Jack Winters alkimista ősök késői leszármazottja, aki veszélyes természetfeletti képességekkel rendelkezik. Különleges adottsága egy régi családi átok következménye. Több mint háromszáz évvel ezelőtt egyik őse megalkotta az Égő Lámpát, egy titokzatos erővel bíró eszközt, amelynek kisugárzása azonban módosította feltalálójának genetikai állományát. Így ha egy Winters-utód ezt a genetikai átkot örökli, nem csupán félelmetes pszichikai erők birtokosává válik, hanem tébolyult szörnyeteggé is, aki veszett dührohamok és hallucinációk közepette pusztul el. Jack úgy érzi, őrá is ez a sors vár, hacsak meg nem találja az Égő Lámpát – és a nőt, aki működtetni tudja azt. Ez a nő pedig nem más, mint Chloe Harper magándetektív, álomfényfejtő – az egyetlen, aki a lámpa energiájának segítségével vissza tudja fordítani az átalakulás folyamatát. Miközben az átok beteljesedésének ideje egyre közeledik, egy mindenre elszánt gyilkosokból álló titkos társaság Chloe és Jack életére tör. Ám a fenyegető támadásoknál jobban megrémiszti őket az az elsöprő erejű, szenvedélyes szerelem, amely kettejük között ébred…
JAYNEANN
KRENTZ
AZ ÁTOK
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Jayne Ann Krentz: Fired Up G. P. Putnam's Sons, New York Published by the Penguin Group Copyright © 2009 by Jayne Ann Krentz Jacket design and digital illustration © 2010 Rob Wood/Wood Ronsaville Harlin, Inc. Jacket photograph © Claudio Marinesco Photograph of the author © Sigrid Estrada
Fordította F. Nagy Piroska
Hungarian translation © by F. Nagy Piroska, 2011 Hungarian edition © by Maecenas Könyvkiadó, 2011 honlap: www.maecenaskiado.hu
Bátyámnak, Steve Castle-nek ajánlom hálával és szeretettel, amiért megmutatta nekem, milyen Vegas belülről
AZ ÁLOMFÉNY-TRILÓGIA Kedves Olvasóm! Az Arkane Társaságot titkok hívták életre. E titkok között van néhány veszedelmesebb is azoknál, amelyeket az alkimista Nicholas Winters és ádáz riválisa, Sylvester Jones leszármazottai megőriztek. Az Égő Lámpa legendájának eredete a Társaság legelső napjaiba vezet vissza. Nicholas Winters és Sylvester Jones annak idején barátokból lettek halálos ellenségekké. Mindketten ugyanazt a célt tűzték ki maguk elé: pszichikus képességeik tökélyre fejlesztését. Sylvester a kémia nyújtotta lehetőségeket választotta célja eléréséhez, és tilalmas kísérletezésekbe fogott ismeretlen, különös füvekkel és növényekkel. Végül összekotyvasztotta azt a megbízhatatlan főzetet, amely mindmáig gonosz igézetében tartja a Társaságot. Nicholas a mérnöki tudomány felől közelített a célhoz, és megszerkesztette az Égő Lámpát, ezt az ismeretlen erőkkel bíró eszközt. A lámpa által kibocsátott sugárzás torzulást hozott létre a DNS-ében, aminek az lett a következménye, hogy fiú utódai végzetes genetikus „átok" hordozói. A Winters-átok nagyon ritkán ér utol valakit, ám ha mégis, akkor súlyos aggodalomra ad okot az Arkane Társaság tagjainak. Azt beszélik, hogy ha egy Winters örökli Nicholas genetikailag módosult tehetségét, akkor Cerberus válik belőle – így nevezik az Arkane-tagok azt a tébolyult médiumot, aki többszörösen halálos képességekkel rendelkezik. Jones & Jones és a Kormányzó Tanács meggyőződéssel vallja, hogy az ilyen emberszörnyek ellen hajtóvadászatot kell indítani, és a lehető leggyorsabban végezni velük. Az Égő Lámpa áldozatainak csak egy reményük lehet. Meg kell találniuk magát a tárgyat, és egy nőt, aki úgy tudja munkára fogni az eszköz által kibocsátott álomfény energiáját, hogy egyszersmind visszafordítsa vele az átok által előidézett változásokat. Az Álomfény-trilógiában az Olvasó megismerkedik három férfival – az Égő Lámpa múlt-, jelen- és jövőbeli áldozataival –, akik mindnyájan Nicholas Winters szenvedélyes természetű leszármazottai. Mind a hárman rájönnek a lámpa szörnyűséges titkainak valamelyikére, és ki-ki találkozik azzal a nővel, akinek sorsformáló hatalma van rajta. És végül, a távoli jövőben, egy Harmónia nevű világban, egyikük fel fogja fedni a lámpa utolsó, egyben legveszedelmesebb rejtélyét, az Éjféli Kristály titkát. Bízom benne, hogy kötetről kötetre fokozódó izgalommal élvezni fogja a trilógiát. Őszinte híve: Jayne
NICHOLAS WINTERS NAPLÓJÁBÓL, 1694. ÁPRILIS 14. Nem sokáig élek már, de bosszút állok, ha nem e nemzedék idejében, akkor egy távoli jövőben, valahol másutt. Mert immár biztos vagyok benne, hogy a három különleges képesség bekerült a vérembe, és tovább fog öröklődni a leszármazottaimban. Mindegyik képesség nagy árat követel, és ennek megfelelően nagy hatalommal is jár. Az első olyan nyugtalanság dagályával árasztja el az elmét, amelyet képtelenség lecsendesíteni a laboratóriumban töltött végtelen órákkal, és nem csillapítható erős italokkal vagy a mák tejével sem. A második tehetséget sötét álmok és rettentő látomások kísérik. A harmadik képesség a leghatékonyabb és a legveszedelmesebb. Ha a kulcs nem jól fordul meg a zárban, úgy ez az utolsó pszichikus adottság igazoltan végzetes lesz. Előbb tébolyt, s utána halált hoz. A harmadik és végső hatalommal nagyon súlyos kockázat jár együtt. Azoknak az utódaimnak, akik életben maradnak, meg kell találniuk az Égő Lámpát, és azt a nőt, aki munkára tudja fogni az álomfény energiáját. Csak ő képes megfordítani a kulcsot annak az ajtónak a zárjában, amely az utolsó képességhez vezet. Csak egy ilyen nő tudja megállítani vagy visszafordítani az átalakulást, ha az már kezdetét vette. De vigyázat, a hatalommal bíró nők árulók is lehetnek. Ma már tudom, és e tudásért nagy árat fizettem. NICHOLAS WINTERS NAPLÓJÁBÓL, 1694. ÁPRILIS 17. Megvan. Elkészült utolsó, legnagyobb művem, az Éjféli Kristály. Belefoglaltam a lámpába, a többi kristállyal együtt. Lenyűgöző ez a kő! Hatalmas erőket zártam bele, de még én, aki kimunkáltam, sem sejtem, mi mindenre lehet képes, s azt sem tudom, hogyan bírható rá, hogy kibocsássa a fényét. Ezt majd valamelyik jövendő véremnek kell kiderítenie. De egyben biztos vagyok: aki képes lesz rá, hogy irányítsa az Éjféli Kristály fényét, az lesz bosszúm beteljesítője. Mert minden varázslatnál és boszorkányságnál erősebb pszichikus parancsot zártam a kőbe. A kristályból kiszabaduló sugárzás arra fogja kényszeríteni a kő hatalmával rendelkező férfiút, hogy pusztítsa el Sylvester Jones utódait. A bosszú az enyém lesz.
BEVEZETŐ Capitol Hill külváros, Seattle… Az a kétsaroknyi gyaloglás a Broadwayn lévő buszmegállótól a lakásáig ezen a késő éjszakai órán szörnyű megpróbáltatás volt. Vonakodva lépett ki az utcai lámpa fénykörének kis szigetéről a bizonytalan, alattomos sötétségbe. De legalább már elállt az eső. Görcsösen szorította magához a retiküljét, és úgy markolta a kulcscsomóját, ahogy azon a kétórás önvédelmi kurzuson tanították, amit a kórház fizetett a dolgozóinak. A kulcsok egyenetlen fémfogacskái karmokként álltak ki az ujjai között. Nem lett volna szabad elvállalnom az éjszakai műszakot, gondolta. De a pótléknak egyszerűen nem bírt ellenállni. Még hat hónap, és összegyűlik annyi, hogy vehet egy használt kocsit. És attól kezdve vége a magányos éjszakai buszozásoknak. Másfél saroknyira volt a háztól, amelyben lakott, amikor meghallotta a lépteket a háta mögött. Még a szívverése is elállt. Minden ösztönös, belső tiltakozása ellenére kényszerítette magát, hogy megforduljon, és hátranézzen. Egy férfi lépett elő a közeli, majdnem üres parkolóból. Az utcai lámpa fénye egy pillanatra megcsillant kopaszra borotvált fején. Terjedelmes alakja egy szteroidokon élő testépítőre vallott. Ettől kicsit megkönnyebbült. Nem ismerte ugyan a férfit, de legalább tudta, hová igyekszik. Már el is tűnt a konditerem üvegajtaja mögött. A kirakat kis neonfelirata szerint napi huszonnégy órában nyitva tartottak. Az egész utcában ez volt az egyetlen hely, amely még ki volt világítva. A könyvesbolt, melynek kirakata tele volt okkult könyvekkel és gót ékszerekkel, a zálogház, a kis fodrászat és a kölcsönző már órákkal korábban bezárt. A konditerembe nem afféle középosztálybeli fitnesz- és jógamegszállottak jártak. Ez az elszánt bodyzók törzshelye volt. Az üvegajtón ki-be járó tagbaszakadt pasasok nem is sejtették, hogy ő néha úgy gondol rájuk, mint az őrangyalaira. Ha egyszer történne vele valami a hazáig vezető úton, csak abban bízhat, hogy odabent valaki meghallja a sikoltásait, és a segítségére siet. Már majdnem elérte az útkereszteződést, amikor az utca túloldalán, az egyik kapualjban elmozdult egy árnyék. Egy férfi várakozott ott. Lehet, hogy őt figyelte? Volt valami a mozdulatában, amiből arra következtetett, hogy a férfi nem a konditerembe járók közül való. Nem az a szteroidoktól és súlyemeléstől felpumpált izmú test. A vékony, karcsú alak inkább a nagyragadozók képét idézte fel benne. Pulzusa, amely már eddig is szaporán vert, vad iramú lüktetésre váltott. Mi lesz most? Harcoljon? Meneküljön? A tarkóján bizseregni kezdett a bőr. Szinte leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy elfusson, de már most is alig kapott levegőt. Semmi esélye, hogy gyorsabban tud szaladni, mint a férfi. Az egyetlen menedéknek a konditerem ígérkezett, csakhogy az utca túloldalán veszteglő sötét sziluett közte és az üvegajtó között volt. Kezdjen el sikítani? De mi van, ha csak a képzelete játszik vele? Úgy tűnt, hogy a szemközti járdán várakozó férfi egyáltalán nem törődik vele. Minden figyelmét a konditerem bejárata kötötte le. Dermedten állt, döntésre képtelenül. Úgy meredt az utca túloldalán álló alakra, mint nyuszi a kígyóra. Meg sem hallotta, amikor a gyilkos mögötte kilépett az árnyékból. Izzadt férfitenyér tapadt a szájára. Éles penge csiklandozta a nyakát. Fém csörrenését hallotta a járda kövén, és rádöbbent, hogy épp most ejtette el egyetlen fegyverét, a kulcscsomóját. – Maradj csendben, vagy meghalsz – suttogta egy rekedt hang a fülébe. – Nagy kár lenne, ha nem jutna időnk egy kis játszadozásra. Így is, úgy is meg fog halni, gondolta. Nincs vesztenivalója. Elejtette a táskáját, és megpróbált viaskodni, de hiába. A férfi egyik karjával átfogta a nyakát. Bevonszolta a keresztutcába, miközben majdnem megfojtotta. Felnyúlt, és sikerült körmével végigszántania a férfi kézfején. Ezt az éjszakát nem fogja túlélni, de legalább begyűjtött valamennyit a gazember DNS-éből a rendőröknek.
– Én figyelmeztettelek, te ostoba szuka. Most aztán majd tényleg elszórakozom veled. Hallani akarom, ahogy könyörögsz. Nem kapott levegőt, és a szájára szoruló tenyértől sikoltani sem tudott. Átvillant az agyán: vészhelyzetre mindig az volt a terve, hogy a segélykiáltására majd kijönnek a konditeremből. A mellékutcában sötétség volt, de most érezte, amint ráborul egy másféle feketeség is. Kis szerencsével meghal a nyakát átfogó kar szorításától, még mielőtt a férfi használhatná a kését, gondolta. A Harborview traumatológiáján dolgozott, tudta, mire képes egy kés. A mellékutca bejáratában megjelent egy alak; körvonalait kirajzolta a mögötte álló utcai lámpa halvány fénye. Rájött, hogy ez az a férfi, akit a kapualjban látott ácsorogni. Párban dolgoznak? Olyan páni félelem és kétségbeesés vett erőt rajta, hogy arra gondolt, hátha csak képzelődik. – Engedd el – szólalt meg a jövevény, egyre közeledve feléjük. A hangjában éppannyi halálos fenyegetés volt, mint a torkának szegezett késben. Foglyul ejtője megtorpant. – Tűnj innen, vagy elvágom a nő torkát. Esküszöm, megteszem. – Már késő. – Az idegen tovább lépkedett feléjük. Nem rohant oda, de volt valami gyilkos és irgalmatlan fenyegetés a közeledésében. Mint a ragadozó, aki tudja, hogy zsákmánya csapdába esett. – Már halott vagy. Ekkor valami olyasmit érzett, amit nem tudott megmagyarázni. Mintha egy elektromos vihar magába zuhant volna. Energiaáramlatok öntötték el az érzékeit. – Nem! – kiáltotta a támadója. – 0 az enyém. Ordítani kezdett; idegtépő rikoltozásában iszonyat és rettegés keveredett. – Menj innen! – üvöltötte vadul. A nő hirtelen azon kapta magát, hogy immár szabadon és tehetetlenül zuhan a földre. Tompa puffanással érkezett a járda nyirkos kövére. A kést tartó férfi hátratántorodott, és nekiesett a sikátor kőfalának. Az iménti nyugtalanító energiahullám éppoly gyorsan és titokzatosan, ahogy jött, elenyészett. A gyilkos úgy rugaszkodott el a faltól, mintha ketrecből szabadulna ki. – Nem – sziszegte. Düh és téboly izzott ebben az egyetlen rövidke szóban. Meglódult a másik felé. A fény megcsillant a kezében szorongatott kés pengéjén. Újabb energianyaláb borzongató áradata söpört végig az utcácskán. A gyilkos ismét felüvöltött. Fülhasogató, rekedt rikoltása ijesztően hirtelen szakadt félbe. Kezével, amelyből kiesett a kés, a melléhez kapott, belemarkolt, majd végigzuhant a kövezeten. A sötét alak egy pillanatra a gyilkos fölé hajolt. A nő látta, hogy kezével odanyúl, és a pulzusát akarja kitapogatni. Tudta, hogy nem fogja megtalálni. Épp elég halottat látott már életében. A férfi felegyenesedett, és feléje fordult. A nő a félelemtől moccanni sem tudott. Valami nem volt rendjén a férfi arcával. Ahhoz, hogy a vonásait ki tudja venni, túlságosan sötét volt, de ott, ahol a szemének kellett volna lennie, valami parázsló energiát észlelt a fekete szemgödrökben. Újra erőt vett rajta a rémület, friss adag adrenalint juttatva a vérébe. Amilyen gyorsan csak bírt, feltápászkodott, és noha tudta, hogy reménytelen, futni kezdett a főutca felé. Ez az ember éppúgy megölheti az izzó szemével, mint a gyilkos tette volna a késével. De a szörny nem vette üldözőbe. A nő egy idő után megállt, hogy lélegzethez jusson. Amikor visszanézett, nem látott semmit. Az utca üres volt. Mindig abban bízott, hogy ha hazafelé menet a legrosszabb történne vele, a konditeremben lévő férfiaktól segítséget kaphat. De végül egy démon volt az, aki megmentette az életét.
1. Álomfény világította meg halványan az egyiptomi királynő kis szobrát. A nyomok homályosak voltak, és vastag rétegekben rakódtak egymásra. Az évtizedek során sok kézen megfordult már a tárgy, de Chloe Harper arra a meggyőződésre jutott, hogy egyik nyom sem keletkezett korábban az ezernyolcszázas évek végénél. Vagyis: egészen biztos, hogy egyik sem származott a Tizennyolcadik Dinasztia idejéből. – Attól tartok, hogy hamisítvány. – Kiélesedett érzékeit visszafogva elfordult a kis szobortól, és ránézett Bernard Paddonra. – Nagyon ügyes hamisítvány, de akkor is csak az. – A keservit neki, egész biztos benne? – Paddon összevonta bozontos ősz szemöldökét. Arca elvörösödött bosszúságában és hitetlenkedésében. – Croftontól vettem. Eddig mindig megbízhatónak ismertem. Paddon régiséggyűjteménye mellett sok nagyváros múzeuma elbújhatott volna, de az övé a nyilvánosság számára nem volt hozzáférhető. Paddon titkolta a rögeszméjévé vált gyűjteményét, amelynek kincset érő darabjait úgy őrizte egy pincében, ahogy egy házsártos manó őrizné az aranyait. Szinte kizárólag a műkincsek feketepiacán kötötte az üzleteit, hogy mentesüljön a fáradságos papírmunkától, a vámhatóság elvárásaitól és a legális kereskedelemmel együtt járó egyéb törvényi szabályozásoktól. Tipikusan az a kliens volt, akivel a Harper Nyomozóiroda szívesen foglalkozott, az a fajta, amelyik kifizeti a számlákat. Chloe nem örült annak, hogy meg kellett mondania neki: a szobor hamisítvány. Másrészt az ügyfél, akit ebben az üzletben képviselt, kétségtelenül kellőképpen hálás lesz. Paddon a pincében őrzött egyiptomi, római és görög mű– kincsek sokaságát az apjától, egy gazdag gyárostól örökölte, aki egy egészen más korban szerezte a család vagyonát. Bernard most a hetvenes éveiben járt. Sajnos, miközben ő is hódolt a családi hagyománynak számító gyűjtés szenvedélyének, a befektetések terén korántsem végzett ilyen jó munkát. Ennek következtében manapság kénytelen volt eladogatni a gyűjtemény egyes darabjait, hogy új szerzeményekre tehessen szert. Most is arra számított, hogy a szobor eladásából befolyó összeggel fizethet egy másik tárgyért, amire nagyon fájt a foga. Chloe gondosan ügyelt rá, hogy a tranzakciók tényleges pénzügyi részébe már egyáltalán ne folyjon bele. Ez ugyanis kiváló mód volna nemcsak a rendőrség és az Interpol, de az ő esetében a Jones 8t Jones végtelenül irritáló, állítólagos pszichozsarui figyelmének felkeltésére. Az ő munkája, saját megítélése szerint, abból állt, hogy felkutasson érdeklődésre számot tartó tárgyakat, és összehozza egymással a vevőket és az eladókat. A szolgálatáért megkapta a neki járó honoráriumot, a többit meg intézzék el az üzletfelek egymás között, ahogy a nagynénje, Phyllis mondogatta. A válla fölött még egyszer visszanézett a szoborra. – Szerintem tizenkilencedik századi. Viktória korabeli. Akkoriban készítettek ilyen kiváló hamisítványokat. – Ne használja rá ezt a szót – vágta oda mérgesen Paddon. – Én első pillantásra felismerem, ha valami hamis. – Ne búsuljon, uram. Sok jelentős intézményt megtévesztettek már az ebből a korból származó utánzatok, hogy mást ne mondjak, a British Museumot és a Metet például, nem beszélve egy sereg önhöz hasonlóan komoly gyűjtőről. – Még hogy ne búsuljak? Egy vagyont fizettem ezért a szoborért. Eredeti ősi darab! – Biztos vagyok benne, hogy Crofton vissza foga fizetni a pénzét. Ahogy ön is mondta, neki nagyon jó híre van. Nyilvánvalóan őt is megtévesztették. Biztonsággal állítható, hogy ez a darab az ezernyolcszáznyolcvanas évek óta észrevétlenül mozgott a piacon. De a körülményekre tekintettel tényleg nem javasolhatom ügyfelemnek, hogy vásárolja meg. Paddon arckifejezése ekkor már leginkább egy buldog pofájára emlékeztetett.
– Nézze meg ezeket a csodás szépségű hieroglifákat! – Igen, valóban jól sikerültek. – Azért, mert a Tizennyolcadik Dinasztia idején készültek! – csikorogta Paddon. – Kérni fogok egy másik szakértői véleményt is. – Ez a szíve joga. Ha megbocsát, most megyek. – Felkapta fekete bőr kézitáskáját. – Nem kell kikísérnie. És fürgén elindult az ajtó felé. – Várjon – iramodott utána Paddon. – Szándékában áll elmondani ezt a dolgot az ügyfelének? – Nos, azért fizet engem, hogy mondjam el a szakértői véleményemet. – Annyi szakértőt hozok magának, amennyit csak akar, beleértve Croftont is, aki más véleményt mondana neki. – Ebben biztos vagyok. – Valóban nem kételkedett benne. A kis szobor elkészülte óta mindenütt valódiként jelent meg. A becsüsök nyilvánvalóan mindvégig eredetinek tartották. – Ez a módszere, hogy felsrófolja a honoráriumát, Miss Harper? – horkant fel Paddon. – Nem bánom. Mennyire gondolt? Ha elfogadható, akkor bizonyára meg tudunk egyezni. – Sajnálom, Mr. Paddon. Én nem így dolgozom. Tudja, egy ilyen egyezség nagyon sokat árthatna a szakmai hírnevemnek. – Maga szakértőnek tartja magát? Hiszen csak egy vacak kis magánnyomozó, aki amatőrként belekontárkodik a régiségkereskedelembe. Ha tudtam volna, hogy ennyire nem ért hozzá, ide sem engedem, hogy megnézze ezt a darabot. És mérget vehet rá, hogy sohasem fogom a tanácsadómként szerződtetni. – Természetesen sajnálom, hogy így érzi, uram, de valamit nem ártana végiggondolnia. – És mi lenne az? – kiáltott utána Paddon. Chloe megállt az ajtóban, és visszanézett. – Ha valaha szerződtetne, nyugodt lehetne afelől, hogy egy tisztességes értékbecslőt kapott. Biztosra vehetné, hogy engem nem lehet megvásárolni. Nem várta meg a választ. Kisétált a galériából, és a halion át lement a hatalmas ház földszinti előcsarnokába. Egy házvezetőnői egyenruhát viselő asszony átnyújtotta neki még nyirkos ballonkabátját és hullámos szélű kalapját. Chloe bebújt a kabátjába. Phyllis nénitől kapta ajándékba, aki munkás éveit Hollywoodban töltötte. Azt állította, hogy tudja, hogyan kell egy magánnyomozónak öltözködnie, mert éppen elég sztárt ismert, aki ilyesféle szerepeket játszott. Chloe nem volt ennyire biztos abban, hogy ez a stílus a mérvadó, de szerette a kényelmet, amit a kabáton levő jó sok zseb nyújtott. A bejárati lépcsőre kiérve megállt, és kalapját mélyen a szemébe húzta. Újból esni kezdett, és noha csak délután háromnegyed öt körüljárt az idő, már csaknem teljesen besötétedett. Hiába, ez itt a nyugati partvidék északnyugati zónája volt, és december eleje. Ezen a vidéken ilyenkor már hamar leszáll az este, és gyakran esik az eső. Voltak, akik ezt a légkörnek tudták be. Ők nem bánták a kurta nappalokat, mert tudták, hogy ha eljön a nyár, akkor majdnem este tízig világos lesz, s ezzel megteremtődik egyfajta karmikus egyensúly. Akik meg nem hittek a jin-jang dologban, időszakos pszichiátriai problémáik kezelésére különleges lámpát vásároltak, hogy elűzzék vele a téli depressziót. Chloe-nak nem volt semmi baja a sötétséggel és az esővel. De lehet, hogy ez a tény összefüggött az álomfényfejtésben mutatott tehetségével. Az álmok és a sötétség együtt járnak. Leballagott a lépcsőn, és átvágott a széles, kör alakban futó kocsifelhajtón oda, ahol az ő leírhatatlanul kedves kis kocsija parkolt. Az utasülésen mindeddig türelmesen várakozó kutya feszült figyelemmel követte lépteit. Chloe tudta, hogy egészen mostanáig egyfolytában a ház ajtaját leste, amely mögött negyven perccel ezelőtt eltűnt a gazdi, várta, mikor jelenik meg újra. Hector volt a kutya neve, az utcán talált rá. Amikor kinyitotta a kocsi ajtaját, a kutya olyan izgatott örömben tört ki, mintha egy hétig lett volna távol. Chloe megvakarta a füle tövét, és hagyta, hogy az állat megnyalja a kezét.
– Mr. Paddon nem volt valami boldog, Hector. – Miután az üdvözlési szertartás véget ért, Chloe a hátsó ülésre dobta a hátizsákját, és beült a volán mögé. – Nem hiszem, hogy egyhamar a Harper Nyomozóiroda ügyfelei között köszönthetjük őt. Hectort nem érdekelték az ügyfelek. A gazda visszatérésétől megnyugodva, ismét felvette megszokott „vadászpuska" testtartását az utasülésen. Chloe beindította a motort. Elmondta az igazságot Paddonnak a kis egyiptomi királynőről. Hamisítvány volt, amely Viktória kora óta forgott a zártkörű műkincspiacon. Három oka volt rá, hogy biztos legyen ebben, de egyikről sem beszélhetett Paddonnak. Az első, hogy a tehetsége folytán egészen pontosan meg tudta határozni a tárgyak korát. A második, hogy műértők és régiségszakértők voltak a felmenői. Ebben a szakmában nőtt fel. A harmadik Ők is a lényegre vonatkozott. Mihelyt meglátta a kis szobrot, nyomban felismerte a mesterségbeli tudást és az árulkodó álomfényt. – Az ember nem tagadhatja meg a dédapját, Hector, még ha a huszadik század első negyede óta halott is. A család az család. Norwood Harper a szakma mestere volt. Művei a nyugati világ legkiválóbb múzeumaiban voltak kiállítva, jóllehet nem a saját neve alatt. És most az egyik legvarázslatosabban ragyogó utánzata Paddon magángyűjteményében landolt. Nem először találkozott Harper-féle hamisítvánnyal. Kiterjedt családfája számos ága büszkélkedhetett művészi alkotások hamisítására szakosodott kiválóságokkal. A tágabb családban előfordultak csalók, illuzionisták és bűvészek is. Chloe minden rokonára jellemző volt a nem kimondottan törvényes tevékenységek iránt megmutatkozó tehetség. Az ő természetfeletti képessége azonban másféle, és sokkal kevésbé piacképes formát öltött. A család Phyllis nénihez köthető ágától az álomfény megfejtésének képességét örökölte. Ennek viszont kevés gyakorlati alkalmazása létezett – ámbár Phyllisnek sikerült egész jól fizetővé tennie –, ráadásul volt egy óriási hátulütője. És e hátulütő miatt szinte biztosra lehetett venni, hogy sohasem megy férjhez. Nem a szex volt a probléma. De az elmúlt egy-két évben kezdte elveszíteni az érdeklődését iránta. Talán mert végül tudomásul vette, hogy sohasem lesz néhány hónapnál tartósabb kapcsolata. És ez a felismerés még azt a kis örömet is elrabolta, amit ezek a rövid életű kapcsolatok nyújthattak számára. A Fletcher Monroe-val való pár hónappal ezelőtti kudarc óta óriási megkönnyebbüléssel berendezkedett a magányos életre. – A cölibátus, mint életforma egyfajta szabadságot ad az embernek – magyarázta Hectornak. Hector megmozdította ugyan a fülét, de amúgy nem mutatott érdeklődést a téma iránt. Chloe elhagyta az elegáns villákkal teli Queen Anne Hillt, és a zuhogó esőben visszaindult a belvárosban lévő Pioneer Square-re, ahol az irodája és a lakása volt.
2. Jack Winters az iroda keményfa padlója felett mindenütt sötéten irizáló álomfényt érzékelt. – Foglaljon helyet, Mr. Winters – mondta Chloe. Az ügyfelek a legkülönbözőbb álöltözékekben léptek be ide, de az ember csak akkor maradhatott meg a magánnyomozói pályán, ha megtanult különbséget tenni a kliensek két nagy csoportja, a megbízhatók és a veszélyesek között. Jack Winters nyilvánvalóan a második kategóriába tartozott. Hector feltápászkodott, hogy üdvözölje az újonnan érkezőt. Rendszerint egy rövid pillantással végignézett a jövevényeken, majd a továbbiakban ügyet sem vetett rájuk. Jack Winterst azonban úgy fogadta, ami kutyáknál az udvarias tisztelet kifejeződése lehetett. Annak ellenére, hogy Winterst a jeges önuralom és a céltudatosság szinte látható aurája vette körül, meglepte Chloe-t azzal, hogy egy percnyi figyelmet szentelt a kutyájának. A legtöbb ügyfél,
miután biztosította őket, hogy nem harap, a továbbiakban nem foglalkozott Hectorral. A kutya nem volt sem aranyos, sem kicsike. De persze Jack Winters sem volt az. Lehet, hogy ez állt e férfias kötődés hátterében. Winters hűvös közönnyel viszonyult Chloe titkárnőjéhez, Rose-hoz is. Ügyfeleit néha idegesítették a lány bonyolult rajzolatú tetoválásai, nemkülönben a piercingjei. Chloe úgy ítélte meg, hogy néhány nagy kiterjedésű testrajznál és szokatlan helyen látható testékszernél valószínűleg sokkal több kell ahhoz, hogy Winters kényelmetlenül érezze magát. Adjanak a kezébe lángkardot, és máris itt áll előttünk a harcos pap vagy egy bosszúálló angyal, gondolta. És nem elsősorban a szigorú, aszketikus arcvonások, vagy a vékony, izmos test keltett benne ilyen benyomást. Sokkal inkább a zöld szempár hűvös, mindentudó tekintete. Olyan volt, mintha megérezte volna a másik összes gyarlóságát, és habozás nélkül kész lenne felhasználni ezeket az illető ellen. Hector elégedetten visszavonult a szoba sarkában lévő vackára, és leheveredett. De már nem aludt vissza. Ehelyett továbbra is feszült figyelemmel nézett Jackre. Chloe arra gondolt, hogy ő maga is többé-kevésbé ugyanezt teszi, bár remélhetőleg több tapintattal: feszülten figyeli Jack Winterst. Az elragadtatás és a nagyfokú óvatosság között ingadozva. A szobában örvénylő energia újfajta, nyugtalanító izgalommal töltötte el. Talán nem ártana, ha sokkal több aggodalom lenne benne, gondolta. De inkább kíváncsiságot érzett. Winters nem reagált arra, hogy hellyel kínálta őt. A keményfa padlón átvágva az ablakhoz lépett, amely a First Avenue-ra és az eső áztatta Pioneer Square-re nézett. Chloe, még felfokozott érzékekkel, újabb gyors pillantást vetett a lábnyomaira. Nem is vitás: Winters hatalmas tehetség. Elvileg mindig mélységes gyanakvás élt benne az erős tehetséggel rendelkezők iránt. Nem csupán azért, mert a nagyfokú érzékenység ritka volt, és komoly veszélyeket rejtett magában. Közülük is a legnagyobbnak számított, hogy az ilyen emberek az Arkane Társaság tagjai lehettek. Az Arkane-nal való érintkezés mindennemű kerülése a Harper család jelmondatának számított. Rendszeresen visszajáró ügyfeleinek nagy része valakinek az ajánlása révén került el hozzá. Valaki ismert valakit, akinek épp az ő szolgálatára volt szüksége, és bemutatta őket egymásnak. Jacket nem ajánlotta senki. A Harper Nyomozóiroda nem volt benne a telefonkönyvben. Az online elérhetősége is roppant szűk körű volt, és ugyanez vonatkozott az emeleti irodájára is. Az utcáról csak elvétve tévedt be valaki. Winters valami módon mégis megtalálta őt. Chloe ösztöne azt súgta, hogy nem a vakvéletlen hozta el a férfit hozzá. A józan ész óvatosságra intette. – Mit tehetek önért, Mr. Winters? – hallotta meg ennek ellenére a saját hangját. – Szerződtetni szeretném egy régi családi örökség felkutatására – felelte Jack, hátra sem fordulva. Olyan feszült figyelemmel nézett ki az ablakon, mintha le sem tudná venni a szemét a város legrégebbi, tizenkilencedik század végi vörös téglás épületeiről. – Úgy értesültem, hogy nagyon ért az ilyesmihez. Északnyugaton nem számított bölcs dolognak az öltözéke alapján megítélni valakinek a vagyoni helyzetét, mivel sok gazdag ember, kivált az újgazdagok, akik a high-tech bizniszben szereztek vagyont, ugyanott vásárolták a dzsekijüket, sportcipőjüket és nadrágjukat, ahol mindenki más. De azért voltak apró jelek és támpontok. Chloe biztos volt benne, hogy abban, amit Jack Winters csinál, nagyon-nagyon jó, és ebből kifolyólag sikeres is. – Ami azt illeti, igen, nagyon értek dolgok felkutatásához – felelte. – És mi az pontosan, amit keres, Mr. Winters? – Egy lámpa. Chloe összekulcsolta a kezét az íróasztala lapján, és egy percre elgondolkodott. A Winters név és a lámpa szó egy és ugyanazon mondaton belül valamiért működésbe hozott egy nagyon távoli csengőt. Egy vészcsengőt. De a kettőt nem tudta összerakni. Gondolatban feljegyezte magának, hogy majd fel kell hívnia a nagyapját. Hariy Harper volt a család történésze. – Kérem, Mr. Winters, mondja el, milyen ez a lámpa. – Régi – hangzott a felelet. Végre megfordult a férfi, és ránézett. – Késő tizenhetedik századi. – Értem. Feltételezem, hogy ön gyűjtő.
– Nem. De ezt a lámpát meg akarom szerezni. Mint mondtam, családi örökség. – Mióta nincs meg? – Harminchat éve. – Ellopták? – Lehetséges – vont vállat a férfi. – Vagy egyszerűen csak elveszett. Mindössze annyit tudok, hogy ugyanabban az évben, amikor megszülettem, egy költözés során eltűnt. Megjegyzem, nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy nyoma veszett. – Tessék? A férfi szájának egyik sarka felfelé rándult, a mosoly azonban nélkülözött minden vidámságot. – Szokása, hogy eltűnjön. – Nem értem – vonta össze a lány a szemöldökét. – Bonyolult. – Tudna kicsivel többet is mesélni a lámpáról? – Sohasem láttam, de a szüleim azt mondták, hogy nem különösebben szép vagy érdekes. Nem az a fajta, amit az ember kirakna a nappalijában. Körülbelül fél méter magas, és valamilyen aranyszínű fémből való. – Valódi arany? – Nem – felelte Jack. – Nem valódi arany. És nem is valódi lámpa. Eleve nem úgy készült, hogy lehessen bele olajat tölteni, és lámpabélnek sincs benne helye. Nekem úgy mondták, hogy inkább egy magas vázára emlékeztet. – És mutatta mindkét kezével. – Alul elkeskenyedik, a tetején meg kiszélesedik. A peremén egy kövekből vagy kristályokból kirakott gyűrű halad körbe. – Miért nevezik lámpának? – Mert a legenda szerint el lehet érni, hogy erős fénysugarakat bocsásson ki. Chloe magához húzott egy jegyzettömböt, majd tollat fogott, és jegyzetelni kezdett. – Mikor látták utoljára? – kérdezte. – A szüleim a chicagói házuk pincéjében tárolták. Miután elköltöztek Kaliforniába, észre sem vették, hogy nincs meg. Csak akkor döbbentek rá, hogy eltűnt, amikor én kíváncsi lettem a lámpára, és kérdezősködni kezdtem felőle. Ez tizenéves koromban lehetett. Chloe megpróbált a leírásra figyelni, de nagyon nehéz volt ügyet sem vetnie az izgalom bizsergető kis jeleire, amelyektől felborzolódtak a pihék a tarkóján. Eletében járt már épp elég férfival. Egyesek szerint a kelleténél is többel. Nem a külseje vagy az alakja vonzotta hozzá a férfiakat. Élt a gyanúval, hogy e kettő éppen csak megfelelt volna egy vizsgán. A férfiak egy típusa a hivatása miatt vonzódott hozzá. Ők roppant érdekesnek találták, hogy egy női magánnyomozóval járnak együtt; mindig megkérdezték, hogy hord-e magánál fegyvert, és csalódottnak látszottak, amikor Chloe azt felelte, hogy nem. Mások öntudatlanul az aurájára reagáltak. Chloe rendkívül magas szintű tehetséggel rendelkezett, és a pszi-erőt különösen azok a férfiak találták vonzónak, akik maguk is rendelkeztek bizonyos fokú érzékenységgel, még ha nem voltak is tudatában saját pszichikus természetüknek. És aztán mindig voltak olyanok, mint Fletcher Monroe, akiket kezdetben elragadtatással töltött el az a tudat, hogy egy olyan nővel randizzanak, aki nem igényel hosszú távra szóló elköteleződést. Számukra ő olyan volt, mint egy valóra vált álom. Legalábbis egy darabig. De jóllehet szerette a férfiakat, és volt is némi tapasztalata velük kapcsolatban, nem emlékezett rá, hogy mikor keltett benne bármelyikük is ilyen bizsergetően érzéki benyomást és előérzetet. Olyan volt, mintha a bensőjében valami megmagyarázhatatlan módon ráismert volna Jack Wintersre. Lehetséges, gondolta, hogy egyszerűen csak így válaszol a férfi szintén nagyon magas színvonalú tehetségére. Vagy talán a maga sötét mivoltában is vonzó álomfénynek a műve volt ez, amelyet a lábnyomaiban látott. Akármi volt is, majdnem biztosra vette, hogy amikor Winters belépett az ajtón, a szexuális vágy tüzének fellobbanását látta a szemében. Teljes bizonyossággal persze nem állíthatta, mert a férfi abban a pillanatban elrejtette a reakcióját.
A cölibátus, mint életforma egyfajta szabadságot ad az embernek, emlékeztette magát. – Van még valami, amit tudnia kell erről az ügyről, Miss Harper – mondta Jack. – Éspedig? – Életbe vágó, hogy a lehető leghamarabb megtalálja a lámpát. Újabb apró vészcsengők szólaltak meg. – Épp az imént mondta, hogy harminchat éve veszett el. Miért lett egyszeriben olyan sürgős, hogy meglegyen? – kérdezte. Winters picikét feljebb vonta a szemöldökét. – Én vagyok a kliens, Miss Harper. Ez azt jelenti, hogy én döntöm el, mennyire sürgős az ügy. Ha ön túlságosan elfoglalt, és ezért nem vállalja, kérem, most szóljon, hogy ne pazaroljuk egymás idejét. Chloe viszonozta a férfi mosolyát. Jégcsap a jégcsapét. – Ön blöfföl. Azért van itt, mert szüksége van rám, vagy legalábbis úgy gondolja, hogy rám van szüksége ahhoz, hogy ez az ügy megoldódjék. – Miért mondja ezt? – Lássuk csak. On nagyon sikeres ember. Van pénze. Épp elég pénze van ahhoz, hogy válogathasson a város legjobb nyomozóirodái között. Én egy egyszemélyes irodát vezetek, és semmilyen módon nem reklámozom magam. Kizárólag ajánlásra dolgozom. Ön mégis megtalált. Ez azt jelenti, hogy mindenképpen meg akart nézni magának. A férfi rábólintott, amolyan szótlan jóváhagyásként. Mintha csak ezt mondta volna: „Rendben van, ön a szavai alapján jó nyomozó lehet." – Na most megdicsért! Köszönöm. Akkor hát tisztázzunk néhány dolgot, mielőtt továbbmennénk. – Például? – Ön rendőr, Mr. Winters? Az FBI-nál? Vagy az Interpolnál? Ha igen, akkor kérem, mutassa az igazolványát. – Higgye el nekem, ez nem rendőrségi ügy – válaszolta Jack. – Szavamat adom rá. Chloe újabb pillantást vetett a férfi lábnyomaira, és úgy döntött, hisz neki. Nem mintha az álomfény elárulta volna, hazudik-e vagy sem. Ellenben erőteljesen utalt rá, hogy legalább olyan sötét titkokat rejteget, mint amilyenek a Harper család titkai. – Ha itt nem valami bűnügyről van szó, és ön nem hivatalos minőségben van itt, akkor miért olyan sürgős a lámpa megtalálása? – kérdezte. – Valaki más is nyomoz utána? – Nem tudok róla. Chloe a tolla hegyével megkocogtatta az asztalt. – Ezek szerint ön kereskedő, ugye? És sürgeti a határidő. Vagy záros határidőn belül leszállítja a lámpát, vagy nem kapja meg a pénzét. – Nem. – A férfi az íróasztalhoz ment, majd megállt, és lenézett a lányra. – Üzletember vagyok, Miss Harper. Nem érdekel a műkincsek és régiségek világa. A cégem tőkebefektetésekkel foglalkozik. Winters Befektetési Iroda. Kétlem, hogy hallott volna róla. Én is mellőzöm a reklámot. Chloe elmosolyodott. Furcsa módon elégedettséget érzett, amiért ösztönösen fején találta a szöget, még ha meglehetősen közvetett módon is. – Szóval maga egy angyal – mondta. A férfi szeme csöppet összeszűkült a sarkainál. – Miről beszél? – Nem így nevezik azokat, akik ellátják kezdőtőkével a kis cégeket és üzleteket? Angyal? – Már sokféle névvel illettek a pályámon, de soha egyetlen ügyfelem vagy versenytársam nem nevezett angyalnak. Legalábbis az után biztosan nem, miután megtudták, hogy ott fogok ülni az igazgatótanácsukban, és ellenőrizni fogom az üzletmenetüket. – Értem. – Chloe megköszörülte a torkát. – És a további együttműködésünk érdekében hajlandó elárulni, hogyan talált rám?
A férfi kis ideig fürkészve nézte. Chloe majdnem biztos volt benne, hogy energiaáramok elmozdulását érzékeli a szoba levegőjében. Hector nyugtalanul mocorgott a fekhelyén. Jack felkurblizta az érzékeit, gondolta. Nem mintha ő maga nem vetette volna be a saját képességeit. Néhány másodperc elteltével Jack ismét bólintott. Chloe tudta, hogy úgy döntött, elfogadja a feltételeit. – Ha nem árulom el, hogy tudtam meg a nevét, nem vállalja el az ügyemet, igaz? – kérdezte Winters. – Így van, Mr. Winters. Bizonyos szabályokhoz ragaszkodom. Tudnom kell, hogyan talált rám. A férfi néhány pillanatig kivárt, aztán halványan elmosolyodott. – Egy számítógépes adatbázisban találtam önre. A lány megdermedt. Bosszúság és egy teljességgel irracionális csalódottság kezdett eluralkodni rajta. Minden képességét latba kellett vetnie, hogy arcvonásai nyugodtak maradjanak. – Ó, a mindenségit – sóhajtotta. – Ettől féltem. – Mitől? – Maga a Jones & Jonestól jött, ugye? – Utálkozva rázta meg a fejét. – Kitalálhattam volna. Nos, ha egy percig is azt hitte, hogy zsarolással rávehet a lámpa megkeresésére, tegyen le róla. Semmi rosszat nem követtem el, és senkinek nem fogom megengedni, aki kapcsolatban van azzal az alávaló nyomozóirodával, hogy megpróbáljon megvezetni engem! Volt valami a férfi arckifejezésében, amiből arra következtetett, hogy sikerült meglepnie. Az volt az érzése, hogy erre a vádra egyáltalán nem számított. Winters azonban gyorsan magához tért, és mintha kicsit meg is könnyebbült volna. – Nyugalom, Chloe – mondta, és mindkét tenyerével az íróasztal lapjára támaszkodva kissé még előre is hajolt, hogy nagyobb nyomatékot adjon a mondandójának. – Szavamat adom, hogy nem a J&J-től jöttem. Higgye el, nekem még jobb okom van rá, mint önnek, hogy ne keltsem fel az ügynökség figyelmét. Kettőnk hasonló viszonyulása az említett társasághoz az egyik oka annak, hogy most itt vagyok. – Ez a kijelentése nem volt számomra különösebben megnyugtató. Mert ha nem a J&J-től jött, akkor pontosan hogy talált rám? – Mondtam, az ügynökség adatbázisából. Chloe felpattant, és az íróasztal túloldaláról farkasszemet nézett a férfival. – Álljunk csak meg egy pillanatra! Nem vettek hivatalosan nyilvántartásba az Arkane-ban. Régóta gyanítom, hogy a J&J megnyitott egy fájlt a családomról, de azt hittem, csak valamelyik ügynöküknek van hozzáférése. Ön hogy jutott be az oldalra? – A szokott módon. – A férfi felegyenesedett, kezét levette az asztalról. – Meghackeltem. – Ó, nagyszerű. Szóval nemcsak a J&J honlapját törte fel, de még a fájljaikhoz is hozzáfért. És most azt hiszi, ez engem arra fog késztetni, hogy segítsek önnek? Ki kellene penderítenem az irodámból, méghozzá amilyen gyorsan csak lehet. – Ha megteszi, jó, ha tudja, hogy azzal valószínűleg a halálos ítéletemet írja alá. A lány felnézett a plafonra. – Most nem vagyok efféle drámákra hangolódva. Főleg nem, ha a J&J is benne van a dologban. Higgye el, amúgy is épp elég izgalom van az életemben. – Akkor összefoglalom a helyzetet, Chloe Harper. Ha nem segít, akkor jó esély van rá, hogy a J&J az elkövetkező néhány hét vagy hónap folyamán felbérel valakit arra, hogy kitöltse rajtam a bosszúját. Egyedül az szabhat más irányt a jövőmnek, ha megtalálom azt az átkozott lámpát. – Maga komolyan beszél – nézett rá döbbenten a lány. – Bizony. – Na ez most egy kicsit túl gyors volt nekem – szisszent fel Chloe. – Lassítson. Miért olyan ismerős nekem a Winters név?
– Maga és a családja évek óta kerülik a J&J-t. Ez arra utal, hogy maga valószínűleg tud valamit az Arkane Társaságról. – Sajnos igen. – Akkor talán mond valamit magának a Nicholas Winters név? – kérdezte a férfi halkan. – Szent ég! – Chloe lassan visszaereszkedett a székébe. – Azt akarja mondani, hogy ön annak a Wintersnek a rokona? Az alkimista Wintersé, aki kettős tehetséggé változtatta magát? Aki megőrült, és megpróbálta megölni Sylvester Jonest? – Winters egyenes ági leszármazottja vagyok. – Szent ég – ismételte meg a lány. És mivel semmi más nem jutott eszébe, inkább becsukta a száját. – És most jön a még rosszabb hír – folytatta Jack. – A Viktória-kor vége felé élt Griffin Winters óta én vagyok az első férfi, aki örökölte a családi átkot. Chloe-nak még a lélegzete is elállt. – De hiszen ez csak egy legenda – suttogta. – Isten a tanúm, az Arkane él-hal a legendákért és a mítoszokért. De ezek majd mindegyike Sylvester Jonesszal és a leszármazottaival foglalkozik. – És amelyik mégsem, az meg a Wintersekkel. Sajnos az én családomra vonatkozó legendák közel sem olyan szórakoztatók, mint amelyeknek a Jonesok a hősei. – Igen, mert a Winters-féle legendák rosszul végződnek – vágta rá Chloe, anélkül hogy meggondolta volna a szavait. Amikor meghallotta, mit mondott, maga is összerándult. – Bocsánat. – Nem kell bocsánatot kérnie – nézett rá a férfi, és mosolyában mintha jég és láva keveredett volna. – Igaza van. Mindig is voltak olyanok, akik szerint a Wintersek családfája az Arkane sötétebb oldala. – De maguk a történetek már a mítoszok világába vezetnek – erősködött a lány. – Ne mondja nekem, hogy tényleg elhiszi: át fog változni valami tébolyult szörnyeteggé. A férfi csak nézett rá szótlanul. – Maga tényleg elhiszi – suttogta nagy sokára a lány. A férfi továbbra is hallgatott. – De hát ez nevetséges – tárta szét a kezét Chloe. – Ha lenne valami genetikus rendellenessége, olyan, amelyik érinti a természetfeletti érzékelőképességeit, az mostanára már kiderült volna. Mindenféle tehetség, akár abnormális, akár természetes, mindig tizenévestől húszegynéhány éves korig mutatkozik meg. Ne vegye sértésnek, de maga egyáltalán nem látszik tinédzsernek. – Harminchat éves vagyok. A történetek szerint, amelyeket sikerült felkutatnom, ennyi idős volt Nicholas Winters is, amikor kettős tehetséggé vált. Jeges borzongás futott végig a lányon. – Ugye ezzel most nem azt akarja mondani nekem, hogy valóban elhiszi: ön egy szörnyeteg? – Nem tudom, mi vagyok, Chloe, sem hogy mivé fogok válni. De azt tudom, hogy a J&J hagyományosan rövid úton el szokta intézni a veszélyesen labilis többszörös tehetségeket. – Ó, hát nem hiszem, hogy… – Nem sok mást lehetne kezdeni egy Cerberussal. – Cerberus? – meredt rá elszörnyedve a lány. – Az Isten szerelmére, ne mondja azt, hogy maga a pokol kapuját őrző mitikus háromfejű kutya! – Kerítse elő a lámpámat, Miss Harper. Kerül, amibe kerül. Mondjon egy árat.
3. Scargill Cove, Kalifornia Fallon Jones kinézett első emeleti irodája ablakán. A kisvárosban nem voltak kétemeletes irodák, nem építettek magasabb házat az övénél, még az utca túlsó végében lévő kis hatszobás panzió sem volt magasabb. Még csak délutánra járt az idő, de az ég máris ólomszürkén sötétlett. Odalent a sziklák alatt a Csendes-óceán vize acélszürkére váltott. Újabb vihar közeledett a tenger felől. Az észak-kaliforniai tengerparti városka mintha egy másik korból maradt volna itt a maga halászfelszereléseket és kristályokat áruló boltjaival, tengeri algát begyűjtő vállalkozásával és New Age-es könyvesboltjával. A környezetvédő, növekedésellenes, azaz a fenntartható fejlődés hívéül szegődött városi tanács réges-rég száműzte a papírt és a műanyagot az étteremláncokkal és lakóparkokkal együtt. Nem mintha az étteremláncok és a lakóparképítők valaha is érdeklődtek volna Scargill Cove iránt. A közösség valójában és minden tekintetben el volt veszve a saját időgörbületében. Ideális helyként szolgált egy pszichikus detektívügynökség számára. Az ablakból nagyszerű kilátás nyílt a Napsugár kávézóra. Kora reggel figyelte, amint Isabella fél hétkor kinyitja az aprócska üzletet. Épp idejében, mint mindig. Fényes sárga erőkabátjában érkezett. Szokása szerint. Fallon Jones nézte, amint megfordítja az üvegajtón lógó ZÁRVA feliratot, majd szokása szerint felpillant az iroda ablakára, és mosolyogva, vidáman integet neki. Ő válaszképpen felemelte a kezét. Ahogy szokta. Egymás jelenlétének távoli, néma tudomásulvétele afféle szertartássá vált mindkettőjük számára. Délután fél hatkor az egész megismétlődött, amikor Isabella becsukta a kávézót. Jones azon kapta magát, hogy mindennap várja ezt a pillanatot. Ez alkalmasint nem volt valami jó jel. Isabella mintha mindig tudta volna, hogy ő mikor figyel az ablakból. Na jó, hát valószínűleg tényleg tudta, gondolta Jones, és meglehetősen hülyén érezte magát. Biztos volt benne, hogy Isabella Valdez érzékenysége magas színvonalú, sőt valószínűleg ösztönös tehetség, habár abban nem volt biztos, hogy tud-e saját pszichikus természetéről vagy sem. Ő persze érzékelte a lány energiáját, amely megmagyarázhatatlan módon izgalomba hozta az érzékeit. Isabella egészen biztosan nem volt Arkane. Két héttel ezelőtt, amikor a lány a városkába költözött és állást vállalt a Napsugár kávézóban, személyesen nézte végig a nyilvántartást. Hogy a Társaság adatbázisában nem talált semmiféle anyagot Isabella Valdezről, kiterjesztette a kutatást az összes, rendelkezésére álló forrásra. Semmi személyes, győzködte magát, csupán ésszerű elővigyázatosság. Beköltözik egy erős tehetséggel bíró személy ugyanarra a parányi, a térképen is csak egy ponttal jelölt településre, ahol a Társaság nyomozóirodájának nyugati parti képviselete felütötte a főhadiszállását? Na persze. Mekkora esély van erre? Az első gondolata az volt, hogy csakis egy Nadragulya-detektív lehet. De elhívta két legjobb auraérzékelő munkatársát, Grace és Luther Malone-t. Tegnap érkezett meg a gépük Hawaiiról San Franciscóba. Kocsit béreltek, és a part menti úton egyenesen Scargill Cove-ba hajtottak. Fallon az ablakából nézte, amint leparkolnak az irodája elé, majd átmennek az utca túloldalára, a Napsugár kávézóba. Két turista, akik meginnának egy csésze finom kávét. Húsz perccel később feljöttek a lépcsőn az irodájába. – A lány tiszta, Mr. Jones – jelentette Grace. – Az aurájában nincs nyoma a drognak. Grace mindig Mr. Jonesnak szólította. Ez tetszett neki. Kevés ügynöke mutatott iránta olyan tiszteletet, amilyet az ember elvárna egy alkalmazottól. A legtöbbjük viselkedésével bizony akadtak gondok. Az ügynökei technikailag független tanácsadók voltak, akik a J&J-vel kötött szerződés alapján dolgoztak. Annyi nem volt elég, hogy ilyen vagy olyan pszichikus képességük van, ehhez még kellő adag eszesség és leleményesség is kellett, meg az, hogy a terepmunkában mindig feltalálják
magukat. Ez mind elengedhetetlen volt ahhoz, hogy valakiből jó nyomozó válhasson, de sajnos akadtak, akiknél az egyébként jó kombinációhoz viselkedési problémák társultak. Grace más volt. Ő mindig udvariasan és tisztelettudóan közeledett hozzá. Ráadásul csalhatatlanul megérezte egy bizonyos veszedelmes drog jelenlétét, amely jelentősen felerősítette a pszichikus érzékelést. Lutherben is megvolt ugyanez a képesség. Kettejük adottsága újabb fegyvert adott a J8cJ kezébe a Nadragulya néven ismert homályos és bizonytalan szervezettel vívott harcában. A Nadragulya nemcsak az Arkane-t, de az egész országot fenyegette. Fallon, és rajta kívül mindenki, aki a Társaság csúcsán helyezkedett el, tudta, hogy az alvilágban folyó küzdelemben könyörtelen ellenféllel vívják a maguk harcát. A hivatásos bűnüldöző szerveknek, a titkosszolgálatoknak és a hivatalos közegeknek épp elég munkát adtak a teljesen hétköznapi bűnözők és a terroristák. Ők hallani sem akartak egy állítólag okkult képességekkel rendelkező bűnbandáról, amelynek tagjai valami ősrégi alkímiai recept alapján ijesztő természetfeletti erőre tesznek szert. Ugyan már, ki ülne fel egy ilyen eszelős összeesküvési elméletnek? – Oké, tehát nincs nyoma a drognak – nyugtázta Fallon, aki nem akarta, hogy Grace és Luther megtudja, mekkora kő esett le a szívéről. – De könnyen lehet, hogy a Nadragulya újabban olyan detektíveket alkalmaz, akik még nem éltek a szerrel. – Ön kezd paranoiás lenni, uram – mosolyodott el Grace. – Nem szeretem a véletlen egybeeséseket. – Én sem – bólintott Luther, majd az ablakhoz sétálva lenézett a kávézóra. – De előfordul, hogy egy felszolgálónő csupán csak felszolgálónő. Fallon egyszeriben valami különös, szokatlan dolgot fedezett fel Lutherban. Most is annak az elnyűtt, egykorvolt zsarunak látta, aki valójában volt, csak azt a pozitív energiát találta furcsának, amelyet a férfi körül érzékelt. És Grace-ből is ugyanez az ismeretlen energia sugárzott. Mi ütött ebbe a két emberbe? – Leellenőriztem a saját leszármazási táblázataimban, de nem találtam semmit – mondta Grace. – Miss Valdez felmenői közül egészen biztosan senki sem volt a Társaság tagja. – Nem ez lenne az első eset, hogy a Nadragulya behatol az adatbázisunkba, és módosításokat hajt végre a nyilvántartásunkban – emlékeztette őt komoran Fallon. A lány erre határozottan megrázta a fejét. – Szerintem Miss Valdez pontosan az, aminek látszik: egy erős tehetséggel rendelkező nő, aki tudatára ébredt, hogy egyedül van. Egyetlen közeli családtagjának vagy rokonának sem bukkantam a nyomára. Úgy tűnik, hogy az Arkane-on kívül nevelkedett, tehát nyilván nem volt senki, aki segített volna benne, hogy megértse és elfogadja a természete pszichikus oldalát. Szerintem azért jött ide, mert magányos, Mr. Jones. Olyan helyet keresett, amelyet az otthonának érezhet. Higgyen nekem, ismerem ezt az érzést. Fallon elgondolkozott ezen. – Valdez másnak érzi magát és az egész életét, úgyhogy végül eljön ide, ahol az emberek kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc tized százalékára ki lehetne tenni a feliratot, hogy kezelhetetlen, vagyis aszociális. Ezt akarja mondani? – Igen – felelte Grace. – Pontosan ezt mondom. – A helyieknek csak a kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc tized százaléka aszociális? – nézett hátra a válla fölött Luther. – És kit tart normálisnak? Fallon a homlokát ráncolta. Látszott rajta, hogy a kérdés zavarba ejti. – Magamat – felelte. – Helyes – vigyorgott Luther. – Hát akkor, most, hogy megnyugtattuk, az új kávézó felszolgálónője nem a Nadragulya detektívje, akit azért küldtek ide, hogy magát figyelje, Grace és én továbbállunk. – Minek ez a nagy sietség? – kérdezte Fallon. Nem volt gyakori, hogy látogatói érkeztek volna. Általában nem szerette a látogatókat. Legalábbis nem szerette, ha sokáig maradtak. A
vendégek elvonták a figyelmét. Sokba kerültek. De valamiért most mégsem volt ínyére, hogy Luther és Grace elmenjen. – Kiszámoltuk, hogy ha már idáig eljöttünk a J&J költségén, meglátogathatnánk az egyik barátunkat Eclipse Bay-ben, mielőtt hazarepülünk a Szigetekre – válaszolta Luther őszintén. – Kipárnáznánk vele, ahogy mondani szokták, a költségszámlánkat. – És ki az a barát? – tudakolta Fallon, elengedve a füle mellett az epés megjegyzést. – Úgy hívják, hogy Arizona Snow – mosolygott Grace. – Snow – kutatott Fallon az emlékezetében. – Ismerősnek tűnik a név. – A lakásadónőm volt valamikor – magyarázta Grace. – Valaki más – erőltette Fallon nagy homlokráncolással a memóriáját. – Idősebb asszony, afféle csodabogár a városban – mondta Luther fontoskodva. – Ártalmatlan, de évekkel ezelőtt rendszeresen dolgozott egy titkos kormányhivatalnak. – Megvan – csettintett Fallon az ujjaival. – Akkor találtam rá az adatokra egy fájlban, amikor Eclipse Bay-be költözött, Grace. Emlékszem, leellenőriztem. Snow egy időben komoly tehetségnek számított. Sohasem jegyeztette be magát a Társaságba, ezért nem szerepel a nyilvántartásban, hogy pontosan milyen képessége volt. Valamikor az idők során kikészítette magát. Túllépte a határt, és beleveszett a saját őrült összeesküvési elméleteibe. Ártalmatlan, de tökéletesen alkalmatlan. Grace és Luther összenéztek. Fallonnak olyan érzése támadt, mintha lemaradt volna valamiről. De persze ilyesmi gyakran előfordult vele mások jelenlétében. Némi késéssel megértette, mit jelentett a pillantás, amit Grace és Luther váltottak egymással. Kifújta a tüdejében rekedt levegőt. – Azt hiszik, van néhány közös vonás köztem és Arizona Snow között, igaz? – Hirtelen megmagyarázhatatlan gyengeség fogta el. – Azt hiszik, én is összeesküvés-fóbiás vagyok. – Nem, dehogy – tiltakozott gyorsan Grace. – Csak arról van szó, hogy az ön képessége annyira szokatlan. Amit ön csinál, vagyis hogy látszólag rendszertelen információmorzsák között meglátja az összefüggést, nagyon ritka. – Nem, nem az – felelte Fallon határozottan. – Az emberek lépten-nyomon megteszik ugyanezt. Ha igazi összeesküvéshíveket akarnak látni, menjenek fel az internetre. – Épp ez a nagy különbség ön és az összeesküvés-elméletek legtöbb híve között – jelentette ki Luther. – Az esetek kilencvenöt százalékában önnek van igaza. – Pontosabban kilencvenhat egész két tized százaléknál is többen – javította ki Fallon szórakozottan. – Régebben még jobb volt az arány, de a hawaii eset után újra kellett számolnom. Ezt leszámítva van egy kicsi, de nagyon reális hibahatár. Maguk ketten a nehezebb módszerrel jöttek rá erre. – Hát, nem is volna ember, ha néha nem követne el hibákat – mondta erre Grace nagylelkűen. – Végiggondolta a javaslatomat, Mr. Jones? – Miféle javaslatát? – Mondtam, hogy előbb-utóbb szüksége lenne egy asszisztensre. – Grace körülpillantott az irodában. – Itt lassan már teljesen maga alá fogja temetni a sok papírmunka meg a számítógép. Kellene valaki, aki rendben tartja ezt a helyet. Fallon végignézett az irodáján. – Tudom, hogy mi hol van. – Lehet, de ez nem jelenti azt, hogy minden jól meg van szervezve – válaszolta Grace. – Erről beszéltünk. A Nadragulya elleni harc irányításának terhe főleg az ön vállát nyomja. Öné a felelősség, de azt is tudomásul kell vennie, hogy nem csinálhat mindent egyedül. Szüksége van valakire, aki átveszi öntől a mindennapi adminisztráció terhét, hogy képes legyen a fontosabb dolgokra összpontosítani. – Grace-nek igaza van – szólalt meg Luther. – És az is segítene, ha többet tudna aludni. Ne vegye sértésnek, de úgy néz ki, mintha elgázolta volna egy teherautó. Mikor aludt végig egy egész éjszakát?
Valami oknál fogva Jones úgy érezte, védekeznie kell. – Nincs szükségem sok alvásra – motyogta. – De van – vágta rá Grace. – Fogadjon fel egy asszisztenst, Mr. Jones. Minél hamarabb. – Most viszont elmegyünk – közölte Luther, és mosolyogva Grace-hez fordult. – Készen vagy, szívem? – Igen. – A nő az ajtó felé menet lopva az órájára pillantott. – Hűha, nézd, mennyi az idő! Már úton kellene lennünk észak felé. – Viszlát, Fallon – biccentett Luther Fallon felé. – Hadd mondjak még valamit, mielőtt elmennek – szólt utánuk Fallon. – Nem tartozik rám, de jól van? – nézett Grace-re. A nő meglepetten pislogott. Aztán elnevette magát. – Soha jobban, Mr. Jones. Kisbabát várok. De meglepett, hogy észrevette. Még nem sokkal vagyok több két hónaposnál Fallon érezte, hogy elvörösödik. – Gratulálok. Ezek szerint igaz lehet, amit a ragyogásról mondanak, hm? – Lutherhez fordulva folytatta. – Ez azonban nem magyarázza meg, hogy miért érzem ugyanezt az energiát maga körül is, Malone. – Boldogok vagyunk, Mr. Jones – nevetett Grace. – Egyszer magának is ki kellene próbálnia. Azzal kilépett az ajtón. Luther követte, és becsukta maga után az ajtót. Pár perc múlva Fallon látta, amint elrobognak. Megint egyedül maradt. Megszokta, hogy jól érezze magát egyedül. Szüksége volt az egyedüllétre. Többnyire. Visszaterelte gondolatait a jelenre, és elmélázva nézte a Napsugár kávézó vidám fényét. Azért hívta ide Grace-t és Luthert, hogy nyomják rá jóváhagyásuk pecsétjét Isabella Valdezre, mert valami bizarr oknál fogva nem bízott a saját ítéletében. A bizonytalanság nem volt jellemző rá. Rendszerint fenntartások nélkül hitt a logikája és a megfigyelése erejében. Lehet, hogy Grace és Luther tisztázták Isabellát, az ösztöne azonban arra figyelmeztette, hogy titkok kavarognak a lány körül. Egy idő múlva visszament az íróasztalához, leült, és ránézett a számítógép monitorjára kitett újságcikkre. Reggelenként rutinszerűen végignézte közel két tucat nyugati parti napilap online kiadását, hátha talál bennük valahol valami halvány utalást a Nadragulya tevékenységére. A nagy tapasztalattal bíró szervezet működését a legnagyobb titok övezte. Tagjai sohasem követtek el olyasféle nyilvánvaló bűncselekményeket, amelyekről tudható volt, hogy fel fogják kelteni a hatóságok figyelmét. Valamiért azonban legutóbb felfigyelt egy mindennapos bűncselekményre. Napokkal ezelőtt jelent meg az első híradás róla, de minden reggel újra meg újra elolvasta. Volt valami a jelentésben, ami nem hagyta nyugodni. De akárhányszor olvasta is el, sehogy sem tudott rájönni, mi az, ami olyan különös érzéseket kelt benne. HOLTAN TALÁLTÁK A GYILKOSSÁGI KÍSÉRLETTEL GYANÚSÍTOTT FÉRFIT. A LEGUTOLSÓ ÁLDOZATA TÚLÉLTE A TÁMADÁST. Seattle: Tegnap éjjel a Capitol Hill nevű külváros egyik mellékutcájában holtan találták az Aaron Paul Hanney-ként azonosított férfit, akiről feltételezik, hogy felelős lehet legalább két nő megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. Egy harmadik nő, Sharon Billings, a rendőröknek elmondta, hogy egy járókelő közbelépésének köszönheti, hogy megmenekült Hanney-től. Az ismeretlen férfi szembeszállt Hanney-vel, aki összeesett, és ott helyben meghalt. Elrendelték az áldozat boncolását, de a hatóságok szerint a halál oka szívroham lehetett. Miss Billings vallomást tett a rendőrségen. Vallomásában elmondta, hogy a gyér közvilágítás miatt nem ismerte fel az őt megmentő férfit.
A hatóságok arra kérik a Sharon Billings segítségére sietett ismeretlent, hogy haladéktalanul jelentkezzen a rendőrségen. Itt valami nagyon fontos dolog van, gondolta Fallon. De ezen a délutánon nem volt ideje kikövetkeztetni, mi lehet az. Kikapcsolta a laptopot, felállt, leemelte a bőrdzsekijét a fogasról, és kilépett az irodából. Bőséges készlete volt szigorúan ellenőrzött minőségű kávéból. Mostanában előszeretettel választotta ezt a drogot. Újabban azonban rászokott, hogy átmegy az utca túloldalára, és a Napsugárban issza meg azt az egy-két csésze kávét, mialatt jegyzeteket készít, és rendezi a gondolatait. Odakint Scargill girbegurba kis főutcáján hideg, nyirkos idő fogadta. Elindult hát a Napsugár hívogató melege és fénye felé. Mint egy ostoba lepke a lángokba, gondolta.
4. Ez így nem lesz jó, tűnődött Jack. Chloe Harper arra a következtetésre jutott, hogy ő valami téveszme rabja. A szeméből látta. Már mindennek elmondták, szívtelennek, maximalistának, kényszeresnek – Shannon mindhárom jelzőt a fejéhez vágta, mielőtt beadta volna a válókeresetet –, de abban teljesen biztos volt, hogy mind a mai napig senki sem tekintette őrültnek. Na persze a mai napig ő sem mondta el senkinek, hogy lassanként átváltozik pszichikus szörnyeteggé. Nem kellett volna megpróbálnom elmagyarázni neki, hogy Öreg Nick leszármazottja vagyok. Miért tette? Nem állt szándékában megemlíteni, hogy régi családi kapcsolat fűzi a lámpához. Ez nagy marhaság volt, ráadásul egyáltalán nem jellemző rá. Azt sem kellett volna felajánlani neki, hogy mondja meg, mennyit kér. Ez súlyos hiba volt. Könnyen lehet, hogy ő az a háttérszemély, aki a J&J anyagokban szerepel, de a hétköznapi, leplezetlen kapzsiság nem tartozik a gyengéi közé. Valahol egészen más irányban kell keresni a sebezhető pontját. Ebben egészen biztos volt, mert két perccel azután, hogy belépett az irodájába, már fogta a lány érzelmi állapotát. Chloe Harper született segítő. Valószínűleg elvállalta mindenféle lecsúszott alak ügyét, olyanokét, akik sohasem fizették ki a számlájukat. Az a típus, aki simán bedől egy könnyzacskókra ható sztorinak. A tetovált recepciósnak fiatal nő létére olyan vén volt a tekintete, mint azoké, akik már régóta kint élnek az utcán. A sarokban elheverő nyúlánk testű keverék valószínűleg egy menhelyről vagy egy közeli mellékutcából került ide. Nem számított erre a másokat menteni igyekvő beállítódásra, de fogja tudni kezelni. Volt benne egy kis bűntudat, amiért a lány manipulálására készül, de tudta, túl fogja tenni magát rajta. Különben sem holmi hamis ürüggyel jött ide. Valóban segítségre volt szüksége. Mindössze meg kell győznie a lányt az igazságról, és akkor újból úrrá lesz a helyzeten. A markában fogja tartani. – Máshová nem tudok fordulni – vallotta be a lánynak csendesen. – Maga az egyetlen reményem. – Igazán? Chloe látványosan szkeptikus arccal fölállt, és előrejőve megállt az íróasztala előtt. Csöppnyi nyugtalanság suhant át a férfi idegein. A lány szobán belüli helyzetváltoztatása tökéletesen spontánnak, kicsit túlságosan is nemtörődömnek tűnt. Megfordult a fejében, hogy Chloe talán arra készül, hogy ráuszítsa a kutyát, miközben ő maga kirohan az ajtón. Talán megrémítette őt. Nem mintha ijedtnek látszana, gondolta. Inkább érdeklődőnek, sőt kíváncsinak. Mintha izgatná a dolog.
Az érdeklődő, kíváncsi, izgatott szavak meg sem közelítették azt, ahogy ő reagált a lányra. Mielőtt belépett volna az ajtón, mindössze annyit tudott róla, amennyit a J&J anyagából kiemelt. Chloe egész családjának a múltban kiterjedt és sokrétű együttműködései voltak az Arkane Társasággal, ám közülük csak kevés volt jó hírűnek nevezhető. Ezt a maga számára előnyként könyvelte el. Abból, amit megtudott, a céljai szempontjából ideálisnak tartotta a lányt: kiváló álomfény-fejtő, jó kapcsolatokkal az illegális műkincsgyűjtők szürke világában. És Seattle-ben lakott. A többi álomfényértő, akiket a nyugati partvidéken felkutatott, odalent, Kaliforniában élt. Chloe tehát tökéletesnek ígérkezett. Viszont nem számolt azzal a tüzes villámmal, amely átcikázott rajta, amikor meglátta őt az íróasztala mögött a maga pedáns és hűvös nyugalmában. Mintha a lénye legmélyén valami elemi erő mozdult volna meg. És ez nem volt túl biztató. Épp elég lesz megküzdenie az eszméletvesztésekkel, rémálmokkal, hallucinációkkal és azzal a nagyon is valóságos fenyegetéssel, hogy véget nem érő menekülésben fog telni az egész különös és kísérteties élete. Miért kéne még azon is agyalnia, hogy szeretne lefeküdni a magánnyomozóval, akit épp most akar felfogadni. És arra sem kellene pazarolnia az idejét, hogy megfejtse, mit talál olyan vonzónak benne. Külsőre olyan, mint egy szigorú, ókonzervatív tanárnő. Nem az ő esete. Éleslátásra és intelligenciára valló, eleven tekintetű kékeszöld szempár és olyan arc, amely semmivel sem tűnne ki a tömegből. Napnyugtát idéző vörös haját simán hátrafésülve, a tarkóján szoros kontyba csavarva viseli. Fekete nadrágkosztüm, fehér selyemblúz, fekete magas sarkú csizma. Ékszerként mindössze két apró arany gombfülbevaló, és vékony fekete bőrszíjon viselt arany karóra. A korát harmincegynéhány évre becsülte, de jegygyűrűt nem látott a kezén. A lányt körülvevő energiakisugárzás volt az, ami a belépése pillanatában úgy hatott rá, mintha gyomorszájon vágták volna. Ez az aura közvetlenül erővé alakult át, és az erő mindig lenyűgözte, különösen most, amikor egy ilyen váratlan csomagból jött, mint amilyen Chloe Harper volt. Ekkor döbbent rá, hogy ha az utcán elmegy mellette, nem tudva, hogy ki ez a lány, kétszer is megnézte volna. Vagy háromszor. Talán még utána is fordul. Vajon követné is? Megpróbálna megismerkedni vele? Ó, a francba. Ez így nem lesz jó. Nem szabad így elkalandoznia. Most nem. Arra kell összpontosítania, hogy életben maradjon. Most ennek van prioritása. Chloe lazán nekidőlt az íróasztal peremének, egyik csizmás lábát keresztbe tette a másik előtt, és mintegy mellékesen hátranyúlt, hogy két tenyerét letámassza a háta mögött, az íróasztal lapján. – Akkor beszéljünk a régi Winters-legendáról – kezdte. Hirtelen megmerevedett, elakadt a lélegzete, és lekapta a kezét az íróasztal tetejéről. Elkerekedő szemmel pillantott hátra arra a helyre, ahol az imént még az egyik tenyere feküdt. Úgy viselkedik, mintha tüzes kályhához ért volna, gondolta a férfi. Mi történt? – Jól van? – kérdezte. – Igen, jól vagyok – felelte a lány kicsit elfulladó hangon. Aztán egy lassú, talányos oldalpillantást vetett a várakozó férfira. – Nos, rendben van, Mr. Winters. Mesélje el a történetét. De a drámát hagyja ki, ha lehet. – Jól van. – Winters az asztalra pillantott. – De előbb elmondaná nekem, hogy min lepődött meg az imént? – Én álomfénylátó vagyok – felelte a lány a szemöldökét ráncolva. – Tudom. Benne van a J&J anyagában. Ez az adottsága az egyik oka annak, hogy miért akarom szerződtetni. A hajdani legendák szerint egy olyan nőnek kell megtalálnia és munkára fognia a lámpát, aki meg tudja fejteni az álomfényt. A maga tehetségében van valami, ami rokonságot mutat az álompszijével. – Es pontosan mi áll az ügynökség fájljaiban rólam és a képességemről? – Abban a fájlban, amit én feltörtem, az elemzők hetes vagy nyolcas szintűnek becsülik magát – felelte vállvonogatva Winters. A lány szája gúnyos kis mosolyra rándult.
– Én a maga helyében, Mr. Winters, nem támaszkodnék túlságosan az Arkane-féle anyagokban közölt információkra. A rám és a családomra vonatkozók esetében semmiképpen sem. – Maga álomfénylátó, így van? – kérdezte a férfi, és jeges borzongás futott végig rajta. – Igen. De ez a tehetség ritka, és nem ismerik valami jól, különösen a magasabb szintű fokozatait. Az Arkane-nak nem volt alkalma a hozzám hasonló embereken sokféle kutatást elvégezni. Én pedig nyilvánvaló okokból nem jelentkeztem önként, hogy végezzék el rajtam a vizsgálatokat. – A Társaságnak van néhány másik nyilvántartott álomfényfejtője is. Én magam legalább négyet számoltam meg a különböző Arkane-múzeumok alkalmazottai között. – Igen, tudom. – És Chloe hűvös, udvariasan önelégült mosollyal nézett a férfira. – De a négy közül egy sem lát egy meghatározott tartománynál többet abból az ultrafénytartományból, amelyből az álompszi ered. Biztos vagyok benne, hogy kellőképpen értenek ahhoz, hogy megállapítsák, ha egy műtárgy hamis, meg efféle. De kétlem, hogy bármelyikük képes lenne olyan részleteket meglátni álomfénylenyomatokban, amilyeneket én tudok. Ettől a képességemtől vagyok sikeres nyomozó, Mr. Winters. A férfit mosolyra késztette a lány önbizalma. – Azt mondja, hogy maga jó? – kérdezte. – Nagyon jó vagyok. Nemcsak álomnyomok egész sorát vagyok képes meglátni, de sok mindent el tudok magának mondani arról a személyről is, aki a nyomokat hátrahagyta. Hogy egy régi mondást idézzek: Az álmaikból fogod megismerni őket. – Ezt ki mondta? – Phyllis nagynéném. – És ez igaz? Árulja el nekem, attól, hogy tehetsége van az álomfény megfejtéséhez, hogyan lesz magából jó nyomozó? A lány kecsesen felvonta az egyik vállát. – Az álmok energiamezőt hoznak létre, amely részét képezi az illető személy aurájának, de a hullámhosszakat csak olyasvalaki látja, aki rendelkezik azzal a képességgel, amivel én. Az ösztönös megérzésem hozzákapcsolódik a képességemhez, és nagyon pontosan értelmezi az álomfényt. A jó nyomozót az intuíciója teszi azzá. – Maga milyen erős? – tudakolta Winters. – A családomban mindenki azt mondja, hogy kilógok a grafikonból. – És hogy működik a tehetsége? A lány lepillantott az íróasztalra, és ujja hegyét végighúzta azon a helyen, ahol korábban a férfi keze volt. Ezúttal kicsit felszisszent, de nem rándult össze. – Maga éppúgy tudja, mint én, hogy minden élőlény kibocsát valamennyi pszit – mondta. – Még a Jones-skála legalján lévők is, akik azt hiszik magukról, hogy semmi tehetségük sincs, tekintélyes mennyiségű energiát bocsátanak ki, olyankor is, amikor nyugodt lelkiállapotban vannak. – Aura – szólt kissé türelmetlenül a férfi, mint aki unja a tanítást. – Igen. Az erős auratehetségek képesek olvasni az ébredés állapotában kibocsátott energiában. De az emberek alvás közben is sok energiát bocsátanak ki. Még akkor is, ha nem tudunk róla, hogy álmodunk, és még ha később elfelejtjük is az álmainkat, energiát termelünk. És otthagyjuk a nyomait, bárhová megyünk, és bármihez nyúlunk. – És maga érzékeli ezt az energiát? – Látom a pszi-lenyomatok formáján, valahogy úgy, mintha ujjlenyomatokat és tenyérnyomokat látnék. Különböző árnyalatú ultrafényt árasztanak. A férfi ránézett az íróasztalon arra a helyre, ahová korábban a tenyerét fektette. – Megtudott valami érdekeset rólam? – Igen. Mr. Winters, megtudtam. – Levette az ujjhegyét az asztalról, és élénk kíváncsisággal nézett a férfira. – Kit vagy mit ölt meg mostanában?
5. Ha nem ilyen közelről figyeli, soha nem vette volna észre azokat az apró jeleket, amelyek elárulták, hogy szavai menynyire megdöbbentették a férfit. A fizikai jelek minimálisak voltak: az áll alig észrevehető megkeményedése, némi feszesség a száj körül. Meg mert volna esküdni rá, hogy a tekintete egy, legföljebb két másodpercre felforrósodott, de ezúttal nem a szexuális vágy tüzétől. Inkább úgy látta, hogy a szem zöld színe mélyebb, melegebb árnyalatra vált, mintha a férfinak felszökött volna a láza. És arra is meg mert volna esküdni, hogy ugyanebben a pillanatban vérfagyasztó energiamorajlást érzékelt. A nyakszirtjén felborzolódott tőle a haja. Hector halkan nyüszíteni kezdett. Tehát jól érzékeli, gondolta. Mindketten megijedtek kicsit. Nem, nem is ez a jó szó rá. Még nem ijedtek meg, csak gyanakvóvá, feszültté váltak. Óvatossá, mint minden értelmes, jó érzékű ember és kutya, ha ráeszmél, hogy egy szobában van valami nagy testű ragadozóval. Most már Hectorral együtt figyelték Jacket. A különös energia szertefoszlott. Jack tekintetéből eltűnt a láz ragyogása. – Miről beszél? – kérdezte, s a hangjából kiérződött, hogy arra gyanakszik, nem olyasvalakivel társalog-e, aki egy napra kimenőt kapott az elmegyógyintézetből. A lány felkészült erre a kis buktatóra, és ujjhegyeivel ismét végigsimított az íróasztal lapján. Forró, savas jellegű ultrafény fröccsent az érzékeire – a gyilkos erőszak színei. De más árnyalatok is ragyogtak benne, tisztán és szenvedélyesen. A fény és árnyék e színei megnyugvással töltötték el. Tudta, hogy Jack félelmetes lehetett, de tökéletesen ura volt önmagának. – Valami gyalázatossággal találta szembe magát – mondta, mintha egy sűrű rengetegben kellene utat törnie magának. – És elpusztította. – Tétován elhallgatott, majd kicsit több fényt bocsátott be. – Azt hiszem, valakit meg akart védeni. Sikerült? Jack meg sem mozdult. – Most találja ki – mondta. – Az erőszak maradványai most is ott forrnak magában. Időbe telik, mire egy ilyen energia kihűl. És sohasem oszlik szét teljesen. Legfeljebb lecsökken az álomhullámhosszak szintjére. Mostantól számítva tíz, húsz, ötven év múlva valaki, akiben meglesz az a tehetség, ami bennem megvan, érzékelni fogja a maga nyomait ebben az irodában. Maga pedig időről időre álmodni fog arról, ami történt. – Ha maga tényleg elhiszi, amit mond, nem értem, miért nem rohan ki rendőrért kiáltozva ebből a szobából. – Azért nem rohanok ki, mert tudom, hogy bármi történt is, maga másvalakit próbált védelmezni. Mi történt? Megtámadták magát és a partnerét? – Nem. – Legyőzte, ugye? És megölte. – Chloe újra megérintette az asztal lapját, és egyéb érzékeivel, amelyekkel több árnyalatot is képes volt felfogni, figyelte a fényjelenséget. – A tehetségével ölte meg őt. – Strat vagyok, stratégiai tehetségű személyiség-jelentette ki a férfi egykedvűen. A lány összevonta a szemöldökét. – Ha strat volna, akkor kiválóan meg tudná tervezni valakinek a megölését, ha épp ez lenne a célja. De a tehetségével nem volna képes valóságosan is gyilkolni. Legalábbis én még nem hallottam egyetlen strat személyiségről sem, aki ezt meg tudta volna tenni. Megint eltelt pár szívdobbanásnyi idő. Aztán Chloe meglepetésére Jack biccentett, mint aki elhatározásra jutott. – Említettem a Winters-féle családi átkot – kezdett bele a történetbe. – Én strat vagyok. Méghozzá erős. A tehetségem révén találtam meg magát. De hála Nicholas Winters-nek és az álomfénysugárzással végzett átkozott alkímiai kísérleteinek, kezdek valami mássá is válni. Chloe szemöldöke ismét összeugrott.
– Köztudott, hogy egy emberben nem fejlődhet ki egyszerre két, egyformán erős tehetség, legalábbis a magasabb szinteken nem. Valami az emberi agyban nem képes kezelni ennyi psziingert. Egyetlen nagyon magas szintű tehetséget is épp elég nehéz kontrollálni. – Higgyen nekem, lefolytattam az erre vonatkozó kutatásokat. Volt néhány eset, amikor egyetlen személyben természettől fogva két erős tehetség fejlődött ki, de ezek már nagyon fiatal korban megmutatkoztak, és mindegyik eset elmezavarba torkollott. Ebben a pár esetben, amelyet a J&J nyilvántartásában megtaláltam, az áldozatok tizenéves koruk végére vagy húszas éveik derekára kivétel nélkül mind halottak voltak – Ne vegye zokon, de az az érzésem, hogy maga már túl van a húszas évein. – Harminchat éves vagyok. – És azt mondja, hogy ez az új képessége csak most kezd megmutatkozni? – A tünetei körülbelül egy hónapja jelentkeztek először. – Mik voltak ezek a tünetek? – Hallucinációk. Rémálmok. – Winters föl-alá kezdett járkálni az irodában. – Szörnyű rémálmok. Olyanok, hogy kivert a hideg veríték, és egész testemben reszkettem. De aztán enyhültek, vagy legalábbis elhitettem magammal, hogy kevésbé intenzívekké és kevésbé gyakoriakká váltak. De akkor történt valami. – Állj! – emelte föl egyik tenyerét a lány. – Előbb meséljen nekem a hallucinációiról és a rémálmairól. – Nincs sok mesélni való rajtuk – vont vállat a férfi. – A rémálmok rosszak voltak, de semmi olyanról nem szóltak, amit ne tudtam volna kezelni. Igazából az érzékcsalódások aggasztottak. Bármelyik percben rám törhetnek. Megyek az utcán, vagy ülök egy bárban, és váratlanul látok dolgokat, amelyek nincsenek ott. – Dolgokat, amelyekről tudja, hogy nincsenek ott? – vetette közbe Chloe. – Igen. Visszatükröződő képeket. Néha jeleneteket a rémálmaimból. – De eközben mindig tudatában van annak, hogy hallucinál? Nem keveri össze ezeket a képeket és jeleneteket a valósággal? – Nem – felelte Winters a homlokát ráncolva. – De higgye el, attól, hogy tudom, nem létező dolgokat látok, még nem lesz könnyebb. – Lehet, hogy nem, de ez akkor is fontos részlet. Oké, folytassa. – Mint mondtam, meggyőztem magam, hogy a látomások és álmok kezdenek veszíteni az élességükből, vagy legalábbis ritkábban fordulnak elő. De akkor jött az első elsötétülés. Teljes huszonnégy órán át tartott, de bevallom, kicsit homályosan emlékszem vissza az eset előtti és utáni időre. A lány elgondolkodva fonta össze mellén a karját. – Rövid ideig tartó emlékezetvesztésnek tűnik. Van is rá egy szakkifejezés: átmeneti globális amnézia. Ritka, de jól dokumentált jelenség. A férfi megtorpant, és visszafordulva a lányra nézett. – Én csak annyit tudok, hogy körülbelül egy héttel ezelőtt elvesztettem az életemből huszonnégy órát. Fogalmam sincs, hogy ezalatt merre jártam, és mit csináltam. – Mi az epizód előtti utolsó emléke? – Hazafelé tartottam, miután megittam egy-két sört az egyik barátommal. A lakásomtól nem messze, a First és a Blanchard sarkán kikapcsoltam. – És hol volt, amikor kijött ebből az állapotból? – A lakásomban. – Winters visszasétált az ablakhoz, majd megállt, és kinézett a szürke égboltra. – Az egész testem lázban égett. Azt hittem, influenzás vagyok. A lány láthatóan megnyugodott kissé. – Ha beteg volt, akkor ez sok mindenre magyarázat lehet. A magas láz furcsa dolgokat tud produkálni. Többek között okozhat hallucinációkat és lidérces álmokat is. – Nem – rázott egyet a fején a férfi. – Ez alatt a huszonnégy óra alatt valahol másutt voltam, de nem tudom, hol.
– Mitől olyan biztos ebben? – Tudom – nézett vissza a lányra Winters. – Ráadásul azóta volt három újabb elsötétülésem is. Mindegyik éjszaka. Az első két alkalommal a szokott időben feküdtem le. Amikor fölébredtem, már ismét az ágyamban feküdtem, de teljesen felöltözve. A ruháim nedvesek voltak az esőtől, és a cipőmre ragadt a friss sár. – Alvajárás. Ez nem olyan nagy ritkaság. – Amikor a legutóbbi esetből magamhoz tértem, egy mellékutcában álltam a Capitol Hillen – mesélte a férfi egykedvűen. – Egy halott férfi feküdt a lábamnál, és egy nő lélekszakadva rohant el, hogy mentse az életét. – Egy pillanatra elhallgatott, hogy a szavai pontosan célba találjanak. – A nő neve Sharon Billing. A halott férfi Aaron Paul Hanney volt. Különös érzés vett erőt a lányon; mintha egy feneketlen kút mélyére nézne. – Az a férfi, akiről azt tartják, hogy megölte azt a két nőt? Akit holtan találtak a… Ó, Jézusom. – Chloe nagy levegőt vett, hogy rendezze összekuszálódott érzékeit. – Akit a szívrohama következtében holtan találtak a Capitol Hill egyik mellékutcájában. – Nyilván éjszakai sétára indultam, és közben megöltem egy embert. Chloe a homlokát ráncolta. – Meg akarta gyilkolni azt a nővért. – Nem azt mondom, hogy problémát jelent számomra annak az embernek a halála. A problémát az jelenti, hogy először is nem tudom, mi az ördögöt csináltam abban a mellékutcában. Az a probléma, hogy megöltem őt a tehetségemmel, az új, második tehetségemmel. – Miből gondolja, hogy megölte? Az újságok szerint szívroham végzett vele. Talán csak véletlenül maga is ott volt a helyszínen. – Higgyen nekem. En öltem meg. Csak nem volt nyoma – felelte a férfi. – De hogyan? Hiszen maga strat. – Ebben nem vagyok teljesen biztos. – Jack egy fáradt mozdulattal megdörzsölte a tarkóját. – De azt hiszem, halálra rémítettem. A szó szoros értelmében. Azt hiszem, ez az én új tehetségem. Chloe visszament az íróasztala mögé, és többé-kevésbé belerogyott a székébe. Egy teljes percig nem szólt egy szót sem, csak próbálta felfogni a férfi iménti szavait. Aki közben feszülten figyelte. – Azt hiszi, őrült vagyok – mondta végül. – Nem. – Chloe dobolni kezdett az ujjaival az asztalon. – Tudom, milyen az, ha valaki őrült, mert világosan megmutatkozik az álompsziben. Nem tudom, mi maga, Mr. Winters, de hogy őrült nem, az biztos. – Kezdetnek jó – jegyezte meg a férfi, akiben oldódott valamelyest a feszültség. – Azt hiszem, jó lenne, ha valamivel többet mesélne arról, amit a családját sújtó átoknak nevezett – mondta elgondolkodva a lány. – Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy Nicholas Winters DNS-e megpörkölődhetett, amikor első ízben használta azt, amit ő Égő Lámpának nevezett. A genetikai elváltozás bekerült a család férfiágának vérvonalába. A mutáció nem manifesztálódik túl sűrűn. A családi legenda és az Arkane-beli szóbeszéd szerint csak egyetlen másik alkalommal jelent meg. Az ezernyolcszázas évek vége felé. – Egész pontosan mi történik azokkal, akiket elér ez az állítólagos átok? – Nem tudom – válaszolta Jack fagyos mosollyal. – Senki sem tudja, mert nincs róla elég információ. De elméletileg meg fogok őrülni, és meg akarok ölni minden Jones vezetéknevűt, és mindenki mást is, aki az utamba kerül. – Értem. – Chloe lassan kiengedte a levegőt. – Ez történt az ősével is? Azzal, aki a tizennyolcadik század végén élt? – Nem. Griffin Wintersnek nyilvánvalóan sikerült megtalálnia az Égő Lámpát és a nőt, aki működtetni tudta. A családi legenda szerint az a bizonyos Adelaide Pyne vissza tudta fordítani a folyamatot. Megóvta Griffin Winterst attól, hogy háromszoros tehetséggé váljon. Az Arkanefeljegyzések ezt a változatot tartják hitelesnek.
– Hmm. – Bennem most jön létre a második tehetség. A J&J szempontjából máris Cerberussá váltam. – A Cerberusnak három feje volt, nem kettő – jegyezte meg a lány szórakozottan. – Sajnos ez a finom különbségtétel nem sokat számít a J&J-nek. Az ügynökség hajtóvadászatot fog indítani ellenem, és bosszút áll rajtam. – Biztos ebben? – Ha én Fallon Jones lennék, ezt tenném – mosolygott hidegen Winters. Igazat mond, gondolta Chloe. Ha Fallon Jones helyében volna, azt tenné, amiről úgy gondolja, hogy helyesen teszi. Mélyről engedte ki a levegőt, mialatt ezt végiggondolta. – Jól van. Feltéve tehát, hogy valóban többszörös tehetséggé válik, és csak a jegyzőkönyv kedvéért mondom, nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez történik, komolyan azt gondolja, hogy a lámpa segíthet magán? – Elég bizonytalan vagyok benne, de ez minden, amim van – felelte a férfi egyszerűen. – Vállalja az ügyemet? A lány már akkor eldöntötte a dolgot, amikor a férfi belépett az irodájába. Ám ezt neki nem kellett tudnia. – Igen – felelte. – Köszönöm. – Ez elég őszintének hangzott. A lány megköszörülte a torkát. – Van egy-két dolog, amit át kell tekintenünk. Számolt azzal a lehetőséggel, hogy a Winterslámpa megsemmisült? A hideg tűz ismét fellobbant a férfi szemében, de éppoly gyorsan ki is hunyt. – Ahhoz nagyon sok mindennek kéne összejönnie. A legenda szerint Öreg Nick a maga alkímiai titkainak a felhasználásával kovácsolta ki az általa Égő Lámpának nevezett holmi fém és kristály anyagát. Még Sylvester Jones is elismerte, hogy kovácsmunkák terén Nicholas Wintersnek nincs páija. – Kevés olyan dolog van, amit ne lehetne elpusztítani. Végezhette akár egy roncstelepen is. – Nem vagyok biztos abban, hogy akár egy autóroncsokat tömörítő gép is meg tudna semmisíteni valamit, amit Öreg Nick készített. Mindenesetre a legenda úgy szól, hogy a lámpa át van itatva energiával. Tudja, hogy van ez a természetfölötti műtárgyaknál. Hajlamosak mindent túlélni. – Ez igaz – ismerte el a lány. – Rendszerint megigézik az embereket, még a valódi tehetséggel nem rendelkezőket is. A paraenergia mindig felcsigázza az érzékeket, akár tud róla az ember, akár nem. – Egy jegyzettömb után nyúlt. – Mi van még? – kérdezte a férfi. – Hmm? – Chloe nem nézett föl, mert éppen írt valamit. – Azt mondta, még át szeretne tekinteni egy-két dolgot. – Ö, igaz. – Ismét az íróasztalon parázsló tenyérlenyomatra pillantott. – Milyen gyógyszert szed? A férfi nem válaszolt azonnal. A lány letette a tollat, és türelmesen várt. – Miből gondolja, hogy gyógyszert szedek? – kérdezte végül a férfi. – Látom a hatásait az álompszijében. Akármi is az, erős szer, és zavart kelt a színkép energiájában. – Tapintatosan kis szünetet tartott, majd megkérdezte: – Talán valamilyen altatót? A férfi aszketikus arcvonásai megkeményedtek. – Azután kezdtem szedni, hogy ott tértem magamhoz abban a mellékutcában. Az orvosomtól kaptam. Elmondtam neki, hogy alvászavaraim vannak. Úgy látom, hogy hatásos. Teljesen kiüt. Amióta szedem, nem járkáltam álmomban. A lány csettintett a nyelvével. – Tudnia kell, hogy minden erős pszichotróp gyógyszer problémákat okozhat egy olyan erős tehetségnek, amilyen maga.
– Nincs sok választási lehetőségem, Chloe. – Lehet, hogy a gyógyszer kiüti, ahogy mondta, de nyilvánvaló, hogy nem alszik rendesen. Nem tudja olyan tökéletesen kipihenni magát, ahogy szüksége lenne rá, és amennyire a pszichikus érzékei igényelnék. Ebből következően a kimerülés határára jutott. Hűvös derű cikázott át a férfi arcán. – Úgy nézek ki, mint aki mindjárt elalszik? – Nem, de csak mert alacsonyan tartja a pszi-szintjét, hogy ellensúlyozza az alváshiány hatásait. Ez a trükk menni fog egy darabig, de végül mégiscsak utoléri a baj. Előbb-utóbb össze fog roppanni, méghozzá nagyon. – Majd alszom azután, ha megtalálta a lámpámat. A lány felsóhajtott. – Miért van az, hogy soha senki nem fogadja meg a jó tanácsaimat, amikor olyan sokkal szolgálhatnék? Tudja, ezért lettem álomterapeuta helyett magánnyomozó. – Igazán? – Fiatalabb koromban úgy terveztem, hogy pszichológiából szerzek fokozatot, és álomterápiával fogok foglalkozni. De elég hamar rájöttem, hogy szörnyen sok frusztrációval járna. Ó, persze, az emberek hajlandók fizetni az okos tanácsért, csak éppen nem fogadják meg. – Remélem, magánnyomozónak jobb, mint amilyen terapeutának volt. Ez fájt, de Chloe úgy döntött, nem mutatja. Kicsit kiegyenesedett, és újra kézbe vette a tollat. – Mondtam magának, hogy jó vagyok abban, amit csinálok. Adja meg, hol lehet magát utolérni. Van egy másik ügyem, amit ma este fogok lezárni, de azonnal hozzákezdek a lámpája kereséséhez. Egy-két nap múlva jelentkezem. – Nagyon magabiztosan beszél. – Tréfál? – Chloe szándéka szerint nőiesen elhúzta a száját. – Egy természetfeletti műtárgy, amelyet az alkimista Nicholas Winters készített? Ha negyvennyolc órán belül nem derítem ki, hol van, vagy hogy mi történt vele, visszaülök az iskolapadba, és megszerzem azt a fokozatot pszichológiából.
6. Aznap este hét órakor Rose, kezében egy pizzás dobozzal, bevonult az irodába. Az esőcseppek fekete gyémántokként ragyogtak hosszú, fekete esőkabátján. Rose mindig vonult, ahelyett hogy ment volna. Chloe szerint ebben az öt centi vastag talpú, csatokkal bőven felszerelt fekete bőrcsizmái voltak a ludasak. – Vacsoraidő – jelentette be Rose. – Amióta Mr. Winters elment, egyfolytában a számítógépnél ülsz vagy telefonálsz. Egész nap csak pár csésze teát ittál. Meg kell őrizned az energiádat, főnök – Kösz. – Chloe az imént érkezett e-mailjét olvasta. – Most, hogy eszembe juttattad, egy kicsit tényleg éhes vagyok. Hector átkocogott a szobán, hogy üdvözölje Rose-t. Az útját elállva, közvetlenül előtte leült, és olyan pofával nézte a pizzás dobozt, ami egy embernél nem jelentett volna kevesebbet, mint hogy abban a dobozban a nyertes lottószelvény lapul. – Ne izgulj… ez elég lesz hármunknak is – szólt oda neki Rose. Letette a dobozt Chloe íróasztalára, és levette az esőkabátját. – Hogy halad a nyomozás? – Egyelőre maradjunk annyiban, hogy érdekes. – Chloe körbefordult a székével. – És úgy tűnik, hogy percről percre érdekesebb lesz. Rose felakasztotta az esőkabátot, és leült az ügyfeleknek fenntartott székbe. – Megtaláltad már a lámpát? – Azt hiszem. Órákkal ezelőtt megbízható útbaigazítást kaptam Beatrice nénitől.
– A Los Angeles-i régiségboltos rokonodtól? Aki a hajdani filmsztárok emléktárgyaira specializálódott? – Pontosan. Beatrice Harper virágzó üzletet tartott fenn híres sztárok aláírásával ellátott eredeti filmplakátokból, filmritkaságokból, és Hollywood aranykorával összeköthető mindenféle műtárgyból. Ha Marlene Dietrich-, Cary Grant– vagy Joan Crawford-filmek rég elveszettnek hitt kimaradt jeleneteit, vagy egy bizonyos art deco öngyújtót kerestél, amely garantáltan Humphrey Bogarté volt valamikor, Beatrice holtbiztos, hogy előkerítette neked. Az ilyen értékes tárgyak jó részét Beatrice egy Redondo Beach-i műhelyben találta meg. A műhelyt Clive és Evelyn Harper működtette. A házaspárnak nagy tehetsége volt ahhoz, hogy „felfedezzen" az 1930-as évek óta elveszett régi, eredeti filmrészleteket. A lányaik, Rhonda és Alison, igazi művészek voltak: Rhonda korlátlan számban tudott „eredeti" plakátokat gyártani, amelyeket Alison látott el a sztárok aláírásával. Beatrice a család más tagjaihoz ment el az öngyújtóért vagy egyes bútordarabokért, amelyek egykor William Holdén vagy Gloria Swanson lakásában álltak. A másolatok olyan jól sikerültek, hogy elmentek volna az eredetinek is. Ez volt hát Beatrice. Olyan felállásban működött a vállalkozás, hogy minden érintett jól járt. Chloe figyelmesen nézte a jegyzeteit. – A lámpa utolsó feltételezhető tulajdonosa Drake Stone. Minden jel arra vall, hogy most is az övé. – Viccelsz? – Rose kinyitotta a pizzás dobozt. – Arról az öreg rocker Drake Stone-ról beszélsz? – Úgy van. Rose kivett egy szeletet a vegetáriánuspizzából, és odaadta Hectornak. – Nem is tudtam, hogy még él. – Ez azért még lehet némi vita tárgya. – Chloe kivett egy szeletet a dobozból. – Elvégre Las Vegasban él. Heti hat estén még ma is fellép, esténként kétszer is. Ismered a mondást: öreg sztárok sohasem halnak meg; csak elmennek Vegasba. – Huh. – Rose egy szalvétára csúsztatott egy szelet pizzát. Feketével hangsúlyosan körülrajzolt kék szemének pillantása megenyhült. – Emlékszem, hogy szerette az anyukám Drake Stone-t. Volt egy dala, amit különösen csípett. Gyerekkoromban örökké azt hallgatta. Chloe megpróbálta leplezni a meglepődését. Rose ritkán beszélt a gyerekkoráról, amely azon a szörnyű éjszakán ért véget, amikor a szüleit meggyilkolták. Tizenöt éves volt, és ő találta meg a holttestüket. Attól kezdve a nagynénjénél élt, aki elvált anyaként kínlódott a két gyerekével. Igyekezett megfelelni annak, amit a kötelességének tartott, de egy harmadik éhes száj, ráadásul egy traumán átesett kamaszlányé, igazán nem hiányzott neki. A családban szűkében voltak a szeretetnek és a gyengédségnek, a pénzről már nem is beszélve. Rose pár hónap múlva, miután arra a meggyőződésre jutott, hogy az utca barátságosabb hely lesz, mint a nagynénje otthona, megszökött. Csaknem hat hónapig élt így, menedékhelyről menedékhelyre vándorolva és a veleszületett adottságaira hagyatkozva, mielőtt megérkezett volna a Harper Nyomozóirodába. Chloe ugyanott talált rá, ahol később Hectorra: a mellékutca szemeteskonténereiben kutakodva. – Véletlenül nem a Kék pezsgő volt az édesanyád kedvenc száma? – érdeklődött Chloe. – De igen! – ragyogott fel Rose arca. Rögtön el is dúdolta néhány ütemét. – Honnan tudtad? Chloe megkocogtatta a számítógép monitorát. – A kutatásaim szerint ez Stone első és egyetlen átütő sikere. Több mint harminc évvel ezelőtt énekelte, de ennyi is elég volt, hogy híressé tegye. Ez a dal az ő védjegye. Ma is elénekli minden fellépésén. A nők minden előadás után sorban állnak, hogy megcsókolhassák. – Fogadni mernék, hogy hányingere van, amiért el kell énekelnie – forgatta Rose mosómedveszemeit.
– Lehet. Mindenesetre az előbb beszéltem Edward bácsival Vegasban. Megerősítette, hogy Stone-nak csakugyan van egy olyan régi lámpája, amire ráillik Winters elég homályos leírása, vagy legalábbis egy időben volt neki. Holnap beszélek is Phyllis nénivel. – A vegasi bácsikád az, aki azokkal az elegáns antik bútorokkal kereskedik, ugye? – Edward bácsi az, aki Vegasban és az egész Délnyugaton házhoz megy a régiségekért. Ő szállította a nagy részét annak, amivel Drake Stone belsőépítésze berendezte a Stone-villát. Amikor Stone tavaly megszerezte a lámpát, nyilván megkérte Edwardot, hogy nézze meg, és igazolja az eredetiségét. De a nagybátyám elárulta nekem, hogy végül is nem volt alkalma szemügyre venni a lámpát. – Miért nem? – kérdezte Rose, miközben újabb darab pizzát dugott Hector szájába. – Mert Stone meggondolta magát. Közölte Edward bácsival, hogy amikor megkapta a lámpát, rögtön látta, hogy modern darab. Edward bácsinak azonban vannak kétségei. Harper-féle intuíció. Mindenesetre nekem azt mondta, hogy ha valaki, akkor csakis Phyllis néni tudná elintézni, hogy találkozhassam Stone-nal. – Fogadni mernék, hogy az új ügyfeled ugrált örömében, amikor megtudta, hogy megtaláltad a lámpáját. – Még nem értesítettem Mr. Winterst a nyomozás eredményéről – felelte Chloe, és beleharapott a pizzába. – Azt hittem, nagyon sürgős neki, hogy megtalálja. – Az. De én előbb biztos akarok lenni abban, hogy ez az a lámpa. Nem szívesen mondok ilyet, de ha az embernek egy legendás tárggyal van dolga, számolnia kell azzal is, hogy hamisítványról van szó. Rose elvigyorodott. – Arra gondolsz, hogy valaki esetleg másolatot készített valami régi lámpáról, és azt adta el Drake Stone-nak? – Isten őrizz! Rose fekete szemöldöke gyors egymásutánban kétszer is összeugrott. – Emlékszem, egyszer valaki azt mondta nekem, hogy művészi tárgyakról vagy antik régiségekről készült hű másolatokat és pontos reprodukciókat nem lehet hamisítványoknak vagy utánzatoknak tekinteni. – Kivéve amikor eredetiként akarják eladni őket – jelentette ki Chloe szárazon. – Tudom. Nehéz elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet. Mindenképpen el kell jutnom Stone-hoz. Phyllis néni mindenkit ismer a show-biznisz világában, legalábbis a Drake Stone korosztályába tartozó sztárokat mindenképpen. Holnap reggel beszélek vele, és meglátom, tud-e segíteni abban, hogy személyesen találkozhassam Stone-nal. Aztán elrepülök Vegasba, és megnézem a lámpát. Ha ő az, akkor felhívom Mr. Winterst, és közlöm vele, hogy mehet megkötni az üzletet. – Imádom Vegast. Veled mehetek? – Nem, nem jöhetsz – jelentette ki Chloe határozottan. – Te vagy az én hivatali asszisztensem, már elfelejtetted? Neked az itteni dolgokkal kell törődnöd, és gondoskodnod kell Hectorról. Tudod, hogy őt nem lehet sokáig magára hagyni. Mindketten Hectorra néztek. A kutya vert egyet-kettőt a farkával, és várta, hogy kap-e még a pizzából. – Zabagép – mordult rá Rose. – Pedig annyira szeretem Vegast. – Emlékezetem szerint a héten dolgozatot kell írnod pszichológiából – figyelmeztette Chloe egy újabb harapásra készülve. Rose elsőéves volt egy helybeli főiskolán. Szeretett volna idővel partnerré válni a Harper Nyomozóirodában. Chloe feltételezte, hogy asszisztense még millió mást fog kitalálni, mire rájön, hogy mivel is akar valójában foglalkozni, de Rose-on semmiféle bizonytalanság nem látszott. – Ígérd meg, hogy kérsz Drake Stone-tól egy fotót az aláírásával – kérte Chloe-t. – Ezt megígérhetem.
– Most jut eszembe – ráncolta Rose a homlokát. – Mi van akkor, ha Stone nem akarja eladni a lámpát? – Ezen ráérek akkor aggódni, ha már meggyőződtem róla, hogy ez az igazi lámpa. Lépésről lépésre haladunk, ahogy mondani szoktuk a nyomozói szakmában. – És azt is szoktad mondani, hogy a kliens leginkább csak nyűgnek van. – Igen, azt is. – De Mr. Winters más, nem igaz? – Miért mondod ezt? Rose hosszan és töprengő arccal nézett rá. – Izgalmas pasinak tartod. Furának, de izgalmasnak. – Jack Winterst? Izgalmasnak? – kérdezte Chloe tele szájjal. Végül sikerült lenyelnie a falatot. – Ő az ügyfelem, Rose. – Ettől még lehet izgalmas pasi – vigyorgott kajánul Rose. – Láttam, milyen képet vágtál, amikor elment. Vonzónak találod, igaz? Valld csak be. – Te is ismered a Harper Nyomozóiroda Első Számú Szabályát. – Sohase feküdj le ügyféllel. Persze. De mi van akkor, ha az ügy már lezárult? – Rose… – Fletcher Monroe-ra sohasem néztél úgy, mint Mr. Wintersre. Chloe figyelmeztetően húzta össze a szemét. – Ha már szóba került Fletcher Monroe… – Úgy van. Ez lesz az az éjszaka, ugye? – Igen. – Chloe az órájára pillantott. – De éjfél előtt semmiképpen sem. Jó lesz, ha főzök egy ibrik kávét. – Nem szereted a kávét. Teázni szoktál. – Szükségem van a koffeinre, hogy ébren tudjak maradni. De addig van még egy kis időm az Égő Lámpára. Akarsz segíteni? Rose szeme felcsillant. – Naná. Szeretem ezeket a túlvilági ügyeket. Chloe éles pillantást vetett rá. – Nem mondtam neked semmit azon kívül, hogy egy régi lámpa után nyomozok. Miből gondolod, hogy ez egy túlvilági ügy? – Mindig tudom – jelentette ki Rose, és nyúlt az utolsó szelet pizza után.
7. Chloe a járdaszegély mellé kormányozta a kocsit, és leállította a motort. A szélvédőn keresztül figyelte a kis házat, és érezte, hogy a tarkóján felágaskodnak az apró hajszálak. A sötétítők és a függönyök fönt is és lent is be voltak húzva. Csak a nappali ablakából szűrődött ki a televízió halványkék fénye. A többi lámpát eloltották. – Valami nem stimmel – szólt oda Hectornak. – Éjfélre minden lámpának és a tévének is kikapcsolva kellene lennie. Esküszöm, ha Fletcher valami nőt hozott ide ma éjszakára, akkor visszaadom az ügyet. Még egyszer nem vagyok hajlandó végigcsinálni ezt az egészet. Hector egyenesen ült az anyósülésen. Chloe hangára egy pillanatra odafordította a fejét, de egyébként nem sok érdeklődést mutatott a téma iránt. Neki elég volt annyi, hogy Chloe mellett lehet. A lány egy darabig még a kormány mögött ült. A North Seattle-beli negyed csöndes utcájában már sötétbe burkolóztak a házak, csak a bejárati ajtók fölött égtek a lámpák, és egy emeleti ablakban volt világos. – Látod, ez az egyik oka annak, hogy szakítottam Fletcherrel – szólt oda Chloe Hectornak. – Megbízhatatlan. Nem tehet róla. Megfogad valamit, amit aztán képtelen betartani.
A táskája Hector előtt, az autó padlóján volt. Rövid ideig küzdött a pántokkal, de aztán sikerül benyúlnia, és megkeresnie a telefonját. Fletcher száma még a személyesek között szerepelt. – Már át kellett volna raknom az üzletiek közé – mondta Hectornak. Beütötte a számot. Négy csengetés után átkapcsolt a hangpostára. Nem hagyott üzenetet. – Hogy őszinte legyek, az is lehet, hogy most éppen nem egy új barátnővel szexei – gondolkodott hangosan. – Elképzelhető, habár nem valószínű. Lehet, hogy csak elaludt a tévé előtt. A pasiknál sűrűn előfordul. Hector ránézett. Türelmesen, mint mindig. Chloe nem nagyon szokott helyszíni megfigyelést végezni. Az internet elterjedésével egyre kevésbé volt szükség rá. Például személyes ellenőrzés nélkül is könnyen lebukhatott az, aki rokkantsági igényt jelentett be a biztosítójánál, de valójában még nyakmerevítőt sem kell használnia. Elég volt megnézni az illető honlapját, vagy megkeresni a blogját. Biztos, hogy az igénybejelentő kitette a legutóbbi sívakációján vagy gyalogtúráján készült képeit a hozzájuk fűzött kis kommentjével együtt, amelyben leírja, milyen jól érezte magát, és mire fogja költeni a pénzt, amit majd a biztosítójától kap. És Chloe válóperes ügyeket sem vállalt. Nem, és kész. Ez is szabály volt nála. Ilyen ügyeket sem szokott vállalni, mint ez a ma éjszakai. Zűrösek voltak. De most elkövette azt a végzetes hibát, hogy végül megsajnálta Fletchert. – Beismerem, gyenge vagyok vele szemben – vallotta be Hectornak. – Ez azért van, mert pár csodás pillanatig szentül meg voltam győződve róla, hogy ő Mr. Tökéletes. Már azt fontolgattam, hogy lemondok miatta a cölibátusról. Nem az ő hibája, hogy végül kiderült: tévedtem. Még néhány percig nyugodtan ült, és a majdnem teljesen sötét házon morfondírozott. Láthatatlan energia hullámzott át az érzékein. – Valami nincs rendben ezzel a képpel, Hector. Hector ásított. Chloe újra próbálkozott Fletcher telefonjával. Most sem vette föl. Chloe becsukta a mobilját. – Oké, akkor most fel fogjuk ébreszteni őkelmét – jelentette be. – Nem érdekel, még ha nővel van is. Úgy kell neki, ha kirángatjuk a szexelés utáni boldog állapotából. Lerántotta a pórázt a műszerfal tetejéről, és rácsatolta Hector nyakörvére. Kiszálltak az autóból. Chloe egy pillanatra megállt, hogy átrakja a minikamerát és a telefonját ballonkabátja zsebébe. Azután berakta a táskáját a kocsi csomagtartójába, és megragadta a póráz végét. Az úttesten átvágva fölmentek Fletcher házának bejáratához. A függöny résein át látni lehetett a tévé villódzó fényét. A kékes fény valami megmagyarázhatatlan okból kísértetiesnek tűnt. Chloe halántékán ismét bizseregni kezdett a bőr. Ösztönösen élesebbre állította az érzékeit, és körülpillantott. Többrétegnyi pszi-nyomot érzékelt a lépcsőn és az ajtókilincs gombján, de egyik álomfény sem tűnt frissnek vagy veszélyesnek. A nyomok többségét Fletcher hagyta ott. – Ideges vagyok – közölte Hectorral. – Talán nem kellett volna meginnom azt a második kávét. Nyomta egy darabig a csengőt, és hallgatta az odabentről tompán kihallatszó harangjátékot. Senki. Viszketés fogta el. Lenézett Hectorra. A kutya tökéletesen közönyös volt. – Hát, te sohasem kedvelted Fletchert – jegyezte meg Chloe. – Ha most tényleg bajban lenne odabent, lehet, hogy akkor is csak felemelnéd a lábadat, és lepisilnéd. Megpróbálkozott az ajtóval, arra számítva, hogy zárva lesz. Zárva volt. Fletcher az utóbbi időben nagyon adott a biztonságra. Újra lepillantott Hectorra. A kutya szórakozottan szagolgatta a lépcsőre tett kerámia virágtartót. Mialatt nézte, Hector megjelölte a territóriumot, de Chloe látta rajta, hogy csak ímmelámmal teszi. Fletcherrel kapcsolatban semmi sem érdekelte. – De ő most az ügyfelem – magyarázta Chloe. – Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Hector unta a szöveget.
Chloe benyúlt a kabátja egy másik zsebébe, és elővette azt az eszközt, amelyet unokafivérétől, Abe-től kapott a születésnapjára. Minden valamirevaló magándetektívnek ki kell tudnia nyitni egy zárat, magyarázta Abe. Ezzel a kis kütyüvel bármilyen szabvány ajtózárat ki tudsz nyitni. Gondolj rám, valahányszor használod. Chloe most Abe-re gondolt. Neki a zárakhoz és a velük kapcsolatos technológiákhoz volt tehetsége. A családnak az az ága sok olyan taggal büszkélkedhetett, akiket az Arkane előszeretettel hívott titkos tehetségeknek. Korábbi korokban politikailag kevésbé korrekt kifejezéssel besurranó tolvajoknak és kasszafúróknak nevezték volna őket. Sokféle változatban bukkanhattak fel, de egyvalami közös volt bennük: a természetfeletti képességük, hogy bejussanak a zárt ajtókon, beleértve a számítógépes honlapfeltöréseket is. Akárcsak Chloe, Abe is tisztességes munkával kereste a kenyerét: számítógépes biztonsági rendszereket fejlesztett ki. Chloe benyomta az ajtót, kicsit még feljebb srófolta az érzékeit, és belesett a sötét előtérbe. Innen már tisztán hallotta a televíziót. Egy régi film ment, harsogva szólt a szapora párbeszéd. Fletcher nem volt a régi filmek rajongója. Ezek szerint most ott alszik a kanapén. – Fletcher! Semmi válasz. Megint furcsa nyugtalanság támadt benne, de nem látta semmi okát. Nemcsak azért, mert Hector nyugodtan viselkedett, de a belső látása sem figyelmeztette veszélyre. Az előtér kerámialapjain nem látott veszedelmesen forró lábnyomokat. Hector feszülten figyelt befelé a sötét kis hallba. Végre mutatott némi érdeklődést, de nem többet, mint amennyit bármilyen új környezetben mutatott volna, állapította meg a lány. Na persze, amilyen megvetően kezelte Fletchert, az sem zavarná őt, ha ott heverne holtan vagy betegen a nappali padlóján. Holtan vagy betegen. A hirtelen támadt szorongástól görcsbe rándult a gyomra. Fletcher a harmincas évei elejét taposta. Hetente háromszor járt el dolgozni, és odafigyelt az étkezésére. De nem volt elképzelhetetlen, hogy egy amúgy egészséges fiatal férfi egyszer csak holtan esik össze egy nem diagnosztizált szívbajtól vagy aneurizmától. Újabb nyugtalanság hullámzott át rajta. Beljebb lépett az előtérben, és tapogatózva kereste a villanykapcsolót. A falikar halvány fénye megvilágította az előteret és a nappali egy kis területét. Két férfilábat látott a padlón. A test többi részét eltakarta a kanapé. – Úristen. Fletcher. A pórázt elejtve futni kezdett a férfi felé, s közben a telefonja után kotorászott a zsebében. Fletcher ijesztően mozdulatlan testéhez érve térdre esett, és mindjárt a pulzusát kereste. Óriási megkönnyebbülésére lassú, de egyenletes lüktetést tapintott a férfi nyakán. A hallban lévő lámpa és a tévé fényében nem látott vérnyomokat. Talán valami rohama volt? Beütötte a telefonjába a vészhelyzetben hívandó számot. Hector nyüszíteni kezdett. Chloe felpillantott, és látta, hogy a kutya a lépcső alján áll, és feszülten néz föl a sötét emeletre. Chloe most először vetett egy pillantást a lépcsőre és annak korlátjára. Meghűlt benne a vér, látva a sötétben vészjóslóan fénylő fekete és bíborvörös álomnyomokat. Hector morgott. És egyre a lépcső tetejét figyelte. – Milyen természetű veszélyhelyzetben van? – szólalt meg a 911-es telefonkezelője. – Betörő van a házban – suttogta Chloe. – Fegyvere van? – Nem tudom. Fönt van az emeleten. – Azonnal menjen ki a házból, ma'am. – Valaki megsebesült. Eszméletlen. – Hagyja el a házat. Most rögtön.
8. Épp a számítógépnél ült, és megpróbált nem gondolni a rá váró, altatóval kicsikart alvással és rossz álmokkal fenyegető éjszakára, amikor hirtelen megérezte. De mintha gyomorszájon vágták volna. Felpattant a székből, és a láthatatlan ellenségeket keresve, tekintetével végigkutatta az irodáját, mielőtt rájöhetett volna, mi történt. Nyugalom. Csak egy újabb hallucináció. Ritkán tartottak tovább néhány percnél. És mindig tudta, hogy amit lát, az nem valóságos. Olyan volt, mintha a természetfölötti érzékeiben egy pillanatig rövidzárlat keletkezett volna, és az agya megpróbálná értelmezni a keletkezett zűrzavart. Most azonban valami más történt vele. Nem következett be a vizuális zavarnak az a megtévesztő pillanata, amikor az elhomályosodó valóság egy álombeli világ szürreális képét öltötte magára. És hangokat sem hallucinált. Első gondolata az volt, hogy az új tehetségének egy másik megnyilvánulási formája jelentkezett. De valami oknál fogva ez a mélyről jövő, intenzív belső tudás és vészjelzés mintha Chloe Harperre összpontosult volna. Ez nem valami irracionális szorongás, döntötte el. Végtére is rengeteg minden múlik Chloe-n. Ha nem találja meg a lámpát, akkor ő nagy bajba kerül. Amióta eljött az irodájából, szüntelenül a lánynál jártak a gondolatai, természetének strat oldala mindenféle úton-módon próbálta továbbra is kézben tartani a helyzetet, amely gyors iramban kezdett kicsúszni az irányítása alól. De a logika segítségével csak idáig jutott el. Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy valami nagyon rossz dolog történik, és az egésznek Chloe áll a középpontjában. Fogta a telefonját, és beütötte a Harper Nyomozóiroda számát. A Barbár Lány vette föl a harmadik vagy negyedik csöngetésre. A háttérből behallatszott valami zene. Ráadásul opera. – Ott van a főnöke? – kérdezte. – Kint dolgozik egy eseten – felelte Rose. – Éjfél elmúlt. – Megfigyelésen van. Az exe vagy mije szerint az egyik diákja titokban követi. – Helyileg hol van most? – Az ilyen információk bizalmasnak minősülnek a nyomozói szakmában – válaszolta Rose. – Bajban van… érzem. – Nem vesződött azzal, hogy szavait megtöltse új tehetsége energiájával. Kicsit rá akart ijeszteni a lányra, de a parafizika törvényei nem engedték, hogy a pszihullámok mobiltelefonokon, kibertéren és egyéb high-tech eszközön keresztül terjedjenek. Viszont még mindig strat volt. Délután érzékelte a szoros kapcsolatot Rose és Chloe között. Nem kellett különösebb tehetség ahhoz, hogy az ember tudja, hogyan használja ki ezt a szempontot. – Ezt most komolyan mondja? – kérdezte Rose kétkedő, ugyanakkor aggodalmas hangon. – Nézze, maga ugye tudja, hogy a főnöke pszichikus képességgel rendelkezik? – Hát persze, igen. – Megkönnyebbülés volt olyan emberrel beszélni, aki hisz a természetfeletti dolgokban. – Én is – vágta rá a férfi. – Higgyen nekem. Chloe veszélyben van. – Oké, ez furcsa. Az előbb magam is kezdtem ideges lenni. Jók az intuíciós képességeim. Várjon, felhívom. A férfi kiment az irodájából, át a nappaliba. Újonnan berendezett lakása a fényesre csiszatolt betonpadlóval, a csupa üveg és acél felülettel nem sokat segített abban, hogy enyhüljön benne a feszültség. Mialatt várakozott, kinézett a faltól falig ablakon az Elliott Bay sötétségébe és West Seattle fényeire. Újabb vihar közeledett. Érezte. Rose egy perc múlva visszajött. Ezúttal komoly aggodalom érződött a hangján. – Nem veszi fel a telefonját. Igaza van, valami nagyon nincs rendjén. Tudtam, hogy az a görény a Bolond Szurkolóvezért használja arra, hogy manipulálja őt. – Mondja meg a címet – kérte a férfi, és a kulcsát kihalászva a zsebéből, már indult is az ajtó felé. – Mit akar csinálni? – kérdezte Rose.
– Megkeresem őt. – Előbb vegyen föl engem. Magával megyek. – Időveszteség. – Kérem. Nekem nincs kocsim. Oda kell jutnom hozzá. Rose hangján érezni lehetett, hogy mindjárt pánikba esik. – Hol van? – kérdezte a férfi. – Chloe halljának túlsó feléből nyílik a lakásom. Közvetlenül az iroda fölött. Odalent az utcán fogom várni.
9. A lépcső alján már érezni lehetett a kerozin szagát. Hector megint morogni kezdett. Aztán hirtelen egy rémítő huss hallatszott. A lépcső tetején pokoli vörös fény lobbant fel. Chloe halkan feljajdult. – Ma'am? Kint van már a házból? – kérdezte a 911-es telefonkezelője. Bekapcsoltak a füstérzékelők. A vijjogás megőrjítette Hectort, amitől dühös ugatásba kezdett. Az emeleten már tombolt a tűz, a hangja mint a robogó tehervonaté. – Higgye el, amilyen gyorsan csak tudok, ki fogok menni innen – mondta Chloe. Becsukta, majd zsebre dugta a telefont, és talpra ugrott. Két kézzel Fletcher válla alá nyúlva, minden erejét összeszedve megemelte a férfit. Fletcher feje tehetetlenül himbálózott, teste mindössze centiméterekkel emelkedett föl a szőnyegről. Legalább egy tonnát nyomott. Ennyit arról a híres adrenalinszint-emelkedésről, amely állítólag vészhelyzetben megsokszorozza egy nő erejét, gondolta lemondóan. Felderengett benne, hogy célszerű volna leemelni Fletchert a szőnyegről a keményfa padlóra, ahol kisebb lenne a súrlódás. Leengedte a férfi vállát, majd letérdelt mellé, és görgetni kezdte a bejárat felé. Meglepetésére a módszer bevált. Fletcher feje a manőver közben néhányszor koppant a szőnyegen. Lehet, hogy reggelre néhány zúzódással gazdagabb lesz, gondolta Chloe. De legalább élni fog. Talán. Ha ki tudja vonszolni az ajtón, mielőtt a ház leégne körülöttük. Hector már őrjöngött. Vonítva rohangált oda-vissza a nyitott ajtó és a lépcső alja között. – Kifelé – parancsolt rá Chloe. Mindig ezzel a szóval jelentette be a kutyának, hogy sétálni mennek. Hector engedelmeskedett. A pórázt maga után húzva kirohant a bejárat előtti lépcsőre. Chloe kigurította Fletchert a padlóra, és újra feltápászkodott. A lépcsőről ekkor már hullámokban gomolygott le a füst. Köhögnie kellett tőle. Ezúttal amikor megragadta Fletcher karját, és húzni kezdte, egy rántásra jó fél métert meg tudott tenni vele. Az emeletre vezető lépcső közepéről ekkor valaki dühösen felordított: – Engedd el! A lépcső alján megjelent egy vékony, divatos fekete kapucnis melegítőt viselő nő. A füstfelhőn át nézve olyan volt, mint egy őrült vezérszurkoló szelleme. Az emeleten tomboló tűz fénye meg-megvillant szőke lófarokján, és megcsillant a kezében tartott pisztolyon. Egyedül az arca nem volt elképesztően helyes. Csinos vonásait eltorzította a düh. – Nem kaphatod meg őt – sikoltotta. – Fletcher az enyém. Mi egymáshoz tartozunk. Hagyd őt békén. Chloe azonnal ráismert a lányra Fletcher leírásából. Madeline Gibson. Vad energia friss foltjai égették mögötte a lépcsőfokokat. A tébolyult rögeszme mindig rengeteg nyers pszit produkál. – Mindnyájunknak ki kell jutnunk innen – kiáltotta, megpróbálva túlkiabálni a vészjelző vijjogását. Közben sikerült közelebb vonszolnia Fletchert az ajtóhoz. – Ne félj, megkaphatod őt, mihelyt biztonságban leszünk. Hidd el, nekem nem kell. – Azt mondtam, hagyd békén. – Madeline célba vette a pisztollyal. – Ő az enyém.
– Gyere velünk, Madeline – sürgette őt Chloe. – Ígérem, megkapod Fletchert, mihelyt kivittük innen. – Nem, ő itt marad velem. Nem lesz a tiéd. – Madeline hangja éles rikoltásba csapott át. – És nem lesz senki másé sem. Neki is megmondtam, de nem hitt nekem. Chloe inkább érezte, mintsem hallotta a mozgást a háta mögött. Későn döbbent rá, hogy Hector abbahagyta az ugatást. Az ajtón bevágódva elszáguldott mellette. Némán és gyorsan futott, egyenesen Madeline felé. – Hector, ne! – sikoltotta Chloe. De már késő volt. Madeline, inkább ösztönösen mozdulva, mint előre megfontoltan, a pisztoly csövét egy lendülettel Hector felé fordította. Fülsiketítő dörrenés hallatszott, amikor elsütötte a fegyvert. Hector a földre rogyott. Chloe döbbenten nézte a kutyát. – Hector – suttogta. Madeline ekkor Fletcherre szegezte a pisztolyt. Arca ijesztően nyugodttá és higgadttá vált, miközben készült, hogy másodszor is meghúzza a ravaszt. – Várj – szólt rá Chloe. Leejtette Fletcher testét, és lassan elindult Madeline felé. Hogy odaérjen hozzá, kényszerítenie kellett magát, hogy elhaladjon Hector mozdulatlan teste mellett. – Még ne. Fletcher eszméletlen. Ha most lelövöd, úgy hal meg, hogy sohasem foga megtudni, hogy veled kellene lennie. Pedig te azt szeretnéd, ha ezt megértené, ugye? – Igen – felelte zavartan Madeline. – Ezt meg kell értenie. Chloe a füstérzékelő vijjogásán túl hallani vélte, amint egy autó megáll a ház előtt. De nem fordíthatta el a figyelmét Madeline Gibsonról. – Úgy van – mondta. – Magához kell térítenünk, hogy elmagyarázhass neki mindent. Miért alszik? – A süti miatt – válaszolta Madeline. – Megőröltem a tablettákat, és belesütöttem őket a süteménybe. A hátsó lépcsőn hagytam. A levelet az ő nevében írtam. Nem lett volna szabad megennie. Ez egy próba volt, érted? – Próba – ismételte Chloe. – Hogy lássam, megértette-e, hogy az a lány nem való hozzá. Ha kidobta volna a sütit a kukába, abból megtudtam volna, hogy megértette. De ez a szemétláda megette. – Értem. – Chloe már olyan közel volt hozzá, hogy majdnem megérinthette a lányt. – Ez mindent megmagyaráz. – Nem volna szabad itt lenned – mondta Madeline. – Ne aggódj, mindjárt elmegyek. Megérintette Madeline vállát. De ő észre sem vette. Jack alakja betöltötte a bejárati ajtó nyílását. Ezzel egy időben energiahullám söpört végig a halion. Chloe érezte, hogy a pszi forró áramai Madeline-t veszik célba, de a keze még a lány vállán nyugodott, amikor a lidércnyomásokkal teli vihar lecsapott. Olyan volt, mintha egy feszültség alatt lévő elektromos huzalt érintene meg. Azzal, hogy fizikai kontaktusban volt Madeline-nel, ő is sokat felfogott az elektrosokkból. Egész valóját megrázta a pszichéje legmélyebb rétegeibe temetett őseredeti sötétségtől való rettegés. Kísértetek, rémképek és az éjszaka fantomjai lovagoltak be a szűk teret elárasztó, dühöngő energiahullámok hátán. Félelmetes dolgok libbentek be a látómezeje széléről, és csúsztak le a lábához. Sikoltást hallott, egy, a pokol látványától elszörnyedő nő áthatóan éles sikolyát. Nem én vagyok, gondolta. Madeline. Elakadó lélegzettel kapta le a kezét Madeline válláról, megszakítva ezzel a kapcsolatát vele. A lidércnyomás azonnal megszűnt. Kifulladva, szívdobogva tántorodott a falnak. Madeline végre abbahagyta a sikoltozást. Teste megmerevedett, remegni kezdett, majd összeesett. A pisztoly hangosan koppant a hall padlólapján. Jack Winters utasításokat adott. – Rose, segítsen neki azzal az emberrel – mondta, ellépve Chloe mellett. – Én a nőt viszem.
Rose megragadta Fletcher egyik karját, Chloe a másikat. Együttes erővel kihúzták a bejárati lépcsőre, onnan pedig le a gyepre. Chloe visszanézett a lángokban álló házra, és látta, amint Jack, fél vállán Madeline-nel, a hóna alatt Hector ernyedt testével, kilép az ajtón. Egy pillanatra megállt, és belerúgott valamibe. A tárgy Rose mellett esett le a fűbe. – Mi a franc? – kiáltott fel Rose. – Fegyvere is volt? – Ne nyúlj hozzá – szólt rá Chloe. – Tele van az ujjlenyomataival. Bizonyíték. Még mindig rázta a remegés a pár perccel ezelőtti szörnyű élménytől. De akármilyen rossz volt, gyanította, hogy nem ő kapta a nagyját. El sem tudta képzelni, mit érezhetett Madeline. Nézte Jacket, amint az égő házból kilépve, vállán az eszméletlen lánnyal, és hóna alatt Hectorral, feléjük közeledik. A bosszúálló angyal.
10. Kicsit távolabb állt, mialatt Chloe a rendőrrel beszélgetett. Hector élt. Az egyik mentős megnézte, aztán bekötözte a kutya sérült fejét, és megnyugtatta Chloe-t, hogy valószínűleg túl fogja élni. Egy jószívű szomszéd felajánlotta, hogy elviszi a legközelebbi állatkórház ügyeletére. Rose néma támaszként simult Chloe-hoz. Jack ráeszmélt, hogy ő szeretne ott állni, de ez nem az ő dolga volt. Nem tartozott a lány legbelső köréhez. Ő csak egy ügyfél, aki ráadásul csúnyán megégette Chloe-t pszichikus energiasugárral. Kész csoda, hogy nem esett tőle össze, mint Madeline. Valószínűleg a saját erős tehetségének köszönhette. Fletcher Monroe-t és Madeline Gibsont mentőbe rakták, és elvitték. Madeline-t, aki még ekkor is eszméletlen volt, egy rendőr is elkísérte. Monroe akkor kezdett éledezni, amikor a hordágyra szíjazták. Jack hallotta, amint valami süteményről beszél. A tűzoltók eloltották a lángok nagy részét, de a ház még ekkor is parázslott. A gyepen öntözőcsövek kígyóztak, az utcán végigfolyt a víz, és villogtak a különböző autók vészlámpái. A szomszédok előjöttek a házaikból, és kis csoportokba verődve figyelték az eseményeket. – A helyszínelők meg fogják vizsgálni a süteményt, de úgy tűnik, hogy Gibson igazat mondott, valóban altatót tett bele – mondta a rendőr Chloe-nak, majd belenézett a jegyzeteibe. – Megvárta az éjfélt, aztán visszajött, hogy rágyújtsa a házat. – Fölnézett. – Gondolja, hogy nemcsak Mr. Monroe-t akarta megölni, hanem öngyilkos is akart lenni? – Egyáltalán nem tudott tiszta fejjel gondolkodni – felelte Chloe, szorosan összefonva mellén a karját. – De nem hiszem, hogy szándékában állt tűzhalált halni. Mindössze biztos akart lenni abban, hogy más nő sohase kaparinthassa meg Fletchert, akarom mondani Mr. Monroe-t. – Azt mondja, az egyik diákja a lány? – A volt diákja. Az utolsó negyedévben, ha jól tudom. Együtt jártak, de amikor a negyedévvéget ért, a kapcsolatnak is vége lett. Akkor kezdte üldözni Mr. Monroe-t. Rászokott, hogy éjfélkor idejöjjön, és apró ajándékokat tegyen le a lépcsőre. A rendőr bólintott. – Épp elég, hogy az őrületbe kergessen egy férfit. Próbálta Monroe rendreutasítani emiatt? – Nem. Remélte, hogy elkerülheti ezt, mert botrányt okozott volna a főiskolán. Nekem kellett volna terhelő fényképeket szereznem. Ezekkel szerette volna szembesíteni Madeline-t. Én mondtam neki, hogy valószínűleg nem ér el vele semmit, de ő meg volt győződve róla, hogy ha megszerzem a képeket, akkor kezelni tudja a helyzetet. – Miből gondolta, hogy racionális úton-módon el tud bánni a lánnyal? – kérdezte gúnyosan a rendőr. – Mr. Monroe pszichológus. – Értem – fintorodott el a rendőr. – Nos, nagyon köszönöm, Miss Harper. Valaki meg fogja keresni, hogy tegyen vallomást. Szükségem lenne az elérhetőségére.
– Van névjegyem. – Chloe úgy nézett végig magán, mintha arra számítana, hogy a ballonja valamelyik zsebében talál egy névjegyet. De ekkor zavar jelent meg az arcán. A táskámban vannak. A kocsim csomagtartójában. – Idehozom – ajánlkozott Rose. – Add a kulcsot, Chloe. – A kulcs. – Chloe benyúlt az egyik zsebébe, kihúzott egy kulcscsomót, és odaadta Rose-nak. A lány elsietett a kissé távolabb parkoló kisautó felé. A rendőr elgondolkodva fürkészte Chloe arcát. – Emlékszem a nevére, Miss Harper. Maga adott szakvéleményt tavaly az Anderson Point-i gyilkosságok ügyében, ugye? Chloe hátranézett a válla fölött, mintha ellenőrizné, hogy Rose csakugyan megtalálta-e az autóját. – Szolgáltam némi információval Takahashi felügyelőnek – mondta halkan. – Fel tudta használni egy gyanúsított azonosítására. – Tudom. Azt mondják, Takahashi éjt nappallá téve dolgozott azon az ügyön, de nem jutott vele dűlőre, amíg nem kapott egy esélyt azzal az információval, amit maga adott neki. Emlékszem a végén arra a túszhistóriára. Meleg helyzet volt. – Igen. – Chloe hangja feszültté vált. – Bevitték a gazembert a Winter Cove kórházba, ahol aztán mindenki szerencséjére, akit az ügy érintett, felkötötte magát. Egy csomó pénzt megspórolt az államnak. Rose visszajött a névjeggyel. – Rosszul vagy, főnök? – nézett végig Chloe-n. – Nem égtél meg sehol, ugye? – Jól vagyok – válaszolta Chloe. Átnyújtotta a kártyát a rendőrnek, és megvárta, amíg az odamegy a helyszínelők most érkező autójához, hogy beszéljen a kollégáival. Akkor előbb Rosera, majd Jackre nézett. – Ne értsenek félre, örülök, hogy itt látlak téged, Rose, és magát, Mr. Winters, de mit keresnek itt tulajdonképpen? – Hallottad, mit mondott Mr. Winters a zsarunak – felelte Rose. – Aggódott, amiért egyedül jöttél egy külső helyszíni megfigyelésre. – Tudom, mit mondott a rendőrnek, Mr. Winters. – Chloe homlokán elmélyültek a ráncok. – De honnan tudta, hogy ma éjjel dolgozom? – Felhívtam Rose-t, mivel volt néhány kérdésem – felelte Jack. – Ő mondta, hogy maga itt van megfigyelésen, méghozzá egyedül. – Felhívta az irodámat az éjszaka kellős közepén? – Az elképedés megkeményítette koromtól maszatos arcát. – És ketten együtt csak úgy eldöntötték, hogy idejönnek, és megnézik, jól vagyoke? – Chloe – szólalt meg csendesen Rose. – Mr. Winters-nek volt egy megérzése, oké? Akárcsak nekem. Hányszor a lelkemre kötötted, hogy figyeljek az ösztöneimre? – Bocsánat. – Chloe megdörzsölte a homlokát. – Nem szemrehányásnak szántam. Csak nem értem, miből gondolták, hogy valami baj van. – Már sokat invesztáltam magába. – Jack kedvesen karon fogta. – Maga reszket. – Hideg van idekint. – Inkább az adrenalin – felelte a férfi. – Nyugtalanságot okoz. Le kell ülnie. – Szívesebben innék valamit – mondta Chloe. – Az is jó. Hazaviszem. – Itt van a kocsim – tiltakozott Chloe. Valószínűleg még egy autóban sem szeretett volna ülni vele azok után, hogy így megégette. – Nem vagy abban az állapotban, hogy te magad vezethess, főnök – horkant fel Rose. – Még jó, hiszen épp csak megúsztad. Mr. Wintersnek igaza van. Hadd vigyen vissza ő az irodába. Én majd vigyázok a kocsidra. Pár másodpercig úgy látszott, mintha Chloe tiltakozni akarna, de végül beadta a derekát. – Oké – mondta.
Winters betuszkolta a kocsija első ülésére, majd körbekerült a vezetőülés felé. Levette a bőrkabátját, amelyből áradt a füstszag, és ledobta a hátsó ülés elé. Aztán beszállt a remegő lány mellé. Amikor becsukta a kocsi ajtaját, hirtelen meglepően bensőségessé vált a szűk tér légköre. A férfi minden érzéke megtelt a lány közelségével. A füst- és nőillat mellett érezte rajta az adrenalin utóhatásait. Lényét szélesre tárva futott a vörös sávban, amikor ő belépett az ajtón. Azon nyomban megérezte rajta. Ő is hasonló állapotban volt. Most mindketten beburkolóztak a tűz utáni izzás forróságába. Ráeszmélt, hogy felajzott állapotában teste minden apró izma keményen megfeszül. Hallott már olyasmiről, hogy két erős tehetség között, akik szexuálisan vonzódnak egymáshoz, erotikus természetű hő fejlődhet ki. Az évek során nem egy erőteljes női tehetséggel találkozott már, és ilyenkor érzett is valami gyönyörteljes bizsergést az érzékeiben. De ilyen rohamszerűen rátörő felajzottságot még nem tapasztalt magán. Fogd vissza magad, ember. Pár percig csendben ülve nézték az égő ház előtt folyó sürgés-forgást. – Megmentette a kutyámat – szólalt meg egy idő után Chloe. – És valószínűleg Fletchert meg engem is. Nagyon köszönöm. – Ugyan. A lány kisöpört pár hajszálat a szeméből. – Hector meg akarta támadni Madeline-t. Hogy megvédjen engem. Még soha nem láttam, hogy ilyesmit tett volna. Azt hiszem, előző életében őrzőkutyának képezhették ki. – Lehetséges. De az is lehet, hogy ösztönösen cselekedett. Kemény fából faragták. A mentős teljesen biztos volt benne, hogy túl foga élni. – Hála magának. De mihelyt lehet, haza kell vinnem az állatkórházból. Elhagyási fóbiája van – tette hozzá aggodalmasan. – Ha idegen környezetben tér magához… – Az állatorvos tudni fogja, hogyan bánjon vele. – Igen, remélem. – Chloe felsóhajtott. – Bocsánat, kicsit sok volt a megrázkódtatás. – Érthető. Chloe körülnézett, mintha először látná az autó belsejét. – Szép kocsi – jegyezte meg. – Köszönöm. – De ha kiszállok, füstszagú marad utánam. – Babrálni kezdett a biztonsági övvel. – Egy vagyonba fog kerülni, mire ki tisztítják az autója belsejét. – Ki fogom bírni. Ráadásul nem maga az egyetlen, aki füstszagú lett és elázott ma éjszaka. – Nem, tényleg nem – vetett hátra egy pillantást a lány a ledobott bőrkabátra. A férfi nézte, amint párszor újra próbálkozik az öv csatjával, mindannyiszor sikertelenül. Akkor átnyúlt, és becsatolta helyette. A lány kifújta a levegőt, és fejét az ülés támlájának vetve lehunyta a szemét. – Sajnálom – mondta végül a férfi. Semmi más nem jutott eszébe, amit hozzátehetne ehhez. Mit kellene mondania egy nőnek azok után, hogy rázúdította a lidérceit? – Borzasztó tehetséget kapott – szólalt meg a lány tökéletesen közömbös hangon. – Ez a második, ugye? Amelyikről úgy gondolja, hogy a Winters-átok miatt érte utol? A férfi egyre a füstölgő házat nézte. – Még mindig tanulom, hogyan uralkodjam felette. Nyilvánvaló okokból nem végezhettem vele sok kísérletet. – Igen, értem a problémát. Ma éjjel sikerült halálra rémítenie. Lehet, hogy hetekig rosszakat fog álmodni róla. Nem a legjobb módszer, hogy az első randevún jó benyomást keltsünk egy nőben. – Jól van? – kérdezte. – Jól. Kicsit még zaklatott vagyok, de ez minden. Az adrenalin, ahogy mondta. A férfi kis híján elmosolyodott. Az ő rettenthetetlen bátorságú, keménykötésű magándetektívje.
– Sajnálom – ismételte meg. – Ne is törődjön vele. A körülményekhez képest rendben vagyok. A férfi beindította a motort. – Na és, sűrűn szokott ilyesmit csinálni? A lány kinyitotta a szemét, és egyenesen előrenézett, ki az ablakon. – Szinte soha. Gyűlölöm ezt a fajta munkát; mindig zűr van vele. – Rose valami olyasmit mondott, hogy Monroe az exe volt. – A volt barátom, nem pedig a volt férjem. Több hónapja szakítottunk. A legutóbb Madeline Gibsonnal járt. Amikor véget akart vetni a kapcsolatuknak, a lány titokban követni kezdte. Madeline nem értette Fletchert. Nem ismerte fel, hogy ő egy nagyon kiszámítható képlet. Negyedévenként felszed egy új lányt a tanítványai közül, és viszonyt kezd vele. Ez az állítólagos kapcsolat véget ér, amint a negyedévnek vége lesz. Fletcher számára egy új negyedév mindig új barátnőt is jelent. Ő a sorozatmonogám férfitípus megtestesítője. – Madeline nem fogadta jól, amikor elmagyarázta neki a szabályokat? – Nem. Egyre jobban belelovalta magát. Mindig ott volt, a tanterem előtt várta Fletchert. Megjelent a konditeremben, ahol Fletcher a gyakorlatait végezte. Kezdett apró ajándékokat hordani a lépcsőjére. Virágot. Friss kávét és fánkot. Mindig éjfél körül jelent meg. Fletcher megpróbált beszélni vele, de ő nevetett, és azt mondta, csak ugratja őt. – Ezért aztán megkereste magát? – Már nem szoktunk találkozgatni, de barátok maradtunk. Természetesen tudta, hogy mivel foglalkozom. És mindenre el volt szánva, csak hogy ez az ügy ne derüljön ki. – Maga azt mondta a zsarunak, hogy Monroe aggódott, nehogy botrány törjön ki a főiskolán. – Fletcher nőügyei már kezdtek szóbeszéd tárgya lenni. A tantestület más tagjai is szóvá tették, és néhány csúnya pletyka is körbejárt. A főiskolákon persze nem újdonság, ha egy tanár összejön valamelyik diákjával. De amikor ez többször is megismétlődik, az emberek felfigyelnek rá. És nem mindenki helyesli az ilyesmit. – Más szóval Monroe-nak számítania kellett arra, hogy esetleg elveszíti az állását. – Látom, pontosan érti a lényeget, Mr. Winters – nézett a férfira Chloe. – A másik tehetségem a stratégiában nyilvánul meg, emlékszik? Felismerem az összképet és a következményeket. – Igen, Fletcher attól félt, hogy ha feljelenti a lányt, elveszíti az állását. Bizalmasan akarta kezelni az ügyet. – Ezért megkereste magát, hogy szerezzen bizonyítékot. – Természetesen sok mindent össze tudok szedni az internetről. Meglepő, hogy az emberek miket írnak le a blogjukban és a honlapjukon. Úgy használják a webet, mint a naplójukat. Madeline részletesen beszámolt a viszonyukról. Ebből világosan kiderült a monomániája, de arról nem beszélt, hogy rögeszmésen üldözi Fletchert. Csak annyit írt, hogy párszor adott valami ajándékot Fletchernek, de ő nem fogadta jó szívvel. Fletcher fényképes bizonyítékot kért arról, hogy mi zajlik. – És maga elvállalta, mert megsajnálta őt. – És mivel barátok vagyunk – felelte Chloe. – Mondhatom, nagyon ideges volt szegény. Fletcher amúgy rendes fickó. Intelligens. Szórakoztató. Kiegyensúlyozott. Remek humora van. Mit mondhatnék még? Kedvelem őt. – Nem bánta, hogy a negyedév leteltével véget vetett a kapcsolatuknak? – Nos, az igazat megvallva én vetettem véget neki – felelte a lány. – Mert rájött, hogy sorozatmonogám? – Nem, természetesen nem azért. – Chloe hangján hallatszott, hogy őszintén meg van lepődve. – A randizási szokása az én szempontomból éppenséggel a két legjobb tulajdonsága közül az egyik volt. – És mi volt a másik?
– Az elköteleződésfóbiája. Épp az volt a probléma, hogy amikor Fletcher rájött: nekem is gondot okoz az elköteleződés, mindenáron ki akart gyógyítani belőle. Talán egyfajta rossz irányba küldött projekció lehetett. – Rossz irányba küldött projekció. – Winters ráeszmélt, hogy még mindig a sorozatmonogámiával és az elköteleződésfóbiával birkózik. Most valahogy nem akart összeállni neki a kép. – A helyzet még kínosabbá kezdett válni köztünk, amikor megmondtam neki, hogy van egy bizonyos adottságom. Ezen a ponton, azt hiszem, pácienssé váltam a szemében. – Hadd kockáztassak meg egy feltevést. Monroe nem hisz a természetfelettiben. – Pszichológiából szerzett PhD fokozatot. Természetes, hogy nem hisz benne. – Chloe felsóhajtott. – Egy szó mint száz, alig néhány randi után kénytelen voltam véget vetni a kapcsolatunknak. Még a hálószobáig sem jutottunk el. Rose szerint ez azóta is zavarja Fletchert, de én nehezen tudom elhinni. – Miért? – Mert rögtön továbblépett. Azon nyomban felszedett egy másik lányt. Folytatta a régi, jól bevált módszerét. Nem mintha nem tehette volna meg. Azt hiszem, engem csak amolyan szakmai kudarcnak tekint, ennyi az egész. – Mert nem tudta kigyógyítani a fóbiájából. – Pontosan – bólintott Chloe. – Hogy ismerkedett össze vele? – Az egyik csoportjába jártam. Úgy ítéltem meg, hogy hasznos lesz a munkámban. – Mit tanít pontosan? – Kriminálpszichológiát. – Tanult tőle egyáltalán valamit? – Főleg azt tanultam meg, hogy a pszichológusok magyarázatokat és indítékokat keresnek. Én viszont csak egy magánnyomozó vagyok. Én rossz pszit keresek. A férfi rákanyarodott a belvárosba vezető I-5-ös út felhajtójára. A gyorsforgalmi út ezen a késői órán jóformán üres volt. A város felhőkarcolói, köztük az, amelyikben ő is lakott, kivilágítva ragyogtak a sötétben. – És maga valóban jó tulajdonságoknak tartotta Monroe sorozatmonogámiáját és elköteleződés] fóbiáját? – kérdezte egy idő múlva. – Tréfál? Majdnem elhittem, hogy ő Mr. Tökéletes. Amikor sort kerítettem A Beszélgetésre, egész izgalomba jött. De persze a férfiak eleinte elég boldognak látszanak. Soha nem tudtam rájönni, miért gondolják meg magukat. Phyllis néni szerint a férfiak egyszerűen ilyenek, és kész. – Lehet, hogy majd megbánom, mégis megkérdezném, hogy mi az A Beszélgetés? – Amikor elmagyarázom az elköteleződési fóbiámat. Tisztázom, hogy mindenféle kapcsolat, amelybe belekezdek, valószínűleg csak rövid távra szól, és nincsenek feltételeim. Leszögezem, hogy a másiknak tudnia kell, bármikor szabadságában áll dobni engem, és ezért nem kell bűntudatot éreznie. – Egy pillanatra összevonta a szemöldökét. – De valahogy végül mindig én vagyok az, aki dobja a másikat. – Maga aztán igazi romantikus alkat, ugye? – kérdezte a férfi fanyarul. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy romantikus legyek, Mr. Winters. A tehetségem miatt. Jack gyors, kutató pillantást vetett rá. – Mi köze ehhez a tehetségének? – Nehéz elmagyarázni – felelte a lány. Hátrahajtotta a fejét az ülés támlájára, és összefonta a karját a mellén. – De már amúgy sem számít. – Hogyhogy? – A sorozatmonogámia-ügy már a múlté. Körülbelül egy éve új korszakomba léptem. Bevallom, eljátszottam a gondolattal, hogy egy időre visszamegyek Fletcherhez, de végül rájöttem, hogy úgysem menne.
– És mi jön a sorozatmonogámia után? – Cölibátus. – Cölibátus? – Ez megint váratlanul jött. – A cölibátus, mint életforma egyfajta szabadságot ad az embernek. – Valóban? Ezt még nem hallottam.
11. Winters leállította az autót a Harper Nyomozóiroda épülete előtt. Mielőtt kinyithatta volna az ajtaját, Chloe már ki is szállt. Csak úgy sistergett a levegő körülötte a felfokozott energiától. Az idegei pattanásig feszültek Benyúlt ballonja egyik zsebébe, és előhúzta a kulcsait. A kulcsokkal együtt kihúzott egy furcsa kis tárgyat is, amely tompa, fémes kondulással leesett a járdára. Winters felkapta az ügyes kis eszközt, és föltartotta az utcai lámpa fénye felé. – Meg sem merem kérdezni – mondta, odanyújtva a kulcsot a lánynak –, mert úgy néz ki, mint egy nagyon gusztusos álkulcs, ami valószínűleg erősen törvénybe ütköző. – Születésnapi ajándék volt. – Egy másik volt barátjától? – Nem, az unokatestvéremtől, Abe-től. – Milyen érdekes dolgokat ajándékoznak egymásnak a családjában. Chloe kinyitotta az ajtót, és belépett az apró előtérbe. A férfi követte, és becsukta maga mögött az ajtót. Együtt indultak fel a lépcsőn. Chloe szorosan markolta a karfát, s félig-meddig felhúzta magát az egymást követő lépcsőfokokra. Amikor Jack megfogta a másik karját, nem tiltakozott. A férfi rögtön rájött, hogy a fizikai érintkezéssel hibát követett el. Felfokozta a vérét amúgy is felforrósító nemi vágyat, amitől a lénye legmélyén izgalom keletkezett. Megjelent előtte egy kép, amely azt mutatta, ahogy ott, a lépcsőn megragadja a lányt. Ez nem hallucináció volt, inkább egy szinte ellenállhatatlan szükséglet. A második szintre érve megálltak, hogy Chloe megpihenjen. – Nem értem – mormolta. – Nem tudtam, hogy ennyire kijöttem a formámból. – Ki van merülve – felelte a férfi. – Monroe nagydarab ember. Milyen messziről kellett kicipelnie? – A nappaliban volt, amikor megérkeztem. Winters eleget látott a lakásból, hogy tudja, sokat kellett küszködnie a lánynak, mire kivonszolta Monroe-t az előtérig. Ráadásul pisztolyt szegeztek rá, meglőtték a kutyáját, és még ő is rázúdította a szörnyetegeit. – Nehéz éjszakája volt – mondta. – Hát, most, hogy mondja… A harmadik szinti lépcsőfordulóban ekkor megjelent Rose. – Épp az állatkórházzal beszéltem – mondta. – Hector jól van, de elaltatták, hogy összevarrhassák a sebét, és még most is alszik. Azt mondták, reggel érte mehetünk. Jól vagy, Chloe? Úgy nézel ki, mint aki mindjárt összeesik. – Addig nem, amíg nem iszom meg azt az italt – felelte Chloe, és még egy fokkal feljebb húzta magát. – És nem zuhanyozok le. Igen, mindenekelőtt le kell zuhanyoznom. Jack újra megfogta a karját, és lényegében felvitte a harmadik szintre. Rose kinyitott egy ajtót. – Otthon, édes otthon – motyogta Chloe. – Bocsánat. Egy perccel sem tudom tovább elviselni ezt a füstszagot.
Eltűnt egy ajtó mögött. Rose gyorsan utánament. Jack egy percig elgondolkozott, és arra a következtetésre jutott, hogy mivel senki sem küldte el, és az ajtót sem csapták az orrára, ezt felfoghatja akár invitálásnak is. Beballagott a lakásba, és becsukta maga után az ajtót. A szoba nagyon nem olyan volt, mint az errefelé megszokottak. A mediterrán partvidék meleg színei uralkodtak benne. A falakat, amelyek nem vörös téglából épültek, a borostyán- és okkersárga sötét árnyalataira festették. A szőnyegbe sáfrányszínű és rozsdavörös absztrakt mintákat szőttek. A mézszínű kanapén a szivárvány minden színében pompázó díszpárnák hevertek. Az ablak közelében piros kaspókban bujazöld növények pompáztak. Rose egy halom füstszagot árasztó ruhaneművel tért vissza a szobába. – Chloe szereti a színeket – magyarázta. – Szereti, ha sok van belőlük. – Látom – felelte a férfi. Eszébe jutott a saját hűvös acélbeton lakása. Mindenki azt mondta, hogy nagyon illik hozzá. Most olyan érzése támadt, hogy talán nem is bóknak szánták. – Megmosakodhat a konyhában – ajánlotta Rose, és a mosogatóhoz vezette. – Én megyek, és beteszem ezeket a holmikat a mosógépbe. – Köszönöm. – Igazából egy jó zuhanyozásra lett volna szüksége, de még nem akart hazamenni. Itt akart maradni Chloe mellett, amíg a lány ki nem teszi a szűrét. A cölibátus egyfajta szabadságot jelent. A fenét. Felgyűrte az ingujját, és megeresztette a vizet a mosogatóba. Rose eltűnt egy apró mosókonyhában. Jack hallotta, amint beindítja a mosógépet. Amikor a lány egy perc múlva visszajött, kinyitott egy konyhaszekrényt, és kivett belőle egy üveg vörösbort. – Azt hittem, a magándetektívek whiskyt isznak – jegyezte meg a férfi. – Chloe megpróbálta, de sajnos kiderült, hogy nem szereti a whiskyt. – Rose most egy másik szekrénybe nyúlt, pohárért. – Kér? – Köszönöm, nem. – Sebaj. – Rose letette az üveget és a poharat az asztalra. Hirtelen aggodalom ült ki az arcára. – Jól van a főnök, ugye? – Chloe? Úgy láttam, igen. Kicsit megviselt, ennyi az egész. Miért? – Csak mert amikor kijött abból a házból, úgy nézett ki, mintha a pokolból szabadult volna ki. Még nem láttam ilyennek, amióta… Hirtelen elhallgatott. – Amióta? – sürgette a férfi. – Amióta lezárta a zsaruknak azt az Anderson Point-i gyilkossági ügyet. – Nekem azt mondta, hogy csak ritkán vállal olyan munkát, mint a ma éjszakai – mondta erre Jack. – Így van. Nem szereti az ilyen piszkos ügyeket. Így hívja őket. Szerinte igazából az elveszett dolgok megtalálásához van tehetsége. Mint amilyen a maga lámpája. – Az ilyesmiben jó szokott lenni? – Fantasztikusan jó! Pszichikus tehetség, ahogy maga is mondta. Winters leült egy székre. – Nem tudja véletlenül, hogy ért-e el már valami haladást az én ügyemben? – Hát nem mondta? – Rose kitöltött egy fél pohár bort. – Ma délután megtalálta a lámpáját Vegasban. – Micsoda? – Hát, szóval úgy gondolja, hogy ez az a lámpa, de még el kell intéznie, hogy holnap beajánlják a tulajdonoshoz. Ha minden jól megy, holnapután elrepül Vegasba, és megnézi, hogy nem valami utánzatról van-e szó. Azt mondja, addig nem lehet biztos benne, amíg nincs vele egy szobában. Tudja, a voo-voo-faktor, az a paraizé. Jack elképedve bámulta Rose hátát.
– Én évekig próbáltam annak az átkozott lámpának a nyomára bukkanni. Az elmúlt hónapban csak ezt kutattam égen-földön, márpedig én strat tehetség vagyok. Azt akarja mondani, hogy neki elég volt egyetlen délután, és már tudja is, hol van? – Mondtam, hogy jó vagyok – szólt oda az ajtóból Chloe. Jack ránézett, és elfacsarodott a szíve. A lány fehér fürdőköpenyben, kipirulva állt ott, a haja törülközőbe csavarva. Melegség áradt belőle, de a szemében a férfi feszültséget látott. – Igen, említette. – Még nem tudom biztosan, hogy a lámpa, aminek a nyomára bukkantam, az eredeti darab-e. – Chloe leült az asz-tálhoz, megfogta a poharat, és jót kortyolt belőle. – Remélem, mihamarabb személyesen győződhetek meg róla. – Magával megyek. – Nem. Szó sem lehet róla. – Egyik kezével elhárító mozdulatot tett, miközben ivott még egy korty bort. – A gyűjtőkkel, különösen azokkal, akiknek paranormális tárgy van a birtokukban, nagyon csínján kell bánni. Az a tapasztalatom, hogy nem jó, ha a kliens ugyanabban a szobában tartózkodik. Az ilyesmit legjobb, ha egy harmadik személy bonyolítja. Higgyen nekem. – A keservit… – Értesíteni fogom, ha Mr. Stone hajlandó eladni a lámpát. Akkor majd utalja át az összeget a számlájára. Én meg elhozom a lámpát magának. Ez a dolog menete. – Tisztázzunk valamit – felelte Winters. – Azok után, ami kis híján megtörtént ma éjjel, nem mehet el messzire nélkülem. – Ó, az ég szerelmére! – fintorodott el Chloe. – Annak, ami ma éjjel történt, semmi köze a maga ügyéhez. – Nem erről van szó. Arról van szó, hogy nem vállalhat több kockázatot, amíg a lámpa nincs a kezemben. – Látod? – nézett Chloe Rose-ra. – Mindig ez a baj az ügyfelekkel. Szerződtetnek, hogy megoldjak egy problémát, aztán meg akarják mondani, hogyan végezzem a dolgomat.
12. Winters egy óra múlva visszament a lakására, és bekapcsolta a laptopját. Szinte azonnal rátalált az újságok beszámolóira. Az Anderson Point-i gyilkosságok ügyében régóta esedékes letartóztatás nagy sajtóvisszhangot keltett a végül bekövetkezett drámai események miatt. Akkoriban nem igazán figyelt a dologra, mert épp egy üzletet akart összehozni Dél-Kaliforniában. A gyilkosnak pont annyi ideje volt a rendőrség letartóztatási parancsa megérkezéséig, hogy túszul ejtsen valakit. Elbarikádozta magát a házában a lánnyal együtt, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt. Richard Sawyer, a gyanúsított, azt mondta a túsztárgyalóknak, hogy hamisan vádolta meg őt egy magánnyomozó, Chloe Harper, aki az általa túszul ejtett tinédzser érdekében tevékenykedik. A fiatal lány a meggyilkolt házaspár, John és Elaine Tranner lánya volt. Sawyer felajánlotta, hogy hajlandó a foglyát kicserélni Miss Harperre. A rendőrség nem akart ebbe belemenni, de végül a helyszínen kialakult zűrzavarban Harper szinte észrevétlenül bement a házba. Hogy mi történt ezt követően, az nem világos. Röviddel az után, hogy belépett a házba, Harper a tússzal együtt sértetlenül kijött. Amikor a rendőrök behatoltak az épületbe, a földön fekve, öntudatlan állapotban találták Sawyert, aki valószínűleg agyvérzést kapott. Pár hónappal később megint megjelent egy cikk:
… Az Anderson Point-i házaspár meggyilkolásával vádolt harmincegy éves gyanúsított beismerte a gyilkosságokat, de alkalmatlannak találtatott arra, hogy bíróság elé állítsák. Elrendelték a Winter Cove Pszichiátriai Intézetben való elhelyezését, amelynek valószínűleg élete végéig a lakója lesz. Az utolsó, alig pár soros cikk három héttel későbbi keltezésű volt: Richard Sawyert, aki beismerte az Anderson Point-i házaspár meggyilkolását, holtan találták a Winter Cove Pszichiátriai Intézet szobájában. Valószínűleg öngyilkosságot követett el… Kicsit több kutakodásba került, hogy megtudja a meggyilkolt házaspár lányának a nevét. Volt egy fotó, amelyen a lány Chloe-val együtt elhagyja a tárgyalótermet. A tetoválások nagy részét jótékonyan eltakarta a kabát, és a smink is tompítva látszott, de azért könnyen felismerte. Rose. Kikapcsolta a számítógépet, s az ablakhoz állva kinézett az éjszakába. A pszi rohamszerű áramlására gondolt, amelyet akkor érzett, amikor belépett az égő ház ajtaján. Az energia Chloeból jött. Épp előtte nyújtotta ki a kezét, hogy megérintse Madeline Gibson vállát. – No lám, Chloe Harper – szólalt meg hangosan. Szavai visszhangot keltettek a hideg, csupa üveg és beton tér csendjében. – Mi történt volna, ha nem érkezem oda épp akkor? Madeline Gibson is éppoly titokzatos rohamtól vesztette volna el az eszméletét, mint Richard Sawyer? És én még azt hittem, hogy egy álomfényfejtő legföljebb egy kevés álompszi megfejtésére képes. Milyen titkokat rejteget még? Egy ideig ott álldogált, mélyen a gondolataiba merülve. Végül bement a hálószobájába, és elővette az altatós üvegcsét.
13. Örvénylő sötétség töltötte meg a feneketlen mélységet. Belenézett, és tudta, hogy nincs fény, amely elhatolhatna e mélységig. Ezt a bensőjét szaggató éhséget soha semmivel sem lehet megelégíteni. A férfi volt az oka. Ő ébresztette fel benne ezt a telhetetlen éhséget. Es most elment, magára hagyta őt. Meg is mondta, hogy nem kell neki: hogy sohasem lesz az övé. Ha ez igaz, akkor más sem kaphatja meg soha. Fals volt az egész. Nem az ő energiája. Nem az ő álma. Chloe hirtelen felriadt. Heves szívdobogása volt, és a hálóinge átnedvesedett az izzadságtól. Ösztönösen kinyúlt Hector után, de ezúttal hiányzott az ágyról a kutya meleg, nehéz teste. Csak ekkor jutott eszébe, hogy Hector még a kórházban van. Néhányszor egymás után mélyen beszívta, majd kiengedte a levegőt. A pulzusa fokozatosan lelassult. Az, ami ma éjjel történt, csak a balszerencsének és a rossz időzítésnek tudható be. Lényét szélesre tárva futott oda, és érintette meg Madeline Gibsont, aki, hála Jacknek, ugyanebben a pillanatban lépett be egy szörnyűséges álomvilágba. Olyasmi, hogy telepátia, nem létezett – semmiképpen sem álmodhatta egy másik ember álmát. De annak a személynek, aki épp álmodik, az álomfényáramai sokkal erősebbek, mint amilyenek éber állapotában lennének. Az aktív álomfázisban az álompszi nemcsak a személy által érintett dolgokon csapódik ki, hanem az egész légkört átitatja az álmodó körül.
Amióta birtokába jutott a tehetségének, tehát tizenéves kora óta mindig is kényelmetlenül érezte magát, ha csak a közelében tartózkodott egy épp álmot látó embernek. Hát még amikor hozzá is ért az illetőhöz! Olyankor ezerszer rosszabb volt. Ma éjjel, amikor Jack Madeline-re irányította azt az energiacsóvát, valójában egy rémálom kellős közepébe taszította őt. Mert épp ekkor érintette meg Madeline vállát. A sokk ugyanolyan nagy erejű volt, mint amit Richard Sawyertől szenvedett el tavaly, amikor elaltatta a gazembert. Pech és rossz időzítés, ennyi az egész. Ilyesmi előfordul, ha az ember épp valami munkában van. Az élmény azonban közvetlen betekintést nyújtott számára Jack kialakulófélben lévő, rémálmokat előidéző tehetségébe. Érdekes.
14. – Még egy kis teát? – kérdezte Phyllis. – Köszönöm, igen – tartotta oda Chloe a csészéjét tányérostól. Otthon egy hatalmas bögréből szokta inni a teát, de itt, a nagy-nagynénje elegáns, ódon Queen Anne Hill-i lakásán a finom porcelán, kristály és ezüst volt szokásban. Persze Phyllis megengedhette magának, hogy teljes munkaidős házvezetőnőt tartson, ami lehetővé tette, hogy fényűző életmódot folytasson. Hector a kertre néző ablak előtt hevert, ahonnan ki lehetett látni az Elliott Bay-re és Seattle belvárosára. Hectort láthatóan nem érdekelte az őt körülvevő előkelő környezet. A hatalmas kötés eltakarta a fél fejét és az egyik fülét. A nyakára tett tölcsér alakú eszköz, amely megakadályozta, hogy letépje magáról a kötést, valamelyest rontott a harcias külsején, ám ő volt olyan alfa, hogy kezelni tudja a méltóságán esett csorbát. Érkezésekor Phyllis adott neki egy új játékot, amit rághatott. A dolog bevált. Phyllis Harpert évtizedeken át úgy ismerték, mint a Sztárok Médiumát. Hírességek, producerek, médiamogulok és más hollywoodi nagyságok kedvence és bizalmasa volt. Rajtuk kívül rendszeresen tanácskozott különböző politikusokkal, gazdasági vezetőkkel és válogatott alvilági alakokkal is. Nappalijának rózsaszín bársonnyal bevont falán az őt különböző hírességekkel együtt ábrázoló, bekeretezett fényképek lógtak. A házát szeretőinek hosszú sora fizette helyette. Miután hivatalosan bejelentette, hogy visszavonul, visszaköltözött szülővárosába, Seattle-be. Új klienseket már nem vállalt, de továbbra is fogadta azok telefonhívásait, akik az évek során tanácsot kértek tőle. És fogadta régi szerelmének alkalmankénti hívását is. Chloe mindig is úgy érezte, hogy különleges kapcsolat fűzi a nénjéhez. Phyllis volt az egyetlen a családban, aki igazán megértette a tehetségét. Mégpedig azért, mert neki is nagyon hasonló adottsága volt. Jóllehet kettejük közül Chloe tehetsége volt az erősebb, mindketten megszenvedték az álomfénnyel szembeni érzékenységük árnyoldalát. Phyllis felemelte a teáskannát, s eközben ujjain megcsillantak a szikrázó gyémántokkal és egyéb kövekkel díszített gyűrűk. – Ma kimondottan fénylenek a nyomaid – mondta, és kacsintott hozzá. – Hogy hívják? – Csak ügyfél, Phyllis néni. – Ó, igen, ismerem a butuska szabályodat. Tudod, hogy nem tartom helyesnek. Az évek során számtalan kliensemmel volt viszonyom, és soha semmi baj nem lett belőle. – Te Hollywoodban éltél. Én meg Seattle-ben élek. – Nem értem, mit számít ez. – Phyllis megdöntötte a kannát, hogy megtöltse Chloe csészéjét. – Nem hiszem, hogy valaha is láttam ezt a típusú energiát a nyomaidban. – Letette a teáskannát. – Nagyon érdekes férfi lehet az illető.
– Az, de ez egy jottányit sem változtat a tényen, hogy az ügyfelem – válaszolta Chloe. – Különben is mondtam neked, hogy új korszakot kezdtem az életemben. – A cölibátusdolog. Nevetséges elhatározás. Biztos vagyok benne, hogy el fog múlni. De látom, üzleti ügyben jöttél. Mit tehetek érted? – Az új ügyfelem arra szerződtetett, hogy keressek meg egy régi családi örökséget. Beatrice néni és Edward bácsi segített megtalálni. Úgy néz ki, hogy jelenleg Drake Stone tulajdonában van. Ő ma is rendszeresen fellép Vegasban. – Ismerem Drake-et – ragyogott fel Phyllis arca. – Elragadó ember. Emlékszem, mennyire aggódott, amikor kitudódott, hogy meleg. Én azonban megnyugtattam, hogy a dolog nyilvánosságra kerülését meg lehet lovagolni úgy is, hogy használjon a karrierjének. – Arra gondoltam, hogy te jó eséllyel kapcsolatba tudsz lépni vele. Rá tudnálak beszélni, hogy hívd fel, és ajánlj be hozzá? Egy olyan jelentéktelen kis magándetektívnek, mint én vagyok, nagyon nehéz egy Stone-féle híres sztár közelébe jutnia. – Az biztos, drágám. És mit mondjak neki? – Azt, hogy egy kliensem nagyon szeretne megvásárolni tőle egy bizonyos antik lámpát. – Nem probléma. Ennyi az egész? – Phyllis homlokán apró ráncok jelentek meg. A mutatvány nem ment könnyen, tekintve a kozmetikai célú sebészeti beavatkozásokat, amelyeket az évek során végrehajtottak rajta. – Miért érzem úgy, hogy a dolog valamelyest bonyolultabb lehet, mint ahogy előadod? – A kliensem neve Jack Winters. És a családi örökség az Égő Lámpa. Mond ez neked valamit? – Ó, Istenem – mormolta Phyllis. Az imént még az egész lényéből áradó eleven energia hirtelen mintha elapadt volna benne. Erősen kifestett szeme összeszűkült, pillantása áthatóan élessé vált. – Ez bizony bonyolultabbá teszi a képet. Gondolod, hogy azok közül a Wintersek közül való? Úgy értem, Nicholas Winters igazi leszármazottja? Végtére is a név nem különösebben ritka. Chloe arra a lidérces energiára gondolt, amely az éjjel csapott le rá. – Egészen biztos vagyok benne, hogy ő az igazi. – Miért akarja megszerezni a lámpát? – Meggyőződése, hogy pszichikus szörnyeteggé fog változni, ha nem találja meg. – De bizonyára tisztában van vele, hogy azok a Nicholasról és az Égő Lámpáról szóló régi mesék a mítoszok és legendák körébe tartoznak. – Meg van győződve róla, hogy igazak – felelte Chloe. – Akkor biztosan nincs ki mind a négy kereke – fintorgott Phyllis. – Ha minden ügyfelet elutasítanék, akinek nincs ki mind a négy kereke, egy hét alatt felszámolhatnám a vállalkozásomat. – Hogy talált rád? – Beismerte, hogy az Arkane oldalait meghackelve keresett egy erős álomfényfejtőt. – És így talált rád? De hiszen te nem is regisztráltál a Társaságnál. A Harper név sem szerepel ott. – Nyilvánvalóan arról lehet szó, hogy az Arkane évek óta figyelemmel kísérte a családot – vélekedett Chloe. – Öntelt gazemberek – dühöngött Phyllis. – Kíváncsi lennék, ki jogosította fel őket arra, hogy szabályokat állítsanak fel számunkra, többiek számára, akik történetesen szintén rendelkezünk valamennyi tehetséggel. Ha csak egy öt-centest kapnék minden alkalommal, amikor a J&J-től valaki arra a szemtelenségre vetemedik, hogy figyelmeztesse valamelyik családtagunkat: olyan vállalkozásba kezdett, amely az Arkane kedvenc szóhasználatával élve rossz hírét költi a fizikának, gazdag nő lennék. – Gazdag nő vagy – vigyorodott el Chloe. – Most nem erről van szó, te is tudod.
Chloe bólintott, és ivott egy kis teát. Semmi értelme nem volt belemenni a részletekbe. A családban mindenki tudta, hogy hacsak lehet, ki kell térni az Arkane és a J&J útjából. – Hidd el nekem, a jelen körülmények között Mr. Winters sem vágyik jobban arra, mint én, hogy felkeltse a Társaság figyelmét – mondta. – Hmm. Ez olyasmi, ami közös bennetek, igaz? – Fel akarsz csapni házasságközvetítőnek, Phyllis néni? – Ne haragudj, drágám – sóhajtotta Phyllis. – Nem akartalak bosszantani. De nagyon aggódom miattad és e miatt az új cölibátuskorszakod miatt. Csak mert a hagyományos házasság nem való neked, ettől még nem kellene megtagadnod magadtól egy kis szórakozást. – Meguntam, hogy előadjam A Beszélgetést a pasiknak. Mindig minden ugyanúgy történik: először ugrálnak örömükben, ha meghallják az ajánlatomat. Úgy gondolják, ez a kötöttségektől mentes kapcsolat lesz a tökéletes. – A férfiálom valóra válása. – De amikor rájönnek, hogy tényleg nem akarom hosszú távra elkötelezni magam, bedühödnek, és képmutatóvá válnak. A dolog csak úgy működik, ha hagyom, hogy ők dobjanak engem. De kinek van türelme kivárni, míg rászánják magukat? – Tudom, drágám – felelte Phyllis. – Meg kell tanulnod bizonyos fortélyokat alkalmazni. – Próbálom, Phyllis néni, de a vége mindig az, hogy egy csomó időt és energiát kell pazarolnom arra, hogy látszólag intelligens emberekkel elhitessem, ők akarnak kilépni a kapcsolatból. – Ügyesnek kell lenni, elismerem. Fiatalabb koromban azt hittem, nős férfiakkal lehet a legjobban boldogulni – fejtegette Phyllis. – Hogy őket minden arra ösztökéli, hogy diszkrét kapcsolatot létesítsenek egy olyan nővel, aki sohasem igényel tőlük elkötelezettséget. De furcsa módon a nős férfiakat éppúgy feldúlta, mint a nőtleneket, amikor megpróbáltam véget vetni a viszonynak. A férfiegóval lehet összefüggésben a dolog. – Tudod, hogy én nem kezdek nős férfiakkal – emlékeztette nénjét Chloe. – Tudom, drágám, ez is szerepel a szabályaid között. Nem is értem, hogy tudsz eleget tenni ennyi szabálynak. Én mindig azt tapasztaltam, hogy a szabályok elveszik az élet minden örömét és spontaneitását. – Aztán itt van még az alvás problémája – folytatta Chloe, elengedve a füle mellett nagynénje szavait. – A férfiak előbb vagy utóbb el akarják vinni az embert egy romantikus hétvégére. Ami azt illeti, nekem sincs ellenemre, hogy pár napot eltöltsek Hawaiin. De amikor megtudják, hogy két szobát kell lefoglalniuk, ingerültek lesznek, hiába mondom, hogy a második szobát én fizetem. – Azt hiszem, ebből jönnek rá, hogy sohasem fognak igazán birtokolni téged – bólintott ünnepélyes komolysággal Phyllis. – Nagyon sok férfi mintha mindig azt akarná, amit sohasem kaphat meg. – Az a pár hónappal ezelőtti fiaskóm a pszichológiatanárral az utolsó csepp volt a pohárban. Pedig Fletcher Monroe abszolút tökéletesnek tűnt. Hogy tévedhettem ekkorát? – Látod, én megmondtam neked, hogy nem jó ötlet pszichológiával foglalkozó férfiakkal összejönni. Ők mindig rendbe akarják tenni az embert. – Beismerem, hiba volt. – De ettől még igazán nem kellene lemondanod a szerelemről és a normális, vagy legalább félig normális szexuális életről – jelentette ki Phyllis határozottan. – Fiatal vagy és egészséges. Zsongnak benned a hormonok. A lehetőség mindig fennáll, hogy rátalálsz arra a különleges személyre, arra a férfira, aki elfogad egy olyan kapcsolatot, amely megfelel a feltételeidnek. – Azt a férfit, aki elkötelezi magát egy olyan nő mellett, aki nem fekszik le vele? Hah! Mekkora esélye van ennek? – Tudod, a régebbi századokban nem volt szokatlan dolog, hogy férj és feleség külön hálószobában aludtak. – Szerintem ez főleg a felsőbb osztályokban fordulhatott elő – ráncolta a homlokát Chloe. – Talán mert csak a felsőbb osztálybeliek engedhettek meg maguknak egy második hálószobát, és
mert a társadalomnak ezen a szintjén a házasságok a szerelmen kívüli szempontok alapján köttettek. – Ebben igazad lehet – helyeselt Phyllis. – De ma is van rá példa, hogy valaki így fogja fel a házasságot. – Te igazán megengedhetnél magadnak egy második hálószobát – nézett figyelmesen a nénjére Chloe. – Akar tizenkettőt is. Mégsem mentél soha férjhez. Phyllis ajkát meglepően szomorkás sóhaj hagyta el. – Nos, ez igaz. Maradjunk annyiban, hogy én sem találtam meg a megfelelő férfit. – Nézzünk szembe a ténnyel, Phyllis néni: a házasság nem az olyan nőknek való, mint mi vagyunk. – Lehetséges, de ez még nem jelenti azt, hogy ne élvezhetnénk az életet és a férfiakat. Tekints magadra úgy, mint egy virágról virágra szálldosó méhecskére. Chloe megpróbálta elképzelni Jack Winterst mint egy törékeny virágszálat a százszorszépekkel telehintett réten. De nem sikerült. – Valahogy nem igazán érzem találónak a képet Mr. Wintersre – mondta. – Tudod, a cölibátus valóban ad egyfajta szabadságot az embernek. – Igazán, drágám? – Phyllis csészéje, mely épp a szájához közeledett, megállt a levegőben. – Én még nem vettem észre. Phyllis egy óra múlva felhívta a mobiltelefonján. – Beszéltem Drake-kel. A drága ember még emlékszik rám, egyem a szívét. Azt mondja, boldogan megmutatja neked a lámpát. A holnap délután lenne alkalmas neki. – Hát ez óriási! – kiáltotta Chloe. – Nagyon köszönöm. Már reggel el tudnék repülni Vegasba, ha az jobban megfelelne neki. – Drake a show-bizniszben dolgozik, drágám. Neki a reggel nem létezik.
15. Másnap reggel Chloe a szokásos sétájukra indult Hectorral. Még sötét volt, az eső is esett, az utcán a Seattle-ben oly gyakori köd szitált. A ballonkabátját vette fel, és kalapját mélyen a szemébe húzta. Az esernyőt meghagyta a turistáknak. Hector nem sokkal azután, hogy beköltözött hozzá és Rose-hoz, kijelölte a territóriumát. Naponta körbejárta a Pioneer Square néhány háztömbjét magában foglaló területet, és megjelölt bizonyos fákat és épületsarkakat. Útközben üdvözölték azokat a férfiakat és nőket, akik a menedékhelyekről, kapualjakból, sikátorokból és a viadukt alatt lévő kalyibákból kerültek elő, ahol az éjszakát töltötték. Ezek közül az utcán élő emberek közül egyesek rendszeresen megálltak, hogy eltársalogjanak Hectorral. Tudták, hogy neki nincsenek előítéletei. Ráadásul rajta keresztül Chloe-val is kommunikálhattak. Ő maga az „irreguláris ügyfeleinek" tekintette ezeket az embereket. Egyikük, akit Chloe magában Hegyi Embernek nevezett el a bozontos szakálla miatt, lehajolt, hogy megpaskolja Hector oldalát. – No nézzenek oda, Nagyfiú – motyogta. – Mi ez a fura gallér, meg a kötés a fejeden? Megsebesültél? – Hector azt üzeni, hogy meglőtték, miközben engem próbált védeni – válaszolta Chloe. – Meglőtték? Szegény. Hajaj, ne is beszéljünk róla. Rendbe fogsz jönni, Nagyfiú. – Meg fog gyógyulni – mondta Chloe. – Azt kérdezi, maga hogy van? – Megvagyok – válaszolta a Hegyi Ember. – De az éjjel megint rosszat álmodtam. Nem tudok szabadulni tőle. Folyton ezt látom magam előtt, tudod? – Hector azt kérdezi, akarja-e, hogy segítsen megszabadulni az álmától – mondta Chloe. – Megköszönném – felelte a Hegyi Ember, és mindegyre paskolta Hector oldalát.
Chloe tágra nyitotta az érzékeit, és rátette a kezét Hector oldalára, közel ahhoz a helyhez, ahol a Hegyi Ember megveregette. Felkészült az elkerülhetetlen pszichikai megrázkódtatásra, és ujjait hozzáérintette a Hegyi Ember viharvert kezéhez. Félelem és fájdalom nyilallt a testébe. Most ugyan nem látta a másik ember álomképeit, de ösztönös álomfejtő képessége képekké és gazdag érzelmi töltéssé alakította át a kezére kicsapódó energiát. A Hegyi Ember szörnyűséges álmának foszlányai látszottak egy sötét hangulatú vásznon, mindenütt vér és emberi testrészek. A háttérben robbanások, fegyverdörrenések és helikopterek dübörgése hallatszott halkan. A rémálom ismerős volt. Nem először kellett orvosolnia. Összeszorított foggal látott hozzá az álomfény összekuszálódott áramlatainak azonosításához. Egy gyors, ellenpontozott pszivel lehűtötte a forró mintázatokat. A Hegyi Ember hullámhosszai már sohasem lesznek normálisak, de legalább enyhíthet valamelyest az utóbbi napokban átélt éjszakai lidércnyomásain. – Máris jobban vagyok – egyenesedett ki egy idő múlva a Hegyi Ember. – Köszönöm, Hector. Legyen szép napod neked is, meg a gazdádnak is. – Köszönjük – felelte Chloe. – Egyébként hogy van a köhögése ma reggel? A Hegyi Ember száraz, reszelős köhögőrohammal válaszolt, majd öklével megdöngette a mellkasát. – Jobb. – Járt a rendelőben? – Még nem. – Menjen el, kérem. Hector szerint el kellene mennie. – Igen? – nézett le az ember a kutyára. – Oké, talán elmegyek. – Még ma – mondta Chloe szelíden. – Hector szeretné, ha megígérné, hogy még ma elmegy. – Ígérem, hogy elmegyek – fogadta meg a Hegyi Ember Hectornak. – Szavamat adom rá, Nagyfiú. Azzal megfordult, és átbaktatott a kereszteződésen a Pike Place-en lévő piac felé, ahol a napi munkáját végezte, azaz koldult. A piacon működött egy rendelőintézet, amelyet az ilyen embereknek tartottak fenn, mint a Hegyi Ember. Chloe csak remélhette, hogy ezúttal megtartja az ígéretét. Épp a hálószobájában volt, néhány holmit dobált be egy kis bőröndbe, ha netán úgy alakulna, hogy az éjszakát Vegasban kell töltenie, amikor Rose bekiáltott a második szinti lépcsőfordulóból. – Chloe! Fletcher Monroe van itt. Beszélni szeretne veled. Már csak ez hiányzott! Bedobta a hosszú ujjú selyem hálóingét a szépen összehajtogatott selyem útilepedőre, és ment ajtót nyitni. Hector, aki a padlón szunyókált, feltápászkodott, és a nyomába szegődött. Fletcher már a harmadik szinten lévő lakáshoz vezető lépcsőn járt. Hector ellenséges tekintetet vetett rá, majd megfordult, és visszament a nappaliba. Fletcher farmernadrágot, félig kigombolt inge alatt pamutpólót, a lábán pedig edzőcipőt viselt. Az egyetemi világban kötelező jellegű, sportosan hanyag elegancia jellemezte az öltözködését. Nehogy már a Csendes-óceán északnyugati partvidékén oktató egyetemi tanárt holmi közönséges polgárnak nézzék. Bosszantó, hogy Fletcher még mindig úgy érzi, joga van feljönni ide, a magánlakására, gondolta Chloe. Való igaz, néhányszor meghívta egy csésze teára vagy vacsora utáni italra, és ilyenkor folyt némi kellemes petting a kanapén. De most az ügyfele. Épp ez az egyik probléma, amikor valaki összekeveri az üzletet és a szórakozást. A barátok, akik klienssé változnak és fordítva, sohasem tartják be a szabályokat. Ilyenkor kénytelen volt meghúzni a határokat, amitől a pasik megőrültek. Már épp szólni akart Fletchernek, hogy odalent várja az irodában, amikor felfigyelt a férfi pszi-lenyomatainak reszketeg fényére. A szokásos könnyed, elbűvölő mosolyával nézett rá, mint akivel minden rendben van, de az álomfénye bizonytalan, szüntelenül változó árnyalatai elárulták, hogy még nagyon rossz az idegállapota. Az éjjel igencsak közel járt a halálhoz, és ezt ő is tudta. Időbe telik, mire túljut az első rémületen.
– Hahó, magán-pszicho-detektív kisasszony! – kiáltotta a férfi. – Hallom, az éjjel megmentetted az életemet! Chloe ki nem állhatta, amikor Fletcher magán-pszicho-detektív kisasszonynak szólította. Így szokta a maga tapintatlan módján a tudtára adni, mit gondol a tehetségéről. – Volt segítségem – felelte, és fürkésző tekintetet vetett a férfira. – Hogy érzed magad? Fletcher arcáról eltűnt a mosoly, és fújt egyet. – Mintha szörnyen másnapos lennék, hála az altatónak, amit az a kis kurva belesütött abba a sütibe. De persze sokkal rosszabbul is járhattam volna. – Megállt a lépcsőfordulóban, és a lány mellett benézett a lakásba. – Ami azt illeti, rosszabbul jártam. Nincs hol aludnom. Tudom, nagy kérés, de nem maradhatnék itt, amíg nem tudok egy másik lakást bérelni? – Sajnálom, Fletcher, de nem – válaszolta szelíden Chloe. – Menj szállodába. – Mindenem odaveszett abban az átkozott tűzben. És jött a siránkozás. Ki nem állhatta, amikor a kliensek siránkoztak. – A bankszámlád megvan, nem? És mi van a tárcáddal? Nem ott volt a nadrágzsebedben, amikor kivonszoltunk az ajtón? – De igen, csak… – Tehát megvannak a hitelkártyáid, és igénybe tudod venni a bankautomatákat. Ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy néhány éjszakára kivegyél egy szobát valamelyik szállodában. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan találsz majd egy megfelelő lakást. Őszintén sajnálom, ami a házaddal történt. – Miért nem akadályoztad meg? – kérdezte Fletcher vádló hangon. – Ezért fogadtalak fel. – Arra szerződtettél, hogy szerezzek bizonyítékot rá: az a lány zaklat téged. – Megpróbálta rám gyújtani a házamat. – Tudom. Ott voltam. – Akkor miért nem akadályoztad meg? – Sajnos pillanatok alatt történt minden – sóhajtotta Chloe. – Nem jöttem rá idejében, hogy mire készül, ezért nem tudtam megakadályozni benne. Csak annyit tehettem, hogy megpróbáltalak megmenteni. – A jelek szerint ezt sem csináltad valami jól. Azt mondták, az asszisztensed meg egy idegen jött oda, hogy segítsen kivinni engem a házból. – Így van. – Azt is mondták, hogy Madeline Gibson idegösszeomlást kapott, és elájult. Talán csak ezért tudtál megmenteni. – Lehet – hagyta rá a lány. – Nézd, Fletcher, most nagyon sietek. El kell érnem egy repülőt. – Szóval most szabadságra mész? – Nem. Hivatalos út. – Ha elutazol, nem értem, miért ne maradhatnék itt egykét éjszakára. Ez a legkevesebb, amit ilyen körülmények között megtehetsz. – Nem, Fletcher. Attól tartok, ez nem fog menni. Még egyetlen férfi sem töltötte nála az éjszakát. Még úgy sem, hogy ő nem tartózkodott otthon. Az álomenergia úgy megtapadt az ágyneműn, ahogy a sötétség tartozott hozzá az éjszakához. Ezt a fajta pszit kimosni sem lehetett az anyagból. Ha megengedné, hogy Fletcher az ágyában aludjon, új matracot, új ágynemű-garnitúrát és talán még egy új ágymelegítőt is kellene vásárolnia. Ha idegen helyen kellett aludnia, kellő óvintézkedések mellett néhány éjszakát kibírt valahogy, de ha a saját ágyáról volt szó, szerette, ha minden úgy van, ahogy eredetileg volt. – Mi ütött beléd? – mordult fel Fletcher. – Azt hittem, barátok vagyunk. Mielőtt válaszolhatott volna, hallotta, hogy odalent nyílik, majd csukódik az előtér ajtaja. Bizsergető tudatosság futott végig a testén. Ki sem kellett lépnie a lépcsőfordulóra, hogy megnézze, kijön felfelé a lépcsőn. Hector elment mellette, hogy fogadja Jacket. – Sajnálom, Fletcher. Megjött a kliensem. Most mennem kell. – Miféle kliensed? – Fletcher megfordult, hogy lenézzen a lépcsőn.
– Aki segített megmenteni az életedet – felelte Chloe. Jack eközben megérkezett a harmadik szinti fordulóra. Ugyanazzal a közönnyel nézett Fletcherre, ahogy Hector szokott. – Jack Winters – mondta. – Fletcher Monroe. – Fletcher összevonta a szemöldökét. – Maga az a fickó, aki az éjjel a házamban járt? – Úgy van. – Mi az ördögnek mentette meg Madeline Gibsont? Jack Chloe-ra nézett. A lány vállat vont. – Mondtam magának, a kliensek sohasem elégedettek.
16. Victoria Knight kézbe vette rejtjelkulcsossá alakított telefonját, és beütött egy számot. Többször is kiment a csengetés, mire új üzlettársa felvette. – Mi van? – suttogta Humphrey Hulsey. – Van valami újság? – Az első kísérlet határozottan jól sikerült. Több mint egy hét eltelt, és Winters még életben van. Semmi jele, hogy meg akarna őrülni, vagy hogy romlana az egészségi állapota. – Ezek szerint helyes volt az első elmélete – örvendezett Hulsey. – Úgy látszik. – Victoria szándékosan hűvösre fogta a hangját, nehogy elárulja diadalmámorát. – Akkor tehát eldőlt. Meg kell találni a lámpát, és hozzá egy álomfejtőt, aki mielőbb működésre tudja bírni, hogy tovább haladhassunk. – Ami azt illeti, a szerencse egy kis pihenőt engedélyez számunkra. – Hogyhogy? – Már maga Winters is keresi a lámpát – felelte Victoria. – Sőt mi több, minden mással felhagyott, beleértve az üzleti dolgait is, és csak a lámpa keresésével foglalkozik. Csak egy oka lehet, hogy egyszeriben ilyen fontos lett neki ez a dolog. – Kezd megmutatkozni a második tehetsége. – Úgy látszik, a nagyapámnak abban is igaza volt, hogy az életkor egyszersmind genetikai elsütőszerkezet. Jack Winters két hónapja töltötte be a harminchatodik évét. Most ugyanannyi idős, mint Griffin Winters volt, amikor jelentkezett a második tehetsége. – Érdekes. Érthető, hogy a génváltozás a kronológiai korhoz kötődik. Azt mondta, Jack Winters keresi a lámpát? – Szerződtetett egy álomfényfejtőt, hogy segítsen neki megtalálni. Nyilvánvalóan a legendáknak is hisz. – Hol talált egy magas szintű álomfényfejtőt? – kérdezte Hulsey. – Ilyen képességű embert nem találni minden bokorban. – Felfogadott egy olcsó magándetektívet, akiben történetesen megvan ez a speciális adottság. Úgy tűnik, ketten együtt máris elértek némi sikert. – Honnan tudja? – csodálkozott Hulsey. – Körülbelül húsz perce szálltak föl egy Las Vegasba tartó repülőgépre. Erősen kétlem, hogy szerencsejátékot űzni mennek oda. – Lehetségesnek tartja, hogy máris megtalálták a lámpát? – Hamarosan megtudjuk. Két emberem figyeli őket. A Nadragulya felső régiói e pillanatban elfojtott, de forrongó izgalomban voltak. Ez jó. Semmi nem rejti el olyan jól a mélyebb régiókban zajló apró manővereket, mint a szervezet csúcsán keletkezett átmeneti hatalmi vákuum.
Időbe telt, mire a Nadragulya Belső Körének – hivatalos nevén igazgatótanácsának – tagjai elhitték, hogy az alapító, a Mester már nincs az élők sorában. William Craigmore két lábon járó legenda volt, méghozzá veszedelmes legenda, és az ilyen emberek nem halnak meg egykönnyen. De a testület végül csak eljutott arra a következtetésre, hogy Craigmore halott. A halála okát illetően felmerültek kérdések. Senki sem tudta biztosan, vajon az Arkane rájött-e, hogy Craigmore alapította a Nadragulyát, és ezért végzett vele, vagy valóban szívroham következtében esett össze holtan. Évtizedekig élt a titkos szeren. Nem lehetett tudni, hosszú távon milyen hatása volt a keveréknek a szív- és érrendszerére. Akárhogy történt is, a lehető legrövidebb időn belül új igazgatót kell választani. A kezdet kezdetén Craigmore még nem nevezte Nadragulyának a szervezetét. Törvényes, nagyon alacsony költségvetésű társaságként alapította. A hatásvadász elnevezést Fallon Jones ötölte ki fedőnév gyanánt, arra utalva, ami az Arkane huszonegyedik századi végzetévé vált. Craigmore az Arkane Kormányzó Tanácsában elfoglalt pozíciója révén tudott a J&J fedőnevéről. Nyilvánvalóan megtetszett neki a név színpadiassága, és ezért vette át. Talán a kormányügynöki múltjának öröksége, gondolta Victoria. A hírszerző ügynökségek valami okból előszeretettel választottak egzotikus fedőneveket. Akármi volt is a magyarázat, a Craigmore által alapított sötét összeesküvés mára minden további nélkül Nadragulyaként emlegette a saját szervezetét. Nem elég, hogy a Nadragulya nemrég elveszítette az alapítóját, újabb megrázkódtatás érte azzal, hogy a J&J felfedezett és megsemmisített több titkos laboratóriumot, ahol a szer előállítása folyt. Kétségtelenül sok ujjal mutogatás zajlott a csúcson. Victoria élt a gyanúperrel, hogy néhányan ott a legfelső szinteken nem élik túl az eseményeket. A Nadragulya nem más volt, mint a darwini elmélet gyakorlati megvalósítója. Nem ez lenne az első alkalom, hogy a testületi politika halálos fordulatot vesz. Victoriát nem érdekelte, mi történik a legfelső szinteken. Még nem. Egyébként is e pillanatban édeskeveset tehetett, amivel hatni tudott volna a hatalmi harcok kimenetelére. Egy nap majd ő fogja irányítani a Nadragulyát. De ez a nap még nem érkezett el. A közvetlen célja az volt, hogy átvegye az irányítást a még létező három laboratórium egyikében, méghozzá az oregoni Portlandben működőben. – Maga szerint az az álomtehetség, akit Winters talált, elég erős lesz ahhoz, hogy működésre bírja a lámpát? – kérdezte Hulsey aggodalmasan. – A J&J nyilvántartása szerint hetedik szintűnek látszik. – Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ilyen szintű érzékenység elég lesz hozzá. A legtöbb álomfényfejtő az álomspektrumnak csak egy behatárolt tartományát látja. Nagyon kevesen tudják ténylegesen munkára fogni ezt a fajta energiát. Victoria a számítógépe monitorát nézte, amelyen a sokoldalú és meglehetősen színes Harper családról készített jegyzetei voltak olvashatók. – A hetes után egy nagy csillagforma szerepel. Vagyis a J&J úgy sejti, hogy a lány valószínűleg sokkal erősebb. – Az ügynökség nem biztos benne? – A lány hivatalosan sohasem lett bejegyezve a Társaságba, és nem is próbálták ki. A családjából senki sem szerepel a nyilvántartásban, és vizsgán sem esett át. Ami azt illeti, a Harperek a múltban is mindent elkövettek, hogy megkerüljék az Arkane-t. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Winters épp Chloe Harpert választotta. Bizonyára nem szeretett volna olyan álomtehetséggel kezdeni, aki, mihelyt meghallja a nevét, rögtön tárcsázza a J&J számát. – Nem folytathatjuk tovább a kísérletet, amíg Winters nem találja meg azt a lámpát – szögezte le Hulsey. – Kérem, tájékoztasson folyamatosan. – Természetesen, doktor. Victoria kilépett a vonalból, és még egyszer végiggondolta a tervet. Egy ilyen merész tervben mindig vannak kockázatok, de ezeket igyekezett minél jobban kiküszöbölni. Arra az esetre, ha
minden a legrosszabbul sülne el, több menekülő-útvonalat és kibúvót is belefoglalt a maga számára. Ha a dolgok szerencsétlenül alakulnának, nem ez lenne az első alkalom, hogy eltűnik a színről. A néhány hónappal ezelőtt, az Oriana Bay-ben történt szerencsétlenség után például kénytelen volt oly módon megsemmisíteni Niki Plumer néven ismert énjét, hogy mind a Nadragulya, mind a J&J halottnak higgye. Megvannak az előnyei annak, ha valaki erős parahipnotikus képességgel bír. Mindent egybevetve azonban ez az új kaland egészen sikeresnek ígérkezik. Sok más emberrel ellentétben ő nagyon is komolyan vette az Arkane Társaság legendáit és mítoszait. Elvégre ő maga is az egyik ilyen legenda terméke volt.
17. Chloe kinézett a repülőgép ablakán, és elgondolkozva figyelte Las Vegas látványát. Innen a gépből világosan látszott az éles határvonal a valódi és a hamis táj között. Akárcsak a hollywoodi külső forgatási helyszíneken, a hatalmas kaszinó-szállodák egzotikus, díszes homlokzatai mögött nem volt semmi. Közvetlenül a reneszánsz palotautánzatok mögött középkori várkastélyok, római templomok, egyiptomi piramisok, vízesések, esőerdők, mesterséges szigetek és kalózhajók sorakoztak. A szórakozóhelyek masszív tetőire óriási hűtő-, szellőztető- és légkondicionáló berendezést szereltek, hogy a játéktermekben akkor is hűvös legyen, amikor odakint tűz a nap, és a negyven fokot is meghaladja a hőség. A háztetőkön túl hatalmas garázsokat, parkolókat és autókölcsönzőket látott. A közeli utcák tele voltak lepukkant motelekkel és olcsó bérházakkal. Távolabb pedig, a köröskörül emelkedő hegyek előterében golfpályák és zsályacserjével sűrűn telenőtt mezők tarkították a messzire nyúló sivatagi tájat. De amikor az ember odalent van, nem lát mást, csak a fantázia szülte mesés Vegast, gondolta Chloe. – Továbbra is nagyon rossz ötletnek tartom – szólalt meg. – Sohasem szoktam klienseket magammal vinni arra az útra, amelyen hitelesíteni akarok valamilyen tárgyat. Ők, függetlenül a dolgok kimenetelétől, mindig érzelmi alapon ítélkeznek. – Ezt már többször is elmondta – közölte Jack. – Higgye el, én nem vagyok emocionális alkat. Chloe elhitte. Nyilván Önuralom volt a második kereszt– neve. És minden bizonnyal jég és különféle jeges dolgok a fő táplálékai. De ettől még nem lett kiszámíthatóbb, mint az az ügyfél, aki az érzelmeinek volt kiszolgáltatva. – Ne felejtse el, én beszélek – figyelmeztette. – Már ezt is legalább tízszer elmondta. – Jack megnézte az óráját. – Hogy érzi magát? – Mondtam már, jól vagyok. – Mennyit aludt az elmúlt két éjszaka? – Eleget – válaszolta Chloe. – Mennyire voltak rosszak az éjszakái? – Tessék? – Közben nagyon is tudta, miről beszél a férfi. – Az álmok. – Ne aggódjon, nem ébredtem sikoltozva. A bor kellemesen letompított. Különben is, álomtehetség vagyok, már elfelejtette? Tudok kezelni néhány rossz álmot. – Brutálisak voltak, nem? – Hát, Madeline Gibson nagyon nyugtalan lelkületű lány. Mi sem természetesebb, mint hogy az álomenergiája is fokozottan labilis.
– Mit mond? – vonta össze a férfi a szemöldökét. – Nem támadták meg az én rémálmaim? – Nem. Az ő energiájából viszont kaptam egy jókora adagot. Mit gondol, mi történt? – nézett Chloe feszülten a férfira. – Nem nagyon értem – felelte az. – Mint mondtam, nem voltam képes ellenőrzött kísérleteket végezni ezzel az átkozott második tehetségemmel. De azt feltételeztem, hogy amikor használom, akkor a saját álomtartományomból hozom az energiát és a képeket, és hogy ezek a víziók csapnak le a célszemélyre. A lány végiggondolta a hallottakat, majd megrázta a fejét. – Bevallom, nekem csak ez az egy közeli találkozásom volt vele, de azt hiszem, a dolog úgy történik, hogy amikor maga beveti a tehetségét, olyankor az álomtartománya sötét végéből küld nagyon erős, rendkívül élesre állított energiacsóvákat. Ez az energia azonban nem viszi magával az álmaiból és lidércnyomásaiból származó képeket. Ez csak energia. – Akkor hogy működik? – A benyomásom szerint arra használja az adottságát, hogy kioldja vele a célszemély saját sötét álomenergiáját. Amikor azzal a pszi-sokkolóval rácsapott Madeline Gibsonra, ő egyszeriben elmerült, nem a maga, hanem a saját rémálmaiban. És az álmai által kibocsátott ultrafény volt az, amelyet súroltam, amikor megérintettem őt. – Megborzongott. – Mint mondtam, ő egy beteg lány. – Ezek szerint belekényszeríthetek egy másik embert egy nagyon rossz álomba? – Még a mindennapos, úgynevezett kertvárosi rémálmok is előidézhetnek komoly élettani változásokat. A szívverés felgyorsul. A légzés kapkodóvá, felületessé válik. A vérnyomás megemelkedik. Az ember úgy ébred, hogy az egész teste hideg verítékben fürdik. Amikor valakit éber állapotban ér az a sokk, hogy utoléri egy rémlátomás, akkor rettenetes zavar és pánik lesz úrrá rajta, de akár el is ájulhat, ahogy Madeline-nel is történt. – Vagy megáll a szíve, és meghal – tette hozzá Jack komoran. – Mint az az alak a múltkor éjjel, abban a mellékutcában. – Ez is előfordulhat – bólogatott Chloe. – A francba – suttogta Jack, és mereven bámulta az előtte lévő ülés támláját. – Az új tehetségem az emberek legfélelmetesebb lidércnyomásává fog átváltoztatni. Chloe kicsit elgondolkozott ezen, aztán elkezdett vigyorogni. Egyszerűen nem tudta megállni. Aztán meg azon vette észre magát, hogy gyöngyöző kacagás tör fel a melléből. – Mi az ördög olyan vicces ezen? – mordult rá a férfi. – Nem tudom. – Nagy nehezen sikerült visszagyűrnie a nevetést, de tudta, hogy a szája széle még most is meg-megráng. – Talán az, ahogy mondta. Egyébként meg azt tanácsolom, ne izgassa fel magát e miatt az új tehetsége miatt. – Kétszeres tehetség vagyok – közölte fásultan Winters. – Az Arkane szemében ettől szörnyeteggé váltam. – Fütyüljön az Arkane-ra. Phyllis néném szerint csak egy önhitt alakokból álló társaság, akik azt hiszik, joguk van megmondani más, hozzájuk hasonló embereknek, hogy mit tegyenek. Ki hatalmazta fel a Jonesokat, hogy szabályokat fektessenek le nekünk, többieknek? Nagyon kíváncsi lennék rá. – Jó kérdés – felelte megfontoltan a férfi, és egy pillanatra megvillant a szemében a derű. – Fogadni mernék, hogy az Arkane-nak valójában az a baja a kétszeres vagy többszörös tehetségekkel, hogy nincs sok tapasztalata velük kapcsolatban. Feltevéseik vannak, amelyeket maroknyi, egynél több erős tehetséget mutató személyiség anekdotaszerű dokumentumaira alapoznak. Csakhogy azok az emberek pszichésen nyilvánvalóan túl gyengék voltak egy ekkora erő birtoklásához. Önmagukat pusztították el, hogy úgy mondjam. – Közöttük volt Nicholas Winters is – emlékeztette Jack. – Na igen, a legenda szerint Öreg Nick megpróbálta eltenni láb alól Sylvestert. Magától értetődően a Jonesok nem túl tisztességes és tárgyilagos véleményt alkothattak az egész
helyzetről. Mindenesetre a lényeg ebben az, hogy maga nem gyenge. Kétségtelenül megkapta azt a wattértéket, ami ahhoz kell, hogy irányítani tudja a második tehetségét. – Momentán – jegyezte meg a férfi komoran. – Mr. Pozitív Gondolkodó. Ami a múlt éjszaka történteket illeti, abbahagyhatja a mentegetőzést. Az ördögbe is, Madeline Gibson látványa, kezében a fegyverrel, épp elég volt, hogy valaki rosszakat álmodjon. Most legalább érti, miért gyűlölöm az ilyen eseteket. – Tetszik, amikor ezt csinálja – nézett Jack Chloe-ra. – Mit csinálok? – Játssza a rettenthetetlen magándetektívet. – A férfi szája kicsit megrándult az egyik sarkánál. – Az teszi olyan érdekessé, hogy maga tényleg rettenthetetlen. Hogy került be végül a törvényes munka világába? A lány mozdulatlanná merevedett. – Mire céloz, Mr. Winters? A férfi még jobban szórakozott azon, ahogy a lány váratlanul tüskéket növesztett. – Ne vegye sértésnek. Szó sincs arról, hogy erkölcsi vagy etikai ítéletet akarnék mondani. Pusztán csak kíváncsi vagyok. A Harper család története régóta összefonódik az Arkane-nal, és ez a közös múlt finoman fogalmazva is bonyolultnak mondható. – A családomban szinte mindenkinek a művészet valamelyik ágához van kiemelkedő tehetsége – felelte Chloe kimérten. – Mivel belőlem hiányzik ez a fajta adottság, más megélhetést kellett keresnem. – Ezt természetesen egy percre sem veszem be. – Biztosíthatom, hogy nincs semmiféle művészi tehetségem. Ezzel szemben értek a dolgok megtalálásához, ennyi az egész. – De nem ezért választott törvényes munkát. – Nem? – kérdezte Chloe olyan jeges hangon, amilyenre csak képes volt. De Jacket ez szemmel láthatóan nem hozta zavarba. – Nem. Maga azért lett magánnyomozó, mert a jó emberek közül való. Maga arra született, hogy helyrehozza a dolgokat. Arra, hogy válaszokat találjon az emberek kérdéseire, és kapaszkodókhoz segítse őket. – Mitől olyan biztos abban, hogy ezt mind tudja rólam? A férfi vállat vont. – Hozzátartozik a strat tehetségemhez. Értek ahhoz, hogy észrevegyem az emberek gyenge pontjait, és rájöjjek, miben rejlik a sebezhetőségük. Ebből aztán rengeteg pénzt tudtam szerezni. – Milyen jó magának. – A tehetségnek megvan a maga haszna – hagyta helyben Winters teljes közönnyel. Ekkor az utaskísérő felszólította az utasokat, hogy készüljenek fel a leszállásra Chloe kiegyenesedett ültében, és ellenőrizte a biztonsági övét. – Még valamit hadd említsek meg, mielőtt találkoznánk Drake Stone-nal – mondta. – Éspedig? – Semmiképpen se próbálja kényszeríteni arra, hogy eladja magának a lámpát. Elárulom magának, az ilyesmi sohasem vezet célra. – Én született stratéga vagyok, aki megállapodások tető alá hozásával keresett nagyon sok pénzt. – Tudom, de… – Higgye el, Chloe, mindenkinek megvan az ára. Öt perc alatt ki fogom ismerni Stone-t. A lánynak nem volt ínyére ez a hang. – Adja a szavát, hogy engedni fogja nekem kezelni ezt a helyzetet – keményítette meg magát. – A gyűjtők nagyon fura népség. – Kétlem, hogy kicsivel is furábbak némelyiknél azok közül, akikkel én vagyok körülvéve. – Ne felejtse el, én vagyok a főnök. – Maga a szakember.
Chloe nem egészen ezt akarta hallani.
18. – Vannak napok, Miss Harper, amikor úgy érzem, ha még egyszer el kell énekelnem a Kék pezsgőt, úgy kivetkőzöm magamból, hogy a színpadról fognak elszállítani a diliházba. Chloe elmosolyodott. – Akkor talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy elmondjam: az asszisztensem elárulta nekem, hogy ön az édesanyja kedvenc énekese. A földszinti zárt terasz, ahol ültek, egy csillogó türkizkék vizű medencére és két sor klasszikus szoborra nézett. Ragyogó, napfényes idő volt, Chloe véleménye szerint azonban nem igazán alkalmas arra, hogy kint üldögéljenek a szabadban, még akkor sem, ha ez itt a sivatag. Végül is decemberben jártak, és a tizennyolc fok az tizennyolc fok; nem kimondottan teraszon üldögélés idő, még ha az ember Seattle-ből jött is. Ennek ellenére nagyon kellemesen érezték magukat, mivel két nagy, propángázzal működő radiátor finom meleggé varázsolta a helyet. Itt Vegas ban olyan apróságok, mint az időjárás, nem ronthatták el az ember hangulatát. Nyár derekán, amikor a hőmérséklet rendszeresen negyven fokhoz közelít, Drake Stone terasza éppoly kellemes lesz, mint most. Ilyenkor a vászontető alatt, a szélen elhelyezett ügyes szerkezetek vízpárát szórva hűsítik a terasz levegőjét. Stone igazi vegasi szívélyességgel fogadta őket. Egy limuzint küldött értük a repülőtérre. Az autó hátuljába beépített bárszekrényben hideg sör, jégbe hűtött pezsgő és válogatott üdítőitalok kínálták magukat. Az autópályán ki a Warm Springs Roadra, majd egy elegáns villanegyed felé autózva gyöngyöző, hűs forrásvizet iszogattak. Az ablakon kinézve építkezéshez felparcellázott területeket és kis bevásárlóközpontokat láttak beékelődni a zsályacserjékkel benőtt, megműveletlen sivatagi tájba. Drake Stone otthonát magas kőfalak vették körül. A kaput egy egyenruhás kapus nyitotta ki előttük. Fenyők és bíborfák vonták árnyékba a parkot. A főépület egy képzeletbeli szállodakaszinó komplexumot formázott, és a medence körül, mögötte a buján zöldellő tájkerttel, egy magasított tetős mediterrán villa állt. Stone lakberendezője bele volt bolondulva abba, amit Vegasban reneszánsz stílusnak véltek. A túlméretezett, gazdagon aranyozott bútorok ragyogó meleg színű brokátkárpitozást kaptak, és bővelkedtek az aranyrojtokban és bársonypárnákban. A hatalmas nappali mennyezetén kézzel festett, felhőkkel és dundi kerubokkal ékes égbolt díszelgett. A falakat faliszőnyegek borították. Stone közvetlen és barátságos házigazdának bizonyult, aki szemmel láthatóan örült a vendégeinek. Elegánsan lágy esésű, kényelmes fehér nadrág, hosszú ujjú fehér ing, fehér szandál és divatos napszemüveg volt rajta. Mindkét keze tele volt gyűrűkkel, és a nyakában is lógott pár aranylánc. A drágakövek és az arany valódinak tűntek. Chloe tudta, hogy a hatvanas évei derekán jár, de olyan kortalannak látszott, mintha megplasztikázták, vagy urambocsá' bebalzsamozták volna. Kétségtelenül sok munkája feküdt benne, méghozzá a legjobb minőségben. Álla meglepően határozott vonalú volt, fogai vakítóan fehérek, a barnító pedig, amit magára fújt, épp a megfelelő árnyalatú. A haja sötét és sűrű, mint egy tizenkilenc éves fiúé, ámbár egy átlagos tizenkilenc éves valószínűleg nem viselte volna ezt a szélfutta kefefrizurát. Könnyű lett volna úgy tekinteni Drake Stone-ra, mint egy Vegasban lebzselő, öregedő énekes karikatúrájára, ám ez súlyos tévedés lenne, gondolta Chloe. Tudta, mert Phyllis épp elégszer elmagyarázta neki, mennyi intelligencia, gyakorlati érzék, szerencse és nem kevés karakánság kell ahhoz, hogy valaki ilyen hosszú karriert fusson be a show-bizniszben, mint Stone. Ez különösen is igaz volt a jelen esetben, amikor ez a karrier egyetlen dalra épült fel. Komoly pénzügyi és kapcsolatépítő tehetség kellett egy akkora vagyon megszerzéséhez is, amellyel valaki egy római villát fel tudott építeni a Las Vegas-i sivatagban.
Volt még valami Drake Stone-ban, ami felkeltette Chloe figyelmét: egy gyenge, de felismerhető energiakisugárzás. Tisztán látta a pszi-lenyomataiban. Meg mert volna esküdni rá, hogy egy alacsony szintű, a Jones-skálán talán kettes erősségű érzékelővel van dolga. Ő talán nem is tudott a tehetségéről. Az átlag feletti intuícióval rendelkező emberek rendszerint magától értetődőnek tartják az adottságukat. De az évek során valószínűleg jó hasznát vette, és minden bizonnyal ez a képessége is hozzájárult, hogy ilyen sokáig sikeres tudott maradni ezen a könyörtelen pályán. Chloe ivott egy kortyot a teából, amelyet Drake házvezetőnője szolgált fel. A férfiak kávéztak. Chloe jól érezte magát. Felüdülést jelentett a munkájában, amikor ilyen emberekkel ismerkedhetett meg. A mellette ülő Jack azonban alig tudta udvariasságokkal leplezni a türelmetlenségét. Sötét szemüveg takarta a szemét, az arca is szenvtelen volt, de a lány érezte benne a hűvös várakozást. – Higgye el, mindig izgalomba hoz, amikor meghallom, hogy valakinek én vagyok a kedvenc énekese – nevetett Drake. – De bevallom, még hízelgőbbnek találtam volna, ha azt mondja, hogy az asszisztense, és nem a kedves mamája kedvenc énekese vagyok. – Az édesanyját két éve megölték – mondta erre csendesen Chloe. – Az az emlék, ahogy a maga dalát hallgatta, nagyon fontos számára. – Értem – komolyodott el Drake. – Mondja meg neki, hogy megtisztelve érzem magam. – Meg fogom mondani. – Chloe ismét elmosolyodott, és azt kérdezte: – Igaz, hogy a nők koncert után ma is sorban állnak egy csókjáért? – Igaz – kacsintott Drake. – De már harminc éve lépek fel itt. Kezdetben a nők is harminc évvel fiatalabbak voltak, és a mindenségit, én is. De eleget beszéltünk rólam. Hogy van Phyllis? Hiányoznak a bölcs tanácsai. – A nénikém remekül bírja magát. Ma is megkeresik telefonon a régi ügyfelei. Maga is felhívhatná egyszer. – Fel fogom hívni – válaszolta Drake. Egy burkolt pillantással gyorsan felmérte Jacket, majd visszafordult Chloe-hoz. – Kíváncsi lennék, hogy jött rá, hogy nálam van a lámpa. Tavaly vettem az interneten. Maguk ketten az elsők, akik érdeklődnek nálam felőle. – Főleg tárgyak megkeresésével foglalkozom – felelte Chloe. – Ahogy a néném elmondta önnek a telefonban, Mr. Winters bízott meg azzal, hogy keressem meg a lámpát. A gyűjteménye számára szeretné megszerezni. – És önt miért érdekli? – nézett Drake Jackre. – Családi örökség – válaszolta Jack. – Évekkel ezelőtt, egy költözéskor veszítettem nyomát. – On meglehetősen érdekes családból származik – jegyezte meg Drake. – Miért mondja ezt? – nézett rá Jack. – Tekintse megérzésnek, arra alapozva, amit ön egy értékes családi örökségnek tekint – hangzott a száraz felelet. – Mi késztette arra, hogy megvásárolja? – kérdezte Jack. – Magam sem értem. – Drake bizonytalan mozdulatot tett az egyik kezével. – Röviddel azután, hogy egy neves lakberendezési magazin eljött hozzám, megkeresett egy internetes kereskedő. Elmondta, hogy van egy eredeti, érdekes múltú, tizenhetedik század végi lámpája, amely fantasztikusan mutatna a lakásomban. Azt állította, hogy a lámpa arany, és sok értékes, szép drágakővel van díszítve. Mit mondjak? Felkeltette az érdeklődésemet. – És belement, hogy látatlanban megvegye? – kérdezte Chloe. – Természetesen nem. Közöltem vele, hogy előbb megbecsültetném egy szakértővel. Hívtam, hogy hozza el a lámpát ide, Vegasba. Úgy terveztem, hogy megnézetem egy helybeli, ismerős szakértővel. – Edward Harperrel – bólintott Chloe. – Az egyik nagybátyám. – Pontosan. A lakberendezőm kikérte a véleményét sok tárggyal kapcsolatban, amiket el akart helyezni a lakásban.
– Edward bácsi mondta nekem, hogy alighanem önnél lehet a lámpa – árulta el Chloe. – De nem tudta biztosan. Azt mondta, látni nem látta. Kit kért fel, hogy vizsgálja meg és becsülje fel a lámpát? – Senkit – felelte Drake. Ivott egy korty kávét, és hátradőlt a székben. – Aznap délelőtt, amikor tájékoztattam a netes kereskedőt, hogy megszerveztem az értékbecslést, a lámpát tartalmazó láda megérkezett az ajtóm elé. Se számla, se szállítólevél, se semmiféle írás nem volt mellette. Újra fölmentem a netre, hogy megkeressem a kereskedőt, de eltűnt. Arra gondoltam, hogy a lámpa lopott lehet, és valaki nem akarja, hogy a nyomára vezessen. – És később miért nem értékeltette fel? – érdeklődött kitartóan Chloe. – Mihelyt felnyitottam a ládát, rájöttem, hogy csak az időmet vesztegetném vele. A fém első pillantásra valóban aranynak látszik, de nem az. Ez rögtön kiderült számomra. Az arany puha, de ebbe a lámpába nem mélyed bele a fog. Higgyék el, kipróbáltam. Valami modern ötvözetből készülhetett. – És a drágakövek? – faggatózott tovább a lány. Drake elfintorodott. – Csupa nagyméretű, zavaros üveg. Még arra sem volt szükség, hogy Edward Harper mondja meg nekem, a lámpa nem tizenhetedik század végi darab, ez biztos. – Az ördögbe – szólalt meg Jack tompa hangon. – Tudhattam volna: túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mármint hogy ilyen hamar rátalált – nézett Chloe-ra. A lány dühös csalódottságot érzett. És zavart is, jócskán. Egy szó, mint száz, a hallottak teljesen letörték. – Pedig olyan biztos voltam benne. Tényleg azt állítja, hogy a drágakövek egyszerű üvegek? – pillantott Drake-re. – Hát, megkarcolni nem tudtam őket, ebből arra következtetek, hogy valami high-tech kristályok lehetnek – ismerte be az énekes. – Próbálkoztam kalapáccsal meg fúróval is, de egy szilánkot sem tudtam lehasítani belőlük. – Jól értem? Ön megpróbálta megsemmisíteni a lámpát? – kérdezte minden érzelemtől mentes hangon Jack. Drake zavartalanul rántott egyet a vállán. – Bevallom, felkeltette a kíváncsiságomat. Volt benne valami, amit érdekesnek találtam. De egy idő után zavarni kezdett. Igazából nem tudom megmagyarázni, miért. Először az egyik vendégszobában helyeztem el egy állványon. Tréfának szántam, értik, ugye? De a házvezetőnőm szólt, hogy idegesíti. Egy idő után rájöttem, hogy nem akarom megtűrni még a házban sem. Visszatettem a ládába, leszögeltem a tetejét, és kiraktam egy helyre, ahol nem kell folyton látnom. Chloe megköszörülte a torkát. – Ha nem szerette, miért tartotta meg? Miért nem dobta ki egyszerűen a szemétbe? – Én sem értem – csóválta a fejét Drake. – Időnként eszembe jutott, de aztán, nem tudom, miért, mégsem dobtam ki. Van benne valami. – Jackre nézett. – Valahányszor arra gondoltam, hogy meg kéne szabadulnom tőle, az a furcsa, zavaró érzésem támadt, hogy mégiscsak meg kell tartanom. – Színpadiasan elmosolyodott. – Hátha eljön érte a valódi tulajdonosa. Van benne valami. Chloe előtt megcsillant a remény apró szikrája. A természetfeletti tulajdonságot rejtő tárgyak ellenállhatatlan vonzást tudnak gyakorolni, kivált azokra, akik egy kicsit is tehetségesek valamiben. Lehet, hogy Drake Stone megérzett valamit a tárgy energiájából. De a Winters-féle lámpát az 1600-as évek végén készítették. Drake viszont biztosnak látszik abban, hogy amit az interneten vásárolt, modern holmi. Jackben is feltámadt újra az érdeklődés. – Szeretném megnézni, ha nem bánja. – Jöjjenek velem. – Drake félretolta a kávéscsészéjét, és felállt a fotelből. – Őszintén szólva boldog lennék, ha megszabadítana tőle. Az ördögbe, még fizetnék is azért, hogy elvigyék innen. Súlyos léptekkel megindult a parkosított, gondozott kerten át, mutatva az utat a vendégeinek.
Chloe Jackre pillantott, de ő már szintén talpon volt, és fürgén Drake nyomába eredt. A lány letette a teáját, és elindult a két férfi után. Ismerős bizsergés hullámzott végig rajta. A Harper-féle intuíció mindig elárulta, hajó nyomon járt. Drake egy növények, szobrok és szökőkutak között vezető kerti úton magas sövény mögött megbújó épülethez vitte őket. Itt megállt, a zsebéből kulcsot vett elő, és kinyitotta az ajtaját. – Mint mondtam, körülbelül egy hétig tartottam bent a házban – mondta, és belökte az ajtót. – Tovább nem bírtam elviselni. A medencét üzemeltető társaság emberei morogtak ugyan, amikor ide betettem, de azért a pénzért, amit fizettem nekik, gondolom, túltették magukat rajta. – Mire panaszkodtak azok az emberek? – kérdezte Jack. – Azt tippelték, hogy a ládában valami mérgező növényvédő szer vagy rovarirtó lehet. Azt akarták, hogy szabaduljak meg tőle, akármi legyen is az. – Büdös volt? – kérdezte Chloe. – Nem – felelte Drake fanyar mosollyal. – Úgy tűnik, hogy valami módon az idegekre van hatással. Benyúlt az ajtó mögé, felkapcsolta a villanyt, majd hátralépett. Sötét, erőteljes energia egy foszlánya libegett ki az ajtónyíláson. Nemcsak hogy felborzolta Chloe haját a tarkóján, de még a felsőkarja is bizsergett tőle, miközben a pulzusa felgyorsult. Nyugtalanító remegés futott végig rajta. Tudta, hogy Jack is megérezte az energia kiáramlását. Szólni ugyan nem szólt semmit, de Chloe látta rajta, hogy tágra nyitotta minden érzékét. Energia lüktetett láthatatlanul körülötte a levegőben, ahogy ott állt az ajtóban, és benézett a fészer homályba vesző belsejébe. Chloe pár lépéssel közelebb ment, és a férfi mellett belesett a zsúfolt helyiségbe. Eltelt néhány másodperc, mire a szeme hozzászokott a félhomályhoz. De akkor sem látott mást, mint kerti szerszámokat, a medence víztisztító szereit és eszközeit. Ládát sehol sem vett észre. – Leghátul van – szólalt meg Drake, mintha olvasna a gondolataiban. – Egy ponyva alatt. Jack levette a napszemüvegét, betette az ingzsebébe, és úgy lépett be a fészerbe, mintha pontosan tudná, hová megy. – Én idekint várok – mondta Chloe. Jack semmi jelét nem adta, hogy hallotta volna. A levegő megtelt villamossággal, de nem azzal a fajtával, amelyik baljós hullámokban áramlott ki az épületből. Chloe átváltott a másik érzékelésére, és lenézett. Forró ultrafényű álomenergia izzott Jack lépései nyomában. Hallotta, amint a fészer belsejében néhány kerti szerszám kongva elmozdul a helyéből. Egy perc múlva egy kisebbfajta ládával a hóna alatt megjelent Jack. Szabad kezével kivette a zsebéből, és újra feltette sötét szemüvegét. – Megveszem – szólt oda Drake-nek. – Mi az ára? – Még ki sem nyitotta – mutatott Drake a ládára. – Nem szükséges – felelte Jack. – Akármi van benne, ez a láda az enyém. Drake hosszan, figyelmesen nézett rá, majd kivillantotta hófehér fogsorát. – A magáé, Winters, ingyen odaadom. Először is egy petákomba sem került a nyavalyás, másodszor meg megspórolja nekem, hogy el kelljen vitetnem a szemetesekkel. Tiszta üzlet, legalábbis részemről. – Én viszont megengedhetem magamnak, hogy fizessek érte – mondta Jack. – Tudom. Maga Jack Winters, a Winters Befektetési Iroda tulajdonosa, igaz? – Látom, utánanézett. – Természetesen. Több pénze van, mint az Istennek. De nekem is. Vigye a lámpát. A magáé. Jack kis ideig fürkészve nézte a másik embert, majd bólintott, mintha ők ketten valami alkut kötöttek volna. Chloe eközben egy újabb kis energiafuvallatot érzékelt. – Lekötelez – mondta Jack. – Ha valaha szüksége lenne bármire, amit én megadhatok magának, vegye úgy, hogy már meg is kapta.
– Rendben – válaszolta Drake. Láthatóan meg volt elégedve az üzlettel. – Jó tudni. Pénzért még ebben a városban sem lehet mindent megkapni. Régóta tudom, hogy néha egy szívesség százszor többet ér. És bezárta a fészer ajtaját.
19. – Nem akarja legalább megnézni, mielőtt felszállunk a gépre? – kérdezte Chloe. – Nem akar meggyőződni róla, hogy az, ami a ládában van, valóban az Égő Lámpa? – Ahogy Stone-nak is megmondtam, akármi legyen is benne, az én nevem van rajta – közölte Jack. – És igen, meg fogom vizsgálni, mielőtt visszamegyünk Seattle-be. De nem itt. Nem most. A McCarran Repülőtér bejárata előtt álltak. Épp most szálltak ki a ládával együtt a limuzinból, amely már el is tűnt a taxik és egyéb autók végeláthatatlan folyamában. Chloe az órájára pillantott. – Valami intimebb helyet keres? Értem, de másfél óra múlva indul a gépünk. – Körülnézett. – Elmehetnénk taxival egy közeli szállodába, de ahhoz ki kell vennünk egy szobát. Nincs ennyi időnk. – Pontosan egy szobára van szükségünk – felelte Jack. A hóna alatt szorongatta a ládát. Egy percre sem adta ki a kezéből, amióta kihozta a fészerből. A laptopja a vállán lógott a tokjában. – Itt fogjuk tölteni az éjszakát. Kiderítjük, hogyan kell működtetni a lámpát, és reggel visszarepülünk Seattle-be. – Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – pislogott megszeppenve a lány. – Meg akarom ezt csinálni. Még ma este. Chloe érezte, hogyan égeti a pszi a férfi bensőjét. Jack szinte már megszállottan összpontosított a ládában rejtőző tárgyra. Ebben az állapotában úgysem hallgatna rá, bármit mondana. De azért meg kellett próbálnia. – Megértem, hogy már nagyon szeretné látni, hogy a lámpa le tudja-e állítani azt, amiről úgy gondolja, hogy épp most történik meg magával. De én vagyok az, akinek működésbe kell hoznia, nem emlékszik? – kérdezte. – Nekem pedig nincs semmiféle ötletem arra, hogy hogyan csináljam. Időre van szükségem, hogy tanulmányozhassam a lámpát. Hogy utánanézhessek az interneten. Hogy gondolkodjam. – Mit kell itt tanulmányozni vagy gondolkodni? A lámpa sugárzást bocsát ki a spektrum álomfény végén. Maga álomfényfejtő, méghozzá magas szintű. Képesnek keli lennie arra, hogy működésbe hozza ezt a sugárzást, amely leállítja a szörnyeteggé válásom folyamatát. – Úgy beszél róla, mintha ez olyan egyszerű lenne. – Mert az. Egyszerű. – Ó, csakugyan? És mi történik, ha menet közben valamit rosszul csinálok? A férfi napszemüvege mögül ránézett a lányra. – A legendák szerint, ha valami elromlik, akkor két lehetőség van: vagy megfoszt a tehetségemtől, vagy megöl. – Na ugye, maga is láthatja, szükségünk van egy kis időre, hogy végiggondoljuk ezt a dolgot. Winters hallgatott. Chloe már éppen kezdett reménykedni, hogy végre belátja az érvelése logikus voltát. De ekkor látta, hogy a férfi álla megfeszül. – Van itt még valami, Chloe – szólalt meg Jack. – Micsoda? – Ha a dolgok rosszul sülnek el, ha nem tud megszabadítani ettől a második tehetségemtől, és nem tudja stabilizálni az álombeli állapotomat, akkor kénytelen leszek eltűnni. – Úgy érti, a J&J miatt? – Legjobb tudomásom szerint hónapok óta figyelnek. De lehet, hogy évek óta.
– De hát miért? – Mert Fallon Jones így működik, amikor olyan problémák adódnak, amelyek komoly fejfájást okozhatnak a Társaságnak. Mint Nicholas Winters egyenes ági férfi leszármazottja, sőt egyetlen férfi leszármazottja, Fallon szemében két lábon járó időzített bomba vagyok. – És hogyan akarja kivitelezni ezt az eltűnési tervet? – Egy évvel ezelőtt kialakítottam magamnak egy második személyazonosságot. Mindig magammal hordom az útlevelet és a hitelkártyákat. Ha a lámpa nem működik, akkor felszállok egy repülőgépre, és eltűnök. Chloe megköszörülte a torkát. – Khm, Jack, gondolt már arra, hogy talán kezd kicsit paranoiássá válni? – Fallon és én beszéltünk erről egyszer. – Maga és Fallon Jones beszéltek erről a két lábon járó időzített bomba dologról? – hüledezett Chloe. – Amikor legutóbb elmentünk együtt sörözni. Közvetlenül azelőtt, hogy elköltözött Scargill Cove-ba. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Valamikor barátok voltunk. Ismerte a lámpa történetét, tudta, mi történhet velem, ha utolér az átok. És világosan értésemre adta, hogy mit kell majd tennie, ha szörnyeteggé válok – Figyelmeztette, hogy hajszát indít maga ellen? – Chloe undorral elhúzta a száját. – Úgy látszik, ilyen az, amikor valakinek egy Jones a barátja. – Tudtam, honnan jön. Már az elején megmondtam magának, hogy ha a helyében lennék, én is ugyanezt tenném. A Társaságnak ilyen helyzetekben megvan a felelőssége. Nem engedheti meg, hogy művi úton felturbózott pszichopata gazemberek szabadon futkározzanak – Hé! Várjon csak! – emelte föl mindkét kezét tenyérrel kifelé Chloe. – Ezt vonja vissza. Maga nem gazember. Ezt személyesen tanúsíthatom. Láttam az álomfényét. Felismerem a gonosz embereket, de maga nem tartozik közéjük. – Egyetértek, még nem vagyok gazember. De ki tudja, mennyi időm maradt még, ameddig átbillen egy kapcsoló az energiamezőm természetfeletti tartományában? Most, hogy megszereztem a lámpát, nem vesztegethetem tovább az időmet. Mondtam magának, szeret eltűnni a nyavalyás. Nem fogja tudni felvonszolni a férfit egy repülőre. Ez teljesen világos volt. – Rendben van – hagyta rá. – Kössünk egyezséget. Kiveszünk egy szobát itt, a városban. Megnézem a lámpát. Ha úgy érzem, hogy érdemes megpróbálkozni vele, hozzákezdek. De ha úgy találom, hogy nem vagyok képes kezelni… – Muszáj működésre bírnia, Chloe. Megmondtam magának, a többi álomfejtő, akiket sikerült beazonosítanom az Arkane fájljaiban, a Társaság alkalmazásában áll. Még ha megkockáztatnám is, hogy kapcsolatba lépek valamelyikükkel, azzal sem érnék el semmit. Egyik sem olyan erős ugyanis, mint maga. Chloe sóhajtott; kifogyott az érvekből. – Phyllis néni mindig mondta, hogy egyszer találok majd egy olyan férfit, akinek nem lesz problémája a tehetségemmel.
20. Súlyos, és egyre erősödő nyomásként nehezedett rá a sürgető vágy, hogy kivegye a lámpát a dobozból, hogy megérintse, hogy megtudja, megmentheti-e őt attól, bármi legyen is az, ami megtörténhet vele. Olyan érzése volt, mintha egy erős gravitációs vonzásnak próbálna ellenállni. De nem engedhette meg, hogy a belső késztetései felülkerekedjenek rajta. Még uralkodott a benne lakozó démonon, és elszánta magát, hogy nem enged neki. Még akkor sem, ha a démon megöli őt.
Amikor beszálltak a taxiba, meghagyta a sofőrnek, hogy a legközelebbi szerszámüzletnél álljon meg. Chloe-t ketyegő taxióra mellett a hátsó ülésen hagyta, ő pedig gyorsan bement a boltba, ahonnan tíz perc múlva egy feszítővassal és egy csavarhúzóval tért vissza. – A belvárosba – utasította a sofőrt. – És ott hová? – nézett hátra a sofőr. – Majd szólok, ha odaértünk. A sofőr vállat vont, és elindult a város régi negyede felé. A vegasi taxisok nem sokat kérdezősködnek. Chloe sem kérdezett semmit. Akkor sem szólt, amikor elhaladtak a pálmákkal szegélyezett Strip sokemeletes szórakozóhelyei mellett, és a belváros kevésbé csillogó negyede felé vették az irányt. Nyilván sejtette, hogy Jack úgysem válaszolna semmit, amíg itt ülnek egy taxi hátsó ülésén, ahol a sofőr hallja, miről beszélgetnek A férfi biztos volt benne, hogy tudja, mi jár a lány fejében: már eldöntötte, hogy immár elhatalmasodott rajta a paranoia. És igaza van. Ahogy a régi mondás tartja, még az üldözési mániásoknak is vannak ellenségeik, és ha az egyik ellenségről kiderül, hogy nem más, mint a J&J, akkor nem árt óvatosnak lenni. Ha az ügynökség itt is figyelteti, akkor első útjuk a Strip nagy, elegáns hoteljeibe vezet, ahol a hozzá hasonló vagyonos emberek meg szoktak szállni. Paranoiás, ehhez kétség sem fér. A taxi kijutott az I-15-ösre, és már a kétszintes motelek, kétes hírű klubok, földszinti üzlethelyiségekben működő kaszinók és rikítóan ízléstelen esküvői kápolnák Óvárosnak nevezett világában járt. Jack egy mellékutcában, egy szexkönyveket árusító bolt előtt odaszólt a sofőrnek, hogy álljon meg. Chloe kiszállt, és megállt a férfi mellett a járdán. Egyik kezével megragadta húzós bőröndje fogantyúját, a másikkal meg a táskáját fogta. Mindketten a távolodó taxit nézték, majd Chloe megfordult, és tekintete végigsiklott a közeli zálogház és tetoválószalon cégtábláján. – Az igazi Vegas – jegyezte meg fanyarul. – Vegasban semmi sem igazi. – A férfi megigazította a ládát a hóna alatt, és másik kezével a vállára akasztotta a laptoptáskáját. Nemcsak a laptopja volt benne, hanem az úti neszesszere, és egy John Steward Carter nevére szóló teljes igazolványkészlet is. – Menjünk – mondta, és elindult. – Hová megyünk? – kérdezte lépteit szaporázva a lány. A férfi elgondolkodva nézett egy napszítta cégtáblát az utca közepe táján. – Mit szólna, ha egy órácskát áztatnánk magunkat egy forró vizes medencében a Tropical Gardens Motelben? – A vicc szó jut róla eszembe. – Oké, lehet, hogy jogosan. Felejtse el a forró vizes medencét. Csak egy szobát veszünk ki. De ne mondja, hogy soha nem viszem sehová. A Tropical Gardens portáján nem kellett a Carter névre szóló személyazonosságival vesződni. Jack csak bemondott egy hamis nevet, és készpénzzel fizetett. Vegasban ez így ment. – Mr. és Mrs. Rivers, érezzék jól magukat nálunk – nyújtotta át a kulcsot Jacknek az unott portás. Átvágtak a szűk, meglehetősen piszkos halion, elhaladtak két idősebb ember mellett, akik a két nyerőgép előtt lévő székeken gubbasztottak, és fölmentek az emeletre vezető lépcsőn. – Én is érzem – szólalt meg Chloe halkan. A férfi tudta, mire érti. – Nemcsak arról van szó, hogy érzékelem a lámpa által kibocsátott energiát. Az benne a kísérteties, hogy ráismerek a kisugárzására. Ismerős rezgéseket bocsát ki. Olyasmi ez, mintha egy homályos tükörbe néznék bele. A 12-es szoba előtt megálltak. Jack beillesztette a kulcsot a zárba. Chloe követte a férfit a szegényes szobába, ahol a falakba beivódott dohányfüst és a fertőtlenítőszer átható szaga fogadta őket. Chloe elfintorodott, de nem szólt semmit.
– Ez érthető – mondta inkább. A férfi becsukta, sőt be is zárta az ajtót mögötte. – Érthető, hogy felismerem a lámpa által kibocsátott energiát? – kérdezte. – Persze. – Chloe letette a bőröndjét és a táskáját. – Azt mondta, hogy a lámpát Nicholas Winters készítette, és később legalább egy leszármazottja, bizonyos Griffin Winters is használta. – Úgy van. – Jack letette a dobozt az elnyűtt, pecsétes kis szőnyegre. – Mindketten rajta hagyták a pszi-lenyomataikat. Maga a rokonuk. Ez afféle genetikus dolog. Winters lenézett a fadobozra. – Maga érzi a korát annak, ami ebben a dobozban van? – Amíg nem láttam, nem lehetek teljesen biztos benne, de a dobozból kiszivárgó álomfény nagyon erős, és igen, azt hiszem, a benne lévő tárgy a tizenhetedik század végéből származhat. – Stone azt állította, hogy egy modern műhelyből kerülhetett ki. A lány megrázta a fejét, majd látszott rajta, hogy összpontosít. A férfi energiaelmozdulást érzékelt a levegőben, és tudta, hogy Chloe egy-két fokozattal megemelte az érzékelési szintjét. – Nem – közölte Chloe. – A dobozban lévő tárgy egyáltalán nem manapság készült. – Veszélyes? – nézett egyenesen a szemébe a férfi. – Én csak erőt érzékelek, Jack. Az energia önmagában és önmagától semleges. Ezt maga is tudja. – Csupán nyers energia? – nézte tanakodva a ládát Jack. – Méghozzá sok. És nem teljes egészében maszkulin. Van benne női is. A férfi erre felkapta a fejét. – Az álomenergiának van neme? – Annak talán nem, de azoknak az embereknek, akik ilyen energia nyomait hagyják hátra, nyilvánvalóan van. Nem mindig érzékelem tisztán, mert az ilyen energia nyomai gyakran összekuszálódnak, de itt egy részét nagyon világosan meg tudom különböztetni. Legalább két női tehetség kezében megfordult már ez a lámpa. A férfi elgondolkodott. – Eleanor Fleming volt az a nő, aki Nicholasért működésbe hozta. Adelaide Pyne volt az, akinek sikerült Griffin Winters érdekében munkára fognia. – Nagyon érdekes nők lehettek – mosolyodott el halványan Chloe. Mint te, gondolta a férfi. És nem csupán érdekes. Elbűvölő. – A feljegyzések és a legendák tanúsága szerint azok voltak – válaszolta. – Tény és való, hogy Eleanor a lámpa segítségével ruházta fel Öreg Nicket a második tehetségével. Később tudatosan kiégette vele a természetfölötti érzékelőképességét. Úgy számított, hogy ha megsemmisíti a tehetségét, azzal tökéletes bosszút tud állni rajta. – És miért akart bosszút állni rajta? – Nem ismeri a történetet? – csodálkozott Jack. – Ej, hát amíg magával nem találkoztam, azt hittem, az Égő Lámpa is csak egy Arkane-mítosz. Tudja, mint Sylvester és az ő tehetségfokozó szerének a receptje. – Igaz is, a recept. Egy másik legenda. Jó, elmondom, mit tudok az átokról. Nicholas és Sylvester kezdetben barátok voltak. Mindketten alkímiával foglalkoztak, mind a ketten erősen szenzitívek, és mindketten meg voltak győződve arról, hogy az alkímia titkai révén nemcsak a meglévő tehetségüket tudják erősíteni, hanem további erőket képesek kifejleszteni magukban. – Ennyire emlékszem én is a sztoriból – mondta Chloe. – Sylvester a kémia oldaláról közelített a feladathoz. Gyógyfüveket, egyéb növényeket vizsgált, bennük kereste azt a drogot, amire szüksége volt. – Nicholas mérnöki szemmel nézte a dolgot. Az alkimisták közismertek voltak arról, hogy különféle fémeket próbáltak átváltoztatni arannyá. – Ó, igen – kiáltotta Chloe. – Az ősrégi álom: hogyan csináljunk ólomból aranyat.
– Öreg Nick egy lépéssel továbbment. Az volt az álma, hogy készít egy eszközt, amely olyan erős álomfényhullámokat képes kibocsátani, hogy kinyíljanak az álom és az ébrenlét állapota közötti csatornák, és ezeket tartsák is meg nyitott helyzetben. Úgy számolt, hogy ezáltal hozzáférhet az álomtartomány mentén felhalmozódott további paranormális energiákhoz. – Rossz ötlet volt. Az ilyesmi őrülethez vezet. – Chloe felvont szemöldökkel folytatta. – Legalábbis az Arkane szakértői ezt tartják. Az emberi elme számára ez egyszerre túl sok energiát és stimulációt jelent. Nem véletlenül válik ketté az alvás és az ébrenlét állapota. – Hát igen. Nick alkimista volt. Kicsit őrültek voltak mindnyájan. És ő ráadásul nem volt tisztában a saját egójával. Biztos volt benne, hogy elég erős lesz, és kezelni tudja a pszi-többletet. – Elkészítette hát a lámpát. És mi történt azután? – Noha ő alkotta meg a lámpát, rájött: a tehetsége nem elég ahhoz, hogy úgy tudja működtetni, hogy kinyissa vele a saját csatornáit. Arra a következtetésre jutott, hogy szüksége van egy álomfényfejtőre. – Valakire, aki olyan, mint én vagyok – nyugtázta Chloe. A férfi ezen elmosolyodott. – Kétlem, hogy van még valaki, aki olyan, mint maga, Chloe Harper. De igen, szüksége volt valakire, aki rendelkezik azzal a tehetséggel, amivel maga, és valamiért szentül meg volt győződve róla, hogy az illetőnek nőnek kell lennie. Vagy csak feltételezte, hogy egy nőt könnyebb lesz manipulálnia. Időbe telt, de végül egy London melletti kis faluban rátalált az álomfényfejtőre. Eleanor Flemingre. Ő hajlandó volt arra, hogy elvégezze a lámpával, amit Nick akart, de nagy árat kért érte. – Mi volt az? – Házasság. Öreg Nick belement az üzletbe. – Nem csoda, hogy a legenda rosszul végződött – jegyezte meg Chloe. – Eleanor működésbe hozta a lámpát. Ezek után Nick befektette őt az ágyába. – Szegény Eleanor biztosan azt hitte, minden további nélkül lefekhet vele, hiszen Nick úgyis elveszi őt. – Nyilvánvaló. Nem sokkal ezután kezdett megmutatkozni Nick második tehetsége. – Olyan volt, mint a magáé? – A legenda homályban hagyja a tehetsége pontos természetét. Egyébként nincs két teljesen egyforma tehetség. De akármi volt is az, biztos, hogy veszélyes volt. Feljegyezte a naplójában, hogy elsőként a rémálmai és a hallucinációi jelezték, hogy valami történik az érzékeivel. – Van írásos nyoma annak, hogy voltak olyan elsötétülései és alvajárásra utaló epizódjai, mint amiket maga tapasztalt? – Nincs. De a mellékhatások nyilván mindenkinél másképpen jelentkeznek, ugyanúgy, mint ahogyan a tehetség esetében. – Beletúrt a hajába. – Az a helyzet, hogy kevés az információ, amin el lehetne indulni, mert az őseim közül csak kevesen hordozták magukban az átkot. – Ne nevezze átoknak – nézett Jackre haragosan Chloe. – Tud rá jobb szót? – állta a pillantását a férfi. – Hagyjuk. Mi történt Nick és Eleanor között? – A viszony állítólag tovább folytatódott, de Nick az ideje nagy részét a laboratóriumában töltötte. Ekkor kezdtek suttogni. Az emberek, akik a birtokán dolgoztak, arról beszéltek, hogy démonokat és szörnyeket láttak a földeken. – Ajjaj. Rajtuk kísérletezett. – Kétségtelenül. A falusiak rettegtek Nicktől, és a történetek az idők során egyre vadabbak lettek. – Így szokott lenni a legendáknál – vélte Chloe. – Közben Nicket tovább gyötörték a rémálmok és a hallucinációk. Arra gondolt, hogy Eleanor talán segíthet rajta a lámpa erejével Akkor Eleanor már terhes volt. – És bizonyára buzgón készült az esküvőjére – szúrta közbe Chloe.
– Jól sejti. Másodszor is működésre bírta a lámpát, és sikerült is véget vetnie vele a rémálmoknak és hallucinációknak. Ekkor közölte vele Nick, hogy nem áll szándékában feleségül venni őt. – A gazember. – Elmagyarázta Eleanornak, hogy az ő rangjával és társadalmi helyzetében nem veheti el egy egyszerű kereskedő lányát, de hajlandó továbbra is megtartani őt a szeretőjeként, és gondoskodni fog a gyermekről is. – Micsoda nagylelkűség – morogta Chloe. – Eleanor közölte vele, hogy ebbe nem megy bele. – Igaza volt. – Nick ismét visszavonult pár hónapra a laborjába, hogy új kristályokat alkosson meg a lámpa számára. – Miért kellettek új kristályok? – kérdezte Chloe. – Ez megint csak nem világos a történetben. A feltételezés szerint azt remélte, hogy a lámpa segítségével egy harmadik tehetségre is szert tehet. – Ezt nem hiszem el! Idióta. – Na igen, csakugyan zseniális idióta volt. Annyi mindenesetre tudható, hogy megalkotott néhány új követ az alkímiai kemencéjében, és ezeket be is illesztette a lámpába. Ezek után harmadszor is meglátogatta Eleanort. – Akinek ekkorra már született egy fia, ugye? – sóhajtotta Chloe. – Öreg Nick valamelyest csakugyan figyelemmel kísérte a fiú fejlődését. Akárcsak Sylvester, ő is kíváncsi volt, vajon az utóda örökölte-e a tehetségét. Nem hiszem, hogy valaha is a maga jószántából vállalta volna egy feleség terhét, de elfogyott a pénze, amivel a kísérleteit finanszírozhatta volna. Hogy megszilárdítsa anyagi helyzetét, házasságot kötött egy gazdag földbirtokos lányával. – Gondolom, Eleanor tudott a frigyről. – Igen. És amikor Nick újra megjelent nála, úgy érezte, betelt a pohár. De belement, hogy még egyszer munkára fogja a lámpát. És úgy is lett. Csakhogy ahelyett hogy a lámpa energiájával egy harmadik tehetséget fakasztott volna Nickben, bosszút állt rajta. Kiégette valamennyi érzékelőképességét. – Mi történt ezután? – kérdezte Chloe. – Viaskodni kezdtek. Nick életben maradt, Eleanor nem. – Megölte a nőt? – tágult kerekre Chloe szeme. – A dolog nem világos. Van olyan elmélet, miszerint a sugárzás, amelyet Eleanor kiszabadított, őt is érte, nemcsak Nicket. Annyit lehet tudni, hogy ott a helyszínen meghalt. Nick életben maradt, de nem sokkal ezután a pszichikus képességei kezdtek elhomályosulni. Amikor rádöbbent, mi történt, iszonyú dühbe gurult. Meg volt győződve róla, hogy régi barátja, Sylvester fizette le Eleanort, hogy semmisítse meg az új erejét. – Tehát ezért próbálta megölni Sylvestert – kiáltotta Chloe. – Igen. De a végső összecsapás előtt még egyszer, utoljára visszament a laboratóriumába. Annyi tehetsége még maradt, hogy befejezze az utolsó követ, amelyet beillesztett a lámpába. Ezt a követ Éjféli Kristálynak nevezte el. Hitt abban, hogy olyan különleges tulajdonságai vannak, hogy ezek révén valamelyik leszármazottja képes lesz elpusztítani Sylvester Jones utódait. – És azután szembeszállt Jonesszal? – Igen. Nem számított rá, hogy túl fogja élni a találkozást. De tudatni akarta Sylvesterrel, hogy felkészült a bosszúállásra, és nem óhajtja halogatni a dolgot. Nem maradtak feljegyzések arról, hogy pontosan mi történt azon a bizonyos napon. Csak annyit tudunk, hogy mire lezajlott az utolsó találkozás a két ember között, Nicholas halott volt. – Mi lett Eleanor fiával? – A történetnek ezt a részét sem ismeri? – Nem – válaszolta Chloe.
– Sylvester magához vette, és odaadta a három szeretője közül az egyiknek, hogy nevelje föl. – Sylvester örökbe fogadta Nicholas fiát? – képedt el Chloe. – Hivatalosan nem. Nem csinált a fiúból Jonest. De gondoskodott róla, hogy jó nevelést kapjon, és kitaníttatta. – Hmm. – Chloe lebiggyesztette a száját. – Sylvester sohasem a jó szívéről volt híres. – Kétlem, hogy ehhez a jószívűségnek bármi köze lenne. Talán csak kíváncsi volt rá, hogy Nicholas fia örökölte-e az apja első és második tehetségét. Még valószínűbb, hogy szemmel akarta tartani a fiút. Látni akarta, nem mutatkoznak-e rajta a Jones-ellenesség jelei. – Más szóval a Winters gyerek amolyan kísérleti nyúl volt Sylvester számára. – A történelmi feljegyzések sem Nicholast, sem Sylvestert nem úgy örökítik meg, mint jó apákat.
21. Az elsárgult függöny zsinórja el volt szakadva, így Chloenak két kézzel kellett a piszkos ablak előtt összehúznia a rongyos függönyt, hogy az utca szemközti oldalán lévő kopott kaszinóból és kávézóból ne láthassanak be. – Komolyan azt hiszi, hogy a J&J figyeli magát? – kérdezte a férfitől. – Fallon Jonesszal kapcsolatban a paranoia az egyetlen értelmes hozzáállás – felelte Jack. Vésővel a kezében a padlón fekvő láda mellett guggolt. – Most, hogy megszereztem a lámpát, a lehető legvisszafogottabban szeretnék viselkedni, amíg ki nem derül, hogy működésbe tudja-e hozni. – És ha nem tudom? – Akkor aztán pláne pokolian visszafogott leszek. – De mégis, hová szándékozik menni? – kérdezte Chloe, és megborzongott. – A saját érdekében jobb, ha többet nem tud ennél. A lány felsóhajtott. – Hát, ez a hely tényleg elég visszafogott. Az az érzésem, hogy nem is egy éjszakára, inkább csak egy-egy órára szokták kivenni. Ki tudja, mikor cseréltek utoljára ágyneműt? – Az a gyanúm, hogy igaza van. A fém és a fa találkozását keserves csikorgás kísérte. Két szög kiszabadult. Chloe átkapcsolt a másik látására, és figyelmesen tanulmányozta a dobozból kiszivárgó ultrafény-hullámhosszokat. Sötét energia örvénylett a levegőben. – Ha minden a terv szerint alakul, hogy akarja elvinni a lámpát Seattle-be? – kérdezte. – Kézipoggyászként – hangzott a felelet. – Miért, maga hogy gondolja? Két újabb szög esett ki. – Nem tartom jó ötletnek – felelte Chloe. – A tárgyból kiszabaduló energia valószínűleg ingerelné a közelünkben lévő utasokat. – Sokan vannak, akik rosszul tűrik a repülést. Arra mérget vehet, hogy nem fogom poggyászként feladni, hogy aztán valahol St. Louisban vagy Acapulcóban kössön ki. Az utolsó szög is kiszabadult a helyéről. Jack letette a feszítővasat. Néhány pillanatig szótlanul nézte a fadobozt, aztán lassan, óvatosan fölemelte a fedelét. Mintha koporsófedél volna, gondolta a lány. Még több energia kavarodott fel a szoba levegőjébe a tartomány sötét végéről. Az érzékei továbbra is tárva-nyitva álltak. Jeges fényű ultrakékeket, különös bíborvöröseket, földöntúli zöldeket látott, és hozzá a fekete számtalan árnyalatát. Éjféli szivárvány egy sötét álomból. A dobozban lévő tárgy foszladozó fekete bársonytokba volt göngyölve. Jack kiemelte, fölállt, és a kis asztalhoz vitte. Lassan kibontogatta a tok száját összehúzó zsinórt. A pszi-sugárzás
fölerősödött, a színek árnyalatai intenzívebbé váltak. Chloe megbűvölten lépett közelebb a lámpához. A bársonytok lekerült, és láthatóvá vált maga a tárgy. – Drake Stone-nak igaza volt – szólalt meg Chloe. – Ezt senki nem nevezné szépnek, de van benne valami lenyűgöző. A lámpa legföljebb fél méter magas lehetett. Szinte pontosan olyan volt, amilyennek Jack leírta. Az alapjánál keskeny, a pereme felé kiszélesedő. Különös, aranyozottnak látszó fémből készült, amely furcsamód modernnek hatott, ahogy Drake Stone is mondta, ugyanakkor régi alkímiai jeleket viselt magán. Közvetlenül a széle alatt nagyméretű, tompa fényű szürke kristályokkal rakták körbe. Chloe Jackre nézett. A férfi elbűvölten meredt a lámpára, ahogy egy alkimista bámulhatja a maga által gyújtott tüzet. Pszi-áramlatok lüktettek a szobában. Energiájuk sötétsége vetekedett a lámpáéval, de volt benne egy borzongatóan izgató, zavarba ejtően nyugtalanító vonás is. Chloe nyomban felismerte: Jack a zónában tartózkodott. És még valamire rájött: a saját érzékei reagáltak a férfi energiájára, és valamelyest kezdtek ráhangolódni. Mindkét karjával szorosan átkarolta magát, és teljes figyelmével a lámpa felé fordult. Hirtelen parancsoló szükségét érezte, hogy megtörje a szobára települt kristályszerű csendet. – Hogy működik? – kérdezte. Jack pár másodpercig késlekedett a válasszal. Amikor végre megszólalt, a lánynak az volt a benyomása: össze kellett szednie az akaratát, hogy el tudjon szakadni a lámpától. – Fogalmam sincs. Adelaide Pyne naplójában állítólag volt valami útbaigazítás, de a napló elveszett. Így most csak maga van nekem. Ha maga nem tudja rendbe hozni a sérülésemet, akkor számomra nem létezik megoldás. A lány tekintete a lámpára tapadt. Bizonytalanság ébredt benne. – Teljesen biztos abban, hogy sérülést szenvedett? – kérdezte némileg kételkedve. A férfi álla megfeszült, pillantása átforrósodott. – Ezt már megbeszéltük. Kettős tehetség vagyok, a második tehetségem halálos. A helyzetem nem jó. Ki tudja, mennyi időm van hátra addig, amíg elhatalmasodik rajtam az őrület? – Jól van, jól – felelte csitítóan a lány. – Csak mert olyan stabilnak látszik. Fegyelmezettnek. – Egyelőre. Komor, űzött tekintete elárulta, hogy a legrosszabb forgatókönyvre is fel van készülve. És nincs olyan hangulatban, hogy meghallgassa a félig tele, félig üres pohár tanmeséjét. Mit tudhat egyáltalán Chloe a lámpáról? Az 6 lámpája, az 6 átka. Ebben ő a szakértő, nem Chloe. A lány lassan megkerülte az asztalt, és minden oldalról alaposan szemügyre vette a lámpát. – Mi történt Adelaide Pyne naplójával? – kérdezte. – A történet szerint egy napon, amikor a nagyapám elutazott valami üzleti útra, felkereste a nagymamámat egy könyvritkaságok adásvételével foglalkozó kereskedő. Előadta, hogy Viktória korabeli naplókkal és újságokkal van jelen a könyvpiacon. A nagymamám közölte vele, hogy nincs semmi eladnivalója, de megmutatta neki Adelaide naplóját. Néhány hét múlva észrevette, hogy a napló eltűnt. – A könyvkereskedő lopta el? – A nagymamám mindenesetre mindvégig szentül meg volt győződve róla. – Ha az az ember tudott a naplóról, nem értem, miért nem akarta megnézni a lámpát is? – A nagymamám szerint régi lámpák iránt is érdeklődött, ám ő ekkor kezdte kényelmetlenül érezni magát. Megmondta az illetőnek, hogy nincs semmiféle régi lámpája. Ez amúgy igaz is volt. Apám addigra már megházasodott, és az édesanyja nekiadta a lámpát. A naplót azért nem adta oda vele együtt, mert megfeledkezett róla. A szüleim egyébként röviddel ezután elköltöztek Kaliforniába. A lámpának útközben nyoma veszett. – Próbálta valaha is felkutatni ezt a könyvkereskedőt? – Természetesen. Hónapokig kerestem, de a nyomok már a kezdet kezdetén hidegek voltak. Mintha az az ember soha nem is létezett volna.
Chloe vett egy nagy levegőt, és ujjhegyeivel megérintette a lámpa peremét. Álomenergia vibrált keresztül rajta. Gyorsan visszahúzta a kezét. – El kell töltenem vele valamennyi időt. Elemeznem kell a rejtett energiáját – mondta. – Érzem, hogy van benne. Még soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót. Nagy erők vannak a belsejébe zárva. Ha valamit elrontok… – Nem fejezte be a mondatot. – Mennyi időre van szüksége? Az ügyfeleknek mindig minden olyan sürgős, gondolta Chloe. – Néhány órának elégnek kell lennie, hogy tudjam, képes vagyok-e bánni ezzel a holmival – felelte. – De mielőtt hozzákezdenék, ennem kell valamit. Reggeli óta egy falatot sem ettem. Valami azt súgja nekem, hogy sok pszit fog elégetni az a munka, amit a lámpa nagy teljesítményű álomfényével kell végeznem. Minden tartalékomra szükségem lesz. – Másodpercnyi szünetet tartott, hogy még inkább felkeltse a férfi figyelmét. – És magának is – tette hozzá. Jack láthatóan nem volt elragadtatva, de nem tiltakozott. Türelmetlen volt, sőt kétségbeesett, de nem bolond. Tudta, hogy egy nagyon komoly energiához kell hozzányúlniuk. Ő is tisztában volt vele, nem lenne okos dolog az erőkészleteik feltöltése nélkül belefutniuk ebbe a villámviharba. Az ablakhoz lépett, és félrerántotta a függönyt. – Ott szemben van egy kávézó. A táblán az áll, hogy éjjelnappal nyitva tartanak. – Mint Vegasban szinte minden. Jack visszadugta a lámpát a tokjába. Aztán a vállára vette a laptopját. A lány is kézbe vette a táskáját, és lementek a földszintre. A hallból kilépve átvágtak a parkolón, amelyet itt-ott felvert a gyom. A december eleji este hamar leszállt a sivatagban, de a várost bevilágították a villogó, hunyorgó neonfények. A kávézó ablakai éppoly kétes tisztaságúak voltak, mint a panzióbeli szobájuké. A sörreklámok hideg fogadtatással kecsegtettek. A bokszokban lévő asztalok furnérlemezből készült tetejét mintha régóta használt, piszkos szivaccsal törölték volna le. A kis bárpult előtt hárman üldögéltek a magas székeken italuk fölött. Mindhárman valami labdajátékot bámultak a televízióban, bár láthatóan egyiküket sem érdekelte különösebben a meccs. A pincérnő, akinek arcát a dohányzás és az elrontott plasztikai műtétek jócskán tönkretették, éppoly barátságtalannak és viharvertnek tűnt, mint a kávézó. De hosszú lába, szilikonnal feltöltött melle és az egykor gyönyörű arc alapjául szolgáló jóféle csontozat egy korábbi karrierről tanúskodott. Egykori táncosnő, gondolta Chloe. – Ez a város a szép nők Bermuda-háromszöge – szólalt meg halkan. – Beszippantja és megfullasztja őket. De csak jönnek-jönnek, végeláthatatlan hullámokban. Sohasem értettem, miért. Jack különös oldalpillantást vetett rá, majd a pincérnőre nézett. – Maga mindenkit megsajnál, akivel találkozik? – kérdezte, újra a lány felé fordulva. – Ez komoly hátrányt jelenthet a munkájában. Chloe valami homályos okból úgy érezte, védekeznie kell. – Mindössze a pincérnőn gondolkodtam, ennyi az egész. – Annyira, hogy egész kis történetet kerekített köré, amelynek lehet, hogy nincs is valóságalapja, de legalább jól megsajnálhatta. – Nézze csak meg jobban, Jack. – Nem szükséges. Tulajdonképpen egyetértek magával. Lévén hogy Vegasban vagyunk, sok egykori show-girl végzi a karrierjét éttermek, kávézók felszolgálónőjeként. Csendben ették a szendvicsüket, és hozzá az olajban sült krumplit. Jack készpénzben fizetett. Chloe, látva az asztalra kitett bankjegyeket, mosolyogva megjegyezte: – Túl sokat adott. Túl sok borravalót. – Vegasban mindenki túl sok borravalót ad. Ezzel azt üzeni, hogy „nyerő vagyok". – Aha – mosolygott továbbra is Chloe. – Azért adott túl sokat, mert sajnálja a nőt. Vallja csak be.
– Nem vallok be semmit. De annyit mondhatok, hogy nagy marhaságot csináltam vele. – Miért? – Mert az emberek emlékeznek arra, aki a kelleténél több borravalót adott.
22. – Tudom, hogy nem akarja ezt hallani, de képtelen vagyok összpontosítani, ha föl-alá járkál a szobában, és ötpercenként átkukucskál a vállam fölött. Finoman szólva is elvonja a figyelmemet. – Bocsánat – mondta a férfi a kis fürdőszoba ajtajánál megállva, és visszanézve Chloe-ra. – Ráadásul most is égeti a pszit, hogy ellensúlyozza az alvászavarát – folytatta a lány. – Értem én, hogy szeretné, ha mielőbb a végére járnánk ennek a dolognak, de még ha valami csoda folytán most rögtön rájönnék is a lámpa működtetésének fortélyára, maga akkor sincs olyan állapotban, hogy el tudjon viselni egy nagy dózis természetfölötti sugárzást. Ki van merülve. Aludjon egy keveset. A férfi szeme vészjóslóan összeszűkült. – Igaza van. Tényleg nem akarom ezt hallani. – Hallgasson rám, Jack. Pihennie kell, mielőtt munkára fognánk ezt a tárgyat. Minden képességére szüksége lesz, hogy elbírjon vele. Ha nem hajlandó annyit aludni, amennyit muszáj lenne, akkor nem hozom működésbe a lámpát. – A keservit magának, Chloe. Azért fizetem, hogy végezze el ezt a munkát. – Nem fizet annyit, hogy vállaljam a kockázatot, és véletlenül megöljem – vágott vissza a lány. – Nem tenne jót a vállalkozásom jövőjének. Jack komor arccal töprengett a lány szavain. Chloe egy pillanatig azt hitte, vissza fogja utasítani. De Jack végül elfogadta a javaslatát, és biccentett. – Lehet, hogy igaza van – mondta. – Beveszem a gyógyszeremet. Kiütöm magam pár órára. – Csak semmi gyógyszer – közölte ellentmondást nem tűrően Chloe. – Szó sem lehet róla, hiszen rengeteg nagy erejű álomenergiával lesz dolgunk. Túl veszélyes. Már így is félő, hogy a hatás kiszámíthatatlan, nincs szükségünk még az altató által esetlegesen okozott komplikációkra is. A férfi fáradtan dörzsölgette a nyakszirtjét. – Ha beveszem az altatót, akkor nem járkálok álmomban. – Lehet, hogy a tabletta kiüti, de nem adja meg azt a pihenést, amire az érzékeinek szükségük van. A szervezete alvást kíván, valódi, pihentető alvást, Jack. Higgyen nekem. – Nem vállalom a kockázatot. Alvajáróként elveszítem az uralmat magam fölött. – Én itt leszek. A férfi szája hideg mosolyra rándult. A lány tudta, hogy ezzel őt akarja megfélemlíteni. – Főleg maga miatt nem vállalom ezt a kockázatot. Pár napja ebben az állapotomban megöltem egy embert, nem emlékszik? – Csak mert meg akart védeni valakit. Ne féljen, figyelni fogom. Ha úgy látom, hogy furcsa jelek mutatkoznak magán, vagy álmában járkálni kezd, fel fogom ébreszteni. – Komolyan azt hiszi, hogy ki tudna hozni egy ilyen állapotomból? – Olyan nehéz lenne? – próbálta Chloe valamelyest oldani a feszült hangulatot. A férfi szótlanul nézett rá. – Hiszen csak álomenergia – sóhajtotta Chloe. – Tudom kezelni. – És ha mégsem? Amikor ilyen állapotban vagyok, nem tudom, mit teszek. – Nyugodjon meg. Nem fog ártani nekem. – Mitől ilyen átkozottul biztos ebben?
– Elismerem, az álomfényfejtés képességének nincs valami sok gyakorlati haszna, de nagyon hasznos, amikor azt kell kideríteni, hogy valaki veszélyes lehet-e vagy sem. Olvasok a nyomaiból – intett a hátuk mögé, a szőnyegre. – Maga nem veszélyes rám. – Éber állapotomban. – Alvó állapotában sem. Most menjen le a recepcióhoz, vegye ki a szomszédos szobát, és feküdjön le aludni. – Itt is tudok aludni – nézett Jack az ágyra. – Nem – felelte a lány, és nagyon igyekezett, hogy a hangja érzelemmentes legyen. – Semmi esetre sem alhat ebben a szobában. Akkor nem tudok dolgozni. – Miért nem? – nézett rá megrovóan a férfi. – Nem fogok járkálni, és nem kukucskálok a válla fölött. Aludni fogok. Chloe az évek során néhány férfinak már megpróbálta elmagyarázni, milyen bonyodalmakat okoz a tehetsége, de egyikük sem fogadta el igazán a magyarázatát. Legtöbben, mint például Fletcher is, úgy gondolták, hogy egész egyszerűen áltatja magát, vagy komoly gondjai vannak az intimitással kapcsolatban. De Jacket másnak gondolta. Nemcsak a tehetsége miatt, hanem mert neki is voltak problémái a saját álomenergiájával. Ő talán megérti. – Amikor az ember alszik, álmodik is, akár tud róla, akár nem – kezdte türelmesen. – A legtöbb emberrel nagyon jól megvagyok, amikor ébren vannak. Ha mentálisan vagy érzelmileg nincsenek megborulva, akkor az álomenergiájuk elfojtott állapotban van. Csak akkor észlelem, ha tágra nyitom az érzékeimet, és megnézem a nyomaikat. Az alvó ember azonban sok ellenőrizhetetlen ultrafényt bocsát ki az álomtartományából. Egy ilyen ember közvetlen közelségében erősen összpontosítanom kell, hogy kiszűrjem ezeket az áramlatokat, és így nem tudok kellőképpen odafigyelni a lámpára. – Nagyon különös lehet – nézett rá elgondolkodva a férfi. – Az még hagyján, hogy különös. – Borzongás futott végig a lány testén. – A felnőttek teljes erővel működő álomenergiája kaotikus, hátborzongató, és túlontúl intim. Engem kifejezetten zavarba ejt. – És mi a helyzet a gyerekek álomenergiájával? – Azzal nincs semmi bajom – vont vállat Chloe. – Az álmodás képessége, úgy látszik, a korral együtt fejlődik. Mint minden más, ez is tizenéves korban érlelődik meg. A csecsemők és kisgyerekek álomfénye általában olyan sápadt, halvány, hogy rendszerint ezeket nem is veszem figyelembe. – Elképesztő – mondta Jack. – Akkor tehát soha nem alhat együtt férfival. – Valóban, szó szerinti értelmében nem. – Ezért műveli a sorozatmonogámiát, ahogy maga nevezi. Ezért nem tartanak sokáig a kapcsolatai. Ezért nem ment férjhez. – A sorozatmonogámia már a múlté. Ma már cölibátusban élek, ha elfelejtette volna. – És a legszebb hivatalos mosolyával mosolygott hozzá. – De azelőtt én voltam az a nő, akiről a férfiak titokban fantáziáltak. Egy nő, akivel kötelezettségek nélkül lehetett viszonyt folytatni. A férfi mintha alaposan fontolóra vette volna a dolgot. – Érdekes felfogás – jegyezte meg végül elgondolkodva, közömbösen. Chloe érthetetlen okból sértőnek érezte a megjegyzést is, meg Jack szenvtelen hangát is. Figyelmét újra a lámpára fordította. – Vegye ki a szomszéd szobát, Jack – mondta. – Gondom lesz rá, hogy ne kóboroljon el.
23. Ibolyántúli álomfény moccant meg lomha lassúsággal a lámpa belsejében. A gyenge energiaáramlatok úgy mozdultak, úgy fordultak el, mint valami téli álomból ébredő ősi tengeri
szörny. Miközben Chloe a fény egyre fokozódó izzását figyelte, izgalom és elragadtatás fogta el. Már majdnem éjfél volt, de végre sikerült a pszijével kicsit felmelegítenie a tárgyat. Jó irányba tapogatózott. Már korábban lekapcsolta a szobában a világítást, hogy jobban tudjon összpontosítani. A sötétben ülve, szemét a halványan fénylő lámpára szegezve igyekezett szétválasztani az áramlatokat, de ekkor valami hirtelen minden átmenet nélkül kibillentette összeszedett állapotából. Beletelt pár másodpercbe, mire rájött, hogy a zavaró új energia nem a lámpából származik. Jack. Felugrott, és szembefordult a szomszédos szobába vezető ajtóval. A szemközti kaszinó hideg neonfénye bevilágított annyira, hogy lássa, az ajtó csukva van. Kiengedte a levegőt, nem is vette észre, hogy eddig visszatartotta. Jack álmodott. De immár két órája aludt, és mostanáig nem észlelt egyetlen zavaró álomfoszlányt sem. A szomszéd szobában aludt, a csukott ajtó mögött, tehát ebből a távolságból nem is lehetne képes rá, hogy érzékelje őt. Az energia nemcsak hogy nagyon erős volt, de érezni lehetett benne valamiféle altató szennyező hatását is. Pedig megígérte, hogy nem vesz be semmit. Az ajtóhoz ment, és öklével hangosan rávert néhányat. – Jack? Jól van? Nem kapott választ. Óvatosan kinyitotta az ajtót, arra számítva, hogy Jacket az ágyban fekve látja. De nem ott volt. Közvetlenül előtte állt. – Jack. Az ég szerelmére, halálra rémített. Chloe elnézett a férfi mellett a vetett ágyra. Még a teste lenyomatát is látta a lepedőn. Mindössze az ingét és a cipőjét vetette le, a nadrágja és a kerek nyakkivágású fekete pólója rajta volt. A villódzó neonfényben rideg maszknak látszott az arca, a szemében azonban forró psziláng égett. A mögötte lévő szőnyegen is forró lábnyomokat látott. – Jack? – Vigyázok a biztonságára. – A szavak kiejtésének jeges monotóniája, teljes érzelemmentessége arról árulkodott, hogy a férfi transzban van. Chloe felkészült a sokkhatásra, mert tudta, hogy be fog következni, és megérintette Jack vállát. Meglepetésére nem történt elektromos kisülés. Nem akarta elhinni. Hozzáért egy mély álomállapotban lévő emberhez, az érzékein mégsem vágott végig az energiamező által kibocsátott sugárnyaláb. Nagyon szeretett volna eltöprengeni azon, hogy mindez mit jelenthet, és hogy mi következhet belőle. De nem volt rá idő. Meg kellett oldania a Jack alvajárásából fakadó váratlan helyzetet. A férfi nem érzékelte az ujjak érintését a vállán. Chloe óvatosan kicsivel több energiát gerjesztett, miközben az alvajárás energiáramlatainak mintázatát kutatta. Meg is találta egy-kettőre. – Jack, ébredjen – mondta. – Maga veszélyben van. – Nem vagyok. Ma éjjel nem. Maga nem jelent rám veszélyt. – Útjára indított egy hűtőáramot, hogy megszakítsa az amnéziás energia sűrű áramlatát. Nem történt semmi. Ez új jelenség volt, és semmi jót nem jelentett. Mostanára a férfinak már ébren kellett volna lennie. – Hall engem, Jack? A férfi felemelte az egyik kezét, és megérintette a lány arcát. Szeme forrón izzott a sötétben. – Álmodom – mondta. Hirtelen egy másfajta energia áradt szét a szoba levegőjében. Egy elemi erejű, brutálisan maszkulin, döbbenetesen szexuális töltetű energia. Megrázta az érzékeit, ahogy a közelgő vihar első szele megzörgeti egy ház csukott ablakait. Megzavarodott, és most először nagyon megijedt. Eközben felfigyelt rá, hogy az egyre növekvő bizonytalanság és zavar mögött egy érzéki természetű forróság kezdi átjárni a testét. Tudta, milyen érzés az, amikor szexuális vágy ébred az emberben. Rendes körülmények között ha a szükség úgy kívánta, minden további nélkül el tudta fojtani vagy figyelmen kívül tudta hagyni a szexuális töltetű felajzottság kellemes melegségét és
érzetét. De ami most történt, azt éppúgy nem lehetett figyelmen kívül hagyni, mint az égen átcikázó villámot. És alighanem ez is éppoly veszélyes volt. – Igen, álmodik – felelte Chloe. Még neki is feltűnt, hogy milyen fátyolos a hangja. Még több energia pumpálásával próbált harcolni a vágy keltette áramlatok figyelemelterelő hatása ellen. Ujjai erősebben szorították Jack vállát. Pszi villant át a színképen. Élesre állított érzékeivel úgy látta, mintha egy autó fényszórói bevilágítanának a szivárványszínű hóesésbe. Sejtelme sem volt arról, Jack látja-e a fényhullámok villódzását, de ő azonnal megérezte a mintában bekövetkezett változást. Jack nem egyszerűen csak kijött a transzállapotból – az energia lökéshullámait meglovagolva kivágódott az ébrenlét állapotába. A pszi-áramok hangos morajlással vonultak el Chloe energiamezője fölött, elárasztva az általa gerjesztett álomfény finom rezgéseit. Néhány másodpercre olyan érzés fogta el, mintha mindjárt belecsúszna az öntudatlanság mély vermébe. A szoba megfordult körülötte. Az ablakon túli neon holdfény olyan fényesen ragyogott, mint egy spotlámpa. Ösztönösen a szeme elé kapta a karját, de hiába. Amikor a másfajta érzékeit használta, nem a szemével, hanem a pszichéjével érzékelte a fényt. Szintén ösztönösen bevetette minden energiáját, hogy visszaverje a dühödt áradatot. Úgy érezte magát, ahogy egy úszó érezheti, amikor a viharos tengeren próbál a víz felszínén maradni, de egy örvény le akarja rántani a mélybe. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg úgy érezte, hogy csúszik lefelé. A viharos pszi-hullámhosszai egyik pillanatról a másikra felhagytak azzal, hogy lerántsák a mélybe. Ehelyett együtt kezdtek rezegni Chloe saját áramaival. Az egész olyan gyorsan történt, hogy éppen csak sikerült váltania. Egy szempillantás alatt arra eszmélt föl, hogy már nem próbálja útját állni Jack erejének. Épp ellenkezőleg. Válaszol rá, méghozzá úgy, ahogy álmában sem gondolta volna lehetségesnek. Oké, talán álmodott egy ilyen élményről, de sohasem ringatta magát abban a hitben, hogy a valóságban is megtörténhet. Az értelem fénye költözött Jack szemébe. Chloe biztos volt benne, hogy már kijött a transzállapotból, de most meg elhatalmasodott rajta a szexuális felajzottság. Az összes figyelmével és minden porcikájával őrá összpontosított. – Jól van? – fogta meg a vállát Jack. – Mi az ördög történt? – Én jól vagyok. – Nagy nehezen sikerült úgy kimondania, hogy ne akadjon el a lélegzete. A férfi erős keze érintésétől izgalom hullámzott végig a testén. Ő is szerette volna megérinteni Jacket, sőt mindennél jobban vágyott erre. – Önkívületi állapotban volt, pontosan úgy, ahogy leírta. Én ébresztettem fel. Ahogy megígértem. A szolgáltatás benne van az árban. Az ujjak a vállába mélyedtek. – Fájdalmat okozhattam volna magának. – Nem – felelte Chloe teljes meggyőződéssel. A férfi mögé nézett, ahol a lábnyomai parázslottak. – Soha. – Nem kellett volna hagynom, hogy rábeszéljen, aludjak altató nélkül. Chloe rátette mindkét tenyerét a férfi mellkasára. Nagyon jó volt érezni a póló alatt megbújó feszes izmokat. Igyekezett nem gondolni erre. – Figyeljen rám, Winters. Nincs semmi probléma. Ki tudtam hozni a transzból, ahogy megígértem. A férfi fürkészve nézett rá. – Amikor magamhoz tértem, az volt az érzésem, hogy megsemmisítő erővel próbálom legyűrni magát. – Ez volt az első alkalom, hogy olyan erős személyiséggel volt dolgom, mint maga. Az első alkalmak mindig a tapasztalatszerzést szolgálják. – Kicsit mélyebbre nyomta ujjhegyeit a póló anyagába. – Szükség volt néhány igazításra, ennyi az egész. Ahogy mondtam, nincs probléma. Ez is a szabályai közé tartozik, tette hozzá gondolatban. Soha ne engedd, hogy a kliens azt higgye, ismeretlen terepen jársz. A férfi leplezetlen ámulattal nézett rá.
– Hogy maga milyen rosszul tud hazudni! – mondta szinte elismeréssel a hangjában. – De gyorsan tanulok, és tudom, hogy most mit csinálok. Nézze, elmúlt éjfél. Menjen vissza aludni. És bármit tesz is, ne vegyen be semmilyen gyógyszert. – És ha megint járkálok álmomban? – Megoldom a helyzetet. Feküdjön vissza, Jack. – Nem akarok visszafeküdni. – Közelebb húzta magához a lányt; nem kényszerítette, de nagyon világosan az értésére adta a szándékát. – Egyedül nem. Chloe megpróbált tiszta fejjel gondolkozni, de az a szédítő mámor, amely végighullámzott rajta, nagyon megnehezítette a gondolkodást. – Nálam létezik egy szabály – suttogta. – Az ügyfelekkel való lefekvéssel kapcsolatban. – Chloe. Jack mindössze ennyit mondott. Csak a nevét. De a hangja rekedt volt és sürgető. Az érzéki vágy felforrósította a tekintetét és az auráját. Még mindig felfokozott állapotban lévő érzékei kápráztató örvénylést gerjesztettek a szűk térben. Chloe saját áramlatai továbbra is erőteljesen rezonáltak a férfi energiaáramaira. Teste legmélyén perzselő vágy ébredt, és elhamvasztotta az óvatosság utolsó maradványait is. Tudta, ha nem ragadja meg ezt a pillanatot, itt és most, ezzel a férfival, élete végéig bánni fogja. Az érzés varázserejétől és titokzatosságától elbűvölve, a férfi arcához emelte a kezét. – Igen – suttogta. – Ó, igen.
24. Az az előérzet, amely ott érlelődött benne, amióta csak rábukkant a nevére a J&J titkos anyagaiban, egyszeriben vad diadalmámorrá változott. Szorosan magához ölelte a lányt, és átadta magát csókjuk borzongató gyönyörének. Chloe izzó szenvedéllyel viszonozta a csókot, amely még inkább lángra lobbantotta Jack érzékeit. A lány egész testében remegve, de engedelmesen és éhesen nyitotta meg előtte az ajkát, miközben két kezével átfogta a férfi nyakát. Szenvedélyesen, ugyanakkor kicsit ügyetlenül csókolta vissza, ami ráébresztette Jacket, hogy Chloe sem lehet jobban hozzászokva az ilyen intenzitású vágyhoz, mint jómaga. Egyszerre és együtt tették meg ezt a lépést egy ismeretlen területre. Jack meg volt győződve róla, hogy volt része épp elég jó szexben. De ebben a pillanatban a napnál világosabb lett számára, hogy soha nem érzett még olyan igazi és maradéktalan kielégülést, amilyenben ezen az éjszakán lesz része. Megértette, mi hiányzott neki a korábbi kapcsolataiban. Az összetartozásnak ez a sejtjeiig hatoló érzése, ez az elementáris erejű ráismerés minden szesznél részegítőbb volt. Két kezébe fogta a lány arcát, és egy percre eltépte magát a szájától. – A keservit – mondta fojtott hangon. – Hát minden igaz. – Mi igaz? – kérdezte halkan a lány. Az ajka nedves volt és duzzadt, a szeme elhomályosult. Mint egy transzba esett nő, gondolta Jack. De egy jóféle transzba. – A legendák és mítoszok, a pletykák és híresztelések, amiket a Társaságban lehet hallani – felelte. – Évek óta hallom másoktól, hogy milyen az, amikor két erősen szenzitív személynek jó az energiája. Sohasem hittem el. – Ó, azok a híresztelések – nézett Chloe kissé bódult mosollyal Jackre. – Én sem hittem el soha azokat a meséket. Egészen mostanáig. – Gondolod, hogy elmulasztottunk valamit? – kérdezte Jack, és megcsókolta Chloe nyakát. – Igen, gondolom. – Chloe gyöngéden belemélyesztette a fogát Jack fülcimpájába, és benyúlt a pólója alá. – Igen. Határozottan.
Amint a férfi megérezte meztelen bőrén a lány tenyerét, újabb vágyhullám indult el benne. Lenyúlt, két kézzel megragadta Chloe fekete garbójának alsó szélét, a fején át egy rántással lehúzta róla, és egy székre dobta a garbót. Ezután következett a lila melltartó. Jack ekkor már nehezebben vette a levegőt, egy pillanatra mégis meg kellett állnia, hogy megcsodálhassa a keblek bájos gömbölydedségét. Mire felkészült a folytatásra, Chloe ügyetlen ujjakkal már kigombolta a nadrágja derekát. Akkor fölkapta, és az ágyhoz vitte. Türelmetlenül letépte magáról az inget, lerúgta a nadrágot, és leereszkedett Chloe mellé, az ágyra. Az ócska rugók nyöszörögve tiltakoztak, az elnyűtt matrac benyomódott kettőjük súlya alatt, de egyikük sem törődött vele. Jack a hátára fordult, de közben vitte magával Chloe-t is, aki így teljes hosszában végigfeküdt rajta. A lány testének meleg, eleven súlyától újabb sistergő energiacsóva cikázott át rajta. Felajzott vágyának érett, ellenállhatatlan illata valóságos elixírként hatott rá. Biztos volt benne, hogy sohasem jutott még ilyen messzire sem a szex, sem pedig a képességei tartományában. Chloe csókokkal borította be a vállát és a mellkasát. Jack érezte, amint a nyelve hozzáér a csupasz bőréhez, és felszisszent. Lejjebb tolta Chloe fenekén a kis bugyit, és két markába fogta a puha, rugalmas gömböket. De aztán úgy érezte, még ez az apró lila háromszög is útjában van, és még lejjebb rángatta. Egy ujját végighúzva a fenék két fele közti hasítékon, megkereste a nedves forróság forrását. Amikor rátalált az idegvégződések apró, feszes kötegére, Chloe lélegzete elakadt, teste megmerevedett. – Jack. Nem bírom ki. Ilyet még sohasem éreztem. A férfi ekkor a hátára fordította, és levette róla a zavaró fehérneműt. Chloe benyúlt az alsónadrágjába, és megkereste a hímvesszőjét. Jack felnyögött; minden erejére szüksége volt, hogy visszatartsa magát. Levette az alsónadrágját, és egyik térdét a lány lába közé nyomta. Érezte, hogy Chloe körmei enyhén a hátába mélyednek. Combja belső felén a bőr meleg és sima volt, mint a bársony. Lába között nedvdús forróság fogadta. Szerette volna órákon át kutatni a lány testének titkait, de tudta, most képtelen várni. A köztük áramló energia túl heves, túl sokat követelő. Mindent elsöprő kényszert érzett, hogy behatoljon a lány testébe, és megtudja, hová repíti el őket ennek a szenvedélyes és kábító közelségnek az érzése. – Gyere – szólalt meg ismét Chloe egyszerre hívogatón, parancsolón és kérlelőn. Jack óvatosan behatolt a testébe. Amikor a lökés áttörte a feszes kis záróizmokat, Chloe halkan felszisszent, de amikor Jack meg akart állni, hogy időt adjon neki az új helyzethez való alkalmazkodásra, a lány összezárta körülötte az izmait. – Ne – mondta halkan, és félig csukott szemhéja alól vágyakozva ránézett. – Érezni akarlak a testemben. Tudni akarom, milyen érzés. – Én is – felelte rekedten a férfi. Száját a lány szájára tapasztva mélyre hatolt benne, amilyen mélyre csak tudott. Aztán csak ráfeküdt a forró hullámokra, és Chloe együtt lebegett vele. Amikor nem sokkal ezután Chloe feljutott a csúcsra, Jack vele együtt adta át magát az izzó sugárözönnek.
25. Jack aludt, és álmodott. A belőle sugárzó energia nem nyugtalanította Chloe-t, de valami nem volt teljesen rendjén benne. Fél könyékre támaszkodva nézte a férfit. Az oldalán feküdt, vele szemben, a takarót lehajtotta egészen a derekáig. A levegőben titokzatos, de erőteljes energiaáramlatok vonultak. Jack szinte azonnal elaludt. Ez jó, gondolta Chloe. Pihennie kell. De valódi, mély és egészséges alvásra lett volna szüksége, márpedig ez nem az volt.
Figyelmesen vizsgálgatta a párnán látható lenyomatok sötét energiáját. A maradványok gyengébbek voltak, mint két napja, amikor a férfi belépett az irodájába, de még mindig észlelni lehetett őket. A gyógyszernek, amelyet az alvajárás kiküszöbölésére bevett, nyilván sokáig tartó utóhatásai voltak. Az erős pszichotróp orvosságok nyomai sokszor napokig kimutathatók a vérben. A szervezetnek olykor hosszú időre volt szüksége, hogy kitisztuljanak belőle egy különösen erős gyógyszer utolsó maradványai is. Néhány rendkívül hatásos nyugtató esetében bekövetkezhetett a paraérzékelés maradandó károsodása is. Mindenesetre Jacknél látta a gyógyulásjeleit. Csak szüksége lenne még egy kis időre. De talán segíthet neki abban, hogy úgy tudjon aludni ma éjszaka, ahogy kell. Óvatosan rátette a tenyerét Jack meztelen vállára. A férfi megmoccant, de nem ébredt fel. Mostantól ő fogja irányítani. Majdnem biztos volt benne, hogy nem tetszene neki, amit most készül tenni vele. Másrészt viszont, ha a művelet sikerrel jár, akkor valódi, pihentető alvásban lesz része. Majd reggel megmagyarázza, és bocsánatot kér érte. Amennyire csak tudta, tágra nyitotta az érzékeit, majd vigyázva ráhangolódott a férfi álomenergiájának áramaira. Ismét felkészült arra a kellemetlen disszonanciára, amelyet mindig tapasztalnia kellett, amikor hozzáért valaki másnak az álomfényéhez, de meglepetésére semmi ilyesmi nem történt. Az áramok erősek voltak, de nem okoztak fájdalmat. Sikerült behatolnia a rendszerbe. Innen már tisztán ki tudta venni az altató sötét szennyfoltját. A szer zavaró hatása még tapasztalható volt Jack álomtartománya egy részében, méghozzá igen erőteljesen, de átmenetileg, amíg nem tudja igazán kipihenni magát, le tudja csillapítani a zavart. Ugyanezzel a technikával szabadította meg egy időre lidércnyomásaiktól hajléktalan „irreguláris ügyfeleit" is. Munkához látott: finom pszi-áramokat juttatott be Jack tartományába. Mint valami tűzvész belsejéből visszaáramló szél, úgy vágott végig az energia az egész spektrumon. Chloe figyelme összezavarodott. De mielőtt visszavonulót fújhatott volna, hirtelen, mint egy ökölcsapás, telibe találta egy nyers erő. Mint amikor a szörföző elvéti a ritmust, átcsaptak felette a hullámok, és a mélység magába szippantotta. Szívdobogva, levegő után kapkodva rántotta el a kezét Jack válláról. Jack ránézett. A szemében forró pszi lángolt. – Mi az ördögöt művelsz? – A hangja megdöbbentően nyugodt és hideg volt. Chloe gyorsan felült, és többször egymás után mélyeket lélegzett, hogy összeszedje magát. – Bocsánat – nyögte ki. – Csak azt akartam, hogy legyen részed egy kis egészséges, nyugodt alvásban. – Hogyan? – Hogy is mondjam… ez is része a tehetségemnek. – El tudod altatni az embereket? Chloe összerezzent. – Nem hangzik valami jól, igaz? – Nem. Mi vagy te? Az álomhozó tündér? – Bocsánat – ismételgette megszeppenve Chloe. – Nem okoztam volna kárt benned. Gondolom, ezt tudod. Csak el szerettem volna érni, hogy az álmod pihentető legyen. – Hogyan? – kérdezte ismét Jack. – Hát – sóhajtotta a lány —, valahogy beigazítanám az álomfényedet, ha hagynád. – Valahogy? – Épp csak egy picit igazítanék rajta. Azok a gyógyszerek, amiket az alvajárás ellen szedtél, még mindig hatással vannak az alvásodra. – És gondolod, hogy ki tudnád küszöbölni ezt a hatást? – Igen. Átmenetileg. Legalább addig, amíg rendesen kialszod magad. Jack elgondolkodott. – Ki tudod kényszeríteni, hogy elaludjak?
– Most, amikor teljesen éber állapotban vagy, nem. Túl erős vagy. Együtt kell működnöd velem. Márpedig ehhez az kell, hogy megbízz bennem. Hogy tökéletesen megbízz bennem. – Huhh. – Bocsánat. – Ezt már mondtad párszor. – Igaz. Bocsánat. A férfi csak ránézett, de nem szólt semmit. A tekintetében volt még egy kis harag. – De egyeseket ki is tudsz ütni vele, ugye? – kérdezte aztán. – Ezt csináltad azzal a gazemberrel is, Sawyerrel, aki megölte Rose szüleit. Túszként kerültél bele az ügybe, és elaltattad. A lány némi habozás után bólintott. – Abban a pillanatban, ahogy hozzám ért, már meg is történt. Elaludt, mint amikor lekapcsoljuk a lámpát. – És amikor magához tért, már nem volt normális. – Gyilkos volt – válaszolta hűvösen a lány. – Eleve őrült. Jack azzal a vesébe látó tekintettel nézett rá, amely azt üzente, hogy látja a másik minden gyarlóságát, minden sebezhető pontját. – De nem ebben az értelemben. Nem voltak öngyilkos hajlamai. Az olyan fickók, mint ő, megpróbáltak volna mindent kihozni egy ilyen helyzetből. Például eladni a sztorit az újságoknak vagy egy könyvkiadónak. Kiélvezni a dicsőséget. Ő meg ehelyett felakasztotta magát. – Sokféle alvás létezik – mondta sóhajtva a lány. – Lehet akár visszafordíthatatlanul mély is. – Mint a kóma? – Igen. – Kis szünet után még hozzátette: – De van az alvásnak egy másik fokozata, amelyben ha valaki túl sok időt tölt el, pszichés károsodást szenved. – És mi lenne ez? – Az alvás és az ébrenlét közötti határterület. Én szürke övezetnek nevezem. Mindnyájan időztünk már benne, de rendszerint csak pár másodpercig vagy percig. De még ennyi idő is nagyon megzavarhatja és eltájolhatja az embert, mert nem tudja, hogy ébren van-e, vagy álmodik. Néha az is előfordul, hogy valaki fizikailag lebénul. Lát dolgokat, amelyek valójában nincsenek ott. Az adottságommal képes vagyok valakit ebbe a helyzetbe hozni. – Véglegesen? – Valószínűleg nem – felelte nyugodtan a lány. – Viszont Richard Sawyer elég hosszú időt töltött ebben az állapotban ahhoz, hogy beleőrüljön. Persze ő már előtte is zavart elméjű volt. Én legföljebb csak átbillentettem a határon. Jack egy darabig hallgatott, mielőtt megszólalt volna. – Hogy egy magánnyomozó ismerősöm szavait idézzem, borzasztó tehetséget kaptál. – Igazság szerint nem is voltam biztos abban, hogy képes vagyok erre, amíg ki nem próbáltam Richard Sawyeren. De az már szándékos volt, amikor eljuttattam a szürke övezetbe. Akkor pontosan tudtam, hogy mit csinálok. – Ahogy én is tudtam, mit teszek, amikor megöltem azt az embert a Capitol Hillen. – Igen. És mindketten életünk végéig időnként álmodni fogunk azzal, amit tettünk. – Ez az ár, amelyet fizetnünk kell? – Akármivel tudjuk is igazolni, egy másik ember elpusztításáért mindenképpen fizetnünk kell. – Én együtt tudok élni azzal, amit tettem – közölte a férfi. Chloe arra gondolt, hogy Rose milyen lelki beteg volt Richard Sawyer halálát követően, és hogy a rémálmai végül hogyan kezdtek szép lassan enyhülni. És hogyan lépett végül Rose a gyógyulás útjára. – Én is – mondta. – Azon a múltkori éjszakán épp arra készültél, hogy elaltasd Madeline Gibsont, ugye? Ezért fogtad a vállát, amikor beléptem az ajtón. – Őt mindössze el akartam altatni, nem pedig a szürke övezetbe küldeni. – Most pedig engem akarsz elaltatni.
– Azok után, amiket most elmondtam neked, megértem, ha nem nagyon szeretnéd, hogy segítsek – válaszolta gyászos mosollyal a lány. – Próbáld meg. – Tényleg azt akarod, hogy altassalak el? – pislogott Chloe. – Igazad van: nem működhetek tovább a pszi erejéből. Szükségem van igazi, pihentető alvásra. Fog hozzá. Lássuk, mire megyünk. – Ahogy mondtam, együtt kell működnöd velem – szögezte le a lány. – Ki kell tárnod az érzékeidet, és nem harcolhatsz ellenem. – Bízom benned. Chloe ismét megérezte az energia zizegését a levegőben. Válaszul magasabb szintre emelte a saját érzékeit, és hozzáfogott, hogy egy szelíd, megnyugtató mintázatot keressen. A férfi figyelte, de nem állt ellent, majd egy perc elteltével becsukta a szemét. Minden átmenet nélkül mély álomba merült. De ezúttal stabil maradt az energiája. A gyógyszer okozta zavar elhárult, legalábbis egy időre. Chloe egy apró fogással biztosította, hogy az energiaáramok néhány órára megőrizzék ezt a stabilitásukat, majd óvatosan visszavonult. Várt, de Jack továbbra is mélyen aludt. És álmodott. Tulajdonképpen Chloe-nak most meg kellett volna keresnie a legközelebbi kijáratot. De jól érezte magát itt, Jack mellett. Maga sem értette, hogyan lehetséges ez. Csodálattal nézte a férfit. Izmos vállán megcsillant a függönyön átszüremlő, neonfénnyel kevert holdvilág. Óvatosan, mintegy próbaképpen, újra megnyitotta az érzékeit. Jack álomlenyomatai világosan látszottak a párnán és a takarón, és jól látta a férfit beburkoló sötét ultrafényt is. Tehát egészen biztos, hogy álmodott. Ennek ellenére Chloe saját energiamintái megmaradtak háborítatlan állapotukban. Életében először felderengett előtte, hogy talán mégis képes lenne egy ágyban aludni egy férfival. De még mielőtt a gondolat kész formát öltött volna benne, tudatára ébredt a szálló korábbi vendégeitől származó, az ágyneműt beszennyező, idegesítő és zavarba ejtő álompszinyomoknak. Lehet, hogy Jackkel tudna egy ágyban aludni, de arról, hogy ebben az ágyban aludjon védelem nélkül, szó sem lehet. Félrelökte a takarót, felállt, és a szoba másik felében lévő kis bőröndhöz ment. Kinyitotta a cipzárját, kivette hosszú ujjú, magas nyakú selyem hálóingét és a selyem útilepedőt. Valami oknál fogva, amit sem Phyllis, sem ő nem értett, a selyem valamiféle sorompóként viselkedett. Nem rekesztette ki teljes mértékben a régi álompszit, de le tudta tompítani annyira, hogy néha – nem mindig – el lehessen aludni szennyezett ágyneműben is. Felvette a hálóinget, és a széthajtogatott útilepedőt elterítette az ágyon, Jack mellett. A lepedő valójában hálózsák volt, az oldalán cipzárral, a fejrészen pedig a párna takarására szolgáló széles toldalékkal. Jack meg sem moccant. Chloe bemászott a selyem védőburokba, behúzta a cipzárat, és felkészült a Nagy Kísérlet levezénylésére. De mielőtt végiggondolhatta volna, milyen következményei lehetnek a dolognak, elaludt.
26. Jack közel egy hónap után először ébredt kipihenten és felfrissülve. Nem voltak lidérces álmai. Majdhogynem normális alvás volt, gondolta. Hála Chloe-nak. Kinyúlt érte, de valami selyem akadt a kezébe. – Mi az ördög? Felült, és lenézett a markába gyűrt anyagra. Beletelt egy percbe, mire rájött, hogy egy selyemlepedőt szorongat, amelyből egy Chloe alakú és méretű zsákot varrtak
Legördült a göröngyös ágyról, és felállt. A szomszéd szobába vezető ajtó félig nyitva volt. Elnézte Chloe-t a másik szobában, a számítógép előtt ülve, amint buzgón jegyzetelt egy kis füzetbe. Milyen jó érzés mindjárt reggel így látni őt, gondolta Jack. Az a nadrág volt rajta, amit tegnap is viselt, de ma egy sötétzöld garbót vett fel hozzá. Még nedves rézvörös haja, amit ezúttal a füle mögé fésült, arról árulkodott, hogy már lezuhanyozott. Hajszárító nyilván nem tartozott a motel szegényes felszereléséhez. Jack elmosolyodott. A lány igazán nem úgy festett, mint egy szerelmes nő, aki órákig tartó fantasztikus szeretkezés után reggel kiszállt az ágyból. Inkább egy keményen dolgozó, céltudatos nyomozónak nézett ki. Ennek ellenére egészen biztos volt benne, hogy nála szexisebb nőt még soha életében nem látott. Csak állt ott, és miközben magába itta a lány látványát, minden porcikája érzékelte nőies energiáját, ahogy az elmúlt éjszaka járt az eszében. Már tudta, hogy kényszerítő erejű szüksége van rá, hogy mindig maga mellett tudja, és őrködjék a biztonsága felett. Ugyanakkor az volt a rettenetes igazság, hogy e pillanatban éppen ő jelentette a lány számára a legnagyobb fenyegetést. Egy fickó, aki a puszta félelme energiájával ölni képes. Mi lenne ebből? Ha egyszer is elveszítené az önuralmát… – Jó reggelt – nézett fel Chloe. – Jó reggelt – viszonozta a köszönést. A lány tetőtől talpig végigmustrálta, majd látható elégedettséggel bólintott. – Sokkal jobban nézel ki, mint tegnap vagy tegnapelőtt. Jack megdörzsölte borostás állát. – Ma még nem néztem tükörbe, de az a gyanúm, hogy elég rémesen festek. – Ne aggódj, még mindig divatban van ez a kissé borotválatlan külső – felelte derűsen csillogó szemmel Chloe. – Van borotvám az úti neszesszeremben. – Szerencsére mindketten úgy készültünk, hogy esetleg egy éjszakát itt kell töltenünk – jegyezte meg könnyedén a lány. De a férfi nem viszonozta a mosolyát. – Be kell vallanom, én nem voltam teljesen felkészülve a múlt éjszaka – mondta csendesen. – Sőt, igazság szerint azt is mondhatnám, hogy nem számítottam a múlt éjszakára. Egyszer csak magamhoz tértem egy alvajáró epizód kellős közepén, és azt láttam, hogy te is ott vagy, és aztán már mindketten az ágyban voltunk. Nem volt semmi előre kigondolva vagy eltervezve. Chloe az első pillanatban fel sem fogta a szavai értelmét. De aztán hirtelen elpirult, és sürgős tennivalója akadt a számítógéppel. – Na igen, persze, szerintem nem lesz belőle semmi probléma. Úgy értem, ez volt az egyetlen eset. Mit számít ez az egy alkalom? – Nem éppen jó kérdés pont Vegasban. – Jack összefonta mellén a karját, és fél vállal az ajtófélfának dőlt. – Nem használsz semmit? Chloe megköszörülte a torkát. – Hát… nem. Nem volt semmi okom, hogy bármit is használjak. Mondtam neked, hogy már továbbléptem. Új korszakot kezdtem. – Tudom. A cölibátusi életformát. – Várt, egy kis szünetet tartott. – És hogy válik be? Chloe arcán a pír még sötétebb árnyalatot öltött, és állát felszegve fagyos pillantást vetett a férfira. – Tegnap éjjel mindketten rengeteg energiát használtunk el. A szobában volt egy ágy. Mindketten felnőtt emberek vagyunk. Megesik az ilyesmi hébe-hóba. – Még egy szűzi életstílus keretein belül is? – Azt hiszem, itt az ideje lezuhanyoznod, hogy aztán elmehessünk valahová reggelizni – figyelmeztette hűvösen a lány. – Van itt még valami – mondta a férfi.
– Micsoda? – kérdezte gyanakvóan Chloe. Jack fölemelte a selyemlepedőt. – Mi a helyzet ezzel a kis hálózsákkal? Először azt hitte, a lány nem is fog válaszolni. De azután Chloe megrándította a vállát, és visszafordulva a számítógéphez, őszintén felelt a kérdésre. – Nekem kellemetlen olyan ágyban aludni, amely már magába szívta mások álompszijét – felelte. – A selyem elnyeli az ilyen jellegű energia egy részét. Soha nem jövök el otthonról e nélkül a lepedő nélkül. – Ha nehezedre esik olyan ágyban aludni, amelyben már mások is aludtak, és ha az álmodók által kibocsátott energia zavar téged, akkor hogy tudtál mégis egy ágyban aludni velem? Chloe megkövülten, szemét a monitorra szegezve ült. Ujjai megálltak a billentyűk fölött, a levegőben. – Nem tudom – mondta halkan. – Veled más volt. A férfi egy hosszú percig figyelmesen nézett rá. – És ha kiderül, hogy terhes lettél? A csend ezúttal egy örökkévalóságig tartott. Azután Chloe ujjai megremegtek a levegőben. – Az is más lesz – mondta nagy sokára. – Mindig úgy gondoltam, hogy nekem valószínűleg soha nem lesznek gyerekeim. – És most? – Maga sem értette, miért csinálja ezt. Hiszen Chloe-nak igaza van. Jó esélye van rá, hogy nem esett teherbe. De valamiért úgy érezte, tudnia kell. A lány a háta mögé, a szőnyegre pillantott, és elmosolyodott, mintha az, amit látott, elégedettséggel töltené el. Jack tudta, hogy a pszi-lenyomatait nézte. – Tökéletes apa lenne belőled – közölte Chloe, s azzal visszafordult a számítógéphez. Csak a megvadult billentyűk kattogását lehetett hallani. Jack nem tudott mit mondani. Az Arkane Társaság minden meghatározását figyelembe véve félúton volt afelé, hogy szörnyeteg váljék belőle. A torz gén, amelyet hordozott, kimutatható lesz a leszármazottaiban is. És Chloe mégis úgy gondolja, hogy tökéletes apa lenne belőle? Ajkán kis mosollyal visszament a másik szobába, és indult, hogy lezuhanyozzon.
27. Húsz perccel később, amikor lementek reggelizni a földszintre, még mindig jó hangulatban volt. A lámpát a tokjában vitte, a másik kezében meg a laptoptáskáját fogta. Chloe a saját komputerét beszuszakolta a táskájába. A motel halljában lévő játékgépek előtt már két másik ősz hajú öregember ült. Egyik sem nézett fel, amikor ő és Chloe elhaladtak mellettük. A portás elő sem került az irodájából. Átvágtak a gazzal felvert parkolón, majd beléptek a kaszinóval egybeépült kávézóba az utca túloldalán. A délelőttös felszolgálónő nem ugyanaz volt, mint aki az este szolgálta ki őket, de a külsejéből ítélve neki is hasonlóan kemény élete lehetett. Ugyanabban a bokszban ültek le egymással szemben, ahol az este is voltak. Jack innen épp rálátott a szomszédos kaszinó sötét „barlangjára". Reggel háromnegyed nyolc felé járt, de néhány elszánt lélek máris dobálta be a pénzérméket a masinákba. A huszonegyes- és pókerasztalok elhagyatottnak tűntek. Jack tudta, hogy a nap előrehaladtával nagyobb lesz itt a mozgás, és délután, de főleg este kezdődik az igazi élet. Éjfélre zsúfolásig megtelik a hely, és így lesz ez holnap is, holnapután is, és jövőre is. A kaszinók élete nem változik. Mindenben létezik valamiféle rendszer, gondolta. Ha az ember ezt felismeri, attól kezdve tisztában lehet az erős és gyenge pontokkal is. Ebből sikerült némi vigaszt merítenie. Legalább még képes strat tehetségként gondolkodni. Chloe kézbe vette a villáját.
– Vegas folyamatosan újra kitalálja magát. Lebontják a régi szállodákat és kaszinókat, és újakat építenek a helyükön. Mindig beépítenek valami új számítógépes technikát a játékgépekbe. Még újabb, még meglepőbb high-tech show-műsorokat adnak elő a kaszinók színpadain. De mindezek mélyén mégsem változik semmi. Olyan az egész, mintha ugyanaz egy másik dimenzióban létezne tovább. Jack vállat vont, és bekapott egy falat rántottát. – Épp ez a vonzó benne. Ez a város a szexre és a bűnözésre épül. Ha valaki túl messzire távolodik az üzlet lényegétől, elveszíti a kuncsaftjait. Chloe villája megállt a levegőben. – Tudod – kezdte összehúzott szemöldökkel –, néha megfeledkezem róla, hogy te egy szőrös szívű, kőgazdag üzletember vagy, aki befektetésekben utazik. A szőrös SZÍVŰ valamiért nagyon zavarta Jacket. – Mi a problémád Vegasszal? – kérdezte. – Ki mondta, hogy problémám van vele? – Ne sértődj meg, de ez nyilvánvaló. – Nem vagyok prűd, és nincs különösebb kifogásom a szerencsejátékok ellen, de zavar a kaszinókban összegyűlő energia – sóhajtotta Chloe. – Igen? Milyen értelemben? – Mit látsz, ha benézel abba a másik helyiségbe? Jack ismét a kaszinó bejáratára pillantott. – Játékgépek sorait. Villogó fényeket. Játékosokra várakozó krupiékat. Egy dögös ruhát viselő nőt, amint egy italokkal teli tálcát visz. – Mindezt reggel háromnegyed nyolckor – tette hozzá Chloe szárazon. Jack újabb falat tojást szúrt fel a villájára. – Ez itt egy kaszinó. Nem olyan elegáns, mint amik a Stripen sorakoznak, de akkor is kaszinó. Olyan, amilyennek lennie kell. A lány hátranézett a válla fölött, és kis ideig elgondolkodva figyelte a játékterem sötéten ásító bejáratát. Jack észlelte az energia lüktetését, és ebből tudta, hogy Chloe kinyitotta az érzékeit. – Nekem olyan érzés, mintha valaki forró, radioaktív savat locsolt volna szét azon a helyen – mondta, majd visszafordult a tányérjához. – Méghozzá több rétegben. Évek, évtizedek óta. Nemhiába nevezik a szerencsejátékot láznak. Olyan, mint a drog. Főleg az álompszire van hatással. – Az olyan tehetséges emberek, mint például te meg én, szerencsések szoktak lenni a játékban – emlékeztette Chloe-t a férfi. – A természetünk pszichikus része itt előnyt jelent számunkra. – Te szoktál játszani? – nézett Jackre rosszallóan Chloe. – Állandóan – felelte ő mosolyogva. De persze csak ha elég információ áll rendelkezésemre, hogy kiszámítsam az esélyeket. – A tőkebefektetési vállalkozásodra gondolsz – derült fel a lány arca. – Az ilyen természetű munka nyilvánvalóan megköveteli, hogy kockázatokat vállalj. – Ahogy a tiéd is. – Én pénzügyi kockázatokra gondoltam – hárította el a lány a megjegyzést. A férfi ivott pár korty kávét, és azon töprengett, hogyan kanyarodjon vissza ahhoz a témához, amelyik ma reggel legalább olyan fontosnak tűnt számára, mint a lámpa. Letette a bögrét, és ránézett a lányra. – Ami a múlt éjszakát illeti… Esküdni mert volna rá, hogy Chloe összerezzent, de a következő pillanatban már káprázatos mosolyt ragyogtatott rá. – Tudod, az az érzésem, hogy a civilizáció egész történetében nincs egyetlen jóízű beszélgetés sem, amelyik úgy kezdődött, hogy ami a múlt éjszakát illeti. Jack furcsa melegséget érzett, de ezúttal az érzésnek nem volt szexuális töltése. Beletelt pár szívdobbanásnyi időbe, mire rájött, hogy valószínűleg elvörösödhetett.
– Tudod, hogy beszélnünk kell róla. – Minek? Chloe továbbra is mosolygott, de a szemében már ott bujkált a félelem. Jack tudta, hogy veszélyes terepen jár. – Nem tudom, te hogy vagy vele – kezdte szenvtelen hangon —, de nekem még sohasem volt ilyen. Chloe megköszörülte a torkát. – Tökéletesen egyetértek abban, hogy rendkívül kivételes élmény volt. – Kivételes. – Jack ivott még egy korty kávét. – Oké, így is lehet mondani. – De, mint mondtad, mindig is közszájon forogtak történetek arról, hogy milyen az, amikor két erős tehetség összejön – folytatta a lány komolyan. – Mármint ilyen értelemben. – Én már más erős tehetségekkel is találkoztam – válaszolta a férfi, hasonló komolysággal. – A volt feleségem nyolcadik szintű volt. És nem mondhatnám, hogy vele ugyanilyen lett volna valaha is. Hát neked? – Mint mondtam, csakugyan kivételes volt – vágta rá Chloe. – Maradjunk ennyiben. Jelenleg más, fontosabb dolgaink is vannak. – Mitől félsz? A lány kiengedte a tüdejébe szorult levegőt, és letette a villáját. – Te nem tudod, mit éltem át az elmúlt években. Nem-hogy egy ágyban, de még egy hálószobában sem tudtam megmaradni senkivel. Már az is kellemetlen volt számomra, ha a szobában valaki egy fotelban ülve elszundított. Fiatalabb koromban nem aludhattam a barátnőmnél. Nem mehettem táborba, mert nem alhattam a többiekkel együtt emeletes ágyban. Főiskolás koromban saját lakást kellett bérelnem. És azóta is mindig egyedül éltem. – És a múlt éjszaka? – Mint mondtam, a múlt éjszaka valahogy egészen más volt – felelte Chloe. – Ez minden, amit tudok. Nem beszélhetnénk másról? – Dehogynem. Chloe azon nyomban visszavedlett határozott és szigorú magánnyomozóvá. – Most legalább tudjuk, hogy ismerünk egy módszert, amivel kezelni tudjuk az önkívületi állapotaidat. – Szenvedélyes szex? – Jack elmosolyodott. – Én benne vagyok. Chloe fülig vörösödött, és a legkeményebb pillantását szegezte a férfira. – Én arról beszélek, hogy ki tudtalak hozni az alvajárás állapotából, nem pedig arról, ami utána történt. – Helyes. – Jack bekapta az utolsó falat rántottát, majd hátát a boksz falának vetette. – Miért akarsz ilyen eltökélten segíteni rajtam? Mert megsajnáltál? – Nem azért vállalok el ügyeket, mert megsajnálom a klienseket – felelte dühösen Chloe. – Dehogynem. – Nos, nem ezért foglalkozom a te ügyeddel. – Hanem miért? – Természetesen a kihívás miatt. Ez életem legizgalmasabb ügye. Most már ha akarnál sem rúghatnál ki. Most már ha akarnálak sem tudnálak szem elől téveszteni, gondolta a férfi. Fennhangon azonban azt mondta: – Bámulatos nő vagy, Chloe Harper. – Én vagyok a Bámulatos Nő. Jusson eszedbe, amikor majd megkapod tőlem a számlát. – Chloe végzett a rántottájával, és elővette a táskájából a jegyzetfüzetét. – Szóval, tegnap éjjel, mielőtt az alvajárás állapotába kerültél, leírtam néhány dolgot a lámpáról. – Megtudtál valamit? – Igen, azt hiszem. A lámpa át van itatva rengeteg rendkívüli erejű, de tetszhalott állapotban lévő álomfénnyel. Fel tudom kapcsolni, vagy legalábbis képes vagyok annyi energiát mozgósítani,
hogy világítson, de azt, hogy teljes üzemre kapcsoljon, nem tudom elérni. Van egy olyan érzésem, hogy arra csak te, vagy egy hozzád hasonló genetikai felépítésű valaki képes. – Szerinted mi történik, miután sikerült teljes üzemre kapcsolnunk? – Tudni nem tudom, de azt hiszem, két ember kell a lámpa működtetéséhez. – Fölpillantott a jegyzeteiből. – Túl sok erő van belezárva, egy ember nem képes kezelni. – Akkor foglaljuk össze. Ha már működésbe hoztuk a lámpát, gondolod, hogy képes leszel úgy befolyásolni a fényhullámokat, hogy megszüntessék azt az állapotot, amelyben éppen vagyok? – Talán – felelte a lány habozva. – Talán. Ez nem éppen az a szó, amivel meg lehet nyugtatni egy ügyfelet. – Sajnálom, de túl sok még itt az ismeretlen összetevő. E pillanatban csak annyit mondhatok, hogy azt hiszem, bizonyos sajátságos módokon képes vagyok működtetni az energiáját. Mivel a lámpa a te pszichikus frekvenciáidra van hangolva, valószínűleg képes leszek arra használni, hogy befolyásoljam vele a tehetségedet. – Kis szünet után hozzátette: – Ha tényleg biztos vagy benne, hogy ezt akarod. – Az egésznek ez az értelme – felelte a férfi komoran. – Van még valami, amiről tudnod kell. – Mi az? – Mint mondtam, sok erő van bezárva a lámpába, de nem hiszem, hogy egyedül a te személyes tehetséged befolyásolására foglalták bele. Ahhoz túlságosan sok ez az energia. – Mit jelent ez? – Nem tudom. – Chloe látható zavarral küszködve pillantott bele újból a jegyzeteibe. – Rendkívül különös fényhullámok is, hogy úgy mondjam, panganak a lámpa belsejében. Olyan színeket érzékelek, amilyeneket még sohasem láttam. Pillanatnyilag inaktív állapotban vannak. Mint mondtam, szerintem csak te tudod aktivizálni őket. De ha ez bekövetkezik, akkor elképzelhető, hogy komoly problémával kell szembenéznünk. – Miféle problémával? A lány becsukta a jegyzetfüzetét. – Csak annyit mondhatok, hogy szerintem a lámpa mást is tud, azon kívül, hogy stabilizálja az álompszi-csatornáidat. Biztos vagy benne, hogy nem akarod átadni ezt az egész ügyet az Arkane szakértőinek? – Ha eltolják, és azzal Cerberussá változtatnak engem, akkor úgyis halott ember vagyok. Inkább vállalom veled a kockázatot. – Csak azért mondom, mert a Társaság kebelén belüli kutatók sokkal többet tudnak a parafizika törvényszerűségeiről. Én itt csak sötétben tapogatózom. De szó szerint. Jack elgondolkodva dobolt ujjaival az asztalon. – Öreg Nick háromszor kérte meg Eleanor Fleminget, hogy vegye munkába a lámpát. Az első alkalommal az volt a cél, hogy adjon neki egy második tehetséget. A második alkalommal azt kérte Eleanortól, hogy szabadítsa meg azoktól a rémálmoktól és hallucinációktól, amelyeket az új tehetsége idézett elő nála. De az nem világos, hogy harmadjára mit akart tőle. Mi van, ha a legendák rosszul tudják? Ha nem akart harmadik tehetséget kapni? Mi van, ha volt annyi esze, hogy rájöjjön, emberi lény nem képes természetes úton ennyi pszit fejleszteni, hát még irányítani? – Na és akkor hát mit akart, harmadjára mit tegyen Eleanor a lámpával? – Nem tudom. Annyi azonban világos, hogy mielőtt harmadszorra is visszament hozzá, Nick megalkotott, és be is illesztett a lámpába néhány új kristályt. Talán valami olyan módon akarta használni, amire senki még csak nem is gondolt. – Például? – Ha én azt tudnám! Szavait egy vidám dallam elfojtott hangjai szakították félbe. Chloe kissé meglepődött, majd belekotort a táskájába, és előhúzta belőle a mobiltelefonját. – Rose? Igen, még itt vagyunk Vegasban. Otthon minden rendben? Micsoda? De te jól vagy? Döbbenet és aggodalom látszott az arcán. Jack érzékein jeges sejtelem lett úrrá.
– Biztos, hogy nem történt semmi bajod? – folytatta Chloe. – Igen, jól. Rendben. Nem, egyetértek, valószínűleg semmi értelme nem lenne értesíteni a rendőrséget, de persze jelentenünk kell nekik. Tarts ki, én meg elmondom Jacknek, hogy mi történt. – És levette a füléről a telefont. – Mi történt? – kérdezte a férfi. – Rose azt hiszi, hogy tegnap este, mialatt ő órán volt, valaki betört az irodába és a lakásomba. Azt mondta, Hector vele volt. – Azt hiszi? Nem biztos benne? – Azt mondja, nem vittek el semmit, és csak pár kisebb tárgyon látszott, hogy nem ugyanott van, ahol volt. De abban majdnem teljesen biztos, hogy valaki átkutatta a papírkosaramat és az íróasztalomat. – És talán a számítógépedet is. – Jack már állt, és a tárcája után kotorászott. – Nem hiszem, hogy különösebben nagy volna a veszélye annak, hogy valaki hozzáfért a fájljaimhoz. – Chloe kicsúszott az asztal mellől, és ő is felállt. – Abe unokaöcsém komoly tehetségnek számít ilyen téren. Minden anyagomat tökéletes, ipari erősségű védelemmel látta el. – Nincs az a védelem, amit a J&J hackere fel ne tudna törni. Menjünk.
28. – Komolyan azt hiszed, hogy a Jones & Jonestól tört be hozzám valaki? – kérdezte Chloe elkerekedő szemmel. – Úgy vélem, egyedül ők lehettek érdekeltek ebben a dologban – felelte Jack, aki érezte, hogyan pumpálódik fel a vérében az adrenalin szintje. Felkapta a lámpát rejtő zsákot meg a laptoptartóját, és elindult az ajtó felé. – Mondd meg Rose-nak, hogy felejtse el a zsarukat. Neked és nekem kell rámozdulnunk az ügyre. – Jó, jó – vágta rá a lány, és sietve tájékoztatta Rose-t, miközben a férfi után indult. – Rose? Most rohannom kell. Majd később visszahívlak. Ne szólj a zsaruknak. Jack szerint az Arkane keze van a dologban, ami azt jelenti, hogy amúgy sem sülne ki belőle semmi jó, ha jelentenénk. Nincs semmi bizonyítékunk. Később hívlak. Jack az ajtó felé nyúlt, és kinyitotta Chloe előtt. A lány gyorsan kilépett, Jack pedig követte. Az utcára kiérve körülpillantott. A motel parkolójában nem várakozott újabb autó, de ez persze nem jelentett szinte semmit. Elindultak az utca szemközti oldalára. – Jack, szerinted mi ez az egész? – Szerintem Fallon Jones valahogy rájött, hogy én egy álomfényfejtő tehetséget keresek, és azt is kitalálta, hogy erre egyetlen okom lehet. Kikövetkeztette, hogy a változás stádiumában vagyok Felfogadott valakit, hogy keressen meg. – Nem hiszem, hogy csak mert esetleg egy újabb tehetség fejlődne ki benned, meg akarna gyilkoltatni valakivel. Nem rajongok a J&J-ért, de azt senki sem állíthatja, hogy embereket öldösnek Az Arkane nagyon kellemetlen tud lenni, de ennyire azért nem gonoszak. Különben is, egy vagyonos ember meggyilkolása, aki ráadásul olyan jó kapcsolatokkal rendelkezik, mint te, óriási feltűnést keltene. Márpedig a Társaság ezt semmiképpen sem akarhatja. – Van egy kis időnk. Ismerem Fallon Jonest. Megvan a maga menetrendje. Mielőtt lépne, meg akarja játszani az összes lehetőséget. – Mire gondolsz? – kérdezte Chloe. – Mindenkinek van sebezhető pontja. Ismered a mondást: az ember legfőbb gyengesége mindig a legfőbb erősségéhez kapcsolódik – Én úgy tudom, Fallon Jones legfőbb erőssége abban a képességében rejlik, hogy olyan helyzetekben is felismeri a törvényszerűségeket és összefüggéseket, ahol mások csak rendszertelenül előforduló tényeket vagy véletlen egybeeséseket látnak. És hogy ez voltaképpen az ő intuitív tehetségének sajátos megjelenési formája.
– Gyakorlatilag egyfajta káoszelmélet-tehetség, amit kevésbé nagyképűen úgy mondhatnánk, hogy az összeesküvések leleplezésében világklasszis. Órákat adhatna a fekete helikopterek legénységének és az 5l-es körzetben túrázóknak Jonesszal csak az a probléma, hogy más összeesküvés-kutatókkal ellentétben neki rendszerint igaza van. – Azt mondtad, van egy komoly gyengesége. Mi az? – Egy igazi összeesküvés-elméleti szakember számára semmi sem történik véletlenül. Mindennek helye van a dolgok nagy, átfogó rendszerében, csak arra kell rájönni, hogy mi történik, és hol. – Vagyis? – Ez azt jelenti, hogy Jones legfőbb gyarlósága a kíváncsisága. Úgy kellenek neki a válaszok, mint másnak az étel és az oxigén. – Értem – bólintott Chloe. – Tudni akarja, tényleg működik-e a lámpa, és hogy miben áll a hatása. – Pontosan. És hogy ezt megtudhassa, szüksége van rám. – Szerinted tudja, hogy Vegasban vagyunk? – Ha azt tudja, hogy felfogadtalak, akkor fel kell tételeznünk, azt is tudja, hogy itt vagyunk, és hogy megszereztük a lámpát. Ha szerencsénk van, eddig még nem talált ránk, mert a motelban nem mutattunk semmiféle igazolványt. De nem fog sokáig tartani, hogy kinyomozza a hollétünket. El kell tűnnünk a térképről. – Hmm. – Mire gondolsz? – Edward bácsira. – A nagybátyádra, aki antik bútorokban utazik itt, Las Vegasban? Miben segíthet ő nekünk? Pillanatnyilag nincs szükségem XVI. Lajos korabeli komódra. – Edward bácsi mellékesen a fiával, Dexszel és Dex feleségével, Bethszel is dolgozik egy kicsit. Nevezzük egy másik hagyományos családi vállalkozásnak. – Értesüléseim szerint a Harper család üzleti vállalkozásaiban rendszerint utánzatok és hamisítványok játsszák a főszerepet. – Dex unokabátyám és Beth történetesen kiválóan értenek hamis személyazonossági igazolványok készítéséhez is – jegyezte meg Chloe. – Ez nagyon jó hír. Lehet, hogy most nem lenne jó az, amit tavaly vásároltam. Nem csodálkoznék rajta, ha Jones tudna róla. – Feltéve, hogy valóban jól ismered őt. – Már említettem, hogy ismerem, vagy legalábbis egy időben ismertem őt. – Miért romlott meg a barátságotok? – tudakolta Chloe. – Pár évvel ezelőtt furcsa jelek kezdtek mutatkozni Fallonon. Sohasem volt igazán társaságkedvelő, de attól fogva egyre inkább visszahúzódott. Vagy valamelyik Arkanelaboratóriumban, vagy a Társaság egyik múzeumában tűnt el hetekre. Aztán miután átvette a J&Jt, jóformán teljesen eltűnt. Elköltözött egy észak-karolinai, tengerparti kisvárosba. Újabban pedig egy általa Nadragulyának nevezett homályos összeesküvés vált a rögeszméjévé. – Mi a csuda ez a Nadragulya? – Csak annyit sikerült megtudnom róla, hogy néhány, pszichikus tehetséggel bíró bűnöző alak által működtetett szervezet. A jelek szerint sikerült újra előállítaniuk az alapító keverékét. Fallon úgy véli, egyedül a J&J képes megállítani őket. – Szent egek. Egy csapat szenzitív bűnöző, Sylvester drogjától felturbózva? Ez tényleg úgy hangzik, mintha Fallon Jones túlment volna egy határon. – Azért mérget ne vegyél rá – intette Jack. – Fallon Jonesról beszélünk. Mint mondtam, neki szinte mindig igaza van az összeesküvés-elméleteivel. De akár létezik ez a Nadragulya, akár nem, ez nem az én problémám. Engem csak a lámpa érdekel. Közben megérkeztek a motel elé. Jack sürgetőleg előreengedte Chloe-t. A portás kikukkantott az irodája ajtaján, unottan végignézett rajtuk, majd visszabújt.
Most csak egyvalaki ült a játékgépek előtt, ezúttal nem valami öreg ember, hanem egy húszegynéhány éves fiú. Úgy nézett ki, mint aki sok időt tölt súlyok emelgetésével és szteroidok beinjekciózásával. Farmernadrág, vastag bakancs és bőrdzseki volt rajta. Oda sem nézett rájuk, amikor Jack a lépcső felé kormányozta Chloe-t. Épp akkor nyomta meg a play gombot. Pörögtek a kerekek, csilingeltek a csengők. Az izomember nyert. Valószínűleg legalább tíz dollárt, gondolta Jack. Azt persze nem lehetett tudni, hogy mennyit dobott be a gépbe, de alighanem megérte neki, hogy újra megnyomja a play gombot. Nyilván mind a tízet bedobálta a nyílásba. Ez már csak így megy a szerencsejátékoknál. Elég időnként nyernie az embernek, hogy megpróbálkozzon újra meg újra: így működik az időnkénti megerősítés elmélete a gyakorlatban. A lépcsőfordulóhoz érve Jack megállította Chloe-t, és visszanézett a motel halijába. Az izomember, ahelyett hogy újra ráütött volna a play gombra, begyűjtötte a nyereményét, majd kisétált az ajtón, és eltűnt. Ennyit az időnkénti megerősítés elméletéről. – Vess egy pillantást a gépre, amelyiken az a fickó játszott – súgta egészen közelről Chloe fülébe. A lány lekukucskált a hallba. – Mi van vele? – kérdezte ugyanolyan halkan. – Olyan, mint az összes többi játékgép. – Használd a másik látásodat. – Ó, rendben. Ahogy átváltott a másik érzékszerveire, meglátta a Jack körül szelíden örvénylő energiát. De aztán lenézett. – Ó, Jézusom – suttogta, és megremegett. Gyorsan hátralépett, neki egyenesen Jack mellkasának. A férfi jó erősen megtartotta. – Mit láttál? – kérdezte. – Csupa-csupa álomfényfolt az egész gép. Az a fickó biztos, hogy tehetséges, méghozzá forró állapotban volt, de a színek nagyon különösek. – Mit értesz azon, hogy különösek? – Abnormálisak. Betegesek. Rosszindulatúak. Nem tudom megmagyarázni. Arra az egészségtelen energiára emlékeztetnek, amelyet az utcákon, egyes mentálisan labilis emberek kézés lábnyomaiban láttam. De mégsem ugyanaz. Az a gyanúm, hogy a játékgépnél ülő fiú erős gyógyszereket szed. Az izmai alapján arra gondolok, hogy ezek szteroidok lehetnek. – Fallon Jones nem alkalmazna ilyen embereket – jelentette ki némi töprengés után Jack. – Talán mégiscsak létezik olyasmi, hogy véletlen egybeesés. Biztos vagy benne, hogy a fickó tehetség? – Azt nem tudnám megmondani, hogy milyen jellegű a szenzitivitása, de persze Vegasban vagyunk, vagy mi. Talán egy valószínűség-tehetség, aki abból él, hogy megjátssza itt az esélyeit. Ha szerencsejáték-függő, az megmagyarázná azokat az egészségtelen vonásokat, amelyeket az energiájában láttam. – Nem tetszik ez nekem. – Jack megfordult, és elővette a kulcsát. – Menjünk. Szeretném, ha minél előbb eltűnnénk ebből a motelből. A lány hirtelen megtorpant. – Jack – súgta feszült hangon. – Mi az? – állt meg a férfi is. Chloe nem nézett rá. A padlóra meredt, és úgy festett, mint aki rosszul van. – Még több pszi-lenyomat – szólt halkan. – És ugyanaz a rossz energia. – Feljött ide? – Nem. Valaki más. – Chloe elnézett a folyosó vége irányába. – A nyomok nem a hallból, hanem a vészkijárati lépcső felől jönnek. De ugyanaz a beteg álomfény van bennük. Hátborzongató. – Ennyit a véletlen egybeesés elméletéről – közölte a férfi. A folyosón elgondolkodva megálltak az egymásba nyíló szobák ajtai előtt.
– A tizennégyesbe ment be – szólalt meg halkan, de magabiztosan a lány. – És nincsenek kijövő nyomok. Ami azt jelenti, hogy most is bent van.
29. – Fallon Jones, te gazember – morogta Jack. Nagyon halkan, alig-alig hallhatóan mondta, de inkább érezte, mint látta, hogy szavaira válaszul Chloe összerándul. Egy szívdobbanásnyi idő alatt bent volt a zónában, érzékei már teljes erőből működtek. Tudta, hogy a lány máris érzi az energiáját, noha még nem irányította rá semmire. – És most? – suttogta Chloe. – Tedd be a kulcsot a tizennégyes zárjába, és csapj egy kis zajt. Tegyél úgy, mintha bajlódnál a zárral. – Jack… – Csak csináld. Jack lerakta a zsákot és a laptoptartóját a földre a lány mellé, és elindult a folyosón a szomszédos szoba ajtaja felé. Chloe kivette a zsebéből a kulcsát, és a tizennégyes szoba ajtajához lépett. Úgy tett, mint aki próbálja kinyitni. – Valami nem stimmel – szólalt meg hangosan, és megrángatta a kilincs gombját. – Nem fordul meg benne a kulcs. Le kell mennünk a földszintre egy másikért. Jack beillesztette a másik ajtó zárjába a kulcsát. Már forró volt, de amíg nem talált egy emberi célpontot, addig nem tudta teljes hatékonysággal használni az erejét. A parafizika törvényei szigorúak voltak. A tehetség működtetéséhez az kellett, hogy az ember egy másik személyre, vagy, mint Chloe esetében, az illető személy által hátrahagyott pszi-nyomokra összpontosítson. Egy energiamezőt nem lehetett csak úgy szétsugározni, és pajzsként vagy tömegpusztító fegyverként bevetni. Ha valaki most elhaladt volna Jack mellett a folyosón, mindössze valami különös, nyugtalanító érzést tapasztalt volna a közvetlen közelében, semmi mást. Egy lendülettel benyitott az ajtón, és amilyen halkan és gyorsan csak tudott, besietett a szobába. A betolakodó a szomszédos szobában fegyvere csövét az ajtóra szegezve várt rá. Amikor meghallotta Jacket, villámgyorsan megfordult, a két szoba közötti ajtónyílást véve célba. Vadász, gondolta Jack. Szteroidokon felhizlalt izomzatú fickó volt ez is, mint az a lenti, a játékgép előtt. Érezte, amint a betolakodó ujja megmozdul a fegyver ravaszán, de ő már megtalálta benne a célpontját. Tehetsége minden összpontosított energiájával lecsapott rá. Az ember megdermedt, mint akit áramütés ért. Kiguvadó szemmel meredt a saját lidércnyomásaitól nyüzsgő alvilágba. Szája sikolyra nyílt, de már ekkor elindult az eszméletvesztés felé. Mielőtt végigzuhant a padlón, még sikerült elsütnie a fegyverét. Jack mindössze annyit hallott, hogy pffft, majd egy tompa hang jelezte, hogy a golyó eltalálta a mögötte lévő ágyat. Hangtompítós. A fickó felkészülten jött. Most már mozdulatlanul hevert a szőnyegen. Jack fölállt, és óvatosan megindult előre. Leguggolt a fegyveres ember mellé, és kezdte átkutatni a zsebeit. A szomszédos szobába nyíló ajtóban megjelent Chloe. Egyik kezében a táskáját fogta, a vállán a zsák lógott, a hóna alatt pedig a laptoptartót szorongatta. – Meghalt…? – suttogta. – Nem. Eszméletlen. – Jack végzett a zsebek átkutatásával, felkapta a fegyvert, és felállt. – De nem tudom, meddig marad az. Most aztán tényleg sietnünk kell. – Rendben. Chloe a férfi kezébe nyomta a zsákot meg a laptopot, és a szoba másik felében nyitva álló bőröndhöz rohant. Hozzálátott, hogy behúzza a cipzárját.
– Hagyd – szólt rá Jack. – Csak lelassítana bennünket. Dobálj be mindent, amit tudsz, a kézitáskádba. – Átment a másik szobába a neszesszeréért. – Majd megvesszük, amire szükséged van. Chloe, kezében a táskájával, megjelent az ajtóban. – Meg akart ölni téged – mondta. – Minden jel szerint ez volt a terve. – Jack felkapta a zsákot, kinyitotta az ajtót, és kinézett a folyosóra. – Tiszta a levegő – mondta. – Készen vagy? – Igen. – Chloe sietve elindult kifelé, de még egy utolsó pillantást vetett a földön fekvőre. – Mi lesz vele? – Fallon Jones műve, neki kell eltakarítania – felelte Jack, már útban a lépcső felé. – Úgy kell neki, ha féltehetséget alkalmaz. – Nem kéne inkább a vészkijáratot használnunk? – sietett utána Chloe. – Nem. Jó esély van rá, hogy az a másik ott vár a kocsival, amin el akarnak menekülni. – Milyen másik…? – A lánynak elakadt a szava, amikor megértette. – Hát persze. A játékgép előtt ülő fickó volt az őrszem. – Szerintem mindketten valamiféle vadászok. – Beteg alakok – válaszolta Chloe. – Nagyon betegek. Látom a nyomaikon. – Jonesnak nagyon kellhetnek az ügynökök, ha elmebetegeket is képes alkalmazni. – Úgy emlékszem, mintha azt mondtad volna, hogy Fallon Jones nem tesz semmiféle erőszakos lépést, amíg ez az úgynevezett kísérlet véget nem ér. – Úgy látszik, tévedtem. Ezek szerint úgy döntött, hogy kerül, amibe kerül, mindenképpen megszerzi a lámpát. – Ne vedd zokon, de ez nem hangzott teljesen meggyőzően. – Nem is vagyok teljesen meggyőződve róla – ismerte el a férfi. – Az a helyzet, hogy a strat tehetségem birtokában kénytelen vagyok arra következtetni, hogy ez az egész iménti jelenet nem lehet Fallon műve. Másrészt viszont nem tudom, bízhatom-e még az első tehetségemben. Ki tudja, mit művel vele a rémálmokat előidéző másik energia. Vagy hogy mit művel velem.
30. Jack épp kinyitotta a motel halljának ajtaját, amikor meghallotta egy motorbicikli tompa dübörgését. Egy nagy Harley, rajta két emberrel, villámgyorsan kihúzott a motel mögötti keresztutcából, átvágott a parkolón, és az útra kiérve elszáguldott. Rendszáma nem volt. Jack föltette a napszemüvegét, úgy nézett a motor után. – Hamar magához tért a fickó, akit odafönt hagytunk a szobában – jegyezte meg. – Valószínűleg a vadászösztönei miatt. Chloe is követte tekintetével a távolodó Harley-t. – Alacsony izomerő, de vadászizmok – jelentette. – Tudod, minél tovább gondolkozom rajta, annál inkább az a véleményem, hogy ez nem Fallon stílusa. – De ki más küldhette volna őket? – értetlenkedett Chloe. – Jó kérdés. – És most mi legyen? – nézett körül Chloe. – Valami azt súgja nekem, hogy errefelé nem sok taxi járja az utcákat. – Hívunk egyet a kaszinóból – javasolta Jack. Elindultak vissza az utca túloldalára. Jack elővette a mobiltelefonját, és beütött egy számot, amelyet már nagyon régóta nem hívott. Fallon Jones az első csengetésre felvette.
– A kijelzőmön az áll, hogy Jack Winters hív, de az nem lehet. Majdnem egy éve, hogy utoljára hallottam róla. – Ha elsőként Chloe ment volna be azon az ajtón, mostanára talán már halott lenne, én meg úton lennék Scargill Cove-ba, hogy megöljelek – mondta Jack. – Kötöttünk egy alkut, Jones. A szeme sarkából látta, hogy Chloe hevesen összerezzen, és villámgyorsan körülnéz. A szeme tágra nyílik, a szája tátva marad. De nem törődött vele. Néma csend volt a vonal túlsó végén. – Miről beszélsz? – kérdezte Fallon nagy sokára. Jack figyelmesen végignézett a kaszinó parkolójában várakozó néhány autón, van-e köztük olyan, amelyik kitűnik a többi közül valamivel. – Még életben vagyok – felelte. – Hogy van ez? Kezdesz nemtörődöm lenni, vagy nem találsz megfelelő embereket? – Nincs kedvem válaszolni. Mondd el, mi a fene van. – Egy paravadász várakozott ránk hangtompítós fegyverrel itt a vegasi motelben, ahol szobát vettünk ki. Egy másik fickó meg lent őrködött a hallban. Miért nem vártál addig, amíg kiderül, hogy a lámpa nem segít rajtam? Rövid, súlyos csend következett. – Hadd foglaljam össze – szólalt meg végül Fallon, mintha egy sötét barlang mélyéből beszélne. – Azt mondod, hogy megszerezted a lámpát, hogy Vegasban vagy, és hogy valaki megpróbált az imént megölni? – Te sok mindenhez értesz, Fallon, de ahhoz nem, hogy hihetően add az ártatlant. – Hát ide figyelj, Winters. Van egy jó és egy rossz hírem. – A dörmögő hang még jobban elmélyült. – A jó hír az, hogy én senkit sem küldtem rád. Tudok az üldözési mániádról, ennek ellenére kijelentem, hogy nem üldözlek. – Csak semmi hazudozás, Jones. Ez benne volt a megállapodásunkban, emlékszel? Mint ahogy az is, hogy nem követed azt, aki velem van. A nekem dolgozókat is beleértve. Chloe Harper nekem dolgozik. A te szempontodból ő civilnek számít. – Szavamat adtam rá. Meg is tartottam – felelte Fallon. Jack lassan kiengedte a levegőt. – Tartottam tőle, hogy ezt fogod mondani. – Mostanában jobb dolgom is van, mint hogy rajtad tartsam a szemem. Még ha akarnám is, nincs rá emberem. Az a két fickó, akit emlegettél, nem az én emberem volt. Jack szervezetében valamelyest csökkent az adrenalin szintje. Már másra is tudta használni a strat tehetségét, mint kihozni Chloe-t a motelből. Az első meglepetést az a felismerés jelentette számára, hogy Fallon aggódik, és nem azért, mintha az ügynökei felsültek volna. – Oké, Fallon, a vita kedvéért tegyük fel, hogy hiszek neked. És mi a rossz hír? – Nem tudom, ki akart eltenni láb alól, de a magam részéről csak egy olyan csoportra tudok gondolni, amelynek érdekében állhat a lámpa megszerzése, ugyanakkor vannak eszközei, hogy felkutasson téged: és ez a Nadragulya. – Hallottam a legújabb összeesküvés-elméletedről. De a szóbeszéd szerint ez a Nadragulyaakció már megszerezte az alapító receptjének egyik változatát. Minek akarnák megszerezni a lámpát is? És ennyi idő után miért éppen most? Hogy szerezhettek egyáltalán tudomást róla? A Wintersek sokkal szigorúbban őrizték a titkát, mint a Jonesok a receptet. – Nem tudok válaszolni a kérdéseidre – ismerte be Fallon. – Most egyedül csak rád figyelek. Te vagy az, aki mindig mindenre tudja a választ. – Most viszont nincsenek jó válaszaim. – Fallon hangja szokatlanul fáradtnak tűnt. – Azt mondod, a szobádban várakozó fickó vadász volt? – Nem sokat beszélgettünk, de annyit mondhatok, hogy úgy mozgott, mint egy vadász. És szteroidokon felpumpált alak volt. – Ne vedd rossz néven, örülök, hogy te és Chloe jól vagytok, de mégis, hogy csináltad? Tudtommal a vadászok nagyon gyorsak – szögezte le Fallon.
– Strat vagyok, elfelejtetted? Nekem is van pár trükköm. – Huhh. Fallon nem fogadta el ezt a magyarázatot. – Szerencsém volt – mondta Jack. Egy stratégánál könnyen megy a hazugság. Ez is hozzátartozik a tehetségéhez. – Volt egy kis harc. A fickó bepánikolt, és elmenekült. Talán attól félt, hogy felfigyelnek rá. A másik az épület mögötti kis utcában várakozott egy Harley-val. Rendszámtábla nélkül. – Nadragulya – mondta Fallon. – Csak az lehet. Figyelj, Jack. Ne használjátok a telefonotokat, számítógépeteket, hitelkártyáitokat, és semmi más elektronikus kütyütöket. A Nadragulya valamelyik, vagy mindegyik alapján megtalálhat benneteket. És mindkettőtöknek új személyazonosságra van szüksége. Nem azokról az igazolványokról beszélek, amelyekkel az elmúlt évben jöttéi-mentéi. Azokat inkább égesd el. – Tudtad, hogy hamis papírokat használtam? Ezek szerint mégiscsak figyeltettél. – Nem, csak ismerlek, Jack. Bizonyos dolgokban egyformán jár az agyunk. Ha ezekben az években a helyedben lettem volna, épp az ilyen szituációkra gondolva én is beszereztem volna valami hamis személyazonosságit. A kaszinó füstszínű üvegajtaja halk szisszenéssel kinyílt. Hideg, áporodott levegő csapta meg az orrukat. Jack követte Chloe-t a neonfényekkel villogó sötétségbe. – Itt vagyunk a sivatag kellős közepén, és azt mondod, Fallon, hogy nem használhatok számítógépet vagy telefont? Mégis, hogyan szerezzek két igazolványkészletet? – Vegasban vagytok. Ott szinte mindent meg lehet vásárolni. És ha igazán jót akarsz kapni, kérd meg Chloe-t, hogy mutasson be Edward bácsikájának és Dexnek, az unokafivérének. Jack megtorpant egy sor csillogó-villogó, tarka színekben tobzódó automata előtt. Lekapta a napszemüvegét, és Chloe-ra nézett. – Te tudsz róla, hogy Chloe nagybátyja hamis igazolványokat gyárt itt, Vegasban? Chloe szeme elkerekedett. – A Harper-féle papírok a legjobbak – válaszolta Fallon. – Mindig is azok voltak. A családnak különös tehetsége van az effajta munkához. Mit gondolsz, én mit használok? Azzal letette a telefont.
31. – Edward bácsi, egyszerűen nem hiszem el, hogy dolgoztál a Jones & Jonesnak, amióta Fallon Jones vette át az ügynökséget – mondta Chloe. Még nem tért magához a hírtől. – Nem is tudom, mit mondjak. Meg vagyok döbbenve. El vagyok képedve. Meg vagyok rendülve. Tud erről még valaki a családban? Anyának és apának van róla fogalma? Edward Harper faburkolatos irodájában ültek a bemutatóterem és raktár fölött, az emeleten. A ház a Tropicana Avenue közelében épült, nem messze a Dean Martin Drive-tól. Közvetlenül mellette egy kamionparkolóval megtámogatott kaszinó állt, ahol a kamionsofőrök megpihenhettek Kalifornia vagy a keleti part felé vezető hosszú útjukon. Az utca túloldalán, egy elsötétített ablaksorú házon neonbetűkkel ez állt: Gentlemen's Club. De a Harper-féle Elegáns Lakberendezésnek helyet adó épület még a klasszikus óvilági eleganciát árasztotta. Edward egy kecses, XV. Lajos korabeli, aranyozott fából készült íróasztal mögött ült. Chloe és Jack két III. György-kori mahagóni karszékben foglalt helyet. A falakon tizennyolcadik századi festmények sorakoztak. Egy méregdrága öltözéket viselő elegáns alkalmazott szolgálta fel a kávét, amelyet tizenkilencedik századi finom porceláncsészékből kortyolgattak. Legalábbis hajszálra úgy néznek ki, mint a tizenkilencedik században készült porcelánok, gondolta Chloe.
Maga Edward választékos modorú, nemes arcvonású, ezüstfehér hajú, ápolt kezű és jó karban lévő férfiú volt. Makkos cipőjétől olasz szabású zakóján, nadrágján keresztül méretre készült ingéig és selyem nyakkendőjéig bezárólag maga volt a testre szabott életstílus mintaképe. – Nézd, oly kevesen értékelik manapság a minőségi munkát – mondta. Volt benne annyi jóérzés, hogy enyhén mentegetőzőnek tűnjön. – Volt idő, amikor a hamisítást a művészet egy formájának tekintették. De sajnos mára elmúltak azok a szép idők. Ma már íróasztalon tervezik a high-tech kivitelezésű másolatokat. Az üzlet pár éve indult általános hanyatlásnak, ezáltal arra lettünk kényszerítve, hogy kiszélesítsük a klienseink körét. – Ezzel nem azt akarod mondani, ugye, hogy az ügyfelek kedvéért lejjebb adtad a színvonalat? – kérdezte Chloe szigorúan. – De komolyan, Edward bácsi. Jones & Jones? Edward széttárta a karját, mintha azt mondaná: mit lehet tenni? – Fallon Jones rendesen fizet, nem beszélve arról, hogy szakértő. Manapság ritka gyönyörűség kifinomult ízlésű ügyféllel dolgozni. És elárulok egy apró titkot: családunkban nem ez az első nemzedék, amelyik a J&J számára is elérhetővé teszi a művészetünket. – Jézusom – sóhajtotta Chloe. – Egyszerűen nem hiszek a fülemnek. – Mindazonáltal méltányolnám, ha a családban senkinek sem beszélnél az én J&J-vel kötött kis megállapodásomról – tette hozzá Edward. – Ne aggódj. A Harper Nyomozóiroda sokat ad a titoktartásra. Csak nem voltam felkészülve erre a megrázkódtatásra, tudod? – Hát persze. Köszönöm, kedvesem. – Edward ekkor Jackre pillantott. – És most, azt hiszem, rátérhetünk a két új komplett csomagra. Nemcsak a szokásos jogosítványokról és hasonlókról lesz szó, hanem hitelkártyákról és vadonatúj telefonokról is? – És kellene nekem egy tiszta számítógép is – sietett megjegyezni Jack. Edward bólintott. – Útlevelek? – Persze, miért ne? – pillantott Jack Chloe-ra. – Feltétlenül kelleni fog. – De még mennyire. Edward benyúlt az íróasztal alá, és megnyomott egy rejtett gombot. A faburkolat egy darabja hangtalanul félresiklott, és mögötte feltárult egy ablaktalan, rozsdamentes acélból készült munkaasztalokkal és csillogó, fejlett technikájú felszerelésekkel teli helyiség. Chloe egy ismerős alakot pillantott meg, amint egyik szemén az ékszerészek nagyítóüvegével, egy lightbox fölé hajolt. – Dex – szólalt meg, és a székből felugorva az alak felé sietett az UV-lámpák, kamerák, laptopok, nyomtatók, fénymásolók, rétegezőgépek és különleges világítóeszközök útvesztőjében. Dex kiegyenesedett, és megfordult. Amikor meglátta a lányt, széles mosoly ült ki az arcára. – Nahát, Chloe! Nem is tudtam, hogy Vegasban vagy. A nagyjából Chloe-val egyidős Dex nyurga, vékony fiatalember volt. Ő is magán viselte Edward nemes arcvonásait, de hiányzott belőle apja kifinomult eleganciája. Nyakába lógó borzas hajával, sötét keretes szemüvegével, gyűrött ingével és vedlett farmerjával úgy festett, mint egy briliáns tehetségű képzőművész, és valóban az is volt. – De jó, hogy látlak – ölelte át Chloe, majd hátrébb lépett. – Hogy van Beth és a kis Andy? – Nagyszerűen. Ő kicsoda? – nézett Dex Chloe mögé. – Jack Winters – nyújtotta a kezét Jack. – Mr. Winters. – Dex kezet rázott vele. – Szólítson Jacknek. – Rendben. – Mi járatban errefelé? – fordult vissza Dex Chloe-hoz. – Egy J&J-megbízásról van szó – lépett hozzájuk Edward is. – Chloe-nak és Jacknek egy teljes igazolványkészletre van szüksége, méghozzá gyorsan. Dex összevont szemöldökkel, aggódó arccal nézett Chloe-ra. – Bajban vagy? – Nem én, hanem az ügyfelem – intett a fejével a lány Jack felé. – El kell tűnnünk egy időre.
– Nem probléma – mondta Dex, de az arcáról nem tűnt el az aggodalom. – Biztos, hogy nem vagytok veszélyben? Tudom, hogy a családnak az évek során voltak összetűzései a J&J-vel, de Fallon Jones mindig jó kliens volt. Biztosan rá tudnánk venni, hogy védjen meg benneteket, ha szükségetek lenne rá. Jones tartozik nekünk néhány szívességgel. – A gond a következő – felelte a lány. – Fallon Jonesnak megvan a maga terve ebben a helyzetben, amely lehet, hogy egybevág az ügyfelem céljával, de lehet, hogy nem. Edward hűvös pillantással végignézett Jacken. – És ha szabad kérdeznem, mi lenne ez a cél? – Életben maradni – válaszolta Jack. – Értem. Értelmes célnak tűnik. – Edward pillantása a Jack jobb lába mellett, a padlón lévő zsákra siklott. – Gondolom, ez a törekvése az Égő Lámpára és az unokahúgomra is kiterjed. – Igen – válaszolta Jack. – Azért van szüksége az unokahúgomra, mert úgy gondolja, hogy működésbe tudja hozni a lámpát. Ezt megértem. Ám ha a dolgok rosszul sülnek el, ő valószínűleg komoly veszélybe kerül. – Edward szeme kissé összeszűkült. – Az ön részéről. – Nem, Edward bácsi – tiltakozott Chloe határozottan. – Ez nem igaz. Tudom kezelni a lámpát és Jack álomenergia-mezőjét. Bízz bennem. – Honnan tudod, amikor még sohasem volt dolgod a lámpával? – szólt közbe Dex. – Lefolytattunk egy kísérletfélét az este – vallotta be a lány. – Nagyszerűen ment minden. Mint a parancsolat. Minden probléma nélkül. – Kísérlet? – Edward nem úgy tűnt, mint akit sikerült meggyőzni. Jack enyhén felvont szemöldökkel a lányra nézett, de volt benne annyi józan ítélőképesség, hogy csendben maradt. – Tudom kezelni ezt az ügyet, Edward bácsi – mondta Chloe, reménye szerint önbizalmat sugárzó arccal. – Anya mindig azt mondogatta, hogy minden Harpernek van valami tehetsége. Nos, mint kiderült, az enyém a lámpa működtetésére vonatkozik. De időre van szükségem, hogy befejezzem a munkát. Nehéz összpontosítani, miközben a J&J és ez a Nadragulya mindenütt a sarkunkban van. Csak negyvennyolc órát kérek, rendben? Ennyi elég lesz. Kérlek, ígérd meg, hogy adsz nekünk kétnapi békességet és nyugalmat. Edward kis habozás után bólintott. – Ha teljesen biztos vagy abban, hogy Mr. Winters mellett biztonságban leszel, akkor mindketten kaphattok tőlünk negyvennyolc órát. – Jackre pillantott. – Ennyivel tartozik a családunk az ön családjának. – Szívesség? Mire föl? – pislogott meglepetten Chloe. – Úgy van! – pattintott az ujjával Dex. – Winters. Régi szívesség. Emlékszem, anya említette párszor. Még valamikor a viktoriánus korban egyszer megmentették Norwood Harper életét. – Norwood Harper – ismételte Chloe. – A mi Norwood Harperünkét? Azét a Norwood Harperét, aki oly sok nagyszerű, khm, reprodukciót készített mindenféle egyiptomi régiségről? – Őróla van szó – felelte Edward nagy tisztelettel. – A mesterről. Hosszú história, itt most legyen elég annyi, hogy a nagy Norwood Harper egyszer bajba került. Egy elvetemült alak üldözőbe vette. Griffin Winters segítette ki a bajból. – A mi családunk mindig megadja, amivel tartozik – jelentette ki Chloe büszkén. – úgy van – bólintott rá Edward. – Nos, úgy vélem, ez azt jelenti, hogy ma este nem vacsorázhattok nálunk. – Majd máskor, ígérem – felelte Chloe. – Mint látod, most kicsit el vagyok foglalva. – Nem akarok nyersen fogalmazni, de itt afféle postamunkára lenne szükség – nézett Jack Dexre. – Úgy van. – Dex a zsúfolt helyiségen átvágva egy acélszekrényhez ment, és kinyitotta. – Hová mennek? – Los Angelesbe – válaszolta Jack. – Vagy legalábbis a következő két napra ezt szeretném elhitetni a J&J-vel és a Nadragulyával.
32. Chloe a fényvédő üvegablakhoz lépett, és lenézett a húszemeletnyi mélységben lévő neonfényes városra. – Oké, határozottan felfelé tartunk. Egy névtelen külvárosi moteltől eljutottunk egy két fürdőszobás, a Stripre néző szállodai lakosztályig. Ezt már szeretem. De miért is nem megyünk el Los Angelesbe? Ott könnyen a nyomunkat veszíthetnék. Egy nehéz tárgy zördülését hallotta a háta mögött. Jack tette le a zsákot az asztalra. – Mert az ösztönöm azt súgja, hogy épp ezt várják tőlünk – felelte. A lámpa ellenállhatatlanul erős energiája szétáradt a szoba levegőjében. Chloe megfordult. – Úgy érted, a Nadragulya? – És Fallon Jones. Mindketten arra számítanak, hogy miután megtudtuk, hogy üldözőbe vettek, szedjük a sátorfánkat, és itthagyjuk Vegast. Ilyen helyzetekben ezt diktálja az emberi természet. – Ezért mi épp az ellenkezőjét tesszük. – Pontosan. Chloe élesített valamicskét az érzékein, és megvizsgálta a férfi lenyomatait a zsákon. Erős, egészséges álompszit, a nyugodt éjszakai pihenés meggyőző jeleit látta rajta. De mellettük kivehetők voltak még a korábban szedett gyógyszerek halvány nyomai is. – Miért kell tartanunk Fallon Jonestól? – kérdezte. – Az volt a benyomásom, elhiszed neki, hogy nem fog üldözni. – Azt hiszem, igazat mondott, csakugyan nem nyomozott utánam. De most, amikor már tudja, hogy megszereztem a lámpát, és hogy a Nadragulya a nyomunkban van, nem fog tudni ellenállni a kísértésnek, és megpróbál szemmel tartani bennünket. – Természetesen a mi érdekünkben – jegyezte meg a lány fanyarul. – Még az is lehet, hogy valaki már az előtt figyelte a nagy-bátyádék üzletét, mielőtt ma délután odamentünk. Csak az a kérdés, működött-e a csaliautó. – Biztos, hogy működött – jelentette ki érezhető büszkeséggel a hangjában Chloe. – A családom nagyon ért az ilyen dolgokhoz. A férfi szája egy pillanatra fölfelé rándult a két sarkánál. – Vettem észre. Edward Harper aznap délután, nem sokkal napnyugta előtt úgy intézte, hogy egy elsötétített ablakú SUV induljon el a Harper-féle Elegáns Lakberendezés elől. Dex és Beth ültek benne, akik a profi sminkelés és a parókák következtében a megszólalásig hasonlítottak Jackre és őrá. A kocsi egyenesen nyugatnak, a Los Angeles felé vezető I-15-ös úton robogott el. Ő és Jack valamivel később az üzlet fél tucat furgonja egyikének hátuljában ülve távozott. Ezek a kisteherautók egész álló nap jöttek-mentek az üzlet mögötti raktár és a különböző címek között. Az új hitelkártyák, igazolványok és telefonok mellé Jack még egy vadonatúj laptopot is kapott. A diszkrét távozás a szokásos Harper-féle hatékonysággal volt megszervezve. Chloe az ablaktól elsétált az asztalig, és lenézett a lámpára. – Biztos, hogy készen állsz rá? – Nincs más választásom – felelte Jack, aki az asztal túloldaláról figyelte őt. – És te? Chloe tisztában volt vele, hogy Jack kedvéért magabiztosnak kell tűnnie. – Készen állok – mondta. – Első lépésként meg kell gyújtani a lámpát. Szerintem ezt bármelyikünk meg tudja csinálni, de ha már ég, akkor csak te fokozhatod a fényerőt. – Ezt hogy csináljam? – Attól tartok, erre magadtól kell rájönnöd. De ez természetesen fog bekövetkezni, mivel a lámpa már ráhangolódott a hullámhosszodra. Mindenesetre lassan, ráérősen fogjuk csinálni. Bármit tegyünk is itt és most, nem szabad, hogy elveszítsük az uralmunkat a lámpa energiája fölött.
– Mert az veszélyes? – kérdezte halkan a férfi. – Igen. De – tette hozzá Chloe rövid hallgatás után – azt már nem tudom megmondani, hogy milyen értelemben és mennyire az. Az energia önmagában véve veszélyes. Nem árt tisztelettel közeledni hozzá. Chloe végigment a lakosztályon, és mindenütt kikapcsolta a világítást. A szobára sötétség borult, egyedül a kinti hideg neonfény és a sivatagi hold fénye világított be. Jack alakjának körvonalai világosan kirajzolódtak a függönytelen ablak előtt. Várt egy percig, amíg a szeme hozzászokik a sötétséghez, majd visszament Jack mellé. A félsötétben nekiment egy széknek. – Hopp. – Reggelre kék folt lesz rajta. – Jól vagy? – kérdezte Jack. – Jól, persze. Remekül. – Lőttek a profizmusból eredő magabiztosságnak, gondolta. Megdörzsölte a combját, és ment tovább az asztal felé. – Oké, lássunk hozzá. Kiélesítette az érzékeit, és finoman tapogatózni kezdett a lámpában lévő rejtett áramlatok felé. A tárgy belsejében baljós energiamozgás támadt. A lámpa lassan, fokozatosan halvány fényt kezdett kibocsátani. – Eddig tudok eljutni vele – mondta Chloe halk, fojtott hangon. – Most te következel. Jack nem válaszolt, de Chloe érezte, hogy a szobában megemelkedik az energia szintje. A pszi forrósága eljutott az érzékeihez. A karján bizseregni kezdett a bőr. A tarkóján felborzolódtak a hajpihék. Szaporábban vert a pulzusa. Izgalom és várakozás lett úrrá rajta. A lámpa fénye felerősödött. Chloe érezte, hogy forróság önti el, és kényelmetlenül érte a felismerés, hogy a lakosztály telis-tele van a részben földhözragadt és természetes, részben beteges és undorító testi vágy nyomaival. A szerencsejáték-függőség lenyomatai mindenütt jelen voltak a szobában, az egyéb szenvedélyek rosszindulatú és egészségtelen fényjeleivel együtt. A másik szobában lévő ágy ágyneműje a nemi gerjedelem bűzét árasztotta. Kihangolta az oda nem tartozó energiát, és egyedül a lámpára összpontosított. Sötét és forró ultrafény ujjlenyomatai fluoreszkáltak a különös fémen, és pezsegve lüktettek az árnyak között, a homályban. Nyers, fanyar zöldek vegyültek szokatlan, különös kékek, feketék és bíborok soha nem látott árnyalataival. Mindmostanáig óvakodott attól, hogy tágra nyitott érzékű állapotában ránézzen a tárgyra, de most, hogy megtette, már képtelen volt elfordulni tőle. A lámpán látható álomfénymaradványok egy része nagyon régi volt, és nyugtalanítóan irizáló izzásukban felismerte a nyers erő fémjelét. Csöppnyi patkánylábakon most először surrant végig érzékein a páni félelem. Mibe ártotta bele magát? Mély lélegzetet vett. Meg tudja csinálni. Meg kell csinálnia. Jackért. – Az őseid rajta hagyták a nyomaikat a lámpán – mondta. – A legkorábbi lenyomat akár pár száz éves is lehet. – Nicholas Winters. – Jack halk hangja telítve volt az általa gerjesztett energiával. – A hullámhosszak színfokozatai, színárnyalatai és mintázatai bizonyos fokig megegyeznek a tieiddel. Ez a pszichikus genetika műve. És van egy másik, különösen nagy erővel telített lenyomatkészlet. Újabb, de ez is több mint százéves. – Griffin Winters. Chloe további álomfénynyomokat is szemügyre vett a lámpán. – A lámpát működtető nők lenyomatait is látom. A legrégibb nyomon még most is látszik a düh, a kétségbeesés és a bosszúszomj izzó bélyege. – Eleanor Fleming, az első asszony, aki működésbe hozta a lámpát. Ő az, aki fiút szült Nicholasnak, majd arra használta a lámpa energiáját, hogy elpusztítsa vele Nicholas tehetségét. A lány megborzongott. – Az egészben az a legszomorúbb, hogy valahol mélyen szerette őt, vagy legalábbis kötődött hozzá – mondta. – A gyerek miatt?
– Igen. Ezzel szemben Nicholas megszállottan ragaszkodott a nőhöz, talán mert rájött, hogy egyedül rajta keresztül uralkodhat a lámpa ereje fölött. Nyilván voltak ezzel kapcsolatos vitáik. – Mi a helyzet Griffin Wintersszel és Adelaide Pyne-nal? A lány minden érzékével megvizsgálta az erőteljes álomnyomok második csoportját. Erővel tartotta kézben az erőt. Mind Griffin, mind Adelaide a listán nem szereplő tehetséggel rendelkezett. – Közöttük is megvolt a szoros kötődés. Méghozzá határozottan szexuális természetű. – Chloe mozdulatlanná dermedt. – Talán ez a valódi kulcs a lámpa feletti uralomhoz. – Micsoda? – Valamiféle fizikai kapocs a Winters férfi és az álomfény működtetője között. – Álljon meg a menet – szólt Jack. – Ne akard bemesélni nekem, hogy a lámpával dolgozó két embernek szerelmespárnak kell lennie. Mintha azt mondtad volna, hogy nem vagy romantikus természetű. – Hidd el, itt nem egy olyan megfoghatatlan, mulandó dologról van szó, mint amilyen két ember romantikus szerelme – biztosította Chloe a férfit. – De azt mindenki tudja, hogy szex közben rengeteg pszi termelődik. Talán ezért kötöttünk ki tegnap éjjel az ágyban. – Gondolod, hogy az egész a lámpa műve volt? Hát ez igazán eredeti mentegetődzés. – Gondolj csak bele. Órákon át a közelében voltunk, mi– közben egy csomó energia szabadult ki belőle. Ki tudja, milyen befolyást gyakorolt az auránkra? – De ugye te egyáltalán nem vagy romantikus alkat? – Mondtam már, nem engedhetem meg magamnak. A tehetségem miatt. – Jól van. De egyvalamiről ne feledkezz meg. Már az előtt vonzódtunk egymáshoz, mielőtt megtaláltuk volna a lámpát. – Igen – nézte elgondolkodva a lámpát Chloe. – De kíváncsi lennék, ez vajon nem a… – Vonzódtunk, és kész – mordult fel Jack. – Fölösleges valami pszichikus voodoora fogni a dolgot. – Oké, oké, csak nyugalom. – Térjünk vissza a mostani témánkhoz. Munkára tudod késztetni ezt a holmit vagy nem? – Ne izgulj, jó úton vagyunk. – Soha ne engedd, hogy az ügyfél lássa a verítékcseppeket a homlokodon. – Sima ügy. A lámpa által kibocsátott sugárzás fényesebbé, erősebbé vált. A súlyos talptól fel egészen a kiszélesedő peremig lüktetve áramlott az energia. Chloe elbűvölten figyelte, amint az ultrafény leheletvékony indái ide-oda csavarodnak és kígyóznak. Az ismeretlen fémötvözet lassan, fokozatosan áttetszővé, majd átlátszóvá vált. Immár tisztán látható volt a belsejében örvénylő pszi-tűz. – Működik, Jack – suttogta. – Érzem – válaszolta a férfi, és a hangja nemcsak a pszitől vált érdessé. – És érzem a te energiádat is. Sötétben állt, csak a hold és a neonlámpák hideg fénye esett rá, de az álomfény emelkedő hulláma kirajzolta szigorú vonásait. Kemény, aszketikus arcéle tisztán láthatóvá lett a spektrum távolabbi végéből sugárzó sötét színárnyalatok között. A lámpa átváltozása befejeződött. A tárgy most olyan volt, mintha tiszta, átlátszó kristályból készült volna. Mialatt Chloe nézte, a perembe ágyazott kövek egy kivételével szintén változni kezdtek. Valami belső tűz lobbant fel bennük. A korábban átlátszatlan, de immár világító kristályok határozott álomfényszínezetet kezdtek ölteni. Az egyik szemkápráztatóan ezüstfehér fénnyel világított, egy másik égő karmazsinvörös energiát sugárzott. Földöntúli kék, bíborvörös, zöld és borostyánsárga áramlatok lövelltek ki a peremen sorakozó más kristályok belsejéből. – Az Égő Lámpa – suttogta elbűvölten Chloe. – Igen. – Jack hangja feszült volt, és már-már indulatos. – De miért maradt hideg az az egy kő?
– Ez lehet Nicholas utoljára készített kristálya, az, amelyiket Éjféli Kristálynak nevezett el. Azt írta, hogy mind közül ez a legveszedelmesebb. Szükségünk van rá? – nézett Jack kérdőn a lányra. – Nem, nem hiszem. – Chloe óvatosan megszondázta a követ. – Üresnek tűnik. Mint a sima üveg vagy kvarc. Ha van is benne erő, nem érzem, és munkára sem tudom fogni. – Lehet, hogy közönséges üveg. Úgy mondták, hogy Nicholas végül teljesen megbolondult, és minden tehetségét elvesztette. A bosszúállás vált az egyetlen rögeszméjévé. Ebben az állapotában akár meg is győzhette magát, hogy ebben a közönséges üvegben valami nagy-nagy erő lakozik. Chloe óvatosan megérintette a lámpát, hátha kap tőle valami ötletet. Mintha elektromos áram futott volna végig a testén, amikor ujjai találkoztak az átlátszó fémmel. Mintha egy másik ember álomenergiáját súrolta volna, csak még annál is százszor rosszabb érzés volt. És nem eresztette el. Egyáltalán nem volt biztos abban, hogy amíg nem fejezte be, amit elkezdett, el tudná-e engedni. És egyszeriben tudta, mi a következő lépés. Tudta, mit kell most tennie. – Tedd az egyik kezedet a lámpára – mondta. Jack engedelmeskedett. Amikor megérintette a tárgyat, állán megfeszültek az izmok. Chloe tudta, hogy őt is elérte az a kezdeti áramütés, amit az imént megtapasztalt. – Fogd meg a kezem – mondta. Jack szabad kezével átkulcsolta a kezét. Újabb, ezúttal még erősebb elektropszi villant keresztül Chloe testén. Az ajkába harapott, hogy föl ne kiáltson fájdalmában. Jack ujjai szorosabban fonódtak az ujjai köré. Chloe várt egy percet, s közben felkészült az újabb nyugtalanító áramütésekre, de ezek elmaradtak. – Benne vagyunk – suttogta. – A hullámhosszaink rezonálnak a lámpa hullámhosszaival. Hála neked. – Nekem? – Nem hiszem, hogy bárki, akiben nincs meg a te genetikai mintád, eljuthatna ilyen messze. Én a te áramlataidat lovagolom meg, de azt hiszem, hogy képes vagyok kézben tartani a lámpa energiájának ritmusát és mintáját. Valami olyasmi ez, mintha egy hatalmas és erős csődörön lovagolnék. – És én lennék a csődör? – Jack szája mosolytalan mosolyra rándult. – En pedig a lovas. Te képviseled a nyers erőt, de a gyeplő az én kezemben van. – Más körülmények között igazán érdekes látvány lehetne. És most? – Mostantól lassan és kényelmesen haladunk tovább. Az az érzésem, hogy ha túl gyorsan mozdulok, keményen vissza fog rúgni mindkettőnknek. Jack nem válaszolt. Belebámult a lámpa szívébe, és nem tudta levenni a szemét arról, amit ott látott. Chloe eközben lassan, óvatosan, tökéletesen a megérzésére hagyatkozva dolgozni kezdett a kristálykövek energiájával, és stabilizálta a pszi vad áramlásait. Pszichikus értelemben már felhevült állapotban volt, de most fizikailag is kezdett felajzottá válni. És nem csak úgy, általános értelemben. Párzani szeretett volna – nem volt rá jobb szó –, és nem akárkivel. Jacket akarta, egyedül őt. Vágyott rá, sóvárgott érte, elepedt utána, pontosan úgy, ahogy a múlt éjszaka, amikor arra használta az energiáját, hogy széttörje a révületet. – Ez kezd kísértetiessé válni – mondta halkan. Jack keze bilincsként kulcsolódott a kezére, de ő maga nem nézett fel a lámpa szüntelenül elmozduló energiájáról. – Te vagy az erő asszonya – mondta a férfi a sóvár vágytól rekedten. Chloe alig tudta megállni, hogy ne vesse magát a férfi karjába. Tartsd vissza magad, intette magát. A lámpa műveli ezt velünk. Itt most egy feladatot kell teljesítened. Az ügyfélnek szüksége van rád. – Tárd ki teljesen az érzékeidet – utasította higgadtan a férfit. – Teljes terjedelmében látnom kell az álomtartományodat.
Energia áradt szét a szobában. Forró ultrafény villant és sistergett a kis térben. Chloe tudta, hogy a zónába bejutott Jackben teljes erőből izzik a tűz. Tehetségének hatótávolsága egyenesen lélegzetelállító volt. Akarata megfeszítésével figyelmen kívül hagyta az egész testét birtokba vevő szexuális vágy rohamait. A cölibátus egyfajta szabadságot ad az embernek. Na persze. Gondosan tanulmányozta Jack ultrafényáramait. Meglepte, amit látott. Az éber és az álomállapot közötti csatornák nyitva voltak, noha Jack ébren volt, és valósággal tűzben égett. De ami még ennél is több, a két állapot közötti kapcsolat teljesen stabilnak látszott. A parafizika valamennyi törvénye értelmében ez teljesen lehetetlen volt. A legnagyobbrészt nyitott és stabil csatornák mellett azonban a tartomány néhány pontján előfordultak kissé egyenetlen áramlások. A nyugtalan területeken lassú gyógyulás indult el, de Chloe szinte biztosra vette, hogy fel tudja gyorsítani a folyamatot. A maga ösztönös módján egyensúlyba hozta, majd úgy irányította a lámpa pszichikus sugárzását, hogy visszhangozza a Jack álomcsatornáiban látható nyugtalan pontok hullámhosszait. A rendellenes területeken másodperceken belül helyreállt az egyensúly, és megindult az egészséges lüktetés. – Ez majd elintézi a szörnyű rémálmokat és a hallucinációkat is – suttogta. – És most lássuk, tudok-e valamit kezdeni a gyógyszereiddel. Alighogy e szavakat kiejtette a száján, a lámpa még nagyobbat lobbant, valóságos ultrafényvihart támasztva. Az egész olyan volt, mintha ezzel a kis javítgatásával Chloe elfordított volna egy kulcsot valami láthatatlan természetfeletti zárban, s ezzel kiszabadította volna a lámpában rejlő erő legmagasabb fokozatát. Jack mozdulatlanná merevedett, s mintha lövés érte volna, megfeszült a teste. Feje hátrahanyatlott, torkából elfulladó, gyötrelmes nyögés szakadt fel. Úgy szorította a lány kezét, mint egy fuldokló, aki utolsó erejével megkapaszkodik a mentőövbe. Szörnyű kétségbeesés fogta el Chloe-t. Végzetes hibát követett el. Meg fogja ölni Jacket. Túl sok energia áramlik keresztül rajta. Emberi elme nem bír elviselni ekkora pszicho-vihart. A csontjaiban érezte. A lámpát nem ilyen működésre szánták. Ezért kell ide egy álomfényfejtő, gondolta. Ezért vagy itt. De azt is érezte, hogy már késő, már nem tudja leállítani a folyamatot. A szellemet már nem lehet visszaparancsolni a lámpába. Kétségbeesetten próbált uralkodni az elszabadult energián. De tudta, abban hiába is reménykedne, hogy a dühöngő pszi-vihar teljes energiáját mederbe tudja terelni. – Jack – zihálta. – Segítened kell. Ezt együtt kell megcsinálnunk. – Igen – válaszolta összeszorított foggal a férfi. – Együtt. Chloe érezte, hogy a férfi benyúl a vihar szívébe, és megragadja a benne rejlő nyers erőt. Csak ő tud uralkodni felette, döbbent rá. Ő az egyetlen, aki lekapcsolhatja a lámpát. De hogy ezt megtehesse, szüksége van arra, aki egyensúlyba tudja hozni az álomfény hevesen rezonáló mintázatait. Könnyedén, finoman visszavezette saját energiáját az áramlatba. Egy, talán két szívdobbanásnyi idő elteltével ő maga is a vihar részévé vált. Mámorító érzés volt, amikor a tömény pszi végigáradt benne. Égnek meredő haja táncot járt a feje körül, mintha láthatatlan szelek fújnák. Sikítani lett volna kedve a gyönyörűségtől. Igazából nem is tudta, hogy kell ezt csinálni. Minden Harpernek volt valami tehetsége. Bekényszerítette az áramlatokat egy állandó mintába. Eközben Jack az irányítása alá vette a lámpa erejét. A nyers pszi perzselő, hullámzó áradása csakhamar egyetlen energia-folyóvá állt össze. A lámpa fokozatosan elsötétült, teste előbb áttetszővé, majd ismét tömör fémmé változott. A természetfeletti szivárvány színei kihunytak. A színeket előidéző kristályok megszürkültek, és átlátszatlanná váltak. Chloe a győzelemtől mámorosan nézett Jackre a lámpa fölött.
– Megcsináltuk – lehelte. Az izgalomtól, amiért ekkora erőnek tudott parancsolni, lebegő érzés fogta el. Jack szeme még zölden izzott. – Chloe. Magához húzta, és a mellére szorította a lányt, aki alig kapott levegőt. De kinek kellett most az oxigén? Chloe-nak most csak Jack kellett, semmi más. És tudta, hogy a férfinak is csak ő kell. Legalábbis most. Csókjuk forró volt, szinte kétségbeesetten forró és erőszakos. Nem vetkőztették le egymást – valósággal letépték egymásról a ruhát. Chloe mintha hallotta volna, hogy valami elszakad, és gombok pattognak le. Jack lerántotta Chloe nadrágján a cipzárat, majd két kézzel megragadta a nadrág derekát, és a bugyijával együtt tolta le a bokájára. Chloe türelmetlenül rugdalta le őket magáról. Jack még annyi fáradságot sem vett, hogy átvigye őt a hálószobába. Széles ívet írt le a karjával, mire a lámpa nehéz puffanással leérkezett a szőnyegre. Chloe a következő pillanatban arra eszmélt, hogy hanyatt fekszik az asztalon, s a lába lelóg az asztal széléről. Jack szétnyitotta a nadrágját, és benyomult Chloe combja közé. Egyik kezével kitapogatta ott, mire Chloe kis híján elalélt a gyönyörtől. Jack még egyszer odanyúlt, aztán nagy erővel, mélyen beléhatolt. A lökéshullámoktól mindene megfeszült odabent a testében. Már majdnem fölért a csúcsra, és a feszültség elviselhetetlenné vált. A teste feszes volt, mint a lövésre felhúzott íj, az álomfény valamennyi színe ott örvénylett körülötte, elbódítva, elvakítva, elárasztva valamennyi érzékét. Jack újból beledöfött, amitől elállt a lélegzete, annyira, hogy még sikoltani sem tudott. Az energiahullámok még akkor is át– meg átzúdultak rajta, amikor Jack egy elnyújtott, rekedt mordulással utoljára nyomta magát mélyen a testébe. Olyan erővel jutott fel a csúcsra, hogy mindketten belerázkódtak. Amikor vége lett, Chloe fölé ereszkedve, kétoldalt letámaszkodott az asztalra. A haja nyirkos volt, nyitott inge alól, a válláról izzadságcseppek hullottak Chloe mellére. – Chloe – mondta ismét, ezúttal nagyon halkan, majd lehajolt, és szájával végigsimított a lány száján. Chloe megérintette Jack meztelen mellét, amely síkos volt a verítéktől, és olyan forró, mintha a férfi lázas lenne. Ekkor Jack fölegyenesedett, és érezhető vonakodással kiszabadította magát Chloe testéből. Begombolta a nadrágját, majd felnyalábolta a lányt az asztalról, és elvitte a kanapéhoz. Leült, és a combjára ültetve átölelte Chloe-t. Azután hátrahajtotta a fejét, és becsukta a szemét. Másodperceken belül már aludt is. Chloe megmoccant, és kissé megnyitotta az érzékeit. Jóformán minden tartalékát elégette, de maradt még annyi energiája, hogy az asztal lapjára nézzen, ahol egy perce még Jack tenyere volt. Aztán a szőnyeget vizsgálta meg. Jack pszi-lenyomataiban még izzott a forróság és az energia, de a hullámhosszak már stabilak és erősek voltak. Alom-energia szórványos töredékei már nem szivárogtak át a többi érzékébe. A régebben szedett gyógyszerek szennyfoltja még meglátszott, de nem ez volt az igazi probléma. A problémát az jelentette, hogy Chloe majdnem biztos volt benne: kudarcot vallott. És az ügyfelek sohasem fogadták jól a kudarcot.
33. Arra ébredt, hogy a füstszínű ablaküvegen át beárad a sivatagi nap fénye, és a zuhanyozóban zubog a víz. Halványan emlékezett rá, hogy combján Chloe meleg és kívánatos teste súlyával elaludt – vagy inkább többé-kevésbé elveszítette az öntudatát.
Felderengett benne, hogy jobban érzi magát, mint hetek-hónapok óta bármikor. De lehet, hogy évek óta. És félig-meddig felajzott állapotban volt. A reggeli erekció is jó érzést keltett benne. Természetesnek érezte. Az utóbbi időben nem sok minden volt nála természetes. Felállt, nyújtózkodott, ásított, és kiment a lakosztály másik fürdőszobájába. Amikor pár perc múlva kijött, eszébe jutott, hogy ha elég gyors lesz, talán még csatlakozhat Chloehoz a zuhanyozóban. Tegnap megfigyelte, hogy elég tágasra építették, és igazi vegasi stílusban felszerelték több zuhanyrózsával és vízpáraszóró fejjel. Igazi vízi csodavilágot rendeztek be benne. A nagy fürdőszoba felé indulva átvágott a szobán. Félúton megpillantotta a lámpát. Ott csücsült az asztalon. Villámként csapott le rá a felismerés: tegnap egy mozdulattal lesöpörte az asztalról, hogy a helyére felültethesse Chloe-t. Minden előjáték, minden gyöngédség nélkül egyből nekiesett. Tegnap este ez a lány megszabadította őt a pszicho-szörnnyé válás rémétől, de most azt hiheti róla, hogy a szex terén Neander-völgyi ősember. Nem valami nagy előrelépés. Bement a hálószobába, és kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Nagy hullámokban gomolygott ki a gőz. A benti homályban csillogtak az aranycsapok és a márványcsempék. A víz zubogásának hangerejéből Jack arra következtetett, hogy Chloe minden lehetséges fúvókát, csapot és permetezőfejet kinyitott a minifürdőben. Látta is őt a zuhanyfülke homályos üvege mögött. Háttal állt a nagy erővel lezúduló víz alatt, és épp a haját mosta. Jack észrevette, hogy a legteljesebb erekció állapotában van. – Ki vagy be, döntsd el, de csukd be az ajtót – kiabálta túl a lány a víz zubogását. – Kiengeded a meleget! Jack becsukta a fürdőszoba ajtaját, és benyitott a zuhanyfülkébe. – Chloe, ami a múlt éjszakát illeti – kezdte. A lány kiegyenesedett, kinyitotta a szemét, és tett egy fél fordulatot felé. – Azt hiszem, megegyeztünk abban, hogy jó beszélgetés soha nem kezdődhet úgy, hogy ami a múlt éjszakát illeti… A férfi nem tudta, mit mondjon erre. – Ne haragudj. Nem tudom, mit tehetnék, vagy mit mondhatnék. A fenébe is, van egy kék folt rajtad! Chloe lenézett a combjára. – Nem a te műved. Nekimentem egy széknek. Te nem bántottál, úgyhogy abbahagyhatod a mentegetődzést. – És nagy buzgalommal szappanozni kezdett egy mosdókesztyűt. – Nem úgy volt, hogy te letámadtál engem. Mindkettőnket elkapott a hév. Azt hiszem, a lámpa energiája hatott így ránk. Kicsit minden feltöltődött energiával, ennyi az egész. Aggodalomra semmi ok. Chloe tehát minden további nélkül egy erős pszi-tűz következményének és annak az átkozott lámpának tulajdonította élete leghatalmasabb szexuális élményét. Lehet, hogy neki csak ennyi volt, gondolta Jack, de egyáltalán nem tetszett neki ez a lehetőség. – Szóval te már csináltad így? – kérdezte. Közben kibújt az ingéből, ledobta a földre, és lehúzta a cipzárat a nadrágján. – Egy pszi-tűz után? Vagy azután, hogy egy paranormális tárggyal dolgoztál? – Dehogy – felelte Chloe, az arcát szappanozva. – Csak éppen köztudott dolog, hogy felhevült állapotban rengeteg adrenalin és tesztoszteron és bio-pszi kemikália kerül be a vérkeringésbe. Tegnap éjjel mindketten túlhevült állapotban voltunk, és ehhez még hozzáadódott a lámpa okozta bonyodalom, ennyi az egész. Nem nagy ügy. Jack elrúgta az útból a nadrágját, belépett a fülkébe, és nagy nyugalommal becsukta az üvegajtót. A lány mögé lépve megcsókolta a vállát. Chloe, arcán a mosdókesztyűvel, megdermedt. – Nem nagy ügy? – kérdezte mély hangon Jack. Megfogta Chloe csípőjét, és gyengéden, finoman beleharapott a fülcimpájába. – Biztos vagy ebben? Erezte, hogy a lány testén remegés fut át, de nem húzódik el tőle. Ebből jött rá, hogy eleve elutasításra számított. Végtelen megkönnyebbülést érzett.
– Tudod, hogy értem – mormolta bele Chloe a mosdókesztyűbe. – Nem, nem tudom. – Jack a mellére vonta a lány hátát, és egyik kezével benyúlt a lába közé. – Ami tegnap éjjel történt, az nekem nagyon nagy ügy volt. És az is, ami tegnapelőtt éjjel történt. Chloe leengedte a mosdókesztyűt, és hátrabillentette a fejét, hogy a vízsugár lemoshassa az arcáról a habot. Aztán lassan megfordult Jack karjában. Most egészen komolyan nézett a férfira. – Hogy érzed magad? – kérdezte. – Jól. – Alaposabban utánagondolt, és lassan elmosolyodott. – Nagyon-nagyon jól. A lány a zuhanyfülke ajtajára nézett. A férfi megérezte az energia lüktetését, és tudta, hogy Chloe az ő nyomait vizsgálja az üvegajtón. – Az álompszidben észleltem egy kis zavart. Ez okozta a hallucinációidat és a rémálmaidat. De rendet tettem a hullámhosszaidban. – Tudom. Vége. Nincs több szörnyűség. – Kivette a lány kezéből, és ledobta a mosdókesztyűt. – Érzem a különbséget – tette hozzá, és végigsimított Chloe mellén. – A sok szörnyűségnek valószínűleg vége, de az altatók nyomai még megvannak. Azokkal nem tudtam mit kezdeni. De már halványulnak. Hamarosan teljesen ki fog ürülni a szervezetedből a drog – tette hozzá a homlokát ráncolva. Jack a két tenyere közé fogta Chloe arcát, így kényszerítve rá, hogy a fülke ajtaja helyett rá nézzen. – Ami a múlt éjszakát illeti – kezdte újra. Chloe pislantott egyet, mintha a férfi szavai elvonták volna a figyelmét attól, amit mondani akart. De aztán lassanként feloldódtak a szigorú összpontosítástól megmerevedett arcvonásai, és elmosolyodott. – Oké – mondta szelíden, szeretettel, és a szembogara kitágult. – Nagy ügy volt. És az előző éjszaka is. Ezt akarta hallani, gondolta a férfi. De akkor miért nem elégíti ki Chloe válasza? Úgy döntött, majd máskor gondolkodik a problémán. E pillanatban csak arra tud összpontosítani, hogy lehetőleg Chloe minden porcikáját megérintse, végigcsókolja. Ma reggel mindent úgy fog csinálni, ahogy tegnap éjjel kellett volna. Láthatatlan energia sistergett és lobogott a levegőben. Épp úgy, ahogy tegnap éjjel, gondolta. De Chloe most nem foghat rá semmit a lámpára. A lány nagy sokára kilépett a zuhanyfülkéből, és becsavarta magát egy vastag, hófehér fürdőlepedőbe. A férfi követte, menet közben nyúlva törülköző után. Nagyon jól érezte magát, még annál is jobban, mint amikor felébredt. – Na? – nézett mosolyogva a lányra, miközben törülközött. Chloe vágott egy kis grimaszt, mélyen elpirult, aztán elnevette magát. – Oké, ez is nagy ügy volt. – És a lámpának nem is volt hozzá köze – vigyorgott a férfi elégedetten. Mindezek után felvette a Harper családtól kapott új ruhákat, és mialatt Chloe a hálószobában öltözködött, felhívta Fallont. Még véget sem ért az első kicsengetés, Fallon már felkapta a telefont. – Nem vagy Los Angelesben. – Még Vegasban vagyok. Elnézést. Vágytam egy kis magánéletre. – Aha. Ma reggel, amikor láttam a hitelkártya-terheléseket, kezdtem gyanakodni. Harper intézi ezt számodra? – Beletartozik a teljes körű szolgáltatásba. Úgy van kitalálva, mintha valahol másutt lennék, mint ahol valójában pillanatnyilag vagyok. – Más a hangod. Ezek szerint működött a lámpa? – Tökéletesen. Chloe azt mondja, helyreállt az egyensúly az álompszi-mintáimban. És igaza van. En is érzem.
– Tehát nem fogsz Cerberussá változva rám támadni. Nagyszerű. Akkor ezt kihúzhatom az engem fenyegető veszélyek listájáról. – Sohasem hallottam ki valami nagy aggodalmat a hangodból. – Talán mert nem aggódtam. Griffin Winters életben maradt, a lámpának tehát az ő esetében működnie kellett. Ebből arra következtettem, hogy érted is működni fog. Feltéve természetesen – folytatta kis szünet után –, hogy nem hatalmasodott el rajtad a kényszer, miszerint mindenképpen meg kell ölnöd egy Jones vezetéknevű embert. – Hát, most, hogy mondod… – Csak tréfáltam, Winters. – Tudom. Fallon pár pillanatig hallgatott, aztán megkérdezte: – És lehet valami igazság az Éjféli Kristályról szóló történetben? Tudod, amiről Öreg Nick azt állította, hogy utoljára illesztette bele a lámpába. – Az egyik kő mindvégig sötét maradt – válaszolta Jack. – Gondolom, az, amelyiket Öreg Nick Éjféli Kristálynak nevezett. Chloe szerint csak egy üvegdarab. Nem érez benne semmiféle energiát, és holtbiztos, hogy én nem tudnám életre kelteni. – Ez jó hír a Jonesok családfájának – jegyezte meg Fallon. – Engem most az nyugtalanít, hogy úgy tűnik, a Nadragulya mindenáron meg akarja szerezni a lámpát, de nem értem, hogy miért. – Mitől vagy olyan biztos abban, hogy a Nadragulya műve volt az, ami tegnap a motelben történt? – A tehetségemtől – válaszolta Fallon. – Ezzel nehéz lenne vitába szállnom. De mi céljuk lehet a lámpával? – Ha rájövök, te leszel az első, akinek elmondom. Van egy olyan érzésem, hogy amíg nálatok van a lámpa, mindketten veszélyben vagytok. – Chloe miért? – kérdezte Jack, és érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra. – Mert tud bánni a lámpával – felelte Fallon. – Ha kell nekik a lámpa, vele együtt Chloe is kelleni fog. – A francba. – Harper érti a dolgát. Ha valaki követni akar benneteket, valószínűleg azt hiszi, hogy L. A.-ben vagytok, úgyhogy van egy lélegzetvételnyi időnk. De amilyen gyorsan csak lehet, biztonságba kéne helyezni a lámpát egy múzeum föld alatti raktárában. – Van valami terved? – Volt tervem – vágta rá Fallon. – Mindig is volt. Csak te eltoltad azzal, hogy úgy döntöttél, Vegasban maradtok. Két emberem várt benneteket L. A.-ben, két olyan tehetség, akik épp az ilyen munkákhoz értenek. – Vadászok? – Megtisztított vadászok. A Nadragulyával ellentétben, hacsak lehet, nem veszek igénybe olyan embereket, akiket magam, személyesen nem vettem kezelésbe. – Gondolod, hogy beépültek az Arkane-ba? – Ma már tudott dolog, hogy az a gazember, aki megalapította a Nadragulya szervezetet, évtizedeken át tagja volt a Kormányzó Tanácsnak, tehát a saját fülével hallotta a Társaság minden egyes titkát. – Nem mintha az Arkane különösebben értett volna hozzá, hogyan őrizze meg a titkait. – A Társaság nem azért alakult meg, hogy hírszerző ügynökséget csináljanak belőle – replikázott Fallon. – Állítólag a magukat a természetfölötti jelenségek tanulmányozásának szentelő komoly akadémikusok és kutatók csoportja vagyunk. Tudományos folyóiratokban publikálunk, a mindenségit! Tárgyi leleteket gyűjtünk a saját múzeumaink számára. És a J&J csupán egy jelentéktelen kis magánnyomozó iroda, nem pedig a CIA. – Nyugalom, Fallon. Kicsit feszültnek tűnsz.
– Csodálkozol? Pillanatnyilag tucatnyi vasat tartok a tűzben, és már valamennyi izzik. Van fogalmad róla, mennyi adatot szedtünk össze, amikor pár hónapja leszereltük azokat a Nadragulya-laboratóriumokat? – Nincs. – Nekem sincs, mert minden adat a számítógépekben van. És nem tudunk hozzájuk férni. Közel sincs elég tehetséges emberem, aki fel tudná törni a védelmüket. – Nehéz lehet – próbált együttérzést mutatni Jack. De Fallont már nem lehetett megállítani. – Félre kellett tennem egy csomó rutinesetet, mert sem időm, sem emberem nincs, hogy foglalkozzunk velük. Emiatt ismeretlen számú, a társadalomra veszélyes, valamilyen fokon érzékeny alak futkároz szabadon, és arra használja a tehetségét, hogy törékeny kis öregasszonyoktól kicsalja egy életen át kuporgatott vagyonkájukat, idegen zsebekben turkáljon, ékszert raboljon, vagy bandavezérnek álljon. Még az is előfordul, hogy valaki büntetlenül gyilkol. A szó szoros értelmében. – A J&J sem azzal a szándékkal alakult meg, hogy majd rendőrséggé válik – jegyezte meg Jack. – Ki az ördög fogja elkapni azokat a gazfickókat, ha mi nem? A hivatásos büntetőszervek nem is tudják, hogy létezik természetfölötti, hát még hogy egyes általuk keresett személyek pszichikus képességekkel rendelkeznek! Valami mozgás támadt a hálószoba ajtajában. Jack hátranézett, és Chloe-t látta közeledni. A lány csupa frissesség, csupa vibrálás volt, és még nem múlt el róla teljesen a szeretkezés és a tusolás púja. – Kéne neked egy asszisztens, Fallon – mondta Jack a telefonba. – Meg kellene tanulnod a munkamegosztást. – Igen, mások is ezt mondják. De nincs időm olyan embert keresni, aki el tudná végezni ezt a munkát. És vannak más okai is. – Micsoda? Rövid hallgatás következett. – Egyesek azt mondták, hogy nem túl könnyű együtt dolgozni velem. – El sem hiszem. – Engem is meglepett, képzelheted. De az a helyzet, hogy még ha találnék is valakit, mi az esélye annak, hogy fogja magát, és elköltözik ide, Scargill Cove-ba? – Miért, mi a baj Scargill Cove-val? Szerintem éppolyan festői kis tengerparti városka, mint például Mendocino. – A kisvárosok akkor is kisvárosok, ha festőiek. Az egyetlen mozink épp négy éve zárt be. Az egyetlen könyvesboltunkban csak vega szakácskönyvek és meditációs témájú könyvek kaphatók. A helybeliek többségét leginkább úgy lehet jellemezni, hogy érdekes figurák, és az egyetlen étterem, a Napsugár kávézó, amelyik elég tiszta ahhoz, hogy az ember randevút beszéljen meg oda, délután fél hatkor bezár. Mifelénk éjszakára felgöngyölítik az utcákat. Jack elvette a fülétől a telefont, és megnézte. Aztán visszatette a fülére. – Arra gondolsz, hogy randevúra hívj egy nőt? – kérdezte óvatosan. – Férfi vagyok – morogta Fallon. – Nekem is vannak szükségleteim. – Akkor jobban tennéd, ha elköltöznél egy másik városba. Egy olyan helyre, ahol van lehetőséged kielégíteni a szükségleteidet. – Az nem fog menni – sóhajtotta Fallon. – Békére és nyugalomra van szükségem. Rengeteg békére és nyugalomra. Scargill Cove nekem való hely. – Alig merem kimondani azt, ami nyilvánvaló, de gondoltál már arra, hogy esetleg regisztrálj az Arkane partnerközvetítőjén? – Minek? Mindenki tudja, hogy a Társaság adatbázisában nemigen találni nekünk való partnert. Te is hogy jártál, amikor tőlük vettél feleséget. Két év múlva elváltatok.
– Csak mert az én házasságom nem sikerült, ebből még nem következik az, hogy nálad sem fog beválni. – Az ördögbe is, én ugyan nem keresek feleséget. Nincs időm egy feleséggel foglalkozni. Az asszonyok rengeteg figyelmet követelnek az embertől. – Neked egy olyan feleség kellene, aki veled együtt vezetné a J&J-t – tanácsolta Jack. Közben arra gondolt, hogy ugyan mikor vált belőle házassági szakértő. Fallon igazat mondott, a házasságát senki nem nevezte volna világraszóló sikernek. – Mi az ördög ütött belénk, hogy ennyit beszélünk a magánéletemről? – kapott észbe Fallon. – Dolgoznom kell. Még ma elküldöm hozzátok a vadászkülönítményemet. L. A.-ből fognak érkezni kocsival. Nem akarom megkockáztatni, hogy a reptéren átvilágítsák őket. Körülbelül négy óra múlva érnek oda, feltéve, hogy most mindjárt tudok velük beszélni. Fallon ezzel, szokása szerint mellőzve az olyan udvariaskodásokat, mint viszlát, vagy szia, vagy majd még beszélünk, befejezte a beszélgetést. Jack leengedte a telefonját, és Chloe-ra nézett. – Fallon Jones elküldi az embereit Los Angelesből a lámpáért. Van néhány agyonütni való óránk. Mit szólnál hozzá, ha lemennénk a földszintre, és megreggeliznénk? Éhes vagyok. – Kicsit elgondolkozott, majd elmosolyodott. Hetek óta először fordult elő, hogy nem úgy gondolt az ételre, mint szükséges üzemanyagra. – Nagyon, de nagyon éhes vagyok.
34. A terjedelmes kaszinó-szálloda komplexumból nem lehetett sehová sem menni anélkül, hogy át ne vágtak volna a játékterem szintjén. Chloe a minimumra csökkentette érzékeit, de így sem tudta nem észrevenni a hatalmas terem örökös éjszakájában minden felületen több rétegben fluoreszkáló lázas álomnyomokat. Az őrjöngő, izgatott és kétségbeesett szerencsejátékosok ezrei által otthagyott fénylő pszinyomok túlvilági fénybe vonták az örök éjfélnek ezt a birodalmát. A kivilágított kártyaasztalok, rulettkerekek, automatasorok között úgy törtek utat maguknak, mintha az óceán fenekén, kénnel fortyogó üstök útvesztőjében kellene úszniuk. A szálloda több mint tucatnyi étterme, bálja, gyorsétkezdéje mind-mind a játékterem szintjének peremén helyezkedett el. A nagy kávézóban, ahová reggelizni és könnyű ebédet bekapni jártak a vendégek, nagyon rövid volt a sor. A vendégeket fogadó hosztesz egy bokszba vezette őket. Chloe, a csillogóan tisztára törölt asztalon mindenütt látható beteg pszi-nyomokra ügyet sem vetve, kinyitotta az étlapját. Jack vele szemben telepedett le, a lámpát rejtő zsákot az egyik oldalára, a laptoptáskát meg a másik oldalára tette. A lámpa által kibocsátott sötét erő finom kipárolgása elhomályosította a szűk kis tér levegőjét. – Tényleg szándékodban áll odaadni ezt a holmit az Arkane-nak? – kérdezte a lány. – Igen – vetette oda Jack, már az étlapot tanulmányozva. – Komolyan mondod? Így bízol a Társaságban? Szerinted vigyázni fognak rá? – Száz százalékig nem bízom meg bennük. – Jack be– csukta az étlapot, és a lányra nézett. – De amúgy sem szoktunk száz százalékig megbízni valamiben. Fallonnak igaza van. A lámpa sokkal nagyobb biztonságban lesz az Arkane egyik múzeumának pincéjében, mint egy kis asztalkán a lakásomban. – Ebben igazat adok neked – felelte a lány. – De mi lesz, ha egyszer valamelyik leszármazottadnak szüksége lesz rá? – Az Arkane elég tisztességesen őriz számtalan természetfölötti tulajdonsággal bíró tárgyat már évszázadok óta. A biztonsági rendszereik ma is élvonalbeliek, mivel a legkitűnőbb született tehetségek tervezik meg őket. A családomnak sikerült elveszítenie a lámpát, amikor egyik országból átköltöztek egy másikba. Ki tudja? Talán valamelyik dédunokám, ha lesz, úgy dönt, hogy elviszi a vásárba, és túlad rajta.
Chloe egy furcsa kis nyilallást érzett, amikor Jack gyerekeire és dédunokáira gondolt. Valószínűleg mindnyájan erős tehetséget fognak örökölni. Talán a szemét is örökölni fogják. Erővel visszaterelte a gondolatait a jelenre. – Értem, mire gondolsz. – Újra rápillantott a lámpát rejtő zsákra. – Csakhogy te arra számítasz, hogy Fallon Jones vagy a Társaság egy másik, az ő szintjén lévő tagjának leszármazottja majd hajlandó lesz használatra átadni az utódodnak a lámpát, ha netán szüksége lesz rá. Sőt, azt feltételezed, hogy maga a Társaság nemhogy évtizedekig, de még évszázadokig létezni fog. – Az ezerhatszázas évek vége óta létezik. – A férfi egy vállrándítással folytatta. – Nem mintha túl sok választásom volna. A lámpa nagyobb biztonságban van egy olyan régóta fennálló intézménynél, mint a Társaság, amely tisztában van a természetfölötti tárgyak fontosságával, mint egy család nappalijában. A lány lebiggyesztett szájjal tűnődött a hallottakon. – Lehet – mondta végül. – Én csak az elvről beszéltem. Arra gondolok, hogy át akarod adni a lámpát egy olyan szervezetnek, amelyet a Jonesok vezetnek. – És ezt te mondod? A nagybátyád és az unokafivéred a J&J-nek dolgoznak. Chloe elfintorodott. – Ha ezt a család többi tagja megtudja! Omlettet rendeltek. Amikor az étel megérkezett, Chloe ámulva ingatta a fejét az adagok láttán. – Szent ég! Ebből egy is elég lenne kettőnknek. – Csak a magad nevében beszélj. Én mondtam, hogy éhes vagyok. – Látható élvezettel a villájára tűzött egy jókora falatot, aztán félreérthetetlen mosollyal a lányra kacsintott. Chloe érezte, hogy az arca átforrósodik. Ráeszmélt, hogy bizony ő is éhes. Farkaséhes. Mindketten sok energiát használtak el az éjszaka. Belemerítette a villáját a tojásba. Tudta, hogy most elmulasztja a pillanatot, amikor el kellene magyaráznia Jacknek a tegnap éjszakai kudarcát. De valahogy nem tudta rávenni magát, hogy tönkretegye ennek a reggelnek a meghitt hangulatát. Soha egyetlen férfi mellett sem érezte még ezt. Talán neki is joga van egy kis romantikus kalandhoz. Egyébként az is lehet, hogy tévedett. Talán mégsem vallott kudarcot. – Akaratlanul is hallottam, amit Fallonnak mondtál – jegyezte meg. – Mennyi ideig voltál házas? – Két évig. – Mi történt? – Hát, Shannon szerint túlságosan kényszeres, túlságosan magamba zárkózó voltam. Ha jól emlékszem, néha az önuralom szörnyetege kifejezést használta. – És igaza volt? – Igen. Rájöttem, hogy értek a pénzkereséshez. Ettől kezdve heti hét napon át napi huszonnégy órában műveltem. Méghozzá intenzíven, eltökélten és nagy önuralommal. Azt hiszem, végül megrekedtem ebben az üzemmódban. – Nem hiszem, hogy ez egy üzemmód lenne – ellenkezett a lány. – Nagyfokú intenzitás, eltökéltség és Önuralom szükséges ahhoz, hogy kezelni tudj egy olyan szintű tehetséget, mint a tiéd. Mindegy, mivel foglalkozol, a személyiséged és a vérmérsékleted visszatükrözik ezeket a tulajdonságokat. – Nicholas Winters írt valamit a naplójában arról, hogy a három tehetség milyen nagy árat követel – pillantott fel Jack. – Az első olyan nyugtalanság dagályával árasztja el az elmét, melyet képtelenség lecsendesíteni a laboratóriumban töltött végtelen órákkal, és nem csillapítható erős italokkal vagy a mák tejével sem. – Gyanítom, hogy ez lehet a magyarázata némelyik szokatlan megnyilvánulásodnak. A második számú tehetség velejárói a rémálmok és a hallucináció? – Pontosan. Chloe finoman megköszörülte a torkát. – És mi a helyzet a hármas számúval?
– A feltételezés szerint a három tehetség közül ez a legveszedelmesebb. Nicholas leírta, hogy ha a kulcs nem jól fordul meg a zárban, úgy ez az utolsó pszichikus adottság végzetes lesz. Előbb tébolyt, s utána halált hoz. A lány villája megállt a levegőben. – Szó szerint kulcsról és zárról írt? Tudod, hogy mit akart ezzel mondani? – Nem. A vén alkimista nagyon értett hozzá, hogy talányokban beszéljen, és kedvelte a rejtett jelentésű szövegeket. Chloe a tegnap éjszakai érzésére gondolt, amikor mintha elfordított volna egy kulcsot valami láthatatlan természetfeletti zárban. Borzongás futott végig rajta. – Nicholas nagyon világosan fejezte ki magát, amikor az első két tehetségért fizetendő árról írt – mondta, óvatosan megválogatva a szavait. – Arra gondolok, hogy talán itt is szó szerint értette, amit mondott. Jack feszült figyelemmel nézett rá. – Azt is írta, hogy csak a lámpát működésre bíró nő képes megállítani vagy visszafordítani a Cerberussá válás folyamatát. Chloe pulzusa felgyorsult, szíve összeszorult. – Jézusom. Ide figyelj, Jack, ma reggel tökéletesen normálisnak tűnsz számomra. És te is azt mondtad, hogy jói érzed magad. – Hála neked – mosolyodott el a férfi, és a tekintete átforrósodott. – Igen, de… A dallamos csörgés félbeszakította. Meglepetten túrt bele a táskájába a telefonjáért. – Edward bácsi? Valami baj van? – Pár perce felhívott Rose, az asszisztensed. Azt mondja, ma reggel megkereste őt Drake Stone. Veled akart beszélni. Azt mondta, nagyon fontos lenne. Gondoltam, jobb, ha továbbítom neked az üzenetet. Chloe összerezzent az ijedség apró tűszúrásától. – Mindjárt felhívom. Köszönöm, Edward bácsi. – Az asztal alatt keresztbe tette az ujját. – Ja, és a lámpa működött. – Jó tudni. – Igen, valóban. De már nincs rá szükségünk, úgyhogy a J&J érte küld valakit, és elviszik az Arkane valamelyik pinceraktárába. – Ott lesz a legjobb helyen – felelte Edward. – Az Arkane tudja, hogy kell az ilyesmikre vigyázni. – Még egyszer köszönök mindent. – Nincs mit. Az ügyfeled meg fogja kapni a számlámat, ha ennek az egésznek vége lesz. Chloe kilépett a vonalból, és Jackre nézett. – Fel kell hívnom Drake Stone-t. Ma reggel beszélt Rose-zal. Valami olyasmit mondott neki, hogy haladéktalanul beszélnie kell velem. – Miről van szó? – tette le a villáját Jack. – Még nem tudom. Chloe beütötte az Edwardtól kapott telefonszámot. Egy nő vette fel a második csengetésre. – Stone-rezidencia. Vidám, élénk hangja volt. Új házvezetőnő, gondolta Chloe. – Chloe Harper vagyok – mondta. – Mr. Stone keresett. – Igen, Miss Harper. Kérem, tartsa. Stone azonnal átvette. – Chloe, köszönöm, hogy visszahívott. – Drake hangja feszült volt és ideges. – Valami baj van, Mr. Stone? – Az igazat megvallva nem tudom. Roppant különös dolog történt velem az éjszaka. Valaki felkeresett itt, a házamban. Azt hiszem, a lámpáról volt szó.
Chloe hirtelen úgy érezte, alig kap levegőt. Tudatában volt annak, hogy Jack tekintete mozdulatlanul szegeződik rá. – Azt hiszi, hogy a lámpáról volt szó? – kérdezte óvatosan. – Épp ez benne a kísérteties – felelte Drake. – Nem nagyon emlékszem a beszélgetésünkre. Bevallom, ez már az esti fellépés után történt, amikor lefekvés előtt, lazításképpen lehajtottam két-három pohárral. Ez magyarázhatja, hogy nehezemre esik visszaemlékezni. Valójában azonban az nyugtalanít, hogy reggel beszéltem a kapuőrrel. – És? – A napló és az éjszaka szolgálatban lévő őr szerint nem volt látogatóm.
35. Az egyenruhás őr intett, hogy behajthatnak a kapun. Jack végiggurult a fasoron, majd a mediterrán villa elé kanyarodva megállt. Chloe felkapta a táskáját, kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiszállt az első ülésből. Fényesen sütött a kora délelőtti nap, de a hőmérséklet a húsz fokot sem érte el. Chloe azonban nem a kinti hőmérséklet miatt borzongott. Ugyanazt a szorongást érezte, mint amikor elhaladt egy sötét mellékutca torkolata előtt, vagy késő éjszaka belépett egy mélygarázsba. A legtöbben megpróbálják semmibe venni az előérzeteiket. Am ha valakit olyanok neveltek fel, akik természetesnek veszik a természetük pszichikus oldalát, akkor ő is megtanul figyelni rájuk. Jack oldalán végiglépdelt a nagy ház impozáns oszlopos bejáratához vezető kövezett sétányon. Mint rendesen, most is Jack vitte a lámpát tartalmazó zsákot és a laptoptáskát. Megnyomta a csengőt. – Még most sem hiszem el, hogy voltaképpen a J&J-nek dolgozom – mondta gyászos hangon Chloe. – Hová süllyedt a Harper család! – Nézd más szemmel a dolgot – tanácsolta Jack. – Jones jól fizet. – Te tényleg elhiszed, hogy Fallon elmélete megállja a helyét? – kérdezte a lány. – Elhiszed, hogy ez a Nadragulya egy parahipnotizőrt küldött ide az éjjel, hogy kivallassa Mr. Stone-t? – Ki tudja? – vonta meg a vállát Jack. – Itt most Fallon összeesküvés-elméletével van dolgunk. A jelenleg érvényes világnézete értelmében minden a Nadragulyáról szól. Rögtön azután, hogy Chloe befejezte a beszélgetését Stone-nal, felhívták Fallon Jonest. Fallon szinte magánkívül volt, annyira sürgette őket. – Máris induljatok hozzá. Beszéljetek vele. Szedjetek ki belőle minden részletet, amit csak tudtok. Chloe, nézze meg alaposan Stone álomlenyomatait. Nagyon úgy hangzik, mintha őt és a kapuőrt hipnotizálták volna: felejtsék el, hogy egyáltalán járt valaki Stone-nál. Mihelyt végeztetek, részletes jelentést kérek. – Már megbocsásson, Mr. Jones, de alkalmazni próbál, hogy végezzek el önnek egy munkát? – Ön magándetektív, nem? Ilyen rövid idő alatt amúgy sem tudnék senki mást keríteni, akit egy ilyen munkára használhatnék. Majd küldjön egy számlát. Chloe kitárta az érzékeit, és alaposan szemügyre vette a kapuhoz vezető lépcsőt. A napsütötte kerámialapokon halványan megcsillant a pszi-fény. Izgalom támadt benne. – Egészen biztos, hogy valamilyen erős tehetség járt itt mostanában – mondta. – Egy nő. Látom a nyomait. Pár napja még nem voltak itt. Tegnapiak lehetnek. Jack ránézett, de a sötét szemüveg mögött nem lehetett látni a szemét. – Biztos, hogy nő volt? – Igen. – Kicsit élesített még az érzékein, és erősebben összpontosított. – De labilitásnak nincs semmi jele, nem úgy, mint annak a két fickónak az energiamintáiban, akik tegnap a motelban meg akartak ölni bennünket. – Fallon azt mondta, hogy a pszichikus instabilitás annak a drognak a mellékhatása, amelyet a Nadragulya használ.
– Hát, akárki is ez a nő, aki itt járt Stone-nál, meg mernék esküdni rá, hogy nem szedi a szert. – Ennyit Fallon összeesküvés-elméletéről. Kinyílt az ajtó. A házvezetőnő állt az előtérben. Nem ugyanaz a nő volt, aki korábban fogadta őket itt. Azon látszott, hogy az, ami – középkorú, kidolgozott kezű, udvarias, nyugodt, rátermettségről tanúskodó viselkedésű asszony. Ez a nő sokkal fiatalabb, és kifejezetten mutatósabb volt nála. Szőke haja lófarokba volt kötve, és a combjára feszülő szűk farmernadrágot, hozzá csinos, mélyen kivágott sárga felsőt viselt, amely jól kiemelte a mellét. Chloe bepillantott a hallba, hogy lássa a nő pszi-lenyomatait. Ugyanezt a szomorú, beteges energiát látta a Pioneer Square mellékutcáiban és kapualjaiban. Kíváncsi lett volna, vajon Stone tud-e arról, hogy a házvezetőnője egy drogos lány. A szőkeség kevés érdeklődést mutatott iránta, ezzel szemben Jackre csábos mosolyt villantott. – Mr. Stone kint van a medencénél – mondta. – Jöjjenek utánam. Odavezetem önöket. Megfordult, és egy néma tánc ütemére ringó csípővel elindult a nappali felé. Chloe sanda pillantást vetett Jackre, vajon értékeli-e a látványt. Neki azonban sikerült tökéletes közönyt mutatnia a nyilvánvaló flörtölés iránt. Amikor észrevette Chloe pillantását, szótlanul és kérdőn felvonta a szemöldökét. Mi van? Chloe elpirult, mint akit rajtakaptak. Ezt sürgősen abba kell hagynia. Nemcsak hogy a szakmájához egyáltalán nem illő viselkedés, de rövid úton elvezet ahhoz, hogy összetörje a szívét. Csak mert egy ágyban tud aludni vele, és párszor istenit szexeltek, még nem törvényszerű, hogy egy hosszú és tartós kapcsolat alakuljon ki közöttük. Különösen azután, hogy már kitalálta, hogyan mondja el neki: a múlt éjszaka nem sikerült valami jól. A francba, a francba, a francba. Figyelmét az egész falat betöltő ablak mögött látható, gyöngyözve habzó római szökőkút és a medence látványára fordította. Nem volt féltékeny. Nem volt joga ahhoz, hogy kisajátítsa a férfit. Ezt még nem lehetett viszonynak nevezni. Hiszen alig ismerték egymást. Persze, a fizikai vonzódás megvolt, de talán csak ennyi volt az egész. Hacsak nem számolja hozzá azt, hogy együttes erővel munkára tudták fogni a lámpát. Félretolta a zavaró gondolatokat. Azért jöttek ide, hogy elvégezzenek egy feladatot. Lenézett a márványpadlón és a gazdag mintázatú szőnyegen látható pszi-lenyomatokra. Két másik friss nyomkészletet is látott a házvezetőnő és a másik, az éjjel Stone-nál járt nő nyomain kívül. Az újabb nyomok tulajdonosai a nagy ház hátsó traktusa felől hatoltak be. Beteges, labilis energiát sugárzó nyomok voltak. Azonnal felismerte bennük az egészségtelen álomfényt. Felszisszenve fordult Jack felé, hogy jelezze neki a veszélyt. De Jack nem nézett rá. Azt a két férfit figyelte, aki a folyosó félhomályából lopakodott feléjük. Az egyiken, aki a motorkerékpárt vezette, ugyanaz a farmerdzseki volt, amit tegnap is viselt. A másik az volt, aki a hangtompítós fegyverrel várakozott rájuk a motelszobában. Hosszú haját a motorosok jellegzetes fejkendője alá rejtette. – Innen már jó lesz – vicsorgott a fejkendős Jackre, és a fegyverét kissé megemelve, célba vette Chloe-t. – Nem tudom, mit műveltél velem tegnap, de ha még egyszer megpróbálod, egy lövésre akkor is lesz még időm, és ő lesz a célpont. Világos? – Persze – válaszolta Jack. – Hol van Stone és a házvezetőnője? – Stone és a nő nem tartozik rád – közölte vele a farmer-dzsekis. – Ennyi volt, Sandy – nézett a szőkére. – Itt végeztél. Tűnj el. – És mi lesz a pénzemmel, Ike? – nyafogta a nő. – Azt mondtad, ideadod, mihelyt elvégeztem a munkát. – Hülye drogos kurva. – Ike benyúlt a zsebébe, és kihúzott egy kis köteg bankjegyet. Ledobta a szőnyegre, Sandy elé. – Tartsd a szád, és a kerten keresztül menj ki. Ugyanott, ahol bejöttünk. És ne felejtsd el, ha egy szót is szólsz erről bárkinek, véged van. – Ne félj. – A szőke lehajolt, felmarkolta a pénzt, és a blúzába dugta. – Nem fogok beszélni. Ismersz, Ike. Soha nem tennék ilyet.
Megfordult, és sietve elindult az üvegajtó felé. Megfogta a kilincset, és kezdte félretolni az ajtót. Chloe érezte, hogy sisteregni kezd körülötte a levegő. Nem kellett Jackre néznie, hogy lássa a szemében izzó pszi-lázat. És már tudta is, hogy mi fog történni. Sandy dobhártyarepesztő, rémült sikoltozásban tört ki. Elengedte a kilincset, és mindkét öklével vadul verni kezdte az üveget. – Pofa be! – kiáltott rá Ike. – Hagyd abba, te idióta! – A francba, ez bekattant – mordult fel dühösen a fejkendős. – Ha a kapuőr meghallja, nekünk annyi. El kell hallgattatnunk a csajt, de rögtön. – Ez azért van, mert drogost hoztunk magunkkal. – Ike a tombolva sikoltozó Sandy felé lendítette a hangtompítós puska csövét. Még több energia lobbant fel a levegőben. Chloe tudta, hogy Jack fókuszpontja elmozdult az előbbi helyzetéből. Ike rémülten felüvöltött, de még sikerült elsütnie a fegyvert. Remegő ujjai miatt a golyó célt tévesztett, s miközben Sandy sírva lerogyott a földre, az ajtó üvegtáblája nagy csörömpöléssel leomlott. Ike térdre esett, arca rémült halloween-maszkká változott. Egy láthatatlan rémkép foglyaként még sikoltani sem tudott. Elájult. A fegyver nagy koppanással a márványpadlóra esett. A fejkendős a vadásztehetségek természetfölötti gyorsaságával Chloe mellett termett. Mielőtt a lány egy lépést is hátrálhatott volna, karját a nyaka köré fonta, s a fegyver csövét a halántékához nyomta. – Eszedbe ne jusson, hogy ellenem is bevesd a tehetségedet – sziszegte Jacknek. – Esküszöm, mielőtt kicsinálnál, a nő meghal. Jack félúton megtorpant. Chloe egyik kezével felnyúlt, és könnyedén megérintette a fejkendős karját. Ő észre sem vette, szélesre tárt érzékeivel egyedül Jackre összpontosított. Chloe egy kevéske energiát juttatott be szennyezett álompszi-áramaiba. A fejkendőst döbbenetes hirtelenséggel nyomta el az álom. A fegyver kihullott a kezéből, ő maga pedig hangtalanul a földre rogyott. Sandy az ajtó mellett térdelt, és zokogott. Jack fölnyalábolta mindkét puskát. – Ezeket biztonságba kell helyeznünk, mielőtt magukhoz térnek. Vadászok. Nem kockáztathatunk semmit. – Rendben. – Chloe nagy levegőt vett. Szaporán vert a pulzusa. Óriási erőfeszítésébe került, hogy összefüggően tudjon gondolkodni. – Láttam a medence melletti kis házban szigetelőszalagot és drótot. – Hozd ide mindkettőt. Én vigyázok ezekre itt. – Oké. – Chloe megkerülte Sandyt, és eltolta az ajtót. – Chloe! – Tessék – állt meg a lány, és hátranézett a férfira. – Ha ezen túl leszünk, elmagyarázhatnád nekem, hogy miért van még mindig meg a második tehetségem.
36. A megkötözött és kipeckelt szájú Drake Stone-ra és házvezetőnőjére az egyik hálószobában találtak rá. – Nagyon sajnálom – mondta Drake Chloe-nak, aki a teljesen kikészült házvezetőnőt próbálta nyugtatgatni. – Ma reggel rontottak be. Azt mondták, szörnyű dolgokat fognak művelni vele, ha nem kerítem elő magát és a lámpát.
– A mi hibánk – csóválta a fejét Chloe. – Borzasztóan sajnálom, hogy belekevertük magukat is. – Mindig is tudtam, hogy a lámpa csak bajt hoz rám – felelte gyászos képpel Drake. – Sohasem gondoltam volna, hogy bárki is értékesnek tarthatja. Annyira látszik rajta, hogy hamisítvány. Jack kiment a medence mellé, hogy felhívja Fallont. – Elkaptatok három Nadragulya-ügynököt? – kérdezte izgatottan Fallon. – Kettő közülük biztosan az. – Jack végiglépdelt a naptól csillogó vizű medence mellett, hogy lecsillapítsa az iménti eseményektől felzaklatott szervezetét. Sok energiájába került Sandy és Ike leszerelése, annyira, hogy tartalékai jó részét felemésztette. – Legalábbis mi biztosak vagyunk benne. Még most is eszméletlen állapotban vannak. A nő magánál van, de ő minden jel szerint csak egy szerencsétlen, ostoba drogos, akit felbéreltek, hogy játssza el a házvezetőnő szerepét. Nem hiszem, hogy tudna bármit is, neki csak az volt a fontos, hogy megszerezze a következő adagra valót. – Honnan tudod, hogy a másik kettő Nadragulya? – faggatta Fallon. – Azt hittem, ezt majd te fogod kideríteni. – Igaz. Csak kíváncsi vagyok, mi vett rá, hogy elismerd az elméletemet, miszerint itt egy bűntényről van szó. – Chloe szokatlan, labilis energiát látott a nyomaikban. Szerinte ez arra utalhat, hogy valami erős pszichotróp szert szednek, ami hatással van a paraérzékelésükre. Ez alátámasztani látszik a te összeesküvés-elméletedet. – Látja a drog jeleit? – kérdezte éles hangon Fallon. – Nekem ezt mondta. – Huhh. Hát ez nagyon érdekes. Nekem van két magas besorolású auratehetségem, akik látják a Nadragulya embereinek aurájában az instabilitást, de arra nem gondoltam, hogy ugyanerre a munkára álomfényfejtőt is használhatnék. De persze érthető. Egy olyan szer, amelyik befolyással van a természetfölötti érzékelésre, valószínűleg az álomenergiában is zavart kelthet. Erre előbb is gondolhattam volna. A gond csak az, hogy borzasztó kevés a jó színvonalú álomfényfejtő. – Van itt még valami. – Jack tovább sétált a medence szélén. – A bejárati lépcsőn és az előtérben találtunk még egy nyomkészletet. Chloe azt mondja, Stone-nak a múlt éjjel volt egy magas színvonalú tehetséggel bíró látogatója is. De akárki járt is nála, az iménti eseményekhez nem volt köze. Az ő nyomai nem tartalmaztak rossz energiát. – Beszéltél Stone-nal a látogatójáról? – Még nem. Még nem volt alkalmam. – Kérdezd meg tőle. Nem szeretem a véletlen egybeeséseket, de akad néhány fantasztikusan szenzitív ember Vegasban. Én magam legalább két erős illuzionistáról és egy parahipnotizőrről tudok, akik sztárnak számítanak a világ szemében. Egy nagyon jelentős straté a város egyik legnagyobb kaszinója. És persze mindig számolni kell azzal, hogy megjelennek Vegasban az ösztönös és a rejtett tehetségek, akik szerencsét akarnak próbálni az asztaloknál. Lehet, hogy Stone-nál egyszerűen csak egy vendég járt az éjjel. – Akire sem ő, sem a kapuőr nem emlékszik? Egy barát miért törölte volna ki az emlékezetükből, hogy ott járt? – Stone elég régóta él a városban ahhoz, hogy néhány ellensége is legyen ott. – Az is lehet, hogy csak kitalálta a sztorit. – Nem, azt nem hiszem – felelte Fallon rövid hallgatás után. – Hihetőnek érzem. – Hihetőnek érzed? – Beleillik a képbe – válaszolta Fallon egyszerűen. – De azért csak derítsd ki, hogy emlékszike valamilyen részletre. – Mi legyen a motorosokkal és a nővel?
– Viselkedjetek úgy, mint derék, becsületes polgárokhoz illik, akik vagytok. Hívjátok ki a rendőrséget. Mondjátok el nekik, hogy épp egy betörés kellős közepén érkeztetek a házba. Miért, hát nem ez az igazság? – Ha átadom őket a rendőröknek, előfordulhat, hogy megszöknek, még mielőtt Chloe és én visszaérnénk a szállodába. A rendőrségnek fogalma sem lesz arról, hogy miféle tehetségekkel van dolga. – Nem számít. Ha azt a kettőt elkapják, attól kezdve a Nadragulya többé nem számol velük. A szervezetben kemény szabályok uralkodnak. Szigorúan tilos felhívni magukra a hatóságok figyelmét. Akit letartóztatnak, arra halálbüntetés vár. – Hogy éri el a Nadragulya, hogy az emberei csendben maradjanak? – Egyszerűen – válaszolta Fallon. – Csak el kell vágniuk a drog útját. A jelek szerint napjában kétszer kell megkapniuk a szer legutóbbi változatát. Elég, hogy egy adag kimaradjon, máris gyengülni kezd az érzékelés. Két-három adag megvonásakor egy-két napon belül bekövetkezik az elme megbomlása, amit gyakran öngyilkosság követ. Roppant hatékony módszer a laza szélek lenyisszantására. – Azt hittem, az Arkane-nak van valamilyen ellenszere. – Van – válaszolta elcsigázottan Fallon. – Hamarosan meg kell érkeznie a városba a csoportnak, amelyet kiküldtem. Náluk lesz valamennyi. Most, hogy munkára fogtam őket, minden emberemnél ott van az ellátmány. Nyugodtan tehetsz ajánlatot annak a két motorosnak. Ha elmondják mindazt, amit arról tudnak, akinek dolgoznak, adhatsz nekik az ellenméregből. Mindazonáltal kétlem, hogy belemennek egy ilyen alkuba. – Simán megölték volna Chloe-t, és talán a házvezetőnőt és Stone-t is. Eszem ágában sincs ellenszert kínálni nekik – Erről te döntesz. – Fallon hangján tisztán érezni lehetett a vállrándítást. – De ha ettől kicsit is jobban érzed magad, elárulom, hogy az ellenszer önmagában véve és önmagától felér egy életfogytiglani ítélettel. – Hogy érted ezt? – Életben tartja a delikvenst, és még az esze is megmarad többé-kevésbé, de az anyagnak azért van néhány komoly mellékhatása. A szer által feljavítottakkal együtt szétmállasztja a természetes pszi-képességeket is. Az olyan magas szintű tehetségeket, mint amilyen te is vagy, valószínűleg a kettes fokozatúak közé nyomja le. És vannak más komplikációk is. Pánikrohamok Krónikus szorongásos tünetek. Nyugtalanító álmok. Végül előáll az a személyiség, amelyről a Viktória-korban azt mondták, hogy „rosszak az idegei". Jack elgondolta, hogy milyen lehet a két motoros, akiknek tényleg „rosszak az idegei". – Van lehetőség a gyógyulásra? – kérdezte. – Nem tartjuk valószínűnek. Nyilvánvaló okokból embereken nem végezhettünk valami sok kísérletet, az állatok pedig nem reagálnak a pszi-drogokra. Ebben az esetben tehát csak feltevésekre hagyatkozhatunk. Mint mondtam, kétlem, hogy a foglyul ejtett két vadász elfogadná az ellenszert. – Miért? – Van némi tapasztalatunk Nadragulya-ügynökökkel. Mindnyájan tökéletesen agymosott emberek Először is nem fogják elhinni, hogy beleőrülnek, ha nem kapják meg az adagjukat. Nekik erről mást mondtak – És másodszor? – Ők éppoly paranoiásan viszonyulnak az Arkane-hoz, ahogy mi hozzájuk. Jó esély van rá, hogy nem fogják tőled elfogadni az ellenmérget, mert azt fogják hinni, hogy meg akarod ölni őket. Hívj föl, miután beszéltél Stone-nal. – Fölhívlak. – Ja, és egyébként gratulálok az új tehetségedhez. Jack megdermedt. – Miről beszélsz?
– Azt elhiszem, hogy tegnap szerencséd volt, és le tudtál szerelni egy vadászt, de azt már nem veszem be, hogy ma három embert tudtál harcképtelenné tenni, akik közül kettő vadász volt. – Én csak az egyik vadászt tettem harcképtelenné – válaszolta hűvösen Jack. – És a nőt. Nem nagy ügy. A másik vadászt Chloe intézte el. – Mindegy. Így is kijár a gratuláció. – Nem érzem a hangodon az aggodalmat. – Amíg Nadragulya-ügynökök ellen használod, semmi bajom az új tehetségeddel. Minden segítségre szükségem van, bárhonnan jöjjön is. Hívj föl, miután beszéltél Stone-nal. Azzal Fallon kilépett a vonalból. Előre láthatóan Chloe ragaszkodott hozzá, hogy ajánljak fel az ellenszert a Nadragulya ügynökeinek. De Fallon Jonesnak igaza volt: visszautasították. A zsaruk levették a szigetelőszalagot és a drótot, és rendes bilincset tettek a helyére. Aztán betuszkolták mindkettőjüket a járőrkocsi hátuljába, és elhajtottak. Chloe és Jack a lépcsőn állva hosszasan néztek az elrobogó autó után. – Fogadni mernék, hogy huszonnégy órán belül meg fognak szökni – mondta Chloe fejcsóválva. – Vadászok. Nemcsak hogy természetfelettien gyorsak, de természetfelettien ügyesek is. Mire a zsaruk észreveszik, hogy eltűntek, már túlságosan késő lesz. – Fallon azt mondja, gyakorlatilag meghaltak – szólt erre Jack. – Azt mondja, most, hogy a hivatalos szervek látókörébe kerültek, a Nadragulya ejteni fogja őket. Nem kapnak több drogot. Ettől meg fognak őrülni, és huszonnégy vagy legföljebb negyvennyolc óra leforgása alatt öngyilkosok lesznek. Chloe megborzongott. – A drog szörnyű találmány. Jonesnak igaza van. A Nadragulyát le kell állítani. – Rendszerint nem adok hitelt az összeesküvés-elméleteknek, de kezdem azt hinni, hogy Jones itt most a lényegre tapintott.
37. Chloe két marokra fogta a Drake Stone lógóval díszített kávésbögrét, és Drake-re nézett. Lenyűgözte az énekes rugalmassága. – Nem akarom elhinni, hogy azok után, ami ma történt önnel, este színpadra akar lépni – mondta. – Sokan teletömnék magukat nyugtatókkal, és poszttraumás sokktól rettegnének. Odakint, a medence mellett üldögéltek. A fejük fölött lévő hősugárzók kellemes meleget árasztottak a teraszon. A kávét maga Drake készítette, miután hazaküldte a házvezetőnőjét a családjához, hogy pihenje ki magát. – Ismeri a show-bizniszben régóta közszájon forgó mondást? – nézett rá Drake. – A műsornak mennie kell tovább? – Nem – felelte Drake. – Azt, hogy minden reklám jó reklám. A ma esti híradók az én nevemtől lesznek hangosak az egész városban. Nem volt ilyen jó sajtóm, amióta évekkel ezelőtt ideköltöztem. Ha ma este nem lépek fel, akkor tényleg elindul a pletyka. – Miféle pletyka? – csodálkozott Jack. – Hogy valójában már halott vagyok. Évek óta beszélnek róla. – Drake kinyújtotta a lábát. Töprengve nézett Jack-re. – Hogy az ördögbe intézte el azt a kettőt ma délután, és kik voltak azok a fickók, akik L. A.-ből jöttek, és elvitték a lámpát? – Bonyolult – legyintett Jack. – Sejtem – bólogatott Drake.
– Elhinné nekem, ha azt mondanám, hogy a két motoros, akik ma betörtek a házába, egy titkos bűnszervezetnek dolgoznak, amely olyan tiltott szert használ, amelyik természetfölötti erővel ruházza fel az ügynökeit? Drake szemöldöke a magasba kúszott. – Tudtam. Maga a kormány embere. Miről van szó? Drogról? Kaszinói csalásról? – Nem – vágott közbe gyorsan Chloe. – Nem vagyunk a kormány ügynökei. Becsületszavamra. – Hagyjuk – emelte föl a kezét Drake, hogy elhallgattassa. – Nem akarok többet tudni az egészről. Elvégre ez itt Las Vegas. Errefelé a tudatlanság, ha nem is áldott, de legalább biztonságos. – Megenged pár kérdést? – tudakolta Jack. Drake ismét felvonta a szemöldökét. – Az éjszakai látogatómra kíváncsi, így van? – Ugye nem maga találta ki, hogy ezzel csaljon ide minket? – kérdezte Jack. – Nem. A vicc az egészben az, hogy tényleg fel akartam hívni magukat, és mesélni a nőről, aki nálam járt. De annál többet, mint amit már elmondtam, nem tudok mondani. Egyszerűen nem emlékszem a részletekre. Álmodott már olyasmit, amire aztán nem tudott visszaemlékezni? – Igen – felelte Jack, és Chloe-ra nézett. – Álmodtam. Chloe megpróbált nem törődni vele. Tudta, hogy Jacknek rengeteg kérdése van, és az is világos volt, hogy nincs jókedvében. Nem is hibáztatta érte. Azzal a gondolattal ébredt, hogy többé már nem kettős tehetség, és élesben kellett rájönnie, hogy továbbra is képes lidércnyomást előidézni másokban. A saját megítélése szerint még mindig pszicho-szörny volt. Ráadásul az érzékei a kimerülés határára érkeztek, miután harcképtelenné kellett tennie Sandyt és Ike-ot. Ennyi pszit nem lehet úgy felhasználni, hogy az ember ne fizessen drága árat érte. Az energia mégiscsak energia. Ha az ember sokat elhasznál belőle, akkor időt kell adnia magának, hogy regenerálódhasson. Ő maga is kimerült. Neki is jócskán be kellett vetnie a tehetségét, hogy el tudja altatni a vadászt. De neki még volt tartaléka. Teljes figyelmét Drake-re összpontosítva tágra nyitotta az érzékeit. A férfi álomfénye legnagyobbrészt normálisnak tűnt, legalábbis annyira normálisnak, amennyire az ultrafény képes volt erre. De néhány hullámhosszon valami nem volt rendjén a színárnyalatokkal. A színek sötétek voltak, a minta pedig nem volt szinkronban. Már látta ezt a fajta zavart korábban is. – Azt hiszem, az, aki tegnap éjjel meglátogatta, hipnózisban javasolhatott magának valamit – mondta. Drake felvonta a szemöldökét. – Ebben a városban több hipnotizőr is van. Ismerem mindet, aki valamennyire is ért a dolgához, de ők mind férfiak. És miért akarna bárki hipnotizálni engem, hacsak nem azért, hogy kiraboljon? De ma reggel semmi sem hiányzott a lakásból. – Nem garantálom a sikert, de elképzelhető, hogy a segítségemmel vissza tud idézni néhány részletet a látogatójával kapcsolatban. – Hogyan? – Tekintse ezt afféle relaxációs technikának – felelte Chloe. – Ígérem, egész idő alatt teljesen éber marad, és öntudatánál lesz. Minden szavamra és mozdulatomra emlékezni fog, és maga fogja megszabni azt, amit mond nekem. Drake egy hosszú percig gondolkozott Chloe szavain, aztán bólintott. – Bevallom, nagyon zavar az a fehér folt az emlékezetemben. Ha elfelejthetem, hogy tegnap éjjel volt egy látogatóm, legközelebb a Kék pezsgő szövegét kezdem majd elfelejteni. Azzal vége is lenne a pályámnak. Fogjunk hozzá! Jack nem szólt semmit. Itta a kávéját, és várt. – Ne akarja erőszakkal visszahozni az emléket – mondta Chloe. – Engedje el. Ne izgassa magát miatta. Keresse meg a nyugalom helyét önmagában, és lazuljon el.
Mialatt tovább mondta az ilyen és hasonló megnyugtató mondatokat, egy kis álomenergiát pumpált a statikus, sötét hullámokra. Nem a szavaiban volt a lényeg. A szavaknak semmi közük nem volt az energia kivetítéséhez, de tudta, hogy ha néma maradna, azzal felkeltené Drake kíváncsiságát az iránt, amit csinál. Végtelenül könnyed érintésekkel felcsippentette és megtisztogatta a sötét álomkisüléseket. Pár pillanat múlva a színek újból normálisan pulzáltak. – Fekete haj – mondta Drake. Majd elégedetten csettintett az ujjával. – Jó fazonra vágva. Drága fazonra. Emlékszem, arra gondoltam, hogy milyen szemrevaló, de nem abban a feltűnő vegasi stílusban. A ruhája is jó volt. Nagyon divatos, de nagyon konzervatív kosztüm, és magas sarkú cipő. Mint valami ügyvezető igazgató vagy ügyvéd. – Valami feltűnő ismertetőjegy? Ékszer? – hajolt előre ültében Jack. Drake elgondolkodott a kérdésen, majd megrázta a fejét. – Sajnálom. Becsöngetett. Az őr nem jelentette előre, ezért arra gondoltam, hogy ismerős lehet, esetleg a személyzetből valaki. Kinyitottam az ajtót, de nem találtam őt ismerősnek. Arra gondoltam, talán egy rajongóm, akinek valami módon sikerült átjutnia a falon. Megkérdeztem, kicsoda ő. – Mit felelt? – kérdezte Chloe. – Azt mondta, azért jött, hogy találkozzon velem. Néhány kérdést szeretne feltenni egy antik lámpával kapcsolatban, amiről úgy tudja, hogy az én tulajdonom. Elmondtam neki, hogy már odaadtam egy másik gyűjtőnek, aki érdeklődött utána. – Mit válaszolt erre? – kérdezte Jack. – Megkérdezte, hogy hívják magukat. – Drake arcán megfeszültek az izmok. – Azt feleltem, hogy ez bizalmas információ, és aztán, a keservit, már el is árultam a nevüket, és minden egyebet, amit kettőjükről tudtam. Vajon miért csináltam ezt? – Mert hipnotizálta magát – felelte Chloe. – Értett a dolgához – mondta Drake, és halkan füttyentett hozzá. – Igen – bólintott Jack. – Nagyon értett a dolgához.
38. Chloe visszahajtott a szállodába. Jack kétkedő arccal figyelte az utat, és újból felhívta Fallon Jonest. Elmondta neki azt, amit Drake Stone rejtélyes látogatójáról megtudtak. Amikor befejezte, becsukta a telefonját, és komoran folytatta az út figyelését. – Na? Mit mond? – nézett rá Chloe. – Van valami elmélete Fallonnak? – Van hát. Ahogy arra számítani lehetett, olyan, ami tökéletesen beleillik ebbe a Nadragulyaösszeesküvésbe, amivel most foglalkozik. Szerinte Stone éjszakai látogatója az a személy, aki a lámpa megszerzésével van megbízva. Azt mondta, a nő valószínűleg szem elől tévesztett bennünket, amikor azt a látszatot keltettük, hogy Los Angelesbe megyünk – Tehát azért ment vissza Stone-hoz, hogy kiderítse, amit lehet? – Stone arra kellett neki, hogy eljusson hozzánk – felelte Jack – Szerencséje volt, mert megtudta, hogy még a városban vagyunk. Csapdát állított, és mi szépen belesétáltunk. – De aztán minden balul sült el. Nem elég, hogy az embereit letartóztatták, a lámpa azóta az Arkane kezébe került. – Hát, ezt elrontotta. – Jack az ülés támlájának döntötte a fejét. – Fallon szerint ez azt jelenti, hogy valószínűleg hamarosan meg fog halni. – De ő nem szedte a szert. Nincs ráutaló nyom az álomfényében, elfelejtetted? A Nadragulyának nincs meg az a lehetősége, hogy elzárja előle a drog útját. – Vannak más módszerek is arra, hogy megszabaduljanak valakitől. – Na igen, de ha ez a nő a Nadragulya embere, akkor miért nem drogozik?
– Jó kérdés. Fallonban az is felmerült, hogy egyesek, mielőtt megkockáztatnák, hogy éljenek vele, meg akarják várni, míg a szert tökéletesítik. – Látod, ez értelmes döntés lenne. Ugyanakkor azzal járhat, hogy a szervezet nem tudja kézben tartani az ügynökeit. A vezetők a drog kiiktatásával nem tudnák az ellenőrzésük alatt tartani őket. – Ez már legyen Fallon problémája – közölte Jack. – Nekem más miatt fő a fejem. Mi történik velem, Chloe? – Mondtam már, hogy teljesen jól vagy. Stabilan, mint a kőszikla. – Visszatért a második tehetségem. – És az is épp olyan stabil, mint az első – felelte a lány nyugodtan. – Az lehetetlen. Két csúcsminőségű tehetség nem létezhet egyidejűleg egyetlen emberben anélkül, hogy az egyén pszichikus egyensúlya ingataggá válna. – Elismerem, ez a tétel régóta megdönthetetlennek számít az Arkane berkeiben. – Talán mert valahányszor felbukkan egy kettős tehetség, annak hordozója pszichoszörnnyé válik. – Te nem vagy szörny – szólt szigorúan a lány. – Magad mondtad, hogy újra normálisnak érzed magad, és látom, hogy az álompszid gyönyörűen tartja az egyensúlyi állapotát, és tökéletesen stabil. – Te már akkor tudtad, hogy nem veszítettem el a második tehetségemet? – Nem voltam benne biztos – sóhajtotta a lány. – Addig nem, amíg ma délután nem vetetted be. – Pár másodpercig habozott, aztán kibökte. – De mondhatom, hogy ért egy kis meglepetés. – Igazán? Mi volt az? – Tegnap éjjel, amikor alaposabban szemügyre vettem az álomfénytartományodat, rájöttem, hogy az alvó és éber állapotod közötti csatornáid teljesen és állandó jelleggel ki vannak nyílva. Ez a magyarázata az extra tűzerődnek. – Ilyesmi nem fordulhat elő. Ha ez igaz lenne, mostanára már teljesen kifejlett Cerberus lennék. – Tudom – bólintott Chloe. – Arra gyanakszom, hogy a Nicholas által átörökített genetikai torzulás teszi lehetővé számodra, hogy képes legyél kezelni a nyitott csatornákat. – Akkor hát mi az, amit tegnap éjjel a lámpával csináltál? – Azt hiszem, hogy amikor azok a csatornák pár héttel ezelőtt váratlanul kinyíltak, a hirtelen változás néhány helyen zavart okozott az álompszidben. Úgy tűnt, hogy a rendszer magától helyreáll. Mindössze arra használtam a lámpa energiáját, hogy felgyorsítsam a folyamatot. Az volt a célom, hogy megpróbáljam kiküszöbölni a gyógyszerek okozta károk némelyikét, de bizonyos bonyodalmak miatt nem tudtam befejezni, amit elkezdtem. – Azt mondod, hogy nem zártad be az álomfénycsatornáimat? – Nem – vallotta be a lány. – Nem tudtam. – Miért nem? – Mert azzal megölhettelek volna – felelte kertelés nélkül Chloe. – Vagy a legjobb esetben megőrültél volna. – Miért? – nézett egyenesen a szemébe Jack. – Mert genetikailag úgy vagy felépítve, hogy azzá válj, ami most vagy. Ez a te normális állapotod. Ha elkezdek az álompszi-csatornáiddal vacakolni, könnyen abnormálissá tehettelek volna. Érted már? – Ezek szerint én egy normális kettős tehetség vagyok? Ilyen nem létezik. – Hát, ezen én is sokat gondolkoztam. – Na ne mondd. Chloe úgy döntött, elég felnőtt ahhoz, hogy elengedje a füle mellett a gúnyt. Jacket mostanában sok stressz érte, ennyi az egész. – Őszintén szólva, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy valódi kettős tehetség vagy – mondta.
Jack visszafordította a figyelmét az útra. – A múlt hónapban strat voltam. Ebben a hónapban rémálmokat tudok előidézni. Mi ez, ha nem két különböző tehetség? – Gondolkozz rajta, Winters. Megszámlálhatatlanul sokféle stratégiai tehetség van, de egy dologban mindannyian közösek: természetfölötti adottságuk van ahhoz, hogy felbecsüljenek és elemezzenek egy helyzetet, és ebből megállapítsák, hogyan tudják azt a legjobban kiaknázni a maguk javára. Ez lényegében nem más, mint egy túlélési technika. Lehetséges, hogy legkorábbi őseink primitív vadászösztöneinek pszichikus adaptációja. – Hová akarsz ezzel kilyukadni? – kérdezte egyre erősebben gyanakodva Jack. – Felépítek egy lehetséges elgondolást. Figyelj. A te strat tehetséged olyan formában jelentkezik, amelynek révén hajszálpontosan ki tudod tapintani másvalaki gyengeségeit és sebezhető pontjait, igaz? – Na és? – Oké, innen már csak egy lépés, hogy egy pszi-robbanással szó szerint halálra rémítsd az illetőt. Ha egyszer felismerted valakinek a sebezhetőségét, onnantól kezdve hatalmad és befolyásod van felette. És te ezt egy lépéssel még tovább is viheted. Energiát tudsz gerjeszteni azon a hullámhosszon, ahol a másik embernek a legelemibb erejű félelmei lakoznak. – Életem első harmincöt esztendejében nem voltam képes erre. – Lehet, hogy nem, de az a tény, hogy most meg tudod tenni, nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy merőben új tehetséged alakult ki. Ez, amit most kaptál, csak a régi tehetséged egy hangsúlyosabb változata. – Olyasvalami, mint a szer egy felerősített változata? – A férfi szája egyetlen vonallá keményedett. – Lehet, hogy Fallon Jones használhatónak tart engem, de valami azt súgja nekem, hogy a Jones család többi tagja, beleértve Zack Jonest is, nem fog ilyen könnyedén napirendre térni afölött, hogy a tehetségem új szintre lépett. – Ó, csakugyan? – hördült fel Chloe. – Mintha a Jones családban bárkinek joga lenne megítélni, a tehetség dolgában mi normális, és mi nem az. – Mi az ördögöt akarsz ezzel mondani? – Várj, elmondom. Nem titok, hogy Sylvester Jones életének már korai szakaszában elkezdett kísérletezni az általa feljavított szer különböző változataival. Ki tudja, mit művelhetett a saját DNS-ével, még mielőtt annak a három különböző nőnek a kis Jones-fiúkat nemzette? Szavai nyomán rövid, meglepett csend támadt. – A mindenit – füttyentett halkan Jack. – Erre még sohasem gondoltam. Ez megmagyarázná, miért született a családban annyi szokatlan és soha nem látott tehetség. – Bizony – felelte a lány határozottan. – De ha a tehetségeim normálisak, akkor honnan jönnek a hallucinációk és az eszméletvesztések? Mitől vannak azok a rendellenességek az álompszi-képletemben? – A hallucinációkat értem – közölte Chloe. – Ez egy mindennapos probléma, abból ered, hogy az álomenergia túlcsordulva eljut más érzékszervekhez. Mint mondtam, olyan hirtelen következett be a tehetséged átlépése egy magasabb szintre, hogy átmenetileg zavar keletkezett az álompszid egyes áramlataiban. – És mi a helyzet az eszméletvesztésekkel és az alvajárással? Chloe ujjai szorosabban fonódtak a kormánykerékre. – Gondolom, ezeket a kikopott álomcsatornák okozhatták, de, mint említettem, a tartomány egyes pontjain bizonyos nyomok az erős gyógyszerezésre utalnak. – A gyógyszereket az eszméletvesztések és az alvajárás jelentkezése után kezdtem szedni. – Azt megelőzően szedtél más gyógyszert is? – kérdezte a lány. – Akár a vény nélkül, szabadon kapható szereknek is lehetnek előre megjósolhatatlan hatásai az arra érzékenyeknél. – Alkalmanként gyulladásgátlókat. Mást nem. – Hát, ha ez megnyugtat, az a sötét rész határozottan halványulóban van – mondta Chloe.
– Egy teljes napot elvesztettem az életemből, nem beszélve azokról az éjszakákról, amikor ki tudja, merre kóboroltam. – Hidd el, megértem, hogy mindez nagyon nyugtalanító lehet – szólt szelíden a lány. – De a helyzet már stabilizálódott. Érzem. A múlt éjjel volt egy olyan érzésem, mintha elfordítottunk volna egy kulcsot valami pszichozárban. Jól vagy, Jack. – Úgy érzem, még jön egy de. Chloe vett egy nagy levegőt. – De még mindig izgat, hogy vajon miért van annyi erő bezárva abba a lámpába.
39. Aznap este lementek néhány italt meginni a szálloda egyik bárjába. Mialatt a whiskyjét kortyolgatta, Jack arra gondolt, hogy milyen jó is itt ülni Chloe-val. Mintha igazi randevún volna, leszámítva azt, hogy egyetlen más nőismerőséről sem tudta elképzelni, hogy ilyen fesztelenül tudna üldögélni egy asztalnál egy olyan férfival, aki egyetlen szempillantás alatt rémálommá tudná tenni az együttlétüket. Az is igaz, hogy Chloe nem volt összehasonlítható egyetlen más nőismerősével sem. – Mit fog lépni most a J&J? – kérdezte Chloe. – Fallon dühös és csalódott – vont vállat Jack. – De persze nála ez nem szokatlan állapot. – Nincs esély rá, hogy megtalálja a nőt, aki Stone-nál járt? – Nincs. De nagyon biztos abban, hogy ez amúgy is zsákutca. Meg van győződve arról, hogy most, miután az Arkane visszakapta és eldughatta a lámpát a Társaság valamelyik pinceraktárában, a Nadragulya ejteni fogja a témát. Azokat, akik felelőssé tehetők a kudarcért, megbüntetik, méghozzá a szervezetnél szokásos módon. – Nem kapják meg a drogadagjukat. – Nyilván. – De Fallon továbbra sem tudja, miért akarta a Nadragulya megszerezni a lámpát. – Abból a feltételezésből indul ki, hogy ugyanazért, amiért az alapító receptjét is meg akarták kaparintani. Chloe bólintott. – Mert a lámpa is azzal kecsegtetett, hogy növelni lehet vele a tehetséget. – Érthető módon. De akármi volt is az oka, számunkra a dolog véget ért. Ez már legyen Fallon problémája. Chloe elismerően a magasba emelte borospoharát. – A Harper Nyomozóiroda egy újabb ügye zárult le ezzel. Jacknek valamiért nem tetszett ez a kijelentés. Túl véglegesnek hangzott. De persze Chloenak igaza volt. – Ügyes vagy – mondta. – Én megmondtam. – Igen, megmondtad – mosolyodott el a férfi. – Tudod, gondolkoztam. – Miről? – nézett rá várakozóan a lány. Érezni lehetett, hogy sejt valamit. – Fallon szerint a Nadragulya nagyon jól szervezett társaság. Több körből vagy sejtből áll, amelyek felfelé haladva egyre nagyobb hatalommal rendelkeznek, és a csúcson egy olyasféle testület van, mint a részvénytársaságok igazgatótanácsa. És valamennyien egymástól függetlenül működnek. A lányt eddig jó melegen beburkoló kellemes előérzet aurája egyszeriben megfakult. A férfi majdnem biztos volt benne, hogy egy apró, vágyakozó sóhajt hallott felröppenni az ajkáról. Ettől olyan érzése támadt, hogy valamit elrontott. Vajon mit várt Chloe, hogy mit fog mondani? De a lány máris magához tért.
– Más szóval a J&J leszámolhat e körök valamelyikével, de ez még nem fogja elvezetni őt a csúcson levőkhöz – következtette ki. – Úgy van. De van itt egy figyelemre méltó dolog. Akármilyen jól szervezett legyen is, a Nadragulya alapvetően nem lehet más, mint egy profitra dolgozó üzleti vállalkozás. – Úgy érted, hogy a pénzszerzés a célja? – emelte föl Chloe a szemöldökét. – Egy olyan szervezetnek, mint a Nadragulya, a végső célja a hatalom megszerzése. De ennek a motornak a pénz az üzemanyaga. Fallon szavaiból ítélve a Nadragulya lényegében nem más, mint egy gyógyszerészeti kutatással és fejlesztéssel, valamint gyártással és elosztással foglalkozó üzleti vállalkozás. A korszerű laborok, legális vagy illegális elosztóhálózatok működtetése sok pénzbe kerül. Rengeteg pénzbe. Még annál is többe. – Világos – bólintott a lány. – Vagyis azoknak a sejteknek vagy köröknek a pénzszerzés a feladatuk. Ráadásul nyilvánvalóan mindegyik körnek le kell adnia a profit egy részét a csúcson ülőknek. Így működik mindenféle pénzszerző szervezet. – És mi következik ebből? – Ebből az következik, hogy akármennyire el van szigetelve egyik kör a többitől, kell lennie egy csatornának, amelyen keresztül a pénz eljut a szervezet csúcsára. És ezen a csatornán kell mozognia a drognak is. – Van valami ötleted? – Azon töprengek, vajon Fallon Jones elég figyelmet szentel-e a legősibb üzleti szabálynak. – Mi lenne az? – Kövesd a pénz útját. – Jack ivott még egy korty whiskyt, majd letette a poharat. Egyre határozottabb formát öltött benne egy elképzelés. – Kétségtelenül a pénz útja a Nadragulya egyik legfőbb gyenge pontja, az a pont, ahol a szervezet a legsebezhetőbb. A kijelentés láthatóan felkeltette Chloe kíváncsiságát. – Beszéltél erről Fallonnak? – kérdezte. – Biztosan hasznát venné egy kis segítségnek. Úgy tűnt, szűkében van a használható embereknek. – Lehet, hogy vacsora után felhívom. – Azt jól teszed – mosolygott a férfira Chloe. Egy óra múlva kiléptek a bárból a Strip neonfényes álomvilágába. A hideg éjszaka ellenére az utca tele volt emberekkel, akik egyik fényes szállodából a másikba tartottak. A Las Vegas Boulevardon a legkülönlegesebb látványokban gyönyörködhettek a bámészkodók. Eredeti méretű kalózhajók úsztak emberkéz alkotta tengereken, az ellenséget ágyúzva. Egy hatalmas tűzhányó lángot lövellt a magasba. Gondolák ringatóztak egy csatornán, amelyet mintha egyenesen Velencéből telepítettek volna át ide. Egy jókora tavon zenére táncoltak a szökőkutak vízsugarai. A nagy színházak kivilágított plakátjain a fellépő sztárok nevei fénylettek. Jack megállt egy római fórum lépcsőin, és felhívta Fallont. – Van valami híred számomra? – kérdezte Fallon türelmetlenül. – Kicsit sok itt a dolgom. – Végiggondoltam a dolgot a pénz szempontjából. Szokatlan csend fogadta a szavait. – Mi van vele? – kérdezte végül Fallon. De a hangján már érdeklődés érződött. – Kíváncsi voltam, milyen messzire jutottál ennek a Nadragulya-hadműveletnek a nyomon követésével. – Nem túl messzire – sóhajtotta Fallon. – A laboratóriumok, legalábbis papíron, egymástól független kézben voltak, és úgy is működtek. Nem találtunk köztük semmiféle kapcsolatot. – Az lehetetlen. Kell lennie egy útnak, amelyen a pénz eljut a parancsnokságok láncolatán keresztül a csúcson lévőkig. Ugyanígy a drogok továbbítására is lennie kell egy útnak. – Egyetértek – válaszolta Fallon. – Csakhogy az embereim nem találtak semmi ilyesmit. Ezek a fickók nagyon értenek a szervezéshez, Jack. Ne felejtsd el, a szervezet alapítója évekig dolgozott titokban egy olyan csoportnak, amelyik a kormány földalatti hadműveleteit szervezte.
– Ha olyan jól működik, akkor miért ilyen közönséges, olcsón megszerezhető izomemberekkel végeztetik a piszkos munkát? – Arról a két motorosról beszélsz, akik megpróbálták megszerezni a lámpát? – Vadászok voltak, de nem tartoztak éppen a szuperklasszis tehetségek közé. – A Nadragulya sok olcsó izomagyút foglalkoztat – árulta el Fallon. – Talán mert könnyen elérhetők, és simán be-áldozhatók. Ahonnan ezek jönnek, ott bőven van munkaerő, ha érted, mire gondolok. – Hol? – Hogy érted azt, hogy hol? – Hol van az a hely, ahonnan ezeket a könnyen elérhető és simán beáldozható embereket szerzik? – kérdezte nagy türelemmel Jack. – Hát Los Angelesben, vagy San Franciscóban, vagy Las Vegasban. Ezek a fickók mindenütt ott vannak. – De valahogy mégiscsak össze kell szedni őket, rá kell állítani a drogra, és aztán ellenőrzés alá kell vonni a fickókat. Nem látom a testületnek azt a csoportját, amelyik a Nadragulya „emberierőforrás-részlegéből" toborzókat küldene ki a városok sötét sikátoraiba, hogy keressenek használható munkaerőt. Fallon ezúttal megint tőle szokatlan némasággal válaszolt. – Van valami elképzelésed? – kérdezte nagy sokára. – Gondolkozom rajta. – Tedd azt. És hívj fel, mihelyt jutottál valamire. Igazán örülnék neki. A Jack füléhez tartott telefonban süket csend lett. – Az az érzésem, a J&J épp most fogadott fel, hogy dolgozzam nekik – nézett a férfi Chloera. – Jó lépés volt tőle. – A lány a vállán keresztül visszanézett a szállodára. – Azt hiszem, vissza kellene mennem a szobába, hogy összecsomagoljak, és helyet foglaltassak a reggeli gépre Seattlebe. Te mikor akarsz elutazni? – Még nem gondolkoztam rajta. – Ezen ő maga is meglepődött. Semmi kedve nem volt visszatérni Seattle-be, csupa beton, csupa acél hűvös lakásába. Csak akkor jutott eszébe, amikor a lány keze után nyúlt, hogy ilyen egyszerű dolgot, mint kéz a kézben menni az utcán, még soha nem csináltak. Ujjai szorosabban fonódtak a lány kezére. – Sok minden történt ez alatt a pár nap alatt – kezdett tőle szokatlan beszélgetésbe. – Nem sok időnk volt a lámpán kívül más dolgokról is beszélgetni. – Mint például? – Mint például arról, ami most történik – felelte Jack. – Most? – Nem könnyíted meg a dolgomat – nézett Jack a lányra. – Rólunk próbálok beszélni. – Ha nehéznek találod, hogy rólunk beszélj, az talán jel akar lenni, hogy keress más témát – mondta szelíden Chloe. – Elismerem, nem vagyok valami jó az ilyesféle társalgásokban, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarok erről beszélni. – Rendben van, Jack. De tényleg. Nem kellett ahhoz különösebb pszichotehetségnek lenni, hogy érezhető legyen, a beszélgetés így nagyon hamar zsákutcába jut. – Mi van rendben? – kérdezte Jack óvatosan. – Te meg én. Nem kell magyarázkodnod, sem mentegetőznöd. Nagyon jól értem, mi történt kettőnk között. – Igen? Akkor talán elmagyarázhatnád nekem is. – Mindaz, ami körülöttünk történik, nyomást gyakorol ránk. – Chloe mutatni akarta, de aztán rájött, hogy Jack keze szorosan fogja a kezét. – Mindkettőnket rengeteg stressz ért – folytatta. –
Gondolj csak arra, hogy meg akartak ölni bennünket. Az ilyesmi átütő erejű, de nagyon is múlékony érzelmeket képes kiváltani az emberből. – Érzelmeket – ismételte a férfi, gondosan ügyelve rá, hogy a hanga semleges maradjon. – Pontosan. És azt is tudom, hogy e pillanatban valószínűleg hálás vagy nekem, mivel az ügy ezzel lezárult. Ez teljesen normális reakció. Sok kliens átéli ugyanezt. – Azt mondod, nem kellene hálásnak lennem? – Azt mondom, hogy nem szabad összekeverned a hálát és a fizikai vonzalmat a… más dolgokkal. Biztos vagyok benne, hogy vannak más álomfényfejtők a világban, akik ugyanúgy működésbe tudták volna hozni a lámpát. Történetesen engem találtál meg, ennyi az egész. – Én már akkor vonzódtam hozzád, amikor még nem is tudtam, hogy egyáltalán megtalálod-e a lámpát, hát még hogy működésbe tudod-e hozni – felelte a férfi. – És azt hiszem, te is vonzódtál hozzám. Ezt mivel magyarázod? – Elismerem, kezdettől fogva erős vonzalom alakult ki közöttünk, ám ezt aránytalanul felnagyíthatta az a rendkívül feszült helyzet, amelybe kerültünk. És azt se felejtsük el, hogy a lámpa is gyakorolhatott valamiféle hatást az auránkra. Talán némi perspektívából kellene megvizsgálnunk a dolgot. A férfi kivezette a lányt a járókelők tömegéből egy üzletközpont emeletére vivő lépcső által vetett árnyékba. Szelíden odatolta a falhoz, és két karjával közrefogta. – Jack? A férfi odahajolt, és száját a lány füléhez tette. – Perspektívát akarsz? – súgta. – Tőlem megkaphatod. – Belecsókolt oldalt a lány nyakába. – Még mielőtt megtaláltuk volna a lámpát, már kellettél nekem. Miután megtaláltuk a lámpát, kellettél nekem. És még mindig kellesz nekem, pedig a lámpa már az Arkane kezében van. – Szájával szelíden végigsimított a lány száján. – Én ebből a perspektívából látom a helyzetet. És te? Chloe másodpercekig meg sem mozdult. De azután lassan mindkét karjával átfogta Jack nyakát. – Hát, ha te így látod – suttogta fátyolos hangon. Ez nem éppen a teljes kapituláció volt, amire Jack számított, de mivel bolond sem volt, úgy döntött, ma este beéri ennyivel. Végtére is Vegasban voltak, ahol minden stratégiai tehetség tisztában volt azzal, hogy mikor nem szabad tovább kockáztatni. Amikor újból megcsókolta, érezte a lány hozzásimuló puha, meleg testét. Az utca lármás tömege elcsendesedett a távolban. Egy idő múlva kéz a kézben visszasétáltak a szállodába. Akármi is ez az érzés, hozzá tudna szokni, gondolta Jack. Az ördögbe, hiszen máris rászokott.
40. Chloe arra ébredt, hogy egyedül fekszik az ágyban. Amikor kinyitotta a szemét, Jack alakjának körvonalait látta az ablak előtt. A férfi kibámult a neonfényben fürdő éjszakába. A nadrágját felvette, de az ingét nem. A lánynak nem volt szüksége a természetfeletti érzékszerveire, hogy megállapítsa: Jack feszült idegállapotban van. A feszültség tapintható volt a szoba levegőjében. Felült az ágyban, s a párnának támaszkodva két karjával átfogta a térdét. – Mi a baj? – kérdezte. Jack feléje fordult, de a sötétben egyáltalán nem lehetett látni az arcát. – Meg tudnád velem is csinálni azt, amit ma Drake Stone-nal csináltál? – A hipnotikus transzra gondolsz? – nézett rá a szemöldökét ráncolva Chloe. – Igen, azt hiszem. Feltéve, hogy van ember, aki képes téged hipnotizálni. – Nem hiszed?
– Valószínűtlennek tartom. Te nagyon erős tehetség vagy. A magas fokon szenzitív embereket közismerten nehéz hipnotizálni. Őszintén szólva kétlem, hogy bárki, legyen az akármilyen erős parahipnotizőr is, mély transzba tudna ejteni téged. Hacsak nem működsz együtt vele – tette hozzá kis szünet után. – Hogyan működhetek együtt? Chloe szorosabban kulcsolta két karját a térde köré, és gondolkodóba esett. Végül beszélni kezdett. – Akarattal tágra kell nyitnod az érzékeidet, mint akkor éjjel, amikor a lámpával dolgoztunk. De még így is nehéz lesz transzba esned. S még ha sikerülne is valakinek transzba ejtenie, attól tartok, hogy ez az állapot nem tartana sokáig. Elég hamar elmúlna. – És ha az új tehetségem jelentkezésével könnyű prédájává váltam egy hipnotizőrnek? – Erről már beszéltünk, Jack Nincs új tehetséged; neked egy teljesen kifejlett tehetséged van. – Nevezd, aminek akarod. A hallucinációk nagyon kellemetlenek voltak, de legalább tudtam, mi történik velem. A rémálmok szörnyűek voltak, de tudtam kezelni őket. Engem valójában az eszméletvesztések nyugtalanítottak. Logikusnak tűnik számomra, hogy ilyenkor kikapcsolt a természetes védekezési mechanizmusom. Ki tudja, mit műveltem, vagy mi történt velem? – Még nincs jele, hogy visszatérnének az emlékeid? – Foszlányok és árnyképek. – Jack kinézett az ablakon az éjszakába. – Suttogások Bele fogok őrülni, Chloe. Tudnom kell, mi történt velem az eszméletvesztések és az alvajáró epizódok idején. – Amennyire én tudom, már csak a régebben szedett altatók hatása érződik. De mint említetted, azokat az eszméletvesztések és az alvajárás jelentkezése után kezdted szedni. – Meg tudsz szabadítani a gyógyszerek okozta rendellenességektől a lámpa nélkül is? Chloe elgondolkodott. – Átmenetileg le tudom csillapítani az áramlatokat, ahogy a múlt éjjel is tettem, legalább annyira, hogy tudj egy kicsit aludni. De nem tudom, jó ötlet lenne-e, ha ennél többet is próbálnék tenni. És nem is tartom szükségesnek. Úgy látom, idővel magától is kitisztul a szervezetedből a gyógyszer. – Nem akarok vámi. Ki tudja, meddig tart? Nekem most van szükségem válaszokra. – Lehet, hogy vissza tudom állítani a kérdéses hely normális ritmusát – vélekedett a lány. – De ha valamit rosszul csinálok, akkor újra tönkretehetem az alvó és éber állapotod közötti csatornákat. És akkor visszatérnek a hallucinációid és a rémálmaid. Ha meg akarjuk csinálni, jó volna, ha kéznél lenne a lámpa arra az esetre, ha netán szükség lenne rá. – Sok időbe telne elmenni Los Angelesbe, és rávenni az Arkane-t, engedjen meg még egy próbálkozást. Nem szeretnék várni. – Ez olyan fontos neked? – kérdezte a lány. – Néhány dologra választ kell kapnom, Chloe. – Jól van – felelte a lány csendesen. Lelökte magáról a takarót, kiszállt az ágyból, és belebújt a szállodai plüss fürdőköpenybe. – Megpróbálom, de nem ígérek semmit. Rendben? – Rendben. – És ha úgy érzem, hogy a dolgok rossz irányba mennek, rögtön abbahagyom. Megegyeztünk? A férfi nem válaszolt azonnal, de aztán mégiscsak rábólintott. – Megegyeztünk. – Ülj le – adta ki az utasítást Chloe. Jack leereszkedett az egyik magas háttámlájú fotelba. A lány odament hozzá, és megfogta a kezét. – Készen állsz? – Igen – hangzott a felelet. – Nyisd ki az érzékeidet, amennyire csak tudod. Teljes egészében bent kell lenned a zónában, különben nem látom tisztán az álomtartományodat. Nem volt érzékelhető energiaáramlás.
– A tehetséged miatt nincs okod aggodalomra – mondta Chloe. – Higgy nekem, teljes egészében ura vagy magadnak. Nem fogsz puszta véletlenségből halálra rémíteni engem. Hogy megtehesd, erre kell összpontosítanod az akaratodat. Az érzékeid kinyitása nem fog problémát jelenteni. Ezt egyszer már megcsináltuk. Emlékszel a múlt éjszakára? A férfi szája sarka enyhén fölfelé rándult. A pillanat komolysága ellenére volt valami szemtelenül szexi a mosolyában. – Ó, igen – felelte. – Emlékszem a múlt éjszakára. Chloe hirtelen forró energiakitörést érzékelt a szoba légkörében. A férfi aurájában sötét álomenergia-hullámok jelentek meg, és sugároztak szét. Egy kis fényimpulzust bocsátott óvatosan a tartománynak abba a részébe, ahol a gyógyszer hatása látható volt. Nem történt semmi. – Hmm – mormolta. – Nem tudom, mi ez, de nagyon erős szer. Nem hiszem, hogy újra tudom indítani az áramlatokat, legalábbis addig nem, amíg ébren vagy. Jack sanda pillantást vetett rá. – Ki akarsz ütni? – Nem. Azt szeretném, ha elaludnál. Ha alszol, talán könnyebben tudok dolgozni az energiamintáidon. Jack kinyújtotta a lábát, fejét hátrahajtotta a fotel támlájára, és félig lehunyt szemhéja alól nézett a lányra. – És most? – Most aludj el – mondta halkan Chloe. Ismét megfogta a férfi kezét, és egy kis energiát bocsátott ki. Jack pár pillanatig ellenállt. Chloe tudta, hogy ez csak egy gyors, ösztönös válasz. Nem szokta meg, hogy feladja önmaga fölött az uralmat. – Bízz bennem, Jack – mondta. A férfi lehunyta a szemét, és elaludt.
41. Álmodik… Újra ébren van, de kábult, és nem tudja, hol van. Es rázza a hideg. Ugyanúgy, mint legutóbb. Biztosan lázas. A feje fölötti mennyezeten túlról valami gép fémes zörgése visszhangzik. A zaj fájdalmasan érinti csupasz, védtelen idegeit. Kinyitja a szemét, és látja, hogy egy ablaktalan, szűk kis szobában van. A falak fehérre vannak festve. Az egyik oldalon, az ajtó mellett rozsdamentes acélból készült pult húzódik. Vakító fénnyel világít a szemébe egy lámpa. Fel akarja emelni az egyik karját, hogy eltakarja az éles fényt, de nem tudja megmozdítani. – Ébredj föl, Jack Chloe hangja kiszólítja a sötétségből. Indulna feléje, de lázas lidércnyomása nem engedi. Nem szűnik a gépek irgalmatlan zörgése. A karjait az ágy oldalához kötözték Düh és rémület lesz úrrá rajta. – Jack Azonnal föl kell ébredned. Chloe hangja erősebben, sürgetőbben szól. Erejét megfeszítve próbál kiszabadulni, hogy odamehessen hozzá… Kinyitotta a szemét, és meglátta a lányt. Most is ott állt a fotel mellett, ujjai szorosan kulcsolódtak a kezére. A neonreklámok és a hold fényében aggodalom és szorongás látszott az arcán. – Minden rendben – szólalt meg Jack. Érezte, amint a szervezetében szétárad az adrenalin. – Ébren vagyok – Az áramlataid képe normális – közölte Chloe, de nem engedte el a kezét. – Mire emlékszel? – Mindenre.
Cunamiként zúdult vissza minden a fejébe. Észnél kellett lennie, hogy maga alá ne temesse a szökőár. Aztán azért kel– lett harcolnia, hogy legyőzze a dühét, mely gúzsba akarta kötni. Minden erejét összeszedve összpontosított. Gyorsan mondani kezdte, amíg még tisztán és élesen látott mindent. Nem engedheti meg, hogy akár egy részlet is elvesszen belőle. – Gépek a fölöttem lévő emeleten. Nagy zajt csapnak. Minden érzékem szélesre van tárva. Fáj mindenem. Lázban égek. Elviselhetetlennek érzem az állandó csörömpölést és dübörgést. Csak egy módon menekülhetek: ha visszasüllyedek az álomvilágba. De az maga a pokol, oda nem ereszkedem vissza. Ott nem vagyok ura magamnak. Akkor inkább meghalok. – Hol vagy? – kérdezte Chloe szelíden. – Egy szobában. Olyan, mint egy kórházi szoba. A föld alatt, azt hiszem. Nincsenek ablakok. Égnek a mennyezeti neonlámpák, de a tárgyak torzak. A láz eltorzítja a látásomat. – De látsz. – Igen. Látok egy rozsdamentes acél mosogatót és pultot. Egy alumínium járókeretet. Egy fehér szekrényt, benne valami orvosi eszközöket. Sztetoszkópot, és a falon valami monitorfélét. És azokat a kis piros dobozokat, amikben tűket és fecskendőket szoktak tartani. – Mit látsz még? Jack elhallgatott, próbált eligazodni a képek és benyomások összevisszaságában. – A padló beton. Emlékszem rá, mert arra a padlóra emlékeztet, amit a belsőépítész beépített a lakásomba. De ez a beton nincs simára csiszolva. Régi és repedezett. Olyan, amilyeneket egy garázsban látni. – Vagy egy alagsorban? Jack egy pillanatra utánagondolt. – Igen. Alagsorban. Egy hordágyon fekszem, és a tervemre próbálok gondolni. Egészen biztos vagyok benne, hogy volt egy tervem. – Miféle terved? – Amikor először felébredtem, még sikerült megfogalmaznom. De már nem valósíthattam meg, mert adtak egy újabb injekciót. Próbálok koncentrálni, de a zaj és az éles fény szinte lehetetlenné teszi. Emlékeztetem magam, hogy strat vagyok. Az első és legfontosabb dolgokra kell összpontosítanom. Végül eszembe jut a terv. El kell érnem, hogy az őr bejöjjön a szobába, csak úgy valósíthatom meg. – Őr is van? – Kint az ajtó előtt. Emlékszem, láttam őt, amikor legutóbb fölébredtem. Megpróbálok felülni. Akkor eszembe jut, hogy kikötöttek. – Az ágyhoz kötöztek? – kiáltott fel elszörnyedve Chloe. – Bőrszíjakkal kötöztek a hordágyhoz, ahogy a dühöngő betegeket szokták a kórházakban. Csak annyira tudom mozgatni a kezemet, hogy odaütögethessem az ágy fémből készült oldalához. Kinyílik az ajtó, és bejön az őr. Látszik rajta, hogy unja a munkáját. Arra gondolok, hogy ezzel kezdhetek valamit. – Le tudod írni az őr külsejét? – Valamiért Bruce-nak nevezem. Nem tudom, miért. Talán mert olyan macsós külsejű. Farmercuccok, szögekkel kivert bőröv. Motorosbakancs. Tetoválások. Lófarokba kötve hordja a haját. – Úgy hangzik, mintha az egyik fickó lenne, aki megtámadott bennünket. – Nem. Ez egy másik. De ugyanaz az energiakipárolgás. Egészen biztos vagyok benne, hogy van valamilyen tehetsége. Abból, hogy őrnek állították, arra következtetek, hogy csakis vadász lehet. De nem látszik teljes értékű paravadásznak. – Hogy érted ezt? – Megérzem az emberekben a gyengeséget és a sebezhetőséget, emlékszel? Az ösztönöm azt súgja, hogy Bruce-ban nincs meg mindaz a képesség, ami igazi vadásztehetséggé teszi az embert. Nem tudom, hogyan magyarázzam meg. Van benne valami, ami nem illik bele a képbe.
– Mint annál az embernél, aki a motelszobában várt ránk? – Igen. – Akkor már három motorosunk van – jelentette ki Chloe. – Egy csomó alacsonyrendű, nem túl okos izomember. Folytasd. – Bruce megkérdezi, pisilnem kell-e. Khm… szóval, hogy ki akarok-e menni a mosdóba. Azt felelem, igen, méghozzá sürgősen. Kásás a hangom, még én is hallom. – Bruce kioldozza a szíjakat? – Igen. Azt mondja, ha lepisilem az ágyneműt, nekem kell feltakarítanom. Aztán elmegy, és felém tolja az alumínium járókeretet. Kiülök a hordágy szélére. Minden erőmre szükségem van, hogy fel tudjak állni. Mintha egy enyvtengeren kellene átkelnem. De megkapaszkodom a járókeretben. Akkor látom csak, hogy kórházi pizsama van rajtam. Ebben a szerelésben nehéz lesz megszöknöm innen, akárhol vagyok is. – Mit csináltál azután? – kérdezte Chloe. – Megpróbálom felszítani az érzékeimet, hogy lássam, kapok-e tőlük valami kevés energiát. Legnagyobb meglepetésemre a szoba kezd világosabban kirajzolódni előttem. Határozottan erőre kapok. Már nem remegek annyira. Tudom, hogy nem támaszkodhatom sokáig a nyers pszi-erőre. De egy rövid ideig ilyen fokon égetve talán megkapom tőle, amire szükségem van. Kis időre elhallgatott, mialatt megpróbált újabb emlékeket felidézni. Különös érzés volt: mintha valami mély, sötét kútból kellett volna felhoznia őket. – Verekedés is volt? – sürgette Chloe. – Nem. Tudom, hogy nyers erővel nem győzhetem le Bruce-t. Még egy jó napomon sem, márpedig ez számomra nem egy jó nap. Lehet, hogy Bruce nem teljes értékű vadász, de erős, és nyilván nagyon gyors is. De az is világos: nem számít rá, hogy megtámadom. Miért is számítana? Az ő szemében én olyan lehetek, mint egy túlfőtt spagetti. A hordágynak támaszkodva a hátsó zsebében lévő dobozért nyúl, amelyben a bagót tartja. Jack megint elhallgatott, saját szavait újra végiggondolva, megpróbálva befogadni az újabb részleteket. – Jack, mi történt aztán? – Lépek egyet a járókerettel. Aztán még egyet. Amikor érzem, hogy már meg tudom tartani a saját súlyomat, felemelem az alumínium keretet, és az egyik lábával Bruce hasa felé döfök. – Szent ég! Eltaláltad? – Majdnem. Egy nem-vadásszal valószínűleg működött volna a dolog. De Bruce villámgyorsan reagál. Épp mielőtt eltalálná, elkapja a keret lábát, és az egészet kirántja a kezemből. Meglódulok az ajtó felé, de már akkor tudom, hogy nem fogok elérni odáig. Hallom, hogy Bruce felordít a hátam mögött. Tudom, hogy most szabadjára ereszti a dühét, és nemcsak hogy meg fog állítani, hanem miután jól összever, megint az ágyhoz fog kötözni. Meg fog ölni. Nem lesz képes erőt venni magán. Már elveszítette az önuralmát. – Jézusom. – És akkor, anélkül hogy végiggondolnám, pontosan tudom, hogyan állítsam meg Bruce-t. – A tehetségeddel? – Az új tehetségemmel. – A teljesen kifejlett tehetségeddel – szögezte le Chloe határozottan. – Lecsapok rá egy súlyos pszi-hullámmal. Bruce felhördül, és végigzuhan a földön. Nem mozdul. – Halott? – Nem. – Jack a homlokát ráncolva gondolkozni próbál. – Még nem. De eszméletlen volt, és később nyilván meghalt, mert az újságok megírták, hogy egy ismeretlen holttestet találtak az Elliott-öbölben. A személyleírás, a tetoválásokig bezárólag, pontosan ráillett. – Hogy jutottál ki abból a szobából? – Magamra vettem Bruce ruháit. Nem illettek rám, de éjszaka volt, azt hiszem, hajnali egy vagy két óra lehetett. Senki nem járt az utcán. Tudtam, hol vagyok. A Capitol Hillen.
Nagy nehezen elvánszorogtam a két sarokkal arrébb lévő Broadwayre. A bárok és klubok már zárva voltak. Leintettem egy taxit. Emlékszem, a sofőr hullarészegnek hitt. Kifizettem abból a pénzből, amit Bruce tárcájában találtam. Hazaérve szabályosan összeestem. Amikor fölébredtem, semmire sem emlékeztem. Két napig lázasan feküdtem az ágyamban. Soha életemben nem voltam még olyan rosszul. – Beszéltél valakivel? – Nem. Amikor végül rendbe jöttem, arra a következtetésre jutottam, hogy azért nem emlékszem semmire, mert a magas láztól önkívületi állapotba kerülhettem. Aznap jelent meg az újságokban a hír, hogy egy meztelen, tetovált férfi-holttestet húztak ki az öböl vizéből. – Mi volt a halál oka? – Az újság szerint túladagolás. A hatóságok arra következtettek, hogy leugorhatott az egyik kompról. – De te nem hitted ezt el – mondta Chloe. Jack egyenesen a szemébe nézve felelte: – Kicsit nehéz lett volna elhinnem ezt a magyarázatot, miközben a szekrényemben ott lapult egy kupacban egy teljes farmeröltözék egypár motorosbakancs társaságában. Chloe egy percre eltöprengett a hallottakon. – Azt mondtad, az utolsó dolog, amire vissza tudtál emlékezni, mielőtt abban a szobában magadhoz tértél, hogy hazafelé tartottál, miután megittál egy sört a barátoddal. – Úgy van. – Nos, ez magyarázatot ad arra, hogy miért láttam a drogok szennyes nyomát az álompszidben. Nem az altatók nyoma volt, hanem azé, amit beadtak neked, hogy elkábítsanak, és öntudatlan fogolyként ott tartsanak abban a szobában huszonnégy órán keresztül. Valaki az utcáról rabolt el. Te gazdag ember vagy. Lehet, hogy váltságdíjat akartak követelni érted. – Nem – felelte Jack ezúttal teljes bizonyossággal. – Ez az egész a lámpáról szólt. Biztos, hogy vele van összefüggésben. – Az, aki elrabolt, olyan erős szerrel kábított el, hogy az a huszonnégy óra kiessen az emlékezetedből. Akad néhány nyugtató, amellyel el lehet érni ezt a hatást. És persze tiltott szer is jócskán. Egy időre elnyomták az emlékeidet, de mivel újból megerősödött a tehetséged, a drog hatása múlóban van. Előbb-utóbb mindenre vissza fogsz emlékezni. Nem tudom, vajon az elrablóid tisztában vannak-e ezzel. Jack kilökte magát a fotelból, és idegesen járkálni kezdett a szobában. – És mi a helyzet az utána jelentkező pillanatnyi ájulásokkal? – Annak a drognak a mellékhatása, amellyel öntudatlan állapotban tartottak. Az ilyen erős szereknek számos, előre megjósolhatatlan mellékhatása lehet. Mire emlékszel vissza az alvajáró epizódokból? – Csak arra, hogy elmentem otthonról, és elgyalogoltam egy utcába a Capitol Hillen, aztán hazagyalogoltam. Minden alkalommal így volt. – Hirtelen megállt, és szembefordult Chloe-val. – És van még valami. – Mi? – Nem akartam, hogy meglássanak. Szándékosan a garázsból nyíló hátsó ajtón át, nem pedig az előtérből mentem ki a házból. Emlékszem, ez a rögeszmémmé vált. Meg voltam győződve arról, hogy valaki figyel. És csakugyan, minden alkalommal ott állt egy alak a mellékutcában. Nem tudtam, ki az, de azt igen, hogy nem akarom, hogy meglásson. – És mit csináltál? – Bevetettem a tehetségemet arra, hogy halálra rémítsem. Ez működött. Minden alkalommal úgy megrémült, hogy nem bírt megmaradni a sötét keresztutcában. Elmenekült, de mire visszajöttem, megint ott volt. Akkor újra bevetettem a már bevált trükköt, és mialatt ebben az idegállapotban volt, besurrantam a házba. – Ez úgy hangzik, mintha az, aki elkábított, figyeltetett is volna. Jack gondolatban újra felidézte az emlékeit, minden részletével és azok időtartamával együtt.
– Nem értem, miért nyomott valaki tele kábítószerrel, és tartott fogva huszonnégy órán keresztül, hogy aztán egy megfigyelőt állítson rám – fakadt ki. – Nem engedtek szabadon. Megszöktél. Lehet, hogy huszonnégy óránál tovább akartak fogva tartani, de elszöktél, és ezzel meghiúsítottad a tervüket. – És miért voltam olyan beteg? Gondolod, hogy az amnéziát okozó szertől ment fel a lázam? – Nem tudom. Lehet. – Chloe figyelmesen nézett a férfira. – Azt mondtad, amikor álmodban járkáltál, a First Avenue-n lévő lakásodról mindig a Capitol Hillre mentél. – Úgy van. – És ott hová? – Abba az utcába, ahol belefutottam a gyilkosba, aki meg akarta ölni a nővért. – Mire emlékszel a környékből? – Csendes volt. Néhány kis üzlet működött a háztömbben, de éjszakára mindegyik bezárt. – Váratlanul elhallgatott. Izgalom lett úrrá rajta, ahogy hirtelen bevillant egy újabb emlékkép. – Kivéve a konditermet. A francba! Ez az! – Micsoda? – A zajok, amiket hallottam, amikor magamhoz tértem abban a kis szobában. A kondigépek.
42. – A lámpa. – Fallon a füléhez szorított telefonnal állt az ablakban, és lenézett a Napsugár kávézó sötét kirakatüvegeire. – Valami módon ez az átkozott tárgy áll az egész ügy hátterében. – Hogy következik ebből az, hogy valaki elhurcol a nyílt utcáról, és aztán elkábít? – kérdezte Jack. – Azt mondtad, a hely, ahol őriztek, úgy nézett ki, mint egy kórházi szoba. Erről rögtön az jut eszembe, hogy valamiféle kísérletet végeztek rajtad. – Miért akarna a Nadragulya kísérletet végezni rajtam? – Mert Winters vagy. – Fallon érezhetően elvesztette a türelmét. Lassan kezdett kialakulni előtte a kép, de egyes részei még túl homályosak voltak. Tényleg több alvásra lenne szüksége. – Gondolkozz. Nicholas Winters közvetlen leszármazottja vagy. A Nadragulyának nyilván gondjai vannak a szer képletével kapcsolatban. Lehet, hogy olyasvalami anyagot keresnek, amivel kiválthatják. Az Égő Lámpát hasonló céllal készítették; hogy növeljék vele a természettől meglévő tehetséget, és további természetfölötti képességeket alakítsanak ki. Az, aki elrabolt, lehet, hogy vérmintát akart tőled venni, megvizsgálni a DNS-edet, és kutatásokat folytatni. – Óriási. Szóval kísérleti patkányként töltöttem el huszonnégy órát egy laboratóriumban. Kíváncsi lennék, meddig akartak ott tartani. – Ki tudja? Lehet, hogy miután végeztek veled, egyáltalán nem akartak megtartani. – Gondolod, hogy meg akartak ölni? – Még nem tudok erre válaszolni, nincs elég adatom. A dolog úgy áll, hogy elszöktél, noha teletömtek valami droggal, és magas lázad volt. Ráadásul kikészítetted az egyik kábítószerre szoktatott vadászukat. – És? – Ettől valószínűleg nagyon idegesek lehetnek, ugyanakkor a dolog ráébreszthette őket arra, hogy valójában egynél több tehetséged van. Ebben annak a bizonyítékát láthatják, hogy a lámpa mindvégig működött, és hogy Öreg Nick leszármazottai genetikai értelemben megerősödtek. – Rendben van, akkor játsszuk végig a dolgot – mondta Jack. – Megszököm, és első dolgom, hogy keressek egy álomfényfejtőt, majd felkutassam a lámpát. Ők a nyomomba szegődnek, és megpróbálják ellopni a lámpát. Így van? – Azt hiszem. Talán.
– Ezt nem a szokásos kilencvennyolc egész hét tized százalékos magabiztosságoddal mondtad, Fallon. – Talán mert nem vagyok benne kilencvennyolc egész hét tized százalékig biztos. – Egy további információval is szolgálhatok – folytatta Jack. – Az az érzésem, hogy a Nadragulya, vagy legalábbis azok, akik elkábítottak és megpróbálták megszerezni a lámpát, egy seattle-i konditerembe járnak. Onnan toborozzák az olcsón megszerezhető kigyúrt vadászaikat. – Huhh. – Fallon szája halvány mosolyra húzódott. Ezúttal szinte hallani lehetett a kattanást, ahogy az agyában lévő többdimenziós sakktábla egyes fénypontjai között megjelennek az összekötő vonalak. Most már biztos volt a dolgában. – Ez a feltevés tetszik nekem. Hihetőnek hangzik. Mondj még valamit erről. – Amikor ma este visszatértek az emlékeim, többek között az is eszembe jutott, hogy amikor rám jött az alvajárás, mindig egy Capitol Hill-i utcába mentem, ahol éjszaka csak egy fitneszklub tart nyitva. Arra is emlékeztem, hogy a kis cellába, ahol fogva tartottak, föntről kondigépek zaja hallatszott le. Fallon visszament az íróasztalához, és fölkapott egy tollat. – Tudsz nevet és címet mondani? – Persze. De mielőtt odaküldenél egy csoportot, hogy szedjék szét a helyet és kergessék széjjel a rosszfiúkat, javasolom, hogy készíttess valakivel alapos háttértanulmányt. Ellenőriztesd a pénzügyeiket, a tulajdonviszonyaikat, ilyesmiket. Kövesd a pénz útját, Fallon. – Sajnálom, de nem ismerek erre a munkára nálad alkalmasabb személyt. Jack pár pillanatra elnémult a vonal másik végén. – Azt akarod, hogy kutassam át neked a helyet? – kérdezte végül. – Miért ne? Az ilyesmiben te vagy a legjobb. Nem beszélve arról, hogy úgy mondjam, érdekelt vagy a végeredmény kiderítésében. – Az a benyomásom, hogy a J&J-nek nincs sok, pénzügyekben vagy valószínűségszámításban jártas stratéga alkalmazottja. – Van egy-kettő, de nem olyan erős tehetségek, mint te. – Jól van. Meglátom, mit tudok kideríteni – mondta Jack. – Egyébként Chloe és én reggel visszarepülünk Seattle-be, hacsak nem látsz valami okot arra, hogy maradjunk látókörön kívül. – Nem hinném, hogy bármelyikőtöket is veszély fenyegetné, amíg az a lámpa az Arkane valamelyik pinceraktárában csücsül. Mint mondtam, a Nadragulya nem folytatja ezt a hadműveletet. – Biztos vagy ebben? – Ez az egész ügy a lámpáról szól, Jack. Amit jelenleg biztos helyen, elzárva tartunk. – Akkor hazamegyünk. – Hívj fel, mihelyt megtudsz valami használható információt arról a konditeremről. Kilépett a vonalból, és visszament az ablakhoz. A Napsugár kávézó még két és fél óráig zárva lesz. Milyen jó lenne most rögtön lemenni, egy csésze kávéval beülni egy bokszba, és hagyni, hogy Isabella Valdez tisztázza a gondolatait a maga bosszantóan pozitív energiamezőjével. De még jobb lenne megbeszélni vele a dolgokat. Csakhogy ő nem tagja a Társaságnak, nem beszélve arról, hogy még csak nem is a J&J alkalmazottja. Talán nem is tudja, hogy milyen komoly pszichikus személyiség. Ha megpróbálná elmagyarázni neki, hogy miből áll a munkája, a végén azt hinné, hogy egy ütődött összeesküvés-mániással van dolga, akinek nincs minden rendben a fejében. Már így is épp elegen vannak, akiknek ez a véleményük róla. Nem akarta, hogy a lány is ugyanerre a következtetésre jusson.
43. – A főiskola közölte velem, hogy nem újítják meg a szerződésemet – mondta Fletcher. – De mindent összevéve nem panaszkodom. Ha aznap éjjel nem jöttél volna oda, ma már halott lennék. Úgyhogy kifizetem a számládat. – Nahát, kösz – felelte Chloe. – Mert én bizony el fogom küldeni neked. – Gondoltam – mosolygott gyászosan Fletcher. – De Mr. Winters szolgálataiért nem számítok fel semmit. Fletcher megigazította a szemüvegét. – Ami engem illet, se nekem, se a világnak nem tett szívességet azzal, hogy kivonszolta Madeline Gibsont a házból. Ma is azt mondom, hogy ott kellett volna hagynia. – Mr. Winters lefegyverezte őt, Fletcher. Madeline lelőtte a kutyámat, és rögtön utána téged akart lelőni. – A zsaruk semmit nem mondtak arról, hogy Winters elvette volna a fegyvert Madeline-től – nézett a lányra homlokát ráncolva a férfi. – Nekem azt mondták, hogy idegrohamot kapott, és összeesett. – Ennél azért egy kicsit bonyolultabb volt. – De a magyarázat még annál is bonyolultabb lett volna, így inkább annyiban hagyta az egészet. Az irodájában ültek. A várószobára nyíló ajtó félig nyitva volt. Hector elnyúlva, orrát a mancsaira fektetve hevert az ágyán. Már nem viselte a széles tölcsért a nyakán, és a kötést is levették róla. Leszámítva a leborotvált és összevarrt részt a fején, ismét olyan volt, mint azelőtt. Szokása szerint ügyet sem vetett Fletcherre. – Hallom, hogy Madeline Gibson még mindig Western Cove-ban van – jegyezte meg Chloe. – Valószínűleg még egy ideig ott is marad – válaszolta Fletcher. – Mindent beismert, de úgy hallom, azóta is emlegeti azt a démont, aki a tűzön keresztüllépkedve ment oda hozzá. Tisztára bedilizett. – Tényleg elég őrültségnek hangzik. – Az ügyvédei valószínűleg kérni fogják a beszámíthatatlanság megállapítását. Jó hír, hogy akármi történjék is, pár évig lakat alatt fogják tartani. – Elfintorodott. – Ahogy az igazságszolgáltatásunk működik, a gyilkossági kísérlet vádját könnyen megúszhatja, de a szándékos gyújtogatást valami okból nagyon komolyan veszik a hatóságok. Szerencsémre. Chloe hallotta, hogy nyílik a külső ajtó, majd felhangzik Jack mély hangja, amint üdvözli Rose-t. Hector felállt, és kiment a félig nyitott ajtón. Chloe összekulcsolta a kezét az íróasztalon, és Fletcherre nézett. – Sajnálom, hogy elvesztetted az állásodat a főiskolán. – Majd találok másik állást. – Fletcher lustán elnyúlt a székben, egyik bokáját átfektette a másik térdén, és kissé zavartan fürkészte a lány arcát. – Hol voltál az elmúlt napokban? Valahányszor hívtalak, azt a választ kaptam az asszisztensedtől, hogy nem vagy elérhető. – Mondtam, hogy hivatalos ügyben el kellett utaznom a városból. Fletcher valamivel derültebb arccal vonta fel a szemöldökét. – Ez is egy olyan paraizé, amilyenekben újabban nyomozni szoktál? – Tudhatnád, hogy nem beszélek az eseteimről – közölte Chloe hűvösen. Fletcher átváltott a komoly pszichológus szerepére. – Chloe, az a hiedelmed, hogy okkult képességekkel rendelkezel, közvetlen összefüggésben van az intimitással való problémáddal. Kezeltetned kellene magad. Én tudnék neked segíteni ebben. – Mókás, hogy épp az intimitással kapcsolatos problémámat említed. Úgy tűnik, az a kis problémám megoldódott. – Honnan tudod? – rökönyödött meg Fletcher. Ebben a pillanatban Jack belépett a szobába.
– Az első kézből szerzett tapasztalataiból – felelte, és Chloe-ra nézett. – Megyünk ebédelni? – Mehetünk – mosolygott rá Chloe. Fletcher dühös szemeket meresztett Jackre, majd visszafordult a lány felé. – Azt hittem, egy kliens. – Már nem az – felelte Chloe. – Már az első kézből szerzett tapasztalatom. – És mi van a cölibátussal? – méltatlankodott Fletcher. – Kiderült, hogy nálam nem működik. Néhány sarokkal arrébb, közvetlenül a First Avenue-n túl, egy kis étteremben tortillába töltött halat ettek egy kerek asztalkánál. A három nap alatt, amióta visszatértek Seattle-be, kialakult valamiféle bizalmas napirend közöttük. Az éjszakákat Chloe lakásán töltötték. Együtt reggeliztek, aztán délelőtt ki-ki végezte a maga munkáját. Jack délben megjelent Chloe irodájában, hogy együtt ebédeljenek, aztán megint mindketten visszatértek a saját irodájukba. Kora este ismét összejöttek a lány lakásán. Majdnem mintha házasok lennénk, gondolta Chloe. De azért nem egészen. Semmi sem volt pontosan olyan, mint ha házasságban élnének. A házasság egészen más. – Úgy látom, Fletcher egész jól kiheverte a megpróbáltatást – jegyezte meg Jack. – Igen. De ezúttal nem úszta meg a pletykák következményeit. A főiskola nem újítja meg a szerződését. – Talán ezentúl óvatosabb lesz, amikor kiszemeli a következő rövid távra szóló barátnőjét. – Talán, de ebben nem nagyon hiszek. Fletcher az Fletcher. Neki is megvannak a maga gyengéi, csak éppen magának sem meri bevallani. Hogy halad a törvényszéki pénzügyi nyomozás? – Van némi haladás, és vannak zsákutcás próbálkozások. Sok-sok vakvágány. – Fallon Jones azt mondta, a szervezet nagyon ért hozzá, hogy eltávolítsa az áruló nyomokat. – Eddig sikerült eljutnom egy erős kézben tartott társaságig, amelynek három fitneszklub van a tulajdonában északnyugaton, köztük az is, amelyik itt van, Seattle-ben. Egészen tavalyig mind a három konditeremnek más volt a tulajdonosa, és egymástól függetlenül működtek. Mindhárom csődbe ment, és úgy volt, hogy be kell zárniuk. Ekkor vette meg őket valami kft. – Egy korlátolt felelősségű társaság? Biztatóan hangzik – Szerintem is. Van még egy másik nagyon érdekes dolog is ebben a három fitneszklubban. – Micsoda? – támadt fel a lányban a nyomozói kíváncsiság. – Mielőtt az a kft. megvásárolta volna őket, mind a háromba Pilatesre és jógázni jártak. Most viszont teljes egészében testépítőkből áll a törzsközönségük. – Olyanok, mint az a kettő, akik végezni akartak velünk? – Pontosan. – Úgy gondolkozol, mint egy detektív – mosolyodott el Chloe. – Kezdek rájönni, hogy mindig is úgy gondolkoztam, mint egy detektív. Csak a legutóbbi időkig egyedül az után nyomoztam, hogy hol és mivel lehetne a legtöbb profitot szerezni. – Annak is van haszna. – Persze, de egy idő után unalmassá válik. Tudod, az elrablásom éjszakáján épp azt fejtegettem Jerry barátomnak, vajon milyen lenne, ha egy reggel arra ébrednék, hogy a Winters Befektetési Irodát felszámolták – Hogy képes lennél-e újraindítani? Jack bólintott, és folytatta az evést. – Ezek szerint a válaszod igen – mondta a lány. – De ezt amúgy is tudtad, nem? – Jerry azt mondta, elkapott a kapuzárási pánik. – Ehelyett megkaptál engem, és elutazhattál Las Vegasba. – Jól jártam – nevetett a férfi. Chloe végzett a halas tortillával, és megtörölgette az ujjait a szalvétában. – Ez tetszik neked, nem?
– Te és Vegas? Hát, te kifejezetten pluszt jelentesz nekem, de Vegast ki tudtam volna hagyni, ha rajtam múlik. – Nem rám és Vegasra értettem. Arra gondoltam, hogy jó érzés együtt dolgoznod Fallon Jonesszal ennek az összeesküvésnek a leleplezésén. – Érdekes – ismerte el a férfi. – Jack, neked nem volt kapuzárási pánikod. Csak untad az életed. Új kihívásra volt szükséged. – És utolért a Wintersek átka is. – Az nem átok – ellenkezett türelmesen a lány. Közben Jack is végzett az ebédjével. – Egészen biztos vagyok benne, hogy terád volt szükségem – jelentette ki. A lánynak eszébe jutott az, amit Fletcher az intimitással kapcsolatos problémájáról mondott. – Úgy látszik, egymás terapeutái vagyunk – mondta. – Így kell tudományos nyelven kifejezni, hogy a szex jó dolog? – derült fel a férfi arca. Nem, gondolta Chloe. Ezzel megkerültem azt, hogy kimondjam, szeretlek. De ha kimondta volna, azzal olyan helyzetbe hozza a férfit, hogy kénytelen legyen kinyilvánítani a saját érzéseit. Ez csak kétféleképpen sülhetne el: jól vagy rosszul. Felderengett benne, hogy miután annyi éven át próbált becsületes lenni a férfiakhoz, és elmagyarázni nekik a maga sorozatmonogámia felfogását,, valamint azt, hogy a kapcsolatai eleve kérészéletűre vannak tervezve, hogy most, amikor megtalálta a nagy Ő-t, halálosan fél attól, hogy ez a kapcsolat nem lesz örök életű. Ki gondolta volna, hogy ilyen rémületes dolog beleszeretni valakibe?
44. Chloe és Hector másnap reggel hajnali őrjáratukat végezték, amikor a Hegyi Ember előjött a mellékutcában lévő vackáról, ahol az éjszakát töltötte. Megigazította elnyűtt vászonzsákját a vállán, és lehajolt, hogy megpaskolja Hector hátát. – Na lám, Nagyfiú – mondta. – Hát mi újság? Látom, szépen gyógyul a sebed. – Már sokkal jobban van – felelte Chloe. – És maga hogy van? Hector tudni szeretné, hogy szedi-e a gyógyszert, amit a rendelőben adtak. – Szedem. Rendesen, ahogy kell. – A Hegyi Ember benyúlt ócska kabátja zsebébe, és előhúzott egy tablettákkal teli kis üveget. – Ezt adták. Egész héten szednem kell, aztán vissza kell mennem a rendelőbe. – Nagyszerű – mondta Chloe. – Hector szeretne egy csésze kávét venni magának. Van ideje? – Persze. Másom sincs. Elindultak a sarkon lévő kávézó felé. Chloe vett a Hegyi Embernek egy csésze kávét, meg hozzá egy péksüteményt reggelire. Hector megkapta a szokásos tegnapi muffinját a kiszolgáló kisasszonytól. Chloe és a Hegyi Ember leültek egy asztalhoz a sarokban, Hector pedig elhelyezkedett az asztal alatt. A Hegyi Ember örült, hogy együtt kávézhat velük, és nemcsak azért, mert így a kávé és a péksütemény ingyen van. Chloe tudta, hogy számára ez egy lehetőség volt arra, hogy visszalépjen egy már félig elfeledett álombeli időbe, amikor még normális életet élt. – Hector azt szeretné tudni, hogy vannak-e még rémálmai – mondta. – A múlt éjszaka jó volt. Nem álmodtam – magyarázta a Hegyi Ember Hectornak. Az ő dolga az, hogy így is maradjon, gondolta Chloe, a pszi-nyomokat nézve a kávéscsészén. A rémálmok végül vissza fognak térni, de egyelőre úgy látta, hogy az álomspektruma nyugalmi állapotban van, legalábbis a Hegyi Ember súlyos sérülést szenvedett álompszijéhez mérten nyugodtnak látszott. Aztán visszamentek a First Avenue-ra. A városra eközben sűrű köd telepedett, és hideg szürkületbe burkolta az utcákat.
– Köszönöm a kávét, Nagyfiú – mondta a Hegyi Ember. Megigazította a nehéz vászonzsákot, amelyben benne volt minden földi java, és még egyszer megpaskolta Hector hátát. – Viszlát. Hector megnyalta a Hegyi Ember kezét. – Isten vele – köszönt el Chloe is. – Hector arra kér, hogy mondjam meg, ne feledkezzen meg a többi tablettáról sem. – Nem fogok – nyugtatta meg a Hegyi Ember Hectort. Megfordult, elindult át a kereszteződésen, de az út közepén megtorpant, és egy lendülettel hátrafordult. Viharvert arcán megsűrűsödtek a ráncok. Színét vesztett szemében egy pillanatra felcsillant az értelem és a közlési kényszer. – Hector – szólalt meg. De most egészen más volt a hangja. Eltűnt belőle a tétovaság, inkább nagyon is parancsolóan hangzott. Hector válaszul hegyezni kezdte a fülét. – Figyelmeztesd, hogy legyen óvatos – mondta a Hegyi Ember ugyanazon a határozott, „csak semmi butaság!" hangon. Chloe ránézett. – Hector azt kérdezi, miért kell óvatosnak lennem. – Ez a reggel ugyanolyan, mint az a másik volt – felelte a Hegyi Ember. De az öntudat szikrája már kihunyni készült a tekintetében, és a hangja parancsoló éle is motyogássá tompult. – Legalábbis azt hiszem. – Mi történt akkor? – kérdezte Chloe. – Hector tudni szeretné. – Lestek ránk a gazfickók. Csapdát állítottak. Éreztem. Mondtam is a főhadnagynak. Nem hallgatott rám. Azt mondta, jó a felderítés. Őt kapták el elsőnek a csibészek. Jeges borzongás futott végig Chloe érzékein. – Óvatos leszek. A Hegyi Ember megnyugodva folytatta útját a kereszteződésben. Chloe ránézett a járdán sorakozó fénylő lábnyomokra. A testi-lelki-szellemi leromlottság által gerjesztett egészségtelen energia rétegei alól átderengett a tehetség leheletnyi fénye. Kétségtelenül ennek is szerepe volt abban, hogy a Hegyi Ember életben maradt, amikor a többiekkel együtt ő is belesétált abba a csapdába, ott a sivatagban. Mint ahogy abban is, hogy életben maradt itt, a hajléktalanok között. Rose az asztalánál ülve mélyen belemerült A pszichológia alapjai címet viselő vaskos könyvbe. Amikor Chloe és Hector beléptek az ajtón, felpillantott. – Beszélnünk kell, főnök. – Vészjóslóan hangzik —jegyezte meg Chloe. Bement az irodájába, leült az íróasztalához, és bekapcsolta a számítógépét. Rose erélyesen becsukta a könyvet, és besietett utána. – Ismerlek, főnök – közölte. – Attól félsz, hogy Jack Winters csak azért vonzódik hozzád, mert megtaláltad a lámpáját, igaz? Hogy talán csak hálás neked, ennyi az egész. – Nem ez lenne az első eset, hogy egy férfi így érez, miután az ügye lezárult. – Rose figyelte, amint Chloe kinyitja az előjegyzési naptárát. – Ó, helyes! Látom, megbeszéltél időpontot néhány új ügyféllel. Rose a naptárra pillantott. – Ma délután Barbara Rollins jön hozzád. Tavaly teljesítettél valami megbízást a férjének, emlékszel? – Elintéztem neki, hogy megszerezhessen valami nagyon szép római üvegpoharat. – Mr. Rollins két hónapja meghalt. Az özvegy most el akarja adni a gyűjteményét. Azt szeretné megbeszélni veled, hogy kivigye-e a gyűjtemény darabjait a magángyűjtők piacára. – A félje is ott szedte össze őket. – Chloe lejegyzett magának valamit. Rose megköszörülte a torkát.
– Visszatérve Jack Wintersre… – Mi van vele? – Lehet, hogy hálás neked, de az biztos, hogy nem azért fekszik le veled. Egyébként, ha már a lefekvésről esett szó, gondoltál már arra, ahogy amióta ismerlek, Jack az egyetlen férfi, akinek megengeded, hogy éjszakára is itt maradjon? Ezt nevezem áttörésnek! – Rose, nem akarok a magánéletemről beszélgetni. – Csak attól félek, hogy ez a kapcsolatod is félre fog siklani, mint az összes többi. – Félre fog siklani? Ki nem állhatom, amikor bedobod ezt a nyelvet. Néha szeretném, ha valami mást tanulnál. Elég a pszichológiából. Mit szólnál a könyveléshez? Nagyon jó hasznát vennénk itt egy könyvelőnek. – Tudod jól, miről beszélek. Chloe lassan kifújta a levegőt. – Tudom, miről beszélsz, de én meg nem akarok beszélni róla. Világos? Rose értő pillantással nézett rá. – Hűha. Nem hiszem el. Te tényleg attól félsz, hogy újra elszúrod, igaz? – Rettegek tőle.
45. Larry Brownnak hívták, ő volt az igazi nerd megtestesítője: tizenhét és fél éves, alacsony, vézna, sportosnak végképp nem mondható fiú. Sakkozott, és nem futballozott, és ami életet élt, azt is online élte. Amióta az eszét tudta, őt szemelte ki áldozatnak minden iskolaudvaron, tornatermi öltözőben és osztályteremben az épp aktuális osztály réme. Mert előbb-utóbb mindenütt lett egy osztály réme. Az iskolában sok csapdát ki tudott kerülni, amiket a komiszabb gyerekek állítottak neki, mert a hatodik érzéke figyelmeztette, amikor ez a veszély fenyegette. De a legkomiszabb alaktól, az apjától még az ösztöne sem tudta megvédeni. Pár hónappal ezelőtt megtette azt a lépést, amit meg kellett tennie, ha életben akart maradni – elszökött otthonról. De az utcán sem volt könnyebb dolga. A rossz emberek veszélyesebbek voltak, mint akármelyik osztály réme, noha az apjánál egyikük sem volt rosszabb. Most azonban, hála annak az internetes oldalnak, amire három hete talált rá, az élete örökre meg fog változni. Felkínálták neki a született áldozatok Szent Grálját: a Hatalmat. – Három adagot kaptál már a szer legújabb változatából – mondta dr. Hulsey, miközben egy fiolából felszívta a fecskendőbe a vízszínű folyadékot. – Ez lesz a negyedik. Ennek bőven elégnek kell lennie ahhoz, hogy megnyíljanak a csatornák a rejtett álompszi-energiád és a természetfölötti érzékelésed között. Ezután már csak szinten tartó adagot kapsz, hogy azok a csatornák nyitva is maradjanak. – Nem érzem magam valami jól – mondta Larry. Egy hordágy szélén ücsörgött egy fehér falú kis szobában, amely szorongatóan emlékeztette egy orvosi rendelőre. Reszketett, és az éles fénytől könnyezett a szeme. Szinte fájt, ahogy a fölöttük lévő szinten tompán zörögtek és dübögtek a kondigépek. Minden fájt. – Ne aggódj – szólt vidáman dr. Hulsey. – A drog új változata nagyon erős, és nagyon gyorsan hat. Mindössze arról van szó, hogy a szervezetednek és az érzékeidnek kell egy kis idő, amíg alkalmazkodnak a tehetség hirtelen megemelkedő szintjéhez. Amikor hozzánk érkeztél, nagyjából hármas szintű voltál. Minden reményem megvan rá, hogy huszonnégy órán belül nemcsak hogy nyolcas vagy kilences szintű leszel, de egy újabb tehetség is jelentkezni fog nálad. Érdekes l^sz megfigyelni, mi az. Tudod, a második tehetségek előre megjósolhatatlanok. Larry figyelte, amint Hulsey megtölti a fecskendőt. Nem kedvelte a doktort. Szemüvegével, laborköpenyében hátborzongatóan emlékeztetett egy óriásira nőtt imádkozó sáskára. De
elhessegette ezt a benyomását, mert az a kedves hölgy, aki rábeszélte erre az egészre, megígérte, hogy a végeredmény mindent meg fog érni. Ha ennek az egésznek vége lesz, a pszichikus erejével mindenkit irányítani tud majd. Nem semmi. Soha többé senki sem szemétkedhet vele. Hulsey beadta neki az injekciót. Fájt, ahogy legutóbb is. Kellemetlen forróság öntötte el. Hányingere volt. – Mi történik most? – kérdezte. – Most várunk – felelte Hulsey. – Mire? – A lámpára, természetesen. – Miféle lámpára? Mire kell nekem egy lámpa? Hulsey kuncogott. – Nos, először is, mert nélküle meghalsz. De engem igazából az izgat, hogy a lámpa nélkül az egész kísérlet kudarcba fullad.
46. Hectort a kocsi első ülésén hagyta őrködni, és felment az impozáns épület bejáratához vezető lépcsőn. A ház a Mercer Island, a Washington-tó közepén elterülő méregdrága sziget számos félreeső rezidenciájának egyike volt. Egy Mercer Island-i ingatlanban az üzleti világ legrégebbi szabálya értelmében az elhelyezkedése volt a legfontosabb. A hely, ahol az ingatlan épült. A szigetet az I-90-es híd kapcsolta össze nyugaton közvetlenül Seattle-vel, és a tó keleti oldalán elterülő, jómódúak által lakott kertvárosi negyedekkel. Mercer Island vízparti házait csillagászati árakon adták-vették. A sziget partjain köröskörül hatalmas jachtokat befogadó kikötők épültek. Chloe megnézte az óráját, és megnyomta a kapucsengőt. Három óra. Amikor utoljára itt járt, a házvezetőnő engedte be, de ma Barbara Rollins nyitott ajtót neki. Barbara a hetvenes éveit taposó ápolt, elegáns nő volt. Ezüstfehér haját egészen rövidre vágatva viselte, tökéletes szabású, krémszínű pantallója és halványkék selyemblúza akár a Nordstrom's elegáns szalonjából is származhatott. Kisméretű kék-krémfehér kendőcskét kötött a nyakára, bal csuklóján vékony arany karpereceket, ujjain néhány roppant különleges gyűrűt viselt. – Miss Harper. – Hűvösen udvarias hangjában épp csak annyi tartózkodás volt, amennyi az ő társadalmi helyzetében illő egy üzleti alkalmazottal szemben, akinek a segítségét igénybe kell vennie. – Fáradjon be. – Köszönöm – felelte Chloe. Tisztában volt vele, hogy ő nem képes ilyen kifinomultan tartózkodó viselkedésre, úgy– hogy inkább a magabiztos profi énjét öltötte magára. Ez rendszerint bevált a Rollins-féle klienseknél. Belépett a kétszintes, tágas előtérbe. A mennyezetről egy masszív csillár lógott le: tévedhetetlenül magán viselte egy híres északnyugati üvegműves stílusjegyeit. Olyan volt, mint egy tavaszi üvegvirág-fakadás. – Jöjjön velem, kérem – invitálta Barbara. – Mielőtt megmutatnám a kollekciót, beszélni szeretnék önnel. Biztosan megérti, milyen rettenetesen nehezen hoztam meg a döntést, hogy eladom George régiséggyűjteményét. Szenvedélyesen szerette ezeket a tárgyakat. – Emlékszem. Követte Barbara Rollinst a klasszikus, ódivatú seattle-i stílusban épült üvegfalú szobába, ahol minden vajszínű volt, amit nem fedett faburkolat. Az ablakokon át a hatalmas kertre lehetett látni. A kerten túl egy jachtkikötő nyúlt be a tóba. Chloe meglepetten látta, hogy egy apró kajütös motorcsónak van kikötve. Amikor legutóbb itt járt, egy nagy tengerjáró jacht terpeszkedett a vízen.
Önkéntelenül is kinyitotta az érzékeit, és megvizsgálta a szoba pszi-lenyomatainak vastag rétegét. Az álompszi egyes nyomai több évtizedesek voltak. A szőnyegen látható lábnyomokban a szokásos emberi érzelmek – szeretet, harag, izgalom, sóvárgás, szomorúság és zavar – vegyüléke fénylett. De egyik nyomban sem látta az erős pszichikus képességre jellemző kísérteties izzást. Semmi jele nem volt annak a nyugtalanító, savas színezetű kipárolgásnak, amelyben felismerte a szerrel feldúsított tehetség biztos jelét. Az a tény, hogy még itt, egy régi ügyfele otthonában is a Nadragulya jelenlétét keresi, arról árulkodott, hogy az idegei és az érzékei még mindig felizgatott állapotban vannak. Megpróbált ellazulni, és felkészülni a munkájára. – Nem látom a jachtot – jegyezte meg. – A fiamnál és a feleségénél van – felelte Barbara. – De a régiségek egyik gyerekemnek sem kellenek. – A hagyatékok eladása sokszor nehéz dolog – mondta Chloe együtt érzőn. Nem először volt dolga gyászoló özveggyel, aki bűntudatot érzett, amiért eladásra bocsát egy értékes gyűjteményt, amelyet még a drága eltávozott szerzett. – Kérem, Miss Harper, foglaljon helyet – intett Barbara egy üveglapú kis asztal felé, amelyre már ki volt készítve két kanna és két finom művű porceláncsésze a hozzá tartozó csészealjjal. Chloe leült az egyik vajszínű kárpitozású székre. Táskáját letette a lába elé, a földre. – Teát vagy kávét? – mutatott Barbara a két csillogó ezüstkannára. – Teát kérek, köszönöm. Barbara felemelte az egyik kannát. – Mint tudja, George hosszú évek óta gyűjtötte a régiségeket. Azt hiszem, egy múzeumra akarta őket hagyni, de soha nem intézkedett felőle. A fiam és a lányom arra biztatnak, hogy adjam el a tárgyakat. De mielőtt döntenék ebben a dologban, szeretnék némi fogalmat alkotni az egyes darabok értékéről. George megbízott önben. Azt mondta, az ön szavára lehet adni. Tejet vagy cukrot? – Köszönöm, egyiket sem. Barbara átnyújtotta neki a csészét a csészealjjal együtt. Magának kávét töltött. – Azt hiszem, a ház eladásán is gondolkoznom kell. Túl nagy egy embernek. De a költözködésnek még a gondolatát is gyűlölöm. Negyven évig ez volt az otthonunk. – Megértem – bólogatott Chloe. Ivott egy korty teát. Ilyen szituációkban a klienseknek szükségük van rá, hogy beszélhessenek. Udvariasan hallgatott, és megpróbált nem nézni az órájára. Végül azonban letette a csészét. Hallani lehetett, amint a porcelán halkan, de határozottan megcsörren a porcelánon. – Megnézhetnénk a gyűjteményt, Mrs. Rollins? – Hogyne, természetesen. A galéria a ház hátsó traktusában van. Barbara letette a csészéjét, és felállt. Végigvezette Chloe-t a halion át egy ajtóig, amely olyan volt, mint a bankok páncéltermének az ajtaja. Beütötte a kódot. – George kifejezetten a gyűjteményének építtette ezt a galériát. Tökéletes a biztonsági berendezése. – Emlékszem – felelte Chloe. Barbara kinyitotta a súlyos ajtót, és kecsesen hátralépett. Chloe belépett a sötét helyiségbe, amely tele volt tárgyakkal agyonzsúfolt vitrinekkel. Itt-ott kőszobrokat is látott. Letette a táskáját egy közeli asztalra, és nyúlt, hogy kinyissa. De valami történt a bőrcsattal. Nem tudta rendesen megfogni. Hirtelen megszédült. Megpróbálta összeszedni magát, de a szoba forogni kezdett körülötte, és minden érthetetlenné vált. A sötétség csápjai utánanyúltak, körülfonták, és lehúzták magukkal a mélybe.
47. – Menjünk vissza oda, ahol ez az egész dolog elkezdődött – javasolta Fallon. – Hogyan kábítottak el? – Nem tudom. Sörözni mentem egy régi barátommal és ügyfelemmel, Jerry Bergstrommal. Ez minden, amire emlékszem – felelte Jack. – Ettél valamit? – Nem. – Az időzítés alapján csak a sörben lehetett az, amivel kiütöttek – vélekedett Fallon. – Értem, mire gondolsz. De egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Jerrynek köze lehet a Nadragulyához. – A szer javított változata képes az emberben komoly személyiségváltozásokat előidézni. Méghozzá nagyon rossz irányban, hidd el nekem. – A régi Jerry volt. Úgy tűnt, őszintén aggódik értem. – Ráadásul színre lépett ebben az ügyben egy parahipnotizőr is – emlékeztette Fallon. – A nő, aki felbukkant Drake Stone vegasi házában. – Ezen már én is gondolkoztam – mondta Jack, és az iroda ablakához ment. – Lehet, hogy megkereste Jerryt. Lehet, hogy ő adta neki a drogot, és hipnotizálással vette rá, hogy beadja nekem. Meg fogom kérni Chloe-t, hogy beszéljen Jerryvel, hátha elő tudna bányászni belőle elfelejtett emlékeket, ahogy Stone-nal is tette. – Jó – bólintott Fallon. – Addig is, hajói tudom, ennek a konditeremláncnak nézel utána. A kérdés csak az, hogy mit kezdjünk vele. – Zárassuk be őket? – Miért kell mindig emlékeztetnem arra, hogy nem vagyunk zsaruk, sem az FBI? – Annak idején habozás nélkül kivontátok a forgalomból azt az öt Nadragulya-labort. – Mi mást tehettünk volna? – mordult fel Fallon. – Zack és a Tanács egyetértett abban, hogy öt laborban túl sok szert állítanak elő. Mindenképpen csökkentenünk kellett valamelyest az utánpótlást. Sikerült véletlen tűzesetként beállítanunk mind az ötöt. Szerencsére az öt laboratóriumot a nyugati partvidék egymástól jó messzire eső pontjaira telepítették, így az esetek között nem láttak nyilvánvaló össze-függést. De ha itt, északnyugaton gyulladna ki három konditerem, amelyek történetesen ugyanannak a magáncégnek a tulajdonában vannak, az már feltűnne valakinek. -– A Nadragulya az Arkane-ra gyanakodna – vetette ellene Jack. – Ez téged zavarna? – Én nem a Nadragulya miatt aggódom. Nekik tudniuk kell, hogy mi semmisítettük meg a laborjaikat. A konditermek felgyújtása azonban szándékos gyújtogatás miatt elrendelt nyomozást vonna maga után. Semmi szükségünk rá, hogy magunkra tereljük a hatóságok ilyen jellegű figyelmét. – Ez a hátránya annak, ha egy szervezet titkosan működik. Rendben, de akkor mit fogsz csinálni? – Épp ezen töröm a fejemet – válaszolta Fallon. – A Nadragulya egyelőre nem tudja, hogy azonosítottuk három toborzóközpontjukat. Még a Capitol Hillen lévőt sem zárták be, ahol huszonnégy órán át fogva tartottak téged. – Mert megbíznak abban a drogban, amit azzal a céllal adtak be nekem, hogy később ne emlékezzem semmire. – Szerencsénkre. Van két gyengébb minőségű auraérzékelőm, akik szemmel tartják az itteni konditermet. Meglátjuk, mi derül ki. – Megpróbálsz bejuttatni valakit? – Erre nincs lehetőség – jelentette ki Fallon határozottan. – Ahhoz az kellene, hogy az emberem alávesse magát a szer használatának. Nem engedhetem, hogy bárki is ilyen kockázatot vállaljon.
– Az ő egyik ügynöküket kéne megnyerned magadnak. – Még ha ez lehetséges volna is, az illető nem lenne megbízható. Mint mondtam, a drog súlyos változásokat idéz elő a személyiségben. De kis szerencsével hasznos információhoz juthatunk a konditerem egyszerű, régimódi megfigyelésével. Ezzel csak az a probléma, hogy az állandó megfigyeléshez ember kell, méghozzá sok ember. Márpedig nekem nincs ilyesmire elég emberem. Most le kell bonyolítanom néhány telefont. Hívj fel, ha te és Chloe már beszéltetek a barátoddal, Jerryvel. – Rendben. – Jack várta, hogy Fallon a tőle megszokott váratlansággal befejezi a beszélgetést. Most azonban csend volt a vonal túlsó végén. – Fallon? Itt vagy még? – Igen. Gondolkozom. – Min? – Azon, hogy milyen rég volt, amikor mi ketten elmentünk sörözni. Talán ha ennek az ügynek vége lesz, és Chloe szeretne egy kicsit vakációzni. Egy hosszú hétvégére gondolok, vagy ilyesmi. – Mi köze egy vakációzásnak ahhoz, hogy te meg én elmenjünk sörözni? – Néhány napot eltölthetnétek itt, Scargill Cove-ban. Nagyon festői hely. Tetszene nektek. Az idő pontosan olyan, mint Seattle-ben. Szürke. A vonal megszakadt. Jack levette a füléről a telefont, és megnézte. Jól hallotta? Fallon meghívta, hogy látogasson el hozzá? Eltette a kérdést egy más időpontra, és újból belemerült az ólomszürke égbolt tanulmányozásába. Feszült volt. Egyre feszültebb. Felismerte, mert egyszer már volt hasonló érzése. Ugyanez a nyugtalan, kellemetlen érzés fogta el azon az éjszakán is, amikor Chloe elment, hogy figyelje Fletcher Monroe házát.
48. Valami gép tompa dübörgésére, puffanásokra és halk nyöszörgésre ébredt. Ez utóbbi nem valami segélykérő sírás, inkább egy olyan ember csendes gyötrődése volt, aki felhagyott minden reménnyel, és már csak a halált várta. A szánalomra indító hang felhozta a sötétség mélységéből. Kinyitotta a szemét, de a lámpák vakító fényétől rögtön be is csukta újra. – Á, hát felébredt, Miss Harper. Nagyszerű. Óvatosan megint kinyitotta a szemét, de ezúttal csak félig. Sovány, szikár férfi hajolt fölébe. Gyűrött fehér laborköpeny volt rajta, és fekete keretes szemüvege mögül nézett rá fürkészőn. A vastag lencsék riasztóan megsokszorozták és lekicsinyítették a szemét. Kopasz feje úgy csillogott az erős fényben, mint valami bukósisak. – Ki maga? – suttogta kásás hangon Chloe, mintha túl sokat ivott volna. – Doktor Humphrey Hulsey – felelte a férfi, és rovarszemei izgatottan csillogtak. – Örülök, hogy megismerhetem, Miss Harper. Chloe az éles fénytől hunyorogva körülnézett az ablaktalan kis helyiségben. Fehér falak, csillogó, rozsdamentes acél tálcák és pultok, egy laboratóriumi köpenyt viselő ember, és egy hordágy, amelyen fekszik. Már ismerte ezt a képet. Jack emlékezetében szerepelt ez a hely. Itt tartották őt fogva. A feje tiszta volt, de kellemeden forróságot érzett. Olyan érzékeny volt a bőre, hogy a testét takaró lepedő érintése is fájt. Lázas lehet. Ennyit ért az egy hónapja kapott influenza elleni védőoltás. – Nem kórház – suttogta. – Nem, Miss Harper – felelte Hulsey. – Nem kórházban van. Egy kutatóhelyen. Chloe elfintorodott.
– Elég alacsony költségvetésű kutatóhely lehet. Erősen pinceszagú. – Hát igen. Tudja, a tudomány művelőinek néha nélkülözniük kell a legkorszerűbb felszereléseket és technológiákat. Az anyagi háttér mindig problémát jelent. Ismét felhangzott a halk nyöszörgés a mögötte lévő falon túlról. Olyan gyötrelemről árulkodott, ami felkavarta Chloe érzékeit. – Ki van ott? – kérdezte nagy erőfeszítéssel. – Larry Brownnak hívják, azt hiszem. Nekem ő az Alany A. – De hát mi baja van? – Attól tartok, hogy a kezelés mellékhatásait érzi. Az utóbbi hónapokban többféle módosítást hajtottam végre a szer összetételén, de így is kiszámíthatatlan a hatása, különösen, ha további képességek létrehozása céljából nagyobb dózisok kerülnek alkalmazásra. – Az összetétel. – Chloe-ban feltámadt a düh, és ez erőt adott neki. Felnyomta magát a könyökére, s közben enyhe meglepődéssel látta, hogy még mindig ugyanaz a ruha van rajta, amelyben Barbara Rollinshoz ment. Nem volt a hordágyhoz kötözve. Nyilván senki sem tartotta őt veszélyesnek, és attól sem féltek, hogy el fog szökni. – Telenyomta őt az alapító drogjával. – Megnyugtathatom, senki sem fogta le őt, hogy belekényszerítse a szert – közölte Hulsey. – Az Alany A önkéntes volt. Épp ez a gyönyörű az én kutatási témáimban. Nincs hiány olyan emberekben, akik bármit hajlandók megtenni azért a szerért, amely valódi pszichikus tehetséggé avatja őket, vagy növeli a már meglévő tehetségüket. Larry Brown újabb nyöszörgését hallva Chloe megborzongott, és a borzongása nem is akart elmúlni többé. – És maga még doktornak nevezi magát – mondta megvetően. – Ennyit ér az orvosi fogadalma. Hulsey láthatóan megsértődött. – Én tudós vagyok, kutatásokat folytatok. A felmenőim nemzedékekre visszamenőleg olyan érzéket tanúsítottak a tudomány iránt, amelyet csak a természetfölötti jelzővel lehet illetni. – Ó, persze, és ez elfogadhatóvá teszi más emberek meg-mérgezését! – Chloe érezte, hogy sajog a felsőkarja. Akárki volt is, aki ledobta erre a hordágyra, nem volt túl kíméletes. – Ha ez megvigasztalja, elárulom, hogy egészen a legutóbbi időkig engem csak felszínesen érdekelt a szer összetétele – mondta Hulsey. – Az elődeimhez hasonlóan alapvetően csak a fő érdeklődési területem egy járulékos elemének tartottam. – Valóban? És mi az, ami érdekli? – Az álompszi. – Hulsey néhányszor előre-hátra hintázott a sarkán, majd kioktató stílusban hozzátette: – Ismerve az ön tehetségét, biztos vagyok benne, hogy lenyűgözőnek fogja tartani, amit most mondandó vagyok. – A nyakamat teszem rá. Hulsey úgy tett, mint aki nem veszi észre a lekicsinylő hangsúlyt, és folytatta: – Számos ősömhöz hasonlóan, beleértve a viktoriánus korban élt ragyogó tehetségű Basil Hulsey-t is, régóta dédelgetem magamban azt a tervemet, hogy megoldom az álomenergia titkát. Tudja, Miss Harper, az álompszi tartománya mindmáig ismeretlen territórium. Még ma sem tud senki az álmodás fényéről kielégítő magyarázattal szolgálni a tudósoknak. Az kétségtelen, hogy az álmodásban szerepet játszó energia jóformán teljes egészében természetfeletti természetű. Az ébrenlét állapotában gyakorlatilag mégis elérhetetlen. – Magának az a célja, hogy hozzáférjen ehhez az álomenergiához? – Nem egyszerűen csak el akarok jutni hozzá, hanem tanulmányozni akarom, meg akarom ismerni a titkait. A lehetőségek végtelenek. – Hulsey felsóhajtott. – De mindennek ára van, nem igaz? Úgyhogy azért, hogy megkapjam a kísérleteim folytatásához szükséges anyagiakat és eszközöket, kénytelen voltam az évek során szerződést kötni különböző csoportokkal és magánszemélyekkel. – A Nadragulyával.
– Igen, állandó kapcsolatban állok a Nadragulyával. De fiatalabb koromban egy ideig dolgoztam egy titkos kormányhivatalnak is. Ez akkor volt, amikor Basil Hulsey jegyzetei segítségével sikerült újra előállítanom Sylvester Jones keverékét. Amikor aztán ezt a bizonyos részleget nagy hirtelenséggel megszüntették, kénytelen voltam William Craigmore-ral szövetkezni. Mond önnek ez a név valamit? Chloe minden erejét összeszedte, hogy gondolkozni tudjon. – Ő alapította a Nadragulyát? – Úgy van. Én voltam a kutatási igazgatója. Ma is ezt a pozíciót töltöm be a szervezetben. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy sajnálom azt az időt, amelyet kénytelen vagyok Sylvester drogjának tökéletesítésére fordítani. A Nadragulyát csak bizonyos képességek feljavítása érdekli. Tulajdonképpen olyan ez, mintha megint a kormánynak dolgoznék. A legutóbbi időkig a szervezeten belül senki sem tanúsított valódi megbecsülést a tudományos teljesítmény iránt. – Ez újabban megváltozott? – Pár hónapja megkeresett valaki, konkrétan Miss Knight, és tett nekem egy rendkívüli ajánlatot. A birtokában van bizonyos Adelaide Pyne naplója. Chloe a hullámokban rátörő lázrohammal küzdve felhúzta magát ülő helyzetbe, és átlendítette a lábát a hordágy szélén. – Ő volt az a nő, aki annak idején, a Viktória-korban működésbe hozta az Égő Lámpát Griffin Winters érdekében – mondta. – Pontosan. Miután elolvastam a naplót, rájöttem, hogy a lámpa lehet a kulcs, amelyet annyi éven át kerestem, az eszköz, amely kinyitja a csatornákat az álom és az ébrenlét állapota között, és meg is tartja őket ebben a nyitott helyzetben. El tudja képzelni, milyen izgalomba jöttem. De Miss Knight közölte velem azt is, hogy van egy probléma. – A lámpa eltűnt. – Sajnos, igen. Elmondta, hogy kutat utána, és ha megtudja, hol van, megszerzi a kutatásaim számára. Cserébe beleegyeztem, hogy lefolytatok egy kísérletet egy bizonyos személyen. Az állandósult fájdalmas nyöszörgés egyre nagyobb kínokról tudósított a falon túlról. Chloe a legszívesebben a fülére tapasztotta volna a kezét, hogy ne hallja a szörnyű hangokat, de nem volt elég ereje hozzá. Minden erejét össze kellett szednie, hogy az állandósult erős reszketéstől le ne essen a kerekes ágyról. – Knight azt akarta, hogy végezzen el egy kísérletet azon a szerencsétlen emberen, ott a másik szobában? – suttogta elszörnyedve. – Nem Alany A-ról van szó – szólt Hulsey türelmetlenül. – Jack Wintersről. Chloe megdermedt. – Tehát maga raboltatta el Jacket. De miért? Mit tett vele? – Igazoltam a munkatársam egyik elméletét. Ha a kiinduló feltevés hamisnak bizonyult volna, semmi értelme nem lett volna ezen az úton haladni tovább. – Miféle elméletről beszél? – Arról, hogy a Winters család férfitagjai immúnisak a Sylvester-féle szer mellékhatásaira – válaszolta Hulsey összeráncolt szemöldökkel. – Maga beinjekciózta Jackbe a szert – nézett rá elképedve Chloe. – Egy huszonnégy órás időtartam alatt négy alkalommal. Minden esetben nagyon magas dózisban. Több mint eleget kapott a drogból, hogy biztosítsa a kísérlet sikerét. Itt akartam tartani még egy vagy két napig, hogy ellenőrizzem az eredményt, de valahogy sikerült megszöknie. De nem esett baja. Miss Knight és én nagyon elégedettek vagyunk. – Maga gazember – suttogta Chloe. – Azt mondta, csak önkénteseket használ. – Ugyan már, Miss Harper, mindketten nagyon jól tudjuk, hogy Jack Winters nem működött volna együtt velem. Az egészet nagyon tapintatosan kellett végrehajtani, tekintve hogy Winters nemcsak az Arkane-nak, hanem az üzleti életnek is prominens alakja. Gondom volt rá, hogy egy amnéziát előidéző erős nyugtatót adjak neki. Ezzel elértem, hogy utóbb az egészből a világon
semmire ne emlékezzen. Biztosítottam Miss Knightot, hogy ha túléli, legföljebb olyan emlékei lesznek, mintha egy rossz álom töredékei villannának be a tudatába. Chloe szorosan átkarolta magát, hogy kevésbé érezze a borzongató lázat. – Maga ócska gazember. Megölhette, vagy elmebeteggé tehette volna Jacket azzal az átkozott szerrel. – Örömmel közölhetem, hogy a kísérlet mindent összevéve teljes sikerrel zárult. Winters a jelek szerint teljesen rendbejött, miután lejött a szerről. És nemcsak Miss Knight van megelégedve. – Hulsey vágott egy grimaszt. – Hanem az új főnököm is. – Honnan veszi Knight, hogy Jack jól bírta a drogot? – Megmagyarázom – válaszolta egyre jobban fellelkesülve Hulsey. – A szer azzal fejti ki a hatását, hogy eljut oda, ahol az álomenergia rejtett ereje működik. Ezáltal fokozza a meglévő képességeket. Felnyitja a csatornákat a normális és a paranormális között, miáltal elérhetővé válnak a tartomány távolabbi végében lévő energiatartalékok is. Ezek a csatornák azonban rendkívül keskenyek, és borzasztóan sérülékenyek. Ráadásul a már nyitott csatornákat csak a drog folyamatos adagolása képes működésben tartani. Vissza nem fordítható instabilitás lép fel, ha az egyén akár csak egy-két adagot is elmulaszt bevenni. Az eredmény nagyon rövid idő alatt bekövetkező megőrülés és halál. – De Jackkel mindez nem történt meg. – Miss Knight azt állítja, és én hajlamos vagyok egyetérteni vele, hogy ez valószínűleg annak a génmutációnak az eredménye, amely még Nicholas Wintersnél következett be sok-sok évvel ezelőtt, amikor a lámpát először vetették be az érdekében. Tudja, az Égő Lámpa lényegében ugyanazt teszi, amit a keverék. Felnyitja a csatornákat az alvás és az ébrenlét állapota között. De annál a legelső használatnál a lámpa nyilván hatással volt Nicholas DNS-ére. Egyes leszármazottai, köztük Griffin Winters és Jack Winters, a génjeikben hozták magukkal a képességet, hogy természetes úton férjenek hozzá az álomállapotban rejlő erőhöz. Nincs szükségük a keverékre. Miss Knight a napló elolvasása után jutott arra a meggyőződésre, hogy ebben az életkornak is szerepe van. – Jack harminchat éves. – Valóban. Miss Knight úgy vélte, ha Jack örökölte a módosult DNS-t, akkor a változásoknak mostanában kell megmutatkozniuk nála. A lányt valósággal elöntötte a düh és a felháborodás. – Hadd foglaljam össze – mondta. – Maga és ez a Miss Knight elrabolták Jack Winterst, és injekcióban adagolták neki a szert, hogy lássák, valóban immúnis-e rá. Miután megszökött, maguk kényelmesen hátradőltek, és várták, mi fog történni vele. A maguk szemszögéből ő csak egy kísérleti alany volt. – Teljes mértékben – vágta rá vidáman Hulsey. – Méghozzá roppant érdekes, annyit mondhatok. A szökése után arra a következtetésre jutottunk, hogy Winters nemcsak hogy immúnis a szerre, de még egy új tehetsége is kialakult. Egyetértettünk abban, hogy másképp nem üthette le az őrt. Miss Knight ezután a nap huszonnégy órájában figyeltette Winters házát. Hogy napokig nem tette ki a lábát az utcára, azt hittük, talán mégis kudarcot vallott a kísérletünk. De amikor végül megjelent, világossá vált, hogy kitűnő állapotban van. – Leszámítva a pillanatnyi eszméletvesztéseket. – Miféle eszméletvesztéseket? – ráncolta Hulsey zavartan a homlokát. Chloe pár másodpercig visszatartotta a lélegzetét, és megpróbált nem mutatni semmiféle reakciót. Ha Hulsey nem tud az eszméletvesztésekről, az csak egy dolgot jelenthet: a házat figyelők, akikre Jack ráijesztett, és ezért másfelé néztek, amikor ő alvajáróként kilépett az utcára, egyáltalán nem látták meg őt. Nem tudták, hogy Jack visszatalált a konditeremhez, ahol korábban fogolyként őrizték. Megköszörülte a torkát. – Csak feltételeztem, hogy a nyugtató és a szer együttes hatására kellett, hogy legyenek pillanatnyi kihagyásai.
Hulsey megnyugodva nevetgélni kezdett. – Szó sincs róla. Winters a bizonyíték rá, hogy a lámpát a szóban forgó csatornák stabilizálására is lehet használni. Ez óriási előnyt jelent a keverékkel szemben. Bevallom, a dolog nagyon felkeltette a kíváncsiságomat. A következő lépés természetesen a lámpa és egy erős álomfényfejtő megtalálása volt. Miss Knight épp hozzáfogott a kutatás megszervezéséhez, amikor meglepetésünkre Winters szerződtetett egy bizonyos magándetektívet, aki mellesleg magas szintű álomfényfejtő is egyben. – Ez volnék én. – Valóban, Miss Harper. – Amikor rájöttek, hogy Jack keresi a lámpát, gondolták, megvárják, hogy vajon megtaláljuk-e. – Nos, Miss Knight nem járt szerencsével, meg aztán ismerjük a régi legendát, amely szerint csak egy erős álomfényfejtő képes a lámpa nyomára akadni. – Meglepve hallom, hogy hisz a mítoszokban és a legendákban, Hulsey. Nem kimondottan tudományos megközelítés, nemde? – Normális körülmények között egyáltalán nem hinnék egy ilyen mesének, de ebben az egy esetben kivételt tettem. Végtére is egy természetfeletti tárgyról van szó, teljesen logikus hát, hogy egy olyan szokatlan képességű személy, mint ön, affinitást mutat a lámpa iránt, ennél fogva több esélye van rá, hogy megtalálja. Akárhogyan történt is, a terv bevált. – Kivéve, hogy az embereinek nem sikerült ellopniuk a lámpát. Ami most az Arkane kezében van. – Már nem – kuncogott Hulsey. – Hogy érti ezt? – kapaszkodott meg Chloe az ágy szélében, alig palástolva a döbbenetét. – Tegnap valaki kihozta az Égő Lámpát az Arkane pincéjéből, és most a mi tulajdonunkban van. Chloe épp ezt a csüggesztő hírt próbálta felfogni, amikor a vékony falon túl újból felhangzott a halk nyöszörgés. – Nem tud valahogy segíteni rajta? – kérdezte elkeseredetten. – Nem, Miss Harper, nem tudok. – Hulsey üdvözült mosollyal nézett rá. – Egyedül ön tudja megmenteni őt.
49. – Hogy az ördögbe tűnhetett el? – Jack egyik kezében a mobilját szorongatta, s közben a másikkal felrántotta az irodája ajtaját. – Az Arkane egyik pinceraktárában volt. Azt hittük, ott teljes biztonságban van. – Mondtam már, Zack és én hónapok óta gyanítottuk, hogy az Arkane-ba több szinten is beépültek. – Fallon mogorva hangjából világosan kiérződött a feszültség és a tehetetlenség. – Lehet, hogy a Nadragulya valamelyik embere a Los Angeles-i múzeumban dolgozik, és bejárása van a pinceraktárba. – Hát ez óriási – mondta Jack, és gyors léptekkel kiment a hallba. – Nadragulya-ügynököket vesztek fel az utcáról, hogy aztán a Társaság múzeumaiban dolgoztassátok őket. Miért nem adtok fel újsághirdetést? Pszichikus képességű szociopatákat keresünk. Kiemelt bérezés. – A múltban a Társaságnak sem ideje, sem emberei nem voltak arra, hogy rutinszerű háttértanulmánynál alaposabb vizsgálatot végezzen az alacsony rangú alkalmazottainál. Nem győzöm ismételni, a J&J nem valami korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkező titkos kormányhivatal. Én csak egy ember vagyok, akinek az egész műsort le kell vezényelnie. Jack a lift elé ért, és megnyomta a hívógombot. – Nincs időm végighallgatni a mentegetőzésedet, Jones. – Miért, mi van? Olyan a hangod, mintha edzőteremben volnál. Futógép, vagy mi?
– Nem. Megpróbálok kijutni a házból. Jó magas. Épp a nyavalyás liftre várok. – Mi a baj? – Mielőtt felhívtalak, telefonáltam Chloe irodájába. Nem jött vissza attól az ügyfelétől, akihez három órára ment. Nem veszi fel a telefonját. – A francba. – A számból vetted ki a szót. Kinyílt a lift ajtaja. Jack kilépett a vonalból, beszállt a liftbe, és lement az alagsori parkológarázsba. Rekordidő alatt ért ki a Mercer Island-i címre. Hector Chloe kocsijába zárva vonított, mint egy elkárhozott lélek. Amikor Jacket meglátta, nyomban elhallgatott, és mindkét fülét hegyezve, megfeszített izmokkal várt, míg Jack kinyitja az ajtót. Mihelyt kiszabadult, egyenesen felvágtatott a nagy ház bejárata elé. Vad ugatásban tört ki, és úgy kaparta az ajtót, hogy a körmei nyomán mély árkok maradtak a fehérre festett felületen. Az ajtó épp akkor nyílt ki, amikorra Jack felért a lépcső tetejére. Egy hetvenes évei elején járó elegáns asszony állt ott. Hector elrohant mellette, és eltűnt a ház belsejében. – Mi ez? – meredt az asszony a rémülettől tágra nyílt szemmel Jackre. Már csukta volna be az ajtót, de Jack betette a lábát a nyílásba. – Mrs. Rollins? – Barbara Rollins vagyok. Kicsoda maga? – Ne ijedjen meg. Nem fogom bántani. A nevem Jack Winters. Chloe Harper barátja vagyok. Ma három órára volt találkozója itt önnel. Nem tért vissza az irodájába. Öt keresem. – Miss Winters? – Barbara Rollins zavartan ráncolta a homlokát. – Igen, volt egy megbeszélésem. Miss Harper idejében érkezett. Már emlékszem. De elment. Nem értem. – A kocsija most is a járdaszegély mellett parkol. A kutyája is benne volt. Vonított. – Hallottam egy kutyát. Akartam is hívni az állatfelügyeletet. – Barbara elhallgatott. Aggodalom látszott az arcán. – De valamiért mégsem jutottam el odáig. Valahányszor keresni kezdtem a telefonszámukat, mindig megfájdult a fejem. – Bejöhetek, Mrs. Rollins? – Nem. Nem ismerem magát. Ekkor ismét felhangzott Hector ugatása valahol a ház hátsó traktusában. – A kutya – mondta Jack szelíden. – Ki kell hoznom. Egy lidércnyomást okozó pszit bocsátott az asszonyra, hogy nyugtalanságot keltsen benne. – Igen, a kutya – mondta Barbara tétován. – Nem hagyhatom, hogy összevissza szaladgáljon a házamban. Jack belépett az előtérbe. A tóra néző üvegajtónál talált rá Hectorra. Amikor elhúzta a tolóajtót, a kutya kirohant. A kerten át egyenesen a tóhoz futott, és a csónakkikötőhöz érve megállt. Ott ismét vonítani kezdett. Jack kiment utána a dokkra, és kezét a kutya fejére tette. Hector elcsendesedett. Együtt nézték az üres kikötőt. – Csónakkal vitték el – mondta Jack.
50. Larry Brown nem lehetett több tizennyolc évesnél, és haldoklott. Egy kigyúrt vadász kinyitotta a kis szoba ajtaját. Chloe egy lépést tett befelé, majd megtorpant. Azt hitte, felkészült, ennek ellenére elszörnyedt. Két karjával átfogta magát, hogy ne rázza annyira a hideg. – Szent ég – suttogta. – Hogy tehette ezt vele? Hiszen még gyerek.
Brown egy hordágyon feküdt, csuklójánál és bokájánál bőrszíjjal az ágyhoz kötözve. Az egész teste tűzben égett a láztól. Szemét szorosan összecsukta, hogy védje az éles fénytől. A lány halk, suttogó hangára remegés futott át a testén. Nyüszítés hagyta el a száját. Hulsey Chloe mögött lépett be a szobába, és tudálékos arccal szónokolni kezdett: – Alany A összesen négy adagot kapott a keverék legújabb változatából, vagyis ugyanannyit, amennyit Jack Wintersnek adtunk. Tegnap éjjel állítottuk le a drogról. Most az álompszi elszabadulása miatt teljes a káosz az érzékeiben. Még nem következett be, de hamarosan meg fog tébolyodni, ha nem menti meg a lámpa segítségével. – Az lehetetlen – mondta Chloe nyugodtan. Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne mutassa ki a dühét. Most nem veszítheti el a hidegvérét. Lehet, hogy Hulsey őrült, de akkor is tudós. Az egyetlen reménye, hogy hallgatni fog a józan érvekre. – Nem hiszem, hogy a lámpa másvalakinél is úgy fog működni, ahogy Jacknél. Azzal az erővel csak olyasvalaki tud bánni, aki olyan szintű és típusú tehetséggel rendelkezik, mint ő. – Badarság – csattant fel Hulsey. Most először látszott bosszúsnak. – Az erő az erő. Alany A kezdetben hármas szintű volt a Jones-skálán, de olyan mennyiséget kapott a keverékből, hogy eljutott egészen a hetes szintig. Ennek bőven elégnek kell lennie, hogy kezelni tudja a lámpa sugárzását. Chloe lenyelt egy újabb érvet. Senki, még az őrült tudósok sincsenek védve attól, hogy egy elmélet megszállottjaivá váljanak. Biztos volt benne, hogy Hulsey-nak nincs igaza, de tudta, hogy úgysem hallgatna rá. – Készen állunk a lámpára – fordult Hulsey az őrhöz. – Igen, dr. Hulsey. Chloe odament a kerekes ágy mellé. – Hallasz engem, Larry? Nagyon vigyázott, hogy a hangja halk és megnyugtató legyen, de Larry Brown még így is összerezzent. Az érzékei olyan kaotikus állapotban voltak, hogy rendkívüli fájdalmat okozhatott bármiféle stimuláció. Nem szólt, de a szemét résnyire kinyitotta, és fölnézett a lányra. Chloe látta, hogy teljesen elhatalmasodott rajta a láz és a rettegés. Végtelen gyengédséggel megérintette lekötözött kezét. A fiú összerándult. Ajka néma sikolyra nyílt. Chloe nem húzta el a tenyerét, amely könnyedén nyugodott a fiú kezén, és óvatosan megnyitotta az érzékeit. Olyan erővel vágott végig rajta a sistergő energia, hogy alig bírt állva maradni ebben a lázas, legyengült állapotában. Larry Brown álomfénye sötéten viharzó, ingatag egyensúlyú pszi volt. Chloe-nak sikerült állva maradnia, de meg kellett kapaszkodnia az ágy szélében. Az újabb erőhullám akkor csapott le rá, amikor meglátta a szer okozta rombolás hatásait. Larry már rég nem tudott különbséget tenni az álombeli világ és a valóság között. Már egy lidércekkel teli világban élt. Chloe hangokat hallott a szoba ajtaja felől. Felpillantva két férfit látott meg. Egyikük a vadász volt, aki elment a lámpáért. El is hozta, ott volt a hóna alatt. A másik átlagos üzletember kinézetű volt, elment volna akár egy befektetési társaság ügyvezető igazgatójának is. Drága felöltőjén esőcseppek csillogtak. Nem volt olyan izmos, mint a kigyúrt vadász, de áradt belőle az erő és a határozottság. Chloe érzékei nyitva voltak. Lepillantott a férfi lábnyomaira. Instabil, savas kigőzölgésű tűz izzott bennük. Akárki volt is, rendszeres fogyasztója a Nadragulya drogjának. – Látom, végül mégis el tudott jönni időben, hogy lássa a kísérletet, Mr. Nash – mondta Hulsey. Mogorva, sőt ingerült volt a hangja. – Vihar van Portlandben – felelte hűvösen Nash. – Késett a gépem. Mondtam magának, hogy kéznél akarok lenni, amikor elvégzi a kísérletet a lámpával. Miért nem várt addig, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy ide tudok érni?
– Egy perc vesztegetni való időnk sem volt – jelentette ki Hulsey. – Alany A állapota rohamosan romlik. Még egykét óra, és lehet, hogy késő lesz, már hiába is akarnánk beavatkozni a lámpával. Ez a két ember nem kedveli, sőt még csak nem is tiszteli egymást, gondolta Chloe. Hulsey láthatóan lenézi Nasht, aki éppoly nyilvánvalóan alig tudja elviselni őt. Érdekházasság, semmi több. Nash alaposan megnézte Chloe-t. Nem tűnt túlságosan elragadtatottnak. Chloe érezte, hogy a szoba levegőjében lüktetve felgyorsul az energiaáramlás, és tudta, hogy a férfi élesre állította az érzékeit. Újra megborzongott. Nash nyomai túl elmosódottak, túl kormosak voltak, semhogy megfejthesse őket, de annyi világos volt, hogy akármilyen természetű is a tehetsége, nagyon, de nagyon veszélyes. Emellett az is kiderült számára: a férfi keményen küzd azért, hogy kézben tartsa a tehetségét. – Ez az az álomfényfejtő, akiről beszélt nekem? – kérdezte Hulsey-tól Nash. – Igen. – Hulsey kísérletet sem tett, hogy leplezze türelmetlenségét. Elvette a vadásztól a lámpát, és átcsörtetett vele a szobán. – Nem sokkal ezelőtt, mindenféle incidens nélkül tudtuk megszerezni. – Biztos benne, hogy senki nem látta és nem követte az embereit? – faggatta Nash. – Tökéletesen biztos vagyok benne. Minden ment, mint a karikacsapás. A parahipnotizőr elintézte a nőt a Mercer Islanden. – Maga kicsoda? – nézett Chloe Nashre. – A maga új főnöke. – A férfi kis szünetet tartott, majd hozzátette: – Feltéve, hogy ma itt sikerrel végzi a dolgát. Chloe úgy érezte, mintha jéghideg üvegujjak dobolnának ki gyors ritmust a gerincén. Hulsey letette a lámpát a hordágy melletti asztalra. – Ideje, hogy elvégezzük a mi kis kísérletünket, Miss Harper. És elég legyen az olyan képtelenségekből, hogy nem tudja megmenteni Alany A-t. Ha nem boldogul a lámpával, nincs többé szükségünk önre, és az bizony nagy kár lenne, nem igaz? Chloe a lámpára nézett. Erő susogott körülötte a levegőben. Jack keres téged. A zsigereiben érezte. Csak abban reménykedett, hogy időt nyer. – Álljanak hátrébb – szólt, tőle telhetően hűvös és parancsoló hangon. – Igenis – felelte Hulsey felcsillanó szemmel. Nash nem mozdult. Chloe egyik kezét a lámpára tette, és egy kis pszit pumpált a különös fém belsejében csapdába esett energiahullámokba. Egyedül Jacknek volt hozzáférése a tárgy teljes energiamennyiségéhez, de annyit ő is elért, hogy a lámpa fényleni kezdett. Ez elég lehet arra, hogy meggyőzze Hulsey-t és Nasht: működésbe tudta hozni. A lámpa belsejében megmozdult és eltolódott az energia. Chloe tudta, hogy a szobában mindenki érzékelte a változást. Larry Brown felnyögött, és újra lehunyta a szemét. A tárgy fénye felerősödött. – Igen – lehelte Hulsey. – Működik. Működik. Nash mindkét kezét kabátja zsebébe süllyesztette, és kissé messzebbre ment a szobában. Feszült figyelemmel nézte a lámpát. Chloe néhány további energiaimpulzussal elérte, hogy a lámpa már a holdéhoz hasonló sápadt fénnyel világítson. De még nem vált átlátszóvá. A szürke drágakövek is homályosak maradtak, szivárvány sem volt, de az átváltozás így is drámainak tűnt. Hulsey és Nash láthatóan le voltak nyűgözve. Chloe ezek után Larry Brownra fordította a figyelmét. Óvatosan tapogatózni kezdett a fiú álomáramlatai után, de előre felkészült drogtól szennyezett energiája perzselő, szétziláló erejű hullámaira. Csak azért volt képes kitartani, mert tudta, ha elengedi, Larry biztosan meghal. Pár másodpercig sötét álomfényhullámok csaptak át az érzékein, miközben megfeszített erővel kutatott valamit, ami valamelyest emlékestet egy normális, egészséges mintára.
A keverék fertőzése mindenhová eljutott, és megzavarta, eltorzította a Larryben eredendően meglévő harmóniát. A káosz növekedőben volt, mert a fiúból hiányzott az erő, hogy uralkodni tudjon azon az energián, amelyet a drog a spektrum álompszi-tartományából szabadított ki. A súlyos és szeszélyes hullámok azzal fenyegettek, hogy megfosztják az ép elméjétől, és tönkreteszik a természetfeletti érzékelését. De a káosz mélyén még felfedezhetők voltak Larry normális áramlatai. Végre megtalálta őket, és munkához látott. Nyugtató, csillapító energiát bocsátott a roncsolt hullámhosszokba. Nem lehetett tudni, jót tesz-e ezzel Larry Brownnak. Itt nem használhatta fel azt, amit Jack esetében tapasztalt. Jack testileg-lelkileg leküzdötte a drog hatásait, és a génváltozása következtében kezelni tudta a spektrum álomfényéből felszabaduló erőáramlatokat. Larry Brown azonban képtelen lett volna uralkodni az érzékeire természetfeletti ingerléssel ható pszi heves áradatán. Öt csak úgy lehetett megmenteni, ha le tudja zárni azokat a csatornákat, amelyeket a drog felnyitott. Ez a művelet nem ugyanaz, mint amikor a lidércnyomásoktól szenvedő utcai kliensei megzavart pszi-áramlatait kellett lecsillapítania. Az, amit most kell tennie, összehasonlíthatatlanul mélyebb, sőt valószínűleg maradandó hatást fog gyakorolni Larry Brown érzékeire. Mivel más eszköze nem volt, az intuícióira kellett hagyatkoznia. Apránként, lépésről lépésre haladva magához ragadta az irányítást. A tajtékozva tomboló áramlatok kezdtek reagálni óvatosan adagolt ellenkező irányú utasításaira. A hullám-hosszok stabilabbá és egyenletesebbé váltak. – Működik – ujjongott fel halkan Hulsey. Larry szemmel láthatóan nyugodtabbá vált. Lélegzése lelassult, közelített a normális ritmushoz. Kinyitotta a szemét, melyben a kimerültség, a megkönnyebbülés és a hála könnyei csillogtak. Ujjai szorosan Chloe kezére kulcsolódtak. – Rendbe fogsz jönni – szólt csendesen Chloe. – Köszönöm – suttogta rekedten a fiú. Tekintete szinte imádattal csüggött a lányon. Chloe látta már ezt az arckifejezést. Arra gondolt, vajon akkor is ilyen hálás lesz neki Larry, ha majd rájön, hogy az ép elméje és az élete megmentésével egyidejűleg megsemmisítette a szer által felfokozott képességeit? Ráadásul még azt sem lehetett tudni, vajon lesz-e az elméjének annyi ereje, hogy az eredeti tehetsége sérüléseit begyógyítsa. Hulsey szerint Larry Brown a Jones-skála harmadik szintjén állt, amikor megérkezett a Nadragulyába. Lehet, hogy mire felébred, semmi sem marad a pszichikus képességeiből. Egy ilyen veszteség lelkileg tönkretehet valakit. – Most aludnod kell – mondta, és adott a fiúnak még egy kis impulzust. Larry becsukta a szemét, és elaludt. Kis szerencsével pár órát aludni fog. Ha felébred, Hulsey és Nash rá fognak jönni, hogy a kísérlet kudarcot vallott. De csak ezt tudta tenni, semmi mást nem tudott kitalálni. Időt kellett nyernie, ezáltal esélyt adva Jacknek, hogy megtalálja őt. Hulsey a falon sorakozó berendezésekre sandított. – Nagyszerű volt, kedvesem. Az állapota teljesen stabilizálódott. Pontosan azt a hatást érte el, amiben reménykedtem. Nem egészen, gondolta Chloe. A lámpára pillantott. Még most is fénylett halványan, de a fénye rohamosan csökkent. – A lámpával való munka nagyfokú pszi-elvonással jár. Most pihennem kell. Beteg vagyok – mondta, és nem kellett tettetnie, hogy ki van merülve. – Hogyne, természetesen, kedvesem – mondta együtt érző pillantással Hulsey. – Remélem, méltányolja, amit ma véghezvittem itt. Kitoltam a parabiofizika határait messze túl azon, amiről Sylvester és Nicholas álmodni mert. – El vagyok ragadtatva. – Most már csakugyan le kellett feküdnie, és talán egy aszpirint sem ártott volna bevennie. Egyre jobban elhatalmasodott rajta a láz. – Hány adagot kapott? – kérdezte Nash komor képpel Hulsey-tól.
– Csak egyet – felelte Hulsey szórakozottan, miközben buzgón jegyzetelt. – De a legújabb, még kísérleti szakaszban lévő változatból. Nagyon hatásos. Rögtön beadtam neki, mihelyt idehozták. Még eszméletlen állapotban volt. Két óra múlva megint kap egy adagot. Chloe a fájó pontra gondolt a felsőkarján. Páni félelem fogta el. – Belém injekciózta a keveréket? – Természetesen – válaszolta Hulsey, fel sem pillantva a jegyzetéből. – Mr. Nash attól félt, hogy másképp nem akar majd együttműködni. Teljes mértékben egyetértettem vele. Biztosak akartunk lenni abban, hogy elkötelezi magát a szervezet mellett. Mostantól kezdve napjában kétszer megkapja az adagját. A jó hír az, hogy az első hét után átválthat a tablettára. – Isten hozta a Nadragulyában, Miss Harper – nézett rá már az ajtóból hüllőmosolyával Nash.
51. – Nem mehetsz be egyedül – jelentette ki Fallon. – Senki mást nem tudtam szerezni, csak azt a kettőt, akik a konditermet figyelik. De ők ilyesmire nincsenek kiképezve. Adj időt, hogy küldhessek erősítést. – Még ha sikerülne is két vadászt szerezned, nem segítenél vele – felelte Jack. – A Nadragulya szörnyei számbeli fölényben lennének velük szemben. – Tudom, hogy már több vagy egyszerű stratnál, de akkor is csak egy ember vagy. Miből gondolod, hogy ezt meg tudod csinálni? – A pozitív gondolkodás erejére építek. – Honnan tudod, hogy Chloe odabent van? Az őrök nem jelentettek semmiféle szokatlan mozgást sem a mellékutcában, sem az épület előtt. – Odabent van. És azok a gazemberek sem a CIA vagy az FBI emberei. Nekik sincs több erőforrásuk, mint a J&J-nek. – Mondasz valamit – ismerte el vonakodva Fallon. – Valami föld alatti bejáraton át csempészhették be őt. A mindenségit, talán engem is így vittek be! – Könnyen lehet. Mi vagy most pontosan, Jack? – Chloe szerint továbbra is csak strat vagyok. De tény, hogy annak nagyon erős. Most kikapcsolom a telefont, Fallon. Nem akarom, hogy rosszkor szólaljon meg. – Ne, válj, ne tedd még le… De Jack kilépett, megnyomta a készülék kikapcsológombját, és zsebre dugta a telefont. Aztán átment az utca túloldalára, és befordult abba a szűk kis sikátorba, amely a konditerem öreg téglaépülete mögött vezetett el. Még csak hat óra volt, de ebben az évszakban ilyenkor már teljesen besötétedett. A hátsó bejárathoz is őrt állítottak, de egy pánikhullámmal, amely arra késztette, hogy tágra nyílt szemmel meredjen a sikátor túlsó vége felé, Jack könnyedén elterelte a figyelmét. Mire ráeszmélt, hogy a támadás a másik irányból jön, már késő volt. Jack lépteit meghallva megpördült, és vadászhoz méltó gyorsasággal nyúlt a kabátjába a fegyveréért. De még a leggyorsabb vadász sem vehette fel a versenyt egy energiahullám sebességével. A vadász elméje képtelen volt megbirkózni a rátörő rémképekkel. Öntudatát vesztve rogyott le a földre. Jack elvonszolta a közeli szemeteskonténer mögé, levetkőztette, és elvette a fegyverét meg a kulcsait. Két perc múlva az őr ruháiban, a sapkát mélyen a szemébe húzva, az őr kulcsát használva belépett a konditerem hátsó ajtaján. Apró félelemhullámokat gerjesztett, hogy elterelje a két
izomkolosszus vadász figyelmét, akik mellett el kellett haladnia. Azok, annak rendje és módja szerint, az adott pillanatban ijedten kapták a fejüket a másik irányba. A ház állandó személyzete nem sok tagból állt, így nem kellett arra számítania, hogy léptennyomon emberekbe fog botlani. Ahogy Fallonnak mondta, a Nadragulya nagyjából ugyanolyan szűkös lehetőségek között működött, mint a J&J. Ráadásul az alacsony költségvetés elsőrendű követelmény volt minden magára valamit is adó összeesküvés számára, ha talpon akart maradni. Megtalálta a lépcsőházat, és az alagsorba leereszkedve kijutott egy ismerős folyosóra. Innen indult el azon az éjszakán, amikor megszökött. Gond nélkül eljutott a szobához, amelyben fogva tartották. Stratnak lenni azt jelentette, hogy sohasem kell megállnia, hogy útbaigazítást kérjen valakitől. Itt is állt egy őr az ajtó előtt, ami mindennél jobban jelezte, hogy Chloe-t itt tartják fogva. Elhessegette a gondolatot, hogy azok a szörnyetegek vajon mit művelhettek vele. Nem akart becsavarodni. Meg kell őriznie az önuralmát, különben Chloe nem veszi semmi hasznát.
52. A láztól egész testében reszketve feküdt a hordágyon, amikor meghallotta a kulcs fordulását a zárban. Néhány másodperc múlva Jack belépett a szobába. A ruhája, a sapkája egészen olyan volt, mint amilyet az őrök viseltek, de a lány akárhol felismerte volna. Jack az eszméletlen őrt is bevonszolta, majd becsukta az ajtót. – Jól vagy? – kérdezte az ágyhoz közeledtében. Lángolt benne a pszi, és körülötte energiahullámok kavarogtak. Izzó tekintetével tüzet tudott volna lobbantani. Már csak egy lángkard hiányzott a kezéből. A bosszúálló angyal. A láza ellenére Chloe elmosolyodott. – Tudtam, hogy eljössz értem – suttogta. Összeszedett magában annyi pszit, hogy némi erőfeszítéssel ki tudott ülni az ágy szélére. – Most elmegyünk, ugye? – Igen. – Jack megállt előtte, és a két tenyerébe fogta az arcát. – Lázas vagy. – Tudom. Épp jókor döntött le a lábamról az influenza, igaz? De ne aggódj, egy kevés pszivel ellensúlyozom a hatásait. – Ez nem az a pillanat, amikor elárulhatja neki, hogy injekcióban kapott egy adagot a drogból. Ki tudja, hogyan reagálna, márpedig most életbe vágóan fontos, hogy Jack tudjon összpontosítani. – Majd később beszélünk – felelte a férfi, azután kézen fogta, és gyorsan az ajtóhoz vezette. – Minél hamarabb ki kell jutnunk innen. – Szeretem az olyan férfiakat, akik tudják, mikor mi a legfontosabb. Jack lenézett a lány kezére, amelyet a kezében tartott. – Égsz a láztól – mondta. – A pszitől, ami még rájön az influenzára. Így fejti ki a hatását. – Ez nem influenza. Beléd injekciózták azt a nyugtatót, amit nálam is használtak, igaz? – Valami olyasmit, de rendbe fogok jönni. Chloe látta, hogy Jack nem hisz neki, de azt is tudta, hogy a férfi eléggé strat ahhoz, hogy tudja, most semmit sem tehet a láz ellen. – Előremegyek – mondta Jack. Elengedte Chloe kezét, kinyitotta az ajtót, és óvatosan kilépett a folyosóra. A lány érezte, hogy az energia valamivel magasabbra csap körülötte, és ebből tudta, hogy valakire nagyon ráijeszthetett a folyosón. Oké – szólt vissza Jack. – Gyere elém, hogy úgy nézzen ki, mintha egy másik szobába kísérnélek át. – Merre? – kukucskált ki Chloe a folyosóra. – Balra.
A lány vett egy mély lélegzetet, és előrement, reményei szerint látszólag igencsak kelletlenül. A gyengeséget nem kellett megjátszania. Jack szorosan mögötte haladt. A keresztfolyosóhoz érve Chloe megtorpant. – Jobbra – szólt Jack nyugodtan. Épp amikor a sarkon befordult jobbra, tőle balra kinyílt egy ajtó. Nash jelent meg, keze még a kilincs gombján, és készült kilépni a folyosóra. Nem látta meg Chloe-t azonnal, mert arccal a szoba belseje felé halk, feszült hangon beszélt valakihez. A lány érezte a lámpa nyugtalanító energiájának kiáramlását az ajtónyíláson át. Megállt, és hátralépett egyet. De nem volt hová futni, és idő sem volt rá. Nash már fordult is. – Ha Brown felébred, és meggyőződtünk róla, hogy a kísérlet sikerült, visszamegyünk Portlandbe – szólt vissza a szobában lévő személynek. – Néhány próbát még le akarok futtatni, mielőtt megengedem, hogy ez a Harper lány nálam is bevesse a lámpát. – Igen, igen, értem – hallatszott Hulsey türelmeden hangja. Nash ekkor pillantotta meg Chloe-t. Eltorzult az arca a dühtől. – Ki engedte ki a szobájából? – förmedt rá. – Én – lépett ki a sarok mögül Jack. – Ki az ördög maga? Nash túl hirtelen gurult dühbe, méghozzá az indokoltnál sokkal nagyobb dühbe, állapította meg Chloe. Mintha teljesen átugrotta volna az olyan alacsonyabb fokozatokat, mint a meghökkenés és a megsértett tekintély neheztelése, és egyenesen az irracionális haragra gerjedés állapotába került volna. A Nadragulya-drog tehát az érzékein kívül másutt is kifejti a hatását. – Jack Winters – felelte Jack. – Maga ellopott két dolgot, ami az enyém. Most mindkettőt visszaveszem. – Pimasz fráter – acsargott Nash. – Maga semmit sem vesz el tőlem. Maga halott ember. Valami rettenetes, agyperzselő energia csapott le sisteregve a folyosóra. Jóllehet Jack volt a célpont, az erő farhulláma Chloe-t is elkapta. Mintha az egész világ lángba borult volna. Fehér izzású pszi égette fel a folyosót, hogy belevakult minden érzéke. Megpördült, és a falnak vágódott. Sötétedni kezdett előtte a világ. Moccanni sem tudott, nemhogy menekülésre gondolhatott volna. Jól sejtette. Nashnek valóban halálos tehetsége volt. Gyilkos erejű lökéshullámot tudott gerjeszteni a pszichikus energiából. Forró könnyek homályosították el a látását. Jack fekete alakként rajzolódott ki az energia vízesése előtt. Őt akarta megmenteni, és most meg kell halnia. Ő hozta rá a halált, és nem tehet érte semmit. Amilyen gyorsan jött, úgy múlt el a vihar. Chloe tíz körömmel kapaszkodott a falba, hogy állva tudjon maradni. Most egy másfajta energia kavargott és lüktetett a levegőben. Csak futó benyomásai voltak névtelen jelenésekről és szívbe markoló félelmekről, de ennyi is elég volt, hogy tudja: a bosszúálló angyal visszavág, és büntető csapással torolja meg a támadást. Valaki felsikoltott, de nem ő volt az. Neki nem volt hozzá ereje. A sikolynak nem akart vége szakadni. Valahol egy ember most zuhant le a pokolba. Súlyosan megperzselődött érzékei tisztulni kezdtek. A sikolynak hirtelen vége szakadt. Chloe kinyitotta a szemét, és megpillantotta Jacket. A folyosón állt, felkorbácsolódott energiahullámok között. Smaragdzöld parázsként izzott a szemgolyója. – Jól vagy? – kérdezte. – Jól. – Chloe nyelt egyet, és nagy nehezen eltolta magát a faltól. – Igen. Jól vagyok. Azt hiszem. És te? – Jól vagyok. De az egyik elmenekült. A szoba hátuljában van egy másik ajtó. Chloe lenézett, és meglátta Nasht. Az iroda padlóján hevert, egy halott ember testtartásában. Arcára ráfagyott a rémület. Szeme vakon meredt a semmibe.
– Hulsey – suttogta Chloe. – Ő az, aki elmenekült. Az, aki itt fekszik, Nash. Őt bízhatták meg ezzel az üggyel. Azt hiszem, valami olyasmit mondott, hogy Portlandből érkezett a kísérlet lefolytatására. Jack átlépett a holttesten. Felkapta a lámpát, és visszajött az ajtóhoz. – Menjünk innen – mondta. A lámpa belsejében pezsegni kezdett a pszi-energia. Miközben Chloe figyelte, a fém egykettőre áttetszővé vált. – Jack, meggyújtottad a lámpát – suttogta. – Szükségünk lehet rá. – Miért? – Emlékszel, azt mondtad, hogy egészen biztos vagy benne, ennek a holminak az energiája másra is szolgál amellett, hogy stabilizálja az álompszimet? – Igen. – Azt hiszem, igazad volt. Azt hiszem, tudom, mit hozott létre Nicholas, amikor a második garnitúra kristályt is belefoglalta a lámpába. Hogy miért ment vissza a harmadik alkalommal Eleanor Fleminghez. A lány vett egy mély levegőt, hogy megerősítse magát. – Rendben van – mondta, és még egy kis pszit töltött fel. – A hátsó kapun át fogunk kimenni? – Nem, a sikátort azóta lezárták. Az első ajtón megyünk ki. Erre nem számítanak. Ha már kiértünk az épület elé, onnantól fogva nem nyúlhatnak hozzánk. Még alig múlt délután hat óra, az utcán emberek járnak. Túl sok lenne a szemtanú. – Minden olyan gyorsan történt. Lehet, hogy az őrök még nem is értesültek rólunk. Jack fölnézett. Chloe követte a pillantását, és meglátta a mennyezetbe rejtett biztonsági kamerát. Ha valaki figyeli, akkor mostanára már rájöhetett, hogy valami nagyon különös dolog zajlott le az imént itt, az alagsorban. Vitán felül állt, hogy Nashsel valami nagyon csúnya dolog történt. – Jack, nem biztos, hogy meg tudom csinálni – suttogta. – Több esélyed van, ha egyedül mész. A férfi úgy mosolygott, mintha a gondolat mulattatná. – Csak nem gondolod, hogy itt hagynálak? – Nem – felelte a lány, és kis híján ő is elmosolyodott. – Érted jöttem ide. Nélküled nem megyek el. Tessék, fogd ezt – nyújtotta a lámpát. A lány ösztönösen két kézre fogta a nehéz lámpát. – Ne haragudj, de nem hiszem, hogy elbírom, miközben mennem is kell. – Nem kell menned. Jack felkapta a karjába, és gyors léptekkel megindult vele a folyosón. Erőteljes aurája teljesen beburkolta Chloe-t. Sikerült némi erőt merítenie belőle, miközben szorosan magához ölelte a lámpát, amely mostanára gyakorlatilag átlátszóvá vált. A kövek álomfényszínekben izzottak Jack a lépcsőhöz ment vele. Chloe, egyik karjába szorítva a lámpát, lenyúlt, és kinyitotta az ajtót. Jack föllépkedett a két lépcsősoron. Chloe kinyitott egy újabb ajtót, és kiléptek egy Pihenőszobák feliratú folyosóra. Végigmentek rajta, és beléptek a konditerembe. Fojtott, várakozó csend honolt a teremben. A mennyezeti világítást lekapcsolták, de az üvegajtón át beszűrődött annyi fény az utcáról, hogy megláthassák a csapatba verődött csupa izom férfiakat. Félkörben sorakozva állták el a kijárathoz vezető utat. Chloe hat kigyúrt izmú őrt számolt meg. Két másik ekkor lépett ki az egyik kondigép mögül. Drogtól szennyezett pszi-nyomok csúfították el a padlót, és borították a gépek fémfelületét. Vadászok, villant át a lány fején. Gyorsak és kegyetlenek, akár egy farkascsorda. Azok után, ami odalent az alagsorban történt, lehetetlen, hogy Jacknek elég energiája maradt ellenük. – A nőt ne bántsátok, rá még szükség van – kiáltotta el magát az egyik férfi. – Értékes!
A vadászok gyűrűt alkotva megindultak előre. Chloe figyelte őket. Ha fizikai kontaktust tudna létesíteni eggyel vagy kettővel közülük, valami haszna neki is lehetne a közelgő küzdelemben. – Tegyél le – súgta. – Nem – felelte Jack. – Ezt együtt foguk csinálni. – Mire gondolsz? Jack nem válaszolt, de Chloe hirtelen felfigyelt rá, hogy a lámpa melegszik a keze között. Energia mozdult és lobbant fel, amint az alkímiai fém áttetszőből kristálytisztán átlátszóvá vált. A kövek álomfényben tündököltek. Chloe lázas érzékei felébredtek. Ösztönösen megértette, mit kell tennie. A magasba emelte a két keze között tartott lámpát, és maradék pszijét összegyűjtve energiát pumpált belé, miközben az álomfény egyenletes áramlását Jack felé irányította. Ekkor azt is megértette, hogy a férfi valami módon fegyverré tudja változtatni a lámpát, de csak ha ő is segít benne. Egy kivételével már valamennyi kristály izzó fényben égett. Csak az az egy különös, sötét kő maradt homályos. Tüzes szivárvány ívelt át a konditermen, s fojtotta energiaörvénybe a vadászokat. Jack ereje nem szikrázott, nem lüktetett a terem levegőjében – hangtalanul harsogva zúdult át rajta. És ekkor Chloe előtt minden világossá vált. Ezt tette vele, amikor Las Vegasban érte hozta működésbe a lámpát. Emlékezett az érzésre, amikor mintha egy pszichikus kulcs fordult volna meg a zárjában. Felszabadította Jacknek azt a képességét, amellyel nagy erejű fegyverré változtathatta a lámpát. Katonai kifejezéssel élve a tárgy energiasokszorosítóvá vált. A harmadik tehetség. A vadászok felüvöltöttek. Vadul vergődtek a lámpába ágyazott kövek nagy erejű ultrafényében. Aztán egyenként összeestek, és nem mozdultak többé. Jack az egymásra zuhant testeken átlépve kivitte Chloe-t a sötét utcára. – Bosszúálló angyal – suttogta a lány. A sötétség és a láz kezdett már elhatalmasodni rajta, de valamit még mondania kellett. – Ígérj meg nekem valamit. – Bármit – hangzott a válasz, és a karok összébb szorultak körülötte. – Csinálhatsz bármit, csak azt ne engedd meg, hogy az Arkane beadja nekem az ellenszert. – Ezek a gazemberek beoltottak a keverékkel? – Igen – suttogta a lány maradék erejével. – De ne áruld el senkinek. – Chloe. – Mondd azt, hogy összeestem a súlyos pszi-elvonás miatt. – Ezt nem kívánhatod tőlem. Nem veszíthetlek el, csak mert visszautasítod az ellenszert. – Ne aggódj, immúnis vagyok. Akárcsak te. – Mi az ördögről beszélsz? – Majd később elmagyarázom. Csak egy kis időre van szükségem, hogy leküzdjem a drog hatását. Ahogy te is tetted. Ígérd meg, hogy nem árulod el az Arkane-nak, hogy mi történt. Ha beadnák nekem az ellenszert, örökre elveszíthetem a paraérzékelésemet. – De honnan tudod, hogy immúnis vagy a keverékre? – Alompszi-fejtő vagyok. Akárcsak te, én is a tartomány álomfényt rejtő végéből kaptam a tehetségemet. Majdnem biztos vagyok benne, hogy mindazok, akiknek az ilyen energiához van affinitásuk, természettől fogva immúnisak rá. – Majdnem biztos. – Rendben, teljesen biztos. Logikus, csak végig kell gondolnod. – Hogyhogy logikus? – Később. – Chloe már nem tudta nyitva tartani a szemét. – Most csak annyi kell, hogy bízzál bennem. Ígérd meg, Jack, senkinek sem engeded, hogy beadja nekem az ellenszert. A férfi habozott. – Csak ha te is megígéred, hogy nem fogsz meghalni. – Rendbe fogok jönni, Jack. Bízzál bennem. – Jól van. Nem kapsz ellenmérget.
– Van még valami. – Ahhoz képest, hogy kikészültél a láztól, elég beszédes kedvedben vagy. – Szeretlek – mondta Chloe. És elaludt. Utolsó emléke a férfi karjának megnyugtató ereje volt, amellyel magához szorította. Mintha még hallotta volna, hogy En is szeretlek, de lehet, hogy ezt már csak álmodta.
53. Épp akkor csengett a telefon, amikor Fallon egy ráadás kanálnyi Bold Roastot púpozott ipari méretű kávéfőzője szűrőjébe. A legszívesebben átballagott volna a Napsugár kávézóba még egy csésze kávét meginni, de a kis étterem pontban fél hatkor bezárt. Végignézte, amint Isabella Valdez megfordítja a táblát az üvegajtón. Ekkor a lány újabb szokása szerint fölnézett, és vidáman intett neki. Ezután elment a négy sarokkal arrébb lévő panzióba, ahol szobát bérelt. Az első csöngetés felénél kapta fel a telefont. – Mi újság, Jack? – Megtaláltam Chloe-t. Biztonságban van. Kijöttünk a konditeremből. Ha most rögtön be tudod küldeni valamelyik emberedet, meg fogja találni Nash, egy magas rangú Nadragulya-ügynök holttestét. Úgy gondoljuk, hogy Portlandből jött. Van még odabent vagy fél tucat eszméletlen drogos vadász. Legalábbis amikor kijöttünk, még eszméletlenek voltak. Egy Hulsey nevű fickó lelépett, valószínűleg valami föld alatti folyosón keresztül. Itt vihették be Chloe-t is, azért nem vették észre az őreid. Fallon megfeledkezett a kávéról és minden másról. Úgy érezte magát, mintha gyomorszájon vágták volna. – Hulsey? – ismételte meg. – Biztos vagy benne, hogy így hívták azt az embert, aki lelépett? – Ezen a néven mutatkozott be Chloe-nak. Az állította, hogy ő a Nadragulya kutatási igazgatója. – Humphrey Hulsey, Basil Hulsey leszármazottja. – Mialatt beszélt, Fallon felemelt egy másik telefont, és beütött egy számot. – Csak mostanában jöttünk rá, elsősorban honnan szerzi a Nadragulya a drogot. Az ezernyolcszázas évek vége felé Basil Hulsey dolgozott az Első Klikk megbízásából az alapító keverékén. – Emlékszem a sztorira. – Hulsey a fiára hagyta a jegyzeteit és a naplóját, aki aztán továbbörökítette a családban. Pár hónapja tudtam meg, hogy az egyik leszármazottja, Humphrey Hulsey nevéhez köthető a drog újabb változata. Mit akartak Chloe-val? – Itt is a szokásos problémáról van szó. A szer instabilitása és a hatások kiszámíthatatlansága. Arra gondoltak, hogy Chloe esetleg a lámpával ki tudja küszöbölni ezeket. – A fenébe. Beszélnem kell Chloe-val. Visszahívlak, mihelyt beküldtem az embereimet abba a konditerembe. – Senkit ne küldj be erős fedezet nélkül. – Ó, persze, mintha tele lennék bevethető emberekkel. Beküldeném Zacket, de sajnos ő és Raine a héten Los Angelesben vannak. Van egy illuzionista tehetségem Seattle térségében, őt talán utol tudom érni. Elég eredményes szokott lenni, de jobb nem kérdezni tőle, hogyan csinálja. Kilépett a vonalból, és sietősen beszélni kezdett ahhoz, aki időközben felvette a másik telefont. Az illuzionista tehetség szótlanul végighallgatta, majd közölte, hogy vállalja a munkát, és letette a telefont. Fallon szorosra fogta a telefont a kezében, és vett egy mély lélegzetet. Nem tartotta magát dús fantáziájú típusnak, de az illuzionista tehetség jéghideg hangjától megborzongott. Nem szívesen dolgoztatta ezt az embert, de néha nem volt más választása.
Beütötte Jack számát. Nem vette fel. Megpróbálkozott Chloe mobiljával, majd az irodai telefonjával is. Ön a Harper Nyomozóirodát hívta. Most nem tudjuk fogadni a hívását, de ha megadja a nevét és a telefonszámát, visszahívjuk. Letette a telefont, és eltöprengett azon, hogy vajon Jack és Chloe miért tűntek el a radarernyőjéről. Csak egy logikus válasz létezett. Valami történt Chloe-val, mialatt a konditeremben volt. Jack meg akarja védeni.
54. – Chloe, hallasz engem? – Jack hangja visszahúzta a sötétségből a felszínre. – Igen. – Érezte, hogy a férfi karja szorosan átölelve tartja. Kinyitotta a szemét, és fölnézett az ismerős mennyezetre. – Az otthonnál nincs is jobb hely. – Isten hozott. Örülök, hogy visszajöttél – mondta Jack. Merev arcán megfeszültek az izmok. Chloe a pszi erőtlen lüktetését érzékelte. – Már megint nem alszol – mondta szemrehányón. – Az elmúlt huszonnégy órában tényleg semmit nem aludtam – ismerte be a férfi. – De túl fogom élni. – Milyen nap van ma? – Csütörtök. Tegnapelőtt hoztalak ki abból a Rollins-féle konditeremből. – És azóta is itt ül az ágyad szélén – szólt közbe Rose az ágy túloldaláról. – Mint mindannyian. Erre már Hector is felállt az ágy végében a földről, és a párnához baktatott, hogy megnyalja Chloe arcát. A lány elfintorodott, és megpaskolta a kutyát. – Áruljátok el, kérlek, hogy nem ivott-e megint a vécécsészéből – mondta. Rose Jackre pillantott az ágy fölött. – Tuti, hogy újra normális. Hozok neki egy pohár vizet. A láz után szüksége van a folyadékra. Egyszeriben megrohanták Chloe-t az emlékek. Megszorította Jack kezét. – Jól vagyok? Ugye nem engedted, hogy az Arkane csináljon velem valamit? A férfi szája halvány mosolyra húzódott. – Fallon úgy tudja, hogy egyszerűen a szörnyű megpróbáltatást pihened ki. – Hány óra van? Jack megnézte az óráját. – Mindjárt este hét óra. – Akkor érthető, hogy most ki kell mennem a fürdőszobába. Bocsáss meg. – Félrehajtotta a takarót, és felállt. Csak ekkor nézett végig magán, s látta meg, hogy hálóing van rajta. A hálóing és az ágy is nyirkos volt az izzadságtól. – Rose ragaszkodott hozzá, hogy levetkőztessen – sietett megjegyezni Jack. Chloe-t elöntötte a forróság, de ezúttal nem a láztól. – Hát, nem mintha te sohasem láttál volna meztelenül. – Nem, de Rose valószínűleg úgy gondolta, hogy később zavarna a dolog. Talán azt érezte, hogy alvó helyzetben az intimitásfóbiád kiszolgáltatottá tenne. – Aha. Az intimitásfóbiám. – Chloe ellökte magát az ágytól, és a kis halion keresztül lesietett a fürdőszobába. Hector utána ügetett, és letelepedett az ajtó elé, hogy ott várjon rá. Otthagyásfóbia, gondolta Chloe. Az ördögbe is, mindannyiunknak vannak fóbiái! Belenézett a tükörbe, és egy tomboló lázat éppen csak túlélt nőt látott benne. Hát, nem vagyok valami üdítő látvány, gondolta. A haja fénytelen volt a rászáradt izzadságtól, a bőre sápadt és száraz, a szeme feszültségről és kimerültségről árulkodott. A Hónap Szépe címre biztosan nem
lett volna esélye, de élt, az elméje is épnek tűnt, és amikor óvatosan kinyitotta az érzékeit, megtapasztalhatta, hogy a tehetsége most is megvan. Hála Jacknek, tette hozzá gondolatban. Hitt neki, és megtartotta az ígéretét. Rámosolygott a tükörbeli nőre. És máris sokkal jobban érezte magát, mint pár perccel ezelőtt. Amikor frissen lezuhanyozva kilépett a fürdőszobából, Rose-t a kis konyhában találta buzgó tevékenység közepette. Jack már odakészített egy kanna gyógyteát. Az ablak előtt állva iszogatták, s közben a Pioneer Square régimódi utcai lámpáinak fényköreit nézték az esőtől csillogó sötétségben. – Beszéltél Fallon Jonesnak arról az elméletemről, miszerint az álomfénytehetségek immúnisak a keverékre? – kérdezte Chloe. – Nem tudtam, hogy ez egy elmélet – felelte Jack, talán kicsit túl közömbös hangon. – A konditeremből kijövet azt mondtad, biztos vagy benne, hogy rád nem hat a szer. – Nos, igen – mondta Chloe kis torokköszörülés után –, majdnem biztos voltam benne. Szóval, beszéltél neki róla? – Nem. Gondoltam, majd te elmondod neki. – Fallon Jones óránként telefonálgatott, amióta csak Jack hazahozott. Kikapcsoltam az összes telefont. Az az ember sohasem alszik? – Legalábbis nem sokat, a jelek szerint – jegyezte meg Chloe. Kis csend következett. Chloe Jackre nézett. – Most tehát azt már tudjuk, honnan ered a Cerberus legendája – mondta. A férfi rábólintott. Most értette csak meg. – A harmadik tehetség azt a képességet jelenti, hogy az ember fegyverként tudja használni a lámpát. – Én még ezek után is azt állítom, hogy az egész egyetlen tehetséget takar. Én ne felejtsd el, két ember kell ahhoz, hogy a lámpa így tudjon működni. A férfi hallgatott. – Mire gondolsz? – kérdezte a lány. – Arra, hogy ne mondjuk el Fallon Jonesnak, pontosan mire képes a lámpa. Az Arkane-nak nincs szüksége több Winters-legendára. – Ne aggódj – mosolygott a lány. – A Harper Nyomozóiroda nagyon komolyan veszi az ügyfelek ügyeinek bizalmas kezelését. – Ha már szóba került Fallon, mindjárt fel is hívom. Kíváncsi vagyok, mi történt, miután kijöttünk a konditeremből. Se a tegnapi, se a ma reggeli újságokban nem írtak róla. Úgy látszik, az Arkane-nak és a Nadragulyának is sikerült elkerülnie a feltűnést. – Titoktartásban senki sem előzheti meg a természetfölötti jelenségekkel foglalkozó titkos szervezeteket – jelentette ki Chloe. – Egyébként azt hiszem, én tudom, mi történt Adelaide Pyne naplójával. Egy Victoria Knight nevű nő szerezte meg. – Épp ideje, hogy felhívtál – morogta Fallon. – Chloe jól van? Kiheverte a történteket? – Mondtam, hogy jól van – felelte Jack. – Hazudtál. De már megszoktam. – Pihenésre volt szüksége. Nem akartam háborgatni. Mi történt a konditeremnél? – Nem sok minden – sóhajtotta Fallon. – Az illuzionista, akit odaküldtem, megtalálta Nash holttestét meg egy csomó eszméletlen őrt, de ezen kívül nem sok minden történt. Hulsey addigra már rég elszelelt. – Mit csinált a holttesttel? – Nem kérdeztem – felelte Fallon. – És mi lett a számítógépekkel? Hulsey jegyzeteivel? A labor irataival? – Az ügynök elhozott néhány érdekesnek tűnő anyagot, de semmi olyat, ami használható lenne. Hulsey nyilván összeszedte a legfontosabbakat, amikor elmenekült.
– Lehet, hogy minden egy laptopon volt, s azt magával vitte, amikor a föld alatti folyosón át lelépett. Mi van a vadászokkal? – Magukhoz tértek, és felkínáltuk nekik az ellenmérget. Négyen elfogadták. Ők most kezelés alatt állnak, hogy ki tudjunk szedni belőlük bármilyen használható infót. A Nadragulya emberei ezen a szinten nem szoktak túl sokat tudni. – És mi a helyzet azokkal, akik nem fogadták el a felajánlott ellenszert? – Az illuzionista elengedi őket – válaszolta fásultan Fallon. – Mi mást tehetnénk? Ha a Nadragulya az eddigi gyakorlatot követve leállítja őket a szerről, hamarosan úgyis meghalnak. Próbáltuk figyelmeztetni őket, de ezek a fickók reménytelenül agymosottak. Mintha valami szekta tagjai volnának. Jack ezen elgondolkozott. – Lehet, hogy a Nadragulya így toborozza az embereit az alsó szinteken. – Vallási szektának állítja be magát? – tűnődött Fallon. – Ha pénzszerző vállalkozásról van szó, semmi nem lehet sikeresebb egy szektánál, talán a drogkereskedelmet kivéve. – Ezen a felvetésen még gondolkoznom kell – mondta Fallon. – Találtunk egy fiút, aki talán hasznunkra lehet. Azt mondja, Larry Brownnak hívják. Az egyik alagsori szobában találtunk rá. Egy kerekes ágyhoz kötözve aludt. Azt mondja, egy nő mentette meg az életét. A személyleírása Chloe-ra illik. Add át neki a telefont. – Majd később – felelte Jack. – Előbb hadd vacsorázzon meg végre. – A francba – mondta erre Fallon. De nem sok meggyőződéssel. Jack szelíden és finoman bontotta a vonalat.
55. Chloe megette a Rose által készített könnyű vacsorát, a buggyantott tojást és a salátát, majd betelepedett a nagy olvasófotelbe, és felhívta Fallont. Hector a lába előtt hevert a padlón, Rose pedig ott sürgött-forgott körülötte. Jack kiment a konyhába, hogy újabb adag gyógyteát készítsen. – Mi az ördög történt tegnapelőtt este? – kérdezte rögtön Fallon. – Hát, lássuk, össze tudom-e röviden foglalni – felelte Chloe. – Egy Victoria Knight nevű nő valahogy megszerezte Adelaide Pyne naplóját. Ezek után összefogott Humphrey Hulsey-val, hogy utánajárjanak, a lámpa jelenti-e a megoldást a szer instabil összetételének problémájára. – Kilencvennyolc százalékos a valószínűsége annak, hogy ez a Victoria Knight a mi ismeretlen parahipnotizőrünk. Így teljes a kép – jelentette ki Fallon. – Igaza lehet. Mindenesetre Hulsey főnöke, Nash szintén benne van a dologban. Engem azért raboltak el, hogy lássák, képes vagyok-e a lámpa segítségével stabilizálni egy tehetséget, akit a szer révén tettek a végletekig instabillá. – Larry Brownt? – Igen. Természetesen meg tudom gyújtani a lámpát, de a mélyebben rejlő erejéhez csak Jack tud eljutni, vagy olyasvalaki, akinek az övéhez hasonló különleges génállománya van. Én azonban időnyerés céljából meghamisítottam az egész lámpajelenetet. Végtére is Harper vagyok, igaz? Van tehetségem az utánzáshoz. És miután Larry elaludt… – Várjunk csak – vágott közbe Fallon. – Azt akarja ezzel mondani, hogy a lámpa használata nélkül mentette meg Brownt? – Az alapító receptje, akárcsak a lámpa, úgy működik, hogy csatornákat nyit fel az alvás és az ébrenlét állapota között. Nekem sajátos affinitásom van az álompszihez. – Tudom, de… – Visszazártam azokat az álomfénycsatornákat, amelyeket a drog nyitott fel, de mivel nem volt lehetőségem arra, hogy tanulmányozzam Larry Brown teljes spektrumát, nem tudom, mennyi
kárt okozott benne a szer. Hulsey elmondta nekem, hogy mielőtt megkapta volna az injekciókat, Larry hármas szintű tehetség volt. Mire felépül szegény, lehet, hogy egy szemernyi tehetsége sem lesz. Nagyon sajnálom. – Brown a ma reggeli géppel megérkezett Los Angelesbe – közölte Fallon. – Megvizsgálták az ottani Arkane-laboratóriumban. Minden jel arra vall, hogy jelenleg kettes szintű tehetség. A technikusok szerint lehetséges, hogy újra el fogja érni a hármas szintet. Egyszerűen nem értik, hogyan élhette túl Brown tehetségének nagy része azt az óriási adag drogkeveréket és az azt követő ellenméreg-adagolást. Minden eddigi tapasztalat szerint a kölyöknek mostanára már kötözni való bolondnak kellene lennie. – Akkor hát Larry rendbe fog jönni? – kérdezte Chloe hihetetlen megkönnyebbüléssel. – Úgy néz ki, hála magának. Maga két lábon járó ellenméreg, Chloe Harper. Sőt, meg a mi ellenszerünknél is jobb, mert úgy tudja az áldozatot megszabadítani a drog mellékhatásaitól, hogy közben nem teszi tönkre az érzékeit. Nem mintha arra számítanék, hogy majd megrohamozzák azok, akik meg akarnak szabadulni a Nadragulya-drogtól. – A szektás mentalitásra gondol? – Arra is, meg azért, mert amikor a drog kifejti a hatását, akkor magasabb szintre emeli az ember tehetségét. És ki akarna lemondani a nagyobb teljesítményről? – Na igen, de a később jelentkező komplikációk… – Az emberek többsége nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz később. Kérdezze csak meg a dohánygyárakat. Biztos vagyok benne, a Nadragulya tudja, hogy nekünk van egy ellenszerünk, csak még nem fejlesztettük ki teljesen. – Más szóval ők árusítják a tökéletes drogot. – A tökéletes mérget, ahogy Lucinda Bromley nevezte a naplójában. – Bromley? Nem ő volt az a nő, aki hozzáment a maga őséhez, Caleb Joneshoz? – De igen. Ő az én szépanyám. A második J a J&J-ből. És ne mondja nekem azt. – Mit ne mondjak? – Újabban azt kell mindenkitől hallanom, hogy nekem is szükségem lenne egy partnerre. De az csak olyasvalaki lehetne, akiben teljesen megbízom, ugyanúgy, ahogy Caleb Jones megbízott Lucindában. Akinek olyan magas szintű intuíciós tehetsége van, hogy szinte olvasni tudjon a gondolataimban, mert én nem tudok mindent megmagyarázni, amit csinálok. És nem is egy reggel kilenctől délután ötig típus, aki időnként szabadságra megy. Nekem olyasvalakire volna szükségem, aki a hét minden napján, napi huszonnégy órában elérhető. Engem nem egy partner vagy egy feleség érdekel, de egyre inkább foglalkoztat a gondolat, hogy egy asszisztens talán megtenné. Chloe elmosolyodott. – Egy asszisztens, aki olvas a gondolataiban, a nap huszonnégy órájában elérhető, és sohasem megy szabadságra. Sok szerencsét hozzá, Mr. Jones. – Köszönöm – felelte Fallon szórakozottan. – Visszatérve az ellenszerre, gondolja, hogy tudna segíteni valakin, aki már megkapta, hogy visszanyerhesse a természetfeletti képességeit? – Nem tudom. – Pár hónapja vetettük be előszór az ellenmérget egy Damaris Kemble nevű nőnél. Hosszú történet. Elég annyi, hogy megmentettük az életét és az ép elméjét, de nem kapta vissza a paraérzékeit, és a szakértők azt mondják, talán nem is kapja vissza soha többé. – Mi volt ő, mielőtt megkapta az ellenszert? – Hetedik szintű. A para-elmeorvosok azt mondják, hogy először nagyon örült, hogy egyáltalán életben maradt, de azóta mély depresszióba esett. – Ez cseppet sem meglepő. Egy magas szintű tehetség elvesztése épp elég Ők arra, hogy valaki depresszióssá váljék. – Mihelyt lehet, fel fogom vinni ugyanarra a szintre. Kérem, nézze meg, mit tudna tenni vele. Utána küldje el nekem a számlát e-mailben. Ha kérhetném, ne egyetlen szép, kerek számjegy szerepeljen rajta. Küldjön tételenként részletezett számlát.
Chloe pár másodpercig szóhoz sem jutott. – Azt akarja, hogy dolgozzam a J&J-nek? – Mihelyt alkalmam lesz rá, szerzek más álomfényfejtőket is, de az az érzésem, hogy csak az önhöz fogható erős tehetségek képesek arra, amit ön Larry Brownnal tett. Az a helyzet, hogy nem sok ilyen tehetség van a piacon. Az Arkane-nak szüksége van önre. – De hiszen én Harper vagyok. – Én meg Jones. Na és? Mit érdekel engem, honnan jönnek az embereim, amíg bízhatom abban, hogy elvégzik a munkát. Furcsa érzés rohanta meg a lányt. Leginkább páni félelemnek lehetett nevezni. – Itt élek Seattle-ben. A legközelebbi Arkane-labor Los Angelesben van. Nem akarok odaköltözni. Itt van az otthonom. Családom és ügyfeleim vannak itt. – A Társaság új Nagymestere a közelében lakik. – Oriana Bay. Igen, tudom, de mi köze ennek az egészhez? – Zack és a felesége, Raine sem akarnak elköltözni. Most, hogy Zack van megbízva az Arkane ügyeinek irányításával, meg tudja szerezni, amit akar. Az Arkane irodákat bérel Seattle körzetében, és hajlandó egy laboratóriumot is berendezni. Egyébként pedig nem tudom, miért ne dolgozhatna a saját irodájából. Nem úgy fest, mintha elárasztanák a Nadragulya volt ügyfelei. Chloe vett egy kis levegőt. – Hát igen. – Holnap délelőtt elküldöm Damaris Kemble-t az irodájába. Adjon nekem részletes jelentést róla, ha már beszélt vele. És ne felejtse el, az időt és a költségeket tételesen felsorolva kérem. Ja, és mondja meg Jacknek, hogy holnap küldök egy másik csoportot a lámpáért. Süket csend támadt a füléhez tartott telefonban. Chloe Jackre nézett. – Holnap küld valakit, hogy vigye el a lámpát. – Valóban? – gúnyolódott Jack, átnyújtva Chloe-nak egy bögre teát. – Hát nem kedves tőle? Ráadásul azok után, hogy legutóbb is milyen gondosan vigyázott rá az Arkane. Chloe ivott pár kortyot a teából, majd lejjebb engedte a bögrét. – De legalább azt nem tudja, hogy pontosan mire képes a lámpa. – Fallon Jonesról beszélünk. El fog gondolkozni rajta, hogy hogyan tudtam egymagam annyi vadásszal elbánni a konditeremben. Hamarosan rá fog jönni, ha nem találta ki máris, hogy ebben szerepe volt a lámpának. – Mire gondolsz? – nézett rá figyelmesen a lány. – Arra, hogy talán jó ötlet lenne, ha mindenki, beleértve Fallon Jonest, a Tanácsot és a Nadragulyát is, azt hinné, hogy a lámpa sértetlenül visszakerült az Arkane-hoz.
56. – A szer szörnyű betegséget hozott rám – magyarázta Damaris Kemble olyan monoton hangon, mintha számára már a beszéd sem érné meg a fáradságot. – Azt hittem, minden jobb lenne annál, amilyen rosszul éreztem magam. De lassan kezdtem rájönni, mit veszítettem. Fallon Jones nem vesztegette az időt. Damaris másnap délelőtt tíz órakor ott volt Chloe irodájában. Nem utazott egyedül. A J&J egyik vadásza elkísérte. Öt jelenleg Rose és Hector szórakoztatta a külső irodában. – Megértem – felelte Chloe szelíden. – Olyan lehet ez, mint amikor az ember egy napon arra ébred, hogy elveszítette egy vagy több hétköznapi érzékelőképességét. – Néha arról álmodom, hogy visszakaptam a szenzitivitásomat. De felébredek, és rájövök, hogy nem változott semmi.
– Azt mondta, nem csupán a természetfölötti érzékelőképességeit veszítette el, hanem ugyanabban az időben az édesapját és a nővérét is. Ez bárki számára rettenetes csapás. – Eljárok a Társaság egyik pszichológusához, de nem hiszem, hogy sokat tudna segíteni rajtam. Teljesen le vagyok sújtva. Ha csak újra normálisan tudnék érezni, azt hiszem, a többivel képes lennék megbirkózni. Valóban úgy gondolja, tudna nekem segíteni abban, hogy legalább a tehetségem egy részét visszaszerezhessem? Chloe lenézett a padlóra. Damaris lábnyomaiban, mint olajfolt a víz felszínén, halványan kivehető volt az ellenméreg sugárzása. Felállt, megkerülte az íróasztalát, és megfogta Damaris kezét. Lassan, óvatosan, finoman munkához látott.
57. – Soha nem jöttem rá, miért kell Damaris Kemble-nek testőr – mondta Chloe. Öt óra volt. Ö és Jack Hectort kísérték el esti sétáján. Ez volt az a titokzatos időpont Seattle egy téli napján, amikor a város beburkolózott az alkony különös félhomályába. Az utcák esőtől csillogtak, és az utcai lámpák kristálygömbökként fénylettek a ködben. – Fallon nem mondta el neked? – csodálkozott Jack. – Mr. Jonesból roppant nehéz kihúzni valami információt. – Hát, nem egy beszédes ember – bólogatott Jack. – Damaris Kemble-nek azért van szüksége testőrre, mert ő a Nadragulya alapítójának a lánya. – Szentséges ég! Craigmore lánya? – Az apja ráállította a drog legújabb változatára. Súlyosan megbetegedett, majdnem meghalt tőle. Miután az apja meghalt, az Arkane felajánlotta neki az ellenmérget. Ö elfogadta, és cserébe mindent, amit csak tud, elmond a Nadragulyáról a J&J-nek és a Tanácsnak – Ezek szerint attól fél, hogy a Nadragulya megpróbálja elhallgattatni. – Pontosan. Fallon szerint sajnos nem sokat tud a szervezet felső vezetéséről. – Mert az apja nem mondott el neki sok mindent? – William Craigmore egy titkolódzó sötét gazember volt. Amikor megalapította a Nadragulyát, úgy alkotta meg a szervezetet, hogy egy ember, de még egy szűk csoport se láthassa át az egész működést. Átkozottul agyafúrt megoldás, ha belegondolsz. Fallon szerint az Arkane ma sem tud jóformán semmit az összeesküvés vezető posztjait elfoglaló többiekről. – Te viszont azt mondtad, hogy a gyenge pontot mindig a pénz útja jelenti – pillantott a férfira Chloe. – Mindig a pénz a gyenge pont. Minden szervezetben a pénz jelenti az életadó vért. Ha elvágod az útját, beáll a haldoklás. – Hogy tudod a konditeremből kiindulva végigkövetni a pénz útját? – A jelek szerint a termeket tulajdonló és működtető kft.-t egy másik magánkézben lévő társaság pénzeli az oregoni Portlandből. A Cascadia Dawn. Ez egy regionális nagykereskedelmi elosztószervezet, amely táplálékkiegészítőket és úgynevezett egészséges élelmiszereket szállít mindenfelé. A lány mosolyogva hallgatta a férfi magabiztos előadását. – Jó kis fedőszerv egy illegális drogot előállító szervezet számára – jegyezte meg. – De még mennyire. De Fallon ezúttal nem sieti el a dolgát. Egy időre megfigyelés alá helyezi a Cascadia Dawnt. Figyeli, hogy megtud-e valami használhatót. De könnyen lehet, hogy ez is csak Nadragulya-labor, mint a többi, amiket a J&J pár hónapja leszerelt. Szerezhetünk belőle valami információt, de kétlem, hogy elvezetne bennünket a csúcson lévőkhöz. – Szerezhetünk? Bennünket? – mosolygott. – Csak nem szerepel máris a neved a J&J fizetési jegyzékén?
– Viccelsz? A J&J nem tudná kifizetni a tanácsadói honoráriumomat. Szigorúan pro bono munkáról van szó. – De élvezed. – Kihívás – rándított egyet a vállán a férfi. – És neked épp arra volt szükséged. És most mi lesz? – Most beszélnünk kell. Chloe lába megállt a levegőben, ujjai görcsösen ráfonódtak Hector pórázára. A kutya megállt, és udvariasan hátratekintett, hogy lássa, mi szakította meg nyugodt sétáját. Jack is megállt, és megfordult, hogy Chloe-ra nézzen. A lány érezte az energia fellobbanását. – A múltkor, amikor kihoztalak a Nadragulya föld alatti üregéből, azt mondtad, hogy szeretsz. Komolyan mondtad, vagy csak félrebeszéltél a láztól? – kérdezte Jack. Ebben a pillanatban felcsillant a lányban a bátorság szikrája. Vagy az is lehet, hogy rájött, semmi más nem számít, csak az igazság, az őszinteség és a lehetőség, hogy egy álmot valóra váltsunk. Elengedte a pórázt, és két karjával átfogta Jack nyakát. – Ha veled vagyok, egy kicsit mindig lázasnak érzem magam. De igen, szeretlek. A férfi a két tenyere közé fogta a lány arcát. – Eléggé, hogy hosszú távban tudj gondolkozni? – Úgy beszélsz, mintha egy üzleti szerződésről tárgyalnál – Szeretlek, Chloe. De azt a rövid távra tervezett sorozat-monogámiás dolgot nem vállalom. Mindent vagy semmit. – Mindent – felelte Chloe. – A leghatározottabban mindent. Jack magához ölelte, és megcsókolta ott, a téli álomfényben.
58. Fallon Jones elmerülten nézte a számítógép monitorát. A jelentést olvasta, melyet Chloe Harper az imént küldött neki e-mailben. …Az a baj az ellenméreggel, hogy egy pörölycsapást mér oda, ahol egy varrónőnek kellene vékony tűvel és selyemcérnával öltögetnie. A pöröly elvégzi a munkát, csak közben egy másik sérülést okoz. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy Damaris Kemble vissza fogja kapni a legtöbb, ha talán nem is valamennyi született természetfeletti érzékelőképességét. Örömmel várom, hogy további eseteket vizsgálhassak meg a J&J számára. Mellékelten küldöm a tételenként részletezett számlát… Fallon elmentette a jelentést, és elgondolkodva hátradőlt a székben. Jacknek volt néhány bosszús megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy a lámpa visszakerüljön az Arkane-hoz. Ragaszkodott hozzá, hogy ő őrizhesse Seattle-ben, amíg nem folytatják le a nyomozást az ellopása ügyében. Ésszerű kívánság volt. A nyomozás elkezdődött, de valószínűleg hetekig el fog tartani, vagy még tovább is, mire megtalálják a Nadragulyának azt az emberét, aki beépült a múzeum személyzetébe, ha egyáltalán be kellett épülnie. A másik lehetőség, hogy a parahipnotizőr, Victoria Knight, aki úgy vonult át az egész történeten, mint egy szellemalak, egyszerűen besétált a múzeumba, egy-két jól elhelyezett hipnotikus paranccsal elfordított pár fejet, majd kisétált a lámpával. Éppen úgy, ahogy egy Niki Plumer nevű nő sétált ki a Winter Cove Pszichiátriai Intézetből az Oriana-eset után. Újabb mozaikdarabok kerültek a helyükre. Nézte, amint vonalak jelennek meg bizonyos
pontokat összekötve azon a sokdimenziós szerkezeten, amely odakint a természetfölötti síkon jött létre. Két-három héten belül Jack minden bizonnyal egy nagyon értékes műtárgyat ad az L. A. múzeumnak. A tárgyat gondosan elzárják a pincében. További biztonsági intézkedéseket fognak hozni. De két-három hét hosszú idő, elég hosszú ahhoz, hogy egy család, amelynek pszichikus tehetsége van tárgyak hamisításához, tökéletes másolatot készítsen az eredetiről… A lépcső felől felhangzó lépések megzavarták a gondolkodásban. Különös előérzete támadt. Amióta Grace és Luther elmentek, nem volt látogatója, és nem is várt senkit. Az, aki a lépcsőn közeledik, bizonyára az új számítógépet hozza, amelyet a neten rendelt. Feltűnt neki, hogy milyen rossz állapotban lehet, ha így megörül a házhoz szállító fiú érkezésének. Csakhogy a léptek nem férfitől, hanem nőtől eredtek. Egyszeriben beléhasított egy váratlan felismerés. Megnézte az óráját. Hat óra. A Napsugár kávézó fél órája zárt be. Nézte, amint Isabella felinteget neki, majd ernyőjét a kitartó eső ellen a magasba emelve, elindul a panzió felé. Ő tehát nem lehet. Ő már hazament. És egyébként sincs oka arra, hogy idejöjjön. És mégis, volt valami a lépések motívumrendszerében. Ismerte ezeket a lépteket. Mozdulatlanul ülve várt a kopogásra. Ami fel is hangzott pár másodperc múlva. Ki akart kiáltani neki; szólni, hogy jöjjön be. De a szavak összekuszálódtak a torkában. Felderengett benne, hogy egy úriember ki szokta nyitni az ajtót. Felvillanyozva felpattant, és mozdult, hogy megkerülje az íróasztalt. De mielőtt hármat léphetett volna, kinyílt az ajtó. Isabella sétált be rajta. Kabátjáról és csukott ernyőjéről csöpögött a víz. Mosolygott. – Az állás miatt jöttem – mondta. – Milyen állás miatt? – találta meg Fallon a hangját. – Hát, ami itt lesz a Jones & Jonesnál. – Nem adtam fel álláshirdetést. – Nincs szükség rá, hogy újságban hirdessen. – Isabella leplezetlen érdeklődéssel nézett körül a zsúfolt és rendetlen szobában. – Teljesen nyilvánvaló, hogy szüksége van egy asszisztensre. Szerencséje van. Mindig is egy nyomozóirodában szerettem volna dolgozni, és amúgy is olyan állást keresek, ahol kicsit jobb a fizetés, mint a Napsugár kávézóban. Ebben a városban az emberek szűkmarkúan mérik a borravalót. Önt leszámítva. Fallon egyszeriben megértette, mit érezhet a nyúl, amikor szembenéz az autó fényszórójával. – Én még el sem jutottam odáig, hogy végiggondoljam, mennyit fizetnék egy asszisztensnek – próbált megkapaszkodni egy szalmaszálban. – Nem probléma. – Isabella beállította az ernyőjét az ódon, viktoriánus esernyőtartóba, amely még az eredeti J&J iroda ékessége volt. – Mostantól kezdve én foglalkozom a könyveléssel és a pénzügyekkel. Semmi szükség rá, hogy az idegesítő részletekkel fárassza magát. Biztos vagyok benne, hogy vannak ennél sokkal fontosabb teendői. – Miss Valdez, ön nem érti. Ez itt nem egy közönséges nyomozóiroda. Isabella levette az esőkabátját, és felakasztotta a kifinomult ízléssel megmunkált kovácsoltvas fogasra, amely szintén a J&J korai, londoni éveiből származott. – Tudom – mondta egyszerűen. – Honnan tudja? – nézett rá döbbenten Fallon. – Onnan, hogy maga sem közönséges ember. – Isabella tündöklő mosolyt villantott rá. – Úgy látom, rendelnünk kell egy másik íróasztalt is. Máris intézkedem.
59. Phyllis a zárt verandán, a nagy olvasófotelben ült. Lábát a lábtartó zsámolyra feltéve, egyik kezében a reggeli újságot, másikban egy csésze teát tartott. Chloe jövetelére felpillantott, majd rögtön a lány mögé, a padlóra nézett. – Lám, lám – mondta mélységes elégedettséggel. – Beleszerettél, ugye? – Tudok vele aludni, Phyllis néni. Phyllis nevetett. – Más körülmények között ez nem volna valami dicséretes bizonyítvány. De a te esetedben, azt hiszem, mindent elárul. És mikor ismerhetem meg Mr. Winterst? – Mit szólna a mai naphoz? – lépett be Jack. Egyenesen a fotelhoz ment, és nyújtotta a kezét. – Jack Winters. Örülök, hogy megismerhetem, Miss Harper. Phyllis tetőtől talpig végignézett rajta, majd a padlóra pillantott, melyen át a férfi idáig eljött. Aztán mosolyogva elfogadta a felé nyújtott kezet. – Örvendek, hogy végre találkozhattam magával, Jack. Remélem, itt marad teára. – Igen – felelte Jack. – Szeretnék. – És mosolyogva Chloe-ra nézett. Chloe az álomfény örvénylő kavargását érezte a verandán. Láthatatlan energiahullámok táncoltak közöttük A fény erős volt és egyenletes. Tudta, hogy életük végéig egymáshoz kapcsolja őket. – Mindketten szeretnénk – mondta.
60. A hadművelet nem volt teljes sikernek nevezhető. A lámpa visszakerült az Arkane pincéjébe, és ő tudta, hogy nem lesz könnyű másodszor is ellopni. De egyébként sem volt értelme újra vállalni a kockázatot. Világossá vált, hogy a kísérlet kudarcot vallott. Larry Brown életben maradt, de csak mert az álomfényfejtő, Chloe Harper valamit művelt vele. De az biztos, hogy nem egy második tehetséggel, még csak nem is az eredeti képessége feljavított változatával került ki abból a helyzetből. Kétségtelenül még azt a kis tehetségét is elveszítette, amije volt. Első számú következtetés: A nagyapja elmélete téves. Az Égő Lámpa nem helyettesítheti a receptet. Úgy látszik, csak annál válik be, aki rendelkezik Winters pszichikus DNS-ével. Második számú következtetés: A lámpát nem lehet a szer javított változatának stabilizálására használni. Harmadik számú következtetés: Abból a tényből következően, hogy Jack Winters és Chloe Harper kimenekültek a konditeremből, úgy tűnik, lehet valami igazság a lámpa körüli legendákban és szóbeszédekben. Az a lámpa egyfajta pszi-fegyver lehet, de fölöttébb valószínű, hogy csak egy Winters képes hozzáférni a teljes energiájához. Amikor megfogamzott benne a terv, két fő célkitűzés vezette. Jóllehet csalódást okozott az a felismerés, hogy a lámpát nem használhatja a saját tehetségének fokozására, vagy arra, hogy megóvja őt a szer mellékhatásaitól, a másik célját azonban elérte. Méghozzá, ha fogalmazhat így, látványos formában. John Stilwell Nasht megölték. Csak azt sajnálta, hogy Nashnek úgy kellett meghalnia, hogy nem méltányolhatta a dologban rejlő iróniát. Nem tudhatta meg, hogy aki a bukását előidézte, ugyanaddig az ősig, John Stilwellig tudja visszavezetni a családfáját. Nemcsak a két alkimista, Sylvester Jones és Nicholas Winters nemzett utódokat azt követően, hogy a pszichikus képességeiket felerősítendő, kitették magukat és a génjeiket veszélyes
kísérletezésnek. Valamikor a Viktória-kor késői szakaszában az ő őse, John Stilwell, aki maga is született tehetség volt, és akit elbűvölt Darwin elmélete, szintén elvégzett néhány, az utódait érintő kísérletet. Nemzedékekkel később ő és Nash két ilyen kísérletből jött a világra. Stilwell volt az, aki a drog feljavított változatának titkát ellopta az Arkane-tól. Habár maga sohasem használta Sylvester keverékét, mivel félt annak veszedelmes mellékhatásaitól, a pszichogenetika törvényeinek intuitív megértése révén sikerült igen tehetséges utódokat produkálnia. Meg kellett halnia, méghozzá Gabriel Jones kezétől, mielőtt egyetlen gyermekét is látta volna felnőni. Ám a vérvonal tovább élt. Ő maga rá a legjobb példa. Irodája ablakához sétált, és kinézett Portland eső áztatta utcáira. Ma reggel John Stilwell feljebbvalója felajánlotta neki Nash megürült pozícióját. Holnap besétál Nash Cascadia Dawn-i irodájába, a szervezet még megmaradt néhány droglaborját fedezni hivatott vállalkozás székhelyére. Onnan fog utat törni magának egyenesen a Belső Körbe. Most már világosan kirajzolódott előtte a végső cél. A kellő időben ő lesz majd a Nadragulya Úrnője. A kopogásra hátrafordult. – Szabad – mondta. Kinyílt az ajtó, és Humphrey Hulsey lépett be sietve. Levette a szemüvegét, és dühödten törölgetni kezdte. – Tudom, hogy csalódott a kísérlet eredményét illetően, Miss Knight, de sajnos a tudomány természete már csak ilyen. Mióta világ a világ, a nagy áttörést mindig kudarcok sorozata előzi meg – mondta nagy komolyan. – Megértem, dr. Hulsey. Sajnos a lámpa nem úgy működött, ahogy vártuk. Mindazonáltal a Cascadia Dawn-i elődömtől eltérően, tisztában vagyok a tudományos eljárás természetével, és készen állok bizonyos kudarcok elfogadására. Mostantól együtt kell tovább haladnunk Hulsey szemüveget tisztogató keze megállt. Párszor pislogott hozzá. – Együtt? – Természetesen. Mostantól maga a kutatási igazgatóm. Az Égő Lámpa projekt kezdetén megígértem, hogy kap egy teljesen felszerelt laboratóriumot, és hozzá anyagiakat, hogy megvalósíthassa élete álmát. Ezt meg fogja kapni. Hulsey arca felragyogott. – Köszönöm, Miss Knight. Nem fogja megbánni. – Ebben biztos vagyok. Tudja, sok elődömtől eltérően, akiknek rögeszméjévé vált a szer receptje, én nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a tehetség tartós megnövelésének titkára az álompszi kutatásával lehet rájönni. – Igen, igen – kiáltotta Hulsey izgatottan. – Ezt próbáltam elmagyarázni Mr. Nashnek is, de ő nem volt hajlandó meghallgatni. Mind a keverék, mind a lámpa azáltal fejti ki a hatását, hogy eljut az álomállapot rejtett energiájához. Csakhogy az álompszi eleve instabil természetű. Mindig is ebből származtak a droggal kapcsolatos problémák Amíg nem tudom megoldani az álmodás folyamatát illető rejtélyek némelyikét, nem leszek képes stabil és megbízható szert előállítani. – Akkor jó, hogy sem maga, sem én nem voltunk olyan ostobák, hogy éljünk a szerrel, igaz? – mosolygott a nő. – De még mennyire jó, Miss Knight – horkant fel megvetően Hulsey. – Nem is értem, hogy lehet az, hogy ebben a szervezetben akadnak látszólag intelligens személyek, akik képesek rendszeresen élni egy ilyen megbízhatatlan szerrel. Nevetséges. Az, hogy egyikük sem állt rá a drogra, kettejük titka volt. Egy olyan szervezetben, amelyet drogfüggő tehetségek irányítottak, komoly fegyvert jelentett számukra, hogy ők nem éltek a szerrel. Ám ugyanez sebezhetővé is tette őket. Ha a feletteseik egyszer rájönnek, hogy sem ő, sem Hulsey nem használnak drogot, az mindkettőjük számára egyet jelentene a halálos ítélettel. Az igazgatótanács ragaszkodott hozzá, hogy a Nadragulya minden tagjának szednie kell. Csak így lehetett a tagokat kézben tartani. – Egy csapat vagyunk, doktor Hulsey.
– Egy csapat – hajtott fejet Hulsey.
61. Az esküvő után egyenesen Észak-Kaliforniába hajtottak; maga az út volt a nászútjuk. A régi, 101es utat választották, amely a festői tengerpart mentén haladt. A hátsó ülésen ülő Hector amikor csak lehetett, kidugta az orrát az autó ablakán. Éjszakára csodálatosan széljárta motelekben szálltak meg, többek között egy Eclipse Bay nevű kisvárosban, egy Álomvilág nevűben. Kora este érkeztek meg Scargill Cove-ba. A Jones & Jones irodájában még égett a lámpa. Chloe és Jack, élelmiszerekkel teli zacskókkal a karjukban, nyomukban Hectorral, felmásztak a lépcsőn az emeletre. Amikor felértek, Jack kopogásra emelte a kezét, de még hozzá sem ért, az ajtó kitárult. Fallon állt ott, és zavartan nézett rájuk. – Jack – mondta, majd Chloe-ra nézett. – És maga Chloe. – Maga pedig Fallon Jones – mosolygott Chloe. – Azok után, amiken együtt keresztülmentünk, örülök, hogy személyesen is találkozunk. – Mit csináltok errefelé? – tudakolta Fallon. – Nászúton vagyunk – világosította fel Chloe. – Kivettünk egy szobát lejjebb az utcában, egy panzióban. – Kicsit megemelte a karjában tartott zacskót. – Úgy hallottuk, hogy errefelé fél hat után nincs rendes étterem nyitva, úgyhogy hoztunk pár dolgot. Én fogok vacsorát főzni mindnyájunknak. Fallon már nemcsak hogy zavarban volt. Le volt taglózva. – Vacsorát? – ismételte, mintha a szó, sőt maga a fogalom is ismeretlen volna számára. – Úgy érti, házi kosztot? – Pontosan – felelte Chloe. – Nem bánja? – Huhh. Nem – ráncolta a homlokát Fallon. – Nem, nem bánom. – Hol van a konyha? – lépett eggyel tovább Chloe. – Az irodám mellett. – Fallon úgy pillantott hátra a válla fölött, mintha a konyhát keresné. Jack megemelte a kezében cipelt hatpalackos tartót. – Gondoltam, megihatnánk pár sört, amíg Chloe a vacsorát készíti. Fallon arca felderült. Hátralépett, és szélesre tárta az ajtót. – Az jó lesz – mondta. – Az nagyon jó lesz.
BEVEZETŐ AZ ÁLOMFÉNY-TRILÓGIA MÁSODIK KÖNYVÉHEZ London, Viktória királynő uralkodásának vége felé… Adelaide Pyne-nak majdnem teljes két napjába telt, mire rájött, hogy a Rosestead Academy nem árván maradt fiatal lányok számára alapított előkelő iskola. Hanem bordélyház. De addigra már túl késő volt. Eladták annak a félelmetes embernek, akit csak Mr. Smith néven ismertek. A Gyönyörök Kamrája mély árnyékba borult, mindössze egy szál gyertya égett benne. A kis láng fénye megvilágította a krémszínű selyemfüggönyt, amely a mennyezetes ágy fölött lévő kovácsoltvas keretről omlott alá. A sápadt fényben a hófehér ágytakaróra hintett bíborvörös rózsaszirmok megannyi apró vértócsának látszottak. A ruhásszekrény sötét mélyén kuporgó Adelaide valamennyi érzékét kiélesítette a rettegéssé fokozódó félelem. A két ajtószárny közötti hasadékon át a szobának csak egy kis szeletét láthatta. Smith belépett a szobába. Jóformán egy pillantást sem vetett az elfüggönyözött ágyra. Bezárta maga mögött az ajtót, letette az asztalra a kalapját és a fekete táskáját, egészen úgy, mintha orvos lenne, akit egy beteghez hívtak ki. Volt ebben a táskában valami, ami szívdobogtató félelme ellenére rögtön felkeltette Adelaide figyelmét. Álomfény csordogált belőle. Alig mert hinni az érzékeinek. A fekete bőr anyagán keresztül baljós energia erőteljes áramlatai szivárogtak. Az a félelmet keltő benyomása támadt, hogy őt szólongatják ezerféle módon. De ez lehetetlen volt. Nem volt idő a rejtélyről meditálni. A körülményei hirtelen sokkal kétségbeejtőbbekké váltak. A terve, mármint az eddigi, azon a feltételezésen alapult, hogy Mrs. Rosser egyik rendes ügyfelével, egy számottevő pszichikus tehetséggel nem rendelkező, kapatos állapotú, begerjedt úrral lesz dolga. Az elmúlt két napban nyilvánvalóvá lett számára, hogy a nemi vágy olyan zavart kelt az átlag úriember agyában, legalábbis átmenetileg, amelytől elillan a józan esze, és nagymértékben csökken az intelligenciája. Ezt a megfigyelését akarta a maga javára fordítani a ma estére tervezett szökéséhez. Csakhogy Smith egyáltalán nem tartozott a bordélyház átlagos vendégei közé. Adelaide elszörnyedve látta, micsoda perzselő energiájú álomnyomokat hozott magával a szobába. Forró ujjlenyomatai a táskán is ott virítottak mindenütt. Valamennyi álomfénymaradványt mindenki rajta hagyott azokon a tárgyakon, amelyekkel érintkezésbe került. Az áramlatok minden további nélkül átszivárogtak a cipő és a kesztyű bőrén. Adelaide-nek volt hozzá tehetsége, hogy érzékelje az ilyen energia nyomait. Az álomnyomok rendszerint halványak és homályosak voltak. De azért akadtak kivételek. Felfokozott érzelmi vagy izgalmi állapotban lévő egyének nagyon erőteljes, jól észrevehető nyomokat hagyhatnak. Mr. Smithre mindkét kategória ráillett. Felgerjedt állapotban volt, és erős tehetséggel rendelkezett. Roppant veszélyes kombináció. Adelaide még jobban megijedt, amikor rájött, hogy valami nincs rendjén a férfi álomfénymintáival. Az olajos fénnyel irizáló nyomok sodra alig észrevehetően elgörbült. Smith a szekrény felé fordult. A gyertya halvány fénye megcsillant az arca felső felét eltakaró fekete selyem álarcon. Az, amire most ebben a szobában készült, olyan borzasztó, hogy nem akarja megkockáztatni, hogy a házban valaki fel-ismeije őt. Úgy mozgott, mint egy élete virágjában lévő férfiú. Magas volt, és karcsú termetű. Öltözete drágának tűnt, és az egész viselkedése azoknak a természetes arroganciájáról árulkodott, akik hozzászoktak a vagyon és a magas társadalmi rang adta előjogokhoz.
Lerángatta a kezéről a kesztyűt, és olyan lázas sietséggel nyitotta ki a táska fémcsatját, ami más embernél a nemi vágy sürgetésére utalt volna. Adelaide-nek azonban még nem volt gyakorlati tapasztalata efféle dolgokban. Mrs. Rosser, a bordélyház vezetőnője, közölte vele, hogy Smith lesz az első vendége. Ám az első két napon látta a lépcsőn az urakat, amint lányokat követtek azok szobájába. Mostanra tehát tudta, milyen a vágy, amikor fennen lobog egy férfiban. Amit azonban Smith hátborzongató fényű nyomaiban látott, az más volt. Kétségtelenül sötét éhség lüktetett a férfiban, de mintha szexuális izgalom nem kapcsolódott volna hozzá. A sötét ultrafény arra utalt, hogy másfajta szenvedély emésztette ma Smitht, és ez valami szörnyű látványban mutatkozott meg. Adelaide visszafojtott lélegzettel figyelte, amint a férfi kinyitja a táskát, és belenyúl. Nem tudta, mire számítson. Néhány lány azokról a bizarr, természetellenes játékokról suttogott, amelyeket sok kliens űzött előszeretettel. De Smith nem egy korbácsot, nem is láncot vagy bőrbilincset húzott elő a táskájából. Hanem egy furcsa, váza formájú tárgyat. Fémtárgy lehetett, mert aranyos fénnyel csillogott a gyertya libegő fényében. Legfeljebb ha fél méter magas, és súlyosnak tűnő talpától felfelé haladva kiszélesedett. Nagyméretű, színtelen kristályok voltak a peremén körben beágyazva. A tárgyból kiáramló energiahullámok susogásától felborzolódott a haj a tarkóján. A tárgyat teljesen átitatta a viharként tomboló álomfény, amely mintha csapdába esett volna odabent. Mint valami gép – gondolta meglepetten –, egy eszköz, amelyet arra készítettek, hogy álomfényt gerjesszen. Még jóformán végig sem gondolta, hogy ilyen természetfölötti eszköz nem létezhet, amikor mint valami jelenés, beúszott a tudatába egy mese, egy régi Arkane-legenda, amit még az apjától hallott. Smith kirakta a tárgyat az asztalra, a gyertya mellé. Aztán fürgén elindult az ágy felé. – Lássunk munkához – mondta a feszültségtől és türelmetlenségtől fojtottá vált, parancsoló hangon. Félrerántotta a szaténselyem függönyt. A döbbenettől pár másodpercig mozdulatlanul meredt az üres ágyra. De azután már a düh bénította meg. Egyik kezével a függönyt markolva megpördült, és szúrós szemmel kutatta a szoba sötét sarkait. – Ostoba lány. Hol vagy? Nem tudom, mit mondott neked Rosser, de nem tartozom a rendszeres kliensei közé. Nem szokásom szajhákkal hálni, és ma sem hancúrozni jöttem ide. A hangja most halk volt és hideg, mint egy csúszómászó. Szavai jeges borzongást keltettek a lányban. Mintha a szoba levegője is több fokot hűlt volna. Adelaide már nemcsak a rémülettől, a hidegtől is reszketett. Először az ágy alá fog benézni, gondolta. A férfi felkapta a gyertyát az asztalról, és leguggolt, hogy benézzen az ágy vaskerete alá. A lány tudta, mihelyt a férfi látja, hogy nem az ágy alá bújt el, a szekrényt fogja kinyitni. Ez volt a másik bútordarab a szobában, amely elég nagy volt ahhoz, hogy egy ember elrejtőzhessen benne. – A keserves hétszentségit. Smith olyan hirtelen pattant fel, hogy a kezében lévő gyertya lángja lobbant egyet, és majdnem kialudt. – Gyere elő, te ostoba lány. Ígérem, gyorsan végzünk. Hidd el, nem áll szándékomban túl sokat időzni a dolognak ezzel a részével. A szekrényre pillantva mozdulatlanná merevedett. – Azt hitted, ott majd nem talállak meg? Esztelen nőszemély. Adelaide most már lélegezni sem mert. Innen nem volt hová menekülnie. A szekrény ajtaja hirtelen kitárult. A gyertyafény becsordult a sötétségbe. Smith szeme félelmetesen villogott az álarc két hasítékában. – Ostoba nőszemély. Megragadta a lány karját, hogy kirángassa a szekrényből. Adelaide-ben a láng magasra csapott, magasabbra, mint bármikor, amióta egy évvel ezelőtt birtokába jutott a tehetségének. Az
eredmény előre megjósolható volt. Úgy reagált a fizikai érintésre, mintha láthatatlan villám csapott volna bele. A sokk olyan nagy volt, hogy még sikoltani sem tudott. Rémülten fojtotta el a képességét. Gyűlölte, ha olyankor, amikor az érzékei felajzott állapotban voltak, valaki hozzáért. Rettenetesen, elviselhetetlenül intim és kibírhatatlanul zavarba ejtő volt egy másik ember álmai árnyékának vagy maradványainak érintése. Elállt a lélegzete, amikor kulcszörgést hallott az ajtó zárjában. Kivágódott a szoba ajtaja. Mrs. Rosser állt ott. Csontos alakja feketén rajzolódott ki a mögötte lévő folyosón égő gázlámpa halvány fényében. Meglepő hasonlóságot mutatott a bordélyház női lakói által ráragasztott csúfnév ihletőjével. Tudniillik a háta mögött mindenki csak Keselyűnek hívta. – Attól tartok, változás állt be a terveiben, uram – közölte Rosser. A hanga éppoly szigorú és merev volt, mint ő maga. – Azonnal el kell hagynia a házat. – Mi az ördögről beszél? – kiáltotta Smith, és még jobban szorította Adelaide karját. – Felháborítóan magas árat fizettem ezért a lányért. – Épp most kaptam egy üzenetet, miszerint az intézménynek új tulajdonosa lett – mondta Rosser. – Az előző tulajdonos ugyanis elhunyt. Szívrohamban. Üzleti vállalkozásait másvalaki veszi át. Ne aggódjon, a pénzét vissza fogja kapni. – Nem akarom visszakapni a pénzemet. Ezt a lányt akarom – jelentette ki Smith. – Bőven akad még ott, ahonnan ő jött. Kettő is van odalent a földszinten, aki fiatalabb is, csinosabb is nála. Érintetlenek. Ez a lány testvérek között is megvan már tizenöt éves. Kétlem, hogy ön lenne az első, aki ágyba viszi. – Bah. Gondolja, hogy érdekel engem, szűz-e vagy sem? Rosser láthatóan meglepődött. – De hiszen ezért fizetett, uram. – Ostoba némber. Itt sokkal fontosabb dologról van szó. Megalkudtam a főnökével, és ragaszkodom hozzá, hogy betartsa az alkunkat. – Mint mondtam, ő már nincs az élők sorában. Új főnököm van. – A nagyúri bűnözők üzleti ügyei engem nem érdekelnek. A lány már az én tulajdonom. Ma éjjel elviszem innen, feltéve, hogy elégedett leszek a kísérletem eredményével. – Miféle kísérletről beszél? – gerjedt haragra Mrs. Rosser. – Ilyet még nem is hallottam. Ez itt egy nyilvánosház, nem pedig laboratórium! De akár így, akár úgy, a lányt nem kaphatja meg! – Úgy látszik, másutt kell lefolytatnunk a kísérletet. Gyere – szólt Smith Adelaide-hez, és kirántotta a szekrényből. A lány épp a lába elé esett. – Állj föl. – A férfi a karjánál fogva fölállította. – Elmegyünk innen. Ne félj, ha kiderül, hogy nem veszem hasznodat, visszajöhetsz ebbe a műintézetbe. – Nem viszi innen sehova. – Rosser az ajtón belül lógó csengőzsinór után nyúlt. – Hívom az őröket. – Azt már nem – rivallt rá Smith. – Elegem van ebből a sok ostobaságból. Előkapott egy öklömnyi, vérvörös színben fénylő kristályt a kabátja zsebéből. A szobában több fokkal megint hidegebb lett. Adelaide láthatatlan, jéghideg energia lobogását érzékelte a levegőben. Mrs. Rosser szóra nyitotta a száját, de hang már nem jött ki belőle. Fölemelte mindkét karját, mintha csakugyan egy óriási madár lenne, és mindjárt elrepülne. A feje hátrahanyatlott, teste vadul rángatózni kezdett. Aztán összerogyott, és mozdulatlanul elterült az ajtóban. Adelaide a rémülettől szólni sem bírt. Megdöbbenve látta, hogy a Keselyű halott. – Így is jó – szólalt meg Smith. – Nem ért vele senkit túl nagy veszteség. Ebben igaza van, gondolta Adelaide. Isten a tanúja, nem kedvelte a bordélyház vezetőnőjét, de így meghalni mégiscsak szörnyű, és még látványnak is ijesztő. Az imént lejátszódott jelenet értelme csak most, elkésve világosodott meg előtte. Smith gyilkosság elkövetésére használta a tehetségét és a kristályt. Soha nem gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet. – Mit tett vele? – suttogta.
– Ugyanazt, amit veled is tenni fogok, ha nem engedelmeskedsz. – A rubinvörös kristály elsötétült. Smith visszadugta a zsebébe. – Gyerünk. Nincs vesztegetni való időnk. Azonnal ki kell jutnunk innen. Húzni kezdte a lányt az asztal felé, amelyre a tárgyat tette. Adelaide érezte, hogy a férfit eufóriás izgalom önti el. Az imént ölt meg egy nőt, és élvezte – örömét lelte benne. És még mást is érzett. Smith óriási energiát fektetett abba, amit a kristállyal művelt. Az érzékeknek egy ekkora igénybevétel után időre van szükségük, míg újra visszanyerik az erejüket. Smith minden bizonnyal hamarosan újra teljes ereje birtokában lesz, de e pillanatban valószínűleg gyengébb a szokottnál. – Nem megyek sehová magával – jelentette ki Adelaide. Smith nem bajlódott a válasszal. A lány már csak azt érezte, hogy jeges rémület és fájdalom perzselő hullámai csapnak át rajta. Levegő után kapkodva, kétrét görnyedve esett térdre a dermesztő kín súlya alatt. – Most már tudod, mit tettem Rosserrel – mondta Smith. – De ellene sokkal több erőt vetettem be. Az ilyen éles fagy szilánkokra zúzza az érzékeket, s végül megállítja a szívet. Vigyázz magadra, különben többet is kaphatsz belőle te is. A kín éppoly hirtelen ért véget, ahogy lecsapott rá, s csak kábultság és légszomj maradt utána. Egészen biztos, hogy ereje maradékát használta fel, hogy őt megbüntesse. Gyorsan kell cselekednie. Szerencsére a férfi még mindig szorította a karját. Adelaide-nek fizikai kontaktusra volt szüksége, hogy befolyásolni tudja egy másik ember álomfény-energiáját. Hogy leküzdje a rémítő érzést, összeszorított foggal újra felerősítette a tehetségét, és az utolsó cseppig minden energiáját Smith álomfényének áramlataira fókuszálta. Az elmúlt két évben olykor manipulált mások lidérces álmainak hullámhosszaival, de eddig még soha nem kísérletezett azzal, amit most tenni készült. Smith az első pillanatban rá sem eszmélt, hogy megtámadták. Csak bámult a lányra, és zavarában még a szája is félig nyitva maradt. De a düh egykettőre megkeményítette a vonásait. – Mit művelsz? – esett neki. – Ezért még megfizetsz. A saját privát poklodban foglak jéggé dermeszteni, amiért szembe mertél szállni velem. Elég! Felemelte a másik karját, talán hogy benyúljon a zsebébe a kristályért. De már késő volt. Már zuhanni kezdett a mélységes mély álomba. Kezdett összecsuklani. Az utolsó pillanatban még megpróbálta elkapni az asztal szélét. Hadonászó kezével feldöntötte a gyertyát, amely kiesett a tartójából, és elgurult a földön. Az ágy felé. Egy halk huss hallatszott, amikor a láng belekapott a selyemfüggöny lelógó szegélyébe. Adelaide visszarohant a szekrényhez, kikapta a köpenyét és a cipőjét, amit már korábban, a szökésre gondolva, odakészített. Mire felöltözött, az ágyfüggöny már félig a lángok martalékává vált, s a tűz kezdett átterjedni a fehér takaróra. A füst kikúszott a folyosóra. Nemsokára valaki megszólaltatja a vészcsengőt. A fejére húzta a köpeny csuklyáját, és elindult az ajtó felé. De valami megállásra késztette. Vonakodva visszafordult, és meglátta a tárgyat. Smith lámpának nevezte, de nem hasonlított egy lámpára sem, amit eddig látott. Tudta, hogy magával kell vinnie. Ostoba gondolatnak tűnt. Csak hátráltatni fogja a menekülésben. De akkor sem hagyhatja itt. Betuszkolta a lámpát a fekete táskába, bekapcsolta a táska csatját, és újra elindult az ajtó felé. Smith mozdulatlan teste fölött megint megállt, és gyorsan átkutatta a férfi zsebeit. Az egyikben pénz volt. A másikban a sötét rubinvörös kristály. A pénzt elvette, de amikor ujjai a kristályhoz értek, kényelmeden érzése támadt. Ösztöneire hallgatva ott hagyta, ahol volt. Fölegyenesedett, átlépett Rosser holttestén, és kiment a folyosóra. Háta mögött a fehér selyemágy lángokban állt. Valaki a folyosón elsikoltotta magát. Félig öltözött férfiak és nők jelentek meg, s rohantak a legközelebbi kijárat felé. Senki sem figyelt fel Adelaide-re, amikor csatlakozott a lépcsőn lefelé tülekedő többiekhez.
Percek múlva kint volt az utcán. A táskát szorongatva rohant bele az éjszakába, hogy mentse az életét.
A Maecenas Kiadó meglepetése az Amanda Quick– rajongók részére! Egy több nemzedéket sújtó családi átok története:
ELSŐ KÖNYV, a jelen: Jayne Ann Krentz: Az átok MÁSODIK KÖNYV, a múlt: Amanda Quick: Az Égő Lámpa HARMADIK KÖNYV, a jövő: Jayne Castle: Az Éjféli Kristály Három férfi, az Égő Lámpa múlt-, jelen- és jövőbeli áldozatai. Három nő, akiknek sorsfordító hatalmuk van felettük. Vajon képes-e az igaz szerelem győzedelmeskedni egy több évszázados átok fölött? Ismerje meg a Winters család történetét!
Mindhárom kötet megjelenik 2011-ben!
Az Arcane Társaságot a 17. század végén alapította Sylvester Jones, a briliáns elméjű, de rögeszmés alkimista. Jones okkult erők birtokosa volt, és sikerült felfedeznie egy olyan főzetet, amelynek segítségével pszichés adottságait fokozni tudta. Későn jött rá, hogy mint mindennek, ennek is ára van: aki a főzetből iszik, menthetetlenül a drog rabjává válik. Jones riválisa, a mérnök Nicholas Winters nem főzet révén akarta fokozni a tehetségét, hanem megalkotta az Égő Lámpát, amelynek álomfény-kisugárzása három különleges képesség birtokosává tette. Ám cselekedetéért ő is szörnyű árat fizetett. Az örökség, amit Jones és Winters hátrahagytak, meghatározza utódaik életét a viktoriánus kortól napjainkig, sőt a távoli jövőben is kísért. Az Álomfény-trilógia első könyvének (Az átok) eseményei a jelenben játszódnak, ezt a regényt tartja most kezében a kedves Olvasó. A második könyv (Az Égő Lámpa) a késő viktoriánus korba röpít vissza minket. A hallucinációktól és rémálmoktól szenvedő hírhedt bűnöző, Griffin Winters szentül meg van győződve róla, hogy hatalmába kerítette a Winters-átok. Amikor találkozik a titokzatos Adelaide Pyne-nal, még nem sejti, milyen szoros kötelék fűzi össze kettőjük sorsát: az Égő Lámpa Adelaide birtokában van. Csakhogy az Arkane Társaság Griffin nyomába ered, és ezzel a lány élete is veszélybe kerül… A távoli jövőben Adam Wintersre sújt le az ősi átok. Adamnak meg kell találnia az elveszett Lámpát és a nőt, aki segíteni tud rajta. Ám ez a nő Marlowe Jones, a Winters család egykori ellenségének, Sylvester Jonesnak a leszármazottja. Adam és Marlowe útja a Harmónia bolygó izzó katakombáinak és föld alatti dzsungeleinek csapdáin keresztül vezet, de a köztük fellobbanó vágyakozás elsöprő ereje minden csapdánál veszélyesebb. Le tudja-e győzni a forró szenvedély Nicholas Winters pusztító bosszúját, megtörik-e végül a rettenetes átok? A harmadik könyvben (Az Éjféli Kristály) végre minden titokra fény derül.
A szerzőről Jayne Ann Castle Krentz 1948. március 28-án született a kaliforniai Borrego Springsben. Történelemből diplomázott a Kaliforniai Egyetemen, majd elvégezte a könyvtár szakot is. Tanulmányainak befejezése után hozzáment az egyetemen megismert szerelméhez, Frank Krentzhez. A házaspár a Virgin-szigetekre költözött, ahol Jayne egy évig könyvtárosként dolgozott a helyi általános iskolában. Már a Duke Egyetem könyvtárának munkatársa volt, amikor elkezdett írni. Hat éven keresztül bombázta kézirataival a kiadókat, de postaládájában mindig csak visszautasító leveleket talált. Többször is megpróbált felhagyni az írással, de a kiábrándító eredménytelenség ellenére sem volt képes letenni a tollat. Kitartása 1979-ben végre sikerhez vezetett: elfogadták az egyik kéziratát. Bármilyen furcsa, ez az életrajz idáig akár betűről betűre szerepelhetne az Álomfény-trilógia 2011ben megjelenő további két kötetében is, elég volna csupán a szerző nevét kicserélni. Három írónő azonos életrajzzal? Ez csak egyetlen esetben lehetséges: ha a három szerző – Jayne Ann Krentz, Amanda Quick és Jayne Castle – valójában egy és ugyanaz a személy. Azt, hogy a szerző éppen melyik írói nevét használja, romantikus regényeinek témája szabja meg: asszonynevén, Jayne Ann Krentzként jegyzi azokat a romantikus regényeit, amelyeknek cselekménye napjainkban zajlik, lánykori nevén – Jayne Castle – azokat a románcokat jelenteti meg amelyek a jövőben játszódnak (neki köszönhetően vált ismertté és elismertté ez az alműfaj), míg az Amanda Quick nevet a történelmi romantikának, a múltban, többnyire a viktoriánus Angliában játszódó történeteinek tartja fent. A kérdésre, hogy miért használ három írói nevet, egy alkalommal ezt válaszolta: „Amikor olvasóim kézbe veszik valamelyik könyvemet, mindig rögtön tudják, hogy az általam teremtett három világ közül éppen melyikbe lépnek be." Függetlenül azonban attól, hogy a múltban, a jelenben vagy a jövőben játszódnak-e regényei, mindig találunk bennük izgalmas romantikus szálakat, megoldásra váró rejtélyeket, és kellő mennyiségű humort. Így fordulhat elő, hogy az írónő egyszerre három különböző alkotói néven is szerepel a New York Times bestsellerlistáján. Eddig több mint 150 regénye jelent meg nyomtatásban. Többször is elnyerte a Romantic Times kritikusainak díját, sőt megkapta a magazin életműdíját is. Munkássága inspirálta a Romantic Times Jane Austen-díjának létrehozását, és ő lett az első díjazott is. Az elismerést azok kaphatják meg, akik a romantikus regény műfajában eredetit és maradandót alkotnak. Az írónő a műfaj történetét is meg akarta ismertetni a szélesebb olvasóközönséggel, ezért szerkesztőként és íróként részt vett a Dangerous Men and Adventurous Women: Romance Writers on the Appeal of the Romance (kb. Veszélyes férfiak és kalandra éhes nők: szerelmesregény-írók a romantika vonzásában) című esszékötet elkészítésében. A könyv elnyerte a nőtudományok művelőinek járó rangos Susan Koppelman-díjat. Jayne Krentz munkarendje híresen szigorú, hetente hat teljes napot dolgozik a regényein. Jelenleg a Washington állambeli Seattle-ben él férjével, nagy szenvedélye a vegetáriánus konyha. Könyvtárosi múltját sem tagadta meg: vagyonából elsősorban könyvtárakat támogat.
ISBN 978 963 203 233 7 Maecenas Könyvkiadó, Budapest az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja Felelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója Szerkesztette: Horváth Ágnes Nyomdai előkészítés: Alinea Kft., Budapest Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató Terjedelem: 19,35 (A/5) ív
