Budapest Fıváros XV. kerület Önkormányzat
JEGYZİKÖNYV készült a képviselı-testület 2008. április 30-án 14.00 órakor kezdıdı ülésérıl Helye: Polgármesteri Hivatal Bp. XV., Bocskai u. 1-3. I. emeleti Díszterme Jelen vannak: 29 fı képviselı (Ambrus János, Árkosi Sándor, Báder György, dr. Balázs Zoltán, dr. Balogh András, Baracskai Éva, Báthory Erzsi, Csaba Elemér, Goró Oszkár, Gyurcsánszky János, Gyurkovics Miklós, Hajdu László, dr. Hetyei László, Király Csaba, Koteschel Vendelné, László Tamás, Marsovszky Györgyné, Máté Gyula, Mihály Zoltán, Mihályi Zoltán, Mirilo Milos, Molnár István, Móricz Eszter, Németh Angéla, Novák Ágnes, dr. Pálinszki Antal, Tóth Imre, Varga Imre, Vizér Klára) Meghívottként jelen van: Dr. Nagy Antal jegyzı, Mollnár Andor a Pénzügyi Osztály vezetıje, Kovácsné Márkus Éva a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetıje, Moór Árpád az Igazgatási Osztály vezetıje, Németh Tibor a Városüzemeltetési Osztály vezetıje, Lindner Gusztáv a Mővelıdési, Oktatási és Sport Osztály vezetıje, dr. Paor Emıke a Jogi és Szervezési Osztály vezetıje, Balázs Zoltán fıépítész, Millián György az Építésügyi Osztály vezetıje, Erdélyiné Kincses Andrea a Vagyon- és Lakásgazdálkodási Osztály vezetıje, dr. Turcsányi Miklós az Adóügyi Osztály vezetıje, Sütı Lászlóné az Okmányügyi Osztály vezetıje, Vargáné Kalán Ilona a Gyámhivatal vezetıje, Hegyesiné Gábor Katalin az Értelmes Életért Alapítvány részérıl, valamint a KTV munkatársai. A képviselı-testület ülésén részt vett még Szánti Ottóné a Polgármesteri Titkárság vezetıje, valamint Gulyásné Végh Katalin, Paulusz Katalin és Varga Mónika jegyzıkönyvvezetık.
2
Hajdu László: A XV. kerületi Önkormányzat képviselıtestülete nevében köszönti a megjelent képviselıket, a civil szervezetek képviselıit, a hivatal és az intézmények vezetı munkatársait, a jelenlévı pártok képviselıit, az ülésen megjelent, valamint a KTV adását nézı kerületi lakosokat. Megállapítja, hogy 29 fı képviselı jelenlétével az ülés határozatképes. A tárgyalás megkezdése elıtt két kerületi lakót köszönt a maga és a képviselı-testület nevében. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke értesítette, hogy Varga Imre önkormányzati képviselı részére tőzzománc emlékplakettet adományoztak. Varga Imre hosszú évek óta képviseli a XV. kerületet a Szövetségben. Gratulál a kitüntetéshez, megköszöni a több éves tevékenységet. Külön köszönti Kiss Zita országosan ismert sportolót, aki a március 27-30. között megrendezett versenyen vállalta, hogy körbefutja a Balatont. A 194,5 km-es távot 16 óra 52 perc alatt teljesítette. Kiemelkedı teljesítményével a férfi mezınyben is dobogón végzett. Az elért eredményekhez alapot adott, hogy Kiss Zita 17 évig sportolt a Femina nıi labdarúgó csapatában, négyszer szerzett bajnoki címet a csapattal. Az eredményeiben a soha meg nem alkuvása, állandó gyızni akarása mutatkozik meg, ami a legjobb sportolók közé emeli ıt. Gratulál az elért eredményekhez, további sok sikert kíván. (Gratuláció, taps) Az írásban kiadott meghívóhoz képest három sürgısségi elıterjesztés érkezett. Tóth Imre képviselı nyújtott be sürgısséggel elıterjesztést „Szélsıséges megnyilvánulások ellen” címmel. Novák Ágnes, Vizér Klára, László Tamás, Báthory Erzsi a XV. kerületi Kerületfejlesztési Koncepció elıkészítéséhez címmel nyújtott be sürgısségi elıterjesztést. Végezetül László Tamás képviselı a XV. kerületi Önkormányzatának nemzetbiztonsági védelmének elutasítása tárgyában nyújtott be sürgısségi elıterjesztést. Az elıterjesztések napirendre vételérıl a képviselı-testület dönt. Ismerteti a javasolt napirendet. Kéri a képviselık kérdéseit az elıterjesztett napirenddel kapcsolatban. A kérdések elıtt szót ad az ügyrendi hozzászólásra jelentkezett képviselıknek. Ambrus János: A képviselık meghívót kaptak az Önkormányzat által szervezett május 9-i, Európa Nap-i megemlékezésre. Sajnos ez a nap másról is híres, 1945. május 9-én fejezıdött be a II. Világháború, az emberiség történetének legvéresebb, legnagyobb világháborúja. Az áldozatok nagy része nem a háborúban, hanem a fasiszta koncentrációs táborokban halt meg. Kéri, hogy 1 perces néma felállással tisztelegjenek a fasizmus áldozatai elıtt.
3
Hajdu László: Kéri, adjanak helyt az ügyrendi indítványnak és 1 perces néma felállással adózzanak az áldozatok emlékének. (Egy perces néma felállás) Vizér Klára: A mai napon több kerületi iskolában tartják a Ballagásokat. Frakciójuk nevében köszönti a pedagógusokat, a ballagó diákokat. Minden jót, sok sikert kíván a vizsgákhoz és a további életükhöz. Május elsı vasárnapján Anyák Napja lesz, ebbıl az alkalomból köszönti az édesanyákat, nagymamákat és az édesapákat is. Máté Gyula: Felhívja a figyelmet arra, hogy a KVSZ elıterjesztését a Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Uniós Bizottság is megtárgyalta. A bizottság az elıterjesztést 2 igen szavazat és 3 ellenszavazat ellenében nem javasolta megtárgyalásra a képviselı-testület részére. A bizottság feladata, hogy az elıterjesztéseket jogi szempontból vizsgálja. Nem érti, hogy a bizottság elnöke miért szavazott az általa feltett javaslat ellen. A bizottság ülésén az anyaggal kapcsolatban jogi aggály nem merült fel. Vizér Klára: Képviselıtársa jelen volt a bizottság ülésén. ahol a jegyzıkönyv részére képviselıként ismertette az elıterjesztéssel kapcsolatos kifogásait. Azzal egyetért, hogy amennyiben a Jogi Bizottság egy elıterjesztés megtárgyalását tartalmi kifogások miatt nem javasolja, azt a képviselı-testületnek mérlegelnie kellene. Az elıterjesztés napirendre vételérıl szavaz a képviselıtestület. Hajdu észrevételek következnek.
László:
Mihály Zoltán: elıterjesztésbıl nem kapott.
A
A
napirenddel
három
kapcsolatos
sürgısséggel
kérdések,
beterjesztett
Hajdu László: Köszöni a jelzést, korrigálják a hibát. László Tamás: A „kerületi vészrıl” szeretne néhány gondolatot mondani. A 2005 óta tartó egyeztetés felháborító. Olyan jogellenes, a jogbiztonságot sértı Városrendezési Szabályzat van hatályban. A képviselı-testület ülése elıtt két nappal ültek le tárgyalni a lakossággal az új rendelettervezettel kapcsolatban. Az ülésre beterjesztett módosítások a kerület 60 %-át érintik.
4
Ennek ellenére nem javasolja az elıterjesztés levételét, tárgyaljanak róla, láthassák a kerületi lakók a vitát. Sürgısséggel kérték napirendre tőzni a Kerületfejlesztési Koncepciót. Ennek indoka, hogy a „kerületi vész” elfogadását meg kellett volna elıznie a Kerületfejlesztési Koncepció elfogadásának. Javasolja a 9. napirendi pontban szereplı, az M3 autópálya kivezetı szakasza-Felsıkert utca-Áruházak útja-Mogyoród útja által határolt terület keretövezet módosításához való hozzájárulásról szóló elıterjesztés levételét. A KVKB ülésén fıépítész úr alapvetı kérdésekre nem tudott válaszolni. Ezzel kapcsolatban Marsovszky Györgyné környezetvédelmi tanácsnok sem tett észrevételt. Súlyos dolog, ha az önkormányzat nem kér nemzetbiztonsági védelmet, erre vonatkozik a sürgısséggel benyújtott elıterjesztése. Véleménye szerint errıl a kérdésrıl tárgyalnia kell a képviselı-testületnek. Vizér Klára: Kéri képviselıtársait, hogy vegyék fel napirendre a három sürgısségi javaslatot, függetlenül jegyzı úr törvényességi észrevételétıl. A nemzetbiztonsági védelemrıl szóló elıterjesztéssel kapcsolatban jegyzı úr arra tett észrevételt, hogy az SZMSZ szerint késın nyújtották be. Nehezen beszerezhetı információ alapján állították össze az elıterjesztést. Kéri, hogy az elıterjesztés napirendre vételét szavazzák meg. Kéri, hogy a sürgısségi javaslatok közül elsıként a frakció által benyújtott sürgısségi javaslatokat, majd Tóth Imre elıterjesztését tárgyalja meg a testület. Jegyzı úrtól kérdezi, miért nem kerültek kiosztásra az általa e-mailben megküldött lakossági vélemények. Novák Ágnes: Az 1. napirendi ponttal kapcsolatban jegyzı úrtól kérdezi, a 25 %-ra történı csökkentés megfelel-e a normakontrollnak, tárgyalható-e jogszerően a napirend. Jegyzı úr álláspontja, amely arról szólt, hogy az M3Munkáskörút csomópontnál a keretövezet módosítás nem szerepel a tervlapban, ezért nem javasolja a KVSZ tárgyalását, változott-e? Marsovszky Györgyné: László Tamás nem tudhatja, hogy az anyaggal kapcsolatban fıépítész úrral és jegyzı úrral mit beszélt meg. A KVKB ülésén tanácskozási joggal vett részt. Hajdu László: A kérdéseket lezárja, megadja a szót a jegyzınek.
5
Dr. Nagy Antal: Tóth Imre képviselı által benyújtott sürgısségi javaslat idıben érkezett. A négy képviselı által benyújtott, a koncepciót érintı elıterjesztés napirendre vételét polgármester úr nem támogatja, a képviselıtestületnek kell dönteni. A nemzetbiztonsági védelem elutasításáról szóló elıterjesztés április 29-én érkezett, a sürgısségi javaslat szabályainak nem felel meg, ezért nem javasolta az elıterjesztés beterjesztését. Ebben a kérdésben is dönthet a képviselı-testület. Hajdu László: Hozzászólások következnek. Mihály Zoltán: Kéri a képviselı-testületet, hogy törvénytelen dolgokról ne szavazzanak. Gyurkovics Miklós: Tudomása szerint sürgısségi indítványának tárgyalását polgármester úr támogatta.
László
Tamás
Dr. Balázs Zoltán: Az elsı napirenddel kapcsolatban több probléma merült fel. Javasolja, hogy az SZMSZ 37. § (6) bekezdése alapján a képviselı-testület két fordulóban tárgyalja meg a KVSZ-t. A mai napon folytassák le a vitát, a következı ülésen döntsenek. Hajdu László: Megállapítja, hogy több észrevétel nincs, a napirend vitáját lezárja. Szót ad Vizér Klára képviselınek ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: Az SZMSZ mely szakasza ad arra felhatalmazást az elıterjesztınek, hogy az általa beterjesztett rendelettervezethez az ülésen adjon be módosító javaslatot? Dr. Nagy Antal: A kerületi fıépítész, Krautsieder Sándor kerületi lakos beadványa alapján tett ajánlást, mely szerint az anyag 2. számú táblázatában a 35 % változzon 25 %-ra. Az ezzel kapcsolatos észrevételeit a napirend tárgyalása során teszi meg. Hajdu László: Ismerteti az elhangzott módosító indítványokat, szavazást kér.
6
174/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy „Budapest XV. kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzata felülvizsgálatának jóváhagyásáról” szóló elıterjesztést két fordulóban tárgyalja meg. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 6 ellenszavazat, 11 tartózkodás) 175/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a „Budapest XV. kerület, M3 autópálya kivezetı szakasza – Felsıkert u. – Áruházak útja (Városkapu u.) – Mogyoród útja által határolt terület keretövezet módosításához való hozzájárulásáról” szóló elıterjesztést ne tőzze napirendre. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 176/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy sürgısséggel napirendjére tőzze a „A XV. kerület Önkormányzatának nemzetbiztonsági védelmének elutasítása” címő elıterjesztést. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 5 tartózkodás) 177/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy napirendjére tőzze a „Sürgısségi elıterjesztés a Kerületfejlesztési Koncepció elkészítésére” c. anyagot. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 7 tartózkodás)
178/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy napirendjére tőzi és sürgısséggel megtárgyalja a „Szélsıséges megnyilvánulások ellen” c. elıterjesztést. (Szavazati arány: 26 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 0 tartózkodás)
Hajdu László: László Tamás képviselınek ad szót ügyrendi hozzászólásra.
7
László Tamás: A két sürgısségi elıterjesztést, aminek tárgyalását az MSZP frakció elutasította, nem osztották ki, nem tudják, mirıl döntöttek. Kéri, ismételjék meg a szavazást, a döntés elıtt osszák ki a két sürgısségi elıterjesztést. Hajdu László: Nem ügyrendi hozzászólás megjegyzés. Az elıterjesztett napirend elfogadásáról kér szavazást.
volt,
csak
179/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 174-178/2008. (IV.30.) sz. határozatok figyelembe vételével elfogadja az elıterjesztett napirendet. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 9 tartózkodás)
NAPIREND
1. Elıterjesztés Budapest XV. kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzata felülvizsgálatának jóváhagyására (Ikt.sz: 5200-63/2008. sz. korábban kiosztott anyag) „R” Elıadó: Hajdu László polgármester 2. Elıterjesztés a lakossági kezdeményezéső és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósult útépítések rendjérıl szóló 25/2000. (V. 5.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 5200-95/2008. sz. anyag) „R” Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 3. Elıterjesztés a 7/2007. (III. 9) ök. rendelettel elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosítására (Ikt.sz: 5200-96/2008., 520096/a/2008. sz. anyag) Elıadó: dr. Nagy Antal jegyzı „R” 4. Elıterjesztés a XV. kerületi Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló 6/2007. (III. 6.) ök. rendelet végrehajtásáról (Ikt.sz: 5200-94/2008. , 5200-94/a/2008. sz. korábban kiosztott anyag) „R” Elıadó: Hajdu László polgármester
8
5. Elıterjesztés az Önkormányzat által alapított gazdasági társaságok 2007. évi beszámolójáról, a 2008. évi Üzleti Tervérıl, valamint az alapító okiratok módosításáról (Ikt.sz: 5200-118/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester 6. Elıterjesztés az ifjúságpolitikai koncepció felülvizsgálatára (Ikt.sz: 520097/2008. sz. anyag) Elıadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 7. Az Önkormányzat által alapított közalapítványok 2007. évi beszámolói - Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Közrend és Vagyonvédelmi Közalapítvány (Ikt.sz: 5200-99/2008. sz. anyag) - Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Egészségvédelmi Közalapítvány (Ikt.sz: 5200-100/2008. sz. anyag) - Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány (Ikt.sz: 5200-101/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester 8. Elıterjesztés a Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány alapító okiratának módosítására, valamint kurátor megbízására (Ikt.sz: 5200-102/2008., 5200-102/a/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester 9. Elıterjesztés a Bp. XV. kerület M3 autópálya kivezetı szakasza – Felsıkert utca – Áruházak útja (Városkapu u.) – Mogyoród útja által határolt terület keretövezet módosításához való hozzájárulásra (Ikt.sz: 5200-103/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 10. Elıterjesztés a Bp. XV. kerület Rákospalotai Körvasút sor – Kolozsvár utca – Darnó utca – Árvavár utca által határolt terület keretövezet módosításához való hozzájárulásra (Ikt.sz: 5200-120/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 11. Elıterjesztés a multifunkcionális rendezvénycsarnok tervérıl és finanszírozásáról (Ikt.sz: 5200-104/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
9
12. Elıterjesztés a XV. kerületi Fı téren létesítendı szökıkút és találkozóhely kapcsán készült pályamunkákról (Ikt.sz: 5200-105/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsányszky János alpolgármester 13. Elıterjesztés az iparosított technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítást eredményezı korszerősítésének, felújításának támogatására meghirdetett pályázatról és a részvétel feltételeirıl (Ikt.sz: 5200-106/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 14. Elıterjesztés a Töltés utca felújításához igénybe vett 2007. évi pályázati támogatás fel nem használt részérıl való lemondásról (Ikt.sz: 5200107/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester 15. Elıterjesztés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola támogatásáról (Ikt.sz: 5200-108/2008. sz. anyag) Elıadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 16. Elıterjesztés a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítására (Ikt.sz: 5200-119/2008. sz. anyag) Elıadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester 17. Elıterjesztés az Önkormányzat tulajdonában álló Bp. XV., Népfelkelı u. 1. sz. alatti ingatlan elidegenítésérıl (Ikt.sz: 5200-109/2008. sz. anyag) Elıadó: Király Csaba alpolgármester 18. Elıterjesztés a Bp. XV., Törökszegfő tér 7. III. 1. szám alatti lakás törlésére az önkormányzati ingatlanvagyon-kataszter lakásállományából (Ikt.sz: 5200-110/2008. sz. anyag) Elıadó: Király Csaba alpolgármester 19. Elıterjesztés Rácz Katalin (1152 Bp. Fazekas sor 69.) Zsókavár u. 6. sz. melletti beépítés ügyében benyújtott fellebbezésére (Ikt.sz: 5200111/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester
10
20. Elıterjesztés a szélsıséges megnyilvánulások ellen (Ikt.sz: 5200127/2008. sz. anyag) Elıadó: Tóth Imre képviselı 21. Interpellációk - Bizonytalanságok a Tóth István utcai óvoda körül (Ikt.sz: 5200112/2008. sz. anyag) Elıadó: Novák Ágnes képviselı Válasz az interpellációra (Ikt.sz: 5200-112/a/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester - Nekünk, önkormányzati képviselıknek kell védelmi pénzt fizetnünk, vagy az önkormányzat kifizeti helyettünk? (Ikt.sz: 5200124/2008. sz. anyag) Elıadó: László Tamás képviselı Válasz az interpellációra (Ikt.sz: 5200-124/a/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester
Az SZMSZ 46. § (3) bekezdése alapján a nem tárgyalt interpellációk tárgyalása a következı üléseken történik.
- Polgármesteri tájékoztató
TÁJÉKOZTATÓ ANYAGOK - Tájékoztató Budapest Fıváros Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Képviselı-testülete, Polgármesteri Hivatala, intézményei, gazdasági társaságai és a helyi társadalom ügyében végzett 2006-2007. évi feladatok ellátásáról (Ikt.sz: 5200-115/2008. számon kiosztott anyag) - Intézkedési Terv a Bp. XV. İrjárat u. 1-5. sz. alatti ingatlannal kapcsolatos Megállapodás végrehajtására (Ikt.sz: 5200-117/2008. sz. anyag) - Tájékoztató a lejárt határidejő határozatok, valamint a megalkotott rendeletek végrehajtásáról (Ikt.sz: 5200-116/2008. sz. anyag)
11
1. Elıterjesztés Budapest XV. kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzata felülvizsgálatának jóváhagyására (Ikt.sz: 5200-63/2008. sz. korábban kiosztott anyag) „R” Elıadó: Hajdu László polgármester Levezetı elnök: Király Csaba alpolgármester
Király Csaba: Kéri polgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Hajdu László: A XV. kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat felülvizsgálatához a VÁTI ALLOCOORD Kft. adott segítséget. Az elıkészítési munka négy éve folyik. A KVSZ módosításának elfogadását számos jogszabály és egyéb igény indokolja. Az elıterjesztésben természetesen sok vitás kérdés szerepel. Vitás kérdés az L4-es övezettel kapcsolatos szabályozás, a Körvasútsori körúttal kapcsolatos fıvárosi és kerületi szabályozás közötti viszony. Az elıterjesztés elfogadása azt jelentené, hogy az építésigazgatásban a jogbiztonság erısödni fog. Az új rendelet jobban biztosítja a szomszédi jogot, az illeszkedési jogot és a tulajdonosok jogait. A beépíthetıség 25 %-ának elfogadása nem erısíti a kismérető telekkel rendelkezı tulajdonosok jogait. Minden egyeztetésnek, amit törvény ír elı eleget tettek. Az elızetes egyeztetések több hónapon keresztül tartottak. Az elıterjesztett anyag az általános elıírásoknak a kerületi érdekeket is szem elıtt tartva megfelel. Az elıterjesztés nem érinti a korábban jóváhagyott kerületi szabályozási tervek tartalmát és tervlapjait. Kéri a képviselı-testületet, fogadják el az elıterjesztett rendelettervezetet. Király Csaba: Szót ad fıépítész úrnak. Balázs Zoltán Ádám: A bizottsági üléseken és a testületi üléseken elhangzott véleményekkel kapcsolatban elmondja, hogy a négy év folyamán valamennyi szabályozási tervvel kapcsolatban legalább egy lakossági fórumot tartottak. A KVSZ-el kapcsolatban is tartottak lakossági fórumot. Érthetı, hogy a lakók az utolsó pillanatban is finomítani szeretnének a szabályozáson, mert a lakókörnyezetüket érinti. Feldolgozták a beérkezett észrevételeket. Egy vitatott probléma van, a Munkáskörút csomópontjának övezeti átsorolásával kapcsolatos fıvárosi rendelet. Ezt a szabályozást a képviselı-testület egyhangúlag elutasította. Az elıterjesztett határozati javaslatok ezt a problémát hivatottak megoldani. Király Csaba: Szót ad jegyzı úrnak.
12
Dr. Nagy Antal: Novák Ágnes képviselı asszony kérdésére elmondja, hogy az elıterjesztéshez csatolt törvényességi észrevételben megfogalmazták azt, miért törvénysértı a KVSZ elfogadása. A kiosztott anyagot követıen érkezett meg a Fıvárosi Közgyőlés elnökének átirata, mely szerint a KVSZ-ben benne maradt, hogy Munkáskörúttal kapcsolatban nem változtatja meg az L4 övezeti besorolást. Ezt kifogásolta meg a fıváros, ezért ellentét van a magasabb szintő jogszabály és a helyi rendelet között. Erre tekintettel tett törvényességi észrevételt azzal, hogy a képviselı-testület fenntartja azon szándékát, hogy a lakosság érdekeit képviselve nem veszi ki az L4 övezetet a Munkáskörút által érintett területrıl. Képviselıasszony másik kérdése a kiosztott anyagra vonatkozott, amelyben fıépítész úr Krautsieder Sándor úr beadványára megírta, hogy a 27. § (1) bekezdés 2. számú táblázatában a 35 %-os beépítettség 25 %-ra változik. Azért törvénysértı fıépítész úr beterjesztése, mert nem lehet a testületi ülésre benyújtani rendeletmódosítást, illetve ez tartalmi változtatást jelentene a KVSZ-ben, amelynek az építési törvény alapján szigorú eljárási rendje van. Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság 5 igen és 2 ellenszavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Novák Ágnes képviselı a vitában jogos észrevételt tett. A KVSZ-el kapcsolatban 9 oldalas véleményt nyújtott be, ami nem került a bizottság elé. Kérdése, hogy az anyag, amit pótlólag megkaptak, miért nem került idıben kiosztásra? Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság rendkívüli ülésen tárgyalta meg az elıterjesztést. Ez jelentıs rendelet a kerület életében. A bizottság minısített többséggel megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a képviselı-testület részére. Külön határozatot hozott a bizottság arra vonatkozóan, hogy az elıterjesztésben szereplı két határozati javaslat is elfogadásra javasolja. A két határozati javaslat arról szól, hogy a testület változatlanul elutasítja a Munkáskörút megépítését, felkéri a polgármestert, tájékoztassa a fıpolgármestert, hogy a kerület nem járul hozzá a Munkáskörút megépítéséhez. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 2 igen szavazattal és 3 ellenszavazattal nem javasolta megtárgyalásra az elıterjesztést. A vitában három dolgot kifogásolt. Az elıterjesztés több ponton sért felsıbb szintő jogszabályokat.
13
Fontos kifogás, hogy a kerületnek nincs Kerületfejlesztési Koncepciója. A koncepció elkészítését törvény írja elı a kerületek számára. Amíg nincs koncepció, addig nem tárgyalhatnak a Kerületi Szabályozási Tervrıl. A jogi bizottság elnökeként nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy amíg nincs elfogadott Kerületfejlesztési Koncepció, addig az elıterjesztést jogszerően nem tárgyalhatja a képviselı-testület. Jegyzı úrtól e-mailben kérte, hogy az anyaghoz mellékletként csatolják be az anyag tartalmával kapcsolatos lakossági észrevételeket. Kérésére nem kapott választ, amit szintén kifogásolt a bizottság ülésén. Felhívta a jegyzı úr figyelmét az SZMSZ 69. §-ára, mely szerint „a közmeghallgatáson elhangzott hozzászólásokat, javaslatokat a képviselı-testület a polgármester elıterjesztésére megvitatja és kijelöli azt a személyt, aki a közmeghallgatáson elhangzott felszólalások tartalmát megvizsgálja, a szükséges intézkedéseket elıkészíti és kezdeményezi”. Mióta képviselı, a közmeghallgatásokon elhangzottakkal kapcsolatban nem látott még képviselı-testületi elıterjesztést. Nyomatékosan felhívja erre a törvénysértésre a figyelmet. Király Csaba: Az SZMSZ 9. § (2) bekezdése értelmében állampolgárok a vita megkezdéséig kérhetnek lehetıséget hozzászólásra. Három állampolgár, Papp Léna, Rajcsányi László és Rajcsányi Péter, kért hozzászólási lehetıséget, Kéri a képviselı-testület döntését, hogy azállampolgárok 3-3 percben hozzászólhassanak a vitához. 180/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy 3-3 percben szót ad Papp Léna, Rajcsányi László és Rajcsányi Péter kerületi lakosoknak. (Szavazati arány: 25 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
Király Csaba: Szót ad jegyzı úrnak. Dr. Nagy Antal: Tóth Imre kérdezte, hogy Novák Ágnes képviselı észrevételeit miért csak most osztották ki. Képviselıasszony észrevételeire a fıépítész április 28-i dátummal készítette el a választ. Április 18-án valamennyi képviselıhöz és külsıs bizottsági taghoz eljuttatta Novák Ágnes észrevételét. Ezzel egyidıben azonnali intézkedést kért fıépítész úrtól az észrevételek megalapozására.
14
Király Csaba: Kérdések következnek. Vizér Klára: Szó szerint kéri kérdését jegyzıkönyvezni. „Tárgyalhat-e a képviselı-testület egy olyan anyagot, ami SZMSZ-ellenes és törvényellenes?” Dr. Nagy Antal: A képviselı-testületnek joga van tárgyalni annak ellenére, hogy törvényességi észrevételt tett a hivatalvezetı. A közmeghallgatással kapcsolatos felvetésre elmondja, hogy az elkészült jegyzıkönyv alapján a szakosztályok minden esetben írásban adnak választ az állampolgárok által feltett kérdésekre. Valóban nem gyakorlat, hogy a közmeghallgatásokon elhangzott kérdésekrıl, felvetésekrıl elıterjesztés készülne. Király Csaba: Mihály Zoltán képviselınek ad szót ügyrendi hozzászólásra. Mihály Zoltán: Kéri, hogy a bekiabálásos dialógusokat szüntessék meg, tekintettel arra, hogy komoly munka áll elıttük. Dr. Balogh András: Amennyiben a képviselı-testület SZMSZ és törvényellenes dologról tárgyal, azt megszavazza, a döntés kötelez-e bárkit bármire? Vizér Klára: Jegyzı úr az SZMSZ 69 § (2) bekezdésére utalt válaszában, ı a 69. § (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozott. Továbbra is állítja, hogy amirıl most tárgyalnak, ellentétes az SZMSZ-el. Novák Ágnes: A Közigazgatási Hivatal felszólító levele, amelyben a jogbizonytalanság megszüntetésére kéri a képviselı-testületet, általánosságban szólt az L4 lakóövezetekrıl. A rendelettervezet mennyiben oldja meg azt a diszkrepenciát, amire a Közigazgatási Hivatal is felhívta a figyelmet? Tóth Imre: Amennyiben a képviselı-testület nem tárgyalja meg az elıterjesztést akkor marad minden a régiben, vagy a KVSZ lehetıséget ad arra, hogy a beépíthetıségi százalék, az épületmagasság, a lakosság részérıl felmerült problémák megoldására?
15
Dr. Balogh András: Amennyiben a régi helyzet nem jó, az új helyzet törvénytelen döntésen alapul, nem lehet-e a területre változtatási tilalmat elrendelni? Király Csaba: A kérdéseket lezárja, megadja a szót válaszadásra. Dr. Nagy Antal: A Közigazgatási Hivataltól érkezett törvényességi észrevétel arról szól, hogy az intézkedés elıtt hatályon kívül kell helyezni a régi KVSZ-t és annak valamennyi módosítását. Ezt a helyzetet úgy lehet kezelni, a képviselı-testület elfogadja az új KVSZ-t, ezzel eleget tesz a törvényességi észrevételben tett kifogások megoldásának. Az új KVSZ és annak mellékletei feloldja a Közigazgatási Hivatal által felvetett problémákat. Az új KVSZ minden olyan igénynek próbál megfelelni, ami a régi KVSZ-szel kapcsolatban a lakosság és az építéshatóság részérıl problémaként jelentkeztek. Fıépítész úr szakmai véleménye szerint jelen elıterjesztés a felvetett problémákat kiküszöböli, megszőnnek a régi KVSZ-szel kapcsolatban megjelent nézeteltérések. Az írásban benyújtott észrevételek bedolgozása a március 11-én kiosztott anyagba nem volt lehetséges. Nincs akadálya annak, hogy a beérkezett javaslatok figyelembevételével átdolgozásra kerüljön a rendelet és ismét a képviselı-testület elé terjesszék. Képviselı úr által javasolt építési tilalmat az egész kerületre el kellene rendelni, és az egész kerületben hosszú hónapokra leállna az építkezés. Ezzel nagyobb kárt okoznának, mint az új KVSZ elfogadásával. Hajdu László: Kifogásként hangzott el, hogy nincs Kerületfejlesztési Koncepció, ezért nem tárgyalható a KVSZ. Nincs olyan jogszabály, ami kimondaná, hogy Kerületfejlesztési Koncepció hiányában nem tárgyalható a KVSZ. A lakossági fórumokról minden esetben készül jegyzıkönyv. Eddig nem merült fel olyan igény, hogy azokat a képviselık kapják meg. Pontatlan megállapítás, hogy a közmeghallgatásokon elhangzott észrevételekre nem történik intézkedés, nem készül elıterjesztés. A közmeghallgatásokon elhangzott észrevételekre név szerint válaszolnak. A képviselı-testület munkatervébe is beépítik a fórumokon, közmeghallgatásokon elhangzott lényeges javaslatokat. Király Csaba: Vizér Klára képviselınek ad szót ügyrendi hozzászólásra.
16
Vizér Klára: Polgármester úr súlyos dolgot mondott, azt mondta, hogy pontatlan megállapítást tett. Szó szerint idézte az SZMSZ szabályozását. Ismét idézi a 69. § (1) és (2) bekezdését, mely szerint „A közmeghallgatáson lehangzott hozzászólásokat, javaslatokat a képviselı-testület a polgármester elıterjesztésére megvitatja, és kijelöli azt a személyt, aki a közmeghallgatás során elhangzott felszólalások tartalmát megvizsgálja, intézkedéseket tesz.” A (2) bekezdés szól arról, hogy „A közmeghallgatáson elhangzott felszólalások alapján történı intézkedésekrıl a felszólalót a polgármester írásban tájékozatja.”. Nem errıl volt a vita, hanem azt mondta, hogy az (1) bekezdésnek nem tesznek évek óta eleget. Király Csaba: Mihály Zoltán képviselınek ad szót ügyrendi hozzászólásra. Mihály Zoltán: A jogászkodásnak tetszı egy órás vita nem viszi elırébb a kerület dolgait. Kéri, kezdjék el az érdemi vitát, elıször a lakosoknak adjanak szót. Dr. Nagy Antal: Vizér Klára képviselı felvetésére elmondja, hogy a polgármester dönt arról, készít-e elıterjesztést a 69. § (1) bekezdésének megfelelıen. A polgármester úgy döntött, hogy a hivatal megadja a felvetett kérdésekre a választ, ezért nem készül elıterjesztés a testület elé. Király Csaba: Hozzászólások következnek. Goró Oszkár: Tóth Imre képviselı felvetette, ha nem fogadják el az új KVSZ-t, akkor marad minden a régiben. Azért tartja furcsának a kérdést, mert az új KVSZ-hez a mai napon nyújtott be az elıterjesztı módosító javaslatokat, amire az SZMSZ szerint nem volt joga. A módosító javaslat jó, arról szól, hogy a kertvárosi övezetben a beépítési mértéket változtassák 35 %-ról 25 %-ra. Hosszú ideje folyik az elıterjesztés elıkészítése, miért most kellett ezt a módosítást benyújtani? Az építési szabályzatban vannak általános problémák. Nincs egységes szerkezetben, nincs összhangban a fıvárosi, illetve országos rendeletekkel. Felsorolja az elıterjesztés a sajátos elıírásokkal érintett területeket, de nem tartalmazza az azokhoz csatlakozó szabályokat. Fontos lett volna a szabályozási terv elkészítése elıtt felmérni a lakosság életkörülményeit, igényeit, feltárják az értékrendeket. A szabályzat nem írja elı, hogy közlekedési, környezeti, vagy közmőellátási terheket jelentı fejlesztések esetében tanulmánytervet kell készíteni.
17
A tanulmánytervben lehet meghatározni a fejlesztések hatásait, elıírni az önkormányzat és a beruházó kötelezettségeit. Király Csaba: Mielıtt ismét megadja a szót Vizér Klára képviselınek ügyrendi hozzászólásra, idézi az SZMSZ-t. „A képviselı ügyrendi javaslatát megteszi, és azt az 1 perces idıtartamban indokolja.” Kéri, hogy valóban ügyrendi legyen a felszólalás, ellenkezı esetben megvonja a szót. Vizér Klára: Javasolja, hogy Báder György és Novák Ágnes hozzászólása után hallgassák meg a lakossági hozzászólásokat. Szavazást kér az ügyrendi javaslatáról. Király Csaba: Elfogadja a javaslatot, nem kell róla szavazni. Báder György: Három változatban próbálta „átrágni” magát az anyagon. Számára érthetetlen, és nem érzi a jogi megalapozottságát a beépítési módokra vonatkozó általános, 17-35 §-ban szereplı rendelkezéseknél azt a mondatot, hogy „ettıl eltérı értékeket a KSZT megállapíthat”. A KSZT alacsonyabb rendő rendelkezés, mint a KVSZ, az idézett szabályozás szerint mégis módosíthatja azt. Az nem derül ki, hogy a KSZT-ben szigorúbb, vagy enyhébb szabályokat lehet-e hozni. Dr. Novák Ágnes: 2007. februárjában kezdett az L4 övezet problémáival foglalkozni, felvetéseire mindig az volt a válasz, hogy nem ért hozzá, nincs igaza, rosszul tudja. Most szembesült a hivatal egy törvényességi észrevétellel, amibıl kiderült, hogy gond van az L4 övezetekkel. A jelenlegi Városrendezési és Építési Szabályzat ezt a gondot nem oldja meg. Azért nyújt be határozati javaslatot, hogy a Közigazgatási Hivatal észrevételeinek megfelelıen oldják meg az L4 övezettel kapcsolatban fennálló problémákat. A polgármester úr által javasolt módosítás csak az L4XV/2 övezetre vonatkozik. A Városépítési Szabályzat nem oldja meg a Munkáskörút, a Drégelyvár utca és az L2 övezetek helyzetét sem. Erre vonatkozóan is módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy dolgozzák ki a keretövezet módosításokat és kezdeményezzék a fıváros felé. Felhívja a figyelmet arra, hogy a rendelettervezet valamennyi mellékletét elolvasta, összehasonlította az eredeti, jelenleg hatályos 31/2000. ök. rendelettel. Sok olyan dolgot talált, ami súlyos jogértelmezési problémát okoz. Példaként említi, hogy a Bırgyár környékére a szabályzat L4XV/2 és L4XV/5 övezetet jelöl, késıbb viszont az egyik mellékletben L4XV/1 övezet szerepel a területre. Ki választja ki a három övezet közül, hogy melyiket kell figyelembe venni?
18
Király Csaba: A hozzászólási lehetıséget kért kerületi lakosoknak ad szót, három-három percben. Papp Léna: Ingatlanukat 12 évvel ezelıtt vásárolták, 4,5 millió forintért. Tudtak arról, hogy a környék sokáig építési tilalom alatt állt. Mikor elıször nézték meg az ingatlant, elképesztette ıket a környék állapota. Legalább 50 éves elmaradást mutatott az utca képe. Azzal nyugtatták meg, hogy a területen hosszú ideig építési tilalom volt, annak a hatása látszik. Megkezdıdik a fejlesztés, az építkezések, és rendbe jön a környezet. Valóban elkezdıdtek az építkezések, átépítették a régi házakat, újakat is építettek. Nagyon sok pénzt fektettek az építkezésekbe. Közel 10 millió forintot költöttek házuk külsı és belsı felújítására. Amikor az ingatlant megvették, kertvárosias övezetbe tartozott. Egy hónapja értesült arról, hogy a környékét átminısítették kisvárosi övezetbe. Ez számukra azt jelenti, 14 lakásos épület épülhet közvetlenül a házuk mellett. Rajcsányi László: Az Oroszlán utca, Kinizsi utca és Palánk utca lakóközössége családi házas környezetbe költözött, örültek annak, hogy szépen fejlıdik a környezet. Meglepve tapasztalták, hogy az utcákban toronyházak épülnek. Megdöbbenve vették észre, hogy az övezetet L2-be minısítették át, ami nem felel meg a környezetnek. Kéri polgármester urat és jegyzı urat, hogy az L2-es övezetet sorolják vissza L4 övezetté. Az L4 övezetbe a beépíthetıség nem 60 %, hanem szigorúbbak a paraméterek. Az Oroszlán utcában már most parkolási gondok vannak. Ha megépül az utcában a két 11 lakásos társasház, akkor a parkolást nem lehet megoldani. A két házba több ember költözik, mint ahányan most laknak az utcában. Beadott egy kérelmet, amit a napokban elutasítottak. Tudomása szerint az OTK-ban elıírt minimális szabályozás szerint ıt be kellett volna venni az Ügyfélbe. Nem érti miért utasították el. Ismételten kéri a környék visszaminısítését L4 övezetbe. Rajcsányi Péter: A Palánk utca 100. szám alatt lakik. Megszerették a környéket. Döbbenten vették észre, hogy a környéken, hónapokon belül épült fel egy háromszintes, többlakásos ház. Az utca 9 méter széles, az építıanyagot szállító jármővektıl nem férnek el a személyautók, rámennek a szépen kialakított gyepre. Nem érti, hogyan épülhet az utcában újabb társasház. Már most sincs parkolási lehetıség az utcában, a telekméret nem engedi meg a telken belüli parkolást. Kéri a környék övezeti visszaminısítését.
19
Király Csaba: Balázs Zoltán Ádám fıépítésznek ad szót ügyrendi hozzászólásra. Balázs Zoltán Ádám: Az elmúlt öt évben több szabályozási tervet terjesztett a jogi bizottság elé. Lehet-e, hogy a bizottság jogi indoklás nélkül nem javasolja az elıterjesztést megtárgyalásra? A kiosztott anyaggal kapcsolatban aggályai vannak. A. 2. számú határozatot, melybıl látszik, hogy a Fıépítészi Iroda nem akarja a képviselı-testületet törvénytelen döntésbe kergetni. Felolvassa a 2. sz. határozati javaslatot: „Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselıtestülete úgy dönt, hogy felkéri Budapest Fıváros Önkormányzatát arra, hogy a 35/2006. (VII. 14.) sz. Fıvárosi Közgyőlés rendeletét és annak 2/a. sz. mellékletét helyezze hatályon kívül.” Az idézett rendelet a Fıépítészi Irodához 2006. szeptember 29-én érkezett. Király Csaba: Fıépítész úr nem ügyrendben szól hozzá, megvonja a szót. További hozzászólások következnek. Dr. Balázs Zoltán: Gyakran jár a környéken, látja, hogy mi történik ott. Azt tartaná jó megoldásnak, ha ezt a több sebbıl vérzı rendeletet nem fogadnák el a jelenlegi formájában. Kiderül, hogy az önkormányzat politikai vezetése és a hivatal nincs egy hullámhosszon. Annál a javaslatánál, hogy két fordulóban tárgyalják a KVSZ-t, többen tartózkodtak, ami azt jelenti, józanul érzékelik, hogy a tervezet ebben a formájában nem fogadható el. Javasolja, napolják el a tárgyalást, és a következı testületi ülésen szavazzanak a rendelet elfogadásáról. Addigra a felvetett súlyos aggályokat el lehetne oszlatni. A területet kijelölték rehabilitációs célterületnek, ami azt jelenti, hogy akkor nyerhetnek pályázatokon, ha a terület egységes kertvárosi övezet maradna. Szavazást kér javaslatáról. Király Csaba: A képviselı-testület döntött arról, hogy megtárgyalja a napirendet, nem lehet minden hozzászólás után szavazni az elıterjesztés levételérıl. Dr. Balázs Zoltán: Az SZMSZ úgy rendelkezik, hogy az ülés elnöke, vagy bármelyik képviselı, legfeljebb a megkezdett vita lezárásáig javasolhatja az éppen tárgyalt napirendi pont tárgyalásának elnapolását. Az elnapolás kérdésében a képviselı-testület vita nélkül határoz.
20
Király Csaba: Szavazást kér az elhangzott javaslatról.
181/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy vegye le napirendjérıl a „Budapest XV. kerület Rákospalota – Pestújhely – Újpalota Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzata felülvizsgálatának jóváhagyásáról” szóló elıterjesztést. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 6 tartózkodás)
Király Csaba: A képviselı-testület a javaslatot elutasította. További hozzászólások következnek. Dr. Balogh András: Ismeri az Oroszlán utcát és a környékét. Elkeserítı, hogy ilyen helyzet alakult ki. Az ott lakók április 5.-i levelükben kérték, hogy a 35 %-os beépítési százalék változzon 25 %-ra. 2005-ben 8000 aláírást győjtöttek össze a kertváros védelmében. A lakosság naivitása végtelen. Most fültanúi, hogy egy törvénytelen dolgot akar a képviselı-testület megszavazni. A lakosság érdekeit kellene figyelembe venni, nem az önkormányzat egyes dolgozóinak az érdekét. Elkeserítı, hogy ilyen beépítéseket engedélyeznek. Az új elıterjesztés, ahogy azt Novák Ágnes képviselıtársa is elmondta, több pontján ugyanarról a területrıl három különbözı besorolást tartalmaz. Ezekkel az ellentmondásokkal senki nem törıdik. Mihály Zoltán: Az elıterjesztés végén a jegyzıi láttamozást Hajdu László polgármester írta alá. Ha ez valóban így van, nem megfelelı a jogi ellenjegyzés. Király Csaba: Az ellenjegyzést jegyzı úr végezte, az ı szignója szerepel az elıterjesztésen. Marsovszky Györgyné: Hat éves probléma, hogy a kertesházas övezeteknél komoly anomáliák vannak. Az állampolgárok kérdéseikre különféle válaszokat kaptak, különféle rendezési tervekre való hivatkozással. Mindenképpen egységes szabályozás kialakítására lenne szükség. Nem lenne szégyen kimondani, hogy a XV. kerület kisvárosias jellegő kerület.
21
A kerület régen nem tartozott Pesthez, község volt. A kerület soha nem lesz olyan, mint a budai hegyvidék. Egységes rendeletben kellene szabályozni, hogy hová, mit lehet építeni. Az okozta az elmúlt évek problémáit, hogy sok ember élete ment rá arra, hogy nem kapott tisztességes válaszokat, a megtakarított pénzét bírósági perekre kellett költenie. Ha olyan szabályzatot fogadnak el, ami mindenre megfelelı választ ad, akkor megoldódnak a problémák. A Munkáskörút kérdésével 1999 óta foglalkozik. Korábban nem értették, hogy miért okoz problémát ez a kérdés. El kellene dönteni a képviselıknek, hogy bizonyos témákhoz hogyan áll hozzá. Király Csaba: Jegyzı úrnak ad szót. Dr. Nagy Antal: Dr. Balogh András képviselı említette, hogy maradjon a régi KVSZ. A régi KVSZ miatt állnak fenn azok a problémák, ami miatt a lakók részt vesznek az ülésen, illetve az építéshatósági határozatokat megfellebbezik, mert a szomszéd 8 méteres tőzfalat, 12 lakásos társasházat akar építeni. Ezt a problémát szeretnék kiküszöbölni. Ha marad a régi szabályzat, a beadott építési engedélyeket annak megfelelıen kell elbírálni. Ha marad a régi KVSZ, tovább generálják a problémákat. Az új KVSZ elfogadásával a lakók által felvetett gondokat szeretnék megszüntetni. Egyetért Novák Ágnes képviselı kiegészítı határozati javaslatával, mely szerint a KVSZ-t az újabb és újabb észrevételek alapján át kell majd dolgozni. A régi KVSZ fenntartásával nem ért egyet. Mihály Zoltán képviselınek mondja, hogy az elıterjesztést a jegyzı láttamozza, ami nem jelenti azt, hogy nem tesz törvényességi észrevételt. Az elıterjesztésért a szakmai felelısséget a fıépítész vállalja. Király Csaba: Szót ad az ügyrendi hozzászólásra jelentkezı képviselıknek. Novák Ágnes: Az a feladatuk, hogy az L4-es övezet problémáját megoldják. Erre érkezett törvényességi észrevétel. Nem arról kell tárgyalni, hogy megtartják-e a régi 31/2000. önkormányzati rendeletet, vagy újat alkotnak. Király Csaba: Ez nem ügyrendi hozzászólás volt. Kéri a képviselıket, hogy ügyrendben szóljanak hozzá.
22
Goró Oszkár: Felhívja jegyzı úr figyelmét arra, hogy három példa is van arra, amikor építéshatósági ügyben a szomszédokat nem értesítette ki a hivatal. Király Csaba: Megvonja a szót. Építéshatósági ügyben nem lehet a testületi ülésen kérdést feltenni. Tóth Imre: A jelenlegi elıterjesztés határozati javaslatában egyértelmően szerepel az, ami a lakosság részérıl is megfogalmazódott, a Munkáskörút elutasítása. Ezt a döntését újra megerısíti a képviselı-testület. Megkérdezte, hogy az L4-os övezettel kapcsolatos problémát mennyiben oldja meg az új KVSZ elfogadása. Mennyire törvényes, ha a tervezet 27. § 2. táblázatában a 35 %-os beépítettséget lecsökkentik 25 %-ra? Ha a beépítettséget mindenhol 25 %ban határozzák meg, mi történik a Városközpontban épült magas épületekkel? Támogatja azt a javaslatot, hogy ha elfogadják a KVSZ-t, a hivatal adjon ki olyan rendelkezést, mely szerint az azóta is beérkezett lakossági észrevételek, egyéb észrevételek alapján történjen újabb egyeztetés, és történjen meg a KVSZ átdolgozása. László Tamás: Számtalan észrevétel és panasz ellenére Tóth Imre képviselı azt javasolja, hogy fogadják el a KVSZ-t, majd utána tárgyaljanak róla. Ezt az elıterjesztést mindenképpen kétszer kell tárgyalni, mert nagyon sok problémát tartalmaz. Alapvetı probléma az, hogy nem tisztázták mi az érték a kerületben, milyen értéket akarnak teremteni. A három állampolgár elmondta, hogy számára mi az érték. Az Oroszlán utcában spontán mediterrán városrész alakult ki. Az egész hivatal bőne, hogy erre a környékre háromszintes házat építhetnek. Tömeges bőntények történnek, amit az elıterjesztett „kerületi vész” nem old meg. Alapvetı morális problémák vannak, alapvetı probléma, hogy nincs Kerületfejlesztési Koncepció. Nem mondják ki, hogy Rákospalota Újváros komoly érték, olyan érték, ahol ki kellene jelölni a védett utcaképeket, az illeszkedés szabályait. A kerületen nincs helyi védelem. Az Oroszlán utca vidéke olyan minıségő környék, amirıl a KVKB elnöke azt mondja, hogy „putri-világ”, ami még a budai vidéken sincs. Véleménye szerint el kell napolni a tárgyalást, végig kell beszélni a felmerült problémákat, és május 14-én ismételten tárgyalni az anyagról. „Nem vérszagra, hanem pénzszagra győlik az éji vad”. Azért hajszolják a tervezet elfogadását, mert pályázatokat akarnak beadni. Király Csaba: Szót ad az ügyrendi hozzászólásra jelentkezı képviselıknek.
23
Tóth Imre: László Tamásnak mondja, hogy klasszikusokat csak pontosan szabad idézni. Azt mondta, hogy fogadják el a KVSZ-t, ha azokat az anomáliákat feloldja, amikre a lakosság és jegyzı úr is észrevételeket tett. Ambrus János: Kéri a levezetı elnököt, utasítsa rendre László Tamás képviselıt. Ma egyetlen napirenden belül nem elıször tett sértı megjegyzéseket. Csak a rend kedvéért mondja el, hogy László Tamás még a világon sem volt, mikor ı már rákospalotai lakos volt. Rákospalotán született, itt él. Képviselı urat Somogy megyébıl delegálták. Egy bevándorlónak meg kellene elıször ismernie a kerületet. Felháborító az a stílus, ahogy az ellenzék szakmai társukról beszélnek. A VÁTI ALLOCOORD tervezı mérnökei, a fıépítész ugyanolyan diplomával rendelkezik, mint az ellenzék képviselıi. Király Csaba: Kéri a képviselıket, hogy kellı önmérséklettel szóljon hozzá a vita során. Természetesen mindenki saját erkölcsi mércéje szerint mondja el hozzászólását. Ügyrendiben ad szót László Tamás képviselınek személyes megtámadtatás címén. László Tamás: Megkérdezi Ambrus Jánostól, a KVKB elnökérıl, hogy mondta-e az Oroszlán utca Palánk utca környékére azt, hogy „putri világ”? Király Csaba: További hozzászólások következnek. Dr. Balogh András: Ambrus János képviselıtársa büszke arra, hogy a kerületben született. Arra már kevésbé lehet büszke, hogy a kerület szétverésében jeleskedik. Mihály Zoltán: Ha azért ülnek a teremben, hogy kerület ügyeit elıbbre vigyék, akkor konstruktivitásra lenne szükség. Ha valaki a kerületben született, arra legyen büszke. İ is a kerületben született, járt iskolába. Az Oroszlán utcának vannak szép részei, de végig kell menni az utcán, meg kell ismerni a többi részét is. A szabályozási terv a javaslat szerint a lakosság érdekében módosul azzal, hogy csökken a beépítési százalék. Ezt el kell fogadni. Nem ért egyet azzal, hogy elnapolják a tárgyalást, mert akkor hosszú idı múlva lehet ismét tárgyalni, elfogadni az új KVSZ-t. Támogatja Novák Ágnes képviselı javaslatát, hogy vizsgálják felül a kerület egészének szabályozását.
24
Báder György: A tervezet 27. §-ával kapcsolatban mondja el, hogy az utcájukban, egy 760 m2-es telekre négylakásos társasház építésére kérnek építési engedélyt. Ez a rendelet szerint nem oldható meg. Az építtetı megfenyegette a szomszédban élı 80 éves nénit, aki beleegyezett, hogy eladja nekik a telkét. A lakók életveszélyes fenyegetéseket kapnak, elmenekülnek a környékrıl. A tervezet hivatkozott szakasza megengedi két telek összevonását, így akár 6-8 lakásos házakat is lehetne építeni. Király Csaba: Jegyzı úrnak ad szót. Dr. Nagy Antal: Goró Oszkár képviselı felvetésére elmondja, levélben kérte tıle, hogy a nyilvános ülésen tett kijelentéseit konkretizálja. Novák Ágnes képviselı konkrét dolgokat írt, a leírtakat független szakértıvel vizsgáltatja meg. Feltételezi, ha ı mondja képviselı úrnak nyilvános ülésen, hogy nem ért ahhoz, amirıl beszél, akkor a kijelentést alá kell támasztania. A törvényességi észrevétellel kapcsolatban elmondja, ha elfogadja a testület a beterjesztett KVSZ-t, akkor megoldódik a kifogás, megszőnik a régi KVSZ-ben szereplı anomália. Dr. Balogh András: Az L4 övezet problémáját már márciusban meg kellett volna oldania az önkormányzatnak. Marsovszky Györgyné képviselıtársa a kisvárosias jellegnek örült, ami 65 %-os beépítést tesz lehetıvé. Vizér Klára: Az a probléma, hogy szemfényvesztésrıl van szó. Tóth Imre képviselıtársa azt mondta, ha megszavazzák az elıterjesztést, akkor lazább beépíthetıségrıl szavaznak. Errıl szó sincs. Jegyzı úr elmondta, hogy a módosító javaslatról, amely szerint a 35 %-os beépítési százalék 25 %-ra változna, arról ma nem lehet szavazni, mert rendelethez az ülésen nem lehet módosító javaslatot benyújtani. Arról az elıterjesztésrıl döntenek, amiben a 35 % szerepel. Nem érti, hogy a 15 képviselınek milyen érdeke főzıdik ahhoz, hogy törvényellenesen tárgyaljanak valamirıl, szemfényvesztést kövessenek el. Azért választotta meg a képviselıket a lakosság, hogy az érdekeiket képviseljék a rablótıkével szemben. Nem érti a vízióikat a kisvárosias, felhıkarcolós, többlakásos társasházas beépítésrıl. Megérti, ha az ellenzék érveléseire nem hajlanak, azt azonban nem érti, hogy a lakosság véleményére miért nem hajlanak. Háromszor dobtak mentıövet. A napirend vitájában javasolták az elıterjesztés levételét, mert az törvény- és SZMSZ ellenes. Majd javasolták a kétfordulós tárgyalást, ezzel mód lett volna a polgármester, valamint Novák Ágnes képviselı módosító javaslatáról is dönteni.
25
Késıbb javasolták a tárgyalás elnapolását. A szocialista frakció mind a három javaslatot elutasította. Magyarázzák meg, miért csapják be az embereket azzal, hogy a könnyítést akarják? Király Csaba: Szót ad az ügyrendi hozzászólásra jelentkezı képviselıknek. Kéri a képviselıket, hogy valóban ügyrendben szóljanak. Marsovszky Györgyné: A kisvárosias jelleg azt jelenti, hogy mindenkit ismernek, egymás közelében laknak. Móricz Eszter: Kéri a levezetı elnököt, vonja meg a szót, ha lejárt a hozzászólási idı. Ne adjon szót ügyrendben csak azért, mert a képviselınek elfogyott a rendes hozzászólási ideje. Kéri a képviselıket, fejezzék be a párbeszédeket. Kéri Vizér Klára képviselıtársát, ne a teremben dühöngjön, ne itt játsszon szerepet. László Tamás: Ez a „kerületi vész” olyan jelentıségő a kerület életében, amirıl 3-3 percben nem lehet véleményt mondani. Ezért javasolták a kétfordulós tárgyalást. Dr. Hetyei László: Javasolja, hogy zárják le a vitát. Király Csaba: Négy képviselı jelezte, hogy szólni kíván. Szavazást kér az ügyrendi javaslatról. 182/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, lezárja a „Budapest XV. kerület Rákospalota – Pestújhely – Újpalota Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzata felülvizsgálatának jóváhagyásáról” szóló elıterjesztés vitáját. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
Király Csaba: A vita lezárása elıtt szólásra jelentkezett képviselıknek ad szót. Vizér Klára: A vita lezárása után frakciószünetet kér.
26
Mihály Zoltán: Mindenkinek ugyanaz az anyag lett kiosztva. A kérdéses táblázat négy sorában 25 %-os, négy sorban pedig, 35 %-os beépíthetıség látható. Nem igaz, hogy minden marad a régiben. Vannak eredmények, vannak változások. Gyurcsánszky János: Hihetetlenül ízléstelen hozzászólások hangzottak el. Elhangzott, hogy a képviselıtársak, a hivatal vezetıi hazudnak, pénzéhesek. „Ki mint él, úgy ítél!” Erre jár az agyuk, ezt a stílust valahonnan modellezik. Senki nem mondta, hogy az elıterjesztett KVSZ kifogástalan, minden dolgot helyre tesz. Ha két hét múlva tárgyalnák az anyagot, akkor azt mondanák, hogy a változtatások miatt nem lehet tárgyalni, elıbb minden fórumon egyeztetni kell. Amikor azt javasolja egy szocialista képviselı, hogy fogadják el az anyagot, oldják fel a feszültségeket, és indítsák el egy új KVSZ elıkészítését, amiben figyelembe veszik a szakmai észrevételeket, azt kifogásolják. Egyetért azzal, hogy a védett területeket jelöljék ki, de akkor abban is együtt kell mőködni, hogy azokat a területeket fejleszthessék. Kéri, hogy gondolkodjanak konstruktívan. Ambrus János: Az a probléma, hogy az ellenzék politikát csinált a vitából. Hozzászólásaik tele vannak csúsztatással. Azt mondják, hogy az L2 övezetben 65 %-os a beépíthetıség. Ez csak egy helyen, az L2/A/XV/1 övezetre igaz. Ezen felül az L2 övezetben csak sarok telken lehetséges 65 %-os beépítés. Arra hivatkozni, hogy azt mondta egy területre, hogy „putri-világ” szintén csúsztatás. Valóban mondta, amikor arról beszéltek, hogy a Beller Imre utca, Oroszlán utca, Kinizsi utca olyan volt, hogy az udvarokba két, három lépcsın lehetett lemenni, az ablakok magassága az utcaszinttıl 15-20 cm-re volt. Ezen a helyzeten változtatni kellett. Az elıször hozzászóló kerületi lakó is elmondta, hogy elborzadt a környéktıl, amikor elıször meglátta. Most azért érzik jól magukat, mert lehetıségük volt építésre, felújításra. Kár mindenkit félrevezetni, kár a politikát belevinni ebbe az ügybe, mert csak egy szándék van, amit képviselnek, hogy fejlıdjön a kerület. Amit Önök tesznek, csak idıhúzásra jó. Király Csaba: A vitát lezárja. Megadja a szót a VÁTI ALLOCOORD Kft. képviselıjének. Gergelyi Ferenc: A most elhangzottakat korábban kellett volna elmondani. A tervezés során az volt az alapprobléma, hogy létezik egy magasabb szintő jogszabály, a Fıvárosi Szabályozási Keretterv, amelyik azokat a területeket, amelyek beépítési paramétereirıl most szó volt, meghatározza.
27
Nem tudták azt mondani a KVSZ készítése során, hogy az L2/A övezet a jövıben L4-es övezet legyen. Ehhez testületi döntéssel kell a Fıvárostól az átsorolást kérni. A korábbi KVSZ, a törzsanyagot is módosító speciális szabályokat is beépítette, ezért a sok szabályozási terv miatt használhatatlanná vált. Próbálták a szabályzatot egyszerősíteni. A szabályozási terveket érvényben hagyták. Nem mondják, hogy hibátlan az anyag, de a felvetett problémák nagy része a keretövezetekkel kapcsolatos, amit nem a KVSZ-nek kell önmagában megoldania. Balázs Zoltán Ádám: Báder képviselı úr felvetésére elmondja, hogy a jogszabályoknak megfelelı az a megfogalmazás, mely szerint „ettıl eltérı értéket KSZT állapíthat meg”. Az OTÉK több helyen kimondja, hogy „eltérı értéket KVSZ megállapíthat”. Fontos, hogy nem olvasták el az anyagot. Tájékoztatta az aláírást győjtı lakókat arról, hogy a tervezet tartalmazza azt, mely szerint „a 800 m2 telekméretet el nem érı telken egy db maximum négylakásos lakóépület helyezhetı el, ettıl eltérı értéket KSZT állapíthat meg”. Ha a tervezetet elfogadja a képviselı-testület, akkor amíg az ott érvényben lévı szabályozási tervet nem vizsgálják felül, addig az idézett szabályozás van hatályban. A szabályzatban a lehetséges építési magasság mértéke sehol nem éri el a 8 métert. Az OTÉK 36. § (2) bekezdése korlátozza a tetıterek használhatóságát, beépíthetıségét, ezért javasolják a 6 m építési magasságot. Elızetes vizsgálatok alapján javasoltak egyes helyeken 35 %-os beépítési mértéket. Kis telkek esetében most is jelentısebb a beépítés. A KVSZ keretszabályt ír le a kerületre vonatkozóan, mellette szükség van a szabályozási tervekre. A benyújtott felvetéseket, javaslatokat megvizsgálták szakmai és jogi szempontból is. Matolcsiné dr. Szimon Ildikó felvetette, hogy a KVSZ jogsértı. Megvizsgálták a beadványt jogászok is és azt a választ adták, hogy az anyagban jogszabályokon alapuló ellenvélemény nem maradt, ezért a KVSZ önkormányzati rendelettel jóváhagyható. Felhívja a Jogi Bizottság elnökét, ha jogi kifogás van, elhangzik, hogy az anyag törvénytelen, azt bizonyítani kell. A KVSZ felülvizsgálatát az indokolta, hogy megteremtsék az összhangot a felsıbb szintő jogszabályokkal. Hajdu László: A KVSZ nem hibátlan, de jelentıs elıre lépés a jelenleg hatályban lévı, 2000-ben megalkotott rendelethez képest. Érdekütközés van az építı és telektulajdonos között, a szomszéd és szomszéd között, a politikai pártok között. Ilyen érdekütközések mellett nem lehet mindenkinek megfelelı anyagot készíteni. A jövıben még jobban oda kell figyelni az építési engedélyezési eljárásokra. Nem elég csak a jogszabályokra odafigyelni, az emberek érdekeire is oda kell figyelni. Nem fordulhat elı, hogy valaki csak akkor tudja meg, hogy a szomszédjában 12 lakásos társasház épül, amikor megkapja a határozatot.
28
Vannak olyan osztályok a hivatalban, ahol jóval több ügyet intéznek, mint az építésügyi hatóságon, mégis csak elismeréseket kap az ott zajló ügyintézéssel kapcsolatban. Az engedélyezési eljárásban komoly változásokat kell bevezetni. Az is igaz, hogy nagyon sok jogszabály van, OTÉK, BVKSZ, FSZKT, KVSZ, KSZT szabályozásokat kell figyelembe venni. Nem könnyő ebben a helyzetben a jogalkalmazás, mindig lehet „kiskaput” találni. Novák Ágnes képviselı módosító javaslatai közül a 2. és 3. pontot támogatja. Kéri a képviselıket, hogy fogadják el az elıterjesztést azzal, hogy folytatják annak felülvizsgálatát. Király Csaba: Szavazás elıtt tíz perc frakciószünetet rendel el.
-Szünet-
Király Csaba: Elıször a rendeletalkotási javaslatról szavaz a képviselı-testület, majd a módosító indítványokról, illetve az elıterjesztett határozati javaslatokról. Szót ad Vizér Klára képviselınek ügyrendi hozzászólásra. Vizér Klára: A rendelet 27. §-ához érkezett módosító javaslatról is szavaz a testület? Király Csaba: Szavaznak a módosító javaslatról is. Jegyzı úr felolvassa a módosító javaslatokat. Dr. Nagy Antal: Polgármester úr kérte, szavazzon a testület arról a javaslatról, hogy az L4 övezetben a 35 %-os beépítés 25 %-ra csökkenjen. Ezzel kapcsolatban törvényességi észrevételt tesz, mert rendeletmódosítást ilyen formában nem lehet benyújtani. Ezzel együtt a képviselı-testület dönthet. Balázs Zoltán Ádám: A hivatkozott módosító javaslat összhangban van a BVKSZ 41. § (14) bekezdése 5. sz. táblázatával, valamint a KVSZ általános értékével. Úgy gondolja, hogy nem jogsértı a javaslat megszavazása. Dr. Nagy Antal: A hivatalvezetı, mint a törvényesség ıre foglalt állást, ezt a köztisztviselı nem írhatja felül. A javaslat érdemi változtatást eredményez.
29
Király Csaba: Szavazást kér a rendelet módosításaként a 27. § (1) bekezdés 2. sz. táblázatában az L4/XV/2 övezet esetében a legnagyobb beépítési mérték 35 %-ról 25 %-ra változzon. Aki ezzel a módosítási indítvánnyal egyetért, igennel szavaz. Az elıterjesztı támogatja.
183/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a „Budapest XV. kerület Rákospalota – Pestújhely – Újpalota Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetben a 27. § (1) bekezdés 2. sz. táblázatában az L4/XV/2 övezet esetében a legnagyobb beépítési mérték 35%-ról 25%-ra változzon. (Szavazati arány: 13 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 4 tartózkodás)
Király Csaba: Megállapítja, hogy a képviselı-testület 13 igen, 1 nem szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta a módosító indítványt. Ismerteti a rendeletalkotási javaslatot. A rendelet elfogadásához minısített többség szükséges.
Rendeletalkotás A Képviselı-testület úgy dönt, hogy megalkotja a Rákospalota – Pestújhely Újpalota Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 11/2008. ök. rendeletét. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 15. (kihirdetésre) (Jogszabályi hivatkozás: 1997. évi LXXVIII. tv. 12., 13. és 14. §)
(Szavazati arány: 16 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 10 tartózkodás)
Király Csaba: Az elıterjesztett határozati javaslatokról kér szavazást.
30
184/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy továbbra is fenntartja a Körvasút menti körút Budapest XV. kerület területét érintı tervezett szakaszára, valamint a Körvasút menti körút és a 3. sz. fıközlekedési út csomópontjának Budapest XV. kerület közigazgatási területén belüli tervezett megvalósítására vonatkozó 78/2006. (III.29.) sz. határozatát. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. április 30. (Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú) 185/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, felkéri Budapest Fıváros Önkormányzatát arra, hogy a 35/2006. (VII.14.) Fıv. Kgy. rendeletét, és annak 2.A. sz. mellékletét helyezze hatályon kívül. Felkéri a polgármestert, hogy a Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselı-testületének 184-185/2008. (IV.30.). sz. határozatait a Budapest Fıváros Önkormányzatának küldje meg. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 5. (Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú) Király Csaba: Jegyzı úr felolvassa Novák Ágnes képviselı kapcsolódó módosító indítványait, ezt követıen szavazást kér. Dr. Nagy Antal: A képviselı-testület úgy dönt, hogy felkéri a polgármestert a B31458/2008. számú törvényességi észrevételnek megfelelı elıterjesztés készítésére, vagyis az L4 lakóövezetben több éve kialakult jogbizonytalanság felszámolására. 186/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy kérje fel a polgármestert, a B-31-458/2008. sz. törvényességi észrevételnek megfelelı elıterjesztés készítésére, vagyis az L4 lakóövezetben több éve kialakult jogbizonytalanság felszámolására. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 10 tartózkodás)
31
Dr. Nagy Antal: A képviselı-testület felkéri a polgármestert új Kerületi Városépítési Szabályzat elkészítésére, melynek során elsıként a lakossági észrevételek beépítésre kerülnek. A felmerült szükséges övezeti átsorolás érdekében a javaslatot a testület megküldi a Fıvárosi Közgyőlésnek, ezzel kéri az FSZKT keretövezet módosítását, majd elkészíti a kerületi övezeti tervlapot, aktualizálja a szabályozási terv lapokat, és azok szöveges kiegészítését beépíti a Kerületi Városépítési Szabályzatba. Határidı: decemberi testületi ülés 187/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a kérje fel a polgármestert, új Kerületi Városépítési Szabályzat elkészítésére, melynek során elsıként a lakossági észrevételek kerülnek beépítésre. A felmerült szükséges övezeti átsorolás érdekében a javaslatot a képviselı-testület megküldi a Fıvárosi Közgyőlésnek, ezzel kéri az FSZKT keretövezet módosítását. Ezután elkészíti a Kerületi Övezeti Tervlapot, aktualizálja a szabályozási tervlapokat, és azok szöveges kiegészítését beépíti a Kerületi Városépítési Szabályzatba. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. decemberi képviselı-testületi ülés (Szavazati arány: 24 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
Dr. Nagy Antal: A képviselı-testület úgy dönt, hogy kezdeményezi a Fıvárosi Közgyőlésnél a Budapest, XV. kerületi Dobó utca-Rákos út-Dugonics utca-Pázmány Péter utca által határolt területen a jelenlegi kialakult állapotnak megfelelıen kertvárosias lakóövezetté minısítést, az OTÉK szerinti paramétereket tekintve irányadónak a beépítések tekintetében. Ismerteti a javaslatban lévı táblázat tartalmát is.
188/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy kezdeményezi a Budapest XV. kerület Dobó u. – Rákos út – Dugonics u. – Pázmány Péter u. által határolt területen a jelenlegi, kialakult állapotnak megfelelıen kertvárosias lakóövezetté minısítést, az OTÉK szerinti paramétereket tekintve irányadónak a beépítések tekintetében.
32 Ld. táblázat megnevezés
szintterületi mutató
beépítési %
kertvárosias
0,6
30
maximális építménymagasság (méter) < 7,5
minimális zöldterület (%) 50
Felelıs: polgármester Határidı: 2008. május 15. (Szavazati arány: 20 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 5 tartózkodás)
2. Elıterjesztés a lakossági kezdeményezéső és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósult útépítések rendjérıl szóló 25/2000. (V. 5.) ök. rendelet módosításáról (Ikt.sz: 5200-95/2008. sz. anyag) „R” Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Király Csaba: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Gyurcsánszky János: Korábban azok kérhettek részletfizetési kedvezményt, akiknek az egy fıre esı jövedelme nem érte el a minimál nyugdíj kétszeresét. Ezt a határt javasolják háromszorosra, 85 eFt-ra növelni. Javaslatot tesznek arra is, hogy akik az ingatlant eladják, ne élvezhessenek a továbbiakban részletfizetési lehetıséget. Kéri a rendeletmódosítás elfogadását. Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót. Mihály Zoltán: A Szociális és Egészségügyi Bizottság 8 igen szavazattal, egyhangúan javasolta a rendeletmódosítás elfogadását. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság egyhangúan támogatta az elıterjesztést. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan elfogadásra javasolta a rendeletmódosítást. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 6 igen, egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a rendeletmódosítást.
33
Király Csaba: Megállapítja, hogy kérdés, észrevétel nincs, a vitát lezárja. Megadja a szót az elıterjesztınek. Gyurcsánszky János: A rendelet függelékének elsı blokkjában a „Budapest” szó helyett „helység” szerepel helyesen. Ezzel a javítással kéri elfogadni a rendeletet. Király Csaba: Ismerteti a rendeletalkotási javaslatot. A rendelet elfogadásához minısített szavazattöbbség szükséges. Rendeletalkotás A Képviselı-testület úgy dönt, hogy megalkotja a lakossági kezdeményezéső, és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósult útépítések rendjérıl szóló 25/2000. (V.5.) ök. rendeletét módosító 12/2008. ök. rendeletét. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 16. §)
(Szavazati arány: 25 igen szavazat, egyhangú)
22. Elıterjesztés a 7/2007. (III. 9) ök. rendelettel elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosítására (Ikt.sz: 5200-96/2008., 520096/a/2008. sz. anyag) Elıadó: dr. Nagy Antal jegyzı „R”
Király
Csaba:
Kéri
jegyzı
urat,
tegye
meg
szóbeli
kiegészítését. Dr. Nagy Antal: A Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosítására készített elıterjesztés két részbıl áll. A normaszöveg módosítására a képviselı-testületi ülések tapasztalatai alapján tettek javaslatot. Az Önkormányzati Közlönyben megjelent egy összefoglaló a Szervezeti és Mőködési Szabályzatok tapasztalatairól. Ezt összevetették a képviselı-testület hatályban lévı szabályzatával és tettek javaslatot a hibák kiküszöbölésére. A szocialista frakció javaslatot tett a Kerületfejlesztési, Városrendezési és Környezetvédelmi Bizottságok és a Lakásgazdálkodási Bizottságot érintı személycserére.
34
Több javaslat érkezett arra, hogy koncentrálják a pályázatok, stratégiai kérdések, az Európai Uniós feladatokat. Ennek érdekében javasolják létrehozni a Projekt Irodát. Az iroda létrehozásához többlet létszámot nem igényelnek. Néhány feladatot szeretnének kiszervezni a hivatalból. Ezeket a feladatokat ténylegesen most is nagyrészt az önkormányzat által alapított gazdasági társaság végzi. A MOS Bizottság módosító javaslatát figyelembe vették. Mihályi Zoltán és Vizér Klára nyújtott be módosító javaslatot a rendelettervezethez. Mivel mindkét javaslat határidın túl érkezett, azt ajánlották a képviselık részére, hogy javaslataikat az SZMSZ következı módosításánál veszik figyelembe. Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót. Báthory Erzsi: A Lakásgazdálkodási Bizottság 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Németh Angéla: A Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottság minısített többséggel támogatta az elıterjesztés elfogadását. Megköszöni jegyzı úrnak, hogy figyelembe vette a bizottság javaslatát. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 3 tartózkodással nem javasolja az elıterjesztés megtárgyalását a képviselı-testület részére. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városrendezési és Környezetvédelmi Bizottság minısített többséggel megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság 5 igen és 1 ellenszavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság nem fogadta el a rendelettervezetet és a határozati javaslatokat. A bizottság 114/2008. (IV. 21.) számon módosító határozatot fogadott el. Vizér Klára: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Uniós Bizottság 3 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem javasolta a rendelettervezet megtárgyalását.
35
Király Csaba: Kérdések következnek. Mihály Zoltán: A közérdekő kérdéseket kihúzták a tervezetbıl. Ezt a szabályozást törölni kell a módosításból? Mihályi Zoltán: Idézi a tervezet 39. § (6) bekezdését, a hatályos szabályzat és a tervezet szerint: Kéri megmagyarázni, hogy mi a különbség. Király Csaba: A kérdéseket lezárja, megadja a szót válaszadásra. Dr. Nagy Antal: Mihály Zoltán képviselı a tervezet 5. § (2) bekezdés a) pontjához tett észrevételt. Javasolják hatályon kívül helyezni a „Közérdekő kérdések” normaszöveget, mert 23. § amely a napirenden kívüli felszólalási lehetıséget biztosítja, lefedi a közérdekő kérdéskört is. Mihályi Zoltán képviselı észrevételére elmondja, kihagyták a „bármely képviselı” kitételt, mivel az ülések nyilvánosak, így a hangfelvételt az állampolgárok is meghallgathatják a betekintési szabályok betartásával. Király Csaba: Hozzászólások következnek. Báthory Erzsi: A bizottsági ülésen is elmondta, ha a hivatalon belül jön létre a Projekt Iroda, nem lát esélyt arra, hogy sikeres pályázatokat tudnak elkészíteni. A hivatal szakembereinek a pályázatok elıkészítésére, összeállítására az iroda létrehozása nélkül is lett volna lehetıségük. Úgy gondolja, hogy az 5 fıs iroda létszámából legalább az irodavezetıi állásra pályázatot kellene kiírni. Árkosi Sándor: Nincs kifogása az ellen, hogy a jövıben a Lakásgazdálkodási Bizottságban folytassa munkáját, amennyiben a bizottság nem minden hónap elsı keddjén tartja az üléseit. Az elmúlt évben a hónap elsı keddjén tartotta képviselıi fogadóóráját. Januárban kérték, hogy önkormányzati érdekbıl tegye át a második keddre. Ez megtörtént. Még egyszer nem szeretne ezen változtatni, mert megszokták az állampolgárok ezt az állandó idıpontot. Legalább olyan fontos munkának tartja képviselıi feladatainak ellátását, mint azt, hogy ott legyen a bizottság ülésein. Nem kapott arra megnyugtató választ, hogy minden hónap második keddjén marad-e a Lakásgazdálkodási Bizottság ülése, vagy át lehetne-e tenni más napra. Ennek ismerete nélkül nem tudja vállalni az ıt érintı feladatokat.
36
Dr. Balázs Zoltán: Nem egészen világos számára, hogy a RÉPSZOLG-hoz tartozó feladatnövekedés hogyan, és miért kapcsolódik az Szervezeti és Mőködési Szabályzathoz. A napirendi pont az SZMSZ-rıl szól. Az elızı napirend tárgyalásakor, amikor a RÉPSZOLG-ról volt szó, nem látta az elıterjesztésben, hogy lett volna utalás erre a döntésre. Miért gondolja az elıterjesztı azt, hogy a RÉPSZOLG ügyét az SZMSZ-el kapcsolatos döntés részévé kellene tenni? Az 1. § a napirendre vonatkozó szabályokat rögzíti. A szövegbıl kimaradt, hogy ügyrendi javaslatot legkésıbb a vita lezárásáig lehet megtenni. Ezt aggályosnak tartja, mert ha ez törlésre kerül, azt jelenti, hogy nem is lehet vitatkozni a napirendrıl. A 3. § szerint a képviselı-testület döntése alapján a rendeletet egységes szerkezetben is közzé kell tenni. Ezt célszerőbb lenne úgy megfogalmazni, hogy a képviselı-testület döntése a rendeletmódosítás átfogó, vagy nem átfogó jellegére vonatkozik, és nem a képviselı-testület döntésétıl függ. A nyílt szavazás esetében egyértelmően arról van szó, hogy a szocialista többség a ciklus hátralévı részére meg kívánja akadályozni, hogy név szerinti szavazás történjen az ellenzék kezdeményezésére. Ezt ugyan az önkormányzati törvény nem tiltja, de a politikai felelısség választók elıtti kinyilvánításának egyik nagyon fontos eszköze, hogy név szerinti szavazást kérnek bizonyos kérdésekrıl. Ez az egyéni képviselıi lelkiismeret nyilvánosság elıtti vállalásának egyik legfontosabb eszköze. Ennek korlátozása révén a demokrácia sérül. Mihályi Zoltán: A név szerinti szavazás a képviselık legalább felének, együttes kérésére lehetséges. Utána nézett, hogy más kerületekben, hogyan szabályozták ezt a kérdést A XIII. kerületben: „Ha a megválasztott képviselık ¼-e írásban kéri, vagy ha azt a jogszabály kötelezıvé teszi, név szerinti szavazást kell elrendelni”. A XIV. kerületben: „A szavazás név szerint is lehet. A levezetı elnök névszerinti szavazást rendel el, ha álláspontja szerint az elıterjesztés tárgya, vagy a vita menete ezt indokolja, vagy a jelenlévı képviselık ¼-ének írásbeli kérésére.” Két szóra felhívja a figyelmet, az egyik, a megválasztott képviselık, a másik a jelenlévı képviselık. A XV. kerületi rendeletben viszont semmi nincs erre vonatkozóan leírva. A jogok visszavonása, korlátozása miatt nem támogatja a módosítás elfogadását. Dr. Novák Ágnes: A 21. oldalon szereplı 4. § a) pontjában az „elfogadja” szót nem lehet az SZMSZ-be beírni, mert az helyben dıl el.
37 Meghallgatja, megtárgyalja, majd dönt arról a testület, hogy egyáltalán elfogadja vagy sem az elıterjesztést. Nem lehet megkövetelni az SZMSZ szintjén a képviselıtıl, hogy az elıterjesztéseket fogadja el. A 2. §-ban a képviselık legalább felérıl van szó. A jelenlévık, vagy a képviselı-testület létszámának felét kell ebben az esetben figyelembe venni? Javasolja, hogy ne kelljen számolgatni, mondják ki örökre, ha szeretnék a képviselık, lehessen név szerint is szavazni. A 3. §-sal kapcsolatban jelzi, a rendeleteket egységes szerkezetben kell közzétenni, és ez nem szabadon választott feladat. Nem dönthetnek arról, mit kell egységes szerkezetben közzé tenni, mert errıl rendelkezik az 1987. évi XI. tv. 11. § (1) bekezdése. Semmiképpen nem fogja támogatni az SZMSZ elıterjesztett módosítását. Báthory Erzsi: Szívesen vette Árkosi képviselı úr áthelyezését a Lakásgazdálkodási Bizottságba, mert ı valóban ért a lakásügyekhez. Az LGB többször változtatta üléseinek idıpontját és helyét, ezért most már ragaszkodik a jelenleg bevált gyakorlathoz. Kéri, hogy Árkosi képviselı úr a fogadóórájának idıpontját változtassa meg, mert a bizottsági ülés idıpontján nehezebb változtatni, mivel az több embert érint. László Tamás: A világ az egyre közvetlenebb demokrácia felé halad, de ennek ellenkezıjét tapasztalják a kerületben. Úgy látják, hogy „a Párt” ezzel az általános trenddel szembe megy. A KVKB a két üléssel ezelıtti elıterjesztés alapján megszavazta, hogy azon a helyen, ahol szakmai vitát kellene folytatni, egyszer, maximum öt percben lehet egy elıterjesztéshez hozzászólni. Ebbıl ugyan Ambrus János elnök úr nagy önmérsékletet tanúsít, mivel néha megengedi, hogy kétszer szóljon hozzá. Egy kerületi városépítési szabályzat ügyében az öt perces hozzászólási idı nonszensz. Vannak egyéb hasonló horderejő ügyek, ami csak arról szólnak, hogy minél hamarabb hazamenjenek némely képviselık, és minden vitának elejét vegyék. Ha ez nem így lenne, akkor nem hagyták volna most sem jóvá a kerületi városépítési szabályzatot. Egységes szerkezetbe kellett volna már foglalni eredendıen. Olyan nincs, hogy 28 melléklete legyen. Óriási problémák vannak, és amit néhány képviselı javasol, az mind diktatórikus elem. Móricz Eszter: A PGB ülésen hosszas vita után megszavazta a határozati javaslatokat. A napirendek elıtt arról volt szó, ha nem tárgyalhatnak meg ezer éves dolgokat szappanopera szerően, akkor vegyék le azt napirendrıl. Ezzel a határozati javaslattal a mai napon szabnak egy olyan határt, hogy szigorúan a munkára koncentrálnak. Arra lehet tenni javaslatot, hogy napirendre vegyenek, vagy ne vegyenek valamit, és módosítsanak a sorrenden, nincs továbbra sem korlátozás. Egy testületnek, és az SZMSZ-nek ez a lényegi része.
38
Az sem megoldás, hogy egyes képviselık az SZMSZ-ben foglaltakat sem ismerik, a jegyzı urat használják arra, hogy mondja el, mit tartalmaz. Ez a munka komolytalanságát tükrözi. Ez az un. meddı vita hangoskodást jelent, és nem vezet sehova. Soha nem volt még ilyen testületi ülés, nem is szeretnék, hogy újabb ilyen legyen, ezért szabályokra van szükség. Nem SZMSZ-szerően dolgoznak, hanem az elfogadott SZMSZ alapján, amelynek módosítására is van szükség. Kéri, fogadják el a mai módosító javaslatokat. László Tamás: Ügyrendi hozzászólásában felkéri Móricz Eszter képviselıt, ne beszéljen a kamerának. Dr. Pálinszki Antal: Amikor Balázs Zoltán képviselı úr elmondta a névszerinti szavazással kapcsolatos aggályait, komolyan vette, amit mondott. Csak egy baja van, ha ilyen fajta habitusú képviselıkbıl állna a másik oldal, azt mondaná, hogy maradjon a név szerinti szavazás lehetısége. Amit tapasztaltak az ellenzék részérıl az egészen más. Nem élnek a demokratikus jogokkal, hanem visszaélnek. Ahhoz, hogy dolgozni tudjanak, ezt meg kell akadályozni. Nem az a céljuk, hogy minél hamarabb hazamenjenek, hanem az, az a fı szempont, hogy dolgozzanak. Minden szavazás tulajdonképpen névszerinti, csak nem bohóckodás a televíziónak. Bármikor ki lehet kérni, hogy ki, hogyan szavazott, azt nyilvánosságra is lehet hozni. A név szerinti szavazás csak televíziós szereplést jelent. Vizér Klára képviselı tudatosan megszegi az SZMSZ-ben foglaltakat. A napirend elıtti vitában, notórius ügyrendi kéréseivel, stb. Nem élnek, hanem visszaélnek a lehetıségekkel sokan, ezért az a dolguk, hogy ezt megakadályozzák, és dolgozzanak. Dr. Novák Ágnes: Jelzi Móricz Eszter képviselı asszonynak, hogy 14-17 óráig az egész kerületet érintı városépítési és építészeti szabályzatról beszéltek, nagyon komoly munka folyt. Három perce volt arra, hogy 250 oldalról és 80 ezer ember életkörülményeirıl kifejtse véleményét. Nem gondolja, hogy a mai napnak ez az SZMSZ lenne a legfontosabb témája, mégis úgy tőnik, hogy ez a fénypontja a napnak. Ezek szerint ez több képviselı feladata, hogy az SZMSZ sikeresen módosuljon a mai nap. A feladatuk az, hogy minden napirendet megbeszéljenek, melyek között volt egy nagy fajsúlyos, az egész kerület lakosságát érintı téma is. Eddig is dolgozott, nem szórakozott, és számára nem csak most kezdıdik a munka.
39
Mihály Zoltán: Örömmel hallotta, hogy a 21 munkanappal korábban való leadási idı módosulni fog. Ezt mindenképpen 15 napra kellene csökkenteni, mert akkor tudnak érdemben felkészülni. Erre vonatkozóan a következı alkalommal fog beadni módosító javaslatokat. Dr. Balázs Zoltán: Nem elegáns, ha a többség az ellenzéket visszaélésekre hivatkozva korlátozni akarja. Vizér Klára: A bizottsági ülésen már kifejtette, miért elfogadhatatlan az SZMSZ módosítás. Nem gondolja, hogy a képviselı-testületet tehermentesíteni kellene azért, hogy a közalapítványok beszámolóit ezen túl ne a képviselı-testületben tárgyalja meg. Elfogadhatatlannak tartja az átfogó rendeletmódosítással kapcsolatos módosítást. Elfogadhatatlan, hogy a név szerinti szavazás intézményét szőkíteni próbálják. A 2. § (2) bekezdése lehetetlenné teszi, hogy a módosítókról név szerint szavazzanak. Ez szintén nagyon súlyos dolog. A (3) bekezdés okafogyottá vált. Az aljegyzı asszony azt ígérete, hogy ezt a bekezdést törlik, ennek ellenére még mindig az SZMSZ része. A jegyzıkönyvnek része a név szerinti szavazás, és nem a kamerának megy a bohóckodás. Ha nincs név szerinti szavazás, a jegyzıkönyvben csak a szavazati arány kerül feltüntetésre. Ha egy állampolgár rákattint a honlapra, és meg kívánja tekinteni valamelyik ülés jegyzıkönyvét, akkor elolvashassa, hogy a névszerinti szavazásoknak milyen eredménye volt. Megadták a lehetıséget a költségvetés kapcsán, hogy 33 módosító javaslatról 33-szor nevükkel együtt mondjanak véleményt. Kikérték maguknak. Nem adnak lehetıséget arra, hogy a költségvetésrıl fejezetenként szavazzanak, mert akkor esetleg elmondhatnák, hogy járdajavítást akarnak, vagy kátyuzást, csatornázást akarnak. Ezzel ellenben felelıtlenül 1 milliárd forint hitelrıl biankó csekket nem kívánnak adni. Nem kívánják a gyermekeket az Ozmán utcából az M3-as tövébe átküldeni a kalcinogén füvet szagolni. Ezekre mondtak nemet. Mivel néhányan gyávák, nem adnak lehetıséget arra, hogy a költségvetés rendeletében a 17 milliárd forintról fejezetenként szavazzanak. Ellentétben lehetıséget biztosítottak arra, hogy 33-szor mondjanak nemet azokra a javaslatokat, amelyek az összes lakos érdekét szolgálta volna. Király Csaba: Kéri a képviselıket, hogy ne minısítsék egymást. Dr. Balogh András: Azt szerette volna néhány példával megvilágítani, hogy például kikérhetı az ülések jegyzıkönyve, de ez nem könnyő hozzáférést jelent.
40
Ha a fıépítész irodájában megnézhetnek egy szabályozási tervet, nem ugyanaz, mintha ki lenne függesztve. A hozzáférésnek vannak fokozatai. Az önkormányzatnak és a képviselı-testületnek az lenne a dolga, hogy minél könnyebb hozzáférését biztosítson különbözı információkhoz. Ez is bizonyos fokú akadálymentesítés, amely a demokrácia része. Ambrus János: Azért kért szót, hogy a jelenlévık és a kamera jóvoltából a lakosságban ne maradjanak meg téves információk. Reméli, hogy László Tamás képviselı is megerısíti ıt abban, hogy nem volt a bizottságban így. A bizottságnak még nem volt ilyen jellegő szabályzata, amit most a képviselı úr kifogásolt. Több mint egy év gyakorlata alapján kénytelen volt a bizottság módosítani az SZMSZ-ét, mert a tolerancia nem vált be a gyakorlatban. Egyetért azzal, hogy a bizottsági ülésen kell a szakmai vitát lefolytatni, de az a stílus, amely a mai elsı napirendre is jellemzı volt, a bizottság munkáját tudatosan szétzilálja. Ha megfelelı idıben megkapják a képviselık a bizottsági ülés anyagait, - ez az esetek 90%-ában így van - megfelelıen fel tudnak készülni. Ha a képviselınek 31 kérdése van, amit leírt, majd felolvasott az ülésen, a fıépítész úr választ ad szóban, késıbb írásban is. Ezután még egyszer elhangzik a képviselı testület ülésén is. Ez nem a munkát gyorsítja, és nem gátolja a szakmaiságot, ha az amúgy is leírt kérdését, amire írásos választ is kap, rögtön a fıépítész úrnak leadná az érintett képviselı. Érdemi kérdésben többször is szabálytalanul járt el bizottsági elnökként, de ennek vállalja az ódiumát. Senkibe nem fojtotta bele a szót, annak ellenére, hogy az SZMSZ másként rendelkezik. Amikor tényleg szakmai hozzászólás volt, akkor igazából nem tartatta be az idıkorlátot. Móricz Eszter: Amit a mai napon hallottak, méltatlan valamennyi meghívott vendéghez, az itt ülı képviselıktıl. Mihályi Zoltán: A polgármester úrnak osztályfınöke volt Magyarország egyik nagyon demokratikus miniszterelnöke. Kéri a polgármester urat, hogy erre való tekintettel a név szerinti szavazásra vonatkozó passzust vonják vissza. Goró Oszkár: A demokrácia lehet többségi akarat, illetve konszenzusos. Ha a többség úgy gondolja, hogy arrogánsan viselkedhet, mert idıtlen idıkig ellesznek, akkor az ellenzék elkezdi böngészni a jogszabályokat, és próbál olyan lehetıségeket találni, ahol érvényesülni tud. Ilyen volt az, amikor név szerinti szavazást kértek, vagy ha a három perc hozzászólási idejüket kihasználják. Számos interpellációs és egyéb lehetıségük is van, amivel élni kívánnak.
41
Ez valószínőleg zavaró egyes képviselıknek, és jobb volt az az idıszak, amikor még nem volt ellenzék. Mos ezzel szemben van egy ellenzék, akinek felvetései vannak, és problémákat okoznak. Egy többségi párt, aki bízik az erejében, és a szavazókban, ezt fogadja el. A választók majd megmondják a véleményt, és ne erıltessenek semmit senkire. Ha a másik oldal is megszavazna idınként módosító javaslatokat, akkor elkerülhetı lehetne a név szerinti szavazás kérése az ellenzék részérıl. Sok esetben, utoljára a költségvetés tárgyalása után sem került felolvasásra a módosító javaslataik. Ez nevetséges. Lehetıségükkel próbáltak csak élni, amit megpróbáltak megakadályozni. Varga Imre: Még csak a harmadik napirendi pontnál tartanak, de eltelt négy óra. A semmire három perc is sok. Kéri, hogy térjenek vissza a tényleges napirendi témához. A lakosság sem érti, hogy ténylegesen mirıl folyik most a vita. Király Csaba: Úgy beszélnek többen az SZMSZ-rıl, mintha most találták volna ki. Ez a szabályzat az 1990-es megalakulás óta mőködik. A korábbi frakcióvezetı Csomós Miklós Úr – nemrég még jelen volt az ülésen, de már elment – İ sem engedte volna meg ezt a módszert, ezt a stílust, ami most zajlik. Korábban senkinek nem jutott eszébe, hogy csúfot őzzön a költségvetésbıl. Az akkori ellenzék, aki a maga elképzelései szerint dolgozott, ezt a módszert, ezt a stílust nem engedte meg. Egy biztos, hogy dolgozni szeretnének, és ha ehhez kénytelenek az SZMSZ-ben módosításokat tenni, amelyek ennek a munkának a biztosítását lehetıvé teszik, akkor ezt meg fogják tenni. Csaba Elemér: Amit el fog mondani, az nem konkrétan a mai többség, és a mai kisebbségrıl szól. Ha bekerül a következı önkormányzatba, éppen úgy fog a FIDESZ-es többséggel vitatkozni, és ugyanúgy fogja az MSZP-s kisebbséget védeni. Nála ez elvi kérdés, hogy nem konkrétan egy párthoz kapcsolódik. Az SZMSZ ezen módosításaival többé-kevésbé egyetért. Megpróbálja összefoglalni, mivel nem. Egyértelmően nem ért egyet a név szerinti szavazás bármilyen korlátozásával. Az igazi demokrácia az, ha mindenki vállalja a véleményét, ezt korlátozni nem célszerő. Tudomása szerint, 10 képviselınek joga van név szerinti szavazást kezdeményezni. Nincs ok ennek megváltoztatására. A vita, hogy 1 perc, vagy 3 perc legyen, nehéz eldönteni, mert senki nem hivatott annak eldöntésére, ki beszél feleslegesen, és ki mond lényegre törı szavakat. Ezen a címen való korlátozások nem szükségesek. Minden képviselı társának a véleménye érdekli, azt figyelemmel hallgatja. Három percet javasol az ügyrendi hozzászólásra, és öt percet az érdemi hozzászólásra.
42
Ha ezt a javaslatot a többség nem fogadja el, akkor csak annyit kér, hogy a három perc hozzászólási idı elteltével ne csöngessék le azonnal a hozzászólót. Az SZMSZ-ben az is szerepel, hogy a levezetı elnök figyelmeztesse és vonja meg a szót, attól, aki eltér a tárgytól. Kéri, hogy ezt ne tegye meg. Mihály Zoltán: A képviselı-testület mőködésével kapcsolatban megemlítésre került egy korábbi képviselı. Kötelességének érzi, hogy megemlítsen még két nevet. Bori Ferenc, és Kökény Rita nevét is meg kell említeni. Szomorú, hogy a politizálást némely képviselı ma érvényesülési terepnek használja becsapva a lakosságot, becsapva a saját embereit. Sajnos a kerületért nagyon sokat tevı embereket nemtelenül eltávolította. Ezúton is szeretné e két ember munkáját megköszönni. Báder György: Nem volt köze ennek a hozzászólásnak a Szervezeti és Mőködési Szabályzathoz. Még mindig arról van szó, hogy nem kell, és hogy nem lehet dolgozni. Ez az SZMSZ úgy tőnik, mintha arról szólna, hogy mindegy, csak dolgozni ne kelljen, vagy ne is lehessen dolgozni. Minden mondat egy kicsit errıl szól, mert célirányosan a munka ellen van sok korlátozó lehetıséggel. László Tamás: A név szerinti szavazás alakulására vonatkozóan elmondja, hogy elıször pártközi egyeztetést tartottak. A név szerinti szavazás – véleménye szerint – egy rendkívül fontos intézmény. Ennek a módosításnak a megelızéseként ugyancsak pártközi egyeztetı tárgyalást kellett volna összehívni. Ez is azt mutatja, hogy sokaknak a vérében van ez az enyhe diktatórikus hajlam. Ez valóban gyalázatos eljárás. Amikor a FIDESZ 10 képviselıje bejutott a testületbe, felvetették javaslatként, jó lenne, ha nekik is lenne egy alpolgármesterük. A polgármester úr azt mondta, lehetséges, de vannak feltételei. A feltételek: szavazzák meg a költségvetést látatlanban, a zárszámadást látatlanban, a rendezési terveket látatlanban, a díszpolgárokról is látatlanban szavazzanak. Ha ezt elfogadták volna, akkor az azt jelentené, hogy egy párthoz tartoznak. A demokrácia arról szól, hogy más értékrendet képviselnek. Mint ahogy ez kiderült a Kerületi Rendezési Tervrıl szóló vitában is. Dr. Hetyei László: Javasolja, inkább térjenek vissza az SZMSZ tárgyalásához. Igaza van László Tamás képviselı úrnak abban, hogy az SZMSZ lényegében pártközi megállapodáson jött létre, de ennek ellenére, amiket most felvetettek problémákat, akkor ugyanúgy, ugyanezzel a mentalitással elhangzottak. Felmerült, miben szenved hiányt az SZMSZ, vagyis miért demokráciaellenes.
43
Az elsı fı témakör a hivatali átszervezéssel kapcsolatos. Ez teljes mértékben jegyzıi hatáskörbe tartozik. A név szerinti szavazással kapcsolatban a demokrácia miért szenved csorbát? A gép jelzi, ki hogyan szavazott, ezt le is lehet a szavazás után kérni. Szintén felmerült, hány perc legyen a hozzászólások idıtartama. Amikor a pártközi egyeztetés volt, arra az álláspontra jutottak, és İ is azt szorgalmazta, hogy a szakmai jellegő kérdések a bizottságok ülésein dıljenek el. Ott legyen az érdemi vita, ne itt untassák a közönséget különbözı szakmai vitákkal. Ezért is került három perc hozzászólási idı meghatározása az SZMSZ-be. Tekintettel arra, hogy a bizottságok külsı szakértık javaslatai alapján teljes körően megoldható egy bizonyos szakkérdés rendezése. Sokkal jobban, mint itt, a képviselı-testületi ülésen. Megint ugyanarra a vitára helyezik a hangsúlyt, hogy hol legyen a súlypont, a képviselı-testületi ülésen, vagy a szakbizottságokban. Megítélése szerint abszolút nem szenvednek demokrácia hiányában. A név szerinti szavazás is látható, hiszen a szavazást jelzı táblán ott van ki, hogyan szavazott. Álláspontja szerint, a szakmai vitának nincs itt helye, és akkor nem lenne nevetség tárgya a képviselı-testületi ülés. Mindenképpen szorgalmazza, fogadják el az SZMSZ – módosítását. Báthory Erzsi: Szeretné újra felhívni a figyelmet arra, hogy a demokráciában a többség erénye az önmérséklet. Amikor a nemzeti kerek asztalban kialakították a különbözı szabályokat, az alkotmány és az önkormányzati törvény alapjait is letették, nem számoltak azzal, – ezzel nagyon sok szociológus és politikus is foglalkozott már, nem İ mondja elıször – hogy az önkormányzatnál egy fı többséggel mindent visz a többség. Az önkormányzatiság nem arról szól, hogy 29 ember dönt 80 ezer ember helyett, hanem arról, hogy többféle felfogású képviselı döntésére bízta magát 80 ezer ember. A név szerinti szavazás az egyetlen esély arra, hogy mindenki nyilvánosan elmondhassa, mit gondol, mi a véleménye. Ez fontos dolog, de sajnos sokszor nem élnek vele. Ha most a többség mégis leszavazza, megint él az „egy fı mindent visz” törvény, akkor tovább fognak lépni, mert a kisebbségnek joga van arra, hogy hallassa a hangját. Dr. Balogh András: Ugyanazt szeretné elmondani, amit már korábban ismertetett, de most szeretne érthetıbb lenni. A név szerinti szavazásnál arról van szó, hogy megnehezítik az információhoz jutást. Nem mindegy, hogy az ember 30 másodperc alatt jut információhoz, vagy öt perc alatt. A bizottságokban is szőkítve lett a hozzászólások idıtartama, ez megint csak az érdemi munka szőkítése.
44
Hajdu László: Mivel módosító javaslatok nem igen hangzottak el, és bizottsági módosító javaslat sincs, azt gondolja, hogy az SZMSZ egy norma, az a kultúra, amit tudnak gyakorolni itt, ebben a teremben. Az SZMSZ egy korlát. Teljesítményidıvel való gazdálkodás, részben intellektuális kérdés, de leginkább politikai kultúra kérdése lenne. Ebben a testületben a név szerinti szavazás elhasználódott intézmény, nincs már rá szükség. Bárki odamegy a jegyzıkönyvvezetıhöz, és kéri név szerint, ki hogyan szavazott, választ kap kérésére. Nincs olyan, hogy nem szolgáltatják ki a szavazás eredményét. Olyan elavult módszerrıl van szó, amit a modern technika felülírt. Ma minden gombnyomás bent van a számítógépben, és egyetlen gombnyomással hozzáadódik a napirendhez. Napirendenként egyébként több mint két óra áll rendelkezésre, egyetlen napirend megvitatására. A rohanó világban gyors, operatív döntések szükségesek, de a képviselık hetekig, hónapokig tartó tárgyalás után úgy beszélnek a KVSZ-rıl, mintha most kezdtek volna hozzá. Az SZMSZ-nél is ugyanez a helyzet. Passzíroznak valamit, aminek nincs eredménye, és nem is kellene ezt a módszert alkalmazni. Az SZMSZ abban az értelemben, ami a kultúrát illeti, alkalmazhatatlan, hiszen se ügyrendiben, se egyéb kérdésben nem korlátozható a képviselı, mert öntörvényőség elve érvényesülne ebben a testületben. Dr. Balogh András: Egy közönséges kerületi lakos nem fogja megtudni az Interneten a jegyzıkönyvekbıl ki, hogyan szavazott. Király Csaba: További hozzászólás hiányában lezárja a vitát, megadja a szót válaszadásra az elıterjesztınek. Dr. Nagy Antal: Ha az állampolgár a nyilvános ülés anyagát, jegyzıkönyvét, és szavazásait meg akarja tekinteni, ezt kéri a hivatal vezetıjétıl, minden további nélkül megkapja. Báthory Erzsi képviselı asszony hozzászólásában nehezményezte, hogy feltehetıen ez az iroda, amit létre szeretnének hozni, nem fogja szolgálni azt a célt, amire létrehozzák. Az elıterjesztés 17. oldalától kezdıdıen 28 pontban jelölik meg a hivatali ügyrendben azokat a feladatokat, amelyeket ennek a 4 embernek el kell látni. A feladatsor nagyon szerteágazó. A jelenlegi gyakorlat a következıt jelenti: pl. végre kell hajtani egy pályázathoz valamit, gyorsan, akkor a következı helyzet áll elı: ha egy osztályvezetı kapja meg a feladatot, aki amúgy is le van terhelve, de azonnal félretéve feladatait ennek a feladatnak kell nekiállnia. Sokszor ez a feladat olyan felelısségteljes, hogy nem lehet 5 perc alatt elvégezni, és nem lehet a köztisztviselıt arra kényszeríteni, hogy csapja össze a munkát. Ezért, arra gondoltak, létrehoznak egy önálló szervezeti egységet, akinek csak ez lesz a feladata, amely a függelékben is szerepel.
45
Árkosi Sándor képviselı úrnak elmondja, nem befolyásolhatja, hogy a bizottsági elnökök mikorra szervezzék bizottsági üléseiket. A két elnöknek kellene egyeztetnie abban, hogy ez az anomália megszőnjék. A táblázat mellett azért vannak a félfogadási idık beemelve, mert az a táblázathoz tartozó 6. sz. melléklet része. Ezért maradt benne. Dr. Balázs Zoltán képviselı úr kérdezte, miért kellett a feladatátcsoportosításra vonatkozó részt a képviselı-testület elé hozni. Azért, mert ez együtt jár a létszámcsökkentéssel, és a hivatal létszámának a megállapítása képviselı-testületi hatáskör. Nem ruházható át. A 25. §-sal kapcsolatos észrevételével kapcsolatban elmondja, ez azt a célt szolgálja, hogy csak a napirenddel kapcsolatban lehessen elmondani, hogy elfogadja, vagy sem a képviselı, és ne lehessen ahhoz a kifejezetten a napirendi témában elmélyedni, akkor, amikor még a napirendek szavazása történik. A 39. § (5) bekezdéssel kapcsolatban Balogh dr. kifogásolta, hogy ne függjön a képviselı-testülettıl az egységes szerkezet kialakítása. Vizér Klára képviselı asszony hozzászólása is erre utalt, illetve Dr. Novák Ágnes is idézte a jogalkotásról szóló tv. ide vonatkozó passzusát. A jogalkotásról szóló törvény is azt mondja, hogy egységes szerkezetbe kell foglalni, de nem mondja meg, hogy kicsoda. Úgy gondolták, hogy ezt a képviselı-testület mondja ki, – azt, hogy egységes szerkezetbe kell tenni – és ne a hivatal vezetıje tegye meg és ne a hivatal jogi csoportja. Ez nem törvénysértı. Kimondja a testület, hogy egységes szerkezetbe kell közzétenni, ettıl kezdve ugyanezt a feladatot látja el, mint maga a módosítás kihirdetése. Ettıl kezdve a viták – melyek az elmúlt idıszakban is kialakultak – elkerülhetıvé válnak. A 34. §sal kapcsolatban felvetıdött, hogy sérül a demokrácia, amikor a név szerinti szavazásról van szó. Vízér Klára is említette az aljegyzı által elmondottakat. Meg kellett vizsgálni a felvetett kérdést. A 2. §-ban az elsı bekezdés úgy szól, hogy nyílt szavazást név szerinti szavazással kell megtartani. Ez deklaráció. Deklarálja a testület, hogyan kell csinálni. A 3. §-t azért kell meghagyni, hogy meglegyen a lehetısége egy képviselınek is, hogy kérhesse a név szerinti szavazást. A testületnek lehetısége lesz errıl szavazni, mert ez hozzá tartozik a demokrácia kérdéséhez. Dr. Novák Ágnes képviselı asszony azt mondta, hogy az átadott hatáskörök kérdésébe azt tették be a bizottságokhoz, hogy „elfogadja, elfogadja, elfogadja”. A 8. sz. mellékletben látható, hogy mindenhol ott van a jogszabályi hivatkozás. A képviselı-testület hatáskörébe tartozó feladatot a képviselı-testület átad a bizottságának, ezzel átadja azt a jogkört is, hogy a bizottság döntsön róla. Ha dönt, nem lehet mondani, hogy javasolja, mert elfogadja. A bizottság hoz egy határozatot, amivel kapcsolatban lehet a képviselı-testülethez, vagyis az átruházóhoz fordulni. Ezért gondolták, hogy ezt a leadott hatáskört ilyen formában kezelni lehet. Dr. Balogh András képviselı részérıl többször elhangzott, hogy nagyon nehezen fér hozzá az információhoz.
46
Ez a kérdés már valamelyest összecsiszolódott. Valóban volt az elsı idıszakban egy olyan kezdeményezés a frakciójuk részérıl, hogy megkerestek a hivatalban egy elıadót, és kérték; hogy adja oda ezt a papírt, meg akarom nézni ezt, azt emezt. Ezt egy olyan hivatalban, ahol végrehajtó szervezet mőködik, szabályok közé kell szorítani. Nem lehet, hogy a köztisztviselı kénye kedvére ilyen-olyan papírt mutogasson. Kéri, minden esetben keressék a hivatalvezetıt. Ha kérik valamelyik jegyzıkönyv kivonatát, vagy azt, hogy ki, hogyan szavazott, minden további nélkül biztosítani fogja, csak keressék meg ıt. Ha hozzá fordul, megszervezi a kérés biztosítását. A szavazás elıtt elmondja, hogy a PGB-nek van egy 114/2008. sz. határozata. Erre vonatkozóan nem kérnek szavazást. Árkosi Sándor: Ügyrendi hozzászólásában kéri az elıterjesztıt, hogy az elıterjesztés 16. oldalán lévı V. szakaszt vonja vissza. Az elıbb érthetıen, és világosan elmondta, hogy az abban leírtakat a jelenlegi idıpontra vonatkozó javaslat szerint nem tudja vállalni. Csaba Elemér: Ügyrendi hozzászólásában elmondja, hogy ez a másfél órás vita meggyızte ıt arról, nagy a probléma. Nem lehet ebben az ügyben most szavazni, ezért kéri, hogy napolják el az SZMSZ módosításának tárgyalását, melyet pártközi egyeztetı tárgyalás elızzön meg. Király Csaba: Az ügyrendi javaslatról szavazni fog a képviselı-testület. Ambrus János: Árkosi Sándor úrnak jelenleg két bizottságban kell helyt állnia. Az egyik bizottsága a választások után a bizottságok kialakítása során került, a másik bizottsági ülésen (LGB) munkaköri kötelessége részt venni. Ezért volt tettek arra javaslatot, hogy az LGB tagja legyen, vagyis csak egy bizottság tagja legyen. Amennyiben az LGB továbbra is a második kedden tartja az üléseit, akkor nem tud azon részt venni, ezért visszavonja javaslatát. Király javaslatáról.
Csaba:
Szavazást
kér
Csaba
Elemér
ügyrendi
47
189/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a „Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 7/2007. (III.29.) ök. rendelet módosításáról” szóló napirend tárgyalását napolja el. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 4 tartózkodás)
Király Csaba: Megállapítja, hogy a képviselı-testület nem értett egyet az ügyrendi javaslattal. Ambrus János képviselı úr említette, hogy az elıterjesztés V. fejezete a szocialista frakció javaslatára készült. Ezt most visszavonta. Dr. Nagy Antal: Amennyiben a javaslattevı az V. fejezetre vonatkozó módosítást visszavonta, a normaszövegbıl törlésre kerül, és az eredeti bizottsági névsor marad. Király Csaba: A határozati javaslatokat ez a visszavonás nem érinti. Ismerteti a rendeletalkotási javaslatot, kéri a képviselı-testület szavazatát. Rendeletalkotás A Képviselı-testület úgy dönt, hogy megalkotja a Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 7/2007. (III.29.) ök. rendeletet módosító 13/2008. ök. rendeletét. Felkéri a polgármestert, hogy a kihirdetésrıl gondoskodjon. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 5. (kihirdetésre) (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 0 tartózkodás)
Király Csaba: Ismerteti az elıterjesztés szerinti határozati javaslatokat, kéri a képviselık szavazatát. 190/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal által az önkormányzati közutak ellenırzésével, karbantartásával, valamint az önkormányzati közterületi
48 faállomány nyilvántartásával, pótlásával, karbantartásával és az önkormányzati kárfelelısséggel, valamint a zöldfelületek kezelésével kapcsolatosan ellátandó feladatok szerzıdéssel kerüljenek át a RÉPSZOLG np. Kft-hez 2008. május 30-ig. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 30., és a költségvetés módosítása (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 12 tartózkodás) 191/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal létszámát 2008. május 1-jétıl 1 fıvel csökkenti, és 290 fıben állapítja meg. Felkéri a polgármestert, hogy a megállapodás megkötésére és a feladat ellátásához szükséges státusz és forrás átcsoportosítására, a költségvetési elıirányzat módosítása, valamint a kialakítandó feladatkörének a Polgármesteri Hivatal ügyrendjében történı rögzítésére tegye meg az intézkedést. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 30., és a költségvetés módosítása (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 12 tartózkodás) Király Csaba: 15 perc szünetet rendel el.
-Szünet-
4. Elıterjesztés a XV. kerületi Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló 6/2007. (III. 6.) ök. rendelet végrehajtásáról (Ikt.sz: 5200-94/2008. , 5200-94/a/2008. sz. korábban kiosztott anyag) „R” Elıadó: Hajdu László polgármester
Király Csaba: Üdvözli a jelenlévı Hannák György könyvvizsgáló urat. Az írásos anyaga több módosítással együtt 94/2008. számon került kiosztásra. Megadja a szót az elıterjesztınek. Hajdu László: A zárszámadás a tavalyi évi költségvetésrıl szól. Ez az anyag a tavalyi évi pénzgazdálkodásról, az abból megvalósított szolgáltatásokról, illetve a kerület mőködtetésérıl, fejlesztésérıl és vagyongyarapodásáról szól, amely jelentıs eredményeket mutat.
49
A gazdálkodás a 2007. évben kiegyensúlyozott volt, a megtervezett bevételek reálisak voltak, a kiadásokat fedezték. A tervezett kiadásokból nem költöttek el többet, mint amit a bevételbıl meg tudtak teremteni. Nagyon fontos, hogy a vagyongyarapodás is megvalósult. Ötször módosították az eredeti költségvetést. A költségvetés végszáma 16.862.052.000 forint lett. Ebbıl mőködött az elmúlt esztendıben a XV. kerület. Mind az intézmények, mind az önkormányzat által alapított vállalatok, mind pedig a törvényileg elıírt kötelezettségek, és az önként vállalt feladatok teljesültek. A bevételi tervet – ha nem is túlzottan – az eredeti tervhez képest is túlteljesítették. Minden módosításnál lényegében emelkedett a költségvetés, hiszen az indulás 15,3 milliárd forint volt. Ezt a költségvetés 16,8 milliárd forinttal zárta. A kiadási oldalból néhány tételt szeretne megemlíteni szakmai ágazatonként. A szociálpolitikában olyan kiadások vannak, ahol a pénzügyi egyensúlyt is tartani kell. A szociálpolitikai juttatások finanszírozása is megoldott volt. Összességében a rendszeres és eseti pénzbeni ellátásokra 715 millió forintot költöttek. Ez jelentıs tétel, ha figyelembe veszik, hogy egyéb intézmények mőködtetése is a szociális kiadási soron jelenik meg. Mintegy 6200-6300 család kapott valamilyen címszó alatt támogatást. Ezek közül 1700 család pl. lakásfenntartási támogatásban, lakbér támogatásban rendszeresen, folyamatosan részesült. 155 milliót költöttek lakbértámogatásra, és szintén lényeges kiadás az un. nem foglalkoztatottak számára kifizetett 103 millió forint is. A méltányossági támogatás és sok minden egyéb, például az ápolási díj 196 fıt érintett. Ez 107 millió forint támogatást jelentett. Az átmeneti segély, a rendkívüli segély, az eseti pénzbeni ellátások és minden egyes területen teljesítették azokat az igényeket, amivel az állampolgárok jelentıs mértékben az önkormányzathoz fordultak. Ezek a források igen komoly felmérést, adminisztrációt és szakmai igényességet és fıleg humánus döntést igényelnek. A testület azon bizottsága, aki ezzel rendszeresen foglalkozik, rendkívüli munkát végzett. Kiemelten kívánja még megemlíteni a kiadási oldalról a felhalmozási tételeket, amelyek az 1,7 milliárd forintot is elérik. Bontásban: útépítésre 1,5 km –re került sor, 72 parkoló építés valósult meg, akadálymentesítésre is fordítottak, most is van beadva erre vonatkozóan további pályázat, a közterület-fenntartásra, út- járdajavítás, járdaépítés, járdafenntartásra 159 millió forintot tudtak költeni. Az intézményi nagyobb felújítások közül megemlíti a Kontyfa iskolát, ahol egy bölcsıdét bıvítettek 20 fıre 28 millió forintért. A Kavicsos köz. 6. sz. fızıkonyhájára 10 millió forintot fordítottak. A rendszeres biztonságtechnikai rendszer fejlesztésére, mőködtetésére is tudtak pénzösszeget fordítani. Pályázaton is nyertek forrásokat. A Szerencs utcában teljes körően kicserélték a sorfákat is, járdát és kapubehajtókat teljesen megújították. Nagyjából ugyanezt tették a Töltés utcában is. Jelentısen gazdagították ezzel az önkormányzat infrastrukturális vagyonát.
50
Fontosnak tartja megemlíteni, hogy a közterületi tisztaság ügyében az illegális szemét elleni közdelemben igen magas forrásokat emésztett fel az önkormányzati büdzsébıl az a kultúra, amivel szemben találják magukat, ahol mindenki szemetel. A szelektív győjtésre kihelyezett konténerek mellett lényegében illegális lerakók jöttek létre több helyen is. Ezek elszállítása jelentıs forrást vett igénybe. Kiszámíthatatlan. Szinte minden hétvégén megtelnek illegális hulladékkal ezeknek a környékei, holott azt szeretnék az itt élı emberek jobban vigyáznának a környékre. Zöldterület fenntartásra a RÉPSZOLG és alvállalkozója révén illetve az ezzel összefüggı munkákra a terv szerint fordítottak, sıt ültettek közel 200 sorfát is. Játszótér és parkfelújításra is sor kerülhetett. Az önkormányzat ebben a büdzsében a civil szervezetek, az egyházak támogatására más egyéb szabadidıs programokra, mint az ifjúság, sport, az ezzel kapcsolatos kiadásokra a terv szerint tudott forrásokat biztosítani. Az adóbevételek kedvezıen alakultak, mely bizonyítéka annak, hogy a kerületben mőködı és a kerületben adózó cégek is gazdaságilag ugyanilyen stabil évet zárhattak, mint az önkormányzat. Az adóhátralék, az adó nem fizetés elhanyagolható statisztikát mutat. Ez csak akkor érhetı el, ha a kerületben dolgozó cégek is hasonlóan biztos alapokon vannak, mint az önkormányzat. Király Csaba: Megadja a szót a könyvvizsgáló úrnak. Hannák György: Az önkormányzat 2007. évi költségvetési számszaki beszámolóját két jelentés fogja közre, egyik az önkormányzat beszámolója, amely alapvetıen pénzforgalmi szemlélető, a másik a könyvvizsgáló jelentése, amely alapvetıen a számviteli törvény elıírásait kívánja vizsgálni, hogy azok hogyan teljesültek a beszámoló készítésében. A két jelentés szöveges szerkezetében azonos végkicsengésre utal, hiszen a könyvvizsgálat részérıl is megállapítást nyert, hogy a stabil gazdálkodás, a biztonságos vagyoni helyzet, a mőködési hitelmentes gazdálkodás, a kötelezı és önként vállalt feladatok teljesítése jellemzi az önkormányzat 2007. évi költségvetésének teljesülését. Ha a számszaki adatokat nézik 0,02 %-kal eltér a könyvvizsgálat által megállapított mérleg fıösszeg, nevezetesen, a követeléseknél történt auditálási eltérés folytán. Itt alapvetıen a helyzet a következı volt: a Palota Holding ZRt. feladata volt a kintlévıségek minısítése, alapvetıen elsısorban az óvatosság elvébıl indult ki. Az óvatosság elve alapján a hosszú-hosszú évek óta felhalmozott követeléseket kivezette a könyveibıl. Egy nagyon korrekt belsı ellenırzési munka megállapította, hogy e téren elkerülte a figyelmét a Palota Holdingnak, hogy az, hogy a számviteli politika, illetve az eszközök és források értékelési szabályzata ettıl eltérıen rendelkezik.
51
Ezt áttekintve felülbírálta az önkormányzat 2007. évi beszámolóját, és a 18.445.000 forint korrigálással, vagyis vagyon vissza beemeléssel 91.959.293.000 forintban javasolja az önkormányzat költségvetési beszámolójának, a könyvviteli mérlegnek az elfogadását. Ugyanakkor, a pénzforgalmi szemléletbıl adódóan 1.950.069.000 pénzmaradvány elfogadását is kéri. Végül, szeretne köszönetet mondani a Pénzügyi Osztály dolgozóinak, illetve mindazon munkatársaknak, akik az intézményeknél a költségvetési beszámoló elkészítésében részt vettek. Király Csaba: Megadja a szót a bizottságok elnökeinek. Móricz Eszter: A PGB a zárszámadást 5 igen 2 tartózkodás mellett megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a képviselı-testületnek. Kiegészítı határozati javaslatot is hoztak, melyet a képviselı-testület figyelmébe ajánl. Vizér Klára: A JÜKEIB a zárszámadást 3 igen szavazat, és 3 tartózkodás mellett nem javasolta megtárgyalásra és elfogadásra. Király Csaba: Kéri a napirenddel kapcsolatos kérdéseket. Dr. Balázs Zoltán: Kéri a PGB elnökét, hogy a kiegészítı határozati javaslat szavazati arányát is ismertesse. Móricz Eszter: A kiegészítı határozati javaslatot 4 igen, 3 tartózkodás mellett szavazta meg a bizottság. Vizér Klára: Szeretné ügyrendi hozzászólásában megkérdezni a Jegyzı Urat, mi az oka annak, hogy a kiegészítı határozati javaslatot – amit feltételezve ugyanazon az ülésén hozott meg a PGB, mint a többi határozatát – miért nem csatolták be a kiosztott anyaghoz? A PGB két határozatot hozott, 132, és 133 számon. Az a bizonyos javaslat, amely a polgármester úr jutalmazásáról szól hol található? Király Csaba: A képviselı asszony ügyrendi kérdésére a Jegyzı Úr nem kíván választ adni. Felkéri a PGB elnökét, adjon választ az ügyrendi kérdésre.
52
Móricz Eszter: Mint bizottsági elnök megkérdezheti ezt Vizér Klára, nem érti, miért kell ezt ügyrendben megkérdezni. A kiosztott anyagban 132,133 sz. határozatok mellett ott szerepel a 134. sz. határozat is, melyet a képviselı asszony kérdezett. Minden képviselı megkapta, a fakkjába lett bedobva. Vizér Klára: A kiosztott anyagban nem szerepel a 3. határozat. Az elnök asszony a kivonatot nézte, azért szerepel ott a 3. határozat is. Király Csaba: A kérdéses határozatban a PGB javaslatot tett a polgármester jutalmazására. Javasolja, hogy az elıterjesztés tartalmi részét tárgyalják meg elsı sorban, de a vita során a képviselı asszony is választ fog kapni kérdésére. Kéri a napirenddel kapcsolatos kérdéseket. László Tamás: A polgármester úr jutalmazásával kapcsolatban voltak-e valamilyen elızetes célok, melyek alapján ez a hat hónapi jutalom adható? Vagy automatikusan jár? Király Csaba: További kérdések hiányában megadja a szót válaszadásra a PGB elnök-helyettesének. Varga Imre: Nincs semmiféle olyan jogszabály, mely alapján a polgármesternek célfeladatokat kellene kiadni. Nem célprémiumról van szó. A képviselı-testület dönthet a törvény alapján, egy bizonyos határig, ha a költségvetés eredményesen végrehajtotta jutalomban részesüljön a polgármester. Móricz Eszter: Kiegészítésként elmondja, hogy a PGB határozatában is szerepel, hogy nem célprémiumról van szó. A törvény lehetıvé teszi, hogy adható a polgármester részére a 6 havi illetményét figyelembe véve jutalom. Erre a PGB tehet javaslatot a képviselı-testület részére, aki errıl dönt. Dr. Balázs Zoltán: A költségvetési beszámoló tárgyalását a bizottsági ülésen már megtették. Most szeretné megköszönni azok munkáját, aki ebben részt vettek, hiszen nagyon komoly, nagy terjedelmő anyagról van szó. A Könyvvizsgáló Úr alapos munkáját is köszönet illeti. Külön örül annak, hogy a 2007-ben kibocsátott 1 milliárd forintos kötvény felhasználásáról végre elkészült a táblázat, amit már többször hiányoltak és kértek. A táblázat áttekintése után is az a véleménye, hogy a pénz elköltése nem igazán nevezhetı a legmegfelelıbbnek. A problémának az a lényege, hogy fejlesztési pénzt felhasználni csak akkor érdemes és lehet, ha megvan világosan tervezve, hogy mire szándékoznak használni.
53
Az idei költségvetés újabb egymilliárdos kötvény kibocsátásról szól. Ezzel a gazdálkodási szemlélettel nem értenek egyet. Nem a hivatal mőködését, az önkormányzat intézményének mőködését kívánják ellehetetleníteni azzal, amikor a költségvetésre nemet mondanak, vagy tartózkodnak, hanem azokra a célokra nem kívánnak költeni, amelyeket ad-hoc egyeztetések és alkuk határoznak meg. Az elmúlt egy évet figyelve, azt tapasztalták, hogy elég sok hiányosság van abban a tekintetben, hogyan hirdetnek meg ingatlanokat eladásra, nagyon sok a sikertelen pályáztatás, az utólag módosított induló ár. Lehetne mit javítani ezen. Annak örülnek, hogy tavaly a Palota Holdingban is ésszerőbb gazdálkodás indult el. Annak is nagyon örülnek, hogy az oktatási intézmények gazdálkodását központosítani szeretnék, vagy valamilyen szinten racionalizálni. Sajnos ezek még csak tervek, mert eddig nagyon kis lépések történtek ezek érdekében. Ha ezt az utat folytatják, támogatásban részesítik a vezetést, de ha a kerületfejlesztési átfogó koncepció nem készül el, addig a továbbiakban sem támogatható a több százmilliós pénzköltés, amit az önkormányzat – sajnos úgy tőnik – jelenleg is folytat. László Tamás: Felolvassa a PGB határozatát, melyben a polgármester jutalmazására vonatkozó javaslatát terjeszti a képviselı-testület elé. Az elsı egymilliárd forintos kötvény kibocsátásával kapcsolatban már az volt a probléma, hogy mögé olyan célokat helyeztek be, amik már akkor idejét múltak voltak. Gyakorlatilag egy biankó felhatalmazást adtak és sajnos az egymilliárd forint elköltésébıl a kerület vajmi keveset látott. Ezek a célok a képviselıtestülettel egyeztetetlenek voltak. A következı egymilliárd forinttal ugyanez a helyzet. Ilyen alapon, ez a hat havi jutalom nem biztos, hogy megilleti a Polgármester Urat, aki ráadásul még havi 180 ezer forintos költségtérítést is kap adómentesen. Emellett megkapja ugyancsak a költségtérítését a parlamentben is. Azt az önmérsékletet kellene tanúsítani, hogy legalább az egyik költségtérítésrıl lemondjon, nézze meg a kerület helyzetét. A hivatal, a képviselı-testület bal fele nem úgy dolgozik, mőködik, ahogy kellene. Ennek alapján nem javasolja a Polgármester Úr jutalomban való részesítését. Csaba Elemér: Mivel maximális híve az igazságnak, és azon igyekszik, hogy az élet minden vonalán elérje, a költségvetésrıl bíráló mondatokat nem mond, mert a pozitívum magasabb. Nyílván vannak negatívumok is, de a pozitívum sokkal több. 6000 családból – három-négy fıs családokat alapul véve – elég sokuk, 20.000 ember szorul segélyre még Rákospalotán is. Ez önmagában átlagban 35-40 ezer forint, de ezen kívül rengeteg központi juttatást kapnak a rászorulók. A szociális kiadások többsége az önkormányzat költségvetésébıl megy el. Nem hogy meg tudják fejelni, de kvázi meg tudják duplázni is.
54
Ezért, ténykérdés, hogy Magyarország lakosságának 30%-a éhezik. Ez alól semmi nem menti fel a kormányzatot, hogy nem kezeli értékén a szociálpolitikát. A kormányzattal szemben a kerület értékén kezeli a szociálpolitikát. Ez a szám; 35-40 ezer forint támogatás, azt jelenti, hogy Palotán nem divat az éhezés. Ez azért van, mert van az önkormányzatnak van egy olyan osztálya, aki erre fel van készülve, keményen dolgozik, és megpróbál vizet fakasztani a sziklából is. Goró Oszkár: A kerület szocialista többségével együtt a Polgármester Úr is nagyon büszke arra, hogy a költségvetés egyensúlyban van, illetve az emberek járnak az utcán, közlekednek, az intézményvezetık és dolgozók is megkapják fizetéseiket. Ez alapvetı feladat, erre nem lehetne büszke, hiszen ez a minimum. Miért lenne egyensúlyban a költségvetés akkor, amikor már egymilliárd forint hitelt felvettek, és egy újabb egymilliárd forint felvételére készülnek? Nem hitel ellenes, ha konkrét befektetési célokra veszik fel, de az utolsó egymilliárd forint igazából nem is tudható, mire lett felvéve. Nincs meghatározva a cél. Mőködési költség és egyéb mőködési zavarok kiegyenlítésére fog valószínőleg fordítódni vagy elköltıdni. Ezért nem lehet egyensúlyi költségvetésrıl beszélni. Ha nincs egyensúly, akkor milyen jogon kapjon jutalmat a Polgármester? Ez alapján nem teljesültek bizonyos célok. Az egyéb juttatásai mellett miért van szüksége még erre a 3,5 millió forintra? Fıleg, akkor, amikor más szocialista polgármester is visszalépett és elhatárolódott a jutalmazásától. Nagyon sok lakossági panasz érkezik feléjük, azzal, hogy az önkormányzat elutasította kérésüket, vagy semmibe vették döntésüket, lásd. társasházi beépítések kapcsán, vagy MÁV teleppel kapcsolatban. De meg lehetne még említeni az utcák egyirányúsítását is. Ez tíz képviselınek is sok feladatot jelent, nem pedig egy embernek. Polgármester úr mindig felajánlja, hogy kövesse egyhónapi munkáját, és menjen vele. Szívesen elmegy vele több képviselıvel együtt, és szívesen részt vennének a költségvetés elıkészítésében is. Akkor talán egységesen meg tudnák szavazni a költségvetést. Ha ebbe bevonná, akkor talán a jutalmát is támogatná. Javasolja a Polgármesternek, hogy hasonlóan, mint más kerületi szocialista polgármester, ne fogadja el a számára javasolt jutalmat. Tóth Imre: Nem is várt mást, jól tudta, hogy kéjelegve a polgármester zsebében fognak turkálni az ellenzéki képviselık. Aki egy kicsit is körbe néz az országban, jól tudja, mit jelent, ha egy kerület a likviditását meg tudja ırizni. Ha ezzel tisztában vannak, akkor erre büszkének kellene lenni. A kitőzött célkitőzések teljesültek. A következı napirendi pontnál tárgyalják a gazdasági társaságok ügyét, az is ide tartozik, hogy nyereséggel zárták az elmúlt évet. Nem lehet a kettıt külön választani.
55
Az egyik mőködésétıl függ a másik mőködése is. Amit a polgármester már elmondott, hogy csatornában, útban, kerületfejlesztésben, intézményi felújításban mennyi minden megvalósulhatott, szintén nem szabad figyelmen kívül hagyni. A szociális ellátottság is kiemelkedı, ezt Csaba képviselı úr is kifejtette hozzászólásában. Folyamatosan azt sulykolja az ellenzék, hogy csak az a jó, amit ık tesznek, de, hogy ezekben a dolgokban nem akarnak részt venni, az nagyon szomorú. Folyamatosan obstruálnak minden olyan elıterjesztést, amely abba az irányba mutatna, hogy a kerület fejlesztése elindul. Semmit nem szavaznak meg. Dr. Pálinszki Antal: Ez a napirendi pont a zárszámadásról szól. A polgármester és a könyvvizsgáló urak részletesen kiegészítették szóban is a leírt, nagyon terjedelmes anyagot. Úgy gondolja, nem szabad szégyenkezni, sok mindenre büszkék is lehetnek. Kiemelten lehetne említeni az oktatás, sport területeket. Színvonalasan mőködnek az iskolák. Beruházások, és elırelépések történtek ezeken a területeken. Tavaly új óvodát vásárolt a kerület. Az önként vállalt feladatokat is kiemelkedı színvonalon mőködtette a kerület. Ehelyett a Polgármester jutalmával foglalkoznak sokan kicsinyes, pitiáner módon. Bár, ezt már megszokták, mert rendszeresen ez történik. Nincs mit szégyelni. A polgármester úr kiemelkedıen ellátta feladatát. Ez évek óta így történik. A törvény lehetıséget biztosít a jutalmazásra, miért ne tennék meg? Varga Imre: Kicsit megint elkeseredett hangulatban lett a vita miatt. Egy sikeres zárszámadásról semmi más nem jut eszükbe, mint az, hogy a polgármestert elismerésben javasolta a PGB részesíteni. A 3100 önkormányzatból 3000 ha ilyen zárszámadást tudna magáénak mondani, akkor borzasztó boldog lenne. A költségvetési beszámolóban nem érzékelıdik semmiféle megszorítás, konvergencia program, és egyéb, amely a központi költségvetésben jelentkezett. Nagyon sikeres 2007. évrıl van szó ebbıl a szempontból. Az intézmények ugyanolyan magas színvonalon mőködtek, mint korábban, a szociális juttatásokat tekintve sem volt megszorítás, a költségvetési kiadások 12%-át is felújításra, fejlesztésre fordították. Nem nagyon van még egy önkormányzat, aki mögött ennyire sikeres zárszámadás van. Ezt kellene nézni, és nem a Polgármester jutalmával kellene foglalkozni, amit nagyon megérdemel. Egy ilyen költségvetést 29 igen szavazattal kellene elfogadni. Dr. Novák Ágnes: Mivel már megelılegezte néhány képviselı, hogy mit gondol, csak megerısíteni szeretné az elhangzottakat.
56
Semmire nem tud gondolni, hiszen amit gondol, az is butaság, nem ért semmihez, a szakmáját teljesen feleslegesen végezte idáig, mindenki tudja, hogy teljesen felesleges minden tevékenységük, mert porszeme. De, ezek a porszemek idınként a fogaskerekek közé bekerülnek. A fogaskerék döccen egyet, de bedarálja a porszemeket. Köszöni szépen, hogy erre ismételten felhívták a figyelmét. Dr. Balogh András: Osztozik Varga Imre képviselı szomorúságában. Ugyanilyen szomorúak voltak akkor, amikor a „Kerületi VéSz”-t tárgyalták. Nagyon büszkének nem kellene lenni, hogy egyensúlyban van a kerület költségvetése, mert Budapesten sokkal könnyebb a költségvetést egyensúlyban tartani. Nincsen 40%-os munkanélküliség, mint bizonyos falvakban. Nagy a befolyó adókból a jövedelem. A XVI. Kerületben színház épült, 2 db fedett uszoda, átépítettek egy piacot, megépült a Sashalmi sétány, a Fı teret átépítették teljesen. Mindezt nem hitelbıl, hanem kerületfejlesztésbıl. Azért most hozták szóba a polgármester jutalmazását, mert hozzácsatolták ehhez a programponthoz. Molnár István: Nagyon jó évet zárt az önkormányzat. A módosított költségvetésnél elmondta, mennyi pénzt kapnak az intézmények. Felhívta a figyelmet arra, hány tízmillió, százmillió forinttal emelkedett a juttatásuk. Erre László képviselı úr csak annyit reagált; az igazgató úr talált 100 millió forintot. Nem talált, ezt az összeget a Pénzügyi Osztály tervezte be a költségvetése. Nem találnak, bejönnek a pénzek, és kiosztják ott, ahol szükség van rá. A Pénzügyi Osztály nagyon jól tervezi a költségvetést, és igen nagy dolog, ha a dolgozó megkapja a bérét. Ha megérdemli, akkor kapjon jutalmat és elismerést is. Ez nem bőn. Nem siránkozni kellene, ha nem ismernek néhány tételt. Javasolja, fogadják el a költségvetést, és köszönjék meg azoknak, akik ezt megteremtették. Dr. Hetyei László: Ügyrendi hozzászólásában kéri a képviselıtestületet, zárják le a vitát, mert nem a zárszámadásról folyik. Király Csaba: Szavazást kér az ügyrendi javaslatról. 192/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a „Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló – többször módosított – 6/2007. (III.6.) ök. rendeletének végrehajtásáról készített beszámoló (zárszámadás) elfogadásáról” szóló napirend vitáját zárja le. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
57
Király Csaba: Szót ad a vita lezárása elıtt, szólásra jelentkezett képviselıknek. László Tamás: Ügyrendi kérése, hogy a polgármester úr jutalmáról titkosan szavazzanak. Dr. Nagy Antal: Felolvassa, hogy az SZMSZ szerint mely esetekben lehetséges titkos szavazást tartani. Király Csaba: Szavazást kér az ügyrendi javaslatról. 193/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a PGB 134/2008. (IV. 21.) számú határozat megerısítésérıl titkos szavazással döntsön. (Szavazati arány: 14 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 4 tartózkodás)
Király Csaba: Megadja a szót dr. Balogh Andrásnak hozzászólásra. Dr. Balogh András: Javasolja, hogy olvassák el figyelmesen az elıterjesztést, mert a költségvetés nem 8 milliárd, hanem 16.843.052.000 forint. Varga Imre: Megköszöni a hivatal, az intézmények, a vállalkozók 2007. évi munkáját. Móricz Eszter: Azért akar mindenki hozzászólni a napirendhez, mert mindenki szeretné megköszönni a beszámolót. Köszöni a Pénzügyi Osztálynak, Hannák Györgynek külön a munkájukat. Kihegyezıdött a vita a jutalmazásra, amit nem kell titkolni, félre tenni. Kéri László Tamást, hogy amikor a parlamenti képviselık jutalmazásáról lesz szó, akkor hasonlóan vehemensen szóljon hozzá a témához. A törvény adta lehetıségeket mindenki élvezi. A jutalmazás egy törvény adta lehetıség. Mihályi Zoltán: 2002 óta ül a képviselı-testületben, és elszomorítja a jelenlegi vita. Polgármester úrnak kötelezı végig hallgatnia a vitát?
58
Vizér Klára: Húsz elıterjesztésbıl hatot-hetet vita nélkül megszavaznak, nem érti azt a vádat, miszerint mindig „keresztbe fekszik” az ellenzék. Ha polgármester úr minden évben kap 3,5 millió forint jutalmat kap, az összesen 14 millió forint egy ciklusban. Ehhez hozzájön a 180 ezer forint költségtérítés havonta, ami 8 millió forint 4 év alatt. Ez összesen 22 millió forint. A jutalmazás nem egy pitiáner dolog. Hallgattak arról, hogy a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság hozta a kiegészítı határozati javaslatot. A kerület nagyon szegény a jutalomhoz képest. Eladják az Ozmán utcai óvodát, a gyerekeket átköltöztetik az M3 másik oldalára, annak közvetlen közelébe. Megvásárolnak egy használaton kívüli intézményt, amire több száz millió forintot költenek a gyermekrendelıvé való átalakítás miatt. A legnagyobb problémát a rákot okozó anyagok lecsapódása okozza. Ez nem megfelelı gazdálkodást. László Tamás: Köszönetet mondanak a hivatali dolgozóknak. Ambrus János: Ha az ellenzék elfogadná a zárszámadást, akkor beismerné, hogy jó volt a 2007-es költségvetés. Az ellenzék a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság rendkívüli ülésén nem támogatta azt a határozati javaslatot, amelyben a Munkáskörút megépítését ellenezték. Gyurcsánszky János: Köszöni a hivatali dolgozók munkájának elismerését. A testület elfogadta a költségvetését. A költségvetés tételei a kerület mőködését, a fejlesztést takarták, programot adtak a kerületnek és a polgármesternek. Polgármester úr végrehajtotta a programot a hivatal segítségével, eleget tett a kitőzött céloknak. Meg kell vizsgálni a terveket és a tényeket. Sok területen többletbevétel jelentkezett, a kiadásokban takarékos gazdálkodás volt, a felhalmozási célú bevételek nem mentek el más célra, hanem fejlesztési többlet keletkezett még hitelbıl is. Tudatos, tervszerő gazdálkodás folyt a törvényességnek megfelelıen. Az Állami Számvevıszék a vizsgálata során nem talált kardinális problémát. Nincs olyan probléma, ami végzetes hibának számítana. A költségvetés és a zárszámadás összhangban van. Polgármester úr ennek részese volt, jó eredményeket produkált. Mihály Zoltán: A számokból látható, hogy a kerület mőködése nem volt rossz 2007-ben. Hallottak elemzést a szociálpolitikáról, az oktatásról, a sportról stb. Az 1 milliárd forintos kötvénykibocsátásnak nagy tisztelıje volt addig, amíg a költségvetés teljesen egyensúlyban volt. Egy kerületet vezetni nem könnyő.
59
Egy vállalatot irányítani sokkal könnyebb, és sokkal több pénzt lehet vele keresni. Elgondolkodtató, hogy újabb 1 milliárd forint kötvénykibocsátást terveznek. Nem jó irányba haladnak, nem szabad engedni, hogy elinduljon az adósságspirál. Ha polgármester úr 6 %-ot felajánl, akkor követi azt az irányt, amit az év elején javasolt. Király Csaba: Lezárja a vitát. Megadja a szót Varga Imrének ügyrendi hozzászólásra. Varga Imre: Hazugságot hogy lehet megcáfolni? Király Csaba: Megadja a szót Mollnár Andor osztályvezetınek, majd Hajdu László polgármesternek a rendeleti zárszó megtételére. Mollnár Andor: Elhangzott, hogy az 1 milliárd forintos kötvénykibocsátásra tervezett kiadásokat nem egyeztették a képviselı-testülettel. A mellékelt táblázatban szerepelnek a testület határozatai. A kötvénykibocsátás minden egyes forintjáról testületi határozat született. Az újabb kibocsátás a 2008-as költségvetésben szerepel. Amikor annak felvételére sor kerül, szintén minden célt meg fognak nevezni, és testületi döntés alapján kerülhet csak végrehajtásra. Szintén elhangzott, hogy a költségvetés végrehajtása nem volt egyensúlyban. Csak a költségvetés tud egyensúlyban lenni. Természetes, hogy a beszámolóban nem ugyanazok az összegek teljesülnek. A bevétel túlteljesült, alulteljesült a kiadás. Ha nem történt volna meg a kötvénykibocsátás, akkor 1 milliárd forinttal kevesebb pénzmaradvány lenne. Ebbıl megvalósult 516 millió forint felhalmozási kiadás. Akkor is egyensúlyban lett volna a költségvetés, ha nem bocsátanak ki kötvényt. Rengeteg pénz megmaradt, ami az idei évben kerül elköltésre. Hajdu László: A polgármesternek ilyenkor értékelik a munkáját. A nyilvánosság elıtt neki kell képviselnie a képviselı-testületet, a kerületet. Megszokta, hogy nem a zárszámadásról, hanem róla volt szó. Két dolog fontos: az ember tudja, hogy milyen munkát végzett, és emelt fıvel áll fel; és tudja, hogy kik azok, akik segítik a munkában. Az önkormányzat vagyona 91 milliárd forint. Az elsı vagyon-megállapításkor ez az összeg a fele sem volt. A XII. kerület 15 milliárd forintért jegyzett kötvényt, ami 9 milliárdos mőködési hiány betömésére szolgált. A VIII. kerület 9 milliárd forintért jegyzett kötvényt, ami nem a fejlesztésre szolgál. Önmagukhoz kell viszonyítani. Köszöni az elismerı szavakat az intézményeknek, amelyekben a költségvetést végrehajtották.
60
A kerület mőködésének feladatait 2700 munkatárs végzi: pedagógusok, orvosok, szociális munkások, az önkormányzat társaságaiban dolgozók, az adófizetık stb. A következı napirendben a társaságok vezetıinek jutalmáról lesz szó. Reméli, hogy elismerik majd a munkájukat. Sokat tettek a kerületért az intézmények és gazdasági társaságok vezetıi. A kerületiek bizalmából ülnek a testületben. A saját teljesítményükkel igazolhatják azt vissza, hogy a kerületért és a szavazók bizalmáért mennyit tesznek. A zárszámadás eredménye egy összmunka, ami azt mutatja, hogy a testület méltó a szavazatokra. Király Csaba: Ismerteti a határozati javaslatok sorrendjét. Megadja a szót dr. Balázs Zoltánnak ügyrendi hozzászólásra. Dr. Balázs Zoltán: Kéri, hogy az elıterjesztés szerinti határozati javaslatok közül az elsı hétrıl egyben, majd a 8. határozati javaslatról külön szavazzanak. Király Csaba: Szavazást kér az elıterjesztés szerinti határozati javaslatokról, a rendelet megalkotásáról.
194/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az önkormányzat 2007. XII. 31.-i vagyonkimutatás szerinti vagyonát bruttó értéken számítva 94.992.225 eFt-ban, nettó értéken 91.940.848 eFt-ban állapítja meg a csatolt 2. sz. táblázatként csatolt vagyonkimutatásnak megfelelıen. Felelıs : polgármester Határidı : értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82. §, és a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
61
195/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az önkormányzat 2007. XII. 31.-i költségvetési pénzmaradványát 1.950.069 eFt-ban állapítja meg, melybıl az intézmények 2007. évi költségvetési pénzmaradványa 446.994 eFt, a Polgármesteri Hivatal 2007. évi költségvetési pénzmaradványa 1.503.075 eFt, az elıterjesztéshez csatolt 3. sz. táblázat szerint. Felelıs : polgármester Határidı : értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§, és a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 196/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az intézmények 2007. évi lekötött pénzmaradványát, összesen 344.652 eFt-ot jóváhagyja, míg az intézmények 102.342 eFt összegő szabad pénzmaradványát elvonja, az elıterjesztéshez csatolt 3. sz. táblázat szerinti részletezésben. Felelıs : polgármester Határidı : értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§, és a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 197/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal 2007. évi lekötött pénzmaradványát 1.134.257 eFt-ban, szabad pénzmaradványát 368.818 eFt-ban állapítja meg, az elıterjesztéshez csatolt 3. sz. táblázat szerinti részletezésben. Felelıs : polgármester Határidı : értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§, és a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
62
198/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2007. évi pénzmaradvány felosztásával kapcsolatos elıirányzat-módosításokat a 2008. évi költségvetés soron következı módosítása tartalmazza. Felelıs : polgármester Határidı : értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§, és a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 199/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt a 2007. évi pénzmaradvány elszámolással kapcsolatban: - a Polgármesteri Hivatal a 2007. évi át nem utalt támogatás összegét, összesen 278.434 eFt-ot 2008. május 16-ig átutalja az intézményeknek, az elıterjesztéshez csatolt 3. sz. táblázat szerinti részletezésben. - az intézmények a 2007. évi túlfinanszírozásuk összegét, 1.946 eFt-ot 2008. május 23-ig utalják át a Polgármesteri Hivatal költségvetési elszámolási számlájára, az elıterjesztéshez csatolt 3. sz. táblázat szerinti részletezésben. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 23. (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§, és a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 200/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy értesítse az intézményeket a jóváhagyott pénzmaradványról. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§, és a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
63
201/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az önkormányzat megválasztott könyvvizsgálójának – a Hannák és Társa Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft-nek (a tevékenység ellátásával megbízott könyvvizsgáló: Hannák György) megbízását 2008. június 1-jétıl 2010. május 31.-ig terjedı idıszakra meghosszabbítja. A könyvvizsgáló megbízási díját havi 265.000 Ft + Áfa összegben állapítja meg. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. június 30., a szerzıdés megkötésére (Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
Rendeletalkotás A Képviselı-testület úgy dönt, hogy megalkotja a Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló – többször módosított – 6/2007. (III.6.) ök. rendeletének végrehajtásáról készített beszámoló (zárszámadás) elfogadásáról szóló 14/2008. ök. rendeletét. Felelıs : polgármester Határidı : értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. 80. és 82.§, és a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10. § (7) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás)
Király Csaba: A kiegészítı határozati javaslatról név szerint kér szavazást.
202/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az önkormányzat 2007. évi költségvetése eredményes végrehajtása, a gazdálkodási eredmények alapján Hajdu László polgármestert hat havi alapilletményének megfelelı, 3.588.750.- Ft, azaz Hárommillió-ötszáznyolcvannyolcezer-hétszázötven forint jutalomban részesíti. Felelıs: dr. Nagy Antal jegyzı Határidı: a zárszámadás elfogadása, illetve értelem szerint (Jogszabályi hivatkozás: 7/2007. (III.9.) Ökr. 57. § (3) bek.)
64
(Igennel szavazott: Ambrus János, Árkosi Sándor, Baracskai Éva, Gyurcsánszky János, Dr. Hetyei László, Király Csaba, Marsovszky Györgyné, Máté Gyula, Mihályi Zoltán, Mirilo Milos, Molnár István, Móricz Eszter, Németh Angéla, Dr. Pálinszki Antal, Tóth Imre, Varga Imre. Nemmel szavazott: Dr. Balázs Zoltán, Dr. Balogh András, Goró Oszkár, Gyurkovics Miklós, László Tamás, Novák Ágnes. Tartózkodott: Csaba Elemér, Hajdu László, Mihály Zoltán. Nem vett részt a szavazásban: Báder György, Báthory Erzsi.) (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 6 ellenszavazat, 3 tartózkodás) (Megerısítve a PGB 134/2008.(IV.21.) sz. határozata.)
5. Elıterjesztés az Önkormányzat által alapított gazdasági társaságok 2007. évi beszámolójáról, a 2008. évi Üzleti Tervérıl, valamint az alapító okiratok módosításáról (Ikt.sz: 5200-118/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester
Király Csaba: Megadja a szót az elıterjesztınek szóbeli kiegészítésre. Hajdu László: Az alapítóknak külön is meg kell tárgyalniuk a gazdasági társaságok elızı évi üzleti tervének teljesítését, meg kell határozni az idei üzleti terveket, a könyvvizsgálók és a felügyelı bizottsági tagok megbízását, társaságok igazgatóinak díjazását. A Palota Holding ZRt. 1991-ben alakult önkormányzati alapítású cég. A Répszolg nonprofit Kft. több mint 40 éves cége az önkormányzatnak, nonprofit közhasznú szerzıdés keretében végzi a munkáját. A Palota Holding ZRt. és a CSAPI-15 Kft. megbízási szerzıdés alapján végzi a feladatait. A három társaság 2007. évi teljesítménye hasonlóan eredményes volt. A gazdasági mérlegük pozitív eredményt mutat, a szolgáltatásaikat és feladataikat szinte panaszmentesen látták el. Kéri az elıterjesztés, a beszámoló támogatását. Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság 5 igen szavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a képviselı-testületnek az elıterjesztést.
65
Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a képviselı-testületnek az elıterjesztést. Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 6 egyhangú igen szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a képviselı-testületnek az elıterjesztést. Király Csaba: Kérdések következnek. László Tamás: Hogy lehetséges a CSAPI-15 Kft.-vel kapcsolatban, hogy egy 10 m2-es újpalotai vásárcsarnokban lévı üzlethelyiségnek a havi bérleti díja huszada egy ugyancsak 10 m2-es szabadtéri elárusító helynek, amit a vállalkozó maga készített? Király Csaba: Megállapítja, hogy több kérdés nincs, megadja a szót Szaniszló Attilának válaszadásra. Szaniszló Attila: A piaci helyek árát a piaci viszonyok határozzák meg. Ha húszszor annyiba kerülne, akkor a piaci értékesítés során a hely húszszor értékesebb. Egy terület annyit ér, amennyiért az kiadható. Király Csaba: Megadja a szót Csaba Elemérnek ügyrendi hozzászólásra. Csaba Elemér: Mivel egy több részbıl álló, hosszú anyagról van szó, javasolja, hogy az elıterjesztést társaságonként külön tárgyalja a testület. Király
Csaba:
Kéri
a
hozzászólásokat
a
napirenddel
kapcsolatban. Dr. Balázs Zoltán: Az elıterjesztés tartalmaz egy prémiumfeladat értékelı jegyzıkönyvet. Milyen szempontok szerint járt el polgármester úr a prémiumfeladatok meghatározásánál? A gazdasági társaságok mőködését befolyásolja az önkormányzat döntése, de a társaságok igazgatói üzletemberek. A munkáltatónak olyannak kell lennie, ami adekvát az üzleti tevékenységhez.
66
Nem tartja adekvátnak azt, hogy egy új szerzıdésminta bevezetését, vagy egy új szabályzat elkészítését prémiumfeladatként határozzák meg, a feladat kiírásának szerencsésségét polgármester úr utólag kétségbe vonja, vagy a Kolozsvár utcai piacon a kapurendszer kiépítését kitőzi polgármester úr prémiumfeladatnak, majd a végén nem tartja jó ötletnek stb. Nem szerencsések a feladatkitőzések, nagyobb gonddal kellett volna eljárni. László Tamás: Konkrét anyagok vannak a birtokában, amelyek nem azt mutatják, hogy valóban egy piaci verseny alapján történik az, hogy tízszeres, olykor húszszoros árkülönbség van a belsı állandó bérleti helyek és a külsı standok között. Alapvetı probléma van a piacszerő mőködéssel. A világon a piacok a reneszánszukat élik. Van haszna a CSAPI-15 Kft.-nek, ami annak köszönhetı, hogy a napidíjat fizetıket sarcolja meg leginkább. Az egész piaci tartást át kellene tekinteni. A Répszolg Kft. az újpalotai Fı téren létesítendı szökıkúttal kapcsolatban nem járt el etikusan. A Palota Holding ZRt.-ben nincs ellenzéki felügyelı bizottsági tag. Tartózkodik a vezetık jutalmazásával kapcsolatban. Tóth Imre: A három társaság az elmúlt évben nyereségesen végezte a munkáját. Az eredmények számszerősítve is megjelennek az elıterjesztésben. Az üzleti tervek a szolgáltatás és a lakossági ellátás minıségének javítását, a kerületben folyó parkrendezési és köztisztasági feladatokat tartalmazzák. Az önkormányzat és a gazdasági társaságok költségvetése szoros összefüggésben van, csak együtt tudnak pozitív eredményeket hozni. Köszöni a gazdasági társaságok vezetıinek a 2007. évben végzett munkájukat. Báder György: A Répszolg 2007-ben Kht.-bıl Kft.-vá alakult át a törvényeknek megfelelıen. 2007. december 31-én, a fordulónapon mekkora volt a Répszolg Kft. vagyona? Dr. Novák Ágnes: A Wesselényi utcai piac költség összehasonlítása is azt mutatja, hogy virágot árulnak az utcán napsütésben, fagyban, esıben, azok komoly bevételt jelentenek. Örülne, ha az átalakítással jobb körülmények közé kerülnének ezek az árusok. A ZRt. egyes törekvései pozitívak, és beindult egy olyan törekvés, ami a lakásgazdálkodás rentabilitását, és a valódi gazdálkodást jelentené. Felkereste egy lakástulajdonos, aki a Palota Holding ZRt. által kezelt társasházban lakik. Csıtörés történt nyáron, és a ZRt. többszöri írásos és személyes bejelentés után sem tett semmit hónapokig. A 300 ezer forintos vízdíjból 100 ezer forintot a tulajdonosnak kellett kifizetnie.
67
A lakó azt is nehezményezte, hogy a szomszédos telken egy olyan társasház épült, amely az L4 övezetben nem kaphatott volna építési engedélyt. A társasház kezelıje nem értesítette a tulajdonostársat arról, hogy az építési engedélyt kiadták. A Palota Holding ZRt. nem szólalt fel egy 100 éves, 40 cm átmérıjő fa kivágása miatt, amit részben önkormányzati telken vágtak ki. Arra „mehet ki a játék”, hogy a ZRt. idıvel eltünteti a lakókat, és azon a telken is olyan társasház fog épülni, aminek nem lenne szabad. Az önkormányzati vagyonnal és a félkomfortos családi házas övezetben lévı telkekkel is értékkel gazdálkodjon. Dr. Balogh András: Tudomása szerint a Répszolg Kft. végzi a kátyúzások egy részét, aminek minıségével több lakos elégedetlen. Csaba Elemér: A Palota Holding ZRt.-vel sok probléma volt az elmúlt 10 évben. dr. Gregorits Ferenc vezetése óta nem szaporodnak a kintlévıségek, a régiek felszámolása hosszabb folyamat. dr. Gregorits Ferenc nem tesz lehetetlenné olyan embereket, akik az elmúlt években 400 ezer forintos tartozást halmoztak fel, hanem lehetıséget ad a részletfizetésre. Erısíteni kell a Palota Holding Zrt. tulajdonosi szerepét, mert a társaság kezeli az ügyeket. Kétszázra emelkedett az önkormányzat által foglalkoztatottak száma, ami nagyban köszönhetı a Répszolg Kft.-nek. Aki becsületesen dolgozni akar, felkeresi Tamás Bélát, annak maradása van. Vezérigazgató úr csak munkaerıt ismer, minden megkülönböztetés nélkül. Goró Oszkár: Felhívja a figyelmet az önkormányzati tulajdonú utak minıségére. A Tompa Mihály utca, a Bercsényi Miklós utca, a Cserba Elemér utca, a Wesselényi utca, az İrjárat utca az önkormányzat kezelésében vannak, mégis tele vannak kátyúkkal. Nem tudja miért vált divattá a kerületben az, hogy a fákat otromba módon megcsonkítják. Erıs a légszennyezés a kerületben, fıleg a fıutak mentén, ahol nem biztos, hogy túlélik a fák a csonkítást. Könnyebb lenne fák nélkül, szemét nélkül, de a mindenhol leaszfaltozott területek nem jelentenek megoldást. Árkosi Sándor: Köszöni a dicséretet, a kritikát. Örülne, ha a jövıben csak az a probléma lenne, hogy folynak a kerti csapok. A Palota Holding ZRt. nem hagyja cserben szándékosan a lakókat, és tünteti el. Nincs köze a társaságnak ahhoz, hogy egy telken milyen társasház fog épülni. A ZRt. heti három alkalommal tart ügyfélfogadást, ahol helyben megpróbálják megoldani a problémákat. A képviselık azonban bármikor bejöhetnek, az ügyfélfogadási idın kívül is.
68
Báthory Erzsi: Kezében tart egy levelet, amit Tamás Béla vezérigazgató úr írt Király Csaba alpolgármester úrnak. A szökıkúttal kapcsolatban azt írta Tamás Béla, hogy a pályázatok zsőrizése után a két civil szervezet közvélemény kutatást tartott a lakosság körében. A Budapest Galéria szakmai zsőrije és közvélemény kutatás is Dréher János Vársziget címő mővét javasolta a Fı térre. A közvélemény kutatásban a Ganz HYDRO pályamő három hét hátránnyal indult. Két civil szervezet indította el a folyamatot, fizette a Budapest Galériát, küldött ki hírlevelet. A Ganz HYDRO Kft. a kiírás után jelentkezett a részvételre. Ki kérte fel erre Tamás Bélát? Móricz Eszter: Keverednek a napirendek az ülés során. Megköszöni a gazdasági társaságok 2007. évi munkáját, együttmőködését. A panaszokat bármikor be lehet nyújtani a társaságokhoz, ügyfélfogadási idın kívül is. Nem összegyőjteni kell, és idıvel felsorolni a problémákat a társaságok értékelése során. A felügyelı bizottság tagjai jelen vannak a testületi ülésen. A beszámoló megmutatja, hogy az eredmények évek óta pozitívak. További sikeres munkát kíván a társaságok vezetıinek. Baracskai Éva: A Répszolg Kft. bármely bejelentett problémára szinte rögtön reagál. Egyre kevesebb a szemét a körzetében. A fák metszését szakértelemmel végzik. Dicséretet érdemel a Palota Holding ZRt. segítıkészsége. Szemmel látható a CSAPI-15 Kft. által kezelt piacok fejlıdése. Megköszöni a beszámolókat, és a 2007. évi munkájukat. Dr. Novák Ágnes: A Beller Imre utca 111. szám alatti ingatlanon volt a vízfolyás. Az engedély nélküli fakivágást jelezték a Palota Holding ZRt. felé. Dr. Balogh András: Kéri Móricz Esztert, ne válaszoljon olyan kérdésre, ami nem hangzott el. László Tamás azt mondta, hogy a felügyelı bizottságban nincs ellenzéki tag. Gyurcsánszky János: Három pozitív mérleget, üzleti tervet látnak. Jó az, hogy nincsenek veszteséges cégeik, a társaságok pénzügyileg stabilak, az üzleti tervek megalapozottak. A nyereséget elkölthették volna az év során, de nem tették, és ez stabilitást jelent a következı évre. Az egyik cég nyereséges, a másik két társaság szolgáltat a lakosságnak. A pénz elköltésének meg kell jelennie a vagyonmegırzésben, állagmegırzésben, javításban, fejlesztésben, fasorok állapotában, járdák minıségében stb.
69
A hozzászólók nagy része konkrét példákat mondott. Stabil a vállalatvezetés mindhárom cégnél, korszerő szervezetet igyekeznek kiépíteni. Kiépültek azok az informatikát felhasználó mechanizmusok, amelyek a jövıt hordozzák magukban. Racionálisan építik fel a létszámukat, gondos gazdaként kezelik a területüket, korszerősítenek, fejlesztenek, amivel a kerület vagyonát ápolják. A társaságoknak van létjogosultságuk és jövıjük. Sok sikert kíván a három cégnek. Bármikor bárki megy a társaságokhoz, készséggel állnak rendelkezésre. Javasolja a beszámolók elfogadását. Király Csaba: Megállapítja, hogy több hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Megadja a szót az elıterjesztınek zárszó megtételére. Hajdu László: Ennyi észrevétel az utóbbi 5 évben összesen nem volt a gazdasági társaságok munkájával kapcsolatban, mint a mai ülésen. Tanulság az elhangzott kritika a vezetık számára. A Palota Holding ZRt.-nek jelentıs nehézséget jelent az épületek mőszaki állapota miatt a társasházak kezelése. Dr. Gregorits Ferenc tételesen válaszolni fog dr. Novák Ágnes képviselıasszonynak a Beller Imre utca 111. szám alatti ingatlannal kapcsolatban. A kátyúzás meglévı probléma. A szilárd burkolatú utak tömegesen épülnek, az idı pedig megy. Több mint 140 földes utcát aszfaltoztak. A korábbi technológia szerint nem olyan alapokra épültek az utak, mint manapság. A Répszolg Kft.-nek nincs elegendı forrása. A zárszámadásban szerepel, hogy 4273 m2 útjavításra és kátyúzásra 52,9 millió forintot fordítottak, 2700 m2 járdajavításra 39,8 millió forintot költöttek. Fontos lenne egy olyan hálózatot kiépíteni, amelyben nem csak lakossági bejelentés alapján kátyúzzák az utakat. A fagallyazásnak több gazdája van. Az Elektromos Mővek jelentik az önkormányzatnak a problémát, és az élet- és vagyonvédelem érdekében „kiszabadítják” a vezetékeket. Tárgyalások folynak az Elektromos Mővekkel a felmerült problémák megoldása érdekében. A parkokban a szakszerő gallyazás a jellemzı. Arra törekednek, hogy a gazdasági társaságok önjáróak legyenek, minél kevesebb közpénzbıl mőködjenek. Kéri a cégek vezetıit, vegyék figyelembe az elhangzott észrevételeket. Király Csaba: Megadja a szót Báder Györgynek ügyrendi hozzászólásra. Báder György: Nem kapott választ arra a kérdésére, hogy a Répszolg Kft. a december 31.-i fordulónappal mekkora vagyonnal rendelkezett.
70 Király Csaba: Megadja a szót László Tamásnak ügyrendi hozzászólásra. László Tamás: Két elıterjesztés van. A 60-62. oldalig van egy anyag, amiben polgármester úr a CSAPI-15 Kft.-nek 60 % jogosan kifizetendı célprémiumot javasol, a másikban 100 %-ot. Melyikrıl szavaznak? Király Csaba: Az 54-59. oldalon lévı határozati javaslatokról kell dönteni. Szavazást kér.
203/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a CSAPI-15 Kft. 2007. évi beszámolóját: - megállapítja, hogy a Kft. 2007. évi beszámolója a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl valós képet ad. Megállapítja, hogy a mérleg eszköz- forrás fıösszegének egyezı állománya 2007. december 31-én 159.895 eFt, a mérleg szerinti eredménye 15.691 eFt. Figyelembe véve a könyvvizsgáló, valamint a felügyelı bizottság jelentését, hogy a társaság 2007. évi mérlegbeszámolóját és annak összes mellékletét elfogadja. - a Kft. mérleg szerinti eredményét az eredménytartalékba helyezi, és azt fejlesztési célra használja. - felkéri a Polgármestert a Megbízási szerzıdés és a Bérleti szerzıdés aláírására az elıterjesztéshez csatolt tartalommal. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 204/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a társaság 2008. évi Üzleti Tervét 191.312 eFt bevétellel, 177.156 eFt kiadással és 13.946 eFt adózás elıtti eredménnyel. A társaság fejlesztési lehetıségeit és céljait a saját források mértékéig tudomásul veszi. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
71 205/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja az igazgatói munkakört betöltı munkavállaló havi személyi alapbérét 2008. január 1-jei hatállyal 383.000 Ft-ban; éves prémiumát az éves alapbér 100%-ában állapítja meg. A felügyelı bizottság javaslata alapján a 2007. évi célprémium 100%-os kifizetésével egyetért. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 206/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felhatalmazza a polgármestert, hogy a következı 12 hónapban a CSAPI-15 Kft-vel kapcsolatos tulajdonosi jogokat teljes jogkörrel gyakorolja. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 207/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a Palota Holding Zrt. 2007. évi beszámolóját és üzleti jelentését, figyelemmel a könyvvizsgáló jelentésére és hitelesítı záradékára, valamint a felügyelı bizottság jelentésére. - elfogadja a társaság 2007. évi mérlegének valamennyi sorát, a mérleg eszközforrás fıösszegének egyezı állománya 2007. december 31-én 255.421 eFt, a mérleg szerinti eredmény, pedig 15.189 eFt. - elfogadja, hogy a társaság 2007. évi mérleg szerinti nyeresége a társaság eredménytartalékába kerüljön, amelyet az önkormányzati vagyon gyarapítására szolgáló fejlesztésekre fordíthat. - elfogadja a társaság 2007. évi mérlegbeszámolóját és annak mellékleteit; - megállapítja, hogy a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl valós képet ad, figyelembe véve a könyvvizsgáló, valamint a felügyelı bizottság jelentését; - felkéri a Polgármestert a Megbízási szerzıdés és a Bérleti szerzıdés aláírására az elıterjesztéshez csatolt tartalommal. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
72
208/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a társaság 2008. évi Üzleti Tervét 786.357 eFt nettó árbevétel és egyéb bevétel összegével, 781.080 eFt kiadással, valamint 5.277 eFt üzleti eredménnyel, továbbá jóváhagyja a társaság 2008. évi felújítási tervét. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
209/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a vezérigazgatói munkakört betöltı munkavállaló havi személyi alapbérét 2008. január 1-jei hatállyal 530.000 Ft-ban; éves prémiumát az éves alapbér 100 %-ában állapítja meg. A felügyelı bizottság javaslata alapján a 2007. évi célprémium 100%-os kifizetésével egyetért. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
210/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felhatalmazza a polgármestert, hogy a következı 12 hónapban a Palota Holding ZRt.-vel kapcsolatos tulajdonosi jogokat teljes jogkörrel gyakorolja. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
73
211/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft. 2007. évi beszámolóját; - megállapítja, hogy a Kft. 2007. évi beszámolója a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl valós képet ad. Megállapítja, hogy a mérleg eszköz- forrás fıösszegének egyezı állománya 2007. december 31-én 129.799 eFt, a mérleg szerinti eredménye 7.333 eFt. Figyelembe véve a könyvvizsgáló, valamint a felügyelı bizottság jelentését, hogy a társaság 2007. évi mérlegbeszámolóját és annak összes mellékletét elfogadja. - a Kft. mérleg szerinti eredményét az eredménytartalékba helyezze, és azt fejlesztési célra használja. - jóváhagyja a 2008. évi Közhasznúsági keretszerzıdést és a Bérleti szerzıdést az elıterjesztéshez mellékelt tartalommal. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás) 212/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a társaság 2008. évi Üzleti Tervét 451.000 eFt bevétellel (ebbıl 20.000 eFt intézményi hibaelhárítás, vállalkozás), 451.000 eFt kiadással. A társaság fejlesztési lehetıségeit és céljait a saját források mértékéig tudomásul veszi. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás) 213/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja az igazgatói munkakört betöltı munkavállaló havi személyi alapbérét 2008. január 1-jei hatállyal 420.000 Ft-ban; éves prémiumát az éves alapbér 100%-ában állapítja meg. A felügyelı bizottság javaslata alapján a 2007. évi célprémium 100%-os kifizetésével egyetért. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás)
74
214/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy Tamás Béla eddigi ügyvezetı megbízását 2008. december 31-ig meghosszabbítja. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás)
215/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetı igazgatói állás betöltése pályázat útján történjen. Egyben felkéri a polgármestert, hogy a pályázatot 2008. II. félévben írja ki. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás) 216/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy a következı 12 hónapban a Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft-vel kapcsolatos tulajdonosi jogokat teljes jogkörrel gyakorolja. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás) 217/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy 2008. június 1-jétıl 2009. május 31-ig terjedı határozott idıtartamra a CSAPI-15 Kft. felügyelı bizottság tagjaivá: név: Sánta Jánosné név: Kremlicza Ferenc név: Juhász Attila név: Dr. Varga Pál név: Balogh Zoltán megválasztja.
75
A Felügyelı bizottság elnökének tiszteletdíját havi bruttó 68.000 Ft/hóban, míg a Felügyelı bizottság tagjainak tiszteletdíját havi bruttó 58.000 Ft/hóban állapítja meg. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 218/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a CSAPI-15 Kft. könyvvizsgálója az EUROKONTIR Könyvvizsgáló Korlátolt Felelısségő Társaság (személyében felelıs könyvvizsgáló: Dr. Rétfalvi Mátyásné) megbízását 2010. május 31-ig tartó idıszakra meghosszabbítja. A könyvvizsgáló tiszteletdíját 2008. június 1-jétıl 2010. május 31-ig terjedı idıszakra (62.000 Ft/hó) 1.488.000 Ft + ÁFA összegben határozza meg. Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 219/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a CSAPI-15 Kft. Alapító Okiratából kiveszi az 1.4 pont telephelyek közül a 1158 Budapest; Sztárai Mihály tér 1.; továbbá a 1154 Budapest, Wesselényi u. 1-3.-hoz az alábbi megjegyzést teszi: (Fıvárosi Önkormányzat tulajdona; kezelı a XV. kerületi Önkormányzat). Felelıs : polgármester Határidı : 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 220/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felhatalmazza a Polgármestert az Alapító Okirat módosítás aláírására. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
76
221/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy 2008. június 1-jétıl 2009. május 31-ig terjedı határozott idıtartamra a Palota Holding Zrt. felügyelı bizottság tagjaivá: név: Dr. Tihovszky Éva név: Makrai János név: Czibik Tamás név: Frey Ottó név: Dr. Miklóssy Krisztián megválasztja. A Felügyelı bizottság elnökének tiszteletdíját havi bruttó 126.000 Ft/hóban, míg a Felügyelı bizottság tagjainak tiszteletdíját havi bruttó 95.000 Ft/hóban állapítja meg. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 222/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Palota Holding Zrt. könyvvizsgálója a Hannák és Társa Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. (személyében felelıs könyvvizsgáló: Hannák György könyvvizsgáló) megbízását 2010. május 31-ig tartó idıszakra meghosszabbítja. A könnyvizsgáló tiszteletdíját 2008. június 1-jétıl 2010. május 31-ig terjedı idıszakra (138.000 Ft/hó) 3.312.000 Ft + Áfa összegben határozta meg. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 223/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Fıvárosi Bíróságon, mint Cégbíróságon 0110-041768 cégjegyzékszámon bejegyzett PALOTA HOLDING Ingatlan-és Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja:
77
1. Az Alapító Okirat 4.1. pontja helyébe a következı rendelkezés lép: „4.1. TEÁOR’08 besorolás szerint: Fıtevékenység: 6832 Ingatlankezelés Egyéb tevékenységei: 6831 Ingatlanügynöki tevékenység 8110 Építményüzemeltetés 6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 6810 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele 6420 Vagyonkezelés (holding) 7010 Üzletvezetés 4311 Bontás 4312 Építési terület elıkészítése 4110 Épületépítési projekt szervezése 4120 Lakó- és nem lakó épület építése 4299 Egyéb m.n.s. építés 4399 Egyéb speciális szaképítés m.n.s. 4322 Víz-, gáz-, főtés-, légkondicionáló-szerelés 5210 Raktározás, tárolás 8299 M.n.s. egyéb kiegészítı üzleti szolgáltatás 7111 Építészmérnöki tevékenység 7112 Mérnöki tevékenység, mőszaki tanácsadás 7490 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, mőszaki tevékenység 8560 Oktatást kiegészítı tevékenység 3811 Nem veszélyes hulladék győjtése 3900 Szennyezıdésmentesítés, egyéb hulladékkezelés 8129 Egyéb takarítás”
2. Az Alapító Okirat 4.5. pontjában szereplı TEÁOR’03 értelemszerően TEÁOR’08-ra módosul. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 224/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felhatalmazza a Polgármestert az Alapító Okirat módosítás aláírására. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
78
225/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy 2008. június 1-jétıl 2009. május 31-éig terjedı határozott idıtartamra a Répszolg Kft. felügyelı bizottság tagjaivá: név: Boráros János Mihály név: Ádám János név: Balázs Krisztián név: Donga Árpádné név: Szabó István Pál megválasztja. A Felügyelı bizottság elnökének tiszteletdíját havi bruttó 79.000 Ft/hóban, míg a Felügyelı bizottság tagjainak tiszteletdíját havi bruttó 68.000 Ft/hóban állapítja meg. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás) 226/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Répszolg Kft. könyvvizsgálója a TOMCSÁNYI AUDIT Kft. (személyében felelıs könyvvizsgáló: Tomcsányi Erzsébet) megbízását 2010. május 31-ig tartó idıszakra meghosszabbítja. A könyvvizsgáló tiszteletdíját 2008. június 1-jétıl 2010. május 31-ig terjedı idıszakra (66.000 Ft/hó) 1.584.000 Ft + ÁFA összegben állapítja meg. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás) 227/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Fıvárosi Bíróságon, mint Cégbíróságon 0109-883840 cégjegyzékszámon bejegyzett RÉPSZOLG Környezetgazdálkodási és Foglalkoztatási Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelısségő Társaság Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az Alapító Okirat 7.2. és 7.3. pontja helyébe a következı rendelkezés lép: „7.2. A társaság cél szerinti közhasznú tevékenységei a TEÁOR ’08 szerint:
79
7.2.a) A társaság TEÁOR’ 08 szerinti közhasznú fıtevékenysége 8130 Zöldterület kezelés 7.2.b) A társaság TEAOR’08 szerinti közhasznú tevékenységi köre: 7111 Építészmérnöki tevékenység (Ezen belül különösen: tájépítés, tervezés) 3811 Nem veszélyes hulladék győjtése (ezen belül különösen: hulladék nyilvános helyekrıl történı győjtése) 3900 Szennyezıdésmentesítés, egyéb hulladékkezelés 8121 Általános épülettakarítás (közintézmények, irodák takarítása) 8129 Egyéb takarítás (ezen belül különösen: kültéri járdák, úttestek takarítása, utcaseprés, locsolás, hó-és jégeltakarítás) 3821 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása (ezen belül különösen: közparkokban keletkezı avar égetése, kerti hulladék komposztálása) 4322 Víz-, gáz-, főtés, légkondicionáló szerelés 4221 Folyadék szállítására szolgáló közmő építése (öntözırendszer, csatorna építése) 4312 Építési terület elıkészítése (földkitermelés, árokásás) 8899 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül 5590 Egyéb szálláshely-szolgáltatás (munkásszálló) 8110 Építményüzemeltetés (Ezen belül különösen: a kerületi önkormányzati közösségi intézmények, épületek takarítása, kisebb javítások elvégzése stb..) 4211 Út, autópálya építése (Ezen belül különösen: a kerületi önkormányzati kezeléső út, utca, jármő-és gyalogos közlekedésre szolgáló egyéb úttest és járda, kerékpárút építése, aszfaltozása, útfelületi jelzések felfestése stb...) 4399 Egyéb speciális szaképítés 7.3. A társaság kiegészítı jelleggel folytatott üzletszerő gazdasági tevékenységi köre TEÁOR ’08 szerint: 4311 Bontás 4391 Tetıfedés, tetıszerkezet-építés 4321 Villanyszerelés 4331 Vakolás 4332 Épületasztalos-szerkezet szerelése 4333 Padló-, falburkolás 4334 Festés, üvegezés 4339 Egyéb befejezı építés m.n.s.
80
4941 Közúti áruszállítás 4942 Költöztetés 6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 6832 Ingatlankezelés”
Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás) 228/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felhatalmazza a Polgármestert az Alapító Okirat módosítás aláírására. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 7 tartózkodás)
6. Elıterjesztés az ifjúságpolitikai koncepció felülvizsgálatára (Ikt.sz: 520097/2008. sz. anyag) Elıadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester
Király Csaba: Megadja a szót az elıterjesztınek szóbeli kiegészítésre. Dr. Pálinszki Antal: 2003-ban fogadta el a testület a kerület Ifjúságpolitikai Koncepcióját. Több hazai és nemzetközi jogszabály befolyásolja a koncepciót. A legmagasabb szintő jogforrás az alkotmány, amely kimondja, hogy a Magyar Köztársaság külön gondot fordít a Magyarországon élı vagy tartózkodó ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, és védelmezi az ifjúság érdekeit. Kéri az elıterjesztés támogatását. Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság 8 egyhangú igen szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolja a képviselıtestületnek az elıterjesztést.
81
Németh Angéla: A Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottság minısített többséggel megtárgyalásra és elfogadásra javasolja a képviselıtestületnek az elıterjesztést. Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 3 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 4 tartózkodással nem fogadta el azt a javaslatot, hogy megtárgyalásra és elfogadásra javasolja a képviselı-testületnek az elıterjesztést. Király Csaba: Kérdések következnek. László Tamás: A 371. oldalon hihetetlen számok láthatóak. Az óvodások között 16,4 % veszélyeztetett, vagy hátrányos helyzető, vagy halmozottan hátrányos helyzető. Ez a számarány az általános és középiskolás korosztálynál már 40,4 %. Ezek nagyon magas számok. Gyurkovics Miklós: Az iskolákba hány tanuló jár? A kerületi vezetésnek van elképzelése a pedagógusok túlterheltségének mérséklése, az oktatás minıségének javítása érdekében? Az utóbbi idıben nıtt a pedagógusok kötelezı óraszáma, csökkent a reálbérük és romlottak a munkafeltételek a fiatalok szociális, mentális viselkedésének romlása következtében. 45 álláshely szőnt meg az elızı tanévben. Lát valamilyen lehetıséget a vezetés annak érdekében, hogy az osztálylétszámok növekedése megálljon, és a csoportbontások lehetısége növekedjen? Ez lenne a feltétele a minıségi munkának. Báder György: Múlt héten tárgyalt a Fıváros a Petıfi Sándor Szakközépiskola értékesítésérıl. Szó volt egy korábbi testületi ülésen arról, hogy szakiskolaként mőködtetné tovább a kerületi önkormányzat. Szándékában áll az önkormányzatnak megvásárolni az iskolát? Mihályi Zoltán: Idéz a 383. oldalról. Miért szól a cselekvési terv 2008-2009. évekrıl? Dr. Balogh András: Az óvodák férıhelyei szinte teljesen ki vannak használva, az iskolák férıhelyeinek száma pedig, jóval nagyobb, mint a betöltött helyeké. Mi ennek az oka? Király Csaba: Megállapítja, hogy több kérdés nincs. Megadja a szót az elıterjesztınek válaszadásra.
82
Dr. Pálinszki Antal: A veszélyeztetett gyermek definíciója, alapján történt felmérés adja a 371. oldalon szereplı számokat. Ami lehetséges a közoktatáson belül, azt az iskolákban folyamatosan megteszik. A meghatározás úgy változik az idık folyamán, hogy egyre könnyebben lehet bekerülni a hátrányos helyzető gyerekek körébe. Sajnos a társadalomban vannak olyan folyamatok, amelyek azt mutatják, hogy ez a szám egyre növekszik. A kerületi pedagógusok a törvény által meghatározott óraszámmal, feladatokkal rendelkeznek, ezért nem érti Gyurkovics Miklós képviselı úr kérdését. Magyarországon a pedagógusok helyzete közepesnek mondható. Több fejlett országban magasabb az óraszám, és több feladatot kell ellátni. Az osztálylétszámok nem növekednek. Évente néhány esetben fordul elı, hogy túllépik az osztályok a törvény által elvárt átlagos létszámot. Errıl vagy az Oktatási, Mővelıdési, Ifjúsági és Sport Osztály dönt, vagy az Oktatási Hivatal. Soha nem volt szó arról, hogy a Petıfi Sándor Szakközépiskolát átveszik és mőködtetik. A Fıvárosi Önkormányzat megszüntette az iskolát, és telephelyként a Bethlen Gábor Szakközépiskolához csatolták. A Bethlen Gábor Szakközépiskolát tervezték átvenni, és egészségügyi célra mőködtetnék. Ezzel kapcsolatban dr. Demszky Gábor fıpolgármester úrnak írt levelükre még nem kaptak választ. Az óvodák, iskolák nagy részét a szocialista rendszerben építették fel. A szocialista rendszerben az iskolahálózatba 12000 gyerek járt. A 90-es években ehhez képest racionalizálást végeztek, és megszüntettek néhány iskolát. Az óvodák és az iskolák kapacitása soha nem volt pontosan összemérhetı. Az óvodák 100 %-osan mőködnek, az iskolák gyakran 80 % alatt. A bölcsıdékkel kapcsolatban van a legnagyobb lemaradás. Király
Csaba:
Kéri
a
hozzászólásokat
a
napirenddel
kapcsolatban. Dr. Balázs Zoltán: A koncepció sok fontos adatot tartalmaz, de inkább munkaanyag, mint koncepció. Nem látható, hogy integrálódik a dolog egyetlen egésszé. Kevés szó esik arról, hogy csatlakozik a kerület a többi kerülethez. A kerületi munkaadóknak egy állásbörzét kellene szervezni, ahol a munkaadók, a munkavállalók és a leendı munkavállalók találkoznának. Az iskolák mőködtetésében inkább a szülık bevonását szorgalmazná. A szülıknek felelısséget kell érezniük az iskola iránt. Sok szó esik a koncepcióban a szakma bevonásáról. Nem lát azonban szándékot arra, hogy a képviselıket a programok kidolgozásába intézményesen bevonnák. Folyamatosan jelenlévı szempontrendszerrıl van szó. Több módosítást próbáltak már beterjeszteni, például a dühöngıkkel, kamaszparkokkal kapcsolatban. Javasolja egy olcsó gördeszka pálya kialakítását a Karácsony Benı parkban.
83
Goró Oszkár: A koncepció nagyon jól idézi a Magyar Köztársaság alkotmányát, miszerint különös gondot fordít a hazában élı, tartózkodó ifjúság létbiztonságára, oktatására, nevelésére, továbbá védelmezi az ifjúság érdekeit. Hogy tartozik az ifjúsági érdekek védelmébe az, hogy egy vállalkozónak eladnak egy óvodát, és a gyerekeket átköltöztetik az M3 mellé? Nem tudja, hogyan illeszkedik ez az ifjúságpolitikai koncepcióba. Biztos benne, hogy a Tóth István utcai óvodának is ez lesz a sorsa. Dr. Novák Ágnes: Nagyon sok jó gondolat van a koncepcióban. Az „Együttmőködés az egészséges gyermekekért, fiatalokért” részt emeli ki. Szó van gyermekvédelmi jelzırendszerrıl, egészségmegırzésrıl, prevencióról, szájhigiéniás modellprogramról, kerületi mérési rendszer mőködtetésérıl, a vizsgálatok évente ismétlésérıl és összehasonlításáról. Ismerteti két kiegészítı határozati javaslatát. Mihály Zoltán: A 10. pontban olvasható, hogy 12 óvodából viszik rendszeresen úszni a gyerekeket. A kerület, oktatásra alkalmas vízfelületben nagyon szegény. Egy tanuszoda van, ezen kívül a Patyolat utcai óvodában van egy mások által „pancsolónak” nevezett uszoda, amely alkalmas az úszásoktatásra. Érdemes lenne erre pénzt fordítani, mert bıvülhetnének a lehetıségek. László Tamás: Nem ért egyet alpolgármester úr megállapításával a hátrányos helyzető gyerekek számának növekedésével kapcsolatban, hogy a folyamat egy fátum, és nincs mit tenni. A folyamatnak feladatot kell jelentenie. A családi háttér totális széthullása van a problémák mögött. Foglalkozni kell azzal, hogy a gyerekek mit csinálnak a szabadidejükben, és mi történik a családokkal. Az általuk javasolt kamaszpark egy közösség fejlesztı program lenne, amit most is javasolnak. A családsegítı szolgálatnak alapvetı feladata a megelızés lenne, nem a már szétesett családokkal kellene foglalkozni. A hátrányos helyzető gyerekek aránya olyan ijesztı, hogy az egész koncepciónak errıl kellene szólnia. A gyerekek nem látnak család mintát, házasság mintát. Gyurkovics Miklós: Dr. Pálinszki Antal alpolgármester szerint a kerületben nem nıttek a pedagógusok terhei, nem nehezebb az oktató-nevelı munka, nem nıttek óraszámok, nem nıttek az osztálylétszámok, a csoportbontások lehetısége olyan, mint néhány évvel ezelıtt, az önkormányzatnak semmilyen teendıje nincs.
84
Baracskai Éva: Dr. Novák Ágnes egyik javaslata az intézmények egészségügyi feltételeirıl szól, amit rendszeresen vizsgál az ÁNTSZ. A másik feltevés a gyerekek kerékpározásra szoktatásáról szól. Jó lenne, ha egyre több kerékpárút lenne a kerületben, a biztonságos közlekedés érdekében. Fejleszteni kellene a kerékpárok raktározási lehetıségeit azokban az intézményekben, amelyek megközelíthetıek kerékpárral. Meg kell oldani a biztonságos ırzést. Az óvodások a XIV. kerületi uszodákba és a Pólus-uszodába is járnak, a lehetıség megosztott. Szükség lenne a családok nevelésére, a gondozónıi hálózat fejlesztésére. A gyerekek nevelésében egyre kevesebb a minta a szülıknek. Nem csak abból áll a nevelés, hogy enni adnak a gyereknek és lefektetik aludni. Beszélgetni kell vele, tanítani kell. Molnár István: A Szıdliget utcában mőködik a Palota Röplabda Klub. A felnıtt és a serdülı csoport hétvégén Szolnokon az NBI-be való bekerülésért játszik. Kéri a képviselıket, hogy szurkoljanak a csapatoknak. Valóban sok a probléma a családi mintákkal kapcsolatban. Lakott a kerületben egy többször elvált, több gyermekes sportminiszter. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy szaporodjanak a csonka családok. Változtatni kell a helyzeten. Nem megoldás azonban az, ha csak az egyik oldal számára fogalmazódik meg feladat. Mihály Zoltán: Baracskai Éva képviselı asszony vehemensen próbálja meggyızni, hogy a kerületben megoldott az úszásoktatás. Ki kell mondani, hogy van egy kihasználatlan lehetıség a kerületben az úszás terén, amit kényelembıl évek óta hanyagolnak. Újpesten bezárt az uszoda, nem megoldás a gyerekeknek az, hogy Zuglóba járnak úszni. A Patyolat utcai uszoda nem egy pancsoló, ki kell meszelni, ki kell cserélni a vízforgatót, szponzort kell találni, és használni kell. Egy komoly, nagy uszodára is szükség lenne a kerületben. Király Csaba: Megállapítja, hogy több hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Megadja a szót az elıterjesztınek zárszó megtételére. Dr. Pálinszki Antal: A kerületi kapcsolatokat lehet bıvíteni. A Fıváros rendszeresen összehívja a kerületek oktatásügyi osztályvezetıit. Az iskolaszékek egyes helyeken mőködnek, de Budapesten megbukott. Az iskolaszékeket nem budapesti viszonyokra találták ki, a törvényi viszonyok is nehezítették a helyzetet. Az ellenzék úgy állítja be az Ozmán utcai óvodából való átköltöztetést, mintha az gyilkosság lenne. Korábban be akarták záratni a Mozdonyvezetı utcai óvodát, a káros kalcinogén miatt.
85
A MÁV akarta bezáratni arra hivatkozva, hogy a tulajdonában lévı óvoda remekül mőködik és jó helyen van. Az Ozmán utcai és a Mozdonyvezetı utcai óvoda közötti távolság elhanyagolható. Dr. Novák Ágnes képviselı asszony javaslatai jók, de a koncepció keretében nem támogatja. A „Bringázz Iskolába” akciót felelıtlenség lenne elindítani a jelenlegi állapotok szerint. Javasolja Mihály Zoltán képviselı úrnak, hogy a Szövıgyár utcai óvoda uszodáját patronálja, mert a Patyolat utcában nincs. Egyetért az uszodabıvítéssel, de a koncepcióba szintén nem tudja bevenni a Szövıgyár utcai uszoda fejlesztését. Király Csaba: Dr. Nagy Antal jegyzı felolvassa a kiegészítı határozati javaslatokat, ezt követıen szavazást kér.
229/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, kérje fel a polgármestert, hogy az elfogadott ifjúságpolitikai koncepció mellékleteként készíttesse el a kerület gyermek- és ifjúság-egészségügyi intézkedési tervét. Ennek elsı fejezeteként vizsgáltassa meg a gyermek és ifjúsági létesítmények, intézmények (épületek és környezetük) megfelelıségét a környezeti és épületen belüli egészségügyi ártalmak tekintetében. A feltárt állapot tükrében készíttessen intézkedési tervet, hogy a gyermekek és a kerület ifjúsága egészséges környezethez való alkotmányos joga biztosítva legyen. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 9 tartózkodás)
230/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy csatlakozva a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium „Bringázz Munkába” akciójához, elıkészíti a „Bringázz Iskolába” helyi akcióját, és javaslatokat kér az intézményektıl ennek megvalósítására. (Szavazati arány: 12 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
86
231/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy az újpalotai lakótelepen 2 db és a Csobogós úti lakótelep környezetében 1 db „kamaszparkot” létesítsen. Kérje fel a polgármestert, hogy e közösségi helyek közösségfejlesztési programját és nyitott térigényét, illetve épületigényét szakemberek (pedagógusok, orvosok, mentálhigiénés szakemberek, papok-lelkészek, szociális dolgozók) bevonásával dolgoztassa ki. A kidolgozott program és mőködési modell alapján a „kamaszparkok” környezetalakítására és építészeti megformálására tervpályázat kiírását indítványozza, ennek érdekében kérje fel a polgármestert a szükséges teendık megtételére. - A Képviselı-testület kérje fel a polgármestert, hogy a „kamaszparkok” – közösségi hely és közösségfejlesztési program kidolgozására és építészeti ötletpályázat költségeinek fedezetére a 2008. évi költségvetés II. számú módosításába 6,0 millió Ft-ot tervezzen be. - A Képviselı-testület kérje fel a polgármestert, hogy a „kamaszparkok” – közösségi hely és közösségfejlesztési programjáról konferenciát rendezzen, valamint az ebben a témakörben kiírt építészeti és környezetalakítási ötletpályázat terveibıl kiállítást szervezzen az Újpalotai Közösségi Házban annak érdekében, hogy a kerület közvéleménye tájékozódhasson. (Szavazati arány: 9 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 9 tartózkodás)
232/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy kérje fel a polgármestert, hogy a Gyermek- és ifjúságpolitikai koncepció keretében dolgoztassa ki a családi életre, házasságra, közösségi életre nevelésre vonatkozó intézkedési tervet (helyzetfeltárás, megoldási javaslatok – családélettan, házasságélettan, közösségélettan, tananyagok, intézményi háttér stb.) (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 7 tartózkodás) Király Csaba: Az elıterjesztett határozati javaslatról kér szavazást.
87
233/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja az Ikt.sz. 5200-97/2008. sz. elıterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal az Ifjúságpolitikai koncepció intézkedési tervének felülvizsgálatáról szóló anyagot. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 8. §)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás) 234/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja az Ikt.sz. 5200-97/2008. sz. elıterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal a Gyermek- és Ifjúságpolitikai koncepciót. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 8. §)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
7. Az Önkormányzat által alapított közalapítványok 2007. évi beszámolói - Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Közrend és Vagyonvédelmi Közalapítvány (Ikt.sz: 5200-99/2008. sz. anyag) - Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Egészségvédelmi Közalapítvány (Ikt.sz: 5200-100/2008. sz. anyag) - Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány (Ikt.sz: 5200-101/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester
Király Csaba: Kéri polgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Hajdu László: Kéri az elıterjesztésben foglaltak elfogadását. Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót.
88
Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság a március 26.-i ülésén tárgyalta meg az elıterjesztést. A bizottság mindkét alapítványról szóló beszámolót 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a képviselı-testületnek. Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztésben foglaltakat. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 5 igen szavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztésben foglaltakat, azonban született egy módosító javaslat, melynek ismerteti tartalmát. Király Csaba: Ügyrendben ad szót Ambrus János képviselınek. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság is tárgyalta a területéhez tartozó Környezetvédelmi Közalapítvány beszámolóját. A bizottság 5 igen szavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a beszámolóban foglaltakat. Király Csaba: Megállapítja, hogy kérdés nincs, hozzászólások következnek. Marsovszky Györgyné: 1990. óta, aláírási joggal, a Környezetvédelmi Közalapítvány tagja. Mindig nagy figyelmet fordított arra, hogy a kerületben más környezetvédelmi közalapítványnak ne legyen a tagja. Pillanatnyilag nem tartja elınyösnek azt, hogy környezetvédelmi tanácsnoki feladatokat lát el, és egy környezetvédelmi közalapítvány bankszámlája felett aláírási joggal rendelkezik, ezért az aláírási jogra Láving Andreát javasolja. Király Csaba: Több hozzászólás nincs, az elıterjesztınek adja meg a szót. Hajdu László: Marsovszky Györgyné képviselı asszony szabadon döntött arról, hogy az aláírási jogáról lemond, a két feladat nem összeférhetetlen.
89
Király Csaba: Az elıterjesztett határozati javaslatokról kéri a szavazást, egyben.
235/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Közrend és Vagyonvédelmi Közalapítvány 2007. évi munkájáról szóló beszámolót. Egyidejőleg felkéri a közalapítványt, hogy a 2008. évrıl szóló beszámolóját legkésıbb 2009. május 31-ig terjessze elı. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy e határozatot a közalapítvány kuratóriuma elnökének küldje meg. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. tv. 1. § (2) bek. e) pontja)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
236/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Egészségvédelmi Közalapítvány kuratóriuma által a közalapítvány 2007. évi mőködésérıl készített beszámolót. Egyidejőleg felkéri a közalapítványt, hogy a 2008. évrıl szóló beszámolóját legkésıbb 2009. május 31-ig terjessze elı. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy e határozatot a közalapítvány kuratóriuma elnökének küldje meg. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. tv. 1. § (2) bek. e) pontja)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
90
237/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja a Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány 2007. évi munkájáról szóló beszámolót. Egyidejőleg felkéri a közalapítványt, hogy a 2008. évrıl szóló beszámolóját legkésıbb 2009. május 31-ig terjessze elı. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy e határozatot a közalapítvány kuratóriuma elnökének küldje meg. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 1992. évi XXXVIII. tv. és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. tv. 1. § (2) bek. e) pontja)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
8. Elıterjesztés a Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány alapító okiratának módosítására, valamint kurátor megbízására (Ikt.sz: 5200-102/2008., 5200-102/a/2008. sz. anyag) Elıadó: Hajdu László polgármester Király Csaba: Kéri polgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Hajdu László: Fekete Andrásné családi okok miatt lemondott az elnöki posztról. A kuratórium elnökének Lovas Éva, jelenlegi tagot, a megüresedett kurátori helyre Nedoba Katalint javasolja. Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót. Mihályi Zoltán: A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság az elsı elıterjesztést 8 igen szavazattal, egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra, a másodikat, mivel akkor még nem volt a megüresedett helyre javaslat, csak megtárgyalásra javasolta a képviselı-testületnek. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén még nem volt névszerinti javaslat. A bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúan javasolta a képviselı-testületnek, – akár helyszíni jelöléssel – a kurátor megválasztását.
91 Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 6 igen szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az alapító okirat módosítást, a kuratórium elnökének a megválasztását pedig, ugyancsak 6 igen szavazattal, egyhangúan csak megtárgyalásra. Király Csaba: Megállapítja, hogy kérdés nincs, hozzászólások következnek. Baracskai Éva: Lovas Évát ismeri, régóta a kuratórium tagja, lelkiismeretesen látta el a feladatát. Javasolja a kuratórium elnökének megválasztani. Nedoba Katalin a Mézeskalács téri Óvoda tagintézményének a környezetvédelmi programját vezeti, elkötelezett környezetvédı, javasolja a kuratóriumba tagnak megválasztani. Király Csaba: Több hozzászólás nincs, megállapítja, hogy az elıterjesztı nem kíván zárszót tenni, ismerteti a határozati javaslatokat, szavazást kér egyben. 238/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy Fekete Andrásné, a Rákospalota-PestújhelyÚjpalota Környezetvédelmi Közalapítvány kuratóriumának elnöki és a Közalapítvány képviselıi tisztségérıl történı lemondását a Közalapítvány alapító okiratának 6.11 pontjának figyelembevételével – e tisztségeiben kifejtett tevékenységének egyidejő elismerése mellett – tudomásul veszi. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Jogszabályi hivatkozás: a Ptk. Közalapítványokról szóló X. fejezete 74/A. § és 74/F. §)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú) 239/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány kuratóriumába – határozatlan idıre – a kuratóriumi elnöki és a Közalapítvány képviselıi feladatok ellátására megbízást ad Lovas Éva részére. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Jogszabályi hivatkozás: a Ptk. Közalapítványokról szóló X. fejezete 74/A. § és 74/F. §)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
92
240/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az általa alapítóként létrehozott RákospalotaPestújhely-Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány alapító okiratát Fekete Andrásné kuratóriumi elnöki és a Közalapítvány képviselıi feladatainak ellátásáról történı lemondása, továbbá Lovas Éva kuratóriumi elnöki és a Közalapítvány képviselıi feladatok ellátására adott megbízása következtében módosítja. Felhatalmazza a polgármestert az alapító okirat módosításának aláírására, és arra, hogy azt a Fıvárosi Bíróságnak nyilvántartásba vétel céljából az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat egy példányának megküldése mellett benyújtsa. Felkéri továbbá a polgármestert, hogy a módosított alapító okiratot (az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot) az Önkormányzat hivatalos lapjában a helyben szokásos módon továbbá az interneten a nyilvánosság számára tegye elérhetıvé. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 26. (Jogszabályi hivatkozás: a Ptk. Közalapítványokról szóló X. fejezete 74/A. § és 74/F. §)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú) 241/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Környezetvédelmi Közalapítvány kuratóriumába kurátori feladatok ellátásra határozatlan idıre megbízást ad Nedoba Katalin részére. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Jogszabályi hivatkozás: a Ptk. Közalapítványokról szóló X. fejezete 74/A. § és 74/F. §)
(Szavazati arány: 27 igen szavazat, egyhangú)
9. Elıterjesztés a Bp. XV. kerület M3 autópálya kivezetı szakasza – Felsıkert utca – Áruházak útja (Városkapu u.) – Mogyoród útja által határolt terület keretövezet módosításához való hozzájárulásra (Ikt.sz: 5200-103/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Király Csaba: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését.
93
Gyurcsánszky János: A FSZKT módosítására, és a KSZT újraszabályozására azért van szükség, mert a METRO áruházlánc helyi telepe bıvítési lehetıséget kért. A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság támogatja az elıterjesztésben foglaltakat. Kéri, hogy m2-ben megállapított értékekrıl ne kérdezzék. A cél, hogy az ott lévı területeken mőködı egységek további fejlesztési lehetıségekhez jussanak. Azt kérik, hogy álljon vissza a korábbi 40 %-os beépítési lehetıség, és a 10 %-hoz képest 30 %-os legyen a zöldfelület nagysága. Amennyiben a Fıvárosi Közgyőlés is elfogadja a szabályozást, ezek lesznek az övezeti értékek. Király Csaba: Ügyrendben ad szót Csaba Elemér képviselınek. Csaba Elemér: Kéri az ülés elnapolását, ugyanis 22 óra 30 perc van, és még hátra van 10 napirendi pont megtárgyalása. Király Csaba: Szavazást kér az ügyrendi javaslatról. 242/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el a javaslatot, hogy az ülést zárja be, és 2008. május 1-jén ülésezzen tovább. (Szavazati arány: 4 igen szavazat, 19 ellenszavazat, 3 tartózkodás) Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság minısített többséggel megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 4 igen szavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztésben foglaltakat. Király Csaba: Kérdések következnek.
94
László Tamás: A bizottsági ülésen is megkérdezte, a 37,5 %-os beépített szintfelület növekmény milyen mértékő cél- és eredı forgalomnövekedést jelent? A beépítettséget közlik az egyes területekre vonatkozóan, de amikor a bizottsági ülésen megkérdezte, hogy a jelenlegi burkolt felületek és zöldterületi mutatók hogy néznek ki, fıépítész úr nem tudott választ adni. Reméli, most már tud válaszolni. Mihályi Zoltán: A 417. oldalon az szerepel, hogy „a terület jelentıs közlekedési fejlesztésének elıkészítése is.” Milyen közlekedési fejlesztésekrıl van szó, mely valóban csökkentené a kerületben lévı zsúfoltságot? Király Csaba: Több kérdés nincs, megadja a szót az elıterjesztınek, válaszadásra. Gyurcsánszky János: Jelezte, hogy m2-ben megállapított értékekrıl ne kérdezzék, a Fıépítész Iroda munkatársnıje ad erre választ. Ha az FSZKT elfogadásra kerül, a mutatók megváltoznak. 40 %-ra nı a beépítettség lehetısége, 30 %-ra pedig a zöldfelület kötelezı mértéke, ha túlépítésrıl lesz szó, akkor adják ki az építési engedélyt. Készül a terület közlekedési terve, mely meghatározza, hogy hol és mennyi út építésére van szükség. Ismert tény, hogy az Amerikai Ház kapcsán meg kell építeni a külsı Határ utat. Az Asia Center jelenleg még perben áll a fıvárossal a 2x2 sávos út megépítése miatt. Az ottani vállalkozók, ha a megállapodás létrejön, közremőködnének a Mogyoród útjának a megépítésében, a külsı Határ út levezetı szakasza és a Városkapu utca közötti részen. A cél, hogy a kereskedelmi területek ellátása, legalább a teherfuvarozás, a Mogyoród útján történjen, a Szentmihályi utat elkerülve. Az Északi-fıgyőjtı csatorna építése folyik. Létrejött egy Vízi-közmő Társulat, melynek az önkormányzat is tagja. A területen lévı cégek közremőködésével a kerület fejlesztése folyik. Egyetért azzal, hogy a cégek valamely kritérium alapján járuljanak hozzá a kerület fejlesztéséhez. Támogatja azt a javaslatot, hogy a vállalkozók készpénzzel járuljanak hozzá a kerület fejlesztéséhez, ha nincs olyan projekt, mint például az útépítés, vagy a fıgyőjtı csatorna építése, amit támogatnának. Jelenleg ezzel kapcsolatban biztos adatot nem tud mondani, a KSZT elıtt kellene errıl dönteni. A fıgyőjtı csatorna építésével kapcsolatban arra várnak, hogy a résztvevık befizessék a hozzájárulásukat, ami egyenként 40 és 80 millió Ft közötti összeget jelent. Hajdu László: Megadja a szót Benedekné Bagyinszki Márta településfejlesztési ügyintézınek.
95
Benedekné Bagyinszki Márta: A jelenlegi FSZKT módosítási igényt az indukálta, hogy a terület rendezése az 1996-ban elfogadott részletes rendezési terv paraméterei alapján indult el. Idıközben a fıváros elfogadta a keretövezeti besorolásáról szóló szabályozási kerettervét, mely jelentısen gátat szabott a megindult fejlesztéseknek és a már meglévı beépítettségek idıvel szükségessé vált korszerősítéseiket sem tudták megvalósítani. Az Unióhoz való csatlakozás és a különbözı jogszabályok hatályba lépése indokolja a területen lévı cégek korszerősítését. Ezek nem feltétlen arról szólnak, hogy még 20 vagy 30 %-ot hozzá akarnak építeni a meglévı építményeikhez, hanem az ott lévı vállalkozók, a szükséges mértékben korszerősíteni akarnak. A felsorolt okok miatt fordultak az önkormányzathoz, hogy a fıvárostól keretövezeti átsorolást kérjen. A már meglévı cégek nem kívánnak jelentıs területnövekedéssel járó fejlesztéseket végrehajtani, így jelentıs forgalomnövekedésre sem kell számítani. Jelenleg is van egy hatályos szabályozási terv és az alapján az ott lévı ingatlanok most is beépíthetıek egy meghatározott paraméter sor alapján. Hajdu László: Hozzászólások következnek. Dr. Novák Ágnes: Az ott lévı épületeknek nagy parkolási igényük van, ezért nehéz lesz a zöldfelületet biztosítani. Az 1,5-es szintterületi mutató gyanakvást kelt. A fıvárosnak van a K-BK1-re paraméter elıírása, a KBK2-re nincs, ezért nem lenne kötelezı az 1,5-es szintterületi mutatót megadni. A szóban forgó cégek 50 %-ban tudnak terjeszkedni, ezért adta be a módosító indítványát, melyben kéri, hogy ez a településrendezési szerzıdésben manifesztálódjon, ennek összege 1.000 Ft beépíthetı szintterületi mutató m2enként. Ezt az összeget falun szokták megfizetni. Kéri a javaslatának az elfogadását. László Tamás: Az elıterjesztésben két határozati javaslat van. A 2. sz. javaslatban foglaltak szerint egy hatástanulmányt kell beküldeni, aminek alapvetı paramétere az, hogy vajon azok a kritériumok, melyeket megcéloz, teljesíthetık-e? 40 %-os beépítettség kb. 40 %-os parkoló igényt jelent, a 30 %-os zöldfelület valójában a zöldigényüknek szóló „írott malaszt”, mert nem teljesíthetı. Amíg nem hallanak alapvetı számokat, addig azt javasolják, hogy legyen érvényben a jelenlegi szabály, és a hatástanulmányt egészítsék ki ezzel. Nem véletlenül kérte, hogy vegyék le napirendrıl, hiszen fıépítész úr alapvetı kérdésekre nem tudott válaszolni a KVKB ülésén. Két módosító javaslatot adott be, az egyik arról szól, hogy a jelenlegi szabályok érvényben hagyását javasolják addig, amíg a környezeti hatástanulmányt nem tudják kiegészíteni.
96
A másik javaslatot valószínőleg el fogják utasítani, mert elhiszik a zöldfelületi mutató mértékérıl szóló adatot. Tartalma szerint az övezetbe való átsorolás csak abban az esetben lehetséges, ha az érintett cégekkel megállapodást köt az önkormányzat. Ez Novák Ágnes képviselı javaslatával szinkronban van. Marsovszky Györgyné: Nem érti, miért kell illetlenül beszélni egymásról. Király Csaba: Megállapítja, hogy több hozzászólás nincs. A vitát lezárja, megadja a szót az elıterjesztınek, Gyurcsánszky János: Ha meg lesz a 40 %-os beépíthetıségi lehetıség, az be is lesz építve, ha arra szükség lesz. Ebben Novák Ágnes képviselı véleményével ért egyet, aki kijelentette, hogy a 40 % nem túlzás. A településrendezési megállapodással egyetért, de nem támogatja. Az említett 1.000 Ft-os összegre vonatkozó megállapodás a kerületben még nem volt, de útépítésre, bölcsıde és óvodaépítésre igen. Ha ilyen elıterjesztés lesz, a KSZT elfogadása elıtt támogatja, de több szakmai bizottságnak meg kell tárgyalnia. Azt is ki kell kötni, mi a helyzet, ha a cégek vállalják az út-, és csatornaépítést. Most minden cég benne van a fıgyőjtı csatorna megépítésére létrejött társulatban és egyenként 20-tól 70 millió Ft összegig fognak befizetni. Ettıl sem zárkózik el, de pontos adatok szükségesek, a szakmai bizottságok támogassák, tapasztalati számok legyenek és a mai, reális értékeknek megfeleljen. Király Csaba: Dr. Nagy Antal jegyzı felolvassa a benyújtott módosító javaslatokat, ezt követıen szavazás következik. avaslatot. 243/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy amennyiben a keretövezet módosítása következtében a beépíthetı szintterület ténylegesen növekszik, úgy a különbözetnek megfelelıen a szabályozási terv elfogadásakor Településrendezési szerzıdés szerint a kerületet településfejlesztési hozzájárulás illeti meg, melynek mindenkori mértékét a képviselı-testület állapítja meg. Az összeg mértéke nem lehet kevesebb, mint 1000 Ft beépíthetı szintterületi m2-ként. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 7 tartózkodás)
97 244/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a jelenlegi szabályokat érvényben hagyja, mivel a kerületi fıépítész azokra az alapvetı kérdésekre nem tudott választ adni, hogy az egyes telkek jelenlegi beépítettsége mellett milyen mértékő a telkeken a burkolt felület és a meglévı zöldfelület, mivel enélkül az övezetmódosításnak a 30 %-os zöldfelületi mutató meghagyása csak írott malaszt, valószínőleg eleve nem is teljesíthetı ez a mérték a beépítettség 25 %-ról 40 %-ra történı emelése esetén. (A burkolt parkolók területe általában meghaladja az épület méretét.) (Szavazati arány: 9 igen szavazat, 14 ellenszavazat, 3 tartózkodás) 245/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a K-BK1 jelő övezetrıl a K-BK2 övezetbe való átsorolás csak abban az esetben lehetséges, ha az övezetmódosítás életbe lépése elıtt az érintett cégekkel összességében Településfejlesztési megállapodást köt az önkormányzat, amelynek a szempontjait képviselı-testületi határozattal kell jóváhagyni. (Szavazati arány: 9 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
Király Csaba: Az elıterjesztett határozati javaslatokról kér szavazást, egyben.
246/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy kezdeményezi a Budapest XV. kerület M3 autópálya kivezetı szakasza – Mogyoród útja – Városkapu utca – Felsıkert utca által határolt gazdasági terület jelenlegi FSZKT szerinti K-BK1 jelő – Különösen nagy területő kereskedelmi és szolgáltató területek keretövezetei besorolásának KBK2 jelő – Nagyterülető kereskedelmi és szolgáltató létesítmények keretövezetei besorolásra történı módosítását. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 48/1998. (X.15.) Fıv. Kgy. r. 5. § (1) bek.)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
98 247/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felkéri a polgármestert, hogy a Budapest Fıváros Önkormányzata részére a keretövezet módosítási hatástanulmányt küldje meg. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 48/1998. (X.15.) Fıv. Kgy. r. 5. § (1) bek.)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
10. Elıterjesztés a Bp. XV. kerület Rákospalotai Körvasút sor – Kolozsvár utca – Darnó utca – Árvavár utca által határolt terület keretövezet módosításához való hozzájárulásra (Ikt.sz: 5200-120/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Király Csaba: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Gyurcsánszky János: Újabb FSZKT módosítást kérnek a fıvárostól. A terület mindenki számára ismert, a dokumentumokkal együtt benyújtható. Ahhoz, hogy KSZT készüljön, FSZKT módosítás szükséges, és ezt a piac megépítése indokolja. A beépítése nagyobb lehet, mint a jelenlegi L4-es övezeti besorolás szerinti, de akár csarnok épül, akár pavilonok, mindkettı lehetséges. Király Csaba: A bizottsági elnököknek ad szót. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság minısített többséggel megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Két kiegészítı határozati javaslatot hozott a bizottság, melyeket röviden ismertet.
99 Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 5 igen, egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztésben foglaltakat. Király Csaba: Kérdés nincs, a hozzászólások következnek. László Tamás: Elızı alkalommal is kifejtette, hogy egyetért a piac intézményi övezetbe való átsorolásával, másképp a piacot nem lehet kiszabadítani a jelenlegi helyzetébıl. A paraméterekkel nem ért egyet. Azt kérte, hogy a beépítés mértéke maximálisan 60 % legyen, a terepszint alatti beépítés mértéke 80 %, szintterületi mutató 1,2, maximális építmény magasság 6 m, minimális telek méret 1.800 m2, és a telken belül legalább 2 db nagy lombkoronájú elınevelt fa ültetését írná elı. Ez azért fontos, mert ismét egy hatástanulmány jut eszébe. A tervben szereplı építményre vonatkozóan a lakosság azt kérte, hogy ekkora ne legyen. Ahhoz, hogy ez tisztességgel feltárható, logisztikailag ellátható, megközelíthetı legyen, ez a kvázi mini plaza a területen nem fér el. Fıépítész úr indoka az volt, hogy a környezetében L4-es övezet van, a paramétereit módosították. Sok olyan szabály van, ami alapján az általa javasolt értékek a megfelelıek, módosító határozati javaslatot nyújt be erre vonatkozóan. A kisvárosi lépték, a 100 %-os beépítettséget nem viseli el, ezért javasolja, hogy értékeljék át az említett értékeket. Dr. Balogh András: Felkéri Marsovszky Györgynét, mint környezetvédelmi tanácsnok, nyilatkozzon errıl a túlépítésrıl, mert szerinte ez az. Marsovszky Györgyné: A bizottsági ülésen elmondta a véleményét. Király Csaba: Kéri a képviselıket, ne folytassanak párhuzamos beszélgetést. Báthory Erzsi: Nem építész, de a lakossági fórumon jelen volt, ahol ezt a témát tárgyalták. Krikovszky Péter tervezı ismertette a piac területén lévı lehetıségeket, majd alpolgármester úr is elmondta a lehetıségeket. A lakosság világosan kifejtette, hogy mit akar, plaza-t nem. Friss zöldségre, gyümölcsre, kenyérre van szükségük, nem tömegre, és ne legyen 5 db italbolt. Még nem tapasztalt olyat, hogy a lakosság ennyire összhangban nyilatkozott volna, és ha egyszer azt mondják, hogy ne legyen áruház, akkor ne legyen.
100
Király Csaba: A vitát lezárja, az elıterjesztı zárszava következik. Gyurcsánszky János: Sok vita volt már a Kolozsvár utcai piaccal kapcsolatban. Piac legyen vagy csarnok, sok minden egyéb felmerült. A területre már 2 évvel ezelıtt volt építési engedély, pályázatra szánták. Az ıstermelıknek is helyet biztosítva, körudvaros csarnok formájában épült volna meg. FSZKT-t, majd KSZT-t kell készíteni, a tulajdonos elhatározásán múlik, hogy a paraméterek alapján milyen terv készül. Amikor csarnok volt tervezve, lakossági fórumon ismertették, és az is elfogadásra került. Fıépítész úr szakmailag elıkészítette ezt a megoldást a tervezıkkel, jónak tartja, a tervtanács elfogadta, a szakmai bizottság többségi szavazással elfogadja. László Tamás képviselı mindent vitat, azt akarja, hogy minden olyan legyen, amit ı akar. Nem támogatja, nagyra becsüli a tudását, de mitıl lenne nagyobb hitelessége, mint a tervtanács tagjainak, vagy a fıépítésznek, vagy a szakmai bizottságnak. Fıépítész úr azt is elmondta, hogy a piac közepén az ıstermelıknek egy fedett árusító helyet biztosítanának. Semmiféle túlépítésrıl nincs szó. Az említett 2 fa lehetne 3 is, de nem tartja jó ötletnek a piacra, hiszen férgek és madarak vannak rajta, permetezni kell stb. Nem támogatja a módosító javaslatot. Király Csaba: Szót ad László Tamás képviselınek, ügyrendi hozzászólásra. László Tamás: Az elıterjesztésben szereplı két határozati javaslatról külön szavazást kér. Király Csaba: Tudomásul vették, a módosító javaslatot jegyzı úr felolvassa, ezt követıen szavazás következik. 248/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy kezdeményezi a Bp. XV. ker. Darnó u. – hrsz: 81724., hrsz: 81723/1, valamint (hrsz: 81722/2) telkek – Rákospalotai Körvasútsor – Kolozsvár utca által határolt piac területének a jelenlegi FSZKT szerinti L4 jelő – intenzív kertvárosias lakóterület keretövezet besorolásának I jelő – intézményterületek keretövezeti besorolásra történı módosítását az alábbi szőkítı paraméterekkel:
101 - beépítés módja: szabadon álló - beépítés mértéke: max. 60 % - a terepszint alatti beépítés mértéke: max. 80 % - a szintterületi mutató: max. 1,2 m2/m2 - a maximális építménymagasság: 6, 0 méter - a minimális telekméret: 1800 m2 - a telken belül legalább 2 db nagy lombkoronájú elınevelt fa ültetendı (Szavazati arány: 9 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
Király Csaba: Az elıterjesztett határozati javaslatokról kér szavazást. 249/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy kezdeményezi a Budapest XV. kerület Darnó utca – hrsz: 81724, hrsz: 81723/1, valamint (hrsz: 81722/2) alatti telkek – Rákospalotai Körvasút sor – Kolozsvár utca által határolt piac területének a jelenlegi FSZKT szerinti L4 jelő – Intenzív kertvárosias lakóterület keretövezet besorolásának I jelő – Intézményterületek keretövezeti besorolásra történı módosítását. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 48/1998. (X.15.) Fıv. Kgy. r. 5. § (1) bek.)
(Szavazati arány: 26 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás) 250/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felkéri a polgármestert, hogy a Budapest Fıváros Önkormányzata részére a keretövezet módosítási hatástanulmányt küldje meg. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 15. (Jogszabályi hivatkozás: 48/1998. (X.15.) Fıv. Kgy. r. 5. § (1) bek.)
(Szavazati arány: 18 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
102 11. Elıterjesztés a multifunkcionális rendezvénycsarnok finanszírozásáról (Ikt.sz: 5200-104/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
tervérıl
és
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Gyurcsánszky János: Elnézést kér, koherencia zavar alakult ki, ezért visszavonta az elsı határozati javaslatát, helyette egy 3 pontból álló határozati javaslatot adott ki. Javasolja, hogy a 3 helyszínt vegyék számításba, a két bizottságot kérje fel a képviselı-testület, hogy határozza meg a legfontosabb célokat, programokat és paramétereket, ennek alapján polgármester úr adjon ki megbízást egy megvalósíthatósági terv elkészítéséhez. Tavalyi év novemberében úgy döntött a képviselı-testület, hogy a D2-es jelő tornacsarnokot nem építi meg, annak ellenére, hogy a Karácsony Benı park ki volt jelölve. Jelenleg mindhárom területre elkészül a terv, és a képviselı-testület dönti el, hogy melyik helyszínen, milyen módon, milyen változatban és mennyibıl épüljön meg a csarnok. Szükség van rá, esetleg pályáztatni lehet, és ha jobb megoldás születik, arról is dönt a képviselı-testület. Kéri az elıterjesztésben foglaltak támogatását. Hajdu László: A bizottsági elnököknek ad szót. Németh Angéla: A Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottság már az új határozati javaslatokkal tárgyalta az elıterjesztést. A bizottság abban egyetértett, hogy szükség van a többfunkciós rendezvénycsarnokra, ezért megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztésben foglaltakat. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság a régi határozati javaslatokkal tárgyalta az elıterjesztést, így helyszínt is megjelölt. Minısített többséggel a Budai II. Stadion park felé esı részét jelölte, azzal a feltétellel, hogy minél kevesebb zöldfelület legyen elvéve a parkból. Született egy másik kiegészítı határozati javaslat is, miszerint a képviselı-testület fontolja meg a sport rendezvények lebonyolítására a Szántóföld utcai sporttelepet helyszínként. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság az újonnan kiosztott határozati javaslathoz kiegészítı határozati javaslatot hozott, mely a Testvériség térre vonatkozik.
103 Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság 5 igen, egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az elıterjesztésben foglaltakat. Hajdu László: Kérdés nincs, a hozzászólások következnek. Dr. Balázs Zoltán: Így nem szabad hozzá kezdeni a feladatnak, az a felkiáltás, hogy kell egy multifunkcionális sportcsarnok, önmagában értelmezhetetlen. Azt tudni már, hogy mire kell? Az elızı elıterjesztésben az szerepelt, hogy az iskolának kell tornaterem, azt értette, arra szükség van. Két alapvetı megközelítés van egy közgazdász részérıl. Az egyik, hogy tudni mi kell, az önkormányzat milyen célra kívánja igénybe venni. Azt is meg kell határozni, hogy milyen forrásból épül meg, bérbe lehet adni, melybıl bevétel származik. Pályáztatni is lehet a kivitelezést, ha tudják, mire akarják használni. Mivel nincs kerületfejlesztési koncepciója a kerületnek, az elhangzottakról nincs fogalmuk. Az újpalotai helyszín szóba se került, nem érti miért nem. 40.000 fıt tesz ki a lakosság, oda jobban el tudná képzelni a csarnokot. Egyáltalán nincs róla meggyızıdve, hogy ez kell a kerületnek, sportpálya vagy tornaterem kell. Megvalósíthatósági tanulmánytervet akkor kell készíteni, ha már van egy közgazdasági, programszerő, koncepcionális tanulmányterv, és csak utána jöhet a megvalósítás. Mihály Zoltán: Alpolgármester úr lehet, hogy nem említette, de korábban már volt egy elfogadott sportcsarnok építési terv a Karácsony Benı parkban. Ezt most elvetik az új javaslat elfogadásával. A multifunkcionális sportcsarnok multifunkciók kiszolgálására kell. Például versenysportra, mert a kerületben nincs szabványos mérető kézilabda pálya, nincs például konferencia terem, vagy a szabadidı sportoknak is nagy szüksége van ilyen jellegő csarnokra. Ha a városközpontba helyezik el, városképileg dísze lehet a kerületnek, nem javasolja a Szántóföld útra helyezni. Ezzel megoldódna a Czabán Iskola és a Dózsa György Gimnázium testnevelés oktatása is. Újpalotán az új lakópark megépítésével a sportolási lehetıségek megoldódnak. Fontos, hogy a városközpontban való elhelyezéssel a közlekedés, megközelíthetıség és a parkolás is megoldódna. A Karácsony Benı park, mint helyszín, semmiképpen sem megfelelı, ugyanis a zöldfelület ott károsodna a legnagyobb mértékben.
104 László Tamás: Van egy nagyon fontos elv, egy jól meghatározott feladatra egyetlen megoldás létezik. A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén már az volt a javaslata, – minısített többséggel leszavazták – hogy csak a IV-es határozati javaslatot kellene támogatni. Alpolgármester úr módosított, 2-es javaslata is errıl szólt, kiegészítve azzal, hogy már a helyszínt is jelöljék meg. Alapvetıen elıször azt kellene meghatározni, hogy mi ez a rendezvénycsarnok, milyen a vonzáskörzete, lesz-e még ilyen a kerületben, a Testvériség pályán lesz vagy Újpalota parkváros területén, milyen funkciók várhatóak tıle, városközpontba kerül, így városközponti funkciók várhatók tıle, lesz-e bıvíthetıségi igény, milyen park és parkolási igénnyel bír. Ezeket kell elıször meghatározni, és utána kell a helyszínt keresni, tudva azt, hogy a Dózsa György Gimnázium és Czabán Iskola környezetében kell ezt tenni. A IV-es határozati javaslatot kellene figyelembe venni, hozzácsatolva az V-st azzal a kiegészítéssel, hogy a helyszínekre a szakmai bizottságok tegyenek javaslatot. A Szántóföld utcai Sport és Napközis Tábor nem lehet egy kerületközpont léptékő rendezvénycsarnok helyszíne. Hogy fognak oda elmenni, miért mennének el oda? Goró Oszkár: Reméli, hogy a sportcsarnok megépítése nem váltja ki a Dózsa György Gimnázium tornatermének a fejlesztését, vagy a Czabán Iskola tornatermének a megépítését. A sportcsarnok nem alkalmas arra, hogy tornaórákat tartsanak benne, forgalmas útszakaszokon eljutva oda. Nem javasolták azt, hogy a Karácsony Benı park esetében készüljön hatástanulmány, ugyanis a sportcsarnok parkolója több mint az 1/3-át venné el a parknak, ne a zöldfelület rovására történjen ez. Közlekedésileg is forgalmas területen van, a megközelítése nem jó. Nem érti, hogy került szóba ismét a Karácsony Benı park, mint lehetséges helyszín, azt hitte, errıl már korábban döntöttek, elutasították. Mégis mindig elıkerül a park, aggódni kell egy parkért. Önöknek az a fejlıdés, hogy a kertvárost lakóteleppé építik, a parkokat pedig beépítik. Számára az a fejlıdés, hogy élhetı, lakható, stressz-mentes kertvárosi környezet marad a kerületben. Reméli, hogy a Karácsony Benı park, mint lehetséges helyszín abszolút elvetıdik. A Czabán Iskola melletti területet úgy veszik figyelembe, hogy minél kisebb zöldfelületi károsodással épüljön meg a csarnok. Báder György: A bizottsági ülésen is említette, hogy az új elıterjesztésbıl eltőnt a sport megnevezés. Abból kell kiindulni, hogy 400 fı nem kíván multifunkcionális csarnokot, 800 fı már igen. Elıször is el kell dönteni, hogy hány férıhelyes lesz a csarnok.
105 Ha az építmény sport funkciót is kap, akkor azt a Budai II. Stadion körül kellene megépíteni, ugyanis a két említett iskola tornatermi problémája is megoldódna. A kerület egy kisváros, az országban több kisebb településen ilyen épületek mőködnek, javasolja azokat megnézni, például Szekszárdon, Dombóváron stb. Azok tulajdonképpen tornatermek, NB I-es mérkızéseket játszanak benne, ugyanakkor egy színpadot középre állítva, tökéletes elıadó helyiség. Erre lenne szükség a kerületben is. Az már nem mindegy, hogy 400 vagy 800 fıre tervezik, ugyanis óriási különbségek vannak a kommunális és infrastruktúra kiépítésében. Ezek szerint a tervezés alaphelyzete. El kellene dönteni, hogy mit akarnak építeni és az mekkora mérető legyen. Mihályi Zoltán: Jó lenne, ha a tervezıre bíznák a csarnok optimális elhelyezését. Nem ért egyet László Tamás képviselı javaslatával, miszerint a IV. és V. határozati javaslatot támogassa a képviselı-testület. A tervezı meghatározza, hogy melyik helyszín a legmegfelelıbb anyagilag, elhelyezés, közlekedés és parkolás szempontjából is. Nem támogatja a Karácsony Benı park kijelölését helyszínnek, de a Budai II. Stadiont se, ugyanis lelki szemeivel látja, ahogy 20-30 év múlva eltőnik a stadion, ugyanis nem szép. A Szántóföld utcában el tudja képzelni a rendezvénycsarnokot, de javasolja, hogy a tervezı döntsön ebben a kérdésben. Mihály Zoltán: A megvalósítás pénzügyi oldaláról még nem volt szó, ugyan még távol van, de kihangsúlyozza, hogy senkinek se jusson eszébe befektetıi tıkével megvalósítani az építkezést. Ha a kerület bérli a csarnokot, akkor kb. 20 év múlva lesz a tulajdonában és addigra az már lepusztult állapotba kerül. Vagy pályázati lehetıséget kell igénybe venni, vagy esetleg önkormányzati és befektetıi megoldással megvalósítani az építkezést. László Tamás: A módosított határozati javaslata hasonlít alpolgármester úréhoz, de valóban a tervezınek kellene ebben dönteni, egy ötletpályázatra lenne szükség. Javasolja a II. határozati javaslatot támogatni, az I.est elhagyva. Ismerteti a tartalmukat, mely szerint az elhelyezési ötletpályázat kiírása után lehet csak a munkát elkezdeni. Hajdu László: Megállapítja, hogy több hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Megadja a szót az elıterjesztınek.
106 Gyurcsánszky János: A multifunkció fogalma nagyjából tisztázódott. László Tamás képviselı, amikor a bizottságban a D2-es csarnokról volt szó, azt indítványozta, legyen egy rendezvénycsarnok is, ezt a javaslatot azonnal elfogadták. Vizér Klára képviselı azt javasolta, hogy ne vessék el a Karácsony Benı parkot, mert valahol egyszer Rákospalota központjának a parkolását meg kell oldani. Ez vagy mélygarázs vagy garázsház lesz. Ahol meg lehet valósítani a zöldfelület megtartását, ott mélygarázst kell építeni, fölé esetleg sportcsarnokot lehet építeni. A két említett iskolában a tornaterem biztosított, verseny mérető tornacsarnokuk nincs. Ha példának okáért megépülne a Szıcs Áron utcában a rendezvénycsarnok, akkor kiszolgálná a Czabán Samu Iskolát, a Dózsa György Gimnáziumot, a Budai II. László Stadiont és a Diák Sport Egyesületet. Ha nem képesek meghatározni a lehetıségek függvényében, hogy mit akarnak megvalósítani a mai kulturális szórakozási igények figyelembe vételével, nem lehet dönteni se. A két szakmai bizottságnak tudnia kell, akár szakértı igénybevételével, mire van szükség, milyen feltételekkel. Ötletpályázat kiírásával ismét megy az idı. A két szakmai bizottság, 1,5 hónap alatt képes ebben dönteni, sok olyan tényezı figyelembe vételével, ami szakmailag a területükhöz tartozik. El kell kezdeni a novemberben döntött arról, hogy munkát. A képviselı-testület rendezvénycsarnokot kell építeni a kerületben, de ha nem látnak hozzá a feladat megoldásához, nem lesz belıle semmi. Hajdu László: Az elıterjesztı nem támogatja László Tamás képviselı módosító javaslatát, szavazást kér róla. 251/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a képviselı-testület bízza meg a MOS és KVK Bizottságokat, hogy tegyenek javaslatot a multifunkcionális rendezvénycsarnok céljának és programjának meghatározására. Kérje fel a polgármestert, hogy a szakmai bizottságok javaslata alapján írjon ki a rendezvénycsarnokra elképzelési ötletpályázatot. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 8 tartózkodás) Hajdu László: Az elıterjesztett határozati javaslatokról kér szavazást egyben.
107 252/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a telepítésre kerülı több funkciós rendezvénycsarnok lehetséges helyszínéül kijelöli: 1.1 A Budai II. László Stadion, a Czabán Samu Iskola és az OMW Töltıállomás által határolt Szıcs Áron u. 17. sz. alatti közpark területét, 1.2 A Karácsony Benı park, Rákospalota – Újpest – Közúti felüljáró – Bácska u. – Fı út – Deák u. által határolt területet, 1.3 A Szántóföld u. 3. sz. alatti Sporttelep és Napközis tábor területét. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. június 15. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 3 tartózkodás) 253/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület megbízza a MOS és a KVK Bizottságot, hogy a kijelölt helyszínek lehetıségei alapján, és a rendezvénycsarnok elhelyezésére vonatkozó vázrajzok figyelembevételével tegyenek javaslatot a megvalósíthatósági tanulmány terv cél- és program meghatározására. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. június 15. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 3 tartózkodás) 254/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a szakmai bizottságok javaslata alapján a kijelölt helyszínekre készíttesse el a rendezvénycsarnok komplex megvalósíthatósági tanulmánytervét. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. október 31. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 3 tartózkodás)
Hajdu László: Megadja a szót az elıterjesztınek, ügyrendi hozzászólásra. Gyurcsánszky János: Kéri a 483. oldalon lévı, 3 pontból álló határozati javaslat visszavonását.
108 Hajdu
László:
Szavazást
kér
az
elhangzott
ügyrendi
hozzászólásról. 255/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az 543/2005.(XII.21.) sz., a 71/2006. (III. 29.) és a 73/2006. (III. 29.) sz. határozatait visszavonja. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Szavazati arány: 25 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
12. Elıterjesztés a XV. kerületi Fı téren létesítendı szökıkút és találkozóhely kapcsán készült pályamunkákról (Ikt.sz: 5200-105/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Gyurcsánszky János: A kiírt pályázatra beérkezett mőalkotások között szerepel a Ganz-Hydro Kft. terve, melyet a Répszolg Kft. rendelt meg. A jelenlegi ülésen 5 lehetséges megoldásról dönt a képviselı-testület. A mai napirend legnagyobb erénye, hogy egy civil kezdeményezésre született pályázat hasznosításáról döntenek, ezért a résztvevıknek köszönet jár. Kéri, hogy az 5 lehetséges mőtervrıl döntsön a képviselı-testület. Hajdu László: A bizottsági elnököknek ad szót. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság az elıterjesztés szerinti mőalkotások közül, egyre sem tette le a voksát, annak ellenére, hogy két alkotás is szóba került. A 70/2008. számú határozatában a céllal általánosságban egyetért és javasolja a képviselı-testületnek, hogy készüljön a Fı tér fejlesztésére megvalósíthatósági tanulmányterv, ezt 6 igen szavazattal, egyhangúan elfogadta.
109 Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megtárgyalta az elıterjesztést és az ülésen jelenlévı Nyírpalota Társaság képviselıjét is meghallgathatták. A bizottság 5 igen szavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az elıterjesztésben foglaltakat. Hajdu László: Szót ad László Tamás képviselınek, ügyrendi hozzászólásra. László Tamás: Kéri, hogy ismét hallgassák meg a jelenlévı két civil szervezet vezetıjét, ismerjék meg, ık hogy értékelik a jelenlegi helyzetet. Javasolja, szavazzanak arról, hogy a két civil szervezet szót kapjon. Hajdu László: Szükségtelen errıl szavazni, ugyanis mint az elıterjesztés érintettjei 3 percben szót kaphatnak, ha jelentkeznek. Szót ad Várhegyi Gábornak. Várhegyi Gábor: Valóban már sokszor elmondhatták, hogy miért tették, azt amit tettek. Különbözı helyszínekre, 25 alkalommal vitték el a maketteket, azért, hogy a kerület minél több lakója megismerje azokat. Arra kéri a jelenlévıket, hogy ha 2 085 szavazó közül 2 051 azt szeretné, hogy ne hagyományos szökıkút legyen Újpalota Fı terén, hanem egy helyi mővészé, akkor azt vegyék figyelembe. Hajdu László: Kérdések következnek. Mihály Zoltán: Hiányolja, hogy a Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottság nem tárgyalta meg ezt az elıterjesztést. Miért nem? Köszöni a civilek kezdeményezését, elég korai szakaszában megismerte ezt a munkát. Ha döntést kell hozni, akkor a helyiek szavazata segítség, azt illik támogatni. Goró Oszkár: Tudomása szerint legalább két mőalkotásra is beérkezett költségvetési terv is. Ezek miért nem lettek becsatolva az anyagba, hol találhatóak meg? Az is fontos szempont, hogy mekkora összegbıl valósíthatók meg. Két terv esetében, Dréher János és Szabó Gábor esetében megvalósítási költségvetést is csatoltak a mőalkotásaikhoz.
110 Tóth Imre: Mi lenne a mőalkotások mőszaki megoldása? Van egy olyan észrevételezés is, hogy amennyiben Dréher János mőalkotása kerül elfogadásra, élı növényzetet építenének be. Ott fennáll az algásodás veszélye, az hogy lesz megoldva? Király Csaba: A szökıkútból hogy lett nonfiguratív dolog? Az újpalotaiaktól azt kellett volna megkérdezni, hogy szökıkutat vagy pocsolyát akarnak? Hogy alakult ez ki? Hajdu László: Több kérdés nincs, megadja a szót az elıterjesztınek, válaszadásra. Gyurcsánszky János: A mőszaki megoldásokról nincs információja, semmilyen tanulmánytervet nem kaptak, csak a mőalkotásokról kapták meg a társadalmi zsőri értékelését. Hajdu László: Felkéri a Répszolg Kft. igazgatóját a válaszadásra. Tamás Béla: Tavaly ısszel a Fı tér járda felújítása során vetıdött fel, hogy oda egy szökıkutat kellene építeni. Megállapodtak abban, hogy a szökıkút hasonló rendszerő lesz a Karácsony Benı parkban lévıhöz, azzal a különbséggel, hogy 5 fúvókás, habosított vízsugárral fog mőködni, és egy program alapján különbözı magasságba lövi ki a vízsugarakat. Ezen információk alapján megkeresték a Ganz-Hydro Kft.-t, akik elkészítették a terveket, és az ajánlatokat. A tervek alapján elkészültek a különbözı gépészeti csatlakozások, azért, hogy a burkolatot a késıbbiekben ne kelljen felbontani. 2007. decemberében készültek el ezek a munkálatok. Kelemen Árpád úr még abban a hónapban, 14.-én elmondta, hogy 3 képzımővészt kértek fel a szökıkút megfelelı kialakítására. Január végén beérkezett a 3 pályázat, február elsején indult a pályáztatás, majd 20.-án a Répszolg Kft.-nél volt egy megbeszélés, ahol polgármester úr, a két civil szervezet és a Ganz Hydro Kft. képviselıje is jelen volt. Polgármester úr felvetette, hogy úgy lett volna ildomos, ha nemcsak a 4 pályázati anyagot mutatják be, hanem az eredeti, Ganz Hydro Kft. által tervezett, 5 fúvókás rendszert is. A Budapest Galéria is zsőrizte és a Dréher János által tervezett, Vársziget címő alkotást ítélte elsı helyezettnek. A február 20.-i megbeszélésen állapodtak meg abban, hogy a Ganz Hydro Kft. alkotását is bemutatják, így az 3 hetes késéssel kapcsolódott be az 5 hetes bemutató sorozatba.
111
Szakmai szempontból igyekeztek ezt a témát megítélni, és arra jutottak, hogy a Vársziget alkotás megvalósulásával a vízi növények miatt algásodás indulhat be, a dugulások miatt a rendszer használhatatlanná válik. Más megoldás szükséges. Hajdu László: László Tamás képviselınek ad szót ügyrendi hozzászólásra. László Tamás: A Ganz-Hydro Kft. elıadása fontos kérdéseket vet fel. Kértek és kaptak-e építési engedélyt arra, amit ott csinálnak? Hajdu László: Megadja a szót, a válaszadásra. Tamás Béla: Egyszerő szökıkút építéséhez nem szükséges építési engedély. Hajdu László: Több kérdés nincs, hozzászólások következnek. Máté Gyula: Megnézte a makettokat és eszébe jutott, ha egy televíziós játékban venne részt, és megkérdeznék, hogy mi az, amit lát, nem tudott volna válaszolni. Elolvasta a használati utasításokat, ebbıl tudta meg. A tervezı azt nyilatkozta, hogy a helyi lakosság összetételét, ízlésvilágát és igényeit vette figyelembe terve elkészítésénél. A hely, ahová a szökıkút kerül, csupa kockából álló épületegyüttesekbıl áll, ezért természetes, hogy lágy vonalakkal akarja oldani ezt a merevséget. Polgármester úr emlékkönyvében, a 99. oldalon található Dréher János festımővész neve, aki szabad téren helyezi el a mőveit. A Vársziget címő alkotásával kapcsolatban 1526, a Mohácsi vész jutott eszébe, annak is egy lıportornya, amit petrencés rudakkal megtámogattak, hogy ne dıljön össze. A modern mővészetek leghátsó termében sem tudja elképzelni az általa tervezett szökıkutat. A következı, Nagy Gábor Mihály Térkoordináta címő alkotása egy Vasarely mőhöz hasonlít. Egy olyan mászókához, amire ha a gyerekek felmásznak, nagyon balesetveszélyes lesz. Egyik se alkalmas szökıkútnak. A harmadik egy naturalista mő, ami jól mutatna Herendi vagy Zsolnay porcelánból, a turisták nagy kedvence lehetne. Bronzból készül, ami a kerületben kelendı. Neki az tetszett, amit nem látott, a Ganz-Hydro Kft. terve, egy vízi játékot akar bemutatni. Ezt el tudja képzelni a Fı térre, támogatja.
112 Báthory Erzsi: A Fı téri szökıkút ügyében tökéletesen látszik az önkormányzat és a helyi civil szervezetek viszonya és kapcsolata. 2002-ben néhány újpalotai lakos, aki úgy gondolta, hogy megakadályozza Újpalota pusztulását, létrehozta a Nyírpalota Társaságot. Azon fáradoznak, hogy lehetne a közlekedési csomópontként szolgáló Fı teret igazi fıtérré alakítani, és milyen intézmények hiányoznak a lakótelepen ahhoz, hogy az ott lakók igazi közösségként élhessenek ott. A templom építése tavaly megkezdıdött, úgy tőnik idén átadásra kerül. A könyvtárért évekig harcoltak. Fodor igazgató úr támogatta ıket, és miután a szervezet elérte azt, hogy a volt Pajtás étterem helyén könyvtár lesz, elismerte, hogy a civilek sokat tettek ezért. Amit itt látnak, a Fı tér ügyében, Novák Ágnes, László Tamás és hallgatók segítségével készült el. Pályáztak az NCA-nál a Fı térre, azt megnyerték, és ezután derült ki, hogy építik a szökıkutat. Amíg Újpalotáért harcoltak a kerület vezetısége soha nem reagált, csupán a Fidesz-bıl kaptak két építész részérıl segítséget. Amikor a szökıkút pályázatát megnyerték, kiderült, hogy a Répszolg már beépítette az alapjait, a térkövezés is megtörtént. Senki se kérdezte meg tılük, hogy képzelték el a szökıkutat, magát a Fı teret. Valaki azt mondta könnyedén, hogy a térkövet felszedik, ha a civileknek más elképzelésük van. Ennyi pénze van az önkormányzatnak? A Répszolg Kft. vezetıje egy olyan levelet írt polgármester úrnak, aminek az alján van Tóth Imre frakció vezetı aláírása is szerepel, tehát párt alapon döntik el, hogy melyik szökıkút kerüljön a Fı térre. Fel van háborodva, 6 év alatt idejutott a civil szervezet. „Ez nem önkormányzatiság, ami itt van.” Goró Oszkár: Nem érti, milyen jogon pocskondiázhat Máté Gyula képviselı társa mővészeket. Ízlések és pofonok különbözıek. Igazgató úr elfelejtette a Budapest Galéria szerepét, akik a köztéri mőalkotások terén szakvéleményeket állítanak ki. Miért nem lehet eltérni a hagyományos megoldásoktól, ezt bízzák a mővészekre, a lakosokra. A fıváros liberális városvezetése, pontosan arról híres, hogy egyre nagyobb teret kell megnyerni a modern alkotásoknak. Pont Máté Gyula az, aki olyan hozzászólásokat hangoztatott, ami ízléstelen volt. Hogy jön ahhoz, hogy gúnyt őz egy ember nevébıl, mőalkotásából? Ezt felháborítónak tartja. Van egy álságos indok, hogy a medencébe növényeket nem lehet beültetni, mert az állandóan eldugul. Fák közé épül, tehát az avar és a levél belehullik. Ne ilyen kifogásokkal jöjjenek, inkább mondják azt, hogy a Ganz-Hydro Kft. alkotását akarják megvalósítani. Többre tartja azokat a mőveket, akik dolgoztak érte és a helyi igényeket, Újpalota szerkezetét figyelembe vették.
113 Novák Ágnes: Ezeket a tablókat azért hozták ide, hogy egy köztéren bemutassák, milyen vizes, vagy ettıl eltérı, városi környezetbe illı alkotások lehetnek. Ne feltétlenül szökıkútról beszéljenek, felesleges elvárás volt azt mondani, hogy szökıkút. Egy vizes alkotás az Újpalotai Fı téren nagyon fontos lenne. Ezeket az alkotásokat diákok készítették, akik részt vettek a Nyírpalota Társaság rendezvényén. Az inspirálás volt a cél. Ami ebbıl lett, az drámai. Az algásodás, a dugulás és pocsolya kifejezések nem helytállóak. A kertjükben vizes felület van, a növény nem algásít, hanem tisztít. Dréher János alkotása nem éppen az ízlésének a megfelelı, de pontosan a problémát nem látja benne. Ha a lakosság ezt akarja, erre fog szavazni. Ezt az eljárást, egészen ordenárénak tartja, ezt nem lehet megcsinálni. Éveken keresztül ezen fáradoznak, nem kaptak anyagi támogatást, rengeteget tettek érte. A lakosok véleményét figyelembe kell venni, és nem lehet „arcul köpni a civil szervezeteket.” Báder György: Régóta találkozott a tervezetekkel. Az meg se fordult a fejében, hogy van a 3 mővészen kívül más is, hiszen a pályázat kerületi mővészekrıl szól. A gránittömbös tervezet tetszik neki a legjobban, hiszen a vizet és a teret is betölti. Ez egy elég nagy alkotás, hiszen 3 méter magas, 7,5x7,5 méter. Ez nem pocsolya, és a rudacskák, amik látszanak, vízköpık. Neki ez a szökıkút hatását adja. Ennek ellenére meghajol a tömeg ízlése elıtt, akik a lıportornyot akarják. Nagy Gábor Mihály alkotása tetszik neki leginkább. Ez valóban ad a térnek egy központi lehetıséget. Nehezen képzeli el, hogy köztéren egy szökıkút építésére nem kell engedély, hiszen egy buszmegálló, vagy egy reklámtábla felállítására is engedélyek kellenek. Ezt nonszensznek tartja. Sérelmezte már a kezdeti stádiumban is, hogy el kezdtek építeni egy szökıkutat úgy, hogy senki nem tudott róla. Abból lett a pocsolya, az a kör alakú kacsaúsztató, mert folyik ott a víz valahol, de minek. Hajdu László: Szót ad Gyurkovics Miklós képviselınek, ügyrendi hozzászólásra. Gyurkovics Miklós: Javasolja, hogy a jelen lévı Kelemen Árpád urat is hallgassák meg. Hajdu László: Megadja a szót Kelemen Árpád úrnak.
114 Kelemen Árpád: Számára fontos tényre hívja fel a figyelmet. A Nyírpalota Társaság már 2005. óta foglalkozik a Fı tér átalakításával, amelyet társadalmi részvétellel szeretett volna megoldani. Ennek kapcsán kérdıíves felmérést tartottak, melyben a lakók leírták, hogy a lakók mit szeretnének. A felmérés eredménye, hogy az ott lakók valamilyen vizes objektumot szeretnének, teraszt és kerti bútorokat is javasoltak. Ezért egy szökıkútra és egy találkozóhelyre hirdettek képzımővészeti pályázatot. 2007. tavaszán a Nyírpalota Társaság egy pályázatot nyújtott be, melyet decemberben értékeltek és pénzösszeget nyertek. Ezzel párhuzamosan már megkezdıdtek egy szökıkút építésének a munkálatai, és novemberben kitették a táblát azzal a felirattal, hogy „itt szökıkút épül”. Amikor megtudták, hogy hivatalosan a terveik megvalósítására már van pénzük a pályázatból, megkeresték polgármester urat, aki köszönettel vette és azt mondta, indítsák el a munkákat. Január végén a képviselı-testület elfogadta azt a megállapodást, ami a civil szervezetek és a képviselı-testület között volt. Ez a képzımővészeti alkotások elbírálásáról, zsőriztetésérıl és a lakosság általi véleményeztetésérıl szólt. Kezdettıl fogva a bemutatott 3+1 képzımővészeti tervet hirdették a lakosság elıtt. Úgy érezte, hogy a megkérdezettek nagyon örültek annak, hogy megkérdezték a véleményüket. Elveszítenék a társadalmi tıkét, ha ezeket a véleményeket, illetve annak az eredményét, melyet március 15-én közzétettek, valamilyen módon sutba dobnák. A Nyírpalota Társaság nem tette le a voksát egyik alkotás mellett sem, helyi képzımővészeket szeretnének felkérni egyedi alkotás létrehozására. A Budapest Galéria Dréher János alkotását találta a legmegfelelıbbnek. Vegyék figyelembe a lakosság figyelmét. Hajdu László: Ügyrendben szót ad Goró Oszkárnak. Goró Oszkár: Nem kapott választ arra, hogy a két alkotó költségvetését miért nem kapták meg. Tóth Imre: Tamás Béla levelét minden képviselı megkapta perszámon a testületi anyaghoz. Az ı neve úgy került ide, hogy Tamás Béla megkérdezte, hogyan küldheti meg szakmai véleményét. Közölte vele, hogy küldje meg polgármester úrnak vagy neki, és továbbítja. Tamás Béla udvariasságból címzettként odaírta a levélre a nevét. Kéri, mindenki tájékozódjon elıre, ne vádaskodjanak. Valóban nagyon szépek a vizes alkotások, bárhová elhelyezhetnék. A szavazások szubjektív alapon történnek, arról, hogy tetszik-e vagy sem valami. A képzımővészeti alkotások nem szólnak a mőszaki megoldásokról.
115 Aki ért hozzá, tehet szakmai észrevételt, amellyel megkérdıjelezi a folyamatos mőködést. Nem probléma, ha valakinek más véleménye van. Köszöni a civil szervezeteknek, hogy végrehajtották a szavazást, de ı nem így képzeli el a szökıkutat. Dr. Balázs Zoltán: Máté Gyula hozzászólása meggyızte, hogy a legjobb az elsı alkotás, mivel ıt ez indította legtöbb gondolatra. Úgy véli, amit a lakosság többsége gondol, és helyesnek tart, és aminek a megvalósításával kapcsolatban komoly mőszaki fenntartás nem hangzott el, az elegendı ok arra, hogy ne a saját ízlését akarja másokra kényszeríteni. Ez a legklasszikusabb példája lehet, hogy a képviselı-testület és a lakosság végre egy hullámhosszon lehet. Legyen ez egy kiinduló pontja a késıbbi továbbgondolkodásnak. Támogatja azt az alkotást, amit a többség jónak lát, és amit a hozzáértı esztéták, mővészettörténészek is jónak gondolnak. Mihály Zoltán: Kéri, hogy figyeljenek mások érzékenységére, a mővészek lelkivilága sérülékeny, ne minısítsenek. A kétezer szavazat bizonyítja a helyi mővész pozitív fogadtatását. A civil szervezetek megfogalmazták volna, ha mindegyik alkotást alkalmatlannak találják. A hivatalnak meg kell szoknia, hogy egyre több esetben megszólalnak a civilek és a helyi lakosság. Össze kell hangolni a munkát, és be kell építeni a véleményeket. Lehetnek adminisztratív súrlódások, az elkényelmesedett hivatal egy kicsit szedje össze magát. Dr. Balogh András: Gondolja, többen másképp beszéltek volna, ha itt vannak az alkotók. A munkában rendkívül sok ember vett részt. A Bíráló Bizottság munkájában részt vett Illyés Antal, Szilágyi Bernadett szobrászszakértık, Várhegyi Gábor, Kelemen Árpád a Segítsd az Iskoládat Közhasznú Alapítvány részérıl, Tárnyikné Szepessy Zsuzsanna és Mészáros Lászlóné a Nyírpalota Társaság részérıl, Báthory Béla az Újpalotaiak Baráti Köre részérıl és Szilágyi András a Budapest Galéria képviseletében. Reméli, hogy mindenki megszavazza a legtöbb szavazott mőalkotás elhelyezését, mert ebben a kérdésben nem elsırendő szempont a képviselık egyéni véleménye. Dr. Pálinszki Antal: Máté képviselı úr szatirikus formában mondta el, hogy nem tetszik neki az alkotás, nem bántotta meg a mővészeket. Dréher úrnak több külföldi és hazai városban nyitotta meg kiállítását, jól ismeri, nagyra becsüli a mővész urat. Szabó Gábor mővész úrnak Sanghajban avatták fel a közelmúltban a Petıfi szobrát, ı is kitőnı mővész.
116 Ennek ellenére nem tetszenek neki a bemutatott alkotások. Ezt joga van elmondani, és joga van nem megszavazni. Elhangzott az ülésen, hogy a Nyírpalota Társaság elintézte a könyvtárat, a templomot és a szökıkutat. Az önkormányzat csak hátráltatta ıket, de ennek ellenére már itt tartanak. Szerintük a fıvárosi költségvetésbıl és a helyi költségvetésbıl biztosított forrás elhanyagolható. Gyurcsánszky János: Ha valakinek ellenvéleménye van, az nem civilellenes. Nem lehet ezt így feltüntetni. Mindenki elmondta, hogy nagyra becsüli a civilszervezetek kezdeményezését. Jó, hogy elkezdıdött a párbeszéd, a társadalmi tervezés, a közös akarat megjelenítése. A pályázatról ez év januárjában hallott elıször. Ha korábban tudott volna róla, össze lehetett volna hangolni a tervezést. A kialakított helyen egy hónapon belül megvalósulhat a szökıkút, azt nem szabad megakadályozni. Lehet akár a Fı tér másik részén is egy szökıkút, annak nincs akadálya. Megoldást kell keresni, meg kell becsülni a közös akaratot. Hajdu
László:
Mihály
Zoltánnak
ad
szót
ügyrendi
hozzászólásra. Mihály Zoltán: Hozzászólásában nem a hivatalra, hanem a képviselı-testületre, a bizottságokra gondolt. Dr. Balogh András: Természetesen szabad nem tetszeni az alkotásoknak, de illene figyelembe venni a lakosság véleményét, függetlenül a képviselık egyéni ízlésétıl. László Tamás: 2005. januárjában, Novák Ágnes kezdeményezésére elindult a három tabló elkészítése, amihez elıadás, szórólap tartozott, ami megjelent a Kalendáriumban. Ennek ismeretében, lakossági egyeztetés nélkül kezdtek el Fı teret kialakítani. A megtervezett szökıkút télen hogy üzemel? Egy szökıkútnak, télen-nyáron látszani kell. A javasolt megoldást primitívnek tartja. A civilekre kell bízni, hogy a lakosságot megnyerjék a tervekhez. A három tabló sok ötletet tartalmaz. A többség minden ötletet, javaslatot lesöpört, ezért kezdtek el a civilek önállóan dolgozni. Látható, hogy volt már szerzıdés a szökıkútra a Répszolg-gal. Érthetetlen, miért nem kellett építési engedély a városrész központjában létesítendı szökıkútra. Ezt az eljárást minısíthetetlennek tartja. A lakótelepeken élık számára, akik eleve sivár környezetben élnek, a legjobb megoldásokat kell választani.
117 Marsovszky Györgyné: A Környezetvédelmi Bizottság – az elızı ciklusban – meghívta a kerületbe a Fıvárosi Környezetvédelmi Bizottság elnökét a Fı tér rendezésével kapcsolatban. A fıváros felajánlotta, hogy egy tér rendbetételéhez hozzájárul, ezért javasolták, hogy a Fı tér rendbetételét támogassák. Jó dolog, hogy a Fı tér rendezése megkezdıdik. Javasolja, hogy Szabó Gábor mővész úr terve az Obsitos téren kerüljön felállításra. Móricz Eszter: László Tamás képviselı hozzászólásából sütött a győlölet, a hozzászólás arról szólt, hogy „én voltam itt elıbb, én találtam ki, ti pedig mit kerestek itt”. Az ilyen hozzászólást minısíthetetlennek tartja. Kéri képviselıtársait, hogy az ilyen hozzászólásoknak ne adjanak helyt. Senki nem mondta azt, hogy lebecsülik a mővészek munkáját. A kerület három városrészbıl áll, valamennyi alkotásnak lehet helyet találni. Ambrus János: Egyetért László Tamással abban, hogy gyalázat, amit a mai ülésen az ellenzék csinál. A beérkezett 2000 szavazat nem döntı 40 ezer lakóval szemben. Elképzelhetı, hogy a felállítás után 22 ezer ember tiltakozni fog. Elhangzott, hogy a civil társaságok kiharcolták a könyvtárat. A könyvtár léte, vagy nem léte nem az Önkormányzaton múlott. A helyiség egy évig üresen állt, a szerzıdéskötést követıen a kivitelezés háromnegyed évet késett. Ezért nem lehet a helyi önkormányzatot felelıssé tenni. Nem volt szó arról, hogy milyen összeget tesz ki a szerzıi jogdíj. Nem lehet tudni, hogy milyen anyagból készül el a szökıkút, annak mennyi a költsége. Kiegészítı javaslata, a két civil szervezet által kiírt pályázaton legtöbb szavazatot kapott alkotást megvalósítja. Felkéri a polgármestert, hogy a Fı tér másik helyén, vagy az újpalotai templom mellett lévı közparkban állítsák fel a gyıztes pályamővet. Dr. Balázs Zoltán: A kiegészítı javaslat kapcsán mondja, hogy a tervek adott helyre készültek. A szökıkút télen nem mőködik. Városközpontban olyan beruházást kell létrehozni, ami télen-nyáron látható. Dr. Balogh András: Jegyzı úrtól szeretné a vita hangfelvételét elkérni. Király Csaba: İ mondta, hogy a kis tavacskák nem többek egy pocsolyánál. Kérdésére nem kapott választ. Nem kapott választ arra, hogy miért lenne más szökıkút helyett. A beterjesztett tervek egyike sem szökıkút. Ezt a tényt nem lehet a polgárok, a társadalmi tervezés mögé bújtatni.
118 Nem gondolja, hogy csak a javasolt tervre vonatkozik az, hogy nem mőködik télen. Mindenkinek joga van arra, hogy ne szavazzon olyan tervre, amivel nem ért egyet, a közösség számára alkotó mővész ezért nem sértıdhet meg. Gyurkovics Miklós: A civil szervezetek az újpalotai fı teret sok éve szerették volna fı térré tenni. Ezzel egyetértett és támogatta a törekvést a kerületi Fidesz. Véleménye szerint ezért nem fogadta el a javaslatot a helyi többség. Hajdu László: Tóth Imre képviselınek ad szót ügyrendi hozzászólásra. Tóth Imre: A szavazás elıtt frakció szünetet kér. Hajdu László: Megállapítja, hogy több hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Szót ad az elıterjesztınek. Gyurcsánszky János: A vita során derült ki, hogy az elıterjesztés sok szükséges információt nem tartalmazott. A tervezıknek nem dolguk, hogy költségvetést készítsenek, mőszaki hátteret teremtsenek a terv megvalósításához. Ennek ellenére dönteni kell, hogy minél elıbb megvalósuljon a tervezett szökıkút. Át kell gondolni, hogy a pályázatra tervezett alkotásokat a kerület melyik részein lehetne elhelyezni. Hajdu László: Öt perc frakciószünetet rendel el.
-Szünet-
Hajdu László: Jegyzı úr felolvassa a módosító indítványokat, elıször azokról kér szavazást. Dr. Nagy Antal: Ambrus János módosító javaslatát olvassa fel. „A képviselı-testület úgy dönt, a két civil szervezet által kiírt pályázaton legtöbb szavazatot kapott (Dréher János, „Vársziget”) alkotást megvalósítja. Felkéri a polgármestert, vizsgáltassa meg, hogy a Fı tér másik helyén, vagy az épülı újpalotai templom melletti közparkban hogyan lehet megvalósítani. Határidı: 2008. augusztus 30.”
119
256/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a két civil szervezet által kiírt pályázaton legtöbb szavazatot kapott (Dréher János „Vársziget”) alkotását megvalósítja. Felkéri a polgármestert, hogy vizsgáltassa meg, hogy a Fı tér másik helyén, vagy az épülı újpalotai templom melletti közparkban hogyan lehetne megvalósítani. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. augusztus 30. (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
Dr. Nagy Antal: Marsovszky Györgyné módosító javaslatát olvassa fel. „A Képviselı-testület úgy dönt, hogy Szabó Gábor „Sztéle” címő alkotását a „pótlékdőlıben” az Obsitos téren felállítja a családi házas környezetben. Határidı: 2009. december” 257/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy Szabó Gábor „Sztéle” címő alkotását a „pótlékdőlıben” az Obsitos téren állítsa fel a családi házas környezetben. Felelıs : polgármester Határidı: 2009. december (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 3 tartózkodás)
Dr. Nagy Antal: Dr. Novák Ágnes módosító javaslatát olvassa fel. „A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerület Újpalota Fı tér fejlesztése, közösségi funkciójának erısítése érdekében megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítésére pályázatot ír ki a 2008. évi költségvetés pályázati keretének terhére. A pályázat célprogramjának összeállítására és elfogadására kérje fel a KVKB-t. A legtöbb szavazatot kapott Dréher János által készített terv költségét a költségvetéshez építse bele. Határidı: 2008. június 30.”
120 258/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a Budapest XV. kerület Újpalota Fı tér fejlesztése, közösségi funkciójának erısítése érdekében írjon ki megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítésére pályázatot a 2008. évi költségvetés pályázati keretének terhére. A pályázat célprogramjának összeállítására és elfogadására kérje fel a KVKB-t. A legtöbb szavazatot kapott Dréher János által készített terv költségét a költségvetéshez építse bele. (Szavazati arány: 9 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 8 tartózkodás)
Hajdu László: Az elıterjesztett határozati javaslatokról kér szavazást.
259/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy nem fogadta el azt a javaslatot, hogy Dréher János Vársziget címő alkotását fogadja el a Bp., XV., Fı téri szökıkút építése kapcsán. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 16 tartózkodás) 260/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy nem fogadta el azt a javaslatot, hogy NaGáMi Tér-koordináta címő alkotását fogadja el a Bp., XV., Fı téri szökıkút építése kapcsán. (Szavazati arány: 0 igen szavazat, 3 ellenszavazat, 22 tartózkodás) 261/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy nem fogadta el azt a javaslatot, hogy Szabó Gábor Sztéle címő alkotását fogadja el a Bp., XV., Fı téri szökıkút építése kapcsán. (Szavazati arány: 0 igen szavazat, 2 ellenszavazat, 23 tartózkodás)
121
262/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy nem fogadta el azt a javaslatot, hogy Szabó Gábor Vízimadarak címő alkotását fogadja el a Bp., XV., Fı téri szökıkút építése kapcsán. (Szavazati arány: 0 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 25 tartózkodás)
263/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a képzımővészeti alkotás nélküli, a Ganz HYDRO Kft. által készített szökıkút tervet fogadja el a Bp., XV., Fı téri szökıkút építése kapcsán. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 1. § (4) bek.)
(Szavazati arány: 17 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
264/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV., Újpalota Fı tér fejlesztése, közösségi funkciójának erısítése érdekében megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítésére pályázatot ír ki a 2008. évi költségvetés pályázati keretének terhére. A pályázat célprogramjának összeállítására és elfogadására a KVKB-t kéri fel. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. július 30. (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 1. § (4) bek.)
(Szavazati arány: 25 igen szavazat, egyhangú)
Hajdu László: Megköszöni a civil szervezetek képviselıinek jelenlétét.
122 13. Elıterjesztés az iparosított technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítást eredményezı korszerősítésének, felújításának támogatására meghirdetett pályázatról és a részvétel feltételeirıl (Ikt.sz: 5200-106/2008. sz. anyag) Elıadó: Gyurcsánszky János alpolgármester
Hajdu László: Kéri alpolgármester urat, tegye meg szóbeli kiegészítését. Gyurcsánszky János: A panelprogram támogatására a 2008. évi költségvetésben 100 millió forintot különítettek el. Az elıterjesztésben javaslatot tettek az elıirányzat felhasználására. Ez úgy gondolja, hogy ez jelentıs segítség a társasházaknak a program folytatásához. Kéri a képviselı-testületet, támogassa az elıterjesztett határozati javaslatokat. Hajdu László: A bizottsági elnököknek ad szót. Móricz Eszter: A Pénzügyi egyhangúlag támogatta az elıterjesztés elfogadását.
és
Gazdasági
Bizottság
Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság két határozatot fogadott el, azok figyelembevételével elfogadásra javasolta az elıterjesztést a képviselı-testület részére. Annak érdekében, hogy minél több ház kaphasson támogatást, javasolta a bizottság, hogy 20 millió forintbon határozzák meg a támogatás felsı határát. Javasolták továbbá, hogy a társasház nyilatkozzon a tervezett felújítások sorrendjérıl és becsült összegérıl. Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolta az elıterjesztést. Hajdu László: Megállapítja, hogy kérdés nincs, hozzászólások következnek. Tóth Imre: A határozati javaslat utolsó mondatának kiegészítését javasolja azzal, hogy „az önkormányzat 2008. évi költségvetésében biztosított 100 millió forint nagyságrendig”.
123 Dr. Balázs Zoltán: A bizottsági ülésen javasolta, hogy minél több társasház számára tegyék lehetıvé a részvételt, ezért a lakások támogatásának felsı határát határozzák meg. Ezt a javaslatát a bizottság nem fogadta el. Meg kellene vizsgálni azt a lehetıséget, hogy tud-e az önkormányzat a 2008. évi pályázatokhoz a tervezett elıirányzatnál nagyobb támogatást biztosítani. A stadionvilágításra kiírt pályázat eredményeként megmaradt forrást lehetne erre a célra fordítani. Dr. Novák Ágnes: A 2008. évi pályázati kiírásban jelentıs változások vannak. Felhívja a figyelmet az elızı évben tett javaslataira, amit a jelenlegi pályázatnál figyelembe kellene venni. Vizsgálni kell a homlokzati hıszigetelésnél az építési engedély, a tőzvédelem kérdését, ami a mostani pályázati kiírásban feltételként szerepel. A testület olyan döntést hozott, hogy a kerületben nem kell építési engedélyt kérni a külsı homlokzati hıszigeteléshez. Javasolja ennek a határozatnak a visszavonását. Javasolja, hogy az önkormányzat a pályázati munkák ellenırzésében vállaljon felelısséget. Érdemes beszerezni a Panelfelújítás Kézikönyvét, ami nagy segítséget jelentene ezeknél a pályázatoknál. László Tamás: A 2006. október 30-i ülésen az elıterjesztett javaslataik nagy részben beépültek a programban. A kerületi önkormányzat az akkori javaslataik közül semmit nem fogadott el. Ez az oka, hogy a 2006-ban jóváhagyott pályázatok alapján egyik társasháznál sem olyan a hıszigetelés, amiért azt érdemes megcsinálni. Módosító javaslataik csatlakoznak Novák Ágnes képviselı által elmondottakhoz. Javasolják a pályázati keret megemelését a Budai II. Stadion pályavilágításánál megmaradó 50 millió forinttal. Kéri a KVKB határozatának elfogadását a 20 millió forintos felsı határra vonatkozóan. A pályázatoknál homlokzat felújítás és ablakcsere esetén csak a teljes épület pályázhasson. A pályázók a teljes felújításra dolgozzanak ki ütemtervet, azt csatolják mellékletként a pályázathoz. Hajdu László: Megállapítja, hogy több észrevétel nincs, a vitát lezárja. Gyurcsánszky János: A törvény szabályai szerint kell eljárni, attól eltérı döntést nem hozhat a képviselı-testület. Nem ért egyet azzal, hogy csak a teljes épületre lehessen pályázni. Újpalotán olyan épületek vannak, ahol a rendelkezésre álló pénz függvényében egy pályázat során csak három lépcsıházra tudnak pályázatot benyújtani. Nem támogatja a pályázati keret megemelését, jelenleg ilyen célra nem áll rendelkezésre forrás.
124 A költségvetés módosításánál lehet erre vonatkozó javaslatot tenni. A támogatás felsı határára vonatkozóan nem foglal állást, ebben a kérdésben a képviselı-testület dönthet. A KVKB 98/2008. (IV. 29.) számú határozatát nem támogatja. Hajdu László: László Tamás képviselınek ad szót ügyrendi hozzászólásra. László
Tamás:
Egyenként
kér
szavazást
a
módosító
indítványokról. Hajdu László: Jegyzı úr felolvassa a módosító indítványokat, elıször azokról kér szavazást. Dr. Nagy Antal: Tóth Imre módosító javaslatait olvassa fel:A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 2008. évi pályázat elıírásainak figyelembevételével az iparosított technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítására pályázatot ír ki, melyben vissza nem térítendı támogatást biztosít a nyertes társasházaknak és lakásszövetkezeteknek az Önkormányzat 2008. évi költségvetésében biztosított 100 millió forint nagyságrendig. Gyurcsánszky János: Befogadta ezt a javaslatot, ennek megfelelıen egészül ki az elıterjesztett határozati javaslat. Dr. Nagy Antal: Dr. Novák Ágnes módosító javaslatát olvassa fel. „A Képviselı-testület úgy dönt, visszavonja a korábbi, 9 igen szavazat, 11 ellenszavazat, 7 tartózkodással felfogadott 403/2006. (X. 30.) számú határozatát, mely szerint: „A képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy minden olyan pályázatnál, ahol a homlokzat hıszigetelése szerepel a pályázatban, csak jogerıs építési engedély birtokában lehessen a közbeszerzési pályázatot kiírni, és az elnyert állami és önkormányzati támogatást felhasználni.” Gyurcsánszky János: Az ismertetett javaslatot nem fogadta el a testület, azt ezért nem lehet visszavonni. Dr. Nagy Antal: Dr. Novák Ágnes módosító javaslatát olvassa fel. „A Képviselı-testület úgy dönt, hogy minden olyan pályázatnál, ahol a homlokzat hıszigetelése szerepel a pályázatban, csak jogerıs építési engedély birtokában lehessen a közbeszerzési pályázatot kiírni, és az elnyert állami és önkormányzati támogatást felhasználni.
125 265/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy minden olyan pályázatnál, ahol a homlokzat hıszigetelése szerepel a pályázatban, csak jogerıs építési engedély birtokában lehessen a közbeszerzési pályázatot kiírni, és az elnyert állami és önkormányzati támogatást felhasználni. (Szavazati arány: 9 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 9 tartózkodás) Dr. Nagy Antal: Dr. Novák Ágnes módosító javaslatát olvassa fel. „A Képviselı-testület úgy dönt, hogy az épület felújítások teljes lebonyolításában, az ellenırzésben az önkormányzat közvetlen felelısséget vállaljon tekintettel arra, hogy nagy összegő közpénzekrıl van szó. 266/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy az épület felújítások teljes lebonyolításában, az ellenırzésben az önkormányzat közvetlen felelısséget vállaljon tekintettel arra, hogy nagy összegő közpénzekrıl van szó. (Szavazati arány: 11 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 6 tartózkodás) Dr. Nagy Antal: László Tamás által kezdeményezett módosító javaslatot olvassa fel. „A Képviselı-testület úgy dönt, hogy felkéri a polgármestert, vizsgálja meg annak a lehetıségét, hogy a 100 MFt önkormányzati önrészt további 50 MFt-tal megemeli a Budai II. Stadion pályavilágításának kb. 50 MFt-os maradványának terhére. 267/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy felkéri a polgármestert, vizsgálja meg annak a lehetıségét, hogy a 100 MFt önkormányzati önrészt további 50 MFt-tal megemeli a Budai II. Stadion pályavilágításának kb. 50 MFt-os maradványának terhére. (Szavazati arány: 8 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 10 tartózkodás)
Dr. Nagy Antal: Ismerteti László Tamás képviselı által beterjesztett javaslatok közül az 1. számút. Hajdu László: Az elıterjesztı nem támogatja a javaslatot.
126 267/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy felkéri a polgármestert, vizsgálja meg annak a lehetıségét, hogy a 100 MFt önkormányzati önrészt további 50 MFt-tal megemeli a Budai II. Stadion pályavilágításának kb. 50 MFt-os maradványának terhére. (Szavazati arány: 8 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 10 tartózkodás) Dr. Nagy Antal: Ismerteti László Tamás képviselı által beterjesztett javaslatok közül a 2. számút. Hajdu László: Az elıterjesztı nem támogatja a javaslatot. 268/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy az önkormányzati támogatás mértéke pályázatonként (lakóépület) legfeljebb 20 MFt-ig érvényesíthetı. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 7 ellenszavazat, 9 tartózkodás) Dr. Nagy Antal: Ismerteti László Tamás képviselı által beterjesztett javaslatok közül a 3. számút. Hajdu László: Az elıterjesztı nem támogatja a javaslatot. 269/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a pályázatokon homlokzatfelújítás és ablakcserét tartalmazó pályázat esetén csak teljes épület pályázhat. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 6 tartózkodás) Dr. Nagy Antal: Ismerteti László Tamás képviselı által beterjesztett javaslatok közül a 4. számút. Hajdu László: Az elıterjesztı nem támogatja a javaslatot, és ez a 96/2008. sz. KVKB határozatra is érvényes.
127 270/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a pályázók az épület teljeskörő felújítására dolgozzanak ki egy ütemtervet, és azt a pályázathoz mellékletként csatolják. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 10 ellenszavazat, 6 tartózkodás) Hajdu László: A KVKB 95/2008. sz. határozatát az elıterjesztı támogatja. Hajdu László: Az eredeti határozati javaslatról történik szavazás, kiegészítve a már elfogadott javaslattal. 271/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy egy pályázó max. 20 MFt önkormányzati támogatást kapjon. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. április 30. (Szavazati arány: 23 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) (Megerısítve a KVKB 95/2008. (IV.29.) sz. határozata.) 272/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy – a 271/2008. (IV.30.) ök. számú határozatban foglaltak figyelembe vételével – az LFP-2008-LA-2 kódszámú pályázat elıírásainak figyelembevételével az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezı korszerősítésének, felújításának támogatására pályázatot ír ki, melyben vissza nem térítendı támogatást biztosít a nyertes társasházaknak és lakásszövetkezeteknek az önkormányzat 2008. évi költségvetésben biztosított 100 MFt nagyságrendig. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a Képviselıtestület által elfogadott pályázati felhívás közzétételérıl. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 19. (közzétételre) (Jogszabályi hivatkozás: 1990. évi LXV. tv. 1. § (4) és (6) bek. b)pont; 8. § (1)(2); 7/2007. (III.9.) ök. r. 1. § (3)-(4) bek.) (Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú)
128 14. Elıterjesztés a Töltés utca felújításához igénybe vett 2007. évi pályázati támogatás fel nem használt részérıl való lemondásról (Ikt.sz: 5200-107/2008. sz. anyag) (Elıadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester) Hajdu László: Az alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri.
elıterjesztı
Gyurcsánszky
János
Gyurcsánszky János: Törvényi kötelezettség az alacsonyabb kivitelezési díj következtében megmaradt pénz visszafizetése. Kéri az elıterjesztés elfogadását. Hajdu László: Ügyrendben ad szót Gyurkovics Miklós képviselınek. Gyurkovics Miklós: Várható, hogy ilyen fontos elıterjesztések esetében elhúzódik az ülés, nem kell ezért egymásra haragudni. Nem jól tervezték meg az ülést, sok a napirend. Hajdu László: Nem volt ügyrendi a hozzászólás, de azt bizonyítja a mai este, hogy az SzMSz lehetıséget ad akár 20 napirendnél is 25 órás tárgyalásra. A bizottsági elnökök következnek. Ambrus János: A Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Móricz Eszter: A egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Hajdu László: hozzászólások következnek.
Pénzügyi
Megállapítja,
és
hogy
Gazdasági
kérdés
Bizottság
nincs,
a
Mihály Zoltán: Kéri, ne feledkezzenek meg a garanciális számonkérésrıl, egy fél méteres szakasz már le van szakadva, ne várják meg a telet, amikor komolyabb gondok lesznek. Hajdu László: A Városüzemeltetési Osztály tud a hibáról, intézkedni fognak. Az elıterjesztı nem kíván zárszót mondani, szavazás következik.
129 273/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Töltés utca felújítására elnyert támogatás fel nem használt 167.992 Ft összegő részérıl a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács javára lemond. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Jogszabályi hivatkozás: Áht. 64/B. § (1) bek.) (Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú)
15. Elıterjesztés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Fıiskola támogatásáról (Ikt.sz.: 5200-108/2008. sz. anyag) (Elıadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester) Hajdu László: Az alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri.
elıterjesztı
dr.
Pálinszki
Antal
Dr. Pálinszki Antal: Az önkormányzat több éve támogatja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolát. Ez az iskola Ukrajnában magyar tanárokat képez. A kint élı magyarokat segítik azzal, ha a fıiskolát támogatják. A fıiskola felújított épületében van már egy XV. kerületrıl elnevezett terem, így fejezik ki hálájukat. Kéri az elıterjesztés támogatását. Hajdu László: Az elıterjesztést megtárgyaló bizottsági elnökök következnek. Németh Angéla: A Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság támogatta az elıterjesztést. Hajdu László: hozzászólások következnek.
Megállapítja,
Mihályi Zoltán: Örül.
hogy
kérdés
nincs,
a
130 Mihály Zoltán: Az ukrajnai magyarok, a fıiskola nagyon rászorul a segítségre, jó helyre kerül a pénz. Kéri, mindenki támogassa a határozati javaslatot. Hajdu László: Az elıterjesztı nem kíván zárszót mondani, szavazás következik. 274/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy 500.000 Ft-tal, azaz Ötszázezer forinttal támogatja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskolát az általános céltartalék keret terhére. A támogatott 2008. december 31-ig köteles elszámolni. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. évi költségvetés I. módosítása, elszámolása 2008. december 3l. (Jogszabályi hivatkozás: 5/2008. (III.3.) ök.r.) (Szavazati arány: 23 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
16. Elıterjesztés a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítására (Ikt.sz: 5200-119/2008. sz. anyag) (Elıadó: dr. Pálinszki Antal alpolgármester) Hajdu László: Az alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri.
elıterjesztı
dr.
Pálinszki
Antal
Dr. Pálinszki Antal: Az Ozmán utcai telephely értékesítésre került, másik óvodát vásároltak. Az Alapító Okirat változása ezt tükrözi, ezt kell jóváhagyni. Báder György képviselı legutóbb azt vélelmezte, azért halasztották el a módosítást, mert majd sor kerül a Tóth István utcára is. A két óvoda esetében zajszint és levegıszennyezés tekintetében ugyanaz a helyzete, nagyon kicsi a távolság közöttük. Ezt mérések is kimutatták. A gyerekek egy korszerően átalakított óvodába kerülnek. Kéri az elıterjesztés támogatását. Hajdu László: Az elıterjesztést megtárgyaló bizottsági elnökök következnek. Németh Angéla: A Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést.
131 Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Európai Integrációs Bizottság nem javasolja az elıterjesztés megtárgyalását és elfogadását. Hajdu László: A kérdések következnek. Báder György: Nem ıt kell megnyugtatni, hanem a szülıket, a szülık tesznek fel kérdéseket. Hajdu László: A hozzászólások következnek. Mihály Zoltán: A nagyobbik fia 20 évvel ezelıtt járt az óvodába, nagyon sajnálta, hogy azóta pusztulni látta a létesítményt. Örül, hogy most újra funkcionál. Meg kell oldani, hogy az M3-as felıl védjék a légszennyezéstıl. Goró Oszkár: Vajon az a vállalkozó miért pont az Ozmán utcai óvoda területét vette meg, miért nem a másikét. Nem igaz, hogy egyenlı távolságra van a két óvoda az M3-astól. Az sem mindegy, hogy az M3-as és az óvodák között mi található. Az Ozmán utca és az M3-as között van két épület és kert fákkal. A túloldalon semmi nincs, az óvoda kertje és a foglalkoztató az M3-as felé nyílik. Nem megoldás az ablakok cseréje. Nem akarja megszavazni az alapító okirat módosítását, mert nem való a gyerekeknek az óvoda, és a szülık is félre vannak tájékoztatva. Azt mondták nekik, hogy az Ozmán utca területén változatlanul mőködhet az óvoda ebben az évben, vagyis idén nem lesz költöztetés. Ezzel szemben már átköltözött az óvoda a másik helyre. A légszennyezést nem lehet kivédeni zajvédı fallal, a gyerekek be fogják szívni a rossz levegıt. Nem járatná oda szívesen a gyerekét, és úgy gondolja, más érintett sem. Az Ozmán utcai óvodát eladták kb. 96 MFt-ért, 212 MFt-ért vették meg az új óvoda területét, ráköltöttek 40 MFt-ot, ez már 252 MFt. Az Ozmán utcai óvoda felújítása, illetve tornaszoba kialakítása kevesebbıl kijött volna, mint amibıl megvették és kialakították az új helyet. Kb. 100 MFt különbség van a kettı között. Hihetetlen számára, ahogy ez megtörtént. Kéri, ne szavazzák meg az alapító okirat módosítását. László Tamás: Az M3-ason a zaj mértéke 80 decibel felett van, a Mozdonyvezetı utcai óvoda foglalkoztatói és a kertje, ami kötelezı része az óvodának, az M3-as felé néz. Az Ozmán utcai óvoda foglalkoztatója és a kertje az M3-astól el fele néz. Az Ozmán utcában a zajterhelés 70-75 decibel, a másik helyen 60-65 decibel között van. Ez nem lineáris, hanem logaritmikus arányban van, azt jelenti, hogy a határérték túllépés 8-10 szeres. Ezért gondolják, lehetetlen dolog, hogy a gyerekek egészsége feletti döntésben ezt a megoldást választották. Ma már
132 Budapesten, és a kerületben is, leginkább azokon a helyeken maradnak meg az óvodák, ami más célra alkalmatlan, vagy azokat veszik meg. Ami más célra hasznosítható, azt eladják. Sajnos a karcinogén anyagok folyamatosan jelen vannak. A talajt kicserélték ugyan, de újra megtelik a szennyezı anyagokkal, a gyerekek pedig ott játszanak benne. Ezt nem lehet zajvédı fallal megoldani. Ez sokkal súlyosabb probléma, mint maga a zajhatárérték. A duplaablakok csukott állapotban segítenek a helyzeten, de az óvodának szerves része a kert és a terasz, az ablakokat kinyitják. Azok a gyerekek, akiket ebbe az óvodába járatnak, lényegesen kedvezıtlenebb helyzetbe kerülnek, mint az Ozmán utcai óvodában voltak. Az alapító okirat módosítást nem lehet elfogadni, és mindenképp lesz folytatás, mert választott megoldás gazdaságilag, egészség szempontjából, a gyerekek szempontjából káros. Novák Ágnes: A kerületben a jó helyen lévı iskolákat eladták, a rossz helyen lévıket megtartották. Ezen a helyzeten javítani kell, nem fokozni. Ha ilyen pénzszőke van, és muszáj volt eladni az Ozmán utcai óvodát, hagyták a lepusztulását, azok után, hogy kazáncsere volt, rovarirtásra, pedig 1,6 MFt-ot költöttek, miért nem lehetett azzal befektetıvel, aki az Ozmán utcában most lakóparkot épít, olyan településfejlesztési szerzıdést kötni, hogy valamelyik lakóépület földszintjén az Oktatásügyi Minisztérium által is megengedhetı kétcsoportos óvodát építsen. Miért gondolják azt, hogy a befektetı diktál állandóan? Egy társasház földszintjén egy óvoda ideális megoldás. A gyerekek csak nappal csipognak, nyáron 1 hónapig zárva van az óvoda. Nagytelkes intézmény esetében lehetıség lett volna rá. Miért nem gondolkodnak ilyen megoldásokban? Nem kell a befektetıket ilyen módon kiszolgálni, kérni is kell. Látta, hogy az Ozmán utcai óvoda borzalmas állapotban van. Ez ennek a képviselı-testületnek a bőne, mert hagyta, hogy a vagyonával ez történjen, és bőne a Palota Holdingnak is, aki kezeli az önkormányzati ingatlanokat. Visszavonja, semmilyen befolyása nincs a Palota Holdingnak kerületi épületállományra. De akkor kinek a bőne, hogy az Ozmán utcában ez történt? Az elıterjesztésben nincs benne, hogy van-e ÁNTSZ engedély, az Oktatásügyi Minisztériumtól akkor kérték meg a szakértıi véleményt, mikor már döntöttek a költözésrıl. Hajdu László: A vitát lezárja, az elıterjesztıi zárszó következik. Dr. Pálinszki Antal: Báder György képviselıt azért szólította meg, mert ı mondta, az a trükk, hogy a Tóth István utca majd idejön. Nem volt semmi trükk. A hozzászólásokban tobzódott a demagógia, a mellébeszélés és a politikai rosszindulat. Úgy beszélnek, mintha az M3-astól 5 km-re, egy oázisban
133 lévı óvodából mennének át a gyerekek az Mozdonyvezetı utcába. Az történik pedig, hogy két nagyjából azonos távolságban lévı óvodát cserélnek fel. Van különbség az épületek elhelyezkedésében. Méréseket végeztek, a decibel lépték precizitásban jobban fejezi ki, mint amit egyszerő fejjel tízszeresnek gondolunk. Nem véletlen, hogy a hallást decibelben fejezik ki. Senki nem ígérte, hogy az idén nem lesz költözés, ı biztosan nem mondta. A mérések szerint megfelelı az óvoda elhelyezkedése, lesznek sövények is. Javasolja az alapító okirat elfogadását. Hajdu László: Az eredeti határozati javaslatot bocsátja szavazásra, az elıterjesztı támogatja. 275/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda alapító okiratát az Ikt.sz.: 5200-119/2008. sz. elıterjesztés melléklete szerint módosítja. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 1. (Jogszabályi hivatkozás: 1993. évi LXXIX. tv. 37. § (5) bek.; 88. § (6) bek.; 102. § (2) bek. a) pont és (3) bek.) (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
17. Elıterjesztés az Önkormányzat tulajdonában álló Bp., XV., Népfelkelı u. 1. sz. alatti ingatlan elidegenítésérıl (Ikt.sz: 5200-109/2008. sz. anyag) (Elıadó: Király Csaba alpolgármester) Hajdu László: Az elıterjesztı Király Csaba alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri. Király Csaba: Az elıterjesztés mindenre kiterjed, kéri az új vételár elfogadását. Hajdu László: Az elıterjesztést megtárgyaló bizottsági elnökök következnek. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Felhívja az elıterjesztı figyelmét a TVKB 104/2008. sz. határozatra, mely javasolja, hogy egészüljön ki a határozati javaslat a ”nyilvános” szóval.
134
Móricz Eszter: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság támogatja az elıterjesztést. Hajdu László: A kérdések következnek. Báder György: Milyen céget fog beindítani az a vállalkozás, aki vételi szándékot jelentett be? Király Csaba: A TVKB javaslatát befogadta a határozati javaslatba, Báder György kérdésére nem tud válaszolni. A cég kereskedelemmel és vendéglátással is foglalkozik, az ingatlan egy saroktelken fekszik, feltehetıen akkor dönt a tulajdonos, ha megkapta az ingatlant. Kéri a határozati javaslat elfogadását. Hajdu László: Szavazás következik. 276/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a 192/2006. (V.31.) számú határozatát visszavonja. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Szavazati arány: 24 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) 277/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a Budapest XV. kerületi Önkormányzat tulajdonában álló 86157 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Bp., XV., Népfelkelı u. 1. sz. alatti 605 m2 alapterülető, kivett mővelıdési központ megnevezéső ingatlant elidegenítésre kijelöli, versenytárgyalási eljárás keretében történı értékesítésre 32.200.000 Ft Áfa mentes induló áron. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 30. (kiírásra) (Jogszabályi hivatkozás: 5/2000. (II.29.) ök.r. 16. § (1) b); 1992. évi XXXVIII. tv. 108. § (1); 2007. évi CXXVII. tv. 68. § (1) j) pont) (Szavazati arány: 24 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
135 278/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t Felkéri a polgármestert, hogy errıl a vagyonkezelıt a határozatok megküldésével értesítse, és intézkedjen a versenytárgyalási eljárás kiírásáról. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. május 30. (kiírásra) (Jogszabályi hivatkozás: 5/2000. (II.29.) ök.r. 16. § (1) b); 1992. évi XXXVIII. tv. 108. § (1); 2007. évi CXXVII. tv. 68. § (1) j) pont) (Szavazati arány: 24 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás)
18. Elıterjesztés a Bp., XV., Törökszegfő tér III. 1. sz. alatti lakás törlésére az önkormányzati ingatlanvagyon-kataszter lakásállományából (Ikt.sz: 5200110/2008. sz. anyag) (Elıadó: Király Csaba alpolgármester) Hajdu László: Az elıterjesztı Király Csaba alpolgármester szóbeli kiegészítését kéri. Király Csaba: Az elıterjesztés elfogadását kéri, mivel a helyiségeket nem lehet odaadni, nincsenek megfelelı közmővek, eredetileg is egy engedély nélkül beköltözött lakó miatt lett lakássá nyilvánítva az 1980-as évek végén. A társasházzal sok vita volt, mire rendezni tudták az elhelyezését a benn lakónak. Nem alkalmas lakásnak, vissza kívánják adni a társasháznak tároló helyiség céljára. Kéri az elıterjesztés elfogadását. Hajdu László: Az elıterjesztést megtárgyaló bizottsági elnökök következnek. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Báthory Erzsi: A Lakásgazdálkodási Bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. Hajdu László: Megállapítja, hogy nincs kérdés, hozzászólás, a vitát lezárja. Szavazás következik az eredeti határozati javaslatról.
136 279/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy törli a vagyonkataszter lakásállományából a 80819/3/A/13. helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Bp., XV., Törökszegfő tér 7. III/1. sz. alatt lévı, 21 m2 alapterülető, önkormányzati tulajdonú lakást. Felkéri a polgármestert, hogy errıl a vagyonkezelıt a határozat megküldésével értesítse, és intézkedjen a lakásállományból való kivezetésrıl. Felelıs : polgármester Határidı: 30 nap (Jogszabályi hivatkozás: 26/2003. (VI.30.) ök.r. 3. § (3) bek.) (Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú)
19. Elıterjesztés Rácz Katalin (1152 Bp., Fazekas sor 69.) Zsókavár u. 6. sz. melletti beépítés ügyében benyújtott fellebbezésére (Ikt.sz: 5200-111/2008. sz. anyag) (Elıadó: Hajdu László polgármester) Király Csaba: Az elıterjesztı Hajdu László polgármester szóbeli kiegészítését kéri. Hajdu László: Németh Tibor osztályvezetıt kéri fel a kiegészítésre. Németh Tibor: Elızı egy fellebbezés kiegészítı iratot kaptak, Rácz Katalin küldte az ügyvédjén keresztül. Taglalja benne, hogy vitatja a közterület használati díjat, illetve azt, hogy pavilonként számlázták ki a közterület használati díját. A helyi rendelet alapján, az önkormányzat tulajdonában lévı közterület használati díját állapították meg, illetve a pavilon fogalmát a Fıvárosi Közgyőlés rendelete egyértelmően leszabályozza. Teraszként tehát nem lehet figyelembe venni egy zárt épületet. Ez a közterület használati díj mértékét lényegesen befolyásolja, bizonyítani tudják, hogy a kérelmezı hátralékát a helyi rendeletnek megfelelıen állapították meg és szabták ki. Király Csaba: Az elıterjesztést megtárgyaló bizottsági elnökök következnek. Tóth Imre: A Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság egyhangúlag támogatta az elıterjesztést.
137
Máté Gyula: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi, Európai Integrációs Bizottság egyhangúlag javasolja a képviselı-testületnek, hogy a fellebbezést elkésettség miatt érdemi vizsgálat nélkül utasítsa el. Király Csaba: Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Szavazás következik az eredeti határozati javaslatról. 280/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a fellebbezést (Iktsz.: 5200-111/2008. sz. anyag) elkésettség miatt érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Felelıs : polgármester Határidı: 2008. április 30. (Jogszabályi hivatkozás: 2004. évi CXL. tv. 99. § (1), 104. §, 59/1995. (X.20.) Fıv. Kgy. R. 2. § (1), 7. § (4), 40/2002. (XII.20.) ökr. 7. § (1)-(2) (Szavazati arány: 25 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás)
20. Elıterjesztés a szélsıséges megnyilvánulások ellen (Ikt.sz. 5200-127/2008. sz. anyag) (Elıadó: Tóth Imre képviselı) Király Csaba: Az elıterjesztı Tóth Imre képviselı szóbeli kiegészítését kéri. Tóth Imre: Az elmúlt idıszakban mindenki értesülhetett róla a médiákból, hogy milyen jelenségek ütötték fel a fejüket. Ez ellen való fellépésre kéri a képviselı-testületet. Az elıterjesztés mindenre kiterjed, kéri elfogadását. Király Csaba: A sürgısségi indítványt bizottságok nem tárgyalták. A kérdések következnek. László Tamás: Ki dönti el, mi a kirekesztés, győlöletkeltés, félelemkeltés? Gyurkovics Miklós: Az SzMSz szerint a sürgısségi javaslatot indoklással kell ellátni. Mi az indoklás?
138 Mihály Zoltán: Hogy jutott eszébe Tóth Imre képviselınek ez az elıterjesztés? Király Csaba: Az elıterjesztı válaszát kéri. Tóth Imre: László Tamás képviselınek válaszolja, a 2. sz. határozati javaslatra vonatkozzon a képviselı-testület és az önkormányzat állásfoglalása, ami a döntési illetıséget a képviselı-testület hatáskörébe teszi. Vannak olyan jogok a gyülekezési jog területén, amelyek magasabb jogszabályok alá tartoznak. Vannak az illetékességi hatályok, melyekben az önkormányzat képviselı-testülete hoz döntést. Az indoklás az elsı oldalon található. A sürgısségi indítványát idıben beadta, a jegyzı úr törvényességi észrevételt nem tett. Az elıterjesztés azért jutott eszébe, amiket az utóbbi idıben lehetett tapasztalni. Király Csaba: Ügyrendben szót ad dr. Pálinszki Antalnak. Dr. Pálinszki Antal: Javasolja, hogy név szerint szavazzanak. Király Csaba: A hozzászólások következnek. Mihályi Zoltán: A Magyar Gárdát megalapítása alkalmával rögtön elítélte, nem akkor, amikor a pártok nyilatkoztak. Nem tud egyetérteni semmilyen félkatonai szervezettel. A rend fenntartása az állam kötelessége. Nem tartja fenn a rendet az állam, ha ezt a szervezetet létrehozták. Törvényesen bejegyezte a szervezetet a független magyar bíróság, és csak neki van joga megszőntetni is. Amíg ezt a szervezetet a független magyar bíróság mőködni hagyja, csínján kell bánni azzal, hogy kitiltanak-e egy szervezetet. Ugyanígy nem kívánatosnak nyilváníthatnak bármelyik egyházat is. Csak ráfogás kérdése, hogy kit nyilvánítanak nem kívánatosnak. A határozati javaslat 1. pontját támogatni tudja, de a 2. pontot már nem, mert a pártokat, civil szervezeteket, egyesületeteket nem lehet méricskélni. Kéri a 2. pont visszavonását az elıterjesztıtıl. Goró Oszkár: Ki dönti el, hogy ki a szélsıséges? Van törvény, mely tiltja a rasszizmust, a holocaust tagadását, nem kell ennél többet tenniük. Úgy látja, ezek a radikális szervezetek mindig akkor erısödnek meg, és válnak népszerővé, amikor baloldali kormányok vannak, valamilyen gond van, és takarózni kell. İ sem ért egyet bizonyos dolgokkal. Hasonló ez az Erdélyben vagy Szlovákiában történtekkel, ott is elıjönnek azzal, hogy a magyarok akarnak valami rosszat, amikor náluk van baj. Ezek a szervezetek nem jelentısek, nem komolyak, a népszerőséget, a média figyelmét a baloldal adja meg nekik.
139
Mihály Zoltán: Megdöbbent a Magyar Gárda megnevezésén. Magyarországon van szélsı baloldal, a Népszava, a Heti Hetes, a Napkelte. Szélsı jobboldalról nem tud. Furcsa attól a Magyar Gárdától félni, aki bejegyzett civil szervezet és nem vert össze békésen ünneplı embereket az utcán, vagy vétlen tanárembert. Az egyenruhájuktól sem kell félni, a fekete-fehér szín az ünneplı ruházat színe is. Az egyenruha nem félelemkeltı, egységet, összetartozást jelent, nem félkatonai szervezet a Magyar Gárda. Nem helyes a nagypolitikát behozni a testületbe, nem viszi elıre a kerület ügyeit. 10 törvénytelen esetet is fel tud sorolni. A Magyar Gárda segíteni fog katasztrófák idején, azért alakultak, hogy kifejezzék az összetartozásukat, szeretik a hazájukat. Bátran megengedhetik nekik, ha tenni kívánnak valamit a kerületben. Gyurkovics Miklós: Az indoklás és az aktualitás a Magyar Gárdára hivatkozik, a határozati javaslatban ez nem szerepel. A határozati javaslatok minden demokratikusan gondolkodó ember számára magától értetıdıek, teljesen felesleges errıl szavazni, ı nem is szeretne. László Tamás: Azt hitte, van valami aktualitás, esetleg érkezett valami kérelem, hogy felvonuljon valaki, vagy kibéreljen egy helyiséget. A határozati javaslatra nincs szükség, nincsen aktualitása. Ez az igazi politikai hangulatkeltés. Beadnak egy másik javaslatot, arról, hogy elítélik azt a rendırséget, amelyik azonosító nélkül az ünneplı tömeget agyba-fıbe veri. Szeretné, ha errıl is név szerint szavaznának, vagy vonják vissza az elıterjesztést. Egyezzenek meg, mindkét oldal egyetért abban, hogy nem szeretik, a kirekesztést, a győlöletkeltést, és a félelemkeltést. Ezt nem kell deklarálni, nincs rá szükség. Móricz Eszter: Összenı, ami összetartozik. Korábban azt lehetett hallani, a Fidesz elhatárolódik a Magyar Gárdától, a szélsıségektıl. Most azt látják, hogy védik, az elıterjesztés visszavonását kérik. Számos példa van a Fidesz álságos viselkedésére. Folyamatosan lehet hallani, hogy semmiféle felbujtásnak nem részesei. Ellenben az is elhangzott, hogy ha baloldali a kormány, folyamatosan zavargások vannak. Nem lehet behozni a nagypolitikát az önkormányzati munkába is. Hajdu László: Parlamenti képviselıként neki kellett volna beadni ezt az indítvány. A XV. kerületben a holocaust úgy jelenik meg, hogy több mint 2200 ember neve van bevésve a siratófalon az újpesti zsinagóga udvarán. Elıször csak finoman korlátozni kezdték a jogaikat bizonyos embereknek. Klebelsberg Kunó is ezért mondott le a kultuszminiszterségrıl. A történelem
140 ismételheti önmagát, nem szabad odáig eljutni, hogy a kisebbség veszélyeztesse a többséget. Dr. Balázs Zoltán: Nem egészen érti a sürgısségi indítványt. Jó lett volna elızetesen egyeztetni. A határozati javaslat szellemével nincs gondjuk. Nem érti, miért foglalkoznak országos politikával. Inkább egy közös szöveget kellett volna készíteni. Ne várják el tılük, hogy az érdekeiknek megfelelıen megszavaznak egy elıterjesztést. Nem megy bele egy morális zsarolásba. Dr. Balogh András: Kéri, hogy ıt ne védjék meg. László Tamás: Kiderült, hogy a Fidesz megbélyegzése volt a cél. Öt perc frakciószünetet kér. Király Csaba: Szavazás elıtt frakciószünetet fog elrendelni. Mihályi Zoltán: Kéri újra az elıterjesztıt, vonja vissza a 2. pontot. Annyi mindenkit be lehet oda tenni, pártokat, szervezeteket, egyesületeket, egyházakat, nincs semmi konkrétum. Bízzák rá az egészet a független magyar bíróságra. Király Csaba: Ügyrendben szót ad Máté Gyula képviselınek. Máté Gyula: Javasolja a vita lezárását. Király Csaba: Szavazásra bocsátja az elhangzott ügyrendi javaslatot. 281/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy lezárja az „Elıterjesztés a szélsıséges megnyilvánulások ellen” címő napirend vitáját. (Szavazati arány: 15 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 0 tartózkodás) Király Csaba: Ügyrendben szót ad Móricz Eszter képviselınek. Móricz Eszter: Nem érti a fölháborodást, sok Fideszes önkormányzati vezetés is kérte az elhatárolódást, és elhatárolódott, közösen megszavazták.
141 Király Csaba: Felolvassa Martin Milmöller protestáns lelkipásztor gondolatait. Meg fogja szavazni az elıterjesztést. Az elıterjesztıi zárszó következik. Tóth Imre: Nem hozta ide egy szóval sem a politikát. Nem vonja vissza egyik határozati javaslatot sem, mindenki úgy szavaz, ahogy akar. Király Csaba: 5 perc frakciószünetet rendel el. Frakciószünet Király Csaba: Ügyrendben szót Mihályi Zoltán, dr. Pálinszki Antal és László Tamás képviselıknek. Mihályi Zoltán: Kéri, hogy pontonként szavazzanak a határozati javaslatokról. Dr. Pálinszki Antal: Arra a két határozati javaslatra kezdeményezte a név szerinti szavazást, amit Tóth Imre frakcióvezetı beadott. A most benyújtott módosító javaslatokra már nem lehet név szerinti szavazást kérni. László Tamás: Kérdezi jegyzı urat, szavazás elıtt lehet-e kérni név szerinti szavazást? Király Csaba: Ezzel a kéréssel elkéstek, a név szerinti szavazást a határozati javaslat beadásával egy idıben kellett volna kérni. Jegyzı úr fel fogja olvasni a módosító indítványt, amirıl szavazógéppel fognak szavazni. Ügyrendben szót ad dr. Balázs Zoltán képviselınek. Dr. Balázs Zoltán: Az SzMSz 34. § szerint a név szerinti szavazás legalább 10 képviselı írásban benyújtott kérésére történik. Az erre irányuló ügyrendi javaslatról a képviselı-testület vita nélkül határoz. Mikor szavazott a képviselı-testület a név szerinti szavazás kérésére irányuló ügyrendi javaslatról? Dr. Nagy Antal: 10 képviselı beadta a kérelmet ugyanarra, amire az elızı név szerinti szavazás irányult. Teljesen felesleges volt beadni. Felolvassa a Novák Ágnes, László Tamás és Gyurkovics Miklós által beadott módosító határozatokat, elıször a harmadikat.
142 Király Csaba: Szavazás következik. 282/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy elítéli az állami erıszakszervezetek törvénytelen alkalmazását gyülekezési jogokkal békésen élni kívánó polgárok ellen. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. április 30. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 5 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Király Csaba: Ügyrendben szót ad Tóth Imre képviselınek. Tóth Imre: Kéri, hogy szavazzanak újra. Király Csaba: Az SzMSz szerint szavazásra teszi fel, hogy egyetért-e a testület a szavazás megismétlésével. 283/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a szélsıséges megnyilvánulások ellen címő elıterjesztéshez benyújtott módosító javaslatról ismét szavaz. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. április 30. (Szavazati arány: 17 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 0 tartózkodás) Király Csaba: Megismétlik a szavazást a módosító javaslatról. 284/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy elítélje az állami erıszakszervezetek törvénytelen alkalmazását gyülekezési jogokkal békésen élni kívánó polgárok ellen. (Szavazati arány: 10 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 7 tartózkodás) Dr. Nagy Antal: Név szerinti szavazás következik az 1. sz. határozati javaslatról.
143 285/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, elhatárolódik és elutasít minden az alapvetı emberi jogok gyakorlásának korlátozására irányuló tevékenységet, és a szélsıséges eszmék megnyilvánulásának minden formáját. Igennel szavazott: Ambrus János, Árkosi Sándor, Báder György, Dr. Balázs Zoltán, Dr. Balogh András, Baracskai Éva, Báthory Erzsi, Goró Oszkár, Gyurcsánszky János, Gyurkovics Miklós, Hajdu László, Dr. Hetyei László, Király Csaba, László Tamás, Marsovszky Györgyné, Máté Gyula, Mihály Zoltán, Mihályi Zoltán, Mirilo Milos, Molnár István, Móricz Eszter, Németh Angéla, Novák Ágnes, Dr. Pálinszki Antal, Tóth Imre, Varga Imre. (Szavazati arány: 26 igen szavazat, egyhangú) Dr. Nagy Antal: Név szerinti szavazás következik a 2. sz. határozati javaslatról. 286/2008. (IV. 30.) ök. számú h a t á r o z a t A Képviselı-testület úgy dönt, nem azonosul az illetékessége hatálya alá tartozó közterületein, intézményeiben olyan pártok, civil szervezetek, egyesületek rendezvényeinek megtartásával, amelyek szélsıséges elveket vallanak, és tevékenységükkel a kirekesztés, a győlöletkeltést, a félelemkeltést szolgálják. Felelıs: polgármester Határidı: 2008. május 9. (közzétételre) Igennel szavazott: Ambrus János, Árkosi Sándor, Baracskai Éva, Gyurcsánszky János, Hajdu László, Dr. Hetyei László, Király Csaba, Marsovszky Györgyné, Máté Gyula, Mirilo Milos, Molnár István, Móricz Eszter, Németh Angéla, Dr. Pálinszki Antal, Tóth Imre, Varga Imre. Nemmel szavazott: Mihályi Zoltán. Tartózkodott: Nem vett részt a szavazásban: Báder György, Dr. Balázs Zoltán, Dr. Balogh András, Báthory Erzsi, Csaba Elemér, Goró Oszkár, Gyurkovics Miklós, László Tamás, Mihály Zoltán, Novák Ágnes.) (Szavazati arány: 16 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 0 tartózkodás) Király Csaba: Ismerteti a képviselı-testület döntését. Az interpellációk következnek.
144 21. Interpellációk - Bizonytalanságok a Tóth István utcai óvoda körül (Ikt.sz: 5200112/2008. sz. anyag) (Elıadó: Novák Ágnes képviselı) Válasz az interpellációra (Ikt.sz: 5200-112/a/2008. sz. anyag) - - Nekünk, önkormányzati képviselıknek kell védelmi pénzt fizetnünk, vagy az önkormányzat kifizeti helyettünk? (Ikt.sz: 5200-124/2008. sz. anyag) (Elıadó: László Tamás képviselı) Válasz az interpellációra (Ikt.sz: 5200-124/a/2008. sz. anyag) Király Csaba: Novák Ágnes képviselı „Bizonytalanságok a Tóth István utcai óvoda körül” címmel adott be interpellációt. Novák Ágnes: Felolvassa interpellációját. Dr. Nagy Antal: Felolvassa Hajdu László írásban megadott válaszát. Király
Csaba:
Szót
ad
viszontválaszra
Novák
Ágnes
képviselınek. Novák Ágnes: Van már egy megállapodás a Meixner iskolában, 2007. szeptember 17-én kötötték meg. Örül annak is, hogy polgármester úr megnyugtatta a szülıket, nem zárják be a Tóth István utcai óvodát. Ez megnyugtatja az Ozmán utcába járó gyerekek szüleit is, ık sem oda szeretnék vinni a gyerekeiket. A Tóth István utcai óvoda jobb környezetben van, reméli megjelennek a szülık a jövı héten ott, és egyrészt a testvéreket, másrészt az Ozmán utcából odaviszik a gyerekeket. A szülıket ebben az értelemben tájékoztatja, és elfogadja a választ. Király Csaba: Novák Ágnes képviselı elfogadta a választ, László Tamás képviselı „Nekünk, önkormányzati képviselıknek kell védelmi pénzt fizetnünk, vagy az önkormányzat kifizeti helyettünk?” címő interpellációja következik. László Tamás: Felolvassa interpellációját. (Több képviselı elhagyja az üléstermet.)
145 Dr. Nagy Antal: Felolvassa Hajdu László írásban megadott válaszát. Hajdu László: Szavazóképtelenné vált a képviselı-testület, megkérdezi László Tamás képviselıt elfogadja-e a csonka választ, mert letelt a válaszadásra meghatározott idı. László Tamás: Úgy gondolja, interpellációja keltette fel azt a Tóth Imre féle elıterjesztést, a kivonulást, az egész színjátékot. Ez egy nagyon fontos interpelláció. Próbálják nevetségessé tenni, de ebben a határozatban az szerepel, hogy ezekkel az 1-es pontban szereplı állami szervekkel a nemzetbiztonsági törvény 28. § (2) bekezdése alapján megállapodást kötnek. Itt valaki nem mond igazat, és azt mondja, hogy a 2-es pontban foglalt gazdálkodó szervezetekkel megállapodás megkötését kezdeményezik. A helyzet egészen más, ez egy óriási csúsztatás, és a rendelkezésére álló adatok, április 21-e óta mindenkinek biztosan rendelkezésére áll, mert akkor minden egyes képviselı kezébe adták a titkosság feloldására rendelkezı összes iratot, egészen 1998-ig visszamenıleg. „Az, hogy Ön összekeveri a biztonsági szolgálatot és a portaszolgálatot ezzel a nemzetbiztonsági megfigyeléssel, amibe minden eszköz beletartozik, és nem véletlenül volt Draskovics Tibor igazságügyi miniszter ott, mert nem kell már bíróság, elég az ı jóváhagyása ahhoz, hogy itt bármi történjen.” Nagyon csodálkozik azon, hogy „Ön itt azt mondja, nyomozást folytatnak ellenem.” İ ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, és mélységesen csodálkozik azon, hogy „Önöket, fedhetetlen vezetıket találták meg.” A válasz teljességgel elfogadhatatlan. Hajdu László: A mai ülést berekeszti 2008. május 1-jén 03.25 órakor, május 14-én 14 órára hívja össze a következı ülést. Mihályi Zoltán: Interpellációja teljesen oka fogyott, eláll tıle. Nem akarja ennek a csonka ülésnek felolvasni. k.m.f.
dr. Nagy Antal jegyzı
Hajdu László polgármester