejlesztésre, a megnyerhető összeg 40 millió forint. Biztosítják a fedezetet az Ady Endre utcai ingatlan megvásárlására, amire a Fővárosi Önkormányzat pályázatot ír ki. A tervezett 1,5 milliárd forintos hitelfelvételből csak 1,4 milliárd forintot kell felvenni. Az előterjesztéshez több módosító indítvány érkezett. Máté Gyula módosító indítványának elfogadását nem támogatja. A KVKB 73/2009. számú határozatáról szintén szavazást kér. A módosítással az intézményi költségvetéseket is módosítják. Kéri a képviselő-testületet, fogadják el a költségvetés I. számú módosítását. Gyurcsánszky János: Kéri a jelenlévőket, hogy beszélgetéssel ne zavarják az ülést. Megadja a szót a bizottsági elnököknek. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság nem támogatta az előterjesztés megtárgyalására irányuló javaslatot. Mihályi Zoltán: A Szociális és Egészségügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta az előterjesztést.
16
Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem javasolta az előterjesztés megtárgyalását. Nagyon rossz gyakorlatnak tartja, hogy a Jogi Bizottság ülését követően került kiosztásra a kiegészítés, amit csak a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tudott megtárgyalni. Jó lenne, ha jobban figyelnének a költségvetésre. Elfogadhatatlan, hogy kiosztanak anyagokat, amiket a legtöbb bizottság már nem tud megtárgyalni. Javasolja, hogy július elején, rendkívüli ülésen tárgyalják meg a költségvetés I. számú módosítását úgy, hogy valamennyi bizottság megtárgyalja a kiegészítő anyagokat. Báthory Erzsi: A Lakásgazdálkodási Bizottság egyhangúan megtárgyalásra javasolta a rendeletmódosítást. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztést. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság minősített többséggel megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a költségvetés I. számú módosítását a bizottság 73/2009. számú határozatának figyelembevételével. A bizottság a társasházak akadálymentesítése kapcsán hozott döntést arra vonatkozóan, hogy a megvalósításhoz az önkormányzat készíttessen típusterveket. A megvalósítás érdekében hozta meg a bizottság a 156/2009. (VI. 19.) számú határozatát, melyben 2 millió forint fedezet biztosítását kéri a típustervek elkészítésére. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és 4 igen szavazat, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a képviselő-testület részére. A bizottság megkapta az I. sz. módosításhoz készített kiegészítést, melyben szerepelt az akadálymentesítéshez előirányzott 2 millió forintos igény, amivel a bizottság egyetértett. Máté Gyula módosító indítványát a bizottság nem fogadta el. Gyurcsánszky János: Kérdések következnek. Dr. Balázs Zoltán: A Polgármesteri Hivatal többletbevételei és – kiadásait bemutató táblázatban vannak olyan többletkiadások, amelyeket már tervezni lehetett volna a költségvetésbe.
17
Ilyen a Csokonai Művelődési Központ 9 millió forintos többlet kiadása, a több mint 18 millió forintos útfenntartás, a Rákos út szervizútjának felújítása 10 millió forint összegben, illetve a járdafelújítás 15 millió forint összegben. Miért nem lehetett ezeket a feladatokat szerepeltetni a 2009. évi költségvetésben? Mit jelent a postai bérmentesítő program, amire több, mint 8 millió forintot terveznek biztosítani? Mi indokolja, hogy a Budai II. Stadion térfigyelő rendszerének kiépítésére újabb 9 millió forintot költsenek? Az IVS felülvizsgálata miért kerül újabb 5 millió forintba. A multifunkcionális rendezvénycsarnok költségei miért szerepelnek két soron. A sebességmérő radar telepítése miért nem a Közrendvédelmi Alapítvány költségvetését terheli? Mihály Zoltán: A Palota Holding ZRt. részére a lakás és nem lakás célú helyiségek felújítására 120 millió forint van beállítva a költségvetésbe. Eddig úgy tudta, hogy a vagyonkezelő önállóan gazdálkodik. Az államháztartásból több mint 1 millió forintot kaptak a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatására. Ezt az összeget konkrétan mire költhetik el? A panelprogrammal kapcsolatban 497 millió forintos hitel felvétele előtt állnak. Kérdése, hogy az önkormányzat kifizeti-e házanként a 20 millió forintot azelőtt, hogy az állami támogatásról megszületik a döntés? Vizér Klára: Az eredeti költségvetésben a Rákospalota Dél Kft. részére beállított 8 millió forint a módosításban miért szerepel kétszeres összegen? Dr. Novák Ágnes: A Rákos út szerviz útjának felújítása szerepel a módosításban 10 millió forintos tételként. Kérdése, hol van ez a szerviz út? Gyurcsánszky János: A kérdéseket lezárja. Megadja a szót válaszadásra. Hajdu László: A kérdésekre a válaszok tételesen szerepelnek a költségvetésben. Osztályvezető urat kéri meg válaszadásra. Mollnár Andor: Balázs képviselő úr kérdezte, hogy egyes tételeket miért most építenek be a költségvetésbe. Ennek oka, hogy a szabad pénzmaradvány felosztásából most tudtak pótlólagos előirányzatokat biztosítani a képviselő úr által felsorolt célokra.
18
A Csokonai Művelődési Központ 2009. évi programjainak előirányzatát az eredeti költségvetésben nem tervezték, most biztosítanak erre a célra 9 millió forintot. A postai program sok mindent tud, bérmentesítést, levél-, borítékcímzést, nyomtatást. A Palota Holding ZRt. önállóan gazdálkodó társasága az önkormányzatnak. Az önkormányzati ingatlanok felújítására fordított pénz természetesen önkormányzati forrásból származik. A panel pályázaton induló házak az állami döntés előtt nem kapják meg a nekik megítélt támogatást. A pénz átutalására csak a szerződéskötést követően kerülhet sor. Vizér képviselő asszony kérdésére elmondja, hogy a költségvetés tervezésekor azt az információt kapták, hogy a KSZT elkészítéséhez 8 millió forintra van szükség, ennyit terveztek a költségvetésbe. Később derült ki, hogy a feladatra megkötött szerződés van, ami 16,5 millió forintról szól. A multifunkcionális sportcsarnok előirányzata azért szerepel két soron, mert a tavalyi évről áthozott lekötött pénzmaradvány és az új előirányzat külön szerepel. Hajdu László: A Rákos út szerviz útja a MÁV telepi plébániát és a Széchenyi felüljárót köti össze. Az út nagyon rossz állapotban van. Mivel jelentős közforgalmat bonyolít le, a pénzmaradványból kívánják megoldani az aszfaltozást. A társasházzal testületi döntés alapján hosszú távú megállapodást kötöttek a park kezelésére, ennek keretében biztosítani kell a járható közutakat is. Kérdés volt, hogy a sebességmérő órákkal kapcsolatos feladatokat miért nem az Alapítvány végzi. Az Alapítvány feladata, hogy a támogatásokat befogadja és továbbadja meghatározott célokra a tűzoltóknak, polgárőröknek, rendőröknek. A sebességmérő órák esetében hatósági engedélyeztetésre van szükség, terveztetni kell, közbeszerzési eljárással kell kiválasztani a kivitelezőt. Ezek a feladatok nem adhatók át az alapítványnak. A további kérdésekre a szakosztályok vezetői adnak választ. Millián György: Az IVS-re tervezett 5 millió forint csak irányár, még nem kérték meg az ajánlatokat. Várhatóan jóval alacsonyabb összegbe fog kerülni az IVS felülvizsgálata. Németh Tibor: A képviselő-testület már döntött a feladat elvégzéséről. A tartalékról a beruházások szakfeladatra kell áttenni az előirányzatot. Gyurcsánszky János: A hozzászólások előtt szót ad Mihály Zoltán képviselőnek ügyrendi felszólalásra.
19
Mihály Zoltán: Az államháztartástól kapott az önkormányzat 1 millió forintot mozgáskorlátozottak közlekedési támogatására. Ezt az összeget mire fordíthatják? Gyurcsánszky János: Osztályvezető asszony válaszát kéri. Kovácsné Márkus Éva: A mozgássérültek részére a törvény alapján kell közlekedési támogatást biztosítani. A határozat meghozatala után kapja meg az önkormányzat a pénzt, és fizeti ki a mozgássérültek részére. Goró Oszkár: A költségvetés jó példa arra, hogy a kerület városvezetőinek milyen elképzelései vannak arról, hogy a kerület hogyan fejlődjön a jövőben. A költségvetésből kitűnik, hogy a vezetésnek nincs elképzelése a kerület fejlődése tekintetében. A hitelfelvétel önmagában nem elvetendő dolog, ha a hitelt olyan célokra költik, ami gazdasági, stratégiai célokból megtérülő, ami a kerület fejlődését szolgálja. Ha azonban apróságokra költik, ami szétaprózza a hitelfelvételt, akkor nem lesz látszatja, nem térül meg a hitel sem közvetve, sem közvetlenül. A költségvetésben jól látszik, hogy a hitel legalább 2/3-át a Polgármesteri Hivatal működésére, felhalmozási célú kiadásaira költik. Ilyen például vagyon értékű jogi szoftver beszerzése 9 millió forintért, mágneskártya rendszer kiépítése 2 millió forintért, fénymásoló csere közel 800 ezer forintért, egyéb gépek beszerzése 2,6 millió forintért, tűzcsapok cseréje 4 millió forintért. Ezek komolytalan célok. Ha ilyenekre költik el a hitelt, azzal a kerület nem fog fejlődni. Olyan célra kellene a hitelt költeni, mint például a MÁV-telep felújítása, Rákospalota főterének kialakítása, Újpalota főterének kialakítása, a Mogyoródi út megépítése a Szentmihályi út tehermentesítése érdekében. Báder György: Közel húsz évig tervezett pénzügyet 100 millió forint nagyságrendben. Ebben a 100 millió forintban konkrétan meg kellett határozni, mit jelent, hogy beruházás, és mit jelent, hogy működés. A hitel felhasználást bemutató táblázatból látható, hogy 38 millió forint értékű felhasználás nevezhető valóban beruházásnak, illetve a zajvédő fal megépítésére szánt 200 millió forintos ingatlanvásárlás. A Főváros részéről tisztességtelennek tartja, hogy eladja a kerületnek a szakközépiskola épületét, ami pestújhelyi adakozásból épült, és korábban a kerület tulajdonát képező iskola volt. Az 558 millió forintos hitel nagy részét üzemeltetési, illetve működési költségre fordítják. Felelőtlen döntés volt a hitelfelvételhez való hozzájárulás.
20
Mihály Zoltán: Megkapták Máté Gyula képviselő módosító javaslatát, melyben kéri, hogy a REAC részére megítélt önkormányzati támogatást csökkentsék a felére, miután a csapat kiesett az NB I-ből. Méltatlannak érzi a hozzáállást. Olyan kerületi, lokálpatrióta díszpolgárról van szó, akinek a cége csak iparűzési adóból a támogatás összegének több mint kétszeresét fizeti be. Azért, mert I. osztályú volt a csapat, 4 millió forintot kaptak évente utánpótlás nevelés céljára. A Járműszerelvény Gyártóban dolgozók 80 %-a kerületi lakos. Az általa biztosított 100 millió forinthoz hozzátett 16 millió forint komolytalan összeg. Példaként említi Zalaegerszeget, Szombathelyt, ahol 80 millió forinttal támogatják a csapatokat. Székesfehérvár, ahol Orbán Viktor támogatja a futballt, 320 millió forint, Debrecen 500 millió forint támogatást ad. Nem el kellene vonni, hanem meg kellene kétszerezni a REAC számára biztosított támogatást. Varga Imre: Felhívja képviselőtársai figyelmét, hogy nem a költségvetés összeállításáról tárgyalnak, hanem a zárszámadás keretében felszabaduló pénzekkel próbálják megoldani azokat az igényeket, amelyek kimaradtak a költségvetésből. Tisztázni kellene, mi a működés és mi a felhalmozás. A módosításban szereplő tételek felhalmozási célt szolgálnak. A hitelfelvételnek van bizonyos átfutási ideje. Vannak olyan feladatok, amikre már most kell forrást biztosítani. Elfogadhatatlannak tartja azt a véleményt, hogy a kerület nem fejlődik. Javasolja a költségvetés I. számú módosításának elfogadását. A törvény azt írja elő, hogy a költségvetéssel kapcsolatos kérdésekben a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság véleményét kell figyelembe venni. Csaba Elemér: Felháborítónak tartja, hogy Máté Gyula képviselő bármilyen vonatkozásban rosszat mond a REAC-ról. Aki a sporthoz ért, tudja, hogy kiesnek a csapatok aztán visszakerülnek. A REAC vissza akar kerülni az élvonalba. Szerencsére Máté úr egyedül van az ellenséges véleményével. Rákospalotán fontos a sport, fontos lenne, hogy a csapat az élvonalban szerepeljen. Arra kéri képviselőtársait, ne vitatkozzanak a módosításról. A Pénzügyi Osztály alaposan kidolgozta a véleményét a módosításokról. A javaslatok elfogadását támogatja. Kéri képviselőtársait, ne beszélgessenek, ne zavarják az ülést. László Tamás: A költségvetés természetesen mindig nagy viharokat kavar, mivel abban bizonyos társadalmi kép és filozófia is megjelenik. Varga Imre képviselőtársának javasolja, sétáljon végig a Rákos úton, járja körül a nem létező rákospalotai városközpontot, sétáljon végig a Pestújhelyi úton, vagy nézze meg Újpalotát.
21
Azt látják, hogy nincsenek igazából koncentrált célok. Azt látják, hogy a jövő elzálogosítása folyik. A főprobléma az, hogy nincs elképzelésük arról, hogyan kellene a kerületet irányítani, építeni, fejleszteni. Az elmúlt ülésen is elmondták, hogy a pénz elköltésében, annak dokumentálásában „mester” a kerület. A kerületen nem látszik meg a 19 milliárdos költségvetés. Meg kell nézni, mi történik a szomszédos kerületekben. Csak „cseppben a tenger” az akadálymentesítéssel foglalkozó előterjesztés, amivel kapcsolatban Ambrus János elmondta, már történtek lépések, 2 millió forintot biztosítanak a pályázat támogatására. 2 millió forintot költenek akadálymentesítésre a 19 milliárd forintból. Az előterjesztést február 25-én, március 25-én, április 29-én, május 27-én június 24-én terjesztették a testület elé. Azoknak az embereknek nézzenek a szemébe, akiknek az ügyében már fél évvel ezelőtt tenni lehetett volna. Hasonló a helyzet az újpalotai főtérrel, az újpalotai Közösségi Házzal, amire legalább tervet kellene készíteni. Dr. Balogh András: Egyet ért Máté Gyula képviselővel a REAC támogatása tekintetében. Furcsának tartja, hogy a rákospalotai női röplabdacsapat 250 ezer forintos támogatási kérelmét Mihály Zoltán a bizottsági ülésen nem támogatta, de a REAC támogatását megduplázná. A REAC a 14 millió forintos támogatás mellett ingyen használja a pályát, az önkormányzat 110 millió forintból megvalósította a pályavilágítást. Mihályi Zoltán: Elfogadott költségvetése van a kerületnek, aszerint kell dolgozni. Jelenleg a többletbevételt kell beépíteni. Továbbra sem ért egyet a hitelfelvétellel. Hitelt akkor kell felvenni, ha abból hasznot termel, amiből a hitelt vissza tudja fizetni. A megjelölt célokból nem lehet a hitelt visszafizetni. Az elmúlt ülésen másfél oldalas anyag alapján döntöttek 1,4 millió forint hitelfelvételről. Már akkor mellékelni kellett volna az anyaghoz, hogy a hitelt mire akarják elkölteni. Hajdu László: A költségvetés módosítása 1,1 milliárd forintos bevétel növekedésről szól. Az előterjesztés első oldalán szerepel, hogy az előző évről 376 millió forint szabad pénzmaradványt hoztak át. A hozzászólásokból az látszik, mintha katasztrófahelyzet lenne a kerületben. Ismét hangsúlyozza, 376 millió forintos pozitív áthozatalú költségvetésről beszélnek. Az eredeti költségvetés főösszege 16,9 milliárd forint volt, az I. sz. módosításban 18,1 milliárd forint szerepel a bevételi és a kiadási oldalon. Képviselőtársa olyan kerületről beszélt, amelyiknek semmilyen stratégiája nincs. Véleménye szerint sokan örülnének, ha olyan közoktatási stratégiájuk lenne, mint a XV. kerületnek.
22
Az óvodai, bölcsődei ellátással kapcsolatos stratégiáról nem beszélnek, mert azt nem tekintik a kerület egészének. Kiemelt stratégiai kérdés a kerület egészségügyi ellátása, amiről szintén nem szólnak, csak „betonról” beszélnek. Nem beszélnek arról, milyen színvonalon tartják fenn a művelődési intézményeket, szerveznek kulturális programokat. Ezek mind stratégiai kérdések. Nem beszélnek arról, hogy a kerületben milyen szociális hálót kell működtetni. Úgy beszélnek a kerületről, mintha itt nem működnének a dolgok, mintha visszafelé mennének. Döntöttek a panelprogram támogatásáról, ezzel segítve a lakásrezsi csökkenését. A program finanszírozásához hitelre van szükség. A hitelt már a felvétel évében elkezdték törleszteni, nem okoznak hosszú távú eladósodást. Dr. Balogh András: Polgármester úr elmondta, hogy nem szabad mellébeszélni. Azt tapasztalta, hogy polgármester úr folyamatosan, hónapok, évek óta mellébeszél. Nem igaz, hogy nincs véleményük, bizonyos dolgokhoz nem szólnak hozzá. Polgármester úr vagy alszik, vagy nem figyel, vagy ő beszél mellé. Amikor említette a közmeghallgatáson, hogy az óvodát áttelepítik az M3-as mellé, polgármester úr úgy tett, mint aki semmiről nem tud, pedig akkor már az Ozmán utcai óvodát le is bontották. Dr. Novák Ágnes: Nem ért egyet azzal, hogy nem adósítják el hosszú távra a kerületet. Az 1,4 milliárd forintos hitel 2024-ig szól, addig törlesztik a változó adósságszolgálatot. 2012-től lesznek olyan évek, amikor évente 300-400 millió forintot kell törleszteni. Ezzel szemben az hangzott el, hogy jó a gazdálkodás, több mint 300 millió forint többlettel zárták az előző évet. Ha ez így van, miért kellett 1,4 milliárd forintos hitelt felvenni? A panelprogram törlesztésére nem ebben az évben kerül sor. A pályázatok elbírálása még nem történt meg, az építkezések várhatóan a jövő évben kezdődhetnek meg, az utófinanszírozás miatt a kifizetésre 2011-2012-ben kerül sor. Erre a célra nincs értelme most hitelt felvenni. A hozzászólásaikat nem veszik figyelembe. Örül annak, ha egy-egy javaslatuk ennek ellenére megvalósul. A hitelfelvételből a 2. sz. hitelcélban a Bácska utcai iroda padlóburkolat cseréje teszi ki a legnagyobb összeget. Nem tekinti kiváló gazdálkodásnak, hogy ilyen célra vesznek fel hitelt. Bringye Viktória: Azt gondolta, hogy a 2009. évi költségvetés I. számú módosításáról beszélnek. A 2009. évi költségvetésről februárban döntött a képviselő-testület, akkor döntöttek a hitelfelvételről is. Azt gondolta, az előterjesztés arról szól, hogy a 2008. évi zárszámadás után a tényleges helyzethez igazítják a költségvetést.
23
A módosítás egy része törvényi változás miatt történik. A másik rész abból adódik, hogy a szabad pénzmaradványt előírányzatosítják különböző fejlesztési célokra. Ilyen például a Kossuth NOK akadálymentesítési dokumentációja, eszközök vásárlása a nyári táboroztatásokhoz, parkoló építés, járdafelújítás, sebességmérő radar elhelyezése. Fel tudják újítani a Neptun utcai iskolában a lépcsőt, a Mozdonyvezető utcai óvodában a teraszt. A játszótereken dohányzást tiltó táblákat helyeznek el. A Fő úti bölcsődében férőhelyet bővíthetnek, a Kontyfa utcai iskolának berendezéseket vásárolnak az új helyiségekbe, a Szent Korona utcai iskolában eszközöket szereznek be az új óvodai csoportnak. Ezekről a dolgokról kellene beszélni, erről szól az előterjesztés. Báder György: Május 27-én döntöttek a hitelről, ma június 24-e van, az előterjesztésben nem szerepel az 1,4 milliárd forintos hitelfelvétel. Dr. Balázs Zoltán: A vita elején ő kezdett bizonyos tételeket kifogásolni, a többiek ezt folytatták. Nem azt mondták, hogy jó célokra nem érdemes költeni, azt mondták, sok olyan tétel szerepel a kiadások között, aminek nem értik az indokát, illetve sok olyan tétel is van, amit nem a hitelből kellene fedezni, hanem az önkormányzat saját bevételeiből, mint azt az előző 5-6 évben tették. Nem tud képviselőként nyugodt lelkiismerettel dönteni, ha csak kisebb javítgatások vannak, amit nem lehet kerületfejlesztésnek nevezni. Az eredeti költségvetésben intézmények felújítására 100 millió forintot irányoztak elő, az I. számú módosításban ennél a tételnél 0 forint szerepel. Nem érti, hová tűnt erről a sorról 100 millió forint. Dr. Balogh András: Azért beszélnek olyan témákról is, ami nem tartozik szorosan a tárgyhoz, mert csak 3 perc áll rendelkezésükre. Többször is elmondják azt, amivel nem értenek egyet. Ilyen fontos dolog, hogy semmilyen koncepció nincs. Nem tudják, miért vesznek fel több, mint 1 milliárd forint kölcsönt. Ezeket a kérdéseket fel kell vetni a költségvetés módosításánál. Vizér Klára: A válaszok során elhangzott, hogy a Csokonai Művelődési Ház 9 millió forintos igénye az eredeti költségvetésbe nem fért bele, azt most biztosítják az I. számú módosításban. A sódergödri lakótelep kapcsán derült ki, hogy igazából az a Rákos úti szerviz út. Jó lenne látni a társasházzal megkötött megállapodást. A Rákospalota Dél KSZT elkészítéséhez először úgy gondolták, csak 8 millió forint kell, majd előkerült egy aláírt szerződés, ami 16 millió forintról szólt. Ilyen formában nehéz a tárgyalást komolyan venni.
24
Arra van pénz, hogy a Budai II. Stadion értékeinek megőrzése, az odajáró 500 szurkoló érdekében legyen térfigyelő rendszer, ezzel szemben a kerület életveszélyes gócain, és ott ahol több rablás előfordult nincs ilyen rendszer. A jogi bizottság ülésén elhangzott, hogy a kerületben legalább 15 helyen szükség lenne a sebességmérő radar elhelyezésére. Erre nincs 15 x 1,5 millió forint a radarok elhelyezésére olyan helyeken, ahol emberéleteket követel a gyorshajtás. A 14 millió forintos támogatásra van pénz, sőt azt megemelnék a duplájára. Ezek értékrendbeli különbségek. A „betonozással” kapcsolatban elmondja, hogy polgármester úr beszél a betonozásokról minden költségvetés kapcsán, minden alkalommal elmondta, hogy jól működik a kerület, mert járdafelújítások történtek, csatornáztak. A kerület valóban működik, mszp-s módon működik, amit ők nem szeretnek. Ha a szavazók bizalmából megkapják a lehetőséget a kerület működtetésére, azt nem mszp-s módon teszik majd. Ambrus János: A hozzászólásokból a szakértelem hiánya tűnik ki olyan képviselőknél is, akiknek képesítésük folytán érteniük kellene a költségvetéshez. Dr. Balázs Zoltán azt állította „fidesz-módra”, hogy eltűnt a költségvetésből 100 millió forint. Ez megdöbbentő. A képviselő-testület a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság hatáskörébe utalta az intézmények felújítási keretének felosztását. A felosztás megtörtént, a 100 millió forint tételesen azoknak az intézményeknek a költségvetésébe került át, akik a bizottság döntése alapján megkapták a pénzt. Király Csaba: Az I. számú módosítást azért javasolja elfogadásra, mert ez mutatja legjobban a különbséget a „fidesz-módi” és a „szocialista módi” között. Az általános, értelmezhetetlen és zavaros javaslatok helyett az előterjesztésben a kerület problémáit megoldó konkrétumok szerepelnek. Ilyen egyik legnagyobb, legfontosabb probléma a bölcsődei helyek bővítése. A módosításban szerepel fedezet a Kavicsos közi bölcsőde pályázatára, hogy a 2009/2010. oktatási évre két csoport befogadására alkalmas hely készüljön el. Szerepel a módosításban a Fő utcai volt MIÉP-es párthelyiség visszaalakítása bölcsődei férőhelyre. Szerepel a módosításban az egészségügy részére a képviselőtestület által elfogadott műszer- és eszközfejlesztésre a fedezet. Ez a nagy különbség. Azt láthatja a kerület lakossága, hogy ki az aki beszél, és ki az, aki tesz is valamit. Van aki úgy beszél, mint László képviselő úr, aki a kerületet lesajnálja, vagy Goró képviselő úr, aki úgy gondolja, hogy a hivatal fejlesztése csak szórakozás, nem a kerület lakóinak kultúrált, minél jobb kiszolgálását szolgálja.
25
Az ilyen hozzászólásból az látszik, hogy nem csak a költségvetéshez nem ért, hanem a hivatal munkáját sem ismeri. Egy hónapban egyszer bejön az épületbe, elmond egy sor zavaros dolgot, és azt hiszi, hogy ettől már ért a hivatal munkájához. Gyurcsánszky János: Vizér képviselőknek ad szót ügyrendi felszólalásra.
Klára
és
Mihályi
Zoltán
Vizér Klára: Kéri, hogy a Hubay Jenő téri MIÉP irodából ne csináljanak se bölcsődét, se óvodát. Mihályi Zoltán: Képviselőtársai nevében nem, de saját nevében kikéri magának, hogy egy hónapban egyszer jön be a hivatalba, és utána zagyvaságokat beszél. Abból az előterjesztésből dolgoznak, amit kapnak, Marsovszky Györgyné: A panelprogrammal kapcsolatos véleményeket szeretné tisztázni. Úgy tűnik, mintha csak a szocialista képviselőknek lenne fontos a panelprogram. Egy pár héttel ezelőtt volt ezzel kapcsolatban egy vita, ahol úgy tűnt konszenzus született. Nem ijesztgetni kell az embereket, akik nagyon várják, hogy elbírálják a pályázatokat. A panelprogramban részt vevő házak már tárgyalnak, előtakarékoskodnak, bíznak abban, hogy szeptemberben megtörténik az elbírálás és még ebben az évben elkezdhetnek bizonyos munkálatokat. Ha az önkormányzat előre gondolkodik, akkor támogatni kell az I. számú módosítást. Gyurcsánszky János: László Tamás képviselőnek ad szót ügyrendi felszólalásra. László Tamás: Ők is nagyon várják, hogy a 2008. januárjában kiírt pályázatokat az MSZP-SZDSZ kormány elbírálja. Dr. Balogh András: Megdöbbentette Marsovszky Györgyné hozzászólása, mert derült égből villámcsapásként érte, hogy egyszer csak a panelprogramról kezdett beszélni. Ambrus János: Csodálkozik László Tamás hozzászólásán. A KVKB utolsó ülésén osztályvezető úr tájékoztatta a bizottságot, hogy további két pályázó nyert az általa bírált pályázaton. Jó példa László Tamás ügyrendinek álcázott hozzászólása arra, hogy lehet félretájékoztatni a lakosságot.
26
Vizér Klára: Várják a döntéseket a panel plusz pályázattal kapcsolatban, és remélik lesz elég pénz az államkasszában a sikeres pályázatok támogatásra. Ambrus János: Lesz pénz az államkasszában, nem történik meg, ami a Fidesz-kormány esetében, hogy leköszönésekor olyan pénzeket osztott ki a Széchenyi-program keretében, amit még a mai napig is nyögnek. Gyurcsánszky János: Megállapítja, hogy több észrevétel nincs, megadja a szót osztályvezető úrnak, majd polgármester úrnak válaszadásra. Mollnár Andor: Az eredeti költségvetés főösszege 17 milliárd forint volt, ott megjelölték, hogy 1,9 milliárd forint hiány van, amit hitelből és értékpapír beváltásból kívánnak pótolni. Azok a hitelcélok, amiket most is bemutattak szerepeltek az eredeti költségvetésben. Ha Báder képviselő úr tervezett pénzügyet, akkor tudnia kell, hogy a beruházás fogalmát a számviteli törvény szabja meg. Azok az eszközök tartoznak a beruházás fogalmába, amelyek 100 ezer forintnál drágábbak, vagy egy évnél tovább szolgálják a beruházás célját. A felsorolt célok mind beruházásba tartoznak, egy működési kiadás sincs tervezve. Ha összeadják azokat a tételeket, amelyek a Polgármesteri Hivatalban kerülnek elköltésre, azok nem haladják meg a 40 millió forintot. Valóban szerepelnek a célok között kis tételek is, de azokat is elfogadta a képviselő-testület úgy, hogy azokat csak hitelből tudják finanszírozni. Eddig még nem vettek fel egy fillér hitelt sem. A hitelhez csak akkor jutnak hozzá, ha a megjelölt célt megvalósítják. A törlesztést bemutató táblázat arra vonatkozik, mintha az egész összeget felvették volna. Hajdu László: A költségvetés megtervezése, a költségvetés módosítása, a költségvetéssel való foglalkozás szakismeretet igényel. Amit osztályvezető úr elmondott, feltételezi, hogy a szakbizottságokban a megfelelő, jogi, pénzügyi hátteret ismerik a tagok. Még nem fejeződött be a közbeszerzési eljárás, még nem vették fel a hitelt, egy forintot nem költöttek el belőle, mégis többen kész tényként kezelik, hogy a hitelfelvétellel eladósodott a kerület. Amennyiben majd felveszik a hitelt, a törlesztés nem éri el a költségvetés 1 %-át. Meg kell nézni, milyen helyzetben van a többi önkormányzat. Meg lehet nézni, milyen helyzetben van egy MSZP, illetve egy FIDESZ által vezetett kerület. Olvasható az újsághírekben, Pécsen alig választották meg az új polgármestert, szinte minden intézményvezető fel van függesztve, mert pályázatot írnak ki, azzal, hogy a bizalmat meg kívánják erősíteni, vagy sem.
27
Ennek alapján feltételezhető, hogy az itteni intézményvezetők iránti bizalom is meg fog rendülni, mert a Fideszes módon vezetett intézmény valami más lesz, mint az MSZP-s módon vezetett. Meg lehet nézni konkrét példákon, hogyan zajlik Esztergomban vagy Székesfehérvárott az ún. Fideszes módra változott vezetés. Szinte mindenkit leváltottak 24 óra alatt. Úgy gondolja, ez egy kicsit fenyegetés a XV. kerületet működtető intézmények felé. Nézzék konkrétan az előterjesztést. Gyanítja, hogy el sem olvasták. A költségvetés módosítása tartalmazza a felhalmozási kiadást. Szóbeli kiegészítésében is elmondta, hogy 248 MFt-tal nőtt a felhalmozási kiadás, az összes felhalmozási kiadás 2 milliárd 265 MFt. Inkább túlköltekezési veszély van, mint hogy nincs felhalmozási kiadás. Egyszer már felsorolták a teljes listát, nem is hozta volna meg a képviselő-testület azt a döntését, hogy közbeszerzést ír ki pótlólagos tőke felvételére, ha nem sorolják fel, hogy abba mi fér bele. A testület megkapta már egyszer azt a listát, melyet most újra beadtak, és arról szól, hogy a költségvetés I. sz. módosításában mennyit, mire használnak fel. Cserélgethetnék, lehetne mást is finanszírozni, de ezt a sorrendet adták meg. Elhangzott az a kritika, hogy nincs fejlődés és nem látni a koncepciót. Lesznek ma további napirendek, például a településrendezési szerződések sorozatban. Ezek mind a hosszú távú kerületfejlesztést jelentik több évtizedre, nem egy évre. Külső pótlólagos tőkével, munkahelyteremtő beruházásokkal, itt adózó, adóteremtő képességgel. Ugyanezt jelenti az integrált városfejlesztési stratégia is, valamint a hosszú távú kerületfejlesztési koncepció. Pontosan tudja az ellenzék, hogy jó úton jár a városvezetés, és nem tudják, hogyan lehet majd kampányt indítani, hogyan lehet felülmúlni ezeket a fejlesztéseket. Egy lehetőségük marad, nem mond igazat a városvezetés az embereknek, nagy blöfföket próbálnak eldurrantani, és ezzel akarják megtéveszteni a tv-nézőket és a különböző gyűléseken az embereket. Fogadó óráin a hozzá érkező emberek szoktak olyanokat mondani, hogy voltak a Fidesz fórumain, és szeretnék tudni, hogy vannak különböző dolgok. Ő meg szokta kérdezni, mit hallottak. Előfordul, hogy írásban kapnak a kerületet lejárató küldeményeket. Milyen párt az, hogy készül a kerület vezetésére, amelyiknek csak hiteltelen elképzelései vannak, és ezeket a nyilvánosság elé is kiszellőzteti? Normál esetben egy költségvetés módosítás elfogadása 3 perces kellene, hogy legyen. Most már 2 órája vitatkoznak, ennek előzményét, az éves költségvetést, és a zárszámadást már el is fogadták. Gyakorlatilag a zárszámadás beemelése történik, ilyen többek között pl. a stadion megfigyelő rendszere. Ez még tavaly elkészült, a számlázása elhúzódott erre az évre, most kell bevinni a költségvetésbe. Tavalyi kötelezettség, csak áthozták az idei évre. Erre azt mondják, hogy az idén építenek térfigyelő kamerákat a stadionba. Szakmailag kellene megérteni, mit jelent átemelni az I. sz. költségvetés módosításba a zárszámadás számait. Higgyenek abban, hogy ha megszavazzák igennel, nem tettek rosszat a kerületnek.
28
Gyurcsánszky János: A polgármesternek az előbb többen is beszóltak, hogy mellébeszél, és más nem válogatott kifejezések is elhangzottak. A polgármester úr nyelt kettőt, és nem szólt. Amikor ő mondta, hogy a hozzászólásokból úgy tűnik, nem olvasták el az anyagot, mindjárt kiabáltak. Hogy van ez? Ügyrendben szót ad Vizér Klárának, majd Mihály Zoltánnak. Vizér Klára: Polgármester úr azt mondta, hogy ez az oldal fél. Nem félnek semmitől, úgy gondolja, ő fél akkor, amikor biztosítja az intézményvezetőket arról, hogy ki fognak mindenkit rugdosni. Ezt visszautasítja. Mihály Zoltán: Beadott egy módosítást, de visszavonja. Gyurcsánszky János: A KVKB 73/2009. (VI. 19.) sz. határozatának elfogadásáról kér szavazást. Az előterjesztő nem támogatja. 394/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem erősítette meg a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság 73/2009. (VI.19.) sz. határozatát. (Szavazati arány: 13 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 5 tartózkodás) Gyurcsánszky János: A PGB 155/2009. sz. határozata megegyezik a korrigált előterjesztéssel, nem szavaznak róla. Ismerteti Máté Gyula képviselő módosító javaslatát. A javaslat elfogadását sem a PGB, sem az előterjesztő nem támogatja. 395/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy az XV. kerületi Önkormányzat költségvetésében csökkentse a REAC Kft. részére 14.000 eFt biztosított összeget 50 %-kal, 7.000 eFt-ra. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 13 ellenszavazat, 4 tartózkodás) Gyurcsánszky János: Ügyrendben szót ad Ambrus János képviselőnek.
29 Ambrus János: A KVKB 156/2009. sz. határozata csak részben egyezik meg a PGB határozatával. A KVKB további 2 MFt biztosítását kérte típustervek elkészítésére. Szerinte erről szavazni kellene. Gyurcsánszky János: A KVKB 156/2009. (VI. 19.) sz. határozatáról kér szavazást. Az előterjesztő nem támogatja. 396/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem erősítette meg a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság 156/2009. (VI.19.) sz. határozatát. (Szavazati arány: 13 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 6 tartózkodás) Gyurcsánszky János: Ismerteti a rendeleti javaslatot. A rendelet megalkotásához minősített többség szükséges. Rendeletalkotás A Képviselő-testület megalkotja a 18/2009. számú rendeletét a Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat 2009. évi költségvetésének I. sz. módosításáról. Felelős: polgármester Határidő: kihirdetésre és közzétételre 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 4/2009. (III.2.) ök. rendelet 6. § (5) bek. ao) pontja, 12/2004. (III.12.) ök. rendelet, 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bek. d) pontja) (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
Gyurcsánszky János: Az előterjesztett határozati javaslatról kér szavazást. 397/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2009. évi költségvetés működési céltartalékai között a „rendvédelmi, rendészeti szervezetek támogatási kerete” soron elkülönített előirányzat terhére 8.520 eFt átutalását engedélyezi RákospalotaPestújhely-Újpalota Közrend- és Vagyonvédelmi Kiemelkedően Közhasznú Közalapítványa részére. Felkéri a polgármestert, hogy az átutalásról és a célhoz kötött elszámoltatásról gondoskodjon. Felelős: polgármester Határidő: átutalásra a döntést követő 15 nap
30 (Jogszabályi hivatkozás: 4/2009. (III.2.) ök. rendelet 6. § (5) bek. ao) pontja, 12/2004. (III.12.) ök. rendelet, 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bek. d) pontja) (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 3 ellenszavazat, 6 tartózkodás)
Gyurcsánszky János: Ügyrendben szót ad László Tamásnak. László Tamás: Nagyon sajnálja, hogy Ambrus János képviselő társa nem kardoskodott eléggé a kétszer 2 MFt-ért. Ez KVKB hatáskör volt, csodálkozik, hogy nem került be módosító indítványként. Gyurcsánszky János: Képviselő úr nem ügyrendben szólt hozzá, megvonja a szót. Tíz perc szünetet rendel el.
-Szünet-
2. A kerületi tanulmányi ösztöndíjról szóló 9/2004. (II. 26.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-157/2009. sz. anyag) „R” Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Dr. Pálinszki Antal: A rendelet módosítását az indokolja, hogy az 1993-ban megalkotott, többször módosított rendelet minden esetben az általános iskolásokat, középiskolásokat és egyetemistákat, főiskolásokat részesítette tanulmányi ösztöndíjban. A bolognai folyamatokhoz való csatlakozás következtében a magyar megnevezés szerinti főiskola és egyetem már nem indokolható, hanem alapképzés, tehát bechalor és masterképzés folyik. Az ehhez való igazodás tette szükségessé a rendelet módosítását. Ennek megfelelő az előkészítés, kéri a rendeletmódosítás elfogadását. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 6 igen egyhangú szavazással megtárgyalásra javasolja az előterjesztést.
31
Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 7 igen egyhangú szavazattal támogatja az előterjesztést. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangú szavazattal támogatja az előterjesztést. Hajdu László: Megállapítja, hogy nincs kérdés, hozzászólás, a vitát lezárja. Ismerteti a rendeletalkotási javaslatot. A rendelet megalkotásához minősített szavazattöbbség szükséges. Rendeletalkotás A Képviselő-testület megalkotja a kerületi tanulmányi ösztöndíjról szóló 9/2004. (II.26.) ök. rendelet módosításáról szóló 19/2009. számú ök. rendeletet. Felelős: polgármester Határidő: kihirdetésre 2009. július 15. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX. tv 20. §, 1993. évi LXXVI. tv. 2. § (1) a)-c), 2005. évi CXXXIX. tv 11. § (1)-(3) (Szavazati arány: 25 igen szavazat, egyhangú)
3. Előterjesztés a Budapest Főváros XV. kerület játszóterein történő dohányzás tilalmáról szóló rendelettervezetről (Ikt.sz: 80-158/2009. sz. anyag) „R” Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Gyurcsánszky János: A normális viselkedés megkövetelné, hogy a játszótéren ne dohányozzon senki, sajnos nem így történik. Gyakran lehet látni, hogy a játszótereken és környékén dohányoznak, a csikkeket eldobálják, a szemetes edényt nem használják. Ez a fajta magatartás az egészségre veszélyes és rossz példát mutat a gyerekeknek. Elérkezett az ideje, hogy meghozzák ezt a rendeletet, mely a játszótereken, játszó helyeken és környékükön megtiltja a dohányzást, valamint arra is lehetőséget ad, hogy szankcionálják, ha valaki mégis elkövetné. Tiltó táblák lesznek kihelyezve, melyek arra is alkalmasak, hogy az állampolgárok maguk is felléphessenek, figyelmeztethessék a tiltást megszegőket.
32 A rendelet betartását ellenőrizni is kell a rendőrségnek, a Közterület-felügyelet munkatársainak, és mindenkinek, akinek ez feladat- és hatásköre. Kéri a rendelet támogatását. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Báthory Erzsi: Hiányolták, hogy nem voltak bejelölve az előterjesztés megtárgyalójaként, ennek ellenére a Lakásgazdálkodási Bizottság megtárgyalta és támogatja a rendelet megalkotását. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 9 igen egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolja a rendeletet. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság támogatja a rendeletet. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangú szavazattal támogatja a rendeletet. Hajdu László: Megállapítja, hogy kérdés nincs, hozzászólások következnek. Goró Oszkár: Jó ötletnek tartja, hogy bevezetik a játszótereken való dohányzás tilalmáról szóló rendeletet, de a táblák kihelyezésétől nem tud megvalósulni a rendelet. Kihelyezték a szemetelést tiltó táblákat is, mégis lerakják a szemetet az emberek. Akkor érné el a célját a rendelet, ha az önkormányzat végre megvalósítaná azt, amit a Fidesz frakció már legalább 8 éve hangoztat, hogy a parkőri szolgálatot hozzanak létre. A parkőri szolgálattal lehetne érvényt szerezni a rendeletnek, ezzel megakadályoznák, illetve szankcionálhatnák a dohányzást a játszótereken. A parkőri szolgálat létrehozásával – amire a legutóbbi költségvetésben a kerület városvezetése talán ígéretet tett, még sem valósult meg – lenne értelme a rendeletnek. Ettől függetlenül, mert jó kezdeményezés, támogatandónak tartja. Mihályi Zoltán: Meggyőződése, hogy a szülők önmagukat fogják majd szabályozni, és rászólnak arra, aki rágyújt a játszótéren. Természetesen támogatandó a rendelet. Azon is el kellene gondolkodni – az egész fővárosban probléma – hogy WC-k telepítésére is szükség lenne.
33 Báthory Erzsi: Egyetért az előtte szólókkal. A Lakásgazdálkodási Bizottság ülésén javasolta, hogy a táblák feliratán ne tiltás legyen, emberileg szólítsák meg az állampolgárokat.
Például a kutyapiszokkal kapcsolatos figyelmeztető táblára azt kell írni, hogy a benne található élősködő korai gyermekvakságot okoz. A dohányzással kapcsolatos tiltó tábláknak is azt kellene tartalmaznia, hogy milyen bajok történhetnek. Az embereket mint szülőt, mint felnőttet kell megszólítani, így talán több eredményt érhetnek el. Dr. Novák Ágnes: Egyetért az előterjesztéssel és a rendelettervezettel. Még nem volt képviselő, amikor a kerületi honlapon felvetette ezt kérdést, amire azt kapta, hogy „ez a legnagyobb baja a kerülettel?”. Örül, hogy ez a probléma megoldódik. Ez a rendelet nagyon fontos tudat- és szemléletváltást tud előidézni. Az egészségügyi hatásában már kevésbé biztos. Azt várja, mikor lesz olyan előterjesztés, amely megvizsgálja, hogy a játszóterek és óvodák milyen egyéb légszennyező hatásoknak vannak kitéve, és komolyan vennék az M3 mellé telepített óvoda környezetének egészségügyi határértékét, ami jelenleg 1,6 szeres benzolszennyezés. Ez súlyos egészségkárosító hatás, és van olyan fontos, mint a játszótéri dohányzás. Várja az előterjesztést a játszóterek és gyermekintézmények légszennyezettségével kapcsolatban. Báder György: 65 játszótér van megjelölve. Nem attól fél, hogy a szülők nem tartják be a rendeletet. A gyerekeket 19-20 óra között lefektetik, és más korosztály foglalja el a játszótereket, akik gorombák, koszolnak, nemcsak csikket, hanem sörös dobozt és egyebeket dobálnak el. Szerinte a rendeletet egyetlen módon lehet betartatni, kamerás megfigyeléssel. A parkőr munkaideje lejár, és nem lehet 65 parkőrt alkalmazni 24 órában. Azt tudja elképzelni, hogy valamilyen módon megfigyelik azokat a helyeket, ahol rendszeresen összegyűlnek bizonyos korosztályú, nem éppen civilizált csoportok, akik iszonyú dolgokat művelnek. Azon kellene elgondolkodni, hogy ezt hogyan tudják kivédeni. Mihály Zoltán: Figyelem felhívásként elmondja, nak szánja mondandóját, a Mézeskalács téren van egy korábban nyilvános WC-nek használt helyiség, talán a BKV tulajdona. A téren komoly igény van rá, hogy állítsák vissza eredeti rendeltetésére a helyiséget, mert a parkban intézik el szükségleteiket a környéken italozgató emberek, és ez nagyon zavarja az ott élőket.
34 Mihályi Zoltán: Lakásából rálátása van a Neptun utcai játszótérre, amit minden reggel takarítanak. Könnyen meg lehet oldani a játszóterek tisztán tartását. Vizér Klára: Örül a rendeletnek. A Nádastó parki játszótéren, amit be is kerítettek, már kint is van a figyelmeztető tábla. A JÜKEI Bizottság ülésén is elmondta, jó volna, ha érvényt tudnának szerezni annak is, hogy az iskolák környékén se lehessen dohányozni. Többször látta, hogy a gyermekükre váró szülők, vagy fiatalok szívják a cigarettát az iskola bejárata előtt. Ez ugyanolyan rossz és elképesztő látvány, mint amikor az SZTK előtt várakozó kismama dohányzik. Minden egyes költségvetés megalkotásakor benyújtják a parkőri szolgálatról szóló javaslatukat. Van még lehetősége ennek a testületnek, hogy támogassa a javaslatot. Ha nem támogatják, ha esetleg a szavazók bizalmából ők nyernek többséget, a kerület életének ők adhatnak irányt, első erőfeszítéseik arra irányulnak, hogy a kerületben végre rend legyen. Ne mindig más törvényekre mutassanak, ne mondják azt, hogy a közterületi italozást is tiltja a törvény, mégis borzasztó nehéz betartatni. Meg találják a módját, hogy tudnak érvényt szerezni a törvénynek. Az a vágya, hogy aki ebbe a kerületbe belép, lássa, hogy ennek a kerületnek az utcáin és terein nem tántorognak részeg emberek, és nem isznak a boltoknál. Egy újpalotai lépcsőháznál be lehessen menni a kisboltba, és ne tíz részeg emberen kelljen átverekednie magát a vásárlónak. Az iskolák előtt a gyerekek nem dohányoznak, és a szülők sem. A parkokban normális rend van és tisztaság. Egy olyan kerületről álmodik, ahol az emberek annak a hírét viszik el, hogy rend, tisztaság van, és a képviselő-testület által meghozott rendeleteknek érvényt lehet szerezni. Szerinte ez nem lehetetlen vállalkozás, csak a közmondás szerint: „Nem akarásnak nyögés a vége.” Ez a nyögés nagyon sok pénzükbe kerül. Reméli megkapja azt a lehetőséget, hogy tevékeny résztvevője legyen, egy olyan kerület irányításának, ahol rend van, tisztaság, fegyelem, és a gyerekeket tényleg pici kortól kezdve a normalitás veszi körül, és nem a hajléktalanok, a részegek, és az iskola előtt, a játszótéren dohányzó felnőttek. Baracskai Éva: Örül a rendelettervezetnek. Annak végrehajtásában a képviselők is tevékenyen vehetnek rész, hasonlóan a tisztaságért folytatott munkához. Megköszöni azoknak szülőknek a munkáját, akik az októberi takarító napokon összeszedték a mások által elszórt szemetet. A Kontyfa utcai Mici-Mackó Óvodánál is a szemetes mellé dobálják a szülők a csikket, szemetet. Bízik benne, hogy a rendelet hatására a jövőben nem fordul elő ilyen, a szülőkkel együtt figyelnek a gyermekek egészséges környezetére. Szeretné, ha az egész kerület minél tisztább, gondozottabb lenne, és a gyerekek nem a rossz példát
35 tapasztalnák a mindenhol dohányzó felnőttektől. Megköszöni az ebben való segítséget, és támogatja a rendelet elfogadását.
Varga Imre: Képviselő-testületi ülésre jött, úgy gondolta a napirendekkel kapcsolatosan hall véleményeket. Ezzel szemben, mintha kampányban lennének. Döntsék el, hogy miért ülnek itt késő éjszakáig. A napirenddel kapcsolatos kérdésekről mondjanak véleményt. Dr. Balogh András: Fájlalja, hogy nem tud eleget tenni Varga Imre kérésének, mert olyanról is fog beszélni, ami nem tartozik az előterjesztéshez. Baracskai Éva képviselő asszonyt kérdezi, - a kérdésére nem vár választ - hogy szavazott, amikor az Ozmán utcai óvoda eladásáról volt szó? Az eladásból származó pénzből vettek óvodát az M3 mellett, ahol sokkal magasabb a légszennyezettség. Úgy emlékszik, igennel szavazott. Mihály Zoltán: Valóban nem ritka, hogy eltérnek a napirendtől, de tisztázzanak néhány dolgot. Lehet elérni, - és kell is - eredményeket ellenzékből is. Az szerencsétlen helyzet, hogy egyik nagy párt irányít, a másik nem csinál semmit, arra vár, hogy majd ő irányítson, mert akkor majd megváltja a világot. Azt gondolja, ellenzéki politikusként háromféle magatartásforma lehetséges. Ideológiai, világnézeti kérdésekben nem lehet, nem is kell együttműködni, ő is így tesz. Helyi ügyekben – óvodaépítés, járdaépítés, tornacsarnok – teljesen mindegy honnan jön az előterjesztés, ha a kerületet szolgálja, kötelességük megszavazni, ha képviselők. A harmadik magatartásforma, teljesen mindegy miről van szó, ha a túloldalról jön, csípőből elutasítják. Ez ostobaság, aki így kritizál, az vessen magára, és majd meglátják, mi történik. Hajdu László: Elfogytak a hozzászólások, írásban érkezett Valló Péter, az Együtt Újpalotáért Egyesület elnökének hozzászólási kérelme, melyet szavazásra bocsát. 398/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, 3 percben szót ad az Együtt Újpalotáért Egyesület elnökének, Valló Péternek. (Szavazati arány: 25 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
36 Valló Péter: Úgy hiszi, nincs olyan civil, illetve lakó a nem dohányosok között, aki ne helyeselné ezt a programot. Nagyon fontos, hogy el kell látni a környezetet hulladékgyűjtő edényekkel, ezt ellenőrizni is kell, és tisztán tartani. További mondandója közvetve kapcsolódik.
Az Együtt Újpalotáért Egyesület a többi újpalotai civil szervezettel együtt Újpalota alapításának 40. évfordulója emlékére Újpalota Fő terén emlékfát ültetett. Megköszönik minden megjelent újpalotai polgártársuknak, országgyűlési képviselőiknek, Kiss Péter miniszter úrnak, Hajdu László polgármester úrnak, a képviselő hölgyeknek és uraknak, hogy jelenlétükkel emelték e civil esemény színvonalát. Azoknak is megköszöni, akik fontosabb elfoglaltságuk miatt nem tudtak megjelenni az eseményen, és így nem tudták együtt ünnepelni választó körzetükkel, és ezen keresztül választópolgáraikkal a megemlékezést. Reméli, gondolatban velük voltak. Hajdu László: Köszöni szépen. Az előterjesztő zárszava következik. Gyurcsánszky János: A Fővárosi Csatornázási Művek tulajdonában, kezelésében vannak a nyilvános WC-k. Szívesen fizetnének, de nem találnak személyzetet a működtetésre, mert nagyon kicsi a forgalom. Próbálnak megoldást találni. A táblákkal kapcsolatosan is elhangzottak javaslatok. Valóban figyelemfelhívó, jól elkészített táblákat kell kitenni, nem kirívót, de utalással a gyermekek egészségének megóvására, vagy akár az élet veszélyeztetésére is. A rendeletre szükség van, de fontos a nevelés, megelőzés, visszatartás, szankcionálás, melyeknek összhangban kell lenni. Közel 100, vagy még több játszótér van a kerületben. Nem csikkgyűjtő edényeket tenne ki, hanem egyáltalán nem kellene dohányozni a közparkokban, közterületeken. Ez az igazi megelőzés, és ez lenne a cél, nem pedig a több szemetes, csikktartó, mert akkor egy szemétgyűjtő központot alakítanak ki. Örül, hogy a nagy többség támogatta a rendelettervezetet. Hajdu László: Szavazásra bocsátja a rendelet megalkotását.
Rendeletalkotás A Képviselő-testület megalkotja a Budapest Főváros XV. kerület játszóterein történő dohányzás tilalmáról szóló 20/2009. számú ök. rendeletet. Felelős: polgármester
37 Határidő: kihirdetésre 8 munkanap (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bek. (Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú) Hajdu László: Szavazásra bocsátja a rendelethez kapcsolódó határozati javaslatot.
399/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének a Budapest Főváros XV. kerület játszóterein történő dohányzás tilalmáról szóló 20/2009. ök. rendelet hatályba lépését megelőzően a tiltó és tájékoztató táblák közterületen történő elhelyezéséről gondoskodjon. Felelős: polgármester Határidő: valamennyi tábla kihelyezésére: 2009. augusztus 31. (Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
4. Előterjesztés a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásba tartozó gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetésről és az intézményi térítés díjairól szóló 5/1998. (III. 24.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 80-188/2009. sz. anyag) „R” Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
Hajdu László: Az alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri.
előterjesztő
dr.
Pálinszki
Antal
Dr. Pálinszki Antal: A rendelet módosítását az indokolja, hogy a parlament törvényhozása megemelte az ÁFA-t 20 %-ról 25 %-ra. A kerekítési szabályokból következik, hogy a háromszori étkezéseknél eltérő összegek szerepelnek, vagyis lehet egyet, vagy kettőt igénybe venni. Például, ha valami 18 Ft-ba kerül, azért 20 Ft-ot kell fizetni. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 4 igen, 2 tartózkodás mellett megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést.
38
Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 8 igen, 1 tartózkodás mellett megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 4 igen, 3 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangú szavazattal támogatja az előterjesztést. Hajdu László: A kérdések következnek. Vizér Klára: Milyen módon lehet ellenőrizni, hogy ezekért a pénzekért a gyerekek milyen minőségű és mennyiségű ellátást kapnak? Magyarul, az általuk napközben elfogyasztott étel mennyiségben és minőségben megfelel-e egyrészt a vállalkozó által vállaltaknak, másrészt más előírásoknak? Történnek-e szúrópróba szerű ellenőrzések? Ha igen, milyen gyakran végeznek ellenőrzést, és ki végzi? Csaba Elemér: Az ÁFA emelés kapcsán minden megjelenő kormányzati dokumentumot elolvas. Többször megjelent, hogy nem muszáj a fogyasztókra áthárítani minden áfa emelést, hanem ki lehet gazdálkodni. Elvi okokból javasolja, az önkormányzat vállalja át az 5 % különbözetet – ki lehet azt gazdálkodni – és ne emeljék meg a térítési díjakat. Úgy gondolja, nagyban emelné az önkormányzat tekintélyét, népszerűségét az áfa emelés átvállalása. Az újabb és újabb emelések ellenben népszerűtlenséget okoznak. Bízzák meg a szakosztályokat a technika kidolgozásával. Mindenáron keressenek olyan megoldást, amely nem jár a térítési díj hozzájárulás növelésével. Hajdu László: A kérdéseket lezárja, az előterjesztőnek ad szót. Dr. Pálinszki Antal: Vizér Klárának a napirendhez szorosan kapcsolódó kérdésére válaszolja, az ellenőrzéseket a törvényi előírásoknak megfelelően tartják meg. Ennél fontosabb, hogy több éves tapasztalatuk van arra, hogy ha gond van, akkor mérés, és szúrópróba helyett panaszkodnak, és akkor közbe is lépnek szükség esetén. Csaba Elemérnek válaszolja, ha az önkormányzat büdzséje nagy, sok pénze van, akkor mindent átvállalhat. Sok gyerekről van szó, az önkormányzatot nagy összeggel terhelné, a szülők esetében pedig az emelkedések 5-10 forintosak. Úgy gondolja a megoldás az eddig szokásoknak megfelelő.
39
Hajdu László: A hozzászólások következnek.
Mihályi Zoltán: Tiszteli Csaba Elemért kora és tapasztalata miatt, de tudhatná, hogy hétfőig kellett volna benyújtania a rendelethez a módosító javaslatát. Sajnálja, hogy nem nyújtotta be, mert esetleg tudták volna támogatni. Vizér Klára: Megkapta, hogy eltér a napirendtől, amikor a játszótéri dohányzás megtiltása kapcsán arról beszélt, hogy ne dohányozzanak és ne igyanak az emberek a közterületeken, ezt is nehezményezi, de azt már visszautasítja, hogy az előterjesztés címe szerint az étkeztetésről van szó, és megkérdezi, hogy van egymással kapcsolatban az ár és a mennyiség, akkor is megjegyzést kap. Akkor mi az előterjesztés témája? Megköszöni alpolgármester úr mindenre kiterjedő válaszát. A templomban idős nénikkel beszélgetett, akik 2 napig esznek egy adag ételt. Ők hívták fel a figyelmét arra, hogy nekik talán elegendő az ételek mennyisége és összetétele, de egy fejlődésben lévő kamasznak nem biztos, hogy megfelelő. Kérdésükre, majd elmondja, hogy az alpolgármester úr szerint az ételeket a törvény által előírt módon ellenőrzik, és minden a legnagyobb rendben van. Írásban is fel fogja tenni kérdését. Baracskai Éva: Tájékoztatásul elmondja, hogy minden esetben rendszeresen tanácskoznak az étkeztető cégekkel arról, hogy mely ételeket nem szeretnek a gyerekek, nem eszik meg, vagy nem ismerik, vagy más ízesítést kérnek. Az egészséges táplálkozással tisztában van, a gyerekeknek megfelelő fehérje, vitamin és más tápanyagokra van szükségük. Ennek megvan a törvényi előírása, amit igyekszik minden étkeztető cég betartani. Amennyiben nem tartják be, panaszt tehetnek rájuk, és kérhetik a technikai változtatásokat. A cégek a lehetőségeikhez mérten igyekeznek betartani az előírásokat. Támogatja az előterjesztés elfogadását. Molnár István: Kétféle gyermekélelmezés van, egyik a nyereségorientált cég, másik az önállóan főző iskola. Az önállóan főző iskolát ismeri, erről tud beszélni, itt jóval változatosabb az étkeztetés. Minden konyhán szakképzett élelmezésvezetők vannak, akik a gyerekek fejlődésének megfelelően állítják össze az étrendet. Emellett kikérik a gyerekek és az iskolaszék véleményét is. A Károly Róbert Általános Iskolában külön füzetet rendszeresítettek, amelybe beírhatják a szülők, a gyerekek és a környéken lakók, akik viszik az ebédet a vélemények beírására. Mindenki elégedett az ételek mennyiségével és minőségével. Amikor vállalkozni kívánt az iskola, az ellenzék az iskolát, és őt,
40 mint képviselőt is meghurcolták. Vár mindenkit kóstolásra, látogatásra. Egyébként még a családban sem lehet úgy főzni, hogy mindenkinek megfeleljen, több ezer főnél pedig még inkább nem lehet. Az iskolájuk főz évek óta a legnagyobb megelégedésre a nyári táborban is. Dr. Balázs Zoltán: Pontosan próbál fogalmazni, mert a költségvetés módosításának tárgyalásánál nem volt ideje befejezni a gondolatait, nem arra célzott, hogy bárki is ellopott volna komoly összeget a költségvetésből. Most arra kíván utalni, hogy van egy olyan áfa emelés, amely nem terjed ki minden élelmiszerre, például tejre, kenyérre. Nem tudja megítélni, hogy ezek milyen mértékben szerepelnek az étrendben, de akár az árat is befolyásolhatná valamennyire. A központi áremelésből azonban nem következik az, hogy a beszerzési forrásokat és árakat ennek arányában meg fogják emelni. Azt veti fel, hogy akik megrendelik az étkeztetést, ne tételezzék fel azt, hogy a piacon ezt az áremelést minden beszállító érvényesíteni fogja. Nem tartja magától értetődőnek, hogy ezt a központi áremelést az önkormányzatnak, vagy a gyerekeknek feltétlenül ki kell fizetnie. Kéri, hogy az ügyben illetékesek próbáljanak megalkudni arról, hogy ezt az áremelést meg kell fizetni a szülőknek és gyerekeknek. Mihály Zoltán: Könnyen meg lehet győződni arról, hogy melyik intézményben milyen munka folyik. Sok helyre, önkormányzati rendezvényre szállít például a Károly Róbert Iskola. Ő látogatja a jutalomosztó rendezvényeket, és úgy látja, hogy a jól tanuló, sportoló gyerekek jó étvággyal lakmároznak. Vizér Klára: Örül, hogy nemcsak az alpolgármester úr, de két intézményvezető is meggyőzte őt arról, hogy folyamatosan figyelik az ételek mennyiségét és minőségét. Ez megnyugtatja, ha mégis kap ellenkező tartalmú jelzést, rögtön továbbítani fogja feléjük. Király Csaba: Az 5/1998. sz. rendelet egyik mellékletének módosításáról van szó. Csaba Elemér képviselő társa kételkedését fejezte ki, hogy ennek a rendeletnek a hatása milyen mértékben fog rázúdulni a gyerekekre, illetve a szülőkre. A rendelet címében az szerepel, hogy „személyi térítési díj”, de a valóságos térítési díj minden esetben a gyermek, illetve családja szociális helyzetének megfelelő. Az iskolaigazgatók jelentős mértékű döntési jogkörrel rendelkeznek, így a szociálisan hátrányos helyzetű (többgyermekes, egyedülálló szülők, munkanélküli szülők, kiskeresetű szülők, stb.) családok részére 25 %-os vagy még ennél kisebb térítési díjat engedélyezhetnek. Úgy gondolja, ez az áfa emelés, ami a rendelet táblázatában megjelenik, ténylegesen az adott rászorult
41 családok esetében még az 5 Ft-ot sem fogja elérni. Eltérő a körzetben képviselő és a listás képviselők helyzete. Ő körzetben megválasztott képviselőként fogadó óráit egy iskolában tartja. Ebben az iskolában is volt probléma az étkeztetéssel, és meg kellett szüntetni a szerződést a közbeszerzési pályázaton nyerő vállalkozóval, mert a szülők jelezték a panaszaikat az iskolaigazgatónál, a hivatalban és nála is. A legjobb ellenőr a szülő és a gyerek, illetve az iskola vezetése, akik naponta minősítik az ételt. Megvan a mód és lehetőség arra, hogy váltsanak, ha nem megfelelő az ellátás, még akkor is, ha közszerzési eljárás eredményeképpen választották ki az ételt szállító céget. Ennek nem a hivatal Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztálya a főfelelőse, hanem az iskola vezetése. Marsovszky Györgyné: Senki nem örül az áfa emelésnek, de kénytelenek megtenni. Felhívja azonban a figyelmet, hogy az áfa csökkenést is követték az intézmények esetében, amikor központi áfa csökkentés volt. Az illetékes szakemberek odafigyelnek arra minden esetben, hogy mit kell tennie. Nem érti, hogyan lehet összehasonlítani idős emberek és gyerekek étkezését. Az idős embereknek teljesen más étkezési szokásaik vannak. A gyermek intézményekben az óvónők, pedagógusok szülői értekezleten elmondják, hogy milyen étkeztetésben részesülnek a gyerekek, és mit kell otthon esetleg pótolni a szülőknek. A napi, heti étrendet mindenütt kifüggesztik. A szülőknek éppúgy oda kell figyelni a gyerekek táplálkozására. Az intézményvezetők pontosan tudják, hogy a munkájuk során nagy figyelemmel kell lenniük a gyermekek táplálkozására. Hajdu László: A vitát lezárja, az előterjesztő zárszava következik. Dr. Pálinszki Antal: Kéri a rendelet elfogadását. Hajdu László: Ismerteti a rendeleti javaslatot. A rendelet megalkotásához minősített szavazattöbbség szükséges. Rendeletalkotás A Képviselő-testület megalkotja a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásba tartozó gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetésről és az intézményi térítés díjairól szóló 5/1998. (III.24.) ök. rendeletét módosító 21/2009. ök. rendeletét. Felelős: polgármester
42 Határidő: kihirdetésre 2009. június 30. (Jogszabályi hivatkozás: 1997. évi XXXI. tv. 147. § (1) bek., 2007. évi CXXVII. tv. 82. § (1) bek.) (Szavazati arány: 25 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
5. Előterjesztés a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat intézményeinél munkaviszonyban álló közalkalmazottak juttatási szabályzatáról (Ikt.sz: 80-160/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
Hajdu László: Az alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri.
előterjesztő
dr.
Pálinszki
Antal
Dr. Pálinszki Antal: A kerületi közalkalmazotti juttatási szabályzatot 2001-ben alkotta meg az önkormányzat, a jogszabályi változások miatt időnként módosítani kell. A jelenlegi változtatást alapvetően a 2008. évi 105. sz. törvény valamint 61. sz. törvény, és az ennek a végrehajtására kiadott kormányrendelet előírásai teszik szükségessé. A hivatal előkészítette az előterjesztést, az intézmények megkapták, és az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács is megvitatta széleskörűen. Az ott felmerült elfogadható javaslatokat beépítették, a dőlt betűs részek mutatják a szabályzatban a változásokat. Kéri az előterjesztés támogatását. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság egyhangúlag megtárgyalásra javasolja az előterjesztést. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság két határozatot hozott, a 104/2009. sz. határozatában javasolja a polgármesternek, vizsgáltassa ki az A/függelék részben szereplő különlegesen nehéz pszichés körülmények között 10 %-os pótlékban részesülő ESZI intézményi dolgozóknak a 25 %-ra történő pótlékemelést. Ezt a határozatot 7 igen, 2 tartózkodással hozta meg a bizottság. Az előterjesztést 8 igen, 1 tartózkodás mellett megtárgyalásra javasolja a bizottság.
43 Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 4 igen szavazat, 3 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 4 igen, 1 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Hajdu László: A kérdések következnek. Dr. Balázs Zoltán: Melyik a pontos megfogalmazás, a polgármester kitűzheti a prémiumfeladatot, vagy pedig minden alkalommal kitűzi a prémiumfeladatot a magasabb vezetők részére? A 81. és a 86. oldalon szerepel a két eltérő megfogalmazás. A megbízott vezető részére a polgármester tűzi ki a feladatot. Jól érti-e, hogy a polgármester tűz ki feladatot egy iskolaigazgató helyettesének? A segélyezési alap létrehozásáról is rendelkezik a szabályzat. Hogyan kell elképzelni a segélyezési alapot? Ez egy működő, félretett pénz, vagy minden évben létrehozzák az önkormányzat költségvetésében? Mekkora összeg ez – ha így van – az idei költségvetésben? Az 50.000 Ft-os szociális segélyt hány alkalommal kaphatja meg a közalkalmazott? A továbbképzési támogatást nem tartja a legjobb gondolatnak, mert jó ugyan, ha a közalkalmazott továbbképzi magát, de még jobb, ha részben saját kezdeményezésére és saját terhére teszi. Vagyis támogassák a továbbképzést, de szálljon be a finanszírozásba a közalkalmazotti is. A beiskolázási támogatás formáját kérdezte a bizottsági ülésen is, nem kapott választ. Gondolja, hogy utalvány formájában kapják meg, ezért javasolja, hogy az augusztus 15-szeptember 30. közötti időpontot tolják ki előbbre vagy későbbre 2 héttel. Gyakorló szülőként tudja, hogy főleg több gyerek esetében kevés a másfél hónap minden szükséges felszerelés beszerzésére. Hajdu László: A kérdéseket lezárja, az előterjesztő válaszát kéri. Dr. Pálinszki Antal: Mindenkinek a munkáltatója tűzi ki a feladatot. Polgármester úr csak az intézményvezetők munkáltatója. Az iskolákban dolgozóknak, az igazgatóhelyettesnek az iskolaigazgató, az elnökigazgató a munkáltatója. További kérdésekre a hivatal osztályvezetői tudnak választ adni. Hajdu László: Először Kovácsné Márkus Éva, majd Lindner Gusztáv osztályvezetőnek ad szót. Kovácsné Márkus Éva: Úgy emlékszik 3 MFt van elkülönítve a segélyezési alapra az összes, kb. 2500 fő kerületi intézményi dolgozó részére.
44 Például temetés esetén kaphatnak 50.000 Ft támogatást, és csak a Ptk-ban meghatározott körben.
Lindner Gusztáv: A beiskolázási támogatás a mindenkori minimálbér százalékában fejeződik ki, most 30 %, azaz 21.450 Ft. Utalvány formájában kapják meg a dolgozók, és a törvényi előírás szerint megadott időben. A szeptember 15-i időpontot nem lehet kitolni, mert pont a beiskolázáshoz, a tanévkezdéshez kötődik. Hajdu László: A hozzászólások következnek. László Tamás: Érintőlegesen idetartozik mondanivalója, a polgármester úr egy előző napirenddel kapcsolatos hozzászólását emeli ki. Hihetetlen félelemkeltést próbált a hivatal dolgozóiban és az alkalmazotti körben elhinteni. Feltételezhetően ez lesz az elkövetkező időben az MSZP politikája. Elgondolkoztató volt az is, hogy a polgármester szavai alapján hihető-e az, hogy a közalkalmazottak és a hivatali dolgozók politikai kinevezettek, mert ezt állítja. Ő nagyon hisz abban, hogy a hivatali dolgozók nem politikai kinevezettek, hanem szakmai alapon dolgoznak a közigazgatásban. Ők egészen pontosan meg tudják különböztetni, de össze is tudják hangolni, kapcsolni a lojalitást és a szakmai tudást. Ennek alapján fognak tudni dönteni, ismerik és elismerik a közigazgatásban dolgozó emberek munkáját. Két dolgot várnak tőlük, egyik a stabilitás, megbízhatóság, másik – erre talán nem hívják fel eléggé a figyelmet – az innováció. Ha új világot akarnak építeni, márpedig azt akarnak, mert kihívások dörömbölnek körülöttük, akkor ezekre az innovatív megoldásokra, és a megoldási készségre óriási szükség lesz. Úgy látják, hogy ez a jövő útja, és biztos, hogy egy ilyen közalkalmazottakkal foglalkozó előterjesztést természetesen újra és újra át fognak gondolni a jövőben, és igyekeznek megbecsülni mindazokat, akik a lojalitást és az innovációt együttesen tudják képviselni. Molnár István: László Tamás ilyen rövid időn belül elfelejti, hogy mit mondott. Amit a végén mondott, hogy „át fogják gondolni”, tökéletesen azt tükrözi, amit csinálnak. Van a fővárosban egy olyan kerület, ahol a polgármester úr a sajtót, a kerületi tv-t megszüntette, az embereket elküldte, és másokat nevezett ki utána. Hódmezővásárhelyen is elküldték a pedagógusokat és az igazgatókat. Vannak ilyen konkrét dolgok.
45 Hajdu László: Ügyrendben szót ad Mihályi Zoltánnak. Mihályi Zoltán: Kéri a pártviták mellőzését.
Vizér Klára: Molnár István nyilván arra célzott, hogy Hódmezővásárhely egy Fideszes vezetésű város, mindig is az volt. Hozzászólása úgy lenne érthető, ha pontos adatokkal alátámasztaná, mennyi közalkalmazottból, pedagógusból mennyit küldtek el. Nagyon kellemetlen lenne, ha pl. 100 tanárból 99-et elküldtek, de ha 500 tanárból 2-öt elküldtek, akkor hozzászólása értékelhetetlen. Goró Oszkár: Molnár István hozzászólása jól árulkodik a gondolkodásukról, ami a félelemkeltés, hogy milyen vérengzés lesz, ha a Fidesz kerül hatalomra. Ez az egész „hülyeség”, inkább arról van szó, hogy attól félnek, a saját módszereiket kapják vissza, magukból indulnak ki. Ki fog tanítani, ha kirúgnak minden tanárt? Hogy lehet ezt kigondolni? Hajdu László: Ügyrendben szót ad Baracskai Évának. Baracskai Éva: A közalkalmazottak juttatási szabályzatát tárgyalnák, a vita nem erről szól, ezért javasolja a napirend vitájának lezárását.
400/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, lezárja a „Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat intézményeinél munkaviszonyban álló közalkalmazottak juttatási szabályzatáról” szóló napirend vitáját. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 3 tartózkodás)
Hajdu László: Szót ad a vita lezárása előtt jelentkező képviselőknek. Mihály Zoltán: Olyan dolgokat hallott, melyek a közelmúltra emlékeztetik. Innováció és lojalitás. Az innovációról annyit, hogy a 29 %-ot többre tartják, mint a 32 %-ot. A lojalitásról annyit, hogy a sajátjaikkal úgy elbántak, hogy olyan lokálpatrióta, diplomás, a születése óta a kerületben élő képviselőknek
46 kellene a teremben ülni, mint Bori Ferenc, Kökény Rita, Agárdi János. Helyettük baráti házaspárok, levitézlett munkásőrök, frakcióvezető bébiszitterek ülnek a teremben.
László Tamás: Politikai kalandorokkal nem foglalkozik, viszont elgondolkodtató, amit Molnár István mondott. Higgyék el, egészen új világ dörömböl körülöttük, az önkormányzat túloldalát nagyon hallássérültnek látja, hogy ezt nem érzékelik. Valóban egy egészen új dolgot kellene csinálni, ehhez képest azt látja, hogy a meglévő dolgokban tapicskolnak, semmi új dolog nem került elő. Szomorúan hallotta Rogán Antalt emlegetni, akit az V. kerület 80 %-a megszavazott, Hódmezővásárhelyen pedig a 40.000 lakosú városnak akkora a költségvetése, mint a XV. kerületnek, és nagyon sok minden épült ott az utóbbi időben. Hajdu László: Ügyrendben szót ad Vizér Klárának. Vizér Klára: Reméli Mihály Zoltán nem rá gondolt levitézlett munkásőrként, de ezt jobban elviselné, mintha bébiszitternek titulálja. Ő édesanyának tartja magát. Hajdu László: Kéri a képviselőket, személyeskedést. Az előterjesztő zárszava következik.
hagyják
abba
a
Dr. Pálinszki Antal: Kéri az előterjesztés támogatását, a SZEB kiegészítő javaslatát nem támogatja. Hajdu László: A SZEB javaslatáról nem kell szavazni, az előterjesztett határozati javaslatról kér szavazást. szavazásra. 401/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy jóváhagyja Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat intézményeinél munkaviszonyban álló közalkalmazottak juttatási szabályzatát az Ikt.sz.: 80-160/2009. sz. előterjesztés melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a polgármestert a szabályzat kiadására. Felelős: polgármester Határidő: 2009. július 24.
47 (Jogszabályi hivatkozás: 2008. évi CV. tv. 8.§ (1) c), (2) b) és c), 1992. évi XXXIII. tv. 2.§ (1), 70.§, 74.§, 77.§, 77/A.§, 77/B.§, 77/C.§, 138/1992. (X.8.) korm. rendelet 5.§ (1), 14/C.§, 15.§) (Szavazati arány: 25 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
6. Előterjesztés bérleti szerződés jóváhagyásáról (Ikt.sz: 80-161/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Dr. Pálinszki Antal: A Hartyán Nevelési-Oktatási Központ és a konyhájukat bérlő kft. között lejárt a bérleti szerződés, melyet célszerű öt évre ismételten megkötni. Miután erre az iskolának nincs joga, a képviselő-testület döntését, hozzájárulását kérik. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 4 igen, 2 tartózkodás mellett megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 7 egyhangú igen szavazattal támogatja az előterjesztést. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen, 2 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Hajdu László: Megállapítja, hogy nincs kérdés, hozzászólás, a vitát lezárja. Az előterjesztett határozati javaslatról kér szavazást. 402/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy jóváhagyja a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ Óvoda, Általános Iskola és a Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft. közötti bérleti szerződést az Ikt.sz.: 80-161/2009. sz. előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal.
48 Felkéri a polgármestert a bérleti szerződés aláírására. Felelős: polgármester Határidő: 2009. július 24. (Jogszabályi hivatkozás: 5/2000. (II.29.) ök. rend. 19.§ (2) bek.) (Szavazati arány: 25 igen szavazat, egyhangú) 7. Előterjesztés az egyedi támogatási kérelmek és a külön elbírálás szerinti tanulmányi támogatások elbírálási szempontsorának bővítéséről (Ikt.sz: 162/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Dr. Pálinszki Antal: A képviselő-testület döntése alapján a MOS Bizottságnak lehetősége van a számára odaítélt pénz elosztásánál oktatási területen egyedi kérelmek elbírálására, illetve támogatására. Szeretnék ezt úgy kibővíteni, hogy művészeti, irodalmi, kulturális területen is legyen erre a bizottságnak lehetősége. Az egyik feltétel az, hogy a kérelmező legalább 1 éve állandó lakhellyel rendelkezzen a XV. kerületben. Ez egy szükséges feltétel, de nem jelenti azt, hogy az illető meg is kapja a támogatást. Erre azért tért ki, mert a MOS Bizottság módosító javaslattal élt, 5 évre javasolták a kerületben lakást emelni. Ezt nem támogatja, mert ez nem elégséges, csak egy szükséges feltétel. Az 1 évvel teljes mértékben egyetért, kéri, hogy a testület az 5 évre való módosítást ne fogadja el. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság a módosító javaslatát az 5 év állandó lakhellyel rendelkezésről 4 igen, 2 ellenszavazat mellett fogadta el. Az előterjesztést megtárgyalásra és elfogadásra javasolják. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen, 2 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Hajdu László: Megállapítja, hogy kérdés nincs, hozzászólások következnek.
49
Mihály Zoltán: Ő javasolta a kerületben lakás 1 évről 5 évre történő emelését. A mai világban nagyon egyszerű bejelentkezni. Egy pályázó bejelentkezik a kerületbe egy évre, megpályáz pl. 2 MFt-ot filmkészítésre. Elnyeri, és utána elmegy. A kerület nagyon sok művészt támogat, jó gyakorlata van a ténylegesen a kerületben élő, alkotó művészek támogatásának. Semmi mást nem tesznek az 5 évre emeléssel, mint olyan feltételt szabnak, ami nehezebbé teszi a pályázati lehetőség kijátszását. Támogassák azokat, akik tartósan a kerületben élnek. Az egy év nagyon rövid idő, ami lehetőség arra, hogy valaki bejelentkezzen, annak érdekében, hogy hozzájusson forrásokhoz. Kéri a képviselő-testületet, fontolják meg a módosító javaslat elfogadását. Németh Angéla: Eddig nem volt az egy éves feltétel sem. Nagyon örülne, ha a MOS Bizottságnak akkora kerete lenne, hogy egy filmhez 2 MFt-ot tudnának adni egyedi támogatásra. Reméli nem gondolja komolyan Mihály Zoltán, három éves bizottsági tagsága után, hogy kijátszás az egyedi bizottsági keret? Mihály Zoltán: Németh Angéla félreértette őt, azt mondta, hogy ha egy év az egyik elbírálási szempont, a lehetőséghez könnyebben hozzájut egy alkalmi bejelentkezéssel valaki. Az egy év nagyon rövid idő. Németh Angéla: A bizottsági ülésen nem volt ilyen vita az egy éves kerületben való lakás miatt. Nem volt divat, hogy valaki azért jelentkezik be a kerületbe, hogy a MOS Bizottság keretére pályázhasson. Mihály Zoltán: A bizottsági ülésen is megemlítette, konkrét ismerete van arról, hogy valaki szeretne pályázni ilyen céllal, és nem a kerületben lakik. Nem nagy idő az 5 év, de módosítja a javaslatát 3 évre. Hajdu László: A vitát lezárja, az előterjesztő zárszava következik. Dr. Pálinszki Antal: Akik a kerületi önkormányzattól kérnek támogatást, nem olyanok, akik bárkit is kijátszanának. A támogatás egyedülálló a fővárosban, de nem olyan mértékű, amiért bejelentkeznének a kerületbe. Azért, mert bejelentkezik valaki a kerületbe, nem biztos, hogy megkapja a támogatást,
50 csak pályázhat. Összesen 2 MFt a keret, tehát senki nem kaphat 2 MFt-ot. Nem támogatja az 5 éves kerületben lakásra vonatkozó javaslatot. Hajdu László: A MOS 150/2009. (VI. 23.) sz. határozatáról kér szavazást. Az előterjesztő nem támogatja.
403/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem erősítette meg a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 150/2009. (VI.23.) sz. határozatában foglaltakat. (Szavazati arány: 5 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 14 tartózkodás)
Hajdu László: Az előterjesztett határozati javaslatról kér szavazást.
404/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy kiegészíti a MOS Bizottság bírálati szempontsorát a 4. ponttal: 4. Kiemelkedő művészeti, irodalmi, kulturális, stb. tevékenységének egyedi támogatására nyújthat be kérelmet az a személy, akinek esetében együttesen fennállnak a következő feltételek: 4.1. legalább egy éve állandó lakhellyel rendelkezik a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat közigazgatási területén, 4.2. művészeti, irodalmi, kulturális tevékenységének színvonalát, értékteremtő-, illetve őrző jellegét eredményekkel, elismerésekkel, díjakkal, referenciákkal tudja bizonyítani. A bírálati szempontok bővülése nem járhat a költségvetési előirányzat növekedésével. A 4. pontban foglalt szempontot a 2009. június 25-ét követően beadott kérelmekre lehet alkalmazni. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 24. (Jogszabályi hivatkozás: 10/2003. (IV.1.) ök. rendelet 4. § (7) bek. és a 10. § (2) c) pontja) (Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
51
8. Előterjesztés együttműködési megállapodás megkötésére (Ikt.sz: 80163/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését.
Király Csaba: A kerületben működő Vöröskereszt szervezettel való együttműködés évtizedekre nyúlik vissza. Ugyanez elmondható az irányító, budapesti szervezetről is, a kapcsolat a két szervezettel harmonikus és folyamatos volt az elmúlt években. A fővárosi, és az országos Vöröskereszt szervezete, valamint a fővárosi szervezet vezetése is megújult. Köszönti a jelenlévő Budapesti Vöröskereszt Szervezetének gazdasági vezetőjét, Szám Lászlót. A megújult vezetés azt kérte az önkormányzattól, hogy azt a munkát, melyet az önkormányzat és a Vöröskereszt, és annak helyi szervezete közösen végez, foglalják egy együttműködési megállapodásba, mert ma már a Vöröskeresztnek, ha pályázik támogatásokra, írásban kell dokumentálnia, hogy a helyi önkormányzatokkal, azok szociális szervezeteivel hogyan működik együtt. Ennek az írásba foglalásáról van most szó. Az önkormányzat a helyi Vöröskereszt szervezetnek ugyanazt a támogatást és szolgáltatást nyújtja mint az előző években eddig is. A helyi Vöröskereszt ezt köszönettel fogadja és él vele. A Vöröskereszt a megújult szervezetéből adódóan azokat a szolgáltatásokat vállalja a megállapodásban, melyeket a fővárosban és a kerületben is nyújtja. Kéri az együttműködési megállapodást elfogadását. Hajdu László: Köszönti Szám László urat, valamint Szőgyényi Ferencnét, a kerületi Vöröskereszt vezetőjét. Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnökök következnek. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 9 igen egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést.
52
Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 4 igen, 2 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Hajdu László: Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Az előterjesztett határozati javaslatról kér szavazást. 405/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy együttműködési megállapodást köt a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetével az Ikt.sz. 80-163/2009. sz. előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a polgármestert, hogy az együttműködési megállapodást írja alá. Felelős: polgármester Határidő: 2009. július 31. (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 1.§ (6) bek. b) pontja, a 8.§ (5) bek., valamint a Ptk. 1959. évi IV. tv. 200.§ (1) bek.) (Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
9. Előterjesztés a RUP-15 Rákospalota-Újpalota-Pestújhely Városfejlesztési Kft. és az önkormányzat között kötendő alap- és megbízási szerződés elfogadására (Ikt.sz: 80-164/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Hajdu László: Üdvözli a jelenlévő Ádám János igazgató urat. Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Gyurcsánszky János: A szerződést profi szakemberek készítették, az előterjesztés minden lényeges elemet tartalmaz. Az alapszerződés meghatározza a közbenső részszerződéseket, aminek egyik elemét készítették elő, és terjesztették be. A Zsókavár utca és környezete projekt I. ütemét foglalja magába A jelenlévő szakemberek segítik a válaszadásban. Értelmezhető és értékelhető javaslatokat örömmel vesznek. Kéri a megállapodás támogatását. Hajdu László: Az előterjesztést megtárgyaló bizottsági elnököknek ad szót.
53 Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 4 igen, 3 tartózkodás mellett megtárgyalásra és elfogadásra javasolta mindkét szerződést. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság megtárgyalásra és elfogadásra javasolta mindkét megállapodást.
Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen, 2 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztést. Hajdu László: A kérdések következnek. Dr. Balázs Zoltán: Kérdése egyúttal javaslatot is tartalmaz, a dátumokkal nincs kibékülve. Az általános keretszerződés szerint a képviselőtestület számára május 31-ig kell a társaságnak benyújtania az előző évi beszámolót, és a testület ugyanezen dátumig vitatja meg. Nincs összhangban szerinte a két dátum. Ez az általános keretszerződés IV. fejezet 5. pontja., illetve az V. fejezet 6. pontja. Fenntartása van azzal kapcsolatban is, hogy április 15-ig kell az adott évi feladathoz üzleti tervet készíteni. Van-e valami akadálya annak, hogy ez korábban legyen? Április 15-ig eltelik már az évnek több mint ¼ része. A VII. fejezet 5/c ponttal kapcsolatban kérdezi: mi az a közfeladatot ellátó kijelölés? Dr. Novák Ágnes: Amennyiben a RUP-15. Kft-t, mint gazdasági társaságot meg kell szüntetni valamilyen ok folytán – erre a szerződés is utal, hogy lehetséges a megszűnés – akkor az általa gondozott projekteknél a szerzői jog és az összegyűlt anyagok kinek a tulajdonába kerülnek? Hol van ez lefektetve? Az önkormányzati törvény lehetővé teszi-e, hogy a lakossági egyeztetést egy gazdasági társaság készítse el településrendezési ügyekben? A lakossági egyeztetés kimondottan önkormányzati hatáskör. Hajdu László: A kérdéseket lezárja, az előterjesztő válaszát kéri. Gyurcsánszky János: Millián György irodavezető válaszol a szakmai kérdésekre. Millián György: Igen, a lakossági egyeztetést elláthatja ilyen önkormányzati közfeladatot végző szervezet. Erre számtalan példa van, sőt markánsabban is megjelennek feladatok, gyakorlatilag még bővebb hatáskörrel is
54 rendelkeznek. A közfeladatot ellátásra való kijelölés esetében a közbeszerzési törvényre kell utalni. A közbeszerzési törvény lehetőséget ad arra, hogy közbeszerzést az önkormányzat által létrehozott szervezet is folytasson. Hajdu László: A hozzászólások következnek. Vizér Klára: A napirend kapcsán újra és újra el kell mondaniuk a frakciójuk álláspontját. Abban nem volt vita köztük, hogy ilyen társaságot – állítólag a törvény kötelezi az önkormányzatot – létre kell hozni, ebben partnerek voltak. A társaság vezetőjének és a felügyelő bizottsági tagok kinevezése már sokkal több kivetni valót hagy maga után. Érdekes módon, az az érvelés, melyet pár napirendi ponttal később hallani fognak, az itt nem állja meg a helyét. Ennek az intézménynek, mely több száz millió forinttal, vagy még többel fog gazdálkodni, a vezetőjét pályázat nélkül találta meg az önkormányzat vezetése, és hagyta jóvá a képviselő-testület szocialista többsége. Szerinte a kinevezett igazgatónak is sokkal jobb lett volna, ha lehetősége van egy pályázati fordulóban részt venni, kifejteni a pályázati anyagában, hogyan gondolkodik egy ilyen városfejlesztési társaságról, elképzeléseit hogy szeretné végrehajtani. Elképzelhetőnek tartja, hogy pályázati anyaga a legjobbak közé került volna. Valami oknál fogva az önkormányzatnak, és a képviselő-testület szocialista többségének nem volt olyan aggálya, hogy csak próbaidőre bocsássák az igazgató urat, és 1-2 év múlva meglátják, hogy megbízzák-e további teendők elvégzésére. Azért hangsúlyozza ezt most itt, mert lesz egy olyan előterjesztés, ahol ez lesz a fő indok. Nem hasonlít a két ügy, mert ott volt pályázat, van nyertes is, csak úgy gondolja a felelős alpolgármester, hogy nem bízik meg a pályázat nyertesében, és inkább próbaidőre bocsátja 1 évre. A RUP-15. vezetőjének a kinevezése önmagában véve is felháborító és botrányos volt, de az kifejezetten botrányos, hogy nem egyformán mérlegelnek egyik és másik esetben. Például egy gyermek azt szereti, hogy a felnőttek, még ha igazságtalanok is, abban következetesek, egyforma módon nevelgetik a gyermeket. Ezt a hasonlatot azért mondja, mert a soraikban sok pedagógus, intézményvezető ül. Egy gyermek abba tud megbolondulni, és attól lesz nehéz sorsú felnőtt, ha gyermekkorában rengeteg ellenkező vektorú élmény éri. Amit most csinál az ellenzék az intézményvezető kinevezése kapcsán, ennek lesz iskolapéldája. Reménykedik benne, hogy a későbbi előterjesztésnél lesz arra bátorságuk és bizalmuk, hogy a pályázati nyertesnek megadják az 5 éves bizonyítási lehetőséget, amit megérdemel. Dr. Novák Ágnes: Tudják, hogy ezeknek a társaságoknak a létrehozására azért kötelezték az önkormányzatokat, mert az önkormányzat az ÁFA-t nem igényelheti vissza, a gazdasági társaságok pedig igen. Az ÁFA 25 %
55 lesz, így a RUP-15 Kft. létrehozásával elvileg 25 %-kal több pénzzel lehetett volna gazdálkodni. Azt is tudni, hogy ez nem lesz így, mert a RUP 15-től ugyanúgy el fogják venni az ÁFA-t, így a kapott 500 millió forint csak 400 millió lesz. Lehetséges, hogy így teljesen felesleges lesz gazdasági társaságokat létrehozni, illetve, hogy az Önkormányzati Minisztérium olyan döntést hoz, mely szerint a képviselő-testület visszavonhatja a RUP-15. Kft. megalakítását. Mivel a 25 %-os ÁFA el fog veszni, ezért nem lesz szükség erre az intézményre, és arra se, hogy 10 millió forintokért „kistafírozzák”, majd ezek után esetleg lehet velük pereskedni a szellemi termékekért és jogokért. Dr. Balázs Zoltán: Nem kapott választ a kérdésére, ezért azt megfogalmazza módosító javaslatként. A beszámoló ne május 31-ig, hanem április 30-ig történjen meg, és az üzleti terv március 31-ig készüljön el. A VII. fejezet 5. pontjának b) alpontjában az szerepel, hogy „a városfejlesztő társaság részéről a rendkívüli felmondást az alapozhatja meg, ha a tevékenységeinek az ellátásához az önkormányzat nem biztosítja a pénzügyi forrást, illetve a támogatási szerződés meghiúsul és ezzel lehetetlenné válik a projekt végrehajtása”. Ezzel az a gondja, hogy a szövegben foglaltak egyszerre szólnak a keretszerződésben foglalt tevékenységek finanszírozásáról és utalnak arra, hogy valamiféle projektek finanszírozásáról is szó van. Az egyes projektek finanszírozását külön szerződések tartalmazzák, ilyen például az újpalotai projektum. Ebben a mondatban ez a két dolog, jogilag zavaróan keveredik, ráadásul támogatási szerződés szerepel benne, ami korábban nem szerepelt. Kéri, hogy az előterjesztő vizsgálja meg az általa elmondottakat. László Tamás: A szervezet megalakulása a kerület életében rendkívül fontos, de a cél annál is fontosabb. Olyan fejlesztési forrásokat fogad be a szervezet, melyhez a lehető legteljesebb átláthatóságot, a pályázatok tisztaságát és ellenőrizhetőségét kellene biztosítani. Azt látni, hogy a szervezet ezt a megalakulása óta nem biztosítja, ezért mondta azt a bizottsági ülésen, hogy ebben a formájában ez egy „pénzmosoda”. Véleménye szerint ezt az állapotot kellene először megszüntetni, az ellenzék részéről is ellenőrzési lehetőséget biztosítani, hiszen itt több milliárdos forgalomról és beruházásokról van szó. Úgy indult, hogy kifejezetten és kizárólag az MSZP belügye, ráadásul egy alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy „azért nem akarjuk, hogy ellenzéki képviselők bemenjenek, a pálya széléről bekiabáljanak, mert ne szóljanak bele”. Ezzel önök minden egyes szavukat meghazudtolják, amikor azt mondják, hogy „igen, dolgozzunk együtt, vállaljunk felelősséget”, de ennek a minimális lehetőségét sem biztosítják.
56 Báthory Erzsi: Állampolgári kötelességének tartja, hogy megismételje az általa már egyszer elmondottakat. Nem jogállamba és demokráciába való az, ahogy a RUP 15 Kft. létrejött, és ahogy működik. Nem ért egyet a kijelölt célterülettel sem, nem volt kellőképpen előkészítve a kijelölés. Hajdu László: A előterjesztőnek, a zárszó megtételére.
vitát
lezárja,
megadja
a
szót
az
Gyurcsánszky János: A törvény szerint a zárszámadást május 31-ig kell benyújtani, de befogadja Dr. Balázs Zoltán módosító javaslatát, legyen ez a határidő április 30. Lehet ezt előbb is elkészíteni, és így 30 nap marad arra, hogy az önkormányzat a szükséges vizsgálatokat el tudja készíteni és a bizottságok is meg tudják tárgyalni. Ha a cég az önkormányzat tulajdona, akkor az általa létrehozott szellemi termékek is az önkormányzat tulajdonába kerülnek át. A felügyelő bizottsági tagsággal kapcsolatban nem hallott olyan reagálást, amit László Tamás képviselő úr mondott. Kéri, vegyék elő az erre vonatkozó jegyzőkönyv részletet. Az elhangzott, hogy ha a Felügyelő Bizottság 1 tagja ellenzéki, és az nincs jelen, akkor a másik két tag soha nem tudna dönteni. Ez obstrukció lehet, így ellehetetlenül a bizottság munkája. Dr. Balázs Zoltán képviselő úr által ismertetett lehetséges jogi problémát megvizsgálják. Nem kardinális, de ha az alapszerződést felmondják, akkor a köztes szerződéseket is fel kell mondani. Ebben igaza van, ezt valószínűleg pontosítani kell. Az ÁFA-val nem akar foglalkozni, hiszen bármi történhet. A finanszírozási szerződést megkötik azon belül kell gazdálkodni. Az sem kizárt, hogy a műszaki tartalmat csökkenteni kell, de ez még a jövő kérdése. Hajdu László: Megadja a szót Millián György irodavezető úrnak. Millián György: Dr. Balázs Zoltán képviselő úr az éves üzleti tervet március 31-ig javasolja benyújtani. Véleménye szerint ez a javaslat is befogadható. A VII. fejezet 5. pontjának b) alpontjában foglaltakat nem tartja veszélyesnek, nem baj, ha az alapszerződés és a projektszerződés egymásra visszautal. A b) alpont nem tartalmaz kizáró adatokat. Hajdu László: Megadja a szót Vizér Klára képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra.
57 Vizér Klára: Ha a Felügyelő Bizottság nem tud dönteni, mert az összetétele 2 szocialista és 1 ellenzéki képviselő, akkor legyen 3 ellenzéki tag a bizottságban. Hajdu László: A szerződésekben szereplő határidők a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján lettek meghatározva. A határidőkre vonatkozó módosításokat akkor lehet végrehajtani, ha nem ütközik az önkormányzat költségvetésének elfogadásával és a zárszámadási rendelet végrehajtásával. Ha a gazdasági társaságokról szóló törvény ezt lehetővé teszi, akkor lehet módosítani a határidőket. Megadja a szót Dr. Balázs Zoltán képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. Dr. Balázs Zoltán: Ez lehetséges, de ha a zárszámadás elkészítésének határideje május 31., és ennek a megvitatása is ugyanez az időpont, akkor ütköznek az időpontok. Hajdu László: A gazdasági társaságokról szóló törvényben ez a végső határidő, de a zárszámadást ettől függetlenül a társaságoktól március 31-ig kérik, mert különben nem tudják a képviselő-testület elé terjeszteni. Ez minden gazdasági társaságra vonatkozik, a törvénytől nem lehet eltérni. Megadja a szót az előterjesztőnek. Gyurcsánszky János: Befogadja az április 30-i határidőt, mert ésszerűnek tartja, hogy a gazdasági társaság legalább 1 hónappal előbb készítse el a zárszámadást. Hajdu László: Kéri a szavazást az előterjesztésben szereplő határozati javaslatokról, egyben.
406/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a RUP-15 Rákospalota-Újpalota-Pestújhely Városfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság és az Önkormányzat között kötendő alapszerződés tervezetet az Ikt.sz.: 80-164/2009. sz. előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti formában és tartalommal elfogadja. Felkéri a polgármestert a szerződés aláírására. Felelős: polgármester Határidő: a szerződés aláírására 2009. július 6.
58 (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 8.§ (1)-(2) bek., 5/2000. (II.29.) ök. rend. 10.§ (13) bek.) (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 6 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
407/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a RUP-15 Rákospalota-Újpalota-Pestújhely Városfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság és az Önkormányzat között kötendő megbízási szerződés tervezetet az Ikt.sz.: 80-164/2009. sz. előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti formában és tartalommal elfogadja. Felkéri a polgármestert a szerződés aláírására. Felelős: polgármester Határidő: a szerződés aláírására 2009. július 6. (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 8.§ (1)-(2) bek., 5/2000. (II.29.) ök. rend. 10.§ (13) bek.) (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 6 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Hajdu László: Szünetet rendel el. – Szünet–
10. Előterjesztés a Manor Hungary Kft., a Conet Kft., Budapest Főváros Önkormányzata és a XV. kerületi Önkormányzat között megkötendő településrendezési szerződésről (Ikt.sz: 80-165/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Hajdu László: Megadja a szót az előterjesztőnek, szóbeli kiegészítésre. Gyurcsánszky János: Hosszú idő óta van napirenden ez a kérdés, a kerület egyik legnagyobb, közeljövőben megvalósuló beruházásáról van szó. A terület mindenki által ismert. Az építkezés elkezdésének már csak néhány akadálya van. A területre érvényes FSZKT van érvényben, melyet a főváros már elfogadott. A KSZT elkészítése van hátra. A Fővárosi Önkormányzat csak akkor
59 engedélyezi a KSZT-t, ha a településrendezési szerződést az összes fél által aláírta. Sok szakértői egyeztetést és tárgyalást tartottak a Conet és a Manor Hungary Kft.kkel, a főváros vezetőivel és ügyosztályaival, ezután került az előterjesztés a képviselő-testület elé. Ha a döntés megszületik, akkor a főváros az áldását adja a településrendezési megállapodásra, majd a KSZT-t egyetértően tudomásul veszi. Valamikor szeptemberben a képviselő-testület tárgyalhatná az így elkészült előterjesztést. Az utóbbi egy-két hónapban jutott az ügy abba a stádiumába, hogy mindkét fél részéről elfogadható kompromisszumos javaslat született. Az önkormányzat jelentős többlet beruházáshoz és fejlesztéshez jut, mellyel növekszik a lakosság száma, fiatalodik a kerület, nő a normatíva stb. Ez a jelenlegi helyzet, de ha bármiféle módosítás születik, akkor a tárgyalásokat újra kell kezdeni. A szerződés akkor lesz hatályos, ha a Fővárosi Önkormányzat aláírja a megállapodást. Kéri az előterjesztésben foglaltak támogatását. Hajdu László: Üdvözli az említett cégek képviselőit. Megadja a szót a szakbizottságok elnökeinek. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság a tárgyalás során több módosító javaslatot hozott. A 82/2009.(VI.19.) számú határozatában foglaltak szerint a törvények kötelességként szabják meg az önkormányzat számára az alapfokú ellátást. Az együttműködési megállapodás alapján az elkészült alapfokú intézményeket, bölcsődéket, óvodákat, illetve alapfokú egészségi ellátást biztosító rendelő intézeteket szerződéses viszonyban a cég üzemeltetné a továbbiakban. A bizottság azt javasolja, hogy a megépülő intézmények feletti fennhatóság maradjon az önkormányzatnál, hiszen a kötelező alapellátást csak ebben az esetben tudja biztosítani. Ezt a módosító javaslatot fogadta el a bizottság, az előterjesztést pedig minősített többséggel megtárgyalásra és elfogadásra javasolta. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat.
60 Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 3 tartózkodással támogatja az előterjesztésben foglaltakat. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 4 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat.
Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat. Hajdu László: Kérdések következnek. Báder György: A tervek szerint hány lakás épül, hány munkahely jön létre és hány parkoló kerül megépítésre? Dr. Balázs Zoltán: Az előterjesztésben szereplő sporttelep és uszoda pontosan hol szerepel a szerződésekben? A bizottsági ülésen sem tudták megmutatni. Az ülésen nem volt igazán kompetens előterjesztője a szerződéseknek. A napirend vitája során is feltette azt a kérdést, hogy a 2007. június 25-én aláírt szerződést milyen bizottsági vagy képviselő-testületi döntés előzte meg? Ha lehetséges, kéri ezeket bemutatni. Hajdu László: Az aláírt szerződéssel kapcsolatos döntéseket ki fogják osztani. Dr. Novák Ágnes: Érdekli, hogy hány lakás lesz a területen? A szerződésben 3000 lakásról van szó, de az eddig látott terveken a beépítési paraméterek jóval többet tesznek lehetővé. A 3000 lakás + az összes intézményhez a 2.200 m3/nap víz- és szennyvíz igényt hogy számították ki, mert amikor lakossági beruházás van, akkor 1 m3/lakás hozzájárulási díjat kell közmű fejlesztésként fizetni. Miért kapott a cég kedvezményt és miért van kedvezményezett helyzetben az átlag lakoshoz képest? Báthory Erzsi: Emlékszik, amikor több mint 10 évvel ezelőtt az Amerikai Házzal kapcsolatban a civil szervezetekkel is tárgyaltak. A legfontosabb problémájuk az volt, hogy a két terület között mennyire lesz átjárás? Mennyire lesz lehetőség az újpalotaiaknak átmenni az ott lévő uszodába és minden egyéb
61 szolgáltatást igénybe venni? Milyen lesz a közlekedés? Ezekre a kérdésekre nem talált választ, jó lenne, ha erre vonatkozóan is lenne valamilyen garancia. Hajdu László: Jelenleg a szerződésről vitatkoznak. Több kérdésre a válasz a szabályozási tervben található meg, de felkérik a jelenlévő cégek képviselőit is a válaszadásra. Több kérdés nincs, megadja a szót az előterjesztőnek, válaszadásra.
Gyurcsánszky János: Legjobb tudomása szerint az egyeztetések, illetve a lakossági fórum alkalmával jó prezentációt láttak. 3.000 lakásról tud, de 3.200 lakásról is hallott már. A munkahelyekre vonatkozóan nem tud pontos választ adni, de szerinte a Conet Kft. sem tud. A beruházó cégek a programot 3-5-8 éves időtartamban kívánják megvalósítani, de nyilván ez sok mindentől függ. A parkolók az OTÉK által előírt számban épülnek meg, erre törvényi kötelezettség van, addig a beruházók nem kapnak építési engedélyt, amíg a tervekben nem lesz megfelelő módon szerepeltetve. A tulajdonosoknak elmondták a tervezők, hogy terveznek sportcsarnokot, - ő se látja az előterjesztésben, de a KSZT-ben a helye ki van jelölve. A beruházóknak elhatározott szándékuk a sportcsarnok létrehozása, mert a lakóknak és az ott dolgozóknak ez nagy vonzerőt jelent. Arra kaptak ígéretet, hogy a kerület lakossága is használhatja, és megállapodás szerint közös rendezvényekre is lehetőséget biztosítanak. Az új szerződésbe több olyan elem került be, amely a régiben még nem volt benne. A vízfelhasználáshoz nem tud hozzászólni, a tervezők és a tulajdonosok a Vízművekkel egyeztettek, és ez a megállapodás született. Újpalota közlekedésével kapcsolatban a Zsókavár utca megnyitása a tervekben szerepel, első lépésként gyalogos átjáró és bicikli út épül. A lakossággal való konzultáció után az utcát meg fogják nyitni. A villamos kivezetését a városrész központba a Fővárosi Közlekedési Ügyosztály nem támogatta, ezért nem került napirendre ez a téma. A telekhatár szélén lesz egy levezető út a Szentmihályi útról egy csomópont megépítésével, ahonnan be lehet menni a Zsókavár utcai merőleges találkozási pontig. Onnan az út folytatódik a Zsókavár vonallal párhuzamosan egészen a telek közepéig, a csomópontig. A Határ útról is lesz beközlekedés, belső feltáró utak, utcák is fognak épülni. Hajdu László: Kéri a hozzászólásokat. Mihály Zoltán: Mindenképp örvendetes, ha a kerület fejlődik és sok olyan dolog készül el a projekt keretében, amire a kerületnek szüksége van. Bízik benne, hogy a kerület vezetése a lehető legmesszebb menőkig elment abban,
62 hogy mi mindent lehet kérni a projekt megvalósításáért cserébe. Az is örvendetes, hogy két intézmény kap 100 illetve 94 millió forintot óvodai- illetve bölcsődei férőhelyek biztosítására. Elgondolkodtatja az, hogy a beruházó 80 férőhelyes bölcsődét és 100 férőhelyes óvodát fog külön megépíteni és azt ő fogja üzemeltetni. A bölcsőde nem önkormányzati feladat, de az óvoda igen. Hogy fog ez az önkormányzati feladatokba beilleszkedni? Nyilván ez magánóvoda lesz, ahova nem kerületi gyermekek fognak járni. Szerencsés az, ha ebből a területből is átengednek? Dr. Balogh András: Ismerteti László Tamás képviselő úr módosító javaslatait. László Tamás: A rendelkezésre álló 3 perc korlátozza a hozzászólását. Alpolgármester úr válaszaiból kitűnik, hogy egyetlen kérdésre sem tudott válaszolni. Ez mutatja azt, hogy mennyire „puha” volt a tárgyalási pozíciójuk. Erre a területre 3.000 lakás, 3.000 munkahely épül, mintegy 9.800 db gépkocsival számolnak, ráadásul az M0-s fölött be fog zúdulni a Rákospalotai határúton egy óriási forgalom, ami nem tud hol elmenni, csak a Szentmihályi úton. Ha itt ez a városrész és a Rákospalotai határút a csomópontig megépül, és a forgalom a vasúti átkelő hiánya miatt a XIV. kerület felé nem tud továbbmenni, akkor a kerületre fog zúdulni, így a közlekedés nincs megoldva. A 69-es villamos útvonalának a meghosszabbítása teljesen egyszerű és kézenfekvő megoldás. Kötött pályás, közösségi közlekedésre van szükség Budapesten. Nem autóbuszra, mint ami a szerződésben szerepel, mert az környezetszennyező és lényegesen drágább, még akkor is ha a létesítése viszonylag olcsóbb. Ugyanazt a pályát terheli, mint ahova az autók is zúdulnak. Az 1. számú javaslata az, hogy legalább a szabályozási szélességet biztosítsák. Ez arról szól, hogy azon a zöld sétányon egy villamos vezetését is biztosítani kellene a Rákospalotai határút és a Szentmihályi út csomópontjáig elvezetett villamos pályával. Legalább a szabályozási lehetőséget kell biztosítani, majd később lehet befektetőt is találni erre a célra. A 2. javaslat szerint az önkormányzat kérje a villamos megépítését is, vagy legalábbis ahhoz ne 25, hanem 50 millió forintos hozzájárulást vállaljon. A 3. javaslatban az áll, hogy a 3000 lakáshoz a létszámban arányos, valójában a körzetben települők valós igényeit elégítsék ki. Elhangzott, hogy innovatív, gyerekes családok fognak ide települni, ebből következőleg 7000 gyermek lesz. A megállapított arányszámok, melyekre szerződtek, a valós igények felét sem elégítik ki. Biztos, hogy itt valamit lépni kell. A bérlakások ügyében ez egy kezdeményezés, a szociális bérlakások nem precíz megfogalmazás. A 25. pontban szerepel a kötbér igény. A befektető „a szemünkbe fog nevetni”, ha szerződés szegésenként a 25 millió Ft-ot kifizeti.
63 Minden egyes vállalás ennek a többszöröse, ezért ezt is meg kell változtatni és egy új szerződést kell készíteni. Dr. Balázs Zoltán: Előre kijelenti, az ellenzék szeretne fejlődést a kerületben. A befektető, amikor ezeket a közintézményeket megépíti, az árát a lakásokban érvényesíteni fogja. Hiányolta a pozíciójából adódóan, hogy nem látja tisztán a bevételeket és a kiadásokat a működési oldalon. Utóbbiban van egy biztos bevétel, a gépjárműadó, ami többé-kevésbé tervezhető. Elhangzott az iskola, óvoda és egyebek. Az egyebek közé lehet sorolni a városgazdálkodási, üzemeltetési részt, ami a szemétszállítást, közterületek fenntartását stb. foglalja magába. Van még egy probléma, a közbiztonság. Az oda költöző 6-8000 embernek a biztonságos életviteléhez szükségesek esetleg kamerák, parkőrszolgálat, rendőrőrs stb. Van adminisztrációs költség is, ugyanis meg fog növekedni az ezzel foglalkozó hivatali osztályok tevékenysége és azok költsége is. Nagyon örülne annak, ha látná a kerületbe költöző 15-20000 leendő lakóhoz tartozó igazgatási költségek kimutatását is. Szeretne egy olyan számítást, mely a kerületbe költöző lakosok által teremtett éves jövedelmeket és a hozzájuk tartozó kiadásokat is kimutatja. Ennek hiányában nem tud nyugodt lelkiismerettel dönteni. Dr. Novák Ágnes: Alapvetően nem ért egyet a szerződéssel, ami gyakorlatilag természetbeni vállalást jelent. Kivéve az a 100 millió forint, amit a Hartyán Nevelési és Oktatási Központ kap, illetve az a 94 millió forint, ami a bölcsődék és óvodák fejlesztésére lesz. Az összes többi esetében nem derül ki, hogy a saját telkén felépített saját intézménye milyen önkormányzati feladatnál vehető figyelembe. Báder György képviselő nem véletlenül firtatta a beépítettséget. Egy szót se lehet arról hallani, hogy a területből hány hektár lesz kialakítva telekké és milyen szintterületi mutatóval lesz beépíthető. Más helyeken azt csinálják, hogy kerülve minden vitát, a szintterületi mutatót megszorozzák x ezer forinttal. Egy Pest környéki faluban szintterületi mutató x 2000 forint, amivel egyszerűen lehet számolni. Ez önmérsékletre is inti a befektetőt, hogy ne akarja kizsigerelni a területet. Ne 2,2 szintterületi mutató legyen, hanem elégedjen meg egy 1,1 értékkel. Így a kerület élhetőbb marad, a költségeket csökkenti és nem biztos, hogy a projekt gazdaságtalanabb lesz. Fontosnak tartja, hogy az önkormányzatnak legyenek bérlakásai a területen. Az újpalotai lakótelepi bérlakásokból már kevés van. Ott a bérlakást akkor érdemes fejleszteni, ha nagyon korszerű és magas szintű panel felújítási programba kezd bele az önkormányzat. Itt lenne olyan lehetőség, hogy bérlakásokat szerezzenek. Amikor ezek a lakások megépülnek, akkor az újpalotai
64 lakások 0 forintért sem lesznek eladhatók. Meg lehet üzenni az ott élő embereknek, hogy most adják el, mert 5 év múlva nem tudják. Vizér Klára: Aláhúzza Dr. Novák Ágnes által elmondottakat. Több településfejlesztési szerződés kapcsán próbálták meggyőzni a többségben lévő képviselőket arról, hogy melyik a helyes szerződés metódus. A másik javasolt módozat szerint a szerződésről való tárgyalásnak az eredménye az legyen, hogy rögtön pénzt kapjon az önkormányzat. A vállalkozó egy elkülönített számlára tegye le azt a pénzt, amit az önkormányzat kialkudott. Ennek van egy nagyon egyszerű metódusa, nem kell rajta sokat variálni. Ez a szintterületi mutató x 2000 Ft/m2 vidéken, de lehet nagyobb összeget is meghatározni. Az említett módszer valóban szolgálja a kerület érdekeit, mert ebből a pénzből meg lehet valósítani azokat a szolgáltatásokat, melyekre szükség van. Nem kell milliárdos hitelekkel fejleszteni. Ezt az utat javasolják, és minden esetben süket fülekre találnak. Jelenleg van egy kitárgyalt szerződés, melynek a lényege, hogy a beruházó több száz millió forint értékben bizonyos közszolgáltatások megvalósítását vállalja. Ha ezek mégsem valósulnának meg, akkor maximum 100 millió forint értékben bánat pénzt vagy „kártérítést” fizet. Ha ezt nevezik jó tárgyalásnak és egy tárgyalássorozat kiharcolt eredményének, ez nagyon kevés. Felteszi a kérdést, hogy amikor leülnek a beruházókkal tárgyalni, kinek az érdekét képviselik. A lakosság érdeke, hogy „a pénzünkhöz jussunk, ne kelljen a pénzünk után futni, és ne kelljen azon remegni éveken át, hogy majd a beruházó megépíti az óvodát, megépíti a bölcsődét, megépíti a rendelőt, vagy esetleg beperkál a pénztárunkba 20 millió forintot, ha mégse tudja megtenni”. Nem érti, hogy a kerület vezetését milyen érdekek mozgatják. Úgy próbálják a képviselő-testülettel megszavaztatni az előterjesztést, mintha ez csúcsteljesítmény lenne. Kéri, hogy fogadják el László Tamás képviselő módosító javaslatait és a szerződés-tervezetet ebben a formában semmiképpen se támogassák. Mihály Zoltán: A hozzászólásában is azt hangsúlyozta, hogy a tárgyalások során elmentek-e a végletekig. Fontolóra kell venni a javaslatokat. A kerület vezetése lehet nagyon okos és határozott, de azt mondhatja a másik oldal, hogy nem ad semmit, mert ez neki nem éri meg. A kerületnek valóban a legmesszebb menőkig kell elmenni, de ugyanakkor ne riasszák el a beruházót, a projekt is valósuljon meg. Meg lehet nézni a Pestújhelyi kórházat, a kerület nem tud vele mit kezdeni, mert nincs rá érdeklődő, nincs befektető. Tóth Imre: Látni az ellenzék részéről az igazi vállalkozó barát hozzáállást. A napirendek elején lehetett hallani, hogy milyen a fejlesztési
65 elképzelése és jövőképe a baloldalnak. Hát azt is lehet látni, hogy az ellenzéké milyen. Az a fajta szokásos propaganda, ami országosan is zajlik, hogy mindent támadni, obstruálni, és semmiféle fejlődésnek utat nem adni, itt is jelen van az ellenzék részéről. A tárgyalási pozíció és a tárgyalás két különböző dolog. Az ellenzék részéről elhangzottak inkább diktátumok, nem tárgyalási alapok. Az előterjesztés egy olyan terület fejlesztését tartalmazza. ami a környezetében lévő lakások értékét növeli. Miből gondolják azt, hogy azok a kerületi lakosok, akik itt akarnak maradni, nem fognak tudni erre a részre költözni. Lehet, hogy éppen ez fogja az ingatlan piacot megmozdítani. A szerződésbe jó pár olyan garancia van beépítve, ami a befektetőt nem arra sarkallja, hogy a beruházástól elálljon, hanem inkább arra, hogy megépítse. Tudomása szerint jó pár milliárd forintos projektről van szó. Nem érti, a beruházónak miért lenne célja az, hogy 100 millió forintot fizessen kötbérre vagy kártérítésre. Ez a hozzáállás azt sugallja számára, hogy van egy fejlesztés, ami elindulna, és ez az ellenzéknek nem jó. A képviselő-testület már döntött arról a közlekedési koncepcióról, mely az ottani bekötő utak szélesítését tartalmazza. A Pólus II. és Asia Centerrel kapcsolatban a Szentmihályi út kiszélesítéséről is született már döntés. Kéri az előterjesztésben foglaltak támogatását, hogy fejlődhessen a kerület. Dr. Balogh András: Tóth Imre és az ellenzék között az a különbség, hogy az ellenzék lakosságbarát szeretne lenni, nem pedig vállalkozóbarát, de akár lehetne vállalkozó- és lakosságbarát is egyszerre. A vállalkozó előtt nem megalázkodni kell, és kiszolgálni minden igényét, hanem tárgyalni kell vele. Nem érdemes 3-400 millió forintot a zsebében hagyni, ha a nélkül is megvalósítja a projektet. Az ellenzék nem „Csernobil típusú” fejlődést szeretne, hanem nyugati típusút. Csernobilt is dicsőítették, hogy milyen hatalmas és jó projekt, és mi lett belőle. Lehet látni, hogy ebből a fejlesztésből is mi lesz. 3-400 millió forintot nem kell a vállalkozó zsebében hagyni. Báder György: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság elnöke részéről egy kis képzavart lát. Azt mondja, hogy az a vállalkozóbarát, aki lemond a saját érdekeiről. Az önkormányzat üzletfélként, gazdasági partnerként van benne ebben az üzletben. Ez nem arról szól, hogy mindent ráhagynak a vállalkozóra, és akkor lesz ami lesz, valami csurran-cseppen. Nem, ez egy teljesen egyenrangú üzleti tárgyalás. A lakosságbarát hozzáállás számára fontosabb, mert ez többet jelent. Ha ez a beruházás elkészül, utána a beruházók azt mondják, hogy másik területre mennek fejleszteni, és a kerületnek itt marad a kötelezettség, amit ennek az önkormányzatnak kell majd ellátnia. Itt
66 maradnak az iskolák, óvodák, sőt a közlekedés problémája is. A programban nincs benne, hogy ezt valamilyen módon kompenzációként kifizesse a vállalkozó a kerületnek. Ha ez nem vállalkozó barát hozzáállás, akkor mi? Elnézést, de ilyen őrültséget nem lehet mondani, „a kerület rovására vállalkozóbarátok vagyunk”? Hajdu László: Megadja a szót Tóth Imre képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra.
Tóth Imre: A kerületbe lakosokat hoznak. Az itt lévő adókból, a költségvetésből fejlesztik a kerület többi részét, így lehet az itt élőknek a barátja. Az, hogy mások ideológiákat és popolizmust fogalmaznak meg, vagy tenni is akarnak érte, az nem ugyanaz. Csodálkozik, hogy Báder György képviselőnek, aki a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság tagja, az előterjesztés címét elolvasva, ez az álláspontja. Báthory Erzsi: Minden nagy fejlesztés alkalmával felmerül benne Újpalota helyzete és sorsa. Ki az, aki el tud Újpalotáról menni az újonnan épült korszerűbb lakótelepre. Aki tud, az elmegy. Ott maradnak azok a panellakások, melyek le vannak robbanva és ezeket nagyon nehéz lesz eladni. Ha mégis sikerül, akkor az sejthető, hogy ki fog odaköltözni. Egészen biztos, hogy a lakásárak le lesznek nyomva, ugyanis nagy lesz a kínálat. Ez semmiképpen sem használ Újpalotának, de az sem, ha az átjárás nincs garantálva. Jónak tartaná, ha a 69-es villamos végigmenne a lakótelepen, majd az új lakóparkba. Lenne egy odavissza járás, egyfajta kapcsolat a két telep között. Ez fontos egy újpalotai lakosnak, garancia lenne arra, hogy ott még lehet élni. Goró Oszkár: Az nem demagógia, ha azt mondja, hogy az önkormányzatnak a kerület lakóinak az érdekét kell képviselnie. Tárgyaló félként az érdekeket csak addig lehet érvényesíteni, amíg nem hozzák meg a döntést. Ha kiadják az engedélyeket, akkor az önkormányzat már hiába próbálja az akaratát vagy jogát érvényesíteni. Például a Pólus Center és Asia Center esetében utólag hiába próbálja az önkormányzat azt a jogát érvényesíteni, hogy a Mogyoród útja felújításába szálljanak be, nem tudja. A két cég nem csak bevételt hozott a kerületnek, hanem a forgalmat is növelte a Nyírpalota úton és a Szentmihályi úton is. Nekik részt kellene vállalniuk abban, hogy tehermentesítsék a kerületet. Eszükbe se jut, hiszen ők vállalkozók, nekik nem érdekük. Időben kellett volna gondolkoznia az önkormányzatnak és kikötésként azt mondani, hogy akkor adja ki
67 az építési engedélyeket, ha megépül a Mogyoród útja. Így a beruházónak kötelessége lett volna megépíteni a Mogyoród útját, vagy nem lett volna üzlete, és a kerület semmit sem veszített volna, úgyis jött volna egy másik beruházó. Ebben az esetben is így kell gondolkozni. Ez egy jó, bevett módszer. Talán még más, szocialista vezetésű városokban is működik, de itt valahogy nem akar. Előre kell gondolkozni, és nem utólag kell a romokat takarítani. Ez nem vállalkozás, vagy fejlődés ellenesség, hanem a kerületi lokálpatrionizmus képviselete. Érvényesíteni szeretnék a jogaikat. Elsősorban az élhetőséget kell figyelembe venni, illetve azt, hogy ha egy több ezres városrész épül, az milyen egyéb terheléssel jár.
Milyen forgalomnövekedéssel jár, a kiszolgáló intézmények hogy fognak működni, hogy lehet tömegközlekedéssel megközelíteni stb. Ezt az ügyet komplexen kell megvizsgálni, és nem csak az adott területet figyelembe venni. Újpalotára, de még a XVI. kerületre is nagy hatást fog gyakorolni a lakópark megépülése. Az elhangzottak figyelembe vétele jelenti a kerületi lokálpatrionizmust. Hajdu László: Megadja a szót László Tamás képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. László Tamás: Kéri, hogy a módosító indítványairól külön szavazzon a képviselő-testület. Legalább azt fogadják el, hogy ezen a bizonyos sétányon a szabályozási szélességet növeljék meg olyan mértékben, hogy ott majd a későbbiekben valóban egy kötött pályás tömegközlekedést végig lehessen vezetni, zöldsávban. Legalább ennyire legyenek lokálpatrióták. Hajdu László: Megadja a szót az érintett cégek jelenlévő képviselőinek. Skultéti Gábor: A Manor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és jelen van dr. Széchenyi Péter a cég jogi képviselője. A terület tervezése közel 4 évig tartott. A tervező sok szempontot figyelembe vett, és mindezeket igyekezett beépíteni a tervbe. A Conet és Manor Kft. területe kb. 56 hektár, ebben benne vannak már az önkormányzatnak korábban átadott utak és véderdősávok is. A Conet Kft. egy modern info parkot szeretne létrehozni, konferencia- és sportközponttal, irodákkal. Kb. 3-3500 munkahelyet fog teremteni. A Manor Kft. területén elvileg 3000 lakás kialakítására van lehetőség, de ezzel nem szeretnének élni, kb. 2800 lakással elégedettek lesznek. A Rákospalotai határút mellett lesz egy kereskedelmi terület, ezzel kb. 6-800 munkahelyet fognak teremteni. Felmerült az, hogy a kerületnek miért éri meg a beruházás támogatása. Jelenleg a két beruházó
68 éves szinten kb. 70 millió forint telekadót fizet a kerületnek. Ha a beruházás megvalósul, akkor mai áron számítva legalább 200-250 millió forint építményadót fognak fizetni, emellett még a SZJA-ból és az iparűzési adóból is fog részesülni. Az alapintézményekkel kapcsolatban a szándékuk az volt, hogy a felépített óvodákat, bölcsődéket és egészségügyi szolgáltatásokat magánüzemeltetésben fogják működtetni. Ez nem azt jelenti, hogy például közoktatási szerződésben nem szeretnének az önkormányzattal megállapodni. Felmerült Újpalota sorsának a kérdése is. A civil szervezetekkel több alkalommal találkoztak. Szóba került, hogy a két területet össze kellene kapcsolni. Ennek megvalósítása egyrészt tömegközlekedéssel, járdákkal, kerékpáros közlekedéssel fog megtörténni. A villamossal kapcsolatos javaslatot a tervező megvizsgálta. A fővárossal és a BKV-val egyetértésben arra az álláspontra jutottak, hogy nem éri meg fejleszteni, többletszolgáltatást nem teremt a területen. Az a szerencsés vagy szerencsétlen körülmény, hogy az M0-s is megépült, illetve a Szentmihályi úthoz egy bekötőút épül. Ezt a terhet nem a beruházóknak kell elviselni, de ebből részt vállalnak azzal, hogy a főváros elvárásainak megfelelően a Szentmihályi utat, illetve a Rákospalotai határutat a területeik mellett 2x2 sávosra fogják bővíteni. Az útbővítés önmagában 7-750 millió forint költséget jelent, és a tömegközlekedés fejlesztéséhez is nem kis összeggel kell hozzájárulniuk. A beruházó ezzel a beruházással profithoz szeretne jutni, de ugyanúgy a kerület is, és a majdan itt lakók is profitálni fognak belőle. Van a településrendezési szerződés intézménye. Azt tudni kell, hogy azt a beruházók nem kötelesek megkötni. Sok esetben rákényszerülnek, ők is ezt tették. Jól felfogott érdekük, hogy a beruházást minél hamarabb el tudják kezdeni, de van egy bizonyos határ, amit nem tudnak, és nem akarnak átlépni. A kerülettel is hónapokig folytak a tárgyalások. A szerződés az utolsó lehetőségeket tartalmazza, figyelembe véve a főváros felé felmerülő kötelezettségeket, melyeket a beruházók vállalni tudnak. Kéri a szerződésben foglaltak támogatását, mert bíznak benne, hogy 3-4 év múlva elégedettek lesznek az eléjük tároló látvánnyal. Hajdu László: Megadja a szót László Tamás képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. László Tamás: Amikor a terület L4-esből L3-as övezetbe lett átsorolva, a telek értéke azonnal megtöbbszöröződött. Itt kezdődik a vita tárgya. Hajdu László: A előterjesztőnek, a zárszó megtételére.
vitát
lezárja,
megadja
a
szót
az
69 Gyurcsánszky János: Nem érti, miért tételezik fel, hogy a szocialisták nem a lakosság érdekeit nézik. Jelenleg könnyű 6 pontból álló módosító javaslatot benyújtani, és ha a szocialisták nem fogadják el, akkor „népellenségek és lakosságellenesek, nem az önkormányzat érdekeit, hanem a vállalkozókat szolgálják”. Ezt el kell fogadni, mert ez a gyors beruházás megvalósulásának a feltétele. Az önkormányzat is jól jár. Ha bármelyik pontot kihagynák, annak az lenne a vége, hogy „a szocialisták megfúrták azt, ami a lakosság érdeke”. Egyszer régebben a társasházi felújításokra 50 millió forintot javasolt, erre Lillik György, volt képviselő társa azt mondta, legyen 300 millió. László Tamás képviselő társa javasolhatott volna még 3 pontot, akkor még inkább lakosság barát lenne, mint az önkormányzat. Úgy tárgyaltak a beruházókkal, hogy az utolsó percig még 94 millió forinton is alkudoztak annak érdekében, hogy legyen egy 30 + 20 személyes átmeneti elhelyezésre szánt bölcsőde és óvoda. Ezek után mondták azt a beruházók, hogy nem tudnak tovább menni. Azt gondolják, hogy ha a beruházók holnapután elmennek, akkor a területen további 10 évig nem fog történni semmi sem. Ez nem biztos, hogy így lesz. A közlekedést illetően az M0-s könnyít, mert a lekötés el fog készülni ebben az évben. Aki a város túlsó végéről fog bejönni, az „lecsorog” az M0-s lekötéséről és elmegy a Határút mellett, egészen a városközpontig. Nem fog akkora forgalmat generálni, de ebben az esetben is a „puding próbája az evés”. Mindent megpróbáltak megtenni, és mindenki saját belátása szerint döntsön. Hajdu László: Szavazás következik a módosító indítványokról. Megadja a szót Mihály Zoltán képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. Mihály Zoltán: Kéri, hogy valamilyen formában tudassák azt, hogy miről szavaz a képviselő-testület. 2-3 szóban, például úgy, hogy utcabővítés, tömegközlekedés stb. Hajdu László: Megadja a szót Ambrus János képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. Ambrus János: A KVKB 82/2009. (VI.19.) számú határozata gyakorlatilag ugyanaz, mint László Tamás képviselő úr egyik javaslata, a szerződés 19.3. pontjára vonatkozik. Tartalma szerint az önkormányzat látná el a bölcsődék üzemeltetését, ezzel biztosítva az alapfokú ellátási kötelezettségét. Hajdu László: Megadja a szót László Tamás képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra.
70
László Tamás: Szeretné, ha az általa készített előterjesztésről szavazna a képviselő-testület. Hajdu László: Felkéri jegyző urat, hogy ismertesse a módosító indítványokat. Dr. Nagy Antal: Ismerteti László Tamás képviselő módosító indítványait. Hajdu László: Előterjesztő nem támogatja az indítványokat, kéri a szavazást.
408/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy Újpalota Parkváros területén a 69-es villamosnak a Szentmihályi út – Rákospalotai Határút sarkáig való továbbvezetéséhez és megállók, illetve végállomás, továbbá a Szentmihályi út – Rákospalotai Határút csomópontjában egy minimum 200 állásos P+R parkoló létesítéséhez szükséges szabályozási szélességet és közlekedési területet a fejlesztési területen belül biztosítson. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 10 tartózkodás) 409/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a Manor Kft, a Conet Kft., Budapest Főváros Önkormányzata és a XV. kerületi Önkormányzat között megkötendő településrendezési szerződés 14. Tömegközlekedés fejezetében vállalt évi bruttó 25 millió forintos hozzájárulást meg kell növeli évi 50 millió Ft-ra a 14.1., 14.2., 14.3., pontok egyéb rendelkezéseinek változatlanul hagyása mellett. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 4 ellenszavazat, 12 tartózkodás) 410/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a háromezer lakáshoz a befektetők a létszámmal arányos, illetve a körzetbe települők valós igényeit kielégítő közintézmények – bölcsőde, óvoda, iskola, gyógyszertár, orvosi rendelő stb. – megépítését vállalják, azokat azok megépülte után a XV. kerületi Önkormányzat rendelkezésére bocsátják.
71 (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 10 tartózkodás) 411/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a Manor Kft, a Conet Kft., Budapest Főváros Önkormányzata és a XV. kerületi Önkormányzat között megkötendő településrendezési szerződés keretében épülő lakások minimum 10%-a bérlakás – ennek minimum 30%-a szociális bérlakás – jelleggel épüljön, a XV. kerületi Önkormányzat részvételi jogának biztosításával. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 6 ellenszavazat, 10 tartózkodás) 412/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a Manor Kft, a Conet Kft., Budapest Főváros Önkormányzata és a XV. kerületi Önkormányzat között megkötendő településrendezési szerződés 21. pontjában szereplő kötbérigényt ki kell terjeszteni a közintézményekre is, és a szerződésszegésenkénti kötbér összegét fel kell emelni 100 millió forintra. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 11 tartózkodás)
Dr. Nagy Antal: A 6. módosító indítvány oka fogyottá vált, hiszen az előző módosító indítványokat a képviselő-testület nem fogadta el. Ismerteti a KVKB 82/2009.(VI.19.) számú határozatát. Hajdu László: Előterjesztő nem támogatja, hiszen alapítványi iskolának a működését az önkormányzat nem felügyelheti, legfeljebb közoktatási megállapodást köthet. Kéri a szavazást. 413/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem erősítette meg a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság 82/2009. (VI.19.) sz. határozatát. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 10 tartózkodás) Hajdu László: Kéri az előterjesztésben szereplő határozati javaslatokról a szavazást. 414/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t
72 A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Manor Hungary Kft., a Conet Kft., Budapest Főváros Önkormányzata és a XV. kerületi Önkormányzat között kötendő településrendezési szerződést jelen tartalmával elfogadja. A szerződés megkötésére a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyását követően kerülhet sor, amennyiben a kerületet érintő feladatokat nem érinti és a feltételrendszer változatlan marad. Felhatalmazza a polgármestert a településrendezési szerződés aláírására. Felelős: polgármester Határidő: a szerződés aláírására a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyását követő 3 hét (Jogszabályi hivatkozás: 1997. évi LXXVIII. tv. 30/A.§) (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 415/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület a Budapest Főváros Önkormányzata, a Manor Hungary Kft. és a Conet Kft. közötti településrendezési szerződés tartalmát egyetértően tudomásul veszi. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 24. (Jogszabályi hivatkozás: 1997. évi LXXVIII. tv. 30/A.§) (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
11. Előterjesztés a Kékdunapart Ingatlanforgalmazó Kft. fejlesztési területével kapcsolatban megkötendő csereszerződésről (Ikt.sz: 80186/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Hajdu László: Megadja a szót az előterjesztőnek, szóbeli kiegészítésre. Gyurcsánszky János: Kiosztásra került a 80-108/a/2009. számon egy módosító indítvány, mely a pénzügyi helyzetről rendelkezik, amit az önkormányzatnak kell majd ÁFA-ként befizetni. Az előterjesztés világos képet mutat a jelenlegi helyzetről és a jövőbeni elképzelésekről. Az önkormányzat egy peres ügyet szeretne lezárni, mely a környék fejlődését is korlátozta a Késmárk utca vonalában. Több célt érnek el. Az út felszabadul, majd önkormányzati tulajdonba kerül, és egy telekingatlan jön létre, mely a Kékduna Kft. tulajdonába kerül. Rendeződnek a viszonyok, vagyis a pertől elállva a kerületet ez a tehertétel nem nyomasztja tovább. Minden null szaldóra van elkészítve. Föld-, ingatlan értékben
73 egyenlítik ki az árakat és az ÁFA-t kell még befizetni, hogy adótartozása ne legyen az önkormányzatnak. Ennek ez a megállapodás eleget tesz. Az előterjesztésnek ebben a formájában a szerződésről kell dönteni és az ÁFA átutalásához a szükséges forrás biztosításáról. Kéri az előterjesztésben foglaltak támogatását. A Hajdu László: Megadja a szót a szakbizottságok elnökeinek. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 3 tartózkodással támogatja az előterjesztésben foglaltakat. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 2 tartózkodással támogatja az előterjesztésben foglaltakat. Hajdu László: Kérdések, hozzászólások nincsenek. Lezárja a vitát, az eredeti határozati javaslatokról kéri a szavazást. 416/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Kékdunapart Ingatlanforgalmazó Kft.-vel kötendő csereszerződés értelmében fizetendő 3.634 eFt ÁFA- többletet a 2009. évi költségvetés I. sz. módosításában az általános tartalék terhére betervezi. Felelős: polgármester Határidő: költségvetés I. sz. módosítása (Jogszabályi hivatkozás: 11/2008. (V.15.) ök. rendelet 3/26 B melléklete) (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 10 tartózkodás) 417/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Kékdunapart Ingatlanforgalmazó Kft.-vel kötendő csereszerződés 3. pontját a következő szövegrésszel kiegészíti: „ A (91135) helyrajzi számon, kivett, útként nyilvántartott ingatlant az Önkormányzat a Kerületi Városfejlesztési és Építési Szabályzatról szóló 11/2008. (V.15.) ök. rendelet 3/26/B melléklete alapján forgalomképtelen vagyonkörből kivonta”. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 24. (Jogszabályi hivatkozás: 11/2008. (V.15.) ök. rendelet 3/26B melléklete) (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 10 tartózkodás)
74
12. Előterjesztés Budapest XV. kerület Vácrátót tér és környéke Közvágóhíd u. – Vácduka u. – Árokhát u. – Károlyi S. u. – Vághó F. u. – Vácegres u. által határolt terület Kerületi Szabályozási Tervének koncepciójára (Ikt.sz: 80-166/2009. sz. anyag) Előadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Hajdu László: Megadja a szót az előterjesztőnek, szóbeli kiegészítésre. Gyurcsánszky János: Az előterjesztés a KSZT koncepciójára vonatkozik. A legfontosabb kontúrokat szeretnék meghatározni egy fejlesztési elképzeléssel. A tulajdonos még nem határozta el, hogy az iskolát fejleszti, de ha a feltételek rendelkezésre állnak, meg fogja tenni. A háttérben a Bogáncs utcai iskola fejlesztése szerepel. A cél, hogy megfelelő módon legyen a beépítésre, a telekalakításra és majdan olyan feltételek megteremtésére lehetőség, ami az iskola komplex működésének eleget tesz. A fejlesztés eredményeként a tagintézményekben megvalósul az oktatás egészen a 3 éves, óvodás kortól az érettségiig. Ennek kapcsán a túlzsúfolt Sződliget utcai iskolát meg lehet szüntetni, mely tulajdonosi döntés lesz, nem a koncepció része. Ebben a körzetben az iskolai férőhely szám rendelkezésre áll. Fontosnak tartják, hogy a Vácrátót téri játszótér a jelenlegi nagyfelületű intézményi zöldből közkert besorolást kapjon, mely garanciát jelentene arra, hogy ebből a területből nem lesz vállalkozói terület. Hasonlóképpen a Közvágóhíd téren is közkert besorolást akarnak adni a területnek. A park felújítása elegáns és szép pihenőhelye lehet az ott élőknek. Kéri az előterjesztésben foglaltak támogatását. Hajdu László: Megadja a szót a szakbizottságok elnökeinek. Árkosi Sándor: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat. A bizottság hozott egy másik határozatot is, melyben felkéri a polgármestert, hogy készíttessen tájékoztatót a képviselő-testület ülésére arról, hogy a Károly Róbert Iskola bővítése a Kerületfejlesztési Koncepcióban milyen szinten és ütemezésben szerepel. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat.
75
Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodással támogatja az előterjesztésben foglaltakat. Hajdu László: Kéri a kérdéseket.
Dr. Novák Ágnes: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság által hozott határozatban foglaltakat megkaphatják-e, mely a kerületfejlesztési koncepció és az iskolabővítés összhangjáról szól. Hol van a tájékoztató és mikor kapják meg? Vizér Klára: A Bogáncs utcai iskola fejlesztése napirenden van. A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság ülésén is beszéltek róla, hogy szeretnének valamit hallani a hátteréről. A fejlesztés mögött feltételezi, hogy vannak indokok. Mi indokolja a fejlesztést? Sajnos főépítész úr a bizottsági ülésen erről nem tudott tájékoztatást adni. Szabályozási tervet készíteni egy területre, az rendben van, de mi indokolja az iskola fejlesztését? Hajdu László: A kérdéseket lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek, válaszadásra. Gyurcsánszky János: Még nincs olyan tulajdonosi döntés, hogy a Károly Róbert Iskola fejlesztését meg kell kezdeni, és nincs erre vonatkozó finanszírozott tervelőkészítés sem. Ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztak vele. Elnök-igazgató úr tájékoztatta a szakmai kapcsolattartót, alpolgármester urat és a vezetőséget, hogy az iskola, a tanulók és szülők nagyon érdekeltek egy komplex oktatási-nevelési központ létrehozásában, amely magas színvonalon tud eleget tenni a jelenlegi oktatási-nevelési feladatának. Még létszámban fogadni képes esetleg új fejlesztési területeket is, esetleg megosztva a Kossuth NOK-kal. Jelenleg nincs benne a kerületfejlesztési koncepcióban, de benne lesz. Ha sikerül megvalósítani az összkomfortos, minden igényt kielégítő oktatási-nevelési központot, lehetőség nyílhat arra, hogy a Sződliget utcai iskolát megszüntetik – elnök-igazgató úr támogatása is erre irányult – és más jellegű intézményt vinnének oda. A régi épület már meglehetősen zsúfolt, tovább már nem fejleszthető és a közlekedés sem a legjobb. A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és
76 Környezetvédelmi Bizottság döntését 2 nap alatt nem lehet végrehajtani, ezért a tájékoztató még nem készült el. Hajdu László: Hozzászólások következnek. Dr. Balázs Zoltán: Alpolgármester úr is úgy fogalmazott, hogy a tervek megvannak és ez csak egy koncepció. Az előterjesztésnek jelenleg nem látja értelmét, hiszen olyan részek hiányoznak, melyek nélkül nincs megoldás. Még nem biztosak abban sem, hogy a Károly Róbert Iskolát akarják-e költöztetni vagy sem. Nem tudják biztosan, hogy az integrált iskolának pontosan mik az előnyei és hátrányai, még nem látják azt, hogy a Növényolajgyár területére megkötött településrendezési szerződés alapján épített lakópark hogy illeszkedik be az ottani fejlesztésbe, a kerület oktatási koncepciójába. Azt sem tudni még, hogy a Sződliget utcai épületnek mi lesz a sorsa, ezt a lakosság meg fogja tőle kérdezni. Készül egy IVS, nemsokára lakossági fórum lesz megtartva a Sződliget utca és környékének rendezése tárgyában. Nem tudja, hogy ott mit fognak mondani a kiürített épület sorsával kapcsolatban. Ezt egyenlőre egy sok ismeretlenes egyenletnek gondolja, aminek nincs megoldása. Nem tud döntést hozni, mert az előterjesztés homályos gondolatokat tartalmaz. Elnök-igazgató úrnak biztosan van konkrét koncepciója, de ezt még meg fogják vitatni. Vizér Klára: Úgy tűnik, hogy Molnár István elnök-igazgatónak jó érvényesítő képessége van a saját frakcióján belül, illetve a városvezetésnél. A józan paraszti ész azt mondja, hogy akkor elnök-igazgató úrnak, mint képviselőnek be kellett volna nyújtania egy indítványt arról, mit szeretne. Milyen elképzelése van a Sződliget utcai és Bogáncs utcai iskolákkal kapcsolatban és ezt az illetékes szakbizottságoknak meg kellett volna tárgyalniuk. A képviselő-testületnek egy támogatói határozatot kellett volna hoznia, mely a kerület közoktatási koncepciója szerint jó elképzelés és beilleszkedik a városfejlesztési koncepcióba is. Utána lehet egy szabályozási tervet készíteni, de ez nem így történik. Jelen előterjesztés előadója is azt mondja, hogy elnök-igazgató úrtól ezt hallotta, és utána elmondja, hogy mit akar. Véleménye szerint a képviselő-testületnek és a városvezetésnek nem így kellene működnie. Ez már valóban „kukacoskodás”, de azt a bizonyos tervet, amit a lakossági fórumon bemutattak, ki fizette és mennyibe került, a szabályozási tervet ki fogja elkészíttetni és mennyiért? Molnár István: Fordítva ülnek a lovon. A Sződliget utcában készült egy tornacsarnok, melynek a tervét ő készítette el, a szülők és szakképzés
77 által támogatott pénzből. Az önkormányzatnak nem került semmibe. Pályázni tudtak és a tornacsarnok megépült, az biztos. Ezt már más is kérdezte, hogy a szabályozási tervet ki készítette? Visszakérdez, kinek a vagyona lesz? Molnár Istváné? Nem, az önkormányzaté, senki se fogja a sírba vinni magával. El lehet jönni az iskolába, meg lehet nézni a terveket. Mi indokolta az egészet? Pedagógiai indokai vannak, egy helyen legyen az egész folyamat, mert akkor jobban lehet nevelni és jobb munkát lehet végezni. A Sződliget utcai iskola a kerület legjobb iskolája, de valamikor ott 4 osztály működött, jelenleg 14 osztály működik, kinőtték. Szívesen lát mindenkit és szívesen elmondja, hogy ez a szerkezet miért olcsóbb, mint a többi. A szakképzési keret régebben nem volt annyira kötött. Még mindig van 6 millió forintja, amit elkölthet, ebből fizette ki a 14 millió forintot. 8 millió forint áll rendelkezésre, tervezésre. Nem kivitelezési tervek vannak. A régi épület beázik. Szigetelni lehet, vagy könnyű szerkezetes tetőt lehet ráhúzni, erre is meg van a költségvetés. Az ablakok kiesnek, a költségvetés meg van rá, hogy lehet kicserélni. Nem az önkormányzattól kér, hanem előteremti a rávalót. Mire ez az egész beruházás megvalósul, már nyugdíjban lesz. A kerület gyerekeinek készül. Ne úgy ítélkezzenek, hogy Molnár István MSZP-s, ezért valósulhat meg a fejlesztés. Hajdu László: Megadja a szót Vizér Klára képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: Arra senki se utalt, hogy Molnár István képviselő úr MSZP-s. Azt kérdezte, és nem kapott rá választ, hogy miért nem terjesztett a képviselő-testület elé egy közoktatási koncepciót, melyben leírja, hogy mik a tervei. Ezt miért nem hagyatja jóvá a képviselő-testülettel? László Tamás: A koncepciót megnézve, látszik a rajzokból, hogy a szabályozási terv nem szól másról, mint ennek az egyetlen egy épületnek a tervezéséről. I15-ös, intézmény övezetben 35 %-os beépítést lehet készíteni, 9 méteres építmény magasságot lehet megvalósítani. A két érték nem illik össze. A 9 méteres építmény magasság maximum 3 szint, plusz még tetőtér beépítés. 1,2 szintterületi mutatónál nem lehet több. Az egész gigantomán elképzelést mutatja, hogy a 35 % mellé odarendelik a 2-es szintterületi mutatót. Ez annyit jelent, mintha ide egy 5 szintes épületet lehetne felépíteni. Molnár István: Ne haragudjon, de ezt a tervet más építész készítette, nem ön, a lángelme!
78 Hajdu László: A szó László Tamás képviselőnél van! László Tamás: „Molnár elvtárs! Nem tudom, hogy ön mit képzel magáról! Egész egyszerűen, ha a 3-at összeszorzom a 0,35-tel, akkor 1,05 jön ki, nem 2! Itt van az alapvető probléma! Az, hogy ön engem lehülyéz itt nyílt színen, ez egy egészen sajátságos megoldás. Nyugodtan kimehet. Haláli egy társaság önök, ne haragudjanak! Tényleg egészen elképesztő!” Nem foglalkoznak egyáltalán azzal, hogy mi legyen lakótelepi épületekkel, amivel egy érdekes innovációt lehetne készíteni. Le van rajzolva ugyanaz a házsor, parkolóval és némi zöldfelülettel. Ezzel csodákat lehetne művelni, ha önöket ez érdekelné és ha valóban a szabályozási terv ennek a körzetnek a megoldásáról szólna. Nem erről szól, hanem arról, hogy lehet bekebelezni a sportudvarát az iskolának, cserébe elvenni az óvoda telkének a felét és oda áttenni ezt. Úgy látja, hogy itt arányossági problémákról van szó. Valóban hiányzik a koncepció, és az, hogy milyen pedagógia dolog van a háttérben. Ez nincs megfogalmazva. Nem véletlenül kérték azt, hogy előbb a koncepciót kellene meghatározni és annak pedagógia okait, majd utána lehet erről beszélgetni. A végén kiderül, hogy a végén a Sződliget utcai iskola eladása a cél. Nincs semmilyen koncepció. Kéri azt a 40 másodpercet, amit Molnár úr-elvtárs elvett, mialatt lehülyézte. Dr. Novák Ágnes: Azt hallották, hogy ez a fejlesztés nem szerepel a kerületfejlesztési koncepcióban. Sem a Szlacsányi Ferenc utca, sem a Csővár utca, sem a Leánder sétány lakói nem kértek szabályozási tervet, mégis készül. Ha már így van, akkor arról beszéljenek, hogy ez miért fontos. Valószínűleg azért, mert iskolafejlesztésről van szó. Számára érdekes, hogy Molnár István képviselőnek van egy komplett terve, ami viszont nem illeszkedik a szabályozási tervhez. Arra kíváncsi lenne, hogy magánpénzből vagy közpénzből készíttette-e a tervet. Magánpénzből bármit meg lehet tervezni, de közpénzből csak a szabályozási tervnek megfelelően lehet tervezni. Ez a volumen már közbeszerzés alá tartozik, vagyis a közbeszerzési eljárás az ilyen volumenű épületekre ma már országos nyilvános tervpályázatot jelent. Ezt úgy kell kezdeni, hogy a szabályozási tervben eldöntik, hogy milyen beépítési módokat engednek, majd arra kell egy országos, nyilvános tervpályázati eljárást folytatni. Ha nem így történik, akkor az eljárás törvénytelen lesz, nem lehet engedélyezni a tervet. Erre felhívja a figyelmet. Az Építésügyi Osztályon elterjedt nézet, hogy az MSZ szabványok nem érvényesek. Felhívja a figyelmet, hogy az oktatási épületekre érvényesek az MSZ szabványok, az OM rendelet helyett visszahozták az épületre, a telkére és a városépítési környezetére. Nem hagyná azt sem figyelmen kívül, hogy itt lakók vannak, családi házak hátsó kertjei. Itt egy útnak a forgalomképtelen vagyon kivonására van kísérlet, telekösszevonásra, ezzel a csatlakozó családi házak hátsó
79 kertjei válnak használhatatlanná. A parkolási problémákról már nem beszél, hiszen igazgató úr is tiltakozott az ellen, hogy annyi parkolót elhelyezzenek, mint amit előír a szabvány. A lakossági fórumon jelezte, hogy nem ért egyet a mélygarázzsal. Felhívja a figyelmet, hogy a törvényes eljárást tartsák be, és az itt élők érdekeit is vegyék figyelembe. Jelenleg egy nem létező koncepcióról vitatkoznak, a törvénytelenségbe csúsznak bele, ezt meg fogja akadályozni. Hajdu László: Megadja a szót László Tamás képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra. László Tamás: Nem tudja, hogy meddig süllyednek még. Kezdődik a vallásgyalázással, fenyegetőzéssel, nyíltszínű hülyézéssel, majd Tóth Imre képviselő megkérdőjelezi az igazmondását bárkinek. Hihetetlen, meddig süllyednek! Dr. Balogh András: Molnár István képviselő úr azt mondta, hogy László Tamás képviselő építész létére, „ilyen hülye”. Felkéri polgármester urat, hogy legalább egyszer utasítsa helyre Molnár István képviselő urat. Állandóan „beleüvölt” az ellenzék hozzászólásába, állandóan megjegyzése van. Szeretné ha nem csak az ellenzék lenne rendre utasítva. „Amit mondott, óriási hangerővel, óriási zagyvaság volt”. Hajdu László: A vitát lezárja, megadja az előterjesztőnek a szót a zárszó megtételére. Gyurcsánszky János: Azzal kezdte a mondanivalóját, hogy jelenleg KSZT koncepció készül, nem KSZT, nem fejlesztési terv, nem oktatáspolitikai elképzelés. A koncepciót terjeszti elő, azért hogy a KSZT készítése elinduljon. A környéken lévő minden elemre kitér a koncepció, a közparkra, az intézményi területre, a zártsoron beépített épületekre, még a fasorok rehabilitációjára is. A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság 78/2009.(VI.19.) számú határozatát nem támogatja, mert nem itt van a helye. Mindent lehet mondani pro és kontra, de László Tamás képviselőnek „akkora az arca, hogy nem fér a fejére”. Iszonytató, amit egész nap hallottak, vagy győzelmi mámorban úsznak, vagy a másik oldalt becsülik le. Nem tudja mitől van, de így van. Önmérsékletet kér. Hajdu László: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság 78/2009.(VI.19) számú határozatában végrehajtásra 1 nap határidőt szabtak meg arra a feladatra, ami 3-4 hétig tartana. Ez így
80 teljesíthetetlen. A bizottság ne űzzön magából viccet, de ennek ellenére elvégzik a feladatot. Megadja a szót az előterjesztőnek. Gyurcsánszky János: Ebben a formában nem támogatja a KVKB határozatát. Hajdu László: Kéri a szavazást a KVKB 78/2009.(VI.19.) számú határozatáról, előterjesztő nem támogatja.
418/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem erősítette meg a KVKB 78/2009. (VI.19.) sz. határozatát. (Szavazati arány: 8 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 10 tartózkodás) Hajdu László: Kéri az eredeti határozati javaslatról a szavazást.
419/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Bp. XV. ker. Vácrátót tér és környéke Közvágóhíd u. – Vácduka u. – Árokhát u. – Károlyi Sándor u. – Vághó F. u. – Vácegres u. – Szántóföld u. – Szlacsányi u. – Közvágóhíd u. által határolt terület továbbiakban Kerületi Szabályozási Tervének koncepciójával egyetért. Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: polgármester Határidő: 2009. július 6. (Jogszabályi hivatkozás: 1997. évi LXXVIII. tv. 6.§ (1) bekezdése) (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
13. Előterjesztés a Bp. XV., Pázmány Péter u. 41. és 43/a szám alatti ingatlanok értékesítéséről (Ikt.sz: 80-167/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester
Gyurcsánszky János: Megadja a szót az előterjesztőnek, szóbeli kiegészítésre.
81 Király Csaba: Az előterjesztésben minden információ szerepel. A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság versenytárgyalásra javasolja kiírni a telket, az értékbecslésben meghatározott áron. Kéri az előterjesztésben foglaltak támogatását. Gyurcsánszky János: Kéri a képviselő-testületet, hogy megfelelő hangnemben vitatkozzanak. Megadja a szót a szakbizottságok elnökeinek.
Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan támogatja az előterjesztésben foglaltakat. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 3 tartózkodással támogatja az előterjesztésben foglaltakat. Gyurcsánszky János: Kérdések következnek. Dr. Novák Ágnes: Van-e konkrét igény a telekrészre vagy ingatlanhányadra? Mitől olyan fontos jelenleg egy változtatási tilalom, valamint szabályozási terv készítése alatt álló ingatlanhányad értékesítése? Gyurcsánszky János: A kérdéseket lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek, válaszadásra. Király Csaba: Bízik benne, hogy a változtatási tilalom nem tart sokáig, és ez év második felében a képviselő-testület elé kerül az a szabályozási terv, ami biztosítja majd az ingatlanhányad értékesítését. A költségvetésben ingatlan elidegenítésből 250-270 millió forintot irányoztak elő, tehát szükség van az értékesítésre. Két érdeklődő volt, akik vállalkozást szeretnének ott létrehozni. Remélhetőleg a versenytárgyalásra is jelentkezni fognak. Gyurcsánszky János: Hozzászólások következnek. László Tamás: Ilyen előkészítetlenül és koncepció nélkül nem lehet ingatlannal foglalkozni. Először elő kell készíteni a területet, fel kell szabadítani, meg kell határozni a célt, és ezek alapján lehet vevőt találni. Osztatlan telekre és teljesen zagyva módon versenytárgyalást kiírni nem lehet. Egészen el van
82 képedve ezen az eljáráson, ezért nem lehet telket eladni. Az egész területet fel kell értékelni, mely alatt nemcsak az értékbecslést érti, hanem azt, hogyha a Pázmány Péter utca és a vasút közötti területre szabályozási terv készül, akkor arra egy koncepciót kell készíteni. Egységesen kell megpályáztatni, melynek egy része ez az ingatlanhányad. Véleménye szerint, ha kiragadnak egy telket, „fiaskóval végződik az előkészítés”. Dr. Novák Ágnes: Amíg változtatási tilalom alatt áll a terület, munkahelyi övezet. A szabályozási terv szerint intézményi övezet lesz belőle.
Az a vállalkozó, aki a versenytárgyalásra jelentkezik, mit fog venni, munkahelyi vagy intézményi övezetben lévő területet? Milyen tevékenységet végezhet rajta, munkahelyi vagy intézményi övezetben lévő tevékenységet? Utóbbin nem lehet gépkocsi szerelő-, karosszéria-, gumi műhelyt létrehozni, munkahelyi övezetben lehet. Ezt így eladni nem fair. Ha a vállalkozó megveszi a telket, és nem akar építeni, az nem probléma, mert változtatási tilalom alatt áll. Munkahelyi övezetben áll, ezért például autószerelő műhely létrehozására az Igazgatási Osztály kiadja a működési engedélyt, de ha intézményi terület lesz, akkor fog igazán csodálkozni, mert mellette olyan tevékenységek lesznek engedélyezve, melyek mellett ő ezt nem csinálhatja. Lehet, hogy ebből még probléma lesz. Amíg ez nem tisztázódik, vagy a versenytárgyalási szerződésbe nem kerül bele az, hogy ez intézményi terület, ahol az OTÉK szerint a következő tevékenységek megengedettek, addig ez nem fair. Kabaré, hogy tulajdonhányadot akarnak értékesíteni. Dr. Balázs Zoltán: Elhangzott a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén, hogy szükség van az értékesítésre, mert megtervezett ingatlanhasznosításból származó bevételekre van szükség. Ez méltányolható szempont, de emlékezteti képviselőtársait, hogy a múltkori testületi ülésen elfogadtak egy közép- vagy hosszú távú kerületfejlesztési koncepciót, melynek a tartalma, hogy dinamikus konszolidációs stratégiát követnek. Ez azt jelenti, hogy a képviselő-testület mondja meg, hogy egyes területeken mit szeretnének. „Nem lehet a teljes inkonzisztencia ódiuma nélkül azt mondani, hogy márpedig ezt a területet eladjuk, úgy ahogy van, valakinek”. Ezzel ellentmondanak annak a döntésnek, amit a múltkor a képviselő-testület elfogadott. Ha valaki a Rákos úton végigmegy, akkor látja, hogy milyen nehezen lehet közlekedni, az ott lévő áruforgalom miatt. A Pázmány Péter utcában ne legyen ez. Folyik a MÁV rekonstrukció. Jó lett volna tudni azt, hogy ez az értékesítés hogy illeszkedik bele. Nem az eladás ellen van az ellenzék, arról van szó, hogy „ne köpjük magunkat
83 szembe”, mert a múltkor elfogadtak egy jobb döntést, és az már senkit sem érdekel. Véleménye szerint ebben a formájában nem szabad megszavazni az értékesítést. Mihály Zoltán: Szokott arra járni és nincs túl jó véleménye az ingatlanról. Annak örülne, hogyha erre majd vevőt találnak. Véleménye szerint elég komoly tehertől szabadulna meg az önkormányzat, ha sikerül eladni. Mindkét oldal által meggyőzhető. A környéken van még több önkormányzati ingatlan, ami értékesíthető? Attól tart, hogy ott csak egy ilyen ingatlan van, ráadásul egy nyeles telek, amivel nem lehet mit kezdeni. Úgy gondolja, hogy ezért akarják eladni.
Vizér Klára: Elhangzott László Tamás és Dr. Novák Ágnes képviselőktől, hogy nincs egy átfogó elképzelés, talán Gyurcsánszky János bólintott is a hozzászólás alatt. A költségvetésben van egy olyan tétel, hogy ingatlaneladásból mekkora összeget kell prezentálni, de nem biztos, hogy ennek az ingatlannak az eladásából kellene befolynia a szükséges összegnek. Visszatér az előző napirendhez, mert itt kapcsolódik a kettő. Gyártják az előterjesztéseket, melyeket rendre levesznek napirendről, és esetleg tesznek rájuk egy-egy lekicsinylő megjegyzést. Megkérdezi Molnár István képviselő urat, polgármester úr miért nem mondta neki, hogy készítsen egy előterjesztést, melyben feltüntetésre kerül, hogy miért akarja az iskolája bővítését. Ha esetleg elnök-igazgató úrnak erre se ideje, se kapacitása nincs, megkérhette volna az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztályt, hogy segítsenek neki ebben és ezt beterjeszthette volna a képviselőtestület elé. Molnár István képviselő körül még 14 ember ül, úgyis megszavazták volna. Mitől félt? Koncepció nélkül dobálnak be ilyen szabályozási terveket, összevissza. Semmiféle átgondolás nincs mögöttük. Előzőleg egy iskolabővítésről volt szó, most egy eladásról. Dr. Novák Ágnes képviselő által felhozott érvek súlyosak. Ha nincs benne a meghirdetésben, hogy milyen besorolásba van az övezet, az egy súlyos etikai kérdést is felvet. Az önkormányzat nem látja el a potenciális pályázókat a megfelelő információkkal. Ezt nagyon fontosnak tartja, nem fogja támogatni az eladást, és ügyrendben javasolja, hogy vegyék le napirendről az előterjesztést. Gyurcsánszky János: Arra bólintott, hogy a kiírásban benne kell lennie az övezeti besorolás tényének. Megadja a szót Dr. Novák Ágnes képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra.
84 Dr. Novák Ágnes: Addig nem lehet benne a kiírásban az övezeti besorolás ténye, amíg a képviselő-testület nem döntötte el, hogy intézményi övezet lesz. „Nem írhat bele semmit, innentől kezdve pedig átverés”. Gyurcsánszky János: képviselőnek, ügyrendi hozzászólásra.
Megadja
a
szót
Vizér
Klára
Vizér Klára: Ügyrendben kérte, hogy vegyék le napirendről az előterjesztést, ne döntsön most a képviselő-testület. Gyurcsánszky János: Az előterjesztő nem támogatja az ügyrendi javaslatot, kéri a szavazást.
420/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy levegye napirendjéről a „Bp. XV., Pázmány Péter u. 41. és 43/a szám alatti ingatlanok értékesítéséről” c. előterjesztést. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 5 tartózkodás) Gyurcsánszky János: A képviselő-testület nem fogadta el az ügyrendi javaslatot, kéri a további hozzászólásokat. Báder György: Amikor a Szociális Foglalkoztató elhelyezéséről volt szó, ez az ingatlan nem jutott senkinek se eszébe. Az ingatlan és környezetének az adottságai teljesen megfeleltek volna a Szociális Foglalkoztató elhelyezésére, és lényegesen kevesebbe került volna. Jó lenne most már látni a kerület meglévő vagyonát, hogy az ilyen ötletek megvalósulhassanak. Nagyon sajnálja, hogy későn szerzett róla tudomást. László Tamás: Meggyőződése a vita alapján, hogy értéken alul igyekeznek eladni valamit. Egy területet olyan körülmények között, ahol a tulajdonviszonyok és a beépíthetőség tisztázatlan, csak mélyen áron alul lehet eladni. A koncepció arról szól, hogy áron alul adják el a telket. Ugyanerről szólt Újpalota parkváros története is. Minden különösebb önértékelés és a közjó szolgálata nélkül ez a céljuk. Mihály Zoltán: Mindkét oldal véleményében van igazság. Egyrészt egyetért Báder György képviselővel, a Szociális Foglalkozatót valóban el
85 lehetett volna ide helyezni, és nem kellett volna megvenni azt a másik telket. Ennyire lehet előre látni, vagy kellene. Azzal nem ért egyet, hogy áron alul adják el, hiszen versenytárgyalásra lesz kiírva, és az kapja meg, aki többet ad érte. Gyurcsánszky János: A vitát lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek, a zárszó megtételére. Király Csaba: A szokásos képlettel állnak szemben. A Fidesz képviselői felállítanak egy valótlan teóriát, és azt nekiállnak bírálni. Talán Dr. Novák Ágnes hozzászólásában volt valós tény. A Szociális Foglalkoztató odahelyezésével kapcsolatos hozzászólás nem helytálló, mert a Bogáncs utcai telekért nem fizetett az önkormányzat, a tulajdona volt. Zöldmezősként azonnal építhető. Itt kb. 50 és 80 millió forint körüli összeg a bontás, és utána indulhatott volna az építkezés. A Szociális Foglalkoztatónak másrészt nem felelt volna meg a Pázmány Péter utcai ingatlan, mert nem mindegy, hogy sérült embereknek hova kell menniük dolgozni. Annak idején a Szociális Foglalkoztató vezetőivel egyeztettek ebben a témában. A jogvita ez év elején zárult le, és ha az ingatlan alkalmas lett volna a Szociális Foglalkoztató áthelyezésére, akkor megvárták volna. A valóság és a telek ismerete nélkül jól lehet tervezni arra, ami a másé. Mihály Zoltán képviselőnek abban igaza van, hogy a vasút felőli oldalon ezen a területen az önkormányzatnak semmije sincs. Lehet óriási koncepciókat készíteni másnak, más pénzére, de legyen valaki, aki azt meg is valósítja. A Főépítészi Irodán a készülő tervben meg tudják mondani, hogy milyen szabályozás készül oda, mit lehet ott csinálni. Úgy gondolja, hogy az önkormányzat nem 10 percenként váltogatja az elképzeléseit. Ha oda, a szabályozási terv alapján terveznek valamit, akkor ennek ismeretében fogja megvenni a pályázó az ingatlant. A képviselő-testület döntése alapján hozhatja létre a vállalkozását a vállalkozó. Senki nem lesz becsapva, és semmilyen ingatlan nem lesz értékén alul eladva. Ha a versenytárgyalás kiírásra kerül, akkor minden olyan feltételnek megfelel a képviselő-testület, ami a közjó szolgálatához szükséges. Gyurcsánszky János: Az eredeti határozati javaslatról kéri a szavazást. 421/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Pázmány Péter u. 41. számú a 87596/0/D/1 hrszú 936 m2 területű 703/1000 eszmei hányadú, illetve a 87596/0/E/1 hrszú 68 m2 területű 51/1000 eszmei hányadú épületalbetéteket és a Budapest XV. kerület
86 Pázmány Péter u. 43/a. szám alatt található 87594 helyrajzi számú 686 m2 területű telekingatlant 80.600.000,-Ft Áfa mentes áron, nyilvános versenytárgyalás keretében kijelöli értékesítésre. Felelős: polgármester Határidő: 30 nap (kiírásra) (Jogszabályi hivatkozás: 5/2000. (II.29.) ök. rend. 16.§ (1) b)pont) (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 0 tartózkodás)
14. Előterjesztés a Bp. XV., Árvavár u. 9. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség (Pál Autóház Kft.) bérbeadás időtartamának engedélyezéséről (Ikt.sz: 80-168/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester Gyurcsánszky János: Megadja a szót az előterjesztőnek, szóbeli kiegészítésre. Király Csaba: Minden tájékoztatást megadtak a döntéshez. A vállalkozó az épület érintett részén raktárt akar kiépíteni, ehhez úgy véli a 10 éves bérleti idő az, ami az amortizációt nagyjából fedezi. Amit Báder György az ülés elején elmondott, a vállalkozótól nem érkezett el a hivatalba. A döntés után, tárgyalás alapján ki fog derülni, hogy bérbe veszi-e a vállalkozó, vagy nem. Kéri az előterjesztés támogatását. Gyurcsánszky János: A bizottsági elnököknek ad szót. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Gyurcsánszky János: Kéri a kérdéseket a napirenddel kapcsolatban. Báder György: Egyeztetett a kezelővel a bizottság, amikor a döntését meghozta? Az egész ügyet ő tartotta a kezében, a bérleti jog feltárásáig. Gyurcsánszky János: A kérdéseket lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek válaszadásra.
87 Király Csaba: Nem tud róla, hogy képviselő úr az ügyet a kezében tartotta volna. Egyeztetett Pál Nándor úrral, a vagyonkezelővel és a Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottsággal. Senki nem mondhatott mást, mint ami a helyi rendeletben arra a területre bérbeadásként szerepel. A bizottság azt a bérbeadási összeget határozta meg, amit a képviselő-testület erre a területre a táblázatban a besorolás I-II-III. kategóriának és a tevékenységnek megfelelően jóváhagyott. Gyurcsánszky János: Hozzászólások következnek. Báder György: Az Árvavár utca a 9. körzetben van, ahol ő képviselő. A Pál Autóház tulajdonosa kereste meg azzal, hogy szeretné kibérelni az épületrészt. Azt tanácsolta neki, hogy keresse fel a Palota Holding Zrt.-t, mert az ő kezelésében van az ingatlan. Az ügy mintegy fél éve tart. A vagyonkezelőtől kint járt két szakember, és azt mondták, hogy az épület katasztrofális állapotban van. Amennyiben Pál Nándor elvállalja a felújítást, kiadják bérbe az épületet. Jelenlegi kvótájuk szerint az épületrész négyzetméter ára 200 Ft körüli összeg lenne bérleti díjként. A beruházás és fejlesztés, amit a Pál Autóház vállalt, több mint 3,5 MFt. A 170 m2-en nincs víz, villany és csatorna sem. A nyílászárók rosszak, az ajtó zárhatatlan. Teljes felújításra van szükség, ezért kérte Pál Nándor, hogy 10 évre kapja meg a bérleményt. A jelenleg javasolt feltételeket nem tudja vállalni, mert a 85 eFt irreálisan magas összeg. Okafogyottá vált az előterjesztés. Ezzel kapcsolatban benyújtja módosító határozati javaslatát. Az eredeti határozati javaslatokból kettőt támogatna. Árkosi Sándor: Nem tud arról, hogy a kezelővel más tárgyalás folyt volna, mint ami az anyagban szerepel. A bérleti díjat a bizottság állapította meg, ha ezt fajlagosan kiszámolják, akkor 500 Ft/m2. Ha használható állapotban lenne az épület, akkor 1200-1400 Ft/m2 lenne az összeg. Rendelkezésre áll egy lista, ami alapján kiszámolják a bérleti díjat. A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság nyilvánvalóan figyelembe vette az épület rossz állapotát. Az épület egy régi sátortetős családi ház, régóta üresen áll. Vizér Klára: Mi Pestújhelyen a területen az övezeti besorolás raktározás céljára? Mi alapján jött ki a 85 eFt/hó + Áfa? Mihályi Zoltán: A képviselő-testület döntése nem egy ítélet, vagy elfogadja a kérelmező, vagy nem.
88 László Tamás: A pincebérlemény több mint 10 éve üresen áll. Ha fel akarja most valaki újítani, meg kell kérdezni, hogy a helyrehozás bérbeszámítással érvényesíthető-e? Egy jobb állapotú épület keletkezhetne az önkormányzat számára. Mihály Zoltán: A bérlőnek és a Palota Holding Zrt.-nek kellene megállapodnia. Ha a megállapodás az önkormányzatnak megfelel, akkor kerüljön az előterjesztés a testület elé, és szavazzanak róla. Gyurcsánszky János: A vitát lezárja, megadja a szót előterjesztőnek. Király Csaba: Pál Nándor úr mindenről tud. A 2009. március 31-én aláírt kérelemben leírtakat bizonyára komolyan gondolja. A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottságban Czibik Tamás mindig figyeli, hogy a táblázat szerinti kategória és tevékenység stimmeljen. Az előterjesztés nem került volna a testület elé, ha a bizottság nem tárgyalja meg és nem támogatja. Nem készült arra, hogy a bérleti díjról fognak vitatkozni, hanem a 10 évről. A többi a Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság hatáskörébe tartozik. Kéri az előterjesztés támogatása. Gyurcsánszky János: Megadja a szót Báder Györgynek ügyrendi hozzászólásra. Báder György: A kérelemben nincs szó arról, mennyibe fog kerülni a bérlés. Ilyen vállalkozóbarát a kerület? Szavazást kér a módosító javaslatairól. Dr. Nagy Antal: Bizottsági hatáskörben nem dönthet a képviselő-testület. Felolvassa a módosító javaslatokat, melyekről a testület nem dönthet. Gyurcsánszky János: Szavazást kér az előterjesztésben szereplő két határozati javaslatról.
422/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest, XV. Árvavár u. 9. szám alatti ingatlanon található 170 m2 alapterületű helyiséget a Pál Autóház Kft. részére –
89 raktározási tevékenység végzésére – a bérlő által elvégzendő, egyébként a bérbeadót terhelő felújítási munkálatok költségeinek a megtérülése miatt a bérleti szerződés megkötésétől számított 10 év határozott időtartamra bérbe adja. Felkéri a polgármestert, hogy a bérleti szerződés megkötésére vonatkozó tulajdonosi nyilatkozatot adja ki. A nem lakás céljára szolgáló helyiség bérleti díja: 85.000 Ft/hó + közüzemi díjak. Felelős: polgármester Határidő: 30 nap (Jogszabályi hivatkozás: 26/2003. (VI.30.) ök. rendelet 48.§ (2) bek. alapján)
(Szavazati arány: 14 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 4 tartózkodás)
15. Előterjesztés alapítványok pályázaton átutalásáról (Ikt.sz: 80-169/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester
elnyert
támogatásának
Gyurcsánszky János: Megadja a szót az előterjesztőnek szóbeli kiegészítésre. Hajdu László: Nem kíván szóbeli kiegészítést tenni. Gyurcsánszky János: Szót ad Móricz Eszter bizottsági elnöknek. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság támogatta az előterjesztést. Gyurcsánszky János: Kéri a kérdéseket a napirenddel kapcsolatban. Vizér Klára: Kit takar a Kegyelem Alapítvány, és milyen tevékenységet folytatnak? Gyurcsánszky János: A kérdéseket lezárja, szót ad az előterjesztőnek válaszadásra. Hajdu László: Nem tud válaszolni. A civil szervezetekből álló 10 fős Civil Kollégium döntött, átnézték az összes pályázatot. Az eltelt évek alatt
90 soha nem nyúlt a civil szervezeti munkába. A 127 civil szervezet maguk közül választotta a 10 főt. Kéri az előterjesztés támogatását. Gyurcsánszky János: Megadja a szót Báthory Erzsinek ügyrendi hozzászólásra. Báthory Erzsi: Nem nézték át az összes pályázatot. Ott ültek tízen a grémiumból, és akiről szó volt, az kivonult. Az egészet át kellene még egyszer gondolni.
Gyurcsánszky János: Az elhangzott javaslat kiegészítő határozati javaslat lehetett volna, de nem került benyújtásra. Hozzászólások következnek. Vizér Klára: 3,4 MFt-ról döntenek úgy, hogy polgármester úr nem tudja, kit takar a Kegyelem Alapítvány. Polgármesterként ő sem tudná, de nem érti, miért nincs jelen a civil referens. Elszomorodott azon a metóduson, amit Báthory Erzsi elmondott. Azt a gyakorlatot nem támogatja, hogy ha valaki benyújt a grémiumhoz 100 eFt-ról egy kérést, és a pályázatában mindent leír, hogy miket fog csinálni, akkor megelégszenek azzal, hogy hoz egy számlát. Elhangzott a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság ülésén, hogy van, aki csak egy számlát nyújt be, és van, aki több oldalt ír hozzá. Azoknak a bizottságoknak, akik a saját keretükből osztanak pénzt, kérniük kellene a pályázókat, hogy a számla mellé nyújtsanak be néhány soros beszámolót, mi valósult meg abból, amit terveztek. Aki nem nyújt be beszámolót, azt ne támogassák. Folyik a Zuschlag-per, melyben közpénzeket szórtak szét nem létező alapítványoknak, vagy létezőknek nem teljesített programokra. Több fegyelmet kell elvárniuk maguktól és az alapítványoktól is. Baracskai Éva: Képviselő asszonynak jogában áll elmenni, és a számlák elszámolását megnézni. A kiírásnak megfelelően fel kell sorolni, mikor, hol, hány emberrel, milyen programmal, mivel vettek részt, mire költötték a pénzt, ezt bizonyítják a számlával. A C4-es óvodai, iskola rendezvények szakaszában a beszámolók több alkalommal fotókat, gyerekmunkákat is tartalmaznak. Korrekten működik ez a rendszer több éve. Gyurcsánszky János: Megadja a szót Vizér Klárának ügyrendi hozzászólásra.
91
Vizér Klára: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság ülésén az hangzott el, hogy nem követelheti meg a bizottság a beszámolót. László Tamás: Egy kerület vezetésének kell, hogy legyenek társadalompolitikai céljai, azokra kell kiírni a pályázatot, amelyben társadalmasítani akarnak különböző célokat. Ezeknek a megfogalmazását hiányolja. Egy kerületfejlesztési koncepciónak kell meghatároznia olyan prioritásokat, amelyek a demográfiában, oktatásban, településfejlesztésben, környezetvédelemben, erkölcsi megújulásban stb. valamiféle programot próbál célként meghatározni, ezeket a programokat pályáztatja meg. Lehet, hogy nem 3,4 millió forintot ér egy kerületnek a társadalompolitika, hanem sokkal többet. A mai helyzetben nem is érdemes erre szánni. Nincsenek célok, a testület által meghatározott programok, amelyekkel a pályázók sokkal jobban tudnák, hogy milyen irányban kell nekik együttműködést megvalósítani. A városvezetésnek semmilyen elképzelése nincs a kerületről, pedig 83 ezer emberrel van szó. Mihály Zoltán: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság ülésén a bizottság által kiírt pályázati lehetőségekről döntöttek. Az alapítványok támogatásáról a testület döntött. Hétvégén felkeres egy programot, mert kíváncsi a megvalósítására. Meghívja Vizér Klárát, menjenek el együtt, felajánlja a saját autóját. Báthory Erzsi: Az idei pályázati rendszer több sebből vérzik. Rengetegen pályáztak a tavalyi évhez képest. A pályázati kiírás jó volt, sok szempontot figyelembe vett. Az elbírálás nem volt megfelelő. A c) pont arról szólt, hogy összeállhatnak a 40. évfordulót ünneplő újpalotaiak és a 100. évfordulót ünneplő pestújhelyiek a civil szervezetekkel. A kiírásban az szerepelt, hogy egy valaki pályázzon a többiek nevében. Öt civil szervezet nevében pályázott a Toronyhírrel. 500 eFt volt kiírva az évfordulós pályázatra. Úgy tervezték, hogy az összeget a két kerületrész megkapja fele részben. Mintegy 10 szervezet indult, így 50-100 jutott a szervezeteknek. Az elszámolás csak akkor jöhet, ha megkapták a pénzt. Eddig semmit nem kaptak az alapítványok. Tóth Imre: 2002 óta sok formát láttak a civil szervezetekkel kapcsolatos szerveződések, elbírálások, pályázatok. Az önkormányzat ebben az esetben is igyekszik kívül maradni az elbírálásból. Volt már civil szakmai kollégium, különböző civil szervezetek együttes működésére történő törekvés,
92 fórumok a kerületben, kevés sikerrel. A politika miatt a civil szervezetek is más irányból kezdték el a munkájukat. A kerületi szocialistáknak van elképzelésük a kerület fejlesztéséről, van jövőképük, és mindent megtesznek a megvalósítás érdekében. László Tamás kerületi Fidesz elnökként szótlanul tűrte, a Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság ülésén hogy a KDNP elnök asszonya elmondta, hogy másfél éve befogadta a párthelyiségébe a Jobbik Magyarországért Mozgalmat. Király Csaba: A képviselő-testület egy könyvelési feladathoz ad hozzájárulást, és nem feladata a pályázaton nyertesek minősítése. Úgy látja, hogy képviselőtársai utólag válnak bátrakká. Amikor a civil szervezetekkel együttes testületi ülés volt, akkor kellett volna elmondani azokat, amiket elmondtak a képviselők most. Báthory Erzsi férjének az együttes ülésen kellett volna beszélnie. Amikor képviselő asszony volt évekig a téma felelőse, nem hallotta tőle egyszer sem, hogy a civil szervezetek milyen „kamu” pályázatokat adtak be, amiket nem értékelnek rendesen. Nem az a korrekt magatartás, hogy valaki utólag bátorodik fel, és amikor az érdekeltek nincsenek jelen, akkor bírálja őket. Amikor jelen vannak, akkor a civil szervezetek önállóságáért harcolnak, nehogy az önkormányzat előírjon nekik bármit is. Kellő mértéktartást kellene tartani, és a témáról beszélni, nem mellébeszélni. Gyurcsánszky János: Megadja a szót Vizér Klárának ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: Visszautasítja a „kamu” jelzőt, ilyen nem hangzott el. Goró Oszkár: Nem érti, hogy tartozik a napirend vitájához a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Tudomása szerint a Jobbikra az MSZP-ben csalódottak többsége szavazott. László Tamás: Mihály Zoltán összefogott az MSZP-vel, aki a Jobbik elnöke akart lenni, és igyekeznek kirakni a helyiségéből a KDNP-t, annak ellenére, hogy erről megállapodás született, a KDNP elnöke nyilatkozott, hogy fizeti a bérleti és közüzemi díjakat, a közös költséget. Ennek ellenére Tóth Imre elvakultságában megszavaztatta ezt, pedig ez egy elvi döntés. Molnár Béla, a KDNP elnök-helyettese levelet írt polgármester úrnak, hogy gondolkodjanak el a döntésen.
93 Gyurcsánszky János: Megadja a szót Németh Angélának ügyrendi hozzászólásra. Németh Angéla: Felolvassa az előterjesztés címét. Javasolja, zárják le a napirend vitáját. 423/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, lezárja „az alapítványok pályázaton elnyert támogatásának átutalásáról” c. előterjesztés vitáját. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Mihály Zoltán: Elképeszti, mit megenged magának László Tamás. Kéri, ne mondja meg, hogy ő mi vagy ki akart lenni. Másfél éve elindult egy párthelyiség összevonás, mert bővíteni kellett a Magyar utcai bölcsődét. Akkor felvállalták a költségeket, és hogy átmennek a Hubay téri megüresedett irodába az FKGP-vel együtt, mivel többeknek könnyebb a bérleti díjat fizetni. Amikor az önkormányzat jelezte, hogy több helyiséget kíván felszabadítani, már akkor jelezték Kereskényinének, a POFOSZ elnökének, Bácskai úrnak, hogy ha kívánják, akkor nyugodtan használhatják a párthelyiséget. Nem akarja folytatni ezt a témát, mert nem akar újra bíróságra menni, bár már két pert jogerősen megnyert a Fidesz frakció két tagjával szemben. Tóth Imre: A választási együttműködési társulás a FideszKDNP és az akkor még működő VP között jött létre. Azt gondolta, hogy a Fidesz országos elnöke nem tud arról, hogy a kerületi Fidesz áldását adta arra, hogy a KDNP befogadja a Jobbikot. A tulajdonos hozzájárulása nélkül senki nem fogadhat be senkit. A párthelyiségek ügyében elhangzott az első tárgyalás során, hogy a Rekettye és Beller Imre utcai helyiséget az önkormányzat értékesíteni kívánja, mivel a költségek miatt a fenntartása veszteséges. Varga Imre: Az alapítványok pályázaton elnyert támogatásának átutalásáról tárgyalnak. Erről jut eszébe, hogy nagyon nagy sikerű volt a pedagógusok köszöntése a Pedagógus nap alkalmából, ami 1500 embert jelent számukra. Egyetlen Fidesz-es képviselőt sem látott a rendezvényen. A Fidesz-es képviselők már az ilyen ünnepségek ellen is tüntetnek? Támogatja az előterjesztést. Gyurcsánszky János: Már nem adhat szót Mihály Zoltán képviselőnek, mert a vitát lezárták. Megadja a szót az előterjesztőnek zárszóra.
94
Hajdu László: A 127 civil szervezetből azok kerülnek a testület elé, amelyek alapítványi formában működnek. Előttük van a Református Misszió pályázata, amely 1985 óta működik az Alagi téren. Szerződést fognak velük kötni. Le van írva, hogyan foglalkoznak a hátrányos helyzetű gyerekekkel. Ilyen szinten meg kell alázni a civil szervezeteket? A Civil Tanácsadó Kollégium eddig önállóan dönthetett, de most úgy látja, politikai döntéseket akar a testület hozni. Az alapítványi formában működő szervezeteken gúnyolódik mindig a testület. Komoly háttérteljesítménnyel létező civil szervezetek vannak, és röstelli, hogy ezek ilyen kiszolgáltatott helyzetben vannak. Minden pénzre szerződést kötnek, nemcsak egyszerűen utalnak. Joga van a testületnek a szervezeteket elszámoltatni arról az összegről, amit a testület ítélt a szervezeteknek, az alapítvány elszámoltatására nincs. Nem volt méltó a vita az alapítványokhoz. A testület hagyta jóvá a pályázatot, volt egy cél, egy stratégia. A 8 millió forintot is a testület hagyta jóvá a civil szervezeteknek. Elnézést kér a szervezetektől, hogy a testület megszégyenítette őket. Gyurcsánszky János: Megadja a szót Vizér Klárának ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: Senki nem javasolta, hogy vegyék ki a listából a Kegyelem Alapítványt, csak megkérdezte, kiket takar. Polgármester úr megválaszolta a kérdést, amit megköszön. Senki nem alázott meg senkit, polgármester úr azok nevében kérhet elnézést, aki bárkit kifogásolt. Annyit kellett volna válaszolni, hogy minden alapítvány ad egy féloldalas beszámolót arról a számlák mellett, hogy mit csináltak, és valaki ezt ellenőrzi. Ettől megnyugodott volna. Gyurcsánszky János: Megadja a szót Mihály Zoltánnak ügyrendi hozzászólásra. Mihály Zoltán: Jogsérelem érte, mert a napirend lezárása előtt szót kért, de nem használta el a 3 percét egy hozzászólás alkalmával. Ez nincs szabályozva az SZMSZ-ben. Gyurcsánszky János: Képviselő úr annyiszor szólhat hozzá a vita lezárása után, ahányszor a monitoron látszik a neve. Szavazást kér az eredeti határozati javaslatról.
95 424/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2009. évi költségvetés működési céltartalékai között a civil szervezetek pályázati kerete címmel elkülönített 7.600 eFt előirányzat terhére 3.400 eFt átutalását engedélyezi az alábbiakban felsorolt alapítványok részére: C/I Gyermekek üdültetésére, táboroztatására
Ft
Alapítvány az Ifjúság Tánc és Zeneművészeti Neveléséért CORTEX Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért Együtt a Gyermekekért, az Egészségért Alapítvány Értelmes Életért Alapítvány Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány Hartyán Alapítvány az Iskoláért Kavicsosi Deák Alapítvány Kegyelem Alapítvány Neptun Alapítvány Nyújtsd a Kezed Alapítvány Pestújhelyi Iskoláért Alapítvány C/II A kerület lakossága részére szervezett programokra (kulturális, sport, egészséges életmód, drog-, bűn- és baleset- megelőzés, környezetvédelem, esélyegyenlőség tárgyában) Csutkababa Alapítvány Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány Kuci Kisállatmenhely Alapítvány Nyújtsd a Kezed Alapítvány Őszirózsa Alapítvány Paulay Alapítvány Szertelen-Kék Alapítvány Támogasd a Rászorulókat Alapítvány Tavasz Kórus Alapítvány C/III Egyesületi rendezvényekre, kirándulásokra
70 000 150 000 80 000 150 000 130 000 80 000 80 000 60 000 80 000 110 000 80 000
A Szövőgyár Utcai Óvoda Gyermekeiért Alapítvány Hétszín-Virág Alapítvány a XV. kerületi Bölcsődékért Korona Oktatási Alapítvány Mini Manó Óvodai Alapítvány
80 000 80 000 90 000 100 000 100 000 100 000 100 000 140 000 100 000 70 000 50 000 50 000 50 000
96 Őszirózsa Alapítvány C/IV Óvodai, iskolai rendezvényekre
70 000
A Holnap Egészséges Gyermekeiért Alapítvány 50 000 A Szövőgyár utcai Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 50 000 Alapítvány a Molnár Viktor u-i Óvoda Támogatására 50 000 Az Egészségesebb, Esztétikusabb Környezetért Alapítvány 50 000 Csutkababa Alapítvány 50 000 Együtt a Gyermekekért, az Egészségért Alapítvány 50 000 Hétszín-Virág Alapítvány a XV. kerületi Bölcsődékért 50 000 Kavicsosi Deák Alapítvány 50 000 Korona Művelődési, Kulturális és Oktatási Alapítvány 50 000 Micimackó és a Természet Alapítvány 50 000 Mini Manó Óvodai Alapítvány 50 000 Nádastóparki Óvodai Alapítvány 50 000 Nyújtsd a Kezed Alapítvány 50 000 Periféria Alapítvány 50 000 Pestújhelyi Iskoláért Alapítvány 50 000 Szertelen-Kék Alapítvány 50 000 Szülők, Tanítványok a Kolozsvár úti Iskoláért Alapítvány 50 000 C/V Civil szervezetek együttműködésének előmozdítására szervezett programokra Alapítvány az Ifjúság Tánc és Zeneművészeti Neveléséért Lehetőség a Rászorulóknak Közhasznú Alapítvány Toronyhír Újpalotai Média Alapítvány ÖSSZESEN:
100 000 100 000 100 000 3 400 000
Felelős: polgármester Határidő: a) átutalásra a támogatási szerződés aláírását követő 15 nap b) elszámoltatásra a program befejezését követő 15 nap (Jogszabályi hivatkozás: 4/2009. (III. 2.) ök. rendelet 6. § (5) bek. an) pontja, 12/2004. (III. 12.) ök. rendelet 11. § (2) bek.)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú)
16. Előterjesztés az M3 főforgalmi út zajvédő falának megvalósulásáról és a Bp. XV., Ady u. 31-33. sz., volt szakközépiskola megvásárlásáról (Ikt.sz: 80-170/2009. sz. anyag) Előadó: Király Csaba alpolgármester
97
Gyurcsánszky János: Megadja a szót az előterjesztőnek szóbeli kiegészítésre. Király Csaba: A témát a költségvetés, és annak I. sz. módosítása során is helyre kell tenni. A Főváros a pályázatot a következő hónap elején írja ki, és azért, hogy a testület ezen indulni tudjon, most kell döntést hozni, hogy ne kelljen rendkívüli ülést összehívni. Kéri az előterjesztés támogatását.
Gyurcsánszky János: A bizottsági elnököknek ad szót. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2 igen szavazat és 5 tartózkodás mellett nem javasolja a képviselő-testületnek elfogadásra az előterjesztést. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság támogatta az előterjesztést. Gyurcsánszky János: Kérdések hiányában hozzászólások következnek. Goró Oszkár: Az előterjesztés az M3 zajvédő falának megépítéséről, illetve a Petőfi Sándor Szakközépiskola megvásárlásáról szól. Tart attól, hogy a zajvédő falból semmi nem fog megvalósulni, mert a főpolgármesterhelyettes kijelentette, hogy nem hajlandók az önrészt fizetni, ezért veszélybe került az uniós pénz utalása. A XV. kerületi Önkormányzatban nem talál egyetlen dokumentumot a fal megvalósulásáról. Polgármester úr elismerte legutóbbi interpellációjánál, hogy nem rendelkeznek ezekkel a dokumentumokkal. Hét vállalkozó megtámadta a Gábor Áron utca felőli zajvédő fal megépítését, emiatt azon a szakaszon biztosan nem épül meg a fal annak ellenére, hogy az uniós biztos a kerületben járt, és a megbeszélésen polgármester úr, Marsovszky Györgyné és a vállalkozók is részt vettek. Marsovszky Györgyné aláírása ott van a jegyzőkönyv végén. A 39 Gábor Áron utcai lakó közül, akiket érint a fal megépítése, senkit sem kerestek fel. Polgármester úr egyik internetes fogadóóráján azt írta, hogy a zajvédő fal Gábor Áron utcai szakaszon való megépítése továbbra is céljai között szerepel, építési engedélyezési eljárás alatt van. Nem hiszi, hogy erre az önkormányzatnak pénze lesz, és elindult az eljárás. 39 család lakik az utcában, szemben a 7 vállalkozóval. Ha a Damjanich utca felől megépül a fal, és a Gábor Áron utcánál
98 nem, akkor még jobban felerősödik ott a zajártalom. Kéri polgármester urat, hogy ha az ügyben bármilyen egyeztetés folyik, vonja be a Gábor Áron utcai lakókat, vagy az őket képviselő személyt. Vizér Klára: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottságban mindig támogatták azokat az előterjesztéseket, amelyek ingatlanvásárlásról szóltak, és általában nem járultak hozzá az eladásról szólókhoz. Örül annak, hogy a pestújhelyi iskolát megpróbálják megszerezni. Reméli, hogy azokat a hírek nem igazak, amelyek szerint az Észak-Pesti Kórházból a még működő egészségügyi szolgáltatásokat áttelepítik ebbe az ingatlanba. Ha még nincs konkrét terv arra, mit telepítenének az ingatlanra, akkor gondolkodjanak rajta közösen. Dr. Novák Ágnes: Egyetért az ingatlanvásárlással, most alacsonyak az árak is. A címmel ellentétben az előterjesztésben a zajvédő falról egy szó sem esik. Nem tudni, mettől meddig épül, hány méteres lesz, milyen műszaki kivitelezéssel, melyik oldalon stb. Legalább egy térképvázlat szükséges lett volna. A lakók nevében kéri, hogy a Brüsszelben megvétózott döntésről, kapjanak valamilyen információt. Az a beszéd járja, hogy nem is igaz a tiltás. Közérdekű nyilvános adatról van szó, de még egy hirdetményt sem láttak róla. Létezik ilyen határozat, bele lehet tekinteni? Fellebbezett a XV. kerületi Önkormányzat? Marsovszky Györgyné: A fővárosi képviselőket kell kérdezni a határozatról. Kikéri magának, hogy Goró Oszkár képviselő úr a szemébe hazudik. A megbeszélésen, amin részt vett, képviselők voltak meghívva: dr. Hetyei László, polgármester úr, ő és az Építésügyi Osztály képviselői. Nem volt jelen vállalkozó, csak a zuglói képviselők és alpolgármesterek, a főpolgármester-helyettes és a környezetvédelmi albizottság vezetője. Még sosem találkozott a vállalkozókkal. Az aláírása a jelenléti íven szerepel. A Kárpát utcában találkoztak a kivitelezőkkel, és igyekeztek megtalálni a megoldást arra, hogy mégis épüljön meg a zajvédő fal. Gyurcsánszky János: Megadja a szót Goró Oszkár ügyrendi hozzászólásra. Goró Oszkár: Nem mondta azt képviselő asszonynak, hogy hazudik. Miért nem épül meg a zajvédő fal? Azért, mert valaki megtámadta. Ha jelen volt, hogyhogy nem tud semmiről? Mi a dolga akkor képviselő asszonynak?
99 Gyurcsánszky János: A vitát lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek zárszóra. Király Csaba: Polgármester úr a költségvetés elfogadásakor elmondta, hogy nem a zajvédő fal megépítéséről van szó közvetlenül, hanem arról, hogy a Fővárosnak a falra betervezett összegnél nagyobbra van szüksége az idő múlása miatt. Ehhez kérték a IV., XIV., XV. kerület segítségét. Az összeget megajánlották, de nem grátisz, hanem ingatlant kérnek cserébe. Reméli, a szavazatokkal is kifejezik képviselő társai azt, hogy örülnek az ingatlanvásárlásnak. A költségvetés elfogadásakor célként az hangzott el, hogy önkormányzati hasznosításra szánják az ingatlant, a testület fog dönteni róla. El tudná képzelni az ingatlanon a Bezsilla Nándor utcai rendelő elhelyezését, mert az nem felel meg orvosi rendelőnek. Kéri az előterjesztés támogatását. Gyurcsánszky János: Megadja a szót Vizér Klárának ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: Meg lehet tudni adatokat a zajvédő falról? Nem kellett volna belevenni az anyag címébe. Gyurcsánszky János: Az előterjesztő nem reagált a kérdésre. Megadja a szót Hajdu László polgármesternek. Hajdu László: 1680 folyóméter hosszan épülne a fal, a Szentmihályi úttól az oldal össze lesz kötve. Az építési engedély megvan rá, a közbeszerzési eljárás folyamatban van. Tudomásuk szerint a Főváros nem áll el a fal megépítésének tervétől. Gyurcsánszky János: Szavazást kér az előterjesztés szerinti határozati javaslatokról.
425/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest, XV. kerület, Ady Endre u. 31-33. (hrsz: 82134) szám alatti, 2718 m2 telek és felépítményei, ingatlan tulajdonjogának a megszerzésére szolgáló fedezetként a 2009. évi költségvetésbe betervezett - zajvédő falhoz ingatlanvásárlás sor terhére 200.000.000.-Ft - ingatlanvásárlás sor terhére 60.000.000.-Ft
100 - általános tartalék terhére 9.188.000.-Ft előirányzatot biztosít a 2009. évi költségvetés I. sz. módosításában. Felelős: polgármester Határidő: - a pályázati anyag megvásárlására a kiírást követő 15 napon belül - a pályázat benyújtására a pályázatban meghatározott határideig - az adásvételi szerződés megkötésére a kiíró által meghatározott időpontban. (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 1.§ (1) bek., 1992. évi XXXVIII. tv. 108.§ (1) bek., 2008. évi CII. tv. 9.§, 1991. évi XXXIII. tv. 39.§ (1)-(2) bekezdései, 5/2000. (II.29.) ök. rend. 6.§ (2) bek. a) pontja, 9.§ (2) bek. b) pontja és 16.§ (3) bek., valamint a 11. melléklet a) pontja)
(Szavazati arány: 25 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
426/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. által, a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló, Budapest, XV. kerület Ady Endre u. 31-33. (hrsz: 82134) szám alatti, 2718 m2 telek és felépítményei megvásárlására, a kiíró által közölt értékbecslésben megjelölt 215.350.000.-Ft + ÁFA kikiáltási áron. Felelős: polgármester Határidő: - a pályázati anyag megvásárlására a kiírást követő 15 napon belül - a pályázat benyújtására a pályázatban meghatározott határideig - az adásvételi szerződés megkötésére a kiíró által meghatározott időpontban (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 1.§ (1) bek., 1992. évi XXXVIII. tv. 108.§ (1) bek., 2008. évi CII. tv. 9.§, 1991. évi XXXIII. tv. 39.§ (1)-(2) bekezdései, 5/2000. (II.29.) ök. rend. 6.§ (2) bek. a) pontja, 9.§ (2) bek. b) pontja és 16.§ (3) bek., valamint a 11. melléklet a) pontja)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú) 427/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Budapest, XV. kerület Ady Endre u. 31-33. (hrsz: 82134) szám alatti, 2718 m2 telek és felépítményei, ingatlanra az adásvételi szerződést – a pályázat nyerteseként vagy az elővásárlási jog alapján – kösse meg. Felelős: polgármester Határidő: - a pályázati anyag megvásárlására a kiírást követő 15 napon belül - a pályázat benyújtására a pályázatban meghatározott határideig - az adásvételi szerződés megkötésére a kiíró által meghatározott időpontban
101 (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 1.§ (1) bek., 1992. évi XXXVIII. tv. 108.§ (1) bek., 2008. évi CII. tv. 9.§, 1991. évi XXXIII. tv. 39.§ (1)-(2) bekezdései, 5/2000. (II.29.) ök. rend. 6.§ (2) bek. a) pontja, 9.§ (2) bek. b) pontja és 16.§ (3) bek., valamint a 11. melléklet a) pontja)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú)
17. Előterjesztés a 2009/2010-es nevelési-oktatási feladatairól (Ikt.sz: 80-171/2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
év
önkormányzati
Gyurcsánszky János: Megadja a szót az előterjesztőnek szóbeli kiegészítésre. Dr. Pálinszki Antal: Mint minden évben, most is egy hármas megközelítésben döntenek a következő tanév lehetőségeiről. Az ezt megelőző döntésnél a becsült adatok alapján hozta meg a döntést a testület. Azóta megtörténtek a jelentkezések, ez némi változást hozott, ezért került az előterjesztés a testület elé. A László Gyula és Száraznád iskolákban kell eggyel több első osztály indítását engedélyezni a jelentkező gyerekek száma miatt. A népességnyilvántartóhoz képest nagyon megváltoztak az adatok. Dr. Pálinszki Antal: A határozati javaslatban sajtóhibák vannak. Helyesen I. számú módosítás, illetve 3., 4. pont szerepeljen. Gyurcsánszky János: Az előterjesztést több bizottság is tárgyalta. Átadja a szót a bizottsági elnököknek. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 4 igen és 2 tartózkodás mellett megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztést. Kiegészítő határozati javaslatuk, a testület kérje fel a polgármestert, hogy a közlekedésbiztonsági szabályok figyelembevételével vizsgáltassa meg az óvodások autóbusszal történő szállításának a lehetőségét. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen és 2 tartózkodás mellett megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztést. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztést,
102 Gyurcsánszky János: Kérdések következnek. Dr. Novák Ágnes: A 303. oldal, 3. pontjánál a jegyzői láttamozás hiánya is sajtóhibának minősül? Amennyiben nem ilyen jellegű hibáról van szó, mi magyarázza ezt a hiányt? Gyurkovics Miklós: Az önkormányzati feladatok című anyag végén lévő 2/5 pontra vonatkozóan kér tájékoztatást. A teljes 17 MFt a Csokonai Művelődési ház információs központjának kialakítására vonatkozik? Pontosan mit takar a gyermekek és fiatalok minőségi információval való ellátása?
Gyurcsánszky János: Kérdéseket lezárja, megadja a szót az előterjesztőnek. Dr. Pálinszki Antal: A jegyzői láttamozás hiánya egy közös álláspontot nélkülöző észrevétel következménye. Erre bővebben jegyző úr fog reagálni. A 2/5 pontra vonatkozó kérdésre az előterjesztés kimerítő választ ad. Dr. Nagy Antal: Az előterjesztéssel kapcsolatban technikai probléma merült fel. Június 2-án valóban aláírás nélkül, egy észrevétellel kiegészítve küldte vissza az anyagot. A módosított előterjesztés azonban nem került vissza aláírásra, hanem be lett köttetve. Gyurcsánszky János: Hozzászólások következnek. Dr. Balázs Zoltán: Polgármester úr egy korábbi napirend vonatkozásában elmondta, hogy a Fidesz frakció kizárólag a „betonnal” foglalkozik. Jelen előterjesztés kapcsán kérdések vetődnek fel a vezetés oktatási elképzeléseire vonatkozóan. Adatok támasztják alá, hogy a kompetencia felmérésen a Kolozsvár úti Általános Iskola kiváló eredményeket mutat fel. Az előterjesztés azt tartalmazza, hogy a 27 fős osztálylétszám magas. Ennek ellenére az iskola két osztályra bontva, összesen 58 gyermeket vett fel. Véleménye szerint ez koncepcionális probléma. A Klapka óvodában 20 férőhelyre 82 gyermek jelentkezett. Felmerült még egy csoport kialakítása, ellenben a helyszín kiválasztása, kialakítása még ismeretlen előtte. Az előterjesztés tartalmazza, hogy az Ifjúsági és Sport Központ nem vállalja a gyermekek tanuszodába történő szállítását, ezzel szemben erre vonatkozó megoldást az anyag nem említ. Nem tartja megfelelő módon előkészítettnek az előterjesztést.
103
Vizér Klára: Szülői panaszként hallotta, hogy a nyári időszakban – az óvónők korábbi elmenetele érekében – nagyon korán összevonják az óvodai csoportokat. Ez alapján kérdezi, hogyan alakul az óvodák nyári rendjének működése? Van valóságtartama mindennek? A polgármester úr elnézés kérését az óvodákban, iskolákban, egészségügyben dolgozóktól, amiatt, hogy a munkáját ért folyamatos becsmérlésén túl az ellenzék nem foglalkoznak mással, erősen túlzónak tartja. Felhívja a figyelmet arra, hogy az Ozmán utcai óvoda bezárása ellen is tiltakoztak, kérték továbbá, hogy a Molnár István képviselő által vezetett iskola fejlesztésének indoklását előterjesztés formájában tárgyalhassák.
Felléptek a Kolozsvár úti Általános Iskola sportjellegének megszüntetése ellen. A vezetéssel ellentétben, markáns véleményük volt, melynek hangot is adtak. Örömét fejezi ki, hogy a nagyszámú jelentkezés – a szakmai munka, a jó hírnév – miatt a László Gyula, illetve a Száraznád Iskolákban új elsős osztályok indításáról kell dönteni. A frakció nevében szeretne köszönetet mondani a kerületben dolgozó óvónők, pedagógusok egész éves munkájáért. Dr. Novák Ágnes: Sajnálatát fejezi ki az előterjesztéssel kapcsolatban kialakult nehézségek miatt. Szerette volna, ha a már használható előterjesztést alpolgármester úr bővebben ismerteti. A minőségi információkkal kapcsolatos kérdésre mindössze egy cinikus választ kaptak. A két hónappal korábbi előterjesztésben makákókról, illetve idomított macskákról olvashattak. Nem érzi jogosnak az elmarasztaló szavakat abban az esetben, mikor a munkaidőben tartott rendezvényeken nem tudnak részt venni, lévén dolgoznak. A lehetőségektől függően minél több eseményen, például lakossági fórumon megpróbálnak jelen lenni, amennyiben az nem esik egybe a bizottsági ülés napjával. Valamennyi képviselő számára nehézséget okoz a civil élet és az önkormányzati, képviselői munka összeegyeztetése. Mihály Zoltán: Véleménye szerint a kerület oktatáspolitikája kimagasló. Az eredményekhez ezúton gratulál. Kritikai észrevétele a gyermekek busszal történő uszodába való szállításával kapcsolatban fogalmazódott meg. Mód és lehetőség szerint biztosítani kell a feltételeket. Aggodalmát fejezi ki, hogy az Ifjúsági és Sportközpont folyamatosan csökkenti feladatait, kevesebb létesítménnyel gazdálkodik, illetve, hogy létszámleépítés volt tapasztalható. Nem érti, hogy a korábban odaítélt 260 MFt-on túl miért volt szükség további 4 MFt-ra, a nyári tábor szervezésével kapcsolatban felmerülő költségek finanszírozására.
104 Racionális indokokat elfogadna, ellenben az tapasztalható, hogy kevesebb tevékenységhez magasabb, egyedülálló módon emelkedő költségvetés társul. Németh Angéla: A teljesség igénye nélkül felsorol, néhány munkaidő után, illetve hétvégén tartott, tartandó rendezvényt. Az anyag használhatóságával kapcsolatban elmondja, hogy az intézményvezetők szakmai egyeztetésre, tájékoztatásra bármikor készek. Molnár István: Javasolja a napirend elfogadását. Az anyag számtalan konkrét információt tartalmaz. Dr. Novák Ágnes felvetésére reagálva elmondja, hogy a fejlesztési terv elkészítése nem az ő feladata.
A szükséges terv és költségvetés a pályázatokon való részvételt hivatott biztosítani, hogy ne kizárólag az önkormányzat támogatását várják. Dr. Balogh András: Reményét és köszönetét fejezi ki, hogy távollétükben Németh Angéla őket is képviseli. Baracskai Éva: Az óvodai- és az iskolai tanév alapvetően nem tér el egymástól. Az óvodapedagógusokat megilleti a 46 nap szabadság, melyet tanévközben nem nagyon tudnak kivenni. Egyes esetekben előfordul, hogy a kollégák szabadságuk alatt mennek el táborozni. A tanévben a gyermekek ellátása szabályzatban rögzítve van. A speciális nevelési programok indukálják a túljelentkezéseket. Egy gyermeket néha több óvodába is beíratnak, így alakulhat ki az, hogy 90 gyermek jelentkezik 50 férőhelyre, illetve, hogy a végső létszám túl kihasználtságot eredményez. Az óvodák részéről nem jellemző az elutasítás. Gyurcsánszky János: Szót ad Vizér Klára képviselőnek ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: Megköszöni Baracskai Évának az elmondottakat. A későbbiekben felmerülő, hasonló problémák elkerülése érdekében javasolja, hogy a Városházi Napló valamely számában foglalkozzon az ilyen jellegű kérdésekkel. Gyurcsánszky János: A vitát lezárja. Megadja a szót az előterjesztőnek válaszadásra.
105 Dr. Pálinszki Antal: Pozitívumként éli meg, hogy a többi, tartalmában, az előterjesztő szakmaiságát megkérdőjelező anyaghoz képest, jelen előterjesztésnél csak minőségi kívánnivalót említettek. Dr. Balázs Zoltán felvetése kapcsán elmondja, hogy a jó szándékú kérdés mögött ismerethiányt tapasztal. A törvényben meghatározott osztálylétszám túllépést elsősorban a MOS bizottság, bizonyos esetekben pedig az oktatási hivatal engedélyezheti. Vizér Klára szóbeszéden alapuló hozzászólását kisebb vádnak érzi az óvónőkkel, a kerületi pedagógusokkal szemben. Véleménye szerint a köszönetnyilvánítás a pedagógusnapon célravezetőbb lett volna. Kéri az előterjesztés támogatását. Gyurcsánszky János: Szavazás előtt szót ad az ügyrendi hozzászólásra jelentkező képviselőknek. Vizér Klára: Kérdezett és nem vádolt, illetve megköszönte Baracskai Éva válaszát. Kéri, hogy az ellenzéket is jó szívvel képviseljék a kerületi rendezvényeken, hasonlóan fognak eljárni abban az esetben mikor az MSZP frakció nincs jelen például egy közmeghallgatáson. Kéri, hogy köszönetnyilvánítását ne kérdőjelezzék meg. Németh Angéla: A rendezvényeken – szabadidejében – ő dönti el, hogy kit képvisel. Gyurcsánszky János: Ismerteti a határozati javaslatokat, szavazást kér.
428/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2009/2010. nevelési-oktatási évben a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában négy általános iskolai első osztály finanszírozását biztosítja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. szeptember 1. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX. tv. 1. sz. melléklet első rész és harmadik rész B)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 9 tartózkodás)
429/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t
106 A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2009/2010. nevelési-oktatási évben a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató Neptun utcai, Általános Iskolai intézményegységében három első osztály finanszírozását biztosítja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. szeptember 1. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX. tv. 1. sz. melléklet első rész és harmadik rész B)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 9 tartózkodás)
430/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Kerületi Nevelési Tanácsadó pedagógus álláshelyeinek számát a 2009/2010-es tanévben szeptember 1-jétől eggyel megnöveli. Az intézmény költségvetésének személyi juttatás előirányzatát (F 10 fizetési fokozattal) 2009-ben 500.400.- Ft-tal, a rendszeres személyi juttatások járulékainak előirányzatát 160.200.- Ft-tal megemeli. Az előirányzatot (660.600.- Ft) a költségvetés I. sz. módosításában emeli, és ezzel az általános tartalék keretet csökkenti. Felelős: polgármester Határidő: költségvetés I. sz. módosítása (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX. tv. 1. sz. melléklet első rész és harmadik rész B)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 9 tartózkodás) 431/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pedagógus álláshelyeinek számát a 2009/2010-es tanévben szeptember 1jétől kettővel megnöveli. Az intézmény költségvetésének személyi juttatás előirányzatát (F 10 fizetési fokozattal) 2009-ben 1.000.800.- Ft-tal, a rendszeres személyi juttatások járulékainak előirányzatát 320.400.- Ft-tal megemeli. Az előirányzatot (1.321.200.- Ft) a költségvetés I. sz. módosításában emeli, és ezzel az általános tartalék keretet csökkenti. Felelős: polgármester Határidő: költségvetés I. sz. módosítása
107 (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX. tv. 1. sz. melléklet első rész és harmadik rész B)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 9 tartózkodás) 432/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy a közlekedésbiztonsági szabályok figyelembe vételével vizsgáltassa meg az óvodások autóbusszal történő szállításának lehetőségét. Felelős: polgármester Határidő: következő ülés időpontja (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 7 tartózkodás) (Megerősítve a MOS Bizottság 147/2009. sz. határozatát)
Gyurcsánszky János: Húsz perc szünetet rendel el. -Szünet18. Előterjesztés magasabb vezetői pályázatról (Ikt.sz: 80-172/2009., 80173/a2009. sz. anyag) Előadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Dr. Pálinszki Antal: A testület korábban elfogadta a pályázati kiírást. A megjelent változat attól eltért. Ez magyarázza a jegyzői láttamozás hiányát. Mindezek figyelembevételével módosítja a határozati javaslatot, nem eredménytelennek, hanem érvénytelennek javasolja nyilvánítani. A jelenlegi igazgatóhelyettes, Zádoryné Leiner Margit Erika egy éves időtartamra történő kinevezését támogatja. Hajdu László: A kiegészítés ellenére kérdezi a szakmai bizottságok véleményét. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság sem az eredeti, sem a – jelenlegi igazgatóhelyettes ötéves időtartamra történő kinevezéséről szóló – módosított határozati javaslatot nem fogadta el.
108 Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság is ellentétes határozatokat hozott. A kiírt pályázat eredményesnek történő nyilvánítását, valamint Zádoriné Leiner Margit Erika öt évre történő kinevezését egyaránt 6 igen és 1 ellenszavazat mellett elfogadásra javasolja a testületnek. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Integrációs Bizottság három határozatot hozott. A bizottság a pályázat eredményesnek nyilvánítását, és Zádoryné öt évre történő kinevezését 2 igen, és 3 tartózkodás mellett, míg a pályázat eredményesnek nyilvánítása és a három legnagyobb támogatottságot elért jelölt pályázatának testület elé kerülését 1 igen és 4 tartózkodás mellett vetette el. Az eredeti határozati javaslatot a bizottság 2 igen és 3 tartózkodás mellett nem fogadta el. Hajdu László: Kérdések következnek. Csaba Elemér: Nem ért egyet az 1. határozati javaslatban foglaltakkal. Javasolja, hogy a 2. határozati javaslat kerüljön elfogadásra. Dr. Balázs Zoltán: Mi a pontos oka, hogy a pályázatot érvénytelennek kívánják nyilvánítani? Hiányolja az írásos indoklást akár az előterjesztő, akár a jegyző részéről. Gyurkovics Miklós: Az indoklást nem tartja megfelelőnek. Az inkább a jog értelmezésére, mintsem arra világít rá, hogy miért nem kerül sor a legmegfelelőbb pályázatot benyújtó személy, öt éves időtartamra szóló kinevezéséről. Amennyiben a pályázat érvénytelenítésre kerül, véleménye szerint azt szankcionálni kell. Az eredménytelenítés logikusabb, ám tarthatatlanabb lenne. Dr. Hetyei László: A jegyzőhöz irányuló kérdése az, hogy az érvénytelenségnek alaki vagy tartalmi oka van, illetve ha a pályázat érvénytelen – ezáltal semmis – kell-e szavazni? Dr. Novák Ágnes: Amennyiben helytelenül került kiírásra a pályázat, miért nem történt meg a helyreigazítás? Mikor és hol fog megjelenni a helyes pályázati kiírás. Az eredménytelenítés ezen formáját kifogásolja, annak tükrében, hogy a pályázati anyagok átvétele megtörtént, és a szakbizottságok az előterjesztést megtárgyalták. Szükségét érzi, hogy az érvénytelenségi kritériumnak megfelelő közlönyoldalt az előterjesztő bemutassa.
109 Hajdu László: Szót ad az ügyrendi hozzászólásra jelentkező képviselőknek. Bringye Viktória: Amennyiben a pályázat érvénytelen, javasolja, hogy zárják le a vitát. Hajdu László: Szavazás következik.
433/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, lezárja a „magasabb vezetői pályázatról” szóló napirend vitáját. (Szavazati arány: 14 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 0 tartózkodás)
Hajdu László: Szót ad az ügyrendi hozzászólásra jelentkező képviselőknek. Vizér Klára: Az iménti szavazás ügyrendi volt, és a vita lezárására irányult. Jegyző úr véleménye szerint elindult-e a téma vitája, lévén a vita megnyitása előtt nem lehet lezárni a vitát? Hajdu László: A vita megnyitásra került, amint a bizottságok ismertették véleményüket. Dr. Balázs Zoltán: Egyetért Vizér Klárával, a vita lezárására irányuló szavazás véleménye szerint érvénytelen. Hajdu László: A vitára irányuló kérdések tisztázása érdekében átadja a szót jegyző úrnak. Dr. Nagy Antal: Első lépés a bizottságok álláspontjának ismertetése, majd a kérdések következnek, ezt követi maga a vita. A vitafolyamat lényegében a kérdések feltevésével elkezdődik. Csaba Elemér: A pályázatok beérkezését, a testület döntése követi. Véleménye szerint kizárólag a testület döntheti el, hogy érvénytelennek minősíti-e a pályázatot. Kitart azon álláspontja mellett, hogy a pályázatokról a vitát
110 meg kell tartani, majd szavazással dönteni kell. Javasolja, hogy a határozati javaslatok közül azt fogadják el, mely 5 éves megbízást ad az új vezetőnek. Vizér Klára: Kéri az előterjesztőt, hogy a feltett kérdésekre válaszoljon. Mihály Zoltán: Részt vett a jelöltek szakmai meghallgatásán. Optimálisnak tartja, hogy a három legjobb eredményt elérő pályázó kerületi szinten is érintett. Egyik jelöltnél sem érezte azt a támogatást, mely indokolná az 5 éves kinevezést. Egyetért az 1 éves időtartammal, mely adott esetben meghosszabbítható. A mai napon kapott anyag által szolgáltatott többletinformációk segítik a döntést. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Tajti Mariann Réka pályázatát minősítette a legmegfelelőbbnek. Hajdu László: Hozzászólások következnek. Vizér Klára: Elszomorítja az a tény, hogy egy, a bizottságok által is megtárgyalt előterjesztés, melyről a tegnapi MOS ülésen dr. Pálinszki alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy minden rendben van, mára érvénytelennek minősül. A jog lehetőséget ad arra, hogy egy személyben érvénytelennek minősítse a pályázatot? A felmerülő problémákat korábban kellett volna jelezni. A váratlanul „érkezett” BKIK vélemény mind a PGB, mind pedig a JÜKEIB előtt ismeretlen maradt. A kiírásra 6 fő sikerrel pályázott, 1 fő visszalépett. A külsős, független szakértő, a pedagógusok, egyetértenek abban, hogy a gyermekek és a tantestület érdeke is azt diktálja, hogy Zádorynét nevezzék ki az iskola élére. Azt tartja a legfontosabbnak, hogy zökkenőmentesen lehessen a kérdést lezárni, az iskolában folyó kimagasló szakmai, pedagógiai munka folytatása érdekében. Véleménye szerint akkor lett volna probléma, ha egymásnak ellentmondó vélemények születnek a pályázatok elbírálásakor. Kéri az érvénytelenné nyilvánítás megfontolását, valamint azt, hogy nevezzék ki öt évre az érvényes és legnagyobb támogatottságot kapó pályázót. Első körben a PGB javaslatát kéri, hogy támogassák, amennyiben az 5 éves időtartam mégsem megfelelő két évet javasol. Dr. Balázs Zoltán: Elnézést kér a pedagógusoktól a pályázat kapcsán történtek miatt. Joggal érezhetik, hogy az eljárás a pályázók arculcsapása. Nem kapott választ arra, hogy milyen okok vezettek odáig, hogy az előterjesztő a pályázat érvénytelenítését javasolja. Véleménye szerint pusztán formai okai lehetnek. A BKIK levél – melyet most terjesztenek elő – 23 nappal korábbi keltezésű. Megkérdőjelezi a levél hitelességét. Az eljárást minősíthetetlennek tartja.
111 Báthory Erzsi: Hozzászólási szándékát fenntartja, mert korábban technikai hiba történt. Dr. Novák Ágnes: A kérdésekre továbbra sem kapott választ. Tudomása szerint jegyző úr előtt van egy módosító javaslat, mely szerint a testület a pályázatot érvényesnek tekinti. Kéri, hogy erről szavazzanak. Amennyiben a pályázat valóban érvénytelen – mert a kiírás törvénytelen volt – dokumentáció és magyarázat híján, miért nem arról szavaznak, hogy a pályázat újfent kiírásra kerüljön. Az nem megoldás, hogy egy évre neveznek ki valakit. László Tamás: Tudomása szerint a saját, illetve Báthory Erzsi neve sem szerepel a polgármester úr képernyőjén. Megkezdte beszédét, mely közben ügyrendi szavazás volt és a neve ekkor tűnt el. Kérdezi, hogy a neve megjelenik-e a képernyőn? Gyurkovics Miklós: Nem a Pedagógus Napra kell elmenni, hanem meg kell becsülni őket. Az érvénytelenítés miatt felveti az osztály és az alpolgármester felelősségét. A pályázatok tanulmányozása során egyértelműen látható, hogy egy pályázat kiemelkedik a többi közül. Mi az oka annak, hogy a jelöltet nem lehet öt évre kinevezni? Saját jelöltjük van? A BKIK véleménye egy, a tucatnyi közül. Hajdu László: Normál hozzászólásra megadja a szót László Tamásnak. László Tamás: Kéri, hogy hozzászólásának időtartamát három percre állítsák. A pályázatot komolytalannak, törvénytelennek tartja. Ahogy Önök foglalkoznak a pályázókkal, az rendkívüli mértékben megalázó. Bringye Viktória azt javasolta, hogy ebben az ügyben el se kezdjék a vitát. A maffia működik így. Összesen heten pályáztak, nagyon komoly pályázatokat nyújtottak be, ez látható az elemzésből is. A tantestület értékelte a pályázatokat. Óriási véleménynyilvánítás volt, Zádoryné Leiner Margit esetében 57,6% tartotta a vezetői megbízást helyesnek az alkalmazotti közösség részéről. Egy 249 fős nevelési-oktatási központról van szó, 191-en vettek részt a pályázat elbírálásában. A következő jelölt 37%-ot kapott, tehát teljesen világos, kit szeretne a nevelőtestület elnökigazgatónak. Rejtély marad minden, ami az egész ügy motivációját mutatja. Egymilliárd forintos költségvetésről van szó, a kerület legnagyobb iskolájáról (1200 gyermekkel, majdnem 500 általános iskolással), feltehetően ez a legnagyobb motiváció az Önök számára. Teljesen világos, hogy Zádoryné Leiner Margitot a pályázat alapján meg kell bízni öt évre az iskola vezetésével. Még nem történt
112 döntés arról, hogy a pályázat érvénytelen, vagy eredménytelen, most már késő erről dönteni. Ma már gyakorlatilag az utolsó döntési fázis van, amikor a pályázat eredménytelenné nyilvánítására már nincs lehetőség. Mérhetetlenül szégyelljék magukat. Báthory Erzsi: Tizenhat évig tanított, ebből 10 évig a „lila iskolában” általános igazgatóhelyettes volt. Legjobban a gyerekeket félti. Egy megzavart iskolában nem lehet tanévet kezdeni. Elterjed a hír a szülők között, minden gyermek azzal megy szeptemberben iskolában, hogy milyen zűrzavar van az iskolában. Nem lehet egy pályázatot kiírni most, amikor már kiderült, hogy érvénytelen a mostani pályázat. Felolvassa az előterjesztésből Zádorynéval kapcsolatban a szakértő, dr. Farkasné Juhász Krisztina véleményét. Ezt követően a második helyezettre vonatkozó részt is felolvassa. Kéri gondolják át a felolvasottakat, és normális emberi ész szerint döntsenek. Hajdu László: Szót ad képviselőknek ad szót ügyrendi felszólalásra.
Goró Oszkár és Tóth Imre
Goró Oszkár: Ügyrendi hozzászólásában elmondja, szégyen az, hogy Bringye Viktória fiatal kora ellenére ennyire antidemokratikus. Ez illik ahhoz a párthoz, melynek tagja. Egy fiatal ember nem lehet ennyire antidemokratikus. Tóth Imre: Ügyrendi hozzászólásában kéri, hogy a szavazás előtt frakciószünetet rendeljen el a levezető elnök. Hajdu László: Megadja a szót az előterjesztőnek. Dr. Pálinszki Antal: Sok minden elhangzott, többek között, hogy tragikus, erkölcstelen, arculcsapás, szégyen. Ez a FIDESZ szokásos, mindenre alkalmazott szótárának a szókincse. Erre képesek, magyarul sem nagyon tudnak, általában mint most is, össze-vissza beszélnek. Nem ő nyilvánít valamit eredménytelennek, vagy érvénytelennek, csak ő terjeszti elő, és a képviselő-testület hozza meg erről a döntést. Természetesen lesz pályázati kiírás, ha egyéves megbízást kap Zádoryné Leiner Margit. Ebben az esetben, a jövő évben ki lesz írva a pályázat. Most nem kell kiírni a pályázatot. Két helyen jelent meg a képviselőtestület által elfogadott pályázati kiírás. Az Oktatási Közlönyben, és a Kormányzati, Személyügyi, Szolgáltatói és Közigazgatási Képzési Központ honlapján kellet megjelentetni. Ez utóbbin jelent meg a pályázati kiírás hibásan. Nem ők adták le hibásan, a testületi döntés megvolt, csak hibásan jelent meg. Nem tudja, mi ez az elképesztő önmagukba fordulás a képviselő-testület néhány tagja
113 esetében. A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság elnöke két éves megbízásra tett javaslatot. Hiányos törvényi ismeretek alapján is lehet tudni, hogy erre nincs lehetőség. Nem várt mást a Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság elnökétől, akinek annyi ismerete van a joghoz, mint neki, azaz nem sok. Van egy közmondás: „Nem azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem, hogy ki mondja.” Nincs szó pedagógusok arculcsapásáról, mert azt a pedagógust javasolja kinevezni egy évre, aki az értékelések szerint a legtöbb támogatást kapta, bár azokban is voltak hiányok. Akár eredménytelennek, akár érvénytelennek nyilvánítanák a pályázatot, utána csak egyéves megbízást lehet adni, mást nem. Tehát, sem kettő, sem öt éves megbízatásra nincs lehetőség. Eredményesnek nem lehet nyilvánítani, ilyen határozati javaslat nincs. Minden megfelelően történt, a képviselő-testületnek nem kötelessége öt éves kinevezésről dönteni. Az indokait nem kívánja ismertetni, mert az nem érdekli a képviselőket, csak mondják a betanult „FIDESZ dumát”, amiből neki elege van. Dr. Nagy Antal: Dr. Hetyei László képviselő úr azt kérdezte tőle, mi az érvénytelenség oka. Az előterjesztés alapvető problémája a továbbiakban, hogy a képviselő-testület a 299/2008. sz. határozatával pályázatot írt ki a vezetői beosztásra, és a határozatban az volt, hogy az 1. sz. melléklet szerinti tartalommal írja ki. Ez az előterjesztéshez becsatolásra került 1. sz. melléklet címszó alatt. Dr. Pálinszki Antal alpolgármester úr is említette, hogy a pályázati kiírást a kormányzati rendelet szerint meg kell jelentetni a Kormányzati, Személyügyi, Szolgáltatói és Közigazgatási Képzési Központ honlapján. Itt teljesen más anyag jelent meg, illetve tartalmában más. A pályázati kiírásban az van, hogy előnyt élvezhet az elbírálásnál a vezetői képzést szerzett közoktatási vezető. Ettől eltérő tartalommal jelent meg az Internetes honlapon, mert ott az van, hogy nem előnyt élvezhet, hanem előnyt jelent, és nem vezetői képzést szerzett képesítés szerepel itt, hanem tanügyi igazgatási szakértő, vagy közoktatás vezetői szakvizsga jelent előnyt. Ennek okán az érvénytelenségi ok, hogy ha a testületi határozattól eltérő tartalmú pályázati kiírás jelenik meg, mert a jogbiztonságot zavarja, illetve megkérdőjelezi, ha a pályázati kiírás nem a képviselő-testület által elfogadott tartalommal jelenik meg. Önök előtt nincs a KSZK honlapján megjelent anyag, de annak a végén a következő szövegtartalom van: „A pályázat kiírás a munkáltató által a KSZK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.” Tehát, ebből következik, hogy a képviselő-testület által elfogadott pályázati kiírás és a KSZK honlapján megjelent pályázati kiírás szöveges tartalma eltér egymástól. Tehát az a probléma, hogy az egyik kiírásban előnyt élvez, a másikban előnyt jelent megfogalmazás szerepel. Ez a két megfogalmazás két félét jelent. A másik probléma, hogy a tanügyi igazgatási
114 szakértő, vagy közoktatás vezetői szakvizsga sem azonos egymással. Erre tett észrevételt, amit bevezetőjében az előterjesztő alpolgármester úr is jelzett. Ebben az esetben nem lehet érvényesnek nyilvánítani a pályázatot. Vizér Klára: Nem érdekli, ki és mikor vette észre a hibát, de szeretné megkérdezni, hogy amikor egy ilyen pályázatú szöveg megjelenik a honlapon akkor, az osztályon azt senki nem ellenőrzi? Sajnálatos hibáról van szó, sajnálatos, hogy a házon belül nem vették észre, hogy nem egyezik a pályázati kiírás szövege és a pályázati fordulót nem állították le időben. Ennek az a következménye, hogy ennek a levét az iskola, és az oda járó diákok igyák meg? Csaba Elemér: Súlyos ügyrendi hiba történt, mert eltűnt az asztaláról és a polgármester úrhoz került az a javaslata, amely a két éves kinevezésre vonatkozik.
A két évre vonatkozó kinevezési javaslatot ő Csaba Elemér képviselő tette, nem pedig a Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság elnöke, Vizér Klára. Javasolja, hogy két évre nevezzék ki a jelenlegi helyettest, Zádoryné Leiner Margitot. Mihályi Zoltán: Ügyrendi hozzászólásában kéri a levezető elnököt, próbálja kézben tartani az ülés levezetését. László Tamás: Nem véletlen kérték, hogy a kérdéseikre választ kapjanak. A vita végén kapják meg a jegyző úrtól azt a választ, ami az egész téma kardinális pontja. Ez nevetséges. A hivatal, az MSZP frakció hibázott. A bizottságok is kérték a jegyzői észrevételt, ők sem kapták meg. Most is csak a vita végén kapták meg a képviselők. Ez az eljárás a jegyző úr működéséről abszolút bizonyítványt állít ki. Dr. Nagy Antal: A válaszra készen állt, most kapott szót a polgármester úrtól. Hajdu László: Mivel a vita már lezárásra került, csak ügyrendi hozzászólásra van lehetőség. Kéri a képviselőket, hogy a mondva csinált ügyrendi hozzászólásokat mellőzzék. Goró Oszkár: Az előnyt jelent és előnyt élvez fogalom között véleménye szerint nincs különbség. Ugyanazt jelenti mindkét megfogalmazás. Ha
115 van különbség, véleményezze valaki, mit jelent az előnyt jelent és az előnyt élvez megfogalmazás. Mihályi Zoltán: Érdemes lenne az értelmező szótárban megnézni a két kifejezést, hogy valóban az értelmezés nem fedi-e egymást. Ügyrendi javaslata, nyissák meg újra a vitát. Hajdu László: Szavazást kér az ügyrendi javaslatról.
434/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el a javaslatot, hogy ismét megnyissa a „magasabb vezetői pályázatról” szóló napirend vitáját. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 5 tartózkodás)
Hajdu László: Megállapítja, hogy a képviselő-testület úgy döntött, nem nyitja meg újra a vitát. További ügyrendi hozzászólásra ad lehetőséget, elsőként Dr. Hetyei Lászlónak. Dr. Hetyei László: A szavazással kapcsolatban szeretne kérdezni. Kéri a jegyző urat, válaszoljon arra, hogy ha a pályázat érvénytelen, akkor erről nem kell szavazni, mert érvénytelen és jogszabályba ütközik? Ha jogszabályba ütközik, akkor új pályázatot kell kiírni, mert olyan, mintha meg sem történt volna, azaz semmis lesz? Új pályázat kiírása esetében a második határozat nem megfelelő, vagy nem törvényszerű. Dr. Nagy Antal: A 138-as kormányrendelet 5. § (16) bekezdése a következőképpen fogalmaz: „Ha a kiírt pályázat nem vezetett eredményre, a pályázó nem kapott megbízást, akkor a közoktatási intézmény vezetésével kapcsolatos feladatok ellátására nyilvános pályázat kiírása nélkül vezetői beosztás ellátására szóló megbízás adható a közoktatási intézmény megfelelő feltételekkel rendelkező közalkalmazottjának. Ilyen megbízás hiányában a közoktatási intézmény vezetésével kapcsolatos feladatokat a közoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint kell ellátni. A feladatok újabb nyilvános pályázat kiírás nélkül e bekezdésben foglaltak szerint legfeljebb egy évig láthatók el.” Tehát, az egy év alatt, amikor közeledik az év vége, ki kell írni újra a pályázatot. Erről beszélt Dr. Pálinszki Antal alpolgármester úr, és erről szól a kormány rendelet is.
116
Hajdu László: Mielőtt a szavazásra sor kerülne, frakciószünetet rendel el. -Szünet-
Hajdu László: Szót ad ügyrendi hozzászólásra László Tamás képviselőnek. László Tamás: Több lehetőség merült fel a szünet alatt, ezért most a FIDESZ frakció nevében szeretne frakciószünetet kérni. Hajdu frakciószünetet rendel el.
László:
A
FIDESZ
frakció
kérésére
ismét
-Szünet-
Hajdu László: Szót ad ügyrendi hozzászólásra Vizér Klára képviselő asszonynak. Vizér Klára: Kéri a képviselő-testületet, támogassa az alábbi módosító javaslatát: A képviselő-testület vonja vissza a 799/2008. (XII.17.) sz. határozatát, melyben a pályázat kiírásáról döntött, és járuljon hozzá ahhoz, hogy a jelenlegi igazgató töltse ki a mandátumát, amely 2011. augusztus 15-ig szól. Kéri szavazzanak a módosító javaslatról. Ha a javaslat nem nyeri el a képviselő-testület többségének egyetértését, akkor kéri, hogy a PGB ide vágó határozatáról szavazzanak, melyben a jelenlegi igazgatóhelyettest javasolják megválasztani öt évre. Hajdu László: Az igazgató asszony a felmentését már megkezdte. Erről csak akkor van joga szavazni a képviselő-testületnek, ha a jelenlegi igazgató Brazorottó Jenőné úgy nyilatkozik, egyetért a javaslattal. Brazorottó Jenőné: Azt hitték, hogy egy teljesen zökkenőmentes váltás lesz az intézményben. Ha a probléma semmiképpen nem oldható meg másként, vállalja a felkérést, amennyiben erre lehetőség van.
117 Hajdu László: Felkéri a jegyző urat, olvassa fel a módosító javaslatot, illetve mondja el törvényességi észrevételét azzal kapcsolatban. Dr. Nagy Antal: Felolvassa a módosító javaslatot. Felhívja a képviselő-testület figyelmét arra, hogy a képviselő-testület 799/2008. (XII.17.) sz. határozatának végrehajtása már megtörtént, azt visszavonni nem lehet. Ha pályázatot a képviselő-testület érvénytelennek minősíti, akkor az új pályázati kiírás új határozattal történik. Az iskola igazgatója Brazorottó Jenőné lemondott vezetői mandátumáról, ezt a testület tudomásul vette, ezért írta ki a pályázatot. A folyamat elindult, visszafordítani nem lehet. Hajdu László: Szavazást kér a módosító indítványról.
435/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy vonja vissza a 799/2008. (XII.17.) sz. határozatát és járuljon hozzá, hogy a jelenlegi igazgató kitöltse vezetői mandátumát. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 4 ellenszavazat, 4 tartózkodás)
Hajdu László: Megállapítja, hogy a képviselő-testület minősített többséggel nem fogadta el a határozatot. Törvényesen nem lehet kinevezni senkit vezetői megbízás esetén, kizárólag csak akkor, ha a képviselőtestület minősített többséggel megszavazza a kinevezést. Dr. Pálinszki Antal: Ügyrendi hozzászólásában elmondja, hogy a javaslat egy nonszensz, nincs megszavazva, vezetői megbízást minősített többség mellett lehet adni. Lemondás után nem lehet újra igazgatói feladatokat ellátni. Marsovszky Györgyné: Méltatlan ez a vita. Azért nem vett részt a szavazásban, mert méltatlannak találja, hogy az iskolaigazgató lemond, utána önös érdekből visszalép az elhatározásától. Vizér Klára: Az indítvány sima indítvány, nem kinevezésről van benne szó, hanem a mandátum kitöltéséről. Egy képviselő-testületi határozat
118 visszavonásáról nem kell minősített többséggel dönteni, ahhoz járulnak hozzá, hogy a mandátumát tovább folytassa. Jó, ha az előterjesztő egy szót sem szól, mert nem vette észre, milyen előterjesztést eszkábált össze, és azt sem vette észre, hogy először eredménytelennek, később érvénytelennek nyilváníttatja a pályázatot. Tóth Imre: A szocialista frakció csak az előterjesztésben szereplő két határozati javaslatról fog szavazni, minden egyéb más jellegű szavazásban nem kíván részt venni, attól tartózkodni fognak. A törvényességi felülvizsgálat el fogja dönteni, hogy törvényes, vagy törvénytelen volt-e az előbbi szavazás. László Tamás: Az előző döntés mellett szeretne érvelni. Az egyik ok az, hogy valóban méltatlan ez a vita, de a szocialista frakció miatt az. A kutyakomédiát úgy lehet csak lezárni, és tiszta lapot adni valamennyi pályázónak, ha elfogadják a javaslatot. Híre fog menni, hogy az MSZP frakció hogyan viselkedik az iskolaigazgatókkal. Ez elképesztő. A tiszta lapot csak az adja meg a jelenlegi helyzetben, ha a jelenlegi igazgató kitöltheti a mandátumát. Tessék kihirdetni a szavazati arányt, mert ehhez nem kell minősített többség. Hajdu László: A szavazás közben csak ügyrendi hozzászólásokra van lehetőség. Mivel képviselő úr hozzászólásának témája normál hozzászólásra változott, megvonja tőle a szót. Szót ad ügyrendi hozzászólásra Mihály Zoltánnak. Mihály Zoltán: Az igazgatónő felépített sok év, évtized alatt egy sikeres munkát. Talán érez egy kis bizonytalanságot, azért gondolta meg magát. Minden esetre ez elég improvizatív dolog. Nem biztos abban, hogy ez így rendben van. Messzemenőleg biztos abban, hogy a gyerekek és az iskola miatt vállalná tovább az igazgatói feladatok ellátását, ezért köszönet illeti, viszont az a megoldás, hogy a legtöbb szavazatot kapott embert nevezzék ki egy évre. Goró Oszkár: A PGB-nek is van két javaslata, kéri, először arról szavazzanak, és kéri a polgármester urat, hogy az előző szavazás eredményét hirdesse ki. Hajdu László: Az előző szavazás eredménye: 11 igen szavazat, 4 ellenszavazat, 4 tartózkodás. A minősített többség esetén 15 igennek kell minimum lennie, akkor elfogadott a határozat.
119
Gyurkovics Miklós: Nem értette tisztán Tóth Imre frakcióvezető úr hozzászólását, hogy mit tekintett két előterjesztésnek? Az alpolgármester úr érvénytelenné minősítésre vonatkozó javaslatát, vagy az eredeti eredménytelen minősítéses anyagot? Reméli, hogy azon is gondolkodnak, milyen fegyelmi büntetést kap a kialakult helyzet felelőse, vagy felelősei, akik lejáratták ezzel az önkormányzatot, illetve az MSZP frakciót. Hajdu László: A lejáratás kifejezést egy kicsit erősnek találja. Mihályi Zoltán: Az igazgatónő nem akart mást, csak a munkája eredményét, az iskolája becsületét megmenteni. Hajdu
László:
Szavazás
következik,
először
a
PGB
határozatairól.
436/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem erősítette meg a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 167/2009. (VI.22.) sz. határozatát. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 6 tartózkodás) 437/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem erősítette meg a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 168/2009. (VI.22.) sz. határozatát. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 7 tartózkodás)
Hajdu László: Szavazást kér az előterjesztés szerinti 1. határozati javaslatról, melyben annyi módosulás van, hogy az eredménytelennek kifejezés érvénytelennek kifejezésre változik. Kéri a képviselő-testület szavazatát.
438/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Pedagógiai Szakszolgálat és
120 Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató élére kiírt magasabb vezetői pályázatát érvénytelennek nyilvánítja. Felelős: polgármester Határidő: 2009. augusztus 15. (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ (1)-(2), 61.§ (1), 64.§, 66.§ (1), (3), 83/A.§ (1), 1990. évi LXV. tv. 10.§ (1) b), 15.§ (1), 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet 5. § (2), 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet 20. § (2), 7/2007. (III.9.) ök. rendelet 11. sz. melléklet a)) (Szavazati arány: 14 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
Hajdu László: Megállapítja, hogy a képviselő-testület elfogadta az előterjesztés szerinti 1. határozati javaslatot, mivel az nem igényelt minősített többséget. Szavazást kér az előterjesztés szerinti 2. határozati javaslatról.
439/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy bízza meg a jelenlegi elnök-igazgató helyettest, Zádoryné Leiner Margit Erikát a Száraznád NevelésiOktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató intézményvezetőjének 2009. szeptember 1-jétől – 2010. augusztus 15-ig. Illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. XXXIII. törvény, valamint a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat intézményeinél munkaviszonyban álló közalkalmazottak juttatási szabályzat 1. sz. melléklete szerint állapítja meg. (Illetménye: 216.905 Ft + vezetői pótlék: 60.000 Ft + további szakképesítésért: 15.183 Ft = 292.088 Ft) (Szavazati arány: 14 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Hajdu László: Megállapítja, hogy a határozati javaslatot nem fogadta el a képviselő-testület, mivel a határozat elfogadása minősített többséget igényel. Ebben az esetben az intézmény szervezeti és működési szabályzatában foglaltakat kell alkalmazni a kormányrendelet értelmében. Az intézmény SZMSZ-e Zádoryné Leiner Margit Erikát, mint általános helyettest jogosítja fel a helyettesítésre egy évre. Megköszöni a jelöltek részvételét, és türelmét.
19. Előterjesztés a Municipal ZRt. részvényeinek értékesítéséről (Ikt.sz: 80159/2009. sz. anyag)
121 Előadó: Király Csaba alpolgármester
Hajdu László: Megadja a szót az előtejresztnek. Király Csaba: Az előterjesztés minden lényeges információt tartalmaz. Kéri a képviselő-testület tagjait, hogy a határozati javaslatok szerint döntsön az elidegenítésről, illetve arról, hogy milyen tárgyalási mozgásteret biztosít a polgármesternek. Hajdu László: Megadja a szót a bizottságok elnökeinek. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság támogatta az előterjesztés határozati javaslatait. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 4 igen 2 tartózkodás mellett támogatta az előterjesztést. Hajdu László: Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs. Szavazást kér a határozati javaslat elfogadásáról.
észrevétel
440/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, hogy megvételre felajánlja a BHG Híradástechnikai Zrt-nek az önkormányzat tulajdonát képező 20.000 eFt névértékű Municipal részvényt a névérték 42 %-án. Felhatalmazza a polgármestert a BHG Híradástechnikai Zrt-vel folytatandó tárgyalásokra azzal a megkötéssel, hogy csak a névérték 30 %-áig tehet engedményt. Felelős: polgármester Határidő: 2009. június 30. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
20. Előterjesztés a Képviselő-testület 2009. II. félévi munkatervére (Ikt.sz: 80-154/2009. számon korábban kiosztott. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester
122
Hajdu László: Átadja az elnöklést Gyurcsánszky János alpolgármesternek. Gyurcsánszky János: Megadja a szót az előterjesztőnek. Hajdu László: Kéri fogadja el a képviselő-testület a 2009. II. féléves munkatervét. Gyurcsánszky János: Megadja a szót a bizottságok elnökeinek. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 8 igen egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a munkatervet. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság elfogadásra javasolta a munkaterve Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság szintén támogatta az előterjesztett munkatervet. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság szintén egyhangúlag támogatta a munkaterv elfogadását. Árkosi Sándor: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag támogatta a munkatervben foglaltakat. Báthory Erzsi: A Lakásgazdálkodási Bizottság elfogadásra javasolta az előterjesztést. Németh Angéla: A Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a képviselő-testület részére a 2009. II. féléves munkatervet. Gyurcsánszky János: Kérdés, észrevétel, hozzászólás hiányában szavazást kér a képviselő-testület 2009. II. féléves munkatervének elfogadásáról. 441/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a 2009. II. féléves munkatervét.
123 Felelős: polgármester Határidő: 2009. szeptemberétől folyamatos (közzétételre: július 8.) (Jogszabályi hivatkozás: 7/2007. (III.9. ök. r. 6. § (1) bek.) (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 21. Interpelláció „Mennyi jutalmat kap(ott) Ön alpolgármester társaival egyetemben tavalyi munkájáért” (Ikt.sz: 80-191/2009. sz. anyag) Előadó: Vizér Klára képviselő Válasz interpellációra (Ikt.sz: 80-191/a/2009. sz. anyag) Előadó: Hajdu László polgármester
Hajdu László: Gyurcsánszky János alpolgármester urat interpellálja Vizér Klára képviselő. Megadja a szót az interpellálónak. Vizér Klára: Felolvassa írásos interpellációját. Hajdu László: Az alpolgármester urat illeti a szó. Gyurcsánszky János: Megkéri a jegyző urat, olvassa fel az interpellációra adott írásos választ. Dr. Nagy Antal: Felolvassa az interpellációra adott írásos választ. Hajdu László: Megadja a szót az interpellálónak. Vizér Klára: Elszomorította alpolgármester úr válasza, mert szavakon lovagol, és arról beszél, hogy másnak a zsebében nem kíván turkálni. Ki szeretné javítani, mert azzal, hogy ezeket a pénzeket felveszi, az állampolgárok zsebében turkál, hiszen az alpolgármestert a polgármester nem a saját zsebéből stafírozza ki, hanem a köz pénzéből. Szomorúan vette azt is tudomásul, hogy nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. Úgy látszik szemérmetesen elhallgatja, hogy a tavalyi áldozatos munkájáért mekkora összegű jutalmat kapott a polgármestertől. Közpénzből kapja ezt a pénzt az alpolgármester, - az előző napirendből is látszik érdemtelenül. Nehezményezi, hogy erre a nagyon egyszerű kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, mert úgy gondolja, az állampolgároknak joga van erről tudni. Arról is nyilatkozhatott volna, hogy a 94 ezer forintos adómentes költségtérítése
124 mellett gépkocsi használatra és telefonköltségre pluszban mekkora összeget vesz fel? Ezt majd egy következő interpellációban fogja megkérdezni, a jelenlegi interpellációra adott választ pedig nem fogadja el. Hajdu László: Lehetőséget ad a viszontválaszra való reagálásra. Gyurcsánszky János: További jó kampányolást kíván a képviselő asszonynak. Munkajogi kérdésekről kérdezett, ez nem interpellációs kérdés. A polgármestert kérdezheti, hogy mennyi pénzt adott neki. Ez nem ügy. Nem kérdezte meg a képviselő asszonyt ő mennyit kap, miért nem mondott le a tiszteletdíjáról, pedig megtehetné. Hajdu László: Az interpelláló nem fogadta el a választ, ezért szavazást kér az interpelláció elfogadásáról.
442/2009. (VI.24.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselő-testület úgy dönt, elfogadja a „Mennyi jutalmat kap(ott) Ön alpolgármester társaival egyetemben tavalyi munkájáért” c. interpellációra adott választ. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Hajdu László: Bejelenti, hogy a képviselő-testület zárt ülésen folytatja tovább munkáját.
A Képviselő-testület a 443-462/2009. (VI.24.) sz. határozatait zárt ülésen hozta.
- Napirenden kívüli felszólalás Hajdu László: Goró Oszkár napirenden kívüli hozzászólása következik „Tizenhárom almafa” címmel. Megadja a szót a képviselő úrnak. Goró Oszkár: Felolvassa napirenden kívüli hozzászólását: „A „Tizenhárom almafa” egy erdélyi író, Vass Albert regénye, folytatásának címe pedig az „Elvásik a veres csillag”. Ajánlja mindenkinek. A regényben egy székely
125 bácsi élettapasztalatán, a józan paraszti látásmódján keresztül, finom humorral mutatja be a kommunista ideológiát, és a rendszert kiszolgáló gondolkodását, visszásságát, és aljasságát. Miért is említem e két regényt? Azért, mert történt két olyan hihetetlen durva eset a XV. kerületben a közelmúltban, amely alapján azt kell mondanom, kísért a múlt. 2009. februárjában értesült a képviselő-testület arról, hogy a Rákospalotai Temetőben lévő kommunista szovjet emlékművet megrongálták. Természetesen mindannyian elítéltük a rongálást, de azt nehezen tudom elfogadni, és megemészteni, hogy a helyreállítást követően a vörös csillagot is visszahelyezték. Jelenleg a temetőben lévő „emlékműn” fényesebben ragyog a vörös csillag mint újkorában. Rég el kellett volna rozsdásodnia, mégis fennen hirdeti, hogy vannak, akik hisznek benne, nem múlt el az ideje. Ezt megérteném, ha az idő még 1989 előtt lenne, de azt, hogy az állítólagos rendszerváltást követően 20 évvel később a vörös csillagokat rehabilitáljuk, és állítunk helyre, ünnepségeket tartunk, több mint helytelen, gusztustalan. Ugyanúgy, ahogy a horogkeresztet sem állítanánk helyre egy német katonai emlékműn, nem értem, miért megengedett, hogy a vörös csillagok még mindig állhatnak.
E két szimbólum között semmi különbség nincsen, mert mindkét szimbólum által képviselt ideológia matt tízmilliók haltak meg, milliókat nyomorítottak meg, országokat, népeket tettek tönkre. Sajnos néhány hete értesültünk arról hogy a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságban a szocialista képviselők, köztük a bizottság elnöke arról gondoskodtak, hogy az Ádám László emlékére felállítandó emléktábláról lekerüljön az a megjegyzés, hogy a Rákosi Korszakban maga is üldözötté vált. Ádám László salézi jánosi rendfőnökként zsidó embereket mentett a nyilas uralom alatt. Mégis, a kommunisták ideje alatt vált üldözötté. Eléggé furcsa ez ugye? Sajnos nem annyira furcsa, ha annak tükrében nézzük, hogy a legtöbb nyilas később a kommunista pártba lépett át. Visszataszító, miközben a szocialisták állandóan fasizmussal, szélső jobbal riogatnak, ugyanakkor a saját jelképüket titokban imádják. Arra szeretném most felhívni a figyelmet, a most megfiatalított XV. kerületi Szocialista Párt vezetését, hogy meggyőzzem, ne kövessék elődeiket. Ha mégis kedvük támad elénekelni a Szózat helyett a szocialista Internacionálét, akkor ne csodálkozzanak, ha rajtuk marad a kommunista szégyenszó. E helyett ajánlanám, olvassák el Vass Albert előbb említett két regényét, mert sokat megtudnak arról, miért is nem vicces, és menő ma Internacionálét énekelgetni, vörös csillagokat sikálni fényesre. Remélem, a megfiatalodott MSZP új elnöksége új irányvonalat fog képviselni.”
126 Hajdu László: Mielőtt az ülést bezárja, mindenkinek kellemes nyaralást kíván a nyári szünetre. Megköszöni a képviselő-testület munkáját, a jelenlévőknek a részvételt, az ülést bezárja. K.m.f.
Dr. Nagy Antal jegyző
Hajdu László polgármester