JAYNE ANN KRENTZ. Féktelen vágyak

JAYNE ANN KRENTZ

Féktelen vágyak

1

JAYNE ANN KRENTZ SWEET FORTUNE SIMON & SCHUSTER INC. 1991 BY JAYNE ANN KRENTZ HUNGARIAN TRANSLATION SZABÓ HEDVIG, 1998

A SZERZŐTŐL AZ EURÓPA KÖNYVKIADÓNÁL MEGJELENT: Viharos szenvedély Zabolátlan szívek

2

ELSŐ FEJEZET - NEM LÁTOK! - Semmi baj, Mrs. Valentine. A szeme tökéletes. - Jessie Benedict a kórházi ágyon fekvő törékeny női test fölé hajolt, és gyengéden megszorította a lepedőt markolászó kezet. -A csúnya eséstől megrepedt ugyan néhány bordája, és kisebb agyrázkódást is szenvedett, de á szemét nem érte baj. Nyissa ki, és nézzen rám. Irene Valentine hirtelen kinyitotta halványkék szemét. - Nem érted, Jessie? Nem látok. - De hisz egyenesen rám néz. Látja, hogy itt állok, nem? - Jessie aggodalma fokozódott. Fölemelte a kezét. - Hány ujjamat látja? - Kettőt. Mrs. Valentine idegesen forgatta a párnán a fejét. - Az isten szerelmére, Jessie, én nem erről a látásról beszélek. Nem érted? Nem látok. Jessie szeme döbbenten elkerekedett, ahogy felfogta a szavak értelmét. - Na, ne, Mrs. Valentine! Biztos benne? Honnan veszi? Az idős nő felsóhajtott, és ismét behunyta a szemét. -Nem tudom megmagyarázni. - Hangja eltompult és rekedtté vált. - De tudom, hogy vége. Mintha a szaglásomat vagy a tapintásomat vesztettem volna el. Istenem, Jessie, olyan, mintha megvakultam volna. Egész életemben megvolt, és most elveszítettem. - Attól van csak, hogy beütötte a fejét. Ha elmúlik az agyrázkódás, biztos, hogy minden rendbe jön. - Milyen kicsi és törékeny ez a Mrs. Valettine, amikor nem hordja kedvenc talárját, színpompás turbánját és csilingelő nyakláncait, tűnődött Jessie, ahogy nézte. Mrs. Valentine egy hosszú percig nem szólt semmit. Mozdulatlanul feküdt a kórházi ágyon, szorosan markolva a lepedőt. Jessie már arra gondolt, hogy elaludt. - Mrs. Valentine? - suttogta. - Jól van? - Nem estem le - motyogta Mrs. Valentine rekedten. - Tessék? - Nem estem le a lépcsőn. Lelöktek. - Lelökték? - Jessie rémülten nézett rá. - Biztos benne? És elmondta már valakinek? - Megpróbáltam. De nem hallgattak végig. Azt mondták, hogy teljesen egyedül voltam a házban. Jessie, mi lesz velem? Mi lesz az irodával? Ki fogja működtetni? Jessie kihúzta magát. Eljött az ő nagy pillanata, és semmi áron nem akarta elszalasztani. - Majd én mindent elintézek, Mrs. Valentine. Ne aggódjon egy percig se. Én vagyok a helyettese, nem igaz? Tartom a frontot, amíg a főnök távol van. Erre találták ki a helyetteseket. Irene Valentine kinyitotta a szemét, és kétkedő pillantást vetett Jessie-re. -Talán jobb volna mégis, kedvesem, ha bezárnád néhány hétre az irodát. Isten a tanú rá, úgysincs sok ügyfelünk mostanában. - Szó sem lehet róla - hadarta Jessie gyorsan. - Én is el tudom vezetni. - Jessie, én ebben egyáltalán nem vagyok olyan biztos. Alig egy hónapja dolgozol csak nálam. Még alig tudsz valamit az üzletvezetésről. Egy ápolónő sietett be az ajtón, és szúrós pillantást vetett Jessie-re. - Ne nyújtsuk el nagyon a látogatást. Mrs. Valentine-nak pihenésre van szüksége. - Értem. - Jessie még egyszer megpaskolta a lepedőt markolászó törékeny kezet. - Holnap újra eljövök, Mrs. Valentine. Vigyázzon magára, és. ne aggódjon az iroda miatt. Minden a legnagyobb rendben lesz. - Jaj nekem! - Mrs. Valentine felsóhajtott, és becsukta a szemét.

3

Jessie egy utolsó aggódó pillantást vetett a kórházi ágyon fekvő sápadt nőre, aztán megfordult, és kilépett a folyosóra. Odament az első fehér köpenyeshez, akit meglátott. - Mrs. Valentine azt hiszi, hogy lelökte valaki a lép= csőn - közölte a férfival. Értesítették a rendőrséget? Az ügyeletes orvos, egy komoly tekintetű fiatalember együtt érzőn rámosolygott. Természetesen. Még reggel, miután ismertté vált a baleset. De úgy tudom, semmi nyomát nem találták erőszakos behatolásnak. A jelek szerint .elvesztette az egyensúlyát, s lebukfencezett a lépcsőn. Tudja, elég gyakran megesik az ilyesmi. Főleg idős emberekkel. Megkérdezheti a rendőröket is, ha akarja. Biztosan elkészültek már a jelentésükkel. - De ő azt hiszi, hogy volt valaki a házban. Valaki, aki szándékosan lelökte. - Ilyen esetekben, amikor erős ütés éri a koponyát, gyakori, hogy a beteg nem képes visszaemlékezni a balesetet megelőző néhány percre. - És tartós ez a memóriakiesés? Az orvos bólintott. - Általában. Úgyhogy, ha tényleg lett volna betolakodó, a beteg valószínűleg nem tudna visszaemlékezni rá. - A dolog úgy áll, hogy Mrs.- Valentine egy kicsit más; mint mi - kezdte Jessie, de aztán úgy döntött, hogy a fiatalembert valószínűleg nem érdeklik főnöknője paranormális képességei. A hivatalos egészségügyi szervek közismerten közönyösek az efféle dolgok iránt. - Na mindegy. Köszönöm, doktor úr. Viszlát. Jessie megfordult, és miközben lélekben már az előtte álló feladatokra összpontosított, sietős léptekkel elindult a lift felé. Útközben szórakozottan hátrasimított egy hajtincset a füle mögé. Rövidre vágott koromfekete bubifrizurája ferdén ereszkedett a tarkójától élőre, s kis farkincában végződött közvetlenül az arccsontja alatt. Hosszúra hagyott frufruja keretbe foglalta zöld mandulaszemét, kiemelve finom arcvonásait, egzotikus, szinte macskaszerű kinézetet kölcsönözve neki. Macskaszerűségét fokozta karcsú, nyúlánk alakja, szinte vibrált a teste, amikor mozgott, s érzéki nyugalom áradt belőle, ha elnyúlt egy fotelban. A fekete farmernadrág, fekete csizma és bő fehér ing, amit most viselt, jól illett az összképhez. Gondterhelten ráncolta a homlokát, miközben a lift lefelé ereszkedett a kórház előcsarnokába. Rengeteg teendő szakadt rá azáltal, hogy átmenetileg ő lett a Valentine Tanácsadó Iroda vezetője. Mind közül a legsürgetőbb az volt, hogy azonnal lemondjon egy korábban megbeszélt találkozót. A váratlan kibúvó mély megelégedéssel és némi rossz érzéssel töltötte el egyszerre. Legalább ma estére kiszabadul a hurokból. Csak abban nem volt biztos, hogy valóban szabadulni akar-e a hurokból. Az érzelmek ilyen nyugtalanító keverékével gyakran szembesült az utóbbi időben, és a helyzet fikarcnyit sem javult. Ösztönei arra figyelmeztették, hogy mindaddig, amíg Sam Hatchard jelen lesz az életében, a dolgok egyre zavarosabbak és bonyolultabbak lesznek. Jessie sietősen lépkedett, cipője sarka friss ütemet vert a járdán. Ragyogó késő tavaszi nap volt, nem számítva a Seattle fölött lebegő halványsárga ködöt. A szmog olyasvalami volt, amiről nem szívesen beszéltek errefelé az emberek, egy olyan helyen, amit a világ legszebb s leghangulatosabb városának tartottak máskülönben. Egyszerűen nem vettek róla tudomást, amikor pofátlanul ráereszkedett a városra. Szívesebben beszéltek a ritkaságszámba menő napsütésről. És persze tény és

4

való,, hogy a szmog általában nem tartotta magát sokáig, az első kiadós eső elmosta. És Seattleben az eső mindennapos dolognak számított. A járda szélére telepített fasor zöld lombja lugasként borult az utca fölé. A rohamléptekkel fejlődő Seattle felhőkarcolókkal szabdalt sziluettje hosszan elnyúlt az Elliot-öböl szikrázó háttérfüggönyén. A kompok és tankerek apró játék hajóknak látszottak a mélykék víztükrön. A vibráló párán keresztül alig lehetett kivenni az Olimpia-hegy távoli, csipkés szirtjeit. Jessie hunyorogni kezdett az erős fényben. Hátranyúlt, és előkotort a hátizsákjából egy napszemüveget. Az ilyen napfényes reggelek szokatlanul hatottak a Csendes-óceán északnyugati partvidékén. Nagyjából húsz percbe telt, mire Jessie elérte a csendes mellékutcát, ahol a Valentine Tanácsadó Iroda megbújt. Az apró cég egy kétszintes téglaházban kapott helyet, alig néhány utcasaroknyira a First Hill kórháztól, ahová Mrs. Valentine-t aznap reggel bevitték. Az öregedő épület bejáratát Irene Valentine cégtáblája díszítette, valamint egy szoftvercég stilizált vörösbegyet ábrázoló apró emblémája. Velük osztoztak az épületen. Jessie lenyomta a kilincset, és belépett a folyosóra. Kinyílt a jobb oldali üvegajtó. Húsz-egynéhány éves, sovány, gyűrött ábrázatú fiatalember dugta ki a fejét. Úgy festett, mint aki ruhástul aludta át az éjszakát, és valószínűleg így is volt. Farmernadrág, tornacipő és rövid ujjú fehér ing volt rajta, tollak és különféle csavarhúzók kandikáltak ki tömött felső zsebeiből. Szarukeretes szemüvege mögül vaksin hunyorgott Jessie-re a félhomályban. Halkan zümmögő számítógép monitorja pislákolt mögötte. Jessie elmosolyodott. - Szia, Alex. - Ó, te vagy az, Jessie - mondta csalódottan Alex Robin. - Azt reméltem, hogy valami ügyfél. Hogy van Mrs. V ? - Rendbe fog jönni. Elrepedt a bordája és agyrázkódást kapott. Az orvosok bent tartják még néhány napig a kórházban, aztán a nővéréhez költözik egy időre. De rendbe fog jönni. Alex tűnődve vakarta a fejét. Szőke üstöke összeborzolódott. - Szegény öreglány. Még jó, hogy nem ölték meg. De mi lesz az üzlettel? Jessie öntelten elmosolyodott. - Én veszem kézbe a dolgot, amíg távol van. - Tényleg? - Alex csodálkozva pislogott. - Hát, hm, sok szerencsét. Szólj, ha segíthetek valamiben. Jessie bosszúsan ráncolta az orrát. - Már csak néhány ügyfélre lenne szükségem. - Úgyszintén. Hé, lehet, hogy együtt kellene reklámoznunk a szolgáltatásainkat vigyorgott Alex. - Robin és Valentine: Számítógépes lelki tanácsadás. - Tudod, hogy ez... - torpant meg Jessie a lépcsőn - ...nem is rossz ötlet. Egyáltalán nem. Gondolkodni fogok a dolgon. - Várj egy kicsit, Jessie, nem mondtam komolyan! - kiáltott Alex utána. - Csak tréfáltam. - Pedig határozottan van benne valami! - kiabált le Jessie az emeletről, és bedugta a kulcsot a VALENTINE TANÁCSADÓ IRODA feliratú ajtóba. - Már jelszót is találtam hozzá. „Intuíció és intelligencia a lakosság szolgálatában.” - Felejtsd el! A város összes ütődöttje itt dörömbölne az ajtónkon. - Kit zavar, ha jól megfizetnek érte? - Van benne valami.

5

Jessie belépett a kellemesen elnyűtt irodába. Válltáskáját és napszemüvegét a kopott kanapéra dobta, a hatalmas, ódon, redőnyös íróasztalhoz ment, és felemelte a telefonkagylót. Jobb, ha gyorsan túlesik a dolgon, mielőtt elillan a bátorsága. Ledobta magát a hatalmas, fakeretes forgószékbe, és fellendítette lábát az íróasztalra. A szék nyikorogva tiltakozott ahogy előrehajolt, hogy feltárcsázza apja irodai számát a Benedict Szerelvénygyárban. - Mr. Benedict irodája. -A hang olyan összeszedett és hivatalos volt, mintha géphang lett volna. - Szia, Grace, Jessie vagyok. Apu bent van? - Ó, szervusz Jessie. - A hivatalosság azonnal eltűnt a nő hangjából, és a régi ismerősnek kijáró közvetlen hangnemre váltott át. - Igen, itt van. De nagyon elfoglalt, mint mindig, és most sem akarja, hogy zavarják. Beszélni szeretnél vele? - Igen. Mondd meg neki, légy szíves, hogy fontos. - Egy pillanat. Meglátjuk, mit tehetek. - Grace átkapcsolt valahová. Néhány pillanat múlva Benedict zsémbes hangja szólt bele a kagylóba. Hallatszott rajta, hogy bosszankodik, amiért megzavarták. - Jessie? Épp egy üzleti tárgyalás kellős közepén vagyok. Mit akarsz? - Szia, papa. - Sikerült lenyelnie a bocsánatkérést, hogy munka közben háborgatni merészeli az apját. Vincent Benedict állandóan munka közben volt, úgyhogy mindennemű telefonhívás zavaró körülménynek számított. Jessie korán megtanulta, hogy ha nem figyel eléggé, a vége mindig az, hogy bocsánatot kér az apjától, ha csak megpróbál beszélni vele. - Azt akartam csak mondani, hogy közbejött valami az irodában - kezdte -, és nem tudok elmenni Hatchcsel és Gallowayékkel ma este vacsorázni. Szabályos válsághelyzet alakult ki nálunk, papa. - A fenéket nem tudsz! - dörögte bele Benedict a kagylóba. - Megígérted, hogy segítesz Hatch-nek elszórakoztatni Gallowayéket. Nagyon jól tudod, hogy mennyire fontos a jelenléted. Ezt világosan elmagyaráztam a múltkor. Gallowayéek látnia kell, hogy összetartunk. A pokolba is, üzletről van szó. - Akkor vacsorázz velük te. - Jessie eltartotta a fülétől a kagylót. Apja szemében semmi, de semmi nem volt fontosabb az üzletnél. Ezt keservesen meg kellett tanulnia már egész kisgyermek korában. - Rosszul venné ki magát - mennydörögte Benedict.;- Ha két férfi kíséri el Ethelt és George-ot, úgy fest az egész, mint egy átkozott üzleti megbeszélés. - Bárhogy nézzük is, arról van szó. Légy csak őszinte, papa. Ha a vacsora nem egy álcázott tárgyalás volna, se te, se Hatch nem izgulnátok ennyire. - Nem ez a lényeg, Jessie. Egy kis kötetlen beszélgetésről van szó. Társasági gesztusról. Nagyon jól tudod, hogy mi a fenéről beszélek. Egy nagyszabású üzletet készülünk nyélbe ütni. Hatch-nek szüksége van vacsorapartnerre, Galloway pedig látni akarja, hogy teljes mellszélességgel kiállok Hatch mögött. - De hallgass meg, papa... - Jessie érezte, hogy nyafogóvá válik a hangja, ezért gyorsan elhallgatott. Hiába is próbálta volna elmagyarázni az apjának, mennyire megalázó, számára, hogy szó nélkül beszervezték Sam Hatch mellé egy. üzleti vacsorára. Tudta, hogy, minden tiltakozás hiábavaló. Ráadásul Hatch két legyet üthet egy csapásra. Miközben lebonyolítja az üzletet, zavartalanul udvarolhat az igazgató lányának. - A te részvételed a legjobb megoldás - dörögte Benedict, ellentmondást nem tűrő hangon. - Gallowayék ezer éve ismernek. Ha együtt látják a lányomat a Benedict Részvénytársaság új ügyvezető igazgatójával, megnyugszanak, hogy a vezetésben bekövetkező változás teljes beleegyezésemmel történik, és nem lesz törés a cég

6

működésében. Ez nagyon fontos, Jessie. Galloway még a régi iskolából való. Szereti a folytonosságot. - De papa, én nem tudok elmenni. Mrs. Valentine-t ma reggel baleset érte. Kórházba vitték. - Kórházba? Mi a fránc történt? - Leesett a lépcsőn. Még nem tudni pontosan, mi történt. Agyrázkódást szenvedett, és eltörött néhány bordája. Hetekig nem tud bejönni az irodába. Én helyettesítem addig. - Kinek fog feltűnni a távolléte? Te mondtad, hogy alig, van ügyfeletek. - Feltett szándékom, hogy változtassak a helyzeten. Új stratégiát dolgozok ki a forgalom fellendítése érdekében. - Jézusom! Nem tudom elhinni, hogy a lányom üzleti stratégiákat dolgoz ki egy jövendőmondónak. - Papa, nem akarok több rosszindulatú megjegyzést hallani az új állásomra. Komolyan mondom. - Na jó, jó. Nézd, Jessie, sajnálom, ami Mrs. Valentine-nal történt, de nem tudom, mennyiben befolyásolja ez a ma esti programot. - De, papa, én vagyok felelős a cégért. Mrs. Valentine számít rá, hogy kézben tartom a dolgokat, és számtalan olyan ügy van, amit el kell intéznem. - Ma este? - csodálkozott Benedict hitetlenkedve. Jessie kétségbeesetten forgatta a fejét az üres szobában kifogást keresve, végül tekintete megállapodott az előjegyzési napló üres lapjain. Igyekezett határozott hangot megütni. - Igen, ez a nagy helyzet. Sürgősen sorba kell raknom a dossziékat, és azonnal hozzá kell látnom az új üzleti terv kidolgozásához. Ezt neked is meg kell értened. Soha életedben nem dolgoztál még napi tizenkét óránál kevesebbet. Vagy inkább tizennégynél. - Ne fárassz már, Jessie. Nem egészen ugyanaz a Benedict Szerelvénygyárat vezetni, és egy javasasszony irodáját fenntartani. - Ne nevezd Mrs. V-t javasasszonynak. Ő egy médium. Egy igazi médium. Nézd, papa. Ez egy üzleti vállalkozás. Éppen olyan, mint a többi. - Jessie lehalkította a hangját, és rábeszélő hangon folytatta. - Szóval, a kedvemért mondd meg Hatchnek, hogy sok, a dolgom, és nem tudok ma este vele menni. - Egy fenét! Mondd meg neki te magad. - Kérlek, papa, az a fickó halálosan idegesít engem. Már mondtam neked ezerszer. - Te idegesíted magadat, Jessie. Pedig semmi okod rá, elhiheted. És ha te cserben akarod hagyni azt, aki számít a segítségedre, csak rajta, tessék. De ne várd el tőlem, hogy elvégezzem a piszkos munkát helyetted. - Ugyan már, papa. Nem tudsz megtenni ennyi szívességet? Nyakig vagyok a munkában, és nem érek rá, hogy összevissza keresgéljem. - Nem kell keresgélned. Épp most lépett be az irodámba. Sőt, már itt is áll előttem. Úgyhogy szépen elmagyarázhatod neki, miért akarod hátba támadni két órával azelőtt, hogy megpróbál nyélbe ütni egy nagyszabású üzletet. Jessie könyörgőre fogta. - Papa, ne, kérlek, várj... De elkésett. Jessie rémülten behunyta a szemét, s hallgatta, ahogy az apja kezével letakarva a mikrofont odaszól- valakinek. - Jessie az.- horkantott Vincent. - Megpróbál kibújni a Gallowayékkal megbeszélt vacsora alól. Oldd meg a dolgot. Te vagy az ügyvezető igazgató. Jessie felnyögött, amikor hallotta, hogy a telefont átveszi egy másik kéz. Maga előtt látta a kezet. Azt az elegáns, férfias kezet. Egy vívónak vagy zongoristának van ilyen keze.

7

A megszólaló hang lágy volt és mély, mint a tenger vize egy sötét éjszakán. Jessie hátgerince végigborzongott. - Mi a probléma, Jessie? - kérdezte Sam Hatchard dermesztő nyugalommal. Bármit csinált Hatch, azt mindig higgadtan és hűvös nyugalommal tette, és legalábbis Jessie szerint - könyörtelen hatékonysággal: A felszínen úgy látszott, hogy a fickónak jégből van a lelke, és képtelen igazi érzelmekre, de Jessie-t már az első találkozásuknál arra figyelmeztették az ösztönei, hogy korántsem ez a helyzet. - Helló, Hatch! - Jessie gyorsan levette a lábát, az asztalról, és idegesen csavargatni kezdte a telefonzsinórt az ujjai között. Nyelt egyet, megpróbált nyugodtnak és magabiztosnak tűnni. - Bocs, hogy kész tények elé állítalak, de közbejött valami váratlan az. irodában. - Hogy jöhetett közbe valami váratlan egy jövőbelátó irodájában? Jessie pislogni kezdett. Ha más mondta volna ezt, azt gondolhatná, hogy viccnek szánták a dolgot. De Hatch-ről hetekkel ezelőtt megállapította, 'hogy egyáltalán nincs humorérzéke. Bosszús pillantást vetett a készülékre. - Nem vehetek részt Gallowayék szórakoztatásában. A főnököm kórházban van, és nekem kell helyettesítenem. Borzasztó sok munkagyűlt össze, és minél előbb hozzá akarok látni. Valószínűleg egész este dolgozni fogok. - Kicsit késő van ahhoz, Jessie, hogy módosíthassam a tervet. Jessie megköszörülte a torkát. Szorosabbra fogta a telefonzsinórt. - Igazán sajnálom, de Mrs. Valentine számít a segítségemre. - Nagyon sok pénz függ ettől a Galloway-megállapodástól. - Igen, tudom, de... - George és Ethel Galloway mindenképpen találkozni szeretnének veled. George külön említette. Fogalmam sincs, mit szólnának, ha nem jelennél meg ma este. Ha egyedül mennék, arra gondolnának, hogy megpróbálom kisajátítani a céget, vagy ellentétek merültek fel köztem és apád között. Minden egyes szó egy-egy apró tőrdöféssel ért fel, és mind jobban elvágta Jessie elől a menekülés útját. - Nézd, Hatch... - Ha Galloway arra a következtetésre jutna, hogy a Benedict Szerelvénygyárnál valami zűr van, vagy tulajdonosváltás zajlik, azonnal elállna az üzlettől. Az pedig nagyon elkeserítene engem. Jessie-t elfogta a bűntudat. Ez: volt az egyik dolog, amihez Hatch nagyon, de nagyon értett. Jessie űzött tekintettel nézett körbe a szobában. - Esetleg ha apa veled menne. - Ez egy kissé sután hangzik, nem gondolod? A szavakból áradó hűvös racionalitás csak fokozta Jessie idegességét. Senki a világon nem tudott az idegeivel úgy játszadozni, mint Sam Hatchard. Idegesen csavargatta a telefonzsinórt, és közben folyamatosan jobbra-balra forgatta a székét. Hatch, tisztában vagyok vele, hogy túl későn mondom le a dolgot. - Igen, és szerintem nincs is rá szükség. - Hatch egészen lehalkította a hangját. Biztos vagyok benne, hogy Mrs. Valentine nem várja el tőled, hogy végigdolgozd az estéidet. - Hát, rendszerint nem, de most valami sürgős jött közbe. Tényleg olyan fontos, hogy nem várhat holnapig? Jessie kétségbeesetten nézett az üres íróasztalra. Egyik nagy gyengéje volt a becsületesség. Ha sarokba szorították, hajlamos volt az igazmondásra. -Tudod, ebben a szakmában nem lehet a munkát előre megtervezni. - Jessie?

8

Jessie nagyot nyelt. Utálta, amikor Hatch minden figyelmét rá összpontosította. Túlságosan kiszolgáltatottnak érezte magát ilyenkor. - Igen? - Én is örülnék, ha találkoznánk ma este. - Tessék? - Jessie összerándult, mintha áramütés érte volna. A hirtelen mozdulattól megfeszült a telefonzsinór. A készülék lebukfencezett az asztalról, és hangos csattanással landolt a padlón. - Ó, a francba! - Ez úgy hangzott, Jessie, mintha leejtetted volna a telefont - mondta Hatch, miközben türelmesen várt, hogy Jessie újból a füléhez emelje a kagylót. - Minden rendben? - Igen. Minden rendben - morogta Jessie a kagylóba, miután kibogozta az összetekeredett zsinórt, és remegő ujjakkal visszatette a telefont az asztalra. Rettentő dühös volt magára. -- Nézd, Hatch... - Hét órakor érted megyek - szólt hűvösen Hatch. Olyan volt a hangja, mint akinek a gondolatai már egészen máshol járnak. Valószínűleg így is volt. Rendszerint két-három probléma foglalkoztatta egyszerre, s általában mindegyik üzleti ügy. A jelen esetben se lehetett másként. Jessie biztosra vette, hogy Hatch számára az udvarlás is csak üzleti ügy. - Hatch, én tényleg nem tudok... - Hét órakor, Jessie. És most, ha nem haragszol: Át . kell még néznem apáddal néhány részletet a Galloway-üzlettel kapcsolatban. Viszlát. - Halk kattanással letette a kagylót. Jessie a szék szélén kuporogva zsibbadtan nézte a kezében tartott kagylót, s hallgatta a vonalhangot. Aztán lassan visszatette a hallgatót, előrehajolt, és kezébe temette az arcát. Tudhatta volna, hogy nem lesz könnyű kibújnia a Gallowayékkel megbeszélt vacsora alól. A meghívás korántsem volt véletlen. Hatch már régen kiszemelte magának. Nem tett még egyértelmű ajánlatot neki, de nem volt titok előtte, hogy házasságot forgat a fejében. Jessie-re mély hatással volt Hatch. Ezt talán még be is vallhatta volna neki. De tudta, hogy akkor képtelen lenne szembeszállni Hatch nősülési szándékával. Márpedig Hatch számára a házasság nem jelent többet egy jól sikerült üzleti megállapodásnál, amivel tulajdonrészt szerezhet a Benedict Részvénytársaságból, amire annyira ácsingózik. Hatch számára az ő befűzése volt most az egyik legsürgetőbb feladat. Jessie sejtette, hogy Hatch ugyanolyan fontosnak tartja ezt, mint a többi üzleti ügyét. Ezt akár megtisztelésnek is vehette. Kár lett volna tagadni, hogy őt is érdekli Hatch, s minden alkalommal, amikor Hatch komolyan ráirányította a figyelmét, nem sokon múlott, hogy megadja magát. Mint egy molylepke a gyertyaláng körül. Jessie behunyta a szemét, és maga elé képzelte a férfit, aki alig két hónap alatt annyira felkavarta az életét. Fizikai megjelenése tökéletesen visszatükrözte a személyiségét. Szikár volt és izmos, a tartása egyenes. Hosszú párbajhősujjai jól illettek zárkózott, aszketikus arcvonásaihoz. Jessie kezdettől fogva arról próbálta meggyőzni magát, hogy semmiféle tűz nem lappang a férfi hűvös és csiszolt viselkedése mögött, de elejétől fogva tudta, hogy csak áltatja magát. A baj az volt, hogy Hatch esetében a tűz - ahogy az a hadvezéreknél és szenteknél lenni szokott - egyetlen nő miatt se hajlandó lángra gyúlni. Legfeljebb egy birodalomért - egy nagyobb királyságért, amit Hatch majd a Benedict részvénytársaság alapjaira kíván felépíteni. Hatch nagyravágyó törekvéseit Vincent Benedict és az egész Benedict család lelkesen támogatta. Olyan mézesmadzagot húzott el előttük, aminek képtelenek

9

voltak ellenállni: a Benedict Rt.-ben szerzett tulajdonrészért cserébe megígérte, hogy a kisstílű, regionális céget mamutvállalattá fejleszti. Profiljának megfelelően a Benedict Szerelvénygyár elsősorban szögeket és csavarokat állított elő. Számtalan rögzítőalkatrészt tervezett és gyártott le az ipar és építőipar számára. Benne volt a lehetőség, hogy hatalmas iparvállalattá nője ki magát, olyan konglomerátummá, amely ráteheti a kezét a piac jelentős részére. Csak egy roppant tehetséges és törekvő emberre volt szüksége ehhez.. A család minden tagja szentül hitte, hogy Sam Hatchard ez az ember. Az igazán fontos persze az volt, hogy Vincent Benedict, a cég alapítója is meg legyen erről győződve. És ő azonnal megkedvelte Hatch-et. Kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy szoros együttműködés alakul ki közöttük. Jessie abban a pillanatban tudta ezt, amikor először meglátta őket együtt., Hatch volt Vincent számára az a fiúgyermek, akit annyira hiányolt. Igen, lehet, hogy Hatch jó választás volt annyiban, hogy sikersztorit csinálhat a Benedict Szerelvénygyárból, de ettől még nem lesz belőle jó férj, gondolta Jessie bosszúsan. Sam Hatchard harminchét éves volt. Jessie úgy saccolta, hogy legalább még harminc év kellene ahhoz, hogy egy kicsit is megpuhuljon. Márpedig ő nem vár addig. Nem olyan ostoba. De az volt a szörnyű igazság - a mázsás teher, ami ezekben a napokban Jessie vállát nyomta -, hogy hiába próbált menekülni Hatch elől, nem tette ezt elég határozottan, és ezt ő is pontosan tudta. A benne lakozó molylepke nem tudott elszakadni a gyertyalángtól. Hatch észrevette a gyengeségét, és kihasználta. Ez persze nem volt újdonság Jessie előtt. Az egész család kihasználta. Világosabb pillanataiban tökéletesen átlátta, hogy ha belesétál Sam Hatchard karmaiba, csalódással teli, boldogtalan házasságra ítéli magát. Ugyanazt a hibát követi el, mint az édesanyja, amikor hozzáment Vincent Benedicthez. Egyagyonhajszolt emberhez kötné az életét, akinek soha nincs ideje a feleségére és családjára. Jessie addig lubickolt az ellentmondó érzelmek tengerében, amig fejében teljessé vált a zűrzavar. Az elmúlt hónapban, ahogy Hatch kezdeti finom próbálkozásai egyre jobban. felerősödtek, Jessie érezte, hogy mind közelebb táncol a tűzhöz, képtelen ellenállni Hatch-nek, de behódolni sem akart, mert tudta, hogy az katasztrófához vezet. Nevetségesnek érezte a helyzetét. Sürgősen véget akart vetni ennek a tűrhetetlen állapotnak. Meg kell tanulnia végre nemet mondani. Megcsörrent a telefon. Jessie előrehajolt, aztán visszarándult. Automatikusan kinyújtotta a kezét a kagyló felé, de megtorpant félúton, és hagyta, hogy bekapcsoljon az üzenetrögzítő. Egy kattanást hallott, aztán saját magnóra vett szövegét, amely hírül adta, hogy az iroda jelenleg zárva van, de amint lehet, mindenkit visszahív. A sípolás után Jessie barátnője, Alison Kent lépett be 'a vonalba. Amióta Alison felcsapott tőzsdeügynöknek, a hangja olyan lelkes volt és feldobott, mint egy hivatásos szurkolóé. Jessie szinte maga előtt látta a barátnőjét, ahogy rövid szoknyában ugrándozva pörgeti a botját. - Jessie, itt Alison a Caine, Carter és Peattől. Hívj vissza, mihelyt tudsz. Fantasztikus ajánlatom van egy új zsírmentes főzőolajtermékkel kapcsolatban, de nagyon gyorsan, kell lépnünk. Miután kikapcsolt az üzenetrögzítő, Jessie felsóhajtott. Alison, aki újonc volt még a szakmában, minden lehetőséget fantasztikusnak talált, és Jessie sokszor alig tudta levakarni magáról. Meg kell vallani, az elején ő is lelkesedett, és belement, hogy ő

10

legyen a Caine, Carter és Peatnél Alison első hivatalos kuncsaftja. Óriási pénzhegyek vonultak el lelki szemei előtt, és még az is megfordult a fejében, hogy főállásban fog tőzsdézni. De az elmúlt időszak sorozatos veszteségei jóval reálisabb képet alakítottak ki benne a,Wall Streetre vonatkozóan. Nem merte visszahívni Alisont, mert a végén úgyis hagyta volna, hogy a zsírmentes főzőolajat gyártó cég részvényeit rátukmálják. Ismét megcsörrent a telefon. Jessie ezúttal Lilian Benedict hangját hallotta a kihangosított üzenetrögzítőn. Édesanyja kellemes, meleg hangja gyógyírként hatott megviselt idegeire. - Jessie? Itt Lilian. Csak meg akartam kérdezni, hogy sikerült-e megemlítened Vincentnek az ExCellent Designs-féle kölcsönt. Ó, és jut eszembe, drágám, érezd magad jól ma este. Azt a kis fekete ruhát vedd fel, aminek V alakú kivágás van a hátán. Csodásan áll rajtad. Add át üdvözletemet Hatch-nek és Gallowayéknek. Később újra felhívlak. Az újabb kattanást hosszú, nyomott csend követte. Jessie bosszúsan gondolt arra, hogy még a saját anyja is Sam Hatchard karjaiba akarja taszítani. Érezte, hogy az események lassan kicsúsznak az irányítása alól. Felállt, és járkálni kezdett a szobában. Valójában még senki nem mondta ki előtte a „házasság" szót, de nem kellettek Mrs. Valentine látnoki képességei ahhoz, hogy tudja, mit forgatnak a fejükben a többiek, beleértve természetesen Hatch-et is. Egy hónapja, amikor Jessie rájött, hogy mi folyik körülötte, először csak nevetett a dolgon. Biztosra vette, hogy könnyedén elboldogul az ostoba helyzettel. De most már kezdett félni. Nem kétséges, hogy lassan de biztosan megpróbálják olyan helyzetbe taszítani, amit száz évvel ezelőtt még érdekházasságnak neveztek volna. Ha nem vigyáz magára, hamarosan nagy bajba kerülhet. Aki a tűzzel játszik, könnyen megégeti magát. Jessie az órára pillantott, és bosszúsan megállapította, hogy már majdnem hat óra'. Sietnie kell haza, hogy legyen ideje átöltözni, mire Hatch megjelenik a küszöbén. Hatch soha nem késett. HATCH VINCENT Benedict elé tolta az íróasztalon át a leporellóköteget. -Vess rá egy pillantást. Szerintem tetszeni fog. Vincent türelmetlenül nézegette a papírköteget. - Persze hogy tetszeni fog. Te zseniális vagy az effélében. Senki más nem tudta volna ezt az üzletet összehozni. - Köszönöm - dünnyögte Hatch. Tudta magáról, hogy, valóban jó az üzletkötések terén, amit a Benedict Szerelvénygyár és a Galloway Tervezőiroda között létrejött mostani megállapodás is fényesen tükrözött, de azért mindig jól esett az elismerés. Különösen Vincent Benedict szájából. Benedict elgondolkodva meredt az íróasztalára. Hatch azon tűnődött közben, hogy Jessie valószínűleg az apjától örökölte a szeme színét. Mindkettőnek rendkívül átható, intelligens macskaszeme volt. De az a sebezhetőség, amit Hatch Jessie szemében látott, egyáltalán nem volt jelen az apja tekintetében. Vincent közel járt a hatvanhoz, robusztus felépítésű, energikus alkat volt, a válla erős, még építőipari munkásként tett rá szert fiatalabb éveiben. A haja ősz, és enyhén ritkult. Arca kétségtelenül megpuhult egy kicsit az utóbbi években, de határozott karvalyorra és erős, szögletes álla olyan ember benyomását keltette, aki keményen megdolgozott az életben mindenért. Az a fajta fickó volt, aki szigorú szabályokat állított fel maga körül, de ezeket önmagára nézve is kötelezőnek tartotta.

11

Aki tisztességes volt hozzá, azzal ő is tisztességesen bánt. De ha valaki megpróbálta átverni, az keservesen megfizetett érte. Hatch jól ismerte ezt a törvényt, mert ő is eszerint élt. Jóval azelőtt megismerte, hogy az üzleti világba csöppent. Kemény munkával töltött ifjú éveiben tanulta meg, abban a kemény világban, ahol csak a kétkezi munkának volt tisztelete. Ami ásást, betonozást, teherautó-vezetést jelentett az ő esetében. Jól az eszébe vésődött a törvény a napi robot közben, azután megerősítést nyert a füstös kocsmákban eltöltött estéken, ahol az emberek finom borok helyett olcsó sört vedeltek, és életfilozófiájukat a countrydalok szövegéből merítették. Hatch az első pillanatban megkedvelte Benedictet. Mindjárt az elején kölcsönös rokonszenv alakult ki közöttük, valószínűleg hasonló életpályájuknak köszönhetően. Vincent Benedict azon.. kevesek közé tartozott, akiket Hatch őszintén tisztelt, s mindent megtett azért, hogy ezt a tiszteletet ő is kiérdemelje. _ Amiatt aggódsz, hogy Galloway esetleg megmakacsolja magát? - kérdezte Hatch, miután rájött, hogy Vincent egyáltalán nem figyel a leporellón lévő számokra. - Nem. - Vincent tőle szokatlan módon idegesen dobolt az asztalon, s közben gondterhelten ráncolta a homlokát. - Kérdés merült fel valamivel kapcsolatban? - noszogatta Hatch, azon tűnődve, hogy mi lehet a probléma. Benedict rendszerint nyíltan megmondta, ha akart valamit. - Nem. Minden a legnagyobb rendben. Hatch vállat vont, és széthajtogatta a leporellót, hogy belepillantson a számokba. Ő már akkor meglátta a Benedict Szerelvénygyárban rejlő lehetőségeket, amikor Benedict legelőször felkérte a Hatchard Tanácsadó-irodát, hogy mondjon véleményt egy japán céggel kötendő szerződésről. A cég nemrégiben alapított leányvállalatot Washingtonban, és helyi alvállalkozókkal kívánt együttműködni. A japánok által elvárt minőségi követelményeknek azonban csak kevesen tudtak megfelelni. Vincent Benedict rájött, hogy a cég jövője szempontjából alapvető, hogy teljesíteni tudják a követelményeket. Erre Hatch személye volt a garancia, aki úgy gondolta, hogy a Benedict Rt. éppen az a tőkeerős kis vállalat, amit keresett, hogy ugródeszkaként használhassa üzleti birodalmának kiépítéséhez. Vincent először nyíltan megtagadta, hogy eladja neki a céget, de aztán célozgatott rá, hogy esetleg megállapodhatnak valamiben. Végül Hatch leszerződött egy évre ügyvezető igazgatónak Benedicthez, hogy legyen elég idő a helyzet, valamint egymás feltérképezéséhez. Alig száradt meg a tinta az igazgatói kinevezésen, amikor Benedict előállt a házasság ötletével. Hatch számára hamar világossá vált, hogy a Benedict Rt.-ben csak akkor szerezhet részvagyont, ha. ő is bekerül a családba. És ez csak egy módon volt megvalósítható. De amikor Hatch meglátta Jessie Benedictet, rájött, hogy nem is olyan nagy az ár, amit kérnek tőle. Sőt, épp ellenkezőleg, a megállapodás igen jutányosnak és kielégítőnek tűnt számára. A Galloway-üzlet nyélbe ütése is része volt az alkunak. A ma esti vacsora szimbolikus jelentőséggel bírt. Szorosabbra fűzte a kapcsolatukat, és jelezte Gallowaynek, hogy ezentúl Sam Hatcharddel, a Benedict Rt. új ügyvezető igazgatójával lesz üzleti kapcsolatban. Jessie jelenléte pedig azt hivatott bizonyítani, hogy a hatalomváltás Vincent teljes támogatásával történik. - Állítólag idegesíted a lányomat - bökte ki Vincent hirtelen. Hatch felnézett a papírból, de az agya még mindig az előtte fekvő számoszlopra összpontosított. - Tessék? - Jessie állandóan ideges tőled.

12

- Úgy van. - Hatch ismét a leporelló felé fordította figyelmét. - A fenébe is, téged ez egy cseppet sem zavar? - Majd leszokik róla. - És mi a fenéért idegesíted? - tudakolta Vincent. Hatch csodálkozva felpillantott. - Mi ez az egész? Remélem, nem most akarsz elkezdeni aggódni a lányodért. Elmúlt huszonhét éves. Tud magára vigyázni. - Ebben egyáltalán nem vagyok olyan biztos - dünnyögte Vincent. - Huszonhét éves, és eddig még nem talált magának rendes állást. Hatch halványan elmosolyodott. - Pedig rengeteg állása volt, ahogy hallom:. Csak épp egyikhez se ragaszkodott sokáig. - Mert olyan átkozottul csavaros az észjárása: -Vincent felvonta a szemöldökét. Az eszével soha nem volt baj. De annyiszor megváltoztatta a munkahelyét, amióta a diplomáját megszerezte, hogy egy ideje már nem is számolom. Nincs semmi elképzelése. Nincsenek céljai. Képtelen vagyok felfogni, hogy egy istenverte jósnőhöz állt be dolgozni. Más már nem is hiányzott! Hatch ismét megvonta a vállát. - Nyugodj meg. Egy-két hónapon belül kilép innen is, és állást vállal, mondjuk, az állatkertben. - Az is jobb lenne. De félek, hogy túl komolyan veszi a munkáját a spiritisztánál. Már egy hónapja ott dolgozik, és lelkesebb, mint valaha. Rossz jel, hogy nem sikerült még kirúgattatni magát. A legtöbb helyen két hét után útilaput kötöttek a talpára. Annál az istenverte éneklős táviratfeladó szolgálatnál két hétig se húzta. Biztos addig tartott, mire rájöttek, hogy nem tud énekelni. - Légy hozzá türelemmel. Vincent gyanakodva nézett rá. -Téged nem zavar, hogy összevissza röpköd a világban. Nem tűnik ettől léhának és könnyelműnek? - Majd lehiggad, ha férjhez megy.. - Ezt meg honnan veszed? - csattant föl Vincent. - Honnan tudnád te, hogy mi az a házasság? - Onnan, hogy én is voltam nős. Vincentnek leesett az álla. - Micsoda? És mi történt? Elváltatok? - Meghalt a feleségem. Vincent láthatóan megdöbbent attól, hogy Hatch, akit a barátjának, vagy még inkább a fiának tekintett, soha nem tett említést neki a házasságáról. - Ó, istenem! Igazán sajnálom, Hatch.. Sam Vincent szemébe nézett. - Nagyon régen történt. - Akkor is nagyon sajnálom. - Köszönöm. - Hatch folytatta a leporelló tanulmányozását. - És ne aggódj a lányod miatt. Majd én gondjaimba veszem. - Éppen erről szerettem volna beszélni veled. Az az érzésem, hogy nem a te gondoskodásodra vágyik, Hatch. Nem bátorított eddig semmivel, igaz? - Nagyon tévedsz mondta Hatch halkan. - A maga módján nagyon is bátorított. Vincent döbbent képet vágott. - Tényleg? - Igen. - Hatch lapozott egyet a leporellón. - Mi a fenére alapozod ezt? Mivel bátorított? - Állandóan ideges tőlem - magyarázta Hatch türelmesen. - Azt tudom, éppen erről beszélek. Mi a jó istenért...? - Vincent hitetlenkedve elhallgatott. - Azt akarod bemesélni, hogy ez jó jel? - Nagyon jó. - Egészen biztos vagy ebben? Két feleséget elfogyasztottam, de se Connie, se Lilian nem volt soha ideges tőlem - mondta tűnődve Vincent. Mindkettőnek kötélből vannak az idegei.

13

- Jessie másmilyen. - Ebben egyetértünk. Soha életemben nem értettem meg ezt a lányt. - Érdekes megállapítás, figyelembe véve, hogy rá akarod hagyni a Benedict Részvénytársaságot. - Igen, de ő ez egyetlen a családban, akiben megbízom annyira, hogy rá merjem hagyni a céget. - Vincent horkantott egyet. - Bármi történjék is, Jessie mindig a cég és a család érdekét fogja szem előtt tartani. És ez a legfontosabb. - De ő szemmel láthatóan nem mutat érdeklődést a Benedict Rt. vezetése iránt, és nem is érez különösebb, tehetséget hozzá - mutatott rá Hatch. - A pokolba is, ezért neveztelek ki téged igazgatónak. Te vagy a legjobb megoldás a problémára. -Vincent szúrós szemmel nézett rá. - Így van? - Így. HÉT ÓRA ELŐTT ÖT PERCCEL Hatch megállt Jessie Capitol Hill-i lakása előtt, és az ezüstszürke Mercedesszel óvatosan betolatott egy parkolóhelyre. Ahogy kiszállt a kocsiból, ösztönösen lepillantott a cipőjére, hogy elég fényes-e. Azután megigazította diszkréten csíkozott nyakkendőjét, és lesimította hamuszürke zakóját, majd a ház bejárata felé indult. Hatch sokat adott rá, hogy az öltözéke mindig visszafogott és elegáns legyen. Olyan apró részletekre is odafigyelt, mint a csíkok színe és vastagsága a nyakkendőn vagy a gallér szabása a rendelésre készült ingen. De nem azért törődött ezekkel a dolgokkal, mintha a divat annyira érdekelte volna, hanem azért, mert nem akarta, hogy emiatt fulladjon kudarcba valami sokkal fontosabb dolog. Az üzleti életben elsősorban a ruhája alapján ítélik meg az embert. Hatch bakancsban, farmernadrágban és flanelingben élte le ifjúságának nagy részét. És bár jó ideje sikeresen elboldogult az üzleti világban, még most se bízott meg teljesen az ízlésében, ha öltözködésről volt szó. Ezért aztán óvatosabb volt a kelleténél. A felesége, Olivia, megtanította arra, hogy miként sajátítsa el azt a konzervatív megjelenést, amit az amerikai üzleti élet főszereplői elvártak tőle. Ezért a segítségért mindig hálás lesz a feleségének. De ez volt talán az egyetlen, amiért köszönettel tartozott neki annyi együtt töltött év után. Hatch acélberakásos aranyórájára pillantott, s megnyomta a kaputelefon gombját az ódon téglaépület bejárata mellett. Amikor megvette az órát, aggódott egy kicsit, hogy talán túl csicsás darabot választott. Ugyanezt érezte akkor is, amikor a Mercedest vásárolta. De mindkettő tetszett neki, és nemcsak azért, mert szép volt és megbízható, hanem mert világosan demonstrálta a sikert, amit Hatch elért az életben. Azt a sikert, amiről megkeseredett, besavanyodott apja szentül hitte, hogy a fiát elkerüli örökre. Amikor Hatch filozofikus hangulatban volt, ami rendkívül ritkán fordult nála elő, megfordult a fejében az is, hogy talán épp amiatt törekedett oly elszántan a sikerre, mert be akarta bizonyítani, hogy az apja tévedett. Az óra aranymutatói jelezték, hogy Hatch halálpontosan érkezett. Nem mintha ettől túl sok jót remélhetett volna. Jessie igencsak hajlamos volt a hosszas készülődésre. Hatch tapasztalatból tudta, hogy föl-alá rohangál ilyenkor a lakásban, keresi a kulcsait, ezerszer megnézi, hogy rendesen elzárta-e a gázt, és ki-be kapcsolja az üzenetrögzítőt. Bármit megtesz, csak hogy késleltesse az elkerülhetetlent, gondolta savanyúan Hatch.

14

Elvette az ujját a kaputelefonról, ahogy meghallotta Jessie ziháló hangját a mikrofonban. - Ki az? - Hatch. -Ó! - Talán valaki mást vártál? - kérdezte Hatch udvarias hangon. - Nem, természetesen nem. Gyere be. Az ajtó surrogva kinyílt, és Hatch belépett a lépcsőházba. Felment a lépcsőn az emeletre, majd végigsétált Jessie lakásáig a folyosón. Halkan kopogtatott. Jessie kinyitotta az ajtót, és vádló tekintettel nézett rá. - Megint pontos voltál - motyogta. Hatch elengedte a füle mellett a szemrehányást. Elégedett mosollyal nézegette Jessie-t a fekete kisestélyiben, mely szorosan rásimult, és egy hajszálnyival a térde alatt végződött. - Szia, Jessie. Egész jól festesz ma este. Mint mindig. És Jessie tényleg jól nézett ki. De hát Hatch-re mindig is mély hatást gyakorolt. Vibrálóan nőies, misztikus kisugárzása volt. Hatch-nek különféle boszorkányok, macskák és óegyiptomi királynők jutottak róla az eszébe. Minden egzotikumával együtt Jessie arca intelligenciát és nőies érzékenységet tükrözött egyszerre. És Hatch mindkettőt szerette. Hogy vonzza az intelligencia, egyáltalán nem tartotta meglepőnek. Olyan férfi volt, aki az intelligens nőket kedvelte. A másik tábor igencsak idegesítette. Az viszont, hogy Jessie érzékenységét vonzónak találja, alaposan meglepte. Régen volt már, amikor egy nő utoljára gyengédséget váltott ki belőle, és Hatch nem emlékezett olyan esetre, amikor az érzés ennyire, felfokozott lett volna benne. Még a feleségével, Olíviával eltöltött első időkben sem. Képtelen volt kielégítő magyarázatot adni rá, hogy miért kedveli ezt Jessie-ben. Teljesen más típusú nő volt, mint Olivia, elhunyt feleségének éppen az ellentéte mindenben. Jessie képtelen volt nyugton maradni, és, pillanatonként változott a hangulata, míg Olivia mindig nyugodt volt és derűs. Benedict nagyobbik lánya szétszórt volt, és nehéz természetű, míg Olivia kifinomult és jó modorú. Jessie olya nő volt, aki folytonosan úttorlaszokat emel egy férfi elé, főleg, ha kedve tartja. Olivia ösztönösen tudta, miként kell egy férfi önérzetét hájjal kenegetni. Hatch előre sejtette, hogy Jessie alaposan megvárakoztatja, bosszúból, amiért belekényszerítette a közös vacsorába, és mert dühíti, hogy nem tudott kiszabadulni a csapdából. Olivia legfeljebb egy-két percig várakoztatta volna, és akkor is csak azért, hogy utána még szebben mutasson mellette. Ő megértette volna a ma esti találkozó fontosságát, és teljes támogatásáról biztosította volna. Olivia mindig is támogatta a karrierjét. De Jessie-t a legkevésbé sem izgatta Hatch karrierje. Hatch felsóhajtott, és átlépte a lakás küszöbét. Jessie gyorsan hátrébb lépett, de a lába beakadt az ajtókitámasztó vaslovacskába. Hatch gyorsan elkapta a karját, nehogy elessen. Jessie bőre selymes volt, és enyhén fűszeres parfümillat érződött rajta. -A francba! - dohogott Jessie, miután lepillantott a lábára. - Most nézd meg. Felszaladt a harisnyám. Fel kell vennem egy másikat. - Nem probléma. - Hatch úgy tett, mintha nem venné észre Jessie hangjában az ingerültséget, s csendben behúzta maga mögött az ajtót. - Beépítettem néhány plusz percet a programtervünkbe. Csak hét negyvenötre kell ott lennünk az étteremben.

15

Jessie, útban a hálószoba felé, dühös pillantást vetett rá. - Nekem hét harmincat mondtál. - Hazudtam. Mielőtt a hálószoba ajtaja becsapódott, Hatch még éppen vethetett egy pillantást a mély V alakú kivágásra a fekete kisestélyi ruha hátán. És a mézszínű, selymes bőrfelületre a kivágott részen. Elmosolyodott, és körbepillantott a hangulatos kis szobán. Nem sok alkalma volt eddig, hogy huzamosabb időt töltsön Jessie lakásán, amit őszintén sajnált, de amikor sikerült bejutnia ide, mindig felvillanyozta a színpompás, eklektikus berendezés hangulata. . A látvány tökéletesen visszaadta Jessie állandóan változó, hóbortos ízlésvilágát. A bútorok nagy része modern volt, mindenféle üveg, fém és hi-tech dekorációval. A falakat bekeretezett poszterek díszítették; mivel Jessie túl gyakran váltogatta az ízlését ahhoz, hogy bármilyen értékesebb festménybe befektethetett volna. A posztert egyszerűen ki lehet dobni, ha az ember megunta, magyarázta egyszer, amikor Hatch rá kérdezett. Az ablak előtti alacsony üvegasztalon miniatűr kaktuszok sorakoztak. Az apró tüskés növények kissé szerencsétlenül hatottak errefelé, a Csendes-óceán páradús északnyugati partvidékén. Amikor Hatch utoljára itt járt, még páfrányok voltak az asztalon. A kanapé körül könyvespolcok sorakoztak. A misztikus és mágikus irományoktól kezdve egészen a sikeres karrier és önmegvalósítás titkait taglaló könyvekig terjedt a választék. De Hatch azt is észrevette, hogy egy sincs közöttük, mely a férfiak megszerzésének és megtartásának a titkait taglalná, pedig elég gyakoriak az efféle könyvek egyedül élő nők polcain. A regények között a romantikusoktól kezdve a krimiken és horrorokon át a tudományos-fantasztikus irodalomig minden megvolt. Úgy tűnt, hogy Jessie életében a családja iránt érzett tántoríthatatlan hűség volt az egyetlen biztos pont. Hatch az elmúlt két hónap során megfigyelte, hogy minden szempontból ő a Benedict-klán szíve-lelke. A feltétlen hűség olyasvalami volt, amit Hatch mindennél többre értékelt egy nőben, valószínűleg azért, mert neki magának meglehetősen rossz tapasztalatai voltak e téren. Világos volt számára, hogy ha sikerül beépülnie a Benedict családba, ugyanolyan hűségre számíthat Jessie részéről, mint a család többi tagja. Egész udvarlási stratégiája erre a megfigyelésre épült. Az üvegasztalon álló telefon épp akkor csörrent meg, amikor Hatch belelapozott az asztalon fekvő Az ökológia új elmélete című kiadványba. A könyvet a születésnapjára kapta Jessie Davidtől, az unokatestvérétől. - Légy szíves, vedd fel! - kiáltott ki Jessie a hálószobából. Hatch felemelte a kagylót. - Igen? - Helló! - szólt bele egy vidám, lelkendező hang. - Alison vagyok a Caine, Carter és Peattől, és Jessie Benedictet keresem. - Egy pillanat. - Hatch letette a kagylót, és odaballagott a hálószoba bezárt ajtajához. - Ki az, Hatch? - Valami brókerféle lehet. - Ó, istenem! Alison. Ilyenkor? Egész nap bujdostam a hívása elől. - Jessie kinyitotta az ajtót, és rémült szemmel nézett Hatch-re. -Azt reméltem, hogy el tudom kerülni legalább holnap reggelig. Rám akarja sózni egy koleszterinmentes főzőolajat gyártó . cég részvényeit. Tudsz valamit erről a koleszterinmentes olajról? - Csak annyit, hogy túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. - Ettől féltem én is. Most mit mondjak neki?

16

- Miért nem mondasz egyszerűen nemet? - Hatch magába szippantotta a hálószobából áradó finom illatot. Az ajtórésen keresztül egy fehér takaróval leborított ágyat látott. Harisnyanadrág hevert a takarón csábító pózban. - Te ezt nem érted - dünnyögte bosszúsan Jessie. - Nem mondhatok nemet Alisonnak. A barátnőm, és még nagyon új a szakmában. Keményen dolgozik, hogy kiépíthesse a bázisát. Hatch felvonta a szemöldökét, aztán visszament a nappaliba, és felemelte a kagylót. - Jessie-t egyáltalán nem érdeklik a koleszterinmentes olajrészvények - közölte, aztán figyelemre se méltatva a vonal másik végén csicseregve tiltakozó hangot, nyugodt mozdulattal letette a kagylót. Ahogy megfordult, Jessie döbbent arcát látta maga előtt. Hatch nyájasan elhúzta a száját. - Látod, milyen egyszerű nemet mondani? - Igen, látom. Majd jól eszembe vésem a technikát - dünnyögte bosszúsan Jessie.

17

MÁSODIK FEJEZET A SAM HATCHARD-FÉLE FICKÓKNAK persze soha nem okoz gondot, hogy nemet mondjanak valakinek, dohogott magában Jessie, miközben a zsúfolásig megtelt étteremben kinyitotta az étlapot. A világ Sam Hatchardjei nem törődnek mások érzelmeivel, s nem rágódnak olyan apróságokon, hogy milyen következményei lehetnek egy ilyen visszautasításnak. Hatch-et egyáltalán nem izgatta, hogy szegény Alison még teljesen új a részvényeladásban, és elkeseredett harcot kell folytatnia ebben a könyörtelen, érzéketlen és férfiak által uralt világban. Az sem érdekelte, hogy Alisonnak, ha meg akarta tartani a Caine, Carter és Peatnél betöltött állását, sürgősen ki kellett építenie a klienshálózatát. És azzal sem törődött, hogy Alison Jessie barátja. Jessie felpillantott, magán érezvén Hatch hűvös, topázkék tekintetét. A kis asztal másik oldalán ült, és udvariasan válaszolgatott a jókedvű George Galloway kérdéseire. Nyilvánvaló volt, hogy miközben okos és értelmes válaszokat ad Georgenak a hosszú távú profitrátával kapcsolatban, végig azon töri a fejét, hogy miként cserkészhetné be Jessie Benedictet. Ő volt az egyik legfontosabb célpont jelen pillanatban. Majdnem olyan fontos, mint a profitráta. Jessie megborzongott, de érezte, hogy a gerincén végigfutó remegés csak részben tudható be bosszúságnak vagy félelemnek. Az érzéki vágynak legalább akkora szerepe volt benne. Mérgesen felvonta a szemöldökét. Úgy érezte magát, mint egy idióta. Megpróbált az étlapra összpontosítani. George Galloway régi vágású fickó volt. Ezért választott Hatch olyan belvárosi éttermet, aminek az étlapján a marhasült számtalan változata szerepelt. Jessie inkább a tengeri herkentyűket kedvelte. - Na és Jessie, drágám - szólalt meg Ethel Galloway mosolyogva -, hogy van az édesanyád? Időtlen idők óta nem láttam Liliant Jessie felpillantott az étlap végén árválkodó szegényes halételválasztékból, és rámosolygott. Ethel ötvenes évei végét taposta, barátságos, pufók arcú, nagymamás kinézetű nő volt. Tökéletes ellenpárja nyers modorú, földhöz ragadt férjének. Jessie évek óta is merte mindkettőjüket. - Anyu jól van - felelte Jessie. - Lelkesen tervezgetik Connie-val, hogy felfejlesztik a lakberendező cégüket. Nagyon beindult az üzlet. Ethel elnevette magát. - Na, persze. A lakberendező ipar. Hogy is hívják a cégüket? ExCellent Designs vagy ilyesmi, igaz? Annak emlékére, hogy mindketten Vincent exfeleségei. Jessie szomorkásan elmosolyodott. -Hát, igen. Szokták is mondogatni, hogy sokkal több közös vonás van bennük, mint amennyi apám és köztük volt. Ebben apa is egyetért velük. És mi van a féltestvéreddel? - érdeklődött Ethel. -A kis Elizabethtel? Még mindig olyan jól tanul? Jessie szélesen elmosolyodott. Büszkeség töltötte el, ha Elizabethről beszélhetett. -Természetesen. Elhatározta, hogy tudományos pályát választ magának. Írt egy érdekes dolgozatot a tanulmányi versenyre a mérgező hulladék feldolgozásáról. Képzeld el. Mérgezőhulladék-feldolgozással foglalkozik, holott még csak tizenkét éves. . Ethel kaján pillantást vetett Hatch-re. - Úgy beszél a gyerekről, mintha nem is a nővére, hanem az anyja volna, mi? Tudni ,kell Jessie-ről, hogy oroszlánrészt vállalt Elizabeth nevelésében. Connie-t és Liliant teljesen lekötötték a vállalkozással

18

kapcsolatos teendők az utóbbi években, és az a gyanúm, hogy a gyerek több időt töltött Jessie-vel, mint az anyjával. - Értem. - Hatch kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézte Jessie-t. - Szerintem Jessie-ből nagyon jó anya lenne. Jessie érezte, hogy elvörösödik, de Gallowayék. szemmel láthatóan semmi kivetnivalót nem találtak a megjegyzésen. - Hát igen, igen - kuncogott George jóízűen, miközben hamiskás pillantást vetett Jessie-re. - Úgy tűnik, hogy a dolgok kezdenek komolyra fordulni. Az édesapja is célozgatott rá a múltkoriában. Talán már gratulálhatok is? - Nem - nyögte ki Jessie nyekergő hangon, gyorsan felemelve a boros poharat. Belekortyolt, de félrenyelte az italt, és fuldokolni kezdett. Miközben a szeme könnybe lábadt az erőfeszítéstől, hogy visszatartsa a köhögést, dühös pillantást vetett Hatchre. Hatch arcán rejtélyes mosoly ült. Pontosan tudta, hogy milyen hatást tett Jessiere. Jessie a legszívesebben megfojtotta volna. - Jessie túl nagy nyomásnak van kitéve ezekben a napokban - magyarázta Hatch készségesen a vendégeinek. - Nyílt titok, hogy az egész család szorgalmazza a kapcsolatunk elmélyítését. - Húha! - Ethel huncut pillantást vetett Hatch-re. - Szóval akkor el is van már boronálva a dolog, hm? Jessie legszívesebben a föld alá süllyedt volná. -Teljesen nyilvánvaló, hogy miért akar benneteket mindenki összeboronálni tűnődött hangosan George. - Ez a házasság nagymértékben leegyszerűsítené a problémákat, nemde bár? A Benedict Rt. családi kézben maradna, miközben Vincent megkapná azt az embert, akinek megvan a tehetsége, hogy nagyvállalatot faragjon a cégéből. - Na de, George! - Ethel rosszalló pillantást vetett a férjére. - Zavarba hozod szegény Jessie-t. - Marhaság. - George atyai mosollyal. Méregette Jessie-t. - Totyogós kora óta ismerem, igaz Jessie? - Igaz - sóhajtotta Jessie megadóan. - És azt is tudjuk, persze, hogy Vincent rá akarja hagyni a vállalatot - fejezte be George. - Én nem különösebben rajongok az ötletért - motyogta Jessie. - De azért át fogod venni - szólt közbe Hatch csöndesen --, mert ha nem, Vincent eladja az egészet, és nyugdíjba vonul, vagy addig vezeti, amíg össze nem esik az íróasztalánál. Bármelyik utat választja, a család elesik a Benedict Rt.-ben rejlő kiaknázatlan lehetőségektől, melyek pedig óriásiak. Öt éven belül a mostani értékének akár az ötszörösét is elérheti. - Amennyiben te irányítod a céget, igaz? - George hamiskás pillantást vetett Hatch-re. Hatch vállat vont. - Van egy-két ötletem a cég jövőjét illetően. - És az ötleteit pompás csomagolásban tálalta apa és a család többi tagja elé. Szentül hiszi mindenki, hogy ha Hatch az igazgató, dúsgazdagok leszünk mindannyian - mondta Jessie negédesen. Szemlátomást nem vették észre a gúnyos hangsúlyt, kivéve Hatch-et, aki halvány mosolyt küldött felé. - Mindenkinek igaza van - mondta Hatch. Igazi cápa, gondolta Jessie ingerülten. Hidegvérű, vérszomjas cápa. A vonzalom, amit érez iránta, nem lehet több, mint az őzek ösztönös kíváncsisága, amikor belenéznek a farkas villogó szemébe. Ethel összevonta a szemöldökét. - Hol ismerkedtetek össze Hatch-csel, drágám?

19

Jessie halványan elmosolyodott. - Ha jól emlékszem, a személyzeti osztályon, amikor kirúgott a Benedict Rt.-től. Ugye, így volt, Hatch? Ethel és George döbbenten meredt Hatch-re. . - Kirúgott téged? - visszhangozta Ethel hitetlenkedve. - Hát igen, elég megrázó eset volt. - Jessie némi idegességet vélt felfedezni Hatch arckifejezésé ahogy belekezdett a mondókájába. Ha sikerült ne Hatch-ből ilyesfajta érzelmet kiváltani, az már kész győzelemnek számított. Olyan ritkán fordult elő. - Nem is tudtam, hogy dolgoztál az apádnál - szólalt meg George. - Azt hittem, sikerült távol tartan magad a cégétől. Csak néhány hétig voltam nála. Apa ragaszkodott hozzá, hogy legalább próbáljam ki, milyen a munka a Benedictnél. Arra hivatkozott, hogy tartozom ennyivel neki és a családnak. Éppen két, munkahely közt voltam akkoriban... - Ami elég sűrűn megesik Jessie életében - jegyezte meg halkan Hatch. Jessie rávillantotta a szemét. - Végül belementem hogy adok egy esélyt a Benedictnek. Az igazat megvallva nem is volt annyira borzalmas. Rájöttem, hogy egész jól fekszik nekem a személyzeti munka, és épp kezdtem beletanulni. De két nappal azután, hogy Hatch-et kinevezték igazgatónak, elbocsátott az osztályról. - Te jó ég! - Ethel Hatch-re nézett. - Biztosra veszem, hogy nem rázta meg túlzott; Jessie-t - magyarázta Hatch. Végtére is hozzászokott az elbocsátásokhoz. Rendszeresen előfordul vele ilyesmi, igaz, Jessie? Jessie vállat vont. - Sikerült néhány begyepesedett agyú, szűk látókörű főnököt kifognom - informálta gőgösen az asztalnál ülőket. Hatch bólintott. - Szegény ördögök. Jessie dühös pillantást vetett rá. Nem volt benne biztos, hogy Hatch humornak szánta ezt, vagy komolyan együtt érez korábbi főnökeinek népes hadával. Arra jutott, hogy Hatch komolyan gondolja. Hatch mindent komolyan gondolt. - Mint említettem, egész jól elboldogultam a személyzeti osztályon. Ezt el ismerned, Hatch. A legtöbb ember, akinek munkahelyi jellemzést adtam, kitűnő munkahelyet talált magának. - Nem is a munkahelyi jellemzésekkel volt baj. George egyenesen Hatch felé fordult. - Akkor mi a fészkes fenéért dobtad ki a Benedicttől? Hatch letette az étlapot. - Maradjunk annyiban, hogy Jessie nem igazán mozgott otthonosan az üzleti világban. - Ami lefordítva annyit tesz, hogy vitás kérdésekben hajlamos voltam a dolgozók érdekeit védelmezni a vezetéssel szemben - magyarázta Jessie. -. És az új igazgató nem értett egyet a megközelítésemmel. George Galloway nevetve felhorkantott. - És Vincent mit szólt ehhez? - Vincent - folytatta Hatch -, határozottan hálás volt nekem, amiért megszüntettem Jessie munkaviszonyát a Benedict Szerelvénygyárban. Attól a naptól kezdve, hogy felvette a céghez, egyfolytában azon törte a fejét, hogy milyen módon szabadulhatna meg tőle. Körülbelül huszonnégy órája lehetett Jessie a cégnél, amikor Vincent belátta szörnyű tévedését. - Meg kell mondanom, egy cseppet sem bánom, hogy így alakult a dolog magyarázta Jessie Gallowayéknek. - Égy hónappal ezelőtt fantasztikus állást kaptam egy csodálatos cégnél, a Valentine Tanácsadó Irodánál. Érzem, hogy megtaláltam életem legnagyobb szakmai kihívását. Mrs. Valentine megígérte, hogy ha a dolgok a tervek szerint alakulnak, bevesz társnak.

20

- Miféle tanácsadással foglalkozik ez a Valentine? - tudakolta George az üzletemberek ösztönös kíváncsiságával. - Addig örüljenek, amíg nem tudják - figyelmeztette Hatch gyengéden. - Marhaság. Természetes, hogy tudni szeretnénk, ugye, Ethel? - Hát persze - erősítette meg Ethel. Mindig érdekelt minket, ami Jessie-vel történik. Igazán kalandos életet folytatsz, drágaságom. - Mrs. Valentine egy igazi médium - közölte Jessie szélesen mosolyogva. - Ó, egek! - forgatta a szemét Ethel. - Nem csoda, ha Benedict egyfolytában azon imádkozik, hogy vedd el Jessie-t feleségül - mondta George bizalmas hangon, közel hajolva Hatchhez. - Egyre rakoncátlanabb ez a lány. - Biztosra veszem, hogy kinövi - mondta Hatch rendíthetetlen nyugalommal, mielőtt a pincér az asztalhoz lépett. KÉT ÓRA MÚLVA JESSIE megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy Hatch leállította szürke Mercedesét a lakása előtt. Hatch még le sem állította a motort; amikor Jessie már a kilincs felé nyúlt. - Akkor meg is volnánk, Hatch - hadarta erőlteteti vidámsággal. - A Galloway-üzlet aláírva, lepecsételve és nyélbe ütve. Megmondhatod apámnak, hogy megtettem, amit várt tőlem. És most, ha nem haragszol; sietnem kell. Rengeteg munkám lesz holnap az irodában. Biztosra veszem, hogy megérted. Anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rá, Hat: lenyomta a gombot, amely az összes ajtót lezárta. Jessie hallotta a kattanást, és lemondóan visszasüppedt az ülésébe. - Mit akarsz még? Hatch kissé oldalra fordult, kezét a kormányra tette, s hosszú ujjával szórakozottan simogatni kezdte sima felületet. Jessie azon kapta magát, hogy Hatch ujját bámulja. Szinte megbabonázta az erotikus mozdulat. - Azt hiszem - szólalt meg végül Hatch -, beszélnünk kellene egymással. Nem bánnám, ha meghívná egy teára. Jessie elkapta tekintetét a simogató ujjról, és Hatchre villantotta a szemét. Az utcai világítás épp elég fényt adott ahhoz, hogy felvillantsa Hatch elszánt arckifejezését. Az iménti kérése inkább követeléshez hasonlított. De talán igaza van, ideje, hogy beszéljenek egymással. Túl régóta játsszák a macska-egér játékot. - Rendben van - mondta Jessie. Hatch kinyitotta a központi zárat. Jessie, meg sem várva, hogy Hatch megkerülje a kocsit, azonnal kinyitotta az ajtót. Alig váltottak szót, amióta kiléptek az étteremből. Még kevesebbet beszéltek a lakáshoz vezető folyosón. Amikor elérték az ajtót, Hatch kivette Jessie kezéből a kulcsot, és a zárba helyezte. Jessie belépett az ajtón, megkereste a kapcsolót, és felkattintotta. Hatch odalépett Jessie-hez, és kezét a vállára téve, lassan lesegítette róla a narancssárga kabátot. Jessie most érezte csak igazán, hogy milyen mély a kivágás a ruhája hátán. - Szerinted rémes lenne, Jessie? - kérdezte Hatch csendesen. Jessie gyorsan kibújt a pehelykönnyű kabátból, Hatch kezében hagyva a ruhadarabot. - Micsoda? - Hát te meg én. - Hatch az egyik szék támlájára dobta a kabátot. Egy pillanatra sem vette le a szemét Jessie-ről, miközben kibújt a zakójából.

21

Jessie tudta, hogy semmi értelme úgy tenni, mintha nem értené a kérdést. Lassan a konyha felé indult. - Igen. - Miért? - Hatch fél kézzel meglazította a nyakkendőjét, és követte Jessie-t. - Hát nem érted, Hatch? - Jessie kinyitott egy szekrényajtót, és kivett belőle két csészét. Katasztrófával végződne mindkettőnk számára. - Nem sok esélyt adtál eddig, hogy kipróbáljuk. Leült a pult elé, cipőjét beakasztotta a széklábakat összekötő lécbe. - Mind a négy vagy öt alkalom, amikor együtt voltunk valahol, ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott. - Ezt hogy érted? - Először megpróbálok neked csapdát állítani valahogy, és elvágni a menekülés minden útját. Aztán hazudok valamit, zsarollak vagy bűntudatot keltek benned, hogy vissza ne táncolj az utolsó pillanatban. Az étteremben végig rajtam köszörülted a nyelvedet. Amikor pedig hazahoztalak, úgy ugrottál ki a kocsiból, mintha egy másik férfi várna rád. Nem mondhatod, hogy túl sok esélyt adsz nekem.. - Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy miért is vagyok én olyan fontos számodra. És azt hiszem, pontosan tudom rá a választ. - Jessie hirtelen mozdulattal bekapcsolta az elektromos teaforralót. - Mert Vincent Benedict lánya vagyok. Hatch nem törődött a gúnyos hanggal. Kihívóan elmosolyodott. - Azt hiszed, hogy kizárólag a cég miatt érdekelsz? Jessie felsóhajtott. - Nagyon úgy fest a dolog. - A cégen keresztül kerültünk közel egymáshoz. És nekem szükségem van erre a cégre. De soha nem vennélek feleségül, ha te nem kellenél ugyanúgy. És te kellesz nekem. Ez a helyzet. Jessie összerándult. Ahogy megremegett a keze, szétszóródott egy kanálnyi tealevél a konyhapulton. - A francba! - Nyugi, Jessie. - Te mindig ilyen hatással vagy rám. - Tudom - mondta Hatch gyengéden. - Hogyan vehetnék komolyan egy olyan férfit, akinek a jelenlétében úgy érzem magam, mint egy komplett idióta? - Egy kanál tealevelet tett a kancsóba, aztán a sistergő forralóért nyúlt. - Jessie, kérlek. Tudom, hogy kölcsönösen vonzódunk egymáshoz. És mindketten érdekeltek vagyunk a Benedict Részvénytársaság sorsában. Akkor miért nem adod meg nekem az esélyt? Jessie a konyhapultnak dőlt, és az elmerülő tealeveleket figyelte. - Oké, oké. Válaszolok a kérdésedre, de nem biztos, hogy tetszeni fog. - Azért próbáld meg. - Bevallom, hogy vonzódom hozzád, Hatch, de soha nem fogok járni veled. Nem fogok komoly kapcsolatot kiépíteni veled. És semmiképp nem megyek hozzád feleségül, még akkor sem, ha mindenki azt hiszi, hogy pompás megoldás volna. - Miért? Jessie nagy levegőt vett. - Mert ugyanolyan vagy, mint az apám. Hatch alaposan megrágta a hallottakat: - Nem - mondta végül. - Nem vagyok olyan. - Igazad van. Te sok szempontból rosszabb vagy az apámnál. Keményebb vagy. Eltökéltebb. Még jobban leköt a munkád. Ha ez egyáltalán lehetséges. Nem véletlenül fogyasztott el két feleséget az apám, Hatch. És nem azért, mintha olyan nagy nőcsábász lett volna, vagy mert le akarta cserélni az öregebbet egy fiatalabbra,

22

hogy erősnek és-sikeresnek érezhesse magát. Azaz igazság, hogy mindkét alkalommal megtalálta a neki megfelelő nőt, és ezt ő is tudta. Ha rajta múlik, soha nem vált volna el egyiktől sem. - Tudom. - Ha megkérdezed Connie-t vagy Liliant, mindketten elmondhatják, hogy azért mentek hozzá feleségül, mert lehetetlen volt neki ellenállni, amíg őket tekintette a legfontosabbnak a világon. De aztán mindketten elhagyták, mert a mézeshetek után visszapártolt igazi szerelméhez, a Benedict Részvénytársasághoz. - Nem gondolod, hogy ez elég önző és gyerekes nézőpofit? Egyetlen nő sem várhatja el a férfitól; hogy minden idejét neki szentelje. Az olyan sikeres vállalkozások irányításához, mint a Benedict Részvénytársaság, sok-sok időre és energiára van szükség, Jessie. Ezt te is tudod. - Túl sok időre és túl sok energiára, ha a véleményemet akarod hallani. Connie és Lilian a megmondhatója, mennyit törték magukat, hogy versenyre kelhessenek a céggel. Nekem nincs szándékomban ugyanazt a hibát elkövetni, amit ók., Nem kötöm az életem egy olyan férfihoz, akinek mindennél fontosabb az üzlet. - Jessie... - Az apám munkamániás. És te is az vagy. A munkamániásokból rossz férj és apa válik, Hatch. Én tudom ezt. Ne felejtsd el, Hatch, hogy épp egy ilyennek vagyok a lánya. - Ez meglehetősen szélsőséges álláspont. Jessie ingerült lett. Ez a fickó szándékosan ostobának tetteti magát. - Hát nem érted? Ha valaha is úgy döntök, hogy férjhez megyek valakihez, olyan házastársat választok, aki többet törődik velem, mint a vállalati profit növelésével, akinek legalább olyan fontos, hogy megjelenjen a gyereke iskolai rendezvényein, mint hogy részt vegyen egy üzleti megbeszélésen. Olyan férjet akarok, aki tisztában van vele, hogy az élet rövid, és az emberek - különösen a családtagjai -, sokkal többet érnek, mint a nyavalyás cége. - Nyugodj meg, Jessie, túlságosan felizgatod magad. - Te vágytál egy kis tereferére. - Jessie érezte, hogy emelkedik a hangja. Felmarkolta az egyik teás csészét. - Feltettél egy kérdést, és én válaszolok. És még nem fejeztem be. Amellett, hogy a férfi ne legyen tökéletes munkaőrült, az is kell, hogy víz helyett vér folyjon az ereiben. Olyat akarok, akinek valódi, őszinte érzései vannak, és nem fél kimutatni azokat. Te mindig átkozottul nyugodt és kiegyensúlyozott vagy. Nekem olyan férfi kell, aki... - Elég ebből, Jessie. Jessie sietve elhallgatott, ahogy Hatch felemelkedett a helyéről, és két lépést tett felé. Elöntötte a pánik, és kiejtette a csészét, amit a kezében szorongatott. Hatch épp akkor ért oda hozzá, amikor a csésze ráesett a pult tetejére, s befordult a mosogatóba. Hatch művészujjai lassan, de határozottan ráfonódtak Jessie karjára, és idegtépő gyengédséggel közelebb húzták a lányt. - Azt hiszem - szólalt meg Hatch alig néhány centiméternyire Jessie szájától -, hogy ezzel a vér-víz hasonlattal tudok a legkevésbé egyetérteni. Csókolj meg, Jessie. Jessie mozdulatlanságba dermedt, és tagra nyílt szemmel nézte Hatch-et. Először fordult elő, hogy Hatch átölelte. És ha most megcsókolná Hatch-et, ez is először történne meg. A pillanat drámaisága szinte letaglózta. Beleremegett a gondolatba. - Hatch, én csak megpróbáltam elmondani a véleményemet. - Csókolj meg! - biztatta Hatch. A hangja egészen halk volt, de a szeme fényesen csillogott. - Próbáld ki, hogy vér vagy jeges víz folyik-e az ereimben.

23

- Ó, Hatch... - Jessie félredobta minden óvatosságát. Úgy érezte, hogy nem halhat meg anélkül, hogy legalább egyszer ki ne próbálja, milyen érzés Sam Hatcharddel csókolózni. A heteken át felgyülemlett feszültséget, amit Hatch váltott ki benne, le kellett valahogy vezetnie. Fájdalmas kis kiáltással átkulcsolta Hatch nyakát, és közelebb vonta magához. Lábujjhegyre állt, és odanyomta ajkát a szájához. Úgy érezte, mintha egy vulkán kráterére tapadt volna rá. Fortyogó láva izzott odalent, a hegy belsejében, ahogy azt előre sejtette. Olyan volt, mintha a perzselő forróság megfagyott kőzetrétegek alól törne elő. Lefojtott tüzek és parázsló kemencék jelentek meg Jessie lelki szemei előtt. Molylepke a gyertyaláng körül. Hatch szája lassan és megfontoltan mozgott az ajkán, teljes ellenőrzése alá vonva a csókot. Jessie nem tudta pontosan, melyik volt az a pillanat, amikor már nem ő csókolt, hanem őt csókolták. Hatch ijesztően elegáns keze még közelebb húzta és szorosan átölelte. Jessie érezte, ahogy az erős combizmok nekinyomódnak. A Hatchből áradó erő teljesen elgyengítette, lenyűgözte, és heves vággyal töltötte el. De minden érzést, ami átjárta a testét, beárnyékolt az a tudat, hogy Hatch egy pillanatra sem vesztette el higgadtságát és önuralmát. Jessie nem tudta pontosán, hogy mit is várt valójában. Valószínűleg csak bizonyosságot akart, hogy Hatch ugyanolyan hűvös és kimért testi vágyaiban is, mint az élet minden más területén. Talán azt remélte, hogy egy ilyen felfedezés lecsillapíthatja a lelkében dúló, egymásnak ellentmondó érzelmek viharát. De amit valójában talált, az sokkal nyugtalanítóbb volt ennél. Ha az derült volna ki, hogy minden érzelem hiányzik a fickóból, akkor legalább kitisztult volna a kép. Az a tudat viszont, hogy izzó tűz parázslik a mélyben, amit Hatch szándékosan megpróbál elfojtani, szinte elviselhetetlen volt számára. Jessie remegni kezdett. Gyorsan felemelte a kezét, és eltolta magától Hatch vállát. Hatch azonnal elengedte a karját, és csodálkozó pillantást vetett rá. A légzése ugyanolyan lassú és egyenletes volt, mint korábban. Jessie hátralépett. Érezte, hogy a szája megremeg. Ajkába harapott, hogy visszanyerje önuralmát. Sietve , a konyhaszekrényhez ment, és elővett egy másik csészét. - Na, Jessie? - Jobb, ha most elmész. - Remegő kézzel kitöltötte a teát. Hatch várt egy pillanatig, aztán szó nélkül megfordult, kiment a konyhából, és elhagyta a lakást. Miután az ajtó becsukódott, Jessie a konyhapultra görnyedt, behunyta a szemét, és belekortyolt a teájába.

HANYAGUL ÖLTÖZÖTT, aggodalmas tekintetű nő ácsorgott a Valentine Tanácsadó Iroda ajtaja előtti folyosón, amikor Jessie másnap reggel megérkezett a munkahelyére. Jessie olyan izgatott lett a lehetőségtől, hogy egy valódi, hús-vér klienssel van dolga, hogy kis híján elejtette a kulcsot. - Bocsásson meg a késésért - mentegetőzött. - Régóta vár? Mrs. Valentine sajnos nem jöhetett be, de talán én is tudok segíteni. - Martha Attwood vagyok - mondta a nő, feszélyezetten körbepillantgatva. Megbeszéltük, hogy jövök.

24

- Valóban? -Jessie kinyitotta az ajtót, és belépett az irodába. - Mrs. Valentine helyettese vagyok. Nem emlékszem rá, hogy említette volna az időpontot. - Tegnapelőtt este hívtam föl a lakásán. -A nő olyan óvatosan lépdelt az irodában, mint aki kristálygömbökre és vastag elsötétítő függönyökre számított. - Mondtam neki, hogy még nem biztos, hogy igénybe veszem a segítségét. Azt mondta, hogy jöjjek be és megbeszéljük a dolgot. - Persze, természetesen. Foglaljon helyet, Mrs. Attwood. Kávét? , - Nem, köszönöm. Martha Attwood táskáját a térdén szorongatva kuporgott az egyik-szék szélén. Idegesen körülnézett. - Én nem nagyon hiszek az efféle dolgokban. Ha engem kérdez, ócska hókuszpókusznak tartom az egészet. De már nincs kihez fordulnom. Teljesen el vagyok keseredve, és a rendőrségen azt mondták, hogy nem tehetnek semmit. Nincsenek bűntényre utaló nyomok, és a lányom... - A szája sírásra görbült. - Bocsásson meg. Jessie felugrott a székéről, megkerülte az íróasztalt, és odanyújtott egy csomag papír zsebkendőt. - Nyugodjon meg, Mrs. Attwood. Nem kell sietnie. Martha Attwood szipogott egy kicsit, aztán kifújta az orrát, és bedobta az összegyűrt zsebkendőt a táskájába. - Nagyon sajnálom. Tudja, a feszültségtől van. Túl nagy lelki nyomásnak vagyok kitéve az utóbbi időben. - Megértem. - Pedig olyan jól tanult a főiskolán. Rettentő büszke voltam rá. Számítógépprogramozást tanult. - Ki tanult számítógép-programozást? - Hát a lányom. Susan. Mindig érettebb volt a koránál. Már gyerekként is. Csendes volt. Szorgalmas. Fogékony. Soha nem volt vele baj. Nem hittem volna," hogy egyszer ilyesmibe keveredik. Egyszerűén elment, és itt hagyott. Ugyanúgy, mint Harry. - És hová ment Susan, Mrs. Attwood? - Jessie leült a nő mellé. - Belépett valamilyen szektába. Valahol itt lehetnek északnyugaton. Legalábbis azt hiszem. Utolsó levelét itt bélyegezték le Seattle-ben. Drága istenem, még most sem tudom elhinni! Hogy keveredhetett bele Susan ilyesmibe? - Mrs. Attwood újabb papír zsebkendőt húzott elő. - Próbáljunk meg tisztán látni, Mrs. Attwood. Tudja, hogy hol van a lánya? - Nem igazán. Csak azt tudom, hogy otthagyta a Butterfield főiskolát, és belépett a HES-be. - HES-be? - A Hajnal Első Sugarába. Úgy vettem ki a leveléből, hogy valami szektaféle lehet, amelyik azt hirdeti, hogy annyira megmérgeztük a környezetünket, hogy mindenképpen belepusztulunk. De a HES tagjai azt is mondják, hogy ők azok a kiválasztottak, akik meg tudják menteni a bolygót. - Sose hallottam erről a szektáról. - Az utolsó levelében Susan azt írta, hogy nem beszélhet szabadon, mert a HESalapítvány nem szívesen teregeti ki a dolgait. - Mit csinál a lánya ebben az alapítványban? - Nem tudom - siránkozott Mrs. Attwood. - De biztosan belerángatták valamibe. Száz százalék. Isten tudja, mire kényszeríthették. Nem is merek belegondolni. Ó, egek, pedig diplomát kaphatott volna számítógép-programozásból. Nagyszerű állása lehetett volna és fényes jövője, és más élete, mint amilyen nekem volt. Hihetetlen, hogy ez megtörténhetett vele. Azért jöttem ide, mert már nem tudtam, hogy kihez forduljak. Egy magándetektívet nem tudok megfizetni, pedig arra volna szükség valójában.

25

Jessie elgondolkodva ráncolta a homlokát, miközben biztatóan megpaskolta a nő kezét. És mondja, miért hívta fel Mrs. Valentine-t, ha nem hisz a mágikus képességeiben? Mrs. Attwood ismét kifújta az orrát. - Mert a HES vezetője, egy bizonyos dr. Edwin Bright minden jel szerint csaló és sarlatán. Biztos, hogy az. Bebeszélte egy csomó naiv fiatalnak, köztük Susannak is, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és nem csak megjósolja, de meg is tudja változtatni a jövőt. Azt remélem, hogy ha Mrs. Valentine leleplezné az embert, akkor talán Susan is kiábrándulna belőle. - Arra gondol, hogy a hasonszőrűek felismerik egymást? - kérdezte Jessie szárazon. Mrs. Attwood biccentett, még siralmasabb képet vágva, mint eddig. - Arra gondoltam, hogy egy... szóval egy olyan szakmabeli, mint Mrs. Valentine biztosan ismeri azokat a trükköket, amiket Bright bevetett, hogy elhitesse az emberekkel a különleges képességeit. Gondolom, ugyanazokat a trükköket használja ő is. Jessie mérges pillantást vetett rá. - Jobb, ha tisztázzunk valamit, Mrs. Attwood. Mrs. Valentine valódi médium, nem pedig szélhámos. - Ebből a szempontból ez mellékes - mondta sietve Mrs. Attwood. - Bárhogy van is, remélem, fel tudja ismerni a csalókat. És le tudja buktatni őket. Biztosra vészem, hogy Edwin Bright csaló. - Nem vagyok benne biztos, Mrs. Attwood, hogy a segítségére lehetünk. Mrs. Attwood belekapaszkodott Jessie karjába. - Kérem! Nem tudom, hogy kihez forduljak. Megfizetem, ha bebizonyítják, hogy Bright szélhámos. Nagyon kérem, mondja meg Mrs. Valentine-nak. Nincs sok pénzem, de majd csak összehozom valahogy a fizetséget. Kérem. A nő nyilvánvaló kétségbeesése láttán Jessie haragja egy pillanat alatt szertefoszlott. Nem könnyű olyasvalakinek nemet mondani, aki az idegösszeomlás szélén áll. És különben is, potenciális ügyfélről volt szó. - Lássuk csak, jól értem-e a dolgot - kezdte Jessie óvatosan. - Ön valójában nem egy médium speciális szolgáltatásait kívánja igénybe venni. Pusztán annyit kér a Valentine Tanácsadó Irodától, hogy bizonyítsa be a Hajnal Első Sugara alapítvány vezetőjéről, hogy csaló és sarlatán. Jól mondom? - Igen. Pontosan. - Hm. - Ez olyan dolog, amit magam is meg tudok oldani, gondolta Jessie növekvő izgalommal. Az ügyfél még csak nem is ragaszkodik a valódi médiumhoz. Egy ilyen eset szakszerű felgöngyölítése beláthatatlan lehetőségeket jelentene a Valentine Tanácsadó Iroda. jövője szempontjából. Ezzel beindulhatna a profilbővítés. Valentine Tanácsadó és Nyomozó Iroda. - Ígérje meg, hogy megpróbál segíteni - könyörgött Mrs. Attwood. - Tisztában van vele, hogy az emberek nagy része akkor se veszti el hitét a vezetőjében, ha kiderül róla, hogy csaló és szélhámos? - Jessie kötelességének érezte, hogy közölje ezt. - Ha valakinek szüksége van rá, hogy irányítsák, bármit megbocsát a vezetőjének, csak hogy megmaradjon, akit követni tud. Könnyen megeshet, hogy sikerül bebizonyítanunk Bright szélhámosságát, de nem sikerül Susant meggyőznünk erről. Ugye, ért engem, Mrs. Attwood? - Igen, igen, értem. De meg kell próbálni. Ki kell szabadítanom a lányomat a HES karmaiból. - Rendben van - jelentette ki Jessie boldog izgalommal. - A Valentine Tanácsadó Iroda elvállalja az ügyet.

26

Mrs. Attwood pislogni kezdett Jessie elszánt arckifejezése láttán. - Köszönöm. Kinyitotta a táskáját. - Magammal hoztam egy-két dolgot. Egy fényképet Susanról. És az utolsó levelét. Mást nemigen találtam. Ha úgy gondolja, hogy szüksége lehet valamire, csak szóljon. Az első igazi esete. Jessie kézbe vette a szégyenlősen mosolygó fiatal lányról készült fotót. A lány nagyjából húszéves lehetett. Szemüveget viselt, a haját hátul lófarokba fogta. Volt valami különösen ártatlan és naiv Susan Attwood arckifejezésében. Olyan benyomást keltett, mint aki elhagyatott tanyán nőtt fel, és nem egy nagyvárosban. - Természetesen értesíteni fogom a fejleményekről, Mrs. Attwood. És ne aggódjon. Azonnal nekilátok a munkának. Először is konzultálok Mrs. Valentine-nal. - Hol van most Mrs. Valentine? - Martha Attwood a belső helyiség nyitott ajtajára meredt. - Tegnapelőtt este csúnyán megütötte magát, és még nem jött rendbe teljesen. . - Ó, istenem! És képes lesz rá, hogy foglalkozzon az ügyemmel? - Egy percig se aggódjon,. Mrs. Attwood. Én vagyok Mrs.Valentine helyettese, és én fogom megoldani az ügyét. Mrs. Attwood kissé gyanakodva nézett rá, aztán megköszörülte a torkát. - Biztos benne? - Egészen biztos. Nyugodjon meg, Mrs. Attwood. Éppen ilyen feladatokra születtem. A véremben van az ilyesmi. Érzem. IRENE VALENTINE még Mrs. Attwoodnál is aggodalmasabban nézett rá. Hátát egy nagy fehér párnának támasztva feküdt, s a fejét ingatta, miközben a beszámolót hallgatta. - Nem is tudom, Jessie. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Jessie döbbent elragadtatással meredt rá. - Rossz érzése van? Ezek szerint sikerült visszanyernie a képességeit, Mrs. V ? - Ó, nem, csak közönséges balsejtelemről van szó. Nem kell ahhoz látnoki képesség, hogy észrevegyük a viharfelhőket a horizonton. Csak egyszerű józan ész. És a józan eszem azt diktálja, hogy ezzel a szektaüggyel nem nekünk kellene foglalkoznunk. - De hát, Mrs. V, gondoljon csak bele, mit jelentene egy ilyen ügy a Valentine Tanácsadó Iroda hírneve szempontjából. - Efféle ügyekkel nem szoktunk foglalkozni, Jessie drágám. Elég régóta dolgozol már nálam ahhoz, hogy tudjad. Olyan ügyfelekkel foglalkozunk, akik súlyos feszültségnek vannak kitéve. Vagy olyanokkal, akik kissé össze vannak zavarodva. Igyekszünk eloszlatni a félelmeiket, és megpróbáljuk visszaadni az önbizalmukat. Gyógyterápiával foglalkozunk, nem vagyunk magándetektívek. - De ez ideális alkalom lenne arra, hogy kiterjesszük a profilunkat - makacskodott Jessie. - Kérem, Mrs. V. Azt mondtam az ügyfélnek, hogy elvállaljuk az ügyét. Majd én dolgozom rajta, amíg maga felépül. És nem fogom félrevezetni az ügyfelet. Mrs. Attwood maga mondta, hogy nem kívánja egy valódi médium szolgáltatásait igénybe venni. Annyit akar csak, hogy bizonyítsa valaki Bright sarlatánságát. Ez nem túl nehéz feladat. - Ne gondold. A csalók rendkívül dörzsölt emberek. - Mrs. Valentine összehúzta a szemét. - Tényleg el akarod vállalni ezt az ügyet? - Nagyszerű lehetőség volna számomra, hogy bizonyítsak maga előtt, Mrs. V Legalább hadd nézzek utána a szektának és ennek a Bright nevű fickónak. Ha látom,

27

hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet, megmondom Mrs. Attwoodnak, hogy forduljon másvalakihez. Mit szól hozzá? - Ha volna egy kis eszem, azt mondanám, hogy ne csináld. - Kérem, Mrs. V Érzem, hogy meg tudom oldani az ügyet. Mrs. Valentine felsóhajtott. - Úgy látszik, túlságosan bevertem a fejem, mert teljesen elvesztettem a józan ítélőképességemet. Rendben van. Végezz egy kis kutatást, drágám. Tudj meg mindent a HES-ről és erről a Bright nevű emberről. Szúrós tekintettel nézett Jessie-re. - De semmiképp ne menj túl ezen a ponton, megértetted? Minden lépésedről számolj be nekem, és kérlek, ne csinálj semmiféle ostobaságot. Nem tudhatjuk, hogy mi áll a háttérben, és nem akarom, hogy bármiféle veszélynek kitedd magad. Jessie elégedetten vigyorgott. - Ne aggódjon, Mrs. V Óvatos leszek. Miért érzem úgy, mintha Damoklesz kardja lebegne a fejünk fölött? - Biztos a látnoki képességei miatt. - Jessie azonnal megbánta, hogy tréfára vette a dolgot, ahogy Mrs. Valentine szemében megjelent egy könnycsepp. - Ó, istenem; bocsásson meg, Mrs. V Nem akartam megbántani. Magá igazi médium, és vissza fogja nyerni a belső látását, ha a sérüléséből felépül. Tudom, hogy sikerülni fog. - Én is remélem, Jessie. - Mrs. Valentine letörölte a könnyeit, és megeresztett egy ködös mosolyt. - Úgy érzem magam, mintha levágták volna valamelyik végtagomat. Rettenetes érzés. - El tudom képzelni. Még mindig azt gondolja, hogy lelökte valaki a lépcsőn? e - Már nem is tudom, hogy mit gondoljak. Az orvos elmagyarázta, hogy miként sérülhet meg a memória egy fejsérülés során. És a rendőrök is nagyon kedvesek voltak. Ma reggel is meglátogatott egy nyomozó, és megnyugtatott, hogy semmiféle erőszakos behatolásnak nem találták nyomát. A húgom szerint pedig nem tűnt el semmi. Lehet, hogy tényleg csak elcsúsztam, és. legurultam a lépcsőn. Jessie bólintott. - Igazság szerint én is szívesebben hiszem, hogy baleset volt. Ha arra gondolok, hogy szándékosan lelökte valaki a lépcsőn, kiráz a hideg. Egyetértek. Jobb, ha témát váltunk. Hogy sikerült a tegnap esti randevúd? - Kész katasztrófa volt, ahogy előre megjósoltam. - Jessie mosolyt erőltetett az arcára. - Látja, Mrs. V ? Lehet, hogy nekem is vannak látnoki képességeim. - Igen. - Mrs. Valentine arckifejezése hirtelen nagyon komollyá vált. - Igen, lehetséges, Jessie drágám. Már gyanítom egy ideje, hogy van benned valami természet adta, ösztönös képesség, ami még nem forrott ki teljesen. - Tényleg? - csodálkozott Jessie. - Ezért is neveztelek ki a helyettesemnek. De őszintén megvallom: nem sikerült még rájönnöm, milyen jellegű ez a képességed. Ne vedd zokon, drágám, de van valami furcsa abban, ahogy a te agyad működik. - Érdekes, a korábbi főnökeim is mindig ezt mondták.

28

HARMADIK FEJEZET JESSIE LEPILLANTOTT A KISHÚGÁRA, aki mellette toporgott Vincent Benedict irodájának élőterében. - Készen állsz, kölyök? Elizabeth Benedict szemérmesen elmosolyodott. Komoly, zöld szemét vastag szemüveglencse takarta, göndör, barna fürtjei glóriát vontak a feje köré. Szorosabbra fogta a kezében tartott spárgaköteget. A spárgák végéhez héliummal töltött lufik voltak erősítve, melyek vidám táncot jártak a feje felett. - Készen. Jessie az íróasztal mögött ülő, jól öltözött, középkorú nőre pillantott. - Jön hozzá valaki? - Szabaddá tettem az ebédszünetét, ahogy tavaly is. Nem sejt semmit. - Köszönjük, Grace. Nélküled nem tudtuk volna összehozni. Oké, Elizabeth, gyerünk. - Jessie megigazította a hatalmas virágcsokrot a kezében, és bekopogott a vastag, kazettás ajtón. - Mi a pokol van már megint, Grace? - dörögte Vincent ingerülten az ajtó túloldalán. - Megmondtam, hogy legalább két órán át ne zavarjanak. Elizabeth arcáról lehervadt a mosoly, tekintete bizonytalanná vált, és vastag szemüvege mögül zavartan pislogott a nővérére. - Ne félj - nyugtatta Jessie. - Az ugatós kutyák nem harapnak. Csak megint megfeledkezett a születésnapjáról, ahogy szokott. Ha rájön, hogy miről van szó, azonnal lehiggad. Menjünk. - Jessie belökte az ajtót, és bevonult a szobába. Vincent Benedict vészjóslóan ráncolta a homlokát. - Mi a fene! Megmondtam, hogy ne... Jé, ti vagytok? Mit kerestek itt? - Boldog szülenapot, papa! - Jessie letette a hatalmas virágcsokrot az asztal közepére, pontosan az apja elé. - Azért jöttünk, hogy elvigyünk ebédelni. - Te jó isten! Már megint eltelt egy év? - Vincent levette a szemüvegét, s a léggömbök és virágok tömegére meredt. Arckifejezése kissé felengedett, mire újból a lányaira nézett. - Nem kéne neked iskolában lenned, Elizabeth? - De igen - vallotta be Elizabeth. - De. Jessie igazolást írt, hogy fontos elfoglaltságom van. A tanárok mindent elhisznek Jessie-nek. - Tudom, hogy kell felmentést kérni. - Jessie kivette a léggömböket Elizabeth kezéből, és a legközelebbi asztali lámpára kötözte: A léggömbök vidáman röpködtek a tömör íróasztal fölött, hihetetlen ellentétet képezve az iroda komor légkörével. - Jól mutatnak, nem? Elizabeth ötlete volt. - Sejtettem, hogy mástól nem kapsz ilyen lufikat. Tetszenek, papa? - Elizabeth izgatottan várta, hogy mit válaszol az apja. Jessie elkapta Vincent pillantását. Volt már gyakorlata az ilyesmiben. Hosszú évek alatt tett rá szert hasonló helyzetekben. Állandó készenlétben volt, hogy figyelmeztetni tudja az apját. Nem akarta, hogy ugyanolyan otrombán belegázoljon Elizabeth érzelmeibe is, ahogy vele tette kislány korában. Vincent úgy tett, mintha nem venné észre a figyelmeztető pillantást, miközben megfontoltan méregette a léggömböket. - Határozottan jól mutatnak. És teljesen igazad van. Nem valószínű, hogy rajtad kívül más is hozna nekem léggömböt a születésnapomra. Vagy virágot. - Végigsimította az egyik szirmot. - Köszönöm, hölgyeim. Na és mi lesz azzal az ebéddel? - Pizza vagy hamburger? Tiéd a választás. - Jessie ráült az asztal szélére. Elizabeth és én álljuk a számlát. Vincent felhúzott szemöldökkel nézegette az asztali naptárját. - Jobb, ha előbb megnézem az időbeosztásomat. Úgy rémlik, hogy volt még valami mára.

29

Elizabeth szélesen elvigyorodott. - Jessie és Grace áttették a programjaidat máskorra, papa. - Valóban? Újabb összeesküvés, mi? - Vincent szúrós pillantást vetett Jessie-re. - Ha máshogy nem megy - motyogta Jessie az egyik vörös liliom szirmait babrálva. - A pokolba is, születésnapom van, vagy mi a fene! - Vincent ismét Elizabeth felé fordult. - Szóval pizza vagy hamburger? Nehéz döntés. Azt hiszem, a pizzát választom. Jessie megnyugodott. A csata véget ért. Nem is volt olyan vészes az idén. Sokkal nehezebb ütközeteket is meg kellett vívnia a múltban. Lehet, hogy az apja kezd egy kicsit megpuhulni. Ránézett a húgára. - Tehát pizza. Nagy horderejű döntés szemtanúja voltál, kölyök. A papa valóban a tettek embere. - Úgy is van - helyeselt Vincent, miközben Elizabeth halkan kuncogott. Jessie lehuppant az asztalról. - Gyerünk. Át kell még vergődnünk a tömegen a pizzériáig. Kész öldöklés folyik ott ebédidőben: Mielőtt Vincent felállhatott volna, kicsapódott az iroda ajtaja. Ösztönösen arrafelé fordult mindenki. - Meghalt valaki? - kérdezte Hatch, szemét a színpompás virágcsokron nyugtatva. - Még nem. - Vincent felállt, és a zakójáért nyúlt. - Csak egy újabb születésnap. A lányaim elvisznek ebédelni. Rejtélyes módon lett néhány lyukas órám délutánra. - Te is velünk jöhetsz, ha akarsz - ajánlotta Elizabeth szégyenlősen. Jessie gőgösen elmosolyodott. - Szerintem Hatch túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy velünk jöjjön. Fogadok, hogy olyan fontos üzleteket kell még nyélbe ütnie délután, hogy nélkülözhetetlen a személyes jelenléte. Igaz, Hatch? Hatch elgondolkodva nézte Jessie-t, miközben szórakozottan kocogtatta az ujjával az ajtófélfát. - Azt hiszem, el tudok szabadulni egy-két órára. Hacsak nem akarja Vincent kisajátítani a teljes hölgytársaságot magának. - Vincentre sandított. - Hát persze hogy nem. Nekem egy is sok belőlük. Örülnék, ha csatlakoznál hozzánk. Jessie és Elizabeth is szívesen venné. - Ki tudna ennek ellenállni? - Pizza lesz - figyelmeztette Jessie, miközben egyre jobban elszorult a szíve. Szinte maga előtt látta Hatch komputeragyát, ahogy sorrendbe állítja a délutáni teendőket. A legfontosabbal kezdve először. És a lista elején természetesen Jessie Benedict elcsábítása állt, még ha át is kell szerveznie a napirendjét, hogy megegyen vele egy pizzát. - Majd igyekezni fogok, hogy le ne öntsem paradicsomszósszal a nyakkendőmet felelte Hatch komoly képpel. Jessie összehúzta a szemét, s úgy találta, hogy Hatch ezúttal sem tréfál. - Jessie majd elmeséli a legújabb esetét - jelentette be Elizabeth. - Ő dolgozik rajta, amíg Mrs. Valentin kórházban van. - Valóban? - Hatch gúnyosan felhúzta a szemöldökét. - Ő üzenget valaki megboldogult hozzátartozóinak? Vagy kiűzi a rossz szellemeket egy megszállott félnótásból? - Nem - felelte bosszúsan Jessie a gúnyos megjegyzésre. - Ami azt illeti, egy fiatal lányon segítek, akit egy szekta elrabolt. Hatch arcáról azonnal eltűnt a leereszkedő mosoly. - Még mit nem!

30

HATCH EGY PILLANATIG abban reménykedett, hogy Jessie csak „cukkolja”, és szokásához híven némi kellemetlenséget akar okozni neki. Ha tényleg így lett volna, el kellett ismerni, hogy Jessie elérte a kívánt hatást. De ahogy ott ült Elizabeth mellett a pizzéria egyik bokszában és az „eset” részletes ismertetését hallgatta, rájött, hogy Jessie egyáltalán nem szánja tréfának a dolgot. Vincentre sandított, abban reménykedve, hogy az öregfiú esetleg a sarkára talál állni. Bár Benedict ugyanolyan bosszúsnak látszott, mint ő, nyilvánvaló volt, hogy durva megjegyzéseken kívül képtelen másra, amivel eltántoríthatná Jessie-t az elhatározásától. Durva megjegyzésekkel viszont nem ért el nála semmit. Hatch lopva körbepillantott. Meglehetősen idegenül érezte magát ebben a rikítóan feldíszített pizzériában. Igaz, hogy nemcsak ő és Benedict viselt öltönyt a helyiségben, de az övékéé volt messze a legdrágább ruhadarab. Hatch tisztában volt vele, hogy Vincent dolgozni akart az ebédidő alatt. Az ebédet szinte mindig az irodájába hozatta, hacsak nem ebéd közben akart megtárgyalni valamit; ez esetben a klubjába vitte a vendégeit. Hatch jól ismerte ezt a napirendet, mert ő is hasonlót követett. Ma viszont mindketten itt ültek, pizzát rágcsáltak és Jessie eszement tervét hallgatták, amit valami idióta szektatag megmentésére agyalt ki. Mintha bármit is tudna a szektákról. Jessie és Elizabeth szemmel láthatóan nem törődött azzal az aprósággal, hogy az őrült tervhez nem Sikerült begyűjteniük a férfiak támogatását. Hatch nézte, ahogy a két hölgyemény hatalmas pizzamennyiségeket tuszkol le a torkán, miközben felhőtlenül cseverésznek arról, hogy miként kéne belefognia Jessie-nek a nyomozásba. - A könyvtár jó helynek tűnik kiindulásként - javasolta Elizabeth komoly ábrázattal. - Megnézheted az újságok tárgykatalógusát, hogy írtak-e valamit a Hajnal Első Sugaráról vagy a vezetőjéről. - Pompás ötlet - motyogta Jessie egy pizzadarabot majszolva. Az apja felé fordult. - Ugye, te se hallottál róluk, vagy igen? - Nem, a fenébe is - morogta Vincent. - Biztosan egy csapat ütődött faültető. Ne avatkozz bele, Jessie. -Halványfogalmad sincs róla, hogy mibe vágtad a fejszédet. - Csak felteszek néhány kérdést, és meglátjuk mire jutok. - Ha jól tudom, te egy jövendőmondó asszisztense vagy - jegyezte meg Hatch hűvösen. - És nem egy engedély nélküli magándetektív. Maradj csak meg a tealeveleidnél és kristálygömbjeidnél. Semmi szükség rá, hogy mindenféle gyanús szekták körül szaglásszál, és még kevésbé, hogy lejárasd a vezetőiket. Az olyanfickók, akik szektákat vezetnek, nem szeretik, ha rájuk akarják bizonyítani, hogy csalók. Könnyen darázsfészekbe nyúlhatsz. Jessie, sokatmondó pillantást váltott a húgával. Nem érzed úgy, Elizabeth, hogy egy rakás nyavalygós üzletemberrel ültünk egy asztalhoz? Elizabeth elvigyorodott. -Te mondtad: az a legnagyobb baj velük, hogy képtelenek jól érezni magukat. - Milyen igaz. - Jessie meglebegtetett egy pizzaszeletet az apja és Hatch előtt. Jobb, ha összeszeditek magatokat, mert ha én és Elizabeth megsértődünk s itt hagyunk benneteket, akkor fizethetitek ti a számlát. Erre majd később visszatérünk mondta Hatch, látva, hogy Vincent arca megmerevedik. - Sajnálom, ha untattalak titeket - mondta nyújtott hangon Jessie. - Na de mindegy, váltsunk témát. Vincent Hatch-re pillantott. - Ez volt eddig a legvadabb ötlet, amivel előállt.

31

- Szerintem jó bulinak hangzik - mondta Elizabeth. Hatch elgondolkodva nézte Elizabethet. A lány kissé szégyenlős volt, de rendkívül okos. Hatch számára egy pillanatig sem volt kétséges, hogy egy szép napon valami ritka betegséget fog gyógyítani, vagy távoli dzsungeleket keres fel, hogy egzotikus növények után kutasson. Ami viszont a Jelent illeti, nyilvánvaló volt, hogy Jessie minden erejével azon mesterkedett, hogy normális kapcsolat alakuljon ki az apja és a kishúga között. Hatch számára hetek óta világos volt, hogy mi a szerepe Jessie-nek a Benedict családban. Ő volt a kapocs, aki az egészet összefogta, aki Vincentet a klánhoz, a klán többi tagját pedig Vincenthez kapcsolta. Jessie legfontosabb életcélja kétségtelenül a Benedict család összetartása volt. Minden egyéb, amibe belefogott, kizárólag kiegészítő tevékenységként jöhetett szóba. Hatch eltűnődött, hogy Benedictet is beleértve, miért nem vette még ezt senki észre a családban. - Ne felejtsd el, hogy szombaton tízkor el kell vinned Elizabethet a tanulmányi versenyre - figyelmeztette Jessie Vincentet. - Nem fogom elfelejteni. Be van írva a naptáramba. -Vincent a kisebbik lányára nézett. - Idén is megnyered az első díjat? - Talán - válaszolta Elizabeth szerényen. Aztán összeráncolta a homlokát. Hacsak nem a Nyálasképű Eriknek ítélik oda. Hatch érdeklődve nézett rá. - Ki ez a Nyálasképű Erik? - A számítástechnika tanár kedvence. Úgy néz ki, mintha egy ifjúsági tévésorozatból lépett volna elő, és nagyon ért a nyalizáshoz. Ugye érted, mire gondolok? - Hatch természetesen érti, hogy mire gondolsz. - Jessie nyájasan Hatch-re mosolygott a húga feje felett. - Az üzleti világban nagyon jól ismerik az efféle viselkedést, nem igaz, Hatch? - Dehogynem. - Hatch megsemmisítő pillantást vetett Jessie-re, aztán ismét Elizabeth felé fordult. - Miről ír a Nyálasképű? - A földönkívüli életről. Jessie bosszúsan nézett rá. - Azt se tudjuk, hogy van-e élet a földön kívül. Akkor hogyan adhatnak fel ilyen témát? - Nyálasképű Erik rábeszélte a tanárt - magyarázta Elizabeth. - Biztos, hogy meg fogod előzni a fickót - jelentette ki Jessie. - Szerintem le lesz nyűgözve a zsűri a szennyezőanyagok megsemmisítésére vonatkozó javaslataidtól, igaz, papa? - Úgy van - bólintott Vincent készségesen. - Aztán szúrós pillantást vetett Elizabethre. - Remélem, hogy nem lesz belőled is valami radikális környezetvédő. - Ökológus, papa, nem környezetvédő -szólt közbe Jessie gyorsan. - Elizabeth különben sem döntötte még el, hogy a tudomány melyik területén kíván dolgozni, ugye, Elizabeth? - Valóban. Még nem döntöttem véglegesen. - Elizabeth a pizzára összpontosított. - Nincs ok a sietségre. Csak ne tartson a pályaválasztásod annyi ideig, mint Jessie-é - dünnyögte Vincent. - Egyébként, mi a különbség egy ökológus meg egy környezetvédő között? Elizabeth szertartásos arckifejezést öltött magára. - Az ökológia a környezet tanulmányozásának tudománya. A környezetvédelem pedig az a társadalmi és politikai mozgalom, ami a napi hírekben szerepel. - Érdekelne, hogy ez az Edwin Bright is ökológus volt-e eredetileg - tűnődött Jessie -, vagy csak megragadta a kínálkozó alkalmat.

32

- Nem hinném, hogy ez számít - mondta Hatch szárazon. - Neked egyik esetben sincs dolgod vele. - Hát éppen erről van szó - mondta Jessie sugárzó arccal. - Ez a dolgom. Ezért kapom a fizetésem. Azt hinné az ember, hogy mindenki meg van elégedve velem. Gondolj csak bele, már több mint egy hónapja nem változtattam állást. - Na, ezt hagyjuk - morogta Vincent. Jessie Elizabethhez fordult. - Mondok én neked valamit, kölyök, bármi lesz is, te mindenképpen megérdemled azt az első helyet, és ha valamilyen oknál fogva mégis Nyálasképű Erik nyer, mindnyájan tudni fogjuk, hogy csak azért volt, mert ő a tanár kedvence, és kizárólag a helyes pofija miatt kapta. Hatch kézbe vette az utolsó pizzaszeletet. - Azt se tudod, hogy milyen a Nyálasképű munkája. - Nem számít. Elizabeth ezerszer jobb nála. Hatch halványan elmosolyodott. -Van egy olyan érzésem, hogy ha te egyszer. pártfogásodba veszel valakit, akkor történhet bármi, te kitartasz mellette. Igazam van, Jessie? - Jessie hűségesfajta. - Vincent komoly. tekintettel nézte a nagyobbik lányát. Néha túlzásba is viszi. - Nem hiszem, hogy túlzásba lehetne vinni az ilyesmit - ellenkezett Hatch. - A hűséget világ életemben nagyra értékeltem. - Mint egy árucikket, amit adni-venni lehet a piacon, igaz, Hatch? - jegyezte meg Jessie hűvösen. Hatch kissé megszorította a vizespoharát. Jobb, ha Jessie torka helyett ezt szorongatja meg, gondolta filozofikusan. FÉL ÓRÁVAL KÉSŐBB Vincent bevonult az irodájába, és ledobta magát az íróasztal mögött álló hatalmas bőrfotelba. Felemelte az ujját, és Hatch felé bökött. - Ez az egész zűr Jessie-vel - dörögte Vincent - miattad van. - Miattam? - Hát persze. Ha nem rúgtad volna ki annak idején a cégtől, még most is itt dolgozna a Benedict Részvénytársaságnál, és nem kellene gyanús szekták után rohangálnia. - Milyen hálás voltál, amikor kitettem a szűrét, még egy italra is meghívtál. Jessie időzített bomba volt a Benedictnél. A személyzeti osztályt teljesen lepusztítottá. Ha nem ment volna el, mára az egész cég romokban heverne. - Azért nem volt olyan veszélyes a helyzet. - Ó, dehogyisnem - vágott vissza Hatch. - Az osztályvezetőket a guta kerülgette. Gyorsan járt a hír. Akarsz néhány nap pihenőt vagy egy kis betegszabadságot? Keresd Jessie-t a személyzetin, és adj elő neki valami szomorú mesét. Elintézi. Akarsz egy hosszú hétvégét? Csak keresd Jessie-t a személyzetin, s mondd neki, hogy újra meghalt a nagymamád. Jessie elintéz mindent. Úgy gondolod, hogy azért hagytak ki az előz léptetésből, mert a főnököd nem bírja a pofádat? Keresd Jessie-t a személyzetin. Ő melléd fog állni. Vincent összerándult. -A fenébe! Kezdtek a dolgok kicsúszni a kezünkből, igaz? - Igen. És persze senki nem merte megmondani neki a. magáét, mert ő a főnök lánya. Mit gondolsz, Benedict, mennyi idő kellett volna még ahhoz, hogy a munkahelyi morál teljesen lezülljön?

33

Vincent megadóan felemelte a kezét.. - Igazad van. Időzített bomba volt a cégnél. De mindez nem változtat a tényen, hogy ha itt marad a Benedictnél, akkor nem foglalkozna most szektákkal. Hatch az ablakhoz ment, és néhány percig csendben álldogált. - Lehet, hogy fölöslegesen ijedtél be. Nem ijedtem be. Én komolyan aggódom érte.: És különben is mi ez az egyes szám. Te éppen úgy be vagy ijedve, mint én. Láttam, hogy meglepődtél; amikor bedobta a bombasztikus kis ötletét a nyomozás megindításáról. Sose tapasztaltam még, hogy ennyire elvesztetted volna az önuralmadat, Hatch. Jót nevetnék a dolgon, ha nem Jessie átkozott szekta-hajkurászó akciójáról lenne szó. - Oké, rendben van, akkor lehet, hogy fölöslegesen aggódsz.., vagyis aggódunk érte. - Hatch szembefordult Vincenttel. - Nézd, a legrosszabb, ami történhet vele, hogy sikerül becserkésznie a HES főhadiszállását, és megkeresi Susan Attwoodot. Valószínűleg megpróbál beszélni a vezetőjükkel, ezzel a Bright nevűvel. - És? - Gondolkozzunk csak logikusan, Vincent. Te hogyan reagálnál ilyen esetben? A legvalószínűbb, hogy finoman megmondják Jessie-nek, törődjön a maga dolgával, és ezzel vége is a kalandnak. Jessie nem jelent fenyegetést senkinek, és bárki vezeti is a Hajnal Első Sugarát, tudja ezt. Úgy fogják kezelni, mint egy tolakodó újságírót, és egyszerűen kihajítják. Vincent elrágódott ezen. -Valószínűleg igazad van. De a pokolba is, bárcsak ne avatkozna bele ebbe az egészbe! Miért nem tud magának valami normális állást találni, ahogy bárki más? - Jessie nem olyan, mint bárki más. - Hatch az asztalhoz lépett, és lenézett a hatalmas színes virágcsokorra. - Mindig virágot hoz a születésnapodra? Vincent tekintete megenyhült, ahogy Hatch pillantását követte. - Elizabeth születése után egy-két évvel vezette be. Akkortájt kezdett megromlani a kapcsolatom Connie-val, aki úgy döntött, hogy lakberendező céget nyit Liliannel. Rengeteg időt töltöttek a vállalkozás megszervezésével, és úgy alakult a dolog, hogy főleg Jessie foglalkozott Elizabethtel. Egy szép napon aztán Jessie beállított az irodámba, egyik kezében egy virágcsokorral, másik karján Elizabethtel. És közölte, hogy elvisz ebédelni. Azóta így megy ez minden évben. Már egészen hozzászoktam. Hatch óvatosan megérintette az egyik lángvörös liliom szirmát. Puha volt, mint a selyem, és ragyogó, mint a hajnali napsugár. - Furcsa. Mármint virágot adni egy férfinak - Meg lehet szokni. - Én soha nem kaptam virágot senkitől. - Ne nyafogj emiatt - mondta Vincent vigyorogva. - Vedd el a nőt, és biztosra veszem, hogy te is kapsz majd virágot a születésnapodra. Hogy sikerült a tegnap esti vacsora? - A Galloway-üzlet nyélbe ütve. - A pokolba, ezt tudom. Azt kérdeztem, hogy mire jutottál a lányommal? - Nem fogom kiteregetni a magánéletem részleteit, Benedict. De egyvalamit azért elárulhatok: komoly hátránnyal indultam. - Miféle hátránnyal? - Jessie szerint sok szempontból olyan vagyok, mint te. - Mesebeszéd. Csak üres kifogás. Különben is kedvel engem. Hatch maga elé képzelte Jessie-t, ahogy szorosan átöleli a nyakát, és remegő ajkát az övére tapasztja. - Engem is kedvel. De úgy gondolja, hogy nem lenne jó férj

34

belőlem. És azt mondja, hogy nem akar egy olyan férfihoz feleségül menni, akit jobban érdekel a munka, mint a családja. - Nők. Képtelenek megérteni az üzleti élet törvényeit. Ők akarnak a legfontosabbak lenni a férfi életében. Azt hiszed, fel tudják fogni, hogy egy olyan cég, mint a Benedict Részvénytársaság, nem működik magától. Reméltem, hogy Jessie talán józanabb és megfontoltabb lesz ennél. - Valami azt súgja nekem, hogy nem a józan megfontoltság Jessie legjellemzőbb tulajdonsága - mondta Hatch. Vincent a homlokát ráncolta. - Jessie-vel semmi baj. A pokolba is, amit az ebédnél mondtál, azzal fején találtad a szöget. Ő aztán tényleg hűséges. Mindig azt teszi, ami a családjának a legjobb. Tudod, mi itt a legnagyobb probléma? Az, hogy tőled állandóan ideges lesz. Ez az igazi probléma. Adhatok egy jó tanácsot, Hatch? A fenébe is, ne idegesítsd! - Jó tanácsot? Egy olyan embertől, aki két feleséget is elfogyasztott? Felejtsd el. Majd csak megküzdök valahogy a feladattal magam is. - Hatch abbahagyta a skarlátvörös liliom simogatását, s elindult az ajtó felé. De ahogy az irodája felé ment a folyosón, fülébe csengtek Vincent szavai. Mindig azt teszi, ami a családjának a legjobb. Hatch hűvös elégedettséggel bólintott. Erre nyugodtan számíthat. - NA, HOGY SIKERÜLT a tegnap esti randi? - kérdezte Elizabeth Jessie-től a kocsiban, útban visszafelé a Bellevue iskolába. - Mondtam már, hogy nem randi volt, hanem üzleti vacsora. Jessie rákanyarodott a hídra, amely a Washington-tavat ívelte át a Mercer-sziget fölött. Gondterhelten ráncolta a homlokát, úgy téve, mintha a gyér délutáni forgalomra összpontosítana. De Elizabethet nem lehetett becsapni. - Hé, Jessie, az okos kis húgocskáddal beszélsz, elfelejtetted? - Úgy érted, hogy az okoskodó húgocskámmal, ugye? Elizabeth vállat vont. - Mindent tőled tanultam, amit tudok. - Ne kend rám a rossz modorodat, ha lehet. A rossz modort általában rossz társaságban szedi össze az ember. Majd emlékeztess rá, hogy megnézzem a legújabb haverjaidat. - Egyből ki fogod szúrni őket, ha odaérünk a sulihoz. Fekete bőrdzsekit hordanak, és biztosítótű van a fülükben. Szóval hogy ment a dolog, Jess? - Mit érdekel az téged? - Hülyéskedsz? Az egész családot érdekli. Mama szerint a helyzet rendkívül kényes. - Elizabeth elgondolkodva nézegette a Mercer-sziget gyönyörű panorámáját. - Szerinte az volna a legjobb mindenkinek, ha feleségül mennél Hatch-hez. - Lehet, hogy meglepetésként hat rád, Elizabeth, de ez még nem elég ok, arra, hogy feleségül menjek hozzá. Nem mintha megkérte volna a kezemet. Elizabeth huncut pillantást vetett rá. - A mamák rettentő kíváncsiak lesznek rá, hogy mi történt tegnap este. - Tisztában vagyok vele - felelte Jessie összeszorított fogakkal. - Mit fogsz nekik mondani? - A lehető legkevesebbet. Egyáltalán nem tartozik rájuk. Elizabeth a homlokát ráncolta. - Nem hinném, hogy ők is így gondolják. Hallottam, amikor Lilian Glennával beszélt telefonon. Azt mondta, hogy minden családtagnak „elemi érdeke", hogy létrejöjjön a kapcsolat. Azt hiszem, ezt a kifejezést használta. - És tudod, hogy az „elemi érdek" mit jelent, Elizabeth?

35

- Sok pénzt? - próbálkozott Elizabeth. - Eltaláltad. - Jessie savanyúan elmosolyodott. - Ha hozzámegyek Hatch-hez, a Benedict Részvénytársaság családi kézben marad, plusz esélye lesz rá, hogy növelje a vagyonát. Ami a jelek szerint minden családtag dédelgetett álma. Beleértve Hatch-et is. - A mamák azt mondják, hogy Hatch igazi cápa, ha üzletről van szó, és tudni fogja, hogyan csináljon a Benedictből mamutcéget. Jessie vállat vont. - Nem volnék meglepve. De én nem akarok cápához feleségül menni. Túl sok foga van. Elizabeth felnevetett. - Csak ne hagyd, hogy beléd harapjon. - Megpróbálom elkerülni. - Jessie? - Igen? - Mi lesz, ha nem mész hozzá feleségül? Jessie habozott, aztán úgy döntött, hogy nem köntörfalaz. - Apa valószínűleg eladja a vállalatot, amikor nyugdíjba megy. De az a gyanúm, hogy sose fog nyugdíjba menni. Ugyanúgy elvezeti a vállalatot ezután is, ahogy az elmúlt harminc évben tette. - És ez olyan rossz volna? Jessie az ajkába harapott. - Szerintem nem, de a többiek másként gondolkoznak. - Beleértve a papát is. Szerintem nagyon szomorú lenne, ha nem mennél hozzá Hatch-hez. Nagyon szeretné, ha a Benedict Részvénytársaság nagyobb lenne. Teljesen lázba jött a gondolattól. - Mi ez az egész? Te is megpróbálsz bűntudatot kelteni bennem? Ne akarj te is belehajszolni ebbe a házasságba, Elizabeth. - Bocsáss meg. - Elizabeth csöndben volt néhány pillanatig. - Gondolod, hogy Hatch kedvel téged? Úgy értem, hogy csak téged? - Úgy érted, hogy az üzleti vállalkozás nélkül? - Jessie felidézte magában az előző esti csókot. Az elfojtott tűzre gondolt és a hihetetlen önuralomra, ami Hatch-ből áradt. - Talán, Elizabeth. De Hatch-nél mindig az üzlet lesz az első. - Mindenfelé elhívott mostanában, igaz? Ma se kellett volna eljönnie velünk ebédelni. Biztos csak veled akart lenni. - E pillanatban én vagyok a legfontosabb Hatch számára. Ami azt jelenti, hogy rám összpontosítja minden figyelmét. De ennek öt perc alatt vége lenne, ha összeházasodnánk. Valószínűleg egy fax és egy modem társaságában töltenénk a nászutunkat, hogy végig kapcsolatban maradhasson a hivatallal. Hé, nincs neked fociedzésed ma délután? - De, igen. - Sejtettem. Ne felejtsd el bekenni magad napvédő krémmel. - Ugyan már, Jessie, nem vagyok kisgyerek. Nem fogom elfelejteni. - Ó, bocsánat. Mit csinálsz edzés után? - Jenniferrel kimegyünk a térre lődörögni a barátainkkal. - Kíséret nélkül? - csattant föl Jessie élesen. - Nem azt mondtam - felelte Elizabeth végtelen türelemmel. - A téren a barátainkkal leszünk, de Jennifer mamája visz oda, aztán értünk is jön. - Nem tartom túl-jó ötletnek, hogy ilyen korú gyerekek felnőtt kíséret nélkül lófráljanak esténként a téren - jelentette ki Jessie határozott hangon. Elizabeth elvigyorodott. - A mama és Lilian szerint túlzásba viszed az aggódást. Jessie felsóhajtott. - Lehetséges. Elizabeth várt egy kicsit, azután folytatta. - Hé, Jessie?

36

- Ühüm. - Szerinted csalódni fog bennem apu, ha Nyálasképű Erik szerzi meg az első helyet a tanulmányi versenyen? - Nem. Lehet, hogy dühös lesz a zsűrire, mert tudja, hogy milyen okos vagy.; és azt fogja gondolni, hogy jogtalanul fosztottak meg az első helytől. De soha nem fog csalódni benned, Elizabeth. Bármi történjék is. Ugye, tudod? - Igen, azt hiszem: - Elizabeth megkönnyebbülten fújt egyet. -Nem lehet könnyű apunak, hogy másodszor is végig kell csinálnia velünk ezt az ostoba iskolásdit. Hisz olyan nagy a korkülönbség közted meg énköztem. - Ne aggódj érte, kölyök -, felelte Jessie zordan. - Most csinálja végig először a dolgot. DÉLUTÁN ÖT ÓRAKOR Jessie kinyitotta a „Dr. Glenna Ringstead, klinikai pszichológus” feliratú ajtót, és belépett a lágyan megvilágított várószobába. A szerényen öltözött, őszes hajú titkárnőn kívül nem volt más a helyiségben. Ahogy a titkárnő felismerte Jessie-t, elmosolyodott. - Üdvözlöm, Jessie. Dr. Ringstead épp most végez az utolsó betegével. Üljön le addig. - Köszönöm, Laura. Kinyílt a belső szoba ajtaja, és egy harmincas évei végén járó nő lépett ki rajta. Vörösre sírt szemét törölgette egy zsebkendővel. Jessie tapintatosan elfordította a fejét, és a fal mintázatát. nézegette. Nagynénje várószobája mindig rosszkedvűvé tette. Az itt megforduló emberek olyan elkeseredettnek tűntek. A beteg Laurához ment, motyogott valamit a jövő heti, időponttal kapcsolatban, aztán fizetett, és távozott. Egy pillanat múlva Glenna Ringstead lépett ki az ajtón. Jessie nagynénje, Glenna, Lilian Benedict édestestvére volt, de ez egy cseppet sem látszott rajta. A két nő annyira különbözött egymástól, mint ég és föld. Lilian sok szempontból jóval közelebb állt Vincent Benedict másik exnejéhez, mint a saját testvéréhez. . Glenna egyszer: házasodott csak. Lloyd Ringstead, aki könyvelő volt a Benedict Rt.-nél, évekkel ezelőtt elhagyta a feleségét és kisfiát, és soha nem jelentkezett többé. Jessie alig tudott visszaemlékezni Lloyd bácsira. A nagynénje többé nem ment férjhez. Glenna vonzó hölgy volt a szó klasszikus értelmében. Ötvenes évei elején járt, őszbe játszó szőke haját szigorú kontyba fogta, és olyan fenséges látványt nyújtott, mint egy amazon. Nagy, fekete keretes szemüvege szinte már a védjegyének számított, olyan régen viselte. Jól illett elegáns, krémszínű kosztümjéhez és ahhoz a tiszteletet parancsoló aurához, ami körülvette. - Szervusz, Jessie. Glenna megeresztett egy halvány, tartózkodó mosolyt. Gyere be, és foglalj helyet. Feltételezem, hogy nem a szaktudásomat kívánod igénybe venni. Nem kértél tőlem tanácsot azóta, hogy lebeszéltelek az apádhoz való közeledés erőltetéséről. - Nézzük csak, körülbelül tizenöt éves lehettem, igaz? Nem sokkal azután volt, hogy Elizabeth megszületett. - Jessie fanyarul elhúzta a száját. - Ne vedd a szívedre, Glenna néni. Mástól se kértem tanácsot azóta. Az egész család tisztában van ezzel. - Hálás vagyok érte, hogy időt tudtál szakítani rám. Ígérem, nem foglak sokáig föltartani. - Jessie bevonult a nagynénje mögött a belső szobába, és lehuppant egy fotelba a papír zsebkendőkkel megrakott asztal mellett. Hanyagul kinyújtotta

37

farmernadrágba bújtatott lábát, és zsebre dugta a kezét. Glenna rendelőjének nyomasztó hangulata sarkallta efféle tiszteletlenségre. - Ne aggódj, Jessie, nem tartasz föl. - Köszönöm. - Jessie az asztalon lévő nagy csomag papír zsebkendőre pillantott. - Gondolom, a betegeid sokat használnak ebből. - A terápia rengeteg elfojtott érzelmet hoz felszínre - felelte Glenna. - Igen, gondolom. Mrs. Valentine is tart magánál egy nagy csomaggal. Érdekes, hogy mennyit sírnak az ügyfelek mindkét szakterületen. - De Mrs. V páciensei legalább nem sírva hagyják el az irodát, gondolta magában Jessie. Ha már a szakterületnél tartunk, hogy megy a sorod a ValentineTanácsadó Irodánál? -Glenna leült az íróasztal mögé, és összefonta a kezét, mintha egy különlegesen súlyos neurózis megvitatására készülne. - Pompásan. El tudom képzelni, mi a véleményed Mrs. Valentine tevékenységéről, de biztosíthatlak, hogy nem csaklizzuk el az ügyfeleidet. - Nem is aggódom emiatt. Azok, akik jósnőket keresnek fel, nincsenek még felkészülve rá, hogy szembenézzenek a valódi problémával. Én tudok várni. - Mert előbb-utóbb úgyis nálad kötnek ki? Glenna bólintott. - Ha komolyan meg akarnak birkózni a problémájukkal, akkor igen. Hogy sikerült a tegnap esti randevúd? Jessie elhúzta a száját. - Már te is, Glenna néni? - 'Ennyire rossz a helyzet? Gondolom, Lilian és Constance halálra szekált. - Hát, igen. De megpróbáltam lehűteni őket. Glenna Jessie arcát tanulmányozta. Ezek szerint nem igazán érdekel Hatch. - Ó, dehogynem. Érdekel. Csak éppen soha nem fogok feleségül menni hozzá. Túlságosan hasonlít a papára. Reménytelen átszakítani egy ilyen falat. Évekbe tellett, míg úgy-ahogy meg tudtam puhítani a papát. Nem áll szándékomban elölről kezdeni egy újabb munkamániással. - Szóval ilyennek látod Sam Hatchardet? - tűnődött Glenna komoly arccal. - Olyan embernek, aki túlságosan hasonlít az apádra? - Legalábbis a munkához való viszonyukat tekintve. De nem erről akartam veled beszélgetni. - Hát akkor miről? - Szeretnék megtudni valamit a szekták lélektanáról. - Miféle szektákról? Vallási szektákról? - Bármilyen szektákról. - Jessie felidézte magában Susan Attwood anyjához írt hosszú, zavaros levelét. Nem sok kézzelfogható volt benne, inkább csak elnagyolt, világmegváltó ígéretek. - A szekta, amelyikre kíváncsi vagyok, azt terjeszti a hívei között, hogy küszöbönáll a környezeti katasztrófa, és csak a szekta tagjai fogják ismerni a túlélés titkát. - Szinte minden szekta azt hirdeti, hogy csak néhány kiválasztott jut el az üdvösséghez - tűnődött Glenna. -A szektatagok magukat tartják kiválasztottnak, és úgy gondolják, hogy ők ismerik az egyetlen igaz utat. Mindenki mást elátkozottnak tekintenek. Jessie, az ég szerelmére, nehogy azt mondd, hogy belekeveredtél egy ilyen sötét dologba! Ugye, nem gondolod komolyan, hogy csatlakozni akarsz egy szektához? Jessie elvigyorodott. - Sötét dolog? Ez valami szakmai zsargon? Glenna lemondóan felsóhajtott. - Nem éppen. - Ne izgulj. Nem akarok semmiféle szektához csatlakozni. Mindnyájan tudjuk, milyen nehezen viselem, ha parancsolgatnak nekem. - Ez igaz. A szektákhoz csatlakozó emberek általában egyértelmű szabályokra vágynak, hogy követhessék azokat. Olyan szabályokra, amelyek biztonságérzetet

38

adnak. És megkímélik .őket attól, hogy maguknak kelljen dönteniük a sorsuk fölött. Meglepődnél; hogy hány ember cserélné el boldogan a szabadságát efféle szabályokra. Tehát, miről van szó? - A dolog úgy áll, hogy komoly szakmai kihívásnak tekintem az ügyet - Jessie előrébb araszolt a széken, és hozzáfogott, hogy részletesen beszámoljon nagynénjének az esetről. Tíz perccel később Glenna Ringstead hátradőlt a székén, és csüggedt pillantást vetett Jessie-re. - Gondolom, csak időpocsékolás volna, ha megpróbálnálak meggyőzni, hogy szállj ki ebből az „ügyből”. - Nem tehetem, Glenna néni. Ez életem legnagyobb lehetősége. - Ugyanezt mondtad tíz évvel ezelőtt is, amikor beléptél az Egzotikus Ínyencszolgálathoz: emlékeztette Glenna. Jessie elvörösödött. - Honnan tudhattam volna, hogy ételekkel kell majd házalnom. Azt hittem, hogy. kitanulhatom az étteremvezetés titkait. Életre szóló lehetőség lett volna. - Ó, Jessie! - Glenna a fejét csóválta. - Nézd, Glenna néni, én tényleg komolyan veszem az új állásomat. Szeretek Mrs. Valentine-nal dolgozni. Ő úgy látja, hogy bennem is lehet valami különleges képesség, de mindenképp szorult belém egy jó adag egészséges ösztön, ami szerinte ugyanúgy megteszi. Szeretném kibővíteni a cég profilját és növelni az érdeklődők számát, be akarom bizonyítani, hogy hasznára vagyok a cégnek. - Jessie, ez nevetséges. Nem ugrándozhatsz egyik állásból a másikba egész életeden át. Ráadásul, a szakmaválasztásaid egyre bizarrabbak. - Ezúttal megtaláltam a helyemet, Glenna néni. Biztos vagyok benne. - Túl okos vagy te ahhoz, hogy efféle ostoba jóslásokban higgyél. - Szerintem Mrs. V-nek tényleg vannak látnoki képességei. - Jessie, igazán. - Lehet, hogy csak megérzésről van szó jó adag józan ésszel dúsítva. Ki tudja? Bármi legyen is az, különleges érzéke van a dologhoz, ebben biztos vagyok. Glenna néni, én szeretem ezt az állást. Szeretnék elmélyedni a kérdésben. Mit szólsz hozzá? Mondasz valamit a szekták lélektanáról? - Hihetetlen, hogy mibe bele nem rángatod az embert. Nagyon jól tudod, hogy ez kívül esik a szakterületemen. - De hát te vagy az egyetlen lélekbúvár a családban. Ez van, ezt kell szeretni. Ó, jut eszembe, mi van Daviddel? Kapott már értesítést a főiskolákról, ahová beadta a jelentkezését? Glenna megfogta a arany töltőtollát, és nézegetni kezdte. Felvették a Parkington főiskola filozófia szakára. Tegnap jött meg az értesítés. - Bejutott a Parkingtonba? Az elsőként választott helyre? Glenna néni, hiszen ez csodálatos! - Úgy tűnik, hogy ez a pálya mindennél jobban érdekli. Jessie helyeslőn bólogatott. - Neki találták ki, Glenna néni. Érzem a csontjaimban. Davidet az Isten is tudósnak teremtette. - Remélem, hogy igazad lesz. - Glenna gondosan letette a tollat az asztalra, pontosan hozzáigazítva az írómappájához. - Sokáig azt hittem, hogy a Benedict Szerelvénygyárban fog elhelyezkedni. - Ez soha nem volt járható út David számára, te is épp olyan jól tudod, mint én. - Pedig Vincent is megpróbálta ebbe az irányba terelgetni. - Mindannyian tudjuk, hogy mennyire hiányzott apunak egy fiúgyermek, és abban bízott, hogy Davidet talán a saját képére formálhatja. De én rögtön az elején láttam,

39

hogy ez nem fog működni, és figyelmeztettem, hogy ne erőltesse a dolgot. Úgyis reménytelen. - David hálás is volt neked, amiért kiszabadítottad a nagybátyja szorításából. Világéletében félt egy kicsit Vincenttől. Az a gyanúm, hogy a végén csak beállt volna a Benedicthez, ha te nem lépsz közbe. - A legkevesebb amit megtehettem, hogy kiszabadítom apa halálos szorításából. - Hát igen, mindig te voltál a közvetítő a Benedict családban. Minden családtag hozzád fordul, ha azt akarja, hogy közbenjárj Vincentnél az érdekében. Jessie mosolya lehervadt. Elgondolkodva nézte a nagynénjét. -Te is éppolyan jól tudod, mint én, hogy David gyűlölné az üzleti világot. Különösen akkor lenne boldogtalan, ha apa mellett kellene dolgoznia. Azzal telt az egész élete, hogy megpróbált megfelelni apa elvárásainak, s úgy érzi, hogy nem sikerült neki. Meg érdemel egy esélyt, hogy a saját céljait követhesse. - Az idő fogja eldönteni, hogy igazad van-e. MÁSNAP ESTE hét harminckor megszólalt Jessie kaputelefonja. Megállt a keze a fazék fölött, ahová egy nagy zacskó sajtos raviolit készült éppen bezúdítani. Gyorsan megtörölte a kezét egy konyharuhában, és odasietett a készülékhez. - Én vagyok - szólt bele Hatch a mikrofonba. Holt fáradtnak tűnt a hangja. Jessie megdermedt egy pillanatra. - Mit akarsz? - Engedj be, és elmondom. Jessie felvonta a szemöldökét. - Ittál talán, Hatch? - Nem. Dolgoztam. - Képzelem. Mit csinálsz te itt? - Most fejeztem be a munkát a Benedictnél. Még nem is vacsoráztam. Hát te? - Éppen most akartam enni. - Nagyszerű - mondta Hatch. - Akkor csatlakozom hozzád. Jessie nem talált semmi jó kifogást, amivel elodázhatta volna a lenti kapu kinyitását. Biztos nem keresi elég erősen, korholta magát bosszúsan. Volt valami Hatch fáradt hangjában, ami kezdte felébreszteni benne a női együttérzés szikráit. Gyorsan elfojtotta a veszélyes érzést. Nem engedheti meg magának, hogy gyengédséget mutasson .egy olyan mindenre elszánt cápa iránt, amilyen Hatch. Megnyomta a kapunyitó gombot, de nem volt benne biztos, hogy helyesen cselekszik. Három perc múlva meghallotta Hatch lépteit a folyosón. Aztán megszólalt a csengő. Jessie megborzongott egy pillanatra. Kinyitotta az ajtót. Hatch a falat támasztotta, méregdrága zakója hanyagul a vállára vetve. Kimerültnek látszott. Sötét haja zilált volt, mintha most túrta volna bele az ujjait, gesztenye színű, csíkos nyakkendője félig kibontva lógott a nyakában. A szeme furcsán csillogott, ahogy Jessie-re nézett. - Komolyan, Hatch - mondta Jessie, az ajtó szélét szorongatva -, mit akarsz itt? - Komolyan, Jessie - válaszolt Hatch, és nem mozdult a faltól -, mondd meg, mit kell tennem ahhoz, hogy én is virágot kapjak tőled. Jessie pislogni kezdett, és igyekezett palástolni a zavarát. - Hát, először is, tedd magad hasznossá a Valentine Tanácsadó Iroda számára. - Igen? Hogyan? - Mancid meg, hogyan kezdenél nyomozni egy szekta után. Egy csomó könyvet elolvastam az elmúlt másfél napban, de nem sokra jutottam.

40

-A pokolba! Még mindig azon az ostoba Attwood-ügyön rágódsz? Féltem, hogy így lesz. - Ha csak ennyit tudsz mondani, akkor jó éjszakát. - Már csukta volna be az ajtót Hatch előtt. - Kövesd a pénzmozgást - mondta Hatch fáradtan. - Mit? - Kövesd a pénz útját. Egy szektát ugyanúgy pénzelni kell, mint minden egyéb üzleti vállalkozást. Derítsd ki, honnan jön a készpénz, és hová kerül azután. Ha ezt megtudod, tudni fogsz mindent. Jessie döbbenten meredt rá. - Hatch, hiszen ez briliáns. Abszolút zseniális. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Gyere csak be, tölts magadnak egy pohár italt, ülj le szépen, és érezd magad otthon. Alaposan meg kell beszélnünk a dolgot. Hatch meglepett ábrázatával mit sem törődve, Jessie megragadta az unalmas mintázatú nyakkendő végét, és behúzta Hatch-et a lakásba. Hatch nem fejtett ki különösebb ellenállást.

41

NEGYEDIK FEJEZET SISTERGŐ HANG hallatszott a konyhából. Jessie gyorsan elengedte Hatch nyakkendőjét. - Ó, istenem, kifut a víz! - Megpördült, és beszaladt a konyhába. Hatch lassan utánabandukolt. - Van egy üveg bor a pulton - szólt hátra Jessie, miközben megfogta a zacskó raviolit. - Nyisd ki, aztán kezdjél el mesélni. - Miről? - Hatch ledobta a zakóját, és felemelte az üveg bort. - Hát a pénz lenyomozásáról, természetesen. - Csak nem akartad egyedül megenni ezt a nagy zacskó raviolit? - Megfogta a dugóhúzót, és könnyed, szakszerű mozdulattal beletekerte a dugóba. - De igen. De most, hogy itt vagy, nagylelkű leszek, és adok belőle neked is. Bezúdította a raviolit a fortyogó vízbe. - Van hozzá egy kis rozskenyér meg saláta is, hogy ne maradjunk éhen. Szóval, hogyan kell lenyomozni a pénzt? - Ha ennyire sürgetsz, a végén még azt hiszem, hogy csak érdekből hívtál meg vacsorázni. - A dugó halk pukkanással elhagyta az üveg száját. - Hol tartod a poharakat? - A mosogatótól jobbra. - Jessie megpróbált a fortyogó raviolira figyelni. A konyhát nagyon melegnek érezte hirtelen. Úgy tűnt, mintha Hatch az egész teret betöltené körülötte. Félő volt, hogy ismét elárasztja egy gyengédségi hullám. Jobb ha óvatos lesz, figyelmeztette magát. - Igazad van. Érdekből hívtalak meg. Mondhatod. - Jó érzés, hogy ennyire szükség van rám. Nem bánod, ha leülök előbb? - Hatch előhúzott egy széket a sarokból, mielőtt Jessie válaszolhatott volna. - A fenébe, teljesen kivagyok. Pokoli napom volt. - Még jobban kilazította a nyakkendőjét, és belekortyolt a borába. Jessie megkockáztatott egy oldalpillantást, és úgy találta, hogy Hatch igazat mond. Hosszú, nehéz napja lehetett. Gyorsan elfojtotta magában a bűntudatot, ami kis híján elárasztotta. - A te hibád, Hatch. Nem kéne állandóan a hivatalban ülnöd. Ugyanolyan reménytelen eset vagy, mint az... Hatch feltartotta a tenyerét, hogy elhallgattassa. - Ki ne mondd. Semmi kedvem, hogy az apádhoz való hasonlítgatást hallgassam. Tudod, ez az első eset, hogy a házias oldaladat is láthatom. - Akkor nehogy pislogj egyet, mert örökre elszalasztod. - Jó, majd vigyázok. De akkor is, van benne valami lenyűgöző, ahogy a tűzhely mellett állsz. - Így szereted látni a nőket, igaz? A konyhához bilincselve? - Ezt meg se hallottam. Nem akarod megkérdezni, hogy nehéz napom volt-e, a hivatalban? Jessie gyanakvó pillantást vetett rá, szokásához híven most se tudván, hogy tréfát űz vele, vagy komolyan gondolja. Hatch arca rettentő komolynak tűnt, ahogy ott állt a pultot támasztva. Jessie úgy döntött, hogy pukkasztja egy kicsit. Nehéz napod volt a hivatalban, Hatch? - Igen. - Akkor komoly áldozat lehet a részedről, hogy túlórában idejöttél kapcsolatot építgetni. - El vagy rá szánva, hogy minél jobban megnehezítsd a dolgunkat? - Megpróbálok véget vetni az egésznek, mielőtt elkezdődne - mondta Jessie nyersen. - Semmi jövője ennek a kapcsolatnak. - Felemelte a boros poharát, és

42

belekortyolt. - Egyikünknek se lenne jó. Idegesítenénk, bosszantanánk és halálra szekálnánk egymást. - Tévedsz, Jessie. Szerintem van jövője a dolognak. Meg tudnánk tanulni egymás mellett élni, feltéve ha hajlandó vagy némi erőfeszítésre. Vigyázz a pohárral. Mindjárt leesik a pultról. Nincs erőm, hogy odaugorjak és elkapjam a levegőben. Jessie lepillantott, és látta, hogy a pohár a fehér pult szélére csúszott. Óvatosan beljebb tolta. - Phú! Sikerült egy újabb katasztrófát megúszni. Csak remélni tudom, hogy nem gyújtom föl a lakást, vagy nem csinálok semmi drámait, amíg itt vagy. - Mondtam az apádnak, hogy jó jelnek tartom, ha ideges leszel tőlem. - Tényleg? Szerintem meg világosan mutatja, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. - Megmarkolta a fortyogó raviolival teli fazekat, és beleöntötte a mosogatóban álló szűrőbe. Forró gőz lövellt a mennyezet felé. Jessie feljajdult, amikor megérezte, hogy mennyire átforrósodott az edény füle. - A francba! - Várjál. Megfogom. - Hatch fürgén odaugrott, ami igencsak meglepő volt olyasvalakitől, aki halálosan kimerültnek vallotta magát, és ügyesen kivette az edényt Jessie kezéből. - Miért nem használsz védőkesztyűt? - Letette az üres fazekat a tűzhelyre. - Siettem. - Jessie a hideg csap alá tartotta az ujjait. Egy kicsit óvatlan voltam, ennyi az egész. - Mert te idegroncsot csinálsz belőlem, dohogott magában. - Úgy beszélsz, mintha engem hibáztatnál. Nem az én bűnöm, hogy megfeledkeztél a kesztyűről. Máskor számolj előbb háromig, mielőtt megmarkolsz egy forró edényt. Jessie az égre emelte a tekintetét. - Úristen, a konyhai munkákban is profi! Hát mindenhez ért ez a férfi? Mesélj inkább a pénz lenyomozásáról, Hatch. - Vacsora után. Fáradt vagyok, és szeretnék enni valamit, mielőtt kiszekálod belőlem a lelket is. - Csak húzod az időt - mondta Jessie vádlón, miközben elzárta a csapot, és tálalta a salátát, amit előre elkészített. - Igen, húzom az időt. - Hatch leült a pulthoz, és felemelte a poharát. - Mi ez a kaja? - Pesto saláta. Magam csináltam. - Szerencsés fickó vagyok. Tud főzni. - Nézd, Hatch... - Vacsora után, oké? - Megejtett egy halvány, kiismerhetetlen mosolyt. Szavamat adom, hogy mindent elmondok, ha kifújhatom magam egy kicsit. Jessie felvonta a szemöldökét. - Megígéred? - Becsületszavamra. Jessie úgy döntött, hogy megelégszik a válasszal. Odament a konyhaszekrényhez, és előhalászott két nyolcszögletű porcelántányért. - Rendben van - mondta jóval békülékenyebb hangon, miután tisztázódni látszott, hogy meg fogja kapni, amit akar. - És mennyire volt nehéz a napod? Hatch meglepetten nézett rá. Elég nehéz volt. Problémák merültek fel a portlandi építkezésen. Apád és én a mérnökök és részlegvezetők beszámolóit hallgattuk egész délután. Ráadásul apád kitalálta, hogy licitáljunk rá egy ajánlatra csak azért, mert a Yorland ésYoung is meg akarja kaparintani a munkát. Hiába mondtam neki, hogy túl jelentéktelen az üzlet, és nem ér annyit az egész, hogy alákínáljunk aY ésY nak. - Apa komoly vetélytársnak tekinti a Yorland és Youngot.

43

- Pedig nem az. Már nem, semmilyen szempontból. Egészen más szinten mozgunk. Vincentnek nem volna szabad ilyen jelentéktelen üzletekkel lejáratnia magát. Apáddal az a baj, hogy belemerül a részletekbe, és nem fordít kellő figyelmet a stratégiai lépésekre. Ez a fő oka annak, hogy a Benedict Rt.-ből nem lett még nagyvállalat. - Tudom. - Jessie vállat vont.. - Apa a semmiből hozta létre ezt a céget. És képtelen átsiklani a részletkérdések fölött. - Pedig hozzá kell szoknia a gondolathoz. Nincs értelme vezetőket alkalmaznia, ha nem hagyja, hogy végezzék a munkájukat. - Hatch megmasszírozta a tarkóját, miközben az elébe rakott ételt tanulmányozta. Jessie leült vele szemben, és felszúrt egy jókora raviolit a villájára. - Apa meglehetősen régimódi, ami a vállalatvezetési módszereket illeti. És ahhoz is ragaszkodik, hogy családi tulajdonban maradjon a cég. - Szerinted nem kellene családi tulajdonban tartani? Nincs ellene kifogásom. Csak nem akarom, hogy rám hagyja az egészet. Azt szeretném, ha egyenlő arányban szétosztaná az unokaöcsém, David, Elizabeth és én közöttem, amikor nyugdíjba megy. De apa hallani sem akar róla. Hatch összevonta a szemöldökét. - Te megpróbáltad apádat rávenni, hogy ossza szét a Benedict Rt.-t hármatok között? - Hát persze. Számtalanszor. De hiába. Azt hiszi, hogy akkor tönkremenne a cég. - Valószínűleg igaza van - mondta Hatch lassan. - Halvány fogalmatok sincs arról, hogyan kell elvezetni egy céget, ami mindenképpen ahhoz vezetne, hogy külső személyt kellene kineveznetek a vállalat élére, aki persze részt kérne a tortából. És ezzel valószínűleg megkezdődne a cég leépülése. - Egyetértek, egyikünk se ért a vállalatvezetéshez - szólalt meg Jessie. - Akkor meg miért akarja rám hagyni? - Mert te biztos, hogy azt tennéd, ami a legjobb a cégnek és a családodnak, nem igaz? - felelte Hatch. - És neked nem kell külső erőt igénybe venned. Itt vagyok én, aki el tudja vezetni a vállalatot helyetted. - De te nem csak elvezetni akarod ezt a céget, ugye, Hatch? Részt is kérsz a tulajdonból, igaz? - Úgy van. De cserébe megengedem, hogy adoptálj a családba. - Adoptáljalak? - Jessie nagy csattanással letette a villát. - Adoptáljalak a családba? Ez csak afféle szófordulat. - Hatch ismét belekortyolt a borába. Hosszú, elegáns ujjai végigsiklottak a pohár vékony szárán, ahogy visszahelyezte a pultra. - Nem kell aggódnod amiatt, hogy mi lesz, ha az apád eladja nekem a Benedict Rt. egy részét, Jessie. Gondoskodni fogok rólad is és a cégről is. Szavamat adom rá. Jessie tágra nyílt szemmel meredt rá, képtelen volt elfordítani a tekintetét Hatch átható, topázszínű szeméről. Szinte érezte, ahogy Hatch ujjai lassan végigvándorolnak a gerincén. Megborzongott, és arra gondolt, hogy Mrs. Valentine nem is nagyon tévedett, amikor látnoki képességeket vélt felfedezni nála. Úgy érezte, mintha vibrálni kezdene a levegő, s szinte tapinthatóvá vált körülötte az aura. A kapucsengő berregése törte meg a varázst. Jessie összerezzent, és meglökte a könyökével a villát, amit az imént tett le az asztalra. Az evőeszköz lebukfencezett a pultról, és nagyot csattant a padlón. - Látod; mit tettél? - Jessie dühös pillantást vetett Hatch-re, miközben leugrott az ülőkéről, és odasietett a kaputelefonhoz. Hatch nem törődött a földön heverő villával. - Ki az? - szólt bele Jessie a mikrofonba.

44

Jessie, én vagyok az, David. Jó híreim vannak számodra. Jessie elmosolyodott. - Az a gyanúm, hogy tudom, miről van szó. De gyere csak fel, és mondd el személyesen. - Megnyomta a kapunyitó gombot, hogy beengedje az unokaöccsét, aztán hátraszólt Hatch-nek a válla fölött: - Az unokatestvérem, David. Glenna néni mondta, hogy felvették posztgraduális szakra. Méghozzá a Parkington egyetemre. Hatch felhúzta a szemöldökét. - Ja, persze, David, a sóher filozófus. Jessie megpördült, és dühös pillantást vetett Hatchre. - Ne merészeld nekem sóhernek nevezni! Apa is ugyanezt szokta mondani rá, és én ezt egyikőtöktől sem vagyok hajlandó eltűrni. - Nyugodj meg, Jessie. Csak azt akartam mondani... - Hánynom kell attól, hogy ti üzletemberek milyen lenézően beszéltek az értelmiségről. Mintha a ti anyagias ügyködésetek magasabb rendű lenne, mint a tanítás vagy a tanulás. Esküszöm, Hatch, ha egyetlen rossz szót is szólsz Davidre a házamban, úgy kirúglak, hogy a lábad se éri a földet, akár tudsz valamit a szektákról, akár nem. Megértetted? - Meg. Valószínűleg a szomszédok is. Egyébként semmi kifogásom az egyetemisták ellen. Azért mertem Davidet sóhernek nevezni, mert téged használ fel eszközül, hogy folytonosan pénzt szedjen ki az apjából. Fogadok, hogy a posztgraduális képzés egy vagyonba kerül. Ezért is rohan egyenesen hozzád. Mint ahogy a többi családtagod. Jessie dühös pillantást vetett rá. Tüzelt az arca, mert tudta, hogy Hatch közel jár az igazsághoz. - David egy szóval se kérte eddig, hogy szerezzek neki pénzt apától tandíjra. - Azon imádkozott közben, hogy David látogatása nehogy erről szóljon. - Majd most megkér. - Hatch éppen felszúrt egy raviolit, amikor megszólalt a csengő. Jessie sarkon fordult, és kiment, hogy beengedje unokatestvérét, az elszánt tekintetű, huszonkét éves Davidet. Ha valaki nem tudta volna, hogy Davidnek milyen célkitűzései vannak az egyetemi karriert illetően, az is rájöhetett az öltözékéből. Farmernadrágot, laza tweedzakót és fekete inget viselt. Hozzá szarukeretes szemüveget, ami kiemelte komoly és elmélyült intellektusát, kócos szőke haja pedig romlatlan ártatlanságot tükrözött. Glenna nem győzte hangsúlyozni á családban, hogy David milyen érzékeny személyiség. - Gyere be, David. Ugye, ismered Hatch-et? - Találkoztunk már. - David óvatosan biccentett Hatch-nek, aki hűvösen viszonozta a gesztust. Egyikük sem mutatott különösebb hajlandóságot a kézfogásra. Hatch még csak le sem szállt az ülőkéről. Unott képpel visszafordult a raviolija felé. - Egy pohár bort, David? ajánlotta gyorsan Jessie. - Hogy megünnepeljük a nagy eseményt. - Kösz. - David átvette a poharat, azután bátortalanul körbepillantott, ülőhelyet keresve. - Bocs, ha rosszkor jöttem, Jessie. Nem tudtam, hogy vendéged van. - Semmi probléma. Hatch is hívatlanul állított be mondta Jessie mosolyogva. Szeme sarkából látta, hogy Hatch elhúzza a száját. - Üzleti megbeszélést folytattunk, igaz, Hatch? - Úgy is lehet nevezni - felelte Hatch. - Egyértelműen üzleti megbeszélés volt - mondta csípősen Jessie. - Mi másról beszélgethetnénk mi egymással? - Volna néhány ötletem ezzel kapcsolatban. De várhatunk még vele.

45

David előbb Hatch-re, majd Jessie-re pillantott. - Hát ez igazán érdekes. Úgy látom, minden a tervek szerint alakul. - David felült az egyik bárszékre. - Miféle tervekről beszélsz? - kérdezte Jessie, s visszaült a helyére. David sokatmondóan felhúzta a vállát. - Hát hogy te és Hatch összeházasodtok, a Benedict Rt.-ből óriás cég lesz, és boldogan é1 a család, amíg meg nem hal. Ugyan már, Jessie. Mindenki tud ezekről a tervekről. A te anyád, az én anyám és Elizabeth mamája egyfolytában erről beszélnek. Szóval mi a helyzet? Alakul a románc? - Hogy őszinte legyek, éppen egymás torkának akartunk ugrani, mielőtt beléptél az ajtón, igaz, Hatch? - Jessie tört magának a rozskenyérből. Hatch szeme elidőzött Jessie torkán. - Nem egészen, de csábítóan hangzik a dolog. - Aztán David felé fordult. - Hallom, hogy bejutottál a filozófia fakultásra. David óvatosan biccentett. -A Parkingtonon van az egyik legjobb filozófia-tanszék az országban. Az elsők között volt, ahol doktorátusi programot indítottak a tudományos-technikai fejlődés filozófiai kérdéseivel kapcsolatban. - Ez a témaköröd? - Igen, ez, ha tudni akarod. - David hangjából dacos sértődöttség áradt. - A modern tudomány és technika fejlődése drámai változásokat okoz az életünkben. Akár el is pusztíthat minket. Elég, ha . az ózonréteg elvékonyodására vagy a savas esők okozta károkra gondolunk. A nézeteinket még mindig a gépipar hőskorában, a tizennyolcadik század végén, tizenkilencedik század elején kialakult gondolkodásmód határozza meg. Ezen az elavult látásmódon sürgősen változtatni kell, új értelmezést kell találnunk ember és természet kapcsolatára. Ez a filozófia legfőbb feladata. - És úgy gondolod, hogy te meg tudod változtatni ezt az elavult gondolkodásmódot? - kérdezte Hatch. - A tiédet valószínűleg nem - felelte David lemondóan. - De bízom benne, hogy a Jessie-hez hasonló emberekét igen. Jessie megérezte a közelgő katasztrófa előszelét, és megpróbálta másra terelni a szót. - David, iszonyú boldog voltam, amikor Glenna néni elmesélte, hogy felvettek a Parkingtonra. Rettentő büszke vagyok rád. -A Parkington egy jónevű magánegyetem valahol a keleti parton, igaz? - Hatch beleharapott a kenyerébe, kivillantva erős, fehér fogait, aztán a pultra könyökölt, és elgondolkodva rágcsálta a falatot. - És jó drága is. - Hát igen, ami azt illeti. - David bizonytalan pillantást vetett Jessie-re, mintha segítséget várna tőle. - David - szólalt meg Jessie határozott hangon -, kérdeznék tőled valamit. Nem hallottál véletlenül egy HES nevű társaságról? Más néven a Hajnal Első Sugaráról? Valami szélsőséges környezetvédő mozgalom lehet. Feltehetően a Butterfieldről is toboroztak néhány diákot. Nem találkoztál velük a főiskola közelében? - HES? - David gondolkodó arcot vágott, amihez különösen állt neki. - Igen, azt hiszem, hallottam róluk pár hónappal ezelőtt. Egy úgynevezett klimatológus volt a vezetőjük. De nem nagyon foglalkoztam velük. Tartottak néhány szűkkörű előadást, és meginterjúvoltak néhány gyereket, de nem maradtak túl sokáig a közelben. Az ilyesmi mindennapos eseménynek számít egy főiskolán. Miért? - Keresek egy diákot, aki a Butterfieldre járt, és nemrégiben belépett a HES-be. Susan Attwoodnak hívják. Ismered? - Nem. Hányad éves? - Azt hiszem, másodikos. David ismét megrázta a fejét. - Nem találkoztam vele. Jessie sóhajtott egyet. - Nem is tudom, miért hittem azt, hogy ismerni fogod.

46

- Több ezer diák jár a Butterfeldre - magyarázta David. - Miért keresed Susan Attwoodot? - Jessie új foglalkozást talált magának - szólalt meg Hatch. - Szektaűző lélekbúvár akar lenni: - Micsoda? - David felvonta intelligens szemöldökét. - Ez valami vicc akar lenni? - Eltaláltad - felelte Hatch. - Ez kész vicc. De Jessie sajnos komolyan veszi. Nem sok humorérzék szorult szegénykébe. Jessie bosszús pillantást vetett Hatch-re. - Rá se ránts, David. Komoly dologról van_ szó. Mrs. Valentine egyik kliense bízott meg a HES felkutatásával, miután megszökött a lánya, és csatlakozott a HEShez. - És mit akarsz csinálni? Vissza akarod vinni hozzá? - Ha lehetséges. A kliens szerint egy Edwin Bright nevű személy hipnotizálja a lányát és a többieket. A fickó azt hirdeti magáról, hogy képes előre megjósolni a katasztrófákat. A Valentine Tanácsadó Iroda feladata az volna, hogy bebizonyítsa az illető sarlatánságát. - Mintha ez kissé távol állna a munkakörödtől, Jessie - jegyezte meg David, miközben letört egy darab rozskenyeret. - Micsoda éles szemű megfigyelés - mondta Hatch elismerően, mint akit teljesen lenyűgözött az értelem ilyen fokú megnyilvánulása. -Valóban távol áll a munkakörétől. - Hagyjátok abba azonnal - csattant föl Jessie. Előrehajolt, és karba tett kézzel a pultra könyökölt. - David, megtennéd, hogy körülnézel egy kicsit a főiskolán a HESsel kapcsolatban? Leginkább egy címre lennék kíváncsi. Nyomuk sincs a telefonkönyvben, és az újságbibliográfiában se találtam semmit. Édesanyádtól kaptam néhány könyvet a szektákról általában, de szükségem lenne pontosabb ismeretekre is. - Majd megkérdezem, hogy ki beszélt velük, amikor itt voltak a főiskolán. De nem biztos, hogy túl jó ötlet, Jessie. - Nem az - jegyezte meg Hatch. - Inkább a magánnyomozók szoktak ilyeneket csinálni - folytatta David. - Igen, azok - mondta Hatch. - Ne törődj vele, David - morogta Jessie. - Hatchet és apát egy kicsit felbosszantotta az új foglalkozásom. De mit is várhatna tőlük az ember. Tudod, üzleti mentalitás. - Aha. Tudom. Rendkívül szűk látókörű gondolkodás. - Milyen igaz. - Jessie . halványan elmosolyodott, nem törődve Hatch bosszús pillantásával. -Akkor segítesz, David? David elvigyorodott. - Hát persze. Meglátjuk, mit tehetek. De ne számíts túl sokra, oké? Az ismerőseim között alig akad, aki szektákba és hasonló szarságokba szokott tömörülni. - Minden apróság hasznos lehet. - Oké, rendben. - David az órájára pillantott. - Azt hiszem, mennem kell. Azért ugrottam csak be, hogy közöljem veled a hírt, de mivel már úgyis tudod, inkább magatokra hagylak titeket. - Felállt, és lopva Hatch-re pillantott, aki az utolsó ravioliját majszolta. - Jessie? - Igen? - Lekísérnél a kapuig? Szeretnék veled négyszemközt beszélni. - Persze, természetesen. - Jessie leugrott a bárszékről. Hatch szúrós pillantást vetett Davidre. - Miért nem kérsz tőle te magad, akkor nem kéne Jessie szoknyája mögé bújnod?

47

David elvörösödött. - Fogalmam sincs, miről beszélsz. - Gyorsan Jessie-re pillantott. - Ne törődj vele, David. Reménytelen eset. Lekísérlek a kapuig. - Gyorsan kiment az ajtón, s izgatottan cseverészett a. Parkingtonról, hogy feloldja a kínos helyzetet. David csendben-ballagott mellette a lépcsőn. - Sajnos, igaza van - mondta végül, nagyot sóhajtva. - Kinek? - Hát Hatchardnek. Arra akartalak megkérni, hogy beszélj az öreggel az érdekemben. Gondolod, hogy ad még pénzt? Világosan megmondta, mi a véleménye a doktorátusi elképzeléseimről. Eléggé kiborult már attól is, hogy átjelentkeztem a menedzser szakról a filozófiára. Jessie együtt érzően bólintott. - Tudom. Beszélni fogok vele. De nem garantálhatok semmit. - Tudom. De rád jobban hallgat, mint bárkire a családban. Te vagy az egyetlen, aki meg tudja szelídíteni az oroszlánt a saját barlangjában. - De csak azért, mert addig szekálom, amíg meg nem törik az ellenállása. Tudod, ez rettentő fárasztó dolog. Már úgy értem, hogy számomra. Teljesen kimerít. - Akkor minek erőlteted? - kérdezte David elgondolkodva. - Az elején, amíg gyerek voltam, azt akartam elérni, hogy több figyelmet fordítson rám. Később, a kamaszkoromban naiv módon azt hittem, képes leszek megváltoztatni, és elérni, hogy jobban odafigyeljen a családjára. -A mama szerint egy ilyen változás elképzelhetetlen nála. - Lehetséges. Én csak azt tudom, hogy Elizabeth születése után rettentő dühös voltam rá. Az borított ki, hogy kezdte ugyanúgy semmibe venni őt is, ahogy engem és téged annak idején. Épp ezért mindent megpróbáltam, hogy legalább részben rákényszerítsem atyai kötelességei teljesítésére. - Elizabethnél sikerült is elérned valamit. Vincent bácsi sokkal többet törődik vele, mint amennyit velünk törődött annak idején. - De csak azért, mert mindenféle trükköt bevetek. Összejátszom például Graceszel, a titkárnőjével, hogy változtassa meg egy kicsit a napirendjét. Emellett halálra gyötröm. Könyörgök neki. Ordibálok vele. És még így is csak ötvenszázalékos sikert érek el nála. Nemegyszer, az utolsó pillanatban felhív, és bejelenti, hogy nem tud elmenni a szülői értekezletre, mert válsághelyzet van a hivatalban. - Képzelem. - David bedugta a kezét a zakója zsebébe. - De ő legalább kéznél volt, amikor kellett. És nem lépett le, ahogy az én öregem tette. - Ó, szegény David. Ne haragudj, hogy összevissza nyafogtam neked. Mint mindig, ha David apja került szóba; Jessie sajnálatot és bűntudatot érzett egyszerre. Unokaöccsének igaza volt. Vincent Benedict legalább itt maradt, kitéve magát lánya állandó korholásának és zaklatásának. Lloyd Ringstead viszont nyomtalanul, eltűnt, és soha többé nem hallott róla senki. David négyéves volt akkor. - Nem számít. Nincs unalmasabb dolog a régi családi történeteknél. - Igazad van - helyeselt Jessie. - De azért a papa javára írom ezt a dolgot. Úgy látszik, csak szorult bele valami, amit atyai kötelességtudatnak lehetne nevezni. Legalábbis, ami az anyagi oldalát illeti. - De csak azért, mert így próbálja markában tartani a családot mondta David keserűen. - Szeret mások fölött hatalmaskodni. -Tudom, hogy részben így van. De van a dolognak azért jó oldala is. Valószínűleg most is meg fogod kapni a pénzt. - Jessie elmosolyodott, azután lábujjhegyre állt, és átölelte Davidet. - Ne aggódj. Beszélek vele.

48

- Hatchardnek igaza van. Nem kéne téged ugráltatnom ezzel. Éppen eleget tettél már értem, amikor meggyőzted Vincent bácsit, hogy nem én vagyok a legmegfelelőbb személy, akire ráhagyhatja a Benedict Rt. vezetését. - David szomorkásan. elmosolyodott. - A segítséged nélkül még mindig ott kínlódnék nála, és fölöslegesen iparkodnék megfelelni az öreg elvárásainak. Még a mama is megpróbálta rám erőltetni a dolgot. - Boldogtalan ember lennél, ha egész életedben a Benedict Rt.-t kellene vezetned. Ezt mindenki látja. - Egyáltalán nem mindenki. Te vetted észre egyedül. Istennek hála, hogy Sam Hatchard. felbukkant a képben. Ha ő nem lenne, Vincent bácsi belőled vagy Elizabethből próbálna vállalati cápát csinálni. - Nem biztos, hogy Istennek kéne hálát adnunk, amiért leküldte közénk Sam Hatchardet. David elvigyorodott, miközben kinyitotta a bejárati ajtót. - Lehet, hogy igazad van. Tényleg egyetlen angyalra sem hasonlít. De ne aggódj, Jessie, el fogsz bánni vele. Bármibe lefogadom. -A fenébe, David, úgy beszélsz, mintha valami futballmecsről volna szó! - kiáltotta David után. De már elkésett. Az unokabátyja kint volt már a járdán, és elindult a sötét utcán. Búcsúzóul felemelte a kezét, de nem nézett hátra. Jessie percekig állt a vastag üvegajtó belső oldalán, és üres tekintettel bámult a sötétbe. Aztán megfordult, és lassan felfelé indult a lépcsőn. Azon tűnődött közben, hogy miként szedhetné ki Hatch-ből a tudnivalókat, és hogyan rakhatná ki mielőbb a lakásából. Volt egy olyan érzése, hogy nem lesz könnyű dolga. Igaza lett. Abban a pillanatban érezte, hogy baj van, amikor kinyitotta az ajtót, és meglátta Hatch-et, amint hangosan szuszogva alszik a kanapén. Még ahhoz se vette a fáradságot, hogy levegye a cipőjét. Jessie lassan becsukta az ajtót, és fáradtan nekidőlt. Ha lenne egy kis esze, most azonnal felkeltené, és kitaszigálná az ajtón. Semmiképp sem engedheti meg, hogy itt töltse az éjszakát a heverőn. Nagyon rossz példát szülne. És egy olyan fickó, mint Hatch, azonnal a maga javára fordítaná a helyzetet. Nem érné be ennyivel. Reggel még reggelit is csinálhatna neki. Veszélyes volt a helyzet. Nehéz lett volna elsiklani a tény fölött, hogy Hatch túlságosan otthon érzi magát ebben a lakásban. Jessie lassan elindult a heverő felé, és útközben törte a fejét, hogyan kelthetné fel Hatch-et. Megállt, és hosszú másodpercekig nézte a férfit. Ugyanolyan erősnek és energikusnak látszott álmában is, mint ébren. Igazság szerint jóval védtelenebbnek kellett volna most lennie, de nem volt az. Jessie azon tűnődött, hogy a cápák alszanak-e egyáltalán. Az biztos, hogy Hatch rettentően kimerültnek látszott. Túl sokat dolgozott mostanában. Tizennégy óra a hivatalban, plusz az udvarlásra fordított idő. Jessie szemügyre vette a fekete bőrdíványon nyugvó erős, férfias kezet. Minden, ami vonzotta és taszította Hatch-ben, benne volt az erős, elegáns, veszélyes ujjakban. Jessie sóhajtott egyet, aztán megfordult, és elindult a szekrényhez takaróért. Meg fogja még bánni, hogy nem küldte haza Hatch-et. Ezzel tökéletesen tisztában volt. Mégse tudta rászánni magát, hogy felverje kimerült álmából. Lehúzkodta Hatch nehéz cipőjét, aztán ráterítette a takarót az alvó férfira.

49

Miután ezzel megvolt, kiment a konyhába és bepakolta az edényeket a mosogatóba. Aztán betette az üres borosüveget az Elizabethtől kapott újrahasznosító ládába, és elindult a fürdőszoba felé. NÉHÁNY ÓRA MÚLVA arra riadt, hogy megemelkedett az adrenalinszintje. Úgy ült fel az ágyban, mintha nyársat nyelt volna. Két zavaró tényezővel találta magát szemben. Az éjjeliszekrényen vadul trillázott a telefon, a hálószoba ajtajában pedig egy félmeztelen, férfi állt. Nem tudta eldönteni, hogy- melyik ébresztette fel. Jó néhány másodpercig képtelen volt megmoccanni. Csak ült ott, és a lepedőt markolászta. Ismét megszólalt a telefon. - Jobb, ha fölveszed - tanácsolta Hatch, egyik kezével az ajtófélfának támaszkodva. Jessie pislogott néhányat, aztán a telefonért nyúlt. - Jessie? Itt Alex. Alex Robin. Az irodádból hívlak. Sajnálom, ha felkeltettelek, de jó volna, ha idejönnél. Kiugrottam az előbb enni valamit, és amikor visszajöttem és felmentem az emeleti mosdóba, nyitva találtam a Valentine Tanácsadó ajtaját. Te hagytad nyitva? - Nem. - Jessie elsimította a szeméből a haját, és megpróbált összpontosítani. Nem, biztos vagyok benne, hogy bezártam, amikor eljöttem. Mindig nagyon ügyelek az ilyesmire. Tudom. Figyelj rám. Szerintem bement valaki, bár nem vagyok benne biztos. Jobb volna, ha megnéznéd, hogy hiányzik-e valami. Hátha ki akarod hívni a rendőrséget. Ha tényleg betörés történt. - Alex elhallgatott egy pillanatra. - Úgy vettem észre, hogy nem tettek kárt semmiben. - Rögtön ott vagyok, Alex. Kösz. Jessie lassan visszatette a kagylót, miközben Hatch arcát nézte a félhomályban. Most jött csak rá, hogy Hatch egy szál alsónadrágban áll az ajtóban. Nyilván felébredt és levetkőzött valamikor az éjszaka közepén. Tényleg otthon érzi magát, gondolta bosszúsan. Be kell szaladnom az irodába. A földszinti bérlőtárs, Alex azt mondja, hogy valószínűleg betörtek a Valentine Tanácsadó Irodába. - Jessie félrehajtotta a takarót, későn érzékelve, hogy a hálóinge felcsúszott egészen a derekáig. Gyorsan visszabújt az ágynemű alá. - Van ellene kifogásod? - kérdezte csípősen. - Nincs. - Hatch nagyot ásított, aztán végighúzta a kezét borzas haján. - Veled megyek. Nem is tudtam, hogy egy helyettes jövendőmondónak ilyen izgalmas az élete. Te még rosszabb munkaidő-beosztásban dolgozol, mint én.

50

ÖTÖDIK FEJEZET A FENÉBE, HAJNALI HÁROM ÓRA VAN - morogta Hatch, miközben leállította a Mercedest a ház előtt amelyben a Valentine Tanácsadó Iroda székelt. Egyáltalán nem örült, hogy a Jessie lakásán töltött első éjszakáját ilyen csúnyán megzavarták. Az igaz hogy nem bújt vele ágyba, de amikor felébredt és rá jött, hogy nem lett kiebrudalva, úgy érezte, hogy végül mégiscsak elért némi haladást. - Mi a fenét keres ez az Alex gyerek ilyenkor a hivatalban? - Komputerőrült a fiú - magyarázta Jessie, miközben felrántotta az ajtókilincset. Elég furcsa időbe osztásban dolgozik. - Kiugrott az autóból, és a kulcsot keresgélve elindult a sötétbe borult bejárat felé. - Várj, Jessie! - Hatch is kiszállt a kocsiból, becsapta az ajtót, és Jessie után sietett. A hölgy túlságosai heves természetű. Nem árt egy kicsit odafigyelni rá. Ne siess annyira. -Ó, az isten szerelmére, Hatch. Megengedtem hogy velem gyere, mert annyira ragaszkodtál hozzá de nehogy azt hidd, hogy már parancsolgathatsz i: Nem a Benedict Szerelvénygyárban vagy. - Bedugta kulcsot a zárba, de nem kellett elfordítani. Az ajtó nyitva volt. Mielőtt lenyomhatta volna a kilincset, Hatch előre lendült, és megragadta a kezét. Jessie ujjai hihetetlenül finomak és törékenyek voltak. - Mondtam, hogy ne siess figyelmeztette Hatch nagyon halkan. Jessie lepillantott a kezét szorító marokra. Szemlátomást azon töprengett, hogy megpróbálja-e kiszabadítani magát. Ahogy felnézett, Hatch látta rajta, hogy rettenetesen dühös. Nyilván rájött, hogy semmi esélye kiszabadulni a szorításból. - Az istenért, Hatch. Az ajtó nyitva van. Biztos Alex hagyta így. - Biztos. Én megyek előre. - Mielőtt Jessie válaszolhatott volna, Hatch könnyedén félretolté, és kinyitotta az ajtót. Átlépte a küszöböt, és megállt a sötét előcsarnokban. Kitapogatta a kapcsolót, és megnyomta. Semmi. - Mi van? Mi a baj? - Jessie megpróbált belesni Hatch válla fölött. Nem jó a villany a folyosón. - Rosszjel. Hatch ösztönei azt súgták, hogy okosabb lenne most azonnal visszafordulni. - Ezer éve rossz. - Jessie megpróbálta eltolni maga elől Hatch-et. Hatch meg se moccant. - Alex! - kiáltott be Jessie Hatch válla fölött. - Alex, itt vagy? Nincs semmi bajod? Halk nyöszörgés hallatszott az előcsarnok jobb oldala felől. - Alex!- Jessie-t elöntötte a pánik. Dühösen lökdösni kezdte Hatch-et. - Menj előlem, Hatch. Alex bajban van. - A francba. - Hatch lassú léptekkel elindult befelé, ahogy a szeme kezdett hozzászokni a sötéthez. - Vissza kéne mennem a zseblámpáért. - Van egy kapcsoló Alex irodájában. Megyek és fölkapcsolom. Ahogy Hatch szabadon hagyta a bejáratot, Jessie macskaügyességgel megkerülte, és beszaladt a folyosóra. - Jessie, gyere vissza! De Jessie már rohant is az iroda ajtaja felé, amit csak halványan lehetett kivenni a sötétben. Hátch-et elöntötte a düh. Jessie nem csak heves természetű, de a jelek szerint egy szemernyi józan ész se szorult belé. Gyorsan előrelendült, hogy visszarángassa Jessie-t, de végül nem kellett közbeavatkoznia. Mielőtt elkaphatta volna a kezét, Jessie feljajdult, megtántorodott, majd keresztülesett valamin. - Alex. A padlón fekvő alak megmozdult, és megpróbált felülni. - Jessie? Te vagy az?

51

Hatch nézte, ahogy Jessie odakuporodik Alex mellé. Aztán összehúzta a szemét, és megpróbálta kivenni, hogy mi van bent a sötét irodában. Semmilyen zaj nem szűrődött ki bentről, Hatch hátán mégis felállt a szőr. - Úristen! - Jessie megtapogatta a földön fekvő figurát. - Mi a jó ég történt veled? Alex, ne mozdulj, amíg nem tudjuk, milyen súlyosak a sérüléseid. - Semmi komoly. Csak jól fejbe vágott valaki. Nem is vesztettem el az eszméletemet teljesen. De iszonyúan hasogat a fejem. Kit hoztál magaddal? -. Hatchardnek hívják. - Hatch-et egyre jobban elfogta a nyugtalanság. Gyorsan átlépett Alex lábán, és beugrott az iroda ajtaján. - A kapcsoló jobbra van - mondta Jessie. A futó lábak dobogása azonban balról jött. Valami az ajtó felé repült. Hatch egy tetőtől talpig feketébe öltözött vékony alakot látott egy pillanatra. Fémes tárgy csillant meg a kezében. - A rohadt életbe! - Hosszú évek teltek el azóta, hogy Hatch utoljára szembe találta magát ilyen késes alakokkal. De az emlékek ma is elevenen éltek benne. Az utolsó eset, ahogy az már lenni szokott, egy kamionsofőrök és cowboyok által sűrűn látogatott kocsma mögött, egy sikátorban esett meg. Pedig már azt hitte, hogy ezeket a kocsmai verekedéseket és mocskos sikátorokban lefolytatott bunyókat örökre sikerült száműznie az életéből. Végtére is fehérgalléros hivatalnok lett belőle, vagy mi a fene! A selyem nyakkendő és méretre szabott ing legalábbis erről tanúskodott. Hiába telt el annyi év az utolsó bunyó óta, Hatch meglepetten tapasztalta, hogy szinte automatikusan cselekszik. Oldalra ugrott, és belerúgott a levegőbe. A rúgás eltalálta a támadó lábát, a bár nem volt pontosan helyezve, ahhoz elég volt, hogy kibillentse az egyensúlyából. A kés gonoszul villogott a sötétben, ahogy a támadó inogva megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát. - Tűnj az utamból, te mocsadék! -A hang egészen vékony volt és kétségbeesett. És fojtott is a fekete maszk miatt. - Tűnj az utamból, te szemét! Mindjárt átvágom a torkodat! - Jaj, istenem, Hatch! - Jessie rémült sikoltása töltötte be a teret. Hatch megpróbálta kihasználni az előnyét, amire a támadó kibillentésével tett szert. Újra belerúgott a levegőbe, és tenyere élével rácsapott a kést szorongató kézre. A lebénult kesztyűs kézből kihullott a fegyver, és nagy csattanással a padlóra esett. Éles kiáltás hallatszott előbb, aztán fojtott káromkodás. A támadó végül sarkon fordult, és keresztülfutott az előcsarnokon, kis híján beleütközve Jessie-be. Aztán átugrotta a földön fekvő Alexet, és kirohant az éjszakába. - Hatch, nem esett bajod? - Jól vagyok, Jessie. - Féktelen, düh öntötte el Hatch-et, amikor felfogta, hogy a zsákmánya elmenekül. Kirohant az előcsarnokba, és már a bejárati ajtónál járt, amikor rájött, hogy minden hiába. Csalódottan megállt a lépcső tetején, és a sötét utcát pásztázta. De nem látott senkit, s futó léptek zaját sem hallotta. Hirtelen felgyulladt a villany Alex irodájában Hatch mögött. Ahogy megfordult, Jessie-t látta maga előtt, aki időközben felállt, és aggódó tekintettel nézett rá. - Biztos, hogy nem esett bajod? - Biztos. - Itt a kés. - Nem volt alkalma használni. Jól vagyok, Jessie.

52

- Biztos? - A fenébe, persze, hogy biztos! - Hatch érezte, hogy tehetetlen harag árad a hangjából. Megpróbálta féken tartani az indulatait. Nem volt könnyű feladat. Nem csak a rövid küzdelem okozta adrenalinhullámmal kellett megbirkóznia, de a Jessie iránt érzett dühét is el kellett fojtania valahogy. Az ostoba liba fel se fogta, hogy ha nem esik át a földön fekvő Alexen, akkor egyenesen berohant volna az irodába, és akkor ő lett volna, aki összetalálkozik a késes gazfickóval. Hatch szívesen megmondta volna neki a magáét, de úgy döntött, hogy nem alkalmas rá az időpont. - Minden rendben, Alex? - kérdezte a földön fekvő fiútól. - Jól vagyok. Azt hiszem. Mint mondtam, nem ájultam el egészen. Csak kissé kába voltam az elmúlt néhány percben. - Gondolom, te hívtad ide Jessie-t. - Igen. Sajnálom. - Alex megtalálta szarukeretes szemüvegét. a lába mellett, és feltette. Kissé ferdén állt az orrán. Bátortalanul megtapogatta a fejét. Nem vettem észre, hogy bent van valaki, különben a rendőrséget hívtam volna először. Abban se voltam biztos, hogy tényleg betörés történt-e. Semmi nyom nem utalt' rá. Akár Jessie is nyitva hagyhatta az ajtót. - Kérdő pillantást vetett Hatch-re. -.Gondolom, nem ártana kihívni a rendőrséget, igaz? - Igaz - felelte Hatch. - Logikus lépésnek tűnik. Habár kétlem, hogy bármit is tehetnének. ` Jessie megpördült, szemében döbbenet tükröződött. - Miről beszélsz? Betört valaki, és erőszakot alkalmazott. Hatch sajnálkozó pillantást vetett :rá. - Jessie, légy észnél. Egy nagyvárosban gyakran megesik az ilyesmi. Jessie a homlokát ráncolta. Lehét, de velem most esett meg először. - Szerencséd volt. Hol az a telefon? - Az íróasztalon, Alex számítógépe mellett. - Kissé félre billentette a fejét. Haragszol rám, Hatch? - Nem tudom, miből gondolod. HÁROM ÓRÁVAL KÉSŐBB Hatch kinyitotta a hűtő szekrény ajtaját, és addig kotorászott benne, amíg meg nem találta a tejet. Becsukta a hűtőt, és nyitogatni kezdte a szekrényajtókat, míg rá nem bukkant egy doboz zabpehelyre. Végül a bögrék és kanalak lelőhelyét kutatta föl. Kénytelen volt egyedül elkészíteni a reggelit, mivel Jessie-nek, aki fekete szabadidőnadrágban és térdig érő narancssárga trikóban most lépett ki a fürdőszobából, nem sok hasznát lehetett venni. Izgatottan csivitelve ecsetelte a betörés részleteit. Egyértelmű volt, hogy jó kalandnak tekinti az egészet. Hatch még mindig dohogott magában. Amikor csak eszébe jutott, hogy mi minden történhetett volna, görcsbe rándult a gyomra. De amellett, hogy bosszúságot érzett, azzal is tisztában volt, hogy semmit a világon nem szeretne most jobban, mint a heverőre dönteni Jessie-t, és szeretkezni vele. Régóta kívánta Jessie-t, de ilyen hevesen, mint most, még sohasem. Biztosán az izgalmaktól van, gondolta magában. Beindultak a hormonok, vagy ilyesmi. De a lelke mélyén tudta, hogy azért szeretné minél előbb magáévá tenni, .mert akkor más tekintetben is az ellenőrzése alá tudná. vonni. Elérhetné végre, hogy veszélyhelyzetekben kövesse az utasításait. És hagyja magát megvédeni a veszélyektől.

53

Kövesse az utasításait? Jessie Benedict? Jó vicc. Jessie mosolyogva ült a pultnál, mit sem sejtvén Hatch kavargó indulatairól. Szórakozottan hátrasimította éjfekete haját. A szeme izgatottan csillogott. Szerintem a rendőröknek igazuk volt - hadarta lelkesen. - A fickó először az emeleti irodát kutatta át. Miután nem talált semmi értékeset, lement a földszintre, és meglátta Alex számítógépét. - Jessie dobolni kezdett a pulton. - De nekem akkor se tetszik a dolog. - Senkinek se tetszik az ilyesmi, Jessie. - Úgy értem, hogy valami nem stimmel. Jobb, ha bemegyek Mrs. Valentine-hoz, és megkérdezem, mit gondol az esetről. Lehet, hogy lesz néhány jó meglátása az üggyel kapcsolatban. - Jessie - szólalt meg Hatch gyanakodva -, remélem, nem akarod összefüggésbe hozni ezt a betörést a HES-sel kapcsolatos nyomozással? - Miért ne? Nem érdekel, hogy mit mondanak a rendőrök. Az egész ügy nagyon gyanús. A fickó először Mrs. Valentine irodáját kutatta át. - A rendőrök azt mondták, hogy, az ilyen betörők módszeresen át szokták kutatni a rablás helyszínét. Logikusnak tűnik, hogy a fickó fentről lefelé haladt. Hallgass a józan érvekre, és ne dramatizáld túl a dolgot. Mit keresett volna bárki is a Valentine Tanácsadó Irodában? Semmi inkriminálót nem gyűjtöttél be a HES-ről, és valószínűleg ezután sem fogsz. A HES emberei nagyon jól tudják ezt. - Lehet. Hatch fél szemmel Jessie konok, elszánt arcára pillantott, miközben tejet töltött a zabpehelyre. Megpróbálod túlszínezni az esetet, Jessie. Felejtsd el. Nem érdemes foglalkozni vele. - Valóban? - Igen. - Hatch leült vele szemben, és a kávéskannáért nyúlt. - Légy jó kislány, és edd meg szépen a reggelidet, aztán adj egy hitvesi csókot, és küldj el dolgozni a hivatalba. Jessie haragos pillantást vetett rá. - Ne ragadtasd el magad csak azért, mert megengedtem, hogy itt aludj a díványon. - Jó, majd észben tartom. - Hatch belekanalazott a zabpelyhébe. Valóban lett volna néhány gondolata, de úgy találta, hogy lesz még ideje megosztani őket Jessievel. A Jessie-vel való hadakozás nem volt könnyű feladat, és Hatch nem akart túl sok ütőkártyát kiadni a kezéből; Lemondóan várta az újabb kioktatást, de amikor Jessie újra megszólalt, alaposan meglepte a kérdésével. - Mit csináltál azzal a pasassal Alex irodájában, Hatch? - Levezettem rajta a belső feszültségemet. - Komolyan, mivel tetted ártalmatlanná? Karatéval vagy valami hasonlóval? - Semmi menő dolgot nem dobtam be. Csak a jó öreg sikátortechnikát. - Hol tanultad? - Egy jó öreg sikátorban. Nem válthatnánk esetleg témát? Ahogy mondani szokás, eléggé eltékozoltam az ifjúságomat. Szeretném inkább elfelejteni az egészet. - Akárhogy van is, örülök, hogy te mentél be az irodába helyettem. - Ha már itt tartunk, nem árt tisztázni valamit - mondta Hatch -, miután úgy döntött, hogy megragadja a kínálkozó alkalmat. - Az egyetlen ok, amiért nem te mentél be elsőnek az volt, hogy átbukfenceztél Alexen. Hiába figyelmeztettelek, hogy ne rohanj fejetlenül előre. - Mindnyájan tudjuk, hogy nem viselem jól a parancsolgatást. Kérsz még kávét?

54

- Ne próbáld elterelni a témát. Túlságosan vékony jégen táncol, hölgyem. Nem vagyok valami jó hangulatban ma reggel. - Ó, tényleg? És most ordítozni fogsz velem? - Élénk érdeklődéssel figyelte Hatch-et, mintha valami látványos előadást várna. - Ha eddig vissza tudtam fogni magam, akkor ezután is ellenállok a kísértésnek. Pedig teljesen érthető viselkedés lenne a körülményeket figyelembe véve. De javaslom, ne feszítsd túl a húrt. - Ó, burkolt fenyegetés. Juj de érdekes. Még sosem láttalak ilyennek, Hatch. Ez teljesen új tőled. Fogadok, hogy csak azért fogod vissza magád, mert nem akarod elveszteni a pozíciót, amire azzal próbáltál szert tenni, hogy elaludtál éjszaka a díványomon. - Valóban így gondolod? - Nagyon jól tudom, Hatch, hogyan működik az agyad. Mérlegelted magadban, hogy mennyi hasznod és mennyi káród származna abból, ha rám borítanád az asztalt, és úgy döntöttél, hogy jobb, ha nem kezdesz el ordítozni velem mindjárt a játszma kezdetén. - Szóval úgy gondolod, hogy már ismersz engem? - Annyira igen, hogy tudom, mit forgatsz a fejedben. - Belekortyolt a kávéjába, és az orrát ráncolta. - De be kell vallanom, 'nem tudtam, hogy ilyen kávét főzöl. Olyan erős, mintha tömény kávékivonat volna. - Marhafarmon nőttem fel. Nem szoktak gyenge kávét inni a farmokon. Jessie szeme érdeklődve felcsillant. - Te farmon nőttél fel? Hol? - Oregonban. - Most is ott élnek a szüleid? - Nem. Hatch már megbánta, hogy nem tudta tartani a száját, de elég volt egyetlen pillantást vetnie Jessie-re, és tudta, hogy már nem tudja leállítani. Jessie kíváncsi volt. És a kíváncsi Jessie Benedict veszélyes Jessie Benedict. De azért jól is esett Hatch-nek, hogy őszinte érdeklődést mutatnak iránta. - Hol élnek most a szüleid? Hatch felsóhajtott. Ötéves koromban anyám úgy döntött, hogy nem akarja egy farmon leélni az életét. De lehet, hogy az öregemet nem tudta elviselni. Bárhogy volt is, beadta a válókeresetet, és lelécelt. Visszament keletre, és hozzáment valami biztosítási ügynökhöz. Jessie gondterhelten felvonta a szemöldökét. - És veled mi lett? Hatch vállat vont. - Tizenhat éves koromig ott éltem a farmon apámmal, aztán elköltöztem. - Olyan korán főiskolára mentél? - Nem. Olyan korán leléptem otthonról. Nem volt valami felhőtlen a kapcsolatom apával. Nehezen jöttünk ki egymással. - Hatch megpróbálta elhessegetni a gyenge, nyafogós, megkeseredett ember képét, aki mellett felnőtt. - Nem mintha én mintagyerek lettem volna. Kilencéves koromtól kezdve rengeteg problémát okoztam neki. Akárhogy volt is, miután otthagytam a farmot, többnek hazudtam a koromat, és beálltam dolgozni egy rancsra Kaliforniában. Apa két év múlva meghalt autóbalesetben. - Aztán mi történt? - Jessie csupa fül volt. - Visszamentem Oregonba, eladtam a farmot, és a pénzből kifizettem az adósságot. Az egész farm jelzáloggal volt terhelve. Apám nem volt valami nagy üzletember. Sőt, egyáltalán nem értett semmihez. Miután meghalt, elhatároztam, hogy bebizonyítom a tévedését. - Milyen tévedését?

55

Hatch a sűrű, sötét kávét nézegette. - Az volt a kedvenc szavajárása, hogy én soha nem viszem semmire. - Nagyon úgy fest, hogy nem lett igaza. - Jessie futó pillantást vetett Hatch acélberakásos aranyórájára. Hatch zordan elmosolyodott. - Te persze most úgy gondolod, hogy mindazt, amit elértem, az öregemnek köszönhetem. - És mi van az édesanyáddal? Él még? - Igen. Jessie elgondolkodva harapdálta a szája szélét. - Láttad azóta? - Nem túl gyakran. - Hatch vett egy kanállal a zabpehelyből. - Fel szoktam hívni minden karácsonykor. - Az nem túl gyakran van, Hatch. Jessie szemrehányó tekintete felkorbácsolta Hatch indulatait. - Az isten szerelmére, Jessie, lennél szíves végre hanyagolni a témát? Bár semmi közöd hozzá, az a nagy helyzet, hogy őt ugyanúgy nem érdekli az én sorsom, mint ahogy engem az övé. Teljesen új életet teremtett magának ott keleten. Két felnőtt fia van, mindkettő ügyvéd, és sokkal boldogabb a férjével, mint apával valaha is volt. - De mi a helyzet veled? Hatch vállat vont. - Azóta nem rajongok érte, amióta kisétált az ajtón, és otthagyott azzal a vén seggfejjel. - Magával kellett volna vinnie. - Ja, persze, de nem vitt magával. Biztos az öregre emlékeztettem. Jessie, tényleg nem akarok többet beszélni erről. Világos? - Igen. Hatch nagy levegőt vett, és megpróbálta összeszedni magát. A múlt feszegetése nem tartozott kedvenc témái közé. Az órájára pillantott. - Lassan mennem kell. Megbeszélésem van az egyik részlegvezetővel a portlandi beruházással kapcsolatban. - Felállt, és ösztönös mozdulattal ellenőrizte, hogy benne van-e a kulcs és a tárca a zsebében. - Este találkozunk. Valószínűleg hét harminc és nyolc között érek haza. - Haza? Úgy érted, hogy ide? - Igen. - Na álljon meg a menet, Hatch. Nekem dolgom van ma este. És lehet, hogy éjszaka is. Nem költözhetsz csak úgy be hozzám. - Sajnálom, Jessie. Rohannom kell. Nincs időm vitába bocsátkozni. - Egy lépéssel a pult végénél termett, könnyű csókot lehelt Jessie homlokára, aztán elindult az ajtó felé. - A francba, Hatch! Csak azért, mert itt töltöttél egy éjszakát, nem fogod ezt rendszeressé tenni. Megértetted? - Leugrott a székről, és Hatch után ment. - Majd később megbeszéljük, Jessie. - Ó, tényleg? Hát akkor van egy újságom számodra. Nem szoktam este nyolc után vacsorát felszolgálni. Ha olyan későn jössz, ne várd, hogy enni kapsz. - Megpróbálom észben tartani. - Halkan becsukta az ajtót, belefojtva Jessie-be a szóáradatot. Kint megállt egy pillanatra, és mosolyogva megvárta, míg Jessie rátolja a reteszt. Aztán elégedetten lefelé indult a lépcsőn. Apró megnyert csatákon át vezet az út a végső győzelemig. Abban mindenesetre biztos lehetett, hogy Jessie érdeklődését sikerült felkeltenie. Jessie sose vallotta volna be, de az, hogy Hatch nála aludt a díványon, fordulópontot jelentett a kapcsolatukban. A bensőséges kapcsolat új szintjét nyitotta

56

meg közöttük. Az a tény, hogy Jessie nem költötte föl, és nem ebrudalta ki éjszaka, sok mindent elárult. Valószínűleg jóval többet annál, mint amit Jessie hajlandó lett volna elismerni. És a közös kaland, amit hajnali háromkor átéltek, bár nem volt előre betervezve, sokat segített Hatchnek a kapcsolat szorosabbra fűzésében. Mindent egybevetve arra a megállapításra jutott, miközben kiment az utcára és beült a Mercedesbe, hogy Jessie Benedict meghódításának folyamata sínre került végre. Úgy érezte, küszöbönáll a siker. És egy olyan fúzió lehetősége, amit minél gyorsabban nyélbe akart ütni. JESSIE AZ ELŐTTE FEKVŐ jegyzetfüzetét nézte, miközben David hadarását hallgatta a telefonban, aki a Butterfield főiskolában begyűjtött információkat osztotta meg vele. - Remélem, hasznát tudod venni a névnek, amit adtam. Nem sok, de ennyit tudtam csak előásni - mondta. - Az igazat megvallva a diákok érdeklődését egyáltalán nem keltette fel a HES-alapítvány. A HES tagjait afféle holdkórosoknak tekintette mindenki. - Nem csodálkozom rajta. Megtudtál valamit dr. Edwin Brightról? - Csak annyit, hogy a neve elé biggyesztett doktori cím meglehetősen homályos eredetű. Senki se tudja, hogy miből doktorált. Valószínűleg valami levelező tanfolyamon szerezte. - Aha. Biztosan szélhámos. Ezer köszönet a segítségért, David. -'Miután letette a kagylót, Jessie az előtte fekvő névre pillantott: Nadine Willard. Megvolt a kiindulópont. A nyom, amin elindulhatott. Kezdte magát úgy érezni, mint egy igazi magánnyomozó. Nadine Willard egy presszóban dolgozott a Butterfield főiskola főbejáratával szemben. Kiderült, hogy vékony, sápadag fiatal nő, bizalmatlan, vizenyős szemű, egyenes szálú, fakó hajjal és betegesen világos bőrrel. De legalább belement, hogy beszélgessen Jessie-vel, csak meg kellett várni az ebédszünetét. Jessie azzal próbálta elütni az időt, hogy rendelt magának egy csésze feketét, de az első korty után rájött, hogy ezt nem kellett volna. A pulzusa azonnal felgyorsult. Hatch kávéja bőven elég lett volna egész napra. Nem csoda, hogy Hatch napi tizennégy órákat képes dolgozni. Jessie szórakozottan kavargatta a félbehagyott kávét, és a körülötte ülő főiskolásokat nézegette, miközben felidézte magában, miként reagált Mrs. Valentine a betörés hírére. Őszintén szólva meglehetősen lehangoló volt a találkozó. - Ó, istenem! - jajdult föl Mrs. V rémült tekintettel. - Remélem, hogy annak a kedves Alex Robinnak nem esett baja. - Jól van, Mrs. V Már be is ment dolgozni - nyugtatgatta Jessie. Kénytelen volt tapasztalni, hogy Mrs. Valentine-nak nincsenek látnoki megérzései az incidenssel kapcsolatban, és úgy döntött, hogy nem tesz neki említést arról, hogy mindez kapcsolatban állhat a HES-sel. Nem akarta az idős hölgyet fölöslegesen felizgatni. Egy jó helyettes különben is óvja a főnökét a munka során felmerülő apró-cseprő kellemetlenségektől. Jessie kezdte elunni magát, s már éppen azon volt, hogy megkockáztat egy újabb korty kávét, amikor meglátta, hogy Nadine Willard feléje indul. - Oké, azt hiszem, most már beszélgethetünk. Nadine leült Jessie-vel szemben. Susan Attwoodról szeretnél hallani?

57

- Igen. Az édesanyját nagyon aggasztja, hogy belépett a HES-be. Jól ismerted Susant? - Nem igazán. De más se nagyon ismeri. Susan nem volt valami barátságos. Csak a számítógép érdekelte. Amolyan magának való típus. Volt egy közös szemináriumunk tavaly. Amikor a HES először jött be a főiskolára, elmentem az egyik esti előadásukra, és ott találtam Susant. Aztán beszélgettünk egy kicsit a dologról. - Te is csatlakozni akartál a HES-hez? Nadine megrázta a fejét. - A, nem. Csak kíváncsi voltam rájuk. Tudod, hogy van ez. Mindenki tudja, hogy bajban van a környezet, de hát mit tehetünk érte? Susant viszont kezdettől fogva érdekelte a dolog. Megpróbált rábeszélni, hogy menjek vele, amikor elfogadta a meghívást. - Miféle meghívást? Hogy lépjen be a szektába? - Nem. Ez amolyan túraféle volt a HES-létesítmények megtekintésére. Kiment hozzájuk a szigetre, és annyira lenyűgözte a dolog, hogy ott maradt náluk, és munkát vállalt az alapítványnál. - Szigetre? Miféle szigetre? - Jessie egyre izgatottabb lett. De tudta, hogy higgadtan kell viselkednie. Lépésről lépésre kell haladnia, és mindent fel kell jegyeznie. A, magánnyomozók mindig készítenek feljegyzéseket. Gyorsan előkapta a jegyzetfüzetét és a tollát. - A HES-alapítványnak van egy szigete a San Juan szigeteknél. - Egy egész szigete? - Persze. Nem nagy ügy, gondolom. Van, egy csomó magántulajdonban lévő sziget arrafelé. Mindenesetre különleges engedély kell hozzá, hogy partra léphessen náluk az ember, és megnézhesse a létesítményeket. - Hol lehet bejelentkezni egy ilyen túrára? - kérdezte Jessie, idegesen kattogtatva a tollat az asztalon. -A HES által szervezett előadásokon. De már hetek óta nem tartottak ilyet a főiskolán. Lehet, hogy valamelyik környékbeli egyetemen toboroznak mostanában új tagokat. - Nadine megvonta vékony, csontos vállát. - A francba! Gondolom, nem maradt semmilyen katalógusod vagy brosúrád az előadásról, amin részt vettél? Amiben benne lehet a telefonszámuk vagy a címük. - Nem hinném. Nem nagyon izgatott a dolog, úgyhogy nem tartottam meg semmit. - A francba! - fakadt ki Jessie újra. - Elnézést. Nadine tűnődő arccal megszólalt. - Neked adhatom a meghívómat, ha akarod. Én úgyse használom. - Micsoda? - Jessie elejtette a tollát meglepetésében. - Kaptál meghívót? - Persze. Mindannyian kaptunk. Azért őriztem csak meg, mert Susan ragaszkodott hozzá. Hátha később megváltoztatom a véleményemet. - És a meghívó átruházható másra is? Bárki használhatja? - Jessie most már alig bírta türtőztetni magát. Nadine a homlokát ráncolta. - Nem látom be, hogy miért ne. Nincs rajta semmi azonosító jel. Azt hiszem, csak annyi van ráírva, hogy a meghívó tulajdonosa plusz egy fő részt vehet a létesítmények megtekintésén. De nem ingyenes a dolog. Elég kemény összeget kell befizetni. Kétszáz dollárt fejenként. Bár azt hiszem, le lehet írni az adóból. - Kétszáz dollár? Fejenként? - Jessie teljesen megdöbbent. - Ez rengeteg pénz egy ilyen túráért.

58

- Igen. Ez volt az egyik ok, amiért nem mentem. Susan szerint azért szabták ilyen magasra a részvételi díjat, hogy távol tartsák a kíváncsiskodókat. Jessie döntésre jutott. - Nadine, én szívesen fizetek neked a meghívóért. Megfogta a retiküljét, és kinyitotta. - Mennyit kérsz érte? Nadine eltöprengett ezen egy pillanatig. - Nem is tudom. Talán húsz dolcsit? - Adok neked ötvenet - mondta Jessie nemeslelkűen. Majd elszámolom költségként, tűnődött magában. Nem volt benne biztos, hogy belefér-e a keretébe az a kétszáz dollár is, amit a HES-nek kell még befizetnie a túráért. Egyeztetne kell a megbízóval erre vonatkozóan. De szinte biztosra vette, hogy Mrs. Attwood az akarja majd, hogy menjen el a szigetre. A MEGHÍVÓ, AMIN AZ ÁLLT, hogy „A meghívott és barátja részére", ott lapult Jessie táskájában, amikor egy óra múlva visszament az irodába. Rendkívül elégedett volt magával egészen addig a pillanatig, amíg meg nem látta Elizabeth mamáját, Constance Benedictet, amint rá várakozik az előcsarnokban. . Elég volt egyetlen pillantást vetnie Connie arcára, s rögtön tudta, hogy nem egyszerű rutinlátogatásról van szó. - Szia, Connie. Hát te mit keresel errefelé? - Egy belvárosi apartmanon dolgozom. Gondoltam, beugrom hozzád néhány percre, mielőtt visszamegyek az East Side-ra. - Valami baj történt? - Jessie-nek hirtelen összerándult a gyomra. - Elizabeth jól van? De szeretnék veled beszélni róla - mondta Connie komoran, miközben felmentek a lépcsőn, és beléptek az irodába. - Foglalj helyet. - Jessie a szófa felé mutatott. Constance fiatalabb volt néhány évvel Jessie anyjánál. Harmincöt éves volt, amikor megszülte Elizabethet, kilenc hónappal azután, hogy hozzáment Vincenthez. A válás után Constance bevallotta, hogy rögtön látta Vincentről, hogy nem ideális férjtípus, de megijedt a gondolattól, hogy lassan eljár felette az idő. Alig egy-két hónappal a házasság után meg is bánta, hogy hozzáment feleségül. De azért kihúzta mellette addig, míg Elizabeth kétéves nem lett. Addigra szoros barátságot kötött Lilian Benedicttel, az egyetlen nővel a világon, aki megérthette, hogy milyen érzés a Benedict Szerelvénygyár igazgatójának felesége lenni. Constance kimondottan csinos nő volt. Fekete hajú, fekete szemű dáma, aki a drámai színösszeállításokat kedvelte, ugyanúgy, mint Jessie anyja. Élénk színű sminket használt, és rikító ruhákat hordott. Buja volt és érzékien telt, s bár nem volt filigrán típus, sosem tűnt ducinak vagy lomposnak. Most éppen rövid szoknyás, türkizkék kosztümben feszített. - Oké, mi a probléma, Connie? - Jessie elterpeszkedett az íróasztalnál álló forgószéken, és várt. Tudta, hogy nem fog sokáig kétségek között vergődni. Connie kísértetiesen hasonlított Lilianre abban is, hogy azonnal rátért a lényegre. - Vincent telefonált délután. Üzenetet hagyott az irodámban. Jessie gyomra összeszűkült. - És? - Azt üzente, mondjuk meg Elizabethnek, hogy közbejött valami, és nem tud elmenni a tanulmányi versenyre. Jessie félelmei beigazolódtak. Behunyta a szemét, tehetetlen düh és csalódottság árasztotta el. - Piszok disznó! Piszok disznó! Nagyon jól tudja, mennyire fontos ez a tanulmányi verseny Elizabethnek. Megígérte, hogy elmegy vele.

59

- Mindnyájan tudjuk, hogy mennyit érnek Vincent ígéretei, Jessie. Ha az üzletfele volnál, és az ígéret egy üzleti megállapodásra vonatkozna, akkor készpénznek vehetnéd. De mivel a családtagja vagy, annyi, mintha a hóba írta volna. Azonnal elolvad, amint hozzáérsz. - Tudom. De néha... - Jessie rácsapott az asztalra a tenyerével. - Legtöbbször azért rá tudom venni, hogy tartsa be az ígéreteit. Azt hittem, felfogta, mennyire fontos Elizabethnek ez az esemény. - Szerintem felfogta. - Connie vállat vont. - Szerintem őszintén sajnálja, hogy nem tud ott lenni a versenyen. Csak arról van szó, hogy Vincent számára az üzlet mindennél fontosabb. Jessie, neked ezt mindenkinél jobban kéne tudnod. Jessie összerezzent Constance vádló szavai hallatán. - Szóval az egész az én hibám, mi? Ezért jöttél ide? Hogy engem hibáztass mindenért? - Hogy őszinte legyek, igen. - Constance felsóhajtott. Vádló tekintetébe némi együttérzés vegyült. - Előre figyelmeztettelek, hogy ha nem tudod Vincent megjelenését garantálni, jobb, ha nem biztatod Elizabethet. - Nem biztattam. - Pedig pontosan azt tette. Jessie nagyon jól tudta ezt. Hiú reményeket táplált benne, így a csalódás még elviselhetetlenebb lesz számára. Éles késként hasított Jessie-be a bűntudat. - Ó, istenem, Connie! Szörnyen sajnálom. Tudom. De kezdem azt gondolni, hogy jobb volna, ha nem erőltetnéd annyira a Vincent és Elizabeth közötti kapcsolatot. Hadd menjen minden a maga útján. Ki fogja bírni valahogy. Te is kibírtad. - De olyan sokat jelent neki, ha elkíséri apa valahová a szülinapján. Nem akarom, hogy úgy nőjön fel mint én, egy elérhetetlen apával, aki időnként meg paskolja a fejét, és megkérdezi tőle, hogy kell-e valamire pénz. Nem mondhatod, Connie, hogy teljesen hiábavaló volt az erőfeszítésem. Te is tudod, hogy sok kal jobb a kapcsolata apával, mint nekem volt az ő korában. - Tudom. És hálás is vagyok érte.. De most, hogy lassan kamaszkorba ér, nem tudom, hogy bölcs dolog-e tovább erőltetni ezt a kapcsolatot. A kamaszok nehezen viselik a csalódásokat. Rendkívül érzékenyek ebben a korban. És Elizabeth nagyon bízott benne hogy az apja szombaton elviszi a tanulmányi versenyre. Nagy csalódás lesz neki. . Jessie-nek ökölbe szorult a keze. - Megmondtad már Elizabethnek? Constance megrázta a fejét. - Nem. Ma este fogorr. megmondani. - Savanyúan elhúzta a száját. - Igazsák szerint neked kéne megtenned, nem? De. - Jessie beleharapott a szája szélébe. - Connie, ma még csak csütörtök van. Várjunk még egy napot, hátha rá tudom venni apát, hogy gondolja meg magát. - Nem fog sikerülni. Csak halogatod az elkerülhetetlent. Vincent megmondta, hogy üzletről van szó, elfelejtetted? - Csak néhány órát adjál. Constance a fejét csóválta, aztán felállt, és megfogta a retiküljét. -Végül is mindegy, hogy ma este mondom meg neki, vagy holnap. - Köszönöm, Connie. Ígérem, mindent megpróbálok, hogy összejöjjön a dolog. - Tudom, de... Na jó, meglátjuk, mi lesz. - Constance végignézett a Valentine Tanácsadó Iroda elnyűtt berendezésén. Szóval, ez a legújabb munkahelyed? Mikor állapodsz meg végre és találsz magadnak egy igazi hivatást? - Ez az igazi hivatásom. Miért nem hajlandó senki komolyan venni? Constance az ajtó felé indult. - Talán a változatos szakmai múltad miatt. Ne felejtsd el, hogy mindenhonnan elbocsátottak. - Hát ebből az állásból nem hagyom magam elbocsátani. Érzem, hogy sikerülni fog. Connie?

60

- Igen? - Megígéred, hogy nem szólsz addig Elizabethnek, amíg nem beszélek apával? - Csak az idődet vesztegeted, Jessie, de jó, megígérem. - Constance megállt egy pillanatra, mielőtt kilépett az ajtón. - Jut eszembe, hogy alakul a dolog a trón új várományosával? - Ne táplálj túlzott reményeket. Ugyanolyan, mint apa. Ugye, nem akarod, hogy ugyanabba a hibába essem, mint te? Constance felvonta a szemöldökét. - Azt hittem, hogy komolyodik a kapcsolat közted és Hatch között. - Puszta szóbeszéd és találgatás. Apa kezdte terjeszteni az egészet. Akkor se mennék hozzá Hatch-hez, ha ő lenne az utolsó férfi a földön. Constance arca megnyugodott. - Jól van. Ezek szerint minden a legnagyobb rendben megy. Igazán örülök. Kedvelem Hatch-et, és a Benedict Rt.-nek nagy szüksége van rá. - A francba, Connie, én azt mondtam, hogy soha..: De minden további tiltakozás értelmetlen volt. Constance becsukta maga mögött az ajtót.

61

HATODIK FEJEZET ESTE NYOLC HARMINCKOR Jessie még mindig az íróasztal mögött ült az irodában. Végül kénytelen volt belátni, hogy vereséget szenvedett. Az apja egyetlen telefonhívását sem viszonozta. Egész délután próbálkozott, de még Grace-en, Vincent titkárnőjén sem tudott keresztülvergődni. Este fél kilencre nyilvánvalóvá vált, hogy az. apja, aki valószínűleg még mindig az íróasztala mögött ül, nem fogja visszahívni. Jessie jól ismerte a menetrendet. Az apja napokig elérhetetlen lesz, aztán azzal mentegetőzik majd, hogy az üzleti kötelességei elszólították. És mindenki tudja, hogy nála az üzlet az első. Mindaz a fájdalom és tehetetlen düh, amit Jessie gyerekkorában végigélt, most ismét felszínre tört. Rendszerint sikerült ezeket a fájó emlékeket magába fojtania, de amikor felmerült a veszély, hogy Elizabeth ugyanolyan mellőzésben részesül, mint ő, nem tudott uralkodni magán. - Gazember! - Jessie felkapta a tollát, és elhajította. Hallotta, ahogy a toll nekicsapódik a falnak, aztán a padlóra esik. Kint az utcán a késő tavaszi szürkület lassan éjszakába fordult. Eleredt az eső. Legalább a mocskos sárga szmog, ami belepte az elmúlt napokban a várost, végre feloszlik. Jessie felállt, és bement a belső irodába. Kirántotta Mrs. ValentIne apró irattartó szekrényének felső fiókját, és kivette belőle az üveg sherryt, amit orvosságként használt a főnöke. Jessie töltött a sherryből a kávéscsészéjébe, majd visszatette az üveget a helyére. Visszament a külső irodába, leoltotta a villanyt, feltette a lábát az asztalra, és elnyúlt a nyikorgó széken. Lassan belekortyolt a sherrybe. Hosszú ideig csendben figyelte, ahogy a sötétség leereszkedik odakint. Úgy érezte, mintha fekete köd hömpölyögne be az ablakokon, megtelepedve minden sarokban. - Gazember! - suttogta Jessie, és újra belekortyolt a cherrybe. Léptek zaját hallotta a lépcsőn, de nem fordított különösebb figyelmet rá. Biztosan Alex ment ki a mosdóba. Biztosan azt hiszi, hogy órákkal ezelőtt hazament. Jessie várta, hogy a léptek távolodjanak a folyosón. De nem tették. Megálltak a foncsorozott üvegajtó túloldalán. Jessie most jött csak rá, hogy nem zárta be az ajtót. Ahogy odafordult, egy férfi sötét körvonalait vette ki az opálüvegen át. Elakadt a lélegzete. Nem tudta eldönteni, hogy odamenjen-e bezárni az ajtót, és ezzel elárulja a jelenlétét, vagy mozdulatlanul üljön, bízva benne, hogy elmegy a látogató. Túl sokáig habozott. Az ajtó kinyílt, és vállára vetett zakóval Hatch lépett be. Inge a nyakánál kigombolva, nyakkendője meglazítva. - Csak nem változott meg a munkaidőd? - szólalt meg nyugodt hangon. - Nem. - Pedig úgy tűnik. - Hatch elhallgatott, és körbepillantott az irodán. - Ez olyan, mint egy izgalmas krimi helyszíne - mondta Hatch. - Itt ül a mi rettenthetetlen magányos hősnőnk, az asztalfiókból előhúzott piáját vedelve, s rosszkedvűen tűnődik a magándetektívek kemény életén. - Csodálkozom, hogy a Wall Street Journal-on kívül mást is szoktál olvasni dünnyögte Jessie. - Honnan tudtad,, hogy itt vagyok? - Elmentem a lakásodra. Megjegyzem, már nyolc óra előtt ott voltam. Az utasításodnak megfelelően. Miután nem találtalak otthon, gondoltam, megnézlek itt. - Nagyon okos. - Látom, nincs túl jó kedved.

62

- Eltaláltad. - Jessie ismét belekortyolt a cherryjébe, és esze ágában se volt levenni a lábát az asztalról. - Néha előfordul. - Értem. Van még abból az akármiből, amit iszol? - Mrs. Valentine koktélja. Iratszekrény, alsó fiók. - Kösz. Ne fáraszd magad azzal, hogy felállsz: - Nem is akartam. Hatch bement a belső irodába, és az üveggel meg egy újabb kávéscsészével tért vissza. - Mrs. Valentine koktélja engem valami jófajta spanyol sherryre emlékeztet. Ebből meríti a látnoki képességeit? - Gazember! - Rólam beszélsz vagy az apádról? - Apámról. - Ereztem, hogy legalább ötven százalék az esélyem, hogy eltalálom. - Hatch odahúzott egy széket, és leült. Az üveget az asztalra tette. - Mit csinált már megint? - Sikerült megint valami kibúvót találnia, hogy ne kelljen elkísérnie Elizabethet az iskolai tanulmányi versenyre. - Szombaton van, ugye? - Hatch nagyot kortyolt a sherryből, és tűnődve nézegette a maradékot. Jessie elfordította a fejét. - Igen, szombaton. Mi lehet olyan fontos apának szombaton, ami miatt magára hagyja Elizabethet egy ilyen eseményen? - Leutazik Portlandbe. Mondtam neked, hogy problémák vannak arrafelé. - A franc essen belé ! - Jessie lecsapta a csészét az asztalra. Ismét elöntötte az 'agyát a düh. - Istenemre mondom, hogy legszívesebben megfojtanám. Teljesen összetöri Elizabeth szívét. És még csak észre sem veszi. - Könnyek jelentek meg a szemében. Dühösen pislogni kezdett. - Egy kicsit túl kemény vagy hozzá, Jessie. Te is tudod, hogy szokott törődni Elizabethtel. De ez a portlandi ügy... - Nagyon jól tudom, Hatch, mit akarsz mondani - sziszegte dühösen Jessie. - Itt üzletről van szó. Üzletről, mint mindig. - Rengeteg pénzt fektettünk a portlandi beruházásba. Számos munkahelyet teremthetünk ezzel. A cég jó híre a tét. Tartanunk kell magunkat az eredeti határidőkhöz. - Ez az, védjed csak. Semmivel se vagy jobb, mint ő. Ugyanazt tennéd te is, ha a helyében lennél, igaz? Hatch megszorította a kezében tartott csészét. - Ne keverj bele engem is. Ez a kettőtök ügye. - Nem a te problémád, igaz? Persze te az ő oldalán állsz, mert ugyanúgy gondolkozol. Ugyanaz az értékrendszered. Ugyanazok a dolgok fontosak neked is, mint neki. - Összehúzta a szemét. - Első az üzlet. Mit számít nektek, hogy mit érez egy tizenkét éves kislány, amikor több ezer dolláros üzletről van szó? - Az istenit, Jessie! Nem én vagyok az, aki megváltoztatta a szombati programját. Ne engem hibáztass a felfordulásért. Te szervezted meg a dolgot, és nagyon jól tudtad, hogy Vincent bármikor képes felrúgni a tervét, ha közbejön valami. Az a körülmény, hogy Hatch-nek igaza volt, csak rontott a helyzeten. - Azt akarod mondani, hogy hasonló helyzetben te nem viselkednél ugyanígy? - Jézusom, Jessie, higgadj már le egy kicsit. - Válaszolj a kérdésemre, Hatch. Nem, inkább ne fáradj. Úgyis tudjuk mindketten, hogy mi lenne a válasz, igaz? Te is ugyanezt tennéd. - Ebből elég.

63

Jessie döbbenten nézett rá, meglepődve a hangjából áradó nyers indulattól. Most először veszítette el Hatch az önuralmát előtte. Pedig kitartóan szurkálta eddig is, nem utolsósorban azért, hogy eltitkolja a vonzalmát előtte. De azzal, hogy ennyire kihozta a sodrából, valószínűleg nagy hibát követett el. - Te is tudod, hogy igazam van - motyogta Jessie, nem akarván teljesen, visszakozni. De Hatch máris talpon volt. Jessie fölé hajolt, s keményen megmarkolta a szék karfáját. - Hallgass el, Jessie! Nem akarom többször hallani, hogy mennyire hasonlítok az apádra. Én nem az apád vagyok, az istenit! - Tudom. De a fia nyugodtan lehetnél. Nem esne messze az alma a fájától. Te is ugyanúgy leutaznál Portlandbe szombaton, igaz? Hasonló helyzetben te is ugyanígy viselkednél. Valld be nyugodtan. - Nem, én nem utaznék le Portlandbe - mondta Hatch, vészjóslón kivillantva a fogsorát. Megcsillant a szeme a homályban. - Nem mennék el sehová, ha megígérem egy kislánynak, hogy elkísérem a tanulmányi versenyére. Én nem szoktam megszegni a szavamat, Jessie. Ha én elkötelezem magam valami mellett, azt be is tartom. Jobb, ha ezt megjegyzed magadnak. - Engedj fölállni, Hatch. - Érezte, hogy remegni kezd a szája széle. Régi szokásához híven beleharapott, hogy megállítsa a remegést. - Miért? Idegesítelek talán? - Igen, a francba, idegesítesz. - Nagy hiba. - Hatch, hagyd abba. - Jessie gyorsan maga alá húzta a lábát, és felállt a széken. Néhány másodpercig így maradt, aztán átlépett a szék karfáján, és felpattant az asztalra. Innen lenézve valamivel nagyobb biztonságban érezte magát. Hatch felegyenesedett, és Jessie felé nyújtotta erős karját. - Gyere le. - Hatch, ne! Hozzám ne érj, hallod? - Jessie hátrébb araszolt az íróasztalon, amíg a térdhajlata neki nem ütközött az íróasztal hátulján álló rekeszes polcnak. - Hallom. De valahogy most nincs kedvem rád hallgatni. - Két kézzel megmarkolta Jessie derekát, és könnyedén leemelte az íróasztalról. - Hatch. Letette Jessie-t a padlóra, megfogta a karját, és magához húzta. - Elegem van abból, hogy egy kalap alá vegyél az apáddal. Ideje, Jessie, hogy önálló személyként kezeljél. Én én vagyok, Sam Hatchard, és nem vagyok az apád másolata. Magam irányítom a sorsom, önálló gondolataim vannak, és saját elhatározásomból vállalok kötelezettségekét. És azokat mindig betartom. - Hatch, hallgass rám, én nem keverlek össze apával. Hidd el, hogy nem erről van szó. Én csak azt mondom, hogy mindketten ugyanazokat a dolgokat tartjátok fontosnak, és nekem egyáltalán nem tetszik ez a sorrend. Hatch belefojtotta Jessie-be a kétségbeesett védekezést, rátapasztva száját remegő ajkára. Jessie megdermedt a váratlan csóktól. Egy pillanat alatt elfelejtette, hogy miről akart vitatkozni. Megroggyant a térde, és Hatch-re hanyatlott. Alig kapott levegőt. Szinte lángolt az arca. A perzselő csók teljesen elkábította. Nedves forróság öntötte el a testét. - Mondd ki a nevem, Jessie -'suttogta Hatch rekedten. - Mondd ki, a fenébe is. - Hatch. Kérlek, Hatch. Kérlek. - Átölelte Hatch nyakát, s szorosan hozzásimult, ahogy a forróság szétáradt az ereiben. Amikor a lába ismét felemelkedett a talajról, úgy érezte, mintha átzuhanna egy vulkán peremén. De egy pillanat múlva már a szófa puha párnáját érezte maga alatt,

64

és rájött, hogy Hatch időközben keresztülvitte a szobán. A gyönyörű, boszorkányos férfikezek végigjárták a testét, sorra szétrángatva a blúza gombjait. Érezte, hogy Hatch ujjai végigsiklanak a mellén. Halkan felkiáltott. Hatch teljes hosszában ránehezedett a testére. Jessie ösztönösen felhúzta a térdét, és átölelte a combjával Hatch-et. Az elmúlt hetek gyötrelmes bizonytalansága után heves vágy fogta el, hogy mielőbb elmerüljön az örvényben, amely most készült magába szippantani. Hallotta, ahogy a cipői leesnek a padlóra. Aztán a farmernadrág cipzárja nyílt ki, és ő érezte, ahogy a nadrágja a bugyival együtt lecsúszik. Amikor Hatch ujjai megtalálták a legintimebb pontot, Jessie csak azért nem sikoltott föl, mert nem kapott annyi levegőt, hogy megtegye. Szorosan átfogta a combjával Hatch-et, és megemelte a csípőjét. - Ugye, kívánsz, Jessie? Annyira, mint én? Szeretném hallani. - Kívánlak. Kívánlak, amióta megismertelek. - Fogai közé vette Hatch fülcimpáját, és beleharapott. Jó alaposan. - És ezt te végig tudtad, hogy a franc essen beléd, - Igen, tudtam. Majdnem megőrültem érted. - Szájába vette Jessie egyik mellbimbóját, válaszul a fülét ért támadásra. Az érzéki vágy újabb hulláma öntötte el Jessie testét. Amikor Hatch kissé elhúzódott, tiltakozva felnyögött, és megpróbálta visszahúzni magához. - Csak egy pillanat. - Hatch hangja rekedt volt a szenvedélytől. Szétrántotta az ingét,, de nem bajlódott vele, hogy levegye magáról. Kicsatolta inkább az övét, és lehúzta a cipzárját. Aztán benyúlt a zsebébe, előkapott egy kis tasakot, feltépte a fogával, és kivett belőle valamit. Aztán ismét Jessie-re nehezedett, szinte belepréselte a díványba. - Ölelj át a lábaddal, Jessie. Szorosan. Jessie így is tett, vakon engedelmeskedve minden szavának. Erezte, ahogy Hatch hozzáér testének forró, puha bejáratához, s látta, hogy az érzéki vágytól minden hátizma megfeszül. Jessie levegő után kapott, . ahogy megérezte Hatch méreteit. Hatch megpróbált behatolni Jessie-be. Jessie belevájta a körmét a vállába, és nagy levegőt vett. - Jessie. Jessie, nézz rám. Jessie óvatosan kinyitotta a szemét, és a szempilláján át nézte Hatch-et. Hatch arcvonásai élesen kirajzolódtak, s a szeme fényesen csillogott, ahogy bepréselte magát a nyíláson. Jessie tudta jól, hogy átrepítette Hatch-et azon a ponton, ahonnan nincs visszaút, s egy kis félelmet kellene éreznie, de a génjeiben lapuló vad és romlatlan nőiesség szinte tombolt a boldogságtól. Hatch újabb nyomást fejtett ki rá, mélyebbre hatolva a testébe. - Milyen szűk. Forró és szűk. Jessie! - Hirtelen előrelendült, mélyen belemerítve magát a nedves, lucskos forróságba. Jessie-nek elakadt a lélegzete, amikor Hatch teljesen kitöltötte az űrt. Behunyta a szemét, amíg a teste megpróbált alkalmazkodni az új helyzethez. Moccanni se mert egy ideig. Hatch felnyögött, azután mozdulatlanná dermedt. - De jó érzés! Tudtam, hogy jó lesz, de hogy ennyire... Jessie, nem okoztam fájdalmat? Jessie megnyalta a szája szélét. - Jól vagyok. - Még mélyebbre vájta az ujjait Hatch vállába, és próbaképpen megemelte a csípőjét. - Ó, jézusom!

65

Minden önuralom, amit Hatch-nek sikerült eddig megőriznie, azonnal szertefoszlott Jessie combjának forró és lágy érintésétől. A karja olyan szorosan ölelte Jessie-t, mintha soha `többé nem akarná szabadon engedni. Gyors, ritmikus' mozgásba kezdett, egyre erőteljesebb lökésekben. Jessie érezte, ahogy végigszánkáznak rajta Hatch gyönyörűséges ujjai, s megkeresik a lába között lévő érzékeny pontot. S hirtelen nem érezte már magát tűz körül táncoló molylepkének, ő maga is részévé vált a tűznek. - Ó, istenem, Hatch! Kérlek, Hatch. - Jessie. Hatch még egyet rándult, aztán rekedt kiáltás szakadt föl a torkából. Végül ráomlott Jessie-re. A teste verítékben úszott, és végtelenül kimerültnek és elégedettnek érezte magát. HATCH MEGMOZDULT és kinyitotta a szemét, amikor megérezte, hogy Jessie mocorogni kezd alatta. - Nem tudsz nyugton maradni? - motyogta. - Túl nehéz vagy. Valószínűleg igaza volt. Jessie puha és törékeny volt hozzá képest, és ő teljesen belepréselte a kopott díványba. De hát olyan jó érzés volt rajta feküdni, és beszippantani a nyirkos test és iménti szeretkezésük illatát. Teljesen a pillanat hatása alá került, és nem szívesen változtatott a helyzetén. Jessie-re pillantott, és úgy látta a zöld macskaszempárban, hogy a lány is ugyanazt érzi, mint 6. De némi óvatosságot és bizonytalanságot is kiolvasott a szeméből. Mostantól kezdve legalább komolyan veszi. Hatch halványan elmosolyodott. - Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan egymáséi leszünk - mondta nem kis elégedettséggel a hangjában. - De azért számítottál ilyen eshetőségre, nem? - Könnycseppek jelentek meg Jessie gyönyörű szemében. Hatch döbbenten nézett rá. Most fogta csak föl, hogy milyen érzékeny a lelke. Gyengéden a tenyerébe fogta Jessie arcát. - Kezdettől fogva akartalak. Ezt te is tudod. Mindig ott vibrált a feszültség közöttünk. Csak idő kérdése volt, hogy bekövetkezzen a dolog. - Gondolom, most azt hiszed, hogy minden megváltozott közöttünk. - Pislogott néhányat, hogy felszárítsa a könnyeit, és megpróbált hűvös és kimért lenni. Nem sikerült. - Igen, azt hiszem. - Hatch végighúzta a száját Jessie ajkán. - Összehozom a szombati dolgot, Jessie. Jessie összevonta a szemöldökét. - Miről beszélsz? - Mondom, hogy megoldom a dolgot. Felhívhatod Constance-et, és közölheted vele, hogy Vincent el fogja kísérni Elizabethet a tanulmányi versenyre. Jessie szeme elkerekedett. - És hogy akarod ezt elérni? Hatch vállat vont. - Én vagyok a Benedict Rt. igazgatója, nem? Ha esetleg elfelejtetted volna. - Igen, de az apám a vállalat elnöke. És senki-nem adhat neki utasításokat. - Elboldogulok Vincenttel. - Hatch vonakodva felült, 'de képtelen volt levenni a szemét Jessie karcsú, meztelen testéről. Amikor látta, hogy Jessie elpirul a tekintetétől, elmosolyodott. Ahogy Jessie előrehajolt, hogy összeszedje a ruháit a földről, a melle csábítóan megremegett.

66

- Miért tetted? - kérdezte vékony, erőtlen hangon, miközben maga elé tartotta az ingét, hogy eltakarja a mellét. - Micsodát? - Miután Jessie megfosztotta a melle látványától, Hatch sóvár pillantást vetett a lába között lévő nyirkos kis területre. - Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. - Szomorkás pillantást vetett Hatch-re. Hatch a szemébe nézett. - Ostoba kérdés. Egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb ágyba bújunk egymással. Én későbbre terveztem ugyan a dolgot, de te egy pillanat nyugtot sem hagytál nekem. És valami őrült oknál fogva ma este hagytam belerángatni magam. Én egyáltalán nem így terveztem a dolgot, édesem. Úgy akartam, ahogy illik. Virággal meg pezsgővel. És más effélékkel. - Én nem arról beszélek, ami most történt közöttünk. Arra vagyok kíváncsi, miért döntöttél úgy hirtelen, hogy rábeszéled apát Elizabeth elkísérésére. - Ja, erről van szó? - Hatch vállat vont. - Lehet, hogy új oldalamról próbálók bemutatkozni neked. Olyan oldalamról, amit még nem ismersz. - Értem. -Szorosabbra fogta a blúzt maga előtt, és Hatch-re nézett. Zöld macskaszeme egészen összeszűkült a rosszul leplezett ingerültségtől. - Szóval nem azért teszed, mert hagytam magam ágyba vinni az előbb? Nem így akarod esetleg kiegyenlíteni a számlát? Mert ha erről van szó, jobb, ha most rögtön kivered a fejedből. - Azt hiszem, bizton állíthatjuk, hogy minimális látnoki képesség se szorult beléd, Jessie. Különben nem tennél ilyen ostoba megjegyzéseket. Vedd föl a ruhádat. Elmegyünk és eszünk valamit. Hatch tisztában volt vele, hogy néhány órával korábban, amikor a hetek óta felhalmozódott szexuális feszültség még nem vezetődött le benne, egy ilyen vádaskodás komolyan feldühítette volna. Most azonban túlságosan lusta és elégedett volt ahhoz, hogy bármiféle vitába' kezdjen. - Nem vagyok éhes. - De én igen. Majd' éhen halok. - Lassan vigyorra húzta a száját. Olyan kellemes és jóleső érzés járta át a testét, amit hosszú-hosszú ideje nem érzett. - Bízzál bennem. Sokkal jobban fogod érezni magad, ha megtöltöd a hasad, és legalább lesz időd, hogy visszanyerd a harcos formádat. Ez csak átmeneti kábultság nálad. Hatch-nek igaza lett, pontosan úgy történt, ahogy előre megjósolta. Mire felöltöztek és elindultak az utcán egy közeli kávéház. Jessie már ismét a régi volt. Felhőtlen cseverészésbe kezdett a legkülönfélébb témákról. De egy dolog közös volt mindegyikben. Egyik sem érintette a kettejükviszonyát. Később, amikor Hatch leparkolt Jessie lakása előtt a kocsival, hirtelen rádöbbent, hogy miféle taktikát választott Jessie a köztük kialakult új helyzet kezelésére. Leállította a motort, hátradőlt az ülésen, és Jessie arcát fürkészte a félhomályban. - Ez hihetetlen! - szólalt meg csodálkozó hangon. - Te megpróbálsz úgy tenni, mintha semmi se történt volna közöttünk? Csalódást okozol, Jessie. Nem hittem volna, hogy ilyen gyáva nyúl vagy. - Mit vártál tőlem? - fakadt ki Jessie. - Hogy eléd vetem magam, és könyörögni kezdek, hogy,- vegyél el feleségül? Hatch eltűnődött. Nem, azt hiszem, nem, De nem gondoltam volna, hogy megpróbálod meg nem történtnek tekinteni a dolgot. Mit fogsz csinálni, ha legközelebb szeretkezünk? Ugy teszel majd, mintha óriási meglepetés lenne? - Ne hidd, hogy rendszert csinálunk ebből az ostoba esetből. - Átvetette a vállán a retikülje szíját, és az ajtó felé nyúlt. - Van ennél számtalan sokkal fontosabb dolgom is az életben. Hatch kinyújtotta a kezét, és lenyomta az ajtózáró gombot, csapdába ejtve Jessie-t. - Mint például?

67

Jessie hátradőlt az ülésen, és karba fonta a kezét a mellén. - Mint például folytatni a megkezdett nyomozást. Feltételezem, hogy teljesen megfeledkeztél, a dologról. Egyszer sem szakítottál rá időt, hogy a pénz lenyomozásáról beszélj. - Nem volt rá alkalmam - mutatott rá Hatch. -Túlságosan el voltunk foglalva, nem igaz? Már hajnali háromkor betörőt hajkurásztunk, később meg az irodádban szeretkeztünk egy díványon. Jessie gyors, kutató pillantást vetett Hatch-re. - Akkor beszélj róla most. - A pénzről? Nincs mit mondani, amíg nem tudunk meg többet a HES-ről. Először azt kell kideríteni, hogy miből finanszírozzák a tevékenységüket. - Egyértelműen adományok. Jessie beleharapott az alsó ajkába. -Valószínűleg többet fogok tudni, ha visszajöttem a központjukban tett látogatásomról. Azzal se tudta volna Hatch-et jobban megdöbbenteni, ha kiélesített gránátot dob az ölebe. - A központjukban tett látogatásodról? - Hatch hirtelen kinyújtotta a kezét, 'megfogta Jessie állát, és maga felé fordította, hogy lássa a szemét. - Mi a pokolról beszélsz? Jessie ellökte Hatch kezét az álláról, és önelégülten elvigyorodott. - Én ugyanis dolgoztam ma, Hatch. David segítségével becserkésztem valakit, aki ismerte Susan Attwoodot Egy Nadine Willard nevű főiskolás lányt. Susan és ő részt vettek azon az előadáson, amit a HES tartott a Butterfield főiskolán, és Nadine-nak megmaradt a meghívója, amivel a HES főhadiszállását fel lehet keresni. Azt mondta, hogy a meghívóval szerinte bárki bejuthat hozzájuk. A San Juan szigetek egyikén vannak. - És te oda akarsz menni? Egyedül? - Miért ne? - Te megőrültél? - Valószínűleg, különben nem találtam volna magam hanyatt fekve Mrs. Valentine szófáján egy órával ezelőtt. Hatch-ben ismét felment a pumpa. Hihetetlen, hogy ez a nő milyen indulatokat képes gerjeszteni benne. Nagy nehezen erőt vett magán, és megpróbálta nyugodt hangon folytatni. - Nem mehetsz oda egyedül. Ezt határozottan megtiltom. - Érezte, hogy liftezni kezd a gyomra, amikor látta, hogy Jessie vigyora még önelégültebbé válik. - Értsem úgy, hogy velem akarsz tartani, hogy lenyomozd a pénzforrást? kérdezte ártatlan képpel. - A meghívó egy személynek plusz a barátjának szól. - Na várjunk csak egy pillanatig - morogta Hatch, szédelegve a szándékos belemagyarázástól. - Tekinthetnéd úgy, mint egy rövidke, kis vakációt, Hatch.. Fogadok, hogy évek óta nem voltál szabadságon. -A fenébe, Jessie! - Hatch rájött, hogy mindenképpen időt kell nyernie. - Nem csinálhatsz semmit, amíg vissza nem jöttem Portlandből. Megértetted? - Portlandből? Oda akarsz menni? - kérdezte gyorsan. - Valakinek oda kell mennie, Jessie. Mondtam, hogy fontos. Mivel apádnak más irányú elkötelezettségei vannak, csak én mehetek. De addig is szeretném, ha szavadat adnád, hogy nem ruccansz át a San Juan szigetekre a távollétemben. - Hát... - Hadd tegyem egyértelművé a dolgot - mondta Hatch hűvösen: - Addig nem engedlek ki ebből a kocsiból, amíg meg nem ígéred, hogy nélkülem nem hagyod el Seattle-t. - Miután neked ennyire fontos a dolog, azt hiszem, várhatok egy kicsit. Győzelmes pillantást vetett Hatch-re. - Különben is el akartam menni a tanulmányi versenyre. Így hétfőig semmiképp nem mozdultam volna ki a városból. És még

68

valami. A túrán való részvételhez. kétszáz dollárt kell befizetni az alapítvány számlájára. - Kétszáz dollárt? A pokolba, Jessie... Ez a nyomozás ára - motyogta Jessie szelíden. - Egy magánnyomozó médiumnak is lehetnek kiadásai. Esetleg ráterhelhetnéd az aranykártyádra. - A francba! Hatch jobbnak látta, ha nem mondja ki, amit gondol. Felkísérte Jessie-t a lakásáig, és megvárta, míg bezárja maga mögött az ajtót. Aztán dohogva visszament a kocsijához, beült, és elhajtott a Benedict Rt. irányába. Ahhoz, hogy el tudjon utazni Portlandbe szombaton, egy csomó aktát át kellett még néznie. Jessie fejével majd azután beszél, ha visszajött. Reggel viszont első dolga lesz, hogy beszél Vincent Benedicttel. Hatch nem sok jót várt egyik találkozótól sem. Kétszáz dollár? Csak hogy rajta tarthassam a szememet Jessie-n? - A francba! - MI A POKOLRÓL BESZÉLSZ, HATCH? – Benedict hófehér bozontos szemöldöke összefüggő vonalat alkotott haragosan villogó szemei fölött. - Jól hallottad. Én megyek el Portlandbe helyetted. - Hatch észrevette, hogy az asztalon álló születésnapi virágcsokor félig elhervadt. Nem sokáig húzza már. Vajon miért nem dobta ki a szemétbe Benedict? - Megígérted Elizabethnek, hogy elkíséred a tanulmányi versenyre, nem emlékszel? - Jézusom. Igen, emlékszem már. De ez a portlandi probléma túlságosan komoly ahhoz, hogy telefonon intézzük. Személyes beavatkozásra van szükség, a lehető legsürgősebben. Te is nagyon jól tudod. Ebben megállapodtunk. Mi az ördög bújt beléd, Hatch? Hatch mindkét tenyerét Benedict íróasztalára támasztotta, és előrehajolt. Megígértem Jessie-nek, hogy elkíséred Elizabethet a tanulmányi versenyre. Ez nagyon sokat jelent neki. Nem is beszélve Elizabethről. - Na és? Közbejött valami. Megesik az ilyesmi. Mindkét lányom meg fogja érteni. - Úgy látszik, nem voltam elég világos, Benedict. Én ígéretet tettem Jessie-nek. És be kell bizonyítanom neki, hogy az ígéreteimet megtartom. Mert ha ez nem sikerül, nyugodtan búcsút inthetsz a reménynek, hogy valaha is összejön a házasság köztem és a lányod között. - Az istenit, komolyan beszélsz? - Benedict szeméből rémület áradt. - Halálosan komolyan. Jobb, ha változtatsz a fontossági sorrendeden, Vincent. Nagyon jól tudod, hogy a portlandi problémával én is el tudok boldogulni. - Nem erről van szó. Rád itt van szükség. Mindenképpen meg kell szereznünk a spokane-i beruházást. Vagy már megfeledkeztél a Yorland és Youngról? - Várhatunk egy-két napot az ajánlattal. Különben is az a véleményem, hogy nem éri meg a fáradozást az egész. - Valóban? Én viszont mindenképpen meg akarom kötni a szerződést. Elintézem neked, ha annyira szíveden viseled a dolgot - mondta Hatch türelmetlenül. - De meg kell ígérned, hogy elkíséred a lányodat a tanulmányi versenyre. Vincent krákogott egyet, azután komor tekintettel hátradőlt a székén. - Biztos vagy benne, hogy Jessie nem értené meg a dolgot?

69

- Ó, dehogyisnem. Túlságosan is megértené. - Hatch minden egyes szót külön megnyomott. - Ha nem tartom be, amit ígértem neki, megértené, hogy pont olyan vagyok, mint amilyennek gondolt. - Milyen? - Olyan, mint te. - Nők. Állandóan probléma van velük. Képtelenek megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől. Nem értik meg, hogy a valóság máshogy működik. - Van egy újságom számodra, Benedict. A nők nem egészen úgy gondolkodnak, mint mi férfiak. Sajnálatos dolog, de ez a helyzet. - Hatch felegyenesedett, elvette a kezét az asztalról. Elégedett volt, hogy sikerült keresztülvinnie a szándékát. - Jó szurkolást Elizabeth első helyéhez holnap. Vincent felsóhajtott. - Remélem, tudod, mit csinálsz. - Általában tudni szoktam. Ezért is vettél fel a céghez, emlékszel? - Sejthettem volna; hogy ez lesz a vége – dörmögte Vincent zordan. - Micsoda? - Hogy pillanatok alatt elkezdesz nekem parancsokat osztogatni -felelte Vincent. -Tudtam, hogy gyorsan át fogod venni a hatalmat. Ha legalább biztos lennék, hogy feleségül veszed a lányomat! Hallod, mit beszélek? - Hallom. Hatch kihúzott egy szál skarlátvörös liliomot az asztalon álló csokorból, és magával vitte az irodájába. Leült az íróasztala mögé, és hosszú percekig nézegette a törékeny virágot. Benedictnek igaza volt. Komoly fordulat állt be a kapcsolatukban. Hatch utasítást adott az öregnek, és Vincent Benedict szó nélkül tudomásul vette. Ezzel Hatch döntő befolyásra tette szert a Benedict Rt.ben. Jessie Benedictre gyakorolt hatása azonban távolról sem volt ilyen szilárd. Merően nézte a liliomot. Jessie arcát látta maga előtt, ahogy átadja magát a karjában a gyönyörnek.

70

HETEDIK FEJEZET NYÁLASKÉPŰ ERIK nem lett első a tanulmányi versenyen. Amikor kiosztották a díjat, az egyenesen a vigyorgó Elizabeth Benedict kezébe vándorolt. A büszke apa ott feszített mellette, miközben a filmesek felvételt készítettek róluk a híradó számára. Jessie olyan izgatott volt, hogy alig bírt magával. Constance boldogan mosolygott testre simuló hófehér kosztümjében. - Elárulnád végre, hogyan vitted véghez ezt a varázslatot? - dünnyögte Constance Jessie fülébe a tapsolás alatt. - El se tudom hinni, hogy ide tudtad csalni Vincentet. Fontosabbnak tartotta. azt a portlandi, üzletet, mint Jézus második eljövetelét. - Ne nekem köszönd, Connie. Ezúttal Hatch-nek lehetünk hálásak. - Temiattad csinálta, igaz? - Constance sokatmondó pillantást vetett rá. - Kicsoda? Hatch? Hm, igen, azt hiszem. - Nem tűnsz valami hálásnak. Pedig ez szép gesztus volt tőle, Jessie. - Az a helyzet, Connie, hogy a Hatch-féle fickók nem szoktak szép gesztusokat tenni. Csak ha akarnak valamit cserébe. - Nem áll jól a cinizmus egy ilyen fiatal nőnek, drágám. Csak a magamfajta vén tyúkok engedhetik meg maguknak az ilyesmit. Akkor mi áll jól nekem? - kérdezte Jessie. - Ha normális szexuális életet élsz. És abbahagyod végre a válogatást. Nem arra nevelt Lilian, hogy kolostorban éld le az életed. Jessie érezte, hogy elpirul, ahogy az előző éjszaka szenvedélyes pillanatai sorra elsuhantak lelki szemei előtt. - Az isten szerelmére, Connie! - Jó, jó, jó. - Constance elégedetten végigmerte. - Gratulálok. Gondolom, Hatchnek tartozunk köszönettel ezért az elpirulásért is. Jessie megpróbálta összeszedni magát. - Mondtam neked, Connie, hogy a Hatch-féle fickók nem tesznek ilyen gesztusokat, csak ha akarnak érte valamit. - Fogadd meg egy vén tyúk tanácsát, Jessie. Add meg neki, amit kér. Ha már az üzletnél tartunk, tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat megkérdezni, de sikerült megpuhítanod Vincentet; hogy utaljon át egy újabb kölcsönt az ExCellent Designs számára? Jessie halkan felnyögött. - Nem, nem sikerült még beszélnem vele. Kissé elfoglalt voltam mostanában, Connie. Beszélek vele, amint lesz rá időm. - Kösz. - Constance hálásan rámosolygott. - Liliannel is odamehetnénk hozzá, de ha mi hárman beszélgetni kezdünk, abból pillanatok alatt sikoltozás és ordítozás lesz. Tudod, milyen az apád, ha pénzről van szó. Csak úgy adja ki a markából, ha súlyos feltételeket szab hozzá. Így próbálja hatalmában tartani az embereket. Te vagy az egyetlen, aki ésszerű viselkedésre tudja kényszeríteni. - De csak azért, mert kitartóbban ordíbálok vele, mint te vagy Lilian - felelte Jessie morózusan. A filmesek Elizabeth fölé tornyosultak, miközben a kislány a mérgező hulladékok környezetszennyező hatását ecsetelte egy riporternek, aki harminc. másodperces tudósításban készült összefoglalni a hallottakat. Ahogy az interjú befejeződött, Jessie odasietett a húgához, és szorosan átölelte. - Tudtam, hogy nyerni fogsz, kölyök. Csodálatos voltál. Nem igaz, apa? - Jó munkát végeztél, Lizzie. - Vincent atyai büszkeséggel nézett le kisebbik lányára. - Bár nem mondhatnám, hogy meglepett a, dolog. Született zseni vagy. Fogadok, hogy apai ágról örökölted az eszedet.

71

Elizabeth elpirult, és szélesen elvigyorodott. -Tudtam, hogy itt leszel, papa. Anyu azt mondta, hogy az utolsó pillanatban közbejött valami, de én tudtam, hogy eljössz. Constance Benedict megölelte a kislányát, aztán lábujjhegyre állt, és gyengéd csókot nyomott volt férje arcára. - Köszönöm, hogy eljöttél, Vince - rebegte hálásan. Vincent elkapta Jessie pillantását. - A világért se hagytam volna ki - mondta nagylelkűen. Jessie hűvösen elmosolyodott, aztán a húgához fordult, hogy újból gratuláljon neki. Tizenöt perccel az ünnepélyes eredményhirdetés után Elizabeth elsietett, hogy megcsodálja egyik barátja alkotását, miközben Constance elmélyülten csevegett egy ismerősével. Vincent Jessie mellé lépett, aki az asztalon berregve lépegető kis robotot figyelte. - Haragszol még rám? - kérdezte, szemügyre véve a robotot. - Inkább ne beszéljünk róla, oké? Itt vagy. Ez a döntő, ahogy az üzleti életben mondanák. Vincent nagyot fújt. - Ne haragudj, Jessie: El akartam jönni mindenképpen. Be is terveztem. Te is nagyon jól tudod. Csak aztán problémák adódtak Portlandben. - Tudom, apa. Felejtsük el. A lényeg, hogy itt vagy. - De csak azért, mert rám uszítottad Hatch-et. - Én nem uszítottam rád. Magától határozta el, hogy megpróbál rábeszélni. - A fenébe is, megkaptad, amit akartál. Azt még megértem, hogy neheztelsz rám egy kicsit, de miért nem vagy hálásabb Hatch-nek? Jessie nézte, ahogy a robot eléri az asztal szélét, s mintegy varázsütésre megtorpan. - Hát csak azért, mert tudom, hogyan működik az agya. Azt fogja kihozni a dologból, hogy tartozom neki. - Talán tartozol is. Semmit nem adnak ingyen manapság. - Vincent követte Jessie pillantását. A robot száznyolcvan fokos fordulatot tett, és elindult az asztal másik vége felé. - Mondd meg nekem az igazat, Jessie. Mit érzel a fickó iránt? - Mi köze ehhez az éri érzéseimnek? Téged csak az izgat, hogy hozzámenjek Hatch-hez, családban maradjon a vállalat, és végignézhesd, ahogy Hatch nagyvállalatot csinál belőle. Talán, nem? Ne atyáskodjál nekem itt, és ne gyere azzal, hogy mennyire aggódsz értem, apa. Túl jól ismerjük mi egymást ahhoz, hogy bevegyem ezt a maszlagot. - Az istenit, lehet, hogy nehéz elhinni, de azt akarom, hogy boldog legyél, Jessie. És úgy érzem, hogy Hatch épp neked való. Van valami különös vibrálás közöttetek. Szinte szikrázik a levegő, ha egy szobában vagytok. - Lehet, hogy csak a késeinket élesítjük, hogy aztán lekaszaboljuk egymást. - Ugyan már, Jessie. Az öreged áll előtted, elfelejtetted? Ismerlek, mint a tenyeremet, és látom, hogy Hatch egyáltalán nem közömbös neked. Sose fogom elfelejteni a napot, amikor elbocsátott téged a cégtől. Úgy jöttél ki az irodából, mintha oroszlánnal verekedtél volna. - Cápával - javította ki Jessie. - Nem volt nagy ügy. Elbocsátottak már máshonnan is, papa. - A pokolba, nagyon jól tudom. Sportot űzöl belőle, hogy minél több helyről elbocsássanak. De valahogy régebben mindig úgy keveredtél ki a dologból, mintha te rúgtad volna ki a főnököd, nem pedig fordítva. Ez volt az első eset, amikor egyértelműen látszott rajtad, hogy te vesztetted el a csatát. Rögtön tudtam, hogy jól kijönnétek Hatch-csel. Jessie megcsikordította a fogát. - Nem hinném, hogy te volnál a leghivatottabb személy arra, hogy a hosszú, sikeres kapcsolatok titkáról prédikálj, papa.

72

- Ezt nagyon jól tudom. Tisztában vagyok vele, hogy nem rólam mintázták az ideális férj és apa típusát. De ki tudja, milyen lettem volna, ha Lilian vagy Connie olyan, mint te. Túl hamar feladták a harcot. Valamikor menet közben elfogyott a türelmük. Te viszont küzdő típus vagy. Kitartóan követed a céljaidat. És Hatch fiatal. Lehet rajta még alakítani. - Fiatal? Hiszen harminchét éves. A legszebb férfikor. Mondok én neked valamit, Jessie. Az én szemszögemből nézve egy harminchét éves fickó átkozottul fiatal. És megvan hozzá az esze,' hogy a Benedict Rt.-ből nagyvállalatot, méghozzá nagyon nagy vállalatot csináljon. - Mitől olyan biztos, hogy el is éri, amit akar? Vincent elvigyorodott. - Részben, a megérzéseim, részben az eddigi munkássága alapján. - Gondolom, a megérzéseid abból fakadnak, hogy mindenben hasonlít rád. - Ez nem igaz, Jessie. A vezetési stílusunk nagyon is különböző. Hatch egy rakás újítást vezetett be a cégnél, amibe sose mentem volna bele, ha nem győz meg az igazáról. Ő átlátja a dolgokat, ha érted, mire gondolok? - Azt hiszem. - Tudja, hogy az új stílusú menedzselés állandó fejlesztést és profilbővítést kíván. Ismeri a külföldi piacok működését. Nagyban gondolkodik. Én sokkal földhözragadtabb vagyok. Hatch a szememre is veti, hogy elveszek a részletekben, és igaza van. Látni kell a pályán ahhoz, hogy a cégből nagyvállalat válhasson. Jessie tűnődő pillantást vetett rá. - És az eddigi munkásságában mi olyan lenyűgöző? - Hát először is, lentről küzdötte fel magát. És nem segített neki senki. Kemény fickó. Igazi harcos. Az a fajta, akit szívesen tud maga mögött az ember egy kocsmai verekedésnél, ha érted, mire gondolok. Látnod kellett volna, mit művelt a PattersonFinleyvel néhány évvel ezelőtt. Jessie-nek összeszorult a gyomra, pedig soha nem hallott a Patterson-Finley nevű cégről. - Mit csinált velük? - Egy kisebb konkurens cégnél volt akkoriban 'tanácsadó. Egy ügyes húzással felvásárolta a Patterson-Finley többségi részvényeit. Briliáns módon hajtottá végre az akciót. A Petterson-Finley azt se tudta, hová kapja a fejét. Keményen ellenálltak persze, de Hatch cafatokra tépte őket. Mire vége lett a harcnak, a Patterson-Finley már csak romjaiban létezett. A kisebb cég teljes ellenőrzése alá vonta. Értem már, hogy miért nevezik az emberek cápának. - Igazuk van - mondta Benedict büszkén. - Mondd meg apa, de őszintén, ha újra kezdhetnéd, hagynád, hogy egy nő megváltoztasson egy kicsit? Mondjuk, ha harminchét éves lennél? - Ki tudja? -Vincent meglátta Elizabeth barna üstökét, és megenyhült a tekintete. Néha azt gondolom, hogy sok fontos dolgot elmulasztottam veled kapcsolatban. - Ó, a helyedben én nem pazarolnám a drága időmet utólagos aggodalmakra. Végül is már nem lehet változtatni a dolgon, nem igaz? - Jessie negédesen elmosolyodott. - Neked sokkal fontosabb dolgaid vannak ennél. - Jobb, ha vigyázol, Jessie - morogta Vincent. - A férfiak nem nagyon kedvelik az éles nyelvű nőket. A végén még vénlány maradsz. - Erre nem is gondoltam. - Jessie ártatlan pillantást vetett Vincentre. Elképzelhető, hogy el tudnám riasztani Hatch-et az éles nyelvemmel? - Nem, de alaposan fel tudnád dühíteni. Azt pedig, drága kislányom, nagyon megbánnád. Visszatérve Elizabethre, gondolod, hogy ez az ökológiaimádat nem vezet oda nála, hogy valami radíkális faimádó lesz belőle?

73

- Apa, van egy újságom számodra. Az Elizabeth-féle faimádók fogják. megmenteni a világot. HAJNALI EGYKOR Jessie arra riadt, hogy megcsörrent a kaputelefon. Felült az ágyban, és kábultan pislogott a sötétben. Amikor a berregő ismét felharsant, félrehajtotta a takarót. Átbotorkált mezítláb a hálószobából a nappaliba. - Ki az? -.kérdezte, miután megnyomta a falon lévő gombot. - Jessie, elmúlt éjfél. Mit gondolsz mégis, ki lehet? - Hatch. Mi az ördögöt keresel te itt ilyenkor? - Nagyon jól tudod, hogy mit keresek itt. Engedj be. Hideg van, és bármelyik pillanatban kirabolhatnak. Jessie megpróbált tiszta fejjel gondolkodni, de miután nem sikerült, megnyomta a kapunyitó gombot. Aztán visszasietett a hálószobába, és magára kapott egy pongyolát. Éppen végighúzott egy kefét rövidre nyírt haján, amikor megszólalt a csengő. Boldog izgalom és szorongó félelem keveredett benne, ahogy kiment ajtót nyitni. Hatch az ajtó előtt állt, s látszott rajta, hogy hosszú és nehéz napja volt, amit hasonlóan hosszú autóút követett. Ingujjra volt vetkőzve, hóna alatt a zakója, kezében dagadó aktatáska. Felcsillant a szeme, ahogy meglátta Jessie-t pongyolában és papucsban. - Na mi volt a tanulmányi versenyen? - kérdezte kíváncsian. Jessie azonnal megfeledkezett minden szorongásáról, és ragyogó mosolyt küldött Hatch felé. - Nyertünk. Elizabeth úszott a boldogságban. Apa is odavolt a gyönyörűségtől. Connie is odavolt. Én is odavoltam. Mindenki odavolt. Kijöttek a tévétől is, és filmet csináltak Elizabethről meg apáról a híradó számára. Láttam is őket a fél hatos hírekben. Csodálatos volt. Elizabeth ;olyan boldogan mosolygott, ahogy apával az oldalán átvette az első díjat. Óriási örömöt szereztél neki, Hatch. - Jól van. Örülök, hogy minden rendben ment. - Hogyhogy rendben? Csodálatosan. - Jessie hirtelen átölelte Hatch-et, és csókot lehelt a szájára. - Köszönöm. Mindannyian hálásak vagyunk érte. - Nagyon szívesen. - Hatch ledobta az aktatáskát a lábához, és átkarolta Jessie derekát. Azután feljebb csúsztatta a kezét a hátán, szorosan magához húzta, és jó erősen megcsókolta. Jessie tudta, hogy ellenkeznie kellene. Nehogy már az a képzet alakuljon ki Hatch-ben, hogy a nap bármely szakában felbukkanhat a küszöbén, és mindig ilyen meleg fogadtatásban lesz része. De ma valahogy nem volt képes hadakozni ellene. Olyan jólesett a csókja s szájának érintése. A Hatch-ből áradó visszafogott érzékiségtől tetőtől talpig végigborzongott. Érezte, hogy Hatch kívánja őt, és Isten a tanú rá, ő is kívánta Hatch-et. Végül Hatch volt az, aki megtörte a varázst. - Jobb lenne, ha bemennénk a folyosóról, mielőtt kinéz valamelyik szomszéd, hogy mi az ördög folyik itt. - Látszott rajta, hogy nem szívesen engedi el Jessie-t, hogy lehajoljon a táskájáért és belépjen az ajtón, Jessie lassan hátralépett, elfojtva magában az érzéki vágy forró.- hullámát, amit a csók váltott ki benne. Kétségbeesetten kereste a megfelelő szavakat. Tisztában volt vele, hogy Hatch félre fogja érteni a barátságos üdvözlést. Túlságosan otthon érzi magát máris. Hatch beakasztotta a zakóját a szekrénybe, aztán ledobta a táskáját a

74

szekrény elé a padlóra. Amikor leült a kanapéra és kezdte lehúzni a cipőjét, Jessie-t elöntötte a pánik. Érezte, hogy lassan kicsúsznak a kezéből a dolgok. Ha az ujját nyújtja Hatch-nek, ő mindjárt az egész karját akarja. És persze ő nemcsak az ujját nyújtotta neki, emlékeztette magát Jessie. - Hogy sikerült a portlandi utad? - nyögte ki nagy nehezen, miközben marokra fogta a pongyolája hajtókáját, és azon töprengett, hogy mit lépjen ezután. Hatch ránézett a szempillája mögül, miközben, kikötötte a másik cipőjét is. Minden elrendeződött. Helyre kerültek a dolgok. - Hát ez nagyszerű. Jessie a válla fölött a konyha felé pillantott. - Nem akarsz egy kávét vagy valamit? - Nem. Csak egy ágyat akarok. Négy órát vezettem Portlandtől idáig. Hajnali négykor indultam. Egész nap tárgyaltam a beruházásban részt vevő összes féllel, aztán este kilenckor beültem a kocsiba, és négy órát vezettem hazáig. - Felállt és elindult Jessie felé, kigombolva az ingét útközben. -Teljesen kész vagyok. Látom. Akkor az volna a legjobb, ha egyenesen hazamennél, és aludnál egy jót. Biztató mosolyt küldött Hatch felé. - Egy dologban feltétlenül igazad van. Jót fogok aludni. Ezzel karjába kapta Jessie-t, bevitte a hálószobába, és leültette az ágyra. Aztán fölé hajolt, lehámozta róla a pongyolát, és a székre terítette. Jessie hátradőlt a párnára, és éhes tekintettel nézte, ahogy Hatch sorra leveszi a ruháit. Jobb, ha tudomásul veszi az elkerülhetetlent, mondta magában. Nem fogja kidobni Hatch-et. Ma éjjel semmiképp. - Majd reggel csinálhatsz kávét - mondta Hatch, miközben egy szál alsónadrágban bemászott Jessie mellé az ágyba. - Csak legyen jó erős. Szembefordult Jessie-vel, és szorosan átfogta a derekát. Jessie érezte, ahogy az izmos karok nekinyomódnak lágy mellének. Mohó izgalommal várta, hogy Hatch gyönyörűséges, erős kezei meginduljanak lefelé a csípőjén, s végig a combján. De nem történt semmi. Jessie közelebb hajolt, és észrevette, hogy Hatch döbbenetesen fekete szempillái teljesen eltakarják a szemét. A légzése lassú volt és egyenletes. Aludt. Jessie gyengéden megsimogatta a vállát, tudván, hogy Hatch mostani kimerültségéért részben ő is felelős. Miatta vállalta a kimerítő utazást. De azt is tudta Jessie, hogy Hatch indítékai nem egészen önzetlenek, s a neki szánt figyelem csak átmeneti jellegű. Sam Hatchard addig fog a kedvében járni, amíg tart az udvarlás. De a fickó így is nagyot nőtt a szemében. Kötelezettséget vállalt és teljesítette. Még Vincent Benedicttel is szembeszállt, csak hogy betartsa az ígéretét. Jessie kénytelen volt elismerni, hogy egyetlen olyan embert sem ismer a földön, aki rá tudta volna venni Vincentet a mai tanulmányi versenyen való megjelenésre. - Remélem - suttogta a sötétben -, nem gondolod azt, hogy csak úgy beállíthatsz hozzám és bebújhatsz az ágyamba bármikor, amikor csak eszedbe jut? - Hogy is merülne fel bennem ilyesmi? - dünnyögte Hatch anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. AMIKOR HATCH másnap reggel felébredt, magába szippantotta az ágynemű finom női illatát, majd elégedetten kifújta, miután rájött, hogy Jessie ágyában fekszik. Egy újabb mérföldkő, állapította meg elégedetten. Egy újabb fontos győzelem kettejük csatájában.

75

Hatch kinyújtotta a kezét, hogy megérintse Jessie-t, de az ágy túloldalát üresnek találta. Felnyögött és kinyitotta a szemét. Esős reggel fényei szűrődtek be a leeresztett rolón, és kellemes kávéillat terjengett a levegőben. Szép kis győzelem! Jessie ágyában töltött egy egész éjszakát, és még arra se volt képes, hogy szeretkezzen vele. Lehet, hogy túl keményen dolgozott mostanában? Hatch félrehajtotta a takarót, és lassan felült. Érdeklődve körbepillantott, ízlelgetve a helyzet intimitását, hogy Jessie hálószobájában lehet. A pongyola még mindig ott feküdt a karszéken. A félig nyitott tükrös ruhásszekrényből színpompás ruhakavalkád villant elő. Papucsok, tornacipők, szandálok és magas sarkú cipők hevertek kusza összevisszaságban a szekrény alján. Jessie szemlátomást nem volt fanatikus rendmániás. Nem baj, én sem vagyok az, jegyezte meg magában Hatch, miközben bement a fürdőszobába. A kis csempézett helyiség párás volt még Jessie zuhanyozásától. Hatch elhúzta a zuhanyozó üvegajtaját, és végignézett a polcon sorakozó piperecikkeken. Különféle samponok, szappanok és fésűk töltötték meg a polcot. Friss virágillat terjengett a levegőben. Ahogy Hatch belépett a zuhany alá, úgy érezte, mintha egy nagyon intim, nagyon nőies szférát vett volna birtokba. Ez még jobban felébresztette benne saját férfiasságának tudatát, így még idegenebbül érezte magát a női szentélyben. Ahogy ott állt Jessie zuhanyozójában és áthatotta a birtoklás boldog érzete, fanyar mosolyra görbült a szája. Olyan megkönnyebbülés árasztotta el, mintha hosszú éveket kellett volna várnia erre a boldog pillanatra. Amikor húsz perc múlva kilépett a hálószobából, Jessie a konyhapultnál ült és újságot olvasott. A közeledtére idegesen felkapta a fejét, majd a könyöke nekiütődött a mellette álló kávéscsészének. A csésze pörögni kezdett a pulton. Hatch érdeklődve figyelte, ahogy bizonytalanul kitáncol a pult szélére, és lebillen. Miközben Jessie döbbenten nézte a jelenetet, Hatch kinyújtotta a kezét, és elkapta az üres csészét mielőtt az földet ért volna. - Kérsz még egy kávét? - kérdezte Hatch nyugodt hangon, miközben felemelte a csészét, és töltött magának is. - Igen, kérek. - Óvatosan összehajtogatta az újságot. - Találtál valami izgalmasat? - Hatch leült vele szemben, és fintorogva belekortyolt a gyenge főzetbe. - Van itt egy érdekes cikk arról, hogy mekkora kárt okoznak a szennyező anyagok az ózonrétegnek. - Jessie felvonta a szemöldökét. - Meg tudom érteni, hogy miért vonzódnak annyian a környezeti katasztrófa eljövetelét hirdető szektákhoz. Olyasfajta végítéletben gondolkodnak, amilyet a globális háború rémképe vetített elénk egészen a közelmúltig. Ne felejtsd el; hogy volt idő, amikor mindenki betonbunkert akart építeni a hátsó udvarán. - Ha már itt tartunk, nem adtad még fel az ostoba ötletedet, hogy meglátogasd a HES főhadiszállását? - kérdezte Hatch minden meggyőződés nélkül. - Persze hogy nem. Holnap reggel első dolgom lesz, hogy felhívom őket, és kérek tőlük egy időpontot. - Óvatos pillantást vetett Hatch-re. - Még mindig ragaszkodsz hozzá, hogy velem gyere? - Úgy látom, nincs más választásom. - Dehogy nincs. Úgy is dönthetsz, hogy elengedsz egyedül. - Szó sem lehet róla. Nem tudhatjuk, mi vár rád ott. Nem mehetsz oda egyedül, és kész.

76

- Két-három napig is eltarthat a dolog - figyelmeztette Jessie. - Nem lehetsz ennyi ideig távol a Benedict Rt.-től. Darabokra hullik a cég nélküled. - Nem gondolod, hogy tisztában vagyok vele? Ne próbálj lebeszélni. Megmondtam, hogy nem mehetsz oda egyedül. - És mi lesz a vállalattal? - Majd ráhagyom az apádra. Ha harminc évig el tudta vezetni, akkor elboldogul vele még néhány napig. - Ez igaz. - Jessie a homlokát ráncolta. - Be akarsz menni a hivatalba? Vasárnap? - El kell rendeznem néhány dolgot, ha több napra itt akarom hagyni a várost. - Értem. És egészen biztos vagy abban, hogy belefér az idődbe? Hatch felvonta a szemöldökét. - Ne fáraszd magad, édes, úgy se tudsz tőlem megszabadulni. Maradok. Jessie a szája szélébe harapott. - Hatch, beszélnünk kell erről. - A San Juan-i utazásról? - Nem, erről. Az ittlétedről. Arról, hogy reggel nyolc óra van, és te itt vagy a konyhámban. - Nagy levegőt vett. - Ha viszonyt akarunk folytatni, akkor fel kell állítanunk néhány szabályt. - Nem folytatunk viszonyt. - Hatch felállt, és odavitte a csészéjét a mosogatóhoz. - Hát akkor minek neveznéd azt, hogy hajnali egykor megjelensz a küszöbömön, és nálam töltöd az éjszakát? - kérdezte Jessie. - Házasság előtti együtt járásnak. -Tenyerébe fogta Jessie arcát, és gyorsan megcsókolta. Azután a szekrényhez lépett, ahová a zakóját és táskáját tette. - Hatch, várj. Nehogy nekem el merj menni innen, mielőtt megbeszéljük a dolgot. Hatch, azonnal gyere vissza! Esküszöm, ha nem jössz vissza azonnal, akkor én... Ó, a francba! Hatch csendesen becsukta maga mögött az ajtót. HATCH NEM LEPŐDÖTT MEG különösebben azon, hogy bent találja vasárnap reggel Vincentet. Éppúgy be szokott járni hétvégén a hivatalba, ahogy ő is. Benedict gondterhelten összevonta a szemöldökét, amikor Hatch bedugta fejét az ajtaján, hogy megmutassa magát. - Hol a pokolban voltál? - dörögte Vincent. Hét harminc óta hívogatlak, hogy megtudjam, mi volt Portlandben. - Minden oké Portlandben. Ha máskor nem találsz otthon, próbálkozz Jessie-nél. Benedict pislogni kezdett, aztán paprikavörös lett a feje.-Vele töltötted az éjszakát? Lefeküdtél Jessie-vel? - Jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz, Benedict. Ha netán elfelejtetted volna, el fogom venni feleségül. - Jobb, ha most rögtön elveszed, különben előhozom a puskámat. - Vincent összehúzta a szemét, és dobolni kezdett az ujjával az asztalon. - Ezek szerint az udvarlás sikeresen halad. - Szeretném azt hinni. Mielőtt elfelejteném, távol leszek egy-két napig a héten. Elkísérem Jessie-t a San Juan szigetekre. Utána akar nézni annak a gyanús szektának. Te irányítod a céget, amíg, távol vagyok. Ne vidd csődbe, ha nem muszáj, oké? - Az isten szerelmére, Hatch. Te vagy a cég igazgatója. Nem hagyhatod csak úgy itt az egészet.

77

- Nincs sok értelme igazgatónak lenni, ha nem vehet ki az ember egy-két szabadnapot-morogta Hatch. Ez az egész HES-dolog egy marhaság. Ne vesztegesd rá az idődet. - Nincs más választásom. Jessie úgy döntött, hogy erre fogja vesztegetni az idejét, ami azt jelenti, hogy nekem is erre kell vesztegetnem az időm egy részét. Remélem, nem akarod, hogy egyedül csinálja végig ezt az őrültséget. - A fenébe, persze hogy nem. Egyáltalán nem akarom, hogy odamenjen. - Ő már eldöntötte. Úgyhogy kénytelen leszek elkísérni, mint a testőre. Vincent Hatch-re villantotta a szemét. - Az a gyanúm, hogy az orrodnál fogva vezet téged ez a nő. Ha nem tudod jobban kordában tartani, a végén még azt hiszem, hogy nem te vagy a hozzá illó ember. Hatch jó erősen megmarkolta az ajtófélfái. Halványan elmosolyodott. - Ne avatkozz bele, Benedict. Ne feledd, hogy én vagyok a főnök. -Te meg azt ne feledd, hogy bármikor szerződést bonthatok veled. - Nem fogod megtenni. Addig nem, amíg megkapod tőlem, amit akarsz. És én pontosan azt nyújtom, amire szükséged van. Ja, és gratulálok Elizabeth első helyéhez a tanulmányi versenyen. - Köszönöm - bólogatott Vincent büszkén. - Apai ágról örökölte a kölyök az eszét. JESSIE AZ ANYJA MELLETTI széken kókadozott, és fásultan figyelte, ahogy Lilian felpróbál tizenkét pár cipőt. Az eladónő, aki sorra előhozta a tucatnyi cipősdobozt, cseppet sem tűnt bosszúsnak attól a körülménytől, hogy a vásárló végigpróbálgatja az összes létező fazont. Lilian Benedict gyakori-vendég volt a hatalmas belvárosi áruház cipőosztályán, és soha nem ment el anélkül, hogy ne vett volna legalább egy pár lábbelit. - Komolyan gondolod azt az őrültséget, hogy elmész a San Juanra, és körülnézel a szekta főhadiszállásán? - Lilian elmélyülten nézegette a lábán lévő magas sarkú bőrcipőt. - Tartok tőle, hogy igen - felelte Jessie óvatosan. - Ez nem tetszik nekem. A papucscipő sokkal jobban állt rajtad. Igazság szerint szinte minden, amit Lilian felpróbált, jól állt rajta. Ugyanolyan jó ízlése volt, mint Constance-nek. Lilian néhány évvel idősebb volt ugyan Constancenél, de a haját ugyanolyan ébenfeketére festette, mint az eredeti színe volt, s csak egykét ezüstös tincset hagyott meg a drámai hatás kedvéért. Nőiesen telt alakja bámulatosan fiatalos maradt, és finom csontozata garantálta, hogy egzotikusan kifinomult megjelenése simán megmarad százéves koráig. Jessie többször elcsodálkozott a Lilian és Constance között meglévő hihetetlen hasonlóságon. Nemcsak fizikai megjelenésükben voltak hasonlók, de hasonlóképpen gondolkodtak és viselkedtek. Úgy nézett ki, mintha nem is Glenna, hanem Connie volna Lilian húga. Mindkét nő rendkívül mulatságosnak tartotta ezt a felfedezést. - Mégis mit vártál tőlünk? - mondta egyszer Lilian Jessie-nek. -A férfiak nehezen változnak. Ugyanolyan típusú nőket néznek ki újra és újra. A második feleségek gyakran emlékeztetnek az elsőre, és sok közös vonásuk van. Jessie figyelte, ahogy Lilian újból felpróbálja a papucscipőt. - Hatch ragaszkodik hozzá, hogy eljöjjön velem a szigetre. - Ez igazán megnyugtató. Mikor indultok? - Holnap reggel. Ma délelőtt felhívtam a meghívón szereplő telefonszámot. Rendkívül segítőkész volt az illető, akivel beszéltem. Hallatszott rajta, hogy érti a

78

dolgát. Komppal fogunk átmenni az egyik szomszédos szigetre. A HES emberei majd értünk jönnek hidroplánnal, és átvisznek az új Hajnal szigetre. - Új Hajnal szigetre? - Így hívják a helyet - mondta Jessié. - A jelek szerint övék a sziget, úgyhogy annak nevezik, aminek akarják. - Elég dilisen hangzik. - Lilian megrázta a fejét, amikor az eladó elé tartott egy pár magas sarkú piros cipőt. - Részt veszünk egy két-három órás túrán, aztán visszavisznek a másik szigetre, és ott töltjük az éjszakát. Egyelőre csak ennyi. - Jessie bizonytalanul csóválta a fejét. - Nem tudom, hogy lehet egy-két óra alatt kideríteni valamit Susan Attwoodról vagy a HES vezetőjéről. De legalább van kiindulópont. - Azt hiszem, semmi okod az aggodalomra. Hatch majd kézbe veszi a dolgokat. Rendkívül talpraesett férfi, nem igaz? - De igen. Bizonyos szempontból. Lilian megeresztett egy ravaszkás mosolyt. - Az az érzésem, hogy a nagy románc kezd komollyá válni. Connie szerint már ágyba is bújtatok Hatch-csel. - Ezt szeretem ebben a családban. Még magánélete sem lehet az embernek. Lilian elvigyorodott. - Te is tudod, hogy mindnyájan azért szurkolunk, hogy te és Hatch jól kijöjjetek egymással. - Nem vagyok benne biztos, hogy Glenna néni is ezt akarja. - Marhaság. Glenna nagyon jól tudja, hogy a Hatchcsel kötendő házasságod mindannyiunk érdekét szolgálja. Ez az egyetlen járható út a jelen helyzetben. . Jessie merengve nézte az olasz bőrszandált, amit időközben felhúzott az anyja a lábára. - Nem tartod egy kicsit különösnek, hogy Hatch harminchét éves, és még nem nősült meg? Lilian csodálkozó pillantást vetett rá. - Neked még senki nem mondta, hogy Hatch már volt nős egyszer? Jessie döbbenten meredt rá. - Nem. Ezt az apróságot senki nem említette. -Többek között Hatch sem. - Elvált? - Azt hiszem, özvegy. Connie-tól tudom. Vincent mondott valamit futólag néhány nappal ezelőtt. - Özvegy? Értem. - Jessie lassan emésztgette magában az információt, miután minden oldalról alaposan megrágta. - Kissé furcsállom, hogy miért nem beszélt nekem Hatch az első feleségéről. Úgy tudom, sok évvel ezelőtt meghalt. Ne izgasd magad emiatt, Jessie. Biztosra veszem, hogy beszélni fog róla, ha itt lesz a megfelelő idő. Jessie könyökét a szék karjára fektette, és összekulcsolta a kezét. Üres tekintettel meredt a csillogó lakkcipőkkel teli polcra, és a Constance és Lilian között lévő döbbenetes hasonlóságon tűnődött. A férfiak nehezen változnak. A második feleségek gyakran hasonlítanak az elsőkre. Jessie érezte, hogy végigfut a hideg a gerincén. Remélem, én nem hasonlítok rá suttogta, nem is sejtve, hogy hangosan beszél. Lilian csodálkozva nézett rá. - Miről beszélsz? - Hatch első feleségéről. Remélem, hogy nem hasonlítok rá. Nem akarok egy halott szellemével versenyezni. Lilian a homlokát ráncolta. - Az isten szerelmére, Jessie. Semmi szükség rá, hogy túldramatizáld a dolgokat. - Hát persze. Egyszerű üzletről van szó, nem?

79

- Tudod, Jessie, engem teljesen lenyűgözött, hogy rá tudtad venni Hatch-et, kísérjen el a San Juan szigetekre mondta Lilian megpróbálva másra terelni a szót. Jessie ködös szemmel nézté a lakkcipőt. - Nem meglepő, ha jobban belegondolsz. Mint mondtam, egyszerű üzletről van szó.

80

NYOLCADIK FEJEZET HÉTFŐ DÉLUTÁN VOLT. Mrs. Valentine egy öreg hintaszékben üldögélt nővére Viktória korabeli házának a nappalijában. Szemlátomást sokat javult az állapota. De a viszontlátás boldogsága azonnal lehervadt az arcáról, amikor Jessie beszámolt neki a legújabb fejleményekről. - Oda akarsz menni? A HES főhadiszállására? Ó, drágám, Jessie, nem hinném, hogy ez jó ötlet volna. Egyáltalán nem az. - Nincs ok aggodalomra - mondta Jessie nyugtató hangon. - Nem leszek egyedül. Hatch is velem jön. Csak körül akarunk nézni egy kicsit. Nem hozzuk el onnan Susan Attwoodot, vagy ilyesmi. Tudja, csak bizonyítékot akarunk, hogy Bright szélhámos és csaló. - Ó, drágám! - siránkozott Mrs. Valentine, miközben idegesen babrált egy csomag tarokk-kártyát az ölében. - Elmondtad már Mrs. Attwoodnak? - Természetesen. - Jessie felidézte magában a Martha Attwooddal folytatott beszélgetést. Mrs. Attwood rendkívül izgatott lett, amikor megtudta, hogy valami konkrét lépés is történik végre. - El volt ragadtatva a jelentésemtől. Neki az a fontos, hogy mielőbb megtudjuk, tényleg a szigeten van-e a lánya. Nem biztos, hogy sikerül kideríteni, de talán lesz egy kis szerencsénk. Majd jól nyitva tartjuk a fülünket Hatchcsel. - Ó, istenem! - Mrs. Valentine szeme hirtelen elkerekedett, s az ujjai rákulcsolódtak a kártyára. - Jessie, én megint érzek valamit. Valami megmozdult bennem. Érted, mire gondolok? - Csak nem nyerte vissza a látnoki képességét? Hiszen ez nagyszerű, Mrs. Valentine! Mrs. Valentine csalódottan ingatta a fejét. – Sajnos nem tiszta a kép. Nem látok olyan tisztán, mint a lépcsőről való lezuhanás előtt. De veszélyt érzek a levegőben. Ezt biztosan állíthatom. És nem tetszik a dolog. Nagyon nem tetszik. Azt hiszem, jobb lenne, ha nem mennél el a szigetre. - De Mrs. Valentine, én nem akarok semmi mást, csak körülnézni egy kicsit a HES főhadiszállásán. Különben is, már megígértem Mrs. Attwoodnek, hogy odamegyek. Mrs. Valentine nagyot sóhajtott. - Akkor legalább ígérj meg valamit. - Természetesen. Mit? - Hogy nem teszel meggondolatlan lépéseket. Ígérd. meg, hogy végig Sam Hatchard közelében maradsz. Róla valahogy nem tudom elképzelni, hogy meggondolatlanul viselkedjék. Azt hiszem, az ő ítélőképességében bármikor megbízhatunk. - De Mrs. Valentine valahogy nem hangzott túl meggyőzőnek. HÉTFŐ ESTE megszólalt a telefon, és Jessie nagynénje, Glenna szólt bele a kagylóba. - Liliantől tudom, hogy kinyomoztad a HES nevű társaságot, és el akarsz menni holnap a központjukba - hadarta Glenna Ringstead korholó hangon. - Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet volna, Jessie. - Nem egyedül megyek, Hatch is velem jön. - Jessie megtanulta, hogy Hatch nevének említése olyan hatást vált ki az expedíciót ellenzők táborában, mintha egy talizmánt lengetne meg előttük. Azonnal lehiggadnak, amint megtudják, hogy Hatch is vele tart a szigetre.

81

- Értem. - Rövid szünet következett a vonal másik végén. - Ezek szerint a kapcsolatotok Hatch-csel komoly fordulatot vett időközben. - Ühüm. - Jessie nem tudta, hogy mit mondjon. Az órájára pillantott, és látta, hogy elmúlt már hét óra. Azon tűnődött, hogy Hatch végzett-e már a hivatalban. - De ne vedd készpénznek, Glenna néni. Bevallom, vonzónak találom a fickót, de mondd meg őszintén, el tudod te képzelni, hogy hozzámenjek feleségül? Nem működne a dolog. - Nem - mondta Glenna csendesen. - Nem működne. Hiába unszol mindenki, hogy hozzámenj Sam Hatcherdhez, biztosra veszem, hogy súlyos érzelmi sérüléseket szenvednél mellette. Jessie belevájta a körmét a telefonkagylóba, és nagy levegőt vett. Most tudatosult csak benne, hogy nem azt a választ kapta nagynénjétől, amit hallani akart. Azt várta talán, hogy Glenna néni ugyanolyan buzgón győzködi majd, hogy minden rendben lesz közte és Hatch között, mint a többiek? - Megyek csomagolni. Felhívlak, amint visszajöttem, Glenna néni. És köszönöm a szektákról szóló könyveket. Rengeteget tanultam belőlük. - Szívesen. A HIDROPLÁN propellereinek zúgása gyakorlatilag lehetetlenné tette a beszélgetést. Jessie kinézett az ablakon, ahogy a pilóta letette a gépet az öböl vízére és belibegett az úszódokkba. A Hajnal Első Sugara alapítvány főhadiszállása egyáltalán nem úgy festett, mint amilyennek Jessie a keményfejű környezetvédők otthonát elképzelte. A húsz év körüli, elegáns kék-fehér uniformisba öltözött pilóta szélesen elvigyorodott, miután leállította a motort. - Fogadok, hogy nem ilyennek képzelték. A legtöbb látogató meglepődik. Valószínűleg azt hiszik, hogy barlangokban élünk, és gyökereket meg bogyókat rágcsálunk. - Az biztos, hogy nem egy ilyen osztályon felüli helyre számítottam - ismerte be Jessie, miután szemügyre vette az öbölre néző hatalmas villát. - Hát te, Hatch? Hatch vállat vont, miközben kinyitotta a kabin ajtaját, és kilépett a lágyan ringatózó stégre. - Ki tudja milyen félcédulásokat találunk itt. Majd pont ők fogják megmenteni a világot! - Ne törődjön vele - mondta Jessie mentegetőzve a pilótának. - Javíthatatlan pesszimista. Azt hiszem, én vágyok a hibás, amiért iderángattam magammal. - Meg tudom érteni. A legtöbb ember, akit idehozok, elég szkeptikus eleinte. Az idegenvezető nemsokára itt lesz. Erezzék jól magukat. - A pilóta megeresztett egy negédes mosolyt. Csizmás lába nekifeszült a ringatózó stégnek, szőke haját lágyan fodrozta a szél. Elég feltűnő látványt nyújtott kikeményített uniformisában. Jessie a széles vállat és mellkast figyelte, és arra gondolt, hogy biztosan súlyt emel a fickó szabadidejében. Ezzel az „amerikai álom” kinézettel és mosollyal bármelyik menő légitársaságnál munkát kapott volna. Az ingére erősített névtábla szerint Hoffmannak hívták. - Mikor kezdődik már az a híres túra? - méltatlankodott Hatch az órájára pillantva. -Tudod, hogy nem érek rá egész nap. Jessie zavartan feszengett, és bocsánatkérő pillantást vetett Hoffmanra. Kérlek, drágám - motyogta, beleélve magát a férjét csitítgató feleség szerepébe -, ne legyél olyan türelmetlen. Gyönyörű napunk van, és biztos, hogy élvezni fogjuk a kirándulást.

82

- Élvezni? Ne legyél ostoba. Ha élvezni akarnék valamit, akkor pecázni mentem volna. Nem kellett volna belemennem, hogy itt pocsékoljam a drága időmet. - Jól van, drágám. - Jessie magába fojtott egy mosolyt. Hatch természetesen csak szerepet játszott. Méghozzá túl jól, s Jessie gyanította, hogy nem esik nehezére ez a viselkedés. Valószínűleg tényleg ostoba időpocsékolásnak tartja a kirándulást. Hatch. ötlete volt, hogy öltsék magukra a civakodó házaspár szerepét. - Olyan, mintha eljátszanánk a jó királyfi-rossz királyfi jelenetet - magyarázta, miközben kifelé kocsikáztak Seattle-ből. - Te leszel a naiv, könnyen befolyásolható, butuska kis feleség, aki részt akar venni a világ megmentésében. - Kösz. És magadnak milyen szerepet szánsz? - Én leszek a cinikus, mindentől megcsömörlött, csökönyös férj, aki nehezen hagyja magát meggyőzni. - Mi lenne, ha felcserélnénk a szerepeket? - javasolta hűvösen Jessie. - Én játszanám a cinikus, megcsömörlött, csökönyös feleséget, és te lennél a naiv, könnyen befolyásolható, butuska férj. - Ugye, viccelsz? Tökéletesen illik hozzád a szerep. Te vagy az, aki nem tud senkinek nemet mondani, elfelejtetted? Ha nem szóltam volna közbe, rád sózták volna a zsírmentes főzőolajat gyártó cég több száz részvényét. - Tudod mit, Hatch? Amennyiben a következő hat hónapban felmegy a részvények ára, rajtad fogom bevasalni a profitot, amitől elestem. Hatch halványan elmosolyodott. - És mi lesz, ha a részvényárak csökkennek? - Akkor örökre hálás leszek, természetesen. - Ezt igyekszem nem elfelejteni. Eddig minden simán megy, állapította meg magában Jessie, amikor meglátta, hogy két alak közeledik feléjük. Olyan az egész, mintha egy mini-vakáción vennének részt Hatch-csel. Amikor Hatch elindulás előtt bepakolta a hálózsákokat a Mercedes csomagtartójába, heves érzéki vágy járta át Jessie testét. A szeretőjével fogja tölteni az éjszakát. Azzal a férfival, akivel viszonya van. ,;Viszony.” Ez volt az egyetlen szó, amivel leírhatta kettejük jelenlegi kapcsolatát. Nem volt hajlandó „együtt járásnak” nevezni, aminek Hatch próbálta beállítani, de az alkalmi kapcsolat kifejezés sem volt ínyére. Így maradt a „viszony”. Szeretném bemutatni a kísérőiket - szólalt meg Hoffman vidáman, amikor az épület felől érkező férfi és nő a ringatózó stégre lépett. - Rick Landis és Sherry Smith. Rick, Sherry, bemutatom Mr. és Mrs. Hatchardet. Jessie udvariasan biccentett. - Jó napot. Köszönjük, hogy fogadnak minket, és megmutatják a létesítményeiket. - Örülök, hogy sikerült időt szakítania ránk - mondta Rick Landis, tiszteletteljes pillantást vetve Hatchre. Ugyanolyan nyílt és könnyed volt a modora, mint a pilótának. Fekete haja rövidre volt nyírva, és ugyanolyan kék nadrágot és tiszti fehér inget viselt, mint a pilóta. Körülbelül egykorú volt Hoffmannel, a húszas évei közepén járhatott. És ugyanolyan tökéletes testalkata volt. - Nem volt választásom - morogta Hatch, 'az elégedetlen férj szerepét játszva. -Az asszony erőltette a túrát. Ha rajtam múlik, én Orcasra mentem volna inkább egykét napra. - Ó, biztosra veszem, hogy a mi szigetünket legalább olyan kellemes helynek fogja találni, mint az Orcas szigetet - mondta Sherry Smith komoly hangon. A nő egészen fiatal volt, nem lehetett több tizenkilenc-húsz évesnél, és sokkal lelkesebbnek tűnt, mint Landis vagy Hoffman. Emellett feltűnően csinos is volt, ami nem kerülte el Jessie figyelmét. A haja hosszú volt és mézszínű, s kék-fehér egyenruhája láttatni engedte kerek csípőjét és vékony derekát.

83

- Igazán gyönyörű hely - áradozott Jessie, mint aki zsémbelődő férjét próbálja megbékíteni. Látványosan megcsodálta a panorámát, ami az öblöt, a sziklás partot és a hatalmas régi villát foglalta magában. A házat élénkzöld színekben pompázó sűrű fenyőerdő vette körül. - Egyszerűen csodálatos! - Megrezegtette a szempilláját Hatch felé. - Ugye, drágám? Hatch savanyú pillantást vetett rá. - Megjárja. Elkezdenénk végre azt a négyszáz dollárős kirándulást? Vissza akarok érni a fogadóba vacsoraidőre. - Biztos vagyok benne - szólalt meg Landis -, hogy a túra során világossá válik, hogy a HES-nek juttatott négyszáz dolláros adományt magasztos célokra használjuk fel. Kövessenek, kérem. - Megfordult, és elindult a villa felé. - Mondanék talán néhány szót a hely történetéről - fogott bele Sherry. - A sziget egy gazdag hajóépítő tulajdonában volt eredetileg, aki valamikor a század elején szerezte a vagyonát. Azért építtette ezt a gyönyörű villát, hogy legyen hová visszavonulnia, és legyen hová meghívnia a barátait. - Hogyan jutott a HES a szigethez? kérdezte Hatch. - Néhány hónapja adományozta nekünk a 'család utolsó élő tagja. Dr. Bright kapott az alkalmon, és átköltöztette ide a főhadiszállását. A volt tulajdonos a HES egyik legbőkezűbb támogatója volt. - Volt? - kérdezte Hatch a nőre pillantva. - A hölgy már nagyon öreg volt - mondta Sherry szomorúan. - Röviddel azután, hogy a HES-re hagyta a vagyonát, meghalt. - Hát ez érdekes - mormolta Jessie. - Pont egy hajóács házába költözik be a környezetvédő alapítvány. Ezt hívják költői igazságszolgáltatásnak. Landis felnevetett. - Hát nem egészen. De erről majd később beszélek. A szokásos programnak megfelelően először egy videofilmet fognak látni a HES tevékenységéről. - Kinyitotta a hatalmas villa bejárati ajtaját, és bevezette a vendégeket egy tágas, lambériás előcsarnokba. -A film betekintést ad önöknek az alapítvány munkájába. - Ne vegye sértésnek - dünnyögte Hatch, miközben belépett Jessie után a kis előadóterembe -, de azt hittem, hogy a radikális környezetvédők kevésbé fűtésigényes helyeken laknak, mint ez a hatalmas kőerőd. Egy vagyonba kerülhet ezt kifűteni télen. Sherry szomorúan megcsóválta a fejét, miközben Hatch felé nyújtott egy műanyag kávéspoharat. -Tartottam tőle, hogy a legtöbb emberhez hasonlóan maga se tudja, hogy mivel foglalkozik a HES. De hamarosan kiderül. Jessie a kávéspoharat nézte Sherry kezében. - Bevallom, nem számítottam rá, hogy műanyag pohárral fogok itt találkozni. Landis komoly arcot vágott, és megértőn bólintott. - Értem, hogy mire gondol. Foglaljon helyet, mindjárt bekapcsolom a videót. Ebből némi fogalmat nyerhetnek, hogy mivel foglalkozik a HES. Jessie leült Hatch mellé az. egyik plüss-székre. Gyorsan körbepillantott, ahogy a fények kialudtak. - Tudod, mire emlékeztet engem ez az egész? - kérdezte Hatch a főcímet kísérő filmzene alatt. - Mire? - Azokra a szemfényvesztő fogadásokra, amiket a dörzsöltebb ingatlanközvetítő cégek tartanak leendő ügyfeleik beetetésére. Jessie ijedten felvonta a szemöldökét. - Pszt! Meghallhatnak. Hatch vállat vont és hátradőlt a székén, miközben kezdetét vette a show. Mély, gondterhelt férfihang töltötte be a termet:

84

A tudósok többsége tökéletesen tisztában van vele, hogy környezetünk a totális katasztrófa felé sodródik. És ez a katasztrófa ugyanolyan végzetes lesz ránk nézve, mint egy esetleges atomháború pusztításai. Az óceánok mélyén hegyekben áll a radioaktív hulladék. Termőföldjeinket savas eső pusztítja. Az esőerdők kiirtása pedig attól a levegőtől foszt meg minket, amit belélegzünk. Bolygónk végzete elkerülhetetlen, idő kérdése csak, hogy mikor következik be. Annyit tehetünk, hogy megkeressük a menekülés útjait. - Micsoda festői képek - jegyezte meg halkan Hatch, amikor a zene újból felharsant. - Biztos felbéreltek valami komoly reklámcéget, hogy állítsa össze a műsorukat. A narrátor ismét megszólalt. A hangja magabiztos és meggyőző volt ezúttal: De van egy tudós - az ökológia, klimatológia és számítógépes programozás kiválósága -, aki tudóstársainál is többet foglalkozik a probléma megoldásával. Dr. Edwin Brightnak hívják. O hozta létre a Hajnal Első Sugara alapítványt. Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek azt az embert, aki lehetővé teszi számunkra, hogy túléljük a közelgő katasztrófát. A villa előtt elterülő kis öböl képe jelent meg a mozivásznon. A kamera ráközelített egy vasalt élű kék nadrágot és hófehér inget viselő férfira, amint a stégen álldogál. Elnézett a kamera mellett, valahová a távolba, mintha valami nagyon fontosat látna közeledni. Jessie előrehajolt, hogy jobban lássa. Dr. Edwin Bright negyvenes éveiben járt, és kár lett volna tagadni, hogy rendkívül jól mutatott a filmen. Kimondottan fotogén alkat volt. Markáns arcvonásaival, ibolyakék szemével és rövidre nyírt barna hajával magára vont minden tekintetet. Fémkeretes pilótaszemüvege komolyságot, intelligenciát és merész, határozott, szinte katonás kinézetet kölcsönzött neki. Amikor végre szembefordult a kamerával, rezzenéstelen szemmel meredt a lencsébe, mintha látná a közönségét. Olyan átható volt a tekintete, hogy szinte megigézte a környezetét. Jessie visszaemlékezett David szavaira, amikor Bright hihetetlen karizmájáról beszélt. - A tévében látni ilyen alakokat, amikor a bűnös lelkek megmentését hirdetik. Annyit kérnek csak, hogy küldd el nekik a bankszámlád tartalmát cserébe. - Pszt! Mondtam, hogy Rick vagy Sherry meghallhatja. Dr. Bright tudóstársaival számos kérdésben egyetért. De a jövőre vonatkozó számítógépes előrejelzéseit önálló számítások alapján készíti. Sikerült számítógépen stimulálnia a következő ötven év klimatológiai eseményeit. Szinte általános a vélemény, hogy a környezeti katasztrófa elkerülhetetlen. De ami a katasztrófa bekövetkezésének időpontját illeti, dr. Bright véleménye alapvetően eltér a tudóstársadalom többi tagjának álláspontjától. Bright rendkívül körültekintően végzett számításai azt mutatják, hogy a katasztrófa jóval előbb befog következni, mint amire a többség számít. Nagy valószínűséggel már a következő tíz-tizenöt évben elér minket. Edwin Bright a katasztrófa túlélésének lehetőségét is másként ítéli meg, mint a tudóstársadalom többsége vagy a radikális környezetvédő mozgalmak. Edwin Bright egyenesen belenézett a kamerába, és most első ízben megszólalt. A hangja magabiztos volt és kimért, s hihetetlen erő áradt belőle: - A technika tette tönkre a környezetünket - kezdte Bright komoran -, és a technika lesz az, amely végül megmenthet minket. Túl késő van ahhoz, hogy különféle környezetvédelmi módszerekkel próbálkozzunk, ahogy azt a radikális liberálisok hirdetik. Hogy a nejlonszatyrokat papírzacskókra cserélik a

85

szupermarketekben, annyit ér, mintha ragtapasszal próbálnának betömni egy megrepedt duzzasztógátat. Különben sem süllyedhetünk vissza a villany vagy az antibiotikum feltalálása előtti primitív világba. Ha ezt tennénk, megtagadnánk azt a valamit, ami emberré tett minket, azt a fegyvert, ami biztosíthatja a túlélésünket: az intelligenciánkat. A múltba visszamenekülés elképzelhetetlen. Túl késő van már ahhoz, hogy visszatérjünk a korai halál és periodikus éhínség korába, melyben elődeink sínylődtek. Nincs időnk arra, hogy pórázra fogjuk a gazdaságot, és olyan drasztikus változásokat eszközöljük az életstílusunkban, ami elháríthatná a kataklizmát. Jessie a kezében tartott pohárra pillantott. - Ez az eszmefuttatás megmagyarázza a műanyag poharat. Minek fárasszuk magunkat az újrahasznosítással, amikor a baj már megtörtént; és nincs idő a kijavítására. - Kényelmes álláspont - dünnyögte Hatch. - És nyilván vonzó is egy csomó ember szántára. - De van remény - folytatta Bright erőteljes, határozott hangon. - És ezt a reményt a Hajnal Első Sugara alapítvány nyújtja nektek, barátaim. Mi a HES-nél úgy küzdünk meg a problémával, ahogy az egy igaz amerikaitól elvárható: a modern tudomány és technika fegyverével és a jó öreg amerikai know-how-val. Barátaim, már eddig is lenyűgöző eredményeket értünk el. És a támogatásotokkal továbbléphetünk a megkezdett úton. De az idő rövid. Ezért arra kérlek benneteket, hogy minél előbb adjatok oda mindent, amit tudtok, a közös célra. A segítségetek nélkül tehetetlenek vagyunk. A segítségetekkel megmenthetjük a világot. Ismét a narrátor vette át a szót, miközben felemelkedett a kamera, és légifelvételeket készített a szigetről Lehet, hogy meglepően hangzik, de mindama technikai eszközök, amelyek a világ megmentéséhez nélkülözhetetlenek, jórészt ma is léteznek. A HES-alapítvány egyik fő feladata, hogy feltérképezze a meglévő technikai lehetőségeket és megtalálja hatékony alkalmazás, z módozatait. Nem várhatunk arra,, hogy a kormányok kegyeskedjenek lépni valamit. Túlságosan meg van kötve a kezük a bürokrácia és a különféle törvények miatt. Csak a magánszektor képes rugalmasan reagálni egy ilyen krízishelyzetre. A széles látókörű amerikaiak hisznek a magánvállalkozásban, s mivel jól ismerik a működését, hajlandók segíteni azt. Reméljük, hogy önök is támogatni fognak bennünket. Ahogy Jessie figyelmesen végignézte a filmet, azon kapta magát, hogy ő is kezdi elhinni, hogy a HES valóban meg tudja menteni a világot a rendelkezésre álló technikai eszközökkel. Megnyugtató és lelkesítő volt a tudat, hogy az eszközök már most is léteznek, és csak egy jó stratégára van szükség ahhoz, hogy kellően összehangolja őket. Jessie kénytelen volt emlékeztetni magát, hogy Edwin Bright nagy valószínűséggel csak egy sima beszédű házaló ügynök, aki a portékáját kínálja eladásra. A zene még egyszer felerősödött, miután az elgondolkodtató tanulság elhangzott. A film véget ért, s a fények lassan kigyúltak a teremben. -. Gondolom, rengeteg kérdésük van a látottakkal kapcsolatban - szólalt meg Landis, miközben felállt a helyéről. Úgy van - felelte Hatch. - Először is az érdekelne, hogy a fészkes fenébe számolta ki Edwin Bright a környezeti katasztrófa várható időpontját. Tíz-tizenöt év az nagyon kevés idő. Az elemzések szerint ennél sokkal hosszabb idő kell a probléma megoldásához. - Jó kérdés - mondta Landis egyetértőn. -- Menjünk le a számítóközpontba, ott meg tudom mutatni, hogyan alkalmazzuk Bright számításait.

86

Sherry Smith Jessie mögé került, ahogy elindultak Landis után a lambériázott folyosón. Landis megállt egy pillanatra; és kinyitott egy ajtót. Jessie bekukkantott a zsongó terembe, amely valószínűleg a villa ebédlője lehetett korábban. Hosszú asztalok sorakoztak a falak mentén, csilingelő telefonokkal. Húsz év körüli fiúk és lányok ültek előttük, és kezelték a telefonokat. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mi történik itt. Jessie megpróbált a legközelebbi telefonkezelő hangjára összpontosítani, miközben végigpásztázta a termet Susan Attwoodra emlékeztető arcokat keresve. - Igen, Mr. Williamson, óriási haladást értünk el, és már tárgyalásokat folytatunk a gép tömeggyártásáról. Jövő hónapban indul be a gyártás, és tizennyolc hónapon belül az ország minden városában hozzáférhető lesz. A termék profitlehetőségei kimagaslóak. Könnyen megfizethető, így ráállhatunk a tömeggyártására. Tizennyolc hónap alatt megháromszorozhatja a befektetett összeget. Számíthatunk a bőkezű adományára? A telefonoslány a tőzsdés barátnőre, Alisonra emlékeztette Jessie-t. Ahogy elkapta Hatch lapos pillantását, rögtön tudta, hogy ő is erre gondol. Egy másik telefonkezelő szintén eladásra kínált valamit. - Mint említettem - magyarázta élénken a komoly tekintetű fiatalember a vonalban levő személynek -, a Bright-féle porlasztó egy különleges vegyi eljárással tökéletesen megsemmisít minden szennyeződést. A végtermék tiszta oxigén lesz. Ezzel eltűnhetnek a szeméttelepek és a különféle hulladékfeldolgozó létesítmények a környezetünkből. Csak egy kis anyagi támogatásra van szükségünk. Ha ön úgy dönt, hogy átutal nekünk minimum ötezer dollárt, akkor hivatalos befektetőként fogjuk nyilvántartani, így potenciális részvényesnek tekintheti magát. Részesülhet a profitból, ami garantáltan megduplázódik minden hat hónapban a következő öt év során. Landis csendesen becsukta az ajtót, és továbbment a folyosón, amíg el nem ért egy lépcsőlejárót. -A villa eredeti tulajdonosa hatalmas alagsort építtetett magának annak idején - magyarázta, miközben lefelé indult a lépcsőn. - Itt alakítottuk ki a számítóközpontunkat. Dr. Bright ezeken a komputereken futtatja a programjait. Az adatbázist folyamatosan felfrissítjük a legújabb adatokkal, beleértve a legfrissebb időjárás-jelentéseket s az esetleges toxikus és rádióaktív szennyeződésekre vonatkozó jelzéseket is. -A programok hihetetlenül bonyolultak és sokrétűek - közölte bizalmas hangon Sherry. - Számon tartjuk, hogy mennyi esőerdő pusztul el naponta, mennyi környezetszennyező anyag jut az atmoszférába a legnagyobb ipari komplexumokból világszerte, mennyi gáz gyűlik össze a vulkánkitörésekből. És a Föld több ezer éves klímatörténetét figyelembe éve elkészítjük az előrejelzéseinket. - És ez még csak a jéghegy csúcsa, ahogy mondani szokás. - Landis elmosolyodott, ahogy elérte a lépcső alját, s kinyitott egy ajtót.-Egészen más kutatási módszerekkel gyűjtjük be a technikai lehetőségekre vonatkozó információkat, beleértve a kis magáncégeknél lévő találmányokat és az ország különféle kutatólaboratóriumaiban eltemetett szellemi termékeket is. Jessie egy számítógép semmivel sem összetéveszthető csipogását hallotta. Az ajtóhoz lépett, megállt a küszöbön, és végignézett az ablaktalan helyiségen. Hatch Jessie mögé lépett, és a feje fölött szemügyre vette a termet. - Egész komoly munka folyik - jegyezte meg Hatch. A hangjából ítélve némi hatást tettek rá a látottak. Ez persze szerény jellemzés, gondolta Jessie. Nagy teljesítményű számítógépek sorakoztak egy hosszú asztalon. Három elmélyült fiatalember görnyedt a monitorok

87

előtt. Mindhárman Alex Robinra emlékeztették Jessie-t. Annyira belemerültek a munkájukba, hogy egyetlen pillantást se vetettek az ajtó felé. Faxok, printerek, telefonok és különféle modemek feküdtek szétszórva az asztalokon. A szürke betonfalakat szinte teljesen elfedték a hatalmas világtérképek. Grafikonok és leporellók hevertek mindenütt. A három számítógépes fiún kívül két lány is volt a szobában. Mindkettő Susan Attwooddal volt nagyjából egykorú, de egyik sem hasonlított Jessie kliensének a lányára. - Nyugodtan beléphetnek s megnézhetik közelebbről - biztatta őket Sherry. Hatch ridegen bólintott, és belépett a szobába. Jessie követte. Hatch megállt az egyik számítógép előtt, és a monitorra pillantott: Sűrű számoszlopokat látott a képernyőn. - Mit látunk most? - kérdezte a klaviatúra fölé görnyedő fiútól. - Az észak-európai térség klímaadatait kétszáz évre visszamenőleg. Ezek alapján készítek előrejelzéseket a következő ötven évre vonatkozólag. - A fiú nem nézett föl. Lenyomott egy billentyűt, a képernyő megvillant, s mintegy varázsütésre, megváltozott. - Látni az adatokból, hogy az általános felmelegedés üteme rohamosan nő. Hatch bólintott, és odalépett a következő monitorhoz, ahol a programozó fiú elmondta, hogy éppen a földrengések előrejelzését készíti. - Dr. Bright szerint komoly földmozgásokra lehet számítani a fokozódó vulkáni tevékenység következtében - magyarázta a fiú. - A vulkánkitörések döntő mértékben befolyásolhatják az időjárási viszonyok alakulását. Jessie a képernyőre meredt, és felidézte magában, amit Elizabethtől hallott. - És mi a helyzet az esőerdők pusztulásával? - Komoly probléma. De dr. Bright foglalkozott ezzel a kérdéssel is, és rendkívül érdekes megoldásokat dolgozott ki. A szűkebb szakterülete a klimatológia. Tudja, az ózonlyuk, a globális felmelegedés és ehhez hasonlók. Épp egy órával ezelőtt hívott fel, hogy módosítsak néhány előrejelzési adatot. Olyan információ birtokába jutott ugyanis, mely szerint kevesebb időnk van, mint eredetileg gondoltuk. - Értem. - Jessie kezdte kényelmetlenül érezni magát. A HES tevékenysége minden szempontból hitelesnek tűnt. - Hol van Edwin Bright? - Azt hiszem, Texasban - felelte a fiú. - Egy tudóssal folytat megbeszélést, aki feltalált egy vegyületet, amelyik a felhőkbe juttatva semlegesíti a savas esőket. Bright segíteni akar neki, hogy tökéletesíthesse a találmányát. - Nagyon kevés időnk van - suttogta Sherry elcsukló hangon. - Igen. - Hatch beledobta a kávéspoharát a legközelebb álló szemeteskosárba, amely színültig volt elhasznált leporellókkal. - Megmutatná valaki, hol találom a mosdót? Természetesen. Van egy a folyosó végén - Sherry rámosolygott Hatch-re. Megmutatom. - Köszönöm. - Hatch nem törődve Jessie neheztelő pillantásával, követte a fiatal nőt a folyosóra. Jessie nézte, ahogy kimennek az ajtón, aztán ártatlan, csodálkozó arckifejezést öltve magára Landishez fordult. - Elismerem, hogy lenyűgöző látvány ez a sok komputer és technikai eszköz, de én olyasmit hallottam, hogy dr. Bright sokkal több tehetséges tudósnál. Az illető, akitől a meghívót kaptam, olyasmire célzott, hogy ő bizonyos... - Jessie habozott egy pillanatig bizonyos képességekkel rendelkezik. Landis tűnődő arccal bólintott. - Gondolom, arra a szóbeszédre céloz, hogy dr. Brightnak bizonyos látnoki képességei vannak, igaz? - Ennyi volna az egész? Egyszerű szóbeszéd?

88

Landis megfogta Jessie karját, kihúzta a komputerszobából, és rácsukta a zümmögő gépekre az ajtót. - .Szerintem attól függ minden, honnan nézzük a dolgot. Dr. Bright rendkívül tehetséges ember, aki hihetetlen mennyiségű adatot képes asszimilálni, és ezek alapján különféle előrejelzéseket készíteni. Olyan az agya, mint egy komputer. Egyesek persze azt a következtetést vonják le ebből, hogy látnoki képességekkel rendelkezik. Ő maga azonban nem támogatja ezeket a feltevéseket. - Akkor lehet, hogy félreinformáltak. - Jessie emlékeztette magát arra, hogy Mrs. Attwood csak feltételezte, hogy Bright látnoki képességekre hivatkozva próbálja befolyásolni az embereket, köztük a lányát is. - Egyébként is, hol húzhatjuk meg a határt a természetes emberi képességek és a látnoki képesség között? - kérdezte Landis tűnődő arccal. - Mindenki elismeri, hogy létezik intuíció, és sok ember büszkén hirdeti, hogy milyen pontosak szoktak lenni a megérzései. És ha valakinek kiemelkedően fejlettek az intuíciós képességei, ahogy dr. Brightnak, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy médiummal van dolguk. - Valószínűleg igaza van. - Jessie azon tűnődött, hogy vajon Mrs. Valentine-nak is csak ilyen fejlett intuíciós képességei lennének. Semmi több? - Úgy látom, elég sok alkalmazottjuk van. - Mindössze tizenöt ember. Azért léptek be hozzánk, mert komolyan érdeklődnek a környezeti problémák iránt, és bíznak benne, hogy a nemzet képes lesz megtalálni a technikai megoldásokat a felmerülő kihívásokra. Azért dolgoznak `nálunk, mert hisznek benne, hogy, dr. Bright képviseli legjobban ezeket a szempontokat. Szívből reméljük, hogy ön és Mr. Hatchard megtalálják a módját, hogy kellő anyagi támogatást nyújtsanak a munkánkhoz. Jessie már éppen mondani akart valamit, de ahogy meglátta Hatch-et közeledni a mosdó felől, gyorsan becsukta a száját. Sherry Smith mellette lépkedett, csinos arca egészen izgatott volt, ahogy magyarázott valamit. Hatch a homlokát ráncolva figyelmesen hallgatta. Jessie azon kapta magát, hogy rettentően idegesíti a beszélgetés bensőséges légköre. Ismét Landis felé fordult, bájosan, elmosolyodott, és elővette a feleségek körében jól bevált kifogást. Ami az anyagi támogatást illeti, Mr. Landis, én mindig a férjemmel együtt szoktam dönteni ilyen kérdésekben. - Ez csak természetes, Mrs. Hatchard. - Landis megeresztette elbűvölő mosolyát, és a lépcső felé mutatott. - Folytathatjuk a túrát?

89

KILENCEDIK FEJEZET JESSIE LASSAN MEGFORGATTA az ujjai között az öblös poharat, aztán fölé hajolt, hogy beszippantsa a kellemes illatot. Nyugodtnak és jóllakottnak érezte magát. Odakint sűrű cseppekben hullt az eső. A vacsora, amit most fejeztek be Hatch-csel, kitűnőnek bizonyult. Az otthonos kis étterem kandallójában vidáman pattogott a tűz, a termet csendesen beszélgető emberek töltötték meg, akik szemlátomást kitűnően érezték magukat. Miután befejezték a HES-nél tett túrájukat, Jessie és Hatch visszatértek a fogadóba, átöltöztek és levonultak az étterembe. Akkor még nem esett az eső, de ott lógott már a levegőben. Hatch alig beszélt valamit a vacsora alatt. Látszott rajta, hogy mélyen elmerült a gondolataiban. Ezúttal Jessie kivételesen nem akarta bosszantani. Elégedett volt, és átadta magát a bajtársiasság jóleső érzésének. Kellemesen érintette a tudat, hogy egy közösen átélt kalandon töprengenek mindketten. A délutáni túra új távlatokat nyitott meg kapcsolatukban, gondolta Jessie. A köztük lévő nyilvánvaló fizikai vonzalmon kívül találtak egy újabb közös pontot, méghozzá olyat, aminek semmi köze a Benedict, Rt.-hez. Jessie előtt most először felcsillant egy halvány reménysugár a kapcsolatuk jövőjét illetően. Még az is elképzelhető, hogy ő és Hatch hasznos és tartalmas beszélgetéseket fog folytatni, gondolta reménykedve Jessie. Az a tény, hogy Hatch szemmel láthatóan az ő nyomozási ügyén töpreng, jó jelnek tekinthető. Ezek szerint képes rá, hogy őszinte érdeklődést mutasson a munkája iránt. Lehet, hogy Hatch nem is olyan szűk látókörű szakbarbár, mint Vincent? Lehet, hogy csak el kell csábítani néha az íróasztalától? Lehet, hogy egy kis noszogatással képes lesz észrevenni a világ könnyedebb, játékosabb oldalát, képes lesz szünetet tartani és kifújni magát, megállni egy percre és magába szívni a rózsa illatát? Jessie lopva szemügyre vette vacsorapartnerét, miközben az aláírta a számlát, és zsebre rakta a hitelkártyáját. Szokásától eltérően Hatch egészen hétköznapi öltözékben volt ma este, ami annyit jelent, hogy nem a hagyományos hivatali öltönyében feszített. Fehér ing, fekete nadrág s hamuszürke zakó volt rajta. Diszkréten csíkos selyem nyakkendője helyett egy apró pöttyös lógott a nyakában. Szemmel láthatóan minden előítéletet sutba vágott, amikor becsomagolt a mai kirándulásra. Hatch felpillantott, és meglátta, hogy figyelik. Jessie barátságosan rámosolygott, arra számítva, hogy Hatch előbb-utóbb megosztja vele a HES-sel kapcsolatos következtetéseit, vagy legalább dicsérni kezdi a kellemes estét. - A francba! - szólalt meg Hatch a homlokát ráncolva. - Remélem, hogy Gresham leadja a helyzetjelentését Vincentnek ma délután. Mert ha nem, tálcán hordom körbe a fejét, amint visszaérek. Torkig vagyok a fickóval. A portlandi üzlet most van a legválságosabb szakaszában. Egyik résztvevőnek sem engedhetjük meg a határidőtúllépést. - Ó, istenem, Hatch, ez a legromantikusabb szöveg, amit egy kandalló előtt kettesben elköltött kellemes kis vacsora után elvárhat az ember. Mindjárt elájulok. Hatch üres tekintettel bámult rá egy jó másodpercen át. Aztán lassan eljutott hozzá a mondat értelme. Felállt a helyéről. - Ha nem érzed jól magad, jobb ha felmegyünk a fogadóba. Ne aggódj., Jól vagyok. - Jessie bosszúsan felhúzta az orrát, de nem mondott semmi többet, miközben elindultak az ajtó felé. Ennyit arról, hogy Hatch az ő munkájáról mereng. Egész idő alatt a Benedict Rt.-n járt az esze.

90

Néhány perc múlva kiléptek a szemerkélő esőbe, és csendben elindultak a kis part menti fogadó felé, ahol megszálltak. Hatch föléjük tartotta a fekete esernyőt, és Jessie szorosan odabújt hozzá. A szigeten fekvő kis falu főutcája szinte teljesen elhagyatott volt. Egyetlen lámpa jelezte az útkereszteződést, ahová a kikötői út betorkollott, de ezen kívül alig látszottak fények. Jessie belekarolt Hatch-be, ,jó volt maga mellett tudni egy nagy, erős férfit ebben a nyirkos sötétségben. Az ágyra gondolt, ami a fogadóban várja őket. Lehet, hogy a kapcsolatuk nem lesz hosszú életű, de a viszonyuk még eltart egy ideig. - Hatch? - Igen? - Nem bánod, ha felteszek egy személyes kérdést? - A kérdéstől függ. Jessie kifújta a levegőt. - Olyan vagyok, mint ő? - Mint ki? - A feleséged. Hatch izmai megmerevedtek Jessie ujjai alatt. - A fenébe, dehogy! - Biztos vagy benne? - Persze hogy biztos vagyok. Hogy lehet ilyen ostobaságot kérdezni! Miből gondoltad ezt? És különben is, ki beszélt neked a házasságomról? Az apád? - Nem. Ne haragudj, Hatch. Nem kellett volna megkérdeznem. - De most már kérdeztél, úgyhogy fejezd is be, amit elkezdtél. Jessie a vizes járdát nézte maga előtt. - Az anyám mal beszélgettem. Ő mondta, hogy már nős voltál egyszer, és hogy elveszítetted a feleséged. A végén aztán oda lyukadt ki a beszélgetés, hogy a férfiak szívesen választanak másodszor is olyan feleséget, amilyen az első volt. Abból jutottunk erre a következtetésre, hogy Connie és az anyám nagyon hasonlítanak egymásra. Anyám szerint a férfiak ragaszkodnak a szokásaikhoz. Különösen, ha nőkről van szó. Ugyanahhoz a típushoz vonzódnak, ha érted, mire gondolok... - Elég, Jessie. Jessie gyorsan becsukta a száját, miután rájött, hogy túl sokat fecsegett. - Bocsáss meg. - Egyáltalán nem hasonlítasz rá. - Ó! - Jessie megkönnyebbülten felsóhajtott. - Neki szőke haja és kék szeme volt. - Értem. Gondolom, csinos volt. Hatch habozott egy pillanatig. - Igen. De egészen máshogy, mint te. - Újra elhallgatott. Magasabb volt. - Aha. Hatch vállat vont. - Hát, ennyi - mondta mogorván. - Mit akarsz még tudni? - Semmit. - Jól van. - Hatch fellélegzett. - És milyen volt? - Mi a francot akarsz ezzel? - Kedves volt hozzád? - A fenébe, Jessie! - Nagyon szeretted? - Jessie tudta, hogy addig kéne abbahagynia, amíg nyerésre áll, de valamilyen oknál fogva képtelen volt leállítani magát. A kérdés kibuggyant belőle, világos választ követelve magának.

91

Hatch megtorpant, és maga felé fordította Jessie-t. Az eső áztatta halvány fényben, ami egy közeli kunyhó ablakán szűrődött ki, Jessie láthatta, hogy Hatch arcvonásai a szokásosnál is keményebbek, sivárabbak. Jessie azt kívánta, bárcsak ki se nyitotta volna a száját. - Jessie... - Sajnálom, Hatch - suttogta rekedten. - Felejtsük el az egészet, jó? Tudom, hogy nem tartozik rám. Hatch lassan megrázta a fejét. - Ennél azért jobban ismerlek, Jessie. Sose fogsz leszállni a témáról, ha már egyszer belekezdtél. Ezen fogsz rágódni és idegeskedni, és megpróbálsz majd mindenféle újabb csavaros kérdést kieszelni. Jessie behunyta a szemét. Tudta jól, hogy Hatchnek igaza van. -Nem fogok többet beszélni róla. Megígérem. - Persze. Nem vagyok olyan ostoba, hogy el is higgyem. - Hatch felsóhajtott. Amikor elvettem feleségül, úgy éreztem, hogy szeretem. Minden megvolt benne, amit egy feleségtől remélhet az ember. Ugyanolyan nagyratörő vágyai voltak, mint nekem. Gyönyörű volt, megértő és mindenben támogatott. Olyan világba született bele, ahová én be akartam jutni, és pontosan tudta, hogyan kell elboldogulni ebben a környezetben. Nekem fölfelé ívelt a pályám, és ő végig mellettem állt. Tökéletes feleség volt. - Hatch,. kérlek, hagyd abba. - Ugyanolyan keményen megdolgozott az előrejutásomért, mint én. Bármikor hajlandó volt programot csinálni az üzletfeleimnek. Gondoskodott róla, hogy a legjobb-klubokba járhassunk. Soha nem panaszkodott, amikor el kellett utaznom egy hosszabb üzleti útra. Megértette, hogy milyen lemondásokkal jár egy ilyen hivatás. Soha nem csinált perpatvart, amikor lekéstem a vacsorát, vagy fáradt voltam ahhoz is, hogy szeretkezzek vele. - Hatch, komolyan mondom, nem akarom ezt tovább hallgatni. - Én se. De ha már előhozakodtál a témával, kénytelen vagyok befejezni. Hogy rövidre fogjam a szót, körülbelül négy éven át nagyon boldogan éltünk egymással. Jó állásom volt egy feltörekvő cégnél. A jövőnk biztosítottnak tűnt minden szempontból. Én úgy gondoltam, hogy ideje lenne gyerekeket vállalnunk. Ő úgy gondolta, hogy várjunk még egy kicsit ezzel. Aztán történt egy s más. - Micsoda? - A céget, ahol dolgoztam, bekebelezte egy másik társaság, és beolvasztották a saját vállalatukba. Amikor a kivéreztetésnek vége lett, a vállalatvezetés nagy részével együtt az utcán találtam magamat. Megesik az ilyesmi, ha erőszakos tulajdonosváltás történik. Olivia viszont rosszul viselte a történteket. Úgy érezte, hogy minden erőfeszítésünk kárba veszett. - És nem tudta elviselni? - Maradjunk annyiban, hogy nem volt kedve még egyszer a nulláról felkapaszkodni, és ezért nem is hibáztathatom. Én magam se rajongtam az ötletért, de biztosra vettem, hogy meg tudom csinálni. Én hittem magamban, de ő nem hitt bennem. Rengeteget veszekedtünk. Engem okolt a kialakult helyzetért. Aztán. meghalt egy autóbalesetben. Jessie érezte, hogy könnybe lábad a szeme. - Ó, szegény Hatch! - Nehéz volt kibírni. A temetés után jó ideig teljesen ki voltam borulva. Ami megmagyarázza, hogy miért tartott olyan sokáig megtalálni az üzenetet, amit az utolsó útja előtt írt nekem. Jessie gyomra görcsbe rándult,' amikor rájött, hogy mi következik ezután. - Mi volt az üzenetben?

92

- Hogy nem akarja egy vesztessel összekötni az életét: Gondolnia kell a jövőjére, és beadja a válókeresetet. Úgy döntött, hogy hozzámegy a legjobb barátomhoz feleségül. Ahhoz, akivel együtt dolgoztam a cégnél, s akiben maradéktalanul megbíztam. Ő ép bőrrel megúszta a tulajdonosváltást, és beállt dolgozni az új tulajdonoshoz. - Ó, Hatch! - Olivia már hat hónapja viszonyt folytatott vele a balesetet megelőzően. Azon a napon, amikor meghalt, szintén hozzá igyekezett. Olivia azt írta az üzenetében: reméli, hogy megértem. - Ó, istenem! - Jessie nagyon régen nem érezte magát ilyen keservesen. Szegény Hatch - mondta újra. Képtelen volt bármi másra gondolni. - Szegény Hatch. - Sok minden kitisztult előttem, amikor elolvastam azt az átkozott üzenetet. Megértettem például, hogy miért vonakodott annyira, amikor szóba hoztam a gyerekeket. Nem akart addig teherbe esni, amíg el nem dönti, hogy elhagyjon vagy sem. Jessie érezte, ahogy Hatch ujjai belemélyednek a dzsekin keresztül a karjába. Felemelte a kezét, és megérintette Hatch arcát. - Kérlek, Hatch: Ne beszélj róla többet. Nem lett volna szabad erőltetnem a dolgot. Hatch arca megkeményedett. - Hiszen te teljesen eláztál. Elég nagy ostobaság, hogy itt ácsorgunk az esőben. - Igen. Hatch megfogta Jessie karját, és elindult. - Van még valami, amit tudni szeretnél rólam? Szeretnék minél hamarabb túlesni ezen a kérdezz-felelek játékon. Jessie-nek ezer kérdése lett volna, de képtelen volt rávenni magát, hogy akár egyet is feltegyen. - Azt hiszem, nem vagyok túl jó az ilyesmiben. - Igen, lehet, hogy nem vagy jó. - Hatch savanyú képet vágott. - De azt súgja valami, hogy azért még próbálkozni fogsz. Biztos vagy benne, hogy nincs több kérdésed? - Biztos. - Jessie összébb húzta a dzsekije hajtókáját. - Úgy érzem, mintha hidegebb lenne, te nem? - Nem igazán. Valószínűleg átáztál. - Nem, itt valami másról van szó. Hidegebb van, vagy ilyesmi. - Hirtelen rossz előérzete támadt. Végigfutott a hideg a gerincén. Ösztönösen hátra pillantott. Nem látott semmit, csak az eső - áztatta sötét utcát. Egy autó fényszórója döfött bele a sötétségbe mögöttük, aztán eltűnt. - Valami baj van, Jessie? - Nem, csak egy pillanatig úgy tűnt, mintha lenne itt valaki. Hatch hátrapillantott. -Nem látok senkit. De ha látnék, akkor se lenne ok aggodalomra. Nem. a seattle-i sikátorokban vagyunk. - Az igaz. - Jessie elhessegette a rossz érzést. - Na és mit szólsz a délutáni túránkhoz? Egyszer se hoztad szóba, amióta visszajöttünk. - Egyelőre nem tudom, hogy mit szóljak. Előbb meg kell néznem valamit, amit a villában találtam - mondta Hatch. - Lehet, hogy hívnom kell valakit, hogy megvizsgálja. Jessie kérdő pillantást vetett rá. - Mi a francot találtál a villában? Nem láttam nálad semmit. - Megmutatom, ha felértünk a szobába. - Lehetséges, hogy a HES tényleg valami hasznos tevékenységet folytat?

93

- Nem - felelte Hatch tompán. - Egyértelműen csalás az egész. Amit ma láttunk, az egy első osztályú beetető gyakorlat volt. Arra találták ki a showműsort, hogy bepalizzák a balekokat. - Féltem, hogy így lesz. Pedig szerettem volna azt hinni, hogy tényleg valami hasznos dolgot csinálnak. - Jessie, nem lehet a környezeti problémákra leegyszerűsített válaszokat adni. Kérdezd csak meg Elizabethet vagy Davidet. - Tudom. Csak reménykedtem benne. De ismerd el, hogy azok a monitorok, telistele mindenféle időjárási előrejelzéssel meg hasonlókkal, nagyon is meggyőzőnek tűntek. Beszédbe elegyedtem Landisszel, amíg kint voltál a mosdóban. - Fogadok, hogy ki akart belőled csikarni egy nagyobb adományt. - Hát, igen. De ami sokkal fontosabb, megpróbáltam kiszedni belőle, hogy Bright médiumnak hirdeti magát, vagy sem. Landis azt mondta, hogy kivételes intelligenciája és fejlett intuíciói miatt sokan ezt tartják róla, de egyértelművé tette, hogy Bright soha nem állította magáról, hogy látnoki képességekkel rendelkezne. - Ügyes. Hadd gondoljon szegény balek azt, amit akar, ha úgyis fizet érte. Különben sincs szükség rá, hogy médiumnak, hirdesse magát. Nem ilyesmivel kell megfogni. az olyan lelkes, törekvő fiatalokat, amilyenek a villában voltak. Sokkal könnyebb őket gyorsan megvalósítható. ígéretekkel elcsábítani, amilyeneket a videón is láthattunk. És a profitból való részesedés ígéretével, amit azok a mágikus gépek fognak termelni, amiket majd ezek után találnak fel. - Igen. Bright ügyes trükköt eszelt ki. Mentsd meg a világot, és közben gazdagodj meg! Ki tud ennek ellenállni? - Minden percben születik egy szélhámos, Jessie. Ne felejtsd el, hogy milyen nehezen tudtál nemet mondani a tőzsdeügynök barátnődnek. - Hagyjuk ki ebből Alisont, jó? Mit gondolsz, mennyire veszik komolyan az ügyet a Brightnak dolgozó alkalmazottak? - Annyira, hogy hajlandók akár ágyba is bújni a potenciális balekkal egy nagyobb adományért - felelte Hatch. - Micsoda? Ez lehetetlen - hüledezett Jessie. - Megpróbálta? - Ühüm. - Ez miféle válasz volt? Megpróbált a kis Sherry Smith elcsábítani téged, vagy nem? Különben is, mit csináltatok ti abban a férfimosdóban? - Jessie azon volt, hogy újabb magyarázatot követeljen, amikor ismét végigfutott rajta a hideg. Hátrapillantott. - Mi a baj, Jessie? - kérdezte Hatch. - Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de úgy érzem, mintha nem lennénk egyedül. - Mindjárt odaérünk a fogadóhoz - nyugtatta Hatch. - Már csak egy sarokra van. - Volt már olyan érzésed, mintha követne valaki? - Jessie gyorsított a léptein, és megpróbálta kivenni az esőfüggönyön át a fogadó fényeit. - Ne felejtsd el, hogy én üzletember vagyok. Ha minduntalan hátrafelé, nézegetnék, azonnal kihasználná valaki. Ilyen a szakmám. - Nem viccelek, Hatch. Nagyon idegesít a dolog. Valaki van mögöttünk. Tudom. - Talán egy helyi lakos, aki hazafelé tart az étteremből. Hatch hangja nyugodtabb volt, mint valaha, de Jessie érezte rajta, hogy feszülten figyel. Hatch gyorsított a tempón, hogy lépést tudjon tartani Jessie-vel. Néhány perc múlva már a barátságos kis fogadó meleg, otthonos előcsarnokában voltak. A kandalló előtt két férfi sakkozott. Felpillantottak és biccentettek, amikor Hatch és Jessie elmentek mellettük a lépcső felé. Jessie csak akkor könnyebbült meg, amikor beléptek a szobájukba, és Hatch belülről bezárta az ajtót. Levette a dzsekijét, és beakasztotta a kis ruhásszekrénybe.

94

- Lehet, hogy a HES-nél tett látogatás jobban megviselte az idegeimet, mint gondoltam. Jobb, ha minél előbb megmutatod, hogy mit találtál a kiránduláson. - Itt van, tessék. - Hatch előhúzott egy darab papírt a belső zsebéből. Jessie elvette tőle, miközben Hatch felakasztotta a zakóját, és kikötötte a nyakkendőjét. Jessie óvatosan széthajtotta a papírt. Egy számokkal teleírt nagyméretű leporellót látott maga előtt. - Honnan van ez? - A férfimosdó szemeteskosarából. Az a baj a komputerekkel,, hogy rengeteg szemetet termelnek. És a szemét a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket is ki tudja játszani. Mindig akad valaki, aki beledob néhány lapot a legközelebbi szemétkosárba. - Hatch lehuppant a szoba egyetlen székére, és kinyújtóztatta a lábát. Jessie lassan leült az ágyra. Elképedve nézte Hatchet. - Te átkutattad a szemeteskosarat a férfivécében? Ezért kérdezted meg, hogy hol a mosdó? Jézus isten, Hatch! Hogy jutott eszedbe ilyesmi? - Másolatot akartam azokról a táblázatokról, amiket a számítógépesek kinyomtattak. Kíváncsi voltam, hogy ugyanazok az adatok vannak-e rajtuk, mint amiket a monitorokon láttunk. - És azok vannak? - Jessie szemügyre vette a leporellón lévő számoszlopokat. - Nem. Amit ezen látsz, inkább hasonlít pénzügyi kalkulációkra, mint időjárási vagy klímaadatokra. - Pénzügyi kalkulációkra? - Jessie felpillantott a papírról. - Ez alátámasztja a csalás gyanúját, nem? - Ez nem támaszt alá semmit. Egy oldalnyi szám még nem bizonyít semmit. Egy törvényesen működő alapítvány ugyanúgy köteles pénzügyi elszámolást vezetni, mint bármely más vállalat. Be kell gyűjtenünk még néhány információt, hogy fogalmunk legyen, mivel is foglalkozik valójában a HES. Honnan szerzünk információkat? Hatch eltűnődött egy pillanatig. - Először is, kerítenünk kell valakit, aki nagyon ért a komputerekhez és a programokhoz, hogy nézze meg, mi van ezen a papíron. - Minek? Mit láthat ezen olyat; amit te nem veszel észre? Hatch habozott egy ideig, aztán úgy döntött, hogy további magyarázatot ad. - Ha egy profi programozó ránéz erre a leporellóra, esetleg olyan információt is találhat rajta, amivel be lehet hatolni a HES programjaiba. Jessie értetlenül nézett rá egy pillanatig, aztán leesett neki a tantusz. - Hát, persze! Hatch, ez ragyogó ötlet. Briliáns gondolat. Ha sikerül találnunk valakit, aki be tud hatolni a HES komputerébe, kideríthetjük, hogy mivel foglalkoznak valójában. De legrosszabb esetben is megtudhatjuk, hogy folytatnak-e tudományos munkát, vagy csak álcázásnak használják az egészet. - Valószínűleg. Ha szerencsénk lesz. És ha találunk olyan programozót, akiben maradéktalanul megbízhatunk. - Hát éppen ez az. Ismerünk ilyet. Alex Robin tökéletesen megfelel erre a célra. Imád dolgozni. És rendkívül diszkrét. Hatch megcsóválta a fejét Jessie lelkes felbuzdulása láttán, és elkomorult az arca. -Jessie, ez nagyon kockázatos vállalkozás. Remélem, tisztában vagy ezzel. - Ha kiderül, hogy a HES tiszta lapokkal játszik, azonnal kiszállunk az ügyből. Megmondom Mrs. Attwoodnak, hogy az alapítvány törvényes, és javaslom neki, hogy próbáljon más utat találni a lánya visszaszerzésére. De ha kiderül, hogy az egész egy nagy csalás, és mi bizonyítani tudjuk ezt, akkor információkra lesz szükségünk ahhoz, hogy Mrs. Attwood lépni tudjon. Elmehet akkor a rendőrségre, vagy a sajtóhoz is fordulhat, és feltárhatja Bright disznóságait a világ előtt. Ahogy akarja.

95

- Ez tipikusan magánnyomozónak vagy bűnügyi tudósítónak való feladat, nem egy helyettes jövendőmondónak. - Ne állj hozzá ilyen negatívan, Hatch. Még nem adhatjuk át az ügyet senkinek. Jessie gondosan összehajtogatta a leporellódarabot, és előrehajolt, hogy betegye a retiküljébe. - Információkat kell előbb szereznünk. És ha majd lesz bizonyítékunk, akkor bízzuk rá Mrs. Attwoodra, hogy döntse el, mit akar. Hatch, én nagyon hálás vagyok neked ezért. El se tudom mondani, mennyire. - Tényleg? Jessie komoly arccal bólintott. - Igen. Bevallom, voltak kétségeim az út előtt, hogy jó-e, ha te is velem jössz, de végül bizonyítottad a hasznosságodat. -El sem tudom mondani, mennyit jelent ez nekem. Jessie felvonta a szemöldökét. Szokásához híven most se tudta eldönteni, hogy tréfál vagy sem. Végül úgy döntött, hogy Hatch halálosan komolyan beszél.:- Soha nem jutottam volna idáig nélküled, és hálás vagyok ezért. Amióta megszereztem a HES főhadiszállására szóló meghívót, ez az első igazán használható nyom, amin elindulhatunk. - Éppen erről akarok veled beszélni. - Miről? A meghívóról? Hatch lapos pillantást vetett rá. - Nem tűnt fel neked, hogy milyen könnyen hozzájutottunk a meghívóhoz? Talán túl könnyen is. - Nem volt könnyű megszerezni. Utána kellett járnom. És David is segített. Merő véletlen, hogy éppen a Butterfield főiskolára jelentkezett, és fel tudta nekem hajtani Nadine Willardot. - Jessie, a magamfajta durva és cinikus üzletemberek nem nagyon hisznek a véletlenekben. Kíváncsi lennék rá, hogy a HES miért rendezte meg nekünk ezt a showműsort minden különösebb rábeszélés nélkül. - Nem látok ebben semmi furcsaságot. Végül is arra specializálták _magukat, hogy zsíros adományokat hajtsanak föl. - Miért nem szerveztek egy nagyobb csoportot a potenciális adományozókból? Miért alkalmazkodtak szó nélkül a mi időbeosztásunkhoz? Nem lehetett olcsó a repülőgép, amit értünk küldtek. Jessie láthatóan megdöbbent. Azt hiszem, értem, mire célzol. Gondolod, hogy gyanakodnak ránk? - Nem tudom, hogy mit gondoljak. De azt tudom, hogy nem tetszik a dolog. Nagyon nem tetszik. - Kezd egy kicsit bonyolulttá válni az ügy, igaz? - Kicsit. - Ugyanakkor izgalmas is. Sokkal izgalmasabb, mint az előző állásom volt. - Mi volt az előző...? Ja, igen. A Benedict Szerelvénygyárban dolgoztál, igaz? - Ne nézd olyan sötéten a dolgot, Hatch. Alakulhatott volna rosszabbul is. Ha a helyzet egy kicsit is más, még most is neked dolgoznék. - Tudom, hogy a dolgok napos oldalát kellene néznem, de valahogy képtelen vagyok rá. Jessie óvatosan végigmérte. - Ez valami humoros megjegyzés akart lenni? - Te magad mondtad, hogy hiányzik belőlem a humorérzék, a többi életvidám emberi tulajdonsággal egyetemben. Nem igaz? - Maradjunk annyiban, hogy nem eldöntött a kérdés. - Egyszerűbbé teszi a döntést, ha azt mondom neked, hogy halálosan komolyan ágyba akarlak vinni?

96

Jessie talpra ugrott, s ugyanezzel a lendülettel leverte az éjjeliszekrényen álló cukortartó tégelyt. A cukortartó nagy csattanással landolt a padlón. - Ó, a francba! - motyogta Jessie, miközben lehajolt, hogy fölvegye. Legalább nem tört össze. Örülni kell az ilyen apróságoknak is. Visszatette a nehéz üvegedényt az éjjeliszekrényre, és az ablakhoz ment. - Miért leszel tőlem ideges, Jessie? - Nem tudom. - Megmarkolta a függöny szélét, és morzsolgatni kezdte az utjai között, miközben a sötét, esős éjszakát nézte az ablakon át. - Miért veszed olyan biztosra, hogy te és én képesek leszünk valamiféle hosszú távú, tartalmas és elkötelezett kapcsolatra? - Soha nem gondolkodtam hosszú távú, tartalmas és elkötelezett kapcsolatokban. Én egyszerű házasságot forgatok a fejemben. - Látod? Pontosan erről van szó. Sose tudom, hogy komolyan gondolsz valamit vagy elvicceled a dolgot: És ez nagyon idegesítő. Miért nem tudsz érthetően válaszolni a kérdésemre? Miből gondolod, hogy jól ki fogunk jönni egymással? Hatch elmerengett egy hosszú pillanatig, mielőtt válaszolt volna. - Semmi probléma veled. - Semmi probléma? Ezt hogy érted? Hatch vállat vont. - Szerintem menni fog a dolog. Te és én ki fogunk jönni egymással. Jessie szorosabbra fogta a függönyt ökölbe szorított kezében. - De mégis, hogy képzeled el a... kapcsolatunkat, Hatch? - Képtelen volt rávenni magát, hogy kimondja a „házasság” szót. - A szokásos módon. Hűséges feleség. Gyerekek. Én harminchét éves vagyok, Jessie. Gyerekeket akarok. Gyökeret akarok ereszteni. Tudod, én farmon nőttem fel. Lelkem mélyén mindig is tartozni akartam valahová. És csak akkor fogok így érezni, ha saját családot alapítok. Éppen ideje. - Ez úgy hangzott, mintha a biológiai órád beszélne belőled. Hatch elhúzta a száját. - Azt hitted, hogy csak a nőknek van biológiai órájuk? - Azt hiszem, még nem gondolkodtam el a kérdésen. - Jessie nagyot sóhajtott. Belőlem biztos, hogy nem lesz jó igazgatófeleség, aki mindenben támogatja a férjét. Gondolom, ezt te is tudod. Veszekedni fogok, ha este nem jössz haza időben. Ordibálni fogok, ha túlzásba viszed az üzleti utakat. Berontok az irodádba és jelenetet rendezek, ha egy üzleti megbeszélés miatt nem akarod elvinni a gyerekedet valamilyen rendezvényre. - Tudom. Jessie megpördült. - Akkor meg mi a jó égnek akarsz feleségül venni? Énnyire fontos neked, hogy rátedd a kezedet a Benedict Részvénytársaságra? - Nem. - Akkor mondjál nekem egyetlen okot - erősködött Jessie egyre elkeseredettebben. - Miért engem akarsz, és nem valaki mást? Valakit, aki nem nehezíti meg a munkádat és az életedet? Hatch lassan felemelkedett, egy pillanatra sem vette le a szemét Jessie-ről. Elindult felé, s közvetlenül előtte megállt. Erős tenyerébe fogta az arcát, és lágyan megcsókolta az ajkát. - Mert tudom, hogy megbízhatok benned. Jessie szeme elkerekedett. Megbízhatsz bennem? - Lehet, hogy kiabálni fogsz velem, szekálsz és idegesítesz. De biztos, hogy soha nem fogsz hazudni nekem. És tudom, hogy hűségesen kitartasz mellettem, mert hozzá leszek láncolva a Benedict Rt.-hez és ezáltal az egész családodhoz. Része leszek a világodnak, Jessie. És te végtelenül hűséges vagy a család tagjaihoz, igaz?

97

Jessie Hatch szemébe nézett. - Ennyire fontos neked a hűség? - Tudom, hogy te soha nem fogsz megcsalni a legjobb barátommal Tudom, hogy nem fogsz elszökni vele, hátrahagyva egy átkozott üzenetet, hogy reméled, megértem a dolgot. Ha dühös leszel és úgy érzed, hogy elhanyagollak, nyíltan megmondod a véleményed, és nem a hátam mögött sírod el a bánatod egy másik férfi vállára borulva. - Nyíltan megmondom a véleményem. - Jessie szája megremegett. - Ó, Hatch. Mit csináljak veled? - É pillanatban csak annyit kell tenned, hogy ágyba bújsz velem.

98

TIZEDIK FEJEZET HATCH LÁTTA Jessie szemében az édes, sóvárgó vágyat, ahogy kinyújtotta a kezét, és lekapcsolta a villanyt. Jessie kívánja őt. De hát tudta róla ezt az első pillanattól kezdve. Ezért is tudott olyan türelmesen várni rá. Egy férfi türelmes tud lenni, ha tudja, hogy a végkifejlet biztosítva van. Nem volt rá szükség, hogy belekényszerítse Jessie-t a házasságba. De ahogy most meglátta a tekintetét, képtelen volt legyőzni a türelmetlenségét. Egy férfinak is megvannak a maga korlátai. Gyengéden átfogta Jessie vállát, eltelve a finom nőies formák érintésétől. Jessie nem húzódott el tőle. Hatch megkereste Jessie szemét a sötétben, s belemerült a tágra nyílt pupillák fénylő tengerébe. Az ujjai lejjebb siklottak közben, sorra kitapogatva a gombokat Jessie selyemblúzán. A blúz könnyedén szétnyílt, ahogy Hatch keze lefelé vándorolt a harangszoknya irányába. Becsúsztatta ujjait a blúz alá, s nagy levegőt vett, amikor megérezte Jessie bőrének puha, selymes érintését. A hüvelykujja megkereste közben a csipkés kis melltartó pántját, és kikapcsolta a csatot. Jessie sóhajtott egyet és halkan felnyögött, amikor Hatch megfogta a mellét. Puha karjával átölelte Hatch derekát, és fejét a vállára hajtotta. - Úgy döntöttem, hogy nem baj, ha viszonyt folytatunk egymással - motyogta bele Hatch ingébe. Hatch kis híján felnevetett a képtelen javaslat hallatán. De sikerült visszafognia az érzelmeit, így csak belemosolygott Jessie hajába, miközben kikapcsolta a szoknyája övét. - Gondolod, hogy működne a dolog? - Végül is két egészséges egyedülálló emberről van szó, akik erősen vonzódnak egymáshoz. És egyikünk se az a típus, aki odavolna az egy éjszakás kalandokért. Jessie felemelte a fejét, és szúrós pillantást vetett Hatch-re a sötétben. - Vagy igen? - Nem. Soha nem érdekeltek igazán az egy éjszakás kalandok - nyugtatta meg Jessie-t. - Túl nagy a kockázati tényező a várható jutalomhoz képest. Nem térül meg rendesen a befektetett költség. Hallotta, ahogy Jessie halkan felnevet, és érezte, hogy megszorítja a derekát. Hatch, te egy lehetetlen alak vagy. - Te viszont nagyon, nagyon édes vagy - suttogta Hatch, miközben Jessie inge a padlóra hullott. Lassan végighúzta a kezét Jessie puha bőrén, elbűvölve hátának és csípőjének lágy vonalaitól. Becsúsztatta ujját a bugyija alá, és a szoknyájával együtt lehúzta bokáig. Aztán rekedten felsóhajtott, megfogta Jessie fenekét, és óvatosan megszorította. Jessie megremegett. A Jessie testét borzongató érzéki vágy szinte megrészegítette Hatch-et. Képtelen volt tovább várni. Előrehajolt, és lerántotta az ágyról a takarót. Aztán karjába fogta Jessie-t, és a lepedőre fektette. Miközben türelmetlenül lerángatta magáról a ruháit, képtelen volt levenni a szemét Jessie-ről. Elbűvölten bámulta Jessie mellbimbóinak sötét körvonalát, a kis völgyecskét lágyan domborodó hasán és a háromszög alakú bozótot, amely legédesebb titkát őrizte. Hatch teljesen felizgult, mire lehámozta magáról az utolsó ruhadarabot. A teste feszes volt, erős és energiától duzzadó. Jessie tette ezt vele, gondolta boldog izgalommal. Ő hozta ki belőle ezeket az érzéseket. Alig várta, hogy belemeríthesse magát Jessie édes kis barlangjába.

99

- Megfogadtam, hogy ezúttal lassan csináljuk. - Lefeküdt Jessie mellé az ágyra, és közelebb húzta magához. - Tényleg? - Jessie szeme csillogott a vágytól és kíváncsi' izgalomtól. Megcirógatta Hatch karját, aztán gyengéden végighúzta a kezét a csípőjén. A lába közben nyugtalanul izgett-mozgott a lepedőn. - A múltkor hagytam, hogy túl gyorsan felizgassál. - Hatch előrehajolt, hogy megcsókolja Jessie nyakának puha, érzékeny gödröcskéjét. Jessie szeme bosszúsan elkerekedett. - Na várjunk csak egy percet! Nem én erőltettem, hogy Mrs. Valentine irodájában szeretkezzünk. Hogy mersz ilyet állítani? Te vettél rá, hogy ott helyben a kanapén lefeküdjek veled. Hatch lassan végighúzta ujjait Jessie lába közötte a bozontos kis háromszögön, miközben magába szippantotta testének illatát. - Jobb, ha szembenézel a tényekkel, édes. Képes vagy bármikor felizgatni annyira, hogy ne bírjak magammal. - Tudod, ki hiszi ezt el. - Először én se hittem. Egészen addig, amíg azon nem kaptam magam, hogy Mrs. Valentine kanapéján szeretkezem veled. - Lágyan megcsókolta Jessie feszes, ruganyos mellbimbóját. - Az effajta képesség veszélyes dolog, Jessie. Legyél óvatos vele. Ki tudja hol leszünk legközelebb, amikor elvesztem a fejemet miattad. Jessie megremegett, ahogy Hatch gyengéden bedugta a lábai közé a térdét, hogy szétnyissa a combjait. Hatch-nek elakadt a lélegzete, és maradék önuralma is elillant, amikor rájött, hogy Jessie már egészen nedves. - Jessie, édesem. Jessie, érints meg. Jessie megcsókolta a mellkasát, miközben óvatosan lecsúsztatta a kezét, és rákulcsolta az ujját Hatch lüktető férfiasságára. Hatch úgy érezte, hogy ott helyben szétrobban. - Ennyit arról, hogy lassan fogom csinálni - motyogta. A hátára feküdt, és magára húzta Jessie-t. Jessie felhúzta a combját lovaglóülésbe, s két kezébe fogta Hatch férfiasságát. Elkerekedett a szeme, és szétnyílt az ajka a csodálkozástól. - Mi olyan vicces? - kérdezte rekedten, ahogy meglátta Hatch arcát. Hatch most jött csak rá, hogy fülig ér a szája. - A nézésed tetszik. - Hirtelen ráébredt, hogy soha nem látott még ilyen őszinte, boldog csodálkozást egy nő arcán. Soha nem akarták még ennyire. Féktelen öröm, jókedv és valamiféle primitív elégedettség árasztotta el egyszerre. - Hatch - suttogta Jessie -, én tényleg nem értem. - Ne aggódj. Nagyon jól csinálod. - Kissé megemelte a csípőjét, hogy Jessie érezhesse merevedésének mértékét. - Nem erre gondoltam.- - Gyengéden simogatta Hatch-et, és boldogan elmosolyodott, amikor látta, hogy Hatch-nek eláll a lélegzete a testét feszítő őrjítő vágytól. - Azt nem értem, hogy miért éppen te hozod ki ezt belőlem. Tudom, hogy elcsépelten hangzik, de az az igazság, hogy nekem egészen más típus az esetem. - Mi lenne, ha abbahagynád' az elméleti fejtegetést, és beengednél magadba, hogy megtudjuk tényleg, mi az igazság? - Becsúsztatta a kezét Jessie lába közé, és végighúzta ujját a nedves forróságon. Aztán óvatosan bevezette magát Jessie rejtekébe. Jessie levegő után kapott, ahogy Hatch behatolt a féltett ösvényen. Amikor félútig jutott, Hatch megfogta: két kézzel Jessie derekát, és lassan ráengedte az ágyékára. - Hatch. - Jaj de jó. Tökéletesen összeillünk. - Hatch érezte, ahogy Jessie kezdi összeszorítani és beljebb szívni magába, mint aki örökre rabul akarja ejteni. Minden akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy megakadályozza az azonnali kielégülést.

100

Mozdulatlanul fekve várta a végzetét, miközben az ujjával segített Jessienek a csúcsra eljutni. Jessie óvatosan mozogni kezdett rajta. Hatch összehúzott szemmel nézte az arcát, teljesen elbűvölve attól, hogy Jessie milyen érzékenyen reagál minden rezdülésére. Soha, egyetlen nő sem tudta ilyen őszinte átéléssel odaadni magát neki. Hatch erősnek és hatalmasnak érezte magát Jessie mellett; a legerősebb férfinak az egész világon. Soha nem fogta még el ilyen őrjítő vágy egy női érintéstől. Hagyta, hogy Jessie diktálja a ritmust, amíg képes volt uralkodni magán. De amikor érezte, hogy egyre szűkebb lesz a tér körülötte, elvesztette a fejét. Véget kell vetnie ennek az édes gyötrelemnek, különben beleőrül. Óvatosan megpróbálta bedugni az ujját lüktető férfiassága mellé. Nem volt hely. Ezt persze előre sejtette. Jessie forró rejteke teljesen ki volt töltve. De, ahogy az ujj plusz nyomást fejtett ki az érzékeny bejáratra, Jessie lélegzete elakadt. Egy pillanatra elkerekedett a szeme, aztán megvonaglott és remegni kezdett a teste. - Hatch! Ó, istenem, Hatch ! Hatch szorosan átölelte, s miközben Jessie felsikoltott a gyönyörtől, még egyszer 'tövig belemerítette magát. - Igen, Jessie. Szoríts. Szoríts. E pillanatban Hatch nem tudta pontosan, hogy mi az, amit Jessie-től akar, de azt tudta, hogy jobban akarja, mint bármit a világon. S amikor Jessie halk sóhajtással ráomlott a testére, úgy érezte, hogy megkapta tőle. HATCH-NEK fogalma sem volt, hogy mennyi ideig aludhatott. Hirtelen riadt fel, mert a hatodik érzéke figyelmeztette, hogy Jessie nem fekszik mellette az ágyon. Megfordult és kinyitotta a szemét. - Jessie? Jessie az ablaknál állt, még mindig meztelenül. Hatch alig tudta kivenni mellének finom körvonalát a halovány holdfényben. Közben Jessie egészen közel hajolt az ablaküveghez, és Hatch rájött, hogy a fogadó parkolóját nézi. - Hatch, van ott lent valaki. Hatch ásított egyet. - Valószínűleg az egyik vendég most jön vissza a vacsorázásból. Feküdj le, édesem. - Nem, szerintem most akarja feltörni a kocsidat. -A pokolba! - Hatch félrelökte a takarót, és gyorsan talpra szökkent. Egy tizedmásodperc múlva már az ablaknál állt, és Jessie tekintetét követte. Jessie-nek igaza volt. Egy magányos alak állt a Mercedes első ajtajánál. Éppen elég fényt adott a veranda erőtlenlámpája 'ahhoz, hogy ki tudják venni a férfi kezébén tartott tárgyat. Döbbenten nézték, ahogy a férfi felemeli a kezét. - Be akarja törni a kocsi ablakát - suttogta Jessie rémülten. - A rohadék! - Hatch feltépte a hálószoba ablakát. Felugrott a párkányra, aztán kilépett az ereszcsatornára. - Ne, várjál, mit csinálsz? Hatch, gyere vissza! Alsónadrágban vagy, az isten szerelmére. Várd meg, amíg kihívom a rendőrséget. Az ég szerelmére, Hatch! Hatch halkan káromkodott magában, amikor meglátta, hogy a kocsi mellett álló alak felnéz Jessie hangjára. A fickó fekete símaszkot viselt. - A fenébe, Jessie, meghallotta a hangodat. El fog menekülni. Hatch kilépett a veranda tetejére, és két lépéssel elérte a tető szélét. Lekuporodott, jó erősen megmarkolta a tető szélét, és leereszkedett a veranda

101

korlátjára. Miközben csupasz talpával a fakorlátra lépett, hálát adott Istennek, hogy nincsen tele szálkával. De elkésett. Rohanó léptek zaja töltötte be a kis parkolót. Ahogy leugrott a földre, azonnal tudta, hogy elszalasztotta a zsákmányát. Fájdalmasan felszisszent. Éles kavicsok mélyedtek a talpába. Egy pillanatra látta még a fekete ruhás alakot, ahogy eltűnik a fogadó túlsó sarkán. -A rohadt életbe! Hatch a fickó után lendült, de hamar feladta, miután az éles kavicsok felsértették a lábát. Értelmetlen lett volna az üldözés. A talpa cafatokra rongyolódott volna. Csak úgy csíphette volna nyakon a rohadékot, ha sikerül meglepetésszerűen rajtaütnie. De Jessie keresztülhúzta a számítását. Hatch magában dohogott, miközben visszasántikált, hogy szemügyre vegye a Mercedest. Ellenőrizte az ablakokat, aztán végighúzta kezét az ezüstszürke karosszéria szélén. Miután nem talált rajta sérülést, megnyugodott némiképp. A legmodernebb autóriasztót, amit a márkaszerviztől rendelt, eredetileg csak a hónap végén akarták beszerelni a kocsijába. Hatch most úgy döntött, hogy azonnal fölhívja őket, amint visszaér Seattle-be, és megpróbálja előrehozatni az időpontot. Sehol nem lehet manapság nyugtunk a bűnözőktől. Micsoda szégyen, hogy még egy csendes kis szigeten se hagyhatja az ember őrizetlenül a kocsiját. - Hatch. Hatch. Az isten szerelmére, Hatch. Felpillantott, és látta, hogy Jessie egészen kihajol az ablakon. Egy nadrágot szorongatott a kezében. Hatch kinyitotta a száját, hogy lehordja Jessie-t, amiért elriasztotta a símaszkost, de azonnal be is csukta, amikor rájött, hogy egy szál alsógatyában álldogál egy nyilvános parkolóban. - A francba! - Hatch mogorván feltartotta az egyik kezét. Jessie összegyömöszölte a nadrágot, és ledobta. Hatch éppen felhúzta a cipzárját, amikor felgyulladt a villany a szobájukkal szomszédos ablakban. Egy kövér kopasz férfi dugta ki a fejét, dühösen végigmérte Hatch-et. - Mi a jóisten van ott? Mi itt aludni szeretnénk. Máshova menjen randalírozni, részeg huligán! - Úgy lesz - felelte Hatch. Felment a lépcsőn a verandára, megkereste a kulcsot a nadrágzsebében, és belépett a sötét előcsarnokba. Jessie aggódó arccal várta a szobában. Magára kapta közben a pongyoláját, de a haja most is kócos volt az alvástál. Hatch-nek jólesett a nyilvánvaló aggodalom. De azért nem feledkezett meg róla, hogy Jessie volt az, aki miatt el tudott menekülni a vandál garázdálkodó. - Jól vagy? - Jessie odasietett hozzá, ahogy Hatch lehuppant a székre. - Persze, a fenébe. Jessie a homlokát ráncolta, miközben Hatch-csel szemben leült az ágyra: - Valami baj van? - A rohadt életbe, Jessie, elkaphattam volna a fickót. Ha nem kezdesz el összevissza ordibálni, hogy kihívod a zsarukat, elkaptam volna a nyakát. - Hatch, csak egy autóról van szó. - Csak egy autóról? Csak egy autóról? El tudod te képzelni, hogy mennyibe kerül egy ilyen modell? Van neked fogalmad arról, hogy mennyit kellett várakoznom, amíg megkaptam? Lehet, hogy te olyan világba születtél bele, ahol bármit megkaphatsz, de én nem.

102

- Hatch, nyugodj meg. Hidd el nekem, hogy nagyra értékelem a kocsidat. De téged sokkal jobban féltelek, mint a Mercedesedet. Gondolkozz egy kicsit. Nem úgy megy manapság, hogy fogod magad, és üldözőbe veszel egy bűnözőt. Túl veszélyes .az ilyesmi. Lehetett volna nála pisztoly is. - Elhallgatott egy pillanatra. - Vagy kés. Ahogy legutóbb. Hatch megdermedt. - Miről beszélsz? Jessie habozott. - Nem tudom, hogy elmondjam-e neked, mert csak felidegesítelek vele, és amikor ideges leszel, hajlamos vagy prédikációkat tartani, és én nem akarom, hogy tönkretegyél mindent, ha érted, mire gondolok. Hatch felpattant a helyéről, az ágyhoz lépett, kinyújtotta a kezét, és talpra állította Jessie-t. - Mi a fenéről beszélsz? Jessie megnyalta a szája sarkát a nyelve hegyével. - Hát... - A fenébe, Jessie! - Oké, oké, elmondom, csak ne fújd fel nagyon a dolgot, mert lehet, hogy tévedek. - Miben tévedsz? - Hatch vészjóslóan megszorította Jessie vállát. - Hát csak abban, hogy a fickó, akit üldöztél a parkólóban, erősen emlékeztetett arra a pasasra, aki betört Mrs. V irodájába, és megpróbálta ellopni Alex számítógépét. Hatch hátán végigfutott a hideg. - Jézusom. Biztos vagy, ebben? Jessie gyorsan megrázta a fejét. - Nem. Hogy lehetnék biztos benne? Ne felejtsd el, hogy a fickó mindkét alkalommal símaszkot viselt. De az alkata ismerősnek tűnt. Sovány volt. És elég kicsi. Nem is tudom, Hatch. Inkább csak egy megérzés. Mint ahogy megéreztem azt is, hogy fel kell kelnem, és oda kell mennem az ablakhoz. - Ez el is dönti a kérdést. - Hatch elengedte Jessie-t, és az ajtóhoz ment, hogy ellenőrizze a zárat. - Mi dönt el mit? -Túlságosan belemerültél az egyszemélyes jövendőmondó és magánnyomozó szerepbe. Ez az ügy túl sok tisztázatlan kérdést vet föl. És nekem nagyon. nem tetszik egyik sem. Úgyhogy ezennel lezártnak tekintem az ügyet. Jessie-nek tátva maradt a szája a döbbenettől. Aztán elkeseredett düh izzott föl a szemében. - Ezt nem teheted. Ez az én ügyem. A saját ügyfelemtől kaptam a megbízást. Van egy csomó nyom, amit követnem kell. Nem fogod nekem megmondani, hogy mikor hagyjam abba a nyomozást. - Nézd, Jessie, ez már nem játék. Nem érted? Hajlandó voltam elnézni a dolgot, amíg úgy tűnt, hogy nem jelent különösebb veszélyt. - Elnézni? Szóval te így állsz a kérdéshez? - Dühös szemmel meredt Hatch-re. Nagyon köszönöm, Hatchard. Gyanítottam, hogy ez a véleményed az egészről, de megpróbáltam a legjobbat feltételezni rólad, miután megszerezted nekem azt a leporellódarabot. Majdnem sikerült elhitetned velem, hogy komolyan veszed az új hivatásomat, és tényleg érdekel a nyomozás. - Komolyan veszem, Jessie. Ezért is mondom; hogy állítsd le magad. - Nem vagyok hajlandó abbahagyni a nyomozást. Hatch nagyot fújt, és masszírozni kezdte a tarkóját, miközben azon törte a fejét, hogyan csillapíthatná le Jessie dühét. - Gondolkodj egy kicsit. Egyértelműen kiderült, hogy nem egy ál-médiummal állunk szemben. Edwin Bright minden valószínűség szerint csaló és szélhámos, de nem játssza meg a követői előtt, hogy látnoki képességekkel rendelkezik. Mondd ezt el Mrs. Attwoodnak, és a megbízásod ezzel befejeződött. Ő majd felfogad egy valódi magándetektívet, ha további lépéseket akar tenni az ügyben.

103

- A vacsoránál azt mondtad, hogy továbbra is segítesz a nyomozásban emlékeztette Jessie Hatch-et, a fogai között szűrve a szavakat. - Igen, ez még akkor volt, amikor azt hittem, hogy elbohóckodhatunk egy ideig a dolgon, ha már annyira boldog vagy tőle. De az a fejlemény, hogy valaki követhet téged, véget vet a játszadozásnak. - A fenébe, Hatch, azt se tudjuk, hogy ugyanaz a pasas volt-e. Valószínűleg nem. Tudtam, hogy nem lenne szabad neked semmit mondanom. - De mondtál, úgyhogy most ez a helyzet. - Nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy ilyen lenézően beszélj az új hivatásomról. Ez a megjegyzés még jobban felidegesítette Hatchet. - Én nem nézek le semmit. Én csak óvatos vagyok. Kell valaki, aki józanul végiggondolja a dolgokat, és nagyon úgy fest, hogy kettőnk közül nem te vagy az, aki erre most hajlandó. - Ha így tudsz csak beszélni, akkor nyugodtan kiszállhatsz az ügyből Hatch az égre emelte a tekintetét. - Ügyből? Miféle ügyből? Ez nem ügy, ez egy újabb előre megfontolt merény a részedről, hogy őrületbe kergess egy újabb munkáltatót. Őszinte részvétem Mrs. Valentine-nak. Nagyon jól tudom, mit fog érezni, amikor rájön, hogy mit csináltál a háta mögött. - Valóban? - Igen, valóban. Előbb-utóbb rájön, hogy egy ámokfutót alkalmazott, ahogy az összes többi főnököd is kénytelen volt rájönni. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy ő is szélhámos. Mert ha lett volna bármiféle látnoki képessége, tudnia kellett volna, hogy nem szabad alkalmazni téged. - Ámokfutó. Hatch érezte, hogy túl messzire ment. Jessie szeme izzott a dühtől. - A fenébe, Jessie, tudod, hogy nem gondoltam komolyan. Visszavonom. Nézd, én csak világossá akartam tenni a mondanivalómat. Éktelen dörömbölés hallatszott a szomszédos szoba felől. Hatch azonnal elhallgatott. Érezte, ahogy lassan elvörösödik, miközben a már ismert kopasz szomszéd átordított.a falon. - Ha nem hallgatnak el, és, nem hagyják abba ezt a baromságot, szólok az igazgatónak! Világos? Jessie gúnyosan elmosolyodott. - Igen, Hatch, miért nem hallgatsz már el? Zavarod a szomszédokat. A végén még kihajítanak minket. - Ez nem lehet igaz. - Hatch idegesen beletúrt a hajába. Hogy volt képes az önuralmát így elveszíteni? Hirtelen talpra ugrott, és járkálni kezdett föl-alá a kis szobában. - Itt veszekszem hajnali egykor egy nővel egy szállodaszobában, aki azt hiszi magáról, hogy látnok és magándetektív egy személyben. Ideje lenne megnézetnem, hogy nincs-e valami az agyammal. - Biztos vagyok benne, hogy Glenna néni örömmel megteszi, méghozzá családi áron. Hatch hirtelen megpördült, Jessie-re emelte az ujját, és nagyon halkan megszólalt. - Egyetlen szót sem akarok hallani erről az átkozott ügyről reggelig. Világos? ' ° Jessie dacosan felszegte az állát. Szemében megcsillant a lázadás fénye. - Jessie, esküszöm, ha még egy, rossz szót szólsz ma éjjel, az se fog érdekelni, hogy mit szólnak a szomszédok. - mondta nagyon halkan. - Ez fenyegetés? - Csak ígéret. Csukd be a szádat, és mássz vissza az ágyba. - Különben? - Jessie dacos pillantást vetett Hatchre.

104

- Mondja, hölgyem, nem tudja, hogy mikor kell abbahagyni? Különben én magam teszlek be az ágyba. És az se érdekel, ha visítani fogsz közben. Akkor legalább kihívja az igazgatót az idióta szomszédunk. És akkor magyarázkodhatsz neki, úgy kirúg, hogy a lábunk se éri a földet. Jessie elvörösödött. Persze, biztos úgy lesz. - Igen, Jessie, úgy lesz. És most menj vissza az ágyba. Jessie szó nélkül visszafeküdt az ágyba. Hatch levette a nadrágját, és befeküdt Jessie mellé, de nem ért hozzá. Érezte, hogy Jessie milyen mereven fekszik mellette, és gyanította, hogy a mennyezetet bámulja, ami igaz is volt. Lassan vánszorogtak a percek előre. - Hatch? - Igen? - Úgyse jött volna össze. - Furcsa mód inkább szomorúnak hangzott, mint mérgesnek. - A lélekbúvárság és a detektívesdi? Ezt előre megmondhattam volna neked. - Nem. Úgy értem, hogy a kettőnk dolga. A hosszú távú, elkötelezett kapcsolat. Nem sikerült volna. Ugye, most már te is belátod? Folyton csak marakodnánk egymással. - Össze fog jönni - motyogta Hatch. Még mindig dühös volt Jessie konok önfejűsége miatt, és nem akart elmélyült vitába bonyolódni arról, hogy miként fog működni a kapcsolatuk. Ebben az ingatag lelkiállapotban 'még olyat találna mondani, ami csak olaj lenne a tűzre. Örült, hogy visszanyerte az önuralmát, és nem állt szándékában újra elveszíteni. - De Hatch... - Aludjál, Jessie. Jessie szomorúan felsóhajtott, hátat fordított Hatch-nek, és szánalmas kis gombóccá gömbölyödött. Néhány perc múlva úgy tűnt Hatch-nek, mintha halk szipogást hallana. Nem szólt semmit. Amikor újabb hasonló nesz ütötte meg a fülét, oldalára fordult, szembe Jessie hátával. Kinyújtotta a kezét, átölelte Jessie-t, és magához húzta. Jessie először egy kicsit ellenállt, de aztán zokszó nélkül beletörődött a sorsába. Néhány perc múlva a szuszogása egyenletessé vált. Hatch még hosszú ideig ébren feküdt, és azon tűnődött, hogy soha egyetlen nőnek sem sikerült annyira kihoznia a sodrából, mint Jessie-nek. Az egyik pillanatban még szerelmeskedtek, a másikban már olyan ádáz veszekedést folytattak, ami elég hangos volt ahhoz, hogy fölkeltse a szomszédokat. Oliviával soha nem fordult volna elő ilyesmi. Hatch - szélesen elvigyorodott a -sötétben, és közelebb húzta magához Jessie-t.

AZ ÉJSZAKA KÖZEPÉN lezajlott veszekedés várható következményei akkor tudatosultak csak Jessie-ben, amikor másnap reggel kilépett az apró fürdőszoba ajtaján. Megtorpant a szoba közepén, és döbbent tekintettel nézett Hatch-re, aki éppen az övét csatolta. - Ó, istenem!. Itt reggeli is jár a szállás mellé, igaz? - Ez volt az első mondata Hatch-hez, amióta felébredt. Hatch felvonta a szemöldökét, és belenézett a pénztárcájába. - Na és, mi van akkor? Jessie bosszús pillantást vetett rá. - Csak az, hogy nem mehetünk le reggelizni.

105

- Fizettünk érte. Úgyhogy meg is esszük. - Hatch, nem lehet. A szomszédban lakó férfi meg a felesége is lent tesz. És ki tudja, mi a helyzet a többi szomszéddal. Nem tudnék a szemükbe nézni. Azután az őrület után, amit éjjel. csináltunk? - Csináltunk? - Te is benne voltál a dologban. Ne merészelj kibújni a felelősség alól. Hatch, én egy falatot se tudnék lenyelni azzal a tudattal, hogy mindent hallottak. Hatch egy hosszú pillanatig Jessie arcát fürkészte. Egyetlen arcvonása sem árulta el, hogy mit gondol. Aztán hirtelen elvigyorodott, alapos meglepetést okozva Jessie-nek. - En is így vagyok vele. Tűnjünk innen a pokolba, mielőtt összefutunk valamelyik szomszédunkkal. A közös érdek, hogy mielőbb elhagyják a rossz emlékű helyszínt, segített valamelyest helyreállítani a beszélő viszonyt közöttük. De mivel mindketten óvakodtak újabb vitát nyitni, szinte alig szóltak egymáshoz a Seattle felé vezető úton. De ez a csend most. nem volt ellenséges. Jessie tett ugyan égy-két óvatos kísérletet, hogy szóba hozza a Hajnal Első Sugarával. kapcsolatos nyomozást, de nem erőltette nagyon a dolgot, amikor kőfalba ütközött. , Végül maga Hatch hozakodott elő a témával, de csak aztán, hogy felcipelte az utazótáskát Jessie ajtaja elé, s megvárta, míg Jessie belép a biztonságos lakásba. - Jessie, én komolyan beszéltem tegnap, amikor azt mondtam, hogy abba kell hagynod ezt az ostoba nyomozást. Mondd meg Mrs. Attwoodnak, hogy megtettél minden tőled telhetőt, És hagyd, hogy máshoz forduljon segítségért. Nem várta meg, hogy kitörjön az újabb veszekedés. Egyszerűen megfordult; és kiment az ajtón, miután letette az utazótáskát a földre. - Hatch, én mondtam neked, hogy... Elhallgatott, és Hatch után sietett, aki már a lépcsőnél járt. - Várjál! Hová mész? - Az irodába. Nincs még vége a délutánnak. Rengeteg munkám van. - Tudhattam volna - dünnyögte Jessie. Karba fonta a kezét a mellén, és az ajtófélfának dőlt. Hatch hátrapillantott. - Vacsoránál találkozunk. Lehet, hogy késni fogok egy kicsit. - Várjál. Nem fogom az életemet a te munkabeosztásodhoz igazítani, Mr. Hatchard. - Épp most igazítottam az enyémet a tiédhez. - Ezzel eltűnt, mielőtt Jessie bármit is válaszolhatott volna. Jessie bosszúsan felsóhajtott, leengedte a kezét, becsukta az ajtót maga mögött, és a telefonhoz ment. Ideje felhívnia Susan Attwood mamáját. Be se fejeződött az első csengetés, amikor felvették a telefont. Mrs. Attwood hangja rendkívül feszültnek tűnt. - Igen? - Mrs. Attwood? - Igen. Ki az? A fiatal hölgy a Valentine Tanácsadó Irodától? - Igen. Jessie Benedict. Szeretném elmondani, hogy milyen eredménnyel járt a HES főhadiszállásán tett kirándulásunk. - Jó, hogy hív. Már számtalanszor kerestem. A nő hangjából áradó ridegség meghökkentette Jessie-t. - Valami baj van, Mrs. Attwood? - Nincs. Illetve, történt valami. Meggondoltam magam. Igen, ez az. Meggondoltam magam. Nincs szükségem médiumokra. Nem is tudom, mi ütött belém, hogy magukhoz fordultam. Azt akarom, hogy azonnal szálljanak ki az ügyből. Hallja, amit mondok?

106

- Hallom, Mrs. Attwood, csak éppen nem értem. Nem akarja megtalálni Susant? - Minden rendben van. Nincs semmi báj. Csak... csak félreértettem a dolgot. Pánikba estem, ennyi az egész. Azt akarom, hogy azonnal hagyják abba a. nyomozást. Nem fizetek semmiért, amit az-üggyel kapcsolatban csinál. Világos? - Tökéletesen világos, Mrs. Attwood - felelte Jessie szelíden. - De azért ne feledkezzünk meg a négyszáz dolláros belépőről meg az utazási költségekről, amiket előre jóváhagyott. - Egyetlen nyamvadt centet se fizetek. Soha nem lett volna szabad odamennie. Végül is nem magándetektív. - De Mrs. Attwood... - Maradjon ki a dologból. Jessie eltartotta a fülétől a kagylót, amikor Mrs. Attwood lecsapta a telefont.

107

TIZENEGYEDIK FEJEZET - MIT GONDOLSZ, ALEX? Fel tudod ezeket használni arra, hogy bejuss a HES központi komputerébe? Jessie Alex kezébe nyomta a leporellódarabot, amit Hatch a HES férfimosdójából zsákmányolt: - Talán. - Alex szemügyre vette a leporellót a félhomályban. Még csak délután négy óra volt, de Alex szokásához híven leeresztette a rolót az irodájában, örökös félhomályt teremtve magának. A számítógép monitorjártak fénye megcsillant a szemüvegén. Alex munkahelye leginkább egy szemétdombra hasonlított. Csokis papírok, üres kólás dobozok és feltépett csipszes zacskók hevertek minden olyán négyzetcentiméteren, amit nem foglaltak el a leporellók és floppysdobozok. - Úgy tűnik, hasznát vehetem egy-két dolognak - merengett Alex. - Látok néhány rendszerkódot itt. Azt mondtad, hogy klímaadatok jöttek be a számítógépükön. Nyilván közvetlen kapcsolatban áll néhány sztenderd időjárási adatbázissal. Ha így van, akkor védtelen. Valószínűleg be tudom cserkészni. Mit keresel egyébként? - Nem tudom pontosan. Azt hiszem, valamilyen pénzügyi elszámolást. Remélem, hogy Hatch segíteni fog. Ő nagyón ért az ilyesmihez, s útmutatást tud adni nekünk. De most durcáskodik éppen a San Juanon történt apró incidens miatt. - Mennyire volt apró? - Fel akarták törni a Mercedesét. Nagyon megviselte a dolog. - Tyűha! Azt a Mercedest, amivel jár? Nem is csodálkozom rajta - hüledezett Alex. - Tudod te, hogy mennyibe kerül manapság egy ilyen modell? - Mégis csak egy autó, Alex. - Az nem egy autó. Hanem egy csodálatos szerkezet. - A kocsinak végül nem esett baja. De most kénytelenek vagyunk egy ideig Hatch nélkül folytatni a nyomozást. Először is azt akarom kideríteni, hogy a HES legális tevékenységet folytat-e, vagy egy nagy csalás az egész. - Miért izgat ez téged? - Alex homlokát ráncolva nézegette a leporellót. Minek nyomozol tovább, ha a megbízód visszavonta a megbízást? Jessie pöcögtetni kezdte a körmével Alex rendetlen íróasztalát. - Az igazat megvallva nem tudom pontosan. Afféle rossz előérzet. . - Mi aggaszt? - Susan Attwood sorsa. Azt hiszem, az anyjának igaza volt. Magukhoz csalták valahogy, és felhasználják valami disznóságra. Van egy olyan érzésem, hogy bajba keveredett. - Megérzés? - Akár annak is nevezheted. Alex bólintott. - Oké, megnézem, mit tehetek. - Nem probléma? Alex szélesen elvigyorodott, a szeme izgatottan csillogott. - A fenét! Jó kis móka lesz. - Fizetni fogok érte. - Hogyan? Kirúgott az ügyfeled, nem emlékszel? - Majd megoldjuk valahogy. Nem dolgozhatsz ingyen. Nem bánod, ha figyellek? - Nem. De azt hiszem, el fog tartani egy ideig. Jessie sóhajtott egyet, és Hatch dühös arcára gondolt, meg arra, hogy valószínűleg bent fogja tölteni az egész estét az irodájában. Abban se lehetett biztos, hogy feljön-e Hatch ma este a lakására. - Úgysincs más dolgom ma este - mondta. - Akkor nézzük, miből élünk. - Alex a számítógép felé fordult, és munkához látott.

108

HATCH SZÓRAKOZOTTAN belelapozott egy több hónapos magazinba, amit, dr. Glenna Ringstead várószobájában talált az asztalon. Már kezdte megbánni, hogy igent mondott a nagynénivel való találkozásra. Délután ugyanis, amikor a titkárnője közölte vele, hogy dr. Ringstead telefonált és megkérte, hogy ugorjon be hozzá, úgy döntött, hogy szakít rá időt. Az órájára pillantott, már harmadszor az elmúlt tíz perc alatt. Az előtérben ülő titkárnő rosszallóan ráncolta a homlokát. - Dr. Ringstead feljegyzéseket készít. Pillanatokon belül a-rendelkezésére áll. Hatch bólintott, eldöntve magában, hogy maximum öt percet engedélyez még Glennának. Jobb dolga is van, mint hogy egy pszichiáter várótermében ücsörögjön. A helytől egyébként is kirázta a hideg. Félrelökte a magazint, és felállt. - Megengedi, hogy használjam a telefont? A titkárnő gyorsan megrázta a fejét. -Természetesen. Nyugodtan használja csak. Hatch megfordította a készüléket, hogy felé nézzen a -számlapja, és beütögette Jessie otthoni számát. Még mindig semmi válasz. Megpróbálta az irodában is, és ugyanarra az eredményre jutott. Azóta nem tudott kapcsolatba lépni vele, amióta eljött a lakásából kora délután. Éppen azon töprengett, hogy megpróbálja Elizabeth otthoni számát, hátha odament Jessie, amikor kinyílt a belső iroda ajtaja. - Üdvözöllek, Hatch. Elnézést, ha megvárakoztattalak. Örülök, hogy sikerült időt szakítanod, hogy beugorj hozzám. Glenna hátrébb lépett, és_ magára 'öltötte hűvös, távolságtartó mosolyát. - Gyere be. - Mi a probléma, Glenna? - Hatch belépett, és körülnézett a lágy fénnyel megvilágított szobában, ahol Glenna a betegeit kezelte. Ha lehet, itt még rosszabbul érezte magát, mint odakint. - Szívesen felkerestelek volna az irodádban, de őszintén szólva nem akartam összefutni Jessie apjával. Vincent kötelességének érezte volna, hogy megkérdezze, mit keresek ott, és mivel Jessie-vel kapcsolatos a dolog, nem akartam fölöslegesen magyarázkodni. - Jessie-vel? - Hatch egyre kellemetlenebbül érezte magát. - Tartok tőle, hogy igen. Miért nem foglalsz helyet? Hatch a székre pillantott. A mellette álló asztalon nagy doboz papír zsebkendő feküdt. Nagyon nem tetszett neki a látvány. - Kösz, nem. Nincs sok időm, Glenna. - Igen, persze. Te is egy elfoglalt üzletember vagy. Akárcsak Vincent. Megeresztett egy leereszkedő, tudálékos mosolyt, és leült az íróasztala mögé. Pedánsan összekulcsolta a kezét maga előtt, és a lakkozott felületre támasztotta. Kissé nehéz belefogni a mondókámba, Hatch. Kérlek, hallgass végig türelmesen. Hatch elhatározta, hogy türelmes lesz. Látszott a nőn, hogy nehezére esik a beszéd. -- Gondolom, Jessie-vel kezded. - Igen. Jessie-vel. - Glenna elhallgatott, és egy halovány pasztellszínű metszetet nézegetett a falon. - Én nagyon kedvelem őt, Hatch. Születésétől fogva ismerem. - Tudomásom van róla. - Világéletében fontos helyet töltöttbe a mi meglehetősen rendhagyó kis családunkban. Ez főleg azért alakult így, mert, bár rengeteget veszekszik az apjával, ő az egyetlen a családban, aki szót tud érteni vele. Vincent nem könnyű eset. Érted; miről beszélek.

109

- Persze. Jessie az egyetlen, aki hajlandó megküzdeni vele, amikor senki másnak nincs ehhez mersze. Őt kéri meg mindenki, hogy járjon közben az érdekében, ha akar valamit Benedicttől. És ő megteszi, mert hűséges a családjához. Ilyen egyszerű a képlet. Glenna felsóhajtott. - Egy kicsit nyersen fogalmaztál, de lényegében ez a helyzet. Így működik a dolog. Vincent Benedict szereti ellenőrzése alatt tartani az embereket. És ezt úgy tudja elérni, hogy rajta tartja a kezét a pénzforrásokon. - Az az érdekes,- jegyezte meg Hatch tűnődve -, hogy Jessie soha nem kér magának semmit Vincenttől. - Ez az, amiben nagyon tévedsz. Azért vállalta ezt a tortúrát már a kezdet kezdetén, mert akart valamit Vincenttől. Szeretetet és figyelmet próbált kicsikarni belőle már egészen fiatalon. Isten a megmondhatója,. hogy Vincent nem könnyen tárja fel az érzelmeit mások előtt. Zárkózott, távolságtartó figura volt világéletében. Azért vállalta Jessie a közvetítő szerepet, hogy rá tudja kényszeríteni Vincentet a vele való törődésre és figyelemre. Az igazat megvallva nem is nagyon jutott neki más szerep. - Szóval Jessie azért áll ki olyan bőszen a többiek érdekében, mert magára akarja vonni Vincent figyelmét? Hatch csodálkozva nézett Glennára. - Igen. Olyan régóta csinálja már, hogy viselkedés mintává rögzült benne, Olyan szokássá, amivel képtelen szakítani. - A végeredmény pedig az, hogy összetartja az egész pereputtyot egy családdá. Mit akarsz kihozni ebből a. beszélgetésből, Glenna? - Azt próbálom elmagyarázni, hogy miért és hogyan került Jessie ilyen bonyolult, idegölő kapcsolatba az apjával. - Glenna habozott egy pillanatig. - És azért hozakodom elő most a témával, mert bármennyire kényelmesnek tűnik egyesek számára a megoldás, egyáltalán nincs szüksége Jessie-nek még egy ilyen kapcsolatra. Hatch-nek végre leesett a tantusz. Haragosan megvillant a szeme, de sikerült elfojtania az indulatát. - Gondolom, rólam beszélsz, nem? - Félek hogy igen. És meg kell mondanom, hogy nagyon tisztességtelen volna belekényszeríteni Jessie-t a veled való házasságba. Jessie annyira megszokta, hogy teljesíti a család kívánságait, hogy még erre is képes lenne értünk. És a végén teljesen tönkretenné az életét, csak hogy kedvébe járjon a családnak. - Kérdezek valamit, Glenna, szerinted milyen férjre lenne szüksége Jessie-nek? - Olyan férjre, aki tökéletes ellentéte az apjának. Egy gyengéd, törődő és gondoskodó férfira, aki képes szeretetre és barátságra. Családcentrikus férfira, és nem olyanra, aki kizárólag a munkájának é1: Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, Hatch, de az az igazság, hogy nagyon rosszul járna veled. Ha hozzád menne feleségül, ugyanazt az önpusztító mintát követné, amit az apjával végigcsinált már egyszer. Arra kérlek, jól gondold meg, mielőtt belekényszeríted egy tartós kapcsolatba. Ha valóban számít neked, akkor engedd útjára. - Engedjem útjára Jessie-t? Hát erre ne számíts. - Hatch úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne csapja falhoz a keze ügyébe eső legközelebbi tárgyat. Végül sikerült megőriznie a nyugodtság látszatát,. miközben elindult az ajtó felé. - Újságom van számodra, dr. Ringstead. Lehet, hogy neked doktori diplomád van, de fogalmad sincs róla, hogy mi a francról beszélsz. Én nagyon jó férje leszek Jessie-nek.. Ahogy kiment a szobából, nem csapta be maga után az ajtót, de nagyon közel állt hozzá.

110

Engedjem útjára Jessie-t? Ez a nő megőrült. Hatch pontosan tudta, hogy soha életében nem akart még annyira semmit, mint ahogy most Jessie Benedictet akarja. Egy perc múlva már kint volt az utcán Glenna belvárosi irodája előtt. Öt óra harminc volt, és az utca zsúfolásig tele hazafelé illetve a legközelebbi kocsmába igyekvő emberekkel. Hatch talált egy telefont az egyik áruház előtt, és újból feltárcsázta Jessie számát. Még mindig semmi válasz. Hatch halkan káromkodott magában, s visszaakasztotta a kagylót. - Ringstead tévedett vele kapcsolatban. Ő éppenséggel az a férfi, akire Jessienek szüksége van. A pokolba is, Jessie falra mászna a gyengéd, gondoskodó típusoktól. Lehet, hogy ő és a nagynénje azt hiszik most, hogy ilyen kell neki, de Hatch tudta, hogy egy ilyen férjben Jessie hat hónap alatt csalódna. Neki egy olyan erős akaratú férfi kell, amilyen ő, olyasvalaki, ' akire felnézhet. Aki meg tudja védeni, méghozzá nemcsak a saját nyughatatlan természetétől, hanem a család követelőzéseitől is. Nem kell ahhoz pszichiáterdiploma, hogy észrevegyük ezt a nyilvánvaló képletet, dohogott magában Hatch. Egyszerű férfi-nő kapcsolatról van szó.

VINCENT MÁR VÁRTA, mire visszaért az irodába. Hatch ajtaja előtt strázsált a folyosón. Haragosan felhúzta a szemöldökét, és meglengetett előtte egy dossziét. - Hol a pokolban voltál? És mi a fene folyik itt egyébként is? Mostanában többet vagy távol az íróasztalodtól, mint mögötte. Hogy az ördögbe akarod vezetni a vállalatot, ha állandóan nők után futkosol, ha csak rád jön a szükség? - Szállj le rólam, Benedict. Nem vagyok túl jó hangulatban. - Hatch félretolta Vincentet, és bement az irodájába. Vincent utánament, még mindig a dossziét lengetve. -Tudod, mi ez? Annak az építőipari cégnek a jelentése, akikkel az áruházat építtetjük. Megérkezett ma az összes ajtó, és. egyik se passzol. Képzeld el. Vissza kell küldenünk az egészet. . - Benedict, ez olyan probléma, amit sokkal alacsonyabb szinten kell megoldani, mint a tiéd. Megmondtam már, hogy meg kell tanulnod távol tartani magad a részletkérdésektől, hogy a teljes képre összpontosíthass. - Egy teljes szállítmány ajtó, amelyik nem passzol sehova, elég jelentős kérdés, hogy az isten verje meg! És van még valami, amivel foglalkoznunk kell. A spokane-i szerződés. El fogjuk veszíteni a Yorland és Younggal szemben, ha nem leszel résen. - Nem kár érte. - Hatch leült az íróasztala mögé. - Nem kár érte? A fenébe, nekem kell az a szerződés. Azt mondtad, hogy meg tudod szerezni. - Meg tudom és meg is fogom szerezni, ha annyira ragaszkodsz hozzá, de akkor is azt mondom, hogy nem éri meg az erőfeszítést. Nincs rá szükségünk. Sokkal jelentősebb üzletekben gondolkozunk. Hagyjuk a filléres dolgokat az olyanoknak, mint .a Y és Y Benedict mondani akart valamit, de aztán hirtelen elhallgatott. - Jézusom! Te rettentően dühös vagy valamitől. - Igen, mondhatni. Benedict összevonta a szemöldökét. - Még mindig problémáid vannak a lányommal? - Semmi olyan, amit ne tudnék kezelni.

111

- Akkor mi a gond? Hol voltál az elmúlt egy órában egyébként? - Glenna Ringsteaddel beszélgettem. - Jézusom. - Vincent hirtelen leült, és fáradtan felsóhajtott. - Nem csodálom, ha dühös' vagy. Az a nő minden erőlködés nélkül lyukat tud beszélni az ember hasába. Hatch észrevette a furcsa mellékzöngét Benedict hangjában, és gyorsan felpillantott. - Ha jól értem, neked is volt valami ügyed vele. - Egyszer-kétszer, - Neked is megpróbált kiselőadást tartani Jessie-ről? - Időnként. Hatch a maradék türelmét is elvesztette. - Benedict, hagyd abba a köntörfalazást. Ha mondani akarsz valamit, akkor mondd ki. Vincent megdörzsölte a halántékát, aztán sóhajtott még egyet. Glenna és én, szóvál, tudod, egy ideig közeli kapcsolatban voltunk. - Közeli kapcsolatban? - Hatch teljesen megrökönyödött. - Neked viszonyod volt Glennával? Ezt elég nehéz elhinni. - Nekem mondod? Nagyon régen történt. Röviddel azután, hogy Liliannel elváltunk. Lloyd Ringstead is akkoriban lépett le Glennától. Tudod, hogy megy az ilyesmi. Én is ki voltam borulva, és Glenna is kész volt. Egyik este aztán összejöttünk, hogy megvigasztaljuk egymást. És közben túl sokat ittunk. Aztán az ágyban kötöttünk ki. Egyszer-kétszer megismétlődött még a dolog, aztán mindketten rájöttünk, hogy ostobaság az egész. - Átkozott legyek, ha el tudlak benneteket képzelni együtt. - Mi se tudtuk, miután kitisztult a fejünk. Egyikünknek se jelentett semmit a dolog. - Benedict kényelmetlenül feszengett a székén. - Soha nem mondtam el Liliannek vagy másnak. És úgy tudom, hogy Glenna se mondta. Valahogy mindketten szégyelljük magunkat a történtek miatt. - Ekkor ment vissza Glenna az egyetemre doktori címet szerezni? - kérdezte Hatch. Benedict a fejét rázta. - Nem. De többször is mesélt róla, amíg találkozgattunk. Biztattam, hogy folytassa, és felajánlottam, hogy támogatom a tanulmányait. A . pokolba is, David még egészen kis kölyök volt, az apja meg szó nélkül lelépett. Lloyd itt dolgozott nálam a gyárban. Átkozottul jó könyvelő volt. De tudtam, hogy Glennának és a gyereknek nem maradt semmije. És az isten szerelmére, Glenna mégiscsak Jessie nagynénje volt: És én lefeküdtem vele. Nem is tudom. Úgy éreztem, hogy tartozom neki ennyivel. - Ez hihetetlen - csóválta a fejét Hatch. - Egy dolgot azért mondok neked. Sokkal jobban kedveltem azelőtt, hogy megszerezte a doktori címét pszichológiából - vallotta be Vincent. - Megpróbáltam azért Davidet rendszeresen támogatni. De nem hiszem, hogy túl sokra mentem vele. - Hé most fog diplomázni az egyetemen, és még börtönben sem volt. Mi- többet kívánhat ennél az ember? Sokkal rosszabb apákat is ismerek. Vincent felhúzta a szemöldökét. - Igen? Mint például? - Például a sajátomat - felelte Hatch szárazan. - Igazi szar alak volt. Vincent tűnődő arcot vágott. - Fogadok, hogy az enyém órákat adhatott volna a tiednek. Mármint, ha elég ideig velünk maradt volna... lelépett, -amikor nyolcéves voltam. Sose láttam többet. Hatch bólintott. - Néha jobb, ha az ilyen apák eltűnnek, és nem rontják otthon a levegőt. - Igen...Néha. Időnként viszont szívesen Megmutattam volna a gazembernek, hogy mit értem el nélküle. Ha érted, mire gondolok?

112

- Igen, értem, mire gondolsz - válaszolta Hatch. HATCH NEM TUDTA, hogy aggódjon inkább vagy dühös legyen, amikor este nyolckor megnyomta Jessie kapucsengőjét, és nem kapott választ. Ráfeküdt egy ideig a gombra, de hiába. Ha Jessie otthon is volt,, nem reagált a csöngetésre. Hatch visszaballagott a kocsijához, és felnézett a hálószoba sötét ablakára. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy elmegy Jessie irodájába. Tíz perc múlva bearaszolt egy parkolóhelyre a Valentine Tanácsadó Iroda előtt. Első pillantásra megállapította, hogy sötét van az emeleten. Olyan érzése támadt, hogy Jessie szándékosan kerüli. Végigpergette magában mindazokat a helyeket, ahol Jessie ebben az órában előfordulhat, amikor eszébe jutott Alex Robin. Az első lépés, ha meg akarja találni Jessie-t, hogy megkérdezi Robint, nem találkozott-e vele délután. Hatch kiszállt a Mercedesből, és odament az épület főbejáratához. Az ajtó zárva volt, de a redőny résein halvány zöld fény szűrődött ki. Hatch felemelte a kezét, és bedörömbölt az ajtón. Egy pillanat múlva Jessie jelent meg a küszöbön. - Mi a jó ég történt? Ja, te vagy az, Hatch. Hatch tetőtől talpig végigmérte Jessie-t; alaposan szemügyre véve a szegecses farmernadrágot és a kockás flanelinget. Miközben Hatch hosszú másodpercekig nem szólt semmit, Jessie idegesen begyűrögette a füle mögé a-haját. - Nem voltál otthon - szólalt meg Hatch végül. Jessie hátralépett az ajtóból. - Alexszel nagy munkában vagyunk. Ha valami szórakozásra vágysz, máshova kell menned. - A fenébe! Tudhattam volna. Odaadtad a leporellót Robinnak, igaz? Hatch belépett az előtérbe, és határozott léptekkel az iroda felé indult. Jessie utánasietett. Alex a terminál fölött görnyedt. Nem fárasztotta magát azzal, hogy felnézzen. Helló, Hatch. Örülők, hogy sikerült megmenteni a Mercedest. - Nem sokon múlt - ismerte el Hatch dünnyögve. - El tudom képzelni, hogy mit éreztél. Szereltetsz bele riasztót? - Már megrendeltem. Jobb későn, mint soha. Alex bólintott. - Nagy igazság. Örülök, hogy idejöttél. Mutatni akarok valamit. - Nem hinném, hogy érdekelni fogja Hatch-et a felfedezésünk - mondta Jessie mogorván. Hatch grimaszt vágott. - Akarsz fogadni? Visszafordult Robin felé. - Na mit találtatok? - A HES-nek két nagy adatbázisa van., Az egyik egy pénzügyi program, a másik a klíma-előrejelzéseket tartalmazza. - Alex leütött égy billentyűt a klaviatúrán. -Vess rá egy pillantást. Hatch nézte, ahogy az adatsorok legördülnek a képernyőn. -.Költségelszámolások. Ezek szerint a pénzügyi adatbázisban vagy. - Legalábbis az egyik programbán. Rengeteg információ található itt mondta Alex tűnődve. - Talán elég lesz ahhoz, hogy kiderítsük a pénzmozgás valódi irányát. Hasznát tudnám venni néhány jó szakmai tanácsnak. - A pokolba, nem fogok neked segíteni a pénz lenyomozásában. Megmondtam Jessie-nek, hogy szálljon ki az egészből. Alex savanyúan elhúzta a száját. - Ahogy az ügyfele is. - Micsoda? - Hatch Jessie felé fordította a fejét. -Te beszéltél Mrs. Attwooddal?

113

- Úgy van. - Jessie kézbe vett egy félig üres krumplisalátás dobozt, és felnyalábolt egy falatot a villával: - Azt akarta, hogy hagyjam abba a nyomozást. Hatch felvonta a szemöldökét. - Érdekes. Te persze teljés gőzzel folytatod a dolgot. Jessie futó pillantást vetett rá, aztán ismét a krumplisalátára összpontosított. Szerintem történt valami, ami megijesztette Mrs. Attwoodot. - Akkor az a legjobb, ha egyenesen a rendőrségre megy - mondta Hatch tompán. . - Valószínűleg. De nem hiszem, hogy megteszi. Nagyon megijedt valamitől, Hatch. Láttam rajta. Gyanítom, hogy megfenyegette valaki a HES-től. Azt mondja, hogy félreértés volt az egész megbízás. De én egy szavát se hittem el. . - Jézusom! - Hatch a fejét rázta, jól tudván, hogy elvesztette a csatát. Szóval, miben sántikáltok itt tiketten? - Csak tapogatózunk - magyarázta Alex. - Megpróbáljuk kideríteni, hogy mivel foglalkozik a HES. E pillanatban az a célunk, hogy megtudjunk valamit a pénzmozgás irányáról. De, a klímaprogramjuk is érdekel. - Beütött néhány újabb billentyűt. - Miért? - Van egy barátom az egyetemen, aki ilyen dolgokkal foglalkozik. Tényszerűen tudom, hogy az ő programjai nem jeleznek semmiféle környezeti katasztrófát tíztizenöt éves perióduson belül. Szeretném tudni, hogy mi a véleménye a HES előrejelzéseiről. Kiteszem az adatokat lemezre, és megmutatom neki. Jessie szája tele volt krumplisalátával, amikor megszólalt. - Ki akarjuk deríteni, hogy valódi kutatások folynak-e, vagy csak hamis elméleteket gyártanak, hogy megtévesszék a potenciális befektetőket. Hatch hümmögött. - És mit csináltok, ha sikerül bebizonyítani, hogy csalás az egész? - Hát, elmehetünk a rendőrségre, és elmondhatjuk, hogy mit találtunk felelte Jessie, láthatóan töprengve a lehetséges megoldásokon. -Végül is, a csalás az csalás. Annyit biztosan elérünk, hogy bezárják a HES-t. - És mit segítesz ezzel Susan Attwoodon? - kérdezte Hatch csendesen: - Ha ő is benne van a buliban, akkor bűnösnek fog számítani. Tényleg el akarsz menni idáig? Jessie konok pillantást vetett rá. - Csak annyit akarok megtudni, hogy önszántából dolgozik-e a HES-nek, vagy csúnyán rászedték. Kérlek, próbáld ezt megérteni, Hatch. Már nem hagyhatom abba. Túl mélyre ástam a dologban. Az az, érzésem, hogy valami nagyon nagy disznóság folyik itt, és az ügyfelem lánya komoly bajban van. - Túl sok ideig játszottad a jövőbe látó magánnyomozó szerepét. - Visszafordult Alex felé. - Meg tudod úgy csinálni, hogy ne vegyék észre a behatolást? - Azt hiszem, igen - felelte Alex magabiztosan. - És nem hagysz olyan nyomot, aminek az alapján vissza tudnak nyomozni hozzád és Jessie-hez? - kérdezte Hatch, hogy abszolút világossá tegye a helyzetet. - Persze hogy nem. - Alex levette tekintetét a monitorról, és Hatch-re sandított. Ez azt jelenti, hogy segítesz nekünk? - Nagyon úgy fest, hogy nincs más választásom. Valami leesett a padlóra Hatch mögött. Ahogy megfordult, látta, hogy Jessie lehajol, és fölveszi a műanyagvillát a földről. - Kérsz egy kis krumplisalátát? - kérdezte Jessie sugárzó arccal.

114

KÉSŐ ÉJSZAKA Jessie megmoccant az ágyban, kinyújtotta az egyik lábát, és átfogta vele Hatch-et - Ébren vagy? - Igen. - Gondolkodtam - mondta Jessie halkan. -Min? - Rajtad. Nem is köszöntem még meg, hogy foglalkozol az üggyel. Tudom jól, hogy nem lelkesít túlzottan, hogy folytatom a nyomozást. - Elég finoman fogalmaztál. - Mindenesetre, kösz - motyogta halkan. -Jessie? - Ühüm. - Glenna nénikéd elhívott délután egy kis beszélgetésre. - Uram isten. Mi a fenét akart tőled? - Fontosnak találta közölni velem, hogy nem én vagyok az a férfi, akihez feleségül kellene menned. Még ha ez volna is a legkényelmesebb megoldás minden érdekelt számára. Jessie csodálkozva tapasztalta, hogy egészen ingerült lett a hallottaktól. - Glenna néni mondta ezt? - Igen. - Tudom, hogy komolyan gondolta. De azért mert doktorátusa van pszichológiából, még nem biztos, hogy ő tudja egyedül, mi a legjobb nekünk, többieknek. Néha elég idegesítő tud lenni. - De te egyetértesz vele, ugye? Magad mondtad, hogy nem vagyok az a típus, akihez hozzámennél. - Ne merüljünk bele most a témába, Hatch. Hajnali három óra van. Hatch megköszörülte a torkát. - Tudtad te azt, hogy apádnak és a nagynénédnek viszonya volt egymással? - Tényleg? - Minden álmosság kiment Jessie szeméből. - Ez biztos? - Vincent mondta nekem délután. Úgy tűnik, ezért támogatta Glenna tanulmányait, miután visszament az egyetemre. Úgy érezte, hogy tartozik neki ennyivel. - Ez döbbenetes. - Jessie, felült, nekidőlt a párnáknak, és átkulcsolta felhúzott térdét. - Sose hinném el róluk, hogy valaha is összejöjjenek egymással. - Miért? - Hát először is Glenna nem az apám esete. Nem olyan színes, kifinomult társasági lény, mint Constance vagy Lilién. Nem érdekli úgy a művészet és lakberendezés, mint őket. Szinte állandóan komoly és hivatalos, ha érted, mire gondolok. - Nem sokáig tartott a viszonyuk. Apád nagyon maga alatt volt akkoriban, miután elvált Liliantől, és Glenna is alaposan kiborult, amikor elhagyta a férje. Így aztán jöttek a dolgok maguktól. Egy idő múlva aztán mindketten észre tértek: Jessie eltöprengett egy ideig. - Most már értem, hogy jött össze a dolog. De még így is hihetetlennek tűnik. - Egyetértek. - A mama vajon tud, róla? - Kétlem. Vincent állítólag nem mondta el senkinek, és Glenna se beszélt róla. Az a gyanúm, hogy mindketten megbánták a dolgot. - Furcsa, hogy az ember annyi éven át együtt é1 a családjával, és nem ismeri meg a titkait - merengett Jessie. Hatch Jessie felé fordult a sötétben, arcáról nem lehetett leolvasni semmit. - A nagynénéd rólad is beszélt délután.

115

- Tényleg? - Azt mondja, hogy azért lettél közvetítő az apád és a család többi tagja között, mert te vagy az egyetlen, aki hajlandó szembeszállni vele. Jessie vállat vont. - Te is ugyanezt mondtad. - Igen. Csakhogy nekem nincs doktorátusi diplomám pszichológiából, amire támaszkodhatnék. Jó érzés volt egy profi szájából hallani a saját diagnózisomat. - Ó, az isten szerelmére, Hatch. Úgy beszélsz rólam, mint egy klinikai esetről, csak azért, mert én tudom egyedül, hogyan kell bánni Vincent Benedicttel. - Nem úgy gondoltam. És különben se te vagy az egyetlen, aki bánni tud vele. Én is tudom kezelni. Jessie kutató pillantást vetett Hatch-re. - Ez igaz. Világos, hogy azért ismered olyan jól az észjárását, mert ugyanolyan vagy, mint ő. - Akkor ez rád is vonatkozik. - Én egyáltalán nem hasonlítok rá - tiltakozott Jessie. - Nem? Te éppen olyan konok öszvér vagy, mint ő. Ezt személyesen tanúsíthatom. Jessie dühös pillantást vetett rá. - A kettő nem ugyanaz. - Oké, Jessie, rendben. Én is konok öszvér vagyok. De nem ez a lényeg. - Akkor mi a lényeg? - Miután beszéltem Glennával, elgondolkodtam a kettőnk dolgán, és szeretnék valamit egyértelműen tisztázni.. Bárhogy alakul is a dolog, szeretném, ha megígérnéd, hogy senkitől nem hagyod magad siettetni, terrorizálni vagy belekényszeríteni a velem való házasságba csak azért, hogy örömet szerezz vagy kedvében járj valamelyik családtagodnak. Megígéred? - Mondtam már, hogy nem áll szándékomban hozzád menni. - Tudom, hogy mit mondtál, de az a gyanúm, hogy a végeredmény kissé más lesz. És szeretném biztosan tudni, hogy amikor hozzám jössz feleségül, azt a legjobb meggyőződésedből teszed, és nem azért, mert a családod érdekeit tartod szem előtt. Kellemes melegség járta át Jessie-t. Hatch olyan komolyan mondta mindezt. - Te az a fajta férfi vagy, aki nem nagyon szokta megválogatni az eszközeit, ha meg akar kapni valamit, igaz? - jegyezte meg óvatosan. - Ez esetben - felelte Hatch, miközben magára húzta Jessie-t -, mindkettőt fontosnak tartom. - Mit akarsz ezzel mondani, Hatch? - suttogta Jessie, Hatch vállára kulcsolva az ujjait. - Azért akarom, hogy hozzám gyere feleségül, mert képtelen vagy ellenállni nekem.- dünnyögte, lassan végighúzva a száját Jessie torkán. - És azért is, mert hosszas csábítással sikerült elérnem, hogy fülig szerelmes legyél belém. Most már érted? Jessie-nek elakadt a lélegzete, ahogy megérezte Hatch gyors merevedését. Igen. Igen, Hatch, értem már. -Várta, hogy Hatch magától kimondja, hogy ő is szerelmes belé, de Hatch nem mondta ki azt a szót, ami talán megváltoztatott volna mindent. És ebben a törékeny pillanatban Jessie nem mert rákérdezni. - Megígéred? - ösztökélte Hatch. - Megígérem. Ha valaha is beleegyezem, hogy hozzád megyek feleségül, az azért lesz, mert szeretlek. De Hatch? - Ühüm? - Hatch elmélyülten rágcsálta Jessie fülcimpafia. - Én még most sem akarok feleségül menni hozzád. - Én meg még nem fejeztem be az udvarlást.

116

TIZENKETTEDIK FEJEZET VINCENT BENEDICT csendesen fortyogott magában. Az első dühkitörés lassanként dohogássá szelídült, s jó úton haladt afelé, hogy kezelhető bugyogássá csendesüljön. Jessie jól ismerte ezt a menetrendet. Ezzel kellett együtt élnie, amióta világra jött. Az apjának valóbán komoly fejtörést okozott a pénz, különösen akkor, ha ki kellett adnia a kezéből. Nem mintha fösvény vagy irigy ember lett volna; éppen ellenkezőleg. Az évek során Vincent súlyos ezreket osztott szét a klán tagjai között. De Constancenek és Liliannek egy dologban igaza volt: Vincent szerette rövid pórázon tartani a családtagokat. Biztosra akart menni, hogy a megajándékozottak kellőképpen hálásak az adományért, és elvárta; hogy minden cent sorsáról rendszeresen tájékoztassák. Jogosnak érezte, hogy batározott véleményt formáljon a pénz felhasználását illetően.. Bírált, helyeselt vagy éppen zúgolódott, attól függően, hogy a kedvezményezett mit csinált a pénzzel. És állandóan emlékeztetett rá mindenkit, hogy kinek köszönhetik az adományt. Jessie-nek komoly rutinja volt benne, hogy elkapja és visszadobja a kétfél részéről érkező panaszokat és zúgolódásokat. - Jézusom, az a két nő soha nem elégszik meg semmivel? - dörögte Vincent. Nagyot csapott á tenyerével az asztalra, és vészjósló pillantást vetett Jessie-re. Olyanok, mint a szivacs, magukba szippantanak minden pénzt. - Apa, te is tudod, hogy ez nem igaz. - Jessie lejjebb csúszott a széken. Kinyújtotta a lábát, és lazán beakasztotta a hüvelykujjait a farmernadrág zsebébe. Szűk, hosszú ujjú, fekete pólót vett föl a farmerhez, s a haját nagy ezüst csattal fogta össze az egyik füle mögött. - A francokat nem igaz. Hová lett az a rengeteg pénz, amit két éve adtam Connienak és Liliannek, hogy nyissák meg azt a nyavalyás bútorboltjukat? - Az nem bútorbolt, papa, hanem egy kiállítóterem, ahol bemutathatják az ötleteiket az érdeklődőknek. Most akarják kibővíteni lakberendezési áruházzá. Az európai avantgárdhagyományokat akarják követni. - Mi bajuk az amerikai bútorokkal? - Vincent rámutatott az előtte fekvő hatalmas mahagóni íróasztalra. - Semmi gond a jó kis masszív amerikai bútorokkal. - Papa, Connie és Lilian ügyfeléi nem nagyon ölik egymást a modern amerikai bútorokért. - Mondok én neked valamit, Jessie.. Ezek az európai szarok balekoknak valók. Nekem is 'volt egy abból a flancos olasz lámpából, és néhány hét alatt kettétört a nyavalyás. - De csak azért, mert megpróbáltad arra hajlítani, amerre nem lehetett. - Jessie emlékezett a lámpára. Finom szerkezet volt. Túl finom apja nagy kezének. - Az, hogy neked mi a véleményed az olasz lakberendezési tárgyakról, nem sokat számít ebből a szempontból. Az a helyzet, hogy egy csomó ember szereti az olasz stílust. Connie és Lilian ezt a réteget kívánja kiszolgálni. - Ez biztos ugyanaz a réteg, amelyik sushit zabál, és egy kalap pénzt fizet a feliratos filmekért - morogta Vincent. - Fején találtad a szöget. Egyesek igenis hajlandók minden pénzt megadni azért, amit szeretnek. Ugyan már, papa, te üzletember vagy. Nagyon jól tudod, hogy egy üzletembernek ki kell elégítenie a vásárlók igényeit. A mamák is éppen ezt akarják. Egész idáig nagyon sikeresen működtek, s nem tagadhatod, hogy büszke vagy rájuk. Hát akkor miért ne támogatnád a vállalkozásuk bővítését? - Úgy kezelnek, mintha valamiféle bank volnék.

117

- Azt akarod, hogy egy igazi bankhoz forduljanak? - A fenébe, dehogy. -Vincent paprikavörös lett a javaslat hallatán. A banki kamatok az egeket ostromolják. Akár kanálisba is önthetnék a pénzüket. Egyébként se lehet megbízni a bankárokban. Nem állnak ki az ember mellett. A legkisebb gyanús jelre visszavonják a hitelt. Jessie elvigyorodott. - És ha a mamák a bankhoz fordulnának, nem szólhatnál bele a pénz elköltésébe, igaz? Légy őszinte, papa. Imádod rajta tartani a kezed a családi kasszán. - Valakinek meg kell tennie. Isten a megmondhatója, hogy mennyire nem tudják megfogni a pénzt. Senki se becsüli manapság a belefektetett kemény munkát. - Te is tudod, hogy ez nem igaz. Csak éppen nem fogják olyan szorosra a nadrágszíjat, mint te. - Ez azért van, mert soha nem kellett nélkülözniük. Az olyanok, mint én és Hatch, tudják, hogy mi az a nélkülözés. -Vincent összehúzta a szemét. - Hogy lehet az, hogy te sose kértél tőlem pénzt? Jessie olyan ártatlan képet vágott, mint a ma született bárány. - Megbolondultál? Túl sok feltételt szabnál mellé. Folytonosan üldöznél, hogy mit kezdtem vele, mibe fektettem be, mit vettem rajta. Valószínűleg hetente jelentést kéne írnom neked. Nem, köszönöm. - Tudod, mi a te bajod, Jessie? Hogy olyan átkozottul független vagy. Konok vagy és makacs, még ha a saját érdeked ellen is teszel. Mikor mész hozzá Hatch-hez? Jessie pislogott egyet. - Kár szót vesztegetni rá. - Hiszen együtt hálsz a fickóval, nem? A fenébe is! Ő maga mondta nekem. Ha pedig együtt hálsz vele, akkor garantálom, hogy hozzá is mész feleségül. - Úgy látszik, fel kell világosítanom, hogy mi az, ami nem méltó egy úriemberhez. Jessie mögött kinyílt az ajtó, és Hatch hangja szakította félbe a vitát. - Mi nem méltó egy úriemberhez? Jessie hátranézett a válla fölött. - Apa mondta, hogy megvitattátok a szerelmi életemet. Én meg azt feleltem, hogy az úriemberek ilyet nem tesznek. - Nyilván valami más összefüggésben hoztam szóba - mondta Hatch, miután belépett a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót. A higgadtnak tűnő válasz ellenére halványpiros lett az arca. - Ha jól emlékszem, azt mondtam, hogy ne avatkozzon bele a magánéletembe. Igaz, Benedict? Vincent szúrós: pillantást vetett rá, aztán ismét Jessie felé fordult. - Felejtsd el. Mondd csak, pontosan mi a kettőtök jelenlegi státusza? - Te leszel az első, aki megtudja, ha közös nevezőre jutunk. - Hatch nekidőlt Vincent íróasztalának, karba tette. a kezét, és hűvösen végigmérte Jessie-t. Szemügyre vette a szűk, fekete pólót, amely olyan szorosan feszült rajta, mint a kesztyű. Rosszallóan felvonta a szemöldökét. - Mit csinálsz te itt? - Amolyan apa-lánya beszélgetést folytatunk - motyogta Jessie. Vincent felhorkantott. - Megpróbált rávenni, hogy adjak húsz rongyot Connie-nak és Liliannek a vállalkozásuk bővítésére. - Értem. - Hatch le nem vette. a szemét Jessie-ről. - És befejezted, amit akartál? - Igen - felelte Jessie. - És mivel apa időközben témát váltott, feltételezem, hogy igent mondott rá, ugye, papa? - Félek, hogy nincs más megoldás. Ha. nem adok nekik pénzt, az a két szerencsétlen égy nyáladzó bankár karmaiban köt ki, aki-egy vagon kamatot számol fel nekik. Jessie megmarkolta a szék karfáját, és talpra szökkent. - Kösz, papa. Elmondom nekik a jó hírt. Biztosan nagyon hálásak lesznek, és pontosan elszámolnak az utolsó

118

centtel is. - Kihívó mosolyt küldött Hatch felé. - Gondolom, ma is későn jössz haza, igaz? Hatch bosszús pillantást vetett rá. - Valószínűleg. Át kell néznem apáddal néhány anyagot. - Ne bánkódj miatta. - mondta Jessie vidáman, és az ajtó felé indult. - Én is sokáig fogok dolgozni. Alex és én komoly eredményre számítunk a nyomozásban. Vincent homlokán viharfelhők jelentek meg. - Nyomozás? Még mindig azon a szektaügyön szarakodtok? Azt hittem, rég kiszálltatok abból az ostobaságból. Hatch mondta, hogy a szektavezér egy szélhámos, és a te úgynevezett ügyfeled visszavonta a megbízást. - Változott a dolog - mondta Jessie. - Mi változott, a fenébe is? - Majd később elmagyarázok mindent, Benedict. - Hatch eltolta magát az asztaltól, és Jessie felé indult. - Szeretnék néhány szót váltani veled, mielőtt elmész, Jessie. - Rendben. Szia papa! Jessie összerándult, ahogy Hatch erős keze a karjára kulcsolódott. Dühös pillantást vetett rá, de nem szólt semmit; mialatt Hatch kikormányozta a külső irodába, azután a folyosóra. Hatch megállt egy cserepes pálma mellett, ahol már nem volt hallótávolságban a titkárnő; és elengedte Jessie karját. Tenyerét lassan, megfontoltan Jessie jobb füle mellett a falnak támasztotta, és egészen közel hajolt hozzá. A mozdulatot nyilván megfélemlítésnek szánta. Ez is olyasmi, amihez Hatch nagyon ért, jegyezte meg magában Jessie. Felemelte a kezét, hogy hátrasimítsa a haját, de rájött, hogy a csat már eleve hátrafogja. - Nem akarom, hogy tovább folytasd ezt. - szólalt meg Hatch halkan. - Hatch, ezt a vitát már lezártuk. Megmondtam világosan, hogy nem szállhatok ki az Attwood-ügyből. Legalábbis addig nem, amíg ki nem derül, hogy Susan Attwood jól van-e. - Én nem a nyavalyás ügyedre céloztam - bökte ki Hatch. - Én arról beszélek, ami az apád irodájában lezajlott. Lehetetlenség, hogy az egész család téged használjon eszközül, hogy kicsikarja Benedictből, ami kell neki. Ezentúl, ha valaki akar valamit, személyesen fogja kérni tőle. Nem leszel senkinek az eszköze. Világos? Jessie felsóhajtott. - Hatch, te ezt nem érted. - A fenét nem. Egyszerűen csak mondjál nemet. Érthető? - Könnyű ezt mondani. - Bele fogsz jönni. Csak egy kis gyakorlat kell hozzá. Többé nem hagyom, hogy felhasználjanak téged, Jessie. Ezt komolyan mondom. Nem akarom, hogy efféle szívességeket tegyél nekik. Se az anyádnak, se Connie-nak, se Davidnek, se Glenna nénikédnek. Ami sok, az sok. - De én sokkal könnyebben szót tudok érteni vele, Hatch. Ezt neked is be kell látnod. Mindig az én feladatom volt. Én tudom egyedül, hogyan kell ezt csinálni. - A többiek is megtanulhatják, ha valóban olyan fontos nekik. Jessie szomorúan megrázta a fejét. - Hát éppen erről van szó: Valószínűleg nem is olyan fontos nekik. Hatch döbbenten nézett rá. - Mi a fenéről beszélsz? Jessie felpillantott, elszánva rá, hogy elmagyarázza a helyzetet. - Félek, hogy mindnyájan feladnák a dolgot, ha személyesen kellene hadakozniuk apával. Végül is Connie és Lilian egyszer mar feladták, amíg még házasok voltak. Davidet pedig annyira elkeserítette, hogy nem tud apa elvárásainak megfelelni, hogy az utóbbi

119

időben már nem is szólt hozzá. Glenna néni szerint csak kárbaveszett idő azzal próbálkozni, hogy normális kapcsolatot építsünk ki apával. De én tudom, hogy nem az. Nem teljesen. - Ami azt jelenti, hogy magadra vállalod a diplomáciái munkát, csak hogy fennmaradjon valamiféle kötelék a családtagok között. Jessie, ez így nem megy. - Tényleg nem? - ellenkezett Jessie. - Így legalább összeköti valami a családdal, és a családtagok is megpróbálják tartani vele a kapcsolatot. Lehet, hogy nem ideális család a miénk, de legalább van valami laza kötelék a családtagok között. Tudod, sokkal rosszabbul is alakulhatott volna. Csinálhatta volna azt is, amit David apja tett, és nyom nélkül eltűnhetett volna az életünkből. - Jézusom, micsoda káosz. - Hatch szeme megvillant. - Jessie, nem akarom, hogy te legyél az, aki magányos hősként összetartja ezt a kócerájt. Elizabeth kivételével mindannyian felnőtt emberek. Nekik maguknak kell megoldani a problémájukat. - Gondolom, azt -várod tőlem, hogy egyszerűen szálljak ki a képből, nem? - Igen. Azt. - Ez az én családom, Hatch. Mondj egyetlen okot, amiért szót kellene fogadnom neked - dünnyögte Jessie összeszorított fogakkal: - Azt hittem, hogy ezt már elmagyaráztam. Azt akarom, hogy amikor hozzám jössz feleségül, ne csak azért tedd, hogy megfelelj a Benedict-Ringstead-klán igényeinek és elvárásainak. - Én meg azt mondtam, hogy nem áll szándékomban feleségül menni hozzád. De a tiltakozás valahogy erőtlennek tűnt, még Jessie fülének is. - Jó, ezt majd máskor megvitatjuk. Most viszont azt szeretném, ha megértenéd, hogy abba kell hagynod ezt a közvetítői tevékenységet. Hagyd, hogy a többi Benedict és Ringstead végre magáról gondoskodjon. - De megígértem már Davidnek, hogy ráveszem apát a tanulmányai finanszírozására.' - Majd én beszélek Daviddel. - Beszélsz vele? Hatch, hiszen alig ismered. Nem töltöttél elég időt a család körében ahhoz, hogy kezelni tudj egy ilyen helyzetet. David rendkívül érzékeny. - Ahogy én is - morogta Hatch halkan, a másik tenyerét is a falnak támasztva. Csak épp nem vetted a fáradságot, hogy ezt észrevedd, annyira el voltál foglalva a többiek érzékeny lelkével. Még egyszer, utoljára. Biztos akarok lenni, hogy nem azért. jössz hozzám, mert Davidnek és az anyjának, meg a többi mamának, meg a húgodnak az érdekei ez kívánják, ahogy csinálni szoktad. Megértetted? - Te olyan érzékeny vagy, mint egy rinocérosz. És ne beszélj állandóan a házasságról. Egyszerű viszonyt folytatunk, és ez a jövőben is így marad. - Jessie megpróbálta átdugni a fejét Hatch egyik karja alatt, aminek az lett a vége, hogy megbotlott a cserepes pálmában. A növény és Jessie egyszerre borultak. Hatch elfojtott egy káromkodást, és gyorsan elkapta a pálmát és a nőt, mielőtt szégyenszemre elterültek volna a padlón. Felállította a növényt, s Jessie karját fogva kiköpött egy pálmalevelet. - Azt akarom, hogy a szavadat, add, Jessie. Komolyan mondom. - Nézd, Hatch... - Esküdj meg, hogy nem vállalsz több közvetítői szerepet a családban, legalábbis addig, amíg a kapcsolatunk végleges formát nem ölt. - Végleges formát? - Ahogy ott állt, és Hatch-et nézte, egy pillanatig úgy érezte, mintha kicsúszna a lába alól a talaj. Lehetetlen volt nem észrevenni a Hatch szemében izzó vágyat.

120

- Tudod, hogy miről beszélsz. - Még egyszer nekitámasztotta a kezét Jessie feje mögött a falnak, és egész közel hajolt hozzá. -. Ez megfélemlítés, Hatch. - Jessie-nek elakadt a lélegzete. Teljesen össze volt zavarodva. Lehet, hogy Hatch-nek szüksége van rá? - Az hát. Gyerünk Jessie, ne vesztegessük egymás drága idejét. Rendben van, megígérem. - Mire észbe kaphatott volna, a szavak már kint is voltak a száján. Hatch elégedetten bólintott. Vacsoránál találkozunk. - Elvette a kezét a falról. Egy utolsó figyelmeztető pillantást vetett Jessie-re, aztán sarkon fordult, é: visszament Benedict irodájába. Jessie remegő lábbal elindult a lift felé. Úgy érezte: mintha megőrült volna. Sarkára kellett volna állnia az előbb az Attwood-üggyel kapcsolatban. Mégis feladta a harcot. Teljességgel érthetetlen. Őszintén remélte, hogy nem lett belőle gyáva nyúl. NEGYVENÖT PERCCEL KÉSŐBB leállította a kocsiját egy alacsony, modern épület előtt, amely az ExCellent Designsnak adott otthont. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és savanyú képpel kikászálódott. Nem örült túlzottan az előtte álló találkozónak. Bellevue villanegyede a megszokott képet mutatta: jól öltözött kertvárosi járókelők és előkelő BMW k mindenütt. Jessie-nek minden alkalommal olyan érzése volt, amikor keresztülhajtott az, East Side-ot Seattle-lel összekötő valamelyik hídon, mintha külföldre érkezett volna. Itt valahogy minden olyan tiszta, divatos és elegáns volt. Seattle-ben a jobb üzletek és éttermek állandó harcot vívtak a helyért azokkal a lepusztult elemekkel, amelyek az idők kezdete óta az igazi nagyvárosokat jellemzik. Connie felpillantott az asztalán fekvő tervrajzból, amikor Jessie benyitott az ajtón, és elmosolyodott. - Helló, Jessie. Jó hír vagy rossz hír? - Mindkettő. Connie elfintorodott. - Akkor jobb, ha vársz, amíg anyád visszajön. Kiugrott egy pillanatra kávéért. Ó, már itt is van. - Szia, Jessie. - Lilian Benedict két pohár kávéval a kezében bevonult a szobába. - Micsoda meglepetés! Gondolom, van valami híred számunkra. - Apa megadja nektek a kért pénzt a bővítéshez - mondta Jessie, miközben belesüppedt az egyik egzotikus formájú, fekete bőrszíjakból font fotelba. - Pompás. Tudtam, hogy rá tudod beszélni. Volt valami gond vele? - Lilian levette a kávéspohár tetejét. - Nem, de volt egy kis vitám Hatch-csel a lebonyolítás miatt. - Hatch-csel? - Constance döbbenten nézett rá. - Mi köze ehhez Hatch-nek? - Semmi. De ő azt hiszi, hogy van. Röviden, nagyon dühös lett, hogy közvetítettem a kérést. Úgy tűnik; nem szereti, ha ilyen kérésekkel járkálok apához. - De hát ez egy személyes ügy köztünk és Vince között - ráncolta a homlokát Lilian. - Azt gondolja talán, hogy ez a pénz a Benedict Rt. kasszájából való? - Nem, nem erről van szó. - Jessie fészkelődött egy kicsit a fotelban, kényelmesebben elhelyezkedett. Az apjának igaza volt. Ezek az európai bútorok inkább mutatósak, mint hasznavehetők. Az én közvetítő szerepem zavarja valamilyen oknál fogva. Elmagyaráztam neki, hogy én meglehetősen hozzászoktam már, hogy apával hadakozzak, de Hatch képtelen megérteni a helyzetet, ha értitek, mire gondolok. Lilian és Constance összenéztek.

121

- Azt hiszem, értjük - mondta Lilian szárazan. Constance felsóhajtott, és hátradőlt a székén. Hosszú, mályvaszínű körmét lassan végighúzta a pohár, peremén. - Végül is, igaza van. Elvártuk tőled, hogy te küzdj meg Vincenttel helyettünk. Mivel neked volt érzéked hozzá. - Ühüm, így igaz. - Lilian tűnődve nézte a lányát. - Csak tudnám, miért zavarja ez Hatch-et? - Valószínűleg azt hiszi, hogy kihasználtok engem - mondta Jessie óvatosan. Lilian arcán mély aggodalom jelent meg. - Úgy érzed, hogy kihasználunk; drágám? Jessie kinézett az ablakon. - Nem. Saját elhatározásomból tettem. Én csak alkalmazkodtam a kialakult helyzethez. Mintát követtem, ahogy Glenna néni mondaná. Úgy éreztem, hogy amíg ide-oda rohangálok köztetek és apa között, addig megmarad a családi kötelék. Addig egy család maraduzik. - Működött is a dolog úgy-ahogy - dünnyögte Constance. -Viszonylag békességben élünk egymás mellett, és Davidet kivéve mindannyian beszélő viszonyban vagyunk egymással. Vince elég nehéz eset, de mindent egybevetve elég tisztességesen viselkedik, ami az anyagiakat_ illeti. Ha te nem veted be magad, kétlem, hogy Elizabeth ilyen kapcsolatban lehetne az apjával, mint most. Vincent valószínűleg rég eltávolodott volna tőle is és mindenki mástól is, ha te nem lépsz közbe, Jessie. Lilian bólintott. - Vincent olyan csökönyös, mint egy missouri öszvér. Állandóan ütni kell a fejét egy pálcával, hogy odafigyeljen az emberre. De ha ezt sikerül elérni, nagyon illedelmes tud lenni. - Én voltam a pálca - mondta Jessie. - Ha esett, ha fújt - bólogatott az anyja. -Te voltál a család lelke a szó szoros értelmében, ahogy Glenna mondaná, igaz? Aki összetartja a dolgokat. - Szerintem Glenna néni inkább a család moderátorának nevezne - dünnyögte Jessie. Lilian felvonta a szemöldökét. - Nem rajongok ezekért az új kifejezésekért, amiket a pszichiáterek találnak ki az ősi emberi érzések leírására. Olyan, mintha lealacsonyítanák őket. Különben se biztos, hogy a „moderátor”, a legmegfelelőbb kifejezés erre. De nevezzük bárhogy, Hatch egyértelműen azt akarja, hogy add fel ezt a tevékenységet. - Nem akarja, hogy a család nyomása miatt menjek hozzá feleségül - mondta Jessie nagyon lassan. Constance azonnal lecsapott rá. - Ezek szerint megkérte a kezedet? - Nem, nem egészen. Kész ténynek veszi, hogy össze fogunk házasodni. Ismeritek az efféle fickókat. Olyanok, mint a tábornokok. Kitűznek maguk elé egy célt, és addig törtetnek előre, amíg el nem érik, amit akarnak. Lilian kíváncsian nézett rá. - Ez a különös kifejezés az arcodon tekinthető úgy, hogy te is ugyanazt a célt tűzted magad elé, mint Hatch? Végre komolyan rászántad magad a házasságra? - Nem, a fenébe, dehogy! Az igaz, hogy viszonyunk van egymással, de ennél tovább nem akarok elmenni. - De, Jessie, miért nem? Constance megrökönyödve nézte. - Ha szereted annyira, hogy viszonyt folytass vele, akkor miért nem akarsz hozzámenni? Jessie hirtelen elfordította a fejét, és potyogni kezdtek a könnyei. - A francba, nem fogom az egész életemet azzal tölteni, hogy egy férfi szerelméért könyörögjek. Ezt a mintát nem fogom még egyszer lemásolni.

122

- Jessie! Ó, Jessie, édesem, ne sírjál! - Lilian talpra ugrott, megkerülte az asztalát, és lekuporodott Jessie mellé. Átkarolta a lányát, magához húzta, és gyöngéden ringatni kezdte, mint amikor ínég kislány volt, és Vincent Benedict éppen lemondott egy újabb családi programot fontos üzleti elfoglaltságára hivatkozva. Semmi baj, drágám. Rendben lesz minden. Jessie vakon tapogatózva előhúzott egy papír zsebkendőt. Dühös volt magára, amiért nem tudott uralkodni az idegein, és előre félt, hogy milyen következtetést vonnak le a többiek Hatch-csel szemben táplált érzelmeire vonatkozóan. Hosszú másodpercekig csend borult az irodára. Jessie pislogott néhányat, hogy felszárítsa a könnyeit, aztán kifújta az orrát. Végül bágyadt mosolyt küldött az anyja felé. - Elnézést. Túlságosan feszült vagyok mostanában. - Előfordul, ha szerelmes az ember - jegyezte meg Constance csendesen. Semmi baj, Jessie. Anyád és én megértjük a dolgot. Ezt minden nő megérti. - Akkor se fogok hozzámenni feleségül; - Jessie megtörölte a szemét, összegyűrte a zsebkendőt, és beledobta egy szemeteskosárként funkcionáló fekete cilinderbe. - Élvezem, amíg tart a kapcsolat, aztán kisétálok a képből. De valószínűbb, hogy ő fog előbb faképnél hagyni, amikor rájön, hogy nem kapja meg azt, amit akar. - Te tényleg azt hiszed, hogy kizárólag a Benedict Rt. miatt akar feleségül venni? - kérdezte Lilian csendesen. - Nem - ismerte be Jessie. - A dolog ennél sokkal bonyolultabb. Hatch csodálja apát. A kedvében akar járni. Aztán ott vannak az üzleti-szempontok. Mindnyájan tudjuk, hogy ez a házasság rengeteget jelentene az üzleti karrierje szempontjából. És bevallom, erős fizikai vonzalom is van közöttünk. A lényeg, hogy Hatch számára a házasság csak része a csomagnak. - Jessie, szerintem Hatch érzelmei jóval mélyebbek ennél. Sok mindent el lehet róla mondani, csak azt nem, hogy_ felszínes ember. Ennyire még én is ismerem mondta meggyőző hangon Lilian. - Egyszer se mondta, hogy szeret - szipogott Jessie bánatos arccal. - Azt mondja, hogy bízik bennem. És hogy hűséges típus vagyok. Tudjátok, az első felesége megszökött egy másik pasassal mielőtt az autóbaleset történt. Hatch ötéves volt, amikor otthagyta az anyja. Ezért aztán a hűséget nagyon fontos szempontnak tartja. Sokkal fontosabbnak, mint a szerelmet. Nem hiszem, hogy képes hinni a szerelemben. - Őszintén szólva nagyon úgy tűnik, hogy a kapcsolatotok nagyon jó alapokon nyugszik - jelentette ki Constance. - Bizalom, vonzódás és egy-két kedvező üzleti szempont: Hatch-nek a jelek szerint ez bőven elegendő. De nekem nem. Lilian elgondolkodva lebiggyesztette az ajkát, és felállt. - Nem lehet, hogy egy kicsit túlromantizálod ezt a kapcsolatot, Jessie? Huszonhét éves vagy, nem pedig tizenhét. Mit lehet reálisan várni egy férfitól? Constance bólintott. - Igaza van anyádnak, Jessie. Elég felnőtt vagy már ahhoz, hogy ne rózsaszín szemüvegen keresztül nézd a világot. Nem akarlak elkeseríteni, de a kölcsönös bizalom és fizikai vonzódás olyan adomány, amit meg kell becsülni. Sok nő boldogan beérné ennyivel. Mire tartogatod magad? - Nem tudom - suttogta Jessie. Kinyílt az iroda ajtaja, és Elizabeth lépett be a szobába. Barna haját két hatalmas színes csat fogta össze, s a szemüvege kissé ferdén állt apró orrocskáján. - Sziasztok. Mi folyik itt?

123

- Szia Elizabeth. Jessie gyorsan pislogott néhányat, hogy eltüntesse a maradék nedvességet a szeméből. Csak ülök itt, és ok nélkül itatom az egereket. - Premenstruációs szindróma? Constance felhördült. - Ide vezet az iskolai szexuális felvilágosítás. - Nem az iskolában mondták. Tőled hallottam - közölte az anyjával Elizabeth. Odament Jessie-hez. - Fogadok, hogy Hatch miatt szomorkodsz, ugye? - Tartok tőle, hogy igen. - Miért nem vágod jól pofon inkább? - Ez valószínűleg sokkal hatásosabb megközelítés volna - mondta Jessie. - De sajnálatos módon sokkal erősebb, mint én. - Azt hiszem, én a helyében nem ütnék vissza - mondta elgondolkodva Elizabeth. Legalábbis nem erősen. - Hatch természetesen nem ütne vissza. Pontosan ezért nem kezdhetem el püfölni - magyarázta Jessie türelmesen. - Tudod, nem lenne tisztességes. Nem tudná visszaadni a kölcsönt. - Akkor mit fogsz csinálni? - kérdezte Elizabeth. - Nem tudom - felelte Jessie. - Még töröm a fejem. - Majd használja a józan eszét - szólt közbe Lilian nyomatékosan. . Constance elmosolyodott. - Biztos, hogy meg fogod találni a helyes választ. Mindig megtalálod. JESSIE VALAHOL a híd közepén járt, amikor rájött, hogy mit is vár valójában Sam Hatchardtől: szeresse annyira, hogy le tudjon mondani érte a Benedict Részvénytársaságról, s fontosabb legyen számára, mint bármi a világon. De Constance-nek és Liliannek igaza volt. Egy ilyen állapot bekövetkezésének semmi" realitása. De hát mit tegyen? Mondja meg Hatch-nek, hogy hozzámegy akkor, ha felrúgja az apjával kötött üzleti megállapodását? Ez nyílt zsarolás volna. Még ha Hatch meg is tenné, megutálná, amiért olyan áldozatra kényszeríti, amire valójában semmi szükség. És persze ő is utálná érte magát. Ő maga mondta Elizabethnek, hogy egy nőnek tisztességes módon kell harcolnia. Hirtelen rossz előérzete támadt. Sötét ködfátyol suhant át lelki szemei előtt, "mintha a jövő kellemetlen meglepetést tartogatna számára. Akár megérzés volt ez, akár jövőbelátó képesség, Jessie úgy döntött, hogy nem törődik a rossz előérzettel. ESTE NYOLCKOR Hatch holtfáradtan lépett be Jessie lakásába. Nem volt benne biztos, hogy milyen fogadtatás várja a Vincent irodája előtt lezajlott délutáni jelenet után. De azért sejtette, hogy mi a helyzet, amikor meglátta Jessie-t. A kanapén feküdt, és egy könyvet olvasott. - Szia - mondta Jessie, anélkül hogy fölpillantott volna a könyvből.. - Helló. - Hatch becsukta az ajtót, és letetté a táskáját a földre. Észrevette, hogy a konyhában nem ég a villany. - Van kedved leugrani az étterembe bekapni valamit? - Én már ettem egy órával ezelőtt. Mondtam, hogy ilyen későn nem adok vacsorát. - Értem. - Hatch-nek megkordult a gyomra. - És maradt valami?

124

- Megint raviolit csináltam. Mivel nem jöttél, meg ettem az egészet. Nem várhatod el tőlem, hogy őrizgessem a vacsorádat, Hatch. Pláne, ha még ahhoz se veszed a fáradságot, hogy ideszólj, hogy később jössz. - Szerintem nyolc óra nem számít olyan későnek - morogta Hatch. - Szerintem igen. - Régen volt már, amikor utoljára haza kellett szólnom, hogy később érkezem. Azt hiszem, kijöttem a gyakorlatból. - Aha. Ne is törődj vele. - Jessie lapozott a könyvben. - Nem kell beszámolnod minden lépésedről. Végül is csak együtt szoktunk aludni. Nem vagyunk házasok. - Látom, nagyon felbosszantott a dolog. - Nem, csak reálisan látom a helyzetet. Hatch-nek összerándult a gyomra egy pillanatra. A kanapéhoz ment, és megállt előtte. - Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy nem fordul elő többet? Jessie bizonytalan pillantást vetett rá a szeme sarkából. Láthatóan meghökkentette az ajánlat. - Megígéred? Hatch lekuporodott Jessie mellé, de nem ért hozzá. - Megígérem, Jessie. Jessie a száját harapdálva tűnődött a hallottakon, és Hatch biztosra vette, hogy azokra a hasonló ígéretekre gondol, amiket az apja tett neki az évek során. Felszínes, semmitmondó ígéreteket, melyekből szinte egyet sem tartott be. - Csinálhatok neked egy mogyorókrémes szendvicset vagy valami hasonlót mondta, és letette a könyvet. Felállt, és a konyha felé indult. Hatch megkönnyebbülten felsóhajtott, és követte, Tudta jól, hogy egy hajszál választotta csak el a katasztrófától. És mindez azért, mert lekéste egy kicsit a vacsorát. - Jessie, még egyszer szeretnék tisztázni valamit. Én nem vagyok az apád másolata. Én nem szoktam megszegni az ígéreteimet. Jessie felpillantott. Találkozott a tekintetük a hűtőszekrény ajtaja fölött. - Tudom. Hatch érezte, hogy nagyon fontos akadályon sikérült túljutnia. Úgy vigyorgott, mint egy vadalma. - Mondd még egyszer. - Micsodát? Hogy tudom? - Kinyitotta a mogyorókrémes üveget, és elővett egy kést. - Az egészet. Mondd, hogy tudod, hogy nem vagyok az apád másolata, és tudod, hogy nem szoktam megszegni az ígéreteimet. Jessie beledugta a kést a mogyorókrémes üvegbe. - Tudom, hogy nem vagy az apám másolata, és tudom hogy nem szoktad megszegni az ígéreteidet. - Így igaz - mondta Hatch. - Örülök, hogy sikerül tisztáznunk a dolgot. Van egy kis kenyered is itthon vagy a késről kell lenyalnom a mogyorókrémet?

125

TIZENHARMADIK FEJEZET JESSIE ÉPPEN hálóingbe akart bújni, amikor megszólalt a telefon. - Halló? - Jessie; én vagyok az, Alex. - Robin hangja remegett az izgalomtól. - Figyelj, nem fogod elhinni, de azt hiszem, megtaláltam Susan Attwoodot. - Mit csináltál? - Jessie hirtelen felült az ágyban, magához szorítva a hálóinget. Hatch kilépett a fürdőszobából, és kíváncsian nézett rá. - Azt hiszem,- sikerült, Jessie - hadarta Alex. - Végig próbálgattam az összes kulcsszót és kódot, hogy belépjek valamelyik fájlba, és az egyiknél megtaláltam az Attwood nevet. Úgy tűnik, hogy épp most frissíti fel a klímaprogramot. Ó ütögeti be a legújabb hőmérsékleti adatokat. Jut eszembe, van még egy újságom. Alig fél órája, hogy visszahívott az egyetemen dolgozó barátom. - És? - Először is mondott valamit Edwin Brightról. Úgy ismerik tudományos berkekben, mint aki gyakran téved ingatag talajra. Az utóbbi években nem nagyon lehetett hallani róla. Bright elméleteit és számításait egyetlen mérvadó szaktekintély se ismeri el. - Aha. - Másodszor, teljesen egyértelmű, hogy a klímaprogramban szereplő legfontosabb adatok hamisak. A barátom szerint valószínűleg Bright kozmetikázta meg őket. Azt is mondta, hogy nem ez volna az első eset Brightnál. - Gondolod, hogy Susan segítségével gyártja a félrevezető eredményeket? . . - Nem - mondta Alex mély meggyőződéssel. - Ő valószínűleg csak beütögeti a számokat, amiket Bright megad neki. Hatch érdeklődő arccal odament az ágyhoz. - Robin az? - Egy pillanat, Alex. - Jessie felpillantott Hatch-re. - Azt mondja, hogy megtalálta Susant. Éppen a klímaadatokat ütögeti be a komputerébe. - Kérdezd meg, hogy tud-e vele kommunikálni a számítógépen keresztül? - Hallottam Hatch kérdését szólalt meg Alex. - Mondd meg neki, hogy meg tudom csinálni. Jelentkezzek be most rögtön nála?? Jessie megszorította a telefonkagylót. - Azt mondja; hogy meg tudja csinálni. Hatch, ez olyan izgalmas. Szólok neki, hogy most rögtön lépjen kapcsolatba Susannel. Hatch a fejét rázta. - Ne még. Mondd azt neki; hogy várja meg, míg odaérünk az irodájába. Át kell gondolnom a helyzetet. Alex beleszólt a kagylóba. - Hallottam. Nemsokára találkozunk. Jessie hallotta, ahogy megszakad a vonal. - El se tudom hinni. - Kipattant az ágyból, behajítva a hálóinget a sarokba. Megmarkolta a farmernadrágját. Micsoda áttörés! Közvetlenül vele beszélhetünk. Gyerünk Hatch, induljunk. - Remélem, hogy Robin hozott egy kis kaját a gyorsbüféből. Ezzel a mogyorókrémes szendviccsel nem húzom sokáig. Húsz perccel később már mindhárman ott tornyosultak a számítógép fölött. Jessie nem kis bosszúságára Hatch pillanatok alatt átvette a helyzet irányítását Hogy miként csinálhatta ezt, arról fogalma se volt Gyanította, hogy a falkavezérösztönnek lehetett meghatározó szerepe, és annak, hogy Alex, mint hímnemű egyed, automatikusan elfogadta az erősebb akaratú hím utasításait. Jessie rettenten idegesítőnek találta az egészet, de e pillanatban semmit se tehetett ellene. Most az volt a legfontosabb, hogy kapcsolatba lépjenek Susan Attwooddal.

126

- Ne add meg neki, hogy ki vagy, és hol tartózkodsz - figyelmeztette Hatch Alexet. - Hagyd meg abban a hitben, hogy egy aggódó környezetvédő vagy, aki bejutott valahogy a rendszerbe. Olyasvalaki, aki maga is részt vesz a klíma-előrejelzési programban, sokat hallőtt Bright számításairól, és szeretne közelebbről megismerkedni velük. És az isten szerelmére, nehogy valami támpontot adj, amin keresztül lenyomozhatják ezt a helyet. Világos? - Persze, Hatch. - Alex lelkesen ütögetni kezdte a billentyűket. - Először is megkérdőjelezem az általa bevitt adatok helyességét. Ettől még nem fog gyanút, csak összezavarodik egy kicsit. Azt fogja hinni, hogy a számítógép teszi fel neki a kérdéseket a bevitt adatokkal kapcsolatban. Amikor elkezd rájuk válaszolgatni, szépen a tudomására hozom, hogy, egy másik személy is bent van a rendszerben. Az elsőként feltett kérdés megjelent a képernyő alján. Jessie elolvasta Alex válla fölött: Az északi sarkkör valós hőmérsékleti adatai nem esnek egybe az előrejelzésben szereplőkkel. Kérem, nevezze meg a forrását. - Mi lesz, ha a kérdés másnak a monitorán is megjelenik? - kérdezte Jessie. - Jelen pillanatban nincs más a programban. Ne felejtsd el, hogy késő éjszaka van. Egyedül viszi az éjszakai műszakot. - Alex szemügyre vette, a választ, ami Susantól jött. Az előrejelzés Bright számításain alapul. - A szavak Alex feje fölött, a képernyő felső felén jelentek meg. A számítás hibás, gépelte be Alex. Magyarázatot kérek. - Megzavarodott, amit nem is csodálok - mondta Alex. - A program, amin dolgozik, nem volt eddig interaktív. Minden adatot szó nélkül elfogadott és feldolgozott. - Oké - mondta Hatch lassan. - Mutasd meg magadat. Aggasztanak a programban szereplő előrejelzések. Nem egyeznek a saját adataimmal, gépelte be Alex. Ki mondja ezt? Alex habozott egy kicsit, aztán begépelte, Green. A HES-nél dolgozik? Nem. Csak ugyanaz a probléma foglalkoztat. A hibás adatok rendkívül veszélyesek, gépelte Alex. Mutassa meg, hogy miben tér el a számítása a mi számításunktól. - Szerencsénk van - mondta Alex büszkén. - Kíváncsi természetű, mint a komputerőrültek általában. Meg akarja oldani a problémát, mielőtt bármit is lépne. Jó kislány! Ugyanezt tenném én is a helyében, különösen az éjszaka közepén, amikor úgysincs jobb dolga az embernek. Azt hiszem, mi ketten egy tőről fakadunk. - A klaviatúra fölé görnyedt, és vadul ütögetni kezdte a billentyűket. Jessie Hatch-re pillantott, és hamiskásan elmosolyodott. Hatch vállat vont, és elvette a csipszes zacskót, amely ott feküdt a számítógép mellett az asztalon. Miközben Alex hosszas párbeszédet folytatott Susan Attwooddal a hibás adatokról és téves előrejelzésekről, Hatch és Jessie elmélyülten ropogtatták a krumpliszirmot. Engem is aggasztanak az adatok mostanában, ismerte be Susan néhány perc múlva. Hatch letette a csipszes zacskót. - Bingó! - mondta vidáman. - Mondtam nektek, hogy okos; lány...- Alex olyan büszke volt rá, mintha a saját tanítványa volna. - Magától rájött, hogy nem stimmel valami. - Kérdezd meg, hogy dolgozott-e a pénzügyi programmal - mondta Hatch.

127

- Ha megkérdezem, tudni fogja, hogy a pénz is érdekel minket, nem csak a klímaadatok - figyelmeztetett Alex. Jessie is bekapcsolódott a beszélgetésbe. - Mondd azt neki, hogy belebotlottál a másik programba, miközben a klímaadatokat kerested, és kíváncsi lettél, hogy milyen projekteket finanszíroz az alapítvány. - És azt is közöld vele - tette hozzá gyorsan Hatch -, hogy a pénzt a jelek szerint egyáltalán nem kutatásfejlesztésre fordítják. Meglátjuk, vannak-e a pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatban aggályai. Jessie megpördült a székén, és döbbenten meredt Hatch-re. - Egy szóval se mondtad, hogy a kutatásfejlesztéssel nem stimmel valami. Hatch ismét vállat vont. - Nem tudom pontosan, mi történik. Csak azt tudom, hogy nem így néz ki egy normális kutatásfejlesztési elszámolás. - Azért mondhattál volna valamit. - Megmondtam, hogy valószínűleg nagy szélhámosság az egész. Ehhez képest semmi újat. nem, tudok. Csak megpróbálom finomítani a feltételezéseimet. Alex gyorsan közbevágott. - Ha hajlandók lennétek abbahagyni a civakodást, akkor talán megtudhatnánk egy-két dolgot Susantól. Oké, Hatch, azt mondod, hogy kérdezzek rá egyenesen a külső forrásokra? - Nem ártana, ha egy kicsit finomabban közelítenénk meg a kérdést - motyogta Jessie, még mindig dohogva magában. - Jessie-nek igaza van. Csak annyit kérdezz tőle, hogy szerinte mi lehet a gond a pénzügyi programmal, és meglátjuk, mit válaszol. Alex szófogadóan begépelte a kérdést. Hosszú szünet következett, mielőtt megjelent a válasz a képernyő tetején: Ki vagy, Green? Kérlek, válaszolj. - Kezd ideges lenni - jegyezte meg Jessie.- Szerintem ideje, hogy feltárjuk előtte a teljes igazságot. - Egyetértek - helyeselt Alex. - Halálra fogjuk rémiszteni, ha megtesszük - figyelmeztetett Hatch. Jessie a fejét rázta, miközben a képernyőt figyelte. Ismét a megérzéseire hallgatott. - Nem. Most is fél valamitől. És nem miattunk. Meg kell tudnunk, hogy mi folyik ott. Alex, kérdezd meg, hogy biztonságban érzi-e magát a HES-nél. - Így, egyszerűen? - Igen. Siess. - Jessie úgy érezte, mintha sürgetné valami. Előrehajolt, és ránézett Alex válla fölött a monitorra. - Rendben van, csináld - mondta Hatch lassan, miután tűnődő pillantást vetett Jessie-re. Kezdd a kérdést a nevével. Susan, biztonságban érzed magad? Jessie visszafojtotta a lélegzetét, és látta, hogy Alex is ugyanazt teszi, miközben izgatottan vártak a válaszra. Csak Hatch látszott ugyanolyan nyugodtnak. Nem is tudom. Kezdek félni, Green. Kérlek, mondd meg, hogy ki vagy. - Mondd meg neki, hogy őt keressük - szólalt meg Jessie -, és ha el akar jönni a HES-ből, segítünk neki. Azt is mondd meg, hogy a mamája aggódik érte. - És tedd hozzá, hogy a mamája is fél - egészítette ki Hatch elgondolkodva. - Ez hatni fog rá. Jessie bólintott. - Jó ötlet. Valószínűleg nem is sejti, hogy megfenyegették a mamáját.: - Tényleg? - kérdezte Alex meglepetten. Jessie komoran bólintott. - Igen, szinte biztosra veszem.

128

Susan válasza nem késett sokáig. Jól van a mamám? Azt mondták, hogy nem beszélhetek vele, amíg a kiképzési időszakom be nem fejeződik. - Mondd meg neki, hogy Mrs. Attwood nem hajlandó beszélni velem a problémáról. Mondd meg, hogy nagyon aggódom miatta - folytatta Jessie. Alex kezdte begépelni a szöveget, de még a mondat felénél sem tartott, amikor Susan is begépelt valamit. Töröld le a képernyőt. Valaki jön. Alex egyetlen pöccintéssel letörölt mindent a monitorról, és csalódott nyögéssel hátradőlt a székén. - Susan bajban van. - Ügy tűnik - helyeselt Hatch csendesen. - De nem tudhatjuk, hogy mekkora ez a baj. Lehet, hogy csak megijedt egy kicsit, és haza akar jönni. Valószínűleg fél bevallani, hogy hibát követett el. - Én azt hiszem - mondta Jessie lassan -, hogy sokkal súlyosabb a helyzet. Szerintem, komoly veszélyben van. Hatch és Alex kérdőn nézett rá. - Miből gondolod? - kérdezte Hatch végül. Jessie a fejét rázta, képtelen volt magyarázatot adni a sürgető érzésre, ami percről percre erősebb lett benne. - Csak egy megérzés. - Hirtelen, talpra szökkent. Meglátogatóm Mrs. Valentine-t. Ha szerencsém van, visszanyerte már valamennyire a képességeit. Talán meg tudja mondani, hogy jogosak-e az aggodalmaim Susannal kapcsolatban. - Jessie, késő éjszaka van - figyelmeztette Hatch. - Mrs. Valentine meg fog érteni. Velem akarsz- jönni, Hatch? - Félek, hogy nincs más választásom - dörmögte, és vonakodva felállt. - Én majd tartom a frontot - mondta Alex. - De nem lépek addig kapcsolatba Susannal. Csak figyelem a monitort, hátha megpróbál keresni. Ha kérdez, válaszolok rá. Jessie visszanézett az ajtóból. Alex a számítógép fölött görnyedt, aggódó tekintetét a halványzöld képernyőre tapasztva. EGY MÁSIK KÉPERNYŐ hunyorgott Mrs. Valentine húgának a nappalijában. Egy tévéképernyő. Mrs. Valentine pongyolában és papucsban nyitott ajtót, mindjárt az. első csöngetésre. - Ó, te vagy az, Jessie, drágám! Üdvözlöm, Mr. Hatchard. Örülök, hogy ismét látom. - Jó estét, Mrs. Valentine - mondta Hatch. - Elnézést a késői zavarásért. - Semmi probléma. Számítottam a látogatásra. Jessie széttárta a karját, és lelkesen átölelte a főnökét. - Számított ránk, Mrs. V? Ez azt jelenti, hogy visszanyerte a látnoki képességét? - Legalábbis azt a keveset, amivel korábban rendelkeztem - felelte Mrs. Valentine szerényen. - Foglaljatok helyet. A húgom már ágyba bújt. Én tévét néztem, amíg vártalak titeket. - Ez csodálatos, Mrs.. V ! Jessie leült a régi szófára. - Ugye, Hatch? - Érdekes - mondta Hatch hűvösen. - Ne törődjön vele, Mrs. V. Született kételkedő. Akkor el is mondanám, hogy mi járatban vagyunk itt ilyen későn. - Gondolom, Susan Attwoodról lesz szó - mondta Mrs. Valentine rezignáltan. Mrs. V, úgy látszik, tényleg visszanyerte a képességeit. Ez csodálatos.

129

Csak egyszerű következtetés. - Mrs. Valentine elmosolyodott. Nem tudok mást dolgot elképzelni, ami ennyire fellelkesítene téged. Jobb, ha elmondasz mindent. - Jó. Jessie belefogott a kimerítő beszámolóba, elmondta többek között, hogy Alex Robinnak sikerült kapcsolatba lépnie Susannel. Hatch néhány kiegészítő megjegyzést fűzött hozzá, megemlítve, hogy a Hajnal Első Sugara alapítványt nagy valószínűséggel egy szélhámos irányítja. - Kezdünk komolyan aggódni Susan biztonsága miatt, Mrs. V. - fejezte be a beszámolóját Jessie. - De beszélni akartam magával, mielőtt bármilyen lépést teszünk. Mrs. Valentine jó néhány másodpercig a tévé képernyőjére meredt. Aztán visszafordult, és Jessie izgatottságtól csillogó szemébe nézett. - Az a gyanúm, drágám, hogy jogosak a Susanra vonatkozó aggodalmaid. - Féltem, hogy így lesz. Tennünk kell valamit. - Talán felhívhatnátok a rendőrséget - javasolta Mrs. Valentine. - Nem gondolod, hogy az efféle dolgok leginkább rájuk tartoznak? - Jó ötlet helyeselt Hatch. - Én nem vagyok benne olyan biztos - mondta Jessie lassan. - Először is, nincs konkrét bizonyítékunk, hogy tényleg veszélyben van. Susan nem kérté, hogy mentsük meg. Jobb, ha előbb megkérdezzük tőle, hogy mit akar tenni. - Hirtelen felpattant. - Gyerünk, Hatch. Siessünk. Nincs értelme tovább zavarnunk Mrs. V-t. Megerősítést nyertek a legsötétebb félelmeim. - Azt szeretném, ha átadnátok az ügyet a megfelelő hatósági szerveknek, drágám. - Mrs. Valentine ideges pillantást vetett rá. - Hát éppen: erről van szó, nincsenek megfelelő hatósági szervek. Legalábbis egyelőre. Semmi bűncselekményre utaló bizonyítékot nem tudunk mutatni, még azt se tudjuk bizonyítani, hogy Susan ténylég veszélyben van. De ne aggódjon, majd mi megoldjuk az ügyet - jelentette ki Jessie. - Ó, istenkém! - Mrs. Valentine kikísérte őket az ajtóig. Gondterhelten felvonta a szemöldökét, ahogy Jessie kilépett a régimódi tornácra. - Jessie, drágám... - Igen, Mrs. V ? - Ígérd meg nekem, hogy óvatos leszel, bármi történik is. - Természetesen. De Susan Attwood az, aki veszélyben van, nem én. - Egyáltalán nem vagyok ebben biztos. - Mrs. Valentine Hatch-re pillantott. Vigyázni fog rá, ugye? - Ez inkább kijelentés volt, mint kérdés. - Igen - mondta Hatch csöndesen. - Vigyázni fogok rá. Mrs. Valentine szemmel láthatóan megkönnyebbült. - Hát jó, akkor talán nem lesz baj. De továbbra, se vagyok biztos, hogy örülök a cég újfajta profiljának. Egyáltalán nem vagyok. - Nem is csodálom, Mrs. Valentine - mondta Hatch. Bárhogy nézzük is a dolgot, egyértelmű, hogy a Valentine Tanácsadó Iroda ismeretlen vizekre evezett. - Ó, istenem! - sóhajtott föl Mrs. Valentine. JESSIE FELTÁRCSÁZTA Alex számát, mielőtt bebújt az ágyba. Alex az első csöngetésre felvette a kagylót. - Van valami újabb hír róla? - Nincs. Szerintem, most lapít egy kicsit. - Mikor lesz megint szolgálatban? - Holnap éjjel. Ha tartják a jelenlegi munkabeosztást.

130

- Talán mondani fog valamit - merengett Jessie. - Hacsak nem gyanakodnak rá, és nem távolították el a munkaköréből - mondta Alex komoran. Jessie visszatette a kagylót, és Hatch felé fordult, aki kezét a feje mögé. támasztva, hanyatt feküdt az ágyon. Derékig meztelen volt, s a csípőjénél összetorlódott takaró láttatni engedte széles, arányosan izmos mellkasát. -Én komolyan aggódom, Hatch. - Tudom. - Hatch kissé elhúzta a száját. - Gyere aludni. Ma éjjel már nem tehetünk semmit. Jessie bemászott az ágyba, és odakuporodott Hatch mellé. Hatch átölelte forró karjával, és közelebb húzta magához. - Hatch? - Ühüm? - Örülök, hogy segítesz ebben az ügyben. Félek, hogy egy kicsit túl sok dolog szakadt rám' egyszerre. - Úgy érzed, hogy túl sok dolog szakadt rád? Pedig be sem nyújtottam még a számlát a segítségemért. Hatch, komolyan beszélsz? - Én mindig komolyan. beszélek. MÁSNAP DÉLUTÁN EGYKOR Hatch felmarkolta a zakóját, és elindult az irodája ajtaja felé. - A következő egy-két órában házon kívül leszek - mondta a titkárnőjének, ahogy elhaladt az asztala mellett. - Igen, Mr. Hatchard. Huszonöt perc múlva Hatch már a Butterfield főiskola folyosóján állt: Tizenöt diáktársa mögött David Ringstead ballagott ki az osztályteremből. Döbbenten nézett Hatch-re. - Mit keresel itt? - kérdezte David. Aztán rémülten elkerekedett a szeme. - Valami baj történt? Anya jól van?. - Nincs semmi baj. Beszélni akartam veled, és úgy gondoltam, hogy így a legegyszerűbb. Be lehet itt ülni valahová, ahol megihatunk egy kávét? - Miért? - Mondtam, hogy beszélni akarok veled. David vállat vont. - Oké. Van egy presszó az utca túloldalán. - Pompás. - Megmondanád, hogy miről van szó? - Pénzről - felelte Hatch könnyedén. - A francba! - David bedugta mindkét kezét a farzsebébe. - Szóval nem hajlandó a vén gengszter finanszírozni a tanulmányaimat. Azért jöttél, hogy ezt közöld velem, mi? De miért te jöttél? Miért nem Jessie? - Túl merész következtetéseket vonsz le a tények ismerete nélkül. Igaz, hogy a filozófusok éppen ezt tanulják. Nem csodálom, hogy nem nagyon tudnak elhelyezkedni az egyetemi szférán kívül. -A fenébe! Hatch sóhajtott egyet, miközben kinyitotta a presszó ajtaját. - Nézd inkább a dolgok napos oldalát. Én fizetem a kávét. A pult mögött álló sápadt; sima hajú, fiatal nő halvány mosolyt küldött David felé. - Szia, David. Mi újság?

131

- Minden oké. És nálad? - Nálam is. Mit kértek? - Tejeskávét - mondta David. A nő Hatch felé fordult. - Kávét - mondta Hatch. - Tisztán. Csendben álldogáltak, amíg a nő a csillogó kávéfőzőgéppel foglalatoskodott. Miután megkapták a kávét, Hatch elindult a majdnem üres presszó egyik sarokasztala felé. - A barátod? - kérdezte Davidtől a kórószerű nő felé bökve, aki már a pultot törölgette a kávégép körül. Szalmaszínű haja a. szemébe hullott, elrejtve betegesen sápadt arcszínét. - Nem éppen. Akkor beszéltem vele, amikor a HES-ről kérdezősködtem. Hatch futó pillantást, vetett a fiatal nőre. - Csak nem Nadine Willard? - De igen. - David beleszürcsölt a tejeskávéba. - Nem bánnám, ha nem zavarnád össze teljesen a fejemet, és kiböknéd végre, hogy miről van szó. - Rendben van, David. Rövid leszek. Nem akarom, hogy Jessie-t küldözgesd az apjához, amikor pénzt akarsz tőle. Megértetted? David összehúzta a szemét. - Mi közöd neked az egészhez? Mit ütöd bele az orrod a kettőnk dolgába? - Ki akarom Jessie-t szabadítani a hurokból. - Hurokból? - Úgy van. A, hurokból. Ettől a pillanattól kezdve, ha valaki Vincent Benedicttől akar valamit, szépen odamegy hozzá, és személyesen előadja a. kérését. Senki nem használhatja Jessie-t ilyesmire. David mogorva arckifejezést öltött magára. Hátradőlt a széken, és átdugta a lábát a kis asztal alatt. - Jessie-t sose zavarta, hogy neki kell megvívni a vén gengszterrel helyettünk. , - Engem zavar. - Ne vedd sértésnek, de ki a picsát érdekli, hogy téged mi zavar? Hatch belekortyolt a kávéjába. - Akkor máshogy mondom, David. Ha egyszer is megpróbálod rávenni Jessie-t, hogy eljárjon az érdekedben, én magam fogom megakadályozni, hogy pénzt préselj ki Vincent Benedictből. Hidd el, hogy meg tudom tenni. Benedictnek és nekem egyformán jár az agyunk. Pillanatok alatt meg tudom győzni, hogy ne. adjon egyetlen centet se a tanulmányaidra. - Te egy igazi szemétláda vagy, mi? - Tudok az is lenni - helyeselt Hatch. - Anya érezte, hogy valami ilyesmi fog bekövetkezni. - Milyesmi? - Hatch kíváncsian nézett rá. David lemondóan felhúzta az egyik vállát. - Hogy a dolgok megváltóznak. Szerinte a vén gazember úgy próbál most fiat szerezni magának, hogy beházasít egyet a családba. És ha ez sikerül neki, akkor anya szerint mindnyájan tönkremegyünk. Nagyon úgy fest, hogy elérkezett a pillanat. - Az a gyanúm, hogy elsiklottál valami fölött, David. En egy szóval se mondtam, hogy ne próbáld meg rábeszélni Benedictet, hogy adjon neked pénzt. Csak annyit mondtam, hogy Jessie-t nem használhatod fel hozzá. - Ő az egyetlen, aki le tudja szerelni. Ezt mindenki tudja. - Próbáltál te egyáltalán dűlőre jutni vele? - Hát persze, az istenbe! - David lecsapta a félig üres poharat az asztalra. Dühös pillantást veteti Hatch-re. - Gondolod, hogy én nem akartam kedvében járni az öregnek? Azzal töltöttem a fél életemet; hogy pótolni igyekeztem a nem létező fiát.

132

Amióta kinőttem az óvodás korból, kénytelen voltam a kemény macho-típust játszani előtte. - Valóban? - Hát persze, hogy a franc esne belé! - David előrehajolt. Az ujjai satuként kulcsolódtak 'a kávéspohárra - Miatta mentem el rögbizni is. Nyolc hetet töltöttem gipszben, mert egy idióta hátvéd ráesett a lábamra Egy egész nyarat végigdolgoztam egy halászhajón mert Benedict azt mondta, hogy el vagyok puhulva és meg kell keményíteni a lelkem. Gyűlöltem az egészet. Iszonyú büdös volt. És a hegyekben álló döglőd' halaktól felfordult a gyomrom. Azóta se tudok ránéz ni a halételekre. - David... - Évekig tanultam karatézni, hogy megmutassam Vincent bácsinak, én is érek valamit. Anya és a vén gazember kitalálták, hogy meg kell ismernem a családi vállalkozást, ezért elküldtek az építkezésre dolgoz ni. - David a fejét ingatta, ahogy felszínre törtek a keserű emlékek. - Látnod kellett volna a munkatársai inat. Az volt az egyetlen életcéljuk, hogy minél előbb befejezzék a munkát, és beüljenek az első kocsmába Egy elmélyült beszélgetés abból állt náluk, hogy részletesen kitárgyalták a Playboy-ban látható nők melléi - Ismerem ezt a típust - mondta Hatch szárazon visszagondolva fiatalabb éveire. - Aztán anyám végső elkeseredésében rábeszélt Vincent bácsit, hogy próbáljon ki' a vállalat vezetésében. - Feltételezem, hogy ez sem vált be. - Nem hát. Semmi se volt jó, amit csináltam. A vén gazember egyfolytában ordítozott velem. Azt vágta a fejemhez, hogy nincs érzékem a vállalatvezetéshez. Felvettem egy csomó menedzserkurzust az egyetemen, hogy fejlesszem az érzékemet, de csak nevetett rajta. Azt mondta, hogy az iskolapadban nem lehet megtanulni az ilyesmit. Azt mondta, hogy túl nyámnyila vágyok ahhoz, hogy a nyomdokaiba lépjek. És tudod, mit mondók én erre? Igaza volt. - Benedict egészen durva tud lenni néha - ismerte el Hatch. Nem csoda, hogy Jessie megpróbált katalizátorként működni David és az apja között. Az 'ő érzékeny lelke nyilván nem tudta elviselni, hogy ennyire megromlott közöttük a kapcsolat. - Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Örökre otthagytam a Benedict Szerelvénygyárat, anélkül, hogy hátranéztem volna. Megmondtam anyámnak, hogy ne erőltesse tovább ezt az apa-fia dolgot. -A pokolba, hiszen nincs bennem egy csepp Benedict-vér se. Én Ringstead vagyok. Miért kellene nekem állandóan az öreg kedvében járnom? Jessie-nek igaza volt. - Miben? - Azt mondta, hogy nem nekem való az üzleti világ. Bátorított, hogy szálljak ki belőle, és csináljam azt, amit én akarok, és nem azt, amit mások várnak el tőlem. Sose fogom elfelejteni azt az estét, amikor leült velem, és felnyitotta a szemem. Olyan volt, mintha megszabadultam volna valami hatalmas tehertől. Sokkal tisztábban láttam a dolgokat ettől kezdve. - Gondolom, átjelentkeztél a menedzserszakról a filozófiára, igaz? - Eltaláltad. - David lenyelte az utolsó korty tejeskávéját. - És most már nem fárasztod magad azzal, hogy kedvében járj Benedictnek jegyezte meg Hatch lassan. - Viszont nagyon szívesen vennéd a támogatását, a tanulmányaid finanszírozásához. - Igen, a fenébe is! Ennyivel tartozik nekem a gazember. - Ezt meg honnan veszed?. David megvetően végigmérte Hatch-et. - Hát nem tudod? Apám segített neki felépíteni a Benedict Rt.-t.

133

- Mi a fenéről beszélsz? - Apa Benedictnél dolgozott a régi szép időkben, Ő volt a főkönyvelő. Rendbe hozta a pénzügyi dolgokat, és talpra állította a céget. Ő teremtette meg azt a kis üzleti birodalmat, amit Vincent bácsi ma birtokol. - Büszkeség áradt David hangjából. - Ha nem segített volna az apám, anya szerint Benedict már az elején elbukott volna. A vén gazembernek halvány fogalma sem volt az üzletről akkoriban. Egyedül az építkezéshez értett. - Most viszont nagyon ért hozzá - jegyezte meg Hatch. - Biztos megtanulta közben. Nyilván az apámtól. Kihasználta az öregemet. És amikor már nem volt rá szükségé, kirúgta.. - Kirúgta? Biztos vagy benne? David gúnyosan elhúzta a száját. - Hát persze hogy .biztos. Anya mindent elmondott nekem. Benedict kihasználta apát, aztán félreállította, hogy ne kelljen bevenni egyenrangú üzlettársnak, ami járt volna neki. Apám nem hasonlított Benedictre. Tudod, ő afféle értelmiségi típus volt. Nem egy vérszomjas cápa. Nehezen viselte, hogy kirúgták. Inkább elment. ' - És te emlékszel ezekre? Még nagyon kis gyerek lehettél akkor. - Természetesen nem emlékszem mindenre. Hosszú évek alatt állt össze a kép azokból az elejtett megjegyzésekből, amiket anya, Benedict, Connie és Lilian beszélgetéseiből hámoztam ki. A lényeg, hogy Vincent bácsi tartozik nekem. Ahogy anya mondta. - Jézusom - dünnyögte Hatch. - Ha egyszer fellebben a fátyol egy családi titokról! - Hosszú másodpercekig csendben tűnődött. - Befejezettnek tekinthetem ezt a kis traccspartit? Mert ha igen, tizenöt perc múlva órám lesz. - Még valami, David. - Igen? - Azt gondolom, hogy te sokkal keményebb vagy, mint az apád volt. Az a körülmény, hogy hosszú évekig tűrted Benedict rigolyáit, aztán szó nélkül otthagytad az egész kócerájt, hogy a saját csillagodat kövesd, erről tanúskodik. - Na és? - Szerintem mindened megvan ahhoz,_ hogy odaállj Benedict elé, és támogatást kérj a tanulmányaidhoz. - Hatch megitta a maradék kávéját, és felállt. -Akarod, hogy a vén gazember megfizessen mindenért, amit apáddal tett? Akkor rajta. Szorongasd meg a torkát. Préseld ki belőle az utolsó fillérét is, és költsd a doktorátusi tanulmányaidra. ,Nincs ennél szebb bosszú, hidd el nekem. - Igen, ez már-nekem is eszembe jutott. Ki nem állhatja a gondolatot, hogy doktorátusi fokozatot szerezzek - bólogatott David komor elszántsággal. - Csak ne felejtsd el, hogy neked, magadnak kell végrehajtani a bosszút - fejezte be Hatch csendesen. - Nem keverheted bele Jessie-t. David gyorsan felpillantott. - Anya szerint Jessie tudta a legkönnyebben kipréselni a pénzt Benedictből. - Változott a helyzet. Én is bekerültem- a képbe. És különben is. Hidd el nekem, David, akkor édes igazán á bosszú, ha magad hajtod végre. Ez az én kis filozófiai bölcsességem a mai napra. A való élet tapasztalatain alapul. Gondolkozz el rajta. Hatch kiment az ajtón, és odaballagott a Mercedeséhez.

134

TIZENNEGYEDIK FEJEZET - REMÉLEM, helyesen cselekedtél. Mert én egyáltalán nem vagyok benne biztos, Hatch. Egyszerűen nem tudom. - Jessie ide-oda túrogatta villájával a paradicsomos makaróniját, és aggódó tekintettel nézett Hatch-re. - Most már ne emészd magad emiatt. Ami megtörtént, megtörtént. - Hatch kivett egy kenyeret a kosárból, és beleharapott. A barátságos étteremben, ahol Jessie-vel vacsoráztak, andalító zsongásnak hatott a vendégek beszélgetése. Az északnyugati konyhaművészet jellegzetes ételeit szolgálták föl, vagyis friss halból, olasz tésztából és zöldségfélékből készült érdekes és újszerű fogásokat. - Nem is tudom. - Jessie merengve nézte a tésztáját, mintha az egy különlegesen ködös kristálygömb volna. - Talán nem kellett volna olyan szigorúan bánnod vele. Mondtam neked, hogy David nagyon érzékeny. - Fütyülök az érzékenységére - morogta Hatch. - Engem kizárólag az érdekel, hogy mostantól maga intézze a piszkos ügyeit: - Szinte semmiben nem értenek egyet apával. Alig állnak szóba egymással. - Neked kéne a legjobban tudnod, hogy nem kell ahhoz egyetérteni Vincenttel, hogy az ember bánni tudjon, vele. Elég a kitartás. Most már Daviden múlik minden. Ha kell neki pénz az egyetemre, kérjen ő. Te végleg kiszálltál a mókuskerékből. Nincs több mentőakció semelyik családtag érdekében. - Te a saját szájad íze szerint állítod föl szabályokat, amiket nekem meg a többieknek előírsz. Ez nem igazságos, Hatch. Nem mindenki olyan, mint te. - Nem érdekel, hogy mások milyenek. De téged mindenképpen kiszabadítalak a hurokból. - Milyen jogon avatkozol bele az életembe? - Én nem tartom beavatkozásnak. Csak átvágok néhány csomót, amibe belegabalyodtál. Jessie-nek egy pillanatra elakadt a szava. - Hihetetlenül nagyképű tudsz lenni, Hatch. Átvágod a csomókat, na persze. Mintha te tudnád, hogy mit csinálsz. Nem vagy te családpszichológus. - Az hétszentség, hogy nem vagyok. Viszont régen megtanultam, hogy sokkal könnyebb-egy csomót átvágni, mint kibogozni. - Hagyjuk már a csomókat! - fakadt ki Jessie: - Rendben. Miről szeretnél beszélgetni? A küszöbönálló eljegyzésünkről talán? Jessie megdermedt, mint mindig, ha szóba került a házasság. - Nem volt szó még semmi konkrétumról. - Akkor legfőbb ideje, hogy szó legyen - jegyezte meg Hatch. - Szerintem túl régóta kerülgetjük egymást. Jessie nehezen viselte, ha sürgetik. - Lehet, hogy nekem ez így is megfelel. Lehet, hogy ennél többre soha nem fogok vágyni. Ez meg sem fordult a fejedben? A jelenlegi helyzet nem is olyan rossz. Legalábbis számomra. Nagyon jól megvagyok így. Élvezem a laza kapcsolattal járó előnyöket, és nem kell elszenvednem a hátrányokat, amikkel egy házasság jár. - Szóval csak kihasználsz, erről van szól? - Hatch tűnődve nézett rá. - Fosszalak meg a szextől, hogy végre igent mondj a házasságunkra? Jessie elvörösödött. Gyorsan jobbra pillantott, aztán balra, hogy nem hallották-e meg a szomszédos asztaloknál. Végül haragos pillantást vetett Hatchre. - Ezt viccnek szántad? - Dehogy. Semmi humorérzékem, már elfelejtetted?

135

Jessie abbahagyta a villa babrálását, s a késért nyúlt. Apró háromszögeket kezdett rajzolni vele az asztalterítőre. - Ebben nem vagyok olyan biztos. - Valóban? - Hatch bekapott egy kagylót. - Mitől változott meg a véleményed? - Nem változott meg. Legalábbis egyelőre. - Fölszegte az állát. - De lehet, hogy újragondolom a kérdést. - Mit szólnál valami hasznosabb tevékenységhez? - Például? - kérdezte Jessie. - Például kitűzhetnénk az esküvőnk napját. - Hogy bejegyezhesd a naptáradba? - vágott vissza Jessie. - Nehogy a nagy nap felborítsa a terveidet? Gondolod, hogy a nászútra is tudsz majd időt szakítani? Az két teljes hét, Hatch. Mert úgy tudom, addig szokott tartani. Biztos, hogy magára hagyhatod ennyi ideig az irodát? - Nem is hinnéd, mi mindent el lehet intézni egy szállodai szobából, ha megvannak hozzá a megfelelő eszközök - mondta Hatch komoly képpel. - A faxok, modemek és laptopok korában az ember magával viheti a fél irodáját. - Nem lesz semmiféle esküvő. - A kés, amivel Jessie az asztalterítőre firkált eddig, hirtelen kiugrott a kezéből, és az asztal széle felé repült. Bosszúsan nézte, ahogy a renitens evőeszköz átbillen az asztal peremén, és nesztelenül a szőnyegre pottyan. Amikor fölpillantott Hatchre, hűvös elégedettséget vélt látni a szemében. - Egyáltalán nem olyan vicces - motyogta. - Tudom. Jessie felfortyant. - Fogadok, hogy te viccesnek találod, ugye? - Szó sincs róla. Hogy találhatnám annak; amikor nincs, vagy legalábbis rendkívül fejletlen a humorérzékem? - tette föl. Hatch a logikus kérdést. – Hagyd azt a kést, Jessie. A pincér majd hoz egy másikat. Hadd kérdezzek valamit. - Mit? - Továbbra is az a véleményed, hogy képtelen lennék kellő figyelmet szentelni a házasságunknak? Ez után a hallatlan szellemesség után, hogy faxot meg modemet akarsz hozni a nászutunkra, mi mást gondolhatnék? - Becsületszavamat adom, hogy alig fognak zavarni - mondta a leghalványabb mosoly nélkül. - Nagyon diszkréten tudok dolgozni Jessie rámeredt. Tényleg ugratja. Ez most, már biztos. És ő megint bekapta a horgot, mint egy ostoba halacska. Jobb, ha lazít egy kicsit, mielőtt még valamit lever az asztalról. - Ugyan már, Jessie. Ismerd el, hogy távolról sem hasonlítok annyira az apádra, mint eleinte hitted. Igaz? - Jó, elismerem. Egészen más vagy, bár ami a munkamániát illeti, abban hasonlítotok. Apám biztos nem segített volna kideríteni, hogy mi történt Susan Attwooddal. És nem tette volna ki a lelkét, hogy megvédje Elizabethet a csalódástól a tanulmányi versenyen. És nem érdekelte volna, hogy milyen okból akarok házasodni - tette hozzá halkan. - Nem mintha tényleg hozzád akarnék menni - helyesbített azonnal. - Tehát mégsem vagyok annyira, elviselhetetlen? Úgy tűnik, sikerült némi haladást elérnünk. - Lehet. Hadd mondjak neked valamit, Hatch. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy helyes-e, ha ki akarsz rángatni a családi hurokból, ahogy te nevezed, de az tény, hogy még soha senki nem akart megmenteni semmitől. Ez újdonság számomra.

136

Hatch lassan elmosolyodott, de mielőtt megszólalhatott volna, egy madárarcú nő lépett az asztalukhoz. Göndör, ősz haja volt, s az orrán apró olvasószemüveg ült. - Jessie! Jessie Benedict, hát tényleg te vagy az. Mindjárt gondoltam, hogy csak te lehetsz, amikor megláttalak onnan. Fejével egy boksz felé intett a zsúfolt étterem túlsó oldalán. - Ezer éve nem láttalak. Hogy vagy? Találtál állást? Amikor Jessie fölnézett, azonnal megismerte a nőt. Nehéz elfelejteni azt, aki kirúgja az embert. - Szia, Mavis. De jó, hogy újra találkozunk. Mavis, ez itt Sam Hatchard. Szólítsd csak Hatch-nek. Hatch, bemutatom Mavis Fairleyt. Sok közös vonásotok van. - Valóban? - Hatch szertartásos udvariassággal fölállt a bemutatkozáshoz. - Ó, tényleg? - lelkendezett Mavis vidáman, és intett Hatchnek, hogy üljön vissza.. - Micsoda? Csak nem bioélelmiszerekkel foglalkozik maga is? - Nem. Én csavarokban utazom. - Hatch a Benedict Szerelvénygyár új igazgatója - magyarázta Jessie. - És az a közös bennetek - tette hozzá negédes mosollyal -, hogy mindketten voltatok szívesek kirúgni engem. - Jesszusom. - Mavis nyomban elkomorult. - Már megint ilyen szerencsétlenül alakult, Jessie? - Sajnos, igen. - Tört-zúzott az édesapja vállalatánál - mondta Hatch tárgyilagosan. - A maga cégénél miféle pusztítást vitt végbe? . - Hogy teljesen őszinte legyek, elijesztetté a vevőimet. Egy ideig a belvárosi üzletemet vezette. Mint mondtam, bioélelmiszereket árulok, és szinte azonnal zuhanni kezdtek a bevételek, amint Jessie-t fölvettem. Kissé túl őszinte volt a vásárlókkal, ha érti, mire gondolok. - Azt hiszem, értem. - Hatch fölvonta a szemöldökét. - Túl őszinte voltál, Jessie? - Csak megmondtam nekik az igazat a kiválasztott termékekről, néhányukat pedig, akik kimondottan betegnek tűntek, orvoshoz küldtem. Ez minden - jelentette ki Jessie. - Ahhoz épp elég volt, hogy egy hónap alatt mínuszba kerüljek. - vallotta be Mavis. - Pedig olyan kedves lány, és olyan lelkes. Igazán fájó szívvel váltam meg tőle, de hát az üzlet az üzlet. Hatch egyetértőn bólintott. - Ismerem az érzést, Mavis. Az üzlet az üzlet. Valamilyen oknál fogva Jessie rettentő mókásnak találta ezt. Kacagni, kezdett, és nem bírta abbahagyni. Hatch elégedetten somolygott. AMIKOR MÁSNAP REGGEL Jessie belépett a Valentine Tanácsadó Irodának otthont adó kis épületbe, meglegyintette a közelgő katasztrófa előérzete. Amint benyitott a kapun, zöldes derengést vett észre Alex irodájának résnyire nyitott ajtajában. Benyomta az ajtót, és körülnézett. A helyiségben a szokásos rendetlenség uralkodott. Alex, fejét a kezére hajtva mélyen aludt a kiürült kólás és pizzásdobozok között. Megrezzent, ahogy Jessie belépett. - Itt voltál egész éjszaka, Alex? - Szia. - Alex nagyot ásított, megdörgölte a szemét, és a szemüvegéért nyúlt. Aha. Egész éjszaka. Beszéltem Susannel. Miután kiszállt a programból, elnyomott az álom. - Megint kapcsolatba léptél Susannel? Jól van?

137

- Elég rémült volt, Jessie. Szerinte figyelik. Mondtam neki, hogy elhozom a szigetről, amikor csak akarja. - Komolyan? Jessie leült mellé egy székre. És mit válaszolt? . - Pánikba esett. Kért, hogy eszembe ne jusson szólni a rendőrségnek. - Hm. - Jessie a képernyőre pillantott, s meglátta a felső részén vibráló szöveget. - Ez az utolsó üzenete? Alex a homlokát ráncolta. - Nem, kiléptem belőle. Te jószagú úristen! - Döbbenten közelebb hajolt. - Ez új. Akkor küldhette, amikor aludtam. Attwood eddigi leghosszabb üzenete. Most már rettenetesen félek, Green. El akarok menni innen. Azt hiszem, olyan adatokba néztem bele, amikbe nem lett volna szabad. Kérlek, gyere értem. A sziget keleti oldalán van egy kis öböl. Bója jelzi a bejáratát. Kérlek, várjál ott éjfélkor egy csónakkal. Green? Green, ott vagy ' még? Remélem, megkapod ezt az üzenetet. Most mennem kell. Viszlát, Green. Kérlek, ne szólj a rendőröknek. Nagyon félek. Nem vágyom másra, csak hogy elmehessek innen. Remélem; ott vagy még, Green. - Te jószagú úristen! - ismételte Alex. Fölpattant a székből. - Meg kell mentenünk. - Hát persze. - Jessie az órájára pillantott. - Igyekeznünk kell: Időbe telik, míg eljutunk a szigetre, és még csónakot is kell bérelnünk. Tudsz motorcsónakot vezetni? - Nem. A fene egye meg. - Alex hátrafordult, szemén látszott a kétségbeesés• Kerítenünk kell valakit, aki ért hozzá. És aki tartani tudja a száját. Jessie egy pillanatig gondolkodott. - Az unokaöcsém, David egy halászhajón töltött pár hónapot Alaszkában. Ért a hajókhoz. - Gondolod, hogy hajlandó lenne segíteni? - Szerintem igen. Felhívom. - Jessie a telefonkagylóért nyúlt. - Utána Hatch-csel is beszélj - mondta Alex. Jessie elfintorodott. - Szét fogja vetni a düh, ha megtudja, mire készülünk.' NEM TÉVEDETT Hatch-et majd szétvetette a düh. - Nem értem, miért hagytam magam belerángatni ebbe. Elment a józan eszem. Hatch a kis túramotorcsónak kormánya mellett állt, miközben David az öbölbejáratát jelző. bója felé kormányozta őket hangtalanul. A sűrű erdővel benőtt sziget hatalmas fekete foltként magasodott a csillagos ég háttere előtt. Éjfélre járt, és ragyogott a hold: Tiszta volt az idő, az éjszakai levegő csípett. A sziget közelébe érve David lekapcsolta a reflektorokat, csökkentette a sebességet, és a hatalmas villából kiszűrődő fény alapján próbált tájékozódni. A bója pontosan ott volt, ahol Susan Attwood jelezte, jó húszperces gyalogútra a háztól. A nehéz terep miatt talán valamivel távolabb. Hatch-et rossz előérzet gyötörte azóta, hogy Jessie reggel fölhívta. Ha hitt volna a misztikus dolgokban, biztosan arra a következtetésre jut, hogy paranormális képességek fejlődtek ki benne. A magyarázat azonban jóval egyszerűbb és hétköznapibb volt ennél. Csak a józan esze háborgott a kétes kaland ellen. - Nem értesítettük a zsarukat - szólalt meg Alex a csónak hátuljában, ahol Jessievel ült. - Megígértem Susannak. - Így igaz, Hatch. Susan attól tart, hogy még nagyobb veszélynek lenne kitéve, ha bevonnánk a hatóságokat - mondta Jessie. - Nem akar mást, csak hazajönni. - Mi baj történhet? - tűnődött David, tekintetét az öböl bejáratára szegezve. Behajózunk, fölvesszük, és elhúzzuk a csíkot. Gyerekjáték. Hatch kihallotta az izgalmat David hangjából, és felmordult. - Még most sem értitek, hogy ha, valami rossz bekövetkezhet, az be is következik? - Ugyan, Hatch - mondta Jessie növekvő ingerültséggel. - Ne légy ünneprontó. Davidriek igaza van. Behajózunk, aztán meg kihajózunk. Nem lesz probléma.

138

- Majd ehhez tartom magamat. - Hatch ránézett. Utasításának megfelelően mind a négyen sötét öltözéket viseltek. De Jessie-nek állt a legjobban. Szűk fekete pulóverében, és fekete farmerében úgy festett, mint egy szexis kis besurranó tolvaj. Hatch hirtelen azt kívánta, bárcsak valahol máshol egy biztonságos helyen tudhatná. - Felkészültetek? - kérdezte David. - Megérkeztünk. - Nem. - Hatch az öblöt fürkészte, hátha lát valamit, bármit az előtte nyújtózkodó sötétségben. A rossz előérzete egy pillanatra sem szűnt. Itt nem lehet. Ez a hely túlságosan feltűnő. Menjünk előrébb. - De hát ez az a pont, biztos vagyok benne - mondta David. Hatch bólintott. - Tudom. De jobb, ha egy másik kikötőhelyet keresünk. Az erdő felől is megközelíthetjük az öblöt. Ha ott a lány, észre fogjuk venni. Alex fölpattant a helyéről, és előrelendült a csónakban. - Ne húzzuk az időt. Susan halálra rémül, és teljesen átfagy. Föl kell vennünk. - Ha ott van, meg fogjuk találni - biztosította Hatch. - Ülj le, Robin. Menjünk, David. David vállat vont, és kis gázt adott. A hajó tajtékot túrt a hideg, fekete vízen. Néhány perc múlva elhagyták az öblöt. - Ehhez mit szólsz? - kérdezte David, a partvonalban nyíló apró öbölre mutatva, mélyet épp hogy csak ki tudtak venni a holdfényben. - Kiköthetünk itt a szikláknál, és visszagyalogolhatunk a másik öbölhöz. Hatch a sziklás kiszögellés alkotta természetes mólót tanulmányozta. - Rendben. Próbáljuk meg. David lassan, óvatosan a sziklákhoz kormányozta a hajót. Suttog» közölte a feladatokat Alexszel és Jessie-vel, akik sietve engedelmeskedtek. Néhány perc múlva a hajó már ott ringatózott a móló mellett. Alex kiugrott, hogy kötéllel rögzítse. - Oké, főnök. Mehetünk - mondta David Hatchnek. Hatch nagy levegőt vett. Most jön a neheze. Jessie-hez fordult. - Alex, David meg én kimegyünk a partra,. és megkeressük Susant. Jessie, te itt maradsz a csónakban. Ahogy az várható volt, Jessie azonnal fellázadt. - Még mit nem - ellenkezett. - Veletek megyek. - Azt akarom, hogy itt maradj - mondta kimérten Hatch. - Ha valami történik, segítséget kell hívnod. - Úgyse történik semmi. Idehozzuk Susant, és eltűnünk. - A B terv értelmében maradnod kell - magyarázta Hatch. - Én találtam ki az A tervet. Jogom van benne részt venni. - Jessie a másik két férfira nézett. --Veletek megyek. David gyors pillantást váltott Hatch-csel, azután megrázta a fejét. - Igaza van, Jess. Valakinek itt kell maradnia. - Igen - bólogatott Alex. - Ez logikus. - Akkor közületek maradjon itt valaki - vágott vissza Jessie. - Azért akartok itt hagyni, mert én vagyok az egyetlen nő, de ebből nem esztek. Hatch kimászott a hajóból. - Csak az időt vesztegetjük. Itt maradsz, Jessie. Ha negyedóra múlva nem érünk vissza, hívj segítséget rádión. - Nem értek a rádióhoz. - Mutasd meg neki, David. David bólintott, és tömören elmagyarázta, hogyan kell segélyjeleket leadni. Jessie figyelt, de szemmel láthatólag ette a méreg közben. Amikor végül vonakodva bár, de bólintott, hogy megértette, David kiugrott Alex és Hatch mellé a hajóból. Úgy álltak ott, mint valami győztes trió.

139

Jessie csípőre tett kézzel megvetően végigmérte őket. - Ez életem legnagyobb ügye, ti meg elveszitek tőlem. Nem tisztességes. Hatch-ben feltámadt a lelkifurdalás, de nem tartott tovább két másodpercnél. - A cserepadon is ülni kell valakinek - emlékeztette Jessie-t. - Tűnjetek a szemem elől, mielőtt kihúzzátok a gyufát. - Helyes. Már itt sem vagyunk. - Hatch elindult, a másik két férfi követte. Falevelek zizegtek az éjszakai szellőben, a sziklás partot lágy hullámok csapkodták. A halk hangok elnyomták lépteik zaját. Hatch egyszer vagy kétszer visszanézett, hogy lássa, Jessie szót, fogadott-e. A csónak és Jessie hamarosan eltűnt a szemük elől. A három férfi behatolt a sűrű erdőbe. Nemsokára megtalálták az öblöt. Hatch fölemelt kézzel megállította 'a többieket, ahogy elérték az erdő szélét, s ritkulni kezdtek a fák. Nem törődve azzal, hogy itt már alig takarja őket valami, egy sziklacsoporthoz irányította őket. Lekuporodtak a lehajló ágak és szétszórt sziklák fedezékében, és a partot pásztázták. Farmert és pulóvert viselő parányi, szőke alak gubbasztott a víz szélén. Hóna alatt egy leporelló méretű dossziét szorongatott. Háttal volt nekik, és a sötét láthatárt kémlelte. - Ő az - szólalt meg Alex diadalmasan. - Susan. Ott van. - Maradj csendben - mordult rá Hatch, és Alex karja után kapott. De Alex nem figyelt már rá. Kiugrott a fák közül, és futni kezdett a lány felé. . A szőke alak megfordult. Szemüveget viselt. Kétségkívül Susan Attwood volt. - Green? Te vagy az? - Igen, én. Green. Vagyis Alex. . - A francba, Robin, gyere vissza, te ostoba - mormogta Hatch, bár tudta, hogy úgyse tudja már megállítani. - Ha jól sejtem, szerelmes - súgta David. - Megható, nem? - Én inkább felelőtlen ostobaságnak nevezném. - Hatch nézte, ahogy kitárt karral egymás felé futnák a parton. -Akár egy tévéreklámban. Csak remélhetjük, hogy Susan egyedül jött. - Hé, csak nem arra célzol, hogy tőrbe csalhattak minket? - kérdezte David. - Honnan tudhatnám? Én csavarokkal foglalkozom. Ez nem kimondottan az én szakterületem. - De éppen elég álnokságot látott már az üzleti életben és azon kívül is, hogy tudja, sosem árt a legváratlanabb helyzetekre is felkészülni. A szerelmespár összeölelkezett a parton. Hatch nem hallhatta, mit beszélnek, de megkönnyebbült, amikor elindultak a fák felé. - Jönnek - állapította meg David, és beljebb húzódott a fák közé. - Pár perc, és mehetünk. Ebben a pillanatban egy sötét árny lépett ki a fák közül az öböl máik oldalán. Ahogy előrelendítette a karját, egyértelmű volt, hogy mit tart a kezében. A pisztolyon megcsillant a holdfény. - Állj! Ti ketten ott - szólalt meg Rick Landis. - Ne mozduljatok. - A francba - suttogta Hatch. Érezte, hogy David megdermed mellette. - Krisztusom, ez meg kicsoda? - kérdezte David alig hallhatóan. - Bright egyik embere. Egy Landis nevű fickó. Sejtettem, hogy nem közönséges idegenvezető. -. Hatch feszülten figyelte, ahogy Landis közelebb lép a foglyaihoz. -Tudtam, hogy ez nem fog összejönni. Mi a francért hagytam, hogy Jessie rábeszéljen? - Ne emészd magad - vigasztalta David. - Jessie nagyon meggyőző tud lenni. - Igen, tudom. Gyere.

140

- Most mihez kezdünk? Segítséget hívunk? - David követte Hatch-et vissza az erdőbe. - Valami azt súgja, hogy mire a rendőrök kijönnének, bottal üthetnénk Susan és Robin nyomát. - Akkor mit csinálunk? Hatch megfontolta a döntést. - Valami egyszerűt és célravezetőt, azt hiszem. Ez a legrövidebb út a házhoz. Megvárjuk, amíg mellénk érnek, aztán ráugrik valamelyikünk Landisre, és beveri a fejét. David eltűnődött ezen. - Melyikünk verje be? Hatch a szeme sarkából rápillantott; és újabb megfontolt döntést hozott. - Te tanultál karatézni. - A francba. - A hangjából ítélve Davidnek tetszett is a dolog, meg nem is. Elárulom, hogy még soha senkin nem próbáltam ki a tudományomat. - Azt azért megtanultad, hogyan kell földre vinni valakit, nem? - Hát, igen. Talán. Elvben. Megfelelő körülmények között. Mint mondtam, sosem verekedtem még élesben. - Ez nem lesz éles verekedés. Ha jól csináljuk, már vége is, mire Landis észbe kap. - És te mit fogsz csinálni? - kérdezte halkan David. - Amihez a legjobban értek: irányítom az akciót. És figyelem, nem bukkan-e föl egy Hoffman nevű fickó. - Az ki? - Valaki, aki nagyon emlékeztetett Landisre. Csend! - Gyerünk - mondta Landis hangosan. - Mozgás. - Nem érünk rá reggelig. Susan könnyes hangja alig hallatszott az éjszakában. - Kérem, engedjen el minket. Nem szólok senkinek. Megígérem. Csak hadd menjek el. - Késő, hülye kis ribanc. Maradtál volna az adatrögzítésnél, ahelyett hogy szaglászni kezdesz. - Ne merje fenyegetni - heveskedett Alex, testével takarva Susant. - Te vagy az a híres Green, mi? Rájöttünk, hogy csakis egy komputerőrült lehetsz. Senki más nem juthatott be az adatbázisba. Bright aggódott, hogy veszélyesebb a helyzet. De amikor a mi kis Susanünk szervezni kezdte a romantikus éjféli menekülését, már tudtuk, hogy nem a zsaruk szaglásznak utánunk. Csak egy amatőr. Hatch azon imádkozott, hogy Alex észnél legyen, és el ne árulja, hogy nem egyedül jött. - Mit csinálnak velünk? - kérdezte Alex. - A főnöknek lesz hozzád néhány kérdése. Aztán már nem hiszem, hogy szükség lesz rád. - Egy ujjal se merjen Alexhez nyúlni! - kiáltotta Susan. - Ó csak nekem akart segíteni. - Nyugodj meg, Susan - csitította Alex. - Egyikünket sem fognak bántani. - Ez a hét vicce - gúnyolódott Landis. - Egy fabatkát sem adnék az életetekért. Azt hiszitek, Bright futni hagy titeket, miután Susie drága annyi mindent kiszimatolt? - Ígérem, hogy, senkinek nem mondom el. Kérem, Landis. Engedjen el minket. - Fogd be a szád, és nyomás. Vissza a házba. Hatch hátrapillantott Davidre, és intett, hogy készülődjön,, ahogy a trió elindult feléjük. Hatch nagy megkönnyebbülésére Landis közvetlenül a vízparton vezette foglyait. Így mindenképp el kellett haladniuk a szikla mellett, ahol Daviddel rejtőztek. Biztatóan odabiccentett Davidnek, majd behúzódott a fák közé.

141

Érződött Daviden az ideges feszültség, ahogy ott lapult a szikla tetején, de az elszántság is. Hatch tudta, ha. a fene fenét eszik is, David teljesíti a rábízott feladatot. Jessie unokatestvére nem lehet gyáva nyúl.' David, kivárta, míg Alex és Susan elhalad mellette. Aztán odaért Landis is, és szentségelve félrelökött az útból egy lehajló faágat. David nem késlekedett. Lábbal előre levetette magát a szikláról. Landis kezében elsült a pisztoly. A lövés megrengette az erdőt, és mennydörögve visszhangzott az éjszakában. Súlyos test puffanása követte, majd egy elfojtott kiáltás. Csönd telepedett a környékre. Hatch tarkóján fölmeredt a szőr. Jobbra pillantott, és egy magányos alakot látott kisurrannia faágak szövevénye közül. Holdfény csillant a pisztolyán. Hoffman. A pilóta óvatosan mozgott, minden lépése előtt fölmérte a helyzetét. - Hé, Hatch! - kiáltotta David a győzedelmes férfi diadalittas hangján. - Elkaptam. Tiszta a levegő. Előjöhetsz. Elkaptam. Az alak, akit Hatch figyelt, megdermedt, de pisztolyával továbbra is a hang irányába célzott. Nyilván rájött, hogy más is rejtőzik az erdőben. Idegesen fürkészte az aljnövényzetet. Most vagy soha, gondolta Hatch. Hoffman rossz irányban kezdte a keresgélést. Hatch előrevetődött. Ahogy megérezte maga alatt a másik testét, teljes erőből gyomrán vágta. Hoffman felnyögött, elejtette a pisztolyt, és megtántorodott. Hatch másodszor is behúzott neki. Hoffman a nedves földre zuhant. - Hatch? - David rontott elő a fák közül. - Nem esett bajod? Mi folyik itt? Megtorpant, amikor észrevette a földön fekvő férfit. - Hoffmannak hívják - mondta Hatch. -A te embered haverja. Ők alkották Bright biztonsági szolgálatát. - Mit csinálunk velük? - kérdezte David, és hátrapillantott a válla fölött.. - Itt maradnak. Nem vonszoljuk el őket a hajóig, az biztos. - Hatch fölvette Hoffman elejtett pisztolyát. - Nálad simán ment minden? - Igen. - David hangja ismét izgatottá vált. - Landis kifeküdt. A szentségit. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még hasznát veszem a karatetudományomnak. Láthatólag lenyűgözte saját teljesítménye. Hatch rávigyorgott, ahogy visszafelé tartottak a fák között. - Szép munka volt. Egyszer még felfogadlak testőrömnek. - Kösz. - Davidnek fülig ért a szája. - Rendben, Megegyeztünk. Állok rendelkezésedre. - Egyben vagytok? - kérdezte Alex, amikor Hatch és David odaért hozzájuk. Átölelte Susant, aki halkan sírdogált. - Egyben. Hatch az övébe dugta Hoffman pisztolyát, Landisét pedig Alexnek adta, aki szintén az övébe dugta. - Most irány a hajó. Gyorsan. - Nem is mondtad, hogy mások is jöttek veled, Alex - suttogta Susan Robinnak. - Nem volt időm magyarázkodni. Az a pisztolyos gazember a semmiből bukkant elő - dünnyögte Alex. - Tudhattam volna, hogy te mindenre gondolsz - mondta Susan elragadtatva. Zseniális vagy, Alex. - Csak hozzávetőleges tervem volt, de az adott körülmények között nem tudtam jobbat kitalálni - szerénykedett Alex. David jelentőségteljes pillantást vetett Hatch-re. - Mondtam én, hogy szerelmes a pali - mormogta'

142

- Ráhibáztál. Na gyerünk. - Hatch rossz előérzete azonban nem múlt el, sőt a nyugtalansága, ha lehet, még fokozódott is az utóbbi néhány percben. Ez volt az utolsó eset, hogy hagyta magát belerángatni Jessie őrült terveibe, fogadta meg magában. Ez a nő ön- és közveszélyes. Rövid pórázra kell fogni, és Hatch elhatározta, hogy pontosan ezt fogja tenni. Ez a fogadalom lebegett előtte, ahogy a többiek után baktatott, át az erdőn az apró öböl felé, ahol Jessie és a hajóvárta őket. Amikor öt perc múlva kiértek a fák közül a sziklás partra, ismerős hang törte meg az éjszaka csendjét. - Ne gyertek közelebb! - kiáltotta Jessie. - Pisztoly van nála. De már késő volt. Alex, Susan és David kilépett a nyílt terepre. Egyedül Hatch-et takarta még a sűrű növényzet, onnan figyelte a partot. Jessie gyámoltalanul állt a lágyan ringó hajóban Edwin Bright egyik karjával átfogta a nyakát. A másikkal egy pisztolyt szegezett a fejéhez. - Dehogyisnem, drágám, hívd csak közelebb a barátaidat - mondta Edwin Bright.

143

TIZENÖTÖDIK FEJEZET - MI TÖRTÉNT Landisszel és Hoffmannal? - kiabálta Bright a hajóból. - Ott hagytuk őket az erdőben - válaszolta David meglepő nyugalommal. - Maga kicsoda? - kérdezte türelmetlenül Bright. - Jessie barátja. - Magát hívják Hatchardnek? David hallgatott. - Válaszoljon! - förmedt rá Bright -, különben golyót röpítek a nő fejébe. - Nem - szólalt meg végül David, de mást nem mondott. - A szentségit, hol van Hatchard? - kiabálta Bright. - Tudom, hogy ő áll az egész akció mögött, ő köpött bele a levesembe. Hol a pokolban van? - Meghalt - rögtönzött David dicséretre méltó gyorsasággal. - Landis elkapta, Nem hallotta a lövést? - Meghalt? - Jessie sikolya belehasított a levegőbe. - Nem, nem halhatott meg. Érezném, ha meghalt volna. - Vadul vergődött Bright szorításában, ahogy szabadulni próbált. Mozdulatainak hevessége és a hajó imbolygása kibillentette Brightot az egyensúlyából. - Hé, te ribanc, maradj már veszteg! - üvöltötte a férfi, és kétségbeesetten igyekezett talpon maradni. De nem sikerült. Elengedte Jessie-t, hogy megkapaszkodjon a hajó korlátjában. Jessie-t viszont vitte a lendület. Megcsúszott, és vadul csapkodva hátratántorodott. Bright megpróbálta kikerülni a karját, de hiába. Jessie a torkát találta el, és magával rántotta a vízbe. Jessie nagyot sikoltott, és elmerült a habokban: Bright veszettül szitkozódva melléje zuhant. Hatch kirohant az erdőből, el a többiek mellett, akik döbbenten bámulták a jelenetet. Felugrott a sziklamólóra, onnan át a hajóra, és gyorsan kihajolt a korláton - Jessie! Jessie igyekezett a felszínen tartani magát, sötét haja a fejére tapadt. Félretolta szeméből az elázott tincseket, és ragyogó mosolyt küldött Hatch felé. -Tudtam, hogy élsz. Hatch ügyet sem vetett Brightra, aki köpködve, zihálva taposta a vizet. Lehajolt, megfogta Jessie kinyújtott karját, és fölhúzta a sötét tengerből a hajóra. - Rettentő hideg a víz - mondta Alex a fedélzetre lépve. Fél óra alatt végez az emberrel. Bugyoláljuk be Jessie-t egy takaróba. - Igaza van. - David beugrott a hajóba, és kinyitott egy ládát. Egy takarót ráncigált ki belőle. - Vetkőzz le, Jessie, és borítsd ezt magadra. Egykettőre rendbe jössz. Csak pár percig voltál a vízben. Jessie reszketett, mint a nyárfalevél, de bólintott. Jesszusom, de fázom. Fogta a takarót, maga köré kanyarította, és lehámozta magáról a farmerét. - Hé, a szentségit, segítsenek már! - üvöltötte Bright a vízből Amikor nem kapott választ, tempózni kezdett a part felé. A csapkodásra Hatch végre fölfigyelt. David, oldozd el a hajót. Kormányozd Bright és a part közé. Beszélni akarok vele. David fölvonta a szemöldökét, de nem szólt. Alexszel gyorsan eloldozták a hajót, majd hagyták, hogy a hullámzás Bright és a part közé sodorja, elzárva'-a menekülés útját a jéghideg vízből. -A szentségit, ezt nem tehetik! - kiabálta Bright elelmerülve. - Húzzanak ki. Megfagyok:

144

Hatch megtámaszkodott a korláton, és lenézett Brightra. - Ha jobban belegondolok, nem is rossz ötlet. - Elment az esze? Meg akar ölni? Egy csomóan belehaltak már a kihűlésbe ordította Bright. - Igaza van - állapította meg Jessie. Hihetetlen, milyen gyorsan ki tud hűlni az ember teste. Pár percig lubickol ebben a vízben, aztán ácsorog egy kicsit a parton, és vége. Jó néhány perce itt áztatja magát. Hatch Alexre pillantott. - Szerinted vissza tud menni a házba egyedül? Alex elgondolkodva ráncolta a homlokát. - Kétlem. Négy fok körül lehet a hőmérséklet, a házig meg jó húsz-huszonöt perc az út. Régóta van már a vízben, rendesen lehűlhetett. Hát, ha engem kérdezel, erősen kétlem, hogy élve hazaér. - Ezt nem tehetik velem! - jajveszékelt Bright. Pánikba esett. - Ússzon ki a partra - utasította Hatch. - Odamegyek egy takaróval. Ha válaszol a kérdéseimre, megkapja. Ha nem beszél, fogom a takarót, és hazamegyek. Ez utóbbi felért egy halálos ítélettel, és ezt, Brightot is beleértve, mindenki tudta. Úszni kezdett a part felé. Hatch elővett egy takarót, és kiugrott a hajóból a sziklákra. -Várjatok. itt -mondta a többieknek, Nem siette el a mentést. Mire leballagott a partra, Bright már, kimászott a vízből, és vacogva dörzsölgette elgémberedett tagjait. Elvesztette a szemüvegét, amikor kiesett a hajóból, ezért most hunyorogva nézett Hateh-re. - Adja ide a takarót - sziszegte. Hatch pár lépésnyire tőle megállt. - Először meséljen valamit az alapítványáról. Bright szeme tágra nyílt. - Ki maga, nyomozó? Mi történt Hoffmannal meg Landisszel? - Kivontuk őket a forgalomból. Beszéljen, Bright. A takaró nélkül nem jut vissza élve a villába. - Tehet egy szívességet. - Ahogy óhajtja. - Hatch megfordult, és elindult vissza a hajóhoz. - Várjon, maga szemét tetű - szűrte Bright vacogó fogai között. - Nem hagyhat itt ilyen állapotban. Hatch hátrapillantott a válla fölött. - Nem látom be, miért ne tehetném. - A francba. Meg is halhatok. - Az a maga problémája, nem? Bright rámeredt. - Árulja már el, mi folyik itt. Tudom, hogy maga nyomozó. Más nem lehet. A lány anyja bérelte föl? - Egyszerű üzletember vagyok, Bright. - Üzletember, na persze. Ki maga, a hétszentségit. - Ki bérelte föl? - Emlékszik arra a nőre, akinek az imént pisztolyt szorított a fejéhez? - Mi van vele? - vicsorogta Bright. - Tulajdonképpen érte tettem. Feleségül fogom venni. - Óriási. - Most már bizonyára megérti, miért nincsenek erkölcsi aggályaim amiatt, hogy esetleg kifagy a lelké. - Hatch sarkon fordult, és folytatta útját a hajó felé. - Várjon, az isten verje meg, magával megyek. - Bright tántorogva lépett egyet. Nem maradhatok itt. Nem tudom elvonszolni magam a házig. Megfagyok. Hatch elgondolkodva megállt. Aztán megrázta a fejét. - Nem, nem hiszem, hogy megérné a fáradságot. Ha tudnám, hogy hajlandó lesz énekelni a zsaruknak, akkor talán igen, de az a gyanúm, hogy egy szót se tudnak kihúzni magából.

145

- Mondtam; hogy várjon. Beszélni fogok. - Bright most már bármire kapható volt. Hatch meglóbálta előtte a takarót. - Bizonyítsa be. Mondjon valami igazán érdekeset. - Például mit? - Például hogy melyik offshore bankkal áll kapcsolatban. Hová folyik be a pénz. Hogyan mossák tisztára. Meg ilyen apróságokat. Győzzön meg. Aztán mutasson valamit, ami elmegy bizonyítéknak. Edwin Bright kihívóan nézett rá a holdfényben. Aztán ismét rázni kezdte a hideg. Szó nélkül a zsebébe nyúlt, és egy csöpögő tárcát húzott elő. Odanyújtotta Hatchnek. - Benne vannak a számlaszámok - motyogta reszketve. - És egy kulcs a széfhez a házban. - Ígéretesen hangzik. - Hatch odadobta neki a takarót, aztán átkutatta Edwin Bright tárcáját. Bright maga köré tekerte a pokrócot, és vetkőzni kezdett. - Eltaláltam, ugye? Maga nyomozó. Hivatásos vagy magán? - Magán. - Hatch számos érdekességet talált Edwin Bright tárcájában, köztük a listát és a kulcsot. - Áruljon el még, valamit. A maga embere tört be a Valentine Tanácsadó Irodába? Bright kilépett a nadrágjából. - Igen. Tudtuk, hogy Attwood anyja felfogadta azt az átkozott jósnőt, hogy keresse meg 'a lányát. Kíváncsiak voltunk, mennyit tud Valentine. - És amikor idejöttünk látogatóba? A maga embere próbálta feltörni a kocsimat? - Nem értettük, hogy került maga a képbe. Megpróbáltuk lenyomozni. Át akartuk kutatni a kocsiját. Nézze, ez nem volt komoly dolog. Nem akartunk ártani senkinek. - Valóban? - Igen, a pokolba is. Nem hiányzott nekünk egy balhé. Rengeteg pénzt beleöltem ebbe a vállalkozásba. Keleten már megcsináltam kétszer, úgyhogy jól megalapoztam az anyagi helyzetemet. A lényeg a gyors átfutás. Kell keresni egy helyet, ahol beindíthatjuk a boltot, a közeli egyetemről toborozni néhány gyereket, akik kezelik a telefonokat és a számítógépeket, és kezdődhet a műsor. Aztán várjuk, hogy dőljön a pénz. Két vagy három hónap alatt beérik a termés, és le lehet fölözni a hasznot. - Miért éppen itt próbálkozott? - Köztudott, hogy északnyugaton nagyon nyomulnak a környezetvédők. Mindenki meg akarja menteni a Földet. És egy nemrég elhunyt idős támogatónk, aki legalább százezret adott már nekünk, az alapítványra hagyta ezt a szigetet is. Ekkora lehetőséget nem lehetett kihagyni. De azt terveztem, hogy hamarosan eladom a helyet, a kölyköket szélnek eresztem, és továbbállok. Hatch bólintott. Azt hiszem, ennyi elég is lesz. Kösz, hogy megvilágosított néhány homályos pontot. Elindult a hajóhoz. - Hé, várjon! Muszáj magával vinnie. Egyedül nem jutok vissza a házba. Átkozottul hideg van itt, ez a takaró meg nem sokat segít. Forró italra van szükségem. - Rendben. Ha eltámolyog a hajóig, velünk jöhet. De semmi trükk,, és nehogy megpróbáljon ráijeszteni Susanre, különben behajítom a vízbe. Kétlem, hogy a halaknak feltűnne egy újabb adag toxikus szemét. - Ezt viccnek szánta? - kérdezte Bright vicsorogva. - Nem. Semmi humorérzékem. Akárki megmondhatja. - A francba. Tudtam, hogy nyomozó.

146

JESSIE-VEL madarat lehetett volna fogatni. A kaland a lehető legjobban végződött, és alig várta már, hogy minden részletéről beszámolhasson Mrs. Valentine-nak. A rendőrségen rögzítették a vallomásokat, és hajót küldtek új Hajnal szigetre, hogy, kiderítsék, mi folyik ott. Bright a helyi kórházban feküdt, éjjel-nappal őrizték. Enyhe hypothermiával kezelték. Máris ügyvédet követelt magának. A Susan Attwood által kimenekített leporellót, valamint a Bright tárcájában talált listát és kulcsot a rendőrség gondjaira bízták. A kapitányságról Susan felhívta az anyját, aki a megkönnyebbüléstől sírva fakadt. Mrs. Attwood elmondta, hogy egy férfi, akire ráillett Hoffman személyleírása, közölte vele, hogy soha nem fogja viszontlátni a lányát, ha nem állítja le a nyomozást. Jessie gondolatban már a jelentését fogalmazta Mrs. Valentine-nak. Tudta, hogy főnöke el lesz ragadtatva az eredményektől. A Valentine Tanácsadó Irodához özönlének majd az ügyfelek, ha lehozzák az újságok a sztorit. De most elsősorban ünnepelni akart. Törökülésben ült az ágy közepén, és boldogan nézett körbe rettenthetetlen társai kis csoportján. Ugyanannak a fogadónak az egyik szobájában gyűltek össze, ahol az Edwin Bright szigetén tett első látogatásukkor Hatch-csel megszálltak. Felbontották a fogadó italautomatájából vett tekintélyes mennyiségű üdítőt. Aztán körbeadogatták a csipszes zacskókat. Kitűnő volt a. hangulat: - Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani az, éjszakai akcióért - kezdte Jessie. A Valentine Tanácsadó Iroda rendkívül hálás az ügyben nyújtott segítségetekért. - Kólás poharát Alex felé emelte. Először is Alexre, amiért feltörte a számítógép kódját, és kapcsolatba lépett Susannel. - Alexre - mondta David ünnepélyesen. - Alexre. - Susan Attwood arcát rózsaszín pír futotta el, és úgy nézett Alexre, mintha Albert Einstein reinkarnációja volna. Hatch, aki az ablak közelében lévő széken terpeszkedett, ivott egy korty kólát, és Alex felé bólintott. - Mestermunka volt, Robin. - Kösz. Igazán szóra sem érdemes. - Büszkeségében és zavarában Alex elpirult. Kerülte Susan rajongó tekintetét. - Ha bármikor szükséged van segítségre, Jessie, csak szólj. - Nagyon köszönöm; Alex. Jessie szeretettel nézett rá. Aztán Davidre emelte poharát. - Davidre, aki bebizonyította, hogy rendkívüli egyéniség: filozófus, de ha kell, cselekedni is tud. Igazi reneszánsz embertípus. - Ez azért túlzás - motyogta David csaknem ugyanúgy elvörösödve, mint Alex. De azért fülig ért a szája. - Davidre - csatlakozott Alex. - Barátom, örök hála, amiért kicsináltad azt a gazembert, aki pisztolyt fogott Susanre. - Igen - mondta félénken Susan. - Köszönöm, David. Csodálatos voltál. Majdnem annyira, mint Alex. Hatch ismét kortyolt egyet a kólájából. - Mondtam neked, hogy nincs szükséged semmiféle pátyolgatásra, Ringstead. Magad is remekül el tudod intézni a piszkos ügyeidet. David Hatch szemébe nézett. - Igazad volt. - Susanre - folytatta Jessie, magasra emelve poharát. - Aki. bátran elhozta Edwin Bright bűnösségének bizonyítékát a házból. - Susanre. - Alex szemében büszkeség és sóvárgás csillogott, ahogy rá nézett.

147

- Susanre. - David a magasba emelte a poharát. Hatch csipszet rágcsálva Susan felé bólintott. - Zseniális húzás volt, hogy elloptad azt a kimutatást Bright pénzügyeiről, Susan. Valóságos kincsesbánya lesz a hatóságok számára. - Semmiség volt. - Susan megint elpirult. - Bárcsak az elején ne lettem volna olyan hiszékeny. Alex megérintette a kezét. - Ne tegyél magadnak szemrehányást, Susan. Téged a legjobb szándék vezérelt. - A többiek, akikkel együtt dolgoztam, szintén ártatlanok. - Susan idegesen körbepillantott a szobán. - A telefonosok, a számítógép-kezelők, a programozók. Mindannyian hittünk Edwin Brightban. Zseninek gondoltuk, akit azért mellőznek, mert túl riasztóak az előrejelzései. Tudjátok, a hivatalos szervek nem szeretik a rossz híreket. - Senki sem szeret küszöbönálló katasztrófákról hallani. - helyeselt David. Könnyebb a hírnököt megölni, mint a valódi problémával foglalkozni. Susan szomorúan bólintott. - Mi, akik beálltunk dolgozni Brighthoz, azt hittük, hogy a valódi problémával foglalkozunk. Azt hittük, helytállóak a klímaváltozásokra vonatkozó előrejelzések, és hogy a pénz Bright technikai-fejlesztési elképzeléseihez kell. Egy idő után kételyeim támadtak, de igazából csak akkor fogtam gyanút, amikor Alex kapcsolatba lépett velem és rámutatott az előrejelzési adatokban rejlő furcsaságokra. Aztán véletlenül megláttam egy iratot Bright keleti parti üzelmeiről, és szemernyi kétségem sem maradt afelől, hogy valami nagyon nincs rendben. A többiek miatt ne fájjon a fejetek - jegyezte meg Hatch. - A hatóságokat valószínűleg csak Bright érdekli. - Még szerencse, hogy az alkalmazottak, akiket Bright beetetett ezzel a szélhámossággal, értenek a számokhoz - mondta Alex. - Ha megmutatják nekik, hol hibádznak az adatok, maguktól is rájönnek az igazságra. Egyik se fogja vakon követni Brightot, mint valami gurut. Ha megismerik a tényeket, biztos; hogy kiábrándulnak belőle. Susan komoly arccal bólintott. - Azt hiszem, igazad van. Edwin Bright karizmatikusegyéniség, de ha nem tudja tényekkel igazolni az állításait, az én ismerőseim közül senki sem fog bedőlni neki. - Azért nem mindegyik alkalmazott volt jóhiszemű - mondta elgondolkodva Hatch. -Volt, aki a pénzért csinálta. Például Landis és Hoffman. Egyik se az a kimondott ártatlan bárányka. David éles pillantást vetett rá. - Szerinted Landisen és Hoffmanon kívül voltak még gorillái? - Honnan tudhatnám? - vonta meg a vállát Hatch. _ Üzletember vagyok, nem nyomozó. De itt sok pénzről volt szó. És ha Bright ezt a kettőt. szükségesnek látta fizetni, akkor nem zárható ki, hogy voltak mások is. Susan a homlokát ráncolta. - Ha voltak is, én nem láttam őket a szigeten. - Ez megnyugtató. - Hatch ivott még egy korty kólát. - Biztosra vessem, hogy a hatóságok nagyon gyorsan begyűjtenek mindenkit, aki az ügyben érintett volt - jelentette ki Jessie, de nem nézett Hatch szemébe. - És most figyelmet kérek. - Körmével megkocogtatta a poharát. - Szeretnék még egy köszöntőt mondani, mielőtt berekesztjük az ünneplést. Hatchre. Akinek lankadatlan lelkesedése és példás útmutatása nélkül küldetésünk nem érhette volna el célját. Éljenzés tört ki a szobában. - Ne felejtsd el megemlíteni az aranykártyámat - mondta Hatch. - Anélkül nem tudtad volna rávenni a csónakmestert, hogy éjnek évadján kölcsönadja a hajóját.

148

- Hatch aranykártyájára - ismételte Jessie kötelességtudóan. Ez vicc volt. Szinte biztosra vette. Csak az lehetett. - Hatch aranykártyájára. - Hatch aranykártyájára. Hatch elkapta Jessie vidám pillantását, és hűvösen elmosolyodott. - Még egy köszöntő hátravan - szólalt meg halkan. - Jessie-ré. Aki feleségül jön hozzám. Nemsokára. Igaz, Igaz, Jessie? Hirtelen csend lett. Jessie megdermedt, a poharat tartó keze félúton megállt a levegőben.. Elkapta Hatch tekintetét, és nem tudta levenni róla a szemét. Szereti ezt a férfit. Aki mit meg nem tett most is a kedvéért. Soha nem lett volna erre hajlandó, ha nem szeretné legalább egy kicsit. Nagy levegőt vett. - Igaz- mondta Jessie. Az ezt követő éljenzéstől megmozdultak a festmények a falon és összekoccantak a poharak az asztalon. Hatch mélységes elégedettséggel nézte Jessie-t, miközben Alex és David helyeslő kiáltásokat hallatott. - Na végre - mondta Hatch halkan. A szomszéd szobában verni kezdte valaki a falat, majd egy férfihang hallatszott. - Az istenit neki, nem tudnak halkabban ordítozni? Mi itt aludni szeretnénk. Hatch felnyögött, behunyta a szemét, és lejjebb csúszott a székén. Jessie elvigyorodott. - Második alkalom, hogy szegény Hatch-et majdnem kirúgják innen - magyarázta a többieknek. - Talán jobb lesz, ha nem itt töltjük a mézesheteket, ugye, Hatch? Kicsit kellemetlen lenne neked., - Ez a lehetőség meg sem fordult a fejemben - motyogta Hatch lehunyt szemmel. - Nincs telefon a szobában. Hogy intézném az üzleti ügyeket modem és fax nélkül? Félkarú óriás lennék. Jessie hozzávágott egy párnát, és a többiek harsány nevetésben törtek ki. KÉSŐBB, AMIKOR JESSIE KIJÖTT a fürdőszobából, Hatch-et már ágyban találta. A sötét szobában is látta, hogy rá vár, széles vállának kontúrja élesen kirajzolódott a hófehér párna háttere előtt. Szemében vágy csillogott, amitől kellemes borzongás futott végig Jessie-n. Egy kicsit mégis elbizonytalanodott, ahogy lassan elindult felé. A többiek nemrég vonultak el a saját szobáikba, egyedül hagyva őket. Először voltak kettesben azóta, hogy Jessie igent mondott a házasságukra. - Mi a baj, Jessie? - Hatch hangja mély volt és várakozásteljes. - Ideges vagy, hogy mindenki elment? - Nem, dehogy. Miért volnék ideges? - Ebben a pillanatban Jessie beleütközött egy székbe, megbotlott, és az ágyra zuhant. Zavarában a takaróba temette az arcát. - Jesszusom, hogy mehetnék hozzá egy olyan férfihoz, akinek a jelenlétében még lépni sem tudok? - Ugyanúgy, ahogy én feleségül veszek egy olyan nőt, aki miatt egész éjjel fegyveres gorillákkal fogócskázom az erdőben - válaszolta Hatch. - Nagyon meg kell fontolni a dolgot. Jessie próbálta elfojtani a nevetését, de hiába. - Ez vicc volt. Tudom, hogy az volt. - Tévedsz. Egyáltalán nem annak szántam. Minden szót halálosan komolyan gondoltam. Magához húzta Jessie-t a párnára. Komoly arccal nézte, miközben beletúrt a hajába, és gyengéden végigsimította a tarkóját. - Most már jegyesek vagyunk, Jessie. Hivatalosan is.

149

- Igen. - Jessie tudta, hogy az alsó ajka remegni kezd. Elárasztották az érzelmek. - Szeretlek, Hatch. - Ennek örülök. - Száját Jessie ajkára tapasztotta, majd a. hátára fordította, szinte belepréselve Jessie-t az ágyneműbe.-Azt akarom, hogy szeress, Jessie. Nagyon, nagyon szeress - mormolta Jessie ajkára forrva. Aztán hevesen csókolni kezdte. Jessie egyetlen éjszaka alatt másodszor érezte úgy, hogy mély vízbe zuhan. Ezúttal azonban a víz simogatóan lágy volt, és nem jéghideg. Ahogy Hatch teste ránehezedett, átölelte a vállát. Hosszú percekig a szeretkezés mámorító varázsa kötötte le minden figyelmét, nem gondolt sem a jövőre, sem a múltra; csak arra vágyott, hogy örömöt adjon és kapjon, hogy kielégítsen és kielégítsék. Résnyire nyitotta a szemét, ahogy hálóinge alatt megérezte Hatch kutakodó kezét. Amikor az ujjak a combjai közé siklottak, Jessie-nek elakadt a lélegzete. Hatch lassan széttárta az ellazult combokat, s ujjai belemerültek az édes, forró nedvességbe, amit az ő érintése váltott ki. A hálóruha selymén keresztül. ajkai megtalálták Jessie mellbimbóját. Amikor Jessie nekifeszült a kezének és halkan felkiáltott, Hatch felnyögött. - Érints meg - mormolta. - Igen. Ott. Szoríts. Istenem, Jessie. Igen. Meztelen teste megfeszült a vágytól. Ahogy Jessie ujjai körülfonták, érezte, hogy nem sokáig tudja már feltartóztatni megkönnyebbülése hullámát. - Várj. - Nagy levegőt vett, elhúzódott Jessie-től, és kotorászni kezdett az éjjeliszekrényen. - Egy. másodperc. Mindjárt megtalálom. Jessie ismét kinyitotta a szemét, és meglátta a vágy tüzét Hatch szemében. Könnyedén megérintette Hatch arcát. - Nem azt mondtad, hogy gyereket szeretnél? - De, igen. A fenébe is. Igen. Jessie, biztos vagy benne? - Biztos. Azt hiszem, némi gyakorlás után nagyon jó apa válhat belőled, Hatch. Hatch nem kereste tovább az óvszert. Rávetette magát Jessie-re, és vadulcsókolta, miközben mélyen behatolt a hívogató melegségbe: HATCH MÉG JÓ IDEIG ébren feküdt, miután Jessie elaludt a karjában. Kezét a feje alá téve a mennyezetet bámulta, miközben a jövőn merengett. Egyáltalán nem érezhette magát még nyeregben, akkor se, ha Jessie-vel e pillanatban madarat lehetett volna fogatni. Hatch tisztában volt vele, hogy a katasztrófa veszélye még mindig a feje fölött lebeg. S ahhoz, hogy az ember kellőképpen válaszolni tudjon a kihívásokra, pontosan fel kell mérnie a esélyeit és korlátalt. Hatch régen megtanulta mát; a magánéletben és üzleti világban egyaránt. Azzal, hogy ilyen szorosra kovácsolta a kapcsolatát a Benedict Rt.-vet és a Benedict-klánnal, jó úton haladt afelé, hogy összeötvözze a sorsát Jessie-ével is. Hatch mindent megtett azért, hogy ez bekövetkezzen. Jessie bármire képes volt a családjáért, és ő hamarosan ehhez a családhoz fog tartozni. Akár rendben is lehetnének a dolgok, ha Jessie soha nem kényszerülne rá, hogy választania kelljen közte és a család többi része-között. Hatch szívből remélte, hogy soha nem kerül sor erre a választásra. Egy pillanatig sem áltatta magát azzal, hogy túl sok esélye lehet egy ilyen helyzetben. Tudta jól, ha Jessie valaha is belekényszerül, hogy közte és a családja között kelljen választania, az ő esélye a nullával lesz egyenlő. Jessie számára mindig is a család volt az első. És a családot a Benedict Részvénytársaság tartotta össze. Ezért volt kulcskérdés, hogy ki irányítja a vállalatot.

150

Hatch már jó néhányszor meghányta-vetette magában a problémát. Nem szerette a bizonytalan helyzeteket. Legújabb terve arra irányult, hogy minden nyomasztó felelősségtől megszabadítsa Jessie-t. Mert amíg Jessie a- családja kiszolgálását tekinti legfőbb kötelességének, az ő helyzete meglehetősen ingatag marad. Hatch újra végiggondolta a tervet, ami az elmúlt napokban öltött végleges formát benne. Elérkezett az idő, hogy a gyakorlatba is átültesse. Volt benne ugyan némi kockázat, de ez elhanyagolhatónak tűnt. Hatch napról napra szorosabbra fonta a kapcsolatát a Benedict Rt.-vel és Jessie-vel egyaránt: És napról napra biztosabb volt benne, hogy Vincent Benedict teljes mértékben a bizalmába fogadta. Erezte, hogy eljött a pillanat, amikor meg kell tennie a döntő lépést ebben a játékban, ahol nagyon sokat veszíthet, s ahol a saját jövője a tét. MÁR VIRRADT, amikor Jessie megmozdult az ágyneműkupac alján. Kiszabadította a könyökét, amely furcsán kifacsarodott-a feje alatt, és kiegyenesítette a karját. Valami keményet talált el a keze. - Au! - Hatch összerándult. - Bocs. - Jessie a könyökére támaszkodott, és aggódva nézte Hatch-et. - Nagyon, fájt? - Ha jól tudom, ez az én térfelem. Óvatosan megtapogatta az oldalát. - De most, hogy kérdezed, azt hiszem, túl fogom élni, A fenébe! Már reggel van? - Úgy tűnik. De ne aggódj. Beletelik még néhány órába, mire levánszorognak a többiek reggelizni. - Az jó. Szükségem van egy kis alvásra. Nehéz éjszakám volt. - Tudom - mondta Jessie kuncogva. Hatch sértődött képet vágott. - Szó szerint értettem. - Én is. Hatch felsóhajtott. - Szeretném megjegyezni, hogy életemben nem volt még ilyen kedvezőtlen a munkabeosztásom, mint amit a Valentine Tanácsadó Iroda jóvoltából el kellett szenvednem. Szeretném, ha szem előtt tartanád ezt, amikor legközelebb reklamálsz, hogy egy kicsit később jöttem haza. - Na várjunk csak egy pillanatig... - Felejtsd el. Most nincs kedvem vitatkozni. Beszéljünk másról. - Miről? - Az eljegyzésünkről - Mi van vele? - kérdezte Jessie. - Ha jól emlékszem, alaposan belemerültünk éjjel a dologba - kezdte Hatch óvatosan. - A te ötleted volt, hogy ne törődjünk a védekezéssel, igaz? - Igen. Megbántód talán? - Nem, dehogy. - Hatch kinyújtotta a kezét, és magára húzta Jessie-t. - Jessie, tudom, hogy kétségeid voltak a házasságot illetően, de megígérem, megteszek mindent, hogy ne bánd meg a döntésedet. - Majd meglátom. Hogy megteszel-e mindent. Hatch szomorkásan elmosolyodott. - Meg fogod látni. - Oké. - Jessie izgett-mozgott egy kicsit, kényelmes pózt keresve. - Hatch? - Hm? - Hatch játékosan beletúrt Jessie hajába, néhány tincset a füle mögé dugdosott. - Gondolkodtam Daviden. - Mire jutottál? - Megváltozott valahogy. Érzem.

151

Hatch arcán végigfutott egy mosoly - A híres intuíciód? - Azt hiszem - felelte Jessie komoly arccal. - Temiattad történt, igaz? - Miattam? - Te bíztál rá olyan fontos szerepet a mentőakcióban.. - Én nem bíztam rá fontos szerepet. Neki tényleg fontos szerepe volt. - Mást is bevehettél volna a csapatba, aki tud verekedni mondta Jessie szelíden. Hatch vállat vont. - Davidnek ki kellett próbálnia, hogyan viselkedjen', ha meg kell küzdenie valamiért. Kölyök kora óta bizonyítani akart Vincentnek. De egy férfi akkor kezd csak felnőni, amikor rájön, hogy az egyetlen, aki előtt bizonyítania kell, az ő maga. En csak megadtam neki a lehetőséget. Még szerencse, hogy így történt, különben soha nem derül ki, hogy Hoffman ott lapul a bozótban. - Ez csak belemagyarázás, Hatch. - Te szereted az ilyesmit, nem? Mondanék neked még valamit, Jessie. Jessie kissé félrebillentette a fejét, meglepődve a különös hangsúlytól. - Mi lenne az? - Szerintem jó volna, ha kilépnél a Valentine Tanácsadó Irodától. - Adjam fel az állásomat? - Jessie gyorsan felült; aztán kipattant az ágyból, és dühös pillantást vetett Hatch-re. - Elment a józan eszed? Ilyen jó állásom életemben nem volt. - Nem akarom, hogy még egy ilyen mentőakcióban részt vegyél, mint az elmúlt éjszaka. - Hatch lassan felült, és mindkét talpát a padlóra tette. - Ha az újságok lehozzák a sztorit, az összes szülő, akiknek szektába állt a gyereke, ott fog őrjöngeni a Valentine Tanácsadó Iroda előtt. Te pedig majd mindet meg akarod menteni. Túlságosan veszélyes a dolog. Nem hagyhatom. - Hatch, nem lesz több ilyesmi: Ez egy véletlen eset volt. Ha te mondod. De az életed során, rá fogsz jönni, hogy túl sok ilyen- véletlen eset van a világon. Jessie; én nem akarok vitát nyitni erről. - Az jó. Mert én se akarok. - Ezzel megfordult, bevonult a fürdőszobába, és becsapta maga után az ajtót. Fél óra múlva mindketten csatlakoztak a többiekhez a földszinti étteremben. Az ebédlőt friss pörkölt kávé, palacsinta és szalonnás rántotta illata töltötte be. Alex, Susan és David az egyik nagyasztalnál ültek. Mindnyájan felpillantottak, amikor Jessie és Hatch belépett a terembe. - Hohó csóválta a fejét David, ahogy meglátta Jessie ábrázatát. - Jól látom, hogy máris problémák akadtak a felső vezetésben? - Jessie-nek világ életében gondot okozott a beilleszkedés - mondta Hatch miközben leült, és kezébe vette az étlapot. - Úgy érti, hogy nehezen tűröm a parancsolgatást. - Jessie ferde pillantást vetett Hatchre. - Majd megszokod - mondta Hatch könnyedén.

152

TIZENHATODIK FEJEZET - SZÓVAL AKKOR szereted, vagy mi van? - Elizabeth kihajolt a korláton, és az Elliot-öböl sötétzöld vizét bámulta. Sirályok buktak le a vízre, sült krumplit és egyéb ételmaradványokat keresgélve a felszínen úszó műanyag- poharak, papírdobozok és más hulladékok között. Az üzletekkel, éttermékkel és akváriumokkal zsúfolt seattle-i tengerparton alig lézengtek ' ezen a délutánon. Egy-két turista battyogott csak Elizabeth és Jessie mögött a járdán, és egy csapat kocogó húzott el a sétány végén lévő park irányába. - Persze hogy szeretem. Különben miért egyeztem volna bele, hogy hozzámegyek feleségül? - Jessie gondterhelten nézte a csodálatos öblöt elcsúfító szemetet, - Mert az egész család azt akarja, nem? - Sok mindent megtennék ezért a családért, Elizabeth, de sose mennék hozzá valakihez csak azért, fogy örömet okozzak nekik. - Glenna néni szerint furcsa dolgokra képesek az emberek, ha kedvére akarnak tenni a rokonságnak. - Én nem fogok semmi furcsát csinálni - nyugtatta meg Jessie. - Ne aggódj, kölyök. Nem temiattad, David miatt vagy a mamák miatt teszem, amit teszek. Kizárólag magam miatt. Ahogy felpillantott, megcsillant Elizabeth szemüvegén egy napsugár. Apró arcáról aggodalom tükröződött. - Biztos, hogy jól döntöttél? - Biztos. - Mitől változott meg a véleményed Hatch-ről? Azt mondtad, hogy soha nem mész hozzá feleségül. - Akkor még nem ismertem eléggé. Elizabeth bólintott. - Vagyis közben rájöttél; hogy egyáltalán nem hasonlít a papára? Jessie elmosolyodott. - Igen. Bármilyen légyen is, az biztos, hogy nem hasonlít egyetlen férfira se, akivel eddig találkoztam. - Hát ha tényleg tudod, hogy mit csinálsz, akkor azt hiszem, rendben lesz a dolog. - Elizabeth hátrébb lépett a korláttól. Meg akarod nézni az akváriumot? - Hát persze. - Nem sajnálod már a régi, állásodat? Jessie elhúzta a száját. - Egy cseppet sem. Valahogy nem az én világom volt. Feldarabolt kis halakkal etetni a mutatós egzotikus halakat nem tűnt valami tisztességes eljárásnak. Elizabeth elvigyorodott. - Azért bocsátottak el, mert szabadon akartad engedni a kis halakat, igaz? - Az akváriumi munkát szemmel láthatóan nem nekem találták ki. - Gondolod, hogy ez a munka Mrs. Valentine-nál neked való? A mamák azt remélik, hogy végre megállapodsz és rendes állást találsz magadnak, ha Hatch elvesz feleségül. Jessie felidézte magában a vitát, amit Hatch-csel folytatott a karrierjét illetően. Amióta tegnap délután visszatértek San Juanról, egyszer se került szóba a Valentine Tanácsadó Irodánál végzett munkája. De ismerte már annyira Hatch-et, hogy tudja: nem fog elsiklani a kérdés fölött. - Nem tudom, miért jajgat mindenki a Mrs. V-nél végzett munkám miatt dünnyögte Jessie. - Egyszer végre velem is megindult a szekér. Ha az Attwoodügy nyilvánosságra kerül, napok alatt fel fog lendülni az üzlet.

153

- Megírtad már Mrs. Valentine-nak a jelentésedet? - Még nem egészen. Dolgozom rajta. Azt akarom, hogy mély benyomást tegyen rá. Ez az ügy kimozdítja az állóvízből a Valentine Tanácsadó Irodát, és biztos vagyok benne, hogy Mrs. V értékelni fogja a briliáns technikát, amivel megoldottam az ügyet, új távlatokat teremtve az Iroda számára. Elizabeth kuncogott egy sort, aztán elhallgatott, és ismét kihajolt a korláton. Kíváncsi lennék, hogy milyen volt az Elliot-öböl, mielőtt teleszórták szeméttel. - Csodálatos. - Jessie elnézett a fenséges Olimpiahegy felé. - Távolról nézve a tengerszoros most is ugyanolyan szép volt, amilyen két-háromszáz évvel ezelőtt lehetett. - Még mindig csodálatos. Csak meg kéne tisztítani, amihez persze kemény munkára meg rengeteg pénzre van szükség. Sajnos nincsenek egyszerű megoldások, és még most se tudunk sokat a környezet. és ökológia kapcsolatáról. - Meg tudom érteni, miért kajálták meg annyian, amit Edwin Bright prédikált. - Én is-- bólogatott Jessie. - Kár, hogy nem volt igaz. KÉSŐ DÉLUTÁN Jessíe belépett az irodaépület előcsarnokába. Alex irodájából a jól ismert zöld fény szűrődött ki. Jessie bedugta a fejét az ajtón, és elmosolyodott, amikor meglátta Susan Attwoodot és Alexet a számítógép előtt kuporogva. - Min dolgoztok? - kérdezte Jessie. - Szia, Jessie. - Susan szégyenlősen elmosolyodott. Alex hátrapillantott a válla fölött, hunyorogva a folyosóról bevilágító fénytől. - Ó, szia, Jessie. Susan és én átvizsgáljuk a HES-fájlokat a hatóság számára. Van egy vendéged odafent. - Hűha. Egy új ügyfél? Máris? Gyorsan terjednek a hírek. - Ne örülj annyira. Glenna nénéd az. Jessie felhúzta az orrát. - Nyilván azt akarja megtudni, hogy tisztában vagyok-e a rám váró következményekkel, ha összeállok Hatch-csel. Jobb, ha megyek, és megnyugtatom egy kicsit. Ezúttal legalább nem az irodájába rendelt be kihallgatásra. Alex vállat vont, és visszafordult a számítógépéhez. - Szóljál Hatch-nek, ha túlságosan akadékoskodna. Ő jól tudja kezelni az ilyen helyzeteket. Susan megfontoltan bólintott. - Igen. Miért nem szólsz neki? - Kösz szépen, de a saját családommal magam is elboldogulok. - Jessie elfintorodott Alex háta mögött, aztán kiment és becsukta az ajtót. Ahogy felfelé baktatott a lépcsőn, hirtelen rájött, hogy a többiek pillanatok alatt megfeledkeztek arról az apróságról, hogy ő volt az, aki megszervezte Susan Attwood szöktetését. Nem kellett volna megengednie, hogy Hatch részt vegyen az akcióban. Mindig ez van a falkavezér típusokkal. Elkezdenek parancsokat osztogatni, a többiek meg vakon engedelmeskednek nekik. És a végén minden érdemet nekik tulajdonítanak. És persze mindenki megfeledkezik róla, hogy ki volt eredetileg az akció szellemi irányítója. Glenna az ablaknál állt, és az utcát figyelte, amikor Jessie kinyitotta az ajtót, és belépett az irodába. Frissen vasalt szürke kosztüm, világoskék blúz és lapos sarkú cipő volt rajta. Ahogy megfordult, fekete keretes szemüvege mögül még a szokásosnál is komolyabb pillantást vetett Jessie-re - A, megjöttél. A földszinti barátod engedett be. - Glenna az órájára nézett. - Nem maradhatok sokáig. - Ülj le Glenna néni. -Jessie belehuppant az íróasztal mögötti székbe, és úgy döntött, hogy támadásba lendül. - Gondolom, azért jöttél, hogy gratulálj az eljegyzésemhez.

154

Glenna nem mozdult az ablak mellől. - Semmi szükség a gúnyolódásra, Jessie mondta szelíden. - Bocsánat. - Természetesen nagyon aggaszt, hogy tisztában vagy-e a tetted súlyával. Túl nagy nyomás nehezedik rád a család részéről, hogy beleugorj a házasságba. Jessie elmosolyodott, és hátradőlt a nyikorgó széken. Kézbe vett egy tollat, és ütögetni kezdte az asztal tetejét. - Minden rendben, Glenna néni. Esküszöm, hogy magamtól jutottam az elhatározásra. És biztos, hogy nem azért teszem, mert kedvében akarok járni a családnak. De azért jólesik, hogy aggódsz miattam. Glenna lassan ingatni kezdte a fejét. - Féltem, hogy ez a helyzet. Szóval, magad miatt teszed? - Igen. - Gyaníthattam volna. Jessie csodálkozva nézett rá. - Micsodát? - Tudod, ez azért furcsa. Sose gondoltam volna rólad, hogy ennyire megrészegít az a tudat, hogy Vincent örökébe léphetsz. Mindig azt hittem, hogy csak nyűgnek érzed az egészet, és megpróbálod lerázni magadról. Várható volt, hogy a gyerekkorodtól viselt moderátori szerep végül is az örökség elfogadására sarkall, de nem gondoltam volna, hogy ennyire ragaszkodsz majd hozzá. Sose hittem volna, hogy a pénz és hatalom ilyen sokat jelent számodra. - Pénz és hatalom? Miről beszélsz? - Mindig azt hittem, hogy csapdahelyzetben vagy. Tudod, még sajnáltalak is érte.. Segíteni akartam, hogy kiszabadulj a szorításból. De most már nyilvánvaló, hogy eszed ágában sincs feladni a pozíciódat. Jessie hirtelen előrehajolt. A szemében döbbenet tükröződött. - Glenna néni, mi ez az egész? Én nem azért megyek hozzá Hatch-hez, hogy rátegyem a kezem a vállalatra. Semmi kedvem irányítani a Benedict Részvénytársaságot. - Biztos vagy ebben, Jessie? Magadba néztél már mélyebben, és feltetted a kérdést, hogy miért akarsz valójában feleségül menni Sam Hatchardhez? Nem lehetséges, hogy túlságosan ragaszkodsz a családban betöltött stratégiai szerepedhez? Nem lehet, hogy a buzgalom, amivel a családhoz való szorosabb kötődésre noszogattad Vincentet, mára nyílt hatalomvággyá alakult át? Jessie szeme elkerekedett. - Te megőrültél, Glenna néni. - Miután rájött, hogy mit mondott, zavarában elvörösödött. - Elnézést. Nem gondoltam komolyan. - Jessie, nézz egy kicsit magadba. Nem azért akarsz hozzámenni Hatchardhez, mert rajta keresztül akarod bekebelezni a vállalatot? Két legyet ütnél egy csapásra. Megszereznéd az összes előnyt és hatalmat, ami Vincent örökösének jár, miközben teljesen megszabadulnál a Benedict Rt. menedzselésének felelősségétől. - Az isten szerelmére, Glenna néni. - Jessie az asztalra dobta a tollat. - Ha tényleg azért akarnék férjhez menni, hogy biztosítsam az örökségemet, akkor se áltathatnám magam azzal, hogy Hatchen keresztül irányíthatom a vállalatot. Hatchet nem lehet irányítani. - Ez valószínűleg így van. De talán arra gondolsz, hogy őt is befolyásolni tudod. Abban ringatod magad, hogy őt is képes leszel úgy manipulálni, ahogy az apádat. Én nem manipulálom apát. . - Dehogyisnem: Te vagy az egyetlen, aki képes rá. Mindenki tudja ezt a családban. Ezért is kaptád te a moderátori szerepet. - Glenna hangja kimért volt és tárgyilagos. A Benedict-klán legfőbb lélekbúvára ítéletet hirdetett. - Abban a ritka esetben, amikor odafigyel - mondta Jessie fáradtan -, néha tényleg rá tudom venni apát, hogy helyesen viselkedjen. De ez csak azért van, mert

155

a sarkamra állok, és nem tágítok mellőle. Te is nagyon jól tudod, hogy legtöbbször ínég így se jutok semmire. - De azért így is összejött a dolog, nem igaz, Jessie? A te kezedben van a tényleges hatalom. Vincent téged tett meg egyedüli örökösének. Mindannyian hozzád fordulunk, ha akarunk valamit Vincenttől. És ahhoz, hogy megtartsd és megerősítsd ezt a hatalmat, annyit kell csak tenned, hogy hozzámész a Vincent által kiszemelt jelölthöz. Régen rá kellett volna jönnöm, hogy a saját önző céljaidat tartod szem előtt. - Glenna az ajtó felé indult. - Glenna néni, várj! Nem értem, hogy mi ez az egész. Miért keserít el annyira, hogy összeházasodunk Hatch-csel? Így a cég továbbra is családi kézben marad, és fennáll a lehetőség, hogy nagyvállalattá bővüljön, ahogy te és a mamák mindig is akartátok. - Ne nevettesd ki magad. Nem vagyok elkeseredve. - De igen. Látom rajtad. - Jessie talpra ugrott az íróasztal mögött. - Én csak az indítékaidra próbálok fényt deríteni. - Azért megyek hozzá Hatch-hez,. mert szeretem. - Ostobaság. Ne gyere nekem ilyen hülyeségekkel. Senki nem házasodik szerelemből manapság. Ez csak egy címke, amivel más, sokkal fontosabb indítékokat álcázunk: hatalmat, pénzt, befolyást, biztonságot, szexet vagy családi nyomást. Ezek a valódi okok, amiért megházasodik valaki. Legyél magadhoz őszinte, és keresd meg a tényleges okot, amiért Sam Hatchard karjába veted magad. - Szeretem. - Valóban? - Glenna savanyúan elmosolyodott. - És ő is szeret téged? Jessie megdermedt. - Azt hiszem. Igen. Persze hogy szeret. - Ezt meg is mondta neked? Jessie fölhúzta az orrát. - Ez magánügy, Glenna néni. Nem vagyok hajlandó válaszolni rá. - Persze hogy nem. De mondok én neked valamit, Jessie. Légy nagyon óvatos, ha Sam Hatchard egyszer azzal áll elő, hogy szeret, mert az efféle fickók bármit megtesznek, bármire hajlandók megesküdni, és bárkit eltipornak, ha meg akarnak szerezni valamit. És ő a Benedict Rt.-t akarja. Még akkor is, ha ehhez rajtad keresztül vezet az út. - Ez nem igáz! - Sajnálatos módon Vincent úgy alakította a dolgokat, hogy igaz legyen. Senki nem akadályozhat meg, hogy hozzámenj Sam Hatchardhez, Jessie. Mennyi idő kell vajon, hogy kinyíljon a szemed? Mikor fogsz rájönni, hogy Hatchard soha nem szemelt, volna ki magának, ha nem lenne a Benedict Szerelvénygyár a hozomány része? - Glenna néni, ez nem tisztességes. - Sajnálom, Jessie. Én orvos vagyok, és nem jövendőmondó, mint Mrs. Valentine, aki belenéz egy kristálygömbbe, és azt mondja, amit a páciens hallani akar. Engem arra képeztek ki, hogy megértsem és feltárjam az emberek indítékait és mozgatórugóit. Akkor is, ha megpróbálják letagadni azokat. Glenna kiment, és becsukta maga mögött az ajtót. - Várjál, Glenna néni! - Jessie gyorsan megkerülte az íróasztalt, és felrántotta az ajtót. Odaugrott a lépcső korlátjához, és á nagynénje után kiáltott. - És mik a te indítékaid ebben az egészben? Miért dühít téged ennyire, hogy így áll a dolog? - Én soha nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok. - Glenna fel sem nézett, ahogy lefelé ment a lépcsőn.

156

- Miért nem? Azt akartad, hogy a Benedict Rt. családi kézben maradjon, nem? Te magad mondtad. Glenna megtorpant a lépcső alján, és megpördült. Most először látszott az arcán, hogy elvesztette az ön-. uralmát. Dühösen megvillant a szeme, és összeszorította a fogát. - Igen, azt akartam, hogy a Benedict Részvénytársaság családi kézben maradjon. Ez csak természetes. Hihetetlen lehetőségek rejlenek benne. De a jogos örökösének kellett volna odaadni, és nem neked. - A jogos örökösének? - Jessie ösztönösen hátralépett a korláttól, megdöbbenve máskor oly visszafogott nagynénje dühös kifakadásától.: Kiről beszélsz? - Davidről beszélek, a franc esne beléd! Davidnek kellett volna örökölnie a Benedict Részvénytársaságot. Vincent tartozik nekem ennyivel. Glenna hirtelen megfordult, és kirohant. Beleremegett az üvegtábla, ahogy becsapta maga mögött az ajtót. JESSIE-NEK SIKERÜLT becserkésznie az anyját egy elegáns vízparti villában, ahol egy csapat mesterembernek adott éppen utasításokat. - Nem, nem, nem akarom, hogy a társalgó is mennyezeti világítást kapjon. Itt fogjuk berendezni a könyvtárat. - Lilian elmélyülten nézegette az előtte fekvő tervrajzot, miközben a villanyszerelő türelmesen várakozott. - Meghozták a konyhaberendezést? Lent van még a teherautón - felelte a férfi. - Rögtön behozzuk, amint végzek ezzel az átkozott mennyezeti világítással. - Nagyszerű. Ne felejtsen szólni, hogy megnézzem a konyhabútort, mielőtt a helyére kerül. - Rendben. Lilian két lépést hátrált, hogy csatlakozzon Jessiehez. Továbbra se vette le a szemét a villanyszerelőről, aki kezdte előszedegetni a szerszámait. Friss festékszag áradt a hálószobából. - Állandóan rajta kell tartanom a szemem ezeken az embereken. Ha csak egy pillanatra is elfordulsz, rosszul szerelik fel a polcot, vagy fehérre festenek egy falat, amit kifejezetten mályvaszínűre kértél. Aztán megpróbálnak megdumálni, hogy ne törődj a műhibával - Anyu, beszélni szeretnék veled. - Sejtettem, hogy nem azért jöttél, mert úgy döntöttél, hogy lakberendező leszel. Mi a probléma? Csak nem az esküvői előkészületek miatt aggódsz? Mondtam már, hogy Connie meg én megoldjuk a dolgot. Koráll- és krémszínű lesz az esküvői ruha. Mi a véleményed? - Jól hangzik, hacsak nem akarod Hatch-et korállszínű szmokingba dugni. Figyelj anyu, komoly ügyben jöttem. Glenna néni meglátogatott ma délután. - Tényleg? - Lilian szúrós pillantást vetett a villanyszerelőre. - Ne kezdjen addig semmihez, amíg le nem terítette a védőfóliát. Ezt a parkettát néhány hete rakták le, és egy vagyont fizetett érte a megrendelőm. Nem szeretném, ha összekarcolná. A villanyszerelő szófogadóan teregetni kezdte a védőfóliát. Lilian Jessie-re pillantott. - Mit mondtál, mi van Glennával? - Rendkívül ideges volt. Bejött hozzám az irodába: - Ez meglehetősen szokatlan Glennától, nem? Mit akart? - Olyan érzésem volt, hogy le akar beszélni az esküvőről - felelte Jessie. Ez felkeltette végre Lilian érdeklődését. - Elment a józan esze? - Erre gondoltam én is. De azt hiszem, inkább az indulat beszélt belőle.

157

- Mitől volt dühös? Az egész család támogatja az esküvőt. - Glenna néni szerint Davidnek kellett volna örökölnie a vállalatot. Lilian hosszú másodpercekig nem szólt semmit. Tekintetével a villanyszerelőt követte, de nyilvánvaló volt, hogy nem a mennyezeti világításon jár az esze. Pedig Davidnek semmi érzéke az ilyen nagyvállalatok irányításához, mint a Benedict Részvénytársaság. - Ahogy nekem sincs. - Ez nem egészen igaz, drágám. Neked ragyogó érzéked van ahhoz, hogy magadra vond Sam Hatchard figyelmét, aki viszont nagyon is ért a vállalatvezetéshez. - Kösz mama. Te igazán értesz hozzá, hogyan kell lerombolni a lányod önbizalmát. Miért nem jössz mindjárt azzal, hogy apának arra vagyok csak jó, hogy becsaljam a családba a pasast, akit a fiának tekinthet? S aki óriáscéget csinál neki a Benedict Rt.-ből. - Ne beszélj ostobaságokat, drágám. - Téged nem zavar az a lehetőség, hogy Hatch esetleg azért vesz csak el, hogy rátegye a kezét a válla latra? - Nem, egyáltalán nem. A cég örökre össze van kötve veled, te pedig a családdal. Azzal, hogy Hatch feleségül vesz téged, beházasodik a vállalatba és a családba egyaránt. Mi meg majd beolvasztjuk magunk közé, ha érted, mire gondolok. Minden a legnagyobb rendben lesz. Egyébként is kedvelem Hatch-et. És éppen ideje, hogy hozzámenj valakihez. Miért ne lehetne ő az? Jessie úgy döntött, hogy nem folytatja ezt a meddő vitát. - Anyu, szerinted Glenna néni miért erősködik annyira, hogy Davidet illeti a vállalat? Lilian felsóhajtott. - Ez még azokra az időkre vezethető vissza, amikor Lloyd Ringstead faképnél hagyta. Glennának és apádnak viszonya volt egy rövid ideig. - Te tudtál erről? - Hát persze. Nem vagyok idióta. De nem tartott sokáig a dolog, aminek nyilvánvaló okai voltak. Bárki láthatta, hogy nem valók egymáshoz. Soha nem tettem szóvá a dolgot, mert nem lett volna értelme. Vincent és én nem sokkal azelőtt váltunk el, és Glennát is komoly trauma érte, amikor Lloyd nyomtalanul elpárolgott. Gondolom, Vincent és Glenna egymással vigasztalódtak. - Lehetséges, hogy David nem is az unokatestvérem? - kérdezte Jessie bizonytalanul. Lilian pislogni kezdett döbbenetében. - Arra célzol talán, hogy David esetleg Vincent fia? - Nem is tudom. Glenna néni nagyon hangoztatja, hogy apa tartozik neki valamivel - A válaszom a kérdésedre: egyértelmű nem - mondta Lilian határozott hangon. Aztán elgondolkodva felvonta a szemöldökét. - Legalábbis azt hiszem. David csak úgy lehetne a féltestvéred, ha Glennának és Vincentnek korábban is lett volna viszonya. Évekkel azelőtt, hogy Lloyd eltűnt: Ne felejtsd el, hogy David négyéves volt, amikor az apja elment. - Ez igaz. De nem zárható ki a lehetőség. Ha Glenna és apa összejött egyszer, miért ne jöhetett volna össze máskor is. - Őszintén szólva, ha Glennának bármi alapja lett volna benyújtani az apasági keresetet, régen megtette volna. És különben se jutott volna idáig a dolog. - Mert apa boldogara elismerte volna az apaságot, ha kiderül, hogy David az ő fia, igaz? - Pontosan. Vince világ életében fiúgyereket akart.

158

- Azt hiszem, igazad van - mondta Jessie lassan. - Akkor meg miért hiszi Glenna néni, hogy olyan sokkal tartozik neki apa? Lilian vállat vont. - Valószínűleg nem tudja azt a régi viszonyt elfelejteni. Sok nő képtelen az ilyesmire. JESSIE ARRA RIADT az éjszaka közepén, hogy nyomasztja valami. Jó egy percébe telt, mire rájött, hogy Hatch hiányzik az ágyból. Csukott szemmel fülelt, hogy hall-e valami hangot a fürdőszoba felől. Miután nem hallott, a konyha felé fordította a radarját. Amikor a csönd kezdett nyomasztóvá válni, lassan felnyitotta a szemét. Az első, amit észrevett, a nappaliból kiszűrődő halvány fénycsík volt. Az éjjeliszekrényen álló órára pillantott, és látta, hogy mindjárt hajnali két óra. Félrelökte a takarót, kikászálódott az ágyból, magára kapott egy pongyolát, és az ajtóhoz botorkált. Hirtelen szörnyű gyanúja támadt. Megállt a küszöbön, amikor meglátta Hatch-et. A konyhapultnál ült, meztelen talpa beakasztva a bárszék alsó keresztlécébe. A táskája a lábánál feküdt, kinyitva. A pult tetején papírlapok és leporellók hevertek szétszórva. Hatch éppen egy apró számológépbe ütögette be a számokat. Jessie karba tette a kezét, és nekidőlt a falnak. - Nem tudsz aludni? Hatch felpillantott. A tekintete éber volt és csodálkozó. - Nem tudtam, hogy ébren vagy. - Azt látom. - Jessie ellökte magát a faltól, és lassan odaballagott a pulthoz. Tudod, nem probléma. Csak szólhattál volna előbb is, hogy te még dolgozni akarsz vacsora után. Nem vagyok oda a munkabeosztásodért. - Mi bajod vele? Jessie szúrós pillantást vétett rá, miközben kinyitotta a hűtőszekrényt és kotorászni kezdett benne. - Nem örülök neki. Elfogadom, hogy vannak esetek, amikor túlóráznod kell egy kicsit. Egy ésszerű menynyiséget még elviselek. Végül is az én hivatásom is szokatlan munkabeosztást kíván. A San Juan szigetekre például éjszaka kellett elmennem. - Becsukta a hűtőszekrény ajtaját, és odavitt egy tányér krémsajtot a pulthoz. - Jobb, ha nem hasonlítgatjuk az én munkámat a tiédhez. - Hatch a krémsajtra meredt. - Mire készülsz? - Egy kis éjszakai falatozásra. Ha már úgyis fönn vagyok, gondoltam, eszem valamit. Kérsz kiflit? - Kezében egy zacskó kiflivel a mikrosütőhöz hajolt. - Jöhet. Jessie üdvözülten elmosolyodott, és a kifliket a mikróba rakosgatta. - Gondolom, most elárulod végre, mi az a borzasztóan fontos, ami miatt ki kellett osonnod az éjszaka kellős közepén. - Először is azt mondd meg, hogy mennyire haragszol rám. Jessie ártatlan pillantást vetett Hatch-re - Egyáltalán nem haragszom rád. - Oké - mondta Hatch bizonytalanul. - Egy új stratégiát próbálok kidolgozni, amivel apád alálicitálhat a Yorland és Young ajánlatának. Gondoltam, beütögetek néhány számot a gépbe, hátha kisül belőle valami. - Apa mindenképpen meg akarja szerezni azt a spokane-i szerződést, igaz? - Igen. - Tudod, ez amolyan személyes ügy nála. - Nem tudtam - mondta Hatch, és érdeklődve felpillantott. - De gyanítottam. Túl jelentéktelen az ügy ahhoz képest, hogy mekkora presztízskérdést csinál belőle.

159

Jessie megnézte a kifliket, és úgy döntött, hogy készen vannak. Kinyitotta a mikro ajtaját. -A Yorland és Young néhány évvel ezelőtt komoly kárt okozott a Benedict Rt.nek. Lenyúltak egy fontós szerződést, ami a papát illette volna.. Úgyhogy most bosszút akar állni rajtuk, ennyi az egész. Hatch elgondolkodva bólintott. - Meg tudom érteni. - Ebben egy percig sem kételkedtem. - Jessie kirakta a meleg kifliket egy tányérra, a pulthoz vitte, és Hatch-csel szemben leült. - Megpróbálom nem rád borítani a krémsajtot. - Hálás leszek. - Hatch figyelte, ahogy Jessie belemárt egy kiflit a krémsajtba. - Na és mióta vagy ilyen nagy szakértő a bosszúállások terén? Hogy ennyire meg tudod érteni apám álláspontját? - Nem fontos - mondta Hatch halkan. - Nagyon régen történt. - Ó, igazán? - Jessie érdeklődő arcot vágott. - Szóval, melyik céget tetted tönkre és döngölted bele az agyagba? - Egy Patterson-Finley nevű vállalatot. Műszaki tervezéssel foglalkoztak. Jessie Hatch-et nézte, és a tanulmányi verseny napjára gondolt, amikor elmesélte az apja, hogy Hatch. milyen könyörtelenül elbánt valamelyik céggel. - Téged is a bosszúvágy vezérelt? Mi bajod volt a Patterson-Finleyvel? Mit ártottak neked? Hatch Jessie-re nézett. - Nem hinném, hogy ez volna a legalkalmasabb idő, hogy belemerüljünk a témába. - Hát akkor újságom van számodra. Ennél alkalmasabb időt keresve se találhatnánk. Hallani akarom az egész történetet, mégpedig most azonnal. Hatch a pultra könyökölt. - Úgy látom, a feleségek erőszakosabbik típusát fogtam ki. Jessie fölnevetett. - Jobb, ha hozzászoksz a dologhoz. Szóval, mi volt a gond a Patterson-Finleyvel? Hatch hosszú másodpercekig hallgatott. Aztán vállat vont. - Emlékszel a fickóra, akiről meséltem. Akivel a feleségem találkozni akart, amikor a halálos baleset érte. - Igen. És? - Roy Pattersonnak hívták. Jessie majdnem félrenyelte a kiflit. - A PattersonFinleyből a Patterson? - Igen. És most, ha befejezted a kérdezősködést, szeretnék végezni a számolással, és visszafeküdni az ágyba. Jessie figyelte, ahogy visszafordul a számológéphez. - Érdemes volt? - kérdezte. - Darabokra tépni a Patterson-Finleyt? Igen. - Hatch nem nézett föl. - A legjobb barátod volt, igaz? - suttogta Jessie. - És megszökött a feleségeddel. Nagyon szerethetted azt a nőt, ha ilyen keményen bosszút álltál miatta. - Bármit éreztem is iránta, azonnal meghalt bennem, amikor megtaláltam az üzenetét, hogy keres magának egy nyerő típust, mert nem akar együtt élni egy örök vesztessel. Jessie eltűnődött ezen. - Csak az szánja rá magát ilyen kemény bosszúra, akinek nagyon sokat jelent az elvesztett nő. - Te nem ismered a bosszúállás lényegét, Jessie. Az ilyesmihez hideg fej kell. Legalábbis én így vagyok vele. Semmilyen érzelmet vagy indulatot nem viszek bele. - Mint egy üzleti tárgyalásnál, igaz? Hatch lassan biccentett. - Mondhatjuk. Igen. Mint egy üzleti tárgyalásnál. - Marhaság. - Jessie felpattant a helyéről, és a hálószoba felé indult. - Szeretted, és amikor elveszítetted, vele együtt kitépted a szívedet is. Semmi más nem maradt benned, csak a nyers bosszúvágy. - Jessie megállt a küszöbön.. - Árulj el nekem valamit, Hatch. Hajlandó leszel még egyszer kockáztatni? Hajlandó leszel még

160

egyszer szeretni? Vagy csak egy hosszú távú, komoly és elkötelezett, házasságnak nevezett kapcsolatra számíthatok tőled? - Jessie. - Hatch hangja egészen mély volt. - Tessék? - Jessie visszafordult a szoba felé. - Te is tudod, hogy többről van szó. - Nem - mondta Jessie. - Nem tudom. Időnként valóban azzal áltatom magam, hogy többről van szó. Máskor viszont arra riadok az éjszaka közepén, hogy egyedül vagyok, és ilyenkor elfog a pánik. Mert nem tudok semmi biztosat. Én szeretlek téged. De nem tudom, hogy te is szeretsz-e. - A fenébe, Jessie. - Jó éjszakát, Hatch. Jessie bement a hálószobába, visszafeküdt az ágyba, és összekuporodott. - Jessie. Jessie elfordította a fejét, és látta, hogy Hatch az ajtóban áll. Nézte, ahogy Hatch az ágy felé indul, közben sietős mozdulatokkal kigombolja a nadrágját. - Te is tudod, hogy többről van szó - mondta Hatch újra, és bemászott mellé az ágyba. - Nem tudom. - De igen. - Hatch magához húzta Jessie-t, és rátapasztotta száját az ajkára. - De igen, a fenébe is. Sokkal többről van szó. - Igen - suttogta Jessie. Többről kell hogy szó legyen. A sorsát és jövőjét bízta rá erre a férfira, szívből remélte: képes lesz egyszer kimondani, hogy szereti.

161

TIZENHETEDIK FEJEZET SEMMI NEM FOGHATÓ ahhoz a jóleső elégedettséghez és büszkeséghez, amit a jól végzett munka vált ki az emberből. Jessie végignézett az előtte fekvő ötoldalas gépelt jelentésen. Öröm volt kézbe venni. Mrs. Valentine teljesen odalesz tőle. Alex Jessie rendelkezésére bocsátotta a szövegszerkesztő programját, hogy szakszerű, mutatós formába önthesse a jelentését. A jobb és bal margó egyaránt behúzva, a betűk elegánsak, a szöveg hivatalos hangzású. Jessie beugrott útközben egy írószerboltba, és vásárolt egy csinos kis dossziét, hogy még szakszerűbb küllemet kölcsönözzön az irományának. Egyértelmű volt, hogy a Valentine Tanácsadó Iroda soha nem lesz már az, ami volt. Új idők köszöntöttek a lelki tanácsadó szolgálatra. Az összes reggeli lap lehozta a HES-ügyet, és Jessie biztos volt benne, hogy pillanatokon belül csörögni kezdenek a telefonok. Izgatottan felpillantott, amikor ismerős léptek zaját hallotta a lépcső felől. Néhány pillanat múlva kinyílt az iroda ajtaja, és Mrs. Valentine sétált be jól ismert munkaruhájában. Sötétzöld turbán, bő ujjú zöld selyemblúz és bokáig érő, hosszú zöld szoknya volt rajta. Vastag láncok és gyöngysorok takarták a keblét, s boldogan csilingeltek, ahogy bevonult az ajtón. A hóna alatt egy újságot szorongatott. - Mrs. V, nagyszerűen néz ki! Hogy érzi magát? - Jól, drágám. Egész jól. Visszatért a látásom, ha érted, mire gondolok. Óriási megkönnyebbülés ez nekem. Jessie boldogan mosolygott. - Igazán nagyon örülök, Mrs. V Menjen csak be az irodájába. Mindjárt kész lesz a tea. Azonnal beviszek egy csészével. - Köszönöm, drágám. Jól fog esni. - Mrs. Valentine szétnyitotta az újságot, és bevonult a belső irodába. Jessie elővett egy tálcát, és beletett néhány kanál teát egy kannába. Aztán vidáman döngicsélve a vízforralóért nyúlt. Amikor mindennel megvolt, elrendezte a kannát és a két csészét, mellé tett egy kis üveg cukrot és egy kanalat, és felemelte a tálcát. Ahogy elment az íróasztal. mellett, megállt egy pillanatra, és ráhelyezte az elegáns kivitelű Attwood-jelentést a tálcára. Aztán belépett Mrs. Valentine irodájába. Mrs. Valentine időközben szétterítette az újságot a tárgyalóasztalon. Olvasószemüvege kissé lecsúszott az orrán, ahogy elmélyülten olvasta a' vezércikket. Jessie rápillantott a főcímre, miközben letette a tálcát az asztalra. Elégedett vigyor ült ki az arcára. - „SOKMILLIÓS CSALÁST LEPLEZETT LE A JÓSNŐ.” - Ó, istenem! - Mrs. Valentine figyelmesen végigolvasta az egész bekezdést, aztán a következő oldalra lapozott. - Ó, édes istenem! Jessie alig tudta visszafogni magát. Az asztal fölé hajolt, és türelmetlenül várta, hogy Mrs. Valentine befejezze az olvasást. Amikor a főnöke végre összehajtogatta az újságot, és döbbent tekintettel hátradőlt a székén, Jessie nem bírta tovább. - Na. Mrs. V ? Mit szól hozzá? A Valentine Tanácsadó Irodából híres cég lett. Az emberek itt fognak tolongani az ajtónk előtt. Hetekre előre be leszünk táblázva. Mi leszünk a legjelentősebb lelki tanácsadó szolgálat a városban, de lehet, hogy az egész államban. - Jessie, drágám... - Már készítettem is előzetes terveket. Valószínűleg fel kell majd vennünk néhány alkalmazottat a sok irodaimunka miatt, de ez nem okoz gondot. Van némi tapasztalatom a személyzeti munka terén. Ezt a problémát könnyedén megoldom.

162

- Jessie... - Azon, tűnődöm, hogy nem kellene-e még egy jósnőt felvenni. - Jessie töprengő arccal járkálni kezdett az irodában. - Rengeteg munkánk lesz, és nem hiszem, hogy túl nagy hasznát vehetnénk az én képességeimnek. Szégyellem bevallani, de az az igazság, hogy nem érzek magamban semmiféle látnoki képességet. Én inkább a szervezéshez és ügyintézéshez értek. - Jessie, drágám,. meg kell beszélnünk valamit. - Majd szólok anyunak és Connie-nak, hogy készítsenek néhány tervet az irodabelső teljes átalakítására. - Meg kell beszélnünk valami fontosat, drágám... - Úgy kell berendezni a helyet, hogy komolynak hasson, de azért otthonos is legyen, barátságos és egy kicsit túlvilági. Egy sikeres cég, melynek nem szállt fejébe a siker, ha érti, mire gondolok. - Jessie... - A végén persze egy nagyobb irodaépületre is szükségünk lesz. De ezzel még várhatunk, igaz? - Jessie, drágám, félek, hogy meg kell válnom tőled. - És arra gondoltam még, hogy milyen jó ötlet volna, ha ... Tessék, mit mondott? Jessie hirtelen elhallgatott, és Mrs. Valentine-ra meredt. - Mrs. V, ezt nem mondhatja komolyan. Mrs. Valentine fájdalmasan felsóhajtott. - Sajná lom,. drágám. Tudod, hogy mennyire kedvellek. Szinte beragyogod az irodát. De tartok tőle, hogy a ValentineTanácsadó túl kis cég ahhoz, hogy elbírjon egy helyettest is. Jessie két kézzel megmarkolta az asztal szélét. - Hát éppen erről van szó, Mrs. V Ez a cég nem lesz többé kicsi, ahogy a hír bejárja a várost. Éjjel-nappal csörögni fog a telefon. Pillanatok alatt beindul a nagy üzlet. - Éppen ez az, amitől félek, drágám. Soha nem akartam, hogy a Valentine Tanácsadó Irodából nagy cég legyen. Úgy szeretem, ahogy van. Egy nyugodt kis vállalkozást akarok, amit egyedül is el tudok vezetni. Már akkor kétségeim voltak veled kapcsolatban, amikor felvettelek, de annyira kedveltelek, hogy megpróbáltam nem törődni a balsejtelmeimmel. Pedig látnom kellett volna előre, hogy mi. lesz. És most nézd meg, mi történt. Mindent tönkretettél. Lehet, hogy be is kell zárnom az irodát, amíg a felhajtásnak vége nem lesz. - Mrs. V, el fog bocsátani? Mrs. Valentine nagyot sóhajtott megint. -Tartok tőle, drágám. De ne aggódj, nagyon jó ajánlólevelet kapsz tőlem. Az íróasztalon álló telefon vad csörömpölésbe kezdett. HATCH MEGÁLLT EGY PILLANATRA Grace íróasztala előtt, mielőtt belépett Vincent Benedict irodájába. - Ne kapcsoljon be senkit, amíg bent vagyok, Grace. Ne zavarjanak. - Igen, Mr. Hatchard. - Grace elmosolyodott. - Olvastam a nagy kalandjukat Jessie-vel a reggeli lapokban. Borzasztóan izgalmas lehetett. . - Így is lehet mondani. - Hatch elfordult az asztaltól, és belépett a belső szentélybe. Benedict zordan felpillantott, neheztelve a bejelentés nélküli látogatás miatt. Éppen a közepén járok valaminek, Hatch. Énnyire fontos a dolog?

163

- Nagyon fontos. - Hatch letette a dossziét, ami a kezében volt, és a dohányzóasztalhoz ment, hogy töltsön magának egy csésze kávét. Visszasétált a kávéval, és nekidőlt Vincent masszív íróasztalának. - Láttad a reggeli lapokat? - Igen, az isten verje meg, láttam a reggeli lapokat. - Vincent lecsapta a tollát, és hátradőlt a székén. - Amikor elmesélted nekem a San Juanon történteket, mintha kifelejtettél volna néhány apró részletet, nem igaz Hatch vállat vont. - Néhányat. - Mindenesetre örülök, hogy vége ennek az őrületnek. - Én is. Vincent elgondolkodott egy pillanatra, aztán ferde pillantást vetett Hatch-re. David tényleg lepofozta azt a fickót? - Egyetlen karateütéssel kifektette. Ó volt a nap hőse. Nélküle sose ússzuk meg élve a kirándulást. - A mindenit! - Vincent elégedetten bólintott. - Lehet, hogy mégse olyan elveszett a gyerek. Lehet, hogy mégse Lloydra fog hasonlítani. - Ideje volna elfogadnod, hogy neki is megvan a maga élete. - Igen. Lehet. - Vincent felemelte a tollát. - Mint mondtam, örülök, hogy -vége ennek az egésznek. De te felelsz azért, hogy ne keveredjen Jessie még egy ilyen kalamajkába. - Igyekszem megfelelni az elvárásnak. Vincent Hatch-re emelte a szemét. - Ha már Jessienél tartunk, kitűztétek az időpontot? - Nem. De péntek este hivatalosan is bejelentjük az eljegyzésünket. Jessie azt mondta, hogy asztalt foglal a kedvenc éttermében, a piac mellett. Minden családtagot szívesen látunk. Még téged is. Vincent elvigyorodott. - Talán tudok rá időt szakítani. - Odahúzta magához az asztali naptárját, és beírta a pénteki időpontot. Aztán megint hátradőlt a székén. Üzleti ügyben jöttél, vagy csak nem tudsz mit kezdeni az időddel? Üzleti ügyben. - Hatch tűnődő arccal belekortyolt a kávéjába. - Van néhány dolog, amit feltétlenül tisztáznunk kell péntek előtt. - Nyilván rá akarsz tenyerelni a Benedict-vagyonra, nem? Nem hibáztatlak, amiért megpróbálod előre tisztázni a dolgot. Éppen eleget vártál rá. - Egy kicsit bonyolultabb a helyzet ennél, Vincent. Mások is érdekeltek a buliban. Vincent felvonta a szemöldökét. - Mi az ördögről beszélsz? - Megpróbálok tömör és világős lenni. A részleteket később is megbeszélhetjük. Azt akarom, hogy oszd föl a vállalatot négy egyenlő részre, Benedict. Adjál egyegy negyedet Davidnek, Elizabethnek és Jessie-nek. A negyedik részt majd én megvásárolom, plusz, elvezetem a céget. Vincentnek tátva maradt a szája. Hosszú másodpercekig képtelen volt megszólalni. Amikor visszatért a hangja, rekedt bömbölés szakadt fel a torkából: Neked meglágyult az agyad? Feldarabolni a Benedict Részvénytársaságot? Tudod te mennyi verejtékem fekszik ebben a cégben? - Nem azt mondtam, hogy darabold fel. Azt mondtam, hogy add a családodnak, ahogy mindig is akartad. Ily módon minden érdekelt-félnek jut egy tulajdonrész, ami anyagilag is érdekeltté teszi őket a sikerben. Vincent nagyot csapott az öklével az előtte fekvő papírkötegre. - Halvány fogalmuk sincs, hogyan kell elvezetni a Benedict Részvénytársaságot. - Ezért hoztál engem a fedélzetre, nem emlékszel? - Jézusom, ember, te nem tudod, mit beszélsz. Ha odaadok egy negyedet Davidnek, ki tudja, mihez kezd vele. Mindig is engem hibáztatott, amiért Lloyd itt

164

hagyta őket. És egyébként is zavaros az észjárása. Filozófiát akar tanulni, az isten szerelmére! Elvetemült liberális, ultraradikális nézetekkel a környezetvédelemről meg hasonlókról. Beláthatatlan következményekkel járna, ha neki adnám a cég negyedrészét. - Ne félj, elbánok Daviddel. - Hatch ismét belekortyolt a kávéjába. Alaposan felkészült a viharos ellenállására. Pontosan erre számított, amikor belépett Vincent irodájába. Mire vége lesz a csatának, Benedict úgyis lecsillapodik, és beleegyezik a javaslatába. - Azt hiszed, hogy el tudsz bánni Daviddel, he? És mi lesz az anyjával? Glenna egy igazi vaslady, öcskös. Kiszámíthatatlan és megkeseredett. Ki tudja, mit művelne, ha rátehetné a kezét David részére: - David már nem gyerek. Az, hogy beadta a jelentkezését az egyetemre, fényesen bizonyítja, hogy szembe tud szállni az anyja akaratával. Glenna azt szerette volna, ha a Benedict Szerelvénygyárban dolgozik. - Tévedsz. Ha adnék nekik a Benedict Rt.-ből, az, katasztrófához vezetne. És mit akarsz Elizabéthtel? Hiszen még gyerek. Tizenkét éves; az isten szerelmére! Nem vetheted oda a cég negyedrészét egy tizenkét éves kölyöknek. És mi- van, ha Connie újra férjhez megy, és az új pasas ráteszi a kezét Elizabeth részére, és beavatkozik a cég belügyeibe? - Te vagy az apja, ha nem tudnád? Te rendelkezel az ő részével, amíg kiskorú. De átruházhatod Jessie-re is a gondnokságot. - És aztán mi lesz? Alig tíz, év van addig - morogta Benedict. - A cég a számításaid szerint legalább háromszor akkora lesz akkorra. Lehet, hogy még nagyobb. Elizabeth meg lehet, hogy patkányagyak boncolásával fogja keresni a kenyerét. Azt akarod, hogy egy elefántcsonttoronyba zárkózott tudóspalánta hozzon stratégiai döntéseket a cég működésére vonatkozóan? Azt se tudná, hova kapjon. - Az az érzésem, hogy Elizabeth szó nélkül meg fogja fogadni Jessie tanácsát, ha döntenie kell a Benedicttel kapcsolatban. - Jessie-ét? Jó vicc. Jessie-nek ugyanúgy nincs róla fogalma, hogyan kell elvezetni ezt a kócerájt. Hatch halványan elmosolyodott. -- Ne felejtsd el, hogy Jessie hozzám jön feleségül. És rám bízza a Benedict irányításával kapcsolatos döntéseket. Majd én elvezetem ezt a kócerájt. Ahogy mindig is akartad. - Csakhogy a cég fele más kezében lesz. A pokolba, nem vagyok hajlandó apró darabokra tépni a vállalatot. - Nem téped apró darabokra. Olyan részekre osztod, amiket akár közvetve, akár közvetlenül, én irányítok. - Nem tarthatod kezedben az ellenőrzést, ha három másik tulajdonos is beleszólhat a dolgokba. Bármikor összefoghatnak ellened, és leszavaznak, ha úgy gondolják, hogy nem értenek veled egyet. - Bevallom, van némi kockázat a dologban. De is merem a családodat, Vincent. A 'kockázat nagyon csekély. Kezelni tudom a helyzetet. - Ezt sose tudhatod. - Benedict még egyszer az asztalra csapott, aztán felállt. Egyáltalán nem biztos, hogy nálad marad a gyeplő, ha négy részre osztod a céget. Szívesen vállalom a kockázatot. - Hát én nem! - bömbölte Vincent. - Éppen elég családi vállalkozást láttam már ilyen módon tönkremenni. Velünk nem történhet meg ez. Hatch belenézett a kávéscsészéjébe. - Nincs más választásod, Benedict. - Mi a fészkes nyavalyát akar ez jelenteni? Már hogyne lenne választásom. Azt mondtam, hogy nem daraboljuk szét a céget, és a döntésem végleges.

165

- Nem hinném, ha azt akarod, hogy elvegyem Jessie-t, és vezessem a vállalatodat. Az irodára hirtelen csönd borult. Vincent majd egy percig tátott szájjal bámulta Hatch-et. Aztán lassan leroskadt a székre. - Azt akarod mondani, hogy nem veszed el Jessie-t, ha nem osztom négy felé a Benedict Részvénytársaságot? - kérdezte Vincent, mint aki-nem biztos abban, hogy jól hallotta. - Nem ezt mondtam. Jessie-t természetesen feleségül veszem. De nem társulok be a Benedict Rt.-be, és nem maradok itt, hogy elvezessem a céget. Magammal viszem Jessie-t. Elhagyjuk az államot, és új életet kezdünk valahol máshol. Mondjuk, Oregonban. - Baromság. Egyetlen centet se hagyok Jessie-re. Hatch bólintott. - Azt jól teszed. Mert ha mégis Jessie-re hagynád a céget, azonnal szétdaraboltatnám vele. - Dehogy daraboltatnád szét - mondta Benedict összehúzott szemmel. - Csak blöffölsz. - Hazudtam én neked valaha, Benedict? Vagy szétosztod a céget David, Elizabeth, Jessie és énköztem, vagy kiszállok a buliból. Fogom Jessie-t, és itt hagyom a várost. - Jessie soha nem megy el veled, te anyaszomorító. Ez volt a dolog legkényesebb része. Hatch tisztában volt ezzel. Megpróbált a legjobb tudása szerint blöffölni. Minden azon múlt, hogy a pókerarcát meg tudja-e őrizni. Ujjai rákulcsolódtak a kávéscsészére. - Te is tudod, hogy velem jön. Szerelmes belém. - Folyton idegesíted. Maga mondta. - Akkor is velem fog jönni, Benedict. - Mesebeszéd. Soha, ha megtudja; hogy itt akarod hagyni a Benedict Szerelvénygyárat - vicsorogta Vincent. - Lehet, hogy a csaj könnyelmű egy-két dologban, de pontosan tudja, hogy mik a kötelességei a családjával szemben. Nem fogja itt hagyni a saját hozzátartozóit. Rá van utalva mindenki, és ő tökéletesen tisztában van ezzel. - Jobb, ha gyorsan megtanulnak a saját lábukon járni, mert a dolgok hamarosan megváltoznak itt. - Ebbe, látod, beletrafáltál. - Vincent szeme egészen összeszűkült. Megszüntetem a munkáviszonyodat, Hatchard. Méghozzá azonnali hatállyal. Ki vagy rúgva, te hálátlan strici. Tűnj el innen. Egy órát kapsz, hogy kiürítsd az asztalodat. Hatch azt hitte, egy pillanatig, hogy rosszul hall: Erre a lehetőségre nem számított. Hogy a döbbenetét palástolja, felállt, és lassan letette a kávéscsészét az asztalra. Aztán szó nélkül az ajtó felé indult. - Az isten verjen meg, Hatchard, ha megváltozik a véleményed és megjön az eszed, tudod, hol találsz - kiáltotta Vincent utána. - Nem fog megváltozni a véleményem. Egyébként odatettem a spokane-i szerződés tervezetét az orrod elé az asztalra. Ennek alapján aláígérhetsz a Yorland ésYoungnak, és még profitod is marad utána. De ha kíváncsi vagy a szakvéleményemre, inkább felejtsd el az egészet. Nem éri meg a fáradságot. - Az istenit, Hatch... Hatch kiment a szobából, és csendesen behúzta maga mögött az ajtót. Megállt egy pillanatra, és megpróbálta felfogni az életében beállott száznyolcvan fokos változást. - Mr. Hatchard? Grace hangjából mély aggodalom áradt. - Jól van?

166

Hatch kizökkent a merengéséből. - Legyen szíves Grace, szóljon át, a titkárnőmnek. - Igen, uram. És mit mondjak neki? Mondja meg, hogy ürítse ki az asztalomat, é küldjön el mindent a lakásomra. Már nem jövök vissza az irodába. Grace döbbenten meredt rá. - Itt akar hagyni minket, Mr. Hatchard? - Nagyon úgy fest a dolog. - Szomorkásan elmosolyodott, és a lift felé indult. Éppen most rúgtak ki - Mr. Hatchard... - Grace kezéből nagy csattanással kiesett a telefonkagyló. HATCH A LAKÁSA ABLAKÁNÁL állt a felhőkarcoló egyik felső emeletén, és az Elliot-öblöt nézte. Csodálatos kilátás nyílt innen, és el nem tudta képzelni, hogy miért nem töltött több időt ezen a helyen. A válasz persze egyszerű volt. Jessie lakása sokkal barátságosabb és meghittebb, sokkal. inkább hasonlít egy. otthonra. Elfordította a tekintetét az ablaktól, és körbepillantott az apartmanon, amit nem sokkal azután bérelt ki, hogy Seattle-be költözött. Rend és tisztaság uralkodott mindenhol. Egyetlen porszemet se lehetett találni. A takarítószemélyzet gondoskodott erről. Úgy festett a hely, mintha senki emberfia nem lakna benne. Hatch most jött csak rá, hogy még ki se csomagolta a holmija nagy részét. Nem volt rá ideje. Alighogy megérkezett, azonnal belevetette magát a munkába és rohamra indult Jessie meghódítására. A lakása inkább hasonlított egy szállodai lakosztályra, mint, 'egy saját otthonra. Kirúgták! Nehéz volt elhinni, hogy mindennek vége. Nehéz volt felfogni, hogy minden, amiért dolgozott, egy pillanat alatt szertefoszlott. Nehéz volt elhinni, hogy Vincent Benedict nem dőlt be a blöffjének. És lehetetlen volt felfogni, hogy örökre elveszíti Jessie-t. Hatch teljesen biztosra vette, hogy rá tudja kényszeríteni Benedictet a cég feldarabolására. Azt hitte; hogy bármire rá tudja venni, ha akarja. Pedig kezdettől fogva látnia kellett volna, hogy Vincent Benedict túlságosan kemény, túlságosan konok és túlságosan agyafúrt ahhoz, hogy bele lehessen rángatni olyasvalamibe, amihez nem fűlik a foga. Hatch egy öreg profival ült le pókerezni, és veszített. Egy lapra tett fel mindent, és nem jött be a blöff. Mert a fenyegetőzése, hogy Jessie-t magával viszi, egyszerű blöff volt csak. Tudhatta volna, hogy Benedict ennek nem fog bedőlni. Csak egy őrült hihette azt, hogy Jessie otthagyja a családját és önként vállalt kötelezettségeit, és megszökik egy fickóval, aki folyton idegesti. Jessie tűzön-vízen át kitart a családja mellett. Hatch kezdettől fogva tisztában volt ezzel. Éppen ezt használta ki, amikor belemanőverezte Jessie-t a kapcsolatukba. Őrültség volt azt hinni, hogy Jessie követni fog egy olyan férfit, akihez csak azért akart feleségül menni, mert az egész környezete erre unszolta. Egy olyan terít, akiről mindenki tudta, hogy maga Vincent Benedict szemelte ki a Benedict Szerelvénygyár irányítására. Hatch nem áltatta magát hiú reményekkel. Volt ő már hasonló helyzetben, és pontosan tudta, mire számíthat. Azt is tudta persze, hogy Jessie nem Olivia. Biztosra vette, hogy ő őszintén ragaszkodik hozzá. De az a körülmény, hogy Jessie eldöntötte

167

magában, hogy szereti, nem elég indok ahhoz, hogy minden szálat elszakítva maga körül; vele menjen, Jobb, ha reálisan közelíti meg a kérdést, figyelmez* tette magát Hatch.' Jessie szemszögéből is végig kell gondolnia a dolgot. Ha Jessie vele tartana, az azt jelentené, hogy mindent hátrahagy, ami igazán fontos neki. Azt jelentené, hogy elhagyja Elizabethet. Azt jelentené, hogy elhagyja Seattle-t. Azt jelentené, hogy nem gondoskodhat többé szeretett családjáról, és nem teljesítheti a Benedict Rt. iránt érzett kötelezettségeit. És végül: egy olyan emberhez kötné a sorsát, akinek mindent elölről kell kezdenie. És a nők, Hatch ezt tapasztalatból tudta, ritkán követnek el ekkora ostobaságot. A bárszekrényre pillantott, és arra gondolt, hogy tölt magának egy italt. Nagy szüksége volt rá. De aztán úgy döntött, hogy vár vele, amíg Jessie-vel találkozik. Akkor még nagyobb szüksége lesz rá. HATCH RÁTENYERELT a kaputelefon gombjára Jessie soklakásos házának a bejárata mellett. Jessie-től kapott ugyan kulcsot, de valamilyen oknál fogva nem akarta most használni: Ezúttal nem a munkából tért haza. Búcsúlátogatásra készült. . - Igen? - Jessie hangja furcsának tűnt a kaputelefonban. - Én vagyok. Jessie nem szólt semmit, de egy másodperc múlva felhangzott a berregés, jelezve, hogy kinyílt a zár. Hatch meglökte az ajtót, bement, és fölfelé indult a lépcsőn. Ahogy körbepillantott, minden olyan ismerősnek tűnt. Egészen hozzászokott már, hogy minden este ide tér meg munka után. Hozzászokott, hogy Jessie egy pohár finom borral várja odafönt, és ínycsiklandozó illatok szállnak felé a konyhából. Nem volt nehéz belátni, hogy miért olyan erős a férfiakban az ösztön, hogy otthon tartsák asszonyaikat. A nőknek különleges érzékük van ahhoz, hogy kellemessé tegyék a dolgokat a férfiak számára. Nem mintha bárki is rá tudná venni Jessié-t, hogy papucsban és kismamaruhában várjon rá egész nap, gondolta savanyúan Hatch. Lehet, hogy terhes. Hatch számára hirtelen felcsillant egy reménysugár. Mert ha Jessie tényleg terhes, akkor valószínűleg kötelességének érzi, hogy hozzámenjen feleségül. De Hatch nem akarta egy ilyen döntésbe belekényszeríteni. Elhatározta, hogy nem erőlteti rá az akaratát. Ugyanakkor bízott benne, hogy működni fog a dolog. Jessie nagyon fontosnak tartotta az apaság intézményét. A fél élete azzal telt, hogy megpróbálta Vincentet közelebb csalogatni a családjához. Soha nem lett volna képes rá, hogy megfossza a saját gyerekét az apjától. De annak az esélye, hogy Jessie teherbe esik, mielőtt tudomást szerezne a délután történtekről, elkeserítően kicsinek tűnt Hatch számára. Végtére is, összesen kétszer szeretkeztek csak védekezés nélkül. És ha ma éjjel sikerül is befognia a száját, és nem beszél Jessie-nek, akkor is csak hajszálnyit tud javítani az esélyeken. A szerencsével amúgy is hadilábon állt az utóbbi időben. Jessie kinyitotta az első emeleti lakás ajtaját. Fekete melegítő volt rajta, haját a füle mögé tűrte. Ijedten elkerekedett a szeme, ahogy jobban megnézte Hatchet. - Hatch, valami baj van?

168

Pedig még nem tudhatott semmit. Hatch érezte, hogy most kell vigyáznia a szájára. Szüksége van még egy éjszakára Jessie-vel. Talán akkor megnőnek a nyerési esélyei. De a pokolba is, Jessie mindig őszinte volt hozzá. Ő is őszinteséggel tartozik neki. - Elbocsátott az apád. - Maga is elcsodálkozott rajta, hogy milyen nyugodtan és egyszerűen mondta ki ezeket a szavakat. Ott állt a küszöbön, a pusztító következményeket várva, és azon töprengett, hogy mit fog kezdeni Jessie nélkül az életével. De képtelen volt távlatokban gondolkodni. Csak állt, és várta, hogy lesújtson rá a sors keze. - Elbocsátott téged? - Jessie-nek sikerült végre becsuknia a száját. - Apa megszüntette a munkaviszonyodat a Benedictnél? - Igen. - Munkanélküli vagy? Hatch bólintott, egyik vállát nekitámasztotta az ajtófélfának, és zsebre dugta a kezét. - Úgy tűnik. - És nem leszel a Benedict Részvénytársaság igazgatója? Nem. - Hatch kifújta a levegőt. - Hamarosan elmegyek Seattle-ből. Új életet kezdek valahol. Talán Oregonban. Vagy Arizonában. Csak azért jöttem, hogy elmondjam ezt. - Hatch, ez hihetetlen. Nem tudom elhinni. - Pislogott néhányat, aztán ragyogni kezdett a szeme. Majd kuncogni kezdett, végül harsány nevetésben tört ki. - Ó, istenem! Végre valami közös is van bennünk. Hatch értetlenül ráncolta a homlokát. - Jessie? - Engem is elbocsátottak. Hatch döbbenten nézett rá. - Tessék? - Jól hallottad. - Jessie egy szuszra hadarni kezdett.- Mrs. V elbocsátott. Azt mondta, hogy nem tetszik neki a Valentine Tanácsadó Iroda új irányvonala. Azt is mondta, hogy nagyon jó ajánlólevelet fog nekem írni. Ó, istenem, hát nem . vicces! Mindkettőnket ugyanazon a napon rúgtak ki. El se tudom hinni. - Én egyáltalán nem látom ilyen viccesnek a helyzetet. Jessie pislogott néhányat, hogy felszárítsa a nevetés könnyeit, aztán nagy levegőt vett. - Hát persze hogy nem. Te szegény szerencsétlen. Fogadok, hogy sose kellett még átélned ilyesmit. - De egyszer már igen - emlékeztette Jessie-t savanyú képpel. Jessie bólintott, kinyújtotta a kezét, és behúzta Hatch-et az ajtón. - Ja, persze. Majdnem elfelejtettem. Ez még akkor volt, amikor Oliviával éltél, s a cégeteket bekebelezte egy másik. -Jessie becsukta Hatch mögött az ajtót, és ráfordította a zárat..- De az már évekkel ezelőtt volt. És egyébként sincs olyan komoly tapasztalatod e téren, mint nekem. Gyere csak be, megmutatom, hogyan kell az ilyesmit megünnepelni. Hatch úgy érezte, kezd kicsúszni a lába alól a talaj. Semmi nem az előre elképzelt forgatókönyv szerint alakult. - Micsodát? - Hát a kirúgást, természetesen. Mivel neked igen korlátozottak a tapasztalataid e téren, most én fogok útmutatást adni. Először is ülj le. - Rányomta Hatchet a pultnál lévő egyik bárszékre. - Mi jön ezután? - Most kinyitod szépen a pezsgőt. Ahogy eljöttem reggel az irodából, azonnal vettem egy palackkal. Már órák óta a hűtőben van. - Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, és kihúzott egy üveget a felső polcról. - Ez nem akármilyen pezsgő. Francia. Nem ám kaliforniai. Dorbézoltam egy kicsit. Mindig ezt csinálnom, ha kirúgnak.

169

- Értem. - Ha engem kérdezel -folytatta Jessie, miközben lehámozta a dugóról a drótot -, én Oregonra szavaznék. Igaz, jártam már Arizonában, és nagyon szép az is. Oda is mehetünk, ha szerinted az a jobb. De ha Oregonba megyünk, Elizabeth könnyebben meglátogathat minket. Persze, nem engedhetjük meg magunknak, hogy válogatósak legyünk. Végtére is, mindketten munkanélküliek vagyunk, nem igaz? A dugó hatalmas pukkanással kirepült az üvegből, és nekicsapódott a mennyezetnek. A pezsgő felhabzott, azzal fenyegetve, hogy elárasztja az egész konyhát. Hatch kinyújtotta a kezét, kikapta Jessie kezéből az üveget, és gyorsan kitöltötte a; gyöngyöző nedűt a poharakba. Aztán átölelte Jessie-t, és magához húzta, Jessie készségesen hozzásimult. A boldogság fénye csillogott mosolygó szemében.

170

TIZENNYOLCADIK FEJEZET - EZ AZT JELENTI - kérdezte Hatch néhány perc múlva, miközben lassan elengedte Jessie-t -, hogy továbbra is érvényesnek tekinted az eljegyzésünket? Jessie felemelte az egyik pezsgőspoharat, és csodálkozó szemmel nézett rá a pohár pereme fölött"- Csak nem akarsz kibújni az eljegyzés alól? - Nem, dehogy! - Glenna néni szerint könnyen megtörténhet. - Mi történhet meg? - Hogy elveszted irántam az érdeklődésedet, ha nem kapod meg ráadásul a Benedict Részvénytársaságot. Hatch bosszús képet vágott. - Micsoda véletlen. Én meg azt hittem, hogy te fogod elveszteni az érdeklődésed irántam, ha a házasságunk a Benedict Rt. elvesztését jelenti számodra. Apád különben is megmondta, hogy egyetlen centet se ad melléd hozománynak. Ezt, ugye, nem említettem még? - Ez jellemző apára. Arra figyel csak, ami neki fontos, és azt hiszi, hogy más is ugyanazt tartja fontosnak. Hogy történt, Hatch? - Micsoda, az elbocsátásom? Hazardíroztam. Megpróbáltam blöffölni egy öreg pókerjátékosnak, és ráhívott a lapomra. Jobban meg kellett volna gondolnom a dolgot. - Eltűnődött egy pillanatig. - A pokolba, elég jól meggondoltam. Tudtam, hogy sokat kockáztatok. De meg kellett tennem. - Miért? - Le akartam vágni rólad a béklyót, hogy ne kelljen állandóan az apád és a család többi tagja között ugrálnod. Azt gondoltam, ha ki tudok alkudni egy-egy negyedet Davidnek és Elizabethnek a cégvagyonból, kiszabadíthatlak a hurokból. - A hurokból? - Ez volt az egyes számú terv. Felosztani a vállalatot a szóba jövő örökösök között, és lehetővé tenni, hogy én is vehessek egy negyedrészt. Ezzel nagyjából kiegyenlítődnének az erőviszonyok. Senki nem függne tőled annyira, hogy téged nyaggasson az örökség miatt. A mamák abbahagynák a szekálásodat, és a Davidnek juttatott tulajdonrész talán Glennát is kibékítené. Nem kéne úgy érezned többé, hogy neked kell összetartanod az egész kócerájt. Jessie szája tátva maradt a meglepetéstől. - Te arról akartad meggyőzni apát, hogy ossza egyenlő részekre a Benedict Részvénytársaságot? - Igen. Mint mondtam, ez volt az egyes számú terv. Jó ötletnek tűnt abban a pillanatban. - Apa erről még beszélni se volt hajlandó soha. Mondtam neked. Isten. tudja, hányszor felvetettem neki az ötletet. Teljességgel hajthatatlan volt a kérdésben. Úgy tekinti a dolgot, mintha darabokra akarnák tépni a vállalatát. - Megmondtam neki, hogy én össze tudom tartani a vállalatot. A jelek szerint nem bízik bennem. Jessie a pultra könyökölt, és az állát a tenyerébe támasztotta. - Miért erőltetted annyira a dolgot, ha tudtad, hogy mindent elveszíthetsz vele? Hatch Jessie szemébe nézett. - Mondtam neked. Megpróbáltalak kiszabadítani a családi nyomás alól. Jessie lassan elmosolyodott. -Több is van e mögött, ugye, Hatch? Be akartad bizonyítani magadnak, hogy akkor is hozzád megyek feleségül, ha nem kényszerű rá senki.. Hatch, ez olyan édes dolog! - Édes? Úristen, Jessie, ez minden, csak nem édes Itt teljes pénzügyi összeomlásról van szó. Olyan, mintha szándékosan lábon lőném magam.

171

Jessie az ajkába harapott. - Ennyire bánt, hogy elveszíted a Benedict Szerelvénygyárat? - A fenébe, dehogy! Én nagyon jól elleszek a Benedict nélkül. De te biztos nem fogtad még föl, hogy mindent elveszítesz, ha hozzám jössz feleségül. - Nagy dolog. - Azzal, hogy kitagadnak az örökségből - folytatta Hatch egyenletes hangon -, automatikusan megszűnik a családban betöltött központi szereped is. - Úgyis megtiltottad, hogy én legyek a közvetítő - mondta Jessie, lassan bólogatva. - Először biztos furcsa lesz egy kicsit. - Jobb, ha felkészülsz rá, hogy nem csak kicsit lesz furcsa - morogta Hatch. - Úgy látom, nem fogtad még föl, hogy az egész család pokolian ki lesz borulva. Végveszélyben fogják érezni magukat. Azzal, hogy hozzám jössz feleségül, és kiszállunk a buliból, örökre szertefoszlik a nagy felvirágzásról szőtt álom. - Miért? Szerinted mit fog apa csinálni a vállalattal? - Ki tudja? Vincent vagy azonnal eladja az egészet, vagy tovább vezeti úgy, ahogy eddig tette. Bármelyik utat választja is, a család örökre lemondhat arról, hogy a cég nagyobb sebességbe kapcsoljon. - Apa szereti a vállalatot. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is eladja. - Én el tudom. Ó se szereti, ha megpróbálják belekényszeríteni valamibe, ahogy én se szeretem. Képes eladni a céget, csak hogy bebizonyítsa, nem hagyja magát befolyásolni. Egyébként is bosszút akar állni, ha nem vetted volna észre. Láttad te is, mit összeerősködött, hogy tegyek keresztbe a Yorland és Youngnak, csak mert egyszer elhalásztak előle egy szerződést.. - Igen. És te persze nagyon értesz a bosszúálláshoz, igaz? Hatch felsóhajtott. - Igen. Azt hiszem. De ha nem adná el Vincent a ' céget, akkor se tudná a Benedict Rt.-t az elvárásoknak megfelelően felfuttatni. A vállalat profilja harminc éve elavult, ahogy Vincent vezetési stílusa is. Képtelen lesz felvirágoztatni a cégét, ha nem talál valaki hozzám hasonlót. És ezt ő is tudja. De kétlem, hogy hajlandó lesz még egyszer úgy megbízni valakiben, ahogy bennem megbízott. - Vagyis a Benedict Szerelvénygyár közepes méretű, helyi üzem marad. Nem hiszem, hogy ez túl nagy katasztrófa volna. - Mérget vehetsz rá, hogy a többiek annak fogják tartani. Apádat is beleértve. Elhúzták előttük a mézesmadzagot, és soha nem fogják elfelejteni, hogy csak egy karnyújtásnyira volt tőlük. Téged fognak hibáztatni, amiért elszalasztották a nagy zsákmányt. Sajnálom, Jessie. - Én egyáltalán nem. - Eltűnődött néhány másodpercig. - Csak kíváncsiságból kérdem, adott rá apa lehetőséget, hogy meggondold magad? Hatch elhúzta a száját. - Persze. Elég, ha megjön a józan eszem, térden csúszok elé és megígérem, hogy mindenben az ő elgondolásait követem. Jessie meglepett arcot vágott. - Ezt ő mondta? Tudhatta volna, hogy ilyen feltételek mellett soha nem mész vissza. Hatch bosszúsan felhúzta a vállát. - Abban a pillanatban nem tudott másra gondolni. De ha magához tér az első döbbenetből, rád fogja zúdítani a haragját. Ahogy a többiek is. - Hadd zúdítsák. Én már döntöttem. Hatch számára még mindig nem volt egészen világos, hogy mi történik vele. - De miért? - kérdezte értetlenül. - Hát azért, mert szeretlek. Mintha már mondtam volna ezt. - Igen, tudom, hogy mondtad, de...

172

Jessie rátette az ujját Hatch szájára, hogy elhallgattassa. - Te is szeretsz? Hatch most először komolyan elgondolkodott a kérdésen. - Biztosan. Különben nem csináltam volna végig ezt az őrületet. Jessie felhúzta az orrát. - Jaj, mindjárt kiugrik a szívem a helyéről. Megpróbálom máshogy feltenni a kérdést. Ismersz olyan nőt rajtam kívül, aki miatt lemondanál a Benedict Rt.-ről, a nagyszabású terveidről és a személyes ambícióidról? - Természetesen, nem. - Belekortyolt a pezsgőjébe, hogy elrejtse a vigyorát. - Akkor mondd ki, a fene egyen meg! Ahogy Hatch Jessie szemébe nézett, hihetetlen megkönnyebbülés és nyugalom árasztotta el. - Jessie, szeretlek. Jessie boldogan elmosolyodott. - És megérte? Hogy mindent feláldoztál a szerelemért? Hatch úgy érezte, mintha mázsás teher hullott volna le a válláról. - Ezt tettem volna? - Aha. - Miért, szerinted megérte? - kérdezte Hatch csendesen. - Igen. Határozottan. - Igen - ismételte el Hatch. - Határozottan megérte. - Kivette Jessie kezéből a pezsgőspoharat, és letette a sajátja mellé a pultra. Aztán felállt, leemelte Jessie-t a bárszékről, és magához szorította. - Uram atyám! - suttogta Jessie csillogó szemmel, ahogy Hatch elindult vele a hálószoba felé. - Kár, hogy nincsen csigalépcsőm. Nem gondolod, hogy sokkal romantikusabb lenne, ha egy csigalépcsőn kellene felmásznod velem? - Nem. Az én koromban tekintettel kell lenni a derékfájdalmakra - mondta Hatch komoly arccal. Jessie a vállára csapott. - Ez vicc akart lenni. A francba, tudom, hogy ez vicc volt. Igaz? Hatch szélesen elvigyorodott. A következő pillanatban kibuggyant belőle a nevetés, végül tiszta szívből hahotázni kezdett. Ahogy vidám nevetése visszaverődött a szoba fehér faláról, Hatch ráébredt, hogy az idejét se tudja már, mikor volt képes ilyen őszintén és felszabadultan örülni valaminek. HATCH KISSÉ KÁBULT VOLT MÉG, amikor felébredt kellemes szendergéséből. Erezte, hogy Jessie forró teste szorosan hozzásimul. Az édes, formás fenék nekinyomódott a combjának. Hatch ujjai Jessie mellén pihentek. A lány mellbimbója a tenyerét böködte. Hatch óvatosan megnyomta. Jessie megmoccant. - Csöngettél? Hatch elnevette magát, és csókot lehelt Jessie vállára. - Csak tudni akartam, hogy ébren vagy-e. - Ühüm. Éppen gondolkodtam valamin. Tudom, hogy mennyire fontos volt neked, hogy rátedd a mancsodat a Benedict Részvénytársaságra. - Én inkább rád tenném a mancsomat. Jessie elmosolyodott, és megfordította a fejét a párnán, hogy láthassa Hatch-et. Ez igazán szép tőled. Az értékrended gyökeres átalakulását jelzi, aminek nagyon örülök. Ugyanakkor némi bűntudatot is érzek miatta. Hatch jókedve kezdett elpárologni. - Ne mondj ilyeneket, Jessie. Neked nem kell semmiért bűntudatot érezni. Ha valakinek bűntudata lehet, az én vagyok. Egyetlen húzással felforgattam az életedet.

173

- Te se mondj ilyet. - Gyengéden megérintette Hatch arcát. - Azzal a húzásoddal bebizonyítottad, hogy szeretsz. Soha nem fogom elfelejteni, hogy mit tettél miattam. - Akkor meg min töröd a fejed olyan erősen? - Talán megpróbálhatok beszélni apával - felelte Jessie. - Hátha hajlandó lesz leszállni a magas lóról. Egyikőtök se az a fajta, aki képes visszakozni valamiben. Makacsok vagytok, mint az öszvér. De ha én megpróbálok közvetíteni, talán kompromisszumra juthattok. - Próbáld csak meg, és akkorát csapok a fenekedre, hogy egy hétig nem tudsz ráülni. Jessie pislogni kezdett. - Tessék? - Jól hallottad. Jessie, ez kizárólag rám és az apádra tartozik. Te nem vagy érdekelt-a dologban. Világos? - De érdekelt vagyok. -Nem vagy. Te magad mondtad, hogy döntöttél. Hozzám jössz feleségül, igaz? - Igen, persze, de... - Vagyis úgy döntöttél, hogy ezentúl nekem tartozol hűséggel, nem a családodnak. - Igen. - Ezúttal nem fogsz kettős játékot játszani. Te a barikádnak ezen az oldalán állsz, s nem engedem, hogy átjárogass közvetíteni. Nincs rá szükségem, hogy megpróbálj megmenteni. Nekem csak rád van szükségem. Megértetted? Jessie szeme ragyogni kezdett, ahogy végigsimította Hatch meztelen mellkasát. Megértettem. Azt hiszem, ez volt a legszebb dolog, amit valaha is hallottam. Hatch rávigyorgott. - Mi, hogy rácsapok a fenekedre? Jessie belemarkolt Hatch mellszőrzetébe. Elégedett mosoly jelent meg az arcán, amikor Hatch összerezzent. - Nem, az a rész, hogy mennyire kellek neked, és mekkora szükséged van rám. Csak rám. Nem azért, mert olyan jó közvetítő vagyok, nem azért, mert ki tudom préselni apából, amire szükséged van, és nem azért, mert el tudom simítani a, problémákat és össze tudom tartani a családot. Hanem önmagamért. - Ezt soha ne felejtsd el, oké? - Hatch becsúsztatta a kezét Jessie combjai közé. - Oké. - Jessie? - Hatch ujjai beletúrtak a finom kis szőrcsomóba. - Ühüm? - Biztos, hogy akarod a gyerekemet? - Biztos. Szerintem jó apa lesz belőled, Hatch. - Köszönöm, hogy ennyire megbízol bennem. Tudom, hogy milyen komoly döntés ez neked. - Hatch megcsókolta Jessie nyakát, és bedugta a lábát a combjai közé. A női test illata teljesen elbódította. Heves vágy árasztotta el. - Soha senki nem bízott még ennyire bennem, mint te, Jessie. Tudod, hogy ha velem jössz, a nulláról kell kezdenünk mindent. - Tudom. Nincs sok megtakarított pénzem, de egy kicsit azért félretettem. Az egyik kocsit mindenképpen el kell adnunk. Nem szívesen mondok ilyet, de valószínűleg a Mercedes lesz az. - A francba! Jessie együtt érzőn megpaskolta Hatch karját. - Viszont nagy gyakorlatom van az álláskeresésben. Hatch óvatosan Jessie fölé hajolt, megfogta az arcát, és elmosolyodott. - Azért nem olyan rossz a helyzet. Megvan az a pénz, amivel be akartam szállni a Benedict

174

Rt.-be. Majd nyitok belőle egy új beruházási tanácsadó irodát. Egyszer már csináltam ilyet. Megtehetem még egyszer. - Sikerülni fog. - Persze az összes pénzt bele kell fektetni az új vállalkozásba. Egy jó darabig semmit nem látunk belőle. - Ne aggódj emiatt. - Jessie gyengéden megsimogatta a vállát. - Én se aggódom. Tudom, hogy sikerülni fog, Hatch. Hatch belenézett Jessie csillogó szemébe, és csodálkozva ingatni kezdte a fejét. - Hol voltál eddig, Jessie? - Terád vártam. - Átfogta a lábával Hatch derekát, megölelte a nyakát, és szorosan magához húzta. Hatch lassú, gyengéd mozdulattal behatolt Jessiebe, hagyta, hogy Jessie húzza be a mámorító mélységbe. Látta a vágy felizzó tüzét Jessie csillogó szemében, és olyan boldog elégedettség árasztotta el, amit soha- életében nem érzett. Semmi más nem számított. Sem a bizonytalan jövő, ami előttük állt, sem a szertefoszlott fényes karrier, ami a Benedict Szerelvénygyárban várt volna rá. Semmi nem számított, csak Jessie és a közös gyerek, akit most készültek összehozni. - Pokoli jó apja leszek a kölyöknek, Jessie. - Ezek a szavak felértek a legszentebb eskütétellel. - Igen. Tudom. - De még annál is jobb férjed leszek. - Tudom. - Jessie ragyogó mosolyt küldött felé. - És ne aggódj. Megtaláljuk a módját, hogy megtarthasd a Mercedest. - Az tuti, hogy megtaláljuk. ELIZABETH KIFIZETTE a híres női tudósokról szóló könyvet, megfogta a papírzacskót, és megfordult, hogy csatlakozzon Jessie-hez. - Kész vagyok. Meg akarod nézni a ruhaboltot? - Elizabeth kérdő pillantást vetett Jessia..re, miközben kiléptek a könyvesboltból, és belevegyültek a bevásárlóközpontban kavargó tömegbe. - Nem. Nem akarok költekezni - felelte Jessie, és rendkívül büszke volt magára, amiért ilyen hősiesen ellenállt a kísértésnek. - Hatch-nek és nekem minden fillért be kell osztanunk, amíg Hatch be nem indítja az új vállalkozását. - Ezek szerint a nagy esküvői .felhajtás elmarad? - Tartok tőle. De ne aggódj, azért még te leszel a tanúm. Csak éppen elhagyjuk az extrákat. Mint például a háromszáz fős svédasztalt, amit a mamák terveztek. - De, ugye, felvehetem azért az új ruhámat, amit anya nézett ki nekem? És a kalapot hozzá. - Természetesen. Hatch-en s rajtam valószínűleg közönséges farmernadrág lesz, de te nyugodtan felveheted azt a csicsás koszorúslány-öltözéket. Semmi gond. Elizabeth ferde pillantást vetett Jessie-re, nem tudván eldönteni, hogy gúnyolódike. - Kösz. Alig várom már a nagy eseményt. És mi lesz az eljegyzési vacsival? - Péntek este lesz. Hatch ragaszkodott hozzá, hogy megtartsuk. Szerinte nem lehet olyan nehéz helyzetben senki, hogy ne ünnepelje meg a saját eljegyzését. Különben se lesz nagy érvágás, ha csak te és David jöttök el. De ha megkérhetlek, ne rendelj homárt, oké? - Elég ostobán fog kinézni, ha csak én és David leszünk ott. -Tudom - mondta Jessie csendesen. - De legalább jól fogjuk érezni magunkat.

175

Elizabeth elfordította a fejét, és egy kirakatot kezdett tanulmányozni. - Hiányozni fogsz, Jessie. Jessie átkarolta a kislány vállát, és magához szorította. -Te is hiányozni fogsz, Elizabeth. De bármikor meglátogathatsz minket, amikor csak akarsz. - Hatch nem fogja bánni? - Nem. Nem fogja bánni. - Gondolod, hogy elmentek egész Arizonáig? Hatch még nem döntötte el. Sok függ attól, hogy hol talál kedvező körülményeket a vállalkozás beindításához. - Jó volna, ha csak Portlandig mennétek. Oda én is leruccanhatnék vonattal. Jessie nagy levegőt vett. Alig tudta visszafojtani a könnyeit. - Remélem, hogy csak Portlandig megyünk. De bárhogy alakuljon is, ígérem, hogy minden rendben lesz. - De azért minden megváltozik, igaz? - Félek, hogy igen. - Remélem, hogy nagyon boldog leszel Hatch-csel. Jessie-re emelte a tekintetét. A szemüvege mögött megcsillant egy könnycsepp. Azt akarom, hogy boldog legyél, Jessie. Most már Jessie sem tudta visszatartani a könnyeit. - Köszönöm, Elizabeth. Nagyon szépen köszönöm. - Jessie magához ölelte a kislányt, s ott álltak sírva a zsúfolt bevásárlóközpont közepén, amíg egy biztonsági őr oda nem ment hozzájuk, és meg nem kérdezte, hogy nincs-e valami baj. Jessie és Elizabeth megrázta a fejét, és kimentek a parkolóba, ahol Jessie a kocsiját hagyta.

LILIAN ÉS CONSTANCE az ExCellent Designs irodájában vártak Jessie-re és Elizabethre. Elizabeth elfintorodott, amikor benyitott, és meglátta őket. Hátranézett a válla fölött. - Vigyázz, Jessie, mert ezek telebeszélik a fejed. Constance szúrós pillantást vetett a lányára. - Mi lenne, ha kimennél, és játszanál egy sort? Lilian és én beszélni szeretnénk Jessie-vel. - Oké, mama. - Útban az ajtó felé biztatóan rámosolygott Jessie-re. Miután kiment a szobából, néhány pillanat csend következett. - Szóval, Jessie? - Lilian komoly arccal nézte a lányát az asztal másik oldaláról. Elmondanád végre, hogy mi ez az egész? Jessie vállat vont, és leült az egyik kényelmetlen olasz székre. - Nem sokat tudok mondani. Az eljegyzési vacsora pénteken este lesz. Még nem tűztük ki Hatch-csel az esküvő napját, de hamarosan sor kerül rá. Valószínűleg Portlandbe vagy Phoenixbe költözünk. Jelen pillanatban nincs több hírem. De azért ne kapcsoljatok át. Mindjárt jön a nagyfilm. - Én egyáltalán nem tartom ilyen viccesnek a dolgot. - Constance előrehajolt, és karba tett kézzel az asztalra támaszkodott. -Vincent és Hatch tényleg felbontották a szerződést? - Igen. Hatch megpróbálta rávenni apát, hogy ossza fel a céget David, Elizabeth és énközöttem. Apa persze nem ment bele. - Az isten szerelmére, mindnyájan tudjuk, hogy erre nem hajlandó. Évek óta hiába próbáltuk elérni. - Constance az asztalra csapott. - A fene essen bele! - Kibe? Vincentbe vagy Hatch-be? - kérdezte Lilian szárazan.

176

Mindkettőbe - morogta Constance. - A kérdés az - merengett Lilian -,'hogy milyen lépést tegyünk? - Semmilyet - jelentette ki Jessie. Lilian a fejét rázta. - Jessie, próbálj meg reálisan gondolkodni. Túl nagy most a tét. Nem slisszolhatsz el egy ilyen kusza helyzetben. - Már döntöttem. - Rosszul döntöttél - csattant föl Constance. Aztán felsóhajtott. - Te magad mondtad, hogy nem tudod pontosan, mit érzel Hatch iránt. - Soha nem mondtam ilyet. Nagyon is tudom, mit érzek. És már döntésre jutottam, Connie. Sajnálom, ha ez nem vág egybe az elképzeléseitekkel, de nekem tökéletesen megfelel. - Túl sok ember jövője forog itt kockán - vágott vissza Connie. - Veszélybe kerülhet a lányom részesedése a Benedict Rt.-ből. Ahogy a tiedé és Davidé is. Nem sétálhatsz csak úgy ki az ajtón. - De igen. - Jessie szelíden elmosolyodott. - Mondok én nektek valamit. Nem is olyan nehéz; mint ahogy először gondoltam. És legyünk őszinték. Senkinek sem kell éhen halnia. Lehet, hogy nem lesztek olyan dúsgazdagok, amilyenek a Benedict felvirágzása esetén lettetek volna, de azért nem olyan tragikus a helyzet. - Viccelsz? - Constance döbbenten meredt rá. - Ha te nem maradsz itt, hogy kordában tartsd Vincentet, csúnyán elfajulhat a helyzet: Lilian bólintott. - Igaza van, Jessie. Nagyon rossz világ köszönt akkor ránk. Minden fillért ki kell majd könyörögnünk Vincentből. Tudod, hogy milyen. - Hát akkor ne kérjetek tőle. Nem sokáig bírná a dolgot - javasolta Jessie szárazon. - Nem tudna többé dróton rángatni titeket. Azt tanácsolom, szabaduljatok meg a fölösleges kötelékektől. - Könnyű azt mondani - dünnyögte Lilian csendesen. - Ha belegondolok, hogy mi lehetett volna a Benedict Részvénytársaságból... - Fájdalmasan elcsuklott a hangja. - És a lányom elesik attól a hatalmas örökségtől, ami a Benedict felvirágzása esetén jutott volna neki - tette hozzá Constance. - Elizabeth nagyon jól meglesz ezután is. Egyébként se az apja pénze kell neki. Szeretetre és odafigyelésre van szüksége. . - Amiből valószínűleg még kevesebbet fogkapui, ha te elmész innen, nem gondolod? - mutatott rá Constance. - A saját örökségedre is gondolnod kéne, Jessie. - Lilian korholó pillantást vetett rá. - Könnyű most azt mondanod, hogy lemondasz mindenről, és követed a szerelmedet, de mi lesz mondjuk öt év múlva, amikor a saját gyerekeidről kell gondoskodnod? - Szeretném, ha a gyerekeim ismernék a nagyapjukat - mondta Jessie. - De a pénzére nem lesz szükségük. Ahogy nekem sem. - Felállt, és vállára dobta a táskáját. - Jessie, gondold meg jól a dolgot - hadarta gyorsan Lilian. - Egyáltalán nem voltak biztosak az érzéseid Hatch-csel kapcsolatban. Ne rohanj fejjel a falnak. Adj magadnak egy kis időt. Gondold végig a várható következményeket. Nem tudhatod, hogy milyen indítékok vezérlik Hatch-et. Lehet, hogy csak ki akar használni, hogy 'sarokba szorítsa Vincentet. - Nem. Nem akar kihasználni. Szeret. - Jessie elmosolyodott. - Önmagamért, és nem azért, mert haszna származik belőlem. Egyébként is, több gondot okoztam neki, mint bárki, akivel valaha is találkozott az életben. - Miről beszélsz? - kérdezte csodálkozva Lilian.

177

- Próbáld az ő szemszögéből nézni a dolgot, mama. Először is belerángattam egy őrült kalandba. Majdnem megölték miattam. Aztán elvesztette a lehetőségét, hogy a Benedict Rt. alapjain felépíthesse az üzleti birodalmát. Csak mert megpróbált kiszabadítani a családi nyomás alól. És most kezdhet mindent elölről. - Elég torz szemszögből nézed a dolgokat. - Ebben egyáltalán nem vagyok biztos. - Jessie az ajtóhoz ment, és kezét a kilincsre tette. - Gondold csak végig, milyen elszántan udvarolt nekem. Egyértelmű, hogy szerelmes. - Jessie, mindössze annyit kérünk tőled, hogy gondolj bele a dolgokba - vágott közbe Lilian hirtelen. - Mi lesz, ha Vincent első felindulásában eladja az egészet? De ha nem teszi, a vállalatot akkor is modernizálni kell, hogy megőrizze a versenyképességét, és ezt Vincent nem fogja megtenni. Nem szabad elszalasztani az egyetlen esélyt, hogy a Benedict Részvénytársaságból mamutcég lehessen. - Ehhez Hatch-re volna szükség, és apa elbocsátotta Hatch-et - emlékeztetett Jessie. - De te el tudnál simítani mindent, a fenébe is! - Constance elkeseredetten égnek emelte a kezét. -Te tudsz bánni Vincenttel. Térítsed észre valahogy. És térítsd észre Hatch-et is. - Apa azt kívánná tőle, hogy alázkodjon meg előtte. - Ezt hívják kompromisszumnak, az isten áldjon meg! - kiáltotta Constance. - Nem, ez büszkeség kérdése - mondta Jessie. - Ha apa és Hatch valaha is megpróbál még együtt dolgozni, valakinek mindenképpen meg kell hátrálnia. És azt már most megmondhatom, hogy nem Hatch lesz ez a valaki. - Te is tudod, hogy Vincent se hajlandó ilyesmire - figyelmeztetett Lilian. Jessie bólintott. Jobban ismerte az apját, mint bárkit a világon. - Tudom. Ó, jut eszembe, mindkettőtöknek áll a meghívás a péntek esti eljegyzési bulimra.

178

TIZENKILENCEDIK FEJEZET - BIZTOS, HOGY JÓL VAGY? - kérdezte Hatch legalább ötvenedszer. - Biztos. Tényleg. Csak egy kicsit megijedtem. - Jessie a konyhapultnál ült kezében egy csésze forró teával, amit Hatch főzött neki az imént. - Nyugodj már meg, Hatch. Előfordul az ilyesmi. Körül kellett volna néznem, mielőtt kiszállok a kocsiból. - Az hétszentség, hogy körül kellett volna nézned. Jessie fölvonta a szemöldökét. - Jól hallom, már nem is aggódsz annyira? Jön a kiselőadás? - Most, hogy túlestünk az ijedségen, akár kiselőadást is tarthatok. - Hatch lehunyta a szemét, és karját összefonva a mosogatónak dőlt. - Uram isten! Legközelebb nézz körül, ha kiszállsz egy kocsiból. Megjegyezted? - Hidd el, nem valószínű, hogy el fogom felejteni. - Csak azt sajnálom, hogy az az öreg hölgy nem jegyezte meg a rendszámot. - Nem volt rá ideje, Hatch: Mondom, egy pillanat műve volt. Minden olyan gyorsan történt. - És a sofőrt sem láttad? Jessie megrázta a fejét. - Mondtam már, hogy foncsorozott ablaka volt. De különben se volt időm jegyzetelni. Azzal voltam elfoglalva, hogy minél kisebbre húzzam össze magam. Úgyis csak azt tudnánk bejelenteni a rendőrségen, hogy egy barna autó majdnem elgázolt. Az ilyesmi sajnos gyakran megesik az emberrel. Annyit tehetek csak, hogy óvatosabb leszek máskor. - Ezt ne felejtsd el. - Hatch elhallgatott. Látszott rajta, hogy töpreng valamin. - Hatch? - Igen? - Mire gondolsz? - Erre-arra. - Ez aztán világos beszéd - mormolta Jessie. - Na, ki vele. Mi jár abban a csavaros agyadban? - Azon tűnődöm, hogy a rendőrség nem kapta még el a fickót, aki behatolt az irodába és megpróbálta feltörni a kocsimat. Kihallgatták Edwin Brightot, begyűjtötték Landist és Hoffrnant, de mi van, ha van még valaki? Jessie szeme tágra nyílt. - Csák nem arra gondolsz, hogy ez a valaki tört az életemre? - Nem valószínű - vágta rá Hatch kissé túl gyorsan. - Ha létezik egyáltalán az illető, és van egy kis sütnivalója, régen kereket oldott. De ha olyan hülye, hogy itt maradt, sokkal inkább érdekelheti Susan Attwood. Ő tud a legtöbbet Bright sötét ügyleteiről. - Igaz. Gondolod, hogy föl kellene hívnunk Susant és Alexet? Hatch eltűnődött. -Tulajdonképpen nem is értem, mi célja lehet még a fickónak. Végtére is a pénzért csinálta. Ha volt annyi esze, hogy kijátssza a rendőrséget, akkor arra is rájöhetett volna, hogy jobb, ha minél gyorsabban eltűnik. Mindenesetre felhívom Robint. Szólok neki, hogy néhány napig tartsa rajta a szemét Susanen, zárja kulcsra az ajtaját, és kerülje a sötét sikátorokat. - És te mit fogsz csinálni? Hatch zordan elmosolyodott. - Rajtad tartom a szememet, és ügyelek rá, hogy kulcsra zárd az ajtódat és kerüld a sötét sikátorokat.

179

JESSIE KÜLÖNÖSEBBEN nem lepődött meg, amikor másnap reggel apja üzenete várta az üzenetrögzítőn. Hangja mogorva volt, és a bosszúságon kívül nem árult el semmiféle érzelmet. - Sürgősen beszélni akarok veled. De nem az irodában. Ma korán hazamegyek. Öt körül várlak. Délután öt órakor Jessie kötelességtudóan föllépdelt a lépcsőn a nagy, fehér épület előtt, melyben a gyerekkorát töltötte. A Queen Anne a legszebb villanegyedek közé tartozott Seattle-ben; a házak hatalmasak voltak, drágák és jól karbantartottak. A házhoz, amelybe Vincent Benedict két asszonyt vitt, csinos kert tartozott. A virágokat szakember gondozta. Jessie apját nem érdekelte a kertészkedés. Vincent egy pohár whiskyvel a kezében nyitott ajtót. Dühödten meredt a lányára. - Csakhogy ideértél. - Pillantása Hatch Mercedesére esett, amely a, járda mellett parkolt. Hatch a kocsi lökhárítójának dőlve a fákkal szegélyezett utcát tanulmányozta. Véletlenül sem nézett a házra. - Mi az ördögöt keres itt ez a csirkefogó? - Rajtam tartja a szemét. Vincent elvörösödött. - Mi a pokolnak? Attól fél, hogy észre térítelek? - Nem egészen. - Jessie belépett a hallba, és a nappali felé vette az irányt. Vincent becsukta az ajtót, és követte. - Na, álljunk csak meg egy szóra. Hatch küldött, hogy próbálj meggyőzni az igazáról? - Te hívtál ide, nem emlékszel? Még csak öt óra van, apa. Te ilyenkor még javában dolgozni szoktál. Minimum a harmadik világháborút kell megvitatnunk, ha ilyen korán hazajöttél. - Az ablakfülkéből Jessie szemügyre vette a kertet. Gyönyörű volt s makulátlan, akár q ház többi része. Minden a helyén. Ebben a házban valójában senki sem élt. Apja csak aludni és átöltözni járt haza. Élni 'a Benedict Szerelvénygyárban élt. Ahogy régebben is. - Nagyon jól tudod, hogy mit akarok veled megbeszélni, Jessie. Nagyon, nem tetszik nekem, ahogy a dolgok alakulnak. - Ez nem az én problémám. Én, a háttérben maradok. - Jessie leült a Constance idejéből származó egyik krémszínű fotel karfájára. A szobában nagyjából egyenlő arányban képviseltették magukat a Lilian és Constance által összevásárolt bútorok. Minden darab remekül összeillett, ami sokat elárult Vincent exfeleségeinek hasonlóságáról. - Ne gyere nekem ezzel a süket szöveggel. Ebben a családban te sohasem maradhatsz a háttérben. Mindig az előtérben kell lenned. Iszol valamit? - Köszönöm, nem. Megígértem Hatch-nek, hogy nem maradok sokáig. - Hatch. Az a csirkefogó. Bárcsak jobban kiismertem volna, amikor fölvettem. Kígyót melengettem a keblemen. Jessie fölszegte az állát. - Válogasd meg a szavaidat, apa. A jövendőbelimről beszélsz. Leendő unokáid apjáról. - Jézusom, Jessie. Nem lehetsz a felesége, és punktum. Legalábbis amíg jobb belátásra nem tér, és vissza nem táncol. Teljesen megőrült a fickó, azt akarja, hogy osszam föl a vállalatot. Nagyon rossz, irányba mennek a dolgok, és te vagy az egyetlen, aki véget vethet ennek. - Mit vársz tőlem, mit tegyek? - Amit szoktál, a pokolba is. Vincent fölemelte a whiskys poharat. - Hozd rendbe a dolgokat. És téríts észre mindenkit. - Az észre térés nyilván azt jelenti, hogy csinálja mindenki azt, amit te akarsz, igaz?

180

-A vállalat számára az a legjobb, amit én akarok, és ilyenformán a család számára is - dörmögte Vincent. - Hatch nem így gondolja. - Kit érdekel, hogy mit gondol? - Engem. - Jessie elmosolyodott. - És ne vedd zokon, apa, de ezúttal nem tudom elsimítani a dolgokat. Meg sem próbálhatom. - Ugyan miért nem? - Például azért, mert Hatch súlyosan megfenyegetett, hogy elfenekel, ha beleavatkozom a dolgotokba. - Megfenyegetett? - Vincent megpördült, szeme szikrázott a dühtől. - Az a gazember veréssel fenyegeti az én kislányomat? Isten a tanúm, darabokra szedem. Miszlikbe aprítom. - Nyugalom. Te is nagyon jól tudod, hogy Hatch egy ujjal se nyúlna hozzám mondta Jessie. - Ebben egyáltalán nem vagyok olyan biztos. Fogalmunk sincs, mire képes ez a Sam Hatchard. Azt hittem, ismerem, de kiderült, hogy tévedtem. Ellenem fordult, Jessie. A vérszomjas cápa. Jessie a mennyezetre emelte a szemét. Ugyan már, apa. Ez erős túlzás, te is tudod. - Akkor hozd helyre a dolgokat. Csinálj valamit. Nem szökhettek el innen. - Miért nem? - Azért, mert szüksége van rá a vállalatnak, rád pedig a családnak. - Sajnálom, apa, de ezt a helyzeted neked kell megoldanod. - Jessie fölállt, és az apjához lépett. Lábujjhegyre állt, és puszit nyomott az arcára. - Mi lesz a családdal? - kérdezte rekedten Vincent, ahogy Jessie távozni készült. - Mindannyiotokat szeretlek, de te választás elé állítasz. És én választottam. - Jessie, a pokolba is, várj. Gyere vissza. -Vincent-nek elcsuklott a hangja. - Hát nem érted? Ha elmész, mindenkit elveszítek. Elizabethet, Davidet, Connie-t, Liliant. Csak miattad tartanak ki mellettem. Miattad és a Benedict Szerelvénygyár miatt. - Sajnálom, apa, de nincs kedvem egyedül vesződni a családdal. Neked is segítened kell. - Nem fogom hagyni, hogy Hatch lerombolja, amit keservesen felépítettem dörögte Vincent. - Hallod, amit mondok? Nem hagyom, Jessie. Nem hagyhatom. - Apa, ha nem akarsz semmiről lemondani-rólam, a családról, a vállalat fényes jövőjéről -, akkor meg kell bíznod Hatch-ben, mintha valóban a fiad volna. Jessie végigment a hallon a bejárati ajtóhoz. Visszafordult, mielőtt kinyitotta. - Jut eszembe, szívesen látunk az eljegyzési vacsorán. Holnap este fél nyolckor. A biztonság kedvéért megadtam Grace-nek is az étterem nevét. Ne számítsatok rám, hogy a fene enné meg! Nem egyezem bele ebbe az... átkozott eljegyzésbe. - Csak a családot hívtam meg - mondta Jessie szelíden. - Úgyhogy nem leszünk sokan. KINT AZ UTCÁN Hatch érdeklődve figyelte a járdaszegélynél megálló világoszöld Buickot. Glenna Ringstead szállt ki belőle. Haját most is szoros kontyba kötötte, és szokásos szürke kosztümjét és fekete körömcipőjét viselte. Nem vette észre azonnal a Mercedes lökhárítóját támasztó Hatch-et. Gondolatait teljesen lekötötte a feladat, amely Vincent Benedict házába hozta.

181

Hatch eltűnődött, vajon honnan tudta Glenna, hogy ebben a szokatlan időpontban Vincent otthon van már. - Helló, Glenna. Glenna megpördült, csinos arcán döbbent csodálkozás látszott. - Hatchard! Mit keresel te itt? - Jessie-t várom, az apjával beszél. Mindjárt jön. Nem hinném, hogy sok mondanivalójuk volna egymásnak. Glenna szeme résnyire szűkült. - Tehát igaz? Összevesztél Vincenttel, és Jessie megszökik veled? - Ha a menyasszony huszonhét éves, a vőlegény meg a negyedik iksz küszöbén áll, valahogy nem a „megszökik” tűnik a legtalálóbb kifejezésnek. Ez inkább illene két gimnazistához. Glenna kezdte elveszíteni a türelmét. - De feleségül veszed? - Igen. Feleségül veszem. - És Vincent tényleg kirúgott? - Felszólított, hogy szedjem össze a holmimat, és egy órán belül hagyjam el az épületet. Még két hét felmondási időt se kaptam, pedig Jessie szerint az a szokás. És ő már csak tudja. Glenna szeméből elégedettség áradt. -.Tudtam, hogy nem fog működni a dolog. Többször is mondtam Vincentnek, hogy hiba volt odavenni téged a vállalathoz. Nem kellesz te ahhoz, hogy a Benedict Részvénytársaság eljusson a csúcsra. Elég lett volna Davidet betanítani, hogy vegye át a helyét. Talán most belátja. Hatch vállat vont. - Valami azt súgja, hogy David nem fog két kézzel kapni a nagy lehetőség után. - Dehogynem. Csak érnie kellett egy kicsit. Most, hogy te eltűnsz az útból, nem látom be, miért ne adhatna Vincent egy újabb lehetőséget a fiamnak. Ő is tudja, hogy tartozik ennyivel Davidnek. Ezt meg is mondom neki. - A helyedben nem élném bele magam nagyon a dologba, Glenna. Az üzleti élet nem Davidnek való. Igaza van Jessie-nek. Sokkal boldogabb lesz a tudományos világban. - Jessie-nek fogalma sincs, hogy mit beszél. Mitől volna? Nem tanult pszichológiát, nincs semmiféle tudományos fokozata. Az ég szerelmére, egyetlen munkahelyen sem bírt sokáig megmaradni. Mégis tudni véli, hogy kinek mi a legjobb. Legfőbb ideje, hogy félreálljon. Nélküle sokkal jobb lesz mindannyiunknak. Hatch fölvonta a szemöldökét. - Gondolod? - Tudom. - Glenna megfordult, és a ház felé indult. Amikor a lépcsőhöz ért, kinyílt az ajtó, és Jessie lépett ki rajta. Meglepetten nézett a nagynénjére. - Szia, Glenna néni. Mi szél hozott erre? - Apádhoz jöttem. - Értem. Remélem, el tudsz jönni holnap este megünnepelni az eljegyzésünket. Fél nyolckor. Glenna kimérten bólintott. - Ott leszek. - Remek. Hatch eltolta magát a lökhárítótól, és kinyitotta a kocsiajtót Jessie-nek. - Minden rendben? - Igen. - Biztos?

182

- Biztos. - Fáradtan Hatch-re mosolygott, és beült az autóba. - Furcsa, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak a mániáikhoz, és akkor sem engednek, ha jól felfogott érdekük azt diktálná. - Megcsontosodott viselkedésminták, ahogy mondod. Nehéz szabadulni tőlük. - Épp Glenna néni magyarázta nekem a múltkor, hogy milyen szokásmintákat alakítanak ki maguknak az emberek. - Ha már Glennánál tartunk... - Hatch visszanézett a házra. Épp becsukódott a bejárati ajtó. Hatch megkerülte a kocsit, és beszállt a volán mögé. - Mi van vele? - kérdezte Jessie, miközben Hatch beindította a motort. - Úgy látom, örül, hogy megkapta végre, amire a jelek szerint mindig is vágyott. - Hogy félreálltam? - Jessie rögtön sejtette, miről van szó. - Igen, tudom. - Ahogy, a Mercedes meglódult, hátrapillantott a nagy, fehér ház csukott ajtajára. - Remélem, most boldog. - Az az érzésem, hogy az a nő soha nem lesz boldog - jegyezte meg Hatch. - Azt viszont bármibe lefogadom, hogy eljön az eljegyzésünkre megünnepelni az események kedvező alakulását. A PINCÉR VÉGIGNÉZETT a nyolc személyre terített asztalnál ülő öt vendégen. Megköszörülte a torkát, ahogy átnyújtotta az étlapokat. -Várunk még másokra is, uram? - kérdezte Hatch-től. Jessie az ajkába harapott, Hatch az órájára pillantott. Kettejükön kívül csak Glenna, David és Elizabeth jött el az eljegyzési vacsorára. - Azt hiszem, nem érdemes tovább várnunk - felelte Hatch. - úgy látszik, mégsem jönnek. Hozza ki a pezsgőt és az ásványvizet. - Igen, uram. Máris hozom. - A pincér átvágott a zsúfolt éttermen. Elizabeth csodálkozó szemmel nézett Hatch-re. - Hihetetlen, hogy mindkettőtöket ugyanazon a napon bocsátottak el. - A sors keze - mormolta Hatch. David elvigyorodott. - Én inkább balszerencsének nevezném. - Ugyanaz. - Hatch halványan elmosolyodott, ahogy összenézett a fiúval. Glenna hűvös elégedettséggel nézett Jessie-re. - Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. David a bejáratot fürkészte. - Úgy látszik, a vén gazember nem kíváncsi rád, Jessie. Tudod, azért bíztam benne, hogy idetolja a képét. - Nem kifejezetten örül a döntésemnek - mondta halkan Jessie. - Én a mamákat nem értem - jegyezte meg Elizabeth. - Mondtam nekik, hogy el kellene jönniük, még akkor is, ha neheztelnek rád. Azt válaszolták, hogy életed legnagyobb baklövését követed el, egy csomó problémát okozol mindenkinek, és később nagyon meg fogod bánni az egészet. Meg hogy ők nem hajlandók statisztálni ehhez. - Idővel megértik talán, hogy ezt kellett tennem - mondta Jessie, és Hatch-re pillantott. Hatch rámosolygott, és megfogta a kezét az asztal alatt. - Na és hol fogtok letelepedni? kérdezte gyorsan David, hogy kevésbé érzékeny térvára terelje a szót. - Valószínűleg Portlandben - felelete Hatch. Elizábeth szeme felcsillant. - De jó! Az nincs olyan messze. Hatch rávigyorgott. Pontosan ezért megyünk oda, és nem Phoenixbe. Olyan várost kerestünk, ahol gyakran meglátogathatsz minket..

183

- Köszönöm. - Elizabeth a nővérére pillantott. - Ahogy mondtam, majd eldöcögök vonattal. Megjelent a pincér a pezsgővel és az ásványvízzel. Figyelmesen nézték, ahogy szertartásosan kinyitja a palackot, és kitölti az italt. Miután távozott, Hatch fölemelte.a poharát. - Ezennel hivatalosan is bejelentem, hogy eljegyeztük egymást Jessie-vel. Szeretném megköszönni mindenkinek... - Várj! - szakította félbe David az étterem ajtajára pillantva. - Újabb vendégek érkeztek. Jessie és a többiek a bejárat felé fordultak. Lilian és Constance éppen átnyújtották a kabátjukat a ruhatároslánynak. - A mamák - jelentette be vidáman Elizabeth. - Hát mégis eljöttek! Jessie-t boldog megkönnyebbülés árasztotta el. Rámosolygott az anyjára, aki elindult az asztaluk felé. Lilian szomorkásan visszamosolygott rá. - Szia, anya, szia, Connie - üdvözölte őket Jessie elérzékenyülten. Örülök, hogy mégis el tudtatok jönni. - Még éppen elértétek a pohárköszöntőt. ---m Hatch fölpattant, és udvariasan hellyel kínálta Liliant. - Azt látom - dünnyögte Lilian, tekintetét a lányára függesztve. Elizabeth Constance-ra vigyorgott, miközben David fölállt, és odahúzott egy széket. - Szia, mama. De jó, hogy itt vagytok! Hiányoztatok. - Nos, eléggé egyértelmű volt, hogy nélkülünk is megtartjátok a kézfogót - mondta Constance a rá jellemző gyakorlatiassággal. - Nem sok értelme lett volna tudomást se venni róla. Ha Hatch úgy döntött, hogy elviszi tőlünk Jessie-t, kénytelenek leszünk hozzászokni az új helyzethez. - Módfelett hálásak vagyunk, hogy hajlandók vagytok elfogadni az új helyzetet, Mrs. Benedict - mondta Hatch. - Itt vagyunk, nem? - vágott vissza Lilian. - Úgy van, Mrs. Benedict - bólintott Hatch. - És nagyon örülünk neki. Parancsolsz egy korty pezsgőt? Glenna tartózkodó, de egyetértő pillantást vetett Constance-ra és Lilianre. Tulajdonképpen helyes, hogy eljöttetek. Ilyen helyzetben a szülőnek a gyermeke mellé kell állni, különben a kapcsolatuk megromolhat. - Nem hiszem, hogy a te egyetértésedre vártak - mondta David halkan. - Azért vannak itt, mert hozzánk hasonlóan szeretik Jessie-t. Még ha nem is helyeslik, amit tesz. - Milyen igaz - turbékolta Constance. Aztán Hatchre mosolygott. - Remélem, hogy gyorsan találsz magadnak új állást. Isten a megmondhatója, Jessie nem képes két embert eltartani. Hat hónapnál tovább egyetlen munkahelyen sem tud megmaradni. Jessie fölkacagott. - Hé, ezt kikérem magamnak. Lehet, hogy sűrűn váltogatom a munkahelyeimet, de mindig sikerül újat találnom. Össze se tudnád számolni, hány munkahelyen dolgoztam már. Lilian felnyögött. - Ez az igazság. - Hatch-hez fordult. - Szóval? Van már valami elképzelésed? - Egyelőre a munkanélküli segély folyósítását intézem - motyogta Hatch. - Elég bonyolult. Fogalmám sem volt, hogy ennyi ügyintézéssel jár. De ha lekésem a határidőt, még mindig kérhetek szociális támogatást. - Munkanélküli segély? Szociális támogatás? Azt akarod mondani, hogy még el se kezdtél munkát keresni? És feleségül akarod venni a lányomat? - Lilian leplezetlen döbbenettel meredt rá.

184

- Nyugi, mama - kuncogott Jessie. - Ez vicc volt. Hatch-nek furcsa elképzelése van a humorról. Úgy is lehet mondani, hogy nem könnyű megérteni a humorát. Lilian a szemét forgatta, és segélykérőn nézett Constance-ra. - Más se hiányzott. Egy fekete humorral megáldott vő. - Egy fokkal jobb annál, mintha egyáltalán nem volna humorérzéke - mutatott rá Constance. Na, gyerünk, emberek - szólt közbe Elizabeth, és felmarkolta narancs ízű ásványvizét az asztalról. - Hatch éppen pohárköszöntőt akart mondani. Még soha nem ittam senkire áldomást. Hatch fölemelte a poharát. - Kezdem elölről. Ma este hivatalosan is bejelentem, hogy Jessie és én hamarosan összeházasodunk. Köszönöm a jelen lévőknek, hogy velünk ünneplik e jeles eseményt. Tudom, vannak köztetek olyanok is, akik nem repesnek az örömtől, de ki a francot érdekel? Döntésünk visszavonhatatlan. Először az én káprázatos, hűséges, imádott Jessie-mre. Jessie mélyen elpirult. Hatch rajongó pillantásától. Annyi szeretet és birtoklási vágy égett a szemében, hogy Jessie valósággal beleremegett. Boldog bizonyosság árasztotta el. Kétség sem férhetett hozzá. Jól választott. Az asztalnál ülők már emelni akarták poharukat, amikor David másodszor is félbeszakította az ünneplést. Szeme ismét az étterem ajtajára szegeződött. - Várjunk - mondta halkan. - Újabb vendégünk érkezik. - Ki az ördög? - Glenna homlokát ráncolva a bejárat felé fordult., - Még ilyet! Ki gondolta volna? - Lilian álmélkodva csóválta a fejét. - Nocsak, nocsak - mosolyodott el Constance, tekintetéből melegség sugárzott. - Azt tudtam, hogy makacs, mint az öszvér - jegyezte meg Hatch hűvös elégedettséggel. - De sose állítottam, hogy ostoba. Jessie s Elizabeth szinte egyszerre pattant föl. Mindketten a ruhatárnál álldogáló nagydarab férfi felé rohantak. - Apa! - Jessie ért oda elsőként Vincenthez, és önfeledten vigyorogva átölelte a derekát. - Úgy örülök, hogy eljöttél. - A pokolba is, mi mást tehettem volna, Jessie? A lányom vagy. És ha ragaszkodsz hozzá, hogy hozzá menj ahhoz a konok fajankóhoz, meg kell találnom a módját, hogy kijöjjek vele. Elizabeth belekapaszkodott Vincent karjába, és sugárzó szemmel nézett rá. Vincent lehajolt hozzá, és puszit nyomott az arcára. -Tudtam, hogy eljössz, papa. Ahogy azt is megéreztem, hogy ott leszel a tanulmányi versenyen. Vincent kedvesen rámosolygott a kislányára, majd a csodálkozó pincérnőre. - A lányaim - magyarázta büszkén. - Az idősebbik most ünnepli az eljegyzését. - Igen, uram. - A pincérnő elmosolyodott. - Gratulálok. Azt hiszem, már nagyon várták. Jessie odavezette apját az asztalukhoz, és visszaült Hatch mellé a helyére. Elizabeth is lehuppant a székére. Hatch fölállt, és Vincent szemébe nézett. - Örülök, hogy eljöttél, Benedict. - Mindig tudtam, hogy egy vérszomjas cápa vagy. Vincent leült Lilian és Constance közé. Mindkét nő odahajolt hozzá, és két oldalról kedvesen belecsippentettek az arcába. -Tudhattam volna, hogy ha egyszer szemet vetsz a lányomra, nem mondasz le róla, ha a fene fenét eszik is. - Így igaz. Hatch ismét leült. Kínos csönd telepedett az asztaltársaságra. Szinte vibrált a levegő a feszültségtől. Mintha mindenki a slusszpoénra várt volna.

185

Hatch és Vincent továbbra is farkasszemet nézett egymással az asztal fölött. Mint két cowboy a vadnyugati kocsma előtt, tűnődött Jessie. - A cápának az egyik legfontosabb tulajdonsága - kezdte lassan Vincent -, hogy harap. - Ezért vannak fogaim - magyarázta Hatch. - És isten a megmondhatója, ha a Benedict Szerelvénygyár tényleg az élre akar törni - folytatta Vincent -, olyan cápára lesz szüksége, amelyiknek sok foga van. Ezennel ünnepélyesen visszahelyezlek a munkakörödbe, Hatch. Szinte mindenkinek elállt a lélegzete. - Ez nem olyan egyszerű - emlékeztette Hatch szelíden. - Van még egy aprócska probléma: a vállalat felosztása Jessie, Elizabeth, David és én köztem. - Tudom, az ördögbe is - torkolta le mogorván Vincent. - Ha nem egyeztem volna bele, nem lennék most itt. Jessie megkönnyebbülten hátradőlt. A bejelentést zajos tetszésnyilvánítás fogadta, melyet David jókedvű kurjantásai kísértek. A szomszédos asztaloknál ülő vendégek odafordultak. - Nos - szólalt meg Constance mélységes elégedettséggel, miután a zaj elült -, boldog vagyok, hogy jobb belátásra tértél, Vince. Ki sem néztem volna belőled. Lilian rámosolygott volt férjére, és megpaskolta a kezét. - Gratulálok, Vince. Helyesen döntöttél. - Ez a beszéd, papa. - Elizabethnek fülig ért a szája. - Jessie-nek most már nem kell elmennie Seattle-ből. - Igaza volt Hatch-nek. - David Vincentre nézett. - Lehet, hogy makacs vagy, mint egy öszvér, de ostoba azért nem. - Köszönöm, David. - Vincent a szeme sarkából sanda pillantást vetett rá. - És mi van akkor - szólalt meg Hatch kifürkészhetetlen arckifejezéssel -, ha nem akarok többé neked dolgozni. A többieknek leesett az álla. Minden szempár Hatch-re szegeződött, aki mintha észre sem vette volna, hogy ő áll a figyelem középpontjában. Ahogy Vincent vészjóslón elvigyorodott, maga is egy cápára emlékeztetett. Fölemelte a pezsgős palackot, és töltött magának egy pohárral. - Nos, ez esetben kénytelen lennék beperelni szerződésszegésért, nem igaz? Hatch megeresztett egy félmosolyt. - Meg is tennéd, mi, te vén gazember. - Habozás nélkül - bólogatott Vincent. - Akkor nincs mit tenni, visszamegyek a Benedict Szerelvénygyárhoz - mondta Hatch. Az asztal alatt jó erősen megszorította Jessie kezét. - Miután a vállalatnak új tulajdonosai lesznek. Ahogy Jessie ránézett, és meglátta Hatch diadalittas szemét, lassan leesett neki a tantusz. Aztán kitört belőle a kacagás. A többiek döbbenten bámultak rá. - Komolyan mondom, Hatch, ha kiderül, hogy így tervezted eleve, én rád borítom a maradék pezsgőt - nyögte ki a nevetéstől fuldokolva. Hatch elmosolyodott, majd magához húzta, és csókot nyomott az ajkára. - Néha szerencséje is lehet az embernek. Ekkor az asztal másik végén Glenna nagy robajjal hátralökte a székét, és fölpattant. Jessie azonnal kizökkent az eufóriából. Látta, hogy nagynénje arcát eltorzítja a düh. - Nem! - fakadt ki Glenna. - Ez így nincs rendjén. Nagyon nincs rendjén. Elhűlten meredt mindenki a magából szinte teljesen kivetkőzött Glenna Ringsteadre.

186

- Davidnek járna az egész - sziszegte Glenna. - Davidet kellett volna kinevezned, Vincent. Őt illeti a vállalat. Az egész. Nem a negyede; az égész. Megérdemelte volna az után, amit az apjával tettél. Az isten verjen meg, te átkozott gazember! Nagyon nincs rendjén. Mielőtt bárki is szólhatott volna, Glenna sarkon fordult, és merev, természetellenes tartásban kiviharzott az étteremből. David törte meg a hosszú másodpercekig tartó döbbent csendet. Vincentre nézett. - Nem gondolod, hogy ideje volna elmondanod, mit műveltél az apámmal? Vincent megadóan sóhajtott. - Talán igazad van. Azt hiszem, most már fel tudod dolgozni magadban, David. Nem mindig gondoltam így, de most... - Gyors pillantást vetett Hatch-re. - Azt hiszem, meg fogod érteni.

187

HUSZADIK FEJEZET - A TELJES IGAZSÁGOT akarod hallani, David? - kérdezte Vincent. - Igen. - Apád az egyik legokosabb ember volt, akit valaha ismertem. Anyádnak igaza van: kezdetben mindent neki köszönhettem. Az ő segítsége nélkül nem tudtam volna beindítani a Benedict Szerelvénygyárat. Értettem a dolog szakmai részéhez, és az építőipart is ismertem valamennyire, de a vállalatvezetésről nem sokat tudtam. - És apám tudott? - Meghiszem azt. Mondom, hogy ebben kiváló volt. Csakhogy két évvel azután, hogy szerény, de biztos nyereséget kezdtük végre termelni, Lloyd majdnem az utolsó fillérig ellopta a vállalat pénzét. David rámeredt. Hogy mit csinált? - Mire észbe kaptam, több mint háromszázezer dollárt elsikkasztott. Az akkoriban nagy pénz volt. A pokolba, most is az. A Benedict Szerelvénygyár kis híján csődbe ment. David hitetlenkedve rázta a fejét. - Nem. Ezt nem hiszem el. - Az igazságot akartad hallani, és én elmondtam. Őszintén. Mint férfi a férfinak. Nem szépítek rajta, hogy elfogadhatóbb legyen, bár anyád mindig azt várta tőlem. David arcra kifejezéstelenné vált. - De anya mindig azt mondta, hogy apa zseniális volt. - Az volt. Apád egy zseniális, hazug, csaló tolvaj volt. Amikor rájöttem, hogy mit csinált, kitettem a szűrét. Választhatott: eltűnik, vagy börtönbe csukatom. Eltűnt. Glenna úgy döntött, hogy nem tart vele. Nem hibáztatom érte. Miféle jövő várt volna rátok egy ilyen ember mellett? - Anya azt állítja, hogy az adósunk vagy - mondta David zavarodottan. - Amikor apád elment, megígértem anyádnak, hogy ti ketten soha nem fogtok hiányt szenvedni semmiben. Úgy éreztem, tartozom neki ennyivel azért, amit Lloyd a vállalatért tett az elején. És különben is Lilian testvére volt, és... és más okok miatt is. - Vincent idegesen feszengett két exfelesége között, akik feszült figyelemmel hallgatták szavait. - Szóval úgy éreztem, tartozom neki ennyivel. - Miért nem mondta el nekem soha senki a teljes igazságot? - kérdezte idegesen David. Vincent vállat vont. - Eleinte azért, mert túl fiatal voltál még, hogy megértsd. És mert Glenna titokban akarta tartani a család előtt. Belementem. De azt hiszem, ahogy múltak az évek, kezdte elfelejteni, hogy mi is történt valójában. - Már csak arra emlékszik, hogy mennyi mindent tett a férje az indulásnál, és hogy Vincent a lekötelezettje - magyarázta Lilian. - Ez azt is megmagyarázza, hogy miért tekinti a vállalatot teljes egészében a magáénak. - És hogy miért gondolja azt, hogy kizárólag Davidnek kellene örökölnie - tette hozzá gondterhelten Constance. - Képtelen vagyok elhinni, hogy nem mondtátok el nekem az igazságot. - David döbbenten ingatta a fejét. - Képtelen vagyok elhinni, hogy annyi éven át hallgattatok egy ilyen titokról. - Nem tesz jót egy fiúnak, ha ilyesmit hall az apjáról - mondta halkan Hatch. - Pontosan - bólogatott Vincent. - Jobb, ha nem tudja a gyerek, hogy az apja egy utolsó csirkefogó. Az csak megnehezíti a dolgát. Hatch mesélhetne erről. És én is. - És most miért mondtad el? - David Vincent szemébe nézett. - Mert kierőszakoltam?

188

- Dehogy. - Vincent fölemelte a pezsgőspoharát. - Éveken át őriztem ezt a titkot. Magammal vihettem volna a sírba is. Azért mondtam el, mert most már úgy gondolom, hogy képes vagy feldolgozni magadban, noha anyádtól folyton azt hallom, hogy milyen átkozottul érzékeny vagy. - És mitől változott meg a véleményed rólam? - Hatch-től tudom, hogy milyen keményen helytálltál az Attwood lány megmentésére indított ostoba expedícióban. És a várakozásommal ellentétben nem küldted rám Jessie-t, hogy kérjen tőlem pénzt a továbbtanulásodra. Mindent egybevetve úgy látom; férfi lett belőled. Többé nincs szükséged pátyolgatásra. HATCH BELEBÚJT A ZAKÓJÁBA, és fölkapta az aktatáskáját. Ahogy kifelé menet megállt az ajtóban, hogy búcsúcsókot adjon Jessie-nek, nagyon komoly pillantást vetett rá. - Próbálj nem bajba keveredni, amíg távol vagyok. - Bízd ide. - Jessie hamiskásan rámosolygott s megrezegtette a szempilláit. Hatch felnyögött. - Hogy minek fárasztom én magam? - Hosszan megcsókolta. Legkésőbb tízre itthon leszek, hacsak nem késik a gép. - Biztos nem akarsz Spokane-ben maradni éjszakára, és reggel hazajönni? - Nem akarom egy spokane-i szállodában tölteni az éjszakát, amikor a te ágyadban is alhatok. - Hatch az órájára pillantott. - Még az esküvőnk előtt szeretném nyélbe ütni ezt a szerződést, hogy nyugtom legyen a nászúton. - Ez az a nyamvadt kis szerződés, amit apa elorozott a Yorland és Young elől? Amire olyan büszke? - Az. És ha nem írom alá, mielőtt elutazunk, apád minden nap fel fog hívni, hogy mikor jövök már vissza és intézem el. - Apát ismerve, efelől semmi kétségem. Miattam ne aggódj. Türelmesen üldögélek majd a kandalló mellett a pipád és a papucsod társaságában, és várom, hogy haza gyere. - Egy frászt. Főzöl megadnak egy kiló raviolit, és az egészed fölfalod. - Annál jobb: egy kiló ravioli után moccanni sem fogok tudni, nemhogy bajba keveredni. - Átkulcsolta Hatch nyakát. - Szeretlek a szürke zakóddal, s az unalmas nyakkendőiddel, meg mindennel együtt. Hatch lassan, érzékien elmosolyodott. - Komolyan? - Aha. - Nyilván mert olyan jó vagyok az ágyban. - Nyilván. - Akkor jó. Mert én is szeretlek, még ha egyetlen munkahelyen sem tudsz megmaradni. - Megpuszilta Jessie orrát, majd szájon csókolta. Aztán elment. Sokkal később történt, miután megvacsorázta a kiló raviolit, hogy Jessie-t. valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság kerítette hatalmába. Olyan erős volt ez az érzés, hogy alig bírta elviselni. Az órára nézett. Még három órát kellett várnia Hatch hazaérkezéséig. - Bárcsak itt volnál, Hatch. Próbált olvasni, de egyre csak az járt a fejében, hogy mennyire szeretné már Hatchet itthon tudni. NEM SOKKAL NYOLC UTÁN megcsörrent a telefon. Jessie, maga sem tudta, miért, rávetette magát. - Halló? - Jessie, drágám, te vagy az?

189

Jessie megkönnyebbülten felsóhajtott. - Jó estét, Mrs. V. Igen, én vagyok. Hogy van? - Remekül, drágám. Ültem itt a tévé előtt, és hirtelen úgy éreztem, föl kell hívjalak téged, hogy... szóval hogy minden rendben van-e. - A legnagyobb mértékben, Mrs. V. - Pompás. Olyan rossz érzésem volt megint, és mintha hozzád kötődött volna. Istenem, remélem, az agyrázkódás nem tette tönkre a belső látásomat. - Köszönöm, hogy aggódik miattam, Mrs. V. Öö, mi újság az irodában? - Be kellett zárnom, amíg le nem csillapodnak a kedélyek. Pár hét múlva talán mindenki elfelejti az Attwood-ügyet, akkor újra kinyitok. De tudod, hiányozni fogsz. Találtál már új munkahelyet?. - Még nem, Mrs. V De valami majd csók adódik. Biztos vagyok benne. Épp amikor a késő tavaszi hosszú alkony kezdett éjszakába fordulni, másodszor is megszólalt a telefon. Jessie azonnal fölkapta. Ismerősnek tetsző női hang szólt bele. Lehetetlen volt azonosítani, mert a nő valamivel letakarhatta a kagylót. Az üzenet rövid volt és célratörő. - Ha szeretné még élve viszontlátni szeretett Elizabethjét, azonnal jöjjön az új Benedict raktárházhoz. Ha bárkinek is szól, vagy nem egyedül jön, a gyerek meghal. Fél órája van. Jessie-vel forogni kezdett a világ. Megroggyantak a térdei, és kis híján a kanapéra hanyatlott. Kétségbeesetten próbálta felidézni Elizabeth hétfő esti programját. Van ma este fociedzés? Nem emlékezett rá. Reszkető kézzel feltárcsázta Connie számát. Nem vették föl. Felhívta az ExCellent Designs irodáját. Ott sem vették föl. Aztán az órára nézett. Huszonnyolc perce maradt a harmincból. Nem volt idő kideríteni, hogy Elizabeth csakugyan veszélyben van-e, vagy a hívás rossz tréfa csupán. Arra volt csak idő, hogy elinduljon a város déli végében lévő raktárház felé. Jessie felkapta a kocsikulcsot, és az ajtóhoz futott. A nagy sietségben majdnemlebukfencezett a lépcsőn. Elérte a kocsit, és nagy nehezen beletalált a kulcslyukba. Éppen sikerült kinyitnia az ajtót, amikor vakító reflektorfény hasított a szemébe. Alig telt el egy-két nap a gázolási kísérlet óta, így azonnal elöntötte a pánik. De ahogy megfordult, hogy elmeneküljön, észrevette, hogy a kocsi beáll a Toyota mögé. Aztán meglátta, hogy Hatch Mercedese az. Jessie rohanni kezdett felé. - Hatch! Elrabolta Elizabethet. Harminc perc múlva ott kell lennem. Nem, már csak huszonöt percem van. Ó, istenem! Hatch kiugrott a kocsiból, és Jessie elé sietett. - Ki rabolta el? Miről beszélsz? - Nem tudom - szipogta Jessie. - Azt hiszem, egy nő volt. Valaki, akit ismerek. De elváltoztatta a hangját. Most hívott telefonon. Elvitte Elizabethet a Benedict új raktárházába. Azt mondta, hogy megöli, ha nem egyedül megyek. - A te kocsidat visszük, hogy ne fogjon gyanút. Szállj be. Én vezetek. - Azt mondta, hogy egyedül menjek. Hatch, én annyira félek. - Csak szállj be a kocsiba. Majd útközben megbeszéljük. Gyorsan betuszkolta Jessie-t az autóba, aztán beült mellé, és beindította a motort. Jessie megpróbálta összeszedni kusza gondolatait. Hirtelen eszébe ötlött valami. - Hogy értél haza egy órával korábban? - Felültem egy korábbi gépre. - De miért?

190

- Meg nem tudnám mondani - felelte Hatch. - Pár órával ezelőtt olyan érzésem támadt, hogy most rögtön el kell indulnom visszafelé. Kimentettem magam a tárgyaló partnereim előtt, felhívtam a repülőteret, és helyet foglaltam a korábbi járatra. - Hála istennek. Hatch, én nagyon félek. - Azt mondtad, hogy női hang volt? - Igen. Szinte biztosra veszem. El volt torzítva, de valahogy ismerősnek tűnt. Gondolod, hogy...? -Jessie képtelen volt rászánni magát, hogy befejezze a mondatot. - Hogy Glenna volt az? Nem tudom, Jessie. De szembe kell néznünk ezzel a lehetőséggel is. - Nem tudom elhinni. Miért tenne ilyet? - Te is tudod, hogy miért. - Hatch arca megkeményedett, miközben ráfordult a Toyotával a várost kettészelő autósztrádára. - A lelke mélyén még mindig úgy érzi, hogy a teljes vagyon Davidet illeti. Lehet, hogy az agyára ment a dolog, és elhatározta, hogy félretesz téged is és Elizabethet is az útból. - Nem. Sose tudná megölni Elizabethet. Képtelen volna ilyesmire. - Nem tudhatjuk, hogy mire képes. Rengeteg düh halmozódhatott fel benne. Egy csomó keserűség. Lehet, hogy túl sok volt neki, ami az eljegyzési vacsorán történt. Minden reménye elúszott. Lehet, hogy ezt már nem tudta elviselni. Jessie a fejét rázta. Ezt a lehetőséget nem volt hajlandó tudomásul venni. Csecsemőkorom óta ismerem. Nem tudom elhinni, hogy Glenna néni ilyesmire vetemedne. Hatch, mit, fogunk csinálni? - Ha adsz egy percet, végiggondolom a raktárház elhelyezkedését. A múlt héten átnéztem az alaprajzról készült terveket. Hála apád elavult menedzselési stílusának, új. ajtókat kellett hozatni a héten, és csak most kezdtük feltölteni a készletet. Rengeteg láda és konténer lehet odabent, pompás rejtekhelyeket nyújtva. - Hatch elhallgatott, és belemerült a gondolataiba. Néhány perc múlva lekanyarodtak a sztrádáról, és behajtottak a város, déli végén fekvő sötét, elhagyatott raktárnegyedbe. Az -épületek szürke árnyként kuporogtak a sötétben, az ablakok sötéten tátongtak. A rakodó dokkok mellett hatalmas teherautók várták a reggelt. Az utcák üresek voltak. - Hatch? Mindjárt ott vagyunk. - Tudom. - Az órájára pillantott. - Kiszállok a következő sarkon, és keresztülvágok azon a két épületen. Így éppen a raktárház háta mögé jutok. - És hogy akarsz bemenni? - Ismerem a biztonsági rendszer kódját. Együtt választottuk ki apáddal, hogy mindketten használni tudjuk. - És hogy jutott hozzá Glenna néni? - Ő is á családhoz tartozik, nem? És nagyon okos. - Az biztos. Azt akarod, hogy odamenjek a főbejárathoz? - Igen. De maradj a kocsiban. Lássa, hogy ott vagy, de ne könnyítsd meg a dolgát. Így kénytelen lesz eltöprengeni a következő lépésen. Ezzel értékes perceket nyerhetünk. Glenna nem profi emberrabló, és rendkívül merev, rugalmatlan személyiség. Garantáltan összezavarodik, ha a dolgok nem egészen a terveknek megfelelően alakulnak. De nem szabad kihoznunk a sodrából. Eléggé labilis állapotban lehet. - Meggyőződésed, hogy Glenna nénivel van dolgunk? - Tartok tőle, hogy ő a leglogikusabb jelölt. De ennek is megvannak az előnyei. Glenna nehezen szánja rá magát, hogy megölje Elizabethet. Így lesz időnk alkudozni vele. - Hatch leállította a kocsit, és óvatosan kiszállt. Becsukta az ajtót, és lehajolt a nyitott ablakhoz. Jessie közben átcsúszott a vezetőülésre.

191

- Ne feledd el. Maradj a kocsiban. Hagyd járni a motort. Ha be akar hívni, tegyél úgy, mintha nem hallanád. - Oké. - Jessie remegő ujjakkal megfogta a kormányt. Nézte, ahogy Hatch eltűnik egy szűk sikátorban, két hatalmas épület között. Grafitszürke öltönye tökéletesen beleolvadt a sötétségbe. Jessie kikanyarodott a sarok mögül, és elindult a raktárház felé.. Semmi mozgást nem látott az épület bejárata körül. De az ajtó félig nyitva állt, és látszott, hogy koromsötét van odabent. Jessie megállt, de a motort tovább járatta Hatch utasításának megfelelően. Várt. Hosszú percek teltek el ijesztő csöndben. Jessie már arra gondolt, hogy Glenna vagy aki bent van, nem vette észre, hogy megjött. Letelt közben a harminc perc. Attól való félelmében, hogy a határidő leteltével az emberrabló erőszakos lépésre szánhatja el magát, Jessie kinyitotta a kocsi ajtaját. Ki kell szállnia, hogy megmutathassa magát. Ebben a pillanatban ismerős hang csendült föl a félig nyitott ajtó felől. - Jessie! - Elizabeth apró alakja tűnt fel az ajtórésben. - Jessie, vigyázz! - Elizabeth! - Jessie habozás nélkül kiugrott a kocsiból. Odarohant Elizabethhez, megragadta a karját, és ösztönösen elrántotta a bejárat elől. Egy másodperc múlva lövés dörrenése hasított a sötétbe, megtörve a raktárházra boruló dermesztő csöndet. - Azért küldött ki, hogy csaljalak elő a kocsiból. Pisztoly van nála. - Nem tudom elhinni, hogy ránk lőtt. Egyszerűen nem tudom elhinni. - Jessie még messzebb vonszolta Jessie-t a főbejárattól. Behúzódtak a sarok mögött az árnyékba. Elizabeth Jessie karjába kapaszkodott. - Mit fogunk csinálni? - Pszt. - Jessie a ház falához lapult, és megpróbált hallgatózni. Magához szorította a kishúgát. - Hatch ott van bent - súgta Elizabeth fülébe. - Phú! De megkönnyebbültem. - Miért, szerinted én nem tudnám megoldani a dolgot? - motyogta Jessie. - Nem akarok személyeskedni, de az a gyanúm, hogy Hatch jobban ért az ilyesmihez. - Nekem meg az a gyanúm, hogy igazad van. Újabb lövés hasított bele az éjszakába, aztán mélységes csönd ereszkedett a raktárházra. Jessie és Elizabeth visszafojtotta a lélegzetét. Néhány másodperc múlva léptek zaja hallatszott az épület sarka felől. Egy bőrtalpú, cipő jól ismert kemény, egyenletes pufogása: - Jessie? Elizabeth? Előjöhettek: - Hatch! Mindketten odafutottak hozzá, és Hatch szorosan átölelte őket. - Azt hiszem - szólalt meg Hatch egy idő után jobb lenne, ha vetnél egy röpke pillantást az emberrablóra, Jessie. Jessie behunyta a szemét, hogy erőt gyűjtsön. - Igen, jobb, ha túlesünk rajta. De mit fogok mondani anyunak? És Davidnek. - A helyedben én mélyen hallgatnék mondta Hatch fanyarul, miközben bevezette őket a raktárházba, és felkapcsolta az egyik lámpát. Jessie döbbenten nézte a jól ismert vékony, keshedt figurát, ahogy ott fekszik eszméletlenül a padlón kiterítve. Sápadt arca mellett ott hevert az összegyűrt fekete maszk. - Nadine Willard. - Ismered? - kérdezte Elizabeth csodálkozva. - Mondogatta, hogy ismer téged, amikor rám szállt az áruház mosdójában, de nem hittem neki. Aztán előrántott egy

192

pisztolyt a táskájából, és erőszakkal idecipelt. Még a riasztórendszert is ki tudta kapcsolni valahogy. Elvágott néhány drótot, és megbütykölt valamit egy kombinált fogóval. - Igen, ismerem - felelte Jessie, miközben bosszús pillantást vetett Hatchre. Javaslom, hogy ne nagyon osszuk meg a korábbi gyanúnkat senkivel. - Egyetértek - mondta Hatch szárazan. Száz százalék, hogy dr. Ringstead súlyos paranoiás esetnek nyilvánítana mindkettőnket. - EGÉSZ IDŐ ALATT Edwin Brightnak dolgozott - magyarázta Jessie Liliannek, Constance-nek és Elizabethnek két nappal később, az ExCellent Designs irodájában. - Igazi megszállott típus. Az a fajta, akiket Glenna néni szerint a szekták könnyűszerrel beszippantanak. Istenítette Brightot. Azt hitte, hogy ő maga a megváltó. - Bright pedig kihasználta ezt - szólalt meg Constance. Jessie bólintott. - Elég, viharos előélete volt. Kemény környéken nőtt fel, és egész fiatalon bekerült a drogos bandákba. A hatósággal is meggyűlt a baja, amikor tetten érték egy betörésnél. De aztán úgy tűnt, hogy jó útra tért. Leérettségizett, bekerült a Butterfieldre, és munkát is vállalt mellette. - Aztán megismerkedett Brighttal, igaz? - kérdezte Lilian. - A rendőrség szerint Bright vele ellenőriztette le a frissen verbuvált szektatagokat. Ő volt az, aki behatolt Mrs. Valentine irodájába, és Hatch kocsiját is ő akarta feltörni. Meg akarta tudni, hogy mit sikerült kinyomoznunk, és mekkora veszélyt jelentünk a HES-re nézve. - És amikor megtudta, hogy Bright lebukott, elhatározta, hogy eltesz mindenkit láb alól, aki tanúskodhat ellene. Veled kezdve. - Lilian végigborzongott. - Első kísérlete az volt, amikor megpróbált szétlapítani a kocsival. Megszállottan ragaszkodott Brighthoz. Mindenkit ki akart nyírni, akinek bármi köze volt a nyomozáshoz. Azért kezdte velem, mert engem tartott felelősnek az ügy kirobbantásáért. - Jessie elhallgatott. - Kezdettől fogva azon volt, hogy megakadályozza az akciót. Constance Jessie-re nézett. - Ezt meg hogy érted? - Mrs. Valentine telefonált, hogy felismerte a fényképét a ma reggeli újságban. Nadine volt az, aki lelökte a lépcsőn. Lilian megborzongott. - Megtudta, hogy Mrs. Attwood hozzá fordult segítségért? Jessie bólintott. -A jelek szerint Nadine hitt Mrs.V különleges képességeiben, és attól félt, hogy egy igazi médium komoly problémát okozhat Edwin Bright ügyének. Velem nem sokat törődtek egészen addig, amíg ki nem derült, hogy nyomozni kezdtem az ügyben. Aztán a dolgok tovább bonyolódtak. Bright utasítására Nadine úgy intézte, hogy elutazzunk a szigetre, ahol aztán Landis és Hoffinan megpróbálta kipuhatolni, hogy mit tudunk. - De csak akkor gyulladtak be igazán, amikor rájöttek, hogy valaki kapcsolatba lépett Susannel - fejezte be Constance a gondolatmenetet. - Úgy van. Constance összekulcsolta a kezét az asztal tetején, és Elizabethre pillantott. Remélem, tudod, hogy soha többé nem mehetsz ki a barátaiddal a piactérre kíséret nélkül. Ettől a pillanattól kezdve, vagy veled megyünk, vagy nem mész sehova. - De, mama - motyogta Elizabeth.

193

Jessie vigasztalón megpaskolta a kezét. - Ne aggódj, Elizabeth. Én elkísérlek, amikor csak akarod. Úgy számolom, hogy körülbelül száz úttal tartozom neked a piactérre. - Hát ebből nem lesz semmi - panaszkodott Elizabeth. - Hatch téged se fog elengedni egyedül. Jessie elvigyorodott. - Hatch egy kicsit túlzásba viszi mostanában az aggodalmaskodást, de biztos vagyok benne, hogy az esküvő után meg fog nyugodni. - Ki viszi túlzásba az aggodalmaskodást? – kérdezte Hatch, ahogy belépett az ajtón egy tálca kávéscsészével a kezében. Végignézett a mosolygó női arcokon, majd vállat vont. - Fejezd be nyugodtan a történetet, Jessie. - Már elmondtam, amit akartam. - Akkor ideje indulnunk. - Az órájára pillantott. - Rengeteg tennivalóm van még, mielőtt elutazunk nászútra. EGY HÓNAPPAL KÉSŐBB Jessie kinyitotta a szemét a tengerparti luxusszálló rózsaszínűre és fehérre festett esküvői lakosztályában: A panorámaablakok alatt a nap vidám táncot lejtett a hihetetlenül kék trópusi tengeren. Ahogy Jessie megmoccant, érezte, hogy Hatch ott fekszik szorosan mellette. Arca a párnába fúrva, erős karja Jessie mellén. Jessie egy pillanatra alámerült a hawáii reggel gondtalan szépségébe, és az előtte álló ígéretes jövőre gondolt. Az esküvőt elég hirtelen hozták össze, de Liliannek és Constance-nek köszönhetően simán lezajlott minden. Elizabeth imádni való volt koszorúslányruhájában. Hatch-re nem akart senki narancssárga szmokingot húzni. Hozzá illő szolid, fekete-fehér összeállításban várt Jessie-re az oltárnál. Vincent végigvezette Jessie-t a padsorok között, s elégedett ábrázattal odaadta a kezét annak a férfinak, akit ő maga választott a lányának. Vincent mindkét exfeleségével táncolt a fogadáson, és végig remekül érezte magát, komoly meglepetést okozva mindazoknak, akik közelebbről ismerték. Egyszer se mentette ki magát azzal, hogy be kell telefonálnia valamiért az irodájába. Ahogy Hatch sem. - Mi olyan vicces? - Hatch megmozdult, és kinyitotta a szemét. A szenvedélyes éjszaka forró emlékei ott csillogtak a szemében. Jessie megfordult a karjában. - Azon tűnődtem, hogy egyszer se telefonáltál, és egyetlen faxot se küldtél senkinek, amióta idejöttünk. - Még csak egy napja vagyunk itt. Hagyjál egy kis időt. - Azonnal rácsapok a kezedre, ha csak kinyújtod a karod a telefon felé. - Jessie felkönyökölt az ágyban. - Boldognak érzi magát, Mr. Hatchard? - Igen. Határozottan. - Bedugta a fejét Jessie keze közé, és megcsókolta az egyik rózsaszínű mellbimbót. - Egész jól lement, nem? - Mi, az esküvő? - Megcsókolta a másik mellbimbót is. - Remekül. Leszámítva apád folytonos hencegését, hogy milyen ügyesen fogott férjet a lányának. Jessie elnevette magát, aztán felsóhajtott, amikor Hatch becsúsztatta a lábát a combjai közé. - Szívesen adok apának egy jó pontot ezért. - Mi lenne, ha inkább nekem adnál? Egyetlen pillantást vetettem csak rád, és rögtön tudtam, hogy én vagyok a tökéletes férfi számodra.

194

- Ez igaz. Azt hiszem, egy darabig szégyellni fogom magam, ha csak ránézek Glenna nénire. Isteni szerencse, hogy nem tudja, mit gondoltunk róla, amikor Elizabethet mentünk kiszabadítani. Féltem, hogy el sem jön az esküvőre. - David hosszú beszélgetést folytatott vele. Elmondta neki, hogy mindent tud, és tökéletesen elégedett a helyzettel, és ideje, hogy megnyugodjon ő is. - Hatch keze rákulcsolódott Jessie combjára. - David szemmel láthatóan egész jól kijött apával az utóbbi napokban. Jessie lába nyughatatlanul izgett-mozgott a lepedőn. - Ühüm. - Hatch megcsókolta Jessie nyakát. - Meséltem már, hogy mit mondott apa a fogadáson? - Nem. - Szerinte fel kéne adnom az ostoba szokásomat, hogy más keze alatt dolgozom állandóan. – Jessie nagy levegőt vett, ahogy Hatch ujjai becsúsztak a combjai közé. Szerinte csak akkor leszek boldog, ha nem dirigál nekem senki. E tekintetben állítólag nagyon hasonlítok rá. - Valóban? - Hatch, te nem is figyelsz rám. Én a jövőmről beszélek. Sokat törtem a fejem a dolgon, és már van is elképzelésem egy saját vállalkozás beindítására. - A jövőd én vagyok - közölte Hatch pimász magabiztossággal. Ahogy lassan ráereszkedett Jessie-re, a szeme fényesen csillogott a hajnali napsütésben. - És te az enyém vagy. A témával kapcsolatos minden további vitát későbbre halasztunk. Sokkal fontosabb programpontot kell most megoldanunk. Mindig a legfontosabbat, Mrs. Hatchard. Soha ne feledkezzen meg a fontossági sorrendről. Jessie felpillantott félig leeresztett szempillája mögül, és átölelte Hatch nyakát. Istenem, mennyire imádom, amikor vezérigazgatót játszol! HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB Hatch éppen egy pénzügyi jelentést tanulmányozott, amikor Vincent Benedict beviharzott az irodájába, és eléje lökött egy dossziét. - Láttad ezeket a szerződési feltételeket? Most küldték fel a személyzeti osztályföl aláírásra. Egyszerűen nevetségesek. És felháborítóak. A pokolba, Hatch, mi a fenét fogunk vele csinálni? Teljesen becsavarodott. - Feltételesem, hogy Jessie-ről beszélünk. - Hatch kinyitotta a dossziét, és belenézett a szerződésajánlatba. Az ajánlatót egy Intuíciós Szolgálat nevű állásközvetítő cég tette. A cég vezetője és egyszemélyi tulajdonosa egy Jessie Benedict nevű illető volt. A cég szlogenje ott virított a lap tetején: „Munkaerőszükségletét maradéktalanul kielégítjük." - A pokolba, persze hogy Jessie-ről beszélünk. Hatch végignézett a szerződési feltételeken, és gondterhelten ráncolta, a homlokát. Jessie a Benedict Szerelvénygyár softwarefejlesztő kapacitásának növelésére kívánt egyéves szerződést kötni. Két rendkívül tehetséges programozót ajánlott a cégnek, név szerint: Alex Robint és Susan Attwoodot. - Igazad van. Túl sokat kér. Szólj le a személyzetire, hogy próbáljanak megalkudni vele. - Semmi értelme - morogta Vincent fásultan. - Állítólag ez az utolsó ajánlata. - Akkor mondd meg nekik, hogy utasítsák el. Vincent teljesen elképedt. - De hát ez az első komoly szerződéskötése Jessienek. Szeretném, ha összejönne neki - Ha meg akar állni a saját lábán, meg kell tanulnia rugalmasnak lenni, ha fontos neki egy szerződés.

195

- A pokolba, ember, itt Jessie-ről van szó! A feleségedről. A lányomról. Azt akarod, hogy ne jöjjön neki össze ez az állásközvetítő vállalkozás? Ami olyan, mintha neki találták volna ki? Ez az első normális munka az életében. Azt igazán nem mondhatod, hogy nincs meg a kellő tapasztalata hozzá. - Egyetértek. - Hatch hátradőlt a székén, és Vincentre nézett. - És egy pillanatig sem kétlem, hogy fel fogja virágoztatni a céget. E tekintetben nagyon hasonlítotok egymásra. - Nem gondolod, hogy meg kellene kötnünk a szerződést? Szükségünk van minden tehetséges programozóra az új pénzügyi programunk beindításához. Te magad mondtad. - Tudom. De ha most hagyjuk, hogy Jessie sarokba szorítson a feltételeivel, soha nem fogunk tudni kitörni a karanténból. Szólj le a személyzetire, hogy próbáljanak alkudni vele, és ha nem sikerül lejjebb szorítani az árakat, ne kössék meg a szerződést. Jessie tanulni fog belőle. Vincent nagyot sóhajtott. - Valószínűleg igazad van. Hatch elvigyorodott. - Te is tudod, hogy igazam van. De ne aggódj. Menni fog a dolog. - Remélem. Szeretném, ha összejönne neki ez a kis vállalkozás. - Vincent ravaszkásan összehúzta a szemét. - Nem lehetne, hogy... hm, hogy ma éjjel beszélj vele? Hatch felnevetett, és megrázta a fejét. - Lehetetlen. Jessie szigorú az ilyesmiben. Otthon nem beszélhetek üzleti ügyekről. - Hatch az órájára pillantott. - És ha már az otthonnál tartunk, ideje, hogy véget vessünk mára a munkának. Vincent felvonta a szemöldökét. - Még csak fél hat van. - Tudom. - Hatch felállt, és belebújt konzervatív halszálkacsíkos zakójába. - De mennem kell. Fontos problémát kell megoldanunk Jessie-vel, és nem szeretnék lekésni róla. - Milyen fontos problémát? - Meg kell terveznünk a gyerekszobát - felelte Hatch, gyengéden megcirógatva az asztalon álló gyönyörű vörös liliom szirmait. Jessie-től kapta a virágot ma reggel, abból az alkalomból, hogy három hónapja házasok. - Öt hónapon belül itt lesz az unokád, Benedict. Viszlát, holnap reggel. Ja, és ne feledd, hogy szombat este nálunk vacsorázol. Elizabeth is ott lesz. És ne késs el. Jessie ebben is szigorú. Aki késik, nem kap enni. Hatch kilépett az irodából, és elindult hazafelé, ahol Jessie és életének az a része várta, amely igazán fontos volt számára.

196