ÉRDEKKÉPVISELETI FELKÉSZÜLÉS AZ EU SOROS ELNÖKI IDŐSZAKRA

ÉRDEKKÉPVISELETI FELKÉSZÜLÉS AZ EU SOROS ELNÖKI IDŐSZAKRA

Szerző: MS Concord Tanácsadó Készült a MAT támogatásával, az FSzH közreműködésével, 2010-ben.

© MS Concord Tanácsadó 2010

1. Tartalomjegyzék

1. Tartalomjegyzék _______________________________________________ 3 2. Vezetői összefoglaló ___________________________________________ 5 2.1. A tanulmány felépítése _____________________________________________ 5 2.2. A soros elnökség fő üzenete_________________________________________ 6 2.3. Az érdekképviseleti felkészülés stratégiája______________________________ 7

3. Az érdekérvényesítés európai mozgástere _________________________ 8 3.1. Az EU döntéshozatali mechanizmusa _________________________________ 8 3.2. Az érdekérvényesítésről általában ___________________________________ 10 3.2.1. A lobbizás definíciója ________________________________________________ 10 3.2.2. Lobbizás az Európai Unióban__________________________________________ 11 3.2.3. Az európai színterű érdekérvényesítés szereplői az elmúlt 10 évben ___________ 13 3.2.4. Az EU-s érdekképviseleti munka támogatása _____________________________ 19

3.3. Az érdekérvényesítés tagállami szintjéről ______________________________ 22 3.4. Ágazati és vállalati érdekérvényesítés az EU-ban _______________________ 23

4. A soros elnökség intézménye___________________________________ 25 4.1. A soros elnökség definíciója ________________________________________ 25 4.2. A soros elnökséggel kapcsolatos általános feladatok _____________________ 27 4.3. Az Európai Tanács ülésének előkészítése _____________________________ 29

5. A magyar soros elnökség programja _____________________________ 33 5.1. Kormányzati felkészülés a trió együttműködésének keretében _____________ 33 5.2. A trió elnökségi programja _________________________________________ 35 5.3. Az új magyar kormány célkitűzései a soros elnökséggel kapcsolatban _______ 37 5.4. A soros elnökség sikerkritériumai ____________________________________ 42 5.5. Helyszínek _____________________________________________________ 46

6. A magyar érdekképviselet illeszkedése az EU-ba___________________ 47 6.1. A Magyarország csatlakozását megelőző helyzet _______________________ 47 6.2. A csatlakozást követő időszak ______________________________________ 49 6.3. Az érdekérvényesítés hazai helyzete _________________________________ 51 6.4. A magyar lobbi-törvényről __________________________________________ 52

7. Érdekérvényesítés a soros elnökség alatt_________________________ 55 7.1. A soros elnökséggel nyíló lehetőségek________________________________ 55 7.2. Az európai lobbisták tevékenységének szabályozása ____________________ 57

Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

3

8. Érdekképviselet a három fő döntéshozó intézményben _____________ 59 8.1. Európai Bizottság (European Commission) ____________________________ 59 8.2. Európai Parlament (European Parliement) _____________________________ 61 8.3. Miniszterek Tanácsa (Council of the European Union) ____________________ 64

9. A magyar érdekérvényesítés az Európai Unióban __________________ 67 9.1. A nemzeti érdekérvényesítés mozgástere _____________________________ 67 9.2. A magyar érdekcsoportok képviselete a jelentősebb brüsszeli érdekképviseleti szervezetekben _____________________________________________________ 71 9.2.1. UNICE – Európai Munkaadói Konföderációk Szövetsége _____________________ 71 9.2.2. ERT – Európai Kerekasztal ____________________________________________ 71 9.2.3. Eurochambers – Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége ____________ 72 9.2.4. Európai Szakszervezetek Szövetsége ___________________________________ 72 9.2.5. Ágazati érdekeket képviselő szervezetek _________________________________ 73 9.2.6. Társadalmi érdekközvetítők ____________________________________________ 73

9.3. Esettanulmányok – Példák a sikeres érdekérvényesítésre _________________ 75 9.3.1. A magyar sikerek mércéje _____________________________________________ 75 9.3.2. REACH-rendelet ____________________________________________________ 76 9.3.3. Szolgáltatási irányelv _________________________________________________ 78 9.3.4. Árvízvédelmi irányelv _________________________________________________ 79 9.3.5. Kukorica intervenció _________________________________________________ 81

9.4. A 2007-2013-as Európai uniós költségvetéssel kapcsolatos érdekérvényesítés 83 9.4.1. A költségvetéssel kapcsolatos kihívások __________________________________ 83 9.4.2. Tagállami érdekcsoportok _____________________________________________ 84 9.4.3. A Strukturális- és a Kohéziós Alap felhasználása Magyarországon _____________ 85

9.5. Soros elnökség – Lehetőségek és teendők (felkészülési mérföldkövek) ______ 88

10. Felhasznált és ajánlott irodalom________________________________ 90 11. Mellékletek _________________________________________________ 91 11.1. A lobbizás törvényes keretei Magyarországon _________________________ 91 11.2. Lobbista magatartáskódex (FELPA) ________________________________ 102 11.3. A konzultáció általános elvei ______________________________________ 103 11.4. Átláthatóság és érdekképviselet ___________________________________ 105 11.5. A soros elnökség programjának stratégiai kerete ______________________ 107 11.6. A magyar elnökségi felkészülés elemei _____________________________ 114 11.7. A soros elnökséget betöltő tagállamok 2008 és 2013 között _____________ 116


4

2. Vezetői összefoglaló

2.1. A tanulmány felépítése Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a hazai érdekképviseletek számára kínálkozó lehetőségek megragadásához szükséges feltételeket az Európai Unió 2011-es soros magyar elnöksége alatt. Ezek alapján a tanulmányt úgy építettük fel, hogy: a) Először definiáljuk az Európai Unión belüli érdekérvényesítés elfogadott formáit (lobbizás) és megmutassuk a hazai érdekképviseleti vezetők által felvállalható lobbizás gyakorlati mozgásterét (3. Az érdekérvényesítés európai mozgástere, 7.o.); b) Az érdekérvényesítés módszertani megalapozása után röviden összefoglaljuk az Európai Unió soros elnökségének intézményével kapcsolatos főbb tudnivalókat (4. A soros elnökség intézménye, 23.o.); c) Az általános intézményi összefoglaló után bemutatjuk a 2011-es magyar soros elnökség által meghatározott program főbb prioritásait (melyekhez kapcsolni célszerű az adott érdekképviseleti szervezet szakmai programját, illetve lobbi-stratégiáját) (5. A magyar soros elnökség programja, 31.o.); d) Az érdekképviseleti vezetők felkészülését segítendő felvázoljuk a magyar érdekképviselet jelenlegi európai uniós helyzetét, illetve a vonatkozó hatályos szabályozás főbb elemeit (6. Magyar érdekképviselet illeszkedése az EU-ba, 45.o.), illetve a soros elnökséggel szinte automatikusan nyíló nemzeti érdekérvényesítési lehetőségeket (7. Érdekérvényesítés a soros elnökség alatt, 53.o.); e) Bemutatjuk az érdekképviseleti lobbi-tevékenység lehetséges célcsoportjait (8. Érdekképviselet a három fő döntéshozó intézményben, 57.o.); f) Néhány speciális esettanulmány segítségével bemutatjuk a magyar érdekérvényesítő tevékenység eddigi európai uniós sikereit és összegezzük az


5

ezekből levonható tanulságokat, illetve rögzítjük az érdekképviseleti felkészülés általunk javasolt főbb fókuszpontjait (9. A magyar érdekérvényesítés az Európai Unióban, 64.o.);

2.2. A soros elnökség fő üzenete

2011-ben számos olyan futó ügyben születik döntés, amelyek hosszútávon kihatnak Magyarország politikai és gazdasági helyzetére. Magyarország 2011 első félévében veszi át az Európai Uniós soros elnöki teendőit. Ez óriási kihívás és egyúttal hatalmas lehetőség is, mivel az elnökséget ellátó tagország olyan napirend-tematizációs, konzultációs és javaslattételi eszközökkel rendelkezik, amelyek segítségével hat hónapon keresztül a nem elnökségi szerepet betöltő tagállamoknál minőségileg nagyobb beleszólása van a Bizottság döntés-előkészítői, valamint a Tanács döntéshozói munkájába. Mivel a magyar elnökség éppen az EU következő (2013-2020) költségvetésének tervezési időszakára esik, ezért óriási lehetőséget jelent ebből a szempontból is. A tanácsi elnökség az Európai Unió egyik igen sajátságos intézménye. Az 1970es évektől a tagállamok képviselői egyre gyakrabban találkoztak különböző szakpolitikai ügyekben. Míg ekkoriban az elnökség intézménye még főleg a gyakori találkozókkal járó adminisztrációs terhek megosztása érdekében történt, mára az elnökség az egyik legnagyobb presztízsű tagállami szerepkör. Az óriási előkészületekkel járó elnökségi ciklus páratlan lehetőség a tagállamok kezében, mivel fél éven keresztül minőségi és mennyiségi értelemben is jobb alkalom nyílik az EU ügyeinek befolyásolására. Az elnökséget ellátó tagállam megítélését és későbbi érdekérvényesítési képességét, presztízsét is befolyásolja, milyen sikeres a féléves periódus. A soros elnökségi rendszer erényei közé sorolható, hogy erősíti az egyenlőség érzését a szervezeten belül, mivel minden ország megkapja ezt a lehetőséget. Az Európai Unió Tanácsának élén eltöltött fél év az adott ország közigazgatási apparátusának is kitűnő lehetőséget kínál a tanulásra, illetve a szocializációra. Mielőtt egy ország átvenné az EU soros elnöki teendőit, egy igen komoly átlagosan 2–3 évig tartó felkészülési időszak előzi meg. Ennek során történik meg az elnökséget lebonyolító közigazgatási apparátus kiválasztása, és az elnökségi félév napirendjének összeállítása. Mivel az EU politikai napirendjének logikájából következően ciklusokon átívelő ügyekről van szó, ezért egy elnökséget ellátó országnak az esetek csupán 10–15 százalékában nyílik lehetősége olyan ügyek „beemelésére” amely az adott ország szűkebben vett nemzeti prioritásai közé sorolható. Konkrét számadatok szintjén ez azt jelenti, hogy egy elnökségi félév-


6

ben átlagosan 150–250 hivatalos és informális találkozó és konferencia megszervezésére kerül sor az adott tagországban és megközelítőleg 3500–4000 (!) különböző bizottság, munkacsoport és egyéb hivatalos találkozó elnöklésére Brüsszelben. Az elnökség a többi uniós intézmény viszonylatában is feladatokkal jár, hiszen az elnökségi tagállam programját külön ismerteti az Európai Bizottság Biztosi Kollégiuma, valamint az Európai Parlament plenáris ülése előtt. Ezt követően minden olyan egyeztetési fórumon, ahol a három intézmény közösen dolgozik (trió, Concilliation Committe, komitológiai ülések) az elnökségi tagország tisztviselője elnököl.

2.3. Az érdekképviseleti felkészülés stratégiája A hazai érdekképviseletek előzetes felkészülése során nyert eddigi tapasztalatok alapján biztosan látható, hogy a 2011-es magyar soros elnökséghez kapcsolódó sikeres érdekképviseleti munkához már most nélkülözhetetlen: y A hazai kormányzati szereplőkkel való érdemi együttműködés kialakítása; y A jó minőségű, bejáratott kapcsolatrendszer az európai partnerekkel; valamint y A megfelelő intellektuális „kapacitás” a hazai érdekképviseleti vezetők részéről (magas, európai szintű szakismeret, megfelelő lobbikészség és a szükséges nyelvismeret). Mindezek működtetése érdekében érdemes kialakítani elnökségi feladatokkal (vagyis kellő szakmai és döntési hatáskörrel felruházott) megbízott munkacsoportot, érdemes az európai ügyekben való eligazodást segítő szakértői hálózatot fenntartani, és pontos munkatervet célszerű készíteni az események, rendezvények alapos megtervezéséhez, illetve a felkészülési folyamat professzionális koordinálásához.


7

3. Az érdekérvényesítés európai mozgástere

3.1. Az EU döntéshozatali mechanizmusa Az EU döntéshozatali modellje négy szakaszra osztható: • a jogszabály előkészítése, • a döntéshozatal, • a jogszabály végrehajtása, • és a végrehajtás ellenőrzése. Az előkészítés szakaszában a Bizottságé a főszerep, aki elkészíti a jogszabálytervezetet és azt a Parlament és a Tanács elé terjeszti, illetőleg ha a tárgykörben érintettek, akkor a Gazdasági és Szociális valamint a Régiók Bizottsága elé is. A döntéshozatal szakaszában a Tanács és a Parlament párhuzamosan megtárgyalja a javaslatot, majd a Tanács a Parlament véleményének (a GSZB és RB állásfoglalása) meghallgatása után meghozza döntését. Azt, hogy a Tanács mennyiben köteles figyelembe venni döntése meghozatala során a Parlament véleményét, azt az egyes jogalkotási eljárások szabályozzák. A Parlament az évtizedek során egyre több jogot harcolt ki magának a döntések befolyásolásában. A végrehajtás szakaszában a tagállamok a közösségi jogszabályt beillesztik a nemzeti jogrendszerbe és a tagállami hatóságok gondoskodnak a jogszabály gyakorlati alkalmazásáról. A Bizottság folyamatosan felügyeli és ellenőrzi a közösségi jog megtartását, végrehajtását, és amennyiben a tagállam annak nem tesz eleget a Közösségek Bíróságához fordul. A döntéshozatali folyamatban fontos hangsúlyt kap a szubszidiaritás alapelve: Azokon a területeken amelyek nem tartoznak a Közösség kizárólagos hatáskörébe, a Közösség csak akkor és olyan mértékben avatkozik be, ha a célkitűzést a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és a célkitűzés nagyságrendjére tekintettel, az közösségi szinten jobban megvalósítható. Az elv gyakorlati alkalmazása azt jelenti, hogy mielőtt a Bizottság javaslatot tesz közösségi jogszabály megalkotására, megvizsgálja, hogy a tagállamok szintjén nem került-e már sor a közösségi célkitűzések megfelelő mértékű szabályozására. A Bizottság abból indul ki, hogy a nem kizárólagos hatáskörök esetében a szabályozás joga a tagállamoknál van.


8

Az EU döntéshozatali mechanizmusa döntés

Európai Parlament

vélemény közös döntés

Európai Tanács TANÁCS

TAGÁLLAMOK kormányai állásfoglalás

COREPER

Gazdasági és Szociális Bizottság

Munkacsoportok

kezdeményezés

Régiók Bizottsága

Nemzeti Parlamentek

BIZOTTSÁG

vélemény

A Bizottság a döntési, jogalkotási javaslatát egy adott kérdésben először mindig a tagállamok brüsszeli állandó képviseleteihez jutatja el, amelyek továbbítják azt az illetékes nemzeti kormányhivatalokhoz. Miután ezekben kialakulnak a nemzeti álláspontok, a javaslatot először a tagállamok különböző tisztviselőiből álló munkacsoportokban, majd magában a COREPER-ben vitatják meg. A munkacsoport megjelöli azokat a pontokat, amelyeket sikerült tisztáznia, és így azokat magasabb szinten nem kell megtárgyalni, és megjelöli azokat is amelyekben nem tudott megegyezésre jutni. A COREPER megvizsgálja a munkacsoportok előterjesztését, továbbá a jogszabály-tervezetről született parlamenti véleményt, a GSZB, RB állásfoglalását és minősíti az ügyet. Amennyiben egyetértés van a javaslat tárgyában, a javaslat vita nélküli pontként a következő tanácsi ülésszak napirendjére kerül. A vitatott kérdéseket is megvizsgálja, ha sikerül megegyezésre jutni, akkor vita nélküli döntésként terjeszti a Tanács elé, ha nem, akkor vitatott kérdésként terjeszti elő, vagy konkrét utasítással visszaküldi a munkacsoporthoz. Amennyiben a COREPER-ben már teljes konszenzus van egy adott kérdésben, akkor a miniszterek sokszor tárgyalás nélkül fogadják el a javaslatot. A Tanács a vita nélküli kérdésekről tárgyalás nélkül dönt, az elnökség megállapítja, hogy e kérdésekben már előzőleg döntés született. A vitatott kérdésekről tárgyalnak, amíg megegye-


9

zés nem születik, ha ez nem megy, visszaküldik konkrét utasítással a COREPER-hez.

3.2. Az érdekérvényesítésről általában 3.2.1. A lobbizás definíciója Az uniós értelmezésben a lobbizás a demokratikus rendszerek legitim része függetlenül attól, hogy magánszemélyek vagy vállalatok, civil szervezetek és egyéb érdekképviseleti csoportok, vagy harmadik félnek dolgozó cégek fejtik-e ki e tevékenységet. Az Európai Bizottság a lobbizásra az alábbi fogalommeghatározást használja: „mindazon tevékenységek, amelyek célja az európai intézmények politikaalkotási és döntéshozatali folyamatainak befolyásolása”. A lobbizás „őshazájának” az Amerikai Egyesült Államok tekinthető, ahol mintegy 35 ezer lobbistát tartanak nyilván. Brüsszelben egyes becslések szerint jelenleg körülbelül 20 ezer lobbi-szervezet működik, mely a közösségi döntéshozatalt és jogszabályalkotást kívánja befolyásolni. Az Amerikai Egyesült Államokban a lobbizást törvény által szabályozott keretek közé terelték (The Lobby Disclosure Act, 1995), míg az EU-ban - eltekintve az 1992-ben elfogadott, jelenleg érvényben lévő minimumkövetelményektől - a lobbi-tevékenységre nem vonatkoznak kötelező erejű uniós jogszabályok. A lobbizás célpontjai az EU-ban a legfőbb uniós intézmények: az Európai Unió Tanácsa, az Európai Bizottság és az Európai Parlament, illetve az ott dolgozó szakemberek. Az érdekérvényesítés egyre bonyolultabb, és egyre specializáltabb tudást igényel. A megbízás alapján történő üzletszerű lobbizás napjainkban az egyik legdinamikusabban fejlődő üzletágnak számít Brüsszelben. Az unióban lobbizó szervezetek között találunk közügyi tanácsadókat, vállalati lobbi-részlegeket, nem kormányzati szervezeteket, ún. „agytrösztöket” (elemző központokat), kereskedelmi szövetségeket, szakszervezeteket, nemzetközi szervezeteket, városok és régiók képviseleteit. E lobbi-tevékenységet folytató szervezetek több mint a fele üzleti érdekeltségű társaság, egyharmaduk pedig civil érdekeket képviselő, nem kormányzati szervezet. A brüsszeli érdekérvényesítő- és lobbi-szervezetek általában a szűk értelemben vett lobbi-tevékenységen (döntéshozatal egyes szakaszainak, valamint a döntéshozók személyének befolyásolása) kívül tájékoztatási szolgáltatásokat (információszolgáltatás, beadványok és szakértői háttértanulmányok készítése) is nyújtanak, valamint végrehajtással kapcsolatos tevékenységeket (projektmenedzsment) is folytathatnak. A lobbi-szervezeteket megkülönböztethetjük aszerint is, hogy milyen érdekeket képviselnek. Beszélhetünk az EU, mint közösség, vagy a


10

tagállamok mindenkori nemzeti érdekéről, továbbá a lobbisták képviselhetik transznacionális vállalatok, kis- és középvállalkozások és a civil szektor álláspontját is. Habár a lobbisták többsége a személyes találkozókat tartja az érdekérvényesítés máig leghatékonyabb formájának, az EP-képviselők például még mindig levélben kapják a legtöbb felkérést. A lobbisták tehát személyes találkozókat szerveznek, telefonokat bonyolítanak a parlamenti és bizottsági döntéshozókkal, állásfoglalásokat fogalmaznak meg az uniós jogszabályok befolyásolása érdekében. A számukra fontos témákban figyelemfelkeltő kampányokat szerveznek, valamint ügyük sikerének érdekében szövetségeseket keresnek. A lobbizás alapszabálya, hogy az érdekképviseleteknek a nyíltság, átláthatóság, becsületesség és feddhetetlenség elveit alkalmazva kell eljárniuk, ahogy azt a polgárok és egyéb érdekelt felek jogosan elvárják tőlük. Ezen kívül azonban az uniós intézmények külön szabályozást is alkalmazhatnak „saját” lobbistáikra.

Az Európai Parlamentnél érdekképviseleti tevékenységet folytatni kívánóknak akkreditáltatniuk kell magukat, valamint tiszteletben kell tartaniuk az EP magatartási kódexében lefektetett szabályokat. Az EP-ben jelenleg 4570 akkreditált lobbistát tartanak nyilván, listájuk az EP honlapján is megtekinthető. Egy érdekképviseleti szervezet legfeljebb négy lobbistát akkreditáltathat az EP-hez.

3.2.2. Lobbizás az Európai Unióban Az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának (16. kiadás - 2007. szeptember) IX. melléklete tartalmazza az érdekérvényesítés parlamenti szabályait. Az ennek részét képező magatartási kódex szerint a nyilvántartásban szereplő személyekre a következő kötelezettségek hárulnak: „nyilatkoznak arról, hogy milyen érdeket vagy érdekeket képviselnek a parlamenti képviselőkkel, a képviselők alkalmazottaival vagy a Parlament tisztviselőivel fenntartott kapcsolatuk során”, tartózkodnak továbbá a tisztességtelen információszerzéstől, valamint a harmadik felekkel való kapcsolataikban nem hivatkoznak a Parlamenttel fennálló hivatalos kapcsolatra. Tilos emellett a Parlamenttől szerzett dokumentumok másolatait anyagi haszon fejében harmadik feleknek továbbadni. Nemcsak a lobbistákat, az Európai Bizottság tagjait és személyi állományát is szigorú szabályok kötelezik, amelyek biztosítják pártatlanságukat. Az erre vonatkozó rendelkezések nyilvánosak, és megtalálhatók az Európai Közösséget létrehozó szerződésben, a személyzeti szabályzatban, a biztosok magatartási kódexében, valamint a helyes hivatali magatartására vonatkozó szabályzatban.


11

Az Európai Bizottság 2006-os európai átláthatósági kezdeményezésről szóló zöld könyvében olyan önkéntes alapú érdekképviseleti nyilvántartás létrehozását javasolta, amelyből egyértelműen beazonosítható, hogy kinek az érdekeit képviseli az adott lobbista, valamint ki finanszírozza lobbi-tevékenységét. Ennek eredményeképpen megszületett egy önkéntes nyilvántartási rendszer, amelyben az egyes lobbi-szervezetek 2008. június 23-tól regisztrálhatják magukat. A regisztráló szervezetek bemutathatják fő érdekképviseleti tevékenységeiket, valamint az átláthatósági kezdeményezés elképzeléseinek megfelelően pénzügyi adatokat kell közzé tenniük. A harmadik felek javára lobbi tevékenységet folytató szervezeteknek ügyfeleik nevét is közölniük kell. A regisztráció alkalmával az érdekképviseleteknek alá kell írniuk az Európai Bizottság által elfogadott magatartási kódexet. Az új nyilvántartási rendszert több bírálat is érte. Egyes vélemények szerint kötelező regisztrációt kellene megvalósítani, míg mások a pénzügyi adatok illetve a megbízók személyének közlése ellen tiltakoznak. A jövőt illetően reménykeltő lehet a Bizottság javaslata, miszerint az uniós intézmények közös nyilvántartási rendszert hozzanak létre. Ezt a kezdeményezést a Parlament támogatta, és a Tanáccsal is folynak már az egyeztetések.

Civil érdekérvényesítés az Európai Unióban Érdekérvényesítési lehetőségek: •

Közvetlenül, a szervezet nagyságától függően (egyedül, csoportban)

• •

Érdek védelmi képvisel eteken keresztül (Eurochambres, ETU C, UNICE, stb.) Koalíciók tagjaiként (iparági, regi onális, tagállami , TEMATIKUS) p l. REACH

Módszerek: Közvetlen megkeresés Lobbi irodák Kommunikációs kampány Szakértői anyagok

előnyei gyors hatékony fi gyelemfelkeltő alapos

hátrányai jó kapcsolatok feltétele drága drága kérdéses fogadtatás

Forrás: Dr. Kégler Ádám, 2010


12

3.2.3. Az európai színterű érdekérvényesítés szereplői az elmúlt 10 évben Az érdekérvényesítő tevékenység fogadó térfele – vagyis a döntéshozói kör – az EU-ban igen sokszereplős. Emiatt sok csatornán keresztül lehet befolyásolni az emberek millióit és az eurók milliárdjait érintő döntéseket. A közösségi döntéshozatal három kulcsszereplője: • A kormányok képviselőiből álló Miniszteri Tanács, és a két nemzetek fölötti intézmény, • Az Európai Bizottság és • Az Európai Parlament. A döntéshozatali mechanizmusban elfoglalt központi helyzetük miatt az intézményi háromszög mindegyik csúcsa magára vonja a lobbisták figyelmét. Az Európai Bizottság a törvényjavaslatok kidolgozására jogosult egyetlen közösségi intézményként az érdekcsoportok talán legfontosabb célpontjának számít. Minél korábbi szinten vetnek fel és tudatosítanak egy érdeket a döntéshozatali folyamatban, annál nagyobb az esélye, hogy ez a végső döntésben is megjelenjen. Ezért már a törvényjavaslat előkészítésének szakaszában célravezető hatni a témával foglalkozó bizottsági tisztségviselő(k) gondolkodására. A "szürke zónában" zajló lobbizáson kívül számos hivatalos csatorna van, amelyek belépést engednek az érdekcsoportoknak az Unió döntés-előkészítő mechanizmusába, hogy befolyást gyakorolhassanak a törvényhozási folyamatokra. Az Unió végrehajtó szerve, az Európai Bizottság 1992-ben a Sutherland-jelentés elfogadásával nagy szolgálatot tett az érdekérvényesítőknek, akik számára egyre nehezebb feladatot jelentett, hogy időben hozzájussanak a Brüsszel által kezdeményezett törvényjavaslatokhoz és gyorsan reagáljanak is ezekre. A Bizottság eszköztárában mintegy a korai előrejelzést biztosító rendszerként ezután jelentek meg a Zöld Könyvek, amelyek időben megelőzik a hivatalos javaslatokat, és így lehetőséget biztosítanak a lobbi-társadalomnak a reagálásra. Ha egy javaslat elhagyta a Bizottságot, a befolyásolás lehetősége jelentős mértékben csökken. Ez akkor is így van, ha az esetek többségében a Miniszteri Tanács mondja ki a végső szót egy-egy törvényjavaslat ügyében. A döntéshozatali folyamatnak ebben a szakaszában azért nehezebb az érdekérvényesítés, mert a véleményformálás helyett itt többnyire már kiforrott álláspontokat kell megváltoztatni. Mivel az Európai Unió egyre több területen szól bele a törvényalkotásba, illetve valamennyi közül ez a legnyitottabb uniós intézmény, ezért egyúttal ez a lobbisták igazi célpontja.


13

Az Európai Unió többi hivatalos intézménye (az Európai Bíróság, az Európai Számvevőszék, a munkaadók, a munkavállalók és a társadalmi szervezetek képviselőit tömörítő Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága) ugyancsak fontos terepe az érdekkijárásnak. A tanácsadó szerepet játszó Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága, az intézményi struktúra részeként, tagsága nevében maga is lobbizik az Unió döntéshozóinál. Az uniós döntéshozatal befolyásolásának két fő színtere létezik: a nemzeti, illetve a közösségi "vonal". A tagországból kiinduló érdekérvényesítés súlya az évtizedek folyamán fokozatosan csökkent, a brüsszeli stratégia és jelenlét jelentősége pedig ezzel fordított arányban nőtt. Mivel a kormányközi együttműködés továbbra is meghatározó jelentőségű és a nemzeti vétójog számos területen (például adózási kérdésekben) tovább él, a fővárosokra összpontosító nyomásgyakorlás szerepét sem szabad alábecsülni. Annál is kevésbé, mert a "puha" jogszabályok – például a közösségi irányelvek – végrehajtásában meglehetősen nagy mozgásteret élveznek a tagországok, és az érintett kör számára nem közömbös, hogy jogilag kötelező érvényű rendelkezések vagy önszabályozás útján ültetik át a gyakorlatba a közösségi szinten hozott döntéseket. Mivel a Tanácsban ugyancsak az egyes nemzeti kormányok képviselői ülnek, a nemzeti útvonal gyakran egyenesen Brüsszelbe vezet. Az Európai Bizottság eleinte kizárólag az európai szintű érdekcsoportokat tekintette partnerének, és ezekkel konzultált a fontos törvényjavaslatok előkészítése során. Az Unió végrehajtó testülete, ahol lehet, ma is előnyben részesíti az Unió egészét reprezentáló nagy gyűjtőszervezetekkel és szövetségekkel folytatott párbeszédet. Egy kimutatás szerint a Brüsszelben tevékenykedő lobbi-csoportoknak körülbelül a kétharmada üzleti körök nevében jár el, míg a többi ágazati, társadalmi és regionális érdekeket képvisel. Még szerényebb – az egész lobbi-társadalom 10 százalékára becsülhető – a professzionális szakmai érdekeket képviselő csoportok aránya, igaz, ezek közül számos szervezet más nagyvárosban – az esetek többségében Párizsban vagy Londonban – építette ki a főhadiszállását. Az üzleti körök túlsúlya egyrészt az integráció kezdetben gazdasági jellegét, másrészt az állandó képviselet fenntartásának magas költségeit jelzi. Az anyagi természetű problémákat nemegyszer közösségi forrásból sikerül áthidalni. A közérdekeket szolgáló csoportok közel 60 százaléka részesül valamilyen EU-támogatásban. A multinacionális cégek, a gyáriparosok és a munkaadók érdekeiért több kipróbált, nagy befolyással rendelkező, ágazatok feletti szövetség lobbizik Brüsszelben. Közülük a legjelentősebb minden bizonnyal az Európai Ipari és Munkaadói Konföderációk Szövetsége (UNICE), amely az egész üzleti szféra érdekeit képviseli, és ebben a minőségében az Európai Unió hivatalos szociális partnerének Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

14

számít. Az UNICE több mint 20 ország 32 országos szövetsége által alkotott konföderáció, amelynek szakvéleményét a közösségi intézmények szinte kötelező érvénnyel kikérik, akár napi ügyekről, akár új törvények megalkotásáról legyen szó. Az UNICE-nek társult tagja egyébként a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetsége. A másik ilyen, nagy befolyással rendelkező érdekcsoport az Európai Gyáriparosok Kerekasztala (ERT). Az 1983-ban alakult, és az egységes belső piac létrehozásában döntő szerepet vállaló klub Európa legnagyobb és legbefolyásosabb cégeinek vezetőit tömöríti. Az ERT-ben a tagság meghíváshoz van kötve, a taglétszám pedig limitált: a tagországok 45 legbefolyásosabb cégének legmagasabb szintű képviselői lehetnek csak tagjai, olyan kombinációban, hogy minden tagország és minden meghatározó szektor érdemben jelen legyen. A Kerekasztal – az UNICE-től eltérően –, amely inkább az aktuális ügyekben hallatja a hangját – az Európai Unió hosszú távú, stratégiai gondolkodására van hatással. A tagság évente kétszer plenáris ülésen találkozik, a köztes időben héttagú vezetőtestület intézi az ügyeket. A gyáriparosok elitklubja rendszeresen ajánlásokat fogalmaz meg az Európai Unió állam- és kormányfői számára, igazi ereje mégis a személyes kapcsolatokban rejlik. Az Európai Kereskedelmi és Ipari Kamarák Szövetsége (EUROCHAMBRES) 32 nemzeti szövetség több mint 1200 kereskedelmi kamarájának és mintegy 4 millió vállalatnak az érdekeit képviseli az Unió intézményeinél. Az EU az EUROCHAMBRES-t ugyancsak szociális partnerként ismeri el, igaz alacsonyabb szinten, mint az UNICE-t vagy az Európai Szakszervezeti Konföderációt (ETUC) és másokat. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara EU-Bizottsága (AMCHAM-EU) kiváló példa arra, hogy nem kell egy érdekcsoportnak feltétlenül európai háttérrel rendelkeznie ahhoz, hogy az uniós lobbitársadalom elismert és sikeres tagja legyen. Az AMCHAM az amerikai anyacégekhez tartozó európai vállalatok, összesen közel 200 cég érdekeit képviseli, és elsősorban az ezt az üzleti kört érintő közösségi jogszabályalkotásra összpontosít. Az AMCHAM megkülönböztetett figyelmet szentel az európai szabványosításnak, amely gyakran komoly amerikai üzleti érdekeket sérthet. Brüsszelben az ágazati érdekképviseletek is nagy számban vannak jelen. Az európai agrárközösség szócsöve az Európai Unió központjában a Mezőgazdasági Szervezetek Bizottsága, ismertebb nevén COPA vagy COGECA, amely az Európai Bizottság segédletével jött létre, 1958-ban. Mivel az agrártársadalom érdekei meglehetősen sokrétűek, az EU-nak kapóra jött egy olyan gyűjtőszervezet, amellyel szakmai kérdésekben konzultálhat, és amelynek elmagyarázhatja a döntéseit. A COPA szakértői jelen vannak abban a 18 tanácsadó testületben, amely a közös mezőgazdasági politika különböző területein az Európai Bizottság döntéÉrdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

15

seihez szolgáltat szakmai hátteret. Az európai szintű szakmai érdekcsoportoknak két fő típusát különböztethetjük meg: az egyes szakmák szerint és a szakmáktól függetlenül szerveződőket. Az utóbbi kategóriában három nagy páneurópai csoport érdemel említést: a szabadúszókat képviselő SEPLIS, valamint a köztisztviselők és magáncégeknél dolgozó tisztviselők érdekeiért lobbizó EUROCADRES és CEC (Conférence Européenne des Cadres – Európai Tisztviselők Konferenciája). A felsoroltakon kívül számos szakmai érdekképviselet alakult, amelyek kezdetben főként a diplomák és szakképesítések kölcsönös elismeréséért küzdöttek, ma pedig az Unión belüli mobilitás útjában lévő akadályok megszüntetését tekintik fő feladatuknak. A munkavállalói érdekszervezetek közül az Európai Szakszervezetek Konföderációja (ETUC) a legjelentősebb. Az 1972-ben alapított és egész Európában kiterjedt tagsággal rendelkező ETUC (ehhez a legtöbb nagy magyar szakszervezet is csatlakozott) egyrészt a 16 európai ipari-ágazati szövetséget, másrészt a nemzeti munkavállalói szövetségeket tömöríti. Az Európai Szakszervezetek Konföderációját – egyfajta munkavállalói oldalként – az Európai Bizottság a szociális partnerek között tartja számon. Ezek a partnerek az EU napirendjén szereplő kérdésekben keret-megállapodásokról tárgyalnak, amelyek később fontos közösségi irányelvekben ölthetnek testet. A munkavállalók legnagyobb európai érdekképviselete rendszeresen véleményt nyilvánít, állásfoglalásokat tesz közzé időszerű szociális kérdésekről, de informálisan is igyekszik hatni az uniós intézmények gondolkodására és döntéseire. Az Európai Unió fogalomköréhez több mint tíz éve kapcsolódik hozzá elválaszthatatlanul a szubszidiaritás, amely megerősítette a régiók helyét és szerepét az európai integrációban. Az Európai Unió éves költségvetésének körülbelül a harmadát fordítja az elmaradott vagy szerkezetváltási problémákkal küzdő térségek felzárkóztatására. A közösségtől kapott pénz nagy lökést adott az Unió legszegényebb régióinak fejlődéséhez. A regionális támogatások mintegy 80 százalékát mégis közvetlenül a fővárosok osztják szét a rászoruló térségeknek. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF) és az Európai Szociális Alap kivételével a régiók pénzügyi kérdésekben nem állnak közvetlen kapcsolatban Brüsszellel, hiszen a tagállamokon keresztül kell pályázniuk a közösségi támogatásokra. Ennek ellenére egyre több a különböző, területi érdekekért lobbizó képviselet Brüszszelben. Ennek oka röviden az, hogy pontosan azok a régiók és országok szorulnak rá az ilyen jellegű támogatásokra, amelyeknek a legkevésbé volt reprezentációjuk az Európai Unióban, azaz a portugál, a görög és az ír régiók.


16

Az országukban nagyobb politikai önállóságot élvező, erős öntudattal és kulturális identitással rendelkező régiók számára úgyszólván természetes, hogy fizikailag is jelen legyenek Brüsszelben, ahol első kézből rengeteg hasznos információhoz juthatnak hozzá, vagy együttesen fellépve próbálnak meg befolyást gyakorolni az Unió döntéshozóinak gondolkodására. Ugyanakkor széles autonómiával rendelkező német tartományok például hosszú évek során kivívott függetlenségüket féltik az Európai Bizottság szerintük túlterjeszkedő hatalmától. Éppen ezért tőlük indult ki az a kezdeményezés, hogy világosan határolják el egymástól az Európai Unió, a tagállamok és a régiók hatásköreit. Többek között ezzel a kérdéssel foglalkozik majd az Unió következő, 2004ben esedékes kormányközi konferenciája is. Az európai települések és régiók azonban nemcsak külön-külön, hanem közösen is fellépnek az érdekeikért. A Régiók Bizottsága (Committee of the Regions, CoR) a legnagyobb közigazgatási egységek döntéshozó szerve és egyúttal szószólójuk is az uniós intézményeknél. Sőt, a CoR tanácsadói szerepkörben maga is egyike az Európai Unió intézményeinek. A Régiók Bizottsága nem az egyetlen szervezet, amely napirenden tartja a területi érdekeket. A többi szerveződés közül kiemelendő az Európai Régiók Közgyűlése, valamint az Európai Önkormányzatok és Régiók Konferenciája (CEMR). A beleszólásra és a vélemények becsatornázására nyújtanak lehetőséget az Európai Bizottság által létrehozott tanácsadó, szakértői és konzultatív bizottságok, amelyek száma az ezret is eléri. A tanácsadó bizottságokban nemzeti kormánytisztviselők mellett magáncégek képviselői is ülnek. A szakértői testületekben a tagállamok szakértői foglalnak helyet, míg a konzultatív bizottságokban az európai érdekcsoportok képviselőit találjuk. Az előkészítő munka során rutinszerűen konzultálnak az érintett EU-szektorok képviselőivel, de természetesen az utóbbiak maguk is kezdeményezik a kapcsolatfelvételt, hogy kifejthessék a véleményüket. A lobbisták sokkal könnyebben találnak "fogást" az Európai Parlamenten, amely valamennyi közül a legnyitottabb uniós intézmény. Legalább három ezer "kijáró" áll napi kapcsolatban a képviselőtestülettel, vagyis egy parlamenti képviselőre durván 5 lobbista jut. A Strasbourgban és Brüsszelben felváltva ülésező Parlamentnek legalább három olyan intézménye van, amely lehetőséget nyújt az érdekérvényesítőknek. A lobbizás legfontosabb színterei a parlamenti szakbizottságok. A bizottságok ülései az esetek többségében nyilvánosak, ezért az érdeklődési körtől függően tömegével vonzzák a szorgalmasan jegyzetelő lobbistákat. A legnagyobb érdeklődés általában a környezetvédelmi, közegészségügyi és fogyasztóvédelmi, valamint a gazdasági-pénzügyi és iparpolitikai bizottság üléseit kíséri.


17

A bizottságok többnyire ún. raportőri rendszerben dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy egy, az adott kérdéshez értő képviselőt (témavezetőt) bíznak meg a jelentés tervezetének elkészítésével, amit a kollégák a vita során módosító indítványokkal egészíthetnek ki. A harmadik struktúra a parlamentben az érdekek tálalására a parlamentközi csoportok rendszere. Ezeknek a speciális érdekek körül szerveződő képviselői csoportoknak nincs hivatalos státusuk, ezért működésüket nem is az Európai Parlament költségvetéséből finanszírozzák. Viszont éppen ez a jellemzőjük teszi érdekessé az EPképviselőknek ezeket az informális fórumait egyes érdekcsoportok számára, amelyek alkalmasint anyagi támogatást nyújthatnak a működésükhöz. Sokan emiatt határozottan ellenzik létezésüket. Mások szerint ugyanakkor a konszenzusépítés fontos eszközei, hiszen nem párthovatartozás, hanem érdeklődési terület szerint tömörülnek benne a képviselők. Pontos nyilvántartás nincs róluk, de becslések szerint az ötvenet is elérheti az ilyen csoportok száma. A teljesség igénye nélkül, íme néhány közülük: Gépkocsihasználók, Mozi és audiovizuális politika, Zenebarátok, Etnikai kisebbségek, Turizmus, Tibet, Rögbi Liga stb. Valamennyi közül azonban a legismertebb alighanem az úgynevezett Kenguru Csoport, amely többek között volt európai bizottsági elnököket, tagállamok egykori állam- és kormányfőit és nagyiparosokat tömörít, és az egységes belső piac előmozdításán fáradozik. Óriási a jelentősége annak, hogy egy érdeket az uniós döntéshozatali folyamat melyik szakaszában prezentálnak. Ehhez pontosan ismerni kell, hogy mely uniós intézmény milyen jogosítványokkal rendelkezik a döntéshozatal során, és a konkrét kérdésben melyek az eljárási szabályok. Utóbbiak néha egészen furcsa helyzetet produkálnak. Az EU-s lobbizásról szóló szakkönyvek szinte kivétel nélkül felemlegetik azt a rendhagyó esetet, amikor a terhes nőkről szóló irányelvet a Halászati miniszterek tanácsa fogadta el, mert a jogszabály elfogadására szabott határidő lejárta előtt ez volt az utolsó miniszteri tanácsülés. Bár a legfőbb döntéshozó szerv a Tanács, de a témától függően az Európai Parlamentnek semmilyen, kicsi vagy döntő szava nem lehet egy-egy jogszabály elfogadásában. A képviselőtestületnek a közösségi politikák alá eső, bizonyos területeken (pl. mezőgazdaság és közlekedés) konzultációs joga van a bizottsági javaslatokat illetően, de utóbbi nem kötelezhető az EP észrevételeinek figyelembevételére. Ennél sokkal erősebb jogkörrel ruházza fel a parlamentet az együttműködési eljárás, amely szorosan bevonja a döntéshozatali folyamatba, anélkül azonban, hogy törvényhozói hatalmat adna a kezébe. A monetáris politikát érintő kérdésekben például az együttműködési procedúra révén a parlament ugyan


18

nem tudja ráerőltetni álláspontját a Tanácsra, de módosításokat javasolhat. A közös döntési eljárás alá eső kérdésekben (környezet- és fogyasztóvédelem, strukturális alapok, személyek szabad mozgása, egészségügy, oktatás stb.) viszont a képviselőtestületé az utolsó szó a Tanáccsal szemben. A parlament egyszerű többséggel elutasíthat egy jogszabályt, amit a kormányok hosszú évek munkájával hoztak tető alá. Az Unió intézményeivel kapcsolatban nemcsak törvénykezdeményezői (Európai Bizottság) vagy törvényhozói (Tanács és Európai Parlament), de például a Bizottság esetében kiterjedt végrehajtói, valamint döntéshozói jogkörökről is beszélhetünk. Elég a versenyjogi kérdésekre gondolni, amelyek terén az Európai Bizottság legfelsőbb hatóságként saját hatáskörben sokmilliárdos állami támogatások sorsáról vagy cégek egyesüléséről dönthet.

3.2.4. Az EU-s érdekképviseleti munka támogatása Az érdekérvényesítő (lobbista) szakszerűen segíti az érdekképviseleti feladatok elvégzését. Szakmai felkészültsége lehetővé teszi, hogy ismerve az érdekérvényesítés jogi szabályait, etikai normáit, az egyes területek lobbizásának sajátosságait, a gyakorlatban is alkalmazza a legális érdekérvényesítést. Tevékenysége során alkalmas: • Egy-egy ügy szereplői (gazdasági, szociológiai) érdekeinek szakszerű, meggyőző képviseletére, • Tanácsadói (lobbi) munkára, • Kapcsolatok építésére, ápolására, • A helyi és társadalmi érdekek összehangolásának előmozdítására. Az érdekérvényesítő munka legjellemzőbb területei: • Információk gyűjtése, elemzése, • Ajánlások, javaslatok készítése a megbízók nevében, • Döntéshozóknál ügyfeleik érdekében közbenjárás, • Az érdekek harmonizálása. Ennek keretében az érdekképviseleti munkát támogató szakemberek Magyarországon: • Részt vállalnak az igények felmérésében, megfogalmazásában, • Részt vesznek a döntések előkészítésében, elemzésében, döntési alternatívák kidolgozásában, Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

19

• Javaslatot tesznek megbízóik számára a különböző pályázatokon való indulásra, • Kapcsolatot tartanak a különböző minisztériumok, főhatóságok, önkormányzatok kompetens képviselőivel, • Kapcsolatot ápolnak a döntéshozó intézmények (Országgyűlés, Kormány, Minisztériumok, Főhatóságok, Országos Hatáskörű Szervek) munkatársaival, • Figyelemmel kísérik a gazdasági, pénzügyi és jogi folyamatokat / előírásokat, Ennek keretében Európai Uniós ügyekben: • Tanácsokat adnak az EU szervezeti és működési rendjével kapcsolatban, • Figyelemmel kísérik az Európai Uniós szervezetek működését, jogalkotó tevékenységét, • Kapcsolatot tartanak EU-s szervezetekkel, partnerekkel, • Javaslatokat fogalmaznak meg a támogatási, közbeszerzési pályázaton való részvételre.


20

Civil érdekérvényesítés az Európai Unióban Közve tle n m egker esé s Kolaícióépítés

Tömegtám ogatá s

szak mai háttér kutatás

Lobbi Public Affairs

közvé le mény kutatá s

Sajtóka pc solatok

e -ka mpány támogató hirdeté sek

Forrás: Dr. Kégler Ádám, 2010


21

3.3. Az érdekérvényesítés tagállami szintjéről

Az érdekérvényesítés kutatása közel ötven éves hagyományokra nyúlik vissza az Egyesült Államokban és azon belül is kiemelten a Harvard Egyetem John F. Kennedy College-ban. A politikai és gazdasági érdekek egymásra kölcsönösen ható folyamatainak vizsgálata Európában főleg a ’70-es évektől bontakozott ki, jelenleg az érdekérvényesítéssel foglalkozó kutatások három nagyobb ága meghatározó: az egyes uniós intézményekben zajló nyomásgyakorlás vizsgálata, az aktorok (tagállamok, gazdasági szereplők és a civil szféra) ilyen jellegű tevékenységének kutatása, valamint a szakpolitikai témakörökhöz kapcsolódó vizsgálatok. A tagállami érdekérvényesítés napjainkra egy meglehetősen komplex folyamattá fejlődött, amelynek során a tagállamok hagyományos, hatalom- és erőforrás alapú nemzeti nyomásgyakorlással ellentétben sokkal összetettebb, a külső tényezőkkel jobban számoló tárgyalási struktúrák alakultak ki, amelyek a politikai napirend különböző fázisaiban (bizottsági előkészítés, beterjesztés, intézményközi tárgyalás, döntéshozatal, végrehajtás) különböző eszközök, és intézmények segítségével próbálják meg érdekeiket érvényesíteni. A huszonhét tagúra bővült Európai Unióban olyan összetett alkufolyamatok rendszere alakult ki, amelyek sok esetben a szervezet működésének korlátait feszegetik. Az intézményi reform szükségessége – a legutolsó bővítési hullám óta – ugyanakkor folyamatosan beleütközik a tagállamok állampolgárainak elutasításába, amelyek mögött meghúzódó okokat csak részben lehet az intézményekkel szemben érzett állampolgári bizalmatlanság számlájára írni. Az Európai Unió működésének egyik legfontosabb vezérelve azon alapszik, hogy az egyes tagállamok miként tudják saját érdekeiket megjeleníteni és érvényesíteni a szervezet különböző intézményeiben. A tagállamok akarata, kompromiszszumra való készsége és együttműködési hajlandósága szabja meg a szervezet fejlődésének mindenkori irányvonalát, működésének kereteit. Ugyanakkor a 2005-ös referendumok bukása, majd a 2008-sa ír elutasítás igen erőteljesen felszínre hozta a szervezet működési zavarait. Az EU egyszerre szembesül egy óriási legitimációs válsággal, illetve a jogi-intézményi alapok megújításának kényszerével.


22

3.4. Ágazati és vállalati érdekérvényesítés az EU-ban

Az európai érdekképviseleti tevékenység az esetek többségében a következő funkciók megvalósítását jelenti: •

Szolgáltatási funkciók – Specifikus – gyakran kizárólagos – szolgáltatások nyújtása az Ügyfél, vagy a tagszervezet számára (pl. információk szerzése, továbbítása);

•

Lobbi funkciók – A döntés-előkészítés és a döntéshozatal eljárások befolyásolása „kívülről” (pl. konzultációk Bizottsági tisztviselőkkel, vagy részvétel meghallgatásokon);

•

Döntéshozatali funkciók – A döntések befolyásolása „belülről” (pl. részvétel a bizottsági szakértő munkacsoportok munkájában, projektek értékelése);

•

Végrehajtási funkciók – Részvétel a „policy” végrehajtásában (pl. program-végrehajtási funkciók átvétele a Bizottságtól).

Ennek megfelelően az EU-s ágazati- és vállalati érdekérvényesítés szereplők a következők: •

Európai Bizottság – tisztviselők;

•

Európai Parlament – képviselők, asszisztensek, titkárság;

•

Kb. 3000 érdekcsoport, két kategóriában – Non-profit szervezetek és gazdasági vállalkozások: –

Kb. 15.000 lobbista,

– 500 európai és nemzetközi iparági szövetség és NGO (kb. 5000 nemzeti iparági szövetséget tömörítve), –

50 regionális, tartományi, stb. képviselet,

–

200 vállalat közvetlen képviselete,

–

100 konzultáns cég/ügynökség (PR/PA),

–

100 jogi iroda;

•

Európai uniós mandátummal rendelkező egyéb szervezetek (pl. ERG);

•

A brüsszeli média képviselői;

•

A Tanács – A tagállamok állami apparátusa.


23

Az ágazati érdekérvényesítés folyamatában a multinacionális vállalatok, a gyáriparosok és a munkaadók érdekeiért több kipróbált, nagy befolyással rendelkező, ágazatok feletti szövetség lobbizik Brüsszelben. Közülük a legjelentősebb minden bizonnyal az Európai Ipari és Munkaadói Konföderációk Szövetsége (UNICE), amely az egész üzleti szféra érdekeit képviseli és ebben a minőségben az EU hivatalos szociális partnerének számít. Az UNICE több mint 20 ország 32 országos szövetsége által alkotott konföderáció, amelynek szakvéleményét a közösségi intézmények szinte kötelező érvénynyel kikérik, akár napi ügyekről, akár új törvények megalkotásáról legyen is szó. Ezen felül meg kell említeni a következő szervezeteket: •

ETUC: Európai Szakszervezetek Konföderációja (munkavállalói érdekek érvényesítése);

•

ERDF: Európai Regionális Fejlesztési Alap (területi és regionális érdekek képviselete);

•

EUROCHAMBERS, Kereskedelmi és iparkamarák.

Kik lobbiznak? • Főként nagyvállalatok, iparági képviseletek, régiók és civilek (a civilek legsikeresebb lobbistái: a zöldek ).

Milyen területeken lobbiznak? • Szabályozási kérdések, • Pályázati lehetőségek, • Általános információkérés.

népszerű téma

Kiknél lobbiznak? • Európai Bizottság: törvénykezdeményező és előkészítő intézmény, • Európai Parlament: szakbizottságok, képviselők, informális fórumok, • Európai Unió Tanács: legfőbb döntéshozatali intézmény (tagállami szint). Forrás: Dr. Kégler Ádám, 2010


24

4. A soros elnökség intézménye

4.1. A soros elnökség definíciója

Miniszteri tanácsi formációk GAERC: Általános Ügyek és Külkapcsolatok

Európai Tanács

ECOFIN: Gazdaság és Pénzügy COMP: Versenyképesség

ECOFIN GAERC

COMP

JAI

TREN TANÁCS

TREN: Közlekedés, Távközlés és Energia EPSCO: Foglalkoztatás, Szociálpolitika, Egészségügy, Fogyasztóvédelmi Ügyek CEY: Oktatás, Ifjúság és Kultúra

ENVI

EPSCO AGRI

CEY

AGRI: Mezőgazdaság és Halászat ENVI: Környezetvédelem JAI: Bel‐ és Igazságügy

A soros elnökség intézménye szerint a tagállamok fél éves ciklusokban váltják egymást az EU élén. A soros elnökség intézménye nagy presztízst jelent az adott tagállamnak, jelentős befolyásolási lehetőségeket rejt. Emellett azonban nagy felelősséggel is jár, hiszen a soros elnökséget vivő ország hívja össze és elnököl a Tanácshoz kapcsolódó összes intézményben, ő hív fel a szavazásra és ő írja alá a megszülető jogi aktusokat. A soros elnökség szerepe jelentős, számos területre kiterjed, hiszen amellett, hogy az Unió külső képviseletében főszerepet játszik, mindig az elnökség hívja össze a Tanácsot, elnököl a Miniszterek Tanácsában és egyéb testületekben, gondoskodik a szavazásról, aláírja a megszületett döntéseket. A tárgyalásra kerülő kérdések összeállítása is az elnökség feladata, így befolyásolhatja a napirendre kerülő ügyeket.


25

A tíz újonnan csatlakozott tagállam közül elsőként Szlovénia elnökölhetett 2008ban, Magyarország 2011 első felében lesz az Európai Unió soros elnöke, ami nagy felelősséggel és rengeteg szervezéssel jár, hiszen ez azt is jelenti, hogy hazánk ad otthont az Európai Tanács ülésének és a Minisztertanácsok és magas rangú találkozók egy része is hazánkban zajlik majd. A Lisszaboni Szerződés annyiban módosítani a soros elnökség intézményét, hogy 18 hónapos ciklusokat szabna, melyben három ország viszi az elnökséget, mindegyik hat hónapig. A változtatás célja, hogy a három ország között szoros együttműködés alakuljon ki a munka folyamán

A Tanács működtetése Feladatok: • Formális, informális ülések napirendjének meghatározása

ECOFIN GAERC

COMP

• Ülés előkészítése (tartalmi‐technikai!) • Az ülés céljának meghatározása

JAI

TREN TANÁCS

ENVI

EPSCO AGRI

CEY

• Informális ülések magyarországi megszervezése • Az ülés levezetése • El nökségi kompromisszumos javaslatok el készítése, további lépések meghatározása • Egyeztetés az EP‐vel, a Bizottsággal • Egyeztetése a szociális, társadalmi partnerekkel • Sajtó, kommunikáci ó • Tanácsi következtetések • El nökségi következtetések


26

4.2. A soros elnökséggel kapcsolatos általános feladatok

Az Európai Unió soros elnökségét, az EK szerződés 203. cikkének megfelelően, adott tagállam hat hónapra tölti be. A tagállamok egy előre meghatározott rotációs rendszer alapján követik egymást. A sorrendiséget a 2004-es bővítéshez alkalmazkodva, a 2005-2020-as ciklusra határozta meg a Tanács, egészen pontosan 2020 júliusáig. Az elnökség szempontjából mindig meghatározó a megelőző és a következő soros elnök szerepe. "A múlt, a jelen és a jövő" képviselői megosztják egymással tapasztalataikat és segítik egymást a felkészülésben. A hat hónapos elnökségi periódust az európai Tanács rendes júniusi és decemberi ülése zárja le. Az elnökség feladatait csak részben szabályozzák Uniós jogszabályok. Részletes szabályozást a Lisszaboni Szerződésben fektetett le a Közösség. Eddig nagyrészt szokásjogi normák érvényesültek ezen a területen. Ilyen szokás az is, hogy az államfők közti informális találkozókat mindig a soros elnökséget betöltő országban tartják. Az elnökség teendői elsősorban reprezentációs és ügyvezetői feladatok: • Az elnökség feladata, hogy összehívja az Európai Unió Tanácsa és az Európai Tanács, és ezek előkészítő bizottságainak üléseit, elkészítse a napirendeket, és betöltse a levezető elnök szerepét. Ezen kívül az elnökség hívja össze az Állandó Képviselők Bizottságának (Coreper I. és Coreper II. szinten), és a mintegy 200 egyéb bizottságnak és munkacsoportnak rendszeres üléseit. • Feladata továbbá, hogy képviselje a Tanácsot az Unió más intézményeiben, mint a Bizottság és az Európai Parlament. • Végül feladata, hogy ellássa az Unió képviseletét harmadik országokkal és nemzetközi szervezetekkel szemben, vagyis, hogy képviselje az Uniót annak nemzetközi kapcsolataiban. Az elnökség nagyon fontos szerepet tölt be az Unió szervezetében. Bár első látásra a feladatok csupán jelképesnek tűnnek, sok esetben ez a fajta háttérmunka adja meg az EU politikai irányvonalát. Az elnökség határozza meg a Tanáccsal kapcsolatos össze intézmény napirendi pontjait, ami nagy befolyásolási lehetőséget rejt magában. Jó példa erre a Lisszaboni Szerződés megszületése. 2007 januárjától az EU elnökségét betöltő Németország, azt tűzte ki az elnökség céljának, hogy szülessen döntés az EU Alkotmányról. Hosszas viták árán ugyan, de, mint köztudott, megszületett a Lisszaboni Szerződés tervezete, mely jelenleg a tagállami ratifikáció


27

stádiumában tart. Ha pedig a ratifikációk során nem utasítja el valamely tagállam, akkor 2009 januárjától életbe is léphetnek a benne foglalt változások. Fontos kiemelni, hogy a soros elnökség mindig az Európai Uniót képviseli, és nem saját államát. Mivel az elnöki pozícióból a saját állam képviselete nem megengedett, az ülésen részt vesz az elnökséget betöltő tagállam egy másik képviselője is, ő felelős a nemzeti érdekek érvényesítéséért. A tagállamok megegyeztek, hogy az Európai Tanácsot az Európai Unió intézményévé teszik, és ennek élére egy állandó elnöki funkciót hoznak létre ("az EU elnöke"). Az elnököt két és fél évre fogják választani, feladata az Európai Tanács munkájának előkészítése és folyamatosságának biztosítása. Kinevezése egyszer meghosszabbítható. Ezen kívül megmarad az Alkotmány kapcsán felvetődött "csoportos elnökség" ötlete is, miszerint a soros elnökség fennmaradó feladatait a tagállamok hármasával lássák el, 18 hónapos periódusokban. Ez a forma hasonlít a jelenleg működő rendszerre, ahol a volt és a következő elnök segítik az aktuális elnökség munkáját. A csoportos elnökség elméleti felosztását már 2007-től alkalmazzák, bár a Lisszaboni Szerződés még nem lépett életbe. Az első hármas ciklust a német, a portugál és a szlovén elnökség triádja képviselte, ám a gyakorlatban még a klasszikus elnökségi rendszer valósul meg.


28

4.3. Az Európai Tanács ülésének előkészítése Az Európai Tanács üléseinek előkészítése hosszadalmas (közel másfél hónapos) és rendkívül összetett (technikai és tartalmi feladatokat egyaránt hordozó) folyamat. Az előkészítés során fontos, hogy az elnökség és a Tanács Főtitkársága napi szinten, szorosan együttműködjön. A csúcstalálkozók technikai előkészítését illetően a találkozók időpontját rendszerint a soros elnökség határozza meg. Az elnökségi naptár tervezetének már hét hónappal az elnökségi időszak kezdete előtt indikatívan tartalmaznia kell a csúcstalálkozók tervezett időpontját, fenntartva a későbbi esetleges időpont módosítás lehetőségét. Az egyes protokolláris és logisztikai kérdésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a Tanács Főtitkársága két héttel a csúcstalálkozó előtt ún. „coreu” üzenetben ismerteti a tagállamokkal. A tagállamok állam- és kormányfői részére a soros elnökség miniszterelnöke (az Európai Tanács elnöke) egy-két nappal az ülést megelőzően hivatalos meghívólevet küld, melyben röviden vázolja a csúcstalálkozón megvitatni tervezett kérdések kezelésének főbb szempontjait és várható menetrendjét. A csúcstalálkozó tartalmi előkészítése tekintetében a munkálatok túlnyomó részét a jogalkotási folyamat kezelése, azaz az egyes dossziék javaslatból döntéssé történő formálása jelenti. Az egyes nyitott kérdések megoldásában az Európai Parlament (EP) is fontos szerepet játszik, segít a konszenzus megtalálásában és a legfontosabb, politikailag legkényesebb dossziék (pl. REACH, szociális kérdések) véglegesítésében. Sajnálatos módon azonban mégis előfordul, hogy egyegy kényes dosszié tekintetében, melynek előre vitelére az elnökség sok energiát szentelt és bár vitája egészen jól haladt, politikai szinten végül az a döntés születik, hogy a dossziét nem viszik tovább. Fentiek érdekében fontos, hogy a döntések mindig a megfelelő időben és a megfelelő szinten szülessenek meg. Az elnökség a csúcstalálkozón megvitatni tervezett fontosabb kérdéseket nagyjából négy héttel a csúcstalálkozót megelőzően, részletezett napirend tervezet formájában terjeszti a tagállamok elé. A csúcstalálkozók eredményét az Európai Tanácson elfogadásra kerülő tanácsi következtetések „szentesítik”. A következtetések előkészítése a mindenkori soros elnökség felelőssége. Az eddig követett gyakorlat azt mutatja, hogy a következtések szövege bár a tagállamok konszenzusán alapul, az elnökség törekszik arra, hogy a formálisan elfogadásra kerülő dokumentum „saját nyelvezetét” többékevésbé megtartsa. A következtetések szerkezete és terjedelme az elmúlt időszakban sokat változott. Míg 8-10 évvel ezelőtt a következtetések még kb. 40-45 oldalasak voltak, az elmúlt másfél évben, és különösen a szlovén és a francia elnökségek alatt jelentős erőfeszítések történtek a rövid, közérthető, csak a politikailag lényeges elemeket tartalmazó következtetések elfogadására.


29

A csúcstalálkozót általános gyakorlat szerint csütörtök-pénteki napokon rendezik. A delegációtagok a tárgyalóteremben kötött ültetési rendben ülnek. A munkaüléseken mindenkor jelen van a Bizottság elnöke és egy biztos, a soros elnökség, a Tanács Főtitkársága, és a Tanács kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Az állam- és kormányfőn, illetve a külügyminiszteren túl az elnökség további négy, a tagállamok további két fővel (állandó képviselő, illetve államtitkár) képviseltetik magukat. Az Európai Parlament elnöke nem tagja az Európai Tanácsnak, ugyanakkor általánossá vált az a gyakorlat, hogy a csúcstalálkozó formális megkezdését megelőzően az Európai Tanács egyes kérdéseit illetően az EP elnöke is ismerteti nézeteit. A munkaüléseken elhangzottak a többi tanácsülés nyilvános napirendi pontjaival ellentétben nem követhetők nyomon kivetítőn. Ügyelve az ülés bizalmas jellegére a Főtitkárság munkatársaitól a diplomaták értesülnek elsőként a legfrissebb információkról, melyet lejegyzetelve faxon továbbítanak a delegációs szobákba, ahonnan már a delegáció többi tagja is megismerheti a legújabb fejleményeket. Más „debriefing” rendszer nem működik, az elhangzottakat formálisan sehol sem rögzítik, a döntések „gentlemen’s agreement” alapon születnek. Ez a gyakorlat egyensúlyt teremt az információáramlás és a bizalmas információk kiszivárgásának elkerülése között. Amennyiben az ülésen elhangzottak közvetlenül eljutnának a nyilvánossághoz, az éppen a vita nyitott természetét „mérgezné meg”. A következtetések tervezetét az Európai Tanács első napi vitájának eredményei alapján rendszerint az elnökség, a Főtitkárság, és a Bizottság még a csúcs első napjának éjszakáján átdolgozza, melyet a találkozó második napján kora reggel kioszt a delegációknak. A csúcstalálkozó második napját - a még esetlegesen nyitott kérdések lezárását követően - a következtetések véglegesítésének, illetve elfogadásának szentelik. A csúcstalálkozó többnyire a második napon délelőtt ér véget, kivételes esetben azonban előfordulhat, hogy jelentősen elhúzódik, ahogyan történt ez a 2007-2013 közötti időszakra szóló 7 éves pénzügyi perspektíva, egyes intézményi kérdések, vagy a klíma- és energiacsomag tárgyalásakor is. A csúcstalálkozó végén az elnökség rendszerint röviden tájékoztatja a tagjelölt országok állandó képviselőit is a találkozó fontosabb eredményeiről. Kitekintve a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével kapcsolatosan felmerülő kérdésekre az már most elmondható, hogy az új szerződés hatálybalépése változásokat hozhat az Európai Tanács jövőbeli szerepét illetően is, a hatálybalépés körüli huzavona azonban nem szabad, hogy elvonja a soron következő elnökségek figyelmét a felkészülésről. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően az Európai Tanács (két és fél évre választott állandó elnökkel az élén) önállósult intézménnyé válik, saját eljárási szabályzattal és saját költségvetéssel (kb. 2,5 milliárd euró).


30

Az Európai Tanács titkárságát ugyanakkor továbbra is a Tanács Főtitkársága adja majd, a soros elnökség támogatásával. A csúcstalálkozók időpontjának meghatározása már nem csak kifejezetten az elnökség feladata és jogköre lesz, az az Európai Tanács új elnökével közösen fog történni. A részvételi szint tekintetében az új Szerződés szerint az állam – és kormányfők dönthetnek majd arról, hogy egyik miniszterük (nem csak kifejezetten a külügyminiszter) elkísérje őket. Az Általános Ügyek Tanácsát (ÁÜT) és az Európai Tanácsot kivéve a soros elnökség feladata lesz minden tanácsi formáció elnökölése. Az ÁÜT és az Európai

Az Európai Unió Tanácsa Tanács = Miniszterek Tanácsa Az EU kormányközi alapon működő döntéshozó, jogalkotó szerve, amely a tagállamok érdekképviseleti intézménye. TAGJAI: az adott témáért felelős tagállami mini szterek (8 szektorál is tanács) SZÉKHELYE: Brüsszel MŰKÖDÉSE: Soros elnökség intézménye COREPER: állandó képv isel ők bizottsága Munkacsoportok Főtitkárság

A Tanács szavazási formái Egyszerű többséggel → eljárási kérdésekben Minősített többséggel → az ügyek döntő részében Egyhangúlag → a politikailag legérzékenyebb kérdésekben A minősített többségi szavazás a Nizzai Szerződés szerint: A szavazatok minősített többsége (min. 255/345) A támogató tagállamok egyszerű többsége (min. 17/27) Az EU összlakosságának 62%‐a (TÁ kérésre vizsgálandó) A minősített többségi szavazási eljárás esetén az egyes tagállamok szavazati súlya népességük arányában eltérő. Magyarországnak 12 szavazata van a Tanácsban.

Tanács előkészítése a Tanács Főtitkárságával szoros együttműködésben történik majd.


31

Aranyszabályok az Európai Tanács előkészítésével és lebonyolításával öszszefüggésben: •

Informális csúcstalálkozó megrendezését jól meg kell fontolni;

•

Meg kell őrizni az Európai Tanács ülések bizalmas természetét;

•

Az eszmecserék és a következtetések lehetőség szerint legyenek rövidek és fókuszáltak;

•

Célszerű használni a Brüsszel (Állandó Képviselet) központú előkészítés gyors és reaktív módját, csak a szükséges szereplők bevonásával;

•

A lebonyolítás legyen átgondolt, megtervezett, szakszerű;

•

A megfelelő üzeneteket továbbítani kell az EP és a sajtó felé.


32

5. A magyar soros elnökség programja

5.1. Kormányzati felkészülés a trió együttműködésének keretében A Belgium, Magyarország és Spanyolország alkotta trió 2010. január 1. és 2011. július 31. között látja el féléves periódusokban az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét. A három ország a trió együttműködésben rejlő lehetőségeket maximálisan ki kívánja használni. A trió olyan szoros, innovatív együttműködést tervez, amely az utánunk következő csoportos elnökségek számára is modellként szolgálhat. Az európai ügyekért felelős államtitkárok 2008 májusában – magyar javaslatra – egyetértettek abban, hogy az EU-elnökség kapcsán strukturált együttműködést alakítanak ki, mely kiterjed minden érintett minisztérium közötti együttműködésre is. A trió ezt az együttműködést mind az EU-elnökségi felkészülés, mind a csoportos elnökség lebonyolítása során fenn kívánja tartani, politikai és szakértői szinten egyaránt. A magas szintű politikai együttműködés keretében szükség szerinti gyakorisággal miniszterelnöki, külügyminiszteri, illetve európai ügyekért felelős államtitkári találkozókra kerül sor. Az európai ügyekért felelős államtitkárok rendszeres találkozóik közül évente legalább egy – összesen három – alkalommal egymás fővárosában folytatnak konzultációt a közös feladatokról, különös tekintettel a trió program elemeire és a trió elnökségből fakadó egyéb feladatokra, a szoros együttműködés lehetőségeire. A koordinált döntéshozatal érdekében szoros szakértői együttműködés szükséges. Ezt az elnökségi felkészülés hazai központi koordinációjáért felelős, egyben a trió központi kapcsolattartóinak (focal point) jelölt külügyminisztériumi tisztviselők biztosítják. Feladatuk a politikai döntéseket igénylő EU-elnökséggel összefüggő ügyek előkészítése, a döntések végrehajtása, az EU-elnökséggel kapcsolatos egyéb kérdések szakértői előkészítése, közigazgatásokon belüli koordinációja, a trió együttműködés koordinálása, a csoportos elnökségi program tervezetének szakértői szintű előkészítése. A szakminisztériumok közvetlen szakmai kapcsolatot építenek ki az elnökségi felkészülés időszakában és szorosan együttműködnek az elnökség alatt. A trió partnerek szakértői hálózatot hoztak létre. A csoportos elnökségi program, az elnökségi naptár kialakítása, trión belüli egyeztetése ugyanakkor egy csatornán, a külügyminisztériumokon keresztül történik.


33

Szoros és rendszeres együttműködést folytat a három tagállam EU Állandó Képviselete is. A tizennyolc-hónapos program egy stratégiai és egy operatív részből áll. A csoportos elnökségi program stratégiai részének első szövegtervezetét az államtitkárok 2009 januárjában egyeztették. A csoportos elnökség programját végül az Általános Ügyek Tanácsa 2009. december 7-i ülésén jóváhagyta. A trió tagjai az elnökségi stáb képzési programjába előadóként kölcsönösen meghívják egymás tagállami, valamint uniós intézményeknél dolgozó szakértőit. A szakpolitikai képzés szélesítése érdekében a társminisztériumok közvetlen kapcsolataikon keresztül felmérik közös szakmai szemináriumok, illetve konferenciák megrendezésének lehetőségét. A trió tagjai 2009 szeptemberétől a csoportos elnökség másfél éves időszakára összekötő diplomatákat küldenek egymás EU-elnökségi program központi koordinációját ellátó szervezeti egységeihez. Emellett a szaktárcák közvetlen kapcsolataikon keresztül tárcaszakértők kölcsönös cseréjében állapodhatnak meg. Az érdekképviseleti felkészülés alapvető eleme a soros elnökség programjának részletes megismerése. Az alábbiakban röviden bemutatjuk az aktív magyar részvétellel készülő trió programjának fontosabb elemeit, melynek stratégiai szintű összefoglaló dokumentációját a mellékletek között külön is bemutatjuk.


34

5.2. A trió elnökségi programja

Az elnökségi trió együttműködésének alapvető keretét határozza meg a trió 18 hónapos elnökségi programja. Az elnökségi programnak illeszkednie kell az EU általános napirendjébe. Az elnökségi program kialakítása az elnökség ideje alatt napirendre kerülő nagy politikai dossziék, jogalkotási javaslatok, uniós események, főleg állam- és kormányfői, valamint miniszteri szintű találkozók tervezését jelenti. Egyes témák tárgyalását korábbi politikai kötelezettségként vállalt menetrend írja elő, más intézkedéseket az aktuális fejlemények diktálnak. A trió programja két részből áll: a stratégiai programból, amely a trió legfőbb politikai céljait tartalmazza, röviden (4-5 oldalban) összefoglalva; valamint az operatív programból, amely a stratégiai program részletes kifejtése (uniós jogszabályalkotás, cselekvési tervek, stb. szintjén, 60-80 oldalon). A miniszterelnök vezetésével működő EU-elnökség Bizottság 2008 szeptemberében egyetértett azzal, hogy Magyarország az alábbi kérdéseket javasolja szerepeltetni a trió stratégiai programjában: 1. Lisszaboni stratégia új szakasza; 2. Energia és klímapolitika; 3. Szabadság, biztonság és jog térsége (poszt-hágai program végrehajtása, román-bolgár schengeni értékelés); 4. Új többéves pénzügyi keret; 5. Bővítés, Nyugat-Balkán európai integrációja; 6. Európai szomszédságpolitika. Ezekkel a prioritásokkal az Országgyűlés ötpárti EU-elnökségi munkacsoportja is egyetértett. A trió stratégiai programja fő irányairól először 2008 szeptemberében egyeztettek Madridban az európai ügyekért felelős államtitkárok. A megbeszélésen alapvetően egyetértés alakult ki abban, hogy a magyar részről is javasolt prioritások képezzék a stratégiai program alapját. A trió egyben felkészült a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével kapcsolatos feladatok ellátására is. A trió stratégiai programjának első tervezete 2009 elejére készült el. Ezt követően részletes egyeztetések kezdődtek az uniós intézményekkel (Tanács, Európai Bizottság, Európai Parlament), és a tagállamokkal, különösen az előttünk és utánunk következő trió országaival. A csoportos elnökség programját az Általános Ügyek Tanácsa 2009. december 7-i ülésén jóváhagyta.


35

A trió közös programja mellett mindhárom tagállam készít a saját elnökségi időszakára szóló, a trió program célkitűzésein alapuló féléves elnökségi programot. A magyar elnökségi programot 2010 tavaszára kell elkészíteni.

Az EU soros elnökség három fő feladata 1. Az Európai Unió Tanácsának (Miniszterek Tanácsa, Tanács) és a tanácsi munkacsoportok elnöklése. Találkozók, ülések szintjei: 1. Miniszterek Tanácsa 2. Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER I,II) 3. Tanácsi munkacsoportok (pl. B.5 számú Strukturál is akciók munkacsoport: a strukturális politika, ezen belül területi kohézió) 4. Informális ülések: miniszteri találkozók, középvezetői ülések és munkacsoport ülések egy‐egy témában Feladatok: 1. priori tások meghatározása 2. féléves munkaprogram készítése 3. napirendek összeállítása 4. találkozók összehívása 5. kompromisszum keresés 1. Az Tanács képviselete a többi EU‐s intézmény felé (pl. Bizottság, Európai Parlament). 2. Az EU képviselete az EU‐n kívüli országok és a nemzetközi szervezetek (pl.: ENSZ, WTO) felé.


36

5.3. Az új magyar kormány célkitűzései a soros elnökséggel kapcsolatban

Az Orbán Viktor vezetésével újonnan megalakult polgári kormány a 2011. első félévi magyar EU-elnökség előtt hét hónappal vette át az ország irányítását. Olyan pillanatban, ami nemcsak a Magyarországot közvetlenül érintő kérdések megoldása szempontjából kivételes, hanem az Európai Unió előtt álló kihívások és lehetőségek tekintetében is meghatározó. Magyarország, mint az Európai Unió tagja ebben a folyamatban kivételes szerephez jut az Európai Unió Tanácsa 2011. első félévi soros elnökségi feladatainak ellátásakor. A magyar Kormány feladata lesz, hogy az Európai Unió Tanácsának elnökeként a tagállamok közösen megfogalmazott céljainak sikerét segítse. A magyar elnökségi felkészülés kiinduló pontjai: •

Az első magyar EU-elnökség – egyszerre Európa és Magyarország szolgálatában – A magyar nemzeti érdek szempontjából különleges helyzetben vagyunk: az Európai Unió napirendjén olyan ügyek, célok szerepelnek, amelyek nagyban egybeesnek saját törekvéseinkkel. Ennek példája a munkahelyteremtés, amely a formálódó Európa 2020 stratégia első fő célkitűzése, miközben az új magyar kormánynak is egyik fő prioritása. A gazdasági világválságból való kilábalás törékeny, ugyanakkor esélyt is kínál, amellyel a tagállamoknak élniük kell. Az ehhez szükséges javaslatok, intézkedések az Unió politikai napirendjén szerepelnek. Ennek a napirendnek a megvalósulásához kíván a magyar elnökség aktívan hozzájárulni.

•

Erős Európa – A Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével az intézményi átmenet lezárult. A Tanács 18 hónapra szóló programját meghatározó három egymást követő elnökség (a trió-elnökség) első két tagja megkezdte az új Szerződés végrehajtását, „beüzemelését”. A magyar elnökség az intézményi stabilitást immár adottságként kezeli. Így fokozott figyelmet fordíthat az uniós, köztük a magyar polgárokat közvetlenül érintő sorskérdésekre. A magyar elnökség alapvető küldetésként kezeli az Európai Unió pozícióinak, versenyképességének megerősítése a világban. Ennek feltételei: munkára épülő, társadalmilag, ökológiailag és fiskálisan fenntartható gazdasági növekedés; erős belső szolidaritás és kohézió; erős uniós politikák. A kormány ezért híve a gazdasági kormányzás (economic governance) erősítésének az egész Unió szintjén, azaz az euró-zónán belül és kívül állók részvételével egyaránt. Ennek eléréséhez Magyarország a közösségi módszert tartja legalkalmasabbnak; a magyar elnökség kiáll majd ennek következetes érvényesítése mellett valamennyi, a Szerződésben e módszer hatálya alá sorolt kérdésben.


37

A következő néhány hónap a magyar EU-elnökségi feladatokra való felkészülés szempontjából mindennél fontosabb időszak. Egyrészt a belga EU-elnökség alatt alakul ki pontosan az a politikai napirend, amit majd a Tanács elnökeként Magyarországnak is követnie és teljesítenie kell, másrészt a Kormánynak szembe kell néznie a felkészülés előző kormánytól átvett örökségével. A rendelkezésre álló nyilatkozatok alapján a külpolitikai kormányzati kiemelt hangsúlyt kíván fektetni az uniós tagságból származó előnyök minél jobb kihasználására, egy karakteres európai uniós politika kialakítására és megjelenítésére, a magyar érdekek eredményes képviseletére. Ezt tükrözi, hogy a Kormány a 2010. július 28-ai ülését az európai uniós kérdéseknek és a magyar EUelnökségre való felkészülésnek szentelte. Ennek keretében a Kormány •

Részletesen áttekintette a következő öt hónap, a belga EU-elnökség napirendjét, az ahhoz kapcsolódó kormányzati álláspontokat, valamint szükség szerint az abból adódó magyar EU-elnökségi feladatokat;

•

Azonosította és meghatározta a magyar EU-elnökség lehetséges politikai prioritásait, valamint az egyes szakpolitikákhoz kapcsolódóan azokat a kérdéseket, területeket, amelyekkel a magyar EU-elnökség alatt az Uniónak foglalkoznia kell;

•

Összegezte azokat a magyar EU-elnökségi felkészülési feladatokat, amelyek a magyar EU-elnökségi program kialakítása, a magyar EU-elnökségi naptár véglegesítése, az elnökségi feladatokat ellátó tisztviselők további képzése kapcsán felmerülnek.

A magyar EU-elnökségre való felkészülés minden szempontból az utolsó szakaszba érkezett. Ezért kiemelkedően fontos részletesen is ismerni az Európai Unió Tanácsa belga EU-elnökségének programjával kapcsolatos magyar álláspont. Az Európai Unió napirendjén a belga EU-elnökség félévében számos olyan politikai kérdés szerepel, amely kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára. A polgári kormny céljai egybeesnek az uniós célokkal, a közös fellépés és az uniós eszközök a kormány programjának végrehajtását segítik, támogatják. A belga EU-elnökség prioritása, hogy a következő hónapokban az Unióban a tagállamok együttes döntéseivel enyhítse a válság gazdasági hatásait és meghatározza az utat a fenntartható és befogadó növekedés felé. Az Unió napirendjét ennek megfelelően a stabilitási és növekedési egyezmény megerősítése, a szorosabb gazdaságpolitikai koordináció megteremtése, a gazdasági fellendülés előmozdítása dominálja. A célok fő iránya, vagyis a fiskális fegyelem és a szerkezeti reformok együttes érvényesítése a versenyképesség növelését segítő intézkedésekkel együtt egybeesik a magyar érdekekkel. Az Uniónak az európai gazdasági kormányzás szempontjából a történetében eddig egyedülálló döntéseÉrdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

38

ket kell hozni az októberi európai csúcson. Az európai szemeszter olyan új eszköz lesz, amelynek első alkalmazása a magyar EU-elnökség félévére esik majd. Az új magyar kormányzat fontos külpolitikai célkitűzése Magyarország nemzetközi tekintélyének, hitelének és befolyásának helyreállítása. Ebben a célkitűzésben stratégiai szerepe van a 2011. első félévi magyar EU-elnökség sikeres és eredményes végrehajtásának. Amennyiben a Tanács féléves munkáját eredményesen irányítjuk, a napirenden lévő kérdésekben a tagállamok érdekeihez igazodó, kiegyensúlyozott eredményeket érünk el, egyúttal figyelve és kezelve a tagállamok érzékenységét és nehézségeit, Magyarország az elnökség sikerén keresztül jelentős elismerést nyerhet. A kormányzat deklarált célja, hogy a magyar EU-elnökség teljes politikai konszenzus mellett, minden parlamenti párt támogatásával és szoros együttműködésében valósuljon meg. Ennek érdekében a kormány „megnemtámadási szerződés” megkötését ajánlja a többi parlamenti pártnak, parlamenti vitanapot fog kezdeményezni a magyar EU-elnökség politikai prioritásairól és kiemelt hangsúlyt fektet az Országgyűlés immáron két éve működő EU-elnökségi munkacsoportjával való együttműködésre. A kormány döntött a magyar EU-elnökségi program kialakításának menetrendjéről. A cél, hogy egy átfogó magyar EU-elnökségi program mellett, minden szakpolitikára vonatkozóan pontosan lássuk az EU-elnökségi feladatainkat, céljainkat, mozgásterünket, a tagállamok érdekeit és azok összehangolása érdekében szükséges lépéseket. Erre figyelemmel a következő hónapokban a kormány tagjai, a Külügyminisztérium vezetői folytatják az európai uniós intézményekkel és a tagállami partnerekkel már megkezdett szoros egyeztetéseket. A magyar EUelnökség a felkészülés előttünk álló időszakában minden tagállamot vendégül lát, vagy minden tagállamba ellátogat. A magyar EU-elnökségi programot az év végére fogjuk véglegesíteni, amelyet a miniszterelnök jövő év elején az Európai Parlamentben, a külügyminiszter az Európai Unió Tanácsában fog bemutatni. A kormány döntött a magyar EU-elnökség alatt Magyarországon megrendezésre kerülő legfontosabb miniszteri szintű ülésekről, találkozókról. A magyar EUelnökségi program politikai vitája céljából a kormány még ebben ez év decemberben Budapesten látja vendégül az Európai Parlament elnökét és vezetőit. A Külügyminisztérium együttes ülést tervez 2010. január első hetében a kormány és az Európai Bizottság tagjai között, hogy a miniszterek biztos partnereikkel részletesen egyeztessék a félév céljait, feladatait. 2011 májusában pedig megrendezik a második Keleti Partnerség csúcstalálkozót. A magyar EU-elnökségi félévben Magyarországon 15 informális miniszteri ülés van tervezve, amit kiegészít mintegy 200 magas szintű vagy szakértői ülés, konferencia és egyéb rendezvény a tagállamok, valamint számos esetben a tagjelöltek és harmadik országok részvételével.


39

Az EU-elnökség sikere egyben az azt végrehajtó tisztviselői kar felkészültségén is múlik. A kormány ígérete szerint egészen az EU-elnökségünk kezdetéig folytatni fogja a tisztviselők képzését. Az EU-elnökségi feladatoknak fontos része a szakmai és lakossági kommunikáció. A részletes kommunikációs feladatokkal a kormány 2010 őszén fog foglalkozni, azonban már most elfogadta az EU-elnökségi kommunikáció legfontosabb üzeneteit. A kommunikáció alapját a kormányzat kommunikációs stratégiája adja, és a lehetőség fogalomköréből indul ki: az identitás, az aktivitás (öngondoskodásönkéntesség) és az összetartozás fogalomhármasra építve. A magyar EU-elnökségi félévet meghatározó legfontosabb politikai kérdések: •

Gazdasági konszolidáció – A magyar EU-elnökségi félév legfontosabb feladata az uniós gazdaság konszolidációja lesz. Elnökségünk sikerét alapvetően meghatározza, hogy az Európai Unió Tanácsának elnökeként miként kezeljük ezt a kérdést. Ennek megfelelően kiemelt prioritás a jövőorientált Európa 2020 stratégia végrehajtása, valamint a gazdaságpolitikai koordináció megerősítése, továbbá az uniós politikák mélyítésében való előrelépés.

•

Költségvetés – A magyar EU-elnökség programjában kiemelt helyet foglalnak majd el az EU többéves költségvetési tervezéséhez kapcsolódó feladatok. Az Európai Unió középtávú célrendszere a költségvetési keretidőszakok tárgyalásánál dől el. A magyar EU-elnökség alatt előre láthatólag a következő keretköltségvetés főbb irányairól megkezdődnek tárgyalások.

•

KAP-reform – Ezzel párhuzamosan a magyar EU-elnökségi félév az uniós politikák jövőjéről is fog szólni. Az Európai Bizottság kezdeményezésére 2010 májusában megkezdődött az Unió mezőgazdasági politikájának (KAP) jövőjével kapcsolatos nyilvános konzultáció. A KAP-reform az előttünk álló időszak egyik kiemelt vitakérdése. A magyar EU-elnökség végéig megtörténhet a KAP jövőbeli prioritásainak meghatározására. A magyar EU-elnökségi félév feladata lesz, hogy biztosítsa a kohéziós politika továbbvitelét, megerősítését, és előmozdítsa a 2013. utáni kohéziós politika kereteiről a tagállamok közötti vitát. Ugyanígy a magyar félévet meghatározó kérdés lesz a közös energiapolitika kialakítása érdekében tervezett intézkedéscsomag, az energiainfrastruktúra csomag, az energiapolitikai és energiahatékonysági cselekvési tervek.

•

Belső piac – Az Unió egységes belső piacának további mélyítése a versenyképesség egyik fontos eszköze. Az Európai Bizottság javaslatai alapján a következő egy év napirendjét alapvetően meghatározzák a belső piac mélyítésére javaslatot tevő Monti-jelentésből fakadó jogalkotási feladatok. A magyar kormány elkötelezett az erős uniós politikák, az erős belső


40

piac mellett és segíteni fogja ezeknek a javaslatoknak a mihamarabbi elfogadását. •

Horvátország csatlakozása – A magyar külpolitikai célrendszer alapvető prioritása a Nyugat-Balkán országainak segítése az európai integráció felé vezető úton. Történelmi lehetőség, hogy Horvátországgal a csatlakozási szerződés aláírására a magyar EU-elnökség alatt kerülhet sor. Szintén érdekünk, hogy a nyugat-balkáni országok integrációt szolgáló belső folyamatai megfelelő válaszokat kapjanak az Unió részéről, és hozzájáruljunk a térség stabilitásának és versenyképességének növeléséhez, továbbá a polgárok közötti kapcsolattartás megkönnyítéséhez.

•

Keleti Partnerség – Fontos cél, hogy a magyar EU-elnökséget, illetve a 2011-es magyar-lengyel elnökségi évet a Keleti Partnerség megerősítésére is felhasználjuk. Ennek érdekében megrendezzük a második Keleti Partnerség csúcsot.

•

Duna Régió Stratégia – EU-elnökségünk kiemelt politikai célja a Bizottság által idén decemberig benyújtani tervezett, a magyar EU-elnökség alatt elfogadandó Duna Régió Stratégia. A Duna Régió Stratégia – a Baltitengeri Stratégia után – az Unió második transznacionális, makrorégiós területfejlesztési stratégiája lesz. A Stratégia elfogadása jól illeszkedik azon elnökségi célkitűzésünkhöz, hogy a víz, mint központi elem jelenjen meg az uniós politikákban.

•

Schengeni övezet bővítése – A Lisszaboni Szerződés elfogadása után nagy a várakozás azzal kapcsolatban, hogy az új jogi keretek valóban közelebb hozzák-e az Uniót a polgárokhoz. A magyar EU-elnökség egyik prioritása ennek a folyamatnak az előmozdítása lesz, demonstrálva, hogy az EU a polgárokért van, az EU képes jobbá és teljesebbé tenni állampolgárai életét. A magyar EU-elnökség ezért prioritásként kezeli az alapjogi kérdéseket, valamint előtérbe helyezi az EU feladatait a kulturális sokszínűség megőrzésének elősegítésében. Jelképes és konkrét nemzetpolitikai jelentősége lenne, ha a magyar EU-elnökség idején valósulna meg a schengeni övezet újabb bővítése, és megszűnne a határellenőrzés Magyarország és Románia között. Az esélyegyenlőség témakörében a gyermekszegénység kérdésére, a romák társadalmi integrációjára kívánjuk helyezni a hangsúlyt.


41

5.4. A soros elnökség sikerkritériumai

Az elmúlt évek elnökségeinek áttekintése után az tűnik ki, hogy a feladatok között, melyeket egy elnökség kitűz maga elé, mindig vannak „kötelező”, rutinszerű elemek, melyek éveken keresztül sokszor megjelennek (ilyen például a Lisszaboni Stratégia továbbvitele, a Stabilitási és Növekedési Paktum végrehajtása). Emellett mindig vannak olyan, az előző periódusból megmaradt „folyó ügyek” is, melyeket az új elnökségek természetszerűleg tovább kívánnak vinni (pl. jobb szabályozás elősegítése). Ha ezeket a feladatokat egy elnökség ellátja, akkor általában (a kötelező udvariasság szintjén túl is) elismerik teljesítményét. Vannak persze olyan elnökségek, melyek nagyobb ambícióval látnak munkához, és a „kötelező penzumon” túl valami újat is akarnak a vinni a rendszerbe. Ez komoly szellemi kihívást jelent számukra és az egész brüsszeli adminisztráció számára is, ezért nagyon kell vigyázni, hogy az adott elnökségi félév alatt sikerüljön is a terveket megvalósítani. Erre az esetek többségében kevés az esély. Így például a holland elnökségnek a pénzügyi kerettervet előkészítő munkája annak idején nagyon megterhelte az ECOFIN-t és végül nem alapozta meg kellően a Pénzügyi Perspektíváról szóló további tárgyalásokat, nem gyorsította fel a folyamatot. Meg kell találni az arany középutat, és egy ambiciózus, de ugyanakkor még reálisan megvalósítható programmal kell előállni. Mivel a magyar elnökség első féléves elnökség lesz, a költségvetést illetően a folyó évi költségvetés végrehajtására, valamint a következő pénzügyi keretterv tervezésére lesz érdemes koncentrálni. Az eddigiekből következik, hogy a siker fő záloga az ambiciózus, mégis átgondolt, reális, a partnerekkel egyeztetett elnökségi program, s az annak végrehajtására történő alapos felkészülés. Az elnökség már maga kommunikációs eszköz, amely mind a tagállamok felé, mind az uniós intézmények irányába hosszú évekre meghatározza az elnökséget adó ország „imázsát”. A számos szakmai, politikai és technikai szempont mellett a kommunikáció a „sikeres elnökség” minősítés elnyerésében fontos szerepet játszik. Margot Wallström, a Bizottság intézményi kapcsolatokért és kommunikációs stratégiáért felelős alelnöke 2008. január 15-i strasbourgi európai parlamenti beszédében (Communicating Europe: the people, the politicians, the Presidencies) ezzel kapcsolatban négy „p”-ről beszélt: priorities, partnership, participation, planning.


42

• Priorities (prioritások meghatározása) – A sikeres elnökség elérésében természetesen elsődleges szempont a jól megválasztott tartalom, vagyis a kevés számú, de jól definiált prioritás megválasztása. • Partnership (együttműködés) – A második feltétel a jól kialakított partnerség, ami nemcsak a brüsszeli intézményekkel kiépített együttműködést jelenti, hanem a tagállamon belüli civil, önkormányzati, politikai és szakmai partnerséget is. A beleszólás lehetősége, a vélemények meghallgatása, ütköztetése a jó kompromisszum, és a konszenzus elérésének előfeltétele és az együttműködés alapja. • Participation (aktív részvétel) – A partnerség mellett a részvételnek is nagy jelentősége van: a lakosság részvétele elősegítésének célja ugyanis a támogatás elérése. A részvétel nem csak az önkéntes munkában való aktivitást jelenti, hanem a civil szervezetek bevonását, vagy az önálló, kezdeményező vélemény-nyilvánítást is. Az „aktív állampolgár” szemlélet irányában tett fontos lépés volt az elmúlt években Magyarországon a Külügyminisztériumban meghirdetett „Beszélgessünk Európáról” kezdeményezés, amelynek során fórumokon, kerekasztal beszélgetéseken, az elektronikus és a vizuális kommunikáció eszközeit is felhasználva valósultak meg projektek, köztük számos civil kezdeményezés. • Planning (tervezés) – Végül ugyancsak fontos, hogy a tagállam kormánya az elnökségi feladatokat betervezze és beépítse a kormányzati cselekvési programjába.

Bár az alapszerződésekben szerepel, hogy mi a soros elnökség szerepe az Unió életében, és meg is mondják, hogy mit lehet tőle elvárni, de nem túl részletesen. Ezért nemcsak a jogi kereteknek kell megfelelni, hanem követni kell az évek során kialakult gyakorlatot. Van egy elvárás-halmaz a mindenkori elnökséggel szemben, melyet az elnöklő tagállamoknak illik figyelembe venniük munkájuk során. Ennek a gyakorlatnak a részleteiért érdemes tanulmányoznunk a Tanács eljárási szabályzatát, a Tanács Főtitkársága által kiadott kézikönyveket és a megelőző elnökségek tapasztalatát. Fontos és hasznos információkkal szolgálhat a Tanács Főtitkársága, illetve annak jogi szolgálata. Talán a legfontosabb elvárás, hogy az elnökségnek egységességre kell törekednie: minden politika-területen és döntéshozatali szinten biztosítania kell a koherenciát és a konzisztenciát a megelőző és a következő elnökségek, illetve a különböző tevékenységei vonatkozásában. (Ez az éves költségvetésre vonatkoztatva például azt is jelentheti, hogy az első féléves elnökség idejére eső előkészítő munkacsoport-üléseket már a második elnökséget adó tagállam vezeti, éppen a nagyobb koherencia érdekében).


43

Másik alapvető elvárás az elnökséggel kapcsolatban, hogy semleges és pártatlan legyen. Moderátor szerepet kell betöltenie a tanácsi viták során, amennyiben holtpontra jutnának a képviselők: kiegyensúlyozott összefoglalást kell tudnia adni a kialakult helyzetről és a képviselt álláspontokról, majd egy kompromisszumos javaslatot vagy ún. „package deal”-t (egyezség-csomagot) kell a tagállamokkal elfogadtatnia. Itt különösen fontos, hogy az elnökséget adó tagállam nemzeti érdekei és az elnökségi szerepből fakadó közösségi érdekek elkülönüljenek egymástól. Emellett persze az elnökség politikai szándéka szerint léteznek bizonyos hangsúlyok, prioritások az Unió előtt álló kérdéseket illetően, amit általában minden tagállam igyekszik kihasználni elnöksége idején. Némelyik elnökség áthágta ezeket a szabályokat, ez azonban kétélű fegyver. A harmadik jellemzője az elnökségnek, hogy nemzeti erőforrásokat használ feladatainak ellátásakor. Ez főként a szükséges humánerőforrás biztosításakor jelent kihívást. A jó koordináció és a különböző munkacsoport-és bizottsági ülések professzionális levezetése nagy súllyal szerepelnek az elnökség munkájának megítélésekor. Ebben a Tanács Főtitkársága, annak jogi szolgálata és sajtó osztálya az elnökség segítségére lehet (az ülések megszervezésében, a dokumentumok szövegezésében, estenként - és egyre gyakrabban - azok tartalmát illetően is). Az elnökségnek azonban megfelelő időben ki kell jelölnie a munkacsoportés bizottsági ülések vezetőit, és fel kell őket készítenie az előttük álló feladatra, csakúgy, mint a lebonyolításban résztvevő többi tisztségviselőt is. Az Unió soros elnöki posztjával járó lehetőségeket és kihívásokat mérlegelve egyesek túlértékelik a helyzetet, és úgy vélik, minden problémájukra megoldást hozhat az elnökség; mások szerint pedig csak terhet jelent a tagállamra nézve, túl nagy szervezési és szakmai munkát követelve az apparátustól. Az igazság minden bizonnyal a két véglet között van: ha az elnökség - nem kizárólag saját nemzeti érdektől vezetve – következetesen képvisel egy álláspontot, melyet alaposan előkészített, szakmailag megindokolt és a lehető legtöbb szereplővel egyeztetett, akkor sikerre viheti, amennyiben ahhoz meg tudja nyerni a Parlament vagy a Bizottság és még néhány tagállam támogatását. Ezt azonban nem lehet elég korán megkezdeni: a szövetségek kötése már az elnökségi időszak elejétől fogva (vagy még előbb) alapvető feladata és szükséglete egy elnökségnek. Ezt az elemet mindenképpen kiemelhetjük mint a siker egyik zálogát. Emellett az elnökség javaslatának megalapozottnak, fenntarthatónak és támogatatónak kell lennie. A jó javaslaton túl arra is szükség van, hogy az elnökségben legyen elszántság, lelkesedés, jó szervezőkészség, kompromisszumkészség, valamint érzékenység a többi tagállam érdekeit illetően. Ebben a tekintetben a kis államok sokszor hatékonyabbak, mint a nagyok: mivel nem áll akkora apparátus rendelkezésükre, kénytelenek nagyon hatékonyan és a többi tagállammal maximálisan együttmű-


44

ködve, előre jól felkészülve vezetni az Uniót. (Az ország mérete tehát nem determinálja az elnökség minőségét vagy sikerességét.) Mindehhez persze profi diplomatákra van szükség (át kell látni a teljes agendát, ki kell találni, mire gondolhat a másik fél, együtt kell működni a kollégákkal a COREPER-ben és az egyéb munkacsoportokban is, több lépéssel előre kell gondolkodni, stb.) Külön érdemes kiemelni a meghatározó személyiségek szerepét egy elnökség során. Látható módon ugyanis mindig egy-egy személy - politikus, diplomata, szakértő – az, aki vezeti az adott tanácskozást, és képviseli az elnökséget, nem a „tagállam”. Nagyon fontos ezért, hogy különösen az Európai Tanács (a Reform Szerződés ratifikálása esetén pedig az Általános Ügyek Tanácsa) élén egy köztiszteletben álló, elismert és tapasztalt politikus és diplomata álljon, aki képes a különböző tagállami érdekeket összehozni. Meghatározó az elnökség mögött álló kormány stabilitása és belpolitikai helyzete is: egy gyenge kormány energiáit lefoglalhatják a belügyek és akkor nem képes az európai érdekekre koncentrálni. De hasonlóan fontos ez az alsóbb szinteken is: a megfelelő szaktudás és érzékenység, a nemzeti érdekeken való felülemelkedés képessége elengedhetetlen egy elnökség során. Megszámlálhatatlanul sok előkészítő megbeszélés, munkacsoport- és bizottsági ülés elnöklésére kell felkészülnünk a tanácsi elnöklés mellett, amihez már most meg kell kezdeni az emberek képzését. Hasznos lenne az érintett tisztviselőknek olyan, más tagállambeli kollégáikkal találkozniuk, akik elnökségi időszakuk során ugyanazokkal a feladatokkal szembesültek, így megoszthatnák velük tapasztalataikat. A szövetségépítés érdekes eleme, hogy nem kell feltétlenül minden részterületet magyar szakemberre bízni. Most Szlovénia például magyarokat is kért fel egy-egy elnökségi feladatra, ami persze megtiszteltetés is, nekünk gyakorló terep is, s minden bizonnyal valóban komoly kapcsolatépítő erő. Ráadásul, ami nekünk nemzeti szempontból nem kulcskérdés, az az Unió egészben még nagyon is fontos lehet, tehát ha ezt egy arra alkalmas nemmagyar emberre bízzuk, komoly erkölcsi tőkét gyűjthetünk. Különösen nagy és felelősségteljes feladata lesz az állandó képviseletnek. Az ő feladatuk elsősorban a kapcsolattartás az egyéb uniós intézményekkel és a többi tagállammal, emellett az adminisztratív-szervezési feladat is meghatározó. (Egyeztetések, meghívások, találkozók szervezése, stb.) Vannak íratlan, de mindenki által elfogadott szabályok, melyeket az elnöklő tagállamnak illik betartani: az elnöknek példát kell mutatnia a többi tagállam számára az EU érdekében történő politizálásban, melynek során gyakran áldozatokat is kell hoznia. Ezért általában azok a tagállamok tudnak sikeresebb elnökséget vezetni, akiknek nincs különösen nagy vesztenivalójuk egy-egy európai téma kapcsán. Nem ez volt a helyzet például a 2005-ös brit elnökség idején, amikor Blair „játékos és bíró is volt egyszerre”, vagyis nehezebben tudott a nemzeti érdekein felülemelkedve az Unió érdekében cselekedni.


45

Ha azonban egy elnökségnek ez sikerül, és általa előrébb jut az Unió, akkor a félév után biztosan másként fogja érezni magát: igazi európainak, aki nem egy klubot vagy akár szomszédos államok szövetségét vezette, hanem egy nagy család feje volt, ahol minden tag egyenlő, és mindenki részt vehet a felelősségből. 5.5. Helyszínek

Az EU-elnökség bizottság 2010. február 15-ei döntése értelmében: •

Az állam- és kormányfői, miniszteri szintű üléseket alapvetően három helyszínen kell megrendezni. Ezek: Budapest, Visegrád és Balatonfüred.

•

Egy-egy miniszteri ülést továbbá Szegeden (EPSCO) és Debrecenben (AGRI).

•

A magas szintű tisztviselői és szakértői üléseket: az előzőekben említett helyszíneken, valamint Kecskeméten és Siófokon (tartalékhelyszín: Pécs, Sopron, Gödöllő).

A rendezvényszervezés koordinációját a KÜM Operatív Titkársága végzi.


46

6. A magyar érdekképviselet illeszkedése az EU-ba

6.1. A Magyarország csatlakozását megelőző helyzet Mielőtt a magyarországi szereplők európai érdekérvényesítésének elemzésébe fognánk, célszerű röviden áttekinteni, miképp is alakult Magyarország helyzete az EU csatlakozás körüli években. Mivel a magyar lobbizás lehetőségeinek elemzése komplex feladat célszerű szót kell ejteni arról, hogyan is jutottunk el a tagállamok sorába és milyen gondolatok övezik a folyamatot mind a magyar képviselők, mind pedig a korábbi tagállamok részéről. Magyarországon mondhatni a legkorábban fogalmazódott meg a közösségben való részvétel iránti vágy. Legelsőként kötöttünk átfogó kereskedelmi- és gazdasági együttműködési megállapodást az Európai Unióval, majd 1994-ben elsőként nyújtottuk be a csatlakozáshoz szükséges kérelmet. Bár 2002 elejére terveztük belépésünket az Unióba, végül a további kilenc csatlakozni kívánó ország ügyét összevonták és hamarosan már egy egységes integrációt határoztak meg az EUs intézmények. Az elhatározás magától értetődő volt, hiszen az országok többségében a szovjet diktatúra után, megnyíltak az eddig hermetikusan elzárt gazdaságok és érthető módon terjeszkedni kívántak a nyugati országok felé. Az EU tagság elérése egy jobb jövő reményét jelentette, hiszen a rendszerváltás után, a korszerűtlen gazdaságot a belső piacba való belépéssel és az egységes külpolitikában való részvétellel, egy fejlett országot akartunk megteremteni. Az integrációt hosszú éveken át tartó felzárkózási folyamat előzte meg. Ez alatt a 15 év alatt összefogó stratégiával bár együttesen nem rendelkezett a tíz tagállam, viszont magyar részről létezett egy program, ami arra törekedett, hogy Magyarország minél hamarabb bekerüljön az unió teljes jogú tagállamai közé. Ehhez egyetlen feltételként az „acquis communautaire” követelményeit kellett teljesíteni, azaz a közösség joganyagának kitételeit, melynek teljesítése arra a szintre emelte a csatlakozni kívánó, elmaradottabb országokat, mely az uniós létezés alapjának tekinthető. A legfontosabb terület az előkészület folyamán a gazdaság volt és azok a jogi keretek, melynek alkalmazását át kellett venni, ahhoz, hogy a tagok sorába kerüljünk. A kilencvenes évek elejétől az Európai Unió belső piaca fokozatosan partnerré vált, mivel a privatizációt követően egyre több uniós ország jelent meg a magyar gazdasági színtéren. Világossá vált tehát, hogy a további gazdasági fejlődés érdekében Magyarországnak is alkalmaznia kell a nyugati-európai gazdasági tér szabályait. A közösségi jog átvétele, pedig természetes volt, hiszen alkalmazása


47

nélkül nem lett volna miről tárgyalni az EU-s intézményekkel. A politikai és a gazdasági felzárkózás azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyult, mint azt megelőzően sejteni lehetett. A kommunista rendszer összeomlása után hirtelen és rendkívül gyorsan ment végbe az átalakulás, amely a ’90-es évek elejére hanyatló gazdasági teljesítményt szült, minek eredményeképp hazánkban megnőtt az infláció és a munkanélküliség. A mélyponton viszonylag hamar túljutott az ország, azonban világossá vált, hogy a gazdaság kilábalását csak az EU-tagság megszerzésével érhetjük el. A magyar felzárkózás előkészületeinek folyamán három feladatot kellett minél hamarabb teljesíteni: 1. Elsősorban a belső felkészülést kellett befejezni, melynek folyamatát az Európai Bizottság rendszeresen ellenőrizte, mely monitoring tevékenység kontrollja megerősítésként szolgált Magyarország számára. 2. Emellett meg kellett teremteni azokat a feltételeket, melyek az intézményes tagállam működéseséhez szükségesek, és fokozatosan be kellett kapcsolódni a közösség politika jövőjének kialakításába. 3. A törekvések mellett azonban maradtak olyan átmenetileg teljesíthetetlen feladatok, melyek bepótlásának határidejét kitolta az Unió, hiszen véghezviteléhez időre, illetve társadalmi szintű ideológia változtatásra volt szükség. Ezért született meg az „átmeneti mentességek” terminus technikusa, melynek alkalmazása haladékot adott a tagállam jelölteknek az adott feladat későbbi teljesítésére. A belépést megelőző remények elsősorban az esélyegyenlőség megvalósulását várták és az uniós szabályoknak megfelelően egy olyan piacgazdaságot, mely nyitott az Európai Unió egész területén belül. Még az alacsonyabb fejlettségű országok is úgy érezték, hogy érdemes a magas követelményeket támasztó piaci rend alkalmazása, hiszen az Európai Uniótól jövő támogatások hozzájárulása a fokozatos fejlődés lehetőségével kecsegtette őket. A gazdasági hátrányuk kezelését az uniós támogatás politika rendszerében látták, ami a Kohéziós Alap és a Strukturális Alap segítségével hozzájárult a periféria felzárkóztatásához. A gazdasági tényezők mellett azonban fontos szerepe volt annak a lehetőségnek is, amely Magyarországot és a többi csatlakozó tagállamot a politikai irányítás részévé emelte, hiszen az integrációt követően a magyar képviseleten keresztül ugyanúgy beleszólhatunk a döntéshozatalba, ahogy a korábbi tagországok is.


48

6.2. A csatlakozást követő időszak

Magyarország 2004. május 1-jén az Európai Unió tagjainak sorába lépett kilenc másik országgal egyetemben. Bár a piac összeomlását és negatív hatások sorát jósolták, a belépést követően mégsem következetek be érdemi zavarok. Az intézményekbe delegált magyar képviselők megkezdték munkájukat, ettől a naptól kezdve Magyarország állampolgárai megkapták a lehetőséget ahhoz, hogy közvetlenül részt vehessenek az Unió formálásában az intézmények megbízottjain keresztül. Egy év elteltével az Unió egyébként sem töretlen népszerűsége hanyatlani látszott a magyarok körében. Az emberek radikális, az életszínvonal változásában kézzel fogható javulásra számítottak, azonban ezt az illúziót nem igazolták a mindennapok. Magyarország, de számos más új tagállam esetében koncepciótlan változások álltak be az uniós program életében. Mivel a csatlakozást megelőző magyar stratégia, csak az integráció minél előbbi megvalósítására fordította a hangsúlyt, így a csatlakozás utáni életre vonatkozó program nem került kidolgozásra. Ennek elhanyagolása azért sem volt következetes döntés, mivel az Európai Unióba való sikeres beilleszkedés alapfeltétele az országok hozzáállásában kereshető, melynek következménye a sikeres együttműködések kialakítása. Az új tagállamok csatlakozását követően általában megváltozott a magatartásuk és a hozzáállásuk az Európai Unióhoz. Mivel tagságuk biztossá vált, ezért a harmonizációra már nem fordítottak elegendő hangsúlyt, a Bizottság felszólításait pedig egyre kevésbé fogadták el. Az EU bővítése után valóban egyre több probléma alakult ki a közösségben, azonban a szakértői vélemények – ellentétben a régi tagállamok nézetével – nem a bővítés folyományaként könyvelik el az Unióban jelenleg is érzékelhető gazdasági illetve kohéziós válságot, hanem nézetük szerint ezek már korábban lappangó problémák és csak az új tagállamok megérkezésével váltak nyilvánvalóvá. Általános nézet, hogy a 2004-es bővítést elhamarkodottnak ítélik meg a tizenötök számos országában. Az új tagállamok az egységes csatlakozás ellenére a későbbiekben saját útjukon kezdtek el haladni, és nem képeztek homogén csoportot. Álláspontjaik, érdekeik szerint különböztek és különböznek napjainkban is. Hazánk és a további három visegrádi ország is megtorpanni látszik a fejlődésben. Bár az integráció, mint célkitűzés teljesült, azonban annak előnyeit még kevésbé élvezhetjük az átmeneti mentességek teljesítésének hiányában, továbbá az újabb jelentős célok kitűzése nélkül nem tudnak mit kezdeni tagságukkal az országok. Mivel a gazdaságban továbbra sem alakult ki alapvető változás, így a megszorító intézkedések sokasodásával az állampolgárok lelkesedése is mélyponton van. A támogatások ter-


49

mészetesen folyamatosan áramlanak a megfelelő helyekre, melyek hatását azonban csak idővel fogjuk érzékelni. Visszatérve Magyarország uniós helyzetére, a csatlakozást követő 6 év elteltével, rengeteg tennivalója maradt a magyar politikai élet szereplőinek, hogy az ország integrálását befejezzék, mivel a csatlakozás kiteljesedése az átmeneti kedvezmények hatálya miatt még várat magára. Ezeket a szerződésbe foglalt hiányosságokat fokozatosan kell bepótolni. Összességében elmondható volt, hogy bár hivatalosan az Európai Unió tagjává váltunk az új és a rég tagállamok közti egyenlőség még várat magára napjainkban is. Ez a differenciáltság a fejlettségbeli hatalmas különbségeken kívül másban is kereshető, hiszen addig, amíg nem válunk az Euró-zóna részesévé, addig nem vagyunk az EU teljes értékű tagja. Mivel az Európai Unió egysége napjainkban sokkal töredezettebb, mint korábban, ezért jelenleg az új és régi tagállamoknak egyaránt törekednie kell, hogy megteremtsék az erős kohéziót és tovább fejlesszék az EU egységét. Ez egyaránt célja Magyarországnak is, hiszen politikájával hozzá kell járulnia az Unió sikeréhez, ahhoz, hogy saját érdekei is fokozottabban megjelenjenek a politikai döntéshozatalban. Elemzők szerint a csatlakozás eredményességét hitelesen kb. 2010-2012 körül lehet megállapítani, illetve akkor, amikor már az Euró-övezet tagjaivá válunk.


50

6.3. Az érdekérvényesítés hazai helyzete

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy gyenge a civil társadalom hazánkban, a sajátságos történelmi múltunk eredményeképpen. Ugyan a rendszerváltást követően megnyíltak a kapuk az érdekérvényesítők számára, amikor gazdasági törvények százait alkották meg a Parlamentben. A demokrácia megteremtése, azonban nem lehetséges egyik napról a másikra. Az érdekérvényesítés módszereit pedig pont a hatalom természete határozza meg, így diktatúra során beszűkült lehetőségeket, nem lehetett egyik napról a másikra kitágítani. A speciális érdekek, az ágazatok érdekérvényesítése nem artikulálódott, ehelyett jellemzőbb volt az a fajta érdekérvényesítés, ami baráti, ismeretségi alapon történt, úgy mint a szocializmus idején, mely a személyes kapcsolati tőkén alapuló érdekkijárás időszaka volt. Külön magyar lobbizási sajátosságról nem is lehet beszélni, az itthon kialakult modellre leginkább a német minta volt hatással. A lobbi-tevékenység elmaradottságát az is jól bizonyítja, hogy még napjainkban sem lehet nyereségesen működtetni egy olyan céget Magyarországon, ami tisztán lobbizással foglalkozik. Ezen a kezdetleges állapoton azért is nehéz túljutni, mivel hazánkban a kormányzati szférához, valamint a képviselőkhöz még mindig nehezebb hivatalosan eljutni. A magyar helyzet eredménytelenségét az időzítésben is lehet keresni, hiszen míg más országokban a lobbizás a vállalati stratégia egy része, addig Magyarországon a politikai vezetés csak akkor enged neki teret, ha már válság alakult ki. A lobbi-tevékenységet csak védekezésből, végső megoldásként használják, ahelyett, hogy a lobbisták lehetőséget kapnának, hogy aktívan részt vehessenek a problémák kialakulásának megelőzésben. Eleinte leginkább PR cégek, tanácsadó vállalatok tevékenységében jelentek meg az érdekérvényesítők, később azonban az elért sikerek hatására a ’90-es évek végére elterjedt a szakma és megalakultak az első kizárólagosan érdekérvényesítésre szakosodott vállalkozások. Ebben az időszakban több ízben felmerült egy esetleges lobbi-törvény megalkotása, mely szabályozni képes az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szakmát.


51

6.4. A magyar lobbi-törvényről

Az Országgyűlés először 1996-ban állított össze egy ún. lobbi-listát, Országos Érdekképviselet és Társadalmi Szervezetek címen. A lista azért volt fontos, mert szereplői napi kapcsolatot tarthattak fenn a minisztériumokkal, a parlamenti bizottságokkal, valamint figyelemmel kísérhették, hogy érdekeltségük körében milyen jogszabályok vannak kialakulóban. A következő lépés pár évvel később 2001-ben született meg, amikor a témakörben törvényjavaslatot terjesztettek a Parlament elé, melyet rengetek bírálat ért. A törvényjavaslat a kormány álláspontját tükrözte, ugyanis a Lobbi Szövetség nem vett részt az előkészítő folyamatokban. Egyik alapvető hibája az volt, hogy az akkori kormány korrupció-ellenes stratégiájának részeként képzelte el a lobbizás szabályozását, mely elképzelés ismét negatív irányba terelte volna a lobbizásról megalkotott általános vélekedést. Egyesek szerint a törvény megalkotása korai volt, annak fényében, hogy Európa szerte leginkább az etikai kódexek, illetve önkorlátozási nyilatkozatok, átláthatósági szabályozások voltak az elterjedtebbek. Magyarázatát pedig abban látták, hogy a hazai társadalmi környezet még nincs felkészülve egy olyan kiterjedt jogszabályozásra, ami számos érdeket sérthet. A törvény szükségességének vitatása ellenére a 2006. évi XLIX. törvény a lobbitevékenységről 49 módosító javaslat elfogadásával megszületett, 5 évig tartó parlamenti vita után,. Lényegét és a szakmában kiváltott hatásait a következőkben ismertetni fogom. A szabályozás az átlátható jogalkotás megteremtésére irányul, melynek célja, hogy biztosítsa a döntések mögött felsorakozó érdekek nyilvánosságra kerülését, továbbá, hogy meghatározza a döntéshozó személyek és lobbisták kapcsolattartásának szabályait. Az alapelvek értelmében többek között biztosítani kell az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését. A szöveg az értelmező rendelkezések mellett hosszasan foglalkozik a lobbi tevékenység gyakorlóinak meghatározásáról, regisztráció menetéről. Az idetartozó paragrafusok egyes részeit számos helyről érkező támadások érték. Egyik ilyen támadási felület az a kikötés melyben meghatározzák, hogy a lobbisták nyilvántartásába csak olyan személyt lehet felvenni, aki felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. Az Első Magyar Lobbi Szövetség javaslata ehhez kapcsolódóan az volt, hogy olyan személyek is foglalkozhassanak a lobbizással, akiknek bár csupán főiskolai végzettségük van, azonban rendelkeznek lobbi-szakértői képesítéssel. Ezzel szemben problémaként emelhető ki az is, hogy az előírt egyetemi végzettség mellett nem követelmény a szakirányú képesítés megszerzése, amit sérelmeznek a profi lobbisták, hiszen nevük egy képesítésükkel nem egyenrangú amatőrökkel is együtt szerepelhet.


52

A törvény hosszasan rendelkezik arról, hogy mely személyek nem végezhetnek lobbi-tevékenységet, azonban a bírálatok szerint szarvashibának számít, hogy a felsorolásból kifelejtették az államigazgatási dolgozókat, mely személyeknek pozíciójának megszűnésével az Egyesült Államokban például két évig nincs lehetőségük, hogy e területen tevékenykedjenek. A hivatásos érdekérvényesítőnek a Központi Igazságügyi Hivatalban kell regisztrálnia, ahol fényképes lobbiigazolványt kapnak. A lobbi-tevékenység alapvető szabályait rengeteg kritika érte a szakértők részéről, hiszen rögtön az első kikötés ellenkezik a tevékenység egyik lényeges gyakorlatával. A szabályzat értelmében a „lobbista köteles a közhatalmat gyakorló szerv képviselőjével közölni megbízójának nevét és a kapcsolatfelvétel célját.”. Ez felveti azt a kérdést, mennyire érdeke a két félnek, hogy átláthatóvá váljon a kapcsolat. A megbízások bizalmi alapon működnek, a lobbista nem szívesen nyilatkozik a megbízójáról, a korábban már említett esetleges pletykák elkerülése végett, így a törvény ezen rendelkezése semmiképp sem ösztönzi a lobbistákat a nyilvánosság vállalására. A lobbistáknak komoly beszámolási kötelezettségüket a törvénynek a lobbi-tevékenységről szóló tájékoztatásában határozzák meg. Eszerint negyedévente tájékoztatót kell készíteniük tevékenységükről, melyben részletesen ki kell térniük, hogy milyen közhatalmi döntések kapcsán végeztek lobbitevékenységet, mi volt a céljuk, milyen eszközöket használtak fel a megvalósítás folyamatában. A beszámoló hitelessége nagyon fontos, hiszen a jelentést minden esetben összevetik a lobbi-tevékenységgel érintett döntéshozó szerv hasonló tartalmi felépítésű beszámolójával, és amennyiben jelentős eltéréseket észlelnek a két dokumentum között, viszonylag magas, akár 10 millió forintos bírságot is kiszabhatnak. Hasonló bírságra számíthat továbbá, az a szervezet, amely nyilvántartásba vétel nélkül végez lobbi-tevékenységet. Tiltakoztak továbbá a civil szervezetek az őket ért diszkrimináció miatt, ugyanis véleményük szerint igazságtalanul előnyben részesülnek a profit alapon működő lobbi-szervezetek, míg a társadalmi szervezetek törekvéseinek hatékony képviseletét ismét hátráltatva érzik. Vass László, az Első Magyar Lobbi Szövetség elnökének nézete szerint elhibázott döntés volt a szakmai érdekvédelmi szervezeteket és civileket kihagyni a törvény hatálya alól, ugyanis a törvényt kikerülve egyes hivatásos érdekérvényesítők ezen szervezetek mögé bújva végzik tevékenységüket. Mindezek fényében azt mondhatjuk, hogy a törvény bevezetése nem hogy segítette volna a lobbi-tevékenység hivatalos gyakorlását Magyarországon, inkább arra ösztönözte az érdekérvényesítő cégeket, hogy illegális úton folytassák munkájukat. Ennek ékes bizonyítéka, a regisztrált lobbi-szervezetek feltűnően alacsony száma. A törvénynek eredetileg az lett volna a célja, hogy a gyakorlatban már oly régóta folyó lobbi-tevékenység kikerüljön abból a bizonytalan helyzetből,


53

amiben eddig volt, és melynek bevezetésével végre legalitást nyerhessen a szakma. Ezzel szemben a törvény egyik hibája, hogy túlzott adminisztrációt követel meg a szakmában tevékenykedőktől, azonban nem ad egyértelmű útmutatást az érdekképviselet során alkalmazandó eszközökről. Bár a törvényjavaslat és a törvény bevezetése között 5 év telt el, úgy tűnik mégsem fordítottak elég időt, illetve nem biztosítottak megfelelő szakemberekből álló csoportot, arra, hogy egy alapos hatásvizsgálat után működőképes szabályozást vezessenek be.

A törvény elfogadása ellenére a magyar politikai elit 1 990 óta adós azzal, hogy megh atározza a társadalmi egyeztetés intézményét: kin ek, mikor, kivel, mit kell egyeztetn ie (nincsenek fóru mok az érvek‐ ellenérvek szakmai ütköz tetésére).

Forrá s: GPS Ca pi ta l, 2009


54

7. Érdekérvényesítés a soros elnökség alatt

7.1. A soros elnökséggel nyíló lehetőségek

Az európai intézményekről köztudott, hogy sokkal nyitottabbak a tagállami szervezeteknél. Az EU ma már a lobbisták gyűjtőhelyének számít, azonban a kezdeti időszakban, amikor még csak 12 tagországot számlált a közösség, a lobbizás is kevés szereplős volt. Mindez 1987-ben változott meg, az Egységes Európai Okmány bevezetésével, melyben az intézmények hatáskörében jelentős változások álltak be, életbe lépett például az ún. együttdöntési eljárás, mely jelentős mértékben megnövelte az Európai Parlament szerepkörét, ezzel egy új lobbi-korszakot teremetve a közösségi érdekérvényesítésben. A kompetenciák bővülése rendkívül nagy lehetőséget teremtett a lobbisták részére, azonban az újítás mindemellett nagy terhelést is jelentett. Ebben az időszakban alakult át soktényezős, sokszereplős tevékenységgé az uniós lobbizás, az érdekérvényesítés nagyobb terepet kapott. Ennek folyománya, hogy mára már jobban összefonódnak a nemzeti és közösségi döntéshozatali szintek. Az évek folyamán fokozatosan nőtt a lobbi-ágazat szerepe, ennek ellenére még ma is nagyon fiatal tevékenységnek számít és napjainkban is folyik a vita, hogy legyen-e jogszabályozás az EU-ban vagy sem. Jelenleg nincs feltételhez kötve az érdekérvényesítés, nem kell regisztrálni, minden uniós állampolgárnak joga van hozzá. Az EU-s lobbizással kapcsolatban kevésbé merülhet fel a korrupció kérdése, ugyanis az európai pártok esetében nincs szükség politikai kampány finanszírozására, továbbá azt is fontos tudatosítani az emberekben, hogy az Európai Unióban tevékenykedő lobbisták befolyása nem elsősorban a pénz függvénye. Az uniós lobbizás fogalmát nehéz lenne definiálni, hiszen országonként eltérő az értelmezése, a történelmi múlthoz, hagyományokhoz köthetően. Az érdekérvényesítés hatásfoka leginkább a lobbista munkájának intenzitásától függ, melyet elsősorban az érvrendszer erőssége határozza meg. Fontos megállapítás, hogy az unión belül a politikus feladata az érdekképviselet, míg az érdekek megfogalmazása az érdekcsoportok kezében marad. A lobbistáknak az uniós intézmények bonyolult rendszerében kell kiigazodni, emellett pedig szem előtt kell tartani tagállamok, valamint a gazdasági és civil szféra érdekeit. Az Európai Unióban tevékenykedő érdekképviselőnek, mindamellett, hogy szakértőnek kell lennie a képviselt érdek témájában, nem árt a jogi, pénzügyi, vagy közgazdasági végzettséggel rendelkeznie, hogy ismeretei a lehető legjobban le-


55

fedjék a rendszer működését. Ezen túlmenően pedig tökéletesen tisztában kell lennie azzal – amennyiben hatékony és célratörő munkát kíván végezni – hogy az egyes intézményekben melyik tisztviselő foglalkozik az őt érintő témakörrel,. Sikerének kulcsa azonban minden bizonnyal a hitelességre, ezt követően pedig már az érdeket képviselő személy és a döntéshozó közti bizalomra épül. A kapcsolattartásnak egyelőre nincs kötött formája az EU-ban, azonban lévén, hogy 27 ország képviselői ülnek a vezetői székekben, körültekintően kell közelíteni a célszemélyekhez, nehogy rossz képet alakítsunk ki magunkról. Az érdekérvényesítő csoportoknak tehát tisztában kell lenniük azzal, hogy melyik ajtón érdemes kopogtatniuk, ahol támogatásra találhatnak, továbbá hogy milyen érdekekkel ütközhet a képviselt ügy. Mindez azonban olyan kiterjedt ismeretek szükségeltet, mint az EU tagállamainak átfogó logikájának ismerete, valamint az ügy szereplőinek és a döntéshozók motivációja. Ez a munka tehát jelentős háttérapparátust igényel, rengeteg elemzéssel és kutatással, ami rendkívül időigényes és költséges folyamat, a felkészülés, a stratégia megtervezése, a megfelelő kapcsolatok kiépítése miatt. Az érdekérvényesítés fontosságának felismerése nagyon nagy változásokat hozott, hiszen ma már kölcsönös függés alakult ki az intézmények és a lobbicsoportok között, az „iparág” elterjedését és jövedelmezőségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Brüsszelben napjainkban több ezer lobbista tevékenykedik és egy saját lobbi negyed is felépült. Az EU-ban ma már többnyire ösztönzik az érdekek képviseletét, sőt számos esetben az Európai Bizottság támogatja az egyes ágazati képviselet megalkotását, hogy minél folyamatosabb és kiterjedtebb lehessen a törvényalkotók és döntéshozók tájékoztatása. Az információáramlás cseréje már-már alapvetővé vált az Unióban, ami visszaigazolása mindannak, amit a lobbistatársadalom oly régóta el akar érni, hogy a társadalom számára hasznos, korrupciómentesnek ítéljék meg munkájukat. Fontos továbbá megemlíteni az Európai Unió speciális helyzetét is, mely az Egyesült Államokkal ellentétben nem az egyetlen kormány meggyőzését veszi célba, hanem az intézményi és döntéshozó szerveket, melynek folyományaképp az Unió esetében jóval nagyobb gondot kell fordítani a kompromisszum- és a konszenzusépítésre. A brüsszeli lobbista szervezetek számát kb. 2600–ra becsülik, amely 15.000 lobbistát foglal magába, ezen intézmények pedig több, mint 50%-át iparkamarák továbbá érdekvédelmi szervezetek teszik ki. A legtöbbet lobbizó szektorok közé a gazdasági társaságokat, gazdasági, érdekvédelmi kamarákat, munkavállalói szervezeteket, társadalmi-, valamint regionális érdekcsoportokat soroljuk. Napjainkban már jellemzőbb az az irány, miszerint a tagországokból kiinduló érdekér-


56

vényesítés súlya egyre csökken, ezzel egyenesen arányosan pedig a brüsszeli stratégia fokozatosan erősödik.

7.2. Az európai lobbisták tevékenységének szabályozása

Az a tény, hogy a lobbizásnak még mindig nem került sor az uniós szabályozására, a szerteágazó intézményrendszerből, valamint a tagországok eltérő felfogásából, hozzáállásából adódik. Az összehangolásra való törekvés egyenlőre eredménytelen, mégis lássuk milyen rendeletek születtek eddig a témában. Az Európai Unióban jelenleg nincsen a közösségi lobbizást érintő írott szabályzat. A piac egyenlőre teljesen nyitott, így nem kell kérvényt benyújtani, amennyiben ezt a tevékenységet szeretnénk folytatni. Az Európai Parlamentben évente megújítható regisztrációval vehetünk részt a bizottsági üléseken, de a Bizottság esetében még csak erre a formalitásra sincs szükség, a képviselők elérhetőségéhez szabadon hozzá lehet férni. A lobbisták számának hirtelen megnövekedése azonban megkövetel egy szakszerűen megalkotott szabályozást. A lobbistáktól hemzsegő intézmények képviselői egyre nehezebben tudják kezelni a feléjük áradó információ áradatot, továbbá a vállukra nehezedik a társadalom felől érkező fokozódó érdeklődés is. Az európai intézményeknek egyelőre csak önszabályozásra volt módjuk, melyek hatásköre igencsak korlátozott. Az Európai Parlament szabályozással kapcsolatos intézkedései több, mint egy évtizede születtek meg, amikor 1996-ban, korábbi két jelentést (Galle, Ford) újra megtárgyaltak, majd számos módosítás után kompromisszumos megoldást fogadtak el. Az így elkészült szabályozás, bár viszonylag szerény intézkedés, mégis kordában tudja tartani az esetleges visszaéléseket. A szabályzat előírja a lobbistának egy nyilatkozat elkészítését, melyben szakmai tevékenységükről kell számot adniuk, egy névre szóló igazolvány kiváltását, valamint rendelkezik arra vonatkozóan, hogy miképp kell eljárnia a döntéshozónak abban az esetben, amennyiben ajándékot ajánlanak fel neki az eredményes döntéshozatal befolyásolását remélve. Az Európai Bizottság először 1992-ben foglalkozott a szabályozás lehetőségével, amikor is kiadta a „Nyílt és strukturált párbeszéd a Bizottság és speciális érdekcsoportok között” című közleményét. Ezt az 1994-ben megszületett etikai kódex követte, amit később az Európai Parlament is alkalmazni kezdett. Az ilyesfajta önszabályozó kódexek hátulütője azonban, hogy megszegésük semmilyen következménnyel nem jár, továbbá, hogy ebben a formában csak a tanácsadókra vonatkoznak. Később – mivel rengeteg kritika érte a törvényhozás, illetve a döntéshozatal átláthatóságát – ezért 2002-ben a Bizottság újabb lépéseket tett, hogy


57

elnyerje a közvélemény tetszését, aki kirekesztettnek érezte magát a döntéshozatalból. Ennek eredménye a nyitottság és az elszámolhatóság alapelve lett, mely keretet szabott a civil szervezetekkel való párbeszéd és egyeztetés elveinek. Szintén fontos mérföldkő a szabályozásban az Európai Átláthatósági Kezdeményezés, melyet az Európai Bizottság indított el 2006 májusában, és amelynek célja, hogy az EU intézményei még nyitottabbá váljanak a tagállamok polgárai felé, hogy azok tájékozódhassanak az uniós költségvetés felhasználásával kapcsolatban. Az eddigi zárt rendszer felváltására irányuló törekvés a korrupciót és a visszaéléseket hivatott visszaszorítani, mégpedig a pénzügyi felelősségre vonás növelésével. A kezdeményezés törekvése, hogy nyilvánossá kell tenni, a támogatások, milyen céllal találtak gazdára, továbbá, hogy mekkora összegekről van szó. A kezdeményezés az ún. Zöld Könyvben jelent meg, melynek funkciója sok esetben segít hasznosan befolyásolni a döntéshozókat. A könyv segítségével a Bizottság részt vesz a tagállamokon és a nemzetközi szintéren folyó vitákban, ezen felül pedig a konfliktus kezelésének minél hatékonyabb módjához kíván hozzájárulni. A kiadvány tulajdonképpen folytatása annak a Fehér könyvnek, mely a szakterületet írja le és járja körül, alternatívákat kínálva a megfelelő megoldáshoz. A Zöld Könyv tehát teret ad a lobbistáknak, hogy a hivatalos javaslatokat megelőző kiadvány segítségével lehetőségük legyen a reagálásra. Mindezt tanulmányozva megállapítható, hogy az alapvető különbség a két intézmény regulációja között, hogy míg a Parlament további kiváltságokban részesíti az érdekcsoportokat, addig a Bizottság a konzultáció kiszélesítésére fekteti hangsúlyt, hogy egyre több lobbicsoport vehessen részt a döntéshozó folyamatokat megelőző tárgyalásokban, mely törekvés segíti kiszélesíteni az uniós érdekképviselők munkáját.


58

8. Érdekképviselet a három fő döntéshozó intézményben

8.1. Európai Bizottság (European Commission) Az uniós érdekérvényesítés elsőszámú színterei a már említett fő döntéshozó szervek. Elsőként az Európai Bizottság működéséről, tevékenységéről és az intézményben folyó lobbizásról célszerű beszélni. Az intézménynek – melyet az Európai Unió „kormányának” is szoktak nevezni – feladata összefoglalóan a javaslatok megtétele a törvények megalkotására, a Miniszterek Tanácsa által hozott döntések végrehajtása, valamint annak ellenőrzése, hogy a tagországok betartják-e a közös szabályozásokat. Emellett azonban számos egyéb teendő is ráhárul, úgy mint az Európai Közösség képviselete nemzetközi fórumokon, az alapszerződések felügyelete, jogszabály tervezetek készítése, az EU bevételkiadásának ellenőrzése, végül pedig a Bizottság éves tevékenységének elemzése és értékelése. A Bizottság kormányoktól függetlenül működik, az Unió egészét képviseli, a közösségi érdekeket szem előtt tartva. A Bizottság kijelölt tagjai a biztosok, akiknek a feladata a teljes egészében vett Unió érdekeinek képviselete, nem pedig a nemzeti kormány utasításainak végrehajtása3. A biztosok az egyes szakterületek felelőseként dolgoznak. A pozíciót általában politikusok, vagy kormánytagok töltik be, de szakemberek is előfordulnak az apparátusban. A 27 biztost, valamint az elnököt az EU tagállamai jelölik ki, hivatalukba pedig a Parlament iktatja őket. A biztosok, bár a tagállamok képviselői, elszámolással jogi értelemben csak az Európai Parlamentek tartoznak. A Bizottság munkáját az elnök irányítja, akit a tagállamok választanak meg az Európai Parlament jóváhagyásával. Az elnök dönti el, hogy a biztosok melyik területért lesznek felelősök, melyhez szintén a Parlament beleegyezésére van szükség, aki a továbbiakban is felügyeli a Bizottság munkáját. A biztosok száma jelenleg 27, tehát minden tagországot egy biztos képvisel, azonban ezt a számot, a hatékony munka érdekében csökkenteni kívánják a jövőben. Ennek értelmében 2009 novemberétől a Tanács által meghozott döntés alapján a csökkenetett létszámú bizottság képviselőit rotációs rendszerben fogják kinevezni. A Bizottság munkája, hogy a felelős biztosok ismertessék napirenden szereplő pontokat a hetente megrendezett ülésen, amit később a testület kollektív döntéssel véleményez. A szakterületekért az intézményben működő főigazgatóságok felelnek, melyek élén egy főigazgató áll, aki felelőséggel tartozik a biztosok egyikének. Általában ezek a főigazgatóságok fogalmazzák meg az új jogszabálytervezeteket, amelyek


59

hatályossága csak abban az esetben válik érvényessé, amennyiben azt a Bizottság elfogadja. A főigazgatóságok alapvetően a szaktárcákhoz hasonlítanak ahol az EU közös politikájának kidolgozása történik. Bár a Bizottság korábban a lobbisták első számú célpontjának számított, ma már kezd azonos helyzetbe kerülni az Európai Parlamenttel, a már többször említett együttdöntési eljárás bevezetése óta. A Bizottság alapelve a nyitottság megőrzése a Bizottság és a lobbizó csoportok között, a csoportok egyenlő elbírálása, valamint törekvés a tevékenységének összehangolására más intézményekkel. Mindezt szem előtt tartva, de főképp a munka megkönnyítése végett mindennapos konzultációk folynak a Bizottságba „tévedő” érdekképviselő csoportokkal. A törvényelőkészítő munka folyamán lehetőség nyílik, hogy az érdekelt lobbisták kifejtsék véleményüket az adott témában. Ez a külső segítségre való rászorulás nem a tisztségviselők gyengeségéből adódik, hanem arra a tényre vezethető vissza, hogy az elvégzendő feladatokra kevés képviselő jut, ezért a szakértő lobbisták segítsége fontos mozgatórugója a Bizottság gyors és hatékony munkájának. Az érdekképviselők munkája azonban nem ilyen egyszerű, hiszen ahhoz, hogy a lobbista valóban eredményesen tudjon közbenjárni egy-egy téma kapcsán szükséges ismernie a Bizottság napirendjét, a tervezetek tartalmát és lehetőség szerint minél előbb, a megfelelő időben kell fellépnie, amennyiben még a törvényjavaslat továbbküldése előtt befolyásra akar szert tenni. A Bizottság apparátusa, 20 ezer alkalmazottjával a legnagyobbnak számít az uniós intézmények közül, munkáját főigazgatóságokba tömörülve végzi. A Bizottság munkájában több ezer tanácsadó vesz részt, melyek az intézmény két fő bizottságának egyikébe tömörülnek, a szakértői-, illetve a konzultatív bizottságba. A két bizottság funkcióját tekintve abban különbözik, hogy míg a szakértői bizottság munkája a Főigazgatóságokhoz kapcsolódik és elemzések készítésére helyezi a hangsúlyt és inkább a tagállamok szakértői, addig a konzultációs bizottságban az egyes ágazatok érdekképviseletének szakértői, valamint érdekvédelmi szervezetek folytatnak vitákat, a törvényjavaslatban szereplő téma kapcsán, ők az európai érdekcsoportok képviselői. Ezeknek a szerveződéseknek az egyik fő feladata, hogy a társadalom igényét a Bizottság felé tolmácsolják.. A biztosok munkáját minden esetben 5-6 főből álló kabinet támogatja, melynek tagjai szakértőkből állnak. Az érdekkijáróknak elsősorban ezeknek a kabineteknek a tisztségviselőit kell felkeresnie, hiszen a törvényjavaslatok ekkor még egy korai szakaszban, az előterjesztés véglegesítése előtt járnak. A még kiterjedtebb véleményformálás céljából alakultak az ún. ad hoc bizottságok is, melyek a tagországok véleményét képviselik és melynek tagjai szavaznak a napirenden szereplő intézkedésről. Bár némi beleszólásuk akad


60

a folyamatokba, azonban ezek a tanácsok csak minimális esetben lépnek fel a Bizottsággal szemben.

8.2. Európai Parlament (European Parliement)

A következő intézmény, melynek presztízse a lobbisták szemében az évek folyamán egyre nőtt, az Egységes Európai Okmány bevezetésének folyományként, az Európai Parlament. A kezdetben csak konzultációs szervezetet az 1991-ben életbelépő maastrichti szerződés bevezetése változtatta meg, melynek fő célja a társadalmi érdekek markánsabb megjelenítése volt az uniós döntéshozatal folyamán Az eddigi fő döntéshozó és vétójoggal rendelkező Tanács hatalma fokozatosan korlátozódott, valamint a szerződés belekapcsolta a Parlamentet a döntéshozási folyamatba és a remények szerint ez a döntéshozó szerep tovább fokozódhat az európai alkotmány életbe lépésével. A Parlament jelenleg az egyetlen olyan fő szerv, melynek képviselőit közvetlenül az EU-s állampolgárok választják meg. A választásokra 5 évente kerül sor. A képviselők száma jelenleg 736 fő. A képviselők nem nemzetiség szerint, hanem nyolc európai szinten szerveződött képviselőcsoportokba tömörülnek, ahol a két jelentősebb képviselet az Európai Néppárt, valamint az Európai Szocialista Párt A képviselők szabad mandátummal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy csak büntetőjogi eljárás esetében függeszthető fel a mandátumuk. A Parlament feladata három fő tevékenységre terjed ki: 1. Leglényegesebbnek az európai jogszabályok elfogadása tekinthető, egyes területeken a Tanáccsal együtt. Ezen jogszabályok elfogadásának általában két eljárása van az együttműködési-, és a már több ízben megemlített együttdöntési eljárás. Az eljárások közül természetesen az utóbbi tekinthető a hatékonyabbnak az intézmény szempontjából, hiszen ez esetben a Parlament nem csak véleményez, hanem az elfogadásban vagy az elutasításban is részt vesz, míg az együttműködés, csak egy második olvasatra jogosítja fel. 2. A Parlament másodsorban demokratikus felügyeletet gyakorol az Európai Uniós intézményekre. Jóváhagyása nélkül például nem nevezhetik ki a Bizottság leendő képviselőit, felügyelete pedig kiterjed az általa továbbított jelentések átvizsgálására és adott esetben bizalmatlansági eljárást is indítványozhat a Bizottság ellen. A Parlament hatásköre kiterjed a Tanács munkájának felügyeletére, mely folyamatban esetenként a lobbisták is ér-


61

dekeltek lehetnek, ugyanis az európai képviselők szóban és írásban kérdéseket tehetnek a Tanácsnak. Ezek közül a beérkezett kérdések közül pedig a legfontosabbak, kb.100-150 ügy, évente megvitatásra kerülnek. Az érdekkijárók tehát, ha okosan apellálnak, ráirányíthatják a figyelmet számukra fontos kérdésekre, amennyiben sikerül elérniük, hogy az Európai Parlament felszólaljon az ügyükben. 3. Végül, de nem utolsósorban a Parlament feladata közé tartozik az uniós költségvetés felügyelete a Tanáccsal közösen gyakorolva, amely eljárás végén a Parlament teljességében szavazza meg, illetve utasítja el a költségvetést. A Parlamentben további két fontos bizottság működik, egyrészt a petíciós bizottságok, melyekhez jogsérelmek orvoslatának esetében fordulhatnak az állampolgárok akkor, ha már az összes nemzeti jogorvoslati formát kimerítették, A lobbicsoportok esetében igencsak jelentősek még a parlamenti csoportközi bizottságok. Ezek a csoportosulások jellegüket tekintve nem hivatalosak, ugyanis uniós finanszírozásban nem részesülnek. Ez a tény az érdekérvényesítő csoportoknak hasznára válhat, ugyanis számos esetben az anyagi hozzájárulás fejében támogatást kapnak. A bizottságok összetétele párt hovatartozástól független, érdeklődési kör szerint szerveződik, mely tény jelentősen növeli a konszenzusépítést, ami az Európai Unió egyik alapköve. Megállapíthatjuk, hogy az Európai Parlament nagyon nyitott a lobbisták irányába, melynek feltételét abban látja, hogy az érdekképviselők tevékenysége kellően transzparens legyen. Teljes mértékben elismeri a lobbi-csoportok hasznosságát, mely segíti a képviselők folyamatos munkáját, azonban a visszaélések megakadályozásának érdekében ügyel a magatartási kódex megfelelő betartására. Egyes vélemények szerint ennek a nyitottságnak a hátterében azonban nem csupán színtiszta önzetlenség áll, hiszen a parlamenti képviselők érdeke, hogy a soron következő választásokon ismét mandátumhoz jussanak, a lobbisták szakértő tanácsadása pedig egy nagy lökést adhat abban, hogy milyen stratégiát érdemes követni a siker érdekében. Az Európai Parlamentben zajló munka a plenáris ülés között szakbizottságokban zajlik, ahol az álláspontok kialakítása a frakciók által képviselt vélemény szerint alakul. Az intézmény munkáját a házelnök irányítja, akinek feladatait az alelnökök segítik. A képviselőtestületet csak az ötéves mandátum felére választják meg, így a tisztségek megújítása két és félévente esedékes. A Parlament elnökét – a képviselőkkel ellentétben – nem az állampolgárok választják meg. Az intézményben egy vagy több frakció, illetve legalább 32 képviselő ajánlhatja az általa megfelelőnek ítélt jelöltjét. az elnöki posztra, akit ezután titkos szavazással választanak meg.


62

A lobbi-csoportok bevetésének fő célpontja a 23 szakbizottságban koncentrálódik, ahol az ülések nyilvánosak, ezért korlátlan mennyiségben látogathatóak. A témák előterjesztésével a bizottságban működő titkárság foglalkozik, melynek tagjait a lobbisták előszeretettel ostromolják információszerzés céljából.


63

8.3. Miniszterek Tanácsa (Council of the European Union)

Az európai döntéshozási folyamat háromszögének csúcsszerve az Európai Unió Tanácsa (Miniszterek Tanácsa), melynek szerepe a lobbizás szempontjából bár korlátozott, mégis meg kell említeni, hiszen létező jelenség, ha kicsit különbözik is a Bizottságban és a Parlamentben megszokott eljárástól. A Tanács az Unió legfőbb döntéshozó testülete, mely a tagállamokat képviseli. Az intézményben a tagállamok kormányainak képviselői foglalnak helyet, akik a tárgyalt téma függvényében kilenc tanácsban üléseznek. A Tanács esetében fél évente cserélődik az elnökség., melynek élén a tagállamok egyike áll. Bár elméletileg az elnök nemzetisége nem befolyásolhatja a féléves tisztséget, gyakorlatilag előnyt élvez a soros tagállam abból a szempontból, hogy a napirendet a képviselő ország alakítja ki, előtérbe helyezve azokat a kérdéseket, melyek jobban érintik helyzetüket. Az EU országainak állam- és/vagy kormányfői, valamint az Európai Bizottság elnöke évente legfeljebb négyszer együtt üléseznek, amit Európai Tanácsnak hívnak. Ezen a csúcstalálkozón határozzák meg az Unió általános politikáját, mely esemény a médiában is nagy nyilvánosságot kap A Miniszterek Tanácsa feladatköreit hat tevékenységre lehet lebontani: Az első négy feladatkör „közösségi vonatkozású”, tehát azokra területekre vonatkozik, ahol a tagállamok döntéshozó hatáskörüket az Unióra ruházták fel. Ezek közé a feladatok közé tartozik: 1. Európai jogszabályok elfogadás– számos politikai területen az Európai Parlamenttel együtt; 2. A tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása; 3. Nemzetközi megállapodások megkötése az Unió és más államok, illetve nemzetközi szervezetek között; 4. Az Európai Parlamenttel közösen az Unió költségvetésének elfogadása. A további két feladatkör azonban inkább olyan területeket érint, ahol a tagállamok csak együttműködnek, amit „kormányközi együttműködésnek” neveznek: 5. Az Unió Közös Kül- és Biztonságpolitikájának kidolgozása az Európai Tanács által felállított irányvonalak alapján. 6. A nemzeti bíróságok és rendőri erők közötti együttműködés koordinálása bűnügyekben. A Tanács esetében már nehéz a befolyásolás, hiszen a törvényhozásnak ebben a szakaszában, melyet rendelkezési fázisnak is szoktak nevezni, már nehéz a lobbistának belecsempészni véleményét a majdnem véglegesített javaslatba. A


64

döntésfolyamatról tudni kell, hogy a Bizottságtól érkező és a Parlament által jóváhagyott javaslatok megvitatása először a kilenc munkabizottság egyikében kezdődik, majd ezután kerül az Állandó Képviselők Tanácsa, azaz a COREPER elé, amely a Tanács működését lényegesen megkönnyítő csoportot jelent. Mivel a Tanács súlyához képest keveset ülésezik, ezért nem tudja kellő intenzitással megtárgyalni az adott témákat. Ezért van szükség a COREPER-re, melynek feladat elsősorban a Tanács döntéseinek előkészítése, szakértők bevonásával, de a nemzeti intézmények és az Unió között is ők tartják a kapcsolatot. A féléves elnökség munkáját a Főtitkárság segíti, amely előkészíti a Tanács munkáját. A döntéshozás szavazás útján hozza meg az intézmény. A szavazatok eloszlása pedig a tagországok lakosainak száma alapján oszlik meg. A Tanács a legtöbb esetben minősített többségi szavazással hozza meg döntését, azonban egyes területek esetében, úgymint kül- és biztonságpolitika, az adózás, a menekültügy és a bevándorlás a Tanács egyhangú jóváhagyása szükségeltetik. A lobbisták tevékenysége a Miniszterek Tanácsa esetében azért fontos, mert az érdekcsoportok képviselőinek tudniuk kell, hogy a Tanácson belül az adott témában mennyire készülhetnek ellenállásra, illetve, mekkora az esély az adott törvény megszavazására. Mivel az Állandó Képviselők munkáját egy 250 főből álló munkacsoport biztosítja, évi több ezer üléssel, ezért a lobbistáknak ismerniük kell, az egyes csoportok tevékenységét, felépítését és megkeresésük módját. A lobbi szervezeteknek ebben a nagyon zárt rendszerű Tanács esetében törekedniük kell egy olyan érvrendszer kialakítására, amely meggyőzi a kormányfőt az álláspont helyességéről, hogy azután azt kellő hatékonysággal képviselje. A három intézmény mellett találunk még fontos befolyással bíró egyéb csoportokat, melyekhez közelítve a lobbisták további hasznos kapcsolatokra tehetnek szert. Egyik legfőbb ilyen intézmény a Gazdasági és Szociális Bizottság, mely alapvetően egy konzultatív, tanácsadó csoport. Feladata első sorban a vélemények kidolgozása, valamint konzultáció a három fő EU-s szervvel, melyet maga a Bizottság, Parlament, illetve a Tanács kérhet kötelező vagy választható jelleggel. Mindemellett tevékenysége arra irányul, hogy a gazdasági és szociális érdekcsoportokat bevonja a politikai döntéshozatalok előkészítésébe. A testület a munkaadók, munkavállalók és más érdekvédelmi szervek csoportjából áll, melyeket számos gazdasági és szociális jellegű érdekvédelmi szervezet delegál. A Bizottság lényege tehát a civil társadalommal folytatott párbeszéd, mely folyamán a testület konszenzusra törekszik, és amely lényeges kompromisszumokra ösztönzi a részt vevő feleket. Bár a maastrichti szerződésnek az a felvetése, hogy a döntéshozatalba is be kellene vonni, nem valósult meg, ennek ellenére komoly befolyással bíró, összekötő szerepet tölt be az Unióban. Mindezt pedig nagy szakértői bázisának köszönheti.


65

A Régiók Bizottsága szintén sokban hozzájárul a lobbisták érdekérvényesítési folyamatához, melyet a maastrichti szerződés 1994-ben hozott létre. A tanácsadó jellegű testület Európa regionális és helyi hatóságainak képviselőit tömöríti össze, 344 tagja főleg önkormányzati választott képviselőkből, polgármesterekből, illetve helyi vezetőkből áll. A Bizottság feladatát tekintve igyekszik az Európai Uniós, a nemzeti tartományi, továbbá a helyi döntéshozatal összhangjának megteremtésére. A helyi vagy regionális hatóságokat közvetlenül érintő kérdésekben a Bizottságnak és a Tanácsnak ki kell kérnie a Régiók Bizottság véleményét, mely intézmény igyekszik szem előtt tartani a szubszidiaritás elvét. Ennek lényege, hogy a döntések mindig az állampolgárokhoz legközelebbi módon születhessen meg, ennek függvényében pedig jelzi, hogy milyen eszközökkel szabályozható az adott téma. Az Európai Unió legfelsőbb jogértelmező fóruma, az Európai Bíróság fontos szereplője a jelentős befolyásoló szerveknek, azonban a lobbisták munkája ezen a szervezeten belül igencsak korlátozott és sajátos módon érvényesül. A Bíróság felügyeli az EU jogszabályainak betartását, ellenőrzi a többi közösségi szerv munkájának törvényességét, az alapszerződéseket, valamint elrendezi a tagállamok és az uniós intézmények közötti jogvitákat. A lobbi-csoportok, legfőképp a nagyobb tagországok képviselői, általában igyekeznek minél nagyobb apparátussal figyelemmel kísérni és kielemezni a Bíróság joggyakorlatát. Az érdekérvényesítés ez esetben tehát a tagállami állásfoglalások, illetve elemzések megküldését jelenti a Bíróságnak .A jobb érdekérvényesítés okán a tagországok gyakran öszszefognak és együtt, még erősebben igyekeznek fellépni. Végül meg kell még említeni az Európai Számvevőszéket, mely intézménynek jellege távol esik a lobbizástól, ennek ellenére az érdekcsoportok egyes esetekben mégis kísérletet tesznek megkörnyékezésére. Ennek az intézménynek teljes mértékben függetlennek kell maradnia a főbb uniós szervektől, hiszen a Számvevőszék vizsgálja az EU bevételeivel és kiadásaival foglalkozó összes dokumentumot, gyakran pedig az is előfordul, hogy helyszíni ellenőrzést végez, melyekről a későbbiekben jelentést készít, amiben felhívja a figyelmet a problémákra. A lobbisták olyan kérdésekben próbálkoznak az információgyűjtéssel, mint például a mezőgazdasági, regionális, kohéziós és egyéb támogatások felhasználása, melyeket szigorú szabályokhoz köthetik, így az érdekeltek szempontjából fontos tisztázni, hogy mit kifogásolhat a pénzügyi ellenőrzés.


66

9. A magyar érdekérvényesítés az Európai Unióban

9.1. A nemzeti érdekérvényesítés mozgástere Magyarország 2004. május 1-jén lépett be az Unióba. Hat éve tagja, szereplője a döntéshozatal alakításának, azonban a jelentős áttörés még várat magára. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az Európai Unióban részt venni annyit jelent, mint lehetőséghez jutni egy olyan pozícióhoz a közösségen belül, melynek kihasználásával meghatározhatjuk Magyarország érdektörekvéseit a döntéshozatalban. A nemzeti érdekképviseletre természetesen elméletileg nincsen mód a szervezetekben, azonban egyértelmű, hogy a törvényhozást megelőző viták során a képviselők saját országuk érdekeit fogják érvényesíteni álláspontjukba és ez hazánk esetében sincs ez másképp. Magyarország a közösségen belül közepes méretű tagállamnak számít, geopolitikai helyzete pedig sajátos értékeket hordoz magában, ugyanis határos olyan stratégiailag fontos országokkal, mint Horvátország, Szerbia-Montenegró, vagy Ukrajna. Gazdaságilag jelenleg szintén a középmezőnyben helyezkedik el, fokozatosan sikerül beilleszkednie a gazdasági vérkeringésbe, míg a kultúra terén, kedvező helyzetűnek mondható, hiszen kulturális gyökerei inkább a nyugateurópai hagyományokhoz kötik. Úgy tűnhetne mindezeket olvasva, hogy Magyarország helyzete zökkenőmentesen alakul az Unióban, azonban a legfontosabb tényezőt még nem említettük, még pedig a politikai kultúra vizsgálatát, melyből a magyar érdekérvényesítés helyzete is következik. Sajnálatos módon elmondható, hogy a jelenlegi Uniós intézmények magyar képviselői az elért eredmények ellenére élesen bírálják Magyarország EU-s politikáját és az érdekképviselet hatékonyságát. Ennek okát a tapasztalatok arra vezetik vissza, hogy az ország a közösségi döntéshozatal akadályait nem tudja minden esetben legyőzni, és a már korábban is említett lehetőségeket nem tudja kellőképpen kihasználni. Ez a tétlenség és egy helyben toporgás, számos okra vezethető vissza. Egyik ilyen tényező a közösségi intézmények és a döntéshozatali eljárások hiányos ismerete, melynek eredményeképp a magyar érdekérvényesítők sem képesek megfelelő uniós kontextusban megfogalmazni mondandójukat. Az uniós érdekérvényesítés kultúrája meglehetősen idegen a megszokott magyar gyakorlattól, a döntésekre gyakorolt hatása pedig rendkívül korlátozott, mely többek között annak is köszönhető, hogy a hazai vállalatoknak nincsen elegendő kapacitásuk


67

arra, hogy az Európai Uniós törvényhozás menetét megfelelő módon figyelemmel kísérjék. Emellett a többi sikeresnek mondható tagállamhoz képest a civil szervezetek jóval alulfinanszírozottabbak, valamint az államigazgatás sem kielégítő. Kovács László, az Európai Bizottság nemrég leköszönt Adó- és Vámpolitikai Biztosa, a 2006-os év értékelésének folyamán, többek között megemlíti azt a fontos hiányosságot is, mely szintén hátráltatja a magyar eredményeket. Véleménye szerint a hiba a „brüsszeli magyarok” közti informális kapcsolati háló kezdetlegességében és esetlegességében, valamint a „brüsszeli magyarok” és a hazai intézmények közötti kommunikációs és együttműködés hiányában gyökerezik. A siker eléréséhez sok helyen kell még változtatásokat eszközölni: fejleszteni kell a hazai intézményrendszert, meg kell teremteni egy erős civil társadalmat és kormányoktól független államigazgatást, erősíteni kell a magyar információ közvetítési és érdekérvényesítési csatornáit, a közösségi intézmények pozícióit, kezdeményező módon kell részt venni az európai érdekhálózatok tevékenységében, továbbá intenzívebben kell együttműködni az EU-adminisztrációval. Egy magasabb szintű koordinációval, valamint a konszenzus keresés fokozódásával érhető el, hogy a jelenleg szétesett, inaktív és a helyüket nem találó magyar érdekképviselők rátaláljanak a helyes irányvonalra. Egy stratégát kell felépíteni, ugyanis ennek hiányában képtelenség végigvinni a kitűzött célokat és helyesen képviselni egy egységes magyar politikát. Az uniós részvétel mögött megbúvó nemzeti érdekérvényesítést csak egy biztos koncepció kialakításával lehet megfelelően integrálni. Ez a minőségében újfajta nemzeti érdekképviselet nem a jelenlegi értékeknek a felhígulását jelenti, hanem azok újrafogalmazását az új intézményi közeg keretein belül. A nemzeti érdekeket önmagukban, közvetlenül soha nem lehet érvényesíteni, azonban szövetségek, illetve együttműködések kialakításával el lehet érni annak közvetett megvalósítását. Első lépésben tehát fontos felderíteni, hogy számunkra mely tagállamok koalíciójával biztosíthatunk egy erős hátteret egy adott téma képviseletében. A döntéshozás végeredményben egy összetett feltételrendszer alapján valósul meg, melyen belül a tagállami érdekérvényesítés a cél, azonban a tagországok politikai vezetőinek fel kell ismerniük a saját, nemzeti érdekeiket, és határozottan kell képviselniük mindazokat. Ennek alapja pedig már az említett egyeztetésre épülő egységes fellépés a többi tagállammal együtt. Ennek előfeltétele azonban a jogbiztonság hazai érvényesülése. Az együttműködő partnerek megnyerése nehéz feladat, amennyiben nincs meg az ország hitele, egységét sugárzó képe. Mindezek birtokában sokkal hitelesebben képes képviselni az érdekeit, könnyebbé válik a koalícióépítés. Ahhoz azonban, hogy mindezt az összképet elérjük szükség van a hazai intézményrendszer európai szintű, színvonalas működtetésére. Az elért eredmények nem csak az Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

68

ország felkészületlenségével a magyarázatók. Fontos tényező ugyanis az a diszkrimináció, mely az új csatlakozó országokat érinti, még 3 év elteltével is. Ezzel a helyzettel számolhat a csatlakozott két új tagállam, Románia és Bulgária is. A csatlakozásnak elsősorban azt kell biztosítania, hogy a régi illetve az új tagállamok egyenlő elbánásban részesüljenek, aminek alapja a nemzetek közötti szolidaritás megteremtése. Ez az a látszólag egyszerűnek tűnő elhatározás, azonban közel sem ilyen magától értetődő, hiszen az „öregek” – jogosan – eredményeket várnak a „felkarolt” országoktól, akiket egyelőre inkább vendégnek tekintenek a közösségben. Az új tagországoknak le kell küzdeniük a versenyhátrányukat, hogy felzárkózzanak, de az olyan lemaradásokat is, mint például a kapcsolatok kialakítása. Magyarország hozzáállásban a 2010 tavaszát megelőző időszakban ott vélünk szemléletbeli hibát felfedezni, hogy a magyar politikai elit gondolkodásában a hagyományos nemzetállami keretek dominálnak. Magyarország nem magát tekinti az európai politikai tér részének, hanem az Európai Uniót a magyar belpolitikai élet függelékének. Ezen a sajátos énközpontú megközelítésen lenne célszerű enyhíteni, és egy olyan integrációs program kidolgozására helyezni a hangsúlyt, amely megszűnteti azt a hatalmas szakadékot, ami az új és régi tagállamok között tátong. A magyar kormány brüsszeli állandó EU-képvislete, az Állandó Képviselet (továbbiakban: ÁK) Ez a testület hivatalosan az Európai Parlamenti képviselőkkel áll kapcsolatban, azonban mindez csak formális szinten valósul meg, ugyanis ÁK részéről bizalmatlanság érezhető az Európai Parlamenti képviselők munkájával kapcsolatban. Ennek következménye, hogy az ÁK nem követi folyamatosan, kielégítő módon a Parlament munkáját, pedig hivatalosan is az a feladata, hogy felelősen képviseletet nyújtson, és biztosítsa a napi információáramlást az ország és az intézmény között. Többek között az ilyen felelőtlen politika az oka, hogy szakdiplomaták és a képviselők között nem tudott kialakulni a folyamatos egyeztetés. Az érdekérvényesítés rendkívül bonyolult műfaj az Európai Unió keretein belül. A hatékony működésnek több lehetséges forgatókönyve is elképzelhető: 1. Frakció modell – A frakció modell, azért alakult ki, mert a Parlamenten belül legalább két, de általában több frakció támogatása szükséges, ha egy döntést keresztül szándékoznak vinni. Ahhoz, hogy ez a típusú modell működhessen, először egy konszenzusos magyar álláspont kialakítására van szükség. Ezek utána a következő lépés, hogy a parlamenti delegáció és a magyar politikai pártok napi szintű, folyamatos egyeztetése váljék természetessé, de szükség van a brüsszeli állandó képviselettel és az Európai Ügyek Hivatalával való permanens, jó viszonyra is. Sikeres kimeneÉrdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

69

tele általában akkor van a modellnek, amennyiben egyértelműen megállapítható az ütközés az uniós értékrenddel. 2. Koalíciós modell – A koalíciós modell esetében már összetettebb érdekképviseletről van szó, hiszen a koalíció elöljáró szó, a 2004-ben, illetve azután csatlakozott országok közös fellépésére utal. Mivel az újakat sújtó diszkriminációt le kell küzdeni, ezért egyesülni kell az egyes országok egyéni sikereinek megvalósítása érdekében. Ebből a célból alakult meg a Visegrád Plusz egyeztetőfórum is, mely stratégiai okokból a négy országon kívül (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország) Ausztriát és Szlovéniát is bevette a koalícióba. A fórum célja pedig nem más, mint az érdeke összeegyeztetése, megvitatása és a diszkrimináció elleni közös fellépés megtervezése. Népszerű taktikának számít az a bevett tagállamok közti folyamat is, melyben az országok egymást segítik támogató közbenjárásukkal olyan ügyekben, ami érdekeiket tekintve teljesen neutrálisak, viszont később hasonló helyzetben visszakérik a korábban tett szívességet. 3. Hálózati modell – Végül a hálózati modell esetében a nemzeti érdekérvényesítés összeurópai kérdést céloz. Az elnevezés azon az erős koordináción alapszik, mely a probléma felmerülése után elindítja a tagállamok hatékony fellépését a problémás ügyben, mindez pedig nem zárja ki, hogy eközben nemzeti érdekek is érvényre jussanak. A lényeg pedig abban a felfogásban rejlik, miszerint a tagállamoknak tudatosítania kell magukban, hogy az Európai Unión belül ma már csak az az ország képes megfelelően működni, amelyik okosan szerveződik, kész a kompromisszumokra, anélkül, hogy feladná nemzeti érdekérvényesítési törekvéseit, valamint belső egyensúlyt sugároz a közösség felé.


70

9.2. A magyar érdekcsoportok képviselete a jelentősebb brüsszeli érdekképviseleti szervezetekben

Bár a nemzeti érdekérvényesítésnek még mindig van súlya az Unióban, az Európai Bizottságnál mégis prioritást élveznek azok a nagy gyűjtőszervezeteket, mely az EU egészét képviselik. A különböző érdekeket reprezentáló nagyobb szövetségekben magyar jelenlét is megtalálható, melynek egyik oka többek között az a tényező is, hogy a vállalatoknak nincs akkora összeg a zsebében, ami egy saját lobbi-képviselet finanszírozására elegendő lenne Brüsszelben. Ezeknek az érdekképviseleti szerveknek azért is érdemes a tagjává válni, ugyanis keretein belül a csoportok több mint fele részesül valamiféle Európai Uniós támogatásban. 9.2.1. UNICE – Európai Munkaadói Konföderációk Szövetsége Az üzleti szféra érdekeit képviselő legjelentősebb szervezet, melyet az európai vállalkozói közösség legbefolyásosabb szereplőjének tartanak az az UNICE, vagyis az Európai Munkaadói Konföderációk Szövetsége, mely az unió szociális partnerének tekinthető. Mivel fennállása során folyamatosan bővült, ezért mára igencsak széles tagsággal rendelkezik, hivatását tekintve pedig arra törekszik, hogy a tagállamok központi, ipari munkaadói szövetségeket egyesítse, valamint európai versenyképességüket javítsa. Az UNICE szakmai véleményével járul hozzá az EU-s szervezetek munkájához, de ritkább esetekben kezdeményező szerephez is juthat. A szövetségben magyar részről két tagot számlálunk, mégpedig a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetségét, valamint a MGYOSZ-t, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét, mely azon kevés magyar szervezetek közé tartozik, mely közvetlen brüsszeli képviselettel is rendelkezik. 9.2.2. ERT – Európai Kerekasztal A nagyvállalati érdekcsoportok másik jelentős képviselője, az Európai Kerekasztal (ERT), mely Európa legnagyobb befolyással bíró cégeit tömöríti. Az ERT ülésein a fő cél egy hosszú távú, életképes stratégia kialakítása az egységes belső piac megteremtéséhez. Ehhez arra van szükség, hogy az EU javítsa versenyképességét a globális gazdaságban, mely a növekedés és a munkahelyteremtés lehetőségét célozza meg. A gazdasági fejlődés nagyarányú növelésének megteremtése érdekében az ERT három olyan fő területet határozott meg, mely területeken sürgős változtatásokra van szükség a cél elérése érdekében. Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

71

Ilyen változtatásokra szorul egy keretrendszer kialakítása az üzleti működés versenyképessége érdekében, egy innovációs stratégia, mely az oktatáson, a kutatásfejlesztésen, valamint vállalkozó szellemen alapul, továbbá az európai döntéshozatal módja. Az ERT tagjai közé csak meghívással lehet bekerülni, ahol a 45 európai szintű nagyvállalatok vezetői között Magyarország részéről a MOL elnöke, Hernádi Zsolt foglal helyet. A magyar érdekérvényesítés azonban nemcsak szigorúan a MOL vállalaton keresztül képes befolyással bírnia az ERT-ben, más vállalatok is gyakorolhatnak befolyást közvetett módon, az anyavállalatokon keresztül A szövetség tagjai tevékenységük során ajánlásokat fogalmaznak meg az EU állam-és kormányfői számára a napirendre kerülő kérdésekkel kapcsolatban, mely dokumentumokat átadják a soros elnöknek.

9.2.3. Eurochambers – Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége A következő brüsszeli érdekképviseleti szervezet, melynek fontos súlya van a kisvállalkozásokat érintő döntéshozatali kérdésekben, az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének (Eurochambres) képviselete. A 45 tagot számláló gyűjtőszervezet, melynek tagjai a legnagyobb kereskedelmi kamarákból kerülnek ki, jelentős lobbi erőt képviselnek az európai színtéren. Mivel magyar érdekeltség is fűződik a szervezethez, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) személyében, így a mi ismereteinket is gazdagítják azok a gazdaságpolitikai elemzések és EU-s intézményeinek szóló állásfoglalások, melyeket a szövetség készít. Az Eurochambres-ban való részvétel nagyon fontos mérföldkő, hiszen növeli a magyar érdekérvényesítés hatékonyságát az unióban. Az MKIK egyénileg is működtet egy brüsszeli irodát, mely a naprakész információáramlást hivatott szolgálni a magyar és a brüsszeli partnerek között. Érdekes módon, az üzleti szféra érdekképviseletben egy látszólag kívülálló szövetség is helyet kap, az Amerikai Kereskedelmi Kamara EU-Bizottsága, az AMCHAM-EU, melynek feladata az európai leányvállalatok érdekeinek megfelelő képviselete az európai szintéren és az üzleti körét érintő jogszabályok befolyásolása.

9.2.4. Európai Szakszervezetek Szövetsége A legbefolyásosabb képviselője a munkavállalói érdekeknek az Európai Szakszervezetek Szövetsége, amely nem kevesebb, mint 11 szakmai-ágazati európai szakszervezetet tömörít magába. A szervezet azt hivatott elérni, hogy Európa jövőjéről, bővítésről, globalizációról és más a szakszervezeteket érintő gazdasági


72

és szociális kérdésekről folytatott viták során kialakuljon az a stratégia, mely az erőforrások leghatékonyabb felhasználására és az alapértékek képviseletére szolgál. A szövetségben számos öt érdekképviselő szakszervezet is helyet foglal, többek között a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ).

9.2.5. Ágazati érdekeket képviselő szervezetek Nem hiányoznak továbbá az ágazati és szakmai érdekeket képviselő szervezetek sem a EU-s palettáról. Az európai agrárközösségek képviselője az Európai Unióban a COPA/COGECA, a Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága, valamint a Mezőgazdasági Szövetkezés Általános Bizottsága elnevezésű szövetség, melyben az előbbi az egyéni, az utóbbi pedig a szövetkezeti termelők európai szintű érdekképviseleti szerve. A szövetség az uniós agrárügyekben intézményes szereplőnek tekinthető, munkája pedig az Európai Bizottság döntéseihez szolgáltat szakmai hátteret a mezőgazdasági politikát érintő esetekben. A két szervezet ezen túlmenően az EU-s színtéren kívül egyéb nemzeti és nemzetközi mezőgazdasági szervezettel is kapcsolatban áll a minél széleskörűbb párbeszéd kialakítása végett. A COPA/COGECA teljes jogú tagjai közé három magyar szervezet tartozik, a Magyar Agrárkamara, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ). Ezen partnerszervezetek együttműködési megállapodást is kötöttek, mely megegyezés értelmében a magyar agrárium EU szintű képviseletében egyeztetve, nemzeti képviseletként lépnek fel és közösen megbízott személyekkel képviseltetik magukat a szövetségen belül. A tagság legfontosabb előnye az érdekképviseleti csoportok külkapcsolati lehetősége, melynek igénybevételével első kézből kapnak napi szintű tájékoztatást a brüsszeli intézmények felől, a felmerülő problémákról, továbbá a jogalkotásban való részvétel hozzájárul a magyar érdekek hatékonyabb képviseletéhez.

9.2.6. Társadalmi érdekközvetítők Az Európai Unió életében az üzleti, szakmai érdekszféra erős jelenléte és képviselete mellett, egyre nagyobb szerephez jut a társadalmi és közérdekek mögött álló képviselők törekvése. Ezeknek az Uniós jelenléte pénzügyi szempontból sokkal nehezebb, mint tőkeerős, nagy apparátussal rendelkező társaiké. Azonban az a tendencia, miszerint az EU fő intézményei igyekeznek a döntéshozást


73

minél közelebb vinni a tagországok állampolgárai felé – a nagyobb átláthatóság és demokrácia megteremtésének érdekében – egyre nagyobb arányban kezd jelentkezni más, nem feltétlenül EU-s befolyásoló szervezetekben is. A társadalmi érdekközvetítőket három nagy csoportba lehet sorolni: 1. környezetvédő, 2. fogyasztóvédelmi, illetve 3. civil társadalmi szervezetek. A tagországok számára azonban egyik kiemelkedően nagy fontossággal bíró képviseletek, azok a szervezetek, melyek a területi érdekekért folytatnak lobbi tevékenységet. Magyar részről ilyen a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseleti Irodája, melynek célja nem feltétlenül arra irányul, hogy a támogatásból megszerezhető pénzek körül bábáskodjon, hanem fő motivációja politikai és kulturális ismeretek megszerzése.


74

9.3. Esettanulmányok – Példák a sikeres érdekérvényesítésre

9.3.1. A magyar sikerek mércéje Bár az előző témakör tanúsága szerint a magyar érdekérvényesítés erőteljesebben kezdi képviseltetni magát a brüsszeli szervezetekben, a nagyobb befolyás, hitel és szakértelem megszerzéséhez, a jövőben jóval több pénzt és energiát kell belefektetni, hogy idővel sokkal nagyobb súllyal reprezentálhassuk érdekeinket. Napjainkban azonban még mindig jellemzőbb, hogy a parlamenti és a bizottsági képviselők kezében több eszköz van, amit latba vethetnek egy-egy minket érintő téma kapcsán. Magyarország a csatlakozás utáni hat év elteltével nem tud még jelentős, önállóan véghezvitt eredményeket felmutatni, azonban a képviselők méltán lehetnek büszkék az adott frakciójukban elért sikereikre, mely érdekképviselettel hozzájárultak a törvények meghozatalához. Abban szinte kivétel nélkül mindenki egyetértett, hogy a nemzeti érdekek közvetett képviselete az egyik legfontosabb feladata a képviselőknek. Ennek módja sok esetben eltérő, de a tapasztalatokból leszűrhető következtetésekből formálódik a sikeres érdekérvényesítés eszköztára. Az elmondások szerint nagyon fontos a tekintély kialakítása a kérdéskörben, de a széles körű tájékoztatás is nagyban hozzájárulhat, hogy a sikeres lobbizásnak meglegyen a megfelelő táptalaja. Ennek érdekében fontos a parlament által tárgyalt témáknak a megismertetése a hazai közvéleménnyel, a hatóságokkal és civil szervezetekkel, hogy az érintettek bekapcsolódhassanak a konzultációs folyamatokba, megosszák véleményeiket az EP kompetens képviselőjével. Ennek folytatásaképp pedig lényeges a többség támogatásának a megnyerése, melynek segítségével már az előkészületi folyamatokban biztosíthatjuk a számunkra kedvező döntéseket. Az érdekképviseleti hatékonyság egyik kulcsa a személyes, hiszen a bizalom így alakulhat ki a leggyorsabban. Épp ezért említik meg a Parlamenti képviselők, hogy mennyire fontos lenne minél több képviselőt, illetve képviselőcsoportot Magyarországra invitálni. Kívánatos volna egyre több magyar szakértőt kiküldeni Brüsszelbe, hogy minél többen személyes tapasztalat útján kerülhessünk képbe. Ennek alapja azonban mindenekelőtt a nemzeti összhang megteremetése, melynek hiánya nélkül a képviselők munkája és a magyar érdekcsoportok tevékenysége továbbra is annyira széttöredezett lesz, mint amilyen napjainkban.


75

A legfontosabb kérdésre – melyek voltak a jelentősebb európai parlamenti ügyek a magyar képviselők számára – a válasz értelemszerűen személyenként eltért, azonban számos esetet több képviselő is megemlített, mely arra késztetett bennünket, hogy ezeket a magyar vonatkozású és sikeres lobbizást követő ügyeket kicsit jobban megvizsgáljuk és képet adjunk arról, miképp is alakult a magyar érdekek érvényesítése a Parlamenti tárgyalások során.

9.3.2. REACH-rendelet Az egyik legtöbbet emlegetett siker a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről és engedélyezéséről szóló jogszabály volt. A megállapodást több mint három éves vita, és kompromisszumkereső tárgyalások előzték meg a vegyipari szereplők, valamint a környezetvédelmi érdekképviseletek között. A megállapodás végeredményben a magyar érdekeknek is megfelel. A REACH mozaikszó jelentése Registration, Evaulation of Authorisation of Chemicals, azaz a vegyi anyagok bejegyzése, értékkelése és engedélyezése az Európai Unióban. A rendelet a közösségi szabályozás hiányosságát hivatott pótolni a vegyi anyagokkal kapcsolatban kialakult új társadalmi és tudományos igényének jobb kielégítése végett. A terv először 2003 novemberében került nyilvánosságra, miszerint az unió szigorítani akarja az élelmiszerekhez, illetve a használati tárgyainak gyártásához szükséges vegyi anyagok ellenőrzését. A hatás nem maradt el, a vegyipari lobbi-szervezetek azonnali támadásba lendültek, az iparágat veszélyeztető módosítások védelmében. A REACH elsődleges célja egy olyan átfogó rendelet hatályba helyezése, mely szabályozás révén biztosítja az emberi egészség, valamint a környezet védelmét, a versenyképesség, továbbá a fenntartható fejlődés mellett. A rendelet elképzelése szerint az új és meglévő anyagokat 11 év alatt fokozatosan azonos eljárás alá kéne vonni., hiszen az EU-ban és Magyarországon is létező szabályok szerint a két kategória megkülönböztetésben részesül. Ez azt jelenti, hogy minden 1981 előtt gyártott anyag „meglévőnek” számít és a törvény értelmében ezeket a vegyszereket nem kell vizsgálat alá vetni, ellenben az „újakkal”. Ennek egyenes következménye pedig, hogy a jelenlegi rendszer inkább arra ösztönzi az iparágat, hogy a régebbi anyagokkal dolgozzon, melynek használata esetében nincs szükség költséges felülvizsgálatra. Magyarország nagymértékben érintett fél volt a rendelet kimenetelében. Állásfoglalásunkat meghatározta, hogy a hazai piacon a vegyi anyagokat gyártó, felhasználó több ezer vállalkozás mérete, tőkeereje viszonylag kicsi, így nagyon nagy nehézségekbe ütközhettek volna a rendelet bevezetésekor. Ezt megakadályozva született az a magyar-brit javaslat az „egy anyag-egy regisztráció” (OSOR) el-


76

képzelés, mely ezeknek a fenyegetett kis- és középvállalkozásoknak az érdekében elsősorban az adatszolgáltatások könnyítésére koncentrált. A javaslat lényege, hogy egyetlen vegyi anyagot csak egyszer kelljen engedélyezni, mely azt feltételezi, hogy a vállaltoknak kötelesek megosztani egymással az engedélyezés alapjául szolgáló adatokat. Még 2005-ben elvégzett Európa Uniós felmérések szerint az állampolgárok elvárják Brüsszeltől, hogy az fellépjen fogyasztóvédelmi kezdeményezéseivel, akár a tagállamokkal szemben is, amennyiben az ügy megkívánja. A szabályzatban kitűzött cél épp ennek eredményes véghezvitelét hivatott kidolgozni. Bár látszólag elég sok időt hagy a rendelet az unióban fellelhető vegyi anyagok laboratóriumi bevizsgálására, mindez akkor is nagy vállalkozásnak bizonyul, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az évi egy tonnánál kisebb mennyiségben forgalmazott anyagokat nem is tesztelik. Épp emiatt volt elég nagy esélye a magyar-brit OSOR-elv alkalmazásának, hiszen a leegyszerűsített regisztráció jelentős költségeket takarít meg. Az alapelveket tekintve nem volt vita, hiszen mindenkinek az érdeke, hogy bizonyíthatóan biztonságos vegyi anyagok kerülhessenek a piacra. Emellett viszont közel öt évig tartott a különböző aggályok, szabályozással kapcsolatos hátrányok áttekintése. Az ágazat elsősorban az iparban dolgozó több százezer ember munkahelyének veszélyeztetése miatt emelt szót, de a vállalatok részéről ilyen érzékenypontnak számított, hogy a szellemi jogvédelemre is hivatkozva vonakodtak attól, hogy megadják a részletes termékleírásukat. Környezetvédők aggodalma a helyettesíthetőségre irányult. Vagyis annak a meghatározására: mi a teendő, ha egy vegyszerről kiderül, hogy egészségtelen, vagy a környezetre nézve hosszútávon ártalmas. A képviselőket mindkét irányból folyamatos nyomásgyakorló próbálkozások érték. Mindez a magyar hozzáállás tekintetében sem volt másképp: egyik magyar ipari szövetség több ezer magyar vegyipari munkahely elvesztésével presszionálta a képviselőinket. Míg a másik részről több zöldszervezet, pedig egy olyan petícióval követelte, hogy a magyar politikusok a legszigorúbb REACH-rendeletet fogadják el, melyet 11 ezer állampolgár írt alá. A rendelet végleges formájáról elmondható, hogy a második olvasatban kiharcolt kompromisszumokkal sikerült megtalálni egy egyensúlyt az egészség- és környezetvédelmi célok, a fogyasztók jobb tájékoztatása és a vállalatok teherbírása között. Elmondható az is, hogy a magyar európai parlamenti képviselők többségben letették voksukat a vegyi anyagok szigorú szabályozása mellett, ennek helyes kihasználása a vállalatok részéről pedig közel tízmilliárd forintos megtakarítást jelenthet. Egyes becslések szerint a várható előnyök EU-s szinten óriásiak, hiszen a szabályozást alkalmazva akár 10 százalékkal is visszaeshetnek a vegyi


77

szennyezéssel összefüggő betegségek száma és pár évtized alatt az egészségügyi megtakarításokkal 50 milliárd euró visszafogható majd.

9.3.3. Szolgáltatási irányelv A következő nagyon fontos törvénykezés, mely szintén nagy mértékben érintette Magyarország gazdaságának jövőjét, az Európai Unió szolgáltatási irányelvéről szóló több éves heves vita volt, majd annak bevezetése 2006 végén. Alapvetően a szolgáltatási irányelvet azért dolgozta ki az Európai Bizottság, hogy megfelelő előkészítést biztosítson az unió versenyképesség növelése érdekében. Az irányelv célja többek között, hogy csökkentse, vagy teljes egészében megszűntesse a jogi és adminisztratív korlátozásokat a gazdasági szolgáltatás piacán, hogy az adminisztrációs terhek csökkentésének érdekében javítsa a kommunikációt a tagországok között, továbbá, hogy harmonizálja a minőségi követelményeket. Az EU-s intézmények a szolgáltatási irányelvet az együttdöntési eljárás keretén belül tárgyalták az EU-s intézmények, meghozatalában tehát nagy szerepe volt a magyar parlamenti képviselőknek is. Mivel a 2005-ös csúcstalálkozón az irányelvvel kapcsolatban rengeteg aggodalom jelentkezett a dömpingtől való félelem kapcsán, ezért a csúcsszervek úgy döntöttek, hogy a javaslatot át kell dolgozni, egy mindenki számára elfogadhatóbb kompromisszumos megegyezést teremtve. A magyar miniszterelnök nem tetszését fejezte ki az ügyben született döntést követően, miszerint nem tartja igazságosnak, hogy a fejlett országok érdekei csorbítatlanul megjelenhetnek Magyarországon. Akkor azonban amikor az új tagállamok kerülhetnének versenyelőnyhöz, a fejlett országok elzárkóznak. Ahhoz, hogy sikerüljön megteremteni a versenyképességet és a szociális kohéziót, rugalmas hozzáállásra van szükség. Magyar részről egyébként sikerként lehetett elkönyvelni, hogy az elfogadott szöveg említést tett az Európai Technológiai Intézet létrehozásának szükségességéről, melynek székhelyére Magyarország is pályázik. Az új tagállamok az irányelvet több ponton is diszkriminatívnak tartották, ezért a 2006 januárjában a négy visegrádi tagállam, és Szlovénia parlamenti frakciójának vezetője nyilvánosan bejelentette, hogy további lépéseket igyekeznek tenni annak érdekében, hogy a munkavállalók szabad áramlását korlátozó intézkedések megszűnjenek. A korlátozásokat azért sem tartották jogosnak, mivel a negatív jóslatokkal szemben az ír, a brit és a svéd példa is azt mutatatta, hogy azoknak az országoknak a piaca sem omlott össze, amelyek nem éltek a korlátozással. Ezenkívül az új tagországok azt az ambivalens tényt is felhozták, miszerint számos „régi” tagország beengedi piacára az EU-n kívül eső országok munkavállalóit, míg az unió állampolgárait igyekszik kirekeszteni onnan. Ennek ellenpólusa-


78

ként pedig egyes hiányszakmák esetében megpróbálják elcsábítani az új tagországok szakembereit. Az öt ország tehát annak érdekében kezdett lobbizni, hogy az EU négy alapértéke közül ne csak az áruk és a tőke szabad áramlása valósuljon meg, hanem a munkavállalók és a szolgáltatások is eljuthassanak a tagállamokba. A tervezet ellen számos tüntetés zajlott le februárban Berlinben és Strasbourgban is, attól félve, hogy a rendelet elfogadásával az olcsóbb közép-és keleteuróapai szolgáltatók előnybe kerülhetnek a hazai munkaerővel szemben, ezáltal munkahelyeket veszíthetnek el. Az egyik legvitatottabb pont valóban a „származási ország elve” volt, mely az eredeti javaslat értelemben a külföldről érkező szolgáltatókra a saját hazájának szabályai vonatkoztak volna, azonban a rendelet átiratában lefektették, hogy nagyobb ellenőrzést biztosítnak a fogadó országoknak. A másik jelentős ütközési felületet a szolgáltatás korlátozásainak lehetőségei adták, mely kapcsán főleg az új tagállamok törekedtek arra, hogy a javaslatból kikerüljenek azok a pontok, amelyek a szociális politikára, valamint a fogyasztóvédelmi érdekekre hivatkozva akadályozták volna a szolgáltatásnyújtást. Több éves kompromisszumkeresés és módosítások után a szolgáltatási irányelvet végül 2006 novemberében fogadták el az Európai Parlamentben. A jelenlegi direktíva az EP két legnagyobb frakciójának, a konzervatív Néppártnak és a szocialistáknak az egyezségén alapul, mely döntés kimenetelét a magyar szocialista és a jobboldali képviselők egyaránt bizakodva fogadtak. Nagy eredményként könyvelték el, hogy sikerült eltörölniük az új és a régi tagállamok közötti megkülönböztetést és meghatározniuk az unió szociális és gazdasági növekedése szempontjából a leglényegesebb jogszabálytervezet lényegét. Reményeik szerint ezzel a lépéssel, esélyt kapnak a magyar kis-és középvállalatok, hogy munkahelyet teremtsenek és hozzájáruljanak az Európai Unió gazdasági növekedéséhez.

9.3.4. Árvízvédelmi irányelv Végül harmadik hazánkat érintő fontos 2006-os szabályozásként az árvízvédelemmel foglalkozó irányelvet emelnénk ki. Magyarország fokozottan érintett a defenzíva kimenetelében, hiszen alvízi ország lévén különösképp ki vagyunk téve a szomszédos országok felől érkező árvizekkel szemben. Az európai parlamenti üléseken azért kellett nagyon nagy erőfeszítéseket tennünk az irányelv számunkra pozitívabb kimenetelének befolyásolása érdekében, hiszen az ország milliárdokat költ az árvizek megfékezésére miközben a szomszédaink által felelőtlenül véghezvitt cselekedetek- mint például erdőirtások, vagy folyószabályozások miatt- állt elő. Az irányelv korszerűsítésénél elsősorban azt tartották szem előtt,


79

hogy a veszély elleni védekező magatartásról át kell térni a kockázatkezelésre, melynek értelmében az árvizek megelőzése nem korlátozódhat olyan eseményekre, amelyek gyakran fordulnak elő, továbbá fontos a társadalmi tudatosság megerősítése, hogy a lakosok tudjanak a veszélyekről. Épp emiatt belépésünket követően a Parlament egyik fórumán, melynek témája többek között az áradások elleni hatékonyabb stratégia kidolgozása volt, Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter vitaindító felszólalásában hangsúlyozta: „a szolidalítás és a kohézió uniós alapelvei egyaránt megkövetelik, hogy valamennyi uniós polgár egyaránt élvezhesse az élethez, az egészséghez és az anyagi biztonsághoz fűződő jogait. Ezért mielőbb szükséges a nagy európai folyók vízgyűjtő területeire kiterjedő közös, összehangolt árvízvédelmi programok kidolgozása és megvalósítása” A tárgyalások folyamán kialakult az az egységes álláspont, hogy a tagállamok között összehangolt árvízkockázat-értékelésre és –kezelésre van szükség, mivel az európai folyók nagy része több országon keresztül folyik át. Az első olvasatban elfogadott irányelv kimondta, hogy az árvíz egy olyan természeti jelenség, amit nem lehet megakadályozni, azonban számos más tényező hozzájárulhat (globális felmelegedés, emberi tevékenységek nem megfelelő kezelése, folyómedrek szűkítése, stb.) az árvizek valószínűségének kialakulásához. Alapelvként pedig lefektették azt a határozatot miszerint az egyik tagállamban tett védelmi intézkedések ne fokozzák egy szomszédos ország árvízveszélyét. Az árvízvédelmi irányelvet végül 2007 áprilisában fogadták el az Európai Parlamentben. Az új irányelvet a tagországoknak a 2009. év második felére kell beépíteniük a jogszabályukba, melynek véghezvitele fokozatosan fog majd megvalósulni. Első lépésben egy árvíz-kockázati elemzést kell megalkotni 2011 végére, ezek után pedig az árvíz kockázati térképeket kell megrajzolni 2013 végéig, majd utolsó lépésként árvíz-kockázat kezelési terveket kell tető alá hozni, az azt követő két éven belül. Az irányelv végleges formája abban különbözik az eredeti szövegtől, hogy míg az előbbi inkább az emberi és gazdasági kockázatok elkerülésére helyezte a hangsúlyt, addig a végleges formában már a környezeti károk megelőzését is figyelembe vették. A magyar környezetvédelemért felelős EP képviselő, Olajos Péter is bizakodóan tekint az új irányelvre, hiszen a közös, tervszerű, összehangolt európai összefogást tekinti az árvíz védelem elsőszámú eszközének, melyre lehetőséget ad az új direktíva.


80

9.3.5. Kukorica intervenció A 2007-es év jelentősebb magyar lobbi ügyei közé tartozott az Európai Bizottság kukorica intervenció eltörlésére vonatkozó javaslata, mely óriási felháborodást keltett a magyar agrártársadalom egyes érdekképviseleti csoportjainak. 2006 december végén érkezett a hír, az Európai Bizottság döntéséről, hogy az októberben még csak minőségi szigorításnak alávetett kukorica intervenciót hirtelen felszámolni kívánja, méghozzá a lehető leggyorsabban, július 1-jei hatállyal. A javaslatot Magyarország, mint a legérdekeltebb tagállam, azonnal megtámadta és értetlenségét fejezte ki az átgondolatlan és példátlan előterjesztés kapcsán. Mivel a készletek 93%-a jelenleg hazánkban található meg, így Magyarország volt az egyetlen, aki teljes mértékben ellenezte a beavatkozást, és novemberben eljárást indított az Európai Bizottság ellen az Európai Bíróságnál. Indoklása szerint az eljárás egyik része még a korábbi minőségi követelményekhez kapcsolható, mely rendelkezés előre nem várt, nagy veszteséget okozott az érintett gazdáknak, másodsorban pedig az intervenció eltörlésének a Bizottság által előterjesztett módszerét támadta, mely rendelkezést felelőtlenül a termelési szezon idején szeretett volna bevezetni. A tiltakozás jogosságát bizonyította az a tény, hogy az éves vetés szerkezetét a gazdák már előző évben elkészítették és a kalászosok egy részét már ősszel elvetették. Az Európai Unió azzal magyarázta lépését, hogy a hatalmas kukoricakészletek csökkentése érdekében kénytelen a kukoricafelvásárlást leállítani. Szakértők szerint a megduzzadt készletek tárolásának költsége nagy terhelést jelent az Uniónak, azonban az intervenció megszüntetésével akár 600 millió eurót is megtakaríthat az EU 2013-ig. Az indoklás ellenére Magyarország a javaslat egyoldalúságával és az uniós szabályozások kiszámíthatatlanságával érvelt, mivel a hirtelen beszüntetésnek még csak kompenzációs lehetőséget sem biztosított az EU. A magyar politikai törekvések mellett két szövetség is felsorakozott, egy részről a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), valamint az uniós gazdák szövetsége, a COPA/COGECA is, mely utóbbi értetlenségét fejezte ki a tervezet hallatán, az októberi minőségi szabályozás fényében. Magyarország erőteljes kampánya és a hatékony uniós lobbizás eredményeképp 14 tagország támogatását nyerte el rövid időn belül, akik megértették és ezért támogatták érdekeinket. A többi tagállam szövetsége, melyek túlzottnak tartották Brüsszel reakcióját, azonban csak arra volt elegendő, hogy a rendelet időpontja egy későbbi dátumra tevődjön, valamint számunkra kedvezőbb módosításokkal lépjen életbe. Az Európai Bizottság végül olyan változtatásokat eszközölt a rendelet végleges formájában, mely az intervenció fokozatos kivonására vonatkozott. Ennek értelmében a 2007-es gazdasági év befogadható kerete 1,5 millió tonnáról a következő évre 700 ezerre, majd 2009-re „nulla tonnára csökken”.


81

A magyar képviselet szerint a meghozott rendelet jóval kedvezőbb a magyar termelőnek, mint az eredeti verzió, mivel a kialkudott három éves átállási időszak remélhetőleg elegendő időnek bizonyul a gazdák részére az új stratégia kialakításához.


82

9.4. A 2007-2013-as Európai uniós költségvetéssel kapcsolatos érdekérvényesítés

9.4.1. A költségvetéssel kapcsolatos kihívások Az érdekérvényesítés területén nagyobb és szerteágazóbb feladatnak bizonyult a 2007-2013-as költségvetés elfogadását megelőző hosszú, több éves tárgyalási időszak. A Bizottság által jóváhagyott javaslat a Parlament illetve a Tanács elé került, melynek tartalmáról még ma is folyik a vita tagországok között, azonban hivatalosan 2006. május 17-én aláírták az EU költségvetésről szóló intézményközi megállapodást. Fazekas Szabolcs a költségvetési ellenőrzési szakbizottság elnöke, európai parlamenti felszólásában úgy ítélte meg, hogy az újonnan csatlakozó országokból érkező képviselők másfél éve nagy lelkesedéssel csatlakoztak a költségvetési megállapodástól folytatott előkészítő munkához, hiszen világos volt: a hosszú távú költségvetés az új országok felzárkózását szolgáló gyakorlati kérdés is. Amellett, hogy a büdzsének „egy jobb, globális szinten is versenyképesebb Európát kell szolgálnia”, az is döntő volt, hogy a minél gyorsabb és eredményesebb felzárkózás érdekében „jól kiszámítható, tervezhető strukturális és kohéziós keretekkel rendelkezzünk”. Röviden ismertetve az Európai Bizottság által előterjesztett pénzügyi keretekkel szembeni elvárásokat, első szempont az egységes belső piac megteremtése volt, mely elengedhetetlen a fenntartható növekedéshez. Ezenkívül óriási hangsúlyt fektettek a versenyképesség megfelelő működésének kialakítására, valamint a társadalmi kohézió erősítésére és a környezetvédelemre. Kezdetben a magyar álláspont főbb elemei a közösségi politikák finanszírozásának biztosítása (különös tekintettel a mezőgazdasági és kohéziós politikára), az unió kibővítéséből adódó finanszírozási többletigények elismerése, valamint az unió előtt álló új kihívások finanszírozásának biztosítása voltak10. Magyarország programja a versenyképesség megteremtése érdekében a kutatás-fejlesztés és az innovációba történő beruházásokat hangsúlyozta, de kiemelte a nemzeti cselekvési programok és tervek szükségességét is. Mindemellett a kohéziós politika hatékonyságágának vonatkozásában a legelmaradottabb régióknak nyújtandó konvergencia támogatások mellett foglalt állást és kiemelt figyelmet szentelt a vidékfejlesztés támogatásának. A 2000-2006-os költségvetéshez képest a legfőbb változtatások egyike a célkitűzésekben történt, ahol a konvergencia 78%-ban, a regionális versenyképesség és foglalkoztatás 18%-ban, európai területi együttműködése pedig 4%-ban részesül. Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

83

9.4.2. Tagállami érdekcsoportok A 2007-2013. évi költségvetés vitájában számos, tagállamok közötti szövetség alakult ki, mely érdekcsoportok közösen képviselték álláspontjaikat egyes ügyekben. A szövetségeket négy csoportba tagolható: •

A nettó befizetők csoportja – A nettó befizetők csoportja már korábbról ismeretes volt, hiszen ebbe a csoportba tartoznak azok az országok, akik nagyobb összeggel járulnak hozzá a közös költségekhez, mint amennyit onnan más formában visszakapnak. A vitákban főleg Hollandia, az Egyesült Királyság és Svédország vett részt a. 2007-2013-as költségvetés előkészítésekor, ezek a tagállamok pedig korlátozottan ismerték el a kohéziós támogatások versenyképességre vonatkozó funkcióját és saját prioritásaikat igyekeztek előtérbe helyezni.

•

A kohéziós politika barátai – A „kohéziós politika barátai” közé tartozik Spanyolország, Görögország, Portugália, valamint a 2004-ben csatlakozott 10 új tagállam. Az érdekcsoport nevéből is adódik, az országok érdekeltjei a kohéziós támogatás politikának. A tárgyalási időszakban a kérdés Spanyolország számára volt a legtörékenyebb, hiszen Görögországgal és Portugáliával egyetemben már régebb óta részesültek a támogatásokból és mivel az ország felzárkózása jelentősnek mondható a nettó befizető államokhoz viszonyítva, így Spanyolország esetében kétségessé vált, hogy jövőben is bent maradhat a nettó kedvezményezettek táborában. Ebben az érdekcsoportban a 3 korábbi kedvezményezett és a 10 új tagállam érdekei érthető módon nem teljesen fedték egymást. A közös érdekek kimerültek a kohéziós politika fenntartásában, azonban a nettó befizetők korábban már említett intenzívebb fellépése a regionális politika visszaszorítására vonatkozóan, erőteljesebb közös fellépést kívánt meg. Ennek ellenére a feszültség megmaradt a csoporton belül, hiszen a három „régebbi” tagállam saját érdekeit előtérbe helyezve igyekezte megakadályozni, hogy a kohéziós politika az új tagállamokra fókuszáljon, elvonva tőlük korábbi támogatásaik egy részét.

•

A visegrádi négyek – A harmadik érdekcsoportot a visegrádi négyek alkották, mely országok álláspontja az uniós költségvetés kimenetelét tekintve hasonlónak nevezhető. Az együttműködés keretén belül több fontosabb kérdésben is megegyeztek, úgy mint a kohéziós támogatások 4%-os GDP-arányos nagyságáról, a vidékfejlesztési alap támogatásának nagyságáról, stb. A többi hat új tagállam elképzelései némileg eltérőek voltak,


84

ezért fejlettségbeli eltérésükből adódóan nem csatlakoztak a visegrádi négyek érdekcsoportjához. •

A lisszaboni csoport – Végül a „lisszaboni” csoport szövetsége, nevéből adódóan, a lisszaboni stratégia célrendszerére épült, mely korábban az Európai Unió legversenyképesebb és legdinamikusabban fejlődő tudásalapú gazdaság megteremtésére irányult. Idővel azonban a túl bürokratikusnak megítélt stratégia finomított változata inkább a növekedés, és a munkahelyteremtést helyezte a középpontba az infrastruktúra, a társadalmi-gazdasági kohézió, valamint a kutatás és fejlesztés támogatásán keresztül. A csoport fő képviselői Dánia, Svédország, Finnország, Írország, az Egyesült Királyság és a balti államok. Az érdekcsoport nézete abban osztotta meg a többi tagállamot, hogy míg az alapkérdést, azaz a lisszaboni célokat mindenki elismerte, a költségvetésben való „helyét” az egyes országok másképp ítélték meg. A lisszaboni csoport ugyanis azt találta helyesnek, ha ezeket a célokat az uniós költségvetésből fedezik, míg a fennmaradó tábor a nemzeti költségvetés részeként képzelte el a versenyképesség növelésének forrását.

Magyarország, a visegrádi négyek érdekcsoportban való aktivitásán kívül, önálló kezdeményezést is indított, amikor méltányos elbánást kért, a középmagyarországi régió sajátos helyzete miatt. Erre később egy 2004-es bizottsági javaslat lehetőséget adott.

9.4.3. A Strukturális- és a Kohéziós Alap felhasználása Magyarországon Az Európai Unió a költségvetés fontos hányadát strukturális támogatások néven osztja szét. A strukturális támogatások alapvető célja, hogy az elmaradott régiók fejlettségi szintjét felzárkóztassa, valamint hogy csökkentse a különbséget az uniós régiók között. Ennek megvalósítása 2000-2006 közötti időszakban a Strukturális Alapok, a Kohéziós Alap, a Nemzeti Fejlesztési Terv, valamint a Közösségi kezdeményezések feladata volt, azonban az EU következő 6 év költségvetési politikájában némi változtatások alkalmazása mellett döntött. Ennek értelmében a 2007-től a korábbi négy strukturális alap helyett az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szociális Alap (ESZA)11 és a Kohéziós Alap marad fenn. •

Strukturális Alapok – A 2007-2013. évi költségvetés méretét 862,363 milliárd euróban határozták meg, aminek 44%-át a Strukturális Alapok teszik ki. Célkitűzéseit a 2000-2006 közötti időszakban három nagyobb csoportba lehet sorolni. Az első célkitűzés a fejlődésben lemaradt régiók fejlesztésének és strukturális alkalmazkodásának elősegítésére irányult, míg a


85

második, a strukturális nehézségekkel küzdő térségek társadalmi és gazdasági szerkezetváltásának támogatására. Végül a harmadik teljesítendő feladat az oktatási, képzési és foglalkoztatási politikák kiigazítására, valamint korszerűsítésére helyezte a hangsúlyt. A célok az új költségvetési tervezet jóváhagyásával megújultak. A következő hat év legfontosabb feladatai: a konvergencia, amely a korábbi célkitűzéshez hasonlóan a legkevésbé fejlett tagállamokat és a régiók felzárkózásának meggyorsítását igyekszik támogatni. Komolyabb szerephez jut a regionális foglalkoztatás, melynek teljesítését az ESZA és az ERFA támogatják. Ebben a támogatásban azok is részesülnek, akik a konvergencia-célkitűzés által nem érintettetek. Végül a harmadik célkitűzés az INTERREG elnevezésű program, mely a határon átnyúló, transznacionális és régióközi szintű megerősítésre hivatott létrejönni. •

Kohéziós Alap – Magyarország és a többi csatlakozott új tagállam számára is a Kohéziós Alap a leglényegesebb támogatás, amit az Európai Unió folyósít számára. A 2007-2013-as költségvetési évben ez az összeg évi 1,1-1,2 milliárd eurót jelent Magyarország számára. Ahhoz azonban , hogy az alap nyújtotta lehetőségeket az ország ki tudjuk használni, bizonyos kritériumoknak kell megfelelnie. Az Európai Unió azon tagállamai részesülhetnek a támogatásból, ahol az egy főre jutó GDP kisebb az EU átlag 90%-nál. Emellett a gazdasági konvergencia programot el kell fogadtatni az unió intézményrendszereivel, melynek hiányában a már megkezdett támogatás is felfüggeszthető. A támogatott eszközöknek ezenkívül összhangban kell lenniük az uniós alapelvekkel. A hat évre szóló pénzek elosztása az utóbbi évek legfontosabb érdekérvényesítési tevékenységek közé tartozott a kormányok illetve az uniós képviselőik részéről. A négy, már említett érdekszövetség, mindent megtett, hogy biztosítsa tagállamainak a lehető legkedvezőbb támogatást.

A Strukturális és Kohéziós alapok 2006-2013 évi költségvetésének megtárgyalását alapvetően nehezítette a tény, hogy az új tagállamok miatt jelentős átcsoportosításokra volt szükség, ami a nettó befizetők és a régi kedvezményezettek számára is jelentős elvonást jelentett. A következő évekre ennek ellenére egyre több pénzt szentelnek majd a kutatás-fejlesztés további fejlesztésébe, amely leginkább a „lisszaboni” csoportot érinti, azon belül is főleg Dániát, Svédországot, Finnországot és az Egyesült Királyságot. A Kohéziós Alap a legnagyobb hangsúlyt a fő célok mellett, leginkább a környezet és közlekedés infrastruktúrájának fejlesztésre fekteti. Magyarország a legkiemelkedőbb példája a környezetvédelemre irányuló támogatásnak, hiszen a csepeli szennyvíztisztító megépítésének 65%-a a Kohéziós Alapból származott. A tisztító megépítése az elmúlt évek egyik legnagyobb környezetvédelmi projektje,


86

hiszen a Duna megtisztítása olyan közös ügynek számít, mely nem csak Magyarországot, hanem azokat az országokat is érinti, ahol keresztülfolyik a Duna. A legjellemzőbb projektek közé sorolható még az ivóvíz, a levegő tisztasága és a városi hulladék kezelése. A másik nagy hangsúly az elmaradott térségekben, a hálózatok létrehozásának finanszírozására, a gerincvonalakra való rákapcsolódás-, és a fenntartható mobilitás elősegítésére, valamint a transzeurópai hálózatok (TEN) kialakítására helyeződött. A TEN hálózatok koncepciója a közlekedés, a telekommunikáció, és az energiaellátás területére terjed ki, melynek célja, hogy

A Strukturális és Kohéziós Alapok • Strukturális Alapok (1260/99. EK): – Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA, ERDF) – Európai Szociális Alap (ESZA, ESF) – Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Szekció (EMOGA, EAGGF‐GS, FEOGA) – Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (HOPE, FIFG) • Közösségi kezdeményezések ‐ Interreg (regionális együttműködés), Leader (vidékfejlesztés), Equal (esélyegyenlőség) • Kohéziós Alap (nagy projektek, közlekedés és környezetvédelem)

összekapcsolja a nemzeti és regionális hálózatokat, hogy megteremtse a hiányzó szakaszokat, valamint felszámolja a periférikus régiók elszigeteltségét. A 20072013. évi költségvetés szempontjából a Kohéziós Alap fő célterületei kibővültek még a vasúti, vízi és intermodális közlekedési elemek finanszírozásával, a tömegközlekedés kiemelt támogatásával, valamint az energiahatékonyság és alternatív-termelés ösztönzésével.


87

9.5. Soros elnökség – Lehetőségek és teendők (felkészülési mérföldkövek)

A lobbi‐folyamat fázisai Lobbizni szabályozás‐érzékeny területen érdemes!

1. Téma szakmai elemezése 2. Célcsoport és célszemély elemzés 3. Téma életciklus elemzés 4. Akció terv 5. Időtáv meghatározása (hosszú)

Mint azt az előző esetpéldák is illusztrálták, a magyarországi érdekképviseleti szervezetek vezetése jelentős érdekérvényesítési lehetőségekhez jut a soros magyar elnökség által. Ezeknek a lehetőségeknek a tudatos használata azonban célirányos felkészülést feltételez. Ez a felkészülés az európai intézményrendszerek működési szabályainak és logikáinak megismerése mellett tudatos kapcsolatépítést is jelent az érintett szereplőkkel. Ennek kiemelt feladatai a következők: • Együttműködési csatornák azonosítása (pl. az európai Gazdasági és Szociális Bizottság – a magyar tagokon keresztül befolyásolni lehet az ECOSOC és az elnökség együttműködését); • Potenciális partnerek azonosítása (pl. Magyar Kormány (KüM), Trió elnökség szociális partnerei (spanyol, belga), Európai ágazatközi szervezetek (ETUC, Businesseurope, stb.); • Lehetséges témák azonosítása (pl. kapcsolódás a már mások által felvetett témák kidolgozásához, mint: Közösségi jogalkotás, különösen a szociális dimenzió területén, lisszaboni stratégia értékelése és az új stratégia el-


88

indítása vagy a válság következményeinek kezelése; vagy új javaslatok felvetése és kidolgozása);

Az előzetes felkészüléssel nyert eddigi tapasztalatok alapján biztosan látható, hogy a 2011-es magyar soros elnökséghez kapcsolódó sikeres érdekképviseleti munkához már most nélkülözhetetlen: y A hazai kormányzati szereplőkkel való érdemi együttműködés kialakítása; y A jó minőségű, bejáratott kapcsolatrendszer az európai partnerekkel; valamint y A megfelelő intellektuális „kapacitás” a hazai érdekképviseleti vezetők részéről (magas, európai szintű szakismeret, megfelelő lobbi-készség és a szükséges nyelvismeret). Mindezek működtetése érdekében érdemes kialakítani elnökségi feladatokkal (vagyis kellő szakmai és döntési hatáskörrel felruházott) megbízott munkacsoportot, érdemes az európai ügyekben való eligazodást segítő szakértői hálózatot fenntartani, és pontos munkatervet célszerű készíteni az események, rendezvények alapos megtervezéséhez, illetve a felkészülési folyamat professzionális koordinálásához.


89

10. Felhasznált és ajánlott irodalom • Kónya Márton (ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet) által összeállított konferenciadokumentáció – A szociális partnerek és a spanyol-belga-magyar EU elnökség (előadásvázlat és prezentációs segédlet (2010. március 11., Tihany); • KSZK, Közigazgatási szakvizsga, Általános közigazgatási ismeretek – Az Európai Unió szervezete és jogrendszere, diasor (2007); • Dr Kégler Ádám – Civil érdekérvényesítés az Európai Unióban, előadásvázlat (2010); • Conference of the Representatives of the Governments of the Member States: Draft Declarations – working paper (23 July 2007, Brussels); • General Secretariat of the Council: Council Guide – I. Presidency Handbook, February 2006, Brussels; • Rules of procedure of the Council (2006/683/EC), (2004/338/EC); • Az elnökségek prioritásai az ECOFIN tanácsban (Work Programme of the ECOFIN Council); • GPS Capital – Civil érdekérvényesítés: Lobbizás és Public Affairs, előadásvázlat (2009); • Európai Közösségek Bizottságának „Európai átláthatósági kezdeményezés” című zöld könyvéből (Brüsszel, 3.5.2006).


90

11. Mellékletek

11.1. A lobbizás törvényes keretei Magyarországon

2006. évi XLIX. törvény a lobbitevékenységről Az Országgyűlés attól a szándéktól vezérelve, hogy meghatározza a lobbitevékenység, vagyis a megbízás alapján folytatott érdekérvényesítés szabályait, biztosítsa a közhatalmi döntések kapcsán megjelenített érdekek nyilvánosságát, ezzel erősítve a döntéshozó szervek tevékenységébe vetett bizalmat, a következő törvényt alkotja: A törvény hatálya és célja 1. § (1) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a közhatalmi döntések tartalmának befolyásolására irányuló megbízás alapján, ellenérték fejében (a továbbiakban: üzletszerűen) folytatott tevékenységre. (2) E törvény célja, hogy biztosítsa a lobbitevékenység nyilvánosságát, meghatározza a döntéshozó személyek és a lobbisták kapcsolattartásának szabályait és megállapítsa e tevékenység alapvető előírásait. (3) E törvény rendelkezései nem vonatkoznak azokra: a) a gazdasági, társadalmi érdekek védelmére létrehozott szervezetekre, melyek tagságuk érdekeit képviselik a közhatalmi döntéseket hozó szerveknél, b) az érdekegyeztetési mechanizmusokra, amelyekre az egyeztetés, a véleménykérés, a tájékoztatás, a konzultáció vagy a közhatalmi döntés befolyásolására vonatkozó egyéb tevékenység lehetőségét a közhatalmi döntést hozó szerv vagy jogszabály teremtette meg a gazdasági, társadalmi vagy egyéb érdekek megismerése céljából. (4) E törvény nem érinti az Alkotmány 64. §-ában rögzített jogot, mely alapján mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé. Alapelvek 2. § E törvény alkalmazása során biztosítani kell az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését. 3. § A lobbistákról vezetett nyilvántartási rendszer nem akadályozhatja a közhatalmat gyakorló szervek szabad és nyílt elérhetőségét.


91

4. § Ez a törvény nem érinti más jogszabályoknak az érdekérvényesítésre, illetve érdekképviseletre vonatkozó szabályait. Értelmező rendelkezések 5. § E törvény alkalmazásában a) lobbista: az a természetes személy, aki e törvény előírásainak megfelel, és e tevékenység folytatására irányuló szándékát bejelentette; b) lobbiszervezet: az a jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely e törvény előírásainak megfelel, és e tevékenység folytatására irányuló szándékát bejelentette; c) lobbitevékenység: közhatalmi döntés befolyásolását vagy érdekérvényesítést célzó minden olyan tevékenység vagy magatartás, melyet megbízás alapján, üzletszerűen folytatnak; d) kapcsolatfelvétel: bármely szóbeli vagy írásbeli kommunikáció, ideértve az elektronikus kommunikációt is; e) közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontjában meghatározott személy; f) közhatalmi döntés: az Országgyűlés, a Kormány, a helyi önkormányzat, ezek szervei, tagjai vagy tisztségviselői, továbbá az ezek irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek vagy személyek jogszabályban meghatározott feladat- és hatáskörébe tartozó döntés; g) közzététel: az adott szerv honlapján digitális formában, bárki számára azonosítás nélkül, ingyenesen történő hozzáférhetővé tétel; h) megbízás: lobbitevékenységre vonatkozó megbízási vagy munkaszerződés megkötése. Nyilvántartásba vétel

6. § Ha természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet lobbitevékenységet kíván folytatni, ideértve a határon átnyúló tevékenység keretében ilyen tevékenységet folytatni kívánó külföldi természetes személyt és szervezetet is, köteles az erre irányuló szándékát a nyilvántartást vezető szervnek bejelenteni. 7. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a lobbitevékenység végzésére jogosult, bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet. A nyilvántartásból kizárólag a lobbitevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat. (2) Lobbitevékenységet az a természetes személy folytathat, aki Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

92

a) cselekvőképes, b) büntetlen előéletű, c) felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, d) nem áll a nyilvántartásból való törlés hatálya alatt, e) nem áll a lobbitevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. (3) Lobbitevékenységet az a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet végezhet, amely a) a rá vonatkozó jogszabályok szerint szabályosan megalakult, b) rendelkezik olyan taggal vagy alkalmazottal, aki a (2) bekezdés szerinti lobbisták nyilvántartásában szerepel, c) a tevékenység végzésére irányuló szándék bejelentéséhez a 8. § (2) bekezdésében felsorolt adatokat mellékelte, és d) nem áll a nyilvántartásból való törlés hatálya alatt. 8. § (1) A természetes személy bejelentése - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl - tartalmazza a bejelentő természetes személyazonosító adatait, és a bejelentéshez csatolni kell: a) b) a 7. § (2) bekezdés c) pont szerinti végzettséget igazoló diploma hitelesített másolatát. (2) A jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet bejelentése - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl - tartalmazza: a) külföldi szervezet esetén annak az okiratnak a hitelesített másolatát és hiteles magyar fordítását, amely igazolja, hogy a szervezet a rá vonatkozó jogszabályok alapján szabályszerűen megalakult, illetve - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - ha a működése megkezdéséhez nyilvántartásba vétel szükséges, annak megtörténtét, továbbá a szervezet képviseletére jogosultak nevét és lakcímét, b) azon lobbisták nevét, lobbitevékenységet folytatnak,

akik

a

lobbiszervezet

megbízása

alapján

c) a lobbiszervezet képviseletére jogosult aláírási címpéldányának a másolatát. (3) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező


93

külföldi szervezetnek a (2) bekezdés a) pontja szerinti okiratok egyszerű másolatát, illetve egyszerű fordítását kell benyújtani. 9. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a lobbitevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a lobbista büntetlen előéletű-e, és nem áll-e a lobbitevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a nyilvántartást vezető szerv adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a lobbista büntetlen előéletű-e, valamint a lobbitevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e. (2) Az (1) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a nyilvántartást vezető szerv a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a lobbista nyilvántartásból való törléséről szóló döntés jogerőre emelkedéséig kezeli. 10. § Nem végezhet lobbitevékenységet a) az országgyűlési képviselő, az európai parlamenti képviselő, az állami vezető, a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzat képviselő-testületének (közgyűlésének) vagy bizottságának a tagja, továbbá a polgármester, a főpolgármester és a közgyűlés elnöke, b) az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési szerv, annak vezetője, tisztségviselője, tagja, valamint a velük közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, bírói vagy ügyészségi, illetőleg hivatásos szolgálati viszonyban, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy, c) az a gazdálkodó szervezet, amelyben az állam többségi tulajdoni részesedéssel rendelkezik, e szervezet tagja, vezető tisztségviselője, valamint felügyelőbizottságának tagja, illetve a helyi önkormányzatnál az a gazdálkodó szervezet, amelyben a helyi önkormányzat többségi tulajdoni részesedéssel rendelkezik, e szervezet tagja, vezető tisztségviselője, valamint felügyelőbizottságának tagja, d) a párt és annak tisztségviselője, e) a köztestület és annak tisztségviselője, f) a közalapítvány és kezelőszervének tisztségviselője. 11. § (1) A 10. § a)-f) pontjában felsorolt személy a) nem lehet lobbi szervezet személyes közreműködő tagja, tulajdonosa, b) nem állhat szerződéses kapcsolatban lobbiszervezettel, c) a 24. §-ban meghatározottakon kívül nem fogadhat el lobbistától vagy lobbiszervezettől semmilyen előnyt.


94

(2) Amennyiben a 10. §-ban felsorolt személy közeli hozzátartozója valósítja meg az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározottakat, a 10. §-ban felsorolt személy köteles erről haladéktalanul tájékoztatni az érintett közhatalmi döntést hozó szervet, amely gondoskodik ennek a 30. §-ban meghatározott tájékoztatóban való közzétételéről. 12. § A nyilvántartást vezető szerv a lobbista nevét, a lobbiszervezet nevét és képviseletére jogosultak nevét, továbbá a lobbista és a lobbiszervezet nyilvántartásba vételének, illetve törlésének időpontját és annak okát közzéteszi. 13. § (1) A nyilvántartásba vett lobbista és lobbiszervezet a bejelentésben felsorolt adataiban bekövetkezett változásokat 15 napon belül köteles írásban bejelenteni a nyilvántartást vezető szervnek. (2) Ha a nyilvántartást vezető szerv tudomást szerez arról, hogy a nyilvántartásba vett lobbista és lobbiszervezet az (1) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tett eleget, 8 napos határidővel írásban felhívja a személyt bejelentési kötelezettségének teljesítésére, valamint tájékoztatja a teljesítés elmaradásának következményeiről. A határidő eredménytelen eltelte esetén a 16. § (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. (3) A nyilvántartásból való törlés mellőzhető, ha a lobbista és lobbiszervezet az adatszolgáltatási kötelezettségének első ízben nem tesz eleget, feltéve, ha valószínűsíti, hogy kötelezettségének önhibáján kívül nem tudott határidőben eleget tenni, és mulasztását a (2) bekezdés szerinti határidő lejártát követő 15 napon belül pótolta. 14. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a lobbista részére díjfizetés ellenében sorszámmal ellátott lobbiigazolványt (a továbbiakban: igazolvány) állít ki. Az igazolvány - a természetes személy arcképén kívül - tartalmazza a lobbista nevét, születési helyét és idejét, továbbá a nyilvántartást vezető szerv nevét és székhelyét, valamint a kiállítás dátumát. (2) Az igazolvány a személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt érvényes. 15. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a lobbista igazolványát visszavonja, ha a) a lobbistát a lobbitevékenységtől jogerősen eltiltották, b) a lobbista a 7. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek már nem felel meg, c) a lobbista a lobbitevékenységét megszünteti, d) a lobbistát bármely okból törölték a nyilvántartásból. (2) Igazolványának visszavonása vagy a lobbitevékenység megszüntetése esetén a vonatkozó határozat jogerőre emelkedését, illetve a nyilvántartást vezető


95

szerv értesítését követően a lobbista az igazolványát 48 órán belül köteles leadni a nyilvántartást vezető szervnél. (3) A lobbista igazolványa visszavonásának tényét a nyilvántartást vezető szerv az igazolvány sorszámának és a lobbista nevének megjelölésével közzéteszi. A nyilvántartásból való törlés és jogkövetkezményei 16. § (1) A közhatalmi döntést hozó szerv - a tényállás összefoglaló leírásával és a rendelkezésére álló bizonyítékok egyidejű csatolásával - haladéktalanul tájékoztatja a nyilvántartást vezető szervet, ha azt észleli, hogy a lobbista az e törvényben foglaltakat eljárása során megsértette. (2) A nyilvántartást vezető szerv határozatot hoz a lobbista nyilvántartásból való törléséről, és a 17. §-ban meghatározott időre eltiltja a lobbitevékenység végzésétől, ha megállapítja, hogy a lobbista a tevékenysége során az e törvényben foglalt rendelkezéseket megsértette. (3) Törölni kell a lobbiszervezetek nyilvántartásából azt a jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, amely nem felel meg a 7. § (3) bekezdésében foglalt feltételeknek, vagy nem tesz eleget a 13. § (1) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettségének. 17. § (1) Ha az e törvényben meghatározott okok miatt a lobbistát, illetve a lobbiszervezetet a nyilvántartásból törölték - ide nem számítva azt az esetet, ha az érintett a tevékenységét saját döntése alapján szünteti meg -, a lobbista, illetve a lobbiszervezet a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő egy évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba. (2) Ha a lobbistát az (1) bekezdésben megjelölt határidő leteltét követően újból nyilvántartásba veszik, és ismételten megszegi e törvény rendelkezéseit, a nyilvántartást vezető szerv törli a nyilvántartásból. Ebben az esetben a lobbista a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő két évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba. (3) A (2) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadóak a második esetet követő minden további, e törvény szerinti jogszabálysértésre is azzal, hogy ebben az esetben a lobbista a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő három évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba. 18. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartásba való felvételről, annak elutasításáról, illetőleg az onnan való törlésről alakszerű határozatot hoz. (2) A nyilvántartást vezető szerv gondoskodik a nyilvántartásból való törlésről szóló határozat jogerőre emelkedését követően annak közzétételéről. 19. §


96

20. § A nyilvántartást vezető szervnek a nyilvántartásból való törlést követően a törlés tényének és okának feltüntetésével - három évig gondoskodnia kell a lobbista, illetve a lobbiszervezet adatainak közzétételéről. A lobbitevékenység alapvető szabályai 21. § A lobbista e tevékenysége során a) köteles a közhatalmat gyakorló szerv képviselőjével közölni megbízójának nevét és a kapcsolatfelvétel célját, b) köteles e törvényből származó kötelezettségeiről - beleértve a nyilvántartások adattartalmát - tájékoztatni megbízóját, c) nem használhat fel semmilyen, a megbízótól kapott bizalmas vagy egyéb bennfentes információt megbízója hátrányára, d) a megbízók kellő tájékoztatás mellett megadott beleegyezése nélkül nem képviselhet egymással ellentétes érdekeket vagy egymással versenyben álló megbízók érdekeit, e) az ilyen tevékenységet végző személyektől elvárható fokozott gondossággal járjon el annak érdekében, hogy biztosítsa állítása, értesülése pontosságát, hitelességét és valódiságát, amelyeket a megbízónak, illetve a megbízó érdekében a közhatalmi döntést hozó szervnek szolgáltat, f) köteles tudatni megbízójával, ha a megbízó célja jogellenes, etikátlan, vagy annak végrehajtása a lobbista hivatás alapvető szabályaival ellentétes, és vissza kell utasítania, hogy bármit tegyen a megbízó ilyen célja érdekében, g) megtartja a közhatalmat gyakorló szerv működési szabályainak rá vonatkozó rendelkezéseit, h) tisztességtelen eszközökkel nem szerezhet információkat a közhatalmi döntést hozó szerv működésével kapcsolatban. 22. § Nem folytathat lobbitevékenységet a lobbista annál a közhatalmi döntést hozó szervnél, amelynél közeli hozzátartozója vezető tisztséget tölt be. 23. § A lobbitevékenység nem irányulhat arra, hogy a közhatalmi döntést hozó szerv jogszabályban meghatározott kötelezettségeinek ne tegyen eleget. 24. § (1) A lobbista - az adott szervnél folytatott lobbitevékenység során vagy annak körén kívül - nem adhat, nem ajánlhat fel és nem közvetíthet a közhatalmi döntést hozó szerv vagy annak tagja, munkatársa részére semmilyen előnyt. (2) Nem minősül az (1) bekezdés szerinti előnynek a lobbista által a közhatalmi döntést hozó szerv számára egy megbízáshoz kapcsolódóan egy alkalommal nyújtott, a kötelező legkisebb munkabér egytizedét meg nem haladó összegű, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott reprezentáció.


97

25. § (1) A lobbista kezdeményezheti a közhatalmi döntést meghozó szervnél, hogy a) az Országgyűlés döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során az Országgyűlés kijelölt bizottsága előtt a bizottság által meghatározott időkeretben, b) a Kormány, illetőleg a kormánytagok döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során a hatáskörrel rendelkező miniszter által kijelölt vezető előtt, a vezető által meghatározott időkeretben, c) a helyi önkormányzat döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során az önkormányzat illetékes bizottsága előtt, ennek hiányában a képviselő-testület (a közgyűlés) ülésén a bizottság vagy a képviselő-testület (a közgyűlés) által meghatározott időkeretben legalább egy alkalommal személyesen is kifejthesse álláspontját. (2) Az (1) bekezdés szerinti kezdeményezés elfogadásáról az (1) bekezdés a)c) pontjaiban megjelölt szerv, illetve személy dönt. (3) Az (1) bekezdés b)-c) pontjai szerinti esetben lehetőség szerint biztosítani kell, hogy meghatározott időkeretben a lobbista személyesen is kifejthesse álláspontját, amennyiben a lobbista a jogszabály előkészítése során konkrét, érdemi javaslatait írásban eljuttatta a közhatalmi döntés előkészítőjéhez. (4) A lobbista - az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően - az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben bármely országgyűlési képviselőnél, az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az illetékes miniszter által kijelölt vezetőnél, az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben bármely önkormányzati képviselőnél írásban személyes megbeszélést kezdeményezhet. A kezdeményezés elfogadásáról a megkeresett személy dönt. (5) Ha a lobbista vagy más személy a közhatalmi döntést hozó szervnél nem a (3) bekezdésben foglaltak szerint eljárva kísérli meg a kapcsolatfelvételt, vagy más módon megszegi e törvény rendelkezéseit, a megkeresett személy köteles erről vezetőjét írásban tájékoztatni és a kapcsolatfelvételre irányuló kérést elutasítani. A szerv vezetője a tájékoztatás alapján dönt a kapcsolatfelvétel engedélyezéséről. A döntésről a lobbistát tájékoztatni kell. 26. § A személyes kapcsolatfelvételről a közhatalmi döntést hozó szerv képviselője emlékeztetőt készít, amely röviden összefoglalja a találkozón elhangzottak lényegét. A 25. § (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti esetben az Országgyűlés Házszabályában és a helyi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában foglaltak irányadóak. 27. § A lobbitevékenység céljával összefüggő tárgykörben a lobbista szakmai tanácskozáson való részvételre hívhatja meg a közhatalmi döntést hozó szerv tagját, képviselőjét. A tanácskozáson való részvétellel összefüggő költségeket Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

98

azonban nem térítheti meg a közhatalmi döntést hozó szerv, illetőleg az annak képviseletében részt vett személy részére. 28. § A lobbista a közhatalmi döntést hozó szerv részére szakmai háttéranyagokat, tudományos kiadványokat, hatástanulmányokat küldhet, illetve rendelkezésére bocsáthatja saját kutatásainak, elemzéseinek eredményét is. 29. § A lobbista - az igazolványa felmutatásával - a be- és kiléptetés rendjére vonatkozó előírásoknak megfelelően jogosult a lobbitevékenységgel érintett szervvel előzetesen egyeztetett időpontban a szerv helyiségeibe belépni. A lobbitevékenységről szóló tájékoztató 30. § (1) A lobbista a nyilvántartásba való felvételét követően negyedévente tájékoztatót készít a lobbitevékenységéről, és azt a naptári negyedévet követő hónap utolsó napjáig eljuttatja a nyilvántartást vezető szerv részére. (2) A lobbista tájékoztatásadási kötelezettségének első ízben annak a naptári negyedévet követő hónapnak az utolsó napján köteles eleget tenni, amely naptári negyedévben tevékenységét megkezdte. (3) A tájékoztató tartalmazza a) annak tételes felsorolását, hogy a lobbista mely közhatalmi döntések kapcsán végzett lobbitevékenységet, b) az adott jogszabálytervezethez kapcsolódó lobbitevékenység konkrét célja (céljai) lényegének megjelölését, c) a lobbitevékenység során az adott ügyben igénybe vett eszközök felsorolását, d) annak megjelölését, hogy a közhatalmi döntést hozó szervnél kivel és hány esetben történt kapcsolatfelvétel, e) a 24. § (2) bekezdése szerinti reprezentáció tényét, alkalmankénti összegét, az abban érintett személyek nevének, valamint beosztásának megjelölését, f) a lobbiszervezet és a lobbista megbízójának a megnevezését az a) pont szerinti bontásban. (4) A lobbitevékenységgel érintett közhatalmi döntést hozó szerv - az (1) bekezdés szerinti határidőben - negyedévente tájékoztatja a nyilvántartást vezető szervet arról, hogy mely döntésekkel kapcsolatban, mely lobbisták folytattak nála lobbitevékenységet, és ennek során mely eszközöket vették igénybe. (5) A nyilvántartást vezető szerv a tájékoztatókat közzéteszi. (6) Az (1) bekezdés és a (4) bekezdés szerinti tájékoztatóban szereplő adatok a tájékoztató közzétételét megelőzően is - közérdekből nyilvánosak.


99

31. § Ha a tájékoztató a szükséges adatokat nem vagy hiányosan tartalmazza, illetve a lobbista azt határidőre nem készíti el, a nyilvántartást vezető szerv 15 napos határidő megjelölésével felszólítja őket a hiányosságok, illetőleg a mulasztás pótlására. A határidő eredménytelen eltelte esetén a nyilvántartást vezető szerv a lobbiszervezetet vagy a lobbistát törli a nyilvántartásból. 32. § (1) Ha a lobbiszervezet, illetve a lobbista úgy dönt, hogy felhagy a lobbitevékenységgel, erről haladéktalanul értesíti a nyilvántartást vezető szervet. (2) A lobbiszervezetnek, illetve a lobbistának az értesítéshez mellékelnie kell az arra az időszakra vonatkozó lobbitevékenységről szóló tájékoztatót is, amely időszakot a tevékenységéről legutóbb készített tájékoztató még nem érintett. (3) Az (1) bekezdés szerinti esetben a nyilvántartást vezető szerv a lobbiszervezetet, illetve a lobbistát törli a nyilvántartásból. Ha azonban a lobbista a tevékenységéről szóló tájékoztatási kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, és a hiánypótlásra történő felszólításnak határidőre nem tesz eleget, a 16. § (2) bekezdésében foglaltak megfelelően irányadók. Bírság 33. § (1) Amennyiben valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet bejelentés nélkül végez lobbitevékenységet, a nyilvántartást vezető szerv - határozattal - tízmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki. A bírság többszörös jogsértés esetén halmozottan is kiszabható. (2) A bírság összegét az eset összes körülményeire - így különösen a jogsértés súlyára, céljára, időtartamára, jogsértő magatartás ismételt tanúsítására, valamint a jogsértéssel elért, illetve elérni kívánt előnyre - tekintettel kell meghatározni. (3) A bírságot a nyilvántartást vezető szerv számlájára kell befizetni. (4) A jogerősen kiszabott és be nem fizetett bírságot adók módjára és azokkal egy sorban kell behajtani. (5) A határozat hatálybalépésétől számított egy évig nem folytathat lobbitevékenységet a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amellyel szemben bírságot szabtak ki. (6) Amennyiben ismételten bírságot szabnak ki a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel szemben, két évig nem folytathat lobbitevékenységet. 34. § 35. § Záró rendelkezések


100

36. § Ez a törvény 2006. szeptember 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit első ízben azon közhatalmi döntésekkel összefüggésben kell alkalmazni, amelyek előkészítése a törvény hatálybalépését követően kezdődött. 37. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg a) a lobbisták, illetve a lobbiszervezetek nyilvántartását vezető szerv vagy szervek kijelölését, b) az igazolvány kiadásával, cseréjével, visszaadásával és visszavonásával kapcsolatos részletes szabályokat, c) az igazolvány kiadásáért fizetendő díj mértékét, valamint d) a törvény rendelkezéseinek megsértése esetén kiszabható bírság megállapítására vonatkozó eljárási szabályokat.


101

11.2. Lobbista magatartáskódex (FELPA) •

A lobbistának fel kell fednie a saját és az általa képviselt cég nevét.

•

A lobbistának el kell árulnia, hogy milyen érdekeket képvisel.

•

Az EU–intézmények tisztviselőivel folytatott érintkezés során nem közölhet félrevezető információt sem státusáról, sem a megkeresés céljáról.

•

Akár közvetlenül, akár közvetve nem tálalhatja félrevezetően az Unió intézményeihez fűződő kapcsolatait.

•

Tiszteletben kell tartania és diszkréten kell kezelnie a rá bízott bizalmas információkat.

•

Kerülnie kell hamis vagy félrevezető információk tudatos, de akár véletlen terjesztését is.

•

Tilos az EU–intézményektől szerzett dokumentumok másolatait anyagi ellenszolgáltatás fejében másoknak átadni.

•

Tisztességtelen eszközökkel nem szerezhet információkat az Unió intézményeitől.

•

El kell kerülnie mindenféle szakmai és professzionális érdekütközést.

•

Tilos az Unió tisztviselőit, az Európai Parlament tagjait és azok asszisztenseit akár közvetlenül, akár közvetve megkörnyékezni.

•

Tartózkodnia kell minden olyan cselekedettől, amely megengedhetetlen eszközökkel helyezi nyomás alá az "eurokratákat".

•

A kódex aláírójának önként vissza kell lépnie, ha bebizonyosodik, hogy vétett a fenti szabályok ellen.

(forrás: www.szochalo.hu)


102

11.3. A konzultáció általános elvei Részlet az Európai Közösségek Bizottságának „Európai átláthatósági kezdeményezés” című zöld könyvéből (Brüsszel, 3.5.2006): A konzultáció általános elvei a részvétel, a nyitottság, az elszámoltathatóság, a hatékonyság és a konzisztencia. A gyakorlatban ez annak biztosítását jelenti, hogy a Bizottság széles körű konzultációt folytat, és hogy konzultációs eljárásai átláthatók, hatékonyak és konzisztensek legyenek. Az öt minimumkövetelmény a konzultációs folyamat különböző aspektusaira koncentrál: a) Konzultációs folyamat egyértelmű tartalommal – „A konzultációhoz kapcsolódó minden kommunikációnak egyértelműnek és tömörnek kell lennie, és tartalmaznia kell a válaszadást elősegítő összes szükséges információt." b) A konzultáció célcsoportja – „A konzultációs folyamat célcsoportjának (vagy célcsoportjainak) meghatározása során a Bizottságnak biztosítania kell, hogy a megfelelő érdekelt felek lehetőséget kapjanak véleményük kifejtésére." c) Közzététel – „A Bizottságnak biztosítani kell a megfelelő ismeretterjesztésre irányuló kampányt, és kommunikációs eszközeit az egyes célközönségek igényeihez kell igazítania. A nyitott és nyilvános konzultációkat – az egyéb kommunikációs eszközök kizárása nélkül – az interneten kell közzétenni, és az egységes hozzáférési ponton keresztül kell meghirdetni. d) A részvétel határideje – „A Bizottságnak elegendő időt kell biztosítania a tervezéshez, valamint a meghívások és írásbeli hozzászólások megválaszolásához. A Bizottságnak törekednie kell arra, hogy írásbeli nyilvános konzultáció esetén legalább 8 hetet biztosítson a válaszok beérkezésére, találkozók esetén pedig 20 munkanapos előzetes értesítést.” e) Jóváhagyás és visszajelzés – „A hozzászólások beérkezését meg kell erősíteni. A nyitott és nyilvános konzultáció eredményét az egységes hozzáférési ponthoz kapcsolódó weboldalakon kell közzétenni az interneten. A nyitott és nyilvános konzultációval kapcsolatos hozzászólásokat az egységes hozzáférési ponton keresztül kell közzétenni. Lehetőség szerint a többi konzultációs módszer eredményeit is nyilvános vizsgálat tárgyává kell tenni az internetes egységes hozzáférési ponton


103

keresztül. A Bizottság megfelelő visszajelzést biztosít a válaszadó felek és a széles nagyközönség számára is."


104

11.4. Átláthatóság és érdekképviselet

Részlet az Európai Közösségek Bizottságának „Európai átláthatósági kezdeményezés” című zöld könyvéből (Brüsszel, 3.5.2006):

1. Fogalom-meghatározások és alapvető keret A zöld könyv alkalmazásában a „lobbizás” mindazokra a tevékenységekre értendő, amelyek célja az európai intézmények politikaalkotási és döntéshozatali folyamatainak befolyásolása. Ennek megfelelően a „lobbista” az ilyen tevékenységet kifejtő személy, aki a legkülönfélébb szervezetek keretében működhet, például közpolitikai tanácsadóknál, jogi cégeknél, nem kormányzati intézményeknél, „agytrösztöknél” (elemző központok), vállalati lobbirészlegeknél vagy kereskedelmi szövetségeknél. Az EU-szintű lobbizás alakításának módszereivel kapcsolatos értelmes vita szempontjából tisztázni kell azt az alapvető keretet, amelyre az EU-intézmények és a lobbisták közötti viszonynak épülnie kell. A Bizottság az alábbi elemeket tartja fontosnak: 1. A lobbizás a demokratikus rendszerek legitim része függetlenül attól, hogy

magánszemélyek vagy vállalatok, civil szervezetek és egyéb érdekképviseleti csoportok, vagy harmadik félnek (közpolitikai szakemberek, agytrösztök és jogászok) dolgozó cégek fejtik-e ki. 2. A lobbisták segíthetnek felhívni az európai intézmények figyelmét a fontos

témákra. Bizonyos esetekben éppen a Közösség szempontjából lehet fontos pénzügyi támogatás felajánlása annak érdekében, hogy meghatározott érdekcsoportok véleménye feltétlenül hatékonyan képviselve legyen európai szinten (pl. fogyasztói érdekek, fogyatékkal élő polgárok, környezetvédelmi érdekek stb.). 3. Ugyanakkor a nemkívánatos lobbitevékenység nem gyakorolhat indokolat-

lan befolyást az európai intézményekre. 4. Ha a lobbicsoportok hozzá szeretnének járulni az EU politikájának javítá-

sához, a közvéleménynek tisztában kell lennie ezek európai intézményekre gyakorolt hatásával. Egyértelművé kell tenni a képviselt érdeket, a célkitűzéseket és finanszírozásuk módját is. 5. Az európai intézményeknek „a Közösség általános érdekeinek”5 azonosí-

tására és biztosítására irányuló kötelezettsége magában foglalja azt a jogot, hogy külső érdekek befolyásától mentes belső vitát folytassanak.


105

6. Az átláthatóság területén hozott intézkedéseknek hatékonynak és ará-

nyosnak kell lenniük.

2. Lehetséges problémás területek A média, valamint egyes kutatói körök és érdekképviseletek aggodalmuknak adtak hangot a jogos érdekképviseleten túlmenő lobbitevékenységek miatt. Ez nem csak a nyilvánvalóan jogellenes tevékenységekre (csalás, korrupció) vonatkozik, hanem a többi olyan helytelen lobbimódszerre is, amelyek visszaélnek az EUintézmények nyitottsági politikájával, vagy amelyek egyszerűen csak félrevezetők. Az ebben az összefüggésben gyakran előforduló példák a következők: • Az EU-intézmények pontatlan információkat kapnak a jogalkotási javaslattervezetek lehetséges gazdasági, szociális és környezeti hatásairól. • A korszerű kommunikációs technológiákkal (internet, e-mail) egyszerű tömeges kampányokat szervezni valamilyen ügy mellett vagy ellen, miközben az EU-intézmények nem képesek ellenőrizni, hogy ezek a kampányok mennyiben felelnek meg az uniós polgárok eredeti szándékainak. • Az európai nem kormányzati szervezetek által végzett érdekképviselet jogszerűsége néha vitatott, mivel egyes nem kormányzati szervezetek az EU-költségvetésből pénzügyi támogatásban részesülnek, és emellett tagjaiktól is kapnak politikai és pénzügyi támogatást. • Ezzel szemben sok nem kormányzati szervezet úgy érvel, hogy a lobbizásban nem egyenrangú fél, mivel a vállalati szféra több pénzügyi forrást képes a lobbizásba fektetni. Általánosságban az uniós szinten tevékeny lobbistákkal kapcsolatos információhiányt kritizálják, beleértve a rendelkezésükre álló pénzügyi forrásokra vonatkozókat is.


106

11.5. A soros elnökség programjának stratégiai kerete Gyorsan változó világunkban számos soha nem tapasztalt kihívással szembesülünk, amelyek kollektív és határozott választ kívánnak meg. Csak akkor leszünk képesek vezető szerepet játszani és jelentős hatást gyakorolni globális szinten a főbb kérdésekre, ha együtt lépünk fel, Európai Uniónk keretében. A polgárokhoz és aggodalmaikhoz közelebb álló Unió megteremtésén kell munkálkodnunk, ezért szorgalmazzuk a célirányos szakpolitikákat, amelyek közvetlenül szolgálják a polgárok javát. Ennek során építhetünk a múltbeli eredményekre éppúgy, mint az Európára egyedülállóan jellemző gazdasági, társadalmi és kulturális erőforrásokra, a kulturális sokszínűséget is beleértve. Az elkövetkező 18 hónap meghatározó szerepet fog játszani egy teljes mértékben fenntartható, a jelenlegi és jövőbeli kihívásokra hatékony megoldást kínáló növekedési modell alapjainak kidolgozásában. A Lisszaboni Szerződés javítja majd az Unió azon képességét, hogy hatékonyabban tudja kezelni e kihívásokat. Az előttünk álló feladat egy egységesebb és integráltabb Európa felépítése, amely képes szembenézni a globális kihívásokkal. A fő prioritások egyike a lisszaboni stratégia felülvizsgálata. Célunk egy új stratégiai szakpolitikai keret kidolgozása egy olyan Európa megteremtése érdekében, amely kezelni tudja a válságot, előmozdítja a fenntartható növekedést és foglalkoztatást éppúgy, mint az innovációt és a versenyképességet, erősíti a társadalmi, gazdasági és területi kohéziót, küzd az éghajlatváltozás ellen és javítja az energiabiztonságot. Az új stratégia kidolgozása teljes mértékben figyelembe veszi az európai és nemzeti gazdaságélénkítési tervek terén elért eredményekről szóló jelentéseket, és a demográfiai és környezeti kihívások fényében hozzájárul az európai foglalkoztatási stratégia végrehajtásához. A 2010 utáni lisszaboni stratégiának tükröznie kell az EU sokféleségét. Tagoltabbnak kell lennie, határozott kohéziós politikával, és hozzá kell járulnia a hátrányos helyzetű területi egységek és társadalmi csoportok felzárkóztatásához. Az új stratégia egyik központi célkitűzése a pénzügyi válság negatív gazdasági és társadalmi hatásainak kezelése kell, hogy legyen. A kutatás-fejlesztés-innováció hármasa továbbra is központi szerepet kell, hogy kapjon e tekintetben, a Lisszaboni Szerződés rendelkezései alapján. Teljes mértékben ki kell aknázni a stabil és jól működő egységes piac lehetőségeit is, a négy szabadság teljes körű megvalósítását is beleértve. Európának megerősített ipari alapra, modernizált szolgáltatási ágazatra és életképes vidéki gazdaságra van szüksége.


107

Az új stratégiának reális közös célkitűzéseket kell meghatároznia az elkövetkező tíz évre, különös hangsúlyt fektetve a növekedésre és a foglalkoztatásra; a koherensebb és hatékonyabb politikai döntéshozatal biztosítása érdekében ki kell terjednie a végrehajtási mechanizmusok felülvizsgálatára is. Mindenekelőtt az érdekelt felek erősebb bevonását kell biztosítanunk, a helyi és regionális szintet is beleértve, hogy a leginkább elősegítsük a növekedést és a foglalkoztatást. A három elnökség teljes mértékben készen áll a Bizottság esetleges új kezdeményezéseinek vizsgálatára, és különösen is üdvözli az előre jelzett „2020-ig szóló uniós stratégiát”, valamint az általános érdekű szolgáltatásokról szóló – lehetséges – minőségi keretet. A pénzügyi válság hiányosságokat mutatott ki a gazdasági és pénzügyi rendszerben. A pénzügyi piacok jobb szabályozására és felügyeletére van szükség. Különösen is fontos az Európai Rendszerkockázati Testület és az európai felügyeleti hatóságok létrehozására irányuló jogalkotási javaslatok mielőbbi véglegesítése annak érdekében, hogy azok 2010 végéig létrejöjjenek és megkezdhessék működésüket. Mielőbb be kell fejezni az olyan fontos kérdésekre irányuló munkát, mint az átláthatóság, az eszközértékelés módszereit és a jobb pénzügyi döntéshozatalt is beleértve, a prudenciális keret megerősítése (tőkekövetelmények és az azokra vonatkozó rendelkezések) – beleértve az anticiklikus elemeket is –, valamint a tőkepiacok infrastruktúrájának megerősítése. A három elnökség folytatja a pénzügyi szolgáltatások egységes piacának megerősítését. Az erőteljes növekedéshez, a fenntartható államháztartáshoz, a támogató gazdasági és pénzügyi környezethez, a foglalkoztatáshoz és a fokozott társadalmi kohézióhoz való visszatéréshez szükséges feltételek biztosítása érdekében a monetáris és költségvetési ösztönző intézkedésekből való kivonulásra megfelelő összehangolt és országspecifikus stratégiákat kell gondosan kidolgozni, végrehajtani és figyelemmel kísérni. Az EU-nak folytatnia kell mindezen kérdésekre vonatkozóan az összehangolt álláspont kidolgozását, és vezető szerepet kell betöltenie a globális színtéren, különösen a G20-akban és a Nemzetközi Monetáris Alap, valamint a Világbank keretében. Különös figyelmet kell fordítani az euroövezet szerepére és felelősségére. A három elnökség az eddig elért eredményeknek a Bizottság általi értékelése, valamint a tagállamokkal, a szociális partnerekkel és a civil társadalommal folytatott széleskörű konzultációs folyamat alapján friss szemmel tekinti majd át a 2008. júliusi megújított szociális menetrendet. A jövőbeli szociális fellépésnek széles spektrumot kell lefednie, beleértve az Európai Ifjúsági Paktum és az ifjúsági stratégia, a nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktum és a csalá-


108

dok támogatásáról szóló európai egyezmény keretében tett kötelezettségvállalásokat is. Kiemelt figyelmet kell fordítani a 2008–2015-ös időszakra vonatkozó uniós egészségügyi stratégia végrehajtására. 2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve lesz. Kiemelt célt jelent majd a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, különös tekintettel a munkanélküliekre, a szegénységben élő gyermekekre, a szegénységben élő aktív keresőkre és az egyszülős családokra. Az önkéntes tevékenységek európai éve (2011) ugyancsak fontos szerepet tölt majd be. A megkülönböztetés elleni küzdelem és az integráció előmozdítása az Európai Unió közös alapvető értékei. A nemek közötti egyenlőség központi kérdés, amely érvényesülni fog a 2010 utáni lisszaboni stratégia egészében. Új, a nők és a férfiak közötti egyenlőséget célzó terv indul útjára. Kiemelt figyelmet fordítunk a nők elleni erőszak kérdésére és a nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktum végrehajtásának nyomon követésére. A további központi szociális kérdések közé tartozik a fogyatékkal élőkre vonatkozó szakpolitikák érvényesítése – figyelembe véve az általános hozzáférhetőség alkalmazását annak érdekében, hogy megvalósuljon teljes körű részvételük a társadalomban –; a társadalombiztosítási és adócsalás elleni küzdelem; a romák társadalmi és gazdasági integrációja; az európai szociális modell előmozdítása a többoldalú és kétoldalú külkapcsolatok keretében; valamint méltányos munka – az ILO által kidolgozott – programjának végrehajtása. Az energiaügyi és éghajlat-változási csomag végrehajtása és esetleges felülvizsgálata elsődleges kérdés a három elnökség számára. Az EU-nak meg kell őriznie a nemzetközi éghajlat-változási tárgyalásokon betöltött vezető szerepét, a koppenhágai konferencián (COP 15) elért eredmények fényében. Ezen eredmények értékelésére 2010 elején kerül sor, különös figyelmet fordítva azoknak az európai iparra és gazdaságra, valamint a polgárokra gyakorolt hatásaira. Új, a 2010–2014-es időszakra vonatkozó európai energiaügyi cselekvési terv kerül kidolgozásra annak érdekében, hogy az Európai Tanács 2010. tavaszi ülése elfogadhassa azt. Az új energiaügyi terv szolgáltatja majd az európai energiapolitika további kidolgozásának és megerősítésének keretét. Az energiaellátáshoz való hozzáférés tekintetében különös figyelmet kap majd a területi és társadalmi kohézió. A három elnökség ösztönzi és fokozza a megújuló energiaforrásoknak, az épületek energiahatékonyságának, az energetikai infrastruktúráknak, a környezetbarát közlekedési módoknak és termékeknek a javítását és előmozdítását szolgáló fellépéseket. Az energiabiztonság továbbra is kulcskérdés. Új európai uniós energiabiztonsági és infrastruktúrafejlesztési eszköz kerül elfogadásra, amelynek középpontjában Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

109

az energiaforrásoknak, az ellátás forrásainak és szállítási útvonalainak diverzifikálása, valamint a hálózat-összekapcsolási projektek számbavétele és fejlesztésének előmozdítása áll. Különös figyelmet kell fordítani a tagállamok közötti nagyobb fokú szolidaritásra vészhelyzet esetén. Meg kell erősíteni az ellátási zavarok kezelésére szolgáló regionális vagy kétoldalú szolidaritási megállapodásokat. Az energiahatékonyságnak az energiabiztonság erősítésében és az éghajlatváltozás kezelésében betöltött fontos szerepére tekintettel ambiciózus megújult energiahatékonysági cselekvési terv kerül elfogadásra. A közös közlekedési politika értékelésével összefüggésben a környezetbarát közlekedési eszközök és az intermodalitás javítása lesz a cél. Elsőbbségi feladat lesz emellett a transzeurópai közlekedési hálózatok felülvizsgálata. A biodiverzitás csökkenésének megállítása – az erdők természeti csapásokkal szembeni védelmét is beleértve – továbbra is olyan prioritás, amely elvezet a 2010 utáni időszakra vonatkozó átfogó európai biodiverzitási stratégia kidolgozásához. További fontos téma lesz a természeti erőforrások fenntartható használatának kidolgozása, különösen a fenntartható vízgazdálkodás tekintetében, amely alapvető ahhoz, hogy mind az európai lakosság, mind az ökoszisztémák számára biztosítva legyen a tiszta és biztonságos vízhez való általános hozzáférés. A kohéziós politika megmarad uniós szolidaritási eszközként, hogy előmozdítsa a tagállamok, illetve régiók konvergenciáját, enyhítse a strukturális nehézségeket, erősítse a versenyképességet. A jövőbeli kohéziós politika továbbra is hozzájárul a Szerződésben rögzített alapvető célkitűzésekhez. E téren a példaértékű lesz a Duna-régióra vonatkozó európai uniós stratégia előterjesztése és végrehajtása. A három elnökség támogatja továbbá a legkülső régiókra vonatkozó új stratégia kidolgozását és alkalmazását. A mezőgazdaság olyan stratégiai ágazat, amely döntő szerepet játszik a többi gazdasági ágazat működésében és alapul szolgál a vidéki területek gazdasági és szociális fejlődéséhez. A 2013 utáni időszakra vonatkozó közös agrárpolitikával foglalkozó, hamarosan megkezdődő tárgyalások meghatározó jelentőségűek lesznek. A közös agrárpolitika mindkét pillérének megerősítése, valamint az élelmezésbiztonság, az élelmiszer-biztonság, a fenntarthatóság és az innováció előmozdítása, továbbá a globális kihívások kezelése a jövőbeli reform központi kérdései lesznek. A tengeri erőforrásokat fenntartható módon kell használni és kiaknázni. Így ennek a gazdasági ágazatnak a fennmaradásához kulcsfontosságú a közös halászati politika reformja, amelynek egyik fő célkitűzése a halászati tevékenységekkel oly módon történő gazdálkodás, hogy biztosítva legyen annak gazdasági, társadalmi és környezeti járhatósága, szem előtt tartva, hogy a legfontosabb negatív tényező a túlhalászat és a túlzott flottakapacitás.


110

A három elnökség a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fejlesztésére vonatkozó új többéves terv (stockholmi program) hatékony végrehajtására fog összpontosítani. A kihívást az alapvető szabadságjogok és a magánélet tiszteletben tartásának azzal egyidejű biztosítása jelenti, hogy Európa a lehető legmagasabb fokú védelmet és biztonságot élvezze. Rendkívül fontos a kellő egyensúly megteremtése egyrészt a bűnüldözési intézkedések, másrészt az egyéni jogok és a jogállamiság védelmére, illetve a nemzetközi védelmi szabályok betartatására irányuló intézkedések között. Folytatódik a már kialakított európai igazságszolgáltatási térség megszilárdítása. Elsőbbséget élveznek majd a bíróságokhoz való hozzáférés megkönnyítését szolgáló mechanizmusok, amelyek mindenki számára biztosítják az igazságszolgáltatáshoz való méltányos és egyszerű hozzáférést. A három elnökség külön figyelmet fordít majd a kölcsönös elismerés átfogó elvének alkalmazására, valamint a jogszabályok harmonizációjára és konszolidációjára. Tovább folytatódik a schengeni térség mélyítése és a közösen elfogadott kritériumok alapján történő bővítése. Az előretekintő és átfogó európai bevándorlási és menekültügyi politika kidolgozása továbbra is az Európai Unió kiemelt célkitűzése. E területen az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum szolgál alapul a fejlesztésekhez, valamint a migrációval kapcsolatos általános megközelítés végrehajtására tervezett fellépésekhez. Továbbra is kiemelt prioritás az Unión belüli biztonság javítása, valamint az európai polgárok életének és biztonságának védelme. A tagállamok, az uniós intézmények és az érintett ügynökségek közti együttműködés hatékonyabbá tétele révén folytatjuk a küzdelmet a terrorizmus, a szervezett és a határokon átnyúló bűnözés, az ember- és a drogkereskedelem ellen. Végezetül megerősítjük e szakpolitikák külső dimenzióját. A megújított bővítési konszenzus jegyében folytatódik a bővítési folyamat. A Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalások lezárása, valamint a csatlakozási szerződés aláírása és megerősítése kiemelt helyen szerepel a napirenden. Az elnökségek erőfeszítéseket fognak tenni azon feltételek megteremtése érdekében, hogy a Törökországgal folyó csatlakozási tárgyalások terén tartósabb és látványosabb eredmények születhessenek. Nyomon követik Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság csatlakozási kérelmét. Az elnökségek a Szerződés rendelkezéseinek megfelelően foglalkoznak majd Albánia, Izland és Montenegró tagság iránti kérelmével. Az EU folytatja a Nyugat-Balkán európai perspektívájának a stabilizációs és társulási folyamat, valamint a thesszaloniki cselekvési program révén történő megerősítését. Az EU minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja a térség stabilitását és jólétét. A térség fenntartható gazdasági fejlődését és stabilitását szolgáló európai szomszédságpolitika teljes körű végrehajtása szintén Európa


111

biztonságának, stabilitásának és jólétének előmozdítását szolgálja. Összehangolt és kiegyensúlyozott módon megerősítést kap mind a keleti partnerség, mind az Unió a Mediterrán Térségért. Az EU törekedni fog az Unió külső fellépésének hatékonyabbá, koherensebbé és láthatóbbá tétele érdekében a hiteles, hatékony többoldalú rendszer fejlesztésének fokozása céljából. Erre az EU érdekeinek figyelembevételével és az Európai Unió közös tervének és biztonságának alapját biztosító elidegeníthetetlen értékek összességét szem előtt tartva kerül sor. Az új főképviselői pozíció és az európai külügyi szolgálat létrehozása lehetővé teszi az EU által a globális színtéren betöltött szerepnek a megerősítését. Folytatódik az Unió legfontosabb kétoldalú és regionális partnereivel fennálló kapcsolatok fejlesztése, mindenekelőtt a legmagasabb politikai szinten folytatott találkozók szervezése révén. A közös kereskedelempolitika a jövőben is fontos szempont marad az EU multilaterális fellépéseiben. Az EU fenntartja kettős megközelítését: folytatja a dohai fordulóról szóló globális, átfogó és kiegyensúlyozott megállapodásra irányuló munkálatokat, ezzel egyidejűleg törekszik a regionális és kétoldalú kereskedelmi megállapodásokra, valamint a piacra jutás javítására. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelme és előmozdítása, továbbá ezek minden uniós szakpolitikába történő teljes körű beépítése a jövőben is kiemelt kérdés lesz az EU külkapcsolatai terén. Az EU a világ legnagyobb támogatója és kereskedelmi partnereként továbbra is ösztönzi a segélyek mennyiségével és minőségével kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítését, valamint stratégiai partnerségeket kialakítását a fejlődő országokkal, különös tekintettel a millenniumi fejlesztési célokra. Az elnökségek külön figyelmet fordítanak a fejlődő országoknak a globális pénzügyi és gazdasági válság kapcsán felmerült szükségleteire. Helyénvaló lenne megerősíteni az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodóképességüket, a biológiai sokféleség megőrzésére, az élelmezésbiztonságra és a fenntartható fejlődésre fordított eszközeiket. Folytatjuk a polgári és katonai képességek fejlesztését. Az Európai Uniónak készen kell állnia arra, hogy e képességek használata révén továbbra is hozzájáruljon a válságkezeléshez, a stabilizációhoz és a konfliktusok megoldásához. Az EU folytatja a válságkezelés terén az ENSZszel, a NATO-val, az OSCE-vel és az AU-val, valamint más nemzetközi és regionális szervezetekkel való szoros együttműködést. A három elnökség támogatja a valamennyi európai polgárra nemcsak az Európai Unió területén kívül, hanem a más tagállamokban való utazásuk és tartózkodásuk alatt is kiterjedő konzuli védelem fejlesztését. Érdekképviseleti felkészülés az EU soros elnöki időszakra verziószám: 1.2 2010. augusztus 31.

112

A fentiekben felsorolt feladatok és célkitűzések csak akkor valósíthatók meg, ha az Unió rendelkezik a céljai végrehajtásához szükséges eszközökkel. A költségvetés felülvizsgálata lehetőséget kínál annak megvitatására, hogy hogyan lehet az Unió pénzügyi eszközeit céljainak megfelelően alakítani egy olyan költségvetés összeállítása érdekében, amelyet a közös szakpolitikák határoznak meg, és amely tükrözi az Unió előtt álló új kihívásokat. A következő pénzügyi keret előkészítése érdekében a három elnökség a Bizottsággal együttműködve megvitatja mind az Unió erőforrásainak, mind szakpolitikáinak – így a kohéziós politika, az agrárpolitika, az energiaügyi, környezetvédelmi, kutatási, fejlesztési és innovációs politika –, valamint az EU külső fellépésének jövőjét, a Szerződés rendelkezéseinek és a 2005. decemberi Európai Tanács következtetéseinek megfelelően. A 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés – mindenekelőtt az ésszerűsített döntéshozatali eljárásoknak és az általa kínált új jogi alapnak köszönhetően – lehetővé teszi az Unió hatékonyabb és demokratikusabb működését. A három elnökség folytatni fogja a Szerződés teljes körű és átfogó végrehajtásának biztosításához szükséges munkát.

(Forrás: www.mfa.gov.hu)


113

11.6. A magyar elnökségi felkészülés elemei

A magyar elnökségi félévre való felkészülés több szálon fut 2007 óta. 2007-ben fogadta el a Kormány a 2079/2007. (V. 11.) Korm. határozatot a felkészülés szervezeti kereteiről, koordinációs és felelősségi rendjéről, valamint főbb szakaszairól. Elfogadta továbbá az egyes humánpolitikai feladatokról szóló 2249/2007 (XII.23.) Korm. határozatot illetve az EU soros magyar elnökségében közvetlenül résztvevők kiválasztásáról, képzéséről és anyagi elismeréséről szóló 374/2007 (XII. 23.) Korm. rendeletet. A magyar elnökségi felkészülés főbb területei: • A féléves munkaprogram kialakítása – A féléves munkaprogram szövegezését a Külügyminisztérium által kiadott módszertani útmutató alapján a szaktárcák 2010. február 19-én kezdték meg. A tárcák – az EU intézmények felé betartani szükséges határidők alapján - 2010. március végéig készítették el az egyes uniós politikák tekintetben javasolt elnökségi célokat, az ezek eléréséhez szükséges eszközök, intézkedések részletes beazonosítását és ütemezését, valamint a jogszabályok, kezdeményezések részleteit is tartalmazó adatlapokat. • Az elnökségi naptár kialakítása – 2009-ben kezdődtek meg az elnökségi naptár összeállításának előkészületei. A magyarországi helyszínű rendezvények 2009 júniusáig kerültek beazonosításra, melyek időpontjainak és helyszíneinek véglegesítése a következő egy vagy két hónapban várható. • A központi logisztika megszervezése – Az EU-elnökség bizottság 2010. február 15-i ülésén döntött a hazai rendezvények központi koordinációs feladatait ellátó Elnökségi Operatív Titkárság létrehozásáról a Külügyminisztérium Protokoll Főosztályán belül. Az Elnökségi Operatív Titkárság feladata elsősorban az állam- és kormányfői, miniszteri, államtitkári és magas szintű hazai rendezvények és konferenciák előkészítése lesz. A Titkárság emellett egy általános szervezési keretet fog adni minden hazai rendezvénynek. • Az elnökségi stáb kiválasztása és képzése – 2008 második félévében megkezdődött az EU-elnökségi stáb nyelvi és szakmai képzése. 2008 őszétől beindultak a francia nyelvi képzések (amelyek 2010 első negyedévében zárultak le) 2009 áprilisától pedig az angol nyelvi képzések is (melyek 2009 decemberéig tartottak). A stábtagok nyelvi tudásuktól függően részesültek oktatásban. 2008 szeptemberében ír-magyar együttműködés keretében megkezdődött a leendő tanácsi munkacsoport vezetők és helyetteseik szakmai képzése is. 2008 végéig 4 időpontban került sor sze-


114

mináriumokra, ahol ír szakértők osztották meg EU-elnökségi tapasztalataikat a magyar résztvevőkkel. 2008 novemberében és 2009 januárjában elnökségi alapismereti képzés keretében került sor az első konferenciára az Országgyűlés Felsőházi Termében, melyen tagállami és EU-intézményi szakemberek tájékoztatták a stábtagokat általános EU-elnökségi tapasztalataikról. Ennek folytatásaként zajlott le a Duna Palotában a 2009. április 2-i és 8-i képzés az együttdöntési eljárásról. Az alapismereti képzés következő modulja 2010 februárjában a Lisszaboni Szerződés kapcsán az EU intézményi és döntéshozatali mechanizmusaiban bekövetkezett változásokról szólt, majd 2010. március 25-én került sor a kommunikációs és logisztikai képzésre.

Az elnökségi felkészülés politikai fórumai: 1. EU-elnökség bizottság A 2079/2007. (V.11.) kormányhatározat szerint létrehozott EU-elnökség Bizottság alakuló ülésére 2007. június 26-án került sor. Az ülést a miniszterelnök vezeti, tagjai a pénzügyminiszter, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, az igazságügyi és rendészeti miniszter, a külügyminiszter és a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Az ülések során a kormánytagok az EU-elnökség felkészítésével kapcsolatos humánpolitikai, költségvetési és elnökségi programmal kapcsolatos feladatokról valamint a félév alatt sorra kerülő rendezvények előkészítéséről hozzák meg a legfontosabb döntéseket. 2. Az Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportja Az EU-elnökségi bizottság az elnökségi felkészülésről rendszeresen tájékoztatja az Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportját, melyben az összes parlamenti frakció képviselteti magát egy-egy fővel.


115

11.7. A soros elnökséget betöltő tagállamok 2008 és 2013 között • Szlovénia: 2008. január - június • Franciaország: 2008. július – december • Csehország: 2009. január – június • Svédország: 2009. július - december • Spanyolország: 2010. január - június • Belgium: 2010. július - december • Magyarország: 2011. január - június • Lengyelország: 2011. július - december • Dánia: 2012. január - június • Ciprus: 2012. július - december • Írország: 2013. január - június • Litvánia: 2013. július - december


116

ÉRDEKKÉPVISELETI FELKÉSZÜLÉS AZ EU SOROS ELNÖKI IDŐSZAKRA

Recommend Documents