AZ EU KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYOZÁSA
2006.11.22.
1
50-ES ÉVEKTŐL A 70-ES ÉVEKIG • A RÓMAI SZERZŐDÉSBEN MÉG NEM VOLT • AZ EURATOMBAN: NORMA A RÁDIOAKTÍV SUGÁRZÁSRA • SOKASODÓ KÖRNYEZETI PROBLÉMÁK • HIÁNYA AKADÁLYOZTA A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓT* • KEZDETI LÉPÉSEK: – TAGÁLLAMI SZABÁLYZOZÁSOK HARMONIZÁCIÓJA – IRÁNYELVEK • 67/548 sz. A VESZÉLYES ANYAGOKRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK, ADMINISZTRATÍV SZABÁLYOK KÖZELÍTÉSÉRŐL • 70/157. sz. A MOTOROS JÁRMŰVEK ZAJSZINTJÉRE ÉS KIBOCSÁTÁSI RENDSZERÉRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK KÖZELÍTÉSÉRŐL
EZ MÉG NEM KÖZÖS KÖRNYEZETVÉDELEM!!!
* Egyes országok szigorúbb környezetvédelmi szabályozása kirekeszt egyes termékeket a nemzeti piacáról A szigorúbb normával rendelkező országok termékeinek magasabb az előállítási költségei
2
KÖRNYEZETVÉDELMI AKCIÓPROGRAMOK ELINDÍTÁSA • 1970-BEN A BIZOTTSÁGI KEZDEMÉNYEZÉS EGY KÖRNYEZETVÉDELMI AKCIÓPROGRAMRÓL – EZ VITÁT VÁLTOTT KI • 1972-BEN A 10 TAGÁLLAM ELFOGADTA A KÖZÖSSÉGI SZINTRE EMELÉST • 1973 – ELSŐ KÖZÖSSÉGI AKCIÓPROGRAM – 2 ÉVRE JELÖL MEG CÉLOKAT ÉS KONKRÉT FELADATOKAT – CÉLJAI: • A SZENNYEZÉS ÉS A KÖRNYEZETI ÁRTALMAK MEGELŐZÉSE, CSÖKKENTÉSE, MEGSZÜNTETÉSE • BIOSZFÉRA VÉDELMÉNEK BIZTOSÍTÁSA, AZ ÖKOLÓGIAI EGYENSÚLY FENNTARTÁSA • KÖRNYEZETI SZEMPONTOK ERŐTELJESEBB FIGYELEMBEVÉTELE • KÖRNYEZETI PROBLÉMÁK KÖZÖS MEGOLDÁSÁNAK KERESÉSE, A KÖZÖSSÉGEN KÍVÜLI ÁLLAMOKKAL IS • TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK ÉSSZERŰ HASZNÁLATÁNAK BIZTOSÍTÁSA, A KÁROSÍTÁS ELKERÜLÉSE • A FEJLŐDÉS IRÁNYÍTÁSA A MINŐSÉGI KÖVETELMÉNYEKNEK MEGFELELŐEN
3
HATODIK KÖRNYEZETVÉDLEMI AKCIÓPROGRAM • 2002-2010 • FŐ SZEMPONTJAI: A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉS A POLITIKÁKBA VALÓ BEINTEGRÁLÓDÁS • PRIORITÁSI TERÜLETEI: – – – –
ÉGHAJLATVÁLTOZÁS TERMÉSZETI ÉS BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉG TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK ÉS HULLADÉK
• KÍVÁNT EREDMÉNYEK: – A LÉTEZŐ JOGANYAG ÉRVÉNYESÍTÉSE – KÖRNYEZETI SZEMPONTOK HATÉKONYABB BEINTEGRÁLÁSA – SZOROS EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ÜZLETI SZFÉRÁVAL ÉS A FOGYASZTÓKKAL – POLGÁROK TÁJÉKOZTATÁSA, JOBB INFORMÁCIÓ-ELLÁTÁS – KÖRNYEZETTUDATOSABB FÖLDHASZNÁLATI MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE
4
A KÖZÖSSÉGI SZINTŰ KÖRNYEZETVÉDELEM • A SZERZŐDÉSBE IS BEKERÜLT – EGYSÉGES EURÓPAI OKMÁNY: •
BEKERÜL A KÖRNYEZETI POLITIKA – A JOGI ALAP MEGTEREMTÉSRE KERÜLT
• SZENNYEZŐ FIZET ALAPELV • MÁS POLITIKÁKBAN FIGYELEMBE KELL VENNI
– MAASTRICHT-I SZERZŐDÉS: • A REGIONÁLIS ÉS NEMZETKÖZI KÖRNYEZETI PROBLÁMÁK KEZELÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSE • ELŐVIGYÁZATOSSÁG ÉS SZUBSZIDIARITÁS ALAPELVE • VÉDELMI ZÁRADÉK* • ÚJ TERÜLETEK**
– AMSZTERDAMI SZERZŐDÉS • A KÖNYEZETI POLITIKA AZ ÖSSZES POLITIKA CÉLJA KELL LEGYEN • A KÖZÖSSÉGI ESZKÖZÖK TARTAMI KÉRDÉSEINEK MEGERŐSÍTÉSE
– NIZZAI SZERZŐDÉS • PONTOSÍTJA AZT A TÉMAKÖRT, MELYBEN A PARLAMENTNEK CSAK KONZULTÁCIÓS SZEREPE VAN
* A védelmi záradék lehetővé teszi: a nem gazdasági jellegű környezeti okból való eltérést az EU-s jogharmonizációs előírásoktól. **
Földhasználat, város- és vidéktervezés, energiapolitika, TEN
5
EURÓPAI PARLAMENT KÖRNYEZETI FELADATAI • A KÖRNYEZETVÉDELEM SZÓSZÓLÓJA AZ INTÉZMÉNYRENDSZEREN BELÜL – ELSŐKÉNT SZORGALMAZTA A KÖRNYEZETVÉDELEM KÖZÖSSÉGI SZINTRE EMELÉSÉT
• NAGYSZÁMÚ JELENTÉSEKET KÉSZÍT, HATÁROZATOKAT HOZ • A BIZOTTSÁGHOZ ÉS A TANÁCSHOZ KÉRDÉSEKET INTÉZ • 1973-BAN FELÁLLÍTOTTA A KÖRNYEZETI BIZOTTSÁGOT – MA: KÖRNYEZETI, KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS FOGYASZTÓVÉDELMI BIZOTTSÁG • Karl-Heinz FLORENZ elnök • HEGYI Gyula, OLAJOS Péter – magyar tag
6
EURÓPAI TANÁCS KÖRNYEZETI FELADATAI •
KÖRNYEZETPOLITIKAI ÜGYEKBEN FÉLÉVENTE HÁROMSZOR ÜL ÖSSZE – KÉT FORMÁLIS ÜLÉS BRÜSSZELBEN, ÉS EGY INFORMÁLIS A SOROS ELNÖKSÉG HELYÉN
• • • •
MINŐSÍTETT TÖBBSÉGGEL DÖNT (SEA) A KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTEREK ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT TANÁCSKOZNAK A BIZOTTSÁG NEM TUDJA KIKÉNYSZERÍTENI AZ EGYES ÜGYEK MEGTÁRGYALÁSÁT (IDŐSZERŰSÉG!!!) A BIZOTTSÁGGAL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS A TANÁCS MUNKACSOPORTJAIBAN ZAJLIK – TAGJAI: KÖRNYEZETVÉDELMI NAGYKÖVETEK, SPEC. SZAKÉRTŐK
•
A PARLAMENTTEL NINCS INTÉZMÉNYI EGYÜTTMŰKÖDÉS – DE AZ EGYÜTTDÖNTÉSI ELJÁRÁS KITERJESZTÉSE EZT SZÜKSÉGESSÉ TEHETI
7
EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖRNYEZETI FELADATAI •
ELSŐDLEGES FELADATA A POLITIKA FORMÁLÁSÁRA, A JOGSZABÁLYOK ALKOTÁSÁRA IRÁNYULÓ KEZDEMÉNYEZÉS – ADOTT AKCIÓPROGRAM CÉLJAINAK MEGFELELŐ JOGSZABÁLYTERVEZETEKET NYÚJT BE – RENDSZERESEN KÉSZÍT SPECIÁLIS ÁGAZATI KÖRNYEZETI PROGRAMOKAT – KÖZLEMÉNYEKET BOCSÁT KI EGY-EGY KÖRNYEZETI TÉMAKÖRBEN (JOGSZABÁLYI JAVASLAT NÉLKÜL)
• •
KIEMELKEDŐ SZEREPE VAN A KÖRNYEZETI POLITIKA INTEGRÁCIÓJÁBAN KÖRNYZEZETI FŐIGAZGATÓSÁG
• •
BIZTOSÍTANI KELL A KÖZÖSSÉGI JOGSZABÁLYOK ALKALMAZÁSÁT MÁS SZERVEK SEGÍTIK FELADATAI MEGOLDÁSÁBAN*:
– BIZTOS: Stavros DIMAS
– – – –
EURÓPAI KÖRNYEZEVÉDELMI HIVATAL EURÓPAI TANÁCSKOZÁSI FÓRUM KÖRNYEZETI POLITIKÁT FELÜLVIZSGÁLÓ CSOPORT IMPEL-HÁLÓZAT
* EURÓPAI TANÁCSKOZÁSI FÓRUM a környezetről és a fenntartható fejlődésről 1993-ban alakult, informális alapon szerveződő szervezet tagjai: széles körű, az üzleti, hatósági, szakmai, környezet- és fogyasztóvédelmi szervezetek képviselői feladata: bizottsági kérésre egyes kérdések megvitatása
szakemberei
KÖRNYEZETI POLITIKÁT FELÜLVIZSGÁLÓ CSOPORT informális alapon szervező tagok: a tagállamok magas szintű környezeti igazgatási szerveinek
feladat: a Bizottság képviselőivel a környezeti politikai stratégiát és kezdeményezéseket vitatja meg IMPEL-HÁLÓZAT az V. Akcióprogram javaslatára szerveződött hálózat feladat: a környezeti politika és jog végrehajtásának elősegítése tapasztalatcsere, közös gyakorlati módszerek kidolgozása, alkalmazásuk elősegítése tagjai: a Bizottság képviselői és a tagállamok környezeti hatóságai
8
EURÓPAI KÖRNYEZETI HIVATAL • 1990-BEN HOZTÁK LÉTRE • CÉL: A KÖRNYZETI INFORMÁCIÓGYŰJTÉS ÉS – SZOLGÁLTATÁS FEJLESZTÉSE • SZÉKHELYE: KOPPENHÁGA • FŐ FELADATA: – A KÖZÖSSÉG ÉS A TAGÁLLAMOK OBJEKTÍV, MEGBÍZHATÓ ÉS ÖSSZEHASONLÍTHATÓ INFORMÁCIÓKKAL VALÓ ELLÁTÁSA
• A TAGÁLLAMOKKAL EGYÜTT LÉTREHOZTA AZ EU-I INFORMÁCIÓS ÉS MEGFIGYELŐHÁLÓZATOT • A BIZOTTSÁGTÓL FÜGGETLEN JOGI SZERV • FELÜGYELETI ÉS SZABÁLYZÓI FELADATOT IS KAPOTT
FELADATAI: •Jelentések készítése •Értékelési módszerek kialakítása •Az összegyűjtött információk terjesztése •Más szervezetekkel való közreműködés •A környezeti jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése a Bizottsággal és a tagállami szervekkel •Tagállami kérésre tanácsot ad a környezeti eszközös ellenőrzése területén
9
A KÖRNYEZETI JOG RENDSZERE A KÖRNYEZETI JOGFORRÁSOK: – – – –
SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÁLTAL MEGFOGALMAZOTT ALAPELVEK NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI SZERZŐDÉSEK MÁSODLAGOS JOGFORRÁSOK • RENDELETEK (kivételesnek tekinthető) • IRÁNYELVEK (inkább ezt alkalmazzák) • DÖNTÉSEK
– JOGI KÖTELEZŐ ERŐVEL NEM RENDELKEZŐ FORRÁSOK • AJÁNLÁSOK • KÖZÖSSÉGI KÖRNYEZETI AKCIÓPROGRAMJAIT ELFOGADÓ NYILATKOZAT ÉS HATÁROZAT • BIZOTTSÁGI IRÁNYMUTATÁSOK (információs jelleg) • BIZOTTSÁGI KÖZLEMÉNYEK
10
A KÖRNYEZETI SZABÁLYZÁS TÁRGYKÖREI • TERMÉKEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK – A KÖRNYEZETI JOG FŐ RÉSZE
• TERMELÉSI ELJÁRÁSOKRA ÉS MÁS TEVÉKENYSÉGEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK – SZÉLES SKÁLÁJÚ TEVÉKENYSÉGI KÖR
• KÖRNYEZETMINŐSÉGI FELTÉTELEK – PL. VÍZ- ÉS LEVEGŐVÉDELEM
• ELJÁRÁSOK ÉS ELJÁRÁSJOGOK – HATÁSVIZSGÁLAT, INFORMÁCIÓKHOZ VALÓ JUTÁS
11
ÁLTALÁNOS KÖRNYEZETI RENDELKEZÉSEK • • • • • • • •
KÖRNYEZET HATÁSVIZSGÁLAT STRATÉGIAI HATÁSVIZSGÁLAT ÖKOCÍMKE KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓ SZABADSÁGA KÖRNYZETI MANAGEMENT ÉS AUDITRENDSZEREK EURÓPAI KÖRNYEZETVÉDELMI HIVATAL LIFE ALAP - KÖRNYEZETVÉDELMI FINANSZÍROZÁS KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ JELENTÉSTÉTELI KÖTELEZETTSÉG
12
KÖRNYEZET HATÁSVIZSGÁLAT • • •
1985 ÓTA HATÁLYBAN LÉVŐ IRÁNYELV (85/337/EEC) A KÖTELEZETTSÉG A FEJLESZTŐRE TERJED KI TÁRGYI HATÁLY – AZ IRÁNYELV MELLÉKLETEIBEN – ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEKRE – MÁS LÉTESÍTMÉNY VAGY RENDSZER LÉTREHOZÁSÁRA – A TERMÉSZETI KÖRNYEZETBE ÉS A TÁJKÉPBE VALÓ BEAVATKOZÁS KÉRDÉSEIRE (BÁNYAMŰVELÉS IS)
•
AZ ELJÁRÁS MENETE: – – – –
ALKALMAZÁS KÖRÉNEK MEGJELÖLÉSE A FEJLESZTŐ HATÁSTANULÁNYT KÉSZÍT A HATÓSÁG VÉLEMÉNYEZ, KÉRDÉSEKET TESZ FEL A SZAKHATÓSÁGOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVONÁSA A DÖNTÉSHOZATALBA – NYILVÁNOSSÁ TÉTEL – HATÓSÁGI JÓVÁHAGYÁST KELL KAPNI A FEJLESZTÉSHEZ – A HATÓSÁGI HATÁROZAT NYILVÁNOSSÁGÁT IS BIZTOSÍTANI KELL*
Kötelező hatásvizsgálat •Nyersolaj finomítók •300 MW feletti hőerőművek és atomerőművek •Radioaktívhulladék-lerakók és tárolók •Egyes vas- és acélművek •Integrált vegyipari létesítmények •Autópályák, gyorsforgalmi utak, nagy távolságú vasutak •Kereskedelmi kikötők •hulladéklerakók *határozat tartalma és kapcsolódó feltételek indoklás és felhasznált megfontolások az esetleges káros hatások elkerülése érdekében szükséges intézkedések leírása
13
KÖRNYEZET HATÁSVIZSGÁLAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI • A PROJEKT LEÍRÁSA – A LÉTESÍTÉS HELYE, MEGVALÓSÍTÁS MÓDJA, A PROJEKT MÉRETE
• AZ ESETLEGES KÁROSÍTÁSOK CSÖKKENTÉSÉRE SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK LEÍRÁSA* • A KÖRNYEZETI HATÁSOK FELMÉRÉST SEGÍTŐ ADATOK • ALAPVETŐ ALTERNATÍVÁK LEÍRÁSA, A VÁLASZTÁS FŐ OKAI, KÖRNYZETEI HATÁSOK • KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÓ
*A következő környezeti tényezőket veszik figyelembe: emberek, flóra és fauna talaj, víz, levegő, éghajlat, tájkép anyagi javak és kulturális örökség ezek kölcsönhatásai
14
STRATÉGIAI HATÁSVIZSGÁLAT • 2001/42/EC • EGYES TERVEK ÉS PROGAMOK KÖRNYEZETRE GYAKOROLT HATÁSAINAK FELMÉRÉSE • A TÁRGYI HATÁLY MEGÁLLAPÍTÁS A MINDIG ESETI VIZSGÁLAT EREDMÉNYE • EREDMÉNYE A KÖRNYEZETVÉDELMI JELENTÉS* • MELYRŐL KONZULTÁCIÓT KELL FOLYTATNI – A TÁRSADALOMMAL, AZ ÉRINTETT HATÓSÁGOKKAL – A FELTÉTELEKET A TAGÁLLAMOK HATÁROZZÁK MEG
• A PROJEKTET ELFOGADÓ HATÁROZAT
•A JELENTÉS TARTALMA: •A terv tartalma •A környezet állapota és annak alakulása a terv vagy program nélkül •Érintett környezeti jellemzők •Meglévő környezetei problémák •Környezeti célok •Várható környezeti hatások •A káros hatásokra megelőzésére szolgáló intézkedéseket, esetleges alternatívákat •Az ellenőrzés eszközeit •Közérthető összefoglaló
15
KÖRNYEZETBARÁT TERMÉKJELZÉS • • • •
880/92/EC ÉS AZ AZT FELVÁLTÓ 1980/2000. SZ. RENDELET EGYSÉGES EURÓPAI ÖKO-CÍMKE ODAÍTÉLÉSI RENDSZER FELÁLLÍTÁSA CÉL: A FOGYASZTÓK TÁJÉKOZTATÁSA, A JELÖLT TERMÉKEKRE KÜLÖNFÉLE KEDVEZMÉNYEK BEVEZETÉSE ÖKOLÓGIAI KRITÉRIUMOK ALAPJÁN – PONTOS, EGYÉRTELMŰ, OBJEKTÍV – TERMÉKCSOPORTOKRA DOLGOZZÁK KI • PL. MOSÓSZEREK, MOSÓGÉPEK, MOSOGATÓGÉPEK, STB.
• •
MEGHATÁROZOTT ÉRVÉNYESSÉGI IDŐRE (ÁLT. 3 ÉV) AZOK A TERMÉKEK KERÜLNEK A RENDSZERBE, MELYEK – JELENTŐS BELSŐ PIACI RÉSZESEDÉSÜK VAN – A TERMÉK JELENTŐS KÖRNYEZETI HATÁST KÉPVISEL BÁRMELY ÉLETCIKLUSÁBAN – ÉRTÉKESÍTÉSE JELENTŐS RÉSZBEN A VÉGFELHASZNÁLÓK FELÉ TÖRTÉNIK – ÖSZTÖNÖZHETI A GYÁRTÓKAT VERSENYELŐNYHÖZ JUTNI – JELENTŐSEN HOZZÁJÁRULHAT A KÖRNYEZETTUDATOSABB FOGYASZTÓI DÖNTÉSHEZ
•
PÁLYÁZAT ÚTJÁN LEHET ELNYERNI – AHOL ELSŐKÉNT PIACRA KERÜL
16
LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM • A SZABÁLYOZÁS TÁRGYA: – – – – – – – –
•
LEVEGŐMINŐSÉG ÁLTALÁNOS KERETEI, STRATÉGIA EGYES SZENNYEZŐANYAGOKRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK IPARI LÉTESÍTMÉNYEKBŐL EREDŐ SZENNYEZÉS NAGYTELJESÍTMÉNYŰ TÜZELŐBERENDEZÉSEKBŐL EREDŐ SZENNYEZÉS HULLADÉKÉGETŐK LÉGSZENNYEZÉSE EGYES ANYAGOK, TERMÉKEK KIBOCSÁTÁSÁNAK SZABÁLYOZÁSA MÉRÉSI MÓDSZEREK INFORMÁCIÓ-SZOLGÁLTATÁS
NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYEK – 1985 BÉCSI EGYEZMÉNY (ÓZONRÉTEG VÉDELME – 1988) – 1987 MONTREALI JEGYZŐKÖNYV (ÓZONRÉTEGET LEBONTÓ ANYAGOK KIBOCSÁTÁSA) – 1998 KYOTÓI JEGYZŐKÖNYV – DE LÉTEZNEK JEGYZŐKÖNYVEK KÉNVEGYÜLETRE, NITROGÉN-OXIDRA ÉS ILLÉKONY SZERVES VEGYÜLETEKRE IS
17
LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM ESZKÖZEI
Forrás: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása, Környezetvédelmi Kiskönyvtár, KJK Kerszöv, 2004.
A határértékek lehetnek: -Levegőminőségi értékek -Beavatkozási határértékek -Kibocsátási értékek Hatósági engedélyek: az EU legtöbb esetben tagállami hatáskörbe utalja az engedélyezést és a hatósági felügyelet kialakítását. A monitoringozás alapvető követelmény Szankciók – tagállami érvényesítési kötelezettség
18
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
19
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
EU-15
20
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
Új tagállamok – káros anyag kibocsátás
21
VÍZVÉDELEM • A EU VÍZMINŐSÉGI SZABÁLYAI – VÍZÜGYI POLITIKÁT MEGHATÁROZÓ KERETIRÁNYELV – VÍZMINŐSÉGI HATÁRÉRTÉKEK MEGADÁSÁRA IRÁNYULÓ – VÍZSZENNYEZÉST OKOZÓ ANYAGOK KIBOCSÁTÁSRA VONATKOZÓ – VÍZSZENNYEZŐ TEVÉKENYSÉGEKET ELLENŐRZŐ
• NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYEK – – – – –
1974 PÁRIZSI SZÁRAZFÖLDI EREDETŰ SZENNYEZÉS EGYEZMÉNY 1976 BARCELONAI EGYEZMÉNY ( RAJNA VÉDELME) 1976 RAJNAI KÉMIAI SZENNYEZÉS EGYEZMÉNY 1983 BONNI EGYEZMÉNY (ÉSZAKI TENGER OLAJSZENNYEZÉSE) 1992 OSPAR TENGERI KÖRNYEZET EGYEZMÉNY (ATLANTI-ÓCEÁN)
22
Forrás: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása, Környezetvédelmi Kiskönyvtár, KJK Kerszöv, 2004.
23
Vízkitermelési index Éves összes vízkivétel a hosszú távú édesvízkészletek százalékában kifejezve,1990-ben és 2002-ben
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
24
ÉDESVÍZI TÁPANYAGOK
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
25
FÜRDŐVIZEK MINŐSÉGE
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
26
TERMÉSZETVÉDELEM
Forrás: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása, Környezetvédelmi Kiskönyvtár, KJK Kerszöv, 2004.
27
TERMÉSZETVÉDELEM • • • •
VADON ÉLŐ MADARAK ÉLŐHELYEK VÉDELME HALÁSZAT SZABÁLYOZÁSA ERDŐK VÉDELME
• NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYEK – 1980 AZ ANKTARTISZI TENGERI ÉLŐVILÁG VÉDELMÉRŐL – – – –
1979 BERNI EGYEZMÉNY (VADON ÉLŐ ÁLLATOK ÉS ÉLŐHELYEIK ) 1979 BONNI EGYEZMÉNY ( VADON ÉLŐ ÁLLATOK VÁNDORLÓ FAJAI) 1973 VADON ÉLŐ ÁLLATOK NEMZETKÖZI KERESKEDELME ENSZ BIODEVERZITÁSI EGYEZMÉNYE
28
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
29
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
30
VESZÉLYES VEGYI ANYAGOK ÉS BIOTECHNOLÓGIA • VESZÉLYES VEGYI ANYAGOK ÉS KÉSZÍTMÉNYEK SZABÁLYOZÁSA – – – –
MINŐSÍTÉS, CSOMAGOLÁS, MEGJELÖLÉS NEMZETKÖZI KERESKEDELEM HELYES LABORATÓRIUMI GYAKORLAT ÉS KOCKÁZATELEMZÉS SPECIÁLIS TÉMAKÖRÖK • BIOLÓGIAI HATÁSÚ TERMÉKEK, NÖVÉNYVÉDŐSZEREK • AZBESZT • ÁLLATKÍSÉRLETEK
• GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
31
IPARI TEVÉKENYSÉGBŐL SZÁRMAZŐ KOCKÁZAT
Forrás: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása, Környezetvédelmi Kiskönyvtár, KJK Kerszöv, 2004.
JELENTŐS BALESETI KOCKÁZATTAL JÁRÓ TEVÉKENYSÉGEK KIVÉTELEK: KATONAI TELEPHELYEK, LÉTESÍTMÉNYEK, IONIZÁLÓ SUGÁRZÁS ÁLTAL ELŐIDÉZETT VESZÉLYEK, VESZÉLYES ANYAGOK SZÁLLÍTÁSA, ÁTMENETI TÁROLÁSA, HULLADÉKLERAKÓK, KITERMELŐ IPARI TEVÉKENYSÉGEK
INTEGRÁLT SZENNYEZÉSMEGELŐZÉS ÉS ELLENŐRZÉS
32
IPARI TEVÉKENYSÉGBŐL SZÁRMAZŐ KOCKÁZAT
Forrás: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása, Környezetvédelmi Kiskönyvtár, KJK Kerszöv, 2004.
33
HULLADÉKOK • KÖZÖSSÉG HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁJA – – – – –
MEGELŐZÉS ÚJRAHASZNÁLÁST ÉS ÚJRAFELDOLGOZÁS VÉGLEGES ÁRTALMATLANÍTÁS OPTIMALIZÁLÁSA SZÁLLÍTÁS SZABÁLYOZÁSA HELYREÁLLÍTÁSI CSELEKMÉNYEK
• HULLADÉK-KATEGÓRIÁK – – – –
KOMMUNÁLIS VESZÉLYES NEM VESZÉLYES INERT (NEM BOMLIK FEL, NEM ÉGETHETŐ)
34
HULLADÉKOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁS RENDSZERE
Forrás: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása, Környezetvédelmi Kiskönyvtár, KJK Kerszöv, 2004.
35
36
KELETKEZETT HÁZTARTÁSI HULLADÉK
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
37
CSOMAGOLÁSI HULLADÉK
Forrás: Európai Környezeti Hivatal
EU-15
38
ZAJÁRTALOM • TERMÉKKÖZPONTÚ ZAJKIBOCSÁTÁSI NORMÁK – ZAJSZINTEK ÉS MÉRÉSI MÓDSZEREK – ZAJTANUSÍTVÁNYOK • JÁRMŰVEKRE • ÉPÍTÉSI GÉPEKRE • HÁZTARTÁSI GÉPEKRE
• EGYEDI JOGINTÉZMÉNYEK – – – –
RÖGZÍTETT HATÁRÉRTÉKEK ENGEDÉLYEK MEGFELELŐSÉGI TANUSÍTVÁNY TERMÉKJELZÉSEK
• ZAJRA VONAKOZÓ ZÖLD KÖNYV – 1996 • 2002/49/EC A KÖRNYEZETI ZAJ FELMÉRÉSÉRŐL ÉS KEZELÉSÉRŐL
39