Dobos Márta - Pár-baj

Dobos Márta - Pár-baj -

-

-

Idehoznád a sörömet édesem? Persze drágám, máris! De jó, hogy végre pihenhetek! Annyira kimerültem a héten. Tudod ebben az átkozott időben még normálisan sem tudtam érezni mag magamat, átkozottul szorított a nyakkendő, a hátamra tapadt az ing, mi mindig melegem volt, folyt rólam a víz, az ügyfelek meg….áh…hiszen ttudod, ismered őket! Persze drágám , hogyne tudnám! Megértelek. értelek. Pihenj csak, majd én megmasszírozom a lábadat addig! Mesélj addig édesem, hogy telt a napod. Á semmi, tudod, csak a szokásos. Reggel a kicsi felborította a tejét, alig tudtam feltörölni. Közben elkezdett bömbölni, erre a nagyobbik is rákezdte, csakk nagy nehezen tudtam megvigasztalni őket. Igaz, a p pirítósom megégett közben, amíg a gyerekekkel foglalatoskodtam, de nem baj. Inkább gyorsan összedobtam nekik egy kis palacsintát, aztán megbékéltek a helyzettel. Amíg a kicsit etettem játszott a hajammal, észre sem vettem, úgy összegubancolta, nem is tudtam kibogozni, o ollóval kellett levágni a végét. Nem baj, jut is, marad is. Úgy nevettek rajtam, hogy a hasukat fogták a nevetéstől. Hát akkor neked is kijutott az eseményekből drágám. Ó, ez még semmi. Az óvodában, odában, éppen az én csoportomban két kközépsős kigyerek úgy összeverekedett, hogy alig tudtuk őket szétv szétválasztani a többiekkel. A kislánynak lila lett a szeme környéke, mert a kisfiú egy játéktraktort vágott hozzá. Szóltunk a mamának, aki léle lélekszakadva jött is, aztán artikulátlanul üvöltözött velünk, hogy miért nem vigyázunk a gyerekekre. Állt a bál rendesen. Az igazgatónőnek

Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 1

-

-

-

-

-

-

-

kellett minket megvédeni. Végül is az lett a vége, hogy elengedett neki egyhavi óvodai díjat fájdalomdíjul Hát ez szép! Miért nem álltt ki jobban mellettetek az az igazgatónő? Ti nem tehettetek róla, azt a sok gyereket nagyon nehéz lehet álland állandóan szemmel tartani. Nem szóltatok neki, hogy ez így nem jó? Á, dehogy, annyira megszeppentünk és úgy aggódtunk a kislány m miatt, hogy eszünkbe sem m jutott, hogy zohoráljunk a döntése miatt. Jó ez így drágám, megúsztuk ennyivel. Hát már hogy lenne így jó? Nem bánhat így veletek egy jó főnök! Én már csak tudom, nekem is embereim vannak. Ki kell állni mellettetek, mert ez egy precedens-értékű ügy. Ha legközelebb egközelebb ilyen történik hogy oldja meg a kérdést? Hagyd csak drágám. Nem mertünk mi meg sem mukkanni, csak rremegtünk, mint a nyárfalevél. Még a kicsik is megérezték a dolgokat, egészen szokatlanul csendben voltak. No látod, miattuk sem lehet ezt így elrendezni! endezni! Meg kellett volna mondani annak a nőnek, hogy igazságtalan veletek, és nevelje meg a gyerekét. Már hogy mondhatsz ilyet drágám? Hiszen azért van az óvoda, hogy mi neveljük a gyerekeiket! Ellenkezőleg. A gyerek otthon kapja meg a nevelést, nektek csak a játék és a szórakozás a feladatotok, nem? Valóban sokat játszunk mi velük, és sokat tanítgatjuk őket, de a nev nevelést nem lehet szétválasztani ettől. No, csak lettem volna én ott, mindjárt megláttátok volna, hogy mit csinál egy igazi vezető. Áh..no mindegy. ndegy. Nem mindenkit tanítanak meg igazi vezetőként viselkedni. Ne bántsd drágám az igazgatónőnket, jó asszony az, nem bántana az senkit. Egy végből valók vagyunk mi mindannyian, azért is olyan jó az a kollektíva.


-

-

-

-

-

-

Nem hiszem, hogy tényleg annyira jó az, legalább galább egy vagy két kö közvetlen kollégád megvédhetett volna. Nem tették, valóban igaz, de hát ők is féltik az állásukat, mint én. És még én sem álltam ki az igazamért. Rábíztam azt a főnöknőre. Nahát, arra aztán bízhatod! Eh!....Édesem, a te kezed aranyat ér, olyan csodálatosan masszírozol, hogy szinte az összes fáradtságom elszállt! Igyekszem drágám. Örülök, hogy kipihented magadat. Te egy drága lélek vagy, mindennel olyan elégedett, micsoda szere szerencsém van nekem veled! Én meg mindennel elégedetlenkedem, pe pedig neked igazán nehéz napod volt, látom. Dehogyis, ellenkezőleg. Ez egy igazán átlagos nap volt. Na jó, volt azért egy kis idegeskedés az óvodai zűr miatt, de mi az a Te probl problémádhoz képest drágám! Hát…nem is tudom. Tényleg nehéz napom volt. De úgy néz ki ki, meglesz a módosított tervünk és mehetünk nyaralni jövő hónapban, ahogy ígértem neked. De jó édesem, annyira örülök neki! Akkor megveszem azt az új bikinit, amit a múltkor kinéztem, a hajón biztosan szükség lesz rá. Ööö…milyen hajón , drágám? Hát tudod, a földközi-tengeri tengeri hajós körúton, amiről beszéltünk. Vagy nem arra gondoltál? Sajnos annyit nem fogok kapni a második tervért…csak ..csak…szóval…utószezonban elmehetünk Horvátországba, valamelyik közeli kis szigetre. Aha…szóval Horvátország. Értem édesem. Nem tetszik ez az út, drágám? Hát….nem erre készültem, tudod. A hajós körutat beszéltük. Sajnos az most nem megy ebből a pénzből, drágám. Kár. Ne haragudj kérlek. Talán majd jövőre. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember

3

-

Nem elégedetlenkedem. Jó lesz Horvátországg is. Csak meleg legyen. Oda még jó lesz a tavalyi fürdődresszem is. Dehogyis, nyugodtan vegyél egy szép újat. Rendben. Legalább a bikinim új lesz. Köszönöm drágám, hogy megérted és nem elégedetlenkedsz. Hát…nem. Szerintem ez az én igazi bajom. ….

ovellákat írok főként. Tavaly Dobos Márta - Novellákat decemberben emberben jelent meg első, Papírcsavar című novelláskötetem. velláskötetem. Pár percnyi lelki feltöltődésnek szánom írásaimat a mindennapok taposómalm taposómalmában. Gyerekkorom óta imádom a kutyákat és ez kölcsönös. Izgatottan zgatottan várom a Minerva Capito Capitoliuma olvasóinak visszajelzését írásaimról


Engi Zsuzsanna - Váratlan vendégek - Mesélte, hogy hajóútra mennek az ötvenedik szülinapján, a férje már bef befizette, meglepetés lett volna, de megtalálta a prospektust és így kiderült el előre. – Anitán látszott, hogy a hírt nagyon fontosnak tartja, és mindenképpen látni akarja Emma reakcióját. - Mit szólsz hozzá, már nem tudnak mit kezdeni magukkal! Emmát váratlanul érte a közlemény, de egész más szempontból mérlegelte a dolgot, mint Anita, így közönyösen vállat vont ont és igyekezett elterelni a beszé beszélgetést, de barátnője nem hagyta annyiban a dolgot. - Nem is értem, miért kell ebből akkora felhajtást csinálni! Én is elmúltam már… - és csak mondta a magáét, de Emma már nem figyelt oda, mert szeme elé beúsztak a felejthetetlen thetetlen képek, a maguk rettenetével, fájdalmával, felo feloldozásával és megbékélésével arról az időszakról, amikor ő lett ötven éves. Már nem tudott csak egy napra gondolni, mert az akkor történtek szoros összefüggésben voltak egymással. Tíz nap vagy csak egyy hét? Végtelen hosszú időnek tetszett. Úgy tervezték, vacsorára hívják a barátokat és szomszédokat, lesznek vagy húszan. Otthon legyen vagy étteremben? Mi legyen a menü? És süti legyen vagy torta? Torta kell mindenképpen! De milyen legyen? Csokis jó les lesz? És ötven gyertya? Dehogy, számokból kirakva, te mafla…! A gyerekek lázban égtek, tervezték az anyu ötvenedik szülinapját. Emma igyekezett nem gondolni rá, ez a nap ugyanolyan legyen, mint a többi. Nem változik azon a napon sem a szeme körüli ráncok sz száma, sem az ősz hajszálainak mennyisége. Nem akarta elrontani a gyerekek örömét és elmo elmondani, hogy ő valójában nagyon csöndesen és egyszerűen akarta megünnepe megünnepelni a saját ötvenedik szülinapját. Nem lett volna arra hivatalos senki, csak egy Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 5

férfi a múltból éss Emma. Nem kért volna ajándékot, csak egy kis nyugalmat az elmúlt zűrös évek után. Végre, talán végre kimondhatja, hogy talpra álltak, már nem annyira vészes a helyzetük. És mit is kívánhatna, hiszen mindene megvan. Ház, kert, ruha, könyv és két szerető gyerek, yerek, akik csak néha vesze veszekszenek, meg hetente, meg amikor csak lehetőség adódik a szócsatára… - Vajon a nyugalom ajándéknak számít? – töprengett magában. Aztán egy telefonhívás berobbantotta a rémületet az életébe. Nyugodt szombat délután volt, a lányok tanultak és a gólyatáboros egyetemi élmény élményeiket osztották meg egymás között a nappaliban. Emma fia pedig beült a ne nemrég vett, nagyon erős sport autójába és elszáguldott. Jól vezetett, de any anyaként Emma állandóan félt. Aki egyszer már elveszített valakit, kit, a félelem örö örökké benne fog élni, nincs többé menekvése. Nagyon rövid idő múlva csipogott a mobil és attól kezdve Emma előtt összefolytak a percek, néha lomhán vá vánszorogtak, néha szaladtak. ben az útról, az autó Baleset történt, a fiú vétlen volt, leszorították előzés közben fejre állt. Szerencsére kisebb sérüléssel megúszta, de amikor Emma a hel helyszínre ért és meglátta a roncsot, megtántorodott, mert nem hitte el, hogy nem történt végzetes baleset. Hogy az autó teljesen tönkrement, hogy az imént még nyugodtnak dtnak látott jövő ismét ködbe burkolózott, kit érdekel? Csak ha a fia kezét foghatja, ha a hangját hallhatja, ha holnap már hazaviheti a kórházból, ha… És a hűtőben ott lapult egy hófehér mázas oroszkrém-torta, torta, a teteje gyümö gyümölcsökkel kirakva, mert másnap is egy szülinap van, a lányáé. Vagy lenne? De hogyan szakadjon ketté, hiszen neki most a kórházban a helye, nem meri elengedni a fia kezét, simogatja, melengeti, mintha valami fagyott kismadár lenne és hallgatja a zűrzavaros, dadogásba fúló elbeszélést és döntenie kell. Azért hisz a fiának, mert bízik benne, vagy azért mert az édesanyja? Van ilyenkor választási lehetőség? Emma döntött, bízik benne, ahogy megbízott a Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 6

férjében, amikor kimondták az igent, és érezte, tudta, hogy ez örök ígéret. A legnehezebb azz volt, hogy este haza kellett mennie, és a fiát ott hagyni a kó kórházban. De otthon várta a másik gyerek, aki csak telefonon hallotta a törté történteket és remegett a félelemtől. Most őt kellett vigasztalni, nyugtatni és a pe percek lassan, nagyon lassan múltak. Emma ma előkészített már mindent a másnapi ünnepi ebédhez, mert ha kijönnek a kórházból, megtartják a kislány születé születésnapját. Az elkövetkező napok tele voltak tennivalóval. Nem csak a munkahelyen ke kellett Emmának helyt állnia. Tárgyalt a biztosítóval és intézte a roncs sorsát, sorban válaszolt az ismerősök kérdéseire, amíg meg nem unta, hogy folyton magyarázkodnia kell, mert mindenki jobban tudta, mi történt, mint ők, akik elszenvedték a történteket. Elege lett, nem olvasott tovább újságot, a kérd kérdésekre nem válaszolt. szolt. A napokat számolta és várta, hogy múljon a gyomrából a remegés, álljon le a keze reszketése, és a lelke mélyén nagy--nagy hálát érzett azért, mert a gyereke életben van. A napok lassan múltak, az emlékek még nem fakultak, csak kicsit távolodtak és így gy tárgyilagosabban lehetett beszélni a dolgokról, de az éjjeli álmok még mindig rettenetesek voltak. Emma hajnalonként többször fölébredt. Csak feküdt az ágyban és hallgatta az alvó gyerekek lélegzését, az apró szusszan szusszanásokat, nyögéseket és ő, aki nem tudott ott imádkozni, végtelen párbeszédeket folytatott le magában és köszönte azt, hogy együtt vannak. Eljött az ötvenedik születésnap és az ünneplés elmaradt. Emma nem hívott vendégeket, otthon készített maguknak egyszerű ünnepi ebédet és egy csokitorta volt mindössze a szülinapján. Ajándék? Ettől szebbet soha senki nem kaphat: életet kapott ajándékba. Gyorsan esteledett, a kislánya indult a vonatra, másnap ismét egyetem, csönd lett a házban. Emma elmosogatott és leült a nappaliban, hogy végre előhívja emlékeiből ből a Férjét és eltöltsenek együtt az ő ötvenedik szülinapján egy emlékezős, könnyekkel teli órát. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 7

Kopogtattak. Emma fia kiment ajtót nyitni és megdöbbenve állt. A küszöbön ott sorakoztak a nem meghívott vendégek, a három szomszédos család tagjai, akik emlékeztek lékeztek arra, hogy Emma ötven éves lett, sütöttek egy hatalmas to tortát és átjöttek őt felköszönteni. Látták a nappaliban meggyújtott mécsest és azonnal tudták, kiért ég, hiszen együtt sírtak Emmával azon a szomorú napon. Emma gyorsan kiosztotta a tányérokatt és apró szeleteket vágott a tortából, hogy mindenkinek jusson. A vonaton ülőnek csak egy képet küldtek a mo morzsákról. A konyhában ismét meggyulladt egy ötvenes számot ábrázoló gyertya és Emma kívánt. Olyan ötvenes születésnap volt ez, amelyről nem készültek képek. De az érz érzések nem merülnek feledésbe. Emma úgy érezte, nem lehet szegény ember, amíg ilyen barátok veszik körül. Mindene megvan, ami kell a boldogsághoz, mert a lényeg a szeretet, és az ebből fakadó elégedettség akkor is, ha má másképp alakult a sorsa, mint ahogy azt fiatalként eltervezte

történetEngi Zsuzsanna - Álmodozó, mesemondó, történe író, hagyományok őrzője. Mellette racionálisan go gondolkodó építőmérnök; gyakorló édesanya; feleség, aki elveszítette a párját; nő, aki elhatározta, hogy talpra áll, maga szabja meg a határait határait, és megtanulja újra élvezni az élet minden percét percét, sérülékenyen, harcolva, teljes életet élve, mert „bátraké a boldo boldogság” ötvenen túl is. Szóval, egy teljesen átlagos, hé hétköznapi, dolgozó nő gondolatait olvashatjátok.


Kolonics Zoltán - Elégedettség, elégedetlenség Egy pillanat alatt öntötte el Annát a boldogság. Kedve lett volna hangosan felnevetni, de visszafogta magát, nehogy megzavarja az asztalok felett gö görnyedő kollégákat. Szelíd mosollyal tekintett hát végig maga körül. Talán nem is volt látható az arcán ez az aprócska mosoly, de belül érezte a szétáradó békét és nyugalmat, mely valami megmagyarázhatatlan boldogságforrásból fakadt. Valahányszor így érzett, tudta, hogy jó helyen van. Ezt a helyet ő Isten tenyerének nevezte, ahol az Isteni gondviselés és kegyelem áradt felé. Hálás volt ezért az érzésért. Egymagában, gyakran hangosan is kimondta, ’ Kösz Köszönöm Istenem ’. Legkedvesebb kolléganője, már-már már barátnője, Éva, aki a szomszédos asztalnál ült, meglátta Anna arcán az elégedett mosolyt és bo boldogságtól csillogó tekintetét. ’Végre történik valami’ – gondolta magában, mert kezdett már belefáradni monoton munkájába, amiből talán most, kizö kizökkenhet egy rövid időre. Negyedik éve ugyanazt csinálta és már nagyon elege volt belőle. előle. Gyakran gondolt arra, hogy itt hagyja ezt a munkát, és valami olyanba kezd, amiben örömét leli, de a változástól nagyon félt. ’Nem ugrálhat az ember manapság, örülhet, ha van munkája’ – csengett mindannyiszor él élesen a fejében apja intése, így maradt hát adminisztrátor. Az asztal szélét elmarkolta, és közelebb húzta magát magas támlás gurulós székével Annához. A számítógép monitorja mellett odahajolt, és szemöldökét felhúzva, izgatottan kérdezte. -

Mi történt? Na, mesélj csak! Semmi különös! Mire gondolsz? – válaszolt széles mosollyal Anna Ne mondd nekem, látom, hogy valami van, hisz kicsattansz a derűtől! – sürgette a választ kedves kíváncsisággal a lány.

Anna sokat sejtető mosolyával önkéntelenül tovább csigázta Évát.


-

Egyszerűen csak jól vagyok, örülök lök mindennek, ahogy neked is. – mondta csillogó szemekkel Anna.

Ha nem ismerte volna Annát, akkor bizonyára most hibbantnak gondolná. Miként is örülhet az ember csak úgy, minden ok nélkül? Különös lánynak ta tartotta, így hát nem akadt fenn a válaszán, és talán lán pont ezért is barátkozott vele. Állandó optimizmusa és vidám természete messze a többiek fölé mag magasodott. Gyakran vigasztalt másokat, és fiatal kora ellenére, bölcs gondolata gondolataiból többször is merítettek kollégái. A munkáját is precízen végezte, emiatt a cég vezetése is szerette őt. Megbízható embernek tartották, akire mindig lehetett számítani. Nyíltságával és őszinte észrevételeivel nagy segítségére volt az irodának. Hamarosan 10 éve, hogy ide került. A kisujjában volt már minden, amit ezen a helyen tudni kellett. -

Szóval? Fiú van a dologban, ugye? – faggatta továbbra is Annát. Áh, dehogy… – kacagott fel vidáman Éva kérdésén.

A nevetésre többen is felnéztek, és kedves pillantással nyugtázták a vidám megnyilvánulást. Az irodában nyolcan dolgoztak, mindannyian nnyian nők. Az iroda egy földszinti polgári lakás összenyitott szobáiból lett kialakítva. A tágas tér ellenére megosztottság érződött a két szoba dolgozói között. Anna volt az egyetlen, akit mindkét oldal a magáénak érzett. A leterheltség időnként ffeszültté té tette az embereket és akkor kevés is elég volt a konfliktusok kialakul kialakulásához. A túlórák és a fizetések miatt pedig mindig volt, aki elégedetlenkedett. Többször előfordult, hogy Anna közbenjárása kellett egy-egy egy feszült helyzet oldásához. Olyan végtelen türelemmel hallgatott meg mindenkit, és ’oly sz szépen fogalmazta meg gondolatait, hogy attól bárki megszelídült volna. Annát még senki nem hallotta méltatlankodni. Előfordult, hogy ki is beszélték a háta mögött, hogy milyen furcsa egy szerzet. A legérdekesebbnek bbnek azt találták, hogy könnyedén vette a dolgokat, még a legrázósabb ügyeket is mosollyal vállalta be. Határidőre és pontosan végzett a feladataival, miközben nem látszott rajta stressz. Kiegyensúlyozott és békés volt minden pillanatban. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 10

-

Mi a titkod, Anna? – kérdezte őszinte tekintettel Éva Titok? Mire gondolsz, kedves barátnőm? Nézd! Évek óta vagyok a kollégád, és igen, talán barátnődnek is mondhatom magam, de nem értem, miként csinálod? Örökké vidám vagy mindenki szeret, és úgy viselkedsz, mintha semmi gondod nem lenne. Úgy ragyogsz néha, mintha tiéd lenne az egész világ.

Anna nagyon jól tudta, mire is gondol kedvelt kolléganője. Jól esett hallania mindezt, hisz hosszú utat tett meg idáig, tele megpróbáltatásokkal, hogy rát rátaláljon erre az érzésre. Megköszönte szönte hát a szeretet hangján csengő dicsérő szavakat. Anna úgy tekintett az élet kihívásaira, mintegy akadálypályára, ahol lehetőséget kap arra, hogy megmutathassa a benne rejlő jóság és szeretet erejét. A legnehezebb helyzeteket vizsgához hasonlította, aahol emberi jellemből is számot adhatott. Felismerte, hogy valóban az élet a legnagyobb tanítómester, ezért oda is figyelt ’mesterére’. -

-

Tényleg szeretnéd tudni? – nézett mélyen a szemébe Anna. Tudtam, hogy van titkod! Persze, avass be, kérlek! – lelkendezett a kíváncsi lány. Tudod, a legtöbb ember elégedetlen önmagával és az életével. Nem vállalnak felelősséget sorsukért. Folyton másokra mutogatnak, hibá hibáztatnak valakit, hogy igazolást keressenek torz világlátásukra. Valós Valóságukat egy olyan lencsén keresztül szemlélik, emlélik, amit hiedelmeik és ffélelmeik elhomályosítanak. Félelmeik? – kérdezett közbe Éva Igen. Az emberek többet gondolnak arra, amitől félnek, mint arra, amit szeretnének. Ez a gondolat pedig figyelmet és energiát ad a ffélelmeknek, és mintegy önbeteljesítő ő jóslat, megvalósítja azt. Akik a hiányt és nélkülözést élik folyton, azok azt az érzést táplálják és teszik valóságukká. Ők az örök elégedetlenkedők, akik nem értik miért nem érik el céljaikat. Ellenben azok, akik céljaikra figyelnek és a hála érz érzé-


-

-

sével éltetnek mindent, ami körbe veszi őket, azok az elégedettség áállapotában egyre magasabbra jutnak. Azt mondod, a félelmeik miatt elégedetlenek az emberek? Igen. Félnek változtatni, mert félnek a kudarctól, így többet gondo gondolnak arra, mint a sikerre. A sikeres emberek nem félnek? A sikeres emberek leküzdik félelmeiket, mert erős vágy munkálkodik bennük, hogy valóra váltsák céljaikat. Látják maguk előtt a megval megvalósult álmot, pontos KÉPet vetítenek lelki szemeik elé, ezért KÉPesek is lesznek elérni azt. A céljukat kat összekapcsolják a magvalósuláskor eelképzelt elégedettség és öröm érzésével. Honnan jön a félelem? A szeretet hiányából. Ezt nem értem! A félelem nem létezik, csak jelzi a szeretet hiányát. Például ha sötét van, az is csupán a fény hiánya. Ha jól értem, akkor a szeretet kizárja a félelmet? Pontosan! És honnan jön a szeretet? Minden változás belülről indul, így a szeretet is. Elsőként önmagun önmagunkhoz kell a legnagyobb szeretettel fordulni. Ahhoz a teremtményhez, akit az Isten saját képmására formált: Isten-emberi emberi önvalónkhoz. Csak akkor lehetünk szeretetteljesek és elégedettek, ha feltétlen eelfogadással vagyunk önmagunk iránt. Elfogadjuk, hogy tökéletlens tökéletlenségünk is a tökéletesség része, és szeretettel fordulunk ahhoz az egye egyetlen és megismételhetetlen szellemlényhez, emlényhez, akik valójában vagyunk. Ezen a ponton megtalálod a szeretet forrását, ami növekedésnek iindul, és kiterjeszti magát az egyetemes emberiség javára.

Éva csodálattal hallgatta Anna szavait. Estig tudott volna kérdezni még, de a munkahelyi környezet nem volt alkalmas hosszabb beszélgetésre, ezért me meg-


egyeztek, hogy a jövőben jobban el fognak mélyülni ebben a rendkívül érd érdekes témában. …folyt.köv.

Kolonics Zoltán - Történeteivel kalandos lélekutazásra hívja az olvasót, miközben beavatást kapunk az élet szem elől rejtett világába, és hasznos felismerésekre juthatunk.


Lucza Monika - Egy pocsék nap Lina könnyű léptekkel sétált végig a ligeten; a fárasztó nap után jól esett egy kis séta a hatalmas fák alatt. A zizegő avar, a madárcsicsergés, a vidáman szaladgáló kutyák és a parkban játszó óvodások vidám zsivaja üdítőleg hatott rá. Ahogy oldalra nézett, éppen elkapta, ahogy egy hároméves forma kisf kisfiúcska huncut ncut nevetéssel beletoccsant az utolsó, még megmaradt kis pocs pocsolyába, és kacagva ugrálni kezdett benne. Lina arcára mosolyt csalt a jelenet, és amikor meglátta a fiúcska rémüldöző anyjának arcát, halkan fel is nev nevetett… Széles mosollyal az arcán ment tovább. b. Még a vidám kis jelenet hatása alatt állt, így fel sem tűnt neki, hogy a szembejövők diszkréten kitérnek előle, és zavarukban el is fordulnak. A kollégiumban könnyedén lépdelt fel a lépcsős lépcsősoron, majd végig a folyosón, és a szobájába lépve elégedetten dő dőlt végig az ágyon. Agyában a hosszú nap élményei cikáztak. Merengéséből nehéz, dübörgő léptek hangja zökkentette ki. Nem kellett ssokat várnia, nyílt az ajtó; Dina, a szobatársa állt ott erőtlenül, mintha azon nyomban össze akarna esni. Arcán a fájdalom, a kiábrándultság és kimerül kimerültség jegyei keveredtek egy árnyalatnyi undorral. – De jó látni, hogy valaki még tud mosolyogni! – böffentette oda Linának ggunyoros irigységgel, majd nyögdécselve lerogyott az ágyára. – Hát igen, nagyon jó napom volt – mondta Lina mosolyogva, és közben sz szobatársa arcát fürkészte. – De jó neked! – szakadt ki Dinából neheztelően. – Nekem pocsék napom volt!


Az egész lényéből sütött a fájdalom, a düh; Lina el sem tudta képzelni, milyen súlyos tragédia válthatta ki ezeket az érzelmeket. – Mi történt? – kérdezte őszinte érdeklődéssel, és bátorítóan mosolygott Dinára. – Áááá, hagyjuk! – legyintett Dina, de látszott rajta, hogy nagyon feszíti. – Nem akarom elrontani a napodat, elég, hogy az enyém pocsék volt – mondta, és elfordult, hogy átöltözzön. – Ugyan már, meséld csak el! – nógatta Lina; már ismerte jól a lakótársát, és tudta, hogy valójában alig várja, hogy végre valaki meghallgassa a fájdalmát. – Na jó, te akartad; én szóltam! – és már ömlött is belőle a szó. – Tudod, ma olyan órám volt, t, amelyikre jár Robi is. Direkt a legszebb nacimat vettem fel. Óra előtt vettem a büfében egy kólát, de egy idióta nekem jött, és leöntöttem magam! És ha ez még nem lett volna elég, megláttam, hogy Robi Ritával b beszélget. Hogy útálom azt a csajt! Szerintem m direkt csináltak úgy, mintha nem is vettek volna észre, de láttam, hogy nevetgélnek. Tuti rajtam röhögtek! Mekkora hülyét csináltam magamból! Lina nem tudta, hogy sírjon-ee vagy nevessen. Mivel Dina szünetet tartott, megkérdezte: – Ennyi? Ez minden? – Dehogy! ogy! Ez még semmi, a java csak ezután jön! Szóval ott álltam a büfében a foltos nadrágommal, erre odaszalad hozzám Betti, csak azért, hogy elújs elújságolja, hogy látta Robit Ritával! Mintha nem lett volna amúgy is elég bajom! Gyorsan berohantam a mosdóba, hogy kimossam a kólát a nacimból, de am amilyen szerencsém van, csak még nagyobb lett a folt…


Dina már majdnem sírt. Ahogy mesélte a történetet, látszott rajta, hogy újra átéli ugyanazokat a fájdalmakat, mint ott. Lina érdeklődve figyelte, hogyan változik Dina arca. a. Dina a könnyeit nyeldeste, de azért folytatta: – Szóval ott álltam a mosdóban a vizes nacimmal. Próbáltam a mappámmal eltakarni, de szerintem tuti látszott, akkora volt a folt. Megnéztem az órámat, és már csak 1 percem volt kezdésig; át kellett érnem az épület másik szárny szárnyába. Szóval siettem, hogy ne késsek el, közben próbáltam a foltot takarni. M Mikor odaértem a teremhez, láttam, hogy a többiek kint állnak. Robi meg eengem bámult! Próbáltam úgy csinálni, mintha nem vettem volna észre, de amikor mellé értem, m, vigyorogva rámköszönt: „Szia Dina”! Köszöntem neki, de továbbmentem, egyenesen az ajtóhoz. De amikor be akartam menni, kid kiderült, hogy zárva! Mekkora idiótának éreztem magam! Totál égés! Szerencsére jött a tanár és kinyitotta; gyorsan bementem, és a terem m túlsó szélén leültem. És képzeld, Robi meg pont mögém ült le! Szerencsére az órán nem tudott hozzám szólni, de éreztem, hogy engem figyel. Az óra végére persze megsz megszáradt a nacim, így kifelé menet már nem kellett takarnom, de ahogy mentünk ki, képzeld, Robi megkérdezte, hogy nem innék-ee vele egy kólát a büfében! Mekkora egy szemét! Tuti csak azért, hogy cikizzen az óra előtti kólás baleset miatt! Persze nemet mondtam, és gyorsan otthagytam. Dina majd szétrobban, amikor idáig jutott. Lina döbbenten ült az ágyán. – Ugye? Én mondtam, hogy pocsék napom volt, és hogy ne is kérdezd! Te Tessék, most már látod! – mondta Dina sértődött daccal. – Ugyan Dina, semmi gond, nem rontottad el a napom, nyugodj meg. De nem gondolod, hogy Robi esetleg tényleg észre sem vette az egész balesetet? Hogy csak azért hívott kólázni, mert beszélgetni szeretett volna veled? Dina egy pillanatra lefagyott. Látszott rajta, hogy agya próbálja megemészteni ezt a verziót.


– Nem, az kizárt dolog. Amilyen szerencsém nekem van! – zárta le egy ha hatalmas sóhajtással. – Tudod, – kezdte Lina, – az én napomat is lehet más szemmel nézni. Reggel nem fértem fel a buszra, így gyalog kellett bemennem az egyetemre. Végig a hídon, a nagy dugóban. Tudod, milyen büdös az. Folyamatosan óráim voltak, mind másik épületben, pületben, így a fél várost körbe kellett rohangálnom. Két ZH ZH-t is írtunk, az egyik elég szivatós volt… Dina arcán döbbenet ült. Lina mosolyogva megkérdezte: – Folytassam? – Nem, nem kell… – mondta elfúló hangon Dina. – De hiszen akkor neked sokkal pocsékabb napod volt, mint nekem! – értetlenkedett. – Nem, tévedsz. – mosolygott Lina. – Nekem ma nagyon jó napom volt. Ezek nem számítanak…

Lucza Monika Elsősorban Ember, Anya, Nő. Újabban író, korábban szakfordító. tó. Bár több fordítása jelent már meg nyomtatásban, yomtatásban, saját írásait leginkább csak a fiókjával osztotta meg. Jelenleg első regényén dolg dolgozik, természetgyógyászatot gyógyászatot tanul, és éli az egyedülálló anyák mindennapjait.


Lupán Ágnes - Újdonság vacsorára an még utoljára, majd lezárta Megkavarta kétszer-háromszor a levest a lábosban a gázt alatta. Felnyúlt a konyhaszekrénybe, elővette a tányérokat, poharakat, a fiókból kanalat húzott ki, fordult volna, hogy megterítsen, amikor finom nyomást érzett a karján. Odapillantva a fia kezét látta a csutkáig lerágo lerágott körmökkel. Egyből ráncba is szaladt a homloka a látványtól, de úgy döntött, ma nem teszi ezt szóvá, nem akarta agyonvágni előre a hangulatot. Amikor hazaért késő délután, bekiabált Pistinek a szobájába, hogy tudja, megérkezett, majd egyenesen a konyhábaa vette az irányt. Nem akarta me megzavarni a fiút a tanulásban. Sejtette, sok dolga lehet, ha még este hétkor is ott görnyedt a könyvek felett. Csodálta a kitartását. Minden egyes alkalommal, amikor ezt a témát felhozta, a gyerek csak legyintett egyet, mintha ha szóra se lenne érdemes a dicséret, amit minden bizonnyal kiérdemelt. Gondosan megterítették az asztalt kettesben. Nem beszéltek. Szokatlan volt ez a csend kettejük között, de Marika nagyon örült most ennek. Izgatott volt. Kimerte a levest a két tányérba, hozzáláttak enni. - Nem forró? - Nem. Kanalak koccantak a tányérokhoz, ám a külvilág zaja nem hallattszott fel a nyolcadik emeletre már odalentről, csendes egyetértésben ettek. Marika nem bírt nyugton maradni, a hír feszítette már egész délután. Kikívá Kikívánkozott belőle. - Megkaptam! Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 18

Pisti felkapta a fejét erre a bejelentésre. Ilyenkor mintha az apja kiköpött mása lett volna. Fiatalon, mint amikor megismerkedtek. Szemeiben már most ott volt minden ígéret és reménység, ami valaha az apját is hajtotta. Csak épp az övé jóval komolyabb volt. Már most túl sok mindent cipelt a vállán. - Tényleg? - Bizony ám! - Megérdemelted - csibészes félmosoly kísérte a dicséretét. Marika hevesen bólogatott, a szíve majd' kiugrott a mellkasából. - Azért tegyük hozzá, szerencsém is volt, hiszen a másik.. - Ez nem szerencse, tudod jól. Megérdemelted! - hangzott el immáron sokkal határozottabban a kijelentés. Idegességében a nő csak ellegyintette kezével a dicséretet, más foglalkoztatta igazából. - Meglásd, nem kell többéé üres levest enned, lesz más is az asztalon. Megyek, befűtök rögtön, megjött az ősz már jó ideje, szerencse, hogy nem annyira csípős, mint tavaly volt. - Hagyd, jó így nekem. - De már nem gond, hisz hallod. - Nekem jó így. Majd amikor szeme édesanyja kétkedő tkedő tekintetével találkozott, sietve hozz hozzátette: - Tényleg!


- Persze! Tovább kanalazták az ételt, de Marika már a csendet se bánta. Úgy érezte, imái végre meghallgatásra találtak, megérte a sok kínlódás az évek során, amikor csak magára számíthatott. Pisti sti felállt, szó nélkül leszedte az asztalt, nekiállt vízet engedni a mosogat mosogatóba, elöblítette blítette a tányérokat, evőeszközöket, lecsepegtette, letörölgette, majd visszatette a helyükre őket. Marika párás szemmel kísérte minden mozdulatát. Szeretett volna felállni, segíteni neki, zavarta, hogy annyi mindenen túl még ezt is a fia csinálta, de ezen a vitán már túl voltak százszor legalább, Pisti ragaszkodott, hogy ezt ő csinálja. Ezt is. Ma este nem akart több veszekedést. Csak ki akarta élvezni ezt az érzést. A megkönnyebbülés felszabadító érzését. Így hát halkan odaállt a fia mellé, ráhajtotta a fejét egy pillanatra a vállára, már amennyire ez még lehetséges volt, akkorát nőtt a fiú az elmúlt pár h hónapban. adrágja is! Gondja lesz rá, hogy legyen végre egy tisztességes nadrágja - Gyere, menjünk be a szobába, olvassunk kicsit! Pisti helyére tette az utolsó poharat is, átkarolta édesanyja vállát, majd b betessékelte a szobába. Újabb csendes estének néztek elébe. De valahogy mi minden megváltozott. Markia egyfolytában csak mosolygott. solygott. A várakozás izgalma ott bizsergett a levegőben.

***


Megkavarta kétszer-háromszor háromszor a levest a lábosban még utoljára, majd lezárta a gázt alatta. Felnyúlt a konyhaszekrénybe, elővette a tányérokat, poharakat, a fiókból kanalat húzott ki, fordultt volna, hogy megterítsen, amikor megsz megszólalt a csengő. Kisietett ajtót nyitni, de a lánya már megelőzte. Mosolyra húz húzódott a szája, ahogy meglátta langaléta fiát belépni a lakásba, de sokáig nem gyönyörködhetett a látványban, mert a gyerek már el is tűnt rrögtön a szemei elől. - Vacsora! Ha nem szól időben, meg se hallotta volna. Bár egy apró vállrándításon kívül más jel nem utalt arra, hogy Dávid valóban hallotta, csak épp figyelmen kívül hagyta a bejelentést. Ahogy általában. - Hahó, kérlek, gyere le, mert kihűl! - Dolgom van. - Na, pár percet csak tudsz szánni a vacsorára! - Nem vagyok éhes. - Nem eszel rendesen! Utolsó szavait már csak a csukott ajtónak intézhette. A lányára nézett, aki csak vállat rándított a fenti eseményekre, majd sarkon fordulva indult volna be a saját kuckójába. - Gyere, egyél velem. Kérlek! - tette hozzá könyörögve, amikor félő volt, a lánya is teljes visszavonulót fúj. - Már ettem. - Ne kelljen egyedül ott ülnöm abban a nagy étkezőben.


- Apa? - Későn jön ma is. Lánya morgott erre csak, de nem szólt egy szót sem. Éva visszament az evőeszközökért, megterítette az asztalt. Bár sejtette, hi hiábavaló, kitett mindent szépen a fiúknak is. Hátha előbújnak a barlangjukból. Az egyik odafentről, a másik az irodából. Vivien ez idő alatt lev levágta magát a kanapéra, lábát lógatta, telefonját nyomkodta folyamatosan. Amikor a gőzölgő leves is az asztalra került, leültek. Éva szedett mindkett mindkettőjüknek, majd némán nekiláttak enni. Éva fülét majd' megsüketítette ez a csend. A falatok egyre nehezebben m mentek le a torkán. Próbálta volna megtörni a hallgatást, némi színt vinni a mi mindennapok monotóniájába és végre beszélgetni, de esélytelen volt a folyam folyamatos pittyegéssel szemben, melyek mind-mind mind egy újabb üzenet érkeztét jele jelezték. Túl voltak már ezen rég. Tudta, nem szállhat versenyre a virtuális világgal az ő maga kis emberi érzéseivel. Ebben a pillanatban mégis megtörni látszott a rituálé, mert Dávid berobogott hozzájuk, magához vett egy kenyeret a kosárból, és beleharapott távoztában. - Ülj már le végre egyszer! Egyél nyugodtan, sokkal egészségesebb az úgy! Tessék, merek neked, ennyi időd csak van, hogy a kedvenc húslevesed m megedd, direkt a te kedvedért csináltam. Gondoltam, talán ezt megeszed vvelünk. Dávid már rutinosan elutasító mozdulatot tett a kezével,l, hogy köszöni, de nem kér mást, azonban a leves ínycsiklandozó illata jobb belátásra késztette. Egy hangos fújással fejezte ki véleményét a közös családi vacsoráról, majd nekilátott belapátolni a levest. Két falat között vetette oda a tányérja fölött. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 22

- Kéne új cipő az edzéshez, ez már tavalyi. Éva bólintott. - Meg a tabletem is öreg, szeretnék egy újat. - Öreg? - kérdezte csendesen az anyja. - Egy éves! – szólt az észszerű magyarázat. Majd mint aki jól végezte dolgát, állt is volna fel, hogy elmehesse elmehessen. - Sikerült! - tört elő ekkor Évából a bejelentés. Két gyermeke értetlenül nézett rá. - Mi? - Az állás! Megkaptam! Dávid kivett még egy kenyércsücsköt a kosárból és a távozás mezejére lépett. Vivien kedvenc szavajárásával ismét csak a vállát bírta megrá megrándítani. Aztán az édesanyjára nézett. - Állás? Milyen állás? - Tudod, meséltem nektek. Megpályáztam egy állást, ahova végre visszam visszamehetek dolgozni. Nem érdekelte őket a sok év kihagyás, hétfőtől szívesen lá látnak engem. Bipp-bipp. Újabb üzenet ragadta el Vivien figyelmét az élet valós eseménye eseményeitől. Éva így már csak magának fejezte be a mondatot, mert úgy érezte, megb megbolondul, ha még egy percig némán kell ülnie, holott beszélni szeretne, kiáltani, örömujjongásban kitörni. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 23

- Ma már találtam is egy asszonyt, aki ki segít nekem, hogy el tudjak menni, de itthon minden meglegyen, hogy mire hazajöttök, nektek minden meglegyen. Ma volt itt bemutatkozni. A fiával él kettesben. A férje halála óta egyedül neveli őt. Nagyon rendesnek tűnik, szimpatikus. - Hm! Vivien száját ez a velős megjegyzés hagyta el. Éva pedig azon gondolkodott, vajon az ő szavait kommentálta ezzel, vagy csak egy újabb nagyvilági es eseményt a telefonján. Felállt, szó nélkül leszedte az asztalt, bepakolt mindent a mosogatógépbe. Mire visszafordult, Viviennek nek hűlt helyét találta. Az ajtó csukódása jelezte, hogy visszavonult. Éva magához vette könyvét, lekuporodott a kandalló elé. Újabb csendes estének nézett elébe. De valahogy minden megváltozott. K Kinyitotta a könyvét, ám tekintete a tűzbe révedt, fogva tartották rtották a lángnye lángnyelvek. A várakozás ott volt kézzel foghatóan benne a levegőben. Várta, hogy a tűz majd egy kicsit átmelegíti. Egyelőre fagyosnak érezte magát. Az életét.

Lupán Ágnes - nyelvtanár, író, feleség, anya. Amikor a világ, a család és a tanítványok yok hada elcsendesedik, végre van lehetősége meghallani, a képzeletében élő alakok mit üzennek, és azt papírra vetve életre kelnek történetei.


Kate Lynn - Az elégedettség relativitás-elmélete elmélete A pszichológusok szerint a boldogság egyik legfőbb eszköze a humor. Nekem aztán van humorom – olyan, amilyen, de van – mégsem érzem magam felhő felhőtlenül boldognak. Sőt most éppen nemcsak a boldogságom, hanem a humo humorérzékem is fénysebességgel távolodik tőlem, csak a farka bojtját látni a hor horizonton, mert már megint dugóban ugóban ülök. Alig döcög a sor. Csak tudnám, miért ilyenkor kell utat felújítani?! Nagyon szívesen a szeme közé néznék annak, aki ezt ki bírta találni. Ujjaimmal dobolok a kormányon, hátha kicsit lelazulok, idegeskedni semmi értelme, attól nem haladok gyorsabban, abban, maximum itt helyben elvisz a szívroham. Meggondolatlanul bekapcsolom a rádiót, a hírolvasó árasztja rám a font fontosabbnál fontosabb eseményeket. Némely hír hallatán megugrom a triplasza triplaszaltót – hely hiányában csak képzeletben – nem bírom elhinni, hogy hírnek minősítenek minden gagyit. Pedig de. Aztán mégiscsak felkapom a fejem. N Német pszichológusok újfent kimutatták, hogy a boldogság egyik legfőbb eszk eszköze a humor (magamban hümmögök, éppen az előbb gondoltam erre szó sz szerint). Azt is megállapították, hogyy a humor fejleszthető, ugyanúgy, mint pé például az izom –nocsak. nocsak. Ebből kiindulva több német egészségügyi intézetben úgynevezett humortanfolyamokat vezettek be, garanciát vállalva arra: aki elvégez egy három hónapos tanfolyamot, az jóval több humorral, derűl derűlátással és életörömmel tekint a jövőbe, mint a program előtt. Teljes rajtam a dö döbbenet, hümmögök, kétkedek. Annyira leköt az információk feldolgozása, hogy elfelejtek előrébb araszolni, persze erre a hátam mögött rostokoló felebar felebarátom figyelmeztet: rátenyerel erel a dudára. A visszapillantóba nézve megállap megállapítom, rá is ráférne egy humortanfolyam, talán kettő is. Mosolyt csillantok rá, hátha ez segít, majd memorizálom, hogy az elhangzott információknak utána kell néznem a neten.


Szükségem lenne némi boldogságra.. Nap, nap után egyre nehezebb felkelni és elindulni. Tudom, hogy muszáj, nincs más választásom. Fel kell kelnem és el kell indulnom, dolgozni. Oda, ahova. Szinte azonnal meghallom, belső ö ördögöm károgását, más ember örülne, ha állása lenne, én meg azon lluxusnyafogok, hogy be kell mennem egy kényelmes munkahelyre, jó fizetésért. Angyalom hadba száll mellettem, s azonnal letromfolja a károgót: mindenk mindenkinek a saját bánata fáj a legjobban és más nyomora, urambocsá nem hat meg. Maslow megalkotta háromszögét, piramisát iramisát (kinek mi tetszik), számos tanf tanfolyamon a képembe nyomták, fejembe verték, szóval akkor most kéretik ezzel magyarázni, hogy nekem más szinten mozognak az igényeim és alacsonyabb a fájdalom küszöböm ezen a téren. És igen én depressziós tudok lenni aattól is, hogy megint egyre korábban sötétedik, a fene egye meg közeledik az ősz és a tél, ezzel együtt a szürkeség. Sajnálom, napelemes vagyok. Megint gurulunk pár centit, s én sorra veszem a következő problémát: nem szeretem magam. Alapvetően nincs velem sok gond, csak felszaladtak rám a kilók, megjelent rajtam néhány ránc és mostanában nem érzem magam aanynyira fittnek és ruganyosnak, mint azelőtt. Márpedig meg kell tanulnom az új kinézetemmel együtt élnem, mert össze vagyok vele zárva a nap huszonnégy órájában. jában. Akárhányszor a tükörbe nézek, annyiszor néz vissza rám. Az fel sem merül bennem, hogy a kilók ellen tegyek, hiszen csak azzal küzdök, amivel minden családanya, az időhiánnyal. Esetleg, ha reggel korábban kelnék… A Attól mentsen meg az ég! Nem vagyok hajlandó ajlandó az alvásidőmből tovább csö csökkenteni! Hirtelen visszazökkenek a valóságba, mivel a rádiós műsorvezető bírja még fokozni szenvedéseimet. Az ő fantáziáját is megmozgatta a humortanfolyam, kicsit mélyebben a kutatás körmére nézett. A következőt találta: Az elégedettség három fő tényezőből áll, amelyek nélkülözhetetlenek az általános megelégedettséghez. Ezek közül az első az élet tudatos élvezetére való töre törekvés, a második a saját potenciálok kihasználása - azaz a sokat emlegetett ö önmegvalósítás -,, a harmadik pedig az értelmes élet. Azon kapom magam, hogy Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 26

hegyezem a fülem, azt remélvén most aztán jól megtudom, hogyan kell me megvalósítani a felsorolt hármas egységet. Ám mindhiába figyelek, nem kapok további információkat. Harapom a kormányt idegességemben! emben! Ennyi erővel én is odaállhatnék a főnököm elé, hogy közöljem vele: hatékonyabban kell szervezni a munkafolyamatokat, hogy gazdaságilag fellendüljön a cég. Már hallom is, hogy felvetődik a kérdés, ez szép, de hogyan? S ha erre nem adok választ valószínűleg zínűleg viharos tempóban penderít ki az irodájából, feltéve az egymillió dolláros kérdést: ezért fizetlek?! Mindenki baromi okos a „mit kell tenni ügyében”, de a „hogyan” terén csak ezoterikus ködösítéssel jönnek: neked kell megtalálnod a saját utad. Na jó jó, de legalább egy térképet adjatok, vagy egy iránytűt. S ha nem kapok kit pend penderítsek ki lelkem irodájából? Saját magamat? Míg ezen töprengek, a sor elejére érek, megpillantom a forgalmi akadályt. Egy kamion a szalagkorlátnak szorított egy autót, összegyűrte, űrte, mint egy has használt sörös dobozt. Próbálok nem odanézni, nem bírom az ilyen látványt, de hát a forgalmat is kell figyelnem, éppen ezért mindent látok. Átfut a gondolat a fejemen, abból az autóból ember élve nem szállt ki. Jeges kéz szorongatja a torkomat, at, a halál ujja megérint. A balesetet magam mögött hagytam, de a nyomasztó hangulat velem tart, hat rám, átformál. Öt perccel később már a hírekben hallom, hogy a balesetnek három súlyos sérültje van. Könnycsepp gördül az arcomon. Azok hárman reggel talán még azt tervezték, hogy hová mennek nyaralni jövőre, vagy éppen új munkahelyet akartak, mert unták a régit. Lehet, hogy csak arról fecsegtek hol és mit ebédelnek, vagy az élet éértelmét kutatták, pont úgy, mint én. Mostanra mindennek azonban már nincs jelentősége ntősége számukra, szimplán élni szeretnének és elégedettek lennének azzal is, ha ülhetnének a dugóban unalmas munkahelyük felé igyekezve. Elszégyelltem magam korábbi gondolataim miatt. Az ala alapképlet nem változott meg, csak a körülmények, s elégedettségi szintem hirtelen nagyot ugrott a tízes skálán.


Kate Lynn - Anya, feleség, írónő, projektmenedzser. Re Realista és álmodozó. A valós, hétköznapi életben két lábbal áll a földön. Saját világában azonban szárnyal, varázsol. Írásain keresztül ámulhatsz, bolondozhatsz, sírhatsz, n nevethetsz vele.


Töpsz Lívia - Kavicsok Csak ültünk a parton, és kavicsokat dobáltunk a vízbe, aztán hosszasan figye figyeltük a fodrozódást. Majd megvártuk amíg megnyugszik a víz, kifeszül a vízt víztükör, és újabb kavicsokat dobtunk bele. Régóta ültünk ott, és egyikünk sem szólt semmit, mert nem kellettek a szavak, a mondatok. Most nem kellett semmi sem, csak a csend, néhány kavics, a nyugalom, és Roli, aki a legjobb haverom volt. De meg kell hagyni is mindig furcsának tartottam őt, aki a rejtélyes hallgat hallgatásával számomra kilógott közülünk. Valahogy sosem passzolt igazán a zajos társaságunkba, és nem is foglalkoztam vele túlságosan sokat. Jöttünk Jöttünkmentünk, buliról, bulira, és teltek a hétvégék, Roli pedig,, hol eljött, hol otthon maradt. Aztán egyik este valahogy úgy alakult, hogy ketten maradtunk az asztalnál Rolival. Én unottan babráltam a poháralátéttel, ő pedig csendben ült, és figyelte. Igazából próbáltam leplezni a zavaromat, mert furcsa volt, hogy együtt yütt járkáltunk, és mégsem ismertem őt. Most pedig itt ültünk, és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, vele, és a csenddel. Kínomban a mu munkámról kezdtem el beszélni, hogy milyen lelki nyomorékokkal dolgozom együtt nap, mint nap, hogy Aranka mennyire pletykás, ás, és még az erre irány irányuló célzást sem érti. Meg ott van Juli, aki meg csak a családjának élhet, hisz a férje olyan féltékeny, hogy sehová sem engedi, mert biztos megcsalja, már a barátnői sem mennek hozzá. Aztán Erik, aki meg folyton a csajokat hajtja, éés minden témát a sex felé csavar. Meg ott van Vera, aki meg nem tud öltö öltözködni, persze ő azt hisz magáról, hogy jó ízléssel válogatja össze a ruháit, de ha tudná, hogy olykor mindenki rajta röhög. Néha elbeszélgethetne Marcs Marcsival, aki Lajos titkárnője, és minden inden nap úgy jön, mintha divatbemutatóra menne. Ő pedig túlzásba viszi a dolgot. Roli pedig szokásához híven csak hal hallgatott, és figyelt. Olykor mosolygott, és észrevettem, hogy akkor még a sz szeme is nevetett, de volt, hogy elkomorult arccal hallgatott. De hallgatott.


Majd ő is mesélni kezdett, hogy mennyire rühelli már a fősulit, és milyen nyomorult tanárok vannak azon a karon, és legszívesebben abbahagyná az egészet, és elmenne külföldre dolgozni, hogy segíthesse a szüleit. Csak nem könnyű, mert nem akarná ná a családját még nehezebb helyzetbe sodorni azzal, hogy abbahagyja az egészet. Ráadásul úgy, hogy már csak egy éve van vissza. Szóval beszélgettünk. Aztán a következő buliban is egymás mellé sodródtunk, míg végül minden alkalommal úgy rendeztünk, hogy tudjunk djunk beszélgetni, és szépen, lassan Roli lett a legjobb haverom. Oldalra fordultam, hogy lássam. Ő is ugyanúgy a semmibe kalimpált a lábaival a mólóról, mint én. Halvány mosoly futott végig az arcomon, majd egy jókora kavicsot hajítottam a vízbe, ami nagyy csobbanással merült alá. Ez így kerek, itt ülni semmibe lógó meztelen lábbal, hallgatni a hullámokat, ahogy a parthoz csapódnak, érezni a büdös iszap, és hal szagot. Figyelni a messzeséget, a felhőket, és a lemenő Nap fényét. Közben pedig érezni a sz szabadságot. dságot. Ami színtelen, szagtalan, csak egy egyszerű szó, de most mégis a mindent jelenti, a valóságot, az álmokat, a képzelet apró darabjait. A szaba szabadság, amit nehéz megtalálni. De most itt voltam, benne a szabadságban, a semmiben, a végtelenben, és minden tökéletes volt. Az idő, a percek múlása, a narancssárga ég, a nyár, a kavicsok halk csobbanása, ami a végtelenbe vveszett. A hűvös nyár illatú szél, ami az arcom simogatta, és beleborzongtam az érzésbe, a gondolatba. A tudatba, hogy ilyen apróságokon múlik a boldogság érzése. Víz, nyár, kavicsok, zajok, illatok ízek, mozdulatok, villanások, az élet apró rezdülései, a pillanatok darabjai. Mikula Tamásné Töpsz Lívia - anya, feleség, dolgozó nő, végzettségem szerint pedig ruhaipari-technikus technikus vagyok. De ahogy én szoktam fogalmazni; elvetemült kézműves.. H nem épp horgolok, vagy varrok, akkor szívesen fényk fényképezek, és persze nem utolsó sorban írok.


Agota Sandorfy - Indiában barangolni dt, automatikusan. Pillanatok alatt felöltözött. Évekig próbálta Hajnalban ébredt, nőiesebbé varázsolni a ruhatárát, de a ráillő, divatos holmikban állandóan feszélyezve érezte magát… Bármilyen jól mutatott, az nem ő volt. Az öltözk öltözködés már nem okoz gondot, mióta rátalált személyes zemélyes stílusára: hosszúnadrág, trikó hosszúujjú inggel, túrabakancs és az elmaradhatatlan kalap. Szerencsére a súlyával sosem volt gond, akár ma is felvehetné a negyven éve féltve őrzött, gála selyemblúzát. Agyán átfutott, hogy valójában ma sincs semmi dolga, de mára is kell valami fontos teendőt találni, hogy mélyebb értelmet adjon a napnak. Tétlenségről szó sincs, hiszen dolga van bőven: a kis háztartás, Facebook-barátok, barátok, rengeteg olvasnivaló, megnézendő filmek listája, festés, fotók, tánctanfolyam stb.. Ezek inkább kedvtelések, ezeket senki sem kéri számon rajta… Húsz év alatt sok-sok sok kilométert utazott, de se a fotókra, se a történeteire nem kíváncsi a család. Legfeljebb a kis humoros incidensein d derülnek… Most villant be, hogy írni akart az élményeiről,l, aztán bokros semmi semmittevései közt elfelejtődött. Gyorsan pár szót biggyesztett a teendők listájához, emlékeztetőül. Már nyugdíjazása óta írja a bakancslistát, ami folyamatosan alakul: kihúzza amit teljesített, és újabbak jönnek hozzá. Ez élhető keretet ad a létének, elviselhetőbbé teszi. Újabban szereti a kötelesség színű, doktor doktoridőpontokat. Van hova menni, sőt ha komoly indok nélkül elfelejt megjelenni, akár keményen megbüntethetik. Számítanak rá. Nemcsak a személyére, h hanem az általa gerjesztett bevételre is. Hosszan bámulta magát a tükörben. Ki is ez a szürkécske, semmitmondó, öregedő nő, aki visszanéz rá? Egykor hamvas bőre megfakult, szárazon há hámlik, elfoltosodott… Tulajdonképpen csak világítón kék szemei maradtak élők. Az alakjával elégedett, fiatalabbak abbak is megirigyelhetnék! A haja sehogy sem áll meg, ritkul és vékonyodik, már amennyire ez az életre szóló bébihaj vék vékonyodhat… Annyi vigasza van, hogy az ősz szálak alig látszanak a sötétszőke Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 31

között. Szeme még mindig nefelejcskék. Nagyanyjától örökölte és csak legidősebb unokájának adta tovább. Ahogy felkente a legújabb csodaszert, a kókuszolajat, tüzetesen megvizsgálta az arcát. Kétségtelen, hogy ezek a rá ráncok még sehol sem voltak az elmúlt napokban, pedig úgy illenék, hogy az olaj eltüntesse őket! Elégedett gedett az összképpel, amit szemüveg nélkül, a bronzos tükörben lát. Nagyon okosan intézi a természet, hogy a kor előrehaladtával elveszítjük az éleslátásunkat. Így kevésbé rémülünk meg a tükörképünktől. A fogsora megint meglazult, ideje újat csináltatni. Azt zt a méregdrága hallók hallókészüléket igazán kár volt kiváltani, képtelen megszokni. Igaz, a doktor erősen javasolta, hogy naponta legalább nyolc órára tegye be. Hiába, mert olyan kibírhatatlanul idegesítően sípol és visszhangzik! Szemüveg nélkül szinte me meztelennek nek érezné magát, hiszen gyerekkora óta viseli, de újabban valami h hályog miatt se vele, se nélküle nem lát rendesen… - Elképesztő, hogy ennyi segédeszközzel kell bajlódnom! Talán emiatt nem találok párt magamnak? - méltatlankodott. Pedig már-már hajlandó lenne a tökéletesnél kevesebbel is beérni. Eszter immár három éve lakik egymagában. Mennyire várta, hogy végre b beköltözhessen ebbe az egyszemélyes kis lakásba. Tökéletesen megfelel az ig igényeinek, igazán belakja. Tudatosan mondott le a felesleges négyzetmét négyzetméterekről, és ingóságai jó részéről. A lehetőségét is kizárta, hogy eddigi gyakorlata szerint valakit befogadhasson, végre egyedül akart élni. Elege volt a folytonos alkalmazkodásból! Eddig nála gyülekezett a tizen tizentagura bővült család, a barátok, az ismerősök sök ismerősei és ő élvezettel ve vendégelte őket. Egy napon belefáradt. Most meg kezd elege lenni a fenenagy önállósságból! Újabban ő látogat m másokat, de csak egy-egy egy tea erejéig. Válogatósabb, mint valaha és senkit sem akar megbántani, ezért megelégszik egy üres teával. Szempontjai is átérték átértékelődtek. Csakis vidám, kiegyensúlyozott, elégedett emberekkel tart kapcsol kapcsolaMinerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 32

tot. Velük tud kölcsönösen töltődni, nagy ívben kerüli az energiavámpírokat. Hosszú házasságuk alatt észre sem vette, ahogy a férje következetese következetesen kiszívta belőle az életerőt. Amint kifogyott az utolsó csepp, özvegyen hagyta. Eszter, mint egy főnix, újjászületett! Csodálkozott, hogy ilyen könnyedén, szorongás nélkül is lehet élni. Megírta a listáját, utazni kezdett… és most párt keres. Nemcsak férjet, hanem testi-lelki lelki társat, akivel kölcsönösen gondo gondoskodhatnak egymásról. Legbelül még rejtegeti húszéves lelkesedését, készen áll egy végső lángolásra. Legnehezebben az egyedül alvást szokta meg. A megszokott kis életneszeket, az embermeleget évekig hiányolta maga körül. Most, hogy életében először csak saját kedvteléseinek élhet, nem tudja ig igazán élvezni. Azt főz, vagy éppen nem főz, amihez kedve szottyan. Nincs krit kritikus megjegyzés: - Már megint csirke (tészta, főzelék, káposzta stb)? Addig olvas az ágyban, gyban, amíg eljut agyához a szöveg értelme, senki sem rivall rá: - Eloltanád végre a lámpát? Milyen rég volt, amikor a gyerekek kiabáltak, huzakodtak körülötte: - Add vissza, vagy megmondlak anyunak! Felnőttek, családot alapítottak. Az unokákra sem kell ügyelni, yelni, hiszen ők is felnőttek. Elégedettnek kéne lennie, mégis valami megfoghatatlan hiányt érez, mégho méghozzá egyre erősebben. Megvan ugyan a kötelező kapcsolata a családdal, olykor meghívják, vagy meglátogatják, mégis úgy érzi, őrá már nincs szükségük. P Pe-


dig szerencsésebb, mint Irén, akit csak ritkán, sátoros ünnepeken hív fel az egyszem lánya. Vagy Margó, akitől folyton pénz kuncsorog az unokája. Indulnia kell, hogy időben a találkahelyre érjen, ahol egy túratárs felveszi. Megkedvelte a túrákat, mert szeret gyalogolni és a közérzete is javult. A friss levegőn mindig jókedve lett, olykor énekelhetnékje is támadt. A kis csopor csoportban sok mindenről szó esett. Amikor a vezető erősebb tempót diktál, csak akkor hallgatnak el. Ilyenkor Eszter automatikusan rakta a lába lábait, miközben képzelete szárnyrakelt. Nagy terveket dédelget. Míg a többiek a Caminóra készülnek, ő Indiát szere szeretné bejárni, méghozzá egymagában akarja végigbarangolni Delhitől Katmand Katmanduig. Kicsi lett neki ez a csupa aszfalt világváros, ahol immár fél évszá évszázada él. Hiába, a civilizáció a túraösvényeket is keresztül-kasul kasul átjárja, számtalan esetben kell átkelniük a betonutakon. Mert itt nem a természet, nem az eember, hanem a gépkocsi uralkodik. Erre a gondolatra elrestellte magát, hiszen mindnyájan kocsival jöttek… A mai túra kicsit jobban megviselte, lemaradozott. Mellészegődött egy férfi, akit eddig észre sem vett. Arra eszmélt, hogy utaz utazásaikról beszélgetnek. Hogy milyen jó lenne Indiában barangolni… Agota Sandorfy – Torontóban élő nyugalmazott kohásztechnikus, aki szerelőszalagon, szalagon, majd targoncásként húzott le húsz évet a kanadai General Motors egyik (mára megszűnt, nyoma sincs) üzemében. ben. Azóta hátizsákkal járja és fotózgatja a világot. Az egyik első Vidi Rita: Író születik tanf tanfolyam óta foglalkozik írással sal és legújabban kínai ecsetfestéssel.


Carol Inna - A paradicsomi Czuczor sziget Pár napja kimentünk a Czuczor szigetre, ahol telkünk és kis házunk van, ide szoktunk húzódni a nagy meleg elől, vagy ha éppen friss levegőre vágyunk. Szép rózsákat nevelekk itt, mert azok bírják a meleget és a napot, és nem kell állandóan öntözni őket, csak amikor kint vagyunk. Van egy szép nagy terasz, ahol elfér egy 8 személyes kerti asztal, hozzávaló székekkel. Árnyékoló van felette és itt érzem legjobban magam. Ülök az asztal mellett, kávé van előttem és nézem a rózsákat. Időnként hörpintek egyet, majszolom hozzá a kekszet és meg vagyok elégedve az életemmel. Közben azon tűnődöm, hogy meddig tudnék így lenni? Még nem sikerült kitapaszta kitapasztalnom, mert ekkor rendszerint történik ik valami. Vagy szól a férjem, hogy valamit meg kell néznem, vagy a gyerekek kezdenek el nyúzni, hogy menjünk el cs csónakázni. Igen, mert van egy csónakunk is, ami igazából egy halászladik, de elektromos motor van rászerelve, vannak hozzá evezőlapátok is, mert rt „biztos, ami bi biztos!”, ami elromolhat, az el is szokott romolni és valahogy haza kell jönnünk a kisebb-nagyobb vízi utakról. Ezen a délutánon is hozzá készültünk, hogy útra kelünk, és a gyerekek me megszavazták, „hogy az öbölbe menjünk!” Egy szép kirándulásnak snak néztünk elébe. Tudni kell, hogy Budapest alatt kettéválik a Duna, van egy nagyobb, hajózh hajózható ága és egy kisebb, ami holt ágakkal van tarkítva, és a kettő egészet úgy hívják, hogy Csepel sziget. Óriási sziget ez, több község van a területén így a miénk is sziget a szigetben és mindez nagyon vadregényes. Egy kis holt holt-ág van a telkünk végén és itt tartjuk a csónakot. Mi még a férjemmel sohase pecá pecáz-


tunk, valahogyan nem érünk rá. Bezzeg a gyerekek, azok nagyon szeretnek horgászni, pedig végül a macskák kapják meg a zsákmányt. Miután „behajóztunk”, evezőkkel kievickéltünk a nád folyosón keresztül a nagyobb vízre. Beindítottuk az elektromos motort. Halkan zümmögött, mert ez nem csap akkora lármát, mint egy benzines motor. Igazán környezetbarát. Eleveztünk a többi öbbi telekszomszéd mellett, megcsodáltuk a vizbe hajló fákat, mintha mindegyik most akarna kiszakadni a földből és belefordulni a Dunába. Kinek-kinek kinek milyen a portája, elnézegettük. A gyerekek pedig a vízi állatokat, amelyek ebben a vadrezervátumban élnek. Vadkacsák, vadludak, vízi csirkék és rengeteg féle hal a vízben. Időközben megtudtuk a szomszédoktól, hogy egy hattyú-párt párt telepítettek ide a holt ágba. Méltóságteljesen úszkáltak abban a kis rezervátum félébe, ahol mi is szívesen szoktunk elidőzni, mert tele volt olyan állatokkal, amit máshol nem nagyon lehetett látni pl. köveken sütkérező teknősbéka család, vízisiklók, óriási békák, mindenhonnan vízbe ugró állatok. Viszonylag zárt terület, csak bejárata van. Ezen beevezve már ott is vagyunk a tündérvilág ág közepén, ahol az ember csak megtűrt lény, Isten csodálatos tteremtő erejét és fantáziáját csodálva. A csöndet szinte hallani. Ezen a délutánon is a szokásos útvonalon mentünk, bekapcsolva a csónakm csónakmotort, egészen lassan és halkan haladva, közben nézelődve. Amint közeledtünk a kis öböl bejáratához, félelmetes hangot hallunk. Nem értettük, mert ezt a hangot semmivel sem tudtuk magyarázni. Mi hala haladtunk előre, amíg egyszer csak feltűnt az öböl bejáratánál egy óriási szörny. A „halál angyala”, legalábbis így ábrázolták rázolták régi képeken. Kiemelkedve a vízből,


szétterjesztett szárnyai fesztávolsága két méter lehetett és csapkodva, szö szörnyű hangot hallatva, szinte állt az öböl bejáratánál. A férjem is felugrott és kezébe véve a csónaklapátot támadó állást vett fel. Hiába ba védett állat, ha bántani merészel minket „hát csak addig él!” A kis Kamilla, aki érzékeny lélek és félős, elkezdett hangosan sírni, a flegma Jázmin szó nélkül kezdett visszafelé evezni. Én a motor mellett ültem és leáll leállítottam, nehogy közelítsünk az öböl felé. Így álltunk pár pillanatig vagy percig, már nem tudom, és ekkor történt val valami. Az „angyal” kiterjesztett szárnyai mögül előúszott egy hófehér, egészen közönséges hattyúmama és a hátán, a szárnyai között három, szürke, „rút kiskacsa”, a kicsinyeik. A két családapa, a férjem és az apa hattyú egy darabig farkasszemet néztek, mi alatt mi lassan hátra tolattunk és kiértünk abból a bűvös körből, amit a hattyú szinte magáénak tudott és így megmenekültünk. A félelmetes hattyú hattyúapa nem akart minket bántani, csak védelmezni a családját. Férjem nyugtatóan szólt a gyerekekhez, akik szinte lélegzetet sem mertek venni a félelemtől, a váratlan esemény miatt. Egy másik kis-ágban ágban evezve jutottunk ki a nagy Dunára, ahol bekapcsolva a csónakmotort vígan hajókáztunk végig gig a part mentén, felkeresve egy egy-két ismerőst is. Végül elérkezett az idő, hogy haza menjünk. A gyerekek előre féltek a félelmetes hattyútól, amely szinte megtámadott bennünket egy ór órával azelőtt. ol még mindig ott Óvatosan, evezve mentünk vissza, el a rezervátum előtt, ahol úszkált az apa-hattyú, hattyú, de mivel valahogy észlelte a békés szándékunkat, már nem csapott akkora lármát és nem volt olyan félelmetes. Megúsztuk a kala kalandot.


Nem hiába említem együtt a férjemet és az apa hattyút, mint két családapát, mert mindkettőjűk dkettőjűk feladata a kis család védelme. Ez a rájuk bízott feladatuk, amit az egyikük a társadalomtól, a másik a természettől kapott. Vagy valaki mástól kapták, aki mindenek felett van? Ezen a késő délutánon megelégedve, azzal a jó érzéssel érkeztünk vissz vissza a stéghez és a házhoz, hogy együttes munkával, összedolgozva kikerültünk valami nagy veszedelemből. Carol Inna - Menráth Miklósné Ágnes vagyok, budapesti születésű. Csalá Családban élek, férjem és két felnőtt gyerekem, négy unokám van. 25 éven át tan tanítottam egy gy általános iskolában katolikus hittant. Itt nyílt módomban a gyer gyerekeknek színdarabokat és bábjátékokat írni, amit be is tanítottam és elő is adtuk. Most a RitArt íróképzőt elvégezve, új életem kezdődött dött és szeretném a saját megélt és hallott történeteimet elmesélni.


Kiss Zita - Egy lakásfelújítás margójára Juci a nagymamájától örökölt öblös, kényelmes, tengerzöld kárpitú puha fot fotelében üldögélt egy gőzölgő kávéscsészét tartva a kezében. A szeme boldogan csillogott, amikor végigpásztázta a frissen festett falakat, az új ablakokat, függönyöket. 63 négyzetméter mennyország. Végérvényesen és visszavonh visszavonhatatlanul az övé volt a lakás. A saját tulajdona, amiért keményen megdolg megdolgozott. Hálás volt a sorsnak és persze a barátnőjének, aki ki Robit, az ügyes kezű Me Mestert ajánlotta neki. A sajtóban és a munkahelyén is sok rém hír keringett a szakemberek megbízhatatlanságáról, a kiszolgáltatottságról. Robi két társával a megbeszélt időben pontosan megjelent. Festés előtt gondosan lefedték a parkettát, rkettát, a csempét, az ablaküvegeket, a konyhabútort, hogy minél kev kevesebb takarítani való legyen majd a végén. A nem tervezett apró javításokat, kéréseket is ügyesen, gyakorlatiasan megoldották. A munkával egy nappal a kitűzött határidő előtt végeztek, mertt reggeltől késő estig rövid szünetek beiktatásával keményen dolgoztak. A költségek csak kicsit haladták meg a tervezettet a közben felmerült változtatások miatt, de erre Juci számított is. A lakásavatón sokan dicsérték a dizájnt és a minőségi kivitelezés kivitelezést, így az érdeklődőkkel örömmel megosztotta a Mester elérhetőségeit. 10 év múlva, amikor egy kertes házról szőtt álma testet öltött, nem töprenget sokat, hanem újra a Mestert hívta a felújításhoz. Robi azóta felkapott sza szakember lett, sokat dolgozott külföldön dön is, így az időpont egyeztetés nehezen ment. A szerencse azonban Juci mellé szegődött, mert sikerült másnapra összehozni a találkozót, ahol megbeszélték a feladatokat, munkadíjat és a kezdés várható időpontját. Boldogan újságolta a hírt a szeretteinek, ismerőse-


inek, akik vagy vele együtt örültek, vagy negatív tapasztalataikkal szórakozta szórakoztatták. Nem fogott gyanut, amikor egy állítólagos külföldi megbízás miatt egy hetes csúszással fogtak neki a felújításnak. Ez érzékenyen érintette Juci éves sz szabadságával kapcsolatos apcsolatos terveit, de igyekezett a végcélra koncentrálni. Örö Örömmel látta, hogy a korábbihoz hasonló gondossággal fedi le a Mester a padlót és a bent lévő pár bútort. Aztán meglepve tapasztalta, hogy Robi nem dolgo dolgozta végig a napokat. A zűrös, gondokkal telii magánéletére hivatkozva általában ebédidőben elment és már nem is jött vissza. Ez a hozzáállás a két emberére is jellemző volt. Előfordult, hogy meg sem jelentek és a Mester egyedül do dolgozott. Lassan haladt a felújítás, szabad szemmel szinte láthatatlan volt bármi előrelépés az egymást követő napokon. Juci tartott tőle, hogy nem férnek bele a kitűzött határidőbe. Ezt többször meg is említette a Mesternek, aki ilyenkor mindig megnyugtatta. Azonban hiába volt az időjárás időjárás-felelős tekintettel a helyzetre és a kis kertes ház tájékára nem terelt esőfelhőket, a munka nem készült el csak két hetes csúszással. Ez okozott némi kényelmetlenséget és nem várt kiadást Juci életében, mivel a régi lakását már eladta, s az átm átmeneti időszakot albérletben vészelte át, amit most ost meg kellett hosszabbítania. Tiszta szerencse volt, hogy az új bérlő csak egy hónap múlva költözött a h helyére. Az is meglepetésként érte, hogy elszámoláskor a Mester egy magasabb óradíjat említett, mint amiben megállapodtak. Ezt nem hagyta annyiban, így a költségei a korábbihoz hasonlóan csak a tervezett mértékben lépték túl a kereteit. A beköltözése utáni első este Juci kiült az ajándékba kapott kerti foteljába a kis teraszra. A kristálypoharából vörösbort kortyolgatva végignézett az új birodalmán és átgondolta gondolta a felújítás során szerzett tapasztalatait. Sokat ttanult belőle és egy dologban biztos volt, a jövőben új Mester után kell majd néznie. Aztán nevetésben tört ki, mert eszébe jutott egy keleti bölcsesség: „Amikor a tanítvány készen áll – a Mester megjelenik.” Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 40

Kiss Zita - HR Tanácsadó. Küldetése, hogy írásaival minél több embert támogasson gasson és motiváljon abban, hogy kíváncsian tekintsen a világra, kézbe vegye a sorsa irányítását, félelmein túllendülve, élvezze az életét és ossza meg örömét mét másokkal is.


P. Sulyok Júlia - Töprengések Vajon bölcsebbek leszünk-ee ahogy halad előre az életünk? Talán, gondolta Ildi elmerengve saját életén. Időnként biztosan könnyebben döntött a helyes irányba, de nagyon sokszor érezte azt is, hogy időről időre őre elköveti ugyanaz ugyanazokat a hibákat, hiába hitte azt, hogy már megtanulta mi a jó megoldás. Külön Különösen akkor volt ez igaz, ha a gyerekeiről volt szó. Szentül meg volt győződve arról, hogy elengedte őket, hiszen felnőttek már, élik a maguk életét. Krízi Krízishelyzetekben etekben azonban mindig kiderült, nem tudja megállni, ne mondja el a véleményét, ne aggódjon fölöslegesen, hagyja, oldják meg maguk a helyzetet, ne akarjon mindenáron „jót”nekik. Ezer szállal kötődött hozzájuk és ők is an anyjukhoz, pedig nem volt az a naponta hívogatós szülő, mégis folyamatosan jelen volt az életükben. A férje sokat korholta ezért, pedig ő is csüggött ra rajtuk. Mindig azt mondta: Hidd el, nem is kell mondanod semmit, érzik rajtad, ha valamiről más a véleményed, akaratlanul is befolyásolod őket aaz érzéseiddel. Valószínűleg így van, de miért baj ez? Hiszen így volt ez régen is. Ők is a szüleik értékrendje, mintája szerint éltek, pedig sokszor nem értettek egyet velük. Folyton vitatkoztak, lázadtak ellenük, de ha végiggondolta az életét, azt látta azz alapelvek nem változtak, ők sem tudtak más úton haladni. Tulajdonképpen nagyon elégedett volt a gyerekeivel, hallatlanul büszke volt rájuk, és tudta, megállnak a maguk lábán, akkor is megállnának, ha nem seg segítették volna őket. Elgondolkodott azon, milyen n furcsa egy világ ez a mobilt mobiltelefonos, internetes, skypolós őrült rohanás. Valahogy mindenből túl sok és túl sokféle van, ráadásul ezeket folyton látjuk, ezért mindent el akarunk érni, meg akarunk szerezni, szülőként pedig mindezt oda is akarjuk adni a gy gyerekeinknek, elvéve tőlük annak az örömét, hogy megdolgozzanak, küzdjenek érte. Nagyon nehéz megállni, meghúzni a határt, hogy eddig és ne tovább, hiszen adni nagy öröm, sokkal nagyobb, mint kapni, elfogadni valamit, és mi észre sem vesszük, milyen önzőek vagyunk ilyenkor. Sokszor gondolta úgy, hogy nagyon szerencsések, hiszen annyival többet tudtak nyújtani a fiaiknak, mint Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 42

amit ők kaptak annak idején! Anyagiakban is törődésben is, de vajon nekik jó jóe ez? Nem tengnek-ee túl az életükben, hiszen ez is egyfaj egyfajta beleavatkozás. Adni valamit mindig kockázatos, még akkor is, ha képesek vagyunk ezt önze önzetlenül tenni. Időnként azonban tudat alatt legalábbis, mégiscsak elvárunk érte cserébe ezt-azt, azt, annyit legalább, hogy örüljenek neki és ennek hangot is adj adjanak, ez viszont iszont sokszor nem működik. Egy ponton túl már teher ez az adok adokkapok mindkét félnek, csak nem akarjuk megbántani a másikat azzal, hogy szóvá tesszük. Nagyon könnyen előfordul az is, hogy aki mindig csak kap, egy idő után ezt természetesnek veszi, és rosszul ul esik, ha valamiért megszűnik. Aki ad az pedig feljogosítva érzi magát, hogy cserébe beleszóljon a másik él életébe. De vajon mikor szólunk bele? Merjünk-ee kérdezni, amikor úgy érezzük, szü szükség lenne rá, hogy beszéljünk, megbeszéljünk valamit. Ildi olyan, ami szívén az a száján típus volt. Ezt hozta otthonról, ezt tanulta édesanyjától. Nagyon n nehezen tudta elfogadni a köntörfalazást, az,- amiről nem beszélünk, az nincs nincsszemléletet. Soha nem tudott haragot tartani, számon tartani a sérelmeit. Ha valaki megbántotta, ántotta, hamar túltette magát rajta, el is felejtkezett arról, miért is kellene haragudnia. Férje azzal tudta legjobban kiborítani, ha valamiért egy darabig nem szólt hozzá. Ebbe valósággal belebetegedett. Szerencsére ez nagyon ritkán fordult elő. Gyerekei ebben a légkörben nevelkedtek, ehhez szoktak hozzá. Persze nekik is megvoltak a maguk titkai, sok minden van, amiről egy szülő jobb, ha nem tud. Ezek száma nyilván szaporodik, ahogy felnőnek és élik a maguk életét. A család azonban bővül, új tagok, párok kerülnek be a szűk körbe, akik hozzák a maguk szokásait, és amikor a gyerek saját családot alapít, nyilvánvalóan megnő azoknak a dolgoknak a mennyis mennyisége, ami már nem tartozik a szüleire, ő dönti el, mennyire vonja be őket új életébe. Ez rendben van mindaddig, g, amíg nem felejtjük el, hogy egy család olyan szövevények rendszere, amelyben bármit teszünk, az minden tagját érinti valamilyen formában. Ildi sokszor megtapasztalta ennek minden jó és fájdalmas oldalát életében. Öntörvényű apja miatt sokszor került a család nehéz helyzetbe, és bizony ő is Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 43

elkövetett sokszor olyan hibákat, amivel férjét, gyerekeit is megbántotta. A megoldást többnyire az hozta el, ha meg tudták beszélni a dolgokat, kibeszé kibeszélték magukból fájdalmukat. Ő mindig teljes családban élt, hozzá a válás gondolata lata csak egyszer került közel, amikor hosszú házassága közben egyszer csak becsapott a villám és őrülten szerelmes lett. Akkor a rózsaszín ködben, a szédülés mámorában úgy tűnt, még ezt a helyzetet is meg tudná oldani úgy, hogy ne fájjon nagyon n a szeretteinek. Persze gyorsan és nagy szenvedések közepette tanulta meg, hogy ez mennyire nem így van. Csak a nagyon önző ember mehet mindenkor a saját feje után, aki egyáltalán nem törődik azzal, tettei milyen következményekkel járnak másokra nézve. Pe Persze melyik szerelmes nem önző? Hiszen ez az érzés erről szól! Olyankor senki mást nem látunk csak azt a másikat, és semmi más nem számít, csak az az érzés, amit ő kivált belőlünk. Igen, átélte ezt a mindent felforgató érzést többször is az életében, és eezek többnyire úgy jöttek, hogy változásokat hagytak maguk után. Más ember lett belőle, rákényszerült fontos döntések meghozatalára, és utána más szemmel látta a saját életét és környezetét, megtanult lemondani valamiről, valamiért cserébe. Milyen szívesen adta volna át ezeket a tapasztalatokat a gyereke gyerekeinek! Mennyire szerette volna megkímélni őket ezektől fájdalmaktól és milyen keservesen tanulta meg, hogy ez a legnagyobb hiba, amit egy szülő elköve elkövethet! Amikor a gyerekét szenvedni látta, egy hasonló helyze helyzetben, amibe ő hozta a párját, úgy érezte, mintha kettéhasadt volna a lelke. Ekkor lett vil világos, hogy ha akkor ő a válás mellett dönt, az mennyi embert érintett volna, és micsoda fájdalmakat szabadított volna rájuk. Miközben az unokáiért reszk reszketett, megértette tte menye vívódását is, sejtette min megy át, mégis bármit mondott, azzal inkább ártott, mint használt. Csak lassan, évek alatt oldódott valamelyest a csomó, mint ahogy neki is évekbe telt, mire rájött, mit, miért tett úgy ahogy, mi volt az, ami hiányzott az életéből, amiért a szenvedély fellángolhatott. Büszke volt fiára, hogy nem adta fel, amiért küzdött a családjáért és a meny menyére is, bár a régi őszinteség talán sohasem tért vissza kettejük közé. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 44

Lassan feslettek fel a szálak, apró jelekből, elejtett szavakból próbált köve következtetni arra, milyen hibák vezettek el odáig, hogy kialakult a válsághelyzet. Tanulgatta a számára legnehezebbet, a hallgatás, figyelés művészetét, nem mindig sikerrel. Egy adott eredménnyel, egy pici haladással, mindig csak az adottt pillanatban tudott elégedett lenni, másnap már többet szeretett volna. Kemény lecke volt, amíg eljutott odáig, hogy itt ő nem segíthet, ezt nekik kell megoldani így vagy úgy. Meg kellett tanulniuk, mint ahogy neki is meg kellett már annyiszor, vágyakozni azután amijük van. Ő pedig örülhet annak a csodának, hogy megkapta, egészségben felnevelhe felnevelhette őket, gyönyörködhetett bennük addig, és csak remélheti, hogy ez még sokáig tart, és az öregség meghozza azt a bölcsességet, amitől majd mindig elégedett is lesz, hiszen minden oka meg van rá! P. Sulyok Júlia - Kezdő író és mindenevő olvasó. Né Népművelő, hagyományőrző, nemezkészítő, a puszta, a természet szerelmese, minden művészeti ág iránt éérdeklődő. Hatvan évesen is örökké nyüzsgő, szervező, közösség építő, folyamatosan lyamatosan tanuló, újrakezdő, szoci szociálisan érzékeny, gyógyíthatatlan világmegváltó. megváltó.


Lesták Zsuzsa - Elégedettség vs elégedetlenség - a mindennapjainkban Miért van az, hogy vannak emberek, akiknek kívülről harmonikus, kiegyens kiegyensúlyozott, egészségben és anyagiakban bővelkedő az élete, és ha kicsit megk megkapargálod, (vagy netalántán közelebbről megismered, kiderül, hogy) bizony az adott ember MAGA az elégedetlenség? Ugyanakkor vannak emberek, akiknek, ha tudnál szívesen segítenél, mert úgy látod, hogy nagyon on nem kerek az élete. Nem veti fel a pénz, nincsenek menő cuccai, gyerekeinek nincs IPhone telefonja, nem kacsalábon forgó kastélyban él… és mégis, amikor személyes kapcsolatba kerülsz vele, kiderül, hogy ő m maga az elégedettség. Értékeli, amije van, örömmel el és hálával gondol mindenk mindenkire, aki körülveszi… egyszóval nagyon jó érzés a társaságában lenni? Életem során nagyon sokat foglalkoztam és ma is foglalkozom az önismeret kérdésével. Az egyik legfontosabb feladat a mai ember számára, hogy tisztában legyen azzal, zzal, hogy ő tulajdonképpel milyen is. Milyen tulajdonságai vannak, amik segítik a mindennapjainak megélésében és melyek azok, amik hátráltatják. Te elégedett vagy az életeddel? Sokszor arra, aki elégedett a sorsával, az életével, azt mondják, hogy irigy irigylésre méltóan kiegyensúlyozottnak tűnik. Miért nem vágyik többre? A többre vágyás érzése, ha nem köti gúzsba a gondolataidat, ha tisztában vagy a korl korlátaiddal, nem nyomaszt és nem késztet arra, hogy olyanná válj mint a hörcsög, aki a pofácskájába tuszmákolná ná az egész világot, de mégis vannak céljaid, vannak vágyaid, amiket szeretnél elérni, teljesen helyénvaló, természetes gondolat. Ez nem borítja fel az elégedettség érzésedet. Ez lendületet adhat az életednek. Ha képes vagy apró dolgoknak is örülni, képes vagy rácsodálkozni Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 46

a természet nyújtotta szépségekre, akkor képes vagy egyre többször megélni az elégedettséget. Maga az elégedettség egy összetett fogalom. Vegyük számba, hogy milyen tulajdonságok, érzések kapcsolódnak az elégedettséghez. Öröm, boldogság, harmónia, „jól vagyok a bőrömben”érzése, élet élvezete, és a sort mindenki magának folytathatja…. Hiszen az elégedettség nagyon személyfüggő. Ka Kapcsolódik az ember belső értékrendjéhez, önértékeléséhez, külső és belső kkörülményeihez. Ugyanakkor ismerek – nem egy – olyan személyt, aki az egyik feladatot még szinte be sem fejezi, már fut a következő után. És előfordulhat, hogy valóban nem fejezi be. Nem engedi meg magának, hogy örüljön az elért eredmén eredménynek, töltekezzen belőle. Már fut a következőhöz, mert nem szeretne semmit kihagyni! Azt a jó érzést, amivel egy jól végzett munka jár, szinte nem is ism ismeri, mert mindig új feladatot állít maga elé. Így nincs ideje önmagában kiért kiértékelni az elvégzett munkát. Vagy eszébe jutna megjutalmazni magát érte. Sz Szerinted ez az ember lehet elégedett? Folyamatosan ég benne egy belső tűz, egy belső erő, ami nem hagyja megnyugodni, megpihenni, az elért eredm eredményeit értékelni, mert akkor érzi magát teljes embernek, akkor érzi magát vvalakinek, ha csak fut, és fut és egyik feladatától ól fut a másikig. Legfeljebb anny annyira képes, hogy egy-egy egy véletlenül befejezett feladat után futás közben, go gondolatban tesz egy pipát, hogy ez is megvolt…. Az elégedetlenség és elégedettség kérdéskörében egy másik aspektus lehet az érzések milyensége. Az elégedetlenség égedetlenség alapvetően egy negatív érzés, míg az elégedettség pozitív. Mai tudatosodó világunkban egyre nagyobb fontossága van annak, hogy ttörekedj a pozitív érzések megélésére. Onnantól kezdve, hogy figyeld meg, mi az ami örömmel tölt el, mi az ami elégedetté detté tesz egészen odáig, hogy ha mégsem vagy a tetteid eredményeivel, a körülményeiddel elégedett, ne hagyd, hogy ez az érzés eluralkodjon rajtad, hiszen akkor nem lesz erőd ho hozMinerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 47

zá, hogy újra nekifogj és örömödre azt az eredményt érd el, amire eredetileg számítottál. Gondold át inkább, hogy megfelelő-ee számodra az a cél, amit kitűztél, mert lehet, hogy ott követed el az első hibát, hogy nem a megfelelő célt tűzted ki magad elé. Ha a fentiek alapján úgy ítéled meg, hogy te azon emberek közé tartozol, akiket a megelégedettség jellemez, hajrá, csak így tovább. Örülj a sikereidnek és fókuszálj az előtted álló célokra, sikerekre! De ha Te inkább az elégedetlenek táborát erősíted, javaslom, hogy mostantól, ha valamit elérsz, állj meg egy pillanatra, hagyd, hogy öröm öm legyen a szíve szívedben, és ha teheted, oszd meg a szeretteiddel is ezt az érzést. Ha figyelmedet az elért eredményeidre helyezed, és így lépsz tovább, sokkal nagyobb esélyt adsz a jövőbeni elégedettséget adó dolgaidnak. Lesták Zsuzsa - Hogy ki vagyok én? „Vagyok, Vagyok, aki vagyok” vagyok”mondanám elsőre. Magán életemben: anya, feleség, barátnő. Hivatalos életemben: szemléle szemléletformáló, beszélgetésterapeuta, emberbefektető, egészségtudatosság elkötelezett lezett híve és hirdetője, természetgyógyász, ttanár…. Összességében az élet nagy kérdéseire, apró ör örömeire, felmerülő nehézségeire rácsodálkozó EMBER vvagyok.


Tóthné Erdei Gyöngyi - Képeslapok szeretethullámai Fájó csontjait megnyomkodta, és lassan de biztosan elindult a kiskapu irány irányába. Nem bírta megállni, hogy ne nézze meg minden nap a postaládát. R Reménnyel teli kíváncsisággal indult minden délelőtt, szinte szertartás szerűen a kis ládikához. Az orvos is azt javasolta, hogy ha nehezen is megy, de minden nap sétáljon egy kicsit, mozgassa meg csontjait, izmait. gállt, mert hallotta, hogy odabent csörög a telefon. Na, most mi Félúton megállt, legyen?- gondolta magában. Visszaforduljon vagy nem? De lehet mire beér, el is hallgat a csörgés. De az rendületlenül csilingelt tovább. Inkább mégis bemegy felvenni a telefont, mert biztos valamelyik családtag az, és elég sok sokáig szoktak csörgetni, tudják, hogy nem tud odavágtatni a telefonhoz. Most is ez volt a helyzet. Még csöngött a telefon mire beért, és fel tudta időben ve venni. Egyik kedves unokahúga telefonált. Szerencsére a rokonai gya gyakran hívták telefonon, még ha csak egy pár percre is, hiszen nagyon szerették Marika nénit és odafigyeltek rá. Már régóta egyedül élt, a rokonság messze lakott tőle, így ezek a telefonhívások jelentették a családi összetartozás érzését. Persze azért meg is látogatták néha, de mindenki dolgozott és a szűkebb cs családjukra is csak a hétvége jutott. A telefonbeszélgetés után megint nekivágott az útnak a postaládáig. Kinyito Kinyitotta és nagy örömére egy képeslapot talált benne. Szerette a képeslapokat, mert olyan szépek. k. Ez is egy szép példány volt. Egy virágcsokor és egy szülin szülinapi köszöntés volt rajta. Tényleg, nemsokára lesz a születésnapja. – villant az eszébe. A 73. születé születésnapja. Hogy repül az idő. Mennyi minden történt a 73 év alatt! Mennyi mi mindent megélt! Volt része észe nagyon sok örömben, de bánatban is. Mégis meg tudta őrizni a jókedvét, a humorát és a kíváncsiságát a világ dolgaira, a szer szeretetet a szívében mások iránt. Biztos volt benne, hogy ez az, ami miatt most is szellemileg friss tud maradni. Persze a test márr nem olyan friss, de nem hag hagyMinerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 49

ja el magát és szerencsére mindig van, aki segít neki olyan dolgokban, amit ő már nem tud megoldani. Nagytakarítás, ablakpucolás, ezekre már nem is mer vállalkozni. Elmélázó tekintete újra visszatért a képeslapra és tovább olvasta vasta a jókíváns jókívánságokat. A végére érve viszont egy ismeretlen név volt aláírásként. - Vajon ki lehet? Nem rémlik, hogy ismerném. Vagy már nem is vagyok olyan fitt szellemileg és a neveket is elfelejtem? Megnézte a bélyegzőt rajta. Lehet, hogy Ágikának a lánya küldte? Vagy ő nem is ott lakik? Hirtelen nem is tudta mit gondoljon. De a szép képeslap látványa és a tény, hogy íme, volt valami a postaládába örömmel töltötte el lelkét és nem mo morfondírozott tovább azon ki küldhette, csak örült neki. Bevitte és sz szépen odaállította a tükör mellé az előszobában. Másnap épp kint volt az udvaron a kedvenc virágait locsolgatta, amikor érk érkezett a postáskisasszony. Kedvesen ráköszönt Marika nénire és nyújtotta felé a két küldeményt. Egy képeslapot és egy levelet. Marika néni éni örömmel vette át őket és nagyon csodálkozott, hogy két nap is egymás után van postája. Ilye Ilyesmi azért nemigen szokott előfordulni. A képeslapot azonnal megnézte, és ismét egy születésnapi kívánság állt rajta. Egyik kedves rokona küldte. A lev levelet nem bontotta ntotta fel ott az udvaron, hanem bement vele a konyhába. Úgy döntött, hogy szép kényelmesen elhelyezkedve bontja fel. Meglepetésére az is egy gyönyörű képeslap volt tele mindenféle jó kívánságokkal, köszöntéssel. Arca felderül, bár nem jött rá ki a feladó, mert nem volt csak egy keresztnév a képeslap alján. Nem tudta miért, de ma nagyon jó kedvvel ébredt. Még a csontjai sem fájtak, könnyedén mozgott, jól érezte magát. A reggeli közben kinézett az ablakon, és a tekintetét mágikusan vonzotta a postaláda.


- Áhhh. hh. Nem létezik, hogy ma is kapjak valamit. Ilyen még nem történt meg. De ha mégis lesz abban a ládikában valami? Csak egy ici-pici pici valami. Csak egy képeslap megint. Alig bírta kivárni a 10 órát. Akkor szokott arra járni a postás, de ma még ez is az izgalmát mát akarta fokozni, mert 10 perccel később jött, mint szokott. De megérte a várakozást, és alig akart hinni a szemének. Öt képeslapot kapott egyszerre. Végtelen nagy volt az öröme. Alig tudott szóhoz jutni. A postáski postáskisasszony is felköszöntötte és még néhányy mondat erejéig beszélgetett Marika nénivel. Ő mindig örült, ha a postáskisasszonynak volt egy kis ideje beszélge beszélgetni, de most alig tudott a szavaira figyelni, mert már szívesebben ment volna befelé, hogy megnézze a képeslapokat. Végre bejutott és egyenkéntt végigböngészte az újabb jókívánságokat. Rep Repesett a szíve, de nem értette miért küld neki annyi ismeretlen ember képesl képeslapot. Felhívta a testvérét és elújságolta neki az elmúlt napok eseményét. Ke Ketten sem tudták a titkot megfejteni. A következő napokban csak ak úgy áradtak a képeslapok, a postáskisasszony már messziről lobogtatta őket. Vele örült ő is a sok szívből jövő küldemén küldeménynek. Kérdezte is, hogy mi ez a rengeteg képeslap. Marika néni nem tudta pontosan elmagyarázni, mert ő sem értette egészen, mi történi történik, de megtudta, hogy egyik unokahúgának van a keze a dologban. - Egy nagyon nagy meglepi a szülinapomra. Bocsánat, hogy ez ennyi munkával jár neked kedveském! - Jaj, ne tessék viccelni, ez rendkívül nagy öröm és megtiszteltetés nekem. A képeslapok pedig igazán gyönyörűek. Már több mint 21 képeslapot kapott rengeteg kedves szóval, köszöntéssel, szeretettel. Azt sem tudta, hova tegye ki őket, hogy mindet lássa, mert a ttükörhöz más nem fértek. Így a konyhaszekrény üveges ajtai is megteltek a képeslapokkal. Napjában pjában többször is megnézegette őket, sokszor könnyes Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 51

szemmel a meghatódottságtól. Este épp az unokahúgával beszélt telefonon, aki elindította ezt a képeslap szeretethullámot. - Évikém, ha látnád milyen szép képeslapokat kaptam, és mennyit. Olyan cs csodálatoss ez az egész. Ismeretlen emberek, annyi jót és szépet írnak nekem. Nem is tudom, mit mondjak. – mesélte izgatott hangon Marika néni. Jönnek a képeslapok az ország minden tájáról. Ha nincs is cím írva, de a bélyegzőn llátom, hol adták fel. Ilyen boldog mostanában anában nem voltam, és ilyen különleges dolog velem még soha nem történt. - folytatta el - el csukló hangon, de lelk lelkesen a mesélést. Ilyen sokan gondoltak rám. El sem hiszem. Ez egy csoda. Eközben a vonal túlsó végén Éva is meghatódva, mosolyogva hallgatta nagynénje lelkes beszámolóját. Ő sem gondolta az elején, amikor az interneten az egyik csoportban megosztotta a kérését, hogy ez a meglepetés ilyen jó sik sikerül. Hálásan gondolt csoporttársaira, akik vették a fáradságot és elmentek a postára feladni egy képeslapot eslapot tele jókívánságokkal. Időt, energiát és pénzt szántak egy számukra idegen ember köszöntésére, és boldoggá tételére. Elégedetten dőlt hátra a fotelba, és hallgatta tovább nénikéje boldog szavait. Éva és családja messze lakott Marika nénitől, úgyhogy gy a napján nem tudták köszönteni csak telefonon, de hétvégére összegyűlik majd a család Marika néninél és megcsodálhatják ők is a sok szeretettel teli képeslapokat. Boldog volt, elégedett volt és nagyon örült, hogy mégis fel merte tenni ezt a kérést a csoportban. oportban. A csoporttagok is hírekre éhezve kérdezgették, mit szólt Marika néni a képeslapokhoz? Ők is nagyon izgultak, hogy a küldeményeik időben, épp a születésnapra érjenek oda. Nem is számított ilyen lelkesedésre. Éva pedig lelkesen és szeretettel a szívében vében tájékoztatta őket mindenről, amit megtudott a nagynénjétől telefonos beszélgetéseik során. Megígérte, hogy a szombati szülinapi buliról készít néhány fényképet is, amit megoszthat a cs csoporttal, a sok örömért és kedvességért, amit kaptak a csoporttago csoporttagoktól, mert ez nem csak Marika néninek okozott nagy örömöt, hanem Évának is. Csodál Csodálatos érzés kerítette hatalmába, mikor arra gondolt, hogy íme, mennyi jó eemMinerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 52

ber él kis hazájában. Mennyien ugranak azonnal, ha valakinek egy kis örömöt szerezhetnek, akár ismeretlen az illető akár ismerős.

Tóthné Erdei Gyöngyi - Mindig is nagyon szerettem o olvasni és imádom mások történetét hallgatni vagy olvasni. Gyermekkoromban mindig a felnőttek körül játszottam, hogy halljam miről beszélnek. Az iskolában a matematika és a fogalmazás volt a kedvenc tantárgyam. Amikor M Magyarországra jöttünk hosszú szú leveleket írtam az ottmaradt barátaimnak és rokonaimnak. A válaszlevé válaszlevélben folyton elnézést kértek, hogy ők nem írtak olyan hosszú leveleket mint én. Most újra előtérbe került az írás az életemben, csak most egy teljesen sen más formában.


Hunka Zenta - Hormonok hatalma Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget lönbséget tudjak tenni. Assisi Szent Ferenc

Életem legboldogabb időszaka volt várandósságom ideje. És nem azért, mert babát vártam. Illetve nem pusztán a ténytől, hogy kisbabám lesz. Hanem a hormonoktól. Hadd fejtsem ki bővebben! Aki ismer, tudja, hogy nem jellemző rám a „tízig számolok” képessége. Sok galibába keveredtem már amiatt, hogy nem tudom tartani a szám, ha valami miatt elönti agyamat a vörös köd. Ez pedig elég gyakran előfordul. Valami mindig kiváltja a nemtetszésemet, morgolódásomat, zsörtölő zsörtölődésemet. Egész életemben azt gondoltam, hogy ez valami személyiségbeli, vagy neveltetési hiba. De a kilenc hónap alatt rájöttem, hogy az ok valami másban keresendő. Hiszen abban az időszakban sem volt másképp, mint előtte. Illetve sok mi minden másképp volt, de inkább nehezítő körülményként. Mégis elégedett és kiegyensúlyozott voltam. Mint soha azelőtt. Pedig akkoriban rengeteg határidős tennivaló szakadt ránk a munkahely munkahelyemen, nagyon sokat túlóráztam. Annyi feladatot adott a külvilág, hogy szegény pocaklakóval igazából nem is igen tudtam foglalkozni. Emellett két hónapon át minden áldott nap délelőtt tizenegy előtt és délután öt után folyamatos rosszullét környékezett; s ha csak bármiféle ételre gondoltam – nemhogy ettem volna – már émelyegtem. Hónapokig rémes szájízem volt, amitől sem inni, sem enni nem akaródzott. Később a pocakomtól fértem el egyre neh nehezebben– főleg a tömegközlekedési eszközökön. Márpedig minden nap kétszer utaztam csúcsidőben egy-egy egy órát, s legtöbbször állva. Mivel télen kezdtem Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 54

gömbölyödni,, így a kabát takarásában nemigen látszott édes terhem. Igy Igyekeztem tehát úgy helyezkedni, hogy védeni tudjam a pocaklakót a hozzám préselődő tömegtől, ami miatt mindenki a hátamnak nyomakodott. Lépcsőzni egyre nehezebben tudtam, mert nem kaptam levegőt. Vicces cces volt, hogy egy 20-30 30 fokos lépcsősor megmászása mekkora problémát jelentett. Úgy közl közlekedtem, mint az idős anyókák. Mindemellett havonta nőgyógyászhoz kellett mennem, meg vérvételre és különféle extra kivizsgálásokra, ahol nem egyszer tettek megjegyzést st kedves asszisztensek a koromra, összefüggésben azzal, hogy talán nem is születhet már normális gyerekem (épp csak elmúltam 40). Maradék szabadidőmben pedig szorgosan információt gyűjtögettem a vára várandósságról, szülésről, hogy kiigazodjak a számomra új helyzetben lyzetben és a lehető legjobban készüljek az anyaságra. Mindeközben állandóan álmos és fáradt voltam. Mindezek ellenére teljesen kisimultam. Az első két hetet leszámítva. Mielőtt ugyanis a kis pocaklakó befészkelődött volna a jó kis anyaméhbe, olyan éérzelmii hullámzáson mentem keresztül, mint még soha. Mindenen megbántó megbántódtam, elképzelt sérelmeket gyártottam és belekötöttem mindenkibe. Extrá Extrábban, mint valaha. Ez a két hét sajnos egybeesett baráti társaságunk egyhetes biciklitúrájával, meg egy kedves barátunk lagzijával. agzijával. Sebaj. Utólag kimagy kimagyaráztuk magunkat. Persze akkor nem volt annyira vicces. Amint letelt azonban a két hét és az aprónép biztosan megtapadt odabent, mintha kicseréltek vo volna. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy valami – elnézést, valaki – van odabent. Nyugodt, boldog, elégedett és kiegyensúlyozott időszak következett. Semmin nem akadtam fenn, nem húztam fel magam. Békés, nyugodt és kedves vo voltam. Férjem is házasságunk – eddigi – legboldogabb időszakaként emlékezik erre a kilenc hónapra. Igyekeztük ük is kiélvezni, mert hozzáértők megnyugta megnyugtattak: a boldogság édes madara hamarosan elrepül. Amint kibújik a kis lakó, visszaáll minden alaphelyzetbe. Egy pár nap és a hormonok rendeződnek régi rendetlenségükbe, én meg az elégedetlen üzemmódba. Sajnos igazuk lett. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 55

Titkon persze reméltem, hogy nem így lesz, de úgy voltam vele, ha 40 évig jó volt úgy, még egy kicsit jó lesz. Arra azonban egyáltalán nem voltam felk felkészülve, ami következett. Mert nem olyan lett, mint korábban … hanem sokkal rosszabb. Méghozzá látszólag komolyabb ok nélkül. Jó, egy kicsivel kevesebbet tudtam aludni; de volt már ilyen az egyetemi évek alatt, meg várandósan is kétóránként jártam ki éjszaka. Igaz, hogy 24 órán át össze voltam zárva egy ébren szinte állandóan síró – mit síró, üvöltő – aprósággal; de ha vendég érkezett, azonnal beverte a szundit, akár több órára is, mutatva, hogy milyen irigylésre méltó helyzetben van az anyukája. Rendben van az is, hogy két óránként fejtem a tejet fél órán át, amikor épp nem azzal küzdöttem, hogy szoptatni ni próbáljak, vagy leleményes kis szerkezetből me mellemhez erősített csövön keresztül tápszerrel vagy lefejt tejjel töltsem meg a feneketlen bendőt. Oké, hogy szaladt a ház és locsolás hiányában kiégtek a kertben és a balkonládákban a növények. Elviselhető, hogy a tejtermelés miatt folyton éhes voltam, de nem volt időm enni, vagy akárcsak ételkészít ételkészítésig jutni. Teljesen szokványos, hogy a fürdésről, hajmosásról csak álmodtam, valamint az illemhelyre is lopott időkben, fülelve jártam és általában rohanva hagytam el, sokszor dolgom végezetlenül – vagy el sem jutottam odáig, bár kellett volna –,, mert megszólalt az apró, de annál nagyobb hangú sziréna. Az sem annyira meglepő, hogy fogalmam nem volt, miként lehet megnyugtatni egy ilyen apróságot, aki kezdetben a karjaimban jaimban is csak bömbölt – ami persze frusztrálttá tett engem, még nagyobb üvöltésre késztetve az aprónépet. Ez mind természetes egy frissen szült, első gyerekes anyuka esetén – mint megtudtam – és nem indok az extra kiborulásra. Amint az sem, hogy a vára váratlan jött császármetszés sokkját, a nagyon akart szoptatás sikertelenségét fel kellett dolgoznom pszichésen úgy, hogy igazából nem volt időm magamra. Merthogy 24 órás „bodyguard”, nővér, szakács, komornyik, szobalány stb. voltam egy személyben egy magatehetetlen etlen despota mellett hónapokon át a hét minden napján. Az is tök oké, hogy úgy mozogtam, mint egy esetlen medve egy csiga lassúságával, mert a várandósság és a császár miatt a hasi hasizMinerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 56

maim mennyisége és minősége egy fél éven át alulról közelítette a nullát, s közben minden ezen izmok munkáját igénylő mozdulat még fájt is, a köh köhögésről, tüsszentésről nem is beszélve. Teljesen természetes, hogy alig tudtam felülni, felkelni az ágyból – csak valamibe kapaszkodva. Ez mind teljesen rendben van, hiszen cserébe ott a várva várt tündérbogyó, aki majd három háromhat-kilenc kilenc hónap múlva (attól függően mennyire vagyok szerencsés) az él életem közepe, szemem fénye, örömöm forrása lesz – ha kibírom addig idege idegekkel és fizikummal. Szóval ez mind OK, bár ezekről is mélyen hallgatott eelőzőleg minden gyerekes ismerősöm a kilenc hónap alatt. De, hogy a várandósság alatt barátságos, segítőkész hormonok a szülés után ellenem forduljanak, sőt tulajdonképpen elpárologjanak… Na, az volt a sok. Várandósan sokat pityeregtem, meghatódtam szinte minden – számomra is meglepő módon, mivel nem az a szentimentális, elérzékenyülő fajta vagyok, hanem inkább kemény. A szülés – pardon: vágás – után viszont mindenen kiborultam, ami sajnos nem pusztán kedves kis sírdogálást jelentett. Igencsak csúnyán kezdtem em beszélni, kötözködtem, kritizáltam, elégedetlenkedtem mindenkivel – mentségemre legyen mondva, hogy magamat is beleértve. Még újszülött magzatommal is kiabáltam rendszeren, amikor elszakadt a cérna. Néha semmiféle pozitív érzelemre nem voltam képes irán irányában. Negatívra annál inkább. Ez a negatív fordulat már az öt nap kórházi tartózkodás alatt bekövetkezett. Amilyen gyorsan jött a kisimult időszak várandósságom kezdetén, olyan gyo gyorsan, sőt gyorsabban illant el a szülést követően. A műtét után – mellkasomon a babával, kézfejemben az oxitocin-ellátást ellátást biztosító kanüllel, fekvő testhel testhelyzetre és részleges mozdulatlanságra kárhoztatva a gerincembe kapott érzé érzéstelenítő hatása miatt – még boldog voltam. Szerelmes a férjembe és a gye gyermekembe. Csak néztem az apróságot, ságot, aki akkor már mélyen aludt meztelen egymáshoz simulásunkban és megszűnt az idő és a külvilág. Életem legelég legelégedettebb, legboldogabb pár órája volt. Igazi csúcspont. Aztán a nővér haz haza-


küldte a férjemet, a kismanót pedig elvitte, mivel a katéter miatt fekvésre voltam kárhoztatva. Kezdtem érzékelni derekam, lábam, térdem, lábfejem – s a ballont is, a kat katéter végén. Egész éjjel úgy éreztem, hogy ki kell mennem – de nem lehetett. Fél órát, ha aludtam. Hajnalban végre kivette a nővér a katétert, felállhatt felállhattam – mint egy lassított filmen –,, és kimehettem az illemhelyre, meg zuhanyozni. Végre. Helyreállt a rend, gondoltam. Úgy egy fél órára. Aztán meghallottam a gyereksírást. Hamarosan kiderült, hogy az én csemetém tartozik hozzá. Éhes és hiányzik anya. Behozták ák és otthagyták mellettem gurulós ágyacskájában. Na, innentől indult be igazán a leszállóág. Ha aludt, nem lehetett ébreszteni, tehát szoptatni sem. Ha felébredt, azonnal evett volna, de nem volt hozzá türelme – vajon kitől örökölte? S mivel egyre éhesebb volt, hát jelezte. Han Hanggal. Amitől persze elfáradt és újra ébreszthetetlen álomba zuhant. Egy idő után megindult ugyan a tej is, de valahogy mégsem találtuk a megfelelő tes testhelyzetet, hogy annak természetes módján vegye magához a kisbogár. Így eszközöket kaptunk a nővérektől: én a kitermeléshez, ő a fogyasztáshoz. Ez a körítés persze mindenkit alaposan elfárasztott és feszültté tett. Szóval, az ötödik nap végére azt hittem, nem jöhet rosszabb. Reméltem, hogy otthon – nyugodt, látogatómentes környezetben – majd csak javul a helyzet. De akkor jött még csak a java! Az éjjeli etetések – szoptatás híján „szoptanít” eszközzel. Ültem az ágyban éjjel, hulla fáradtan, fájó has-sebbel, sebbel, próbálva ölben tartani egy folyton m mocorgó és üvöltő éhes apróságot; feszülten küzdve zdve azzal, hogy a mellemre er erősített kis gumicsövet jól kapja be, hogy a tápszer vagy anyatej a szájában la landoljon, miközben a mellbimbót is bekapja, hátha mégis szopik közben, sőt rákap az ízére és helyreáll az anyatermészet rendje. Öt hétig bírtam. Aztá Aztán egyik éjjel eljött a mélypont. Súlyos választás elé kerültem. Vagy változtatok, vagy ön és közveszélyes állapotba kerülök hamarosan. Ha így folytatódik ttovább, akkor már nem pusztán verbálisan jelentek majd veszélyt mindenkire,


hanem tettlegesen is. Akkorr éjjel férjemmel elcsomagoltuk a „szoptanít” „szoptanít”-ot és elővettük a cumisüveget, amiről addig hallani sem akartam. Persze a tényt valóban elfogadni, hogy a fejés és a cumisüveg végleges tá társunkká szegődik hosszú hónapokra, azért beletelt pár hétbe. Ráadásul a hormonok ettől még nem döntöttek úgy, hogy ismét kegyeikbe fogadnak. V Viszont egy kis javulást engedélyeztek az idő múlásával. Kicsit jobb lett a vise viselkedésem, bár még így is rosszabb volt a megelégedettségi indexem, mint bármikor korábban a házasságunk alatt. att. Ha a férjem nem olyan kedves, bék béketűrő, türelmes és szerelmes, mint amilyen; akkor ma már a gyermekeiket egyedül nevelő anyák táborát szaporítanám. Szerencsére nem így lett. A dolgok viszont haladtak tovább a maguk rendjében, én pedig még mindig csak loholtam utánuk. Minden szétcsúszott körülöttem és bennem, s én ké képtelen voltam bármit is átlátni, vagy világosan gondolkodni. A gyermekszülé gyermekszüléssel egy totálisan új, számomra ismeretlen világba cseppentem, ami megijes megijesztett és emiatt támadásra is kényszerített. t. Mindenki ellen. Hetekbe telt mire újra világosan tudtam gondolkodni és akár csak egy órára is, de előre terve tervezni. Ekkor kezdtem ismét megnyugodni, hiszen végre egy icipicit újra ura lehe lehettem a helyzetnek, az időm e parányi részének. Ez is frusztrált még még, hiszen nem voltam ehhez szokva, de a megelégedettség hiányából fakadó elégede elégedetlenség ördögi köre végre megszakadt. A lefelé tartó spirál megállt. Szent FFerenccel ellentétben nekem ugyan nem volt meg sem a türelmem, sem a b bátorságom, sem a bölcsességem, de a kegyelem megtalált. Persze azért gyakran visszasírom várandósságom elégedett kilenc hónapját, ami lassan a népmesék ködébe vész. Amikor a hormonok kegyeikbe fogadtak. Talán egy újabb gyermek visszahozhatná – jön a kósza gondolat néha. Talán, ha újra olyan lyan kiegyensúlyozott és magabiztos csemete növekedne a poc pocakomban, mint a korábbi. Bár türelemből neki sem mértek bőkezűen, de el elégedettségi indexe jóval magasabb, mint az enyém. Persze neki könnyű – hanggal mindig eléri azt, amit akar. S ha nem, hát egy mosollyal. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 59

Hunka Zenta - Jelenleg logisztikai menedzser folyamatos ügyeletben egy 14 hónapos csoda mellett. Korábban a környezet védelmén fáradozott hivatássszerűen. Számos hobbija mellett 10 éves kora óta kíséri az írás. Legnagyobb bánata, hogy középiskolai lai kötelező fogalmazásait nem kaphatta meg. Minden más írását őrzi. Egy időben fűvel fűvelfával megosztotta. Aztán csak a számítógé számítógépnek írt. Aztán egy ideig sehogy. A kreatív írás tréningen született újjá. Azóta néha ír és van, ami itt-ott olvasható is.


Zentay László - Tibi kocsija - Na, milyen? – kérdezte Bátya, amikor visszaértek a Merkúr--telepre. - Nem is tudom – vont meg a vállát. - Nem korallpiros. - Hát nem – hagyta rá Bátya. - De piros. - Meggypiros – mondta csalódottan. - De legalább nem szürke, vagy krémszínű, mint eddig mindegyik. - Az igaz – adott neki igazat, majd még egyszer alaposan körbejárta az autót. A 2107-es es Lada személygépjármű abban az időben a keleti autógyártás cs csúcsát jelentette. Ez már nem Zsiguli volt, hanem Lada, 1500 köbcentis bcentis motorral, 10 liter körüli fogyasztással, hivatalosan 5 személy szállítására tervezve. Igazi autó, igazi anyagból. Csak a színe. Az sehogy sem akart olyan lenni, mint amilyet szeretett volna, amilyenre vvágyott. Bátyának végül is igaza volt: legalább nem szürke vagy krémszínű. 5 évig álmodozott erről a pillanatról. Amikor besétál a telepre, és a sok, rán ránézésre egyforma autó közül majd ráköszön az övé, az, amelyik majd elviszi mindenhova. Amelyik „az” autó lesz. Az ő autója. És most itt állt, már harmadszorra, tétován.


Az első alkalommal egyszerű volt a helyzet: volt Lada a Merkur Merkur-telepen, csak éppen nem 2107-es, hanem Szamara. Az pedig nem kellett. Eljöttek, megnézték, nem tetszett, hát hazamentek. Várakoztak egy negyed évet, majd újra eljöttek, mert újra jra hívták őket. Most már volt 2107-es, de csak szürke és krémszínű. Hát megint hazamentek. Akkor is Bátyával jött, mint legelőször és mint most is. Az ő Wartburgával tették meg immár harmadszor is ezt a nem túl rövid utat, aminek kétszer már szomorkásra sikerült ikerült a hazafelé vezető része. Otthon a gyerekek már az erk erkélyen álltak, és csalódottan figyelték, amint Ő ismét Bátya autójából szállt ki és nem a sajátjukból. Erre gondolt, és harmadszor is körbejárta az autót. A meggypirosat. - Na és ha meggypiros? - rángatta vissza a valóságba Bátya kérdése. - Más árnyalat, ennyi az egész. Festő vagy, tudhatnád. Nem volt sem ingerült, sem türelmetlen, bár minden oka meglehetett volna rá. Jól tudta, hogy nagy pillanat ez az öccse életében. Az első új autója. Átélte ezt már ő is, de őt nem érintette meg ilyen mélyen. Az öccse viszont más volt. Érzékenyebb, befelé fordulóbb. Magányosabb. - Hát... – hezitált még egy kicsit, majd kijelentette: - Vigyük!


- Na végre! - csapott nagyot Bátya a hátára, majd egy hatalmasat sóhajt sóhajtott. - Ezt is megértük – mondta mosolyogva, még mindig öccse vállát lapogatva, miközben az iroda felé lépkedtek. Ő még egyszer visszanézett. Egy apró mosoly suhant át az arcán, ahogy belegondolt, hogy nemsokára az övé lehet ez az oly régóta vágyott autó. Csak hát a színe. Amiatt kicsit csalódott volt. Persze tudta ő, hogy nem lehet minden tökéletes, és hogy majd idővel me megszokja, sőt meg is szereti ezt a színt, ezt az árnyalatot. Idővel. Valami hasonlót érzett, mint amikor a lány, akit már régtől kedvelt éés félve udvarolgatott is neki, egyszer csak igent mondott. Akkor is ott volt az a majdnem. Mert akkorra a lánynak már volt egy kisfia – valaki mástól. Akkor gondolta először, hogy majd idővel minden egyenesbe kerül, hogy majd ők ketten – vagyis hárman, és idővel talán majd négyen vagy öten – minden nehézségen átjutnak, mert elfogadják egymást és a dolgokat úgy, ahogy vannak. Idővel. Ennek már több mint tíz éve, és az idő őket igazolta.


Munkával, kitartással, szeretettel és emberséggel eljutottak ide is – immár négyen -,, egy újabb állomásra, egy újabb álom beteljesedésének kapujába. Most már mosolygott ő is, és miközben az iroda felé közeledtek ő is nagyot csapott testvérbátyja hátára – csak úgy, jókedvéből. - Na látod, - mondta neki Bátya oktatón, mint idősebb bb testvér a fiatalabbnak. - Nektek is összejött végre! Hogy fognak neki örülni a gyerekek! Na meg az asszony! - majd kajánul rákacsintott öccsére: - Ezért biztos kapsz valamit az este, mi? Ezen mindketten jót nevettek, majd beléptek az irodába, hogy elint elintézzék a papírmunkát. - Az öné lesz? - kérdezte Bátyához fordulva a telepvezető, és már nyújtotta is neki a papírokat, de ő feltartotta kezeit. - Nem, az öcsémé – tolta előre testvérét. - Ez a Tibi kocsija lesz. Megdolgozott érte. Ő pedig fülig pirulva, de büszkén vette át az okmányokat. És már az sem zavarta, hogy a színhez az volt írva: meggypiros. A lényeg, hogy megdolgozott, hogy megdolgoztak érte.


E. V. Seymour - Több van hátra, mint előre Hosszú évek óta nem beszéltek, a válásuk után nagy ritkán találkoztak, azt is csak az utóbbi időben, a nagylány második esküvője óta. A hír lesújtó volt, miszerint a gyerekei apja rákos beteg, műteni fogják, a kilátások egyelőre jók. Hirtelen felindulásból küldte az sms-t. t. „Akármi történik, gondolj arra, milyen jól sikerült gyerekeink vannak!” A volt férj megsértődött, a lányok kiakadtak! – Hogy írhattál ilyen sms-t neki??? – Miért? Ez az sms teljesen helyén való! Ha most a guillotine alatt állnék, vagy bármi rmi más történne, akkor is azt mond mondanám, hogy megérte! Nekem megérte akármennyit élni, mert van két szép gyerekem! – Jó, de te nem vagy rákos beteg! – hangzott a replika. Kicsit zzavarban érezte magát. Soha nem volt számára kétséges, bármit hozott az Élet, bárhogyan alakult és alakul, úgy érezte, neki már megérte, hiszen látta a két gyönyörű lányát és a két unokát, egyetlen perc sem volt hiábavaló. Csöndes nyári este volt, mikor a leltárt készítette. Gyors leltár volt, semmi aprólékosság, hirtelen gondolt végig égig olyan pillanatokat, amik örökre bevésték magukat a lelkébe. Emlékezett a beszélgetésre, mikor édesanyja megmondta, a jó eredmények ellenére nem mehet középiskolába tovább tanulni, mert nincs rá pénz. Gépíró iskolába kellett mennie, hogy minél előbb pénzt énzt keressen. Később áldotta a helyzetet. „Anyám milyen jó szakmát adott a kezembe!” – mondogatta, hiszen a gépelésből tartotta fenn magát és válás után a két gyerekét. Munka mellett végezte a szakközépiskolát. Emlékezett az érettségi drukkra, az előtte lévő évő időszakra. Harmadikban már majdnem feladta, de apja lebegett a szeme előtt, mikor az első év végi bizonyítványban a négyes-ötös ötös jegyek között kkiszúrta a kettes kémiát. – Ez nem bizonyítvány! – mondta az öreg – és ő még az érettségi bizonyítványt sem mutatta meg neki.


Így indult a nagybetűs Élet rejtelmekkel és sejtelmekkel teli rengetegébe, a húszas évei elején járva. Jött a házassága, a gyerekek születése. A nagylány születésekor szepszist kkapott, amibe majdnem belehalt. Attól az időtől számítva más lett az értékrendje. Erre jóval később, az évek során jött rá, és szerette az új értékrendet, ami az Élet és a Szeretet igenlése. A gyerekek betegeskedései, kisebbik gyerek asztmája, az évekig tartó küzdés a betegségekkel és az anyagiakkal. Mégis pozitívan n könyvelhette el azt az időszakot, hiszen kigyógyultak krónikus b betegségekből, és ez az áldott gyerekorvosoknak volt köszönhető – szerencséje volt velük. Élete delén jött a főiskola. A lányok kamaszok voltak, nehéz volt velük. Vált Változatlanul egyedül nevelte te őket, a szülők elmentek, az apjuk nem segített, telj teljesen magára maradt, mégis egy hétig táncolt örömében, mikor felvették a főiskolára. Nagy pillanat volt! Élete nagy álma teljesült! Sok bizonyítványt megszerzett már addigra, vagy négy tanfolyamot elvégzett zett a munka és a gy gyerekek mellett, de ez volt az Álom. Egy diploma a kézben! Erre vágyott igazán! Apja még élt, mikor egy látogatás alkalmával beszámolt az egyik tanfolyam elvégzéséről. – Na, Te is kitapétázhatsz a bizonyítványaiddal! – jegyezte meg az öreg. Még ma is emlékszik az utolsó képre, mikor a buszra felszállt, ahová az apja kísérte ki. Akkor találkoztak utoljára. A diplomát hosszú évek múlva kapta meg. Már nem volt, akinek büszkén mutogassa, A3 A3-as méretre kinagyíttatva kitapétázta vele szobájának jának azt a sarkát, ahol a számítógépen dolgozott. Valahányszor ránézett a falra, mindig az apja jutott eszébe. Aztán volt a vidékre költözködés. Mindig is vidéki lány volt, a fővárosban leélt húsz évet csak praktikumnak tekintette. Praktikus volt a gyere gyerekek iskoláztatása és a munka szempontjából, de igazán soha nem érezte jól magát a váro városban. Nagy fordulópont volt az életében. Mikor megtudta, hogy nagymama lesz, akkor jött a második örömtánc-lejtés. lejtés. Ott voltak a szülőszobán, a nag nagylány, aki szült, és ők a kisebbik lánnyal a drukkerek. Ők hárman, az örök ö öszMinerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 66

szetartozók. Volt ideje végiggondolni az eltelt éveket, de soha életében nem volt olyan pánikban, mikor a babát várták, hogy végre megszülessen. Aztán jött a megkönnyebbülés, hogy egészséges, és minden rendben endben van vele. A második unoka születésénél nem volt alkalma ott lenni, de az öröm nem volt kisebb, mikor meglátta az Új Embert! Nem gondolta tovább. Ezek voltak a legjelentősebb pillanatok, amik eszébe jutottak. A legtöbb csodálatos pillanatnak a gyerekek kek apja is részese lehetett volna. Semmi bűntudata nem volt az sms miatt. Úgy érezte, helyén volt, nem írt ő semmi rosszat. Akármi történik, akárhogy lesz, megérte! A lányok munkájuk és a család mellett minden erejükkel az apjukat ápolják, pedig annak húsz sz év alatt nem nagyon jutott eszébe, hogy gyerekei vannak. Talán a betegsége folytán rájött, mi mindent elszalasztott az életében. Még ő is meglátogatta a kórházban, mintegy elköszönve. Sajnálja, hogy nem kérde kérdezheti meg tőle: – Mit gondolsz, Öreg, megérte???

E. V. Seymour – 9 éves korom óta szeretnék író lenni, azt hiszem, most így 50 év elmúltával éppen ideje me megvalósítani a gyerekkori álmokat.


Oláh Gyöngyi Leonida - És és Föld 2 Osztálytalálkozóval álmodtam. Furcsa volt, nem is tudom visszaadni… Talán, mintha halottak lettünk volna, akik már elszámoltak a múlttal. Vagy éppen, hogy még nem tették le a múltat? Nem sokra emlékszem, csak néhány os osztálytársam arcára, és abból tudom, hogy az általános iskolai osztályom volt. A másik, ami feldereng, dereng, az egésznek a hangulata. Általában jól sikerültek a ttalálkozók, élveztük egymás társaságát, gondtalan diákok voltunk újra. De az álmomban volt valami mélység, amit talán nem neveznék szomorúságnak, de akkor minek nevezzem? Ide kapcsolódik talán egyy másik történet, mikor pár éve táborozni voltam és néztem a lányokat, asszonyokat a zuhanyozóban. 18-tól tól 68 68-ig mindenféle korú nők sürögtek körülöttem, pucéran vagy félmeztelenül. Külön Külön-külön láthattam volna őket bombázónak, átlagosnak vagy kövérnek, kóró kórónak, túl ilyennek-olyannak… olyannak… Mégis, így csokorban nem számított, hogy ki szép, és kinek kellene inkább takargatni magát. Elmúlt az ítélkezés belőlem. (Talán magammal szemben is.) Azt éreztem, hogy szörnyű lenne 30 egyforma Barbi Barbilány. Varietum delectat. Azt hiszem, minden élet: Élet. Minden élet fontos, minden élet tapasztalás. Minden élet hozzáad a közöshöz, az Egészhez, hozzátartozik az Egyhez. Nincs sikertelen vagy rossz élet. Vállalt szerepek vannak. Ezért próbálom gyakoro gyakorolni, hogy mikor épp negatív érzelemmel – utálattal, haraggal, sajnálattal – nézek valakire, azt mondjam magamban: „Ő is Én vagyok!” Nem lehetek jó, szép, okos, ügyes, csinos, megvilágosodott, ha nem lenne valaki, aki rossz, csúnya, buta, ügyetlen, csin-telen, sötét lelkű éppen. Ha most ell kellene mennem egy osztálytalálkozóra, nem is tudom, mit mo mondanék magamról, hogy mi is történt velem az elmúlt években. Néha azt h hiszem, hogy csődtömeg vagyok. Néha meg látom, hogy mennyi minden érik bennem, mennyi tanuláson vagyok túl, mennyi élményt gy gyűjtöttem, mennyi csodát éltem meg. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 68

Nézz meg egy fát! Mennyi mindent látsz rajta. Ott van a testén az egész élete. Törzse vastagságából következtethetsz arra, hány éve „állja már a sarat”, hány évgyűrűt számlálhat. Göcsörtök, elhajlások, kidudorodások. Lát Látod rajta, hol csavarodott meg, mert másik fa volt az útjában, hol állta kő az útját a gyökerének, hol törte le a vihar az ágát, hol karcoltak törzsébe szívet és bet betűket, merre hajlította a szél vagy hogyan formázta a kertész. Nem mondod neki; de csúnya vagy gy te fa, miért hagytad, hogy ezt tegyék vveled, jobban kellett volna igyekezned, kiállnod magadért, megvédened magad. A fák állnak szelíden. Lassan növekszenek - a mi időérzetünk szerint –, adják nekünk árnyékukat, gyümölcsüket, végül testüket is. Látjuk sszépségüket, halljuk lombjuk susogását, beszívjuk az általuk megtisztult levegőt. Kisugárzás Kisugárzásukat gyógyítanak minket, ha nem is tudunk róla. Még akkor is, mikor már d darabokban, megmunkálva vannak körülöttünk, teljesen másképp érezzük m magunkat, mintha műanyag tárgyakkal vagyunk körülvéve. Nézz meg egy fát! Sikeres? Ügyes? Kudarcos? Értéktelen? Ő az, Ami. Látod küzdelmeit, győzelmeit a testén. Nincs mit takargatnia. Ő a Fa. Összeköti a Földet az Éggel. Akartál? Harcoltál? Örültél? Megtörtél? Az vagy, Aki vagy. Hordod küzdelmeidet, győzelmeidet a szívedben. Nincs mit takargatnod. EEmber vagy. Összekötöd az Eget a Földdel. Láss meg egy Fát… Láss meg egy Embert…

Oláh Gyöngyi Leonida - Az Umathum Mediátor Iroda mu munkatársa, mediátor, ADCC coach.. Párkapcsolati tanácsadói rovatával kéthetente jelentkezik a Meglepetés magazinban. A RitArt Akadémia tréneri csapatának és alkotói közöss közösségének aktív tagja. A Minerva Capitoliuma állandó szerzője.


-rame- – Pro és kontra Elégedetten dőlt hátra a Teremtő A nagy munkát elvégezte S lőn a Férfi meg a Nő Ő ugyan békét álmodott Ezért teremtett Paradicsomot De hiába volt Ő bölcs és öreg Megtelt mára mégis a kötet Mely viselt dolgait őrzi Férfinek és Nőnek S hidd el az élet Nem lányregény Akad a könyvben gazdag s szegény Királylány és cipészlegény Kígyó béka cserépedény Kardcsörtetés és Enola Gay Kezdetektől úgy hiszem a végig Felérnek a kötetek lassan az égig Kezdtük a kőbaltával Folytattuk vasfüggöny karikával Barlangokba bújtunk mint a férgek Egekbe szárnyaltunk csillagfényben Hajózni muszáj kiáltottuk S szóltunk Búvár Kundnak Ideje lenne már egy nagy lyuknak Feltaláltunk nagy csodákat Elfeledtünk kis álmokat


Harcoltunk Istenért és Népért Öltünk nyakra-főre úgymond a békéért Törpékből neveltünk óriásokat S óriások szárnyait könnyedén letörtük Miközben Krőzusok gazdagon henyélnek Híjával vagyunk a Földön a kenyérnek Miközben víz sem jut már az éhezőknek Tamagocsik nyugszanak Internet temetőkben Elvetélt álmaink pszichiáter kézben A házasságok már nem köttetnek az égben Az egyetlen ami majdhogynem töretlen A bujdokló remény S a megtépázott hit Hogy Férfi és Nő örök Mint a Harc és mint az Élet S ha lenéz munkájára fentről A Nagy Isten Így kiált majd Atya Isten Honnan van bennem ez a nagy Elégedettség Mikor a világot nem mozgatja más mint Az elégedetlenség elköte-rame- Melinda már kora gyermekkorától kezdve elköt leződött az olvasás iránt, kis késéssel pedig az írást is felfedezte egy sikerült általános iskolai fogalmazás kapcsán. Azóta számtalan okból ír. Hivatalból, erős felindulás felindulásból fájdalomból, örömből -,, események kapcsán és időtö időtöltésből, meg csak úgy. Minerva nerva Capitoliuma 2015 szeptember 71

Buschmann Éva - Az élet apró örömei Ditta mindig elégedetlen. Elégedetlen az idomaival, pedig szerintem mana manapság már nemcsak a cingár csajok a menők, hanem azok is, akiken azért van fognivaló. Nemde kedves férfiak? Ditta elégedetlen a férjével és időnként ként a gyermeke is kiidegeli, hogy sosem felel meg neki semmi. (Valakitől örökölhette, te, nem? Ezt csak zárójelben jeg jegyzem meg.) Miért nem örül, hogy van férje? Kedves, jóravaló ember szer szerintem, és a többi közös barátunk szerint is. Dittát mikor kérdezzük, hogy gy tulajdo tulajdonképpen mi a problémája így húszévnyi házassággal a hátuk mögött egymá egymással, csak vállat ránt. Pedig a húsz évet is értékelni kéne. Bizony kéne, hiszen vagy jó ez, vagy nem, de azt a kort éljük, amikor két év után is simán faképnél hagyják eg egymást az emberek. Ditta mindig azt mondja, kapcsolatukban valami kiüresedett, nem lobog a láng, nem perzsel a tűz. Szép szavak, de húsz év után örüljön, ha a szeretet megmarad! Senki nem úszik két évtizednyi házasság után rózsaszín massz masszában és köd sem takarja el a szemét, hogy leplezze társa hibáit. Múltkor a kávéházban mi, a három jó barátnő elkaptuk Dittát, amikor p panaszkodni kezdett. Nézd Ditta, van szép házad, szerető férjed, kamasz fiad, aki ahhoz képest, hogy 18 éves, alig beszél vissza intő megjegyzéseidre, és még nem vagy neki égő, ha puszit akarsz nyomni ni zsenge pattanásoktól serdülő arcára. Tovább megyek: ott a házad, szép kerttel. Mi hiányzik az életedből? – fokoztam tovább a vallatás hangulatát, ott a kávéházi csajos délutánon.


Ditta kikerekítette feketére festett szemhéját, műpilláit rebegtette ebegtette és csak annyit felelt, hogy tulajdonképpen nem is tudja. Talán többet szeretne kirá kirándulni, talán fél az elmúlástól, attól, hogy ennek a szép álomnak egyszer csak vége szakad. Persze, hogy vége szakad - nyugtattuk meg, mi ketten, de ha mindig a jövővel foglalkozol, nem marad időd a jelenre. A jelen szépségeit végigvenni. Ö Örülni a madarak csicsergésének egy szép nyári reggelen, a lágy sze szellő érintésének, amikor bicajjal munkába indulsz, örülni annak, amikor épp esik az eső, mert a természetnek nemcsak negyven fok melegre egre van szüksége. Szóval Dittát arra biztattuk, tuk, hogy figyelje meg egy nap alatt mennyi szépség van a környezet környezetében, saját életében, és érezze azt át, hogy annak milyen lehet az élete, aki tényleg sanyarú helyzetben tengődik. Tehát miért nem elégedett? Te az vagy, Kedves Olvasó? Ezeket a magvas gondolatokat végigpörgetted már a fejedben? Én néha „Ditta” voltam, de többet már nem szeretnék az lenni. Én az vagyok, aki örül minden percnek. Annak, hogy van családom, akik szeretnek, egészségem, hogy dolgozhatom dolgozhatom, gyermekeimet nevelhetem. Igaz nem vagyok milliomos, de még lehetek! Sz Szóval én így állok az elégedettségemmel! És ahhoz, hogy az ember erre rájöjjön, ezeket végigvegye magában, csend kell. Igen. Azz igazi, csak magaddal fogla foglalkozó csend, ami körbevesz és mindössze indössze saját gondolataid vannak jelen. Akkor érdemes mérlegelni. Éss ehhez nem kell, hogy év vége legyen, a számadásszámvétel ideje.. Ehhez elég egy szerda este kint a teraszon, amikor csak a madár csicsereg melletted, a kis veréb pedig ugrál körötted, ug ugye milyen érdekes, most észreveszed? Tedd ezt máskor is!


Buschmann Éva - Már gyermekkorában riportokat, beszélgetéseket rögzített tett fekete magnój magnójával. Mindenki orra alá dugta a masinát, s kérdéseket déseket tett fel. Máskor meg szerelmi történetet netet talált ki. Le is írt írta, sőt rajzolt is hozzá. Folyamatosan san az irodalom és az ir irományok érdekelték. Ez a mai napig így maradt, radt, ki kiegészülve egy kis könyvszerkesztéssel. Ő egy olyan ember, aki igazán zán a szakmája sz szerelmese!


Tartalom Dobos Márta - Pár-baj ................................................................ ....................................................... 1 Engi Zsuzsanna - Váratlan vendégek ................................................................ ................................. 5 Kolonics Zoltán - Elégedettség, elégedetlenség................................ ................................................ 9 Lucza Monika - Egy pocsék nap................................................................ ....................................... 14 Lupán Ágnes - Újdonság vacsorára ................................................................ ................................. 18 Kate Lynn - Az elégedettség relativitás-elmélete................................ ........................................... 25 Töpsz Lívia - Kavicsok ................................................................ ...................................................... 29 Agota Sandorfy - Indiában barangolni ............................................................ ............................ 31 Carol Inna - A paradicsomi Czuczor sziget ................................ ...................................................... 35 Kiss Zita - Egy lakásfelújítás margójára ........................................................... ........................... 39 P. Sulyok Júlia - Töprengések ................................................................ .......................................... 42 Lesták Zsuzsa - Elégedettség vs elégedetlenség - a mindennapjainkban ....... 46 Tóthné Erdei Gyöngyi - Képeslapok szeretethullámai ................................ .................................... 49 Hunka Zenta - Hormonok hatalma................................................................ .................................. 54 Zentay László - Tibi kocsija ................................................................ .............................................. 61 E. V. Seymour - Több van hátra, mint előre ................................ .................................................... 65 Oláh Gyöngyi Leonida - És és Föld 2................................................................ ................................ 68 -rame- – Pro és kontra ................................................................ .................................................... 70 Buschmann Éva - Az élet apró örömei ............................................................ ............................ 72 A Minervában publikáló írók ................................................................ ........................................... 76 Impresszum: ................................................................................................ .................................... 76


A Minerva egyes számait bátran továbbküldheted ismerőseidnek, de csakis ingyenesen! Értékesítési forgalomba nem hozható! Jogsértő tevékenység tapasztalása esetén elővesszük jogászunk elérhetőségét és nem félünk használni. A következő szám megjelenése várhatóan következő hónap közepén lesz.

A Minervában publikáló írók http://www.kreativiras.com/dicsosegfal/ Ha egy ismerősödtől kaptad meg ezt a számot, akkor itt kérheted el a többit: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/

Impresszum: Kiadó: HősNők Kiadó Bt. Felelős szerkesztő: Vidi Rita A Minerva Capitoliuma az 1999. évi LXXVI. - a szerzői jogokról szóló - törvény, és a Ptk. hatálya alá tartozik. A Minervában olvasható írásokat sem részleteiben, sem egészben nem eng engedélyezzük tovább közölni, idézni.


Dobos Márta - Pár-baj

Recommend Documents