Jayne Ann Krentz: Hajnal Holdfényparton (Holdfénypart trilógia 2.)

Jayne Ann Krentz: Hajnal Holdfényparton (Holdfénypart trilógia 2.)

Lillian Harte elhatározza, hogy bezárja igen sikeres házasságközvetítő cégét, mert minden idejét a festészetnek szeretné szentelni. Már csak utolsó ügyfelétől, Gabe Madisontól kell megszabadulnia. Gabe a semmiből felépített egy nagy hírű befektetési céget, és most feleséget keres, aki anyagilag független, csinos és nem „művész-típus”. Lillian öt randevút szervezett neki, de mivel mindegyik kudarcba fulladt, kész visszafizetni Gabe-nek a pénzét, Gabe azonban hallani sem akar róla. Olyannyira ragaszkodik hozzá, hogy Lillian teljesítse a szerződésükben vállaltakat, hogy még a bájos tengerparti kisvárosba, Holdfénypartra is utánamegy. Ez nagy szerencsének bizonyul, Lilliannál ugyanis betörő jár, kapóra jön tehát egy bátor férfi jelenléte. Kettesben erednek az illető nyomába, és meg is oldják az ügyet, amely nem kevés meglepetést tartogat számukra...

1 - Kirúgsz? Engem? — állt meg Gabe Madison a szőnyeg közepén. Markáns vonásain hitetlenkedés és felháborodás látszott. - Nem rúghatsz ki. Ügyfél vagyok. Ügyfeleket nem szokás kirúgni. - Nálam szokás. - Lillian Harte egyenes háttal ült patinás, múzeumba illő íróasztala mögött, ujjait mereven összekulcsolta a sima üveglapon. Minden erőfeszítésére szüksége volt, hogy megőrizze a nyugalmát. — Jó néhány hónapja mást sem teszek. - Kirúgni alkalmazottakat szoktak, nem ügyfeleket. Mi nem jut eszedbe? Ha jól sejtem, azért vagy itt, hogy társat keress az ügyfeleidnek — mutatott körbe Gabe a drága berendezésen és az ablak mögött felsejlő portiandi felhőkarcolókon. - És ehhez ügyfelekre van szükséged. Akiket nemhogy nem rúgsz ki, hanem inkább magadhoz édesgetsz. - Némelyik ügyfélnél több a kár, mint a haszon. A férfi fenyegetőleg összehúzta zöld szemét. - És szerinted én közéjük tartozom? - Attól tartok, igen. - Lillian szétnyitotta a két kezét, és hátradőlt a székén. — Nézd, őszintén sajnálom. - Persze. Látom. - A férfi mosolya hűvös volt. - Tévedés volt az egész, Gabe. Már akkor mondtam, amikor rábeszéltél, hogy kössek szerződést veled a Minden Stimmel nevében. Mondtam, hogy valószínűleg nem fog működni. Te mégis ragaszkodtál hozzá, hogy nyilvántartásba vegyelek. Ami nem volt meglepetés, gondolta Lillian. Mi mást lehet várni egy olyan férfitól, aki átkos családi örökségét egészen biztosan nem azzal küzdötte le, hogy beletörődött a nemleges válaszba, amikor létrehozta a Madison Kereskedőház néven azóta is sikeresen működő befektetési mamutvállalatát. Csak egy Harte, például ő fogta fel egy ilyen teljesítmény értékét. Csak egy Harte tudhatta, mennyi mindenen kellett keresztülmennie Gabe-nck, míg három nemzedék kudarca után megalkothatta a maga mesterművét. Lillian apja úgy tartotta, hogy Gabe a sikerét az önfegyelemnek, ennek a Madisonoknál rendkívül ritka erénynek köszönhette. Ám e néhány hét alatt, míg Gabe a Minden Stimmel ügyfele volt, Lillian úgy érezte, hogy Gabe megtanulta lehűteni köztudottan forró Madison-vérét. Soha nem látott kíméletlenséggel uralkodott magán, olyannyira, hogy Lillian szerint jó néhány teljességgel normális emberi érzést is kiölt magából. Gabe-en látszott, hogy megtiltja magának az erős érzelmeket. Lillian biztosra vette, hogy sokkal nagyobb árat fizetett a győzelemért, mint bárki sejthette. Gabe viszonylag könnyen elmosolyodott, de nevetni nem nevetett. Mint aki nem tudja, hogyan érezze jól magát. Lillian bosszúsnak látta már, bosszús volt most is, de azt nem látta, hogy kikelt volna magából. Női megérzése azt súgta, hogy Gabe vonzódik a szebbik nemhez, de bizonyára soha nem engedte meg magának, hogy átlépje a fizikai kielégülés és az őrületbe hajló szenvedély határát. Lillian le merte volna fogadni, hogy Gabe Madison soha nem engedte meg magának, hogy vállalja a szerelem kockázatát. Es azt várja tőle, hogy feleséget találjon neki? Erre semmi esély. - Részemről nem volt tévedés — mondta Gabe. — Pontosan tudtam, mire készülök és mit várok, amikor aláírtam a szerződést. Te hibáztál. Ötször. - Az már önmagában jelez valamit mindkettőnk számára, hogy mind az öt randevúd balul ütött ki - mondta Lillian békítőleg. - Nekem biztosan jelez valamit. Egészen pontosan azt, hogy ötször melléfogtál. Lillian előre tudta, hogy nem lesz könnyű ez a beszélgetés, de arra nem számított, hogy a férfi ennyire köti az ebet a karóhoz. Végtére is egyértelműen kiderült, hogy nem jött be a terve. A józan ész azt sugallná, hogy az ügyfél ilyen helyzetben beérje pénze visszatérítésével.

Gabe azonban eltökélte, hogy nem hullik ki az ügyfelek rostáján, és Lillian kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát. Későn jutott eszébe, hogy Gabe megszokta, hogy küzd a céljáért; ismerte annyira, hogy tudja, harc nélkül nem adja fel. Lillian az asztalára könyökölt; két ujja között egy tollat egyensúlyozott, hogy időt nyerjen érvei felsorakoztatásához. Soha semmi nem egyszerű egy Madison és egy Harte között, emlékeztette magát. A két család ifjabb sarjai szívesen tettek úgy, mintha őket már egyáltalán nem érintené a nagyapáik közötti ellenségeskedés, mely sok évvel ezelőtt tönkretette virágzó vállalkozásukat. Csakhogy tévedtek. Az akkori csörték három nemzedékkel később is visszhangot vetettek, és Gabe volt az élő bizonyíték arra, hogy a múlt még mindig kísért. - Úgy érzem, én teljesítettem a szerződésben vállalt kötelezettségeimet - mondta Lillian. Öt randevút hoztam össze neked három hét alatt. - Nagy ügy. Öt randevú, amikor én hatra fizettem be. - Mind az öt alkalommal panaszkodtál. Nézetem szerint egy hatodik lehetőség csak időpocsékolás lenne mindhárom fél számára. - Arról az öt elfuserált találkáról te tehetsz. - A férfi állkapcsa megfeszült. - Vagy a számítógépes programod. De mindegy is, a lényeg, hogy a jelöltek nem illettek hozzám. - Valóban? - Lillian jól begyakorolt félmosolyt villantott a férfira. - Nem fér a fejembe, hogy miért ne lettek volna tökéletes jelöltek. A számítógépes elemzés szerint a nők, akikkel összehoztalak, több mint nyolcvanöt százalékban megfeleltek az elvárásaidnak. - Csak nyolcvanöt százalékban? Akkor itt van a kutya elásva. - Gabe kedvetlenül elvigyorodott. - A helyzet az, hogy sem te, sem a számítógéped nem végzitek jól a dolgotokat. Egyetlen százszázalékos jelöltet sem találtatok nekem. - Ébredj fel, Gabe. - Lillian két ujjának precízen kiszámított mozdulatával letette a tollat. Száz százalékig tökéletes összeillés nem létezik. Én számítógépes programmal dolgozom, nem varázspálcával. - Jó, akkor legyen kilencvenöt. — A férfi szétnyitotta a tenyerét. - Velem lehet alkudni. Rugalmas vagyok. - Rugalmas? Te? - Lillian néhány másodpercig értetlenül bámult a férfira, majd lenyelte a készülő nevetést. -Meg ne sértődj, de körülbelül annyira vagy rugalmas, mint egy acélrúd. És éppannyira kemény is, tette hozzá gondolatban. A munkaruhája: a drága acélszürke öltöny, a szénfekete ing, az ezüst-ónix árnyalatú mandzsettagombok, az ezüstfekete csíkos nyakkendő szinte már legendává lettek az észak-nyugati üzleti életben, mely a lezserebb stílus felé tartott. Az ódivatúan elegáns külső azonban kevésnek bizonyult az erős tűzön edzett vasakarat álcázására. E vasakarat az első pillantásra szembeötlött; legalábbis Lillian számára nyilvánvaló volt. Benne volt a férfi ragadozóra emlékeztető, ösztönösen kecses mozgásában. Benne abban, ahogy tartotta magát, és benne volt hűvös, távoli, óvatosságot tükröző nézésében: mindig résen állt, akkor is, ha szemlátomást ellazította magát. E férfi minden por-cikájából koncentráció sugárzott, mégpedig olyan erővel, hogy láthatatlan aurát vont köré. E férfi semmit nem tett hirtelen fellángolásból; az önuralom mestere volt. Leginkább az aggasztotta, ismerte el magában Lillian, hogy Gabe erőteljesen hat rá; mondhatni, lenyűgözi. Lillian voltaképpen egész életében ismerte Gabe-et. A férfi az oregoni tengerparti kisvárosból, Holdfénypartról származott, ahol a Harte-ok családi nyaralója is volt. Fiatal lány korában időről időre összefutottak a kisvárosban -csakhogy a fiú Madison volt, és mindenki tudta, hogy a Madison család férfi tagjai nehéz esetek. Rendes lányoknak sok mindent elnéztek, de egy Madisonnal akkor sem randizhattak. Ez áthághatatlan akadályt jelentett a bonyolult családi örökségből és abból kifolyólag, hogy a férfi öt évvel idősebb volt nála. A fal csak akkor omlott le, amikor Lillian húga, Hannah néhány hónappal ezelőtt egybekelt Gabe öccsével,

Rafc-fel. Az esemény megdöbbentette, egyszersmind megörvendeztette az itt élőket, akik rögtön találgatásokba bonyolódtak, hogy ezzel vajon véget ér-e a Harte-Madison család hírhedt viszálya. A válasz még váratott magára. Lilliant felzaklatta és önmaga számára is érthetetlenül nyugtalanította, amikor Gabe beállított az irodába, de azzal vigasztalódott, hogy hamarosan túlteszi magát rajta. Ám amikor a férfi néhány héttel később ismét felbukkant, el kellett ismernie magában, hogy voltaképpen várt rá. Maga sem tudta, miért, de hideg zuhanyként érte, amikor Gabe kijelentette, hogy üzleti ügyben jött: kizárólag mint ügyfél érdeklődött. Lillian ennek ellenére nem tagadott meg magától egykét érdekes ábrándot. Természetesen megkérte Gabe-et, hogy töltse ki a hosz-szú kérdőívet, hogy az információkat betáplálhassa a számítógépébe. Lillian ekkor fogta fel, hogy a férfi mennyire reménytelen eset. Müvészlelkek kíméljenek. Vélhetőleg ez volt a kevés őszinte válaszok egyike. - Nem én tehetek róla, hogy zsinórban öt alkalmatlan jelölttel hoztál össze - mondta Gabe. - Öt kitűnő jelölttel hoztalak össze. - Lillian fölemelte egyik öklét. - Mind az öt rendelkezik felsőfokú végzettséggel - nyitotta ki a hüvelykujját. - Mindegyik belül volt a megadott életkoron - pattant fel a mutatóujja. - Mind az öten sikeresek és anyagilag függetlenek - nyílt ki a középső ujj. - Egyiküknek sem volt kifogása az ellen, hogy reprezentáljon melletted az üzletfeleid szórakoztatása alkalmával - ugrott elő a gyűrűsujj. - Végül, a kérésednek megfelelően, nem nevezheted egyiket sem művészléleknek. - Mind az öten félreérthetetlen érdeklődést mutattak a vagyoni helyzetem iránt. - Miért ne mutattak volna? Tc is egyértelműen érdeklődtél az ö anyagi helyzetük iránt. Nem túlzás azt állítani, hogy ügyet csináltál belőle. Kifejezetten jól szituált hölgyet kerestél. - De csak azért, mert nem akarom, hogy a leendő feleségem a pénzemért jöjjön hozzám. Gabe sarkon fordult, és fel-alá járkált a helyiségben. - És még valami: mind az öt megsértődött, amikor említettem, hogy ragaszkodom a házassági vagyonjogi szerződéshez. - Az ég szerelmére, minek hoztál föl ilyesmit rögtön az első randevún? A férfi mintha nem is hallotta volna a kérdést. - Ráadásul mind az öt nő hosszú dél-franciaországi üdülésekről és hawaii nyaralóról beszélt. En nem szoktam egy hónap szabadságot kivenni. - Szoktál egyáltalán szabadságra menni? - Vállalatot vezetek, az isten áldjon meg. - Huh. - Hát akkor a nyaralás sztornó. Tényleg jó fej. De Lillian megállta, hogy a véleményének hangot adjon. - Még valami - fordult vissza a férfi. - Mind az öt nő mellett az volt az érzésem, hogy rengeteg pénzt és nem utolsósorban figyelmet kellene fordítanom rá. - Miért, magadra nem kell? Gabe őszintén meglepődött, hogy valakinek ilyesmi egyáltalán eszébe juthat. - Hát persze hogy nem. Mint az imént is mondtam, én rendkívül rugalmas vagyok. Lillian hirtelen előredőlt. - Ide figyelj, Gabe. Mind az öt nő, akivel összehoztalak, azt állította, hogy az első fél óra múltán látszott rajtad, hogy unod magad és türelmetlenkedsz. A férfi megvonta a vállát. - Körülbelül ennyi idő alatt derült ki, hogy ismét alkalmatlan feleségjelölttel hoztál össze. - Muszáj volt lopva az órádra pillantani, még mielőtt az előételt kihozták? - Nem lopva pillantottam az órámra, de alkalmasint megnéztem, mennyi az idő. Na és? Az idő péi|£. - Továbbá abban is egyetértett mind az öt nő, hogy a romantika szó hiányzik a szótáradból. - Ezek a találkozások nem a romantikáról szóltak. -Gabe undorodva a levegőbe csapott. Én üzleti tárgyalásnak fogtam fel őket.

- Üzleti tárgyalásnak- ismételte Lillian tárgyilagosan. -Furcsamód azonban a másik fél nem így állt hozzá. - Feleséget keresek, nem barátnőt. - Értem. - Lillian finoman megköszörülte a torkát. -Mind az öt nő azt mondta, hogy amikor nagy nehezen megindult a beszélgetés közöttetek, azonnal zsákutcába torkollott, mert te láthatóan a fejedbe vetted, hogy a pénzedért mennének hozzád. -Tc se gondolnál másra, ha mindenki, akivel randevúzol, megkérdezné, hogy mennyit fektettél részvényekbe, mennyit kötvényekbe és ingatlanba. - Gabe elgondolkodva hallgatott. Lehet, hogy fel kellett volna bérelnem egy alteregót ezekre a randevúkra - szólalt meg kisvártatva. —Na persze. Valóban úgy a legcélszerűbb elkezdeni egy tartós kapcsolatot, hogy másnak adod ki magad. Csak hogy tudd, nemegyszer randevúztam olyan férfiakkal, akik számomra kellemetlenül érdeklődtek az anyagi helyzetem iránt. Ne felejtsd cl, hogy Harte-nak hívnak. —Persze. Tényleg. Harte Vállalatok. —Pontosan. Aki ismer, tudja, hogy a bátyám, a húgom és én szép kis részesedést öröklünk a családi vállalkozásból. Ráadásul a Minden Stimmel sem megy rosszul. A férfi körbenézett az elegánsan berendezett irodában. -Hallottam, hogy nem akárkik az ügyfeleid. És nem is akármilyen díjat számolsz fel a szolgáltatásodért. — Egyszóval az anyagi hátterem meglehetősen kívánatosnak tűnt egy bizonyos férfitípus számára — mosolygott hűvösen Lillian a férfira. — De attól még nem általánosítok. Nem hiszem azt, hogy minden fickónak, aki randira hív, a pénzem kell, és nem én. -Jó neked - motyogta Gabe. - De egy kicsit naiv vagy, nem gondolod? Lillian alig állta meg, hogy ne csikorgassa a fogát. -Nem vagyok naiv. A férfi vállat vont, és az ablakhoz lépett; kitekintett a Willamette folyó parti eső áztatta városrészre. Lillian követte a tekintetét; látta, hogy a fények lassan kigyúlnak. Tél vége volt, gyorsan sötétedett. Itt északnyugaton ez volt a hosszú, végtelen nyári napok ára: a rövid délutánok nyújtották be a számlát. — Jó, lehet, hogy a Madison Kereskedőház miatt van üldözési mániám, ha nősülésről van szó - ismerte el Gabe csendesen. - Volt már egy-két forró helyzet, amit nehezen úsztam meg. - Na ne mondd. Higgyem cl, hogy azért nem nősültél meg eddig, mert attól félsz, hogy a nőknek csak a pénzed kell? - Lillian most nem is igyekezett kitörölni a kételyt a hangjából. — Ezt nem egykönnyen veszem be. Nem voltál mindig sikeres és gazdag, sőt. Pontosan tudom, hogy honnan indultál, vagy te már elfelejtetted? A férfi a sötétedő városra leereszkedő párát nézte. -Amikor még nem volt elég pénzem, túlságosan lekötött a Madison Kereskedőház ahhoz, hogy komoly kapcsolatot kezdeményezzek. - Ezt elhiszem. Rövid ideig mindketten hallgattak. - Nem csak óvatosságból nem nősültem meg eddig. - Hanem? - Nem éreztem sürgős késztetést, hogy kövessem a családi hagyományt. Lillian összehúzott szemmel nézett a férfira. — Pontosan melyik hagyományra gondolsz? - A családunk híres a zűrös kapcsolatokról és a válásról. A házasságkötésben nem vagyunk sikeresek. Lillian kihúzta magát a székében. - Ne haragudj, de ez idejétmúlt kifogás. Az öcséd véget vetett ennek a Madison-hagyománynak azzal, hogy elvette a húgomat. Rafe és Hannah házassága tökéletes lesz. - Nagyon magabiztosnak látszol. - Ebben a kérdésben az is vagyok.

Gabe a válla fölött hátrapillantott a nőre; a szemében őszinte kíváncsiság csillant. Hogyhogy? Nem raktad őket egymás mellé a számítógépedben. Honnan veszed ennyire biztosra, hogy működni fog a házasságuk? - Érezni, amikor velük vagy - válaszolta Lillian csendesen. — Kötődnek egymáshoz. Nem hinném, hogy bármelyikük is másra vetné a szemét, amíg megvannak egymásnak. - Ezt inkább érzed, igaz? - Nevezd női megérzésnek, ha akarod. - A megérzés nem illik egy olyan nőhöz, aki számítógéppel párosítja össze az embereket. Nem gondoltam volna, hogy erősséged a megérzés. Lillian megmerevedett. - Minden nő szereti azt hinni magáról, hogy működnek a megérzései. - Lillian érezte, hogy veszélyes vizekre eveznek. - Miért, te nem hiszed, hogy működni fog a házasságuk? - O, dehogynem - vetette oda Gabe mintegy mellékesen, ami meglepte Lilliant. Működni fog. A férfi hangjából kicsendülő magabiztosság egy pillanatra visszarántotta Lilliant a földre. Hogyan? Épp az imént vádoltál meg azzal, hogy a megérzéseimre hagyatkozom. Mitől vagy ennyire biztos benne, hogy tartós lesz a házasságuk? - Nem megérzés, annyi szent. - Hát akkor? - Egyszerű logika. Először is nyilvánvaló, hogy Rafc szenvedélyének célpontja Hannah. Márpedig tudod, mit állítanak a Madisonokról. - Semmi nem állhat egy Madison és a szenvedélye útjába - skandálta Lillian, kihangsúlyozva minden szótagot. - így van. Ehhez jön még, hogy a te családod híresen sikeres a házasság-témában. Soha nem hallottam olyan Harte-ról, aki elvált volna. És szerintem ez jó előjel Rafe és Hannah számára. - Értem. - Lillian úgy döntött, hogy ideje témát váltani. — Úgy látszik, ebben a kérdésben egyezik a véleményünk. Akkor miért vitatkozunk? Gabe elfordult az ablaktól, és fel-alá járkált a szobában. - Nem vitatkozunk. Csak azt kérdeztem, hogyan lehetsz ennyire magabiztos, ha egyszer nem tápláltad be őket a számítógépedbe. Lillian feszengve pillantott az asztalán fekvő laptopra. Nem árulhatja el, hogy már hónapokkal ezelőtt rájött: nem kizárólag a számítógépes program a társkeresésben elért sikere záloga. Ez a felismerés azonban túlságosan kínos volt ahhoz, hogy bárkinek említse, pláne egy Madi-sonnak. Neki is épp elég feladat lesz megbirkózni vele. Amikor Lillian ráébredt, hogy a sikeres társkeresés érdekében legalább annyira hagyatkozik a belső megérzéseire, mint a nem kevés józan észen alapuló számítógépes elemzésre, egyre kínosabban érezte magát. Végül is óriási felelősséggel tartozott minden egyes ügyfele iránt: életük egyik legfontosabb döntésének meghozatalában segédkezett nekik. A tévedés lehetősége minden nappal egyre nagyobb súllyal nehezedett a vállára. És bár katasztrófa még nem történt, mostanában az a bizonytalan érzése támadt, hogy borotvaélen egyensúlyoz. Ideje, hogy kiszálljon, mielőtt bekövetkezik a katasztrófa. Lillian kész volt váltani. A társkeresés miatti aggályai is emellett szóltak, mégsem ezért döntött úgy, hogy lehúzza a rolót, mégpedig minél előbb. Lillian nem repesett a boldogságtól, hogy hamarosan be kell jelentenie szándékát a családjának. Tisztában volt vele, hogy a Hartc-ok nem fogják a keblükre ölelni. De a terve készen volt; már csak Gabe Madison állt az ő és új hivatása útjában. Ő volt az utolsó ügyfél a listán.

Balszerencséjére azonban úgy látszott, hogy nehezebb lesz megszabadulni a férfitól, mint képzelte. Gabe megállt az íróasztal előtt, félrehajtotta elegáns szabású zakójának egyik szárnyát, és az övébe akasztotta a hüvelykujját. - Tisztázzuk a tisztázandókat - mondta. - Azért akarsz kidobni, mert én Madison vagyok, te pedig Harte. Lillian a mennyezetre emelte a tekintetét, hátha az küldene egy kis béketűrést és kitartást. Ám mivel nem érkezett segítség, sóhajtott egyet. —Ennek semmi köze ehhez — mondta. - Fikarcnyit sem érdekel a két család közötti viszálykodás. És ha érdekelne is, akkor sem használnám ürügyként ahhoz, hogy töröljelek a listámról éppen most, amikor az öcséd és a húgom egybekeltek. —Az ő házasságkötésük nem változtathatja meg a véleményedet a Madisonokról. —Az ég szerelmére, Gabe, a nagyapáink szították a viszályt. Ez a régi őrület engem teljesen hidegen hagy. —Valóban? — A férfi metszően éles mosolyt villantott a nőre. — És komolyan képesnek tartasz a hosszú távú kapcsolatra? Lilliannek ennyi gúny már sok volt. Sokat nyelt azóta, hogy Gabe beállított az irodájába, és kérte, hogy vegye fel az ügyfelei listájára. Arról nem is beszélve, hogy szétzúzta magántermészetű ábrándjait. —Szerintem tökéletesen képes vagy hosszú távú kapcsolatra - mondta Lillian. - És ahogy látom, már tart is a kapcsolat. —Miről beszélsz? Nincs viszonyom. —Dehogy nincs. Nagyon is komoly, hűséget követelő, sziklaszilárd kapcsolatod van a Madison Kereskedőházzal. —A Madison Kereskedőház a cégem — mondta Gabe. — Még jó, hogy hűséges vagyok hozzá. De ennek semmi köze a nősüléshez. —A cég a szenvedélyed, Gabe. Az egész eddigi életedet erre tetted föl. —Na és? —Madison vagy. - Lillian most már végképp elkeseredett. — És az imént világítottál rá, hogy semmi nem állhat egy Madison és a szenvedélye közé. - A francba, hogy mindig ide lyukadsz ki! — A férfi kirántotta a hüvelykujját az övéből, és az íróasztalra nyomta. - Azért van előítéleted velem szemben, mert a két család régen összekülönbözött. - Nem a családunk múltja jelenti a gondot. - Lillian érezte, hogy gyűlik benne az indulat, és az a kellemetlen gyanúja támadt, hogy el is pirult. Vélhetőleg a pirosnak nem a legszebb árnyalatával. - Személy szerint te jelented a gondot. - Azért mondod ezt, mert nem feltételezed rólam, hogy a sikeres cégem után egy feleség mellett is képes lennék elkötelezni magam? Lilliannek ezen el kellett gondolkoznia egy pillanatig. - Ezt nem állítanám - válaszolta végül óvatosan. -De azt igenis hiszem, hogy át kell gondolnod a prioritásokat, ha azt akarod, hogy a kapcsolatod működjön. - Nevezd meg a prioritásokat. Lillian felsóhajtott. - Teljesen el vagy tévedve, Gabe. - Próbálok logikus, észalapú, tudományos módon feleséget találni. És azt hittem, hogy ha valaki, akkor te méltányolni fogod ezt a fajta megközelítést. - Miért? Azért, mert Harte vagyok? Mert ti, Madisonok azt hiszitek, hogy minden Harte-nak jeges víz folyik az ereiben vér helyett?

- Azért, mert számítógépes házasságközvetítésscl foglalkozol. Sokan gondolják úgy, hogy a munkád a téma hidegvérű megközelítését kívánja. A francba. Nem fogja hagyni, hogy Gábriel Madison fölébe kerekedjen a saját irodájában. Elvégre Harte, márpedig egy Harte nem tűrhet effajta viselkedést egy Madisontól. - Az intelligens, logikus alapokra helyezett társkeresés és a hidegvérű partnerkeresés között ég és föld a különbség - mondta Lillian, hangsúlyozva minden szót. - Én a hidegvérű kategóriába tartozom, igaz? - Nézd, te töltötted ki a kérdőívet, amelyről betápláltam az adatokat a gépembe. Néhány pillanatig csend volt. A férfi félig lehunyt szemhéja mögül nézett Lillianre. - Miért, nem jól töltöttem ki a kérdőívet? - kérdezte halkan. Lillian megkopogtatta a kinyomtatott lapokat. — Ennek alapján robotot keresel, nem feleséget. - Ez badarság. — A férfi kihúzta magát, és végigszántott sötét haján. - Ha az idétlen programod erre a következtetésre jutott, akkor beszerezhetnél egy komolyabbat. - Nem hinném, hogy a program hibája. - Még hogy robotot? - ingatta a fejét a férfi. — Lehet, hogy emiatt csúszott félre az az öt találka, amit szerveztél nekem. Mert öt robottal hoztál össze. Ha jobban meggondolom, mind az öt túl sovány volt, és nagyon is gépiesen próbáltak belekukkantani a pénztárcámba. - Pontosan azt kaptad, amit akartál, legalábbis a kérdőív szerint — mondta Lillian negédesen. — Teljesen érzelemmentes volt minden válaszod, kettőt kivéve: hogy kerüljük az általad művészieteknek nevezett típust, és hogy ragaszkodsz a házassági szerződéshez. - Miért baj az, ha hiányzik a válaszokból az érzelem? - Mindenekelőtt azért, mert így rendkívül nehéz hozzád illő párt találni. - Pedig azt hittem, éppen hogy megkönnyíti a dolgot, ha kivesszük az érzelmeket a pakliból. - Ne érts félre — mondta Lillian. - Én is hiszek abban, hogy logikus úton helyes közelíteni a házasság témájához. A vállalkozásomat is erre építettem. De te túlzásba viszed az érzelemmentességet. Úgy vadászol feleségre, mintha alkalmazottat keresnél a Madison Kereskedőház egy megüresedett ügyintézői állására. - Miért baj ez? - A férfi smaragdzöld tekintete megkeményedett, a hangja még jobban lehalkult. — Csak azért, mert Madison vagyok, ebből következően nem tehetek semmit anélkül, hogy érzelmileg bele ne keveredjek? - Elég ebből. — Lillian kikapcsolta a laptopját. - Ennek semmi köze ahhoz, hogy Madison vagy. Nem várhatod el tőlem, hogy megtaláljam a hozzád illő párt, ha bizonyos vonatkozásokban következetesen elrejted előlem az őszinte érzelmeidet. - Elrejtem az érzelmeimet? - Igen. - Lillian lehajtotta a laptop fedelét, és asztala egyik fiókját kihúzva elővette a válltáskáját. - Egy pillanat. Azzal vádolsz, hogy szándékosan árnyaltam egyes válaszaimat a kérdőíven? - Nem. - Lillian felállt, és a vállára vette a táskát. -Nem gondolom, hogy árnyaltad a válaszaidat. Azt gondolom, hogy mindenben hazudtál a házassági szerződést és a művészlelkek kérdését kivéve. - Miért hazudtam volna azon az ostoba kérdőíven? - Honnan tudjam? Ezt egy terapeutával kellene megbeszélned. Ha akarod, összehozlak egy ilyen szakemberrel. Ebben az épületben van az irodája, három emelettel lejjebb. Dr. J. Anderson Flint a neve. Gabe arckifejezése megkeményedett. — Nagyon gyorsan kivágtad a nevét.

- Nyilván azért, mert épp őrá gondolok. - Lillian római számos, olajzöld számlapú karórájára pillantott. -Éppen hozzá igyekszem. - Te terapeutához jársz? - Úgy is mondhatjuk. - Lillian az íróasztala mögötti kis szekrényhez lépett, és elővette csuklyás, bokáig érő esőköpenyét. — Anderson kutatást végez egy könyvéhez, és beszélgetni akar velem. - Miért? - Mert olyan emberekre specializálódott, akiknek... huh... fizikálisan van problémájuk a partneri kapcsolatukban. - Más szóval szexuális terápiát végez? Lillian érezte, hogy újra elvörösödik. - Igen, azt hiszem, a szexuális terápia teszi ki a praxisának nagy részét. - És beszélgetni akar veled. Nos, Holdfényparton sokan meglepődnének, ha tudnák. - Ne legyél közönséges. - Lillian felvette a laptopját, és egy vízhatlan tokba csúsztatta. - A Minden Stimmel ügynökségnél nagyon magas a sikeres közvetítések aránya. Anderson úgy gondolja, a számítógépes program a siker kulcsa. És ennek a programnak az elvét szeretné felhasználni a hosszú távú kapcsolatot kereső pároknak készítendő útmutatóhoz. -Az én esetem nem emeli a sikeres közvetítéseid számát. - Nem. — Lillian felvette a laptopot, és megkerülte az asztalát. - Elismerem, hogy te a kudarcaimat gyarapítottad. A legtöbb ügyfelem azonban elégedett a Minden Stimmel szolgáltatásaival. És addig akarok kiszállni, amíg így éreznek, gondolta Lillian az ajtó felé menet. Gabe levette a viharkabátját a fogasról. - Az én véleményem akkor is az, hogy hibás a programod. - Mostanáig ezt fejtegetted. - Lillian kinyitotta az ajtót. - Éppen ezért felmentelek a Minden Stimmel ügynökséggel kötött szerződésed alól. - Te nem felmentesz, hanem kirúgsz. - Értsd, ahogy akarod. - Lillian lekapcsolta a villanyt, alvilági sötétséget bocsátva a helyiségre. - Mi az ördög? Várj egy kicsit, a francba. - Gabe felkapta a monogrammal díszített bőr aktatáskát a fogas alól. - Nem zárhatod rám csak úgy az ajtót. - Nem rád zárom, hanem bezárom az irodámat. -Lillian kilépett a folyosóra, és célzatosan csörgette a kulcscsomóját. - Mondtam, hogy dr. Flint vár. Gabe magára vette a viharkabátját, de nem gombolta be. — Nagyon igyekszel, nehogy lekésd az időpontodat azzal a szexológussal. Még mindig nehezemre esik elhinni. - Nincs időpontom, csak beugrom hozzá. Fontos mondandóm van, nem mintha ez rád tartozna. Továbbá egyáltalán nem tetszik a gúnyos hangvételed. Jobb, ha tőlem tudod, hogy Anderson nagyon érti a szakmáját. - Valóban? Profi szexuálterapeuta. - Gabe kilépett a folyosóra. - Akkor illene némi tiszteletet mutatnom. Állítólag ez a legősibb mesterség. Nem, várj csak, lehet, hogy keverem valamivel. Lillian nem méltatta válaszra. Gyors mozdulattal bezárta az ajtót, és a táskájába tette a kulcsot. Sarkon perdült, indult a liftek felé. Gabe lépést tartott vele. - Szeretnélek emlékeztetni, hogy még tartozol nekem egy lehetőséggel. - Tessék? - Csak öt nővel találkoztam. A szerződésben hat randevú szerepelt. - Ne aggódj, visszakapod a befizetett összeg egyhatodát. - Nem a pénz kell, hanem a hatodik lehetőség.

- Jobban jársz, ha a pénzt viszed. - Lillian megállt a liftek előtt, és megnyomta a hívógombot. - így legalább kapsz valamit. Gabe a falra tapasztotta a kezét a nő feje mellé, közel hajolt hozzá, és fenyegetően lehalkította a hangját, hogy Lillian háta lúdbőrzött. -Azt hadd döntsem el én - mondta Gabe célzatosan. -Feltételezem, hogy nem örülnél egy pernek. Lillian a férfi felé fordult; meglepetten vette észre, hogy milyen közel van hozzá. - Zsarolsz? — kérdezte. - Csak kilátásba helyeztem egy lehetőséget. Lillian hűvös mosolyt villantott a férfira. - Már látom is az újságok címlapját. A Madison Kereskedőház ügyvezető igazgatója perrel fenyegeti a házasságközvetítő ügynökségét egy randevú elmaradása miatt. Ez finoman szólva is nevetséges. - Tartozol nekem azzal a találkával. - Ugyan már, Gabe. Mindketten tudjuk, hogy nem indítasz pert ellenem. A sajtó lejáratna, és ez nem hiányzik neked. Gondold meg, mennyit veszítene a céged az imázsából. Gabe hallgatott; úgy nézett a nőre, ahogy a római gladiátorok méricskélhették egymást az összecsapás előtt. A lift ajtaja halk sziszegéssel kinyílt. Lillian gyorsan megfordult, és beszállt. Gabe belépett mögötte. Lillian megnyomta Anderson emeletének számát, majd a földszintet is, noha nem mert reménykedni benne, hogy Gabe elérti a célzást, és a liftben marad, miután ő kiszállt. Lillian a műszerfalra szegezte a tekintetét, majd nézte, ahogy az ajtó bezárul. Érezte Gabe jelenlétét a háta mögött; a férfi betöltötte a szűk helyet, elszívta előle az oxigént, hogy ő alig kapott levegőt. - Ismerd el - mondta Lillian, amikor nem bírta tovább a hallgatást. - Hazudtál a kérdőíven. - Ennek semmi köze a kérdőívhez. Tartozol egy randevúval. - Nem az igazat írtad, hanem azt, amit szeretnél annak hinni. A férfi szemöldöke megrándult. - Van különbség? - Ég és föld a legtöbb esetben. A liftajtó kinyílt; Lillian gyorsan kilépett. Gabe kicsusszant mögötte. Ennyit arról, hogy talán bent marad, és lemegy a földszintre. - Mégis mit képzelsz? - reccsent Lillian a férfira. — Mondtam, hogy Flint doktorhoz megyek. - Megvárom, amíg végzel. - Azt nem teheted. - Miért nem? Nincs várószobája? - Ezt már tényleg nem hiszem el. - Nem megyek el addig, amíg meg nem ígéred a hatodik randevút. - Majd beszélünk róla. Hívj fel holnap. - Még ma fogunk beszélni róla. - Ezt visszautasítom. Már tényleg agresszív vagy. - Egy ujjal sem értem hozzád. Nem fog lesüllyedni erre a szintre, gondolta Lillian. Érett, kifinomult nő, ráadásul Harte is, és a Harte-októl mi sem áll távolabb, mint hogy jelenetet rendezzenek. Az ilyesmi a Madisonokra vallott. Ha nem akar ráordítani Gabe-re, egyetlen lehetősége, ha úgy tesz, mintha itt se lenne, mintha nem követné árnyékként a folyosón. Csakhogy ez nem volt könnyű. Egyértelmű, hogy elpuskázta a szerencséjét a Minden Stimmellel, gondolta Lillian rosszkedvűen. Nem szállt ki időben. Bárcsak egy nappal azelőtt lehúzta volna a rolót, hogy Gabe beállított az irodájába.

Lillian kinyitotta a dr. J. Anderson Flint névtáblával jelzett ajtót, és belépett a várószobába. Gabe a sarkában; akár egy méregdrága fekete viharkabátba öltöztetett Drakula. Lillian akkor döbbent rá, hogy a helyzet tovább romolhat, amikor észrevette, hogy Anderson titkárnője, Mrs. Collins nincs a helyén; számított rá, hogy az idegen nő . jelenléte arra készteti Gabe-et, hogy viselkedjen. Lillian körbenézett a derűs, homokszínűre festett szobán, remélve, hogy megpillantja valahol a titkárnőt. De csalódnia kellett. Hatvanas évekből származó, kemény, hangos rockzene fojtott ütemei szűrődtek át a belső szoba fapancljei mögül. Lillian rossz előérzete egyre nőtt; maga sem tudta az okát. - Úgy néz ki, Anderson titkárnője korábban hazament ma - mondta. — Anderson valószínűleg a jegyzeteivel van elfoglalva. - Vagy a rockzenével. - Anderson kedveli a klasszikus rockot. - Jól ismered, igaz? -A múlt hónapban ismerkedtünk össze a földszinti kávézóban. - Lillian halkan bekopogott a belső ajtón. - Sok közös vonásunk van. Hasonló a szakmai érdeklődésünk. - Igen? - kérdezte Gabe. - Nem hinném, hogy hallana ilyen hangerő mellett. Rendesen bömbölteti. A zene eleve hangos volt, és percről percre erősödött. Lillian elfordította a kilincsgombot, és kinyitotta az ajtót. Úgy állt ott, mint aki gyökeret eresztett. J. Anderson Hint a kanapén feküdt anyaszült meztelenül, egy nagyon piros, nagyon parányi rövidnadrágot leszámítva, mely tökéletesen látni engedte az erekcióját. Két keze a csuklójánál össze volt kötve a feje fölött, a szemét kötés takarta. Erős testalkatú nő állt fölötte feszes bőr kezeslábasban, hosszú, fekete kesztyűben és tűsarkúban. Egyik lábát a kanapé hátán, a másikat a dohányzóasztalon tartotta. Háttal állt az ajtónak, de Lillian látta, hogy a jobb kezében apró bársonyostort fog, a balban pedig szögekkel kivert kutya-nyakörvet. Egyikük sem hallotta az ajtónyitást, mert a rockszám az eddiginél is hangosabb fináléjához közeledett. Lillian próbált volna mozdulni, de hiába. Mintha egy lézerkard fénypászmája a földhöz szegezte volna. - Jól hallottam? Hasonló szakmai érdeklődést mondtál az előbb? - motyogta Gabe Lillian bal fülébe. A férfi leplezetlenül élvezte a helyzetet, és ez megszabadította végre Lilliant a láthatatlan varázserőtől, mely addig fogva tartotta. Levegőt vett, és sikerült megfordulnia. Gabe azonban elállta az útját, le nem véve tekintetét a kanapén folyó jelenetről, majd elmosolyodott. - Bocsáss meg - mondta Lillian rekedten, és mindkét kezét a férfi mellkasára téve próbálta eltolni az útjából. Gabe előzékenyen oldalra lépett, egyidejűleg becsukta az ajtót a nő mögött. A zene ebben a pillanatban érte el minden eddiginél hangosabb tetőpontját. Lillian hátra se nézve menekült az ízléses váróteremből a folyosóra. Gabe a lift előtt érte utol. A folyosó csendje kísértetiesnek hatott. - Flint doktor minden bizonnyal a gyakorlati terápiában hisz - jegyezte meg Gabe. - Csak azt nem értem, hogy akarja bevonni a számítógépes programodat a kezeléseibe. Ez nem lehet igaz, gondolta Lillian. Minden bizonynyal hallucináció áldozata, olyasmi történhetett vele, amitől másvalaki megrögzötten nekilátna öszeesküvés-elméleteket gyártani. Az is lehet, hogy egy titkos ügynökség a kormány megbízására vegyi anyagokat csempészett az ivóvízbe kísérletezés céljából.

Vagy egyszerűen kezd kicsúszni a lába alól a talaj. Stresszes időszakot élt át mostanában, nehéz volt meghoznia a döntést, hogy bezárja a Minden Stimmel ügynökséget, és pályát változtat. Az sem segített, hogy Gabe-et az ügyfelei között tudta. Minden bizonnyal az ivóvízzel való titkos kísérletezés és a stressz együttes hatása festette elé azt a rémes látomást az imént Anderson irodájában. - Szerintem jót tenne neked egy ital - mondta Gabe.

2 A járdán az alkony eső utáni, kísérteties fényei a már égő lámpákkal együtt valószerűtlen hangulatot adtak a városnak. Mintha álomban sodródnának tova, gondolta Gabe. Úgy tetszett, ők ketten az egyedüli valóságos, hús-vér lények a hátborzongató fények és árnyak kísértetvilágában. A különös, páraszerű ködben Lillian repdeső, szivárványszínekben játszó esőkabátja úgy foszforeszkált, mint holmi túlvilági drágakövekből szőtt köpeny. Gabe késztetést érzett, hogy kinyújtsa a karját, és magához húzza, érezze teste melegét, beszívja az illatát. Egyre rosszabb a helyzet, gondolta. Ez a zsigereiből előtörő vágy őszintén meglepte, amikor először szembesült vele Rafe esküvőjén. Azzal nyugtatta magát, hogy nem tart soká. Múló szexuális vonzódás. Vagy talán a szerzetesi élet által felfokozott lázas képzelet hozadéka; amióta nekilátott ugyanis a feleségkeresésnek, eltökélten megtartóztatta magát. Amikor Jenniferrel jó néhány hónappal korábban szakítottak, helyesnek érezte az elhatározását, hogy tartózkodik a szextől. Nem akarta, hogy egy olyan felszínes valami, mint a kéj felülírja agya döntéseit egy ennyire fontos ügyben. A bonyodalmak elkerülése érdekében szántszándékkal határozott úgy, hogy ideiglenesen inaktív állapotban tartja a szexuális életét. Ám mintegy hat másodperccel azt követően, hogy a két külön világban megélt jó néhány év után megpillantotta Lilliant, késztetést érzett, hogy felülvizsgálja a döntését. Szerencsére maradt annyi józan esze, hogy belássa: ez a kaland nem lenne a legjobb ötlet. Lillian Harte, a Harte-ok és Madisonok között pedig mindig is bonyolult volt a viszony. Gabe ezért kompromisszumot kötött: nem hívta randevúra a nőt, inkább bejelentkezett a társkereső irodájába. Rendkívül sok idejébe tellett meggyőznie magát, hogy egy profi cég a megoldás. Mi lehet ennél jobb és hatékonyabb módja a társkeresésnek? A kétesélyes helyzet azonban hamar katasztrofálissá változott. Öt végtelennek tűnő estét töltött öt kifejezetten vonzó és sikeres nővel. Mind az öt estén végig azzal kínozta magát, hogy mennyivel izgalmasabb lenne a dolog, ha Lillian ülne vele szemben a gyertyafényes asztalnál. A legkülönösebb mindebben az volt, hogy gyerekkorában, Holdfényparton mindig csak a Harte lányt látta benne. De ha őszinte akar lenni, abban az időben kizárólag a Harte-Madison ellenségeskedés miatt szétesett óriáscég újjáépítéséről álmodott. A Harte-ok hamar magukhoz tértek a csőd után, sőt felvirágoztatták a családi vállalkozásukat, míg az ő családja tehetetlenül vergődött, tovább pusztítva önmagát, ami csak olaj volt az őt emésztő tűzre. Gabe az érettségi utáni napon otthagyta Holdfénypartot, hogy a nagyváros és a főiskola kínálta mozgástérben valóra váltsa álmát. A cégépítés évei alatt egyszer sem találkozott Lilliannel. Nem is gondolt rá. Az esküvő óta azonban másra se tudott gondolni. Ha ez csupán fizikai vonzódás, akkor minden, csak nem felszínes. Ha pedig több annál, akkor nagy a baj, mert Lillian nem az a típusú nő, akit elképzelt feleség gyanánt. Amióta feleséget keres, most először fordult meg a fejében, hogy kis időre szüneteltethetné a dolgot; csak addig, amíg elrendezi magában ezt a visszás helyzetet Lilliannel. Muszáj koncentrálnia, márpedig Lillian ezt nem tette lehetővé.

Gabe arra ocsúdott fel, hogy megállnak egy keresztútnál. - Hova megyünk? - kérdezte. - Hogy te hova mész, azt nem tudom, de én haza -hangzott a csuklya miatt némileg fojtott hangú válasz. - Mit szólnál hozzá, ha beülnénk valahova, és meghívnálak a már említett italra? Meg kell mondanom, hogy miután láttam, hogyan dolgozik a kollégád a páciensével, én is felhajtanék valamit. - Ne merészelj még egyszer előhozakodni azzal a dologgal, Madison. Gabe elmosolyodott, és megfogta a nő karját. - Gyere, meghívlak - mondta, és egy kis bár felé kormányozta. Lillian benézett az üvegablakon; a barátságosan megvilágított belső tér hívogatóan hatott. Lehet, hogy igazad van. Egy pohár bor jót fog tenni. Lillian elhúzta a kezét, és fürge, határozott léptekkel megindult az ajtó felé; nem nézett hátra, hogy a férfi követi-e. Gabe épp csak annyival ért előbb oda, hogy kinyithassa előtte az ajtót. Lillian azt se mondta, hogy köszönöm, csak elviharzott mellette. A bárt lassan megtöltötték a munka után betérők. A gázkandalló vörösen izzó, vidám fénye vonzotta őket. Tábla hirdette a helyi sörfőzdék kínálatát és kimért minőségi borok féltucatnyi fajtáját. A falon kézzel írt étlap függött, tenger gyümölcseiből készült előételeket és kedvezményes árú koktélspecialitásokat kínált a délutáni üresjáratra. Gabe ismerte ezt a bárt; csak néhány sarokra volt a Madison Kereskedőház központját is befogadó irodaháztói, és be-betért néha munkából jövet, mivel otthon úgysem várta senki. - Gyakran beülsz ide? - kérdezte Gabe, miután letelepedtek egy faparavánnal elválasztott bokszba. - Nem. - Lillian kézbe vette az ízléses kis borlapot, és figyelmesen tanulmányozta. - Miért kérded? - Portland kisváros, sokféle szempontból. Csoda, hogy az útjaink eddig nem keresztezték egymást - mondta a férfi, semleges társalgási témát keresve. Lillian a homlokát ráncolva nézte a borlapot. - Nem sok időt töltöttem itt az utóbbi években. - Hol éltél a főiskola elvégzése óta? - Igazán akarod tudni? - Persze. - Gabe azon kapta magát, hogy minden érdekli, ami a nővel kapcsolatos, de jobbnak látta, ha ezt egyelőre titkolja. Lillian vállat vont, és letette a borlapot. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, megérkezett a pincér, és felvette a rendelést. Lillian egy pohár chardonnay-t kért, Gabe egy sört. A pincér távozott; csönd telepedett rájuk. Gabe azon tűnődött, hogy megismételje-e az iménti kérdését, amikor meglepetésére Lillian beszélni kezdett. - A főiskola után Seattle-ben dolgoztam egy darabig -mondta. - Aztán Hawaiira költöztem. Egy évig éltem ott. Onnan Kaliforniába mentem, majd vissza Seattle-be. Oregonba visszatérve döntöttem el, hogy megnyitom a Minden Stimmel ügynökséget. - Az összes helyen házasságközvetítéssel foglalkoztál? Lillian bizalmatlanul nézett a férfira. - Miért kérded? - Jó ideje nem láttalak. Csak hogy pótoljam a mulasztást. - Nekünk semmi pótolnivalónk nincs az égvilágon. Alig ismerjük egymást. Ez már majdnem vicces, gondolta a férfi. - En most már Harte is vagyok, te pedig Madison -mondta Gabe. - Az öcsém feleségül vette a húgodat. Ismerjük egymást, nekem elhiheted.

A pincér kihozta az italt, aztán magukra hagyta őket. Lillian ivott egy kortyot a borból, majd a kis szalvétának pontosan a közepére állította a poharat. Gabe úgy érezte, a nő viaskodik önmagával, hogy mennyit áruljon el az életéről. - A hivatalos verzió a Harte családon belül az, hogy az utóbbi néhány évben önmagamat kerestem - mondta végül. - És a nem hivatalos verzió? - Hogy kissé habókos vagyok. Nem feleségnek való, gondolta Gabe. Valószínűleg a pénz is kifolyik a keze közül. Gabe nem randevúzott habókos nőkkel, és üzleti kapcsolatra se lépett velük. Ha tudta volna, hogy a Minden Stimmelt is egy szeszélyes nőszemély tartja fenn, nem jelentkezik be. De akkor mit keres itt mellette? A francba. Ez nem volt jó ötlet. Ha volna esze, fejvesztve menekülne ki az ajtón. Az önvédelem vészjelzése arra késztette, hogy az ajtó felé pillantson. Egy fenét, gondolta Gabe, és visszafordult Lillian felé. Bőven lesz még ideje a menekvésre. - Nem vettem észre, hogy bármelyik Harte-nak is keresnie kellett volna önmagát - mondta kis idő múlva. -Éppen hogy azt a benyomást keltitek, hogy ti a születésetektől fogva tudjátok, hova akartok eljutni az életben. Sőt azt is, hogyan. - Ez mindenkire igaz a családban - ráncolta Lillian az orrát. - Mégis van egy kivétel. En. - Igazán? Milyen értelemben? Lillian a bort nézte a poharában. - Legyen elég annyi, hogy még nem találtam meg a helyem. - Pedig a jelek arra mutatnak, hogy a Minden Stimmel nagyon is sikeres. - Az igaz - rántotta meg Lillian a vállát közönyösen. -Ha üzleti sikerről beszélünk, abban nincs hiba. Gabe üres tekintettel meredt rá. - Miért, van másmilyen siker is? - kérdezte. Lillian tekintetében bosszúság villant. - Persze hogy van. Gabe hátradőlt. - De ugye nem egyenlő azzal, hogy a munkádban találd meg önmagadat és a lelki nyugalmadat? - Nem fogadod el, hogy a munka a boldogság és az önkiteljesedés forrása lehet? - Azt nem fogadom el, hogy bizonyos emberek a munkát szórakozásnak tekintik. A munka, az munka. — Gabe szünetet tartott. - Valószínűleg ezért is hívják munkának, és nem szórakozásnak. De sokan vannak, aki ezt nem értik. -Te biztosan érted - mondta Lillian. - Mire célzói? - Gyerekkorod óta éjt nappallá téve dolgoztál, hogy sikerre vidd a Madison Kereskedőházat. - Lillian kényszeredetten elmosolyodott. - Holdfényparton azt beszélték, hogy te kilógsz a családotokból. - Kilógok? - Mert előfordulhat, hogy sikeres leszel. És be is bizonyítottad, hogy igazuk volt, ugye? Hogy a bánatba kanyarodott vissza a beszélgetés fonala őhozzá? - Én csak annyit bizonyítottam — mondta Gabe óvatosan —, hogy eljuthatsz, ahova akarsz, ha teszel érte. - És te nagyon cl akartál jutni oda, ahol most vagy, ugye? Gabe nem tudta, mire vélje ezt a váltást; ivott egy újabb kortyot, hogy időt nyerjen, és clőállhasson valami stratégiával. - Áruld cl nekem, Gabe, mit csinálsz, ha szórakozni vágysz? - Szórakozni? - A kérdés megint vakvágányra terelte a férfit; lázasan törte a fejét a stratégián.

- Amennyire megítélhetem, neked nincs más az életedben a munkán kívül. És ha a munkát nem tekinted szórakozásnak, hova mész, mit csinálsz, hajói akarod érezni magad? Gabe a homlokát ráncolta. - Úgy állítod be, mintha soha nem tenném ki a lábam az irodámból. - Miért, kiteszed? - Most is itt vagyok, nem igaz? Márpedig ez a bár nem az irodám. - Tény és való, hogy ez a bár nem az irodád. Mondd meg nekem, most szórakozol? - Nem szórakozni jöttem ide. Azért vagyunk itt, mert J. Anderson Flint doktor úr irodájánál téged erőteljes sokkhatás ért, és úgy gondoltam, egy pohár bor ebben a helyzetben felér az orvossággal. - Te azért lógsz a nyakamon, mert ki akarod csikarni a hatodik találkát. De jobb, ha föladod. Nem lesz ilyen. - Majd meglátjuk. - Ide figyelj, Madison. - Lillian előrehajolt, és résnyire szűkítette a szemét. - Azért nem lesz hatodik találka, mert a Minden Stimmel ügynökség bezárt. - Na és. Majd beszélünk róla hétfőn, ha kinyitsz. - Úgy értem, örökre bezárt. Ma volt az utolsó munkanapom. Ma délután ötkor a cégem megszűnt létezni. Érted már? Komolyan beszél, gondolta Gabe. - Az ember nem zár be csak úgy egy nyereséges vállalkozást. - Az ember nem, de én igen. - Mi lesz az ügyfeleiddel? - Te vagy az utolsó. - Lillian megemelintette a poharát. - Igyunk terád. Sok sikert a robotod megtalálásához. - Nem robot. Feleség. - Akármi légyen is. - Lillian ivott egy kortyot. - Miért szállsz ki az üzletből, ha egyszer olyan sikeres? - Anyagilag sikeres - dőlt hátra Lillian. - De az nem minden. - A fenébe. Te tényleg csak transzcendens tapasztalatnak tudod elképzelni a munkát? - Csak annak. - Lillian az asztalra támasztotta a könyökét, állát a tenyerébe ejtette. - De térjünk vissza tehozzád és a szórakozáshoz. - Mintha épp az előbb világítottál volna rá, hogy a kettő nem említhető egy napon. - Akkor beszéljünk a Madison Kereskedőházzal való viszonyodról. - Viszonyom? A szeretőmnek vagy valami ilyesminek képzeled a céget? - Én mindenesetre azt látom benne. Gabe kezdett bosszankodni. - Ez a szakvéleményed? - Ne felejtsd el, hogy társkeresésre specializálódtam. Első pillantásra ráismerek az összeillő párokra. Áruld cl, pontosan mit kapsz a Madison Kereskedőháztól? Gabe óvatos lett. - Hogy mit kapok tőle? Lillian intenzív, ártatlanul érdeklődő tekintettel csüggött rajta. - Például úgy tartod, hogy a céggel való viszonyod helyettesíti a szexet? Mégiscsak egy Harte, emlékeztette magát Gabe. Ne legyek Madison, ha hagyom, hogy ő kerekedjen felül. -Jobb, ha tőlem tudja, tisztelt hölgyem, hogy a szexet semmi nem pótolhatja. A Madison Kereskedőháztól én nem szexet kapok, hanem pénzt, mégpedig sokat. - Meg hatalmat - tette hozzá Lillian kissé túlzottan is készségesen. - Mert a kettő rendszerint együtt jár, igaz? - Hatalmat? - ismételte a férfi tárgyilagosan.

- Persze. Befolyásos embernek számítasz itt Portland-ben. Ismersz boldog-boldogtalant, benne vagy nem egyfontos jótékonysági szervezet elnökségében. Tudod, kik az üzleti élet és a politika fő szereplői. Az emberek hallgatnak rád. Ezt hatalomnak hívják. A férfi egy pillanatig gondolkozott, majd megvonta a vállát. - Az igaz, hogy ott ülök egy csomó testületi ülésen. - Ne játszd meg, hogy nem tudod, miről beszélek. Nem hiszem, hogy azért dolgoztál volna ennyit, azért csináltál volna a Madison Kereskedőházból ilyen fontos és befolyásos céget, hogy ne facsarj ki belőle valami személyre szóló nyereséget. Nem pénzre gondolok. - Tudod - mondta a férfi -, az ilyen témájú társalgás nem az erősségem. - Nahát, ki gondolta volna? - Most én következem - mondta Gabe. - Mivel foglalkoztál az elmúlt években? - Az egész életrajzomat óhajtod? - Csak a főbb pontokat. Lillian összeérintette két hüvelyk- és két mutatóujját úgy, hogy háromszöget formázott a pohár talpa körül, és belenézett a borba. - Akkor lássuk - kezdte. - A főiskola után néhány évig egy múzeumban dolgoztam. - Miért váltottál? - Nem egyezett az ízlésünk a közönséggel, márpedig egy múzeum akkor sikeres, ha vonzza a közönséget. Nem voltam túl kreatív a kiállítások rendezésében. - Mert nem azok a témák érdekeltek, amelyekkel a közönséget kellett volna odacsalogatnod. - Lehetséges. Ezt követően különböző galériáknak dolgoztam. Hiába éreztem rá, hogy mit lehet eladni, személy szerint engem nem azok a műtárgyak vonzottak, amiket a legtöbb vásárló keresett. - Nehéz megmaradni az olyan üzletben, ahol nem azt kínálod a vásárlóknak, amit venni akarnak. Lillian ajka bánatosan lebiggyedt. - Furcsa mód a galéria tulajdonosa ugyanezt mondta. - Mi következett eztán? Lillian lassan körbeforgatta a borospoharat az ujjai között. - Megpróbálkoztam a belsőépítészettel. Egy darabig ment is, de aztán egyre többször keveredtem vitába az ügyfeleimmel. Nem tetszett nekik, amit a lakásukba és az irodájukba javasoltam. - Mindig mondtam, hogy nincs rosszabb az olyan ügyfélnél, akinek határozott elképzelése van a dolgokról. - így igaz. Úgyhogy megint váltanom kellett, de még mielőtt léptem volna, bemutattam egy ügyfelemet, egy software-tervezőnőt az egyik barátomnak. Gondoltam, hogy jól összeillenek, és nem is tévedtem. Az esküvő után a software-es ügyfelem kitalálta, hogy tervez egy társkereső programot, és lelkesen neki is látott. Érdekesnek találtam az ötletet, ráálltam, hogy megcsináljuk. Konzultáltunk szakértőkkel, én megterveztem a kérdőívet, ő a technikai részt. Amikor elkészültünk, kifizettem, és beindítottam az üzletet. - így kerültél a társkeresés-bizniszbe? Mondhatni belecsöppentél? - Félelmetes, ugye? Gabe lassan kifújta a levegőt. - Hát, őszintén szólva az. - Nem te vagy az egyetlen az utóbbi időben, aki ezt mondta. Látod, hogy soha nem készültem erre. Miután a volt ügyfelem kész lett a programmal, kipróbáltam néhány ismerősömön, ahogy esik, úgy puffan alapon. Nem mondhatom, hogy nem volt sikere. Az ismerőseim randevúztak egymással, jól érezték magukat, majd egy-két eljegyzésről is tudomásom lett. Egyszerre azon kaptam magam, hogy benne vagyok a társkereső-bizniszben. - A mindenit! - vakarta meg az állát Gabe. - Biztos vagy benne, hogy ez törvényes? -Jobb, ha tőlem tudod, Madison, hogy bárki indíthat társkereső szolgáltatást.

- Ahogy a szexterápiát is, igaz? - Ne merészelj még egyszer előhozakodni azzal a dologgal - fenyegette meg Lillian a férfit. - Nagy a csábítás. - Próbálj ellenállni neki. - Lillian ajkán gonosz mosoly villant. - Most, hogy tudod a kíméletlen igazságot, azaz, hogy egy amatőr kezébe helyezted a sorsodat, talán jobb belátásra térsz, és nem erőlteted azt a hatodik randevút. - Szó sincs róla. - Gabe felvette a sörét, ivott egy nagy kortyot, majd visszaállította az üveget az asztalra. - Előre kifizettem. Ragaszkodom hozzá. - Mondták már, hogy nagyon makacs vagy? — grimaszolt Lillian. - Mint minden Madison. - Gabe a nőt figyelte. -Mihez kezdesz most? Úgy értem, miután megszervezed a hatodik randimat és bezárod a Minden Stimmelt? - Fogalmam sincs. Talán jelentkezem a Madison Kereskedőház egyik helyettes ügyvezetői állására. - Kár lenne a fáradságért. Valami azt súgja, hogy ott sem húznád sokáig. - Valószínűleg igazad van. Én önálló típus vagyok, nem szeretek mások felügyelete alatt dolgozni. Szeretem magam hozni a döntéseket, és meghatározni az időbeosztásomat. Előbb-utóbb óhatatlanul kioktatnálak, hogy hogyan vezesd a cégedet. - Én meg kénytelen lennék elmondani neked. - Hát persze. És én leírhatnék egy újabb karrierlehetőséget - legyintett Lillian. - Mennyire fontos neked Flint? - Mondtam már, hogy ne is említsd a nevét - nézett Lillian a férfira, de a hangjából már kihunyt a korábbi tűz. Gabe megérezte, és úgy döntött, hogy nyomul tovább. — Ha volt köztetek valami, akkor elhiszem, hogy a bőrszerkó látványa traumát okozhatott. - Semmi nem volt Anderson és énközöttem, legalábbis nem úgy, ahogy gondolod - mondta Lillian határozottan. -Nem állítom, hogy nem élveztem a társaságát néhány alkalommal, de a kezdet kezdetén tudtam, hogy nem a személyem érdekli. - Hanem a programod. - Igen. - Segítesz neki a könyvével? -Nem. - A mai jelenet hatására gondoltad meg magad? - Nem. - Lillian a borospohár mellé kapott apró szalvétát kezdte hajtogatni, míg ki nem adott egy absztrakt formát. - Jó néhány nappal ezelőtt döntöttem így, és ezt akartam ma délután megmondani neki. - Miért másítottad meg az eredeti tervedet? - Más dolgokkal van tele a fejem. Gabe elég értekezletet, elég stratégiai játékot tudott maga mögött ahhoz, hogy érezze, ha az ellenfele köntör-falaz. Es ahhoz is volt elég tapasztalata, hogy tudja, mikor célszerű forszírozni valamit, és mikor kell hagyni, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak tovább. - Ha már itt vagyunk - mondta -, akár vacsorázhatnánk is. Lillian felpillantott az origamihajtogatásból. - Vacsorázni? - Mindketten megéheztünk. Hacsak nincs más terved. - Nincs — mondta a nő lassan. — Nincs más tervem. Gabe hazakísérte Lilliant egy szép téglaépület legfelső emeletéig. Amikor a nő megfordult, hogy elköszönjön tőle, Gabe bepillanthatott a folyosóra és a nappaliba. A mennyezetnél fehér bordűrrel díszített, meleg hatású, sárga falakat látott, és egy élénkbordó kanapét, melyre sok, nagy mintás bársonypárna volt halmozva. Bíborvörös fotel ívelt karfája látszott ki az ablak

mellől. Zöldessárga és bordó színű, mintás szőnyeg széle kandikált elő egy modern, üveg dohányzóasztal alól. A rikító színek és minták meglepő együttesének ízléstelennek kellett volna hatnia, de furcsamód mégis minden tökéletesen összeillett. Ez zavarta a férfit, de volt valami, ami még ennél is jobban aggasztotta. Számos kép függött a sárga falakon; nem keretezett reprodukciók vagy poszterek, hanem szemlátomást eredeti festmények. Ez valóban rossz jelnek tűnt: Lilliannek fontos volt annyira a művészet, hogy saját véleménye legyen róla. Gabe egyik képet sem látta jól a bejárati ajtóból, de az volt a benyomása, hogy erős fény és sötét, éles árnyékok kontrasztja határozza meg őket. Visszagondolt a bárban folytatott beszélgetésükre, arra, hogy Lillian múzeumoknak és galériáknak is dolgozott. Gabc-re nyomott hangulat telepedett; kénytelen volt hinni a szemének. Lillian és a művészet elválaszthatatlanok voltak egymástól. - Köszönöm az italt és a vacsorát - mondta Lillian udvariasan. Gabe kényszerítette magát, hogy levegye a tekintetét az ijesztő lakásbelsőről, és a nőre koncentráljon; érezte, hogy Lillian figyeli, szinte olvas a gondolataiban. - Nincs mit — mondta. - Örültem a szerencsének. Lillian egyik kezével megfogta a kilincset, hogy behúzza az ajtót. Ám egyszerre számító kifejezés jelent meg az arcán. — Tudod, ha jobban meggondolom... - Ne is mondd tovább - tiltakozott Gabe. - Mit ne mondjak? - Nem úszód meg ilyen könnyen a hatodik randevút. Ez a vacsora nem számít annak. Maradt egy rendezetlen ügyem a Minden Stimmel ügynökséggel. A nő ajka feszes vonallá keskenyedett. - Az első naptól fogva nehéz ügyfél voltál, Madison. - Mindig ilyesmiket vágnak a fejemhez. De szerencsérc lepereg rólam.

3 Lillian Octavia Brigthwell kifejezésteli arcát figyelte, miközben a nő a festményt vizsgálta. A galéria tulajdonosából elragadtatás és feszült koncentráció sugárzott. Octavia a stúdió közepén állt, vörös haja izzott a meny-nyezeti világítás erős fényében. Karcsú alakja megfeszült az összpontosítástól; mintha egészen beleveszett volna az előtte fekvő képbe. Az is lehet, hogy nem tetszik neki a festmény, és nem tudja, hogyan közölje velem a rossz hírt, gondolta Lillian. Ám azonnal ráncba is szedte magát a negatív gondolat miatt. Többnyire pozitív gondolkodású, optimista embernek tartotta magát, de azt is tudta, hogy sérülékeny, ha a művészetéről van szó. Az egész művészvilágból egyedül Octavia látta eddig az alkotásait, mostanáig ugyanis csak a családtagjainak és néhány közeli barátjának mutatta meg őket. Lillian mindig is rajzolt és festett. Nem emlékezett olyan időre, amikor ne lett volna kéznél egy vázlatfüzet. Gyerekkora óta rajongott a vízfestményekért, pasztellké-pekért. Olyan természetesen vette kézbe az ecsetet, ahogy más a kést és a villát. A családja csak hobbinak tekintette a művészkedést, de Lillian tisztában volt az igazsággal: a festés létszükséglet volt számára, akár az étel, az ital és a friss levegő. Lillian pénzügyi mágusok és vállalkozók világába született. Nem mintha a Hartc család nem tartotta volna nagy becsben a művészetet; egyes tagok kifejezetten műgyűjtőknek számítottak. Csakhogy úgy tekintettek a műtárgyakra, mint bármilyen más befektetési tárgyra.

Egy LIarte nem tarthatta életcéljának, hogy művész legyen. Lillian álmodott ugyan róla, de az álmát megtartotta magának. Mostanáig. Most elérkezettnek látta az időt, hogy álmát valóra váltsa. Érezte, hogy készen áll rá: valami megváltozott benne. Érezte, hogy munkájában új távlatok nyíltak, új rétegekre figyelt fel, amelyek a múltból hiányoztak. Lillian biztos volt abban, hogy mostantól főfoglalkozású festőként akar élni, csak azt nem tudta, hogy lenne-e kereslet a műveire. Annyi Harte-üzleti érzék mindenképpen szorult belé, hogy tudja: a művészet ugyanolyan árucikk, mint bármi más. És ha nincs kereslet a munkájára, nem fog tudni művészként megélni. Az anyagi sikerhez egy elismert műkereskedő támogatásán és hozzáértő marketing-tevékenységén át vezetett az út. Lillian az intuíciójára hagyatkozva döntött úgy, hogy Octavia Brigthwellnek mutatja meg a képeit. Octavia a portiandi Élénk Víziók nevű befolyásos galéria tulajdonosa és fenntartója volt, és volt stúdiójuk Holdfényparton is. - Nos? - kérdezte Lillian, amikor már nem bírta tovább a feszültséget. - Mi a véleménye? - Hogy mi a véleményem? - Úgy tűnt, Octaviának erőfeszítésébe kerül levennie tekintetét a festményről. -Az, hogy rendkívüli munka, olyan, mint a többi festménye az Éjfél és pirkadat sorozatában. Lillian megnyugodott kissé. - Akkor jó. Nagyszerű. Köszönöm. Octavia visszafordult a festményhez. - Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy sikerre vigyem a kiállítását. Azt akarom, hogy igazi nagy durranás legyen. - Nem tudom, hogyan fejezhetném ki a hálámat, Octavia. - Szóra se érdemes. Közös érdek. Az az érzésem, hogy nem csak a maga karrierje fog felívelni, ha bemutatom a műveit a galériámban. Az enyém legalább akkora löketet kap. -Akkor jó-nevetett Lillian.-Nem is tartom fel tovább, végezze a munkáját. Szerdán indulok Holdfénypartra. - Valóban megteszi? Valóban bezárja a Minden Stimmelt? - Igen, de ezt egyelőre ne hangoztassa. - Lillian karba tett kézzel szemlélte a stúdió falán függő képeket. - Még nem találtam ki, hogyan hozzam kíméletesen a családom tudtára. - Gondolom, mindenképpen sokkhatást vált ki vele. - Akkorát talán nem, mint amikor Nick bejelentette, hogy a Hartc Vállalatok igazgatása helyett főfoglalkozásban krimiket fog írni. Pedig a nagyapám arra számított, hogy Nick veszi át a cég irányítását, miután apám visz-szavonul. De persze senki nem lesz elragadtatva, ha bejelentem, hogy főállásban festeni akarok. A Harte-ok nem művésznép, hanem üzletemberek. Lillian fél órával később, a hóna alá csapott laptopjával, az esőkabát csuklyáját jól a fejébe húzva gyors léptekkel haladt a Minden Stimmel ügynökséget is magában foglaló irodaépület felé. Gondolatai továbbra is az Octaviával folytatott beszélgetésen jártak, így csak akkor vette észre a tagbaszakadt férfit, amikor az eléje lépett. - Maga Lillian Harte, igaz? - kérdezte a férfi ellenségesen. A dühös hangtól Lilliannek rögtön kiszáradt a szája. Megállt a forgalmas járda közepén, és magában hálát adott azért, hogy jó sok ember van körülötte. A fölébe tornyosuló férfi a negyvenes évei közepén járhatott; mackós alkata, jellegtelen vonásai és ritkuló, rövidre nyírt haja volt. A szemét nem látta Lillian, mivel sötét napszemüveg takarta. Mire való ez egy ilyen borús, esős napon, gondolta Lillian, bár az biztos, hogy fenyegető külsőt kölcsönöz neki. - Ismerjük egymást? - kérdezte Lillian óvatosan. - Nem. - A férfi súlyos állkapcsa megrándult. - De én ismerem magát, hölgyem. Maga házasságközvetítő, igaz?

Lillian magához szorította a laptopját. - Honnan tudja? A férfi ajka lebiggyedt. - Jó néhány napja figyelem. Lillian érezte, hogy izzad a tenyere a hirtelen rémülettől. - Követ engem? Ehhez nincs joga. Fel fogom jelenteni a rendőrségen. - Semmi törvénybe ütközőt nem tettem - nézett rá utálkozva a férfi. - Csak biztos akartam lenni a dolgomban. - Miben akart biztos lenni? - Hogy a magáé a Minden Stimmel házasságközvetítő ügynökség. - Miért fontos ez magának? A férfi közelebb lépett. - Mert maga vette el tőlem Heathert. Összehozta valakivel, ne is tagadja. Pár napja fölhívtam. Arra gondoltam, adok neki még egy esélyt, érti? Erre azt mondja, hogy férjhez megy ahhoz a fickóhoz, akivel maga összeboronálta. Azt hiszi, szerelmes belé. Én meg azt hiszem, maga megfertőzte az agyát. Lillian gerincén jeges borzongás futott végig. - Heather Summersről beszél? - Heather velem járt, amíg maga a fülébe nem tette a bogarat, hogy én nem vagyok neki elég jó. Maga tehet róla, hogy otthagyott. Lilliannak minden erejére szüksége volt, hogy megálljon a lábán. - Kicsoda maga? - Witley a nevem. — A férfi még egy lépést tett feléje, az arca eltorzult a dühtől. Campbell Witley. Heathcr-rel összetartoztunk, amíg maga kavarni nem kezdett. Mindent tönkretett. Lillian megint gyorsan körbepillantott, hogy megnyugtassa magát, nincs egyedül a járdán. Akkor határozottan Campbell Witleyre nézett. - Kérem, nyugodjon meg, Mr. Witley. Valóban jelentkezett nálam egy Heather nevű nő, de amikor kitöltötte a kérdőívet, azt állította, hogy nem tartozik senkihez. Az ügyfeleimnek feltételként szabom, hogy egyedülállóak és függetlenek legyenek, amikor aláírják a szerződést. - Nem érdekel, mit írt Heather a nyavalyás űrlapjára. -A férfi maga felé fordított, zömök mutatóujjával megkopogtatta a mellkasát. - Énvelem járt. Lillian jól emlékezett Heatherrc. Félénk, nyugodt típusnak látszott, aki nagyon nehezen bírta volna egy Witlcyhez hasonlóan agresszív férfi mellett. Lillian arra is emlékezett, hogy Heathert mintha kicserélték volna az első randevú után. Ted Baker csendes, igyekvő férfi volt, kimondott úriember. Operába hívta Heathert, és azonnal egymásba szerettek. - Érdekelne — kérdezte Lillian -, hogy maga szereti-e az operát, Mr. Witley? - Mi köze hozzá? - Heather operarajongó. Csak érdekelt volna, hogy van-e közös érdeklődési területük. Witley ajka vékony vonallá préselődött. - Azt állítja, hogy nincs bennünk semmi közös, csak mert én nem nézek nyamvadt operákat? Ez baromság. Heatherrel nagyon sok közös vonásunk van. Többféle labdajátékot játszőttünk. Elvittem kempingezni és vadvízi evezésre. Sok mindent csináltunk együtt. - De ez mind magának szerzett örömet. Es nem ugy tűnik, mintha sok olyasmit csináltak volna, ami neki lett volna kedvére. - Honnan tudja, hogy neki mihez van kedve? - A kérdőívről, amit adtam neki. Nagyon lelkiismeretesen kitöltötte. Az opera valósággal a szenvedélye, de a filmfesztiválokat is kedveli. - Moziba is vittem Heathert. Kétszer is láttuk a Csata-zóná-t. Reménytelen, gondolta Lillian. Campbell Witley valószínűleg soha nem fogja fel, és még kevésbé törődik bele, hogy Heatherrel nincs közös érdeklődési területük. - Sajnálom, hogy gondjai támadtak, Mr. Witley, de biztosíthatom, hogy semmi részem nem volt a kapcsolatuk felbomlásában - mondta. - Egy csodát nem volt. Ha maga nem avatkozik be, Heather még mindig velem járna.

- Mikor bomlott fel a kapcsolatuk? Witley dühösen ráncolta a homlokát. - Aznap este, amikor másodszor láttuk a Csatazáná-t. Amikor hazavittem, azt mondta, nem akar többé találkozni velem. Vajon miért? - Azt állítja, hogy a Csatazóna vetítése után szakítottak. Emlékeim szerint a filmet tavaly, ősz elején mutatták be. Tele volt a város a plakátjával. - Na és! - Heather csak decemberben jelentkezett az ügynökségemnél. Januárban hoztam össze az említett úriemberrel. - Kit érdekel, hogy mikor jelentkezett a nyavalyás ügynökségénél? -Azt próbálom igazolni ezzel, hogy a cégemnek semmi köze a kapcsolatuk felbomlásához magyarázta Lillian türelmesen. - Heather jóval azután keresett fel, hogy szakítottak. - Ne hímezzen-hámozzon itt nekem. Heather rég visszajött volna hozzám, ha maga nem hozza össze valaki mással. - Nem hinném - mondta Lillian a lehető legkíméletesebben. - Nem úgy néz ki, hogy maguk ketten nagyon összeillettek volna. Magának olyan típusú hölgyre van szüksége, aki szívesen tartózkodik a szabad levegőn, szeret túrázni és kempingezni. És nem fél vitába szállni magával. - Ez mutatja, hogy mennyire ért ahhoz, amit csinál. Épp azt szerettem Heatherben, hogy soha nem veszekedett velem. - Gondolom, tudta, hogy nem lenne sok értelme. A férfi arca megrángott. - Mit akar ezzel mondani? -Az az érzésem, hogy nem figyelt rá eléggé, Mr. Witley. - Ez hazugság. Igenis figyeltem rá. -Tegye a kezét a szívére: meri azt állítani, hogy Heather egyszer sem jelezte magának, hogy jobban szeretne operába menni, mint kempingezni? - Lehet, hogy előhozakodott párszor az operával — grimaszolt Witley -, de mondtam neki, hogy felejtse el. Én halálra unom azt a kékharisnya dolgot. Kiráz tőle a hideg. - Más szóval Heather mindent megtett a maga kedvéért, maga viszont semmiben nem kedvezett neki. Nem találja úgy, hogy ez ellehetetlenít egy kapcsolatot? - Mondtam, hogy nagyon jó volt a kapcsolatunk -emelte fel a hangját Witley. - Maga pedig tönkretette. Mitől érzi úgy, hogy joga van beavatkozni mások életébe, Lillian Harte? Nem bánhat úgy az emberekkel, mint a kísérleti nyulakkal. Ezért még megfizet. Lillian maga elé tartotta a laptopját, akár egy pajzsot. -Nem bánok velük úgy. - Egy nyavalyás számítógép dönti cl, hogy ki találkozzon és házasodjon össze kivel? Es még azt meri állítani, hogy nem úgy bánik velük, mint a labirintusban tévelygő patkányokkal? Maga olyan, mint valami őrült tudós egy filmben. Mintha maga tudná, hogy mi a legjobb mindenkinek. - Mr. Witley, akkor tudom folytatni önnel a vitát, ha lehiggad. Lillian megpróbálta egy lépéssel kikerülni a férfit, de az elállta az útját. - Nem forgathatja fel fenekestül az életemet, hogy aztán lelépjen - mondta. - Nem volt joga hozzá, hogy elvegye tőlem Heathert. Érti? Nem volt joga, a fenébe is. - Bocsásson meg, de mennem kell - mondta Lillian, egy hirtelen mozdulattal kitért balra, és berontott egy nagy áruház üvegajtaján. Odabent majd lesz biztonsági őr, ha segítségre lenne szüksége, gondolta. De Campbell Witley nem ment utána. Lillian megállt a kozmetikumok előtt, és a válla fölött hátrapillantva próbálta kideríteni, hogy a férfi még mindig ott posztol-e a járdán. Ám Witley eltűnt. Lillian lepillantott a csillogó üveglap alatt sorakozó elegáns csomagolású arckrémekre. Őrülten vert a szíve, és a gyomra is furcsán viselkedett.

Mitől érzi úgy, hogy joga van beavatkozni mások életébe, Lillian Harte? Nem bánhat úgy az emberekkel, mint a kísérleti nyulakkal. Ezért meg megfizet. Lillian nem foghatta ezt a gyomorforgató, már-már pánikra hasonlító érzést csak a Campbell Witleyvel való iménti találkozásra, bármennyire kínos volt is. Hetek óta küzdött ennek az érzésnek az első jeleivel, és részben azért is döntött úgy, hogy bezárja a Minden Stimmelt. — Segíthetek? — kérdezte egy gondoskodásra termett asszony a pult másik oldaláról. Lillian felpillantva ráeszmélt, hogy az eladónő nem orvost akar hívni. Hanem szívesen eladna neki valamit. — Hm, nem. - Lillian minden erejét összeszedte, hogy válaszolni tudjon. - Nem, köszönöm. Csak nézegetek. Az eladónő mosolya kissé fakult, mint mindig, ha az ember kimondja ezt a szót. - Szóljon, ha bármiben segíthetek - mondta még az eladónő, majd egy bizalomra érdemesebb vásárlóhoz lépett. - Köszönöm. Szólok. Lillian elfordult. Végigkanyargott a többi kozmetiku-mos polcsor, majd a kiegészítők között, végül a cipőosztályt is maga után hagyva az áruház másik oldalán ment ki az utcára. Félve nézett körül a járdán, de Campbell Witley eltűnt. Viszont valamelyik este egészen hazáig követte, tehát tudja, hol lakik. Ez ijesztő. Lillian megpróbált egyenletesen lélegezni, és céltudatos lépésekkel indult az irodaépület felé. Egyértelműen helyesen döntött, amikor elhatározta, hogy bezárja az ügynökségét. Nem sokkal később kilépett a liftből. A folyosó közepén ismerős alakra lett figyelmes, aki a Minden Stimmel ajtaja előtt várta. J. Anderson Flint volt az. Lillian előtt azonnal megjelent a pénteki jelenet, minden apró részletével együtt, beleértve a piros alsónadrágot, így jársz, ha egy művész szemével nézed a világot, gondolta: emlékszel olyan dolgokra is, amelyeket a legjobb lenne elfelejtened. Lillian erős késztetést érzett, hogy visszaugorjon a liftbe, mielőtt becsukódik az ajtó, de végül megindult az irodája felé. Tudta, hogy dolga van Andersonnal, és nem old meg semmit, ha most megszökik. Előbb vagy utóbb beszélnie kell vele. Anderson nem vette észre rögtön, elmélyülten nézte elegáns fekete-arany karóráját. - Jó napot, Anderson. Anderson az ismerős hang felé fordult, és elmosolyodott. Lilliannek nem először fordult meg a fejében, hogy Anderson jól eljátszhatna a bölcs, megértő, mindentudó terapeuta szerepét egy szappanoperában. Az arccsontja és az álla mindenképpen tévészerepre predesztinálta. Es a szeme is illett volna hozzá. Nagyon kék szemével azt a benyomást keltette, hogy beléd lát. A harmincas évei végén járt, de sokkal bölcsebbnek és érettebbnek látszott annál. Sűrű, szabályos alakzatra vágott, idő előtt őszülő haja és milliméteres pontossággal nyírott kecskeszakálla csak erősítette ezt a benyomást. Anderson most konvencionálisabban volt öltözve, mint amikor Lillian legutóbb látta. Szürke, sűrű szövésű garbót, sötét, méretre készült nadrágot és papucscipőt viselt. Lillian emlékezett rá, hogy amikor egyszer együtt kávéztak, azt mondta, hogy ha öltönyt és nyakkendőt vesz, azzal feszültté és gátlásossá teszi a pácienseit. Lillian önkéntelenül eltűnődött, hogy vajon most is a piros alsónadrág van-e rajta, de elhessentette a gondolatot. - Lillian! - A férfin láthatólag elömlött a megkönnyebbülés. - Már kezdtem aggódni. Mindjárt tizenegy óra. Többször is áttelefonáltam, aztán mivel nem vetted fel, jobbnak láttam, ha feljövök. -Jó napot, Anderson. - Lillian a zárba csúsztatta a kulcsot, és egyetlen mozdulattal kinyitotta az ajtót. - Mára nem volt előjegyzésem, úgyhogy kihasználtam az időt, és elintéztem néhány személyes ügyet. - Értem.

Lillian felkapcsolta a villanyt, és az íróasztalához ment. -Van valami konkrét célja a látogatásodnak? Anderson követte az irodába. - Gondoltam, együtt vacsorázhatnánk ma este. - Köszönöm, de sajnos nem megy. - Lillian bocsánatkérő mosollyal nézett a férfira, és az íróasztalára tette a laptopot. - Egész nap sok dolgom lesz, és estére is marad belőle. - Épp az imént mondtad, hogy mára nincs előjegyzésed. - Elmegyek egy időre a városból. - Nem is említetted, hogy utazni készülsz. - Nem nyaralni megyek. Pályát változtatok. - Pályát? - visszhangozta Anderson aggodalmasan. -Mi történt? Nem értem ezt az egészet, Lillian. Feszültnek tűnsz. Baj van? - Nincsen baj, Anderson. Csupán arról van szó, hogy a családi nyaralóban töltök egy kis időt Holdfényparton. - Mennyi időre utazol el? - Egy hónapra. A terapeuta Lillianre bámult. Lillian arra gondolt, hogy akkor sem lepődhetett volna meg jobban, ha azt közli vele, hogy kolostorba vonul. - Értem. - A férfi látható erőfeszítést tett, hogy ösz-szeszedje magát. - Ó, erre nem gondoltam. A Minden Stimmel nem fogja mcgsínyleni a hosszú távollétedet? - Mostantól addig maradok távol, amíg akarok, Anderson. A Minden Stimmel péntek délután bezárt. A férfinak ezúttal valóban leesett az álla. - Nem értem - mondta, és lerítt róla, hogy valóban nem érti. - Hogy gondolod ezt? - Úgy, ahogy hallottad. Lehúztam a redőnyt. - De hát ez képtelenség - dadogta. - Nem sétálhatsz egyszerűen ki a Minden Stimmelből. - Miért nem? - Mindenekelőtt azért, mert túl sokat belefektettél már. - Anderson körbemutatott. - Az irodádba. A programodba. Az ügyfeleidbe. - A bérleti díjam a jövő hónapban lejár. Azt, amit a programba fektettem, már többszörösen visszakaptam. Az ügyfeleim számát pedig egy főre csökkentettem - mutatta Lillian az ujján. - Elismerem, hogy még nem jöttem rá, hogyan tudok megszabadulni tőle, de biztosan találok megoldást. - Mi lesz a közös tervünkkel? - Ez a másik, Anderson. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de néni segíthetek neked a könyveddel. A férfi megmerevedett. — Valami nagyon nincs rendjén. Ez a viselkedés abnormális, nem vall rád. Egyértelmű, hogy történt valami. Lillian az íróasztal szélére ült, és a férfira emelte a tekintetét. - Anderson, nagyon kellemetlen dolog történt ma délelőtt. Egy Campbell Witlcy nevű férfi megállított az utcán. Az egyik ügyfelemmel járt régen, és nagyon ki van rám akadva, amiért én ismertettem össze a barátnőjét egy másik pasival. Hitted volna? - Mi köze ennek a Witleynek a döntésedhez? - Ellentmondást nem tűrőn kijelentette, hogy nem áll jogomban a számítógépes programommal összekutyulni mások életét. - Ez nevetséges.

- Mégis hajlok rá, hogy higgyek neki. Anderson értetlenül bámult rá. - Hogy érted ezt? - kérdezte élesen. - Miért mondasz ilyet? Lillian a lecsukott laptopot bámulta, s közben azon gondolkodott, hogyan magyarázza el. Valószínűleg nem fogja elhinni, hogy a program csak az ő megérzéseivel és jó adag józan ésszel párosítva működik. Korábban ő sem hitte el. Ki kell találnia egy gyakorlatiasabb magyarázatot, amivel lerázhatja a férfit. - Hibás a program - mondta végül. Végül is, ez nincs messze az igazságtól, gondolta. - Hibás? Biztos vagy benne? - Igen. - Nem értem. Sikeres volt a vállalkozásod. Sok átlagon felüli ügyfeled volt. - Vakszerencse, attól tartok - vont vállat Lillian. - Ne felejtsd el, hogy még nem készült hosszú távú statisztika, mert nem töltöttem el elég időt a szakmában. Könnyen lehet, hogy hosszú távon az általam összehozott párok kapcsolatai sem bizonyulnak tartósabbnak, mint azoké, akik nélkülem találtak egymásra. Anderson töprengve nézett Lillianre. - Azt hiszem, értem a problémát - mondta nagy sokára. - A probléma az - mondta Lillian határozottan -, hogy nem mondhatjuk, hogy Campbell Witleynek nincs igaza. Nincs jogom beavatkozni mások életébe. Különben is nagyon nyomasztott már. - Nyomasztott? - Többször elgondolkodtam rajta, hogy mi történne, ha tévednék, és két össze nem illő embert boronálnék össze. Persze átfogó háttértanulmányokat készítek, mert biztos akarok lenni a dolgomban, hogy mindegyik ügyfelemnek tiszta az erkölcsi bizonyítványa, és szellemileg nagyjából rendben van. De mi van, ha valami elkerüli a figyelmemet? Érted, hogy ebből óriási katasztrófa lehet? Anderson józanul bólintott. - Értem. - Tényleg? - Igen. - A férfi a zsebébe süllyesztette a kezét, és hintázott roj tokkal díszített papucscipője sarkán. - Hogy őszinte legyek, nekem is szándékomban állt felhozni ezt a témát. - Komolyan mondod? - A legkomolyabban. Csak jobban meg akartalak ismerni, mielőtt előhozakodók egy ilyen kényes kérdéssel. Végül is a Minden Stimmel a te ügynökséged. Van valami atyai a mosolyában, gondolta Lillian. - Milyen kényes kérdést? - kérdezte Lillian óvatosan. A férfi a laptopra pillantott. - Mint tudod, egy ideje érdeklődöm a programod iránt, de be kell vallanom, hogy aggodalomra adott okot a szakmai felügyelet hiánya. Lillian felkészült a döfésre. - A szakmai felügyelet hiánya? - Legyünk őszinték, Lillian. Te nem vagy képzett pszichológus. Nincs képzettséged és tapasztalatod a klinikai pszichológiában és a szaktanácsadásban. A programod érdeme, hogy ennyire sikeres voltál. De én is úgy tartom, hogy a párkapcsolatok létrehozása hatalmas felelősség és nem mentes a kockázatoktól. Meggyőződésem, hogy egy ilyen érzékeny programot kizárólag hozzáértőknek lenne szabad használniuk. - Értem. Például olyan hozzáértőnek, amilyen te vagy. - Igen. És ha valóban kiszállsz a buliból, szívesen tennék neked vételi ajánlatot a programra és a munkád során felgyűlt aktákra. Lillianben megállt az ütő. Erre végképp nem számított. Meg sem fordult a fejében, hogy a programot eladja Andersonnak. Nála hamar kiderülne, hogy önmagában nem működik. Kiszámíthatatlan, hogy mennyit hibázna, mire rájön, hogy nem csodaprogram.

- Nem - jelentette ki. - Mondtam már, hogy hibás. - Úgy érted, vírusos? - Nem vírusos - válaszolta Lillian, és igyekezett úgy fogalmazni, hogy ne oszlassa el a homályt -, egyszerűen nem működik jól. - Biztosra veszem, hogy elég szakmai tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy megbirkózzam néhány apróbb fogyatékossággal. Korrekt ajánlatot szeretnék tenni, és remélem, meg tudunk állapodni a mindkettőnk számára elfogadható feltételekben. Mit szólnál például egy bérleti szerződéshez? - A Minden Stimmel programja nem eladó. - Lillian, legyen magadhoz való eszed. - Ne haragudj, de döntöttem. A férfi a homlokát ráncolta. - A Witleyvel való beszélgetésed valószínűleg nagy traumát okozott. Nagyon feszült vagy. De azt hiszem, ha majd lenyugszol, belátod, hogy túlreagáltad a dolgot. Lillian leszállt az asztaláról, az ajtóhoz ment, és kitárta. -Ha megbocsátasz, Anderson, még nagyon sok a dolgom. Holnapután el akarok utazni. Fejezzük be ezt a beszélgetést. A férfi habozni látszott, aztán belátta, hogy hiába érvelne tovább. — Jó, akkor később még beszélünk róla. Kár a gőzért, gondolta Lillian, de azért megpróbálkozott egy kulturált mosollyal. A férfi továbbra is habozott, de értette a célzást, és kilépett a folyosóra. Ott megállt. - Lillian, ha... - Viszontlátásra, Anderson - mondta Lillian, és a férfi orrára csukta az ajtót. Jó érzés volt. Valószínűleg eltúlozta a reakciót, de nem törődött vele; Gabe, Witley és Anderson megnehezítették a hetét, joga van a túlzott reakciókhoz. Lillian visszament az íróasztalához, felvette a telefont, és tárcsázott egy ismerős számot. Nella Townscnd a második csöngésre felvette. - Townsend Nyomozóiroda. - Én vagyok, Nella. - Szia, Lil. Miben segíthetek? Nézzek utána egy új ügyfelednek? - Nem teljesen. Egy Campbell Witley nevű férfiról szeretnék információt. - Nem ügyfeled? - Nem. Az egyik ügyfelem exe. Rövid hallgatás után Nella megkérdezte: — Baj van? - Nem tudom. Éppen azt szeretném, ha kiderítenéd. - Oké, mit tudsz róla? - Nem túl sokat. A múlt év őszéig rendszeresen találkozott Fleather Summersszel, az egyik ügyfelemmel. Őt leinformáltad, mielőtt aláírta a szerződést. - Értem. Elvileg hamar meglesz, valószínűleg benne hagytam a nő aktájában. A nap végére talán elkészülök egy előzetes jelentéssel. - Nagyszerű. Hazafele beugrom érte. Koszi, Nella. Nagyon sokat segítesz vele. - Szívesen. Szabad vagy ma este? - Csomagolnom kell. - A csomagoláshoz energia kell, és az nem megy evés nélkül. Vacsorázz velünk. - Oké, viszek bort. Délután fél hatkor Lillian belesüppedt egy vastagon párnázott fotelba Nella nappalijában, és lerúgta a cipőjét.

- Hú, de kivagyok! Az egész napomat elvette, hogy ösz-szecsomagoljam az irodámat. Pedig reméltem, hogy kettőre végzek. Hogyan gyűlhet fel ennyi minden egy irodában? - Az élet egyik nagy rejtélye. Nella felvett egy kék irattartót az asztalról, és megindult vele Lillian felé. Farmert és élénksárga, galléros blúzt viselt. Arany nyaklánca meg-megcsillant sötét bőrén. Rövidre vágott fekete haja szorosan a fejére volt fésülve, kiemelve érdekes fejformáját. Nella leült Lilliannel szemben, egyik lábát maga alá húzta, és kinyitotta a dossziét. - Úgy emlékszem, azt mondtad, hogy a számítógéped merevlemezén tárolod az anyagaidat — mondta Lillian. - Az ügyfeleim anyagai valóban ott vannak, de amellett még rengeteg papírmunka adódik. Számlák, levelezés, a házfelügyelőnek szánt cetlik, az irodát bérbe adó cégtől kapott üzenetek, és ki tudja még, mi minden. Az összes iratot végignéztem, egy részét kiselejteztem, a másikat megtartottam. - Lillian nagyot sóhajtott. - De végeztem vele, és a Minden Stimmel ezennel megszűnt létezni. - Gratulálok - mondta Nella. - Na és milyen érzés? - Jó, de még jobb lenne, ha garanciát kaphatnék arra, hogy Campbell Witley nem sorozatgyilkos. - Úgy érzem, teljesen tiszta eset. - Nella a jegyzeteibe pillantott. - A hadseregben kezdte, ahogy gyanítottad. Kitüntetéssel szerelt le, és folytatta apja építési vállalkozását. Kifejezetten sikeresen működtette. Hat évig nős volt, majd elvált. Gyereke nincs. Nincs nyoma büntetett előéletnek, sem annak, hogy elkövetett volna bármilyen erőszakos cselekményt, és körözést sem adtak ki ellene. - Pontosan ezt akartam hallani - mondta Lillian. - A volt feleségét is sikerült felhajtanom. Azt mondja, Witley basáskodó típus, és alkalmasint kissé hangos is, de nagyon meglepte, hogy bárminemű erőszakosságot feltételezek róla. Szó szerint azt mondta, hogy „ártalmatlan" fickó. - Nagyszerű. Nella becsukta a dossziét, és komolyan nézett Lillianre. — Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne tudna veszélyes lenni, ha a helyzet úgy hozza. -Tudom. De azt hiszem, ezt bármelyik férfiról el lehet mondani. - Nagyon igaz. — Nella az ajkába harapott. — Amit mondtam, az csak a felszín. Nem volt időm elmélyedni az ügyben. Folytassam a nyomozást holnap? - Szerintem nem szükséges. Engem megnyugtat, hogy a volt felesége kiállt mellette. Köszönöm, Nella. Nagyon sokat segítettél. Nyugodtabban alszom így. Kulcs fordult a zárban, mire Nella feltápászkodott. -Charles lesz. Ideje, hogy kibontsuk azt a bort. Lillian Nella férje felé fordult, és üdvözlésképpen odaintett. Charles belépett az ajtón, karján papírzacskó kenyérrel, kezében aktatáska. Charles vékony, fekete bőrű, komoly tekintetű, sötét szemű férfi volt; az aranykeretes szemüvegtől iskolázott ember benyomását keltette. Megcsókolta a feleségét, és odaadta neki a kenyeret. Nella eltűnt a konyhában. Charles Lillianre mosolygott, miközben levette a felöltőjét. - Hallom, a Minden Stimmel bezárását ünnepeljük ma este. - Igen. Végre megléptem a nagy lépést. Mától hivatalosan főállású festő vagyok. Vagy állástalan, munkanélküli, attól függően, honnan nézzük a dolgot. Charles komolyan bólintott. - Nella irodája megsínyli a döntésedet, de mint már többször mondtam, ha valaki házasságközvetítéssel foglalkozik, csak idő kérdése, hogy mikor akasztanak pert a nyakába. Nella kilépett a konyhából, kezében tálca, rajta bor és sajt. - Te jogász vagy, Charles. Szerinted azért is pert akaszthatnak valaki nyakába, mert végigmegy az utcán.

- Az utca veszélyes hely. - Charles elvette az egyik bort. — Igyunk a művészetre - emelte meg a poharát.

4 — Nagyon tetszik, ahogy átalakítottátok a helyiségeket -mondta Lillian. - Sokkal tágasabbak és levegősebbek. -Kinyitotta a sarokapartman kettős üvegajtaját, és kilépett az erkélyre. - A kilátás is csodás. Lillian húga, Hannah elégedetten hordozta körbe a tekintetét az apartmanon, majd ő is kilépett az esti hűvösbe. - Nem volt olcsó mulatság bevezettetni a vizet az összes szobába - mondta. — Es az erkélyajtók beszerelése is nagy munka volt, de szerintem be fogja hozni az árát. Azért az árért, amit egy éjszakáért felszámítunk itt Álmodlakban, be kellett látnunk, hogy kijár a vendégeknek a luxus és a maximális kényelem. Lillian a korlát köré fonta egyik karját. — Most már beindul, ugye? Működni fog az étterem és a panzió. Hannah szórakozottan tekintett a nővérére. — Nem hittél benne? — Dehogynem. Mindketten annyira magatokénak ereztétek ezt az ötletet, hogy tudtam: nem bukhattok bele. -Isabel néninek köszönhetjük-mosolygott Hannah.-Bár be kell vallanom, hogy amikor megtudtam, hogy a fél kúriát Rafe-re hagyta a végrendeletében, nem voltam ennyire hálás. Lillian tekintete végigsiklott az öblön. Gyorsan sötétedett. Feltámadt a szél, és az eső félreismerhetetlen illatát hozta magával, újabb vihart jósolva. Lillian mindig is szerette ezt az időszakot a csipkézett oregoni partvidéken: az évszakok erős ellentétei megmozgatták művészi fantáziáját. A fenyegetően tomboló viharok elűzték a nyaralóvendégeket, és a helyiek visszakapták a városukat. A móló üzletei és a kevés olcsó kis étkezde bezárt a hosszú téli hónapokra. Nyáron ugyanezek a vendéglátóhelyek zsúfolásig teltek portiandi és seattle-i nyaralóvendégekkel. De télen, ha az ember beült egy étterembe, általában ismerte a szomszéd asztalnál ülőket, kivéve, ha a közeli Chamberlain Főiskola diákjai vagy a Holdfényparti Politikatudományi Intézet szemináriumának vendéghallgatói voltak. Mindkét intézmény a kisvárosra néző domboldalon kapott helyet. A téli napokon az esőt hozó szél felkorbácsolta az öböl vizét, az apró beszögellések forrongó üstre emlékeztettek, a sziklákon épült, az időjárás szeszélyeinek kitett üdülők olyan hatást keltettek, mintha meglapultak volna a vihar korbácscsapásai alatt. A széllöketeket gyakran ragyogó, ám hűvöskés napsütést és kristálytiszta levegőt hozó időszakok váltották fel. Volt egyfajta energia a télben, mely merőben különbözött a szeszélyes, ködös nyaraktól, gondolta Lillian. Aznap este tiszta volt az ég. Lillian az erkély magasáról jól látta az öböl félkörívét, melynek legtávolabbi pontján fénypöttyök jelezték a kisváros és a kikötőhelyek hollétét. Egy másik fényfüzér a mólót világította meg. A Panoráma út lendületes íve hűen követte a sziklás part kanyarulatait. A műút a város szélén, a nagy öböl északi csücskét jelentő Rejtett-öböl mellett kezdődött, összeköttetést biztosítva a sziklaszirteken elszórtan meghúzódó nyaralók, strandépületek meg a kisváros között. Elvezetett Lillian szüleinek nyaralója, majd Álmodlak mellett, egészen a Napnyugta-fokig, az öböl legdélebbi pontjáig. Ismerős táj ez, gondolta Lillian, mely egész eddigi életét végigkísérte. Az utóbbi években nem töltött itt sok időt, ennek ellenére rögtön otthon érezte magát, amikor délután ideérkezett.

A Harte-ok három generációval ezelőtt gyökeret vertek ezen a településen; legalább olyan mélyen gyökereztek itt, mint a Madisonok. Lillian a dereka köré fonta a karját az este hűvösében. — Isabel néni a kezdetek kezdetén tudta, hogy ti egymásnak vagytok teremtve Rafe-fel. — Ha ez igaz, akkor ő volt az egyetlen - ingatta a fejét Hannah. - A magam részéről inkább azt gondolom, csak reménykedett benne, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Arról álmodott, hogy általunk megszüntetheti a két család közötti ellentétet. Rómeót és Júliát látta bennünk, csak vidámabb befejezéssel. Abban a reményben hagyta ránk Álmodlakot, hogy valóra válik álma a Harte-ok és Madisonok újraegyesítéséről. -Akárhogy is, de bejött. - Nem kizárt, hogy volt valami ösztönös érzéke a társkereséshez - mondta Hannah mintegy mellékesen. - Ami tovább öröklődött a családban. — Nem hinném. - Lil, mi van veled? Ne érts félre, nagyon örülök neked. Jól tetted, hogy kivettél egy kis szabadságot. De ne felejtsd el, hogy a húgod vagyok, és minden érdekel, ami veled történik. Nincs értelme tovább titkolózni, gondolta Lillian. Hannah úgy ismeri, mint a tenyerét. Bár sokban különböztek, mindig közel álltak egymáshoz. Hannah majdnem két évvel volt fiatalabb, de kettejük közül őt tartották a józanabbnak és céltudatosabbnak a családban, legalábbis addig, amíg be nem jelentette, hogy Rafe Madisonhoz megy feleségül, és panzióvá változtatja Álmodlakot. Az igazsághoz azonban hozzátartozott, hogy a rá nem jellemző, bolondos ábránd reálisnak bizonyult. Egyértelmű volt, hogy Rafe és Hannah boldogok együtt, és nem a fellegekben jártak, amikor kitalálták, hogy panziót nyitnak. - Bezártam a Minden Stimmelt - mondta Lillian. Hannah szórakozottan nézett rá. Mennyi időre? Néhány napra? Pár hétre? Netán egy egész hónapra? - Örökre. Hannah-nak szüksége volt egy kis időre, hogy felfogja és feldolgozza a hallottakat, s akkor halkan füttyentett. - Te jó ég - mondta. - Szerintem is. - Pont amikor apa és anya már kezdtek beletörődni, hogy házasságközvetítéssel foglalkozol. - Nem biztos, hogy valaha is beletörődtek volna - sóhajtott Lillian. - Még mindig kínos nekik bevallani a barátaik előtt, hogy miből élek. A vállalkozásomat kezdettől fogva gyanúsnak találták. Szerintük még az esküvőszervező ügynökség is tisztességesebb megélhetési forrás, amit te működtettél a panzió előtt. - Oké, elismerem, hogy anya és apa kissé hóbortosnak találták az ötletedet, de te sikeres voltál, és ezt ők sem tagadhatják. Hosszú listád volt az ügyfelekről. A fiatal, jómódú számítógépőrülteknek nincs ellenükre a komputeres házasságközvetítés gondolata. Tisztes bevételre tettél szert, és ez a mi családunkban sokat nyom a latban. . - Ha anya és apa a házasságközvetítést hóbortosnak vélik, akkor nem tudom, mit fognak szólni a következő tervemhez. - Nos? - billentette Hannah kissé félre a fejét. - Ne csigázz. - Hosszú történet. - Minden apró részlet érdekel. - Hannah elhallgatott, amikor reflektor tűnt fel Álmodlak kocsifelhajtóján. - De látom, még türtőztetnem kell magam. Megjött a vacsora. Erős motor finomra hangolt, halk morgása szállt feléjük a sűrűsödő sötétben. Elegáns Porsche húzott végig a kocsifelhajtón.

A kocsi a panzió főbejárata előtt fékezett le, és a motor kisvártatva leállt. Kinyílt a sofőrülés ajtaja: Hannah férje, Ilafe szállt ki a Madison család összes férfi tagjára jellemző könnyed, férfias lazasággal. Mögötte izgő-mozgó, szürkésfekete Schnauzer ugrott ki a nyitva hagyott ajtón. A kutya megállt, és felszimatolt az erkélyre. - Hello, Winston! - kiáltott le Lillian. - Gyönyörű vagy, mint mindig. Winston hálásan ugrált egy kicsit, minden bizonnyal a kötelességét tudta le ezzel. Aztán felügetett a lépcsőn, és eltűnt a terasz kiugró teteje alatt. Rafe két zacskót emelt ki a kocsi hátuljából. - A legjobbkor jöttetek, fiúk - mondta Hanna. - Már arra gondoltunk, hogy beugrottatok a Teljes Napfogyatkozásba sörözni meg billiárdozni. Rafe a könyökével belökte a Porsche ajtaját, és felnézett. A szokásos Madison-mosolyát villantotta a két nőre: csábos, de bajt ígérő mosolyt. - Sajnálom, hogy késtünk egy kicsit - mondta. -Belebotlottam egy régi haverba, aki történetesen erre járt ma délután. Meghívtam vacsorára. Remélem, nem harag-szotok érte. - Kiről van szó? - Hannah egyszerre kíváncsi lett. - Egy fickóról, akit jól ismerek. Rafe a kocsifelhajtó alsó vége felé pillantott. Lillian követte a tekintetét: újabb fényszóró közeledett a panzió felé. Sötétzöld Jaguár siklott végig a felhajtón, és megállt a Porsche mellett. Lilliannek baljós előérzete támadt: a korlátba kapaszkodott, és előrehajolt, hogy jobban lásson. - Nem - motyogta. - Csak nem... Hannah meglepetten nézett a nővérére. - Mi baj? Mielőtt Lillian válaszolhatott volna, kinyílt a Jaguár ajtaja. Gabe szállt ki, és mindjárt az erkélyt kémlelte. - Hello, Lillian - mondta túlságosan is lazán. - Látom, téged is meghívtak vacsorára. Nem meglepő ez a véletlen egybeesés? - Véletlen egybeesés nem létezik - mondta Lillian komoran. - Nem először hallom ezt. Lillian magán érezte Rafe és Hannah érdeklődő tekintetét. - Mit keresel itt? Ne próbáld meg bemesélni nekem, hogy támadt egy ötleted, és hosszú hétvégét csinálsz magadnak. - Egy dolgot feltétlenül tudnod kell rólam. - Gabe körbekerülte a Jaguárt, a lépcső felé véve az irányt. -Semmit nem teszek hirtelen felindulásból. Valószínűleg Rafe-re értetted az előbbi megjegyzésedet. Róla tudják, hogy képes bevadulni, és akkor őrült ötletei támadnak. - Hé, énrám ne nézz! - tiltakozott Rafe azonnal. - Én házas ember vagyok. Lenyugodtam, és kizárólag Hannah hatására vadulok be, és akkor támadnak őrült ötleteim. Igaz, szívem? pillantott fel az erkélyre. - Igaz, de csak amíg a te érdekedet szolgálják! - kiáltotta le Hannah, de a hangjában melegség és nevetés bujkált. Gabe megállt a legalsó lépcsőfoknál, és felnézett Lillianre. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy megszökhetsz előlem? Lillian a korlátnak nyomta az ujját. - Felajánlottam, hogy visszafizetem a pénzedet. - Nem a pénzemet akarom, hanem azt, amire befizettem. - Ezt nem hiszem el - mondta Lillian. Rafe egyik csizmás lába már az alsó lépcsőn volt, de megállt, és kérdőn nézett a bátyjára. Miről van szó? Érdekesnek hangzik. -Tartozik nekem egy randevúval - magyarázta Gabe. -Hatért fizettem, és csak ötöt szervezett meg nekem. - Ez nem igaz - mondta Lillian hangosan.

- De igaz - állította Gabe előbb Rafe-re, majd Hannah-ra pillantva. - Az aláírt szerződésem is bizonyítja. Rafe és Hannah nem tudta leplezni, milyen jól mulatnak, és ettől Lillian késztetést érzett, hogy megvédje magát. - Hazudott a kérdőíven. - Ezt csak azért mondod, hogy rám hárítsd a kudarcot, pedig te fuseráltad el a randevúimat. Sok szónak is egy a vége: még jár nekem egy randevú. - Sok sikert! - vágott vissza Lillian. - De a Minden Stimmel már senkinek nem szervez randevút. Az ügynökség bezárt. Máshol kell kereskedned. Gabe elindult fölfelé a lépcsőn. - Senki nem teheti meg, hogy lenyúlja a pénzemet, az áruval meg adós marad. - Te jó ég! - Lillian jobban kihajolt a korláton. - Ez nevetséges. Nem gondolhatod komolyan, hogy ekkora felhajtást csinálsz egy nyamvadt randevú miatt. - Ha üzletről van szó, mindig mindent komolyan gondolok - mondta Gabe, aztán elnyelte a ház. - Ilyen az én bátyuskám - mondta Rafe bocsánatkérő mosollyal, amely inkább sikeredett gúnyosra. - Ő lehetne a szerzője annak a könyvnek, hogy „Hogyan kerüld el, hogy csőbe húzzanak egy üzleti tárgyaláson". Tudtad, hogy ez a mániája? Mielőtt Lillian kifejthette volna a véleményét Gabe üzleti stílusáról, Rafe is eltűnt az erkély alatt. - Hát - szólalt meg Hannah elgondolkodva. - Érdekes fordulatot vettek az események. - Ez nem érdekes, hanem erősen elfajzott viselkedés. -Lillian kínosan érezte magát; továbbra is az immár üres kocsifelhajtóra szegezte a tekintetét. - Szerinted Gabe nem dilizett be egy kicsit, amióta elköltözött Holdfénypartról? Lehet, hogy a vállalkozásával járó gondok túl nagy stresszt jelentettek neki. - Nem hinném, hogy a vállalkozása miatt lenne ilyen furcsa - mondta Hannah. - Szerintem arról van szó, hogy ő is Madison. - Tartottam tőle, hogy ezt fogod mondani. - Valami azt súgja, hogy több van közöttetek az üzleti szerződésetek miatti vitánál. - Akár hiszed, akár nem, minden rendben ment az elején, amikor bejelentkezett a Minden Stimmelbe. Akkoriban már nem vettem fel új ügyfeleket, de ő komolynak és eltökéltnek tűnt. Gondoltam, kivételt teszek, igaz, nem mondhatjuk róla, hogy a család régi barátja lenne, de mindenesetre régóta ismerjük, és temiattad meg Rafe miatt még közöm is van hozzá. Miért ne, gondoltam. Akkor még jó néhány helyes nő adatai benne voltak a gépemben. - Mi nem stimmelt? - Hogy is mondjam? - Lillian maga elé tartotta mindkét kezét, felfelé fordítva a tenyerét. Gabe megismertette velem a poklok poklát. - Nincs más választásunk, ki kell költöznünk legalább három hétre - mondta Hannah egy órával később, miközben a nagy kerámiatálat nyújtotta Lilliannek az asztal fölött. - A Willis fivérek pokoli felfordulást csináltak. Már a vízszerelés is épp elég lett volna. - Szó nélkül elzárták a vizet, és végeláthatatlan ideig voltunk kénytelenek kerülgetni az előcsarnokban a szerelvényeket - mondta Rafe. - Rémálmaimban már fénylő porcelán vécékagylók végtelen sora kísértett. - Ennek ellenére azzal nyugtatgatjuk egymást, hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért a Willis fivérek elvállaltak bennünket - vette át a szót Hannah. - Fent a domboldalon új szárnnyal bővítik az intézetet, és aggódtunk, hogy odacsábítják őket. De szerencsére külsős építési vállalkozókat hívtak. - Végül csak kihúztuk valahogy a rengeteg vécékagyló között - mondta Rafe -, de amíg fellakkozzák a fapadlót és kifestik a szobákat, muszáj kiköltöznünk.

- Értem. - Lillian egyik kezével elvette a tálat, és jó adagot szedett magának a Rafe által hozott joghurtos-kapros uborkasalátából. - A por és a festékszag megártana Winstonnak. - Nekünk se tenne éppen jót - jegyezte meg Rafe szárazon. - Különben is ránk fér egy kis kikapcsolódás, mielőtt megnyitunk. Leugrunk Kaliforniába egy borkóstoló körútra a Napa-völgybe. Legalább véglegesíthetem az éttermünk itallapját. - Újabb megdöbbentő egybeesés. — Gabe az illatos burgonyacurrybe mártotta fekete kenyere csücskét. -Én is most döntöttem úgy, hogy kiveszek néhány nap szabadságot. Rafe szemöldöke megrándult. - Jól teszed. Épp ideje. Rég nem mozdultál ki az irodádból. - Mindenki ezt mondja - állította Gabe semleges hangon. Lillian megmerevedett. - Három-négy napot itt szándékozol tölteni Holdfényparton? Ez komoly? Rafe ezt már nem állta meg nevetés nélkül. - Ne aggódj, Lillian, nem fog sokáig itt lézengeni, ha ettől tartasz. Kis ideig ellakhat Mitchell házában, legalábbis amíg Mitchell vissza nem tér Hawaiiról. De attól kezdve meg lesznek számlálva a percei. Ki merem jelenteni, hogy negyvennyolc órán belül egymás torkának fognak ugrani. - Valóban? Két nap elég hozzá? - Persze. Garantáltan. Mitchcll legelőbb is megmossa Gabe fejét, hogy csak a Madison Kereskedőháznak él. Gabe erre odavágja neki, hogy szálljon le róla. Nem telik bele egy óra, és Gabe már csomagol. Lillian ettől megnyugodott kissé. Hihető volt, amit Rafe mondott. A három Madison köztudomásúlag makacs és keményfejű férfiember volt, és emiatt szinte sem másod-, sem többedmagukkal nem tudtak összezárva élni huzamosabb ideig. - Igazat beszélsz. - Gabe könnyedén megrántotta egyik vállát. - Legfeljebb egy-két napig bírom Mitchellel egy fedél alatt. Rafe Lillianre kacsintott. - Megmondtam. - Ha hiszitek, ha nem, mostanában még jobban kioktat, mint eddig - folytatta Gabe, és szomorúan megrázta a fejét. - Utólag be kell látnom, nagy hiba volt számítógépet ajándékozni neki. - Viccelsz? - kacagott Rafe. - Hiszen imádja. Szereti, mint galamb a tiszta búzát. - Van hozzá adottsága, abban nincs hiba - ismerte el Gabe. - Csak nem úgy használja, ahogy reméltem. Lillian villája megállt a levegőben. - Miért, mire számítottál, hogy fogja használni? - Jóravaló, egészséges célra, hogy művelődjön. Úgy képzeltem, sok boldog órán keresztül elszórakozik az időseknek készült pornóoldalakon. Ehelyett rászokott, hogy naponta e-mailezzen nekem. Rafe elvigyorodott. - Szerintem könnyen kitalálom, hogy miről. - Sok mindenről ír, de mindegyik levelében oda lyukad ki, hogy véleményezi az üzleti- és a magánéletemet. Lillian megköszörülte a torkát. - Feltételezem, hogy egyiket sem helyesli. A Gabe hangjából kihallatszó erős érzelmi kötődés meglepte Lilliant. Bármilyen viszony volt is Gabe meg a nagyapja között, biztos, hogy többről volt szó, mint Gabe bosszantásáról. Gabe-en őszinte fájdalom látszott. - Nem - mondta halkan. - Nem helyesli. - Sajnálom, ha úgy tervezted, hogy nálunk alszol -mondta Hannah kedvesen. - De ahogy te is látod, hatalmas a kupleráj. Nem lehet itt lakni, amíg a padlókkal nem végeznek. - Tudom. — Gabe szedett Rafe saját készítésű paradi-csomcsatnijából. Rafe figyelmesen nézett a bátyjára. - Hogy képzeled, szerinted meddig maradsz Mitchellnél? - Egyáltalán nem megyek Mitchellhez. - Gabe kivárt. -Kibéreltem a Buckley-villát. - Mennyi időre? - riadt meg Lillian.

- Egy hónapra. Döbbent csend követte a bejelentést. - Komolyan kiveszel egy egész hónapot? - hitetlenkedett Hannah. - Párszor be kell mennem a városba, van egy-két ügy, amit nem tudtam kitörölni a naptáramból - mondta Gabe. - Nekem kell például beszédet mondanom az egyik volt főiskolai tanárom tiszteletére rendezett banketten. De nem látom be, miért ne intézhetném innen a Madison Kereskedőház ügyeit. Magammal hoztam a számítógépemet, a faxomat, és végszükség esetén ott a telefon. - Nem hiszem el — mondta Lillian élettelenül. - Itt valami bűzlik. - Igaza van - mondta Rafe. - Ez tényleg fura. Nem érdekel, hogy mennyi tehetséged van a telekommunikációhoz. De azt tudom, hogy elvonási tüneteket fogsz produkálni, rád jön a remegés vagy valami ilyesmi, ha egy hónapig be se dugod az orrodat az irodádba. Gabe hallgatott, ette a currys krumplit. - A fenébe. - Most már Rafe is kíváncsi lett. - Ez tényleg komoly? Gabe szeme gúnyosan megvillant. - Kiskorom óta ismersz. Emlékszel egyetlen olyan esetre, amikor nem gondoltam komolyan, amit mondtam? - Nem, ezt nem állíthatom. Lilliant rettenetes balsejtelem szállta meg; Gabe-et figyelve megérezte, hogy veszélyt rejtő örvények kavarognak a nyugodtnak és fegyelmezettnek tűnő felszín alatt. - Nem arról van szó, hogy kicsikard a hatodik találkát a Minden Stimmeltől, igaz? kérdezte. - Az előbb csak ugrattál azzal a képtelenséggel. Azért vagy itt, mert tényleg ki akarsz kapcsolódni egy kicsit. Gabe megint megvonta a vállát, de nem szállt vitába. - Rendben vannak a céged dolgai? - kérdezte habozva Hannah Gabe-től. Lilliant meglepte a kérdés, bár értette, miért aggódik Hannah. Ha valaki akár csak egy kicsit is ismerte Gabe-et, tudta, milyen sokat jelent neki a cég. A Madison Kereskedőházat fenyegető veszély érthetővé tenné mostani különös viselkedését. Lillian azonban biztosra vette, ha bármilyen kicsi gond lenne is a cég háza táján, Gabe a nap huszonnégy óráját ott töltené, amíg minden tökéletesen nem működik ismét. Egy készülő katasztrófa eseten nem venne ki egy hónap szabadságot, és költözne le a tengerpartra. - A cégemmel minden rendben van. - Gabe zavartalanul evett tovább. - Csak? - próbálkozott Rafe. Gabe lenyelte a falatot, majd hátradőlt, és letette a villáját. - Nincs csak — mondta. — Szükségem van egy kis időre, hogy másvalamire is koncentrálhassak végre, ne csak a munkára. Nem szívesen ismerem el, de Mitchellnek lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy túlságosan sokat foglalkoztam a munkámmal az elmúlt pár évben. - Kiégtél - mondta Lillian halkan. Mindenki Lillianre nézett. Gabe és Rafe azzal az üres, bamba arccal, mely a férfiakra jellemző, ha egy viselkedés pszichológiai magyarázatát hallják. De Hannah azonnal bólintott, mint aki mindent ért. - Igen, persze - mondta. - Szerintem is. Lilnek igaza van. Úgy tűnik, kiégtél. - Nekem úgy tűnik, csak locsogtok itt összevissza -mondta Gabe. - Hogy jut eszetekbe ez az őrültség? - Gondolj bele - kezdte Lillian türelmesen. - Hatalmas mennyiségű fizikai és szellemi energiát fektettél éveken át a Madison Kereskedőházba. Nem titok, hogy túlfeszítetted magad a siker érdekében. A hosszú ideig tartó, intenzív koncentrálás megviseli az embert. - Honnan tudod te azt? - kérdezte Gabe megtévesztőén negédesen. — Abból, amit a múltkor meséltél a gyors állásváltásaidról, az derül ki, hogy sehol nem maradtál addig, hogy kiéghettél volna.

A férfi közönséges, durva megjegyzése úgy csapott közéjük, mint távoli villámlás. Hannah és Rafe nyilván nem értették az éles visszavágás okát. Lillian attól tartott, hogy Rafe talál valamit mondani a bátyjának, amit jobb, ha nem mond, és megpróbálta eloszlatni a viharfelhőket. - Igazad van, valóban sokszor változtattam állást — mondta Gabe-nek. — De képzeld, létezik olyan, hogy szabad szellem. Fura, ugye? - Mi ebben a fura? - kérdezte Gabe. - Sokan vannak, akik inkább belőled nézték volna ki, hogy ezen a téren rekordot döntesz. - Mert Madison vagyok? - Igen. — Lillian pengeéles mosolyt villantott a férfira. — Míg én az állandóság mellett voksoló, kitartó és hosszú távra tervező Harte vagyok. - Lillian a többiekhez fordult. Javasoltam Gabe-nek, hogy vegyen fel a Madison Kereskedőház egyik ügyvezetőjének, de nemet mondott a kalandos életrajzom miatt. Gabe hátranyúlt, és egyik karját a széke háttámláján nyugtatta. Mindvégig Lillianen tartotta a tekintetét. -Nem ezt mondtam. Nem ezért nem vennélek fel. - Hanem miért? - kérdezte Hannah kíváncsian. - Lillian kijelentette, hogy rövid időn belül ki akarna oktatni, hogyan vezessem a céget. Mire én: ha valóban ez történne, ki kellene rúgnom. Egyetértettünk, hogy jobb bele se kezdeni az egészbe, ha előre ismerjük a végkifejletet. - Amint látjátok, közös nevezőre jutottunk abban, hogy nem próbálkozom a Madison Kereskedőháznál. Arra végképp semmi szükségem, hogy újabb rövid távú munkával gazdagítsam az életrajzomat. A feszültség oszlóban volt, ahogy Lillian remélte. Hannah ráharapott a végszóra, és ügyesen új témára terelte a szót. - De ha jól értem, most, hogy bezártad a Minden Stimmelt, állást keresel - mondta Hannah. - Nos, nem igazán. - Munkanélküli segélyre mész? Olyan Hartre-ról még nem hallottam — szólt közbe Gabe. - Nem megyek munkanélküli segélyre. - Akkor betársulsz a családi vállalkozásba? - vonta fel Rafe kíváncsian a szemöldökét. - Eszembe nem jutna. Nem csak azért nem, mert képtelen lennék együtt dolgozni az apámmal. A fő gond az, hogy szeretem, ha a magam ura vagyok. Gabe előredőlt, és az asztalra ejtette a karját. - Oké, feladom. Mihez kezdesz most? - Festeni fogok. - De hát eddig is festettél - jegyezte meg Hannah. - Mostantól főállásban csinálom. Ha minden jól megy, profi leszek. Mindhárman úgy bámultak Lillianre, mintha azt jelentette volna be, hogy indulni készül a következő elnökválasztáson. Hannah felnyögött. - Nehogy azt meséld nekem, hogy azért számoltad föl a Minden Stimmelt, mert a művészetnek akarod szentelni magad! - Azért számoltam föl a Minden Stimmelt, mert a művészetnek akarom szentelni magam. - Anya és apa ki lesznek bukva. — Hannah hátradobta magát a székén. - Nagyapáról nem is beszélve. -Tudom- mondta Lillian. Rafe a kávéskancsóért nyúlt. - És miből gondolod, hogy meg tudsz élni belőle? - Nemsokára kiderül, hogy működik-e vagy sem. Octavia Brightwell néhány héten belül kiállítást rendez a festményeimből a portiandi galériájában.

- Én azt tanácsoltam volna, hogy ne add föl a biztos munkádat - mondta Rafe fanyar mosollyal. - De amint látom, elkéstem. - így van. Elkéstél - mondta Lillian. Gabe a panzió széles verandájának korlátjánál állt, és nézte, ahogy Lillian autójának hátsó lámpája távolodik a kocsifelhajtón. Rafe egy közeli oszlopnak támaszkodott. Winston a lépcső tetején hevert, mancsa lelógott, füle és orra érzékenyen követte az éjszaka hangjait és illatait. Hanna visszamenekült a konyha kellemes melegébe. - Ha egy egész hónapig Holdfényparton maradsz, akkor meg is oszthatom veled az itteni híreket - szólalt meg Rafe kis idő múltán. - Ne fáradj. Nem igazán érdekel a pletyka. - Marilyn Thornleyról lenne szó. Gabe néhány másodpercig kutatott az emlékezetében, míg végül derengeni kezdett a nő alakja, akivel a főiskola utáni években járt. Marilyn Caldwellnek hívták akkoriban, a környék egyik legtehetősebb családjából származott. Caldwellék Portlandben laktak, de a Harte-okhoz hasonlóan ők is fenntartottak egy házat Holdfényparton. Meg egy harmadikat a kaliforniai Palm Springsben. Marilynnek kitűnő ösztöne segített a választásban. Gabe tudta, hogy őbenne is látta hosszú távon a nagy lehetőséget, ám Trevor Thornley előtt sokkal biztosabb jövő állt. Marilyn átható tekintettel alaposan felmérte a két férfit, és úgy döntött, hogy Thornleyhoz köti az életét. Gabe nem neheztelt rá; nem hibáztathatta a döntéséért. Józan, üzleti érzékre utaló lépés volt. Trevor akkor éppen a gyorssávban hajtott a közéletben; már akkor nyilvánvaló volt, hogy rendelkezik a média és a köz figyelmének megszerzéséhez és megtartásához szükséges karizmával, simulékonysággal és fellépéssel. Előre látszott, hogy ha valami nagy katasztrófa nem jön közbe, messzire jut, talán egészen Washingtonig. Csak a pénz hiányzott hozzá, mégpedig sok pénz, ezt pedig Marilyn családja készségesen szolgáltatta. Megérte befektetni egy olyan vőbe, aki jó úton volt ahhoz, hogy tekintélyes politikai tényező legyen. Thornley meglepetés-bonuszt is kapott: Marilynről kiderült, hogy kitűnő kampánystratéga. A Holdfényparti Politikatudományi Intézet politikailag kiművelt stábjával vezényelte Trevor karrierépítésének minden egyes mozzanatát, és felesége irányítása alatt Trevor fokról fokra feljebb került a ranglétrán. A múlt ősszel bejelentette, hogy szenátori posztra pályázik. Általános meglepetésre azonban Hálaadásnap előtt nem sokkal kiszállt a versenyből. Gabe a sajtóban mindössze a gyanús, mindenre ürügyként szolgáló személyes okokból magyarázatot találta. - Mi van Marilynnel? - kérdezte Gabe. - Nem hallottad? Válnak. Marilyn a múlt hónapban ideköltözött a családi nyaralójukba. És van egy irodája az intézetben. - Nekik dolgozik? Rafe megrázta a fejét. - Nem. A saját politikai karrierjét kezdte építeni. - Huh. Nem igazán lep meg. Marilyn született politikus. - Az. Csak van egy kis bökkenő. - Mi az? - kérdezte Gabe. - Az a szóbeszéd járja, hogy Thornley karrierje fölemésztette a családi vagyon tekintélyes részét, és a család úgy döntött, hogy egyelőre nem fektet több tőkét a politikába. Állítólag nem fogják támogatni, legalábbis addig nem, amíg nem bizonyítja, hogy győzni tud. - Más szóval pénzre van szüksége. - Igen. Mégpedig igen sokra - mondta Rafe jelentőségteljesen. - Es ez azért jutott eszembe, mert neked van, ami neki kell. Számíts rá, hogy megkeres, mihelyt megtudja, hogy a városban vagy.

- Köszönöm, hogy vigyázol rám, de ne aggódj. Egy dolgot egészen biztosan gyorsan megérzek: ha egy nő a pénzemet akarja. Rafe kinézett a sötét öbölre. - Ti ketten jártatok egy időben. - Az régen volt. - Az igaz. - Rafe a zsebébe süllyesztette a kezét. - De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. - Oké. Ujabb szünet következett. Gabe érezte, hogy az öccse agya más vágányra kalandozik. - Tényleg egy egész hónapra kibérelted a Buckley-villát? - kérdezte Rafe kis idő múltán. -Igen. - Bevallom, nem vall rád egy ilyen lépés. Gondolod, hogy Lilliannek igaza van? Kiégtél vagy valami ilyesmiről van szó? - A Madisonok nem égnek ki. Vagy te hallottál már olyan Madisonról, aki kiégett? Rafe eltűnődött. - Nem. Robbanékony jellemekről azonban hallottam. Volt, akit a belső tűz emésztett föl. És persze olyan is akad, aki elemésztette önmagát. De olyanról nem hallottam, aki kiégett volna. - Én sem. - Lilliannel hogy vagytok? - Miből gondolod, hogy van köztünk valami? - Készséggel elismerem, hogy nem én vagyok a legérzékenyebb, legempatikusabb, a részletekre leginkább figyelő fickó a világon. - Persze hogy nem. Mert Madison vagy. - De még én is láttam rajtad ma este, hogy amikor Lillianre néztél, ugyanaz a kifejezés jelent meg az arcodon, mint amikor a Madison Kereskedőház számára kötsz egy fontos üzletet. - Te mondtad, hogy nem vagy érzékeny és empatikus, nem figyelsz a részletekre. - Azért teljesen vak sem vagyok - mondta Rafe. - Ezt az arckifejezést soha nem láttam rajtad, amikor más nővel voltál. - Lillian és az üzlet két külön dolog. - Ezt tartsd jól észben, mert az a gyanúm, hogy ha üzleti befektetésnek nézed, hamar meggyűlik vele a bajod. Gabe Winstonra nézett. - Hallod? Mostantól az öcsém vezeti a pszichológus válaszol rovatot. Winston Gabe felé billentette a fejét, és értelmesen nézett a férfira. Ezt mindig igen ügyesen adta elő. Rafe az üres kocsifelhajtót bámulta. - Sejtettem, hogy egyszer kudarcot vallasz. - A Madison mivoltomból kifolyólag? -Valószínűleg nem terajtad múlik. Benne van a génekben vagy ilyesmi. Tudod, már sajnálom, hogy Hannah-val és Winstonnal elutazunk holnap. Érdekes lett volna látni. - Micsodát? - A bukásodat. 5 A vihar jött, majd reggelre el is múlt. Tiszta, és az évszakhoz képest enyhe, tizennégy fok körüli hőmérsékletre virradtak. Gabe megállt a sziklapart tetején, és lepillantott a Holtkéz-öbölre. Apály volt, az öt ujjat formázó sziklasor, melyről az öböl a nevét kapta, most kilátszott a vízből. A sziklák alján

lyukak és likacsos horpadások sötétlettek, apró barlangok és üregek bejáratait jelezve, melyeket a természet vájt alattuk. Lillian a vízparton ült, egy réges-régen oda került ván-dorkövön. A téli nap megcsillant sötét haján. Gabe-en végigömlött a reménykedés, és kiélezte az érzékeit. Alsótestét ismerős érzés feszítette. Lillian meleg fekete legginget viselt, mely kiemelte lábszárának lágy kanyarulatát és kecses bokáját. Narancsaranysárga pulóverének nyakrésze kilátszott a sötétpiros dzseki alól. A haja összecsavarva a tarkójára volt tűzve. Elmélyülten hajolt a térdére fektetett vázlatfüzet fölé. Gabe az elmúb este Rafe és Hannah panziójában megtudta a szörnyű igazságot: Lillian nem művészlélek. Hanem egyenesen művész. Gabe a nő rajzoló kezének fürge, céltudatos mozdulatait figyelte; a finom, kecses összeszedettség, amellyel a ceruzát fogta, egészen elbűvölte. Boszorkány varázslat közben. Sirály rekedt kiáltása törte meg a bűvöletet, mely a sziklához szegezte a férfit. Felhajtotta fekete-cserszínű felöltőjének gallérját, és gyors léptekkel megindult lefelé a kavicsos ösvényen, a makacs vágytól hajtva, hogy mielőbb beteljesítse önnön végzetét. Ez is Madison-örökség lehet, gondolta. Lillian akkor vette észre, amikor a rövid partszakaszt alkotó köves részre ért. Fölkapta a fejét, majd oldalra billentve nézett Gabe-re. Mintha megmerevedett volna a sziklán. Varázslat közben meglepett boszorkány. Hűvös óvatosság érzett ki belőle. Lehet, hogy jogosan tart tőle; Gabe sem értette, mi történik közöttük. Elhatározta, hogy lassabb tempót diktál, és laza, nemtörődöm, barátságos hangot üt meg. - Mióta álltál ott font? Kémkedtél utánam? - kérdezte Lillian. - Te aztán tudod milyen a meleg fogadtatás! - Nem gondoltam, hogy van valaki a közelben. Megijesztettél. - Ne haragudj. Reggelente edzeni szoktam. Mivel itt nincs konditerem a közelben, gondoltam, egy kiadós sétával pótolom. - És pont erre kellett sétálnod? A férfi elmosolyodott. — Személy szerint nekem szól a kötekedés, vagy reggel mindig ilyen harapós kedvedben vagy? Lillian habozott, majd viszonozta a mosolyt. - Most én kérek elnézést. Nem kellett volna rád támadnom. Mostanában kicsit feszült vagyok. - Ujabb véletlen egybeesés. Én is. - Nem vagyok meglepve. — Lillian úgy nézett a férfira, mint aki mindent ért. — Biztosan, mert kiégtél. - Látom, kész a minden részletre kiterjedő elemzés és diagnózis. - Gabe leült az egyik közeli sziklára. - Azért vagy feszült, mert én is idejöttem Holdfénypartra? - Nem - válaszolta Lillian. - Hazudsz. Lillian bosszús tekintetet vetett a férfira. - Ez az igazság. Több okból is feszült vagyok, de ennek semmi köze hozzád. - Például? - Soroljam? - Rajta. Lillian ajka kemény vonallá préselődött. — Akkor kezdjük. Jelenleg nincs állásom, mert bezártam a cégemet. - Te tehetsz róla. - Köszönöm, hogy figyelmeztetsz rá. Izgulok, hogy milyen fogadtatása lesz a kiállításomnak. Gabe erre nem tudott mit mondani, úgyhogy hallgatott.

- Továbbá volt egy-két kellemetlen afférom Portland-ben, mielőtt eljöttem. Még mindig nyomasztanak. Nem tudom, megfelelően kezeltem-e azokat a helyzeteket. - Milyen afférok? Lillian elnézett az ötujjú szikla felé. - Anderson felkeresett. Nem vette jó néven, amikor mondtam neki, hogy nem akarok a könyvében segíteni. - Persze hogy nem. Említetted neki, hogy láttad a piros alsónadrágjában? - Természetesen nem. -Jól tetted. Én emiatt nem aggódnék túlzottan. Mi volt a másik eset? - Egy Campbell Witley nevű férfi megállított az utcán, és közölte velem, hogy nincs jogom beleártani magam mások dolgába. Volt valami a hangjában, ami arra késztette Gabe-et, hogy komolyan vegye a hallottakat. Ez a Witley rád ijesztett? Lillian habozott. - Lehet. Egy kicsit. - Ki ez a fickó? - Egyik ügyfelem morgós kedvű exbarátja. Nem örült neki, hogy összehoztam a volt barátnőjét egy másik pasival, bár egyértelmű volt, hogy nem illettek egymáshoz. Gabe a nő arcát fürkészte. — Megfenyegetett? - Nem. - Leinformálom — nyúlt Gabe a zsebébe a mobiljáért. -A Madison Kereskedőháznak van nyomozószolgálata. - Köszönöm, de fölösleges. A Townsend-ügynökség már utánanézett, és Witley sem erőszakos, sem egyéb törvénybe ütköző cselekedetet nem követett el soha. - Biztos ez? - Igen. Tényleg rendben van. Nella Townsend érti a dolgát. A fickónak egyszerűen elborult az agya. Szerintem az zavart meg, hogy igaza volt. - Badarság. - Azt hányta a szememre, hogy beavatkozom mások életébe, és így is van. Egy hivatásos házasságkövetítőre óriási felelősség hárul. Mi van akkor, ha nagyot hibáztam? Hátrányosan befolyásoltam emberek jövőjét. - Ne rágódj ezen. Te tanácsadó voltál, az emberek a tanácsadásért fizettek. Ők maguk hozták meg az életüket befolyásoló döntéseiket. Egyszerű üzleti tranzakció történt. Semmi okod rá, hogy bűntudatod legyen. Lillian hallgatott egy darabig, a férfi szavain tűnődött. - Van érzéked hozzá, hogy lecsupaszítsd a dolgokat, Madison — mondta végül derűsebb hangon. - Ebben tényleg jó vagyok. - Gabe előrehajolt, hogy megnézze a rajzot. — Szabad? Lillian szó nélkül nyújtotta a vázlattömböt. Gabe egy darabig szótlanul tanulmányozta a rajzot; azon kapta magát, hogy minél tovább nézi, annál erősebb benne a vágy, hogy meg tovább nézze. A kép a Holtkéz-öblöt ábrázolta, de úgy, ahogy Gabe soha életében nem látta, vagy legalábbis nem tudott róla. Vibráló intenzitás áradt ebből a kis darab természetből — határtalan, ősi erő sötét ígérete. Ez az erő szólt hozzá, megérintett valamit a lelke legmélyén; tudatosította benne, hogy a sejtjeivel mindörökre kötődik ehhez a vad életerőhöz. A francba. Mindez egy egyszerű vázlat miatt. Ez rosz-szabb volt, mint gondolta. Lillian jó festő. Nagyon, nagyon jó. - Egy dologban biztos vagyok - mondta Gabe végül. — Csak az idődet pocsékoltad a házasságközvetítéssel. Ez a te igazi hivatásod. - Ez még nem jelenti azt, hogy meg is veszik a képeimet - mondta Lillian. - Nem. - Gabe visszaadta a vázlattömböt. - De az még nem változtat azon, hogy te erre születtél. Kérdezhetek valamit?

-Mit? - Le tudnál mondani a festésről? - Lemondani? Úgy érted, örökre? - Mondjuk jönne valaki, és azt mondaná, hogy minden pénzt megad neked, ha megígéred, hogy nem rajzolsz és festesz többé. Elfogadnád a pénzt, és megtartanád az ígéretedet? - Nem. — Lillian lepillantott a vázlatra. — Előbb vagy utóbb muszáj lenne elővennem. Ez belső kényszer, nem az én választásom. - Én is így képzeltem. - Gabe sóhajtva fújta ki a levegőt. - Tehát nem mondasz le róla, akkor sem, ha lesz új állásod. - így van. - Művész vagy. - így van — mondta Lillian ismét. - Gondolom. Lillian kissé ijedtnek látszott. Tűnődőnek. Mintha meglepték volna a kérdések. Gabe a hullámok robajlását hallgatta; már becsaptak a barlangokba, kezdődött a dagály. Hamarosan a szikla ujjhegyei látszanak csak ki a vízből. - Neked a Madison Kereskedőház lehetett ilyen az évek folyamán - mondta Lillian lassan. - Belső kényszer. Valami, amit muszáj csinálnod. - Lehet. - Hogyhogy? - Ki tudja? - Gabe fbivett egy kavicsot, elhajította, hogy pörögve szállt a habokba. - Talán csak be akartam bizonyítani, hogy egy Madison is tudhat olyant, amit ti, Harte-ok annyira jól csináltok. - Micsodát? - Nem elfuserálni a dolgokat. Lillian arra a pontra nézett, ahol a kő eltűnt a vízben. -Azt állítod, hogy mindent, amit elértél, az összes sikeredet a mi családunkkal való versengés motiválta? - Legalábbis részben - vont vállat Gabe. - Kezdetben mindenképpen. Gyerekkoromban azt láttam, hogy ti, Harte-ok ügyesebbek vagytok annál, hogy elrontsátok az életeteket. Mi viszont ebben voltunk jók. A ti üzletetek jól ment, a családotok működött, a szüléitek együtt éltek. Még ilyet! Lillian erre nem válaszolt; nem volt rá szükség. Mindketten ugyanolyan jól ismerték egymás családjának történeteit, mint a sajátjukat. Gabe apja, Sinclair szobrász volt, szenvedélyesen szerette a munkáját és a modelljét, Natalie-t. Gabe és Rafe ennek a szenvedélynek a gyümölcsei voltak. A szülők közötti viszony követte a családi hagyományokat; hosszú, viharos, magas hőfokon égő szenvedély volt. Sinclair soha nem látta értelmét, hogy a vállára vegye a kisstílűnek ítélt házasság terhét. Gabe biztos volt benne, hogy a szüleik szerették egymást a maguk sajátos módján, ám a családi hátterüket véletlenül sem nevezhették stabilnak, de még átlagosnak sem. A két fiú a maga módján birkózott meg a szélsőséges, kiszámíthatatlan, mindenkire befolyással bíró apa és a gyönyörű, temperamentumos anya miatt rájuk hárult nehézségekkel. Rafe önmaga és mások előtt is megjátszotta, hogy fikarcnyit sem törődik a jövőjével. „A pillanatnak élj", így hangzott a jelmondata, legalábbis amíg kis híján le nem tartóztatták emberölésért.

Gabe tudta, hogy ő a másik végletet választotta. A koncentráció és a rend iránti érzék volt a két fegyvere a forgandó szerencse és a gyermekkorát felkavaró sokféle érzelem ellen. Azzal, hogy létrehozta a Madison Kereskedőházat, eldöntötte, hogy gránitból fogja kifaragni a jövőjét. - És még? - kérdezte Lillian. - Hogyhogy és még? - Nem hiszem, hogy csakis a családommal való versengés késztetett ekkora hajtásra. Gabe elhessentette a mélázó hangulatot, mely régi, elnyűtt kabátként burkolta be. — Nem vagyok önelemző típus. - Ó, persze, milyen igaz. Hogy is felejthettem el? Pedig ezt egyértelműen leírtad a Minden Stimmel kérdőívén. - Minden bizonnyal. - Ha jól emlékszem - folytatta Lillian -, az „egyéb megjegyzések" rovatba azt írtad, hogy természettől fogva észelvűnek és realistának tartod magad. És felszólítottál, hogy ne tékozoljam a drága idődet holmi elitista tudós nőkre vagy hibbant agyú ezoterikusokra. - Ha-ha. Lillian becsukta a vázlattömböt. - Azt is kijelentetted, hogy nem akarsz az általad művésziéleknek nevezett nőkkel ismerkedni. A bánatba. - Javíts ki, ha tévedek - folytatta Lillian -, de az volt a benyomásom, hogy az „egyéb megjegyzések" rovat volt talán az egyetlen olyan rész a kérdőíven, ahol többé-kevésbé igazat írtál. Vagy azokat a válaszaidat is kiszínezted? Most már tényleg témát kellett váltani. - Van ennivalód otthon a nyaralótokban? - kérdezte Gabe. Lillian pislogott; nem fogta fel azonnal a kérdést. -Éhes vagy? - kérdezett vissza. - Mindjárt éhen halok. Reggel jutott eszembe, hogy nincs otthon kávé. És egy falat ennivaló sem. Elfelejtettem venni tegnap. - Azt akarod, hogy meghívjalak reggelizni? - Miért ne? Jószomszédi viselkedésre vallana. Ha nekem lenne otthon kávém, pirítósom és talán még egy kis mogyoróvaj hozzá, meghívnálak. - Mogyoróvaj? - Meglepne, ha tudnád, mi mindent lehet kezdeni vele. - Aha. Hát, sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsalak. Én sem vettem tegnap semmit. Úgy terveztem, hogy bemegyek ma a városba, és beszerzek valamit abban a pékségben, amelyről Rafe áradozott tegnap este. - A Fénytestben? - Gabe felállt. - Jó ötlet. Az öcsém tudja, mi a jó. Mindig szerette a hasát. Lillian maga sem értette, miért hagyta Gabe-nek, hogy elkísérje a városba. Biztosan azért, mert aznap különös hangulatban volt. De amikor beléptek a pékség ajtaján, a frissen sült kenyér mennyei illata minden kétségét eloszlatta a döntése helyessége felől. Lillian akkor eszmélt rá, hogy farkaséhes. Senki nem tudott sokat a Szép Új Világ csoportról, akik egy éve költöztek a városba, és pékséget nyitottak a móló mellett Fénytest néven. Ezek a fiatalok hosszú, színes köpenyben jártak, az ókori egyiptomi és római műtárgyak ihlette ékszereket viseltek, és túl derűseknek tűntek ahhoz, hogy valóságosak legyenek. Azt állították magukról, hogy a Jövő Történelmének Hírnökei. A város lakói Rafe és Hannah szerint először iszonyodtak tőlük, nem is kicsit, sőt egyes negyedekben az új jövevények kifejezett riadalmat keltettek. A városi tanács is kifejezte aggodalmát amiatt, hogy őrültek vertek tanyát Holdfénypart közepén. A Holdfényparti Napló szerkesztősége üzenetet tett közzé, melyben melegen ajánlotta a hatóságoknak, hogy tartsák a szemüket az újonnan jötteken.

Csakhogy egy olyan városban, amelynek az egyetlen péksége három éve bezárt, a Jövő Történelmének Hírnökei csakhamar bizonyították, hogy egyvalamihez biztosan értenek: istenien sütnek. Tíz óra körül járt az idő, amikor Lillian és Gabe megérkeztek. A kevés asztalt körbeülték a vendégek: helyi lakosok, a ritka téli vendégek némelyike, és farmer- és vá-szonnadrágos fiatalok, a Chamberlain Főiskola hallgatói. A helyiek mintegy vezényszóra az ajtó felé fordították a fejüket, amikor Lillian belépett Gabc-bel a sarkában. Lillian úgy érezte, olvas a gondolataikban. Hannah és Rafe néhány hónappal korábban kötött házassága izgalomba hozta és sokáig abban is tartotta az egész várost. Erre itt egy újabb Harte nő egy Madison férfival. Folytatódik a csoda? - Lehet, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet — suttogta Lillian Gabe-nek. - Ne légy nevetséges. - Gabe megállt a pult előtt, és a művészien elrendezett süteményeket szemlélte. - Ilyenkor csak a Teljes Napfogyatkozás van még nyitva. Ott még ennyire sem akarnál reggelizni, nekem elhiheted. - Igazad van. Különben is, ha egy hely azzal reklámozza magát, hogy „Ahová nem süt be a nap", nem lehet valami kívánatos reggelizőbár. - Szerintem se. És ezek a kukoricás muffinok nagyon jól néznek ki. Én kettő ilyent fogok enni. Te mit kérsz? - Mindenki minket bámul. -Tényleg? - Gabe kíváncsian körbenézett, udvariasan odabólintott az ismerősöknek, majd visszafordult a pulthoz. - Na és? Te Harte vagy, én Madison. Ha ezt a kettőt egymás mellé rakod ebben a városban, jó esélyed lesz rá, hogy megbámulnak. - Téged nem zavar? -Nem. - Na persze - dünnyögte. - Mert Madison vagy. - Pontosan. Gabe a pult mögött álló hosszú, halvány színű ruhába öltözött, középkorú asszonyra nézett; őszülő haját fehér kendő takarta, köpenyén ódivatú fehér kötényt viselt. A nyakában kifli alakú amulett függött láncon. - Legyen önnel a jövő történelmének fénye - mondta udvariasan az asszony. - Köszönöm - mondta Gabe. - Viszont kívánom. Két kukoricás muffint és egy csésze kávét kérek. - Gabe hátranézett a válla fölött. - Tudod már, mit kérsz, LiHian? Lillian előrelépett. - Egy croissant-t kérek. És zöld teát. - Helyben fogyasztják vagy elviszik? - kérdezte az asz-szony. -Helyben - válaszolta Gabe. - Nahát, ismerős hangok! - recsegte egy whisky- és szivarízű hang a függöny mögül. Lillian magába fojtott egy nyögést, és mosolyt erőltetett magára az ajtónyílásban megjelenő tagbaszakadt, robusztus, terepszínű katonai gyakorlóruhát és csizmát viselő asszony üdvözlésére. Arizona Snow rég túl volt már azon a koron, amit idősnek szokás nevezni, mégis annyi energiája volt, hogy a fiatalok is megirigyelhették volna. Nem véletlenül. - Ezt nevezem tökéletes időzítésnek - mondta Arizona Snow látható elégedettséggel. - Jó reggelt, A. Z. - köszönt Gabe. - Mi újság az ösz-szeesküvés-bizniszben ? - Azok a tökfejek fenn az intézetben csöndben voltak egy darabig, miután az öccse és Hannah lakatot tettek a szájukra, de megint forrósodik a helyzet. - Arizona sugárzó mosolyt küldött Lilliannek. - Jó újra itt látni magát a városban. - Én is örülök, hogy találkozunk - udvariaskodott Lillian, majd a pékség felé intett. - Mi dolga van itt? - A szokásos heti eligazítás a Hírnököknél. - Arizona lehalkította a hangját, jelezve, hogy bizalmas információt oszt meg. - Jó néhányszor beszéltem velük, mire pár hónappal ezelőtt rájöttem, hogy nem naiv fickók, mint mindenki más errefelé. Értik a dörgést.

- Örülök, hogy valaki érti - mondta Gabe. Arizona kissé előrehajolt, tekintetét végigjáratta a termen, majd intett Lilliannek és Gabe-nck. - Jöjjenek. Elmondom a friss tényállást. - Huh, köszönjük, Arizona-mondta Lillian gyorsan. -De elég zsúfolt a mai napunk. Ugye, Gabe? -A tiédet nem ismerem. - Gabe letett néhány pénzérmét a pultra. - De én nem sietek sehova. - Nem? - Lillian legvadabb álmában sem hitte volna Gabe-ről, hogy hajlandó leereszkedni abba a rókalyuknyi alternatív világba, amelyet Arizona Snow az otthonának nevezett. Gabe fölvont szemöldökkel nézett Lillianre. - Miért? -kérdezte szórakozottan. - Mintha... hm... a telekommunikációról említettél volna valamit - próbálkozott Lillian. - Az megvár. Arizona Lillianre hunyorított, mint aki mindent ért. -Kezdetben Hannah és Rafe sem sokat törődtek azzal, hogy mi folyik fent az intézetben. Mire érdekelte őket, már késő lett. Lillian belátta, hogy veszített. Próbált hihető ürügyet találni, de semmi sem jutott eszébe. A végső ellenérv az volt, hogy a Harte-ok és Madisonok le voltak kötelezve Arizona Snow-nak. Igaz, hogy több mint különc volt az öregasszony, de az ő kínos pontossággal vezetett naplója vezette nyomra Rafe-et és Hannah-t, akik végül megtalálták a gyilkost. - Pár percet valóban maradhatunk - adta meg magát Lillian. - Jobb félni, mint megijedni - húzta el előttük Arizona a függönyt. - Ez tény - mondta Gabe, majd fogta a muffinokat meg a kávéját, és körbekerülte a pultot. Lillian kényszeredetten vette fel a maga süteményét és a teáját, és ment utána. Arizona behúzta mögöttük a függönyt. Lillian legyökerezett az elébe táruló látványtól: a nagy munkaasztalt három férfi és két nő állta körbe. Mindegyikük Hírnökstílusban volt öltözve, köpenyt és ősinek tűnő ékszert viseltek. Különböző korúak voltak: a legifjabb egy férfi volt, aki szépen összefogta hosszú haját egy higiéniai sapka alatt. Lillian huszonöt-huszonhat évesnek tippelte. A legidősebb ősz hajú, matróna alkatú nő volt. A legtekintélyesebbnek egy magas, borotvált fejű férfi tűnt, akinek egész külseje méltóságot sugárzott. Arizona elfoglalta a helyét az asztalfőn, és acélkemény tekintettel nézett végig a körülötte állókon. - Gabe, Lillian, ismerkedjenek meg Fotonnal, Szivárvánnyal, Hajnallal, Virradattal és Jelzőtűzzel. - Arizona jelentőségteljesen nézett a Hírnökökre. - Gabe és Lillian a barátaim. Megbízhatnak bennük, ha én mondom. Az igazság az, hogy mindenkiben megbízhatnak ebben a városban, akit Harte-nak vagy Madisonnak hívnak. Lillian bólintott; elhatározta, hogy udvariasan fog viselkedni. - Jó napot kívánok. Gabe köszönés helyett lazán biccentett. Letette a csészéjét egy közeli asztalra, és beleharapott az egyik muffinba. - Jóféle kukoricás muffin - mondta. Foton válaszolt, a borotvált fejű, vezetőnek tűnő férfi: -Köszönjük. Mindent megteszünk, hogy az összes termékünkbe átáramoltassuk a jövő történelmének fényét. De mi is csak emberek vagyunk. Minden erőfeszítésünk ellenére megesik, hogy negatív gondolataink szintén belekerülnek a tésztába. - A fény a titkos alapanyag, igaz? - Gabe fölvette a maradék muffint. - Nálam bejön mondta, és a süteménybe harapott. Arizona fogott egy nagy sütőtűt, és finoman megkopogtatta vele az asztalt. - Elég a csevegésből - mondta. - Fontos információim vannak. Nincs veszteni való időnk. Ennek a városnak, sőt az országnak a jövője forog kockán. Mindenki engedelmesen közelebb lépett az asztalhoz. Arizona hangosan megköszörülte a torkát.

- Ahogy mondtam is, mielőtt Lillian és Gabe hangját meghallottam a függöny mögött, napnál világosabb, hogy miért építik az új szárnyat az intézetnél. Hivatalosan persze azt mondják, hogy irodáknak és előadótermeknek kell a hely. - Arizona elhallgatott, és körbehordozta a tekintetét a hallgatóságán. - De szerintem a jelenlévők közül mindenki tudja, hogy ez újabb hazugság a részükről. Lillian az asztalon kiterített térképet nézegette; a város fölötti domboldalt ábrázolta, ahol a Holdfényparti Politikatudományi Intézet épülete állt. A térkép mellett jó néhány, valószínűleg nagy látószögű objektívvel készített fénykép hevert szétszórtan. A képeken egyértelműen látszott az építkezés: Lillian ki tudott venni egy teherautót és valami elektromos berendezést. Gabe a fényképek fölé hajolt. - Szép nagy látószögű felvételek, A. Z. - Köszönöm. - A. Z. arcán büszke mosoly áradt szét. -Az új biztonsági fényképezőmmel készítettem őket. Eredeti VPX-5000-cs. A legújabb modell, a 4000-es gyártmány utóda. Nagy képfelbontás, fényérzékenység, sőt éjjellátó is. És igazán szép bőrtok tartozik hozzá. - Nem szeretném, ha naiv, ostoba libának tűnnék fel -mondta Lillian -, de miért olyan biztos benne, hogy nem irodáknak és előadótermeknek építik az új szárnyat? - Számos érv szól ellene - bökött Arizona a térképre a sütőtűvel. - Először is, jelentősen megnőtt a forgalom errefelé az utóbbi fél évben. -A városon kívüli forgalomra gondol? - kérdezte Gabe. - Persze. - Huh. - Gabe beleharapott a második mufíinba. - Ez valóban gyanakvásra ad okot. - Az ég szerelmére! - szólt közbe Lillian. - Köztudott, hogy az intézet jó ideje gyorsan fejlődik. Rendszeresen tartanak szemináriumokat, politikaelméleti előadásokat, és fogadásokat is rendeznek. Ezenfelül ugródeszkaként szolgáltak Trevor Thorney kampányához. Természetes, hogy mindez nagy forgalommal jár. Arizona ferde pillantást vetett Lillianre. - Megmondom, mi ez: álca. Ez a sok politikai duma meg szeminárium arra jó, hogy álcázzák mindazt, ami valójában folyik. Ráadásul a forgalom azután sem csökkent, hogy Thornley visszalépett, és kiszállt a kampányból. Nem, kedvesem. Rövid ideig volt egy kis csönd, aztán több jármű jött és ment, mint eddig bármikor. - Ez valóban ok az aggodalomra — következtetett Gabe. - A megnövekedett forgalmon kívül mi utal még titkos hadműveletre? - Ugyan, menj már... - dünnyögte Lillian, de senki nem figyelt rá. - Az építkezés nagy részét nem idevalósiakkal végeztetik - mondta Arizona baljóslatúan. - Hallottam én is. - Gabe közelebbről megszemlélt egy másik fényképet. - Az öcsém szerint a Willis fivéreket teljesen mellőzték. - így van, és ez is jelent valamit, igaz? - kérdezte Arizona. - Pontosan mit jelent ez? - kérdezte Lillian óvatosan. - Egészen pontosan azt, hogy nem akarják, hogy itteni ember belelásson a mcsterkedéseikbe - mondta Arizona. -Ezt jelenti. - Valószínűleg tudták, hogy a Willis fivéreket nem vesztegethetik meg, és nem fognak hallgatni, ha valami gyanúsat látnak - mondta Gabe. - Mindenki tu-ija, hogy ők ki merik nyitni a szájukat. Lillian késztetést érzett, hogy jó erősen rálépjen Gabe futócipőjére; nagy erőfeszítésébe került, hogy visszafogja magát. - Ha jobban meggondoljuk, teljesen logikus, hogy nem hívták a Willis fivéreket - vetette közbe Lillian gyorsan. - Hannah és Rafc panziójában dolgoztak hónapokon át, nem is lett volna idejük az intézet számára. Ügyet sém vetettek rá. Ennyit az észérvekről, gondolta Lillian.

- Az éjszakai és a nappali teherszállítás megnőtt mostanában - folytatta Arizona. Titokban figyeltem a rakodóhelyüket néhány napig. Egy csomó képet készítettem a VPX-5000-esemmel. Elképesztő, mennyi felszerelést és építőanyagot hordtak össze. - Jó minőségű műszaki cikkeket? — kérdezte Gabe. - Gondolhatja. Többtonnányit. Gabe felpillantott a fényképről. - Na és a fűtő- és szellőzőberendezések? Légkondicionálás? Lillian Gabe-re meredt, de a férfi nem törődött vele. Kezdi beleélni magát a játékba, fogta föl Lillian döbbenten. Élvezi a helyzetet. Arizona helyeslő pillantást vetett Gabe-re. - A múlt héten kezdték lepakolni őket. Filmre vettem. Gabe megcsóválta a fejét. - Ez nem jó jel. A Hírnökök mormogtak valamit maguk közt, vélhetően egyetértettek az iménti következtetéssel. - Hogy érted, hogy ez nem jó jel? - Lillian érezte, hogy egyre ingerültebb a hangja, de nem tudott tenni ellene. Kezdett igazán kétségbe esni. - Minden nagy, modern középületben nélkülözhetetlen a sok számítógép, a nagy fűtőberendezések és a légkondicionáló. Lilliant már egyenesen levegőnek nézték. —Abiztonsági rendszerüket hármas szintűre becsülöm — folytatta Arizona. - Körbekerítették az építési területet. - Mi sem természetesebb - vélte Lillian. - Az intézetnek más se hiányzik, mint hogy beperelje őket valaki, aki hasra esett egy halom csőben. - Vannak biztonsági embereik? - kérdezte Gabe. - Igen. De a legegyszerűbb biztonsági őröknek álcázva — válaszolta Arizona. - Fegyvert nem láttam náluk. Valószínűleg tudják, hogy az feltűnne egy ilyen kisvárosban, ahol nem történik sok bűneset. Gondolom, kivárnak, és csak a nagy tett után kapcsolnak kettes fokozatra, és fegyverezik fel az őreiket. Lillian megmarkolta a croissant-ját, amelyhez hozzá sem nyúlt. - Miről beszél? Milyen nagy tettről? - Mindannyian tudjuk, mi történik ott fent - mondta Arizona. - A baj az, hogy még nincs bizonyítékunk. Fokozom a titkos megfigyelést, és megpróbálok olyan képeket készíteni, amit átadhatunk a médiának. - Ön igazi hős, Arizona. - Foton leplezetlen csodálattal nézett az asszonyra. - Ön nélkül sejtelmünk sem lenne az egészről. Ki tudja, mikor lepleznék le a projekt transzfert? Lillian meglepetten látta, hogy Arizona elpirul. - Csak a kötelességemet teljesítem. - Az önhöz hasonló embereknek köszönhető, hogy ebben az országban még van demokrácia - mondta Gabe. - Bocsánatot kérek- tartotta fel Lillian az egyik kezét. -Mint Holdfénypart naiv, ártatlan balekjeinek egyetlen jelen lévő képviselője, szeretnék feltenni egy kérdést. - Tessék - mondta Arizona. - Mire gondol, mi folyik pontosan az intézetben, A. Z.? Mi ez projekt transzfer, amit az előbb említett? Arizona csalódottan cöcögött. A Hírnökök szomorúan csóválták a fejüket, látva, hogy Lillian nem fogja fel a nyilvánvalót. Lillian a szeme sarkából látta, hogy Gabe belemosolyog a kávéscsészéjébe. \ -Azt hittem, a napnál is világosabb-mondta Arizona.-A roswelli ufóval és az 5l-es körzettel megbízott kormányzati titkos ügynökség úgy érezte, hogy túl nagy érdeklődés veszi körül őket.

Gondolom, az Internet tett be nekik. Miután felkerültek rá a műholdas félvételek, tudták, hogy gondban lesznek. És valószínűleg ekkor láttak neki az új terv készítésének. Gabe egyetértően bólintott. — Az volt az érzésem, hogy az a sok rejtélyes tűzeset akkoriban Új-Mexikóban nem a véletlen műve volt. - Igaza van - helyeselt Arizona. - Ahol ezek feltűnnek, ott a véletlen baleset kizárva. - Milyen új tervnek? - kérdezte Lillian. Arizona a csizmájában előre-hátra hintázva, komor tekintettel meredt maga elé. Egyértelműen arra készülnek, hogy a földönkívüliek testét, melyeket jelenleg az 5l-es körzetben tárolnak lefagyasztva, továbbá a csészealjak roncsait a másik bolygó technikájával együtt ide szállítsák Holdfénypartra.

6 Gabe beszállt Lillian kocsijába a jobb első ülésre, és becsukta az ajtót. - Ha jobban meggondolod, van benne valami. - Miben? - Lillian indított, és belenézett a visszapillantó tükörbe. - Hogy ideszállítják azokat a fagyasztott földönkí-vülicket és az ufóik maradványait. Kinek jutna eszébe Holdfényparton keresni őket? - Tudtam. Ugye, jól szórakoztál? Adtad a lovat A. Z. alá. Hogy folytassa ezt az őrült összeesküvés-elméletét. - Nem mintha mondhattam volna bármit is, amivel elveszem tőle a kedvet. Mindenki tudja, hogy a saját külön világában él. - De nem zavar, hogy rátukmálta magát a Hírnökökre? -Lillian hátramenetbe kapcsolt, és tolatott. - Egy elszigetelt összeesküvés-elmélet-mániás még hagyján. De most szerzett magának egy csomó lelkes hívet a városban. - Igazad van. - Gabe gyászosra igazította a hangját. -Elgondolni is rossz. - Az ég szerelmére. — Lillian visszatekerte a kormányt, és kihajtott a parkolóból. - Feltett szándékod, hogy viccet csinálsz belőle? - Nézd az én szempontomból. - Na és mi a te szempontod? - Ha egy titkos ügynökség földönkívüliek holttestét és a járműveik maradványait átszállítja Holdfénypartra, az érdekes fordulatot jelenthet. - Miben? - A hatodik randevú tekintetében, amellyel tartozol. - Hm. - Lillian a Panoráma út kanyargó ívére koncentrált. - Erre nem gondoltam. Merhetem remélni, hogy betársulsz A. Z. vidám kis bandájába, és lemondasz arról, hogy behajtsd rajtam a tartozásomat? - Nem éppen. A helyzet az, hogy soha nem mondok le semmiről, amit előre kifizettem. Lillian megmarkolta a kormányt. - Gabe, mondtam neked, hogy visszaadom a pénzedet. - Nem a pénzről van szó. - Hah. Nálad mindig a pénzről van szó. Ezt már a kezdet kezdetén világossá tetted. Nem ismerek még egy ilyen üldözési mániás pasit, aki ennyire betegesen félne attól, hogy a pénzéért mennek hozzá. -Nincsen üldözési mániám. - Egy csodát nincs. Ebben legalább olyan reménytelen eset vagy, mint A. Z. a kormány titkos összeesküvéséről szóló elméletével. Gabe összehúzta magát az ülésén, és kinézett az öböl szürke vizére. -Nem vagyok reménytelen eset.

A férfi hangjában addig érezhető száraz, gúnyos szín mostanra eltűnt. Lillian ránézett, próbálta megérteni a hangulatváltozás okát, de a férfi elfordította a fejét, és profiljának merev éléből semmit nem lehetett kiolvasni. Lillian nem sokkal később lekanyarodott a főútról, és. végighajtott a Buckley-villához vezető keskeny, kerekek taposta ösvényen. A viharvert nyaraló a part szikláira néző szeles meredély tetején gubbasztott. Zsebkendőnyi udvarát teljesen benőtték a fák. A redőny megsárgult, a veranda kidőlt jobbra. Az egész házra ráfért volna a festés. Egyedül a kocsifelhajtón parkoló ragyogó Jaguár mutatta az élet jelét. Lillian megállította a kocsit a megroggyant veranda előtt. - Köszönöm a fuvart - kapcsolta ki Gabe az övet. - Szívesen. Gabe kinyitotta az ajtót, de nem mozdult, csak bámult ki a szélvédőn. -Tényleg úgy gondolod, hogy üldözési mániám van? -kérdezte csendesen. Ez egyre rosszabb, gondolta Lillian. Gabe láthatóan még jobban belesüllyedt a különös hangulatába. - Fogalmazzunk úgy, hogy túlzottan aggaszt, hogy a leendő feleséged a pénzed miatt menne hozzád - mondta Lillian kedvesen. - Túlzottan? - Énszerintem. - Téged pedig nem. - Mit nem? - Neked nincs üldözési mániád a Harte Vállalatok miatt. Lillian nagy lélegzetet vett. - Nem állítom, hogy nem fordul meg időnként a fejemben. Mint már mondtam neked, randevúztam néhány férfival, akik adtak okot aggodalomra ilyen téren. De igyekszem a józan eszemre hallgatni. Nem gondolom azt, hogy mindegyik férfi, akivel megismerkedem, csak a családi vállalkozás miatt érdeklődik irántam. - Azt azért megállapítom, hogy te sem mentél még férjhez. Lillian érezte, hogy megfeszül az állkapcsa. - Abból, hogy szingli vagyok, egyáltalán nem következik az, hogy betegesen félnék attól, hogy valaki az örökségemért akar feleségül venni. - Akkor miért vagy még szingli? Lillian a homlokát ráncolta. - Miért érdekel ez téged? - Bocsánat. Nem tartozik rám. - Gabe kinyitotta az ajtót, és kiszállt. - Majd még találkozunk. - Gabe? - Tessék. - A férfi megállt, és kissé lehajolt, hogy belásson a kocsiba. -Jól... jól vagy? - Persze. - Mit csinálsz ma? - Nem tudom. Még nem döntöttem el. Lehet, hogy sétálok egyet a parton. Megnézem az e-mailjeimet. Vagy utánanézek pár dolognak. - Gabe szünetet tartott. - És te mit csinálsz? - Festek. Ezért jöttem ide. - Helyes. - Gabe megfogta az ajtót. Lillian habozott, küzdött a hirtelen jött ötlet ellen. Nem sikerült. - Gabe, várj. - Mi az? Ostoba vagyok, gondolta Lillian. Attól, hogy Hannah hozzáment Rafe-hez, ő nem tartozik felelősséggel a Madi-son család összes tagjáért. Gabe képes gondoskodni magáról. Ha lenne esze, most hagyná, hogy a férfi menjen a dolgára.

Ám Lilliant zavarta, hogy valami nincs rendjén Gabe-bel. Nem vallott rá, ahogy beleélte magát Arizona játékába, és ez a hirtelen rosszkedv sem illett a képbe. Neki most nem itt kellene lennie. A kiégés a depresszió egyik megnyilvánulási formája, emlékeztette magát Lillian. - Gondoltál már a vacsorára? — kérdezte, mielőtt óvatosságra inthette volna magát. - A vacsorára? - Délután még egyszer beugrom a városba, és rendesen bevásárolok. Ha nincs más terved ma estére, hozhatok egy-két dolgot, aztán együtt összeütünk valamit. - Messze nem vagyok olyan szakács, mint Rafe - figyelmeztette Gabe. - Kevesen főznek úgy, de én is boldogulok a konyhában. Mit szólsz? Érdekel az ajánlatom, vagy van már más terved? - Egyvalamim nekem biztosan nincs. Tervem - válaszolta Gabe. - De ha már mész vásárolni, hoznál mogyoróvajat? - Jó, hozok. - Ne spóroljunk a kalóriával. Akkor várlak vacsorára. Gabe határozott mozdulattal becsukta az ajtót, felment a lépcsőn, és eltűnt a lakatlannak ható házban, mielőtt Lillian kitalálhatta volna, hogyan másszon ki a veremből, melyet az imént ásott magának. Alkonyult, amikor Gabe meghallotta a motorzúgást a kocsifelhajtó felől. Öröm áradt szét minden porcikájában. Kikapcsolta a laptopját, lehajtotta a fedelét, és felállt. Kinézett az ablakon, az eget kémlelte. Szinte magán érezte az óceán felől érkező hatalmas felhők súlyát. Ugy látszik, ma később jön a vihar. Tökéletes időzítés. Végigment a kopott szőnyegen, kinyitotta a bejárati ajtót, és a verandára lépett. Az autó láttán azonnal elhalt benne az izgalom. A legújabb típusú Mercedes volt, nem Lillian Hondája. A kocsi megállt a lépcső előtt, és azonnal nyílt a vezetőülés ajtaja: vonzó, kisportolt nő szállt ki; mézszőke haja divatosan rövidre volt nyírva. Méretre készült, drága nadrágot és halvány színű selyemblúzt viselt. A fülében diszkrét ezüstfüggő. Hosszú nyakát nyomott mintás, egyedi tervezésű, fáradtbordó sál fogta keretbe. Marilyn Caldwell nem változott sokat, amióta Marilyn Thornleynak hívják, gondolta Gabe, legfeljebb annyit, hogy még feltűnőbb, még magabiztosabb lett az évek során. A tekintély és a fontosság láthatatlan aurája vette körül; ha belépett valahová, nem lehetett nem észrevenni. Marilyn meglátta Gabe-et a verandán, és ragyogó mosolyt villantott rá. Gabe nem vette úgy, hogy a személyének szól ez a mosoly. Marilyn mindig így ragyogott, ha összetalálkoztak valamely társasági eseményen, melyre mindketten hivatalosak voltak. Ahogy Rafe előre megmondta, sok minden volt ebben a nőben, amit politikusok nagyra becsülnek. Marilyn éveken át fáradhatatlanul kereste a támogatókat Trevor Thornley számára. Most a saját kampányára gyűjtött. A körülmények ismeretében nem meglepő a látogatása, gondolta Gabe. - Gabe! - Marilyn hosszú, céltudatos léptekkel megkerülte a Mercedest. - Hallottam, hogy a városban leszel egy darabig. Most már fürgébben kapkodta a lábát, fel a lépcsőn, egyenesen a férfi elé. Gabe későn fogta fel Marilyn szándékát, de gyorsan hátralépett. Mégis elkésett: Marilyn már átkarolta a nyakát, a fejét megbillentve készült a puszira. Gabe az utolsó pillanatban ösztönösen elfordította a fejét. Marilyn ajka az állát súrolta. A pusziszkodás váratlanul érte Gabe-et; Marilyn eddig soha nem próbálkozott ezzel a mutatvánnyal, igaz, most találkoztak először azóta, hogy a válást nyilvánosságra hozták. Marilyn elengedte Gabe nyakát, és nem adta jelét, hogy észrevette volna a férfi elhúzódását. A politikusoknak vastag bőr van az arcukon.

- Fantasztikusan nézel ki - mondta Marilyn. - Te is jól nézel ki. Marilyn kérdőn pillantott rá. - Úgy érted, egy olyan nőhöz képest, akit a férje megalázott azzal, hogy visszalépett a szenátori jelöltségtől, és aki egy undorító válás közepén tart? -Nehéz éved lehetett. - Az biztos. Jó stresszes. Rám járt a rúd az utóbbi időben. - Marilyn kinyitotta a bejárati ajtót. - Gyere, menjünk be. Hideg van itt kint. Mindjárt jön a vihar. Gabe az órájára pillantott. - Várok valakit. Bármelyik pillanatban itt lehet. - Lillian Harte-ot? Tudhattam volna, gondolta Gabe. Marilyn gurgulázó kacagást hallatott. - Meglepődtél? Az egész város tudja, hogy reggel az első utatok a Fénytest pékségbe vezetett. - Nem így történt. - Mennyire komoly az ügy? Lefekszetek egymással? Marilyn lazán vetette oda a túlontúl is személyes kérdést, emlékeztetve a férfit, hogj/ mennyire közel álltak egymáshoz egykor. Gabe azon kapta magát, hogy meg akarja védeni Lilliant valami ködös fenyegetettségtől, melyről maga sem tudja pontosan, hogy micsoda. Az is lehetett, hogy a nagyapja által kisgyerekkorában belénevelt férfietikett tört elő belőle. A Madisonok nem pusziszkodnak és nem tárgyalnak ki bizalmas dolgokat. Mitchell ezt idejekorán beléjük plántálta. Egyébként sincs rá oka, hogy pusziszkodjon ezzel a nővel, és beavassa abba, ami csak őrá tartozik, emlékeztette magát Gabe. - Nem - mondta. - Véletlenül találkoztunk a parton. Nem siettünk sehová, és megörültünk egymás társaságának. Semmi különös. Marilyn a férfira kacsintott. - Ne aggódj, nem borítom fel az estéteket. Csak be akartam köszönni egy régi barátnak. Gabe még egyszer kipillantott a kocsifelhajtóra; nem látszott Lillian autója. Kényszeredetten követte Marilynt a kis házba. - Te jó ég, ennél jobb vityillót nem találtál? - grimaszolt Marilyn az ütött-kopott berendezés láttán. - Nem éppen a te stílusod, igaz? - Amíg Rafc és Hannah Álmodlakja meg nem nyit* nincs sok igényes bérlemény Holdfényparton, de ezt ugyanolyan jól tudod, mint én. Két lehetőségem volt: vagy ez, vagy a nagyapám háza. - Gabe elengedte az ajtót, mire az lassan becsukódott mögöttük. - Mivel tudtam, hogy az nem működne, ezt választottam. Itt minden megvan, ami kell. - Például? - Egyedüllét. - Oké, értem a célzást. Randid van Lillian Harte-tal, és útban vagyok. - Marilyn királynői méltósággal ereszkedett az elhasznált kanapé karfájára. - ígérem, nem maradok sokáig. De beszélnem kell veled, Gabe. Gabe nem ült le, hogy jelezze, nem marasztalja a látogatóját. Vállával a falnak dőlt, és összefonta a karját a mellén. — Mi ez az egész, Marilyn? -Tudod te azt. Sok minden van mögöttünk. Kész történelem. - A történelem soha nem volt erősségem. Elfelejted, hogy üzleti szakirányra jártam a főiskolán. - Hallottam, hogy bejelentkeztél Lillian házasságközvetítő irodájába. - Ki mondta? - Carole Rhoades. Akkor ismertem meg, amikor tavaly ő is szerzett támogatókat a cégénél Trevornak. Gabe-nek azonnal beugrott a név. Carole Rhoades az öt nő egyike volt, akivel Lillian összehozta.

- Portland valóban kisváros, igaz? - jegyezte meg Gabe. - Majdnem olyan kicsi, mint Holdfénypart. - Nem a város nagysága számít, hanem a mozgásteredé. - Marilyn keresztbe tette hosszú lábát. - Az olyanok, akik egy Madison Kereskedőházhoz hasonló vállalkozást tartanak fent, szűk társaság keretcin belül mozognak. - Látom, többet kéne kimozdulnom. Hogy tágítsam a mozgásteremet. - Hallom, a Carole-lal való randevú kudarc volt — kuncogott Marilyn. - És én még azt hittem, kellemes estét töltöttünk együtt. - Azt mondta, tízre már haza is ért, és még egy italra se mentél fel hozzá. És lerítt rólad, hogy szívesebben töltötted volna az estét az íróasztalodnál. - A bánatba. A nők kitárgyalják maguk között az ilyesmit? - Hát persze. -Jobb lesz, ha ezt észben tartom. - Gabe alig észrevehetően maga felé fordította a csuklóját, hogy lássa az időt. -Rátérnél a lényegre? Hogy miért jöttél? Marilyn mosolya a helyén maradt, de egy árnyalattal mintha merevebb lett volna. - Ügy teszel, mintha engem kizárólag az üzleti érdek hozhatna ide. - Amikor csak összefutottunk az elmúlt években, mindig arra kértél, hogy támogassam Trevor kampányát. - Amit te rendre elutasítottál. - A Madisonok nem arról híresek, hogy politikai kampányokat támogatnak. -Tisztában vagyok vele, hogyTrcvort soha nem támogattad, de egy és más változott azóta... A hátsó ajtó felől határozott kopogtatás hallatszott, félbeszakítva Marilyn mondandóját. Gabe ellökte magát a faltól. - Úgy néz ki, a vendégem gyalog jött, nem kocsival. Gabe keresztülment az ódivatúan berendezett konyhán, és kinyitotta a hátsó ajtót. Lillian az üvegezett hátsó verandán állt, telepakolt bevásárlótáska a karján. Bár még nem esett, ugyanaz a csuklyás, szivárványszínekben játszó esőkabát volt rajta, amit Gabe Portlandből ismert. A nyitott kabát alatt fekete garbót és fekete nadrágot viselt, valamint egy türkizkék tunikát. - Azt hittem, kocsival jössz - mondta Gabe köszönés helyett. - Előbb ideértem gyalog. - Majdnem sötét van. - Na és? Holdfényparton vagyunk, nem nagyvárosban. - Ide hallgass, te bátor hölgy, több eszed is lehetne annál, hogy kivilágítatlan, ritkán lakott partszakaszon sétálgatsz sötétedés után. - Óhajtod elvenni a bevásárló táskát, vagy álldogálunk még itt egy darabig, hogy kioktathass arról, mit ne tegyek? - Add ide azt a nyamvadt táskát. -Tényleg jó hangulatban vagy ma este. - Hívatlan vendég jött az előbb. - Gabe elvette a táskát, és oldalt lépett. - Marilyn Thornley. Nem marad sokáig. - Akkor jó, mert csak két személyre számoltam a vacsorával. A bevásárlótáska súlya nem erre vallott, de Gabe nem vitatkozott, szó nélkül a pultra tette a zacskót. Marilyn jelent meg a konyhaajtóban; ugyanazt a ragyogó mosolyt villantotta Lillianre, mint nemrég Gabe-re. - Lillian! Rég nem találkozunk. Örülök, hogy látlak. - Hello, Marilyn. Tényleg régen találkoztunk - búgta Lillian negédes hangon. - Nem szeretném zavarni az estéteket - mondta Marilyn -, csak hallottam, hogy Gabe a városban van. Gondoltam, beköszönök neki.

- Támogatót keresel? - kérdezte Lillian könnyedén. -Azt beszélik, hogy most, hogy Trevor kiszállt, te veted bele magad a politikába. Rövid, kissé kínos csend következett, de egyik nő mosolya sem halványodott cl. - Gabe-bel épp arról beszélgettünk, hogy milyen gyorsan terjed a hír ebben a városban mondta Marilyn némi éllel. - Délután összetalálkoztam Pamela McCallisterrel a Fulton-féle szupermarketben - mondta Lillian. - A férje, Brad a Chamberlainen van, de dolgozik az intézetben is. Tőle hallotta, hogy már megszervezted a kampánystábodat, és Claire Jensent tetted meg kampányfőnöknek. - Ismered Claire-t? - Igen. Nem sokszor láttam az utóbbi években, de a főiskola alatt ugyanabban az étteremben dolgoztunk egy nyáron át. Már akkor tudta, hogy érdekli a politika. - Claire nagyon sokat dolgozott Trevor stábjával. Sok tapasztalatot gyűjtött. Szerintem képes rá, hogy kampányt vezessen. - Amint hallom, jó esélyed van bekerülni a törvényhozásba. Újabb kínos csend követte a kijelentést. Gabe ezalatt lesegítette Lillianról az esőkabátját. - Igen - ismerte el végül Marilyn. - Sokba lesz - dünnyögte Lillian. - Igen - mondta Marilyn ismét. - A politika drága dolog. Lillian a pulthoz ment, és kivett a bevásárlótáskából egy sötétzöld brokkolit tartalmazó zacskót. — Trevor kampánya nyilván fölemésztette az anyagi forrásaitok nagy részét. - Igen. - A Thornley-kampánnyal a média is sokat foglalkozott. Egy vagyonba kerülhettek a tévés hirdetések. - Valóban - mondta Marilyn halkan. - A reklám vitte el a költségvetés nagy részét. Már az elején tudtuk, hogy drága lesz, de tévé nélkül nem lehet választást nyerni. Marilyn szünetet tartott. - A vége felé adódtak váratlan költségek is. A Marilyn hangjából áradó düh meglepte Gabe-et és Lilliant; mindketten ránéztek. - Olyan kevés választott el a sikertől! Olyan nagyon kevés! - mondta Marilyn keserűen. - Sajnálom, hogy rossz vége lett — mondta Lillian csendesen. - Nagy csapás lehetett. - Nem kell megjátszanod, hogy nem tudsz a történtekről - mondta Marilyn. - Biztos vagyok benne, hogy hallottad a szóbeszédet a videókról. Gabe összenézett Lilliannel. Mindketten hallották, hogy a videóknak nyomuk veszett, amikor a Holdfényparti Napló előző szerkesztőjét néhány hónappal ezelőtt letartóztatták. Az eltűnt filmeken Trevor Thornley állítólag tűsarkúban és női alsóneműben parádézik. - Úgy hallottam, hogy megsemmisítették azokat a filmeket, már ha léteztek egyáltalán mondta Gabe közömbösen. - Senkiről nem tudok, aki látta volna őket. -Az a szemétláda Jed Stcadman azt hazudta, hogy meg se nézte, hanem rögtön megsemmisítette őket. De készített másolatokat. - Marilyn hangja megkeményedett a nehezen kordában tartott haragtól. - Megzsarolta Trevort a börtönből. Azt mondta, a perköltségre kell a pénz. Gabe lassan kifújta a levegőt. - Erre céloztál az előbb a váratlan kiadással? Hogy lefizettétek Jed Steadmant? - Steadmannek volt annyi esze, hogy nem engem keresett meg - mondta Marilyn. Trevorral vette fel a kapcsolatot. Ez az idióta meg kifizette, amit kért. Nem akartam elhinni. Amikor értesültem róla, hogy hagyta magát megzsarolni, egyből tudtam, hogy vége a kampánynak. De Trevor azt hitte, el lehet tussolni. Fel sem fogta, mire megy ki a játék. - Mire te kihátráltál mellőle, Trevor pedig kénytelen volt kiszállni a versenyből következtetett Lillian.

- Nem volt más választásom. Egyértelmű volt, hogy Trevor elindult lefelé a lejtőn, de ez nem jelentette azt, hogy engem is le kell húznia. - Marilyn Gabe-re nézett. -A politika sokban hasonlít az üzleti életre. Tudni kell időben kiszállni a süllyedő hajóról. - Nagyon igaz - mondta Gabe higgadtan. - Látom a párhuzamot. Marilyn pislogott, most fogta fel, hogy túl messzire ment. - Ennyit a velem történtekről. De későre jár. Hagylak benneteket vacsorázni. Örülök a találkozásnak. Marilyn elfordult a konyhapulttól, és a bejárati ajtó felé indult. Gabe Lillianre nézett; az felvonta a szemöldökét, de nem szólt. - Kikísérlek a kocsidhoz - mondta Gabe Marilynnek. Néhány lépéssel utolérte, és együtt mentek ki a verandára. A napnyugta utolsó színeit gyorsan mozgó viharfelhők takarták el. Gabe felkapcsolta a lámpát a verandán. A szél időközben felerősödött; a fenyők ágai hajladoztak a kocsifelhajtó két szélén. Marilyn ápolt kezével eligazgatta a haját. A Mercedesét nézte, nem a férfit. - Gondolkoztál azon, hogy mi lett volna, ha annak idején nem szakítunk? - kérdezte elgondolkodva. - „Soha ne nézz vissza" - ez áll a legközelebb a Madison család mottójához. - Nem nősültél meg. - El voltam foglalva az elmúlt néhány évben. - Igen, tudom. Én is. Jó lenne, ha a magamévá tudnám tenni a családi mottótokat. - Marilyn szája szöglete legör- . bük. - Szinte belebetegszem, ha arra gondolok, mennyi időt elvesztegettem Trevorra. Utólag cl se hiszem, hogy ekkorát hibáztam. Hogy lehetettem ilyen ostoba, Gabe? - Mindannyian a lehető legjobb döntést igyekszünk meghozni az adott pillanatban rendelkezésre álló információk birtokában. Soha senkinek nem lehet elég információja ahhoz, hogy biztos lehessen döntése helyességében. - Külön utakon jártunk egy ideig - mondta Marilyn. -De most mintha ismét összetalálkoznának ezek az utak Furcsa az élet, nem igaz? - Furcsa. Marilyn kinyújtotta a karját, és könnyedén, épp csak az ujjhegyével megérintette Gabe arcát. - Szép estét kívánok Lilliannel. - Köszönöm. Meglesz. - Tudod, ha bárki azt jósolta volna pár nappal, hónappal vagy évvel ezelőtt, hogy vonzónak fogod találni Lilliant, nevettem volna rajta. De most, hogy válófélben vagyok, más fényben látom a nő-férfi viszonyt. - Fura jószág a fény. Tudtad például, hogy ha teszel a kukoricás muflin tésztájába, fantasztikusan finom lesz tőle? - Már értem, hogy miért találod vonzónak Lilliant, Gabe. - Vigyázz visszaúton, míg rá nem érsz a főútra. Sok eső lehetett itt a múlt hónapban. A kocsifelhajtót is kimosta a víz. -A két család története rendesen össze van gubancolva. - Azt hiszem, szól a mobilom. - Gabe sorra megütögette a zsebeit. - Ne felejtsd el, hogy jól ismerlek régről. Tisztán emlékszem, hogy a saját sikereidet mindig a Harte Vállalatokhoz mérted. El tudom képzelni, milyen nagy lehetőség feleségül venni Lilliant, és a cégük harmadát a Madison Kereskedőházhoz csatolni. Ez lenne a végső győzelem, igaz? - Biztos bent hagytam azt az átok mobilt a házban. Gabe hátralépett a félig nyitott ajtó felé. - Tudom, hogy nem érdekel a tanácsom - mondta Marilyn. - De a közös múltunk emlékére mégis mondok valamit. Ne nősülj azért, hogy bizonyíts magadnak valamit, vagy mert úgy gondolod, hogy megérné bekebelezned a Harte Vállalatok egyharmadát. Én úgy mentem

hozzá Trevorhoz, hogy a házasságunknak köze nem volt a szerelemhez. Ez volt életem legnagyobb hibája. Marilyn lement a lépcsőn, beszállt a Mercedesbe, és elhajtott. Gabe várt, amíg a fényszórók belevesznek a sötétbe; hallgatta a szél zúgását, érezte a vihar közeledtét. - Támogatod a kampányát? - kérdezte Lillian. Gabe lassan megfordult; első gondolata az volt, hogy vajon mióta állhatott Lillian a szúnyogháló túloldalán. - Nem hiszem. - Gabe kinyitotta az a/tót, és belépett a kellemesen meleg házba. Kezdhetjük készíteni a vacsorát? - Persze. Megjött az étvágyam. Az egész napot azzal töltöttem, hogy berendezzem a műtermemet a nyaraló vendégszobájában. Farkaséhes vagyok - mondta Lillian, majd eltűnt a konyhában. Vajon hallotta, amikor Marilyn arról beszélt, hogy a Harte Vállalatok részesedéséért venné feleségül? Gabe megállt a konyhaajtóban. Sokféle zöldség volt a pulton a brokkolin kívül. Műanyag csomagolású parmezán sajt és egy csomag spagetti hevert mellette. - Ügy nézem, ezzel még van mit tenni - mondta Gabe. - Mindketten elég értelmes emberek vagyunk. Szerintem össze fogjuk hozni. - Lillian kézbe vett egy kést, és szeletelni kezdett egy paprikát. — Tölthetnél egy kis bort. Attól jobban megy a munka. — Jó ötlet. - Gabe kihúzta a fiókot, és elővett egy dugóhúzót. Lillian a paprikára koncentrált. Most mondanom kellene valamit, gondolta Gabe, de nem tudta, mit vár tőle a nő. Mennyit hallott vajon? — Marilyn pár perccel előtted érkezett — szólalt meg végül Gabe. — Csak úgy. — Visszajön még. Neked megvan az, ami neki kell. -Tudom. A pénz. Nem te vagy ez első, aki figyelmeztet rá. Lillian egy tálba öntötte a paprikaszeleteket. - Ő nem a pénzedet akarja. — Dehogynem. Egy csomó pénzre van szüksége a kampányához. — Nem azt mondom, hogy nem jönne neki kapóra a pénzed. De neki igazából kell valaki, akiben tökéletesen megbízhat, olyan férfi, aki támogatja a célja elérésében. Szüksége van valakire, akinek az erejét és befolyását hozzáteheti a maga hatalmához. Akinek a céljai nem ütköznek az övéivel, és aki nem fog versenyezni vele. A dugó halk pukkanással ugrott ki az üvegből. - Ezt a sok mindent abból az öt percből szűröd le, amíg beszélgettél vele? —Igen. Már elfelejtetted, hogy társkereső ügynökségem volt? —A, persze. Hajlamos vagyok megfeledkezni a társtaláló képességedről. —Gúnyolódj csak. De állítom, hogy benned sok minden megvan abból, amit ő a jövendő férjében keres. — Lillian szünetet tartott, és enyhén oldalra billentette a fejét. — És mondok még valamit. — Mit? — Benne is sok van abból, amit te keresel egy nőben a Minden Stimmel kérdőíve szerint. Úgyhogy egy árnyalattal talán őszintébb voltál a válaszadásban, mint gondoltam. Gabe kitöltött két pohár cabernet-t, és magában örült, hogy nem remeg a keze. - Marilynnel már kipróbáltuk egymást. Nem működött. — Komolyan beszélek. - Lillian letette a kést, és elvette az egyik borospoharat. - Marilyn sok elvárásodnak megfelel a felsoroltak közül. Tehetős a családja. Még ha beszüntették is a kampányuk támogatását, szép kis vagyont fog örökölni a Caldwellektől. Azonkívül nem eli-tista tudós nő, és nem is hibbant Szép Új Világ hírnök. — Lillian kivárt egy pillanatot. - És nem is művészeitek.

Gabe a hűtőnek támaszkodott, és a bort lötykölte a pohara alján. — Nem válaszoltál a kérdésemre. Gondolod, hogy összeillenénk, ha még egyszer megpróbálnánk? Lillian a spagettisdobozért nyúlt. - Nem. —Ez határozott kijelentés volt. Szeretem, ha a házasságközvetítők tudják, mit beszélnek. És szerinted miért nem illenénk össze? —Mert hazudtál a kérdőíven. —Szerinted. —Ebben a kérdésben csak az én véleményem számít — mondta Lillian higgadtan. - En értek hozzá, tudod, ugye?

7 Nem sokkal tíz óra után leszakadt az ég. Ideje indulni, gondolta Lillian. Az egész este sűrűsödő, feszült izgalom már a lelke legmélyét is elérte; tehetetlen volt a levegőben jelen lévő hullámok ellen. Ha marad, még a végén azon kapja magát, hogy flörtölni kezd Gabe-bel. Lillian kiterítette a kártyáit. - Gin. - A francba. Már megint. - Gabe a közöttük lévő párnára dobta a lapjait. A kanapé hátának dőlt, és gonoszkodva nézett a nőre. - Nem is tudtam, hogy beléd is szorult egy kis versenyszellem. - Ne felejtsd el, hogy Harte vagyok. Mindannyiunkba szorult valamennyi. Különben is a te ötleted volt ez a gin römi. - Nem koncentráltam. Mással volt tele a fejem. - Na persze. Mindenki ezt mondja, ha veszít. - Lillian kinézett a sötétbe. - Jobb, ha indulok. Csak rosszabb lesz az idő. Gabe föltápászkodott a megereszkedett kanapéról. -Hazaviszlek. Egy kicsit azért marasztalhatott volna, gondolta Lillian. De valószínűleg így a legjobb. Legalább már a kedve javult; beteljesítette a küldetését. - Köszönöm. - Lillian gyorsan felállt, hirtelen sürgető kényszert érzett, hogy kívül legyen az ajtón. Túl sokáig maradt, gondolta. Előbb fel kellett volna állnia. Nem tudta, mikor vagy hogyan történhetett, de egyszerre csak magán érezte az érzékiség súlyos leplét. Lassan, fokozatosan burkolta be az este folyamán; a meleg, vastag redők eddig pillekönnyűnek tűntek. Lillian eltűnődött, hogy Gabe vajon érez-e hasonlót. Ha igen, akkor tökéletesen leplezte. Gabe már az ajtóban állt, kezében az ő esőkabátja. Minden bizonnyal csak ő érzi, hogy a vihar energiája ide gyűl, ebbe a kis helyiségbe. A legokosabb, ha azonnal hazamegy, és lefekszik aludni. Lillian egy pillanatra megtámaszkodott az egyik szék támlájában, majd céltudatosan megindult a férfi felé. - Akartam valamit kérdezni - szólalt meg Gabe, amikor Lillian melléje ért. Lillian a hátát fordította feléje, hogy fel tudja segíteni a kabátot. - Mit? - Azért hívattad meg magad ma este, mert úgy gondoltad, hogy lógatom az orrom, vagy más szándékod is volt? Lillian megdermedt; ujjai, mellyel a kabát széléért nyúlt, kinyújtva lebegtek a levegőben. -Nem mintha nem értékelném a jószomszédi gesztust— mondta Gabe. - Mindketten ráértünk ma este. - Lillian kifejezetten bosszús volt. - És valóban szomszédok vagyunk. Úgy-ahogy. És valóban rossz hangulatban voltál ma reggel, mindezek miatt jó ötletnek gondoltam a vacsorát. De ha kifogásod van ellene, ígérem, nem fordul elő többé. - Huh. Te aztán tudod meresztgetni a karmaidat.

- Harte vagyok. - Persze. Csak annyit akartam jelezni, hogy nincs szükségem anyáskodásra. Jobban örülnék, ha más terved lenne velem. Gabe a nő vállára borította a kabátot, de nem lépett el mellőle. Olyan közel állt hozzá, hogy Lillian érezte a testmelegét. Keze a vállán maradt, Lillian érezte a súlyát és erejét. - Más tervem? - Lillian természetellenesen igazgatta magán a kabátot, hogy félszegségét leplezze. - Például segítsek A. Z.-nek bizonyítani, hogy titkos kormányügynökség fagyasztott földönkívülieket szándékozik az intézetbe csempészni? Gabe megszorította Lillian vállát. - Olyasmire gondoltam inkább, hogy elcsábítasz. Lillian kinyitotta a száját, de rögtön be is csukta, amikor rájött, hogy nem tudja, mit mondhatna erre. - Erted, csak hogy egy kicsit jobb kedvre derüljek. -A férfi hangja érdesebbé vált; Lillian veszélyt szimatolt. -Nem különbözne sokban attól, hogy meghívatod magad vacsorára csak azért, hogy ne legyek egyedül. Ujabb apró jótékonyság. - Már épp eleget adtam. - Ennyit az önzetlen kedvességről. Gabe félrehúzta Lillian haját, és megcsókolta a tarkóját. Lillian gerincén bizsergés futott végig. A szoba színei ezer árnyalatra bomlottak: Lillian a szivárvány belsejében találta magát. - Gabe. - És én még azt hittem, megsajnáltál - mondta a nő tarkójába. - Azt hittem, őszintén aggódsz amiatt, hogy kiégtem. - Nézd, Gabe... - Van még egy kérdésem — mondta. - Felejtsd el. - Nem lehet. Hetek óta marcangol. Tudnom kell a választ arra, hogy te kitöltötted-e már a saját kérdőívedet, és végigfuttattad-e a gépeden, hogy számodra talál-e párt? A kérdés váratlanul érte Lilliant. Felborította, akár egy erős hullám, ledöntötte a lábáról, eltompítva az érzékeit. Hatalmas erőfeszítésébe került, hogy összeszedje magát. - Igen beszédes lettél egyszerre — motyogta. - Ez nem válasz a kérdésemre. Lillian érezte, hogy ég az arca. A francba. - Nem tartozom válasszal. -Ah. Szóval megpróbáltad. Sejtettem. Ki tudna ellenállni? Kéznél volt a programod, tálcán kínálta a sok lehetőséget. Mi történt? Nem volt alkalmas jelölt a listádon? Nehéz elhinni. - Mondtam már - suttogta Lillian -, hogy a program nem tévedhetetlen. - Lehet, hogy nem, de akkor is nagyon nagy százalékban megbízható. Ezt te magad mondtad, amikor bejelentkeztem. Mi történt? Nem tetszettek, akiket kiválasztott neked? Lillian kinyújtotta a kezét, és megfogta a kilincset. -Vigyél haza, Gabe. - Vagy bepánikoltál? Egy dolog a megérzéseidre és a kérdőívek eredményeire hagyatkozva hozzásegíteni másokat ahhoz, hogy életre szóló döntést hozzanak. - Gabe lassan megfordította Lilliant, hogy szemben álljon vele. -És más dolog ugyanezekre támaszkodva olyan döntést hozni, amely a te életedről szól. - Gabe... -Talán ott hibáztál, hogy túlságosan is előretekintettél a jövőbe - mondta a férfi halkan. - Én is ugyanezt a hibát követtem el. Lehet, hogy mindkettőnknek a rövid távú elképzelésekre kellene inkább koncentrálnunk. Lillian nyelt egyet. - Mennyire rövid távra gondolsz? - Egyelőre érjük be a ma éjszakával. - Gabe megcsókolta a nő nyakát. - Reggel majd újraértékeljük a helyzetet. Lillian megmerevedett. - Én nem vagyok a kaland híve. - Látod, már megint hosszú távra gondolkodsz.

- Azzal nem mész semmire, ha beszólsz - mondta Lillian. - Nálam sem a cikizés nem jön be, sem a gúny. - Persze hogy nem. Mert Harte vagy. - Gabe a nő homlokának nyomta a homlokát; hüvelykujja végigsimított Lillian állán. - Akkor mi jön be? Lillian nagy lélegzetet vett, magába szívta a vihar körülöttük vibráló energiáját, és felvértezte magát vele. - Ismerd el, hogy hazudtál azon a kérdőíven - mondta. - Mi köze van annak az istenverte kérdőívnek ahhoz, ami közöttünk történik? -Végigfuttattam a válaszaidat a programomon, és ösz-szehasonlítottam az én válaszaimmal. Ha teljesen őszinte válaszokat adtál, akkor rossz hírem van, Gabe: egyáltalán nem illünk össze. Rövid távon sem. Gabe mozdulatlanná merevedett két-három szívverés idejére. - És ha nem voltam teljesen őszinte? - kérdezte. - Akkor természetesen nem érvényes a következtetés. Gabe lassan elmosolyodott. Végig hazudtam azon a kérdőíven. Lillian megnyalta az alsó ajkát. - Isten bizony? - Madison becsületszavamra mondom - lehelte Gabe a nő ajkára. - Tudtam. - Lillianben szétáradt az elégedettség; mindkét karját a férfi nyaka köré fonta. Biztos voltam benne. Még abban a kérdésben is, hogy... ? A férfi ajka az övére zárult, mielőtt befejezhette volna a kérdést. Hosszú, kemény, mély volt a csókja; olyannyira mély, hogy Lillian minden másról megfeledkezett. A szivárvány színei egyre erősödtek körülötte, szinte fájdalmat okozott a nagy ragyogás, vakította; le kellett hunynia a szemét. Lillian viszonozta a csókot, csókolta a férfi meleg, kemény, hihetetlenül szexi száját. Mindent beleadott, minden belső tartalékát felélte, ugyanúgy, mint amikor festett; együtt szárnyalt a látvánnyal, igyekezett megörökíteni a vásznon, mielőtt elpárologna. Esőcseppek koppantak a ház tetején; az ablaktáblákat rángatta a szél. Az elektromosság ívvé feszült a levegőben; az éjszaka élt, és nagyon élt Lillian is. Homályosan érezte, hogy az esőkabát lecsúszik a válláról, s aztán már csak azt vette észre, hogy a lába nem éri a talajt: Gabe a karjaiban tartja. A férfi mellkasához fordította az arcát, ízlelgette a férfitest illatát és karjának erejét, és egyik kezének kinyújtott ujjait a mellkasának nyomta. A pulóver bolyhai alatt kemény és sima volt a teste. Gabe a parányi hálószobába vitte, és leengedte az ódivatú mennyezetes ágyra. Lillian érezte, hogy a cipője puhán a szőnyegre hull. Gabe fölegyenesedett, egyetlen lendületes mozdulattal lerántotta magáról a pulóvert, és elhajította, hogy fennakadt az ágy támláján. Ledobta a nadrágját és az alsóját, de közben egy pillanatra sem vette le a tekintetét Lillianről. Mozdulatai gyorsak és kíméletlenül határozottak voltak. Az izgalomban lévő férfitest látványa azonnali, zsigeri hatással volt Lillianre: érezte, hogy forró nedvesség ömlik szét az ágyékában. Gabe kihúzott egy fiókot; fémes fólia reccsent a sötétben. A következő pillanatban ott volt vele az ágytakarón, fölébe tornyosult, két karja közé szorította. Az öreg ágy nyikorgott a súlya alatt. Ha Lillian ebben a pillanatban lerajzolta volna, sötét fény, éles árnyékok és tengernyi mélységes mély titok adta volna ki a képet. Gabe lehúzta Lillian tunikáját a fején át, és kikapcsolta a szatén melltartót. Amikor a melléhez ért, az izgalom élénk színek újabb hullámát öntötte Lillianre; alig kapott levegőt; minden érzéke kiélesedett, készen állt az élmény befogadására. Gabe egyik lábát a nő két combja közé csúsztatta, ajkát súlyos, kábító csókban tapasztotta az ajkára.

Lillian a férfi vállába kapaszkodott, csupasz bőrébe nyomta az ujjait. Gabe kemény teste elfogta a másik szobából beszüremlő kevéske fényt. Lillian hallotta, hogy odakint zúg a szél; mágikus erőteret hozott létre, mely távol tartotta tőlük a világot. Legalábbis egyelőre. A férfikéz akcióba lendült; Lillian nadrágja eltűnt, és hamarosan követte a női alsó is. Gabe keze végigsimított a hasán, és ment egyre lejjebb, a forró, nedves és várakozásteli nyílás felé. Úgy simított rajta végig, mintha most ő lenne a festő, ő vinné fel rá a színeket szenvedélyesen és precízen. Beletanul a művészetébe. Lillian szólni akart, hogy lassabban; időre lett volna szüksége, hogy hozzászokjon a nyers testiség eme ismeretlen szintjéhez, időre, hogy kiélvezze ennek az elképesztő szivárványnak minden árnyalatát és vonalvezetését. De az idő kívül esett a hatáskörén, ahogy annyi más is azon az estén. Felsikoltott, amikor az ujj az érzékeny pontra talált. Nem bírta tovább. Hevesen összerándult a teste; a szivárvány lüktetett. Neonfények, pezsgő kékek és dicső, szemfájdító égővörösek töltötték meg fénnyel az árnyakat. Lillian képtelen volt gondolkodni; képtelen volt arra, hogy benyomásokat vagy érzelmeket ismerjen fel. Megérezte magában a keménységet, és ezzel új színek. miriádja ömlött a vászonra. Titokzatos, néven nem nevezhető árnyalatok, melyeket eleddig csak álmában látott. Érezte a férfitest izmainak és csontjainak merev feszültségét a bőr alatt, és tudta, hogy már az a test sem ura önmagának. Amikor elömlött, határtalan erőt szabadított fel bennük. Jóval később, amikor Lillian felébredt, az tudatosult benne legelőször, hogy mozdulni sem bír: Gabe súlyos karja a derekán, izmos lába a combján, teljesen az ágyhoz volt szegezve. A viharos szél elállt; ez volt a második észrevétele. Az eső halkan kopogott még a tetőn, és a sötét is változatlanul mélynek érzett az ablak mögött, de a kinti világ sokkal csendesebbnek, nyugodtabbnak hatott. Lillian nyugodtan feküdt, mert tudta, ha megmozdul, felébreszti Gabe-et, és nem volt benne biztos, hogy akarja-e. Legalábbis egyelőre. Végig kellett gondolnia néhány dolgot anélkül, hogy bármi elvonná a figyelmét. Most, hogy feloldódott a szenvedély káosza, közelebbről meg kellett vizsgálnia, hogy mi történt közöttük. Az élet egyszerre igen bonyolulttá vált. Mielőtt azonban az új problémán törte volna a fejét, meg akarta szerezni magának azt az örömöt, hogy magába szívja az ezernyi apró benyomást, amit a korábbi események hevében és a nagy felfordulásban nem volt képes számba venni és kiélvezni. Ennyi járt neki. Emlékek és benyomások hozták új izgalomba az érzékeit. A szex Gabe-bel ugyanolyan széteső, izgalmas és végső soron ugyanolyan zavaró volt, mint az az áramütéshez fogható felismerés, amely akkor vágott néha belé, amikor egy látomást próbált vászonra tenni. Az intenzív érzékenység e ritka pillanataiban már látta a kész festményt lelki szemei előtt. Ezek a képek azonban olyan gyorsan, megállíthatatlanul váltották egymást, hogy képtelen volt ebben a tempóban festeni. Lillian megtanulta, hogy a lényegi részekre koncentráljon, a látvány leglényegére, mert tudta, hogy a kevésbé fontos részekre még visszatérhet. Most éppen ezt csinálta: az apró részleteket szedegette össze, amelyek elkerülték a figyelmét a szenvedélyes összecsapás alatt. Az, ahogy Gabe ujjai a combjára forrottak. Vagy ahogy a foga súrolta az egyik mellbimbóját. Ahogy a nyelve... - Ébren vagy? - kérdezte Gabe. - IgenGabe fészkelődött egy kicsit, hogy Lillian kényelmesebben simulhasson teste hajlatába. Min gondolkodsz? Lillian a párnába somolygott, és nem válaszolt. Gabe megcirógatta a vállát. — Mondd el. - Azon gondolkodtam, vajon miért hazudtál a kérdőíven.

- Nem bírsz továbblépni, ugye? -Nem. - Még jó sokszor az arcomba vágod ezt, igaz? -Igen. - Oké. Mit gondolsz, miért hazudtam? Lillian felkönyökölt; lepillantott a mellette fekvő férfira, próbált az arcáról olvasni a sötétben. Nem ment. -Azt gondolom, azért nem voltál őszinte, mert tudat alatt nem akartad, hogy párt találjak neked. Úgy rendezted, hogy biztosan kudarcot vallják. - Huh. Mi értelme lett volna, ha egyszer befizettem azt a sok pénzt, hogy megismerjem a hozzám illő nőket? Lillian a férfi csupasz mellkasára tette a kezét. - Valószínűleg azért, mert a végső pillanatban a Madison-génjeid fellázadtak az ellen, hogy egy nővel való bizalmas viszonyhoz ilyen racionális, észelvű, logikus módon közelíts. - A családi örökségre utalsz, miszerint mindig a rögösebb utat választjuk? Lillian végighúzta az ujjhegyét Gabe göndör haján. -A Madisonok arról ismerszenek meg, hogy a rögösebb utat választják. - Nagyon igaz. - Gabe végigsimított a nő fejének ívén. - Egy dolgot szeretnék még kijelenteni, mielőtt néhány óra múlva felkelünk, és reggelit készítünk. - Mi az? - A ma este nem számít a hatodik találkának. Lillian egy pillanatig fel sem fogta a szavak jelentését. Aztán olyan erővel vágott az agyába a felismerés, hogy egyszerre tovatűnt a kellemes, félálombeli állapot. Hirtelen felült, mire Gabe keze lecsúszott a csípőjéről. Lillian ráeszmélt, hogy meztelen, és a melle elé húzta a takarót. - Akkor mondok valamit — nézett a férfira. - Együtt vacsoráztunk, és utána lefeküdtünk. Ha ez neked nem randevú, akkor kíváncsi lennék, hogy mit nevezel annak. Ez mindenképpen jóval több, mint ami bármelyik randevúmon történt mostanában. - Azért jöttél át ma este, mert megsajnáltál, igaz? A jószomszédi cselekedet nem minősül randevúnak. A düh, fájdalom és felháborodás váratlanul csapott le Lillianre. Azon vette észre magát, hogy olyan érzelem veszélyes szikláján egyensúlyoz, amelynek létéről néhány perccel ezelőtt még tudomása sem volt. - Nehogy azt hidd, hogy azért feküdtem le veled, hogy kirángassalak a mélabús hangulatodból. - Pedig segített. - Gabe Lillian csípőjére tapasztotta a kezét, és gyengéden megszorította. Sokat javult a kedvem. - A francba, Gabe, ne csinálj úgy, mintha a szexet egy kalap alá lehetne venni a... a römivcl. Az egyik játék. A másik nem az. Rövid csend állt közéjük. Gabe vajon gondolkodik azon, amit ő az előbb mondott? Lillian megmerevedett. Lehetséges, hogy ennek a férfinak a szex és a römi egyre megy? Lehet, hogy neki mindkettő csak arra jó, hogy a szabad idejét valahogy el töltse? Lehet, hogy bolondot csinált magából. - Az egyik játék, a másik nem az - ismételte Gabe nyomatékkal. - Ezt vegyem tesztkérdésnek, igaz? - Igen - válaszolta Lillian összepréselt szájjal. - És ha rosszul válaszolsz, a sorsod meg van pecsételve. - Oké, oké, de adj egy percet. - Gabe olyan feszülten koncentrált, mint a kvízjátékosok, ha százezer dollár a tét. - Az egyik játék. A másik nem az. Az egyik játék. A másik... - Gabe, légy szíves... - Gondolkozom, tényleg gondolkozom.

Lillian füle csengeni kezdett. Csak nem lehetett olyan ostoba, hogy lefeküdt egy férfival, aki a szexet pusztán időtöltésnek fogja fel egy esős éjszakán egy kisvárosban, melynek szegényes a kínálata a szórakozás terén. Ennyire nem ismerhette félre Gabe Madisont. Hisz végül is a társközvetítés a hivatása. Gabe meleg tenyere elindult felfelé a csípőjén, végigkövette dereka ívét, majd lehúzta magára, hogy végül Lillian elnyúlt a férfi mellkasán. Gabe egyik lábát a nő két combja közé szorította. Lillian ismerős nyomást érzett, és tudta, hogy merevedik megint. Gabe egy kezébe fogta a nő fenekét. — Megvan. Az érzéki nevetés visszarántotta Lilliant a földre: Gabe ugratta, ő pedig túlreagálta a dolgot. Jó lesz, ha kézbe veszi a helyzetet. Éretten és intelligensen cselekszik. Lillian minden erejét összeszedve magára parancsolt, hogy hátralépjen az őt elnyelni készülő láthatatlan érzelmi szakadék széléről. A füle már nem csengett. Mély lélegzetet vett, és kikényszerített egy hűvös mosolyt. - Hallgatom a választ - mondta. - A gin römi a játék, ugye? - Gratulálok. Helyes válasz. Gabe végighúzta ujjai hegyét a nő fenékvágatán. Váratlanul a hátára hengerítette, és ránehezedett. - Mégis mit képzelsz? - Átveszem a nyereményemet. Sok idő eltelt, mire Lillian megmozdult, és a férfira támaszkodott. -Tudod - mondta -, volt még egy ok, amiért úgy döntöttem, hogy itt maradok. Gabe belemosolygott a sötétbe; keze Lillian hajában motozott. - És mi az az ok? - Kíváncsi voltam, mihez kezdesz a mogyoróvajjal. - Megmutatom. - Most rögtön? - Most sem kevésbé alkalmatlan, mint máskor. Megjött az étvágyam.

8 Gabe a kocsifelhajtón végigdübörgő jármű erős motorzajára ébredt. Kinyitotta a szemét; esős reggel szürke fénye szűrődött be az ablakon. Lillian nem mozdult mellette. Leghőbb vágya, gondolta, hogy maradhasson, ahol és ahogy van: Lillian gyönyörű ívű fenekével az ölében. De a kinti motorzaj elvette tőle ezt a lehetőséget. Gabe fájó szívvel, óvatosan kimászott a meleg női test mellől, mely megrángott kissé, mintha tiltakozna. Gabe fölébe hajolt, és csókot lehelt a vállára. Lillian felsóhajtott, és mélyebben süppedt a párnába. Gabe felállt, és miközben a nadrágjáért nyúlt, megszemlélte az ágyában fekvő női testet. Nagyon jól festett ott; mintha odatartozott volna. A nagy jármű lefékezett, leállt a motor. Gabe kilépett az előszobába, és kilincsre zárta az ajtót. A bejárati ajtó felé menet gyorsan körbenézett a nappaliban, nem maradt-e áruló jel. Tekintete megakadt a sok színben játszó esőkabáton; fölkapta, és a gardróbba gyűrte. Mire kinyitotta az ajtót, és megpillantotta az ismerős terepjárót a kocsifelhajtón, nagyapja már a verandán állt. - Mi ez az egész? - dörrent unokájára Mitchell, és a nyomaték kedvéért nagyot koppantott a botjával. - Mit vettél már megint a fejedbe, Gabe Madison?

A francba. Gabe gyorsan felmérte a helyzetet. Lillian gyalog jött tegnap este, tehát a kocsija nem árulhatja el. Mitchell talán nem is tudja, hogy itt töltötte az éjszakát. Vagy mégis? A kisváros komoly hátrányt jelenthet a magánéletre nézve. Ha kételyeid vannak, húzd az időt. - Neked is jó reggelt - mondta könnyedén. - Mikor érkeztél vissza? - Tegnap este. Elég későn. - Bev hol van? Bev Bolton, a Holdfényparti Napló néhai szerkesztőjének özvegye elkísérte Mitchellt Hawaiira. Bev Portlandben élt, és Mitchell jó néhány hónapja bejárogatott hozzá. De annyira titkolta a viszonyukat, hogy Gabe és Rafe hetekig azt hitték, hogy a városi látogatásoknak egészségügyi oka van: arra következtettek, hogy a nagyapjuk valami betegséget hallgat cl előlük. Amikor az igazság kiderült, előbb mindketten meglepődtek, aztán nagyon megköny-nyebbültek. - Bev továbbutazott Kaliforniába az unokáihoz - válaszolta Mitchell. - És most hallani akarom, hogy mi történik itt. - Nem sok minden. - Gabe ásított, és szórakozottan megdörzsölte a mellkasát. Hideg volt itt kint. Legalább egy inget kikaphatott volna a gardróbból. - Sokat esik. -Ne térj el a tárgytól. A nagyapáddal beszélsz, ha nem tudnád. Ma reggel a pékségben kávéztam, és legalább fél tucat emberen látszott, hogy alig várják, hogy elújságolhassák: Marilyn Thornley kocsiját látták itt tegnap este vacsoraidőben. Gabe mély lélegzetet vett. A gyomrát eddig összeszorító feszültség lassan fölengedett. Mitchell nem tudott Lillianről; Marilyn miatt jött. Hát most nincs itt, igaz? - kérdezte Gabe. j Kijjebb lépett a verandán, és behúzta maga után az ajtót. A tető széléről csöpögött a víz. Nemigen lehetett több tíz foknál. Gabe igyekezett nem törődni a hideggel. Mennyi idő alatt hűl ki az emberi test? Nincs más választása, ki kell húznia. Nem kockáztathatja meg, hogy bemenjen ruháért. Mitchell jönne utána az előszobába, Lillian fölébredne a mozgásra, valószínűleg előbújna a hálóból, és akkor elszabadulna a pokol. Vége lenne a világnak, itt és most. Ki kell találnia valamit, mégpedig minél előbb. Pontossági sorrendet kell felállítania. Az első napirendi pont: megszabadulni Mitchelltől. Gabe a terepjáróra pillantott, és lazán odaintett Mitchell hűséges mindenesének, Bryce-nak, aki türelmesen várt a kormány mögött. Bryce katonásan biccentett üdvözlésül. Gabe visszafordult a nagyapjához. - Milyen volt Hawaii?; - Jó - vonta össze a szemöldökét Mitchell. - Hawaii mindig jó. De nem azért jöttem, hogy a vakációmról beszélgessünk. - Próbáltam udvarias lenni. - Egy fenét. Köntörfalazol. Ne húzd az időmet. Nem ma jöttem le a falvédőről. Tudni akarom, mi van közted és Marilyn Thornley között. - Semmi, ami bárkit is érdekelhetne, beleértve jómagamat is. - Gabe összefonta a karját a mellén. Nincs fbn-í tosabb a tiszta lelkiismeretnél, ha az öregemberről van szó. A kettejük között vibráló feszültség viszonylag új keletű volt. Gabe nem tudta volna pontosan megmondani,; mikor kezdődött; talán valamikor az utóbbi két év alatt. Egy biztos: Rafe esküvője óta jelentősen erősödött.

Régen, amikor a szüleik halála után Rafe és ő Mitchell-hez költöztek, aránylag kevés konfliktus volt Gabe és a nagyapja között. Rafe volt a lázadó, ő ölre ment Mitchellel minden apróság miatt. Visszatekintve Gabe tudta, hogy ő nem azért lépett másik útra, hogy a nagyapja kedvére tegyen, hanem mert célja volt az életével. Az éltette, arról álmodott, hogy bizonyítsa: egy Madison is lehet sikeres. Már a középiskolában felvett egy kurzust, amelytől azt várta, hogy megtanítsa arra, hogyan érje el a célját. Kettejük közül neki voltak jó jegyei, ő tartotta távol magát mindenféle botránytól, és ő végzett főiskolát - csak azért, mert a Harte-ok is így éltek. Ők voltak a példakép Gabe számára. Gabe már gyerekkorában felismerte, hogy a hagyományos Madison-életszemlélet semmi jóval nem kecsegtet. Végül elérte a célját. Olyan mamutvállalkozást épített fel, mely vetekedett a Harte Vállalatokkal, sőt nem telik belé sok idő, és nagyobb lesz nála. Gabe nem azért építette föl a cégét, hogy nagyapja elvárásainak megfeleljen, de Mitchell elismerése a siker egyik örömteli hozadéka volt. Igaz, számított is rá. Amikor Gabe rájött, hogy Mitchellnek már semmi nem számít, amit ő elért az életben, különös üresség támadt benne. Ezen a reggelen azonban rádöbbent, hogy düh tölti ki az űrt. Honnan veszi az öreg a jogot, hogy beleszóljon az életébe? Mitchell hunyorogva fürkészte Gabe arcát. Bármit látott is rajta, némileg megnyugtatta. - Marilyn nem maradt soká? - Nem - válaszolta Gabe szelíden. - Tudod, hogy válnak - mondta Mitchell. - Hallottam. - Azt beszélik, most ő indul a választásokon. Gabe maga mellé ejtette a karját, és megfogta a nedves korlátot. A fenébe is, tényleg hideg van. Még pár perc, és vacogni fog. - Tegnap mondta, amikor beköszönt. - Tudod, hogy mit akar, ugye? - Persze. Ne aggódj, Mitch, én se ma jöttem le a fal-! védőről. Egyértelmű, hogy Marilyn olyasvalakit keres, aki; pénzeli a politikai pályafutását. - Úgy hallom, az apja besokallt, mert rengeteg pénzt fektetett Thornley kampányába. Azt mondják, nem fog még egyszer a zsebébe nyúlni, még a saját lánya kedvéért sem. \ - Aztán majd meggondolja magát. Mindig mindenben Marilyn mögött álltak. Mitchell bólintott. - Az a nő valahogy mindig kicsikarta, amit akart, már kislány korában is. De nincs olyan politikus, akinek ne lenne kevés a világ minden pénze. Kapóra jönne neki egy gazdag férj, akinek ráadásul kapcsolatai is vannak. Úgy néz ki, te is szóba jössz. - Semmi kedvem egy politikusasszony férjének lenni. Ha ezt ő még nem tudja, hamarosan megérti. Marilyn^ okos nő. - Volt köztetek valami egy darabig. Talán abban reménykedik, hogy felcsiholja a régi tüzet. - Akármi volt is, régen volt - vont vállat Gabe. - Ne számíts rá, hogy könnyen feladja. - Oké, nem számítok rá. Mitchell sólyomszeme ravasz tekintettel meredt az unokájára. -Tudod, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha megnősülnél. Gabe szorosabban markolta a korlátot, de hallgatott. - Marilyn Thornley nem jönne ide vacsoraidőben, ha nős ember lennél - mondta Mitchell. Gabe ránézett. - Ne kezdd már megint. - Egy korodbeli férfi már legyen házas ember. Én a te korodban már rég nős voltam. - Alicia vagy Janine volt az első választottad? Várj csak, Alicia a harmadik volt, igaz? Akkor tán Susan lehetett?

Trish nem, mert egyszer mondtad, hogy nem ő volt az első szerelmed. Akkor mégiscsak Janine lesz. Mitchell a padlónak koppantottá a botját. - A lényeg, hogy nős voltam. - És elvált. Nem is egyszer. Két válás és két jövőbeli házasság között. - Jó, hát egyszer vagy kétszer elfuseráltam a dolgot. - Összesen négyszer. - Elég ebből! - csattant fel Mitchell. - Akkor tanulj az én hibámból. - A Madisonok soha nem tanulnak a hibáikból. Családi örökség. Mitchell fölemelte a botját, és úgy fogta az unokájára, mint egy tőrt. - Tudod, mi a te bajod? Teljesen rosszul közelítesz a házassághoz. - Te aztán szaktekintély vagy a témában. Mitchell felhorkant. - Tudnod kellene, hogy nőt nem úgy keres az ember, ahogy a befektetéseit intézi. - Erre már én is rájöttem. Ezért is jelentkeztem be a Minden Stimmelbe. - Mit vársz egy komputertől? - dühöngött Mitchell. -Nem azt mondom, hogy Lillian Harte nem okos hölgy. A Harte-ok nem ostobák. És azt sem állítom, hogy nem ért ahhoz, amit csinál. De az biztos, hogy egy számítógéptől nem várhatod a megoldást. - Miért nem? - Mert Madison vagy. Ha nőkről van szó, egy Madison a zsigereire hagyatkozik, nem az agyára. - Nézd meg, hova vezetett ez! - vágott vissza Gabe. -Három nemzedéknyi elfuserált kapcsolathoz. - Rafe végre megtörte a balszerencsés sorozatot. — Mitchell leengedte a botot. - És tőled is ezt várom. De ahhoz abba kell hagynod ezt az állandó vacakolást a Madison Kereskedőházban, hogy a fontosabb feladatra koncentrálhass. Ez betett. Gabe érezte, hogy az arcába szökik a Madison-vér; vérmérséklete a nyári villámlás meglepő erejével ütött rajta, sistergett és lobot vetett, kicsapott az ablaktalan üregből, ahol eleddig bezárva és leláncolva tartotta az önuralom kikezdhetetlen fennhatóságának zálogául. Gabe elengedte a korlátot, és Mitchellre támadt. - Vacakolok a Madison Kereskedőházzal? Vacakolásnak nevezed azt, amit az utóbbi években véghez vittem? Szerinted vacakolok a Madison Kereskedőházzal? Mitchell hunyorgott; az apró árkok aggodalmas ráncokká mélyültek a szeme sarkában. Higgadj le, fiam. Hallgass az észérvekre. Azért beszélgetünk. - Vacakolásnak nevezed egy olyan vállalkozás felépítését, mely a tavalyi évben sok millió dolláros forgalmat bonyolított? - Ide hallgass, Gabe, nem erről van... - Talán elfelejtetted, hogy a Madison Kereskedőházrészvényeid jelentik a bevételed elsődleges forrását? - Ördög és pokol, itt nem pénzről van szó. - Nem pénzről? Mást se hallottam tőled gyerekko- i romban, mint hogy a Harte-Madison jó viszony hogyan romlott el, amikor Suliivan Harte-tal egymásnak estetek egy nő miatt. Ha ezerszer nem mondtad el, akkor egyszer sem, hogy hogyan mentél csődbe, mert Claudia Banner bolondot csinált belőled is meg Harte-ból is. - Semmi köze ehhez annak, ami a Harte-ok és Madi-; sonok között történt annyi éwel ezelőtt. - De a Harte-ok talpra álltak, mert képesek voltak az üzletre koncentrálni, és megvolt hozzá a kellő eltökéltségük is. Ezt te is megtehetted volna, nem igaz, Mitch? Mégsem tetted. Inkább megnősültél. Újra és újra. - Ha nem vennéd észre, a nagyapáddal beszélsz. Tiszteletet követelek.

Gabe csípőre tette a kezét. - Bebizonyítottam neked és az egész nyamvadt világnak, hogy egy Madison is lehet annyira sikeres, mint egy Harte. - Nem azt mondtam, hogy nem sikeres a Madison Kereskedőház. De itt most nem az a lényeg, hogy nyereséges-e a céged vagy sem. - Kíváncsi vagyok, akkor is azt mondod-e, amikor legközelebb fölveszed a negyedévi osztalékodat. - Hagyjuk már a pénzt. - Mitchell az egyik oszlopnak koppintottá a botját. - Most a fontossági sorrend helyreigazításáról van szó. - A Madison Kereskedőház azért sikeres, mert mindvégig tisztában voltam a fontossági sorrenddel. - Ha tisztában lettél volna, mostanra nős ember lennél. Nekem meg lenne unokám. - Ne akard megszabni nekem, hogy mit kezdjek az életemmel, Mitch. - Valakinek csak fel kell világosítani. - És gondolod, hogy te vagy a megfelelő személy? Nyílt az ajtó. Gabe megmerevedett; halványan érezte, hogy Mitchell is. - Jó reggelt, uraim - köszönt Lillian a szélfogó túl-feléről. - Szép napunk van, igaz? Gabe a hajába túrt; más se hiányzott. Nagyapja némán nézett maga elé. Gabe azon tűnődött, vajon hogyan fogadja az események új fordulatát. Mitchell úgy állt ott, mint aki legyökerezett, és úgy bámult Lillianre, mintha sellő lenne, aki most bukkant ki az öböl habjaiból. Gabe ránézett Lillianre, és gyorsan felmérte a helyzetet. A fekete nadrág volt rajta és a tegnap esti türkizkék tunika. Nappali viselethez kissé feltűnő, de tulajdonképpen elmegy, különösen Mitchcll szemében, aki nem foglalkozik a divattal. Lillian összefogta és takarosan feltűzte a haját. Nem festette ki magát, de ebben semmi szokatlan nem volt; Gabe emlékei szerint soha nem vitte túlzásba a sminket. Kis szerencsével Mitchcll azt is feltételezheti, hogy Lillian most érkezett; azért jött, hogy együtt reggelizzenek. Lillian szórakozott érdeklődéssel nézett egyik férfiról a másikra. - Zavarok? - kérdezte udvariasan. Egyikük sem válaszolt. - Kissé hűvös van itt kint - mondta kisvártatva. - Jöjjenek be, főzök kávét - ajánlotta, és sarkon fordult. - Ne felejtsék el behívni Bryce-t is! - kiáltott hátra a válla fölött. Bryce fogta a kávéscsészéjét, és egy katonás „Köszönöm, asszonyom" morrantással már kívül is volt az ajtón. Visszaült a terepjáróba. - Bryce nem társas típus - mondta Mitchcll. Lillian leült a kanapéra. - Látom. Lillian közönyösen nézte Gabe-et; az ablaknál állt, két kézzel fogta a bögréjét. Míg Lillian kitöltötte a kávét, ő eltűnt a hálószobában, majd néhány perc múltán sötét ílanelingben jött elő; a feltűrt ujj alatt jól látszott erős karja. A nyakába fekete kendőt kötött; fázhatott kint a verandán, gondolta Lillian. A parányi szobában vibrált a félbeszakított veszekedésből visszamaradt feszültség. Amikor Lillian felébredt a heves vitára, az ösztöne azt diktálta, hogy gyorsan öltözzön fel, és osonjon ki a hátsó ajtón. Biztosra vette, hogy Gabe ennek örült volna leginkább. Meg is tette volna, amivel önmagát beleértve mindenkit megkímél a mostani kínos jelenettől, de az előszoba felé menet hallotta Gabe kiabálását. Vacakolok a Madison Kereskedőházzal? Vacakolásnak nevezed azt, amit az utóbbi években véghez vittem? A férfi hangjából kicsendülő sértettség és fájdalom megállásra késztette; már nem érezte úgy, hogy a legokosabb lenne eltűnni a hátsó ajtón. Mitchell Lillian arcát fürkészte. - Igazat beszélnek a városban? Itt marad egy darabig? Lillian ivott egy korty kávét. - Igen.

- A családi nyaralójuk nincs messze innen. - Rövid séta a sziklaparton. Mitchell számítóan nézett Lillianre. - Szóval azért sétált át ide, hogy együtt kávézzanak? - Igen, azért - válaszolta Lillian. Gabe megfeszítette izmait az ablak mellett, mint aki felkészül csatára. Lillian úgy tett, mint aki nem vette észre. Voltaképpen igazat mondott Mitchellnek, bár mellőzte az apró részleteket, a séta pontos napját és óráját, de ez már nem az ő baja volt. Ha Mitchell inkvizítort játszik, csak tegye. Mitchell Madison, ő pedig Harte, és nem kötelessége mindent rögtön kitálalni. Mitchell kinézett az ablakon a párás szürkeségbe, és aggodalom suhant át az arcán. - Elég nyirkos ma az idő a sétához. - Igen, valóban nyirkos - ismerte el Lillian. - De mit várjon az ember ilyenkor télen? Gabe kortyolt egyet. Eddig nem szólalt meg, de érezte, hogy Mitchell átlátszó faggatózása egyre szítja a benne sistergő indulatot. Remélte, hogy lesz annyi esze, hogy nem robban ki megint. - Micsoda véletlen egybeesés, hogy maga és Gabe egyszerre vettek ki szabadságot! És mindketten in töltik Holdfényparton. - Valóban - értett egyet Lillian. - Meddig marad? - tudakolta Mitchell. Gabe erre már odafordult. - Mi közöd hozzá, hogy meddig szándékozik maradni? Mitchell mogorván nézett az unokájára. - Udvarias csevegést próbálok folytatni, ha nem vetted volna észre. - Na persze - mondta Gabe. - Még hogy udvariasat. Éppen te. Lillian megköszörülte a torkát. - Voltaképpen jó darabig itt szándékozom maradni, mert bezártam a portiandi vállalkozásomat. Mitchell figyelme azonnal Lillianre irányult. - Bezárta a házasságközvetítő ügynökségét? - Igen. Mitchell elgondolkozott. - Akkor maga lesz az. - Tessék? Mitchell megrántotta a vállát. - Az, akit a papája betanít a Harte Vállalatok vezetésére. Soha nem hittem volna, hogy pont magát. Nem akarom megsérteni, de maga mindig olyan hóbortosnak tűnt. - És mi még azt hittük, hogy a hóbortosságom családi titok. Mitchell elengedte a füle mellett a megjegyzést; teljesen lefoglalták a saját gondolatai. Bár ha azt vesszük* nem is annyira meglepő. Gondolom, már csak maga ma^ radt, miután Hannah a panzióval van elfoglalva, a bátyja pedig hátat fordított a cégnek a krimik kedvéért. - Az igazat megvallva nem apámnak fogok dolgozni. Azért zártam be a Minden Stimmelt, hogy minden időt á festésnek szentelhessek. - Festésnek? Mit fest? - Mitchell értetlenül nézett rá. ~* Házakat? Kocsikat? -Festményeket. - Festményeket. - Ha Mitchell az előbb értetlenkedett, akkor most azt se tudta, hová legyen a döbbenettől. -Igazi festményeket? Amilyeneket a múzeumokban látni? - Nagy szerencsének tekinteném, ha az enyémeket is múzeumokban lehetne látni. - Lillian megérezte, hogy Gabe furcsán néz rá, és dobolni kezdett a bögréjén. -Octavia Brightwell néhány héten belül megnyitja az első kiállításomat Portlandben. Mitchell megrázta a fejét. - Ördög és pokol. Ez minden eddigin túltesz. Feltételezem, a családja és a nagyapja falra mászik ettől az ötlettől. Épp elég baj, hogy író van a családban. Most még egy igazi művésszel is meggyűlik a bajuk. - Még nem mondtam nekik, hogy festeni szándékozom - mondta Lillian óvatosan. Igazából még azt sem tudják, hogy bezártam a Minden Stimmelt.

- Ne aggódjon, tőlem nem fogják megtudni - mondta Mitchell. - De sokért nem adnám, ha légy lehetnék a falukon, amikor közli velük, hogy kiszállt az üzletből, és felcsap festőnek. Lillian megmerevedett. - Meg fogják érteni. - Lehet, hogy megértik, de az biztos, hogy nem lesznek elragadtatva. - Mitchell majdhogynem diadalmasan gurgulázó nevetést hallatott. - Suliivan vért izzadt, mire a Harte Vállalatokat összerakta, miután a közös cégünk szétesett. És a maga apja erre tette föl az egész életét. Mindenki arra számított, hogy a három gyerek valamelyike átveszi a céget, és vezeti egy emberöltőn át. Erre maguk szép sorban kihátrálnak belőle. Igaza van, gondolta Lillian. De neki ma reggel igazán semmi szüksége nincs rá, hogy bűntudatot érezzen. - Nick fiát, Carsont lehet, hogy érdekelni fogja az üzleti élet, ha megnő - mondta. - Hány éves is most a bátyja fia? - horkant fel Mitchell. -Négy? Öt? -Öt. —Akkor az még legalább húsz év, mire átveheti a Harte Vállalatokat, feltéve hogy egyáltalán hajlandó lesz rá - hunyorgott Mitchell. - Az apjuk elmúlt hatvan. Nem várhat addig, hogy átadja a céget a következő nemzedéknek. - Nyílt titok, hogy apám vissza akar vonulni néhány év múlva - mondta Lillian. Anyámmal együtt egy jótékonysági szervezetet akarnak létrehozni, mely hátrányos helyzetű fiataloknak tanítana üzleti ismereteket. - Ha ki akar szállni, nincs más választása, vagy eladja a vállalatát, vagy beolvasztja egy másik cégbe. - Mitchell az ajkát harapdálta. - Bármelyiket választja is, egy szekérderék pénzt keres vele, de a Harte Vállalatoknak mindenesetre befellegzett. - Ez csak üzlet - bukott ki Lillianből. - Csak üzlet, ó, egek! - Mitchell belekortyolt a kávéjába, és lassan lejjebb engedte bögréjét. - A Harte Vállalatokról van szó, nem holmi jelentéktelen kisvállalkozásról. Lillian érzékelte, hogy Gabe elfordul az ablaktól. Előbb Gabc-re, majd Mitchcllre pillantott. Egyforma zöld szemük volt; Lillian háta lúdbőrzött, ha belenézett. Most fogta fel, hogy a Harte Vállalatok sok éven át tartó sikere sokkal inkább szálka volt a Madisonok szemében, mint az ő családja gondolta. Tíz perccel később Gabe Lillian mellett állt az elülső verandán, és Mitchellt figyelte, hogy beül a terepjáróba. Bryce sebességbe tette a behemót kocsit, és kifordult a főútra. Egy ideig szótlanul nézték, ahogy esik az eső. - Arra gondoltam, hogy adok neked egy lehetőséget — szólalt meg Gabe. Lillian összefonta a karját a mellkasán. - Milyen lehetőséget? - Tudod, van az a hatodik randevú, amivel tartozol nekem. - Az a hatodik randevú csak a te megrögzött agyadban létezik. Abból soha nem lesz semmi. - Komolyan beszélek. - Én is. Gabe nézte, ahogy a terepjáró eltűnik a fák mögött. — Szükségem van egy partnerre ahhoz a portiandi banketthez, amit a múltkori vacsorán említettem. Amit a volt professzorom tiszteletére rendezünk. Szabad vagy hétfőn? Lillian fél fordulatot tett, és kifürkészhetetlen arccal nézett a férfira. - Teneked ez az ideális randevú? Hosszú, unalmas beszédekkel fűszerezett, rágós húsú, üzleti vacsora? -Az egyik hosszú, unalmas beszédet én fogom tartani. Eljössz velem vagy nem? - Gondolkodom rajta. - De ne sokáig gondolkodj. Hétfő reggel bemegyek Portlandbe, hogy legyen egy kis időm az irodámban a vacsora előtt. Úgy tervezem, hogy éjszakára bent maradok, és kedden jövök vissza ide.

- Hmm. - Ezt hogy értsem? Lillian vállat vont. - Ha Portlandben maradunk estére, akkor legalább beugorhatok a műtermembe, és ösz-szeszedhetek egy-két dolgot, ami ott maradt. Látom már, milyen hasznom származna a kirándulásból. - Oké, vettem az adást. Nem volt túl romantikus a meghívásom, az igaz. - Beérem a romatikátlan meghívással is. így legalább világos, hogy nem a hatodik, szerződésbe foglalt, kifizetett randevúdról van szó. - Nevezd, aminek akarod. - Rendben - mondta Lillian kurtán, és kinyitotta a szélfogót. - És van még egy dolog, amit tudnod kell, mielőtt bemegyünk Portlandbe erre a nagy eseményre. - Micsodát? - Úgy érzem, mindkettőnknek lehetőséget kell adnunk magunknak arra, hogy elemezzük ennek a kapcsolatnak az irányát. Gabe megmerevedett. - Mit jelentsen ezt? - Egyszerű szavakkal? - Igen, én abból értek. -Azt jelenti, hogy nincs több szex, legalábbis egyelőre. Időre van szükségem, hogy átgondoljam, mi folyik itt. És úgy vélem, neked is gondolkodnod kell. Gabe szótlanul nézett Lillianre. - Ez gondot okoz neked? - kérdezte Lillian. - Ugyan. Gondolkodni még tudok. Folyton ezt csinálom. Néha két-három gondolatom is támad egy nap folyamán. - Feltételeztem, hogy megbirkózol a feladattal. - Most éppen arra gondolok, hogy valószínűleg a Mitchell-lel való előbbi jelenet miatt mondod, hogy nem akarsz szexet egy darabig. Lillian habozott. - Lehet, hogy segített összerendezni a dolgokat, hogy az ő hangjára ébredtem. De ne őt hibáztasd. Volt néhány dolog, amin tegnap este is el kellett; volna gondolkodnom. - Például micsodán? - Ragaszkodsz a válaszhoz? - Kíváncsi vagyok rá. Lillian a szélfogóra tette a tenyerét. Azt akarom, hogy mindketten tudjuk, mit csinálunk. - Ez azt jelenti, hogy te nem tudod, mit csinálsz? Vágyj! azt gondolod, hogy én nem tudom, hogy mit csinálok*' - Én festeni jöttem Holdfénypartra, te pedig azért, hogy összeszedd magad. Egyikünknek sem állt szándékában viszonyt kezdeni. Gabe-be beléhasított a felismerés. - Megijedtél attól, ami az éjjel történt közöttünk, igaz? - kérdezte halkan. Lillian körmei kis domborulatokat nyomtak a szélfogóba. - Lehet, hogy mindkettőnknek félni kellene egy kicsit, Gabe. - Ha Mitchell miatt aggódsz, felejtsd el. Biztosan bevette, hogy most jöttél át kávézni. Nem tudja, hogy itt töltötted az éjszakát. Lillian lepillantott a kocsifelhajtó aljára, ahol a terepjáró nemrég eltűnt. - Tudja - mondta. - Hol ez az átkozott telefon? - kérdezte Mitchell.

Bryce egyik kezét levette a kormányról, benyúlt a két ülés közé, előhúzta a mobilt, és szó nélkül Mitchellnek nyújtotta. Mitchell előkereste az olvasószemüvegét, előhalászta a jegyzetfüzetét a zsebéből, kinyitotta, és rábökött egy telefonszámra. Gondosan beütötte a számot, és ellenőrizte a kijelzőn, hogy nem hibázott. Nem kis feladat volt ez neki; az ízületi gyulladás sok mindent megnehezített a régi szép időkhöz képest. - Miért ilyen nyamvadt kicsi gombokat csinálnak? -kérdezte. - Az emberek szeretik a kis telefonokat - mondta Bryce. - A kis telefonokhoz kis gomb dukál. - Ezt költői kérdésnek szántam. - Mitchell a füléhez tette a telefont, és hallgatta, ahogy kicsöng. - Nem vártam választ. - Ha kérdez, én válaszolok - mondta Bryce. - Gondolhattam volna. - Igen, uram, gondolhatta volna. A telefon már harmadszor csöngött. - Ördög és pokol — mérgelődött Mitchell. — Miért nem veszi már fel? Nincs időm arra, hogy... A negyedik csöngetés megszakadt. - Halló? - szólt bele Suliivan Harte a telefonba. Mitchell elégedetten morrantott egyet a hűvös, csikorgó hang hallatán. Sullivannel nem volt sok dolguk egymással a Harte-Madison viszony elmérgesedése és a Fulton-féle szupermarket előtti legendás utcai verekedés óta. Hannah és Rafe pár hónappal ezelőtt kötött esküvőjéig nem is szóltak egymáshoz. De van, amit az ember nem felejt el, gondolta Mitchell. És annak a férfinak a hangja, aki mellett vállvetve harcolt a poklok poklában, közéjük tartozott. - Mitch vagyok. - Mi a baj? - kérdezte Suliivan azonnal. - Az unokád hetyeg az én unokámmal. Rövid csend következett. - Ide hallgass, Mitch - nevetett Suliivan. - Tekintve, hogy házasok, ez nem akkora újság. - Nem Hannáról és Rafe-ről beszélek. Újabb rövid csend következett. - Akkor mi az ördögről beszélsz? — Suliivan hangjából kikopott a derű. - Lillianről és Gabe-ről. - Az a kurvapecér! - mondta Suliivan nagyon halkan. - Rám érted vagy az unokámra? - Kurvapecér. - így már világos - mondta Mitchell. - A kérdés az, hogy mit teszel? - Gabe a te unokád. - Lillian pedig a te unokád. A múltkor én tettem rendbe a dolgot. Most te következel. - Te tetted rendbe a dolgot? Mire gondolsz, te... Mitchell megnyomta a piros gombot, a mondat közepén félbeszakítva Sullivant. Aztán Bryce-ra nézett, és elvigyorodott. -Azt hiszem, jól fogunk mulatni - mondta.

9 Claire Jensen ledobta tömött, bőr aktatáskáját a műanyag székre, és elhelyezkedett a bokszban Lilliannel szemben. Kipirult és kissé ki is fulladt. - Bocs, hogy késtem - mondta. - Marilyn meg akarta beszélni a holnapi interjú pontjait, és a Holnap Vezetőinek „nyitott ház" programján is kellett még változtatnunk. Hé, milyen jól nézel ki, Lil!

- Koszi. Te is. És örülök, hogy újra látlak. Rég nem találkoztunk. - Tényleg rég. Claire felnevetett; Lillian úgy érezte, mintha nem is évek teltek volna cl a legutóbbi találkozásuk óta. Claire mindig jó társaság volt: okos, energikus nő, csak úgy bugyogott benne a sok terv és ötlet. - Igazad van - mondta Lillian. - Tényleg nagyon rég. Hova lett ez a sok idő? - Repül az idő. Nem mintha nem lettünk volna mindketten rendesen elfoglalva az utóbbi években. Főiskolás korukban ismerték meg egymást; Claire a Chamberlainre, Lillian egy portlandi főiskolára járt, de, a vakációkat Holdfényparton töltötte a családjával. Egyik nyáron mindketten pincérnősködtek egy parti étteremben. Claire-nck szüksége volt a pénzre. Lilliannek szigo-1 rúan véve nem a pénz kellett, hanem a munka. A Harte-ok szentül hittek a szigorú munkaerkölcsben: mindegyik Harte csemetére nézve kötelező volt a nyári munka. Kezdetben Claire-t és Lilliant nem sok minden kötötte össze, de a szűkmarkú vendégek és a faragatlan nyaralók között töltött hosszú órák összekovácsolták őket. Munka után együtt maradtak, és fontos dolgokról beszélgettek: fiúkról és a jövőről, ahogy akkor látták. Claire volt az első és sokáig az egyetlen ember, akinek Lillian említette a nagy álmát: hogy festő lesz. A Harte-okra jellemző céltudatossággal készült álma megvalósítására, de mivel ismerte családja véleményét a művészlét kérdésében, otthon nem beszélt róla. Izgalmas volt azonban megosztani a titkát olyasvalakivel, aki értette az őrült álmokat. Claire-nek ugyancsak őrült álma volt abban az időben: a politikában akart karriert csinálni. - Nem sokat változott ez a hely, igaz? — nézett körbe Claire a Snow Kávéházban. Pontosan úgy néz ki, mint amikor idejártunk főiskolás korunkban. A Snow Kávéház mindig is Arizona sajátságos világát tükrözte, gondolta Lillian. A falakon rockegyüttesek megfakult poszterei és az új-mexikói 5 l-es körzet meg Roswell környékéről készült műholdfelvételek nagyításai függtek. A vendégek jobbára a Chamberlain Főiskola diákjai közül kerültek ki. - És vajon az ételek? - kérdezte Claire. - Azok sem változtak? —Nézzük meg. — Lillian kiemelte a műanyag bevonatú étlapot a szalvétatartó és a fűszertartó közül, és a kínálatot tanulmányozta. — Most is van vegetáriánus burgerük, szalmakrumpli és többfajta kávé. —Alapdolgok főiskolások számára. Arizona tisztában van a vendégei igényével - mondta Claire. - Annyira örülök, hogy megkerestél. De honnan tudtad, hogy hol találsz? Én azt sem tudtam, hogy a városban vagy. - Találkoztam Pamela McCallisterrel a Fulton-féle szupermarketben. Ő említette, hogy fent vagy az intézetben, Marilyn Ihornley kampányát intézed. Hogy halad? Gondolod, hogy be tud állni Trevor helyére? - Egészen biztosan — állította Claire. — És abban is biztos vagyok, hogy sokkal jobban fog ott mutatni, mint a férje. - Tessék? - Nem hallottad, milyen híresztelések keringtek azután, hogy Trevor kiszállt? — Claire előrehajolt, és lehalkította a hangját. — Azt beszélik, hogy Trevor magas sarkúban és női fehérneműben szexeit. - Ja, azokra a híresztelésekre gondolsz. Claire hátradőlt a székén. - A kampánystábtól szivárgott ki a pletyka, hogy azért kellett kiszállnia a versenyből, mert megzsarolták holmi videókkal, amiken fodros alsóneműben parádézik. Sokkolta az embereket, érted, ugye? - A kampánystáb nem is sejtette? Claire felsóhajtott. - Persze hogy nem. Mindig mindenről a stáb értesül utoljára.

- Miért döntött úgy Marilyn, hogy jelölteti magát? - Mindig is nagyon ambiciózus volt, de szerintem eddig megelégedett a jelölt feleségének szerepével. A háttérember hatalmával. - Hallottam, hogy jó sok pénzt fektetett Trevor kampányába a családja vagyonából. - Ez igaz. - Claire vágott egy grimaszt. - Magunk között szólva, majd' szétrobbant a dühtől, amikor Trevor befuccsolt. Soha senkit nem láttam még így őrjöngeni. Az egyik délután véletlenül hallottam a veszekedésüket. Azt mondta Trevornak, hogy majd megmutatja, mire képes, ha ő indul a választáson. Meg mennyi időt pocsékolt rá. Másnap bejelentette a stábnak, hogy elválnak. - Te hogy lettél a kampánystáb vezetője? - Jókor voltam jó helyen. Sokat dolgoztunk együtt Marilynnel a férje kampányában. Ismert engem, tudta, mit várhat tőlem. Olyasvalakit keresett, akire rábízhatja a kampányát. Amikor felajánlotta a lehetőséget, rögtön ugrottam. Ez a nő még sokra viszi. - És téged is visz magával, igaz? - Látom, érted a dörgést - nevetett Claire, majd a vigyor tűnődő mosollyá szelídült az arcán. - Tudod, fura dolog ez. Régen, amikor politikai karrierről álmodoztam, Oregon állam legdinamikusabb női szenátorának képzeltem magam. Aztán rájöttem, mennyi pénz kell még egy legalja posztra való jelöléshez is, nem beszélve egy állami vagy országos hivatalba szóló pályázatról. Ha nincs pénzed, nincs sok esélyed. Ezért döntöttem úgy, hogy a színfalak mögött építem fel magamnak a jövőt. - Még mindig arról álmodsz, hogy képviselő leszel? Claire határozottan megrázta a fejét. - Nem. Szeretem, amit csinálok. A jó kampány hatalmat ad, és nagy mozgásteret biztosít. És nem buksz nagyot akkor sem, ha nem jön be. A képviselőjelölt úgy eltűnik a föld színéről, mintha soha nem is létezett volna, de a jó stratéga egyszerűen továbblép a következő kampányra. - Örülök, hogy összejöttek a dolgaid, Claire. - Én is, hogy neked. Különben mi újság? Meddig maradsz itt? - Egy hónapig. - Egy teljes hónapig? - kérdezett vissza Claire meglepetten. - Végre elszántam magam, bezártam a Minden Stimmelt. Minden időmet a festésnek szentelem, és meglátom, mi lesz belőle. Claire ajka némán szétnyílt, és kerek o-t formázott. -Jól teszed. Mindig mondtam, kockázat nélkül nincs siker. A családi nyaralóban laksz? - Igen. - Fura, hogy ti Harte-ok és a Madisonok is vissza-visszajöttök Holdfénypartra-jegyezte meg Claire. - Hannah és Rafe már állandó lakosok itt. - Szeretnek itt lenni. - Mondok valamit: ott fent az intézetnél alig várják, hogy megnyisson az Álmodlak. Jelen pillanatban, ha vendégek érkeznek a Holnap Vezetői-szerű szemináriumokra és fogadásokra, kénytelenek vagyunk valamelyik egyszerű motelben elszállásolni őket a főút mellett. —Tavaszra tervezik, hogy nyitnak, ha minden jól megy. Persze csak ha a Willis fivérek nem hagyják cserben őket. Claire elmosolyodott. - Micsoda emberek azok! Pár hete gyakorlatilag térden állva könyörögtem, hogy jöjjenek ki hozzám, mert eldugult a vécé. Kisebb vagyonnal is felért, amit kértek. Persze tudták, hogy kénytelen leszek kifizetni.

10 Hétfő reggel tíz előtt néhány perccel Gabe megállt Lillian házának a bejárata előtt.

- Hétre érted jövök - mondta, amikor Lillian kiszállt. Lillian megállt, és benézett a nyitott kocsiajtón. Gyomra összerándult a feszültségtől. A férfin a jól ismert Gabe Madison üzleti páncélzat volt: acélszürke felöltő és nadrág, ezüst-ónix mandzsettagombos szürkésfekete ing és ezüst-fekete csíkos nyakkendő. Ahogy mozdult a keze a kormánykeréken, sötétszürke mandzsettája hátrébb húzódott, és kilátszott ezüstösen fénylő karórája a bal csuklóján. Jól néz ki, gondolta Lillian. Izgatóan. Erős, zsákmányra éhes hím, de uralkodik magán. Nem is gondolná az ember, hogy ki van égve. De miért nincs ennek látható jele? - Jó - mondta. - Készen leszek. Lillian fürge léptekkel ment a bejárathoz, és beütötte a kódot. Gabe megvárta, míg Lillian eltűnik a kapu mögött, és csak aztán hajtott el belvárosi irodája felé. Gabe-nek nem volt igaza, amikor ma reggel azzal vádolta, hogy fölöslegesen problémázik a kapcsolatuk miatt, gondolta Lillian, miközben elfordította a kulcsot a lakásajtó zárjában. Igenis igazat beszélt, amikor valamelyik reggel megpróbálta elmagyarázni neki az álláspontját. Mindkettejüknek át kell gondolniuk a dolgokat; nem bízhatnak abban, hogy helyesen ítélik meg a helyzetet. Egy érzelmi válsággal küzdő férfi nincs abban a helyzetben, hogy döntsön a személyes kapcsolatairól, ő pedig élete fontos fordulópontjához érkezett, és nem hiányzott, hogy egy pszichésen labilissá vált férfival keveredjen viszonyba. Minden bizonnyal az a legjobb, ha azt az éjszakát véletlen kalandnak könyveli el. Mindez olyan logikusnak tűnt; akkor miért érezte mégis úgy, hogy nyomasztja saját világos okfejtése? Lillian kinyitotta az ajtót, és belépett a lakásába. Hamar megtették a hosszú utat Holdfénypartról, rendelkezésére állt az egész nap, hogy rendbe rakja, amit szétszórva hagyott napokkal ezelőtt, amikor elmenekült a városból. Sok dolga volt aznap, kezdve azzal, hogy eldöntse, mit vesz fel az esti bankettre. A lakásból az a fajta fülledtség áradt, ami hamar megtelepedett, ha akár csak néhány napig nem lakták. Lillian végigment a szobákon, ablakot nyitott, hogy beengedje a friss levegőt. A nappalival kezdett, majd átment az előszobán a hálószobába. A küszöbön egy homályos, furcsa érzés megállásra késztette. Valami szokatlan volt a szobában. Valami, ami nem volt helyénvaló. A művész szemével nézett körbe, koncentrált az apró részletekre. Az ágy bontatlan volt. A ruhásszekrény ajtaja zárva. A komód fiókjai betolva. A ruhásszekrény ajtaja be volt zárva. Teljesen. Lillian gondolatai a tükrös gardrób körül jártak; hosz-szú ideig bámulta a zárt ajtókat. Biztos volt benne, hogy félig nyitva hagyta, mivel a sín elakad, ha teljesen bezárja. Majdnem biztos. Sietős volt neki azon a reggelen, amikor indult Holdfénypartra, figyelmeztette magát. Lehet, hogy akaratlanul teljesen benyomta az ajtót. Lillian a szekrényhez ment, megfogta a fogantyút, és megpróbálta kinyitni. Beszorult, pontosan úgy, ahogy eddig mindig az utóbbi két hónapban. Megmarkolta a fogantyút, összeszedte az erejét, és megrántotta. A zár néhány pillanatig ellenállt, majd visszaugrott a helyére. Lillian hátralépve megszemlélte a szekrény tartalmát. A ruhák ugyanabban a sorrendben sorakoztak a vállfákon, mint amikor a minap csomagolt. A pulóveres műanyag dobozok érintetlennek tűntek a polcokon. Nevetséges, gondolta Lillian. Túlzottan élénk a képzelete. A fogantyúért nyúlt ismét, hogy becsukja az ajtót, de megfagyott az ereiben a vér, amikor megpillantotta a zsírfoltot a fémkeret melletti tükrön.

Lillian a folt fölé tette a kezét; a folt pontosan oda esett, ahova a tenyere alja érne a kereten, ha megpróbálná erővel becsukni az ajtót. De a jel kissé magasabban volt, mint amit ő hagyott volna, ha megfogja a keretet. Pontosan ott, ahol egy férfi vagy egy nála néhány centivel magasabb nő tenné a tenyerét. Lillian ijedten hátralépett. Valaki járt a szobájában. Végy nagy lélegzetet. Gondolkodj logikusan. Betörés. Lillian megperdült, és még egyszer végigjártatta a tekintetét a szobán. Semmi nem hiányzott. Lillian visszafutott a nappaliba, és felrántotta a házimozit rejtő szekrény ajtaját. A drága berendezés a helyén volt a polcon. Óvatosan végigment az előszobán, a műteremnek használt kis vendégszobáig. Megállt a küszöbön, és körbenézett. Ebben a szobában a legértékesebb darab a művészien tervezett üvegváza volt, melyet előző évben a szüleitől kapott a születésnapjára; a váza narancsvörös fényben izzott az asztal melletti polcon. Egyértelmű, hogy túlbonyolítja a dolgot. Az is lehet, hogy Gabe miatt ilyen feszült. Végy még egy nagy lélegzetet. Gondolkodj, hátha eszedbe jut valami. A takarítószemélyzet. Lillian további értesítésig lemondta a takarítószolgálatot, de lehet, hogy elírták a dátumot, és pénteken kijöttek a szokott időben. Van kulcsuk a lakáshoz. Ez logikus volt. Lehet, hogy egyikük megpróbálta becsukni a ruhásszekrény ajtaját. De egy takarítónő biztosan letörölte volna a zsírfoltot a tükörről. Az is lehet, hogy siettek, és nem vették észre. A telefon villogása zökkentette ki Lilliant a gondolataiból. Most jutott eszébe, hogy nem nézte meg, jött-e üzenete a távozása óta. Végre átlépte a küszöböt, az asztalához ment, és beütötte a kódot. A telefon két hívást jelzett, mindkettőt két nappal ko+ rabban, este tíz és tizenegy között rögzítette. A telefonáló mindkét esetben kivárta, míg a csipogó hang megszólal, de üzenetet nem hagyott. Lillian megborzongott. Hallgatta a nagy ürességet, mielőtt a vonal megszakadt, és úgy képzelte, hogy még az ismeretlen telefonáló lélegzetvételét is hallja. Gondolkodjunk logikusan: két téves szám egymás után. Nem sokan hagynak üzenetet, ha téves számot hívnak. Ez őrület. Valamit tennie kell, mégpedig gyorsan. Felkapta a telefont, és beütötte a takarítószolgálat számát. Mindjárt választ is kapott a kérdésére. - Igen, kiküldtük a személyzetet múlt pénteken mentegetőzött a titkárnő. - Elnézést kérünk. Kárpótlásul! felajánlunk egy ingyenes alkalmat, amikor újra megrendeli a szolgáltatást. - Nem történt semmi. Csak azt akartam tudni, hogy önök jártak-e a lakásomban. Lillian letette a telefont, és várta, hogy a szívverése normálisra lassuljon. Sokáig kellett várnia. Lillian végül a fekete miniruhát választotta a bankettre. A szállodai terem zsúfolásig megtelt az üzleti világ és a főiskola meghívottjaival. Lillian a főasztalnál ült a professzor felesége mellett, és elbűvölten hallgatta Gabe beszédét. Azt eddig is tudta, hogy fontos neki ez az esemény, de arra nem számított, hogy ennyire őszinte, bensőséges szavakat fog hallani tőle. - Mint a ma este itt jelenlévők többségére, énrám is nagy hatással volt Montoya professzor úr...

Gabe fesztelenül állt a hallgatóság előtt, két kezét a pódium keretén nyugtatta, és jegyzet nélkül mondta a beszédét. - Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amelyen utolsó éves koromban Montoya professzor úr behívatott a szobájába, hogy megvitassuk a következő öt évre szóló tervemet, melyet minden túlzás nélkül inkább vizionálás-nak kellett volna neveznem... Gabe a nevetés miatt pillanatnyi szünetet tartott. - „Gabe", mondta akkor Montoya professzor úr „őszintén kétlem, hogy ezzel a tervvel akár csak egy üdítőspult felállításához elegendő tőkét is képes lesz előteremteni...". A mondat végét elnyelte a hangos nevetés. A taps alatt Dolores Montoya, őszes fekete hajú, élénk asszony, Lillianhez hajolt, és a fülébe súgta: - Nagy szerencse, hogy a bizottság Gabe-et jelölte ki a beszéd megtartására. A hasonló alkalmakkor a meghívottak fele általában már alszik, mire az, akinek a tiszteletére a bankettet rendezik, nekikezd a beszédének. Gabe legalább ébren tartja őketí Lillian nem vette le a tekintetét Gabe-ről. — Higgye el, ma nem fognak elaludni. Ez az este nagyon fontos volt neki. Eddig nem is tudtam, hogy mennyire. - A férjemtől nemegyszer hallottam, hogy Gabe volt a legcéltudatosabb diákja - mondta Dolores. Gabe folytatta a beszédét. - Örömmel jelentem, hogy végül sikerült felállítanom az üdítőspultomat, és működik is... A szerénykedést további kuncogás kísérte. A Madison Kereskedőháznak és az üdítőspultnak nagyjából annyi köze volt egymáshoz, mint az evezős csónaknak az atomtengeralattjáróhoz, gondolta Lillian. - ...elsősorban annak köszönhetően, amit Montoya professzor úrtól tanultam. Visszatekintve elmondhatom, hogy nem pusztán a piac lanyhulására és a hisztérikus befektetők megnyugtatására vonatkozó gyakorlati taná-; csokat vittem magammal a batyumban, amikor az osztályterméből kiléptem a nagybetűs életbe. - Gabe egy pilla- , natot kivárt. - Ennél sokkal mélyebbre ható és fontosabb; dolgot kaptam tőle. A távlatokban való gondolkozást. A hallgatóság feszülten figyelt. - Montoya professzor úr nemcsak azt értette meg velem, hogy hogyan működik az üzlet egy szabad országban, de azt is, hogy mi, akik az üzletből élünk, mivel tartozunk szűkebb közösségünknek és az országnak. Rányitotta a szemem a minket összekötő kapcsolatok rendszerére. Mélyreható és időtálló útmutatást adott arra vonatkozóan, hogy miként tartható fenn a siker zálogául szabott lelkület és szabadság. Megtanított rá, hogy senki nem boldogulhat légüres térben. És a magam részéről örökké hálás leszek érte. Átadom a szót Robcrto Montoya professzor úrnak. Roberto Montoya tapsvihar közepette lépett a pódiumra; ezúttal maga Gabe kezdte a tapsot, mely általános ovációba ment át. Lillian azon vette észre magát, hogy a többiekkel együtt áll és tapsol. Nem csoda, hogy Montoya professzor fontos volt Gabe számára, gondolta Lillian. Az a gyerek, aki a családjában nem talált sikeres, követendő mintát, általa lett az északnyugat egyik legsikeresebb üzletembere. Útjába került valaki, aki megmutatta, hogyan jut előbbre, és ő figyelt rá. - Nekem kellene könnyeznem - nyújtott Dolores Lilliannek egy zsebkendőt. - Köszönöm. - Lillian gyorsan felitatta a könnyeit, s közben megnyugodva gondolt rá, hogy a fény a pódiumra esik. A taps elhallgatott, és a vendégek visszaültek a helyükre. A reflektor már Roberto Montoyát világította meg. Gabe a sötétben visszament Lillian mellé. Lillian érezte, hogy a férfi rövid ideig rajta felejti a tekintetét, és kíváncsian kémleli. Lillian remélte, hogy nem látta, amikor az imént a szemét törölgette. Gabe lassan feléje hajolt, mintha meg akarná kérdezni, hogy mi a baj. Szerencsére azonban a figyelmét elvonta Montoya professzor, aki abban a pillanatban kezdte a beszédét.

- Mielőtt az unalmas részhez érnénk - mondta Montoya -, van valami, amit szeretnék kijelenteni. Én valóban sok dolgot tanítottam Gábriel Madisonnak, de van egyvalami, amit nem én tanítottam neki. — A professzor szünetet tartott, és a főasztal felé fordult. - Azt nem én tanítottam neki, hogyan öltözzön. Ezt maga tanulta. Döbbent csend következett, majd a tömeg örömteli kiáltásokat hallatott. - A bánatba - motyogta Gabe félig belenyugvással, félig szórakozott arckifejezéssel. Montoya professzor visszafordult a hallgatóságához. — Öt évvel ezelőtt, amikor rá akartam beszélni Gabe-et,r hogy vegyen részt egy programban, mely betekintést ad a végzősöknek a helyi üzleti vállalkozásokba az utolsó szemeszterük alatt, azt kérdezte - és tisztán emlékszem a pontos szavaira -, tehát azt kérdezte, hogy „mi a csodát tanítsak én ezeknek a gyerekeknek az üzletről, amit öntől nem tudnak megtanulni?". Rövid szünet következett. Montoya a mikrofonra hajolt. - „Tanítsa meg nekik, miként öltözködjenek, hogy sikeresek legyenek", válaszoltam. Újabb nevetési hullám csapott fel; Montoya kivárt, majd folytatta. - És ő komolyan vette, amit mondtam. Azóta minden évben, amikor hozzá küldöm a végzősöket, elviszi őket a szabójához. Mi több, feltűnés nélkül állja a számlát azok helyett, akik nem engedhetik meg maguknak az első, rendkívül fontos üzleti öltönyt. Ma este néhány pártfogoltj a apró meglepetéssel szeretne kedveskedni neki, hálából azért, amit tőle kaptak. A reflektor hirtelen a színpad túlsó végében álló két fiatalemberre és fiatal nőre irányult. Mindhárman egyforma acélszürke öltönyt viseltek, hozzá szénfekete inget és fekete-ezüst csíkos nyakkendőt. Mindhárman hátrafé* sülték a hajukat a homlokukból. Három pár ezüst-ónix mandzsettagomb és rozsdamentes acélból készült karóra csillant meg a fényben. A jobb oldalon álló Gabe Madison-hasonmás kezében ezüstpapírba csomagolt, fekete szalaggal átkötött doboz volt. A három fiatal szorosan egymás mellett lépdelve a színpad elejére jött, mire a vendégek ismét nevetni és tapsolni kezdtek. Gabe a tenyerébe ejtette az arcát. - Ezt nem élem túl. A Gabe-öltönyös fiatal nő a mikrofonhoz lépett. -Mindannyian hálával tartozunk Mr. Madisonnak a Madi-son Kereskedőházban felkínált lehetőségért. A legtöbben olyan családból származunk, ahol ismeretlenek az üzleti élet íratlan szabályai. Ő azonban megtanított bennünket e titkos ismeretekre. Önbizalmat adott nekünk. Ajtókat nyitott meg előttünk. És valóban, összeismertetett a szabójával, és tanácsokat adott az öltözködésre vonatkozóan. - Ma este úgy szeretnénk kimutatni a hálánkat Mr. Madisonnak — vette át a szót az egyik fiatalember -, hogy mi segítünk neki egy olyan területen, amelyen ő kevésbé otthonosan mozog... Az ezüstpapíros dobozt tartó Madison-hasonmás széles mozdulattal lekapta a doboz fedelét. A fiatal nő belenyúlt, és egy megfakult pólót, kopott farmert és elhasznált futócipőt emelt ki belőle. - ...a laza péntek délutánokra - fejezte be a mikrofonnál álló fiú a mondatot. A teremben visszhangzott a nevetés és a taps. Gabe felállt, és visszament az emelvényhez, hogy átvegye az ajándékát. Széles mosolyt villantott három hasonmására. Lillianbe ebben a pillanatban vágott belé a felismerés: Gabe-ről lerí, hogy pályája csúcsán áll; olyan férfi, akit barátai és riválisai egyformán tisztelnek, aki nagyon is tud mit kezdeni a hatalmával az üzleti világban, aki népszerű, és mindig tudja, mit csinál. Aki a legkevésbé sem kelti egy kiégett, meghasonlott ember benyomását.

11

Egy órával később, amikor Gabe kinyitotta a Jaguár jobb első ajtaját, Lilliannek hirtelen ötlete támadt; jóformán bele sem gondolt, mindjárt kimondta, ami eszébe jutott: — Megállnánk egy pillanatra a műtermemnél? — kérdezte. - Délután ott felejtettem pár dolgot. — Persze. Gabe becsukta az ajtót, körbekerülte a kocsit, levette a felöltőjét, és a hátsó ülés homályába dobta. Beült a kormány mögé; Lillian navigálta, de az volt az érzése, a férfi magától is tudja. A kocsi szép simán fordult ki a parkolóból, és bekanyarodott a sarkon. Nem sokkal később megálltak egy téglaépület előtt, amelyben Lillian műtermet bérelt. —Nem tart soká — mondta Lillian. —Nem sietünk. Gabe kiszállt, és kinyitotta a jobb első ajtót. A kapuhoz mentek, és a férfi megvárta, míg Lillian beüti a biztonsági kódot. Szótlanul mentek föl a második emeletre. A kulcs már a zárban volt, amikor Lillian megérezte, hogy gyorsabban ver a pulzusa. Valami homályos balsejtelem a légzését is szabálytalanná tette. Miért hozta ide Gabe-et, tűnődött Lillian. Honnan a késztetés? Miért akarta megmutatni neki a műtermét éppen ma este? Ő üzletember, semmi köze a művészlel-kekhez. Lillian kinyitotta az ajtót, és nyúlt a villanykapcsoló felé. Kettőt nyomott meg a hatból, szándékosan félhomályban hagyva a műterem jó részét. Gabe körbenézett. - Szóval itt dolgozol - mondta semleges hangon. - Igen. - Lillian a tekintetével követte, ahogy Gabe lassan körbejár a falaknak döntött vásznak előtt. - Itt festek. Gabe megállt az Isabel nagynénit ábrázoló festménynél. Isabel egy fonott székben ült Álmodlak télikertjében, és a tengert nézte. Gabe hosszasan szemlélte a festményt. - Emlékszem, néha láttam ezt a kifejezést Isabel arcán -szólalt meg végül. Ösztönös mozdulattal meglazította a nyakkendőjét, és kigombolta az inge felső gombját. Közben nem vette le a tekintetét a képről. - Mintha valami olyasmit nézne, amit csak ő lát. Lillian a tekintélyes méretű munkaasztalához ment, egyik csípőjét nekitámasztotta, és kézbe vett egy vázlatfüzetet és egy ceruzát. — Mindenki néz így egyszer-egyszer. Talán azért, mert mindannyian egy kicsit másképp látjuk a dolgokat, amikor kitekintünk a világba. - Lehet. Gabe levette és a nadrágzsebébe süllyesztette az ezüstónix mandzsettagombokat. Most is lezserek és ösztönösek voltak a mozdulatai; a hivatalos estély után ellazuló férfi könnyedsége jellemezte őket. Gabe továbblépett a következő képhez, s miközben átment a szobán, felgyűrte az ingujját, hogy látszott sötét szőre a karján. Lillian rajta felejtette a szemét egy darabig; élvhajhász és rendkívül vonzó férfi benyomását keltette kilazított nyakkendőjével és nyitott ingnyakával. Ám leginkább az nyűgözte le Lilliant, ahogy a festményeit nézte; a feszült figyelem arra utalt, hogy zsigeri kapcsolat van közte és a! képek között. Lehet, hogy nem szereti a művészlelkeket, de fogékony a művészetre. Akaratlanul is reagál rá. Lillian rajzolni kezdett; a félhomály ösztönzőleg hatott rá. - Mindent komolyan gondoltál, amit Montoya professzorról mondtál, igaz? - kérdezte föl sem nézve a vázlatfüzetéről. - Ha van olyan, hogy mentor, akkor nekem ő nagyon közel áll hozzá. - Gabe egy parki padon pihenő öregembert ábrázoló képet nézett. - Kisvárosból érkeztem ide, azt sem tudtam,

mit kezdjek magammal. Nem tudtam, mi illik és mi nem. Hiányzott belőlem mindennemű kifinomultság, árnyalat. Nem voltak kapcsolataim. Azt tudtam, hova akarok eljutni, de azt nem, hogy hogyan. O adta a kezembe a szerszámokat, amelyekkel a Madison Kereskedőházat felépítettem. - És most azzal rovod le a tartozásodat, hogy évente fogadod a diákjait a cégedben. - A cég is profitál belőle. A fiatalok energikusak és lelkesek, és ha akad közöttük nagy tehetség, akkor mi fedezzük fel őket. - Komolyan? Én apámtól azt hallottam, hogy a szakmai gyakorlaton lévő diák csak nyűg a cég számára. Nagyon idegesítők tudnak lenni. - Nem mindenki született csapatmunkára. Lillian kezében megállt a ceruza. - Például én sem. Gabe bólintott. - Például te sem. És nagy valószínűséggel a testvéreid sem. Mindhárman erős, független jellemek vagytok, vállalkozó szelleműek. Ambiciózusak és tehetségesek vagytok, de alkalmatlanok arra, hogy kollektívában dolgozzatok, legalábbis üzleti téren. - És gondolod, hogy te annyira más lennél? Mondd meg, őszintén, Gabe, ha a Madison Kereskedőháznak nem a tulajdonosa, vezetője és ügyvezető igazgatója lennél, csak az igazgatóhelyettese, akkor is ott dolgoznál? - Nem - hangzott rövid hallgatás után az őszinte és határozott válasz. - Egyszer azt mondtad, hogy nem mindenki született arra, hogy nagyvállalatnál dolgozzon. - Lillian apró, gyors mozdulatokkal árnyékolt a papíron. - De arra sem alkalmas mindenki, hogy vállalkozást vezessen. Te erre születtél, igaz? Gabe végre levette a tekintetét a vászonról, és a műterem túlsó végében rajzoló Lillanre nézett. - Erre születtem volna? Ezt még nem hallottam. A legtöbben azt mondanák, hogy arra születtem, hogy harmincéves korom előtt tönkretegyem magam. - Természet adta tehetséged van a vezetésre és az irányításra, ezért tudod motiválni az embereket és előteremteni az anyagi forrásokat a célod eléréséhez. - Lillian a vállát kissé elfordítva a férfi állkapcsának szögét vizsgálta. Szerette volna feltérképezni a szeme körüli árnyakat is. -A magad módján te is művész vagy. Rá tudod venni az embereket, hogy lássák a célodat, és veled együtt el akarjanak jutni oda. Nem csodálom, hogy sikerült összeszedned az indulási tőkét a Madison Kereskedőházhoz. Ahogy képzelem, bekopogtattál valami nagyfejes kapitalista vállalkozó irodájába, és szemléletesen lefestetted előtte, milyen óriási nyereséggel számolhatna, ha támogatna téged. Gabe nem mozdult. - Az egyáltalán nem volt nehéz. Mármint lefesteni az öreg hölgynek, hogy mekkora tőkére van szükségem. Lillian fölkapta a fejét. - Öreg hölgy? — kérdezett vissza óvatosan. - Isabel nagynénéd tői kaptam a Madison Kereskedőház elindításához szükséges tőkét. Lillian kis híján leesett az asztaláról. - Ezt nem mondod komolyan. - A ceruza megállt a papír fölött, hegyével fölfelé. - Isabel támogatott téged? , - Igen. - Soha egy szóval sem említette egyikünknek sem. - Nyilván így tartotta jónak - vont vállat Gabe. Lillian az információt emésztette. - Elképesztő - mondta nagy sokára. - Mindannyian tudtuk, hogy a Harte-Madison viszály elsimítása az álma. Hannah meg van győződve róla, hogy ezért hagyta a végrendeletében Álmodlakot felesben rá és az öcsédre. De azt nem értem, hogy téged miért támogatott? Ennek mi köze a régi viszály rendezéséhez? - Szerintem érezte, hogy a Madison család húzta a rövidebbet, amikor a közös vállalat csődbe ment. Gondolom, el akarta kissé egyengetni a terepet Rafe-nek és nekem.

- De amikor a Harte-Madison cég sok évvel ezelőtt tönkrement, minden elveszett. Mindkét család csődbe ment. - A te családod sokkal hamarabb kiheverte a csapást, mint az enyém. - Gabe az előtte lévő festményt nézte. - Azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy miért. És Isabel is tudta. Lillian elpirult. El kellett ismernie, hogy a kemény, állhatatos Harte-ok a szoros családi kötelékeik, a munkaerkölcsük, a gyerekek taníttatására helyezett hangsúly jóvoltából sokkal szilárdabb alappal rendelkeztek ahhoz, hogy összeszedjék magukat, mint az ingatag, bizonytalan légvárakat építő Madisonok. - Ez igaz, elismerem - mondta Lillian. — Isabel tehát a maga csendes módján a pénzével akarta egyengetni előtted az utat. - Feltételezem, hogy igen. —Akkor mi volt a nehéz? - Nehéz? - Azt mondtad, a céged indításához szükséges tőkét nem volt nehéz megszerezni. Akkor mi volt nehéz? Gabe szája legörbült, ahogy az emlékezetében kutatott. - A szerződést megszövegezni úgy, hogy Isabel visz-szakapja a pénzét, plusz kamatot és részesedést is a nyereségből. Nagyon ellene volt. Azt akarta, hogy egyszerűen fogadjam el ajándékba a pénzt. - Amire te nem voltál hajlandó. - Nem. Madison-büszkeség, gondolta Lillian, de nem mondta ki. Folytatta a rajzot; Gabe továbblépett a következő képhez. - Tévedtem veled kapcsolatban, igaz? - Lillian az ujja hegyével maszatolta a rajzon az árnyékot. -Tévedtél? - Ma este a banketten megértettem, hogy teljesen téves következtetésre jutottam veled kapcsolatban. Es te egy szóval sem tiltakoztál. Meghagytál a tévhitemben. Gabe a szokott kifürkészhetetlen mosolyával nézett rá. - Nehéz elképzelni olyan Harte-ot, aki téved egy Madisonnal kapcsolatban. Annyira jól ismertek minket. - Igen. Épp ezért lep meg, hogy tévedtem. Igenis tévútra jutottam. - Milyen téves következtetésre gondolsz? Lillian fölpillantott; találkozott a tekintetük. -Te nem égtél ki. Gabe nem szólt; állhatatosan nézte a nőt. - Miért nem szóltál? - Lillian újra a rajzára összpontosított, több mélységet és árnyékot akart. - Mert nem volt ellenedre, hogy azt higgyem rólad, hogy kiborított a stressz? Azt akartad, hogy sajnáljalak? - Nem. — Gabe megindult a keretezetlen vásznak közötti sötét kis folyosón. - Egy biztos: nem akartam, hogy sajnálj. - Akkor mit akartál? - Lilian ceruzája száguldott a papíron, mintha önálló életre kelt volna, ahogy Lillian tébolyultan igyekezett megragadni a benyomásokat, és fény-árnyék játékával láthatóvá tenni őket. Gabe megállt Lillian előtt. - Azt akartam, hogy ne élettelen gépet láss bennem. Arra számítottam, ha lelkibetegnek tartasz, akkor esetleg eszedbe jut, hogy én is ember vagyok. Lillian a rajzára pillantott, majd lassan letette a ceruzát. - Mindig is tudtam, hogy ember vagy - mondta. - Biztos? Nekem nem ez volt az érzésem. Miután nemegyszer megjegyezted, hogy robotot keresek feleségnek. Gabe a vázlattömbért nyúlt; Lillian hagyta, hogy kivegye a kezéből, és közben az arcát figyelte: mit szól a róla készült rajzhoz. A rajz a néhány perccel ezelőtti Gabe-et mutatta, amint áll az egyik vászon előtt, lazán zsebre tett kézzel, nyitott ingnyakkal, a nyakkendő lóg a nyakában. Fényárnyékban áll, arcát

kissé elfordítja. Az előtte lévő festményt nézi, melyet csak ő lát. Akármit lát is rajta, az mélyíti az árnyakat körülötte. Lillian Gabe arcát figyelte; abból, ahogy az állkapcsa megfeszült, és finom redők jelentek meg a szája szögletében, tudta, hogy a férfi érti, miért a sok árnyék. Mintha egy örökkévalóság telt volna el, mire Gabe visszaadta a képet. - Oké - mondta. — Látod bennem az embert. - Te pedig azt látod, amit beletettem a rajzba, igaz? - Nem lehet nem észrevenni. - Sok ember nem látna mást ezen a rajzon, mint hogy egy alak áll egy vászon előtt. De te mindent értesz. - Lillian körbemutatott a műtermet szegélyező vásznakon. — Erted, mi minden van a képeimben. Úgy teszel, mint aki lenézi a művészetet, de valójában van érzéked hozzá. - Életem első tíz évében sok időt töltöttem egy műteremben. Gondolom, hat az emberre, ha a fogékony évei alatt ilyesmivel van körülvéve. - Hát persze. Szobrász apa mellett nőttél fel, akinek a mamád volt a modellje. - Lillian letette a vázlatot maga mellé. Bűntudat és kétségbeesés hasított belé. - Ne haragudj, Gabe. Tudom, hogy kiskorodban elveszítetted a szüléidet. Nem akartam bolygatni a fájó emlékeket. - Ne aggódj. Ezek tények, nem te találtad ki őket. Különben is azt hittem, egyértelműen értésedre adtam, hogy nem akarom, hogy sajnálj. Az megtörné a Harte-Madison viszály dinamikáját, nem gondolod? - De igen. Márpedig az nagy hiba lenne. — Lillian kivárt. - Gabe? - kérdezte bizonytalanul. - Tessék. -Amikor azt írtad a Minden Stimmel kérdőívére, hogy kerülni akarod a művészleikeket, akkor igazat mondtál, ugye? - Azt hittem, már tisztáztuk, hogy mindenben hazudtam azon a kérdőíven. - De nem hiszem, hogy ebben hazudtál. A szüleid miatt mondtad ezt? Mindenki tudja, hogy nem adták meg neked és Rafe-nek a biztos otthon érzését. Gabe kis ideig hallgatott. - Évekig annak tudtam be mindazt, ami rossz volt a gyerekkoromban, beleértve a szüleim halálát, hogy mindketten a művészvilágban éltek - mondta végül. - Lehet, hogy gyerekfejjel vonzott a vad, minden önuralmat nélkülöző, temperamentumos művészi személyiség rejtélye. Legalábbis jobban, mint az alternatíva. - Mi volt az alternatíva? - Az, hogy mi, Madisonok komoly hátránnyal küzdünk; hogy hírből sem ismerjük az önuralmat. Gabe Lillianre nézett. — De te nem az a fajta temperamentumos, énközpontú művész vagy, akinek a művészet mellett semmi más nem fér az életébe. - Oké. Akkor azt hiszem, egyetértünk abban, hogy egyikünkre sem illik a róla festett kép. - Miért hívtál ide ma este, Lillian? Tudom, hogy nem azért, mert itt felejtettél valamit. Lillian körbetekintett a festékfröccsös műtermen. — Talán arra voltam kíváncsi, hogy viszonyulsz igazából a művészlelkekhez. Gabe fölemelte a kezét, és végighúzta a fekete ruha leomló nyakrészén. Az ujjai Lillian nyakán matattak. -Nézzük a valódi tényállást. Azt már megállapítottuk, hogy nem tartasz gépnek. Lilliannek elállt a lélegzete a férfi érintésétől. — Te pedig nem tartasz engem művészléleknek. - Mi következik ebből? - Nem tudom - suttogta Lillian.

Gabe lejjebb hajtotta a fejét, míg ajka Lillian ajka fölé nem ért. - Szerintem utána kéne járnunk, nem gondolod? - A szex valószínűleg nem a legjobb módja, hogy megtudjuk a választ. Gabe lassan, hosszasan csókolta; amikor fölemelte a fejét, Lillian vad vágyat látott a tekintetében. Érezte, hogy az ő vére is felforrósodik. -Tudsz jobb módot? — kérdezte Gabe. Lillian nyelt egyet. - Pillanatnyilag nem. Gabe a fekete miniruha szegélye alá tette a kezét, Lillian térdére, és mosolyogva feljebb tolta a szoknyarészt. Lillian megfogta a nyakkendő két végét, és magához húzta a férfit. Gabe úgy reagált a felhívásra, ahogy a cápa ejti el a zsákmányát: gyorsan és célratörőn, mielőtt az visszamenekülne a sekélyesbe. Gabe egy pillanat alatt Lillian két térde között volt, combjával tárva szét a lábát, megnyitva magának az utat. A fekete ruha eddigre csípőmagasságba tolódott, és csak egy éjfekete csipkebugyi állta a férfikéz útját. Nem sokáig. Lillian érezte, hogy a selyem átnedvesedik az érintéstől. Belekapaszkodott a nyakkendő két végébe, és beszállt a menetbe. Gabe jó idő elteltével tért magához a jóllakott elégedettség állapotában. Legalábbis a pillanatnyi érzéseket tekintve. Felült a dolgozóasztal szélén; Lillian szétszóródott rajzlapok, ecsetek és festéktubusok között feküdt, a bankettre készített szép kontya kibomlott. A főasztalnál oly elegánsnak és ízlésesnek ható fekete ruha mostanra érdekesen szexi és kétségtelenül kevésbé ízléses módon összegyűrődött. De így is nagyon jól áll neki, gondolta Gabe. A nyakkendő most az ő torka helyett Lilliané köré volt tekeredve. Gabe elvigyorodott, amikor eszébe jutott, hogyan gabalyodtak bele a szeretkezés közepette. Lillian megmozdult. - Mit bámulsz? - Egy műalkotást. - Hmm. - Lillian elismerően bólintott. - Műalkotást. Ezt hamar rávágtad, Madison. - Nem vártad ezt a szellemi frissességet egy olyan férfitól, akinek az előbb elszállt az agya, ugye? -Te jó ég! Az az agyad volt? - kérdezte Lillian alamuszi mosollyal. - Nem is vettem észre. - Ismerd el, hogy csak le kellett csapnod a labdát -mosolygott Gabe. - Elismerem. Jól játszol, ezt tudod te is, ugye? - Pillanatnyilag a jónál sokkal jobban. - Gabe lehajolt, és megcsókolta Lillian csupasz csípőjét. — Lehengerlőn. Na és te? - Azt hiszem, túlélem a játszmát. - Lillian felkönyökölt, és megszemlélte magát. — De a ruhámnak vége. - Biztos vagyok benne, hogy van még belőle ott, ahol vetted. - Valószínűleg. Az áruházak tele vannak kis fekete miniruhákkal. - Lillian ekkor vette észre a nyakkendőt a saját nyaka körül. - Ez meg hogy került ide? - vonta fel a szemöldökét. Gabe leugrott az asztalról, megállt, és nyújtózott egyet. - Vannak kérdések, amelyekre jobb nem keresni a választ. Gabe tekintete egy falnak támasztott vászonra esett; figyelmesen megnézte, miközben felhúzta a nadrágján a cipzárt, és becsatolta az övét. Ez is a maga nemében egyedülálló, erőteljes alkotás volt, a fény-árnyék intenzív jelenléte, árnyékok zavaró hatása. Gabe úgy érezte, a kép világa magához rántja, ahogy Lillian többi képe is. Magára kellett parancsolnia, hogy le tudja venni róla a tekintetét. Gabe elfordította a fejét; az érzéki, kacér nevetés, amely egy pillanattal ezelőtt még Lillian szemében ragyogott, mostanra eltűnt. Lillian ugyanúgy nézte őt, ahogy ő a festményt, mintha attól tartana, hogy az a világ magába szívja.

- Ez most azt jelenti, hogy viszonyunk van? - kérdezte. Kíváncsi, udvarias, higgadt, egyszerű kérdés volt. Lillian szándékosan nemtörődöm arckifejezése láttán Gabe addigi elégedettsége elszállt. Bármi van is közöttük, messze van attól, hogy kész ténynek tekinthessék. - Igen - válaszolta. - Szerintem jobban tesszük, ha ezt viszonynak nevezzük. Nem nagyon van más választásunk. Lillian lassan felült, és lelógatta a lábát az asztalról. — Miért mondod ezt? Milyen kicsi, kecses a bokája és szép ívű a lábfeje, vette észre Gabe. A körme skarlátvörösre volt festve. Újabb meglepetés: Gabe soha nem tartotta magát a női lábak szakértőjének. Visszament az asztalhoz, megfogta Lilliant a derekánál, fölemelte, és talpra állította. De a földön sem engedte el. - Mert olyan szerencsétlen dolog lenne úgy számolnunk, hogy egyéjszakás kaland, kétéjszakás kaland, nem? - Akkor mindketten rendkívül sekélyes és felszínes embernek tűnnénk. - Márpedig azt nem engedhetjük - vágta rá a férfi gyorsan. - Gyere, menjünk a te lakásodba. Aludnunk is kellene egy kicsit, hisz hosszú út vár ránk holnap, míg Holdfénypartra nem érünk.

12 A szikrázó, ám csalóka napsütés fényt bőven bocsátott Holdfénypartra, de meleget annál kevesebbet. A víz felszínén apró fehér habszilánkok csillantak. Az élénk szél újabb vihart ígért. Gabe és Lillian a nyaralóba menet áthajtottak a városka üzleti negyedén. Lilliannek feltűnt, hogy az egyetlen benzinkútnál egy teherautó körül csoportosuló emberek steppelt mellényekbe és vastag széldzsekikbe bugyolálták magukat. Sandy Hickson, a benzinkút tulajdonosa felfigyelt Gabe kocsijára, és odaintett neki. A mellette állók arra fordultak, és az autót kémlelték. Lillian bent ült ugyan, de még onnan is látni vélte a nyílt találgatást a tekintetükben. Egy Harte és egy Madison nem mehet úgy át Holdfényparton, hogy ne vonna magára kíváncsi tekinteteket. — Kisváros - jegyezte meg Gabe, de a hangja nem árulkodott arról, hogy zavarná a figyelem megnyilvánulása. — Túlságosan is az. —Nem mintha itt túl sok szórakozási lehetőség kínálkozna a tél közepén. Mintha nekünk lenne társadalmi kötelezettségünk izgalmat hozni a városba. —A Madisonok mióta törődnek a társadalmi kötelezettségcikkel? —Amióta Harte-okkal töltjük az időnket. Rossz hatással vagytok ránk. Amikor Lillian nem sokkal később belépett a családi nyaralójukba, egyből észrevette, hogy villog az üzenetrögzítő. Gabe is látta. - Van egy sejtésem. Mitchcll leadta a drótot. - Nagyon úgy néz ki. Valószínűleg az anyám lesz az. Óriási. — Lillian letette a festőszerekkel teli dobozt. — Majd később megnézem. - Mintha azt mondtad volna, hogy a családod üzleti útra ment San Diegóba. - Ez igaz is. De ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy a pletyka olyan gyorsan terjed a Harte-ok és Madisonok között, mint a tűz, különösen az esküvő óta. - Mindketten tudtuk, hogy ez nem marad sokáig titokban. De végül is két felnőttről van szó. Túl filozofikus megközelítés, gondolta Lillian. És túl optimista is. Mintha nem is lenne akkora ügy beadni nekik, hogy összejöttek. Mégpedig rendesen. Mintha nem lenne nagyobb jelentősége, mint egy sétának a parkban.

- Igen — mondta. — Itt már mindenki felnőtt. Gabe leállította a bőröndöt az előszobában, és arcán udvarias érdeklődéssel Lillianre nézett. - Kell segítség? - Egy Madisontól? Azzal csak olajat öntenénk a tűzre. - Mi abban igazán tehetségesek vagyunk. - Legközelebb majd szólok, ha tüzet akarok gyújtani. De most tűzoltásról van szó. - Nagy tűz ez ahhoz, hogy kioltsd. Lillian nem tudta, hogy ezt figyelmeztetésnek vegye vagy újabb humoros megjegyzésnek. Rövid gondolkodás után az utóbbi mellett döntött. - Felnőtt vagyok - mondta. - Én hozom az életemet érintő döntéseket, és ezzel a szüleim is, tisztában vannak. - Ha-ha. — Gabe-en látszott, hogy nincs meggyőzve, de sarkon fordult, és indult az ajtó felé. - Ha nincs szükséged a segítségemre a mamád megnyugtatásában, akkor már itt sem vagyok. Vacsoránál találkozunk. Elképesztő, amilyen természetesen ezt mondja, gondolta Lillian. Készpénznek veszi a közös vacsorát, és kimondatlanul ugyan, de az együtt töltött éjszakát is. Egész egyszerűen belegyalogol a napirendjébe, és otthonosan mozog benne. De hát egyetértettek abban, hogy viszonyt kezdtek. Akkor miért berzenkedik ellene? Hamar kész volt a válasz: hiába bizonygatja magának, hogy felnőtt, az igazság az, hogy a Gabe-bel való viszony veszélyes ügy. - Elmehetnénk valahova vacsorázni - javasolta Lillian hirtelen ötlettől vezérelve. A nyilvános helyen elköltött vacsora inkább hasonlít a randevúra; azt könnyebben kézben tudja tartani. A randevú átláthatóbb, szertartásosabb, nem hatja át az a fájta magától értetődő bensőségesség, ami a közös vacsora megfőzését és a konyhaasztalnál való elfogyasztását belengi. A randevú lehetővé teszi, hogy távolságot tartson. Az is belefér, hogy utána elmennek a férfi lakására, és vadul, szenvedélyesen szeretkeznek. Egyesek ezt teszik randevú után. Legalábbis Lillian így hallotta. Lilliannek az volt az érzése, hogy Gabe kitalálta, mi jár a fejében, de nem vitatkozott, szó nélkül kilépett a verandára. - Jövök érted. Fél hét megfelel? - Én is átmehetek hozzád - lépett ki Lillian is a küszöbre. - Közel van gyalog. - Nem. Addigra sötét lesz, és nem akarom, hogy sötétben egyedül mászkálj. - Itt nincs ok aggodalomra. Nem mondhatjuk, hogy Holdfénypart a bűnözés fellegvára lenne, különösen nem a tél közepén. -Holdfénypart más, mint gyerekkorunkban. Nem csak a nyaralók okoznak gondot. A Chamberlain Főiskola terjeszkedik, az intézet szintúgy. Nem szeretném, ha egyedül bolyonganál napnyugta után. Lillian az ajtófélfának támasztotta a vállát, és összefonta a karját a mellén. - Mindenkivel a főnököt játszod? - Nem a főnököt játszom, csak óvatos vagyok. - De azért szereted kézben tartani a dolgokat, igaz? - Persze, de mutass olyan embert, aki nem. - Gabe ajka súrolta Lillian ajkát. - Jobb, ha beletörődsz, oké? - Oké. Most az egyszer. Gabe elégedetten bólintott, és lement a lépcsőn. -Akkor jövök érted. Jó festést. - Te mit csinálsz ma délután? Gabe megállt, és hátrapillantott a válla felett. - Utánanézek az Interneten egy lehetséges új ügyfelünknek. Miért? Lillian grimaszolt egyet. - Jó szórakozást.

- Azt hittem, már érthetően elmagyaráztam, hogy amit a Madison Kereskedőház számára csinálok, az munka, nem szórakozás. - Gabe lassú, kívánatos Madison-mosolyával nézett Lillianre. - A szórakozás utána következik. Majd megmutatom, hogy az milyen. Gabe a Jaguárhoz ment, kinyitotta az ajtót, és beült a kormány mögé. Nemrég tévesen azt hitte, hogy Gabe kimerült, mert azt állította, hogy nem szórakoztatja a Madison Kereskedőház vezetése, gondolta Lillian. És a férfinak tulajdonképpen igaza volt. De a munka sem a legtalálóbb szó rá, bár Gabe legszívesebben ezt használta. Az igazság az, hogy a Madison Kereskedőház a szenvedélye. A szenvedély azonban korántsem szórakozás. A szenvedély komoly dolog. Lillian mindig is ösztönösen érezte a különbséget, amikor festett. Kezdte úgy érezni, hogy ez a Gabe-bel való kapcsolatára is igaz. Hogy komoly. Visszament a házba, becsukta az ajtót, és a telefonhoz lépett, hogy meghallgassa az üzeneteit. Kettőt jelez, vette;; észre. Az elsőt az anyja hagyta, ahogy számított is rá. Jobb, ha gyorsan túlesik rajta. Összeszedte a bátorságát, és tárcsázta a San Diegó-i hotelszoba számát. Itt már mindenki felnőtt. Eliane Harte a második csengésre felvette, és az anyákra jellemző módon rögtön a tárgyra tért. - Mi folyik ott Holdfényparton? - kérdezte minden bevezetés nélkül. - Hosszú történet. - A nagyapád telefonált tegnap, és hosszasan beszélgetett az apáddal. Nem állítanám, hogy vidám, könnyed csevegés volt. Évek óta nem estek így egymásnak. Sullivan azt állítja, hogy bezártad a Minden Stimmelt. Igaz ez? - Igen. - De miért, édesem? — Elaine hangja elkeseredetten, begyakorolt módon felcsapott, ahogy csak az anyák hangja tud szerte a világon. - Mikor olyan jól ment. Elaine nem tette hozzá, hogy végre, de a szó ott volt, kimondatlanul is, a mondat végén. - Nagyon jól tudod, hogy miért, anya. Rövid hallgatás után Elaine sóhajtott. - A festés miatt - mondta ki végül. A csalódottság mintegy varázsütésre eltűnt a hangjából, vette észre Lillian. Az okos anyák felismerik, hogy mikor váltsanak taktikát. - Régóta készültem már rá, anya. Látnom kell, hogy megy-e. - De nem lenne okosabb fenntartani az ügynökséget, amíg nem tudod biztosan, hogy megélsz a művészetből? Mindig is festettél este és a hétvégeken. Lillian a kanapéra dobta magát, és föltette a sarkát a dohányzóasztalra. - Úgy érzem, elérkezett az idő, hogy a művészet a fontossági sorrend élére kerüljön. Minden figyelmemmel erre szeretnék koncentrálni. Márpedig a Minden Stimmelben eltöltött nap után fáradt vagyok, nem marad energiám a munkámra. Munkám. Ő is ezt a szót használta, vette észre Lillian kissé meglepetten. Akárcsak Gabe, ezzel utal arra, ami fontos. A festés nem csupán hobbi. Nem szórakozás. Hanem szenvedély. - És ha nem úgy megy, ahogy tervezted? - kérdezte Elaine. - Akkor újra megnyitod a Minden Stimmelt? Még megvan a programod és az ügyfeleid jegyzéke, igaz? - Most nem tudok ezzel foglalkozni, anya. Másra kell koncentrálnom. -Ez pont olyan, mintha apád vagy a nagyapád mondta volna. - Elaine habozott, majd tovább puhatolózott. -Suliivan mást is mondott apádnak. Azt állítja, hogy te és Gabe... találkozgattok. Lillian a feszültség ellenére fölnevetett. - Feltételezem, hogy nem így mondta. Elaine megköszörülte a torkát. - Azt hiszem, a „hetyeg" szót használta.

- Tudtam. - Lillian levette a sarkát az asztalról, és kiegyenesedett. - Mitchell Madison leadta a drótot nagyapának. Érdekes, hogy mindjárt neki kellett szólnia, nem? Kíváncsi lennék, miért tette. Újabb rövid hallgatás következett. - Akkor igaz? - kérdezte Elaine komoran. -Attól tartok. - Lillian a vállát görnyesztve a telefonra hajolt. - De én szívesebben mondom úgy, hogy „találkozgatunk", mint hogy „hetyegünk". - Mitchell és Suliivan generációja férfiszemmel másként látja ezeket a dolgokat. És a szókincsük is más. - Gondolom. - Ha szabad kérdeznem, Gabe hogyan látja a kapcsolatotokat? Itt már mindenki felnőtt. - Még nem kérdeztem tőle. Legalábbis így szavakkal nem. Nézd, anya, tudom, hogy jót akarsz, de ez a magánügyem. Tökéletesen képes vagyok kézben tartani az életemet. - Ha a Harte-ok és a Madisonok összejárnak Holdfényparton, az nem magánügy - vetette ellen Elaine. - Jó, ezt elismerem. De akkor is képes vagyok kézben tartani a dolgokat. - Biztos vagy benne? - Persze hogy biztos. Nem vagyok már kisiskolás. Sőt főiskolás sem. Jó ideje kiléptem ebbe a ronda nagybetűs életbe, és boldogulok is benne. - De eddig nem kellett megbirkóznod egy Madison okozta bonyodalmakkal. - Gabe nem olyan Madison, mint a többi, ezt ne felejtsd cl. Főiskolát végzett, és sikeres vállalkozást működtet. Emlékszem, gyerekkoromban apa egyszer azt mondta, hogy Gabe az egyedüli kivétel a szabály alól, mely szerint az összes Madison kudarcra született. - Igen, édesem, tudom. - Rövid hallgatás után Elaineí folytatta. - De köztünk szólva, én éppen Gabe miatt aggódtam a legjobban. Lillianbcn megfagyott a vér. — Te aggódtál? Elaine egy pillanatig hallgatott; a lánya szinte hallotta, ahogy a múlton töpreng. - És nem csak én aggódtam miatta — mondta végül Elaine. - Isabellel gyakran beszélgettünk róla. Gabe már kisfiú korában annyira magának való volt. És túlzás, amennyi önuralma volt: soha nem dühödött fel, nem volt vele baj aíf iskolában. Jó jegyeket hozott. Ez már természetellenes volt. - Úgy érted, egy Madisonhoz képest? - Nem. Bármelyik kisfiúhoz képest. -Ó. - Mintha mindig meglett volna mindenről a külön elképzelése. Visszatekintve úgy néz ki, mintha már akkor kitalálta volna, hogy mamutvállalatot fog létrehozni. - Azt hiszem, igazad van - mondta Lillian. - Be kellett bizonyítania magáriak valamit. De végül elérte a célját. - Akit egy életcél hajt, nem változik azután sem, amikor mindenki úgy látja körülötte, hogy elérte a célját. A tapasztalatom szerint az ilyen embert továbbra is hajtja valami. Egy mélyen benne gyökerező erő. A Madisonok és a szenvedélyük. - Anya, figyelj, tényleg nem... - Nem akarok beavatkozni a magánéletedbe, de akkor is az anyád vagyok. -Tudom - sóhajtott Lillian. - És azt kell tenned, amit egy anyának tennie kell. - Szerintem abból kellene kiindulnod, hogy Gabe nem változott meg. - Tessék?

- A Madison Kereskedőház volt a legfontosabb az életében. És még mindig az. A céltudatossága, akaratereje, amivel eljutott oda, ahol jelenleg tart, csak csiszolódott az évek során. - Hogy jön ez ide? - Úgy — mondta Elaine nyersen -, hogy ha úgy döntött, hogy találkozgattok, ahogy te nevezed, akkor nagy valószínűséggel megvan rá az oka. Lillian gyomra összeszorult. - Azt akarod a tudomásomra hozni, hogy Gabe csak a szex miatt érdeklődik irántam? - Nem. — Elaine kivárt. - Őszintén szólva azt gondolom, hogy az ő anyagi helyzetében és pozíciójában minden ujjára jut egy nő, ha neki úgy tetszik. Lillian összerándult. Az volt az érzése, hogy anyjának igaza van. - Remélem, nem oda akarsz kilyukadni, hogy perverz kielégülést okoz neki, ha viszonyt folytat egy Harte-tal. Nem akarom elhinni, hogy annyira elvetemült vagy éretlen lenne, hogy így akarjon felülkerekedni. -Nem. Lillian gyomrából kiállt a görcs. - Nem tenne ilyet csak azért, hogy visszavágjon egy Harte-nak. Hiszen az öccse is Harte lányt vett cl. Még nagyapa se hitte volna.. ¡ - Nem - mondta Elaine megnyugtató, de határozott hangon. - Nem hiszem, hogy Gabe azért csábítana el, hogy visszavágjon azért a nevetséges régi viszályért. Gabe hosszú távú stratégiában gondolkodik, nem alkuszik meg a rövid távú előnyökért. Lillian kezdte jobban érezni magát. - Akkor mire akarsz kilyukadni, anya? - Mindössze annyit akarok mondani, hogy légy óvatos, édesem. Apáddal sokat beszélgettünk mostanában. Egyértelmű, hogy a Harte Vállalatokat vagy el kell adnunk, vagy be fog olvadni egy másik vállalatba, amikor Hampton néhány év múlva nyugdíjba vonul. Egyikőtök sem akarja átvenni a céget, apátok pedig nem akarná, hogy kényszernek érezzétek. - Tudom. Nagyon rendes tőle, hogy nem nyomaszt minket ezzel. - Rajta épp elég nyomás volt a ti korotokban. Ezért nem akarja, hogy ti is ugyanúgy járjatok, mindegy, mit szól ehhez Suliivan. - Micsoda? - Lillian ledermedt. - Apa azért vette át a céget, mert nagyapa ráerőszakolta? -A Harte-Madison felbomlása óta a nagyapád minden erejével azon volt, hogy összehozza a Harte Vállalatokat. Mindig is tudtuk, hogy Hampton lesz az utódja. Apád valóra váltotta Suliivan álmát, de ez nem az ő álma volt. - Értem. Lillian felállt, és a telefont jól megmarkolva az ablakhoz ment. A fehér tajtékok látványától mintha megértett volna valamit. Mintha fellebbent volna egy fátyol: bepillantást nyert a családtörténet egy apró momentumába, melynek eddig a létezéséről sem tudott. - Hampton nem akarta, hogy bármelyikőtöknek is másvalaki álmát kelljen valóra váltania folytatta Elaine. -És ezt már jó néhány éve közölte a nagyapáddal. - Akkor hát apa áll a háttérben? Mindig csodálkoztam, hogy miért törődött bele ilyen könnyen nagyapa, hogy egyikünk sem mutat érdeklődést a Harte Vállalatok iránt. Azt hittük, Suliivan keménysége szelídült az idők folyamán. - Nem túl valószínű. - Elaine halk, nőies horkantást hallatott. — Apád nem egyszer vérre menő vitát folytatott Sullivannel. Figyelmeztette, hogy nem fogja engedni, hogy bármelyikőtöket rákényszerítse, hogy családi dinasztiává tegyétek a céget. Hampton azt akarta, hogy mindhárman szabadon megválaszthassátok az életpályátokat. - Apa nem érezte úgy, hogy neki megadatott a választás joga? - Fiatalkorában nem - válaszolta Elaine. - De azóta sok minden megváltozott. Hamptonnal úgy látjuk, az élet rövid ahhoz, hogy másvalaki álmával töltsük. Apádnak vannak tervei a jövőre nézve, és komolyan rajta van, hogy sikerüljön. Suliivan épp elég sokáig uralta a családot. Tehet a Harte Vállalatokkal, amit akar, mi Hamptonnal kiszállunk.

Elaine hangjából nem lehetett nem kihallani a kőkemény eltökéltséget és elégedettséget. Anyja új arca, gondolta Lillian. - A jótékonysági szervezetre gondolsz, amit alapítani szándékoztok, igaz? - kérdezte Lillian. - Igen. Apád alig várja, hogy belevághasson. - Ertem. - Lillian kipislogta az öböl látképét elhomályosító párát a szeméből. — Gondolom, Hannah, Nick és én soha nem tudjuk leróni a tartozásunkat apának azért, hogy tartotta miattunk a hátát Sullivannek. - így van - mondta Elaine célzatosan. - De igazából nem erről akartam beszélni. Azt szeretném, ha megértenéd, hogy Gabe Madison nagyon okos, nagyon avatott vezérigazgató. A hír szélsebesen terjed a mai világban.: Gabe tisztában van azzal, hogy a Harte Vállalatok nem húzza sokáig családi vállalatként. - És akkor? - Véhetőleg abból indul ki, hogy vagy eladjuk a cégünket, vagy beolvasztjuk egy másik vállalatba. De ha elvesz téged... -Állj. - Lillian nem kapott levegőt. - Stop. Ne gyere nekem azzal, anya, hogy azért visz az ágyába, hogy megkaparintsa a Harte Vállalatok egyharmadát! Súlyos csönd lett a vonalban. - Annál azért több kell ahhoz, hogy megkaparintsa a vállalatunkat - mondta végül Elaine. - Ahhoz feleségül is kell vennie, nem gondolod? Lillian látta, hogy gyorsan közeleg a vihar: a szél bebecsapott az ereszek alá. Fenyegető párafátyol lepte el az öblöt; a víz acélszürkén hullámzott. - Nézd a dolog jó oldalát, anya. Gabe eddig egy szót sem szólt az esküvőről. És le merem fogadni, hogy nem vagyok az esete. Lillian gépies mozdulatokkal föltette a teavizet, s közben megpróbált kiigazodni a telefonbeszélgetést követő, nyugtalanító kérdések özönén. Mire a víz felforrt, valamennyire összeszedte a gondolatait. Gondolkozz józanul, parancsolt magára, miközben kitöltötte a zöld teát a bögréjébe. Igazat mondott az anyjának: Gabe még csak utalást sem tett a házasságra. Úgy látszott, megelégszik azzal, hogy viszonyuk van, nem is akar többet. Másfelől viszont nem állíthatta, hogy sikeresen megfejtette Gabe Madison személyiségét. Általában oly megbízható érzékelői megzavarodtak, ha a férfi hangulatát kellett megfejteniük. Tegnap estig például tévedésben élt: szentül hitte, hogy Gabe-et kimerítette a stressz. Lillian bement a műtermébe a bögrével, és a festőállványra állított üres vásznat nézte. Festeni jött Holdfénypartra, de eddig szinte csak odáig jutott, hogy kicsomagolta a festéket és az ecseteket. Néhány vázlatot készített ugyan, de az aligha nevezhető komoly munkának. Gabe-bel kezdődött kapcsolata teljesen elvonta a figyelmét. Lillian kézbe vette a ceruzáját, próbált rajzolni, hátha bejut abba a térbe, melyben a kép egyszer már alakot öltött körülötte, merőben más világot teremtve. Csakhogy képtelen volt koncentrálni, így inkább visz-szament a konyhába, hogy újra megtöltse a teásbögréjét. Félúton járt a nappaliban, amikor észrevette, hogy villog az üzenetrögzítője. Eszébe jutott, hogy a gép valóban két üzenetet jelzett, és ő csak az édesanyjáét hallgatta meg. A telefonhoz lépett, és lejátszotta. - Mitchell Madison vagyok. Beszélnünk kell. Már csak ez hiányzott, gondolta Lillian. Most már biztos, hogy aznapra elfelejtheti a festést.

Délután Lillian belépett Mitchell Madison kertjébe, és érdeklődve körbenézett. Amióta az eszét tudta, csodákat meséltek a buja páfrányok, egzotikus gyógyfüvek és burjánzó rózsatövek fantáziabirodalmáról. Holdfényparton sok éven át tartotta magát az az általános nézet, hogy Mitchcll kertje a leglátványosabb a városban. Most, a tél közepén is földi paradicsomnak tűnt, pedig egyetlen bokor sem virágzott. A kertészkedés volt Mitchell szenvedélye, és mindenki tudta, mire képes egy Madison, ha a szenvedélyéről van szó. Lillian végigment a sűrű páfrányok és gyönyörűen gondozott virágágyások útvesztőjében. Az eső utáni párás föld gazdag illatokat lehelt. Az ösvény túlsó végében terjedelmes melegház homálylott. A tejüveg falak mögött árnyék mozgott. Lillian kinyitotta az ajtót, és belépett az illatos, párás melegbe. Mitchell egy derékmagas padon sorjázó agyagcserepek fölé hajolt; az arca feszült figyelmet tükrözött. Egyik kezében kis metszőolló, a másikban ültetőbot volt. Földes, strapabíró kötényének zsebei kertészszerszámoktól dagadoztak. Úgy látszott, teljesen lekötik a növényei. - Megkaptam az üzenetét, Mr. Madison — szólt be Lillian a küszöbről. Mitchell fölnézett; ősz szemöldöke borzasán meredt előre a félelmetesnek ható sasorr két oldalán. - Na, megérkezett. Jöjjön be, és csukja be az ajtót. Hideg van odakint. Lillian belépett az üvegházba, mire becsukódott mögötte az ajtó. - A hangján úgy hallottam, hogy sürgős. Baj van? - Ördög és pokol, persze hogy baj van. — Mitchell letette a metszőollót meg a ültetőbotot, és lehúzta a kesztyűjét. — Sullivanre akartam hárítani ezt a dolgot, de ahogy látom, semmit nem tett, hogy rendezze ezt a kuplerájt. Úgy nézem, nekem kell kézbe vennem. - Miről van szó? - Csak sorjában. Komolyak a tervei Gabe-bel, vagy csak szórakozik vele? Lillian ledermedt. Ez rosszabb, mint gondolta. Egy pillanatig úgy érezte, megfojtja a sűrű levegő. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne meneküljön ki az üvegházból. - Tessék? - Velem ne játsszon, fiatalasszony. Nagyon jól tudja, miről beszélek. Ha az a szándéka, hogy összetörje Gabe szívét, szeretném előre tudni. - Hogy én? Én törném össze Gabe szívét? - Lillianben váratlanul elömlött a harag. - Miből gondolja, hogy ennek a leghalványabb esélye is fennáll? Madison fojtottan felhorkantott. - Maga az ujja köré csavarta az unokámat, és ezt nagyon jól tudja. A kérdés az, hogy mi a szándéka vele? - Ez nevetséges. Csak azért, mert találkozgatunk... - Találkozgatnak? Huh. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy sokkal több van maguk között holmi találkozga-tásnál. Gondolja, hogy itt nem tűnik föl, ha kettesben elszöknek Pordanbe egy pásztorórára? Ördög és pokol, még csak titkot sem csinálnak belőle. - Ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy a pletykának senki nem parancsolhat megálljt itt Holdfénypárton. - Bennünk a maguk korában volt annyi tisztesség, hogy nem mások szeme láttára hetyegtünk. Őszintén dühös az öreg, fogta fel Lillian, és komolyan az ő nyakába akarja varrni a felelősséget. Az öregember rosszkedve csak rontotta az övét. - Én nem így hallottam, Mr. Madison. Nálunk az a hír járta, hogy mindenki tudta a régi szép időkben, kinek csapja a szelet. És éppen hogy a Madisonok keringetik a legtöbb pletykát itt Holdfényparton. - Változnak az idők. Most másképp van minden. - Az, hogy most nem úgy van, mint régen, nem változtat a múlton. - Gabe-ről beszéltünk. - Mitchcll csípőre tette a kezét. -Ő nem olyan Madison, mint a többi. - Folyton ezt hallom, de honnan tudjam, hogy igaz-e? - El kell hinnie, ha én mondom.

Lillian hűvös mosollyal nézett az öregre. — És miért hinnék önnek? - Nézze, én tudom, mi mindent nem fog soha megérteni az unokámból. Gabe kissé bonyolult jellem. - Kissé. Enyhén szólva. —A lényeg, hogy nem akarom, hogy sérüljön. Ha maga nem gondolja komolyan a dolgot, azt akarom, hogy hagyja békén, mielőtt ő belelovallná magát. - Abból, hogy találkozgatunk — mondta Lillian összeszorított szájjal -, nem következik, hogy az unokája szerelmes belém. - Más lenne a helyzet, ha Portlandben henteregnének. Az fikarcnyit sem érdekelne. De Gabe otthagyta a cégét, maga után jött Holdfénypartra, és ez azt jelenti, hogy neki komolyak a szándékai. - Te jó ég, ezt úgy mondja, mintha a cég lenne a felesége, én meg a szeretője. Mitchell bólintott. - Nincs messze az igazságtól, ha jobban meggondolja. - Nézze, jobb, ha tőlem tudja, hogy Gabe nem hagyta ott a Madison Kereskedőházat.—Lillian széttárta a karját. -Egyszerűen csak kivett egy kis szabadságot. - Lószart. Bocsássa meg az erős szóhasználatot. Gabe nem vesz ki szabadságot csak úgy. Főleg nem egy hónapra. Azért hagyta ott a cégét, mert maga elszédítette. Ez az egyetlen magyarázat. - Elismerem, hogy ez igazán romantikus lenne, de nem ez történt. Jó sokan az itteniek közül, nem is szólva a családomról, nagyon szívesen felvilágosítanák önt, hogy milyen valós ok áll Gabe szabadsága mögött. - Na és szerintük mi az a valós ok? - Biztos vagyok benne, hogy ön is hallotta a szóbeszédet. Bizonyos körök úgy tartják, hogy Gabe azért akar engem feleségül venni, mert akkor ráteheti a kezét a Harte Vállalatok egy jó részére. Mitchell a nőre meredt; őszintén megdöbbent. - Maga megőrült, asszony? Egy Madison nem nősül pénzért. - Lehet, hogy a legtöbb Madison nem. De épp most mondta, hogy Gabe más, mint a többi. Mitchell felhorkant. - Annyira azért nem más. - Nézze, mindannyian tudjuk, hogy a Madison Kereskedőház a legfontosabb Gabe életében. Az ő műve. Éveken át sok áldozatot hozott miatta, küzdött érte, dédelgette. Miért ne vonzódna olyasvalakihez, aki jelentősen hozzá tudna tenni élete főművéhez? - Ha az a fajta lenne, aki a pénzéért vesz el egy nőt, akkor már rég elvette volna Marilyn Thorleyt. 0 aztán vagyonos családból származik. Lillian a homlokát ráncolta. - Én úgy tudtam, hogy azért szakítottak, mert Marilyn Thornleyt választotta Gabe helyett, és nem azért, mert Gabe nem akarta volna elvenni. - Ördög és pokol. Hát még mindig nem érti? Azért mentek szét, mert Gabe egyértelműen értésére adta, hogy fontosabb neki a Madison Kereskedőház. Márpedig az a nő nem tűri, hogy valami fontosabb legyen nála. - Én sem, Mr. Madison. - Maga Harte. Maga megérti, ha az üzlet az első. - Nem. Őszintén szólva nem értem meg. - Dehogynem. Nézze, maga is tudja, hogy Gabe minden figyelme magára irányul, és ez azt jelenti, hogy halálosan komoly a dolog. Legalábbis Gabe számára. Én én tudni akarom, hogy maga hogy érez Gabe iránt. Hajlandó feleségül menni hozzá? Lillian hátralépett, és ösztönösen a kilincsért nyúlt. -Mr. Madison, ez a vita teljességgel elméleti. Csak hogy tudja, házasságról még nem esett szó köztünk.

- De nagyon úgy néz ki, hogy fog. Mégpedig igen hamarost, ha jól ismerem Gabe-et. Nem az a fajta, akinek megalszik a tej a szájában. Különben nem lenne ott, ahol van; - Én nem lennék ebben annyira biztos, Mr. Madison. -Lillian ujjai megtalálták a kilincset, és szorosan rázárultak. - Csak hogy tudja: Gabe egyértelműen kijelentette, hogy nem akar művészkedő feleséget. Lesz szíves nem elfelejteni, hogy én művész vagyok, tehát ez eleve kizárja a házasságot, nem gondolja? - Nem. Legalábbis egy Madison esetében. A Madiso-nok nem gondolkoznak logikusan, ha szerelemről van szó. Ki kell jutnia innen, gondolta Lillian. Úgy érezte, mindjárt felrobban. - Hadd jelentsek ki valamit. Ha, és ismétlem, ha Gabe valaha is előállna a házasság gondolatával, biztosra akarom tudni, hogy a személyem fonto-sabb neki a vállalkozása gyarapításánál. - És ezt hogy a csodába fogja bebizonyítani? - Bánom is én. Az már nem az én gondom, hanem az övé. Feltéve persze, ha önnek lesz igaza, ami korántsem biztos. - Ördög és pokol, kutya legyek, ha ez nem tipikus Harte-viselkedés. Bizonyítékot követel arra, amit képtelenség bebizonyítani. Tudja, mit gondolok? - fenyegette meg Mitchell. - Azt, hogy maga csak játszani akar vele. Kicsit cicáznak, aztán fel is út, le is út, mert magának nem komolyak a szándékai. Lillian időközben kinyitotta az ajtót, de volt valami a férfi hangjában, ami megállásra késztette. - Nem komolyan aggódik Gabe miatt, igaz? - Dehogynem. Jogom van hozzá, hogy aggódjam. Az unokám, a francba. Lehet, hogy nem a legjobb nevelőszülőjük voltam, miután a szüleik meghaltak, de amit tudtam, megtettem, hogy egyengessem az útjukat. Felelős vagyok Gabe-ért. Az én dolgom, hogy vigyázzak rá. Lillian az öregember arcát fürkészte. - Gabe-nek az az érzése, hogy önt nem érdekli, hogy sikeres vállalkozást hozott létre. - Hogy a fenébe ne érdekelne! - hördült fel Mitchell. -Nagyon is büszke vagyok rá, amit azzal a céggel tett. Megmutatta maguknak, Harte-oknak és az egész világnak, hogy egy Madison is tud kezdeni magával valamit. Bebizonyította, hogy ha egy Madison akarja, ő is össze tudja szedni magát, hogy ez a név nem egyenlő azzal, hogy bármihez nyúl, elfuserálja, ahogy én és az ő apja. Rövid, sűrű csend következett. - Mondta ezt neki valaha? - kérdezte Lillian halkan. — Mert szerintem megérdemelné, hogy tudja. Mitchell szája kinyílt, de szó nem jött ki rajta. Lillian sarkon fordult, és kilépett a kertbe. Gabe egy darab kagylót mártott a piros, fűszeres szószba. — Hallom, kimentél Mitchellhez ma délután. Lillian elcsodálkozott kissé; a villa megremegett a kezében, de megmarkolta, és a tányérján lévő nagy halom káposztasalátába szúrta. - Kitől hallottad? - kérdezte. Ez őrület, gondolta Gabe. Mi folyik itt? Aznap reggel, amikor elindultak Portlandből, kifejezetten jól érezte magát. Megnyugodott, mintha végre kézben tartaná ezt a kapcsolatot. Megnyugtatta magát, hogy sok minden tisztázódott. Mindketten egyetértettek abban, hogy viszony kezdődött közöttük. Ennél egyszerűbb és őszintébb nem is lehetett volna a helyzet. De most, hogy visszaérkeztek Holdfénypartra, min^ den tovább bonyolódott. Hasonló gondolatok jártak Gabe fejében, miközben a háttérből odaszűrődő beszélgetésfoszlányokat és edénycsörgést hallgatta. A Rákszirom zajos, vidám helynek számított, és amíg Rafc és Hannah nem nyitották meg Álmodlakot, ez volt a legalkalmasabb egy finom vacsora elköltésére. Szép

kilátás nyílt az öbölre, az asztalokon az évszakhoz illő abroszon chiantis üvegekben kis gyertyák égtek. Szalagavatók és anyák napja estéin nem lehetett itt üres asztalt találni. Kézenfekvő választásnak tűnt az aznapi vacsorához. Kicsit túl kézenfekvő, döbbent rá Gabe az imént, amikor Marilyn Ihornley bevonult a kíséretével, és elfoglalta a hátsó rész tágas bokszát. - Belefutottam Bryce-ba a benzinkútnál. - Gabe a szájába tette a rákot, majd némi rágás után lenyelte. -Említette, hogy jártál náluk. Bryce-ra nem jellemző, hogy csak úgy beszámoljon egy jelentéktelen látogatásról. Nem; szószátyár típus. Nyilván úgy gondolta, hogy fontos. Lillian habozott, de aztán megrántotta a vállát. - Nagyapád hagyott üzenetet a rögzítőmön. Azt mondta, beszélni akar velem, és én átmentem hozzá. Jelen körülmények között ezt találtam a legelőzékenyebb megoldásnak. - Mit akart? Azt hiszi, hogy kivetettem rád a hálómat, és női bájaimmal csapdába csallak s a többi s a többi. Minden je| szerint attól tart, hogy összetöröm a szívedet. ;í| Gabe-nek sikerült lenyelnie a rákot, de kevés híja, hogy nem kezdett fuldokolni és köpködni tőle. | - Ezt mondta? Hogy attól fél, hogy összetöröd a szí-f vemet? -Aha. - Hát, ördög és pokol. - Ezt is mondta nemegyszer. - Ez azért egy kicsit kínos. - Tudni akarta, hogy tisztességcsek-e a szándékaim -folytatta Lillian egykedvűen. Gabe kényszerítette magát, hogy újabb rákot szúrjon a villájára. - És mit válaszoltál? - Ugyanazt, amit anyámnak, amikor arról kérdezett, hogy mi van köztünk. Percről percre bonyolódott a helyzet. - Konkrétabban? - kérdezte a férfi. Lillian a vizespoharáért nyúlt. - Azt, hogy a tisztes szándék kérdése még nem merült fel köztünk, és nem is valószínű, hogy fel fog. - Mindkettejüknek ezt mondtad? - Igen. Miért, ez igaz, vagy nem? - Beszéljünk róla most? - kérdezte Gabe. Lillian elpirult, és lopva körbepillantott, vélhetőleg biztos akart lenni benne, hogy senki nem hallotta Gabe kérdését. - Ez nem vicc. - Nem is annak szántam. - Az ég szerelmére, Gabe, halkabban. - Halkan beszélek. Inkább te kiabálsz. - Tudod, erre semmi szükség. Nehéz napom volt ma. Azért jöttem Holdfénypartra, hogy dolgozzam, és eddig az égvilágon semmit nem csináltam. - Nem megy a festés? - kérdezte Gabe. - Milyen festésről beszélsz? Kezdem azt hinni, hogy vissza kell mennem Portlandbe, ha festeni akarok. - Lazíts. Kissé feszültnek tűnsz ma este. - Nem vagyok feszült - motyogta Lillian. - Ha te mondod. De jobb, ha tőlem tudod, hogy nagyon úgy nézel ki. Lillian látványos mozdulattal letette a villát. - Ha te ilyennek képzeled a laza estét, én... Lillian elhallgatott, és megmerevedett a székén. - 0, a francba.

- Mi baj? Észrevetted Marilynt? Egyszer már láttam, amikor bejött. Miatta ne aggódj, el van foglalva. A stábjával tanácskozik a hátsó bokszban. Nem hiszem, hogy ma este sok vizet zavarna itt nálunk. - Nem Marilyn jött be. — Lillian meredten bámulta az ajtót. - Hanem Andcrson. - Flint? Ő meg hogy kerül ide? - Gabe megfordult, és követte Lillian tekintetét. Való igaz, J. Anderson Flint állt a hostcss mellett. — Bár ki tudja? Szinte meg sem ismerem így felöltözve. - De mi dolga van Holdfényparton? - Tulajdonképpen előre lehetett tudni. — Gabe visszafordult a tányérjához. - Utánad jött. - Erre az égvilágon semmi oka nem volt. - Én egyre azért tudnék gondolni. Lillian szemöldöke felszaladt. - Mi az? - Meg akarja venni tőled a társkereső programodat, emlékszel? - Ó, az teljesen kiment a fejemből. De mondtam neki, hogy nem eladó. - Ő valószínűleg úgy gondolja, hogy rá tud beszélni. - Már csak ez hiányzott. Gabe ismét elfordult, hogy megnézze Flintet, és Anderson ebben a pillanatban vette észre Lilliant; ajka a rég elveszített, s most meglelt barátnak kijáró mosolyra húzódott. Egy legyintéssel lerázta a hostcsst, és megindult az asztaluk felé. -Teutánad jött, az nem vitás - mondta Gabe. Lillian a szalvétát gyűrögette. - Nem hiszem el, hogy ennyire kell neki az a program. - Sok pénzt kerestél azzal a programmal, és nyilván csábítja a lehetőség. Lillian összevonta szemöldökét. — Neked tényleg egyből üldözési mániád lesz, ha pénzről van szó, ugye? - Nem mániás vagyok, hanem óvatos. - Óvatos, te...? - Lillian! - Anderson megállt az asztaluk mellett, mielőtt Lillian befejezhette volna a mondatot. - Ezt a meglepetést! - Azzal a látható szándékkal hajolt le hozzá, hogy megpuszilja, de Lillian kissé elfordította a fejét, amivel elkerülte a bizalmas üdvözlést. - Mit keresel itt? - A Chamberlain Főiskola konferenciájára jöttem. Délután érkeztem. A város mellett lakom egy motelben. Emlékszem, mondtad, hogy kiveszel egy kis szabadságot, és Holdfénypartra jössz. Találkozhatnánk egyszer, amíg itt vagyok. — Anderson a kezét nyújtotta Gabe-nek. — J. Anderson Flint vagyok. Nem hinném, hogy ismerjük egymást. - Gabe Madison. — Gabe lassan fölemelkedett, és egykedvűen megrázta a másik férfi kezét. - Hivatalosan még nem találkoztunk, de egyszer már láttam önt. Nem hiszem, hogy emlékezne rá. Nagyon el volt foglalva. - A Madison Kereskedőház tulajdonosa? Ez valóban kellemes meglepetés. Lillian ügyfele netán? - Tulajdonképpen... - Barátok vagyunk - szólt közbe Lillian élesen. - Mindkettőnket Holdfényparthoz köt a múltja, és a húgom Gabe öccséhez ment férjhez. A két családot sok szál kapcsolja össze. - Értem. - Anderson figyelmét továbbra is Gabe kötötte le. - Meddig marad a városban? - Amíg szükséges — válaszolta Gabe. Mozgolódás hallatszott az étterem bejárata felől; Gabe-nek feltűnt, hogy megváltozott az általános hangulat. A bejáratnál egy vonzó nő élénk beszélgetést folytatott a hostess-szel. - Ő Claire Jensen. — Lillian hangja aggodalomról árulkodott. - Marilyn új kampányfőnöke. Nagyon úgy néz ki, hogy baj van. Igaza lehet, gondolta Gabe, még ilyen messziről is látszott, hogy Claire vonásai eltorzultak a dühtől.

Gabe-nek az is feltűnt, hogy Marilyn kijött a bokszából, és sietős léptekkel a bejárat felé indult. Az ajka feszes,; eltökélt vonallá keskenyedett. - Huh - mondta Lillian. - Elég vészesnek néz ki a; helyzet. ' - Menjen az utamból! - csapott fel Claire hangja, hogy az általános hangzavaron át is hallatszott, és meg- , próbálta félretolni a hostesst. - Mondani akarok valamit annak a kurvának, és nem távozom addig, amíg meg nem mondtam. Marilyn ekkorra ért a hostess dobogójához, és karon fogta Claire-t. - En majd elrendezem - mondta Marilyn a hostessnek. - Eressz cl, te szuka! - dühöngött Claire. - Vedd le rólam ja mocskos kezed. Fel foglak jelenteni. Ezt nem teheted meg: Marilyn időközben félig kitolta az ajtón, és néhány' másodperc múlva mindkét nő kint volt az esőben. Az étteremben síri csönd volt néhány pillanatig, majd egyszerre izgatott susmutolás kezdődött. - Nem Marilyn Thornley volt ez a hölgy? – Andersonon látszott, hogy meg van illetődve. — Annak a politikusnak! a felesége, aki kiszállt a szenátorságért való versenyből? - Hamarosan csak a volt felesége. - Lillian nem tudtál levenni a tekintetét az étterem csukott bejáratáról. - Valami azt súgja, hogy Claire Jensen már csak a volt kampányfőnöke. Szegény Claire. Kíváncsi lennék, mi történt Úgy látszott, minden bejön neki az új állásában. Kis idővel később nyílt az ajtó, és Marilyn lépett be. Nyugodtnak látszott, mint akinek semmi köze az iménti botrányhoz. A hostess mellett megállt, váltott vele néhány halk szót, majd egyenesen Gabe és Lillian asztala felé vette az irányt. - Ismered? Ismered Marilyn Thornleyt? - kérdezte Anderson gyorsan. - A családjának évek óta ebben a városban van a nyaralója - mondta Lillian. — De Gabe sokkal jobban ismeri, mint én. Gabe Lillianre nézett; a tekintetével igyekezett elhallgattatni, amit Lillian ragyogó „ugyan, menj már" pillantással viszonzott. Marilyn odaért hozzájuk. - Sajnálom az iménti kis jelenetet - mondta. - Ma el kellett bocsátanom Claire-t. Még nem tudta feldolgozni a helyzetet. - Az elválás mindig fájdalmas, nem igaz? - kérdezte Anderson együttérzéssel. - Szabad legyen megjegyeznem, hogy nagy rátermettséggel kezelte az előbbi jelenetet. Ügyesen kézbe vette az irányítást, mielőtt elszabadult volna a pokol. Ez a kulcsszó. A helyzet kézben tartása. - Valakinek tennie kellett valamit, mielőtt Claire elrontja mindenki vacsoráját. - Marilyn Andersonra mosolygott, és kecsesen nyújtotta a kezét. — Marilyn Thornley. Anderson úgy nézett rá, mint akit megigéztek. - J. Anderson Flint. A Chamberlain konferenciájára jöttem. Nagyon örülök a találkozásnak, Mrs. Thornley. - Kérem, hívjon Marilynnek. - Ezer örömmel. Kezd émelyítővé válni ez az egész, gondolta Gabe. - Megvan már az új kampányfőnököd? - kérdezte Gabe. - Épp most állítok össze egy néhány főből álló listát -válaszolta Marilyn. - És a lehető leghamarabb bejelentem a döntésemet. Rosszabbkor nem is jöhetett volna. Nem engedhetem meg magamnak, hogy akár egyetlen pillanatot is veszítsek. Anderson az ajtó felé tekintett, szemöldöke aggodalmasan megrángott. — Remélem, az eddigi kampányfőnöke nem fog kellemetlenkedni. A sértődött alkalmazottak veszélyesek tudnak lenni. - Claire viselkedni fog, ha rájön, mi az érdeke - jelentette ki Marilyn. - Örültem a találkozásnak, Mr. Flint. Gabe és Lillian barátait mindig szívesen látjuk az intézetben. Nézzen be bármikor, ha kedve tartja, és vigyen a kampányanyagomból.

- Mindenképpen benézek - ígérte Anderson gyorsan. Marilyn kurtán biccentett. — Nagyszerű. Nem zavarom tovább a vacsorátokat. Szép estét kívánok. Marilyn elindult a hátsó boksz irányába; Anderson le nem vette róla a szemét. - Lenyűgöző nő - sóhajtotta. - Igazán lenyűgöző. Olyan erőteljes és tekintélyt parancsoló. Tele van energiával. Ilyen emberekre van szükségünk a közszolgálatban. Lillian szórakozottan nézett maga elé, majd elfogta Gabe tekintetét. - Tökéletes pár — motyogta úgy, hogy a háttérzaj ellenére hallani lehetett. Gabe elvigyorodott. — A szakértő szemével nézve? - Magától értetődik. Mielőtt Lillian nekifogott a mentegetőzésnek, Gabe már tudta, hogy nem fogja vele tölteni az éjszakát. - Most tényleg aludni akarok - mondta Lillian, amikor kiléptek az étteremből. — Reggel korán szeretnék kelni, hogy nekilássak végre a munkának. - Na persze. Nem az anyáddal és a Mitchellel való beszélgetés tett be? - Gabe a kelleténél kissé határozottabban nyitotta ki a Jaguár ajtaját. — Összezavartak. Lillian becsusszant az első ülés sötét mélyére. - Ennek semmi köze hozzájuk. Egyszerűen szükségem van egy kis nyugalomra. - Magától értetődik. Nyugalomra. - Mondtam már, hogy semmit nem festettem, amióta idejöttem. Ha ma nálad alszom, holnap legkorábban délben kezdhetek neki. - A világért sem szeretném elvenni a legtermékenyebb óráidat a festéstől. Gabe becsukta az ajtót - ismét kissé határozottabban a kelleténél.

13 - Csak egy cég - mondta Hampton a vonal másik végén. — Egy fenét. — Elég a családi veszekedésből, döntötte el Suliivan, és szó nélkül letette a telefont. Igazán hozzászokhatott volna már ehhez az érzéshez, miután nemegyszer összeütközésbe került önfejű fiával, ha a Harte Vállalatok jövőjének kérdése felmerült. Hampton kitűnően igazgatta a céget, de egyáltalán nem érdekelte, hogy az utána következő generáció mihez kezd vele. Mintha egyáltalán nem számítana. Sullivan sokára fogta fel, hogy Hampton számára a Harte Vállalatok nem több, mint üzlet, és a vállalat igazgatása sem több, mint egy állás. Igazán elismerésre méltón végezte a munkáját, de minden gátlás nélkül képes lesz felállni a székéből egy napon, és hátra sem néz többé. Hampton valójában pontosan ezt tervezte, mégpedig az elkövetkező két év folyamán. Sullivan mondott egy cifrát a bajsza alatt, és a botjáért nyúlt. Még mindig nem tudta elhinni, hogy miután a fia keményen dolgozott azért, hogy a céget felvirágoztassa, alig várja, hogy nyugdíjba vonuljon, és egy jótékonysági alapítványnak szentelje minden energiáját. Sullivan a maga részéről úgy gondolta, hogy a jótékonykodás az ember háza táján kezdődik. Csak egy cég. Mi ütött ebbe az egész családba? Nem látják, hogy egy ilyen szabású vállalat már műalkotás? Hogy mennyi fantázia és verejték kellett ahhoz, hogy létrejöjjön? Megannyi gondosan kalkulált kockázat és előrelátó stratégia! A Harte Vállalatoknak lelke volt. Küzdött a fennmaradásért, és végül meg is maradt a vadonban, ahol sok kis- és nagyvállalat elenyészett. És most, mivel egyik unokát sem érdekli a cég, eladják, vagy eltűnik egy éhes ragadozó hatalmas szájában.

Sullivan a nappali hideg terrakotta csempepadlójának koppantottá a botját, de ettől nem szűnt benne az elkeseredettség. Csak egy cég. Sullivan megállt a medencére néző, mennyezetig érő franciaajtó előtt. Rachel az utolsó körét úszta. Sullivan figyelte, ahogy siklik a türkiz vízben, és a dühe lassan elpárolgott. Újfent tudatosodott benne, mennyire kötődik ehhez a nőhöz. Megnyugszik, ha csak látja, és bár számára is érthetetlen, egyszerre összeszedettnek érzi magát. Az évek múltával egyre inkább tudatosult benne, hogy Rachel segített neki megtalálni önmagát. Nagyon sok mindent azért tudott meg magáról, mert vele élt mindezen évek alatt. Sullivan kinyitotta az üvegtáblás ajtót, és kilépett a belső udvarra. Késő délután volt. A sivatagi nap hosszúra nyúlt sugarai már nem léptek át a ház fölött; a medencét jótét árnyék borította. A távolban a hegyek körvonalai élesen kirajzolódtak a hihetetlenül kék arizonai ég hátterében. Sullivan kivett két üveg behűtött forrásvizet a szabadtéri grill melletti kis hűtőszekrényből, és leereszkedett a nyugágyra. Letekerte az egyik üveg kupakját, nagyot kortyolt a vízből, és várta, hogy Rachel kijöjjön a medencéből. Ha vele beszélt, az mindig segített neki tágabb összefüggéseiben szemlélni a dolgokat. Rachel a lépcsőhöz ért, és kilépett a gyöngyöző vízből. Sullivan elnézte, ahogy lehúzza az úszósapkát rövidre vágott ezüstszőke hajáról, és megcsodálta fehér-fekete fürdőruhás alakját. Ennyi idő után is érezte a szexuális vonzódást. Rachel mindössze öt évvel volt fiatalabb nála, de valahogy megállt az öregedésben, legalábbis az ő szemében. Halála napjáig kívánni fogja. Sőt valószínűleg azután is. Rachel megindult feléje az udvaron. - Látom, nincs jó híred - mondta, és lebiggyesztette a száját. - Fogalmam sincs, kitől örökölt ennyi makacsságot. - Biztosan nem tőled. Rachel felemelte fehér frottír fürdőköpenyét, beleburkolózott, és leült Sullivan mellé. A férfi nyújtotta a vizes üveget; Rachel elvette, letekerte a kupakját, és ivott egy kortyot. Ültek egymás mellett, és a napfényben fürdő hegyeket nézték. Sullivan elnyúlt a nyugágyban. - Hampton és Elaine szerint Gabe feleségül akarja venni Lilliant, hogy rátegye a kezét a Harte Vállalatok egy jelentős részére - szólalt meg Sullivan kis idő múltán. - Te mit gondolsz? - Egyetlen általam ismert Madisonnak sem volt annyi esze, hogy pénzért házasodjon. - Ez igaz. De mindenki állítja, hogy Gabe más, mint a többiek. A cége a szenvedélye. Azért építette, hogy bizonyítson magának és mindenki másnak. Neki ugyanolyan fontos a cége, mint a Harte Vállalatok neked. - Tudom — grimaszolt Suliivan. — De hogy egy vagy két unokám miért nem érzi feladatának, hogy fenntartsa a családi vállalatot? Hampton tehet róla, hogy egyikük sem mutatott iránta minimális érdeklődést sem. - Hampton nem akarta, hogy ugyanaz a nyomás nehezedjék rájuk, mint ami őrá nehezedett gyerekkorában. - Egy fenét volt az nyomás. Egyszerűen csak irányítottam egy kicsit. - A születése pillanatában a fejébe ültetted, hogy ő lesz a Harte Vállalatok örököse. Dresszíroztad, elhitetted vele, hogy hálás lehet neked érte, és hogy be kell bizonyítania, hogy nem olyan léhűtő, mihaszna alak, mint Mitchell fia. Hampton azért vette át a céget, hogy a kedvedre tegyen, és ezt te is tudod. - Miért baj ez? Nagyon ügyesen gyarapította a társaság vagyonát. Nem irányíthatta volna ilyen jól, ha nincs üzleti érzéke.

- Hampton tehetséges, abban nincs hiba. De most arra akarja használni a tehetségét, hogy létrehozza az alapítványát. Elég volt neki a Harte Vállalatokból, és nem akarja, hogy bármelyik unokádat az akarata ellenére bele-kényszerítsd. Sullivan felnyögött. - Azt tudtam, hogy Hannah és Lillian minden valószínűség szerint nem fogja vállalni a cég igazgatását, de abban reménykedtem, hogy Nick végül átveszi a stafétabotot. Föl nem foghatom, miért fontosabb neki az, hogy krimit írjon. Egy ilyen okos fiú írogatásra fecsérli az idejét, amikor egy Harte Vállalatok méretű céget is vezethetne. - Mindhárom gyerek a maga útját járja, és ez így helyes. - Rachel megveregette Sulivan vállát. - Egyébként meg neked is tetszenek Nick krimijei. Sullivan elmerengett egy pillanatig. - Talán a kis Carlson néhány év múlva mutat majd érdeklődést az üzlet iránt - reménykedett. - Okos gyerek. - Az ég szerelmére, hisz csak ötéves. Az még nagyon messze van, hogy akár csak rágondoljon is arra, hogy a nyakába vegyen egy ilyen felelősséget. Azt meg nem várhatod Hamptontól, hogy még húsz évig húzza az igát, hátha a dédunokád egy szép napon a helyébe áll. Sullivan a háttámlának nyomta a fejét, úgy fontolgatta a lehetőséget. - Neked mindig is működtek a megérzéseid — mondta; végül Sullivan. — Gondolod, hogy Gabe Madison feleségül akarja venni Lilliant, hogy megkaparintsa a cégünk egy részét? Rachel meglepő módon habozott egy csöppet, homlokát gond redőzte. - Jelen körülmények között ez reális lehetőség — válaszolta nagy sokára. - A két fiú közül szerintem Gabe-re hatott inkább a tehernek beillő az örökség, amit Mitchell magával cipelt a Harte-Madison felbomlása után. Gabe-et évekig az motiválta, hogy megmutassa önmagának és a világnak, hogy versenyre tud kelni egy Harte-tai. A Harte Vállalatok ráadásul a versenytársa is. - Csak időnként. A két cég többnyire külön utakon jár. - Érzésem szerint amennyiben Gabe esélyt lát rá, hogy az ellenőrzése alá vonja a Harte Vállalatok egy részét, nem fog ellenállni sem érzelmi, sem pedig üzleti okokból. - A Madisonok végső bosszúja, igaz? - Nem állítom, hogy szántszándékkal, bosszúból tenné. Ha van is rá oka, az nem tudatos. - Még hogy nem tudatos, édes kis madaram! - Suliivan nagyot kortyolt a forrásvizéből, majd leengedte az üveget a földre. — Ha üzletről van szó, Gabe Madison pontosan tudja, mit miért tesz. Rachel kinyújtotta a lábát a nyugágyon. - Az az ostoba viszály. Nehéz elhinni, hogy még mindig kihat mindkét családra. Suliivan hallgatott. Rachel a medencét nézte. - Gondolsz néha rá? Ha Rachel ezen a csendes, elgondolkozó hangon beszélt hozzá, Sullivan mindig nagyon figyelt. Azt jelentette, hogy Rachel mondandója komoly. - Kire? - kérdezte a férfi, és próbálta kitalálni, merre kanyarodik a beszélgetés fonala. - Claudia Bannerre. Aki tönkretette a Harte-Madison társaságot és a barátságodat Mitchellel. Mindig is úgy tartottam, hogy nagyon szép nő. Suliivan maga elé képzelte a sok évvel ezelőtti Claudiát, kis ideig nézte, majd megvonta a vállát. - Helyes kis vörös nőcske volt. De szúrt, mint a tövis. Mitch is, én is akkor leptünk ki a nagybetűs Életbe, és mindketten azon voltunk, hogy megcsináljuk a szerencsénket. Claudia megmutatta, mit tegyünk. Ez, meg a csinos kis vörös feje igazán vonzó párosítás egy nőben. - Szerelmes voltál belé? Sullivan egyszerre úgy érezte, aknamezőre tévedt. - Akkor azt hittem, az vagyok - mondta. - De igen hamar másként gondoltam, amikor lelépett a Harte-Madison teljes vagyonával, és csődbe vitte a vállalatot. Szegény Mitchell

fennakadt a horgán. Nem bírta elhinni, hogy Claudia mindkettőnket átvert. Meg volt győződve róla, hogy Claudia révén akartam megkaparintani a cég Mitchre eső részét. - Akkor történt az a hírhedt verekedés a Fulton-féle szupermarket előtt, és innen számítódik a Harte-Madison család közötti viszály kezdete. - Rég volt ez, Rachel. Mitch is, én is fiatalemberek voltunk, és fiatalemberek csinálnak ostobaságokat. - Azt mondtad, úgy hitted, szerelmes voltál Claudia Bannerbe. - Egy darabig. - Nem tudod biztosan, hogy szeretted vagy sem? Sullivan a hegyeket nézte. — Ma már biztosan tudom, hogy nem szerelem volt, amit éreztem iránta. - Miért vagy most ennyire biztos benne? - Mert csak azóta tudom, hogy milyen az igazi szerelem, amióta téged ismerlek. Rachell gyorsan a férfi felé fordította a fejét; látszott rajta, hogy meglepődött. Akkor halkan felnevetett, áthajolt a két nyugágy közötti kis résen, és könnyű csókot lehelt a férfi ajkára. — Jól válaszoltál — mondta. - Köszönöm. Szerintem is. Még igaz is, gondolta Sullivan. És abban is biztos volt, hogy a sok együtt töltött év után ezt Rachell is tudja.

14 Különös gonddal választotta meg az öltözékét; fontos volt, hogy a kívánt benyomást keltse. Annyi minden múlott ezen. Végignézett a ruhásszekrény nem túl bőséges tartalmán. Sajnos a legjobb ingeit és nyakkendőit Portlandben hagyta, nem számított rá, hogy szükség lehet rájuk a tengerparti kisvárosban. De teljesen készületlenül sem jött. Soha nem volt teljesen készületlen, és ezt a meglátogatandó hölgy tudomására akarta hozni. Alapos fontolgatás után kiválasztotta a szeméhez illő világoskék inget és egy olasz kötött pulóvert, amelyben szélesebbnek tűnt a válla. A nadrág és a papucscipő jól ment a pulóverhez. Megállt a tükör előtt, és a hatást szemlélte. Lehetne jobb is. Levette a pulóvert, és visszament a szekrényhez nyakkendőért és a kordbársony zakóért. A nyakkendő a tisztelet jele. A kordbársony zakó pedig azt jelképezi, hogy mélyen gondolkodó elme. Elégedetten lépett ki a szobából, és egyenesen a parkolóba ment. Beszállt a kocsijába, és a Holdfényparti Politikatudományi Intézethez hajtott. Tíz perc sem telt belé, már a titkárnő asztala előtt állt. - Mrs. Thornleyhoz jöttem — mondta. A titkárnő végigmérte; a tekintetében megfért egymás mellett a bizalmatlanság és bocsánatkérés. Minden bizonnyal veleszületett tehetség. - Meg van beszélve? - Nincs, de, kérem, adja át a névjegykártyámat. Biztos? vagyok benne, hogy Mrs. Thornley fogad. A titkárnő a kártyára pillantott, elolvasta a ráírt rövidke üzenetet, majd felállt, és az asztala mögötti csukott; ajtóhoz lépett. A férfi megvárta, amíg a titkárnő eltűnik az ajtó mögött, majd megnézte magát a névtábla fényes, krómozott alsó részében. Az ajtó kinyílt, mire gyorsan fölegyenesedett. - Mrs. Thornley fogadja önt, dr. Flint.

- Köszönöm. Mély lélegzetet vett, felkészült a mélységes csalódásra, ha netalán rosszul mérte volna föl a nőt előző este. Olyan váratlanul történt minden az étteremben. Belépett az ajtón, bezárta maga mögött, és szembenézett a végzetével. A nő ráemelte a tekintetét az asztala mögül; nem állt; fel, ott ült arany gombos, nagy válltömésű, piros kötőtűi kardigánban. Szórakozottan forgatta ujjai között az imént kapott névjegykártyát. Anderson egy pillantással felmérte az iroda bútorzatát: minden első osztályú. A hölgynek volt stílusa és ízlése.;, A tágas helyiség ablakai a városkára néztek; a távolban a? öböl vize fénylett. Az iroda hátuljából is nyílt egy ajtó; résnyire nyitva;; hagyták, és Anderson motoszkálást hallott mögüle. Valószínűleg egy ügyintéző vagy beszédíró. íróasztal fiókja csapódott. - Kérem, foglaljon helyet, dr. Flint - mondta Marilyn. A hangjából hűvös, magabiztos határozottság áradt. Anderson érezte, hogy forrósodik a vére. Nem csalt a tegnap esti megérzése: valóban egy csoda ez a nő. Istennő. Anderson leült az egyik elegáns fekete bőrbevonatú székre. Marilyn rámosolygott. Soha nem látott csoda. - Beszélnünk kell - mondta Anderson. - Megtudtam, hogy viszonya van Trevorral - mondta Marilyn. A nyaraló ablakához ment, és kinézett az öbölre. -Ezek után nem tarthattam magam mellett, mint kampányfőnököt. - Valóban fura lett volna - ismerte el Lillian, és az órájára pillantott. A délelőtti munkának annyi. Almában sem számított rá, hogy amikor ajtót nyit, Marilynnel találja magát szemközt. Miért pont hozzám jött, tűnődött. Soha nem büszkélkedhetett azzal, hogy bármelyik politikusnak a bizalmasa lett volna. - Azt tudtam, hogy dug valakivel, de azt hittem, valamelyik kislánnyal a stábjából. Egy kis senkivel. Isten a megmondhatója, nem az első alkalom lett volna. Hallgatólagos egyezség volt köztünk ebben a kérdésben. Amíg diszkréten csinálta, nem törődtem vele. Marilyn más ma délelőtt, gondolta Lillian. Nem az a hadvezér, akinek vér helyett fagyálló folyik az ereiben. Sokkal inkább olyan nőnek tűnik, aki megtudta, ki a volt férje szeretője. Sértett. Dühös. Neheztel. - És is hallottam ilyen kapcsolatokról — mondta Lillian semleges hangon. Marilyn ajka legörbült. - Úgy mondtad ezt, mint aki ellenzi az ilyesmit. - Fogalmazzunk inkább úgy, hogy én nem szeretnék ilyen íratlan szerződésen alapuló házasságban élni. - A családi vállalat érdeke előbbre való a leendő férj kiválasztásakor, igaz? Lillian nagy nehezen megőrizte a nyugalmát. — Nem értem, miért nekem meséled el ezt, Marilyn. Nem tartózik rám. - Nem érted? Beszélnem kellett valakivel, és senkit nem ismerek ebben a városban, akiben megbízhatnék,; Legalábbis ennyire személyes ügyben. Magától értetődik, \ hogy a stábom előtt titkolnom kell. Gyönge és érzelmes nőnek tartanának, ha elmondanám. — Marilyn nagy levegőt vett, és kifújta; láthatóan küzdött, hogy összeszedje;; magát. — Ne haragudj. Hiba volt arra utalnom, hogy a Hartc Vállalatok miatt mennél férjhez. Nem volt helyénvaló. Lillian ismét a pultnak dőlt. - Felejtsd el. Nem te vagy az első, aki azt állítja, hogy Gabe csak a családi vállalat miatt érdeklődik irántam. - Akkor sem volt illő, és bocsánatot kérek. Nem vagyok a legjobb formámban. A helyzet az, hogy bár tudtam, hogy Trevor megcsal valakivel, soha nem gondoltam volna, hogy Claire az. - Biztos vagy benne?

- Igen. - Hogyan tudtad meg? - Merő véletlen volt. Valamelyik nap régi számlákat rendezgettem, hogy adatokat gyűjtsek a váló ügyvédem kérésére. A kezembe került néhány bizonylat Trevor banki utalásairól. Először arra gondoltam, hogy a kampányhoz kapcsolódó hivatalos költségeket utalta Claire-nek, de valami azt súgta, hogy nézzek jobban utána. Mint kiderült, a számlákat olcsó szállodák állították ki több hónap alatt. Trevor és Claire minden esetben Mr. és Mrs. Smith néven jelentkeztek be. Hitted volna? - Ciki. - Nagyon is. Ha már beleástam magam, alaposabban megnéztem egy-két szokatlan nyugtát is. Ha szexről van szó, Trevornak megvannak a maga... hmm... különcségei. Claire minden jel szerint partnere volt ebben. - Értem. És mit mondott Claire, amikor kérdőre vontad? - Természetesen tagadta. Azt állította, hogy Trevor más nővel volt, nem vele. - De te nem hittél neki. - Nem. - Marilyn fáradtan dörzsölgette a homlokát, ami nem volt jellemző rá. — Magától értetődik, hogy menesztenem kellett. Te nem ezt tetted volna a helyemben? - Csak ha teljesen biztos vagyok benne, hogy igaz. Jobb lett volna, ha nem nyit ajtót, gondolta Lillian. Vagy legalább nem hívja be Marilynt. Csakhogy képtelen volt figyelmen kívül hagyni a másik nő tekintetéből sütő sivárságot és fájdalmat. Ez kihozta belőle a testvériesség érzését. - Tudom, nem tettem jól, hogy idejöttem - mondta Marilyn. - Nem volt jogom rád borítani ezt. De ma reggel, amikor felébredtem, nagy szükségét éreztem, hogy beszéljek valakivel, és más nem jutott eszembe. Miköztünk van egy kapocs. - Tessék? - Gabe. - Gabe? Ez kissé túlmegy azon, amit közös kapocsnak nevezhetünk, nem gondolod? Marilyn az ablakpárkányra tette az egyik kezét. - Ne aggódj, nem akarom elvenni tőled. - Ó, köszönöm. Igazán hálás vagyok érte. - Én az eszemmel intézem a női dolgaimat - mondta Marilyn. - És nem pocsékolom az időmet arra, hogy a falba verjem a fejem. Nem kell vetélytársat látnod bennem. - Hát, hogy őszinte legyek, eddig nem is úgy gondoltam rád. - Amikor megláttalak benneteket együtt a Buckley villában, egyszerre tudtam, hogy nincs esélyem felmelegíteni a régi viszonyt Gabe-bel. Te olyat tudsz adni neki amit én nem. Lillian gyomra görcsbe merevedett. - Feltételezem, a Marté Vállalatokra gondolsz. - Biztos vagyok benne, hogy a cégnél többről van szó — mondta Marilyn. - Gabe valószínűleg téged is vonzónak talál. - Komolyan gondolod? Marilyn sóhajtott egyet. - Eláruljak egy apró titkot? Annak idején a te családodat és a vállalatotokat hibáztattam azért, hogy szétmentünk Gabc-bel. Lillian megmerevedett. - Aha. Időről időre eltűnődöm azon, mi lett volna belőlünk, ha Gabe nincs annyira oda azért, hogy versenyre keljen veletek. Ki tudja, talán tartós viszony is kialakulhatott volna köztünk. Elég a testvérieskedésből, gondolta Lillian. Megtette, amit a lelkiismerete parancsolt. - Ha megbocsátasz, Marilyn, sok mindent terveztem ma délelőttre — mondta, és ellépett a pulttól. Marilyn bocsánatkérőn nézett rá. — Igen, persze. Né haragudj. Nem azért jöttem, hogy a múltat bolygassuk. -Valóban?

Igen. Egyszerűen beszélni akartam valakivel. Marilyn sűrűn pislogott, és az ujja hegyével kitörölt néhány könny cseppet a szeme sarkából. — Túl sok történt mostanában, kezdve a válással. Aztán lefoglalt a kampányom megszervezése, erre most kiderül, hogy a kampányfőnökömnek viszonya van Trevorral. Lillian habozott. — Mostanában kijutott neked a stresszből. Rád férne egy kis pihenés. Menj el valahova, és pihend ki magad, mielőtt ezerrel nekimész a nagy hajrának. - Nem engedhetem meg magamnak. Legalábbis most nem. — Marilyn kihúzta magát. — Jelenésem van Washingtonban a napokban, úgyhogy jobb, ha szoktatom magam a stresszhez. Sajnálom, hogy rád rontottam. Nem tartozik rád. - Felejtsd el. Én is elfelejtem. - Lillian ellépett a másik nő mellett, és kinyitotta a bejárati ajtót. — Sok sikert a kampányodhoz, Marilyn. - Köszönöm. — Marilyn kilépett a verandára, és lement a Mercedeséhez. Mielőtt beült, még visszapillantott Lillianre. — Remélem, rám fogsz szavazni. Lillian nézte, ahogy elhajt, majd lassan becsukta az ajtót. Az asztalhoz ment, fogta a teásbögréjét, bevitte a vendéghálószobába, és megállt az állványra helyezett vászon előtt. Hosszú ideig nézte az üres fehér teret a teáját szürcsölve, megpróbálta visszajuttatni magát abba a másik világba, a víziók birodalmába. Reménytelen volt. A valódi világról kerengő gondolatok elálltak az utat. - Eláruljak egy apró titkot? Annak idején a te családodat és a vállalatotokat hibáztattam azért, hogy szétmentünk Gabe-bel. Lillian feladta a hiábavaló próbálkozást. A konyhába ment, kivett egy üveg bort és némi sajtot a hűtőszekrényből, és egy papírzacskóba csomagolta. Aztán felment a hálószobába, kiválasztott egy hálóinget és fehérneműt a komódból, és egy bőrtáskába tette. A fürdőben gyorsan összepakolta a legszükségesebb dolgokat, és a kis cipzáros neszesszert a bőrtáska tetejére dobta. Levitte a táskát a földszintre, a másik kezével fölkapta a bort, a sajtot meg egy blézert tartalmazó papírzacskót, és kiment az oldalsó kijáraton. Éles, erős szél csapott az arcába; a hullámok zúgása felhallatszott a Holtkéz-öböl felől. Már sötétedett. Lillian a Buckley-villa felé indult a sziklafal tetején. Épp emelte a kezét, hogy kopogjon, amikor Gabe már nyitotta a hátsó ajtót. A férfi első pillantása a degeszre tömött táskára esett. - Ahogy elnézem, maradsz egy ideig. - Gondoltam, itt maradok éjszakára, ha nincs ellene kifogásod. Gabe ajka lassú mosolyra húzódott, smaragdzöld szemében melegség és érzékiség. - Ohó - mondta. Lillian belépett a konyhába. - A világért sem akarom eljátszani ezt a váratlan szerencsét, de csak fúrja az oldalam a kíváncsiság. — Gabe elvette a táskát és a papírzacskót. - Mitől gondoltad meg magad? - Ma eljött hozzám Marilyn. Tudod, az egy dolog, ha az anyám és a nagyapád beleszól az életembe. Nekik van joguk hozzá, tekintve, hogy a családhoz tartoznak. De hogy a volt barátnőd is ezzel próbálkozzon, az túlmegy minden határon. Valahol meg kell húzni a vonalat. Gabe becsukta az ajtót, és a nőre nézett. - Marilyn meglátogatott? - Igen. - Miért? - Többek között azért, mert, mint mondta, szüksége volt rá, hogy elmondja valakinek, miért rúgta ki Claire-t. - És miért? - Úgy gondolja, hogy Claire-nek viszonya van Trevorral.

- Gondolja vagy tudja? - Fogalmazzunk úgy, hogy meg van győződve róla. -Lillian kigombolta az esőköpenyét. Mindenesetre ezek után nem bízhat meg Clairc-ben. Úgyhogy kirúgta. Gabe elvette a köpenyt; az érintésétől a szivárvány minden színében játszó vízesés hullott a földre. - Miért ekkora ügy ez? - kérdezte. - Marilyn válik Thornleytól. A kapcsolatuk szerelem helyett amúgy is Trevor politikai pályafutásán alapult. Miért veszi annyira a szívére, hogy a volt férjének viszonya volt Claire-rel, ami lehet, hogy nem is igaz? - Az ég szerelmére, Gabe! Te el tudnád képzelni, hogy a személyi titkárod a feleségeddel hál? Gabe nem gondolkozott a válaszon. - Én megölném, akárki is az, ha a feleségemmel hál. A megkérdőjelezhetetlenül eltökélt kijelentés Lillian elevenjébe vágott. - Értem. - De én nem vagyok politikus - folytatta Gabe. - És a politikusok mások. Lilliannek erről eszébe jutott Marilyn zavart viselkedése. - Nem vagyok benne biztos, hogy annyira mások lennének. - Marilyn rólam is beszélt? - Ó, igen. - Mit mondott? - Azt, amit mindenki. Hogy az irántam való érdeklődésed a Harte Vállalatoknak is szól. Gabe ránézett; Lillian semmit nem tudott kiolvasni a tekintetéből. — És ettől érezted úgy, hogy átjössz ma délután? -Azért jöttem át, mert itt akarok lenni. - Ezt örömmel hallom. De gondolom, számolsz vele, hogy nem érsz haza holnap délig. - Nem mintha itt Holdfényparton tudnék dolgozni. 15 Lillian másnap ebéd után ért vissza a nyaralójukba, ahogy Gabe megjósolta. A férfi visszakísérte a sziklás úton, és hosszú, ráérős csókkal búcsúzott a bejárati ajtó előtt. — Tudom, szükséged van rá, hogy fess ma délután mondta. - Átjöhetnék én ma este. És a változatosság kedvéért én hozom a bort a vacsorához. Lillian belépett a házba, és a szélfogó ajtaján át a férfira mosolygott. — Az jó lesz. Gabe lazán búcsút intett, és lement a lépcsőn. Lillian nézte, ahogy eltávolodik a sziklás úton, kezét mélyen a zakója zsebébe süllyeszti, sötét haját borzolja a szél. Komor viharfelleg sötétlett az öböl fölött, és gyorsan haladt a part felé. Az éjjeli szerelmeskedés emléke apró szikrákat gyújtott Lillianben. De másvalami is égett benne: egy hosszú gyújtózsinór, melynek végén fájdalmas robbanás fenyegetett, amikor végre felnő ehhez a nagyon is felnőtt kapcsolathoz. Ne tervezz túlzottan előre. Mindig csak a következő napra. Egyelőre ennyit tehetsz. Ennyit merhetsz tenni. Gabe-nek igaza van: szüksége van rá, hogy fessen. Beakasztotta a blézerét a ruhásszekrénybe, és átment az előszobán a vendégszoba felé. A nappali közepén azonban észrevette, hogy villog az üzenetrögzítő, mire irányt váltott. A telefonasztalhoz érve megnyomta a lehallgatás gombot. Őszintén meglepődött, amikor meghallotta Arizona Snow rekedt suttogását. - . . . egy intézeti kém végig a sarkamban volt. A nyavalyásnak volt annyi esze, hogy ne jöjjön olyan közel, hogy lássam az arcát, de tudom, hogy most is itt van valahol, és figyel.

Érzem a jelenlétét. Nyilván látott, amikor az intézet körülszaglásztam, és tudja, hogy figyelemmel követem az új szárnyra vonatkozó terveket. Most azért hívom, mert nem tudom Gabe számát. Egy fülkéből telefonálok a mólóról. Nem kockáztathatom, hogy minden kényes részletet rámondjak a masinájára. Innen hazamegyek, és begubózom. Beszélnem kell magával és Gabe-bel. Hallottam, hogy összeköltöztek, úgyhogy ha maga megkapja ezt az üzenetet, gondolom, ő is. Az én házam az egyetlen hely a környéken, ahol biztonságban tudhatjuk magunkat. ]ó lenne, ha mielőbb kijönnének. Forrósodik a helyzet. Mennem kell. Viszlát. Tompa reccsenés hallatszott; Arizona sietve akasztotta vissza a telefont. Lillian a rögzítőre meredt. - Tudod - mondta fennhangon csak úgy a világba —, azért jöttem ide, hogy találjak egy derűs, kedves helyet, ahol festhetek végre. Fogta a telefont, és beütötte Gabe mobilszámát. A férfi az első csöngésre fölvette. - Madison, tessék. Lillian hallotta a szél és a hullámok fojtott zúgását. Valószínűleg félúton járhat. - Fontos dologban zavarlak? - kérdezte. - Attól függ, mit nevezel fontosnak. Egy induló kisvállalkozás kérvényét fontolgatom. Ötmilliót kérnek, mégpedig azonnal. Te mit válaszolnál rá? - Ötmilkó? Bagatell. - Értékelem a szakértői tanácsot. - Küldöm a számlát. — Lillian az öböl fölött mozgó sötét árnyakat figyelte. - Nincs kedved valami ennél izgalmasabb dologhoz? - Például? - Megvédeni Holdfénypartot az intézet kémei ellen. - Fagyott földönkívüliekkel is lesz dolgunk? ,,,\ - Valószínűleg. ,i - Pillanatnyilag nincs más dolgom, miután lelomboztál a pitiáner ötmilkós kis üzletemmel. Mindjárt visszaérek a házhoz. Kocsiba ülök, és megyek érted. A vihar akkor tört ki, amikor Gabe lefelé kanyargott az Arizona hajlékához vezető meredek, mély keréknyomok szabdalta úton. Nem akart arra gondolni, hogy mit tesz ez az út a drága kocsija alvázával. - Azt mondta, követik? — kérdezte. - Igen. - Leírta az illetőt? - Nem. - Lillian a keskeny utat figyelte. - Csak annyit mondott, hogy intézeti kém. De zavartnak tűnt a hangja, Gabe. Ezért idegeskedem miatta. Evek óta ismerem A. Z.-t, de eddig mindig nyugodt volt, és teljességgel kézben tartotta a képtelen összeesküvés-elméletét. Soha nem éreztem rajta, hogy félne vagy akár csak elbizonytalanodna. - Lehet, hogy csak kihagyott az agya. Még mélyebbre süllyedt a fantáziavilágában. - És a tuti szélsőségességtől a tuti őrületig jutott? - Nem kizárt. Lillian összefonta a karját a mellkasán. Feszült volt. Egyre jobban aggódott, ahogy közeledtek Arizona hajléka felé. - Ne aggódj, mindketten tudjuk, hogy nincs semmi baj — mondta Gabe. - Igazából A. Z. elmeállapota miatt aggódom. Nem tudom, nem a pékségben dolgozók tehetnek-e róla, ha kifordult önmagából.

- Ha tényleg kitört rajta az elmebaj, akkor igazad van -ismerte el Gabe. - Akkor nagy bajban vagyunk. Nem hinném, hogy sikerülne rábeszélni, hogy vizsgáltassa ki magát egy csöndes kis pszichiátrián. - Soha nem bízná rá magát egy pszichiáterre. És a szanatóriumot se neki találták ki. - Tényleg nem. — Gabe a következő éles kanyarra koncentrált. — Nem sok mindent tehetünk egy olyan emberért, aki nem hajlandó elfogadni a segítséget. Persze az más, ha veszélyes önmagára vagy másokra. - Azért ne írjuk még le. Úgy beszélünk róla, mintha reménytelen eset lenne, pedig nincs rá bizonyítékunk. Ne felejtsük el, hogy még a légynek sem ártott. - A tudomásunk szerint. Lillian fürkész pillantást vetett a férfira. — Miért mondod ezt? - Senki nem tud a múltjáról, mármint arról, hogy hol élt, mielőtt felbukkant Holdfényparton. Emlékszem, még középiskolás koromban megkérdeztem Mitchellt, de csak megvonta a vállát. Azt mondta, neki is joga van a maga titkaihoz, amíg senkinek nem árt. - És ez a lényeg — mondta Lillian. - Legjobb tudomásunk, sőt értesüléseink szerint soha nem veszélyeztetett sem embert, sem más tulajdonát. Gabe bevette az utolsó szűk kanyart is, és előttük állt a kis lak. Eső és szél verte-rázta a kopottas házikó fölé hajló vaskos faágakat. Arizona ócska járgánya egy tisztáson parkolt. Gabe lefékezett a teherautó mögött, és leállította a motort. - Legalább itthon van, és nem az intézet körül leskelődik a VPX-5000-esével - mondta Gabe, majd kikapcsolta az övét, és hátranyúlt a zakójáért és Lillian esőkabátjáért. - Azt mondta, begubózik itt egy kicsit. - Lillian felvette az esőköpenyt, és a fejére húzta a csuklyát. - De ha belegondolsz, ez nem vall rá. Mindig jön-megy és szaglászik. Azt mondja, szereti, ha a gonoszok tudják, hogy rajtuk tartja a szemét. - Ez igaz. Gabe is felöltözött, és kinyitotta az ajtót. Hiába húzta a fejére a csuklyát, az erős szél az arcába csapta az esőt, összevizezve a haját. Lillian nem várta meg, amíg kinyitja neki az ajtót; a következő pillanatban már ő is a Jaguár előtt állt. Gyors léptekkel megindultak a veranda kínálta fedél felé. Gabe kettesével szedte a lépcsőfokokat, és megállt a bejárati ajtó előtt. Lillian melléje lépett; patakokban folyt a kabátjáról az esővíz. Csengő hiányában Gabe néhányszor az ajtóhoz koppantottá a sast formázó sárgaréz kopogtatót. Az ajtó nem nyílt ki. Nincs ebben semmi meglepő, gondolta Gabe. Egyetlen igazi üldözési mániás sem nyitna ajtót anélkül, hogy megnézné, ki áll a másik oldalán. - A. Z.? Gabe és Lillian van itt! - kiáltott be. Az ajtó erre sem nyílt ki. Gabe a legközelebbi ablakra pillantott: a fémredőny le volt húzva. - Megkaptam az üzenetét! - kopogtatta meg Lillian a redőnyt. - Minden rendben? A szél és az eső korbácsolta a házikót. Gabe tudta, hogy Lillian egyre jobban felizgatja magát, és el kellett ismernie, hogy a bentről áradó mélységes csönd már őt is aggasztja. Gabe megpróbálta benyomni a súlyos, acélkeretes ajtót. Nem engedett. - Nem fiatal már - mondta Lillian. - Remélem, nem történt baja. - Mire gondolsz? - Szívrohamra vagy szélütésre. Vagy el is eshetett odabent. - Nyugodj meg. Biztos vagyok benne, hogy jól van. Valószínűleg bezárkózott a háborús szobájába, és nem hall minket. - Nézzük meg a hátsó ajtót. - Lillian megfordult, és eltűnt a veranda sarkán. - Várj! Lassabban, a francba. - Gabe gyors léptekkel ment utána. - Ne felejtsd el, hogy ez az asszony mániás összeesküvő. Ki tudja, milyen csapdákkal rakta körbe a házát.

- Meg akarom nézni, hogy van-e olyan ablaka, amelyre nem szereltetett fémredőnyt. Nem értem, hogy miért... Lillian nem fejezte be a mondatot; a hátsó ajtó előtt heverő test láttán elakadt a szava. -A. Z.! - Lillian előreugrott. - O, édes istenem, Gabe, ettől tartottam. Szívrohamot kapott! Lillian letérdelt Arizona mellé, hogy kitapintsa a pulzusát a nyakán. Tekintete akkor az asszony feje melletti deszkákon lévő vérfoltra tévedt, és megdermedt. - Ez nem szívroham. - A mobil ekkor már Gabe kezében volt, nem is emlékezett rá, mikor vette elő a zsebéből. Gyorsan beütötte a mentők számát. - Igazad van - mondta Lillian. - Nem szívroham. Elesett, és bevágta a fejét. - Ujjai vigyázva keresték Arizona ütőerét. - Lélegzik, de nincs magánál. A vérzés nem tűnik túl súlyosnak. - Jobb, ha nem mozgatod. Lillian bólintott. Lekapta a kabátját, és igyekezett úgy az idős asszony vaskos teste alá igazítani, hogy a lehető legkényelmesebb legyen. Gabe közben megadta a szükséges információkat a mentőszolgálatnak. Gabe akkor vette észre a felborult kovácsoltvas virágállványt, amikor kinyomta a telefont. Lillian aggódva hajolt A. Z. fölé. - Arizona? Én vagyok az, Lillian. Hívtunk segítséget. Minden rendben lesz. Hall engem? Arizona felnyögött. A szempillája megrebbent, és Lillianra nézett. - Mi történt? - motyogta. -Valószínűleg megcsúszott és elesett. Hogy érzi magát? - Rosszul. - Gondolom - mondta Lillian kedvesen. - De hamarosan jobban lesz. Arizona lehunyta a szemét, és motyogott valamit. - Mit mondott? - kérdezte Lillian. - Nem estem el. - Biztosan nem emlékszik tisztán - mondta Lillian. -Ez természetes is, ha valaki így bevágja a fejét. Ne aggódjon miatta. Arizona idegesen intett egyet, de szólni nem szólt. Lillian felpillantva látta, hogy Gabe őt nézi. - Mi az? - kérdezte a férfitól. - Én sem hiszem, hogy elesett - mondta. - Miből gondolod? - Nem vagyok nyomozó, de nagyon úgy néz ki, hogy valaki fejbe vágta azzal a virágtartóval.

16 Arizona kórházi szobája előtt álltak az emberektől nyüzsgő folyosón. Monitorok búgtak és csipogtak, képernyők fénye villogott. A modern technika remekelt. Holdfénypart Városi Kórháza halad a korral, gondolta Gabe. Feltűnt neki, hogy azok, akik fel vannak szerelkezve névcímkével és sztetoszkóppal, céltudatosan, magabiztosan jönnek-mennek, és kissé túlteng bennük az adrenalin. Akiken viszont se névcímke, se sztetoszkóp nem volt, szemlátomást aggódtak. Látogatók, gondolta Gabe. Ő és Lillian is ebbe a kategóriába tartozott. Az aggódok közé. Sean Valentiné, Holdfénypart rendőrfőnöke egy harmadik kategóriába tartozott. A kórházi dolgozókhoz hasonlóan céltudatos és határozott volt, de nem úgy tűnt, mint aki élvezi az adrenalin túltengését. A szeme és a szája körül mély árkok húzódtak, melyeknek semmi közük nem volt Arizona helyzetéhez. Sean mindig úgy nézett ki, mint aki a legrosszabbtól tart. Gabe

úgy gondolta, hogy ez a rákövült arckifejezés a nagyvárosban töltött időkből maradt vissza, amikor még Seattle-ben volt zsaru. - Valószínűleg munka közben zavart meg egy betörőt, amikor hazaért - mondta Sean. - Az a szemét meg biztos fölkapta a keze ügyébe eső első súlyos tárgyat, és fejbe vágta vele. - Akárki volt is, ném idevalósi lehet - mondta Gabe. -Az egész város tudja, hogy egy tank és egy faltörő kos is kevés lenne ahhoz, hogy betörjék az autóját. - Az is lehet, hogy egypár nagyokos főiskolás jó bulinak tartotta, hogy megpróbálkozzon vele néhány sör után - gondolkodott Sean hangosan. - Vagy véletlenül odatévedt valaki, és nem vette észre, hogy valóságos erődítménnyel van dolga. - Meg is halhatott volna. - Lillian egész testéből áradt; a düh, és minden szavát áthatotta. A feszültség egy pillanatra sem szűnt benne. - Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem volt nagy az ütés - mondta Sean. - Kapott egy kis agyrázkódást, de azt mondják, hamarosan rendbe jön. Néhány napig bent tartják megfigyelésre. Lillian a férfira nézett. - Biztos benne, hogy nem kell komolyan vennünk a rögzítőmön talált üzenetet? - Én mindent komolyan veszek - mondta Sean. - Már, csak hivatalból is. De meg kell mondanom, nem érzem úgy, hogy nagyon utána kéne mennem A. Z. állításának, hogy intézeti kém követi. Az ő világában mindenütt intézeti kémek nyüzsögnek, és kivétel nélkül mindegyik őt követi. - Ebben van igazság - ismerte el Lillian kénytelenkelletlen. - És még valami - folytatta Sean. - A. Z. logikájában van egy kis hiba. Ha abból indulunk ki, hogy az intézet valóban fizet kémeket, egyiknek sem kéne követnie A. Z.-t ahhoz, hogy megtudja, hol lakik. Az egész város tudja, hol van az a kis ház. Ha pedig valaki ki akarná deríteni, elég, ha kérdezősködik a Fulton-féle szupermarketben vagy a videókölcsönzőben. - Senki nem állítja, hogy A. Z. logikája megállja a helyét egy alaposabb vizsgálódás esetén - mondta Gabe. Sean kényszeredetten elmosolyodott. - Nem is. Lillian gyilkos pillantást vetett mindkét férfira. - A. Z. másik világban él, de az ő világában logikus és következetes az érvelése. Sean gyanakodva nézett a nőre. - Ezt hogy értsem? - Ügy, hogy A. Z. megijedt valamitől annyira, hogy keressen egy telefonfülkét, és üzenetet hagyjon a rögzítőmön. Ha csak teheti, kerüli az ilyesmit, mert meggyőződése, hogy az összes telefont lehallgatják. Ezért nem tart telefont a házában. - Az intézeti kémek hallgatják le? - kérdezte Sean udvariasan. - Igen - mondta Lillian boldogtalan ábrázattal. - Ugy gondolom, ha nincs ellene kifogásuk, maradok a megzavart betörő-elméletemnél. De ha bármilyen használható információt megtudnak, amikor beszélnek vele, azonnal értesítsenek. Sean odabólintott Gabe-nek, majd sarkon fordult, és megindult a kórházfolyosón. Lillian a tekintetével követte, amíg el nem fordult a sarkon, aztán Gabe-re nézett. - Igaza lehet, ugye? - kérdezte. - Minden bizonnyal. - Gabe habozott, de aztán folytatta. - El kell ismerned, hogy ebből könnyebb kiindulni, mint egy felgöngyölíthetetlen kormányzati összeesküvésből. Ilyen helyzetekben a zsaruk szívesebben választják a könnyebb utat, mert többnyire az adja meg a helyes választ. - Tudom. Ráadásul A. Z.-ről van szó. Akármi is a válasz, annyira nem lehet titokzatos, mint amennyire ő gondolja. Gyere, nézzük meg, hogy van. - Jó, menjünk.

Gabe belépett Lillian mögött Arizona szobájába. Az asszony feküdt az ágyon. Milyen más most ebben a kórházi hálóingben, gondolta Gabe. Évek óta ismerte, de soha nem látta másban, mint katonai terepruhában és bakancsban. Mindig furcsamód kortalannak, életerősnek és energikusnak tűnt, de most, ahogy itt feküdt ősz haján a fehér kötéssel, kiszolgáltatottan, nagyon is szembeötlő volt idős kora. Hirtelen düh csapott Gabe-be. Milyen ember vág fejbe egy idős asszonyt egy kovácsoltvas virágtartóval? Egy, a névtáblája szerint Jason névre hallgató ápoló A. Z. fölé hajolt, és megmérte a pulzusát. Amikor végzett, nagyon óvatosan a lepedőre tette az asszony kezét, és indult, hogy megy. Arizona nyugtalanul mozgott az ágyon, de a szeme csukva volt. - Családtagok? - kérdezte Jason halkan. - Nem. - Lillian az ágy felé pislantott. - Szerintem nincsen családja. A barátai vagyunk. Hogy van? - Erős fejfájás gyötri, és zavart az elméje. Nem mindig tudja, mit beszél. De ez természetes egy ilyen erős ütés után. - Akik nem ismerik A. Z.-t, azok zavartnak tartják, olyannak, aki nem mindig tudja, mit beszél - mondta Gabe. - Egyébként mondott valamit? Jason megrázta a fejét. - Csak valami VPX-5000-est emleget folyton. - Az az új fényképezője — mondta Lillian. - Nagyon fontos neki. Arizona megmozdította a fejét a párnán; az arca eltorzult a fájdalomtól. Az orcája beesett kissé. - Lillian? Gabe? - Mi vagyunk itt, A. Z. - Lillian az ágyhoz lépett, és megpaskolta Arizona kezét. - Ne aggódjon, hamarosan jobban lesz. - A VPX-5000-esem. - Arizona hangjából most hiányzott a szokásos életkedv. Mintha egy százéves asszony hangja lett volna. - Nem találom. - Ne foglalkozzon most ezzel - nyugtatta Lillian. -Majd megtalálja, amikor hazaengedik. - Nem. - Arizona megragadta Lillian kezét bütykös ujjaival. - Azt mondják, valaki leütött. Biztos az intézeti kém. Lefogadom, hogy elvitte a VPX-5000-esemet. Vissza kell szereznem. Nem kerülhet illetéktelen kezekbe. Képek. Az új szárnyról. Ki fogják törölni őket. Gabe az ágy végéhez lépett, és a vasnak támaszkodott. -Mondok valamit, A. Z. Lilliannel visszamegyünk a házához, és megkeressük a fényképezőjét. Lehet, hogy bent hagyta a teherautóban. - Muszáj, hogy megtalálják. - Arizona szempillája lecsukódott. - Az nem lehet, hogy azok a disznók megszerezzék. Egy órával később, miután Gabe átkutatta Arizona kisteherautóját, becsukta a vezetőülés ajtaját, és zsebre vágta a kulcsot. Lillian akkor lépett ki a ház verandalépcsőjére. - Nincs meg? - kérdezte. - Nincs. Te sem találtad meg? - A veranda minden szegletét végigkutattam, sőt a virágágyásokat is körülötte. Szerintem elvitték. Borzasztó lesz, ha megtudja. Annyira odavolt azért a fényképezőért. - Akkor igaza lehet. Aki leütötte, nyilván ellopta. Tán azt gondolta, hogy kaphat érte pár dollárt. - Ha van esze, nem Holdfényparton akarja pénzzé tenni - mondta Lillian. - Sean Valentiné lesben áll, de mindenki más is a városban. - Majd körbenézek az Interneten - ajánlotta Gabe. -Talán találok hasonló gépet. Lillian hálás mosolyt küldött a férfi felé. - Az nagyon jó lenne. Mennyire tetszik neki, ha így mosolyog rá, gondolta Gabe. Nagyon is tetszett. Ennek a mosolynak különös hatása volt rá. Hosszan, lassan beszívta a levegőt, majd megérintette Lillian karját.

- Későre jár - mondta. - Mindjárt sötét lesz. Menjünk hozzád, és együnk. Újabb vihar csapott le, amikor Gabe megállította a kocsit a nyaraló előtt. Lillian felhúzta az esőkabát csuklyáját, kinyitotta az ajtót, kiugrott, és rohant a verandára; Gabe a nyomában. Lillian az ajtó előtt lerázta a vizet az esőkabátjáról, és a retiküljében kotorászott, a kulcsot kereste. Kinyitotta az ajtót, és rögtön a hátsó bejárat felé ment, hogy felakassza a kabátját, hadd száradjon meg. Gabe követte, és ő is levette a zakóját. Lillian a hátsó szélfogónál nem bajlódott azzal, hogy felkapcsolja a villanyt, az előszobából beszűrődő fényben ki tudták venni az ablak alatti fém akasztókat. - Nem tudom, te hogy vagy vele - mondta Lillian -, de én farkaséhes vagyok. - Kinyitom a bort, te meg elkészítheted a salátát. - Rendben. - Lillian érezte, hogy nyirkos huzat jön valahonnan, és megborzongott. Hideg van itt. Befűthet-né, mielőtt... - de nem fejezte be a mondatot. - Mi az? - Nem csoda, hogy hideg van. Nyitva a hátsó ajtó. Nem hiszem, hogy elfelejtettem volna bezárni. Bár igaz, hogy mostanában feledékeny vagyok. Lillian odalépett az ajtóhoz, hogy becsukja. - Várj - mondta Gabe halkan, és az ajtóra mutatott. Gabe felkapcsolta a villanyt, majd Lillian mellett ellépve az ajtókerethez hajolt. -A francba. - Mi az? - hajolt oda Lillian is. - Valami baj van? - Igen. Tény és való, hogy baj van. Nagyon úgy néz ki, 1 hogy nem csak A. Z.-nél jártak ma illetéktelen személyek. Lillian szó nélkül, hitetlenkedve meredt a felfeszített f zárra és a fa ajtókeretet elcsúfító mély vésőnyomokra. - Biztos, hogy semmit nem vittek cl? - kérdezte Sean Valentiné már másodszor. - Nem. Amennyire meg tudom ítélni - válaszolta Lillian. Gabe a konyhapultnak támaszkodott, onnan figyelte Lilliant; egy hokedlin ült, a térdét felhúzva, talpát a felső keresztrúdon támasztva. - Végignéztem az egész házat - tette hozzá. - Semmin nem látszik, hogy hozzányúltak volna. Persze nem is tartunk itt értékes dolgokat, mert sokszor hetekig vagy akár hónapokig nem jön ide senki a családból. A régi tévé és az üzenetrögzítő megvan, és az is, amit Portlandből hoztam: a festéshez szükséges eszközök és a ruháim. - Azokat egy betörő nehezen tudná pénzzé tenni. -Sean a jegyzeteit nézte. - Tudja, ezek az alakok nem arról híresek, hogy nagy rendet hagynának maguk után. Általában felforgatják azokat a helyeket, ahova beteszik a lábukat. Lehet, hogy megzavarták, mielőtt be tudott volna jönni. Például egy autó vagy egy kutyát sétáltató ember. Gabe elgondolkozott a hallottakon. - Gondolja, hogy miután ide nem sikerült bejutnia, keresett egy elhagya-tottabb helyet, és így került A. Z.-hez? - Es ott is meglepték. Csak annyira tellett az idejéből, hogy leüsse Arizonát, és elvigye a becses fényképezőjét -bólintott Sean. - Ebben lehet valami - tette hozzá, és becsukta a jegyzetfüzetét. - Egész nap érdeklődtem, de eddig senkinek nem tűnt fel gyanúsan viselkedő idegen. Persze attól még lehetett valamelyik főiskolás kölyök vagy egy nem idevalósi, akit senki nem látott. A fényképezőben bízom a leginkább. Ha az előkerül, akkor nyomon vagyunk. - Különben semmi remény, ugye? - kérdezte Lillian rosszkedvűen. - Úgy hallottam, az cíféle betörőket ritkán sikerül elkapni. - Ez nagyvárosokban így van, de kisebb helyeken, ahol korlátozott a gyanúsítottak száma, nem feltétlenül. -Scan a felöltője zsebébe tette a jegyzetfüzetet, és indult az ajtó felé. Jelentkezem, ha találok valamit. Addig is javíttassák meg a hátsó ajtót.

Lillian bólintott. - Holnap elhívom a Willis fivéreket. Scan megállt az ajtónál. - Az emberek általában félnek egy betörés után. - Rövid, de jelentőségteljes pillantást vetett Gabe-re. - Jó lenne, ha nem maradna egyedül ma éjszaka. Lillian egy baziliszkusz tekintetével meredt a nyomozóra, és úgy ült a konyhaszéken, mint aki odakövült. Sean is megmerevedett; de hát mit várjon az ember, gondolta Gabe, egy baziliszkusz képes rá, hogy a tekintete erejével kővé változtasson egy embert. - Úgy értem, megnyugtatóbb az ön számára, ha Madison itt marad - motyogta Sean. Akkor nem fél. Lillian egyre nézte a nyomozót. -Jó, nem marad egyedül. - Gabe ellökte magát a konyhapulttól. - Kikísérem. Gabe maga sem tudta, miért érzi kötelességének, hogy Seant megmentse. Talán mert két hím összetart, gondolta. Vagy nem tetszett neki, ahogy Lillian reagált Sean utalására, hogy együtt hálnak. Lillianről lerítt, hogy kiakadt, és ez valamiért bosszantotta Gabe-et. Sean megköszörülte a torkát. - Igen. Mennem kell. Dolgom van. Gabe néhány hosszú lépéssel átment a konyhán, és kinyitotta az ajtót, mire a rendőrfőnök odaért. Kilépett a verandára Sean után, és behúzta az ajtót. Megálltak a sárga fényben, és a felhajtón parkoló autókat nézték. - Attól tartok, kicsit belenyúltam a kettejük dolgába -mondta Sean. - Bele. - Sajnálom. Gabe megfogta a korlátot. - Nem mintha titok lenne. -Az effajta titok nem marad sokáig titok itt Holdfényparton. Különösen, ha egy Harte-ról és egy Madisonról van szó. - Tudom - mondta Gabe. Sean elgondolkodva nézett rá. - A városban azt beszélik, hogy a Harte Vállalatokban való részesedésért akarja feleségül venni. - A szóbeszéd igen ártalmas is lehet. - Nekem mondja? Igyekszem meg se hallani, ha a munkámról van szó, de egyszer-egyszer előfordul, hogy bedőlök. - Sean felhúzta a dzsekije cipzárját, és lement a lépcsőn. - Hamarosan jelentkezem. Gabe jóval később arra ébredt, hogy eső veri a tetőt. Mindjárt tudta, hogy Lillian ébren van. - Jól vagy? - kérdezte. - Igen. - Mi a baj? - Nem tudom. - Ettől tartottam. - Gabe felkönyökölt, és megérintette Lilliant. - Azért buktál ki, mert Sean Valentiné tudja, hogy együtt vagyunk? Édesem, ez kisváros, és nem is próbáltuk titkolni. - Nem erről van szó. - Lillian összekulcsolta a kezét a feje mögött, és a sötét mennyezetet bámulta. - Úgy értem, nincs ínyemre, hogy Sean és mindenki más azt hiszi, hogy azért vennél feleségül, hogy megszerezd a Harte Vállalatok harmadát... - Valentiné ezt nem mondta. Csak annyit állapított meg, hogy viszonyunk van. - Nem mondta, de gondolta. És az igazat megvallva kezdek hozzászokni, hogy mindenki ezt gondolja. Gabe eltűnődött, hogy ez jó-e vagy rossz. Vajon az a jó, ha Lillian azt hiszi, hogy a kapcsolatuk úgy jó, ahogy van? - Akkor nem a pletyka miatt nem tudsz aludni. -Nem. - Akkor miért? A betörés miatt?

- Igen. Gabe a puha, meleg testre tette a kezét. - Nincs miért aggódnod. Bedrótoztam a hátsó ajtót, és különben is, ha az a fickó elsőre nem talált semmit, amit elvitt volna, nem valószínű, hogy visszajön. - Tudom. Gabe-nek nem tetszett a válaszból kiérződő nyugtalanság. - Mi baj? - Hasonló történt Portlandben is. Gabe megmerevedett. - Betörtek hozzád? - Akkor vettem észre, amikor bementünk a városba a Montoya-ünnepségre. Utána az volt az érzésem, hogy valaki járt a lakásomban. Gabe hirtelen felült. - Miért nem szóltál? Kihívtad a rendőrséget? - Nem. Nem volt rá bizonyíték. Az ajtót nem feszítették fel, mint itt. Semmit nem vittek el. -Biztos? - Igen. Arra gondoltam, hogy a takarítók lehettek. Felhívtam őket, és valóban jártak nálam. Elfelejtették, hogy lemondtam a szolgáltatást. De volt egy folt a hálószobai ruhásszekrény tükrén és... -És? - Semmi és. Csak a ma este történtek után elgondolkoztam rajta. - Emlékszel, azt mondtam, hogy gyakran a legegyszerűbb válasz a leghelyesebb? Nagyon úgy tűnik, hogy a takarítók hagyták azt a foltot a tükrön. Megesik. Amíg nincs erőszakos behatolásra utaló jel, és nem hiányzik semmi a lakásból, szerintem nem hozhatjuk kapcsolatba az itteni betörést azzal, hogy a portiandi takarítók eltévesztették az időpontot. - Biztosan igazad van. Szerintem csak egy kicsit felidegesítettek a történtek. Tudod, hogy mostanában a festéshez sem jutottam hozzá. Gabe visszafeküdt, és magához húzta Lilliant, aki bevackolta magát melléje. Gabe lassan simogatni kezdte, keze végigsiklott a hátgerincén a csípője ívéig, kiélvezve a női test melegét és érzéki domborulatait. - Tudom, mire van szükséged - suttogta. - Ihletre. - Igazad lehet. - Lillian egyik karját a férfi köré fonta. -Sajnos nem mindig könnyű rátalálni. Gabe ismét végighúzta rajta a tenyerét, ízlelgetve borzongását. Majd a hátára fordította, és fölébe került. - Jó hírem van: most minden energiámat a művészet szolgálatába tudom állítani.

17 Másnap déli tizenkettő előtt nem sokkal Lillian Gabe-et meg a Willis fivéreket figyelte a hátsó szélfogót az előszobától elválasztó kis közlekedőben. A három férfi ünnepélyes arccal állta körül a felfeszített zárat. Arcuk komor volt, visszafogott hangjukban komolyság. Csak egy férfi tud így nézni, gondolta Lillian. Ha működésképtelen szerkezettel szembesül. - Pancser munka. - Torrance Willis lehajolt, és közelebbről megszemlélte a feszítésnyomokat az ajtókereten. — Egy profi egyetlen karcolás nélkül kinyitotta volna ezt a zárat. Mit mondasz, Walt? Walter előrehajolt, hogy jobban lásson. - Igen. Tényleg pancser volt. Lillian magába fojtott egy mosolyt. A Willis fivérek egypetéjű ikrek voltak, de a stílusuk és a megjelenésük pontosan egymás ellentéteivé tette őket. Walter a simára borotvált arcával, gondosan vasalt munkaruhájával és gépies, pontos mozdulataival ügyes kis robotra emlékeztette. Torrance ezzel szemben zseniálisan lezser volt. Hosszú, mindig gubancos haját lófarokban hordta. A ruháit sokéves olaj-, festék- és zsírfoltok borították narancsvörös csíkokkal tarkítva, mely pizzaszósz lehetett valamikor.

- Sean Valentiné is ezt mondta. - Gabe is megszemlélte a lyukat. - Nem mintha ezzel előbbre lennénk. - Ha ugyanaz a disznó tört be ide, mint aki leütötte Arizonát, akkor már túl van árkon-bokron — mondta Walter. - Bolond lenne itt kóvályogni Holdfényparton, amikor már nyakán vannak a zsaruk. - Remélem, hogy így van - mondta Gabe. - De a legfontosabb az, hogy mielőbb kerüljön valami erre az ajtóra. Nem akarom, hogy Lillian egy bedrótozott ajtó mögött töltsön még egy éjszakát. - Mi sem természetesebb. - Torrance szórakozottan megvakargatta a piszkos munkainge ujja alól elővillanó kígyótetoválást. - Idejövet megálltunk a barkácsboltnál, és megvettük, amire szükség lesz. Egy perc, és meg is van. Walter eközben elővett néhány szerszámot egy fényes szerszámtartó dobozból. - Nem tart soká. Be is tömjük ezeket a lyukakat, és lefestjük a fal színére. - Nagyszerű - mondta Lillian. - Nagyon megköszönöm. Tudom, hogy mennyire el vannak foglalva Almodlakban. - Rafe és Hannah is azt mondták volna, hogy ez előbbre való - mondta Walter. - De el kell ismernünk, hogy minden percünket lefoglalják. - Ez igaz — mondta Torrance. Fémesen csengő és recsegő hang jelezte, hogy nekilátott a törött zár kipiszkálá-sának. - Walttal még árajánlatot sem készítettünk az intézet új szárnyának munkálataira. Tudtuk, hogy úgysem lenne rá időnk. -Nem mintha kértek volna tőlünk árajánlatot.-Walter kicsomagolta az új zárat. - Perry Decatur intézi most odafönt ezeket a dolgokat. Ha nem muszáj, nem hívja a helybéli mesterembereket. Egyértelmű volt, hogy máshonnan bérel fel vállalkozókat. Azt állítja, azok versenyképesebbek. - Mintha a pénz előbbre való lenne a minőségi munkánál - morgott Torrance. - Manapság nincs nagy becsben a mesterségbeli tudás. - Még egy apró munkát sem kaptak? - kérdezte Gabe. - Nem. — Walter a helyére illesztette az új zárat. -Azért azt nem állíthatjuk, hogy időnként nem csurran-cseppen valami. Sokan dolgoznak ott a helybéliek közül, ők ismernek bennünket, és szólnak, ha gondjuk adódik a vízszereléssel, vagy ki kell cserélni egy meleg vizes tartályt. Azok a flancos vállalkozók lenézik az ilyen babra munkát. - Claire Jensen mondta, hogy magukat hívta, amikor eldugult a vécéje - mondta Lillian. - így is volt. - Walter jelentőségteljes pillantást váltott Torrance-szel, és mindkét férfi elvigyorodott. - Mi olyan vicces ebben? — kérdezte Gabe. - Nem sok minden. — Torrance elővett egy fúrót. -Csak amikor Claire fürdőszobájában voltunk, észrevettük, hogy fogamzásgátlót és egy csomag óvszert tart a csap alatt. Lillian szemöldöke megrándult. - Nem gondolják, hogy kissé illetlenség körbeszaglászni valakinek a fürdőszobájában, aki azért hívta magukat, hogy vizet szereljenek? Walterben volt annyi tisztesség, hogy elpiruljon. -Igaza van. Nem lett volna szabad szóba hoznunk. - Miért nem? - ellenkezett Torrance. - Nem mintha nem tudtuk volna. Az a nő mindig is aktív társasági életet élt, ha így jobban tetszik. A régi szép időkben is. Emlékszel, hogy tette-vette magát Larry Fulton körül? - Persze - válaszolta Walter. - Szokásuk volt, hogy bemásznak Fulton apjának furgonjába, és annyit csinálták, mint a nyulak. Lillian fölegyenesedett az ajtó mellett. - Larry Fulton-nal? De hisz ő nős! - Ez még azelőtt volt, hogy elvette Sheila Grovest, és beült az apja vegyesboltjába mondta Walter. - Még főiskolás korában. Szerinted is így volt, Torrance? - Igen, nagyjából. Amint hallom, Claire nem változott sokat az évek folyamán.

- Szerintem ennyi pletyka elég mára Claire-ről -mondta Gabe. Halkan mondta, amit mondott, de a másik két férfi abban a pillanatban témát váltott. Lillian somolygott magában. Köztudomású volt, hogy beszélhettek az emberek, amit akartak a Madison-férfiakról, egyet biztosra lehetett venni: nem vágtak fel a kalandjaikkal. És ezek szerint az sem érdekli őket, hogy más férfiak mit fecsegnek össze a nőkről. Lillian ezt a fajta régi vágású lovagiasságot rendkívül megnyerő vonásnak tartotta egy férfiban.

18 Másnap reggel Arizona megtartotta a titkos eligazítását a gyöngén megvilágított kórtermében. Hitelesen játssza a hősi haláltól épp hogy csak megmenekült harcost, gondolta Lillian. A kötések most jól álltak neki. A szemében csillogó eltökéltség jelezte, hogy az állapota gyorsan javul. Lillian megkönnyebbült, hogy Arizona sokkal jobban néz ki. Fél órája, épp, amikor a reggeli végén tartottak, csöngött a telefon, Arizona hívta őket a tanácskozásra. Egyvalaki volt még jelen: Foton a Fénytest pékségtől. Derűsen és némán állt a sarokban furcsa köpenyében és ékszereiben. Borotvált feje zölden csillogott a közeli monitor fényében. Elmenne földönkívülinek is, gondolta Lillian. - Én úgy képzelem - mondta Arizona -, hogy az intézeti kém követett hazáig, mert kifigyelt, miközben a rutinköröm alatt fényképeket készítettem. Tudják, heti három délelőttön bejárom áz egész várost. Az intézetet természetesen naponta ellenőrzöm. Valószínűleg lekaptam valamit, amit titokban akartak tartani, és ez a pofa kihasználta a lehetőséget, leütött, és magával vitte aWX-5000-csemet. — Ne eméssze magát emiatt, A. Z. — mondta Gabe. — Nemsokára lesz egy másik gépe, és folytathatja a mindennapi nyomozó munkáját. - Törődöm is a fényképezővel! - legyintett Arizona. -Most, hogy biztosan tudjuk, hogy nyomon vagyunk, a következő lépés, hogy behatoljunk. Ez ijesztően hangzik, gondolta Lillian. - Behatolni? - ismételte meg óvatosan. — Hova? - Természetesen az új szárnyba. Ide hallgassanak. -Arizona lehalkította a hangját. - Nincs más választásunk. A saját szemünkkel kell meggyőződnünk arról, hogy mi folyik ott bent. Úgy tippelem, nagy lépést tettek előre. Lillian őszintén megrémült. — Én nem hiszem, hogy lett volna rá idejük... - Valószínűleg a légkondicionáló berendezésekkel együtt vitték be őket - mondta Arizona. - Ha ez valóban így van - mormogta Foton -, akkor annak, aki bemegy, egy nagy fagyasztószekrényt kell keresnie az új szárnyban. - Igen. - Arizona mocorgott egy kicsit a párnákon, biztos, ami biztos, az ajtóra nézett, majd ismét lehalkította a hangját, hogy már csak rekedt suttogásnak hallatszott. Odaintette őket magához. — Jöjjenek olyan közel, amilyen közel csak tudnak. Az intézet nagy valószínűséggel kémeket tart a folyosón. Könnyen álcázzák magukat kapusnak vagy beteghordozónak. Lillian elnyomott egy sóhajt, és engedelmesen az ágy fölé hajolt; Gabe és Foton követték a példáját. - Mindannyian tudjuk, hogysem engem, sem a Hírnökök közül senkit nem engednek be az intézetbe. - Arizona jelentőségteljes pillantást vetett Lillianre és Gabe-re. -Úgyhogy csak maguk ketten jönnek számításba. Lillian az ágytámla rácsába kapaszkodott. - Egy pillanat, A. Z. Mi tapasztalatlanok vagyunk az effajta munkában. - Sebaj, majd kitanítom magukat a bevetés előtt. - Hogy juttat be minket? - kérdezte Gabe érdeklődve.

Lillian lázasan igyekezett magára vonni a figyelmét, de a férfi úgy tett, mintha nem venné észre. - Úgy gondolom, hogy a Holnap Vezetőinek nyílt napja kitűnő alkalmat teremt rá mondta Arizona. -Maguknak könnyű lesz meghívót szerezni, tekintve, hogy az egyikük Harte, a másikuk Madison. Perry Decatur és az intézetbeliek odalesznek a megtiszteltetéstől, ha számíthatnak magukra. Mindketten potenciális adományozók. Foton komoran bólintott. - Kitűnő terv. - Lehet, hogy bejön, A. Z. - mondta Gabe. - De az új szárnyat nem nyitják meg addigra. - Lillian kétségbeesetten próbált józan ésszel küzdeni a készülő őrültség ellen. - Nem fogunk bejutni. - Talán nem is lesz olyan nehéz - vetette ellen Gabe. -Mindenki a fogadással lesz elfoglalva. Mi meg észrevétlenül lelépünk, és becserkésszük az épülő új részt. - Ezt megbeszéltük - mutatta fel Arizona a hüvelykujját. - Maguk ketten bemennek a nyílt napra. - Na és a fényképezőgép? - kérdezte Lillian gyorsan. -Nekünk nincs. -Addig bőven beszerezhetünk egy olyan kis eldobható fényképezőt a mólón - jegyezte meg készségesen Gabe. - Egy olyan vacakkal semmire se mennek - mondta Arizona. - Odaadom maguknak a régi VPX-4000-esemet. Jó kis gép az is. Nem tud annyit, mint az 5000-es, de erre jó lesz. Ne felejtsék el, hogy egyértelmű bizonyítékra van szükségünk arról, hogy az új szárnyban rejtették el a lefagyasztott földönkívülieket.

19 Gabe belátta, hogy hiába is próbál dolgozni, ezért leállította a laptopot, fogta a kabátját, és lement a partra. Jó ideig gyalogolt, igyekezett kiverni a fejéből a bolond álmot, amelyre felébredt az éjszaka közepén. Felfeszített zárakra és a Willis fivérek vigyorgó ábrázatára emlékezett; nem kimondottan rémálom volt, de nem járt messze tőle. Megállt a víz szélénél, és a parti szélre ráfekvő sirályt figyelte. Általában nem tulajdonított jelentőséget az álmainak. Nem hitt a megérzésben, a jelekben és a hasonlókban. Az előérzeteit azonban egészséges tisztelettel kezelte; jó szolgálatot tettek az üzletkötésekben. Aznap reggel újra meg újra hallani vélte J. Anderson Flint étteremben mondott szavait: „Sértődött alkalmazottak veszélyesek tudnak lenni." Ha ezt összekapcsolta az álmában látott képekkel, igazán kínos érzése támadt. Mi van, ha Lillian első megérzése igaz? Ha a betörésnek semmi köze ahhoz, ami Arizonával történt, inkább a portiandi lakásba való behatolással kapcsolható össze? A kopogtatás akkor zavarta meg, amikor nekilátott volna a festékkeverésnek. Lillian csüggedt beletörődéssel tette lc a kis keverőlapátot. Hogy is gondolta, hogy ma dolgozhat végre? Óvatosan nyitotta ki az ajtót. Gabc állt a küszöbön, egyik kezét az ajtókereten nyugtatva. A kocsija nem látszott. Fekete-cserszínű széldzseki volt rajta, farmer és edzőcipő. Sötét haját összeborzolta a szél, a párás levegő kissé meg is nedvesítette. - Beszélnünk kell. - Gabe belépett az előszobába, és lehámozta magáról a dzsekijét. A hűvös, komor arcot látva Lillian elfojtotta a váratlan látogatásokról kikívánkozó megjegyzését. - Mi a baj? - kérdezte ehelyett.

- Gondolkodtam azon, amit Flint mondott Claire-ről. Lillian elvette a férfitól a dzsekit. Miért, mit mondott? - Azt, hogy a sértődött alkalmazottak veszélyesek tudnak lenni. Innen jutottam oda, hogy esetleg a volt ügyfelek sértődött partnerei is ebbe a kategóriába tartozhatnak. Lillian rábámult; ahelyett hogy felakasztotta volna a dzsekit, egyre gyűrögette a kezében. Campbell Witleyre célzói? - Igen. - Gabe eltűnt a konyhában. - Van kávéd? Lillian végre vállfára tette a dzsekit, beakasztotta a ruhásszekrénybe, és Gabe után ment a konyhába. - Mire gondolsz? - Lillian nézte, ahogy Gabe vizet tölt a kávéfőzőbe. - Hogy Witley járt volna itt? Gabe levette a kávétartó tetejét. - Ez megmagyarázná a lakásodba való behatolást is. - Feltéve, ha behatolás történt egyáltalán. Gabe bólintott. - Feltéve. Lillian megborzongott. - Akkor Witley rám szállt. - Tudom. - Gabe darált kávét kanalazott a filterre, és bekapcsolta a gépet. - Nem akarlak megijeszteni. Sean Valentine-nak valószínűleg igaza van: egy nem idevalósi ütötte le A. Z.-t, miután megpróbált hozzád betörni. De azt sem zárnám ki teljesen, hogy az itteni és a portiandi betörés között is kapcsolat van. - Ez megmagyarázná, hogy semmit nem vittek el. Aki csak rád akar ijeszteni, az nem lop. Gabe keresztülment a konyhán, és két kezébe vette Lillian arcát. - Nézd, ennek igazán könnyű a végére járni - mondta. -Elég megtudnunk, hol volt Witley, amikor Holdfényparton betörtek hozzád. Nem lehet túlságosan nehéz kinyomozni, hogy van-e alibije. Ha van, akkor Valentiné elmélete érvényes, és nem idevalósi a betörő. Lillian nyelt egyet. - Nekem eszembe sem jutott, hogy csak rám akarnak ijeszteni. - Nekem sem, amíg szöget nem ütött a fejembe Flint elejtett mondata. - Felhívhatom Nella Townsendet, aki az ügyfeleimnek szokott utána nézni. Ő kipuhatolja, van-e Witleynek alibije. - Jó, hívd fel. Én beszélek Valentine-nal. Tudja ő is, hogy miről van szó. De én azt olvastam, hogy az efféle ijesztgetők nagyon ravaszok tudnak lenni. Igazán körmönfontak. Nehéz rájuk bizonyítani, hogy törvényellenes dolgot cselekszenek. Lillian az ajkába harapott. - Tudom. - A saját szememmel akarom látni azt a pofát. - Micsoda? - Találkozni akarok vele. Hogy feltegyek neki néhány kérdést - mondta Gabe. - Nem. - Lillian megrémült. - Azt nem lehet. - Ne aggódj, édes. Sok dolgom volt olyan emberekkel, akiknek volt takargatnivalójuk. Van gyakorlatom abban, hogy megérezzem, ha hazudnak. - Megőrültél? - kiáltott Lillian a férfira. - Nem szállhatsz szembe Witleyvel egyedül. És ha valóban ilyen tapa-dós alak? Akkor nagyon veszélyes is lehet. Gabe először meglepődött, aztán öröm látszott az arcán. - Féltesz? - Persze hogy féltelek. Ne sértődj meg, Gabe, de volt ennél már jobb ötleted is. - Bemegyek Portlandbe, és találkozom azzal a fickóval. Ne aggódj, ha valóban rád szállt, akkor rám nem lesz veszélyes. Az effajta fickók csak a kiszemelt áldozatukra lesnek, másokra nem. - Ide hallgass, nem akarom, hogy egyedül találkozz vele. Ma nem tudlak lebeszélni arról, hogy Portlandbe menj, akkor veled megyek. - Nem. - A szó, és az, ahogy Gabe kimondta, nem tűrt ellentmondást. - Nem akarom, hogy á közelébe kerülj. - Witley tagbaszakadt férfi, és a hadseregben is volt. Építkezéseken melós. Felfogod, mit jelent ez? - Azt, hogy péppé ver. Phűű. Te tényleg nem bízol a férfiúi képességeimben, igaz?

- A férfiúi képességeidnek semmi köze ehhez - mondta Lillian. - Nem akarom, hogy ilyen kockázatot vállalj énmiattam, és ezt a legkomolyabban mondom. Nem mehetsz oda egyedül, és ez az utolsó szavam. Gabe habozott. - Azt hiszem, találok valakit, aki jó lesz hátvédnek. Lillian alig kapott levegőt. - Hátvédnek? - ismételte óvatosan. - Ismerem a fickót. Tagbaszakadt. Ö is volt a hadseregben. És egy darabig építkezésen is dolgozott. - Én is ismerem? - Igen. — Hadd halljam még egyszer, miért megyünk egészen Port-landig, hogy találkozzunk ezzel a Witley nevű fickóval? -mondta Mitchell, miközben becsatolta a biztonsági övét. - Hosszú történet. — Gabe feltette a napszemüvegét, és indított. - Elképzelhető, hogy Witley követi Lilliant. Megbíz egy nyomozót, hogy utánanézzen, hol járt a pofa az utóbbi néhány napban, de én személyesen is akarok beszélni vele. Lillian kijelentette, hogy egyedül nem enged oda. En viszont nem voltam hajlandó őt magammal hozni. Te vagy a kompromisszum. - Ördög és pokol! - kiáltott fel Mitchell vidáman. - Ez jó mókának látszik. Lehet, hogy lesz egy kis csihi-puhi? - Nem valószínű. De azért ne add fel a reményt. 20 Lillian az üres vászonra bámult, tudta, most még kevésbé valószínű, hogy ihletett hangulatba kerüljön, mint mielőtt Gabe beállított. A gondolata mindegyre a Portlanbe tartó két férfihoz kanyarodott. Mégszólalt a telefon a nappaliban; Lillian hagyta a vásznat, és ment, hogy felvegye. - Lillian? Nella vagyok. Megkaptam az üzenetedet. Mi történt? - Koszi, hogy visszahívtál. - Lillian leült a kanapé karfájára. - Van itt egy kis bökkenő. Emlékszel arra a Witley nevű pofára, akit a múltkor leinformáltál nekem? - Persze. - Nella szünetet tartott. - Történt valami? - Lehet. De lehet, hogy nem. Ki tudnád nyomozni, hogy kitette-e a lábát Portlandből az elmúlt néhány nap során? - Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak. Miről van szó, Lil? - Semmit nem tudok biztosra. - Lillian gyorsan összefoglalta a történteket. - Utánanézek - ígérte Nella. - Addig is vigyázz magadra, jó? Ezek a fickók nem érik be ennyivel. - Hogy érted ezt? - Egyre rosszabbul hangzik, amit mondtál. Ami eztán következik, az még rátehet egy lapáttal. Tégy meg nekem egy óriási szívességet. Zárd be az összes ajtót és ablakot, és tartsd is zárva, amíg a barátod vissza nem ér, vagy amíg én nem mondom neked, hogy tiszta a levegő. Mihelyt megtudok valamit, hívlak. - Koszi. Lillian letette a telefont, és visszament a műterembe. Az üres vászon mintha egy másik világban trónolt volna, ott, ahova ő nem jut el a mai napon. Piros autó állt meg a kocsifelhajtó tetején, épp amikor Lillian újabb bögre teát töltött volna magának. A negyediket aznap délután. Az ablakhoz lépve látta, hogy Claire Jensen száll ki tengerészkék ingben és farmerban, és feljön a lépcsőn.

Más se hiányzott. Mintha nem zavarták volna ma még eleget. Lillian letette a teásbögrét, és ment ajtót nyitni. - Szia. - Claire úgy nézett ki, mint aki nem aludt sokat az elmúlt néhány napban. Beszélnem kell valakivel. Bejöhetek pár percre? Már megint ez a testvériségérzés. Mennyit kötelessége ebből egy nőnek adni magából, hogy ne érje szó a ház elejét? - Persze - tárta ki Lillian az ajtót. - Épp most főztem teát. Kérsz? - Igen, az jólesne. Koszi. Claire belépett az előszobába, levette a kabátját, és Lilliannek adta, hogy felakassza. - Gyere, üljünk le a konyhában - hívta Lillian. - Gondolom, tudod, hogy Marilyn kirúgott. - Hallottam. - Ettől még nincs vége a világnak. - Claire összekulcsolta a kezét az asztalon, és kinézett az ablakon. - Kampányfőnökökkel gyakran megesik, hogy kirúgják őket. Foglalkozási ártalom. - Biztos vagyok benne, hogy találsz valami mást. - Persze. Majd adódik valami. Nem ez zavar, hanem a múltkori incidens a Ráksziromban. Az egész város a szájára vett. Soha életemben nem éreztem magam ennyire kínosan. A legrosszabb az egészben az, hogy csak magamat hibáztathatom. Lillian kivett egy másik bögrét a szekrényből. - Pár nap alatt lecseng az egész. - Ma sem tudom, mi késztetett arra, hogy utána menjek az étterembe, és így nekiessek. Szerintem úgy feldühödtem, hogy nem tudtam gondolkodni. Azzal vádolt, hogy lefekszem Trevorral, el tudod te ezt képzelni? Lillian kitöltötte a teát. - Gondolom, nem volt vele afférod. - Viccelsz? Csodáltam Trevor politikai pályafutását, de ennél tovább nem mentem. Profi vagyok, nem bújok ágyba az ügyfeleimmel. Lillian letette Claire elé a teát. - Ezt nyilván honorálják a munkádban. - Képzelheted. - Claire a teáját fújta. - Különben meg a híresztelések szerint Trevor szeret női fehérneműben és tűsarkúban parádézni. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de személy szerint én nem vágyom egy ilyen pasira. - A női fehérnemű és a tűsarok nekem is elvenné a kedvemet. Most mihez kezdesz? - Néhány nap múlva elmegyek a városból. Azt tervezem, Seattle-ben újrarendezem a soraimat. Ott vannak kapcsolataim. De nem azért jöttem, hogy nyavalyogjak. Vagyis nem csak ezért. - Miért jöttél? Claire letette a bögréjét. - Marilyn mindig is igyekezett mindenbe beleszólni, és egy kicsit mániás is. Engem ez soha nem zavart túlzottan, az ember számít erre egy határozott alkatú jelöltnél. De meg kell, hogy mondjam, hogy miután megvádolt Trevort és engem, megfordult a fejemben, hogy nem veszítette-e el minden realitásérzékét. Mert ha igen, akkor jobb, ha vigyázol. - Én? De mire vigyázzak? - Észrevettem, hogy kissé túlságosan érdeklődik a Gabe Madisonnal való kapcsolatod iránt. Talán azért, mert most válik. De úgy érzem, több is van ebben ennél. Megszólalt a telefon. Lillian rohant, hogy felvegye; arra számított, hogy Nella hívja vissza azzal, hogy minden rendben. Motorhang hallatszott a háttérben. - Halló? - Witley felszívódott. - Gabe nagyon monoton hangon beszélt. Talán túlságosan is monoton hangon. - Nincs a lakásán. Néhány napja senki nem látta. A nyomozód talált már valamit? - Nem. - Lillian erősen markolta a telefont.

- Most hol vagy? - Megyünk vissza Holdfénypartra. Mindjárt négy óra. Hét körül ott kéne, hogy legyünk. - Vacsorával várlak benneteket. - Most, hogy biztosan tudjuk, hogy Witley eltűnt, szerintem nem ülhetsz otthon egyedül. Nem tudjuk, hol jár, és mit forgat a fejében. - Az ég szerelmére, este hétig csak nem esik bajom. Most itt van velem Claire Jensen, úgyhogy nem vagyok egyedül. A háttérből beszélgetésfoszlányok hallatszottak; Mitchell mondott valamit Gabe-nek, jött rá Lillian. Aztán Gabe ismét a telefonba beszélt. - Mitchell át akarja küldeni hozzád Bryce-t bébiszitternek, amíg vissza nem érünk. - Erre semmi szükség. - Lillian az órájára pillantott. -Ide figyelj, én megőrülök itt. Ki kell mennem a városba, veszek valamit vacsorára. Azonnal indulok, miután Claire elment. Bevásárlás után beugrom A. Z.-hez a kórházba. Azzal lefoglalom a gondolataimat, és nem is leszek egyedül. Hívj fel a kórházban, amikor beértek a városba, és találkozunk a nyaralónknál. így nem leszek sokáig egyedül. Gabe habozott. - Rendben. De eszedbe ne jusson a parton sétálni, jó? - Mintha azt mondtad volna a múltkor, hogy nem akarsz rám ijeszteni. - Meggondoltam magam. Úgy képzelem, jobban vigyázol magadra, ha félsz. - Ne aggódj, nem fogok egyedül sétálgatni. - Akkor jó. Hamarosan találkozunk. Lillian kinyomta a gombot, és letette a telefont. Claire kérdőn tekintett rá. - Baj van? - Az igazat megvallva én magam sem tudom. Történt néhány kisebb incidens a napokban. Például betörtek ide, míg a régi Buckey-villában voltam Gabe-bel. Claire a homlokát ráncolta, és lassan letette a bögréjét. -Elvittek valamit? - Nem. Sean Valentiné szerint ugyanaz a fickó volt, aki megpróbálta kifosztani A. Z. házát. - Hallottam róla. Az egész város erről beszél. Úgy tartják, nem helybéli volt. - Tudom. De az aggasztó ebben az, hogy a portiandi lakásomban is találtam behatolásra utaló nyomokat. Onnan sem vittek cl semmit. Gabe ebből arra következtetett, hogy a tettes egy Witley nevű fickó lesz. -Ki ő? - Az egyik ügyfelem volt barátja. - De miért jutna eszébe betörni a lakásodba éppen itt? - A háttérben az áll, hogy engem hibáztat azért, hogy tönkrement a kapcsolata a barátnőjével. - Azért, mert összehoztad a lányt valaki mással? -Igen. - Huh. És azóta rád szállt? - Lehetséges. De remélem, hogy nem. Tudod, egy barátnőm férje egyszer azt mondta, hogy ha házasságközvetítéssel foglalkozom, csak idő kérdése, mikor akasztanak egy pert a nyakamba. Erre azért nem számítottam. - Mi is tartunk az ilyen alakoktól, akiket nem lehet lekoptatni. A jelöltek biztonságát veszélyeztetik. Mindig rohangál körülöttük egy-két őrült. De be kell vallanom, a te munkádban meglep az ilyesmi. - A volt munkámban. Claire nagyot sóhajtott. - És még azt hittem, hogy nekem vannak gondjaim. - A házasságközvetítők élete soha nem unalmas. - Azt látom. - Claire felállt. - Legalább itt van Gabe Madison, és vigyáz rád. Rosszabb is lehetne a helyzet.

- Ebben van valami. - Jobb lesz, ha megyek. Látom, kisebb gondod is nagyobb annál, mint hogy én milyen jelenetet rendeztem a Ráksziromban. ígérd meg, hogy vigyázol magadra. - Ne aggódj, vigyázok. - Lillian is fölállt, és kikísérte Claire-t az előszobába. Elővette a kabátját a szekrényből, és odanyújtotta. - De akartál mondani valamit. - Mit? Ja, igen. - Claire belebújt a kabátjába. - De olyan semmiségnek tűnik ehhez a téged követő alakhoz képest. - Mit akartál mondani? - Marilynről valamit. Nem azért mondom, de komolyan úgy gondolom, hogy mániákus. Ha ehhez hozzáteszed azt, hogy milyen eltökélt nő, aki mindig megkapja, amit akar, akkor ajánlom, hogy jól gondold meg minden lépésedet. - Miért? - Mert neked van valamid, amit ő megkívánt -mondta Claire. - Mi az? - Gabe Madison. - Ördög és pokol. - Mitchell Gabe-et figyelte, ahogy kinyomja a telefont. - Jó kis slamasztikába kerültünk, igaz? - Lehet. Az biztos, hogy nekem nagyon nem tetszik, hogy Witley eltűnt. Mitchell egy pillanatig némán meredt az unokájára. Ugyanazt az eltökélt koncentrációt látta az arcán, mint amikor tizenkét éves korában a leckéjét írta a konyhaasztalnál. Fikarcnyit sem változott, gondolta Mitchell. Gabe mindig is kilógott a Madisonok közül. De azért mégsem olyan nagyon. - Nem Witleyre gondoltam. Azt elintézzük. Hanem arra a kapcsolatra, ami közted és Lillian között van. - Kapcsolat? - Én nagyon úgy látom, hogy nyakig benne vagy, és egyre mélyebbre süllyedsz. Gabe óvatosan bevett egy kanyart, majd kiérve gyorsított kissé. - Miről beszélsz? Mitchell szórakozottan masszírozta fájós térdét; azon gondolkodott, hogy bevette-e a gyulladáscsökkentő tablettát. Kissé zűrös volt ez a nap. - Beszéltem Lilliannel - mondta Mitchell. - Hallottam. Ebbe ne üsd bele az orrod, Mitch. Ez az én dolgom, és nem tartozik rád. Nincs jogod beavatkozni. - Hogyne lenne jogom. A nagyapád vagyok. Mitchell az utat figyelte. Most, hogy kiértek a városból, gyérült a forgalom. Szürkült; a fehér felfestések már belenyúltak a sötétbe. Mitchell felkészült, hogy megvívja a harcát a régi emlékekkel. Akárhol volt és akármit csinált is, mindig kísértették ebben a napszakban: pontosan akkor, amikor az éjszaka közeledtét már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Mitchell tapasztalatból tudta, hogy amikor vége az átmenetnek, és sűrű lesz a sötét, a kísértetek eloszlanak, és huszonnégy órán keresztül nyugta lesz tőlük. Ha otthon volt, a legszívesebben egy whiskyvel fegyverezte fel magát ellenük. Itt azonban semmi használható nem akadt a keze ügyébe. Nem baj, majd elbánik velük így is. Nem először. Az árnyak kiemelkedtek a mélységekből, pontosan, amikor az idejük eljött. Alkonyati lepel alatt poshadó, halálszagtól bűzlő, zsigerig hatoló félelemmel teli vadon elevenedett meg. A legrosszabb az volt, hogy az éjszaka elkerülhetetlen, és hogy hajnalig nincs remény a menekülésre. Sullivannel együtt azért húzták ki annak a pokoli éjszakának a legvégéig, mert mindketten felfogták, hogy az életük múlik azon, hogy felül tudnak-e kerekedni a pánikon. Mindketten megértették, hogy elég egy pisszenés vagy a legkisebb moccanás, és végük. Amint egymás

mellett lapultak a kíméletlen sötétben, sikerült szavak vagy mozdulatok nélkül is megerősíteniük egymásban ezt a reménytelenséget. És ugyancsak szavak és mozdulatok nélkül sikerült visszatartaniuk a másikat, hogy ne csúsz-szon bele a szakadékba, ahol a félelem az úr, és ahonnan valóban nincs menekvés. O is, Sullivan is megérték a hajnalt. Sokan nem voltak ilyen szerencsések. Mitchel eltöprengett, hogy vajon Sullivan is végigcsinálta-e minden este ezt a szertartást. A várakozást, tudva, hogy az éjszakát feltartóztatni nem lehet. - Pontosan mit mondtál Lilliannek? - kérdezte Gabe. Mitchell megvárta, míg eltűnik a fény, képtelen volt másfelé nézni. - Kerek perec megmondtam neki, hogy úgy látom, te teljesen belezúgtál, és nem akarom, hogy fölöslegesen összetörje a szívedet. - Ezekkel a szavakkal? Mitchell visszagondolt az üvegházbeli beszélgetésre. -Nagyjából igen. - Utalt arra Lillian, hogy szándékában áll.. .hm... ösz-szetörni a szívemet? — kérdezte Gabe. Mi az ördög történik ilyenkor? Mintha soha nem akarna besötétedni. - Úgy is mondhatjuk - válaszolta. Gabe meredten bámulta az előttük kanyargó utat. -Pedig ez nem vall rá. Pontosan mit mondott, Mitch? - Ideges lett, amikor azt mondtam, hogy nem akarom, hogy sérülj. Szerinte éppen hogy őt fenyegeti ez a veszély, mivelhogy mindenki szerint csak a Harte Vállalatok miatt kezdtél vele. Gabe bólintott. -Tudom, miért mondja ezt. Mostanában tényleg sokan ezzel jönnek. - Ez természetes is, a körülményeket tekintve. - Minden bizonnyal. - De mondtam neki, hogy ezt felejtse el. Mondtam, hogy te Madison vagy, és a Madisonok nem nősülnek pénzért. Nincs bennük ennyi gyakorlati érzék, ha jobban belegondolunk. - Ez jó. - Gabe várt egy pillanatot. - Na és ő mit mondott erre? - Azt, hogy te mindenki szerint kilógsz a családból. Mondtam, hogy ez igaz, de azért nem mindenben lógsz ki. - Mit mondott még? - Hát, nem is tudom. Azt hiszem, én mondtam azt, hogy a te szenvedélyed a Madison Kereskedőház, és hogy semmi nem állhat... - ...egy Madison és a szenvedélye útjába. Igen, erről tudok. Nem mondott még valamit? Végre teljes volt a sötét; elnyelte a fantomalakokat. Mitchell lassan kifújta a levegőt. - Úgy tűnt, azt hiszi, hogy én rossz véleménnyel vagyok rólad. - Milyen értelemben? - A cégedhez való viszonyodról. Gabe megmarkolta a kormányt. - Az elmúlt másfél évben folyton azzal jöttél, hogy túl sok időt vesztegetek a cégemre. Lehet, hogy igazad van. Mitchell kettőt is nyelt, mielőtt megszólalt volna. -Ördög és pokol, fiam, a semmiből hoztad létre azt a vállalatot. Véres verejtékkel építetted föl, hogy megmutasd ennek a nyomorult világnak. - Mit mutattam meg? - Nagyon jól tudod, hogy mit. Az ördögbe is, miután létrehoztad azt a céget, senki nem mondhatja, hogy minden Madison arra született, hogy elcsesszen mindent, amihez csak hozzányúl. - És ezt te akkora teljesítménynek tartod? - Hogy a fenébe ne. - Mitchell az utat bámulta. - Ez fontosabb, mint hiszed. - Hogyhogy?

- Miután létrehoztad a cégedet, már nem rebesgették azt, hogy elcsesztem mindkét unokám életét, ahogy annak idején az apádét is. Kristályos csend borult a kocsi belsejére. -Ténylegezt mondták? - kérdezte Gabe egy idő után. -Ezt vágták az arcodba? - Olyan is volt, de a legtöbbször a hátam mögött vádoltak ezzel. Egyöntetűen alkalmatlannak tartottak arra, hogy felneveljelek benneteket, miután Sinclair megölte önmagát és az anyátokat azon a rohadt motoron. -Huh. - Azt mondták, rossz példát mutatok a fiúknak. -? Mitchell megdörzsölte az állát. - Nem tagadhatom, hogy igazuk volt. De mi az ördögöt tettem volna? Nem volt senki, aki elvégezte volna helyettem ezt a feladatot. - Ki is hátrálhattál volna. Mondjuk felszívódsz. És a szociális munkások gondjaira bízol. - Egy fenét. Az ember nem adja oda az államnak az unokáit. - Vannak, akik ezt teszik. - A Madisonok nem tesznek ilyet. Gabe ajka halvány mosolyra húzódott. - Értem. Mitchellbe beléhasított a felismerés, hogy hiába akart megmagyarázni néhány dolgot, nem tudta, hogy kezdjen bele. Nem volt a szakák embere. - Azt akarom valahogy kihozni ebből az egészből -mondta -, hogy neked több eszed volt annál, hogy az én rossz példámat kövesd. Te kezdtél magaddal valamit, Gabe. A cégeddel megtörted a gonosz varázslatot, vagy bármi lett légyen is, ami folytonos kudarcra kárhoztatott bennünket. - Dehogy. - Mit dehogy? Te pontosan ezt tetted, és ezt jól jegyezd meg. - Nem én törtem meg a gonosz varázslatot - mondta Gabe. - Hanem te. - Én? - Hát nem érted? Te változtál meg apa halála után. Es ezzel más jövőt kínáltál Rafe-nek és nekem.

21 Lillian leállította a motort a kocsifelhajtón, kinyitotta az ajtót, és megnézte az óráját a belső lámpa gyönge fényénél. Gabe és Mitchell még nem érkeztek meg, de bármelyik percben itt lehetnek. Amikor Gabe nemrég hívta, már a külvárosban jártak. Mielőtt elment, égve hagyta a lámpát nemcsak a verandán, de a lakás több helyiségében is, és a nyaraló most meleg, barátságos fénnyel hívogatta. Lillian előkészítette a kulcsát, kivette a két bevásárlótáskát, melyek tele voltak a Fulton-féle szupermarketből származó finomságokkal, és felment a verandára. Kis ügyeskedéssel sikerült kinyitnia a bejárati ajtót anélkül, hogy le kellett volna tennie a táskákat. Belépett az előszobába, berúgta az ajtót maga mögött, és becipelte a szatyrokat a konyhába. A ház érthetetlen módon hidegnek tűnt. Lillian biztos volt benne, hogy megfelelő hőmérsékletre állította a termosztátot, mielőtt elment. Kínos érzés fogta el; akkor is a huzatra figyelt föl először, amikor feltörték a hátsó bejáratot. A nappali ajtajához ment, és bekémlelt. Semmi nem tűnt fel. Lehet, hogy valamelyik emeleti ablak maradt nyitva résnyire. Csakhogy a huzat nem a lépcső felől jött, hanem a földszinti előszoba felől. Ahol a műterme volt.

Lillian felindultan futott a vendégszoba felé. Már az előszobasarokból észrevette, hogy az ajtó félig nyitva, és emlékezett rá, hogy pontosan így hagyta. De a résen át is látta, hogy valami nagyon nincs rendjén odabent. Lillian megborzongott, de nem a hidegtől. Rettegve tárta ki az ajtót. A műterme fenekestül fel volt fordítva. Az állványra készített üres vászon csíkokra szaggatva, a szőnyegek, ecsetek, keverőkések szanaszét hevertek a padlón. És mindenen festék: sok-sok tubus festék kinyomva a falon és a padlón. A palettája felfordítva az ágyon. A vázlatfüzetéből ki voltak tépve és gombócba gyűrve a lapok. Végre rájött, honnan jön a huzat: az ablakot betörték. Gabe úgy érezte, minden porcikája megdermed, amikor megpillantotta Sean Valentiné terepjáróját a kocsifelhajtón. Csak amikor észrevette, hogy Lillian a verandán beszélget Valentine-nal, vett levegőt ismét. Lefékezett, és leállította a motort. - Baj van. - Igen, látom - nézte Mitchell is a verandára. - Nem valószínű, hogy Sean véletlenül tévedt volna erre. Gabe kinyitotta a kocsiajtót, és a lépteit megnyújtva igyekezett a veranda felé. Sean és Lillian ránéztek. - Mi történt? - kérdezte Gabe. - Nagyon úgy néz ki, hogy Lilliannél ismét tiszteletét tette a múltkori látogató - mondta Sean. - Csak most felfordította a műtermemet — mondta Lillian reszketeg hangon. Mitchell is felért a lépcsőn a botjára támaszkodva, és a homlokát ráncolta. — Nem esett baja? — kérdezte Lilliantől. - Nem - válaszolta Lillian halvány mosollyal. - De tényleg nagy felfordulást csinált. A padló, az ágytámla, a fal, minden össze van kenve festékkel. Sean komolyan nézett Gabe-re. - A múltkor nem vettem komolyan, amikor azt mondta, hogy Witley követi a hölgyet, Madison. De miután láttam, hogy mit művelt abban a szobában, hajlamos vagyok hitelt adni a feltevésének. Menjünk be, és nézzük, miből indulhatnánk ki. - Majd én megmondom, miből indulhatnánk ki. A nagy büdös semmiből - mondta Mitchell, amikor egy órával később végre leülhettek a vacsorához. - Hogy a bánatba bírt ekkora galibába keveredni ezzel a házasságközvetítéssel? — hunyorított Lillian re. - Ha én azt tudnám! - Lillian fölemelte a boros poharát. — Egy barátom egyszer azt mondta, csak idő kérdése, hogy mikor akasztanak a nyakamba egy pert. De azt senki nem mondta, hogy titkos követő is benne lehet a pakliban. - Nem aggassza magát emiatt. — Mitchell kedvtelve látott neki az olajban sült zöldségnek. - Portlandben köny-nyű követni valakit. Ott senki nem veszi észre, ha egy fickó lézeng ott, ahol semmi keresnivalója. De más itt, Holdfényparton, ahol egy nem idevalósi azonnal feltűnik, különösen az évnek ebben a szakában. - Az öregemnek igaza van - mondta Gabe. - Ha Witley a városban van, Sean Valentiné hamar elkapja. - Addig meg ne izguljon - tette hozzá Mitchell. - Gabe majd vigyáz magára. Lillian Gabe-re meredt; a férfi szokott csábító mosolyával nézett vissza rá. - Minden mozdulatodat követni fogom. Lillian belebámult a borba. — De mit tehet Sean, ha megtalálja is Witleyt? Hallottam, milyen nehéz rábizonyítani valakire, hogy követ valakit. Gabe és Mitchell némán összenéztek. Lillian szemöldöke megrándult. - Tehet valamit is ellene?

Gabe megvonta a vállát. - Ne aggódj Witley miatt. Ha Scan tehetetlen, mi majd kitalálunk valamit Mitch-csel. Lillian megmarkolta a poharat. - Mire gondolsz? - Mi Madisonok elég kreatívak vagyunk - nyugtatta meg Mitchell kedélyesen. Lillian egyikükről a másikukra nézett, és ismét végigfutott rajta a borzongás. Mindkét férfi ajkán a laza, nyugodt Madison-mosoly. Nyilván neki címzik, hogy megnyugtassák. De a tekintetük nagyon mást üzent. Valami óriási veszélyt. Lillian nem ellenkezett, amikor Gabe azt javasolta, hogy menjenek hozzá vacsora után. Nem szívesen hagyta a nyaralót őrizetlenül, de kiverte a víz a gondolatra, hogy ott kellene töltenie az éjszakát. Tudta, hogy le sem hunyná a szemét. Amikor Lillian kilépett a fürdőszobából, Gabe a hálószoba ablakában állt, kinézett a sötétbe. Csak a farmerja volt rajta. Csupasz hátának és vallanak izmos, erős kontúrjától Lillian ujjai rögtön viszketni kezdtek, és ceruzát, papírt kívántak. De más testrésze is feléledt, vette észre. - Mire gondolsz? — kérdezte. - Érdekes beszélgetésem volt ma Mitchellel az autóban hazafelé. - Gabe nem fordult el az ablaktól. - A Madison Kereskedőház fontosabb neki, mint mutatja. - O. - Lillian összefogta magán a fürdőköpenyt, és leült az ágy végére. — Ezt tőlem is megtudhattad volna. - Azt mondta, a cégem a bizonyíték ország-világ előtt, hogy ő nem rontott el mindent Rafe és az én nevelésemben. Lillian emésztette a hallottakat. - Értem, hogy a te sikereddel igazolja önmaga előtt, hogy nem rontotta el a neveléseteket. Te mit mondtál erre? Gabe elengedte a függönyt, és szembefordult Lillian-nel. - Hogy az ő érdeme, hogy Rafe és én vittük valamire. -Aha. - És ez az igazság. Évek óta tudom, de szerintem még soha nem mondtam neki. - Igaz, hogy a Madison Kereskedőház fontos a nagyapádnak, de te és Rafe sokkal többet jelentetek neki a cégnél. Gabe leült a nő mellé, előredőlt, és lazán a térdére ejtette a kezét. A komód fölötti tükörben látta magukat. - Mitchell komolyan fél attól, hogy összetöröd a szívem - mondta Gabe. Lillian halkan fölnevetett. — Biztosítottad arról, hogy ez nem túl valószínű? Gabe nem válaszolt. Lillian megmerevedett. - Gabe? - Tessék. - Nem hagytad meg abban a hitében, hogy valóban előfordulhat, hogy összetöröm a szíved, igaz? - Dehogynem. - Gabe könnyedén, mintegy mellékesen dobta oda a választ, mintha kész tény lenne.—Madison vagyok. Lillian most valóban ledermedt; levegőt sem vett jó néhány pillanatig, majd erősen koncentrált, hogy némi oxigént juttasson a tüdejébe. - így akarod a magad finom, közvetett módján tudtomra adni, hogy a kapcsolatunkat többnek tartod rövid afférnál? - suttogta. - Már a kezdet kezdetén több volt, mint egy affér. Lillian hangja elhalkult. - De az elején egyetértettünk abban, hogy nem illünk össze. - Ti, Harte-ok valószínűleg többet aggódtok ilyesmi miatt, mint mi, Madisonok - vont vállat Gabe. - De te állítólag más vagy, mint a többi.

Gabe fölegyenesedett ültében, megfogta Lillian vállát, és szelíden ledöntötte az ágyra, majd fölébe hajolt, és megcsókolta a nyakát. - Annyira azért nem - mondta. Másnap reggel visszamentek a nyaralóba, hogy rendet rakjanak a stúdióban. A rögzítőn Nella rövid és célratörő üzenete fogadta őket. „Hívj vissza." Lillian azonnal beütötte a számot. - Mit találtál? - kérdezte minden bevezetés nélkül. - Hol voltál? Hajnali hat óta hívlak. Lillian Gabe-re pillantott. - Elmentem itthonról. - Ó, valóban? - Nella hangjában vidámság bujkált. -Nem hittem volna, hogy Holdfénypart van annyira érdekes, hogy egy agyonhajszolt városi lányt reggelig szórakoztasson. -Nella... - Megtaláltam Witleyt. — Az évődő hangszínt mindjárt hatékony, üzleti hang váltotta fel. Sziklaszilárd alibije van minden napra, amelyet Holdfényparton töltöttél. - Mi az? - Egy haverjával búvárkodik a Karib-tengerben. A Szent Tamás-sziget egyik szállodájába jelentkeztek be. Leellenőriztem néhány helyi búvárirodánál, és a szobáját is felhívtam. Ott volt, Lil. Semmiképp sem repülhetett vissza tegnap Oregonba, hogy onnan elautózzon Holdfénypartra, és ma reggel még vissza is érjen a szigetre. - Ertem. - Lillian Gabe-re nézett, aki feszült figyelemmel követte a beszélgetés hallható részét. - Nem tudom, hogy ez jó hír-e vagy rossz, mert akkor a nulláról kell kezdenünk. Mindenesetre koszi, hogy utánanéztél. - Szívesen. Különben minden jel szerint hatott rá, amit a múltkor mondtál neki az utcán. Hosszan beszélgettem vele. Azt mondta, valószínűleg igazad van, és neki valóban nem otthon ülő típusra van szüksége, nem egy fennkölt művészlélekre. Lillian felnyögött. - Azt mondta, művészlélek? -Aha. És most már ő is belátja, hogy Heather Summers-szel nem illettek össze. - Hála a jó égnek. - Van még valami, amiben segíthetek? - Egyelőre nem, de tudjalak elérni, ha kell. Nella habozott. - Nincs még valaki a tarsolyodban, aki valamiért zaklatni akarna? Egy régi partnered például? - Nincs senki. - Biztos vagy benne? -Te tudod a legjobban, hogy milyen volt társasági életem az elmúlt egy évben, Nella. Finoman szólva is unalmas. Gabe fölvonta a szemöldökét, de Lillian nem foglalkozott vele. - Mi nyomozók azt tartjuk, ha egy kép nem mond semmit, rajzolj egy másikat. Lehet, hogy más perspektívából kellene nézned ezeket a történéseket. - A gond az, hogy nem találok más nézőpontot. Nella habozott. - Tudod, ha tegnap nem dúlták volna fel a műtermedet, azt mondanám, hogy valaki azért tört be a lakásodba és a műtermedbe, mert keresett valamit. - De rá nem tudok gondolni, hogy mi lehet az. Mondtam, hogy semmit nem vittek el. - Ezek a kirakós darabkák nem adnak ki semmit, Lil. Nagyon vigyázz magadra. 22

Az elsötétített folyosót tejüvegű ajtók szegélyezték. Messziről fojtott beszédhangok hallatszottak; a keresztfolyosó nagy fogadóterme felől érkeztek. A Holnap Vezetői nyílt napja javában tartott. Lillian Gabe mögött állt az árnyékban. Haja kecses, sima kontyba volt feltűzve. Testhezálló, éjkék, sztreccses anyagból készült ruhát viselt, mely minden mozdulatára vele mozgott, és szexi, szíjas magas sarkút. Gabe sok minden mással el tudta volna tölteni az estét a fagyasztott földönkívüliekre való vadászat helyett, de szólította a kötelesség. Az Arizonától kapott nagy fényképezőre pillantott. -Készen állunk a bevetésre. - Még mindig azt gondolom, hogy ez kifejezetten rossz ötlet - motyogta Lillian. - Mi lesz, ha elkapnak, amint az új szárnyban leskelődünk? - Ha bárki utunkat állja, ami fölöttébb valószínűtlen, tekintve, hogy mindenki a fogadáson tolong, akkor azt mondjuk, hogy érdekel minket az építkezés. Nagy ügy. Komolyan azt gondolod, hogy valakinek is eszébe jutna elkapni egy Harte-ot és egy Madisont, aki véletlenül az intézet egy másik folyosójára tévedt? - Sose lehet tudni. - Sokkal valószínűbb, hogy inkább arra kérnek, hogy adakozzunk. Nyugodj meg. Kissé feszült vagy ma este. - Nehéz hét áll mögöttem, erre most fagyasztott földönkívülieket kell keresgélnem. Jogomban áll feszültnek lenni. Ne felejtsd el, hogy ehelyett a művészettel kellene foglalkoznom. - Ne vedd úgy a szívedre. Fogd fel performanszként. Akcióművészeti irányzatnak ajánlotta Gabe. - Hát jó. Akkor performansz. - Bemegyünk, készítünk néhány felvételt az üres irodákról, aztán kijövünk. Holnap átadjuk a képeket A. Z.-nek, és ő szőheti tovább a szívének kedves összeesküvéselméletét. Mi megtettük, amit lehetett. - És ha egy őr megállít, mit mondasz, miért van nálunk fényképező? - Tiszta sor - válaszolta Gabe. - Azt, hogy akartunk néhány fotót emlékbe a fogadásról. - De az ég szerelmére, ez bonyolult gép, kémek használnak ilyet. Senki nem veszi be ezt. - Bízzál bennem. Tudok játszani, ha muszáj. - Hát jó - törődött bele Lillian még mindig mogorván. - Essünk túl rajta, és menjünk vissza a nyílt napra. Lillian hosszú, eltökélt léptekkel indult meg az új szárny felé. Gabe felvette a tempót, s közben egyre azon csodálkozott magában, hogy milyen ügyesen mozog ez a nő abban a szexi cipőben. Egyre mélyebbre hatoltak az intézet belseje felé. A nyílt nap ünnepségének moraja már alig hallatszott a hátuk mögött. A sötét folyosó végén furnérlemezből rögtönzött ideiglenes ajtó választotta el az új, még befejezetlen szárnyat a főépülettől. Építési terület feliratúi, lazán csüngő szalag zárta el előttük az utat. Gabe lehajolva átbújt alatta, és nyitni próbálta az ajtót; az nyílott is. - Szerencsénk van. - Gabe kitárta a furnérlemez ajtót, és félreállt, hogy Lilliant beengedje. - Kész vagy behatolni oda, ahol egyetlen Harte és Madison sem járt még? Lillian belépett a festetlen folyosóra, és megállt. - Elkezdhetnéd a fényképezést, nem? - kérdezte halkan. - Igazad van. Gabe a legközelebbi ajtóhoz lépett, és kinyitotta. A parkoló lámpáiból beszűrődő fényben egy kétségtelenül irodának szánt üres szoba körvonalai tűntek elő. - Egyetlen lefagyasztott földönkívülit sem látok itt -mondta Gabe. - Micsoda meglepetés! - Lillian az ajtó élének támasztotta a hátát. - Igyekezz azzal a fényképpel. Még egy csomó szoba hátravan.

Gabe fölemelte a súlyos VPX-4000-t, és készített egy felvételt. Felvillant a vaku, egy pillanatra erős fényt bocsátott a kis helyiségre, majd szinte azonnal rájuk zárult a sötét. - Nagyszerű - mondta Lillian. - Most az orromig se látok. -Tényleg jó erős ez a kis masina, ugye? Gabe pislogott néhányat, hogy megszabaduljon a szeme előtt villódzó pöttyöktől. - Legközelebb csukd be a szemed, amikor fényképezek. Gabe a következő ajtóhoz lépett a folyosón, kinyitotta, és lefényképezte az üres, csak részben festett szobabelsőt. Amikor végzett, továbbment a következő ajtóhoz, és megismételte az eljárást. Egy idő után rutinszerűvé vált a folyamat. Ajtónyitás, a csupasz iroda lefényképezése, ajtó becsukása. A következő ajtónál ugyanez elölről. - Nem hiszem, hogy A. Z. el lesz ragadtatva ezektől a képektől - jegyezte meg Lillian a folyosó felénél. -Annyira a szívügye, hogy leleplezze a kormány mesterkedését, és rájuk bizonyítsa, hogy lefagyasztott földönkívülieket szállított nagy titokban Holdfénypartra. - Ne aggódj A. Z. miatt. Ne felejtsd el, hogy hivatásos összeesküvő, és egy profi mindig talál valamit, amiből tovább szőheti az elméletét. Gabe eközben nyitotta a soron következő ajtót, fölemelte a VPX-4000-t, és lenyomta a megfelelő gombot. Amikor a vaku felvillant, női sikoly hangzott fel. Ez nem Lillian hangja, állapította meg Gabe. Valaki másé. Bent vannak a szobában, mégpedig nem fagyasztott földönkívüliek, hanem meleg emberi testek. Az erős fényben két alak körvonalazódott: piros rövidnadrág alatt komoly merevedést fölmutató férfi és fekete bőrmelltartóban és magas sarkú, fekete csizmában mellette álló nő. J. Anderson Flint és Marilyn Thornley. - Egek - mondta Gabe. - A. Z.-nek igaza volt. De a helyzet még annál is rosszabb, mint gondolta. Mi lesz, ha megtudja, hogy két fagyasztott földönkívüli emberformájú lény fölengedett? Két vagy három másodpercig mindenki szótlanul bámulta a többieket. Marilyn tért magához először, bizonyítva a született politikus kitűnően működő ösztöneit. - Azonnal add ide azt a gépet! - kiáltotta. - Sajnálom, de nem az enyém, nem adhatom oda. -Gabe gyorsan hátralépett az ajtó felé. Magántulajdon, márpedig a magántulajdon alkotmányos köztársaságunk egyik alappillére. Nem volna helyénvaló. - Azt mondtam, ide azzal az átkozott fényképezővel! -sipította Marilyn, és Gabe-nek rontott. -Add oda neki ezt a vackot, az ég szerelmére! - mondta Lillian, kikapta a fényképezőt Gabe kezéből, és úgy dobta Marilyn felé, ahogy fokhagymát és ezüstkeresztet hajítanak egy vámpír után, hogy elriasszák. -Tűnjünk innét! - Lillian megragadta Gabe karját, és kivonszolta a folyosóra. - Most rögtön. Lillian futva indult visszafelé. Gabe-nek igencsak ki kellett lépnie, hogy le ne maradjon, de közben arra is volt ideje, hogy megcsodálja az előtte mozgó női alakot. - Nem hittem volna, hogy egy nő ilyen gyorsan tudjon tipegni magas sarkúban - mondta. Mire a főépülethez értek, Gabe annyira nevetett, hogy véletlenül nekiment az építési terület feliratú szalagnak, és elszakította; a két vége a padlón tekergett. - A. Z.-nek igaza volt - préselte ki magából a néhány szót nagyokat fújtatva. - Valóban különös dolgok történnek az új szárnyban. Lillian megállt, és rámeredt; még mindig kapkodta a levegőt a friss sokk hatása alatt. Fura arckifejezéssel, némán bámult rá; mintha most látna először nevetéstől hétrét görnyedt embert, gondolta Gabe.

- Mit nem adnék érte, ha így lefényképezhetnélek -mondta, majd előrelépett, és ajkával könnyedén súrolta a férfi ajkát. - És én még azt hittem, hogy két lábon járó depresszió vagy. Másnap reggel Lillian még mindig azon törte a fejét, hogyan adják be az új hírt Arizonának. A konyhapultnál állt Gabe házában, a férfit figyelte, amint mogyoróvajat ken a Fénytestből származó két szelet kovásztalan kenyérre, és számba vette a lehetőségeket. —Mondhatnánk azt, hogy elvesztettük a fényképezőjét- próbálkozott Lillian. - Vagy hogy ellopták a kocsiból. Gabe nem nézett föl. - Vagy megmondhatnánk az igazat. - Ne nevettesd ki magad. Ezt senki nem venné be, még A. Z. sem. - Ebben van valami. - Gabe egy tányérra tette a kész pirítóst. — Van, ami egyszerűen minden logikának ellentmond. - De van, ami eltussolható. Más se hiányzik, mint hogy Marilyn bepereljen bennünket. Lillian kitöltötte a kávét. - Valami hihető magyarázattal kéne előállnunk, különben még a végén A. Z. új összeesküvés-történetbe fog az újabb veszteség indoklására. Gabe elvett egy szelet pirítóst, és beleharapott. - Azért azt el kell ismerned, hogy nem alaptalanul állítaná, hogy véletlen egybeesés. - Tessék? - Gondolj csak bele. Két kémfényképezője is eltűnt, az egyiket erőnek erejével lopták el, a másikat egy fekete bőr melltartós politikusnő kobozta el. Mindkét fényképező egy olyan nő tulajdonában volt, aki elkötelezett híve a Holdfényparti Politikatudományi Intézetben folyó titkos kormányzati tevékenység felderítésének. Mi következik ebből? - Jót mulatsz ezen, igaz? Gabe elmosolyodott, és ivott egy korty kávét. - Ilyen jól rég nem mulattam. - Nagyszerű. Igazán örülök. De mi a túrót mondjunk A. Z.-nek? - Bízd rám, majd én elintézem. Szerintem az igazságból fogok kiindulni. Mivel A. Z a maga szája íze szerint csűri-csavarja a történetet, úgysem fog ráismerni senki. Lillian is harapott egyet a pirítósából. Kis ideig rágta, majd nyelt egyet. - Már tegnap is akartam kérdezni valamit - mondta. - Mi az? - Marilyn régen is fekete bőr melltartót hordott, amikor jártatok? - Az tényleg régen volt - mondta Gabe. - Nem mindenben megbízható az emlékezetem. De nagyon valószínűnek tartom, hogy a fekete bőrszerkó újítás. Valószínűleg a politikusi pálya tartozéka. - Valószínűleg. - Lillian a megkezdett pirítósat bámulta. - A mogyoróvajas pirítós tényleg a specialitásod. - Ugye? Természet adta tehetségem van hozzá. - Marilyn Thornley kobozta el a fényképezőt? - Arizona széttárta az ujjait, és lapáttenycrével a háborús szobájának asztalára laminált domborzati térképre csapott. - A mindenit! Ettől tartottam. Vagy velük van, vagy őt is behúzták a csőbe. Lillian kis híján felnyögött. Ez nem kezdődik jól. Jó hír viszont, hogy Arizona visszatalált régi önmagához. Még mindig be volt kötve a feje, de nem látszott, hogy bármi visszamaradt volna a sérüléséből. - Személy szerint - mondta Gabe -, én a második variációra szavazok. Nem tartom valószínűnek, hogy Marilyn belekeveredjen egy halott földönkívüliek és UFÓk titkainak felgöngyölítésébe. Túlságosan leköti a saját politikai kampánya. Arizona hunyorogva latolgatta a lehetőséget. - Feltételezem, maga jobban ismeri, mint bárki más. - Szerintem is - helyeselt Lillian élénken.

- Nem hinném, hogy sokat változott volna - mondta Gabe. - Egyetlen ügynek kötelezte el magát, és azt úgy hívják, hogy Marilyn Thornley. - Igaz, hogy már jó néhány éve benne van a politikában - mondta Arizona. - Ami magyarázatul szolgál arra, miért fekszik le fűvel-fával. Lillian lelki szemei előtt egy pillanatra felvillant Ander-son a piros alsónadrágban. Minden bizonnyal. - Hozunk helyette másik gépet, A. Z. - ajánlotta Gabe. - Addig is érje be a jelentésünkkel. A megjegyzés rovatba az tartozik, hogy ütésálló laboratóriumi felszerelésnek nyoma sem volt az új szárnyban, és fagyasztott földönkívüliekbe se botlottunk. Ha ezeket az idegen testeket már beszállították az intézetbe, akkor jól elrejtették őket. - Képzelem - bólintott Arizona bölcsen. - Tudhattam volna, hogy nem megy az olyan könnyen. Áskálódnunk kell tovább, lehet, hogy a szó szoros értelmében, ha azt a laboratóriumot a föld alá rejtették. - Már a gondolatára is hideglelést kapok - motyogta Lillian. - Nem adom fel - nyugtatta meg őket Arizona. -Mindenesetre köszönöm a felfedező munkát. Maguk nélkül nem boldogultam volna. Sajnálom, hogy soha nem lesz részük nyilvános elismerésben, amit pedig nagyon is megérdemelnének. De inkognitóban kell maradnunk. - Megértjük - mondta Gabe. Arizona bólintott. - Azt akarom, hogy tudják: élő legendák lesznek azok körében, akik az igazságot keresik az összeesküvés e végtelen útvesztőjében. - Ez nekem bőven elég - vágta rá Lillian gyorsan. - És neked, Gabe? - Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer élő legenda leszek - válaszolta Gabe. - Nekünk egyáltalán nem hiányzik a nyilvános elismerés - tette hozzá Lillian, hogy egyértelművé tegye a helyzetet. - Tökéletes elégtétel, ha tudjuk, hogy megtettük hazafias kötelességünket. Igazam van, Gabe? - Igen - állt föl Gabe. - Ha ezt szellőztetnénk, annak katasztrofális következménye lenne, mert ha lelepleződnénk, mint titkos ügynökök, akkor soha többé nem segíthetnénk a titok felgöngyölítésében. Lillian már a küszöbön állt. - Ezt pedig mindenképpen szeretnénk elkerülni. - Nagyon helyes - mondta Arizona. - Soha nem tudni, mikor kényszerülünk rá ismét, hogy segítségül hívjuk magukat. Lillian tudta, hogy valami zavarja Gabc-ct. A múlt éjszakai nyomozást és a délelőtti, Arizonával való egyezkedést végigkísérő szórakozott mosoly lekopott róla. Amikor Lillian nemrég felhívta, hogy sétáljanak egyet a parton, nem mondott nemet, de érződött, hogy az agya egészen máshol jár. A parti ösvény tetején találkoztak. Lilliannek rögtön feltűnt, hogy Gabe ismét a nyugodt, távoli önmaga. Végre rájött, hogy a férfi visszafogottsága nem depresszióra vagy kiégettségre utal, hanem azt jelenti, hogy fontos dolgon gondolkodik. Végre fejlődött, végre jobban megérti Gábriel Madison titokzatos természetét. Gabe könnyed léptekkel haladt mellette, kabátgallérja feltűrve, keze a zsebében. Lillian ráismert erre a lelkiállapotra: így néz ki az ember, ha erősen töpreng valamin. Ő maga is épp elég gyakran megélte ezt; leginkább akkor tört rá, ha küzdött, hogy belelásson egy képe legbelsejébe. Nem értette, hogyhogy eddig nem tűnt fel neki ez a hasonlóság. Lillian nem próbálta meg kirángatni a férfit abból a távoli világból, amelyben révedezett; beérte azzal, hogy erős tempót diktált mindkettejüknek. Jött az ár, apró pocsolyák képződtek előttük a sziklafelszín mélyedéseiben. Lillian óvatosan kerülgette a kisodródott fatuskókat és a viharos szél hordta törmeléket. Gabe akkor szólalt meg először, amikor a Napkoronakapu, a part fölé magasodó sziklaboltív közelében jártak.

- Mennyire ismered te Hintet? - kérdezte minden bevezető nélkül. A kérdés meglepte Lilliant. - Andersont? - kérdezett vissza, majd megállt. -Alig-alig. Körülbelül hat hónapja költözött ugyanabba a portiandi irodaépületbe, ahol a cégem működött. Amint mondtam, csak néhányszor beszélgettünk szakmai természetű dolgokról. Semmi több. - Azt mondtad, meg akarta venni a párkereső programodat. - Én pedig mondtam neki, hogy nem eladó - vont vállat Lillian. - Lehet, hogy megfordult a fejében, hogy akkor máshogy szerzi meg magának - mondta Gabe. - Hogyhogy máshogy? - kérdezte Lillian, de aztán kapcsolt. - Te jó ég! Csak nem gondolod, hogy Anderson megpróbálta volna... ellopni? De hát... - Ma reggel felhívtam a főiskola központi irodáját. Sem ezen, sem a következő héten nem rendeznek konferenciát. Flint hazudott, amikor azt állította, hogy szemináriumra jött a városba. - Biztos vagy ebben? - Teljesen biztos. Lillian megindult, és magában számba vette a lehetőségeket. - Oké, lehet, hogy csak kitalálta ezt a konferenciát. Még azt is elhiszem, hogy énutánam jött, hogy rávegyen, hogy adjam el neki a programot. De azt nem tudom elképzelni, amint betör a lakásomba és a családi nyaralónkba. - Miért nem? Neked van valamid, amire ő vágyik. Miután nem vagy hajlandó eladni neki, az ő gondolkodása szerint nem sok választása marad. - Ez igaz, de... - Lillian most szinte vonszolta magát, próbálta felfogni a fejleményeket. De Anderson szexuál-terapeuta, az ég szerelmére. - Nem régóta. Lillian hirtelen megállt. - Hogy mondtad? - Miután beszéltem a főiskolával, felhívtam néhány portiandi ismerősömet, és az Interneten is utánanéztem. Az intézet, ahonnan Flint papírjai származnak, rendelésre dolgozik. - Hogy érted ezt? - Papírgyár. Fizetsz, és ők már küldik is a kért bizonyítványt. -Akkor az egész terapeuta cucc-humbug? - Maradjunk annyiban, hogy az alma matere nem a minőségi oktatásáról híres. Lillian előtt felvillant az Anderson várószobájában látott nők képe, és megborzongott. - És még én hittem azt, hogy veszélyes talajon mozgok. Hogy egyszer még pert akasztanak a nyakamba. - Fura, hogy pont te jössz a perrel. - Miért? - Mint kiderült, Flint azután találta ki, hogy szexuál-terapeuta lesz, miután jogi problémái adódtak az előző foglalkozásában. Lillian felnyögött. - Igazából jobb szeretném nem tudni, de mégsem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: mit csinált, mielőtt átváltozott volna szexuálterapeutává? - Egy szövetkezetet irányított, mely nagy pénzeket fektetett be internetes cuccokba, amelyek nyomtalanul eltűntek. - Azt állítod, hogy Anderson csaló? - Nem. Abból, amit ma reggel kinyomoztam róla,^ az derül ki, hogy ezt még soha nem bizonyították rá. Úgy tűnik, tehetsége van ahhoz, hogy a törvényes és törvénytelen cselekedetek határmezsgyéjén mozogjon. De az effajta fickó gondolkodás nélkül képes ellopni egy számítógépes programot. - Óriási. - Lillian kihúzta a kezét a zsebéből, és széttárta a karját. - Akkor most mi a következő lépés? ~ úgy gondolom - mondta Gabe -, legjobb, ha személyesen beszélünk J. Anderson Flinttel.

A motel semmiben nem tért el a Holdfénypart környékén kanyargó tengerparti utat pöttyöző számos másától. A szobák közvetlenül a külső járdára nyíltak. Három ajtó előtt kocsi parkolt, kettő közülük sáros terepjáró volt. A harmadik ragyogó tisztára mosott modern Lincoln. Gabe a parkoló túlfelén állította le a Jaguárt, és alaposan megnézte a kék Lincolnt. - Mibe fogadjunk, hogy ez az övé? Lillianben nőtt a feszültség; követte a férfi tekintetét. - Ha alaptalanul vádolod, azt nehéz lesz kimagyarázni -mondta. - Mondtam, hogy bízd ezt rám. - Nem lehet, és ezt te is tudod. Anderson az én gondom. - Helyesbítek. - Gabe kinyitotta az ajtót, és kiszállt. -A mi problémánk. Gabe becsukta az ajtót maga mögött, mielőtt Lillian vitát kezdhetett volna vele. Lillian szó nélkül szállt ki a Jaguárból. Gabe kettőt koppantott a hetes számmal jelölt ajtón; Anderson azonnal kinyitotta. Szürke nadrágot és a szeméhez és a kocsijához illő kék pulóvert viselt. Nem látszott rajta, hogy meg lenne lepve. - Gondoltam, hogy előbb-utóbb eljönnek - mondta. Lillian boldogtalan képpel nézett rá. Azért jöttünk, mert beszélnünk kell, Anderson. - Magától értetődik. - Flint kitárta az ajtót. - Jöjjenek beljebb. De remélem, nem tart soká. Egy óra múlva megbeszélésem lesz Marilynnel. Lillian óvatosan lépett át a küszöbön. - Megbeszélés? - Én leszek az új kampányfőnöke. - Nem értem. - Lillian pillanatnyi habozás után megkockáztatta a kérdést. - Téged tesz Claire posztjára? - Marilyn tegnap este hozta meg a döntését - mondta Anderson. - Ja, akkor ebben a döntéshozatalban zavartuk meg -lépett be Gabe is a kis szobába. Amikor új kampányfőnököt választott magának. Most már értem. Eddig nem tudtam mire vélni a dolgot. -Tartsa meg magának a szánalmas kis vicceit! - Andcr-son arcvonásait eltorzította a nyers düh. Meglepő erővel csukta be az ajtót. - Nincs időm az olcsó poénjaira. - Gratulálok, Anderson - szólt közbe Lillian halkan. -Nem is tudtam, hogy érdekel a politika. -Nem is érdekelt, amíg Marilynnel nem találkoztam. -A férfi szemében különös fény csillant. - Egyértelmű, hogy szüksége van rám. Ezt komolyan is gondolja, futott át Gabe agyán. Mi ez az egész? Lillian figyelmesen nézte Andersont. - Miért mondod, hogy Marilynnek szüksége van rád? - Marilyn nagy kaliber, de abból, ahogy hirtelen felindulásból kirúgta Claire Jensent, világosan látszik, hogy kevés a tapasztalata és nem eléggé megfontolt. Én biztosítom ezeket az erényeket a kampányában. - Értem - mondta Lillian. Gabe a csukott ajtónak dőlt, és karját a mellén ösz-szefonva szemügyre vette a szobát. A vékony ágytakarótól a kifakult virágmintás függönyökig minden a megkopott, elhasznált motelszobák egyforma hangulatát árasztotta. Gabe sejtette, hogy ez nem elégíti ki. Anderson Flint igényét, de nem volt sok választása a szállás terén; kár, hogy Álmodlak nem nyílt még meg. Hannah és Rafe lefölözhettek volna róla egy kis hasznot. - Ha beszállsz Marilyn kampányába, akkor feladod a portiandi praxisodat? - kérdezte Lillian. - Magától értetődik. - Anderson hangja türelmetlenséget tükrözött.

- Mi lesz a pácienseiddel? - érdeklődött tovább Lillian. -Csak úgy magukra hagyod őket? - Vannak más terapeuták is. Biztos vagyok benne, hogy a pácienseim megtalálják a számításukat. - Annyira biztosan, mint eddig - szólt közbe Gabe. Anderson ferde szemmel nézett rá. Van, ami fontosabb. Az új kampányfőnöknek haladéktalanul a régi helyére kell állnia. A legkisebb késlekedés katasztrofális következményekkel járhat Marilynre nézve. - Persze - mondta Gabe. - Ertem, hogy az átmenetnek a lehető legsimábbnak kell lennie. És hogy ez mekkora áldozat a maga részéről. - Marilyn sikere sokkal fontosabb az én személyes üzleti ügyeimnél. - Ha maga mondja. - Marilyn nagyon sokat tud adni ennek az országnak. -Anderson zengő hangja megtelt őszintének ható lelkesedéssel. - Én tudok neki segíteni abban, hogy kihozza magából, amit lehet. - Hazafias kötelességének érzi, hogy Marilynt megválasszák képviselőnek, igaz? kérdezte Gabe. Anderson arcvonásai feszessé váltak. - Erre nincs időm. Látom, hiába is várnék arra, hogy felfogja, mi minden forog kockán. Térjünk inkább az üzletre. Lillian megköszörülte a torkát. - Nem azért jöttünk, hogy üzletről beszéljünk. Anderson utálkozó hangot hallatott a torka mélyéről. -Nem tegnap jöttem le a falvédőről. Pontosan tudom, miért kerestek meg. Hogy garanciát vállaljak a jövőre nézve. Lillian őszintén meglepődött. - Milyen értelemben? - Természetesen Marilyn megkeresésére gondolok. -Anderson nem nézett Lillianre; továbbra is Gabe-nek szentelte minden figyelmét. Mindhárman tisztában vagyunk vele, hogy ha megválasztják, nagy befolyása lesz. És maguk biztosítékot akarnak arra nézve, hogy majd annak idején a közelébe férkőzhessenek. Igazam van, Madison? A maga pozíciójában kapóra jöhet néhány befolyásos barát. Lillian Andersonra bámult. - Te semmit nem értesz. - Dehogynem. - Anderson röpke tekintetet vetett rá. -Mi a baj? Madison nem mondta el neked, hogy mi a célja azokkal a képekkel? - De hisz nincs nálunk kép - tiltakozott Lillian. — Nem emlékszel rá, hogy Marilyn elvette a fényképezőt? - Ne etess ezzel a maszlaggal. Tudom, hogy két gép is volt tegnap este. - Miből gondolja? - kérdezte Gabe. - Az egyiket első szóra átadták Marilynnek, amikor kérte. - Flint ívbe görbítette a kezét. Erre egy okot tudok elképzelni: van egy tartalék. - Ez nem igaz — méltatlankodott Lillian. - Régi trükk. - Anderson egy unott legyintéssel elintézte a tiltakozásukat. - Ha az embernek két gépe van, akkor van ideje, hogy elkerülje a kínos konfrontálódást. Az áldozat meg van győződve róla, hogy elkobozta a bűnjelet tartalmazó fényképezőt, és mire megtudja, hogy van még egy sorozat, már késő. - Nagyon otthon van a témában - mondta Gabe. - Nem szóltam róla Marilynnek, mert gondoltam, hogy kiborítaná. Most azonban, hogy a kampányfőnöke lettem, kötelességem foglalkozni az esettel. Egyértelmű, hogy nem engedhetem, hogy ugyanolyan ócska zsarolási trükkel törjék derékba a pályafutását, mint ami a férjéét is tönkretette. - Hogy merészeli feltételezni rólunk, hogy ilyesmire vetemednénk? - Lillian most már kifejezetten dühös volt. -Nem azért jöttünk, hogy megzsaroljuk Marilynt. Anderson mintha nem is hallotta volna. - Nyugodtan mondja el, Madison, mit kér, és gondom lesz rá, hogy megkapja, azzal a feltétellel persze, hogy megsemmisíti azokat a képeket.

- Mi csak egy dolgot kérünk - mondta Gabe kihangsúlyozva minden szótagot. — Őszinte választ. Anderson szemöldöke megrándult; szemlátomást nem értette a dolgot. - Mire válaszoljak? - Maga tört be Lillian portlandi lakásába? Anderson egy pillanatra megmerevedett, aztán hirtelen kipattant a székéből. Szó szerint rázkódott a felháborodástól. - Elment az esze? - sziszegte. - Miért tettem volna ilyet? - Hogy megszerezze a számítógépes programját — mondta Gabe. — Megspórolhatja a színészkedést. Jól játszik, de annyira azért nem jól. - Nem törtem be a lakásába - mondta Anderson, minden szót természetellenesen megnyomva. - És itt, a holdfényparti nyaralójukba? - kérdezte Gabe. — Feltételezem, hogy az is maga volt, de elismerem, hogy van némi zavaró tényező az Arizona Snow-t ért inzultus miatt. - Soha nem is hallottam ezt a nevet - mondta Anderson a fogát csikorgatva. - Lehet, hogy valóban nincs összefüggés a két eset között - mondta Lillian Gabe-nek. A férfi azonban megrázta a fejét. — Nem tudom. Nehéz elhinni, hogy véletlen egybeesés lenne. - Márpedig olyan, hogy véletlen egybeesés, igenis van — jelentette ki Lillian. Anderson megperdült, és szembenézett Lilliannel. -Hagyják ezt abba. Mind a ketten, értik? Nem vádolhatnak senkit ártatlanul. Semmit nem tudnak bizonyítani. - Ebben igaza van - mondta Gabe. Anderson megkönnyebbült; láthatóan összeszedte magát. — Tudtam. - Éppen ezért vezetett első utunk magához, és nem a zsarukhoz. Persze ha szívesebben venné, ha Marilynhez mennénk, azt is megtehetjük. Lehet, hogy érdeklődéssel hallaná, hogy leendő kampányfőnöke milyen jogi visszásságokba keveredett, amikor az Interneten árult. Anderson arcán rémület suhant át. - Marilyn soha nem hallgatná meg magukat. - Ebben csak ne legyél annyira biztos — mondta Lillian. - Kifejezetten jól ismerik egymás Gabe-bel, és a szoros múltbéli kötelékre alapozva Marilyn valószínűleg hallgatna Gabe-re, haő azt javasolná, hogy válasszon más kampányfőnököt magának. - Ezt nem tehetik meg - dadogta Anderson. - Nincs joguk hozzá. Soha semmit nem bizonyítottak. - Mi mindössze annyit akarunk, hogy elismerje, hogy maga túrta fel Lillian holmiját, mert meg akarta szerezni a párkereső programot - figyelmeztette Gabe. Anderson váratlanul az ablak felé fordult, és üres tekintettel kibámult a motel parkolójára. - Nem törtem be Lillian lakásába, és a nyaralójukba sem — mondta végül, ismét gondosan megnyomva minden szót. - Ne lovagoljunk a szavakon. - Gabe a másik férfi arcát fürkészte. — Az lehet, hogy nem úgy tört be a lakásba. Lehet, hogy szerzett kulcsot, vagy úgy, hogy elvette Lillian kulcscsomóját, és másoltatott egyet, vagy átverte a gondnokot vagy a házfelügyelőt. Lillian döbbenten nézett Gabe-re. Nyílt az ajka, mintha mondani akarna valamit, de aztán némán becsukta. - A nyaraló már problémásabb eset - folytatta Gabe. -Mivel ahhoz nem volt kulcsa, kénytelen volt felfeszíteni az ajtót. Másodszor az ablakot törte be. Addigra nyilván eljutott magához az elméletünk, miszerint Lilliant követi valaki; kisvárosban gyorsan terjed az ilyesmi. Erre fenekestül felfordította a műtermét, hogy arra terelje a figyelmet. Nem akarta, hogy azt higgyük, más célja is lehet a betöréssel. - Nem követek senkit. - Nem is állítottam ilyet - mondta Gabe. - De, gondolom, maga is megérti, hogy Marilyn nem kötheti a jövőjét egy olyan kampányfőnökhöz, aki eljátssza, hogy embereket követ. Vagy aki lakásokba és nyaralókba tör be. Rossz fényt vetne rá, tudja.

- Ez aljas hazugság. Nem forgattam fel Lillian műtermét. Nem tehetik ezt velem. - Mi csak az igazságot akarjuk - ismételte Gabe. - A francba, nem fogom hagyni, hogy mindent tönkretegyenek nekem. Anderson váratlanul elfordult az ablaktól, és Gabe-nek rontott. - Ne, Anderson! - kiáltotta Lillian. - Hagyd abba! Ezzel nem oldasz meg semmit. Anderson azonban már magánkívül volt. Gabe ellépett az első támadás elől, de Anderson meglepő sebességgel megperdült, és újra nekirontott. Ezúttal Gabe sarokba szorult, egyik oldalt a televízió, másik felől a lámpa állta menekülése útját. Gabe az egyetlen kiút mellett döntött: elhajolt a feléje lóduló ököl elől, és Anderson keze a falnak csapódott, oda, ahol Gabe feje volt egy pillanattal azelőtt. Anderson megrándult; Gabe hallotta, hogy felszisszen. Gabe elkapta Anderson lábát, és erősen megrántotta, amitől mindketten nagy puffanással a szőnyegre estek, előbb Anderson, majd Gabe őrá. Anderson vadul küzdött, gondolkodás nélkül, tehetetlen dühében vagdalkozott, a sarkával kalapálta a padlót, míg végül sikerült behúznia egyet Gabe bordái közé, majd vonaglott tovább, hogy kiszabadítsa magát. Gabe végül a szőnyeghez szegezte, és egész súlyával ránehezedett, hogy moccanni se tudjon. Anderson mégadta magát, és felnézett a másik férfira. Gabe érezte, hogy olyan erőtlen lett egyszerre a két keze között, ahogy a hurrikánt hagyja el az ereje ugyanolyan hirtelen, ahogy érkezik. -Nem akarom, hogy bántódása essen, érti?-Anderson hangja elcsuklott. — Kérjen, amit akar, csak ne bántsa őt. - Ide hallgasson, Anderson, senki nem akarja, hogy Marilynnek bántódása essen. Mi csak az igazat akarjuk hallani. - Gabe erősebben markolta a másik férfi vállát. -Mindent mondjon el a betörésekről. - Rendben. Oké, valóban bementem Lillian lakásába. De nem törtem be, a bánatba is. A takarítószolgálat embereivel jutottam be. — Ilyen könnyen ment? Anderson bólintott. - Könnyen. Azt mondtam nekik, hogy egy villanyszerelési munka miatt hívtak ki. Az egyenruha és a kitűzőn olvasható név bizalmat kelt az emberekben. Lillian közelebb lépett; Gabe érezte, hogy mennyire meg van döbbenve. Aztán Lillian kezére pillantott; olyan erősen összeszorította az öklét, hogy egészen kifehéredtek az ujjízületei. A hangja azonban meglepően nyugodt volt. — Annyira kellett az a párkereső program, Anderson? — kérdezte. — De hisz mondtam, hogy attól nem lehet csodát várni. Egyszerű személyiségelemző program, amit mindig jó adag józan ésszel kombináltam. Anderson Lillianre pillantott. - Nem az a nyavalyás társkereső program kellett nekem, te liba. Hanem az ügyfeleid adatai. - Az ügyfeleiméi' - Még mindig nem érted? - Anderson ismét azt az undorral teli hangot hallatta. - A bánatba is, neked tényleg fogalmad sincs, mi minden van a birtokodban? Hogy mennyit ér az ügyfeleidről készült adatbázis? Részletes háttérinformációval rendelkezel a város legtehetősebb, legsikeresebb, legbefolyásosabb mágnásairól! Mit a város! Az egész állam mágnásairól! - De mihez kezdenél ezekkel az információkkal? - Kérdezd meg a barátodtól. Biztos vagyok benne, hogy ő tudja, mit ér az ilyen információ manapság. - Kész vagyont. - Gabe eleresztette Andersont, és felállt. - A megbízható adatbázis a legértékesebb cikk ma a piacon. Vállalkozások, befektetők, politikusok, jótékonysági szervezetek, és még sorolhatnám, ki mindenki tartja sokra, és gondolkodás nélkül megadják az

árát, ha olyan emberhez nyitnak kiskaput, akiből kinézik, hogy hajlandó mélyen belenyúlni a zsebébe. Lillian Anderson szemébe nézett. - Akkor az csak ürügy volt, hogy a készülő könyvedben segítsek, ugye? Mindvégig az ügyfeleim adatbázisára fájt a fogad. Kinek akartad eladni? Anderson lassan felült, és a fájdalomtól megvonaglott az ajka. - Nem volt végleges listám. Még dolgoztam rajta, amikor bejelentetted, hogy bezárod a Minden Stimmelt. Amikor felfogtam, hogy komolyan beszélsz, első gondolatom az volt, hogy megszerzem az adatokat. Felajánlottam, hogy megveszem a programot, mert arra számítottam, hogy benne lesz az ügyfeleid jegyzéke. De te nem voltál hajlandó eladni. - Ezért próbáltad meg ellopni. - Nem akartam ellopni azokat az átkozott fájlokat. -Anderson sértett képet vágott. - Csak ki akartam másolni magamnak. - És ez nem egyenlő a lopással? — kérdezte Lillian. Anderson álla megfeszült. - Neked már úgysem volt szükséged ezekre az adatokra. - És amikor Portlandben nem találta a fájlokat, követte Lilliant ide Holdfénypartra - vette át a szót Gabe. -Aznap este, az étteremben felismerte a tálcán kínálkozó lehetőséget: Marilyn Thornley. A tökéletes alany, akinek az információkat szánja. Politikus, akinek igencsak szüksége van a tehetős, adakozó kedvű polgárok jegyzékére. Anderson arcára egy pillanatra visszatért a vadság. -Szüksége van azokra a nevekre és információkra. Lillian szólásra nyitotta a száját; Gabe nem tudta, mit akar mondani, de hirtelen úgy érezte, elég ebből, és határozottan megrázta a fejét. Lillian vette az üzenetet, és csöndben maradt. - Menjünk innen - mondta Gabe. Lillian még egyszer visszanézett Andersonra, majd az ajtóhoz ment. - Egy pillanat. - Anderson a televízió szélébe kapaszkodva felhúzta magát. - Most mi a tervük? Marilyn nem tudhat erről az egészről. Semmi köze hozzá. - Ne aggódjon, Flint. - Gabe kinyitotta az ajtót. -Egy szót sem fogunk neki szólni. Mondtam magának, hogy csakis az igazság érdekel bennünket. Ezzel részünkről lezártnak tekintjük az ügyet, feltéve, ha békén hagyja Lilliant. De ha egyetlen lépést is tesz, hogy megszerezze a számítógépét, feljelentem a rendőrségen, és az egész balhét megszellőztetem a sajtóban. Anderson arcán látszott, mennyire elborzadt. - Marilyn belebukna egy ilyen botrányba. Ez nagyon kényes ügy. - Tudom - mondta Gabe. - De szavamat adom, ha békén hagyja Lilliant, részünkről lezárjuk az ügyet. - Esküszöm, hogy a tájékára se megyek a házának még egyszer. - Anderson hangjában kétségbeesés bujkált. -Megígérem. - Akkor megegyeztünk - mondta Gabe. Gabe az ajtóhoz vezette Lilliant, majd onnan ki, a járdára. A hűvös, nyirkos szél a szemetet kergette a parkolóban. - Lillian, várj egy pillanatot. - Anderson megállt a küszöbön. - Ha meggondolnád magad, az ügyfeleid adataira tett ajánlatom továbbra is áll. - Felejtsd el, Anderson. Azok a fájlok már nincsenek meg. - Nem hiszem el, hogy törölted őket. Gondold meg még egyszer az ajánlatomat. Részletes információid vannak olyan fickókról, mint a Lydd-Zone szoftver Tom Lyddje és az itt álló Madisonról is. Ezek az adatok rengeteg pénz érnek. - A Lydd-fájlról nem tudok nyilatkozni - mondta Lillian halkan. - De a Gabe-ről való információimmal senki nem tudna kezdeni semmit. Anderson a homlokát ráncolta. - Miért nem?

- Mert a legtöbbje nem igaz - mondta Lillian. -Az egész kérdőíven hazudott, amit kitöltött a Minden Stimmel számára.

23 Gabe úgy érezte, le kell ülnie valahol, ahol gondolkodhat. És egy kávét is kaphat hozzá. A legközelebbi bárhoz hajtottak, mely Snow Kávéház névre hallgatott. A helyiség végében találtak egy szabad bokszot; Lillian teát rendelt, Gabe nem adta alább egy dupla eszpresszónál. Arizona szokásos vendégserege nyüzsgött körülöttük, főleg a Chamberlain főiskola hallgatói, de őket most nem zavarta senki. Arizona nem állt a pult mögött. Gabe úgy képzelte, otthon ül a háborús szobájában, és stratégiát gyárt az intézeti titkos, föld alatti laboratóriumok felderítésére. — Gondolod, hogy most tényleg békén hagy? — kérdezte Lillian egy idő után. - Igen. - De nem hitte el, hogy megsemmisítettem az ügyfeleim fájljait. Gabe ivott egy kortyot az erős feketéből, majd letette a kis csészét. - Tényleg kitörölted? — Mindjárt az első nap, hogy idejöttem. Ügy képzeltem, addig nincsenek biztonságban az ügyfeleim bizalmas adatai, amíg benne vannak a számítógépben. Úgyhogy kivettem a merevlemezt, és dagálykor bedobtam a Holtkéz-öbölbe. A számítógépet a kocsim csomagtartójában hagytam. Gondolom, most is ott van. - És az adatok csak azon a merevlemezen voltak? - Igen. - Gondolom, ezzel az üzleti titok kérdése meg van oldva. -Azért csináltam.—Lillian felsóhajtott. — Visszatekintve úgy érzem, előbb is rájöhettem volna, hogy Anderson meg akarja szerezni azokat a fájlokat. De mivel csak a programot emlegette, azt hittem, a társkeresés érdekli. Logikus mellékszálnak tűnt a szexuális terápia mellett. - Mivel tudta, hogy mennyire bizalmasan kezeled az ügyfeleid adatait, nem vallhatta be, hogy sokkal inkább, a háttér-információra van szüksége. - Még mindig zavar egy dolog - mondta Lillian lassan. - Ha elismerte, hogy járt a portiandi lakásomban, miért nem vallotta be, hogy betört az itteni nyaralóba? - Mert tudja, hogy a lakásodban nem hagyott nyomot. Ahogy mondta is, szerelőnek álcázva jutott be, és csak körbenézett. Semmit nem vitt el, nem történt kár. Tanúi is vannak, hogy nem lopott el semmit, a takarítók ezt igazolhatják. És te sem tettél feljelentést a rendőrségen. Semmi veszítenivalója nem volt azzal, ha bevallja, hogy járt nálad. - Viszont itt, Holdfényparton jól látható nyoma maradt az erőszakos behatolásnak, és feljelentést is tettem Sean Valentine-nál. Gabe bólintott. - Ráadásul köztudott, hogy Sean Valentiné keresi A. Z. támadóját, és feltételezi róla, hogy köze van legalább az egyik betöréshez. Flint nem kockáztathatja, hogy bevallja: akár csak egyszer is járt a nyaralótokban. - Pedig csak ő lehetett. Más nem tudott róla, hogy a számítógépemben tárolom a fájlokat. Gabe elmélyülten nézte a kávéscsészét. - És miután megismerte Marilynt, még inkább meg akarta szerezni azokat a fájlokat. - Nyilván rögtön a megismerkedésük után említette neki, és gyorsan szállítania kellett az anyagot. Úgyhogy kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és erőnek erejével behatolt a nyaralónkba. - Igen. - Gabe ösztönös mozdulattal az oldalához kapta a kezét, ahol a bordája még mindig sajgott. Lillian tekintete követte a mozdulatot, és ijedten megkérdezte: - Jól vagy? -Igen.

-Te jó ég, csak nem csinált Anderson valami bajt? - Mondtam, hogy jól vagyok, Lillian. — Gabe visszaengedte a kezét az asztalra. - Biztos? - Biztos. - Nem kéne orvossal megnézetni az oldaladat? - Nem. - Oké, ne nézz ilyen morcosan. Csak aggódtam. - Köszönöm. - Gabe kortyolt egyet a kávéjából. - Félelmetes volt, amit csináltatok. - Lillian megborzongott. - Az igazat megvallva teljesen váratlanul ért, hogy Anderson neked rontott. Ezt nem hittem volna róla. Olyan fajtának tűnt, aki mindenből kidumálja magát. - Ha az ember szerelmes lesz, megváltozik. - Szerelmes? - Lillian az asztalra tette a teáscsészét, és meghökkenten nézett Gabc-re. Anderson? Megőrültél? Kibe lenne szerelmes? Te jó ég, csak nem Marilyn Thorn-leyba? - Dehogynem. - De hát alig ismeri. - Megesik az ilyen. Lillian hátradőlt a székén. - Bele kell őrülni! J. Anderson Flint beleszeretett Marilyn Thornleyba. - Te mondtad, hogy tökéletesen összeillenek. - Igen, de viccből. Vagy majdnem. - Pedig ez komoly. Lillianen látszott, hogy töpreng valamin. - Lehet, hogy igazad van. Nagyon szem előtt tartotta Marilyn érdekeit, igaz? Kíváncsi lennék, Marilyn hogyan viszonyul hozzá. - Nem tudom. De ha megvan a magához való esze, megtartja kampányfőnöknek. Anderson ragaszkodó. Marilyn mindenben számíthat rá. - Olyan, amilyennek egy kampányfőnöknek lennie kell. Vagy egy férjnek. Kíváncsi leszek a folytatásra. - Igen- Lillian Gabe-re mosolygott az asztal fölött. - Fura, ha jobban belegondolsz. - Abba, hogy mi van közöttük? - Nem. Abba, hogy előbb megérezted, mint én. Pedig ez állítólag az én asztalom. Miből jöttél rá? - Férfi megérzés. - Gabe kiitta a megmaradt kávét, és letette a csészét. Nem fogja megmondani az igazat. Egyelőre,még nem. Épp elég feladat neki is kezelni ezt a dolgot. - Rossz érzésed van miatta, ugye? - Mi miatt? - Amiért rátaláltál a gyenge pontjára, és nyomást gyakoroltál rá, hogy valljon be mindent. Gabe meglepetten fölnézett. - Nem. - Biztos? -Tisztázzunk valamit. - Gabe félretolta az üres csészét, és összefonta a két karját az asztalon. - Engem egyedül az érdekel, hogy téged megvédjelek. Flint érzelmei fikarcnyit sem érdekelnek. Lillian a férfi arcát fürkészte. - Értem. De ha ez így van, akkor miért vagy most olyan fura? - Nem vagyok fura. - Gabe kitekintett a bokszból. -Megittad a teádat? Akkor menjünk. Lillian egyik kezével átnyúlt az asztal fölött, és megfogta a férfi kezét. Gabe nem mozdult, minden idegszála megfeszült a női ujjak melege alatt.

- Gabe, ne haragudj. Tudom, hogy mennyi mindent tettél értem, és nagyon hálás vagyok neked. Düh hevítette a férfi vérét, éppúgy, ahogy a harci kedv nem sokkal azelőtt. De elnyomta a hirtelen támadt indulatot, abba a belső zugba menekült előle, ahova mindig, ha úgy érezte, kezd kicsúszni a helyzet irányítása a kezéből. - Hát a hálád végképp nem hiányzik - mondta. Lillian olyan hirtelen kapta el a kezét, mintha megégette volna. - Nem úgy értettem - mondta mereven. Gabe kényszerítette magát, hogy levegőt vegyen. — Tudom. — Aztán felállt, és a pénztárcájáért nyúlt. — Hazaviszlek. - Jó. - Lillian kisietett a bokszból, és a következő pillanatban kívül volt az ajtón. Egyszer sem nézett hátra. Gabe nézte, ahogy elrohan. Ezt jól megcsináltad, Madison. Ezt tényleg elfuseráltad.

24 Gabe azon gondolkodott, hogy kikapcsolja a számítógépet és átmegy Lillianhez ebédelni, amikor motorhangot hallott a kocsifelhajtó felől. Kinézett a bejárati ajtón; nagy, fekete Lincoln állt meg a lépcsők előtt. A kormány mögött férfi ült olcsó, sötét öltönyben, egyik fülében aranykarikát viselt. Fogadott sofőr lehetett. Nyílt a hátsó ajtó: Sullivan Harte szállt ki rajta. Ez nem jó jel, gondolta Gabe. Sullivan mondott valamit a sofőrnek, majd megindult a veranda felé. - Nem is tudtam, hogy a városban van - mondta Gabe köszönés helyett. Suliivan botjának hegye koppant az első lépcsőn. -Beszélnünk kell. - Tartottam tőle. - Gabe kitárta az ajtót. - Azért jött, hogy megmondja, ha sikerül Lilliant rávennem a házasságra, akkor tesz róla, hogy egy centet se örököljön a Harte Vállalatokból? - Nem egészen. Suliivan ellépett Gabe mellett. Gabe kipillantott a limuzinra. A sofőr már elővett egy papírkötésű regényt, és úgy látszott, jól elvan a kocsiban. Gabe követte hívatlan vendégét a házba, és becsukta az ajtót. - Kávét? - Jólesne egy csészével. — Suliivan az íróasztalt vizsgálgatta, melyen egy halom papírlap mellett a számítógép búgott halkan. - Komolyan innen próbálja irányítani a Madison Kereskedőházat? - Nem próbálom irányítani, hanem irányítom. Bámulatra méltó a technológia. - Gabe bement a konyhába. - Mennyi ideig tud távol maradni az irodájától? - kérdezte Sullivan. - Ameddig kedvem tartja. - Gabe kitöltött egy csésze kávét, és bevitte a nappaliba. - Azért jött ide, hogy a modern technika vívmányainak köszönhető távigazgatásról beszélgessen velem? - Nem. - Nem is feltételeztem — mondta Gabe. Mitchell olyan erővel csapta le az újságot, hogy a kis asztal táncra perdült vékonyka lábain. Morc képpel nézett Bryce-ra, aki az imént állított be a Fénytestbe a hírrel. - Mire alapozza azt, hogy Suliivan Harte a városban van?

- A saját szememmel láttam pár perce. Egy limuzin hátsó ülésén ült - mondta Bryce. Elhaladtak mellettem, miközben a benzinkútnál tankoltam. Minden bizonnyal Portlandbc repült, és bérelt autóval jött ki. Gondoltam, megmondom, biztosan érdekli. - Még jó, hogy érdekel. - Mitchell fogta a botját, és fölállt. - Merre tartott? - Ráfordult a Panoráma útra. Lehet, hogy a Harte-ok nyaralójához ment. - Vagy a régi Buckley-villához, ahol most Gabe lakik. - Mitchell némi aprót dobott az asztalra. - Mibe fogadjunk, hogy azért ette ide a fene, hogy ráijesszen az unokámra? - A fogadást felejtse el. Soha nem fogadok a Harte-okra vagy a Madisonokra. Túlságosan kiszámíthatatlanok. Lillian a friss vásznat nézte az állványon, miközben az utolsó ecsetjét tisztította. Gabe portréjába kezdett bele a portlandi műteremben készült vázlat alapján. A sok komor árnyék és erős, éles fények uralta kép volt az első műve, amióta Holdfénypartra érkezett. Elégedett volt vele. Ma délután végre elérte az ihlet. Épp ideje volt. Az ecseteket egy tartóba állította, hogy leszáradjanak, és az órájára pillantott. Meglepetten állapította meg, hogy mindjárt két óra. Gabe azt ígérte, hogy dél körül átjön ebédelni, de ő szokása szerint elveszítette minden időérzékét abban a másik világban, ahol a látomás az úr. Lehet, hogy közbejött valami: üzleti ügy vagy egy telefonhívás. Lillian kinézett az ablakon. Az öbölben fehér tarajokat vetettek a hullámok, de esőnek nem volt jele. Jólesne egy kis friss levegő a hosszú munka után. A különösen termékeny órákat követő túlhajtottság feszültté tette; kikívánkozott, hogy lenyugodjon. Egy rövid séta a sziklákon megteszi, és akkor valószínűleg összefut Gabe-bel is. Lillian előtt romantikus kép villant fel: látta magát, amint a férfi karjaiba repül a szélsöpörte szirtfok tetején. Fölöttük sirályok köröznek. Gabe sötét haját felborzolja a friss szél, ő pedig szexinek és nagyon szabadnak érzi magát mezítláb, a leheletvékony ruhájában. A kép hatására elgondolkodott, töltse-e az időt az átöltözéssel, levegye-e festékfoltos farmerét és hosszú farmeringét. Akkor eszébe jutott, hogy alig tizenegy-két fok van odakint, és a sziklákon sok az apró kavics. Ennyit a mezítlábról és a pókhálóvékony ruháról. Lillian futócipőt vett, kiemelt egy fekete farmerdzsekit a ruhásszekrényből, és kiment a hátsó ajtón. A sziklaparton minden olyan volt, amilyennek képzelte: tomboló, egyszersmind erőt adó. Az öbölben habosán kavargott a tengervíz. A város festőién hatott a háttérben. A levegő tiszta volt és éles. Csak Gabe hiányzott; nem jött vele szemben az ösvényen. Kínos érzés szállta meg Lilliant, elnyomta a jól végzett munka lelkes örömét. Mire kiért a fák közül, és a régi Buckley-villa hátsó bejáratához lépett, kifejezetten rossz előérzet szállta meg. Körbekerülte a házat, hogy Gabe Jaguarja a kocsifelhajtón van-e. Ott volt, csakhogy egy másik autó, egy sötét limuzin mellett. Sofőr ült benne, de beletemetkezett a könyvébe, és nem vette észre őt. Nyugalom, parancsolt magára Lillian. Biztosan üzleti ügyben érkezett valaki. De a szorongása csak nem csitult, maga sem tudta, hogy miért. Valahogy semmi nem volt a helyén. Lillian visszament a hátsó bejárathoz, halkan kinyitotta, és belopakodott a konyháig. Ha Gabe egy fontos ügyféllel tárgyal, jobb, ha nem zavarja. A szomszédos szobából beszűrődő halk hangoktól azonban álló helyében legyökerezett; egyik hang sem volt idegen. Egyszerre minden a helyére került, és Lillianben forrni kezdett a düh. Berontott a szobába. Suliivan és Gabe a kanapén ültek. Előttük az alacsony asztalon bőrkötéses iratgyűjtő és egy halom nyomtatott irat hevert. - Nagyapa, mi jut eszedbe?

Sulii van fölkapta a fejét, és olvasószemüvegén keresztül az unokájára pillogott. Lillian fogadni mert volna rá, hogy elpirult. - Lillian. Gabe szó nélkül ránézett, majd visszadőlt a kanapé sarkába, egyik karját a párna tetején pihentetve. Lillian nem törődött Gabe-bel; minden figyelmét Sullivannek szentelte. - Mit keresel itt? - támadt rá. - De nem, ne is fáradj a magyarázkodással. Pontosan tudom, hogy miért jöttél. Suliivan úgy pislogott a szemüvege alatt, mint egy bagoly. - Tényleg tudod? - Olyan nyilvánvaló, mint ezek a papírok itt az asztalon. - Lillian közelebb lépett az asztalhoz. - Azért jöttél, hogy megvesztegesd Gabe-et. Vagy hogy elrettentsd. Melyik áll közelebb az igazsághoz? - Egyik sem, édesem - válaszolta Suliivan csillapítótag. Lillian érzékelte, hogy egy nagyobb jármű áll meg a kocsifelhajtón, de nem törődött vele. - Azt hiszed, azért akar feleségül venni, hogy megszerezze a Harte-vagyon egy részét, igaz? Mit kínálsz neki azért, hogy félreálljon az utamból? Vagy netán megfenyegetted? Kivágódott a bejárati ajtó; Mitchell rontott a szobába. - Ki fenyegeti az unokámat? - mennydörögte. A szemöldökét morcolva megállt a szoba közepén, álla megfeszült, és Sullivanre meredt. - Mit keresel te itt, Harte? - Nem egészen azt, amire gondolsz. A látszat csal -mondta Sullivan. - Nem hiszem - jelentette ki Lillian. - Beszeltél anyával és apával, igaz? Tőlük tudod, hogy járok Gabe-bel, és ebből arra következtettél, hogy szemet vetett a Harte Vállalatokra. - Ha már a következtetéseknél tartunk... - szólt közbe Gabe szelíden. -Te csak maradj ki ebből az egészből! - szólt rá Lillian. -Ebbe nincs beleszólásod. Ez az én ügyem és a nagyapámé. - És az enyém - bökött Mitchell a hüvelykujjával a mellkasára. - Rólam se felejtkezzetek cl. Ebben én is benne vagyok. - Persze - mondta Gabe szárazon. - Nem is tudom, hogy feledkezhettem meg rólad. Lillian ismét a nagyapjára összpontosított. - Gondolom, azt hiszed, hogy az én érdekemben cselekszel. Tudom, mindenki azt hiszi, hogy Gabe-nek a családi vállalatunk kell. De ez képtelenség. Mindhárom férfi rámeredt. - Képtelenség? - ismételte meg Suliivan óvatosan. - Igen. Teljes képtelenség. - Lillian Gabe-re mutatott. -Soha nem lenne képes rá, hogy üzleti okokból nősüljön. Mert Madison, és ők nem tesznek ilyet. Sullivan megköszörülte a torkát. - Mindig is úgy tudtam, hogy Gabe különbözik a többi Madisontól. -Annyira azért nem - vágott vissza Lillian. - És őt nem lehet megvesztegetni vagy ráijeszteni. A Madisonoknál ez nem működik. - Igaza van - mondta Mitchell. - Ha Gabe feleségül akarja venni, akkor nem tudod pénzzel vagy fenyegetéssel eltántorítani a szándékától. - Ráadásul van egy mindennél fontosabb kérdés - folytatta Lillian. - Anyának is mondtam a telefonban, hogy Gabe soha egy szóval sem említette a házasságot. Igaz vagy nem igaz, Gabe? - Igaz - ismerte el Gabe. -Akkor miről beszélünk? - Suliivan a botjába kapaszkodva nagy nehezen felhúzta magát a roskatag kanapéról, és a szeme villámokat szórt, ahogy Gabe-re nézett. - Egész eddig azt hittem, hogy komolyak a szándékai az unokámat illetően. Ha azt hiszi, hogy maga mellé állok akkor is, ha csak bizonytalan időre összeköltözik vele, akkor nagyon téved.

- Nem úgy terveztem, hogy bizonytalan időre összeköltözöm vele - mondta Gabe. Mitchell felvonta a szemöldökét. - Te tulajdonképpen miért jöttél, Suliivan? - Amíg olyan udvariatlanul nekünk nem estetek -válaszolta Suliivan -, az üzleti ajánlatomat ismertettem Gabe-bel. Természetesen ez csak addig volt érvényes, amíg abban a hitben voltam, hogy feleségül veszi Lilliant. Mitchell gyanakodva méregette a másik öreget. - Mit tartalmaz ez az üzleti ajánlat? Gabe Lillianre nézett. - A nagyapád lefestette előttem, hogy milyen anyagi előnyökkel járna, ha feleségül vennélek. Mert ahogy te is tudod, a Harte Vállalatok harmada a hozományod. - Előnyök? - Lillian értetlenül meredt a nagyapjára. -Ügy érted, hogy azért akartad lefizetni, hogy feleségül vegyen? - Mindössze az értésére akartam adni, hogy szívesen látjuk a családban - mondta Suliivan jóindulatúan. - Ördög és pokol! -r Mitchell halkan füttyentett. -Jobban tettem volna, ha kezdettől fogva rád bízom az egészet. Nem néztem ki belőled, hogy ennyi józan ész szorult beléd. Lillian őszintén megdöbbent. - Akkor nem azért jöttél, hogy megvesztegesd? Hanem azért, hogy megvásárold nekem a szerelmét? Ennél megalázóbb dolog soha életemben nem történt velem. Sullivan megmerevedett. - Miért lenne megalázó? Azt hittem, te is akarod Gabe-et. - Az ég szerelmére, nagyapa! Ez úgy hangzik, mintha én a hozomány mellé járnék. Ha feleségül vesz, és megkapja a családi vállalat egyharmadát, mindenki azt fogja hinni, hogy a pénzért tette. - Épp ezért utasítottam vissza az ajánlatot — mondta Gabe halkan. Lillian megperdült, és Gabe szemébe nézett. - Visszautasítottad? - Ördög és pokol! - Mitchell feltartotta egyik kezét. -Hogy tehettél ekkora ostobaságot? Megkaphattad volna a hölgyet és vele együtt a vállalat harmadát. Ezt hívjuk úgy, hogy dupla nyereség. - Mi más választásom lett volna? — intett Gabe a dohányzóasztalon halomban álló papírokra. - Ha ezt aláírom, Lillian mindig is abban a hitben lesz, hogy az örökségéért vettem el. - Nem, nem leszek - vetette közbe Lillian gyorsan. Gabe ránézett. - Értékelem, hogy bízol bennem, de sajnos nem fogadhatom el a vállalatotok harmadát hozományba. Épp akkor magyaráztam Sullivannek, hogy miért nem, amikor jöttetek. - És ha lemondok a részesedésemről? - kérdezte Lillian. Suliivan rámeredt. - Nem fogom hagyni, hogy kisétálj az örökségedből, ifjú hölgy. Nem lenne helyes. Minden energiámat felemésztette, hogy tető alá hozzam azt a vállalatot. Teneked, Hannah-nak és Nicknek. Rettenés csapás lenne a nagyapja számára, ha visszautasítaná a ráeső részt, fogta fel Lillian. - Nagyon úgy néz ki, hogy csak átok rajtam ez az örökség - motyogta Lillian. - Attól függ - mondta Gabe. Lillian a férfira emelte reménykedő tekintetét. — Mitől? -Van egy kiskapu. Ha beleegyezel, hogy hozzám jössz feleségül, a családod pedig ragaszkodik hozzá, hogy elfogadd az úgynevezett hozományt, akkor letétbe helyezheted a részesedésedet leendő gyermekeink számára. Lenne ez ellen kifogása, Sullivan? Suliivan elgondolkodott. - Azt hiszem, ez megoldás lehetne a problémára. Lillianben az öröm megannyi szivárványszínű buborékja pattant szét. - Részemről rendben — suttogta. Gabe felállt. - Akkor igent mondasz? Hozzám jössz feleségül?

Mitchell is, Sullivan is lélegzet-visszafojtva figyelt. Olyan most, gondolta Lillian, mintha az egész világ mozdulatlanná merevedett volna az ő válaszát várva. - Persze - mondta halkan. - Mi mást tehetnék azok után, hogy lemondtál a családi vállalkozásunk egyharmadáról? Ez annyira madisonos gesztus volt. De nem akarom, hogy miattam úgy érezd, ez a kötelességed. Erre komolyan semmi szükség. Tudom, hogy nem vagy hozományvadász. Gabe a szokásos lassú mosolyával ajándékozta meg, épp csak kivillant a foga. - Drágám, ha meg akarom szerezni a Harte Vállalatokat, megveszem az egész nyavalyás céget tokkal vonóval, amikor a papád pár év múlva el akarja adni. Mindenki döbbenten meredt rá. Lillian a nagyapjára nézett, mire Suliivan elmosolyodott. Lillian érezte, hogy bugyborékol benne a nevetés. - Hát persze! - kuncogott. - Miért is nem gondoltam erre! Nyílt titok, hogy a vállalat hamarosan eladó lesz. Megveheted apától, amikor nyugdíjba vonul. Semmi haj-cihő, semmi bonyodalom, össze se kell házasodnunk. - Nekem elhiheted — mondta Gabe -, hogy sokkal egyszerűbb lenne így az egész. Mitchell felhorkant. - Erre én sem gondoltam. - Valószínűleg azért nem, mert nem erősséged az üzlet, Mitch — mondta Suliivan. - Az első pillanattól kezdve világos volt, hogy Gabe-nek nem kell feleségül vennie Lilliant ahhoz, hogy megszerezze a családi vállalatunkat. Elég, ha vár egy pár évet, és megvásárolja. Gabe megfogta Lillian csuklóját. - Gyere, menjünk ki valahová, ahol meg tudjuk beszélni, ami csak mi kettőnkre tartozik. - Kinyitotta a bejárati ajtót, és kivezette Lilliant a verőfényes délutáni napsütésbe. Lesétáltak a partra; némán haladtak egymás mellett, amíg le nem értek a víz széléig. —Komolyan gondoltad? - szólalt meg végül Lillian. —Soha semmit nem gondoltam még ilyen komolyan. -Gabe megszorította Lillian kezét. És te komolyan gondoltad, hogy feleségül jönnél hozzám? —Igen. De nem kell lemondanod a családi vállalatunk harmadáról énmiattam. Úgy értem, nagyra értékelem a nagyvonalú gesztust, de nincs rá szükség. Tényleg. —De igenis szükség van rá. —Miért? Gabe megállt, és szembefordította magával Lilliant. -Mert Madison vagyok. És egy Madison visszautasítja egy több millió dolláros cég ajánlatát egy nőért, akit szeret. Ez bele van kódolva a génjeibe. Egy nőért, akit szeret. — O, Gabe. - A boldogság miriád, ragyogó színe pezsgett benne, diadalt ülve minden addigi borongáson. Lillian a férfi karjába vetette magát. - Annyira szeretlek! Gabe megcsókolta. Néhány apró részletet leszámítva, például hogy a vízparton álltak, nem a sziklán, vagy hogy cipőben volt és a pókhálóvékony ruha is hiányzott, hajszálra az a romantikus jelenet játszódott le, amely Lillian fantáziájában, amikor elindult, hogy találkozzon szerelmével. Tökéletesebb már nem is lehetne. Suliivan számba vette az ülőalkalmatosságokat Mitchell nappalijában, és az ablak előtt álló nyugszéket választotta. Nagy sóhajjal beleereszkedett, és kinézett a nagy vízre. Fogyott a fény; soha nem szerette ezt a napszakot. - Majdnem sikerült mindent elfuserálnunk, nem igaz? - kérdezte. - Mi ez a többes szám? - Mitchell a másik kopott nyugszékbe telepedett. - Te egyedül fuseráltad el majdnem a dolgukat. Mégis hogy képzelted, hogy megvásárolod Gabe-et a Harte Vállalatok egyharmadával? - Te mondtad, hogy rendezzem el a dolgukat.

- De az ember nem üzleti szerződéssel rendezi el egy Harte és egy Madison dolgát. - Ez tűnt logikusnak. Egyértelműen látszott, hogy Lillian akarja Gabe-et, én pedig csak annyit akartam, hogy a fiú lássa, milyen előnye származna ebből a házasságból. - Suliivan kinyújtotta a lábát, de összerándult, amikor az ízületei tiltakoztak. - Hogy bírod ezt a nyirkos, hideg időt egész évben? - Megszoktam. Puhány lettél, amióta Arizonában élsz. - Nem puhány, hanem bölcs. Ha lenne eszed, te is a sivatagba költöznél. - Nekem jó itt Holdfényparton. - Mitchell a támlának nyomta a fejét. - Ma este vissza akarsz menni Portlandbe? - Elég volt ennyi autókázás egy napra. Az embernek elmacskásodik a térde a sok üléstől. - Tudom, miről beszélsz. — Mitchell szórakozottan megvakarta egyik térdét. — Jut eszembe, ha maradsz a városban egy darabig, nálam is ellakhatsz. - Miért tenném ezt? - Ha a nyaralótokba mész, zavarod Gabe-et az udvarlásban. Útban leszel. - Lehet, hogy mégis elfogadom az ajánlatot. Hadd csicseregjenek a madárkák - kuncogott Suliivan. Mitchell gyanakodva méregette a másik férfit. - Mi olyan mulatságos? - Ha belegondolok, mit szól a város, ha megtudják, hogy nálad szállok meg... - Hah. - Mitchell is elvigyorodott. — Valószínűleg azt fogják hinni, hogy kiverjük egymás fogát. - Valószínűleg. - Most, hogy ezt megbeszéltük, talán elmondhatnám, mi minden történt itt a távollétedben. Negyedórával később Sullivan úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban. - Miért nem szólt nekem senki a betörésekről? Sejtésem sem volt róla, hogy Lillian veszélyben van. - Nyugodj meg. Ahogy mondtam is, minden elrendeződött. Gabe elrendezte Flintet helyetted. - Akkor is szólnotok kellett volna. - Gabe eloltotta a tüzet, mielőtt bárkinek feltűnt volna, hogy mekkora lánggal ég. Mitchell feltápászkodott a székéről. — Bryce hamarosan elkészül a vacsorával. Szokásom inni előtte egy-két pohárkával. Ha jól emlékszem, neked is volt ilyen szokásod. - Még mindig megvan. Mitchell a bárszekrényhez ment, kivett egy üveget, és whiskyt töltött két pohárba. Aztán Sullivanhez lépett, és szó nélkül nyújtotta az egyiket. Kortyolták a whiskyjüket, és nézték, ahogy sűrűsödik a sötét az ablak túloldalán. Ennyi év után is, gondolta Suliivan, mennyire jó itt ülni és együtt megélni a félhomályt azzal az egyetlen emberrel, aki érti, hogy miért olyan nehéz órája ez a napnak. - Azt mondják, az emlékek megkopnak, ahogy öregszik az ember - mondta Mitchell kis idő múlva. - Akik azt mondják, hazudnak.

25 Lillian leparkolt Claire piros autója mögött, kiszállt, és végigment a kavicsos kocsifelhajtón a verandalépcsőig. A kis piros kocsi minden ajtaja nyitva volt, a csomagtartó nemkülönben, melyet két bőrönd és egy irattartó doboz foglalt el.

A bejárati ajtó abban a pillanatban kivágódott, hogy Lillian emelte a kezét, hogy kopogtasson. Claire a fejét leszegve lépett ki a verandára, hatalmas bőrönddel birkózott. Tréningruha és futócipő volt rajta, haját lófarokba fogta össze. Rádiós talk show műsorvezetőjének éles, erőteljes hangja szólt a házból; politikáról volt szó. - Segítsek? — kérdezte Lillian a rádiót túlkiabálva. Claire ijedten megállt, és levegő után kapkodott. Rémülten pillantott fel. - Lil - mondta, és elengedte a bőrönd fogantyúját. -Ne haragudj, nem hallottam a kocsidat. Miért jöttél? - Mondtad, hogy ma utazol el. Gondoltam, megkérdezem, tudok-e segíteni a csomagolásban. - Koszi. - Claire a csomagtartóra pillantott, majd a bőröndjére, amely eltorlaszolta a bejáratot. - Alábecsültem a feladatot. Nem hittem volna, hogy ennyi cucc összegyűlik Holdfényparton. A fontosabbakat magammal viszem, a költöztetők kettőre jönnek a többiért. - Mondd, hogy mit csináljak. - A dolgozószobával már végeztem, épp nekiálltam a hálószobának és a fürdőnek. Ha összepakolod a konyhát, örökre lekötelezel. - Nagyon szívesen. - Lillian átlépett a küszöbön. Claire követte. Először is az asztalhoz lépett, és lekapcsolta a rádiót. A hirtelen beállt csendet mindketten kínosnak érezték. - Nagyon jó barátnő vagy - szólalt meg Claire. - Nem úgy, mint mások. Tudnék neveket említeni. A csapat egyik tagja sem vette a fáradságot. Mint kiderült, mindegyiküknek akadt valami dolga az utolsó percben. De nem lep meg. - Claire... —Tudtad, hogy ha kirúgnak egy politikai kampány csapatából, azonnal levegőnek néznek? Mint amikor a rossz oldalon álltál a középiskolában. Lillian megköszörülte a torkát. - Hol vannak a kartondobozok? - A konyha melletti mosókonyhában. Válogass kedvedre. Lillian a konyha felé vette az irányt. — Főtt kávét találsz a pulton! - kiáltotta utána Claire. - És croissant-t is a Fénytesttől. Tudod, ez a pékség fog egyedül hiányozni ebből a városból. - Megértem. Tényleg zseniálisak. Lillian belépett a konyhába, és kinyitotta a szekrényeket. Gyors pillantással felmérte a tartalmukat, hogy ki tudja számítani a feladat nagyságát, majd indult a mosókonyhába dobozokért. A kis helyiség zsúfolásig megtelt a különböző apró-cseprő holmikkal, melyek a legtöbb háztartásban felgyűlnek egy mosókonyhában. A régi mosógép és szárítógép fölötti polcon szappan, fehérítő, ablaktisztító és folttisztító kavalkádja sorakozott. A sarokban felmosóvödör, törlőrongy és seprű volt, mellette kosár, tele mindenféle ronggyal. Az üres kartondobozok a mosógép és a szárítógép tetejére voltak halmozva. Lillian elvett kettőt, bevitte őket a konyhába, majd nekilátott, hogy módszeresen kiürítse Claire konyhaszekrényét. Hirtelen indíttatásból jött ide, maga sem tudta volna megmondani az okát, de remélte, hogy itt majd megtudja. Fél órával később ölében a két telepakolt kartondobozzal átment a nappaliba, onnan az előszobán át abba a szobába, melyet Claire dolgozószobának használt. Az íróasztal és az iratszekrény még ott volt, bár kiürítve. Claire felbukkant az előszobában; pipereholmikkal teli dobozt cipelt. - Máris végeztél a konyhával? - Nem. Csak madzagot keresek.

- A nappaliban találsz ragasztószalagot az asztalon. - Koszi. - Nem tudom, mihez kezdtem volna ma nélküled -mondta Claire, miközben ellépett Lillian mellett a bejárati ajtó felé menet. - Amikor legközelebb Seattle-ben jársz, feltétlenül hívj fel. Elviszlek vacsorázni. - Jó, felhívlak. Lillian megvárta, amíg Claire kívül volt az ajtón, aztán beosont a hálószobába. A ruhásszekrény összes ajtaja tárva-nyitva, az ablak alatt álló komód fiókjai kihúzva, könnyen fel tudta térképezni a terepet. Lillian először a cipőket nézte végig. A magas sarkúakkal és a topánkákkal nem húzta az időt, inkább az ismerős papucscipőt kereste. Azonban sehol nem látta. Lehet, hogy Claire már elcsomagolta. Lillian kinyitotta az egyik dobozt, mely még nem volt leragasztva. Felhangzottak Claire léptei a veranda felől. Lillianben nőtt a harci idegesség, reszketni kezdett a keze. Ennek így semmi értelme, csak az idejét pocsékolja. Hagyta, hogy a tető rácsukódjon a dobozra, és kisietett a hálószobából, indult vissza az előszobán át. De elkésett; Claire már a nappaliban járt, a dohányzóasztalon heverő ragasztószalagot nézte. Hátrafordulva észrevette Lilliant, és az arcán árnyék suhant át. - Nem találtad meg a ragasztószalagot? - kérdezte. - Beugrottam egy kicsit a fürdőszobába. - Lillian nem állt meg, bár a szíve hevesen vert. Mindjárt kész vagyok a konyhával - mondta, majd elvette az asztalról a ragasztószalagot. - Nagyszerű. Lillian nagy levegőt vett, és fürgén, de nem feltűnő gyorsasággal visszament a konyhába. Letérdelt a dobozok mellé, és nekilátott, hogy leragassza őket. Hallotta Claire lépteit a folyosó felől; egyre halkultak, ahogy távolodtak a hálószoba felé. Meddig zakatol még így a szíve, tűnődött Lillian. Egyértelmű, hogy nem való neki az effajta kutakodás, de az is tény, hogy nem egyhamar adódik még egy ilyen alkalom arra, hogy kielégítse a kíváncsiságát. Végzett a két dobozzal, felállt, és ment a mosókonyhába újabb dobozokért. A pulzusa végre kezdett normálisan verni. Félretett két nagy dobozt, hogy hozzáférjen egy kisebbhez, mely épp megfelelő méretnek tűnt az ezüstnemű számára. Akkor vette észre a tengerészkék ruhadarabot a kosárnyi rongy tetején, amikor melléje tette a két nagy dobozt. A kék ruhadarab nem volt sem szakadt, sem elhasznált. Éppen hogy újnak nézett ki. És ismerősnek. Lilliannek volt szeme a színekhez, és emlékezett rájuk. Ismét gyorsabban kezdett verni a pulzusa, a szíve egyenesen dübörgött. Ne izgasd fel magad. Valószínűleg semmi különös, csak egy darab rongy. Lillian óvatosan belenyúlt a kosárba, kézbe vette a tengerészkék rongydarabot, és kirázta. Ing volt; Claire aznap viselte, amikor beugrott hozzá, hogy figyelmeztesse, Marilyn még mindig vágyik Gabe-re. Nem látszott, hogy bármi baja lenne az ingnek; nem volt elszakadva, ki sem lyukadt, érthetetlen volt, hogy miért került a hitvány ruhák halmára. Lehet, hogy véletlenül esett ki a mosott ruhák közül, gondolta Lillian. Lillian körbeforgatta az inget, hogy a hátulját is megvizsgálja. A jobb mandzsettán látott piros festékfolttól a lélegzete is elállt. - A fenébe - suttogta. Azért jött ide ma reggel, hogy talán választ kaphat valamire. Az ember vigyázzon a vágyaival. - Na mi a helyzet? — Claire megállt a küszöbön. — Kell még doboz? Van...

Elhallgatott, amikor észrevette a festékfoltos inget Lillian kezében. A tekintete rögtön a foltos mandzsettára vándorolt. - Te túrtad föl a műtermemet. - Lillian a mosógépre tette az inget. - Tudtam, hogy kell lennie valahol valami bizonyítéknak. Ha sok festék kerül az ember kezébe, majdnem biztos, hogy a ruhájára is jut belőle. Claire arcából kifutott a vér; kétszer is nyelt, mire meg tudott szólalni. - Semmit nem tudsz rám bizonyítani - dadogta. -Semmit az égvilágon, érted? - Valószínűleg nem is. Csak ha megtartottad a VPX-5000-t. De biztos vagyok benne, hogy volt annyi eszed, hogy megszabadulj tőle. Az öbölbe dobtad? Mert én azt tettem az ügyfeleim adataival. Claire szeme megtelt könnyel; úgy látszott, mindjárt összeomlik. - Arizonát kihagyhattad volna ebből — folytatta Lillian. - Semmi köze nem volt hozzá. Felfogod, mi történhetett volna, ha egy kicsit nagyobb erővel ütöd fejbe? Arizona idős asszony, Claire. Meg is ölhetted volna. - Nem akartam leütni, de nem volt más választásom. - Nem volt más választásod? Mit nem mondasz? Senki nem kényszerített rá, hogy leüsd és elvedd a fényképezőjét. - El kellett vennem tőle azt a gépet. — Claire keze ökölbe szorult. - Nem érted? Felvételek voltak benne. - Lekapott, amikor betörtél hozzám? - Csak akkor vettem észre, amikor indulófélben voltam. A közeli erdőben parkoltam, de amikor indultam, láttam, hogy a teherautója az út túloldalán áll. O nem volt benne, amiből arra következtettem, hogy nyilván az idióta köreit rója. Tartottam tőle, hogy meglátott, amikor kijöttem a nyaralótokból. - Az ég szerelmére, Claire, te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy egyáltalán nem számított volna, ha a nyaralónk közelében lát. Soha senkit nem érdekel, hogy A. Z. miket állít, és milyen új teóriákkal áll elő. Mindenki tudja, hogy lökött. - Nem sokkal később kijött az erdőből, és a kezében volt az az átkozott gép. Bepánikoltam. Természetesen senki nem hitt volna neki, ha azt állítja, hogy látott engem kijönni a nyaralótokból a feljelentés napján. Az emberek tudják, hogy mennyire ellenséges mindenkivel szemben, aki az intézetnek dolgozik. De igenis hittek volna neki, ha dátumozott fényképeket mutat rólam, bizonyítva, hogy kilépek a házatok hátsó ajtaján kezemben egy kerékabronccsal. - Ezért követted hazáig, és vártál a kínálkozó alkalomra, hogy elvedd a fényképezőjét? Tudta, hogy követik. - Egy darabig figyeltem, de tudtam, hogy előbb-utóbb visszamegy az erődítményébe. Úgyhogy megelőztem, elrejtettem a kocsimat a fák között, és a hátsó verandán vártam rá a fáskamra mögött. - Előre eltervezted, hogy rátámadsz. - Nem. - Claire letörölte a könnyeit a kézfejével. — Nem terveztem meg előre semmit. Képtelen voltam logikusan gondolkodni. Valami olyasmit képzeltem, hogy meglepem, amikor bemegy a házba. Nem akartam mást, csak a fényképezőt. -Valamiért mégis hátramentél a hátsó ajtóhoz. Amikor megérkezett, megörültél a kínálkozó alkalomnak, felkaptad a virágállványt, és leütötted Arizonát. - Nem akartam, hogy kórházba kerüljön. - Claire hangja szűköléssé vékonyodott. - El kell hinned nekem. Egyszerűen csak le akartam ütni. Hogy elengedje a fényképezőt. - Arizona agyrázkódást kapott miattad, Claire. Meg is ölhetted volna. - Mondtam, hogy nem szándékoztam bántani - szipogott Claire. - És azt sem tudod bizonyítani, hogy elvettem tőle a gépét. Ezek csak szavak.

- Persze. - Lillian a szárítógépnek dőlt, és mindkét kezével megfogta a fémszegélyt. — És mivel magunk között vagyunk, gondolom, lehet még néhány kérdésem. Honnan jött az ötlet, hogy nálam keresd az ügyfeleim adatait? Neked jutott eszedbe, vagy Anderson pottyantott el valamit? Claire elvörösödött a dühtől; az arca színe már-már elérte az ingén maradt festékfolt vörösét. - Ó, Flint, az a szarházi. Hallottam, amikor említette Marilynnek a fájlokat, rögtön aznap, hogy felkereste az intézetben. Szó szerint kérkedett velük, és ezzel akarta rávenni, hogy neki adja az én állásomat. Megígérte, hogy megszerzi neki az adatokat. - Értem. - El kell ismernem, ami nyilvánvaló. Marilyn nem ostoba. Azonnal felfogta, milyen értéket jelentenek azok a fájlok. - Anderson bevallotta neki, hogy el akarja lopni őket? - Dehogy. Annyit mondott, hogy már van stratégiája arra, hogy hogyan szerezze meg őket. Megnyugtatta Marilynt, hogy minden részletre kiterjed a figyelme. - Te hol voltál, míg ők ezt tárgyalták? - Az íróasztalomat pakoltam a szomszédos irodában. Marilyn becsukta az ajtót, de én egyszerűen beindítottam a hangfelvevőt. - Claire ajkán keserű mosoly jelent meg. -Ez volt ugyanis az egyik feladatom. Hogy felvegyem Marilyn fontos emberekkel való beszélgetéseit. Azt tervezi, hogy egyszer majd kiadja a memoárjait. - És aztán úgy döntöttél, hogy megelőzöd Flintet, ugye? Claire megvonta a vállát. - Azt mondta, a számítógépeden van. Elég könnyű feladatnak tűnt. És én ugyanúgy hasznát tudtam volna venni, mint ahogy Flint tervezte. - Hogy felkínáld valakinek cserébe egy állásért? - Igen. Bármelyik észak-nyugati jelölt minden pénzt megadna a felső tízezer köréből való bizalmas adatokért. — Claire szemét ismét elhomályosította a könny. - De nem találtam a számítógépedet, amikor felfeszítettem a hátsó ajtót. Ráadásul ott lézengett Arizona a nyavalyás fényképe-zőjével, amikor kijöttem. Minden félrecsúszott. Egy csomó kockázat a nagy semmiért. Ez nem fair. - Aznap beugrottal hozzám, hogy figyelmeztess, hogy vigyázzak Marilynnel. Gabe közben felhívott Portlandből jövet, és te hallottad a beszélgetésünket, kihámoztad belőle, hogy valaki követ. És akkor hirtelen nagyon ideges lettél, emlékszel? Felfogtad, hogy már nem hisszük azt, hogy valami jöttment hóbortos alak tört be hozzám. Úgyhogy visszajöttél még egyszer, és felforgattad a műtermemet, hogy alátámaszd az elméletünket. - Nagyon megijedtem. Eszméletlenül féltem. Holdfényparton vagyunk, és ha itt egy Harte és egy Madison nyomást gyakorol Sean Valentine-ra, akkor ő rendesen nekilát a nyomozásnak. És fogalmam sem volt, hogy az hova vezet. Gondoltam, megúszom a dolgot, ha mindenki egy hóbortos alakra gyanakszik, aki egyszer csak fogja magát, és felszívódik. - Ó, Claire. - Lillian megcsóválta a fejét. - Hogy képzelhetted ezt? Claire hangjában keserűség bujkált, amikor visszakérdezett. - Hogy találtátok ki? - Leginkább azt mondhatnánk, hogy kizárásos alapon. Gabe és egy magánnyomozó leinformálták az egyetlen lehetséges alakot, akiről feltételeztük, hogy követ. Amikor Andersont kikérdeztük, ő tagadta, hogy betört volna hozzám Holdfényparton. Kitartóan tagadta. Claire majd' felrobbant dühében. — És ti hittetek annak a szarházinak? Lillian megvonta a vállát. - Az nem vallott rá, hogy felfeszítse a zárat. Anderson az a fajta, aki addig hímez-hámoz, amíg eléri, amit akar. - Na és Marilyn? Rá is gondolhattatok volna. Neki volt leginkább szüksége azokra az adatokra.

- Marilyn nem kertel, hanem kerek perec megmondja, mit akar. Te viszont arról vagy híres, hogy körtönfalazol. Claire összerezzent. - Hogy érted ezt? - Marilynnek igaza volt, amikor azt állította, hogy viszonyod volt Trevor Thornleyval, ugye? - Mondtam már neked, hogy soha nem feküdtem le Trevorral. - Nem hiszek neked. Claire bizonytalanul nézett Lillianre. - Miért nem? - Mert megtudtam, hogy kavartál Larry Fultonnal az apja kocsijában azon a nyáron, amikor én Larryvel jártam. - Larry Pulton. - Claire álla leesett. - De hát mikor volt az! Meg főiskolások voltunk! - Tudom. Már akkor biztos voltam benne, hogy van valakije rajtam kívül, csak azt nem tudtam, hogy te vagy az. A Willis fivérek nyitották fel a szememet néhány nappal ezelőtt. Nekik köszönhetem, hogy kiismertelek, Claire. Most, hogy végre feltettem a megfelelő kérdéseket, helyükre kerültek a dolgok. Claire kihátrált a mosókonyhából, de nem vette le a tekintetét Lillianről. - Ebből semmit nem tudsz bizonyítani. - Csak ezt tudod hajtogatni. — Lillian ellépett a mosógéptől. — Nem is vitatom. Azért jöttem ma ide, hogy választ találjak a kérdéseimre, nem azért, hogy letartóztassalak. - Tűnj innen. - Épp ez volt a szándékom. — Lillian átment a nappalin, de a bejárati ajtónál megállt, és hátranézett a válla fölött. — De van még egy kérdésem. -Azt mondtam, tűnj innen. - Egyszer azt mondtad, Trevor odavan a tűsarkúért és a női fehérneműért, és hogy az ízlése kiábrándító. Felteszem, ebben is hazudtál? - Gyűlöltem az elvárásait, legalábbis ami az öltözködést illeti. De az az ember a szenátori cím várományosa volt. Gondoltam, elnézhetek neki egy-két hóbortot, ha cserébe szenátorfeleség lehetek. - Tényleg kilátásba helyezte, hogy ha megválasztják, elválik Marilyntől és téged vesz el? - Megígérte. - Claire lepillantott a kezében tartott, gyűrött kék ingre. - Ahogy Larry Fulton is megígérte, hogy szakít veled, és aztán megtartjuk az eljegyzést. Semmi nem a tervek szerint alakul, és ez nem fair, érted? Nem fair, hogy nekem semmi nem jön be. Gabe fel-alá járkált a nyaraló konyhájában. - Nem lett volna szabad egyedül odamenned. - Mondtad már, nem is egyszer. - Lillian a konyhaasztalra könyökölt, és a kézfejére támasztotta az állát. — És én is mondtam, hogy hirtelen ötlettől vezérelve mentem oda. - És ha rád támadt volna? - Nem az a fajta. - Soha nem lehet tudni. - Gabe, Claire tudja, hogy semmit nem vagyunk képesek rábizonyítani. - Sajnos. - Feltételezem, hogy az ilyen helyzetekben várjuk azt, hogy beteljesedjen a karma. - A karma soha nem teljesedik be a Claire-féléken. A karma egy nagy kalap szar. Az ilyen Claire-félék mindig megússzák. Lillian kinézett az ablakon. - Nem állítanám, hogy Claire sok mindent megúszott volna az élete során. Maga mondta, hogy neki soha nem jött be semmi. Mindegyik terve dugába dőlt. Larry Fulton ugyan szakított velem, de nem őt vette el, hanem Shcilát. Trevor Thornley tönkrement, úgyhogy Claire-ből nem lett szenátorfeleség. Marilyn kampányából is kipottyant. Mindent összevetve Claire-re nem mondaná az ember, hogy neki áll a világ.

Másnap reggel autóba ültek, és behajtottak a városba croissant-ért és kávéért. Gabe megállt a Fénytest parkolójában, és bekémlelt a barátságosan megvilágított helyiségbe. Maroknyi vendég ült az ablakok mögött. A Jaguar mellett Mitchell nagy terepjárója, Arizona teherautója és Sean Valentiné szolgálati kocsija parkolt. - Kicsit nagy a felhajtás odabent - mondta Gabe. -Menjünk máshová? - De máshol nem kapni ilyen croissant-t. - Lillian a fejére húzta az esőkabát csuklyáját, és nyúlt a kilincs után. -Gyere, megoldjuk. - Nem vagyok benne annyira biztos. — Gabe minden lelkesedés nélkül nyitotta ki a vezetőülés ajtaját. - Kicsit korán vagyunk még egy Harte-Madison-jelenethez. - Ugyan. Ahhoz soha nincs elég korán. Gabe behúzott nyakkal sietett Lillian mögött a szemerkélő esőben a bejárathoz. Amikor beléptek, Gabe rögtön megérezte, hogy izgatott a hangulat. A szokásosnál élénkebben morajlott a helyiség. Gabe első gondolata az volt, hogy Mitchell és Suliivan közös kávézása izgatta fel a kedélyeket, de aztán rájött, hogy nem igazán a Seannel és Bryce-szal üldögélő két öregember áll az érdeklődés középpontjában. Ahogy számítani lehetett rá, minden fej a nyíló ajtó felé fordult. Lillian hátratolta a csuklyáját, és ragyogó mosolyt villantott a bent ülőkre. Gabe kurtán biccentett, és mindjárt a pult felé indult. Kávé nélkül nem küzd meg Mitchellel és Sullivannel. - Történt valami? - kérdezte a rendelést felvevő Hírnököt. - Nem hallotta? Mielőtt azonban Gabe megtudhatta volna, mi történt, lebbent a függöny az alkalmazott mögött, és Arizona intett sürgetőleg. -Jöjjenek ide hátra maguk ketten - suttogta. - Mi majd megtartjuk itt az eligazítást. Gabe Mitchellre és Sullivanre nézett; elmélyülten beszélgettek Seannel. Ügy látszik, nem sürgős, hogy odamenjünk hozzájuk, gondolta; Arizona „eligazítása" szórakoztatóbb kilátásnak tűnt. Gabe Lillianre pillantott, aki vállat vont, és indult a pult mögé. Gabe fogta a kukoricakenyerét, és ment utána. Hírnökök ismerős csoportja vette körül a nagy munkaasztalt. Foton is köztük volt, és mindannyian komolyan bólintottak, amikor Lillian és Gabe beléptek. - Jó reggelt! - köszönt Gabe. - Történt valami? - kérdezte Lillian. Arizona az asztalra koppantott egy sütőtűt. - Fölöttébb érdekes fejlemény történt röviddel ezelőtt. A média és a helyi hatóságok, Sean Valentine-t is ideértve természetesen bevették az intézet által tálalt változatot, de hát mit várjon tőlük az ember. - Arizona megcsóválta a fejét. — Szegény ütődöttek. Gabe egyik vállát a falnak támasztotta, és élvezettel ízlelgette a kukoricakenyerét. Pontosan mi történt? - A hivatalos változat szerint Claire Jensen balesetet szenvedett, amikor tegnap elhagyta a várost. Jelenleg a holdfényparti kórházban ápolják. - Jó ég! - Lillian Arizonára bámult. - Jól van? - Sean szerint eléggé összetörte magát, de felépül. Sean kivizsgálta a balesetet. Azt mondja, Claire száguldozott az esőben, és egy kanyarban elveszítette az uralmát a járműve felett. De mi tudjuk, mi az igazság. Az asztal körül állók bólintottak. Lillian megköszörülte a torkát. — Na és mi az igazság? - Napnál világosabb. Claire látott valamit, amit nem lett volna szabad látnia fent az intézetben. Valószínűleg rátalált a föld alatti laboratóriumra, mire ezek megrendezték a balesetet, hogy megszabaduljanak tőle. Claire szerencséje, hogy elfuserálták a dolgot. Lillian Gabc-re nézett. - És még te mondod, hogy nem hiszel a karmában.

- Helyesbítek - mondta Gabe. - Jó pap holtig tanul. Karon fogta Lilliant, és visszavezette a függöny előtti helyiségbe. Számos szempár kísérte útjukat a kis asztal felé, melynél Mitchell és Sullivan ült Bryce és Sean társaságában. Lillian lehajolt, és megpuszilta a nagyapját. - Jó reggelt, nagyapa. -Jó reggelt, édesem. Gabe odabólintott a két öregnek. - Örülök, hogy nem vertétek ki egymás fogát. - Az ember ebben a korban már kétszer is meggondolja, hogy kockára tegye-e a megmaradt kevés fogát -mondta Sullivan. Lillian üdvözölte a többieket, és leült nagyapja mellé. - Arizona elmondta a maga verzióját? - kérdezte Mitchell az unokájától. Gabe letette a kávéját és a félbehagyott kukoricakenyeret az asztalra, és odahúzott egy széket. - A. Z. szerint az intézeti összeesküvők rendezték meg a balesetet. Sullivan kuncogott. - El kell ismerni, hogy ő mindig sokkal érdekesebben tálalja a helyi híreket, mint én mondta Sean. - Szóval baleset történt? - kérdezte Lillian. - Minden kétséget kizáróan. - Sean beleharapott egy nagy lekváros süteménybe. - Nagyon sürgős lehetett neki, hogy maga mögött hagyja ezt a várost. Legalább hetvennel hajtott bele abba az Erickson-háznál levő kanyarba. Bryce megcsóválta a fejét. - Köztudott, hogy az nagyon veszélyes kanyar - mondta ünnepélyesen. - A mentősök mondták, hogy amikor kiszedték a kocsijából, őrült dühös volt rájuk. - Sean lenyelte a falat süteményt, és ivott rá a kávéjából. - Egyfolytában azt hajtogatta, hogy mennyire nem fair ez az egész.

26 Az Élénk Víziók Galéria holdfényparti részlegének fogadásán Suliivan Mitchell mellett állt kezében egy pohár pezsgővel, és elnézte a Lillian és a festményei körül hömpölygő tömeget. - Azért ez elmarad a portianditől - jegyezte meg Mitchell. - Ide csak a Napló jött ki. De hát mit várjunk, Holdfénypart nem a nyugati világ művészeti fővárosa. - Portlandben minden a reklámról és a médiáról szólt-emlékeztette Suliivan Mitchellt. Pontosan úgy történt minden, ahogy Octavia Brightwcll megjósolta. Lilliant megismerték a gyűjtők és a múzeumok meg a képtárak dolgozói, akik számítanak valamit a szakmában. De Holdfényparton különlegességnek számít ez az alkalom. - Látszik az ittenieken, hogy tetszik nekik - vigyorgott Mitchell. - Nézd meg, hogy kiöltöztek, és nyakalják a pezsgőt. Azt nem tudom, mennyit értenek a művészethez, de az biztos, hogy jól érzik magukat. A jelenlévők szinte kivétel nélkül helybéliek voltak: a Willis fivérektől a Fénytest fura öltözetű alkalmazottaiig mindenki eljött. Sullivannek erős volt a gyanúja, hogy nem a művészet szeretete csalt ide ennyi embert egy esős estén, hanem az általános kíváncsiság, mely a Harte-okat és Madisonokat övezte. Az emberek tudták, hogy mindkét család jelen lesz az eseményen, és az is köztudomású volt, hogy Gabe és Lillian eljegyezték egymást. Az ajándék ital és apró falatkák csak hab volt a tortán a többség számára. - Ki hitte volna, hogy egy Harte művészi pályára lép? -mélázott Mitchell fennhangon. - Ki hitte volna, hogy a ti családotokban akad valaki, aki nyereséges céget képes működtetni?

- Meg kell adni, Octavia tud partit rendezni. -Mitchell elvett egy sajtos hasét. - Minden első osztályú, az utolsó szemig. A ma esti vendégek többsége észre se vette volna, ha olcsó pezsgőt és másodosztályú ételt kap, de Octavia nem garasoskodott, ugyanaz a felhozatal, mint Portlandben. Sullivan kortyolt a pezsgőjéből. - Erre befizetek. - Haha. - Mi az? - Nem tudom nem észrevenni, hogy minden jel szerint igencsak összemelegedett az unokáddal, Nick-kel. Sullivan követte Mitchell tekintetét a tömeg fölött, míg észre nem vette a fekete-fehér ünneplőbe öltözött Nicket Octavia mellett a galéria túloldalán. Több mint komoly, gondolta. Ahogy ott álltak és beszélgettek, az meghitt, bizalmas viszonyra utalt. Nick lazán a falnak támasztotta egyik kezét Octavia feje fölött, kissé a nő felé is dőlt, hogy széles válla diszkréten, de egyértelműen elzárta Octaviát a körülöttük állóktól. Sullivan megértette a testbeszéd üzenetét, és tudta, hogy a teremben minden férfi érti, ha csak tudat alatt is: a hírvágyát beteljesítő férfi üzeni a világnak, hogy „ez a nő ma este az enyém". - Ó, barátom - mondta halkan. - Ő is kezdi. - En nem aggódnék a helyedben - mondta Mitchell vidáman. - Ahogy mondtam, Octavia helyes fehérnép. - Vörös hajú. - Na és? Mi bajod van a vörös hajúakkal? - Valahogy ismerősnek tűnik nekem ez a nő, Mitch. - Mert nem először látod. Hannah és Rafe esküvőjén is ott volt. És a múlt heti portlandi fogadáson is láttad. - Nem úgy értem. Máshogy ismerős. - Hogyan? - A vörös haja, az arcéle. A tartása. Nézd már meg alaposabban, ember. Nem emlékeztet valakire? Mitchell sokáig szemlélte Octaviát. - Ördög és pokol! - mondta végül. - Le se lehet tagadni a hasonlóságot. Fura, hogy eddig nem vettem észre. - Lehet, hogy ezért tetszett meg neked rögtön. - Ördög és pokol - ismételte meg Mitchell, ezúttal őszintén meglepve. - Mi lesz még ebből? - Ne tőlem kérdezd - mondta Sullivan. - De erősen kétlem, hogy a véletlen műve. - Szerintem sem az. - Ámulatféle csillant Mitchell szemében. - Szó nincs véletlenről. De mondok valamit. Ajánlom Nicknek, hogy rendesen viselkedjen vele. - Mi közöd hozzá, hogyan viselkedik vele? - Octavia egy szem maga van a világon. Nincs családja, akik védelmezhetnék. - És te magadra vállalod a feladatot? - kérdezte Sullivan. - Valakinek csak el kell vállalnia. Az unokádról az a hír járja, hogy falja a nőket, és a laza kapcsolatok kedvelője. - Egyszerűen csak nem találta meg azt, aki betöltené az Amelia után maradt űrt. -Ahogy hallom, nem igazán töri magát, hogy feleséget találjon - jegyezte meg Mitchell. Inkább a kötetlen kapcsolatot keresi a barátnőinél, melyben nem esik szó gyűrűről, szertartásokról és fogadalmakról. Úgy hallottam, bizonyos körökben Keményszívű Harte-nak nevezik.

-A bánatba, semmi közöd az unokám szerelmi életéhez. - Nem fogom hagyni, hogy cicázzon Octaviával, érted? - Mitchell álla megfeszült. - Ez a hölgy nem lesz a játékszere. Ajánlom, hogy add ezt az értésére, különben megbánja. Sullivan komor tekintettel méregette a terem túlsó végében álló párt. - Ebből még bonyodalmak származhatnak - mondta végül. - Nem is kicsik. Sullivan nem tudta volna megmondani, hogy pontosan mi jár Mitchell fejében, de fogadni mert volna rá, hogy az ő gondolatai is a körül a jelenet körül forognak, melyre igen jól emlékezett. Közös múltjuk egyik jelenete volt ez: hátborzongató, kísérteties emléke a napnak, amelyen a miniszoknyás, égővörös hajú nő tűsarkúban betipegett a Bay Street-i irodájukba azzal, hogy mindkettejüket dúsgazdaggá teszi. Most mindkét öregúr elbűvölten nézte Octaviát. Kétségtelen, gondolta Sullivan, hogy tagadhatatlan a hasonlóság Claudia Bannerrel, a titokzatos lénnyel, aki annyi évvel ezelőtt lángra lobbantotta és megperzselte őket, és a feje tetejére állított körülöttük mindent, mielőtt eltűnt volna a Harte-Madison társaság tőkéjével. - Kicsoda Octavia Brightwell, és mit keres Holdfényparton? - kérdezte Sullivan alig hallhatóan.

27 Lillian hallotta a lépcsőn, majd a folyosón közeledő férfi-lépteket. A műtermében volt, folytatta az ecsetek tisztogatását. A könnyed, sima, céltudatos léptek eltökéltségre vallottak. Gabe Madison lényéből sokat megértett az, aki látta a mozgását. Lillian letette az ecseteket, és ment ajtót nyitni. Gabe megállt előtte. A zakóját a kocsiban hagyta, a mandzsettagombjait is letette már. Szénfekete ingének gallérja nyitva volt, az ezüst-fekete nyakkendő lazán lógott. Gabe nem mosolygott. - Késtél. - Lillian lábujjhegyre állt, hogy megpuszilja. - Ühüm. - A férfi egyik karjával átkarolta, amikor épp elhúzódott volna, és egy hosszú, lassú, vérpezsdítő csók erejéig magához vonta. Amikor végre elengedte, Lillian kipirult és lélegzetért kapkodott. Látta, hogy lusta, csábos fény villan a férfi szemében, és egyszerre tudta, hogy nem csak őt érintette meg a csók. - Koszi, erre nagy szükségem volt - mondta Gabe. -Egy olyan délutánon, mint a mai. - Mi történt? - Mitchell, Suliivan és az apád bejelentés nélkül beállítottak az irodámba, épp, amikor azt terveztem, hogy indulok. Szó szerint rajtam ütöttek. Lillian elfintorodott. - Mit akartak? Gabe nem válaszolt azonnal. Megállt a legújabb, még befejezetlen kép előtt, mely Lillian anyját, nagyanyját és őt magát ábrázolta. A három alak a Napkorona-kapu körül állt, állhatatos tekintettel néztek a kép szemlélőjére, melybe belesűrítették saját életkoruk minden velejáróját, s a láthatatlan, de annál kézenfekvőbb összetartozást. Gabe hosszasan nézte a képet. - Nagyon jó vagy - mondta végül. - Tényleg nagyon jó. - Köszönöm, de eltértél a tárgytól. - Vállalatigazgató vagyok. Természetes hajlamom van rá, hogy kerüljem a kínos témát. Lilliannek nem tetszett ez a hang. - Mit akartak tőled, Gabe? - Új üzleti ajánlattal álltak elő. - Ejha. - Én is ezt mondtam. - Gabe?

- Fúziót ajánlottak. Lillian rábámult; beletellett néhány másodpercbe, amíg meg tudott szólalni. - Fúziót? Flogy a Madison Kereskedőház és a Marté Vállalatok összeolvadjon? - Igen. -Te jó ég! - És a két cégnek egyenlő arányban lenne benne tőkéje. Családtagok csak az új formációban lehetnének részvényesek. Az igazgatói testületben azonos számban képviseltetné magát mindkét család. Én lennék az ügyvezető igazgató. - Egek! - Sok minden szól a fuzionálás mellett - folytatta Gabe, mintha egy befektető prospektusából olvasná. -A cég tőkéje egyik napról a másikra megduplázódna, és ezáltal kiterjeszthetnénk a tevékenységeink körét és skáláját. Lehetőségünk lenne kibővített vezetői és konzultációs szolgáltatásokat kínálni az ügyfeleinknek. - Ó. - Lillian érezte, hogy bugyog benne a nevetés, és gyorsan a szája elé kapta a kezét. - Másfelől azonban ez rémálom, legalábbis nekem. - Megértem. — Lillian letett róla, hogy legyűrje a kitörni készülő nevetést. - Már a gondolatától, hogy egy nagy csapat igazgatósági tagot és kizárólag Harte-okból és Madisonokból álló részvényeseket irányítson, minden elővigyázatos, okos ügyvezető igazgató halálra rémülne. - Nekem mondod? - De te Madison vagy. Fogadok, hogy még csak nem is pislogtál vagy nyeltél egyet. Szóval minek fogjuk nevezni ezt az új céget? - A javaslat az, hogy legyen Harte—Madison a neve. Gondolom, apád ötlete. Nosztalgiázás a régi Mitch és Suliivan által alapított cég újraélesztéséről. Én azonban nagyon ellene voltam. - Akkor most mi lesz? Gabe elfordult a portrétól, és Lillian mellé lépett, rávillantotta csábos Madison-mosolyát, kivillantva hibátlan fogsorát. Lillian szíve rögtön hevesebben vert. - Madison-Harte, magától értetődik - mondta. - Hát persze. Tetszik a hangzása. - Szerinted is jól hangzik, ugye? Gabe átkarolta, és magához vonta Lilliant. Szája a szájára tapadt, és a csók ismét bizonyította, hogy semmi nem állhat egy Madison szenvedélyének útjába. -