NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP
30,– Sk 210,– Ft 1,– €
2. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2007. Szent György hava
2
Megrendültünk
Kaszás Attila agyvérzése után napokig imádkoztunk, ébredjen fel a kómából, térjen vissza a családjához és a színpadra. Az orvosok legfeljebb a csodában reménykedtek, de a csoda elmaradt. Egy negyvenhétéves, tehetséges magyar ember elhagyta a földi világot. Csak a halálakor derült ki, mennyien tisztelték, szerették és becsülték a szülőföldjén, a Felvidéken és működési helyén, Magyarországon. A gojmotorosok emléktúrát szerveztek a Budapest és Zsigárd közötti útvonalon. Zsigárdon, amely Attila egyik kedvelt tartózkodási helye volt, - mert ragaszkodott a nagyszüleihez – külön is emlékeztek rá, hiszen három esztendeje a községben járt a Kaszás-család és szerepelt a nagyszülői ház ünnepélyes átadásán a kultúrházban. (A ház – Kaszásék kérésére – falumúzeummá alakult: a befejező munkálatok most folynak.) Attilát sokan megkönnyezték Vágsellyén is, ahol született, Komáromban, ahol alapiskolás meg gimnazista volt, Vágfarkasdon, ahol pedagógus szülei úgy viszonyultak a gyerekekhez ahogyan az a Gárdonyi ábrázolta „lámpásokhoz” a tudás és hagyományok fényvivőihez illik. Most már sokan kimondják a szakemberek közül is, amit a közönség rég ösztönösen megérzett – Kaszás Attila rendkívüli tehetség volt. Karizmatikus egyéniség, akinek volt kisugárzása, s aki mindig felvállalta a saját igazát. Az igaza pedig tiszta lélekből fakadt. Lapunk abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a budapesti Trianon Kutató Intézet (Szidiropulosz Archimédesz és Kolczonay Katalin) rendelkezésünkre bocsátotta azt az 2001-ben készített interjút, melyet Szidiropulusz Archimédesz politológus Kaszás Attilával készített, s mely mindmáig nem került közlésre, ugyanis könyvbe szánta. A beszélgetés, mint egy röntgenkép, pontosan mutatja, miként látta a magyarság és Európa helyzetét a mind érettebbé váló művészember, aki 2005-ben nem vette át a magyar kormány által neki szánt állami kitüntetést. A szókimondó művész azért járt el így, mert számára éppen olyan fájdalmas volt a kormány viszonyulása a kettős állampolgárság megadásához, mint a többi gondolkodó és érző magyar embernek. Érdekes, hogy ezt a mélységesen emberi tettét a nekrológokból kifelejtették. Vajon miért? Batta György Lapunkat Balczó András, a Nemzet Sportolója is támogatja Kedves Olvasó, ezentúl mindegyik számunkban közzé tesszük azoknak a személyeknek és intézményeknek nevét, akik hozzásegítik szerkesztőségünket lapunk elterjedéséhez, hogy kialakulhasson saját hálózatunk. Ez az első lista még nem teljes, hiányozhat róla valaki, de az idő folyamán mindenki ide kerül, aki segít. Az ITTHON-t , Balczó András minden idők legkiválóbb öttusázója, olimpiai és világbajnok, a Nemzet Sportolója is olvassa és támogatja. Előfizetőink Rókusfalvy Pál a nemzet pszichológusa, aki kétszer is szerepelt a hasábokon. Nemes Andrásné, a Kecskés László Társaság (Kiskomárom) elnökasszonya is segíti a terjesztést. Továbbá: Böhm András, Cséfalvy Gusztáv, Pék Éva, Holub Julianna, Fülöp Ferenc, Kardos Géza, Mátyus Rozália, Luky János, Tarcsi Imre, Szabó Mária, Gulyás Sámuel, Mocskos Géza, Vincze Tibor, Forró Mária, Dobos Zoltán, Vincze Julianna, Izsák Terézia, Nagy József, Baka Kálmán, Marsal András, Adda Mária, Farkas Róbert, Nyári Mihály, Mohnansky Csilla, dr.Barassó István, Hrenák Aranka, Dikácz Zsuzsanna, Vinkler Júlia, Kosik Gabriella, Lunczer Gabriella, Schuster Gábor, Kosztolányi Magdolna, György László, Smidt Róbert, Mács Júlia, Tasnádi Gábor, Bartal Dénes, Petrovics Katalin, Angyal Valéria, Mészáros Júlia, Jancskárová Alzbeta, Wurster Mihály, Schniererné dr.Wurster Ilona, Izsák Elvíra, Erdős Péter, Both József, Leszko Adrien, Vendégh Piroska, Szabó Piroska, Szabo Julianna, Farkas Ferenc, Nagy Karolina, Jassa Erzsébet, Ollári Eszter, Czita István, Vendégh Piroska, Takács Ede, Őszi Eszter, Berényi Kornélia, Nagy Rozália, Szőke Istvánné, Munka Istvánné. Előfizetőink és támogatóink egyes polgármesteri hivatalok, Csemadok szervezetek, könyvtárak, iskolák, Madách könyvesboltok is, valamint az MKP központi irodája. A Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság a márciusi számból 100 példányt rendelt. Mindnyájuknak köszönjük!
OTP Banka Slovensko – havilapunk hivatalos támogatója
A tartalomból: A hazai „legnagyobb magyar” Az Esterházy-év eseményeiből 4-9.
Interjú Kaszás Attilával A 2001-ben készült beszélgetés most kerül közlésre 10-13. Bemutatjuk a Magyar Egészségügyi Társaságot Hagyományteremtő Arányi Lajos Napok 18-19. Mácza Mihály születésnapja Szellemi városépítés 24-25. Meghalt Badiny Jós Ferenc Isten követe volt 28-29.
Gondolatok az autonómiáról Kaszás Péter helyzetképe 30-31.
Szent György és lovagjai Csámpai Ottó írása 38-39.
Virág helyett
Böszörményi István, a nógrádi magyarság egyik kiemelkedő alakja nemrégiben töltötte be életének hatvanadik esztendejét. Pedagógusként, emberként, magyarként, külön-külön is egész életet él, világító mécsese a losonci, füleki tájhaza minden kis szegletében élő honfitársának. Csendesen él. Nem hivalkodik, nem veszekszik, nem törtet. Csak teszi a dolgát, csendes lobogással, tisztességgel, elszántsággal. Neki van igaza! Isten éltesse, hogy alkothasson, utat mutathasson még nagyon sokáig közöttünk, nekünk. Köszönjük Pista!
��
�
�
������������� ���� ���� ��
��������
��
➤ ➤ ➤
ITTHON
����
A hónap fotója: M. Nagy László – Ketten
���� � �
� �����
���
Címlapunkon: A nyitraújlaki Esterházy kápolna makettje
lej
A kéméndi tájház 48-52
Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony
Főszerkesztő: Batta György Grafikai elrendezés: Csernyanszky Pista Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostných menšín 2007 Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail:
[email protected] Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o. A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is
3
ESTERHÁZYRA EMLÉKEZÜNK
A hazai „legnagyobb magyar” éve Az Esterházy év emlékezetes eseményekkel ajándékozza meg mindazokat, akik abban a kegyelemben részesülhetnek, hogy személyesen is ott lehetnek a hol itt, hol ott megrendezett múltidézőkön. Nem mondhatjuk, hogy a sajtó, rádió és a televízió méltó módon foglalkozna a mártírsorsú gróf életének mozzanataival, azzal az idő előtti halálba torkolló
úttal, amely példamutató helytállásával mindannyiunk szellemi kincse. Sem itthon, sem Magyarországon nem nagy „téma” az emlékév, ami annak bizonyossága, hogy hiába jelzik a naptárak a huszonegyedik századot, a médiumok zöme nem kívánja népszerűsíteni a minden szempontból kifogástalan és makulátlan sorsot, a példát.
Közös imádkozás Búcson Március nyolcadikán, Esterházy János halálának ötvenedik évfordulóján a polgármesteri hivatal előtti, emlékparkban, azon a helyen, ahol a vértanú mellszobra áll, évtizedek óta talán először imádkoztak közösen azok a felvidéki és anyaországi magyarok, akik részvételükkel és koszorúikkal tisztelegtek a hazai „legnagyobb magyar” előtt. A megemlékezés házigazdája Szigeti János polgármester, parlamenti képviselő volt, a közreműködők a Csemadok kórus és helyi polgárok. Az eseményen megjelent Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának vezetője, Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség elnökhelyettese, Molnár Imre jeles Esterházy-kutató, Hrubík Béla, a Csemadok országos elnök és számos közéleti személyiség. Az imát, melyet most közzéteszünk, Karaffa János, a Pázmáneum Társulás elnöke olvasta. A koszorúzás után a községi hivatal dísztermében folytatódott az ünnepség, ahol Molnár Imre, Martényi Árpád, Karaffa János és Hrubík Béla szólt Esterházy Jánosról. Molnár Imre mártírunk utolsó napjaitóráit elevenítette fel, amikor szülőföldjétől, szeretteitől és népétől távol, magára hagyva kellett meghalnia. Martényi Árpád arról értekezett, hogy Magyarországon még a
Szigeti János polgármester
történelem szakos egyetemi hallgatók közül is alig-alig ismerik Esterházyt, s ez roppant elszomorító. Karaffa János a vértanúság fogalmát világította meg, hangsúlyozva, hogy az ilyen „vér nélküli” martírium
Bárdos Gyula és Hrubík Béla
4
Molnár Imre
egyenértékű a többivel, hiszen Esterházy az életét áldozta a magyarságért. Hrubík Béla az emlékév lezajlott és jövendő eseményeiről adott összefoglalást. (Czékus Péter felvételei)
ESTERHÁZYRA EMLÉKEZÜNK
Karaffa János, a Pázmáneum Társulás elnöke
Ima Esterházy János emlékére a béke és igazságosság megőrzéséért Könyörögjünk. Esedezve kérjük irgalmadat, Istenünk, halálának 50. évfordulóján gyermekedért, Esterházy Jánosért, aki az evangélium terjesztésében kitartóan közreműködött. Őt, aki a keresztény hit buzgó megvallója, s az üldözöttek önfeláldozó és bátor védelmezője volt, kérünk, vezesd a béke és a világosság országába, szentjeid körébe. Istenünk, te kinyilatkoztattad, hogy a békességszerzők a te gyermekeid. Kérünk, add meg nekünk, hogy szüntelenül megvalósítsuk azt az igazságot, amely magyar nemzetünk és minden nép számára egyedül képes biztosítani a tartós és igaz békét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen
ITTHON
5
ESTERHÁZYRA EMLÉKEZÜNK
A János passió Boráros Imre előadásában Élményszámba menő eseménye volt az emlékévnek március huszonötödikén a Hantjával sem takar c. monodráma-ősbemutató is, melyre a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában került sor. A drámát a Budaőrsön élő ötvenéves Siposhegyi Péter írta, aki a János passióban Esterházy életének tizenkét stációját mutatta be, /1936 és 1957 között./ Siposhegyi Péter neve ismert mifelénk is. Külön érdekesség, hogy a monodrámát Boráros Imrének írta, szinte testre szabva. Boráros Imre a hazai magyar színjátszás egyik kiemelkedő egyénisége, aki – csak-
Balról Tarics Péter, középen Siposhegyi Péter író, jobbról Boráros Imre
úgy, mint Dráfi Mátyás – nemcsak a világot jelentő deszkákon, hanem a pódiumon is egy sor nagyhatású műsort mutatott be itthon és szerte a nagyvilágban – legutóbb például a távoli Ausztráliában. A hátteret ismerők jól tudják, hogy ez a színművész felmérte, ki volt a nyitraújlaki gróf, tudja, hogy személyes példája jövőnk egyik éltető erejévé válhat, így hát felelősséggel készült a bemutatóra, amely nagy sikert hozott. /Közreműködött Tarics Péter, zenei szerkesztő Zsákovics László, zenei munkatár-
6
sa Hanzsér Árpád, művészeti munkatársa Petrécs Anna. A díszletet – egy több elemből álló keresztet Csicsói Nagy Géza, a magyar kultúra lovagja faragta./ Az előadás előtt Duray Miklós parlamenti képviselő, az ősbemutató fővédnöke szólt a hallgatósághoz. Duray Miklós úgy vélte, hogy a politikusok közül sokan még ma sem mernek belenézni abba a tükörbe, amelyet a mártír Esterházy évtizedekkel ezelőtt állított, ugyanis félnének szembesülni az igazsággal.
Egyszerre templom és mauzóleum A cseh, magyar, lengyel és szlovák nemzet régi adósságot törleszt. Megszületett az Esterházy János hamvait is örök nyugalmába, és békességébe fogadó kápolna gondolata. Az id. Esterházy János, felesége, Tarnowszka Erzsébet, valamint az itt nyugodni kívánó többi hozzátartozó hamvait is őrző emlékhely gondolata, reméljük nemcsak ábránd marad, hanem kőbe, fába ,üvegbe álmodott örök emlékmű lesz.A nemes gondolat inspirálója a 2007-es esztendő azon különlegessége volt, hogy éppen száz éve hunyt el idősebb Esterházy János, ötven éve pedig az ifjabb. Szent Erzsébet év van. Esterházy János lengyel származású édesanyja is Erzsébet volt. Szent Erzsébet, a magyar szentek talán legtisztább, legszínesebb személyisége a magyar és szlovák néplélekbe egyaránt mélyen beívódott. Kápolnánkban ennek is emléket szeretnénk állítani. Könnyű dolga van az építésznek egy ilyen helyen, ahol százszámra kínálják fel magukat a jellegzetes történelmi építmények, jelesül a kis falusi faházak, fatemplomok, és fa haranglábak. Épületünk valójában egy fatemplomocska, mely egy nyolcszögletű kis hajóból, és egy kis fatoronyból áll. Uralkodó főhomlokzati motívuma a magyar és szlovák címert egyaránt ékesítő kettőskereszt, és a hármashalom. A középső dombból nyílik az íves bejárat. Az apszisban Szent Erzsébetünk tekint ránk.
ITTHON
Az ölében lévő rózsák a magasba szállnak, és a kék mennyezeten megannyi színes, fényes csillaggá válnak, így megkísérelve egyesíteni a tűnő földi létet a megnyugtató örökkévalósággal. Így válik építményünk mauzóleummá és templommá egyszerre. Szeretnénk, ha évente legalább egy alkalommal szentmise mondatnék a márciusi emléknapon kedves halottjaink lelki üdvéért, és jövőnk áldott békességéért. A jelenleg is itt látható kő sírfedlapot restaurálás után a kápolna padozatába helyeznénk, a fakeresztet pedig a templombelsőben a kapu ívezete fölé emelnénk. A hamvakat a kápolna szentély felőli falában
helyeznénk el. Mindezekre megnyugtatóan és magasztosan borul a gótikus szerkezetet visszaálmodó faváz és a csillagos ég. A feszület égbe emelése, és a csillagos mennybolt sok szlovákiai templom ékessége, hogy aztán a krakkói Mária- templomban fokozódjék igazi csodává. Reméljük és hisszük, hogy a végre hazai földre visszatalált Esterházyakat ugyanúgy vigyázza hitünk jelképe, a kettőskereszt, Szent Erzsébet és a csillagos ég mint a két nép közös multját jelenét és jövőjét. Szűcs Endre építész
7
ESTERHÁZYRA EMLÉKEZÜNK
Duka Zólyomi Árpád beszéde a budapesti Esterházy-megemlékezésen „A Szlovákiában élő magyarság éppúgy, mint a nagy magyar nemzetnek minden egyes tagja, két kincset őriz szívében és lelkében, és ez a két kincs: a magyarsága és a keresztény mivolta“ - mondta gróf Esterházy János. Ezek a szavak jellemzik legjobban Esterházy Jánost, aki ötven éve áldozta föl életét emberségéért, elvhűségéért és magyarságáért. Esterházy Jánosra emlékezünk, a politikusra, aki a Duna-medence népeinek toleráns együttélését hirdette. A faji megkülönböztetéssel szembeszegülő parlamenti képviselőre, akit ártatlanul elítéltek, és aki emelt fővel viselte sorsát. Életét áldozta a szlovákiai magyarság jövőjéért - érettünk. Vezéregyénisége volt apáink nemzedékének, akik a nagyhatalmak trianoni döntése után megdöbbenve tudatosították, hogy a továbbiakban már a kisebbségi sors küzdelmei várnak a határon kívül rekedt magyar közösségre. Esterházy János volt az, aki nagy bölcsességgel, végtelen hittel és kitartással felvidéki magyar társadalmunk történelmének szervezője és irányítója volt. Kiemelkedő történelmi múlttal és családi hagyományokkal, édesanyjától kapott nemzetszeretettel és keresztényi hittel felvértezve indult a politika csalárd rengetegébe. Élete végéig megőrizte a keresztény erkölcsökre épülő politikai hitvallását. A politikusok között is ritka kivételnek számító egyéniség volt, aki egész életével, politikusi életművével bizonyította, hogy az erkölcs és a politika igenis összeegyeztethető. A szlovákiai magyarság céljait egyértelműen és tömören megfogalmazta: minden nemzet egyenrangúságát tiszteletben tartva, a szlovákiai magyarságot megillető jogokért kell küzdeni. 1935től, mint nemzetgyűlési képviselő bátor és bölcs szószólója volt a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség politikai, kulturális és gazdasági érdekeinek. Emberi értékét és intellektuális gondolkodását mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy magatartására a közvetlenség, egyszerűség és a demokratikus felfogás volt jellemző. Ezek az erények határozták meg népéhez való ragaszkodását is, amely a mélyen átélt felebaráti szereteten alapult. Ha a jövőt, a jövő társadal-
8
mát az emberségességre, toleranciára és a kölcsönös megértésre akarjuk építeni, akkor nem véletlen, hogy Esterházy János, mint nemzetgyűlési képviselő, a mindenkori szlovákiai magyar parlamenti képviselők mintaképe. Esterházy János szilárd jellemének egyik fényes bizonyítéka az 1942. május 15-én a szlovák parlament által megvitatott 68-as számú - a zsidók deportálását lehetővé tevő - törvény megszavazásakor tanúsított magatartása. Egyedül neki volt bátorsága nem megszavazni a törvényt és vállalni a szlovák közvélemény támadásait. „...mint magyar és keresztény, és katolikus, a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom“ - jelentette ki Esterházy János. 1994-ben a szlovákiai magyar parlamenti képviselők május 15-ét a szlovákiai magyarság emléknapjává nyilvánították. Azon nemes szándék vezérelt bennünket, hogy ez a nap minden évben a mi ünnepünk legyen, amely mindnyájunkat a humanizmus, az emberek, illetve nemzetek és nemzeti közösségek közötti türelem, valamint a kölcsönös megértés szükségességére emlékeztet. Ezen a napon adjuk át a Pro Probitate - Helytállásért díjat - olyan személynek vagy csoportnak, aki, amely a legtöbbet
tett a felvidéki magyarságért. Eddig 13 alkalommal adtuk át a díjat. Az elsőt, 1994-ben, in memoriam Esterházy Jánosnak adományoztuk. Nemzetünknek, a számos megpróbáltatás és összeomlás ellenére, mindig voltak kiemelkedő egyéniségei, akik hűek maradtak hagyományainkhoz, akik példaadó magatartásukkal, bátor cselekedeteikkel - helytállásukkal mentették meg és vezérelték népünket az anyagi és szellemi felemelkedés útján. Csak így maradhattunk meg, csak így őrizhettük meg édes anyanyelvünket, irodalmunkat, hagyományainkat és történelmünket. Esterházy Jánosnak egyik legjelentősebb tette, a két világháború közötti szlovákiai magyar pártok egyesítése volt. Az elmúlt másfél évtizedben nekünk is rá kellett döbbennünk arra, hogy ha eredményes munkát akarunk végezni, és erős parlamenti képviseletet akarunk, akkor nem szétdarabolni, hanem egyesíteni kell a szlovákiai magyarság politikai erőit. Elemi érdekünk nemzeti közösségünk egységes politizálási feltételeinek a kialakítása és megszilárdítása. Bebizonyosodott, hogy helyesen cselekedtünk. Csak így juthattunk el odáig, hogy magyar nemzeti közösségünknek van politikai és parlamenti képviselete,
ESTERHÁZYRA EMLÉKEZÜNK sőt nyolc éven keresztül részt vehettünk az ország bel- és külpolitikájának irányításában. Van értelmiségünk, vannak szakembereink is, tehát meg tudjuk fogalmazni jogos követelményeinket. Erőt ad ehhez Esterházy János életműve és szellemi hagyatéka. Az ő szavaihoz tartjuk magunkat: „Soha semmilyen jogunkról lemondani nem fogunk, mert csak az a nemzet veszhet el, amely önként lemond valamely jogáról.“ Újból visszakanyarodtunk abba az állapotba, amelyben tudatosítanunk kell, hogy számunkra mindig az volt és lesz, amit saját erőnkből kiharcolunk közösségünknek. Most a szoros együttműködés, valamint az egység kiépítésére kell összpontosítanunk felvidéki magyar közösségünkben. Keltsenek bennünk reményt, és szívleljük meg Esterházy János bölcs szavait: „...a kormányok élete mulandó, a népeké azonban örök, hacsak maguk nem ássák alá létüket.“ Csaknem három éve tagjai vagyunk annak az Európai Közösségnek, az EUnak, amelyben az együttműködés alapja a keresztény szemlélet, amelynek alapelvei a szolidaritás, az együttműködési nyitottság, a veszélyekkel szembeni önvédelem megszervezése és a közös jövőépítés. Tagjai vagyunk annak az uniónak, amelyben a demokratikus értékrend, az egyenlő esélyek, a jogállamiság és az emberi valamint a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának elve kell, hogy érvényesüljön. Érezzük, sőt bátran állíthatjuk, hogy Esterházy János szellemi hagyatéka föléled, elképzelései fokoza-
ITTHON
tosan megvalósulnak. Mély keresztény hitével, politikusi-emberi magatartásával, a nemzetek közötti tolerancia és békés együttműködés hirdetésével európai közösségünk kiemelkedő egyénisége lenne. Pontosabban az Európai Néppártok, kereszténydemokraták, európai demokraták sorában lenne a helye. Ez év elejétől a kárpát-medencei magyarságunk túlnyomó többsége a közös Európa nagy családjának tagja. Mindannyiunk számára ennek óriási jelentősége van. Egymásra találtunk, kialakult a rendszeres kapcsolat és együttműködés községeink és magyarjaink között, - és történt mindez a legtermészetesebb módon. A közös Európában még a határok sem akadályozhatnak. De őszinte meggyőződéssel állíthatjuk-e, hogy megkezdődött nemzetünk határmódosítás nélküli egyesítése? Körültekintve, az elmúlt esztendők eseményeit józanul értékelve, felmerül a kétely: képesek vagyunk-e erre a nagy feladatra? Nemcsak mi, felvidéki magyarok, de valamennyi határon túli magyar közösség az egységet, kölcsönös megértést és a közös, nemzetünk megmaradást elősegítő célok megvalósítását óhajtja. És itt most joggal feltehetjük a kérdést: Az anyaország - ahol eluralkodott a megosztottság és az ádáz politikai küzdelem - képes lesz-e erre a történelmi feladatra? Az unióban csak szorosan egymás mellé állva, együtt leszünk eredményesek - mégpedig úgy, hogy nem sértjük a környező nemzeteket, nemzeti közösségeket. Irtsuk ki a viszályt, a torzsalkodást sorainkból - tekintsük ezt korparancsnak. Ez gróf Esterházy János
életművének, mártírhalálának üzenete - kötelességünk hagyatékának, szellemi örökségének valóra váltása. Amikor Esterházy Jánosra emlékezünk, életét méltatjuk, nem szabad megfeledkeznünk egy rendkívül fontos kötelességünkről. Ebben az új világban, az Európai Közösség lehetőségeket nyújtó értékrendjében meg kell találnunk a módját Esterházy János rehabilitálásának. Kötelességünk, hogy méltó helyre kerüljön nemcsak magyarságunk történelmének nagykönyvében, hanem Európa kiemelkedő egyéniségeinek sorában is. Természetesen, tudatosítanunk kell, hogy elsősorban a szlovák politikai színtér, illetve közvélemény görcsös félelmét és ellenséges magatartását kell legyőzni és feloldani - ami, tudjuk nem könnyű feladat. 2007. március. 11.
9
EXKLUZÍV INTERJÚ 2001-BŐL
Kaszás Attila:
A magyarságtudatomat erősítette Trianon
Ha a Trianon szót hallod, mit társítasz ezzel a szóval? Furcsa módon ezzel a fogalommal csak felnőtt fejjel találkoztam, hiszen én a Felvidéken, mint gyerek – elfogadtam a kisebbségi magyar létet, nem igen firtattam ennek okait. De azt tudtad, mi a kisebbségi lét? Igen. Ezzel szembesültem. Egy folyó választ el egy másik országtól, ahol ugyanúgy beszélnek, mint mi. De én Komáromban nőttem fel, ott a lakosság nagy része magyar volt. Minket nem értek atrocitások a szó kisebbségi értelmében. Ráadásul abban a puha szocializmusban, ami Csehszlovákiában is volt, szerintem jobb helyzete volt a kisebbségnek, mint most. Nem volt annyira szem előtt. Volt egy közös ellenség, a Szovjetunió. Miután a szovjetek elvonultak, maradt egy másik ellenség: a csehek. Aztán a csehektől is sikerült megszabadulni, maradtak a magyarok. Nemzetiségi szempontból most a legrosszabb a helyzet. Amit a magyar történelemről hallottunk, az tulajdonképpen a pedagógusok nyitott szellemiségének és bátorságának volt köszönhető. Magyar iskolába jártál? Magyar gimnáziumba Komáromban. Aztán a negyedik osztályban Selmecbányán szlovák gimnáziumban kellett érettségiznem, hogy külföldre jöhessek. Az elcsatolás és visszacsatolás problémakörével először akkor találkoztam, mikor a nagymamám sublótjában találtam egy emlékkönyvet: Horthy visszacsatolja a Felvidéket, és a komáromi hídon jön át fehér lovon. Ez volt az első oldalon. Utána kezdtél érdeklődni? Kérdezgetted a szüleidet?
10
A szüleim a témát rövidre zárták azzal, hogy a mi dolgunk, hogy ezt túléljük, és megmaradjunk magyarnak. A politikai hátterével sosem foglalkoztunk. Az embereket sem foglalkoztatta ez a kérdés? Nem. A változtatás gondolata addigra már régen elszállt a fejekből. Mindenki a békés egymás mellett élés gondolatával foglalkozott. És a visszacsatolás után? 1938 még nagyon közel volt történelmileg Trianonhoz. Egy nagy vereség után egy részsiker, vagy részgyőzelem, az hatalmas dolog. Akkor még az a generáció élt, amely NagyMagyarországban gondolkodott. Mit meséltek Trianonról a nagyszüleid? Az én nagyszüleim nagyon idősek voltak, én pedig nagyon gyerek. Korán veszítettem el őket. Mire én tudatomra ébredtem volna, ők már nem voltak, hét éves voltam, mikor nagymamám meghalt, és tíz éves, mikor a nagypapám. És arról sincs tudomásod, hogy sok embernek menekülnie kellett a Felvidékről, hiszen hűségesküt kellett tenniök? A kitelepítés érintett minket is. Morvai nagyapám, édesanyám édesapja, a padláson bujkált a kitelepítés elől. Ö megúszta, maradt a szülőfalujában. És ki az, akit végül is kitelepítettek a családból? Anyám bátyja Budapesten tanult és már nem tudott hazajönni. Tudom, hogy a diáktársaival, akik szintén felvidékiek voltak, volt egy titkos útvonaluk: csónakot béreltek, amivel átjártak a Dunán, Medve környékén. Ott mindig átlógtak, volt egy révész, aki vitte
őket. Bejáratott zöldhatár átkelő volt. A családi legendárium csak ezekről a kalandokról szólt, a politikai részéről nem. A hátrányos megkülönböztetésről sem igen beszéltek a szüleid, amikor megkezdődött a reszlovakizáció? Természetesen ez az ő gyermekkorukat iszonyatosan meghatározta. Anyámék úgy kerültek szlovák általános iskolába, hogy egy szót nem tudtak szlovákul. Onnantól fogva nem tanultak magyarul, csak szlovákul. Kötelező volt. Ezt ők drámaian élték meg. Nekik ez katasztrófa volt. Anyám azt mondta, hogy erre nagyon sokan rámentek lelkileg. De azt is mondta, hogy végül is meg kellett tanulni szlovákul, és meg is tanultak. A magyarságuk nem sérült, sőt. Ez embertípusonként változott. Mivel ők értelmiségiek, pedagógusok, őket ez a kirekesztettség másfelé taszította. Fantasztikus falusi pedagógus karriert futottak be éppen e miatt. Mert egy magyar faluba került egy végzett pedagógus, az a csillagot is lehozta az égről a gyerekeknek. Szüleim reggeltől estig pedagógusok voltak. A kézilabdától a néptánccsoportig az énekkaron és a színjátszó körön át, mindent csináltak. Ha visszamennek Vágfarkasdra, ahol fiatal pedagógusok voltak, a mai napig félistenként fogadják őket. Én magam is szembesültem ezzel. A pedagógus ilyen fajta dicsőítésével nem találkoztam azóta sehol. Olyan korszakba csöppentek fiatalon, ami számukra meghatározó volt. És mikor kerültetek át Magyarországra? Csak én. Édesanyámék, a húgomék ott élnek ma is. Én is szlovák állampolgár vagyok. Magyar állampolgárságom nincs, letelepedési engedélyem van, itt dolgozom, itt adózom, 18 éves koromban jöttem át egyetemre. 1979-ben kezdtem, 1983-ban végeztem, azóta itt élek. És nem hátrányos, hogy nem vagy magyar állampolgár? Magyarországon nem szavazok, de Szlovákiában szavazhatok. Azt gondoltam, hogy ott jobban számít egy szavazat, mint itt. És el szoktál menni szavazni? Igen. Titkon az van bennem, hogy ne tudjanak könnyen az embertől megszabadulni. Ott van a családi örökség, a föld és a csallóközi magyarságban benne van, hogy amíg a föld magyar kézben van, addig az magyar terület. Ezért a magyar parasztot nehéz elüldözni onnan. Amíg az a magyar ember tulajdonában van, addig az magyar föld. Én is azt mondtam, hogy addig azt a parcellát sem adom oda
EXKLUZÍV INTERJÚ 2001-BŐL másnak, az az enyém. Nem adom el. Nem műveljük, bérbe adjuk, de a miénk. Sőt vannak olyan földjeink – anyám utána nyomozott – ami a miénk, melyeket bérbe adtak, azokat vissza kell venni. Anyám most ezen dolgozik. Amíg a mátyusföldi búzát magyar ember termeli, addig magyar. A parasztok konok emberek. Tudják, hogy a föld biztos megélhetést jelent. A magyar gimnáziumban hallottál először Trianonról? Emlékeim szerint a történelemtanáromtól. Másítanék, ha azt mondanám, hogy nem éltem harmóniában akkor. A gyerekkoromat nem befolyásolta Trianon. A magyarságtudatomat viszont erősítette. Ez a gyökere. Mindig kuncogtam, amikor itt láttam a magyarkodó magyarokat; ők nem tudják milyen a kisebbségi lét. Az napi bizonyítás, hogy te magyar vagy. Ezen a kifejezésen, hogy magyarkodik nem gondolkodtál el? Felmerült benned, hogy miért alakult ki csak a magyarban ez a kifejezés, miért pont a magyar nyelvben született ez a negatív tartalmú kifejezés? Nyilván Trianon szüleménye ez a kifejezés. Az elcsatolt területek magyarjai másképp élik meg a magyarságukat, mint az anyaországiak. Óvatosabb és jobb diplomáciával sokkal több mindent el lehetne a környező országokban, természetesen. Mikor átjöttél ide, voltak problémáid? Van egy örök keresztem, amitől nem lehet megszabadulni. Szlovákiában lemagyaroztak, itt leszlovákoznak. Tótocska, így mondják. Nagyon édes volt a múltkor, amikor tudtom nélkül valamelyik idősebb kolléga mondta, hogy a Kaszás tót, és a kedvesem pont ott volt a büfében, és borzasztó haragosan leteremtette az idősebb, neves kollegát, hogy az Attila nagyobb magyar, mint maga és tessék ezen elgondolkodni, ezeken a kifejezéseken. Én magam nem igazán harcolok
A zsigárdi Falumúzeumnál. Balról Baranyai Alajos polgármester, Kaszás Attila Jancsikával és Kaszás Attiláné.
dés volt, hogy a magyarok nyerjenek. Ott éreztem először, hogy ez egy élet-halál harc. Sportba burkolva. De ezzel ez ki is merült. Ugyanannyi szlovák haverom volt. Sőt Selmecbányán is bekerültem egy tiszta szlovák környezetbe. Meg kellett harcolni a magyarságomért. Ez az egész nemzetiségi ügy intelligencia kérdése. Magyar műsort csináltam Selmecbányán, a gimnáziumban, március 15-én, hogy szinte visszafoglaltuk a Felvidéket. De jó néven vették, mert látták a lelkesedést és a tehetséget. És nem sértődtek meg? Nem. Mert a szlovákok is szerepeltek benne. A kokárdát az egész iskolában feltetették március 15-én. Végigmentem az összes osztályon, elmondtam az Európa csendes, újra csendest. Nem a Talpra magyart, mert az felesleges. Minden osztályba bementem: „Bocsánat, március 15-e van, itt vannak olyan diákok, akik Magyarországra mennek tanul-
emlékművet, és végigmentünk kokárdával a városon. Ennyi volt. Ha ezek nem bántóan vannak képviselve, hanem jó ízléssel és értelmesen, elfogadják az emberek. Ugyanekkor rengetegen meg akartak verni, persze. Szlovákok köptek utánunk természetesen. Tulajdonképpen ez elkerülhetetlen. Hogyan látod a magyar közéletet, az emberek gondolkozását Magyarországon? Hogy látod a viszonyulásukat Trianonhoz? Vane itt olyan csoport Magyarországon, amely csoportot jobban foglalkoztatja Trianon? Van. Több csoport is van. Van, akik csoportnak nevezik magukat, ezek a hungaristák; aztán találkoztam olyan emberekkel, akik egyszerűen csak valamilyen nosztalgiából, érzelmileg úgy érzik, hogy nagyon kötődnek a Trianon előtti Magyarországhoz. Nem tudom, hogy ez ártalmas-e? Nem gondolom hasznosnak, de veszélye nincs. Azt a szívekből kiirtani, hogy a Trianon előtti időkre
Nagy sikert aratott a Kiss László és munkatársai szervezte családi műsor a zsigárdi művelődési házban.
ezért, mert nem akarok ebből ügyet csinálni. Nem ezek az ügyek. Évente volt egy kézilabda meccs a szlovák gimnázium csapata ellen. A két gimnáziumnak közös udvara volt. Valóságos polgárháború alakult ki azon az egy kézilabda meccsen. Ott volt a két tanári kar és az iskola diáksága. Ott presztízskér-
ITTHON
ni, nekik kötelező erről tudni. Mit jelent ez a magyar történelemben, és szeretnék elmondani egy magyar verset.” A tanítás után szétosztottam a kokárdákat, mert Petőfi ott tanult, két évet ott járt Selmecbányán, és pont azzal az iskolával szemben volt a kollégium, ahol ő lakott. És megkoszorúztuk a Petőfi
nosztalgiával és a gyökerekre hivatkozva gondolkodjanak, nem szabad. A mindenkori kormány felelőssége, hogy a határon túli magyaroknak úgy segítsen, ahogy tud, és bízni kell abban, hogy ez az Európa emlékeztetni fog a monarchiás időkre, és a határok eltűnnek, és nem fog számítani, hogy ki
11
magyar és ki szlovák. Nem szabad azzal foglalkozni, hogy a szlovákok hogyan tanítják a történelmet. Gyerekállam, először önállóak. Természetesen, hogy egy nemzeti létet akarnak bebiztosítani maguknak. Ha nekik ez szükséges az életbemaradáshoz, azt hiszem, hogy meg kell hagyni. Nem érdemes revíziós törekvésekkel élni. Nem érdemes. Kollegáid, ismerőseid, barátaid között téma Trianon? Van aki nosztalgiázik. Ezt nem lehet elvenni az emberektől és nem is szabad. Legutóbb arról beszélgettünk, hogy valamelyik korábban forgatott szlovák kosztümös filmben felvidéki kastélyokba vittek, mindegyiknek magyar gróf volt a tulajdonosa. Mondtam, hogy nem is lehet szlovák gróf, mert szlovák nemesség nem volt. Mindig felmerül, hogy ezeket magyarok építették, és mindig mondom, hogy nem csak magyarok, szlovákok is építették, egy magyar gróf volt a tulajdonosuk. A Podmaniczky utcát, meg az Operát a szlovákok is építették, mert jöttek a kubikusok a hegyekből, nem volt munkájuk. A monarchia közös hazánk volt. A dolognak ilyen megközelítéséből a történelmünk is közös. Ezt mondhatjuk a székelyekre meg az oláhokra is? Azt nem tudom. Természetesen nem, de ha elmész Szlovákiába, rengeteg a hasonló karakter, mint Magyarországon. Jellemében két nagyon hasonló nép. Természetesen a szerbeket, meg oláhokat nem kell belekeverni ebbe. Igen. Szoros az együttélés. Ahogy az előbb Monarchiát emlegetted, szerinted ez menynyire volt szükségszerű, hogy az egész államalakulat, benne Magyarország ilyen súlyosan károsuljon? Nem tudom. A Monarchia léte az európai hatalmak szemében tüske volt. Ezen belül, hogy Magyarország miért csorbult, azt nem tudom. Nem tudom feldolgozni, nem is értem. Miért leginkább minket büntettek? Azt olvastam néhány helyen, hogy azért büntették meg, hogy bűnhődjön a korábbi évtizedek, évszázadok bűneiért.
12
Nem hiszem hogy bűnösebbek lennénk, mit a szerbek, szlovének vagy horvátok. Talán a rossz magyar diplomácia. Csak találgatok. Ha van egy erőszakos Masarykunk, akkor másképp alakul. Az asztalra többször oda kellett volna csapni. Sok minden múlik egy bátor diplomatán. Ahogy a történelmet szemlélem, a történelem szereti a hősöket. A II. világháború után a cseheknél két személy lelőtte a protektort, a német helytartót, Heidrichet, és utána két falut kiirtottak. Hiába volt ugyanolyan fasiszta állam Csehország, a világ szemében teljesen más fényt kapott a németekkel szemben. Őket rehabilitálták. Azon töprengtem, hogy ha van nekünk egy hősünk, aki a fehér lovával kiáll a német tankok elé, és mártírhalált hal, akkor teljesen másképp értékelik a magatartásunkat. Más dimenziót kap az egész. A dolgok itt dőlnek el. Egy nép lökődik ide-oda. A nép ilyen. Az lökhető. Akkor talán az esélyünk is más lett volna a második Trianon esetében, 1947-ben? Ebben biztos vagyok. Ha Horthy fia nem a csatatéren hal hősi halált, hanem a németek elleni harcban, apjával kiállnak a lovon, és átmennek rajta a német tankok, nem itt tartana Magyarország.
Ezt a verziót még nem hallottam A végletes történelmi helyzetekben a heroizmus igen is számít. Ahhoz a cseheknél két falut kellett kiirtani, de nálunk két ember elég lett volna. Nem beszélve arról, hogy szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy Magyarország nem tudott volna a németekkel szembeszállni. 1939-ben a cseh hadsereg olyan fejlett volt, hogy meg tudta volna állítani a német hadsereget. De nem tette. Nem tették. Még sem kérik rajtuk számon. A cseh légierő, a tüzérség világszínvonalú volt. Nem véletlen, hogy nem támadták meg a cseheket. Hadtörténészek bizonyították,
hogy a csehek képesek lettek volna feltartani a németeket. Nekünk nem volt ilyen haderőnk. Ha Trianon mai következményeit nézzük, mi a legsúlyosabb következménye? Csak fantáziálnék most. Az elvesztett háború meg a második Trianon következménye volt a szovjet megszállás. Szovjet megszállás következménye volt a 40 év ismert történelmi korszak. Egymásra rakódtak a történelmi szemetek. Lelki és szellemi maradványai is voltak, hogyne lennének! Nagy ország polgárának más lenni, mint egy kis ország polgárának. Ebben biztos vagyok. Egy nagy ország büszke. A magyar lelkében megnyomorított nemzet; Biztos vagyok benne, hogy ez visszavezethető Trianonhoz. Ha nekem összeszorul a gyomrom, mikor átlépek az osztrák határon, abban még mindig benne van Trianon, mert még mindig kisebbségi gátlásaim vannak. Nyugat-Európában még mindig úgy érzem, hogy leszarhatók vagyunk. Nyilván ez a szlovákokban ugyanúgy benne van. Nem akarom sorolni. Ezek szerint a magyarságról kialakult vélekedés is visszavezethető ide? Azt nem tudom. Azt gondolom, hogy egy nép alapvető karakterisztikája nem változik. Egy ilyen sokk, mint Trianon csak fölerősíti ezt. Előítéletes vélekedések vannak, de ezek mind félelemből, meg szorongásból fakadnak. Abból, hogy a magyarok még mindig jobban élnek, mint a szlovákok, gazdagabb a szellemi termésük, több sikert érnek el a világban. Nem olyan sikeres nép a szlovák. Ezért úgy érzi, hogy a felvidéki magyar is az ő babérjaira tör. Ott egyszerűen egy ilyen szorongásból fakadnak ezek. Mennyire érződik az embereken ma a Trianon-szindróma? Az emberek általában a napi gondjaikkal vannak elfoglalva. Ha ezek mögött ott húzódik Trianon, akkor befolyásolja a gondolkodást. Mindez mélyen, a gyökerekben húzódik. Ha Erdély autonómiát kapna, gazdaságilag nem ott tartana, mint ahol ma tart. Ilyen szempontból különbözik az erdélyi és a felvidéki magyarság? Gyökeresen. Nem tudom pontosan megfogalmazni, de más a mentalitásuk. Erdélyország elszigetelt. Nem a romániai magyarságról általában, hanem Erdélyről beszélek. Erdély elszigetelt, több száz km-re van a magyar határtól. Nincs átjárhatóság. A Felvidék átszivárog. Átjárhatóság van. Sokkal szellősebb, ez által kisebb a felelőssége a magyarságtudatnak is, nincs olyan súlya. Nyilván az egy életforma. Tehát akkor súlyosabban érintette az erdélyi magyarságot a Trianon-trauma? Igen. Mint ahogy egy kolozsvári magyart is
EXKLUZÍV INTERJÚ 2001-BŐL kevésbé érintette, mint egy erdélyi magyart. A romániai magyarokon belül is van különbség. Sokkal lazábban kezelik, mint az erdélyiek. Mintt megoldás több lehetőség merül fel. Akár Erdély függetlensége is. Azt hiszem, hogy nem engedik, hogy Erdély független legyen. Ez olyan, mintha Lombardia le akarna válni. Ezek ideák, nem jöhetnek létre. Polgárháború lenne a vége. Volt is itt egy háború nemrég, tőlünk délre. Akkor fel is merült a revíziónak egy bizonyos formája, a határkiigazítás gondolata. Szerinted ezt akkor is irreális volt felvetni? A délszláv háború kapcsán? Azt gondolom, hogy ügyes és logikus eszmefuttatás volt, de nem látom reálisnak. Olyan indulatokat kavarna egy ilyen dolog, amitől boldogtalan lenne mindenki. Egy nép boldogsága, vagy boldogulása nem négyzetkilométerekben mérhető. Egy nép boldogulása szellemiségben, belső összetartásban és belső szabadságban mérhető. Ez egy politikai játék. Pontosan kell tudnia minden embernek, a politikusok játékszere. Rásütik, hogy idegen, színes, magyar, szlovák, zsidó, cigány, orosz. Amíg az ember ezt intelligenciával nem tudja feldolgozni, addig igen is hergelhető. Addig ez egy fegyver. Ez mindig a politikusok kezében van. Teli vagyunk Trianonokkal. Igen. Ha jó irányba megy a világ és Európa, akkor talán megszűnnek a trianonok. Ehhez 50 év kell. Ez történelmi mércével semmi. Világtörténelmi mércével hatalmas terv lenne. Fantasztikus, nyitott szellemiségű antimilitarista birodalmat létrehozni. Minden nemzet szabadon gyakorolhatná nemzetiségi jogait, ugyanakkor részese lenne egy hatalmas gazdasági gépezetnek. Szerinted melyik az a magyarországi politikai csoport, vagy párt, amelyik a legszimpatikusabban viszonyul a határon túli magyarokhoz? Azt gondolom, hogy az előző kérdésfeltevés kapcsán én ezt már meg is válaszoltam. Tapasztalataim szerint – nem politizálok –, de amennyire figyelemmel kísérem a közelmúlt történelmi eseményeit, a mostani kormány kezeli a legelegánsabban ezt a kérdést. És a legkonzekvensebben. Mérhetetlen liberalizmus egy ilyen helyzetben nem vezet eredményre. A szélsőjobboldaliság meg csak katasztrófához vezet. Ha van egy fajta konzekvens szigorúság ebben a kérdésben, akkor ez előbb-utóbb, ha ez konokan és hosszú távon van képviselve, előbb-utóbb eredményre vezet. Ezeket a kérdéseket az Orbán-kormány kezeli a legjobban. És Magyarországot is ők képviselik
ITTHON
a legjobban. A legnyitottabban és a legprogresszívebben. Létezik magyarellenesség a közeli országokban? Létezik. Mindennapos probléma. Nyelvvesztés is van. Családomon tudom lemérni. Húgomék Pozsonyban éltek egy lakótelepen, és a gyerekek miatt elköltöztek, mert egy ilyen szociközegben a gyerekeknek nem volt ildomos beszélni magyarul az utcán. Lementek játszani, akkor rájuk kellett szólni, hogy ne beszéljenek magyarul. Retorziók is voltak. Elvették a gyerek biciklijét, kapott egy taslit. Érezhető volt a feszültség, azt gondolták, hogy a gyereket nem kell ilyennek kitenni. Természetesen mind kettő tud magyarul, szlovákul. Magyar iskolába járnak. Ez nem nyelvi kérdés, lélektani kérdés. Ők elköltöztek Pozsonyból egy magyar faluba. Te nem politizálsz. Rossz dolog, ha valaki politizál? Azt gondolom, hogy a politika rossz befolyással van az emberekre. Én civil kurázsi párti vagyok. A nagy nyugat-európai társadalmakat nézve az emberek elsősorban civil emberek, állampolgárok. A politika nem
szövi át úgy a hétköznapokat, mint itt. Nem szeretem, hogy politikai szekértáborok miatt nekem döntéshelyzeteket kell kerülnöm. Ha engem olyan kérdésekkel szembesítenek, hogy kénytelen vagyok pártot ütni még a barátok körében is. Ezt nem tartom egészségesnek. Megronthatja a barátságot? Igen. Van rá példa is. Például zsidó barátaimmal voltak feszültségek e miatt. Mondják, hogy az Orbán-kormány antiszemita kormány, én meg mondom, hogy nem antiszemita kormány, csak vannak olyan intézkedések, amik éppen a mértékadó zsidó értelmiségnek nem esnek jól. Kerülöd ezeket a konfliktushelyzeteket? Nem kerülöm. Ha ilyesmire kerül sor, elmondom véleményemet. Nem veszítettem el ettől egyetlen zsidó barátomat sem. Azt érzem, hogy nagyon erős a parázs. A politikusok elérték, amit akartak, mert az emberekben már ott parázslanak ezek a kis lángocskák. Ezt kikérem magamnak. Interjú Kaszás Attila színművésszel Készült: 2001. március 9-én az Új Színházban Szidiropulosz Archimédesz
A gójmotorosok Zsigárdon
13
ÉLŐ TÖRTÉNELEM .„A/cseh/szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történelemtudomány. A mai napig várat magára nemcsak a történetét bemutató átfogó szintézis hanem számos esetben az egyes szakterületeket az alapkutatások szintjén feldolgozó forrástanulmányok, monográfiák elkészítése is” – olvasható a közelmúltban meg-
jelent, A /cseh/ szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 c. könyv hátlapján. /Felelős kiadó: Tóth Károly, felelős szerkesztő: Fazekas József. Kiadta a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet./ A szerző, Popély Árpád ifjú ember még, - 1970ben született Pozsonyban. Édesapja, Popély Gyula jeles történész. Az alma nem esett meszszire a fájától. Örvendetes, hogy ez az alapvető
mű megjelent, vázlatának néhány részét folytatásokban közöljük azzal a megjegyzéssel, hogy reméljük, a tisztelt olvasók felismerik: a kötetnek ott a helye mindegyik könyvtárunkban, mindegyik iskolánkban és minden olyan hazai magyar ember házi tékájában, aki át szeretné tekinteni a mindnyájunk életét befolyásoló történelmi folyamatokat, hogy hozzájáruljon hovatartozás-tudatunk elmélyítéséhez.
Az ilyen előzmények után 1947 áprilisában meginduló lakosságcsere 1948 decemberéig tartott. Magyarországról az áttelepítési kérelmet benyújtó 95 421 (magyar adatok szerint: 95 724) szlovákból 71 787 települt át Csehszlovákiába, ezzel szemben a Csehszlovákiából kitelepítésre jelölt 181 512 magyarból 89 660-at telepítettek át Magyarországra. A magyar diplomácia sikerei közé írandó, hogy a népcsere lebonyolítása során sikerült megakadályozni az ún. háborús bűnösök tervezett méretű áttelepítését, kudarcai közé pedig, hogy minden igyekezete ellenére sem sikerült betartani a vagyoni kölcsönösséget. A Csehszlovákiából kitelepített magyarok által hátrahagyott ingatlanvagyon értéke többszöröse volt a magyarországi szloavákok által visszahagyotténak. A második világháború után (cseh)szlovák politika egyik legfőbb célját – a magyar kisebbség felszámolását – nem érte el ugyan a kikényszerített lakosságcsere, valamint az azzal párhuzamosan zajló ún. belső telepítés keretében Dél-Szlovákiába érkező több tíz-
ezer bel- és külföldi szlovák telepes segítségével mégis sikerült jelentősen megváltoztatni a két világháború között még meglehetősen homogén magyar nyelvterület etnikai összetételét. A magyar nyelvterület felhígulását a szlovák-magyar nyelvhatár délebbre nyomulása és számos új szlovák nyelvsziget létrejötte mellett az egykor zárt magyar etnikai tömb szinte valamennyi térségének vegyes lakosságúvá válása jelzi. A lakosságcsere azonban nem csupán Dél-Szlovákia etnikai jellegét változtatta meg, hanem máig ható kitörölhetetlen nyomokat hagyott a (cseh)szlovákiai magyarság társadalom és művelődésszerkezetén is, mivel elsősorban a hagyományosan kultúrateremtő és- hordozó városi polgárságot és értelmiséget, valamint a falusi nagy- és középbirtokosságot sújtotta. A kommunista hatalomátvétel az első hónapokban gyakorlatilag semmiféle pozitív változást nem hozott a magyarkérdés kezelése terén, hiszen az immár egyeduralkodó kommunista párt árnyalatnyival sem folytatott kevésbé magyarellenes politikát, mint a fel-
számolt polgári pártok. 1948 februárja után nemcsak a lakosságcsere folytatódott tovább, nemcsak a reszlovakizáció zajlott változatlanul, hanem érvényben maradt valamennyi korábbi magyarellenes jogszabály, ráadásul a központi és szlovák állami szervek sorra hozták meg és foganatosították az újabb és újabb jogfosztó intézkedéseket. A magyarokat kizárták a kommunista párt vezette Nemzeti Front különböző szerveinek az új hatalom kiépítésében meghatározó szerepet játszó ún. akcióbizottságaiból, amelyek ráadásul 1948 tavaszán Dél-Szlovákia számos járásában és településén hoztak rendeletet a magyar istentiszteleti nyelv, illetve a magyar nyelv közéletben való használatának tilalmáról. Csehszlovákia 1948. május 9-én elfogadott, szovjet mintára készült új alkotmánya a nemzetiségi jogokkal nem foglalkozott, s a kisebbségek létezéséről még csak említést sem tett. Hasonló szellemiségű volt az április 21-én kelt új iskolatörvény is, amely magyar iskolák létesítésének lehetőségével nem számolt. A május végén megtartott parlamenti választásokon a németek és a magyarok – a reszlovakizáltak kivételével – továbbra sem vehettek részt, s ugyanebben a nacionalista légkörben került sor 1948. június 11-én a magyar és német eredetű, ill. hangzású helységnevek elszlovákosítására, amely során 710 – többségében magyarlakta – település nevét cserélték fel mesterséges szlovák névvel, megszüntetve egyúttal a kisebbségek által lakott települések kétnyelvű megnevezését. Az első kérdés, amelyben a csehszlovák államhatalom 1948 tavaszán már némi „engedményekre” is hajlott, az a Csehországba deportált magyarok kérdése volt. Mivel közeledett másfél éves munkakötelezettségük lejárta, hazatelepülésüket azonban továbbra sem tartották kívánatosnak, a csehszlovák állampolgárság ideiglenes megadásának fejében végleges csehországi letelepedésre igyekeztek rábírni őket. Az erős propaganda ellenére mindössze 2209 személy kérte állampolgársága visszaadását, s közülük is csupán 1531-en jelezték letelepedési szándékukat, ami július 21-én a deportáltak munkakötelezettségének meghosszabbítását lehetővé tévő törvény meghozatalára késztette a Nemzetgyűlést.
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata III.
14
ÉLŐ TÖRTÉNELEM
A kitelepítettek és deportáltak országos találkozói
Lélekerősítés a Monostori Erődben Popély Árpád könyvének harmadik, kis részletével talán sikerült felhívnunk a figyelmet a második világháború utáni szomorú eseményekre. Főként a fiataloknak illene érdeklődést tanúsítaniok elődeik múltja iránt, mert bár az Európai Unió pár éve jelentős szabadságjogok ,megadására kötelezte a Szlovák Köztársaság állami szerveit, korántsem állítható, hogy a két nép már „egymás keblére borult”. Amilyen mértékben hiányzik az Európai Unió alkotmányából a keresztény alapokon, Jézus tanítására vonatkozó hivatkozás
Nemes Andrásné. Lent: ökumenikus istentiszetelet, középen Ittzés János püspök
ITTHON
– ez az egyetemes szellemiség lehetne az a kőszikla, amelyre az egyesült Európa épülhetne -, olyan mértékben sérülnek még ma is a magyar nemzeti közösség emberi jogai Szlovákiában. Sőt: amire a pártállam idején nem volt példa – napjainkban egyes kormánytagok és parlamenti képviselők „barbár ázsiai hordának nevezik a „szlovák magyarokat”. A sors kegyelme, az isteni gondviselés gyümölcse, hogy hat esztendeje a kiskomáromi /Magyarország/ Kecskés László Társaság elhatározta: a Monostori erődben, illetve a református templomban minden évben szívesen látja az egykori kitelepítetteket vagy azok leszármazottait. Ennek az egyre bensőségesebb és sikeresebb szeptember eleji rendezvénysorozatnak több célja van. Először is lehetővé tenni, hogy a Magyarországon élő kitelepítettek vagy leszármazottaik találkozhassanak Felvidéken élő nemzet- és sorstársaikkal. Másodszor: dokumentálásra kerüljenek azok a szomorú események, melyeket évtizedeken át még felemlíteni sem szabadott, legfeljebb a templomban vagy a lakás csendes zugában lehetett könnyeket ejteni felidézésükkor. Harmadszor: a Monostori Erődben minden esztendőben más-más felvidéki közösség mutatkozik be műsorával, hogy bepillantást nyújthasson hagyományőrző és hitmegtartó igyekezetében
A kitelepítettek talákozóinak védnökei jeles politikusok – például Orbán Viktor és Duray Miklós. Az ökumenikus istentiszteleteken kiváló lelkészek imádkoznak az elhunytak lelki üdvéért és kérik a Teremtőt, legyen végre béke a lelkekben, történjen meg a jézusi tanítás szerinti együttélés. A Kecskés László Társaság elnöke Nemes Andrásné, Zsuzsa asszony, aki munkatársaival együtt önzetlenül munkálkodik a találkozó előkészítésén és megszervezésén. Hihetetlen, de volt idő – a huszonegyedik században! – amikor az illetékes hatóság megpróbálta eltávolíttatni Nagy János szobrászművészünk kitelepítési domborművét az erőd egyik zugának faláról, különféle ostoba kifogásokat keresve Az említett zúg ugyanis zarándokhellyé válhat, ki-ki mécsest gyújthat itt, csendben fohászkodhat, imádkozhat. Mára a dombormű eltávolításának veszélye elmúlt, de a Szlovák Köztársaságban még mindig érvényben vannak az ú.n. benesi dekrétumok. Azt hiszem, ehhez a huszonegyedik század elején nem kell kommentár. A kitelepítettek és deportáltak, illetve leszármazottaik nevében szerkesztőségünk ezúton fejezi ki köszönetét az országos találkozók szervezőinek és rendezőinek, a Kecskés László Társaságnak és Nemes Andrásné elnökasszonynak. Áldozatos tevékenykedésükhöz adjon a Teremtő erőt, egészséget. /m.j./
15
A késmárki Thököly-vár
Múltidéző – avagy egy gróf utazásai
Évtizedek óta sokat barangoltam hazai tájainkon, s eközben rengeteg megismerésre méltó dolgot láttam, jelenséget tapasztaltam, amelyeket a jövőben szeretnék megosztani a kedves olvasóval. Ezért választottam jelmondatul Gróf Teleki Domokos: Egynéhány hazai utazások leírása című, 1796-ban, Bécsben kiadott könyvének mottóját. Ismerkedjünk meg e művelődéstörténeti szempontból igen jelentős útleírás szerzőjével. Teleki Domokos, a Marosvásárhelyi könyvtár, a híres „Téka” alapítójának, gróf Teleki Sámuelnek, Erdély kancellárjának fia, szellemiekben gazdag, de igen rövid életet élt. 1773-ban született a székelyföldi Sáromberkén a családi kastélyban. A közeli Marosvásárhelyen kezdte, majd Nagyenyeden folytatta tanulmányait. Tizenöt éves korától a bécsi, tizennyolc évesen a pesti egyetemre járt. Tagja volt a lipcsei Gazdászati, a jénai Természetvizsgáló Társaságnak, az újonnan alakult jénai Ásványtani Társaság őt választotta első elnökének. Tevékeny munkatársa volt az
16
Szt. László freskó - Poprád
Aranka György szervezte Erdélyi Magyar Nyelvművelő és Kéziratkiadó Társaságnak is. Hazai utazásait húszévesen kezdte, leírásukat huszonhárom éves korában tette közzé, s utána két évvel, 1798-ban, 25 évesen halt meg. Könyvében Teleki Domokos négy hazai
útjáról számol be. Először 1793 júniusában indult Felső-Magyarországra. 1793 őszétől 1795-ig még három utazást tett, bejárva Erdélyt, a Bánságot, Szlavóniát, Horvátországot és a magyar tengerpartit Fiumét és Triesztet. Utazásain barátja Pataki Sámuel kísérte, gyalog, lóháton,
A lőcsei városháza
kocsival. Az ország akkori kiválóságai és nemes családjai látták vendégül őket. Útleírásának céljáról a szerző így nyilatkozik: „Azért indultam a felvidéki vármegyék meglátogatására, hogy ezeknek mind természeti, polgári s gazdászati állapotját, mind pedig nevezetességeit megismerjem, s mindazok alapján hasznos tapasztalásokat gyűjtsek”. A látottak leírására pedig az sarkallta, hogy a szerzett ismereteket és a hasznos tapasztalatokat közkinccsé tegye és ezáltal az utazásra honfitársaiban kedvet ébresszen. Az egyik első magyarországi útleírás, megelőzve a reformkori törekvéseket, az ország felfedezését és szellemi birtokbavételét tűzi ki célul. Nemzeti önismeretre serkent. Az akkori állapotok valós képét nyújtja különös tekintettel a lakosság nemzetiségi, vallási és nyelvi összetételére, a gazdasági helyzetre, a termelési viszonyokra, az új létesítményekre és technikai vívmányokra, s közben utal a jelenségek történeti hátterére, amikor feltárja a művelődéstörténeti és művészettörténeti emlékeket.
ITTHON
Szt. László freskó, Kakaslomnic
Beutazta a Felvidéket, ellátogatott a bányavárosokba. Főként az érc-, a sóbányászat és egyéb ásványi kincsek érdekelték. Gyarapította páratlan ásványgyűjteményét, amely ma a marosvásárhelyiTelekitékában található. Tudosítása ma szá-
munkra azért fontos, hogy lássuk, menynyiben változott környezetünk kétszáz esztendő alatt, mi veszett el, mi maradt meg kincseink közül, mit kell megismernünk, újra felfedeznünk, óvnunk, védenünk.
17
BEMUTATKOZÁS
Egészségünk alapja az egészséges nemzettudat Néhány szó a Magyar Egészségügyi Társaságról Az újjáalakult Magyarok Világszövetsége (VSZ) 1992. augusztusában 54 évi szünet után összehívta a Magyarok III. Világkongresszusát. A döntő mértékben kényszerből nyugaton élők éppúgy, mint az elszakított területek magyarsága, lelkes örömmel vett részt a találkozón. A felemelő megható ünnepségen túl a megjelentek kerekasztal megbeszélések formájában foglalkoztak a magyarság sorskérdéseivel. Az egészségügyi kerekasztal fő témája a népességfogyás valamint a Kárpát-medencei magyar népesség rendkívül kedvezőtlen egészségi állapota volt. Az MVSZ székházában történt többszörös előkészítő tárgyalást követően magyarországi, nyugati és Kárpát-medencei résztvevőkkel 1993. május 23-án Mosdóson a Tüdő- és Szívkórház előadótermében került sor az alakuló ülésre: 73 taggal megalakult a Magyar Egészségügyi Társaság. (MET) Ez a megfogalmazás figyelmen kívül hagyja a Trianonban ránk kényszerített békediktátumot. A szétszaggatott országrészek nyolc állam határai között találhatóak. A jelenlegi
18
csonka ország csak egyharmada a történelmi Magyarországnak, s a magyarság egyharmada határain kívül él. A 90-es években megváltozott politikai viszonyok hatására felcsillant a remény, hogy elsősorban az orvosok a határoktól független egyesületbe tömörülve , egymás tapasztalatait felhasználva, eredményesebb gyógyító munkát végezhetnek. Az alakuló ülést megelőzően lett megvitatva a társaság célkitűzése. Sajnos voltak, akik nem értették meg, hogy a Társaság „civil” szervezetként politikamentesen kíván a népegészség javításáért dolgozni. Félreértették, hogy az anyaország határain kívül élő magyarságért nemcsak jogunk, de kötelességünk is mindent megtenni, elsősorban oktatás, nevelés útján. Többen ezt magyarkodásnak minősítették és nem csatlakoztak a Társasághoz. A MET magalakulásakor a tagság zöme orvos volt, de egyre több gyógyszerész, illetve szakdolgozó (védőnő, asszisztens, gyógytornász, gyógypedagógus, nővér) jelentkezik sorainkba. A Társaság véleménye szerint kényszerítő szükség, hogy az egészségtan az elemi iskolától az egyetemi oktatásig szerepeljen a kötelező tantár-
illusztrációs felvétel (C) University of Alabama
gyak sorában, s akkor a pedagógusokkal is együttdolgozhatunk céljaink eléréséért. Az elnökség határozata alapján a MET évente legalább két alkalommal a népegészségügyet döntően befolyásoló tárgykörből továbbképző napokat szervez. Egy-egy terület hathatósabb megismerése érdekében az éves tudományos ülések egyikét mindig az anyaország határain túli országokban tartja. Civil szervezetként a MET ismételten kinyilvánította, hogy politikamentes Társaság – amit az alapszabályzatba is belefoglalt. Célja a Kárpát-medencei magyar népesség egészségi állapotának javítása, mert tudatában van, hogy egészséges nemzettudat nélkül nem lehet igazán egészség. Úgy gondoljuk, hogy a Magyar Egészségügyi Társaság jövője az egész európai kultúra szempontjából lényeges, mivel megfelel mindazoknak a terveknek, amelyeket az európai közösség célul tűzött ki. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a MET mint szervezet, elsőként érte el, hogy a határok átjárhatóvá váltak. A Társaság területi egységei: Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Magyarország, Muravidék, Nyugat.
BEMUTATKOZÁS Szlovákiából is részt vennének munkánkban az orvosok, gyógyszerészek, ápolók és más egészségügyi dolgozók. A tagság előnnyel jár – az útiköltséget a MET megtéríti, csupán a szállást kell kifizetni egy éjszakára. Úgy vélem, évenként egyszer megérné összejönnünk azokkal is, akik eddig elzárkóztak. Konferenciánkon – ez nem az én véleményem – nemzetközi a színvonal, ráadásul kapcsolatokat lehet teremteni. Mobilszám: 0905 509 480. A konferencia névadója a komáromi születésű Arányi Lajos volt. Mit tudunk róla? Személyében a kórbonctan első magyarországi professzorát, az első /budapesti/ patológiai intézet alapítóját tisztelhetjük, aki tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Kortársai polihisztornak tekintették. A komáromi I. Arányi Lajos Napokon zsúfolásig megtelt a Konferenciaközpont. A résztvevők között volt Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke is, aki az alapító Andrasofszky Barnától vette át annakidején a váltóbotot. A Kárpátmedence magyarlakta térségeiből érkezett egészségügyi dolgozók egy sor érdekes előadást hallottak. Hazai részről Kiss László szólt Arányi Lajos munkásságáról, Mikola István a madárinfluenzáról, Kellermayer Miklós az őssejtekről értekezett. Szó esett az újszülött, koraszülött-mentésről és a
Sikeres hagyományteremtő I. Arányi Lajos Napok Március utolsó hétvégéjén – hagyományteremtő szándékkal – minden szempontból sikeres szakmai napokat rendezett a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság és a Magyar Egészségügyi Társaság. A helyszín a Selye János Egyetem Konferencia-központja volt.A két napos konferencián ifj. Bastrnák Ferenc, a MET felvidéki tagozatának új elnöke volt a házigazda. Mikor alakult meg a felvidéki tagozat? A MET 1993-as mosdósi alakuló ülésén a Felvidékről ketten voltak jelen -Fegyveres Margit és fia, Fegyveres Tibor. Itt Fegyveres Margitot bevállasztották a Kárpát-medencei régió elnökségébe. 1995-ben Bajnok István lett a felvidéki tagozat elnöke, aki tavaly egészségi állapotára való tekintettel lemondott és én lettem az utódja. Milyen munkát végzett az eltelt bő egy évtized folyamán a felvidéki magyar tagozat? Első konferenciánkat Komáromban rendeztük meg, majd Kassa következett, aztán ismét Komárom, majd egy tudományos tanácskozás Nagymegyeren. Rendezvényeinken szép számmal vettek részt Kárpát-me-
dencei, sőt egyesültállamokbeli szakemberek. 2006-ban hivatalosan is bejegyzésre került a belügyminisztériumban a társaságunk. A felvidéki tagozatban mindegyik hazai magyar tájegység egészségügyi dolgozói képviseltetik magukat? Sajnos, nem, amiből az is következik, hogy elsőrendű célunk a tagság gyarapítása. Nagyon szeretnénk, ha nemcsak a nyugatszlovákiai régióból, hanem Közép- és Kelet-
trombózisos betegségek kialakulásáról, illetve kezelésének tapasztalatairól. A tájékoztatáshoz tartozik még, hogy Bajnok István, az első elnök elmegyógyász szakorvos, volt parlamenti képviselő, ismert közéleti személyiség. Utódja, ifj. Bastrnák Ferenc, csakúgy, mint az édesapja, jónevű sebészorvos, a magyar jövőért felelősséget érző értelmiségi. A váltás tehát jól sikerült. Batta György
ITTHON
Dr. Bajnok István
Dr. Bastrnák Ferenc
19
TÁJHAZA – NÓGRÁD
Böszörményi István:
az andornaki Mocsáry kastély régi képeslapon
Mocsáry Lajos emlékhelyek – Andornaktálya (3)
Mocsáry Lajos író, politikus, országgyűlési képviselő /l826-1916/, „a nemzetek és nemzetiségek barátságának, egyenjogúságának szószólója“, ahogyan kurtányi emléktáblája nevezi őt, 1860-ban családjával együtt elköltözött nógrádi szülőhelyéről, és az akkor még Borsod megyéhez tartozó Andornakon telepedett le. Itt élte hosszú élete 56 évét, innen utazott a tisztelt ház üléseire, itt írta a nemzetiségi kérdéssel, illetve kora társadalmi problémáival foglalkozó műveit, innen levelezett az akkori nemzetiségek – szlovákok, románok, szerbek- képviselőivel, innen küldött cikkekeket párizsi folyóiratoknak, itt halt meg, itt van végső nyughelye is. Az andornaki birtokot a Nógrádban ősbirtokos Mocsáryak, pontosabban Mocsáry Balázs, füleki várnagy fiai Gergely és György nyerték el Rudolf király 1580-ban kiadott adománylevelével. A Mocsáry család sokáig vitázott az ugyanott birtokos Liptay családdal, csak 1735-ben jött létre a kérdéses birtokokra nézve a végleges egyezség, midőn is Andornak, Heves és Szemere Borsod megyében 1400 frt lefizetése után, végleg a Mocsáry család kezében maradt. Fényes Elek Magyarország geographiai szótárában (Pest 1851) így írt Andornakról: ” magyar falu, Borsod vármegyében, Egerhez 8/16 állomásra egy hegy alatt. Lakja 449 r. kath., 158 ref., 3 zsidó. A kath. fiókegyháza Kis-Tályához, a reformatusoké Maklárhoz tartozik. Diszére szolgál a helységnek özv. Mocsáry Imrénő szép izlésű kastélya, derék gyümölcsös és angolkerttel együtt. Határa 1726 1/2 hold, mellyből 50 h. beltelek, 605 h. szántóföld, 214 h. rét, 310 h. legelő, 447 1/2 hold szőlő, 100 hold erdő; 4 urbéri telek után van 120 h. szántó, 114 h. rét, 347 h. szőlő; a
20
többi majorság. Földje emelkedett részein vörös nyirokkal egyvelges, egyebütt tiszta jó fekete föld, s mindent gazdagon terem. Legelője juhokra kedvező. Birtokosa özv. Mocsáry Imrénő, szül. Sréter Francisca, kinek itt szépen rendezett gazdasága van.” A klasszicista eleganciájú, 16 szobás, emeletes kastélyt, Mocsáry Lajos dédunokája, Dr. Mocsáry Zoltán szerint „a híres építész, Hild József tervezte“, és egy régi, földszintes családi kúria helyére építtette 1838-ban Mocsáry Imre. A ma már Heves megyéhez tartozó Andornak és Kistálya egyesítéséből keletkezett Andornaktályán, az Eger-Füzesabony országúttal párhuzamosan elhelyezkedő épület középső, emeletes tömbjéhez északról és délről csatlakozik egy-egy földszintes épületszárny. A látványos – ma már fák által takart- főhomlokzat jellegzetes rizaltját középen osztó erkélyt négy dór oszlop tartja. Az emeleti részt négy jón fejezetű falpillér tagolja. Ezek között, a timpanon alatt láthatók a kastély értékes domborművei. A három allegórikus ábrázolás: Vendégszeretet, Béke, Barátság Marco Casagrande műve 1838-ból. A velencei szobrász ezidőtájt Egerben lakott, ahol a főszékesegyház szobordíszeit készítette. A kastély közelében, az országút és az Eger patak között terült el az „angolkert“, a 16 holdas (kb.10 hektár) park, ahol egy klasszicista gloriettet is építettek az Eger patak által táplált mesterséges tó partján. A kör alaprajzú alépítmény nyolc oszlopán félgömb alakú kupola nyugszik. A birtokhoz természetesen gazdasági épületek, vízimalom, sőt egy - a család barátja, Kandó Kálmán által tervezett – törpe vízierőmű is tartozott. Ebben a környezetben élt a Mocsáry család a XIX. század elejétől a XX-századi államosításig ...
Az 1945-ben megalakult Magyar-Román Társaság és az 1947-ben, Budapesten létrejött Mocsáry Lajos Magyar-Román Kollégium közösen határozta el, hogy 1948ban létrehozzák, mégpedig Mocsáry Lajos andornaki kastályában, a „Dunavölgyi Találkozóhelyet és Szabadegyetemet“, a Duna menti népek művészei és tudósai alkotóházát. 1947. szeptemberében a kastély helyreállítása befejeződött, az ünnepélyes megnyitó és Mocsáry Lajos szobrának leleplezése 1948. májusában lett volna. „Mindez az akkori események miatt elmaradt“ fogalmaz ezzel kapcsolatban Dr.Mocsáry Zoltán, nyilván a kommunista hatalomátvételre, az ezt követő egypárti diktatúrára, ill. a magyar – román viszony megromlására célozva. Eugen Ciuca román művész Andornakra szánt szobra Budapesten „eltűnt“, a Mocsáry Kollégium pedig rövid működés után megszűnt. Az andornaki kastélyt végül szociális intézményként hasznosították, értelmi fogyatékosokat foglalkozató intézet működik benne napjainkban is. 1976-ban, „A NEMZETI EGYENJOGÚSÁG ELŐHARCOSÁNAK SZÜLETÉSE 150. ÉVFORDULÓJÁN“ a Hazafias Népfront Heves megyei Tanácsa fehérmárvány emléktáblát (Király Róbert szobrászművész alkotása) helyezett el a kastély falán Mocsáry „Nemzetiség“ c. művéből vett idézettel:
„EGYÜL TEKINTSÜK MAGUNKAT, S KÖZÖSÜL MINDAZT, MI BIRTOKUNK A MÚLTBAN ÉS JELENBEN“ „Mint tomboló viharban villámfénynél megvilágosodó feszület, úgy tekint ránk okos szomorú szemével a pátriárkák korát megérő, de magát a magyar sors felelőtlen felelőseivel megértetni nem képes andornaki remete“ –így jellemzi Mocsáry Lajost életművének népszerűsítője Kemény G. Gábor. Az „andornaki remete“ élete alkonyára, fentebb már idézett dédunokája így emlékezik : „Öreg korában dédapám szüleimmel és velünk gyermekekkel élt együtt. Igy is-
a kastély látképe 1945 előtt
TÁJHAZA – NÓGRÁD
a dédunoka, Dr. Mocsáry Zoltán és neje 1993-ban
merhettem őt közvetlenül, személyesen. Úgy Imre testvéremet mint engem nagyon szeretett. Amikor egy ízben, testvéremmel együtt elkisértük őt kerti sétájára, ezt mondta nekünk: Gyermekeim tudjátok meg, hogy pénzzel egyesek sok mindent megvásárolhatnak, de azt hogy elmondhassák, hogy olyan öreg nagy fák alatt sétálhatnak a kertjükben, amelyeket őseik ültettek, azt nem. Családja iránti szeretet és megértés, szülőtisztelet életének mindvégig kisérő jelensége volt. Természetesen nekem, mint gyermeknek csak gyermeki vele kapcsolatos eseményekről lehettek tapasztalataim és emlékeim. Dacára annak, hogy a napnak legnagyobb részét az íróasztala mellett töltötte el, és magában morogva hangosan is kijelentéseket tett a kormány helytelen kisebbségi politikái miatt, mégis különösen estefelé, mikor már nem lehetett jól látni, lámpagyújtás előtt, velünk mint gyerekekkel foglalkozott, sőt még dalolt is nekünk. Emlékezem, mikor két botját hegedű és vonó módjára, hegedülést utánozva énekelt. ... Reggelizés után
ITTHON
jó idő esetén mindig kiült a verandán lévő lócára pipázgatni, majd két botját elővéve lement a parkban lévő tóra csónakázni. Ezt nagyon szerette. ... Esténként, mikor már nem dolgozott az íróasztalánál, többnyire beültünk a szobájába a német kisasszonynyal és ott játszadoztunk. A család jellegzetes vonásait viselő arca, férfias magas alakja tősgyökeres nagyúri volta és komolysága dacára, érintkezési módjában egyszerű, szerény, igen kedves, jószívű, segítőkészség jellemezte. Tisztelői gyakran felkeresték. Érdekes megemlíteni, hogy református volta dacára az akkori egri érsek, Szmrecsányi Lajos többször is meglátogatta, holott a környékbeli róm.kat. földbirtokosok egyikét sem.... Ő igazi Patrióta volt, elsősorban minden gondolatát saját hazájának jövője töltötte be, hogyan lehetne a magyar nép érdekében a nemzetiségi jogokat biztosítani. ... 1916 évben, 90-ik évében bekövetkezett halálakor (január 8. B.I.), Andornakon a kastély udvara közepén volt a koporsója felravatalozva, hogy a temetési szertartáson résztvenni kivánó nagyszámú tisztelői, különböző megyei, egyházi és egyéb küldöttségek, a falu népe és nem utolsósorban a családunk tagjai mind elférjenek. ... A családi sírboltba való elhelyezésekor, mi gyerekek is ott voltunk ... ez volt az utolsó családi koporsó elhelyezés itt.“ A kastélyparkba Mocsáry nem csupán csónakázni járt, rendszeresen felkereste ott korán meghalt feleségének sírját. Lux Anna első férje, báró Wesselényi Miklós családja iránti tapintatból Mocsáry Lajos nem a családi sírboltba temette el feleségét 1865ben. A ma már gondozatlan, elvadult park néhány megmaradt hatalmas fája alatt rejtőző, avarral borított fekvő sírkövön mindössze egy szó ismerhető fel : „ANNA“ A családi sírboltot az andornaki, ma már elhagyott régi temetőben régi szokás szerint a felszín alá építették, és dombszerűen leföldelték a bejárati ajtó nyílásával együtt. A sírboltban 10 koporsó található, az 1767-
ben meghalt Mocsáry Pálétól, az utolsóként ide temetett Mocsáry Lajoséig. A felszínen a puritán családi hagyományok szerint semmilyen emlékművet nem emeltek. Utóbb az említett dédunoka helyezett el egy kőtáblát a sírdombon „Mocsáry család sírboltja 1767-től“ felirattal. Az Andornaktól távol – Tokajban, majd Érdligeten- élt leszármazott, magas kora, egészségi állapota és anyagi helyzete nem tette lehetővé a sírhely gondozását, az idővel elgazosodott, a rozsdás vaskerítés maradványai is eltűntek a bokrok között... A Népjóléti Minisztérium által 1992-ben, szociális és mentálhigiénés programmal létrehozott „Mocsáry Lajos Alapítvány“ felvállalta, és megvalósította Mocsáry Lajos síremlékének elkészítését és a családi sírhely rendbetelét. E sorok írójának kezdeményezésére, az Alapítvány Dr.Mocsáry Zoltánnal együttműködve, méltó módon megjelölte, és kerítéssel körülvette az andornaktályai sírhelyet. Az 1996. október 23-i kegyeletteljes eseményen jelen volt a jeles család utolsó férfitagja is. Vitéz Dr. bocsári Mocsáry Zoltán tartalékos huszárszázados 2001. augusztus 6-án életének 93. évében elhúnyt.
Mocsáry Lajos emléktáblája a kastély falán
klasszicista gloriett az andornaki parkban - napjainkban (alsó kép) és Dr. Mocsáry Zoltán festményén (felső kép).
21
Adalék az amerikai kivándorlás történetéhez és egy krónikaíró életéhez
Volt egyszer egy Amerika
Buzitai Kmeczkó Mihály az unokáival
Még karácsony előtt egy ügyes, formás könyv került a kezembe, amelynek a címén kívül a borítólapja is felkeltette az érdeklődésemet. „Volt egyszer egy Amerika”, díszeleg a cím az Egyesült Államok zászlaján. /Lilium Aurum, 2006/ S amíg egyszerre a hol volt, hol nem volt andalító meseindítás mellett Görgey Gábor: Volt egyszer egy Felvidék című könyve is agyamba villan, tekintetem az égőpiros betűkkel szedett szerző nevén akad meg: Kmeczkó István. Nocsak, ehhez nekem valami közöm lehet, hiszen Kmeczkókkal engem is összehozott a sorsom, ezért nyomban a címlapra lapozok, ahol a sejtésem beteljesülést nyer. A megismételt cím alatt szerény betűkkel ez áll: „A családi szájhagyomány alapján feldolgozta Buzitai Kmeczkó Mihály.” Hát igen, én Kmeczkó Mihályt kettőt is ismertem: ama Buzitai előnevűt, az apát, Mihály bácsit, a filigrán, örökmozgó kisebbségi mindenest; és fiát, a bozontos szakállú Misit – költőt, írót, újságírót, dramaturgot, kisebbségi pedagógust és kulturális közmunkást - , aki oly fájdalmasan korán és váratlanul távozott. S a
két - sajnálattal néhai - Kmeczkó Mihály kapcsán eszembe jut Misi első / egyben utolsó/ verseskötete /Mozdulatok, 1971/ körüli vitáink, s az apával, Mihály bácsival folytatott gyakori eszmecseréink, ahol ha Misi verseire terelődött a szó, azt csak egy kézlegyintéssel illette, jelezve a megmásíthatatlan véleményét: elfajzott a gyerek, mert nem Petőfi, Arany és Ady útján halad. Szikár keménységén mégis átsugárzott, hogy fia minden sorát ismeri és büszke rá. De, térjünk vissza a könyvhöz, mert szerzője – Buzitai Kmeczkó Mihály – olyan feszesre fogva mondja el egy 1899ben a „Nagy Pocsolyán” túlra vándorolt 17 éves buzitai parasztfiú – Kmeczkó István történetét, hogy addig le sem tettem a kezemből, amíg el nem olvastam. A könyvben megjelenített két világ: az otthoni nehéz örökségtől terhes, küzdelmes paraszti világ és az ígéret földjét jelentő Amerika egyaránt villant fel olyan kedves és drámai képeket, amelyek adalékul szolgálhatnak a József Attila-i „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk“ keserű krónikájához. Persze, az otthoni valóságról festett kép a hitelesebb és teljesebb, jelezve, hogy ezt ismeri igazán a krónikás, mert a mesebeli másikat – az Óperenciás tengeren /Atlanti-óceánon/ túlit – csak mások elbeszélései alapján jeleníti meg, még ha a hitelesség kedvéért a gazdasági élet sok szlengjét is felvonultatja. A szülőfaluról – Buzitáról – rajzolt képen megelevenedik a „békebeli” paraszti világ, a család- és rokon központú falusi közösség mindennapjai állandó szereplőikkel: a bíróval, pappal, tanítóval és a
Ifj. Kmeczkó Mihály (jobbról) Oros László könyvtárában Felsőszeliben
zsidó kocsmárossal. Ott lüktet a generációkba kódolt hagyomány, a közösségi szolidaritás, amely a környék falvaiba szakadt rokonokkal együtt egy természetes összetartozás-tudatot hordoz, még ha olyan – más vidékeken sem idegen – mondást is eredményez: „Akit Perényben ki nem nevettek, Buzitán meg nem loptak, Makrancon meg nem vertek, az bú nélkül élheti világát!” Hitelesek a falu lakosainak szomorú és vidám eseteit megelevenítő történetek, az elő mondavilág, amiből a kivetett koporsó más vidékeken is jelen lévő legendája kerül említésre, vagy a kiterjedő kórról, az alkoholizmusról festett vissza-visszatérő tragikus tónusok. Külön említést érdemel a zsidó kocsmárosról és a tehetőseb zsidókról alkotott kép. Aki mindenben prekoncepciót keres, az már szinte tetten éri a magyar paraszti világ zsidóellenességét, netán idült antiszemitizmusát, miközben a figyelmes olvasó menten kiérti az írigység és a tehetősebb iránti zsigeri gyűlölet megnyilvánulását, ami mentes vallástól, népcsoporttól. Inkább kicsiségünk tükre, mintsem mások elvesztését kívánó összeesküvés. Amerika kezdetben valóban mesebeli magasságokban lebeg, a „Nagy Vizet” megjártak úgy emlegetik, mint az ótestámentumi Ígéret Földjét. Mesék, történetek, dalok szólnak róla, kibővítve a néphagyományokat. Vidékekként ismert népdalok bővülnek amerikás szöveggel, strófákkal. Három abaúji példát a könyv is említ, s talán nem lesz fölösleges szószaporítás, ha az egyiket ide lemásolom:
Húzd rá, cigány, szakadjon el a húrod, Már énnékem úgy sem sokáig húzod. Majd ráhúzzák nékem Amerikába, Amerika New York városába. Hősünk sorsa az új világban tipikus amerikai sikertörténet. A kezdeti bizonytalan elindulás után, a szorgalom, a kitartás és a leleményesség meghozza gyümölcsét. Gazdag ember lesz. Akkor még éltető közegként ott van mögötte az
22
ITTHON
A Kmeczkó család
a szolidaritás, amely számon tart mindenkit, aki a szűkebb és tágabb régióból otthonról érkezett, megteremtve az amerikai „kis-Magyarországot“ – Clevelandot. Az is megadatik hősünknek, hogy az első világháború előtt sikeres amerikaiként hazalátogat és sütkérezhet a tehetős családtag és rokon szerepében. A fényt követik az egyéni és közösségi veszteségek, amit nem pótol a gazdagság. A krónikás Buzitai Kmeczkó Mihály megkapó hitelességgel veti papírra Kmeczkó István fordulatos életét, néha erősítve bennünk a gyanút, hogy hősét egy kicsit önnönmaga képére rajzolta. Különösen érezhető ez hazautazás alkalmával Párizsban, Budapesten tett látogatásának a leírásában, illetve a kassai Szent Erzsébet Székesegyház bemutatásában. Aztán pedig huszadik századi nemzeti tragédiánk és veszteségeink számbavételénél. Jó lenne, ha egyszer valaki Buzitai Kmeczkó Mihály életét is megírná, mert az is tartalmaz annyi fordulatot, mint az Amerikába szakadt rokoné. Az ő esetében fordított értékrendszer érvényesül: a szellemi és közösségi gazdagság dominál az anyagiak előtt. Amolyan személyes adalékokkal én is hozzájárulhatnék élettörténetéhez. Legalább egy-két példa ennek igazolására. Lassan fél évszázada, hogy Miska bácsi engem is bevezetett a Csemadokba és 1966-ban vele együtt ott voltam Pozsonyban a Csemadok emlékezetes országos konferenciáján. Az akkori ceremóniák szerint a közgyűlésre a Kultúra és Pihenés Parkjában került sor. A prágai tavasz előszele már megérintette a Csemadok-tagok fejét és szívét, s a krónikákba ez a tanácskozás úgy került be, mint a Lőricz kontra Koczka párharc. Amikor Lőrincz Gyula és Koczka István között annyira kiéleződött a szópárbaj, hogy a díszemelvényen egymás kezéből kapkodták a mikrofont, valaki hátulról megrántotta a vállamat és majdnem kipenderített a székemről. Mihály bácsi állt előttem lángoló szemekkel és ekként kapacitált: „Tanító úr, rántsunk kardot és előre a barrikádokra!“ Csak álltam kövé meredten, szóhoz sem jutottam, de a barrikádra – pódiumra – vonulás emlékeim szerint elmaradt. Valahogy elült a zűrzavar; Lőrincz maradt, Koczka ment – Miska bácsi és a „keletiek“ nagy bánatára. Amolyan élő hírvivő és közösségi dolgainkat számon tartó közvetítő volt ő. Szintén a hatvanas évek végén, amikor én a Csemadok buzitai alapszervezetének
az elnöke voltam, a pénztárosunk egyszer jelezte, hogy Mihály bácsi alelnökként egy bizonyos összeget – akkor olyan félhavi bért, ami most kicsi pénz - kivett a kassai Batsányi-kör támogatására. Én ezt fiatalos hevületemben számon kértem rajta, de ő azzal védekezett, hogy támogatnunk kell Béres Jóskát, Görcsös Miskát hasznos kezdeményezéseikben, mert tőlünk sokkal nehezebb helyzetben vannak. Ő már akkor vallotta, hogy Kassa magyar pozícióit nem gyengíteni és a kassai magyarokat nem megosztani kell, hanem támogatni. Amikor pedig jöttek a dermesztő hetvenes évek, időnként megjelent nálam Kassán és hozott egy saját kezével lemásolt verset Reményik Sándortól, Sajó Sándortól, feltüntetve rá, hogy: lelki injekció. Máig őrzöm őket. Később azt is megtudtam, hogy miért ódzkodott a telefonhívástól, inkább
gyalog jött a tizenkettedik emeletre. Egyszer kint a parkban sétálva elmondta, hogy a lehallgató központban dolgozó kisebbségi sorstársunk üzeni: vigyázzak minden szavamra, mert lehallgatnak és megfigyelnek. Ami aztán a nyolcvanas években tragikus és komikus helyzeteket is hozott. Utolsó munkahelye a „vizeseknél“ volt, élcelődtem is vele, hogy biztosan azért van annyi ideje közösségi dolgainkkal foglalkozni, mert egyedüli kötelessége naponta megnézni, hogy lefelé folyik-e a Bódva. Minden találkozásunk alkalmával szaporodó gondjainkról szólt, mint aki szívén viseli egy közösség valamennyi gondját-baját. A Csemadok és a magyar iskolák felkent prókátora volt, s talán nem indokolatlanul kesergett arról, hogy nem minden magyar pedagógus lett iskoláink és közösségeink hiteles és hívő papja. Közben konspiráltunk és szövetkeztünk azért, hogy magyar iskolát szervezünk Pányban és Somodiban. Az utóbbi helyen már majdnem sikerült, aztán mégis elmaradt. Azóta ki gondol ilyesmire nemcsak ezen a két helyen? Buzitai Kmeczkó Mihály „Volt egyszer egy Amerika” könyve fontos adalék az amerikai kivándorlás gazdag irodalmához. Felüdítő és egyben keserű krónika. Tanúságtétel a több mint száz évvel ezelőtti nagy kirajzásról Amerikába, egyben vallomásos krónika önmagunk családi és közösségi meghasonulásairól. Hiszen ma eljutni Amerikába órák érdése, de megmaradnunk és megtartanunk közösségeinket csak a kmeczkó mihályok hitével, vállalásaival és hűségével lehet. Máté László Kmeczkó István
23
PÁLYAKÉP
Mácza Mihály, a szellemi városépítő Gondolatok születésnapkor
Mácza Mihály hatvanadik születésnapján
Ki tudja, hányszor térünk vissza lapunkban ahhoz a történelmi tényhez – kisebbségi létünk meghatározó eleméhez -, hogy mára csupán egyetlen szellemi központja maradt a felvidéki magyarságnak a három helyett: Komárom. Pozsony és Kassa helyzete nagyot változott Trianon óta: a kitelepítések, deportálások, elmenekülések, elüldözések: a kialakult új társadalmi, s egyben hatalmi viszonyok e két, nagy múltú városban a huszonegyedik század elejére intézményvesztéseket s a magyar lakosság drámai mérvű zsugorodását eredményezték. Komárom azonban „áll még”, ráadásul itt a nemzetiségi arány is kedvező – túlsúlyban élünk mi, magyarok, s egyelőre egyes szlovák politikusok gyűlölködései sem tudták megzavarni a magyar és a szlovák polgárok békésnek mondható együttélését. A Selye János Egyetem hallgatóinak fogékonyabb része egy idő után talán felfedezi, hogy érdemes bekapcsolódni a város kulturális és közéletébe, s akkor valóra válhat, amit az intézmény célul tűzött ki alapításakor: nemcsak oklevelet adni, hanem olyan jövendő közösségszervezőket
24
és vezetőket képezni, akik hagyományaink őrzői és továbbéltetői lesznek településeinken. Komárom egyik példás kulturális munkása Mácza Mihály: nemrég betöltött hatvanötödik születésnapja „ihlette” e szöveges és képes összefoglalást. Az olvasó bizonyára egyetért majd azzal, hogy a befutott pálya impozáns és hozzájárult a
város szellemi épüléséhez. A gyorsportré szerzője tizenkét esztendeje közelről tapasztalhatja Mácza Mihály közösségépítő munkásságát: láthatta szerepléseit, olvashattaa írásait és könyveit, figyelhette őt alpolgármesteri tisztségében, gyönyörködhetett zengzetes hangjában, ha nótára gyújtott, dalra fakadt jókedvében: e pár sor szerzője ismeri a családi hátteret, tudja, hogy a lánya, Sára – diákkorában a szép magyar beszéd országos versenyének győztese lelkipásztor lett, Miklós fia, cserkészvezető és villamosmérnök: tudja a cikkíró azt is, hogy Mácza Mihály Kassán született, Szepsiben érettségizett, de – most idézzük őt magát – „Egyetemi hallgatóként, a pozsonyi Ifjú Szívek énekeseként és táncosaként egy hetet tölthetett Komáromban s már akkor nagyon megtetszett a környezet. Az 1965-ös nagy dunai árvíz után hat hétig a Csemadok KB munkatársakánt én helyettesítettem a járási titkárt Komáromban, megismerkedtem Kiss Mihállyal és a Petőfi Irodalmi Klub vezetőivel, tapasztaltam, hogy ebben az akkor még csaknem színmagyar városban milyen hűségesen ragaszkodik a lakosság hagyományaihoz, hogy a szovjet tábornokokról elnevezett utcákon nem kikényszerített új nevükön, hanem régi magyar formájukban használja. Már akkor elhatároztam,hogy ha tehetem, itt telepszem meg... És a sorsom a szándékom szerint alakult. 1970-ben, az ú.n. „husáki normalizáció” idején elnyertem a múzeum pályázatán a történészi állást. Állásom ugyan már volt, lakásom
A Concordia jubileumi hangversenyén Dr. Nagy Géza gratulál mint alapító tagnak.
1970-ben Szuchy Emillel a múzeumban
viszont még nem az első napokat egy barátomnál töltöttem – a fészerben papírzsákban helyeztem el a könyveimet -, aztán jobb idők jöttek és családot alapítottam. Komáromban otthonra találtam, a Múzeumbarátok Körének titkára és a múzeum
Losoncon Szabó Gyulánál (az első sorban középen). Az első sor bal szélén Mácza Mihály egyetemi hallgató
igazgatóhelyettese lettem. A Concordia vegyes kar alapító tagja és 23 önálló kötet szerzője vagyok – valamennyi Komárommal és környékével foglalkozik...” Mácza Mihály nem hiányzik a komáromi rendezvényekről – ott van a könyvbemutatókon, tárlatnyitókon, ott van nemzeti
Mácza Mihály vallomása A megtisztelő felkérés teljesítésén gondolkodva próbáltam meg valójában először megfogalmazni életfilozófiámat, s arra a megállapításra jutottam, hogy azt legtalálóbban F.D. Roosevelt egyik mondása fejezi ki, amelyet a közelmúltban olvastam, s amely így hangzik: „Tedd azt, amit tudsz – azzal, amid van – ott, ahol vagy”. Anélkül, hogy tudatosítottam volna, lényegében ezt az elvet követtem eddigi életem során. A szélesebb közösségért való munkálkodás iránti érdeklődésemet apai nagyapám példája táplálta /apám elesett a Don-kanyarban/, aki elszegényedett nemesek utódjaként földműveléssel és szabómesterként tartotta el négygyermekes családját, s közben szülő- és lakhelyén, Jászón az Egyesült Magyar Párt elnöke, a Sport Club elnöke, az Olvasókör gazdája, majd a Felvidék egy részének visszacsatolása után községi bíró volt. Ez a családi hagyomány, illetve annak az elfogadhatatlan helyzetnek a tudatosítása, hogy egy olyan országban élek, amely nemzeti közösségünket idegenként kezeli s beolvasztására törekszik ösztönzött arra, hogy egyetemi éveim alatt az Ifjú Szívek tagja legyek, a diploma megszerzése után ne a tudományos vagy a pedagógiai pályát , hanem a Csemadok KB Titkárságát válasszam /úgy véltem, ott többet tehetek ezért a közösségért/, tevékenyen bekapcsolódjak a magyar ifjúsági klubmozgalomba, szerkesszem annak lapját, segítsek szervezni
ITTHON
a Magyar Ifjúsági Szövetséget. A szovjet megszállást követően jött a retorzió, ott kellett hagynom addigi munkahelyemet, a jószerencsém azonban Komáromba vezérelt, ahol a szakmámban folytathattam a munkát. A helyi múzeumban végzett több mint három és fél évtizedes történész-múzeológusi tevékenységemmel – előadásaimmal, cikkeimmel, tanulmányaimmal, könyveimmel, az általam rendezett kiállításokkal – talán valamennyire sikerült hozzájárulnom ahhoz, hogy Komárom és vidékének lakói jobban és a valóságnak megfelelően ismerjék meg e
ünnepeinken, - ott van mindenütt, ahol már a megjelenésével is hitet tesz elkötelezett magyarsága mellett az ember. Most pedig olvassuk el életrajzi vallomását, amely az Örökhagyók c. kötetben található és a könyv szerkesztőjének felkérésére készült: régió gazdag történelmét. A szűkebb értelemben vett munkámon kívül – ahogy tudtam és ahogy lehetett – Komáromban is bekapcsolódtam a város közéletébe: több mint harminc éve titkára vagyok a komáromi Múzeumbarátok Körének, megalakulása óta énekelek a Concordia kórusban, a rendszerváltás után három választási ciklusban a városi önkormányzat képviselője, egy időben alpolgármestere voltam, a magyar pártok egyesülésekor az MKP komáromi szervezetének elnöki tisztségét is felvállaltam. Szerencsés embernek tartom magam, mert azzal foglalkoztam, ami érdekel, amit szeretek csinálni, s amivel másokat is szolgálhattam. Mácza Mihály kiváló idegenvezető
25
Lőcsei szárnyasoltár. Jákob álma. Szent Katalin oltár, a predella részlete. 140 K
Sz
Cs
P
Sz
V
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
K
Sz
Cs
P
Sz
MÁJUS H
V
H
K
Sz
Cs
P
S
V
H
K
Sz
Cs
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
00–1410. – Pünkösd hava, május. Fotó: Méry Gábor
BÚCSÚ
Visszaadta lelkét teremtőjének a palócmagyar mester
BADINY JÓS FERENC (1909. június 3.–2007. március 10.) Március 10-én érkezett a szomorú hír, hogy életének 98. évében elhunyt Badiny Jós Ferenc sumerológus, őstörténész professzor, aki 1909. június 3-án született a Losonc melletti Gácson (ma Halíč a neve). Családja Balassagyarmatra költözvén itt járt gimnáziumba, majd a Ludovika Akadémián kapott tüzér- és repülőkiképzést. Pályafutását tényleges tisztként kezdte, majd miután kivált a királyi hadseregből, a Budapesti Műegyetemen folytatta tanulmányait. A háború után Argentínába vándorolt, ahol sumerológiával kezdett foglalkozni. A római Institutum Pontificum Biblicumban kutat és tanul P. Deimel iskolájának követőjeként. Ugyanitt nyeri el képesítését és kap engedélyt a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetemen felállítandó
28
Sumerológiai tanszék létesítéséhez. 1966ban bízza meg az egyetem rektora a tanszék vezetésével. Már az 1971-ben kezdődő tanévben meghirdetett előadásaira 21 argentin rendes hallgató iratkozott be. Tantárgyai voltak: a sumír nyelv és az ékírás, a mezopotámiai kultúrák története, a mezopotámiai vallások. Badiny Jós Ferenc őstörténész a sumírmagyar nyelvazonosság hirdetője és bizonyítója. Tagja volt a Nemzetközi Orientalista Kongresszusnak, s 1967-ben az Egyesült Államok-beli Ann Arborban az esztergomi királyi kápolna oroszlános díszítésének sumír és babiloni eredetét igazolta. 1971-ben a canberrai kongreszszuson a Pártus Birodalom sumír tradícióin át a pártus nép magyar vonatkozásait mutatta ki. Hazatelepülése után röpke pár év alatt átírta a magyar közgondolkodást. Tudós volt, akiről a „hivatalos” tudomány mindmáig nem vesz tudomást, életműve mégis túllép minden tudományosnak hirdetett kereten. Gondolkodásával, műveivel a magyarságot szolgálta, örök felejtésre ítélt igazságokat mondott ki és bizonyította tételeit. Megismerése, megértése és elismertetése, megérdemelt rangra emelése csak idő kérdése... Élete utolsó percéig dolgozott, előadásokat tartott, követte mesterét: Jézust. Mint a március 21-i búcsúztatáson elhangzott a temetési gyászszertatást követő gyászmisén: „Isten követe volt.” Ősi Gyökér címmel
őstörténetünkkel foglalkozó tudományos folyóiratot szerkesztett (I. – XXVI. évfolyam), amelyet napjainkban a Miskolci Bölcsész Egyesület jelentet meg. Az egyesület Nagy Lajos Király Egyetemén az Ókori – közel-keleti és sumerológiai tanszékvezetője és az egyetem díszdoktori címmel kitüntetett tanára volt. Művei: KÁLDEÁTÓL ISTER-GAMIG IIII., MAH-GAR A MAGYAR, AZ ESZTERGOMI – ISTER-GAMI OROSZLÁNOK TITKA, KÁLDEUSOK ÍRÁSA SZERINTI MAGYAR BIBLIA, IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG, A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETÉNEK KIS TÜKRE, JÉZUS KIRÁLY – A PÁRTUS HERCEG, A MAGYARSÁG EREDETE ÉS A BOLDOGASSZONY, A TÁLTOS ISTEN és a többi műve ezután válik mind szélesebb körben ismertté, írójának küldetése teljessé. Badiny Jós Ferenc kétszer tisztelte meg jelenlétével és előadásával a Palóc Társaság Örökség Népfőiskolai Táborát. Utoljára 2005-ben, 96 éves korában látogatott Ipolyságra. Ekkor ezt írta a Palóc Társaság vendégkönyvébe: „Kérem a Magyarok Istenét, hogy áldjon meg minden ipolysági Magyar Testvért, aki őrzi és tanítja nemzeti hagyományainkat. Igaz-magyar szeretettel Prof. Dr. Badiny Jós Ferenc”. Ugyanakkor írta A magyar nemzet történetének kis tükre c. könyvébe az alábbi sorokat: „Urbán Aladárnak köszönve munkatársi működésedet igaz magyar szeretettel Prof. Dr. Badiny Jós Feri bácsi”. Emlékét munkája folytatásával őrzi a Tudás Népe. Z.Urbán Aladár
BÚCSÚ
Isten követe volt Az élet társas létezés, melyet a folytonos változás jellemez – hangzott el a Kárpát-medencei magyar egészségügyi dolgozók március végi konferenciáján Komáromban. A mondatot Kellermayer Miklós nemzetközi hírű sejtkutató fogalmazta meg, aki bebizonyította a föld minden részén folyó kutatások alapján, hogy a világot, s benne az embert Isten teremtette egyetlen őssejtből! Ha ezt a szemléletet elfogadjuk, megértjük Badiny Jós Ferenc őstörténész világképét is, akit a „hivatalos tudomány” eretnekként tart számon, ám feltevéseit nem tudja megcáfolni, bizonyosságait pedig – például a sumér és a magyar nyelv azonosságát – csendben tudomásul veszi ugyan, hiszen az állásfoglalást egyik sumerológus sem tudta elutasítani a témával foglalkozó nemzetközi tanácskozáson – ám nem adja tovább. Badiny Jós Ferenc a második világháború után felmérte, hogy Magyarországon üldözni fogja az új hatalom, ezért kivándorolt. Élete regénybe illő, hite rendíthetetlen, igazságérzete kiapadhatatlan volt. Nyelveket tanult, hogy aztán maga is taníthasson. Fokozatosan szaktekintéllyé vált, Buenos Airesben sumerológiai tanszéket alapított és vezetett. Szabad ember volt, nem gátolta semmi kutatómunkája során. Olyan levéltárakba juthatott be, melyekbe a huszadik század második felének Magyarországából sohasem kerülhetett volna. Olyan dokumentumokhoz, régi-régi feljegyzésekhez, leírásokhoz került közel, melyeknek valódisága megcáfolhatatlan. Badiny Jós Ferenc azért is lehetett az Isten követe, mert az igazságot kutatta és képviselte, s igazság mindig csak egy van. Miután a rendszerváltás után hazatért, előadásokat tartott, könyveket írt és előző műveit megjelentette, megpróbálták kigúnyolni a „szakemberek”. Cáfolni azonban nem tudták állításait. Badinyt nem ajnározta a sajtó, tanítványainak száma mégis egyre gyarapodott. Azok váltak a tisztelőivé és követőivé, akik el tudták képzelni – hiszen tanulmányait olvasva a „belső hang” visszajelzett – hogy a magyarság már a civilizáció bölcsőjénél is megtalálható, s hogy őshazánk a Kárpát-medence. Feltehető, hogy e kis írást olvasva sokan csóválják a fejüket. Ez nem baj, hiszen az élet legfőbb jellemzője az örökös változás. Én sem voltam ilyen fogékony, mint most, de
ITTHON
ma már sok évtizedes az élettapasztalatom, s látom, miként torzítják el a mindenkori hatalom jól fizetett „hivatalos” képviselői az igazságot, milyen tervszerűen folyik évszázadok óta a magyarság múltjának felszámolása, hazugságok és féligazságok terjesztése. Szent Koronánkat nevezték már micisapkának, Jézus Krisztust artistának, Badiny Jós Ferencet vén hülyének. A világ azonban – ha későn is – mindig előáll az egyetlen igazsággal. Előkerülnek régészeti leletek, írásos bizonyítékok és tárgyak – s
bár ezekről sem ad hírt a médiumok legnagyobb százaléka, a felfedezések, bizonyosságok mégis terjednek. Az ITTHON arra vállalkozik, hogy közzétegye az újabb felismeréseket, bemutassa nemzetünk legkiválóbb gondolkodóit, kutatóit, a jövőépítőket. Aki ilyen ismeretekre vágyik, bizonyára megrendült Badiny Jós Ferenc halálhírének hallatán... Köszönjük meg a Teremtőnek, hogy megajándékozott ezzel a rendkívüli képességű, tiszta lelkű és elméjű, becsületes emberrel, aki élete utolsó percéig dolgozott, s akinek életműve olyan gyönyörű, mint a Makovecz Imre tervezte csíksomlyói katolikus templom. Batta György
Veres Péter: Ha nem lehetnél szálfa Kapaszkodj meg ebbe a földbe erősen, magyarom. Ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom. Nézd a tarackot, nem árthat annak se aszály, se árvíz, se fagy, se tűz, Hiába perzselik azt fönt, s hiába vagdalják alant. Tavasszal nem mozdul, azt hinnéd, kihalt. Pedig azalatt ott lenn a mélyben ágakat ereszt, Acélhegyű gyökerével bejárja a sívó homokot, a zörgő kavicsot, A sovány agyagot éppúgy, mint a buja televényt: Szorgosan furkál, terjed, telepít, S mire a tavasz virágzó füvei száraz avarrá válnak, Ő vígan zöldel újra, s buja sűrűségét felmutatja a nyárnak. Vagy nézd a perjét: Hiába fordítja ki az eke, hiába tépi szét a kegyetlen borona: Ahova kerül ott ragad. Gyökerei mindjárt új szálakat eresztenek, Lekötnek, tanyát vernek, S holnap a gazda szemébe nevetnek. – Ez a föld itt a tiéd, tartsd hát erősen, magyarom: Ha nem lettél benne szálfa, legyél hát cserje, Vagy legyél csak gyom. Nézd csak a tippant, a szikes puszták apró bokrait: Nyár végén kiégnek, S még torzsaikat is porrá veri ezernyi birkaláb. Tavasszal mégis kibújnak, S pici magvakkal telt zászlóikat lengetik a sovány pusztai szelek. Vagy nézd a sziksalátát: A lekaszált rét ájult füvei közül kiugrik hirtelen, S ehetetlen kórójának öröklila virágával fenntartja az életet a halott mezők felett.
29
Autonómiát! De hogyan?
A politikának napirendi ponttá kell tennie a nyelvhasználati kérdéseket Ha valaki meg akarná becsülni annak a matematikai valószínűségét, hogy az Európai Unió nyelvi sokszínűségéért felelős biztosi posztot előbb egy szlovák, majd egy román biztos kapja – hiszen ne feledjük, Leonard Orban előtt a terület a szlovák Ján Fígel hatáskörébe tartozott –, valószínűleg meghökkentő eredményre jutna. Ennek ugyanis olyan csekély a matematikai valószínűsége, hogy jó okunk van feltételezni: a biztosi tisztség megszerzése érdekében a háttérben igencsak komoly játszmák folytak Brüsszelben, illetve Strasbourgban. A végeredmény pedig számunkra egyúttal azt is jelenti, hogy a románok és a szlovákok – szokás szerint – lényegesen előbbre tartanak gondolatban, mint mi, és – szemben velünk – pontosan tudják, hogy a nyelvekért felelős biztosi poszt esetében kulcspozícióról, sőt országaik számára stratégiai álláshelyről van szó. Akadnak azonban olyanok is, aki úgy vélik: még egy román vagy egy szlovák biztos sem tudja annyira hátrányosan befolyásolni a határon túli magyarok nyelvhasználati jogait, mint egy, a budapesti
30
kormány által delegált magyar komisszár. Hogy a határon túli magyarok nyelvi jogaira és nyelvhasználatára lassan nekünk is ideje lenne odafigyelnünk, nem kérdéses. A nyelv az identitás magja. Ha elveszik, vele veszik az identitás is. Ha pedig használatát korlátozzák, egyben korlátozzák az identitás megélését, következésképpen elősegítik az asszimilációt. A nyelvi jogok érvényesülésének szemmel tartása mindezek miatt a határon túli, különösen az erdélyi magyar autonómiatörekvések szempontjából döntő fontosságú. A nyelvhasználat ugyanis az egyetlen olyan érv, amelyet ma – Franciaországtól és Görögországtól eltekintve – egész Európában megértenek, és egész Európában ütőképes érvként hathat az autonómiáért, a kisebbségi jogokért folytatott küzdelemben. Eddig használt érveléseink többsége nemzetközi színtéren gyakorlatilag érthetetlen: trianoni határok – a kérdés a határok légiesedésével megoldódik; a magyarok lakta régió gazdasági elmaradottsága – az unió regionális fejlesztési programjai segíteni fogják a felzárkózást; a magyarok
Erdélyből való kivándorlását, illetve a románok Székelyföldre való telepítését pedig a szabad munkaerő-áramlás és a szabad mozgás elve írja felül. Ha az autonómia fogalmát nem absztrakt megjelölésként, globális értelemben használnák, hanem megoldásként az erdélyi magyar közösségek nyelvhasználatának államilag szervezett, erőszakos visszaszorítása ellen, az egész autonómiáért folytatott küzdelem új vetületet kapna. Hogy egészen pontosak legyünk: fel kellene térképezni, melyek azok a területek, élethelyzetek, ahol a kisebbségbe kényszerített magyar közösségek nem tudják használni anyanyelvüket. Van-e minden közigazgatási hivatalban magyar vagy kétnyelvű űrlap? Mindenhol tudnake magyarul az alkalmazottak? Mely hivatalokban akadnak nyelvhasználati nehézségei a magyar ajkú ügyfeleknek? Mindenütt könnyen elérhető-e a magyar óvoda, iskola? Tudnak-e mindenütt magyarul az orvosok, ápolók? (Ugye senki nem akarja azt állítani, hogy a szomszédos országokban nem akadnak bőséggel olyan magyar betegek, akiket idegen nyelv használatára kényszerítenek, miközben esetleg a halállal, az elmúlással kell szembenézniük?) De az is kérdés: csatolnak-e például a gyógyszerekhez magyar nyelvű ismertetőt, vagy hogy a gyógyszertári alkalmazottak tudnak-e megfelelő szinten magyarul. A sort persze a végtelenségig lehetne folytatni.
AUTONÓMIÁK EURÓPÁBAN Köztudomású ezenkívül, hogy a romániai közintézmények versenyvizsgáin például a magyar jelentkezőket évtizedek óta hátrányosan kezelik. Korábban Borbély László RMDSZ-es miniszter hívta fel a figyelmet arra, hogy míg Maros megye területén a lakosságnak csaknem a fele magyar, az igazságszolgáltatás intézményeiben – a rendőrségen, a bíróságon, az ügyészségen – a magyar alkalmazottak száma két-három körül mozog. A hatóságok mindezt általában azzal indokolják, hogy a magyar jelentkezők kevésbé felkészültek voltak, mint román versenytársaik. Holott mindössze annyiról lenne szó, hogy diszkriminációmentesen kellene alkalmazni a román törvényeket. A kérdések megválaszolásának több hozadéka is lenne. Egyrészt Európában is érthető érvek kerülnének az uniós politikusok és döntéshozók asztalára. Másrészt a magyar nyelv használatának ügye az érdeklődés középpontjába kerülne. Harmadrészt, ha valaki az autonómia szó jelentését nem teljesen érti is, azzal biztosan tisztában van, hogy az anyanyelv, az anyanyelv használatának szabadsága mit jelent. A legtöbb európai kisebbség esetében a nyelvhasználati jogok érvényesülésének felügyeletében a központi szerepet a kisebbségi sajtó játszsza. A Vasabladet című finnországi svéd napilap gyakorlatilag naponta jelzi, ha Österbotten régióban valahol akadályokba ütközik a svéd nyelv használata. Ha az ingyenesen hívható segélyhívó szám tárcsázásakor a vonal túlsó végén csak finn nyelven érkezik válasz, ha az orvosi rendelőben nem tudják svéd nyelven ellátni a beteget, vagy ha valamelyik hatóság finn nyelven válaszol egy svéd nyelvű beadványra – a lap rögvest megírja. Újságíróik nem is ta-
ITTHON
gadják, hogy munkájukkal egyfajta „nyelvi rendőrség” szerepét is betöltik. Mindebben persze semmi különös nincs: a sajtószabadság ugyanis épp amiatt lett a demokráciák egyik alapfeltétele, mert az újságok képesek felügyelni a törvények betartását, és a nyilvánosság erejével képesek kontroll alatt tartani a demokrácia működését. Ha az erdélyi magyar lapok is napi rendszerességgel fednének fel és dokumentálnának olyan helyzeteket, amikor a magyar nyelv használata valamilyen élethelyzetben nehézségbe ütközik, amikor a magyarul beszélőket diszkrimináció éri, olyan tartalommal töltenék meg az autonómiatörekvéseket, amely Európa-szerte világossá tenné: a magyar közösség helyzetének rendezése nem várathat magára. Más kérdés, hogy lassan Magyarországnak is meg kellene változtatnia szemléletét: Erdély és különösképpen Székelyföld ügyét ki kellene emelni a turulmadár, az értelmiségi szentimentalizmus és a szubszidiaritás emlegetésének hármas vonzásából. Ideje lenne, hogy a nemzeti érzésű civil szféra Magyarországon is megmozduljon, és a szoboravatások évfordulóján rendezett emlékünnepségeknél aktívabb, a múlt helyett inkább a jövő irányába mutató tevékenységet fejtsen ki az erdélyi magyarok jogai, különösképpen Székelyföld területi autonómiája ügyében. Persze lehet minderre azt mondani: a déltiroliaknak vagy a finnországi svédeknek könnyebb a helyzetük, mert több joguk van. Csakhogy a dolognak nem ez a lényege. Finnország és Románia között az alapvető különbség nemcsak abban rejlik, hogy az egyik ország több jogot ad kisebbségeinek, mint a másik, hanem abban is, hogy
az egyik – más törvényeihez hasonlóan – be is tartja azokat a jogokat, amelyeket biztosít kisebbségei számára. A szomszédos államok esetében pedig az a helyzet, hogy nemcsak hogy nem akarnak „autonómiát” adni a magyar közösségeknek, de még azokat a kisebbségi jogokat sem tartják be, amelyeket a törvények biztosítanak a magyar ajkú állampolgároknak. És végtelenül aggasztó, hogy éppen ez lesz az a terület, amelyet hamarosan Leonard Orban tart szemmel. Kaszás Péter (A Magyar Nemzet nyomán) Dél-tiroli képek (C) Südtirol Marketing.
31
IFJÚ SZÍVVEL
Cserkészet a Felvidéken
Gondolatok a 100 éves cserkészetről (befejezés) A Trianon utáni Felvidéken nagyon szorult helyzetbe kerültek az itt rekedt cserkészcsapatok. A Csehszlovák Cserkészszövetség magyar alosztályát először Scherer Lajos kezdte szervezni, később Mrenna József érsekújvári cserkésztiszt vette át és vezette mint titkár. Az alosztály jelentős személyiségei közt említhetjük Beszédes Lajost, aki az erdei iskolában a vezetőképzést vezette. A Csehszlovákiai Magyar
Cserkészet először a losonci Scherer Lajos által kiadott a Mi lapunk, később a Bíró Lucián által szerkesztett Tábortűz újságokon keresztül tudott cserkészetről írást, illetve híreket közzétenni. Az 1938-as visszacsatoláskor fellélegeztek az elnyomott és megalázott magyar lakosok és velük együtt a sokat nélkülöző cserkészcsapatok is. Horthy Miklós Komáromba való bevonulásakor a cserkészek sorfalat alkottak, Teleki Pál gróf pedig cserkésztiszti egyenruhában érkezett övéi közé. A rendszerváltás után 1990. március 11-én alakult meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Dunaszerdahelyen. Jelenleg mintegy 2000 tagot számlál a Szövetség. Csapatai megtalálhatóak Pozsonytól Királyhelmecig. A SZMCS legfelsőbb szerve a Szövetségi Közgyűlés. Feladata áttekinteni a Szövetség egészének munkáját és döntéseket hozni a nagyobb horderejű kérdésekben. Két Szövetségi Közgyűlés között a Szövetségi Cserkésztanács irányítja a Szövetség munkáját. A Szövetségi Cserkésztanács elnöke Török András, a SZMCS ügyvezető elnöke Vitéz László. A Szövetség havi kiadványa a Cserkész című havilap. A megjelenő cserkészlapot elsősorban a cserkészek, a cserkészeszmék iránt érdeklődők számára adja ki a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, bár a lap nyitott minden más, a szövetség irányelveivel megegyező ifjúsági szervezet iránt. Karaffa Attila, cserkésztiszt
A Szövetség működésének irányelvei: • valláserkölcsi alapokon való nevelés, • más cserkészszövetségekkel testvéri kapcsolatok létrehozása és fenntartása, • az egyetemes magyarság és a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség hagyományinak és népi kultúrájának ápolása, megőrzése, valamint továbbadása a következő nemzedékeknek, • Szlovákia népei, nemzeti kisebbségei és etnikai csoportjai iránti megbecsülésre, tiszteletre, megértésre és türelmességre való nevelés, • a Baden-Powell-i cserkészeszmék ápolása, • a tíz cserkésztörvény és a fogadalom következetes megtartása, • az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása, • a honpolgári erényekre való nevelés, • politikától, politikai pártoktól és mozgalmaktól független működés, • a teljes önkéntesség következetes érvényesítése.
A 10 cserkész törvény:
1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond. 2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, hazájának, és embertársainak tartozik. 3. A cserkész, ahol tud, segít. 4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint. 5. A cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú. 6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket. 7. A cserkész feljebbvalójának jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik. 8. A cserkész vidám és meggondolt. 9. A cserkész takarékos. 10. A cserkész testben és lélekben tiszta.
A kiscserkész törvények:
1. A kiscserkész engedelmes és segítőkész. 2. A kiscserkész szereti a rendet.
32
IFJÚ SZÍVVEL
Tátra 2007 A Magyar Ifjúsági Közösség, az MKP Ifjúsági Csoportja és a Rákóczi Szövetség az idén március 1-4. között szervezet meg hagyományos téli táborát, Tátra 2007 címmel, Kakaslomnicon. A résztvevők napközben sportoltak, túráztak, vagy a környéken kirándultak. Este pedig előadásokat hallgathattak. A megnyitót Zupko Tamás a MIK elnöke és Nagy Péter az MKP ICS elnöke tartotta, akik örömüket fejezték ki, hogy az idén ismét szép számmal gyűltek össze a résztvevők a rendezvényen, az egész Kárpát-medencéből. A hétvége során két előadást hallgathattak meg a résztvevők. Az első előadást Molnár Imre történész tartotta. Aki előadásában elmondta: hogyan indult a Tátrában a turizmus, amit a szepességi szászok indítottak, szerveztek meg. Az első nyaraló Ótátrafüreden Csáky István nevéhez fűződik, még a 18. századból. De az első meteorológiai intézet, az első gyógyfürdő, az első magashegyi menedékház is a magyar nemesség lelkes munkájának köszönhető. Az első gyógyvízforrásra pedig Csáky Károly talált rá Ótátrafüreden. A rendezvény fő témája Esterházy János mártír politikus halálának 50. évfordulója volt. A felvidéki politikus életéről és
Vásárúton is
tevékenyek a fiatalok
Vásárút Dunaszerdahelytől nem messze található község, ahol a fiatalok két ifjúsági szervezetet tudhatnak magukénak. A Magyar Ifjúsági Közösség helyi alapszervezetét és az MKP Ifjúsági Csoportjának helyi alapszervezetét. A Vásárúti Ifjúsági Közösség és a Vásárúti Ifjúsági Csoprot nem egymás ellen dolgozik, hanem közösen szerveznek rendezvényeket, és együtt próbálják megszólítani a falu fiataljait és idősebbjeit különböző programokkal. A szervezők szerint a tavalyi év igen sikeres volt, hiszen sikerült sok helyi fiatalt
tevékenységéről Molnár Imre adott elő. Előadásában kiemelte, hogy a tátrai rendezvény méltó hely a megemlékezésre, hiszen Esterházy a Tátrába járt pihenni, de a magyar párt országos gyűlései is többször voltak a Tátrában, hiszen nem féltek otthon érezni magukat a Felvidéken. A hallgatóság érdeklődve hallgatta Esterházy eszméit is ismertető előadó szavait, csak bízhatunk benne, hogy megfogadjuk Molnár Imre tanácsát: a hagyományos értékeket kell továbbvinni.
A rendezvény másik előadását Bauer Edit Európa Parlamenti képviselő tartotta. A képviselő asszonytól megtudtuk, milyen a bizottsági munka az EP-ben, mely bizottságok foglalkoznak a kisebbségi kérdésekkel, hogyan fogadják el a törvényeket. Bauer Edittől azt is megtudhattuk, hogy nagy problémát jelent Európában az emberkereskedelem és embercsempészet, és ez a harmadik legjövedelmezőbb üzletág a világon. (ncs)
és lélekben örök fiatalt megszólítaniuk programjaikkal. A legnagyobb sikere a II. Moderntánc Bemutatónak volt májusban, amelyen 250 tehetséges gyerek lépett fel, mutatkozott be a közönségnek. Ezen kívül, többek között sportnapot szerveztek és színházlátogatást Győrbe. Az idei évre szintén több programot terveznek a fiatalok. 2007. április 30-ára a JUDI Bárban Somló Tamás koncertet szerveznek a faluban, amelynek munkálataiba a Vásárúti Ifjúsági Közösség is bekapocslódik, gulyásfőző versenyt, modern táncbemutatót tartanak a koncert előtt. Május 5-ére amatőr sakkversenyt hirdet-
nek, hagyományteremtő szándékkal. Május 19-ére pedig a tavalyi nagy siekr után, idén is megszervezik a moderntánc bemutató versenyt. (VIK)
Egyszerű szavak zenei köntösben Nemrégiben jelent meg Sotkovszky Lajos Egyszerű szavak című CD-je. Az albumon megzenésített versek: Petőfi Sándor, Zala József, Győrffy Rózsa, József Attila, Ady Endre és Reményik Sándor költeményei mellett saját szerzemények hallhatóak zenei aláfestéssel.
ITTHON
Az Egyszerű szavak zenei műfaját elég nehéz behatárolni, hiszen a megzenésített versek, a verséneklés popzenével keveredik, és a zeneszerzőnek köszönhetően kicsit a dallamos rock is helyet kap az albumon. Sotkovszky Lajost bemutatjuk a következő számban.
Az oldalak anyagát összeállította: Neszméri Csilla
33
JUBILEUM
Mindenik embernek a lelkében van... Izsán még élnek hagyományaink Az izsai Búzavirág éneklőcsoport március tizennyolcadikán tartotta ünnepi hangversenyét a helyi kultúrházban, de még napokkal később s jó érzés volt arra az élvezetes két órára gondolni. Az asszonyok olyan lelkesedéssel szólaltatták meg az egyházi énekeket, megzenésített verseket, katonai dalokat és himnikus szerzeményeket, mintha nem is a tízéves jubileum tiszteletére szervezett ünnepi rendezvényen lennénk hanem kukoricafosztóban, fonóban vagy lakodalmon akkoriban, amikor a nótázás még a mindennapok része volt, s amikor erdőn-mezőn is felfelhangzott az ének. Jó érzés volt a népviseletbe öltözött kórus tagjait látni, amint a rétessütő asszonyairól /is/ híres nők liptyőben és kanalas kendővel a fejükön jelentek meg a színpadon. /A liptyő blúz, melyet a menyecskék mindig a szoknya fölött hordtak, színe – nevezzük így: izsai halványlila. A nagymamák három margitkötős alsószoknyája karimát kerekített a felsőszoknyára. A nagypapák viseletét csak a rend kedvéért írom ide – pantalló és kacamány: a fiatalemberek igenyes gallérú gyócsingben, gatyában és pruszlikban
34
pompáztak annakidején, az ünnepi hangversenyen viszont kevésbé. Minthogy a Búzavirágra és a vendégként fellépő pati Piros tulipán kórusra az a jellemző, hogy férfi tagja legfeljebb mutatóban van. /Ezért is aratott nagy sikert a pati köcsögdudás
A Pro commune érem
nagypapa, aki rendületlenül szolgáltatta a sajátos hangokat és ütemet. Szóval, élmény volt mind az éneklés, mind Gál László vers- és mesemondó szereplése és ifjabb Zámbó István meg Hunyadi Sarolta álomszerűen könnyed, mégis vérpezsdítően lendületes néptánca – ők jól ki-
egészítették a gazdag műsort, amely, mint említettem, két teljes órán át pergett. Az ünnepi hangverseny azonban nemcsak műsorszámokból állott. Helena Aggová alpolgármester asszony Sámson Gizellát, a régi izsai Búzavirág hagyományain tíz esztendeje épült új Búzavirág vezetőjét és menedzserét, meg Izsák Elvírát, a szárnysegédet – aki 17 esztendeje elnöke a helyi Csemadoknak – szólította a színpad elé, hogy részletesen megindokolja, miért kap e két izsai kitünő közéleti és kultúrszervező személy az önkormányzat javaslatára Pro commune - A közösségért díjat. Az oklevelet és az érmet Sámson Ferenc polgármester nyújtotta át a két kitüntetettnek, majd Vörös Erzsébet és Szabó Ilona egykori tagok tárgyi jutalmakat vettek át. Minthogy tavaly év végén Tóth Kurucz Mária, a község volt bírája is Pro commune díjban részesült, a három izsai „grácia” megérdemelt és senki által nem írigyelt elismeréshez jutott. A hangverseny díszvendége, Hrubík Béla a Csemadok országos elnöke is gratulált a díjasoknak és egy-egy szál virággal kedveskedett az éneklőknek.
Sámson Gizella, a kórus vezetője.
A krónikához tartozik még, hogy a Búzavirág a helyi rendezvények mindegyikén szerepel és el-eljár a régió – beleértve Magyarországot is – településeire fellépni. Az éneklőcsoport jótékonykodásáról is híres – tagjai a gyermekotthonokban és a nyugdíjasok közé látogatnak nagy ünnepeink előtt. Élmény volt csoport régebbi tagjai nevében szóló pedagógust hallani, aki könynyekkel a szemében emlékezett vissza azokra a szép időkre, amikor ő is részt vehetett a község kulturális életében. Mindegyik jól működő közösségre érvényes, hogy csak a jó vezetők tudják összetartani tagjait. Az izsai titok valószínűleg ebben rejlik. Meg abban, persze, hogy a nemzeti hagyományok ápolása és gyarapítása tápláléka a léleknek. Igaza van Babits Mihálynak – mindenik embernek a lelkében dal van. A Búzavirág éneklőcsoprt tagjai: Sámson Gizella, Izsák Elvíra, Kurucz Erzsébet, Zahorán Aranka, Komlósi Izabella, Kurucz Etel, György Irén, Bircsák István és Erzsébet, Sebők Sándor és Aranka, Anda Lajos és Lujza, Pasztorek Gizella, Kinczer Terézia. Gyászoló tagok: Szabó Aranka, Csizmár Irénke. Volt tagok: Izsák Győző és Margit, Zahorec Aranka, Németh Ilona, Lajos Gyula, Zámbó Gita, Vörös István. /Márton/ Milan Drozd felvételei < A búzavirág éneklőcsoport. A mikrofonnál Tóth Kurucz Mária Sámson Ferenc polgármester átadja a kitüntetéseket
ITTHON
35
Szent Demeter képe Koronánk abroncsán Szent Demetert a keleti egyház szent lovasként, a hívek védelmezőjeként tiszteli ma is. A barbár seregek „visszafordítója” volt. Szent György és Szent Demeter a bizánci hadseregben rendszeresített pikkelyezett páncélt viseltek és dárdájuk is szabványos volt a bizánci alakulatoknál. A görögországi Szaloniki a Szent Demeter-tisztelet központja. Nagy tiszteletnek örvendett, s különösen a görög kereszténységnek volt kedvelt szentje. Még ma is mintegy kétszáz templom védőszentje Görögországban. A IV. századtól a görögországi kultusz Kis-Ázsiában teljes virágában pompázott, például Trójában, nem is említve a rengeteg apró szigetet, melyek Kis-Ázsia Görögország felé néző partjainál helyezkednek el. Demeter katona volt, a IV. század eleji nagy keresztényüldözések idején halt mártírhalált. Valószínű, hogy 3oo táján halt meg Rómában. Mint szentet a keresztény katonaságnál nagyon tisztelték. Demeter szülei sokáig gyermekáldás nélkül maradtak, öregségükre született egyetlen fiúk Thessszalonikiben. A gyermeket keresztény neveltetésben részesítették. Apja Thesszaloniki város főparancsnoka volt.
36
Maximilianus császár Demetert nevezte ki apja halála után a főparancsnoki posztra, azzal a paranccsal, hogy üldözze a keresztényeket a városban. A fiatal Demeter nyíltan megtagadta a császári parancsot és ezért uralkodója bebörtönöztette. Demeter ismerte a helyi szokásokat és tudta, milyen sors vár rá, így megkérte hűséges szolgáját, aki Lupusz névre hallgatott, hogy teljes vagyonát ossza szét a szegények között és tőle telhetően terjessze a kereszténységet. Ezek után a feldühödött császár kiadta a kivégzési parancsot. Demeter a tömlöcben is térített, és az egyik kereszténnyé vált gladiátor a későbbiekben kiszabadulva a börtönből Demeter tanításai szerint sok pogányt megtérített. Demeter kivégzését a császár úgy rendelte el, hogy a börtön területén történjék, és dárdaszúrással vessenek véget életének. A későbbi Szent Demeter halála előtt is kivégzőiért és a császárért imádkozott, idézve Krisztus szavait: „Bocsáss meg nekik, Uram, nem tudják mit cselekszenek.” Testét a városi keresztények méltósággal temették el. Sírja fölött először egy kisebb templomot állítottak, majd mint Thesszaloniki
város védőszentjének, egy gyönyörű nagy bazilikát emeltek. Míg Szent György a Magyar Szent korona „földszintjén” a föld alól előbújó sárkányt semmisíti meg, ugyanez történik a korona másik oldalán is. Míg Gábriel arkangyal az örömhírt a legmagasabb szinten jelenti be, addig Demeter egy föld alatti börtönből kiindulva térít az Evangélium segítségével, tehát nem maga harcol, hanem az Evangélium ereje jut célba.
ZSÓFI LEVELE
A tornai vértő
ITTHON
Tornai vértő
A múltkor édesanyámmal kisétáltunk az erdőszélre, ahol már javában bontogatták szirmaikat a virágok.. Én alig ismertem néhányat, de édesanyám megvígasztalt: ami késik, nem múlik. Amikor hazaértünk a kiruccanásról, elővettünk egy vaskos, színes képekkel teli könyvet. Ez a kötet a Kárpát-medence növényeit mutatja be fényképeken és rövid leírásokban. A 438. oldalon a tornai vértőről olvastunk és a róla készült felvételben gyönyörködtünk. Torna Rozsnyó és Kassa között található. Vára is volt, de ma már csak a romjai jelzik, hogy hajdan élet zajlott falai között, a hegyen. A tornai vértő első megismert termőhelye a tornai Vár-hegy és az onnan a Szádelői-völgyhöz vezető gerinc – olvasható az enciklopédiában. Megtudtam, hogy ennek a ritka növénynek is éppen úgy meg kell küzdenie a fennmaradásáért, mint a magyar embernek. Ezt a szép, sárga virággal ékes teremtményt, amely a „vékony talajréteggel borított, sziklakibúvásokkal tarkított, sziklagyepek lakója, s amely az árnyékot nehezen viseli” – az erdők veszélyeztetik. Amíg ugyanis a gyepet a hegyen az állatok legelték, az erdő nem tudott terjedni. Jött azonban a törökdúlás, a vár alatti falvak elnéptelenedtek és hódítani kezdett az erdő – áll a könyvben. Édesanyám megígérte, hogy ha egyszer lesz pénzünk utazásra, kiruccanunk a tornai Vár-hegyre és megpróbáljuk megtalálni ezt a különleges növényt, amely Szlovákiában csak itt fordul elő. Akár magyar virágnak is nevezhetnénk, amelyről példát vehetnénk, mert szívósan küzd az életéért – mondta. Éppen úgy mint mi a magyar nyelvünkért, és az egyetlen igazságért – hogy tudniillik a Földet Isten teremtette, s mi, magyarok azért kaptuk meg a Kárpát-medencét, hogy testvériesen viszonyuljunk a velünk együtt élő népekhez.
Magyar kikerics
37
Április a régiek szerint a szelek hava, de egyben Szent György hava is. Az első megnevezés nagyon találó, április valóban esős, szeles hónap. De mit tud a XXI. század embere Szent Györgyről? Valószínűleg csak annyit, hogy a monda szerint megölt egy sárkányt és ezáltal egy várost mentett meg a pusztulástól.
Szent György és lovagjai Szent György az egyik kappadókiai (a mai Törökország keleti része) előkelő családból származott. Katonának készült, a római hadseregben nagyon hamar tiszti rangot ért el. De a római birodalom ekkor már válságban volt. Diocletianus császár átfogó reformokkal próbált úrrá lenni a válságon. Kr. után 300 körül ezek közé tartozik a történelem egyik legszörnyűbb keresztényüldözése is. Leromboltatta templomaikat, felégettette a bibliákat. Valamennyi keresztényt megfosztottak minden tisztségüktől és méltóságuktól, nem illette őket semmiféle jogvédelem. Mi több, halálbüntetés terhe alatt a császár mint Isten képmása előtt pogány italáldozatot kellett bemutatniuk. Az egyik Bécsben őrzött írásos emlék, az V. századból való Legenda Auera (Arany legenda) szerint Györgyöt is a római helytartó elé állították, hogy pogány áldozat bemutatására kényszerítsék. Mivel ezt megtagadta, szörnyű kínzásokat kellett
38
elviselnie, de egyik sem hatott rá. Végül a római helytartó fejét vétette, de ez a tett inkább a többiek keresztény hitre való áttéréshez vezetett. Mivel a hős, katonai jellem ebben a korban átitatta az egész társadalmat, személye körül nagyon hamar spontán tisztelet alakult ki és ez eredményezte később a szentek sorába való felvételét. A keleti egyházban a győzelem védőszentjeként tisztelik, olyannyira, hogy képe bekerült a moszkvai nagyhercegség, majd később Oroszország címerébe. Georgia, oroszul Grúzia, amely már a IV. században felvette a kereszténységet, ugyancsak róla kapta nevét. Tisztelete hamar elterjedt Európa nyugati részein is. Angliának már a normann királyok alatt védőszentje lett. Tisztelete hazánkban már az államalapítás idején kialakult, olyannyira, hogy több település felvette a nevét, ill. lett templomának védőszentje. Sárkányölő Szent György védőszentje né-
A szepesszombati Szent György templom oltárképe
hány jelentős világi lovagrendnek, köztük a visegrádi székhelyű Szent György Lovagrendnek is. A lovagi életforma íratlan szabályai azonban már azelőtt kialakultak, mielőtt a lovagrend hivatalosan megalakult volna. Hisz a magyar eleve harcos, lovas nemzet volt. Tagjai ugyanakkor nemeslelkűek a legyőzött ellenféllel szemben, védték a hitet és az egyházat, gyámolították az elesetteket és árvákat, tisztelték a nőket és mindenek felett védték a becsületet. De a lovagi intézményre más oknál fogva is szükség volt. Az Árpád-ház kihalása (1301) után az országban fejetlenség uralkodott. Magyarország trónjára az Árpád-ház leányági rokonsága révén Károly Róbert került Nápolyból, de ő sem mentesült a merényletektől és a viszálykodásoktól. Erős kezű királyi testőrségre volt szükség. Ezért 1326. április 24-én, Boleszló esztergomi érsek a magyar püspöki kar jelenlétében megerősítette a Szent György Lovagrend létrejöttét, amely azonban valószínűleg már 1323-ban működött (D` A. J. D. Boulton angol történész egyik könyve – „The Knights of the Crown. The Monarchial Orders of Knigthood in Later Middle Ages 1325-1520”, több eddig nem ismert adatot tárt fel a lovagrendekről. Boulton kutatásai alapján a legszakszerűbb angol kiadású könyv a „Tournaments Chivalry and Pageants in the Middle Ages”, Barber, R. és Barker, J. tollából a magyar Szent György Lovagrendet a legelső európai királyi alapítású lovagrendként méltatja). A Szent György lovagok szolgálata és feladata kettős volt – világi és egyházi. A reprezentatív feladatok ellátása mellett vigyázták az udvartartás szereplőinek biztonságát, ők őrizték a visegrádi fellegvárba szállított Szent Koronát, lovagi tornákon ők látták el a király kíséretét és az udvari szabályok ellenőrzését. Egyházi feladaLovagi menet Visegrád főutcáján
tukból fakadt a keresztény hit védelme, az ünnepi napok fényének biztosítása, a bőjti napok betartásának ellenőrzése, valamint a gyöngék, szegények és elesettek védelme és támogatása. Mivel a Szent György Lovagrend törvényes fennállása soha nem szűnt meg, 1990-ben kezdeményezték a Rend újraélesztését. Jelenlegi alkotmánya régi szellemében, de a kor új követelményei szerint van megalkotva. A Rend beszentelt rekvizitumait (zászló, címer, díszkard, stb,) a budapesti Szent István Bazilika Szent Jobb kápolnájában őrzik. A Rend nagymestere a mindenkori magyar király. Mivel a királyi intézmény nem működik, a tiszteletbeli nagymesteri címet Luis de Bourbon, Duc d` Anjou királyi herceg viseli, aki 2004. május 2-án ünnepélyes keretek között volt beiktatva ebbe a tisztségbe. A Rend felélesztése óta lovag báró Körös Cseke László a rendi kancellár, akinek vallomása szerint az egyik legnagyobb élmény, ha felvidéki rendtestvéreivel találkozhat. Ez valószínűleg nem túlzás. Az első felvidéki Szent György lovag éppen tíz éve, 1997 áprilisában lett felavatva a budapesti Szent István Bazilikában. Később több személynek volt felajánlva a lovagrendi tagság, ill. lettek tevékenységük alapján kiválasztva. Így aztán létre jöhetett az a szervezeti egység, melynek következtében elkezdhette működését a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusa. Idén már két priorátusba tömörülve végezhetik munkájukat, melyet küldetésként vállaltak fel. Ha a Szent György lovagokról nem is tudnak sokan (hisz a szerénység az egyik legfőbb lovagi erény), tetteikről, tevékenységükről annál inkább. A Rend létrejötte óta azt az elvet hirdetjük és valljuk, hogy a lovaggá avatás a felvidéki magyarság szolgálatáért kapott egyik legnagyobb elismerés és kitüntetés. Ez azt is jelenti, hogy akit mi javasoltunk vagy javasolunk a Szent György Lovagrend tagjai közé, az már eddigi tevékenységével bizonyította, hogy méltóképp akarja és tudja képviselni Rendet. A Nagypriorátus tagjai felélesztették az el-
ITTHON
Lovagrendi
Luis de Bourbon, Duc d` Anjou királyi herceg, a Rend tiszteletbeli nagymestere és lovag, báró Cseke László a Rend kancellárja
felejtett vezekényi csata emlékét, amelyről a történelemkönyvek is csak néhány sorban értekeznek. A csata 350. évfordulóján Zoboralja iskoláinak tanulói és diákjai ellátogattak a vezekényi emlékműhöz, a Szent György lovagok pedig megkoszorúzták a csatában elesett négy Esterházy sírkövét a nagyszombati Egyetemi Székesegyházban. Az idén, a csata 355. évfordulója kapcsán a Rend tagjai ugyancsak megemlékeznek erről az eseményről, amelyben maroknyi magyar harcos a falusi parasztok segítségével csúfosan megverte az ötezer fős török sereget. Az, hogy valakik a 21. század küszöbén, a globalizáció és a parttalan szabadosság korában a Szent Korona eszmeiségét tekintik a legfőbb értéknek és a Szent Korona hites másolatát a falu templomában helyezik el, európai szintet megütő ünnepségek keretében, ez valóban egy kiemelkedő lovagi tett – amihez valljuk be őszintén – nálunk a Felvidéken némi bátorság is kell. Ipolybalogi rendtestvéreink ezt bátran felvállalták és megvalósították. De ugyanolyan lovagi tettnek számít, ha valakinek eszébe jut, hogy Kossuth atyánk szobrát, amely évtizedekig porosodott egy
raktárban, Rozsnyó főterére kell állítani és ezt a gondolatot, sok kereszbetevés ellenére, meg is valósítja. Igaz ugyan, hogy néhány nap múlva ellenségeink a szobrot leköpdösték, de büszkén áll ott most is, mintha csak azt mondaná: ez a nemzet tud tűrni, szenvedni, tud megbocsátani, de félni, remegni nem tudott soha és nem is fog soha. De Zoboralja sem szűkölködik ilyen emberekben. Néhány évvel ezelőtt, amikor több oktatási szakember és nem egy politikus megkongatta a vészharangot a magyar nyelv érdekében, vidékünkön, ahol a magyar nyelv a legjobban volt veszélyeztetve, ahol 20 éve nem volt magyar nyelvű középiskolai oktatás, két fiatalember úgy gondolta, hogy alapítani kell egy iskolát, amely majd kineveli a felvidéki magyar vállalkozói középréteget. Sokan nemhogy nem hittek nekik, de próbálkoztak gátat vetni ennek a folyamatnak. És az eredmény? Hat év alatt a szóbanforgó iskola nemcsak a magyar szakiskolák közül a legjobb, de néhány tantárgyban Szlovákia összes szakközépiskolái között a legjobb mutatókat éri el. Folytathatnánk a sort, de talán ennyi elég, hogy az olvasó bizonyosságot nyerjen: a felvidéki Szent György lovagok sokszorosan megütik a Rend elvárásait, emelik annak szintjét és van bennük bizonyos garancia, hogy a Rendet a jövőben is méltóképpen fogják képviselni. Ez év április 22-én, a visegrádi avatáson, új felvidéki lovaggal gyarapodik a Szent György Lovagrend. Kívánjuk neki, hogy a Rend jelmondata: „IN VERITATE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI – VALÓSÁGGAL IGAZ VAGYOK E TESTVÉRI KÖZÖSSÉG IRÁNT” vezérelje őt a lovagi erények meg nem szűnő gyakorlásában. Csámpai Ottó
39
A MAGYAR ROVÁSÍRÁS Ha valóban hatezer vagy még ennél is régibb ősi írásunk, akkor miért nem maradt fenn, mint például a japán, a görög vagy a kínai írás? Mi történhetett? Mi, magyarok herdáltuk el vagy cselszövés, erőszak áldozata lett? Az alábbiakban erre keressük a választ.
Építsünk a múltunkra jövőt!
A rovásírás eltűnésének okaként leggyakrabban István király törvényére történik hivatkozás, amelynek jelzete Vatica 1000ben Cal oct. Die festo Lac. Ap. Ebben volt olvasható: „... a magyarok, székelyek, kunok valamint az egyházi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra pogány írás megszüntetődjék és helyébe a latin betűk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betaníttassék és a pogány írástól, valamint tanításától papi állásának vesztése és 20 arany pensosnak büntetése, fizetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisítessenek és a latinval felcseréletessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak 1-10 dénárig kapjanak jutalmat. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel-vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra való emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.” Halász István, a Sidneyi Magyar Történelmi Társulat alelnöke szerint: „A magyarság nagy árat fizetett Szent István korának reformjaiért. Ez semmit sem von le István király uralkodói érdemeiből, hiszen a nagy király nem láthatta előre, hogy milyen katasztrofális következmények származhatnak az ő reformjaiból. Sokan még ma sem látják ezt. Egy nép sem adja fel önként az ősműveltséget, tehát inkább az ómagyar
40
műveltség tudatos elpusztításáról kell beszélnünk...” Szamosközi István, Bocskai István fejedelem történetírója a rovásírást is jól ismerő magyar hazafitól tudjuk, hogy Báthory Zsigmond 1598-ban átadta Erdélyt a Habsburgoknak, felbecsülhetetlen értékű levéltárát, amelyben nagy események leírásai, királyi oklevelek voltak, halomba hordatta és elégettette. Amit pedig a török elől, Aradról Gyulafehérvárra menekítettek, nagy részét Vitéz Mihály román vajda és Giorgiu Basta olasz-osztrák császári hadvezér rémuralma alatt pusztult el. Szamosközi szerint: „Itt mindazt, amit előbb a törökök dühe elől emberi gondossággal sikerült megmenteni, a mi veszett századunkban a törököknél barbárabb „keresztények” emlékezetes dúlásukkal megsemmisítették, a förtelmes kegyetlenségnek oly kiáltó bizonyítékát szolgáltatván, hogy amikor őrjöngésük az élők vérével nem tudott betelni, még a halottak eltemetett maradványait sem kímélték és az írásos emlékek ellen hadakoztak. Így történt, hogy a réges-régi okleveleket, amelyekből az illető századok biztos tanulságait meríthettük volna, és ahonnan a történetírás számára bőséges anyag állt volna rendelkezésre, ahonnan őseink dicső tetteit megismerhettük volna, most széttépték, szétszórták, jóvátehetetlen pusztítással megsemmisítették.”
Dr. Keőpe Viktor A székely kapu útja c. 1941-ben megjelent tanulmányában olvasható: „Királyaink túl gyorsan akarták a nemzetet egy másik világnézet fogságába belekényszeríteni. A türelmetlenség rengeteg kincsünket pusztította el. Például királyi parancsra kellett elégetni az összes rovásírásos feljegyzéseket 1047-ben.” Csakhogy tudjuk: ekkor Vazul fia, Endre volt a király, aki Vata „pogány lázadását” verte le. Fischer Károly Antal írja, hogy „...mindőn Béla, Endre öccse Erdély vezérévé vagy vajdájává lett, a rabonbán, a gyula, a harkáz régi székely méltóságneveket eltörölte, a családok, várak, helységek régi neveit szentek nevével fölcseréltetni s a családok régi irományait összeégettetni parancsolta.” Fehér Mátyás Jenő domonkos rendi szerzetes, rendtörténész, író, az ún. Kassai kódex megmentője így summázza véleményét az inkvizíciós jegyzőkönyvvel kapcsolatban: „Az inkvizíció által elkobzott, vagy megsemmisített irodalmi termékekről, számba véve azok sokszerűségét, de főképp több ízben említett, magyar nyelvűségét el kell vetnünk a hivatalos irodalomtörténeti állítást középkori szellemi igényeink sivárságáról, irodalmunk szegénységéről. Voltak magyar írások, teljes könyvek a Halotti Beszéd és a Mária siralom előtt is. A magyarföldi inkvizítorok buzgósága talán éppen anyanyelvűségünk irodalmi kísérleteinek kiirtásával tett jóvátehetetlen kárt. Nagyobbat, mint történelmi tragédiánk, a tatárjárás és törökdúlás együttvéve.” Wass Albert a Hagyaték és a Magyar örökségünk c. könyveiben siratja el táltosainkat, ősi írásunkat, elpusztított művelt-
ségünket: „Sajnos, amikor az ősi magyar társadalmi rendszert a nyugati keresztény kultúrával járó feudalista rendszer váltotta fel, az egyházi hatalmak túlbuzgósága folytán minden magunkkal hozott, ősi magyar emlék megsemmisült. A rovásírásos kőtáblákat széttörték, a rovásbotokat elégették, hogy nyoma se maradjon az ősi, <pogány> hitnek... Az őskultúránk kíméletlen elpusztítása révén keletkezett űr betöltésére csak nagyon lassan kerülhetett sor.”
Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor Az esztergomi – istergami oroszlánok titka c. könyvében ez olvasható: „A rovásírás használata be lett tiltva és a rovásírásos könyvtárak, rovásírásos hagyománykincset vivő minden írásunk a Nyugat által meggyújtott tűz martaléka lett.” Ugyanezt – tudatos pusztítás – állítja Orbán Balázs, a Székelyföld leírója is az énlakai református templom rovásírásos feliratával kapcsolatban: „Két ilyen
hun-szkíta felirat volt még Csíkban, a csíkszentmiklósi és a gyergyószentmiklósi templomokon, hanem mindkettő a tudatlan papok által pogánymaradványnak tekintvén megsemmisíttetett, s bár lételök korszakában hitelt érdemlő emberek észlelték és közölték azok másolatát, de mert azok a valóságban fölmutathatók nem voltak, idegen sőt még hazai tudósaink közül is néhányan a hun-szkíta írmodor létezését tagadták.” Az ősmagyar rovásírás c. könyvében írja Magyar Adorján: „Az a tény, hogy a magyar nemzet már a kereszténységre térése előtt is írástudó volt és nem másoktól átvett, hanem saját betűi voltak, az osztrák uralom számára nagyon kellemetlen körülmény volt, ezért a köztudatból mindenáron ki akarta iktatni. Alattomban, titkos megbízásokkal kutattatta fel és semmisítette meg mindazt, ami a magyarság régi műveltségét bizonyította. Egy ilyen, ausztriai születésű, de magyarul tökéletesen megtanult ember volt az a Stromler, akit Thallóczy néven a császár még a Magyar Tudományos Akadémiában is vezető szerephez juttatott.”
Így tanuljuk a rovásírást 1. A rovásírást jobbról balra írjuk. Maradjunk ennél az írásmódnál, mert a legtöbb írásemlékünkben így találkozunk a rovásírással. 2. A szavakat szóközökkel választjujk el egymástól. 3. Az írásjelek (.,?!...) ugyanazok, mint a latin betűs írásnál. 4. A rovásírásban kis és nagy betűt nem különbözutetünk meg. Aki fontosnak érzi, nagyobb betűmérettel kiemelheti a mondatok és a tulajdonnevek kezdőbetűit. 5. A rovásírásban két fajta K betű volt használatos. Ismernünk kell mindkettőt, hiszen a régi emlékekben előfordulnak,
A számrovás Ismerkedjünk meg a rovásszámjegyeinkkel! Fontos szabály: úgy írjuk, ahogyan kiejtjük!
ITTHON
ne feledjük el, őrizzük meg, még szükség lehet rá! Forrai Sándor a mai rovásíróknak azonban azt tanácsolja, hogy csak a k jelet használjuk K betűként. 6. Csak azokat a betűformákat használjuk, amelyek valamely régi, hiteles rovásemlékünkben megtalálhatók (újat ne alkossunk, erre az összerovás nyújt lehetőséget). 7. A rovásírás megtanulását és olvasását legjobban a vonalas füzet szolgálja, amelynek minden második sorába rójuk a betűket. 8. A rovásírást elkezdeni soha nincs késő! Az eddig ismert rovásírásos emlékeinkben a millió, az egymillió nem található, következésképpen régészeti lelettel azt bizonyízani nem tudjuk, hogy az egymilliót rovásszámjeggyel így kell leírnunk: MM. Viszont nagyon ésszerű, hiszen az ezerezer (ezerszer ezer) az valóban egymillió! Hogy biztosan ne olvassuk az egymilliót (MM) kétezernek, elé-
tehetjük az S-et: MMS . A rovásírás számai nem helyiértékes, hanem összeadásos számok. Végül: őseink számrovásának még számtalan rejtélye van. Ha figyelembe veszszük, hogy őseink az akkori világ leggazdagabb és műveltebb népeit alkották, akik nemcsak jószágaik és egyéb földi javaik számát és értékét tartották számon, hanem földrajzi, csillagászati és műszaki ismeretekhez szükséges számításoknak is birtokában voltak, akkor e rejtély ősműveltségünk elpusztítóinak számlájára írható. Rovatvezető: Z. Urbán Aladár
41
KISEBBSÉGEINK
Korai vándorlások
A cigányság történelme – II. rész Perzsiában végre akad néhány írott irat, mellyel közelebb kerülhetünk a cigányok előtörténetéhez, túl sok reményt azonban ezekhez sem szabad fűzni.
Sokáig a nyelv marad első számú támaszunk. Hamzaal-Iszfakán, arab történetíró feljegyzi, hogy alattvalóitól való törédéstől áthatva Bahrám Gót perzsa király – uralkodott 421-438 között – így határozott: Alattvalói csak csak a nap felét töltsék munkával, másik felét zeneszó mellett közös evéssel-ivással. Egy nap viszont talált egy csoportot, amely rendelkezésével dacolva zene nél-
kül itta a bort. A király megfedte őket hanyagságukért, mire azzal védekeztek, hogy hiába kerestek, nem találtak zenészt, aki szórakoztatná őket. Az uralkdó megkérte India királyát, hogy küldjön országába zenészeket. A 12 000 muzsikus letelepedett Perzsiában, szaporodtak és sokasodtak. „Leszármazottaik, bár kis számban, még mindig ott élnek-írja Hamza. Ezek a zottik.“ Fél évszázaddal később a legenda újra feltűnt Firdauszi Sáhname Királyok Könyve című, 1010-ben befejezett 60.000 soros perzsa nemzeti eposzában. Firdauszi szintén megemlíti, hogy Bahrám Gór zenészeket és mulattatókat kért az indiai Sangul királytól, mondván. „A szegényebb osztályok nálunk zeneszó nélkül isszák a bort, amit a vagyonosabbak nme helyeselnek. Ezért válasszál ki és küldjél nekem a lurik közül 10.000 férfit és nőt, akik értenek a lanthoz.“ Bahrám Gór búzát, marhát és szamarat adott a luriknak és szét küldte őket országába, hogy műveljék a földet és muzsikáljanak a szegényeknek. Egy éven belül a lurik meggondolatlanul elfogyasztották összes búzájukat és marháikat, mire a király megdorgálta, majd szélnek eresztette őket azzal a parancsal, hogy rakják fel szamaraikra az összes ingó vagyonukat és továbiakban
zenélésből éljenek. Megparancsolta nekik, hogy keresztül-kasul utazva az országban boldog és boldogtalannak muzsikáljanak. Luri ma is „cigány-t“ jelent perzsául, Szíriában, Palesztíniában és Egyiptomban. Abban a kérdésben, hogy az eredeti cigányok azonosak voltak-e az indiai dzsátokkalakik ma Pandzsáb tartomány jelentős részét alkotják – több mint 100 éve nem sikerült dűlőre jutni, de a hipotézisnek továbbra is vannak hívei. Ha minden korai utalást, amely a zottikról szól a cigányokra vonatkoztatnánk, viszonylag hamar rekonstruálhatnánk a korai cigánymigrációk útvonalát. A krónikusok és geográfusok beszámolnak néhány olyan esetről, amelyben embereket szállítottak az Indus völgyéből nyugat felé, Perzsiába és tovább. Perzsiában a cigányok betolakodóknak számítottak, és a VII. század közepén el kellett hagyniuk Perzsiát, majd Örményország felé indultak. Itt minden bizonnyal hosszú időt töltöttek. Ez bizonyítja, hogy a romani európai dialektusaiban több örmény jövevényszó mutatható ki. A törökök drámai gyorsasággal a XI. század közepén elfoglalták Örményországot, és ezzel a cigányokat az ország elhagyására ösztönözték, akik a Bizánci Birodalom nyugati felére Konstantinápoly és környékére vonultak és innen rajzottak ki végre a Balkánra és egész Európába. Sir Angus Fraser A cigányok című könyve alapján
Nemzetközi Roma Nap Április 8-án ünneplik a nemzetközi Roma napot világszerte. 1971-ben ezen a napon tartották az első nemzetközi roma kongresszust a London melletti Opringtonban, ahol első ízben gyűltek össze roma küldöttek a világ minden országából, hogy leróják kegyeletüket a holocaust roma áldozatai felé. Ekkor India képviselőinek kezdeményezésére elhatározták, hogy ezt a napot a Roma Nemzet Napjává nyilvánítják, minden évben ekkor emlékeznek meg arról, hogy mintegy ezer évvel ezelőtt a roma nép elindult őshazájából. Az első roma világkongresszus zászlót és himnuszt választott, és első ízben ismerte el hivatalosan a cigány nyelvet. Azóta évente tiszteletadó ünnepségeket, illetve rasszizmusdiszkrimináció- és háborúellenes kampányrendezvényeket szerveznek április 8-án. Április nyolcadika nagyon fontos dátum, s felhívja a figyelmünket arra, hogy Európában a becslések szerint mintegy 15 millió roma él. Ezért kiemelkedően fontosnak tartom, már
42
csak azért is, mert 15millió ember akár egy országot is alkothatna, s hogy van egy nap az évben ami Nemzetközi Roma Napként szerepel, ez számomra külön öröm. Fontos, hogy egy népnek legyenek olyan napjai, amikor ünnepelhetnek, vagy megemlékezhetnek halottaikról. Ilyen ünnepek azt bizonyítják, hogy ez a nemzet létezett s most is joga van a létezésre. A romák saját értékeik és eszméik megőrzése mellett, szükségszerűnek tartják a társadalmi, gazdasági támogatást, mert csak így képesek felzárkózni a többség mellé. Mára egyértelművé vált, hogy a roma kisebbséggel való együttélés problémáját megoldani egész Európa számára nagyon fontos dolog. Szerintem ez Szlovákiára is érvényes. Itt ugyanis, a több nemzetiségű társadalomban kell megteremteni a másság elfogadását, a tolerancia légkörét, az egyetértést, s nem utolsósorban a jószomszédi kapcsolatokat. A mindenkori kormánynak erőfeszítéseket kell tennie
most és társadalmi feltételeknek a biztosítására, amelyekkel minden szlovákiai polgár azonosulni tud. Törekedni kell arra is, hogy a kisebbségek, a roma kisebbség is integrálódhasson a jelenlegi társadalomba. Jó érzés az egy romának, hogy nemcsak elmarasztaló cikekket, riportokat olvashat a sajtóban, nézhet a televízióban vagy hallgathat a rádióban, hanem a médiák a romák pozitív értékeiről is beszámolnak. Jó lenne, ha roma polgártársaim ezt a napot szívünkbe zárnák és elgondolkodnának fontosságáról, jelentőségéről. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából kívánom roma honfitársaimnak, legyen annyi büszkeségük, hogy felmerjék vállalni ezt az ünnepet s ezzel cigányságukat, romaságukat is. Babindák István
KISEBBSÉGEINK
A költészet napja április 11
Aranyló búzatengerben megfoganva, már láttál megbolydult embereket, ahogy magukból madárként csipegettek, ijesztő szemeik az égre merednek. Várják a megváltást, Énekelj nekik, dúdolj, za-ka-tol a vo-nat. Babindák István (József Attilának) 1905. április 11. József Attilának, a nagy magyar költők egyikének születésnapja. E jeles napon ünnepeljük a költészet napját. Gyermekkoromban pontosan emlékszem, karácsonyra kaptam az öcsémtől egy József Attila kötetet, s rögtön beleszerettem a költészetébe, abba a lírába, amely a magyar költészet csúcsteljesítménye, s a 20. század életérzésének világviszonylatban is az egyik legmegrendítőbb költői megnyilatkozása. Szinte az egész magyar líra hagyományát beolvasztja költészetébe. Nekem romaként fontos József Attila, mert rengeteget adott magából, versein át erőt adott a küzdelemre, s olyan érzéseket fedeztem fel magamban, amelyek addig ismeretlenek voltak számomra. Csak neki köszönhetem hogy művein át olyan dolgokat adott nekem, amelyekből eddig meríthettem s meríthetek továbbra is. Ha valamelyik kötete a kezembe kerül, akkor órákig nem tudom letenni, mert ott van a varázs minden mondatában a keserves küzdelem a kitaszítottság ellen s ezek a dolgok bilincsbe vernek, s rab leszek, az Ő édeskeservesen könnyező rabja. Nehéz sors az övé, nagyban hasonlít a cigányság küzdelméhez. Ő volt az aki a szeretett anyát s szeretőt, sírt, padlón aludt, adott ha volt miből, vizet árult és fát lopott, hogy melegedni tudjon. Mindnyájuknak szeretnünk kellene a verseket, a versekben minden költő benne van, hisz sorokba szivárogtatta az egész életét. A költészet napja a szépség napja, a költők, írók napja. Ők azért vannak nekünk, hogy egy kis szépséget adjanak életünknek, és minden erejükből azt akarják és sugározzák felénk műveikből, hogy szebb legyen a világ, amelybe élünk. Mert élnünk kell. Szakíthatnánk egy kis időt az olvasásra. Ha most valaki azt mondja nekem erre nincs időm - ez persze tudjuk, hogy nem igazmert kell hogy szakítsunk időt a szépre, hisz az embereknek szügségük van rá. Egy szép költemény vagy egy könyv elolvasását nem pótolhatja a televízió, a rádió, a különféle csodamasinák. A könyv az más, varázsa volt, mert a könyv maga a csoda.
ITTHON
A vándor szenvedései Tom Odley (Fordította Mester Mónika) Ha járod az utat és laksz az ég alatt, Vontatva lakókocsid, Nehéz a pálya, sok udvar bezárva, S a szerencséd sem segít.
Kérded, hogy merre, hát mit felelne, „Bánom is én, csak innen el.“ De bárhova mehetsz, a ruha ugyanez, A pofa ugyanígy beszél.
Ha zuhog az eső, leállsz félreeső Helyen vagy sárba ragadsz. Ha beteg a kicsi, s van még egy pici, Még azt mondják adós maradsz.
A régi „helyek“ ma már üresek, Ahol az ember megpihent. Az ismerős padka helyén a csatorna Vagy zárja egy tonna cement.
És autók jönnek, az éjjel rád törnek, Aludnál, de nem lehet, Rútul zargatnak, bezuhan az ablak, S hál’ isten, hogy él a gyerek.
Az erdőben, ott ment jól a sorod, Az senkiföldje volt, De hány ösvényre ha kocsid rátérne, Mást se látnál, csal lakatot.
A zsaru komoran kérdi, „Na, mi van, Még itt vagytok? Hogy lehet ez?“ S a bajuszod alatt mondod,“Uram, ha ad Egy hetet, nyomunk se lesz.“
Hát félhet a vándor, mert a háló tágul: A város, az út, a gyár. Alig mozoghatunk, levegőt nem kapunk, Mondják: „települj le már“.
Megnézi a füvet, látja a cserepet, S kérdezi: „Mi ez az egész?“ a tényekre csak sűrűn bólogat, Hogy „Mégis mit remélsz?“
A szép nem szép nekik: megszüntetik, S csak „sorsunkon javítanak“, Ha letelepülünk, hát kényszerből leszünk Partra telepített halak.
Nincs jogod itt lenni, és abban sincs semmi, Ha dühösek a tulajok, Nem bírják fajtád, mondd, mit akarsz hát, Hisz mindenütt ezt várhatod.
Mert a vándorlás örökös szokás, Nehéz, de szabad utunk. „Lusta nép“ – mondd, vagy csak: „bolond“, Van eszünk és jól dolgozunk.
Mondod: a „zsidót“ is megölték, mi volt, Hisz ő is csak vándorolt, Őt is becsapták, és halálra szánták, S ő is az ég alatt lakott.
Hogy csal a cigány? Hát figyelj oda, Más nem csal-e kétszer így? Bár „dzsipszinek“ hívnak és ócsárolnak, Mind stílusodra irigy.
És ahogy illik, a zsaru hazudik: „Ez a dolgom mit tegyek? Nekem a parancs az parancs, De most már menjetek.“
A szegény a ritkább, mohók vagytok inkább, Azt nézitek csak, mi jut. A természetet tönkreteszitek, S hol kezdett „dzsipszi“ háborút?
Tom Odley 1929. idején született a Sheppy-szigeteken, Angliában. 12 évig szolgát a Királyi Légi Haderőnél testnevelő és ejtőernyő oktatóként az ő szeretett feleségével, Rosával. 10 gyereket neveltek. Sok évet töltött el a családjával az utakon, mivel akkor még ők vándoroltak. A letelepedésük után szörnyű tragédia következett be az ő szeretett feleségével. A lakókocsijukban tűz ütött ki s Rosát magával ragadta. Tom az igazságért folytatott küzdelmet, a cigány emberek érdekében. Isten adta tehetségét-költészet és zene- a cigány ügy érdekében használta fel. Felháborították azok a politikai, tudományos csoportok, melyek hasznot húztak a cigány társadalomból, ezért részt vett az Angol Roma szervezet magalakításában, ahol titkári teendőket látott el hosszú éveken át. Az akkori angol kormánynál dolgozott így rengeteg találkozón és konferencián vett részt Európában. Tom tudta azt az igazságot, hogy „Az írás hatalmasabb, mint a kard“, így megpróbálta költészetét arra használni, hogy növelje az emberekben a cigány társadalom elfogadásának és megismerésének fontosságát. Tom még mindig harcol, hogy elérje azt az álmát, hogy: „A roma társadalom fel tudjon emelkedni, és hogy szabadok, függetlenek legyenek a világon bárhol.“ Lord Romh azt mondta: „A legnagyszerűbb ajándék a világon az Egyetértés.“
43
TIZENHATODSZOR
Tompa Mihály:
A madár fiaihoz Száraz ágon, hallgató ajakkal Meddig ültök, csüggedt madarak? Nincs talán még elfeledve a dal, Melyre egykor tanítottalak?! Vagy ha elmult s többé vissza nem jő A vig ének s régi kedvetek: Legyen a dal fájdalmas, merengő, Fiaim, csak énekeljetek! Nagy vihar volt. Feldult berkeinken Enyhe, árnyas rejtek nem fogad: S ti hallgattok? el készültök innen? Itt hagynátok bús anyátokat?! Más berekben máskép szól az ének, Ott nem értik a ti nyelvetek... Puszta bár, az otthonos vidéknek Fiaim, csak énekeljetek! Hozzatok dalt emlékül, a hajdan Lomb- s virággal gazdag tájirúl: Zengjétek meg a jövőt, ha majdan E kopár föld újra felvirúl. Dalotokra könnyebben derül fény, Hamarabb kihajt a holt berek; A jelennek búját édesítvén, Fiaim, csak énekeljetek! A bokorban itt az ősi fészek, Mely növelte könnyü szárnyatok; Megpihenni most is abba tértek, Bár a fellegek közt jártatok! S most, hogy a szél összevissza tépte: Ugy tennétek, mint az emberek? Itt hagynátok, idegent cserélve...? Fiaim, csak énekeljetek!
„És zeng apáink drága nyelve...“
(Tompa Mihály)
Eljött az új tavasz, eljött április, s ez a szlovákiai magyarság és elsősorban a verset, prózát kedvelők számára egyet jelent a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versennyel. S ha április és Tompa Mihály, akkor Rimaszombat! A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya, a Csemadok Művelődési Intézete és a Gömör-kishonti Művelődési Központ szervezésében immár tizenhatodik alkalommal megvalósult, hagyománnyá nemesült, a maga nemében egyedülálló verseny döntőjének
44
ugyanis ismét Gömörország fővárosa ad otthont 2007. április 26. és 29. között. Ez a néhány nap ünneppé válik nem csak a rimaszombatiak, de mindenki számára, akit az ország közeli és távolabbi részéből az anyanyelv, a magyar kultúra, a szép szó szeretete juttatott el idáig. Köszönet a versenyzőknek, akik évről évre bekapcsolódnak Pozsonytól Királyhelmecig ebbe a nemes megmérettetésbe. De köszönet a szülőknek, s a felkészítő pedagógusoknak, akik szeretettel, türelemmel, hozzáértéssel fáradhatatlanul terelik a sok tehetséges fiatalt
egy olyan útra, mely önmaguk és mindannyiunk épüléséhez, szellemi felemelkedéséhez vezet. S köszönet mindazoknak, akik sok-sok éve már vállalják a nem éppen könnyű szervezőmunkát, lehetőséget teremtve az ifjú előadóknak a közönség előtti megnyilvánulásra, tehetségük bemutatására. Hála legyen minden cselekedetnek, segítő szándéknak, jóakaratnak, melyeknek érdemeként újra, s remélhetőleg még sokszor, a Csallóköztől a Bodrogközig „ zeng apáink drága nyelve“ ! (Povinszky Elvira)
TIZENHATODSZOR A XVI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny műsora Időpont: 2007. április 26 – 29. Helyszín: Rimaszombati Városi Művelődési Központ 2007. április 26. – csütörtök 12.00 – 16.00 17.00
18.00 19.00
Prezentáció a kultúrházban, elszállásolás Koszorúzás Tompa Mihály köztéri szobránál ünnepi beszédet mond Hrubík Béla a Csemadok országos elnöke, közreműködik: Balázs István (vers), Mihály Péter (ének), a Sobotienka fúvószenekar Kiállítások megnyitója a kiállítóteremben a XVI. TMOVPV ünnepélyes megnyitója az alábbi programmal: Dráfi Mátyás, Jászai-díjas, érdemes művész szavalata Povinszky Laura és Kiss Gábor zongorajátéka Ünnepi megnyitó: Dr. Cifruš István, Rimaszombat polgármestere Ünnepi köszöntő : Mács József, író A tavalyi VI. kategória (énekelt versek) győztesének fellépése A Kulcsár-díj átadása Emlékezés Kaszás Attilára
2007. április 28. – szombat 9.00 – 12.00 9.00 – 12.00
11.00 14.00 19.00 22.00
2007. április 27. – péntek 8.00 – 11.30 8.30 14.30 15.00 19.00 20.00 22.00
ITTHON
Döntő: I- III. és VI. kategória A VII. kategória (versszínpad) seregszemléje vendég: Stromáčik – Cirkuszi álom (Ifjúsági Színpad – Selmecbánya) A verseny szakmai értékelése Könyvbemutató: Juhász Katalin és Szászi Zoltán Játékosház az I.-III. kategória résztvevői számára „Csődcsicsergő“ - a budapesti Hólyagcirkusz Társulat műsora a színházteremben Fesztiválklub – klubműsor: Jevgenyij Griskov: Hogyan lettem kutya (monodráma) előadja: Gál Tamás, rendező: Czajlik József
döntő: IV. – V. kategória Játékos irodalmi délelőtt az I.-III. kategória versenyzői részére Irodalmi matiné gömöri meseírókkal: a Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház vendégei: Duray Miklós, Kövesdi Károly, Vaskői Károly közreműködik: Balla Igor, Tóth Rita, Kiss Szilvia, vezeti: Juhász Dósa János a SZEVASZ Vándorszínház előadása: Mátyás király meséi A VI. kategória (énekelt versek) résztvevőinek bemutatkozása a főtéri színpadon Ünnepi istentisztelet és koszorúzás Hanván, Tompa Mihály síremlékénél, a Tompa-szoba megtekintése Eredményhirdetés, díjkiosztó ünnepség a színházteremben Fesztiválklub A műsorváltozás joga fenntartva!
Kísérőrendezvények a verseny ideje alatt: • • • • • •
A Rimaszombati Járási Hivatal
A Ferenczy István Irodalmi és Képzőművészeti Verseny – 2007 díjnyertes munkáinak kiállítása Népművészeti baba-kiállítás a Tücsök gyermeklap kiállítása a Madách Posonium Könyvkiadó – Tompa Mihály Könyvesbolt árusítással egybekötött könyvkiállítása Kézműves foglalkozások a bátkai Izgő-mozgó kézművesműhely vezetésével Körhinta a gyerekeknek
45
FELHÍVÁSOK A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Kassa Környéke Területi Választmánya meghirdeti a
IX. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált (Falusi Színjátszó Csoportok IX. Országos Fesztiválja) amely 2007. november 15-e és 18-a között kerül megrendezésre Szepsiben és Buzitán. A csoportok a következő műfajokban jelentkezhetnek 2007. augusztus 19. -ig a Csemadok Kassa Környéke TV címén: - klasszikus színdarab, - népszínmű, - esztrádműsor, - dramatizált népi játék Klasszikus színdarabok és népszínművek esetében az előadás időtartama max. 120 perc, míg esztrádműsor és dramatizált népi játék esetén 50 perc lehet. A fesztiválon nem indulhatnak azok az előadások, amelyek már szerepeltek az ez évi Jókai Napok versenyprogramjában. Bővebb információval a Csemadok Kassa-környéke TV titkárságán szolgálnak: OV Csemadok Košice – okolie, 045 01 Moldava nad Bodvou, Hlavná 81. Tel.-fax: 055/460 36 02, mobil: 0905/543 986, tel: 055/489 82 39, 489 82 40 e-mail:
[email protected]. www.csemadok.sk Információk és jelentkezési lapok beszerezhetők a Csemadok Területi Választmányain illetve e-mailben a Csemadok Kassa – Környéke Területi Választmányán.
Szépirodalmi pályázat A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (Rév-Komárom, Szlovákia) és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány (Budapest, Magyarország) pályázatot hirdet: A pályázat címe:
Jókai – díj A pályamunkák beérkezési határideje: 2007. szeptember 30. Pályázatról: a) 2007. évi téma: Esterházy János, a nemzet mártírja b) Pályázni nyomtatásban meg nem jelent szépirodalmi írással – prózával, vagy tanulmánnyal lehet, melynek terjedelme nem haladhatja meg a 25 A4-es oldalt, de legalább 5 oldalas, 12-es betűmérettel és normál sortávolsággal, amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. c) A pályázat jeligés. A pályaműhöz külön, zárt borítékban csatolandó szerzőjének neve, lakcíme, s nyilatkozata arról, hogy a pályamű nyomtatásban még nem jelent meg. Ezen a borítékon kérjük feltüntetni a pályázó jeligéjét. A külső borítékra kérjük ráírni: Jókai – díj, pályázat. d) A pályázatokat egy nyomtatott példányban, minden oldalán jeligével ellátva és digitális formátumban (floppy vagy CD) kell benyújtani a lentiekben megjelölt címre. e) A pályázatok értékelésre kerülnek. Az alapítók a pályázatra érkezett, arra érdemes írásokból egy antológia kiadását tervezik. 4. A döntés és értesítés: A legmagasabb értékelést kapott művek közül az alapítók által delegált nemzetközi Bíráló Bizottság 2008. január 10-ig hozza meg döntését. 5. A Jókai - díj tárgyiasult formája Jókai Mór kezének márványlapon elhelyezett festett gipszmásolata, melyhez 30.000.- szlovák korona pénzjutalom társul a bírálóbizottság döntése alapján. 6. Az elismerés 2008. februárjában, Jókai Mór születésnapja alkalmából Rév-Komáromban kerül átadásra. 7. A díjnyertes mű első felhasználási joga az alapítókat illeti. 8. A nem díjazott szövegeket az alapítók nem őrzik meg, s nem küldik vissza. Levélcím: Jókaiho všeobecnovzdelávacie a múzejné združenie - Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, Valchovnícka 2 (Csapó u. 2), 945 01 Komárno, Szlovákia, vagy Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1143 Budapest, Stefánia út 33, Magyarország
A HAZAI MAGYAR TERMELŐK FELHIVÁSA! SZERETNE ÖN HÁROMSZOR ÁTCSOMAGOLT ÉS LEFAGYASZTOTT EMBERI FOGYASZTÁSRA ALKALMATLAN ISMERETLEN EREDETŰ HÚSTERMÉKEKET ÉS ÉLELMISZERT VÁSÁROLNI?
NEM?
VEGYEN ELLENŐRZÖTT HAZAI TERMÉKEKET FELVIDÉKI MAGYAR TERMELŐKTŐL ÉS CÉGEKTŐL!
A HAZAI JOBB!!! 46
FELHÍVÁSOK
Válogatás a Pozsonyi Casino műsoraiból Klarissza (Klariská) utca 7. A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig ) 2007. április 17. kedd 18.00 „jelentem megvagyok csak épp huzatos a torkom...” (Barak László)
2007. április 21. szombat 16.00 Tavaszi terefere, kötetlen szórakozás, csevegés... Műsorfelelős: Lovisek László, háznagy: Urban Éva
Arzénparti a Casinóban. Aki kérdez: Juhász Dósa János újságíró és az est közönsége. Aki válaszol: Barak László Forbáth Imredíjas költő, publicista a Nap Kiadó igazgatója. Nevének hallatára az „elutasítás, helyeslés, meglepetés, felháborodás, trágárság, deviancia, megütközés” szavak jutnak eszünkbe. Nos, ma este lehetőség nyílik a „betekintésre”. Műveiből Gál Tamás színművész ad elő. Műsorfelelős: Petőcz Csilla Háznagy: Jesenicky Eszter
2007. április 24. kedd 18.00 Tea hármasban – Bárczi Zsófia írónő harmadszor, Csender Levente költő, író először a Casino vendége, viszont Juhász Dósa Jánossal triót alkotva először fognak együtt teázni Gömörhon és Erdély képviselői. Műsorfelelős: Petőcz Csilla, háznagy: Mlynárik Eszter
2007. április 19. csütörtök 18.00 A Pozsonyi Casino könyvtára ma 16.30-tól 17.30-ig nyitva tart. A könyvjegyzék megtekinthető a háznagynál. Könyvtáros: Orosz Katalin Akadémiai Vándorülés a Pozsonyi Casinóban. Az 1992-ben – a rendszerváltás kezdetén – megalapított Magyar Művészeti Akadémia olyan társadalmi szervezet, amely a magyar szellemi élet – művészeti ágaktól és közigazgatási határoktól független – egységének, a művészeti élet legjelesebb képviselőinek mértékadó közössége. Az elmúlt másfél évtizedben az immár 150 tagot számláló szervezet közel ötszáz rendezvényt, klubestet, kiállítást, hangversenyt tartott. A Vándorülések és nyilvános bemutatkozások célja, hogy megerősítsék, megújítsák a tagok közötti szellemi együttműködést és lehetőséget adjanak az érdeklődő közönségnek a tagjaival való találkozásra. A találkozó résztvevői: Sára Sándor filmrendező, operatőr az MMA ügyvezető elnöke, Mezey Katalin költő, Dr. Kováts Flórián titkár, Csáji Attila festőművész, Ág Tibor népzenekutató, Grendel Lajos író, Mács József író, Nagy János szobrász, Tőzsér Árpád költő, Dobos László író. Felvételről elhangzik: Dubrovay László - Ünnepi zene című kompozíciója, mely alatt az akadémikusok képes bemutatása látható. Műsorvezető: Mács József. Műsorfelelős: Mács József, háznagy: Lilov Judit
ITTHON
2007. április 26. csütörtök 18.00 Dr.Koday György történész ad elő egy család szerepéről egy régió gazdasági és kulturális fellendítésében – az Esterházyakról és a semptei uradalomról, arról, hogyan szerezték meg ezek a galántai/fraknói Esterházyak majdnem egész Nyugat-Szlovákiát, s járultak hozzá a régió fejlődéséhez. Műsorfelelős: Aich Péter, háznagy: Krajči Klára 2007. április 28. szombat – 29. vasárnap – kirándulás Budapesti kirándulásunkra kérjük április 3-ig a befizetéses jelentkezést Gabron Évánál. Útiköltség: 960 korona (Sk), szállás (panzió, 2 ágyas szobák) + reggeli 5.000 forint. A két nap részletes programja a faliújságon olvasható, valamint jelentkezés és befizetés alkalmával mindenki kézhez kapja. 2007. május 3. csütörtök 18.00 Ozsvald Árpád költő tiszteletére emlékestet tartunk, melyen legközelebbi ismerői, barátai Mács József, Bodnár Gyula, Lacza Tihamér és tisztelői, a jelenlévők emlékeznek a költőre, aki hűséges PC-tagunk is volt. Juhász László előadóművész szemelvényeket, verseket ad elő műveiből.. Műsorfelelős: Petőcz Csilla, háznagy: Krajči Klára 2007. május 5. szombat 16.00 Időjárástól függően ma délután a PC udvarán találkozunk, a megszokott, zölddel ékesített, romantikus környezetben. Fagyipoharak, különféle édességek nagy választéka vár mindenkit.
47
FELVIDÉKI TÁJHÁZAINK – KÉMÉND
A „kurtaszoknyás” falu élni fog! A Kéménd első írásos említése 1183-ból való, bár bizonyított és köztudott, hogy valamikor e tájon táboroztak a híres római légiók is, amiről több , az ásatások során feltárt lelet is tanúbizonyságot tesz. Nemcsak Kéméndnek, de még további hat környékbeli községnek a népviselete az a kurtaszoknya, mely ragadványnévre ezen községek mindegyike büszke. A falu legmagasabb pontja a Várhegy, mely eredetileg földvár volt, s amelyet a legendák szerint az avarok hordta össze éppen ide, Kéménd határába, gondolom azért is, hogy jobban lássák, ahogyan a falutól délre fekvő, akkor még nem, de mára már védetté nyilvánított területen, a Sósokban, hogyan öltözteti gyönyörű lila ruhába a rétet a Vasvirág (latinul Limonium Gmelinii). A ritka, védett növénynek, melyet sóvirágnak is hívnak, mára ez az egyetlen, természetes élőhelye, hát nem csoda , ha a helybeliek
48
és a környékbeliek is igen nagy becsben tartják. Olyannyira, hogy a helyi Kulturális és Turistikai Polgári Társulás, melynek vezetője Baranyai Anna, még a virág nevét is felvette tisztelete jeléül. Aki a virágot szereti, az rossz ember, pláne közösség, pedig nem lehet. És valóban, ezt lépten-nyomon tapasztalhatja az, aki a község hagyományait kutatja. Tavaly májusban nyitották meg a helyiek a széles közönség előtt a Kéméndi tájházat, melynek gondnoka és tulajdonosa Csuka Mária tanítőnő, aki a hagyományok szeretetét, a régi iránti tiszteletet,még a kőhídgyarmati szülői házból hozta magával. Vallomása szerint, ő is, egy nyitott kürtős konyhájú ház hátulsó szobájában nevelkedett, és emlékszik rá, hogy a nyitott, kürtős részt elválasztó négyzet alakú falat és tartógerendát gyönyörű festett tányérok és csészék díszítették., melyek csak
a kocsonya főzéskor vagy lakodalmak alkalmával kerültek le a helyükről. Ezek a régi emlékek, nagyszülei használati tárgyainak misztikus varázsa érlelték meg benne azt az elhatározást, hogy ezt a csodálatos múltat át kell menteni azoknak a generációknak az életébe is, akik soha nem érezték a tisztaszobák illatát, nem látták a természet és a lélek valódi harmóniájának a találkozóhelyét, ahol a tisztaság a szó szoros értelmében azt jelentette , amit, és ahol az ember nemcsak megpihent, nyugalmat talált Isten törvényeinek szellemében, hanem vissza is adta a lelkét Teremtőjének, ha éppen úgy rendeltetett. A tájház végső formájának kialakításában sokat segítettek Mária gyermekei, akik saját anyagi forrásaikat sem sajnálták édesanyjuk álmának megvalósításában. A gerendás elsőházat, nyitottkürtős konyhává alakították falisporhelttel és
>>
ITTHON
49
kemencével, a hátulsó házban pedig helyére kerültek a régi használati tárgyak és bútorok. A ház gazdája Csukás Mária a néprajzi anyagot szülőfalujában Kőhídgyarmaton, valamint Kéménden gyűjtötte és ebben a munkájában sok segítőkész barátra is talált. A családi örökség és gyűjtemény megtalálta végső helyét. A tulipános ládák mélyéről elővarázsolt szőttesek, használati tárgyak megtalálták végső helyüket. Rajtuk még ott van a nagymama, az édes-
50
anya drága kezének simítása, mely az emlékekkel együtt őrzi a hagyományok szeretetét mindnyájunk lelkében az idők végezetéig. Ha erre járnak, ne felejtsenek el betérni, mert a lélek nyugalmat talál itt e zaklatott világban, mert ez itt, Isten teremtett világának a bölcsője, ahol a legenda, a mítosz, a történet születik és ér véget, ahol a hagyomány és az érték köszön vissza, minden egyes tárgyról, képről, ruháról. Hrubík Béla
EU AGRÁRhitel Elsők vagyunk az agrárhitelek terén
A mezőgazdászok számára nyújtott teljeskörű kínálatnak köszönhetően az OTP Bank ismét az agrárágazat első számú hitelezőjévé lépett elő. A kifizetések gyors és kedvező előfinanszírozását az AGRÁRhitel segítségével biztosítjuk Önnek: az előző évben nyújott támogatás akár 100%-os összegében nem célirányos hitel, az automatikus megújítás lehetőségével meggyorsított eljárás, minimális kezdeti háttéranyagokkal különböző kedvezmények és előnyök az állandó, valamint az új ügyfelek számára is Ha Ön a mezőgazdaság területein belül vállalkozik, akkor leginkább az OTP Bank tudja, hogy mire van szüksége a farmereknek. Használja ki tehát a mezőgazdászok megbízható pénzügyi partnerének szolgáltatásait.
FELVIDÉKI TÁJHÁZAK – KÉMÉND
52