KENÉZ HEKA ETELKA MESEORSZÁG

KENÉZ HEKA ETELKA

MESEORSZÁG Mese világ Világ mesék és versek

KENÉZ HEKA ETELKA MESEORSZÁG Mese világ Világ mesék és versek részben saját illusztrációival

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-87588-0-4

Előszó versben Mesevilág Világi mese Ott él minden ember szívében S a gondolatvilág avat! S, becsavarogja a Duna Kanyart Úgy jár a színes képzelet, mint a névtelen szelek! Vonulnak a gondolatok Hegyláncon át! Pilis és Börzsöny Völgyében Járja a szeleknek útját Éli a viharok Panaszos románcát. Nyalka Bércek-ördög hegyek az agyon vonulnak át És ezer fajta állatcsalád. S egy nap kinyitják a csodás lélekvár aranyvirágos kapuját és kipattan belőle a Mesevilág. Kenéz Heka Etelka

Pacsirta vers A dalos pacsirta a mezőn dalolgat. Nyuszi a fülét hegyezi, barázdában hallgat. Jön a vadász bácsi kétcsöves puskával. Nyuszi se nem lát, se nem hall, elbűvölte a dal. Felkiált a pacsirta: bújj el a bokorba, mert ha meglát a vadász, agyonlő nyomban. A nyuszi a dolgot nem veszi tréfára. Elbújik a bokorba, így a vadász nem látja.

Kutya A házba kutya érkezett a hátsó udvarba, se színű foltos, kajla. Esőben, sárban vérzett, megszúrta a lábát a kerti drót aljba. Hideg van nagyon ma. A kertet avar takarja. Körülszaglássza az összes bokrot. Egy tál meleg étel a gondolat. Meleg ól, puha ágy, kolbász: néki a mennyország lehet a házban, ahova a korcs kutya érkezett. 4

Rendetlen fiú Az asztalon csatatér, elfogyott a kenyér, megmaradt csak a héj. Csak híre van a cipónak. A hangyák rajta civódnak. Rendetlen fiú: mondta, a szava kutya horda Ez a vers a vezeklése, hogy rendetlenségét mindenki értse.

Őszi est Sötét az est, ködös az idő, olyan mint a kéményseprő. Szalad a sün, a drága borús estben, félhomályban csipetnyi világosság az ég sarkában. Bujdos, mint menekvő ezernyi angyal szeplő. Falevelek hullnak. A varjak a földeken búzát lopnak. Csivitelnek a madarak, angyal szárnyon a szobánkba lopakodnak.

5

Lányka Szeplős a kislány orra, mint megérett boróka, mely lehullott a hóra. Vöröses rózsába nyílt a leányka arca, fénylik a szeme bogara. Orcáján sok a szeplő, olyan mint a mazsolaszőlő.

A pók Szép színű pók, édes színű móka, ravasz hálója, a bogarakat tőrbecsalja, nyálával fon, láncol, s közben körbe táncol!

Pók világ A fákon virág. Reá reggel az ég harmatot szitál. Ebből lesz az illatvilág. Alatta egy nyálra-nyálat rakó pók Ebből szövi hálóját, középen alussza álmát. 6

Szép Kató Szép a Kató. Szeme csoda kék, arca fénylő hó, szíve mint a jég. Ki látott már ilyen fiatal telet? Havat hullámzó kemény jeget? Mégis a kék szemekbe könnyek fénylenek!

A fa A fák télen és nyáron egy helyben állnak, fejüknél a napsugár jár, lábuknál a csendes álom. Ki tudja hányszor bújnak át a tüzes, ördögi halálon! Gyümölcsük tele ízzel, s a földre esnek. Derekukra gyűrűk nőnek. Aranyszínű levelük behódol az ősznek. 7

Ősz A kertben sétálok. Látom már rég alszanak a virágok. Álmaikban simogatom őket. Arcuk a sárba lehull Tudom, hogy ősz lesz!

A madár Este van az ablakomban madár a testét könnyedén rajt meghúzza! Gubbaszt az árva! Kezemben csillog egy tolla Ha éhes az ablakon zörget, kiteszek valamit én, a bő zsákmányban keresgél. Gyorsan megeszi amit eléje letettél! 8

Aranka Volt a falunak egy bolondja, úgy hívták, hogy Aranka Kalapba járt, pirosra kente arcát. A gyerekek mindig kővel dobálták. Kinn ült a téren, ott fésülte haját, Abból gombolyított egy nagy kóclabdát!

A nap A nap sugara ott ül a meleg nyárnak zöld árkain. Beleszól mindig a tavaszba, őszbe, és reádől örökké az ember életére.

9

Farkaskölyök Farkaskölyök, kicsi farkas gyerek. Szagot keres és vezető kezet. Mindig éhes, napok óta nem evett. Nem kap erőt, nem kap eledelt, nem kap szeretetet. Anyja meghalt, nincs ki védje ha hó fedi a gyepet. Az erdőbe besüt a csillagok fénye, az égnek költeménye, világít, de meleget nem ád. A koldulótól várja a kölyök a vacsorát. Ő még kicsi, és már éhezik szegény, a kolduláshoz is túl szerény!

Fa Megvakult a fa, mert hull a lombja, s kiált a kertben: ó, virradat kérlek ne ejts el engem! Ne kelljen a bánatom mindig rejtegetnem!

10

Tavasz Jön a tavasz! Virág, gyermek érzi már. Afrikából már ideszállt a gólyamadár. Előbb-utóbb a hideg szél véget ér. Lenge ruhában játszani lehet majd könnyedén!

A róka Róka koma költeményében vadkacsa az ékezet, már rég nem étkezett. Felkutatta a bokrokat. Csak az evés a gondolat. Szemében töretlen remény. A föld még nem kemény, kiás egy nagy lyukat és a faluba vágtat, szájában hoz lopott tyúkokat. Elássa őket a kivájt gödörbe, így jut néki eledel télire! A nyulat, vadkacsát kergeti egész évben az erdőben.

11

Téli utazás Volt egyszer egy ország, ahol az idő megállt. A falvak térdig süppedtek a télbe. A jó borok ott rejteztek a szőlő gyökerébe. A kenyér lassan sült a házi kemencében. A kuckóba hatalmas kandúr ült. Az új bor álmából fölébredt az ember erejében. A fenyőfa alatt betlehemi csillag. Linzer sütemény illata. Hívogató hegyek, rónák, kiterjedt téli pusztaság. Ez az az ország, ahol az idő megállt!

12

Balázsjárás Dunántúlon szokás a Balázsjárás. Maskarában sok diák, gyermek beöltözve, így szokás. Fejükön papírsüveg, kezükben nyárs. Így kezdődik a házalás. A nyársra a gazdától kapják a szalonnát, kolbászt. A diákok oldalán kard, s a Szent Balázs szelleme a betegségtől megvéd majd!

A török és a kakas A törökök imádkoznak. A magyaroktól kakast loptak. Adjál magot, török szultán Kukurikú, kukurikú A szemétdombon állok Nincsen földem Nem szántok Nincsen kapám Nem kapálok Nem is kotkodálok A kakasülőn alszom és állok Ott ügyelek a tyúkokra Kukorékolhatok hajnaltól a nap alkonyatáig. 13

Palika és Marika Üdvözöllek Palika! A csodába mit csinálsz? Építek egy kalitkát, Cifra fajta, ritkát. Teszek bele papagájt, tarka tollú madarat. Majd meghallod, néked énekelnek hajnaltól egész nap! Örömömben nem találok szavakat!

Péter barát Péter barát mit csinálsz? Furulyát faragok. Kifúrok egy fadarabot, legyen nagy lyuk rajta, mint a tehén sajtja Had szóljon a nóta rajta messze a hegyaljba.

14

Kovácsoló Jancsi Mit kalapász Jancsi? Csinálok én meglásd, vasból erős rácsot. Fölé teszek bográcsot Törpét, pontyot fognak a halászok Halpaprikást főznek majd a leányok.

A Hold Ide-oda lesett a Hold az este Búza közé ért éjfélre Nem tér vissza az égre reggelre Pihen inkább a búzakévékben Majd visszatér újra estére.

15

A gólya Gilice gólya Fehér és fekete a tolla Mocsárba tapos Hosszú csőre elnyel mindent: Kukacot, békát, tücsköt, bogarat, apró fajta halakat Kéményen fészkel, vagy a villanypóznán Eteti a kicsiket reggel, este, délután. A magasban őszkor elszáll.

A pacsirta A pacsirta dalol Hangja zengő Lüktet tőle a réten a levegő Sopánkodik, ide-oda repdes Énekli mindig: Óh mily rettenetes lám, a kökénybokor alján egyedül aludni, virrasztani, pedig ám néz rám a csillag óceán.

16

Pistike Mindent össze szegelek Nyírom folyton a zöld gyepet Kápráznak a virágszemek, s figyelnek a tyúk szemek Görbebotot faragok, garaboncos darabot.

Madárijesztő Madár kérdi a madártól: Nem tudod ki ez? Varjúkat rémít, röpít az égig, Verebet ijeszt Több szőlő így lesz. Nem látod Sára? Karó a lába, két szeme kába Áll ott magába Nem is hiába Les a madárra Vigyáz a búzára, gabonára, mákra A gazda a falábút áldja.

17

A csirke Este van, alszik a kiscsibe már A csipogás is vele hál A tyúkanyó sem kotkodál A kuckóban szundikál Csak a kakast ösztökéli valami! Szárnyát veri, reggeledik odaki Kikiriki!

Altatódal Egy anya kicsiny gyermekét rózsalugasban szülte. Felfogta a kisdedet piros rózsa levelére. Tündér Ilona csavarta fehér selyembe. Mézzel a méhecske etette. A csalogány énekkel altatta. A fecske szárnyával takarta. Piros legyen, mint a rózsa. Fehér legyen lelke, mint a kicsi tündér. Dolgos legyen, mint a méhecske. Fürge legyen, mint a fecske.

18

Bölcsődal Jöjjél álom, lepke szárnyon Annácskát kézen fogva egyfolytában azt susogja: Annácska a bölcsőjében jót aludjon, jót pihenjen, kipihenve korán keljen, ivóvízért kútra menjünk, jó anyánknak segítkezzünk.

19

Édeni mézfolyás Lehet nyár vagy tél Igen jó a vajas-mézes kenyér Olyan színű, mint a napsugár Kenyérre lehet kenni Gyönyörű arany sugár A méz színe, ha hagyod, tömören feléd ragyog Gyönyörűen villog A kanálból a szádba csurog Minden cseppjében izzik a nyár A virág pora csodálatosan a kicsi méhtől nyúlóvá vál Édes ragyogásban a mézes kenyér tündöklik a számban.

Farkasének Fúj a szél, hull a hó Se házunk nincs se takarónk Éhezik a kis fióka Sír a farkas anyó: Bármerre járunk, Eledelt a Földön sehol nem találunk Segíts ember rajtunk, hogy ne éhezzünk inkább a halál végezzen velünk. 20

Kicsi voltam Kicsi voltam A fantáziám szállott Ki álmában sárkányt látott Hétszer is elindult legyőzni a világot. Mentem, mendegéltem, mintha igaz se lenne, a kincs amit találtam befér a szemembe Elmaradt a csoda Mint gyermek nem tudtam bús se lenni, hogy életbe maradtam ezt kell kiheverni!

Kirándulás Egy hátizsák büszke vállamon Az életem van benne Akarom, nem akarom, muszáj vállalnom Tudom mindennek nagy ára van Azt is tudom, hogy a neheze hátra van.

21

Húsvéti ünnep áldozattal Gyermekkorom reám ide lát Látom magamon a virágvasárnapot, az utcán a Golgotát, és látom a húsvéti bárányt, Jézust a keresztfán, vagy az áldozat gyermekkori levágott kis gidát, kit a házaknál húsvétra levágtak A késvillanások ma is bennem járnak Nagypénteket a szívemben érzem, ahogy a gyermekkorból a kis gidák reám haláluk előtt szomorúan visszanéznek.

Esthomály Milyen is az esthomály? Ha a Nap leszáll Olyan az est, mint egy lusta, nagy madár Lomhán mindig az ablakomra száll Fekete felhő hulló tolla Csőre sárga, mint a Hold sarlója Messzire néz sötét szeme Sötét álmom egyike! 22

Pásztorok Göndör subában van a Balázs pénze Ködök ülnek a sötét égre Csillag csörög karácsonykor a pásztorok zsebében Csizmák fagyon kopognak, mint akkor, gyermekkorban régen, mikor behozták kis Jézust a betlehemben.

Sajó kutya Nézi a kertben a szomszéd Sajó, amint sárga harisnyát visel a rigó Csillag a nyoma a friss havon Csodálkozik Sajó, hogy szárnya van, fényes, csillogó Elindult utána félve s boldogan, hogy meglelje hol a fészke, a Földön, vagy a magas égben A rigó érezte, hogy Sajó követte Elrepült, ki tudja hol van a fészke? A sárga harisnyást hosszan nézte, szeme követte, a Sajó egyedül maradt a kertben.

23

Papagáj Elaludt ketrecében a színes papagáj Felébredt, evett, ivott, újra szundított egy jó nagyot. Felriadt és nézte a gyöngyöző langyos vizet, a tálkában a kendermagot A tükörbe belelátott, s beleordított Meglátta tollászkodó önmagát, vagy egy másik papagájt? Kitárta a szárnyát Átölelte feje búbját Azon töprenghetett: jól meg kell fizetni a rácsos kalitkát. Fel kell áldozni az egyetlen szabadságát!

24

A páva büszke tánca Kertem alján les az alkony szivárványos, páva színű farkon A tánc toppantó sárga, bűvös lába térdig járja Hold ezüst sugárba gyönyörűen ringó rengő farktolla kék párát hullat a tóra Csípője hullámzó rózsa bokra megérett sárga csillagokat szórja a táj fölé a büszke tánca.

Csillag Megélek én vízen, kenyéren Ha a végső utamat megérem nem ugrom ki az ablakon Ellakom egy csillagon Hulló csillagként a világtól eltávolodom. 25

Mikulásjárás Gyermekkoromban egyszer láttam őt Házunk előtt egy szán állt Ott ült a bakon, s benézett hozzám az ablakon Büszkén lépdelt sárga lova Ködöt habzott fehér patája Úgy járt a havon, mintha lépne fénylő csillagon Mindig csak este fele jött s eltűnt a ház mögött Vissza várom minden évben a gyermekkori hóesésben, a boldog piros gyermeklázban, melyben fénylőn nézünk a mikulásra.

26

Mikulás lesés Úgy döntöttem meglesem s elhatároztam nem fogom, mert nem merem Egy ideig még várok, majd barátok közé állok Minden ajtót bezártam Paplan alatt vártam Számoltam hatot, de nem kopogtatott Hiába mondja a szomszéd néni: Édes kicsi kincsem, mikulás nincsen! Hisz az ablakon ott a jel! Nem látta senki sem, onnan tudom, hogy lenni kell!

27

A pókháló Ég és Föld között aranyháló zsinórú köldökök Pókháló titkos ördögök Lebegő laza sugarak Szálait egy nagy vörös pókleány egymás után rakta Reggel óta nyálat nyálra ragaszta Így szövi spirál hálóját Közepébe várja mágikus méreg kibocsátással titkos áldozatát.

Hol nem volt Egyszer volt, hol nem volt Én láttam meg, nem a Hold Nem is igaz Nem is álom Ha nem volt, hát kitalálom.

28

Csillag álom Éjszaka van Álmodom, hogy kinyitom az ablakom Felhőből a selyem paplanom Csillagból van arany gomb rajta Hold sugára oda varrta Istenem! Az eszem szalad Mi lesz ha a cérna elszakad? Minden gombja majd szétszalad Fut a csillag Keresd meg, ha álmodtam, csörgesd meg.

Varjú bölcsesség Házukban áll egy diófa Varjúk teremnek rajta össze-vissza Nem a legjobb gyümölcs ez a hét fekete bölcs Hét éjen át hallgatott e hét fekete virág Titkuk burokban volt Majd ha előbb nem Tavasszal nyílni fog.

29

A Duna A Duna álmában csillagot virágzik, Napot iszik, Holdat vacsorázik Reggel az álma szétfut az égen, s a csillagokból pitypang nő a réten.

Az idő Az Idő hatalma Rátör folyvást Erdőkre, városokra Rátörnek farkasokra, rókákra, sasokra Rátörnek a múló évek Fecskékre, rigókra Szállnak s összeverődnek s letarolnak mindent Az idő fattyai a korhadó évek s minket sem kímélnek!

30

Dédnagyapó meséi Kedves gyerekek! A múlt századból mesélek én most nektek. Tudjátok, amikor én még olyan kicsi voltam, mint most ti, hát rég volt! Nagyon nagy telek voltak. Annyi hó esett, hogy amikor az utcán elpucolták a havat az emberek olyan magasan tornyosult a hó, hogy nem lehetett az utca túlsó felére igazán átlátni. Csikorgó, havas hideg telek voltak ezek. De szép volt, akkor még kályhába fával fűtöttünk. Jöttek a disznóvágások, mikor ment egyik rokon a másikhoz. Egész télen ünnepeltünk. Jött a karácsony és a farsang. Futott a lovas szánkó velünk, csengőkkel. Egy hétre is elmentünk másik falvakba a rokonokhoz, farsangolni, fonóba járni. A férfiak az erdőben vadásztak. Hozták a finomabbnál finomabb húsokat haza. Luca napján (karácsony előtt van) búzát ültettünk egy-két tányérba. Ez volt a szokás. Karácsonyra 10 cm magas volt a zöld búza. A fenyőfa alá mi gyerekek egyedül készítettünk agyagból bárányokat és a kisjézusnak jászolt. A fenyőfa alatt dió volt és alma, kevés szaloncukor a fán. Még a cukrokat is mi állítottuk elő a szülőkkel, mert nem lehetett venni. Az31

előtt nem volt ennyi pénz, mint most, és a gyerekek játékokat találtak ki és csináltak. Mily nagy öröm is volt! Örültünk, hogy milyen ügyesek vagyunk. A szegénység is sokszor örömet okoz!

32

A fogoly és a nyúl A fogoly meg a nyúl nyugalomban, békében éltek az erdőszélen egymás mellett. Egyszer a nyúl addig bolyongott a távoli mezőkön, míg eltévedt. Üldözőbe vették a kutyák. A nagy veszély láttán nyakába szedte a lábát és szaladt, csak úgy porzott utána a mező. A legnagyobb kutya meg utána. Már úgy látszott, hogy beéri. Akkor a nyúl eltűnt a bozótba. A kutya tovább rohant és szimatolva kereste, elindult visszafele. Addig szimatolt, míg rá nem akadt a nyúlra. Rávetette magát, de a nyúlnak végső erejét bevetve sikerült kicsúszni a kutya szájából. Mire a kutya észbekapott ő már hatalmas iramba vágtatott az erdő felé és eltűnt a magas fűbe. Fájós lábbal, kimerülten tért haza a vackába. Így akadt rá a fogoly, aki mindjárt gúnyolni kezdte: Na nyuszi komám, mire valók azok a híres lábak? A kutyák alaposan megtépáztak. Látod az én szárnyaim engem mindig megmentenek ha veszély van. Addig gúnyolódott a nyúllal, míg csak le nem csapott rá egy vérszomjas héja. Felszállt vele a magasba. Ott végképp elment a kedve a fogolynak a gúnyolódástól. 33

A kislányok és a libák Egy asszonynak volt két szép kislánya valahol a meleg Afrikában; és még négy fiúgyermeke, férje. Nagy család volt. Mindenki dolgozott a családban. A fiúk a lovakat pucolták, etették, és megtanultak lovat nyergelni. Édesapjuk tanította őket és a nagynénike. Volt egy oroszlánjuk is. Megszelídítették és boldogan állta, ha a legkisebbik fiú simogatta vagy megcibálta. A két szép kislány a libákat úsztatta a patakban és etették őket a tenyerükből. Úgy megszerették a libák a lányokat, hogy engedték magukat dajkálni. A Nap is boldogan mosolygott a patakra. A fű és a virág szebb volt, mint általában.

34

Az oroszlán előtt a libák ott sétáltak és nem bántotta őket. Tudjátok miért nem volt az oroszlán haragos? Mert érezte, hogy itt a fák, fű, virág, ember, állat mind szeretetben élt. Ezt még az oroszlán is tudta és betartotta a szeretet szabályait. No, aztán ne is mondjam, hogy a magas hegy szikla szelleme is mosolygott a fénylő Napba, a boldog családra. Ő itt a természet ölén az édenkertet látta!

Nehéz a kedvekben járni Elhatározta a molnár, hogy a városba megy és eladja a szamarát. Hogy el ne fáradjon a szamár, és virgonc legyen a vásárban, a molnár meg a fia a szamarat a vállukra vették. Így ballagtak szuszogva, nyögve a súlyos teher alatt. Találkoztak egy vándorral. Amint megpillantotta őket, teleszájal nevetni kezdett: ugyan kinek jutott eszébe ez a szamár ötlet? Kínozni a szegény jószágot ti meg nyögtök alatta! Még ilyet se láttam! A molnár így szólt magába: igaza van, minek cipekedünk vele? Azzal ráültette fiát a szamárra és mentek tovább. Hamarosan találkoztak egy másik vándorral. Már messziről mennydörögte: nem szégyelled te gyerek, hogy apád gyalogol öregen, te meg ott feszelegsz a szamáron! Igaza van, mondta a molnár és ő ült most a szamárra. 35

Találkoztak útközben egy lánnyal és megesett a szíve a fiún, hogy apja ül a számáron ő meg szegény, gyalogol. Igaza van, ismerte el a molnár. Hát mellé ültette a fiút is. Jött szembe egy ember, aki jól lehordta őket, hogy kínozzák a gyenge állatot, alig húzza már a lábát, szégyelljék magukat! Most már csak békén hagynak az emberek, mondta a molnár és gyalogoltak a szamár mögött mindketten. Korai volt az öröm. Alig haladtak kicsit, máris csúfondáros szavak ütötték meg a fülüket. Egy újabb vándor méltatlankodott: jól látnak szemeim, vagy csalóka látomás csupán? Egy szamarat látok vajon, vagy talán hármat? Akár mint van is a valódi bizonyára jót nevet magában: milyen bolond kísérőkre akadt! Nyugodtan baktatnak a szamár mellett a porba, holott kényelmesen vitethetnék magukat. A molnár erre aztán dühbe gurult, szidta valamenynyi tanácsadóját és önmagát. Tehetek bármit, mindenkinek úgy sem tudok kedvében járni! Mostantól kezdve pedig úgy megyek, ahogy legjobbnak látom. Úgy is tett. A szamarat gyorsabb lépésre fogta, egyre noszogatta, irány a város. Oda is értek fiastul, szamarastul! 36

A két vadgalamb Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hegyi paraszt. Nagyon sokat kellett neki dolgozni, hogy megéljen, mert a hegyháton kevés a termőföld. Minden kődarabot összeszedet a földről, hogy azt is megmunkálja. Volt egy darab legelője, egy pár birkát nevelt rajta és egy szép kis erdő a ház mögött. Volt az erdőben sok fajta madár. Csiripeltek, keresték a magokat, kukacokat élelemnek. Azonban volt két vadgalamb, akik állandóan berepültek a paraszt udvarába. Oda jártak a kútra vizet inni és ott nagyon jól érezték magukat. A gazda egyedül élt, nem voltak szomszédok sem a közelbe, így ő is örült a két galambnak. Gyönyörűen turbékoltak, a gazda meg is tapsolta őket. Közben etette őket, amit ő evett, abból mindig nekik is szórt az udvarba. Olyan kecsesen mozogtak: elgondolta a gazda, hogy mi lenne, ha megtanítaná őket különböző mozgásokra. Fogta magát kihúzott az udvaron egy zsineget és a galambokat föltessékelte rá. Azok meg megtanultak rajta szaladni, egy lábon állni, bukfencezni. Egy szóval cirkuszi mutatványokat csináltak. A végén a gazda feltett valami tánczenét a gramofonra pörögtek, táncoltak rá a galambok, és a gaza is jót mulatott velük. Az erdőből az összes madár odasereglett és a kerítésről, fákról nézték a mutatványt. 37

Mindenki boldog volt. Boldog lehet az ember a hegyháton is, nem kell elvándorolni a városba, vagy keresni a nagyvilágban a boldogságot.

38

A katicabogár és a kertész Egyszer valahol élt egy fiatal kertész, aki igen szorgalmas volt. Szép zöldségültetvényei voltak, tisztán megkapálva tartotta őket. Egy napon arra lett figyelmes, hogy a kertjébe repült jó pár katicabogár. Szépek voltak, tetszettek neki. Aztán megdöbbenve látta, hogy egyenest a növényekre repülnek és elkezdenek falatozni. Nagyon dühbe gurult a kertész, hogy majd tönkreteszik az ültetvényeket, fákat, virágokat. Fogta magát és szépen agyonnyomta a katicabogarakat. Aztán jött egy új csapat bogár és újra elkezdtek lakmározni. Volt köztük egy nagyobb bogár. Olyannak tűnt, mint egy csapatvezető. Jött a kertbe a kertész és meglátta, mint lakomáznak a bogarak. Indult, hogy megsemmisíti őket. Ekkor megszólalt a vezető katicabogár: miért csinálod ezt kertész barátom: Nekünk csak hálás lehetsz! Már épp elegem van, a levéltetveket nem győzöm kiirtani még akkor ti is iderepültök pusztítani? Ó de naiv vagy kertész barátom, szólt a katicabogár. Nem figyeled, hogy mi csak a levéltetveket esz39

szük, az a mi ínyenc falatunk! Mi neked dolgozunk, segítünk és te ilyen hálátlan vagy, kiirtasz minket a kertedből! Nagyon elszégyellte magát a kertész és megköszönte a bogaraknak a segítséget és elnézést kért, hogy eddig elpusztította őket. Hát, mondta magában, a jövőben előbb meggyőződök mindenről, és aztán cselekszem. Így is lett!

A gyáva nyulak Rossz idő járt a nyulak nemzetségére. Nem múlt el egy nap, hogy az emberek ne üldözték volna őket, és ne küldtek volna sűrű sörétzáport a bundájukba. Számtalan kutya hajkurászta őket, ha a vadász eltévesztette a célt, a kutyája befejezte. Nagy volt a riadalom, ijedtség a nyulak között. Bánatosan lógatták fejüket és nem tudták, mi tévők legyenek. Minden bozótrezdülés a vesztüket hozza, úgy érezték. 40

Nincs mentség. Öljük a vízbe magunkat – óbégatták a nyulak. Micsoda szörnyű élet ez? Mi vagyunk a földkerekségen a legszerencsétlenebbek az állatok közt! Összedugták a fejüket, hogy valahányan beugranak a halastóba, és véget vetnek az örökös rettegésüknek. Egyik reggel felkerekedtek és elindultak a halastóhoz. Már egész közel voltak a tóhoz, hallották a békák brekegését. Egyszerre megszűnt a brekegés. A nyulak dobogásától megijedtek és mind a vízbe ugráltak. Ekkor a nyulak sorban hangos kacagásba törtek ki. Ki gondolta volna, hogy még tőlünk is vannak ijedősebb lények? Emelt fővel büszkélkedtek, hogy nem ők a világon a leggyávábbak. Vannak, akik még tőlük is félnek. Akkor meg miért kéne itt hagyni ezt a szép világot? Nem is hagyták, kitartottak. Jól tették!

41

A béka és a patkány A béka nekivágott a mocsárnak. Amint békésben úszkált megpillantotta a patkányt a nádasban. Jóllakottan heverészett a napon és boldogan hunyorgott. A béka odaúszott hozzá, illedelmesen köszönt és érdeklődött a hogyléte felől. Beszélgetésbe elegyedtek. Egyszer csak azt mondja a béka a patkánynak: gyere hozzám vendégségbe, legalább megkóstolod a főztömet! Megyek biz én! – mondta a patkány. A béka elég húsos, nem is lenne rossz falat. Útrakeltek. Elől úszott a béka, utána a patkány. A víz csendes volt, semmi nesz nem volt hallható. Fele útnál a patkány elfáradt, szuszogott és panaszkodott: Lassabban béka koma, nem bírlak követni! Segíthetek rajtad, mondta a béka és letört egy nádszálat, odakötötte a patkány lábához. A béka húz-

42

ta a patkányt. Milyen kövér – gondolta a béka, egy ideig nem lesz gondom húsra. Alig hogy kigondolta, zsupsz a víz alá merült és húzta maga után a patkányt is. Ki fogysz te patkány a szuszból hamarosan! Látta a patkány, hogy baj van. Próbált menekülni, de a víz csak gyűlt körülötte. Ekkor a kék égről, mint a villám csapott le egy kánya. Elcsípte a békát a patkánnyal együtt és szállt velük föl a fészkébe. A dupla falat nem lesz megvetendő! – gondolta magában a kánya. Bezzeg sem a béka, sem a patkány nem mosolygott már a bajsza alatt. Nem csapnak be többé senkit.

Nem mindig édes a bosszú Nagyon régen történt. Még lovak nem közlekedtek a városokban, nem húzták a nehéz kocsikat, nem szolgálták még az embert, hanem szabadon nyargalásztak a sztyeppéken és a vadonban, ahol igazi jó soruk volt. Bizony jó ideje már ennek! Abban az időben haragudott a ló a szarvasra, mert az gyorsabb volt nála, versenyt szaladt a széllel, nekiiramodott, már el is tűnt a messzeségbe. A ló irigyelte a gyorsaságát. Sokat töprengett, törte a nagy fejét, hogyan járjon túl az eszén. 43

Egy napon elindult a faluba, hogy panaszt tegyen az embernél, és a segítségét kérje. Az ember szívesen segített. Megnyergelte a lovat, vágtára fogta, és űzőbe vette a szarvast, mintha a széllel akarna versenyre kelni. Vágtattak úttalan utakon, hogy csak úgy szórta a szikrát a ló patája. A szarvast kifárasztották, és az ember végül elejtette. Most már elégedett volt a ló, nem győzött hálálkodni az embernek. Hanem, amikor haza akart térni a vadonba diadalmasan az ember rövidre fogta a kantárszárat: mit nem, dehogy engedlek! Rájöttem, hogy milyen hasznomra lehetsz. Várnak a vadászatok, kiruccanások. Nálam jó sorod lesz, meleg istállót építek neked. Hiába búsult a ló, kénytelen volt tűrni, hogy bekössék az istállóba. Azt tapasztalta, hogy nem minden bosszú édes. 44

Az öntelt szúnyog és az oroszlán A vadon hűvösében pihen az oroszlán, az állatok királya. Honnan, honnan nem megjelent a szúnyog. Zümm, zümm zümmögött az oroszlán feje fölött. Az oroszlán békésen hallgatta a szúnyog zümmögését egy ideig, aztán hirtelen felugrott és hatalmasat bődült, mint a mennydörgés moraja. Ejnye te haszontalan, hogy merészeled zavarni a nyugalmamat? El innen te tolakodó szúnyog! Se látni, se hallani nem akarlak többé. Ezzel csapkodni kezdett a mancsával, de a szúnyog nem várta meg, odébb repült és ott zümmögött, majd újra visszatért. Az oroszlán még meg se nyugodott már ott ült az arcán a szúnyog. Harcias kedvében csipdeste itt-ott az orrát, fülét. Az oroszlán meg csak úgy bömbölt, hogy visszhangzott tőle a vadon. Ki a tolakodó szemtelen? – kérdi a szúnyog. Ki? Ki? Ahány szó annyi jó nagy csípés. Az oroszlán ott fetrengett a földön fájdalmában, bedagadt a pofája, szeme, lába, legyengült lázába. A szúnyog diadalmasan röpködött minden állat feje fölött és a fülükbe dongta: legyőztem az oroszlánt, én a szúnyog! Ki meri megtenni vele, csak én, a szúnyog, zümm, zümm. 45

Csak a róka szólt: igaza van a szúnyognak! Legyőzte az oroszlánt. Itt látszik, hogy a legparányibb ellenség is veszedelmes lehet. A szúnyog meg újságolta fűnek-fának a diadalát, míg bele nem gabalyodott hosszú lábával egy pókhálóba. Az végül a nyakára tekeredett és hiába óbégatott, zümmögött, hogy segítség! – a sorsa meg volt pecsételve. Az oroszlánt legyőzte, de elegendő volt egy kicsi pókháló, hogy a vesztét okozza.

A dühös róka és a gólya Egyszer a róka vendégségbe hívta a gólyát. A gólya nyomban el is fogadta a meghívást. Micsoda megtiszteltetés számomra: üdvözölte nyájasan a róka. A gólya türelmesen várakozott, már ábrándozott a finom lakomáról. A róka sekély tányérokat rakott az asztalra finom levessel és sunyi mosollyal kínálta a gólyát: lássál csak hozzá, jó étvágyat gólya koma! Hogyan egyek én ebből a tányérból? A hosszú csőrömmel semmiképp sem boldogulok! Csak láss hozzá, nehogy kihűljön a leves! – mondta a róka. A róka végig ette a menüt, a tányért is kinyalta. A 46

gólya meg dühében elviharzott köszönés nélkül. A róka utána szólt: máskor éhesen gyere, hogy kedvedre jóllakj nálam! Gondolt egyet a gólya és írt a rókának levelet. Kedves Róka koma! Ezennel meghívlak hozzám egy kiadós lakomára. Jöttödnek előre örülök. A róka elhatározta, hogy szívesen elmegy, hisz a gólya szereti az ínyenc falatokat, biztosan kitesz magáért! Három nap koplalt, negyedik nap elindult a gólyához. Foglalj helyet, azonnal tálalok – mondta a gólya. Hosszú nyakú kancsókban hozta a levest hússal. Egyél csak komám! – mondta a rókának. De hát, hogy egyek ilyen szűk kancsóból? Könnyű neked, a csőröddel beleférsz! – felelte a róka. A gólya csak nyelte a békacombokat, a róka pedig dühében elrohant. Ejnye hát – alig ettél róka koma, nem vagy tán beteg? Jót nevetett a gólya és még sokáig emlegette miképp adta vissza a kölcsönt a ravaszdi komának. Azt hitte a róka, hogy ő a legcsalafintább a világon.

47

A bölcs apó Élt egyszer egy öregember. Túl volt már a nyolcvanon, de még mindig dolgozott. Nem is gondolt a halálra. A ház környékét körbeültette fiatal gyümölcsfákkal (cseresznyével, körtével, almával, szilvával, barackkal). Már előre örült a tavasznak, amikor majd virágba borulnak a fák. Egyszer amint így magában szorgoskodik arra ment három fiatal legényke. Nicsak, apó! – szólt az egyik, maga még fákat ültet? Csodálom, hogy van még kedve! Minek ez már kendnek? Mi haszna lesz belőle – kérdezte a másik, hiszen száz évig kéne élnie, hogy megérje az első termést? Felesleges a munkája – tette hozzá a harmadik, hisz addig úgy sem él kend, hogy megkóstoljon csak egyetlen szem cseresznyét, almát, körtét! Az apóka nyugodtan végighallgatta az ifjakat, aztán fölegyenesedett és csak annyit mondott: igaz, én nem érem meg a gyümölcsét ízlelni, de ha én nem majd az unokáim bizonyára megérik. Már is látom, milyen terebélyesek lesznek, és ágaik közt fütyülnek a madarak. Magam előtt látom, és boldog vagyok, ha arra gondolok, hogy árnyékukban az unokáim pihennek majd. 48

Az oroszlán és az egér Egy napon az oroszlán fáradtan pihent a hűs barlangjában. Nagyon elcsigázta a vadászat, így hát hamarosan elszunnyadt. Váratlanul megjelentek az egerek és vidáman hancúroztak az oroszlán körül. Egyszer csak véletlenül egyikük hozzáért az alvó oroszlánhoz, mire az felriadt, és elkapta a szerencsétlen kis egeret. A többiek úgy szétrebbentek mintha valaki közéjük lőtt volna. A kis egér igencsak szűkölt az oroszlán karmai közt. Ne haragudj hatalmas oroszlán, de hogy akartalak én téged felébreszteni! Kérlek, engedj utamra! Mit ér neked egy gyenge kis egér, amikor szarvasokra, birkákra vadászol? Mihez kezdesz velem? Addig-addig könyörgött a kisegér, míg a végén kiengesztelte az oroszlánt. Végül is igazad van – mormogta lehunyt szemmel. Futni hagyta az egeret ő meg aludt tovább. Az egér megköszönte és villámgyorsan eliszkolt. Nem sokkal később az oroszlán a vadászok hálójába került. Dühösen hadakozott, hatalmas ordításba kezdett. Ekkor megjelent a kis egér és látta mi történt. Szemügyre vette a hálót, és nagy buzgón elkezdte rágni. Most az oroszlánon volt a sor, hogy köszönetet mondjon a kis egérnek, akin nem rég megkönyörült. 49

A mezei egér Egyszer egy mezei egér levelet kapott a városban élő büszke rokonától. A levélben ezt írta: Kedves szürke mezei egér rokonom! Szeretettel meghívlak vendégségbe. Neked a mezőn bizonyára nincs annyi jó falatod, mint nekem itt a fényes városban. Ellátlak minden földi jóval (dióval, mogyoróval), amit a szemed-szád megkíván. Királyi lakomában lesz részed (sonka, kolbász, libacomb, sült csirke, galambhús, réce). Hányszor hívtalak, jöjj már végre! A mezei egér boldogan olvasta a levelet. Csillogó szemekkel újságolta kedves barátainak, hogy a városba megy. A városban a barátok már várták és elkezdődött a lakoma, dínom-dánom. Éppen javában lakmároztak, amikor beszédet hallottak a másik szobából. A vendéglátó egér kővé dermedt, majd nem lefordult az asztal széléről. Otthagyta a lakomát és elszaladt, elbújt a sarokban, a lyukban. A mezei egér meg utána eredt, reszketett minden por50

cikája. Egy idő után, amikor már elcsendesedett a zaj újra visszatértek, de a mezei egérnek elment az étvágya. Miért nem eszel? – kérdi a városi egér. Nem kérek, nem ízlik. Gyere el te egyszer hozzám a mezőre, vendégül szívesen látlak. A városi egér csak csodálkozott, ahogy hallgatta a szürke egeret. Hidd el sokkal kedvesebb nekem a mezőn egy búzaszem, mint a te húsos lakomáid! A barázdában sokféle magvakra találok. Finomak, és nem kell félnem a gazdától. Inkább hazamegyek és szegényesen, de boldogan élhetek. Ha megengeded útra is kelek.

Lacika Hol volt, hol nem volt, élt Magyarországon, a Duna háton egy kisfiú. Úgy hívták, hogy Lacika. Unalmában az udvaron sárból épített egy kis bogárhátú házat. Az utcában lakott egy kislány, úgy hívták, hogy Juliska. Ő rajzolt a ház köré lombos eperfákat. Nézte lustálkodva a Bodri kutya és megkérdi a cicától: minek ez a kis ház? Nem tudod? – szólt a cica. Hát ők majd ebben laknak. És minek az eperfa? – kérdi a cica. Hát a selyembogaraknak válaszolt Bodri kutya. Ekkor megszólal a tücsök: ha elkészül a ház én 51

majd Lacika, Juliska, Bodri kutya, cirmos cica nektek hegedülök. Odarepül a fecske az eresz alá csicseregve. Mosolyog örömében a fán a piros eprecske. Boldogságban él az udvar népe! Ez a mese vége!

A tücsök Élt valahol délen egy gondtalan tücsök művész, aki hajnaltól késő estig csak a csodás hegedűjén játszott és énekelt hozzá… Rengeteg szép dalt tudott. Többet, mint az ott lakó gyerekek, ezerrel is többet. Vidáman élte napjait. Nem gondolt arra, hogy eljön a hideg tél és a fagyban nem lesz mit enni, felkopik az álla. Jön ősz után rohanva szekerén a tél. A mada52

rak már rég elköltöztek melegebb tájra, napsütötte, fényes országba. A tücsökre keserves napok vártak. Éhes volt, nem volt tüzelője, a hegedűje csak nyekergett, a hangja berekedt. Eszébe jutott a szorgos hangya. Szerette hallgatni dalait, talán segít neki. Elment hát az erdőbe. A jegenyefa tövébe lakott a hangya. Szép házikója volt, még a nyáron építette. Éléskamrája felhalmozva sok finomsággal. A tücsök bekopogott a hangyához és kérte, hogy adjon egy kis eledelt, mert már nincs ereje annyi se, hogy cipelje a hegedűjét. Hümmögött a hangya. Kérlek, csak egy falatot adj, a nyáron megadom – kérlelte a tücsök. Kérdem tőled tücsök koma, mit csináltál egész nyáron? Bevallom őszintén, csak muzsikáltam és semmivel nem törődtem. A hangya megkínálta minden finomsággal és azt mondta: jövő nyáron gondolj a télre! Csaptak egy jó mulatságot, és a tücsök megfogadta a szorgos hangya tanácsát. 53

Hogyan alszik meg a tej? Volt egyszer egy faluban egy kislány. Úgy hívták, hogy Katica. Igen tudatlan volt a drága és hiszékeny. Aludttejet szeretett volna inni és gondolt egyet, hogy ő meglepi édesanyját és elaltatja a tejet. Beletette a tejet köcsögöstül a régi bölcsőjébe, hogy majd így ringatva elaltatja és elkezdett énekelni: tente köcsög, tente … Hosszan dalolt Katica. Meglátta ezt a cica és elkezdett hízelgőn könyörögni: sebesebben ringasd a bölcsőt Katica! Addig könyörgött a cica, míg Katica annyira ringatta a bölcsőt, hogy kiborult a tej. Katica elkezdett sírni. Oda van az aludttej – mondta jajgatva Katica. Nekem ébren is jó! - nevetett a cica. Mi a tanulság? Ne legyünk oly hiszékenyek!

54

Jancsika Jancsika sosem volt elégedett semmivel. Ha melegen sütött a Nap azt harsogta: bár csak esne az eső! Amikor az ég csatornái folytak és zuhogott, mintha dézsából öntenék a vizet, Jancsi azt panaszolta: a világon milyen rosszul vannak elrendelve a dolgok, bár csak sütne a Nap! Sose volt elégedett, senki nem tudott Jancsi kedvében járni. Egy alkalommal Jancsi az erdőszélen egy nagy tölgyfa alatt heverészett és most is rosszkedvűen méltatlankodott magában. Hát csak mi is nő tulajdonképpen a tölgyfán? Makk, aprócska makkok. Nevetséges, ekkora fán tököknek, inkább dinnyéknek kéne nőni, sőt óriásoknak, melyek kúsznak össze-vissza a földön. De furcsa is a világ rendje! Végül elfáradva a sok méltatlanságba elaludt. Közben szél kerekedett és megrázta a fa ágait. Jancsira hullottak a makkok és egy pont az orrára. Nagyot koppant. Jancsi megijedve felugrott. Jól megjártam volna, ha a tölgyfán dinnye nagyságú makkok nőnek! Szegény orrom, mi lett volna veled? Hála Isten, hogy ilyen kicsi a makk! És Jancsi most az egyszer elégedett volt. Való igaz hát, hogy néha egy picurka koppintás elég, hogy az embert észre térítse! 55

A kakas meg a róka Egyszer a rókának kakaspecsenyére jött meg az étvágya. Nem törődve a veszéllyel fölkerekedett és a falunak vette az irányt. Rohant, alig bírta türtőztetni magát. Még ki sem ért jóformán az erdőből, hát mit lát őkelme? Egy kakast az útszéli fán. A tűző nap elől megbújva csücsült egy ágon. A róka megállt, minden ravaszságát bevetette. Nyájasan szólt a kakashoz: kakas komám, miért ülsz ily magasan? Jer csak le, örömhírt hoztam a számodra, majd megdicsérsz érte! A kakas csak riadtan pislogott és még jobban megkapaszkodott a fán. A rókából még jobban ömlött a hazugság: tudd meg kakas komám, mától kezdve én vigyázok rád. Az égen megjelentek sötét fellegek, a vihar az erdőbe érkezett. A róka a fa körül futni kezdett: gondolta majd csak leesik a kakas a fáról a viharban, és minden jóra fordulhat. Lesz neki bőséges lakoma. Amint a fát körbe szaladgálta beleesett egy jókora gödörbe. Sok lombos ág reáhullt és jól betemette, nem tudott kimászni belőle. Ott maradt elevenen betemetve, a kakas pedig leszállt. A vihar megmentette. Mi a tanulság: aki másnak vermet ás, maga esik bele! 56

A kapzsi ember Volt egyszer egy fukar ember és annak volt egy tyúkja, akinek keresve sem találni párját a Föld kerekén. Ki hallott már olyat, hogy a tyúk arany tojást tojjon!? Az ember sem akarta elhinni, pedig való igaz volt. Amikor meggyőződött felőle megcsillant a szeme az embernek. Így okoskodott: ha a tyúk nekem arany tojást tojik, bizonyára aranybánya rejtőzik benne. Meg kell szerezni bármi áron! Fogta magát és levágta a tyúkot, úgy kereste benne az aranyat. Hiába kereste, nem volt abban arany! Ugyan olyan tyúk volt, mint a többi. Az ember könnyű szerrel akart meggazdagodni, hatalmába kerítette a kapzsiság. Sok arany tojást akart egyszerre. Mi lett a vége? Se tyúk, se tojás.

57

A paraszt ember Élt egyszer egy paraszt ember, akinek volt három fia. Amikor úgy érezte, hogy az életéből nem sok van hátra, az ágyához hivatta fiait és mondá nékik: Rátok hagyom a földemet, jó termő, becsüljétek meg, ne váljatok meg tőle semmi áron. Nagy kincset érő, benne rejtőzik a kincs. Kíváncsiak voltak a fiúk. Az apjuk mondá: a kincs pontos helyét nem tudom megmondani, de biztos, hogy a földünkben van. Szántsátok mindig jó mélyen, nagy odafigyeléssel végezzétek a munkát, és mindig mindent időben tegyetek. Aratás után ne hagyjátok a földet sose parlagon, és majd megtaláljátok akkor a kincset.

58

Az apjuk eltávozott az égbe. A fiúk megfogadták tanácsát és mindent úgy tettek, ahogy mondta. Teljesítették apjuk óhaját és mélyen szántottak, közben keresték a kincset. Elfáradtak a mindennapos munkába, de a kincset mégsem találták. Eltelt egy esztendő. A csűrök megteltek aranyszínű gabonával. Életük jóra fordult és megértették a kincsről regélő apjukat, mert ott termett a szorgos munkával a föld mélyéből jött elő és gazdagságot hozott a dús esztendő.

A kéz panasza Egyszer történt valahol, valaha, valaki keze a munkát abbahagyta, mert elfáradt a sok munkába. Nem fogok csinálni ezután semmit – adta tudtul a világnak, hisz nincs semmi hasznom belőle. Tulajdonképpen a gyomorra dolgozom, az meg mást sem tesz, csak eszik, alig győzöm ellátni. Friss zsemlyére van gusztusa, nem csak oda nyújtom, meg is kenem vajjal. Ha almát 59

enne a kéz még meg is hámozza. Nap mit nap így megy és semmi hála nincs érte. Most elég, abba hagyom a munkát! Mind ezt végighallgatta a láb is és a végén igazat adott a kéznek. Amíg a gyomor lustálkodik, a láb szalad szaporán zsemlyéért, tejért, vajért. Már régen fáj minden ujjam, porcikám. Pihenésre nem is gondolhatok. A kéz megszűnt dolgozni. A láb nem ment semmiért, nem mozdult csak pihent. Had próbáljon szaladni a gyomor – mondta a láb, tudja meg milyen egész nap talpon állni! Eltelt pár nap a kéz és a láb naphosszat csak lustálkodott. A negyedik nap jött ám a baj! Mivel a gyomor nem kapott enni a test elgyengült. A kéz és a láb be kellett, hogy ismerje, hogy elszámították magukat. Menten abbahagyták a durcáskodást. A kéz gyorsan munkához látott, a láb is gyorsan szaladt a dolga után: zsemlyéért, vajért, gyümölcsért, tejért. Továbbította a kéz a gyomornak s ettől az egész test visszanyerte erejét. Újból jó lett minden, szépen helyreálltak a dolgok, épp úgy, mint máskor, ha a kéz becsülettel végzi a munkáját.

60

A három medve Hol volt, hol nem volt, volt két fiatal medve testvér: brummogó Berci és dörmögő Dani. Gondoltak egyet, és beállítottak vagányan a szűcsmesterhez, mondván, nekik van egy gyönyörű, nagy, hosszú szőrű medvebunda eladó. Mutassátok gyorsan – kíváncsiskodott a szűcsmester, megveszem. Be kellett vallaniuk, hogy egy nagy medvét akartak lelőni és eladni. Elmentek vissza az erdőbe. Megpillantottak egy óriás medvét. Elszaladtak remegve, az egyik a fa tetejére ment, a másik a tetszhalottat játszotta, mert a medve nem bántja a halott medvét. Őhozzá odajött a nagy medve, megszagolta és elment. Berci lejött a fáról és megkérdezte Danit: mit súgott az óriás medve a füledbe? Azt, hogy máskor ne igyunk előre a medve bőrére.

61

A kutya meg a farkas Rosszul ment a farkas sorsa az erdőben. A sok koplalástól egészen lefogyott, csupa csont és bőr volt. Az emberek csak hajszolták, egy perc nyugalma sem volt. Keservesen élt. Egy napon az erdőben találkozott egy jókora kutyával. Legszívesebben rátámadt volna, hogy megtépázza a felborzolódó bundáját, de a kutya hatalmas volt és erős. Vicsorgott és morgott, még hallgatni is rossz volt. Jó napot! – köszöntötte tisztességtudóan a farkas. Jóó – vicsorgott vissza a kutya. Barátom – hízelgett tovább a farkas. Irigylem hatalmas erődet. Hidd el, nem szeretném fogaid között érezni az irhámat, pedig sovány vagyok, csak lötyög rajtam. Nézz csak rám, hát nem sírni való? Hát rossz bőrben vagy meg kell hagyni – nézegette kissé barátságosabban a kutya. Csak is a te hibád, hogy ilyen siralmas az állapotod. Nézd az én pocakomat! Jobban teszed, ha velem jössz. Mi sajnálni való van az olyan életen, mint a tiéd? Itt az erdőben éhség és nyomor a részed. Azt mondom, gyere velem, meglátod, jobban jársz! Fontoskodó méltósággal várta a választ. A farkas megkönnyebbülten sóhajtott fel. Nagyon örült a váratlan meghívásnak, de azért megkérdezte: aztán mi lesz a dolgom, ha veled megyek? 62

Semmi – mondta a kutya. Majdnem semmi. Csak az embereket ijesztgeted majd, akik a gazda házához közelednek, körülugrándozod a gazdát, sündörögsz a gazdaasszony körül, hízelegsz neki és kész. Ennyi az egész. Mindezért finomabbnál finomabb csontokat kapsz, s bőséges ellátást. Lakmározhatsz kedvedre. Kényelmes élet vár rád azt mondom. Hamarosan olyan erős leszel, mint én és olyan pocakod lesz, mint nekem. A farkas figyelmesen hallgatta. Szinte érezte a csirke és a sült galamb illatát és már indult is nehogy újdonsült komája meggondolja a dolgot. Amint mennek, megtorpan a farkas. Akkor vette észre, hogy a kutya nyakán le van horzsolva a szőr csíkba körül. Hát ez meg mi? – kérdezte a farkas.

63

Semmi, ne kéresd magad – szólt a kutya, csak lekoptatta a nyakörv. Ha egész nap a bódéhoz vagyok kötve, az nem használ a nyaknak. De hát baj az? Megkötve? – csodálkozott a farkas. Te nem futkározhatsz szabadon tetszésed szerint? Nem – szólt a kutya. De hát olyan fontos az? Nagyon is barátocskám – válaszolta a farkas. Anynyira, hogy a legfinomabb csirkéért sem adom a szabadságomat, nem hajkurászom az embereket és nem őrzöm a gazdát, akár milyen kényelmes életet is kínál cserébe! Köszönöm szépen, te csak menj, én maradok! Alig fejezte be a farkas a mondókáját azonnal eltűnt a sűrű rengetegbe. Még ma is szalad, ha meg nem állt azóta! Fontos volt neki a szabadsága.

A ló meg a szamár Régi igazság, hogy segítenünk kell egymásnak. A ló nem ismerte ezt az igazságot. Történt egyszer, hogy együtt ment a ló a szamárral a városba. Lassan lépegettek. Nehéz terhet cipeltek mindketten a hátukon. A szamár sovány, csupa csont és bőr volt. Nehezen botorkált, de azért iparkodott, hogy lépést tartson a lóval. Sokáig azonban nem bírta. Kis idő múlva így könyörgött: kérlek, segíts 64

rajtam! Vedd át a teher egy részét. Úgy könnyebben boldogulok, és együtt érünk célhoz. A ló azonban hallani sem akart erről. Azt már nem, ellenkezett. Vidd csak a terhedet magad, cipeld, mint én. De a számár valóban nem bírta már tovább. Végképp kimerült. Erőtlenül rogyott a földre és kiszenvedett. Leoldották róla a terhet, lenyúzták a bőrét és mindent a ló hátára pakoltak. Ballagott a ló, most már maga cipelt mindent. Szinte vánszorgott a súlyos teher alatt, amely kétszerese volt az előbbinek. Pedig elég lett volna, ha csak egy kicsit segít a barátján és akkor könnyedén, minden fáradság nélkül célhoz érhetett volna.

65

A galamb és a hangya Egyszer a galamb nagyon megszomjazott. Elrepült a patakhoz, jót ivott. Hallja ám, hogy valaki segítségért kiált. Segítség megfulladok, segítség! Körülnéz a galamb, vajon ki lehet ez? Ahogy nézelődik, megpillantja a hangyát. A patakba esett s fuldoklott, ezért kiáltozott olyan kétségbeesetten. A galamb nem teketóriázott sokáig. Leszakított egy fűszálat és odadobta a hangyának. Éppen a legjobbkor, mert már egy pillanat múlva késő lett volna. A hangya erősen megkapaszkodott a fűszálban és a galamb a szárazra húzta. Köszönöm galambocskám, hogy megmentetted az életemet! Soha el nem felejtem, és bizonyos lehetsz benne, hogy meghálálom. A galamb kitárta szárnyát és nevetve mondta: ugyan miként segíthetnél te rajtam? Inkább magadra vigyázz és örülj, hogy minden jól végződött! Azzal megsuhogtatta a szárnyát és elrepült. Rászállt egy fára, behunyta a szemét, hogy szunyókáljon egy kicsit. Egyszer csak megjelent egy ember puskával a kezében és fürkésző tekintettel nézelődött, mit kaphatna puskavégre. Megpillantotta a galambot a fán, ahogy ott ült és szunyókált. 66

Az ember óvatosan célba vette és már éppen lőni akart, amikor odaszaladt a hangya és jól belecsípett a lábába, aztán még egyszer, még erősebben. Az ember megrezzent, a fegyver eldördült, de a golyó célt tévesztett. A galamb felriadt, széttárta szárnyát és boldogan szállt fel a magasba. Talán a mai napig sem tudja, kinek köszönheti az életét!

67

A róka meg a szőlő Napok óta egy falatot sem evett a róka. Rettentően éhes volt már, de mintha meg lett volna babonázva, nap-nap után elvétette a zsákmányt. Lógó orral osont hát a falu felé, hátha ott akad valami harapnivaló. Út közben egy szőlővel befutott magas falhoz ért A fal párkányába kapaszkodó vesszőkön dús fürtökben mosolygott a szőlő. Az érett fürtök csak úgy csillogtak a napfényben. A nyála is összefutott a szájában a rókának, úgy megkívánta szegény feje. Óvatosan körülnézett, Meggyőződött róla, hogy senki sem látja kinyújtott nyakkal, minden erejét összeszedve felugrott a magasba. De hiába. A szőlő olyan magasan csüngött, hogy a róka nem ért föl odáig. Csak a fogai csattantak üresen. Másodszor is fölugrott, de a szőlőt akkor sem érte el.

68

Harmadszori nekirugaszkodással csak megérintette a fürtöt, de az a helyén maradt. A csalódott és dühös róka behúzta a farkát, rá se nézett többé a szőlőre. Elkullogott és így vigasztalta magát: Biztos savanyú a szőlő, miért is erőlködjem! Ha magasan van a szőlő, hát had legyen, biztosan fanyar, kinek is kellene! Így fitymálta a róka a szőlőt, akár csak az olyan ember, aki szidja, ócsárolja mindazt, amit a maga erejéből képtelen megszerezni.

A róka és a macska Találkozott egyszer a róka a macskával. Egyikük nagyobb kópé, mint a másik. Azt mondja a róka: nagyon elbizakodott vagy te macska úrfi, úgy fenn hordod az orrod, mintha te volnál a legravaszabb a Nap alatt, mintha kanállal ennéd a bölcsességet. Pedig tévedsz barátocskám! A legravaszabb én vagyok. Nekem mindig helyén az eszem. Nálam mindig kéznél van akár száz fortély, száz különféle ötlet, hogy bárki eszén túl járjak. 69

Macska csak mosolygott: akár úgy van, akár nem te többet dicsekszel a kelleténél! Nekem mindig elegendő egyetlen ötlet, de az többet ér a te száz meg száz fortélyodnál. Szeretném egyszer látni! – mérgelődött a róka. Majd meglátod! - mondta nevetve a macska. Lehet, hogy előbb, mint gondolnád! És valóban, alig hogy ezt kimondta kutyák csaholása verte fel a tájat. A macska nem sokat teketóriázott, gyorsan fölmászott a legközelebbi fára és megbújt a sűrű ágak között. A róka ijedtében bebújt a legelső lyukba. Aztán a másikba, harmadikba ész nélkül szaladgált összevissza. Sehol sem érezte magát biztonságban. Amikor pedig azt hitte, hogy már megmenekült csípős füstszag ütötte meg az orrát. Újra menekülnie kellett, mielőtt megfulladt volna. Egy újabb lyukat talált, s amikor lassan kidugta az orrát a napvilágra, rátámadtak a kutyák és pillanatok alatt végeztek vele. Mindezt nagyon jól látta a macska a fáról. Semmi nem kerülte el a figyelmét. Elégedetten dünnyögte maga elé: - százféle ötleted, száz fortélyod volt készenlétben róka komám, és mit értél vele? Semmit. Többet ér egy jól átgondolt ötlet száz ki nem próbált fortélynál. 70

Az elégedetlen szamár Egy szép napon óbégatni kezdett a számár: hej nehéz az én sorsom! Több a verés, mint az evés. Több a munka, mint a pihenés. Mennyivel jobb sora van a gazdám kutyájának. Semmi dolga, jól megy a sora, bőséges a kosztja, vánkos a feje alja. A gazdám szereti, játszik is vele. Szalagot köt a nyakára, és úgy viszi sétálni. A kutya érti a dolgát, azt meg kell hagyni! Hízeleg a gazdának. Vidáman csahol rá, körülugrándozza, kérni is megtanult, pacsit is tud adni. Miért ne lennék én is erre képes? Csaholni nem tudok, de iázni igen, méghozzá olyan gyönyörűségesen, mint senki más a világon. Próbálna meg a kutya olyan szépen iázni, mint én, akkor majd megtudná micsoda művészet az. Aztán azt mondta a szamár: - úgy teszek, mint a kutya, s nekem is olyan jó dolgom lesz, mint neki. Engem is elvisz a gazdám sétálni, szalagot köt a nyakamra és játszani is fog velem, nekem is 71

vánkos lesz a fejem alja. Ha hamarabb eszembe jut, régen irigyelhetnék a jó dolgomat. De nem baj, ami késik, ne múlik! Úgy is tett a szamár, ahogy mondta. Amikor jött a gazda a számár pacsira nyújtotta a lábát, aztán a hátsó felére ült, bájosan mosolygott hozzá és harsány iázásba kezdett, mintha mondaná: látod gazdám, mi mindent tudok én! Legalább annyit, mint a kutyád. Nézz hát rám is kedvesen, köss a nyakamra szalagot és elmegyünk sétálni. Dehogy is mentek sétálni! Gurult dühbe a gazda, kiabált. Ejnye, vén szamara, miféle bolond ötlet ez? Nézze meg az ember! Illegeti magát, vigyorog, lábaival kalimpál, ki látott már ekkora szamárságot? Tűnj el az utamból te félnótás! Látni sem akarlak! Elkergette a gazda a szamarat, és még sokáig fenyegette a botjával. A szamár meg csak csodálkozott, hogy miért nem dicsérte meg a gazdája mikor anynyira igyekezett a kedvében járni, akár csak a kutya. Ugyan így csodálkoznak néha az emberek is, és közben megfeledkeznek róla, hogy ami illik a kutyának, az nem illik a szamárnak. 72

A kecskebak Nagyon rosszul választotta meg a barátját a kecske. A rókával társult, hogy vándorútra keljen. Nagy utat megtettek keresztül-kasul a világban, míg végül egy kúthoz érkeztek. Mivel mindkettőjüket gyötörte a szomjúság nem teketóriáztak sokáig, hanem beugrottak a kútba és nagyot ittak. Ízlett nekik a friss víz, s amikor eloltották a szomjukat, azt mondta a róka – most aztán mitévők legyünk kecske koma? Nem elég ám csak inni, hanem ki is kell innen jutni valahogy! Ez igaz, bólintott a bakkecske. Csak azt mond meg hogyan! A rókának volt magához való esze: – meg van, szólt ravaszul! Már tudom, hogyan jutunk ki a kútból! Jól figyelj, mit mondok. Te kecske koma a hátsó lábadra állsz, az elsőkkel meg nekitámaszkodsz a kút falának. Én fölpattanok a hátadra, onnan a fejedre és egy ugrással már kint is vagyok. Neked meg majd én segítek. Egyszerű az egész. A bakkecske csak hallgatott, még tetszett is neki, amit a róka mondott. Mégis csak eszes fickó ez a róka! Már látta magát, ahogy kényelmesen kisétál a kútból. Úgy tett, ahogy a róka mondta. Nekitámaszkodott a kút falának a róka fölpattant a hátára és egy jókora ugrással kinn is termett a kútból. 73

A bakkecske szuszogott egyet s boldog volt, hogy a róka segítségével kijut a napvilágra. A rókának azonban esze ágában sem volt, hogy segítsen rajta. Ehelyett a kút fölé hajolt és gúnyosan szólt: – ó, te buta, oktondi kecske. Látszik, hogy nem látsz tovább az orrod hegyénél! Ha csak fele annyi eszed lenne, mint ahány szál szakállad nem jöttél volna velem a kútba! Nosza rajta, próbálj kijutni, ha tudsz! Csak ennyit mondott és futásnak eredt, a bakkecskét meg sorsára hagyta. Sok-sok vesződségébe került a kecskének, míg kikecmergett a kútból. Okult a maga kárán, hogy máskor jobban meggondolja, hogy mit csinál, s tovább lát majd az orra hegyénél!

74

A pórul járt farkas Születésnapját ünnepelte az oroszlán, s ez alkalomból meghívta magához minden alattvalóját. Sokféle jó falat került az asztalra, hogy lehetőleg megtalálja mindenki a kedvére valót. A legmohóbb volt a farkas. A szeme is kidülledt, ahogy tömködte magába a húsdarabokat. Még nézni is rossz volt. Kár volt ezt tennie, mert amikor éppen egy nagyobb falatot akart lecsúsztatni egy jókora csont megakadt a torkán. Fulladozott, köhögött, prüszkölt, segítségért könyörgött nyöszörögve. Köréje sereglettek az állatok. Még a madarak is oda repültek, és tehetetlenül röpködtek fölötte. Senki sem tudta mihez kezdjenek, hogyan segítsenek rajta. Már úgy látszott, hogy a farkas megfullad, amikor a gólya sietett a segítségére. Csőrével belenyúlt a farkas torkába és a szerencsétlennek kihúzta az elakadt csontot. Így ni! – szólt elégedetten a gólya, már kint is van a haszontalan. Épp idejében érkeztem farkas komám, már majdnem megfulladtál. Úgy illene, hogy ezután gondolj rám is. Szólhatnál az érdekemben, hogy én is kapjak valamit ebből a lakomából. Legjobban szeretem a békát. Ha volna itt, szívesen bekebelezném. A farkas szemében még ott csillogtak a fuldoklás könnyei, de őkelme már megkönnyebbült. Elmúlt a 75

baj. A gőg majd fölvetette. Dühösen ráförmedt a gólyára: micsoda jutalmat akarsz, aztán miért? Ugyan mi jut eszedbe? Még hogy megvendégeljünk! Csak nem azért, hogy azt a mihaszna csőrödet a torkomba dugtad? Tán azt hiszed, hogy oly kellemes volt az nekem? Örülj, hogy le nem haraptam! Távozz, amíg szépen mondom! Tűnj el a szemem elől, mert különben megtanítalak kesztyűbe dudálni! A gólya megijedt, álmélkodva csóválta a fejét ekkora szemtelenség láttán. Kitárta szárnyát és elszállt a magasba. A farkas újult étvággyal látott neki a lakomázásnak. Mohón tömte magába a jobbnál jobb falatokat, hogy majd a szeme ugrott ki. Amint egy nagyobb húsdarabot akart lenyelni megint csont fúródott a torkába. A farkas fuldoklott, prüszkölt, segítségért esedezett, de hiába. Senki sem tudott rajta segíteni, csak a gólya tudott volna, mely elszállt. A farkas így kimúlt, pórul járt!

76

A róka ravaszsága Az agg, beteg oroszlán már annyira legyengült, hogy vadászni sem járt el. Éhesen hevert a barlangjában és csak nyögött meg óbégatott. Több volt a soknál, ahogy jajveszékelt. De tudta a vén betyár, hogy mit csinál! Utoljára még ki akarta próbálni a jól bevált cselt. Az állatok tudomást szereztek a beteg oroszlánról. Nem késtek hát, hogy meglátogassák. Jöttek egymás után, hogy kifejezzék részvétüket és együttérzésüket. A szép szavakkal azonban nem lehet jól lakni. Dehogy volt elégedett az oroszlán. Maradék erejével rávetette magát a hiszékeny látogatókra és aztán úgy élt mint soha eddig. A bőséges lakomától visszanyerte erejét és még a halálról is megfeledkezett. Ha nincs a róka, még sokáig ellakmározott volna így, még sok-sok állata veszte terhelte volna a lelkiismeretét. A róka lassan közeledett az oroszlán barlangjához és óvatosan megállt a bejáratnál. Onnan köszönt, de esze ágában sem volt tovább menni. Üdvözöllek róka koma – nyájaskodott az oroszlán. Jer csak beljebb, had öleljelek a keblemre. Szép tőled, hogy eljöttél. Legalább fölvidítasz egy kicsit. A róka csak hallgatott, meg se moccant. Te annyi vidám történetet tudsz, hízelgett az oroszlán még nyájasabban. Gyere had nevessünk egy ki77

csit! Hisz láthatod magad is, úgy sem bírom már sokáig. De a róka csak álldogált, közben jól körülnézett, meghányta, vetette a látottakat. Inkább nem, kedves oroszlán – szólt végül fejét rázva. Nem az én meséimre vagy te kíváncsi! Én meg az igazat megvallva tartok a fogaidtól. A homokban látom az állatok nyomait, akik hozzád jöttek, s ez visszatart, hogy közeledbe bátorkodjam. Minden nyom hozzád vezet, kifelé azonban egy sem. Te is jól tudod, akár csak én, hogy ez mit jelent! Köszönöm a meghívást, de sietős a dolgom és örülök, hogy ép bőrrel megúszhattam. Alig fejezte be a róka a mondandóját futásnak eredt. Hatalmas iramban vágtatott, akárcsak azok az állatok, akiket út közben visszatérített.

78

A kecskemama A kecskemama azt mondta a fiacskájának: édes gidám, gyermekem elmegyek a rétre egy kis friss füvet legelészni. Légy jó és főleg ne feledd: ki ne nyisd az ajtót senkinek! Hátha itt a közelben ólálkodik a farkas. Ha visszajöttem, majd kopogok, és azt mondom jó hangosan: vesszenek a farkasok! Abból megtudod, hogy ajtót nyithatsz. A viszont látásra gyermekem, majd hozok friss füvecskét! És valóban az éhes farkas éppen az ablak alatt leskelődött, így hát jól hallott mindent. Villámgyorsan elbújt és várta, hogy a kecskemama elmenjen. A gida megígérte, hogy a világ minden kincséért sem nyit ajtót senkinek. Bezárkózott és már előre örült, hogy a mamája nemsokára itthon lesz. Kis idő múlva előbujt a farkas és bekopogott. Gidácskám, gyermekem – szólt a farkas nyájasan – nyiss ajtót, már visszatértem a rétről! Aztán gyorsan hozzátette: vesszenek a farkasok! Hallod gidácskám! A gida hallgatózott egy ideig s már éppen ajtót akart nyitni, amikor eszébe jutott, hogy az óvatosság so79

sem árt. Azt mondta hát jó hangosan - Mutasd csak a lábad! Vajon olyan fehér, mint az anyukámé? Mutasd csak, had nézzem meg! Aztán majd kinyitom az ajtót. A farkas csalódottan nézte fekete lábait. Honnan vegyen ő olyan fehér lábakat, mint a kecskéé? Rádöbbent, hogy vesztett ügye van, a kis gida még nála is ravaszabb. Dühösen vicsorgott, aztán felüvöltött és egy hatalmas ugrással bevetette magát a sűrűbe és eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Így aztán a gida majszolhatta a friss füvet, amit anyja ígért neki. Óvatossága megmentette az életét!

A két buta kecske Volt egyszer két kecske. Amint vidáman, jóllakottan hazafelé tartottak a legelőről éppen a patak keskeny hídján találkoztak. A palló alatt nagy robajjal örvénylett a patak jéghideg vize. Annyira keskeny volt a palló, hogy nem fértek el egymás mellett. Szorosan álltak, így szemtől szembe, olyannyira, hogy szinte érezték egymás leheletét. Azért sem térek ki! – gondolta az egyik kecske és nagyot dobbantott a lábával. A másik kecske sem volt okosabb nála semmivel. Térj ki az utamból! – mekegte öntelten. 80

Miért térjek ki éppen én? – szólt az első kecske és elkomorult az ábrázata, hogy szinte félelmetes volt. Térj ki te! De a másik kecske sem ijedt meg. Nem térek ki! – mondhatja akárki. Utoljára kérdem: kitérsz az utamból vagy sem? Dühödött föl az első kecske. Neem – neem, mekegte a másik. A szarvukkal öklelték egymást, ahol csak érték. Hát hogy is végződhetett volna másképp! A makacsság elvette mindkettőjük eszét. Egyszer csak meginogtak a hídon és mind a kettő a vízbe esett. A víz lehűtötte a mérgüket. Csurom vizesen kievickéltek a vízből, jócskán ittak is belőle. Annyi azonban még maradt a patakban, hogy önfejűségüket belefojtsák a vízbe. 81

A szarvas A vadászok üldözőbe vették a szarvast. Üldözték a hegyeken át, a szarvas repült, mint a nyíl. Sikerült eltűnnie a vadászok elől. Szőlővesszők sűrűjébe vette be magát és ott megbújt. Kimerülten pihegett szegényke, míg végül elszunnyadt. Frissen ébredt, mintha mi sem történt volna. Bizonyos volt benne, hogy megmenekült. Ahelyett, hogy megköszönte volna a venyigéknek, amiért elrejtették a vadászok elől, mohón nekiesett és hatalmas területet legelt le maga körül. Így újra látható lett a vadászoknak, akik a nyomába eredtek. Nagyon sokáig futott a szarvas, míg végül egérutat talált újra. Holt fáradt volt, amikorra elérte az erdő sűrűjét. Egy tisztáson lehevert a pázsitra. Szíve hevesen dobogott, egész teste reszketett az átélt ijedtségtől. Szívverése mintha azt dobogta volna: a halálról sosem szabad megfeledkezni.

82

A hiszékeny farkas Késő alkonyat volt már, erősen sötétedett és a kerek Hold is elindult útjára az erdő felett. A szomjas róka a pataknak vette az irányt. Útja a kút mellett vezetett el. A kíváncsi róka megállt, belenézett a kútba. Nézelődött s már éppen indulni akart, maikor hírtelen megpillantott valamit a mélyben. No nézd csak, mekkora sajt van odalenn! – álmélkodott a róka. Alig akart hinni a szemének. Nem teketóriázott sokáig, beleült a fent veszteglő vödörbe és ereszkedett vele lefele. Ám hiába nézelődött körös-körül, csak ekkor döbbent rá, hogy nem sajtot látott, hanem a Hold sápadt képét, amely a csillagok között trónol. A róka óbégatni kezdett. Mihez kezdjek most, hogyan szabadulhatnék ki a kútból! Nagy sokára arra vetődött a hiszékeny farkas, hogy szomját oltsa. Meghallotta a kútban a róka hangját. Farkas koma gyere le ide! Micsoda lakomát csapunk itt ketten! Látod ezt a kerek sajtot? Micsoda jó csemege. Jut neked is bőven belőle. Ígért a róka fűt-fát. A farkas nem tudott ellenállni. Ott volt még egy vödör, beleült, így a róka koma feljött a kútból, a farkas meg lement a kút fenekére. Hamarosan rájött, hogy a róka becsapta. Még a Hold is nevetett rajta ott fenn az égen. Késő volt már néki minden fogadkozás, hogy nem lesz többé ilyen nagyon hiszékeny! 83

Macska és az egér Lélekszakadva rohant haza a tapasztalatlan kisegér és újságolta a mamájának: képzeld csak, milyen élményben volt ma részem! Két állattal is találkoztam. Az egyik borzasztó volt, rágondolni is rossz. Féltem is tőle. A másik kedves, nyájas volt, azonnal megkedveltem. Az első állat, mesélte a kisegér, biztos a sárkány volt. Rikácsolt, hatalmas szárnyaival csapkodott

84

maga körül, a fején vörös taréj ékeskedett és éktelen hangon rákezdte: kukuríkú, kukuríkú. Csúf portéka volt, mondhatom. De a másik igazán kedves volt. Ha tudnád micsoda szép feketés tarka volt, s milyen nesztelenül járt. Egy pillanatra összehúzta magát és gyöngéden pislogott rám. A szívem is repesett az örömtől. Aztán lehasalt és elnyúlt. Vidáman nyivákolt, vinnyogott, hogy menjek vele játszani. Nagyon megtetszett nekem és már közeledtem is feléje, de abban a pillanatban az első állat, a sárkány rákezdte: kukuríkú, kukuríkú! Úgy megijedtem, hogy tüstént eliszkoltam s most itt vagyok. Az egérke mamája már nem mosolygott, hanem azt mondta tapasztalatlan fiacskájának: nagy szerencséd volt te kis oktondi! Az első állat nem más, mint a kakas. Az sohasem bántja az egeret. A másik állat, te kis buta az volt a macska. Attól óvakodj. Feni ránk a fogát, akár milyen nyájasnak és ártatlannak tűnik. Most már tudod, hogy mi vár rád, ha nincs ott a kakas! Kedves fiam, sose higgy a mézes-mázos szavaknak!

85

Az öntelt teknős és a vadkacsák Elbúsult egyszer a teknősbéka, mert nagyon unatkozott egyedül. Mit csináljak én itt? – sóhajtozott nagyokat. Miféle örömben van itt részem? Fogom magam, és világgá megyek! Hát útra is kelt. Ment, mendegélt. Eltelt egy nap, aztán a második, a harmadik napon találkozott két vadkacsával. Tüstént elújságolta nekik, hogy világgá megy, és azok nyomban felajánlották, hogy elviszik magukkal. Örült a teknős nagyon, hát még, amikor végighallgatta a vadkacsák elbeszélését a messzi tájakról, amelyeket ő még hallomásból sem ismert. Tudod mit teknős koma? Elviszünk mi téged meszszi tájakra! Aztán fogtak a vadkacsák egy vékony ágat, a végét a csőrükbe vették, a teknős meg középen vette a szájába és már szálltak is vele a kacsák a kéklő magasba. Repültek messze a teknőssel együtt. Kicsit szédült a teknős.

86

Találkozott sokféle madárral, azok megcsodálták, hogy milyen csodásan szeli a levegőt. Tetszett a teknősnek, hogy minden levegőben lévő állat csodálta őt. Úgy érezte, hogy szárnyai vannak, a vadkacsákra már nincs is szüksége. Szállok, mint a madár! – mondta dicsekedve. Kár volt hősködnie, mert alig mondta ki az első szót már zuhant is lefele a messzi magasból. Hanyatt esett, meg sem tudott fordulni, hogy lábra álljon. Sokára sikerült, hogy talpra kerüljön. Mennyi félelmet, rettegést állt ki addig! Ezek után már gondolni sem mert arra, mi mindent láthatott volna messzi tájakon, ha nem száll fejébe a dicsőség.

A torkos egér Egyszer a kisegér a padláson kutatott, keresgélt. Valami ízletes falatra szeretett volna szert tenni, amivel elvenné éhségét. Térült erre, fordult arra, bekukkantott minden kis zugba. Végül megpillantott egy hasadékot és minden gondolkodás nélkül beosont. Nahát, hogy mi minden volt ott! Mióta az eszét tudja nem látott ennyi finomságot. A falon szalonnahasábok lógtak s kolbászok, tálban véres, májas hurka, sült csirke. Szegény egérke azt se tudta hirtelen, hogy mihez is fogjon. Ebből is harapott egyet, abból is. Mindent sorra kóstolt, így lakomázott a kisegér egész napon át. 87

Másnap úgyszintén! Harmadnapra úgy megnőtt a bendője, hogy alig bírt szusszantani. Amikor nyugovóra akart térni, gyanús nesz ütötte meg a fülét. Nehezen futásnak eredt egyenest a hasadék felé, ahol bejött. Igen ám, csak úgy megnőtt a hasa, hogy nem fért ki rajta. Én szerencsétlen – sóhajtozott az egér. Hogy lehet, hogy visszafele nem tudok kijutni? Meghallotta az óbégatást egy másik éhes egér. Odaszaladt és azt mondta: Hát igen, akkor még átfértél rajta, mert üres volt a bendőd! De most nézz csak magadra, milyen kövér lettél! Mohó voltál, faltál, azért jártál így! Böjtölnöd kell, ha ki akarsz jutni innen. Csak három nap után szabadult ki az egér. Addig semmit nem evett, hogy megint átbújhasson a hasadékon. Ebből is látszik, hogy nem jó mohónak, telhetetlennek lenni!

88

A dicsekvő szajkó Kényesen lépkedett a páva az udvaron. Olyan rátarti volt, mintha csakis neki sütött volna a Nap. Igaz, gyönyörű volt a tollazata, a szivárvány minden színében játszott. Arra repült a szajkó. Némi csodálattal és nem kis irigységgel nézegette az öntelt pávát. Szinte rajta felejtette a tekintetét. Óh, sóhajtott egy nagyot – mit nem adnék érte, ha nekem is ilyen szép tollam lehetne! Milyen szépséges madár is lennék! Miképp lehetne elérni, hogy ilyen szép legyek? Nem győzte csodálni a kényes pávát. Legnagyobb örömére észrevette, hogy a páva elhullat néhány tollat. Tüstént összeszedte és fölcicomázta magát vele. Büszkén, emelt fővel lépkedett ő is az udvaron, mint a páva. Nézzétek csak! – szólt a szajkó a körülötte ácsorgó baromfikhoz, milyen gyönyörűséges madár lett belőlem! Ki meri egy szóval is mondani, hogy nem illik nekem! Ki meri azt állítani, hogy nem vagyok igazi páva? Minden szárnyas az udvaron ámuldozott. Hanem aztán észbe kaptak és rátámadtak a szajkóra: Te alávaló hazug fráter! Gúnyosan kacagtak rajta. Még 89

hogy te volnál a páva! Nézzétek csak ezt a dicsekvő, hazug teremtést! A szárnyasok körülvették a szajkót, és jól lehordták, csakúgy pirult szégyenében. Végül is okosan tette, hogy meg se mukkant, hanem kitárta a szárnyát és csúfosan hazarepült az erdőbe. Útközben vigasztalta magát – otthon még nem tudnak a dologról, bizonyára tetszeni fogok mindenkinek. Hazarepült a szajkó, de egy szót sem beszélt a világért senkivel. Pöffeszkedve sétált le-föl az udvaron. A madarak kíváncsian pislogtak. Roppant örült, hogy nem ismerték fel. Fennhordta a fejét, mintha karót nyelt volna. Bámuljatok, én páva vagyok, gyönyörű szivár ványszínben sétálok pompázó tollruhában! A madarak fölismerték szavából, hogy ki is ő. Boszszúból kiűzték az erdőből, csak sok idő múlva tért vissza a saját tollruhájában. 90

A torkos róka és az állatok Egyszer a rókát torkosság űzte, csirke húsra szotytyant kedve. Mikor a csirkét elcsípte, azt mondta magának, hogy a tyúkhús sokkal jobb. Amikor tyúkhúsra is szert tudott tenni, nyúlpecsenyére fájt a foga. Alig nyalta meg a száját a nyúl után szentül meg volt győződve, hogy a legfinomabb mégis csak a fiatal liba húsa. De a juhokat is szerette. Ebből is látszott már, hogy a rókát a torkosság űzte. Tulajdonképpen ő sem tudta már mit is akar. Többször bivaly csordát is zaklatott! Annyira válogatós lett őkelme, hogy ez lett a veszte. A nagy igyekezetben, hogy megszerezze magának a tyúkot és a többi jószágot megfeledkezett a kellő óvatosságról és egy szép napon csapdába került. Azok voltak ám a keserves pillanatok! A vas szorosan fogta a lompos farkát s a róka üvöltött és szidta

91

magát, de ez mit sem segített. Végül kénytelen volt ott hagyni a farkát, hogy megmentse az életét. Kár, nagy kár, hogy oda a szép farkam! – kesergett, miközben loholt a rókatanya felé. Mikor odaért a tanyára irigykedve nézte a többiek dús, szép farkát. Irigy volt rájuk. Még szebbnek látta a farkukat, mint amilyen volt. Hahó rókák! – kiáltott fennhangon. Hallgassatok ide! Minek nektek ekkora farok, minek cipeltek ilyen nagy terhet? Jertek csak ide szaporán a tisztásra ahányan csak vagytok! Mondjátok meg őszintén: minek nekünk, rókáknak a farok? Mire jó az? Csak hurcoljuk porba, sárba. Fogadjatok szót, szabaduljatok meg a farkatoktól! Minek az? A rókák igazat adtak a szónoknak – Ha megfontoljuk, nem is bolondság, amit mond a róka testvér! Hanem megszólalt egy kölyök róka cérna vékony hangján: igazat mondasz sógor! Előbb azonban légy szíves és fordulj meg, had tekintsük meg a te farkadat! A róka megfordult és megtörtént a vizit. A rókák harsány kacagásba törtek ki. Látták honnan fúj a szél, mert ő farok nélkül ott gubbasztott, azért ócsárolta a többiek farkát, mert neki nem volt. A farkatlan róka egy pillanat alatt eltűnt az erdőben. 92

A nagyravágyó béka és az ökör A béka vígan ugrándozott a tó partján. Egyszer csak látja, hogy egy hatalmas ökör jön vele szembe méltóságteljes léptekkel. Milyen gyönyörű! Álmélkodik a béka. De szeretnék én is olyan hatalmas nagy lenni, mint ő! Ezzel felfújta magát, hogy nagyobbnak látsszék. Az ökör átlépte az irigykedő békát, még csak észre sem vette. Megsértődött erre a béka és még jobban felfújta magát és így brekegett: ökör koma várj egy pillanatra! Nem gondolod, hogy én is olyan nagy vagyok már, mint te? Az ökör jót nevetett. Sok híja van még annak béka komám – mondta. A béka haragjában még jobban felfújta magát. Ugyan béka koma, kár a fáradságért! – szólt az ökör. A béka mintha meg süketült volna és faggatta tovább: ökör komám, most már vagyok akkora? Hasztalan erőlködsz! – vetette oda az ökör, és faképnél hagyta a békát. A béka addig erőlködött, míg irigységében szét nem pukkant. 93

Az álnok farkas és a birkapásztor Rossz idő köszöntött a farkasra. Réges-rég nem látott már még egy fia nyulat sem. Amikor úgy érezte, hogy itt a vég támadt neki egy ötlete. Hosszú köpenyt öltött magára, a mancsába jókora husángot fogott. Egészen úgy festett, mint egy birkapásztor. Jámbor ábrázattal, mint egy ma született bárány, tartott az erdőnek, a hegyoldalban legelő birkanyáj felé. A juhász heverészett, kutyája meg a lábánál pihent. Örült a farkas, még tetszelgett is magának, hogy ő alig különbözik a juhásztól. Már a bárányok között látta magát és jó kedvében nótára gyújtott. Fújta a dalt, szinte csakúgy visszhangzottak a hegyek. Az oktondi nem sejtette, hogy ezzel mekkora riadalmat okoz. A birkák ijedten bégettek. A pásztor felriadt, kutyája pedig vészjóslóan csaholni kezdett. Tudták mindannyian, hogy farkas van a közelben.

94

Felugrott a pásztor és a kutyával együtt rátámadt a farkasra. Jól elagyabugyálták! A farkas még megfordulni is alig ért rá. Kis híja, hogy nem írta a hátára a pásztor: farkas, ha álnok a szíved, a köntös sem takarhatja el.

A nyúl és a teknős Találkozott egyszer a nyúl a teknősbékával. Fogadjunk – mondta a teknős a nyúlnak. Fogadjunk, hogy előbb ott leszek az erdőnél, mint te. Hogy micsoda ötleteid vannak! – vigyorgott a nyúl. Velem akarsz versenyezni? A falu leggyorsabb kutyája sem ér utol, de ha akarod állom a fogadást! A teknős igyekezett, ahogy csak bírt a kurta lábaival, de hiába iparkodott úgy tűnt, mintha egyhelyben topogna. Azonban nem csüggedt, szüntelenül maga elé nézett. Egyszerre az erdőt látta maga előtt, ahova elsőként akart érni. Emígy a nyúl: minek siessek, mondta magában. Ráérek beérni a teknőst. Nyugodtan ülhetek és pihenhetek, még 95

akkor is előbb ott leszek az erdőnél. Gúnyolta a teknőst – had igyekezzen. Nekem van időm bőven! Amikor felugrott és kíváncsian az erdő felé tekintett majd kővé dermedt. A teknős már az erdőszélen volt majdcsak. Hiába iramodott neki, a teknőst nem érte utol. A teknős nevetve kiáltotta oda a nyúlnak, amikor később odaért – Adj Isten! Úgy látszik valaki elaludt! Hát tudd meg nyúl koma, gyakran a leggyorsabb futás se ér egy fabatkát se, ha nem indulsz el idejében.

Az aranytallér, mely kővé vált Baranyai népmese Szent László királyunk hírt szerzett, hogy a kunok megtámadták hazánkat nagy sereggel. Azonnal hadat kiáltott és erős sereggel a kunokat igyekezett visszaverni. Hullottak a kunok, mint a fű a kaszás előtt. Aki tudott menekült a magyarok elől lóhalálában. A kunok vezére hirtelen kibontotta iszákját s a tarisznyáját és szórta az aranytallérokat a magyarok elé, mint aki magot vet. Erre a többi kun is elkezdte szórni az aranyat. Mint az eső, úgy dőlt a pénz! Gondolták így 96

megállítják a magyarokat és ők pedig elmenekülhetnek. Így is lett! Jól számított a kun vezér. Amikor a magyarok a sok-sok kincset meglátták egymás után leugráltak a lóról és kapkodták fel a sok aranyat a földről. Megfeledkeztek a dicsőségről és a kunok üldözéséről, csakis a kincsre gondoltak. László király egy ideig bíztatta a vitézeket, hogy folytassák az üldözést, de hiába volt minden, mert a kincs utáni vágy hatalmasabb volt a király szavánál is. Ekkor Szent László király Istenhez fordult segítségért. Uram Istenem, te segíts meg, hisz éretted harcoltam! És csoda történt. Isten a sok-sok aranyat amit a kunok a földre szórtak a magyarok lábai elé mind egytől egyig kővé változtatta. Azon a környéken évszázadokig mutogatták az aranyból lett köveket, amiket a nép Szent László pénzének nevezett. Aki nem hiszi járjon utána! 97

Szent László és a Biltek helység Baranyai népmonda Mikor Szent László meg akart pihenni befogatott a hintójába és elment vidékre pihenni. Vadászni járt, de legjobban szerette a felkelő és a lenyugvó Napot figyelni, nézegetni, amint pirosra festette az alföldi homokot. Sokszor napokig elkalandozott, vadászgatott néhány jó emberével és gyönyörködött az állatokban, a termésekben s megkérdezte az embereit kinek mi a kívánnivalója. Egyszer így jártában nagyon megszomjazott. Ledőlt a bucka aljába és frissítőt kért a kísérőitől. Futottak azok ahányan voltak annyi felé. Volt egy paraszt legény, aki mindegyiket megelőzte. Odanyújtott neki egy fél tököt és azt mondta: használja felséged. Szent László pedig jót húzott a hideg borból, mert az volt a tökben. Amikor szomjúságát elverte azt mondta a legényeknek: be édes a bele ennek a töknek, megéri azt a pusztát amelyiken vagyunk és azzal fényes jókedvében a pusztát a paraszt legénynek ajándékozta. A paraszt legény meg megházasodott és a faluját Bilteknek nevezte el. Aki nem hiszi járjon utána! 98

Szent László füve Baranyai népmonda Hatalmas termetű volt Szent László király. Egy fejjel kimagaslott a vitézei közül. A harcban olyan volt mint a bátor oroszlán, békében meg olyan, mint a kegyes pásztor. Egykor azt énekelték róla: Üdvözlégy kegyelmes Szent László király Magyarországnak édes oltalma szent királyok között drágalátós gyöngy csillagok között fényességes csillag. Amikor a pestis pusztítani kezdett az egész nép László királyhoz futott. Mindenki tőle várt segítséget. Mint a juhok a jó pásztorhoz, úgy tódultak a király sátrához. Szent László pedig Istenhez könyörgött, tőle várt segedelmet. Isten egy éjszaka álmot küldött és azt mondta neki, a szent királynak angyal által: Vedd újadat és tegezedet, menj ki a sátrad elé és minden célzás nélkül bocsásd el a nyílvessződet. A vessző megmutatja mit kell tenned. Amikor László király felébredet hozatta íját és tegezét, kilépett sátrából, felhúzta íját aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt. 99

A nyílvessző messze szállott, s ahol lehullt egy genciána fűszálat átütött. A genciána, a keresztesfű kenőcse mentette meg a döghaláltól a magyar népet. Azóta is Szent László füvének nevezi a nép!

Szent László nemesei Baranyi népmonda Egyszer dalmáciába utazott a szent király. Mivel sietett egyszerű parasztszekérbe fogatott és mindig nógatta a kocsisát. Hajtott is a kocsis, ahogy csak tudott, de igen restellte, hogy rázós a szekere ezért erre is, arra is kerülgette a pocsolyákat, köveket. Hiába megy parasztszekéren a király csak híre támadt annak. Dunántúlon kigyűlt a nép az útra. Mindenki látni akarta a királyt. Egy szívvel, lélekkel kiáltották: Éljen László király! Vivat Ladislaus! A nagy kiáltozás miatt a lovak megbokrosodtak és elragadták a király szekerét, és hogy még nagyobb legyen a baj a kerékszeg kiesett. Most már semmisem tartotta vissza a kereket. A szent király élete az Isten kezében van! Ekkor egy derék parasztember, Deák Balázsnak hívták odafutott és az ujját tette a kerékszeg helyébe és futott a szekér mellett amíg a kocsis a lovakat megállíthatta. 100

Szent László mindjárt odaszólította Deák Balázst és azt mondta neki: Fiam! Az életemet neked köszönhetem. Kívánj valamit! Királyi szavamat adom, hogy megkapod! A paraszt ember így szólt: megtettem volna én felséged egy szaváért is. De ha mégis jutalom jár érte had kérdjem meg a falumbelieket, hogy mit tanácsolnak. Jól van – engedte meg a király, hogy tanácsot kérjen. Amikor alaposan meg hányták, vetették, hogy mit kell kívánni a paraszt visszament a királyi szekérhez és azt mondta: minden parasztot emelj nemesi rangra, nekem meg annyi földet adj, amennyit lóháton három óra alatt megkerülök. László király kegyesen bólintott és a kérést teljesítette. Ezért élt oly sok nemesi család a Dunántúlon és Zala Megyében. Ezek egy részét nem is nevezték másképpen, csak úgy, hogy Szent László nemesei.

101

A Tordai hasadék Nagy harcot vívott László király Erdélyben a kunok ellen. Egyszer Torda mellett nagy vereség érte. Futott a magyar sereg. Futott maga a király is. Ott vágtattak a Torda feletti hegyélen. Elől a magyarok, nyomukban mindenhol a vérszomjas kunok. Hátra pillant Szent László és látja, hogy a kunok annyira nyomába értek, hogy fejszéjükkel csaknem levághatják. Ekkor a király felsóhajt és imával fordul az egek urához: Szabadíts meg uram, éretted harcoltam! És isten meghallgatta imáját, csodát tett. Ahogy hajdan Mózesnek a Vörös tengert kettéválasztotta úgy repesztette ketté a hegyet Szent Lászlónak. Rettenve rántották vissza lovukat a Kunok, mert egy szempillantás alatt a király és köztük toronymagasságú üreg tátongott. A király lova patkójának helyét még évszázadok múltán is jól látták és az arra járóknak mindig mutogatták. 102

Jusuf basa Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy öreg, de nagyon gazdag basa. Úgy hívták, hogy Jusuf Ali Musztafa. Nem érdekelte a nagyvilág egyáltalán, csak a kertje, amely tele volt gyönyörű rózsafákkal, rózsalugasokkal. Száz fajta, száz színben virult a kertben. Az árvácska olyan nagyra nőt, mint egy nagy fej saláta, az ibolya mint a tenyér. Márvány medencébe hulló szökőkutak játszadoztak a pompás kertben. Gyöngyvirág és jázmin illatozott az egész kertben. Az illatuk kábulatig hatott! A kert csodája mégis csak három tulipán volt, melyet a kertész különös titkok közt nevelt. A basa boldog volt. A tulipánok teljesen elkábították. A tulipántöveknek égkék viráguk volt. A basa a kertésznek több száz aranyat adott örömében. A kertész is nagyon megörült az aranynak. Ahogy a basa nézi a virágokat egyszer csak elkomorodik és azt mondja: éppen most kezdődik a veszedelem! De miért uram? – kérdezte a kertész. Mert bizonyos, hogy ez a virág, melyhez hasonló nincs, majd idecsábítja a gonoszokat és meg fogják dézsmálni, annyi bizonyos! A kertész is elgondolkodott, miközben bólintgatott nagyokat: bizony, bizony ez megtörténhet a mai romlott világban! Ej, hát mit is csináljunk? 103

A basa is ráncolta a homlokát. Katonákat kell állítani őrizetére – tanácsolta a főkertész. A basa el is rendelte, hogy őrt állítsanak a kék színű tulipánok mellé. A városban kikiáltók útján hirdette ki, hogy aki megkívánna egyet is a tulipánok közül az életével játszik! Ahogy leszállt az éj, már ott állott egy öles termetű őr a tulipánok mellett, óriási szablyát a kezében tartva. Talán éjfélre járhatott az idő, amikor a kert napnyugati kőfalán csak átvetette magát valami sötét alak. Az őr nekirontott és fölnégyelte a merész behatolót. Másnap reggel azt látja, hogy hiányzik egy tulipán. Az őr azzal védekezett, hogy bizonyára akkor lopták el, amikor lefoglalta az első tolvaj. Másnap éjjel két őrt állítottak fel a tulipánok mellé. A két őr felnégyelt két tolvajt. Reggel nyilvánvaló lett, hogy két tulipán hiányzik. A basa most már négy őrt állított fel a négy égtáj felé vigyázni a tulipánokat. 104

Reggel ott találták mind a négyet megölve és alig volt már virág a tulipántöveken. A basa kétségbe volt esve. Ekkor jött a kertészlegény. Mit akarsz – kérdezte tőle a főkertész. Tanácsot adni – mosolygott az ifjú. Hord el magad – rivallt rá a főkertész. Hogy adhatnál te tanácsot, amikor olyan két okos ember, mint a nagy úr meg én, nem találjuk ki mit lehetne cselekedni? Hanem a basa azt mondta: csak had beszéljen! Ha jó tanácsot ad ezer aranyat kap, de ha ostobaságot mond lenyakazom nyomban. No beszélj! Hirdettesd ki nagy úr, hogy mindenki viheti már a kék tulipánt, mert még sokkal nagyobb ritkasághoz jutottál Musztafa basa, s az a kert egyetlen bogáncsa. Tréfálkozni merészel a kölyök – háborodott fel a főkertész. De a kertészsegéd csak beszélt: még sohasem volt a kertben bogáncs. Ma nyílt ki az egyetlen. Én neveltem. Azonban nem is ez a fontos, hanem hogy nagy kincsnek véljék. A basa mosolygott és kihirdettette a városban, amint a kertészlegyén tanácsolta. A rablók a következő éjjel valóságos csatát vívtak a janicsár csapattal, amelyik a bogáncsot őrizte. A kék tulipán pedig virulhatott tovább. Ha nem hiszed járjál utána! 105

A róka család A Tisza partján, valahol a kanyarban egy róka család egy fűzfa törzsében építette ki tágas puha várát. A rokonaik pedig az erdő puha földjébe vájták odújukat. Nem is volt az akár milyen otthon. Nyáron a róka mama az áthatolhatatlan nádas rengeteg biztonságában nevelgethette minden rosszra a csemetéit. Őszszel a vöröses nád pedig épp olyan színű volt, mint a bundájuk. Nem akadt embe r fia aki akár közvetlen közelről is észrevehette volna a zsákmánya után lopakodó ragadozót. Télen aztán, amikor a nádas meztelen lett a fagytól megnehezítette kissé az életüket. Napközben egymást melengetve lapultak a rókavár mélyén. Este maga a családfő indult vadászatra. Nem is lehet megmondani, hogy évek során hány rókafi nevelkedett a vén fűzfa odvában és hány hagyta ott a szülői házat, amidőn elvándorolt vadászni más vidékre. Az öreg róka azonban makacsul ragaszkodott otthonához, pedig akadt volna bőven kényelmesebb a mezőn vagy a falu szélén, ahol tyúkólak ásítoznak a rókák felé. A szőlők és fák között volt rejtekhely bőven. Ő mégis itt maradt a víz partján és élte kalandos életét! 106

Köztudott, hogy a róka ravasz, furfangos állat, de ez a vízi róka még sokkal furfangosabb a réti rókáknál. Ő sokkal többet tudott a világ dolgairól, könnyű szerrel kerülte el a veszedelmeket, messziről megismerte a vadászt, félrevezette a legjobb szimatú kutyát is és mosolygott a falubeliek agyafúrt csapdáin. Őt nem zavarta a parton haladó autók sokasága sem. Sőt, esténként, amikor a víz mellett csak a csillagok fénye ragyogott a barátunk lesben állt a sötétbe borult út mellett s egy kőrakás mögül figyelte, hogy a kóborló nyulak miként bódulnak meg az egymást követő autók reflektorfényétől. Ilyenkor aztán átvágott a betonúton és uzsgyi utána vetette magát a megzavarodott nyuszinak, aki mire magához tért rémületéből már ott vergődött a róka karmai között. Hanem hát a legokosabb, s a legravaszabb róka is megöregszik. Amikor az öreg elkényelmesedett csak naphosszat sütkérezett a parton és már nem tudta maga ellátni a családot, ahogy az már lenni szokott a vén fűzfa gyökerei közé befúrt várban erőszakos fiatal, mozgékony rókafi vette át a hatalmat. Ő azonban apjától csak a szép vörös bundáját és vakmerőségét örökölte, de eszét és a tapasztalatát már nem. Ahogy 107

az öreg vénült úgy jött meg hangja a trónörökösnek és úgy szaporodtak a család vérszomjas, oktalan kalandjai is. Az öreg róka hiába óvta okos szóval a vadászatra induló fiát, amit ő a saját kárán tanult meg. Egyik sem akarta tőle megtanulni. Így történt, hogy a rókafiak egymás után vesztek oda: az egyik csapdába esett, a másik az autó reflektorának fényétől elvakítva a kerekek alatt végezte. A harmadikat a falusiak verték agyon, amikor nappal kacsát rabolt a faluban. Így aztán hamar elnéptelenedett a rókavár a víz partján. A rókának mégis maradt otthon egy szem fia, aki azonban igen ostobácska volt. Mesék, versek zengik a rókák okosságát, de mégis akad köztük ostoba jószág is. Ez a kis buta róka már fiatal korában kitűnt az oktondiságával: játék közben mindig kikapott, őt borították fel a többi rókák. Az egyetlen róka fiú, amely megmaradt, ki kapott a zsákmányból is, amit édesanyja hozott a vadászatról, ő kaparintotta el a legkisebb falatot. Ha pedig kalandra indult az elején visszafordult, mert megijedt a legkisebb veszedelemtől is. Így maradt életben akkor is, amikor fiatal testvérei mind áldozatul estek a vakmerőségüknek. A vízi birodalomban sok kedves történet járt szájról-szájra az oktondi rókáról. Mesélték, hogy egyszer a nádirigó,a kinek feladata volt, hogy a veszedelmek közeledtét jelezze a vizek 108

lakóinak észrevette, hogy a kis róka egy elhagyatott fészek felé sompolyog. Nosza, riasztotta a környéket s egy hatalmas sirály máris megjelent a róka koma felett. A derék madár persze nem, mert szembeszállni a vörös bundás merénylővel. Csak éppen annyit tett, hogy feje fölé repült s olyat rikkantott, hogy becsületére vált volna vihar idején is. Ettől aztán a róka úgy megijedt, hogy a szíve majd kiszakadt a melléből s máris futott vissza a vén fűzfa alá, be a rókalyukba. Máskor meg kora téli időben a vékony jégen valamely apró lék közelébe osont és ott leste a halakat. Amikor egy apróka keszeg felvetette magát a víz színére úgy megrémült, hogy hanyatt vágódott a jégen, amely rögvest beszakadt alatta. A kis róka alig tudott kikecmeregni a jeges vízből. Nem is vadászott ettől fogva sem madártojásra, sem halra, de még nyúlra sem, mert előtte egy nyúl felugrott ijedtében és úgy tele szórta a kis róka szemét homokkal, hogy fél napig nem látott semmit. Így lett a kis ostoba rókából derék, hasznos állat, mely csak egerészni járt a határban a szántóföldekre 109

és segített irtani az embereknek a vetést pusztító kártevőket. A többi róka ostobának tartotta, de a nádas lakói, akik addig féltek és gyűlölték a családot lassan megszerették. Estefelé, ha hazasomfordált a nádirigó egy-két kurjantás után már abbahagyta a vészjelzést és csak legyintett szárnyával. A vadkacsák messziről felismerték a rókát s a sirályok barátságosan kurjantottak utána. Amikor aztán az öreg rókát egy kegyetlen télen elvitte a vénség a mi barátunk lett a fűzfa odú várának ura. Asszonyt is hozott a házhoz, gyermekei is lettek, de azok minden évben elhagyták óvatos apjukat és megkezdték veszedelmes mesterségüket a szántókon, réteken. Ő, az apa pedig megmaradt ősi várában és talán arra vár, hogy neki is szülessen egy ostoba gyermeke, aki többre becsüli a harcnál a békességet, és aki csak anynyit szerez magának, amennyire éppen szüksége van. Ott él most is a vöröses nádas szélén és esténként az arra járó autók reflektorfényében most is átsuhan árnya az úttesten. Aki nem hiszi, jöjjön és keresse meg! Járjon utána, ha az megnyugtatja! 110

Abdul, a váradi basa Baranyai mondákból Már több mint 300 éve történt, hogy a nagyváradi basa talpa alatt égett már a talaj, s így a csikorgó tél dacára izzadt a homloka. A vára ellen hatalmas császári hadak vonultak fel, magyarok és német zsoldosok. Hosszú ostromra számított, így igyekezett minél több élelmet a falak közé raktározni. Télen nem szívesen bújt ki a török a vár enyhéből, de most muszáj volt. Gázolták a havat a szpáhik. A falvak népével szánokon fuvaroztatták be az összeharácsolt élelmiszert. A szoboszlói főbíró épp igyekezett a városházára. Ropogott a talpa alatt a hó, hideg, csípős szél fújt. Meg-megállt és felfele nézett az égre. Fekete hollók károgtak, s kóvályogtak a város fölött nagy csapatokban. Ellepték a templom tetejét, tornyát, benépesítették a kopár fákat. A főbíró aggodalmasan csóválta a fejét a fekete madarak láttán: nem szálltak volna ezek be a városba, ha a határban telelő gulyák, nyájak szállásán zavartalanul kapirgálhatnák a trágyadombot. Felriasztották őket. Sok a holló bíró uram – mondták a templom előtt álló hajdúivadékok. 111

Valamilyen közelgő rosszat jelentenek ezek a jó atyafiak! – gulyahajtók csatangolnak a határokon. Az éjszaka tüzet láttam délkeleti irányban – jelentette a toronyőr. Ha így van, akkor törökök melegedtek annál a tűznél. Jó lesz felkészülni a veszedelemre! – mindenki dugta, ahova tudta menteni valóját. Találjon ki valami okosat bíró uram most is, mint ahogy már tette, ha jön a török! A nyáron is éjjel jöttek, három falut fosztogattak. Most is átkelnek majd a hortobágyi folyón, nem állnak meg Debrecenig. Ott majd egyesül a három rablóbanda!– hozták a hírt a menekülők. A főbíró úr körülrakatta a várost szalmaboglyákkal és ezeket éjjel felgyújtotta. Messzire világított a tűz. Arra ne is menjünk – mondták a törökök. Szoboszlón már járt másik csoport, hisz ég a város. Bizakodjunk, talán most is jut ilyen eszembe. Ha az ember bajban van találékony lesz. Szaladt ám a város hajdúja: kevés időnk van a találgatásra a toronyőr kidugta a jelent, igaz csak a hegyét. Nocsak! Már kongatja is a harangot. Hosszú póznára kötött turbán volt a jel ha nagy török sereg tűnt fel a láthatáron. Ha kisebb horda, akkor csak a jel hegyét dugta ki. 112

Vagy tizenöt szpáhi ugratott a városháza elé borzas lovakon, zúzmarás, jégcsapos bajusszal. Kiáltani is alig tudtak úgy vacogott a foguk! Ide a bírót! – szóltak és a lóhátról le sem szállva az orra elé dugtak egy táblát, amelyen ez állt: Én, Abdullatif a legyőzhetetlen jeles császár férfi a nagyváradi várból parancsolom, hogy 150 zsák lisztet, 100 nagy kenyeret, 100 gomolyát, 2 dézsa vajat, 2 dézsa mézet, 50 leölt juhot azonnal szánokra rakass. A szánok elé jó lovakat fogass, utána váltó lovakat köttess. Száz aranyat kiolvass. Ez mind készenlétben legyen mire vezére odaérkezik, mert ha neki kell összeszedni a fejedet is hozza. Vigyázz a fejedre, ha félted! Allah nyújtsa a basa fényességes árnyékát hosszúra – mondta a bíró úr, már hozzászokva a virágos beszédhez. A basa parancsát teljesítem, de siessetek legyőzhetetlen vitézek, mert éppen az előbb vettem át Petneházy kapitány üzenetét, hogy őt minden javainkkal várjuk. Nyargaló seregével sürgősen megérkezik. 113

A hős Ibrahim basa Földesen táborozik, nem hoszszú az út onnan idáig – válaszolt a török és elnyargalt kontyosaival, mintha már látná is Petneházy kardjának villanását, melyet látott már többször. Elhatározta a város tanácsa és a bíró úr, hogy nem küldik, vagyis viszik a török basának az élelmet, hanem úgy tesznek, mintha megérkezett volna Petneházy kapitány és felforgatják a várost. Kolompokkal, tülkökkel, dudáltak, közben olykor lövöldöztek a levegőben, karikás ostorokkal durrogtattak, kerepeltek, minden lármázó eszköz be volt dobva. A fiatalok tüzet raktak a téren és várták mikor kapják a parancsot, hogy jön a török. De a török lapult valahol. Elvette a h ó a szemük világát, nincsenek hozzászokva. Éjfél fele megkondult a harang. A kurta halom felöl lobbant fel az őrtűz és jött a török Kaba felől. Bíró uram kiadta a parancsot és a szoboszlói hadsereg harcba kezdett. Pattogtak a karikás ostorok, csattogtak a kereplők, kolompoltak a kolompok, bömböltek a szarutülkök, kongtak a rézüstök. Csapatorka szakadozva egetverő lármával járták végig az utcákat. A piacon lobogott a tűz… A szél is éppen északról fújt és vitte ki a lármát a határba, amerről a török jött. Nemsokára befutotta lován az egyik vigyázó legyén és jó hírt hozott: megállt a török. 114

Ibrahim basa megvakarta a szakállát és megállást parancsolt. Csak még egyszer találkozzam vele karón száradna ez a Petneházy kapitány! Megelőzött! Visszafordult a török. Átkozódtak a szoboszlaiak: essenek a hóba a völgyben, fagyjanak meg, csak ide többé ne térjenek!. Ibrahim visszatért Váradra, de hajdú Szoboszlóra nem jött soha többé, bíró uramat pedig világra dicsérték. Szokássá lett újévkor éjjel a kongózás. Ifjú suhancok kongóztak váltig. Olyan hír is járta, hogy Mohácsnál a törököket úgy ijesztgették, hogy beöltöztek álarcos ruhákba a férfiak. A török majd szörnyethalt úgy rohant el. Azt is mesélték, hogy tökfilkókat gyártottak. Kivájták a tököket százával és ember arcot vágtak bele (szemet, orrot, szájat), tettek bele egy szál gyertyát és az világított. Kivitték a határba, ahol a török lovagolt be Mohácsra és ott a földeken karókra szúrták őket. Úgy néztek ki, mint lángoló szellemek. Na ettől halálra rémültek és futottak amerre láttak. Baranyában a gyerekek manapság is gyártanak tökfilkókat. Igen jól el tudnak vele szórakozni és ijesztgetni a sötétben. Ha nem hiszed, járj utána!

115

A Havasok virága Élt egyszer a Havasokban egy kislány. A szülei meghaltak, egyedül maradt az erdő rengetegében. A Havasokban nem volt, aki gondoskodik róla. Iluskának hívták. Amikor szülei eltávoztak maradt egy pár állata: pár tyúk, 4-5 birka, 2 kecske. A kislány lehetett 10 év körüli. Édesanyja, édesapja megtanította minden munkára, amíg élt. A kislány nem volt félős és ez n agy szerencséje volt, mivel a vadonban egyedül élt. Az erdőben szedegette a fát, azzal tüzelt. Mindig hagyott parazsat éjjelre, lassú tűznél, a kemencét elzárva, amely úgy volt kialakítva, hogy főzött is rajta. Iluska így már nem fázott. A tyúkok az erdőben találtak magokat és sok füvet. Ők is jól meg voltak és még tojást is tojtak Iluska örömére, mert így már volt ennivalója. Az erdőben szedett szedret, áfonyát, a fákból ki tudta szedni a mézet. Ezekre édesanyja, édesapja mind megtanította és még sok minden másra is. Maradtak Iluskára édesapjától csapdák, amivel állatokat lehetett megfogni. Na ez nem egy szép cselekedet, de most Iluskának ez 116

meg volt engedve, hogy valahogy eltartsa magát. Sikere is volt. 3-4 csapdát is állított fel és mindig volt benne állat (nyest, nyúl, vízipatkány, fácán stb.). Iluska hazavitte őket az erdőből, megpucolta őket. A húst besózva elvermelte a ház mellett a fagyos, jeges h óban. Az volt ám az igazi hűtőszekrény! Körbekerítette, mint a kertet, a tetejére meg hálót font. A birka gyapjúból fonni, kötni is tudott pulóvert, harisnyát, szoknyát, sapkát. Egy szóval el tudta magát látni, mert abban az időben, a múlt század elején, közepén a gyerekeket korán munkára szoktatták. Megtanultak minden hasznosa, amit fontos tudni, hogy életben maradjon. Iluska boldog volt és önérzetes. Örült annak, hogy egyedül az életben így boldogul és ha lement a faluba ott mindenki dicsérte. A faluba Iluska üzletelni járt Az állatok bőrét, amit lenyúzott ki tudta készíteni, sóval preparálni és kifeszítve szárítani. Amikor kiszáradtak azonnal elment a falu kocsmájába, ahol voltak felvásárlók, „kupecek” így hívták őket. Rendesek voltak és sosem csapták be, hisz tudták, hogy ára kislány. Rendesen megfizettek neki. Hazafele bemenet a boltba és vett sót, cukrot, ecetet, olajat, puliszkát (kukoricalisztet) és ami kellett a házban. Iluska mg tudta fejni a kecskét, birkákat, így volt neki teje, túrója, sajtja. Húsok tömkelege is ott volt rendelkezésére. Sütötte a fácánt és főzte a levest belőle. A nyulat paprikásnak készítette el. 117

Egy szóval, jól föltalálta magát. Egy napon betért hozzá egy zarándok egy pohár forrásvízre. Akkor már tavaszodott. Iluska megkínálta puliszkával és a zarándok elcsodálkozott, hogy milyen gyorsan készíti el az ételt. A tűzhelyre tett egy edényben vizet, tett bele kicsi sót, amikor forrt beleszórt egy-két maroklisztet és összefőzte. Pár perc alatt megpuhult. Belekavart egy jó adag juhtúrót és pillanatok alatt ott állt az asztalon a finom, gőzölgő juhtúrós puliszka. Mi is megnyalhatnánk tőle a szánkat! A zarándok hálából segített neki fát vágni. Jó vastagokat, ami néki kicsit nehéz volt fiatal lány létére, mert ez erős férfinak való munka inkább. Iluska nagyon megörült, mert addig vékony fákkal tüzelt és sűrűn kellett a tűzre rakni. Azt mondja a zarándok: gyere lányom, elviszlek a hegyi patakhoz, megmutatom, hogy kell halat fogni. Vigyünk magunkkal egy vödörben forró vizet, letakarva, hogy ki ne hűljön. Csodálkozott Iluska, hogy minek a forró víz. Majd meglátod! – mondta a zarándok Ahogy odaértek a patakhoz, amely cudarul be volt fagyva ráöntötték egy helyen a forró vizet, hogy a jég megolvadjon. Utána a zarándok, Samu bácsi ütni, vágni kezdte a jeget és lassan egy kockát ki tudott belőle szedni. A halak tódultak a nyílás felé. Iluska igen örült, de a halak is, mert kaptak egy kis levegőt. 118

Először Samu bácsi nyúlt a víz alá és kereste a halat. Majd lefagyott a keze. Vittek egy kosarat magukkal és abba tették a halakat. A kisebbeket visszadobálták, had nőjön még. Iluska is megpróbált halat fogni a léknél. Majd oda fagyott a keze, de harmadszorra sikerült neki és örömére teleszedték a kosarat fonom, drága húsú pisztrángokkal. Otthon sütötte, főzte őket, szárította besózva, zsinegre húzva. Így eláll, ha jól kiszárad fél évig is. Egy 10 éves lánynak meg volt mindene a megélhetéshez. Ő maga is járt a patakra halad fogni és vitte a faluba eladni. Ha látott szegény embert adott neki ingyen is halat. Mindene meg volt, csak az édesanyja és édesapja szeretete hiányzott. Iluska büszke lehetet rá, hogy pénz nélkül, szülők nélkül így fenn tudta magát tartani a világban. Persze ügyes volt. Állatbőrből, halból, tojásból csinált egy kis pénzt. Na meg erdei szederből, áfonyából, kökényből mézzel főzte a lekvárt. Volt egy kis kertje zöldségnek. Azért pár hónapig valami csak megterem a Havasokban is. Kibújnak a virágok, zöldülnek a fák, a rigók énekelnek. A természet itt is kivirul egy rövidebb időre és minden a természetben átéli a megújulást. 119

Iluska is várta a változást valami formában. Közben teltek az évek. A zarándok följrát egy héten egyszer Iluskát tanítani írni, olvasni, énekelni, táncolni, imádkozni, amit persze már tudott, de még több imára tanította. Iluska lehetett 15 éves, amikor az erdőben megjelent egy fiú, aki fát termelt ki az uradalomnak. Megismerkedtek és ha tehette a fiú mindig elment Iluskához. Iluska meg is hívta többször ebédre magához. Szép volt a fiú, úgy hívták, hogy Sándor. Tetszett Iluskának. Összemelegedtek és 1-2 év után öszsze is házasodtak. Lett szép kislányuk. Olyan szép, mint Iluska, az anyja. Boldogan éltek, mindenük meg volt. Természet anya ellátta őket minden földi jóval dióval, mogyoróval, vadcseresznyével, mézzel, sokfajta szederrel, fával, virággal, állatokkal, mert Föld anya igen nagy szeretetben tartja gyermekeit. De a boldogság után mindig előkerül a bánat. Valaki véletlenül, ahogy az erdőben dolgozott felgyújtotta. Nem tudták a tüzet sehogy eloltani és a ház, jószág minden oda lett. Iluska, Sándor és a kicsi lány megmenekült. Elköltöztek egy szál ruhában egy másik Havas erdőbe és újra kezdték életüket kovácsolni. Reméljük amilyen ügyesek voltak minden jóra fordult. Azóta nem tudni róluk semmit. Itt a mesének vége lett, mint mindennek ezen a világon! 120

Tartalom Előszó versben Pacsirta vers Kutya Rendetlen fiú Őszi est Lányka A pók Pók világ Szép Kató A fa Ősz A madár Aranka A nap Farkaskölyök Fa Tavasz A róka Téli utazás Balázsjárás A török és a kakas Palika és Marika Péter barát Kovácsoló Jancsi A Hold A gólya A pacsirta Pistike Madárijesztő A csirke Altatódal

3 4 4 5 5 6 6 6 7 7 8 8 9 9 10 10 11 11 12 13 13 14 14 15 15 16 16 17 17 18 18

Bölcsődal Édeni mézfolyás Farkasének Kicsi voltam Kirándulás Húsvéti ünnep áldozattal Esthomály Pásztorok Sajó kutya Papagáj A páva büszke tánca Csillag Mikulásjárás Mikulás lesés A pókháló Hol nem volt Csillag álom Varjú bölcsesség A Duna Az idő Dédnagyapó meséi A fogoly és a nyúl A kislányok és a libák Nehéz a kedvekben járni A két vadgalamb A katicabogár és a kertész A gyáva nyulak A béka és a patkány Nem mindig édes a bosszú

19 20 20 21 21 22 22 23 23 24 25 25 26 27 28 28 29 29 30 30 31 33 34 35 37 39 40 42 43 121

Az öntelt szúnyog és az oroszlán A dühös róka és a gólya A bölcs apó Az oroszlán és az egér A mezei egér Lacika A tücsök Hogyan alszik meg a tej? Jancsika A kakas meg a róka A kapzsi ember A paraszt ember A kéz panasza A három medve A kutya meg a farkas A ló meg a szamár A galamb és a hangya A róka meg a szőlő A róka és a macska Az elégedetlen szamár A kecskebak A pórul járt farkas A róka ravaszsága A kecskemama A két buta kecske A szarvas A hiszékeny farkas Macska és az egér

122

45 46 48 49 50 51 52 54 55 56 57 58 59 61 62 64 66 68 69 71 73 75 77 79 80 82 83 84

Az öntelt teknős és a vadkacsák A torkos egér A dicsekvő szajkó A torkos róka és az állatok A nagyravágyó béka és az ökör Az álnok farkas és a birkapásztor A nyúl és a teknős Az aranytallér, mely kővé vált Baranyai népmese Szent László és a Biltek helység Baranyai népmonda Szent László füve Baranyai népmonda Szent László nemesei Baranyi népmonda A Tordai hasadék Jusuf basa A róka család Abdul, a váradi basa Baranyai mondákból A Havasok virága Tartalom

86 87 89 91 93 94 95 96 96 98 98 99 99 100 100 102 103 106 111 111 116 121