Jayne Ann Krentz: Holdfénypart (Holdfénypart trilógia 1.)

Jayne Ann Krentz: Holdfénypart (Holdfénypart trilógia 1.)

Oregon állam vadregényes, zord tengerpartján fekszik egy bájos kisváros, Holdfénypart. Sok-sok évvel ezelőtt innen indult el szerencsét próbálni az üzleti világban két fiatalember. Barátok voltak, aztán egy nő miatt ellenségek lettek. Utálják egymást. A gyerekeik is utálják egymást. Hannah Harte-tól és Rafe Madisontól, a legifjabb nemzedéktől is elvárják, hogy utálják egymást. Egyikük sem szereti azonban, ha megmondják nekik, mit csináljanak, ráadásul összeköti őket egy különös tengerparti éjszaka emléke – útjaik mégis hosszú időre elválnak. Egy meglepő örökség hozza őket vissza Holdfénypartra. Hannah időközben felépítette a maga sikeres esküvőszervező cégét, Rafe pedig… nos, ő sokféle területen kipróbálta magát. Távollétük alatt Holdfényparton nemigen változott semmi, megoldatlan maradt az a bűntény is, amelyhez bizonyos értelemben mindkettőjüknek köze volt, és amelynek szálait most közös erővel próbálják felgöngyölíteni. A nyomozásról bebizonyosodik, hogy korántsem veszélytelen vállalkozás, de kiderül még valami más is. Egyáltalán nem utálják egymást. Sőt…

ELŐHANG

Holdfénypart, Oregon állam Éjféltájban, nyolc évvel korábban... - Gyalog hosszú lesz hazáig. Halk, rekedtes hang, kétségkívül férfihang. Az a fajta, amelyik megpezsdíti a nők vérét. A feneketlen sötétségből érkezett, a Napkorona-kapunak, annak a sziklaboltívnek a tövéből, amely ezen az elhagyatott szakaszon magasodott a köves tengerpart fölé. Hannah Harte elkapta a tekintetét Perry Decatur kocsijának távolodó hátsó lámpáiról, és megfordult. Szíve, amely az első ülésen lezajlott birkózás után egyébként is hevesen dobogott, most még magasabb fokozatba kapcsolt. Talán nem élete legragyogóbb döntése, hogy kiszállt a kocsiból. Az éjszaka közepén lélek sem jár a Panoráma útnak ezen a szakaszán. Ezt jól megcsináltad, Hannah, gondolta. Csöbörből vödörbe. Pedig te állítólag racionálisan gondolkodó, óvatos nő vagy. Aki semmit sem bíz a véletlenre. Aki sohasem kerül bajba. - Ki van ott? — Hátrált egy lépést, és felkészült rá, hogy futnia kell. A férfi hanyagul előlépett a sziklaboltív sűrű sötétségéből a késő nyári hold hideg fényébe. Alig tíz méter lehetett köztük a távolság. - Harte létedre - mondta a férfi hidegen, gunyorosan - ilyen közelről sem ismersz fel egy senkiházi, hitvány, megbízhatatlan Madisont? Hannah megnézte magának a határozott arcélt és az ezüstös fényben csillogó éjfekete hajat. Ebből az alakból egy kecses ragadozó arroganciája áradt. A többi árulkodó jegy, a bőrdzseki, a fekete, V kivágású póló és a farmer már csak ráadás volt. Rafe Madison. A rosszhírű, éktelenül botránkoztató Madison-klán leghírhedtebb tagja Hannah nemzedékéből. A Mitchell Madison és Suliivan Harte között a Fulton-féle szupermarket előtt lezajlott legendás utcai verekedés óta a Harte-oknak immár harmadik generációja figyelmezteti kötelességtudóan az utódokat arra, hogy nagy ívben kerüljék el a vad, zabolátlan Madisonokat. Rafe minden jel szerint súlyt fektetett rá, hogy megfeleljen családja gyalázatos hírnevének. A szobrász apa és egy modellje viszonyából született Rafe és a bátyja zsenge életkorban árvultak el. Rafe még csak kilencéves volt. Mindkét fiút a féktelen nagyapa, Mitchell nevelte föl, aki Hannah anyjának véleménye szerint semmilyen tekintetben nem volt alkalmas a feladatra. Rafe a kvintesszenciális rosszfiúvá nőtte ki magát, egyelőre azonban, ha csak hajszál híján is, sikerült elkerülnie a börtönt. Holdfénypart lakosságának nagy része azonban úgy vélekedett, hogy csak idő kérdése, mikor csukják le. Huszonnégy éves, nálánál négy évvel idősebb, gondolta Hannah. Mindenki tud róla, hogy a nagyapja rettentően megdühödött rá, amiért másodév közepén egyszer csak otthagyta a főiskolát. Rafe rövid időre bevonult katonának, de a közvélekedés szerint tökéletesen rácáfolt a to-borzóplakátokra, és piacképes készségek elsajátítása nélkül szerelt le. Azt is beszélték, hogy Mitchell azon a nyáron rá fogja kényszeríteni, hogy dolgozzon a bátyjának, Gabenek, aki a családi vállalkozást próbálja feltámasztani, bár Gabe-re sem tett volna senki egy lyukas garast sem. Jóllehet Hannah és családja minden nyarat, valamint sok ünnepnapot és hétvégét itt, Holdfényparton töltött, gyerekkorában nem került kapcsolatba Rafe-fel. A négy év korkülönbség eddig az estéig elejét vette, hogy útjaik keresztezzék egymást még ebben a kis,

tengerparti közösségben is, ahol mindkét családnak mély gyökerei voltak. Gyerekkorban négy év óriási idő. Hannah aznap ünnepelte a huszadik születésnapját. Ősztől egy portiandi főiskola várta. A négy év közte és Rafe Madison között nem volt már annyira áthidalhatatlan. Rafe ezek szerint tanúja volt a Perry kocsijának első ülésén lezajlott dulakodásnak, és Hannah ezt rögtön mélységesen megalázónak érezte. Egy Harte nem csinál színházat. Ilyen az ő szerencséje, hogy éppen arra kell járnia egy Madisonnak, amikor megszegi ezt az íratlan szabályt. Düh és kínzó szégyenkezés viaskodott benne. - Sokszor csinálod ezt? - kérdezte mogorván. - Micsodát? - Hogy elbújsz mindenféle nagy sziklák mögé, és kihallgatod mások magánbeszélgetését? - El kell ismerned, hogy némiképp korlátozottak a szórakozási lehetőségek ebben a városban. - Gondolom, főleg annak, akinek végletesen korlátozott az érdeklődése. - Mindenki tudta, hogy Rafe motorbiciklije gyakran látható a Virgil Felnőtt Könyvei és Filmjei mögötti kis parkolóban. - Szóval voyeurvsgf! - Voájőr? - Rafe halkan füttyentett egyet. - Ez a flancos szó a kukkolóra, igaz? Hannah kihúzta magát. - Igen, ez. - Gondoltam. Persze nem voltam benne egészen biztos. Otthagytam a főiskolát, mielőtt a finomabb szavakhoz értünk volna. Gúnyt űzött belőle. Hannah észrevette, de nem tudta, hogyan vágjon vissza. - Én a helyedben nem lennék olyan nagyra azzal, hogy otthagytam az iskolát. - Erősebben szorította magához a retiküljét, mint valami varázserejű pajzsot, amellyel eltérítheti magától Rafe netán sátáni kisugárzását. - Apám szerint nagy kár, hogy így eldobod a jövődet. Azt mondja, sokra vihetnéd. Egy pillanatra megvillantak Rafe fogai, ahogy gúnyos mosolyra húzta a száját. - Ezt sokan mondták már, kezdve a tanító nénimen elsőben. De mind arra jutottak, hogy bár sokra vihetném, semmi se lesz belőlem. - Nem vagy már gyerek. A te felelősséged, hogyan éled az életedet. Nem hibáztathatsz mást a kudarcaid miatt. - Sose hibáztatok mást - biztosította Rafe komoly arccal. - Büszkén kijelenthetem, hogy kizárólag én vagyok a felelős az elbaltázott lehetőségeimért. Ez ismeretlen terep volt Hannah számára. Még jobban szorította a retiküljét, és még egy lépést hátrált. - Az előbb arra céloztál, hogy te meg az a tag, aki az előbb hajtott el, azért jöttetek ide, hogy zavartalanul beszélgethessetek- szólt Rafe Hannah után a sötétbe. - De nekem nem az volt a benyomásom, hogy a hagyományos értelemben vett tartalmas beszélgetést folytattok. Egyébként ki volt ez a balfácán? Érthetetlen okból Hannah úgy érezte, meg kell védenie Perryt, aki Rafe Madisonnal ellentétben egy napon igenis sokra fogja vinni. De lehet, hogy csak a tulajdon önbecsülését akarta megóvni. Róla ne mondhassa senki, hogy balfácánokkal randevúzik. Nem mintha Perry balfácán lett volna. ígéretes tudományos pálya elé nézett. - Perry Decaturnak hívják- mondta Hannah hűvösen. -Doktorandusz a Chamberlainen. Bár nem tartozik rád. - Fogadni mernék, hogy nem egészen ilyennek képzelte a randevútokat. - Perry rendes fiú. Ma este egy kicsit elragadta a hév, ennyi az egész. - Elragadta a hév, há? Te ezt így hívod? - Rafe megvonta a vállát. - Hát, én úgy láttam, hogy nem nagyon örültél neki. Egy pillanatig azt hittem, be kell avatkoznom, de magad is egészen jól elbírtál vele.

- Perry nem az az erőszakos típus. — Hannah-ban fellobbant a harag. - Doktorandusz, az ég szerelmére. Politikatudományt szeretne oktatni. - Igazán? Mióta tudomány a politika? Hannah tudni vélte, hogy ez itt merőben szónoki kérdés. - Valószínűleg felajánlanak neki egy oktatói állást a Chamberlainen, amint doktorál. - Nahát, a mindenségit. Ha ezt tudom, egy fél pillanatig sem aggódtam volna, mialatt szkandereztetek. Hiszen az a pasas, aki doktorálni akar, és a Chamberlainen szándékozik flancos oktatói állást betölteni, soha nem erőltetné rá magát egy nőre. Micsoda ötlet. Hannah végtelenül hálás volt, amiért éjfélre jár. Most biztosan élénk rózsaszínen égett az arca, de Rafe legalább nem láthatta. - Szükségtelen gúnyolódnod. Perryvel kicsit összekülönböztünk, más nem történt. - Na és sokszor randevúzol balfácánokkal? - Ne nevezd Perryt balfácánnak. - Csak kíváncsi voltam. Nem vetheted a szememre az adott körülmények között. - De igen, a szemedre vethetem, és vetem is. - Hannah metsző pillantást vetett rá. Szándékosan viselkedsz ilyen ellenszenvesen. - De azért feleannyira sem vagyok olyan ellenszenves, mint a balfácán, há? Én hozzád se értem. - Ó, hallgass már. Hazamegyek. - Nem szívesen hívom fel rá a figyelmedet, de éjnek évadján egyedül ácsorogsz egy elhagyatott úton. Mondtam már, gyalog hosszú lesz hazáig. Hannah belekötött az okfejtés egyetlen gyenge pontjába. — Nem vagyok egyedül. A férfi mosolya veszélyesen ragyogott a sápadt holdfényben. - Mind a ketten tudjuk, hogy a családod nézőpontjából sokkal súlyosabb a helyzeted, ha velem vagy, mint ha egyedül volnál. Elfelejtetted, hogy Madison vagyok? Hannah fölszegte az állát. - A legkevésbé sem érdekel az az ostoba vita. A múlt homályába vész. - Igen. A múlt homályába. De tudod, mit szoktak mondani a múltról. Aki nem tanul belőle, arra ítéltetik, hogy újraélje. Hannah megrökönyödve bámult rá. - Mintha Isabel nénit hallanám. O mond mindig ilyeneket. - Tudom. Hannah-nak leesett az álla. - Te beszéltél már a nagynénémmel? - ö beszél hozzám. - Rafe megint közönyösen vállal vont. - Időnként megcsinálok neki ezt-azt ott a nagy háza körül. Kedves öreg hölgy. Egy kicsit bogaras, de hát, elvégre is, Harte. Hannah kíváncsi lett volna, mit szólnának a szülei, ha megtudnák, hogy Isabel néni Rafe-et fogadta fel mindenesnek Álmodlakba. - Ez legalább megmagyarázza, honnan vetted az idézetet. - Az meg sem fordult a fejedben, hogy könyvben olvastam, igaz? - Mindenki tudja, hogy te leginkább Virgil Nash pornóboltjába jársz olvasnivalóért. Egek, úgy beszél, mint egy erénycsősz. - Kötve hiszem, hogy ilyen idézeteket találnál azokban a könyvekben vagy magazinokban, amiket ő tart. Rafe hallgatott egy pillanatig, mint akit váratlanul ért ez a megjegyzés. De gyorsan magára talált. - Persze. Többnyire úgyis csak a képeket szoktam nézegetni. - Azt el is hiszem. - Fogadok, hogy a balfácán sokat olvas. Hannah hirtelen úgy érezte, hogy betelt a pohár. Eljött az ideje, hogy egyenlítsen. Rafe Madison négy évvel és egy egész életre való tapasztalattal idősebb nála, ő viszont Harte. Állni fogja a sarat egy Madison ellenében.

- Ha nem kukkolni jöttél ide - kérdezte Hannah hűvösen -, akkor mit keresel éjnek évadján a Napkoronakapunál? - Ugyanazt, amit te — vágta rá azonnal a férfi. - Kicsit összekülönböztem a barátnőmmel, és kidobott a kocsiból. Hannah meghökkent. - Kaitlin Sadler kitett az autójából, mert nem akartál vele szexelni? - Nem azon kaptunk össze, hogy szexeljünk-e vagy sem - mondta a férfi lehengerlő őszinteséggel. - Azon vitatkoztunk, hogy más pasasokkal is randevúzik. - Értem. - Senki előtt sem volt titok, hogy Kaitlin más férfiakkal is találkozgat. - Azt hallottam, hogy olyan férfihoz akar feleségül menni, aki elviszi Holdfénypartról. - Jól hallottad. Tőlem nyilvánvalóan hiába vár ilyet, mivel úgysem fogom sokra vinni, hiába vihetném. - Nyilvánvalóan. - A fenébe is, még állandó munkám sincs. - Aligha hiszem, hogy Kaitlin egy mesésen fölívelő karrier első állomásának tekinti, ha vegetáriánus burgereket sütögetsz Snow Kávéházában - vélekedett Hannah. - Hát, valóban nem. A szemembe is mondta. Hannah döbbenten tapasztalta, hogy alattomosan belélopózik egy kevés együttérzés. - El kell ismerned, hogy semmiképpen sem tudnál neki olyan életszínvonalat biztosítani, amivel megelégedne. - Tudom. De azt hittem, megegyeztünk benne, hogy amíg együtt járunk, egyikünk sem kacsingat másfelé. - Kaitlin ezek szerint magára nézve nem tartotta kötelezőnek az egyezségeteket? - Nem. Megmondta, hogy nem kötelezi el magát nekem. Világossá tette, hogy számára az az első, hogy gazdag férjet találjon magának. Érthető módon összetörtem, amikor megtudtam, hogy én csak játékszer vagyok neki. - Persze, összetörtél. - Hé, a Madisonoknak is vannak érzéseik. -Tényleg? - mormogta Hannah. - Sose hallottam róla. - Titokban tartja a család. - Nem lep meg. Tönkretenné az imázst. - Ez az. Figyelj, nem is hinnéd, milyen idegesítő olyan nővel randevúzni, aki aktívan vadászik egy gazdag férjre. - Kaitlin kétségkívül aktív - mondta Hannah semleges hangon. - Az egész város tudja. Rafe kényszeredetten mosolygott. - Holnaptól mással lehet aktív. - Gondolom, nem tetszett neki, amikor közölted vele, hogy a továbbiakban nem kívánod betölteni az, öö, a játékszer szerepét. - Fölment nála a pumpa. Hannah megpróbált olvasni Rafe arcáról a sötétben, de képtelen volt megállapítani, mit gondol vagy mit érez. Mármint feltételezve, hogy egyáltalán gondol vagy érez bármit is. - Nekem az a benyomásom, hogy nem különösebben ütött szíven a kapcsolatod felbomlása - jegyezte meg Hannah óvatosan. - Dehogynem, szíven ütött. Az előbb mondtam, hogy érzékeny pasas vagyok. De túl fogom élni. - És mi lesz Kaitlinnel? - Ez a téma jelen pillanatban nem tartozik az élmezőnybe a fontos dolgok listáján. Hannah csodálkozva nézett rá. - Azt akarod mondani, hogy van listád a fontos dolgokról?

- Na jó, nem egy számítógépről kinyomtatott, mindent átfogó ötéves terv, mint amilyen valószínűleg neked van kitűzve a hálószobád falára. Vannak, akik kénytelenek menet közben improvizálni. Hannah-nak megrándult az arca, amikor eszébe jutott a személyes céljai listája, amelyet a nyár kezdetén állított össze magának. Történetesen csakugyan a komódja fölött függött a parafa táblán. Annak a listának volt a frissített, finomított változata, amelyet akkor írt, amikor leérettségizett. Magától értetődő könnyedséggel ment neki, hogy célokat fogalmazzon meg, és kijelölje az utat, amelyen eljut ezekhez a célokhoz. Családja összes tagját úgy nevelték, hogy szervezett legyen és előretekintsen. Ahogy az apja, Hamilton szívesen mondogatta: semmire sem jut az, aki nem tervezi meg az életét. Ezzel szemben viszont a Madisonok hírhedtek voltak arról, hogy őket a valóságtól elrugaszkodott vágyaik, fura szenvedélyeik és pillanatnyi szeszélyeik irányítják. Úgy tartották a városban, hogy ha egy Madisont elkap a szenvedély, semmi sem állhat az útjába. Az, hogy Rafe ennyire félvállról veszi a szakítást Kaidin Sadlerrel, meggyőzően bizonyította, hogy Kaitlin nem volt a szenvedélye. - Jól van, akkor kérdezek - mondta Hannah, aki még mindig nem tudta eldönteni, hogy Rafe nem csak a bolondját járatja-e vele. - Mi minden szerepel a fontos dolgok listáján? Egy pillanatig azt hitte, nem kap választ. Rafe mélyebbre vájta a kezét a motoros dzsekijének zsebében, és kissé oldalt fordult, hogy lássa a tengert. - Kötve hiszem, hogy téged túlzottan érdekelhetnek a terveim - mondta aztán. - Én nem hajtok doktori címre és hasonlókra. Hannah csak nézte, és akaratlanul is feltámadt benne az érdeklődés. - De, mondd csak. Rafe hallgatott egy ideig. Hannah-nak az volt az érzése, hogy viaskodik önmagával. - A nagyapám azt mondja, hogy amikor éppen nem a nőkkel vagyok elfoglalva, van érzékem az üzlethez - szólalt meg végül. - Azt akarja, hogy álljak be dolgozni Gabe-hez. - Te viszont nem akarsz? - A Madison Kereskedőház Gabe asztala. Ott ő a főnök, és ez így is van rendjén. Jól kijövünk egymással, de a seregben tanultam néhány dolgot önmagamról. Az egyik az, hogy nem szeretem, ha parancsolnak nekem. - Azt hiszem, ebben nincs semmi meglepő. Rafe elővette a zsebéből az egyik kezét, fölemelt egy kavicsot, és kacsázott vele az öböl sötét vízén. — A magam ura akarok lenni. - Ezt meg tudom érteni. Rafe hátrapillantott a válla fölött. - Igen? - Én sem akarok nagyvállalatnál vagy valami irodában dolgozni - válaszolta halkan Hannah. - Amint végeztem a főiskolán, saját céget alapítok. - Már mindent szépen el is terveztél, mi? - Nem teljesen. De mire végzek, nagyjából ki fogok dolgozni majdnem mindent. És te? Neked mi a legfőbb célkitűzésed? - Hogy elkerüljem a börtönt. - Ez csakugyan lenyűgöző karriercél. Fogadok, hogy hosszú éveken keresztül kell tanulnod, esetleg gyakornoki és rezidenséveket letölteni, hogy elérd ezt a célt. - Az összes ismerősömnek az a véleménye, hogy nagy eredmény lesz tőlem, ha nem végzem rács mögött. - Rafe megfordult, és ránézett Hannah-ra. - Na és te? Milyen céget akarsz alapítani, Minden Álma Valóra Válik kisasz-szony? Hannah tett néhány lépést a kavicsos tengerparton, és leült egy sziklatömbre. - Még nem tudom pontosan. Most tájékozódom a lehetőségekről. Beszélgettem róla az apámmal. Azt mondja, az a titka, hogy az ember hiánypótló szolgáltatást kínáljon. Amilyet a mamutcégek nem nyújthatnak, éppen a méretük miatt. - Olyasmit, mint amilyen a házhoz járó masszőr vagy egy privát hoszteszszolgálat?

- Nagyon vicces. - Szoktam látni a reklámokat a szakmai telefonkönyvben. Tudod, amik a sokat utazó üzletembereket és politikusokat célozzák meg. Diszkrét, személyre szabott szolgáltatások az Ön hotelszobájában. - Tudod, a humorod ugyanolyan korlátozott, mint az esti szórakozásról alkotott elképzeléseid. - De hát mit vársz egy olyan pasastól, akiknek még disszertációja sincs? - Úgy veszem észre, hogy túl sokat. - Hannah felhúzta a térdét, és átfogta a karjával. Rafe odalépett mellé, és megállt a sziklatömbnél. - Bocsánat. Nem kellett volna ilyen undokul viselkednem. - Nem számít. - Biztosan megtalálod majd azt a hiánypótlót vagy micsodát. Sok szerencsét. - Köszönöm. - A házasság szerepel a magánéleti céljaid listáján? Hannah megrökönyödve nézett fel rá. — Hát persze. - Gondolom, olyasvalakihez akarsz feleségül menni, mint a balfácán, igaz? Hannah felsóhajtott. - Perryvel egyáltalán nem volt komoly a dolog. Csak erre a nyárra kellett hogy legyen kivel szórakozni menni. - Hannah felhúzta az orrát. - Nem mintha ma este olyan jól szórakoztam volna vele. - Tuti, hogy nem ő az igazi. - Hát nem. - A fejemet tenném rá, hogy azokról a kívánalmakról is van egy hosszú listád, amiknek a Nagy Ő-nek kell megfelelnie, hogy hozzámenj feleségül, nem igaz? Hannah-t zavarba hozta a kérdés. - És ha tudom, hogy milyen férjet képzelek el magamnak? Akkor mi van? Csak mert te nem készítesz hosszú távú terveket, még nem kell mindenki másnak is céltalanul leélnie az életét. - Ez igaz. - Rafe minden figyelmeztetés nélkül leült mellé a sziklatömbre. Ruganyosan mozgott, szinte mint a macskák. - Meséld el, miféle akadályokat kell átugrania a Nagy Ő-nek, hogy igent mondj neki. Hannah-t bántotta a megfogalmazás, de fél kezén előszámlálta az alapvető elvárásokat. Legyen intelligens, képzett, végezzen jó iskolán, érjen el sikereket a szakterületén. Legyen továbbá lojális, becsületes, rendes és megbízható. - A büntetett előélet hátrány? - Büntetett előélet kizáró körülmény. - Hannah a másik kezén folytatta a felsorolást. Lehessen rá számítani, legyen kedves, érzékeny, és ne féljen magát elkötelezni mellettem. Tudjak vele beszélgetni. Legyenek hasonlók a céljaink és az érdeklődésünk. Tudod, ez nagyon fontos. -Aha. - Emellett jöjjön ki jól a családommal, szeresse az állatokat, és támogassa a karrieremet. Rafe hátradőlt, a könyökére támaszkodott. - De amúgy teljesen hétköznapi pasas legyen? Hannah-nak érthetetlen okból rosszulesett, hogy Rafe gúnyolódik rajta. - Úgy gondolod, hogy túl sokat várok el? Rafe halványan elmosolyodott. - Nézz szembe a valósággal. Nem létezik ilyen pasas, akit leírtál. Vagy ha mégis, akkor van valami súlyos fogyatéka, amire nem is számítasz. - Csakugyan? - Hannah összehúzta a szemét. - És a te ideális feleséged? Van valami elképzelésed, hogy milyennek kell lennie? - Nincs. Nem hiszem, hogy létezhet. De nem is számít. - Mert nem hiszel a monogám kapcsolatban? - kérdezte Hannah maró gúnnyal. - Nem, hanem mert az én családom férfi tagjainak nincs szerencséjük a házassággal. Nekem sincs náluk több esélyem a sikerre.

Hannah ezzel nem szállhatott vitába. Közismert volt, hogy Rafe nagyapjának négy házassága vallott látványos kudarcot. Rafe apja, Sinclair két feleségtől vált el, azután viharos viszonyba bonyolódott a modelljével, és ebből a kapcsolatból születtek a fiai. Az általános vélekedés szerint ha nem hal meg motorbalesetben, a továbbiakban elfogyaszt annyi feleséget és barátnőt, hogy könnyedén maga mögé utasítja Mitchellt. - A házasságot nem szabad egy kalap alá venni a lottóval vagy valami kockajátékkal - rótta meg Hannah szigorúan. - Ez komoly döntés, és logikusan, racionálisan kell megközelíteni. - Azt hiszed, az olyan könnyű? - Nem azt mondtam, hogy könnyű. Azt mondtam, hogy ésszel és józan belátással kell kezelni. - Akkor mi a jó benne? Hannah a fogát csikorgatta. - Már megint bolondot akarsz csinálni belőlem. - Lássuk be: mi, Madisonok nem szoktunk olyasmit csinálni, amihez józan ész szükséges. Az a gén valószínűleg hiányzik belőlünk. - Ne gyere nekem ezzel az ostobasággal. Én komolyan beszélek, Rafe. Nem hiszem el, hogy ne tudnál változtatni azon, amit te eleve elrendelésnek tartasz. Rafe fürkész pillantással mérte végig. - Komolyan azt hiszed, hogy meg tudnám szakítani a láncolatot? - Ha elég elszántan akarod, igen, azt hiszem, sikerülne. - Elképesztő. Ki gondolta volna, hogy egy Harte is élhet álomvilágban? - Jól van, akkor mit akarsz kezdeni az életeddel? - Hááát - húzta el a szót Rafe -, megfigyeltem, mekkora pénz van a spirituális meg guruiparban. - Viselkedj komolyan. Előtted van még az egész életed. Ne dobd el. Gondolkozz el rajta, hogy mit szeretnél. Vázolj fel néhány konkrét tervet. Határozz meg elérhető célokat, és valósítsd meg őket. - Úgy érzed, hogy a jelenlegi karriercélom nem elég nemes? - Rendben van, hogy nem akarsz börtönbe kerülni. De ennyi nem elég, Rafe. Te is tudod, hogy nem elég. - Talán tényleg nem elég, de jelen pillanatban nincs más. - Rafe az órájára pillantott. A számlap világított a holdfényben. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy hazamenj. Hannah önkéntelenül a saját órájára nézett. - Szent ég, elmúlt egy óra! Legalább fél órába telik, amíg innen hazagyalogolok. Indulnom kell. Rafe kecses mozdulattal fölkelt a szikláról. - Elkísérlek. - Nem szükséges. - Dehogynem. Én Madison vagyok, te meg Harte. - Na és? - És ha történik veled valami, amíg innen hazaérsz, és a családod megtudja, hogy én láttalak utoljára, hétszentség, hogy rajtam verik el a balhét. Hannah elmosolyodott. - És Yates rendőrfőnök dutyiba csuk? - Igen. Akkor pedig búcsút inthetek az egyetlen karriercélnak, amit momentán ki tudtam gondolni. Az öböl széles, félkörös íve Hannah mögött a távolban kezdődött, a veszélyes Rejtett-öböl közelében, és valahol előttük, a sötétségben ért véget, a Napnyugta-fok nevű, tengerbe nyúló földnyelvnél. Lámpák nem szegélyezték a hosszú, kanyargós utat, amelyet egyfelől Holdfénypart nyugtalan vize, másfelől a meredek sziklafal kísért. A móló és a kikötő gyér fényei, valamint a város kis üzleti negyedének fényei több mint két mérföldre voltak mögöttük, a Rejtett-öböl irányában. Hannah csak feneketlen sötétséget látott maguk előtt. A Napnyugta-fok nem látszott a mindent elnyelő éjszakában. Volt néhány ház és nyaraló a sűrű erdővel benőtt

sziklameredélyen, de sehol nem égett lámpa. Hannah családjának nyaralója csaknem egy mérföldre volt innét, egy parányi, védett öböl felett. Nagynénje nagy háza, Álmodlak még legalább félmérföldnyire azon is túl. Gyalog csakugyan hosszú lesz az út. Visszanézett a válla fölött. A hegyoldalból idelátszott egy jól megvilágított parkoló halvány ragyogása. Ez a parkoló, amely a város fölötti erdőbe vágott tisztáson volt, a nemrégiben alapított és a Chamberlain Főiskola közelében felépített tudásközponthoz, a Holdfényparti Politikatudományi Intézethez tartozott. - A szüleim ma este fönt vannak az intézetben - jelentette be egy idő múlva, csak hogy mondjon valamit. -Trevor Thornley fogadásán vesznek részt. - Ő az az ifjú titán, aki be akar kerülni az állami törvényhozásba? - Igen. - Hannah-t meglepte, hogy Rafe tud Thornley kampányáról. Nem nézte volna ki belőle, hogy érdeklődik a politika iránt. De türtőztette magát, és nem tett rá megjegyzést. - Úgy látszik, sokáig elhúzódik. Még az is lehet, hogy anya meg apa előtt érek haza. - Micsoda szerencse, hmm? Megmenekülsz a kínos magyarázkodástól, hogy miért én kísérlek haza ma este, miért nem a balfácán. Hannah meglepetten pillantott rá. - Reggel elmondom nekik, mi történt. Rafe a keze élével a homlokára csapott. - Hát persze, folyton elfelejtem, hogy te egy földre szállt angyal vagy. Természetesen elmeséled a szüleidnek, hogy velem töltötted az éjszakát a tengerparton. Hannah felháborodásában hirtelen megállt. - Nem töltöttem veled az éjszakát a tengerparton, Rafe Madison. És ha ezt mered terjeszteni a haverjaid között a Teljes Napfogyatkozás bárban, én esküszöm, hogy... hogy beperellek. Vagy valami. - Ne félj - morogta Rafe. - Nem akarom közhírré tenni a városban, hogy a Napkorona-kapu alatt csináltuk. -Ajánlom is. - Hannah erősebben szorította a retikül-jét, és megszaporázta a lépteit. Minél hamarabb hazaér, annál jobb. Rafe újra fölvette vele a ritmust. Hannah erősen érezte maga mellett a jelenlétét. Számtalanszor megtette már ezt az utat életében, de éjszaka még soha. Holdfényparton úgyszólván ismeretlen volt a bűnözés, de azért történtek esetek, kivált nyáron, amikor turisták lepték el a tengerpartot. Rettentően örült, hogy nem egyedül kell hazagyalogolnia. Megviselte volna az idegeit a hosszú út. Félóra múlva megérkeztek a fákkal szegélyezett kocsibehajtóhoz, amely a Harte-nyaralóhoz vezetett. Rafe elkísérte a veranda lépcsőjéig, és megállt. - Ennél tovább nem megyek - mondta. - Jó éjszakát, Hannah. Hannah föllépett egy fokot, és megállt. Ráébredt, hogy vége ennek a különös közjátéknak. Szomorkás, vágyakozó hangulat kezdett rátelepedni, de kegyetlenül elhessegette. Az rendben van, hogy néha-néha Rafe Madisont teszi meg romantikus fantáziái tárgyává. Végtére is ő volt a leg-hírhedtebb rosszfiú a városban - legalábbis Hannah nemzedékében a leghírhedtebb. De az ilyen fiúba nem szabad beleszeretni. Ennek a kapcsolatnak nem lenne jövője. - Köszönöm, hogy hazakísértél - mondta. - Nincs mit. Úgysem volt jobb dolgom ma éjszaka. -Rafe szeme rejtélyes tó volt a verandalámpa sárga fényében. - Sok sikert az ötéves tervedhez. Hannah a pillanat hatása alatt megérintette a fiú dzsekijének ujját. - Gondold meg, nem akarod-e mégis megtervezni a jövődet, Rafe. Ne szúrd el az egész életedet. Rafe elvigyorodott. Egyszer csak előrehajolt, és gyorsan, meghökkentően szűziesen szájon csókolta Hannah-t. -Egy férfi használja ki az erősségeit, és én mindent olyan jól el tudok szúrni. Hannah-t készületlenül érte ez a futó csók. Forróság öntötte el az egész testét, aztán bizsergés támadt a nyomában. Hogy leplezze zavarát, fölsietett a verandára vezető lépcsőn.

Az ajtóban megállt, hogy elővegye a kulcsát. Egy kicsit reszketett a keze, miközben kinyitotta az ajtót. Amikor végre bejutott a házba, megfordult, és visszanézett Rafe-re. A fiú továbbra is ott állt, őt nézte. Hannah búcsúzásképpen fölemelte az egyik kezét, azután sietve becsukta az ajtót. Másnap reggel beszélgetés morajára ébredt. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy ködfal takarja el a világot. Nyári és kora őszi reggeleken gyakori volt a köd. Délre valószínűleg fölszáll, az eget viszont egész nap felhők boríthatják. Egy kis szerencsével átszűrődik majd rajtuk annyi napsütés, hogy a hőmérsékletet délután húsz fok fölé emelje, de ennél többet nemigen lehetett várni. Az emberek nem napozni jöttek Holdfénypartra. A délkaliforniai strandok várták azokat, akik szívesen pirították csupasz bőrüket a nagy égi atombomba sugarainál. Az oregoni zord, vadregényes partokra azok jártak, akik jobban szerettek széldzsekit húzni és a reggeli ködben felfedezni a dagály visszavonulása után maradt tavacskákat és a sziklás partvonal barlangjait. Azok jártak ide, akik élvezték a kalandtúrát a magas, szélfútta kőszirtek között és a meredek sziklafalak tövében a kőüstökben kavargó tengervíz tajtékzásának látványát. Erősödtek a hangok a földszinten. A szülei beszélgettek valakivel a konyhában. Egy férfival. A szavakat nem értette, de érezte a belőlük áradó feszültséget. Növekvő érdeklődéssel fülelt egy ideig. Ki jön ilyenkor látogatóba? Ekkor elhangzott egy név. Rafe Madison. - Ó, a fenébe. Félrelökte a paplant, kiugrott az ágyából, majd gyorsan magára kapta a farmerét és egy szürke garbót. Belebújt a mokaszinjába, végighúzta a haján a kefét, és elindult a lépcső felé. A szüleit a konyhaasztalnál találta egy kopaszodó, pocakos férfi társaságában, akit azonnal felismert. - Yates rendőrfőnök úr. - Jó reggelt, Hannah - bólintott Phil Yates a maga nehézkes módján. Amióta Hannah az eszét tudta, ő felügyelt a rendre a városban, de most először tette be a lábát Harte-ékhoz. Hannah ragyogó mosollyal palástolta zavarát, és a szüleihez fordult magyarázatért. Egyetlen pillantással felmérte, hogy valami nagyon nem stimmel. - Mi baj? - kérdezte türelmetlenül, mire az apja összehúzta a szemét a szemüveg mögött. - Épp föl akartam menni hozzád, drágám, hogy felébresszelek - mondta halkan Elaine. Yates rendőrfőnök úr rossz hírt hozott. Hannah egy iszonyatos pillanatig látta maga előtt Rafe-et, amint egy cserbenhagyásos gázolás áldozataként hever a Panoráma úton. Előző este neki sokkal tovább kellett gyalogolnia, mint Hannah-nak. Odament az asztalhoz, és belekapaszkodott egy üres szék támlájába. - Mi történt? - Kaitlin Sadlert ma reggel holtan találták a Rejtettöbölben - mondta az apja komoran. - Szent ég! - Tehát nem Rafe. Neki nem esett baja. Hannah lerogyott a székre. Ekkor fogta föl, milyen nevet hallott. - Kaitlin Sadlert? - Balesetnek tűnik — mondta Yates. - Valószínűleg lezuhant a sziklák feletti gyalogútról. De fel kell tennem neked néhány kérdést. Volt valami a hangjában, amire Hannah felkapta a fejét. Rafe élt és virult, a barátnője azonban meghalt. Nem kellett zseninek lennie ahhoz, hogy kitalálja, miért kereste fel őket Yates rendőrfőnök. Ha egy nő rejtélyes körülmények között hal meg, a rendőrök először mindig a barátot vagy a férjet veszik elő. Ezt a bátyjától tudta. Hamilton gondterhelten nézett rá. - Úgy tűnik, van itt egy kis félreértés, Hannah. Phil azt mondja, hogy Kaitlinnek tegnap este Rafe Madisonnal volt randevúja. Rafe viszont azt állítja, hogy tegnap éjszaka veled volt nagyjából abban az időben, amikor Kaitlin meghalt.

- Elmagyaráztuk Philnek, hogy ez teljességgel lehetetlen - szólalt meg Elaine kimérten. Te egy helyes fiatalemberrel találkoztál, aki a Chamberlain Főiskolára jár. Perry Decaturral. Yates megköszörülte a torkát. - Nos, igen, beszéltem Mr. Decaturral. Ő azt állítja, hogy ez nem egészen így störtént. Hamilton ingerült pillantást vetett Yates széles, türelmes arcára. - Azt is elmagyaráztuk neki, hogy ha nem Decaturral voltál, akkor is fölöttébb valószínűtlen, hogy Rafe Madi-sonnal töltötted az idődet. - Nagyon jól tudom, hogy a Harte-ok nem barátkoznak a Madisonokkal - dünnyögte Yates. - De a fiatal Rafe esküszik rá, hogy a mi Hannah-nkkal volt, és nekem utána kell járnom az állításának. Hannah végre teljes egészében felfogta a dolog jelentőségét. - Nem értem. Azt mondta az előbb, hogy Kaitlin halála baleset volt. Vagy mégis felmerült valami kétely a halálával kapcsolatban? - Nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy leugrott. - Yates az egyik sonka méretű kezével megfogta a kávésbögréjét. - Az a lány állandóan pörgött. Elaine a homlokát ráncolta. - Szerencsétlenül alakult a családi környezete, de sosem hallottam róla, hogy öngyilkos hajlamai lettek volna. Yates ivott egy kis kávét. - Más lehetőség is van. Mindannyian várakozón néztek rá. - Elképzelhető, hogy vitába keveredett - mondta Yates halkan. - Istenem - suttogta Elaine. - Csak nem azt akarja mondani, hogy valaki lelökte a gyalogútról? Hannah mindkét tenyerét az asztalra támasztotta. -Álljunk meg egy szóra. Arra céloz, hogy Rafe Madison megölte Kaitlint? - Lehetett baleset is - vélekedett Yates. - Mint mondtam, elképzelhető, hogy összevitatkoztak valamin. - De ez őrültség. Mi oka lett volna rá Rafe-nek? - Az a szóbeszéd járja a városban, hogy nem volt ínyére, hogy Kaitlin más férfiakkal is találkozgat - válaszolta Yates. - Igen, de... Hamilton Hannah-ra nézett. - Rafe téged akar alibinek használni, édesem. A legkevésbé sem tetszik nekem, hogy bele akar rángatni. De ezzel majd később foglalkozom. -Apa, figyelj... -Te csak mondd meg a rendőrfőnök úrnak, hol voltál tegnap éjszaka éjfél és két óra között. Hannah felkészült a botrányra, amely vélhetőleg a bejelentését követi majd. - Rafe Madisonnal voltam. Kaitlin Sadler halálát három nap múlva hivatalosan balesetté nyilvánították. Valamivel tovább tartott, hogy elüljön a pletyka tűzvihara. A kis közösségen egy cunami erejével söpört végig a hír, hogy Kaitlin halálának éjszakáján Hannah Rafe Madison társaságában múlatta az időt. Kevesen hitték akár egy pillanatra is, hogy mindössze udvarias csevegést folytattak. Az egyedüli személy, aki szemlátomást őszintén örült annak, hogy Rafe és Hannah két teljes órát kettesben töltött a holdsütötte tengerparton, Hannah nénikéje, Isabel Harte volt. A nyolcvanhárom éves Isabel volt a család egyetlen bevallottan romantikus tagja. Nyugdíjazása előtt angol irodalmat tanított a főiskolán, és soha nem ment férjhez. Egyedül élt Álmodlakban, egy hatalmas, háromszintes kúriában, amelyet az apja épített a halászatból felhalmozott vagyonából. Isabel alapozta meg anyagilag a Harte-Madisont, a soksok évvel ezelőtt Suliivan Harte és Mitchell Madison által létrehozott ingadanfejlesztési társaságot. Bántotta és bosz-szantotta, hogy egy elfajult vita tönkretette a céget is, meg Sullivan és Mitchell barátságát is. Még mindig

arról ábrándozott, hogy veget vet az ellenségeskedésnek, amely megrengette az üzlettársi viszonyt és viszályt szított a két férfi között. Hannah nagyon kedvelte a nagynénjét. Az sem maradt titok előtte, hogy a szülei szeretnék rávenni Isabelt, adja el Álmodlakot, és költözzön be Portlandbe, egy ottani lakásba. Isabel azonban nem mozdult.

A pletykák negyedik napján Isabel Elaine Harte-tal üldögélt Harte-ék házának konyhájában. - Ez olyan romantikus - mondta vidáman Isabel, a legkevésbé sem törődve Elaine ingerült arckifejezésével. - Akár Romeo és Júlia. - Nevetséges - torkolta le Elaine. - De még mennyire - szólalt meg Hannah az ajtóban. - Pontosan tudjuk, mi történt Rómeóval és Júliával. Nagyon csúfos vég, ha engem kérdeztek. - Ez a történet jól végződne - mondta Isabel, mit sem zavartatva magát. - A boldog végkifejlet lezárná a két család között dúló régi viszályt. Elaine az égre emelte a tekintetét. - A viszály Suliivan és Mitchell között dúl. Mi, többiek csak keresztülnézünk egymáson. Rafe Madisont nem érdekelheti egy olyan rendes lány, mint Hannah. - Kösz szépen, anya. - Hannah a pulthoz ment, és töltött magának egy bögre kávét. Essünk túl rajta, mondd csak ki, hogy unalmas vagyok. Elaine megrovó pillantást vetett rá. - Pontosan tudod, hogyan értettem. - Persze hogy tudom, anya. - Hannah elfintorodott. -És tökéletesen igazad van. Nem érdeklem Rafe-et. Nem vagyok az esete. Isabel élénk kék szeme érdeklődve felcsillant. - Hogy érted ezt, drágám? Hannah savanyúan elmosolyodott. - Rafe szerint prűd, pedáns és stréber kislány vagyok. - És te mit gondolsz róla? - kérdezte gyorsan Isabel. - Szerintem elfecsérli az életét. Meg is mondtam neki. Amikor aznap éjszaka összetalálkoztunk a tengerparton, csak annyi közös volt bennünk, hogy mind a kettőnknek gyalog kellett hazakullognia a balul sikerült randevúja után. Hidd el, eszébe sem jutott, hogy elcsavarja a fejemet.

- Sajnos ezt szinte senki sem hiszi el ebben a városban - állapította meg Elaine komoran. - Úgy értesültem, hogy Kaitlin Sadler bátyja sokkal rosszabbat gondol. Meg van győződve róla, hogy Rafe csakugyan letaszította Kaitlint arról a szikláról, később pedig azért csábított el téged, hogy legyen, aki alibit igazol neki. -Tudom - mondta Hannah. - Szegény Dell. Meghalt a húga, de mindenki csak arról tud beszélni, hogy Rafe-fel egész éjszaka vadul, szenvedélyesen szeretkeztünk a tengerparton. Isabel tűnődő pillantást vetett rá. - Pedig valójában nem ez történt...? - Nem, persze hogy nem - vágta rá Hannah ingerülten. - Mondtam már, hogy csak beszélgettünk. Elaine megrázta a fejét. - Én hiszek neked, drágám. És nagy megkönnyebbülés tudni, hogy Rafe a közelben sem járt, amikor Kaitlin meghalt. De jobban örülnék, ha másvalakivel igazoltatott volna magának alibit arra az éjszakára. Tartok tőle, hogy még nagyon sokáig beszédtéma lesz ez a szerencsétlen ügy.

-Tulajdonképpen elég furcsa, ha meggondolod - jelentette ki Pamela másnap a vegetáriánus burger és a sült krumpli mellett Snow kávéházában. - Mármint hogy mekkora az esélye annak, hogy te vagy én együtt töltünk néhány órát a tengerparton egy Rafe Madison-féle pasassal. Hannah a tofuburgere fölött nézte a barátnőjét. Pamela a Chamberlain Főiskolára járt. Az volt az álma, hogy végzés után angol irodalmat taníthasson. Máris úgy öltözködött, mint egy sikeres, fiatal egyetemi oktató: fekete harisnya, otromba fekete cipő, hosszú, fekete szoknya, nagyméretű blézer, vékony keretű szemüveg. Vállig érő, barna haját teknőcpáncél-utánzat csattal fogta össze a tarkóján. - Elismerem, hogy nem túl nagy. - Hannah beleharapott a tofuburgerébe. - Becsúszik néha ilyesmi. Perry Decaturon múlt minden. Pamela elfintorodott. - Ennyit az anyukád véleményéről. Annyira biztosra vette, hogy Perry az a rendes, feltörekvő típus. - A feltörekvésben nincs hiba. Alighanem sokra viszi majd a tudományos életben. - Csak nem rendes pasi, igaz? - Nyálas. Sunyi. - Hannah-nak eszébe jutott az első ülésen folytatott hadakozás, és megborzongott. - Nem rendes. Pamela körülnézett a zsúfolt kávéházban. Szemlátomást elégedetten nyugtázta, hogy nem hallhatják illetéktelenek; előrehajolt, és lehalkította a hangját. - Szóval mi is történt igazában közted meg Rafe Madison között? -Semmi. Mondtam már, hogy csak beszélgettünk. Más nem történt. Pamela szemét elfelhőzte a csalódottság. - Más nem történt? Becsszó? Hannah futólag elgondolkodott azon a jelentéktelen éjszakai búcsúcsókon, amit Rafe-től kapott. - Ennyi volt. Pamela hátravetette magát a székén. - Kár. - Gondolod? - Persze. A hozzánk hasonló intelligens, művelt, tiszta fejű nőknek van annyi eszük, hogy ne menjenek hozzá a Rafe Madison-féle pasasokhoz. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes eljátszadozni velük. - Az kicsit megtépázná az ember jóhírét, pláne egy ilyen városban, mint Holdfénypart. Hidd el, én most már tudom. Az után a hírhedt két óra után, amit Rafe Madisonnal töltöttem a tengerparton, óriásit zuhant a rendes lányimázsom. - Annyi járt volna neked, hogy zuhanás közben legalább jól érezd magad. Rafe az elutazása napján hívta fel. Hannah éppen egyedül volt otthon. Amikor meghallotta a fiú hangját a telefonban, az az érzése támadt, hogy Rafe tudja, hogy a szülei együtt mentek be Holdfénypartra. - Leköteleztél - mondta Rafe bevezető nélkül. - Dehogy, nem köteleztelek le. - Hannah erősen fogta a kagylót. Rafe hangja ugyanolyan szexi volt a telefonban, mint éjszaka a félhomályos tengerparton. - Csak az igazságot mondtam, ez minden. - Számodra minden ilyen egyszerű, Minden Álma Valóra Válik kisasszony? Fekete vagy fehér? Igaz vagy hamis? - Ebben az esetben igen. - Nem is érdekel, hogy az egész város azt hiszi, hogy sokkal több történt köztünk azon az éjszakán, mint hogy megfogtam a kezedet? Hannah a cáfolhatatlan tényekhez menekült. - Még csak a kezemet se fogtad meg.

Pillanatnyi csend támadt. Hannah azon tűnődött, vajon Rafe is arra a jelentéktelen kis csókra gondol-e, ami akkor esett, amikor hazakísérte.' Mert Hannah-nak kétségkívül azon járt az esze. - Mindegy - szólalt meg végül Rafe. - Akkor is leköteleztél. - Felejtsd el. Nem nagy ügy. Különben is, ha őszinte akarok lenni, te köteleztél le engem. - Hogyhogy? - Már nem unalmas, földre szállt angyalként emlegetnek a városban. Megint hallgattak egy sort. - Egyáltalán nem vagy unalmas. Hannah nem tudta, mit mondhatna erre. Felcsavarta a kezére a vezetéket, és nem nyitotta ki a száját. Edzette az önuralmát. - Hannah? - Igen? - Komolyan gondoltam, amit akkor éjszaka mondtam. Sok szerencsét az ötéves tervedhez. Remélem, úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnéd. Remélem, hogy sikeres lesz a vállalkozásod. Elhallgatott. - Azt is remélem, hogy megtalálod azt a férfit, aki megfelel a listádon szereplő kívánalmaknak, őszintén hangzik, gondolta Hannah. -Rafe? - Igen? - Én is komolyan gondoltam, amit akkor éjszaka mondtam. Ne rontsd el az életedet.

1 PORTLAND, OREGON A JELEN... A krémfehér, szatén esküvői ruha hosszú, gyöngyökkel kivarrt uszálya elegánsan redőzött a menyasszony mögött, míg kecses léptekkel az oltárhoz vonult. A leheletvékony fátyol mögül szemérmesen rámosolygott a vőlegényre. Az orgonamuzsika elhalkult. Áhítatos csend ereszkedett a jelenlévőkre. A plébános megköszörülte a torkát. - Akkor én végeztem - súgta Hannah az asszisztensének, miközben visszavonultak a templom bejáratához az oszlopos előcsarnokba. - Már itt sem vagyok. A gratulá-lókkal egyedül is boldogulsz. Megjött a limuzin. A négyéves unokaöcsön tartsd rajta a szemed. Valószínűleg újra meg akarja majd rángatni a menyasszony uszályát, amikor kifelé jön. A fogadáson találkozunk. - Olyan tökéletes. - Carla Groves előhúzott egy zsebkendőt, és szárogatta a szemét. Visszalesett a templomba. -A virágok, a gyertyák. Minden. Olyan a menyasszony, mint aki most lépett ki egy álomból. - Kínos ilyet mondanom neked, Carla, de nincs nagy jövőd ebben a szakmában, ha minden menyasszonyt megkönnyezel. - De hát olyan szép! Valósággal ragyog. - Ühüm. - Hannah bekattintotta a zárat az aktatáskáján. - Most még szebb,, mint a múltkor. Alighanem azért, mert most sokkal többet költhetett. Tudod, nagyon jól járt a válással. Kitűnő ügyvédje volt. Carla a szemét forgatta. - Te olyan cinikus vagy, Hannah. - Dehogy vagyok. Egyetértek veled. Jennifer Ballinger gyönyörű menyasszony. És mekkora hasznot hoz a Harte Harangnak! Ez velünk a második esküvője, és joggal remélhetem, hogy néhány év múlva a harmadikkal is minket fog megbízni. Nincs nagyszerűbb a visszatérő ügyfélnél, én mondom neked.

Délután fél hatkor Hannah kilépett a liftből egy folyosóra, amelyet ízléses bézs árnyalatokkal festettek ki, és elindult a lakása ajtaja felé. Lépteinek zaját elnyelte a vastag, halvány színű szőnyeg, de az övével szomszédos lakás ajtaja már azelőtt kinyílt, hogy odaért volna. Winston rontott ki rajta, és jól nevelt snaucer módjára alkalomhoz illő lelkesedéssel üdvözölte gazdáját. A feléje ügető apró, elegáns, ezüstös és fekete színű kutya látványa mindig jelentősen oldotta Hannah feszültségét. Mosolyogva guggolt le, hogy megvakarja Winston füle tövét. Winston diszkréten elvakkantotta magát, beleborzongott a gyönyörűségbe, és megnyalta Hannah kezét. - Szia, kispajtás. Ne haragudj, hogy késtem. Hosszú napom volt. Ahogy Winston felnézett rá hosszú, ezüstös pillái alól, intelligens szeméből megértés sütött. Az ajtófélfa mögül felbukkant Mrs. Blankenship feje. -Á, hát megjöttél, kedvesem. Winston már roppantul nyugtalankodott. Hogyan zajlott az esküvő? - Nem történt semmi rendkívüli. A fogadáson megvolt a szokásos számú galiba. A beszállító túrótortát hozott, pedig a menyasszony spárgás szendvicset kért. A fényképész kiszolgálta magát néhány pohár pezsgővel, és kikezdett a mixerlánnyal. Egy hajszálon múlt, hogy a koszorúslány meg a négyéves unokaöcs nem kezdték el étellel dobálni egymást. - Szóval csak a szokásos - bólintott Mrs. Blankenship bölcsen. Imádta hallani az esküvők részleteit. - De biztosra veszem, hogy a színfalak mögött csírájában elfojtottál minden botrányt. - Ezért fizetnek. — Hannah lehajolt, hogy megveregesse Winstont, aki a magas sarkú cipője körül ugrált. -Azt hiszem, a menyasszony meg volt elégedve. Ő csak azt látta, hogy úgy zajlott le az egész, mintha számítógép irányította volna. Mrs. Blankenship összecsücsörítette az ajkát. - Én ezt nem helyeselném, kedvesem. Elgondolni is rettenetes, hogy számítógép irányítson egy esküvőt. Az olyan rideg. Egy esküvőn végtére is mindenféle csodálatos érzéseknek kellene szerepet játszaniuk. - Higgye el nekem, Mrs. Blankenship, egy jól szerve-, zett esküvő a színfalak mögött nem sokban tér el az űrsikló fellövésétől. - Tudod, kedvesem, nem szívesen mondom ezt, de egyre cinikusabbnak látlak azóta, hogy tavaly felbontottad az eljegyzésedet. Olyan szomorú, ha egy egészséges, csupa élet fiatal nő így megcsömörlik. Talán túl sokat vállaltál, amikor beiratkoztál arra a rengeteg esti tanfolyamra a főiskolán. - Mrs. Blankenship... - Rettentő sokat dolgoztál az elmúlt évben. Talán szabadságra kellene menned. Utazz el valahová, ahol kipihenheted magad, és megint feltámad benned az érdeklődés a munkád meg a társasági élet iránt. —Az én társasági életemet már nem lehet feltámasztani, Mrs. Blankenship. Ami pedig a munkámat illeti, kinőttem én már a tündérmesékből. Csakis azoknak a pároknak szeretek esküvőt szervezni, akikről biztosan tudom, hogy a nővérem ügynöksége révén ismerték meg egymást. Nekik viszonylag jó esélyük van rá, hogy tartós legyen a házasságuk. - Igen, a nővérednek csakugyan van érzéke a házasságközvetítéshez, igaz? - Mrs. Blankenship ábrándosan nézett. - Nyilvánvalóan csodálatos intuícióval rendelkezik ezen a téren. - Nem szívesen ábrándítom ki, Mrs. Blankenship, de Lillian számítógéppel dolgozik, nem az intuíciójával. -Hannah előásta a kulcsát óriási válltáskájából. - Most rögtön vigyem sétálni Winstont? - Nem, kedvesem, épp most értünk haza - válaszolta Mrs. Blankenship. - Nagyszerű. - Hannah továbbment a saját ajtajához, és kinyitotta. Winston lelkesen szaladt utána. - Még egyszer köszönöm, Mrs. Blankenship.

- Szívesen, máskor is, kedvesem. - Mrs. Blankenship rövid szünetet tartott. - Tudod, csakugyan fontold meg azt a szabadságot. Az esküvői főszezonnak vége. Elvonulhatnál valahová egy időre. - Vicces, hogy ezt javasolja, Mrs. Blankenship. Éppen erre gondoltam én is. Mrs. Blankenship ragyogott. - Örömmel hallom. Egészen megváltoztál azóta, hogy felbomlott az eljegyzésed. - Sokan mondták már. - Hannah kinyitotta az ajtaját. - Az egyik elmélet szerint földönkívüli lény költözött belém. - Hogy mondod? - Nem érdekes. Jó éjszakát, Mrs. Blankenship. - Jó éjszakát, kedvesem. Hannah belépett a kis folyosóra, megvárta, hogy Winston is bejöjjön, aztán gyorsan becsukta az ajtót. Felkapcsolta a lámpákat. - Adj egy percet, hogy átöltözzem, aztán mindkettőnknek keresek valami kaját. A hálószobában kibújt kék kosztümjéből, aztán fölvett egy fekete cicanadrágot, egy kényelmes, kámzsanyakú tunikát és egy balerinacipőt. Egy pillanatra megállt a tükör előtt, haját a füle mögé simította, és leszorította egy keskeny pánttal. Amikor elkészült, visszament a folyosón a konyhába, és egy dobozból kivett Winstonnak egy különleges ösz-szetételű, méregdrága műcsontot. A snaucer roppant jól nevelten emelte ki az ujjai közül. - Jó étvágyat. Winstonnak nem kellett kétszer mondani. Élvezettel esett neki a csontnak. Hannah kinyitotta a hűtőszekrényt, és nézte egy ideig gyér tartalmát. Aztán kivett belőle egy darab juhtejes feta sajtot és egy majdnem kiürült chardonnay-s üveget. Sovány zsákmányát tálcára tette, és bement vele abba a szobába, ahol az irodáját rendezte be. Winston, szájában a csont maradékával, követte. Hannah leült magas támlájú székére, lábát fölpakolta az íróasztal sarkára, rátett egy darab sajtot egy korpás kekszre, és bekapta. Winston letelepedett szokásos helyére a szék mellett. Halk ropogtatás hallatszott felőle. - Készülj fel a legrosszabbra, Winston. - Hannah a telefonért nyúlt. - Visszahallgatom az üzeneteimet. Ki tudja, miféle izgalmak várnak ránk? Az automata üzenetrögzítő-szolgálat három hívást jelzett. Elsőként a virágüzletes hívtaj és közölte, hogy az orchideák, amelyeket Hannah a Cooke-Anderson-esküvőre rendelt, többe fognak kerülni a vártnál. - Mondtam az ügyfélnek, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A második üzenetben a bátyja, Nick tudatta, hogy az imént postázta a szerkesztőjének rendkívül sikeres krimisorozata legújabb folytatását. - Elviszem Carsont Disneylandbe, aztán lemegyünk Phoenixbe Sullivanhez és Rachelhez. Valószínűleg több hétig ott leszünk. Tudod, hogy érhetsz utol, ha szükséges. - Lassan itt az ideje, hogy újra megnősüljön - mondta Hannah Winstonnak. - Három éve már, hogy Amelia meghalt. Eleget volt egyedül a kis Carsonnal. Winston megrázta a fejét. - Jó, tudom. Én csak ne beszéljek. Megnyomta a gombot, hogy meghallgassa a harmadik üzenetet... és kis híján lefordult a székéről, amikor meghallotta Rafe Madison eltéveszthetetlen, tengerfenéki hangját. Sarka lecsúszott az asztalról a földre, koppant kicsit. Hirtelen előredőlt, és levegő után kapott. A chardonnay vadul lötyögött a pohárban. Több cseppje túlcsordult a peremen, és Winstonra loccsant, a két füle közé. A kutya értetlen tekintettel nézett föl rá. - Bocs, Winston. - Hannah fogott egy papírszalvétát, és felitatta a bort a kutya fejéről. Enyhén szólva meghökkentem egy pillanatra, de elájulni szerintem nem fogok.

A papírszalvétát a szemeteskosárba dobta, mély lélegzetet vett, és kortyolt egyet a borból, hogy megnyugodjon. Nyolc éve nem hallotta Rafe hangját, és noha most csak felvételről szólt, ugyanolyan hatást gyakorolt rá, mint legutóbb. Apró elektromos kisülések borzolták az idegvégződéseit. Gyomra lebegett. - Rafe Madison vagyok... Hannah agyába bevillant legutóbbi beszélgetésük. Sok szerencsét az ötéves tervedhez. Remélem, úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd. Kíváncsi lett volna, összeszedte-e magát Rafe időközben. - ...Megkaptam az üzenetedet, amit az ügyvédeddel küldtél. A válasz nem. Úgy fest, van néhány dolog, amit jó lenne megbeszélnünk, de inkább ne az ügyvédeinken keresztül intézzük. Viszlát Holdfényparton. - Nem? - Elszálltak a régi emlékek, és maradt a kiábrándító valóság. Rácsapott a visszajátszó gombra. - .. .A válasz nem... Viszlát Holdfényparton. Jól hallotta. Rafe félreérthetetlen választ adott az ajánlatára. - Úgy néz ki, van egy kis probléma, Winston. Bombaként hatott a hír, amikor másnap reggel tudatta a nővérével. - Mi az, hogy nem akarja eladni? - kérdezte Lillian a vonal túlsó végén. - A mi nagynénénk birtokolta a házat, nem az övé. Nem teheti meg, hogy nem adja el. Hannah egy nyomtató hangját hallotta a háttérből. Lillian már nagyban dolgozott. Egy felhőkarcolóból irányította házasságközvetítő ügynökségét, a Minden Stimmelt, mindössze néhány saroknyira onnan, ahol Hannah lakott Winstonnal. - Jelen voltál, amikor felolvasták Isabel végakaratát -emlékeztette Hannah fásultan. - Rafe és én egyenlő arányban örököljük a házat. Azt mondja az ügyvéd, hogy a saját részével azt csinál, amit akar. - Hmm. Talán nem ajánlottál neki elég pénzt. - Odáig még el se jutottunk. Csak megüzentem neki az ügyvéden keresztül, hogy hajlandó lennék kivásárolni az ő részét a házban. Arra számítottam, hogy visszaüzen, és árat mond. - Szerinted mi a csudát akarhat a saját Álmodlakrészével? - tűnődött Lillian. - Ki tudja? - Hannah homlokráncolva nézte a dolgozószobája falát díszítő esküvői fényképeket. - Nekem viszont terveim vannak Álmodlakkal, és dehogy fogom hagyni, hogy az utamba álljon. - Ugye, találkozol vele Holdfényparton? - Nagyon úgy néz ki, hogy nincs más választásom. Nekem kell Álmodlak. Valahogy rá kell beszélnem, hogy eladja a részét. - Az utóbbi években nemigen hallottunk Rafe-ről. Csak annyit, hogy megnősült, aztán elvált. Hannah-nak eszébe jutott, miről beszélgettek Rafe-fel azon az éjszakán. Az én családom férfi tagjainak nincs szerencséjük a házassággal. Nekem sincs rá több esélyem, mint nekik - A válásnak hagyományai vannak a Madison családban - jegyezte meg halkan. - Sajnos manapság nagyon sok család ápolja ezt a hagyományt. - Lillian cöcögött. - Nem értem, miért nem látják be az emberek, ami nyilvánvaló. A házasság is társulás. Pontosan ugyanúgy kell belefogni, mint egy komoly üzleti vállalkozásba. Mielőtt elkötelezi magát az ember, minden tényezőt minden szempontból alaposan meg kell vizsgálnia. - Lillian... - Tömérdek tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy a modern pszichológiai tesztek és személyiségelemzések felhasználásával összeboronált párok házassága sokkal nagyobb valószínűséggel bizonyul sikeresnek, mint azoké, akik pusztán az érzelmeik...

- Elég, Lillian. Hallottam már a reklámszövegedet, emlékszel? - Ne haragudj. De ismersz. Időnként elragad egy kicsit a hév. - Lillian bizonytalanul folytatta: - Ez a Rafe Madison... - Mi van vele? - Gondolod, hogy megváltozott? - Honnan tudhatnám? - Hannah, telefonnal a kezében, felállt, és az ablakhoz ment. Kíváncsi vagyok, elérte-e a nagy életcélját. - Nem is tudtam, hogy volt neki. - Ó, bizony hogy volt. - Hannah a hidakat nézte a Willamette folyó fölött. - Az volt a legfőbb célja, hogy elkerülje a börtönt. - Tekintve hogy nyolc évvel ezelőtt mindenki egybehangzó véleménye szerint a legjobb úton haladt arrafelé, ez nagy teljesítmény lenne. - Biztosan hallottunk volna róla, ha lecsukják. - Hannah szorosabban markolta a telefonkagylót. - Egy ilyen hír futótűzként terjedt volna Holdfényparton. - Á, de úgy tudom, hogy Kaitlin Sadler halála után nemigen járt haza Holdfénypartra. Anya meg apa szerint néhány havonta egy-egy rövid hétvégére meglátogatja a nagyapját, de ez minden. Honnan tudhatná bárki, hogy közben nem ülte-e le az idejét? - Szerintem ahhoz túl okos volt, hogy börtönbe kerüljön - vélekedett Hannah. - Az ész nem mindig jár együtt a józansággal. Mind a ketten házasságokkal foglalkozunk. Naponta látjuk, ahogy okos emberek ostobaságokat művelnek. - IgazLillian hallgatott. - Továbbra is komolyak a szándékaid Álmodlakkal? - Nagyon is. - Tartottam tőle. Azt tanácsolom, hogy ne mondd el Rafe-nek, mennyire szeretnéd panzióvá alakítani. - Miért ne? Lillian elkeseredett hangot hallatott. - Gondolkodj. Ha rájön, mennyire fontos neked az a ház, arcátlan árat fog szabni a részéért. - Vigyázni fogok, mennyit mondok el neki. Harte vagyok, ne felejtsd el. Elő tudom adni magamat. - Akkor jó — mondta szárazon Lillian. — Tudod, nagy szerencsének tartom, hogy anya meg apa elmentek arra az egy hónapos hajóútra. Ha megtudnák, hogy Álmodlak miatt össze fogod rúgni a port Rafe Madisonnal, bosszúálló angyalokként repülnének vissza Holdfénypartra. - Ha már a témánál tartunk, remélem, nem kürtölöd világgá, hogy átmenetileg visszavonulok Holdfénypartra. Kell egy kis idő, hogy rendezzem a dolgot Rafe-fel. És nem menne, ha segítőkész Harte-ok nyüzsögnének körülöttem. - Tartani fogom a számat. - Lillian felsóhajtott. — Még most sem értem, mi ütött Isabel nénibe. Amióta Rafe megtett téged alibinek Kaitlin Sadler halálának éjszakán, neki rögeszméje lett, hogy a Harte-Madison-viszály Romeo és Júliája vagytok. - Rafe nem megtett alibinek- mondta Hannah. -Tényleg én voltam az alibije. - Van különbség? - Ó, igen - válaszolta Hannah. - Van különbség.

2

Az volt ebben a furcsa, hogy soha nem akart visszajönni, leszámítva azt a kötelező egy-két napot hébe-hóba, amikor meglátogatja Mitchellt. Most meg eltökélte magában, hogy itt, Holdfényparton veti meg a jövője alapjait. Ezt add össze. Rafe egyik edzőcipős lábát a házat körbefogó emeleti veranda korlátjának alsó keresztrúdjára tette. Könyökét a korlátra támasztotta, és nézte a hosszú behajtóra kanyarodó rúzsvörös, sportos Hondát. Nyolc évvel ezelőtt nemigen voltak ambíciói. Csak azt tudta, hogy többször nem akar kudarcot vallani. Ami, tekintve a családi hátterét, nem kis kihívás volt. A legfőbb célját elérte, gondolta, miközben a közeledő, hetyke kis autót figyelte. Sikerült elkerülnie a börtönt. Kíváncsi volt, vajon Hannah méltányolni fogja-e. A kocsi megállt az ő ezüst Porschéja mellett. Rafe-en végigsöpört a várakozás izgalma. Nézte, amint nyílik a Honda vezetőülésének ajtaja. Amikor Hannah kiszállt a kocsiból, először az tűnt fel rajta Rafe-nek, hogy rövidebb lett szőkésbarna haja. Nyolc évvel azelőtt jóval Hannah válla alá ért. Most rafináltan vágott, divatos ívben hajlott az álla vonalához. Nem mintha fbiszedett volna bármennyit is az eltelt évek során, valahogy mégis megváltozott az alakja. Fekete nadrágja és szűk fekete topja edzett, ruganyos testet sejtetett, keskeny derekat, lágy ívű csípőt és diszkréten domborodó mellet. Eltartott néhány pillanatig, mire Rafe rájött, hogy a Hannah mozdulataiból áradó egészséges önbizalom tűnt fel neki. A tengerparton azon az éjszakán megindítóan fiatalnak és naivnak tetszett. Bizonyos értelemben még kislány volt. Most viszont már felnőtt nő. Hannah megállt a kocsi mellett, az ajtót fogva kicsit behajolt, és beszélt valakihez, aki az anyósülésen ült. A felső verandán elfoglalt megfigyelőállásából Rafe nem láthatta, ki kísérte el. Csalódottság szúrt élesen a szívébe. Valami oknál fogva azt képzelte, hogy Hannah egyedül jön majd. Mi a pokolra számított? Eljutott hozzá a hír, hogy Hannah eljegyzése felbomlott az előző évben, ebből azonban semmiképpen sem következett, hogy az azóta eltelt időben ne kezdhetett volna valakivel komoly kapcsolatot. Az anyósülés ajtaja nem nyílt ki. De ahogy Hannah hátralépett, egy csinosan nyírt, szürke snaucer ugrott ki a kocsiból. Megkönnyebbülés áradt végig Rafe-en. Tehát még sincs barátja. Csak egy korcs kutyája. Egy kutyával el tud bánni. A snaucer megneszelte Rafe jelenlétét a verandán, hirtelen megtorpant, és felnézett rá. Rafe arra számított, hogy vadul megugatja, az ölebek szokása szerint. A snaucer azonban nem ugatott. Csak csendben, figyelmesen nézett fel Rafe-re. Na jó, lehet, hogy mégsem az a kimondott öleb. Hannah felpillantott, hogy lássa, mi keltette föl a kutyája figyelmét. Divatos napszemüvegén megcsillant a késő délutáni nap fénye. - Szia, Rafe. Nyolc évvel ezelőtt még nem volt a hangjában ez a hűvös tartózkodás, gondolta Rafe. - Rég találkoztunk - mondta aztán szenvtelenül. - Rég, igen - hagyta helyben Hannah. - Mi újság, jól alakult az életed? -Az attól függ, mit nevezünk jónak. És te? Úgy alakult az ötéves terv, ahogyan akartad? - Nem egészen. - Kecses kézmozdulattal a nagy házra mutatott. - Nem fogod megkönnyíteni a dolgomat, igaz? - Igaz. Hannah bólintott. - A fejemet tettem volna rá. Fölment az elülső lépcsőn, és eltűnt a házban. A snaucer még egyszer végigmérte Rafe-et, aztán követte gazdáját a házba.

Rafe a télikertben talált rá Hannah-ra, ott álldogált, a melle alatt összefont karral. Hűvösen mosolygott, de a testtartásán látszott, hogy felkészült a csatára. Amikor Rafe belépett az üvegfalú helyiségbe, a snaucer felpillantott egy cserepes pálma vizsgálatából. - Helyes kutya. - Rafe leguggolt, és kinyújtotta a kezét. - Winstonnak hívják - tájékoztatta Hannah kimérten. - Szevasz, Winston. A snaucer roppant méltóságteljesen végiglépkedett a járólapokkal burkolt padlón, és udvariasan megszaglászta Rafe kezét. Szemlátomást megelégedésére szolgált, amit tapasztalt; leült, és felnézett Hannah-ra. Rafe kiegyenesedett. - Úgy látom, tetszem a kutyádnak. Hannah-t nem vette le a lábáról. - Winston mindig kifogástalanul viselkedik. Én a helyedben nem vonnék le ebből messzemenő következtetést. - Értem. Talán csak arra vár, hogy hátat fordítsak neki, és akkor nekiugrik a bokámnak. Mióta van meg? - Néhány éve. Rafe bólintott. - Tovább húzza, mint a vőlegényed, hm? Szerencsés kutya. Hannah összeszorította a száját. - Nem azért jöttem ide, hogy Winstonról vagy a volt vőlegényemről beszélgessek. - Rendben. Iszunk egy kávét? Hannah tétovázott. - Nem bánom. - Micsoda megtiszteltetés. Hannah követte a folyosón a tágas, ódivatú konyhába. Winston mellette szaporázta, itt-ott megállva, hogy vizsgálat alá vessen egy sarkot vagy egy bútort. - Honnan hallottál az eljegyzésemről? - kérdezte Hannah. Az ingerültségtől pattogósra sikeredett a kérdés. - Tudod, hogyan terjednek a pletykák a Harte-ok és a Madisonok között. - Szóval Isabel néni mesélte el neked. - Igen. - Rafe a tűzhelyre állította a kannát. - Rögtön a szakításotok után írt egy levelet. Úgy tűnt, örül neki. Biztosan nem tetszett neki a Nagy Ő. Hannah figyelmesen nézte.-Mióta vagy Álmodlakban? - Tegnap este érkeztem. - Rafe kávét kanalazott egy hosszú üvegkannába. Hannah nézte a francia márkájú, szűrős kávékészítő kannát a kezében. - Isabel soha nem így főzte a kávét. Mindig csöpögtetős kávéfőzőt használt. - Ez az enyém. Most hoztam. - Értem. - Hannah most a csillogó, rozsdamentes acél párolót vette szemügyre a pulton. Az sem Isabelé volt. - Nem. Hannah a homlokát ráncolva odament a kamraajtóhoz, és kinyitotta. Rafe pontosan tudta, mit fog látni odabent. Ő hozta a készleteket, éspedig a következőket: több doboz a kedvenc márkájú, különféle formájú tésztákból, egy üveg tizenkét éves balzsamecet és egy zacskó sóban tartósított kapribogyó. Voltak ott még különféle szárított fűszerek, csilipaprika és francia lencse. Hannah határozott mozdulattal visszacsukta az ajtót. -Te aztán nem halogattad a beköltözést. - Miért halogattam volna? A ház fele most már az enyém. - Lilliannak igaza volt - mondta Hannah kimérten. -El sem tudom képzelni, hova gondolt Isabel, amikor a végrendeletét írta. Rafe beleöntötte az üvegkancsóba a forró vizet. - Ne mondd, hogy nem tudod. - Romeo és Júlia? Rafe letette a kannát. - Csak vidámabb befejezéssel. - Hajlandó vagyok tisztességes piaci ajánlatot tenni az Almodlakban birtokolt részedre.

- Felejtsd el. - Rafe halványan elmosolyodott. - Nem érdekel. Hannah állta a tekintetét a konyha túlfeléről. Pillantása acélos volt. — Te akarsz ajánlatot tenni az én részemre? Rafe nekitámaszkodott a pultnak. - Érdekelne? - Nem. Terveim vannak Álmodlakkal. - Micsoda véletlen. Nekem is. Hannah elgondolkodva nézte. - Úgy tűnik, ez nem lesz sima ügy. - Gondolod? - Meddig maradsz Holdfényparton? Rafe megrántotta a vállát, és elfordult, hogy befejezze a kávékészítést. - Ameddig szükséges. - Megengedheted magadnak, hogy mindent félretégy, és határozatlan időre visszaköltözz Holdfénypartra? - Semmi sem köt San Diegóba. - Ott éltél az elmúlt években? - Hannah hangjában önkéntelen kíváncsiság bujkált. Nem állta meg, hogy meg ne kérdezze, gondolta Rafe. Kibukott belőle a kérdés. Jó jel. Talán. -Többnyire - felelte Rafe könnyedén. Letolta a szűrőt, hogy a kancsó alján tartsa a kávét. Azután a válla fölött Hannah-ra pillantott. Hannah kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézett vissza rá. - Hát te? - puhatolt óvatosan Rafe. - Te meddig szándékozol Holdfényparton maradni? Hannah felvonta a szemöldökét. - Ameddig kell. - Három szint van. Egy csomó hálószoba és fürdőszoba. Válassz. - Itt fogsz lakni? — Persze, miért ne? - Akkor, azt hiszem, inkább a családom házába megyek - mondta Hannah hűvösen. Mit vártam?, gondolta Rafe. Úgy különben is túl köny-nyű lett volna. Neki soha semmi sem megy könnyen. Külön tehetsége van hozzá, hogy mindig a nehezebb utat válassza. - Ahogy óhajtod - mondta. - De ez itt Holdfénypart. Te Harte vagy, én Madison, és időközben mindenki megtudta, hogy Isabel kettőnkre hagyta Álmodlakot. -És? - És a szájukra fognak venni minket, mindegy, hol alszol. Hannah nézte, ahogy kitölti a kávét. Amikor Rafe odaadta neki a bögréjét, egy pillanatra összeért a kezük. Rafe jólesőn beleborzongott, és kíváncsi lett volna, Hannah vajon érzett-e valamit. Hannah feltűnően gyorsan elfordult, és a pult túlvégé-hez menekült. - Menjünk vissza a télikertbe - javasolta Rafe, és előrement. - Ott le tudunk ülni. Hannah egyetlen szó nélkül követte. Rafe nézte, ahogy helyet foglal az egyik fehérre festett, párnázott, nádfonatú karosszékben. Winston is befutott, talált egy kellemes helyet az ablak közelében, és hasra vágta magát. Orrát a mellső lábaira fektette, és a bozontja alól figyelte Rafe-et. Hannah a két tenyere között forgatta a bögrét. - Pontosan mik a terveid Álmodlakkal? - Panziót és éttermet akarok nyitni benne. Hannah-nak leesett az álla. A megrökönyödéstől tágra nyílt szemmel bámult a férfira. - Hogy mit akarsz? - kérdezte félig sikítva, félig fuldokolva. - Hallottad - válaszolta Rafe. - Most csak viccelsz - dadogta Hannah. - Ez az én tervem. Legalábbis a panzió. Elhallgatott, összevonta a szemöldökét. - Arra nem gondoltam, hogy éttermet is nyissak - Gondolnod kellett volna rá. Egy szálló jó hírét nagyon meg tudja alapozni egy kitűnő étterem.

- Ne vedd zokon, de ha jól emlékszem, neked a Teljes Napfogyatkozás bár és grill volt a csúcs, amikor itt éltél. Komoly kétségeim vannak afelől, hogy egy létesítmény, amely azzal reklámozza magát, hogy „Ahová nem süt be a nap", bekerülhet-e a jobb útikönyvekbe. - A Teljes Napfogyatkozásnak megvan a maga helye a mindenség rendjében. - Ha te mondod.... - Hannah csak nézte. - Mit tudsz egyáltalán egy panzió és egy étterem vezetéséről? - San Diegóban ötcsillagos szállodában dolgoztam egy ideig. - Óriási. - Hannah jeges pillantást vetett rá. - Mivel szállodában dolgoztál, azt képzeled, hogy a vezetéséhez is értesz? - Elismerem, hogy az étel-ital szekcióban járatosabb vagyok, mint a panzióvezetésben. - Mit dolgoztál ebben a San Diegó-i ötcsillagos szállodában? Pincér voltál? - Egyebek mellett - válaszolta Rafe. - És te? Van fogalmad a fogadós-szakmáról? - Az a helyzet, hogy szállodavezetést tanulok intenzíven már majdnem egy éve. Amióta kitaláltam, hogy panziót csinálok Álmodlakból. - Csakugyan? És vajon honnan támadt az a ragyogó ötleted, hogy panziót csinálj belőle? Hannah tétovázott. - Isabel nénivel kezdtük tervezgetni, úgy egy éve. Rafe halkan füttyentett. - Milyen érdekes egybeesés. - Hadd találjam ki. - Hannah állkapcsa megfeszült. -Neked is akkortájt beszélt róla, igaz? -Igaz. Hannah a bögre oldalához koppantottá egyik netten manikűrözött körmét. - Hadd szögezzek le valamit nagyon világosan. Részemről ez nem valami hirtelen hóbort. Az elmúlt évben rengeteget gondolkodtam és tervezgettem. Döntésre jutottam. Eladom a Harte Harangot, és panziót nyitok. Semmi sem tántoríthat el tőle. - Milyen érdekes egybeesés - ismételte Rafe. -Térjünk vissza a földre. Előbb-utóbb egyetértésre kell jutnunk Álmodlak jövőjéről. Rafe elfészkelődött a karosszékében, és kinézett az öbölre. - Én ráérek. Hannah fagyos mosolyt villantott rá. - Észrevettem.

3 Snow kávéháza nyolc év alatt szinte semmit sem változott. Hannah-nak, ha belépett olyan érzése támadt, hogy itt megállt az idő. Nem változtak a falon a színes poszterek-klasszikus rockegyüttesek koncertplakátjai és a tulajdonos, Arizona Snow összeesküvés-elméleteiről árulkodó velős mondások. A pénztárgép fölött lévő óriásposzter summázta Arizona világnézetét. Két rovarszemű, heavy metál szerelésbe öltözött űrlényt ábrázolt. Futurisztikus fegyvereket tartottak a kezükben. Alattuk a felirat: ,A kormány küldött minket, hogy segítsünk." Ez a kávézó volt a törzshelye a közeli Chamberlain Főiskola hallgatóinak és oktatóinak. A Holdfényparti Politikatudományi Intézet sem esett messze innen, de az ottani alkalmazottak inkább kerülték a helyet. Nem volt titok, hogy Arizona mély gyanakvással tekint az intézetre, amióta csak megnyitotta kapuit. Arizonának meggyőződése volt, hogy akármivel foglalkoznak is ott, az halálos veszélyt jelent a szabad társadalom híveire. - Ide, ide, Hannah! - Pamela arca felderült a viszontlátás örömétől. Pamela McCallister most már a Chamberlain angol tanszékének állományába tartozott, és a felsőoktatás rögös emelkedőjén mind feljebb hágva apró, ám jelentőségteljes változtatásokat hajtott végre öltözködésében az évek során. Még mindig sok fekete holmit hordott, de már nem romantikus költőnő, hanem a divattal lépést tartó szakember benyomását keltette. Sokkal rövidebbre

vágatta a haját, jelezve, hogy hallgatóból immár oktató lett. Terjedelmes táskája sokkal drágább anyagból készült, mint a nyolc évvel korábbi darab. - Bocs, hogy késtem. — Hannah gyorsan megölelte, mielőtt beült vele szemközt a bokszba. - Megálltam Álmodlakban, aztán át kellett vinnem a kutyámat meg a holmimat a családi nyaralóba. Pamela sokatmondó pillantást vetett rá. - Nem Álmodlakban laksz? - Rafe megelőzött. - Azt beszélik, hogy a kocsija egész éjszaka ott állt. - Kétség sem fér hozzá, hogy beköltözött. - Hannah kivette a megkoptatott műanyag bevonatú étlapot a szalvéták mögötti tartójából. - Szerintem abból indul ki, hogy ha ott lakik, akkor már majdnemhogy az övé. - Nahát, nahát. - Pamela le volt nyűgözve. - Ez érdekesnek ígérkezik. - Azt gondolod? - Igen, azt. Alig várom a fejleményeket. - Pamelának csillogott a szeme a szemüveg lencséje mögött. - És képzeld csak el, az egész város figyelemmel fogja kísérni. - örülök, hogy rajtam kívül mindenki szórakoztatónak találja ezt a katyvaszt. - Hannah átfutotta az étlapot, és megállapította, hogy a menü sem változott a nyolc év folyamán. Továbbra is ugyanazt az eklektikus, de valahogy mégis népszerű ételsort kínálta: vegetáriánus burgert, sült krumplit, különféle pizzákat, quesadillákat és tésztaételeket. - Biztosíthatlak, hogy az én nézőpontomból a legkevésbé sem látszik viccesnek. Rafe ma délután egyértelmű jelét adta, hogy nem lesz vele könnyű dolgom. - Vele sose volt könnyű, ha jól emlékszem. - Pamela megtámasztotta a könyökét a sárga műanyag asztallapon, és állát összekulcsolt kezére fektette. - Na és? Mesélj. Sokat változott? - Nem. Ujabban Porschéval jár motor helyett, de továbbra sem világos nekem, miből él. - Hmm. Hannah felkapta a fejét. - Hogy értsem azt, hogy hmm? - Olyan hírek járnak, hogy nem egészen törvényes tevékenységekbe is belekóstolt az elmúlt nyolc évben. - Nagyszerű. Gondolod, hogy egy gengszterrel osztozom Isabel néni örökségén? - Hangsúlyozom: biztosat senki sem tud. De el kell ismerned, hogy a Porschét nem olyan könnyű megmagyarázni. Hannah gondolkodott néhány pillanatig. - Hát, egyvalami biztos. Akármivel foglalkozott is az elmúlt években, engem még mindig prűd kislánynak tart. Erre nemigen lehet hosszú távú kapcsolatot alapozni. - Ki beszél itt hosszú távról? - Nyomatékosan megkérlek, hogy hagyj ki engem a buja fantáziaképeidből. - Hannah felsóhajtott. - Gondolom, hamar kiderül, megváltozott-e vagy sem. Ha esténként eljár a Teljes Napfogyatkozás bárba, akkor abból bízvást levonhatom a megfelelő következtetést, nem? - Szerintem is tisztábban fogsz látni.. - Váltsunk témát. - Hannah az asztalra ejtette az étlapot. - Brad és a gyerekek? - A gyerekek remekül vannak. - Pamela tekintete ellágyult, és sütött belőle a lelkesedés. Megígértem nekik, hogy nemsokára nálunk vacsorázol. - A világért sem hagynám ki. És Brad? Megkapta már a kinevezést az intézetbe? Pamela arcáról lehervadt a mosoly. - Azt hittük, hogy ezzel kapcsolatban remek hírt jelenthetünk be még ebben a hónapban. De most már nem vagyunk benne olyan biztosak. - Valami gubanc? - Úgy is mondhatjuk. Perry Decaturnak hívják. Mi úgy látjuk, hogy ő akadályozza Brad kinevezését. Evek óta féltékeny rá. Valószínűleg attól fél, hogy ha Brad odakerül az intézetbe, akkor ő háttérbe szorul. Hannah meglepetten dőlt hátra. - Nem is tudtam, hogy Perry az intézetben dolgozik.

- Azt hittem, meséltem. Fél évvel ezelőtt otthagyta a Chamberlaint. A hivatalos titulusa szerint a pénzügyi és igazgatási bizottság alelnöke. Mesés adományokat szerez. Az általános vélekedés szerint előbb-utóbb igazgató akar lenni. Hannah fintorogva csóválta a fejét. - Perry mindenkinek lyukat beszél a hasába. - Sose hittem volna, hogy egyszer itt fogsz letelepedni. -Jed Steadman előredőlt a nádfonatos karosszékben, és kezeit lazán összekulcsolta a két térde között. - Annak alapján, ahogy közted meg a nagyapád között állnak a dolgok, azt gondoltam volna, hogy igyekszel minél ritkábban jönni Holdfénypartra. Rafe felrakta a lábát a korlátra, hátradöntötte a székét, és belekortyolt a sörbe, amit a konyhából hozott ki. - Az elmúlt nyolc évben egy dolgot megtanultam: soha nem mondd, hogy soha. - Értelek. - Jed egy sirályt nézett, amint egy légáramlaton siklik a sziklák fölött. - Az élet hoz néha fordulatokat. Magamról se gondoltam volna, hogy ennyi ideig kitartok itt. - Na látod. Az volt a nagy terved, hogy valamelyik nagyvárosi napilap külföldi tudósítója leszel. Mi történt? - Az ember legyen rugalmas, különben hihetetlen lehetőségekről marad le. Amikor Ed Bolton néhány évvel ezelőtt felajánlotta, hogy eladja nekem a Napló-t, rögtön lecsaptam rá. Tulajdonosként és szerkesztőként a magam ura vagyok. - Ezt kevesen mondhatják el magukról. - Erről van szó. - Jed oldalvást pillantott rá. - Abból a Porschéből ítélve te sem vesztegetted az idődet. Rafe újra belekortyolt a sörébe. - Sikerült elkerülnöm a börtönt. Jed kurtán fölnevetett. - Majdnem elfelejtettem. Az volt a nagy célod az életben, hogy ne vágjanak sittre, igaz? Rafe rá köszöntötte a sörösüveget. - És ma itt vagyok, világraszóló sikert aratva választott szakterületemen. Okuljon belőle e nagy nép minden tékozló fia. - Pontosan mi is a választott szakterületed? - Jed szemében kíváncsiság csillant. - Ne vedd sértésnek, de nem hallottam róla, hogy egyszer is lett volna olyanod, amit a közönséges halandók rendes munkának neveznek. - Elvagyok. -Azt látom. - Jed fürkész tekintettel figyelte. - Azt csi-csergik a madarak, hogy nem kimondottan szokványos, ahogy te elvagy. - Most már az újságíró beszél belőled, Jed? Jed kifelé fordított tenyérrel fölemelte a kezét. - Jól van, vettem a lapot. Nincs több kérdés ebben a témában. De nem vetheted a szememre, hogy megkérdeztem. Elvégre újságíró vagyok. Néhány percig kellemes csendben ücsörögtek. - Hallottam, hogy pár éve szétmentetek Connie-val -szólalt meg végül Rafe. - Sajnálom. - Nem jött be a dolog. - Jed lenézett összekulcsolt kezére, aztán fölemelte a fejét. Visszament Seattle-be. Nem bírta a kisvárosi életet. Azóta újra férjhez ment. Rafe lejjebb csúszott a karosszékében. - Én sem alakítottam nagyobbat a házasságban. - Meglep, hogy egyáltalán megpróbáltad. Mindig mondtad, hogy nem neked találták ki. - Kiderült, hogy igazam volt. - Egyvalamit tudnod kell - mondta Jed némi idő eltelte után. - Dell Sadler még mindig azt hiszi, hogy te lökted le a húgát arról a szikláról. Talán okosabb, ha nem akadsz az útjába, amíg a városban vagy. - Kösz a tippet. - Szívesen. Mire valók a barátok? - Jed végignézett az udvarházat övező széles verandán. Mit fogsz csinálni ezzel a házzal? - Panziót és éttermet nyitok benne.

- Hű! - Jed le volt nyűgözve. - Ez aztán a nagy terv! Csak költséges. - Az nem gond - jelentette ki Rafe.

4 Hannah a Harte-nyaraló alatti kavicsos parton állt, és nézte, hogyan kergeti a sirályokat Winston a Holtkézöbölben. Még tartott a reggeli apály. Az öt ujjat formázó, magas sziklaszirt nyúlványai, amelyekről az öböl a nevét kapta, a nedves homokból meredezve hátborzongatóan hasonlítottak egy halott kinyújtott kezéhez. Ok hárman Nickkel és Lilliannel legalábbis így látták évekkel ezelőtt. Amikor néhány óra múlva megjön a dagály, mind az öt víz alá kerül, csak a mutatóujj hegye fog kilátszani. Kiskorában mind a három Harte gyerek imádott ebben a parányi öbölben játszani. A bizarr sziklaformáción kívül a zsebkendőnyi partot övező sziklafalakban tekergő kis barlangok bonyolult rendszere is lenyűgözte őket. Nick, Lillian és Hannah órákat töltött a felfedezésükkel. A barlangok nem voltak veszélyesen mélyek, se túlzottan tekervényesek, és kitűnő búvóhelyül szolgáltak kalandvágyó gyerekek számára. Az öböl partján Winston utánavetette magát egy újabb sirálynak. 0 szemlátomást élvezi a holdfényparti kiruccanást, gondolta Hannah. Az lepte meg, hogy őt magát is valami furcsa elégedettség szállta meg, pedig ott tornyosult előtte a Rafe Madison-féle probléma. Már majdnem egy hete volt itt Winstonnal, de pontosan ugyanott tartott a Álmodlakkal kapcsolatos kényes helyzet megoldásában, mint ahol az első napon. Rafe még csak tárgyalni sem akart arról a lehetőségről, hogy eladja Hannah-nak az ingatlanban birtokolt részét. Úgy tűnt, az idegek csatájában fog eldőlni a kérdés. Ez nem tarthat így a végtelenségig, biztatta magát Hannah. Előbb-utóbb valamelyikük lép egyet a patthelyzet feloldása felé. Winston egy darab uszadék fát talált a homokban, a fogai közé kapta, és diadalmasan elindult vele Hannah-hoz. Félúton váratlanul megtorpant, és felnézett a sziklák között vezető gyalogútra. Ezzel egyidejűleg végigbizsergett Hannah-n a felismerés. Épp mielőtt Rafe megszólalt, megérezte a jelenlétét. - Örömmel látom, hogy Winstonnak nem kell egész nap jó kutyának lennie - mondta a férfi. Hannah felkészült az izgalom jóleső borzongására, amely mindig elfogta, ha meglátta Rafe-et. Mire Hannah hátrafordult, Rafe már leért az ösvény aljára. A rá oly jellemző férfiasan ruganyos mozgással közeledett. Az idő nem finomított Rafe-en. Zöld szeméből intenzívebben és veszélyesebben sütött a hűvös, gyakorlatias intelligencia - nyilván a keserves tapasztalatoktól. Keskeny arcának szögletessége mindig is szigorúságot sugallt, az évek múlásával azonban kiütközött rajtuk némi aszketikus jelleg is. Elhagyta a fiatal felnőttkornak azt a néhány jegyét is, amelyet még magán viselt azon a tengerparti éjszakán. Mindazonáltal valami oknál fogva most jobban nézett ki farmerban, mint valaha. Hosszú ujjú, fekete pólójának feszülő anyaga alatt szélesebbnek és izmosabbnak hatott a válla. Hasa továbbra is teljesen lapos volt. Mi ütött belém?, tűnődött Hannah. Már megbocsá-totta magának, hogy nyolc évvel azelőtt egy rövid időre belezúgott Rafe Madisonba. Végtére is ő volt a rosszfiú Holdfényparton, és egyszer hazakísérte éjfél után. Ennyi elég is, hogy buja képzelődésre sarkallja bármelyik egészséges fiatal nőt. De ő már sokkal érettebb, túl van az ilyen romantikus szamárságon. Nemde? A belezúgást természetesen soha senkinek nem vallotta meg - még Lilliannek sem, habár gyanította, hogy nővére sejti az igazságot. A kis fantáziái csak rá tartoznak, nyugtatta meg magát Hannah. Amúgy az elmúlt éveket nem tépelődéssel töltötte, hogy miről maradt le.

Igazság szerint tökéletesen meg is feledkezett Rafe Madisonról, amíg fel nem hívta Isabel néni ügyvédje a végrendelettel kapcsolatos hírrel. - Jó reggelt, Rafe. örülök, hogy látlak. Azért jöttél, hogy Álmodlakról beszéljünk? - Elvi kérdést csinálok abból, hogy ebéd előtt nem tár-i gyalok üzletről. - Ebéd után sokat tárgyalsz róla? - Csak ha igazán formában vagyok. - Rafe lehajolt, hogy üdvözölje Winstont. - A városba megyek, megnézem a postámat. Gondoltam, megkérdezlek, nem akartok-e velem jönni a vakarccsal. Hannah első reakciója a meglepetés volt. Azóta, hogy Álmodlakban az első napon összevitatkoztak, Rafe nem jelentkezett. Most mégis ő pislog elsőnek? De lehet, hogy Hannah-nak most kell nagyon, nagyon vigyáznia. De hát előbb-utóbb úgyis kénytelenek újra szóba állni egymással. -Tényleg vennem kéne ezt-azt - mondta végül óvatosan. - Miért ne mennénk be együtt a városba? - Rafe kifürkészhetetlen mosolyt villantott rá. Kavarjuk fel az állóvizet Holdfényparton. Hannah kisimította lobogó haját a szeméből, és jól megnézte magának Rafe-et. De nem tudta leolvasni róla, hogy most csak ugratja-e. - Jól van - egyezett bele végül. Rafe futó vigyora meglepte. - Többek között ezt szerettem benned mindig. Sose féltél a Nagy Csúnya Farkastól. Hannah Winston felé intett a kezével. - Most már saját farkasom van. Rafe alaposan felmérte Winstont. - Lefogadom, hogy fél kézzel elbírok ezzel a kutyával. - Ne bízd el magad, kemény legény. Egy óra múlva Hannah két élelmiszeres zacskóval felpakolva kilépett a Fulton-féle szupermarketből. Végignézett a kis parkolóban várakozó kisteherautók meg városi terepjárók során, és meglátta az ezüst Porschét. Rafe elhozta a postáját, és most őrá várt. Összefont karral támaszkodott a csillogó lökhárítónak. A gengszterkülsőt a tükrös bevonatú napszemüveg fokozta. Winston a hátsó lábára állt a vezetőülésen, mellső lábával az ajtó peremének támaszkodott, orrát kidugta a nyitott ablakon. Hannah szívét melegséggel töltötte el tudat, hogy az ő visszatértét lesi. A kutyájára mindig számíthat az ember. Félúton járt a Porschéhoz, amikor megdöbbenésére Rafe kihívóan rámosolygott. Tüntetően Winston felé nyúlt, hogy megvakarja a füle tövét. Napnál világosabban látszott, hogy Winstonnak nincs ellenére a dolog. Hannah észrevette, hogy rózsaszín nyelvével megnyalja Rafe kezét. Ez végtelenül bosszantotta. Winston sosem bizalmaskodott idegenekkel, különösen idegen férfiakkal nem. Wínston tudott viselkedni. Az alatt a rövid idő alatt, amíg ő az üzletben vásárolt, Rafe megkörnyékezte a kutyáját. - Azt már nem. Megszaporázta a lépteit, és olyannyira lekötötte a figyelmét Winston és Rafe enyelgése, hogy észre sem vette a szebb napokat látott kisteherautóból kiszálló testes férfit, csak amikor már ott tornyosult az útjában. - Hallottam ám, hogy Madisonnal a városban vagytok - szólalt meg Dell Sadler. Visszajöttetek, hogy a régi szép idők emlékére megint a tengerparton dugjatok? Hannah megtorpant, de csak hajszál híján kerülte el az összeütközést. A hirtelen megállástól azonban megbillent, és ölelése meglazult az egyik élelmiszeres zacskón, ami ki is csúszott karjából. Baljós tottyanást hallott. A paradicsomok, gondolta. Még szerencse, hogy a tojások a másik zacskóba kerültek. - Jó napot, Dell - mondta halkan.

Szinte semmit sem tudott Dell Sadlerről azon kívül, hogy autómentő-szolgálatot és egy edzőtermet üzemeltet Holdfénypart peremén. Nagydarab, negyven felé járó férfi volt, ritkás hajú, jókora, húsos kezű. Mindig komor, mogorva képet vágott, mint aki mélységesen csalódott az életben, és nem is reménykedik a dolgok jobbra fordulásában. - Van bőr a pofátokon visszajönni azok után, amit műveltetek. - Ha megbocsátasz, Dell... A férfi ökölbe szorított kézzel elindult felé. - Azt hitték, hogy már nem leszek itt? Vagy hogy elfelejtettem, mi történt Kaitlinnel? Vagy még csak nem is érdekel benneteket? - Ez nem a legjobb hely a beszélgetésre. - Hannah nagy erőfeszítés árán megőrizte a nyugalmát. — Talán majd valamikor máskor. - Csak mert ebben a városban mindenki más bevette a mesét, hogy te meg Rafe Madison a tengerparton hancúroztatok azon az éjszakán, amikor a húgom meghalt, nehogy azt hidd, hogy én is bedőltem nektek. Pontosan tudom, hogy Madison ölte meg, te pedig hazudtál, hogy megvédjed. - Ez nem igaz, és szerintem a lelked mélyén te is tudod. -Hannah óvatosan tett egy lépést hátra, és várta az alkalmat, hogy elrohanhasson. - Légy szíves, állj el az útból. Dell Sadler előrenyújtotta a nyakát, fölemelte a kezét, és egyik ujjával Hannah mellkasára bökött. - Nem te fogod megmondani nekem, hogy mit csináljak. Lehet, hogy itt mindenki más hasra esik a Harte-ok előtt, de én még véletlenül se. Az én szememben te is meg Madison is söpredék vagytok. - Nagyon sajnálom, ami Kaitlinnel történt - mondta Hannah. - Mindenkit megrázott. De hidd el nekem, hogy Rafe-nek semmi köze sem volt hozzá. - Úgy látszik, hülyére kefélt, hogy így véded. -Elég! - Hallom, a miatt a nagy ház miatt jöttetek vissza. Az a hír járja, hogy Madison az egész házat magának akarja. Biztos azt hiszi, hogy ha elég sokáig és elég keményen dönget téged, majd ingyen átadod neki a részedet. Hannah magához szorította a még sértetlen élelmiszeres zacskót, és hátrált. Nekiütközött egy nagy terepjáró lökhárítójának. Dell csapdába ejtette. -Állj el az utamból - mondta Hannah határozott hangon, és felkészült rá, hogy futva meneküljön Rafe kocsijához. - Majd ha úri kedvem úgy tartja. Fel akarlak világosítani valamiről. Soha... Deliből kiszakadt egy kiáltás, amikor hátulról megragadta a vállát egy kéz. Rafe ugyanazzal a lendülettel oldalra penderítette Sad-lert, hogy Hannah előtt megnyíljon az út. Látszólag különösebb erőfeszítés nélkül a terepjáró ajtajához szögezte a nagydarab férfit. Hannah ugyanebben a pillanatban mély, harcias morgást hallott. Lenézett, és meglátta Winstont. A snaucer harcra készen méregette Dell Sadlert. - Megkértek, hogy állj el az útból, Sadler - mondta Rafe nagyon halkan. - Fogd be a pofád, te szemét állat! Te ölted meg Kait-lint, tudom, hogy te voltál. - Nem én öltem meg Kaitlint. Semmi okom sem volt rá, hogy megöljem. Ha valaha úgy határozol, hogy beszélni akarsz róla, gyere, keress meg. De Hannah-t egyszer és mindenkorra hagyd békén. Neki végképp semmi köze ahhoz, ami a húgoddal történt. - Vedd le rólam a kezed, te disznó! - vicsorogta Dell. Rafe megvonta a vállát, eleresztette Delit, és hátralépett. Fölemelte az élelmiszeres zacskót a földről, és karon fogta Hannah-t. - Menjünk - mondta. Hannah nem vitatkozott. Gyorsan a Porschéhoz mentek. Winston követte őket. Amikor Rafe kinyitotta az ajtót, a kutya beugrott az első ülések mögötti szűk térbe. Hannah-t szimatolta, mialatt Rafe indított. Hannah kínosan tudatában volt annak, hogy többen bámulják őket. - Ez a kis jelenet egy-két napra ellátja beszédtémával a várost.

Rafe kihajtott a kis parkolóból, és rákanyarodott a Panoráma útra. - Mondtam, hogy felkavarjuk az állóvizet. Rövid időre csend telepedett rájuk. Hannah kinyitotta a táskáját, és elővette belőle a napszemüvegét. Föltette. Winston megnyalta a fülét. Hannah nyugtatóan simogatta. - Te kétszínű - morogta neki. - Láttam, hogy Rafe kezét nyalogattad. Winston a vállára fektette a fejét, és elégedetten szusz-szant egyet. - Megbeszéltük a kutyáddal, hogy mégsem lesz párbaj hajnalban - mondta Rafe. - Mindkettőtöknek inába szállt a bátorsága? - Fogalmazzunk inkább úgy, hogy tárgyalás útján rendeztük a dolgot. - Hah. Más szóval egyikőtök sem óhajtotta megerőltetni magát egy értem vívott csatában. Rafe rápillantott, de szeme nem látszott a napszemüveg pajzsa mögött. - Miután a férfi elér egy bizonyos életkort, már meg kell válogatnia, miért száll harcba. Azt hiszem, ezt másképpen úgy mondják, hogy megjön az esze. - Kifogás, csak kifogás. — Hannah belekukucskált az imént elejtett zacskóba. Ahogy sejtette, a paradicsomok állapota hagyott kívánnivalót. A fejes saláta és a gomba is csúnya zúzódásokat szenvedett. - Ennyit a vacsoráról. Rafe hallgatott egy ideig. Könnyedén, rutinosan vezetett, de úgy tűnt, most szükségtelen mértékű figyelmet szentel az útviszonyoknak. - Támadt egy ötletem - szólalt meg végül. - Csupa fül vagyok. - Mi lenne, ha Winstonnal ma nálam vacsoráznátok? Nálam bőven van kaja. Ujabb kezdeményezés? Talán tényleg gyengül az ellenállás? Hannah igyekezett palástolni a lelkesedését. - Mivel a másik zacskóban sincs semmi vonzó, azt hiszem, mind Winston, mind a magam nevében kijelenthetem, hogy örömmel elfogadjuk a meghívásodat. - Rendben. Nagyszerű. Ezt megbeszéltük. Hannah a szeme sarkából figyelte Rafe-et. - Úgy vettem észre, hogy kicsit mintha haboztál volna, mielőtt előálltai a meghívással. Ekkora ügy, hogy meghívsz magadhoz vacsorára? Rafe erősebben szorította a vaskos kormánykereket. -Össze kellett szednem a bátorságomat. - Tessék? - Attól féltem, hogy kikosarazol. - Miért kosaraználak ki? - Hannah megrántotta a vállát, reményei szerint unottnak tűnő mozdulattal. - Előbb vagy utóbb beszélnünk kell a közös üzleti problémánkról. Akár ma este is sort keríthetünk rá. - Úgy terveztem, hogy ma este nem hozzuk szóba a házat. Hannah mozdulatlanná dermedt. - Akkor miről akarsz beszélgetni? - A régi szép idők? Hannah elgondolkodott rajta. Aztán halkan megköszörülte a torkát. - Közted meg köztem csak egyvalami történt, amit némi jóindulattal régi szép időknek nevezhetünk. - Ez igaz. De el kell ismerned, hogy az nem akármilyen esemény. Neked köszönhetem, hogy nem vágtak sittre. Az aztán romba döntötte volna a karrieremre vonatkozó nagy terveket. Megmondtam neked azon a napon, amikor elutaztam, hogy leköteleztél. - Még mindig így gondolod? - Hannah bűbájosán mosolygott. - Add el nekem a ház felét, és kvittek vagyunk. - Annyira azért nem vagyok hálás - mondta Rafe. A szeptemberi égbolton éppen akkor bukott a horizont mögé a nap, amikor Rafe visszatért a télikertbe. Hannah-nak feltűnt, hogy egyetlen lámpát sem kapcsolt fel. Winston, aki a padlón

hasalt, reménykedve emelte föl a fejét, de el is veszítette érdeklődését, amikor meglátta Rafe kezében a körte alakú, szűk szájú poharakat. Rafe leült a Hannah-éval szomszédos fonott nyugágyba, és odanyújtotta neki az egyik poharat. Hannah nézte, ahogy az öbölre sötétség ereszkedik, és visszagondolt az imént elköltött vacsorára, amely kék sajtos rukkola-, répa- és diósalátából, valamint olasz tésztából állt. Rafe megforgatta a diót egy kis cukorban és sóban, majd a sütőben megmelegítette, és így keverte bele a salátába A tésztát hihetetlenül gazdag ízvilágú, szarvasgombás olívaolajjal ízesítette. Mennyei volt. - Főzni, azt tudsz - állapította meg. - Az embernek legyen valami hobbija. - Ezzel tökéletesen egyetértek. - Hannah belekortyolt a brandybe. - És bármikor meghívhatsz vacsorára. - Köszönöm. Nem fogom elfelejteni. - Rafe a két tenyere között játszott a brandys poharával, és kinézett az ablakon a feketülő éjszakába. — Sajnálom, ami délután történt Dell Sadlerrel a parkolóban. - Nem a te hibád. - Az valószínűleg attól függ, honnan nézed a helyzetet. Ha nem lettél volna velem azon az éjszakán, amikor Kaidin meghalt, most nem kellett volna végighallgatnod Sadlert. - De hát ez van. - Hannah-ra igen erős hatást gyakorolt, hogy Rafe ott ült tőle karnyújtásnyira. A sötétség csak fokozta az intim hangulatot. - Ami azon az éjszakán történt... Rafe belekortyolt a brandyjébe, és hallgatott. - Igazában sose beszéltünk róla. - Hannah mély lélegzetet vett, és fejest ugrott a témába. Te is éppen elég jól ismerted Kaitlint. Mit gondolsz, mi történt? Elképzelhetőnek tartod, hogy öngyilkos lett? Vagy balesetet szenvedett? Rafe hosszú ideig hallgatott. - Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem ugrott le. - Mitől vagy ebben olyan biztos? Rafe nézte a kezében tartott poharat. - Amikor aznap este páros lábbal kirúgott a kocsijából, iszonyú dühös volt. Mérges volt, nem depressziós, nem is elkeseredett. - Mennyire mérges? Rafe nekitámasztotta a fejét a nyugágy háttámlájának. - Nagyon. Azt mondta, torkig van Holdfényparttal és az összes lakójával. És alig várja már, hogy leléphessen innen. - Tehát voltak tervei a jövőre. -Igen. - Akkor hát nyilván baleset volt a halála. Rafe erre nem szólt semmit. Hannah megköszörülte a torkát. - Mondom, hogy akkor nyilván baleset volt a halála. - Kétségkívül ez a legkényelmesebb magyarázat minden érintett számára. Hannah néhány pillanatig megszólalni sem tudott a döbbenettől. Végül magához tért, és nagyon lassan kifújta a levegőt. - Nem akarod ezt bővebben kifejteni? - Nincs értelme. - Rafe ivott egy kortyot a brandyből. -Most nincs. -Talán igazad van. Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, mi történt azon az éjszakán. - így van. Rafe hallgatott egy darabig. Hannah-nak az a benyomása támadt, hogy gondolatban már továbblépett egy másik témára. De akármi volt is az a téma, a jelek szerint azt sem óhajtotta megvitatni. Hannah próbálta függetleníteni magát attól a ténytől, hogy Rafe ilyen közel fekszik hozzá, de igyekezete hiábavalónak bizonyult. Talán itt az ideje, hogy hazamenjen, gondolta. Sőt biztos, hogy itt az ideje. Épp meg akarta jegyezni, hogy későre jár, amikor Rafe megszólalt. - Már régóta szeretnék kérdezni valamit. -Hm?

- Mi volt a baj a vőlegényeddel? Hannah valamilyen okból erre a kérdésre számított a legkevésbé. Elbizonytalanodott; nem tudta, mennyire mélyen szeretné boncolgatni ezt a kérdést. - Nem működött a kapcsolat. Na és nálad? - kérdezte sietve, hogy témát válthasson. Hallottam, hogy megnősültél. - Egy időre. - Mi volt a baj? - Mondtam neked, hogy az én családomban a férfiaknak nincs szerencséjük a házassággal - válaszolta. - Ha emlékezetem nem csal, én meg azt mondtam erre, hogy csak kifogás. Rafe minden figyelmeztetés nélkül kiült a nyugágy peremére, és a térdére támasztotta a könyökét. - Ma telefonált Mitchell. Hannah csak pislogott. Ez aztán gyors témaváltás volt. -A nagyapád? - Meghívott magához vacsorára holnap estére. Ott lesz Octavia Brightwell is. Mitchell be akar mutatni neki. Hannah-nak sebesen járt az agya. - Brightwell. A móló közelében lévő új képgaléria tulajdonosa? - Igen. - Rafe az asztalra állította a poharát. - A jelek szerint összemelegedtek, hogy úgy mondjam. - Te jó ég! A minap láttam az utcán azt a nőt. Nagyon fiatal, az unokája lehetne a nagyapádnak. - Én is úgy hallottam. - Elkapta Hannah tekintetét a sötétben. - A lényeg az, hogy kéne egy partner. Hannah majdnem leesett a nyugágyról. - Azt akarod, hogy elmenjek veled vacsorázni Mitchell Madison házába? -Talán van jobb programod? - Nahát, ha így nézzük, tényleg nincs. Amint oly lényeglátón megállapítottad, Holdfényparton valamelyest korlátozottak a szórakozási lehetőségek. - Elhallgatott. -Nem hiszem, hogy a nagyapád repesne az örömtől, ha egy Harte-tal állítanál be hozzá. - Ne izgulj. Az új barátnője előtt tökéletes úriember módjára fog viselkedni. - Mitchell Madison jó képet vág egy Harte-hoz. -Hannah lassan elmosolyodott. - Az érdekes lenne. - Szóval? - Rendben - vágta rá Hannah. Most Rafe-en volt a sor, hogy meglepődjék. - Eljössz velem? - Persze. Egy feltétellel. - Mi az? - Meg kell ígérned, hogy utána beszélünk végre Álmodlak ügyéről. Rafe egy pillanatig gondolkodott. Aztán szenvtelenül megrántotta az egyik vállát. - Áll az alku. Hannah érezte, hogy végigfut a hátán a hideg. De most már késő volt azon tépelődni, hogy csőbe húzta-e Rafe Madison. Hirtelen riadt fel, és minden érzékével a csendre figyelt. Legelőször az jutott eszébe, hogy rabló jár a sötét házban. A következő pillanatban azonban már arra gondolt, senki be nem juthat anélkül, hogy Winston észre ne venné. Hannah lassan felült. - Winston? Semmi. Hannah nem érezte a kutya súlyát az ágya végében. Belenyilallt, hogy mennyire megszokta az utóbbi két évben éjszakánként a társaságát. Az ágyból kilendítette a lábát a hideg padlóra, és felállt. - Winston? Gyere ide, pajtás.

Nem hallotta körmök koppanását a folyosó keményfa padlóján. A félelemtől égnek állt a pihe a karján. Felkapta a köntösét, belebújt a papucsába, de közben folyamatosan fülelt a legkisebb neszre is. Semmi. Az ajtóhoz ment. - Winston! - Felemelte a hangját. Válaszul halk, mély morgás érkezett a lépcső aljából. Winston a nappaliban volt. Nem esett baja, nem is félt. Hannah a vadász izgalmát hallotta ki a halk morgásából. Óriási megkönnyebbülést érzett. Mégsem jár rabló a házban. Winston meghallotta valamilyen kis állat motozását odakint, és lement a földszintre körülnézni. Itt Holdfényparton mozgalmas az élet egy felhőkarcolói lakásban nevelkedett kutya számára. Hannah mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon, aztán kisietett a folyosóra, és leszaladt a lépcsőn. Winston az ajtó előtt ült. Vetett egy futó pillantást Hannah-ra, majd újra annak a valaminek szentelte minden figyelmét, ami kint ólálkodott. Reménykedve kaparta a fapadlót. - Nyugalom, pajtás. Városi kutya vagy. Nem vagy hozzászokva azokhoz a vadállatokhoz, amik itt az isten háta mögött a kukák körül portyáznak. Hidd el nekem - jobb, ha békén hagyod őket. Kinyújtotta a kezét, hogy megveregesse a kutya fejét. Rögtön érezte, hogy az apró test minden porcikája ugrásra kész. Winston ügyet sem vetett Hannah kezére. Minden idegszálával arra a valamire figyelt, ami fölébresztette és ide vonzotta a földszintre. Hannah az ablakhoz ment. Félrehúzta a függönyt, és fölfedezte, hogy valamikor az éjszaka folyamán sűrű köd kúszott fel az öböl felől. Égve hagyta kint a veranda lámpáját, fénye azonban nem hatolt messzire a házat beburkoló vastag ködtakaróban. Akkor járna a legjobban, gondolta, ha fbimenne lefeküdni, Winston meg hadd szórakozzon, ha akar. De valami oknál fogva, amit nem tudott megmagyarázni, ott maradt a bejárati ajtónál, és várta, hogy Winston ráunjon arra a valamire, ami az árnyak között lapult. Nagyon sokáig tartott, mire Winston végre megnyugodott, megnyalta Hannah kezét, és fürgén visszaszaladt az emeletre.

5 - Mit gondolsz, kiszeded a Bryce-ból,. mik ezek a portiandi utak? - kérdezte Gabe. - Kizárt. - Rafe a vállához szorította a telefonkagylót, hogy szabaddá tegye a kezét és földarabolhassa a vágódeszkán várakozó hagymát. - Ismered Bryce-t. Csak Mitchelltől fogad el utasítást. - Mitchell pedig a lelkére kötötte, hógy ne fecsegjen a portiandi utakról. - Eltaláltad. Rövid időre csend lett a vonalban. Rafe elképzelte a bátyját az íróasztalánál a Madison Kereskedőház elnöki irodájában. Jó eséllyel fogadhatott volna rá, hogy Gabe valamelyik méret után készült ingét és drága nadrágját viseli, hozzá selyem nyakkendőt és olasz bőrcipőt. Kétség sem férhetett hozzá, hogy fél nyolckor érkezett meg az irodájába, miután befejezte az egészségklubban pontban hat órakor megkezdett edzését. Este hét óránál előbb nem fog távozni, amikor is egy aktatáskányi irattal hazamegy spártai öröklakásába. Gabe szenvedélye a Madison Kereskedőház volt. Teljes odaadását csakis egy másik Madison érthette meg. - Már több mint tíz hónapja - szólalt meg Gabe. -Minden pénteken. Óraműpontossággal. Rafe földarabolta a hagymát, és az aprítógépbe kotorta. - Tudom, mire gondolsz. - Te is arra gondolsz.

- Lehet, hogy tévedünk. - Rafe háromféle magozott olívabogyót halmozott a hagymára a gépben. A leöblített1 kapribogyót egy tálkába tette, és citromlevet facsart rá. 1 De mind a ketten tudjuk, hogy ha valamilyen rendszeres 1 orvosi kezelésre jár, mi fogunk utoljára értesülni róla. ■ - Biztosan kímélni akar minket. - Gabe habozott. -Hogy néz ki? - Makkegészséges, az ízületi gyulladást leszámítva. Holnap este nála vacsorázom. - Rafe elhallgatott. - Megfogok ismerkedni az új barátnővel. - Tényleg olyan fiatal, hogy az unokája lehetne? - Én úgy hallottam - válaszolta Rafe. Gabe felnyögött. - Kínos lenne, ha nem volna ilyen el- 1 képesztő. - Talán a jó oldalát kellene néznünk - állapította meg Gabe rosszkedvűen. - Ha az ágyban meg tud felelni az elvárasoknak, akkor aligha állhat a halál küszöbén. - Van benne valami - hagyta rá Rafe. A robotgépre Ipattintotta a tetőt. - Nem akarom másra terelni a szót, de hogy alakultak a dolgok műkszombat este a bájos Ms. 1 Hartingerrel? - Ha nem veszed zokon, erről nem óhajtok beszélni. - Ő is megbukott? - Nem szívesen ismerem be, de fájdalmasan nyilván- 1 való volt, hogy csak a portfolióm érdekli. - Mintha azt mondtad volna, hogy tökéletes. - Hát tévedtem, érted? Szállj le rólam. -Továbbra is az a véleményem, hogy rosszul állsz hozzá. így sosem találsz magadnak feleséget. - Máshogy közelítek a dologhoz, mint ahogy egy Madison csinálná. Már elmagyaráztam neked az elméletemet. - Értem én, mi a szándékod. Csak azt mondom, hogy szerintem nem fogsz sokra menni vele. Ez nem olyan, mintha új irodaházat akarnál venni a Madison Kereskedőháznak. Az a módszer itt nem működik. - Mióta vagy a téma szakértője? - Jól van, ez talált. Hagyjuk. - Rafe a robotgép tetején dobolt az ujjaival. - Holnap este egy lánnyal megyek Mitchellhez. - Helyi lánnyal? - Gabe hangján nem érződött különösebb érdeklődés. - Fogjuk rá. Hannah Harte-tal. - Hannah-val? Ugye csak viccelsz? -Nem. - Hajlandó elmenni veled? -Aha. - Miért? - Nem biztos, hogy hallani akarod az igazságot. Alighanem azt képzeli, hogy így egy lépéssel közelebb jut Álmodlak megszerzéséhez. - Te, öö, ültetted a bogarat a fülébe? - kérdezte Gabe óvatosan. - Mondhatni. - De te nem szándékozol lemondani a kúriáról. - Nem - erősítette meg Rafe. - Nem szándékozom. - Mi a fene folyik itt? - Majd elmesélem, ha már én is tudom. Most le kell tennem. Később még hívlak. Rafe letette a telefont, és bekapcsolta a robotgépet. Gondolatai Hannah körül jártak, mialatt a gép összekeverte a tapenade-ot. Eszébe jutott egy régi szólásmondás, miszerint hosszú kanalat vigyen magával az, aki az ördöggel vacsorál. A Madisonok évek óta szem előtt tartották, ha a Harte-okkal kezdtek.

6 Rafe megtámaszkodott a veranda korlátján, és elnézte nagyapja gyönyörű kertjét. Holdfénypart számos lakója? kertészkedett, de egyikük sem vehette fel a versenyt Mitchell-lel, akinek buja páfrányai, gyógynövénysorai és rózsabokrai káprázatos látványt nyújtottak. A kert végében nagy üvegház emelkedett, amelyben további kertészeti csodák nőttek. Nem messze a háztól vetemények foglaltak el egy ágyást. Noha kora ősz volt, amikor a virágok elhullajtják szirmaikat, Mitchell kertje műremek maradt. A szüleik halálát követő komor hónapokban Mitchell sokszor kivitte unokáit a kertbe. Számtalan órát töltöttek ott hármasban. Mitchell megtanította Rafe-nek és Gabe-nek, hogyan kell előkészíteni a talajt, öntözni a paradicsomot, visszametszeni a rózsabokrokat. Beszélni nem sokat beszéltek, Rafe azonban érezte, hogy valamiképpen mindhárman megnyugvást lelnek ebben az elfoglaltságban. Mitchell minden mérce szerint viharos életet élt. A Harte-Madison összeomlása, majd a régi seregbeli cimborával, Suliivan Harte-tal való folyamatos torzsalkodás miatt az évek folyamán a pénzügyek és a magánélet terén is sorra megpróbáltatások érték. A négy válással és az isten tudja, hány kapcsolat felbomlásával járó hercehurca nem múlt el nyomtalanul fölötte. Egyetlen fiának, Sinclairnek a halála súlyos csapást jelentett a számára. Rafe tudta, hogy olyan embernek, mint Ő, akit korábban nemigen foglalkoztattak a családi kötelezettségek, váratlan megpróbáltatást jelentett, hogy nyakába szakadt az unokái felnevelése. Mitchell azonban mindvégig megőrizte érdeklődését a kertje iránt. Mitchellnek a kertészkedés volt a szenvedélye. És mindenki tudta, hogy senki sem állhat egy Madison szenvedélyének útjába. Rafe lement a lépcsőn. — Hogyan ismerkedtél meg Octavia Brightwell-lel? - kérdezte, részben mert érdekelte, részben mert semleges témának ígérkezett. Ha Mitchell-lel társalogtak, mindig összeakasztották a bajszukat. Amióta csak az eszét tudta, nehezen jött ki a nagyapjával. Az utóbbi években valamiféle enyhülés mutatkozott a viszonyukban, de csakis azért, mert hallgatólagos megegyezéssel mindketten felhagytak a nyílt háborúskodással, amely olyannyira meghatározta korábbi érintkezésüket. Egyesek azt mondanák, hogy benőtt a fejük lágya, gondolta Rafe. De Mitchell meg ő tudták az igazságot. Azért nem rohantak fejjel egymásnak, mert nyilvánvalóvá vált, hogy ez sehová sem vezet. Ami nem jelentette azt, hogy alkalomadtán nem koccantak össze pusztán azért, hogy ki ne jöjjenek a gyakorlatból. Aznap este mind a ketten mintaszerűen viselkedtek, állapította meg. Igaz, néhány percig kicsit feszült volt a hangulat, amikor Hannah-val állított be, Mitchell azonban, becsületére legyen mondva, gyorsan összeszedte magát. Rafe úgy okoskodott, hogy nagyapja mindenképpen a szívélyes házigazda szerepében kíván mutatkozni az új barátnője előtt. Octavia Brightwell csakugyan annyira fiatal volt, hogy az unokája lehetett volna Mitchellnek. Rafe meglepődött a személyiségén. Kedves, barátságos és intelligens nő volt. Rafe azt is látta, hogy Hannah rögtön megkedvelte. A vacsora közben folytatott beszélgetés során Octavia elmondta, hogy az a galéria, amelyet Holdfényparton megnyitott, a második galériája. Az első Portlandben van Ezen a nyáron a két helyszín között ingázott. - A nyár elején az egyik délelőtt benézett a kerítésem fölött, és közölte, hogy rosszul gondozom a rózsáimat Mitchell felhorkant. - Megmondtam neki, hogy én már akkor rózsákkal foglalkoztam, amikor ő még a világon sem volt. Hozott nekem egy könyvet a rózsatermesztés-! ről. Hogy olvassak el belőle néhány oldalt. Megmondtam? neki, hogy a könyv szerzője sült bolond. Mondhatni, kezdettől megtaláltuk egymással a hangot.

- Értem. - Rafe nézte, amint Mitchell megáll, és letép néhány fonnyadt szirmot egy rózsabokorról. Nagyapja karvalyszerű profilja láttán megmozdult benne valami. Rádöbbent, hogy nem él örökké az öreg harcos, akivel annyi csatát megvívott. Mitchell nélkül a világot nehéz elképzelnie. A kemény, hirtelen haragú Mitchellben megvoltak a, Madisonok szokásos hibái, ugyanakkor ő jelentette a szilárd pontot az unokái életében azóta, hogy apjuk a motorkerékpárjával nekirohant egy teherautónak. Rafe elgondolkodott a Portlandbe tett rejtélyes, heti gyakoriságú utakról. Ha Mitchellt valami súlyos kór gyötri, nem látszik meg rajta. Bottal jár, ennek ellenére erősnek és egészségesnek látszik. Tizenöt évet simán letagadhat. Zöld szemének csillogása kicsit megfakult már, de tekintete éles. Kemény arcvonásait némileg meglágyította a kor. Ujabban kicsit görnyedtebb lett a válla, és vesztett némi izmot az idő múlásával, a testi változásokat azonban jól leplezte töretlen akarata és vágya, hogy kedve szerint irányítsa a világát a benne élőkkel együtt. - Gondolom, sokat vagytok együtt Octaviával - jegyezte meg Rafe tőle telhetően semleges hangon. - Nem olyan sokat. - Mitchell lecsippentett egy hervadt rózsát. Ez így nem fog menni, állapította meg Rafe. Ha Mitchell nem akar az Octavia Brightwell-lel való kapcsolatáról beszélni, akkor a téma le van zárva. A nagyapja korábban sem tárgyalta ki a szeretőit és barátnőit. Ha nőkről volt szó, a régimódi illemszabályhoz tartotta magát: fő a diszkréció. Ezt a sarkalatos szabályt Rafe-be és Gabe-be is belesulykolta. Rafe megállt Mitchell mellett, aki egy csoport páfrányt szemrevételezett. - Úgy hallottam, rendszeresen bejársz Portlandbe -szólalt meg Rafe. - Olyankor Octaviával találkozol? - Nem. - Mitchell újabb hervadt virágot vágott le. Rafe tudta, hogy ezzel vége a beszélgetésnek. Gabe ezt sokkal ügyesebben csinálta volna, gondolta. Mitchell összehúzott szemmel pillantott rá. - Te meg Hannah Harte mi a fenét fogtok kezdeni azzal az istenverte házzal? - Még nem tudjuk. - Hah. Isabelre vall, hogy ilyen esztelenséget ír a végrendeletébe. Dédelgette ezt a romantikus marhaságot, hogy te meg Hannah majd véget vettek a régi viszálynak. Mondtam is neki, hogy meghibbant. - Azzal nem sokat lendítettél az ügyön. Mitchell megint felmordult. - Nincs csökönyösebb egy Harte-nál. - Csak egy Madison. Mitchell nem cáfolta. - Úgy látom, jó barátságban vagy Hannah-val. - Azt nem mondanám, hogy már eljutottunk a barátságig, de a kutyája kedvel. Kezdetnek megteszi. - Úgy hallottam, jó kis céget épített ki magának Portlandben. Esküvőket szervez, vagy valami hasonló szamárságot. - Igen. Azt mondja, sok a visszatérő ügyfele. - Harte, és efölött nem könnyen siklik el az ember. De azt el kell ismernem, hogy megvan a magához való esze. - Mitchell elgondolkodva nézett. - Nem felejtem el neki, amit nyolc éve csinált. Mindig úgy éreztem, hogy lekötelezett minket, amiért kiállt melletted. - Tudom. - Ronda pletyka keringett egy ideig. Akik elhitték neki, hogy veled volt akkor éjszaka, azt feltételezték, hogy elcsábítottad, mert bosszantani akartad a Harte-okat. - Hozzám is eljutott a hír.

Mitchell szórakozottan ütögette botjával a napóra szélét. - Még mindig akad egy-két ember, aki azt hiszi, hogy Hannah Harte szemrebbenés nélkül hazudott a kedvedért arról az éjszakáról. Azt hiszik, hogy tényleg te lökted le Kaitlin Sadlert arról a szikláról. Rafe feszültséget érzett belül. Mindig is kíváncsi volt, vajon a lelke mélyén nem hiszi-e maga Mitchell is, hogy ő felelős Kaitlin haláláért. - A lényeg - folytatta Mitchell -, hogy hálával tartozunk Hannah Harte-nak. -Igen. - Utálom, hogy hálával tartozom egy Harte-nak. -Mitchell felsóhajtott. - Púp az ember hátán. Rafe ránézett. - Nem tudtam, hogy azóta is zavar. - Zavar. - Nem a te gondod. Az enyém. - Szívemből szóltál. - Mitchell összehúzta a szemét. - Mit fogtok csinálni? Lemondasz Isabel házának rád eső feléről? -Nem. - Én is így gondoltam. - Mitchell elindult a melegház felé. - Gyere. Megmutatom az új nemesítéseimet. Rafe visszapillantott a ház felé. Nem látott felmentő csapatot. Kénytelen-kelletlen elindult Mitchell után. - Beszéltem Gabe-bel néhány napja - szólalt meg Mitchell. Rafe megacélozta magát. - Igen? - Azt mondta, tudna keríteni neked valami állást a Madison Kereskedőháznál. - Nem sok remény csendült Mitchell hangjából. - Szó sem lehet róla. Te beállnál Gabe-hez? - Dehogy. - Mitchell megborzongott. - Mindenkitől elvárja, hogy parancsszóra ugorjon. - Nagyjából össze is foglaltad, hogy mi a bajom vele. Mitchell felmordult. - Hát, egy próbát megért. Szódanul mentek végig a kerten. Éppen mielőtt a melegházhoz értek volna, Mitchell egészen más témát dobott fel. - Nem gondolod, hogy ideje megnősülnöd? - tudakolta. Rafe úgy érezte magát, mint akit egy szívlapáttal fejbe csaptak. Több másodpercig is eltartott, mire magához tért. Tátva maradt a szája. - Megnősülnöm? - nyögte ki végül. - Elment az eszed? Egyszer már megpróbáltam, emlékszel? Nem működött. - Előbb-utóbb bele kell vágnod megint. Ne halogasd tovább. Ha túl sokat vársz, kialakulnak a rigolyáid, és nem tudsz majd alkalmazkodni a házasélethez. - Mióta vagy a házasélet szakértője? - Van róla némi tapasztalatom. - Szívemből szóltál - motyogta Rafe. - Ha tudni akarod, már kialakultak a rigolyáim. - Badarság. Még fiatal vagy, rugalmas. Nyílt a hátsó verandaajtó. Mindkét férfi szélsebesen fordult hátra. Rafe úgy érezte, mintha rajtakapnák őket valamin. A nyitott ajtóban tűzvörös loboncú, légies jelenség állt. - Kész a kávé! - szólt ki vidáman Octavia Brightwell. Rafe-nek nem kellett kétszer mondani. Látta, hogy Mitchell sem kéreti magát. Akárcsak neki, vélhetőleg a nagyapjának is megkönnyebbülés, hogy menniük kell. Együtt siettek vissza a gyalogjárdán a házba. Hannah bedugta a kulcsát a bejárati ajtó zárjába. - Nem mintha azt hinném, hogy érdekel ez ügyben a véleményem, de én rokonszenvesnek találtam Octaviát.

Rafe, aki mellette állt, megvonta a vállát. - Én is. Na és? Attól még túl fiatal a nagyapámhoz. Gabe-nek igaza van. Kínos ügy. Hannah felderült. - Szinte vicces, hogy ezt egy Madison mondja. Ne vedd zokon, de a te családod férfi tagjai nem arról híresek, hogy szemérmesen titkolnák a nemi életüket. -Az más, ha a nagyapád nemi életéről van szó - mondta Rafe gyászosan. Hannah fülelt, hogy hallja-e a keményfa ajtó túloldalán vadul kaparászó kutyakörmöket. Ha ez vigasztal, Octavia nekem azt mondta, hogy csak barátok a nagyapáddal. Én hiszek neki. - Valóban? Hannah gyorsan végigmérte Rafe-et, miközben kinyitotta az ajtót. Rafe azóta volt furcsa hangulatban, amióta visszatért a kertből, ahová vacsora után ment ki sétálni Mitchell-lel. Rajta soha nem volt könnyű eligazodni, de most sötét, komor aura vette körül, amelynek még nyoma sem vacsora előtt. Hannah elgondolkodott, vajon miről eshetett szó Rafe és a nagyapja között. Winston kirontott a nyitott ajtó, és szokása szerint nem tudta eldönteni, hogy méltóságteljes profiként viselkedjen-e, vagy hagyja áradni az érzelmeit. - Szép kutyus... - Hannah lehajolt hozzá, hogy megpaskolja. - A legtökéletesebb snaucer a jelenleg ismert világmindenségben. - Winston ragyogott. Rafe morbid érdeklődéssel figyelte őket. - Azt tudod, ugye, hogy el is hiszi, amit mondasz neki. - Na és? Az igazat mondom. - Hannah félreállt, hogy Winston kijöhessen a verandára, onnan pedig le a lépcsőn. A kutya megállt egy pillanatra, orrát Rafe tenyeréhez nyomta, majd diszkréten eltűnt a bokrok mögött. Hannah benyúlt az ajtón, és fölkattintotta a lámpát. -Később majd biztos utálni fogom magam, amiért beleszólok, de nem bírom magamban tartani a kérdést: Minden rendben volt közted meg a nagyapád között, amikor kint voltatok a kertben? - Persze. - Rafe hívatlanul besétált a nyitott ajtón az előszobába. - Értem. - Hannah-t feszélyezte, hogy Rafe átlépi a küszöbét. Kitárta az ajtót Winstonnak. A kutya felügetett a verandára, és beszaladt az ajtón. Meg sem állt Rafe-ig. Hannah becsukta az ajtót, aztán háttal nekidőlt. Rafe leguggolt, hogy megvakargassa a kutya füle tövét. Winston rögtön leült, és a mennyei öröm kifejezése ömlött el a képén. - A szokásos dolgokról beszélgettünk - mondta Rafe némi hallgatás után. - A szokásos dolgokról? Rafe továbbra is Winstont nézte, aki szemlátomást nem tudott és nem is akart betelni a ráirányuló figyelemmel. - Mitchell emlékeztetett, hogy még most sem volna késő belépnem a Madison Kereskedőházhoz. - Á, igen. A szokásos. - Hannah odább lépett az ajtótól, be a konyhába. Zavarában az ember főzzön teát. - És te nyilván a szokásos választ adtad. - Hát, igen. Mi így beszélgetünk Mitchell-lel. Ő elmondja, mit kellene csinálnom, én azt mondom rá, hogy nem fogom megcsinálni. Tökéletesen megértjük egymást. - Isabel néni mindig azt mondta, hogy azért állsz hadban a nagyapáddal a serdülőkorod első napjától fogva, mert annyira hasonlítotok. - Hannah teletöltötte a forra-lót, és föltette a tűzhelyen. - Ezt már hallottam. - Rafe még utoljára megveregette Winstont, fölegyenesedett, és odaállt a boltíves ajtóba. Fél vállal nekidőlt a keretnek, és keresztbe fonta a karját. - Se Mitchell, se én nem értünk vele egyet. Hannah-ra erősen hatott a férfi jelenléte a konyhában. Zavarta, hogy tekintetével követi minden mozdulatát, míg a teát készíti. - Pedig igaz, hidd el - mondta szelíden. - Mind a ketten akaratosak, önteltek, függetlenek vagytok, és néha megmakacsoljátok magatokat. Lehet, hogy ugyanazt a vezérelvet követitek. - Micsodát?

- Sose kérj bocsánatot, sose magyarázkodj. Rafe adta a sértődöttet. - Az nem jutott még eszedbe, hogy egyvalamiben a kutyádra hasonlítok? - Miben? Rafe keserűen elmosolyodott. - Lehet, hogy én is elhiszem, amit rólam mondasz. Hannah fölvonta a szemöldökét. - Tapasztalataim szerint téged fikarcnyit sem érdekel, hogy ki mit gondol rólad. - Ebből látszik, hogy mennyire nem ismersz. Én is csak ember vagyok. - Van rá bizonyítékod? - Na jó, az akaratost, az önteltet és a függetlent elfogadom. - Gúnyos pillantással nézett Hannah-ra. - De az utolsó jelzőt visszautasítom. Miért gondolod, hógy makacs vagyok? Hannah hűvösen és diadalmasan elmosolyodott. — Mert nem vagy hajlandó tárgyalni róla, hogy mit csináljunk Álmodlakkal. - Hah. Ezért. - Igen, ezért. Rafe hanyagul felvonta az egyik vállát. - Hát, istenem, senki sem tökéletes. - Csak Winston, természetesen - tette hozzá sietve Hannah, hátha Winston hallja a megjegyzést, és meginog az önbizalma. Rövid csend támadt. - Mitchell mondott még valami mást is, mialatt kint voltunk a kertben - szólalt meg végül Rafe. Hannah a válla fölött pillantott hátra, miközben jó adag teafüvet szórt a kannába. - Mit mondott? Rafe kifürkészhetetlen tekintettel nézte. - Azt mondta, hogy ideje megnősülnöm. Hannah-nak valami okból összeszorult a gyomra. Remélte, hogy nem a roston sütött lazac okozza, amit vacsorára kaptak. Olyan finom volt, de a halnál sosem lehet tudni. - Nahát - mondta. - Ezt nevezem nyomásgyakorlásnak. - Igen. - De te biztosan közölted vele, hogy ne üsse bele az orrát a magánéletedbe. - Hannah meredten figyelte a for-ralót, hogy mikor kész már a víz. Rafe nem szólt semmit. Erőtlenül füttyentett a kanna. Jó lesz már, döntötte el Hannah. örült, hogy volt mivel elfoglalnia magát, és gyorsan átöntötte a vizet az üvegkannába. Minden rendben van, gondolta aztán. Összeszedte magát. Amikor azonban megfordult, arcán a legszebb mosolyával, azt kellett látnia, hogy Rafe kijött a boltív alól, és most alig két lépésre áll tőle. Túl közel. - Nem így fogalmaztam meg. - Rafe egy pillanatra sem vette le a tekintetét Hannah arcáról. - De igazad van. Egyértelművé tettem, hogy azt csinálom, amit akarok. - Szokásod szerint. - Pontosan. Hannah szeretett volna valami frappánsat mondani. Végül aztán csak megköszörülte a torkát. - És mit akarsz csinálni? - Jelen pillanatban meg akarlak csókolni.

7 Hannah megdermedt. Ráébredt, hogy az a legijesztőbb az egészben, hogy ő ugyanerre vágyik. Gyanította, hogy látszik is a szemén.

Megnyalta az ajkát, és föltette az egyetlen fontos kérdést. - Miért? - Muszáj okának lenni? - Igen. - Hannah érezte, hogy a pult széle nekinyomódik a derekának. Kinyújtotta kétoldalt a karját, és belekapaszkodott az íves, csempés szegélybe. - Igen, azt hiszem. Főleg az adott helyzetben. -Az adott helyzetben? -Te. Én. Álmodlak. - Mi történik, ha semmilyen okot nem tudok megnevezni azon kívül, hogy meg akarlak csókolni? - Az a lényeg - magyarázta Hannah, gondosan megválogatva a szavakat -, az a legeslegfontosabb, hogy az ok, bármi legyen is, ne álljon kapcsolatban Álmodlakkal. Rafe két kézzel lassan átfogta Hannah tarkóját. Tenyere meleg volt, és súlyosan nehezedett a lány nyakára. Hannah érezte benne a férfierőt, de azt is, hogy ez az erő vissza van fogva. Kéjesen beleborzongott. A férfi finoman a füle mögé csúsztatta az ujjait. Enyhén hátradöntötte a fejét, és száját a szájára tette. - Nem kapcsolatos Álmodlakkal - mondta Rafe Hannán száján. - A szavamat adom rá. A csók ezúttal igazi volt, nem az a szűzies, semmitmondó puszi a szájra, amit azon az estén adott Hannah-nak, amikor hazakísérte. Pontosan olyan volt, amilyennek Hannah mindig is képzelte: megsemmisítő. Felizzott minden idegszála. A hatás nem sokban tért el attól, mint amikor gyufalángot tartanak a rendkívül száraz aprófához. Figyelmeztetés nélkül, vadul és elfojthatat-lanul lobbantak fel a lángok. Hannah hasában melegség áradt szét. Erezte a szíve dobogását. Úgy elakadt a lélegzete, hogy más körülmények között mentőt hívott volna. Rafe szándékolt lassúsággal egyre mélyebben csókolta. Minden kamasz lány erről ábrándozik, gondolta Hannah. Bár egy kamasz lány nem tudta volna megítélni, milyen mennyei volt ez a csók. Csak egy felnőtt nő, aki a saját kárán tapasztalta meg, hogy ritkán ilyen tökéletes az élet, csak az tudta értékelni az apró részleteket és a finomságokat. Rafe finoman nekiszorította a pultnak. Hannah láthatta, hogy a merev hímtagja nyomódik a combjának. Nem lehetett nem észrevenni. Nem minden részlet volt apró. Rafe szája elmozdult Hannah száján. Keze végigsiklott Hannah nyakán, és a mellén állapodott meg. Mohó vágy ébredt a lányban. Uralkodott magán, és eleresztette a pult szegélyét. Hallotta, hogy Rafe mond valamit, amiért letartóztatták volna, ha nyilvános helyen hagyja el a száját. Meg sem próbálta leplezni sóvárgását. A tudattól, hogy Rafe kívánja, Hannah-t a maradék józan esze is cserbenhagyta. Csak egy csók, gondolta. Mit árthat egy csók? Hallotta, hogy valaki halkan nyöszörög. Bizonyára ő, vélte. Nem kimondottan elegáns. Végtére is csak csókolóznak. Abban a pillanatban azonban nem érdekelte, hogy viselkedésében nyoma sincs a nagyvilági kifinomultságnak. Az volt a legfontosabb, hogy átkarolja Rafe nyakát. Amint elérte célját, rekedt nyögést hallott. De most nem tőle származott. Hanem Rafe-től. A férfi most erősebben ölelte. Nyilvánvalóan fogytán az önuralma. Hannah szerette volna tudni, hogy vajon Rafe is észrevette-e. És ha végképp elfogy? ő vajon bánná-e? Oka lenne-e bánni? Fejtetőre állt a világ. Hannah ködösen észlelte, hogy Rafe fölnyalábolja a földről. Beleborzongott. Rafe megállt egy pillanatra, hogy lekapcsolja a világítást. Azután a konyhából a nappaliba vitte a lányt. Ott a régi kanapéra fektette, és ráborult. Ajka Hannah nyakára tapadt. Hannah

esküdni mert volna, hogy a fogait is használta. Újra villamos borzongás cikázott végig rajta. Most már reszketett. Rafe súlya a párnákba préselte a testét. Amikor megütötte a fülét a kutyakörmök kopogása a fapadlón, egy tizedmásodpercre kinyitotta a szemét. A félhomályban látta, hogy Winston az emeletre igyekszik. Bizonyára zavarba hozta, hogy mi zajlik a kanapén. Ő, Hannah is szégyellhetne magát, gondolta. És lehet, hogy szégyellni is fogja. Később. A teste most csodálatos dallamot zengett. Korábban elelkapott már néhány akkordot ebből a dallamból, a pompás finálé azonban mind ez ideig váratott magára. Érezte, hogy pulóvere alá becsúszik Rafe keze. Melltartójának kapcsa azonnal engedett. Amikor egy hüvelykujj finoman megérintette a mellbimbóját, Hannah csaknem felsikoltott. Olyan volt, mintha testének minden négyzetcentimétere különösen érzékennyé vált volna. Sosem ismert tartományban járt, ahol elmosódott a mennyei gyönyör és a fajdalom közötti határvonal. - Egész nap csak arra tudtam gondolni, hogy milyen lesz - mormolta Rafe a lány vallanak hajlatába. - Majd' beleőrültem, hogy kipróbáljam. Keze végigsimított a lány csípőjén. Hannah érezte, hogy ujjai az ő nadrágjának cipzárján matatnak. Gyorsan haladnak. Túl gyorsan. Ennek ellenére úgy tűnt, mégsem tud felhozni egyetlen jó okot sem, hogy leállítsa. Megint hallotta, hogy Winston a lépcsőn járkál. Az a tudat, hogy a kutya visszatért hozzájuk, kisöpörte a köd egy részét az agyából. - Azt hiszem, elég messzire mentünk - szólalt meg nagy nehezen. - Egyáltalán nem. - Rafe fölhajtotta a pulóvere alját, és megcsókolta az egyik mellét. Azóta kívánlak, hogy megérkeztél. - Milyen kedves. Rafe mozdulatlanná dermedt. Azután fbiemelte a fejét, és csillogó szemmel nézett a lányra. - Kedves? - Megtiszteltetésnek veszem. Komolyan. - Megtiszteltetésnek veszed - ismételte lassan Rafe. -Nagyszerű. Megtiszteltetésnek. A fenébe. Hannah nyelt egyet. - Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy prűd vagyok, vagy ilyesmi, de... - De attól még stréber kislány vagy, ezt akartad mondani? - Nem egészen. - Hannah-nál kezdett felmenni a pumpa. - Hanem hogy sok tekintetben idegenek vagyunk egymás számára. - Te Harte vagy. Én Madison. Szerintem ez egyet jelent azzal, hogy egész életünkben ismertük egymást. Hannah pislogott. - Ez kétségkívül érdekes nézőpont. Bizonyos értelemben még igaz is. Ugyanakkor leegyszerűsítés is, nem gondolod? - Mindig így beszélsz a randevúidon? - Ez nem randevú volt. Szívességet tettem neked. Rafe végtelenül lassan, végtelenül csábítón elmosolyodott. -Akkor hadd háláljam meg. Ismét rá akart hajolni Hannah szájára. Hannah mindkét kezét Rafe vallanak vetette, hogy visszatartsa. - A lényeg... Rafe udvarias meglepetést mímelt. - Tényleg ilyen fontos ez most? - A lényeg az - folytatta Hannah komoran -, hogy bár életünk nagy részében csakugyan tudtunk egymás létezéséről, közelebb járunk a valósághoz, ha úgy fogalmazunk, hogy csupán távoli ismerősök vagyunk. A mostani helyzetben az én fogalmaim szerint idegenek vagyunk egymás számára. - Sss. - Rafe a tenyerével befogta a lány száját. - Mmmp? - Hannah dühödten elkapta a férfi csuklóját, és megpróbálta lerángatni a kezét a szájáról.

Teljesen lefoglalta az igyekezet, hogy félreérthetetlenül Rafe tudomására hozza, hogy őt nem villanyozza fel az effajta viselkedés, ezért jó ideig észre sem vette, hogy Rafe nem is őrá figyel. Végül feltűnt neki, hogy a férfi gyanúsan mozdulatlanul fekszik, és fejét a bejárati ajtó felé fordítja. Hannah nagyon halk nyüszítést hallott. Winston megint az ajtóban állt, akárcsak előző este. Érezni lehetett, micsoda feszültség sugárzik belőle. - Hall valamit. - Rafe elvette a kezét Hannah szájáról. Felült a kanapén, és közben a kutyát nézte. - Valószínűleg valami állat kotorászik a szemétben. -Hannah gyorsan eligazgatta magán a ruházatát. - Talán bűzös borz. Vagy macskák is lehetnek. - Valószínűleg. - Rafe figyelmesen nézte Winstont. Hannah lassan felkelt. - Tegnap este is ezt csinálta. Rafe is felállt, és odament a reszkető Winstonhoz. Elhúzta a függönyt az ablak elől. - Akkora köd van már, hogy csak a veranda széléig látni. Winston halkan nyüszített. Ránézett Rafe-re, aztán az ajtóra, azután megint Rafe-re. Egyértelmű volt az üzenet. Ki akar menni, hogy felderítést tartson. Hannah hátán végigfutott a hideg. Ugyanaz a baljós érzés fogta el, mint előző este. - Akármi az ott kint, nem jön túl közel a házhoz -mondta gyorsan. - Winston ugatna, mint az őrült, ha ide merészkedett volna a verandaszéli bokrok közé. - Persze. — Rafe az ajtógomb felé nyúlt. Winston remegve nyújtóztatta a nyakát, készen arra, hogy amint nyílik az ajtó, kirohanjon a résen. Hannah-t igazi félelem rohanta meg. Hirtelen csak arra tudott figyelni, hogy ki ne nyíljon az az ajtó. - Micsoda, te megőrültél? - Talpra ugrott, és átrohant a nappalin. Lehajolt, megfogta Winston nyakörvet. -Nem eresztheted ki. Az isten szerelmére, hiszen egy toronyházban nőtt fel a város közepén! Nincs semmi tapasztalata a vadon élő állatokról. Akármi járkál odakint, biztosan sokkal nagyobb és sokkal kegyetlenebb nála. Winston próbálta kiszabadítani magát. Reszketett a kalandvágytól. Egy pillanatra sem vette el az orrát az ajtó és az ajtófélfa közötti réstől. Rafe lepillantott rá. - Hát jó, te elkényeztetett városi kutya. Maradj bent. Majd elintézem egyedül. - Nem, nem, szó sem lehet róla. - Hannah eleresztette Winston nyakörvet, és kétségbeesésében kitárt karral a bejárati ajtónak vetette a hátát. - Te sem mehetsz ki. Rafe-et szemlátomást mulattatta a viselkedése. - Akármi járkál is odakint, nem hinném, hogy nagyobb és kegyetlenebb lehetne nálam. Holdfényparton vagyunk, nem emlékszel? Itt gyakorlatilag nincs bűnözés. Winston megint nyüszített, és nyugtalanul ugrált Rafe sarkában. Hannah elszántan nézett rájuk. Nem volt hajlandó feladni a bejárati ajtót. Erősen törte a fejét, milyen ésszerű, logikus érvvel indokolhatná meg, hogy egyik hímet sem ereszti ki áz udvarra. - Mind a ketten hűtsétek le magatokat. Gondolkodj unk józanul, rendben? Nagyon is elképzelhető, hogy egy bűzös borz van kint. Van róla fogalmatok, mennyi ideig nem tudnánk megszabadulni a bűzétől, ha lespriccel benneteket? Egy hétig a tengerparton kellene aludnotok mind a kettőtöknek. - Szerintem nem bűzös borz. - Rafe gondterheltnek tűnt. - Egy bűzös borz egyenesen a kukákhoz menne. Már hallottuk volna a zörgést. - Ha nem bűzös borz, akkor esetleg valami rosszabb -szűrte Hannah a fogai között. - Lehet, hogy megszökött valakinek a pitbullja vagy a rottweilere. Mit tudhatjátok, lehet, hogy egy egész falka gonosz kutya van odakint. - Ha már a józan ésszel jöttél - mondta Rafe kedvesen -, szerintem elég gyenge ez az elmélet.

- Nem érdekel. Ez a véleményem, és nem engedek belőle. Egyikőtök sem megy ki, és kész. Különben is, az előbb mondtad, hogy nem látni messzebb a veranda szélénél. Nincs is értelme ilyen időben kint bolyongani. Rafe ránézett. Hannah ráeszmélt, hogy hangtalanul nevet. - Mi van? - kérdezte tőle. - Semmi. - Rafe ismét elhúzta a függönyt, és aggódó arccal kilesett a sötétségbe. - Csak az jutott eszembe, hogy ha nem eresztesz ki, ma este nem jutok haza. Ez minden. Hannah elbizonytalanodott. - Ha Winston lecsillapodott, elmehetsz. - Az orromig se látnék ebben a ködben. - Akkor hagyd itt a kocsidat, és menj gyalog. Rafe eleresztette a függönyt. Csillogott a szeme. - Most mi van? - rivallt rá Hannah. - Mi lesz, ha kora reggel elhajt valaki a ház előtt, és meglátja, hogy itt áll a kocsim? Hannah felsóhajtott. — Már így is rólunk pletykál a fél város. - Na de hogyan fogok szembeszállni a megvadult pitbul-lok és rottweilerek falkájával, ha gyalog kell hazamennemll Hannah csak annyira mozdult el a bejárati ajtótól, hogy föllibbentse a függönyt. Egyetlen pillantással fel*' mérte, hogy csakugyan áthatolhatatlan a köd. Mintha valami szürke falról verődött volna vissza az ajtó fölötti lámpa sárga fénye. Lepillantott Winstonra. A kutya nyugtalanul járkált fel-alá az ajtó előtt. Akárminek a jelenlétét érezte, még mindig itt volt. Hannah döntésre jutott. - Megisszuk a teát, amit főztem - mondta. - Ha utána; sem változik semmi, akkor ma este alhatsz a kanapén. - Rendben van - állt rá Rafe további vita nélkül. Winston nagyjából akkorra veszítette el az érdeklődését a ködben odakint ólálkodó valami iránt, mire Hannah és Rafe befejezte a teázást. De amikor Rafe kinézett az ablakon, elégedetten látta, hogy szemernyit sem javult az időjárás. Ha lehetséges, még sűrűbb lett a köd. Aznap este melléje szegődött a szerencse. Hannah is az ablakhoz ment, és megállt Rafe mellett. A válla fölött lesett ki. - Mi a helyzet? - Megvadult kutyáknak és bűzös borzoknak való az idő. - Nem találom humorosnak. - Hannah fázósan átkulcsolta maga előtt a karját, húzogatta a kezét a felkarján. -Szóval akkor itt kell maradnod éjszakára. - Kár túllihegned a dolgot. Nem halok bele, ha gyalog kell hazamennem Álmodlakba. Nincs olyan messze. - Nem. - Hannah hirtelen elfordult. - Megkaphatod a földszinti vendégszobát. Hozok takarókat és párnát. Rafe nézett utána, amint megy föl a lépcsőn. Hannah túl gyorsan felajánlotta neki, hogy aludjon itt, gondolta. A lány szemében is volt valami furcsa. Rafe tűnődött, hogy vajon mennyiben oka az újfajta feszültségnek a kanapén lejátszódott jelenet, hogy vajon nem inkább abból fakad-e, hogy Winston olyan nyugtalanul viselkedett az ajtónál. Logikusnak vélte, hogy néhány csók aligha kavarhatta föl ennyire Hannah-t. Végtére is nem tinédzser már. Magabiztos nő, aki felépített egy virágzó vállalkozást. Egy kis erotikus közjátéknál több kell ahhoz, hogy kibillenjen a lelki egyensúlya. Rafe abban mindenesetre biztos volt, hogy ha a kurta Ölelkezés valóban fölzaklatja Hannah-t, őt kész örömmel ereszti szélnek, gyalogoljon csak hazáig. Ehelyett ragaszkodott hozzá, hogy itt maradjon. Odapillantott Winstonra. A kutya hason fekve, orrát a mancsain nyugtatva szunyókált a szőnyegen. Hannah azt mondta, hogy már második este műveli ugyanazt.

Hannah is, Winston is városi élethez szoktak, emlékeztette magát Rafe. Egyszerűen túlreagálták, hogy valami apró élőlény túlságosan közel merészkedett a házhoz. De ha Hannah azt akarja, hogy ő itt töltse az éjszakát, miért állna le vele vitatkozni? Egy óra elteltével Rafe még mindig ébren volt. Karjait ösz-szefonta a feje alatt, és a sötét árnyékokat bámulta a meny-nyezeten. Folyamatosan az járt a fejében, hogy Hannah itt van fönt az emeleten. Elképzelte hálóingben. Lehet, hogy olyan csipkés, átlátszó kis darabot visel, ami amúgy sem sokat takar. Nem valószínű. Inkább azt a hétköznapi, hosszú ujjú flanel hálóruhát, ami leér a bokájáig. Mindkettő izgatónak tűnt most, hogy végiggondolta. Nagyon is izgatónak, ami azt illeti. Meredezett a férfiassága. Logikusnak vélte, hogy aligha az a néhány csók kavarja föl ennyire. Végtére nem kamasz gyerek már. Egy kis erotikus közjátéknál több kell, hogy kibillenjen a lelki egyensúlyából. Hát persze.

8 Hajnalban Rafe arra ébredt, hogy hideg orr böki meg pucér talpát. A döbbenettől rögvest felült. - A rohadt... - Elhallgatott, amikor meglátta Winst' tont. - Nincs értelme, hogy téged szidjalak. De azért ne hidd, hogy föl se merült bennem, netán szándékosan! rendezted meg tegnap azt a drámai előadást az ajtónál. Tönkre akartad tenni az esténket. Winston úgy meredt rá, mint aki mindent ért. - Egészen jól haladtak a dolgok, amíg meg nem jelen- \ tél, és el nem játszottad a macsó őrkutyát. Winston megfordult, és az ajtóhoz ügetett. Ott leült, és sürgető pillantással nézte Rafe-et. - Jól van, jól van. Értem a célzást. Rafe félretolta a paplant, és fölállt. Megkereste a nadrágját, belebújt az ingébe. Némi kutatás után porcicák társaságában a bokacsizmáját is felfedezte az ágy alatt. -Jól van, menjünk. Az ajtó túloldalán nyirkos, ködös volt a hajnal. Winston kilépett, és a verandát szegélyező bokrok felé vette az irányt. Rafe lement a lépcsőn, és elindult a zárt tárolóhoz vezető keskeny ösvényen. Ott tárolták a szemeteskukákat. A környéken nem látszottak állatnyomok, és karmolások sem a fából készült kukafedeleken. Winston, miután elvégezte a dolgát, a tárolóhoz sietett, hogy felderítést végezzen a környékén. Rafe minden mozdulatát figyelte. Winston szaglászott egy keveset, de a tároló iránt mutatott érdeklődését a legjobb esetben is csak felületesnek lehetett mondani. Mindössze néhány perc elteltével már a hosszú kocsifelhajtón kocogott a felé a fasor felé, amely a házat és a kertet elválasztotta a keskeny úttesttől. Rafe ment utána, és figyelte, nem mutat-e szokatlan érdeklődést valami iránt a felhajtó környékén. Winston haladását számos megtorpanás lassította, de egyik alkalommal sem talált semmi rendkívülit. Amikor a telekhatár közelébe ért, Rafe úgy döntött, visszahívja. - Hannah le fogja ordítani a fejemet, ha megtudja, hogy kiengedtelek az útra. - Nem mintha nagy forgalmat bonyolított volna ez a csendes út, különösen ezen a hajnali órán. Winston ügyet sem vetett rá; döbbenetes megvetéssel fogadta a világos és indokolt parancsot. Rafe úgy vélte, vagy a több nemzedéken át tartó túltenyésztéssel magyarázható ez a viselkedés, vagy Hannah-tól tanulta. Ez utóbbit tartotta valószínűbbnek.

- Gyere vissza! - Rafe megszaporázta a lépteit, hogy elkapja Winstont, mielőtt kikóborog az útra. •Winston azonban a saját jószántából is megállt, mielőtt a járdára ért. Elkanyarodott balra egy csoport szomorú-fűzhöz, és nagy szakértelemmel szimatolni kezdte a talajt. - Pont úgy nézel ki, mintha tudnád, mit csinálsz - jegyezte meg Rafe halkan. Winston egyik fatörzstől a másikig szaladt, és közben több helyen megállt szaglászni. Végül fölemelte a lábát. Miután végzett, Rafe felé fordult, mintha csak azt akarná mondani, hogy készen van. Rafe odaballagott a facsoporthoz, és alaposan szemügyre vette azt a fát, amelyiket Winston megjelölt. Tudta, hogy emberi érzékszervei tökéletesen alkalmatlanok az adott feladatra. Leguggolt, hogy megvizsgálja a talajt a fa törzsénél.; A földet takaró kavicsok miatt nem találhatott lábnyomokat. Mindig abból induljunk ki, hogy vannak lábnyomok* gondolta Rafe. Odanézett Winstonra, aki kérdő tekintettel bámulta. -Tudod, ki lennénk segítve, ha valamelyikünknek olyan orra volna, mint neked, és olyan agya, mint nekem. Winston erre azt csinálta, ami a kutyáknál a vállrándítás megfelelője, azután megfordult, és elindult a kocsifelhajtón a ház felé. Rafe kiegyenesedett. Már éppen a kutya után akart indulni, amikor a szeme sarkából észrevett egy ezüstös csilla-nást. Odahajolt, és látta, hogy cukorkafólia hever a földön, nem messze attól a ponttól, amelyet Winston megjelölt. Nem valami világraszóló felfedezés. Akár a szél is odafújhatta a fák közé. Kidobhatták egy elhaladó autóból, leeshetett a kukásautóról. De elhajíthatta az az illető is, aki előző nap éjféltájban éppen itt ácsorgott. Fölszedte a fóliadarabkát, és a felhajtón álló Porschéjá-hoz ment. Kulcsával kinyitotta az ajtót, lehajtotta a kesztyűtartó ajtaját, és kotorászott benne egy kicsit. Nem járt szerencsével. Ránézett Winstonra, aki a verandán várakozott felszegett fővel. - Volt idő, amikor pont az ilyen alkalmakra mindig hordtam magammal egy tartalék borotvát és pár alapdolgot - magyarázta. Becsukta a kocsiajtót, és zsebre tette a kulcsot. - De már leszoktam róla. Válása óta a társasági élete már nem a régi, gondolta. Valószínűleg azért nem, mert a kisujját sem mozdította érte. Egyéb dolgokkal foglalta el magát. Mielőtt fölment a lépcsőn, megállt, és leszakított néhány mentaágat a kerti vízcsap mellett növő bokrokról. Bent a házban néhány percre elidőzött a fürdőszobában, ahol fölfedezte, hogy a Harte család egyetlen férfi tagja sem hagyott hátra borotvát. - Milyen gondatlanok - mondta Winstonnak. - De mit is várhat az ember egy Harte-tól? Fülelt egy kicsit, nem hall-e zajt az emeletről, majd a konyhába ment, és nyitogatni kezdte a szekrényeket. Azokat az ezeréves fűszereket és hasonlókat találta, amiket általában a nyaralójukban hagynak az emberek. Só, bors, cukor, fél üveg vaníliasűrítmény, egy bontatlan üveg juharszirup. Valódi juharszirup, nem karamellszínű cukros víz, állapította meg. Kivette a szekrényből a vaníliasűrítményt és a juharszirupot, aztán a hűtőszekrényhez ment, hogy megnézze a kínálatot. A tej és a tojások frissek voltak. A tömör parasztkenyér, amelyet a móló melletti pékséget átvevő ezoterikus New Age-es társaság sütött, egynapos. Tökéletes. A menyasszonynak három számmal nagyobb lett a ruhája. O kétségbeesetten igyekezett megtűzni, de reménytelen volt. Tudta, hogy akármit csinál, ez a ruha sosem fog jól állni. A menyasszony zokogott. A vőlegény egyfolytában az óráját nézte. Ő isfelpillantott az órára, és látta, hogy néhány perc múlva kezdődnie kellene a fogadásnak. Csakhogy az étel még nem érkezett meg. Egyetlen asztalt sem terítettek meg. A virágok kor-nyadoztak.

Kicsomagolta az általa rendelt rekesz első osztályú pezsgőt, és azt kellett látnia, hogy szájvizes üvegek sorakoznak benne. Körülnézve fbifedezte, hogy a zenészek sem jöttek el. Ha mindez nem lett volna elég a teremmel sem stimmelt valami. Úgy volt, hogy a hegyoldalban, egy városra néző, elegáns kúriában tartják a fogadást. Ehelyett egy üres, ablaktalan raktárban állt. A közelben valami finomat sütöttek, ínycsiklandozó illata elvonta figyelmét a zűrzavarról. Rájött, hogy borzasztón éhes, de nem hagyhatta ott az ügyfelét, hogy egyen valamit. Hiszen ez a hivatása, végtére is... Hannah felriadt, és az ablakon kinézve áthatolhatatlan ködöt látott. Néhány rémes pillanatig azt hitte, hogy továbbra is Portlandben van, a menthetetlenül katasztrófába torkolló esküvői fogadáson. Ekkor megérezte a földszintről fölszálló felséges illatot. Visszazökkent a valóságba, és kipattant az ágyából. Rafe. Nem lépett le diszkréten hajnalban, ahogy várta. Itt maradt, és otthon érezte magát a más konyhájában. Hannah bármibe lefogadta volna, hogy elmegy, mire ő felébred. Lenézett az ágy lábához. Winstonnak színét se látta. Mi történt az ő hűséges barátjával? Ez aztán az ostoba kérdés, gondolta. Winston sok tekintetben igazán tökéletes kutya. De mindent összevetve, mégiscsak kutya. Ha a nyomára akar bukkanni, csak követnie kell az ételszagot. Miközben kitámolygott a fürdőszobába, még kísértették a visszatérő rémálom emlékének foszlányai. Hónapokon keresztül tette tönkre az éjszakáit ez a pokoli esküvői álom, mígnem végül eldöntötte, hogy eladja a Harte Harangot. Megtámaszkodott a lábazatos fehér mosdókagyló peremén, és rábámult a tükörképére. Gubancos fürtökben lógott a haja. Szemében mogorva, dacos tekintet, az arca vörös, ami, finoman szólva, nem áll jól neki. Ilyen állapotban nem kerülhet Rafe szeme elé. Csak a zuhanyozásban reménykedhetett. Lehúzta magáról hosszú ujjú hálóingét, és beállt a forró vízsugár alá. Két kézzel ragadta meg a samponos flakont, és dühödten kezelésbe vette magát. Rossz éjszaka volt mögötte. Amikor nem sokkal később végzett, összehasonlíthatatlanul jobban érezte magát. Fölvett egy pulóvert meg egy farmert, kefével a füle mögé igazította frissen mosott haját, és egy pánttal rögzítette. Mielőtt elhagyta a szobát, még egyszer a tükörbe nézett. Bosszankodva állapította meg, hogy továbbra is rózsás árnyalatú a bőre. Valószínűleg a zuhanyozás miatt, vélte. A nagy meleg és a gőz miatt. Bizonyára hamarosan elmúlik a hatásuk. Kihúzta magát, kinyitotta a hálószoba ajtaját, és kilépett a hallba. Miközben lement a lépcsőn a földszintre, összefutott a szájában a nyál. Meglátta Winstont, aki a konyha boltívénél ücsörgött. Mint mindig, illemtudóan fölemelkedett, hogy gazdáját üdvözölje, de egyértelmű volt, hogy figyelmét a tűzhely tájékán folyó tevékenység köti le. Rafe pontosan úgy nézett ki, amilyennek Hannah a reggeli ábrázatát elképzelte. Hihetetlenül szexi volt, annak ellenére és azzal együtt, hogy borostás volt, amitől szikár arca még marconábbnak hatott. Nincs igazság a földön. Egy úriember hajnalban elment volna. De hát soha senki sem mondta, hogy Rafe Madison úriember. - Tökéletes az időzítés. - Rafe-nek csillogott a szeme, ahogy egyetlen gyors pillantással végigmérte Hannah-t. Felhúzott egy konyhai kesztyűt. - Kitöltheted a kávét. Hannah figyelte, ahogy kivesz egy serpenyőt a sütőből. Kellemes, enyhe vaníliaillat csapta meg az orrát. - Mi ez? - Francia pirítós. - Rafe a serpenyőt a tűzhelyre tette, a konyhai kesztyűt pedig lehajította a pultra. - Nem tűzhelyen, hanem sütőben sütöm. A kenyérpudingot kereszteztem a kenyérfelfújttal.

Hannah sóvárogva nézte. - Jól néz ki. Nagyon jól néz ki. Rafe elvigyorodott. - Köszönöm. Na és, ha tud sütni. Ezt eddig is lehetett tudni róla. Ez még nem elegendő ok arra, hogy beleszeressen. Kívánni, azt lehet, de beleszeretni nem. Hannah elszakította a tekintetét az aranybarna fran-' cia pirítóstól, és észrevette, hogy Rafe különös tekintettel méregeti. - Hozom a kávét. - Hannah sarkon fordult, és felkapta a kannát. Rafe két előmelegített tányérra tette a francia pirí-tósokat, és az asztalhoz vitte őket. Hannah jól megnézte, milyen hanyag eleganciával rendezte el az aranybarna, puffadt háromszögeket. A pirítósok tetején friss mentaágacskák feküdtek. A kis mártásos kannában meleg volt a juharszirup. Hannah fogta a villáját. - Tudod, bizonyos körökben az a hír járja, hogy bűnözésből tartottad fönn magad azután, hogy elmentél Holdfénypartról. Rafe bólintott. - Ez a hír hozzám is eljutott. - De a minapi vacsora és a mostani reggeli után én inkább azt hiszem, hogy egy kék szalagos konyhaművészeti akadémián töltötted az idődet, nem börtönben. Rafe fölkapta a fejét. Hannah villája egy darabka francia pirítóssal félúton megállt a levegőben. - Te jó ég, csak vicceltem. Tényleg jártál főzőiskolába? Rafe habozott. Aztán megvonta a vállát. - Igen. Hannah le volt nyűgözve. - Mikor? - Miután megnősültem. Azt hiszem, a lelkem mélyén tulajdonképpen mindig is úgy gondoltam, hogy ha az embernek boldog a házassága, akkor többnyire otthon eszik. De Meredith nem nagyon tudott főzni, úgyhogy ez rám hárult. Minél jobban főztem, annál nyugtalanabb és boldogtalanabb lett Meredith. - Rafe lemondóan legyintett az egyik kezével. Némi idő elteltével arra is rájöttem, hogy nem az az otthon ülő típus. Hannah hitetlenkedve nézett rá. - Azért hagyott el Meredith, mert fantasztikusan főzöl és szeretsz otthon enni? - Dehogy, nem csak emiatt - ismerte el Rafe. - Talán elviselte volna, hogy főzök, ha hajlandó vagyok beállni a Madison Kereskedőházhoz. De nem voltam hajlandó, ezért úgy látta, hogy nincs jövőm, és elment. Hannah kiélvezett egy újabb falat francia pirítóst, és közben a hallottakon tűnődött. Sajnálom, hogy nem sikerült a házasságod. - Sajnálhatod is. Azt hiszem, a te hibád, hogy felbomlott. Hannah kis híján elejtette a villáját. - Az én hibám? Hogy a fenébe hibáztathatsz érte engem? Rafe elkapta a pillantását a kis asztal fölött. Szája széle enyhén fölkunkorodott. - Akkor este a tengerparton azt mondtad nekem, hogy a házasságban ne az apám meg a nagyapám nyomdokain járjak, emlékszel? Néhány évvel később azt gondoltam, akkor most megpróbálkozom vele. Mert végtére is olyasvalaki adta ezt a tanácsot, akinek minden sikerül. Bizonyára bombabiztos. - Na, álljunk csak meg egy szóra. - Hannah rámutatott a villával. - Ne engem hibáztass azért, mert a saját akaratodból megfogadtad egy tökéletesen jó tanácsomat, de aztán az egészet elszúrtad, mert rosszul választottál. - Madison vagyok. Várható volt, hogy rosszul választok. - Ez a létező leggyengébb kifogás, és te is tudod, hogy az. Többet nem bújhatsz mögé, megértetted? Rafe lesütötte a szemét. - Igenis, asszonyom. Hannán lehiggadt egy kicsit. - Tudod, nem te vagy az egyetlen ember a világon, aki hibázott, amikor társat választott magának. Én is leszerepeltem.

- Dehogy szerepeltél le. Te csak menyasszony voltál. Nem mentél férjhez. Hannah elfintorodott, majd újabb darabka pirítóst szúrt a villájára. - Megosztok veled egy kis titkot. Csakis azért nem követtem el azt a hibát, hogy hozzámenjek Doughoz, mert még azelőtt volt szíves faképnél hagyni, hogy az oltár elé állhattunk volna. - Milyen pasi volt? - Ügyvéd Portlandben, egy elég jó hírű céghez szállt be. Akkor ismerkedtünk meg, amikor a nővére esküvőjét szerveztem. Sok közös vonásunk volt. - Megfelelt az Igazival szemben támasztott összes elvárásnak, amiket akkor éjszaka a parton elsoroltál? Hannah-nak megrebbent a szeme. - Emlékszel arra a listára? - Sosem felejtem el. Nagy hatást gyakorolt rám. -Miért? Rafe fölemelte a kávésbögréjét, és elgondolkodva ivott egy kortyot. - Talán azért, mert tudtam, hogy soha még csak a közelébe se jutnék annak, hogy a kívánalmak és elvárások akár felét teljesítsem. Hannah meg volt rökönyödve. - Téged komolyan zavart, hogy szóba sem jöhetsz nálam? -Aha. - Egek, ez őrület. De hát én sosem érdekeltelek téged. Számodra én csak egy naiv, prűd és stréber kislány voltam. Minden Álma Valóra Válik kisasszony, nem emlékszel? - Nem az zavart, hogy személy szerint én nem feleltem meg a listán részletezett elvárásoknak. Az zavart, hogy létezik ilyen lista, és te betéve tudod. , - Tessék? - Figyelj, nekem sejtelmem sem volt róla, hogy van ilyen lista - magyarázta Rafe türelmesen. - Ettől súlyos hátrányba kerültem. És amikor rájöttem, hogy a hozzád hasonló lányoknak van ilyen listájuk, és a felsorolt dolgok szerepelnek rajta, már tudtam, hogy nem nyerhetek. Hannah kábultan nemet intett a fejével. - Nem értem. Kifejtenéd? Rafe mély lélegzetet vett. - Mondok én neked valamit, Minden Álma Valóra Válik kisasszony. Azon az éjszakán, ott, a tengerparton pontosan olyan voltál, amilyennek az előbb leírtad magad — naiv, prűd és stréber kislány. Ugyanakkor úgy tekintettem rád, mint aki szakértője egy bizonyos dolognak. Te tudtad, mitől lesz jó egy házasság. - Én? De hiszen sosem voltam férjnél. - Az igaz, de olyan családban nőttél fel, ami az én szememben egészen tökéletesnek tűnt. Boldog házasságban élő szülők és nagyszülők. Senki se vált el. Senki se keveredett botrányba. Azt gondoltam, te tudod, hogyan kell jól csinálni. Hannah agyában derengeni kezdett a felismerés. Rafe-nek nem voltak első kézből származó tapasztalatai arról, hogyan működik egy jó házasság, mert vele ellentétben neki nem nyílt rá alkalma, hogy közelről megfigyelhesse. A Madison-klánban olyan gyakori a válás, mint a zöld szem. - Értem. Hát, ha ettől egy kicsit is jobban érzed magad, arra a következtetésre jutottam, hogy a Nagy O-vel kapcsolatban hibás az eredeti listám - mondta. - Igen? Miért? Hannah megtámasztotta a könyökét az asztalon, és a tenyerére támasztotta az állát. - Most elmondok neked valamit, amit senkinek sem mondtam még el. Ha továbbadod, esküszöm, hogy megfojtalak, Rafe Madison. - Izgalmasan hangzik. - Az az igazság, hogy Dougnak is volt egy listája, nem feleltem meg az összes kívánalmának és elvárásának. Rafe pislogott. Aztán lassan mosolyra görbült a szája. Volt egy Nagy ő-listája a pasasnak?

Volt. El is magyarázta, mely területeken találtattam könnyűnek. Javaslatokat tett arra, hogyan fejleszthetném! magam. Kipipált. ?í Rafe vigyorából kuncogás lett. A kuncogásból teli torkú; nevetés. Hannah csak nézte, várta, hogy leesik-e a székérőh | Winston a fülét hegyezte, és értetlenül bámult rá. Rafe kacagása betöltötte a konyhát. Eltartott egy ideig, amíg összeszedte magát. Hannah azzal ütötte el időt, hogy töltött magának még egy bögre kávét, és adott Winstonnak egy falatkát a tányérján megmaradt francia pirítósból. Rafe válla végül nem rázkódott tovább. Kiterülve feküdt a székén, egyik kezét lapos hasán nyugtatva, és lassan elvigyorodott. - Elnézést. - De a hangjában nyoma sem volt megbánásnak. - Örülök, hogy ilyen szórakoztatónak találod. - Muszáj megkérdeznem - mondta Rafe. - Miben nem voltál elég jó? - Miért mondanám el? - Mert csináltam neked reggelit. - Hmm. - Ebben volt igazság. - Hadd szögezzem le, hogy megfeleltem az elvárások többségének. Sikeres családból származom. Megfelelő oktatásban részesültem. Bizonyítottam a kezdeményezőkészségemet és a kitartásomat, mivel létrehoztam egy saját céget. Kitűnő kapcsolatokkal rendelkeztem a közösségben. Érdeklődési körünk nagyjából megegyezett. -De? Hannah vágott egy grimaszt. - De kiderült, hogy Doug hosszú távon politikai pályára készül. Rendes ember. Komolyan azt hiszem, hogy tud majd javítani a dolgokon. De olyan feleségre van szüksége, aki boldogul azokkal a társadalmi és személyes kihívásokkal, amelyek együtt járnak ezzel a hivatással. - Ezért volt listája. - Igen. Ahogy egyre inkább világossá vált, hogy komolyan gondolja a politikusi karriert, mindketten beláttuk, hogy én nem lennék alkalmas politikusfeleség. Rafe a kávéskannáért nyúlt. - Isten hozott a klubban azok között, akik elbuktak a Nagy Ő-vizsgán. - De jó, köszönöm. Van kitűző is? - Nincs. De mondd csak, mit csináltál a saját listáddal? Hannah tétovázott. Kiigazítottam. Rafe furcsa arckifejezéssel nézett rá. - Tehát továbbra is van listád? - Igen. De most már sokkal rövidebb. - Hah. Mik szerepelnek rajta? - Szerintem igazán nem... - Elhallgatott, mert befordult egy autó a felhaj tóra. Winston egy szempillantás alatt az ajtónál termett. Figyelmeztető vau-t hallatott, ahogy kell. Éber volt, de nem ijedt meg. Tette a dolgát. A halk zúgás véget vetett a meghitt hangulatnak a konyhában. Rafe a felhajtó felé fordította a fejét. Hannah követte a tekintetét. Felszállt már annyira a köd, hogy láthatta a ház felé közeledő járművet. Egy zöld Volvo volt. - Ismered? - kérdezte tőle Rafe. - Nem, nem ismerős a kocsi. - Akarod, hogy elrejtőzzem egy szekrényben? - Ne légy nevetséges. - Hannah hátratólta a székét, és fölállt. - Biztosan a családom valamelyik ismerőse, aki hallotta, hogy a városban vagyok, és most beköszön. Rafe rápillantott. - Akárki is az, most már látta a kocsimat. Lehet, hogy fel is ismerte. - Senkinek semmi köze hozzá, hogy együtt kávézunk.

-Nem csak kávé volt - jegyezte meg Rafe, ahogy, Hannah elment mellette. - De miért vitatkoznék? Hannah megmenekült a válaszolás kötelezettségétől, mert már félúton járt a bejárati ajtóhoz. Megveregette! Winstont, aki a két hátsó lábán állva úgy nézett ki, mint egy balett-táncos. - Jól van, pajtás. Nem hiszem, hogy Volvóval jönnének betörni. Kinyitotta az ajtót. Elegáns, jó megjelenésű férfi szállt 1 ki a Volvo kormánya mögül. Tengerészkék pamutinget, szürke nadrágot és mokaszint viselt. Ingének bal oldalán egy divattervező emblémája virított. A nadrágot alig-1 hanem méret után varrták, a cipőn kis bojtok fityegtek. Hannah csaknem bizonyosra vette, hogy frizuráját nem holdfényparti fodrászszalonban készítették. Amikor a látogató észrevette Hannah-t az ajtóban, elbűvölő mosolyt küldött felé, amely mint egy világítóto-1 rony, felragyogtatta a ködös reggelt. - Úgy látom, Perry fehéríteni kezdte a fogát - mormolta Hannah Winstonnak. Winston torokból jövő, mély morgást hallatott, és követte Hannah-t, amikor az lement a lépcsőn. - Hannah. - Perry Decatur futólépésben közelítette meg a lépcsőt. - Hallottam, hogy a városban vagy. Örülök, hogy újra látlak. Csodásan nézel ki. Hannah az utolsó pillanatban eszmélt rá, mire készül, és megacélozta magát. Perry úgy ölelte magához, mintha sorsüldözött szerelmesek volnának, akiket hosszú éveken át tartó háború szakított el egymástól. Hannah érezte, hogy kipréselődik a levegő a tüdejéből, amikor Perry magához szorítja. Mély hangú morgás hangzott a verandán. Egy rémes pillanatig Hannah nem tudta biztosan, hogy Winstontól vagy Rafe-től származik-e. - Helyes kutya. Perry eleresztette Hannah-t, lehajolt, és könnyedén megpaskolta Winston széles, intelligens fejét, csakhogy előtte elmulasztotta azt az udvarias formaságot, hogy szagmintavételre odatartsa az ujjait. Winston ezüstös szőre felborzolódott a méltatlanko-dástól, de jólneveltsége nem engedte, hogy jelenetet rendezzen. De azért diszkréten megvillantotta egyik metszőfogát. Ez akár véleden is lehetett, gondolta Hannah. Perry gyorsan kiegyenesedett. - Engem szeretnek a kutyák. - Komolyan? - Hannah lepillantott Winstonra. -Köszönöm, Winston. Most nincs teendőd. Visszamehetsz a házba, és fejezd be a reggelidet. Winston vetett egy utolsó marcona pillantást Perryre, aztán visszaballagott a házba. - Formás állat - állapította meg Perry jóváhagyólag. -Kiállítod? - Hová? - Mármint viszed kiállításokra? Hannah megrökönyödve nézett rá. - Hogy kiállítom-e egy porondra, és produkáltatok-e vele mindenféle mutatványokat a bírók előtt? Megőrültél? Ilyesmi álmomban sem jutna eszembe. Felérne a kínzással. Perry erőltetetten kuncogott. - Értem. Hát hogy s mint vagy, Hannah? -Jól. - Helyes. Nagyon helyes. - Állával Rafe kocsija felé bökött. — Vendéged van? - Éppen kávézunk. - Micsoda remek ötlet! Hannah eleresztette a füle mellett a cseppet sem burkolt célzást. - Elég sok a dolgom, Perry. A férfi ragyogó mosolya kissé megfakult. - Hannah, muszáj beszélnem veled. - Hívj fel délután.

- Nem várhat. - Perry hatásszünetet tartott, majd lehalkította a hangját. - Fontos ügy Nemcsak számomra, hanem sok más embernek is itt Holdfényparton. Hannah megingott. - Mi az? -Bonyolultabb annál, semhogy itt kint elmagyarázhatnám, Könnyed arroganciával elindult Hannah mellett, aki a? legszívesebben kinyújtotta volna a lábát, hogy elgáncsolja. ? De leküzdötte a kísértést. Ha Winston jó modorról és önfegyelemről tudott tanúbizonyságot tenni, amikor hihetetlenül pofátlanul viselkedtek vele, akkor neki is sikerülni fog; Gondterhelten bement a házba, és behúzta maga után az ajtót. Perry már a konyhában volt, és éppen bemutatkozott Rafe-nek. - Azt hiszem, még nem találkoztunk. - Kezet nyúj4 tott. - Perry Decatur vagyok. Az intézetben dolgozom. Elnézést, hogy reggeli közben zavarok. Hannah-val régi barátok vagyunk. - Rafe Madison. - Rafe továbbra is a kávésbögréje köré ' fonta az ujjait, mint aki észre sem veszi Perry kinyújtott kezét. - Mindent tudok a Hannah-val ápolt régi barátság godról. Nyolc évvel ezelőtt azon az éjszakán én kísértem haza, amikor a vártnál kicsit korábban végett vetett a randevútoknak. De biztosra veszem, hogy te is mindent tudsz! rólam. Perry pislogott néhányat, és leeresztette a kezét. Nem adta jelét, hogy kínosnak érezné a helyzetet. - Micsoda*! véletlen, ennyi idő után egy kávé mellett találkozunk össze mi hárman. - Igen, vicces fordulat, ugye? - Rafe szeme olyan keményen csillogott, mint a gyémánt. Na, és mit csinálsz a tudásközpontban? - A pénzügyi és igazgatási bizottság alelnöke vagyok. Perry kis arany ladikot vett elő a zsebéből, abból pedig egy névkártyát. Amikor Rafe nem nyúlt érte, letette az asztalra az üres juharszirupos kancsó mellé. Kihúzta az egyik széket, megfordította, és lovaglóülésben rátelepedett. -En tartom a kapcsolatot az adományozókkal és a támogatókkal, akik a kutatási programokat finanszírozzák -magyarázta. - Másképpen fogalmazva, te hajtod fel a lóvét az intézetnek - mondta Rafe. Hannah a mennyezetre emelte a tekintetét, de onnan nem kapott segítséget. Ha Perryt sértette a megfogalmazás, amellyel Rafe a munkáját jellemezte, egy halk nevetéssel sikeresen palástolta. - Annál egy icipicit bonyolultabb, de ebbe most nincs időm belemenni. Hannah leült a helyére. - Nem mondanád el, miért is kerestél meg, Perry? - Nos, szeretnélek meghívni egy holnap esti fogadásra, amelyet az intézetben adunk Trevor Thornley tiszteletére -válaszolta Perry. - Köszönöm - mondta Hannah -, de nem vagyok oda a politikai rendezvényekért. - Ez fontos esemény - mondta komoly arccal Perry. -Thornley hivatalosan be fogja jelenteni, hogy az Egyesült Államok szenátorának jelölteti magát. -És? Perry összecsücsörítette a száját. - Nos, az történt, hogy amikor értesültem róla, hogy itthon vagy, lényegében ígéretet tettem az intézet igazgatójának, hogy magammal viszlek a fogadásra. Nagyon jól venné ki magát, ha egy Harte is képviseltetné magát; nyilván érted, mire gondolok. A családod mindig nagyon aktív volt itt. Holdfényparton. f Rafe udvariatlanul felmordult, és a kávéskanna utánj nyúlt. Hannah megújult bizalmatlansággal méregette Perryt. Szóval megígérted a főnöködnek, hogy odaviszel holnap este, igaz? És mérges lesz, ha mégsem tolom oda a képemet. Perry felsóhajtott. - Nagy szívességet tennél vele nekem, Hannah. A holnap este nagyon-nagyon fontos számomra a karrierem szempontjából. - Kik lesznek még ott?

Perryt szemlátomást meglepte a kérdés. De gyorsan váltott. - Természetesen a szokásos helyi nagykutyák, j Meg mindenki, aki Thornley korábbi kampányait támogatta. És jön Pordandből néhány igazán nehézsúlyú játékos. Az este nagy fogása Tom Lydd. - A Lydd-Zone Software Tom Lyddje? - kérdezte Hannah. - Személyesen. - Perry nem soksikerrel adta a szerényt. -Hónapokig udvaroltam neki, próbáltam rábeszélni, hogy; hozzon létre az intézetben egy kutatási alapítványt. Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy nagyon, nagyon jó jel, hogy hajlandó holnap eljönni a fogadásra. - Nagy fegyvertény lehet ez számodra - jegyezte meg Hannah udvariasan. - Tom Lydd a lényeg. - Perry szeme izgatottan csillogott. - Azt hiszem, bízvást kijelenthetem, hogy ha sikerül rábeszélnem az alapítvány létrehozására, sziklaszilárddá válik az intézeti pozícióm. Manchester jövőre nyugdíjba vonul, és én leszek a fő jelölt a helyére. - Hű! - mondta Hannah. Ügyet sem vetett Rafe-re, aki értetlen képpel bámult rá. Perry kuncogott. - Igen, megegyezhetünk abban, hogy a „hű" a helyes kifejezés. Terveim vannak az intézettel. Nagy terveim. Ha én leszek az igazgató, az ország legbefolyásosabb társadalompolitikai tudásközpontjává teszem. Rajtunk múlik majd, kiből lehet politikus. Északnyugaton mindenki tőlünk fog tanácsot kérni, aki politikai hivatalra vetett szemet. - Jól van - mondta Hannah. - Elmegyek. Perry ugyanazzal a leereszkedő helyesléssel veregette meg Hannah kezét, amivel Winston fejét is megpaskolta. Hannah-ból pedig ugyanazt a reakciót váltotta ki, amit Winstonból. Nem sok hiányzott hozzá, hogy ő is kivicsorítsa a fogát. Rafe szemének csillanásából megállapíthatta, hogy a férfi mindent látott. Perry azonban, úgy tűnt, semmit sem vett észre. Mivel elérte a célját, már emelkedett is föl a székéről. - Nagyon sok dolgom lesz holnap este - mondta az ajtó felé menet. - Nem lesz rá időm, hogy eljöjjek érted. Találkozzunk az intézetben, jó? Mondjuk, nyolckor. Elegáns, de nem formális öltözetet kérünk. Biztos vagyok benne, hogy tudod, mire gondolok. - Persze, Perry. - Hannah kikísérte a verandára. Perry megállt az utolsó előtti lépcsőn, és hátrapillantott a válla fölött. Nyilvánvalóan meg akart bizonyosodni róla, hogy Rafe nem fogja hallani, amit mond. Aztán bizalmasan lehalkította a hangját. - Mi van közted meg Madison között? - Biztosan hallottad már, hogy Isabel néni kettőnkre hagyta a házát. Azt tárgyaljuk éppen Rafe-fel, hogy mit kezdjünk Álmodlakkal. Perry aggodalmasan összehúzta a szemöldökét. - Az egész város hallott a végrendeletről. Isabel nyilván szenilis lett a végére. Miért nem bízod az ügyvédekre, hogy kitalálják? - Rafe nem akar ügyvédeket bevonni. - Csakugyan? - Perry elgondolkodva pillantott az a.jtóra. - Valószínűleg azt képzeli, hogy ő előnyösebb megoldást talál. Szerencséd, hogy történetesen én ugrottam bel hozzád ma reggel. Ha valaki más látja ezt az idillt a konyhában, helytelen következtetésre jut. - Milyen következtetésre? - Tudod, miről beszélek. Te, Madison, a reggeli kellékei. A pokolba is, hiszen még kilenc óra sincs. Nagyon úgy néz ki, hogy együtt töltöttétek az éjszakát. Ha ez kitudódik. .. Hannah összefonta a karját, egyik vállát a verandaosz-; lopnak vetette, és ránézett a férfira. - Azt a pletykát fogod terjeszteni, hogy viszonyom van Rafe Madisonnal? - Dehogyis. A pokolba is, alighanem én vagyok az egyetlen ember a városban, aki nem hiszi, hogy Madison elcsábított azon az éjszakán, amikor Kaitlin Sadler meg-; halt. - Hálás vagyok, amiért hiszel az erényességemben. De mitől vagy benne olyan biztos, hogy nem hagytam magam elcsábítani akkor éjszaka? Perry elnézőn kuncogott. - Ha jól emlékszem, te akkoriban egy kicsit naiv, hogy ne mondjam, kifejezetten gátlásos voltál a szexszel kapcsolatban.

- Másképpen fogalmazva, mivel veled nem akartam átülni a hátsó ülésre akkor éjszaka, nem tartod valószínűnek, hogy utána Rafe Madisonnal enyelegtem? Jól értem a logikádat? Perry úgy nézett rá, mint aki mindent tud. - Mint mondtam, én biztosra veszem, hogy nincs köztetek semmi, de fogadj el egy bölcs tanácsot. Holdfénypart még mindig kisváros. A jövőben érdemes lenne jobban adnod a látszatra. Valaki még félreértheti a dolgokat. - Köszönöm a bölcs tanácsot, Perry. - Van még valami, amit tudnod kell. - Újra Hannah háta mögé, a bejárati ajtóra pillantott, azután előrehajolt, és még halkabbra fogta a hangját. - Komoly kérdések merülnek föl Rafe Madison jövedelemforrásával kapcsolatban. - Pontosan mit akarsz ezzel mondani, Perry? - Én nem szoktam vádaskodni, de azt beszélik, hogy köze lehet bizonyos nem egészen törvényes befektetésekhez, ha érted, mire célzok. - Arra célzói, hogy gengszter? Perrynek elkeskenyedett a szája. - Én csak azt mondom, hogy talán túlságosan közel merészkedik a törvények adta lehetőségek határához. Ki tudja, mivel foglalkozott az elmúlt nyolc évben? - Miért nem kérdezed meg tőle? - Semmi közöm hozzá. - Perry gyorsan lelépett az utolsó lépcsőfokon. - Nos, mennem kell. Még sok dolgom van holnap estig. A fogadáson találkozunk. - Ne aggódj - mondta Hannah halkan. - A világért sem hagynám ki. Addig ott maradt, ahol volt, a verandaoszlopnak támaszkodva, amíg a Volvo el nem tűnt szem elől a kocsifelhajtó végén. Amikor végül megfordult, azt látta, hogy Rafe és Winston őt bámulják a hálós ajtón keresztül. - Örömödre fog szolgálni, ha elárulom: Perry egyetlen pillanatig sem feltételezte, hogy bármi történt közöttük az éjszaka - mondta. - Micsoda megkönnyebbülés - mondta Rafe. - Bárki, aki nem olyan fennkölt gondolkodású, mint Decatur, esetleg helytelen következtetésre jutott volna. - Úgy van. - Attól még egy balfácán - állapította meg Rafe. - Úgy van. Rafe tűnődve nézett rá. - Komolyan gondolod, hogy elmész arra a politikai rendezvényre? - Teljesen komolyan. Szerencsére hoztam magammal fekete ruhát és magas sarkú cipőt. Már csak egyvalami hiányzik. - Igen? - nézett rá Rafe. - Micsoda? - A kísérő. - Nekem az volt a benyomásom, hogy Decatur óhajt a kísérőd lenni. - Még arra sem veszi a fáradságot, hogy értem jöjjön. Az ilyen az én szememben nem kísérő. - Akkor kivel fogsz elmenni? Hannah a legragyogóbb mosolyát villantotta rá. - Ha jól emlékszem, tartozol nekem egy szívességgel.

9 - Mi váltotta ki az ellenségeskedést? - kérdezte Octavia egy kis idő múlva. Mitchell az elszáradt virágokat szedegette le a rózsabokrokról, de most megállt a keze. Egy nő. Mi más?

Octavia a kerítésre könyökölt, és a kezére támasztotta az állát. Nézte, ahogy az idős férfi újabb hervadt rózsát csippent le. - Hogy hívták? - Úgy hívták, hogy Claudia Banner. - Szép volt? Mitchell már nyitotta a száját, hogy igent mondjon, de aztán elbizonytalanodott, és visszagondolt, hogy mi is volt az első benyomása Claudiáról annyi évvel ezelőtt. - Lenyűgöző volt - felelte végül. - Nem tudtam levenni róla a szememet. De szépnek igazában sose tartottam. Csak azt tudtam, hogy mindenáron meg kell kapnom, és semmi más nem számított. Sajnos a társam, Suliivan is meg akarta kapni. Egy ideig. - Miért csak egy ideig? Mitchell felhorkant. - Suliivan Harte mindig is túlságosan racionális és túlságosan józan volt, általában hamar észbe kapott, és használta az agyát. Sokkal hamarabb rájött, mint én, hogy miben sántikál Claudia. Nem akartam elhinni neki. Összekaptunk. Itt a vége. - Hogy történt? Mitchell egy zsákba dobálta a hervadt virágokat. -Sullivannel rögtön azután megalapítottuk a Harte-Madi-sont, hogy leszereltünk a seregtől. Akkoriban még nagy-nagy álmokat dédelgettünk. A terv egyszerű volt. Megveszünk néhány olcsó parkolót Portland és Seattle belvárosában, és azután addig ülünk rajtuk, ameddig kell. - Hogyhogy ameddig kell? - Amíg be nem indul az üzlet. Mind a ketten tudtuk, hogy az északnyugati nagyvárosok előbb-utóbb fontos szerephez fognak jutni. Ha virágzásnak indul a csendesóceáni partvonal kereskedelme, az ingatlanárak az egekbe szöknek. Ügy készültünk, hogy amikor eljön az idő, a parkolókat eladjuk az ingatlanfejlesztőknek, és megszedjük magunkat. Addig is olyan nagyvárosi ingatlanokból tartjuk fenn magunkat, amikre nem kell túl sokat költeni. - Hogy került a képbe Claudia? - Gyorsabban beindult az üzlet, mint vártuk. Claudiát azért fogadtuk fel, hogy segítsen letárgyalni az első értékesítést. Tudja, neki volt már tapasztalata az ilyesmiben. Sullivannel mi újoncoknak számítottunk. - Ő bonyolította le az üzletet? - Igen. - Mitchell továbblépett a következő rózsabokorhoz. - És nem akármilyen üzlet volt. Sullivannel egyszer csak térdig jártunk a pénzben. Egyikünk se volt még soha ilyen gazdag életében. Alig vártuk, hogy a következő parkolót is eladhassuk. Claudia a semmiből hozott nekünk egy vevőt. Még több pénz hullott az égből. Szerencsésnek éreztük magunkat. Minden bejött. - És mi lett a vesztük? - Amikor a harmadik ingatlan, egy nagy, seattle-i belvárosi parkoló eladását intéztük, Claudia felhívta rá a figyelmünket, hogy a Harte—Madison azt is kiköthetné a szerződésben, hogy részesedést kap annak az irodaépületnek a jövőbeni hasznából, amit a tervek szerint majd a telken építenek fel. - Hűha. - Hát, igen. - Mitchell újabb száraz virágot dobott a zsákba. — A hűha egészen jól összefoglalja. Suliivan meg én egészen elkábultunk. Megbíztunk Claudiában. Beültetett minket a hintába, és angolosan távozott a három parkolóból befolyt haszonnal. A Harte-Madisonnek maradt a hatalmas adósság és a nulla lehetőség. - Erre maguk Sullivannel egymás torkának estek -mondta Octavia. Mitchell ránézett Octaviára a kerítés fölött. Hunyorgott az erőtlen napsütésben. - Én biztos voltam benne, hogy valamiképpen ő vette rá Claudiát arra, amit csinált. Suliivan meg azt hitte, hogy én dolgoztam össze vele. Egy nap egymásnak estünk a Fulton-féle szupermarket előtt, és a többi, ahogy errefelé mondják, már történelem. - Akkor hát nagyon szerette Claudiát?

Mitchell megvonta a vállát. - O volt a szenvedélyem. Persze, bolondot csináltam magamból miatta. A Madison férfiak sokszor csinálnak magukból bolondot nők miatt. - Még mindig a szenvedélye? Mitchell szemügyre vette az elszáradt rózsát, amelyet éppen letépett a bokorról. Megosztok magával egy apró titkot. Amikor már csak egy köpésnyire lesz a kilencven-től, egészen más nézőpontból fogja látni a dolgokat. Ha most besétálna hozzám Claudia Banner, visszakérném tőle a pénzemet. - És ez minden? - Igen. - Mitchell rámosolygott a hervadt virágra. - Ez minden. Mostanában már más szenvedélyeim vannak. Ezt szintén megtanultam az évek során. Még egy Madisonnak is megjöhet a józan esze, ha a szenvedélyeiről van szó, csak erősen kell akarnia. Octavia hallgatott egy ideig, nézte, hogyan dolgozik az öreg. Végül megszólalt. - Tudja, ha rajta hagy a bokron valamennyi száraz virágot, csipkebogyó nő a helyén. Nagyon egészséges teát lehet főzni belőle. - Ki nem állhatom a csipketeát - mondta Mitchell. Lecsípett egy újabb halott virágot, és a zsákba tette. – Van nekem kiváló tízéves whiskym, azt iszom, ha megszomjazom.

10 Másnap este fél kilenckor Rafe a sokaság szélén álldogált Jed Steadmannel, és nézte, ahogy Hannah Perry Decaturral táncol. Rafe örömmel állapította meg, hogy Decatur szemlátomást nem érzi jól magát. Már-már vicces volt ez az egész. Rafe szinte sajnálta is Thornleyt meg a sleppjét. A fogadást elméletben a politikus tiszteletére adták, a vendégek többsége lopva mégis Hannah-t és Rafe-et leste, és nem maradt ideje Thornleyval foglalkozni. Ennek az volt az oka, hogy a jelenlévők nagy része helyi lakos volt, beleértve a polgármestert és a feleségét, a városi tanács összes tagját és számos holdfényparti vállalkozás tulajdonosát. Rafe sok arcot felismert. Tudta, hogy ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége elég régóta lakik a városban ahhoz, hogy ismerje a híres Harte-Madison-viszály történetét, de az biztos, hogy mind itt laktak már nyolc évvel ezelőtt, amikor Hannah alibit igazolt neki Kaitlin Sadler halálának éjszakáján. Ehhez jött még az, hogy nyilvánvalóan egész Holdfénypart ismerte Isabel Harte végakaratának részleteit. Amikor nem sokkal nyolc óra után Rafe és Hannah együtt léptek be a terembe, fejek fordultak feléjük és szájak maradtak tátva. Sustorgás hullámzott végig a termen. Meglepő számú ember talált rá ürügyet, hogy odamenjen hozzájuk és beszédbe elegyedjen velük. Hát ez kétségkívül nem Thornley napja, gondolta Rafe. Honnan sejthette volna a stábja, hogy hősük bejelentése, miszerint az Egyesült Államok szenátorának jelölteti magát, második helyre szorul a Harte-Madison-viszály legújabb fejleménye mögött? Jed krémsaj ttal és füstölt lazaccal borított kekszet evett. -Lehet, hogy Thornley lesz a nagy Oregon állam következő szenátora, de ma este ez aligha érdekel valakit. - Csak a helyieket nem. A többieknek fogalmuk sincs, mire föl ez a nagy izgalom. - Ez igaz, de itt szinte mindenki holdfényparti. - Jed érdeklődve nézte Hannah-t és Perryt. Az biztos, hogy Decatur nem repes az örömtől. Gondolom, nem számított rá, hogy te is eljössz Hannah-val. Rafe figyelte, ahogy Perry és Hannah megállnak a táncparketten. - Nem érdekel, hogy érzi magát Decatur.

- Úgy hallottam, számára nagy a tét ma este. Állítólag helyezkedik, hogy jövőre ő vehesse át az intézet vezetését. - Nem az én problémám. - Rafe fölemelt egy tollas végű fogpiszkálót, amelyre olívabogyót, egy darabka sajtot és gombát tűztek. A szájába tette a parányi nyársat, és a fogaival lehúzta róla az ehető részeket. Jed kíváncsian fordult felé. - Na és egyébként mi van köztetek Hannah-val? - Tárgyalásokat folytatunk. Jed derűs képet vágott. - Igen, én is úgy hallottam. Tegnapelőtt éjszaka látták a Porschédat a Harte-háznál. Azt mondják, az ágyban tárgyaltok. Rafe nagyon lassan feléje fordította a fejét. Nem szólt semmit. Jed vágott egy grimaszt, és védekezően emelte föl a tenyerét. - Bocsánat. Nem bírok a kíváncsiságommal. Újságíró vagyok, nem emlékszel? - De - válaszolta Rafe. - Emlékszem. - Értem a célzást. Semmi személyes jellegű kérdés rólad meg Hannah Harte-ról. De mint régi barátod, csak azt mondhatom neked, hogy reménykedj benne, hogy a családjának nem jutnak el a fülébe azok a pletykák, amiket városszerte terjesztenek. -A többi Harte engem nem érdekel. Ez csak Hannah-ra meg rám tartozik. - Persze. Te tudod. - Jed újabb miniszendvicsbe és új témába kezdett. - Vannak itt ma este nagy halak. Az előbb láttam, hogy megérkezett Tom Lydd a feleségével. Friss házasok. Úgy tudom, az intézet igazgatója abban reménykedik, hogy Lydd létrehoz egy kutatási alapot. Rafe követte a tekintetét, és a terem túlsó végében észrevette a kisfiús arcú, szemüveget viselő férfit. Tom Lydd még nem töltötte be a harmincat, de máris milliókat ért. -Nagyon okos fiú. A legjobbkor vitte a tőzsdére a cégét. A biztonsági szoftvere a legjobbak között van a piacon. Nem lennék meglepve, ha nemsokára kivásárlásról hallanánk. Jed rápillantott. - Érdekelnek az efféle üzleti hírek? Rafe vállat vont. - Ez a hobbim. Jed elégedetten bólintott. Folytatta a közönség értékelését. - Az intézet szempontjából nem rossz a felhozatal. Egy feltörekvő politikus, egy dúsgazdag üzletember és a megfelelő személyek helyi politikai körökből. El kell ismerni, hogy sokat fejlődött ez az intézmény, amióta megnyitották. Rafe odapillantott a magas, fotogén férfira, aki Tom Lydd-del beszélgetett. - Meg Trevor Thornley is. - Ahogy mondod. Meg fogja állni a helyét Washingtonban. Az ösztönei kitűnőek, és nagyszerűen időzít. - Mindig azt mondtad, hogy az időzítésen áll vagy bukik minden. - A politikában mindenképpen. Thornley ráadásul hosszú távra tervez. Ez szintén nagyszerű adottság. És rá is kiterjed a figyelme, hogy ne hanyagolja el a hazai pályát itt Holdfényparton. Azok a politikusok, akik adottnak; veszik a hazai szurkolók támogatását, mindig gyorsan kiesnek a pikszisből. - Az sem vált kárára, hogy feleségül vette Marilyrff Caldwellt - jegyezte meg epésen Rafe. Jed felhorkant. - Milyen igaz. Igazán kapóra jött az asz-szonyka pénze. Mondtam már, hogy tud a pasas tervezni. - Az biztos, hogy nagy figyelmet szentel az intézetnek. - Jó okkal. Ő volt az első fontos politikus kliens, ésl egyelőre a leghűségesebb is. Minél magasabbra kapaszko-f dik ő, annál nagyobb presztízsre és hatalomra tesz szert az intézet. - És annál jobban támogatja Thornleyt.

- Ez így működik. - Jed megforgatta a bort a poharában. - Emlékszem, amikor újságíróként Thornley első, píáreseményére jöttem ide. Már akkor tudtam, hogy min-1 den megvan benne ahhoz, hogy sokra vigye a politikában, j Rafe visszagondolt arra az éjszakára, amikor hazakísérte Hannah-t. Fényárban úszott az intézet. Látta a vendégeket a Panoráma útról. Hannah megemlítette, hogy a: szülei egy Thornley nevű politikus tiszteletére rendezett; fogadáson vesznek részt, aki akkoriban jelentette be, hogy jelölteti magát képviselőnek az állami törvényhozásba.. Rafe ennek nemigen tulajdonított jelentőséget. Akkoriban vajmi kevéssé érdekelte a politika. Különben is, azon az éjszakán azzal volt elfoglalva, hogy milyen kritériumok szerepelnek Hannah-nak azon a bizonyos listáján. Erről eszébe jutott aznap esti partnere, és körülnézett. Hannah éppen feléje tartott a vendégek között. A láttán jólesően bizsergett Rafe gyomra. Csinos lány, gondolta Rafe. A testhez simuló, kis fekete ruha, amit Hannah viselt, kiemelte számos előnyös adottságát, például szépen gömbölyödő mellét, karcsú derekát, telt csípőjét. Valahányszor megmozdította a fejét, haja fényes hullámokban lebbent utána. Lába hihetedenül szexi volt a sötét harisnyában és fekete magas sarkú cipőben. Kétség sem férhetett hozzá, hogy ő a legizgatóbb nő az egész teremben. Legalábbis Rafe szerint. Elnézte Hannah-t, aki a vendégeket kerülgetve közeledett. Közvetlenül mögötte jött Decatur, aki minden korábbinál ingerültebbnek tűnt, vagyis egyelőre minden nagyszerűen alakult, állapította meg magában Rafe. Ha ingerült, az jó. Ha Decatur ingerült, az azt jelenti, hogy nincs ínyére, hogy Hannah hozott magával valakit. A balfácán alighanem arra számított, hogy a fogadás után ő viheti haza Hannah-t, sőt talán azt is eltervezte már, hogy ott folytatja, ahol azon a nyolc évvel azelőtti éjszakán a kocsija első ülésén elkezdte. Hát alaposan elszámította magát. Hannah megállt Rafe előtt. Kipirult és ragyogott az arca, a szeme csillogott. Rafe csaknem bizonyosra vette, hogy mindez nem Decatur érdeme. Hannah tervez valamit. Rafe már akkor sejtette, amikor elment érte kocsival. Forral valamit. Rafe beérte azzal, hogy a háttérből nézi az események kibontakozását. Hannah elmosolyodott. - Visszajöttünk - jelentette be. - Igen, látom - mondta Rafe. - Elnézéseteket kell kérnem - motyogta Perry. — Üdvözölnöm kell néhány igen fontos embert. Később megkereslek, Hannah. - Kérlek - mondta Hannah végtelenül kedvesen. - Várni foglak. Perryt elnyelte a tömeg. - Nem tűnik nagyon boldognak - mondta Rafe. - Mit csináltál? Ráléptél a lábára? - Azt későbbre tartogatom. Jednek ez fölkeltette az érdeklődését. - ígéretesen hangzik. Nem akarod megosztani a sajtóval? | - Még nem, Jed. - Hannah mosolygott. - ne menj messzire. - Ha van még időnk, mielőtt az izgalmas rész elkezdő^ dik - mondta Rafe -, enyém lehet a következő tánc? -A tiéd. - Hannah! - Férfihang nyomta el a körülöttük állók beszélgetésének zaját. - Hannah Harte! Te vagy az? A következő pillanatban szétvált egy kisebb csoportf hogy utat engedjenek maguk között Tom Lyddnek. A fér mögött jött a felesége, egy kellemes külsejű, szőke asszon)S Mind a ketten őszinte örömmel mosolyogtak Hannah-ra| - Micsoda fantasztikus meglepetés! - kiáltotta Mrs| Lydd. Átölelte Hannah-t, azután félreállt, hogy Tom ÍÍ megölelhesse.

- Nem is tudtam, hogy itt leszel - mondta kedvesen Tom. - Nagyszerű. De jó, hogy ismerős arcot látunk! - Örülök, hogy találkozunk - mormolta Hannah. Hadd mutassam be nektek Rafe Madisont és Jed Stead-i mant. Rafe, Jed, Julié és Tom Lydd. Vigyázat: Jed a Hold* fénypart Napló'szerkesztője. - Nem probléma. Nincs kifogásom a sajtó ellen. Mini dig rendesen bántak a Lydd-Zone-nal. - Tom a rá annyii jellemző kisfiús lelkesedéssel rázott kezet a két férfival, örülök, hogy megismerhetem magukat. - Hannah barátai az én barátaim. - Rafe gyors oldal* pillantást vetett a lányra. Hannah rákacsintott. Ebből egy; valami világossá vált, gondolta Rafe. Akármilyen terve eszelt is ki, Lyddék szerephez jutnak benne. ? - Hannah több mint barát - árulta el Julié Lydd. -t Ő szervezte meg az esküvőnket. Igazi varázsló, ha az ért véleményemet kérdezik. Tómmal megálmodtuk, mit sze retnénk, de halvány sejtelmünk sem volt róla, hogyan valósítsuk meg. Hannah váltotta valóra. - Ment minden, mint a karikacsapás. - Tom sugárzó mosollyal nézett a feleségére. - Nem igaz? - Bámulatos volt - értett egyet vele Julié. - Tudják, azt szerettük volna, ha egyfajta földönkívüli világ hangulatára épül az egész. Amit Tom talált ki az első nagy számítógépes játékához. - Vízesésekről, lagúnákról, különleges építészeti megoldásokról és hasonlókról beszélünk - folytatta Tom. -A San Juan-szigetekhez tartozó saját szigetünkön bonyolítottuk le. Hannah zseniális volt. Képzelhetik, micsoda logisztikai rémálom lehetett. Egészen elképesztő szervezői tehetség szükségeltetett hozzá. Miután visszajöttünk a nászutunkról, felhívtam Hannah-t, és megpróbáltam behálózni. A Lydd-Zone-nál mindig akad hely egy ilyen képességekkel megáldott vezetőnek. - Azt válaszoltam neki, hogy szaván fogom, ha esküvőszervezésből már nem tudok megélni - mondta Hannah. - Állok elébe - biztosította Tom nyájasan. Hannah melegen elmosolyodott. - Szívesen szervezek esküvőt azoknak a pároknak, akik a nővérem ügynöksége révén találtak egymásra. Jed felhúzta az egyik szemöldökét. - A nővéred házasságközvetítéssel foglalkozik? Julié Lydd válaszolt. - Tómmal a Minden Stimmel jóvoltából találkoztunk. így hívják Lillian Harte ügynökségét. Egy nagyon érzékeny számítógépes programot használ. Persze nem mindenkinek tetszik ez a módszer. Sokan úgy gondolják, hogy nincs benne semmi romantika. De Tómnak is, meg nekem is megfelelt. Rafe odafordult Tómhoz. - Úgy hallottam, hogy talán kutatási alapot fog létrehozni az intézetben. - Fontolgatom - mondta Tom. - Nagy híve vagyok annak az elvnek, amelyet a tudásközpontok képviselnek. -Hahnah-hoz fordult. - Te erről a környékről származol. Mit gondolsz az intézet vezetőiről? Hannah-nak még szélesebb lett a mosolya. - Úgy örülök, hogy megkérdezted, Tom. Nagyon is megvan a véleményem erről az intézetről. Keressünk egy nyugodt helyet, ahol megbeszélhetjük, rendben? - Remek ötlet. - Tom karon fogta a feleségét. - Az előcsarnok mellett láttam egy kis tárgyalótermet. Vélhetőleg senki sem veszi zokon, ha használjuk. Jed utánuk nézett, ahogy belevesztek a tömegbe. Ahogy odafordult Rafe-hez, szemében kíváncsiság csillogott. -> Mit gondolsz, mire megy ki a játék? Rafe fogott egy kést, belemártotta egy tálba, amelyben feltehetőleg sajtkrém volt, és megkent magának egy kekszet. - Honnan tudhatnám?

Pedig megvolt róla az elképzelése, gondolta. Hannah most lendül akcióba. Rafe izgatottan várta a fejleményeket. Hirtelen elfintorodott. - Mi baj? - kérdezte tőle Jed. - Ez a sajtkrém ízetlen. Jót tenne neki egy kis feta meg egy kis dió. Fél tizenegykor, amikor Trevor Thornley fölment az emelvényre, hogy bejelentse a nagy hírt, Hannah éppen kilépett a mosdóból. A mennyezeten elhalványultak a fények. A politikus drámai fénykör közepén állt a színpadon. A jobb oldalán, kicsit hátrébb, Marilyn sugárzott a házastársi büszkeségtől. Hannah gyanította, hogy nem kis mértékben Marilyn-nek köszönhető, hogy a férje most kampányt indít és szenátornak jelölteti magát. Marilynt mindig is fűtötte az ambíció. Trevor Thornley a kezét fölemelve jelezte, hogy csendet kér. - Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki eljött ma este, de legfőképpen e nagyszerű tudásközpont oktatóinak. Az a kiemelkedő munka, amelyet a társadalompolitika és a közszolgálat terén az intézet végez, nemcsak arra van hatással, hogyan vélekednek e témákban a szakemberek, de, ami még fontosabb, döntően befolyásolja, miként gondolkodnak a politikusok és a szavazók a nemzetünk előtt álló kihívásokról. - Hazánk a polgárai révén válhatott naggyá. Én mindig... - Mi a fenét képzelsz te magadról, Hannah? - A lány Perry dühös, fojtott hangját hallotta a háta mögül a sötétben. Erezte, hogy a férfi megfogja a karját, aztán fájdalmasan megszorítja. Perry maga felé fordította Hannah-t. -Mostanáig Tom Lydd-del beszélgettem. - Nagyon kedves ember. És milyen okos! - Hannah rámosolygott a dühöngő Perryre. Szerintem a felesége is nagyon rokonszenves, szerinted is? * - Lydd közölte velem, hogy csak azzal a feltétellel hajlandó egyáltalán fontolóra venni egy kutatási alap létrehozását itt az intézetben, ha a kinevezést kap Brad McCallister professzor, aki jelenleg a Chamberlain Főiskolán tanít. Hannah-nak elkerekedett a szeme. - Ez biztosan nem okoz gondot. Úgy hallottam, hogy a jelölőbizottság már fel is vetette Brad McCallister nevét. Igazán jól fogtok vele járni. Perrynek paprikavörös volt a feje a dühtől. - A hétszentségit, milyen alapon avatkozol az intézet szakmai dolgaiba? - Dehogyis avatkoztam be. - Hannah elmosolyodott. -Csak elmeséltem Tómnak, hogy Brad zseniális, és tapsot érdemel a jelölőbizottság, amiért őt választották. - Lydd azt is közölte, hogy McCallisternek kell vezetnie az alapítványhoz kapcsolódó tanszéket. - Perrynek fröcsögött a nyála. - Az egész rohadt tanszéket. - Ragyogó ötlet. Brad végtelenül tisztességes. Ha ő lesz a főnök, Lydd és az intézet egészen nyugodtan alhat afelől, hogy vajon úgy költik-e el Lydd pénzét, ahogyan ő szeretné. Perryt majd' szétvetette a méreg. - Pamela McCallister a barátnőd, igaz? Tudtad, hogy Brad neve felmerült a kinevezéssel kapcsolatban. - És azt is hallottam, hogy te megpróbáltad elkaszálni, mert féltékeny vagy Brad szakmai képességeire. Attól félsz, hogy árnyékot vet rád, ha bekerül az intézetbe, vagy tévedek? - Ennek ehhez nincs semmi köze. - Helyes. Akkor bizonyára nincs kifogásod a jelölőbizottság választása ellen. - Ezt előre kitervelted. Azért fogadtad el a meghívásomat, mert tudtad, hogy Lyddék is itt lesznek. - Ha jól emlékszem, te magad mondtad, hogy ők is meghívást kaptak. - Ez most nem érdekes. - Perry fölemelte a hangját. Elkapta Hannah másik karját. Harag villant a szemében. -Azt hiszed, megengedheted magadnak az ilyen játékot csak azért, mert Harte-nak hívnak? - Perry, ma este ki akartál használni. Meg a nevemet is. Hagytam. Cserébe én is kihasználtam a lehetőséget, amit az ölembe pottyantottál. Szerintem kvittek vagyunk. - Te kis szemét! Nyolc évvel ezelőtt is élvezted, hogy;' felhúzhatsz, és nem untál rá.

Hannah megállapította, hogy Perry ez alatt a nyolc év alatt sem tanult meg uralkodni az indulatain. Most ugyanolyan gyorsan öntötte el a méreg, mint akkoriban.; - Engedj el - szólt rá Hannah hűvösen. - Ez a jelenet már-már egy korábbi beszélgetésünkre kezd emlékeztetni. - Ha arra az estére célzói, amikor előadtad a nagyjelenetet a kocsimban, aztán kiugrottal, miután meguntam, hogy játszod a szűzkurvát... Erre már Hannah sem türtőztette magát. - Arról az estéről beszélek, amikor a csáberőd nem hatott rám, ezért megpróbáltál erőszakot tenni rajtam. Egyáltalán mit képzeltél akkor? Azt hitted, ha megtapasztalom, milyen ellenállhatatlan szerető vagy, majd hozzád megyek feleségül? -A fenébe is... - Vagy azt képzelted, hogy ha lefekszem veled, akkor nem marad más választásom, mint hozzád menni, nehogy folt essék a becsületemen? Perry szeme összeszűkült. - Még ha azt hittem is valamikor, hogy törődsz vele, mit gondolnak rólad az emberek, hát bebizonyítottad az ellenkezőjét, amikor elmondtad Yates rendőrfőnöknek meg mindenkinek, akit csak érdekelt, hogy azt az éjszakát Rafe Madisonnal töltötted a tengerparton. Hannah-nál erre végképp elszakadt a cérna. - Hadd mondjak neked valamit, Perry Decatur. Nagyon nagy szerencséd, hogy nem meséltem el sem a szüleimnek, sem a bátyámnak, hogy mit műveltél igazában azon az éjszakán a kocsid első ülésén. Csak azt mondtam, hogy veszekedtünk. Azt nem tudják, hogy erőszakoskodtál. Perrynek kiguvadt a szeme. - Van képed ilyet állítani rólam? Senki nem tett nálam többet a női egyenjogúságért itt az intézetben. - Hagyjuk a politikusi dumát. Mind a ketten tudjuk, mit akartál akkor éjszaka. - Az egy randevú volt. - Perry alig bírt beszélni, fojtogatta a düh. - Hisztizni kezdtél, amikor meg akartalak csókolni. Csak erről volt szó. - Én nem egészen így emlékszem. - Hannah belefúrta az ujját Perry elegánsan megkötött, fehér selyem nyakkendőjébe. - Azt képzelted, kierőszakolhatod, hogy feleségül menjek hozzád. - Te megőrültél. A fenébe is, tudtam, hogy naiv vagy meg gátlásos, de annyira naivnak és annyira gátlásosnak azért nem hittelek, hogy ne ismernéd fel egy felnőtt férfi normális, egészséges nemi vágyát. - Fölismertem, de meg kell mondanom neked, Perry, hogy szerintem nem volt se normális, se egészséges. - Magadra vess a kis félreértésért. Hannah jeges mosollyal válaszolt. - Igen, csakugyan kicsi volt, részemről szót sem érdemelt volna. - Van szó az ilyen nőkre, mint amilyen te vagy. Nem róhatod fel nekem, hogy élni akartam a lehetőséggel, amit fölajánlottál. - Én nem ajánlottam föl semmit, és ezt te is tudod. - Fontos voltál nekem. - Perry álla megremegett néhányszor, mintha alig bírna már az érzelmeivel. - Feleségül akartalak venni. - Persze. De csak azért, mert Harte vagyok. - Ez nem igaz. - Dehogynem- Egyáltalán nem voltam olyan naiv már akkor sem, mint ahogy a jelek szerint mindenki hiszi. Komolyan azt hiszed, hogy te voltál az első férfi, aki rám akaszkodott, mert be akart házasodni a Harte Vállalatokba? - Visszautasítom a kérdésben rejlő célzást - mondta Perry mérgesen. - Én tudós vagyok. Az eszmék világában élek, nem érdekel az üzlet.

- Ne nézz hülyének, Perry. Te egy szélhámos vagy. Mindig is szélhámos voltál. Nyolc évvel ezelőtt úgy láttad, hogy ha feleségül veszel, gyorsan és könnyen a húsosfazék közelébe kerülhetsz. Azt is eltervezted, milyen gyümölcsözően kihasználhatod majd a családom társasági és üzleti kapcsolatait, nemde? - A szüleid szerettek engem. - Elsősorban azért, mert okos, kedves és törekvő voltál. Főleg törekvő. A családom nagyra értékeli, ha valakinek vannak ambíciói. Olykor talán kicsit túl is értékeljük. - Az ambíció nem káros. így valósítható meg az amerikai álom. - Csak az nem járta meg az eszedet, hogy az ambíció nem egyenlő a szélhámossággal. Elismerem, hogy időnként csak nagyon keskeny határvonal választja el őket egymástól, de attól még ott van az a vonal, csak észre kell venni. - Szándékosan hallgatott egy kicsit. - Valami azt súgja nekem, hogy te évek óta ügyet sem vetsz arra a vonalra, Perry. - Ugyanolyan fontoskodó és pedáns vagy, mint amilyen mindig is voltál, nem igaz? - Perry összeszorította a száját. - Van róla fogalmad, milyen önelégült és kibírhatatlan a modorod, amikor elkezdesz másokat kioktatni? Nem csodálkozom, hogy felbomlott az eljegyzésed. Melyik épeszű férfi szeretne minden este olyan nővel lefeküdni, aki nem bírja abbahagyni az okoskodást? Hannah-nak elakadt a szava. Aztán jelentőségteljes pillantást vetett Perry egyik, majd másik kezére, amelyekkel az ő karját fogta. - Eressz el, Perry. Perry meg sem hallotta. Erősödött a szorítása. - Hadd áruljak el valamit. Itt Holdfényparton senki sem dől már be neked, ha az erény bajnokát játszod. Ennek az imázsodnak vége lett nyolc évvel ezelőtt, amikor alibit igazoltál Rafe Madisonnak. És mit gondolsz, mi fog történni, ha híre megy, hogy a családod nyaralójában, édes kettesben elköltött reggeli közben tárgyaltok a nénikéd végrendeletének részleteiről? - Tudod, most nem rúghatlak olyan könnyen tökön, mint a múltkor, mert ez a szoknya sokkal szűkebb annál, mint ami akkor volt rajtam. De ez se tart vissza, mindjárt meggyőződhetsz, ha nem eresztesz el azonnal. Perry eleresztette, és úgy ugrott hátra, mint akit megütött az áram. - Te kis kurva. - Úgy rémlik, legutóbb is erre a végszóra léptem színre -hallatszott Rafe hangja Perry mögül a sötétben. - Csak az a nagy különbség, hogy Hannah-nak ma este nem gyalog kell hazamennie, mert itt van a kocsim. - Madison! — Perry gyorsan megfordult, hogy lássa Rafe-et, azután sietve még egyet lépett hátra. - Nem látod, hogy beszélgetünk? - Az a benyomásom, hogy Hannah-nak már nincs kedve beszélgetni veled. - Rafe megtévesztőén lusta mozdulatot tett. Szemét egy pillanatra sem vette le Perry arcáról. - Vagy tévedek? - Neked ehhez semmi közöd. - Perry hangja kicsit nyüszített. - Ha hozzám érsz, följelentelek. Hannah rémülten látta Rafe szemében a ragadozó ösztön villanását, és gyorsan a két férfi közé állt. - Elég, Rafe. Nincs semmi gond. - Tudom, de olyan jólesne, ha megtáncoltathatnám egy kicsit. Na, légy szíves. - Rafe, komolyan beszélek. - Hannah-nak eszébe jutott, hogy esküvőszervezői pályafutása során művészi fokra fejlesztette azt a képességét, hogy csírájában fojtsa el a kínos nyilvános jeleneteket. Most pedig egy olyan jelenet közepén találta magát, amely miatta alakult ki. - Nem lenne jó, ha itt bárkinek baja esne. - Elvihetem máshová. - Rafe reménykedő képet vágott. - Lent a Napkorona-kapunál a kutya se jár ilyenkor. Senkit se zavarna a sivalkodása.

- Neked elment az eszed. - Perry hátrált még néhány lépést. - Honnan veszed a bátorságot, hogy fenyegess? Van fogalmad róla, kinek a tiszteletére adnak fogadást a nagyteremben? Az Egyesült Államok egyik leendő szenátora. Nem is beszélve a többi igen fontos személyiségről. - Igaza van - mondta határozottan Hannah. - Ne keltsünk feltűnést, attól minden érintett csak kínosan érezné magát. - Engem nem zavar az ilyesmi - biztosította Rafe. -Madison vagyok. - Ne fenyegess! - kiabálta Perry. - Én nem fenyegettelek. - Rafe Hannah-ra nézett. -Te hallottad, hogy fenyegettem, Hannah? Hannah megfogta a karját. - Mi ketten elmegyünk. Most rögtön. Teljesítettük a mai este fő célkitűzését. Perry éppen az imént ígérte meg, hogy nem gördít akadályt Brad McCallister intézeti kinevezésének útjába. Sőt minden tőle telhetőt elkövet, hogy megtörténjék. így van, Perry? - Engem nem fogtok megfélemlíteni - jelentette ki határozottan Perry. - Különben semmi közöm a jelölőbizottsághoz. Ezt ne felejtsd el. - Persze, persze, világos. - Rafe kacsintott. - De csak így, magunk között, tutira vehetjük Brad McCallister kinevezését, nemdebár? Perry megköszörülte a torkát, és sikerült fensőbbségesen tekintenie Rafe-re, noha majdnem tíz centivel alacsonyabb volt nála. - Ha Lydd szavának áll, és létrehozza a kutatási alapot itt az intézetben, és ragaszkodik McCallister kinevezéséhez, az ő támogatása természetesen nagy súllyal esik majd latba. Rafe megint Hannah-ra nézett. - Nem kellene mégis megtáncoltatnom kicsit? Biztos? - Biztos. Nem hiányzik egy per a nyakunkba. - Hannah meghúzta Rafe karját. Mintha egy teherhajó horgonyát akarta volna puszta kézzel fölszedni. Rafe szomorkás, lemondó pillantást vetett Perryre. -Tudod, Decatur, egyvalamiben igazad van. Amikor Hannah belekezd a kiselőadásba meg a jó tanácsok osztogatásába, jelentősen romlik a hangulat, hát nem? - Elég volt, Madison. - Hannah húzkodás helyett megragadta Rafe karját, és közelebb hajolt hozzá. - Ahogy parancsolod. - Rafe váratlanul menetirányt változtatott, és az oldalához szorította Hannah kezét. Hannah-nak, aki már kibillent az egyensúlyából, és az ujjai most ráadásul beszorultak Rafe könyöke alá, futólépésben kellett követnie, ha nem akarta, hogy maga után vonszolja. - Rafe! - Bocsánat. - A férfi lassított. - Jól vagy? - Persze hogy jól vagyok. - Hannah félresöpörte a haját a szeméből, és helyrerángatta a szoknyáját. - Menjünk innen. - Egyetértek. Azt hiszem, a jövőben sem fogok rajongani a politikai rendezvényekért. A szöveg unalmas, a kaja ízetlen. Hannah érthetetlen okból nevetni kezdett.

11 Mire kiértek az épületből, összeszedte magát, csak néha-néha kuncogott fel. Rafe rápillantott, miközben a parkoló túlsó vége felé tartottak, ahol a Porschét hagyták. - Mondtam neked, hogy ugyanolyan balfácán, mint amilyen volt. - Kinyitotta Hannah-nak az utasülés ajtaját.

- Igazad volt. - Hannah gyors oldalpillantást vetett rá. -Mióta ólálkodtál a mosdó előtti folyosón? - A beszélgetésetek nagy részét hallottam. Hannah már majdnem beült a kocsiba. Egyszer csak kiegyenesedett, és lábujjhegyre állt. Áthajolt a kocsiajtó fölött, és ajkát futólag Rafe arcához érintette. - Igazán nagyon kedves volt tőled, hogy a kedvemért meg akartad verni Perryt - mondta. Rafe szórakozottan az arcához emelte a kezét, ahol Hannah szája a bőréhez ért. A parkoló gyenge világításnál a szeme árnyékba borult, tekintete rejtély maradt. - Ilyen vagyok, igazán nagyon kedves fickó. Hannah sietve hátrált, és a pompás bőrülésre telepedett. - De tudok magamra vigyázni. - Hát persze. Harte vagy. - Perry pedig egy lobbanékony hülye, aki mindig azt nézi, miből húzhatna hasznot. Rafe a kocsiajtó tetejére könyökölt, és lenézett a lányra. -Fel kell hogy világosítsalak. Nem téged akartalak megvédeni. Hannah meghökkent. - Tessék? - Gondoltam, jobb, ha véget vetek annak az egyenlőtlen szópárbajnak, mielőtt tovább ócsárolod Decatur férfiasságát. Hannah nem tudta mire vélni. - Ó. - Összehúzta; a szemét, szeretett volna Rafe arcáról olvasni az erőtlen fényben. - Mert, öö, nem akartad, hogy romba döntsem Perry törékeny férfiegóját? - Nem egészen. De az ostorozással vigyázni kell. Visszaüthet, ha túl messzire mész egy ilyen pasassal, mint Decatur. Esetleg megpróbál bosszút állni. - A. Nekem nem tud ártani. - Lehet, hogy nem neked árt, de az biztos, hogy pokolian meg tudná keseríteni a barátnőd férjének az életét az intézetben. Hannah egy-két pillanatig, amíg fel nem fogta a szavait, csak bámult rá. - Milyen igaz. Ha Brad megkapja a kinevezést, Perryvel kell majd dolgoznia, igaz? - Lehet, hogy nem közvetlenül, de nem fogja tudni teljesen megkerülni. Végtére is kollégák lesznek. Biztos vagyok benne, hogy Brad tud vigyázni magára, de miért tegyük még nehezebbé az amúgy sem könnyű dolgát? - A fenébe. - Hannah az ülés peremén dobolt az ujjaival, és rosszkedvűen bámult ki a szélvédőn. - Egy kicsit elkapott a hév ott bent, ugye? -Tökéletesen normális reakció volt- biztosította Rafe. -A győzelem néha megszédíti az embert. - Aha. - Hannah összevonta a szemöldökét. - De hogyhogy neked szabad azzal fenyegetőznöd, hogy megtáncoltatod egy kicsit, nekem viszont nem szabad tapintatlan megjegyzéseket tennem? Rafe úgy sóhajtott fel, mint akinek rettentően próbára teszik a türelmét. - Mert én férfi vagyok, és szemből támadtam. -Á, igen, értem. - Hannah bölcsen bólintott. - Macsó kihívás. - Decaturnak nem kellett reagálnia arra, amit mondtam, mert te közbeléptél, így megmentetted az irháját is, meg a büszkeségét is. Hannah ezen elgondolkodott. - Tehát szándékosan csináltad, ugye? Tudtad, hogy úgyis leállítok bármit, ami igazi erőszakba torkollhat? - Eléggé biztos voltam benne, valóban. - Honnan voltál benne olyan biztos? Rafe elvigyorodott. - Megérzés. - A tiéd vagy az enyém? -A tiéd. Hannah lebiggyesztette a száját. - Vagyis abból indultál ki, hogy mivel nő vagyok, automatikusan közbe fogok lépni, nehogy két férfiember egymásnak ugorjon?

- Ebben semmi szerepet nem játszott az, hogy nő vagy. Hidd el, ismerek nőket, akik imádják, ha a férfiak összeverekednek. Viszont arra gondoltam, hogy egy sikeres esküvőszervező érzékeny radarja valószínűleg jelzi az ilyen jelenetek lehetőségét. Ki örül egy esküvőn, ha a résztvevők ütlegelik egymást, nem? - Hát, igen, ez természetesen így van. - Arra számítottam, hogy ügyesen elsimítod majd a konfliktust - magyarázta Rafe gyanúsan ártatlan képpel. - Hmm. - És te is bevittél néhány pompás ütést - emlékeztette Rafe. - Hallottam. Volt mit nyelnie Decaturnak. Hannah felidézte Perry szavait. Nem csodálkozom, hogy felbomlott az eljegyzésed. Melyik épeszű férfi szeretne minden este olyan növel lefeküdni, aki nem bírja abbahagyni az okoskodást? Diadala, láthatatlan léggömb, javában eresztett. Mélyet sóhajtott. - Perry is ütött néhányat. - Nem baj. Nem fogsz belehalni. Kemény fából faragtak, nem igaz? - Rafe megfogta a kocsiajtót, hogy bezárja. - \Hé, végtére is Harte vagy. - Pontosan. Harte vagyok. - Hannah továbbra is a szélvédőn túli sötétségbe bámult. - Sőt mi több... Döbbenten elhallgatott, amikor közvetlenül a kocsi előtt egy jelenés bontakozott ki az éjszakából. A parkoló lámpájának hideg fényében feltűnt egy alak, aki fekete nadrágot, fekete futócipőt és fekete kesztyűt viselt. Fekete pulóverének csuklyáját kikent arcába húzta. Rafe hátrapillantott a válla fölött, kurtán bólintott. -Jó estét, A. Z. Kellemes esténk van a felderítőmunkához. ■[ - Hallottam, hogy hazajött, Rafe - mondta Arizona Snow. - Mindig tudtam, hogy egyszer visszajön, és elkapja a grabancát annak a gazembernek, aki egy ártatlant akart lecsukatni a Sadler lány meggyilkolása miatt. - Most, hogy mondja, hát nem egészen ezért jöttem haza - igazította ki Rafe. - Tudja, Hannah-val van egy kis örökösödési ügyünk. - Álmodlak - vágta rá az asszony szivartól és whiskytől reszelős hangon. - Tudok róla, Isabel jó barátnőm volt. Ha engem kérdez, ez kitűnő fedőtevékenység. - Bekukucskált a Porschéba. - őrülök, hogy látom, Hannah. Segít Rafe-nek kifüstölni a patkányokat? Hannah picit elmosolyodott. - Jó estét, Arizona. - Egek, hogy ki van csípve ma este - bandzsított, Arizona. - Mi keresnivalójuk van ezek között az intézeti emberek között? Ez is része a nyomozati munkának? - Egyikünk sem Kaitlin halála miatt jött haza, A. Z. -magyarázta kedvesen Rafe. - Az baleset volt. Maga is tudja. - Marhaság. Bizonyos intézetieknek okuk lehetett rá, hogy kinyírják. Talán túl sokat tudott valamelyik disznó-ságukról. - Honnan tudhatott volna bármit is az intézetről? -kérdezte Hannah kíváncsian. - Kaitlin fűvel-fával lefeküdt - magyarázta Arizona. Átható pillantást vetett Rafe-re. Nyilván maga is tudta. Rafe megköszörülte a torkát, de nem szólt semmit. Hannah ránézett, de a férfi ügyesen kerülte a tekintetét. - Mindig sejtettem, hogy szegény Kaitlint az egyik pasija tette el láb alól - folytatta Arizona. - Valaki az intézetből. Lehet, hogy álmában kifecsegett valamit. De az is előfordulhatott, hogy Kaidin látott bizonyos iratokat, vagy ilyesmi. Az illetők meg arra jutottak, hogy ki kell nyírni. A gyilkosok pánikba estek, amikor Yates rendőrfőnök nyomozni kezdett, gondolták, kerítenek valakit, akinek a nyakába varrhatják, és magát választották, Rafe.

Valószínűleg azért esett magára a választásuk, mert mindenki tudta, hogy azon a nyáron sokat találkozott Kaitlinnel. - Érdekes elmélet - jegyezte meg közönyösen Rafe. - De hála Hannah-nak, nem jött be a húzásuk. - Arizona ökölbe szorította a kezét, és belebokszolt a levegőbe. -Elő-előfordul, hogy sikerül meghiúsítanunk a zsiványok tervét. Ez élteti bennem a reményt, hogy egy napon leleplezzük a jómadarakat. Rafe lepillantott a fekete műanyag dossziéra, amelyet Arizona a kezében tartott. - Mit csinál itt ma este? - A nyilvántartásomat vezetem. - Egyik fekete kesztyűs ujjával megütögette a gyűrűs dossziét. - Valakinek szemmel kell tartania, hogy mi folyik az intézetben, amíg a népek fel nem ébrednek és ki nem szagolják, mi bűzlik itt. Egy nap majd ráébrednek, hogy ez az úgynevezett tudásközpont csak a fedőszerve valami titkos kormányzati műveletnek, és törvénytelen dolgokat művelnek. Amikor eljön ez a nap, mindenki hálás lesz ezekért a jegyzetekért. Hannah kicsit kihajolt a kocsiból. - Rafe-et és engem is beleírt ma este a nyilvántartásába? - Aranyom, ebben a parkolóban mindegyik kocsinak felírtam a rendszámát, a gyártmányát, a típusát, meg hogy mikor érkezett. Benne vannak a barátok is, nem csak az ellenségek. Egy nyilvántartás legyen pontos. - A pontosság sosem árt - értett vele egyet Hannah. 1 - Felírtam azt is, hogy hányan utaztak az autóban, és í ahol lehetett, fel is soroltam a személyeket. - Arizona savanyú képet vágott. - Be kell vallanom, hogy manapság már nem ismerek mindenkit. Az intézetbe évről évre egyre több idegen jár értekezletre meg rendezvényekre. A régi szép időkben lényegében mindenkit ismertem, aki megfordult; itt. De hol van az már. Napról napra több az új ember. Rafe a nyilvántartást nézte. - Azt is fel fogja írni, hogy mikor megyünk el? - Naná. Tudja, az ördög a részletekben lakik. Amikor végül napvilágra kerül az igazság, a nyilvántartásokban!; lévő sok apró adat összességéből fogjuk megtudni, hogyan működhetett észrevétlenül olyan sokáig a fantomprojekt. Hannah grimaszt vágott. - De csak nem gondolja, hogy; Rafe meg én szintén benne vagyunk a konspirációban? Arizona felhorkant. - Dehogy gondolom. Maguk ugyanolyan naiv, ártatlan balekok, mint az itteniek többsége. De magukat is be kell vezetnem a nyilvántartásomba, mert minden jövés-menésről tudnom kell. Ha kihagynék egy kocsit itt, egy kocsit ott, a kormány ügyvédei még olyat állítanának, hogy hiányosak és pontatlanok a nyilvántartásaim. Semmilyen támadási felületet nem nyújthatok majd nekik, amikor kiderül az igazság. Rafe fejet hajtott e logika kérlelhetetlensége előtt, -ij Van benne valami. - Nyugodtan elhiheti. Figyelemmel kísértem minden fogadást, minden értekezletet, minden rendezvényt, amit itt tartottak, amióta csak megnyílt az intézet. - Ismét a magasba emelte a dossziét. - Minden itt van benne. Rafe ránézett az órájára. - Nos, akkor minket írjon be pontosan huszonkét óra negyvenháromra. Most hazamegyünk. Arizona feje föl-le járt, ahogy tudomásul vette a bejelentést. - Értettem. - Bekattintott egy fekete tollat, és kinyitotta a jegyzetfüzetét. - Vezessenek óvatosan. - Ügy lesz. - Rafe be akarta csukni az utasülés ajtaját. - Ide hallgasson, Rafe - nézett fel Arizona. - Nem ugrana be valamikor a kávéházba, ha arra jár? Lassan megújíthatnánk azt az étlapot, amit még akkor állított össze, amikor nálam főzött. Úgy veszem észre, a főiskolaiak meg vannak vele elégedve, de én már unom egy kicsit, hogy ennyi év után mindennap ugyanazt csinálom. - Rendben, nemsokára benézek - ígérte Rafe. - Hálásan köszönöm. - Arizona Hannah-ra mutatott a tollával. - Maga is jöjjön vele. Mindig is tetszett az ötlet, hogy maga meg Rafe összejönnek. Mondtam is Isabelnek.

Hannah kitámasztotta az ajtót az egyik kezével, hogy Rafe ne tudja becsukni. - Elmondta magának a nagynéném, hogy kettőnkre akarja hagyni a házát? - Hát persze. — Arizona megvonta fekete pulóverbe bújtatott, széles vállát. - Régi barátnők voltunk Isabellel. Nekem mesélte el, mik a tervei Álmodlakkal, mert tudta, hogy mindenki bolondnak tartaná, amiért véget akar vetni az ellenségeskedésnek. -De maga nem tartotta annak - mormolta Hannah. -Nem, én nem. Mondtam neki, hogy csak rajta. Mindig tudtam, hogy azok a zsiványok kezdték az ellenségeskedést, akik kitalálták az intézetet. Alighanem azért akarták tönkretenni a Harte-Madisont, mert tudták, hogy útját állná az átkozott tudásközpont megépítésének. Arizona felsóhajtott. - Sajnos nagyon is bevált a tervük. - Jó éjszakát, A. Z. - Rafe határozott mozdulattal becsukta a kocsi ajtaját. Hannah figyelte, ahogyan Arizonát újra elnyeli a sötétség. Rafe hátulról megkerülte a Porschét, és beült a kormány mögé. - Szerinted is naiv, ártatlan balekok vagyunk? - tudakolta Hannah. - Igen, de kit érdekel? - Rafe elfordította a kulcsot az indítóban, és sebességbe tette az autót. - Inkább vagyok boldog, gondtalan balek, aki huszonkettő negyvenháromkor hazamehet, mint örökké éber őr, aki egész éjszaka fekete melegítőben futkos, és rendszámokat körmöl. Ahogy Rafe kihajtott a parkolóból, Hannah végignézett a sorakozó autókon. - De azért nehéz elképzelni, hogy valakinek az az öröme, hogy rendszámokat írogat. Gondold csak meg, évek óta csinálja. - Eltökélte, hogy lerántja a leplet az intézetben folyó titkos kormányzati összeesküvésről. Mint hobbi, valószínűleg jobb, mint a tévézés. Hannah ezen tűnődött, miközben a hegy lábánál nyújtózó tájat nézte. Aznap este nem volt a köd - legalábbis egyelőre. Éjszakai bársonytakaró volt az öböl, a város és a móló fényeivel kivarrva. Látszott a Teljes Napfogyatkozás bár és grill neonreklámja. Szemközt a város egyetlen benzinkútja már bezárt. A móló közelében sötét üzletek sora állt, amelyek rusztikus antik holmit, olcsó tengerparti szuvenírt és tengeri tájképeket árultak. A szomszédos hajókikötőben alig égett fény. A tenger sötét hátterén nem látszottak a horgonyzó hajók. -Arizona Snow sok tekintetben rendes nő, és mindenképpen érdekes - szólalt meg Hannah egy kis idő múltán. -De normálisnak nemigen lehetne nevezni. - Ahogy öregszem - mondta Rafe, miközben sebességet váltott az intézettől elvezető kanyargós úton -, egyre erősebb bennem az a meggyőződés, hogy „normálisnak" lenni lényegében annyi, hogy az ember szabadon jár az utcán, és nincs bezárva egy gumiszobába. - Rendben, elfogadom ezt a meghatározást. Ez is van olyan jó, mint az összes többi, amit ismerek. - Köszönöm. Tudod, ahhoz képest, hogy a második évet se fejeztem be a főiskolán, néha egész okos dolgokat mondok. Hannah fintorogva elmosolyodott. - És milyen szerény is vagy. Rafe gyors pillantást vetett rá. - Mi ez a hirtelen támadt melankólia? Ilyen hamar elmúlik a diadalmámor? - Ismered a régi mondást, a dicsőség mulandó. - Kár. - Rafe gázt adott a hegy lábánál. - Tényleg kihunyt benned a tűz. - Nem örülök neki. -Én sem. Pár percnél tovább is tarthatott volna a balfácán fölött aratott győzelem mámora. De ne csüggedj, holtbiztos ellenszert tudok a bajodra. Hannah feléje fordította a fejét az ülés háttámláján, és leeresztett pillái mögül tanulmányozta a férfi éles profilját. Jó érzéssel töltötte el, hogy ilyen bizalmasan együtt lehet vele egy biztonságot adó autóban. Elgondolkodott, vajon mit szólna a családja, ha tudnák, hol tölti az estéjét.

A válasz ebben a pillanatban valamiért nem érdekelte. - Miféle ellenszert? - kérdezte halkan. Rafe arcán rosszfiús, alig észrevehető kifejezés suhant át a műszerfalból sugárzó kísérteties fényben. - Gyere el hozzám, kis naiv balekom, és meglátod. Hannah tudta, mit kellene válaszolnia a meghívásra. Az egyeden intelligens, józan, ésszerű, logikus, Harte-hoz illő válasz az lett volna, hogy haza kell mennie a kutyájához. - Rendben van - mondta mégis. Hannah megette a lime-pitét, és miközben letette a villáját, jóllakottan és sajnálkozva felsóhajtott. Mennyei volt a pite, fanyar és omlós, íze a trópusokat idézte. Művészien volt megkomponálva a tálalása, járt hozzá egy papírvékony mandulás ostya és egy szelet lime. Ránézett Rafe-re, aki a régi tölgyfa asztal túlsó végén ült. Levette a nyakkendőjét, patyolattiszta fehér ingének gallérját kigombolta, ingujját a könyökéig feltűrte. Semmi sem változott az óta a tengerparti éjszaka óta, gondolta Hannah. Nem Rafe volt a legjóképűbb férfi az ismeretségi körében, de hogy ő volt a legszexisebb, ahhoz kétség sem férhetett. - Fantasztikus ez a pite. - Hannah próbált nem gondolni a szexre. Már felfedezte, hogy Rafe társaságában ez nem is olyan könnyű. És egyre súlyosbodott a probléma. -Tudod, neked komoly tehetséged van a főzéshez. Miért nem nyitottál még éttermet? - Várom, hogy eljöjjön az ideje. Hannah az asztalra támasztotta a könyökét. - Na jó, nem bírom ki tovább. Ha nincs ötcsillagos éttermed, hogy engedhetsz meg magadnak egy Porschét, honnan van ennyi ráérő időd? Rafe titokzatosan rámosolygott. - Hozzád is eljutottak a pletykák, hogy talán gengszter lett belőlem? - Meg sem fordult a fejemben, hogy gengszter volnál. - Tényleg? - Rafe hátradőlt a székén, kinyújtotta a lábát és bokánál keresztbe vetette. Miért nem? - Nem úgy öltözöl. Mindenki tudja, hogy a gengszterek széles hajtókájú, fényes anyagú öltönyt hordanak. - Ezek a keleti parti gengszterek. Itt a nyugati parton egy átlagos bandita lazábban öltözködik. - Hah. Ez romba dönti az elméletemet. Akkor mivel foglalkoztál az elmúlt nyolc évben? És ne gyere azzal, hogy egy szállodában dolgoztál. -Tényleg dolgoztam szállodában. Egy ideig. Befektetésekkel is foglalkoztam egy kicsit. Elhallgatott. - Napi kereskedéssel. Az online tőzsdézéshez kötélidegzet kell, és alapvető a jó időzítés, gondolta Hannah. - Úgy hallottam, arra könnyen rámehet az ember gatyája. - így van. - Rafe megvonta a vállát. - Az enyém nem ment rá. Hannah elvigyorodott. - Hát persze hogy nem. - De már kiszálltam - folytatta Rafe. - Néhány hónappal ezelőtt fogtam a profitot, és megbízható, unalmas kötvényekbe meg a saját csúcstechnológia-portfoliómba fektettem. - Állj! - Hannah föltartotta a tenyerét. - Megijesztesz. Döbbenetes hallgatni, ahogy egy Madison józan pénzügyi tervezésről beszél. Oda a vad, ösztönös viselkedésről kialakult kép. -Ha az én szövegemet döbbenetesnek találod, egyszer beszélgess el Gabe-bel. Csak a pénzcsináláson és az üzletkötésen jár az esze. Hannah elmosolyodott. - Egy hidegvérű Madison? Hihetetlen. - Gabe-nek is kijutott a Madison-féle forróvérűségből. De ő a Madison Kereskedőházban éli ki magát. - Elhiszem. - Hannah tétovázott. - Főztél már a nagyapádnak? Rafe-et egészen váratlanul érte a kérdés. - Nem. Mitchellnél mindig Bryce főz. - Miért nem hívod meg Mitcheílt vacsorára ide Álmodlakba?

Rafe álla megfeszült. - Hogy jutott ez most eszedbe? - Nem is tudom. Csak arra gondoltam, hogy neked a főzés olyan, mint neki a kertészkedés. Kreatív elfoglaltság, amit mind a ketten szenvedélyesen űztök. -Hah. - Szerintem meg kellene hívnod vacsorára. Rafe egy hosszú pillanatig csak nézte Hannah-t. - Nem tudsz kibújni a bőrödből, igaz? szólalt meg végül. -Nem tudod megállni, hogy ne osztogass jó tanácsokat. Hannah lassan kifújta a levegőt, és hátradőlt a székén. -Igazad van. Nem tudok leállni. Szerinted forduljak szakemberhez? - Pénzkidobás lenne. Úgyis az lenne a vége, hogy te osztod az észt a terapeutának. - Rafe felállt, és összeszedte a tányérokat. - Menj ki a télikertbe. A kávét ott szervírozom. Hannah felállt az asztaltól, és kisétált a konyhából. Kábának és furcsán fáradtnak érezte magát. Belépett az üvegfalú helyiségbe, de nem kapcsolta föl a lámpákat. Az éjszakai panoráma az ablakhoz vonzotta. Rafe-nek igaza van. Tényleg le kellene szoknia róla, hogy boldog-boldogtalannak tanácsot osztogat. Különben sem fogadja meg soha senki. Rosszkedvűen nézte a tengerpartot, amely ívben kanyarodott a kis kikötő és a móló fényei felé. Lágy zene szólalt meg a télikert sötét árnyai között, és úgy ölelte át Hannah-t, mint egy szerelmes férfi. Lassú, szerelmes zeneszám volt, füstös éjszakai klub szülötte, amely sosem ért el a napvilágra. Rafe belépett az ajtón, kezében a tálca. A kávét és a bögréket szó nélkül az asztalra tette. Azután kiegyenesedett, éj elindult Hannah felé. Hannah-n végigfutott a várakozás borzongása. Tehát sötét van, és andalító zene szól. Tehát itt van vele egy szexi férfi, aki úgy tud kinézni, mint egy angyal. És akkor? Gondolj Winstonra. Rafe közvetlenül mögötte állt meg. - Mondtam már, hogy milyen jól áll neked ez a ruha? - Mmm. - Semleges. Abból baj nem lehet. Rafe a vállára tette a kezét, és lassan maga felé fordította Hannah-t. - Fantasztikusan nézel ki benne. Gondolj Winstonra. Rafe a karjaiba zárta, és végtelenül lassan ringani kezdett vele a végtelenül lassú zenére. Mintha csak szeretkeznének, gondolta Hannah. A hatás ugyanaz. Úgy érezte, elolvad belül. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, és fejét óvatosan Rafe vállára hajtotta. A férfi erre még szorosabbra zárta az ölelését. Hüvelykujja megérintette Hannah gerincének tövét. Gondolj Winstonra. Hannah megköszörülte a torkát. - Feltehetek neked egy merőben elméleti kérdést? Rafe a halántékához nyomta a száját. - Élek-halok a merőben elméleti kérdésekért. - Mi a véleményed, kétszer is meggondolná-e egy átlagos férfi, hogy romantikus kapcsolatba bonyolódjon egy olyan nővel, aki kiállhatatlan, fontoskodó modorban folyton kiselőadást tart neki? - Nyelt egyet. - Még akkor is, ha szinte mindig a nőnek van igaza? Rafe egy pillanatig nem szólt semmit, csak elgondolkodva táncolt. - Egy átlagos férfi talán - válaszolta végül. Rosszkedv telepedett Hannah-ra, a ködnél is sűrűbb. Tartottam tőle, hogy ezt fogod mondani. Egy-két pillanatig némán táncoltak tovább. Azután Rafe megállt az ablak közelében. - Most én teszek föl egy elméleti kérdést - mondta. -Szerinted átlagos férfi vagyok? Hannah fölkapta a fejét Rafe válláról. - Nem. Nem, a legkevésbé sem. Sok mindent el lehet mondani rólad, Rafe Madison, de hogy átlagos volnál, azt nem. Semmilyen tekintetben nem vagy az.

Érezte, hogy Rafe belemosolyog a hajába. - Akkor szerintem nincs itt semmi hiba - mondta férfi. Fölemelte Hannah állát, és megcsókolta Hannah-t. Hannah nem gondolt többet Winstonra.

12 Hannah kívánja. Rafe érezte abból, ahogyan a lány ölelte. Testének finom remegése elárulta, hogy fokozódik benne az izgalom. Rafe nem is emlékezett már, mikor remegett így nő a karjaiban. Ráébredt, hogy az ő két keze is reszket egy kicsit. Felhőszakadás zúdult alá benne. Forró eső zuhogott, elárasztva egy örökkévalóságnak tűnő idő óta felperzselt és aszályos területet. Hirtelen esőerdő zöldellt ott, ahol korábban csak sivatag volt. A nyers erő, a szédítő vágyakozás és a gyönyörtelien fájdalmas várakozás, amely átjárta a testét, az élet lüktetése volt. Megfogadta magában, hogy amikor eljön ez a pillanat, nem fogja elsietni, és kiélvezi az élményt. Nem gyerek már, aki egy autó hátsó ülésére szorul a barátnőjével. Férfi, tapasztalatokkal a háta mögött. Tudta, milyen kockázatos a sietség. Mohó éhsége azonban nem tűrt féket, félő volt, hogy legyűri akaraterejét. - Rafe? - Hannah ujjai végigszántották a haját, és a nyakán állapodtak meg. - Nem akartam... vagyis nem számítottam rá, hogy ide jutunk ma este. - Azt akarod mondani, hogy még korai? - Rafe megcsókolta a nyakát. - Hogy még nem ismerjük egymást eléggé? - Rafe végighúzta az ujja hegyét Hannah finom

hátcsigolyáin, a derekáig. - Mert ha le akarsz állni, most szólj. -Nem. Rafe megdermedt, keze Hannah csípőjének hajlatán. Fölemelte a fejét, hogy ránézhessen a lányra. — Nem, nem akarod, hogy folytassuk? Hannah lassan elmosolyodott. - Nem, nem akarom, hogy abbahagyjuk. Rafe megborzongott, és újra szorosan átölelte. - Ne ijesztgess. Nem bírja a szívem. Hannah halkan, idegesen fölnevetett. Rafe testén fényszikrák cikáztak végig. A halk nevetés kisvártatva édes, sürgető mormogássá változott. A lány szertelenül, kapkodva, telhetetlenül csókolta. Mennyei érzés volt. Rafe olyan volt már, mint a felajzott íj. Minden izma megfeszült. Már nem tudott tisztán gondolkodni. Hannah testének illata felkavaró, kábító tömjén volt, amely ködbe vonta az agyát. Tudta, hogy gyorsan fogyatkozik az önuralma, de emiatt most egyáltalán nem aggasztotta magát. Hannah kívánja. Semmi más nem számít. - Az emeletre - mondta, száját el nem véve Hannah szájáról. - Nem hiszem, hogy kibírnám odáig. A lány Rafe ingével viaskodott. A sötétben valahol lepattant egy gomb, és éles koppanással hullott egy padló; csempére. Hannah meleg, puha ujjai bejárták Rafe mellkasát. - Vegyünk erőt magunkon, és menjünk fel a lépcsőn -mondta Rafe. Hannah a férfi bőrének motyogta a választ. - Jó. Rafe az ajtó felé kormányozta a lányt. Közben kitapogatta ruhájának cipzárját a hátán, és lehúzta. A ruha felső része Hannah derekára hullott. Rafe láthatta, hogy a kis fekete selyem melltartó gyártója spórolt az anyaggal. Alig fedte Hannah mellét. Rafe oldalt fordította a lányt, és lázasan próbálta kikapcsolni a melltartója csatját. Közben cipelte-vonszolta volna a lányt át az előcsarnokon. Sehogy se boldogult. Mi a csuda ütött belé ma este? Máskor nem okoz neki gondot, hogy egyszerre kétfelé figyeljen. Végre lekerült a melltartó. És már a lépcsőnél jártak. Halk koppanás jelezte, hogy Hannah elveszítette az egyik cipőjét. A párja akkor esett le, amikor elérték a harmadik lépcsőfokot. - Ó, igen. - A lány két kézzel megragadta Rafe vállát, és rövid körmeivel mintát szurkált a bőrébe. Közben vadul csókolta. - Igen. Rafe, ölében Hannah-val, lassan Vonszolta föl kettejüket a lépcsőn. Bajos volt. Hannah nem segített. Rafe elvétett egy fokot, amikor a lány finoman beleharapott a bicep-szébe. Aztán Hannah vesztette el kis híján az egyensúlyát, amikor Rafe azzal vágott vissza, hogy megcsókolta egyik ágaskodó mellbimbóját. Mindkettőjüknek meg kellett kapaszkodniuk a korlátban, nehogy lezuhanjanak. Hannah izgett-mozgott. Kibújt az ölelésből, és szembefordult Rafe-fel. Rafe felhördült, amikor érezte, hogy a lány keze megtalálta a derékszíja csatját. Félútról Rafe fölnézett a lépcsőn. A cél homályba veszett. - Már nincs sok hátra - mondta rekedten. Mindkettőjüknek hazudott, gondolta. A lépcső teteje egy másik világegyetemben volt. - Mindjárt ott vagyunk. - Hannah kicsatolta a derékszíjat. Ujjai most a cipzárt rángatták. - Inkább várd meg, míg felérünk - suttogta Rafe. - Nem bírok várni. - Egy nejlonharisnyás láb átfonta Rafe lábát. Megérezte a lány két combja közül áradó hőséget, és elakadt a lélegzete. Ha így folytatják, soha nem fognak felérni az emeletre. Egyoldalú lépés vált szükségessé. Felkapta Hannah-t, átvetette a vállán, és egyik karjával átfogta a lábát, hogy megtartsa. - Rafe. Rafe oda sem figyelt a ziháló, érzéki nevetésre. Tökéletes elszántsággal, határozottan megragadta a korlátot, és fölhúzta magukat az emeletre. Ott jobbra fordult, és a folyosón

végigmenve benyitott abba a hálószobába, amelyet megérkezése napján kiválasztott. Nagy szoba volt, pazar kilátással az öbölre. Gyorsan az ágyhoz ment, és ledobta a lányt a régimódi, mennyezetes ágyat borító takaróra, a párnák közé. Hannah két kézzel nyúlt utána. Rafe rávetette magát. A lány nyakát csókolta, miközben fél kézzel az éjjeliszekrény fiókjában kotorászott. Tudta, hogy ott kell lennie valahol egy doboz óvszernek. Ő tette oda az este, mielőtt eljöttek a házból. Már akkor vérmes reményeket táplált. Bizonyára azért, mert sokat fantáziált a zuhany alatt, és félig ágaskodó férfiassággal lépett ki a fülkéből. Egy férfi mindig ilyenkor van a legoptimistább hangulatban. Amikor nem találta meg azonnal az óvszert, rémület szállta meg. - Mi a fene... - Mi baj? - Hannah-nak elkerekedett a szeme. - Mi történt? Hála az égnek, ujjai kitapintották a dobozt. Diadalmas érzés töltötte el. - Nincs semmi baj. Nem történt semmi. -Jó. - Nagyon jó - suttogta Rafe. - Sőt kitűnő. Hannah becsúsztatta a kezeit Rafe kigombolt ingébe. Két tenyere selymesen simogatta a férfi bőrét. Rafe most már alig kapott levegőt. Mire összeszedte magát, csodálatosképpen lekerült róluk majdnem minden ruhadarabjuk. Rafe leereszkedett Hannah lába közé. A lány fölhúzta a térdét, és combjával átfogta Rafe derekát. Rafe a lány szemérmére szorította a kezét. Nedves, forró és duzzadt volt. Amikor hüvelykujja párnájával megtalálta a kis rügyet, Hannah vadul megremegett. Kis híján maga Rafe is szétrobbant. - Most - utasította Hannah, miközben vadul kapaszkodott belé. - Most, kérlek, igen. Most csináld. Rafe-nek nem kellett kétszer mondani. Há most nem csinálja, később már nem bírja. Odaigazította magát, és óvatosan behatolt. Hívogató, szoros és nedves barlang várta. Lassan akarta csinálni, de amikor Hannah rátolta magát, felhagyott a tervekkel és az önmérséklettel. Érzéseinek semmi köze nem volt a tervekhez és az önmérséklethez. Mélyen behatolt, átadta magát a zabolátlan szenvedélynek. Hallotta Hannah halk, ujjongó sikolyát, érezte testének mohó szorítását. Feje hátrahanyatlott, ajkai hangtalan kiáltásra nyíltak. Azonnal a csúcsra jutott. Rafe szerette volna kiélvezni Hannah gyönyörét, mielőtt ő is megadja magát, de csak néhány pillanat jutott neki. A Hannah-n végighullámzó apró remegésektől végképp elveszítette a fejét. Megpróbálta visszanyelni saját diadalüvöltését, de nem sikerült. Hannah nem aludt, csak valahogy elvesztette értelmét az idő és a valóság. Kellemes állapot volt, de tudta, hogy nem tart örökké. Mégis vonakodva emelkedett ki belőle. Rafe mellette feküdt a hátán; nagy, meleg test, amely akár az egész ágyat kellemes hőmérsékletűre fűti. Hannah kinyitotta a szemét, és nézte a sötétben. Rafe megelégedettnek tűnt, mint sikeres vadászat után egy nagy macska. Hannah fölemelte a fejét, hogy jobban lássa. Pillantása a rádiós óra zöld számjegyeire esett. - Winston. - Gyorsan felült. - Hah? - Rafe résnyire kinyitotta a szemét. - Mi tör-1 tént? - Haza kell mennem Winstonhoz. - Hannah ledobta a takarót, és kikászálódott az ágyból. Biztosan aggódik. Rafe elmosolyodott. - Azt hiszed, aggódik a kutyád,;! ha egy kicsit később érsz haza? - Jó, lehet, hogy nem aggódik. - Hannah észrevette a bugyiját a padlón, és érte nyúlt. - A „nyugtalankodik" f jobb szó.

- Kétlem. - Hát, az biztos, hogy most már nagyon ki kell mennie. - Belelépett a bugyijába, és körülnézett, hol lehet a melltartója. Sehol sem találta. - Órák óta be van zárva. - Csigavén - Rafe kipattant a takaró alól, és fölkelt azj ágyról. - Winston jól elvan, hidd el. Valószínűleg mélyen* alszik. Igaza van, gondolta Hannah. Kezdődő pánikrohamá-ri nak semmi köze Winstonhoz. Annak lehet utóhatása, ami, az imént esett meg ebben a szobában. Mi a csuda ütöttl belé? - Nem láttad a melltartómat? - kérdezte, örült, hogy még le van kapcsolva a lámpa. Érezte, hogy lángol az arca.; Rafe félbehagyta a nadrágja gombolását, és felkattintotta az éjjeliszekrényen álló lámpát. Sietség nélkül körülnézett a szobában. - Nem. Valószínűleg kint maradt a lépcsőn. Hannah gyanakodva nézett rá, és szinte biztosra vette,; hogy Rafe a bolondját járatja vele. Lepillantott, és meglátta az ágy alá becsúszott harisnyája orrát. Ilyen messziről is pontosan látta, hogy jó hosszan leszaladt rajta a szemV Egy sóhaj kíséretében betáncolta magát a ruhájába, és hátranyúlt, hogy felhúzza rajta a cipzárt. - Majd én. - Rafe hangja most lágyabb lett. Odament Hannah-hoz, és megállt mögötte. Ujjaival megfogta a cipzár húzóját, és egyetlen mozdulattal Hannah nyakáig húzta. - Köszönöm. - Hanna maga is kimértnek és hűvösnek hallotta a hangját. - Szívesen, máskor is. Hannah most nem mert ránézni. Inkább a cipőjét kezdte keresni. Rafe belebújt az ingébe. Nem vette a fáradságot, hogy begombolja, összefonta a karját, nekidőlt az ágymennyezet tartóoszlopának, és nézte Hannah-t, aki kétségbeesetten keresgélt. - Szerintem a cipőd sem jutott fel az emeletre - szólalt meg végül. - Te jó ég. - Hannah gyorsan fölegyenesedett, félresöpörte a haját a szeméből, és az ajtóhoz sietett. Rafe ráérősen követte. Hannah ügyet sem vetett rá, el-borzasztotta a lépcsőn és az előcsarnokban imitt-amott heverő ruhadarabjai látványa. Mi ütött belé? Ő nem szokott így viselkedni. Teljesen megőrült. Mire Rafe leért a lépcsőn, Hannah megtalálta a cipőjét és a melltartóját, és már az ajtót nézte. Egyik kezében a fehérneműjét szorongatta, és csak arra összpontosított, amit abban a pillanatban a legfontosabbnak érzett: menekülni akart a vad, féktelen, tőle tökéletesen idegen szenvedély helyszínéről. Keze már az ajtógombon volt, amikor Rafe hangja megállította. - Nem akarod elmondani, mi a baj, Hannah? Egy pillanatig levegőt sem kapott. Lenézett reszkető ujjaira. - Azt hiszem, pánikroham tört rám. - Igen, azt látom. A kérdés az, hogy miért? A férfi flegma modora enyhített a pánikon. Harag lépett a helyébe. Az egész Rafe hibája. Ha nem kínálja meg azzal a fantasztikus lime-pitével, ha nem kapcsolja be azt a zenét, ha nem táncol vele a sötétben... Ha... Hátrafordult, de nem eresztette a kilincset, és dühösen nézett Rafe-re. - Előfordul az ilyesmi - mondta komoran. - Nem tehetek róla. Rafe sokáig, elgondolkodva nézte. - Máris megbánt tad? - kérdezte végül. Hannah mély lélegzetet vett, hogy lecsillapodjon. Kezdett lehiggadni. Semmit sem vethet Rafe szemére. Neki ment el az esze. Viselkedj felnőtt módjára. Megköszörülte a torkát. Ujjai erősebben szorították az ajtógombot. - Bocsánat. Ez nem túl érett viselkedés, igaz?

- Hát nem, de nem ez a baj. Ki mondja, hogy éretten kell viselkedned? - Rafe nem mozdult, csak állt a folyosón, és nézte a lányt. - De komolyan tudni szeretném,; hogy mi történt hirtelen. - Nem tudom. - Hannah eleresztette az ajtógombot, és beletúrt a hajába. Elkapta Rafe pillantását. - Nem, ez nem igaz. Rafe, meg kell kérdeznem tőled valamit, és neked az igazat kell rá válaszolnod. -Mi a kérdés? - Ez. - Hannah körbemutatott a kezével, arra a szár-; nyaló szenvedélyre utalva, amely a télikertben kezdődöttf és a hálószobában ért véget. - Ami közöttük történt! Nincs semmi köze Álmodlakhoz, ugye? Rafe összehúzta a szemét. Erre én is kíváncsi volnéL Hannah arca megrándult. - Hogy érted ezt? | - Kiszórakoztad magad velem, és most lóhalálában e| akarsz tűnni. Valami hülye ürüggyel, hogy vár a kutyád. A fejemet rá, hogy reggel fel se fogsz hívni, igaz? - A fene vigye el, Rafe... - Mit higgyek ezek után? Hannah döbbenten meredt rá. - Te komolyan azt hiszed, hogy... hogy én csak... Elhallgatott, mert vészesen sipítozó lett a hangja. - Nyelt egyet, és újra nekifutott. - Azt hiszed, azért feküdtem le veled, hogy eladd nekem a részedet? Rafe egy pillanatig várt a válasszal. Hannah érezte, hogy kiüt a veríték a lapockái között. Ekkor Rafe enyhén elmosolyodott. - Nem. Hannah nekirogyott az ajtógombnak. - Remélem is. Istenem, én nem szoktam ilyet csinálni. - Én sem - jegyezte meg Rafe. Hannah sokáig nézte. Lassacskán oldódott benne a feszültség. Teljesen elment az eszem, gondolta. - Nem. Nem, persze hogy nem. - Hannah megdörzsölte a szemöldökét. - Nem tudom, mi ütött belém. Azt hiszem, kicsit sok volt a stressz. - Sok minden történt ma este. - Az biztos. - Hannah ellökte magát az ajtótól, és ösz-szeszedte magát. - Erről jut eszembe, azt hiszem, itt az ideje, hogy hazavigyél. - Rendben. - Rafe előhalászta a kulcsot a zsebéből. -Egy feltétellel. Hannah megpördült. - Milyen feltétellel? Rafe elment mellette, és kinyitotta az ajtót. - ígérd meg, hogy reggel felhívsz. Azzal kiment az éjszakába, mielőtt Hannah kigondolhatta volna a választ. Meghallotta a Porsche-motor szelídnek nem nevezhető hangját. Kigyulladtak a fényszórók, és elvakították. Lelki szemei előtt megjelent egy szerencsétlen szarvas, amelyet megbénít a szembejövő autó fénye. Ettől erőre kapott. Becsapta maga mögött a bejárati ajtót. Kezét föltartva, hogy árnyékolja a szemét a vakító fénytől, sietős léptekkel az utasülés ajtajához ment. Winston ásítva, szokott derűjével üdvözölte. Ugyanilyen lelkesen fogadta Rafe-et is. Azután átkocogott a verandán, lement a lépcsőn, és eltűnt a bokrok között. Szemlátomást nem volt sürgős a dolga. Rafe csillogó szemmel nézett Hannah-ra. — Szerencséd van. Nem úgy néz ki, mint aki halálra aggódta magát. Hannah érezte, hogy pirul az arca. - Ezt már megbeszéltük. - Csakugyan? - Beismertem, hogy a pánikroham a sok stressz miatt tört rám. - A stressz miatt, hah? Ujabb kifogás? - Jó éjszakát, Rafe.

Rafe a tenyerébe fogta Hannah állát, és nagyon lassan megcsókolta. Abba sem hagyta, amíg Hannah ki nem fogyott a szuszból. - Jó éjszakát — mondta Rafe. Szeme leárnyékolva is szinte izzott a veranda lámpájának sárga fényében. - Tudod Álmodlak számát, és a mobilomét is. Hívj fel, ha Winston ma éjszaka is riadóztat, jó? Tíz perc sem kell, hogy ideérjek. - Riadóztat? - Hannah egészen megfeledkezett Winston éjszakai portyázásairól. - Ja, igen. Nagyon kedves vagy, de igazán nem hiszem, hogy... - Tudom, hogy ma este nehezedre esik a gondolkodás. Már elmagyaráztad. - Rafe lement a lépcsőn. - Szóval hívj csak bátran, ha megint őrkutyát játszik. Hannah kitárta az ajtót Winston előtt. Rafe megvárta, amíg mindketten bemennek a házba, aztán elhajtott a sötétségbe. Húsz perc múlva Hannah a legszolidabb hálóingében bukkant elő a fürdőszobából. Viktoriánus darab volt, tiszta fehér, hosszú ujjú, nyakán szalagdíszítéssel, és a bokáig ért. Megnézte magát a tükörben, és elégedett volt az illedelmes megjelenésével. Tény, hogy nem ezt a viseletet részesíti előnyben az olyan nő, aki szanaszét hajigálja az alsóneműjét a lépcsőn, mert őrült szenvedéllyel omlik a város legizgatóbb pasijának karjába. Sőt élete legizgatóbb pasijának karjába. Pillanatnyi elmezavar. Ez lehetett a magyarázat. Az idejét se tudja már, mikor volt utoljára férfival. Ilyen körülmények között érthető az ilyen viselkedés. Sóhajtva kapcsolta le a lámpát. Winston már elfoglalta helyét az ágy lábánál. Fölemelte a fejét mancsairól, amikor Hannah az ablakhoz ment, hogy kinézzen az öbölre. Hannah magán érezte a kutya tekintetét, miközben elhúzta a sötétítőfüggönyt. - Egy kicsit sem aggódtál amiatt, hogy olyan sokáig nem jöttem haza? - kérdezte Hannah. Winston nem méltatta válaszra. - Ettől féltem. Hannah mezítláb az oldalablakhoz ment, és ott is széthúzta a függönyöket. Már éppen vissza akart menni az ágyához, amikor észrevette, hogy két fa között valamin fémesen csillan a holdfény. - Mi a csuda az? Megkapaszkodott a könyöklő szélében, és jobban megnézte azt a valamit. Az alaposabb vizsgálat megerősítette az első benyomást. Egy autó állt az út közelében a fák között. A kocsiban ülő személynek arról a helyről kitűnő rálátása nyílt a házra és a hosszú kocsibehajtóra. Hannah hátrapillantott Winstonra. A kutya a mancsán nyugtatta az orrát. Nem jelzett riadókészültséget. Újból összehúzta a függönyöket, fölkapcsolta a lámpát, és fölemelte a telefont. Beütötte az egyik számot, amit az ágy mellett tartott jegyzettömbre felírt. Rafe az első csöngetésre fölvette. - Mit csinálsz a bokrok között? - kérdezte tőle Hannah. - Semmi olyasmit, amiért letartóztathatnának. Hangja hallatán boldog borzongás futott végig Hannah-n; mély, szexi hangja volt, egy kicsit érdes, és felidézett néhány nagyon közeli, nagyon kellemes emléket. Újra eloltotta a lámpát. Kezében a telefonnal visszament az ablakhoz, és másodszor is széthúzta a függönyöket. Kilesett a sötétségbe, nézte a Porsche lökhárítójának fémes csillogását. - Biztos? - kérdezte. - Egészen biztos. A hálószobai közjáték után sokkal könnyebb Rafe-fel telefonon beszélnie, mint szemtől szemben, állapította meg. Különös meghittség, ugyanakkor a távolság miatt elengedheti magát. - Őrködsz, ugye? - kérdezte Rafe-től. - Kíváncsi vagy, felbukkan-e megint az a valami, amit Winston észrevett.

Kis ideig csend volt a vonalban. - Arra gondoltam, várok még néhány percig - válaszolta Rafe. - Fölösleges. Mondtam, hogy felhívlak, ha Winston megint nyugtalankodni kezd. Menj haza, Rafe. Nem lesz semmi bajunk, komolyan. - Egy kicsit maradok még. Akármi volt is az, az utóbbi néhány alkalommal éjfél és hajnali kettő között jelent meg, nem? -De. - Mindjárt két óra. Nemsokára hazamegyek. -Rafe... - Feküdj le - mondta lágyan Rafe. Hannah erősebben markolta a telefonkagylót. - Rafe, ami ma este történt... - Igen? - Elnézést kérek, amiért úgy viselkedtem, mint egy komplett idióta. Megbocsáthatatlan a feltételezés, hogy ami történt közöttünk, Álmodlak miatt történt. Tudom, hogy nem így van. - Ami közted meg köztem zajlik, nincs kapcsolatban a házzal. Hannah tétovázott. - Pedig a városban sokan azt fogják gondolni. - Holdfényparton a nyolc évvel ezelőtti éjszakáról is azt hiszi mindenki, hogy elcsábítottalak. - Hannah szinte látta maga előtt, ahogy vállat von. - Tényleg fontos a számodra, hogy mit gondolnak az emberek? Hannah egy hosszú pillanatig gondolkodott a válaszon. — Nem. - Engem sem érdekel. -Rafe? - Igen? -Ha az, ami ma este történt köztünk, nem Álmodlak miatt volt, akkor mi miatt? -Jó kérdés. Ha megtalálod a választ, nekem is áruld el. -Rafe? - Igen? - Néha pont úgy adod elő magad, mint Winston. - Biztos amolyan férfidolog. - Jó éjszakát, Rafe. - Ne felejts el reggel fölhívni. Hannah letette a telefont, és visszabújt az ágyba. Meg sem próbálta lehunyni a szemét, míg kis idő múlva el nem halt a távolban Rafe kocsijának motorzúgása. Odapillantott az órára. Két óra tizenötöt mutatott. Winston mélyen aludt az ágy végében.

13 Másnap reggel kivárta a tíz órát a telefonálással. - Nem akarok túl lelkesnek tűnni - magyarázta Winstonnak, miközben beütötte a számokat a konyhai vezeték nélküli készülékbe. - A pasik megérzik, ha egy nő túl lelkes. Winston unott képet vágott. Az ajtóhoz ment, és reménykedve nézett vissza Hannah-ra. - Ma reggel már kétszer voltál kint. - Hannah hallgatta, ahogy a hívás kicsöng a vonal túlsó végén. - Azt hiszem, kezdesz rászokni a tengerpartra. Ez kész tény, gondolta. Winston szemlátomást megelégedéssel fogadja az új életformát. Imád rohangálni a Holtkéz-öbölben, ahol milliónyi szag és furcsa élőlény várja. Egyértelműen élvezi póráz nélküli szabadságát. Rafe végre fölvette a telefont. - Madison. - Türelmeden volt a hangja, mintha olyasmi kötné le a figyelmét, ami százszorta fontosabb egy telefonhívásnál. Hannah összeráncolt szemöldökkel nézett a telefonkagylóra a kezében, majd újra a füléhez emelte.

- Elnézést, ha zavarok — mondta szárazon. - Azt hittem, várod a hívásomat. - Jó reggelt, drágám. - Rafe hangja jól hallhatóan kedvesebb lett. - Most éppen van egy kis dolgom. Vissza tudnálak... várj egy pillanatig. - Rafe hirtelen elhallgatott, és másvalakihez kezdett beszélni. - Légy szíves, nézd meg alaposan a vezetékeket abban a panelban, jó, Torrance? „Drágám?" Hannah nem tudta mire vélni a becézését. Rafe sosem szólította még drágámnak, még előző éjszaka, a szeretkezés hevében sem. Persze az ágyban nemigen beszélgettek. - A pokolba is, ezt a falat szigetelni kell - hallatszott Rafe távoli hangja. — Igen, látom a csöveket. Ezért akarom szigeteltetni. Kinek van kedve hallgatni, valahányszor lehúzzák a vécét vagy zuhanyoznak? - Csövek? - Hannah egyből megfeledkezett a rejtélyes „drágám"-ról, és erre a nyugtalanítóbb szóra koncentrált. -Rafe, mi történik ott? Valami baj van? - Felméretem a vízvezetékrendszer és az elektromos hálózat állapotát - válaszolta Rafe könnyedén. - A jó hír az, hogy Isabel néhány évvel ezelőtt mindent felújíttatott. — Most újra valaki máshoz beszélt. - Az réz? - Rafe, kivel beszélsz? - A Willis testvérek vannak itt - mondta Rafe a telefonba. — A pincétől a padlásig átnézetem velük a házat. - Odahívtad Walter és Torrance Willist? - Hannah felpattant a konyhai székről. - Miért? - Hozzávetőlegesen tudni akarom, mennyibe fog kerülni a panzió és az étterem kialakítása - válaszolta Rafe pimasz ártatlansággal. - Ezt nem teheted meg. - Hannah felkapta a kulcsát, és futva indult az ajtóhoz. - A hozzájárulásom nélkül, a fenébe is. - Megbeszéltük, hogy mind a ketten panziót akarunk nyitni Álmodlakban. - Még arról sem döntöttünk, hogyan osztjuk meg a tulajdonviszonyt. Semmihez ne merj hozzányúlni, amíg oda nem érek. Winston, látva hogy az ajtó felé tart, ugrándozni kezdett. - Mondom, hogy most csak előzetes becslést végzünk -ismételte Rafe. - Most rögtön odamegyek. Ide hallgass, Rafe Madison. A ház fele az enyém. Semmihez sem nyúlhatsz addig, amíg meg nem érkeztem. És a Willis testvérek sem nyúlhatnak semmihez. - Most már késő leállítani őket-jegyezte meg Rafe gondterhelten. - Eléggé elmélyültek a vízvezetékrendszerben. - Megáll az eszem. Lecsapta a folyosón lévő asztalra a vezeték nélküli telefont, és kirohant a kocsijához. Winston utána, aztán beugrott az utasülésre, és várakozva leült. - Tudtam, hogy Álmodlak miatt volt a tegnap este -mondta neki Hannah. Nem sokkal később harcra készen viharzott be a nagy ház bejárati ajtaján. Winston ott kocogott a nyomában; futólag köszöntötte Rafe-et, majd felfedezőútra indult a konyhában. Rafe az órájára pillantott, ahogy Hannah dühösen elébe állt. - Hat perc huszonkét másodperc. Jó időt jöttél. Hannah csípőre tette a kezét. - Mi történik itt? Rafe megmenekült a válaszolástól, mert éppen ebben a pillanatban lépett ki a folyosóra egy alacsony, ápolt küllemű férfi. A köpcös, teljesen kopasz Walter Willis mindig egy robotra emlékeztette Hannah-t. Volt valami gépiesen tökéletes a mozdulataiban, amelyekből hiányzott az emberi lazaság. Tömören és célratörőn beszélt. Munkaruhája mindig élre vasalva. Úgy nézett ki, mint akit ellenőrzött, steril körülmények között egy ultramodern üzemben szereltek össze.

- Hannah. - Walter beletörölte a kezét egy makulátlanul tiszta rongyba, amely az övéről lógott le. - Örülök, hogy megint találkozunk. Hallottam, hogy hazajöttél. Hannah-t lenyűgözte tulajdon önuralma. Sikerült elkendőznie a haragot a szemében. Még kedves és talán nem túlságosan mesterkélt üdvözlő mosolyra is futotta az erejéből. - Szia, Walter - mondta. - Rég nem találkoztunk. - Bizony rég. - Walter elfordította a fejét, és a válla fölött odakiáltott a testvérének. -Torrance, gyere csak ki, itt van Hannah. Torrance előjött a háztartási helyiségből. Rögtön felderült az arca. Üdvözlésképpen meglengetett egy csőkulcsot. - Szia, Hannah. Isten hozott itthon. A Willis testvérek egypetéjű ikrek voltak, de könnyen meg lehetett őket különböztetni, mert úgyszólván szöges ellentétei voltak egymásnak. Ha Walter pontos tervrajz szerint, futurisztikus, számítógép-vezérlésű gyártósoron készült, Torrance-t egy sufniban eszkábálták össze. Torrance ahelyett hogy levágta volna azt a kevés vékony szálú, kócszerű haját, ahogyan Walter, lófarokba fogta össze, amelyet aztán áthúzott a sapkája hátulján lévő nyíláson. Egyik ingujja alól tetovált kígyó tekergőző farka kandikált ki. Overallját évezredekkel azelőtt ráfröccsenhetett gépzsír, olaj és pizzaszósz pettyezte. Semmi más nem volt rajta tiszta és fényes, csak a szerszámai, amelyeket a csípőjén lévő széles övben hordott. - Isabel azt mondogatta, hogy egy napon végleg haza fogtok jönni. - Torrance odafordult Walterhez. - Hát nem szó szerint ezt mondta? - De, pontosan ezt - erősítette meg Walter. - Ha legalább százszor el nem mondta, akkor egyszer sem. Ha jól emlékszem, utoljára akkor, amikor bekötöttük neki a mosógépet. Torrance bólintott. — Én is úgy emlékszem. — Rákacsintott Hannah-ra és Rafe-re. - Azt mondta, hogy mindent működőképes állapotban akar itt hagyni nektek. Willis a fejét csóválta. - Ez az Isabel. Mindig hajlott a romantikára. Hannah összehúzta a szemét. - Nem a vízvezetékkel kéne foglalkoznotok? - A vízvezeték. Hű. Majdnem megfeledkeztem róla. Hallottad, mit mondott a hölgy folytatta Torrance. — Azt hiszem, jobb lesz, ha visszamegyünk szerelni. - Úgy van. - Walter bólintásképpen gépiesen rántott egyet a fején. - Szereljünk. Ide hallgassatok, rá se rántsatok, mit pletykálnak össze újabban az emberek a városban. Egy ideig beszélni fognak, azok után, ami a Sadler lány halálának éjszakáján történt, meg hogy most Isabel rátok hagyta a házat. De hamar ráunnak majd. - Reménykedjünk benne - mondta Hannah. Torrance megveregette Rafe vállát. - Csak szeretném, ha tudnátok, mi a testvéremmel soha egy percig se hittük, hogy bármi közöd volna Kaitlin Sadler halálához. - Köszönöm - mondta Rafe. Walter biggyesztette a száját. - Torrance-szel mindig is gyanítottuk, hogy valami seatde-i szexmániás ölhette meg. Nem igaz, Torrance? Torrance szaporán bólogatott. - De-de. Erre gondoltunk, pontosan erre. Yates rendőrfőnök persze oda se figyelt ránk. - Yates rendőrfőnököt csak az érdekelte, hogy amilyen hamar csak lehet, lezárja az ügyet mondta ünnepélyesen Walter. - Már nem sok volt neki hátra a nyugdíjig. Azt végképp nem akarta, hogy megoldatlan maradjon egy ronda gyilkossági ügy. Elcsúfította volna a statisztikáját. - Gyilkosság. - Hannah néhány pillanatig Rafe szemébe nézett. A férfi talányos tekintettel nézett vissza rá. Hannah visszafordult Walterhez. - Komolyan mondod? Tényleg azt gondoljátok, hogy Kaitlint egy szexmániás ölte meg?

Walter összenézett Torrance-szel. - Hát, logikusnak tűnik, ha azt vesszük, hogy mit találtunk, amikor a mosógépét szereltük. Igaz, Torrance? Torrance megint bólogatott. - Igaz. Logikusnak tűnik. Rafe Walterre nézett. - Miért, mit találtatok, amikor a mosógépét szereltétek? Hannah megrökönyödve látta, hogy Walter fülig pirul. - Perverz holmit - motyogta. - Miféle perverz holmit? — tudakolta Rafe. Volt valami a hangjában, amitől Hannah felkapta a fejét. Ránézett, de semmit sem tudott leolvasni az arcáról. Torrance a szemét forgatta. - Tudod. Csipkés bugyit. Hannah-nak eszébe jutott a parányi melltartója, amit előző éjszaka elhagyott a lépcsőn. Amikor pillantása találkozott Rafe-ével, látta, hogy a férfi ugyanerre gondol. - Mi perverz van abban, ha egy nő csipkés bugyit hord? - kérdezte. - Hát, amit találtunk, nem kis méret volt - felelte Torrance. - Hanem akkora, hogy egy férfinak is jó lett volna. - Az biztos, hogy sokkal nagyobb volt, mint amilyet Kaitlin hordott - árulta el Walter. Elég kis termetű volt, ha visszagondoltok. - Láttunk egy szexi hálóruhát is, ami óriási lett volna neki - folytatta Torrance. - És jó nagy méretű, csillogó, magas sarkú cipőt. - Ne hagyd ki a videokazettákat - tette hozzá Walter. Hannah rámeredt. - Ezeket mind a mosógépében találtátok meg? - Igazában nem a mosógépében voltak. - Torrance elbizonytalanodott. - Hát, az úgy volt, hogy amikor a mosógépet javítottuk, gyanítottuk, hogy a szárító szellőzőcsövét már régóta nem tisztították. - Veszélyes dolog egy ilyen szellőzőcső - szólt közbe komoly képpel Walter. - Ha eltömíti a sok szösz, akár ki is gyulladhat. Na szóval, gondoltuk, rendesek leszünk Kaitlinhez, és miután végeztünk a mosógéppel, elhúztuk a szárítót, hogy megnézzük a szellőzőcsövet. Akkor találtuk meg a nagyméretű bugyogót, a videokazettákat meg a többit. - A szárító mögött? - kérdezte Rafe. Torrance hevesen bólogatott. - Valaki kivágott egy nagyobb részt a faborításból, és a gerendák közé dugta a videókat meg a női holmit. - Rögtön tudtuk, hogy a női holmi nem a tiéd, Rafe -nyugtatta meg Walter sietve. - Miből jöttetek rá? - kérdezte Rafe. - Nem az én méretem volt? Torrance hahotázni kezdett. - Figyelj, mindenki tudta, hogy azon a nyáron sokat találkozgattál Kaitlinnel. De Walterrel mi sose tartottunk téged afféle tranzisztornak. - Transzvesztitának - javította ki Rafe kedvesen. Torrance bólintott. - Nem tartottunk annak. - Jól sejtettétek, nem ilyen alsóneműt hordok. Elég konzervatív pasas vagyok. Torrance abbahagyta a nevetést. - Na szóval, miután Kaitlin meghalt, Walterral eszünkbe jutott, hogy mit találtunk a falban. Amiatt gondoltuk, hogy egy szexmániás ölte meg, aki nem idevalósi. - Seattle-i - vélekedett Walter. - Miért seattle-i? - kérdezte Hannah. Torrance horkantott egyet. - Portlandben nem csinálnak ilyesmit. Hannah ránézett Rafe-re. A férfi vállat vont. - Van benne valami. Tudjátok, miket mesélnek a seattle-i népségről. Hannah újra Walterhez és Torrance-hez fordult. - És tényleg elmondtátok Yates rendőrfőnöknek, hogy videókat meg női fehérneműt találtatok? - Igen, úgy gondoltuk, állampolgári kötelességünk -felelte Torrance. - De azt mondta, hogy ne jártassuk a szánkat. Hogy úgyis elég pletyka kering. Nem kell több.

- Különben is, amikor elvittük a rendőrfőnököt Kaitlin házába, hogy megmutassuk neki a holmit, már nem volt ott semmi - tette hozzá Walter. - Szerintem nem is hitt nekünk. Rafe összehúzta a szemöldökét. - Már nem voltak ott a videók meg a fehérnemű, amikor visszamentetek? - Nem. - Torrance felsóhajtott. - Ez volt a fő oka annak, hogy Walterral nemigen beszéltünk arról, amit találtunk. Nem volt bizonyíték, és Yates rendőrfőnök azt is mondta, hogy nagy bajba kerülhetünk, ha hamis dolgokat terjesztünk. így volt, Walter? - így - mondta Walter határozottan. - Nem vagyunk pletykás vénasszonyok. De mindig is azt gondoltuk, hogy Kaitlin egy szexmániással kavart, az ölte meg. - Ránézett Rafe-re. - Ne vedd sértésnek, de mindenki tudta, hogy más pasasok is voltak az életében. - Igen. - Rafe nem nézett Hannah-ra. - Még én is rájöttem. Miből gondoljátok, hogy az a pasas ölte meg, akié a női cucc volt? - Ki tudhatná ezt? - kérdezte Torrance. - Talán az nem tetszett neki, hogy Kaitlinnel ott voltak a videók - vélekedett Walter. Lehet, hogy ő szerepelt rajtuk női bugyogóban. Rafe pillantása Hannah-ra vándorolt. A lány szemében kíváncsiság bujkált. Nem is csoda. Nem tehetett róla, őt is lenyűgözte a történet. - Szóval szerintetek ez a seattle-i pasas megölte Kaitlint,',, aztán elment a házába, és ellopta a fehérneműt meg a vi» ; deokazettákat? - kérdezte Rafe. - Logikus, nem? - kérdezett vissza Walter. - Nem akarta bizonyítékot hagyni, ami lebuktathatta volna. - Mindenképpen érdekes elmélet - jegyezte meg Hannán óvatosan. - Most már az is marad - mondta Walter. – Kaitlin régóta halott. Senki sem fog elővenni egy ilyen régi ügyet. Lehet, hogy így a legjobb. - Úgy fordult meg, mint egy katona. Elnézéseteket kérjük, de dolgunk van. Nem igaz, Torrance? - De igen. - Torrance nagy lelkesen vagy fél tucatszor fel-alá billegtette a fejét. - Nagy munka lesz panzióvá meg, étteremmé átalakítani ezt a házat. De, tudjátok, nem is! rossz ötlet. Itt az intézet meg a főiskola, tervezik, hogy: rendbe hozzák a régi mólót és újabb üzleteket építenek, szóval mostanában sok turista jön Holdfénypartra. Nemigen van hol megszállniuk. Csak a motel kint a főútnál. Ha valaki rendes helyen akar aludni, föl kell mennie északra.>; Sarkon fordult, és elcammogott a testvére után. Hannah megvárta, amíg mindkét Willis hallótávolságon kívül kerül. Akkor ránézett Rafe-re. - Egy szexmániás seattle-i? - kérdezte halkan. - Az a gyanúm, hogy a városban mindenkinek megvan^ a maga elmélete arról, mi történhetett azon az éjszakán.; - Akkora méretű csipkés fehérnemű, ami egy férfinakj is jó? í - Ne nézz így rám. - Rafe védekezően emelte a tenye-| rét. - Én sose láttam azt a holmit. - És a videokazettákat? Rafe megrázta a fejét. - Nem. A videókat sem. Hannah,(s én csak párszor találkoztam Kaitlinnel, mert elég egyértelmű volt, hogy velem csak az időt múlatja, míg a fő-? nyereményre pályázik. Nem ismertem meg annyira, hogy tudhattam volna a perverz kis szokásairól. - Hmm. De ugye tudod, hogy ez mit jelent? Rafe fölemelte az ujját. - Semmit. Az égvilágon semmit sem jelent. A Willis testvérek állítják, hogy ezt a holmit találták a szárító mögött a falban, de más bizonyíték nincs. És nem akarom megbántani se Torrance-t, se Waltert, de egyikük sem az a kimondott világfi. Szerintem egész életükben nem jutottak messzebb Portlandnél. Lehet, hogy amit ők perverz fehérneműnek meg disznó videónak néztek, az másoknak ártalmatlan felnőtt játék. - Kaitlin nem volt egy szemérmes teremtés. Azt sem feltételezhetem róla, hogy kezét-lábát törte volna, csak hogy megvédje a pasijai hírét. Ha vette a fáradságot, hogy

valamelyik barátja kedvéért elrejtse azt a bugyit meg azokat a videókat, alighanem nagy tervei lehetettek a szerencsétlen pasassal. Rafe habozott. - Kaitlin életének legfőbb célja az volt, hogy gazdag férfit fogjon magának, aki elviszi Holdfénypartról. - Miért dugta el a bugyit és a kazettákat? - Ki tudja? Lehet, hogy a férfi nős volt. Talán azért védte Kaitlin, mert abban reménykedett, hogy elválik, és őt veszi feleségül. Talán... - Hű - mondta Rafe. - Elég sok itt a talán. Hannah vágott egy grimaszt, és csípőre tette a kezét. - Igazad van. Kicsit elszaladt velem a ló, ugye? - Csodás dolog a képzelet. Ebben az esetben azonban fölösleges az agytorna. Nyolc évvel ezelőtt történt. Sosem fogjuk megtudni, mi történt igazában Kaitlinnel azon az éjszakán. És ahogy Walter mondta, talán így a legjobb. Hannah kelletlenül visszaterelte a gondolatait az aktuális témához. Amint eszébe jutott fő problémája, visszatért az ingerültsége is. -Tisztázzunk valamit - mondta. - Semmit sem csinálhatsz Álmodlakban, amíg valamiképpen meg nem egyeztünk arról, hogyan rendezzük jogilag Isabel örökségét. Rafe a folyosót nézegette. - A ház rám eső felében megnyithatnám az éttermet. - Elment az eszed. Lehetetlen étteremmé alakítani q$ ház rád eső felét. Hogy osztod meg a konyhát? Lesz egy rakás ember, aki ennek az előcsarnoknak a rám eső részén keresztül közelíti meg a te éttermedet? És kinek jut a té-íj likért? - Úgy gondoltán, tökéletes étkezőrész válna belőled Nyáron pedig a verandára is kitennék asztalokat. - Az engedélyem nélkül nem. Rafe, akár tetszik, akái" nem, az örökség jogi vonatkozásaival is foglalkoznod kell. Egy több százezer dollár értékű kúriáról van szó. Először rendeznünk kell a formaságokat. Ezt te ugyanolyan jól tudod, mint én. - Hát - mondta Rafe, gyanúsan félvállról -, ha már az apró részleteknél tartunk, volna egy javaslatom. - Hannah veszélyt szimatolt, és mozdulatlanná dermedt. - Mi az? Mit szólnál, ha üzlettársak lennénk? Hannah csak bámult rá, egy pillanatra a hangja is elakadt. -Te? - nyögte ki végül. - Én? Üzlettársak Álmodlakban Szerinted nem működne? - És a tegnap éjszaka? Mostantól úgy fogsz csinálni^ mintha semmi sem történt volna? - Hogy függ ez össze a tegnap éjszakával? Hannah már levegőt is alig kapott. Tökéletesen! Hogy ajánlhatsz üzlettársi kapcsolatot azok után... - Csak legyintett a kezével, nem tudta befejezni a mondatot. - Á. - Fény gyúlt Rafe agyában. - Nem tartod helyesnek, hogy összekeverjük a kellemest a hasznossal. Hannah-nak csöngeni kezdett a füle. Hát csak ennyit jelentett Rafe számára? Egy kellemes estét? Igyekezett visszanyerni az önuralmát. -És te? - kérdezte a tőle telhető leghidegebb hangon. - Hát, én sem - vágta rá Rafe túlságosan gyorsan. -Természetesen rá is fogok faragni, mert Madison vagyok. A Madisonok mindig ráfaragnak, ha az üzleti ügyeiket összekeverik a magánügyeikkel. De téged ez ne nyugtalanítson. Te Harte vagy. Te mindent a maga helyén tudsz kezelni. Most is direkt hecceli, gondolta Hannah. Jobb lesz, ha elmegy innen, mielőtt elveszti a fejét. Márpedig a Harte-oknak az tilos. Legalábbis nyilvánosan.

- Igazad van - mondta. - Nekem valószínűleg nem okozna problémát. De mint helyesen rámutattál, te Madison vagy. Holtbiztos, hogy elbaltáznád. Sarkon fordult, és sietve távozott. A mindig hűséges Winston előkerült a konyhából, és futott utána. Együtt mentek le a lépcsőn, vissza se néztek. Hannah feltépte a kocsi ajtaját. Winston beugrott, és elfoglalta helyét az utasülésen. Hannah beült a kormány mögé, és bevágta az ajtót. Az utolsó kép, amit a visszapillantó tükörben látott, az volt, hogy Rafe a veranda oszlopát támasztva nézi, ahogyan ő elporzik. Rafe élvezte, hogy ő kis híján kiborult, ébredt rá. Szándékosan cukkolta, csak hogy lássa, mi fog történni. Bizonytalanság lett úrrá rajta. Eszébe jutott nagyapja összes intelme a Madisonokkal kapcsolatban. Milyen játékot űz Rafe?

14 Rafe megállította a Porschét a kocsibehajtón, kikapcsolta » a motort, és egy ideig csak ült, bámulta Mitchell házának bejárati ajtaját. Őrültség lenne meghívni a nagyapját vacsorára. Ha volna egy kis esze, gázt adna, és meg sem állna Álmodlakig. Akkor viszont meg kellene magyaráznia Hannah-nak, hogy miért szállt inába a bátorsága. Egy újabb jelenet gondolata a legkevésbé sem volt ínyére \ azok után, amit ki kellett állnia aznap délelőtt, miután Hannah arra érkezett, hogy a Willis testvérek a gondjaikba vették a házat. Kockáztatott, próbára tette a szerencséjét, és • mint várható volt, nem kapott érte dicséretet. Legközelebb körültekintőbben fog eljárni. Ki mondta, hogy egy Madison ... nem okul a tulajdon hibáiból? Kiszállt a kocsijából, és elindult a lépcső felé. Ahogy fölemelte a kezét, hogy kopogtasson, kinyílt a fi bejárati ajtó. Rövidre nyírt hajú, sziklakemény vonású," csontsovány alak állt a küszöbön. Bryce csaknem tíz éve szolgálta már Mitchellt. Senki sem tudta, honnan jött. Kezdetben részmunkaidős mindenes volt, de fokozatosan teljes állású főudvarmester1 lett belőle. Ha volt is családneve, az idők homályába veszett. Rafe úgy tudta, nincsenek közeli hozzátartozói. Bryce rendet hozott Mitchell háztartásának káoszába.; Megingathatatlanul hűséges volt munkaadójához. Egyébként meg talány. - Üdv, Bryce. - Jó napot. - Mitchellt keresem. - A nagyapja kint van a kertben. - Köszönöm. Rafe barátságosan bólintott, majd leballagott a lépcsőn. Fölösleges lett volna erőltetni az udvarias csevegést. Bryce nem a szavak embere. Rafe kinyitotta a kaput, és buja meseországba csöppent. Mivel nem látta Mitchellt, elindult a kert túlsó végében álló melegházhoz vezető keskeny, kaviccsal felszórt gyalogúton. A tejüveges építményben fedezte fel a nagyapját, amint egy tálcányi növénnyel bíbelődik éppen. Egyik kezében hosszú csőrű locsolókannát tartott, a másikban egy apró ásót. Rafe sóhajtott, és belépett a párás melegházba. Eszébe jutott Hannah megjegyzése. Neked a fázés olyan, mint neki a kertészkedés. Kreatív elfoglaltság, és mind a ketten szenvedélyesen űzitek. Nehezen emésztette meg, hogy bármi közös lehet benne és Mitchellben.

- Milyen szép itt minden - szólalt meg. Hannah büszke lett volna rá, amiért ilyen civilizált módon kezdi a beszélgetést. Bár lehet, hogy mégsem. Nagyon megsértődött. - Nem gondoltál még rá, hogy dísznövény-kereskedést nyiss? - A pokolba is, dehogy. Csak az hiányozna, hogy üzletet csináljak egy jó hobbiból. Odalenne minden élvezet. - Mitchell egy koppanással letette a locsolókannát, és mogorván összehúzta a szemöldökét. - Ha már az üzletnél tartunk, mit hallok: hogy kis panziót és éttermet akarsz nyitni Álmodlakban? - Gyorsan terjed a hír. - Ha titokban akartad tartani, nem a Willis testvéreket kellett volna megbíznod, hogy felmérjék neked a vízvezeték és az elektromos hálózat állapotát abban az Öreg házban. - Igazad lehet. -Rafe megvizsgált egy sor fényes levelű apró zöld növényt. - Másfelől viszont itt Holdfényparton nincs értelme nagy titkot csinálni a tervből. Mitchell éles pillantást vetett rá bozontos szemöldöke alól. - Komolyan gondolod, hogy panziót nyitsz? - Igen. - Rafe továbblépett egy tálca páfrányhoz. -Lassan egy éve latolgatom. Mitchell halkan füttyentett. - A mindenségit. Mi a pokolért nem szóltál róla egy árva szót sem? - Először Hannah-val kell tisztáznom a helyzetet. - Hah. Az már igaz. Rafe felnézett a páfrányokról. - Miért nem mondod, hogy egyetlen Madisonnak sem támadt még olyan ostoba ötlete, hogy panziót és éttermet csináljon Álmodlakból? - Nem számít, hogy ostoba ötlet-e vagy sem. A Madiso-nok nem foglalkoznak ilyen kérdésekkel. Csak arra figyelnek, hogy mit akarnak. - Mitchell szemét ráncolva sandított Rafe-re. - Tényleg ez a vágyad? -Igen. Mitchell hosszú ideig nézte. Azután bólintott egyet, és lehúzta az egyik kertészkesztyűjét. Csináld meg. - Tessék? - Hallottad. Ha annyira akarod, nincs értelme, hogy megpróbáljalak lebeszélni róla. Madison vagy. Semmi sem állhat az utadba. A pokolba is, neked több esélyed van sikerre vinni egy panziót Álmodlakban, mint sok más embernek. Rafe meg volt döbbenve. Csak bámult Mitchellre, amíg végül be nem csukta a száját. - Azt akarod mondani, hogy szerinted jó ötlet panziót és éttermet nyitni Álmodlakban? nyögte ki végül. -Azt nem mondtam. — Mitchell a munkaasztalra hajította a kesztyűt. - Nem tudom, hogy jó ötlet-e vagy sem, ha őszinte akarok lenni. De látom, hogy úgysem állíthat meg semmi. Jó fejed van az üzlethez, csak használd is. Lehet, hogy bejön ez a panzió-étterem dolog. Rafe enyhén megrendülve nekitámaszkodott a derékmagasságú palántázóasztalnak. Első alkalommal fordult elő, hogy Mitchell, ha csak fél szívvel is, áldását adja egy olyan ötletére, amely nem a Madison Kereskedőházban végzett munkára vonatkozik. - Milyen szerephez jut Hannah Harte ebben a te nagy tervedben? - tudakolta Mitchell. Rafe nem moccant. Még csak nem is pislogott. - Mire gondolsz? - Úgy tudom, még mindig övé annak a régi háznak a fele. Beleegyezett, hogy kivásárold? - Nem. - Akkor mi a poklot fogsz kezdeni vele? Rafe szemügyre vette a mellette álló hibiszkuszt. -Felajánlottam neki, hogy legyünk üzlettársak, és vigyük együtt a panziót és az éttermet.

- Üzlettársak? - Mitchell arcáról lerítt a megrökönyödés. - Hannah Harte-tal? Elment neked a maradék eszed is? Ennyit arról, hogy Mitchell feltételek nélkül támogatni fogja. - Nem szükséges kiabálnod - mondta Rafe. - Nem vagyok süket. - Hát ide figyelj. Te Madison vagy. Nem léphetsz üz-lettársi kapcsolatra egy Harte-tal. Nem fog működni. Egymillió év múlva sem. - Na jó, lehet, hogy ez egy kicsit bonyolultabb a szokásos üzlettársi kapcsolatnál - mondta Rafe. - Hát, a keservit! - Mitchell felkapott egy nyesőollót. -Akkor hát igazak a hírek, ugye? Szédíted azt a lányt, igaz? - Vannak, akik kapcsolatnak neveznék, ami köztünk van. Valami olyasminek. - Kapcsolatnak? - Mitchell kezelésbe vette a hibisz-kuszt a nyesőollóval. - Ez azt jelenti, hogy összeköltöztök? Rafe ráébredt, hogy veszélyesen közel áll a hibiszkusz-hoz. Odébb ment néhány lépést, hogy Mitchell kényelmesen elférjen a nyesőollójával. - Ilyet azért nem mondanék. Mitchell levágott egy kilógó ágat, és felnézett. - Hát akkor mit mondanál? - Ismétlem, jelen pillanatban kicsit bonyolult a helyzet. Mitchell rábökött Rafe-re a nyesőollóval. - Egyszer életedben kivételesen hallgass rám. Fontosat akarok mondani. Nyolc évvel ezelőtt az a lány kockára tette érted a becsületét. Sok problémát megspórolt neked. - Tudom. - Ne szédítsd. Nem helyes. - Nem szédítem. - Rafe kereste a megfelelő szavakat, hasztalan. - Akármi van is köztünk, komoly. Mitchell egy hosszú pillanatig elgondolkodva nézte. -Nagyon ajánlom, hogy komoly legyen. — Váradanul visz-szafordult a hibiszkuszához. - Miért jöttél ide? - Meg akarom kérdezni, nem vacsoráznál-e Hannah-val és velem holnap este. - Rafe habozott. - Elhozhatod a barátnődet, Octaviát is, ha akarod. - Octavia hazament Portlandbe. - Attól még áll a meghívás. - Hah. - Mitchell lecsippentett egy újabb kóbor ágat. -Hannah Harte tud főzni? - Fogalmam sincs. Én még nem láttam főzni. Én csinálom a vacsorát. - Az érdekes lesz - jegyezte meg Mitchell. - Ezt vehetem úgy, hogy számíthatunk rád? - Elmegyek. Legalább nem Bryce kosztját kell ennem. Rafe lassan kifújta a levegőt. Rendben. Nagyszerű. Kiegyenesítette a hátát, és elindult az ajtó felé. Úgy érezte magát, mint aki túlélt egy vihart. - Találkozunk hat körül. -Átkozottulérdekes lesz - motyogta megint Mitchell. Időpocsékolás, gondolta Rafe. De nem számít. Lehet, hogy Hannah megenyhül tőle. Ezzel biztos szerez nála néhány jó pontot. Végtére is Hannah ötlete volt, hogy meghívják Mitchellt vacsorára. Rafe azon merengett, vajon rosszat jelent-e, hogy Hannah kedvére akar tenni. Rafe megállt az iroda ajtajában, és az elébe táruló látványt tanulmányozta. Az asztalon számítógép állt. A telefonba több vonalat kötöttek. Az eszközöket szinte teljesen betemették a jegyzetfüzetek, fényképek és újságok halmai. A polcok könyvektől roskadoztak. A falon a Holdfényparti Napló több számának bekeretezett címlapja függött. Az egyiken egy fénykép,

rajta Trevor Thornley az újság előző tulajdonos-szerkesztőjével, Ed Boltonnal és mosolygó feleségével, Bewel. - Mindig érdekelt, hogyan nézhet ki egy újságszerkesztő irodája - mondta Rafe. Jed elvigyorodott, és hátradőlt a karosszékében. -Ennek az újságszerkesztőnek az irodája így néz ki. Foglalj helyet. - Köszönöm. - Rafe lepakolta egy székről egy másik város újságjának kupacát, majd leült. - Kérsz kávét? - Jed megmarkolta a széke karfáját, mint aki fel akar állni. - Ha itt valamiből sok van, az a koffein. Ez is az imázs része. - Kösz, nem. - Rafe a számítógépre pillantott. A képernyőn valamilyen szöveg látszott. Beleolvasott. Thornley elmondta, hogy a szenátorságértfolytatott kampányban programjának alapja a társadalmi és egyéni felelősség. - Interjút csináltál Trevor Thornleyval? - kérdezte tőle Rafe. - Ma reggel, mielőtt elutazott Portlandbe. Szerkesztőségi cikket írok a holnapi számba. Rafe hátradőlt a székén. - Milyen érzés egy jövendő szenátorral beszélgetni? - Nagyjából ugyanolyan, mint amilyen nyolc évvel ezelőtt volt, amikor az állami törvényhozás jövendő tagjával beszélgettem. Persze ma már sokkal kifinomultabb. De még mindig nehéz egyenes választ kihúzni belőle. - Lehetséges, hogy ezért vitte ilyen gyorsan ilyen sokra. - Lehetséges. Ahogy mondani szokás, lehet, hogy egy gazember, de legalább a mi kutyánk kölyke. Szerintem Holdfénypart számíthat rá, hogy Washingtonban sem fogja elfelejteni, hova valósi. — Jed rákönyökölt a szék karfájára, és összefonta ujjait kis pocakján. - Mi szél hozott erre? - A puszta kíváncsiság. - Az a legjobb, mindig azt mondom. Ettől lesz valaki jó újságíró. - Jed kuncogott. - Mire vagy kíváncsi? Rafe összeérintette az ujjai hegyét. Eddig azt hitte, hogy hirtelen ötlettől vezérelve ugrott be a Holdfényparti Napló szerkesztőségébe. Éppen Álmodlakba tartott, amikor eszébe jutott. De most, hogy végiggondolta, ráébredt, hogy egész délelőtt ott motoszkált valahol az agya hátsó részében, lényegében azóta, hogy Walter ésTorrance Willis elmesélték az elméletüket, miszerint egy seattle-i szexmániás gyilkolta meg Kaitlin Sadlert. - Szívességet akarok kérni - kezdte. - Szeretném megnézni az újságod egyik régi számát. Jed szemében hirtelen érdeklődés csillant. - Milyen régit? - Egy nyolc évvel ezelőttit. Jed füttyentett, némán. - Mi a manó. A Kaitlin Sadler haláláról szóló tudósítást akarod megnézni, igaz? - Gondot jelent? - Dehogyis. - Jed széke megnyikordult, ahogy hirtelen előredőlt. Áthatóan nézte Rafe-et. Mi történt? - Semmi. Mondtam, csak kíváncsi vagyok, semmi több. Akkoriban oda se figyeltem rá, mit írnak az újságok. Leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy ne tartóztassanak le. Amint tisztáztam magam, mielőbb el akartam tűnni innen. - Érthető reakció. - Jed fogott egy tollat, és szórakozottan ütögette vele a billentyűzet szegélyét. - Biztos, hogy nem valami konkrét dolgot keresel? - Biztos. - Na, én régi haverod vagyok, Jed Steadman, újságírótanonc és biliárdpartner, emlékszel? Ha van valami fülesed, hogy mi történt valójában akkor éjszaka, a legkevesebb, hogy megosztod velem. - Gondolod, hogy ennyi idő múltán még tudnék újat mondani? Jed felvonta a szemöldökét. - Ha tudsz bármit, ami arra utal, hogy nem baleset volt, ami Kaitlinnel történt, akkor tutira újat mondanál. Az itteniek nem felejtették el az esetet. -

Elhallgatott. - Az elmúlt tíz évben összesen egy gyilkosság történt Holdfényparton, amikor két turista egymásnak esett a kempingben, és az egyik lepuffantotta a másikat. - Semmit sem tudok Kaitlin haláláról - mondta gyorsan Rafe. - Csak van pár kérdésem. - Például? - Jed kis szünetet tartott. - Nem szívesen emlékeztetlek, de most már az enyém az újság. - Elmehetek a városi könyvtárba is. Jed felvillantott egy rövid mosolyt. - Igen, elmehetsz. Hát, jó, ha ilyen makacs vagy. Felállt. - Gyere, előásom neked. De azért megértheted, hogy tudni akartam, nem kaptál-e valami új fülest a régi sztorival kapcsolatban. - Persze. - Rafe feltápászkodott a székből, és kifordult az ajtón Jed után. - Megmondom, mire vagyok kíváncsi, ha megígéred, hogy hallgatsz róla. Jed a folyosón haladva fölemelte az egyik kezét. -Becsületszavamra. - Arra vagyok kíváncsi, hogy írt-e arról a cikk szerzője, hogy Kaitlin Sadler rajtam kívül mással is randevúzott azon a nyáron. Egy másik ajtóban Jed megállt, és kérdő pillantással nézett Rafe-re. - Mindenki tudta, hogy másokkal is randevúzott. A fenébe, te is tudtad. Nem volt titok, hogy nagy forgalmat bonyolít. - Azt szeretném megtudni, hogy szóba került-e a nyomozás során mások neve is azok közül, akikkel randevúzott. - Aha. - Jed erősebben markolta az ajtó gombját. Jelentőségteljesen nézett Rafe-re. - Arra vagy kíváncsi, hogy volt-e rajtad kívül más komoly gyanúsított, nem igaz? Miért? Arra gondolsz, hogy esetleg egy másik barátja tényleg lelökte a szikláról azon az éjszakán? - Nincs semmi konkrétum, ahonnan elindulhatnék, Jed. Kíváncsi vagyok, ennyi az egész. Most akkor megnézhetem azokat a régi újságokat, vagy sem? - Bocsánat. A szokás hatalma. Gyere, megmutatom, hogy működik a gép. Rafe kisvártatva a mikrofilmolvasó előtt találta magát, és a Holdfényparti Napló nyolc évvel korábbi számait olvasta. Megállította a filmet, amikor eljutott ahhoz a címlapsztorihoz, amely a Kaitlin halála utáni reggel jelent meg a következő címmel: HELYBÉLI NŐT TALÁLTAK HOLTAN A REJTETT-ÖBÖLBEN. - Ez az. - Jed Rafe válla fölött olvasott, és egyik kezével Rafe székének karfájára támaszkodott. - Nem én írtam a cikket. Thornley fogadásával voltam elfoglalva, amit az intézetben adott. Rafe megnézte a cikk szerzőjének nevét. - Jól ismerted Ben Orchardsont? - Jól senki sem ismerte, de tanultam tőle pár dolgot. A maga idejében nem is volt rossz újságíró. Évekig dolgozott egy-két nagyvárosi napilapnak. Csak túl jó barátságban volt az itallal. Egy ideig itt dekkolt a Holdfényparti Naplónál, de néhány hónap után Ed kénytelen volt elküldeni. - Itt lakik még a környéken? - Viccelsz? Hatvanhárom éves volt, amikor a Sadler-ügyről írt. Akkortájt ment nyugdíjba és költözött el, amikor feleségül vettem Connie-t. Azóta, hogy elment Holdfénypartról, nem hallottam róla. Emlékszem, valami olyasmit mondott, hogy meg sem áll Mexikóig vagy talán Costa Ricáig, ahol úgy fog élni a nyugdíjából, mint egy király, és megírja az amerikai nagyregényt. De szerintem annyi időre sem józanodott ki, hogy vegyen egy számítógépet, és nekilásson a munkának. Rafe elolvasta az első cikket, amely megjelent, hátha más nevet is talál a magáén kívül. Elsőként Hannah neve szökött a szemébe. Rafe elolvasta a rövid bekezdést, amely az ő alibijéről szólt. Hannah Harte, a Holdfényparton régóta nyári rezidenciát fenntartó Hamilton és Elaine Harte lánya kijelentette, hogy Sadler halálának időpontjában vele volt Raphael Madison. „Néhány perccel éjfél után, a Napkorona-kapu közelében találkoztunk a tengerparton", mondta.

„Beszélgettünk egy darabig. Azután hazakísért. Gyalog mentünk, hosszú volt az út. Nem sokkal kettő előtt érkeztünk meg." Egyszerű szavak voltak, Hannah mégis drágán fizetett értük annak idején, emlékezett vissza Rafe. El tudta képzelni, mit szóltak a szülei mindahhoz, ami akkor éjszaka történt. De Hannah már csak ilyen. Nem hallgat, ha van mondandója. Jed közelebb hajolt. - Sosem tudtam biztosan... A cikk egy belső oldalon folytatódott. Rafe továbbpergette a filmet. - Igen? - Akkor éjszaka a tengerparton a beszélgetésen kívül tényleg nem csináltatok mást Hannah Harte-tal? Rafe hátradőlt, és állta Jed tekintetét. - Nem. Jed sietve kiegyenesedett, és hátrált egy lépést. - Hé, csak a kíváncsi újságíró szól belőlem, ugye, megérted. Rafe visszatért a cikkhez, és tovább olvasta. Yates elmondta, hogy még vizsgálja, merre járt Sadler a halálát megelőzően. „Úgy tűnik, senki sem tudja, hová ment és mit csinált azután, hogy Madison a Napkoronakapu közelében kiszállt a kocsijából. Senki sem tudja a magyarázatot arra sem, hogy mit keresett a Rejtett-öböl gyalogösvényen abban az éjszakai időpontban. A gyalog-utat sötétedéskor lezárják. Nincs világítás. - Mi lett Yates rendőrfőnökkel? - kérdezte Rafe, miközben áttért a következő cikkre. - Itt lakik még? - Nem tudtad? Néhány évvel ezelőtt elvitte egy szívroham. - Kíváncsi volnék, vajon meg lehet-e nézni az ügy régi aktáját? - Az új rendőrfőnököt Sean Valentine-nak hívják. Rendes tag. Valószínűleg nem lenne kifogása ellene, hogy megnézd a régi aktákat, de kétlem, hogy találnál bármit. Orchard-son nagyon alaposan átrágta magát az anyagon. Emlékszem, azt mondta, hogy miután te tisztáztad magad, nem maradt használható gyanúsított. És egészen biztos benne, hogy Kaitlin vagy balesetet szenvedett, vagy öngyilkos lett. - Az öngyilkosságot kizártnak tartom - mondta Rafe. Jed megvonta a vállát. - Én is. De azt el tudom képzelni, hogy ivott egy kicsit, aztán elveszítette az egyensúlyát azon a gyalogúton. - De mit keresett ott egyáltalán? Jed elgondolkodott. - Esetleg azért ment oda, hogy bedobjon néhány sört, miután téged kirakott? - Nem tudom. Amikor én kiszálltam a Napkoronakapunál, nem volt alkohol a kocsijában, ez biztos. - Lehet, hogy miután te kiszálltál, valaki beszállt. - Igen. - Rafe átfutotta a képernyőn a cikket. - Az lehet. De Kaitlin nem volt nagyivó. Jed leguggolt a szék mögött, és egyik könyökét a támlára támasztotta. Rafe válla fölött nézte a képernyőt. -Tényleg komolyan foglalkoztat? - Csak kíváncsi vagyok. - Az nem ugyanaz? - Nem tudom - ismerte el Rafe. Tovább olvasta a címlapsztorit. Megállt, amikor feljött egy kép a Holdfényparti Politikatudományi Intézet kivilágított homlokzatáról. -Látom, Thornley aznap esti nagy fogadása a tudásközpontban a hajtás alá került. Jed elfintorodott. - Ne is mondd. Az volt az első nagy sztorim, de nem lett vezércikk, mert beelőzött a Sadler-sztori. A fogadásról szóló cikk is egy belső oldalon folytatódott, ahol szerepelt egy fénykép a résztvevőkről. - Úgy látom, nagyjából egész Holdfénypart tiszteletét tette. - Minden helybelit meghívtak, de ki nem mondott elvárás volt, hogy aki részt vesz, az járuljon hozzá Thornley kampányához. így aztán a vendégkör leszűkült ránk, feltörekvő

fiatalokra, a helyi nagykutyákra és a szélhámosokra, akiknek valamilyen érdeke fűződött Thornley megválasztásához. Rafe enyhén elmosolyodott. - A hozzám hasonlók nem sokan voltak, igaz? - Úgy emlékszem, nem. - Jed elvigyorodott. - Én voltam ott a legfiatalabb, és csak azért mentem, mert én tudósítottam az újságot. Rafe tűnődve dőlt hátra a széken. - Hány órakor ért íj véget a fogadás? Nem emlékszem pontosan. Későig elhúzódott, mert Thornley akkoriban még szerette bő lére ereszteni. És mert töméntelen ingyenpia volt. Még égtek a lámpák az intézetben, amikor a Panoráma úton hazakísérte Hannah-t, gondolt vissza Rafe. - Akkor valószínűleg nyugodtan kijelenthetjük, hogy annak, aki akkor este részt vett Thornley fogadásán, meglehetősen jó alibije van. Jed elgondolkodva pillantott rá. - Igen. Biztosan elő tud- j nám keríteni a régi vendéglistát, ha kíváncsi vagy rá. Mint | a helyi média egyetlen képviselője, biztosan kaptam belőle | egy példányt. Vélhetőleg ott van valamelyik dossziémban. | De Kaitlin nem ezekben a körökben forgott, Rafe. Milyen | érdeke fűződhetett bármelyiküknek a meggyilkolásához? I - Jó kérdés. - Rafe-nek eszébe jutottak a videók, az Ióriási méretű fehérnemű és a magas sarkú cipő, amiket a Willis testvérek állítólag Kaitlin szárítógépe mögött találtak. Fölösleges beszélnie róluk, gondolta. Nincs semmi nyom, amin elindulhatna. - Igazad van. Nincs itt semmi, Jed. Elnézést, hogy fecséreltem az idődet. - Semmi gond - válaszolta Jed. - De jussak eszedbe, hal hallasz valamit, rendben? Ebben a városban nem történik semmi. Nem bánnám, ha óriási leleplező cikket írhatnék a Sadler-gyilkosságról, főleg ha egy nyolc éven át takargatott! ügyről is szó van benne. Kevesebbért is kaptak már Pulitzert. Ne aggódj - nyugtatta meg Rafe. - Ha megszáll az ihlet, először neked szólok.

15 - Nem ez volt életem legkellemesebb pillanata. - Hannah föltette a lábát a zsámolyra, mélyebbre süppedt a barna bőrkanapén, és gyászos hangulatban belekortyolt a forró zöld teába, amelyet Pamela főzött. - Még most sem tudom elhinni, hogy ott álltam Álmodlak előcsarnokában, és üvöltöztem vele. Tudom, hogy a Willis testvérek minden szavamat hallották. Mostanra nyilván az egész város értesült róla. Pamela, aki a kávézóasztal másik oldalán egy jókora fekvőfotelban ült, maga alá húzta egyik lábát. Ö is teásbögrét tartott a kezében, és most fanyarul elmosolyodott. -Nagyon nem Harte-hoz illő viselkedés. - Nagyon nem. - Akár botrányosnak is nevezhetnénk. Egy Harte esetében mindenképpen. Hannah lelki szemeivel a melltartóját látta, amint Álmodlak lépcsőjén hever. Ha Pamela tudná, gondolta, milyen botrányos dolgokat művelt ő az elmúlt huszonnégy órában... - örülök, hogy ilyen jól szórakozol - motyogta Hannah a teájába. - Hadd emlékeztesselek, hogy Álmodlak fele az enyém. Jogom volt kiabálni egy kicsit, amikor rájöttem, hogy miben mesterkedik. - Hát persze. - Te ezt nem veszed komolyan, igaz? Pamela, mint aki mindent tud, felvonta az egyik szemöldökét. - Várom a végkifejletet. Mindent azért mégse mondhatok el, gondolta Han-nah. - Hogy érted ezt?

- Furcsa helyzetbe kerültél egy Madisonnal - kezdte Pamela. — Egyelőre nem történt más, csak tanúk előtt üvöltöztél vele. Lehet, hogy egy Harte számára ez nagy ügy, de Rafe Madison szerintem föl se vette. A kérdés az, hogy mi történik ezután? Hannah ivott még egy kis teát, és mélyebben merült alá a rosszkedvébe. - Felajánlotta, hogy legyünk üzlettársak, üzemeltessünk közösen panziót és éttermet. - Üzlettársak? - Pamelának elkerekedett a szeme a szemüveg lencséje mögött. - Te és Rafe Madison? Magasságos ég. -Természetesen lehetetlen. - Természetesen. - Nem működne. - Az hétszentség. Még csak elképzelni se tudom, mit szólna a családod ahhoz az ötlethez, hogy te meg Rafe közösen nyissatok panziót. - Gondolni sem akarok rá. Pamelán látszott, hogy elfojt egy mosolyt. - Mi az? - kérdezte Hannah. -Egyvalami elmondható rólad és Rafe Madisonról;- mormolta Pamela. - Nem gyakran találkoztok, de ha mégis, zajlik az élet. Motorzúgás hallatszott a behajtóról, és ez megmentette Hannah-t attól, hogy válaszolnia kelljen erre a megállapít tásra. Két kis forgószél jelent meg az elülső nappaliban mindkettő farmert, pólót meg apró edzőcipőt viselt. M&1 sem álltak az ajtóig. Sarkukban egy masszív teremtmén amely a tökéletesen hozzá nem illő Kitty nevet viselte. Kitty volt az oka annak, hogy azon a délutánon Wins-ton otthon maradt. Kitty nem szenvedhette Winstont. Hannah biztosra vette, hogy ez az érzés kölcsönös. Amikor Winston és Kitty először és utoljára találkoztak, Hannah észrevette,Winston szemén azt a sajátos csillogást. Ugyanígy szokott csillogni a szeme, amikor a sirályokat kergette a parton. Kitty a maga részéről fujt, morgott és úgy általában kifejezésre juttatta, hogy nincs oda a kutyákért. - Megjött apa, megjött apa! - skandálta boldogan a Rose nevű forgószél, miközben felnyújtotta mind a két kezét, hátha eléri az ajtógombot. Mark, Rose bátyja azonban gyorsabb volt nála, és megragadta a gombot. - Én mutatom meg neki először az új labirintusomat, te csak utána jössz a béna rajzoddal. - Nem béna a rajzom! - Rose az anyjára nézett, megerősítésért művészi képességeit illetően. - Ugye, anya, hogy nem béna? - Nagyon szép - nyugtatta meg Pamela. - Amint befejezted, kitesszük a hűtőszekrényre a többi mellé. Rose megint a bátyjához fordult. - Na ugye, te tökfejű. Azt se tudod, mit beszélsz. Pamela mosolyogva pillantott Hannah-ra. - Azt hiszem, rám ütött. Egyáltalán nem ijed meg, ha meg kell védenie magát. Hannah vigyorgott. - Olyan izgalmas, ahogy az egyik nemzedék továbbadja a másiknak a génjeit. - Gondoltál már rá, hogy te is továbbadd a Harte-gé-neket? Hannah elnézte a két gyereket, akik azon veszekedtek, hogy melyikük nyisson ajtót Bradnek. Erős vágyakozás hasított belé. Nézte Markot, és elképzelt egy kisfiút, akinek ugyanolyan a szeme, mint Rafe-nek. Most először fordult meg a fejében, hogy nem azért vált-e nyugtalanabbá az elmúlt évben, mert ketyeg a biológiai órája. - Furcsa, hogy ezt kérded - válaszolta halkan. - Persze van egy apró gond. A Harte-génekből önmagukban semmi se lesz. Nyílt a bejárati ajtó, és Brad lépett be. Világos hajú férfi, intelligens tekintetű, drótkeretes szemüveggel. Megtévesztőén hallgatag, mint aki mélyen a gondolataiba merül, pedig gyorsan és borotvaélesen vágott az esze. Az értelmiségi divatnak megfelelően viharvert volt egy kicsit. Végig gombos inge és vászonnadrágja egyaránt gyűrött. A sután megkötött, harsány

nyakkendő, a kopott bőrcipő és a könyvekkel degeszre pakolt táska szintén fiatal egyetemi oktatónak mutatták. Éppen csak arra jutott ideje, hogy odaintsen Hannah-nak, mert máris rajtaütött a két forgószél és Kitty. - Apa, gyere, nézd meg, milyen labirintust építettem! - Apa, apa, meg akarom mutatni a rajzomat! Brad leguggolt a két gyerekéhez és a macskához, őszinte öröm látszott az arcán. Hannah figyelte az apa üdvözlésének megható családi szertartását, és elborzadva érezte, hogy nedves a szempillája. Sietve pislogott egyet, és másfelé nézett. Mi ütött belé aznap? Ha így halad, hamarosan szentimentális vénkisasz-szony lesz belőle. Össze kellett szednie magát. Pamela növekvő aggodalommal figyelte. -Jól vagy? - kérdezte Pamela, lehalkítva a hangját, miközben a háttérben dúlt a hangzavar, - Valami baj van? - Nem, dehogyis. Semmi bajom. - Hannah ivott egy nagy, üdítő kortyot a teából. - Egy kicsit feszült vagyok, amióta összekaptunk Rafe-fel délelőtt, ennyi az egész. Kezdenem kell valamit Álmodlak problémájával, Pam. Zavaros a helyzet. Meg kell oldani. Brad válaszolt, aki belépett a nappaliba. Rose és Mark körbeugrálták. - Ma délután úgy hallottam, hogy Rafe Madisonnak tervei vannak Álmodlakkal. Mi a helyzet? Eladod neki a te részedet? - Nem ajánlotta fel, hogy megveszi - mondta szárazon Hannah. - Azt javasolta, hogy legyünk üzlettársak. Brad eltűnődött ezen. - Talán nincs fedezete rá, hogy megvegye. - Én úgy veszem észre, hogy a pénz nem jelent problémát Rafe számára - mondta Hannah. Brad ránézett. — Hanem akkor miről van szó? Pamela mesélt valamit a Harte-ok és Madisonok közös történelméről. Az a benyomásom keletkezett, hogy nem rajong egymásért a két klán. - Beismerem, az utolsó három nemzedék nem sokat járt össze. - Miért akarna Rafe Madison az üzlettársad lenni? -kérdezte Brad. - Fogalmam sincs. - Hannah úgy látta, ideje témát váltani. - Nálad mi újság, Brad? -Ami azt illeti, jó hírem van. Ma délelőtt felhívott az intézet igazgatója. Felajánlotta, hogy kinevez. Elsején kezdek. -Juhééé!- Pamela felugrott a fekvőfotelról, és átölelte Bradet. - Gratulálok! Tudtam, hogy megkapod. Pamela feje fölött Brad rávigyorgott Hannah-ra. - Az a gyanúm, hogy talán kaptam egy kis segítséget a barátaimtól. Az a hír járja, hogy Perry Decatur rejtélyes okból visz-szavonta a kinevezésem elleni tiltakozását. - Az a kis szemét. - Pamela vágott egy grimaszt. -Tudtam, hogy ő tartja fel a folyamatot. Egyszerűen féltékeny. Attól fél, hogy ha odakerülsz az intézetbe, ki fog derülni róla, hogy milyen pehelysúlyú. És okkal fél. Vajon miért hátrált meg? - Kérdezd Hannah-t. Pamela lendületből felé fordult, szeme tágra nyílt az ál-mélkodástól. - Mi folyik itt? - Semmi különös — válaszolta Hannah kedvesen. Perry megkért, hogy menjek el tegnap Thornley fogadására. Mindenkinek mutatni akarta az intézetben, hogy milyen ragyogó kapcsolatokkal rendelkezik. Összeáll a kép? - össze - mondta Brad. - A Harte család az egyik legfontosabb család a városban. Jelentős fegyvertény lett volna Decatur számára, ha felvonultatja a család egyik tagját. - Aztán történetesen megtudtam - folytatta Hannah -, hogy a Harte Harang egy korábbi ügyfele várhatóan szintén jelen lesz a fogadáson. Perry azon dolgozott, hogy rábeszélje egy intézeti alapítvány létrehozására.

- Tom Lydd - mondta Brad. Hannah bólintott. - Ügyes vagy. Valami azt súgja, hogy sokra fogod vinni az intézetben. - És feltételezem, hogy beszéltél Lydd-del, igaz? - Én csak megemlítettem neki, hogy tudomásom szerint az intézet jelölőbizottsága felterjesztette a kinevezésed, és hozzátettem, hogy sokat nyerne veled a tanszék. Innentől Tom Lydd döntött. Brad mélyet sóhajtott. - Decatur biztos a plafonon volt. Pamela a tenyerével rácsapott a saját szájára, és kirobbant belőle a nevetés. - Klasszikus Harte-féle taktikai manőver. Milyen büszke lenne rád a családod. - Az adósod vagyok - mondta Brad Hannah-nak. Komoly volt az arca. - Nem vagy. - Hannah elvigyorodott, és a délelőtt Álmodlakban lezajlott jelenet óta először földerült egy kicsit a kedve. - Perry Decatur volt az adósom valamiért, ami nyolc évvel ezelőtt történt. Ideje volt, hogy megfizessek neki. Brad megcsóválta a fejét. -Ti, Harte-ok jól emlékeztek. Hannah nem vett volna rá mérget, hogy ezt bóknak szánta. Később, a McCallister családdal elköltött vacsora után Hannah hazament. Ráébredt, hogy a zajos, zűrzavaros vacsora csodás módon feldobta a hangulatát. Talán itt van végre az ideje, hogy tiszta fejjel elgondolkodjék. Helyre kell tennie a dolgokat. Nem mintha olyan könnyűnek ígérkezett volna Rafe Madisont bárhová elhelyeznie. De legalább nem érezte már magát olyan bizonytalannak, mint a nap java részében. Harte volt. Amint Pamela az emlékezetébe idézte, neki állítólag erőssége a stratégia és a taktika. Ha üzletről volt szó, a Harte-ok nem engedték meg maguknak, hogy zavaros érzelmi ügyekbe bonyolódjanak. Ez a Madisonokat jellemezte. Kénytelen lesz Álmodlak üzleti vonatkozásaira összpontosítani. Nem hagyhatja, hogy Rafe megint összekuszálja a dolgokat. Valami azt súgta neki, hogy ezt könnyebb mondani, mint véghezvinni. A Madisonok kiválóan értenek a dolgok összekuszálásához, tűnődött Hannah, miközben megállt a sötét ház előtt a behajtón. Leállította a motort, kiszállt a volán mögül, és elindult a bejárati ajtó felé. Furcsa, szomorkás hangulat telepedett rá. Nem várta szerető férj, nem szaladtak az üdvözlésére helyes gyerekek, de legalább ott volt neki Winston. A hűséges, megbízható, szeretni való Winston. Bedugta a kulcsot a zárba, és fülelt, hallja-e a kutyaüdvözlést. De nem hallotta kutyakörmök kaparászását a kemény padlón, se a szokásos boldog nyüszítést. Baljós előérzete támadt. Winston éber kutya. A hallása már-már abnormálisan éles. Meg kellett hallania, hogy a kocsija megérkezett a ház elé. Gyorsan kinyitotta az ajtót, és belépett az előszobába. - Winston? Nem kapott választ. - Winston? Hol vagy? Gyere ide, Winston. Figyelj, ne haragudj Kitty miatt. Beismerem, párszor megveregettem a fejét, de esküszöm, más nem történt. Winston ekkor sem szaladt elébe. Hannah felkapcsolt egy lámpát, és a konyhába ment. Winston két egyforma acéltálkája közül az egyikben vizet hagyott neki, de alig hiányzott belőle. A drága műcsont is ott hevert az asztal alatt. Most már komoly aggodalom fogta el, sőt nem sok választotta el attól, hogy pánikba essen. Valami nem stimmelt. - Winston? Hannah visszasietett a nappaliba, és elindult föl az emeletre. Lehet, hogy bent rekedt az egyik hálószobában vagy fürdőszobában, amikor véletlenül becsukódott mögötte az ajtó.

Hannah elkeseredetten próbált okot találni arra, miért csukódna be váratlanul egy benti ajtó. Huzattól? De ha Winston csapdába esett egy emeleti helyiségben, miért nem tudatja veszett ugatással a hollétét? Az utolsó lépcsőfokokat már futva vette. A folyosón végigpillantva azonnal megállapíthatta, hogy az összes ajtó tárva-nyitva áll. Szobáról szobára járt, benézett az ágyak alá és a szekrényekbe. Winstonnak nyomát sem találta. Eszébe jutott, hogy talán valahogyan kiszabadult a házból, és elcsatangolt. Ez nagyon nem vallott Winstonra, de akármennyi ész szorult is belé, mégiscsak kutya, és egy kutyának az a dolga, hogy feltérképezze a környéket. Hannah lassan lement a földszintre, és a hallban megállva azon tűnődött, miféle rejtélyes módon szökhetett ki Winston a házból. Amikor ő hazaért, a bejárati ajtót zárva találta. Maradt tehát a konyha és a raktár ajtaja. Egy gyors ellenőrzés során megállapíthatta, hogy a konyhaajtó is zárva van. Növekvő szorongással ment viszsza az előszobába, és jobbra fordult. A ház hátsó része felé haladtában gépiesen fölkapcsolgatta a lámpákat. A kis raktárban sötétség honolt. Hannah megnyomta a kapcsolót, és gyorsan körülnézett a zsúfolt, de rendezett helyiségben. Jobbára esőkabátok, esernyők, gumicsizmák és kupacba rakott régi törülközők töltötték meg. A sarokban két seprű és egy ócska nyeles felmosó támasztotta a falat. Szemügyre vette az ajtót. Csukva volt, de nem volt kulcsra zárva. Biztos, hogy nem felejtette el bezárni, mielőtt elindult Pameláékhoz, gondolta. Ez egyszerűen elképzelhetetlen. Túlságosan régóta élt már egy nagyvárosban ahhoz, hogy megfeledkezzen a legelemibb óvintézkedésekről. De ha elfelejtette volna is kulcsra zárni, hogyan nyitotta ki Winston? Zseniális kutya, de mancsokkal született, nem kezekkel. Semmiképpen sem tűnt hihetőnek, hogy valahogyan sikerült elfordítania az ajtógombot és kinyitnia az ajtót. Egy különlegesen kiképzett kutya talán megbirkózott volna a feladattal, Winstont azonban sosem tanították látványos mutatványokra. Hannah nem akarta elhinni, hogy nemhogy nem zárta kulcsra az ajtót, hanem tárva-nyitva hagyta. Pedig csakis ez történhetett. Egyszerűen nincs más magyarázat arra, hogyan jutott ki Winston a házból. Hannah-ra rátört a kétségbeesés. Winston valahol kint van a sötétben, valószínűleg eltévedt és halálra rémült. Ha elment az országútig, talán el is gázolta egy autó. Hannah megfordult, feltépett egy szekrényt, és magához vett belőle egy elemlámpát. Szüksége lesz rá. Holdas éjszaka volt ugyan, de gyorsan sűrűsödött a köd. Lekapott egy esőköpenyt a fali akasztóról, belebújt, és kinyitotta a raktár ajtaját. Kilépett a hátsó verandára, és felkattintotta az elemlámpát. - Winston! Távoli ugatás volt rá a válasz. Alig lehetett hallani a sziklák alját csapkodó hullámok tompa morajlásától, de Hannah szíve nagyot dobbant a megkönnyebbülésről. Winston a Holtkéz-öbölben van. Lerohant a lépcsőn, és belevetette magát a sűrűsödő köd kísérteties pamacsaiba. Az elemlámpa fénye földöntúli sugárzásként verődött vissza a páracseppekről. Hannah, aki gyerekkora óta ismerte ezt a terepet, magabiztos léptekkel indult a tengerpartra vezető sziklaösvény felé. - Winston! Válaszolj! Merre vagy? Ezúttal több éles, izgatott vakkantás volt a válasz. Kétség sem férhetett hozzá, hogy az öböl felől érkeznek, de nem úgy hangzottak, mintha Winston elindult volna feléje. Talán csapdába esett valamelyik kis barlangban a szikla aljánál.

Hannah megállt a szikla tetején, és az elemlámpával levilágított a kövekkel teleszórt partra. A ködfátylat helyenként átszakította a fénysugár, és nedves homok széles sávja látszott lent. Már kezdetét vette a dagály, de még sok idő volt hátra addig, hogy teljesen ellepje az öblöt a víz. Még látni lehetett az öt ujj hegyét, de már felcsapott a tajték a sziklatömbökre. Nagyjából egy óra múlva csak a legmagasabbra nyúló sziklák látszanak majd ki a tengerből. Winston megint ugatott, most hangosabban. Hannah tudta, hogy ő jó irányban halad. Csakhogy Winston nem jött közelebb. Óvatosan ereszkedni kezdett a kaviccsal felszórt ösvényen, amely a zsebkendőnyi strandra vezetett. Csakis azért tudott meglehetős biztonsággal nekivágni éjszaka, mert hosszú évek óta közlekedett rajta, és jobban ismerte, mint Portland utcáit. A sötétség, a köd és a nedves talaj miatt lassan haladt. Kétszer is megcsúszott, és meg kellett kapaszkodnia egy sziklakiszögellésben, nehogy lezuhanjon. Erősen zihált, mire leért a köves partra. Rávilágított a sötét foltokra, amelyek a barlangok bejáratát jelezték. - Winston! Újabb ugatások hallatszottak a ködben. Csak most Hannah mögül érkeztek. De hogyan lehetséges ez? Megint elfogta a rémület. Gyorsan megfordult, arccal az ujjak felé. A hüvelykujjra irányozta az elemlámpa pászmáját, és óvatosan elindult a nedves homokon. Az öböl bejáratánál megtört egy hullám. Vízpermet terítette be esőkabátja elejét, a lábát hideg tengervíz mosta. Nem kellett volna sajnálnia az időt, hogy gumicsizmát húzzon, gondolta. Hangosabb, követelőzőbb vakkantások hallatszottak a ködben. Winstonnak fogyott a türelme. Talán még a dagály kezdete előtt kiszaladt az ujjra, és most vonakodik leugrani, mert nem akar vizes lenni. De ez a magyarázat sem hangzott életszerűen. Winston nem ijed meg néhány centiméter víztől. Hannah-nak elakadt a lélegzete, amikor hideg, habos tengervíz örvénylette körül a bokáját. Elindult a legközelebbi ujj felé, elemlámpája fénysugarát a szikla tetejére irányozva. De a kutya nem volt rajta. Hannah módszeresen a következő ujjra irányította a fényt. A vízpermet időközben teljesen eláztatta az arcát és a haját. Amint visszaérnek a házba, vesz egy forró zuhanyt. A legkevésbé sem hiányzik, hogy megfázzon. Egyre nehezebben látott át a folyamatosan sűrűsödő ködön, de még ki tudta venni a második ujj alakját. Valami nem volt rendjén vele. Megint nyugtalan kutyaugatás hallatszott. Valahol a második ujj környékén. Hannah késedelem nélkül elindult felé, ügyet sem vetve a hideg vízre, amely már a lába szárát csapkodta. Az elemlámpa fényében látszott, hogy egy nagy, négyszögletes ketrec áll a sziklán. Abba volt bezárva Winston. - Szentséges ég, Winston! Mi történt? - Hannah a fokozatosan mélyülő vízben lábalt felé. - Ki csinálta ezt veled? Kitapogatta a ketrec ajtaját, és feltépte. Winston szinte kirobbant a karjaiba. Átázott, és reszketett. Hannah hátratántorodott a lökéstől, elveszítette az egyensúlyát, és kis híján elvágódott. Winston boldogan nyalogatta az arcát. Az elemlámpa fénye kilengett a sötétségben, ahogy Hannah magához szorította a kutyát. - Ez után a kiruccanás után őszebb leszek, mint te -suttogta a vizes bundába. — Mi a csuda történt itt? Winston azonban nem szolgálhatott válasszal. Hannah gyorsan a part felé tartott. - Fel fogom hívni a rendőrséget. Ez egy kisváros. A rendőrfőnök tudni fogja, melyik helyi suhanc szereti az ilyen gonosz kis tréfákat. Feljelentést fogok tenni. Esküszöm. Winston megnyalta Hannah fülét.

A víz szélénél Hannah letette a földre. - Gyere, menjünk haza, és szárítkozzunk meg. Vajon mennyi időt töltöttél azon a sziklán? Alig várom, hogy a kezem közé kerüljön, aki ezt művelte veled. Majd én... Winston halk, megdöbbentően vad morgással szakította félbe. Hannah levilágított rá, és látta, hogy feszült figyelemmel mered a sziklaösvényt borító feketeségbe. Szinte tapintani lehetett a kutya idegességét. - Winston, ne! - Hannah éppen akkor kapta el a nyakörvet, amikor a kutya felszökkent. Nem. Winston, ül. Winston azonnal engedelmeskedett, de teste csak úgy remegett a vadászat vágyától. Volt valaki a sziklaösvényen. Olyasvalaki, akit Winston nem kedvelt. Hannah-t félelem töltötte el. Csak arra tudott gondolni, hogy ugyanaz a személy jár a sziklaösvényen, aki elkapta Winstont, és ketrecbe zárva kitette a sziklára, hogy megfulladjon. Ugyanebben a pillanatban ötlött fel benne, hogy ő nem látja ezt a személyt, aki a sötétből les rájuk, az viszont tökéletesen látja őket. Valóságos fáklyaként világít a kezében az elemlámpa. Lekapcsolta a fényt, és leguggolt Winston mellé. - Sss. -Kezével finoman összefogta Winston száját. A halk morgás biztosan nem hallatszott messzire a gördülő hullámok csapkodásában, de az ugatás mindenképpen elárulná a hollétüket. Winston teste reszketett Hannah keze alatt. Rezzenéstelen tekintetét továbbra is a sziklaösvényre szegezte. Egy biztos, gondolta Hannah, miközben arra várt, hogy megszokja a szeme ezt az új sötétséget, az ösvényen nem mehetnek föl. Egyenesen annak a személynek a karjaiba szaladnának, aki ott várakozik. De itt sem maradhatnak az öbölben. Egyik kezével továbbra is Winston száját szorította, a másikkal pedig meghúzogatta a nyakörvet, hogy jelezze az irányt. - Erre - suttogta. - Lábhoz, vagy mit kell mondani ilyen helyzetekben egy kutyának. Ha Winstont sértette is a parancs, volt annyira tapintatos, hogy ne adjon neki hangot. Ment engedelmesen Hannah mellett. Hannah egészen lehajolva lépkedett a sötétségben a sziklabarlangok felé, nem merte elvenni az ujjait Winston pofájáról. Bízott benne, hogy a visszagördülő hullámok sóhaja és loccsanása elnyomja botorkáló lépteinek neszét. A legnagyobb veszélyt azok a pocsolyák jelentették, amelyeket az elvonuló dagály hagyott a part talajában. Éjszaka, elemlámpa nélkül mind potenciális csapda. Hannah talpa ide-oda csúszkált, Winston azonban ügyesen kikerülte a tócsákat. Hannah egyszer csak észrevett a sötétségben egy még sötétebb foltot, az egyik barlang bejáratát. Orrát betölt tötte a rothadó hínár szaga. Winston most kivételesen nem mutatott érdeklődést a sok izgalmas szag iránt. Éber volt, és összpontosított. Hannah továbbra sem vette le a kezét a szájáról. - Sss - suttogta újra Hannah. - Légy szíves, maradj csendben. Winston halk, szinte hangtalan nyuszitést hallatott, és remegett a feszültségtől. Hannah előrenyújtotta az egyik kezét, és kitapogatta a barlang falát. Amikor tenyere hozzáért a nedves sziklafalhoz, óvatosan elindult előre. Winston alighanem megsejtette a szándékát, vagy talán valamilyen ősi odúkereső ösztönnek engedelmeskedett, mert szolgálatkészen átvette a vezetést, ahogy haladtak egyre beljebb az elkanyarodó: barlangban. Amint túljutottak a kanyaron, már az a kevéske ködszűrte holdfény sem jutott el hozzájuk, amely addig be-> szűrődött a barlang száján. Mélyebb, sűrűbb lett a feketeség szövete. Hannah most már végképp semmit sem látott. Sután tapogatózott előre, vakon követve Winstont. De miután beverte a fejét egy kiszögellésbe, majd lehorr zsölta az egyik térdét, úgy döntött, hogy megkockáztatja I az elemlámpa bekapcsolását.

Szigorúan lefelé, az emelkedő sziklapadozatra irányozva tartotta az elemlámpát. Winston a szikla alját borító homokos hordalékban kocogott előre. Úgy tűnt, már nem érez rá késztetést, hogy ugasson. Hannah vigyázva elvette róla a kezét. Az út több kisebb, nedves kiöblösödésen vitt keresztül. Hannah megbotlott egy rózsaszín műanyag szandál ócska maradványaiban. Vagy ő, vagy a nővére veszíthette el, amikor évekkel ezelőtt itt játszottak, gondolta. A barlang több irányba ágazott. Némelyik alagút úgy összeszűkült, hogy ember nem fért keresztül rajtuk, bár Winston bizonyára átjutott volna. Hannah azt a járatot választotta, amelyet sokszor használt annak idején. A bátyja, Nick egy piros X-szel jelölte meg. Itt, az örök sötétségben a festék alig kopott az évek során. Winston innentől lelkesebben haladt, talán megérezte a tekervényes alagút túlsó végén beáramló friss levegőt. Túljutottak egy kanyaron. Amikor Hannah előrenézett, valahogy megváltozott a sötétség minősége. Rájött, hogy a ködös éjszakát látja, nem a sziklafalat. Gyorsan újra eloltotta az elemlámpát, és rábízta magát Winstonra, hadd vezesse ő a kijárathoz. A kutyának megváltozott a hangulata. Továbbra is türelmetlenül viselkedett, de vidám izgalom látszott rajta, és már nem a veszélyt szimatoló vadász volt. - Hannah. Hannah hátán végigfutott a hideg. Éppen kiléptek Winstonnal a barlangból, amikor valaki hangosan a nevén szólította. Miután rájött, hogy Rafe az, szinte mozdulni sem tudott a megkönnyebbüléstől. ^ - Itt vagyunk, Rafe! Winston szűkölve iramodott föl a lejtőn a sziklatetőre. Hannah utána. Mind a ketten futva tették meg az utat. Hannah akkor sem lassított, amikor az elemlámpa ragyogó fényénél meglátta Rafe alakjának körvonalait. Futott, ahogy csak a lába bírta, amíg a férfi át nem ölelte.

16 Egy óra múlva Rafe hallotta a háta mögül, hogy Hannah visszaoson a konyhába. Levette a tűzről a lábast, amelyben kakaó gőzölgött, és hátrapillantott a válla fölött. Hannah megmosta és megszárította a haját, azután a fülé mögé simította. Vastag, fehér frottírköpenyét övvel összefogta keskeny derekán. Arcát rózsaszín pír színezte. Rafe tudta, hogy nem a forró zuhanytól ilyen rózsás, hanem mert még mindig nem tudott lehiggadni. Rafe ráébredt, hogy ő sem tért még teljesen magához az elmúlt egy órában átélt érzelmi vihar után. Hannah és Winston kínos kalandot élt át, de az események őt is meggyötörték. Megjárta a maga privát poklát. Először is rögtön rémeket látott, amikor hiába kopogtatott a bejárati ajtón, senki sem mutatkozott. Mivel Hannah kocsija a behajtón állt, a legrosszabbra gondolt -fönt van az emeleten a takaros kis hálószobájában egy másik férfival. Amikor végül kimászott abból a sötét gödörből, ahová ez a rémkép taszította, megpróbált józanul gondolkodni. Még ha Hannah-t tökéletesen lefoglalja is a szenvedélyesen szeretkezés az emeleten, érvelt magában, Winston mindenképpen odajött volna az ajtóhoz. Winston nem jött. Winston és Hannah tehát sétálni mentek. Tekintve azonban, hogy köd volt, és későre járt, ez a feltevés újabb, de ugyanolyan rémisztő következtetésekhez vezetett. Közeledett a dagály. Eszelős ötlet ilyenkor sétafikálni a tengerparton. Amikor végre meglátta őket a barlangok közelében, döbbenetes erővel hullámzott rajta végig a megkönnyebbülés. Ekkor Hannah a karjaiba vetette magát, ő pedig rájött, hogy a lány holtra rémült és reszket. Vizes volt a ruhája és a haja. Hannah mindent elmesélt neki, miközben a ház felé tartottak, Rafe pedig a csontja velejéig beleborzongott abba, amit hallott. Lelki szemei előtt százféle szörnyűség képe vonult el. Az

öböl tajtékzó vize elsodorhatta volna Hannah-t, miközben meg akarja menteni Winstont. Mi lett volna, ha az az illető, aki Hannah szerint a sziklaösvényről leselkedett rá, utánuk megy a barlangba? A rémképeket kérdések követték, amelyek közül a legfontosabb az volt, hogy mi a fene folyik itt. A kakaót részben maga miatt készítette. A főzés mindig mederbe terelte a gondolatait, és segített neki, hogy tisztábban lásson. Rengeteget gondolkodott, mialatt a kakaót kevergette, és várta, hogy Hannah lejöjjön az emeletről. Még néhány következtetésig is eljutott. Újra nyugodt és rendíthetetlen, biztatta magát. Visszanyerte az önuralmát. - Ülj le - utasította Hannah-t. - Töltök neked ebből egy csészével. Winston már megkapta a maga finomságát. Hannah lenézett Winstonra, aki az asztal alatt hevert. Rafe hozott néhány régi törülközőt a raktárból, és szárazra törülte a bundáját. Winstonon semmit nyomot nem hagytak a kiállt megpróbáltatások. Ránézésre a kutyákra jellemző módon már meg is feledkezett az egész ügyről. Ugyanezt nem lehet elmondani Hannah-ról, gondolta Rafe. —Még mindig nem tudok napirendre térni afölött, hogy az az ostoba liba a rendőrségen azt mondta, hogy nincs szabad emberük, aki foglalkozhatna azzal, ami Winstonnal történt. Hannah lerogyott egy székre a konyhaasztalnál. -Úgy bánt velem, mintha valami ostoba gyerekcsínyt jelentettem volna be. - Ne vedd magadra. - Rafe kitöltötte a kakaót egy bögrébe, és az asztalra tette. - Ne felejtsd el, hogy ez egy kisváros. Nem sok rendőrük van. Megmondta a diszpécser, hogy a nagy autóverseny miatt ma este mindegyiket Chamberlainbe vezényelték. - De igenis magamra veszem. Winston vízbe fulladt volna, ha nem találok rá idejében. - Lehet, de amikor megmpndtad a diszpécsernek, hogy te is, a kutya is jól vagytok, és a házon nincs nyoma erőszakos behatolásnak, már döntött, hogy az eset nem igényel sürgős intézkedést. - Tudom, tudom. - Hannah felsóhajtott, majd enyhe szemöldökráncolással beleszagolt a levegőbe. Lenézett a kakaóra, amelyet Rafe elébe tett. - Finom illata van. - Idd meg. Hannah szófogadón belekortyolt. - Pont ezt rendelte az orvos. Köszönöm. - Szívesen. - Rafe leült vele szemben. - Lementem a sziklatető pereméhez, és lenéztem, hogy ott van-e még a ketrec vagy csapda vagy micsoda. De eltűnt. - Nyilván lesodorta a szikláról a hullámzás. - Hannah ivott még egy kortyot. - Lehet, hogy holnapra partra mossa a víz, és megtaláljuk, ha jön az apály. Majd megnézem. Ez az egyetlen bizonyíték. - Még ha megtalálod is, kétlem, hogy sok hasznát vennéd. Nem marad rajta ujjlenyomat, miután annyit úszott a tengerben. Hannah savanyú képet vágott. - Valószínűleg igazad van. Rafe lepillantott Winstonra. - Valaki kinyithatta a hátsó ajtót, és becsalogatta a ketrecbe. - Nem okozhatott túl nagy nehézséget. - Hannah ösz-szeszorította a száját. - Egy szép darab nyers hús bizonyára fölkeltette a figyelmét. - A nagy kérdés az, hogy hogyan nyitották ki a raktár ajtaját. Hannah lebiggyesztette a száját. - Ezen már én is gondolkodtam. Nem titok, hogy anyáék mindig hagynak egy pótkulcsot az ingatlanosnál a városban, és ő szokott ránézni a házra, amikor épp senki sincs itt a családból. Könnyen elképzelhető, hogy valaki ellopta azt a kulcsot, vagy lemásolta. Rafe végiggondolta. - Lehetséges. De ez így elég maeerásnak tűnik, ha az illető csak viccelődni akart.

Hannah gondterhes pillantást vetett rá. - Arra gondolsz, hogy ez több volt, mint gonosz tréfa? Rafe a nadrágzsebébe süllyesztette a kezét. - Ha a ma este történtekhez hozzávesszük annak a lehetőségét, hogy az elmúlt napokban éjszakánként valaki figyelte a házadat, akkor megkapjuk a zaklatás klasszikus esetét. Hannah megborzongott. - Ez nekem is eszembe jutott zuhanyozás közben. De akkor olyasvalakinek kellett volna lennie, aki Portlandből követett ide, és őszintén szólva senkit sem ismerek, aki ilyen megszállott érdeklődést tanúsítana irántam. - A volt vőlegény? Hannah-t szemlátomást őszintén meghökkentette a felvetés. Azután teljes bizonyossággal megrázta a fejét. -Nem, kizárt, hogy Doug lett volna. Ő nem ilyen. - Ez nem mindig egyértelmű. - Egy évvel ezelőtt bontottuk fel az eljegyzésünket. Miért most kezdene leselkedni utánam? És miért itt Holdfényparton? Nem ismeri ki magát a városban. Aki csapdába csalta Winstont, és ketrecbe zárva kitette az ujjra, jól ismeri ezt a környéket. - Helyes meglátás. Helybélinek kell lennie. Aki ismeri az ujjakat, és tudja, milyen a dagály a Holtkéz-öbölben. Aki tudja, hogyan szerezhet kulcsot ehhez a házhoz. - Mi jár a fejedben, Rafe? - Perry Decatur jár a fejemben. - Perry? - Hannah döbbenten dőlt hátra. - Ó, nem, ez nevetséges. Miért csinálta volna? - Hogy elégtételt vegyen, amiért olyan rafináltan keresztülhúztad a számításait, és nem tudta megakadályozni, hogy Brad McCallistert odahozzák az intézetbe? Hannah néhány pillanatig az alsó ajkát rágta, majd újra megrázta a fejét. - Persze, nem lehet kizárni. De nem hiszem. Nem az ő stílusa. Perry gerinctelen senki, de egy ilyen húzást nem nézek ki belőle. - Miért nem? - Egyrészt mert aki kivitte a ketrecet az ujjra, közben vizes és piszkos lett. Perry nem az a típus, aki szabad akaratából összevizezi és összekoszolja magát. És mindeközben komolyán fennállt a lebukás veszélye, ha netán korábban hazajövök. Perry nem kockáztat, ha nem muszáj, ő inkább a színfalak mögött manőverezik. Rafe-et nem győzte meg. - Nem tudom. Tegnap éjszaka nagyon ki volt borulva. Hannah mély lélegzetet vett. - Ez az egész egyszerűen nem vall rá. Szerintem inkább egy helybeli gyerek lehetett. Egy bimbózó kis szociopata, aki túljutott a gyújtoga-tásos korszakon, és most állatokat kínoz. Rafe nem szólt semmit. - Nem értesz egyet a gondolatmenetemmel? - Csak gondolkodom - válaszolta Rafe. - Azt látom. És ideges leszek tőle. - Ideges leszel tőle, ha gondolkodom? Miért? - Mert amikor legutóbb komolyan gondolkodtál, azzal álltál elő, hogy legyünk üzlettársak Álmodlakban. -Az más. - Egy fenét más. - Menni fog. Majd meglátod, kedves társam. Hannah szándékosan figyelmen kívül hagyta a megjegyzést. - Akkor hát mi a véleményed arról, ami ma este történt? Rafe tétovázott, azután arra jutott, hogy semmit sem nyer azzal, ha hallgat. - Arra gondolok, hogy ami történt, talán nem is veled áll kapcsolatban. - Nem velem? Az én kutyámat tették ki az ujjra.

- Ügy értettem, hogy nem kizárólag veled van kapcsolatban. - Elhallgatott. - Hanem kettőnkkel. - Kettőnkkel? Arra gondolsz, hogy valakinek nem tetszik a mi... - Hannah félbehagyta a mondatot, és máshogy fogalmazott. - Valakinek nem tetszenek a rólunk keringő pletykák? De miért zavarna bárkit is, hogy mi... öö... - Lefekszünk egymással? - fejezte be helyette Rafe segítőkészen. - Csak egyszer fordult elő - mondta gyorsan Hannah. -Ez egyáltalán nem jelent szenvedélyes viszonyt. Ez a megjegyezés valami oknál fogva rendkívül bosz-szantotta Rafe-et, ugyanakkor lehangolta. - Ezzel nem tudok vitatkozni. Hannah egy ideig a kakaóját kortyolgatta, azután letette a bögrét. - Eszembe jutott valami. Lehet, hogy a te egyik régi szerelmed az illető. A züllött múltadból felbukkanó féltékeny szerető? - Kötve hiszem. Hannah-t nem lehetett ilyen könnyen leszerelni. - Egek. Ha mégis igazam van, akkor annyi a gyanúsítottunk, hogy nem is győzzük. Rafe kezdődő levertségét egy csapásra elűzte hirtelen, vad dühe. Váratlanul előredőlt, és mindkét tenyerét az asztalra támasztotta. - Ebben a városban a rólam szóló pletykák mindig sokkal izgalmasabbak voltak, mint a valóság. Hannah pislogott. - Ugyan már, Rafe... - Nekem elhiheted. Én már csak tudom. Hannah megköszörülte a torkát. - Hát igen, az biztos, de mindenki tudja, hogyan vélekedtek rólad akkoriban. - Lehet, hogy ez most a meglepetés erejével fog hatni, de a közvélekedéssel ellentétben itt Holdfényparton nincs minden bokorban egy-egy régi barátnőm. - Nem azt mondtam, hogy minden bokorban van egy. - De majdnem. Csak hogy tudd: lényegében az összes barátnőm - és nem voltak olyan sokan, mint a városban gondolják - olyan lány volt, aki hétvégére vagy nyárra jött ide a tengerpart, a sétány és a szórakozás miatt. Tudták, mit csinálnak, és én is tudtam. Egyik kapcsolat sem volt komoly, és soha egyik lánnyal sem találkoztam újra. Hannah álla láthatólag megfeszült. - Ott volt Kaitlin Sadler. - Igen. Ott volt Kaitlin Sadler. Egy évvel idősebb volt nálam, tapasztalt volt, és tudott vigyázni magára. - Nem arra céloztam, hogy kihasználtad. Ezt soha senki nem állította. - Azokban az időkben nem sok szabályt állítottam magam elé, de voltak bizonyos szabályaim, és tartottam magam hozzájuk. Soha nem kezdtem olyan nővel, aki férjnél volt, túl fiatal vagy túl naiv volt, és nem tudhatta, mire megy ki a játék. A fenébe, neked ezt bárki másnál jobban kellene tudnod. - Nekem? - Hannah megkapaszkodott az asztal peremében. - Miért kellene nekem bármit is tudnom a szerelmi életed részléteiről? - Mert nyolc évvel ezelőtt egy ujjal sem nyúltam hozzád, azért. Két-három szívverés időtartamáig Hannah csak bámult rá, teljesen elképedve. Azután látható erőfeszítéssel összeszedte magát. - Természetes, hogy egy ujjal sem nyúltál hozzám. Nem voltam az eseted. Észre se vettél volna, ha nem rekedünk ott mind a ketten a Napkoronakapunál azon az éjszakán. Hideg, örömtelen mosoly futott át Rafe arcán. - Nem voltál az esetem, és nálam egyértelműen a „tilos" kategóriába tartoztál, de ez nem jelentette azt, hogy észre sem vettelek. Hannah-nak elkerekedett a szeme. - Mert Harte voltam? Valamiféle kihívást láttál bennem? - Az, hogy Harte vagy, ebben semmilyen szerepet sem játszott.

- Akkor miért vettél észre? - Görbüljek meg, ha tudom. Talán színtiszta mazochiz-musból, mert azt viszont egészen biztosan tudtam, hogy te engem észre sem veszel. - Ez nem igaz. - Hannah talpra ugrott. - Tetszettél nekem. Az összes holdfényparti lánynak tetszettél. - És ennek most örüljek? - Rafe hirtelen azon kapta magát, hogy ő is áll, bár észre se vette, hogy fölkelt volna. -Legyek boldog a tudattal, hogy a te szemedben én voltam az érdekes rosszfiú, aki bőrdzsekit hord, motorral jár, és veszélyesnek mondják? Akitől óva intettek a szüleid? Akivel izgalmas lehet szórakozni, de eszedbe sem jutna feleségül menni hozzá? Hannah arcát most egészen más okból öntötte el a pír. Rafe mérget mert volna venni arra, hogy zavarba jött. Helyes. Megérdemelte. De állta Rafe tekintetét. - Honnan tudtad, hogy milyen férfihoz jutna eszembe feleségül menni? - kérdezte Hannah kimérten. - Te magad tájékoztattál róla, nem emlékszel? Még csak tizenkilenc éves voltál, de már volt egy átkozott listád arról, hogy milyen kívánalmaknak kell megfelelnie egy férjnek. - Húszéves voltam, nem tizenkilenc, és esküszöm, ha még egyszer szóba hozod azt a listát... Rafe kinyújtotta a kezét. Átkarolta Hannah vállát, és magához vonta a lányt. - Ha az én véleményemet akarod hallani, én nem bánom, ha az életben soha többé nem beszélünk arról az átkozott listáról. Továbbá az új, javított változatra sem vagyok kíváncsi. - Öö, Rafe, most egy kicsit furcsán viselkedsz. Lehet, hogy a stressz...? - Igen. Lehet. Rafe a száját Hannah szájára tapasztotta, és hagyta, hogy az a rettenetes feszültség, amely belül emészti, átáramoljon a lányba. Hannah halk, fojtott hangot hallatott, azután karjaival szorosan átölelte Rafe-et, és azzal a szenvedéllyel csókolta vissza, amely néhány pillanattal korábban a haragját fűtötte. - Istenem - motyogta Rafe Hannah nyakába. - Van fogalmad róla, mennyire megijesztettél ma este? - Megijesztettelek? - Hannah hangja sem volt tisztán érthető, mert éppen vadul csókolgatta Rafe állát. - Mivel ijesztettelek meg? - Először is, azt hittem, azért nem nyitsz ajtót, mert egy másik férfival vagy. - Na. Komolyan? - Hannah mozduladanná dermedt. Azután egy kicsit elhúzódott Rafe-től, és tágra nyílt, csodálkozó szemmel nézett rá. - Te tényleg attól tartottál, hogy esetleg egy másik férfival hancúrozom az ágyban? Azt hitted, nekem is lehetnek régi szerelmeim itt Holdfényparton? - Ne menjünk ebbe bele. - Rafe nem akarta megint eltérni a lényegtől. - Aztán a másik nagy félelmem az volt, hogy sétálni vitted Winstont, és lezuhantál a szikláról. - Mint Kaitlin Sadler? - Kaitlin eszembe sem jutott - jelentette ki nyersen Rafe. - Csak rád tudtam gondolni. Megragadta Hannah tarkóját. - Isten a tanúm, rajtad kívül semmi másra nem tudtam koncentrálni, amióta megkaptam azt a levelet az ügyvédtől. - Ne nézz hülyének. - Hannah-ra újult erővel tört a düh. — Csak azért gondoltál rám annyit, mert hozzátartozom Almodlakhoz. Addig nem teheted rá a kezedet az ingatlanra, amíg engem félre nem állítottál az útból. Ezért lettem hirtelen ilyen fontos az életedben. Ismerd csak be. Rafe néhány pillanatig keresgélte a megfelelő szavakat, de nem talált rájuk. - Mindketten ugyanazt tervezzük Álmodlakkal -mondta végül. - Képesnek kellene lennünk rá, hogy együttműködjünk. - És lefeküdjünk egymással?

- Azt is akarjuk mind a ketten. Igazán nem értem, mi itt a probléma, Hannah. - Talán mert úgy gondolkodsz, mint egy Madison. - Tudod, mit? - szűrte Rafe a fogai között. - Elegem van a célozgatásaidból, hogy csak azért, mert Madisonnak hívnak, nem tudok egyszerre szexuális kapcsolatot és üzleti kapcsolatot is folytatni. - Elegem van belőle, hogy szexuális kapcsolatnak nevezed azt, ami köztünk van. - Miért, te minek neveznéd? Hannah lecsillapodott. - Nem tudom. - Tessék. Remek. Sokat segítettél. Hannah fölszegte az állát. - Én csak azt tudom, hogy nekem több kell a szexnél. Rafe meghökkent. - Több? - És ne merészeld azt mondani nekem, hogy az üzlet-társi kapcsolat majd kitölti az űrt tette hozzá Hannah hidegen. - Nem akartam azt mondani - mondta Rafe felháborodottan. - Ezt a szöveget inkább egy Harte-tól várja az ember, nem egy Madisontól. - Ha én nem sértegethetem a te családodat, akkor te se sértegesd az enyémet. - Na persze. Hogy semmi élvezet ne maradjon a vitatkozásban. A fenébe is, Hannah, torkig vagyok ezzel. Tudod, hogy ami köztünk van, több a szexuális kapcsolatnál. Kívánlak. Szerintem te is kívánsz engem. Nem érhetnénk be egyelőre ennyivel? Hannah Rafe vállára tette a kezét, mintha meg akarna támaszkodni rajta. - Nem értem, mi zajlik kettőnk között. De azt tudom, hogy ha még a szexet is belevesszük, az csak bonyolítja a dolgot. - De nagyon érdekessé teszi - motyogta Rafe a lány nyakába. -Rafe... - Akárhogy nevezzük is, ami köztünk van, adjunk neki egy lehetőséget, rendben? - Rafe végighúzta az ujját Hannah nyakának ívén. - Csak ennyit kérek. - Igazán nem tartom jó ötletnek, Rafe. Rafe két kézre fogta Hannah arcát. - Árulj el nekem valamit. Hannah fürkészőn nézte az arcát. - Tessék? - Soha nem fogod be a szádat? - Addig nem, amíg van mondanivalóm. - Merő kíváncsiságból kérdeztem. - Rafe újra megcsókolta. Hannah néhány pillanatig tépelődött, azután egy apró sóhajjal megenyhült. Talán kifogyott a mondanivalóból, gondolta Rafe. Reménykedni mindig lehet. Nem merte megkockáztatni a további társalgást, ezért száját Hannah-éra tapasztotta, miközben kimanőverezte a lányt a konyhából. Aztán megnyomta a villanykapcsolót, miközben elhaladtak mellette. Súlyos árnyak ereszkedtek rájuk. Csak a lépcső tetején világított halvány, hívogató fény. Rafe oda igyekezett, de közben erősen szorította magához Hannah-t. Érdessé és szakadozottá vált a lélegzete, mire eljutottak a folyosó végi hálószobába. Nem kapcsolta fel a lámpát, de a folyosóról beszűrődő fényben is látta, hogy fehérre festett, nádfonatú bútorzatával, fehér ágytakarójával és fehérített hajópadlójával a szoba pontosan olyan, mint amilyennek annyi évvel ezelőtt elképzelte: az érinthetetlen hercegnő szűzies menedékhelye volt. Betolakodónak érezte magát, és az is volt. Nem mintha ettől változtatna a szándékán, gondolta. Diadalmas érzés töltötte el. Semmi sem állíthatta meg, amíg tudta, hogy Hannah ugyanolyan vággyal kívánja őt, mint ő Hannah-t. Kölcsönös volt köztük a szenvedély. Rafe a szenvedéllyel tudott mit kezdeni. Elvégre Madison volt. Megállt az ágy mellett, és kioldotta Hannah övét, amely a derekánál összefogta a fürdőköpenyét. Alatta hosszú ujjú, magas nyakú, szemérmes hálóinget viselt. A nő páncélja, gondolta Rafe. Vajon tudja-e Hannah, micsoda kihívás ez?

Miközben lecsúsztatta a köpenyt a válláról, Hannah mormogott valamit. Rafe nem értette tisztán a szavakat, de a jelentésüket minden nehézség nélkül felfogta. Hannah-t ugyanúgy a hatalmába kerítette a pillanat, mint őt. Amikor kitapogatta a flanel hálóing parányi gombjait, Hannah karjai még szorosabban ölelték a nyakát. Olyan finom nőillata volt. Rafe tudta, hogy amikor ujjait majd belefúrja a combok tövében lévő, háromszögletű bo-zontba, nedvességet tapint majd. Alig várta már. Hannah kigombolta Rafe ingét, és szétterpesztette ujjait a mellkasán. - Szeretem a bőröd tapintását - suttogta. Rafe már harcra készen állt, de Hannah érintése és forró szenvedélytől fűtött hangja még jobban felkorbácsolta a vágyát. Villamosság cikázott a testében. Csak annyi időre engedte el a lányt, míg leült a fehér;! ágy szélére, és lehúzta az edzőcipőjét. Amikor felnézett, azt látta, hogy Hannah mohó tekintettel figyeli, mint akit elbűvöl a másik minden egyes mozdulata. Rafe felállt, és a flanel hálóinget leeresztette Hannah derekára. Lecsúszott a csípőjére, de nem hullott le a földre, Rafe megcirógatta a kis melleken telten, keményen ágaskodó bimbókat. Rövid időre lehunyta a szemét, hogy megálljt pa* rancsoljon sürgető vágyának, amelytől mindjárt megfúl. Hannah kicsatolta Rafe derékszíját, azután lehúzta a cipzárt a nadrágján. Amikor ujjai finoman körülfogták a férfiasságát, Rafe-nek néhány pillanatra elakadt a lélegzete. Olyan erős volt a testét átjáró érzés, hogy úgy érezte, egy darabig biztosan elélne oxigén nélkül. Hannah a nadrág övpántja mögé süllyesztette a kezét, lassan letolta. A nadrág lecsúszott a padlóra. -Rafe. Rafe kilépett a nadrágjából, és késedelem nélkül felhúzta magára az óvszert, amelyet a hátsó zsebéből vett ki. Aztán elkapta Hannah-t a derekánál, és végigzuhant vele a fehér ágyon. Hannah került felülre, feküdt Rafe mellkasán és combján, hálóingének alja beterítette a férfi csupasz lábát. Csókokkal borította el Rafe bőrét. Ujjaival a felkarját szorította. Rafe beleremegett a gyengéd kínzásba. Azután a hátára gördítette Hannah-t, fölébe hajolt, és végleg megszabadította a hálóingétől, amely eltűnt valahol az ágy alatti sötétségben. Rafe rásimította a kezét Hannah csípőjére, és megcsókolta hasának enyhe domborulatát. Hannah megremegett, és feléje nyújtotta a karját. - Nem - mondta Rafe. - Még nem.

Megkereste a szoros, szűk helyet a combok között. És csakugyan nedves volt, ahogyan elképzelte. Belélegezte a rejtélyes illatot, és már nem tudott világosan gondolkodni. Ekkor széttárta a két combot, és megcsókolta közöttük a végtelenül puha bőrt. Hannah újra megremegett. Körmei Rafe vállába vájtak, miközben azon igyekezett, hogy magára húzza a férfit. Rafe azonban még nem hagyta magát felcsalogatni a csúcsra. Ujja hegyét végighúzta a selymes bozontban megbúvó, feszes redő mellett, és érezte a hatást, a finom remegést. Hannah kétségbeesetten kapaszkodott belé. Rafe lehajtotta a fejét, és nyelve hegyével megérintette a duzzadt, meredező klitoriszt. Hannah teste megfeszült. - Rafe! - Könyörgés és tiltakozás volt. - Várj. Ezt ne csináld. - Élvezd a kedvemért. - Nem tudom. így nem. Ez túl... Rafe!

- Élvezz a kedvemért. - Rafe újra megcsókolta azon az intim helyen, és ezzel egy időben, finoman széttárva a nyílást, két ujjával behatolt. Hannah kezei a lepedőt markolták. - Ne, várj. Inkább... - Élvezz a kedvemért. - Én... Ó, ne. Ó, igen. Igen! Rafe érezte, hogy Hannah eljutott a csúcsra. Olyan mámorító érzés volt, hogy kis híján ő is elveszítette a fejét. Tartotta magát addig, amíg szűnni nem kezdett a remegés. Csak ekkor mozdult meg, és ráfeküdt Hannah-ra. -Nyisd ki a szemed - suttogta neki. - Nézz rám. Hannah bágyadtan fölemelte a pilláit, és álmodozón rámosolygott. Önelégültség, mindentudás és hívogatás volt a mosolyában. Rafe belevetette magát, amilyen mélyre csak tudta. Hannah körülzárta, és még beljebb húzta, feltérképezetlen mélységekbe és kiismerhetetlen vizekbe. Élvezz a kedvemért - mondta Rafe szájába. Rafe pedig megadta magát a talányos tenger hullámainak. Jócskán eltelt az idő, mire Rafe kiemelkedett az őket.j körülfogó melegség gubójából, megtámaszkodott a könyökén, és lenézett Hannah-ra. - Csak egyvalamit szeretnék tudni - mondta. Hannah félig kinyitotta a szemét, és ásított. Mit? - Azért fekszel le velem, mert perverz élvezet találsz | benne, hogy megtapasztald, milyen érzés olyan pasassal csinálni, akit utálnának a szüleid? - Ez rendkívül éretlen viselkedésre vallana. -Igen. - A Harte-oknak nem szokásuk csak úgy, brahiból csinálni dolgokat, és pusztán az újdonság kedvéért sem vállalnak kockázatot. Mi nem viselkedünk esztelenül. Mi a < logikus, józan, racionális társaság vagyunk, nem emlékszel? - De. - Rafe megcsókolta a mellét. - Akkor miért fekszel le velem? Hannah kifürkészhetetlen arccal vette szemügyre. -Az előbb még mindenre tudtad a választ. - Az előbb be akartalak csalogatni az ágyba. Hannah gyengéden belebokszolt a karjába. Nagyon | vicces vagy, Madison. - Komolyan beszélek. Azt tudom, hogy én miért fekszem le veled. Azt szeretném tudni, hogy te miért fekszel le velem. Hannah az arcát kutatta. - Olyan fontos ez neked? Rafe-ben valahol mélyen felébredt a harag, és csaknem f elfújta azt a melegséget, amelyet mostanáig érzett. - Igen, a fenébe is, fontos. Gondolod, hogy erőltetnék egy ilyen ostoba beszélgetést, ha nem volna fontos a válasz? - Hát, egyvalamit megmondhatok - kezdte Hannah. - J Biztosan nem azért fekszem le veled, mert még mindig azt a kamasz lányos vonzalmat érzem irántad, de nem is azért, mert az a típusú pasi vagy, akitől óva intettek a szüleim. Rafe a hátára gördült, egyik kezét a feje alá tette, és mogorván bámult fel a sötét mennyezetre. - Hanem akkor miért? Hannah félig fölemelkedett az ágyról, és Rafe fölé hajolt a sötétben. Amikor megszólalt, hangja halk volt és magabiztos. - Egyebek mellett azért fekszem le veled, mert érett, független, felnőtt nő vagyok, aki történetesen testileg vonzódik hozzád, és azért is, mert...

Kétségbeeséssel határos türelmetlenség hasított Rafe-be. Szedd össze magad, gondolta. És azért is, mert...? Érezte, hogy Hannah valami nagyon fontos dolgot készül mondani. Ám a következő pillanatban ez a lényeges, fontos valami eltűnt egy fesztelen mosoly mögött. - És azért is, mert a kutyám kedvel, és én feltétel nélkül megbízom Winston ítéletében fejezte be Hannah komoly képpel. Hát mi a nyavalyára számítottam?, kérdezte magától Rafe. - A kis pokolfajzat. - Az, de a jelenlétében nem illetjük ilyen szavakkal. -Hah. - Tapasztalataim szerint Winston sohasem téved ezen a téren. Rafe ezen eltűnődött. - Felteszem, Winston nem kedvelte a volt vőlegényt. - Winston udvariasan viselkedett Douggal, de soha nem zárta a szívébe. - Hannah elhallgatott. - A kapcsolatunk vége felé történt egy kínos eset, ami többé-kevésbé összegzi Winstonnak a Dougról alkotott véleményét. - Miféle eset? Hannah megköszörülte a torkát. - Winston összetévesztette Doug lábát egy tűzcsappal. - Winstonnal haverok vagyunk - mondta Rafe. -Nem hiszem, hogy az én lábammal is elkövetné ugyanezt a hibát. - Úgy látom, téged nagyon rokonszenvesnek talál. - Akkor alighanem ennyivel kell beérnem. Egyelőre. Hannah egy kicsit oldalra biccentette a fejét. - Alighanem. Egyelőre. Rafe csak feküdt mozdulatlanul, élvezte Hannah csípőjének melegét, ahogy a combjának nyomódott, és válla elegáns, érzéki ívének látványát. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy ez a sors rendelése. Ugyanez az érzés fogta el akkor is, amikor felbontotta az Isabel ügyvédjétől érkezett levelet. - Mi jár a fejedben? - tudakolta Hannah. Ne hagyd, hogy föléd kerekedjen az érzés, figyelmeztette önmagát. Ne engedd ki a kezedből az irányítást. Uralkodj rajta. Ne gondolj a jövőre. A pillanatnak élj. De most olyan fontos volt a jövő. Hosszú lélegzetet vett, összpontosított. - Arra a témára gondoltam, amiről azelőtt beszélgettünk, hogy félbeszakította ez a kellemes közjáték. - Úgy emlékszem, azt az elméletedet fejtegetted, hogy az a személy, aki meg akarta ölni Winstont, a kapcsolatunk miatt érzett nemtetszését óhajtotta kifejezésre juttatni. - Nem szükséges ez a hanghordozás. De nem maradt idő, hogy elmagyarázzam a finom részleteket. - Hallgatlak. - Amit mondtam, nem úgy értettem, hogy az illető, aki megpróbálta eltenni láb alól Winstont, azért háborog, mert mi lefekszünk egymással. Arra akartam kilyukadni, hogy valami egészen más zavarja. - Éspedig? - Gondold csak végig - mondta Rafe türelmesen. -Azóta rólunk beszélnek a városban, hogy visszajöttünk Holdfénypartra. De nem csak arról pletykálnak, hogy az egyikünk ki akarja túrni a másikat Álmodlakból. Hannah-nak megrándult az arca. - Milyen finoman fogalmaztál. Rafe rá sem rántott. - Hanem az is szóba kerül, hogy mi történt nyolc évvel ezelőtt. - Ó, az ég szerelmére. Komolyan azt hiszed, hogy van, aki még mindig azt találgatja, hogy akkor éjszaka szexeltünk-e vagy sem a tengerparton? - Nem. Kaitlin Sadler halála foglalkoztatja az embereket. Hallottad a Willis testvéreket. Mások sem felejtették el. A Fulton zöldséges pultjánál véletlenül meghallottam, amint ketten éppen azt tárgyalták, hogy senki sem tudja igazában, mi történt azon az éjszakán. Az egyikük

úgy vélte, hogy Yates talán túlságosan hamar lezárta a nyomozást, mivel nem volt gyanúsítottja. Hannah ajkai szétváltak, amikor megértette. - Kaitlin évekkel ezelőtt meghalt. Kit érdekelne, hogy egy régi tragédia újból beszédtéma lett? - Például olyasvalakit érdekelhet, aki szerint mégiscsak én öltem meg Kaitlint. Nagyon is érdekelheti. Hannah megdermedt. - Dell Sadlert. De az én kutyámnak miért akarna ártani? - Ha Dell szemével nézzük a dolgot, te falaztál nekem azon az éjszakán. Te is benne vagy. - Szerinted azért akarta bántani Winstont, hogy így vegyem rajtam elégtételt? - Szerintem - mondta Rafe határozottan - az lesz a legjobb, ha beszélünk vele.

17 AUTÓSZERVIZ, állt a megfakult táblán a kapu fölött. Alatta, valamivel kisebb betűkkel: VONTATÁS ÉJJELNAPPAL. Ez alatt pedig, hogy BIZTOSÍTÓVAL SZERZŐDÖTT TELEP. Az összetört autók fémtetemeit körülzáró drótkerítés és a lakókocsi előtt heverő nagy fejű, nagy testű kutya láttán azonban más kép alakult ki az emberben* Ez valójában egy roncstelep volt. Hannah csak rápillantott a hatalmas kutyára, és eldön* tötte, hogy Winstont inkább a kocsiban hagyja. - Eszedbe ne jusson kiengedni - szólt rá Rafe-re, amikor a férfi a maga oldalán kinyitotta a kocsi ajtaját. Rafe felmérte a lakókocsi ajtaját védő viharvert pony-vatető árnyékában heverő állatot. Ne légy ilyen kishitű. Itt az ész áll szemben az izomerővel. Én Winstonra fogadok. - Nem fogj uk kipróbálni. - Hannah benézett Winstonra a kétujjnyi résen, amelyet az ablaküveg teteje és a kocsiajtó kerete között hagyott. - Ne ingereld a nagy rokont, megértetted? Winston halkan nyüszített. Hátsó lábaival azon az ülésen állt, amelyről Hannah kiszállt, mellső lábaival az ajtónak támaszkodott. Felcsapott füllel, remegő orral bámult ki az ablakon, minden idegszálával a másik kutyára összpontosítva. Hannah megborzongott a gondolatra, mi történne, ha Winstont kieresztené a kocsiból. Ellenőrizte, biztosan zárva van-e az utasülés ajtaja, majd figyelmeztető pillantást vetett Rafe-re a Porsche alacsony teteje fölött. - Rendesen bezárd nekem azt az ajtót. - Túl sokat aggódsz - mondta Rafe. Eléggé hányaveti mozdulattal lökte be a Porsche ajtaját. - Winston okos kutya. Le tudja szerelni a kollégát. Hannah nézte, ahogy a nagy kutya lassan talpra áll. -Én is sokkal okosabb vagyok, mint az a szörnyeteg. De nem szívesen mérkőznék meg vele. - Jól van, értem. Winston a kocsiban marad. - Rafe a kapuhoz ment, és megnyomta a mocskos csengőt. Kisvártatva nyílt a lakókocsi ajtaja. A félhomályos háttér előtt féltűnt Dell Sadler alakja. Nézte Rafe-et és Hannah-t, de arcát leárnyékolta zsíros sapkájának simlédere. Némi idő elteltével láthatólag döntésre jutott. Elindult a kapu felé. A kutya merev léptekkel ment utána; fájdalmas, suta tartása arra utalt, hogy vagy nagyon öreg már, vagy súlyosan megsérült. Dell abroncsok kupacai, horpadt lökhárítók és különféle csonka jármű-alkatrészek között átvágott az udvaron. A kapuhoz érve nem adta jelét, hogy ki akarná nyitni. Vészjósló arccal meredt Rafe-re a dróthálón keresztül. A kutya megállt mellette, és ő is csak hamuk. Dell nem nézett le rá, de egyik kezét a fejére tette, és ebben a mozdulatában benne volt a megnyugtatás szándéka, de az állat iránti szeretet is. Ember és kutya szemlátomást összetartoztak. - Minden rendben, Happy - mondta neki Dell. Hannah egyszerre úgy érezte, hogy biztosan nem ez az

ember akarta előző este vízbe fojtani Winstont. - Mit akartok? - kérdezte Dell barátságtalanul. - Beszélni szeretnénk veled, Dell. - Miről? - Kaitlinről. Dell láthatólag megdermedt. Sokáig tétovázott. Azután elhúzta a retesz. - Gyertek be. Kitárta a kaput. Dell előrement a roncskupacok között. A lakókocsiban meglepő rend és tisztaság uralkodott. Hannah lopva körülnézett, miközben leült a kopott műbőr borítású kanapéra. A beépített kisasztalon működőképes olvasólámpa állt. Mellette egy halom magazin, rajtuk friss dátumok. A parányi kávézóasztalon egy neves krimiszerző új könyve feküdt. Dell a kis konyhában téblábolt. Idegesnek, feszélye-zettnek látszott, mint aki nem tud mihez kezdeni a vendégekkel. - Kértek valamit inni? Van üdítő meg sör. - Az üdítő jó lesz - mondta Rafe. - Bármi, ami kéznél van. - Az üdítő remek lesz - mondta kedvesen Hannah is. - Rendben. - Dell kinyitotta a hűtőszekrényt, és két konzervüdítőt emelt ki belőle. Bevitte őket a lakókocsi nappaliként szolgáló részébe, és letette őket Rafe és Hannah elé az asztalra. Hannah a lakókocsi szúnyoghálós ajtaján keresztül a kint heverő kutyát tanulmányozta. Mi történt a kutyáddal? - Valamelyik éjszaka egy részeg barom elütötte az országúton, amikor kimentünk elvontatni egy roncsot. Elég rondán szétlapította a hátsó lábait. Az mondta az állatorvos, hogy el kéne altatni, de nem bírtam rászánni magam. Egy vagyonba került, de mit tehettem volna. Társak vagyunk Happyvel, értitek? - Értem - bólintott Hannah. Ez az ember nem mészárolna le egy kutyát, gondolta. De ha nem Dell Sadler tette ki Winstont a sziklára a Holtkéz-öbölben, akkor kicsoda? -Tegnap éjszaka valaki meg akarta ölni a kutyámat. - Miért akarna valaki megölni egy kutyát? - Azt feltételezzük, hogy valamiféle figyelmeztetésnek szánták - mondta halkan Hannah. - A szentségit. Akkor ezért vagytok itt, mi? Azt hiszitek, hogy én akartam bántani a kutyádat amiatt, ami Kaitlinnel történt? - Megfordult a fejünkben - ismerte el Rafe. - Rajtad kívül senki más nem jutott eszembe, aki bosszút akarhatna állni Kaitlin haláláért. -A szentségit - ismételte Dell. Leült egy elnyűtt székre, és a kezében tartott konzervdobozra festett emblémát nézte. - Én nem tudnék kezet emelni egy kutyára. A te kis vakarcsod nem tehet arról, ami a húgommal történt. - Úgy van. - Rafe szétnyitott lábbal előrehajolt. Lazán, az ujjai hegyével tartotta a konzervdobozt a két térde között. Komoly, de nem fenyegető tartás volt. Férfi beszélt férfival. A tárgyra térek, Dell. Tudom, hogy szerinted én öltem meg Kaitlint. De nem én voltam. Ez az igazság. Higgy, amit akarsz, de fontos megtudnom, miért vagy olyan biztos benne, hogy én vagyok a tettes. Dell forgatta a konzervdobozt a kezében. Kis idő múlva felnézett. — Azért gondoltam mindig, hogy te voltál, mert azon az éjszakán te láttad utoljára. Mindenki azt mondta, hogy mérges voltál rá, mert más férfiakkal is szóba állt. - De miért voltál kezdettől fogva olyan biztos benne, hogy gyilkosság volt? Miért nem lehetett baleset? - Mert a Rejtett-öbölben találták meg. Azt mondták, biztosan a gyalogúton ment, éjnek évadján. Ez nonszensz. Minek ment volna oda? - Hogy találkozzon egy férfival? - találgatta Hannah szelíd hangon. Dell gúnyos pillantást vetett rá. - Volt saját háza. Meg kocsija is. Nem volt rászorulva, hogy a Rejtett-öbölbe meg hasonló helyekre járjon hetyegni.

- Hacsak nem akarta, hogy meglássák azzal, akivel ott beszélt meg találkozót - mondta ki Rafe köntörfalazás nélkül. - És akkor én tisztázva vagyok. Az egyáltalán nem zavarta, ha velem látták. Hannah elgondolkodva biggyesztette az ajkát. - Talán nem is azért ment oda, hogy találkozzon valakivel. Lehet, hogy csak meditálni akart. - Meditálni? - Dell úgy nézett rá, mint egy féleszűre. -Kaitlint nem érdekelték ezek a marhaságok. - Időnként mindenki szükségét érzi, hogy félrevonuljon egy csendes helyre, és elgondolkodjon a jövőjéről -állította Hannah. De aztán észrevette, hogy Rafe is furcsa szemeket mereszt rá. Nyilvánvaló volt, hogy egyik férfi sem ítéli filozofikus, önelemző alkatúnak Kaitlint. - Kaitlin nem. - Dell ivott egy kortyot az üdítőjéből, és egyik foltos ingujjába törölte a száját. - ő pontosan tudta, milyen jövőt akar magának. Nem volt szüksége rá, hogy meditáljon róla. Kaitlin mindig nagy terveket dédel-getett, tudod? Hannah-ban felébredt a remény. Ránézett Rafe-re, és mindketten bólintottak. Aztán Hannah visszafordult Delihez. - Mit értesz azon. hogy Kaitlinnek nem volt szüksége rá, hogy meditáljon a jövőjéről? — kérdezte óvatosan. - Mert már tudta, hogy mit fog csinálni. Fölhívott akkor éjszaka. - Dell figyelmesen nézte az üdítős dobozát. - Azt mondta, torkig van ezzel a várossal. Amint reggel lesz, elmegy, és nem jön vissza soha többet. - Azt akarod mondani, hogy közvetlenül a halála előtt beszéltél Kaitlinnel? - kérdezte Rafe. - Igen. Ahogy mondtam, felhívott. Felébresztett. Akkor még mindig nagyon haragudott rád, tudod? Azt mondta, torkig van itt mindenkivel. „Itt mindenki balek", ezt mondta. - És miből tervezte finanszírozni ezt az utazást? -tudakolta Rafe. Dell mélyet sóhajtott, és újra belekortyolt az üdítőjébe. Lassan leengedte a konzervdobozt, és maga elé meredt a semmibe. A múltba. - Úgy fogalmazott, hogy „nukleáris megoldáshoz" fog folyamodni. Rafe nem mozdult. - Az meg mi a fene? Dell habozott. - Hogy őszinte legyek, nem tudom. Igazában soha nem árulta el. Az volt a benyomásom, hogy van valahol megtakarított pénze. Gondoltam, valamelyik barátja adta neki. Vagy kapott valakitől egy értékes ékszert, és azt tervezte eladni. Hannah-nak kiszáradt a szája. Nem szólt semmit. - Ezt vegyük át még egyszer. - Rafe-nek hangján érzett, hogy nagy körültekintéssel válogatja meg a szavait. -Azt állítod, hogy aznap éjszaka otthagyott engem a tengerparton, hazament, és felhívott téged, hogy elmondja, „nukleáris megoldáshoz" folyamodik, aztán elutazik a városból? - Aztán már csak arra ocsúdtam - mesélte Dell lassan -, hogy Yates dörömböl az ajtómon. Jött megmondani, hogy Kaitlin meghalt. - Mire te közölted vele, hogy egészen biztosan én öltem meg - így volt? - Hát, igen - motyogta Dell. - Most tegyük fel, hogy én voltam - mondta Rafe. -Honnan tudtam, hogy Kaitlin a Rejtett-öbölbe fog menni? - Például elmentél hozzá. A házban ölted meg, és elvitted a testét a Rejtett-öbölbe. Rafe felnyögött. - Hát, ez is egy elmélet. Elismerem. - Kaitlin nem olyan volt, mint én - magyarázta Dell Hannah-nak. - Ő el akart menni ebből a városból. Valaki akart lenni. Almai voltak, érted? Sok álma. Nagy álmai. - Megértem - mondta Hannah.

- De soha egy sem vált valóra. - Dell szomorúan felsóhajtott. - Az volt a látszatja, hogy mindig közbejön valami. A testvére voltam, tudod, de soha semmiben nem tudtam segíteni neki. Rafe összehúzta a szemöldökét. - Nem a te hibád, te nem oldhattad meg a problémáit, Dell. - Lehet. De úgy éreztem, hogy csinálnom kellett volna valamit, érted? - Igen - mondta Rafe. - Értem. Az embernek el kell fogadnia néha, hogy nem tehet semmit. Dell komoran bólintott. - Azt hittem, már túl vagyok rajta. Azzal biztattam magam, hogy vége. Aztán egyszer csak együtt jöttetek vissza a városba. Tudni lehetett, hogy maradtok egy ideig. Az emberek meg újra feszegetni kezdték, hogy mi történt akkor éjszaka. Rafe ránézett. - Amikor Yates idejött, hogy kikérdezzen, mit mondott, átkutatta Kaitlin házát? - Elég alaposan átkutatta. A kocsiját is. Én is ott voltam - mesélte Dell mogorván. - Azt mondta, búcsúlevelet keres, de darabokra szedte a házat, értitek? Mi szükség volt rá, ha csak búcsúlevelet keresett? Ha Kaitlin írt volna búcsúlevelet, nyilván szem előtt hagyja, hát nem? Miért írna valaki búcsúlevelet, ha nem akarja, hogy megtalálják? - Igazad van - mondta Rafe. - Szem előtt hagyta volna. Hannah nagy erővel szorította a kanapé karfáját. Nem emlékszel, elhúzta Yates Kaitlinnél a mosógépet és a szárítót, hogy benézzen mögéjük? Dell bólintott. - És a hűtőszekrényt is. Mondtam már, hogy nagyon alaposan átnézte az összes holmit. De én tudom, hogy Kaitlin nem ugrott le arról a szikláról. Nem volt búcsúlevél. Megmondtam Yatesnek, hogy nem az a típus volt, aki öngyilkosságot követ el. Megkérdeztem, hogy igazában mit keres. Hannah figyelte. - Mit válaszolt? -Azt, hogy tudná, ha megtalálná. De semmit sem talált. Egy ideig szótlanul ültek. Aztán Dell mélyet sóhajtott, és kiitta a maradék üdítőjét. - Nem én akartam végezni a kutyáddal, Hannah. - Elhiszem - mondta Hannah. - Te nem tudnál kezet emelni egy ártatlan állatra. Dell csak bólintott, nem szólt semmit. - Van még valami - mondta Hannah. - Nem Rafe ölte meg Kaitlint. Akkor éjszaka tényleg vele voltam a parton a Napkorona-kapu közelében. Egyszerűen nem volt rá alkalma, hogy elmenjen a húgodhoz, arra meg pláne nem, hogy megölje, aztán a Rejtett-öbölbe vigye a holttestét. Becsületszavamra. Dell sokáig nem mozdult. Azután ránézett Rafe-re. -Ha nem te voltál, akkor ki volt? - Jó kérdés - mondta Rafe. Miután visszaültek a kocsiba, Winston hátulról nekidőlt az ülés támlájának, és Hannah vállát böködte. Hannah megvakargatta a fülét, és oldalt pillantott Rafe-re. - Arra gondolsz, amire én? - kérdezte. - A bugyogóra és a videokazettákra, amiket a Willis testvérek találtak Kaitlin szárítója mögé rejtve? - Rafe kis kört leírva megfordult a Porschéval a Dell Sadler autószervize előtt, és elindultak visszafelé a poros, kátyús úton. — Igen, ezekre gondoltam. Talán ezek a videók jelentették a nukleáris megoldást. - Zsaroláshoz? - Lehetséges - válaszolta Rafe. - És az is lehet, hogy Yates rendőrfőnök gyanított valamit. Ezért szedte ízekre Kaitlin házát azon az éjszakán. - De nem talált semmit. Rafe ráhajtott a főútra. - Ami azt jelenti, hogy Kaitlin gyilkosa magához vette a videókat és a bugyogót. Hannah megborzongott. - Tudod, hogy mi ennek az egésznek a veleje?

- Az, hogy Dell Sadlernek kezdettől fogva igaza volt. Kaitlin nem véletlen balesetben halt meg. És pláne nem szándékosan ugrott le a Rejtett-öböl fölötti szikláról. Hanem meggyilkolta valaki, akit zsarolni próbált. Hannah lélegzetet vett. - Ezek azért elég merész következtetések. Rafe megvonta a vállát. - Az után, ami tegnap majdnem megtörtént veled és Winstonnal, joggal engedem szabadjára a fantáziámat. - Ha a feltételezéseink megállják a helyüket, akkor Kaitlinnek azért kellett meghalnia, mert kompromittáló videók voltak a birtokában. - A kérdés az, hogy ki az a személy ebben a városban, aki gyilkosságtól sem riadt vissza, csak hogy Kaitlin ne adhassa ki egy olyan viszony részleteit, amelyben egy csipkés bugyogó is szerephez jutott? Nem olyan nagy ügy, ha egy férfi nőnek öltözik. - Ugyan már, Rafe. Soroljam a lehetőségeket? Mit szólnál egy elkeseredett tanársegédhez a Chamberlainen, aki attól fél, hogy azok miatt a videók miatt füstbe mennek az egyetemi karrierjével kapcsolatos tervei? Vagy egy helyi lelkészhez, akit faképnél hagyna a gyülekezete, ha kitudódna, hogy női alsóneműben szeret parádézni? És aztán ott vannak az intézetiek. Arizona Snow az elejétől fogva azt állítja, hogy akad ott néhány eléggé visszataszító alak. Lehet, hogy igaza van. Rafe mélyebbre fészkelődött a bőrülésben. - Valóban. Számos lehetőség kínálkozik. - Aztán ne feledkezzünk meg a Willis testvérek elméletéről se, hogy a gyilkos nem itteni lakos. És akkor még hosszabb listát kapunk. Rafe homloka ráncba futott a napszemüvege fölött. -Nem hiszem. Kaitlin nyilvánvalóan hirtelen ötlettől vezérelve határozta el, hogy „nukleáris megoldáshoz folyamodik", ahogy Dell fogalmazott. Tehát olyasvalaki volt az áldozata, akit viszonylag hamar el tudott érni. Nem Portlandből vagy Seattle-ből vagy Salemből kellett odarendelnie. - Van benne valami. - Hannah eltűnődött egy percre. - Na, most közelítsük meg máshonnan. Kijelenthetjük, hogy nem mindegyik holdfényparti férfi szeret női fehérneműt fbivenni. És azok közül, akik szeretnek, szintén nem mindenki vetemedne gyilkosságra, hogy elhallgattasson egy zsarolót. - Hová akarsz kilyukadni? - Nincs más dolgunk, csak megtalálni azt a személyt, akire illik ez a profil, ahogy a nyomozók mondják. Aki a női bugyogóra indul be, és emellett ölni is képes, csak hogy megszerezhesse a kompromittáló videókat. - Csak úgy találhatjuk meg, ha beszélünk valakivel, aki jobban ismeri ezt a várost, mint mi. - Van ötleted, hogy ki legyen az? Rafe szája örömtelen mosolyra húzódott. - Ami azt illeti, van. A ma esti vacsoravendégünk.

18 Rafe folyó víz alatt leöblítette a radicchio vörös leveleit, és óvatosan betette a szűrőbe az arugulasaláta és a koriander-levelek tetejére. Gondolatban végigvette a vacsorára szánt fogásokat. A konyhapult túlsó végén három, gondosan kiválasztott avokádó várakozott egy tálban. Közvetlenül tálalás előtt fogja csak félbevágni őket, a mag helyét meglocsolja egy evőkanál balzsamecettel, és megszórja durvára őrölt tengeri sóval. Az olasz tészta nem lesz faksznis, csak olívabogyó, paradicsom és kecskesajt kell hozzá. Miután a fejes salátát is megmosta, hozzálátott a humusz elkészítéséhez. Jókora mennyiségű főtt csicseriborsót öntött a robotgép keverőtáljába, majd hozzáadott tahinit, citromlevet és néhány gerezd fokhagymát.

Rápattintotta a tetejét, megnyomta a kapcsolót, és miközben a csicseriborsó pürésedésének kellemes hangját hallgatta, azon gondolkodott, amit Dell Sadler mondott. Kaitlin nukleáris megoldáshoz akart folyamodni. A gyilkos az elmúlt nyolc évben biztonságban érezhette magát, de most, hogy felelevenítették a régi pletykákat, és szerte a városban másról sem beszélnek, talán fenyegetve érezte magát. Mert mi lesz, ha ennyi idő után valakinek eszébe jut valami fontos? Ha valaki számol, hogy mennyi kétszer kettő? Ha valaki látott valamit azon az éjszakán, és csak most kapcsolt, hogy az a kulcs a rejtélyhez? Ha valaki egyszer már gyilkolt, hogy ne derülhessen fény a titkára, talán másodszor sem fog visszariadni tőle. Jeges borzongás fogta el Rafe-et. A rettenet, amelyen egész nap sikerült uralkodnia, most váratlanul áttörte a gátat, és iszonytató folyóként zúdult rá. Nem kerülgethette tovább a kérdést, amelyet nem tárgyalt meg Hannah-val, amely órák óta nem hagyta nyugodni. Ez a kérdés hajmeresztőén egyszerű volt: mi van akkor, ha tegnap éjszaka nem Winston volt a fő célpont? Lehet, hogy a kutya ellen intézett támadást nem figyelmeztetésnek szánták. Lehet, hogy csalinak tették ki az ujjra, hogy veszélyes helyzetnek tegyék ki Hannah-t. Ha csak egy félórával később ér haza, sokkal kockázatosabb körülmények között találta volna magát, ha meg akarja menteni Winstont. A dagály hullámainak ereje lesodorta volna a lábáról, akár neki is csaphatta volna a szikláknak. Azért vitte Winstont a barlangba, mert úgy érezte, hogy figyeli valaki a sziklaösvényről. Lehetséges, hogy a gyilkos volt az, és meg akart bizonyosodni róla, hogy úgy alakulnak az események, ahogyan ő elrendezte? Lehetséges, hogy azért várakozott a sziklaösvényen, mert tenni akart róla, hogy Hannah és Winston biztosan ne hagyhassa el élve az öblöt? Lehetséges mindez? Rafe kikapcsolta a robotgépet, és levette róla a tetőt. Most már semmit sem bízhat a szerencsére, gondolta, miközben kikanalazta az illatos humuszt. Aznap este drasztikus lépéseket kell tennie. Különben soha többet nem tudna nyugodtan aludni. Aznap este fél hétkor fölemelte a tálcát az előétellel. Winston, aki csendes vágyakozással, nyálcsorgatva felügyelte a konyhában az utolsó simításokat, fölkelt a padlóról. -Tessék, hogy te is kapj valamit, haver. - Rafe odahajított neki egy darab humuszba mártott pitát. - A konyhafőnöknek szabad. Winston boldogan rágta az ajándékot, miközben Rafe után igyekezett. Együtt vágtak át az előcsarnokon a télikertbe, ahol Hannah és Mitchell egy-egy pohár fehérborral a kezükben nézték, hogyan telepszik rá a köd az öbölre. Rafe lepillantott a humuszra és a háromszög alakúra vágott lepénydarabokra. Újra meg akart győződni róla, hogy tetszetős látványt nyújtanak. Nyugtalansága folyton elvonta a figyelmét. Ha főzésről volt szó, rendszerint nem küzdött önbizalomhiánnyal. Tudta, hogy istenadta tehetséggel kever az ízekből izgalmas harmóniákat, és a tálaláshoz is van érzéke. Ezt a vacsorát különös gonddal tervezte meg. Tudta, hogy minden tökéletes. Életében először látta vendégül Mitchellt, és nem akarta, hogy bármibe hiba csússzon. Éppen be akart lépni a télikertbe, amikor Mitchell mély, morgó hangja megállította. - .. .Ne féljen. Rafe megteszi, amit a tisztesség kíván -mondta Mitchell. - Gondoskodni fogok róla. Rafe kővé dermedt a küszöb előtt. Winston is megtorpant, és félrebillentett fejjel, kíváncsian nézett fel rá. - Mi a csudát akar ez jelenteni? - Hannah hangjában értetlenség és nem kevés gyanakvás hallatszott. - Erővel fogja rávenni, hogy lemondjon a ház felé támasztott igényéről?

- Erővel soha nem tudnám rávenni olyasmire ezt a csökönyös fiút, amit nem akar, és bízvást kijelenthetem, hogy nem fog lemondani Álmodlakról. Úgy látom, leghőbb vágya, hogy panziót és éttermet alakítson ki benne. - Én is úgy látom - mondta Hannah kimérten. - Ha egy Madison igazán akar valamit - figyelmeztette Mitchell a házsártos kedvességével -, nem könnyű rávenni, hogy meggondolja magát. - Ezt hallottam én is. - A pénze megvan hozzá. Tudja, nagy hasznot tett zsebre a tőzsdén. - Mitchell felsóhajtott. - Mindig is jó feje volt az üzlethez. - Úgy tűnik. - Hannah hangulata egyre komorabb lett. - Leszámítva azt az esetet, ha egy cunami, egy földrengés vagy egy vulkánkitörés a földdel teszi egyenlővé ezt a környéket, Rafe bizonyosan véghez viszi a tervét. -Mitchell elhallgatott. - Az a helyzet, hogy nagyon hasonlít rám, ha arról van szó, hogy megtegye, amit akar. Hannah egy ideig hallgatott. Rafe ráébredt, hogy ő meg vadul markolja az előételes tálca fogantyúját. Úgy érezte, képtelen átlépni a küszöböt. Várt valamire, bár maga sem tudta, mi az a valami. - És mit ért azon, hogy meg fogja tenni, amit a tisztesség kíván? - szólalt meg végül Hannah. - Isten az égben, kislány, ne játssza az ostobát. Ostoba Harte nem létezik, ezt tudjuk jól mind a ketten. Természetesen arról beszélek, hogy el fogja venni feleségül. - Elvesz feleségül? - Hannah hangja sipításba fulladt. -Rafe engem? - Hát persze. Mit gondolt, mi másról beszéltem? - Elment az esze? - Hallgasson ide, Hannah. Sokat törtem rajta a fejem, és eléggé biztos vagyok benne, hogy rá tudom beszélni. - Eléggé biztos? Eléggé biztos? - Na jó, teljesen biztos. Bocsássa meg a nyelvbotlást. Ez természetesen nem ugyanaz, mint ha arra kérném, hogy mondjon le Álmodlakról. Az csakugyan lehetetlen vállalkozás. De a házasságtól pusztán azért fél ennyire, mert rosszak a tapasztalatai. - Rosszak a tapasztalatai - ismételte Hannah kábultan. - Pontosan. Meg van győződve róla, hogy a Madison férfiaknak nem sikerül a házasságuk. - A maguk családjában valóban gyakori a rossz véget érő házasság — motyogta Hannah. — És már Rafe is elrontott egyet. - Nos, igen, elkövetett egy kisebb hibát. - Egy kisebbet? - Megesik az ilyesmi. - Maga már csak tudja - mondta Hannah túlzott kedvességgel. - Hány feleséget is fogyasztott él, Mr. Madison? - Ne az én rossz hírem alapján ítélje meg Rafe-et. Beismerem, hogy miután Claudia Banner lelépett a Harte-Madison vagyonával, sokáig összezavarodott a viszonyom a nőkhöz. Akadt néhány problémám. - Ez enyhe megfogalmazás, tekintve, hogy miket hallottam. Mitchell udvariatlan hangot hallatott. - Nem hibáztatom azért, amit gondol. Magát úgy nevelték, hogy a legrosszabbat higgye rólam. Tudom, hogy Suliivan sok vad történettel traktálta magát. Csak azt próbálom elmagyarázni, hogy Rafe-fel sok tekintetben egyformák vagyunk, de nem minden tekintetben. - Ha maga mondja.

- Pontosan ilyenek a Harte-ok! - kiáltott fel Mitchell indulatosan. - A szemére hányják az embernek a hibáit, de aztán esélyt sem adnak, hogy kijavítsa őket. Maga le se tagadhatná a nagyapját, fiatal hölgy. - Azt hiszem, eltértünk a témától. - Nézze, nem Rafe hibája volt a válás. Ne rója fel neki. Tanult belőle. - Aha. Ahogy én látom, azt tanulta belőle, hogy többet nem akar megnősülni - mondta Hannah szárazon. - Éppen ezt próbáltam elmagyarázni - mondta gyorsan Mitchell. - Mint említettem, rengeteget gondolkodtam, és rájöttem, mi a baja Rafe-nek. Valamiféle házasságfóbi-ája lett, tudja. - Arra a következtetésre jutott, hogy fél a házasságtól? -kérdezte Hannah furcsán erőtlen hangon. - Úgy van. - Mitchell hallhatólag elégedetten nyugtázta, hogy Hannah ilyen hamar megértette a lényeget. - Ahogyan egyes emberek a pókoktól vagy a kígyóktól félnek. - Kedves hasonlat. - Sejtem is, nagyjából hogyan történhetett - folytatta lelkesen Mitchell. - Be kell vallanom, hogy nem jártam elöl jó példával Sinclairnek, és ez aztán Rafe-re is hatást gyakorolt. De azt hiszem, át tudom lendíteni rajta. Úgy vélem, ez a legkevesebb, amit megtehetek érte, hiszen voltaképpen miattam alakult ki nála ez a fóbiaféleség. - Hogyan akarja átlendíteni rajta? - Hannah hangja időközben erőre kapott, és morbid kíváncsiság hatotta át. -Puskával fogja az oltárhoz kísérni? Rafe úgy érezte, tömör márványszoborrá változott. - Szeretné? - kérdezte köntörfalazás nélkül Mitchell. - Egek ura, dehogy! Hogy juthat eszébe? Rafe arca megrándult. Muszáj Hannah-nak ilyen meggyőződéssel elutasítania az ötletet? - Elképzelhető, hogy szükség lesz némi ösztökélésre -jegyezte meg Mitchell elgondolkodva. - Megesik a fóbi-áknál, hogy az embernek erőszakot kell alkalmaznia, hogy az illető szembenézzen a problémájával. - Az előbb azt mondta, hogy Rafe-nél az erőszak nem válik be. - Inkább úgy értettem, hogy egy kis nyomást kell gyakorolni kellő pontokon. -Ami azt illeti - mondta Hannah kedvesen, ugyanakkor acélos keménységgel a hangjában -, én azzal keresem a kenyeremet, hogy esküvőket szervezek, és elmondhatom, hogy a jó házasság akkor is nehéz műfaj, ha mindkét fél lelkesen veti bele magát. Ha a házasság külső nyomásra jön létre, már akkor halálra van ítélve, amikor még el sem hangzottak az igenek. - Maga túl fiatal ahhoz, hogy ilyen pesszimista legyen -csattant fel Mitchell. - Mitchell, én értem, hogy jót akar, de a legkevésbé sem szeretnék olyan férfi felesége lenni, aki nem akar megnősülni. Ez elég világos, ugye? - Ugyan, ugyan, ne szegje kedvét, hogy Rafe-nek rosz-| szak a tapasztalatai - válaszolta Mitchell. - Igaz ugyan, hogy a Madison férfiak nem sok sikert könyvelhetnek el a házasság terén, de csak egy megfelelő feleség kell, és ez megváltozhat. - Miért akarja, hogy megváltozzon? - kérdezte Hannah,, \ most már a végsőkig elkeseredve. - Mi a célja vele? Miért akarja, hogy Rafe-fel összeházasodjunk? Rafe, aki továbbra is ajtóban állt, várta a választ. - Mert így helyes - vágta rá Mitchell, és neki magának is fogytán volt a türelme. - Csak így lehet befogni az emberek száját. - Mióta érdekli magát, hogy mit beszélnek az emberek? - kérdezte Hannah. - Van ilyen pletyka, meg van olyan pletyka - jelentette ki Mitchell. - Azt beszélik a városban, hogy csak azért hetyeg magával, mert rá akarj a tenni a kezét Álmodlak másik felére. Ez szemenszedett hazugság. Ugyanolyan hazugság, mint ami Kaitlin Sadler halála után terjedt.

Amikor az a pletyka kapott lábra, hogy csak a megfelelő alibi kedvéért csavarta el a maga fejét. Micsoda badarság. - Az - hagyta helyben Hannah. - A pokolba is, tudom. - Mitchell hangjában meggyőződés csenget. - Rafe-nek semmi köze sincs annak a szegény lánynak a halálához. A Madison férfiaknak folyton meggyűlik a bajuk az ellenkező nemmel, de nem született még olyan Madison férfi, aki dühében kezet emelt volna egy nőre. Istenemre, ennek a családnak egyetlen férfi tagja sem bántott még nőt. És egyetlen Madison sem csábítana el egy olyan ártatlan lányt, mint maga, csak azért, hogy mentse az irháját, és punktum. Csend töltötte meg a helyiséget. - Tudom - mondta végül Hannah halkan, Rafe-nek eszébe jutott, hogy lélegzetet kell vennie. - Nem mondom, hogy Rafe esetleg nem vitatkozott Kaitlin Sadlerrel - folytatta Mitchell. O is Madison. Indulatos. De ha akkor éjszaka Kaitlinnel lett volna, és valami rettenetes baleset történik, biztosan segítséget hív, és nyíltan elmondja a teljes igazságot arról, hogy mi történt. - Ezt is tudom - mondta újra Hannah. Nagyon határozott volt a hangja. - Én meg Harte vagyok, nem emlékszik? Isten a megmondhatója, nagyon jól tudjuk, hogy a Madi-sonok nem hibátlanok, de az én családomban soha senki nem állította senkiről a maguk családjában, hogy hazudik. - Ez így van - értett vele egyet Mitchell. Rafe lepillantott a humuszra és a lepényre a kezében szorongatott tálcán. Mitchell hitt neki nyolc éve. Jóformán semmi sem tetszett neki, amivel Rafe az eddigi életében foglalkozott, de egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy az igazat mondta Kaitlin Sadler halálával kapcsolatban. Rafe érezte, hogy oldódott a bénultsága. Belépett a té-' likertbe, és az asztalra helyezte a tálcát. Észrevette, hogy Hannah-nak kipirult az arca, és kerüli a tekintetét. Nyilvánvalóan azt latolgatja, vajon mennyit hallott Rafe a beszélgetésből. - Ez a humusz felségesnek ígérkezik - jegyezte meg Hannah túlzott vidámsággal. - Köszönöm. - Rafe fölemelte a tálcáról a kis üvegkan-csóba töltött nagyon jó, nagyon drága olívaolajat. Bőségesen meglocsolta a humuszt a sűrű, gyümölcsös olajjal. - Mi ez? - Mitchell kíváncsian vette szemügyre a humuszt. - Valamilyen babpüré? - Igen - felelte Rafe. - Olyasmi. - Letette az olívaolajas kancsót. Kiemelte a chardonnay-t a jégvödörből, és töltött magának egy pohárral. - Örülök, hogy nekem is hagytatok. Jól fog esni. Hannah és Mitchell úgy bámultak rá, mintha kígyót bűvölne. Mind a ketten kényelmetlenül érezték magukat. Egyikük sem akart hirtelen mozdulatot tenni. Rafe nem sietette el, kiélvezte a borban a tölgyfa és a gyümölcs tökéletes harmóniáját. Amikor végzett, nagyon lassan az asztalra állította a poharát, és ránézett Hannah-ra meg Mitchellre. - Úgy tudom, a bor feledteti a rossz tapasztalatokat -mondta. Két óra múlva Mitchell elégedett sóhajjal letette a villáját. Csupán néhány morzsát hagyott a tányérján a kiwitorta vajas tésztájából. - Hol a pokolban tanultál meg főzni? - kérdezte Rafe-től. - Az biztos, hogy tőlem nem. Az én szakácsművészetem kimerül abban, hogy rádobok egy lazacszeletet a grillre. - Tanfolyamra jártam - válaszolta Rafe. - De főleg sokat pepecseltem a konyhában. - Hát, ha mégsem indul be a panziód, nem az lesz az oka, hogy ehetetlen a koszt. Rafe elkapta Hannah tekintetét. Tudta, hogy mind a ketten felismerték ennek a mondatnak a jelentőségét. Mitchell nemcsak az ételt dicsérte meg, hanem az egész projektre áldását adta.

Hannah-nak most minden bizonnyal az járt a fejében, hogy elvesztett egy csatát a panzió másik felének megszerzéséért folytatott háborúban. így is volt. - Fontos dologról szeretnék beszélni veled, Mitchell. -Rafe hátradőlt a székén, és a vacsora maradványai fölött elgondolkodva nézte a nagyapját. - Tegnap este valaki vízbe akarta fojtani Hannah kutyáját. Mitchell megrökönyödve pislogott. Azután lepillantott Winstonra, aki békésen aludt a szőnyegen az asztal alatt. -Ki a fenének jut eszébe ilyesmi? - Nem tudom - ismerte el Rafe. - De feltett szándékom, hogy kiderítsem. - Mi folyik itt? - kérdezte Mitchell. Soha senki nem vádolhatta Mitchellt azzal, hogy lassan forog az agya, gondolta Rafe. - Azt én sem tudom, de arra a következtetésre jutottunk, hogy valamiképpen azzal állhat kapcsolatban, ami Kaitlin Sadlerrel történt. Mitchell nagyon hosszan méregette az unokáját. - Ezt komolyan gondolod, igaz? - Nagyon. Van néhány dolog, amit el kell mondanom neked, mielőtt folytatjuk a társalgást. - Azzal Rafe röviden összefoglalta Mitchellnek az eseményeket, nem feledkezve meg a Dell Sadlerrel folytatott beszélgetésről sem. Amikor befejezte, Mitchell halkan füttyentett. - Tudod te, hogy mi a veleje ennek az egésznek? - Elképzelhető, hogy Kaitlin Sadlert csakugyan megölték, ahogy Dell Sadler mindig is mondta. És azért kellett meghalnia, mert megpróbált valakit megzsarolni itt Holdfényparton. - Hát, a mindenségit. - Mitchellnek gondterhelt volt a hangja. - Pedig Yates annyira biztosra vette, hogy baleset történt. - Talán nem is vette annyira biztosra, csak azt hitette el mindenkivel - vélte Rafe. Azonkívül, hogy rengeteg kérdést feltett, azon az éjszakán alaposan átkutatta Kaitlin házát és kocsiját. Nyilván benne is feltámadt a gyanú. Mitchell megvonta a vállát. - Yates jó kopó volt a maga idejében. Hannah kávét kortyolgatott egy kis csészéből. Nem vette le a tekintetét Mitchellről. — Egy kis segítséget szeretnénk kérni. - Tőlem? Mondjátok csak, miben sántikáltok? - Megpróbáljuk kideríteni, kit zsarolt Kaitlin - válaszolta Rafe. Mitchell összehúzta a szemöldökét. - Adjak egy tanácsot? Jobb lesz, ha nem bolygatjátok. Lehet, hogy nagyon ronda férget piszkáltok ki. - Az a gond - mondta Rafe lassan —, hogy az a féreg már előmászott. Nem hiszem, hogy tegnap este Winston lett volna a célpont. Az a gyanúm, hogy aki kitette az ujjra, valójában azt remélhette, hogy Hannah-t elsodorja a dagály. Hannah meglepetten kapta fel a fejét. - Rafe, miket beszélsz? Eddig egy szóval sem mondtad, hogy szerinted valaki engem akart... - Elhallgatott. - Nem állíthatom biztosan, hogy tegnap este neked akartak ártani. Lehet, hogy Winstont csak figyelmeztetésnek szánták. De nem akarok kockáztatni. - Hogy érted ezt? - Mindegy. Ezt majd később megbeszéljük. - Később megbeszéljük? - Hannah lecsapta a kávéscsészét a csészealjra. - Na, álljunk csak meg egy szóra. Magyarázatot követelek. Rafe összenézett Mitchell-lel, és megválaszolatlanul hagyta Hannah dühös szavait. - Ha azt mondom neked, hogy női alsónemű akkora méretben, ami egy férfira is jó, nagy méretű magas sarkú cipő, Kaitlin Sadler és néhány kompromittáló videofelvétel, amellyel meg lehet zsarolni valakit, te mit mondasz? Mitchellnek eltorzult az arca. Rafe egy pillanatig azt hitte, menten robban. Az ingerültség azonban hirtelen eloszlott. Kíváncsiság, visszafogott érdeklődés lett belőle. - Most nyolc évvel ezelőttre gondolunk, igaz? - kérdezte Mitchell elgondolkodva.

Rafe figyelte. - így vagy úgy, te több mint ötven éve kötődsz ehhez a városhoz. Nem jut eszedbe egy név? - Nem - vágta rá Mitchell azonnal. - De ez nem nagy meglepetés. Engem soha nem érdekelt mások nemi élete. Én mindig kizárólag a magaméval törődtem. - Elhallgatott. — De van valaki, aki valóban nyomon követte ezeket a dolgokat, és minden más titkot is ismer ebben a városban. Hannah felnyögött. - Remélem, nem azt fogja mondani, hogy Arizona Snow ez a személy. Belőle reménytelen bármit is kiszedni. Talán ismer néhány titkot, de ő mindenre az összeesküvés-elméletét próbálja ráhúzni. - Nem Arizonára gondoltam - mondta Mitchell. - Ed Boltonról beszéltem. Több mint negyven éven keresztül az övé volt a Holdfényparti Napló, amíg el nem adta Jed Steadmannek. Ed mindenkiről tudott mindent ebben a városban. Rafe-be belehasított a csalódottság. - Úgy hallottam, hogy Ed Bolton négy évvel ezelőtt meghalt. - Úgy van - mondta Mitchell furcsán szenvtelen hangon. - Szívroham. De az özvegye, Bev még él. Most Port-landben lakik. - Gondolja, hogy Bev Bolton is ismeri azokat a titkokat, amelyekről Ed tudott? - kérdezte Hannah. Mitchell lassan bólintott. - Bev és Ed sokáig éltek együtt. Bev nagyszerű nő. Minden jel arra mutat, hogy jó házasság volt. Igen, szerintem ő is tudja, amit Ed tudott. Rafe agyában egyszerre csak összeállt a kép. - Honnan tudsz ilyen sokat Bev Bolton házasságáról? -kérdezte Mitchelltől. - Időnként összejövünk Bewel - válaszolta Mitchell könnyedén. - Eldiskurálunk a régi szép időkről. Tudod, hogy van ez. Rafe hanyatt dőlt a széken. - A fenébe. Mióta tart a viszonyod Bev Boltonnal? Mitchell két szemöldöke összeugrott, és megremegett a dühtől. - Ide figyelj, semmi közöd a magánéletemhez. - Nincs. Persze. Csak rád tartozik. - Bewel régóta ismerjük egymást. - Mitchell elhallgatott. - Egy-két évvel azután, hogy Ed meghalt, megkértem a kezét. Rafe-nek leesett az álla. - Komolyan? És mi történt? - Egyszerűen kikosarazott - vallotta be Mitchell. - Értem - mondta Rafe. - Mint mondtam - folytatta Mitchell -, valahányszor Portlandben járok, összejövünk Bewel. - Világos. - Rafe-nek eszébe jutott, mennyit aggódtak Gabe-bel amiatt, hogy Mitchell olyan gyakran jár Portlandbe. - És az elmúlt tíz hónapban majdnem minden héten találtál rá ürügyet, hogy meglátogasd. - Ehhez neked mi a fene közöd van? Mindenkinek joga van a magánéletéhez. Rafe arcán mosoly terült szét. A mosolyból széles vigyor lett, mielőtt visszafoghatta volna, és aztán, minden figyelmeztetés nélkül, olyan erővel robbant ki belőle a nevetés, hogy azt hitte, leesik a székéről. Winston fölkelt, és kíváncsian Rafe tenyerébe dugta az orrát. Rafe megvakargatta a füle tövét, és még jobban hahotázott. Hannah és Mitchell értetlen képpel bámulták. - Mi olyan vicces? - tudakolta Hannah meghökkenve. Mitchell mogorva pillantást vetett rá. - Mondd csak el nekünk is, mi olyan vicces.

- Milyen nevetségesek voltunk, Gabe meg én - kezdte Rafe, miután a hahota széles vigyorrá szelídült. - Azt hittük, valamilyen orvosi kezelés miatt jársz annyit Portlandbe már egy éve. Attól féltünk, hogy valamilyen rettenetes, elhúzódó betegséget titkolsz előlünk. - Hah. - Mitchell pislogott, és derűsen csillogni kezdett a szeme. - Tavaly egyszer tényleg orvosnál jártam. De nem azért, mert valamilyen súlyos kór támadott meg. - Csak kivizsgálás volt? - kérdezte Rafe. - Nevezhetjük annak is - mondta Mitchell jóindulatú mosollyal. - Örömmel közölhetem, hogy minden szervem egészen jól működik ahhoz képest, hogy hány mérföldet beletettem ebbe a testbe. - Hála az égnek. - Rafe rájött, mennyire megkönnyebbült. - Hacsak el nem intézel a főztöddel - mondta Mitchell. -Reed doktor szerint még jó ideig foglak bosszantani benneteket. Na már most, azt kezdtem el mondani, mielőtt olyan udvariatlanul félbeszakítottál, hogy a hét vége felé Portlandbe terveztem utazni. Nem látom okát, miért ne szólhatnék Bryce-nak, hogy már holnap induljunk. Bryce nem sokkal tíz óra előtt érkezett meg Mitchellért. Hannah kint állt az elülső verandán Rafe-fel és Winstonnal, karját összefonta, és nézte, ahogy a nagy városi terepjáró végiggördül a behajtón. Balra kikanyarodott az útra, aztán hátsó lámpái eltűntek az éjszakában. Hannah megacélozta magát. A vacsora közepe táján némiképp fölengedett, és később, amikor a beszélgetés Kaitlin Sadler halálának témájához kanyarodott, szinte el is felejtette, milyen kínos perceket élt át korábban. Most azonban, hogy újra kettesben maradt Rafe-fel, érezte, hogy visszatér a szorongása. Újra megrohanta a nyugtalanító kérdés. Mennyit hallott Rafe a beszélgetésüknek abból a részéből, amikor Mitchell kijelentette, hogy gondoskodni fog róla, hogy Rafe tisztességesen járjon el vele szemben? - Kijelenthetjük, hogy az este zajos sikert aratott - szólalt meg gyorsan. Elfordult, és elindult a bejárati ajtó felé. -Mitchellnek ízlett a főztöd, és úgy tűnik, őszintén igyekszik a segítségünkre lenni, hogy kiderüljön, mi folyik itt. Ennél többet nem is remélhettünk. - Ami azt illeti - mondta Rafe -, van még valami. - Szeretnéd, ha segítenék mosogatni? - Hannah megtorpant az ajtóban. - Rendben van. Rafe nekidőlt a korlátnak, és nézte Hannah-t a veranda lámpáinak sárgás fényében. Köszönöm. Szavadon foglak. De nem a mosogatásra céloztam. Gondolkodtam. Hannah ráébredt, hogy majd' kiugrik a helyéről a szíve. Talán nem kellett volna innia abból az erős kávéból vacsora után. - Miről gondolkodtál? - Már utaltam rá, hogy nem zárható ki az a lehetőség, hogy aki tegnap este kitette Winstont a sziklára, valójában neked akart ártani, nem a kutyádnak. Hannah úgy érezte, kiszalad alóla a föld. - Azt akarod mondani, hogy szerinted tegnap valaki meg akart ölni engem? - Nem tudom. Talán csak reménykedett benne, hogy baleset történik, ami kapóra jön neki. Biztosan csak azt tudom, hogy ezentúl semmit sem bízhatunk a véletlenre. Hannah megborzongott. - Ez elég elhamarkodott következtetés, Rafe. Rafe ellökte magát a korláttól, és a verandán átvágva megállt Hannah előtt. Mindkét kezével megragadta a vállát. - Figyelj, nem akartalak halálra rémiszteni, de nem láttam rá más módot, hogy meggyőzzelek. - Miről akartál meggyőzni? - Hogy nem lakhatsz egyedül a családod nyaralójában. - Majd gondolkodom rajta - ígérte Hannah. - Igyekszem ésszerű és logikus megoldást találni. Meglátásom szerint két lehetőség közül választhatunk. Vagy te költözöl ide hozzám Winstonnal, vagy én pakolok össze egy táskát, és

megyek át hozzád. Döntsd el te. Nekem mindkettő megfelel, de szerintem itt kényelmesebben ellennénk. Több hely van. Akár az egész második emelet a tiéd lehet, ha akarod. Hannah-t egy tizedmásodpercre elfogta a pánik. Abban nem látott kivetnivalót, hogy alkalomadtán együtt töltsenek egy-egy éjszakát, amíg el nem dől, hogy vezet-e valahová a kapcsolatuk. De hogy összepakoljon, és ideköltözzön Rafe-hez, az egészen más lapra tartozik. Nem tudta volna megfogalmazni, hogy mitől más ez, csak érezte, hogy fontos különbség van köztük. Megpróbálta húzni az időt, amíg elrendezi magában a kérdést. -A szájára fog venni a város - bökte ki. Ez gyenge volt. Már azelőtt tudta, hogy gyenge, mielőtt meglátta, hogy Rafe felhúzza a szemöldökét. - A város már a szájára vett - mondta Rafe szárazon. -Nem hiszem, hogy sokkal izgalmasabb lenne a pletyka, ha ideköltöznél. Védekezhetsz azzal, hogy csak az Álmodlak felére szóló jogodat akarod érvényesíteni. Tökéletesen logikus, messzemenően praktikus javaslat, gondolta Hannah. Itt több fürdőszoba van, tágasabb a tér. És mi van akkor, ha valaki tényleg arra számított tegnap este, hogy ő vízbe fullad? Egyébként pedig valóban az övé Álmodlak fele. - Rendben van - mondta, tőle telhetően hűvös hangon. — Visszamegyek a nyaralóba, és összepakolom a holmimat. De azt hiszem, meg kell egyeznünk néhány alapszabályban. - Tartottam tőle, hogy ilyesmivel jössz. Hadd találjam ki, mit értesz alapszabályon. Külön hálószoba, igaz? - Azt hiszem, így lesz a legjobb - mondta tudálékosan Hannah. - Kezd nagyon bonyolulttá válni ez az egész. - És még tovább bonyolítaná, ha minden éjszaka együtt aludnánk? Hannah összehúzta a szemét. - Ha időnként együtt töltünk egy... egy. - Szenvedélyes éjszakát? - segítette ki Rafe. Hannah kihúzta magát. - Mint mondtam már, ha időnként együtt töltünk egy-egy éjszakát, azzal nincs semmi probléma. De hogy közös legyen a hálószobánk, az olyan... olyan... - Mintha elköteleznénk magunkat? - fejezte be helyette Rafe jókedvűen. - Igen - vágott vissza kényszeredetten Hannah. - Mintha elköteleznénk magunkat. Amit, hadd tegyem hozzá, még egyikünk sem tett meg. - Nem került szóba a téma. - Nem ez a lényeg. - Hannah maga is hallotta, milyen szúrós. - Csak akkor költözöm ide, ha én szabhatom meg a feltételeket, és én ragaszkodom a külön hálószobához. Rafe gyanúsan nemtörődöm mozdulatot tett a kezével. - Ahogy parancsolod. Elviszlek a nyaralótokhoz, és segítek pakolni. - Nem szükséges. - Ez a legkevesebb, amit megtehetek, ha tényleg segítesz elmosogatni. Hannah-ban felébredt a gyanakvás. Rafe túl készségesen ráállt mindenre, gondolta. De amikor Hannah bele nézett a szemébe, nem látott benne mást, csak gunyoros jókedvet. Aznap este sokkal később Hannah hirtelen felébredt, mert érezte, hogy valami baj van. Egy ideig csak meredt a mennyezetre, amíg rá nem jött, hogy nem érzi a lábánál Winston testének melegét, ahogy megszokta. Halk szűkölést hallott a sötétségben. Elfogta a rémület. Azonnal felült az ágyban, és lámpát gyújtott. Winston a hálószoba ajtaja előtt ült. Látszott rajta, hogy sürgősen ki akar menni. - Ó, a fenébe. - Hannah félretolta a takarót, fogta a fürdőköpenyét, és elindult az ajtóhoz. - Mi van? Van kint valaki, és itt, Álmodlakban is leskelődik utánunk? Azt hittem, ezt a gondot letudtuk, amikor ide költöztünk a nyaralóból. Winston udvariasan kaparta a padlót az ajtónál. Hannah kinyitotta neki. Winston kimasírozott a kivilágí-tatlan folyosóra. Hannah gyorsan a nyomába eredt.

A második szint pihenőjén megállt. - Az lesz a legjobb, ha felébresztjük Rafe-et. Biztos, hogy semmiből sem szeretne kimaradni. Winston ügyet sem vetett rá. Lement a lépcsőn a földszintre, és eltűnt. Hannah a korláton áthajolva lesett utána, és észrevette, hogy fény szűrődik ki a konyhából. Rafe már ébren volt. Fürgén lement a földszintre, átvágott az előcsarnokon, és belépett a konyhába. Földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta Rafe-et, aki késsel a kezében állt a pultnál. A farmerját felhúzta, de másra nem fecsérelte az idejét. Szép válla ragyogott a konyhai lámpa fényében. Csupasz lábfeje izmos, ruganyos és nagyon érzéki látványt nyújtott. Az edényszárítón egy tányéron egy darabka megmaradt feta sajt. Winston Rafe lábánál ült, és várakozón nézett fölfelé. Hannah nekidőlt az ajtófélfának. - Mit művelsz itt? " - Nem tudtam aludni - felelte Rafe. Lepottyantott egy darab fetát Winston állkapcsai közé. - Lejöttem, gondoltam, bekapok valamit. - Föltartotta a kést. - Kérsz te is? - Köszönöm, nem. - Egyfelől mindennél jobban vágyott rá, hogy Rafe az ő szájába is belepottyantson egy darab fetát, másfelől viszont tudta, hogy ha van egy kis esze, késedelem nélkül fölmegy az emeletre. És mint oly sokszor, amikor két ellentétes erő hatott rá, nem tett semmit. — Azt hittem, Winston azt hallja, hogy valaki jár odakint. - Nem. - Rafe bekapott még egy szelet sajtot. - Biztosan azt hallotta, hogy nem sokkal ezelőtt lejöttem ide. És te? Jól alszol fönt az emeleten? - Teljesen jól aludtam, amíg Winstonnak eszébe nem jutott, hogy utánad jon. Rafe ette a fetát, és közben kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézte a lányt. - Hé, hát ez nagyszerű. Sok ember úgy van vele, hogy idegen helyen nem tud aludni. Csak fekszenek az ágyban, bámulják a plafont, és jár az agyuk mindenfélén. - Mindenfélén? - Pontosan. — Rafe levágott egy újabb szelet sajtot. — Mindenfélén. - Ertem. Mindenfélén. - Rafe-nek veszedelmesen csillogott a szeme, és ez aggasztani kezdte Hannah-t. Legfőbb ideje volt, hogy visszavonuljon, gondolta. A fürdőköpenye hajtókájára tette a kezét, és egy lépést hátralépett. - Akkor, ha itt minden rendben van, én visszafekszem. - Veled nem szokott előfordulni, Hannah? Hogy csak fekszel az ágyban, és jár az agyad mindenfélén? Hannah tétovázott. - Néha. - Velem mostanában elég gyakran előfordul. - Tényleg? Rafe fogott egy darab kekszet, megkente sajttal, és egyben bekapta. - Meg sem kérdezed, hogy mi az a mindenféle, amin járni szokott az agyam? Hannah hátrált még egy lépést. Nem tudott eligazodni Rafe különös hangulatán. - Semmi közöm hozzá -mondta határozottan. - Ebben ne legyél olyan biztos. Ma este például többek között azon járt az agyam, hogy Bev Boltonon kívül ki adhatna nekünk felvilágosítást holdfényparti barátaink és szomszédaink hálószobatitkairól. Eszembe jutott valaki. Hannah összefonta a karját, és egyik vállával nekitámaszkodott az ajtófélfának. - Csak nem azt akarod mondani, hogy az egyik haverod maga a helyi kukkoló? - Vérig sértődne, ha ezt hallaná. Mindig is azt volt a benyomásom, hogy ő a magánélet és a szólás- és véleményszabadság magányos bajnokának tekinti magát. - Feltételezem, hogy nem a városi könyvtár igazgatójáról beszélünk. - Nem. - Rafe tovább ette a sajtot. - Holnap, amíg Mitchell Portlandben van, beszélek ezzel a reménybeli informátorommal.

- Nagy valószínűséggel meg fogom bánni, de én is jelen akarok lenni, amikor beszélsz ezzel a személlyel. -Néhány pillanatig hallgatott. - Kivel fogunk találkozni? - Virgil Nashsel. Hannah-nak felakadt a szeme. - Ha jói sejtem, nincs rá mód, hogy észrevétlenül találkozzunk vele. - Kétlem, hogy volna. Jönni akarsz ezzel együtt? Hannah úgy döntött, filozofikusan áll hozzá a helyzethez. - Á, mindegy. Különben sem akarok úgy csinálni, mintha nem volna máris eléggé megtépázva a hírnevem Holdfényparton. Mit érdekel engem, ha az egész város megtudja, hogy a helyi pornóboltban jártam, méghozzá veled? - Ezt nevezem harci szellemnek - mondta lelkesen Rafe. — A Virgil Felnőtt Könyvei és Filmjei pontosan az a hely, ahová én egy magadfajta rendes lányt elviszek, ugyebár. - Senki sem vádolt azzal, hogy nem tudsz illendően elszórakoztatni egy hölgyet. - Hannah megfordult, hogy fölmeneküljön a második emeletre. - Virgil Nashen kívül máson is járt az agyam - folytatta Rafe semleges hangon. - Sokat törtem a fejem a fó-biákon is. Hannah-nak kiszáradt a szája. Rafe tehát hallotta a Mitchell-lel folytatott kínos beszélgetésüket. Baljós érzése támadt. Nagyon lassan visszafordult a küszöbön Rafe felé. - Ettől féltem - mondta. - Tudod, lehet, hogy mégis igaza van a nagyapámnak. Lehet, hogy úgy tudja a legjobban leküzdeni az ember, ha szembenéz vele. Ha azt csinálja, amitől fél, érted? Hannah megköszörülte a torkát. — Nem vagyok szakértője a fóbiáknak, de azt gondolnám, hogy ez a megközelítés súlyos pánikrohamot váltana ki. - Ez eszembe sem jutott. - Akkor javaslom, hogy gondolkodj el rajta. És most, ha megbocsátasz, megyek lefeküdni. - Hannah? A lány kelletlenül visszanézett. - Most meg mi van? - Ha nekem van fóbiám, miért te esel pánikba? - Jó éjszakát, Rafe. — Azzal Hannah fölmenekült a lépcsőn. Winston nem azonnal tért vissza a második emeleti hálószobába. Amikor végre megjelent, hideg és nyirkos volt a bundája. Hannah rájött, hogy Rafe kivitte egy késő esti sétára. - Miről beszélgettetek odakint? - kérdezte suttogva a kutyától. Winston nem válaszolt. Elhelyezkedett az ágy végében, és azon nyomban elaludt. - A pasik mindig összetartanak. Hannah aludni próbált. Nehezen ment. Jó ideig csak bámulta a plafont, és járt az agya mindenfélén.

19 A Virgil Felnőtt Könyvei és Filmjei mintegy háromszáz méterrel Holdfénypart városának közigazgatási határán túl működött. Amikor Virgil tizenöt évvel ezelőtt megnyitotta az üzletét, körültekintően olyan helyet keresett, ahová nem ér el a helyi reformerek, polgári aktivisták és a városi tanács tagjainak keze, akik a helyi pornóüzlet felszámolásának ígéretével biztosították volna az újraválasztásukat. - Az ingatlanszakma ősi törvénye - magyarázta Virgil egyszer régen Rafe-nek. - Jó hely, jó hely, jó hely.

A jó megközelíthetőség elsőrendű fontossága mellett azonban Virgil azzal is tisztában volt, hogy vendégköre méltányolja majd, ha diszkrét körülmények között intézheti vásárlásait. E felbecsülhetetlen figyelmességet úgy biztosította számukra, hogy parkolót az üzlet mögött létesített, nem pedig előtte, ahol az éppen arra elhajtó szomszédok, üzletfelek és szülők felfigyeltek volna az ismerős járművekre. - Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen helyre viszem a kutyámat. - Hannah mogorván nézett az üzlet hátsó bejárata fölött lévő reklámtáblára, miközben felcsatolta a pórázt Winston nyakörvére. - Csak remélni tudom, hogy nem jön rá, miféle üzletben járunk. Rafe kihúzta a kulcsot a gyújtásból, és kicsatolta a biztonsági övét. - Te akartad elhozni Winstont. - Nem vagyok hajlandó otthon hagyni mindaddig,,; amíg ki nem derítjük, hogy ki akarta meggyilkolni. -Hannah gyorsan körülnézett a csaknem teljesen kihalt parkolóban. - Hála az égnek, jelenleg nincs túl sok vásárló. - Egyetlen vásárló sincs - mondta Rafe. - Az a kisteherautó ott a sarokban Virgilé. - Ó. Nem értem, hogy nem kellett még lehúznia a redőnyt. Délután két óra van, és kong az üzlet az ürességtől. Rafe kinyitotta az ajtaját. - Virgilnél csak sötétedés; után élénkül meg a forgalom. - Honnan tudod? - Mindenki tudja. - Rafe kiszállt az autóból, és fürgén becsukta maga után az ajtót, mielőtt Hannah újabb kérdést szegez neki. Hannah is kinyitotta a maga ajtaját, és óvatosan kiszállt. - Rajta, Winston, menjünk. De figyelmeztetlek, ne érj semmihez. Megértetted? Winston könnyed mozdulattal kiugrott a kocsiból. Ám azonnal meg is torpant, és kíváncsian megszaglászott egy darabka fóliát, amely a járdán hevert. Hannah lepillantott, hogy lássa, mi keltette föl Winston figyelmét. Iszonyodva, de fojtottan sikoltotta. - Egek ura, úgy nézem, ez egy óvszer csomagolása! Süket vagy, Winston? Megkértelek, hogy ne érj semmihez. Rafe figyelte, hogyan rángatja el Hannah a vizslató kutyát. - Egész délután itt fogtok játszadozni? - Kinyitotta az üzlet hátsó ajtaját. - Dolgunk van. Hannah bősz pillantást vetett rá. Winstont maga után húzva masírozott az ajtó felé. - Úgy látom, ismered a járást errefelé. - Fiatal koromban jó pár rendkívül tanulságos délután töltöttem itt. - Azt elhiszem. - Virgil mindig is úttörőnek számított a szexuális felvilágosítás terén. - Szexuális felvilágosítás, na persze. Virgil disznó könyveket és filmeket árul. Nem fogom megtisztelni a szakmáját azzal, hogy szexuális felvilágosításnak tekintem. - Ahogy gondolod. - Elsőként Rafe lépett be az üzletbe. - De azt hiszem, ha megismered Virgilt, rokonszenvesnek fogod találni. - Nem tudom elképzelni, hogy sokat járnék ide a jövőben - mondta Hannah zordan. Bement Rafe után a boltba, és hagyta becsapódni maga mögött az ajtót. Nagyot szólt. - A te dolgod - mondta Rafe. Hannah válaszra sem méltatta. Winstont figyelte, aki szorgosan szaglászott egy sor kisebb palackot, amelyek első ránézésre tejszínhabot tartalmazhattak. VÁGYKELTŐ KRÉM. NÉGY EROTIKUS ÍZBEN. Winston érdeklődését különösen a cseresznyéspite-ízű keltette fel. - Winston, hagyd békén. Rafe-nek az volt az érzése, hogy ez a mondatot még sokat fogja hallani Hannah-tól, amíg az üzletben tartózkodnak.

- Rafe. - Az üzlet túlsó végéből érkezett az elegánsan dallamos hang. - Hallottam, hogy hazajöttél. Örülök, hogy itt vagy. Rafe megfordult, és üdvözölte a karcsú, törékeny termetű férfit, aki egy nagy füles fotelban ült az ablaknál. -Szia, Virgil. Rég láttalak. - Bizony rég. - Virgil letette a könyvet, amelyet olvasott, és fölállt. - És a legfrissebb pletykák alapján feltételezem, hogy a bájos hölgy nem más, mint Hannah Harte. - Hannah, bemutatom Virgilt. Hannah felvillantott egy mesterkélt, rideg mosolyt. Nem nyújtott kezet Virgilnek. Helyette eljátszotta, hogy minden erejére szükség van, ha féken akarja tartani Winstont, és közben a táskáját sem szeretné elejteni. - Semmit sem változtál, Virgil - állapította meg Rafe. -Azt hiszem, emlékszem erre a mellényedre. Virgil szürke szeme megcsillant olvasószemüvege lencséje mögött. Lepillantott megszöszösödött, zöld, kötött mellényére, amelyet kockás ingén viselt. - Biztosan igazad van. Már nem is emlékszem, mikor kaptam. Alighanem a születésnapomra adta valamelyik rég halott rokon, akinek már a nevét is elfelejtettem. Hogy szalad az idő, nem? Virgil valahogy furcsán kortalan volt. Származását ugyanúgy homály fedte, mint Arizona Snow-ét. Senki sem tudta, honnan jött és mivel foglalkozott azelőtt, hogy a városhatáron túl megnyitotta pornóüzletét, ösztövér alakjával, nett, ezüstös kecskeszakállával, enyhén hajlott vállával és vastag szemüvegével szórakozott professzornak nézett ki, aki ideje nagy részét egy szobában, a könyvei között tölti. A tudós külső valójában nem hazudik, gondolta Rafe. Élete folyamán Virgil klasszikus műveltsége tett szert. Hatalmas magánkönyvtárában jelentős történelmi, szépirodalmi és filozófiai műveket halmozott föl. Rafe tudta, mert rengeteg időt töltött el ott. Virgilt senki sem nézte volna pornókönyv-kereskedőnek, noha ő egy sajnálatosan alulértékelt szakma művelőjének tartotta magát. Egyszer kifejtette Rafe-nek, hogy már sok-sok évvel korábban az erotikus irodalom és a hozzá kapcsolódó termékek árusítását választotta hivatásának, és azóta sem másította meg az elhatározását. Virgil Rafe-ről Hannah-ra pillantott, majd vissza Rafe-re. Kérdőn fölemelte ezüstös szemöldökét. - Örömömre szolgál, hogy meglátogattok. Hallottam, hogy panziót és éttermet terveztek nyitni Álmodlakban. Ragyogó ödetnek találom. - Azok a tervek még nem véglegesek - mondta Hannah ridegen. - Biztos vagyok benne, hogy idővel minden kialakul. -Virgil rámosolygott Rafe-re. - Azt is hallottam, hogy jól alakult az életed. - Nem vetettek tömlöcbe - mondta Rafe. - Sejtettem én, hogy minden rendben lesz. - Úgy tudom, Rafe sokat járt ide a régi szép időkben -szólt közbe Hannah. - Igen, csakugyan - mondta Virgil apai büszkeséggel. -Tőlem vette az első óvszerét. Mielőtt távozott a boltból, arra is megtanítottam, hogyan kell jól használni. - Értem. Rafe-nek megrándult az arca. - Ugyan, Hannah, ne gondold, hogy hetente ide jártam. Különben is, egy fiú sem akarta megkockáztatni, hogy a városi drogériában vegye az óvszert. Estére az egész város értesült volna róla. Itt Virgilnél diszkréten lehetett intézni az ilyesmit. Hannah a mennyezetre emelte a tekintetét. - Köszönöm szépen, de inkább kímélj meg a múltad túlzott részletezésétől. - Ügy látom, a maga Isabel nénjének tökéletesen igaza volt - kuncogott Virgil. - Magukat az isten is egymásnak teremtette. Hannah rámeredt. - Ismerte Isabel nénit? - Igen, hogyne. Volt közös témák. - Hihetetlen.

Virgil fölhúzta a szemöldökét. - Tud a tizennyolcadik századi erotikus gyűjteményéről? - Öö, nem. - Hannah megköszörülte a torkát. - Soha nem említette. - Pedig így volt. Én segítettem neki kialakítani a gyűjteményét. Tudja, egészen kiváló kapcsolatokkal rendelkezem a ritka könyvek piacán. Biztos vagyok benne, hogy a kezébe kerülnek Isabel régi könyvei és nyomatai, ha majd rendezni kezdi a holmiját Álmodlakban. Arra kérem, se könyvet, se semmi mást ne dobjon ki, ne adjon el, amíg nekem meg nem mutatta. Némelyik kötet több ezer dollárt ér. -Te jó ég - mondta Hannah erőtlenül. - Hirtelen egészen más fényben látom a nagynénémet. Rafe próbált nem nevetni. Nehezére esett. Felbecsülhetetlen élmény volt látnia a zavarodott, kába kifejezést Hannah arcán. Virgil leguggolt, és odanyújtotta a kezét Winston elé. -Helyes kutya. Hannah összevont szemöldökkel nézte, ahogy Winston odakocog, és udvariasan megszagolja a kezet. Amikor úgy tűnt, a kutya végzett, Hannah tétovázott egy kicsit, azután azt mondta. - Köszönöm. Még mindig hűvös volt a hangja, de Rafe érezte, hogy kezd felengedni. Virgil egyik kezével a derekát fogva nagy óvatosan kiegyenesedett. - ízületi gyulladás - magyarázta. - Vagy a régi háborús sebesülés. Sose tudom, mikor melyik. - Melyik háborúbán szerezte? - érdeklődött Hannah óvatosan. - Számít az? Mind egyforma, nem? Legalábbis mind ugyanolyannak tűnik, ha az ember nyakig benne van. — Ránézett Rafe-re. - Miben segíthetek? Valami azt súgja, hogy nem azért jöttetek, mert meg akarjátok venni a Fétis magazin legfrissebb számát, vagy hogy kikölcsönözzétek az Aliz csodát tesz-t. Rafe nekidőlt egy pultnak, amelyen szivárványszínű, műanyag dildók sorakoztak nagyság szerint. Kezeit a zsebeibe mélyesztette, és belevágott a mondandójába. - Arról van szó, ami Kaitlin Sadler halálának éjszakáján történt - kezdte. - Hannah-val bizonyos okok miatt azt feltételezzük, hogy nem baleset történt. Virgil komoly arccal bólintott. - Persze hogy nem. Hannah felkapta a fejét. - Úgy látom, nem lepődött meg, Mr. Nash. - Miért lepődtem volna meg? Hallottam a szóbeszédet. - Pontosan mit beszélnek? - kérdezte Rafe. Virgil kicsit megrántotta keskeny vállát. - Mindenki tudja, hogy tegnap Dell Sadlernél jártatok. Tekintve, hogy milyen volt köztetek a viszony éveken keresztül, Rafe, kizárólag egy magyarázata lehet annak, hogy ennyi idő után leültetek beszélni egymással. - Értem - mondta Rafe. - A tárgyra térek. Olyan dolgok történtek a napokban, amikből arra a következtetésre jutottunk, hogy valaki nem szeretné, ha újra nyomoznának abban a régi ügyben. Virgil nem szólt semmit. Csak várt. - Bizonyos jelek arra utalnak - vette át a szót Hannah -hogy Kaitlin Sadler esetleg zsarolt valakit itt a városban. Ha ez igaz, akkor nem zárható ki, hogy ez a valaki gyilkolta meg azért, hogy elhallgattassa. Virgil szeme egyszerre felcsillant. - Ne mondja! - Egyelőre nincs semmi bizonyítékunk, amiből kiindulhatnánk - folytatta Rafe. - De úgy tűnik, hogy a zsarolásnak az illető szexuális életéhez lehetett köze. - Mint oly gyakran. - Virgil elhallgatott. - Csakhogy manapság már különösen érdekesnek kell lennie annak a szexuális életnek, hogy megérje kifizetni vagy éppen meggyilkolni a zsarolót. - Ezért látogattunk meg téged - mondta Rafe. - Ismersz olyan férfit a városban, aki szívesen vesz fel női alsóneműt?

- Legalább fél tucat név jut eszembe - felelte Virgil gondolkodás nélkül. - Ha ezen kívül más információtok nincs, elég sokáig el fog tartani a nyomozás. - Ezt nem mondja komolyan - álmélkodott Hannah. -Fél tucat férfit ismer Holdfényparton, akiknek a női alsónemű a gyengéjük? - Egyáltalán nem ritka, nem is szokatlan a női fehérnemű fetisizálása. - Virgil áttért a tudományos hangnemre, ahogy belemelegedett a kiselőadásába. - Rendszerint ártalmatlannak tartják a hasonló szokások között. Ami azt illeti, évszázadokra visszamenőleg tudunk neves személyiségekről, akik női fehérneműbe öltöztek. Vannak köztük királyok, tábornokok, elnökök, államférfiak... - De a közül a hat holdfényparti férfi közül, akik szeretik a női alsóneműt, melyiket rengetné meg a leginkább, ha kitudódna a gyengéje? - kérdezte Rafe, mielőtt Virgil tudományos mellékvágányra siklott volna. - Azt képzelem, hogy eltérő mértékben ugyan, de mindegyik szégyellné magát. Hannah ránézett. - Mit gondol, van közöttük olyan, aki annyira megalázva érezné magát, hogy hajlandó lenne fizetni vagy ölni azért, hogy ki ne tudódjon a titka? Virgil a kecskeszakállát simogatva fontolgatta a választ. Végül határozottan megrázta a fejét. - Őszintén szólva egyiket sem tudom elképzelni a gyilkos szerepében. De az ilyesmiben sosem lehet biztos az ember, nem igaz? - Hat férfi - ismételte Rafe. - Ezek csak azok, akiket én is ismerek, mert az évek során kapcsolatba kerültem velük mondta Virgil. - Bizonyára vannak mások is, csak ők nem vásárolnak az üzletemben. Hannah felsóhajtott. - Ez reménytelen. Úgy tűnik, még csak teljes listát se tudunk összeállítani, arról nem is beszélve, hogy nem mindegyiknél ellenőrizhetjük, merre járt azon az éjszakán, amikor Kaitlin meghalt. - Nem mindegyiküket kell ellenőrizni - mutatott rá Virgil. - Elég azokat, akik intim kapcsolatban álltak Kaitlinnel. - Amilyen híre Kaitlinnek volt, még az ő nevük is elég hosszú listát tenne ki. - Hannah sötét pillantást vetett Rafe-re. - Rám ne nézzél - mondta Rafe nyugodtan. - Én azt szeretem, ha hölgy visel csipkés fehérneműt. - És ő az egyeden gyanúsított, aki megdöntheteden alibivel rendelkezik arra az éjszakára emlékeztette Virgil Hannah-t. - Hála önnek. - Tudom. - Hannah barátságtalan képet vágott. - De akkor is szűkítenünk kell valahogy a kört. - Azt gondolom, rögtön ki lehet húzni a listáról azokat, akik nem voltak elég tehetősek akkoriban - mondta Virgil. - Végtére is, mi értelme olyasvalakit zsarolni, aki nem tud fizetni? Rafe-ben feléledt a kíváncsiság. - Milyen igaz. Máris rövidebb a lista. Hannah összevonta a szemöldökét. — Ha elég gazdag volt ahhoz, hogy kifizesse a pénzt, valószínűleg meghívták a politikai rendezvényre is, amit azon az éjszakán tartottak az intézetben. De ha elment, akkor sziklaszilárd alibije van. - Ebben nem volnék olyan biztos - mondta lassan Rafe. — Azon az éjszakán millióan voltak az intézetben. Aki nem maradt otthon Holdfényparton, az oda ment. Nyugodtan kisurranhatott, megölhette Kaitlint, azután vissza is mehetett, és senki semmit nem vett észre. - El sem tudom képzelni, hogyan lehetne ennek utánajárni - mondta halkan Virgil. Rafe rápillantott Hannah-ra. Tudta, hogy mind a kettőjüknek ugyanaz jár a fejében. - Talán annak is megvan a módja - mondta Virgilnek. - Igazán? - Virgil le volt nyűgözve. - Hihetetlen. Hangsúlyoznom kell, hogy rendes körülmények között eszembe sem jutna kiadni egy ilyen listát. De mivel az elmondottak alapján

úgy tűnik, Ms. Harte, hogy az életére törnek, igyekszem segíteni. De van valami, amit nem árt, ha mind a ketten észben tartanak. - Mi volna az? - tudakolta Rafe. - Ha zsarolásról van szó - kezdte Virgil nagyon komoly arccal -, előfordulhat, hogy az áldozaton kívül másnak is érdekében áll, hogy a zsarolót elhallgattassák. Hannah-nak összeugrott a két szemöldöke. - Például kinek? - Például olyasvalakinek, aki rengeteget fektetett az áldozatba - felelte Virgil. Rafe ránézett a férfira. - A fenébe is, gondolod, hogy a feleségeknek is a körmére kell néznünk, nem csak azoknak a férjeknek, akik csipkés bugyogóban érzik jól magukat? - Ne feledkezz meg arról a régi bölcsességről, hogy ennek a fajnak a nősténye pontosan ugyanolyan halálos lehet, mint a hímje. Ha egy köztiszteletben álló, tehetős és befolyásos férfit az a veszély fenyeget, hogy mindent elveszíthet egy zsaroló miatt, a feleségének nyilvánvalóan minden oka megvan rá, hogy eltegye láb alól a jövőbeni jövedelmét és társadalmi helyzetét veszélyeztető személyt. Ezen egy ideig eltűnődtek. Azután Virgil megfordult, és a pulthoz ment. Fogott egy tollat, és neveket kezdett írni egy sárga papírlapra. Hannah közelebb húzódott Rafe-hez, és lehalkította a hangját. - Ugyanaz jutott eszedbe, ami nekem? Hogy hol fogunk utánajárni annak, hogy ki volt az, aki éjfél és két óra között otthagyta a rendezvényt, aztán visszament? - A. Z. naplói. - Igen. - Hannah Virgilt nézte. - Te jobban ismered A. Z.-t, mint én. Szerinted meg fogja engedni nekünk, hogy belenézzünk? - Talán rá tudom beszélni. - De Rafe, még ha találunk is valakit, aki gyanúsított lehet, mihez kezdünk az információval? Hivatalosan nem is történt gyilkosság, és a leghalványabb bizonyítékunk sincs. - Ezen majd akkor töprengünk el, ha lesz gyanúsítottunk. Egy ideig szótlanul álltak, és várták, hogy Virgil a végére érjen a listájának. Rafe egy idő múlva elunta magát. Odasétált egy pulthoz, amelyen párnázott bőrbilincsek voltak halomba rakva. Fogott egyet, és szemügyre vette rajta a tépőzárat. Hannah ugyanolyan pillantást vetett rá, mint Wins-tonra, amikor a parkolóban meg akarta vizsgálni az óvszer csomagolását. - Ne is álmodj ilyesmiről - mondta Rafe-nek. Mitchell jóleső otthonossággal helyezkedett el a fotelban. A fotel még új és egy kicsit merev is volt egy évvel ezelőtt, amikor rendszeresen járni kezdett Bevhez. Az elmúlt hónapokban azonban annyit ült benne, hogy a bőrhuzat egészen a testéhez idomult. Kényelmes és hívogató volt. Akárcsak maga Bev, gondolta. De Bevnek voltak más jó tulajdonságai is azon kívül, hogy melegséget és megnyugvást árasztott. Inspirálólag is hatott, szellemi és fizikai értelemben egyaránt. Mitchell imádott vitatkozni vele. Imádott kártyázni vele. Imádott hosszú sétákat tenni vele a folyóparton. Bev mellett olyan jól érezte magát, ahogyan soha azelőtt egyetlen más nővel sem, még a Harte-Madison felbomlását követő kicsapongás éveiben sem, amikor úgy hajszolta a szenvedély illúzióját, ahogyan más férfiak a gazdagságot, a hírnevet vagy az adrenalintolulást. Bev a kávéstálcával a kezében jött be a nappaliba. Mitchell elfordult a folyó panorámájától, hogy nézhesse. Belül mélységes örömöt érzett. Bölcsesség, melegség és vidámság volt az asszony szemében. Mindig is nagyon igényes nő volt. De ellentétben Mitchell némely ismerősével, akik megérték ezt a kort, önmagát is beleértve, Bev soha nem ítélkezett senki fölött. Olyannak fogadta el az embereket, amilyenek voltak. Milyen jó alakú nő, gondolta Mitchell, miközben nézte, ahogyan kitölti a kávét. Bev szilárdan hitt a vitaminokban és a mozgásban, az eredmény pedig szemmel látható volt. Sütött

róla az egészség és az energia. A korral járó szokásos krónikus bajokat persze ő sem úszta meg. Fél évvel ezelőtt Mitchell a mosogató fölötti konyhaszekrényben fölfedezett egy doboz vérnyomáscsökkentő tablettát. A fürdőszobában egy másik dobozban az ízületi gyulladás okozta fájdalom csillapítására szolgáló tabletták voltak, ugyanaz a gyógyszer, amit neki is felírt az orvosa. Bev a veleszületett optimizmusa és életkedve jóvoltából azonban éveket letagadhatott a korából. Ösztönös stílusérzékkel áldotta meg a sors. Rövidre vágott, ezüst haját aznap hátrafésülte a homlokából. Sikkes, fekete-fehér nadrágkosztümöt viselt, amely kiemelte egészséges alakját. Fülében pici ezüst fülbevaló. Elmosolyodott, és odanyújtott Mitchellnek egy csésze kávét. - Mi újság van odaát Holdfényparton? Jól kijöttök Rafe-fel? - Csak úgy, ahogyan eddig. - Mitchell belekortyolt a kávéba. Éppen elég cukor és egy pici tej volt benne. Bev tudja, hogyan szereti. - Talán jobban. De ugyanaz a konok, hajthatatlan csirkefogó. Bev leült, és kecses, ösztönösen nőies mozdulattal keresztbe vetette a lábát, amitől Mitchellen jóleső izgalom futott végig. Néhány hónappal korábban az orvosa újabb gyógyszert írt föl neki, amelynek csodálatos hatását számos alkalommal kipróbálták az utóbbi időben Bewel. - Úgy tűnik, az alma nem esett messze a fájától - jegyezte meg Bev. - Hogy a pokolba jön ezzel mindenki? - Talán mert igaz. Mitchell ezt kissé zokon vette. - Hát, igyekszem megakadályozni, hogy Rafe elkövesse ugyanazokat a hibákat, mint én. - Ragyogó ötlet - kuncogott Bev. - Sok szerencsét. - Köszönöm. Szükségem lesz rá. - Összevonta a szemöldökét. - Együtt járnak Hannah Harte-tal. Bev szemöldöke meglepetten felszaladt. - Együtt járnak? Úgy értve, hogy viszonyuk van? - Úgy. Isabel bűne. Ha nem kettejükre hagyja a házát, ez nem történik meg. - Pontosan mi történt? - Most mondtam: együtt hálnak. - Biztos ez? - A pokolba is, az egész város tud róla. - Hmm. - Bev oldalra biccentette a fejét, miközben ezen tűnődött. - A te helyedben én nem izgatnám magam ezen. Isabel nagyon, nagyon okos asszony volt. Alighanem pontosan tudta, hogy mit csinál, amikor megszövegezte a végakaratát. Mitchell felmordult. - Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Akárhogy is, a lényegen mit sem változtat. Együtt járnak, csakhogy Hannah családjának fogalma sincs róla; Ha Suliivan Harte megtudja, be is szarik... öö, meg fogja ütni a guta. - Se Rafe, se Hannah nem gyerek már. Érett felnőttek. Majd eldöntik, mit akarnak. - Hah. Én nagyon úgy látom, hogy Rafe a maga részéről már eldöntötte, de melegen ajánlom neki, sőt tenni fogok róla, hogy eszerint is viselkedjen. Hannah aranyos kis nő, még akkor is, ha Harte. Ha Rafe azt hiszi, hogy kiszórakozza magát vele, aztán odébb áll, hát nagyon el fog csodálkozni. Bev derűsen és egyszersmind kíváncsian nézte. - Azt akarod mondani, hogy véleményed szerint Rafe-nek feleségül kell vennie Hannah-t? Mitchell a nagy fotel széles, bőrhuzatú karfáján egyensúlyozta a csészét és a csészealjat. Igen. Pontosan ez a véleményem. - Mióta lettél ilyen elkötelezett híve a régi jó erkölcsnek? - Amióta láttam őket együtt. Neked is látod kellene, hogyan néz az a fiú Hannah-ra. Szinte már fájdalmasan.

- Na és Hannah? - ő is ugyanúgy néz Rafe-re. Az a helyzet, hogy halálra vannak rémülve egymástól. - Azt hiszed, Cupidót játszhatsz? - Kötelességemnek érzem, hogy jóvá tegyek bizonyos dolgokat. - Mitchell kinézett a folyóra. - A fiamnak, Sinclairnek pokollá tettem az életét, amikor kicsi volt. Rossz példát mutattam. És szent igaz, hogy ő ugyanúgy viselkedett Rafe-fel meg Gabe-bel. Úgy vélem, az én dolgom megtörni az ördögi kört, mielőtt tönkremegy egy újabb nemzedék. - Én ennek az a módja, hogy Rafe-et összeboronálod Hannah-val? - Ha sikerül. - Mitchell elhallgatott, hogy igyon egy kortyot a kávéból. - De mielőtt nyélbe ütöm a házasságukat, segítenem kell nekik, hogy a végére járjanak egy másik apró problémának. - Mi az? Mitchell visszafordult felé. - Rafe a fejébe vette, hogy néhány nappal ezelőtt este valaki végezni akart Hannah-val meg í kutyájával. Bevnek a megdöbbenéstől néhány pillanatra tátva maradt a szája. - Komolyan beszélsz? - nyögte ki végül. - Elsőre úgy tűnik, hogy valami gazember vízbe akarta fojtani a kutyát, de Rafe szerint valószínűleg Hannah-t is el akarták intézni. Biztos benne, hogy valamiképpen kapcsolódik ahhoz, ami Kaitlin Sadlerrel történt. - De hát ez nevetséges - vélte Bev. - Kaitlin halála baleset volt. Mindenki tudja. És ha ne adj' isten, mégsem, miért most akar a gyilkos leszámolni Hannah-val? - Amióta Rafe és Hannah visszajöttek a városba, hogy rendezzék Álmodlak ügyét, mindenféle híresztelések kaptak lábra. Egyrészt természetesen arról, hogy mi van közöttük. De elővették a múltat is. Rafe és Hannah maguk is föltettek néhány kérdést, és most, a kutyával történtek után, egy kicsit mélyebbre akarnak ásni. - Mitchell elkapta Bev tekintetét. - Magunk között szólva, attól félek, hogy kiásnak néhány olyan régi csontot, amiknek jobb a föld alatt. - De Rafe, lévén Rafe, nem hallgat a jó tanácsra, hogy ne bolygassa az ügyet, igaz? Mitchell megvonta a vállát. - Sose hallgatott. - Úgy döntöttél tehát, hogy segítesz neki mélyebbre ásni? - Lényegében igen. Bev egy hosszú pillanatig csak nézte. Azután mindentudón rámosolygott. - Élvezed a dolgot, nem igaz? Szerintem tetszik neked, hogy dr. Watsont játszhatsz Rafe Sherlock Holmesa mellett. - Kicsi kora óta ez lenne az első dolog, amit együtt csinálunk. - Mitchell nem tagadhatta, hogy különös vágyakozás tölti el. - Néhány éven keresztül egészen jól kijöttünk egymással, miután ő meg Gabe odaköltöztek hozzám. De amikor kamaszodni kezdett, összeakasztottuk a bajszunkat. Az utóbbi pár évben javult valamicskét a helyzet, de még mindig tojástánc. Egyikünknek sem kell sok hozzá, hogy kiborítsa a másikat. Biztosan az én hibám. -Ne légy magadhoz túl szigorú, Mitch. Rendesen bántál az unokáiddal. Sinclair nem volt valami jó apjuk. Mitchell jobban szorította a csészét. - Mert rólam vett példát. - A lényeg az, hogy a fiad halála után közbeléptél, és megtetted, amit tenned kellett. Nem szaladgáltál többé a szoknyák után... -Hát... Bev kuncogott. - Jól van, fogalmazzunk úgy, hogy kevesebb szoknya után szaladtál. Legjobb tudásod szerint nevelted Rafe-et meg Gabe-et, és mindkét fiú megállja a helyét az életben. Azt mondom, szép munkát végeztél. Bev mindig olyan megnyugtató dolgokat tud mondani, gondolta Mitchell. És valahogy mindig sikerül kicsit más szemszögből láttatnia a helyzetet.

-Térjük vissza arra, amiért jöttél. - Bev félretette a kávéját, és előrehajolt. - Azt mondod, segíteni akarsz Rafe-nek kideríteni, mi történt a Sadler lánnyal. De mi van, ha semmiféle összeesküvés nem történt, ha nincs mit kideríteni? Mi van, ha Yates rendőrfőnök jól látta, és csakugyan baleset történt? Mitchell megrázta a fejét. - Eleinte én is azt gondoltam, hogy Rafe-et meg Hannah-t kicsit elragadta a képzelete. De most már nem vagyok benne olyan biztos. Bev, te mindent tudsz, amit Ed tudott a holdfényparti ügyekről, márpedig Ed pokolian sokat tudott. Ha azzal hozakodnék elő, hogy Kaitlin Sadler esetleg olyasvalakivel folytatott viszonyt, aki nem akarta nagydobra verni ezt a sötét titkát, kinek a neve jutna eszedbe? - Kaitlin számos nős férfival tartott kapcsolatot. - Bev grimaszolt. - Holdfényparton nem kimondottan kedvelték a hölgyek, nekem elhiheted. - És ha hozzátenném, hogy szerepet kap az ügyben néhány kompromittáló videofelvétel és férfi méretű női alsónemű is? Bev előretolta az állát. - Hmm - mondta elgondolkodva. Mitchell várt. - Sajnos - szólalt meg Bev -, egy név csakugyan eszembe jut. Ed egyszer elmesélte nekem, hogy nem sokkal Kaitlin halála előtt hallott bizonyos pletykákat. Persze ügyet sem vetett rájuk. Ed régi vágású újságíró volt. Ettől a mostani bagázstól eltérően ő úgy gondolta, hogy egy családi lapban nem ildomos címlapon hozni az emberek nemi életének részleteit. Mitchellben egyre fokozódott az izgalom. Egészen szórakoztató ez a nyomozósdi. Kezdte megérteni, miért olyan fontos Rafe-nek, hogy bolygassa azt a bizonyos férget. - Elárulod a nevét annak a pasasnak, akinek az esetét Ed nem akarta a címlapon kiteregetni? Bev habozott. - Megmondom, de nem sokra mész vele. Arra az éjszakára sziklaszilárd alibivel rendelkezik. - Azt meg honnan tudod? - Mert én magam erősíthetem meg, hogy hol tartózkodott azon az estén, de nemcsak ő, hanem Holdfénypart rendes, törvénytisztelő polgárainak többsége is. - Na, a mindenségit. - Mitchell reményei egyszeriben szertefoszlottak. - Nehogy azt mondd, hogy láttad azon az estén az intézetben rendezett fogadáson? - De, sajnos láttam - felelte Bev. - Még mindig tudni akarod a nevét? - Persze. - Valami szöget ütött Mitchell fejébe. -Sosem lehet tudni. Talán kiugrott annyi időre, hogy megölje a Sadler lányt. Egy akkora tömegben megeshetett, hogy egy ideig senkinek sem tűnt fel a távolléte. - Hidd el nekem, feltűnt volna, ha tovább marad el, mint amennyi idő alatt egy férfi elvégezheti a dolgát a mellékhelyiségben - mondta Bev. - Ö ugyanis Trevor Thornley. Hamarosan Thornley szenátor, ha minden a tervek szerint alakul. - A mindenségit - nyögte Mitchell.

20 - Trevor Thornley? Női alsóneműben és magas sarkú cipőben? - Hannah belerogyott a nádfonatú székbe. — Kibírtam volna e nélkül a kép nélkül. Rafe fel-alá járkált a télikertben. - De logikus. Delitől tudjuk, hogy Kaitlin állítása szerint valami nagyszabású dologra készült. Virgil listáján egyik névből sem nézhetünk ki semmi nagyszabásút. Lehet, hogy egyikükrőlmásikukról leakasztott egy kis pénzt, de annyit nem, amennyiből egy másik városban újrakezdhette volna az életét. - Viszont egy ragyogó jövő előtt álló politikus óriási kísértést jelenthetett - mondta halkan Hannah.

- Rettentő kínos lett volna számára, ha kitudódik, pláne ha Kaitlinnek valóban voltak a birtokában feltételek arról, amint női fehérneműben parádézik - vélekedett Mitchell. - Nyolc évvel ezelőtt egy ilyen ügy miatt elvesztette volna a választást. Ő volt a mintakonzervatív jelölt. Rafe tovább járkált. - Alighanem gyilkolni is megérte Thornleynak. - Sosem bíztam benne - mondta Mitchell. Rafe majdnem elnevette magát. - Nagy ügy. Soha életedben nem bíztál egyetlen politikusban sem. - Jól hangzó elmélet. - Hannah fölemelte a borospoharát. - De ne szaladjon el velünk a ló. Ahogy Bev is felhívta rá Mitchell figyelmét, Thornley volt az egyetlen személy, aki nem tűnhetett el a fogadásról anélkül, hogy észre ne vették volna. Rafe megtorpant, és kezét az ablakpárkányon nyugtatta, miközben az öböl acélszínű vizét bámulta. - Emlékezz csak, mit mondott Virgil. Egy zsarolási ügyben az áldozaton kívül más személyeknek is érdekükben állhat a gyilkosság. Aki befektetett a megzsarolt egyénbe, szükségesnek tarthatja, hogy akár drasztikus módon leállítsa a zsarolót. Hannah forgatta a sauvignon blanc-t a poharában. -Arra célzói, hogy talán Thornley felesége gyilkolta meg Kaitlint? Rafe végiggondolta a kérdést. - Marilyn Thornley számára ugyanolyan fontos a férje karrierje, mint magának Thornleynak. Tíz évvel ezelőtt az a hír járta róla, hogy mindig megkapja, amit akar. Kétlem, hogy az elmúlt években alapjában megváltozott volna. - Nem kérdezem meg, honnan tudod - morogta Hannah. Rafe megrántotta a vállát. - Fölösleges így nézned rám. Marilynnek sose kellettem. Tudta, hogy nem viszem sokra. Hannah összevonta a szemöldökét. - Akkor honnan tudod, hogy mindig megszerezte, amit akart? Mitchell válaszolta meg a kérdést. - Onnan, hogy Marilyn egy időben Gabe-re vetette ki a hálóját. - Aha. — Hannah eltűnődött. — És, öö, ki is halászta? - Tudja, sose szegeztem neki ezt a kérdést - válaszolta Mitchell lakonikusan. - De hogy őszinte legyek, ha volt is köztük valami, nem hiszem, hogy sokat jelentett volna Gabe-nek. Azokban az időkben kizárólag azzal foglalkozott, hogy beindítsa a Madison Kereskedőházat. Voltaképpen most is csak azzal foglalkozik. Esküszöm, ha az az unokám nem ébred rá, hogy más is létezik az életben az üzletkötésen meg a pénzkeresésen kívül, a végén mindenről lemarad, ami igazán fontos. Rafe összehúzott szemmel méregette a nagyapját. -Gabe csak miattad pörgette fel a Madisont, Mitchell. - Tudom én azt magamtól is. Elismerem, hogy én tereltem abba az irányba. De nem az volt a célom, hogy az átkozott vállalat töltse ki az egész életét. Rafe vállat vont. - A vállalat a szenvedélye. Mire számítottál? - Mindannyian tudjuk, mi történik egy Madisonnal, ha rátalál élete nagy szenvedélyére dünnyögte Hannah a bora fölött. - Maga most arra céloz, hogy egy feleség nem fér bele Gabe életébe, de ez nem így van folytatta Mitchell. -Csak azért nem nősült még meg, mert problémája van a nőkkel. Hannah-nak ezzel felkeltette az érdeklődését. - Miféle problémája? - Azt hiszi, ugyanúgy kell bánnia velük, mint a vállalatával. - Mitchell hangján hallatszott a helytelenítés és a frusztráltság. - Nem tudom, honnan szedte, hogy a nők úgy működnek, mint a beszerzési osztály, vagy úgy lehet kezelni őket, mint a központi iroda valamelyik részlegét. Tőlem biztosan nem ezt tanulta. - Egy kicsit eltértünk a tárgytól - szólalt meg Rafe. -Inkább térjünk vissza az eredeti témához.

Hannah kiegyenesedett a foteljában. - Rendben. Na jó, vegyük számba, mit tudtunk meg eddig. Úgy véljük, Trevor Thornley lehetett az, akit Kaidin zsarolt. De azt is tudjuk, hogy Thornley nem ölhette meg Kaitlint azon az éjszakán, mert ő volt az intézeti fogadás sztárja. Marad tehát az az egészen valószínűtlen eset, hogy valaki más, aki nem akarta, hogy Thornleyt kompromittálják, találkozott Kaitlinnel, és megölte. — Nekem hihetően hangzik - mondta Mitchell. - Mi lesz a következő lépés? Rafe a poharát forgatta a kezében. - Beszélünk Arizona Snow-val. Meglátjuk, megengedi-e, hogy elolvassuk, amit aznap éjszaka írt a naplójába. - Reménykedjünk benne, hogy aznap este nem az ágyat nyomta otthon influenzával mondta Hannah. - Köszönjük, Optimista kisasszony - morogta Rafe. — Nos, hogy őszinte legyek, egyre azon morfondírozom, hogy mit tudunk csinálni, ha véletlenül tényleg valami egészen hihető elmélettel állunk elő Kaidin Sadler meggyilkolására vonatkozóan. Ennyi idő múltán már nem is reménykedhetünk benne, hogy bármilyen bizonyítékot találunk. De tegyük fel, hogy sikerül. Mihez kezdünk vele? Rafe habozott. Mitchell azonban lelkesen és eltökélten előrehajolt. — Majd én megmondom, mit csinálunk - kezdte. -Világgá kürtölitek az egész átkozott történetet, hogy semmi ne maradhasson titokban. Elmentek Jed Steadmanhez a Napló-nál, és feltárjátok előtte a tényeket. Mindig is igazi oknyomozó újságíró akart lenni. Itt lesz előtte a nagy lehetőség, és mérget mernék venni, hogy élni fog vele. Ha megírja, lényegében biztosra vehető, hogy az állam összes újságja a Sadler lány halálának körülményeit fogja vizsgálni. - Igaza van — bólogatott Rafe. — Lehet, hogy Jed nem talál bizonyítékot, de az egész Thornley-csapat védekezni kényszerül majd. A fenébe is, a bugyogóról szóló pletykák egymagukban elég elfoglaltságot adnak majd nekik. Akárki áll a háttérben, minden idejét felemészti majd Thornley ártatlanságának bizonyítása, és nemigen szakíthat időt arra, hogy téged vagy Winstont megtámadjon. Hannah előbb az egyik, aztán a másik férfira nézett. Ugyanaz a jéghideg eltökéltség fénylett mindkét tengerzöld Madison-szempárban. Megrázta a fejét. - És még ti nem értitek, miért mondja mindenki, hogy egyformák vagytok. Vacsora után Rafe kisétált Mitchell-lel a verandára. Wins-ton ott baktatott a nyomukban. Hármasban nézték a nagy terepjárót, amely úgy lapult a sötét behajtón, mint valami modern kori Tyrannosaurus rex, amely zsákmányra vár. Mintha abban reménykedne, hogy arra téved egy lassú észjárású, növényevő kisautó, gondolta Rafe. A sűrűsödő esti szürkületben épp csak ki lehetett venni Bryce alakját a kormány mögött. O volt a dinoszaurusz agya. - Hát, köszönöm a vacsorát - mondta Mitchell. - Szívesen, máskor is. - Még mindig nem térek magamhoz, hogy ilyen első osztályúan főzöl. - Lehet, hogy túl régóta eszed Bryce főztjét. - Lehet. De megszoktam. Rafe nekidőlt a korlátoszlopnak. — Meg sem köszöntem még az információt, amit Portlandből hoztál. - Nem tesz semmit. - Mitchell a botja végével megkocogtatta a lépcső peremét. - Egészen érdekes, ha őszinte akarok lenni. Soha nem csináltam még ilyesmit. - Én sem. Szerencsénk, ilyen közeli barátok vagytok Bev Boltonnal. - Ühüm. Rövid csend következett. Winston ásított. - Merem remélni, hogy tudjuk, mibe vágjuk a fejszénket - szólalt meg Mitchell kis idő múltán. - Ha csakugyan úgy van, ahogy gondoljuk, akkor egy nagymenő szenátorjelölt

kampányába fogunk belerondítani. A becsületsértési per lesz a legkevesebb, amit a nyakunkba akasztanak érte. - Mióta törődik egy Madison ilyen csekélységekkel, ha valamit el akar érni? Mitchell bólintott. - Mondasz valamit. - A lényeg, hogy véget vessünk annak, ami itt folyik. -Rafe összefonta a karját. - Hannah biztonsága az első. - Ezzel nem szállok vitába - mondta Mitchell. - Mit számít egy politikai kampány, ha egy hölgy biztonsága forog kockán? Ha már Hannah-nál tartunk... Rafe felkészült a legrosszabbra. - Nála tartottunk? - De még mennyire. Előtte nem akartam szóba hozni, de mindketten tudjuk, hogy nem élhettek itt a végtelenségig vadházasságban. - Vadházasságban? - Rafe udvariasan értetlen képet vágott. - Nem egészen értem, mire célzói. - Lószart nem érted! Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. Mikor adod meg ennek a lánynak azt, amit a tisztesség kíván? - És te mikor adod meg Bev Boltonnak, amit a tisztesség kíván? Mitchellnek megkeményedett a tekintete. Rafe döbbenten látta, hogy fájdalmas kifejezés suhan át nagyapja arcán. A fájdalom helyén nagyon gyorsan megjelent a düh. - Már holnap elvenném Bevet, ha hozzám jönne - felelte Mitchell felbőszülve. - De nem tudja túltenni magát a rossz híremen. Szerinte sose tanultam meg, mit jelent az, hogy az ember elkötelezi magát valaki mellett. Rafe csak nézett rá, és nem szólt semmit. Mitchell pislogott néhányat. Dühe lassan elpárolgott; csak a csalódás és a szomorúság maradt. - Na, a mindenségit, fiam. Ugyanabban a lyukas csónakban evezel te is? - Azt hiszem, Hannah nem dőlt be annak, amit a rossz tapasztalataimról meséltél neki mondta Rafe. - Ugyanaz a baja velem, mint ami Bev Boltonnak veled. - A színes múltad? - Az. De az én esetemben nem is csak az én rossz híremen nem tudja magát túltenni. Ott van még a tiéd is, meg apáé is. - Hát, a szentségit neki. - Mitchell boldogtalanul nézte a sétabotja hegyét, azután felpillantott Rafe-re. -Nincs véledenül valami jó ötleted, hogy mit lehetne csinálni ezzel az átokkal, ami miatt a Madisonok nem bírnak zöld ágra vergődni a nőkkel? - Nincs. - Hát, a szentségit neki. - Igen - bólintott Rafe. - A szentségit neki. - Gabe-et se érdemes kérdezni. Neki se megy jobban, mint nekünk. - A jelek szerint nem. Mitchell lenézett Winstonra. A snaucer fejét billentve viszonozta udvarias, kíváncsi tekintettel. - Tőle sem érdemes tanácsot kérni - mondta Rafe. -Hannah ivartalaníttatta. A sűrűsödő sötétben még komorabb lett a hangulatuk. - Ironikus ez vagy mi a fene - szólalt meg végül Rafe. -Tudom is én, hisz nem fejeztem be az egyetemet. - Én mondtam neked, hogy meg fogod bánni. - Tudom. Most nézz rám. Úgy kell leélnem a hátralévő életemet, hogy semmit sem tudok az iróniáról meg a posztmodernizmusról. Ennyi elég is, hogy az ember bánja eltékozolt ifjúságát. - Rafe elhallgatott. - De valószínűleg túl fogom élni. Mitchell bólintott. - Tölts magadnak egy whiskyt szódával, és sétálj egy nagyot a tengerparton. Nekem mindig bevált. - Összeszedte magát, és lement a lépcsőn. -Mondok én neked valamit — szólt vissza a válla fölött, miközben a várakozó terepjáró felé tartott.

- Igen? - Lehet, hogy nem végezted el az egyetemet, de attól még Madison maradtál. -És? - És egy Madison soha nem hagyja, hogy bármi az útjába álljon, ha valamit nagyon el akar érni. Ne feledkezz meg arról, amit mondtam. Nem élhetsz örökké vadházasságban Hannah-val. Nem helyes. Ki kell találnod valami megoldást. Hallod? - Hallom. Mitchell kinyitotta a terepjáró utasülésének ajtaját, és beszállt. Rafe és Winston figyelték a szörnyet, amint végigdöcög a behajtón. Amikor a hátsó lámpái eltűntek, Rafe lenézett a kutyára. -Tudod, Winston, többek között azért jövünk ki ilyen jól egymással, mert sose traktálsz kéretlen tanácsokkal. Winston megint ásított egyet, fölcihelődött, és elindult vissza a házba. Mitchell az utat bámulta a szélvédőn keresztül. - Úgy látom, kell a fiataloknak egy jól irányzott farba rúgás, hogy elinduljanak végre a megfelelő irányba. - Az tanácsolnám, uram, hogy ebből maradjon ki -mondta Bryce. - Önnek nem erőssége a szoros személyes kapcsolat szervezése. - Nem azért kapja a fizetését, hogy tanácsokat osztogasson. - Az évek során ezt már számtalanszor a tudomásomra hozta. - De sose gátolta meg benne, hogy belekotyogjon a dolgomba. - Pontosan ezért kapom a fizetésemet, uram. - Hmm. - Nem szívesen kérdezem meg, uram - folytatta Bryce -, de van valami terve arra nézvést, hogyan fogja eszközölni ezt bizonyos a jól irányzott rúgást, amelyre véleménye szerint szüksége van az unokájának és Miss Harte-nak? Mitchell a műszerfalon dobolt az ujjaival, és közben bőszen törte a fejét. - Majd kigondolom. Bryce bólintott. - Ettől féltem. Hannah érezte, hogy Rafe-et bántja valami. Mióta kikísérte Mitchellt, különös hangulat jött rá. Hannah segített neki rendet rakni a konyhában. Nem sok szó esett köztük, és az a kevés is a körül forgott, hogy vajon mit tudhatnak majd meg Arizona Snow-tól. - Olyan furcsa az az asszony - mondta Hannah. -Isten tudja, milyenek azok a naplók, már ha egyáltalán megengedi, hogy megnézzük őket. - Azt hiszem, nekem meg fogja engedni. - Rafe eltörülgetett egy serpenyőt, és a helyére tette az egyik szekrényben. - Régebben egészen jól kijöttem vele. - Tudom. - Hannah rápillantott. - Egyébként mivel magyarázod, hogy ilyen jól megértitek egymást? - Azt nem tudom, hogy ő mit látott bennem, de azt elmondhatom, hogy nekem miért rokonszenves. - És miért? - Ő az egyetlen ember, aki soha nem akarta megmondani, hogy mihez kezdjek az életemmel. Hannah-nak megrándult az arca. - Igen, értem, mi vonzott benne. Mesélt neked a múltjáról? - Nem. - Soha nem is voltál rá kíváncsi? - Dehogynem. - Rafe becsukta a konyhaszekrény ajtaját. - Az egész város kíváncsi a múltjára. Sokan úgy gondolják, hogy egyszerűen nincs ki mind a négy kereke. -Amikor fiatalabb voltam - mondta Hannah lassan -, úgy képzeltem, hogy valamikor titkos ügynök volt, csak nyugdíjazták, mert meghibbant az efféle munkával járó stressztől.

- Ebben is annyi a ráció, mint a többi elméletben, amit hallottam. Miután befejezték a rendrakást, átsétáltak a sötét télikertbe. Rafe letett két poharat az asztalra, amely két nádfonatú nyugágy között állt, és mindegyiket megtöltötte enyhén gőzölgő vízzel. Azután fogott egy üveg narancslikőrt, és töltött belőle egy keveset két konyakospohárba. A konyakospoharak öblös részét azután a meleg víz fölé tartotta, hogy a likőr megmelegedjék. Amikor végzett, elhelyezkedett az egyik nyugágyon, és odanyújtotta Hannah-nak a poharát. Hannah átvette a kellemesen meleg üvegpoharat, és belekortyolt a likőrbe. A nyugágy pereme fölött felbukkant Winston feje. Hannah megsimogatta a fülét. A kutyából valósággal sütött a boldogság. Egyre sűrűsödött a sötétség. Rafe is egyre komorabb lett. Hannah ellenállt a vágynak, hogy megtörje a csendet. Eltökélte, hogy nem ő szólal meg először. Ha Rafe lógatni akarja az orrát, hát csak lógassa. Ő végtére is nem a felesége, még csak nem is közeli barátja, emlékeztette magát. Nem az ő dolga felvidítani, ha rossz a kedve. Igaz, hogy szeretkeztek néhányszor, de attól még nem szeretők. Ez nemhogy felvillanyozta volna, inkább elkedvetlenítette. Nagyszerű. Most ő is lógatja az orrát. Már azt hitte, hogy Rafe meg sem fog szólalni. Azt mondogatta magának, hogy kezdi megszokni a csendet, amikor Rafe végül beszélni kezdett. Első szavai olyannyira meglepték, hogy néhány pillanatig ő sem tudott megszólalni. - Amióta Kaitlin meghalt - kezdte Rafe, és hangja mintha valami távoli helyről érkezett volna -, egyfolytában azon tépelődtem, hogy Mitchell vajon nem azt gondolja-e, hogy én öltem meg. Hannah mondani akart valamit, de rögtön be is csukta a száját. Annyira megdöbbent, hogy nem jutott eszébe válasz. Mit mondhatna erre? - Soha nem beszélt róla. - Rafe forgatta a tenyerében a meleg poharat. - De az nem jelentett semmit. Feltétlenül kiáll mellettem és Gabe mellett. Ezt mindig tudtam. Még akkor is, amikor vérre menő vitát folytattunk arról, hogy milyen munkára vagyok alkalmas, hogy miért motorozom, hogy milyen barátnőket választok magamnak. Tudtam, hogy történjék bármi, mellettem áll. Lehet, hogy nem helyeselné, amit csinálok. Lehet, hogy csalódott lenne. Lehet, hogy dühöngene. De ha baj van, biztosan számíthatok rá. És Gabe is. Hannah rámeredt. - Tényleg azt hitted, hogy Mitchell ennyi éven keresztül vívódik azon, hogy mi történt akkor éjszaka? Nem bíztál benne, hogy elhiszi, amit mondtál? - Nem tudhattam biztosan. - Rafe álla megfeszült. -És amilyen büszke vagyok, nem álltam oda elé, és nem kérdeztem rá nyíltan. Hannah töprengett egy kicsit. - Lehet, hogy féltél a választól. Rafe kinézett az öböl túloldalán csillogó fényekre. -Lehet. Vagy talán nem akartam olyan helyzetbe hozni, hogy meg kelljen játszania, egy pillanatig sem kételkedett bennem. Nem mindig jöttünk ki egymással, de mindig őszinték voltunk egymáshoz. Nem akartam, hogy ez megváltozzon. Hannah visszagondolt arra, mit mondott Mitchell Rafe-ről azon az estén, amikor először vacsorázott náluk. Ő is Madison. Indulatos. De ha akkor éjszaka Kaitlinnel lett volna, és valami rettenetes baleset történik, biztosan segítséget hív, és nyíltan elmondja a teljes igazságot arról, hogy mi történt. - A nagyapád tudja, hogy nincs közöd Kaitlin halálához - mondta. - Egy pillanatig sem kételkedett benned. - Most már én is tudom. Hannah lassan kifújta a levegőt. - Hát, minden rosszban van valami jó. Úgy tűnik, közelebb kerültetek a régóta esedékes megbékéléshez. Ez mindent megér.

Rafe gyanakvóan pillantott rá. - Mit érdekel téged, hogy kibékülök-e Mitchell-lel vagy sem? - Életem értelme, hogy örömet és vidámságot hozzak a környezetemben élők mindennapjaiba. - Próbáljuk meg még egyszer. Hannah csúnyán nézett rá. - Ne légy erőszakos. - Jól van. - Rafe tovább kortyolgatta a likőrt. Hannah adott neki néhány másodpercnyi időt. De mivel Rafe nem szólalt meg, úgy döntött, hogy más irányban próbálkozik. - Megfogadtam magamban, hogy nem fogom megkérdezni, mi történt közöttetek a nagyapáddal kint a verandán, de nagyon fúrja az oldalamat a kíváncsiság. - Nem lep meg. Hannah ezt eleresztette a füle mellett. - Nézd, épp az előbb mondtad, hogy már nem emészted magad amiatt, hogy hátha Mitchell a lelke mélyén mégis kétségbe vonja, hogy mi történt Kaitlin halálának éjszakáján. És el is határoztátok, hogy összedolgoztok ebben a mi kis nyomozásunkban. Mi több, újabban még vacsorára is vendégül látod a nagyapádat. Szemlátomást gyorsan javul a kapcsolatotok. Tehát mit rontottatok el a verandán? - Semmit sem rontottunk el. - Ne add nekem itt az értetlen, bamba pasast. Nem dőlök be neked. Rafe lejjebb csúszott a nyugágyon, és hosszú ujjaival átfogta az öblös poharat. - Azt hittem, jól adom az értetlen, bamba pasast. - Én ezt nem találom viccesnek. Amikor kimentél, még viszonylag jó hangulatban voltál. De gyászos képpel jöttél vissza. Érhető módon kíváncsi vagyok, mi történt kint a verandán. Hannah egy pillanatig attól tartott, hogy soha nem kap választ a kérdésére. Ekkor Rafe nekidöntötte a fejét a nyugágy háttámlájának, és behunyta a szemét. - Mitchell világosan értésemre adta, hogy nem tetszik neki, hogy te meg én, idézem: „vadházasságban" élünk. - Vadházasságban? - Hannah mérgében levegő után kapkodott. - Tényleg ezt a szót használta? - Ezt, igen. - Nevetséges. Manapság senki sem használja már ezt a Szót. - Mondtam neki. - Régimódi. Kiment a divatból. Egy elavult értékrend kifejeződése, amely sértő és lealacsonyító két racionálisan gondolkodó, intelligens felnőtt emberre nézve, akik szabad elhatározásukból hoztak döntést legbelsőbb magánügyükben. - Pontosan. - Ez egy ostoba szó, amely fejletlen erkölcsi érzékre és a társadalmi normák iránti tökéletes érzéketlenségre utal. - Én is éppen ezt akartam mondani... azt hiszem. - Teljességgel figyelmen kívül hagyja az alternatív életstílusok lehetőségét, a gyülekezés szabadságát, az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez fűződő jogot. - Mitchellt soha senki nem nevezte volna politikailag korrektnek, még a jobb napjain sem. - Különben meg - zárta le a sort Hannah -, nem is igaz. - Mitchellnek hiába is tárnám fel a tényeket. - Nem élünk vadházasságban. - Hannah egyik kezével a levegőbe bokszolt, mialatt a szavakat keresgélte. - Még csak nem is ugyanazon az emeleten lakunk Almodlakban, közös hálószobáról nem is beszélve. - Hidd el, tisztában vagyok vele. - És semmi se történt köztünk - folytatta Hannah dühödten. - Legalábbis azóta nem, hogy Álmodlakba költöztem.

- Ezt is észrevettem. - Rafe csalódottnak tűnt. - A ház fele az enyém. - Hannah megmarkolta a nyugágy. karfáját. - Ha használni akarom, az csak rám tartozik. - Jogod van hozzá, ez természetes. - Egyébként is a te ötleted volt, hogy költözzem oda. -Vállalom érte a felelősséget mondta Rafe jámboran. - Ó, ne légy már ennyire racionális! - Hannah utálkozva hátravetette magát a nyugágyon. - Madison vagy. Nem viselkedhetsz racionálisan.

21 - A Kaitlin Sadler halálának éjszakájára vonatkozó napló kellene? - Arizona Snow résnyire húzta össze a szemét a szivarjából fölszálló füstben. Az általa kedvesen csak háborús szobának nevezett helyiségben ültek egy széles asztalnál. - Nahát, micsoda véletlen egybeesés. Hannah-t elfogta az idegesség. Erezte, hogy a mellette ülő Rafe ugyanígy reagál. Winston láthatólag megérezte, hogy hirtelen megváltozott a hangulat, mert abbahagyta egy fém iratszekrény lábazatának szaglászását. Minden szempár Arizonára szegeződött. - Jól van, A. Z., fölkeltette az érdeklődésünket -mondta Rafe. - Miféle véletlen egybeesésről beszél? Arra céloz, hogy más is kérte magától ezt a bizonyos naplót? - Bizonyos értelemben, igen. - Arizona zsebre dugta mindkét kezét. Khakiszínű vászonnadrágján erre fél tucat lehetőség kínálkozott. Elgondolkodva rágta a keskeny szájába dugott vastag virzsínia szivart. - De nem mondhatnám, hogy szépen kérték. Úgy egy héttel Kaitlin halála után az intézet rám küldött egy ügynököt, aki betört a házamba. Csak egyvalamit vitt el. Kettőt találhatnak, mi volt az. Hannah döbbenten előrehajolt. - Azt a naplót, amelyik azzal a bizonyos éjszakával foglalkozott? - Bizony ám - bólintott Arizona. Egyik kezét előhúzta a zsebéből, és tenyerével az asztalra csapott. - Én már a helyszínen tudtam, hogy nagy disznóság történt. De másnap reggel csak Kaitlin Sadler állítólagos balesetéről beszélt az egész város, és hogy esetleg a mi Rafe-ünk nyírta ki. Na, mi következik mindebből? Rafe bizalmatlanul méregette az asszonyt. - Továbbra is azt hiszi, hogy Kaitlint az intézettől ölte meg valaki? Arizona komor, de diadalmas tekintettel nézett rájuk. -Énszerintem csak két lehetőség létezik. Vagy az, hogy egy ügynök ölte meg azt a szegényt lányt, hogy elvonja a figyelmet arról az ördögi dologtól, ami az intézetben folyik... - Vagy? - kérdezte Hannah óvatosan. Arizona suttogóra fogta, baljós, rémes hírt sejtetően. -Vagy az, amit a minap is mondtam, hogy a Sadler lány olyasmit látott, amit nem lett volna szabad. Akármi történt, az nyilvánvaló, hogy az intézet eltette láb alól, mielőtt kiboríthatta volna a bilit, és megpróbálták Rafe-fel elvitetni a balhét. Ha maga nincs, Hannah, akár le is csukhatták volna. Hannah-nak elszálltak a reményei. Nem mert Rafe szemébe nézni. Mindketten felkészültek rá, hogy Arizona Snow-val nem lesz könnyű beszélgetni. De arra nem számítottak, hogy esetleg nincs is meg a végzetes éjszakáról vezetett napló. - Nem is sejti, hogy ki vihette el azt a naplót? - kérdezte Rafe. - Az előbb mondtam. Az intézet egyik ügynöke. - Hah. - Rafe gyors pillantást vetett Hannah-ra. Hannah bátorítóan rámosolygott Arizonára. - Nem emlékszik véletlenül, volt olyan autó, amelyik azon az éjszakán úgy éjféltájban kihajtott a parkolóból, de még a fogadás vége előtt visszatért?

Arizona sajnálkozva ingatta a fejét. - Nyolc éve történt. Csak arra emlékszem, hogy óriási volt ott a felhajtás akkor éjszaka. Majdnem egész végig tele volt a parkoló. Nagy volt a jövés-menés. A média, intézeti ügynökök meg a holdfényparti ártatlan balekok, akik jó pénzt fizettek azért, hogy tapsolhassanak Thornleynak. Rafe hátradőlt. - A fene vigye el. Évekkel ezelőtt megmondtam magának, A. Z., hogy számítógépbe kellene beírnia az adatokat. Arizona megvető horkantást hallatott. - Nem bízom a számítógépben. Bármelyik gyerek feltörheti, és azt néz meg benne, amit akar. - Úgy se jutottunk sokkal előbbre, hogy papíron tárolta az információkat - morogta Rafe. Arizona válaszul csak megrántotta jókora vállát. Nézte a vendégeit, és ravaszul csillogott a szeme. Hannah odafordult Rafe-hez. - Nincs más ragyogó ötleted? - Hadd gondolkodjam. - Rafe a fejét vakarta. - Jed Steadman azt mondta, hogy elő tudja ásni annak a fogadásnak a vendéglistáját. - Napokig eltartana, hogy végigellenőrizzük, ki mit csinált abban a bizonyos két órában vélte Hannah. -Feltéve, hogy lehetséges egyáltalán. És nem is lehetnénk benne biztosak, hogy megbízható válaszokat kapunk. Ahogy Arizona is mondta, nyolc év telt el azóta. A részletekre senki sem fog emlékezni. Rafe Holdfénypart és közvetlen környékének hegy- és vízrajzát nézegette a nagy térképen, amelyet a háborús szobában álló asztal lapjára lamináltak. - Lehet, hogy Jed ebben is tud segíteni. O tudósított a fogadásról. Talán megvannak még a jegyzetei. Hannah elgondolkodott ezen a megközelítésen, aztán megrázta a fejét. - Talán megőrizte a feljegyzéseit, de nyilván csak a hírértékű személyekkel foglalkozott. Aligha figyelt oda minden résztvevőre. - Ha helyes a feltételezésünk, hírértékű valakit keresünk, de legalábbis olyan személyt, aki kapcsolatban állt Thornley kampányával. - Rafe fölemelkedett a székéről. - Van rá némi remény, hogy Jed segíteni tud nekünk. Érdemes megpróbálni. - Úgysincs más kiindulópontunk. - Hannah is fel akart állni. - Mivel Arizonának nincs naplója arról az éjszakáról... - Egy szóval sem mondtam, hogy nincs naplóm arról az éjszakáról - szakította félbe Arizona. Hannah félúton megdermedt. - Tessék? Rafe mindkét tenyerével rátámaszkodott a laminált térképre, és áthajolt az asztalon. - A. Z.? Azt állította, hogy az a napló hiányzik a nyilvántartásából. Arizona mély, rekedtes hangon göcögött. - Az eredetit ellopták, ahogy mondtam. - Az eredetit? - Rafe várt. - Nem most jöttem le a falvédőről - jelentette ki Arizona hűvös megelégedéssel. - Régóta űzöm ezt a szakmát. Miután visszatérek egy felderítőmunkáról, az első dolgom, hogy másolatot készítek a naplómról. Rafe-nek fülig szaladt a szája. - Sejthettem volna. Hannah-ban újra feléledt a remény. - És hol van az eltűnt napló másolata, Arizona? -Egy bunkerban van elrejtve a többi másolattal együtt. -Arizona lepillantott a masszív, többfunkciós karórájára. -Pár órába beletelik, míg odamegyek, előkeresem azt a konkrét naplót, és visszatérek a városba. Mit szólnátok hozzá, ha 11-kor találkoznánk Álmodlakban? - Várni fogjuk. - Rafe kiegyenesedett. - Köszönjünk, A. Z. Nagyon hálásak vagyunk. - Szívesen, máskor is. - Arizona megmarkolta a széke karfáját, és felállt. - Örülök, hogy a helybéliek végre odafigyelnek rá, mi folyik az intézetben. - Föl, föl, ti ártatlan balekjai a földnek - mormolta Hannah. - Csak az ártatlanságotokat veszíthetitek. Rafe karon fogta, az ajtóhoz indultak. - Mindenbe beavatjuk majd, A. Z.

- Még szép. - Arizona tétovázott; aggodalom ráncolta a homlokát. - És vigyázzanak magukra, hallják? Most már az intézetiekkel állnak szemben. Kegyetlen fajtával akasztanak tengelyt. Valaki onnan azért rendelte meg a Sadler lány meggyilkolását, hogy eltussoljon valamit. Akárki volt az, lehet, hogy nem retten vissza egy újabb gyilkosságtól. Hannah-nak végigfutott a hideg a hátán. Megköszörülte a torkát. - Nos, ezzel a vidám végszóval... - Jut eszembe — szakította félbe Arizona könnyed hangon -, meddig akarnak még vadházasságban élni Álmodlakban? Hannah-ban felforrt a harag, és átmenetileg elnyomta néhány pillanattal korábban támadt rossz előérzetét. Megtorpant, hirtelen megfordult, és villogó szemmel nézett Arizonára. - Nem élünk vadházasságban. Rafe erősebben szorította a karját. - Hannah, nem ez a legalkalmasabb pillanat, hogy ezt megbeszéljétek. - Dehogynem. - Hannah megragadta az ajtó peremét, mert Rafe erőnek erejével próbálta kivonszolni a folyosóra. - Szeretném tisztázni a dolgot, mielőtt elmegyünk. Hallgasson ide, Arizona. Rafe és én csak lakótársak vagyunk Álmodlakban, amíg el nem döntöttük, hogyan mászunk ki abból a katyvaszból, amibe Isabél néni lökött minket. - Nemigen látok különbséget a kettő között - mondta Arizona egy füstfelhőn keresztül. - Én jól látom - vágott vissza Hannah. - Nem is ugyanazon az emeleten alszik. - Kényelmeden lehet - mondta Arizona. Hannah-ban fortyogott a méreg. Rafe érezte, ahogy valósággal vibrált mellette az ülésen. Winston nekidőlt az ülés támlájának, és időnként megnyalta Hannah fülét, hogy jobb kedvre derítse, de hiába. Rafe először azzal próbálkozott, hogy eltereli a figyelmét. - A. Z.-nek furcsa nézetei vannak a világról, de nem az ujjából szopja a dolgokat - mondta. - Szerinte ellopták azt a naplót. Én hajlok rá, hogy elhiggyem. - Nyolc év eltelt azóta. Lehet, hogy csak nem emlékszik, hová tette. - A. Z.-nél ez kizárt. Végtelenül alapos, amikor az ösz-szeesküvés-elméleteit gyártja. Hidd el. - Rafe lejjebb vette a sebességet, ahogy elhaladtak a móló mellett. - Azért elgondolkodtató, nem? - Az biztos. Már az is elég volt, amikor arról szólt a pletyka, hogy viszonyunk van egymással. De most meg úgy tűnik, az egész város azt hiszi, hogy nyíltan együtt élünk Álmodlakban. - Bizonyos értelemben így is van. - Téged nem zavar? - Hát, nem. Nem igazán. Hannah, szeretnék normálisan beszélgetni veled. Éppen az eltűnt naplónál tartottunk, ha emlékszel. - Engem zavar. Tudom, hogy ti, Madisonok megszoktátok, hogy az egész város rajtatok köszörüli a nyelvét. Mi, Harte-ok azonban igyekszünk elkerülni, hogy alaptalan pletykák és találgatások főszereplőivé váljunk. Rafe látta rajta, mennyire feszült és ingerlékeny. Karját összefonta a melle alatt, arca kipirult. - Attól a naptól fogva pletykálnak rólunk, hogy megérkeztünk - mondta Rafe semleges hangon. - Nekem úgy tűnt eleinte, hogy téged sem zavar. Most miért vagy tőle a plafonon? - Torkig vagyok az egésszel. — Hannah kinézett az öbölre. - Azt hittem, mostanára minden megoldódik. Az elején olyan egyszerűnek tűnt. Megveszem tőled a részedet Almodlakban, és szervezni kezdtem a panziót. Ehelyett egyre bonyolultabb a helyzet.

- A „helyzeten" - kezdte Rafe óvatosan -, gondolom, a kapcsolatunkat érted, nem azt, hogy valószínűleg felébresztettünk egy szunnyadó gyilkost? - Igen, a kapcsolatunkról beszélek. Rafe megkapaszkodott a kormányban, és megacélozta magát. - Rendben. Inkább arról akarsz beszélni, nem az eltűnt naplóról? -Nem. Rafe mélyet sóhajtott. Most meg kellett volna köny-nyebbülnie, gondolta. Ehelyett valamiért enyhe csalódottságot érzett. - Nos, ez leegyszerűsíti a dolgot - mondta. - Térjünk vissza a naplóhoz. - Minek? Úgysem csinálhatunk semmit, amíg Arizona meg nem találta a másolatot. Rafe kinyújtotta ujjait a kormánykeréken. - Ahogy óhajtod. Tankolnom kell. - És? Keress egy kutat. - Igenis, hölgyem. Rafe elhajtott a könyvtár és a vele szomszédos kis park mellett, majd a sarkon elkanyarodva megérkezett a város bevásárlóközpontjába. A Chamberlain Főiskola és az intézet jelenléte itt is éreztette hatását. Éveken keresztül a postahivatal, a vasáru-kereskedés, a drogéria és a csemegebolt alkotta Holdfénypart apró üzleti negyedének magját. Újabban azonban mindenféle új intézmények nyíltak, többek között egy könyvesbolt és egy étterem is, hogy kiszolgálják a diákság és az oktatók igényeit. Rafe behajtott a Holdfényparti Tankolj és Tűzz!-höz, beállt az első kúthoz, és kikapcsolta a motort. Érezte, hogy neki magának is rojtosodnak az idegei. - Örülnék, ha ezt abbahagynád - mondta. - Mit hagynék abba? - A dohogást. Winstont is, és engem is megvisel. - Dühös vagyok. Jogom van dühösnek lenni. Addig dühöngök, amíg nekem tetszik. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Rafe oldalt fordult, karját az ülés támlájára tette. Különben meg, mi a fene bajod van? Nem értem, miért kell úgy odalenni attól az ártalmatlan megjegyzéstől, hogy vadházasságban élünk. - Utálom ezt a szót. - A vadházasságot? - Rafe megvonta a vállát. - Az idősebb generáció már csak ilyen szavakat használ. - Na, most már te is kezded. Utoljára mondom, hogy nem élünk „vadházasságban". - Jól van, jól van, csillapodj. - Rafe látta, hogy egy olajfoltos overallba öltözött, halványan ismerős alak kilép a műhelyből, és a kocsijuk felé közeledik. - Megáll az ész. Ez Sandy Hickson? A kérdés egy pillanatra elterelte Hannah figyelmét. Kinézett a szélvédőn. - Igen, úgy látom. Rafe résnyire kinyitotta az ajtót. - Az biztos, hogy nem sokat változott, igaz? - Igaz. - Hannah összeszorította a száját. - Még mindig úgy néz ki, mint aki a vécéfülkék faláról gyűjti be a lehetséges barátnők nevét. - Az embernek meg kell ragadnia minden kínálkozó lehetőséget. — Rafe kiszállt a kormány mögül, és becsukta az ajtót. Egyik kezével megtámaszkodott a Porsche motorháztetőjén, és lehajolt, hogy a leeresztett ablakon benézzen Hannah-ra. - Jobb lesz, ha nem meresztesz rám ilyen szemet. Sandy még azt fogja hinni, hogy civakodunk. És ha már most zavar a pletyka, csak képzeld el, mi lesz, ha kitudódik, hogy hajba kaptak a szerelmesek. Hannah ügyet sem vetett rá. - Szevasz, Rafe. Rafe kiegyenesedett és biccentett. - Üdv, Sandy. - Hallottam, hogy visszajöttél a városba. Mi újság? -Sandy lehajolt, hogy beköszönhessen a nyitott ablakon. -Szia, Hannah.

- Szia, Sandy. Sandy élénk érdeklődéssel fordult vissza Rafe-hez. -Miben segíthetek? - Csak tankolni szeretnék. Hogy megy a sorod, Sandy? - Jól. - Sandy sugárzott a büszkeségtől. Kiemelt egy gumiperemű ablakmosót egy vödör koszos vízből, és húzogatni kezdte a Porsche szélvédőjén. - Pár éve megvettem a kutat az öreg Carpentértől. - Komolyan? - Rafe-nek megakadt a szeme a táblán, amely a mosdóhoz igazította útba a vásárlókat. Eszébe jutott, mit mondott az előbb Hannah. - így sokkal egyszerűbb. - Tessék? - Azt akartam mondani, hogy gratulálok. Fogadok, hogy a nyári hónapokban betegre keresed magad. - Nem panaszkodom. - Sandy rákacsintott. - De úgy látom, neked se megy éppen rosszul. - Megvagyok. - A balsejtelem sötét felhője ereszkedett Rafe-re. Lehet, hogy a tankolás nem is volt olyan kiváló ötlet. De most már késő volt bármit tenni. Sandy sokat sej-tetőn vigyorgott. Az ablakmosót visszadobta a vödörbe, és közelebb lépett Rafe-hez. Cinkosán lehalkította a hangját. - Hallom, milyen jól érzitek magatokat Hannah-val kint Álmodlakban. - Hallottam, Sandy Hickson! - kiabálta ki Hannah a letekert ablakon. - És nem igaz! És ha még egyszer ki mered ejteni a szádon, a nyakad köré tekerem valamelyik benzinestömlőt! Hallottad? Sandy pislogott egyet, és gyorsan, döbbenten hátrább lépett a lökhárítótól. - Hé, Hannah, nem akartam rosszat, komolyan. Csak úgy mondtam. - Egy fenét - mondta Hannah. - Csak mert most már saját vécéid vannak, és soha nem fogysz ki a telefonszámokból, még ne gondold, hogy mindenki az olyan felszínes, egyszer használatos kapcsolatokat szereti, mint amilyenekre te hajtasz. - Persze, persze. - Sandy segélykérő pillantást vetett Rafe-re. - Mennyivel tartozom, Sandy? - Öö, tizenegy ötven lesz - felelte Sandy. Klasszikus fazonú Cadillac gördült be a szomszédos folyosóra. Acélszürke, csigákba bodorított hajú, apró termetű asszony szállt ki belőle. - Te vagy az, Rafe Madison? - Igen, asszonyom, Mrs. Seaton. - Rafe előkapta a tárcáját. A gyorsaság most életbevágó volt. Edith Seaton leplezetlenül végigmérte tetőtől talpig. -Nocsak, nocsak, milyen helyes fiatalember lett belőled! Rafe érezte, hogy hirtelen felforrósodik az arca. Kínos érzés volt, hogy bizonyára pulykavörös. Nem sok dolog késztette pirulásra, de Mrs. Seaton most elérte nála. - Örülök, hogy találkozunk, Mrs. Seaton. - A fene vigye el. Nem volt ötven centje apróban. Arra összepon-tosított, hogy kivegyen egy tízest és két egyest a tárcájából. - Láttam, még megvan a régiségboltja a sarkon. -Á, igen. Nem is tudom, mihez kezdenék magammal, ha nem volna az a bolt. - Mrs. Seaton benézett a kocsiba. -Csak nem te vagy az, Hannah? - De, Mrs. Seaton. - Hannah feszült, kissé fojtott hangon felelt. - Hát persze. Hallottam, hogy Rafe-fel ketten örököltétek Álmodlakot. Isabellel nem sokkal azelőtt beszéltem, hogy elment, ugye, értesz. Nagyon feldobta ez az ötlet, hogy kettőtökre hagyja a házat. - Mrs. Seaton kacsintott. -A lelke mélyén mindig is romantikus volt. - Aha - mondta Hannah. Jeges volt a hangja. Egyre gyűlt a közönség. Az úttest túloldalán kinyílt a Teljes Napfogyatkozás bár és grill ajtaja, és kilépett rajta két vendég. Néhány pillanatig csak álltak a neonbetűk alatt, amelyek a vendéglátóhely szlogenjét hirdették: ,Ahová nem süt be a nap." Kisvártatva feléledhetett a

kíváncsiságuk, mert a tilosban átvágtak a benzinkúthoz, hogy megnézzék, mi érdekes történik ott. Ismerős zöld Volvo fordult be a kúthoz. A vezető felőli ablak letekerve. Perry Decatur ült a kormánynál divatosan bő zakóban és napszemüvegben. A Porsche felé fordult. A nézősereg mind nagyobb lett. Egyértelműen eljött az ideje, hogy távozzanak. Rafe odalökte Sandynek a benzinpénzt. - Tessék. A visszajáró a tiéd. Szia. - Az ajtókilincsért nyúlt. De nem menekülhetett. Az ő kútjukhoz, éppen a Porsche elé beállt egy ütött-kopott, fehér kisteherautó, és kiszállt belőle egy tagbaszakadt férfi világos színű farmerben, amelyet derékszíj tartott meg a hasa alatt. Megigazította ellenzős sapkáját, amely kopaszodó fején ült. - Rafe Madison. - A nagydarab férfi szeme körül őszinte mosoly ráncai jelentek meg. De rég láttalak. - Hello, Pete. Pete Levare felrántotta a derékszíját, és mohó kíváncsisággal folytatta. - Hallottam, hogy te is, meg a Harte lány is örököltetek egy részt Álmodlakból. Egyébként mi a csudát csináltok? Igaz, hogy... Nem tudta befejezni a mondatot. Kivágódott Rafe kocsijának ajtaja. - Elég volt. - Mint a Szent Heléna vulkán, tört ki Hannah a Porschéből. Winston úgy érzékelte, hogy valami izgalmas játék következik, és kiugrott utána. Kutya és nő együtt kerülték meg a kocsi elejét, és indultak a boldogtalan Pete felé. Rafe-nek baljós előérzete támadt. Mintha egy filmet nézett volna, amelyben felpörögnek és irányíthatatlanná válnak az események. Nem tehetett mást, csak állt, és várta a katasztrófát. - Hűha. - Pete védekezően emelte a tenyerét, és rémülten hátrált biztonságot nyújtó kisteherautója felé. -Csillapodj, Hannah! Mit mondtam? Mit mondtam? - Nem azzal van a baj, amit mondtál, hanem azzal, amit mondani akartál! - kiabálta Hannah, miközben Pete felé csörtetett. - Szerinted Rafe meg én vadházasságban élünk, igaz? - Vadházasságban? Nem, nem, én ezt nem mondtam. Ugye, hogy nem mondtam, Rafe? Pete gyámoltalan, esdeklő tekintettel nézett Rafe-re. Rafe ügyet sem vetett rá. Minden figyelmét lekötötte, hogy Hannah nagyjelenetében gyönyörködhet. Láthatatlan energiahullámok vibráltak a lány körül a levegőben. A stílusos méregzöld kendő, amelyet a nyakában viselt, libegett a szélben. Ki gondolta volna, hogy egy Harte ilyen szenvedélyesen megnyilatkozik nyilvános helyen? Winston ott loholt a sarkában, és olyan szaporán szedte a kis lábait, hogy ezüstös foltnak látszottak. Mindez lenyűgöző látvány volt, de Rafe tudta, hogy meglesz a böjtje. Megköszörülte a torkát. - Öö, Hannah... Hannah meg se hallotta. Rafe nyögött egyet, összefonta a karját, és nekidőlt a Porsche ajtajának. O megpróbálta. Később, amikor majd Hannah dühösen felrója neki, hogy miatta alakult ki ez a jelenet, emlékeztetni fogja rá. Akármi fog most történni, semmiképpen sem az ő hibája. - Ide hallgass, Pete. - Hannah megállt a nagydarab férfi előtt, és csípőre tette a kezét. - Rafe és én nem -ismétlem: nem - élünk vadházasságban Álmodlakban. Világos? - Persze, világos - vágta rá Pete. - Igen. Nincs vadházasság. Mrs. Seaton le volt nyűgözve. - Én azt hallottam, hogy össze fogtok házasodni. - Micsoda? - Hannah megpördült, és ránézett. - Hol hallotta? - Ma délelőtt a postán - válaszolta vidáman Mrs. Seaton. - Összefutottam Mitchell-lel, aki a postájáért tért be. Azt mondta, ő úgy látja, hogy te és Rafe szép pár vagytok. És most már bármelyik nap bejelenthettek valamit. - Nem! - Hannah fölemelte a hangját. - Semmiféle bejelentés nem lesz. Rafe nem nyitotta ki a száját. Mindenki várakozva nézett. - Biztos vagy benne? - kérdezte Mrs. Seaton.

- Teljesen biztos vagyok benne - szűrte Hannah összeszorított foga közt. - Szóba sem került köztünk a házasság. Mint a villámcsapás, hasított a semmiből a harag Rafe-be. A kocsinak dőlve csóválta a fejét. - Ha őszinték akarunk lenni, ez nem igaz. Hannah megfordult, és vészjósló tekintetével szinte a kocsihoz szögezte. - Mit beszélsz? - Csak azt mondom, hogy igenis szóba került köztünk a téma. - Egy fenét került! - kiabálta Hannah. - Abban egyetértek, hogy nem egyeztünk meg semmi konkrétumban, de azt nem jelentheted ki, hogy nem beszéltünk róla. - Na merj itt nekem jópofáskodni, Rafe Madison. -Hannah lépett egyet felé. - Nem kérted meg a kezemet. - Emlékszel, mit mondott Mitchell a fóbiámról. - Ne gyere nekem azzal a hülye kifogással, hogy fó-biád van. Te mondtad, hogy fóbia ellen az a legjobb, ha az ember egyenesen szembenéz vele. Nem vettem észre, hogy ilyennel próbálkoztál volna. - Jól van. - Rafe érezte, hogy összerándul a gyomra. -Ezennel megkérem a kezed. Néhány pillanatig azt hitte, nem kap választ. Hallotta, hogy Mrs. Seatonnak elakad a lélegzete. A többiek megbűvölten figyeltek. Még Perry Decatur sem tudta levenni róluk a szemét. Hannah látható erőfeszítéssel összeszedte magát. Sietve körbepillantott, mintha végre észhez tért volna. Rafe látta, hogy megvetés és harag villan a szemében. - Ez nem volt igazi lánykérés. - Volt valami furcsa él a hangjában. - Ez csak vicc. Kigúnyoltál. Én ezt nem méltányolom, Rafe. - Nem vicc - mondta halkan Rafe. - Igazi lánykérés. -Hannah minden idegszálával őrá figyelt. - Kapok rá választ? Hannah kifürkészhetetlen arccal meredt rá. És azután Rafe döbbenten látta, hogy egy könnycsepp csillog a szemében. Ajka szétnyílt, és enyhén remegett. - Ó, a fenébe. - Rafe ösztönösen tudta, hogy Hannah sose bocsátja meg neki azt, ha most itt, mindenki előtt elsírja magát. Pattant, és egyik karjával átfogta Hannah derekát. -Bocsánat, emberek. Dolgunk van. Mielőtt bárki észbe kaphatott volna, hogy mi történik, megkerülte Hannah-vai a kocsi elejét, és besegítette az utasülésre. - Winston — mondta Rafe határozottan. Winston fürgén beugrott az autóba. Rafe becsukta mögötte az ajtót, újra megkerülte a Porsche elejét, és beült a volán mögé. Elfordította a kulcsot az indítóban, egyik kezével megmarkolta a sebességváltót, és mielőtt a nézőközönség bármit tehetett volna, kifordult a benzinkúttól a Bay Streetre. Amikor belenézett a visszapillantó tükörbe, izgatott arcok sorát látta. Pontosan tudta, hogy délután öt órára az egész város értesülni fog a benzinkúti leánykérés híréről. Winston Hannah vállához nyomta az orrát. - Ne haragudj - szólalt meg végül Rafe. - Ó, hallgass. Rafe igyekezett a dolog jó oldalát nézni. Legalább nem kosarazták ki.

22

A megszégyenülés sokkal rosszabb volt, mint a harag, vagy mint a könnyek. Kész depresszió, gondolta Hannah. Amint belépett a házba, visszavonult az emeleti verandára. Rafe nem is próbálta megállítani. Fél óra múlva Hannah egy nyugágyon feküdt, és miközben Winston hűségesen ott téblábolt mellette, nekilátott, hogy rendezze kusza érzelmeit és zilált gondolatait. Nézte az öböl nyughatatlan vizét, és felrótta magának, hogy túlreagálta a helyzetet. Sőt tőle teljességgel szokatlan módon kiborult. Nyilvánvaló, hogy több stressz érte mostanában, mint hitte. Minden joga megvolt rá, hogy dühös legyen Rafe-re a holdfényparti Tankolj és Tűzz!-nél kialakult jelenet miatt, döntötte el. De hát miért veszi ennyire a szívére, ami történt? Kiabált Pete Levare-ral. Kis híján elsírta magát azok előtt az emberek előtt. Mi ütött belé? Létezett válasz, de tudta, hogy nem akar szembesülni vele. Szinte örült, amikor meghallotta a háta mögül Rafe lépteit. Bármi jobb, mint végiggondolni a cáfolhatatlan tényeket. — Jól vagy? - kérdezte tőle Rafe. Hannah-t némi elégedettséggel töltötte el, hogy aggodalmat hall ki a hangjából. - Mérges vagyok - felelte. - Igen. Tudom. - Rafe odanyújtott neki egy pohár jeges teát. Pillanatnyi tétovázás után Hannah elvette tőle. Úgy tűnt, Rafe megkönnyebbül. Leült az egyik nádszékre, és két könyökét a térdére támasztotta. - Én voltam a hibás. - Ezt már leszögeztük. - Hannah szemügyre vette a kezében tartott poharat. Nem hétköznapi fekete tea volt jéggel. Gyönyörű zöldes-arány színű volt. A pohár peremét művészien föltekert mentaágacska díszítette, és mindegyik jégkockába apró mentalevelek voltak belefagyasztva. A pohár pereménél szívószál kandikált ki. - Nincs benne kis papírernyő - mondta. Rafe bírálón megvizsgálta a poharat, aztán határozottan nemet intett a fejével. - Az ernyő túlzás lett volna. - Akárcsak a jelenet a benzinkútnál. - Hannah kortyolt a teából a szívószálon keresztül. Tökéletes volt. Hideg, erős és frissítő. - Miért csináltad? - Mit miért csináltam? - Miért olyan ostoba és közönséges módon kérted meg a kezemet? - Biztos, hogy újra akarod kezdeni azt a beszélgetést? - Választ várok. Rafe kinézett az öböl ezüstös vizére. - Rendben. Attól a naptól fogva szeretnélek feleségül venni, amióta kiszálltál a kocsidból itt Álmodlakban, de tudtam, úgyse veszel komolyan. Akkor még nem. Hannah poharából kilöttyent a tea. Majdnem megfulladt. - Hogy micsoda... ? Rafe nem válaszolt a kérdésre. Makacs elszánással fűzte tovább a gondolatmenetét. Hannah-nak az a benyomása támadt, hogy ha már belekezdett a mondókájába, akkor is végig akarja mondani, ha a végén rajta, Rafe-en csattan az ostor. - Az elmúlt néhány napban azt hittem, hogy talán közelebb jutottunk hozzá. Hogy haladást értünk el. - Úgy érted, szexeltünk. Rafe egyetértőleg bólintott. - Azt is. De nem akartam erőltetni. - A szexet? - A kapcsolatot. - Á, azt. - Hannah mogorván nézett rá. - Miért nem? - Elsősorban azért, mert azt gondoltam, hogy ideges leszel, és visszatáncolsz.

- Én? Te állítod magadról, megrögzött félelmed, hogy a génjeidben hordod a hajlamot a kapcsolatok elrontására. - Nekem is jogom van hozzá, hogy ne fedjem fel a lapjaimat. Nem láttam tisztán a helyzetet. Végtére is azt mondtad, hogy új listát állítottál össze a férjjel szemben támasztott kívánalmakról. De a fenébe, azt nem árultad el, hogy mi szerepel az átdolgozott kiadásban. Hannah neki támasztotta a fejét a nyugágy támlájának. -Az a nyavalyás lista. - Igen. Az a nyavalyás lista. Nem volt nyugtom miatta, Hannah. Hannah keze Winston fején nyugodott. - Tényleg? - Az őrületbe kergetett. Mindenesetre ma délután a benzinkútnál, amikor mindenki füle hallatára azt mondtad, hogy szóba se került köztünk a házasság mint téma, azt hiszem, egy kicsit ideges lettem. A pokolba is, elvesztettem a türelmemet. - Elhallgatott. - És azt a kevés józan eszemet is, ami volt. Hannah lassan leeresztette a poharát. - Komolyan beszélsz? Rafe feléje fordította a fejét. - Halál komolyan. - A megérkezésem óta gondolsz a házasságra? - Már előtte is gondoltam rá. - Rafe egy pillanatra lenézett lazán összekulcsolt ujjaira. Amikor újra fölemelte a fejét, mord volt a tekintete. - Talán azóta, hogy Isabel ügyvédjétől értesültem Álmodlakról, és kiderült, hogy még nem mentél férjhez. - Nem értem - suttogta Hannah. - Miért jutott eszedbe a házasság? Az az őrült ötleted támadt, hogy így lehetne a legegyszerűbben elrendezni az örökség kérdését? - A fenébe is, dehogy. A házasság semmire sem egyszerű megoldás. Ez én tudom a legjobban. - Akkor miért? - Hannah ismét majdnem sipított. Ezentúl jobban kell magát fegyelmeznie. Végtére is Harte. Rafe álla megfeszült. - Nem könnyű elmagyarázni. Valahogy így tűnt helyesnek. Amikor megkaptam az ügyvéd levelét, kezdtek a helyükre kerülni a dolgok. Életemben először pontosan tudtam, hogy mit akarok. Olyan volt, mintha évekig ködben tapogatóztam volna, és akkor egyszerre szétoszlott volna az a köd. - Igazában mit akarsz? Rafe széttárja a kezét. - Semmi különöset. Téged. A panziót és az éttermet. Jövőt. Hannah várt, hátha hozzáteszi, hogy sírig tartó szerelmet és kölcsönös odaadást. De nem tette hozzá. - Értem. Vannak, akik azt mondanák, hogy egy Harte és egy Madi-son házassága már önmagában is meglehetősen különös. Rafe figyelmesen nézte. - Nézd, nem tudom, mi szerepel ezen az új listádon,.de bizonyos dolgokban megváltoztam az elmúlt nyolc évben. Továbbra sem tudok megfelelni az összes kívánalomnak, amiket tizenkilenc éves korodban felsoroltál... - Húszéves voltam, nem tizenkilenc. - Mindegy. A lényeg az, hogy legalább néhány elvárást teljesíteni tudok, a többin pedig hajlandó vagyok dolgozni. - Miért? - kérdezte nyíltari Hannah. Rafe komoly arccal, feszült figyelemmel hajolt felé. -Te Harte vagy. Neked észre kell venned a logikát a kettőnk házasságában. Figyelj, egyikünk sem árul zsákbamacskát. Sokkal jobban ismerjük egymást, mint egy csomó más ember a jövendőbelijét. Nekünk van közös múltunk. Háromgenerációnyi közös történelmünk. Együtt fogunk dolgozni Álmodlakon. Egy üzleti vállalkozás beindítása szoros köteléket hoz létre. - Úgy gondolod? - Persze. - Rafe kezdett belemelegedni. - Ami engem illet, én garantálhatom, hogy ez nem lesz tipikus Madison házasság. Hannah csak kortyolgatta a teáját, és akaratlanul is lenyűgözték a hallottak. - Milyen értelemben?

- Most mondtam el. - Rafe kétségbeesetten széttárta a kezét. - Nem a viharos szenvedély vadromantikus fantáziáján fog alapulni. - Egyáltalán nem lesz benne szenvedély? - kérdezte Hannah a szívószállal a szájában. Rafe fölemelte a fejét. - Nem azt mondom, hogy nem talállak vonzónak. Tudod, hogy vonzódom hozzád. Szexuálisan összeillünk. Ez fontos egy házasságban. - Jó, ha összeillünk az ágyban. - Pontosan. Nagyon fontos. - De te most valójában érdekházasságot javasolsz. - Én olyan házasságot javasolok - mondta Rafe élesebb hangon -, amely azokra a dolgokra van alapozva, amik állítólag tetszenek egy Harte-nak; azokra a marhaságokra, amik az eredeti listádon szerepeltek. Közös célok. Közös hobbik, satöbbi, satöbbi. Az ingerült hangra Hannah felkapta a fejét, de Rafe arca kifürkészhetetlen maszk volt. - Ja. - Hannah a jégkockákat döfködte a szívószállal. -Szóval marhaságok. Rafe sóhajtott. - Jó, a „marhaság" szerencsétlen szó volt. Figyelj, én csak azt akarom mondani, hogy szerintem minden reményünk megvan rá, hogy működni fog a házasságunk. Hannah, egyszer azt mondtad nekem, hogy nem feltétlenül kell elkövetnem az apám és a nagyapám hibáit. Nem mondhatom magamat száz százalékban sikeresnek, de a nagyobb buktatók egy részét sikerült elkerülnöm. És elértem azt a célt, amelyet nyolc évvel ezelőtt kitűztem magam elé. - Megúsztad a börtönt. - Ez semmit se számít? -Hah. - Eltartott egy ideig, amíg rájöttem, mit akarok az élettől, de most már biztosan tudom. Mondd meg nekem, rugalmasak-e annyira a jövendőbeliddel szemben támasztott követelményeid, hogy én is megfelelhetek nekik. - Az attól függ. - Hannah megacélozta magát. - Tudod, a listám átdolgozott kiadása rettentő rövid, legalábbis a régivel összehasonlítva. Mindössze egy követelmény szerepel rajta. Rafe olyan tekintettel nézett rá, amilyennel Winston a sirályokat szokta lesni. Remény és eltökéltség látszott a szemén, de az a tudat is, hogy talán rajtaveszt. Erős teherautó-motor zúgása hallatszott a ház túlsó oldala felé vezető behajtóról. Winston kihúzta a fejét Hannah keze alól, és a sarkot megkerülve elügetett, hogy felderítse, ki érkezett. Rafe összehúzta a szemöldökét; bosszantotta, hogy megzavarták. Azután rájött, hogy ki az, és talpra ugrott. - Ez A. Z. lesz - mondta. Elindult Winston után. Hannah vasvillaszemekkel meredt Rafe hátára. - Ennyit a sírig tartó szerelemről és odaadásról. - De nagyon halkan mondta, hogy Rafe meg ne hallja, mert éppenséggel lehetséges, hogy hírből sem ismeri egyiket sem. Ki gondolta volna, hogy egy Madison valaha is beérné a közös hobbikon és közös célokon alapuló házassággal? Ki gondolta volna, hogy egy Harte viharos szenvedély és romantikus szerelem után vágyakozik? Hirtelen elhallgatott a teherautó zörgése. Hannah fölkelt a nyugágyról, és elindult Rafe meg Winston után. -Tessék, az aznap éjszakai napló. - Arizona kinyitotta a fekete bőrbe kötött könyvet, és megfordította a konyhaasztalon, hogy Rafe és Hannah el tudják olvasni a bejegyzéseket. — Az az első Thornley-féle fogadás nagy esemény volt. Roppant sok ember vett rajta részt, jöttek Portlandből is. - Egy olyan autót keresünk, amelyik elhagyta a parkolót, de éjfél és hajnali kettő között visszatért. - Rafe közelebb húzta a naplót, hogy jobban lássa az aprólékos gonddal,

hangyabetűkkel írt bejegyzéseket. — Feltételezem, hogy egészen a fogadás végéig ott maradtál, ugye, A. Z.? -Amíg az utolsó kocsi is ki nem hajtott a parkolóból -biztosította Arizona. - Félmunkának nincs értelme. Hannah átlapozott néhány oldalt. - Rengeteg itt a bejegyzés. El fog tartani egy ideig, amíg végigvesszük őket. - Én ráérek. - Arizona felállt. - Azt hiszem, kimegyek a télikertbe, és lazítok, amíg maguk nyomoznak. Nem bánja, ha töltök még magamnak egy kis kávét, Rafe? - Szolgálja ki magát. - Rafe fogta a tollat és a vonalas írótömböt, amiket odakészített az asztalra. - Köszönöm. - Arizona magához vette a kannát. - Jó ideje nem üldögéltem már Isabel télikertjében. Hiányzanak ezek a látogatások, Isabel mindig tudott mondani valami érdekeset. Hannah-t meglepte, milyen szomorkás, nosztalgikus hirtelen Arizona hangja. Fölkapta a fejét. Arizona, kezében jókora kávésbögréjével, a konyhaajtó felé tartott. - Véle mindig el tudtam beszélgetni. O megértett, amikor az intézeti ügyekről meséltem neki. Nem nevetett ki, mint mások. Arizona kiballagott a hallba, és eltűnt a télikert irányában. Hannah némi kíváncsisággal nézett utána néhány pillanatig. - Kíváncsi volnék, milyen kapcsolat volt valójában Arizona és Isabel néni között - szólalt meg aztán halkan. -Tudomásom szerint soha egyikük sem volt férjnél. Régóta barátnők voltak. Szerinted elképzelhető, hogy... - Nem tartozik ránk. - Rafe leírt egy rendszámot. -Gyorsabban haladnánk, ha én felolvasnám a bejegyzéseket, te meg jegyeznéd. - Rendben. - Hannah átvette tőle a tollat, és maga elé húzta a sárga írótömböt. - Mehet. Csüggesztő feladat volt. Arizona naplójában nem csak rendszámok, nevek és időpontok szerepeltek. Kiterjedt megjegyzések bonyolították a keresést. Rafe néhányat hangosan felolvasott. . . . A Belső Kör tagja? . . .Állítólagportiandi, de a hátsó ülésen láttam egy New York Times-/... ...Jelen volt az intézet múlt keddi titkos értekezletén. Valószín űleg belső... - Létrehozott magának egy fantáziavilágot - suttogta Hannah. — Elképesztő. - Nem biztos, hogy elképesztőbb, mint az, hogy itt ülünk, és ennek a fantáziavilágnak a naplóit bogarásszuk, mert azt hisszük, hogy így meg tudunk oldani egy nyolc évvel ezelőtti gyilkosságot. - Igen, ebben van valami. — Hannah megkocogtatta az asztalt a tollal. - Belátom, vannak, akik ugyanolyan han-gyásnak tartanának minket, mint magát Arizonát. Csaknem egy órán keresztül eltartott, hogy átrágják magukat a Kaitlin halálának éjszakájára vonatkozó bejegyzéseken. Hannah a lelke mélyén már kész lett volna elismerni, hogy kudarcot vallottak, amikor Rafe megállt egy rendszámnál. - Hah - mondta. Hannah azonnal felkapta a fejét. - Mi az? - Eddig a Thornley-kampányhoz köthető rendszámokra és járművekre figyeltünk. -És? Rafe lassan hátradőlt, és kezeit a hátsó zsebeibe süly-lyesztette. Nézte a nyitott naplót. — Abban a kétórás időszakban közülük senki sem ment el és jött vissza. Lehet, hogy rossz irányból közelítjük meg a kérdést. Hannah-nak nem tetszett a baljós izgalom, amelyet kihallott a hangjából. - Arra célzói, hogy aki elment, hogy találkozzon Kaitlinnel, kölcsönkérte valakinek a kocsiját?

- Lehetséges. - Rafe habozott. - De létezik más lehetőség is. Arra következtettünk, hogy Kaitlin azon az éjszakán hirtelen ötlettől vezérelve cselekedett. Eldöntötte, hogy reggel itt hagyja a várost. Azonnal szüksége volt pénzre. Eddig abból a feltételezésből indultunk ki, hogy a Thornley-kampány valamelyik emberének próbálta meg eladni a zsarolásra használt videofelvételeket. Csakhogy volt egy másik potenciális piac is, amely vevő lehetett a felvételekre. - Milyen piac? - A média. - Hát persze. - Hannah félrelökte a tollat. - De ha valaki a médiától egyszer már beelegyezett, hogy megveszi tőle a kazettákat, miért ölte volna meg aztán? Egy újságírónak egyáltalán nem áll érdekében, hogy eltüntesse a forrását. Szüksége van az illetőre, hogy alátámassza a sztoriját. - Más a helyzet - mondta lassan Rafe -, ha arra akarta felhasználni a kazettákat, hogy ő maga zsarolja velük Thornleyt. Hannah mély lélegzetet vett, és lassan eresztette ki. -Senki sem szellőztette meg a médiában, hogy Thomley gyengéje a női alsónemű. Gondolod, azért, mert valamelyik újságíró, aki aznap este részt vett a fogadáson, megtartotta magának a felvételeket, és éveken keresztül arra használta őket, hogy zsarolja Thornleyt? Rafe nem válaszolt, csak kihúzta a farzsebéből az egyik kezét, és Hannah felé tartotta a naplót, hogy a lány is láthassa azt a bejegyzést, amelyet megjelölt. - Nem valamelyik újságíró - mondta halkan Rafe. -Hanem egy olyan, akit Kaitlin jól ismert, és felhívhatta azon az éjszakán. Akiről okkal feltételezhette, hogy érdekelni fogja a Thornleyval kapcsolatos pikáns történet. Egy régi ismerős, akiről azt hitte, hogy megbízhat benne. Hannah lenézett a rendszám mellé írt névre. Megdöbbent, és gyorsan a saját listájára pillantott. A jármű nem sokkal éjfél után távozott a fogadás helyszínéről. Egy óra negyvenhétkor tért vissza. - Egy olyan újságíró - folytatta Rafe nagyon halkan -, aki vélhetőleg tudott Arizona Snow-nak arról a szokásáról, hogy megbújik a sötétben, és mindent felír az intézetben zajló eseményekről. Aki ezért aztán úgy döntött, hogy jóllehet a városban soha senki nem veszi komolyan A. Z. összeesküvés-elméleteit, azért mégsem árthat, ha ellopja az arról az éjszakáról készített feljegyzéseket. Hannah alig jutott szóhoz a hitetlenkedéstől. - Gondolod, hogy Kaitlin Jed Steadmannek akarta eladni a kazettákat? Hannah egy óra múlva megállt a télikertben, és végignézett Mitchellen, Rafe-en és Arizonán. Azok komoly arccal néztek vissza rá. - Most mi a fenét csináljunk? - kérdezte. - Arra készültünk, hogy elvisszük a bizonyítékot Jed Steadmannek, aki aztán megcsinálja belőle a nagy sztorit. Most meg úgy fest, hogy ő a fő gyanúsított. Arizona a fejét rázta, és csettintgetett a nyelvével. -Tudhattam volna, hogy a helyi média is ludas az intézeti ügyek eltussolásában. Egy csomó dolgot megmagyaráz, ha az én véleményemet kérdezitek. Nem csoda, hogy egyfolytában olyan nagy titokban tudják folytatni az üzelmeiket. - Ha helyes a feltételezésünk, akkor ez semmilyen kapcsolatban nem áll az intézettel mondta Hannah türelmet színlelve. - Ez egy egyszerű eset: zsarolás és gyilkosság. Úgy tűnik, hogy akkor este Kaitlin felhívta Jedet. Megbeszéltek egy találkozót a gyalogúton a Rejtett-öböl fölött. Talán Kaitlin felajánlotta Jednek, hogy beszállhat a zsarolásba. Vagy az is lehet, hogy ott helyben el akarta neki adni a videokazettákat. Akárhogy történt is, Jed meglátta a lehetőséget, hogy nagyot kaszáljon a kompromittáló felvételekkel.

- De jobbnak látta, ha megszabadul Kaitlintől - fűzte tovább a gondolatot Mitchell. - Mert, mondjuk, nem bízott benne, hogy tartani tudja a száját. Vagy esetleg nem akarta megfelezni a profitot. Rafe a tarkóját masszírozta. - Most az a lényeg, hogy erre nincs semmiféle kézzelfogható bizonyítékunk. - Itt vannak a feljegyzéseim - emlékeztette Arizona. - Ne vedd zokon, A. Z., de csak ezekkel nem állíthatunk oda a rendőrségre. - Továbbra is nyitva áll előttünk a lehetőség, hogy átadjuk a sztorit a médiának - vélekedett Hannah. - Természetesen nem a Holdfényparti Napló-vak. De lehet, hogy valamelyik portiandi újságot érdekelné. - Lehet. De az is lehet, hogy nem. - Rafe a nádfonatú szék karfáját kocogtatta az ujjával. Arra számítottam, hogy Jed ráharap a történetre, és elintézi az alapvető háttérmunkát, mivel ez egy helyi botrány. Mert őt biztosan izgalomba hozza. - Hogyne hozná - jegyezte meg Mitchell mogorván. -Talán még be is perel minket. Hannah kinézett az öbölre. - Bárcsak volna még valamink, amivel folytathatnánk. Rafe-nek igaza van. Nincs kézzelfogható bizonyítékunk. Rövid csend követte a szavait. - Most már tudjátok, kivel álltok szemben - szólalt meg végül Mitchell. - Ha másra nem tudjátok is felhasználni, ami most kiderült, arra jó lesz, hogy halálosan ráijesszetek Jed Steadmanre. A tudomására kell hozni, hogy jól gondolja meg, mit művel, mert sokan rajta tartják a szemüket. Vigyázni fog magára. Arizona felmordult. - Miért nem hívják fel Thornleyé-kat és árulják el nekik, ki zsarolta éveken keresztül a jelöltjüket? Attól felkavarodna egy kicsit az állóvíz. - Én nem vagyok benne annyira biztos, hogy Jed zsarolta Thornleyt - jegyezte meg Rafe elgondolkodva. Mindenki ránézett. Rafe előrehajolt, és összefonta a karját a térdein. - Ha alaposabban megnézzük, semmi sem utal rá, hogy Stead-man jobban élne, mint amennyire a jövedelméből futná. Ha pénzt vasal be Thornleytól, hová tünteti el a pénzt? Ezt a megállapítást is csend fogadta. - Hát, a mindenségit - morogta Mitchell. - Miért gyilkolt volna, hogy megszerezze a felvételeket, ha utána nyolc éven keresztül csak ül rajtuk? Arizona szemében ravasz fény gyúlt. - Miért vesztegette volna arra az idejét, hogy pár dollárt leakasszon egy kis állam jelentéktelen politikusáról, amikor csak ki kell várnia az idejét, és ott van neki egy igazi szenátor? Hannah látta, hogy mindenkinek elakadt a szava. - Mondjak valamit, A. Z.? - Rafe mosolyában nyoma sem volt jókedvnek. - Ahhoz képest, hogy főállásban ösz-szeesküvés-elméleteket gyárt, néha fején találja a szöget. - Csakugyan van abban valami, amit mond. - Elismerése jeléül Mitchell halkan füttyentett egyet. - Az elejétől fogva sejtette mindenki, hogy Thornley valószínűleg meg sem áll Washingtonig. - Odapillantott Rafe-re. - Te mindannyiunknál jobban ismered Steadmant. Mit gondolsz, olyan pasas, aki ilyen hosszú távra tervez? - Elképzelhető - válaszolta Rafe elgondolkodva. -Mindig hangoztatta, hogy milyen fontos az időzítés és a tervezés. Hannah összefűzte az ujjait a háta mögött. - Ha Jed eddig tényleg csak ült azokon a kazettákon, most, mikor végre pénzt szimatolt, már biztosan lázban égett. Nem csoda, hogy a frász kerülgette, amikor Rafe is, meg én is visszajöttünk Holdfénypartra, és az emberek megint beszélni kezdtek a múltról. - A kérdés most már az: mihez kezdünk ezzel a sok spekulációval? - kérdezte Mitchell úgy általában mindenkitől.

Rafe kinézett az öbölre. - Gyűjtünk még egy kis információt, ha tudunk. Hannah rémülten feléje fordult. - Mit akarsz csinálni? - Ma este ülést tart a városi tanács. A móló felújítását fogják megbeszélni. Jed tudósít az ülésről. Valószínűleg hosszú lesz. Hannah megértette a célzást. Sietve közelebb lépett Rafe-hez. - Át akarod kutatni a házát, igaz? Rafe, nem vállalhatsz ekkora kockázatot. Mi lesz, ha arra jár egy járőrkocsi, mialatt bent vagy, és észrevesznek? Ha elkapnak, letartóztatnak magánlaksértésért. A végén még börtönbe csuknak! - Az lenne csak vicces - mondta Rafe. - Beteljesülne egy régi jóslat. - Szerintem ez egyáltalán nem vicces. - Hannah megfordult, és ránézett Mitchellre. Biztos vagyok benne, hogy maga sem hagyja, hogy ennyit kockáztasson. Az unokája. Segítsen lebeszélni róla. Mitchell az állát simogatta. Zavaróan ismerős rosszfiús mosoly tűnt fel az arcán. - Nos, csakugyan nem hagynám, hogy egyedül vágjon bele ekkora ostobaságba. Az lesz a legjobb, ha elkísérem, nehogy valami butaságot csináljon. Hannah Mitchell arcáról Rafe-ére nézett, majd vissza. Felnyögött. - Hát, a mindenségit. Nincs is szebb a családi összetartásnál. Mitchell egy fűzfa ágai alól méregette a nagy házat. Jed Steadman otthonában sötétség és csend honolt ezen a ködös alkonyi órán. - Gondoltál rá, hogy mit fogunk csinálni, ha beindul egy riasztó? - Kétlem, hogy volna riasztója - mondta Rafe. - Itt Holdfényparton nem fáj az emberek feje a bűnözés miatt. - Ha igaz, amit Steadmanről feltételezünk, akkor ő aligha tartozik szép kis városunk átlagpolgárai közé. Te meg Hannah ráijesztettetek mostanában. Lehet, hogy beszereltetett egy riasztót. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy van-e elképzelésed arra nézvést, mit csináljunk ebben az esetben. - Szerinted vállalkoznék ilyen őrültsége anélkül, hogy előbb számba ne vennék minden lehetőséget? - Csak azt mondd meg, mit csinálunk, ha megszólal egy riasztó. - Futunk, mint az eszelős. Mitchell bólintott. - Ettől féltem. - Inkább kiszállsz most, mielőtt bemegyünk? - A pokolba is, dehogy. Evek óta nem csináltam ilyen izgalmas dolgot. Rafe elmosolyodott magában. - Ettől féltem. Könnyűszerrel bejutottak. Egy kicsit talán túlságosan is könnyen, gondolta Rafe, miközben feltolta a hálószoba ablakát. Egyik lábát átvetette a párkányon, és mozdulatlanná dermedve hallgatózott néhány pillanatig. - Mi baj? - kérdezte Mitchell. - Semmi. - Rafe átvetette a másik lábát is, és megállt a hálószobában. Hátborzongató csend uralkodott a házban. Magány és sötétség vette körül Rafe-et. Nagyon is jól ismerte ezt a sivár, mélabús hangulatot. San Diegó-i házában régóta gyűlt már ez az üresség, mire végül elhatározta, hogy visszaköltözik Holdfénypartra. Lehetséges, hogy minden férfi otthona ilyen, ha nem lakik vele nő, aki oldja a rideg-séget, eloszlatja a homályt. - Most mi van? - suttogta Mitchell, miután ő is bemászott az ablakon. - Ez a szoba legyen a tiéd. Fali páncélszekrényt keress. Én megyek, megnézem, van-e dolgozószoba vagy ilyesmi. Megvan a kesztyűd? - Persze, de nem mondhatjuk el magunkról, hogy szakértők volnánk az ilyesmiben. Mi lesz, ha később rájön, ha valaki átkutatta a holmiját?

-Akkor legalább aggódhat emiatt is - válaszolta Rafe. -Ha nem kerülnek elő azok a kazetták, csak azt a taktikát alkalmazhatjuk ellene, hogy jól ráijesztünk. Rafe otthagyta Mitchellt a hálószobában, és gyors léptekkel kiment a folyosóra. Megállt egy másik hálószoba küszöbén, és felkattintotta a ceruzalámpáját. A kopár helyiség spártai hangulatú volt. Úgy nézett ki, mintha soha senki nem lakott volna benne. Rafe kinyitotta a gardrób egyik ajtaját. Régi kempingfelszerelés állt benne. Becsukta az ajtót, és továbbment a folyosón a következő szobába. Első látásra egyértelmű volt, hogy ezt használta Jed pihenőszobának. Az egyik fal nagy részét hatalmas televíziókészülék foglalta el. Fekete bőrhuzatú, nagy fekvőfotel körül több ezer dollár értékű hangfalak és más szórakoztatóelektronikai felszerelés. A fekvőfotel mellett egy papírkosár is volt. Rafe belenézett, és kisebb kupac szemetet látott benne. Az oldalához hozzátapadt egy darabka sárga papír és egy fóliadarabka. Rafe rávilágított a cukorkafóliára. Pontosan ugyanolyan, mint az, amelyet a Harte-ház felhajtójának közelében, a fa alatt talált. Nincs megdönthetetlen bizonyíték, hogy Jed figyelte a házat azon az éjszakán, de egyre több jel mutat rá. - Rafe - szólt ki Mitchell halkan a másik hálószobából. Sürgetés hallatszott belőle. Gyere, ezt neked is látnod kell. Rafe sarkon fordult, és végigsietett a folyosón. - Mi az? -Befordult az ajtón, és ceruzalámpáját Mitchellre irányította, aki egy komódnál állt. - Találtál valamit? - Az az érdekes, hogy mit nem találtam. - Mitchell három nyitott fiók felé intett a kezével. - Nincs itt semmi. Minden elvitt. - Biztos vagy benne? - Nézd meg te is. Rafe a gardróbszekrényhez ment, és felrántotta. Három árva ing az egyik sarokban. A földön egy pár kitaposott papucs. Más semmi. A gardróbba épített kis páncélszekrény tárva-nyitva. Üres az is. - Ügy tűnik, összepakolt, és lelépett. - Mitchell a derékszíjába akasztotta a hüvelykujját. — Talán rájött, hogy a nyomában vagyunk. - Honnan tudhatta volna? Mitchell megvonta a vállát. — Ez kisváros. Talán meglátta ma délután, hogy Arizona teherautója Álmodlaknál parkol. Tud kettőig számolni. Tudnia kellett, hogy te azon kevesek közé tartozol, aki komolyan veszik A. Z.-t. Megsejthette, hogy a Sadler lány halálának ügyében járt nálatok. Számára ez is logikus következtetés lehetett. - Dehogy. - Rafe végiggondolta. - Csak ha eleve félt a bekövetkeztétől. Esetleg felkészült rá, hogy egy szép napon beállít valaki, és kérdéseket tesz föl neki. - Egyvalami biztos. - Mitchell a nyitott fali páncélszekrény felé fordult, - Ha Steadman végleg lelécelt, akkor mérget mernék rá venni, hogy a kazettákat sem hagyta itt nekünk.

23 Rafe megint rágódott valamin. Hannah tűrte, amíg bírta, de este tízkor már a falra mászott tőle. A télikertben becserkészte áldozatát, aki ott ücsörgött a sötétben. Egyik kezét Winston nyakán tartotta, és szórakozottan vakargatta a füle tövét. - Arra szavazok, hogy esti sétának vigyük le Winstont a partra - mondta neki Hannah az ajtóból. Amikor Winston meghallotta, hogy nevét egy mondatban említik a „séta" szóval, ügyesen kibújt Rafe keze alól, és megiramodott az ajtó felé. Rafe keze ott maradt a levegőben, ahol az előző pillanatban még Winston feje volt. - Sötét van, ha esetleg nem vetted észre.

Hannah karba tett kézzel ácsorgott a küszöbön. - Nincs köd. Fent van a hold. Csak egy elemlámpa kell. - Késő van. Hannah Rafe tarkóját nézte. - Alig múlt tíz. Amikor először sétáltam veled a tengerparton, éjfél is elmúlt már. Rövid, éles csend következett. Azután Rafe egy szó nélkül fölkelt a nyugágyról. Az alsó verandára nyíló franciaablakon keresztül léptek ki a házból. Rafe fölkapcsolta az elemlámpát, de Winston nem törődött a fénykévével. Előreszaladt, leügetett a lépcsőn, és egy olyan lény magabiztosságával rohant a tengerpartra levezető sziklaösvény felé, amely többféle érzékszervre is hagyatkozhat a tájékozódásban. Rafe és Hannah ballagtak utána. Hűvös volt az este, de nem hideg, az öböl felszíne sötét tükör a jegesen fehér hold alatt. Ezüst fénysáv feküdt a megtévesztőén nyugodt vízen. A messzeségben a móló és Holdfénypart apró belvárosának lámpái ragyogtak. A domboldalban a Chamberlain Főiskola és az intézet fényei is látszottak. Ezen az éjszakán minden annak a legelső tengerparti sétának az emlékét idézte. Hannah kíváncsi lett volna, vajon Rafe-nek is eszébe jut-e az az éjszaka, és ha igen, mit gondol róla. Amikor leértek a homokra, követték Winstont a sziklamélyedések felé, amelyekben a dagály visszavonultával megmaradt a víz. - Jed Steadman miatt vagy rosszkedvű, igaz? - kérdezte Hannah kis idő múltán. - Tudom, milyen szörnyű lehetett azzal szembesülni, hogy talán ő ölte meg Kaitlint. Végtére is a barátod volt. - Jed nem volt több egy ezeréves ismerősnél - mondta Rafe zárkózottan. - Akivel egy unalmas estén szívesen lejátszott az ember egy biliárdpartit. Hannah ránézett. - Azt hittem, elég közel álltatok egymáshoz annak idején. - Az elmúlt nyolc évben jóformán eszembe sem jutott, az meg végképp nem, hogy fogjam a telefont, és fölhívjam. De ő sem vette a fáradságot, hogy kapcsolatba lépjen velem. Nem voltunk haverok. Hosszú nyári hétvégéken csináltunk együtt ezt-azt, mert egy fontos dolog közös volt bennünk. - Mi volt a fontos dolog? Kaitlin Sadler? - Nem. Hanem az apádanság. Hannah a szvettere zsebébe süllyesztette a kezeit. -Megértem, hogy ez összeköthetett. - Irigyeltem egy kicsit, ha tudni akarod az igazságot. Mindig őt tartottam a szerencsésnek. Úgy láttam, ő tudja, mit csinál. Volt terve a jövőjéről. Tudta, hová akar eljutni. Olyan pasas volt, aki nem baltázza el az életét. Winston félúton járt a vízhez, amikor megállt, és megszaglászott egy darab uszadék fát. Rafe rávilágított az elemlámpával, azután hagyta, hogy a fénycsóva lecsússzon a parton habosán megtörő hullámokig. - De tudod, tévedtem Jeddel kapcsolatban - folytatta Rafe kis idő múltán. - Milyen értelemben? - Nem ő volt a szerencsés. Hanem én. Nekem ott volt Mitchell, miután a szüleim meghaltak. Gabe-nek is, meg nekem is. Egy időre letértem az útról, de hála Mitchellnek, legalább tudtam, hogy létezik út. - Ertem - bólintott Hannah. - Azt hiszem, Jed soha senkire nem számíthatott. Az apja rengeteget ivott, és egy nap nyoma veszett. Utána az anyja kétszer vagy háromszor is férjhez ment. - Hmm - mondta Hannah. - Ez meg mit akar jelenteni? - Azért ne nagyon ragadjon el minket a „jaj-sajnáljuk-szegény-Jedet-aki-működésképtelen-családból-származik" hangulat. Elhiszem,

hogy ez mind igaz, de azt nem hiszem el, hogy néhány szabályt ne ismert volna. Azon az éjszakán, amikor megölte Kaitlin Sadlert, hogy megszerezze a zsarolásra felhasználható kazettákat, megszegte ezeket a szabályokat. Szerintem nagyon jól tudta, hogy mit művel. - Tudod, Hannah, ez az egyik dolog, amit szeretek benned. - Rafe hangjában azon az estén most először hallatszott egy kis gunyoros, vidám felhang. — Rád lehet számítani, hogy a lényegre tapintasz. Hannah felsóhajtott. - Jól van, na. Ha nem Jed miatt emészted magad, akkor volnál szíves elárulni, mitől vagy ilyen rémes kedvedben egész este? - Gondolkodtam. - Ne vedd sértésnek, de félek tőle, hogy az nem tesz jót neked. - Hálás vagyok a megerősítésért. - Oké, oké. Nem akarok vitatkozni. - Pedig olyan jól csinálod. Hannah ökölbe szorította a kezét a szvettere zsebében. -Kezdjük elölről. Meséld el, miről gondolkodtál ma este. Rafe néhány szívdobbanásnyi ideig hallgatott. Hannah-nak az a benyomása támadt, hogy valamiféle nagy bejelentéshez gyűjti a bátorságát. - Úgy döntöttem, hogy átíratom Álmodíakot a nevedre - mondta. Hannah néhány pillanatig azt hitte, rosszul hall. Kétszer is újrajátszottá az agyában ezt az egyszerű kijelentést, csak akkor hitte el, hogy mégiscsak jól hallotta. Földbe gyökerezett a lába, és hirtelen szembefordult Rafe-fel. - Hogy mit fogsz csinálni? -Jól hallottad. - Rafe is megállt, és ránézett Hannah-ra. -Álmodlak Harte-tulajdon. Mindig is Harte-tulajdon volt. Tudom, milyen romantikus álmot dédelgetett a nagynénéd, de az az igazság, hogy én semmiféle jogot nem formálhatok arra a házra. Az a tiéd. Veled nem fogok harcolni érte. Hannah-t pánik kerítette hatalmába. Kirántotta a kezét a zsebéből, és megragadta Rafe fekete pulóverét. - Azt hittem, megállapodtunk valamiben. - Úgy láttam, téged nem nagyon érdekel. - Nem volt alkalmam reagálni rá. - Hannah lábujjhegyre állt, és közelebb hajolt. - Ha visszaemlékszel, az üzleti tárgyalásunk közepén megérkezett Arizona Snow a naplóival. Azután jött a nagy felfedezésünk Kaitlin Sadler halálával kapcsolatban. - Hannah... - Ezt követte az, hogy te és a nagyapád elmentetek betörőt játszani. Utána kiderült, hogy Jed Steadman távozott a városból, te pedig búnak eresztetted a fejedet. Mindent összevetve, kicsit sűrű napunk volt. Nem volt alkalmam választ adni az üzleti ajánlatodra. - Régóta tudom, hogy kizárólag a Álmodlakra támasztott igényem hangoztatásával tudtalak magam mellett tartani. De nem akarom erre használni. - Elnézést, ha félreértettem, de az volt a benyomásom, hogy engem és Álmodlakot egy csomagnak tekintesz. - Máshol is fel tudom építeni az éttermemet. - Neked az az étterem a szenvedélyed. Álmodlak hozzá a lehető legalkalmasabb hely, és ezt te is tudod. Nem mondhatsz le róla. - Kapaszkodj meg, Hannah. Az étterem fontos a számomra, de nem a legnagyobb szenvedélyem. -Rafe... - Nem egy üzleti megállapodás révén akarlak megszerezni téged és Álmodlakot. - Te álltál elő ezzel az ajánlattal. - Kezdtem elkeseredni. Hannah-ban feléledt a remény. De szántszándékkal nem vett róla tudomást, és józanságot erőltetett magára. -Időközben azonban meggondoltad magad? Már nem is kellek?

Rafe a szabad kezével megfogta Hannah egyik öklét. -Kellesz, Hannah, de csakis úgy, ha én is kellek neked. Ma este rájöttem, hogy csak akkor tudhatom meg, mit érzel valójában irántam, ha kiveszem Álmodlakot az egyenletből. Hannah nem tudta tovább féken tartani a reményt, amely magasra szárnyalt benne. - Tudni akarod, mit érzek irántad? Hát megmondom, mit érzek irántad. Szeretlek, Rafe Madison. Itt akarok maradni veled Holdfényparton. Egy ötcsillagos panziót és éttermet akarok nyitni veled Álmodlakban. Gyerekeket akarok tőled, és veled akarom leélni az életemet. Rafe egy pillanatig nem mozdult. Azután hirtelen átölelte Hannah-t az egyik kezével, és szorosan a mellkasához vonta. - Biztos vagy benne? Hannah hozzásimult. Odafészkelte magát a Rafe-ből sugárzó melegségbe és erőbe. Rafe az ő jövője. - Biztos. - Szeretlek - mondta Rafe a hajába. - Te vagy a szenvedélyem, nem az étterem. Tudod te is, ugye? - Most már igen. - Megkönnyebbülés és boldogság öntötte el Hannah-t. Ha egyszer egy Madison megtalálta a szenvedélyét, semmi sem állhat az útjába. - Mi a helyzet az új listával? — kérdezte Rafe halkan. -Megfelelek? Hannah belemosolygott Rafe nyakába. - Csak egyetlen tétel szerepelt rajta. Olyan férfihoz akartam feleségül menni, akit teljes szívemből szeretni tudok. És aki ugyanígy szeret engem. - Nincs gond. Megfelelek az összes kívánalomnak. -Még szorosabban ölelte Hannah-t. Működni fog. A házasságunk. Álmodlak. A jövő. Minden rendben lesz. Esküszöm. - A te álmaiddal és az én eszemmel hogyan foghatnánk mellé? Rafe fölemelte Hannah állát. - Akkor éjszaka a tengerparton azt mondtam magamnak, hogy soha nem kaphatlak meg, de már akkor tudtam, hogy soha nem foglak elfelejteni. - Én ugyanezt mondtam magamnakveled kapcsolatban. Rafe elmosolyodott Hannah száján. - Az agyam valamelyik zugában állandóan ott voltál te is meg az a nyavalyás listád is. Akarod hallani az igazságot? Azt kívántam neked, hogy boldog légy. De közben nagyon reméltem, hogy sose találsz olyan férfit, aki meg tud felelni a férj lista összes elvárásának. - Te meg a nagy célkitűzésed, hogy megúszd a börtönt, állandóan ott volt az agyam valamelyik zugában. Rendkívül bosszantónak találtam, hogy ilyen kevéssel beéred, amikor pedig olyan sokra vihetnéd. - Úgy tűnik, az elmúlt években folyamatosan bosszantottuk egymást. - Elképzelni se tudok ennél jobb alapot egy házassághoz. Rafe elvigyorodott. - Én sem. Az elemlámpa fénysugara a homokra fröccsent, amikor összeért a szájuk. Hannah felolvadt a csókban. Paradicsomi boldogságot érzett. A varázst Winston éles, határozott ugatása törte meg. Rafe kelletlenül fölemelte a fejét. - Úgy veszem észre, a kutyád nem helyesli, hogy a tengerparton enyelgünk. - Kénytelen lesz megszokni. Winston otthagyta az uszadék fát, amely eddig lekötötte a figyelmét, és futni kezdett feléjük. Megint ugatott, de most hangosabban és sürgetőbben. Nem a figyelmet akarta felhívni magára, nem is szilaj játékhoz keresett társat. Hannah-ba beléhasított az aggodalom. - Azt hiszem, valami nincs rendjén. Winston nem állt meg, amikor odaért hozzájuk. Futott tovább a sziklaösvény felé, amely visszavitt Álmodlakhoz. Most már folyamatosan ugatott. - Mi a fene? - Rafe megfordult, és az elemlámpa fénysugarával követte a kutyát. - Ó, szentségit! Futni kezdett. Hannah a ház irányába nézett. Földbe gyökerezett a lába. Mögötte az öböl nyugtalan vizének robajlása elnyomott minden hangot, amely Álmodlak felől érkezhetett volna a sziklás

partoldalban. De nem is volt rá szükség, hogy hallja a tűz pattogását és sziszegését. Teljesen tisztán látta az éjszakába fel-felcsapó lángokat. Magammal hozhattam volna a mobilomat, gondolta Rafe, miközben rohant a ház felé. De aztán túlságosan csábítónak tűnt a lehetőség, hogy esetleg a kerti locsolócső segítségével is megfékezheti a tüzet, ezért nem tett kitérőt a házba, hogy felhívja a 911-et. Átugrotta a lépcsőt, és végigfutott a verandán. Winston egy kicsivel járt előtte. A kutya most már támadni készült. Nem a rövid, figyelmeztető vakkantásokat hallatta. A veranda lámpáinak fényében látszottak vicsorító fogai és vízszintesen lelapuló füle. Jól ítélte meg Winstont, amikor először látta, gondolta Rafe. A legkevésbé sem öleb. - Hívom a tűzoltókat! - kiabálta Hannah. -Jó! - Rafe vissza sem nézve fordult be a sarkon, ahogy elkanyarodott a veranda. Csak Winston morgása figyelmeztette, mielőtt észrevette a lángok izzásában kirajzolódó alakot. A férfi menekülni próbált, de a kutya már megragadta a nadrágja egyik szárát. Rafe látta, hogy Winston áldozata fölemeli a benzinkannát, és le akar sújtani vele a snaucer koponyájára. - Istenverte kutya! - kiabálta Jed. Rafe rávetette magát. A kanna kirepült a fűre, el a lángoktól. Jed végigzuhant a veranda deszkáin. Kinyitotta zavaros, dühös szemét. Forróbban izzott benne a gyűlölet és a harag, mint a pattogó lángok. Winston jobb fogást keresett Jed lábán. - Ereszd el, Winston. A kutya elengedte a nadrágszárat, és felnézett Rafe-re. -Te nyavalyás! - ordította Jed. - Mindent elterveztem. Kivártam az időt. De neked muszáj volt visszajönnöd, és mindent elrontanod! Felszökkent, és két kezével Rafe torka felé kapott. Rafe látta a tébolyt a szemében, és elhúzódott, hogy Jed ne érhesse el. - Vége, Jed. - Miért kellett visszajönnöd, miért kellett mindent elrontanod? Miért, az isten verjen meg? - Vége - ismételte Jed. A távolban szirénák vijjogtak. Winston felajzva ugrált, és megint ugatni kezdett. Hannah fordult be a sarkon, kezében a konyhaszekrényből előkapott tűzoltó készülékkel. - Ó, szent ég! - Megtorpant, amikor elébe tárult a látvány. - Minden olyan jól ment, amíg vissza nem jöttél. - Jed arcát eltorzította a düh. - Minden készen volt. Annyi év után minden úgy alakult, ahogy kellett. És akkor visszajöttél. Vadul előrelendült, és megpróbálta elérni Rafe-et. Rafe oldalra lépett a támadás elől, de otthagyta az egyik lábát. Jed elbotlott benne, és nekiesett a ház falának. Néhány pillanatig támasztotta, azután lassan ülő helyzetbe csúszott. Amikor kinyitotta a szemét, már eltűnt belőle a téboly. Nem volt benne más, csak a vereség megaláztatása. - Mindent elterveztem - suttogta.

24 - Winston volt ennek az órának a hőse. - Hannah büszkén nézett a kutyájára, aki egy jutalomcsonton rágódott. -Neki köszönhetjük, hogy nem sok kárt tett a házban a tűz. A Willis testvérek biztosítottak minket, hogy pár hét alatt mindent megcsinálnak. - Ha nektek volnék, én rászánnék pár hónapot is -mondta Mitchell. - Egy építkezés sohasem készül el időre, főleg akkor, ha a Willis testvérekre van bízva.

- Talán nem is olyan nagy baj - vélekedett Hannah. -Azon a szárnyon úgyis nagyobb átalakítást terveztünk. Összeköthetjük a javítással. - Logikusan hangzik. - Mitchell hátradőlt a foteljában, és szemügyre vette a verandát. - Itt lesz mit csinálni. De a végén szép kis panzió és étterem válik belőle. - Ötcsillagos - tette hozzá Rafe. Halk hangjában is bizonyosság csengett. - Egy pillanatig sem kétlem. - Mitchell elnevette magát. - Mindig tudtam, hogy bármire képes vagy, ha egyszer elhatározod magad. Csak akarni kell. Hannah elvigyorodott. - Nahát, micsoda véletlen. Egyszer ugyanezt mondtam neki én is. Rafe föltette a sarkát a korlátra, és ivott egy kortyot a kezében tartott sörösüvegből. - Hogy hibázhatnék, amikor ketten is megmondják nekem, hogyan éljem az életemet? - Jó sokáig eltartott, amíg beváltottad a hozzád fűzött reményeket, de megérte várni rá. Mitchell az egyik kezébe fogta a sörösüveget, és hunyorogva nézett a fakuló fénybe. - Mi hír Jed Steadmanről? - Csak annyi, hogy nagyjából úgy történt minden, ahogy gondoltuk. - Rafe kinézett az öbölre. - Attól eltekintve persze, hogy Jed azt állítja az ügyvédjén keresztül, hogy Kaitlin halála baleset volt. - Miközben a kazettákon veszekedtek — magyarázta Hannah. - Persze, persze - motyogta Mitchell. - Nyilvánvaló, hogy végül nem szándékos emberöléssel fogják megvádolni. De hová lettek a kazetták? - Jed azt állítja, hogy Kaitlinnel együtt lezuhantak a szikláról, és hullámzás kisodorta őket a nyílt tengerre. Azt mondja, még csak nem is látta a felvételeket. - Hah. — Mitchell vágott egy grimaszt. — És ha ti ezt elhiszitek, akkor van egy vízparti ingatlanom Arizonában, amit eladok nektek. - Én azt hiszem, tulajdonképpen senki sem hisz neki -mondta lassan Hannah. - De senki sem tudja bizonyítani, amíg elő nem kerülnek azok a felvételek. A Thornley-féle csapat azt az álláspontot képviseli, hogy az esetnek az égvilágon semmi köze sincs a főnökükhöz. Ámbár azt beszélik, hogy Trevor Thornley ismerte Kaitlint, amikor Kaitlin neki dolgozott az első kampányában. - Kíváncsi volnék, hány másolat létezik azokból a felvételekből - tűnődött Mitchell. - Nem a mi gondunk - mondta Rafe. — Aggódjon csak Thornley amiatt, hogy egy szép napon kinyit egy bulvárlapot, és nőibugyi-modellként látja magát viszont. Nekünk most egyéb feladataink vannak. Mitchell felhúzta a szemöldökét. - Például? - Például hogy megszervezzünk egy esküvőt - mondta Hannah könnyed hangon. Mitchell egy tizedmásodpercre megdöbbent. De a következő pillanatban boldog mosoly ömlött szét viharvert arcán. Akkorát kiáltott örömében, hogy Winston elejtette a jutalomcsontot, fölkelt a padlóról, és odaballagott Mitchell foteljához, hogy lássa, mitől ez a nagy izgalom. - Nohát, a mindenségit - dörmögte Mitchell, miután végre türtőztetni tudta túláradó érzelmeit. - Tudtam, hogy előbb-utóbb megjön az eszetek, és helyesen cselekedtek. Csak egy kis farbabillentésre volt szükségetek. - Nem is tudom, mihez kezdtünk volna a segítséged nélkül — mondta Rafe szárazon. Abból mindenképpen ihletet merítettünk, hogy szétkürtölted a postán küszöbönálló házasságunk hírét. Nem, Hannah? - Onnan kaptuk az ötletet - mondta Hannah. Mitchell szemlátomást alig bírt magával örömében. Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Várjuk ki, mit fog szólni Suliivan és a többi nyársat nyelt Harte, ha ezt meghallják. A családja kollektív hisztériás rohamot fog kapni, Hannah.

Hannah-nak megrándult az arca. - Számítok rá, hogy lesz egy kis tűzijáték, amikor Rafe-fel belejelentjük nekik a jó hírt. - Meghiszem azt! - bólogatott vidáman Mitchell. — De szívesen megnézném a képüket, amikor értesülnek róla. - Felejtsd el - morogta Rafe. - Még a közelben sem leszel. -Áá... - Ha már a családtagok reakciójánál tartunk - kezdte Hannah határozott hangon. - Az esküvőt én szervezem. Van némi tapasztalatom e téren, de be kell vallanom, hogy ez a konkrét esemény rendkívüli kihívások elé állít minket. Mitchell felkacagott. - Attól fél, hogy dulakodás támad a templomban? Hannah rendreutasítón nézett rá. - Mindenkitől elvárom az együttműködést, az önfegyelmet és a civilizált viselkedést. Világos? - Ne nézzen így rám. - Mitchell olyan képet vágott, mint akit vérig sértettek. - Mi, Madisonok nem fogunk jelenetet rendezni. — Szent igaz - helyeselt Rafe. - Ha szóváltás lesz, azt nem a Madisonok fogják kezdeni. Hannah mindkét férfira szigorú pillantást vetett. -Nagyon ajánlom, hogy ne is ők fejezzék be. Az esküvőt két hónap múlva tartották a Holdfényparti Közösségi Templomban. A város összes lakója meghívást kapott rá, és lényegében mindenki el is jött. Noha többen is vérfagyasztó leszámolást vizionáltak, rendbontás nélkül lezajlott a szertartás. A fogadást Álmodlakban tartották. Nagyjából félidőben Mitchell nem bírta tovább türtőztetni magát. Megkereste Sullivant, hogy kárövendjen egy kicsit. A verandán talált rá régi társára és riválisára. Suliivan magában ácsorgott a korlátnál, egyik kezében egy pohár pezsgővel, a másikban bottal. Nahát, a mindenségit, gondolta Mitchell. Ugyanannyit kopaszodott, mint én. A régi időkben magasabbnak is tűnt. Ügy látszik, mind a ketten összementünk. Ahogy nézte Sullivant, úgy érezte, hogy egy régi tükörbe néz. De mire számított? Hogy mindketten örökké fiatalok és tetterősek maradnak? Legalább nem én vagyok az egyetlen, aki bottal jár. - Hé, Suliivan. - Megállt tőle néhány lépésnyire. -Hogy tetszik a vejed? Sullivan lassan feléje fordult. Mitchell megnyugodott egy kicsit. Tény, hogy egykori társa fölött sem múlt el nyomtalanul az idő, de a szemében még mindig ott csillogott az értelem. Ugyanaz az ember volt, akivel vállvetve harcoltak abban a régmúlt csatában, amire senki sem emlékezett már azokon kívül, akik részt vettek benne. Ugyanez az ember volt, aki megmentette az életét abban a nyomorult dzsungelban, és akinek az életét cserében ő is megmentette. Ugyanaz az ember volt, akivel összefogtak, és mindent kockára tettek egy pénzügyi szerencsejátékban, amely aztán egy időre gazdaggá tette őket. Ugyanaz az ember, akinek megpróbálta kiverni a fogait a Fulton-féle szupermarket előtt. Belenézett Suliivan szemébe, és tudta, hogy mind a ketten tisztában vannak az igazsággal. Az őket összekötő kapocs bonthatatlan. Suliivan ránézett Rafe-re és Hannah-ra, akik a veranda végében álltak. - Megjárja. Mindig mondtam, hogy sokra viheti. - Hétszentség, hogy sose hallottam, hogy ezt mondtad volna. - Jó ideje nemigen beszéltünk, Mitch. - Az már igaz. - Rendes embert neveltél Rafe-ből és Gabe-ből. Mitchell meghökkent. Gyorsan ránézett Sullivanre, azután ugyanilyen gyorsan el is fordult. - Nem csak rajtam múlt. - De rajtad is.

Egy darabig csak álldogáltak, nézték a vendégeket. Mitchell megjegyezte magának, hogy Suliivan meg sem próbálja faképnél hagyni. - Úgy tűnik, megint sokat fogunk találkozni - szólalt meg végül Mitchell. - Azt hallottam, hogy ti, Harte-ok sokat adtok a családi összejövetelekre. - Igen. - Suliivan ránézett. — Mi nagyon sokat adunk az ilyesmire. Hogy tetszik a menyed? Mitchell elmosolyodott. - Megjárja. - Ajánlom, hogy rendben legyen ez a házasság, Mitch. Istenre esküszöm, ha Rafe nem bánik vele rendesen... - Ne húzd fel magad. - Mitchell figyelte Rafe-et, ahogy oltalmazón átkarolja Hannah derekát. - Hannah a szenvedélye. Tudod, milyenek a Madisonok, ha a szenvedélyükről van szó. - Igen. - Suliivan hangja elégedetten csengett. - Tudom, milyenek a Madisonok, ha a szenvedélyükről van szó. Semmi sem állhat az útjukba.

25 Egy hónap múlva... Csöngött a telefon, és odalett a varázs. Rafe megdermedt; éppen rá akart hajolni Hannah-ra, hogy megcsókolja. Hannah felnézett rá a párnáról. - A telefon - mondta. - Tudtam, hogy némára kellett volna állítanom, mielőtt lefekszünk. A készülék kitartóan csengett tovább. - Jobb lesz, ha felveszed. Lehet, hogy a nagyapád. - Akkor pláne nem kellene fölvennem. - Rafe kelletlenül fölemelte a kagylót. - Tessék. Ugye, fontos? - reccsent rá a hívóra, akárki legyen az. - Zavarok? - érdeklődött udvariasan Gabe. - Igen. Ma van az egy hónapos házassági évfordulónk. - Még csak kilenc óra. - Mi, vén házasok a tyúkokkal fekszünk. - Hallottam róla - mondta Gabe. - Ami azt illeti, ez éppen az a téma, amiről beszélni akartam veled. Rafe felnyögött, és hátrahanyatlott a párnájára. - Most igazán nincs kedvem a nyomorúságos szerelmi életedet boncolgatni. - Nemhogy nyomorúságos, de semmilyen szerelmi életem nincs. - Megint rosszul végződött egy randevú? - Finoman fogalmazva. Rafe rápillantott Hannah-ra, aki felvonta az egyik szemöldökét. - Mondtam neked, hogy nem fogsz nagy sikert aratni, ha úgy keresel feleséget, mintha üzletet akarnál kötni. - De tudom, hogy jó úton járok. Már csak a stratégia finomhangolása van hátra. Ma este rájöttem, hogy ezt ugyanúgy kell megközelítenem, ahogy egy összeolvadást vagy kivásárlást. Fel kell fogadnom egy konzulenst. Rafe-nek rettenetes balsejtelme támadt. - Remélem, nem azt fogod mondani, amire gondolok. - Holnap reggel az lesz az első dolgom, hogy felhívom Hannah nővérét, és bejelentkezem a házasságközvetítő ügynökségéhez. Úgy tudom, teljes mértékben a számítógépre hagyatkozik. Rafe behunyta a szemét. - Ez egy rossz álom. Tudom, hogy az.

-Az esküvőn váltottam pár szót Lilliannel. Azt mondta, nagyon magas a sikeres közvetítéseinek az aránya. - Gabe, nem hiszem, hogy ez jó ötlet volna. - Miért nem? - Hát... - Rafe tétovázott. - Nem is tudom. Valamiért nagyon kockázatosnak érzem. - Mit veszíthetnék? - Öö, hát... - Rafe érezte, hogy cibálják a csuklóját. — Gabe, most le kell tennem. Szeretném folytatni az egy hónapos évforduló megünneplését. - Add át üdvözletemet Hannah-nak. Ha sikerrel járok a Minden Stimmel Ügynökségnél, hamarosan magam is ünnepelni fogok. - Valami azt súgja nekem, hogy nem lesz az olyan egyszerű - figyelmeztette Rafe. Madison vagy, nem emlékszel? Ha házasságról van szó, mi nem érjük be az egyszerű megoldással. Mi mindig a nehezebb utat választjuk.