KENÉZ HEKA ETELKA
TUDATOM ÁLMA
KENÉZ HEKA ETELKA
TUDATOM ÁLMA
Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-87815-1-2
A Föld A földet uralja Erőszak, Zaj, lárma Vég nélküli Titkok világa Az embernek Ez már nem álma! Minden a Pocsolyába hullik S minden Kezdődik S minden elmúlik. Gyönyör és Félelem űzi Az életem. S az élet hulláma Dobál ide-oda. Az égi körnek Lennénk a Szeszélyes játéka? A természet szeme Elvész a ködben S a szívem vágyódó Csírázása Elvész a Mulandóságban.
Kék szín Kék az ég színe Világos kék Az ő derűje Kék az óriás Hegy csúcsa Égig ér a magassága Kék az óceán Mélysége, Lenyűgözőn Félelmesen Hat az emberre Kék volt a Jupiternek Jelképe, magasság És mélység A ható érzéke Mert tiszta Az ő szent tüze Titkos alapja Tulajdonsága A kiapadhatatlan Tiszta szeretet A kék jelen Égen, vízben Benne vegyül Isten.
3
Gyalázás Kinyílik agyamban Egy kis rés, S előjön az Emlékezés, S kutat a Benső szemem Mindenhol Alant vagy fölött Tengeri síkon Űz az akaratom A megsejtés Lelki reménykedés S megjelenik Egy benső Fényvilág Gyönyöröket Rak reád S kitör a Benső szabadság! Perc a boldogság S az ember Egy pillanatra Így megkapja Az égtől A földi jogát Ezzel eltakarni próbálja, Hogy a földi törvény Egyfolytában meggyalázza. 4
Áldás Imádom a napot Kiszabadulás Vágyat adott És ad mindennek A testből a szálló Léleknek Ő a boldogság Reményének Kifejezője A szemem Is napszerű A tudat is Fénylő napszerű S az ösztöni Világ fölé Emelkedik A napfényében A nap arany Színe az ő Jósága Az ember Szívének az Arany szín A gazdagsága Isten áldása.
Etelközi égi álom
Köd
Édes hazám bennem élsz Mélyen benne lüktetsz A szívemben, Odafenn az eget nézem Ott is a neved Leng előttem Azúr kékben Nékem édes hazám Kottázott fej Vagy te a zenében Ó „Álmos” nagy Fejedelmem Turul ős vezérem A csillagod Bennem fénylik Réges-régen Ha reá gondolok Könnyem szét Fut az égen Álmomban Ősmagyarok Veletek a Tejúton éltem.
Nincs kegyelem, Ha itt az ideje A köd uralmának Nincs reménye A sápadt világnak S még annyit Sem mond Neki bocsánat A szívem is Beszövi a bánat Sötét keserű Erőtlen, s bágyadt A gondolat sápadt Ösvényeken Halottként úszik A sötét égen. S várom az elvonulását, Hogy a szívemnek Szirma föléledjen S a földanya Zöldellő násza Engem átöleljen.
5
Magyar álom Tükör tavas Volt az éj S a szivárványban A magyar zászlót Most is látom én S a mennyországban Értek a magas Várfalak. S a szent ereklyét Büszkén tartották Mély volt a hit A magyar ős népben Vigyázott reánk A jó Isten Vitézek, lovagok Díszítették a mi Nemzetünket. Óh hit, remény Szeretet, nem Tudok aludni Gondolatim ellepik Ős magyar szellemek S szállnak mind Kísértetek, s el nem Engednek, hát Ők kik lehetnek? A Hit, Remény és 6
Szeretet, ők azok Kik bennünk rég Elvéreztek. S a jajgató Viharok szállnak! Nyugodalmat nem találnak Őseim hite nagy volt, S a visszhangjuk száll Visszakiabálnak Óh kihaló Emlékezet vára Ne tévelyegj Higgy a fényes Nap sugarának Az ég peremén Látomásomban A kelet fiai Úsztak és A felhők, szétlebbentek Mint vöröslő palást A magyarok özönén S mint üstökös Csillagok ragyogtak S nagy volt a fény S békés glóriák Szálltak az ég fenségén.
Mágia
Árny
Nap, mint nap Súgom Az agyam szigetének Ne legyen benne Árnyéka a fénynek Enged magad Az égtől vezetni, S nem fogsz Többé szenvedni Így hiába várod A sikeredet Nincs veled Az égi szellemed Az égi jótevőd Nyújt védelmet, Nincs más Barátod, csak A szellemed. S megtapasztalod A szíveden át A lélek fénye, Amint magában Olvasztja Saját árnyékát Mert a misztérium Hangja a te titkos mágiád.
A lemenő nap Eltűnik a tengerben S a víz összeér Az éggel Sötét az éj Megvakult A földi fény De a Hold Hinti a vízre Titkos mosolyát S lebeg a vízen Előttem A szemed, s az orcád. Megfoghatatlan Illúziókép Sérült keblemnek Nyújts Éltető békét. Tétova szellők Futnak a vízen át, S lengetik a vízen Hajad árnyékát.
7
Sors Sorsom rám nőtt Akár a bőröm Elbujdosott Szívemben az öröm, S fázik, remeg, Mint a Reszkető gyerek, Ne hagyjatok el Hit reményem Belőletek él Így a vereségen Térjek vissza Újra az erőm S akaratom terében
Kotta Szívemben imádom A kigyúló fény forrását, Bontja ki bennem Az érzelemnek Heves táncát. Áradásom fénycsóváját A csillagok Az égre kottázzák. 8
Szelek Ha elmész tőlem Sírnak a szelek S a sárgult Falevelek Futnak utánad, S utadon Szomorúan Elkísérnek. S, ha nem süt a nap, Szavaim kabátodra Piros szívet varrnak, S egy napon Lelkeden majd Elhervadnak. Szavam érzelemből Jött ki az Ajkamon E hervadhatatlan Rózsaszirom.
Isztambul Mily szép is volt a fénysugár Az isztambuli Mecsetek tornyán Utazni, s nézni mindent, Egy más kultúra nyomán. Volt ott fénylő nyár Csillogás, homály A Boszporusz partján Ringott a sok fehér hajó Csillogtak, mint a hó Mint sok hölgyön A báli uszály, És szállt a sok-sok sirály A Haga Sophia Terrakotta színe villogott A napsütötte tengerkék vízben S az ős régi vár falán Törökbálint szelleme Ott bolyong, mint fogoly
Ott jár a hét tornyán Titkokat takar Róla az ódon vár S ott állt a szemem Előtt a kék mecset A tengerkék vize felett, Mint egy mesebeli üzenet Nézte az eget, mely kéklett S a Topkapi fellegvára Különösen szép, Mindenki csodálja. Üzen az égnek, Őt is ölelik a magas fények. Különös szép öbölben van A Boszporusz kék partján Tündököl a régi vár Isztambul mesevilág A márvány tengerben Merengve nézi magát.
9
A tavasz A tavasz Varázs színekkel Befesti a tájat A virág szirmok Pillangóként Szállnak Virágot tűz A kedvesem hajába A tavaszban Díszeleg az égen A Hold sugara S a sarlója A szerelem virágait Az éjben learatja.
Rom Soha sem jajgatok, Pedig belőlem élnek A sóhajok. Érzelmi világomlás A közelséged távozása. Az ember érzi, s látja, Hogyan esnek Saját romjai önmagára. 10
Suttogás Mikor megláttalak A hevülő nyárban A japán rózsabokor Reá hajolt a víz partjára S boldogan hagyta, Hogy a víz habja Lágyan simogatja. S nyújtózott a fűszál A cserjék mellett S a bokrok tetején A rózsabimbók És azóta elmentél, Sötét hideg lett, Betakarta magát a világ Fehér hólepellel Azóta szemem Kutat, keres. Száll felém Rejtélyes suttogás, Azt súgja keresd Nélküle élni Nem érdemes.
Tél
Boldogság
A tél lassan Tavaszra váltott Rügyezni kezdtek A fák s nyíltak A szomorú akácok Szívemben az érzelem Elcsigázott Jött a napfény hóesésre Álmok az ébrenlétben, S vágyó pillanat Hajnalra fakadt, S jött a szerelem villáma Egy kora nyári rózsás illat Valami édes idegesség Érzelmi részegség Szédítő lehetetlen szerelem Elosztva az időt veled Éjjelre, nappalra, reggelre, Virágos nyárra szívben A villám hasogatásra S a legtöbbet hiányodra Karodban odavisz az Emlékem az emléked Templomának Evangéliumában.
Egy februári délután A ködös idő Szürkület nyomán Érkezel hozzám, Színházzá varázsolt Szobám Meghitten vár, hogy A rózsa orgiák között A karjaidba zárj És keresd a szemem, Arcom és a szám És engem csodálj S gondolj arra, Hogy a lelked a világot, Ajándékba kapta S a két boldog szív Gyönyörű délutánja A boldogságnak Édes terápia.
11
Élet Miért van az, hogy az ember Élete mellett elrohan az idő? Marad az emlék, Orgona színű levélpapírok, Szerelmi vallomást Reátok szívesen írok Parfümös illatú papírok A múltszázadtól emléknek Itt maradtatok. A szenvedő szív betölti a léted, Elmúlhatatlan mondatokkal Melyre a szív sírni vágyott, Mert a lét most álmodott Lépteim az avarban Tapossa az édeni almafavirágot, S a cseresznyefának levele Verseket suttog a rohanó szélben, S lépteink itt maradnak Az avarban észre vétlen.
12
Nyár Odakünn tombol a nap Keresi az árnyékodat A tested a testemhez tapad, A folyón nincs áradás, De visz magával a vízsodrás Éjszakánként lelkemben zúg Megsemmisítő Óceán szerelem áramlása Kábulat az agyban Halk morajlás álombeli Titkos mondatokban Gyönyörű szédelgés Mennyei hűs lugasban Virágfüzérek lógnak A hajamban csillagomhoz Támaszkodom könnyes arccal Tudom hűvös lesz a hajnal Szívemre odaát violát ületet Anyám a harmatban.
13
Árnyék Valaki hívott, Megfogta kezem és én, Miért nem mentem Tombolt az aranyszínű nyár Perzselő őrjítő. Hívtak, menni kéne Valami súgja Menny, muszáj. Arcodon fáj a magány Utoljára tombol Az aranyba mártott Gyönyörű nap S észrevétlenül Elveszíted a nyarat S a viharos ősz Majd magához ragad, S könnyekből bíbor levelekre Írod fel az árnyékodat.
14
Sarjak Estefelé az ég alja narancssárga Olykor tüzelő bíbor Tűnőben a nap nem tudni hol jár, Amikor élet utam is Lemondana magamról. Felébredek a hűvös álmokon A fényt ritkán hordom Arcomon mélylett a sűrű sóhajom. Elköltözött innen a párom, Magamat idegennek találom Szemem sarkában Ott maradt a Vénusz küldte Halvány sugarak, Perzselő mezőkön érzed A halott sarjakat.
15
Gyönyör Jött egy észrevétlen nyári zápor, A szerelem hulláma jött, mint Egy trópusi virágcsokor. Lám mi is lehet szebb más Megsemmisülés a gyönyörűség útján. Igen a vágy, jön a rohama Érzelem zuhataga elért, S a hajadban szóródik a májusi orgona Jákob lajtorjáján felfele ívelés Aztán jön a nézeteltérés Mély hullám lám döbbenet Mindkettőnk arcán, mily szépszerű, Lám a megsemmisülés a gyönyörök útján.
Kezed Mielőtt elmentél játszott az ősz Szívemben halkan Súgta szerelmed dalban A szél játszott Az őszülő hajadban. Te is játszottál a világ Színpadán velem s elmentél Az ősz dallama száll az éterben A azóta is fogod a kezem. 16
Szirom Lüktet a szív a tegnapban Mában, de nem látja senki sem Mit kódol fekete dobozában Valaki nélkül próbál a szívem élni. Tavasz van, fehér virágszirmok Hullnak a földre Köztetek gyengéden lépek Alig éltek már is elvéreztek? A sok gond, s élmény S belül mégse nincs semmi a helyén Az időm érvényessége Rohamosan romlik A lelkem néked súgna még valamit Folyton mielőtt a sárba hull, Mind a fehér virágszirom.
Szavak A csukott szememben ébredsz Szavak nélkül hozzád beszélek S átosonsz a szívemen, mint viz A patak peremen, s ringatózik A hangod a szélben.
17
Vízjel Megjelent egy régi arc bennem Lehet, hogy a homályos Időből lenne, szívünkben a vízjel? Rám jön könnyek között Az örömláz, jön föl belül Oly rég elfelejtett keleti fény Bennem hajnal hasadt Feleslegesek voltak a gondolatoknak Kitalált gyér szavak. Nélküle is hallottam a hangját Fogta a kezem, vártam a csókját Megszerezte a szívem álmaiból A titkos verseket. Csillagot, rózsát hintett reám A vízjele s a szívemre lőtt Ámor nyíllal sebet Köszönöm az emlékeket, Köszönöm néked Emlékezet sok ezer versemet.
18
Végtelen Finom üvegszilánkok hasadéka Szúrják a szívet, kérdem tőle, Utasítson, merre menjek Nem illatos már az alkonyat Nem dúdol a folyópart, Ó ha lehetnék kicsit fiatalabb Lehet, hogy nem járnám örökké Az alvilági poklokat. Hátizsákkal vándorolnék A világon át, s figyelném Mily boldogok is a családanyák. Egyedül bolyongok Még egy pár éjszakát S csillagos álmaim kigyúlnak A fejem felett s a valóság Reám ölti a végtelent, És a túlsó parton Élvezem a fényeket.
19
Tavasz Tavasz meghozta a fecskéket És az elfelejtett harsány színeket. Ezer virágok súgták a nevüket S a virágok közt jártam-keltem A vázákba selyemvirágot tettem Őket le nem tépem Inkább kezem tördelem A tavasz a szerelem násza Mintha a szabadtéri előadásra A pogány Istenek mindenhova Élővirágokat raknának Ezer számra sorra körülöttem Lábam alatt virulnak, S fejem fölött cseresznye és almafa Virágos gallyak Ünneplik a szépségükkel, illatukkal A zöldülő tavaszt.
20
Tilalom Odakünn hamarosan Nyílnak a húsvéti barkák Az arcokra reá ült a virágzó világ. Nálam húsvétra beálltak a szünetjelek Az éjjel volna a legnehezebb Nem tudom már kit ölelek A párnámat vagy a lelkedet. Az Isten előtt titkolod az érzelmed Elhagyott, tudom, érzem A hozzád írt versem Locsolás közben reám fagyott A napnak fénye, Úgy gondoltam, Hogy reánk talált a melegsége Hisz az Istened tilalma Feloldva benned már feladva.
Király
Amint a nap az ég peremén Csendesen leszáll Visszapillant Országa széléről Mint egy elűzött király Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel Mire kiér a szeme A túlsó határra, leesik A fejéről a véres koronája. 21
Árok Úgy tudom, hogy szerelmesen Szebben ragyognak a csillagok Úgy döntöttem, ha költő vagyok Választok magamnak csillagot. És sokat írok s írok főleg neked. Nézz bele a tükörbe, kérlek Arcodra álmaid szerelmet vésnek Szemedben kiült a méltóság, Amint nézed a fenyőfát, Róla mintázott a némaság Arcodra titkaid álmokat vésnek Szerelmed elárulja a lelki lázadásod Szívedben, álmaid vésnek lövészárkot.
Évforduló Most volt örök álmaid évfordulója Nyugovóra mentél, De én nem nyugszom soha Minap amint kint voltam nálad Mögötted új sírt hantoltak Isten nézz le némasággal Előtte is titkolt fekete kódokkal Holdkórosan néztem, S úgy éreztem, hamarosan jön A kaszáló értem, kietlen öleléssel. 22
Éj Holdtalan éjjelen szürkék az álmok, Az ég is szürke, a fény sápadt A szemünkben elkóborolt álom Szemedet az éjben csodálom A pohár peremén ajkadat látom Pedig ritkán vagy a láthatáron Árny vagyok te neked, Lopod a szívemnek napját S mégis szeretlek, Ha nem is láthatom sokszor Tekinteted áradását.
Suhanás Ma február hatodika lévén A távozásod lett e napon a végérvény. Égi ítélet szememben a bús könnyek Suhanások a Hold fényében Azóta keresem, felnézek az égi horizontra Érzem, gondolunk most is egymásra Mi maradt belőled más Rejtőzött csillogás körülöttem Arcod él bennem, Virágszirom a kertben Égi törvénykezet, E szellemi végrendelet. 23
Öreg emlék Ráncok ássák arcát az aggnak Régi legendák szívében Felfakadnak és folynak belőle Meséli másnak, s magának Legendák szálló csóvája A szívének a múlt idéző Varázsa, s az életét koronázza Az éltető emlékek fellobbanása Hosszú éveken át Figyeli fiát, unokáját Szétterülő völgyek végzetét S a múltból integetnek vissza A lombos büszke jegenyék.
Menhely Legyél kedvesem az örök menhelyem Hisz te vagy a csendes szigetem És egekig emelt bálvány A naprendszer göröngyös útján Az éj őrzi minden árnyát, Kezed simítja a lelkem ráncát A tél végén szívünkben Ébred a hóvirág igazgatja A puha pártáját, s nézi a hóban Az ember nyomát, becsukja szemét Elrettenti a világ, s imbolyog A szélben, hóban, s elveszti végül önmagát. 24
A Föld Nem úgy mint a Földön Igen odaát a szerelmet Hűség fogja át Az idők romlott folyamán Élvérzik e cudar világ Zörren a szélben Az érzékeny kis virág Ha eltűnik a tiszta fény Becsukja szemét az ég S az árnyékvilágban Az ember a földön Bolyongva jár Jár csukott szemmel Semmit sem lát, S keresi önmagát.
Tavasz Deli bokor áll zölden csokrosan Dall szerelem lakozik benne titkosan Ó mily szép is a nyájas tavasz Ajkadra rózsát hint, S kertemben virít újra A rózsaszín jácint Tekintetednek áradása Az Ámor csillaga Az éterben lengő balzsam illata Int ő a rózsás labirint Csermelyek violás völgye illatoz, S a lélekben szerelem áradozz. 25
Levél Évszakok őrült gyilkossága Beszövik a világot Semmire nem gondolok, De tudom, hogy én is Egy hulló levél vagyok A nevem a térképen Szerteágazott. Istenek, Istennők, Égi bálvány szeretők Az ember sorsán ők Szimbólumként Tükör a tudatban szállnak Az Istennek ujján Nézem magam a tükörben Lángoló érintés, és Egy ismerős ismeretlen A lebegő éjszakán Arc néz velem szemben Az élet és halál közt Anyám szellemét E kis fénytörés űzi Körülöttem érzem, velünk a játékát S a mosolya száll felettem Az égnek csókján A szemében s világít szívében A mennyek pulpitusán. S körülöttem a fény szentülete Nubiai párducként követ Ismeretlen égi ablakok Ismeretlen szent virágok Lejtik a szent égi táncot S a tündér szép hangja Boldogan megjelent Mély gondolatomban. 26
Tavasz A kerti flóra új díszben áll Mosolyogva a tavasz Új életre varázsolta Óh a nyájas tavasz Szerelmével zölden átölel A ligetet virágok lepik el, S a rózsás tavasz, álma mosolyog S a sötét telet váltja fel A homály elül az árnyakon A patak énekel erdei hangokon, S a kakukk madár kakukkol A zöld lombos ágon S a sok-sok virág, Díszíti az ágat és a fát.
Andalgás
A gondolatom a múlt időben szállott, S az álmok balzsamán visszasétálok, S folydogálnak a múlt szépséges Napjain ó boldog idők S álmok mennyei boldogságok Ha már elmúltatok, S a virágos nyár tőlem elbúcsúzott S szívemnek bút okozott Virág kelyheim most fonnyadoztok Pedig reméltétek a halhatatlanságot Vigaszul maradt az andalódástok. 27
Télvég Kezd jönni a napnak Szép világa felfelé Mosolygó fénye szívemet Élteti víg örömmel Tündökölni ígérkezik Egy titkos indító Erő az, mellyel hoz Hozzám közelebb Nézzük egymás Szemében a fényeket Óh mily szép, Óh mily jó ez a Sok-sok meleg Elüldözték messzire a telet Kedvesem ölelj, szeress, Az idő mindent betemet S nincs út már Amely visszavezet.
28
Az élet Ha egyedül éled életed, A szíved sűrűn elmélyed Hisz oly sivár az élet Hétköznapnál Szomorúbb az ünnep Vádolja az ember Néha önmagát. Az ég újat már nem ád Közeleg az éj, Nyugalom, bánat Bennem reggelig Vége lesz a zajnak
Lángírás Az ablakomban az égről A Holdsugár hívogatón Idecsillan minden este Ez így van… Rég itt hagyott A hites párom A világból rég elvágyom Álarcok közt él ellenségem És jó barátom Az élet össze-visszasága A szenvedést nincs ki Egyszer megállítja Óh te rongyos élet Születni gyakran ősi vétek A tékozló kacaj a világ ölében ül A gonoszság soha ki nem hűl Az csak hevül. Megszületni lehet, hogy bűn Az égtől sorscsapás Nincs az égen titkos Kód, lángírás. Óh csendes, békés ágyam Jöjjön szememre nyugodt álom Te nyugtatod meg Életem, s halálom.
29
Bosszú Óh a bánat, Hogy ha benned Folyton árad, Kettétöri a röppenő Lelki szárnyad S csak nőnek A földön az árnyak S nyílvesszői e világnak S a népek a porba dőlve Vigaszt kapnak Nyugalmat majd az égben Az életed majd Verőfénnyé válik Az élő ember pedig küzd Tovább a halálig Az ő bosszúja A világot is összezúzza.
30
Zsongás Tavaszban a nyájas Napsugár reá szállott A némaságra Erdők, ligetek, bokrok, fák Rajtatok ujjongnak A zöldellő koronák Tavasz zenéje él boldogan Az ember szívében Te vagy a nagy Természetnek harsogó vitéze Patakok, s csermelyek sorra Ti vagytok a völgynek Titkos kalandora A folyásod, mint rossz nyelv Folyton pereg, s hallgatja Lépteidet a hegy és berek.
Tavasz Az ember a télben Tavaszról álmodik A sápadozó tél Az ember szívében Addig él, amíg a tavasz Újra visszatér Amikor üde kék színben Újra üdvözöl a szelíd ég S balzsamos lesz a lég Énekelnek madarak Emberek virágok fák Megszépül szívünkben a világ Ha felteszi a föld Újra a fejére a fényes koronát
Virág
Mikor már a vihar A szívem összetépi Nem lesz már Ki többé életre kelti S az érzelmem Lapájra ront Majd boldogság Már nem vár Az élet folyamon Mosolygó rengő virág Rojttal leszel fedett Takard el rajtam a szemfödelet. 31
Az ég Az eget kérdem felvirradhat Még a napfényem Hisz többé nincs reményem A világon csak annyi élni S minduntalan az égtől félni Elnyomott a csüggedésem Lassú halál a bú létem A világon mit ér élni Kereszt alatt sorvadni, félni Bezárom létem, Indulok a határra Már nem hiszem, Hogy napjaim Valaha is szépre válna Ha pályámat befutom Uram, ints, Ha már szívemnek Jussa a földön nincs.
32
Régi idill Amott a hegytetőn Kinyílt a szendergő Nap szeme, S berobban a szép tavasz A kikeletben virágtól Roskadoznak bokrok, fák A tavasz nem pazarol Nő a gazdagság Legelész a juhnyáj Óh Alföld szép határ Egy-egy fán pihen a madár, S a pásztor kesergő Sípja a tücsköt is Odacsalogatja, S a pusztaságon Állnak csendes tanyák A vizes kutak A jószágot odahívogatják Leszáll a csendes alkonyat S beteríti a balzsamos Zöld tavaszt.
Világ Érdek hajszoló gyér világ Boldog lehetsz, ki tűr neked És megbocsát Óh gyermekkorom te Mint meghitt szent barát Ha gondolatom visszahozod Nekem a napfénysugarát Mosolygó szép gyermek emlék Szívemben visszahozza A tisztaságnak érzelmét S magamban hordozom A szentség értelmét A lelkemnek magasztos sejtelmét.
Tavasz Zöldülő tavasz orcádon Minden vonás legyen áldott Valóra válik a virágos álmod Csurgó mézű édes ének, S a virágszirom ajkán Csüngenek a méhek Tavasz az ég gyönyörűsége Szeretettel borult föléje, S a patak csobogása A tiszta csendet ássa Madarak zsivajgása Összefolyik lágy harmóniában. 33
Hívő Tisztaságnak csendje A szívem hajdan körülvette S a nyájas szelíd este Mint csicsergő fecske Szeretet emlékezése A gyermekkorra határodon Járok andalogva Újra csodás varázslat A magasztos kertben Szívem újra elvezette Minden újra éled, Ami körülvesz S a hit, remény, szeretet Újra hívő gyermekké tesz.
34
Tavasz Szívem már érzem, oltalmaz Melenget téged a tavasz Szépen csendesen a természet Leveti a téli hideg álmát Az illatos tavasz éjjelén Gyere gyönyörűm Ülj mellém együtt lenni Oly jó veled fogom A két meleg kezed. A tavasz széthinti Bennünk a szerelmet A szívem is a tiéd Égben ível veled Ezernyi csillagfény Borítja be lelkünket.
Gyémánt Fekete gyémánt a szemed alja Mélységes fényének nincsen határa Tündököl az égre és az alvilágra Titkokat tárol, Ajándék e gyémánt az őskorától Óh a tenger mélye, Az ő sík határa S onnan néz fel szemem világában A kincseknek éke Van az ő tekintetében, Az égről, amint Tündöklése elárassza A föld mélységét Folyton a melegségét adja S áldott az, ki befogadja.
Istenem Te vagy a feltámadás Te vagy az élet jutalmazója A szenvedésemnek balzsama Megnyugodnék Istenem, Ha újabb ösztönt adna A földi életem.
35
Erő Honnan merítsek Új erőt, új életet, Ha a szívem kihűl, S beteg, óh mily szép is Hogyha szív a Határon túl Örömömre gyúl De ha a szív Lassan elfonnyad A sírnak zárja Emlékként Lepkék Buzgón befogad, S az enyészet Óh a boldogságért Bölcs keze Bárhova elmennék Jutalmat ad. Rózsás kalapommal Fognék tarka lepkét Csak a reményemre Törne a szerencse e kép Rossz idő jár most a bölcsre Ott veszik a polcon a könyve A léleknek nyíló szép virágok S a vers a szívben Vérben mártott De dicsőséggel takaródzik Az író álma, Harmat hiányát pótolja a nyárba Könnyből fakad a poétába. 36
Tavasz A tavasz szép volt benned Csókkal várva emléked Virradatát régen S a rózsák ajka éjjel Illatozott a naplementével A tavasz az emberben Bódult szerelmes Nyájas és engedelmes S a viola a nyárba reádőlt Az ajkad mosolyára S pünkösdi rózsa halomra Dőlt a karodba hoztad felém A nyárba a szelíd napsugárba S rámosolygott az Úrnapi misén A templom oltárára.
37
Pillanat Ha várom a hívásodat Órák súlyát hordja a pillanat Múzsám oltárának berkén Szívem az égő áldozat S olykor félelem halála Bennem uralkodik S a fákat zöldben, S virágkoszorúban Kedves Óhajtom látni mind Higgyél szerelmesem Emlékszel-e még kedvesem reá Hát meglásd köztünk Az év intő fordulatát Újra kihajt a zöldellő ág, Az óra mutatóján S ha elmegyek édesem A szemeink látták A virágos fák mögött Az elkallódott időt a szív A szellemem árnyain Nyomó érzése Fogadd üdvözletem. A szívek szerelmesen Dobogtak, s megállt A fejünk fölött A fényes nap, S a súlyát hordja Most is a ketyegő pillanat S révülten Nyújtom feléd karjaim, Hogy ne érezzem A dermedés napjait Rezgésben hozd Bennem a haldokló eret Adjon erőt a sugallta hited. 38
Lelkem Élem a lelkem mély életét És szolgálom csendben Láthatatlanul az ő szent ügyét Javít, emel, hasznos, nemes A bölcsességért Tenni érdemes Az ész tágítja a medrét S jutalmul kitüntet Az ember az életet Por és köddé osztja fel Amúgy keresztül Metszi át a szegletét. Félelem a földön uralkodik Az áldozatos ember Néz az égre fel, S oda átszökve mégy el.
Boldog Lehetek boldog, Ha váradalmam van Ha nem várok semmit sem A szívem nagyon boldogtalan. Csendben lakom, Ős szellem vigasztal olykor, Amikor szomorkodom A bárkám süllyedőben Már nem ér révben Homályérzésem Van-e a világban Eltévedtem A földi zsákutcában. Mágikus energiám Kozmikus tudatot Fejleszt reám. 39
Szívem A szívem már nem arat Jajból szedem össze magamat Messzi elszáll sóhajom, Tombol a tél, zúg a vihar Söpri a havat a Bércek alatt Valamikor arcomon fény ült S az érzelmektől hevült Születni ősi vétek Életem semmivé lett Vonszolom magam a télben A világot sötét álarcban érzem Az élet össze-visszasága Ma sem békít ki engem Szerelem Semmivel nézz fel, Sehol egy égi jel. Ha elmegyek elmúlnak Bennem a földi árnyak. Az égi pályán a csillagok Fényes dalba fognak. A földön írt dalomból Dalolnak, s ha a verseimre Lelnek néked énekelnek Szent költeményeket ragyogón Sötéten szomorún, szelíden Csillagok tükrében visszanéz életem, S a legszebb virága Az el nem múló földi szerelem. 40
Karom Két karom a ragyogásban Fúrnám az égen A lüktető csatornán Szívem futna mostan Feszülő pirosan Alkonyi részeg percek A szobám sötét lett Fázom, az ágyamba bújtam S keresztet vet reám az ujjam Bíbor kedvel az égben Szöknek boldogságban ívelni fel. Sírnék megint, életöröm, Várom újra, hogy derűt öltsön, Ha kialszik bennem A fény utolsó sárga lángja Koporsóba zárja a szívet Komor dobogása.
Ujjak A kezeddel a kezemhez érsz, A varázsa velünk vágyva Szembe néz. Az érzelem keze hamar Az ujjára csavar.
41
Zaj A csend és a zaj csatája Rádobta fátylát a tájra Nem hallatszott más Csak a szívembe zárt dobogása A Hold előttem bujdokolt, S néztem a mars csillagot A hópehely táncot jár a szélben S harangzúgást hozott a télben A gondolatom ül egy csillagon, Sóhajom odaoson S a felhők szépek, hófehérek S a vágyak a boldog Álmok a csillagokig szállnak.
Lelkem Szállok andalogva Lelkem magasztos kertjében Varázslatok szállnak a szent éjben Mintha nyájas Félhomályban lennék Visszatérnek hozzám Újra kedves esték A földön elmúl minden egyszer S érzi vesztét a nap is Midőn lemegyen, Sugarát pazarolja Földön, égen, hírtelenjében. 42
Az idő Elfut az idő, csak figyeli őt a világ Az idő szüleménye a föld, Hát vagy a föld figyeli, Mint jön az égről sas Szárnyakon át Letagadod előttem a csillagokat A napra is reá teszed A hűvös láncodat Óh te forgó enyészet Sírba döntöttél sok nemzetet A világ felett ott lebeg A fekete folt, naponta Ülünk több ezer halotti tort. Csak előre futsz, S az ember egy napon A zátonyra jut.
Szeretet Óh ha én téged Igazán szeretlek Van reá okom A te képmásod Örökké szívemben Hordozom.
43
Csillag Az Ámor csillaga virít A szemedben este, délben Hajnalban mily jó is lenne Veled élnem Az édenben azóta nagyra nőtt Szívemben a meseország tornya Babilónia, Trója, Ott jártunk köztetek Más dimenzióban óceánok Bércekig dagadtak, S új tengerek fakadtak Sok-sok emberek újjászülettek És sírba dőlt sok nemzet S érzem én mindig együtt Voltam veled, S a szívünk is együtt dobbant A földön, s az égen a csillagokban.
Az ég Az égnek magas sejtelmét Bennem hordozom Ott járok teremtőm A határodon, s az Ostromlott hit körülvesz, S hitem újra uram, Tiszta fényű gyermekké tesz 44
Tavasz Tavasz nélkül a föld olyan, Mint egy vén koldus lenne Kilátszik a szegény teste, Mezítelen az éhség bágyadt Alakjára festve mintha Nem lenne Istene Nem beszél, tudjuk kirabolta a tél A madarak sem szállnak Csak halovány síri árnyak Eltűnt a virág a mezőkről S nem mosolyog A szivárvány sem az égről Robbanj be tavaszi álom, S üljön madár újra A zöldülőágon, ezt kívánom.
Álom Lelkem nyugodt, álmodom És bejárom a világot S ringatok egy régi álmot Boldog az ki megbocsátott S aki szenved, százszor áldott.
45
Csillag A mártírok karaván útja Odavisz a fényes csillagokban Az elhalásban a lelki seb A csillagokban lehet a vércsepp Óh ég és föld, minden ember Ott él a csillagkörön vércseppekben. Több milliárd csillag, s ember Összetépett lelke csillog a vérben. A földi gyilkolások nem mások, Mint vércsillogások. Temetőben járok, Szellemekkel diskurálok. Ti biztos tudjátok a csillagfénye Az égen az ember vörös vére.
Szeme fénye A szeme olyan szép volt, Ilyet még nem látott az égbolt Fényét nézték a csillagok Mosolyogtak a virágos ablakok. A villanása akár a gyémántköveké A sötétséget körülötte A fénye elnyelé, Óh gyémánt szemek, veletek Boldog miért nem lehetek. 46
Emlékek Nem akarlak felejteni, S nem akarok emlékezni Elcsigázott vágyak Még most is hatnak A fájdalomig Várom mindig, Amint küldöd A szerelem apró Kecses villámait Óh mily keveset Is láttalak Pedig ha szétosztom Millió kis pillanat Elosztom hajnalra Nappalra, éjszakára Felhővonulásra Napfényre, hóesésre, Ha elmész, hogy elég legyen Ez az édes idegen lehetetlen Szédítő érzelem.
Isztambuli emlék Rámhajolt a nappal Fénylő sugarával Gyöngéd izgalommal Egy isztambuli téren Összekeveredett Nevetésed az enyémmel S a tenger lélegzetével A cseresznyék mosolyával S én titkos izgalommal Föléd hajoltam, S türkiz fátylat viseltem S aranysugarakból Bomlott ki a testem S befedett bennünket A gyöngéd szerelem S a szerelmed tündérország Meséjéről mesélt nekem. 47
Tél és tavasz a múltban A tél szigorral tartja a világot Gyöngyház kék színű az ég S a vacognak az égen a csillagok A tél uralma hideg, zord, S lassan beköszönt a tavasz Az erdőben madár ének száll, És a Duna part bokrai mellett Fiatalok tilinkóznak. Hangjuktól a fűzek sorra Kibontják barkáikat S a lanyha szélben meglengetik Virágaikat a vadrózsa bokrok És a víz szélén ott ül a vízi rigó, S fürkészi a víz titkát Mintha a tavaszt keresné benne Csermelyek suhogása Törik fel a csend páncélját, Rügyek vetik le a tél burkát. A fölszabaduló avar lélegezni kezd Zsengén felegyenesedett fűszálak Vetették le álomburkukat. S jött a tavaszi szél, Langyos napsütötte illattal
48
Egy csapat pinty A bükkfa ágain sóhajtozott És a hó szürkén összeesett, Mint egy halott Egy óriás fenyőről Boldogan néz egy fekete harkály, Mely piros búbos sapkát hord. Eljött a tavasz, itt van Minden fa látta érezte Minden bokor, virág érzete és látta már. És kidugta fejét egy kis hóvirág, S elkezdett csilingelni, Másnap kinyílt az első csillagvirág.
49
Dörgés Emelkedik már A nap a hegyek felé Májusi dörgés Eső illata A légben keveredett Melletted lépegetek Csak el ne múljon, Hogy közeledben legyek Közel a földhöz Válladhoz, szívedhez Közel az éghez, S közel a fényhez Szemedhez Leheletedhez Közel az Istenhez Csak el ne múljon. A közelség az életedhez S az életemhez.
50
Levelek Levelek őszi vonulása Könnyekben arany és bíbor Üzenetük a zöldben A nap még hevült Keresi az árnyékodat A természettel játszik Egy megsemmisítő kábulat Bennem lüktetnek Óceáni szelek Vágy a szívben Gyönyörű szédelgések A tarka őszben A fájdalmat csillapító Zöld színekben Az ősz magával ragad Arra mész, ahova Visz az áramlat.
Arcom Kies mezőkön Arcom a naphoz Támasztom, S elmondom neki Szívemben mily Nagy is a fájdalom Átvonulsz rajta Könnyedén, mint Egy nyári zápor Közönnyel elsétálsz Tőlem, szép halkan, Mint egy száraz Bokor lennék a sivatagban. A hozzád írt verseim Is csodálkoznak, S bánatukban kifakulnak. Napfényes virág Pavilonok ablakai Elárulnak, vigasztalnak, De a rávetült arcomon érezni, Hogy szívemben sanyargatnak.
Képek Ablakomon kopognak Szárnyaikkal a fenyőfák, Mint zöldtündérek Mesebeli villák Ablakomban mosolyognak Rózsák, violák S nézem magam Mélyen a tükörben Szomorú az arcom Benne a fényt keresem Eltűnt nem lelem Keresem magamban, Annak a szemében, Akit szerettem, Kerestem a kirakatüvegben Pocsolyában, csillagképekben Más arcában, S az égen a fényben. 51
Tavasz Érted vagy nem érted, Nem is kérted, Ne légy befejezett Szép történet A szívem archívumában Most, hogy jő a tavasz Élni kezdtem A lelkemben szebben, Rád gondolt a szívem, S megremegtem A kertben fehér Virágszirmokra léptem, Szél a hajamban fújta Újra és újra, s itt állok Fekete, fehéren, remegőn Kell nélküled élnem, S komor ünnepélyes lettem, S rájöttem, az életemben feléd Már hiába az igyekezetem.
52
Évszakok Érdekes, ha a Szív örül, s boldog Megváltoznak Az évszakok Érvénytelen lesz A hóesés, A szíved A szerelemre kész A forróság ünnepel A szívünkben A fehér hó harsány Színekre változik Meg hirtelen Álcázott szavak Nem kellenek Csak csönd legyen S kinyílik szívünkben A tavasznak fénye S rózsákkal hinti be Egy titokzatos Isten keze.
Zsákmány Ne hagyd, hogy köztünk Használhatatlanná Váljanak a szavak, Ne hagyd, hogy a bérletét Szerzett verseim Egyszer álmaidban, Szívedben elmúljanak. Mily szép is, ha A zsákmányunknak Haljuk a régi hangját, Fogjuk a kezét, S várjuk a csókját Megszereztük egymás Arcát már rég egyszer, S szívünkben ez A kötődő vízjel mely él tovább S álmainkban, verseinkben Az ajkad csókját Egy más életből ringatták át Csillagok, rózsák tanúsítják S a szívünkben lőtt sebek Rajtunk a vízjelek.
53
Tavaszi novella
Akácok
Odakünn még Zúzmarás a ház, Tető és az ablak, Pedig a tavaszt Mindenki várja Figyelem az arcokat Járkálok le, föl Holdkórosan, Téli álmok közt Bujkálok halkan, Írom a versem Szívem téli hóesésben Biztos odakünn tavasz van Kertemben kinyílt Az első hóvirág Egy hét alatt követik A lila ibolyák Nem tudok merre menni, Nem járkálok, tördelem a kezem Virágos cseresznye ágakat Törnék szívesen Aranyesőben, hogy Aszívemre tegyem A tavasz szerelmét Siettetném kétségtelen.
Szomorú akácok Szív vegyületem Emlékeztet reátok Én is sokszor Szomorú vagyok Mint az erdő alján Felejtett kismadár Ő is sírdogál Nincs reményem Kicsordul a könnyem Szavaim senki Nem halja Nem néz senki a Vigasztalanra Elköltözött lelkemből A hajnal fénye A feledés honába érve Elbujdosott előlem A szeretet a jég hegyére.
54
Alkony Alkonyi fény Ringat engem A kedvesem szemén Gyere kérlek Ülj mellém, S nem lesz puszta Köztünk az éj. A vérednek tánca Ringat hintázva Egyfolytában Buja bűnöknek Titkos bokrába bújva S a lelkünknek Fehér szirma Elbújva találkoznak Az almafának Üde virágában
Tenger Megborzad a tenger Ha a beborult égre Nézz fel, visszatükrözi A remegő csillagot, S a méla búskomorságot, Kék az ég, s kék a tenger Egymást tükrözik S nézik iker szemmel Kék szerelem a két szívben. A habok csókja Megszépíti a Tenger arculatát Hullámok púposodnak A látóhatár peremén, Enyhe ívben, Mint az ajkak Magában zárt Titkolt mély fájdalmak, Bezárt trónusán ülnek S a hallgatás megszépíti őket. 55
Zivatar Dörög az ég A félelem hasít beléd Borzalmas tűzek szállnak Benned, s kigyúl a szemed S benned égnek a figyelmeztetések S nehezen jön álom gondolatodra A gyúlékony világodra.
Szegénység szomorú álma Eljön reggel majd Újra a napnak Csodás fénye, S látod majd Magadat Tükör helyett Az ablaknak Mosolygó üvegében Hűség a szegénységben Mely álmok Nélkül alszik A fekete ölelésben.
56
A nap Reggel újra hatalmassá Lesz a nap sugara Megújulva telve dalokkal, Zenével, táncokkal Ha keletről visszatér Megáldani a földet A tengert és az embert!
Vadászat A vadászok trombitája Rávetül az őszi Elhaló hervadásra Az erdőben melyen Fölharsannak Hívogató vadászatra Gyilkoló trombiták Hangját a szél Viszi tovább, tovább Az ember a vágytól Izgalmasan égve Készen áll mindig A vadak ölésére S ők suhannak El az ember világából Vérben fagyott szívvel Reményt várnak az ágaktól S csörren a bokor alja Elhaló már a hangja Ösztönével felnéz A szomorú csillagokban.
Természet Egy sápadt érintés A szívemhez ér A folyó ős öreg forrása A fák árnyékába A hegyek titkairól mesél Simogatja a dombok Árnyékos sűrűjét a nap nehogy Elhervadjanak S megvigasztalódjanak Nézem az ég övét, Mely terád vigyázz Csodás természet világ S reáteríti szemét a tájra S téged átölel Mint a szeretőt átöleli A szerető válla. 57
Bolygó Istenek a horizonton A nap feljött A kelet kapuján Vörösen, véresen Mint egy megvert Elüldözött Isten A hold sápadtan áll Az ég peremén S csodálkozik az Elüldözött nap szerepén Rémület, ha az Égi testek véres Sugarakban A munkára érkeznek Ők halhatatlanok És mégis így szenvednek Próféták dalnokok Mondjátok el kironthatott Az őskorban a fényekre S egyszer rá rontott az égre A nap panaszos fénye S azóta reggel, este vérbe dermed, S a méltósága sírva szenved, S a szenvedését nézik a bolygó Istenek
58
Ezotér megérzések Amikor a visszafojtott Lélegzett és csend dermed S hallod, amint a gyökerek A földben surrannak S bennem járkálsz A szívben halkan Dermedt lépteid hallottam S láttam a szemed Tükrében magam Úgy néztem ki, Mint a valóságban Nem láttam a havat Odakünn fehéredni, De hallottam hullani.
Magány A magány az értéktelen Időt értékessé teheti, Mint a papír mely egyedül Bánatosan sír, de a toll Izgatottan szerelmes Leveleket ír. Így boldog lesz Az idő, s a magány A papír, és a toll Az időnek mintha Szárnya nőtt volna A magányt Megkoronázta. 59
Feltámadás Kivezet bennünket Kérdem, ha lenne kitől A túlvilágban Halomra gyűlnek Az elhalt testek A haldokló föld Gyomrában Az ember hörög A vértől, s elgyötört A szenvedéstől Halottak borítják be a földet, Összezúzott emberi Testek, s lelkek S elnyeli a földet az elfojtott sírás S az égen véres a kereszt Ki mondja meg már Egyszer az emberiségnek? Ki? Lesz-e feltámadás?
60
A fény Reggel van, világít újra A kelet kapuja Vihar után újra Feljött a nap Isten korongja Az égen itt, ott Még kiterített Sötét felhők vonulnak Megdőlve északnak irányában, De a harcias fény Ül már a leigázott felhőfolton, S tündököl a déli horizonton S kard villanású fényben Uralkodik a nap A zöld vidéken S csillog a természet A tükör kapu fény gyűrűjében.
61
Délibáb himnusza Az éjjel álmomban Új élet költözött A menekülő halál Árnyékokban A fény lekiált A poros földre S a templom fekete Torony keresztje Fölkiált az égben S így beszélgetnek Morajló vizek és Mezők felett A föld ősi partja Zúg parancsoló Támadásban Idehallik Ehnaton Isten Dicsőítő himnusza A hazugságot Büntetni kívánja És a bűnöket párologtatja. Megáldott messzeségből Idesuhan délibábja.
62
Századok Egy legyőzött elmúlt Század alatt A gyermekkornak A szeméből csak Hamu maradt. A földi karámok Között fekete Gólyalábas cölöpök S egymásba rakva Tartják a ködös jövő Halálának táncát. A jövő berkei azok A lángoló máglyák Üszkös ravatalok Az áldozat füstje Száll az égben S kottázva van A kialvó fény betűje Az emberiségre.
Látomás Lidérces látomás Egyben van újra A föld és ég Úgy érzed, hogy Anyagszerű Lesz a sötétség S áll titkosan Várakozva a fa A törzsek közt És fölcseréli árnyékára Az a kör, ami még A napból vetült reája A száj az arc Összezsugorodik A fekete sötétszürkeség Alatt csak a szemek Nőnek nagyra, S a hidegben a némaság A magánynak szívéig nő S a gyötrelem reá vetül Minden arcra a fagyos Homályos harcban.
Üstökös Rejtélyekben Burkolódzva Szeszélyes viharok Közt élek S mosolyognak Reám minden Irányból a veszélyek A homokóra Velem együtt süllyed S a nap árnyékában Integetnek felém Feldíszített szemfödelek Jósok s misztikusok Ők a földi őrtornyok S a minden napi félelmem Nékük a hullámhosszon Elmesélem, s az üstökösök Fényénél verset írok A remegő véremmel. 63
Misztikus kör A halottak gondolatai Azt mondják a keletiek, hogy élnek S az élők a halottaktól Remélnek, hogy nékük segítenek S az élők azt is gondolják, Hogy a halottak reményei Reménye az égnek és a földnek.
Álom nélkül Minden elcsitult halkan Fekszem, alvás zavarban Színeket ölt az álmatlan Gondolat elcsitult a nap mégis Az álmon innen kiszínesített Gondolat közt szenved fejem, Szemem, szívem fáradt a lelkem A fényt nem kérem az időből kiesett álom Jajgat a reggeli harmatban, S a nappalhoz nyúlok, érek fáradtan.
64
Reményvesztett Az élőtestben rövid időn Belüli veszteségben A kettős egység Rabolja el saját Tulajdon részét Istenem látod ezt Szeretetből pusztít A szeretet. Elképzelhetetlen Elképesztések Élő késsel ejtett sebek ezek Nappalok és éjjelek ébrenlét S, államközti lidérc érzelmeknek Szomorú valósága A reménynélküliségnek A trónfosztása.
65
Álom Gyakran álmodom a hazámról Alföld és a dombos tájairól A napraforgó virágait Érzem vállamon, Viszem a nyárban Bizakodást hajtanak Bennem az ágak, s a madarak Világgá kürtölik A tavaszt, s a nyarat S a sötétségből mily szép is A fölmerülő pillanat, S az éjszaka mámora Tündöklőn vált át a nappalra.
Gondolat Olykor gondolatomban, magamban A gondolat tikos kis hajtásai Fényt rejtenek, s föltépi a szívet, Hogy magába fogadja a kegyet Az aranyló fényből Az Úr békéje tör be A szenvedett szívben Ez lehet az ősrégi édeni béke Az égből ereszkedik le Hirtelen belém S mindenre, s minden rosszat Vétket, irigységet eléget. 66
Boldogság Mi segíthet a boldogságot Életben tartani? El fog hervadni, Mint a többi rózsa? A sötét leveleit, amint Kimondom, már is szórja Ez az elmúlásnak Szomorú jussa? Fel van jegyezve az égben Az élet könyvében A felejtés nincs Se tegnap, se holnap Se idő, se törekvés Se révület, se hiába valóság Az időtlenség kitörli A vétket az elmúlás Mindent eléget Vagy amíg a világ forog A bűneid miatt várja a visszatérted.
67
A világ Kacagás szökkenj E szomorú világra Az utaknak a vége felé Elérhetetlen lesz A szűkülő járása Kettészakad a lét A földi világban A kettősség útja végén Van a maradás És valahova érkezés Keresem, hogy megtaláljam Hol van az a nyíló rés, Mely eltörli, elfújja A titkokkal terhelt Világító világot Amely, mindig sötét S a megszentelt Énemben Keresem a világ bűnös erezetét.
68
Fogság A világnak fogsága alatt Az embernek minden Pillanat, az utolsó Búcsú pillanat, S minden versemben Épül a gondolat, S ha leteszem a tollat A versem utolsónak hat, Pedig a valóságnak Minden pillanat egy új pillanat, De a gondolatok mögött, Ha nem írom le, Amit akarok a pillanat felé, Árnyékban marad, S ha teleírom az árnyékot Felüdülök a világnak peremén S tűnődök e világ ezernyi rejtvényén.
69
Érzés Sötéten érzek, Ha behunyom A szememet Szállnak felém Hangokat adó Zörej rejtvények A leadó állomása A hallás idegének Zenéjét közvetít az embernek, Esténként parázsló Tűz ég a szemem fölött Felhőtlen égből Agyamra a pillanat Rezgése szórja a ködöt Bámulatos világ Bennem rezegsz Csillogó bájjal S figyellek tátott szájjal Összefonódok gyöngéden Zengésed rezgő ringatásával.
70
Tűzhalál Tűz gomolyog fátylaként Ég bennem a Lelkemnek lángja A világ könnyei A fényét eloltja Így lesz a lelkem Holtaknak országa Valamikor a Szerelem Istenének Is ajka szeme ragyogott És most ő is halott Eltűnt a szeme fénye Mi lett belőle A tiszta érzelemből Fűzfa ruhában Öltözött remete Amelynek nem ég Az élet fája Elhamvadt a tűzhalálnak Árnyéktalan hamujában.
Szürkület Mi is köthetne ide E szürke világban Csak a természet Külső pompája Nem élvezem a hangos Fejetlen beszédet, Sőt idegesítenek Szükségét érzem, hogy Valakit szeressek S hogy a nyár selymes Füvében, mint gyermek Benne heverjek Boldogít s értelmet Nyújt az életemnek S ha a fű kiszárad Végét látom a világnak S ha jő a tél s vége A fénysugárnak Visszfényben érzem A kavargó fájdalmat. 71
Perem Látóhatár peremén Ülnek a dombok S a trónuson ülnek A gonoszok Az emberiséget Ítélik sanyargatásra A fájdalommérés Tiltást zár magában A nyelv nem beszél Hallgatnak az ajkak Az élet fagyos csókja Beleheli arcodat A világ védi a gonoszokat Te meg várj, hogy Tiszába tegyen a halál Csak így lehet lerázni a gonoszt A szembejövő tükörben Visszatükröződik Meglátod a remegő csillagod Ha a szemed lecsukod.
72
Eső Eltűnődök azon, Hogy mi is tesz boldoggá, Ha kinézek olykor Az ablakomon, Amikor esik az eső S a fák előtt sodródik Mily szembetűnő S leszáll a szürkület S a távoli fátylak közt Parányi fények világítanak S az eső a lélekre Nyugalmat áraszt S a szemhéjamon Érzem a csendes nyugalmat S nagyon boldog vagyok A bezárt jelenemre Nem gondolok csak Álomban ringok.
Tavaszi fény Odakünn készülődik Csendesen a tavasz A föld magába Zárja a természet titkait S érezteti velünk A benső hit és A gondolataink Világa világosodik S tudjuk, hogy a holtak Magukban zárják A gyökereket S új rügyeket Fakasztanak S bontják a leveleket S virágoznak A földnek, s égnek, Hogy együtt ünnepeljenek. 73
Csillagok Csillagokkal Telehintett Álmodó tenger Te vagy a földön A legnagyobb Titkos fegyver A súlytalanság Telítve vízzel S az üregekből Az élet törekszik Felfele ragyogni Szeretnének a zöldülő Kelyhek a víz méhében Az állatvilág S a növények A tökéletes Megvalósulásukban Boldogan élni.
74
Édesapám emléke Egy görbe botot Hagyott rám Az édesapám. Fel van akasztva A folyosó oldalán. Akárhányszor Arra eljárok Megsimogatom a botot, S az Istentől is A nyoma legyen áldott, S majd egy napon Kihajtanak rajta Zöldellő ágak S kedves virágok És mosolyognak szépen Felém, s oda fenn Édesapámnak Majd könny ül a szemén.
Tenger A tenger lelkében Az ég virágzik, S a csillagok fénye A vízen álmodón csábít S a tenger csodás Kék vize Néz fel az égre, S találkozik A tenger kéke A kék ég szemében S a felhők sétára indulnak, S a színek egymástól Lassan eltávolodnak S terjed a csend Folyton lassan S a csillagokat nézem S bennük rejtem Magam halkan.
Tévút A csillagod engemet Tévútra vezetett El akartam merülni Veled a napnak fényében S szerelem ittasan Lebegni az Istenben Nem akartam érteni Csak érezni a suttogást, Amit ajkad rebeg S szerettem volna Hogy mindig lássam A fekete fénylő szemed A mosolyod sugárzott Felém, s most elhagyta A házamat S a kioltatlan szívnek Fényes keserű viharában A lángra lobbant érzelmem Feláldozott hitem él A bűnöd honában. 75
Áldás A magaslat Téli idillje Csillog a téli Holdsütésben Nyugaton Világító rész Az égen Fényáttörés Hidegek az éjek Reszketnek a csillagok A köd sávokon át S mégis a fényes Hold sugarában Kinyílt a sok virág Lila ibolya, kék, Fehér és a sárgák, De ha a nap reggel Keletről visszatér Repesnek a virágok A mosolyában, S telítve lesz A napsugara dallal, Fuvola hanggal. S táncot jár odalennt újra A tenger hulláma S felébrednek a szigetek álmai Ha eljön a nap keletről A földet megáldani. 76
Szemed Fekete gyémánt A szemed alja Mélységes fényének Nincsen határa Tündököl az égre És az alvilágra Mélytitkokat tárol A gyémánt őskorából Tengernek mélye Az ő sík határa Onnan néz fel A szemem világában Kincseknek éke Van a tekintetében Fénye a meleget Folyton adja S boldog az, Aki befogadja.
Eső Eső után, ha kisüt A nap az égen Úszik a ragyogás Csillogón a Tiszta fényben, S ha leszáll az éj Az ős régi csillagok Átlátszó tisztán Ragyognak a ragyogásban S a varázslatot Szétszórják a világban.
Bátorítás Kit kérdezzek? Félelem, bátorság, Ha lerovom az élet háláját Legyőzöm a félelmet A szenvedéstől Olyan vagyok, mint voltam, De ha szembeszállok Valahonnan bátorítást kapok.
77
Legyőzött ember Sugárzik szeméből A fájdalom hangjából A szenvedés arcára Írva könyörgő szelídség Érzi fájdalma Rohanó végzetét A fájdalom legyőzte Eljutott Istenek közelében Most megértem Isten közelében Eloszlik a félelem, Mint a reggeli köd, Mely helyet ad a fénynek, Itt élnek a legyőzöttek.
78
Az Úr tanúja A távoli ősrégi Fáról ereszkedik le Az Úr békéjének kiosztása A szenvedett Küldi felénk Mert ő feltépte A szívét, hogy A kegyet befogadja Az égi aranyló fényből A reggeli szürkeségben Jóság kegyelem Ne legyen sohasem Megszokás az életben.
Sugár Feltűntek a Napsugarai Az ég kékebb lett Vágyom a napra A forró sivatagra, Hogy a könnyeim Fölszárítja Zöld tavakat Pálmák ölelnek körben Körül, s boldogok S a boldogtalan Lélek elhamvad S a nappalok Lidérces álmai Az éjszakai halál Remény nélkül A testben az élet Vége előtt kidől A reménytelenségtől.
Kőbe vésett emlékek Valahol keleten Álmomban És a valóságban Díszkapu Áll a fényben Diadala ébren Vigyázva áll A paradicsomi pár Kígyó a fán Leskelődik a pár után S az oroszlán király A szőlő lombok közt hál S az ember követ cipel S a csúcs felé ível Fekete kereszttel S a fénysugár a kövön él S rajta a csepegő vér, Tovább csöpög lassan Pára alakban Az ember szomorú Élete a napban. 79
Eső Koppan az eső Valaki követ, félek Nesztelen fények Villognak körben, S a léptek nem csitulnak Az éjszaka alatt Zakatol agyam kereke Bőrömön a lehelete Belenézek a mindenségben A hold követ érzem A képében hull az éjszaka S titkot ölt arcomra Az árnyéka A fekete égi Madonna Követ szerényen Álmok nélkül Él hűségben Fekete ölelésben.
80
Fény úrnője Hajnal úrnője Ott fenn ragyog, Parazsat fúj A mezőre S felette táncol Szeszélyes évszakot Jósol a látnok Kiszáradnak A patak medrek Állatok, emberek Oltalmat keresnek, Szikrát szór A vörös haja Lángoló az ujja, S a dombokat simogatja Csókjai égetnek, Aki a szívére borulna Kiszárad nem lehet Megállítani a fényt 50 év múlva.
Pillantás
Pásztor Beszél a kő Elmúlt ezredeket Tárja fel a szemed A képírás rejtélyeket Ébreszt az emberben Bölcs szavak Vésve a kőben Élet a vízben Az ember lett A földi pásztor Sok ezer éve várja A föltámadást a halálból S az ember egy nyomorult Tanú lesz belőle Egy marok hamu Kezében a bot és a kereszt Szomorú és sohasem nevet Mosolya arcára dermedt Várja az égtől Az igézetet S a villanás jelet.
Az élet mosolygó Gúnyos fintora Keserű igazsága Hogy csakis azt adja Amit elvesz tőled És azt vissza is akarja A hit remény Az élet zarándoka S a fény a szeretetben Isten mosolya van rajta S letaszítja Az embert A hiú álma A komor kőszarkofágban Elsötétül előtte A végén a pillantás határa.
81
Elmúló fény A kereszt A kereszt az Nem a halál A kereszt nem más Mint élni akarás Ő az élet jele Az ember a végtelen Tér közepén Kitárja karjait Boldogan, s kitárja Szomorúan Haragosan hálásan Mint az imában A remény a szeretet Kézmozdulatával Az ember hasonmása Aki élni akar erős Engedelmeskedik a parancsnak Mely őt megszületni S nemzeni kényszeríti Engedelmeskedik önmagának S nem a bálványoknak. Szabadságot ígérve És a kényszert értve. 82
Az estnek Elmúló fénye Torlódik össze Az embernek Összetört lelkében Vésett emlékek Ringanak felénk A távolságból Előidézzük őket Olvasva a halálból Törékeny márvány Amin egyszer Földön élet volt A szél viszi róla A légben a port S a nyomát Követi a hold S a vérvörös falakon Látom a csillagom
Őszi idill A madarak Őszkor elköltöznek Akár milyen Meleg is a nap Mi emberek Nem hiszünk A hidegnek, ha Ma még süt a nap És kék az ég, S a kifeslett rózsa Délben, óh mily szép S a nap aranyló Az ablakkeretben A dáliák is szépek Sok színben a kertben A az ajkad is gyöngédebb, Mint nyáron Pedig a dér reggelente Ott ül a pókháló fonálon Az őszben ő az, aki Fénylőn tűntet. S lehet hogy ő az aki Összetart bennünket
Remény Ha remény van Könnyebb az élet Ha nincs remény Fenn áll a veszély, Hogy beteggé vál Az ember, mert a szíve Nem remél, Úgy a lelke is vak, S ha erővel Munkálkodik Így sokkal fáradtabb Remény nélkül Árnya a világnak És része a szíve A saját árnyékának. 83
Odüsszeusz Odüsszeusz hajóját Belénk sodorja a szél Legendás élete Bennünk is él Boldogság nélkül Az életnek nincs sava, Se színe, se illata S boldogság nélkül Üressé vál a haza A nap bennünk Nem érlel édes Gyógyfüvet, Ha nincs mellettünk, Akit a szív szeret Barlang az éjszaka Réved bennünk A szeretet hangja Bókolhat néked Körben a világ S ezer virág is nyílhat, Ha nincs itt Odüsszeusz, Kinek egyet leszakítsak.
84
Afrodité Cipruson ragyog a nap S a ciprusok Lombjai közt A fény csorog S a gyümölcs Édesen mosolyog S a hegytetőn A nyájaikkal Merengenek a pásztorok S hallgatják a kék Tenger csobbanását S a talpuk alatt Nyílik ezer virág S a lugasokban Teremnek méz ízű borok Ízétől a szíved Szerelme tántorog S a szemed lenéz a tengerre S kagylóhéjból Kibontakozik Afrodité.
Az életfa Azt sugallja A tudatszinted Ne pusztítja A természetet, S ha vándorolsz A világon át S látsz egy szép Gyümölcsfát S enni kívánsz A gyümölcsből Ne csavard ki A fát tövestől Mert a fekete színű Felhő leng körül Azt se csináld, Hogy kivágod A fát és meghagyod A tuskóját. Sötétkék lesz A te fejed fölött Az aurád Ne légy irigy A fára
Ne legyen utadban Se törzse, se ága Tegyél különbséget A jóban és a pusztítás Hajlamában Emberré válva Szürke az álma A szíved már A tisztulás útját járja Hiába vagy jó, De gondtalan Lusta, felelőtlen Vándor elve Letöri a gallyat Úgy jut a gyümölcs Szedésre Színe tüzes sárga Legyél békés Szedd le a gyümölcsöt S ne bántsd a fát, Szíve befogadja A nap sugarát A szeretet vörös lángját.
85
Hang
Értékem
Bennem morajlik Egy hang, Irgalom suhant Érzelmem álmára hull S lassan hajnalpír gyúl Szent szédület álmomban is Éltet bennem tégedet A szolgaságból, hogy is Lehetne felmentenem A szívemet.
Távozásom eddig Még nem kérted Óh a varázsszered Kérlek, ne döntsön Romba, ami Fölépített Értékem tudatában Költözöm Szellemed rejtélyét Magamban Mindig őrzöm Komor tél van, érzem Tőled távol élnem Nappal a sötétben, Mily szomorú a köröm A mosolyod a szürkeségben Gyöngyfényű öröm, Rejtekemben zártalak mélyen S takargat az érzelmem Az élet szürkületében. 86
Rezgések Rezgéseket Mér a lélek Ha fölgyülemlenek Benne a földrengések Legtöbbször A szív fázik, Minden virág Elvirágzik. Szívekben Ékes almafák Édenkertben Nincs virág.
Életem Igen az életem olyan Mint a zuhatagban Ömlő vízfolyam Szalad a mélységben A szívem eped Imád a mélységbekben Vágyam már Soha el nem érem A lelkem telített Csodás fénnyel S a lovagom Belevon a ködös Fénytörésben Semmivé válik Számomra a Tiszta ölelésem. 87
Lovag Lovagom feléd A szívem fényéből Aranylánc szemek Naponta gyűlnek Elkápráztatja szívedet Az enyém te miért is vered Tél van újra December lett Ha itt vagy velem A hitvány ékkövek is Reám igézve néznek Amikor elmentél Életem nyár volt, sütött a nap A szívem alatt Talpig fehéren hordom December lett A világ terhét a vállamon, S szórta kegyetlenül S nevetek, ha öl a fájdalom Szívemre a havat. Szívem melegében feledtem, Hogy elveszett az éden. Bennem van az őserő Kezem bodza virágból Csillagot sző, S csilingelnek a csillagok, Mert tudják, hogy jó vagyok Néked több vagyok, Mint minden álom Gyászol téged száz halálom. 88
Bánat Magamat megvetem, Hiába száll a lelkem, Kitör a bánat bennem, A boldogságom Úgy éreztem tán koronám Óh hitvány koldus vagyok Üdvöt nem kapok Beterít a sok árny Az életem már hitvány.
Vérem Az utolsó szód Könnyeim locsolja Piros vérem, A hevét érted Még most is ontja Lángját, hogy is oltsam Tőled még Fénylőbbre lobban Veled koronázom a mát A lélek nem ismer akadályt
89
Szív Szívem őszinte Szívre vágyik. Ne legyek Rettegett préda megint Tiszta érzelem A léleknek a kenyér Ha igazán szeretnél Boldog lenne Büszke elmém Belengi szívem Az éj feketén Benne már csak Egy kis szikra él Tűnő hamvában haldokol S szívemre hűlve visszaomol.
Hatalom A csúcson áll hatalmad Isten előtt magasztallak Ne legyek prédája lángodnak Szívemben feléd fénylő láncszemek Gyűlnek naponta Tiéd elbizonytalanítja.
90
Sugár
Kincs
Szellemváram Viszel engem Titkos sugárban Számomra Megnyílt A végtelen szabadság S egy kis időre Elfelejtem a halálnak Hatalmát.
Majd az idő egy napon Ellop, eltemet. Kire hagyjam Szerelmi kincseimet Lelkemben lobognak Díszes ékszerek Hálás vagyok érte Istennek.
Csillagod Téli komor éjszakák Ilyenkor csak A lelkem lát Láttam az árnyadat Elhessegette A felhőfoltokat, Eltávolodtak Az ellenséges hadak Melyek ellenem Mindig összefognak S a fekete éjben, Ha hagyod Majd reám ragyog A csillagod.
Egyetem Mily kicsi is E nagy egyetem, Ha egyedül él A szívem Így lesz a nappalom Éji sötét világom, Az életem nem ragyog, Ha halott képed Rajtam átlobog, Nő a bánatom, S nem enyhül a fájdalom
91
Évek
Hervadás
Gyenge lángon Tűzkeresztben Halk szavú árnyak Jönnek szemben a fákon Nincsenek levelek Elmúlásról mesélnek Az idő távolából Visszanéznek S utána elkergetnek az évek.
Hervadás ül Minden jött Virágon lelkemen is Névtelen marad Minden álom Szívemben az ősz Varázson, levelek Közt ott rejtőzik A búcsúzásom.
Szikra
Gondolat
Szívemben szaporodjatok Örömszikrák, Küldjed nagy ég A napnak hatalmas Fénylő sugarát Ragályos sötétben A lét megaláz Mi a földi érdemem A halál? Mi más is Árnyas szépsége Átszalad véremen S leáll a lüktetés Az ütőerekben.
92
A gondolataim Az érzelmem Hímezi sorra A vigasz szerepét Játsszák bennem Kövek, virágok, fák Beszélnek hozzám A gondolatvilág Élővé varázsolja át Az anyag világát.
Nap Óh a nap leborul előttem S balzsamozza A szívem titkos illatú Rózsa ág ábrándok közt Vegyülő némaság Simogatja a szív hangját.
Szerelem Ékes szózatom A gondolatom szülte Szárnyalva hozzád lengve Érzelmem sírjában Szellemem odatemette Szebbet adni Néked nem tudok Nem a titkos Égi valóságot Leleplezem a valóságnak Égi mása A mágikus alkímia Ömlő fénye Az maga az Isten A szerelem tiszta Szeretetében.
Gyönyör Óh az érzelem olykor Az értelmem Párnája alá Rejtett gyönyör Visszaszáll Reám a legendás Mesékből Óh érzelmem Erősíts vágyra Légy a szívem Varázslója Sűrűsödjön Szerelmem A mélységes Élvezetével S világosítja be Fény sugarával A lelkednek Mágikus világa S bennem a boldogság Szerepét élővé oldja Élőve varázsolja.
93
Ős erő Szemed
Ős erő misztikus látomás A lappangása időtlen A szárnya öntudatra kap, Benne a teremtő alak. S létrehoznak ezerarcú Varázslatot a misztikus nyomok.
A szemed varázsló Fényes világa Villámszóró Az éjszakában Lehet hogy Sokat álmodozok Az életben A legszebbek Az álmok Az ezeregy éjnek meséje Többletet ad a szívnek Hűség A rejtelmes fénye Az emberben A hűség az igazság Feltöltődik élettel Az élet eszményi erős része. S a halott mese Megfogalmaználak szívemben, Benne életre kel. S megdicsőülsz bennem. A természet feletti Elemek gyönyörében Az életed nagy fénye A hozzád írt költészetem A lelkemnek erős szépsége S nem kérek tőled semmit Érte cserébe, ha elfogadod Halálig tartó hűségem. 94
Öröm Nagy az én örömöm, Ha érzelmekben fürdöm A vöröslő napkorong Ömleszti belém a lángot Csak felejteném el A szomorúságot, Hogy hitemben ne tévelyedjek Hol lelem fel a meseországot Ahol a tündérek elűzik a gonoszt, Ahol a varázserő sohasem romlott Csodás a fogása erő a káoszos világban.
Lovagom Lovagom az őseim Földjét járja, a hegység Az utadat nézi, S éjjel a csillagok kísérik Reggel erényt ád a nap fénye Gondolatod tudással rakja tele Te vagy a várnak parancsnoka Te vagy a térség lovagja, S az okos lovad patájának Aranyzik a pora.
95
Az Úr Uram eljegyezted magad A nappal Istenem Te vagy az igaz Gyöngyök szigete S a tisztaság jelképe Vágyunk a te szeretetedre Galambként repülnénk Hozzád fel az égben.
Óra Szalad az óra véget nem ér Visz engem a gyöngyszekér Lelkem égő szentületén Hozzád majd csak hazatér.
Mágia Bennem szenté vált A mágikus gondolat, Cseppfolyós formában Öntött ősi anyagok, Érzelmem súgja A mély varázslatot.
96
Sziget Óh Istenem Ezen a földi szigeten Ahol eltűnt az éden Eljegyezte az ember Magát Teveled Tehozzád vágyva Szíve szüntelenül Galambsírásba Tenyeredbe szállna Egyfolytában.
A szív cseppfolyóssága Szívem egyfolytában Szentületben zárva Égi kristályt Szívem, lelkem dobálna A mennyei megtisztulásra Égi jegyben Elvonulva a sötét halálba A benső tüköravatásra Cseppfolyós megtisztulásra.
97
Okos Okos vagy, mint a kígyó Ajkadon legyen Érzést átitatott a szó Amikor szívemben Fény gyúl, érzelmem Az Úrhoz fordul Vigyázz reám A föld határán túl.
Himnusz Az ajkamra ömleszti a képzelet A mennyei himnuszt, az érzelmet, A tiszta ősi hiedelmet Óh Isten mása, Ember légy a földön áldott, Találd meg a mennyországot A szellemem súgja nékem Az érzelmem sírjába Élve eltemettem A valóság úgy érzem Szenté vált bennem, Magam előtt bűvigében Magam leleplezem.
98
Lelkek álma A lelkem magamat kérdem A szívem sokszínű Gazdag álma, miért engeded, Hogy csalódjon a nagy méretű Fosztogatásban. Isten előtt a megsejtett Dicsőség lényét, Ha a szívem szolgálja, S a szorongások Majd feloldódnak A káoszos világban, S az égi reményeket elnyered És a kebleden tükörként Díszeleghet.
Zord idő A zord idő hatalma Fejem fölött megáll A szívsegélyre engem Hiába vár Egy bús napon szétroncsol S a föld sírjába zár A szívem a fénytől Örökre elvál. ….
Fény Szívem légy Csupa fény Az ég tengerén A boldogság Mondjon ajkadon Bűvölő igét Mielőtt majd Megtapasztalod Az élet és halál Rejtelmes szigetét A gyászt sóvárgó Szeszélyt.
99
Ékszer Óh nagy úr Te igazgyöngyök Ékes jele Te titokzatok szigete. Te bölcsesség teremtője Szíveknek szentülete Tiszta érzelme, Szavam halljad Halljad a gondolatom Hozzád fohászkodom A lelked a napban ég, Csodás istenség S a fényed A földön tüzet rak S az emberek Tüzes ajkúak Ők az égi jelek S érzelmük Fényes ékszerek S okosságuk a te ékszered.
100
Érdem Mi a földi érdemem Koldusnak születtem, Ragályos sötét létben. Lábam előtt Trónol naponta A lángoló máglya, Idelátszik az aranya Óh rongyos életem A nagy félelem Átszalad véremen Ki sirat engem Ha te nem Istenem.
Hő Hő vizem forrása Egyedül lobog Szívem virágos oltára Istennek áldoz Ciprus lángok Felcsapnak reája Az igaz áramlásban Az úrnak Hűség fogadalmában.
Emlék Szívem árulásban A szíved álruhában Hiába mondod, hogy Szeretsz, Szívemen ott lóg A fekete kereszt Nagy az erőd hatalma Az életem uralja, De szívem, lelkem Bejárja az étert S gyűjti rólad A sok titkos Emlékképet.
Ős szerelem Ős szerelem Nyisd fel a szemem Egyedül zarándoklok Fogd meg a kezem, Mutassatok utat Égi fények Gyöngyei az éjnek Harcoljatok ellentétek A lelkeket Egybe szőjétek Fények a sötétet.
Ős erő Ős erő rejtjele Ne törd össze A lelkemet Ott lapul a keblemben A fojtott élmény ereje Szétroncsol a lehelete, Szeretnék sírni, Ha nem tudom, Amit a szívem vágy leírni A világhoz szólni az éterben Az érzelmeim szétszórni Kimondani a varázsszavak, Dalok rejtelmeit A szívem hallgatagon Összetörik.
Hit Egy arc behálózott, Őszinte érzelmet fogadott, Előttem imádkozott, Felé a hitem Már rég elveszítettem, Bűnnek érzem Az esküszegésed, Hitet már én Honnan merítsek 101
Hajnalcsillag Nézem esténként Mindég a csillagok Fényűzését bennem A varázsuk nő S a szívben érzelmeket sző S a csillagok mezején A hajnalcsillag felébred Gyöngytavas álmából s táncol Minden csillagot Ő elvarázsol, mert ő A hitregében A szerelem istennője Ő a földnek buja aratása Bűvös illatú pálma virága Ő a mennyek parázsa Az illatos babér koronája.
Szavak A szavak csak egymást ölik S a földön a bonyodalmakat szülik Ledöntik az erős férfit. Óh a cselszövő szavak Nem hoznak igaz álmokat S a szemek, a szívek Az érzelmek azok, melyek A fájó szavak közt égnek szenvedve. 102
Tavaszi varázs Ó a tavaszt várjuk, Mily szép, amikor Gyöngyház kék színű Az ég, s már Nem vacognak a csillagok. Az erődben madárének, S a víz mellett kibontják Hajukat a füzek, S a barkák simogatják A szemeinket, S a vízirigó a vizet nézi S a titkait sorba fürkészi, S a csermelyek törik fel A csend páncélját, S a rügyek vetik le A tél burokját, S a havat az első özön Virág leveti magáról, Mint egy fehér báli uszályt, S a fölszabadult kis lelkek Az egyenesedő fűszálak Közt lélegeznek.
103
Tavaszi mese S jön a tavaszi szél, S langyos napsütötte Illata nekünk mesél, S egy csapat pinty A bükkfa ágain Vidáman azt csiripeli, Óh mily szürkén Összeesett a hó Nézd a hegytetőn Amott olyan lett, Mint egy halott S ott ül egy magas fenyőn Egy fekete harkály Buja piros színű a nyár, S azt kopogja Itt van a tavasz már, Hisz minden bokor, Virág látta őt már S a nap simogatja A hóvirágnak fehér szirmát.
104
Jelek Égi titkos jelek szívemmel játszanak Micsoda hamis lelkek, Az ajka volt, ami szívem csábította Az égi kincsemet belepték a fellegek A hold elé suhant az árny Vétkeid vetíti reám Az Úrnak hiába az Imám!
Sóhaj A sóhajok jelzik a bánatot A könnyek elsírják a szívekben A fájdalmat, szenvedést s a bántalmát. A szemem könnye, szívem gyémánt köve S hullajtja a csillagom gyökere.
Forrás Emeld fel szeretet az elesett lelket, Lelki forrás fakadó fénye A szeretet Istene. A szépség s boldogság magját Vetem el benne.
105
Vihar a tengeren Vihar szárnya rá települ az éjszakára Nincs látóhatára, s a tenger habja Az eget csókolja , s aztán mutatja A villám fénye a hullám szalad A menekülésben, s a tengerbe zuhan Az éjszaka, s a víz a köveket Csobbanva mossa S a hold a felhők között kibújik kissé, Mint fél halott magáról az éjnek Élet üzenetet adott.
Álmok Ha már elfogytak az álmok Üresnek érzem a világot, S éjszakánként lehunyt szemmel Bennem mindent temetni járok.
106
Sors Miért? Kérdem. Miért? A hármas halom sejtjeiben Nem lüktet benne az ér már Kiszáradt a vér Fölháborodva a folyók zúgnak Sok éven át hallatszik a visszhang Hallják az ősi várfalak Sír az anyaföld szomorú hangja Valaki jogtalanul a részeimet Szétszabdalta. A testem csonka, ki juttatott Engem erre a sorsra? S álmomban láttam, amint A turul szállott és siratta A csonka Magyarországot. S felnéztem az égre, S ott lakott az Etelköznek népe És néztek le a földre a lelkek S hulltak reám a gyémánttá vált Sok-sok könnycsepp.
107
Tél A természetnek rég sötét az álma Az emberek reménye is, Mintha elszállna a földet Kirabolja a hideg tél A folyók befagyva a jég rajta. A szemfödél a meleg szoba Szereti a csendet télen az ember Nem is kíván szebbet Támad a tűz fényben Szívemen a megfagyott éjben A hó fúvásban szerelmesen Ne fagyjon meg a lelkem.
Ernő nap Kint járok a télben, A titkos sírkertben, Ott nyugszik Szeretett hitvesem Fenyő lombjai közé rejtem A nevét keresi az éterben A bolyongó szellemem Névnapja ma vagyon Arcodra fordítom bánatom Hajnal festi ki a sápadt arcom Keresem benned a saját hangom. 108
Törvény A parázson mezítláb járok Mégis szomorú vagyok A világnak szeretet a törvénye Kinek is kell a szívem tüze? Az élet hozzám mostoha volt Elfogyott a reményem, Mint a hold. Vágyaim érzem, remegnek Az alkony olyan, mint A kísértet előbb, utóbb Néma sikoltás leszek.
Rejtély Rejtelem az Isten trónusa Az ember őt pogánykényt imádja Szívemben ne vessz el Csodák hő nyoma Megfagy bennem az ige temploma Szerető arcok néznek sorra Az égre vágyakozva szívükben Csillagok nyílnak Ismeretlen Istenhez fohászkodnak Égi fényre áhítanak Tudom teremő lám vezér fonalak Útján érkezel hozzám. 109
Álmok Álmokat szövő csillagtakaró Ahol a némaság az uralkodó Ott Isten csendje gyógyító Ülök egy tóparti fa alatt A kristályvízben látom magamat A nap fele fordulok Istenem úgy érzem boldog vagyok.
Folyosó Az élet egy titkos folyosó A lélek néma, bolyongó A horizonton az árnyékod Leng, szívem érzi, s érte cseng, Mint a gyertya én is hamvadok Álmaimból lesznek a sóhajok.
Szél Az éterben hoz a szél Érzelemmel megrakva Szerelmi szekért Szívem lepik égi árnyak Szomorú bánat lélek híd Érd el az álmaid Többi már úgy se számít. 110
Szem Érzelmem az ég Örvényéből érkezett A hold arcára vannak írva A titkos jelek örvénylő szemek Nekem félistenek.
Bánat Lelkem bánatában beleroskad Az örökös vándorlásban Fényes nap! Kérdem mi vár rám holnap? Az életem üldözött szent igére Szomjas a Föld. Reményt magára már ő sem ölt Az élet rejtélyét hiába fürkészem sorra Az égben vezető útnak is Könnyből van a hídja.
Költő A költő tolla alatt A versek gyermek Tisztasággal Születnek meg. A lelke nem tűri Az ürességet. 111
Árnyék Néked a szerelmem játék Űzni foglak, mint az árnyék. Ne fuss előlem ez nem szép Vagy talán szellemeid Tőlem elzártak Vagy azt akarod, hogy árnyékom Árnyékának lássalak.
Parázs Szívem parazsa lassan összeomol, Tűnő hamván haldokol S eltűnik nyugaton a homályban Belengi az éj halála lassan Láttam az árnyadat A látomások nem hagynak Tört kincse vagy a komor éjszakának Elárvultak benned a vágyak Elmegyek szíved kertjében, Ne lássál, ne érezz hervadó virágnak.
112
Hazafelé A lemenő nap szárnyain lebeg Búcsúzóul látom én A fény szentületet, s úgy érzem A csarnoka valahol ott lehet, Ahol arany patakok, folyók Csörgedeznek. Óh tavak, tengerek Lelki szárnya felettetek lebeg, Űz az ősi vágy az ég felé A lábam halad lassan hazafelé.
Színek Velem miért teszed Alkímia vegyület Szívemből lassan Eltűnnek a színek Búcsúzkodnak a festékek Búcsúzkodom, Mint ősz előtt a szép nyár Szeretet nélkül a szív fáj, Ha az ember magára marad Isten nélkül akár Télen a madarak .
113
Isten Az Istenünk bennünk hallgat, Figyeljük mit mond a sugallat Az élet rügyei hajtanak Kivirágzanak vajtól, olajtól Csepeg a föld, az olajfák Bogyói ömlenek, mint a patak A nap fejemen villog Aranyos koszorúban, S mégis az Isten bálványként Él bennem halálos búban.
Sugár A tudatom hallja, amint lengedez Felém sok-sok arctalan alakja Az önvalóm gyökere felnyúl az égben Az énem önmagát folyton keresi Arcát sehol sem leli Ezüsttel Átszőtt csillag a fénymásom Csillogása ott van a lelki ruhámon A tudatom reá írja a homlokára, Hogy ezredek óta az ég sugára A lelkem fény árnyéka.
114
Mozdulatod Szívemben fájón tép a zivatar, Ha itt vagy szívem csak Téged akar Rövid ideig vagyunk boldogok Máris szivárványon Van a lábnyomod. S elvisz tőlem az élet sodra S nem jössz vissza, Mint a dicsőség soha.
Horizont Nézek a horizont Tágas országában S reám vetíti a köd Kósza árnyék Az elfakult időt S a lélekben dereng újra A varázsa a lehelet vonulása S a szerelmi dallama Visszahozza a rég elszállt Lebegő, áramló visszhangja Hozza és hozza az eltűnt Időmet a léghullámon Vissza-vissza.
115
Hallgatás Mit éreznek a hallgatások Bánatomban már semmit Sem érzek, s látok Magamban mindent elások Az ajkamon virágzik a láz, Az élet ha lehet Folyton megaláz Lelkem marja A csillagom salakja Fordulok jobbra vagy balra Sötétben nézek a fekete falra Megnő az éjszaka Szívem meddig bírja.
116
Csillagok Várakoznak a csillagok Milliárdja a lemenő napra Szűrik a fényt, Olykor tűnő rém Csillagoknak nagy világa Egytől egyig Az ég fogja A fényük ködben lebben Ködben élő mérhetetlen Csillagok is egymás ellen? Összebújva is Pályáját követve a végtelenben.
117
Hang Rügyező boldogság Gyönyör forrása, ha benned ég S a vágy hajszol ömlő patakként S mégis az érzékeny Emlék a végső céltól visszalép, S a bánat lánca karol át, Ha a remény elhagy Összedől bennem a világ Csikorgatja a gyötrelemnek Ajtaját hallgatom A sejtelemnek titokzatos hangját.
Fények Gyenge fények járják az éjszakát. Halovány órák hallgatják A szívem dobbanását, Lent a tó sötétje néz fel az égre A csillagokat áhítattal nézve Ő a csöndnek boldog pecsétje S a hold a titkod a földön Körbe hordja a zöldülő völgy Árnyait simogatja, S az ember küzd erővel a világba S a természet rendjét a tudományt Ma átrendezte teóriára 118
Sírhely Tudom a szellemek látnak, Amikor odakünn Az emberek sírt ásnak S fájdalmasan lefele néznek S hangtalanul beszélgetnek Halotti pompa az elmúlás Örök búja. Rejtőzik a koszorúba Kedves halottak Márványban nyugszanak Az ajkamon a szent kábulat Fájdalma fakad.
Az Úr Sok embernek szomorú a lelke Megértésre vágyik az, Aki épp a sírba esne Én is épp szeretetre Szomjúhozom epedve Lelkemben sokszor tél van Hideg, havas fagyok Lelki rügyeim, Kérem aludjatok, Óh nyugodjál lelkem, Ha megnyugszik békességben Tudom az Úr járt itten. 119
Hangod Ó szerelmem, Némán is Csendül a hangod, A fénytelen szívem Beragyogod. Óh ahányszor Remegve, sírva Kezem a neved A csillagok Porában írta A lelkem odavitt A csillagokban Tudom odafenn Van még Számomra hely, Mert élő lelkeket Fedezz fel A csillagok utcáin A szerelmem Megtalálom egyszer.
120
Misztika Misztika bele van épülve A mély tudatomba Isten akarata itt a földön Az ő kinyilatkoztatása Az ember a gyökerekben Kutatja önmagát és A világot reá vetíti A teremtő misztikája Írókra, prófétákra, Hogy a világról Alkotott képletek Legyenek más formákban A mély tudattal egybe vetve Agyunk parlagon hevert Kilenc tizede az embert Tökéletesíti az embert A megváltás felé vigye Az agy titokzatos Útvonalban költözzön bele A révedésben. Új ciklusok keresésére A világ létező megújulása Ott rejlik a tudat mély Homályában Az Isten szellemvilágában S bennünk a teremtő Hangja sugallja Nálunk van az örök Élet kulcsa. 121
Keleti bölcs Földön a szemünk Előtt terjednek a zsákutcák Érzi az ember saját hanyatlását Ihletettségű zsenik Már rég keresik a titokzatban Változtatások rejtett kulcsát A világ igényel új pogány Misztikát legősibb Ő a legmélyebb tudományág Keleti kozmikus Misztika már ötezer éve A fele világot uralja S a titokzatok útvonala, Az emberiséget Kelet felé irányítja Az ember tökéletessé Tételének arra van az útja, amely Megváltja a szenvedések Sokaságát a nyugati etikát A világnézetek Fenyegetését kiiktatják Hinduizmus, Buddhizmus Ezeket a gyakorlatokat Nap, mint nap A zsákutcában jutott Földért folytatják. 122
Érzelem Most meleg van Észak-Afrikában Oda visz a vágyódásom, A sivatagban olykor Valahol most is halkan A datolya leve csurran. A pálma lugasban Vágyam lebben A nap tüzében S a tenger kék vize Hullámzik szívemben Elmúlás S befedi testem A boldog érzelem! A bezárt jelenem a földi úton Addig rovom, amíg a csönd Elnémulása lezárja ajkam, S a fény belőlem Eltávolodik lassan Elszáll az alvilágban Orpheus napja A Nap tüze már más bolygón ég Elfolyik a lélegző messzeség. S beborít az árnyas sötétség S lezáródik a szem a halványuló, Tekergő áramán S a titkos út a léleknek Halk zenét szitál. 123
Az elmúlás csendje Csendben, ha elmegyek Innen végleg Valami itt marad S csendesen hallgat, De az emlékeket Rólam őrzik. Dalaim lemezen A sok-sok versem, Ami dalra kellhet . Más ajkán Kivirágozhatnak a versek Létem őrzik az utcák Kalapjaim, s ruhák, Kertben bokrok, fák A bezárt énemről Tanúskodnak. Amíg a földön
124
Ismerőseim vannak, Addig élek, hisz Olykor reám emlékeznek S ha egyszer Ők is eltávoznak Az emlékek rólam Köddé válnak Csak a verseskönyvem, S dalom, a nevem Tovább viseli, S míg élnek, engem ők A földön képviselnek S ha híre megmarad A gondolatom emléke marad S a temetőben a nevem A fejfán még hosszan Őrzi majd.
A Föld Kék szín Gyalázás Áldás Etelközi égi álom Köd Magyar álom Mágia Árny Sors Kotta Szelek Isztambul A tavasz Rom Suttogás Tél Boldogság Élet Nyár Árnyék Sarjak Gyönyör Kezed Szirom Szavak Vízjel Végtelen Tavasz Tilalom Király Árok Évforduló Éj Suhanás Öreg emlék Menhely
Tartalom 3 3 4 4 5 5 6 7 7 8 8 8 9 10 10 10 11 11 12 13 14 15 16 16 17 17 18 19 20 21 21 22 22 23 23 24 24
A Föld Tavasz Levél Tükör Tavasz Andalgás Télvég Az élet Lángírás Bosszú Zsongás Tavasz Virág Az ég Régi idill Világ Tavasz Hívő Tavasz Gyémánt Istenem Erő Lepkék Tavasz Pillanat Kedves Lelkem Boldog Szívem Szerelem Karom Ujjak Zaj Lelkem Az idő Szeretet Csillag
25 25 26 26 27 27 28 28 29 30 30 31 31 32 32 33 33 34 34 35 35 36 36 37 38 38 39 39 40 40 41 41 42 42 43 43 44 125
Az ég Tavasz Álom Csillag Szeme fénye Emlékek Isztambuli emlék Tél és tavasz a múltban Dörgés Levelek Arcom Képek Tavasz Évszakok Zsákmány Tavaszi novella Akácok Alkony Tenger Zivatar Szegénység szomorú álma A nap Vadászat Természet Bolygó Istenek a horizonton Ezotér megérzések Magány Feltámadás A fény Délibáb himnusza Századok Látomás Üstökös Misztikus kör Álom nélkül Reményvesztett Álom Gondolat Boldogság 126
44 45 45 46 46 47 47 48 50 50 51 51 52 52 53 54 54 55 55 56 56 56 57 57 58 59 59 60 61 62 62 63 63 64 64 65 66 66 67
A világ Fogság Érzés Tűzhalál Szürkület Perem Eső Tavaszi fény Csillagok Édesapám emléke Tenger Tévút Áldás Szemed Eső Bátorítás Legyőzött ember Az Úr tanúja Sugár Kőbe vésett emlékek Eső Fény úrnője Pásztor Pillantás A kereszt Elmúló fény Őszi idill Remény Odüsszeusz Afrodité Az életfa Értékem Hang Rezgések Életem Lovag Életem Bánat Vérem
68 69 70 71 71 72 73 73 74 74 75 75 76 76 77 77 78 78 79 79 80 80 81 81 82 82 83 83 84 84 85 86 86 87 87 88 88 89 89
Szív Hatalom Sugár Csillagod Kincs Egyetem Évek Szikra Hervadás Gondolat Nap Szerelem Gyönyör Szemed Ős erő Hűség Öröm Lovagom Az Úr Óra Mágia Sziget A szív cseppfolyóssága Okos Himnusz Lelkek álma Zord idő Fény Ékszer Érdem Hő Emlék Ős szerelem Ős erő Hit Hajnalcsillag Szavak Tavaszi varázs
90 90 91 91 91 91 92 92 92 92 93 93 93 94 94 94 95 95 96 96 96 97 97 98 98 99 99 99 100 100 100 101 101 101 101 102 102 103
Tavaszi mese Jelek Sóhaj Forrás Vihar a tengeren Álmok Sors Tél Ernő nap Törvény Rejtély Álmok Folyosó Szél Szem Bánat Költő Árnyék Parázs Hazafelé Színek Isten Sugár Mozdulatod Horizont Hallgatás Csillagok Hang Fények Sírhely Az Úr Hangod Misztika Keleti bölcs Érzelem Elmúlás Az elmúlás csendje Tartalom
104 105 105 105 106 106 107 108 108 109 109 110 110 110 111 111 111 112 112 113 113 114 114 115 115 116 117 118 118 119 119 120 121 122 123 123 124 125 127
