Vízépítő Kör Dráva menti szakmai kerékpártúra 2011. június 26 – július 1.
Előszó
Tavaly még csak reménykedtünk benne, idén valósággá vált: harmadszor is sikerült megszerveznünk a Vízépítő Kör nyári, szakmai biciklitúráját, és ezzel hagyományt teremtettünk. A 2009-es Mura menti és a 2010-es Duna menti kerékpározás után 2011-ben a Dráva mellett kerekezhettünk végig. A Lienztől Mariborig tartó utunkat ismételten az Osztrák Magyar Akció Alapítvány támogatta. Köszönet érte! A sötétzöld, robogó Mura, a hömpölygő, kék Duna után, megismerhettük a gomolygó, szürke Drávát, melynek partján nem olyan könnyű bringázni, mint a másik kettőén. A töltések jobbára nem burkoltak, s ha már „untuk” a fasorok között kanyargó murvautat, komolyabb hágókon kellett átkelnünk, hogy aszfaltot érjünk. Voltak hágó- és murva pártiak, s volt, akinek mindegy volt minden: itt is ott is óránként kapott defektet. Az alapcsapathoz megint csatlakoztak szép számban új hallgatók, akik a háromszázhúsz kilométeres távon bepillantást nyerhettek a sógorok mérnöki létesítményeinek üzemeltetési, karbantartási, fenntartási mindennapjaiba és beletanulhattak a sátorozós, bográcsozós vízparty közösségi életbe. Egyikük az utolsó este így sommázta tapasztalatait: „Négy éve járok a Műegyetemre, és nem gondoltam, hogy ennyi jófej emberrel, ennyire értelmes programon is részt lehet venni!”
Hajnal Géza
-2-
Vízépítő kör Lienz – Maribor kerékpártúra Túrabeszámoló
1. nap – Utazás Lienzbe Reggel 6-kor gyülekeztünk a műegyetem központi épülete előtt. Számunk jelentősen megnőtt az előző évekhez képest, így a pakolódás eléggé elhúzódott. 3 busszal vágtunk neki az útnak. A magyar autópályán még nagyjából egységesen haladtunk, de később teljesen elszakadtunk egymástól, s mint utóbb kiderült, az útvonalak is eltérőek volt. Odafelé ízelítőt kaphattunk a táj szépségéből, de az autóban ülve egész máshogy éli meg az ember, mint mikor saját erejéből, kerékpárján barangolja be ezeket a csodás helyeket. Végül elérkeztünk kerekezésünk indulóhelyére, Lienz városába. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy elállt lélegzettel néztünk körbe, mikor a kempingbe értünk. 2000 méter körüli hegycsúcsok tornyosultak, amerre néztünk. Voltak, akik nem érték be ennyivel és tudván, hogy az olasz határ a közelben van, vonatra pattantak, hogy otthagyják nyomukat az itáliai földön is. Megkezdődött az első sátorállítás, bár ekkor még mindenki elég bizonytalan mozdulatokkal haladt előre. Mikor már minden a helyére került, a nagy izgalomra való tekintettel előkerültek a sörök is, és megkezdődött az ismerkedés. Mindenki bemutatkozott, majd nekiláttunk a főzésnek. Paprikás krumpli volt a menü aznap estére. Nagyon ízletesre sikeredett a mű. Az est további részében szabad program volt.
1. kép: Előkészületek az első közös vacsorához
-3-
2. nap – Lienz - Spittal Másnap reggel sátorbontás következett. Hajnal Géza tanár úr újonnan szerzett sátrával lefoglalta az egész társaságot. A fele banda próbálta összecsukni, a másik fele pedig együttérzően figyelte az eseményeket. Ezt követően újabb indulást hátráltató probléma lépett fel (úgy tűnik ez már mindig a túrák első napjának velejárója marad). Vicának leeresztett éjszaka az egyik gumija, gyakorlatilag nem is mentünk még semmit, lehetett szerelni, nem utoljára. Talán azért nem volt kár, mert a kemping környezetében egy kicsit tovább gyönyörködhettünk. Nem ok nélkül.
2. kép: A dolomitok tövében sátoroztunk (Lienz-Amlach)
A technikai teendők után sikeresen elindultunk és Lienz felé vettük az irányt, ahol a nevezetességeket tekintettük meg. Mivel a város rendkívül gazdag templomokban, így állomásaink zömét ezek tették ki. Elsőként a Luther Márton templomot tekintettük meg, majd az Antonius templom következett. Erről érdemes megjegyezni, hogy a 17. században épült és ortodox kegyhelyként funkcionált a háború után visszamaradt kozákoknak. Mivel a város arculatát meghatározó részen található, így 1976-ban a város lakóinak jóvoltából, külső renováláson esett át. A város főterén az 1600-as évek elején épült Liebburg található, mely eleinte magánkézben volt, ám a 17. sz. közepén állami tulajdonba került. Ezután számos funkciót töltött be, mint például hadi központ, kórház, majd 1988-tól ad otthont a városházának. Továbbkerekezve, az egykori városfalból maradt bástyák mellett haladtunk el. Következő állomásunk a város legnagyobb temploma, a 78 méter magas Szent András (St Andrä) templom volt. Városnéző túránkat a hegyoldalban büszkén tornyosuló Schloss Bruck megtekintésével zártuk. Mint minden vár ez is magaslatra épült, kellemetlen volt emelkedőn tekerni. Mint a rendezettebb várak itt is belépőt szednek, így csak a csoport egy része kapaszkodott fel a toronyba, hogy megcsodálja a páratlan kilátást a környező hegyek által körülzárt kis városkára. A vár mellett egy nagyon csinos kis duzzasztott tavacska is található.
-4-
3. kép: Lienz látképe a várból
Ezután egy kis kavarodás után megtaláltuk a Drávát, és elindultunk folyásirányban. Érdekességképpen Lienznél ömlik a Drávába az Isel-folyó, annál sokkal nagyobb vízhozammal, mégis előbbiről kapta a nevét. Ezen a napon nem volt a Dráván vízlépcső, ahol vártak volna osztrák szakemberek a műtárgyakról szóló előadásukkal, így nem volt gond, hogy Oberdrauburg felé menet jelentősen szétszakadt a banda és ki-ki a saját tempójában, kisebb csoportokban próbálta meg leküzdeni a dimbes-dombos, néhol egészen meredek utat. Igazán komoly látnivalók nem estek útba, leszámítva a kétezres hegyek sorfalát, melyek folyamatosan kísértek bennünket. Oberdrauburgnál bevártuk egymást, majd ismét nekiiramodtunk lefelé Greifenburg felé. A kerékpárút is tartogatott meglepetéseket számunkra, ugyanis a korábbi túrák által okozott benyomások után rendesen meglepődtek a versenybringások, hogy kőszórásos úton kellett tekernünk. Galibát csak Peti biciklijénél tapasztaltunk, azonban azt nem az útnak köszönhette, hanem a felnijének. Azt hiszem háromszor cserélt belsőt aznap…
4. kép: Tájkép útközben
-5-
Egy hídon útközben kicsit tovább időztünk, ugyanis otthonról kaptunk egy fülest: itt fülelni kell! A híd alja felerősítette a Dráva által szállított görgetett hordalék hangját. Szabályosan hallottuk, hogy kocognak a kavicsok. Greifenburgtól nem messze található egy tavacska a Weissensee. Sajnos nem esett útba, csupán autós kísérőnk, Karcsi tett egy kitérőt, hogy megtekintse. Érdekessége hogy 930 méteres magasságban van a vízszint, és teljesen természetes eredetű. Haladni kellett, mert még jó pár kilométer állt előttünk aznap és meg is szenvedtük volna a 6 kilométeren azt a bizonyos 300 méteres szintkülönbséget. Találtunk egy malomcsatornát, melynek vize egy fatákolmányban folyt egy széles, csontszáraz meder mellett. Egzotikus látvány volt magyar szemnek. Greifenburg után egyre inkább szűkült az addigi tágas tér. Ahogy haladtunk Sachsenburg felé, úgy jött egyre közelebb a hegylánc két oldalról. Itt a szorosba épült város mellett a Dráva száznyolcvan fokos fordulatot vesz, és itt folyik bele a Möll, amely a MagasTauernből szállítja a vizet. Sachsenburgban egy hosszabb pihenőt tartottunk és mindenkit bevártunk. Pár kilométer múlva nagy meglepetésre egy vízerőmű akadt útba. Előzőleg nem találkoztunk nagyműtárggyal a Dráván. Igazából ez sem a Dráván van, hanem a szomszéd völgyben folyó Möll vizének egy részét a hegy alatt átvezetik, így használják ki a különböző vízszintek magasságából adódó energiát. Az erőmű a Malta-Reisseck erőműcsoporthoz tartozik, ez a legalsó fokozat. Ez az erőműcsoport a szivattyús-energiatározásra készült.
5. kép: Balra a Dráva vize, jobbra a Möll vize és az erőmű
Az erőmű után egyre szelídült a táj, egyre messzebb „mentek” a hegyek, kerekebbek, valamint kissebek lettek. Tágas folyóvölgyben értük el Spittalt, ahol a város szélén rendezkedtünk be a helyi kempingben. A sátorállítás után bécsi szelettel vigasztaltuk magunkat aznapi fáradalmainkért, elvégre hetven kilométert tekertünk erősen nyakzsibbasztó környezetben.
-6-
3. nap – Spittal - Rosental ROZ Ismét verőfényes napra ébredhettünk, majd a bőséges reggeli elfogyasztását követően sátorfánkat szedtük, és egy-két gumibelső cserét megejtve, nyeregre ültünk. Valamennyien lenulláztuk kilométeróráinkat, hogy könnyebben számoljuk az aznapi kilométereket.
6. kép: Spittali campingünk az ébredést követő percekben…
7. kép: … és az indulás előtti percekben
-7-
Útközben az osztrák Dráva-szakasz 11 vízlépcsője közül, jó néhányat nekünk is lehetőségünk volt megtekinteni, többek között - az 1985-88 között épült Paternion erőművet, amelynek éves teljesítménye 95 millió kWh (601+200 fkm); - az 1982-85 között Kellerbergben épült erőművet, aminek 96 millió kWh (590+900 fkm); - az 1970-74 között épült Rosegg - St Jakob erőművet, aminek 338 millió kWh (554+400 fkm); - az 1965-68 között épült Feistritz – Ludmannsdorf erőművet, aminek 354 millió kWh (539+400 fkm), - majd az 1971-75 között épült Ferlach – Maria Rain vízlépcsőt, melynek éves teljesítménye 318 millió kWh (530+400 fkm).
8. kép: A kellerbergi erőmű
A hosszú távok és a tikkasztó hőség miatt azonban nem sokat időztünk egy-egy helyen, és igyekeztünk jól beosztani a pihenésre szánt időt. A lenyűgöző táj és a magas színvonalú osztrák infrastruktúra gondosan megépített létesítményei néha mégis „megállj”-ra késztetett bennünket.
9. kép: A hegycsúcsok közt megbúvó Faaker See
-8-
11. kép: Új építésű híd az egyik mellékág torkolatánál
10. kép: Dráva-híd
Utunk egyik legfontosabb állomása Villach volt, ami a Klagenfurti-medence nyugati szélén, a Dráva és a Gail folyók összefolyásánál terül el. A város magában hordozza a déli temperamentumot, és a karintiai életörömöt. A történelmi múltja, és a kellemes mediterrán éghajlata rabul ejtő. Társaságunk, kisebb csoportokban a Dráva mellett végigtekerve érkezett meg a településre, ahol az előzetes megbeszélések alapján, a főtéren találkoztunk. A hangulatos téren a napernyők árnyékába kihelyezett napágyakon mindenki kipihenhette az addigi út fáradalmait. A Főtér dél-nyugati oldalán áll a Szt. Jakabplébániatemplom, egy szabadon álló, 95 m magas toronnyal. Nem tudjuk, hogy az első gótikus templomot mikor építették, de 1163-ban már említi egy oklevél. A Szt. Jakab templom volt Ausztria első protestáns temploma, 1526ban, majd később újra katolikus lett. Említésre méltó a szószéke, a falon látható freskók, a 12. kép: Szt. Jakab plébániatemplom reneszánsz síremlékek, és a gyönyörű rokokó oltár. Sajnos a templomot belülről nem volt lehetőségünk megnézni, de a külseje külön is nagyon megnyerő volt. Villach másik vonzereje Villach Warmbad, ami délnyugati irányban fekszik a városközponttól. A neve is arra utal, hogy ott 29 fokos meleg gyógyvíz tör a felszínre, méghozzá radon tartalmú. Már a római korban is ismert fürdő terület volt, ma számtalan lehetőséget kínál a gyógyulni, pihenni vágyóknak. Ez a hely az egyetlen Európában, ahol megtartották az ősi forrást is és a termálvíz a kavicsos sziklaágyból tör a felszínre. Miután mindenki erőt gyűjtött, folytattunk is tovább utunkat. Még célba érkezésünk előtt besötétedett, ezért a Rozental ROZ kemping előtti pár kilométert közel harmincan, együtt tettük meg.
-9-
4. nap – Rosental ROZ - Lavamünd A nap során erőműveket tekintettünk meg, áthaladtunk Európa legmagasabb vasúti hídján és egy függőhídon is, illetve az útba eső települések nevezetességeit látogattuk meg. A legnagyobb település, ahol ebédszünetet tartva hosszabban időztünk Völkermarkt volt. Ez egy városi jog szerint kormányzott helység 11221 lakossal, mely az azonos nevű körzetében fekszik Kärnten tartománynak. Földrajzi elhelyezkedését tekintve a Dráva folyótól északra, 462 m-es tengerszint feletti magasságon helyezkedik el, egy kavicsteraszon. A város egy 3 oldalán meredeken határolt fennsíkon fekszik. Völkermarkt-tól délre helyezkedik el az a „Drausee”, vagyis Dráva-tó, melyet az Edlingben található folyami vízi erőmű 1962-es üzembe helyezésétől annak üzemeltetése érdekében felduzzasztottak. A város története igen régre nyúlik vissza, már a 13. században is rendeztek itt vásárokat, kereskedelmi és oktatási központként működött. 1979. szeptember 18.-án a völkermarkti Városháza ellen terrortámadást hajtott végre a jugoszláv titkosszolgálat (UDBA). A Városházán ekkor rendeztek kiállítást Kärtner tartomány II. világháborús védelmi harcairól. A támadást végrehajtó 2 ügynök és egy múzeumi alkalmazott súlyosan megsérült. A városháza homlokzatán egy lyuk keletkezett. A 2 ügynököt 4 év börtönbüntetésre ítélték, ennek ellenére a szövetségi véderők fél évvel később kiváltották őket 2 másik ügynök ellenében. Ez a támadás volt az utolsó eleme egy 1972-ben kezdődött támadássorozatnak. (A Dél-Kärntenben, 1920-ban tartott népszavazáson a lakosság többsége osztrák állampolgárnak vallotta magát (8306-an, 2444 ellenében). Ma 292 lakos szlovén anyanyelvű (2001).) Mindezen okokból kifolyólag ezt a Városházát nevezik az „Régi Városházának”. Mai formáját 1499-ben nyerte el, késő gótikus épület. A támadás után az „Új Városházá”-ban helyezték a hivatali helységeket. Az „Új Városháza” klasszicista stílusban épült, a történelmi városfal és az annak részét képező torony helyén. A Szentháromság-szobor az 1715-ös pestisjárvány áldozatainak emlékére épült. 194 ember veszítette életét az akkori járványban.
13. kép: A városi múzeum
- 10 -
A Városi Múzeum (Stadtmuseum) eredetileg a Régi Városházában volt látogatható, a bombatámadás után ez is az Új Városháza épületébe került át. A 1918-20-as védekezésről szóló kiállítást és egy várostörténeti tárlatot lehet itt megtekinteni.
14. kép: A Völkermarktról kivezető erdei úton szemünk elé terülő táj
Völkemark szépen megkomponált városán kívül is voltak látnivalók. Utunk elvezett az Annabrücke erőműhöz. Itt szerencsénkre és szervezőnk jóvoltából be tudtunk menni a létesítménybe. Az erőművet 1976-1981 között építették. A beépített turbinák helyét meg is nézhettük, valamit a hozzájuk tartozó gépészeti hátteret is megtekinthettük. A duzzasztás szegmens gáttal történik, és mondhatom, hogy az egész csapatot itt érte a legnagyobb meglepetés, ami lehet, hogy egyes embereknek csak életében egyszer, ha megadatik. Idegenvezetőnk megengedte, hogy kiálljunk a szegmens gát alvízi oldalára. Belegondolni is rémes vagy csodálatos volt, (ki melyik szót használná erre) hogy mögöttünk a Dráva felduzzasztott víztömege van. Itt még a legnagyobb ember is kicsinek érzi magát. Az erőmű felvízi szakaszán csodálatos természeti kép tárult elénk.
15. kép: A szegmens táblán állva, fejünk felett közel 10 méter vízoszlop
- 11 -
16. kép: Az Annabrücke erőmű felvízi szakasza
Túránk során nem hagyhattuk ki a Dráva második legnagyobb erőművét sem, az Edligi erőművet. Az 1958-1962 között építet erőműben két függőleges Kaplan turbina került beépítésre. Az erőmű felvízi szakaszán csodálatos természeti kép tárult a turisták elé, ez a Karintia tó volt. A tó a műtárgy visszaduzzasztó hatására alakult ki, és 10,5 km2-es alapterületével ez a harmadik ilyen duzzasztott tó a Dráván. Valamit biológiai és ökológia szempontból fontos sekély vizű élőhelyeket is láttunk, amit 1989-1991 között egy 18 hektáron alakítottak ki, és 2005-ben védetté nyilvánítottak. A tekert kilométerek közepette nem telt el sok idő, hogy ne akadjunk egy újabb erőműre. Ez az 1939-1943-ig épített Schwabeggi erőmű volt, ami arról híres, hogy ez volt az első erőmű a Dráván. A legnagyobb együttes kapacitása 600 MW és az éves energiatermelés mintegy 2.600 gigawattóra. Ezen információk után, harcolva a nagy meleggel sikerült elérnünk a Dráva által kialakított közel 100 méter mély völgyét, a Jaunfeld völgyet. Ezt a völgyet 2 nagy híd szeli át. Kerékpárral csak a 100 méter magas Jauntal vasúti hídon (1964-ben építettek) tudtunk át menni. A tájak nagy szerelmesei, a hídról beláthatták majdnem az egész völgyet, viszont a tériszonyosoknak egy kis nehézséget jelentett a nagy magasság, de ezt az akadály leküzdésével sikerült tovább haladnunk. A kihívások még ezek után sem kerülték el a magasságtól félőket. A vasúti híd után nem sokkal egy lényegesen kisebb és mondhatjuk, hogy kicsit érdekesebb, és esztétikusabb függő híd kápráztatott el minket. Volt, aki gyalog, volt, egy-két vállalkozó, aki a kerékpárján ülve ment végig a hídon, vagy csak akart menni, mert a fa pallók nem könnyítették meg a dolgukat. Ez után utunk már zökkenőmentes volt. És néhány kilométer letekerése után megérkeztünk Lavamündbe.
- 12 -
17. kép: Jauntal völgy – kilátás a vasúti hídról
18. kép: Függőhíd
Még mielőtt megtaláltuk volna az aznapi szálláshelyünket, bicikliztünk picit a városban, így sikerült egy pillantást vetni a lavamündi Keresztelő János Katolikus templomra, valamit a lavamündi erőműre, ahol viszont egy kicsit több időt töltöttünk, sőt volt, aki még többet. De az se panaszkodhatott, aki már nagyon fáradt volt, mert az erőmű közelében meg is találtuk a szálláshelyünket, egy fürdőzésre alkalmas tó jelenlétében. Így akinek maradt még energiája úszkálhatott vagy éppen kicsit visszaváltozva gyerekké ugrálhatott a vízbe. Itt meg kell említenem, hogy ez alól a velünk túrázó tanárok se voltak kivételek.
19. kép: Vacsora Lávamündben – a Zrínyizés nem szép dolog
- 13 -
5. nap – Lavamünd – Maribor Ezen a napon hűvös, reggelre ébredtünk, lógott az eső lába. Már rutinná vált reggeli, ebédre szendvicskészítés és sátorbontás után nekivágtunk az utolsó nyeregben töltendő napnak.
20. kép: Szokásos reggeli megbeszélés az utolsó nagy szakasz előtt
Már rögtön az idulás után, defekt miatt, több kisebb csoportra szakadt a társaság. Viszonylag rövid tekerés után átléptük az sztrák-szlovén határt, ami bicikli út minőségi változásával is összefüggött, mivel innentől kezdve nem igazán volt. Így hát a főút szélén és különböző földutakon haladtunk, ki ahogy tudott, kinek mi volt a szimpatikus. Olyan is volt, hogy egy jónak tűnő földút, egyre rosszabb lett, majd a végén, egy patakon átgázolva, a Dráva árterében kötöttünk ki, ahonnan végül felmásztunk a főútra a füves rézsüjén. Mikor eleredt az eső, a főúton kerékpároztunk, megosztva a sávot húsz tonnás kamionokkal.
21. kép: Átléptük (illetve gurultuk) a szlovén-osztrák határt
- 14 -
22. kép: A bringások élete néha nem egyszerű
Pontos részleteket nem tudok, mivel én az utolsó csoportban rajtoltam el, de úgy hallottam, hogy sokan buszmegálló várakozókban várták a jobb időt, de mi például, attól tartva, hogy nagyon lemaradtunk, mentünk tovább az esőben is.
23. kép: Kitartó, de eredménytelen várakozás az eső elálltára
Csöpögő esőben érkeztünk Dravogardra. A helyet először 1161-ben említi meg az Admontski kódex. Ez a település Szlovénia legrégebbi, dokumentumokkal igazolható települése. A településen átfolyó Dráva szakaszon található egy vízierőmű. Az erőművet a háború ideje alatt építtette a német megszállás a település polgáraival, valamint az orosz foglyokkal. Ez volt ez első erőmű a Dráván, amely a hadiipar energiaellátásának fedezésére épült. Az erőmű 1941 – 44 közt épült, a beépített függőleges tengelyű Kaplan – turbinák évente akár 26 millió W energia termelését teszik lehetővé. A háborúban az erőmű erősen rongálódott, de a háború után felújították, és most Szlovénia egyik energiaforrásaként üzemel. A duzzasztott térben 5,6 millió m3 víz van, a hasznosítható esés 8,9 m.
- 15 -
24. kép: A dravogradi erőmű
Vuzenica volt a következő állomás. De közben áthaladtunk Bukovjén. A hely erdőrezervátumáról híres, meredek sziklás lejtők övezik, a Pohorje részét képezi. Növényvilága az árnyékos és nyirkos pre-alpin erdőben a bükk és fehércsalán, amely csak ezen a területen honos a Pohorje hegységben. Emiatt a különleges természetvilág miatt erdőrezervátumnak minősülő terület, amely 134 ha-t tesz ki. Az erdőben a bükkfa dominál, ez adja a terület nevét is (bükk szlovénül bukev). Vuzenica egy településhalmaz (egy „óváros: Zgornji (felső rész) és egy fiatalabb rész: Spodnji (alsó) részből tevődik össze), melyről az első feljegyzések 1238-ból származnak, piacával bekerülve a történelembe. Egyike a Dráva völgyének legrégebbi településeinek. Fejlett faiparáról híres város. A településről vannak olyan régészeti leletek, melyek azt támasztja alá, hogy már a római korban is létezett (római temetkező helyre utaló jeleket találtak itt). Az itt élőknek rengeteg dolguk akad, a faipar mellett rendszeres vásárokat tartanak a településen. Ősszel a szomszédos településekről, Dravceről és Sentjanz nad Dravcamiról csodálatos látványt nyújt Vuzenica. A településen a 12. században épült meg egy templom, a régi városközpontban, ennek romjaira építettek a 13. században egy újabb templomot, ez a Szent Miklós templom. A templom udvarán belül középkortól régebbi temetkezési helyek vannak, itt találtak egy táblát, melyen plébánosok nevei állnak 1045-ből. Ezt a 14. és 15. században részben átépítették és kibővítették. A templomban állandó kiállítás található. A településen található még egy templom, ezt a festői szépségű templomot Szűz Mária hívei állították, amely valószínűleg a 14. században épülhetett. Az erőmű érdekessége, hogy ez az első, ahová szlovén Kaplan-turbina került beépítésre, melyet Litostrojban gyártottak. Az első egység 1953-ban kezdte meg a működését. A duzzasztott tér 11,9 km hosszan nyúlik vissza, amely Dravogradot is elérheti, ez 7,1 millió m3 víz tározását jelenti. A 4 áramlási mező szélessége 18,75 m, kéttáblás zsilip van itt, melyek együttes nyitással 5600 m3/s víz áteresztését teszik lehetővé. A táblákat motoros csörlő mozgatja egy lánc segítségével.
- 16 -
25. kép: Pihenő Vuzenicában
Ezután áttekertünk Podvelkára. Ez egyszerűnek hangzik, azonban azt hozzá kell tennem, hogy ez a szakasz már nem olyan volt, mint az osztrákoknál, hogy a Dráva töltésén haladt a bicikliút, itt tőle távolabb, a meredek hegyoldalakban, nagyon durva emelkedőkkel, viszont nagyon jó lejtőkkel, amin viszont élmény volt száguldozni. Podvelka után Vuhredbe mentünk, az eddigiekhez hasonló terepen. Innen a bicikliút szerint fel kell tekerni a Pohorje hegységbe. Azonban ezt csak kevés társammal tettük meg, a lustábbak átmentek a Dráva bal partjára, ahol az autóúton nagyon hamar elértek Mariborba. Az ő útvunalukról nem ejtek több szót, mivel nem láttam, de szerintem nem is volt olyan élménydús, mint amerre mi jártunk. Én még Vuzenicanál elszöktem a többiektől (egy lejtő aljában nem volt kedvem lefékezni ☺), úgyhogy rám egy három-négy órás magányos tekerés várt a hegyekben. Csak a következő találkahelyen, Lovrenc na Pohorju-ban csatlakoztam Melindáék csoportjához. Az ő útjukról egy beszámoló Karay Gyöngyitől: „Nos, ezen a napon mentünk Lavamündből Mariborba. Viszonylag rövid tekerés után átértünk az osztrák-szlovén határon, amikor is már gyülekeztek a felhők. Itt jött egy olyan szakasz, ahol a csapat egy része a jobb, a másik része a bal parton tekert (mi a balon voltunk). Hamarosan elkezdett esni az eső. Mi speciel kiálltunk egy buszmegállóba, azt várva, hátha eláll, de persze nem nagyon állt el. Kb fél óra állás után indultunk el újra, csöpörgő/néha szakadó esőben. Az út nem volt valami kellemes, igaz, végre aszfaltozott volt (Hajnal Géza örülhetett, hát még a biciklije ☺), de kamionok húztak el mellettünk folyamatosan, fröcskölték a vizet. Mi ezért úgy döntöttünk, hogy a térképen murvának jelölt részen megyünk inkább a biztos halál helyett... ☺ A jobb parton volt a NAGY EMELKEDŐ. Ezen a napon 1000 méter szintet másztunk, fogakat összeszorítva, csurom vizesen, időnként tekerve, időnként tolva. Aztán a csúcstól pár kilométerre Melinda közölte velünk, hogy ő addig nem kapaszkodik tovább, amíg meg nem iszik egy forró csokit. Megálltunk. Forró csoki a helyi kocsmában nem volt, de cappucino igen, így azt ittunk (persze a Csabi sörözött, pedig nem volt valami sörös idő). Felvonszoltuk magunkat a csúcsra. Nem tudom, hol futottunk össze veled, de az biztos, hogy a szupperjó lejtőn lefele együtt mentünk. Itt szálltál ki ☺. Utána még egy hosszúnak tűnő egyenesebb szakasz volt - sok-sok szlovén falun, városon keresztül, míg végre Mariborba értünk. Eddigre - 17 -
sütött a nap. Miután kihámoztuk magunkat a vizesek ruhákból, egyesek elmentek bobozni, este pedig pálinkával-borral melegített záróbeszélgetés volt.”
26. kép: A cappucino után erőre kapva vágtunk neki a hegyeknek
A leírásból kiderült, hogy ezután nem sokkal, a társaságtól „elszokva” és vizes aszfalt miatt lefelé a szerpentinen az egyik kanyarban elestem, és az utolsó pár kilómétert autóval tettem meg. Innen a kitartó kis csoport áthaladt Falán, ahol szintén megnézhetett egy vízierőművet. Ezt 1913-ban kezdték el építeni, 1918-ban helyezték üzembe. 3 Kaplan – turbina került beépítésre, ezek közül egy 17 MW, és 2x20MW teljesítménnyel bírnak. 1977-91 közt újításokat, erősítéseket hajtottak végre az erőműn, újjáépítették. A hasznos esés 14, 6 méter, a gátszerkezet 15 méter magas, amely a kapuk teljes nyitását lehetővé teszi. Az erőműbe érdemes ellátogatni, mert a régi gépegységek is megtekinthetők. Ezután elérték Ruse városát, amely Maribortól nem messze fekszik ez a település, amelyről az első írásos feljegyzések 1387-ből származnak, ekkor építették az itt található Szent Mária templomot. Ez a templom 1532-ben egy török támadásban megsemmisül. Ezután nem sokkal újjáépítették, majd a 17. században kibővítették. Jelenlegi struktúrája 1833-ban készült el. Ruse után végre megérkeztek Mariborba, utolsó szálláshelyt adó kempingbe, amely egy bobpálya tövénél volt.
6. nap – Maribor látnivalói Az előző napi erőltetett menet után többségében kipihenten indultunk neki Maribor város látnivalóinak felkutatására. A program fakultatív volt, csapat egy része együtt indult várost nézni. Először a régi, török korból fennmaradt, víztornyot kerestük meg, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen egyáltalán nem magasodott ki a környezetéből. Vele szemben állt a Zsidótorony is, amivel együtt a városfal megerősítésére is szolgáltak. A két épület a 13. - 18 -
századból maradt. A tornyoknak felújítás miatt csak a közelébe tudtunk menni, úgyhogy itt kevés időt töltöttünk.
27. kép: A látványosságok ismertetése
A dombon felfelé elindulva, a ferences templomig tekertünk. Ide be is mentünk, megnéztük magát a templomot is, majd a plébánián a kerengőt is a virágaival és a falakon sorakozó szentképeivel (Szent Erzsébetről is volt kép). A Trg Svobode-n található ferences templom jellegzetes, a XX. század elején épült vegyes neoromán és neogót stílusú téglatemplom, melyet a Szűz Mária tiszteletére szenteltek.
28. kép: Ferences templom a Trg Svobode-n
Tovább felfelé találtuk a várat, amit a XV. században erődítményként építtetett III. Frigyes császár, de ezt csak az útikönyvből tudtunk meg, látszatra nem gondoltuk volna. A jelenleg Területi múzeumnak otthont adó várat is csak kívülről néztük meg. - 19 -
A városnézés utolsó állomása a Keresztelő Szt. János Dóm volt, illetve előtte az Anton Martin Slomsek püspökről elnevezett Slomsek-tér. A templom alapzata román korból származik (XII. század) a boltozatai gótikus stílusúak, oldalt pedig barokk mellékoltárokat láthattunk. Ezután választottunk egy szimpatikus kávézót, majd a frissítő után visszabicikliztünk a szálláshelyünkre.
A túrabeszámolókat készítette: 1. nap: Németh Dániel 2. nap: Tresz Csaba 3. nap: Veczán Éva, Barta Eszter és Terlaky Fanni 4. nap: Zoltai Szandra és Samu Katalin 5. nap: Ábrahám László és Karay Gyöngyi 6. nap: Geleji Borbála Szerkesztette: Kiss Melinda
- 20 -
