Dobos Alpár
AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI
Az 5. század második felében kialakult, Nyu-
gat- és Közép-Európa jelentős területeire kiterjedő meroving kultúra keleti peremterületét az Erdélyimedence jelenti. Ennek a meroving kori kultúrának az egyik legfontosabb jellemzője az ún. soros temetők (Reihengräberfelder/Reihengräberfriedhöfe) jelenléte. Ezek legfőbb ismertetőjegyei a sírok viszonylag szabályos sorokban való elrendezése, a csontvázas temetkezés, a többé-kevésbé nyugat-keleti tájolás, illetve a fegyvermelléklet a férfi- és a fibulamelléklet a női sírokban1. Természetesen a soros temetőket nem vizsgálhatjuk egy, az egész Európára nézve egységes jelenségként, hiszen a kontinens különböző területeit más-más helyi hagyományok és környezet jellemezte, melyeknek jelenlétével és hatásaival számolnunk kell. Az Erdélyi-medence és a Tisza-vidék soros temetőit, illetve az ezekkel egykorú településeket, a történeti források alapján a gepidákkal lehet összefüggésbe hozni. A hozzájuk köthető településrendszerben és anyagi kultúrában jelentős változásokat idézett elő az 568-ban bekövetkezett avar honfoglalás, melynek következtében az erdélyi soros temetők legkésőbbi csoportja egy sajátos fejlődésen ment keresztül. A legtöbb kutató ezt a történelmi
1. AMENT 2003; A „soros temető” megnevezés a 19. század végére nyúlik vissza. A jelenség kialakulása Nyugat-Európában az 5. század közepére tehető, gyökereit J. Werner az észak-galliai, 4. század végére – 5. század első felére keltezhető temetőkkel hozta összefüggésbe, ld. WERNER 1950. A korai szakirodalomban a temetőtípus kialakulását kizárólag etnikai alapokon magyarázták, éspedig egyes germán közösségek galliai betelepedésével (a kérdés részletes kutatástörténetéhez ld. FEHR 2008, 69-97). Az utóbbi két évtized során ezt az elméletet számos kritika érte, több kutató más, elsősorban társadalmi tényezőkön alapuló, komplexebb értelmezést javasolt, ld. HALSALL 1992; EFFROS 2003, 192-195; FEHR 2008.
eseményt egy éles törésvonalként kezelte az erdélyi gepida/germán leletanyag tárgyalásakor. Az avar honfoglalás következményeként értékelték a gepida kori soros temetők megszűnését, illetve új soros temetők megnyitását, az utóbbiak nagyobb sírszámát, bizonyos lelettípusok eltűnését és egyes új tárgytípusok megjelenését, valamint a lovastemetkezések jelenlétét. Az avar kori Erdélyi-medencének ez a sajátos csoportja (1. tábla) egyre inkább kezd körvonalazódni az utóbbi időben, elsősorban néhány, a közelmúltban leközölt régi ásatás monografikus feldolgozásának köszönhetően2. A jelen tanulmány a fenti jellemvonások egyikének, a lovastemetkezéseknek a vizsgálatára tesz kísérletet. Rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy a szóban forgó jelenség elemzését nagyban megnehezíti két tényező. A korszakra általánosan jellemző nagyfokú sírbolygatásnak tulajdoníthatóan – mely a lovassírokat sem kerülte el – sok esetben lehetetlenné válik egyes jelenségek rekonstruálása. A másik tényező a soros temetők kutatásában szinte általános jellemvonásnak mondható információhiány. Egyrészt, teljes temetőfeltárásra csak kivételes esetekben került sor, a régészeti ásatások általában a temetőknek csak egy kis részletét érintették. Ugyanakkor több temetőpublikációban hiányos a dokumentáció, ezért az elemzés során kulcsfontosságú adatok nem állnak a rendelkezésünkre (pl. sírrajzok, technikai adatok stb.). Ebből kifolyólag a következtetéseink is csak részlegesek és gyakran csak feltételesek lehetnek. 2. A csoport lelőhelyeihez ld. HOREDT 1977, 267-268; HARHOIU 2004-2005, Abb. 5; BÂRZU – HARHOIU 2008, 542-544, Liste 17, Abb. 1; HARHOIU 2008, 193-196, Abb. 1; HARHOIU 2010b, 161-164, Verbreitungskarte 1.
377
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI A leletanyag A vizsgált területen hat temetőből ismertek olyan sírok, melyek lócsontokat tartalmaztak. Legtöbbjük a baráthelyi 3-as temetőből került elő, ös�szesen 27 sír (a feltárt sírok 9,18 %-a), a második helyen Mezőbánd áll 14 sírral (7,95 %), ezt követi Marosnagylak öt- (4,42 %), Beszterce két- (3,33 %) és Mezőceked egy sírral (11,11 %). Lócsontokat tartalmazó sírok Szászújősről is ismertek. a. Baráthely (r. Bratei, Brateiu; n. Pretai; Szeben megye), 3. temető A vizsgált lelőhelyek közül a baráthelyi 3. temető mutat a legnagyobb változatosságot. Sajnos a temető legtöbb sírja sírbolygatásnak esett áldozatul, így egyes esetekben nem állapítható meg pontosan a lovastemetkezés formája. A lócsontokat tartalmazó sírok két csoportra oszthatók: olyan sírok, melyekből csak lócsontok kerültek elő, illetve olyan sírok, melyekben a lócsontok az emberi váz mellett jelennek meg3. Az első kategória jóval nagyobb számban van képviselve, a 27 sírból 21 esetben ez a jellemző4. Bár ezeknek a síroknak jelentős hányada nagymértékben bolygatott, az eredeti helyzetben maradt csontok alapján biztosra vehető, hogy az esetek nagy részében különálló lósírokkal (Kiss VII. típus5) állunk szemben, melyekbe a teljes lovat belehelyezték. Szintén a bolygatásnak tulajdoníthatóan, egyes esetekben nem állapítható meg a sírok tájolása. Az emberi sírokhoz hasonlóan, a lósírok is a nyugat-kelet tengelyhez igazodnak, azonban a csontváz tájolása általában – már amikor ez megállapítható – az em-
3. BÂRZU 2010, 37-41, Verbreitungskarte 20. 4. 14., 16., 19., 23., 27., 39., 66., 78., 83., 86., 104., 105., 108., 132., 175., 201., 263., 274., 278., 283. és 294. sírok: ZAHARIA 2010, 176, 177, Abb. 95, 178, Abb. 97, 179, Abb. 100, 181, 190, 192, Abb. 126, 194, Abb. 129, Abb. 131, 198, Abb. 139, Abb. 140, 199-200, Abb. 143, 208, Abb. 162, 225, Abb. 198, 234, Abb. 221, 257, Abb. 273, 262, Abb. Abb. 284, 264-265, Abb. 288, 266-267, Abb. 293, 271. 5. A tanulmányban szereplő, Kiss A. típusaira történő utalások a szerző 1963-as tanulmányában felállított tipológiai rendszerre vonatkoznak: KISS A. 1962 (1963), 153-154, 158.
378
beri vázakkal ellentétes6. Emberi sírokkal megegyező tájolásra csak egyetlen biztos példát ismerünk7. A különálló lósírokba rendszerint egy lovat temettek el, ez alól mindössze egyetlen kivétel ismert, mégpedig a 108. sír, amelyben három ló csontvázát tárták fel. Néhány esetben megállapítható a ló sírban elfoglalt helyzete is. A 104. és a 283. sírba a lovat a jobb oldalára fektetve helyezték a sírba, a bal oldalán feküdt a 175. és 278. sír lova, valamint a 108. sírban talált mindhárom ló. Hasonló helyzet feltételezhető a 263. sír esetében is. Viszonylag gyakori a hasára fektetett ló előfordulása is, ilyen pozícióval a 19., 27., 78. és 274. sírban találkozunk. Szintén a hasra fektetett helyzet valószínűsíthető a 86. sír esetében is. A többi sírral kapcsolatban nem áll elegendő információ a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a ló helyzetét meg tudjuk határozni8. A lábak leggyakrabban a fej-, illetve a has alá vannak behúzva, néha előfordul, hogy a mellső lábak csak enyhén vannak behajlítva, vagy ki vannak nyújtva. A második csoport, mikor a lócsontok az emberi csontokkal közös sírgödörben találhatók, jóval kisebb számban jelentkezik. Összesen hat előfordulása ismert9. Ezeknek a síroknak a rítusáról nehéz ítélkezni, az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a lócsontok több esetben kis mélységben (9., 11., 76. és 85. sír), vagy a sír bolygatott részéről (11., 42. és 133. sír) kerültek elő. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy ezeknek a síroknak a nagy része az első csoportba tartozó lósírok közelében helyezkedik el, így nem kizárt, hogy a lócsontok a bolygatás során kerültek ezekbe a sírokba10. 6. Biztosan az emberi sírokkal ellentétes tájolású lósírok: 27., 108., 278. és 283. sír; a sírbolygatás ellenére – az eredeti pozícióban maradt csontok alapján – biztosra vehető, hogy szintén az emberi sírokkal ellentétesen tájolták a 19., 78., 83., 86., 105., 175., 263., 274. lósírokat. 7. 104. sír. 8. Összefoglalóan ld. BÂRZU 2010, 38 és Abb. 26. A szerző kérdőjelesen a 16. sírt is a hasukra fektetett lovak közé sorolta, azonban a sírleírás, illetve a sírrajz alapján ez túl bolygatottnak tűnik ahhoz, hogy ilyen jellegű következtetéseket le lehessen vonni. 9. 9., 11., 42., 76., 85. és 133. sír: ZAHARIA 2010, 174, Abb. 90, 174-175, Abb. 92, 182, Abb. 105, 191, Abb. 124, 194, Abb. 130, 208-209, Abb. 162. 10. Ahogy erre a monográfia katalógusában is felfigyeltek a 76. és a 85. sírok esetében: ZAHARIA 2010, 191, 194. A
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN b. Mezőbánd (r. Band, Bandu de Câmpie; n. Bandorf; Maros megye) A mezőbándi lovastemetkezéseket a temetőt feltáró Kovács István három csoportra osztotta: négy sírban (24., 25., 32. és 44. sír) találtak koponyát, láb- és lapockacsontokat, négy esetben (124., 150., 158. és 167. sír) csak lábcsontok, másik hat esetben (48., 54., 140., 154., 156. és 168. sír) pedig mindössze fogak kerültek elő11. Véleményünk szerint – figyelembe véve a sírok nagy mértékű bolygatottságát – a harmadik csoport esetében a lovastemetkezés megkérdőjelezhető12, azonban ez természetesen nem jelenti azt, hogy ki kell zárnunk ennek a lehetőségét. Első ránézésre a sírokban talált csontok alapján részleges lovastemetkezésekre gondolhatunk, azonban tanulságos részletesebben vizsgálni az egyetlen forrásunkat ezekről a sírokról, éspedig Kovács István sírleírásait. Elsősorban érdemes megjegyezni, hogy öt sírban (24., 44., 124., 150. és 168. sír) nem találtak emberi csontokat. Természetesen nem zárható ki, hogy ezek áldozatul estek a sírbolygatásnak, azonban számolnunk kell a külön lósír lehetőségével is. A Kovács által felhozott érv, mely szerint a mellékletek jelenléte ezen sírok nagy részében „rendes temetkezésre” utal13, az azóta feltárt számtalan meroving- és avar kori mellékletet tartalmazó különálló lósír ismeretében nem fogadható el. A 24. sírban14 a koponyát és a mellső lábcsontokat a sír keleti felében, míg a hátsó lábszárcsontokat és a lapockákat ennek nyugati felében találták. Hasonló helyzet figyelhető meg a 44. sír esetében is15, ahol a koponya a sír keleti-, egy lábszárcsont pedig a sír nyugati felében került elő. Figyelembe véve a temetőben megfigyelt sírbolygatás magas fokát, temetőtérkép (2. tábla) alapján ilyen helyzet a következő esetekben képzelhető el: a 42. sírba a 39. lósírból, a 76. sírba a 78. lósírból, a 85. sírba a 86. és/vagy a 105. lósírból, illetve a 133. sírba a 132. lósírból kerülhettek lócsontok. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a 105. lósír töltésébe a 85. sírból került át egy emberi koponyatöredék. 11. KOVÁCS 1913, 367. 12. Elképzelhető, hogy egyes lófogak a bolygatás során kerülhettek a különböző sírok töltésébe, különösen a 48., 140. és 154. sírok esetében, ahol a lófogak kis mélységben helyezkedtek el. 13. KOVÁCS 1913, 367. 14. KOVÁCS 1913, 304-306. 15. KOVÁCS 1913, 321-322.
nehéz megítélni a szóban forgó két sír rítusát. Tekintettel a sírban talált csontokra, amelyek megegyeznek a részleges lovastemetkezések esetében eltemetett csontokkal16, valamint helyzetükre a síron belül, elképzelhetőnek tűnik számunkra, hogy ezek eredeti helyzetben kerültek elő. Ezek alapján nem zárható ki az a lehetőség, hogy részleges lovastemetkezésekkel van dolgunk, melyekben a ló hiányos tetemét külön sírgödörbe temették el (Kiss 6. típus) és az emberi sírokkal ellentétesen tájolták. A másik három sírral kapcsolatosan nehezebb bármilyen következtetésre jutni a bolygatás mértéke miatt. A 124. igen kisméretű sírban17 a lócsontokat különböző mélységekben találták. Bár egyértelműen nem derül ki a sírleírásból, valószínűnek tűnik, hogy ezek (vagy legalábbis egy részük) a sír bolygatás utáni töltéséhez tartoztak. Hasonló mondható el a 150. sírról is, melyben a csontok másodlagos helyzetben feküdtek18. A szintén kisméretű 168. sír19 mindös�sze néhány fogat tartalmazott. A lovastemetkezések vizsgálata során egy másik kiindulópontot jelenthet a sírok mérete azokban az esetekben, amelyekben ez ismert. Ebben a tekintetben a már említett 124. és 168. sírok esetében biztosan kizárható a teljes lovastemetkezés, mivel ezt a két sír kis mérete nem támasztja alá20. A sírgödör mérete még relevánsabb azon sírok esetében, amelyek a lócsontok mellett emberi csontokat is tartalmaztak. Ezeknek a hossza 1,8-2 méter között, szélessége 0,7-1 méter között váltakozik21. Emberi holttest és egész ló eltemetése ekkora sírgö16. Kivételt képeznek a 24. sírban talált lapockacsontok, melyek rendszerint nem kerülnek sírba a részleges lovastemetkezések esetében. Lapockacsontot tartalmazó sírok nagyon kis számban ismertek, ilyenek pl. Csóka, 43. sír: KOVRIG – KOREK 1960, 260; Orosháza – Béke Tsz-homokbánya, 150. sír: JUHÁSZ 1995, 89-90, Abb. 24/150. A csókai 43. sírral kapcsolatban éppen a lapockacsont jelenléte miatt kérdőjelezte meg a részleges lovastemetkezést Lőrinczy G., ld. LŐRINCZY 1992, 119, 28. j. 17. KOVÁCS 1913, 342. 18. KOVÁCS 1913, 351. Az sajnos nem derül ki a sírleírásból, hogy a lónak milyen részei kerültek elő. 19. KOVÁCS 1913, 359. 20. 1,2 x 0,5 méter a 124. sír, 1 x 0,4 méter a 168. sír esetében. 21. Nem vettük számításba a 25. és a 32. sírt, amelyeknek méretei ismeretlenek: KOVÁCS 1913, 306, 311-312.
379
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI dörbe csak egyféleképpen képzelhető el: ha a lovat az elhunyt koporsójának tetejére helyezték rá, mint ahogyan ezt Szekszárd – Bogyiszlói út temetőjében két esetben dokumentálták22. A méretek tekintetében az egyetlen kivételnek a 156. sír23 tekinthető (2,5x1,8 m). Ez az egyetlen eset, ahol elméletileg elképzelhető egy olyan lehetőség, hogy a teljes lovat az emberi holttest mellé, ugyanabba a sírgödörbe temették, azonban figyelembe véve, hogy a sírt teljesen feldúlták (egy fogon kívül más lócsontot nem találtak benne), nem lehet következtetésekbe bocsátkozni. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget sem, hogy egyes sírokba a bolygatás során kerülhettek bele a lócsontok, ahogy ezt néhány baráthelyi sírral kapcsolatban is feltételeztük. Elsősorban olyan sírokra gondolhatunk, amelyekben a lócsontok csak kis számban jelennek meg, és más lócsontokat is tartalmazó sírok közelében helyezkednek el24. c. Marosnagylak (r. Noşlac; n. Grosshaus; Fehér megye) Marosnagylakon a lovastemetkezések jóval egyszerűbb képet mutatnak. A temető eddig feltárt részein kizárólag a különálló lósírok (Kiss VII. típus) voltak használatban, amelyeket az emberi sírokkal ellentétesen tájoltak25. Az ötből négy esetben ismert a ló sírban elfoglalt helyzete: a 12. és a 66. sírban a lovat a bal-, a 65. és 72. sírban pedig a jobb oldalára fektették26. A mellső lábak mindig a has alá voltak behúzva. A 72. sír lovának hiányzik a koponyája.
22. 106. és 155. sír: ROSNER 1975-1976 (1977), 96. 23. KOVÁCS 1913, 353. 24. A temetőtérkép (3. tábla) alapján nem zárható ki, hogy a 48. sírba a 44. lósírból (?) kerülhetett át a lófog, illetve, hogy a 154. sírban kis mélységből előkerülő lófogak és oldalborda a 150. sírból származhattak. Szintén elképzelhetőnek véljük, hogy a 32. sírban talált emberi combcsont töredék a szomszédos 10. sírból kerülhetett a lócsontok társaságába. 25. RUSU 1962, 270; RUSU 1964, 36. 26. Közöletlen sírok, M. Rusu ásatása, 1960-1961.
380
d. Beszterce (r. Bisztriţa; n. Bistritz; Beszterce-Naszód megye) Besztercén két sírban találtak lócsontokat, mindkét esetben csak egy alsó állkapcsot. A 32. gyerek sír Corneliu Gaiu sírleírása alapján bolygatatlannak tűnik, tehát eredetileg sem tartalmazott más lócsontokat, azonban az sajnos nem derül ki, hogy a ló állkapcsa pontosan hol helyezkedett el27. A 35. sír esetében egy férfi bolygatott sírjáról van szó28, így nem lehet eldönteni, hogy eredetileg a ló más részeit is a sírba helyezték-e vagy sem. e. Mezőceked (r. Valea Largă; Maros megye) A mezőcekedi temető egyetlen lovastemetkezése (3. sír)29 teljesen bolygatott, így rítusa és tájolása (ÉNy-DK vagy DK-ÉNy) pontosan nem állapítható meg. Az mindenesetre szembetűnő, hogy a hitelesen feltárt öt embersír egytől-egyig DNy-ÉK irányítású volt, tehát ez az egyetlen sír, mely eltér a szabálytól. Annyi bizonyos, hogy a sírban emberi csontokat nem találtak, így nem zárható ki annak a lehetősége, hogy különálló lósírral állunk szemben. f. Szászújős (r. Fântânele, n. Neuösch, Beszterce-Naszód megye) A Szászújősön feltárt temetőből említenek olyan sírokat, melyekben lócsontokat is találtak30, azonban ezek formája – a temető közöletlen volta miatt – egyelőre ismeretlen. Bizonytalan lelőhelyek g. Magyarkapus (r. Căpuşu Mare; n. Grossthoren, Thorendorf; Kolozs megye) A fenti lelőhelyek mellett érdemes megemlíteni a Magyarkapuson feltárt kis temetőrészletet, melynek területén öt helyen találtak lófogat, azonban ezeket nem lehetett egyértelműen sírokhoz kötni31.
27. GAIU 1992, 118. 28. GAIU 1992, 118. 29. HICA 1974, 519. 30. GAIU 1999, 195. 31. AŞEZĂRI SLAVE 1952, 314; DOBOS 2009, 223.
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN h. Marosveresmart (r. Unirea-Vereşmort, Unirea II; n. Rothberg; Fehér megye) Egy újabb lehetséges lelőhely lehet Marosveresmart, ahol a közelmúltban egy kora avar kori harcos sírjára találtak, amelyből lócsontok is kerültek elő. Bár a leletkörülmények nem teljesen tiszták (a sírt nem régész tárta fel), annyi biztosan állítható, hogy részleges lovastemetkezéssel állunk szemben, ahol a ló maradványait a harcos holttestével ugyanabba a sírba helyezték el. Ez a lelet témánk szempontjából azért bír igen nagy jelentőséggel, mivel a Roska Márton által a közelben feltárt késői soros temetőrészlet közelében találták, sajnos a két lelőhely közötti kapcsolatot nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani32. Kutatástörténeti áttekintés Mielőtt rátérnénk a lovastemetkezések típusainak részletesebb tárgyalására, meg kell jegyeznünk, hogy ezek – kis számuk ellenére – fontos szerepet töltöttek be a kutatásban, mivel a kora avar kori soros temetők kronológiai és etnikai besorolásánál nagy jelentőséget tulajdonítottak nekik. Ebből az okból kifolyólag érdemes áttekintenünk a szakirodalomban felmerült legfontosabb hipotéziseket az erdélyi soros temetők késői csoportjának kronológiájára és etnikai hátterére nézve. A mezőbándi temetőt feltáró Kovács István már a múlt század elején a lelőhely alapnépességét a gepidákhoz kötötte. Erre a feltételezésre alapozva arra a következtetésre jutott, hogy a temető szélein elhelyezkedő lovassírok csakis a „hódító” avarokhoz tartozhattak33. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a mezőbándi anyaggal szoros kapcsolatokat mutató, szintén a 20. század első évtizedeiben feltárt marosvásárhelyi (r. Târgu-Mureş; n. Neumarkt; Maros megye) és marosveresmarti temetőrészleteket, melyekben nem találtak lovastemetkezést, ásatóik szintén gepidának tartották34. 32. RUSTOIU – CIUTĂ 2008; a Roska M. által feltárt sírokhoz ld. ROSKA 1934. Mivel a két lelőhely közötti kapcsolat bizonytalan, Marosveresmart lovastemetkezés nélküli soros temetőként jelenik meg az elterjedési térképünkön (1. tábla). 33. KOVÁCS 1913, 387-388. 34. KOVÁCS 1915, 295-296; ROSKA 1934, 130, 3. j.
Az ’50-es évek első felében Malomfalván (Moreşti) feltárt település és a hozzátortozó temető fontos új eredményeket hoztak az erdélyi gepida kutatás terén. Míg a fent említett három temető (Mezőbánd, Marosvásárhely, Marosveresmart) kivétel nélkül belenyúlik a kora avar korba, a malomfalvi sírok a Gepida Királyság korára, vagyis 567/568 előttre keltezhetők. Ennek a különbségnek a jelentőségét hangsúlyozta Kurt Horedt, aki 1958-ban dolgozta ki az erdélyi germán és avar kori leletek kronológiai rendszerét35, amelyet a későbbiekben kisebb változtatásokkal élete végéig fenntartott. Ennek értelmében az erdélyi germán leletek három csoportra oszthatók: Apahida csoport, Malomfalva csoport és Mezőbánd-Marosveresmart csoport36. Az első csoportba néhány korai, többnyire 5. század második felére keltezhető leletet sorolt be. A malomfalvi temető nevével fémjelzett második csoportot Horedt egyértelműen a 6. századra keltezte, főleg annak első felére37. Ezzel szemben a Mezőbánd-Marosveresmart csoportot teljes mértékben a 7. századra datálta38. Ezt a rendszert, illetve a két utolsó csoport kronológiai elhatárolását Horedt a különbségekre építette, illetve egyes, a MezőbándMarosveresmart csoportba sorolt temetők késői elemeire, köztük a lovastemetkezések jelenlétére. Ezáltal a két csoport között egy körülbelül fél évszázados kronológiai hiátus keletkezett. Ugyanebben az évben, az erdélyi avar leletekről írt tanulmányában Horedt újra érintette a Mezőbánd-Marosveresmart típusú temetők kronológiai problémáit. Természetesen a temetőcsoport keltezése továbbra is a 7. század első fele maradt39. Ugyanakkor kapcsolatba hozta a firtosváraljai (Firtuşu) kincslelettel, illetve a korondi (Corund) préselőmintákkal. Véleménye szerint a firtosváraljai kincs elrejtésének momentuma nagyvonalakban egybeesik a Mezőbánd-Marosveresmart típusú temetők megszűnésével, és 650 körülre tehető. Ez az időpont egyben az erdélyi politikai helyzet gyökeres 35. HOREDT 1958a, 71-110; HOREDT 1958b. 36. HOREDT 1958a, 90. 37. HOREDT 1958a, 97-100. 38. HOREDT 1958a, 100-104. 39. HOREDT 1958b, 87-88.
381
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI megváltozását is jelentette, ahol az ellenőrzést a szlávok vették át. Az avarok tömegesebb jelenléte Erdélyben Horedt véleménye szerint csak a 7. század második felében kezdődött, és egy Nagyenyed környéki központ által volt képviselve40. Kurt Horedt nyomán Bakó Géza is 600-650 közé keltezte a Mezőbánd-Marosveresmart típusú temetőket. A magyar kutatásban divatban lévő módszerekkel próbálta elemezni a mezőbándi temetőt, amelyben különböző társadalmi struktúrákat (családok, nemzetségek) vélt elkülöníteni41. Etnikai vonatkozásban arra a következtetésre jutott, hogy Mezőbánd nem vezethető le az 567 előtti alföldi és erdélyi gepida leletanyagból, de Marosveresmarttal sem áll rokonságban. Úgy gondolta, hogy egyrészt a Marosszentanna-Csernyahov kultúrával, másrészt a késő avar kor anyagi kultúrájával mutat kapcsolatot. A temető közössége tehát egy észak-pontuszi kevert népesség, amely Kelet-Európában nomád elemekkel olvadt össze, és egy sajátos kultúrával érkezett Erdélybe42. A lovassírokkal kapcsolatban azon a véleményen volt, hogy ezek – a temetkezési rítus (részleges lovastemetkezés) alapján, valamint a lószerszámok hiánya miatt – a kuturgurok hagyatékának tarthatók, akik 640 körül, miután vereséget szenvedtek az avaroktól, jelenhettek meg a térségben43. Csallány Dezső 1961-ben megjelent nagy gepida monográfiájában az alföldi, a szerémségi és az erdélyi gepida leleteket négy kronológiai csoportra osztotta, melyek közül az utolsóba az avar kori gepidákat sorolta be44. A különböző lelőhelyek keltezését Csallány egy kronológiai táblázatban foglalta össze45. Nem igazán világos minden esetben, hogy milyen alapon kerültek egyes temetők bizonyos intervallumokba, mindenképpen mai szemmel már meglepő a Csallány által avar korinak vélt lelőhelyek magas száma. Az 1960-as évek első felében Marosnagylakon feltárt temetőrészletet Mircea Rusu a leletanyag
alapján a helyi sóbányászokhoz kötötte. Ez a szabad, keresztény közösség ki volt téve bizonyos mértékű germán hatásoknak46. Ugyanakkor a temető szélén megjelenő „nomád” jellegű sírok szerinte nem köthetők egy avar vagy szláv közösséghez, az azonban biztos, hogy egy lovas néphez tartoztak, melynek tagjai a helyi lakosság mellé temették el halottaikat47. A temetőt Rusu elsősorban az 570-680 közötti időszakra keltezte48. Kurt Horedt 1968-ban újra visszatért a Mezőbánd-Marosveresmart típusú temetők kérdésére. Az avarok jelenlétét vizsgálva Románia területén, megpróbálta a marosnagylaki temetőt beleilleszteni a fent ismertetett kronológiai rendszerébe. Továbbra is fenntartotta, hogy Mezőbánd és Marosvásárhely temetői a 7. század közepén érnek véget, és kapcsolatban állnak a firtosváraljai kincslelettel. Ezzel szemben Marosveresmart és Marosnagylak használati periódusa kinyúlik a 7. század harmadik negyedéig49. 1977-ben újból a keleti soros temetők kérdéskörét tárgyalta. Régi kronológiai rendszerét továbbra is fenntartva, megpróbálta azt a nyugati rendszerekhez igazítani. Négy csoportja közül az elsőt a hunkori gepidák számára tartotta fenn, a másodikba pedig az 5. század második felére keltezhető néhány sírt sorolta be. A korábbi Malomfalva csoport temetői a III. csoportba kerültek, míg a IV. csoport a Mezőbánd-Marosveresmart típusú temetőket foglalta magába50. Horedt még egyszer kihangsúlyozta a III. és IV. csoport közötti különbségeket, az utóbbit a 7. század közepére és harmadik negyedére keltezte. Véleménye szerint a két csoport között semmilyen kapcsolat nem mutatható ki51. A Horedt kronológiai rendszerével vitába szálló Bóna István összefoglaló cikkében először próbálkozott átfogó képet adni a Kárpát-medencei gepida leletekről, a Tisza-vidéki és az erdélyi gepida hagyaték közös elemzésére támaszkodva. Horedttel ellen-
40. HOREDT 1958b, 90. 41. BAKÓ 1960, 23-25. 42. BAKÓ 1960, 28-29. 43. BAKÓ 1960, 26-27. 44. CSALLÁNY 1961, 320. 45. CSALLÁNY 1961, 329-334.
46. RUSU 1962, 288-291; RUSU 1964, 40-43. 47. RUSU 1962, 291-292; RUSU 1964, 43-44. 48. RUSU 1962, 288; RUSU 1964, 40. 49. HOREDT 1968, 112. 50. HOREDT 1977, 252, Tab. 1. 51. HOREDT 1977, 263.
382
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN tétben, az erdélyi temetők esetében nem a különbségekre, hanem a hasonlóságokra épített, így eltérő kronológiai következtetésekre jutott. Véleménye szerint a késői gepida temetők is elkezdődnek már a 6. században, valószínűleg már a gepida korban, míg a felső kronológiai határ a mezőbándi lovassírok alapján 600-630 körülre esik52. Marosnagylak esetében, szintén a lósírok és az avar jellegű tárgyak alapján a 7. század második felét tartja a temető utolsó fázisának53. Fontos megjegyeznünk, hogy Bóna volt az első, aki legalább hipotetikusan felvetette annak a lehetőségét, hogy ezek a sírok esetleg a gepidákhoz is köthetők54. Kurt Horedt 1986-ban megjelent könyvében korábbi eredményeit összegzi a koraközépkori Erdélyről. A germánokról írott fejezetében nem sok újat hoz korábbi munkáihoz képest, a kronológiai kérdésekben 1977-es cikkére támaszkodik, a IV. csoportot legkorábban a 7. század második negyedére helyezve55. Ezzel szemben Bóna István ugyanabban az évben, az Erdély történetében írt fejezetében továbbra is a gepidák erdélyi kontinuitását hangsúlyozta, fenntartva korábbi kronológiai besorolásukat56. Az egyre bővülő pannoniai avar kori germán jellegű temetők (Kölked-Feketekapu A, KölkedFeketekapu B, Környe, Budakalász-Dunapart stb.) alapján, részben az erdélyi temetőkre is támaszkodva, felmerült az a hipotézis, hogy ezekben az avarok által a Dunántúlra telepített gepidákat kell látnunk57. Hasonlóan az erdélyi temetőkhöz, a dunántúli lelőhelyeken is megjelennek a lovastemetkezések. Ezekkel kapcsolatban a Kölked – Feketekapun feltárt A temető monográfiájában Kiss Attila két értelmezési lehetőséget vetett fel: a temető germán alapnépessége mellett jelen voltak egy avar közösség tagjai, vagy pedig a germán alapnépesség tagjai lassanként átvették az avar temetkezési szokásokat. A két feltevés közül Kiss az elsőt tartotta valószínűbbnek58. 52. BÓNA 1979a, 43-45. 53. BÓNA 1979a, 46. 54. BÓNA 1979a, 42. 55. HOREDT 1986, 29-36. 56. BÓNA 1986, 163-164. 57. KISS A. 1992; KISS A. 1996; KISS A. 1999/2000. 58. KISS A. 1996, 292.
Az erdélyi avar kori soros temetőkkel kapcsolatosan Radu Harhoiu szintén a gepida kontinuitás mellett foglalt állást, ahogyan ezt a baráthelyi 3. temetőt elemző munkáinak a címe is sugallja59. Véleménye szerint a Mezőbánd-Marosveresmart típusú temetők kizárólagos hordozói az avar honfoglalást túlélt gepidák, akik egy akkulturációs folyamat nyomán átvettek bizonyos avar jellegű tárgyakat és szokásokat, így a temetőcsoport lovassírjaiban sem kell avarokat látnunk60. A lovastemetkezések típusai és értelmezési lehetőségei A rövid kutatástörténeti áttekintés alapján nyilvánvaló, hogy a tárgyalt temetőcsoport kronológiai és kulturális értelmezése során kitüntetett szerep jut a lovastemetkezéseknek, éppen ezért fontos közelebbről megvizsgálni ezeknek a típusait. A leletanyag áttekintésekor láthattuk, hogy a temetkezés rítusa nem minden esetben állapítható meg. Ennek ellenére biztosan kijelenthetjük, hogy a vizsgált temetőkben a lovastemetkezések két fő típusa közül a teljes lovastemetkezés biztosan jelen van. Ugyanakkor feltételezhető, hogy egyes esetekben részleges lovastemetkezésekkel állunk szemben. a.) Teljes lovastemetkezések egészen biztosan Baráthelyen és Marosnagylakon jelennek meg, meglétük nem zárható ki teljesen Mezőbándon és Mezőcekeden. Egyelőre nem ismert egyetlen olyan biztos eset sem, amikor a lovat emberi holttesttel temették egy gödörbe. A különálló lósíroknak két csoportját különíthetjük el: az emberi sírokkal azonos- és ellentétes tájolású temetkezések, melyek közül az utóbbi egyértelműen a domináns. Feltételezhető, hogy ezeknek az „önálló” lósíroknak legalább egy része párosítható egy-egy közelükben fekvő embersírral61. A dokumentáció hiányosságai, illetve 59. BÂRZU – HARHOIU 2008: Gepiden als Nachbarn der Langobarden und das Gräberfeld von Bratei; a temető monográfiája (BÂRZU 2010), melynek L. Bârzu halála utáni közzététele az ő nevéhez fűződik: Ein gepidisches Denkmal aus Siebenbürgen. Das Gräberfeld 3 von Bratei. 60. HARHOIU 1999-2001, 148-149; HARHOIU 20042005, 292; BÂRZU – HARHOIU 2008, 531; HARHOIU 2008, 192; HARHOIU 2010a, 156-158. 61. Ennek a lényeges jelenségnek a kihangsúlyozására
383
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI a nagymértékű sírbolygatás a legtöbb esetben nem teszi lehetővé ilyen sírpárok biztos beazonosítását. A marosnagylaki temető öt különálló lósírja közül mindössze egyikről lehet ilyen jellegű következtetéseket levonni: a dokumentáció alapján az egymás mellet elhelyezkedő 11. harcos- és 12. lósír biztosan összetartozott62. Minden valószínűség szerint a Baráthelyen feltárt lósírok nagy része is valamelyik közelben fekvő embersírhoz tartozott, ezek beazonosítása azonban a legtöbb esetben bizonytalan. Összetartozónak tekinthetjük a 201. ló- és a 228. embersírt, valamint – a temetőtérkép alapján63 (2. tábla) – a 263. lósírt és a 261. sírt, melyben valószínűleg egy férfi volt eltemetve. A teljes ló sírba tétele általános szokásnak mondható mind meroving-, mind avar kori környezetben. A meroving kori Európában a lovakat általában jobb- vagy bal oldalukra fektetve helyezték a sírba, tájolásuk változó64. Figyelembe véve, hogy legtöbbször minden melléklet nélkül temették el őket, keltezésük jelentős nehézségekbe ütközik. Bár legkorábbi előfordulásai már a soros temetők legelső fázisából, az 5. század közepétől kezdődően ismertek65, legnagyobb részük a 6. század végére – 7. századra keltezhető66, vagyis abba a periódusba, amelyből nagyvonalakban a baráthelyi és a marosnagylaki temetők is származnak. Az avar kori Kárpát-medencében a külön sírgödörbe temetett ló (Kiss VII. típus) a lovastemetkezések egyik leggyakoribb változatának tekinthető, amely az egész korszak folyamán jelen van67. A kora avar korban elsősorban a DunántúMakoldi M. legújabb tipológiájában különbséget tesz a tényleges önálló lósírok (I. csoport) és az olyan lósírok között, melyek esetében a ló és lovas külön sírgödörbe került, azonban bizonyítható összetartozásuk (III/1. csoport – lovas sírpárok), ld. MAKOLDI 2008, 115, 133-136. 62. Közöletlen, M. Rusu ásatása, 1960. 63. BÂRZU 2010, Verbreitungskarte 20. 64. MÜLLER-WILLE 1970-1971, 128. 65. Az 5. század második felében – 6. században thüring és langobard területen a legelterjedtebbek; feltételezik, hogy eredete Duna-vidéki, keleti germán és lovasnomád hagyományokra vezethető vissza: OEXLE 1984, 148; STEUER 2003, 75-76. 66. MÜLLER-WILLE 1970-1971, 156. 67. Kiss A. 1963-ban már 30 előfordulását ismerte: KISS A. 1962 (1963), 154-156; azóta a leletek száma megsokszoro-
384
lon volt elterjedve68. A késő avar kort elsősorban a tiszafüredi temető képviseli, ahol szintén az emberi sírokkal ellentétes tájolás a jellemző69. b.) A részleges lovastemetkezések jelenléte a tárgyalt temetőkben csak feltételezhető, azonban nem ismert egyetlen olyan helyzet sem, amikor biztosan kijelenthetnénk, hogy ilyen típusú rítussal állunk szemben. Ebből a szempontból az egyetlen biztos lelőhely Marosveresmart, ahol azonban a sírnak a soros temetőhöz való tartozása bizonytalan. Ezenkívül részleges lovastemetkezések feltételezhetők Mezőbándon. Mint láttuk, a baráthelyi, illetve a mezőbándi temető egyes olyan sírjait, melyekben a lócsontok emberi sírokban jelennek meg, igen kockázatos részleges lovastemetkezésként elkönyvelni. Ez a bizonytalanság vezetett ahhoz a helyzethez, hogy a mezőbándi sírokat a kutatók különbözőképpen értékelték: egyszerűen ló- és lovas sírokként70, részleges lovastemetkezésekként71; kitömött lovastemetkezésekként72; önálló lósírokként, melyeket vagy feldúltak, vagy részleges lovastemetkezésként értelmezhetők73. A fentebb kifejtett érvek alapján véleményünk szerint a 24. és 44. sírok esetében nem zárható ki az önálló sírba történő részleges lovastemetkezés, míg a 25. sírral kapcsolatban elképzelhető, hogy a ló részeit az emberi holttesttel egy gödörbe helyezték bele74. Az a szokás, hogy a lónak csak bizonyos részeit teszik a sírba, nem ismeretlen a meroving környezetben, azonban számuk jóval kevesebb, mint az egész lovas síroké. Olyan részleges lovastemetkezés, zódott. 68. NÉMETHI – KLIMA 1987-1989 (1992), 177, 3. kép; KISS G. 1996, 390. 69. GARAM 1987, 72; GARAM 1995, 171; MAKOLDI 2008, 127-132. 70. ADAM 2002, 43-44, 16 lovastemetkezéssel, a 44. és 150. sírban préselt övgarnitúrával eltemetett férfivel. 71. BAKÓ 1960, 26; BÓNA 1979a, 42; MESTERHÁZY 1987, 234. 72. BÁLINT 1971 (1974), 94, az sajnos nem derül ki, hogy pontosan melyik sírról van szó. 73. A 24. és a 44. sír esetében: NÉMETHI – KLIMA 19871989 (1992), 191, 13. szám. 74. A sírban talált lócsontok (koponya, állkapocs) nem mondanak ellent egy ilyen feltételezésnek, azonban a sírbolygatás magas foka miatt semmi biztos nem állítható a sír rítusával kapcsolatban. A sír leírásához ld. KOVÁCS 1913, 306.
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN melybe a koponyát és a végtagokat helyezték bele, mindössze néhány lelőhelyről ismert, azonban ezek inkább áldozati jelleggel bírnak, így nem hozhatók összefüggésbe az általunk vizsgált sírokkal, hanem inkább a korábbi, császár- és népvándorlás kori áldozati leletekre vezethetők vissza75. A Kárpát-medence kora avar kori részleges lovastemetkezéseinek változatai és főleg eredete jóval összetettebb, mint a teljes lovastemetkezések esetében, így a szakirodalomban is többet foglalkoztak velük. Első részletesebb elemzésük Kovrig Ilona és Korek József nevéhez fűződik76. Kiss Attila összefoglaló munkájában 16, kizárólag kora avar kori leletet ismert, melyeket hat típusba sorolt77. Ezek száma azóta jócskán megszaporodott, Mesterházy Károly 1987-ben már mintegy 30 lelőhelyről tudott78, Lőrinczy Gábor összeállításában már 48 biztos lelőhely szerepel79. A részleges lovastemetkezések három fő típusát (László Gyula nyomán) Bóna István foglalta össze: „kitömött”, „kiterített” és „göngyölt” változatok80. Bár mindhárom forma elsősorban emberi csontvázzal egy sírgödörben jelentkezik, a kitömött és a kiterített formának ismert néhány különálló sírban való előfordulása is: Csóka/Čoka, 43. sír81, Gyönk – Vásártér út, 97. sír82, Szekszárd – Bogyiszlói út, 268. sír83. Talán a mezőbándi 24. és 44. sírok esetében is ilyen temetkezéssel állunk szemben (?). A részleges lovastemetkezések keltezése tekintetében elfogadott az a nézet, hogy főleg a kora avar korra tehetők, ritkábban előfordulnak a közép avar korban is84. A temetkezési szokás elterjedését 75. MÜLLER-WILLE 1970-1971, 132, 180-185, elterjedésükhöz ld. Abb. 7; OEXLE 1984, 144-145. 76. KOVRIG – KOREK 1960, 288-289. 77. KISS A. 1962 (1963), 157-158. 78. MESTERHÁZY 1987, 233-234. 79. LŐRINCZY 1992, 113-117. 80. BÓNA 1979b, 21; BÓNA 1990, 114; a későbbi kutatásban ezt a három fő típust szokás elkülöníteni: ld. pl. LŐRINCZY 1992, 110; KISS G. 1996, 388-389. 81. KOVRIG – KOREK 1960, 260; a sír részleges lovastemetkezésként való értelmezésével kapcsolatosan felmerült kételyekhez ld. a 16. jegyzetet. 82. Ebben az esetben nyársra húzott lóra utaló cölöplyukat is találtak a sír falában: ROSNER 1971-1972, 120. 83. ROSNER 1975-1976 (1977), 84; ROSNER 1999, 39. 84. KOVRIG – KOREK 1960, 289; KISS A. 1962 (1963),
vizsgálva megállapítható, hogy a leletek túlnyomó többsége a Tiszántúlról került elő, a Dunántúlon csak szórványosan jelenik meg85. Az Erdélyi-medencét általában Mezőbánd képviseli az elterjedési térképeken86. Ehhez újabban hozzáadódik a közelmúltban feltárt lovas sír Marosveresmartról. Sajnos a többi erdélyi avar kori temető/sír esetében a biztos információk hiánya miatt nem állapítható meg a lovastemtkezések formája87, így annak a kérdésnek az eldöntése, hogy az Erdélyi-medencében milyen mértékben volt képviselve az avar kori részleges lovastemetkezés, illetve milyen kapcsolatok mutathatók ki a Kárpát-medence többi területeivel, a jövő feladata, és újabb, jól dokumentált leletek függvénye.
156; BÓNA 1979b, 21; MESTERHÁZY 1987, 234-235; LŐRINCZY 1992, 111 és 21. j.; Éremmellékletes sírok Szegvár – Sápoldalról Mauricius Tiberius solidusának egykorú hamisítványával: BÓNA 1979b, 5; BÓNA 1980, 31-36 és Németszentpéter/Sânpetru German-ról Heraclius és Heraclius Constantinus solidusával ismertek: DÖRNER 1960, 425. 85. MESTERHÁZY 1987, 324, 10. kép; NÉMETHI – KLIMA 1987-1989 (1992), 177, 3. kép; LŐRINCZY 1992, 110, Abb. 19; KISS G. 1996, 390; STEUER 2003, 64, Abb. 16; TOMKA 2008, 257. 86. Pl. MESTERHÁZY 1987, 10. kép; NÉMETHI – KLIMA 1987-1989 (1992), 3. kép; LŐRINCZY 1992, Abb. 19. elterjedési térképen nem jelenik meg, mivel a szerző csak az egészen biztos részleges lovastemetkezéseket vetette térképre, véleménye szerint – teljesen jogosan – Mezőbánd nem tartozik ezek közé, ld. LŐRINCZY 1992, 120, 34. j. 87. A biztosan kora avar korra keltezhető nagyenyedi (Aiud) és marosgombási (Gâmbaş) sírokról mindössze annyit tudunk, hogy tartalmaztak lócsontokat is, ld. HOREDT 1958b, 91, 99 (ennek ellenére az „ember és egészben eltemetett ló közös sírgödörben” kategóriában szerepelnek Némethi M. és Klima L. összeállításában: ld. NÉMETHI – KLIMA 1987-1989 (1992), 2. kép). Az előző lelőhelyekhez hasonlóan a Muzsnaházán (Măgina) talált sírról, melyet nem régész tárt fel, csak annyi információval rendelkezünk, hogy az emberi csontváz mellett lócsontok is feküdtek, ld. CIUGUDEANU 1974, 457. Szintén nem teljesen világos az Ispánlakán (Şpălnaca) feltárt 19. és 37. sír, melyek csak előzetes ásatási jelentés formájában lettek leközölve. Mindkét sírban teljes lovastemetkezéssel állunk szemben, melyben a felszerszámozott lovat az emberi holttesttel ellentétesen (K-Ny) tájolták, és egy keskeny agyagfallal választották el ettől, ld. PROTASE et alii 2000. A Csákó – Szelistyén (Cicău - Seliştea) feltárt közép avar kori kis temetőben a 3. sírban a lótetem a férfi holttesttel egy gödörben, azonos tájolásban feküdt, ld. WINKLER –TAKÁCS – PĂIUŞ 1977, 270.
385
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI A kora avar kori részleges lovastemetkezés eredetkérdéséről több vélemény is felmerült a kutatás során. Csallány Dezső a szentes – lapistói lelet kapcsán ezt a temetkezési formát a kuturgurbolgárokhoz kötötte, eredetét a dél-orosz steppevidéken kereste88. Bóna István 1979-ben kifejtett véleménye szerint, figyelembe véve, hogy ez a szokás ismeretlen volt Közép- és Belső-Ázsiában, az avarok vándorlásuk során valahol Kelet-Európában ismerkedtek meg vele89. Később, az észak-kazahsztáni barabai steppéről közölt leletek alapján ezt a feltevését módosította, és a rítus ázsiai eredete mellett foglalt állást90. Ezek a temetkezések Lőrinczy Gábor szerint nem vehetők figyelembe, mint a kora avar kori leletek előzményei, mivel ezeknél későbbre keltezhetők91. Az utóbbi néhány évtizedben Lőrinczy Gábornak és Somogyi Péternek sikerült körülhatárolni egy olyan tiszántúli csoportot, melynek, más elemek mellett, a részleges ló- és más állattemetkezések is a jellemzői közé tartoznak. Ennek a csoportnak az eredetét a dél-orosz steppén találjuk meg92. Felmerült a kérdés, hogy mi lehetett az oka a részleges lovastemetkezés kialakulásának. Bóna István ezt gazdasági okokra vezette vissza, szerinte ez egy társadalmi réteg „gazdasági mutatója” és a lóállomány megfogyatkozásával magyarázható, így nem kell mögötte etnikai hátteret keresni93. Figyelembe véve Rosner Gyulának azt az ellenérvét, miszerint ezek a sírok gyakran igen gazdag melléklettel rendelkeznek94, illetve a fent említett, egyre jobban körvonalazódó tiszántúli csoport létezését, valószínűnek 88. CSALLÁNY 1933-1934, 211-212; a kuturgur eredetet a mezőbándi sírok esetében átveszi Bakó G., aki ennek alapján messzemenő történeti és etnikai következtetéseket von le a temető népességével és kronológiájával kapcsolatban: BAKÓ 1960, 26-30; szintén a kuturgur eredet tartják elfogadottnak KISS G. 1996, 389; STEUER 2003, 64. 89. BÓNA 1979b, 18-21. 90. BÓNA 1990; szintén ázsiai kapcsolatokat vélt felfedezni Mesterházy K., szerinte a korai avarok valahol Kazahsztánban vehették át ezt a szokást csatlakozott vagy meghódított elemektől: MESTERHÁZY 1987, 237. 91. LŐRINCZY 1984/1985 (1991), 132. 92. Pl. SOMOGYI 1987; LŐRINCZY 1984/1985 (1991); LŐRINCZY 1992; SOMOGYI 1997; LŐRINCZY 1998. 93. BÓNA 1979b, 19. 94. ROSNER 1975-1976 (1977), 107.
386
tarthatjuk, hogy inkább hitvilágbeli (és ezáltal talán etnikai) különbségre kell gyanakodnunk. Végezetül, a részleges lovastemetkezések kapcsán, röviden szólnunk kell még azokról az esetekről, melyekben az emberi csontváz mellett, ugyanabban a sírgödörben találtak lócsontokat. Ezek között azonban olyanok is előfordulnak, melyek nem képezik a „klasszikus” részleges lovastemetkezés részét (pl. csigolyák, bordák, medence stb.). A vizsgált leletanyagban ilyen sírok Baráthelyen és Mezőbándon fordulnak elő. Részben hasonló helyzetet az Orosháza – Béke Tsz-homokbánya lelőhelyen feltárt avar kori temetőből ismerünk, a 138. és 142. sírból95. Ebben a két sírban a lócsontokat kisebb mélységben, az emberi csontváz felett találták. Ezek helyzete alapján nem kizárt, hogy a sírokat megbolygatták, azonban egy ilyen feltevésnek ellentmond az a tény, hogy az emberi csontváz anatómiai pozícióban került elő. Juhász Irén a lócsontok jelenlétét utántemetéssel (Nachbestattung) magyarázta96. Sajnos az általunk tárgyalt sírok esetében nem lehet egyértelműen nyilatkozni. Tény, hogy egytől egyig bolygatott sírokról van szó, így – mint láttuk mindkét temetőben – feltételezhető, hogy egyes lócsontok a bolygatás során kerülhettek másodlagos helyzetbe, és eredetileg más sírból származhattak. Figyelembe véve, hogy a két temető közül egyikben sem volt a sírbolygatás szakszerűen dokumentálva, a legtöbb esetben nehéz megállapítani, hogy eredetileg mi tartozott biztosan a sírhoz, illetve mi kerülhetett bele a bolygatás során. Ebből kifolyólag ezeknek a síroknak az értelmezése egyelőre nyitva marad. A teljes- és részleges lovastemetkezéstől eltérő szituációként értelmezhetjük a besztercei 32. gyereksírt, melyben egy ló állkapcsa került elő. Hasonló jelenséget, amikor a lónak csak a koponyáját, alsó állkapcsát vagy fogát/fogait helyezték a sírba több meroving kori temetőben dokumentáltak97. 95. JUHÁSZ 1995, 88-89, Abb. 23, Abb. 24/142; elképzelhető, hogy ugyanez a jelenség érhető tetten a 86. sír esetében is, azonban a sírleírás állatcsontokat említ, így nem biztos, hogy ezek lóhoz tartoztak, ld. JUHÁSZ 1995, 84, Abb. 20/86. 96. JUHÁSZ 1995, 95-98. 97. M. Müller-Wille 26 nyugat- és közép-európai temetőből gyűjtött össze lókoponyás sírokat, további hét lelőhelyről
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN Különálló lókoponyát a Hódmezővásárhely – Kishomokon feltárt gepida kori temető 2. sírjában is találtak98. A jelenség avar kori környezetben sem ismeretlen, példát ismét Orosháza – Béke Tsz-homokbányáról hozhatunk, ahol a 73. gyereksírban egy ló alsó állkapcsa került elő99. Lehetséges, hogy a besztercei 35. sír is ebbe a kategóriába sorolható be, azonban a bolygatás, valamint a szűkös információk miatt ez nem dönthető el teljes mértékben. Felvetődik a kérdés, hogy azok a mezőbándi sírok, melyekben fogakon kívül más lócsontot nem találtak, szintén hasonlóképpen értelmezhetők, vagy inkább a sírbolygatással magyarázhatók. Szintén kérdéses a magyarkapusi temetőben talált lófogak helyzete. A lovastemetkezések vizsgálatának végén ki kell még térnünk néhány különlegesebb esetre. A baráthelyi 3-as temető 108. sírjába három egész lovat temettek. Tudomásunk szerint ez egyelőre egyedülálló eset az erdélyi leletanyagban. A meroving kori germán temetőkben is elég ritkának mondható a két vagy több ló sírba adása, elsősorban az északi területeken koncentrálódik, keltezése az 5. század második fele – 8. század közötti periódust öleli fel100. Több ló előfordulása egy síron belül az avar kori Kárpát-medencében sem gyakori, ahol különböző kombinációkban fordul elő101. Általános tendenciaként megállapítható, hogy a két vagy több lovas sírok elsősorban a Tiszántúlon, ritkábban a Dunántúl déli részén kerülnek elő102. ismert ló állkapoccsal, 12 temetőből pedig lófoggal történő temetkezést: MÜLLER-WILLE 1970-1971, 130, Abb. 7. 98. BÓNA – NAGY 2002, 42. 99. JUHÁSZ 1995, 82, Abb. 20/73. 100. MÜLLER-WILLE 1970-1971, 127-128. 101. Két egész lovat Pókaszepetk 181. sírjának férfi halottjával temettek el: CS. SÓS – SALAMON 1995, 154-155; elképzelhető, hogy hasonló lelettel van dolgunk Kunágota esetében is: BÓNA 1982-1983, 88-89; szintén két egész ló Kölked – Feketekapu B temető 209. sírjából ismert: KISS A. 2001, 92-94, Abb. 31; egy teljes és két részleges lócsontváz Szegvár – Oromdűlő 33. sírjából került elő: LŐRINCZY 1982, 72; három részlegesen eltemetett ló Ártánd F 142/1. határkő lelőhelyen feltárt sírból ismert: MESTERHÁZY 1987, 219-222, 1. kép; az avar kori két vagy több lóval való temetkezés belső-ázsiai párhuzamaira ld. BÓNA 1979b, 18; MESTERHÁZY 1987, 236. 102. NÉMETHI – KLIMA 1987-1989 (1992), 177-178, 5. kép.
A marosnagylaki temető 72. sírjába a lovat koponya nélkül temették bele. Ilyen jellegű leletek ismertek a meroving kultúrkör területén103. Ezek elsősorban Délnyugat-Németországban koncentrálódnak, gyakorinak mondhatók még a Felső-Rajna és a Majna vidékén, valamint Közép-Németországban. Majdnem kivétel nélkül a késő meroving korra (Jüngere Merowingerzeit) keltezhetők, és nagyrészt melléklet nélküliek104. Sajnos a vizsgált sírok közül nagyon kevés lócsont esett át zooarchaeológiai vizsgálaton. Marosnagylak 57. sírjának lovát egy mongol típusú, kb. négy éves csődőrnek határozták meg105. A mezőcekedi 3. sír lova nagyjából 1,6 méter magas és 5 éves lehetett106. A nemrég feltárt marosveresmarti részleges lovastemetkezés esetében egy 4,5-5 éves, kb. 1,4 méter magas, valószínűleg hím nemű lóval állunk szemben107. Sajnos ez a kis mennyiségű adat nem elég ahhoz, hogy általános következtetéseket vonjunk le arra nézve, hogy milyen nemű és korú állatokat helyeztek a sírba, illetve hogy kimutatható-e valamilyen tendencia ebben a tekintetben108. Végezetül feltevődik a kérdés a sírban talált lovak szerepét illetően: halotti áldozatnak vagy egyszerű mellékletnek tekinthetjük őket. Erre a kérdésre természetesen nehéz választ adni, mivel a régészet útján a hitvilágbeli jelenségeknek csak igen kis hányada érhető tetten. Elsősorban abból indulhatunk ki, hogy egyes esetekben a lovakat felszerszámozva teszik a sírba, máskor a lószerszámok az emberi sírokban jelennek meg109. A lovastemetkezések 103. M. Müller-Wille 18 temetőből ismert ilyen sírokat: MÜLLER-WILLE 1970-1971, 130, Abb. 7. 104. OEXLE 1984, 141, Fig. 10. 105. RUSU 1962, 270, 1. j. 106. HICA 1974, 519. 107. RUSTOIU – CIUTĂ 2008, 95. 108. A meroving kori nyugat- és közép-európai germán temetőkben bizonyított az a tendencia, hogy elsősorban csődőröket temettek el, koruk legtöbb esetben 4-10/15 év között változik, ld. MÜLLER-WILLE 1970-1971, 129-130; OEXLE 1984, 144-145; STEPHAN 2008, 135. 109. Erre példát a tárgyalt lelőhelyek közül Marosnagylakról ismerünk, ahol a 21., 41. és 87. férfi-, illetve a 27. női sírból egy-egy zabla került elő: M. Rusu ásatása, 1961-1962, ezek közül hármat említ és egyet rajzon is bemutat RUSU 1962, 277, Fig. 4/13; RUSU 1964, 37, Fig. 3/13; a 89. harcos sírból piramis alakú lószerszámdísz származik: RUSU 1964, Pl. I/4. Fontos megjegyezni, hogy ez a szokás az
387
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI mellékleteire (főleg a lószerszámokra és lószerszámdíszekre) alapozva úgy tűnik, hogy a lovak elsősorban hátaslóként szolgáltak, így valószínű, hogy a temetkezések esetében is ezt a szerepet kell elsősorban figyelembe vennünk (gazdájuk rajtuk „lovagolhatott át” a másvilágba110). A meroving kori leletanyagban (beleértve a gepida szállásterületet is) Judith Oexle kimutatta, hogy a lószerszámok, ezen belül elsősorban a zablák, hasonló tér- és időbeli elterjedést mutatnak a lovastemetkezésekkel, következésképp a ló a meroving világban hátaslóként szolgált, így mellékletként került a sírba111. Ez a feltevés valószínűnek tűnik, azonban nyitva marad a kérdés, hogy a ló és a ló leölése milyen szerepet töltött be a temetési szertartás, és esetleg a halotti tor során. Következtetések Láthattuk, hogy az erdélyi soros temetők olyan sírjait, melyek lócsontokat tartalmaznak, a kutatás egyhangúlag a kora avar korra keltezi, és általában az avarokkal vagy valamilyen más keleti „lovasnomád” néppel szokás őket összefüggésbe hozni. A gepida kori Tisza-vidéki és erdélyi temetőkben lócsontok csak elvétve jelennek meg, erre példát Szőreg – Téglagyár 103., 111. és 116. sírjaiból112, valamint a már említett Hódmezővásárhely – kishomoki 2. sírból ismerünk113. Ugyanakkor ezeken a leleteken kívül számos lovastemetkezést táravar kori Kárpát-medencén kívül a meroving kori Európában is jelen volt, a zablák például viszonylag gyakori mellékletnek számítanak a Rajna-vidéken; a meroving kori leletek katalógusához ld. OEXLE 1992, 118-307. A gepida korban a lószerszámok ritkaságnak tekinthetők, zablát pl. Hódmezővásárhely – Kishomok 7. és 37. sírban (BÓNA – NAGY 2002, 44, 49, Taf. 9/7.27, Taf. 12/37.8), Szolnok – Szanda 135. sírban (BÓNA 2002, 219, Taf 46/135.7) és Batajnicán (VINSKI 1954, 176) találtak. A marosnagylaki 89. síréhoz hasonló lószerszámdísz szintén Hódmezővásárhely – Kishomok 7. sírban került elő: BÓNA – NAGY 2002, 44, Taf. 9/7.26. Az ilyen sírok valószínűleg szimbolikus lovastemetkezésekként értelmezhetőek. 110. STEPHAN 2008, 135. 111. OEXLE 1984, 145-148; szintén mellékletként értelmezi a sírokban előkerülő lovakat STEUER 2003, 64. 112. Nagy M. mindhárom sír esetében részleges lovastemetkezésre gyanakodott, azonban a leletkörülmények ismeretében ez nagyon feltételesen kezelhető, ld. NAGY 2005, 135-137. 113. Ld. 98. jegyzet.
388
tak fel más meroving kori germán temetőkben is114. Természetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az itt tárgyalt sírokat feltétlenül germánként kell kezelnünk, csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a lócsontok jelenléte a sírban önmagában még nem jelent feltétlenül egy avar jelenlétet vagy hatást, ahogy ezt többször feltételezték a szakirodalomban115. Az egyes kulturális hatások kimutatásához szükséges a lovastemetkezés formájának és az esetleges mellékleteknek a vizsgálata is, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a tárgyalt temetők temetkezési szokásai és leletanyaga nem csak a gepida kori, hanem a korabeli meroving anyagi kultúrával is igen szoros kapcsolatban állnak. Relatív kronológiai szempontból fontos tényező, hogy a vizsgált sírok rendszerint a temetők késői fázisában jelennek meg. Radu Harhoiu a baráthelyi 3. temetőt két kronológiai csoportra osztotta, ezek közük a keleti a későbbi, melyet – különböző tárgytípusok mellett – a lovastemetkezések is jellemeznek. Ezzel szemben a temető nyugati felében, mely a korábbi fázist képviseli, csak három lósírt találtak (ld. 2. tábla)116. Már Kovács István is felfigyelt arra, hogy Mezőbándon a lócsontokat tartalmazó sírok kizárólag a temető nyugati és keleti szélén jelennek meg117, ennek alapján valószínűnek tűnik, hogy a temető központi része a korábbi, amely az idők folyamán nyugati és keleti irányba terjeszkedett (ld. 3. tábla). Hasonlóképpen, Marosnagylakon a lósírok a temető északi részén koncentrálódnak118, és a legkésőbbi fázishoz tartoznak. A többi lelőhelyen az ásatások mértéke nem teszi lehetővé a lovastemetkezések temetőn belüli elhelyezkedésének megítélését. 114. Ezek elterjedéséhez Nyugat- és Közép-Európában: MÜLLER-WILLE 1970-1971, 122-124, Abb. 3; OEXLE 1984, 130-136, Fig. 5-8; Angliában: VIERCK 1970-1971, Abb. 48. 115. Például HICA 1974, 522; GAIU 1992, 122. 116. BÂRZU – HARHOIU 2008, 522-527, Abb. 25, Abb. 43; HARHOIU 2010a, 149-153, Verbreitungskarte 20, Verbreitungskarte 41. 117. „…a lócsontokat is tartalmazó sírok a temető nyugati és keleti szélén feküsznek, tehát a többi síroktól helyileg mintegy elkülönűlnek s így látszólag későbbi temetkezéseket födnek, mint a középre eső sírok”, ld. KOVÁCS 1913, 368. 118. RUSU 1962, 291; RUSU 1964, 43-45.
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN Bonyolultabb a helyzet ezeknek a síroknak a keltezésekor. Az ma már nem kérdéses, hogy az erdélyi soros temetők késői csoportja már a 6. században kezdetét veszi, annál problematikusabb viszont annak a megítélése, hogy legkorábbi fázisuk visszanyúlik-e a gepida korba, vagy pedig megnyitásukra már az avar korban került sor. Az mindenesetre biztos, hogy a lovastemetkezések, a temetőn belüli elhelyezkedésük és az avar kori hasonló temetkezésekkel mutatott kapcsolataik alapján, a csoport késői elemei közé tartoznak. Ezen megfigyelések, valamint a néhány melléklet alapján koruk inkább a 7. századra tehető. Ebben a tanulmányban nem célunk a mellékletek részletes elemzése, ezért csak röviden térünk ki ezekre. A baráthelyi 3. temetőt nagyvonalakban a 6. század második felére – 7. század első felére keltezték, a késői elemeket, köztük a lovastemetkezéseket is, a 6. század végére – 7. század első felére tették119. A mezőbándi 44. sír rozetta alakú lószerszámveretei120 egy hosszabb perióduson keresztül használatban lévő típushoz tartoznak. Ezzel szemben az ugyanebből a sírból származó keleti eredetű körte alakú csont ostorvég121 egy kora avar kori keltezést támaszt alá122. Marosnagylakon egyetlen lósírban (11. sír) találtak mellékletet123: az egyenes talpú kengyelpár, az oldalpálcás zabla és a balta egy viszonylag késői keltezésre adnak okot. Egy ilyen késői datálást az északi csoport többi sírjai is alátámasztanak. Ezek alapján biztosan kijelenthető, hogy
a temető legkésőbbi fázisa belenyúlik a 8. századba is. Ebben a tekintetben egy részletes anyagfeldolgozás után tisztábban fogunk látni. Még nehezebb megítélni, hogy a lovastemetkezések esetében egy újonnan megjelenő közösséggel van dolgunk, amely egy adott időpontban rátelepedett a temető alapnépességére, vagy inkább az utóbbi tagjai, idegen hatásra átvették ezt a temetkezési szokást. Sajnos a kutatás mai állása alapján ebben a tekintetben még nem lehet tisztán látni. Az mindenesetre valószínűnek tűnik a számunkra, hogy a szakirodalomban fellelhető, gyakran leegyszerűsített nézőpontoknál, melyek éles határvonalat húznak gepidák és avarok vagy más „lovasnomád” népek között, vagy éppen minden temetőt egyértelműen az „elavarosodott” gepidák számlájára írnak, egy bonyolultabb folyamatról van szó. Ugyanakkor a lovastemetkezések megjelenését az erdélyi soros temetőkben mindeddig csak etnikai alapokon magyarázták, annak ellenére, hogy valószínűleg ennek számos más, elsősorban társadalmi okai is lehettek. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy elemzésünk végén a lovastemetkezésekkel kapcsolatosan felmerülő kérdések közül többet kell nyitva hagynunk, mint ahányra megnyugtató választ tudunk adni. Ezeknek a problémáknak a megoldásához egyrészt a még közöletlen régi ásatások publikációja, másrészt újabb, bolygatatlan, pontosan dokumentált sírok feltárása nyújthat jelentős segítséget.
119. BÂRZU 2010, 139-148, különösen 144, Abb. 77b. 120. KOVÁCS 1913, 39/2, 4-5. kép. 121. KOVÁCS 1913, 39/1. kép. 122. GARAM 1998, 118. 123. Az 1960-ban feltárt sír melléklete csak részben került közlésre: RUSU 1962, Fig. 4/8-10; RUSU 1964, 37, Fig. 3/8-10.
389
390
Baráthely – 3. temető / Bratei – cemetery nr. 3
Lelőhely/ Site
Ny-K
NyDNy-KÉK
Ny-K
K-Ny (?)
DK-ÉNy
?
KÉK-NyDNy
?
NyDNy-KÉK
Ny-K
NyDNy-KÉK
KÉK-NyDNy
K-Ny
NyÉNy-KDK
KÉK-NyDNy
NyDNy-KÉK
KÉK-NyDNy
KÉK-NyDNy
KÉK-NyDNy
KÉK-NyDNy
NyDNy-KÉK
NyDNy-KÉK
K-Ny
KÉK-NyDNy
K-Ny
ÉK-DNy
KÉK-NyDNy
11
14
16
19
23
27
39
42
66
76
78
83
85
86
104
105
108.1
108.2
108.3
132
133
175
201
263
274
278
Tájolás/ Orientation
9
Sír/ Grave
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
Bolygatás/ Disturbed
x
x
x
x
1
2
x
x
x
x
x (?)
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
3
4
5
6
Ló csontváz részei/ Parts of the horse skeleton
x
x
x
x
x
x
Emberi csontok / Human bones
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
Lószerszám/ Harness
x
x
x
Fegyver/ Weapons
x
x
x
x
x
x
x
x
x
Kerámia/ Pottery
Melléklet/ Grave-goods*
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
Más/ Other
ZAHARIA 2010, 264-265, Abb. 288.
ZAHARIA 2010, 262, Abb. 284.
ZAHARIA 2010, 257, Abb. 273.
ZAHARIA 2010, 234, Abb. 221.
ZAHARIA 2010, 225, Abb. 198.
ZAHARIA 2010, 208-209, Abb. 163.
ZAHARIA 2010, 208, Abb. 162.
ZAHARIA 2010, 199-200, Abb. 143.
ZAHARIA 2010, 198, Abb. 140
ZAHARIA 2010, 198, Abb. 139
ZAHARIA 2010, 194, Abb. 131.
ZAHARIA 2010, 194, Abb. 130.
ZAHARIA 2010, 194, Abb. 129.
ZAHARIA 2010, 192, Abb. 126.
ZAHARIA 2010, 191, Abb. 124.
ZAHARIA 2010, 190.
ZAHARIA 2010, 182, Abb. 105.
ZAHARIA 2010, 181.
ZAHARIA 2010, 179, Abb. 100.
ZAHARIA 2010, 178.
ZAHARIA 2010, 178, Abb. 97.
ZAHARIA 2010, 177, Abb. 95.
ZAHARIA 2010, 176.
ZAHARIA 2010, 174-175, Abb. 92.
ZAHARIA 2010, 174, Abb. 90.
Irodalom/ Bibliography
Melléklet / Annex Az erdélyi soros temetőkben feltárt lovastemetkezések listája / List of the horse graves discovered in the Reihengräberfelder from Transylvania
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI
/
DNy-ÉK
168
ÉNy-DK
Ny-K
167
3
Ny-K
Ny-K
156
158
Ny-K
KDK-NyÉNy
44
DNy-ÉK
Ny-K
32
154
Ny-K
25
150
K-Ny
24
Ny-K
K-Ny
72
?
KÉK-NyDNy
66
140
KÉK-NyDNy
65
124
K-Ny (?)
57
Ny-K
K-Ny
12
Ny-K
Ny-K
35
48
Ny-K
32
54
?
294
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x (?)
x
x
x
x
x
x
x
* Azon sírok esetében, melyek emberi csontokat is tartalmaztak, a melléklet csak akkor jelenik meg, ha az biztosan a lóhoz köthető (In those cases when the grave contained also human bones, only those grave-goods were mentioned which surely belonged to the horse).
1. Teljes csontváz / Complete skeleton 2. Teljes csontváz koponya nélkül / Complete skeleton without skull 3. Hiányos csontváz / Incomplete skeleton 4. Koponya és végtagok / Skull and the extremities 5. Csak állkapocs / Only mandible 6. Csak fog(ak) / Only tooth (teeth)
Mezőceked / Valea Largă
Mezőbánd/ Band
Marosnagylak Noşlac
Beszterce / Bistriţa
KÉK-NyDNy
283
x
x
x
x
x
x
HICA 1974, 519.
KOVÁCS 1913, 359.
KOVÁCS 1913, 359.
KOVÁCS 1913, 355.
KOVÁCS 1913, 353.
KOVÁCS 1913, 352.
KOVÁCS 1913, 351.
KOVÁCS 1913, 344.
KOVÁCS 1913, 342.
KOVÁCS 1913, 326.
KOVÁCS 1913, 323.
KOVÁCS 1913, 321-322.
KOVÁCS 1913, 311-313.
KOVÁCS 1913, 306.
KOVÁCS 1913, 304-306.
közöletlen/ unpublished
közöletlen/ unpublished
közöletlen/ unpublished
közöletlen/ unpublished
közöletlen/ unpublished
GAIU 1992, 118.
GAIU 1992, 118.
ZAHARIA 2010, 271.
ZAHARIA 2010, 266-267, Abb. 293.
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN
391
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI IRODALOMJEGYZÉK ADAM 2002
Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa. Hrsg.: Szentpéteri József. VAH 13/12. Budapest AMENT, Hermann 2003 Reihengräberfriedhöfe. RGA 24. 362-365 AŞEZĂRI SLAVE 1952 Şantierul „Aşezări slave în regiunile Mureş şi Cluj”. SCIV 3. 311-349 BAKÓ Géza 1960 A mezőbándi temető népének és anyagi kultúrájának eredetéről [L’origine du peuple du cimetière de Mezőbánd (Bandul de Câmpie, R. P. R.) et sa civilisation matérielle]. ArchÉrt 87. 22-31 BÁLINT Csanád 1971 (1974) A honfoglaláskori lovastemetkezések [Les tombes à ensevelissement de cheval chez les hongrois du IXe-XIe siècles]. MFMÉ. 85-108 BÂRZU, Ligia 2010 Ein gepidisches Denkmal aus Siebenbürgen. Das Gräberfeld 3 von Bratei (Bearbeitet von Radu Harhoiu). ArchRom 4. Cluj-Napoca BÂRZU, Ligia – HARHOIU, Radu 2008 Gepiden als Nachbarn der Langobarden und das Gräberfeld von Bratei. In: Kulturwandel in Mitteleuropa. Langobarden – Awaren – Slawen. Akten der Internationalen Tagung in Bonn vom 25. bis 28. Februar 2008. Hrsg.: Bemmann Jan – Schmauder Michael. Kolloquien zur Vor- und Frühgeschichte 11. Bonn. 513-578 BÓNA István 1979a Gepiden in Siebenbürgen – Gepiden an der Theiß (Probleme der Forschungsmethode und Fundinterpretation). ActaArchHung 31. 9-50 1979b A szegvár-sápoldali lovassír. Adatok a korai avar temetkezési szokásokhoz [Захоронение с конями в д. Сегвар-Шаполдал. К в опросу о погребальном обряде раннеаварского времени / Das Reitergrab von Szegvár-Sápoldal. Beiträge zu den frühawarischen Bestattungssitten]. ArchÉrt 106. 3-32 1980 Studien zum frühawarischen Reitergrab von Szegvár. ActaArchHung 32. 31-95 1982-1983 A XIX. század nagy avar leletei [Die grossen Awarenfunde des 19. Jahrhunderts]. SZMMÉ. 81-160 1986 Daciától Erdőelvéig. A népvándorlás kora Erdélyben (271–896). In: Erdély története, I. kötet. Főszerk.: Köpeczi Béla. Budapest. 107-234 1990 Beiträge zum asiatischen Ursprung der awarenzeitlichen partiellen Pferdebestattungen. WMMÉ 15. 113-124 2002 Szolnok – Szanda (Kom. Jász-Nagykun-Szolnok). In: Bóna István – Nagy Margit, Gepidische Gräberfelder am Theissgebiet I. MGAH 1. Budapest. 197-237 BÓNA István – NAGY Margit 2002 Hódmezővásárhely – Kishomok (Kom. Csongrád). In: Bóna István – Nagy Margit, Gepidische Gräberfelder am Theissgebiet I. MGAH 1. Budapest. 34-189 CIUGUDEANU, Horia 1974 Mormântul unui călăreţ avar de la Măgina, jud. Alba [Ein awarisches Reitergrab aus Măgina, Kreis Alba]. SCIVA 25. 457-459
392
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN CSALLÁNY Dezső 1933-1934 A szentes – lapistói népvándorláskori sírlelet [Der Grabfund von Szentes – Lapistó aus der Völkerwanderungszeit]. Dolg Szeged 9-10. 206-214 1961 Archäologische Denkmäler der Gepiden im Mitteldonaubecken (454-568 u. Z.). ArchHung 38. Budapest DOBOS Alpár 2009 Gepidic Finds from Căpuşu Mare (Cluj County). EphemNap 19. 219-242 DÖRNER, Egon 1960 Mormânt din epoca avară la Sânpetru-German. SCIV 11. 423-431 EFFROS, Bonnie 2003 Merovingian Mortuary Archaeology and the Making of the Early Middle Ages. Berkeley – Los Angeles – London FEHR, Hubert 2008 Germanische Einwanderung oder kulturelle Neuorientierung? Zu den Anfängen des Reihengräberhorizontes. In: Zwischen Spätantike und Frühmittelalter. Archäologie des 4. bis 7. Jahrhundert im Westen. Hrsg.: Brather Sebastian. RGA-E 57. Berlin – New York. 67-102 GAIU, Corneliu 1992 Le cimitière gépide de Bistriţa. Dacia N.S. 36. 115-124 1999 Cultura materială şi spirituală a populaţiei din nordul Transilvaniei de la retragerea aureliană până la slavi. Cluj-Napoca. Doktori disszertáció (Kézirat). GARAM Éva 1987 Pferdegräber des awarenzeitlichen Gräberfeldes in Tiszafüred. Angaben der spätawarenzeitlichen Pferdebestattungen. Alba Regia 23. 65-125 1995 Das awarenzeitliche Gräberfeld von Tiszafüred. Cemeteries of the Avar Period (567-829) in Hungary 3. Budapest 1998 Avar kori csont ostor vagy korbácsvégek és ostorbuzogányok [Awarenzeitliche Knochenpeitschenoder Karbatschenenden und Peitschenkeulen]. ComArchHung. 109-121 HALSALL, Guy 1992 The Origins of the Reihengräber-zivilisation: Forty Years on. In: Fifth-Century Gaul: A Crisis of Identity?. Ed.: Drinkwater John – Elton Hugh. Cambridge. 196-207 HARHOIU, Radu 1999-2001 Quellenlage und Forschungsstand der Frühgeschichte Siebenbürgens im 6.-7. Jahrhundert. Dacia N.S. 43-45. 97-158 2004-2005 Allgemeine Betrachtungen zum Bestattungssittenbild Siebenbürgens im 4. und bis zur Mitte des 9. Jahrhunderts. Dacia N.S. 48-49. 283-334 2008 Das gepidische Gräberfeld von Galaţii Bistriţei. RevBist 22. 183-241 2010a Chorologische und chronologische Betrachtungen zum Gräberfeld 3 von Bratei. In: BÂRZU 2010. 149-159 2010b Beilage 1. Grabfunde des 6.-7. Jahrhunderts aus Siebenbürgen. In: BÂRZU 2010. 161-164 HICA, Ioana 1974 Un cimitir din secolul al VII-lea e. n. la Valea Largă (jud. Mureş) [Ein Friedhof aus dem 7. Jh. u.Z. in Valea Largă (Kreis Mureş)]. SCIVA 25. 517-526 HOREDT, Kurt 1958a Untersuchungen zur Frühgeschichte Siebenbürgens. Bukarest
393
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI 1958b Contribuţii la istoria Transilvaniei în secolele IV-XIII. Biblioteca Istorică 7. Bucureşti 1968 Das Awarenproblem in Rumänien. ŠtZv AUSAV 16. 103-120 1977 Der östliche Reihengräberkreis in Siebenbürgen. Dacia N.S. 21. 251-268 1986 Siebenbürgen im Frühmittelalter. Antiquitas Reihe 3, 28. Bonn JUHÁSZ Irén 1995 Awarenzeitliche Gräberfelder in der Gemarkung Orosháza. MAA 1. Budapest KISS Attila 1962 (1963) Az avarkori lovas-temetkezés szokásának vizsgálata [Исследования ритуала погребений с конем аварского времени / Über das Brauchtum der awarenzeitlichen Reiter-bestattungen]. JPMÉ. 153-162 1992 Germanen im awarenzeitlichen Karpatenbecken. In: Awarenforschungen I. Hrsg.: Daim Falko. Archaeologia Austriaca Monographien 2, Studien zur Archäologie der Awaren 4. Wien. 21135 1996 Das awarenzeitlich gepidische Gräberfeld von Kölked-Feketekapu A. Monographien zur Frühgeschicte und Mittelarchäologie 2, Studien zur Archäologie der Awaren 5. Innsbruck 1999/2000 Die Frage des Weiterlebens der Gepiden. Neue Entwicklung nach dem Abschluss des Manuskripts (1992) der ,Monographie Kölked-Feketekapu A’. ActaArchHung 51. 359-365 2001 Das awarenzeitliche Gräberfeld in Kölked-Feketekapu B. MAA 6. Budapest KISS Gábor 1996 Die Mittbestattung von Pferden bei den Awaren. In: Reitervölker aus dem Osten. Hunnen + Awaren. Eisenstadt. 387-390 KOVÁCS István 1913 A mezőbándi ásatások / Les fouillages de Mezőbánd. Dolg ENM 4. 265-429 1915 A marosvásárhelyi őskori telep, skytha- és népvándorláskori temető / Station préhistorique de Marosvásárhely; cimetière de l’époque scythe et de la migration des peuples. Dolgozatok 6. 226-325 KOVRIG Ilona – KOREK József 1960 Le cimetière de l’époque avare de Csóka (Čoka). ActaArchHung 12. 257-297 LŐRINCZY Gábor 1982 Szegvár – Oromdűlő (Csongrád m.). RégFüz 35. 72 1984/1985 A Szegvár – oromdűlői kora avarkori temető 1. sírja [Das Grab 1 des (1991) frühawarenzeitlichen Gräberfeldes von Szegvár – Oromdűlő / Погребение 1 раннеаварского могильника Сегвар Ёрёмдюлё]. MFMÉ. 127-154 1992 Vorläufiger Bericht über die Freilegung des Gräberfeldes aus dem 6.-7. Jahrhundert in SzegvárOromdülő (Weitere Daten zur Interpretierung und Bewertung der partiellen Tierbestattungen in der frühen Awarenzeit). ComArchHung. 81-124 1998 Kelet-európai steppei népesség a 6-7. századi Kárpát-medencében. Régészeti adatok a Tiszántúl kora avar kori betelepüléséhez [Osteuropäische Steppenbevölkerung im 6. und 7. Jahrhundert im Karpatenbecken. Archäologische Beiträge zur frühawarenzeitlichen Einsiedlung des Gebietes Jenseits der Theiß]. MFMÉ-StudArch 4. 343-372 MAKOLDI Miklós 2008 Adatok a Hernád-völgyi avar lovas sírok temetkezési szokásaihoz [Burial Customs of the Avars in the Hernád Valley]. HOMÉ 47. 113-146
394
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN MESTERHÁZY Károly 1987 Korai avar részleges lovas-temetkezések Ártándról és Biharkeresztesről [Frühawarische partielle Pferdebestattungen aus Ártánd und Biharkeresztes]. FolArch 38. 219-245 MÜLLER-WILLE, Michael Pferdegrab und Pferdeopfer im frühen Mittelalter. Ber ROB 20-21. 119-248 NAGY Margit 2005 Szőreg – Téglagyár (Kom. Csongrád). In: Cseh János – Istvánovits Eszter – Lovász Emese – Mesterházy Károly – Nagy Margit – M. Nepper Ibolya – Simonyi Erika, Gepidische Gräberfelder im Theissgebiet II. MGAH 2. Budapest. 120-202 NÉMETHI Mária – KLIMA László 1987-1989 Kora avar kori lovas temetkezések [Раннeаварские конные погребения / (1992) Frühawarenzeitliche Reiterbestattungen]. JAMÉ 30-32. 173-244 OEXLE Judith 1984 Merowingerzeitliche Pferdebestattungen – Opfer oder Beigaben? FMSt 18. 122-172 1992 Studien zu merowingerzeitlichem Pferdegeschirr am Beispiel der Trensen I-II. Germanische Denkmäler der Völkerwanderungszeit A 16. Mainz am Rhein PROTASE, Dumitru – BLĂJAN, Mihai – BOTEZATU, Dan – HAIMOVICI, Sergiu 2000 Şpălnaca, com. Hopârta, jud. Alba. Punct: Şugud. CCA Campania 1999, http://www.cimec. ro/Arheologie/newcronica2000/indici/cronica.htm. ROSKA Márton 1934 Das gepidische Grabfeld von Vereşmort-Marosveresmart (Turda-Tordaaranyos, Siebenbürgen). Germania 18. 123-130 ROSNER Gyula 1971-1972 Előzetes jelentés a Gyönk – Vásártér úti avar temető feltárásáról II [Vorläufiger Bericht über die Freilegung des Awarenfriedhofes von Gyönk – Vásártér (Marktplatz)]. BBÁMÉ 2-3. 85-221 1975-1976 A Szekszárd – Bogyiszlói úti avar temető ló- és lovastemetkezései [Die Pferde- (1977) und Reiterbestattungen im awarischen Gräberfeld von Szekszárd – Bogyiszlói- Strasse]. BBÁMÉ 6-7. 79-109 1999 Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szekszárd – Bogyiszlói Straße. MAA 3. Budapest RUSTOIU, Gabriel T. – CIUTĂ, Marius 2008 Mormântul unui călăreţ avar recent descoperit la Unirea – Vereşmort (jud. Alba) [The Grave of an Avar Rider Recently Found at Unirea – Vereşmort (Alba County)]. Apulum 45. 71-98 RUSU, Mircea 1962 The Prefeudal Cemetery of Noşlac (VIth-VIIth centuries). Dacia N.S. 6. 269-292 1964 Cimitirul prefeudal de la Noşlac. In: Probleme de Muzeografie. Cluj. 32-45 SOMOGYI Péter 1987 Typologie, Chronologie und Herkunft der Maskenbeschläge. Zu den archäologischen Hinterlassenschaften osteuropäischer Reiterhirten aus der pontischen Steppe im 6. Jahrhundert. ArchAust 71. 121-154 1997 Drei frühawarenzeitliche Bestattungen aus der Fundstelle Nr. 264 von Gyoma [Három kora avar kori sír a Gyoma 264. sz. lelőhelyről]. MFMÉ-StudArch 3. 97-116 CS. SÓS Ágnes – SALAMON Ágnes 1995 Cemeteries of the Early Middle Ages (6th-9th Centuries A. D.) at Pókaszepetk. Budapest
395
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI STEPHAN, Elisabeth 2008 Beritten ins Jenseits. Pferdebestattungen in alamannischer Zeit. In: Alamannen zwischen Schwarzland, Neckar und Donau. Hrsg.: Ade Dorothee – Rüth Bernhard – Zekorn Andreas. Stuttgart. 134-135 STEUER, Heiko 2003 Pferdegräber. RGA 24, 50-96 TOMKA Péter 2008 Die Lehre der Bestattungsbräuche. Antaeus 29-30. 233-263 VIERCK, Hayo 1970-1971 Pferdegräber im angelsächsischen England. In: MÜLLER-WILLE 1970-1971. 189-198 VINSKI, Zdenko 1954 Ein Spangenhelmfund aus dem östlichen Syrmien. Germania 32. 176-182 WERNER, Joachim 1950 Zur Entstehung der Reihengräber-zivilisation. Ein Beitrag zur Methode der frühgeschichtlichen Archäologie. ArchGeogr 1. 23-32 WINKLER, Iudita – TAKÁCS Matilda – PĂIUŞ, Gheorghe 1977 Necropola avară de la Cicău [Das awarische Grabfeld von Cicău]. ActaMN 14. 269-283 ZAHARIA, Eugenia 2010 Katalog der Funde. In: BÂRZU 2010. 171-271
396
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN Înmormântările cu cal în cimitirele cu morminte dispuse în şiruri paralele din Transilvania (Rezumat) Începând cu mijlocul - a doua jumătate a secolului al V-lea cultura materială din Transilvania se încadrează în lumea civilizaţiei merovingiene, răspândită pe arii largi ale Europei Centrale şi Vestice, reprezentând zona de periferie estică a acesteia. Una dintre caracteristicile culturii merovingiene este constituită de prezenţa aşa-ziselor cimitire cu morminte dispuse în şiruri paralele (Reihengräberfelder/ Reihengräberfriedhöfe). Cimitirele de acest tip din Transilvania şi din zona Tisei, pe baza izvoarelor scrise, pot fi legate de gepizi. Spre deosebire de celelalte zone ale Europei merovingiene, cimitirele din Transilvania şi aşezările legate de acestea au cunoscut o evoluţie particulară, în primul rând datorită aşezării avarilor în Bazinul Carpatic în 568. De cele mai multe ori acestui eveniment istoric i-a fost acordat o importanţă deosebită, fiind considerat cauza încetării cimitirelor din perioada gepidică, respectiv a deschiderii unor necropole noi. Acest grup târziu al cimitirelor cu morminte dispuse în şiruri paralele se conturează din ce în ce mai mult datorită în primul rând publicării recente a unor săpături mai vechi. Studiul de faţă analizează un fenomen caracteristic acestor necropole târzii, anume înmormântările cu cal. Deşi relativ puţine la număr, acestea au avut un rol foarte important în dezbaterile ştiinţifice, acestea fiind legate în primul rând de cronologia şi apartenenţa etnică a cimitirelor aflate în discuţie. Studierea acestor înmormântări este îngreunată de doi factori: 1. toate cimitirele au fost deranjate în vechime; 2. în cele mai multe cazuri documentaţia lor este lacunară, lipsind astfel date esenţiale. În ceea ce priveşte interpretarea înmormântărilor cu cal, specialiştii oscilează între două teorii. Majoritatea le-au legat de prezenţa unei comunităţi avare sau unei alte etnii de „călăreţi” sau „nomazi” estici, care la un moment dat s-a aşezat peste comunitatea locală (de obicei considerată germanică/gepidică târzie). Cealaltă ipoteză exclude prezenţa unor asemenea comunităţi, considerând înmormântările cu cal rezultatul unui proces de aculturaţie, la sfârşitul căruia gepizii/germanicii au preluat unele elemente avare. Din cele nouă cimitire avute în vedere, în şase au fost atestate în mod sigur morminte în care s-au descoperit oase de cal. Numărul cel mai mare de asemenea morminte (27) este cunoscut din cimitirul nr. 3 de la Bratei (jud. Sibiu), urmat de cimitirele de la Band (14) (jud. Mureş), Noşlac (5) (jud. Alba), Bistriţa (2) (jud. Bistriţa-Năsăud) şi Valea Largă (jud. Mureş) cu un singur mormânt. Oase de cal sunt amintite şi din cimitirul, încă nepublicat, de la Fântânele (jud. Bistriţa-Năsăud). Un alt loc de descoperire nesigur este Unirea-Vereşmort (jud. Alba), unde mai recent s-a descoperit un mormânt de războinic conţinând şi oase de cal. Punctul descoperirii este aproape de mormintele cercetate în aceeaşi localitate de M. Roska, însă deocamdată nu este destul de clar dacă este vorba despre aceeaşi necropolă. Înmormântările cu cal pot fi împărţite în două categorii mari: 1. morminte în care a fost depus calul întreg; 2. morminte în care apar numai unele părţi ale calului, de cele mai multe ori împreună cu oase umane. Primei categorii îi aparţin cele mai multe morminte de la Bratei (21) şi toate cele cinci morminte de la Noşlac. Nu este clar dacă unele morminte de la Band, respectiv mormântul de la Valea Largă în care nu au fost găsite oase umane, în schimb au fost total deranjate, pot fi încadrate în această categorie sau nu. Cazurile sigure se caracterizează prin depunerea calului întreg fie pe o parte, fie pe burtă, de obicei cu picioarele îndoite sub burtă. În majoritatea situaţiilor au fost orientate invers faţă de mormintele umane. Descoperiri similare se cunosc din cimitirele epocii merovingiene din Europa, şi mai ales, din cele datate în epoca avară din Bazinul Carpatic. A doua categorie, mult mai controversată, este cunoscută de la Bratei, Band şi Bistriţa. În mare majoritate aceste morminte au fost deranjate, din această cauză nu se poate preciza felul în care au fost
397
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI depuse oasele de cal. În unele cazuri, mai ales când apar puţine oase (de multe ori doar dinţi) sau acestea au fost găsite la o adâncime mai mică (posibil în groapa de intervenţie), trebuie luată în calcul şi posibilitatea că ele au ajuns în poziţie secundară dintr-un alt mormânt pe parcursul redeschiderii mormintelor. De multe ori unele dintre aceste morminte, mai ales cele de la Band, cunoscute de mai multă vreme în literatura de specialitate, au fost interpretate drept înmormântări parţiale de cal şi au fost puse în legătură cu înmormântările de acest gen datate în epoca avară timpurie, răspândite în primul rând în Câmpia Tisei şi, într-un număr mai redus, în Transdanubia. Problema cu această ipoteză este că, de obicei, în cazul înmormântărilor parţiale de cal „clasice” din epoca avară timpurie sunt depuse numai craniul şi picioarele animalului, dar niciodată nu apar alte oase (de ex. bazin, vertebre, coaste etc.) cum este cazul mormintelor de la Bratei şi Band. Singurele care, teoretic, ar putea să se încadreze în cadrul acestui tip de înmormântare sunt mormintele 24, 25 şi 44 de la Band, însă din cauza intervenţiilor ulterioare nu ne putem pronunţa sigur în favoarea acestei interpretări. Unica înmormântare parţială de cal sigură poate fi considerată mormântul de la Unirea-Vereşmort. Probabil o categorie aparte este reprezentată de mormântul 32 de la Bistriţa, aparţinând unui copil, probabil nederanjat, în care a fost descoperită doar o mandibulă de cal. Este posibil să avem o situaţie similară şi în cazul mormântului deranjat 35 din acelaşi cimitir. Cazuri asemănătoare (craniu, mandibulă sau dinţi de cal în mormânt uman) sunt cunoscute atât din cimitirele merovingiene, cât şi din cele din epoca avară. În concluzie putem afirma că majoritatea problemelor legate de fenomenul studiat rămân deschise. Cele mai multe înmormântări cu cal se leagă de practicile funerare cunoscute din epoca avară din Bazinul Carpatic. Având în vedere însă că, deşi extrem de rar, oase de cal sunt cunoscute şi din morminte din perioada gepidică, precum, destul de des, şi din cimitirele merovingiene cu care necropolele studiate stau într-o legătură culturală strânsă, prezenţa acestor oase în sine nu indică obligatoriu existenţa unei comunităţi sau influenţe avare, cum s-a presupus de multe ori în literatura arheologică, ci ritul funerar şi eventualele piese de inventar sunt elementele care contează în acest sens. În acelaşi timp considerăm că apariţia acestui obicei funerar în faza târzie a cimitirelor cu morminte dispuse în şiruri paralele din Transilvania nu poate fi explicată în exclusivitate pe baze etnice, ci şi alţi factori, mai ales sociali, trebuie luate în considerare. Din punct de vedere cronologic se poate observa faptul că la Bratei, Band şi Noşlac înmormântările cu cal se situează în zonele care reprezintă faza cea mai târzie a cimitirelor respective. Pe baza inventarului ele pot fi plasate în prima jumătate a secolului al VII-lea, cu excepţia celor de la Noşlac care, probabil intră şi în secolul al VIII-lea.
398
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN The horse burials of the row-grave cemeteries from Transylvania (Abstract) Beginning with the middle – second half of the 5th century the material culture from Transylvania can be connected to the Merovingian civilization known from large areas of Western and Central Europe, being its eastern periphery. One of the main characteristics of the Merovingian culture is represented by the so-called row-grave cemeteries (Reihengräberfelder/Reihengräberfriedhöfe). On the basis of the written sources, the cemeteries of this kind from Transylvania and the Tisza region can be connected with the Gepids. The Transylvanian row-grave cemeteries and the contemporary settlements went trough a particular evolution in comparison with the other European territories, first of all, due to the Avar conquest of the Carpathian Basin in 568. In most of the cases, this historical event was considered of great importance by the specialists, representing the main cause of the abandonment of the Gepidic Period cemeteries and the opening of new ones respectively. This late group of the row-grave cemeteries becomes more and more visible due to recent publications of old excavations. The present study analyzes a characteristic phenomenon of the late row-grave cemeteries, namely the horse burials. Even if these are known in a relative low number, they played an important role in the course of the scientific debates regarding above all the chronological and ethnical aspects of the discussed graveyards. The analysis of these burials is seriously hindered by two factors: 1. all the cemeteries were disturbed; 2. in most of the cases their documentation is incomplete; sometimes essential data are missing. Concerning the interpretation of the horse burials two main theories were suggested. In the opinion of the majority of the scholars they can be connected to an Avar or another eastern “nomadic” community, which settled down at a certain moment in the territories belonging to the local communities (generally considered late Germanic/Gepidic). The second hypotheses excludes the possibility of the arrival of such kind of communities, considering the horse burials as a result of an acculturation process, which lead to the adoption of characteristic Avar elements by the Gepidic/Germanic people. In six out of the nine find-places of the late Transylvanian row-grave cemeteries graves which contained horse bones are known for sure. They appear in the greatest number (27 graves) in the cemetery nr. 3 at Bratei (Sibiu county), followed by the necropolis from Band (Mureş county) (14 graves), Noşlac (Alba county) (5 graves), Bistriţa (Bistriţa-Năsăud county) (2 graves) and Valea Largă (Mureş county) (1 grave). Burials including horse bones are mentioned in the cemetery at Fântânele (Bistriţa-Năsăud County), too. Another uncertain find-place could be represented by Unirea-Vereşmort (Alba county), where recently the grave of an Early Avar Age warrior was discovered. The burial contained horse bones, too. The find-place seems to be close to the area where a few graves belonging to a late row-grave cemetery were excavated by M. Roska. Unfortunately, the relation between the two discoveries is not clear enough yet. The horse burials can be divided in two main categories: 1. graves in which the complete skeleton of the horse was identified; 2. graves with only a part of the horse bones, generally found together with human bones. The first category includes the majority of the graves from Bratei (21), as well as all the five graves from Noşlac. It is not clear whether some of the graves from Band and the one from Valea Largă, all of them without human bones, but in the same time totally disturbed, belong to this category or not. The examples which can be included with certainty in this group are characterized by the burial of the entire horse in a separate grave. The position of the horse varies: it can be laid on one side or in prone position, the legs being generally bent. In most of the cases these horse burials were oriented opposite to the human ones. Good analogies for this kind of burials are known from the European Meroving Period cemeteries
399
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI and, first of all, from those from the Carpathian Basin, dated in the Avar Age. The second category is known from Bratei, Band and Bistriţa. Almost all of these graves were disturbed, therefore it is difficult to establish the way the horse bones were laid down. In some cases, when only some bones (sometimes only teeth) were discovered, or they were situated in the fill of the grave at a smaller depth, the possibility that they initially belonged to another grave and got in a secondary position in the moment when the graves were reopened, should be taken in consideration. These burials, mainly the ones from Band – known in the archaeological literature for a longer time – were frequently interpreted as partial horse burials. On these grounds they were connected to the graves of the same kind dated in the Early Avar Period and distributed mainly in the Tisza region and, in a smaller proportion, in Transdanubia. This hypothesis is quite problematic taking in consideration that in the case of the “classical” partial horse burials from the Early Avar Period only the skull and the legs of the animals were interred, but never other kind of bones (e.g. basin, vertebrae, ribs etc.) like at Bratei and Band. The only burials which at least, theoretically, could be included in this type are the graves nr. 24, 25 and 44 from Band. However due to the later interventions it is impossible to sustain such kind of interpretation. The only certain partially horse burial is the grave from Unirea-Vereşmort. It seems likely that the grave 32 from Bistriţa, belonging to a child and probably undisturbed, can be included in a separate category. In the grave in question – beside the human skeleton – only a horse mandible was found. It is possible that a similar situation can be observed in the disturbed grave 35 from the same necropolis, too. Similar situations (horse skull, mandible or teeth in human grave) were identified both in the Merovingian and Avar Age cemeteries. In conclusion, the majority of questions related to the analyzed phenomenon remain opened. Most of the discussed horse burials can be connected to the funerary practices known from the Avar Period in the Carpathian Basin Taking into consideration that, even if in a small number, horse bones appear also in a few graves dated in the Gepidic Period, as well as, more frequently, in the Merovingian cemeteries staying in close cultural relations with the analyzed graveyards, in our opinion the presence of these bones does not indicate necessarily the existence of an Avar community or influence, as it was supposed many times in the archaeological literature. From this viewpoint the burial rites and the grave goods are more important. In the same time, in our view the presence of this funerary practice in the late row-grave cemeteries from Transylvania cannot be explained exclusively on ethnical grounds, but also other factors, mainly social, should be taken into consideration. From a chronological point of view it can be observed that the horse burials from Bratei, Band and Noşlac are situated in those areas which represent the latest phase of the cemeteries. On the basis of the grave goods they can be dated in the first half of the 7th century. In Noşlac the latest graves probably reached even the 8th century.
400
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN
1. tábla. Avar kori soros temetők Erdélyben (Row-grave cemeteries (Reihengräberfelder) from the Avar Age in Transylvania): 1: Baráthely (Bratei), 2: Beszterce (Bistriţa), 3: Galac (Galaţii Bistriţei), 4: Marosnagylak (Noşlac), 5: Marosvásárhely (Târgu-Mureş), 6: Marosveresmart (Unirea-Vereşmort), 7: Mezőbánd (Band), 8: Mezőceked (Valea Largă), 9: Szászújős (Fântânele).
401
Dobos Alpár AZ ERDÉLYI SOROS TEMETŐK LOVASTEMETKEZÉSEI
2. tábla. Lovassírok a baráthelyi 3. temetőben. Átdolgozva BÂRZU-HARHOIU 2008 nyomán (Horse burials in the cemetery nr. 3 at Bratei. Redrawn after BÂRZU-HARHOIU 2008)
402
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN
3. tábla. Lovassírok a mezőbándi temetőben. Átdolgozva KOVÁCS 1913 nyomán (Horse burials in the cemetery at Band. Redrawn after KOVÁCS 1913)
403
404
