KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott an11 Az integrált növény- és talajvédelmi ismeretek képzéshez A képzési program kódszáma: an11 A képzési program megnevezése: Az integrált növény- és talajvédelmi ismeretek című képzés
A képzés során megszerezhető kompetencia: - az integrált növényvédelem helye, szerepe az élelmiszerláncban - integrált növénytermesztési ismeretek (szántóföldi, zöldség- gyümölcs) - a növényvédelem közegészségügyi vonatkozásai, munkavédelem követelményei, eszközei; - a növényvédő szerek alkalmazásának kockázatai és veszélyei, ezek felismerése és szabályozása; - a növényvédelem környezetvédelmi vonatkozásai - a növényvédelem jogi szabályozása - tápanyag-utánpótlás az integrált növény-termesztésben - talajművelés az integrált növény-termesztésben - a növény - és talajvédelmi szakigazgatás rendszere
A képzésen való részvételhez javasolt előképzettség: -
iskolai alapképzettség 8 v. 10 osztály
Az Integrált növény – és talajvédelmi ismereteket képzésen kizárólag a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara tagjai oktathatnak; az Integrált növényvédelem helye szerepe az élelmiszerláncban, a növényvédelem jogi vonatkozásai és a növény- és talajvédelem szakigazgatás rendszere című modulok oktatóinak legalább 5 éves növényvédelmi szakigazgatási gyakorlattal kell rendelkezniük.
A képzés óraszáma: -
elmélet: 50 óra gyakorlat: 30 óra
A képzés módja: csoportos képzés (csoportlétszám legfeljebb 30 fő) .
A képzés tematikája és óraterve: Sorszám 1. 2. 3.
4.
5. 6. 7. 8. 9.
Témakör
elméleti gyakorlati óraszám óraszám - Az integrált növényvédelem helye, szerepe az 5 élelmiszerláncban - Integrált növénytermesztési ismeretek 13 11 (szántóföldi, zöldség- gyümölcs) - A növényvédelem közegészségügyi 5 3 vonatkozásai, munkavédelem követelményei, eszközei - A növényvédő szerek alkalmazásának 5 3 kockázatai és veszélyei, ezek felismerése és szabályozása - A növényvédelem környezetvédelmi 5 2 vonatkozásai - A növényvédelem jogi szabályozása 5 2 - Tápanyag-utánpótlás az integrált növény5 3 termesztésben - Talajművelés az integrált növény5 4 termesztésben - A növény – és talajvédelmi szakigazgatás 2 2 rendszere
A képzési program részletes tematikája (oktatási segédlet szintjén) 1. téma: Az integrált növényvédelem helye, szerepe az élelmiszerláncban (szerző: Szalkai Gábor) Magyarországnak, mint tradicionális mezőgazdasági országnak, a mezőgazdasági tevékenységek közül fontos részterülete a növényvédelem. A növényvédő szerek alkalmazása a növénytermesztés biztonsága érdekében elengedhetetlenül szükséges. Ez azonban komoly kockázatot jelent humán egészségügyi és a környezetvédelmi szempontból egyaránt. A biztonságos növényvédőszer-használat és a kockázatok minimálisra történő csökkentése érdekében, alapvetően fontos, hogy a növényvédő szerekkel közvetlen munkakapcsolatba kerülő szakemberek, felhasználók, és forgalmazók speciális képzettséggel és felkészültséggel rendelkezzenek. A növényvédelem az élelmiszerbiztonság egyik legfontosabb pillére, a társadalom számára fontos célja, hogy a növény- és növényi termék előállítását növényvédőszermaradék mentes módon biztosítsa. Az élelmiszerlánc-biztonság, ahogy azt a hatóság szlogenje a „termőföldtől az asztalig” is megfogalmazza a talajvédelemmel .
kezdődik, magába foglalja az élelmiszer előállítás minden fázisát, természetesen a növényvédelmet is az élelmiszerek fogyasztó asztalára kerüléséig. A talaj- és növényvédelem szerepe meghatározó az élelmiszerlánc szempontjából, hiszen ha bármilyen probléma adódik az elsődleges termelés ezeken a szintjein, az meghatározza a további takarmányozási, élelmezési célú felhasználás lehetőségét. A megfelelő mennyiségű és minőségű takarmány és élelmiszer megtermeléséhez, a gazdálkodók és növényorvosok felelőssége, tudatossága és megfelelő szakismerete elengedhetetlen. Az integrált növény- és talajvédelmi ismeretek képzés remélem segíteni fogja közös célunkat az integrált növényvédelem és gazdálkodás minél szélesebb körű megismerését és tudatos alkalmazását. Adottságok Magyarország természetföldrajzi adottságai sokszínű tájak és gazdag természetes élővilág kialakulását tették lehetővé, melyek a Kárpát-medencében egyedi ökológiai egységet képeznek. Az ország területének 80-85%-át mezőgazdasági művelésre alkalmas talajok fedik, a termőföld az ország kiemelkedően fontos erőforrása. A talajok állapota, termékenysége összességében kedvező. A hagyományosan agrártermelésre alapozó ország kiváló termőterületi adottságokkal, a termeléshez ideális éghajlati tulajdonsággal és a mindezekkel élni kívánó gazdálkodókkal rendelkezik. A lehetőségek adottak, az időjárás változékonyságát, szélsőségeit még nem tudjuk kiiktatni, évről-évre különböző kihívásokkal és problémákkal szembesül a gazdálkodó, azonban integrált módszerek alkalmazásával jelentősen csökkenthetők a kockázatok. Az ideál az „európai többfunkciós”, minőségi mezőgazdaság, mely úgy állít elő értékes, növényvédőszer-maradék mentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, és egyéb nyersanyagokat, hogy közben óvja talajainkat, ivóvízbázisainkat, az élővilágot, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját. Ennek a komplex célrendszernek az elérése találkozik és egybeesik a növény- és talajvédelmi szervezet hagyományos célkitűzéseivel, mely a fentiek tekintetében integráltan testesíti meg az állami felelősségvállalást. Magyarország Alaptörvényének P) cikke kimondja, hogy: „A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.” A Nemzeti Vidékstratégia Ellenőrzött élelmiszerlánc programja a következőképpen fogalmazza meg a növény- és talajvédelem helyét és szerepét: „Az Európai Unió élelmiszerbiztonsági politikájának megfelelően Magyarországon is egyértelműen megfogalmazódik, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatban a legfontosabb .
szempont a fogyasztók egészségének védelme, mely sem gazdasági, sem politikai érdekeknek nem rendelhető alá. Az élelmiszer- és az élelmiszer ellátás biztonságának szavatolása, a kiszolgáltatottság csökkentése, a minőség-ellenőrzés megerősítése, ezek fenntartása kiemelten fontos. A mezőgazdasági termelés biztonsága magában foglalja az élelmiszer-termelésre alkalmas környezet hosszú távú fenntartását is, aminek kiinduló pontja az agrárkörnyezet védelme, különösen a termőföldjeink megőrzése – talajvédelem - és az okszerű és fenntartható, integrált növényvédelem, növényegészségügy. A hosszú távú közösségi érdekek és a rövid távú egyéni érdekek összehangolása nem valósítható meg az állam tudatos szerepvállalása nélkül. A növényvédelmi hatóság és a növényvédelmi szakemberek együttműködése, és az integrált növényvédelmi rendszerek alkalmazása biztosítja a növényvédőszermaradvány mentes élelmiszerek előállítását.” Élelmiszerlánc-biztonság Korunkban egyre nagyobb hangsúlyt kap az élelmiszer-biztonság, amely a növényi és állati eredetű élelmiszerekkel szemben támasztott szigorú követelményekkel többek között a fogyasztó jogos érdekeit, igényeit fogalmazza meg és képviseli. Gazdasági növényeink termesztéstechnológiájának fontos része a termés mennyiségét és minőségét egyaránt veszélyeztető károsítók elleni védekezés. A növénytermesztés során alkalmazott termesztéstechnológiának olyannak kell lennie, amely olyan – fogyasztásra, illetve feldolgozásra alkalmas, megfelelő minőségű és egészséges – növényi terméket hoz létre, amely nem tartalmaz az emberi egészségre ártalmas vegyületet. Az említett cél érdekében az Európai Unió 2014-től kötelezően előírja az integrált növényvédelem alkalmazását a tagországokban. Ennek az elérése csak szakmailag képzett, a környezeti problémákkal azonosuló termesztőkkel lehetséges. Az élelmiszerbiztonság célja, annak biztosítása a mezőgazdasági termelés, az élelmiszerek előállítása és a forgalmazás teljes folyamatában, hogy adott élelmiszer nem veszélyezheti a fogyasztó egészségét, ha azt az a rendeltetési célnak megfelelően fogyasztja el. Annak megállapításakor, hogy egy élelmiszer biztonságos-e, figyelembe kell venni a szokásos körülményeket, amelyek között a fogyasztók az élelmiszert felhasználják, a szokásos alkalmazási körülményeket a termékpálya minden szakaszában, továbbá a fogyasztónak adott hozzáférhető tájékoztatást adott élelmiszer speciális nemkívánatos hatásának elkerüléséről. Az élelmiszer-lánc globalizálódása szüntelenül új kihívásokkal és kockázatokkal terheli Magyarország és az Európai Unió egészségükért aggódó és érdekeiket féltő fogyasztóit. Magyarország élelmiszer-biztonsági politikájának fő célja az emberi egészség és az élelmiszerekhez kapcsolódó fogyasztói érdekek legmagasabb szintű védelmének szavatolása. Az élelmiszer-biztonság szabályai ugyanakkor nem akadályozhatják a belső piac hatékony működését sem. Az EU élelmiszerlánc-biztonsági stratégiája -
élelmiszer-biztonságot, az állategészségügyet, az állatjólétet és növényegészségügyet foglalja magában, és lehetővé teszi, hogy az .
a
élelmiszerek útja a termelőtől a fogyasztóig – akár több uniós tagországon keresztül is – nyomon követhető legyen. Ez a kereskedelem zavartalansága mellett azt is biztosítja, hogy változatos ételek kerülhessenek az európai polgárok asztalára. -
Az importált vagy az EU-ban előállított élelmiszereknek szigorú uniós normáknak kell megfelelniük.
Az uniós élelmiszer-stratégia három pillérre épül: -
az élelmiszerek és a takarmányok biztonságát, illetve az élelmiszer-higiéniát célzó átfogó jogszabályokra,
-
tudományosan megalapozott döntéshozatalra,
-
valamint végrehajtásra és ellenőrzésre.
A sokszínűség védelme Az EU ügyel arra, hogy az élelmiszerekre vonatkozó előírások ne száműzzék a hagyományos élelmiszereket a piacról, az innováció lendülete ne törjön meg, és a termékek minőség ne romoljon. Az egészséges növényekért A károsítóktól és azok kártételétől mentes növények és növényi anyagok szabadon szállíthatók az EU területén. Az importált növényi anyagok ellenőrzése és az EU területén történő nyomon követés révén az új kártevők megjelenése korán kimutatható. Ennek köszönhetően növényvédő szeres kezelések helyett, megelőző intézkedések foganatosíthatók. A növényútlevél igazolja, hogy az adott növényt (pl. oltvány) egészséges körülmények között termesztették. Korai figyelmeztetés Az EU korai figyelmeztető rendszert működtet, hogy megvédje állampolgárait az ételmérgezéstől. A rendszer abban az esetben is figyelmeztetés ad ki, ha az élelmiszerek vagy a takarmányok tiltott anyagokat tartalmaznak, illetve ha a bennük előforduló veszélyes anyagok koncentrációja meghaladja a megengedett értéket. Az utóbbiak közé tartoznak az állatgyógyászati készítmények maradékanyagai a húsfélékben, illetve az élelmiszerek előállításához felhasznált rákkeltő színezékek. Veszély észlelése esetén a rendszer mindegyik uniós tagországot riasztja. Egyes esetekben elegendő pusztán egyetlen árutétel szállítását leállítani. Máskor szükségesnek bizonyulhat feltartóztatni egy meghatározott termék valamennyi olyan szállítmányát, amely egy meghatározott gyárból, termelőüzemből származik. Előfordulhat, hogy a már áruházakba és üzletekbe került termékeket is ki kell vonni a
.
forgalomból. Nyomon követhetőség és kockázatkezelés Ha súlyos járvány vagy ételmérgezés veszélyezteti az európai fogyasztókat, az uniós hatóságok a termelési lánc legelső állomásáig vissza tudják követni az élelmiszeripari termékeket, legyen szó élő állatokról, állati eredetű termékekről vagy növényekről. A nyomon követhetőséget és a kockázatkezelést a TRACES rendszer teszi lehetővé. Az elektronikus rendszer feladata a kereskedelmi forgalomba kerülő áruk ellenőrzése a határokon, valamint az igazoló dokumentumok kibocsátása. Ezen cél megvalósítását szolgája, a permetezési napló vezetése, amely nemcsak a hatóságnak készített igazoló dokumentum, hanem a termelőnek, szakirányítónak is segítséget jelenthet az elvégzett kezelések értékelése, elemzése során, amellett biztosítja a nyomon követés lehetőségét. Az értékesítési célra szánt növény, növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédőszereskezelésekről a permetezési naplót folyamatosan vezetni kell. Elfogadható a támogatási időszak alatt kötelezően vezetendő Gazdálkodási Napló megfelelő része is, mint a növényvédőszer-felhasználását igazoló nyilvántartás. A permetezési/Gazdálkodási napló, mint növényvédőszer-használatot rögzítő nyilvántartás csak a felhasználásért felelős személy aláírásával, pecsétjével és dátummal ellátva érvényes. A nyilvántartást folyamatosan kell vezetni, és az utolsó bejegyzést követő 3 évig meg kell őrizni. Tudományosan megalapozott döntéshozatal Az Európai Unió tudományos alapon hozza meg élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos döntéseit. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szaktanácsokkal segíti a jogszabály-alkotási folyamatot. Ezen felül javaslatokkal látja el a szakpolitikai döntéshozókat azokban az esetekben, amikor egyes élelmiszerek kapcsán pánik tör ki a fogyasztók körében. A Bizottság az elővigyázatosság elve alapján cselekszik, azaz haladék nélkül közbelép, ha a tudományos szakértők szerint potenciális veszélyhelyzetről lehet szó. Végrehajtás és ellenőrzés Az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó jogszabályainak a Bizottság szerez érvényt: ellenőrzi, hogy a tagállamok megfelelően átültették-e nemzeti jogukba és végrehajtják-e az uniós jogszabályokat, továbbá helyszíni vizsgálatokat végez az Unió határain belül és kívül. A Bizottság Élelmiszerügyi és Állat-egészségügyi Hivatala (FVO) az egyes .
élelmiszergyártó üzemeket is ellenőrizheti, fő feladata azonban nem ebben áll. Arról kell meggyőződnie, hogy a tagállamok és az Unión kívüli országok kormányai rendelkeznek-e a szükséges mechanizmusokkal ahhoz, hogy maguk ellenőrizzék, a helyi élelmiszergyártók betartják-e a szigorú uniós élelmiszer-biztonsági előírásokat. Az EU Közös Agrárpolitikája és Környezeti Politikája A mezőgazdasági termelőknek, az erdészeti gazdálkodóknak támogatásra lesz szükségük a környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések elérését leginkább elősegítő művelési rendszerek és eljárások alkalmazásában és fenntartásában. A fenntarthatóbb mezőgazdasággal rendelkező dinamikus vidéki térségek megteremtését célzó, jövőbeli Közös Agrárpolitika (KAP) - 2013 után - nem csupán az uniós gazdaság lényeges, de kis részterületével foglalkozó politika lesz, hanem az élelmezésbiztonság, a környezetvédelem és a területi egyensúly szempontjából is stratégiai fontosságú politika. Ebben rejlik egy valóban közös agrárpolitika lényege: a korlátozott költségvetési forrásokat a lehető leghatékonyabban képes felhasználni úgy, hogy közben EU-szerte biztosítja a mezőgazdaság fenntarthatóságát, az éghajlatváltozás és egyéb fontos, határokon átnyúló problémák kezelését, valamint a tagállamok közötti szolidaritás erősítését, ugyanakkor a helyi igények érdekében a végrehajtás során kellő rugalmasságot biztosít. Az Európai Unió a legfontosabb politikai és szakmapolitikai célkitűzéseit különböző programokban fogalmazza meg. Az EU Környezeti Politikájának céljai környezetvédelmi akcióprogramokban jelennek meg. A 6. Környezetvédelmi Akcióprogram tartalmazza az EU Környezeti Politikájának prioritásait, azaz célul tűzi ki az éghajlatváltozás hatásainak enyhítését, a természetvédelmet, a biológiai sokféleség megőrzését, a környezetvédelmet, a humánegészségügyet, természeti erőforrások megőrzését, fenntartható használatát és a hulladékgazdálkodást. Az akcióprogramban 7 tematikus stratégia került megfogalmazásra, amelyek közül az egyik a fenntartható növényvédő szer használat ösztönzése, azaz: - a növényvédőszer-használatból eredő egészségügyi és környezeti veszélyek és kockázatok minimalizálása, - a növényvédőszer-használat és kereskedelem fokozott ellenőrzése, a veszélyes hatóanyagok használatának visszaszorítása (különösen a leginkább káros hatóanyagok biztonságosabb alternatívákkal való helyettesítése), - a minimálisan szükséges növényvédő szert alkalmazó, vagy növényvédőszermentes termesztés támogatása, - a célok elérése érdekében megtett intézkedésekhez kapcsolódó átlátható jelentési és monitoring rendszer kialakítása. Integrált növényvédelem Az integrált növényvédelem egyik definíciója szerint: „Az integrált .
védekezés a károsítók korlátozásának olyan rendszere, amely az egész környezet és a károsító fajok populációdinamikájának összefüggéseit figyelembe véve a lehető legösszehangoltabban alkalmazza az összes hatékony módszert és eljárást, s ezzel a károsítók populációit a gazdasági kártétel szintje alatt tartja.” Az IOBC által használt meghatározás szerint, az integrált termesztés a kiváló minőségű növény (gyümölcs, szőlő, zöldség, szántóföldi növény stb.) gazdaságos termesztése, amelynek során elsőséget élveznek az ökológiailag biztonságos módszerek, amelyek minimálisra csökkentik az agrokemikáliák mellékhatásait, valamint a környezet és emberi egészség védelmét szolgálják. Az integrált növényvédelemnek nem célja a növényállomány károsító mentességének az elérése, hanem a károsítók népességének a szabályozásával a gazdasági kártételük megelőzése. A növénytermesztés fenntarthatóságának egyik lehetséges módja az integrált elvek szerinti termesztés. A talajok állapota, termékenysége összességében kedvező, azonban a termőtalajokat funkciójuk ellátásában akadályozó és termékenységüket csökkentő degradációs folyamatok veszélyeztetik. A talaj degradációs folyamatai közül az egyik legjelentősebb a vízerózió, ami a mezőgazdasági területek közel harmadát károsítja. A talajok szervesanyag-készlete csökken. Fokozta még a káros hatásokat az istállótrágyázás háttérbe szorulása is. Funkcióképességükben gátolt termőtalajokon sérülékenyebb kultúrákkal találkozunk, melyek erősebben rászorulnak az emberi beavatkozásra – így az erőteljesebb kémiai védekezésre. Az okszerű növénytermesztés alapja a megfelelő termőtalaj. A növénytermesztési tevékenység elképzelhetetlen okszerű és fenntartható növényvédelem nélkül. A növényvédelem, mely a növények és közvetett módon a fogyasztók egészségét veszélyeztető szervezetek visszaszorítására irányul, szerteágazó tudomány. Alapja az élettan, a biológia, a kémia, de számos más szakterület is érintett, mint pl. a gépészet, ökonómia, de újabban a precíziós növénytermesztés térhódításával a számítástechnika és a térinformatika is. A növénytermesztésben használt termésnövelő anyagok és növényvédő szerek szakszerűtlen és okszerűtlen felhasználása kockázatot jelent a környezetre, a felhasználóra és a fogyasztóra egyaránt. A növényvédő szerek hatóanyagai, azok a növényvédő szerek, amelyek az engedélyező hatóság, több éves toxikológiai, ökotoxikológiai és biológiai hatékonyság vizsgálatai alapján alkalmasak a mezőgazdasági használatra és az engedélyokiratnak megfelelő felhasználásuk esetén nem jelentenek elfogadhatatlan kockázatot. Cél, hogy minden termék növényvédőszer-maradék tartalma az engedélyezett határérték alatt legyen, továbbá kívánatos, hogy minél nagyobb legyen a szermaradékoktól mentes termények aránya. Az elmúlt évek vizsgálatai alapján kijelenthető, hogy egyre gyakrabban mutatható ki a terményekben többféle növényvédőszer-maradék is. Az együttes hatás lehet additív, de ismertek olyan esetek is, amelyekben a különböző növényvédő szerekben található hatóanyagok felerősítik egymás káros hatásait. Több növényvédőszer-hatóanyagról is ismert, hogy egymás jelenlétében erősebb az együttes hatásuk. Közös .
felelősségünk, hogy az integrált szemléletű gazdálkodás lehetőségeit kihasználva minimálisra csökkentsük a termésnövelő anyagok és növényvédő szerek használatából eredő kockázatokat. A kertészeti és szántóföldi növénytermesztés agrotechnikai elemeinek számtalan növényvédelmi kihatása van és ezen elemek – illetve változataik – egymással is szoros összefüggésben kell, hogy legyenek a gazdaságos és minőségi termelés érdekében. Másként nem beszélhetünk integrált szemléletű, azaz egyesített növényvédelemről, pontosabban – éppen a szemlélet szélesebb körűsége miatt – integrált növénytermesztésről. Az integrált szemlélet nem a vetéssel kezdi egy növénykultúra termelési ciklusát és nem a betakarítással végzi. A termesztés (és ezen belül a növényvédelem) – végső soron a termelés – eredményességét nem csak az adott termelési ciklus tevékenységei és viszonyai határozzák meg. Növényvédelmi szempontból a legfontosabb agrotechnikai elemek: -
vetésváltás;
-
tápanyag-gazdálkodás;
-
fajta/hibridmegválasztás;
-
vetéstechnológia- és –időzítés;
-
növényápolás;
-
betakarítás, szállítás;
-
tisztítás, tárolás;
ezek az ültetvények esetében még az termesztéstechnológiai elemekkel egészül ki:
alábbi
termesztéstechnikai,
-
a terület kiválasztása
-
fajta, alany kiválasztása
-
tereprendezés
-
ültetés módja, ideje
-
művelésmód: telepítési rendszer (ültetési rendszer, faalak), metszésmód
-
támrendszer és öntözőrendszer kialakítása
-
vadkár-elhárítás (kerítés).
illetve
Magyarország évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik integrált növényvédelem és gazdálkodás területén, a növényvédő szerek képesítéshez kötött, vásárlási, felhasználási feltételei is ezt a célt szolgálták, szolgálják. Az integrált növényvédelem alapjainak megteremtése hazánkban az 1960-as években kezdődött a felsőfokú növényvédelmi képzés megteremtésével, a növény- és talajvédelmi szakigazgatási rendszer és laboratórium hálózat felépítésével. A károsítókat megfelelő módszerekkel és rendelkezésre álló eszközökkel folyamatosan figyelni kell. A megfelelő eszközök közé tartoznak a helyszínen végzett megfigyelések, valamint tudományosan .
megalapozott előrejelzési és korai diagnosztikai rendszerek, továbbá igénybe kell venni a szakmailag képesített tanácsadók javaslatait. A szükséges növényvédő szeres védekezést előrejelzésre kell alapozni. Üzemi szinten, a károsítók előrejelzése nélkülözhetetlen a védekezés szükségességének valamint a hatásos védekezés optimális időpontjának meghatározásához. Az Európai Unió 2009-ben fogadta el a növényvédő szerek fenntartható használatának elérését célzó 2009/128/EK irányelvet. Az irányelv konkrét célokat, intézkedéseket és ütemterveket állapít meg a növényvédő szerek emberi egészségre és környezetre jelentett kockázatainak és kifejtett hatásainak csökkentésére, valamint az integrált növényvédelem és az alternatív megközelítések vagy technológiák kifejlesztésének és bevezetésének ösztönzésére. Ahogy az irányelvben is szerepel, mindehhez a növényvédő szerekkel foglalkozó szakemberek megfelelő, felsőfokú képzettsége elengedhetetlen. A magyar mezőgazdaságnak jelenleg nagy problémát okoz, hogy bár rendelkezésre áll az ehhez szükséges tudásbázis, de nincs kellő mértékben kihasználva. Alapvető rendelkezések az Élelmiszerlánc-felügyeleti törvény szerint: - Élelmiszerként, illetve takarmányozási célra használt növény termesztése nem folytatható az Élelmiszerlánc-felügyeleti törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerinti szennyezettségi határértéket meghaladó koncentrációban toxikus anyagot tartalmazó talajon és termesztő közegben. - Az integrált növényvédelem gyakorlatának betartása, az ember és az állat egészségének, valamint a környezet és a természet védelmének szigorú figyelembevétele és a technológiai előírások betartása mellett a növényvédelmi tevékenység célja: a) a növények egészségének és a növényi termékek minőségének megőrzése, megelőző intézkedésekkel, a károsítók behurcolásának, vagy elterjedésének megakadályozásával, a károsítók elleni hatékony védekezéssel; b) az olyan veszélyek elhárítása, amelyek a növényvédő szerek alkalmazása, tárolása és az azokkal való egyéb tevékenység miatt léphetnek fel; c) a növények, illetve a növényi eredetű élelmiszer közvetlenül emberi fogyasztásra, illetve élelmiszer-előállításra alkalmassá tétele. - A növényvédelmi tevékenységet a károsítóra célzottan, térben és időben okszerű módon és eszközzel kell végezni. Ennek során tilos a gazdasági növényekre veszélyt nem jelentő szervezetek pusztítása, életterük rombolása, elterjedésük növényvédelmi eszközökkel való akadályozása. A növényvédelmi szempontból hasznos élő szervezetek (beleértve a méheket is) minden fejlődési alakját védeni kell. - Tilos forgalomba hozni olyan növényt, növényi terméket, amely a megengedett határértéknél magasabb növényvédőszer-maradékot vagy toxikus vegyi anyagot tartalmaz. - Növények termesztése során növénytáplálási, illetve talajvédelmi céllal csak az Éltv. végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott mértéket meg nem haladó szennyezőanyag-tartalmú termésnövelő anyag használható fel. - Növényvédelmi engedélyköteles terméket Magyarországon csak az .
élelmiszerlánc-felügyeleti szerv (NÉBIH NTAI) által kiadott engedély alapján, az Élelmiszerlánc-felügyeleti törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerint lehet forgalomba hozni és felhasználni. - A növényvédelmi gépeket az Élelmiszerlánc-felügyeleti törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerint típusminősítés alá kell vetni forgalomba hozatalukat megelőzően, továbbá a használatuk során időszaki felülvizsgálatnak kell alávetni. - Növényvédő szer csak akkor hozható forgalomba, ha a terméken, annak csomagolásán, vagy a termékhez egyéb módon, attól elválaszthatatlanul rögzített eszközön, magyar nyelven feltüntetésre kerülnek az Éltv. végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott információk az ott meghatározottak szerint. - A növényvédő szer jelölése nem tartalmazhat olyan kifejezést, vagy megjelölést, amely a termék veszélyességének nem megfelelő értékelését eredményezheti, így különösen nem utalhat a termék ártalmatlanságára, vagy veszélytelenségére. - A növényvédő szer reklámjának tartalmaznia kell a reklámozott termék emberi egészségre, vagy a környezetre gyakorolt veszélyének egyértelmű megjelölését. Mérsékelt környezeti veszélyességre kizárólag az ökológiai termesztésben engedélyezett, vagy az integrált, környezetkímélő növényvédelemben alkalmazhatónak besorolt készítmény vonatkozásában lehet utalni. - A növényvédő szer reklámjának összhangban kell lennie az engedély tartalmával. A növényvédő szerek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2009/128/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke értelmében minden tagállamnak Nemzeti Cselekvési Tervet (NCST) kell kidolgoznia. Ebben konkrét célokat, intézkedéseket és ütemterveket állapítanak meg a növényvédő szerek emberi egészségre és környezetre jelentett kockázatainak és kifejtett hatásainak csökkentésére, valamint az integrált növényvédelem és az alternatív megközelítések vagy technológiák kifejlesztésének és bevezetésének ösztönzésére annak érdekében, hogy csökkenjen a növényvédőszer-használat mezőgazdasági eredetű kockázata. A munkadokumentum előkészítése a Vidékfejlesztési Minisztérium Növényvédelmi Bizottságának keretei között történt. A Növényvédelmi Bizottság tagjai egyetértenek abban, hogy a tervezet áttekinthető, szakmai elvárásoknak megfelelő, igényes munka, ennek megfelelően a tervezetet elfogadásra javasolták. A Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Tervet a Vidékfejlesztési Minisztérium Növényvédelmi Bizottsága 2012. november 26-i ülésén elfogadta. A Nemzeti Cselekvési Terv közép és hosszú távú feladatokat határozz meg, amelyek közvetve vagy közvetlenül az integrált növényvédelme alkalmazásának elősegítését és megvalósíthatóságát szolgálják. A Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Terv célterületei -
Magyarország növényegészségügyi biztonságának legkevesebb növényvédő szer felhasználásával.
.
fenntartása
a
lehető
-
A növényvédő szerek használatából és a növényvédelmi technológiákból eredő humán egészségügyi és környezetre gyakorolt kockázat csökkentése, illetve alacsony szinten tartása megfelelő kockázatcsökkentő intézkedések előírásával, különösen az alábbi területeken:
-
A növényvédő szerek mérgezések csökkentése.
-
A növényvédő szerekkel kezelt termékek fogyasztóit érintő kockázatok csökkentése, biztonságos élelmiszer-előállítás elősegítése.
-
felhasználóit
érintő
egészségügyi
kockázatok,
A talaj, felszíni és felszín alatti víz, levegő szennyeződésének csökkentése.
-
A nem cél-szervezetek (kiemelten a beporzásért felelős élőlények) védelme, a velük kapcsolatos kockázatok csökkentése.
-
A különösen aggályos növényvédő szerek kiváltása, felhasználásának visszaszorítása.
-
Alacsony kockázatú növényvédő szerek felhasználásának ösztönzése.
-
A növényvédő elősegítése.
-
A fölöslegesen vagy a szükségesnél nagyobb dózissal végzett kezelések jelentős visszaszorítása.
-
Az illegális növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának felszámolása.
-
A növényvédő szerek használatából és a keletkező hulladékokból származó környezetterhelés csökkentése.
-
A fenntartható növénytermesztés versenyképességének elősegítése, a termelők költségeinek csökkentése a kezelések számának visszaszorításával és alternatív technológiák biztosításával.
-
A légi permetezés során felmerülő kockázati tényezők csökkentése, a tevékenység biztonságos keretek közötti végzése érdekében.
-
Az integrált növényvédelem, a biológiai növényvédelem és a biogazdálkodás ösztönzése.
-
A biológiai sokszínűség megteremtése mezőgazdasági erdősítés ösztönzésével.
-
A növényvédelmi képzettség és a szakszerű gyakorlat szintjének növelése különös tekintettel a megelőzés elvére; objektív, független szaktanácsadói hálózat működtetése.
-
A termelés biztonságát szolgáló járvány, gradáció és invázió megelőzését és elhárítását szolgáló, nem vegyi technológiai alternatívák kidolgozásának, alkalmazásának elősegítése.
-
szerek
fenntartható,
környezettudatos
az
alkalmazásának
agro-ökoszisztémákban
A lakosság számára is közérthető kommunikáció, ismeretterjesztés .
a
elősegítése. -
Koordinált nemzeti növényvédelmi kutatási és innovációs program kidolgozása.
-
Információk biztosítása a fenntartható növényvédőszer-felhasználást elősegítő fejlesztéseket, beruházásokat támogató pályázati forrásokról.
Az integrált gazdálkodás elterjesztéséhez, – tekintettel az integrált növényvédelem kötelező bevezetésére – több szintű termesztéstechnológiai változás szükséges: -
integrált növényvédelemre vonatkozó kötelező előírások betartása a 2009/128/EK irányelvnek megfelelően; tanúsító védjeggyel igazolt integrált gazdálkodás feltételeinek betartása a vonatkozó jogszabálynak megfelelően („Minősített Integrált Gazdálkodó/Termék” tanúsító védjegy).
Az Irányelv alapján bevezetendő integrált növényvédelemre vonatkozó kötelező előírásokat a 43/2010. FVM rendelet alapvető növényvédelmi kötelezettségként fogalmazza meg. A fogyasztási igények és a piaci viszonyok megváltozása szükségessé teszi egy olyan védjeggyel igazolt integrált gazdálkodás bevezetését, amely teljesítése kimagasló szakmai színvonalon lehetséges, emiatt csak önkéntes rendszerben valósítható meg. Ennek a rendszernek az elemei: Területmegválasztás és az adott termőhelyen eredménnyel termeszthető növények okszerű megválasztása. Megalapozott vetésváltás: az egymást követő kultúrák betegségei, kártevői, gyomviszonyai eltérőek legyenek. Fontos az elővetemény értékének és az újravetés idejének szem előtt tartása is. Fajtaválasztás: adott termőhelyhez, termesztéstechnológiához, termesztési célhoz legalkalmasabb fajta kiválasztása. Egészséges, ellenőrzött szaporítóanyag használata, különös tekintettel a vírusés fitoplazma mentességre. Agrotechnikai növényvédelem: o Talajművelés: az okszerű talajművelés nem csak optimális feltételeket biztosít a növény fejlődéséhez, de hozzájárul a fertőzési nyomás csökkentéséhez is (növényi maradványok beforgatásával nem tud áttelelni a kórokozó, a tarlóhántással, tarlóápolással a talaj gyommagkészlete csökkenthető). o Tápanyagellátás: a szakszerű tápanyagellátás következtében a növény jobban ellenáll a károsítóknak. o Vetés: a vetés idejének és módjának helyes megválasztása meghatározó a növény fejlődése során. o A telepítés/vetés irányának megválasztásakor eleget kell tenni a talajvédő termőföldhasználat szabályainak. o Ültetvények esetében metszés: nem csak a termőegyensúly beállítása a cél, de számos növényvédelmi hatása is van (fertőzött részek eltávolítása, a szellős koronában kevésbé fertőzőképesek a kórokozók stb.).
.
o öntözés, energiatakarékos öntözési módszerekkel a talajszerkezet óvása érdekében (figyelemmel a víz minőségére, az öntözés időpontjára és időtartamára). Növényvédelmi előrejelzés (növényi károsítók rendszeres megfigyelése, csapdázása, időjárási adatok mérése, adatok rögzítése, azok felhasználása a védekezés szükségességének az eldöntésekor stb.). A védekezési módszer kiválasztása, a védekezés pontos időzítése. Mechanikai növényvédelem: pl. gépi sorközművelés, kapálás, kéregkaparás. Fizikai növényvédelmi eljárások: pl. talajgőzölés. Biológiai növényvédelem: károsítók természetes ellenségeinek ok- és célszerű alkalmazása. Ezen lehetőség mind szélesebb körben való alkalmazása kívánatos, a környezetre, már meglévő ökoszisztémára gyakorolt hatásuk vizsgálatát követően. Kémiai növényvédelem: A fent felsorolt lehetőségek kihasználása mellett is szükségszerű lehet a térben és időben célzott módon, előrejelzésen alapuló növényvédő szeres beavatkozás. Növényvédő szeres védekezés esetén a környezetet a legkevésbé terhelő növényvédő szerek alkalmazása, megfelelő eszközzel végzett kijuttatás, a károsítóban kialakuló rezisztencia megakadályozása, késleltetése, a hatás ellenőrzése (megfigyelések rögzítése). A nem-célszervezetek számára búvó-, táplálkozási és szaporodási helyet biztosító ökológiai folyosók, ökológiai kiegyenlítő felületek, erdősávok, cserjeés facsoportok kialakítása, és az itt megtelepedett hasznos élő szervezetek kiemelt védelme. Beporzó rovarok számának megőrzése, illetve növelése érdekében a beporzó rovarok számára vonzó virágzó növényekkel vetett és karbantartott sávok kialakítása a szántóterületek szélén az egyes táblák között. Vízparti vegetációs védősávok optimális kialakítása (szélesség, növénytársulások) és fenntartása a növényvédő szerek használatából adódó szennyeződések megakadályozása céljából. A betakarítás és tárolás szakszerű végrehajtása (időpontjának, módjának meghatározása, tekintettel az élelmezés-egészségügyi várakozási időkre). A munkálatok során a pontszerű talaj- és vízszennyezések megakadályozása. Hulladék kezelése (a termesztéstechnológia során keletkező hulladékok szakszerű kezelése, ártalmatlanítása).
Az integrált gazdálkodás egy olyan összehangolt, komoly szaktudást igénylő termesztés technológia, amely a termőhely megválasztásától egészen a fogyasztásig terjed. Ezt a teljes élelmiszerláncon átívelő komplexitást talán a legjobban egy elterjedt EU-s „termőföldtől az asztalig” kifejezés tükrözi, amely egyúttal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal mottója is. Az integrált gazdálkodás, integrált növényvédelem rendkívül összetett, a termesztéstechnológia valamennyi elemét rendszerbe foglalva tartalmazza, ezért ennek bevezetése és alkalmazása magasan kvalifikált szakemberek igénybevételével valósítható meg.
.
A növényvédelmet a ma és a holnap igényeihez, kihívásaihoz kell alakítani és a fenntarthatóság jegyében. A növényvédőszeres-kezelések alkalmazása szakképzett felhasználóval kevésbé kockázatos, mégsem jelentheti a végleges és megnyugtató, minden szempontból kielégítő megoldást. A tudomány eddigi és újabb eredményeit felhasználva olyan új szemléletet kell követnünk, amely a megfelelő mennyiségű és minőségű termések elérése mellett a legkevésbé terhelik a környezetet káros anyagokkal. Célunk az integrált növényvédelem alkalmazása valamennyi területen, ahol növényi terméket állítanak elő. Növényorvosok, helye, szerepe Magyarországnak, mint tradicionális mezőgazdasági országnak, a mezőgazdasági tevékenységek közül fontos részterülete a növényvédelem. A növényvédő szerek alkalmazása a növénytermesztés biztonsága érdekében elengedhetetlenül szükséges. Ez azonban komoly kockázatot jelent humán egészségügyi és a környezetvédelmi szempontból egyaránt. A biztonságos növényvédőszer-használat és a kockázatok minimálisra történő csökkentésese érdekében, alapvetően fontos, hogy a növényvédő szerekkel közvetlen munkakapcsolatba kerülő szakemberek, felhasználók, és forgalmazók speciális képzettséggel és felkészültséggel rendelkezzenek. A növényvédelem az élelmiszerbiztonság egyik legfontosabb pillére, a társadalom számára fontos hogy a növény- és növényi termék előállítását növényvédőszermaradék mentes módon biztosítja. Mindezek érdekében Magyarországon, a világon egyedülálló módon, már az 1960-as években elindult a felsőfokú növényvédelmi szakoktatás, amelynek tantervébe több, mint 10 éve épült be a növényorvos képzés. Az agrároktatási rendszerünk kivételesen kiemelkedő szakmai színvonalának köszönhetően a hazai mezőgazdasági üzemekben nemzetközileg is elismert, magas színvonalon mintegy háromezer aktív növényvédő szakmérnök, növényorvos részvételével valósul meg a növényvédelemi és növényegészségügyi ismeretek gyakorlati alkalmazása. A speciális szakértelmet igénylő, előrejelzésen alapuló, okszerű növényvédőszerhasználat és a környezetkímélő, integrált növényvédelmi módszerek szakszerű alkalmazása esetén a növényvédő szerek felhasználása a minimálisan szükséges szintre csökkenthető. A legolcsóbb és a leghatékonyabb védekezést azonban a növényi károsítók behurcolásának és járványos elterjedésének a megelőzésével lehet elérni, ugyanis a növény- és növényi termékek nemzetközi áruforgalmának egyre szélesedő globalizációja és a klímaváltozás fokozott növényegészségügyi kockázatot jelent. Az esetlegesen behurcolt károsítók gyors és hatékony felszámolása esetén több tíz, esetleg száz milliárdos nagyságrenddel csökkenthető a növényi károsítók elleni védekezéssel összefüggő növényvédő szer többlet felhasználás. Alapvetően fontos ezért, hogy a hatósági ellenőrzések mellett, a mezőgazdasági és erdészeti területeken dolgozó növényvédelmi szakemberek, szakmérnökök, növényorvosok is közreműködjenek a károsítók felderítésében. Az országhatárt nem ismerő növényi károsítók elleni eredményes védekezéshez széleskörű nemzetközi együttműködés szükséges. Az együttműködés világméretű fóruma a Nemzetközi Növényvédelmi Egyezmény (IPPC), regionális európai .
fóruma az Európai és Földközi-tenger melléki Növényvédelmi Szervezet (EPPO), illetve a biológiai védekezés területén a Biológiai Védekezés Nemzetközi Szervezete (IOBC), amelyek a növény- és növényi termékek nemzetközi kereskedelmének növényegészségügyi feltételeit megatározó nemzetközi növényegészségügyi szabványokat, károsító diagnosztikai illetve, védekezési és kezelési módszereket, növényvédő szerek biológiai hatékonyságát értékelő módszereket, ajánlásokat és útmutatókat dolgoznak ki. Hazánk több növényvédelmi specialistája aktívan és közvetlenül is részt vesz ezeknek a nemzetközi szabványosító testületeknek a munkájában. Alapvető, hogy az ott szerzett speciális ismeretek a növényvédelmi szakmérnökökön, növényorvosokon keresztül az ország valamennyi területére eljussanak és növényvédelmi tevékenység gyakorlása során hasznosuljanak. Az Európai Unió 2009-ben fogadta el a növényvédő szerek fenntartható használatának elérését célzó 2009/128/EK irányelvet. Az irányelv konkrét célokat, intézkedéseket és ütemterveket állapít meg a növényvédő szerek emberi egészségre és környezetre jelentett kockázatainak és kifejtett hatásainak csökkentésére, valamint az integrált növényvédelem és az alternatív megközelítések vagy technológiák kifejlesztésének és bevezetésének ösztönzésére. Ahogy az irányelvben is szerepel, mindehhez a növényvédő szerekkel foglalkozó szakemberek megfelelő, felsőfokú képzettsége elengedhetetlen. A magyar mezőgazdaságnak jelenleg nagy problémát okoz, hogy bár rendelkezésre áll az ehhez szükséges tudásbázis, de nincs kellő mértékben kihasználva. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, mint szakmaközi szervezet a világon először hazánkban alakult meg, tevékenységét a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény szabályozza. A növényvédelem, ezen belül is az integrált növényvédelem speciális agrár, biológiai, kémiai ismeretek ötvöző tudomány. Amennyiben segítségségre van szüksége a fenti célok hatékony megvalósításában forduljon bizalommal a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara megyei szervezeteihez. Napi munkája során mindenkinek felelősséggel kell gondolnia a jövő generációira, és tudását folyamatosan fejlesztve dolgozni közös célunk, a Kárpát-medence adta kitűnő agroökológiai lehetőségek megőrzésén, a minőségi, magyar élelmiszertermelés fenntartása érdekében.
2. Integrált növénytermesztési ismeretek (szerző: Dr. Ripka Géza) Az integrált termesztés alapelvei Korunkban egyre nagyobb hangsúlyt kap az élelmiszer-biztonság, amely a növényi és állati eredetű élelmiszerekkel szemben támasztott szigorú követelményekkel többek között a fogyasztó jogos érdekeit, igényeit fogalmazza meg és képviseli. Gazdasági növényeink termesztéstechnológiájának fontos része a termés mennyiségét és minőségét egyaránt veszélyeztető károsítók elleni védekezés. A növénytermesztés során alkalmazott termesztéstechnológiának olyannak kell lennie, amely olyan – fogyasztásra, illetve feldolgozásra alkalmas, megfelelő minőségű és .
egészséges – növényi terméket hoz létre, amely nem tartalmaz az emberi egészségre ártalmas vegyületet. Az említett cél érdekében az Európai Unió 2014-től kötelezően előírja az integrált növényvédelem alkalmazását a tagországokban. Ezen kívül irányelvvel szabályozza a növényvédő szerek fenntartható módon történő alkalmazását. Ennek az elérése csak szakmailag képzett, a környezeti problémákkal azonosuló termesztőkkel lehetséges. Az integrált növényvédelem egyik definíciója szerint: „Az integrált védekezés a károsítók korlátozásának olyan rendszere, amely az egész környezet és a károsító fajok populációdinamikájának összefüggéseit figyelembe véve a lehető legösszehangoltabban alkalmazza az összes hatékony módszert és eljárást, s ezzel a károsítók populációit a gazdasági kártétel szintje alatt tartja.” Az IOBC által használt meghatározás szerint, az integrált termesztés a kiváló minőségű növény (gyümölcs, szőlő, zöldség, szántóföldi növény stb.) gazdaságos termesztése, amelynek során elsőséget élveznek az ökológiailag biztonságos módszerek, amelyek minimálisra csökkentik az agrokemikáliák mellékhatásait, valamint a környezet és emberi egészség védelmét szolgálják. Az integrált növényvédelemnek nem célja a növényállomány károsító mentességének az elérése, hanem a károsítók népességének a szabályozásával a gazdasági kártételük megelőzése. A növénytermesztés fenntarthatóságának egyik lehetséges módja az integrált elvek szerinti termesztés. Ennek általános követelményeit és irányelveit foglalja össze a jelen dolgozat. Az integrált termesztés fontosabb kultúrákra vonatkozó részletes ismereteit növényenként állítottuk össze. A károsítók megjelenésének megelőzésére vagy azok mennyiségének gazdasági kárt okozó szint alá szorítására az agrotechnikai, biológiai, biotechnikai, mechanikai és kémiai védekezési eljárások, illetve ezek technológiai rendszereinek felhasználása során az alábbi eszközöket kell alkalmazni: Megfelelő, a kultúrnövény optimális fejlődését biztosító, a károsítók elleni kompetícióját elősegítő agrotechnikai elemek. A kertészeti és szántóföldi növénytermesztés agrotechnikai elemeinek számtalan növényvédelmi kihatása van és ezen elemek – illetve változataik – egymással is szoros összefüggésben kell, hogy legyenek a gazdaságos és minőségi termelés érdekében. Másként nem beszélhetünk integrált szemléletű, azaz egyesített növényvédelemről, pontosabban – éppen a szemlélet szélesebb körűsége miatt – integrált növénytermesztésről. Az integrált szemlélet nem a vetéssel kezdi egy növénykultúra termelési ciklusát és nem a betakarítással végzi. A termesztés (és ezen belül a növényvédelem) – végső soron a termelés – eredményességét nem csak az adott termelési ciklus tevékenységei és viszonyai határozzák meg. Mint ahogy időben sem a naptári év dátumai jelentik a termesztési ciklus kereteit, térben sem a tábla szélei jelentik annak határait. .
Növényvédelmi szempontból a legfontosabb agrotechnikai elemek a: - vetésváltás; - tápanyag-gazdálkodás; - fajta/hibridmegválasztás; - vetéstechnológia- és –időzítés; - növényápolás; - betakarítás, szállítás; - tisztítás, tárolás; ez az ültetvények esetében még az alábbi termesztéstechnikai, illetve termesztéstechnológiai elemekkel egészül ki: - a terület kiválasztása - fajta, alany kiválasztása - tereprendezés - ültetés módja, ideje - művelésmód: telepítési rendszer (ültetési rendszer, faalak), metszésmód - támrendszer és öntözőrendszer kialakítása - vadkár-elhárítás (kerítés) Vetésváltás Az elővetemény különféle hatással bír a követő kultúrára: vizet és tápanyagot használ fel a talajból, gyomok szaporító képleteit (mag, tarack, rizóma, gumó stb.), valamint gyökér-, szár-, levél- és termésmaradványokat hagy maga után, illetve ez utóbbiakkal maga is gyomosíthat (árvakelés). Ha az előveteménynek és a követő kultúrának azonos károsítói vannak, /miután azok szaporító képletei, illetve utódai is a táblán (pl. növénymaradványokban), vagy a talajban maradhatnak/, így a károsítás a következő (esetleg több egymást követő, vagy későbbi) vegetációban is folytatódik. A vetésváltást, főként a kórokozók, a kártevők és a gyomnövények elszaporodásának visszaszorítása indokolja. Megfelelő vetésváltással csökkenthető a kártevők, a betegségek és a gyomok előfordulása és kártétele. A monokultúrás termesztés (egymást követő években ugyan azon növény termesztése az adott táblán) jelentős mértekben hozzájárul az adott növény károsítóinak gyakoribb fellépéséhez és az általuk okozott kár növekedéséhez. A legtöbb növény vetésváltásban termeszthető a legnagyobb biztonsággal és a legeredményesebben. Kevés növény, a kalászosok közül pl. a rozs – köszönhetően az átlag feletti víz- és tápanyag-hasznosításának, betegségekkel szembeni ellenállóságának, gyomelnyomó képességének –, monokultúrában is termeszthető. Különösen szárazabb időszakokban a talajok hasznosítható vízkészletének megőrzését is szolgálja, ugyanakkor része az integrált gyomszabályozásnak is. A vetésforgó korlátozza az erős gyomfertőzés kialakulását, megakadályozza a gyomnövények faji összetételének károsan egyoldalú változását. Tápanyag-gazdálkodás Növényvédelmi szempontból előnyös, ha a kultúrnövény tápanyag-ellátottsága harmonikus: megfelelő mennyiségű tápanyag áll rendelkezésére. .
Mindenképpen kerülendő a túlzott mértékű (a várható termésmennyiséghez és növénytömeghez képest túl sok), illetve egyoldalú (pl. nitrogénből – egyéb elemekhez képest – aránytalanul sok) tápanyag adagolása. Ez buja zöldtömeg kialakulásához, a betegség-ellenállóság csökkenéséhez, aszályérzékenységhez vezet és terméscsökkentő hatású. A tápanyag-gazdálkodásra vonatkozó részletes tananyagot egy másik fejezet tartalmazza. Talaj-előkészítés A megfelelő fajta vetőmagját aprómorzsás, kellően ülepedett nyirkos magágyba kell vetni, így tud a növény erőteljesen fejlődni, így alakulhat ki egyenletes, homogén növényállomány. A szántóföldi növénytermesztés eredményességét száraz, aszályra hajlamos területeken különösen meghatározza a talajok nedvességtartalma. Ezért a nedvességszabályozás egyik fontos eszköze a talajművelés. A talajok szerkezetét kímélő, csökkentett menetszámú művelés minden termőhelyen indokolt, kerülni kell a talajok kiszáradását, tömörödését előidéző beavatkozásokat. A csökkent intenzitással fejlődő növénynek kisebb lesz a kártevőkkel, kórokozókkal szembeni ellenálló képessége, a gyomokkal szembeni versenyképessége is erőteljesen csökken. Csökkenteni kell a talajban levő víz légköri veszteségét is. A legkisebb porosítást okozó, a mélyebb rétegek vízkészletét jobban megőrző kombinált eszközök használata szükséges. Csökkenthetjük a vízveszteséget a tarlómaradványok részleges felszínen hagyásával, vagy a talaj felső rétegébe történő egyenletes bekeverésével. A lazításos és a talajforgatásos művelést nem egysíkúan, hanem a talajminőségtől és talaj állapotától függően váltakozva kell alkalmazni. Fajta-megválasztás, vetési/ültetési technológia, illetve a vetés/ültetés időzítése Elsősorban a termőhely ökológiai (főleg éghajlati- és talaj-) viszonyaihoz, másodsorban a termesztés céljához és a termesztés technológiához kell megválasztani a fajtát. Ha a termőhelyi viszonyokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor olyan versenyhátránnyal indul állományunk már a kelés előtt, illetve a telepítést követően, amit később nem lehet bepótolni semmilyen egyéb beavatkozással, extra-ráfordítással sem. Egy adott fajta tulajdonságai (növekedési erély, lombtömeg, növénymagasság, bokrosodó képesség, szárszilárdság, bogyóhéj vastagsága, stressz-tolerancia stb.) és a növény vetés technológiája (tőszám, vetésidő), illetve művelésmódja között is van bizonyos összefüggés, aminek a kiaknázásával egyrészt a munkacsúcsok mérsékelhetőek, másrészt a kedvező növényvédelmi kihatások kihasználhatóak (pl. gyomelnyomó képesség, gyomösszetételre gyakorolt hatás, ültevény esetén a fajta metszési- és zöldmunka igénye). A vetés időzítésével a növényállomány fejlődése, növény-egészségügyi helyzete (pl. a tenyészidő kezdetén megjelenő kártevő együttes) és a megjelenő gyomflóra is szabályozható. A talaj-előkészítés minősége és a vetendő csíraszám (bizonyos határon belül) általában fordított korrelációban van. Kalászos gabonában előnyös az ún. művelő utas termesztéstechnológia, többek között a csatlakozó sorok pontos betartása, az egyenletes .
tápanyag-utánpótlás biztosítása, illetve a csökkent taposási kár miatt. Ültetvény esetében a fajta (oltvány esetében az alany) tulajdonságainak megfelelő térállás, sorirány, művelésmód, támrendszer, öntözőrendszer, vadvédelmi kerítés kialakítása hosszú évekre meghatározza a növényvédelem és a termesztés eredményességét. Növényápolás A növényápolás műveletei (fejtrágyázás, növényvédelmi kezelések, tél végi belvízelvezetés stb.) összességében kisebb mértékű beavatkozást jelentenek szántóföldi növénykultúrákban, mint a kertészeti kultúrák esetében (pl. metszés, hajtásválogatás, kötözés, csonkázás, öntözés, tápoldatozás, termésmennyiség szabályozása stb.). Mindenekelőtt törekedni kell a szervesanyag-tartalom növekedését elősegítő szervesanyag-gazdálkodásra (tarló- és gyökérmaradványok minél nagyobb tömegének bedolgozása, zöldtrágyázás), valamint a megfelelő talajszerkezet kialakítására, a periodikus mélyművelésre. Törekedni kell a tábla környéki vízelvezető berendezések kialakítására, karbantartására. A növényápolási munkák között, pl. őszi kalászosok esetében nagyon fontos elem a tavaszi mechanikai művelés. Pl. a gabona állomány hengerezésével a talaj és a gyökér jobb összeköttetését lehetett megteremteni, de természetesen a kifagyott gabonagyökér elpusztulása után már nem vezet eredményre. Gabonában ugyancsak régóta használják tavaszi időszakban a fogasolást, mely eljárással az éppen csírázó gyomok tömegét mechanikai úton el lehet távolítani. Szőlőültetvényben a zöldmunkáknak (hajtásválogatás, csonkázás, hajtásigazítás, kötözés stb.) kiemelt jelentősége van. Nagyban befolyásolják a betegségek és a kártevők ellen a tenyészidőszakban végzett valamennyi növényvédelmi kezelés eredményességét. A párás mikroklímát kialakító sűrű lombozat és az abban elhelyezkedő fürtök nem védhetők meg biztonságosan egy olyan ültevényben, ahol nem fordítanak kellő gondot a zöldmunkákra. Betakarítás, szállítás A jól időzített és szakszerűen (pontos gépbeállítással, illetve ha kézi, akkor a szükséges körültekintéssel) végzett betakarítással előzhetjük meg a pergési veszteséget és a beltartalmi értékek – azaz a minőség – romlását. Pl. búzában az egyik legnagyobb veszélyt jelentő gabonafuzáriózis fertőzésnek is elejét vehetjük, illetve a már kialakult fertőzés súlyosbodását blokkolhatjuk a nem túlzottan korai, de iparkodó betakarítással. A kedvezőtlen időjárás és talajviszonyok miatt lábon maradt gabona túlérés miatt jelentős minőségromlást szenved. A lehető legkisebb veszteséggel végzett betakarítás – azon túlmenően, hogy nem hagyjuk a táblán a megtermelt termés egy részét – csökkenti a kultúra gyomosító hatását is. A betakarítás során törekedni kell arra, hogy a betakarító- és szállítójárművet minden tábla betakarításának befejezése után alaposan takarítsunk ki, mert .
így lehet megakadályozni főként a gyommagvak, de számos kártevő, kórokozó tábláról-táblára történő passzív átterjedését. A talajművelő és betakarító gépekkel valamint a szállítójárművekkel nagyon sok károsító (különösen gyomok magvai és talajban található vegetatív szaporító képletei, fonálférgek, talajlakó kártevők és kórokozók stb.) nagyobb távolságra is szétterjeszthetőek. A kertészeti növények betakarítása a termesztési folyamat legmunkaigényesebb és legbonyolultabb munkafolyamata. Az egyes fajok, illetve fajták (pl. almatermésűek, csonthéjasok, szőlő, bogyós gyümölcsűek, szabadföldi és hajtatott zöldségfélék) érési jellemzői nagymértékben különböznek, így a betakarítási, szüreti terv végrehajtása jól összehangolt tevékenységet kíván akár kézi (általános, vagy színelő), akár gépi módon történik a betakarítás. Tisztítás, tárolás A betakarított termény szakszerű tisztításával elejét vehetjük, illetve jelentősen késleltethetjük a tároláskori termény-bemelegedést, a károsítók tárolóban történő felszaporodását. Pl. betárolni csak súlyállandóságig száradt (max. 12 m/m% nedvességű) gabonát szabad. Az ennél nagyobb víztartalmú gabonát csak előzetes szárítást követően szabad betárolni, ellenkező esetben a termény bemelegszik, és penészedési folyamatok indulnak meg. Csak tiszta, száraz, beázás-mentes tárolóba szabad terményt betárolni. Ha a tárolási körülmények, illetve a korábbi tárolási tapasztalatok indokolttá teszik, az üres raktár fertőtlenítését is el kell végezni, és/vagy a tárolásra kerülő termény betároláskori kezelését is kilátásba kell helyezni. A kertészeti kultúrák esetében is kiemelt fontosságú az időben és gondosan végzett betakarítás, a betakarított termés minél előbbi tisztítása, átválogatása (csak ép és egészséges termést szabad betárolni) és az értékesítésig vagy feldolgozásig a megfelelő körülményeket biztosító tárolóban történő szakszerű tárolása. Rezisztens vagy toleráns növényfajták, fémzárolt vetőmagok és ellenőrzött szaporítóanyagok. A növényfajták ellenálló képessége A változó környezethez alkalmazkodó, illetve a felhasználói igényeknek megfelelő fajta nemesítése nélkülözhetetlen a növénytermesztés sikerességének biztosításához, mert a jó minőségű növény termesztésének alapfeltétele a megfelelő genetikai adottságokkal rendelkező fajta. A terméspotenciál és a beltartalmat is jellemző minőségi mutatók mellett a fajta fontosabb károsítók elleni rezisztencia, illetve tolerancia szintje is lényeges szempont a fajta kiválasztásnál. A biotikus stresszek közül a gombás betegségek, baktériumok, vírusok és kártevő állatok okozhatnak jelentős terméscsökkenést. Az abiotikus stressz hatások kapcsán napjainkban egyre fontosabb értékmérő tulajdonsága a fajtáknak a szárazságtűrés valamint a fagytűrés. .
A kártevő állatok ellen jelenleg nincsenek rezisztens fajták a köztermesztésben, de ismertek pl. fonálféregfaj elleni toleranciával rendelkező burgonyafajták, vagy szőlőgyökértetű elleni toleranciával rendelkező szőlő alanyfajták. A betegséggel szemben ellenálló növények olyan rezisztencia-génnel/génekkel rendelkeznek, amelyek a termesztési körzetben jelenlévő kórokozó rasszokkal szemben hatékonyak. A fajták mindaddig tünetmentesek, vagy egészségesek maradnak, amíg nem jelenik meg egy olyan új kórokozó rassz, amely ellen a fajta nem rendelkezik védelemmel. Ahol rendelkezésre állnak, ott a legfontosabb betegségekkel szemben legalább közepes szabadföldi ellenállóságot mutató fajtákat célszerű választani. A Magyarországon nemesített fajtákat a nemesítő intézetek provokációs vizsgálatokkal, illetve az ország több pontján fajtakísérleti intézetekben tesztelik, ezért a magyar fajtákról és azok rezisztencia szintjéről megbízható információk állnak a termelők rendelkezésére. A vetőmag minősége, előkészítése, vetőmagcsávázás Nagy hozamokat csak magas szaporítási fokú (fémzárolt), egészséges, csávázott vetőmag, ültető gumó, illetve szaporítóanyag (oltvány, csemete) használatával alapozhatunk meg. A vetőmagfogásra szánt táblákon az átlagosnál intenzívebb növényvédelmi technológia szükséges, amely a vetéstől a betakarításig a fertőzési, illetve kártételi szintet minimalizálja. Az integrált növényvédelem célirányos eleme a vetőmagcsávázás (ültetőgumócsávázás), amely védelmet biztosít a maggal és a talajból fertőző kórokozók ellen, illetve a rovarölő szert is tartalmazó csávázószerek a kelés időszakában károsító rovarok (pl. talajlakó kártevők, csócsároló, barkófajok, repcebolha, vírusvektor rovarok) ellen is bizonyos védelmet nyújtanak. Bizonyos kórokozók, pl. az üszöggombák ellen az állománypermetezés hatástalan. Ezek fertőzését csak hatásos, szisztemikus csávázószerekkel tudjuk megelőzni. A csávázás a legolcsóbb kémiai beavatkozás és kisebb környezetterhelést okoz, mint az állománykezelés. A kezelés és a vetés során az előírt munkaegészségügyi előírásokat be kell tartani. A vadállomány védelme érdekében a táblaszéleken nem maradhat a talaj felszínén csávázott mag. Lehetőleg csak annyi magot csávázzunk, amennyi szükséges. A megmaradt csávázott magot eredeti zsákokban, feltűnő módon megjelölve tároljuk. Talajvizsgálatra alapozott tápanyag-utánpótlás, szükség szerinti meszezés és a talaj optimális nedvességtartalmát biztosító öntözési vagy vízelvezetési eljárások. Talajigény: A szántóföldi növények valamint a szabadföldi zöldségnövények legjobb terméseredményeket a középkötött, jó vízgazdálkodású csernozjom és .
erdőtalajokon, valamint a réti talajokon, meszes öntéstalajokon érik el. Bizonyos növényfajok termeszthetők javított szikeseken és humuszos homoktalajokon is (pl. rozs, cirok, csillagfürt, somkóró, szarvaskerep). Sekély termőrétegű, lejtős, erodált erdőtalajokon általában szőlő és mandula telepíthető. Tápanyag-utánpótlás: A tervezett termésmennyiséget és a jó minőséget csak harmonikus, szakszerű tápanyag-utánpótlással érhetjük el. Az erre vonatkozó részletes ismeretek a tananyag egy másik fejezetében találhatók. A károsítók elterjedésének megakadályozása öntözőcsatornák rendszeres tisztításával.
a
gépek,
berendezések,
A talajművelő eszközök rendszeres tisztítása táblaváltáskor elengedhetetlen. A permetezések során, majd annak befejezése után maradéktalanul be kell tartani a növényvédelmi higiéné előírásait, a felszíni és a felszín alatti vizek védelmét (szélsebesség, a védősávok betartása, a gépek mosásához használt vizet veszélyes hulladékként kell kezelni stb.). Fontos a terménytárolás során a termény mozgatására használt gépek, illetve a szárítás és tisztítás során keletkezett szennyezett rostaalj megfelelő kezelése. A gyomnövények, kártevők és kórokozók természetes ellenségeinek és a hasznos, valamint a növénytermelés szempontjából veszélyt nem jelentő élő szervezeteknek a fokozott védelme, és tevékenységük erősítése megfelelő növényvédelmi intézkedésekkel vagy a termelőhelyeken belüli és kívüli ökológiai infrastruktúrákkal. Az integrált növényvédelmi rendszer nem tekinti céljának a károsítók teljes kiirtását, hanem a károsítók népességének szabályozására, pontosabban a gazdasági kártételi küszöb szint alatti tartására törekszik, s ennek érdekében előtérbe helyezi azokat az eszközöket melyek, – mint az integrált növényvédelmi szemlélet részei – rendelkezésünkre állnak ahhoz, hogy minél kevesebb és ezen belül is a környezetet minél kevésbé terhelő növényvédő szert alkalmazzunk. A növényvédelem szervezése során előnyben kell részesíteni az agrotechnikai, biológiai és biotechnológiai védekezési módszereket a kémiai növényvédelemmel szemben. E felfogásnak része a természetes korlátozó tényezők tudatos alkalmazása, védelme, munkájuk elősegítése is. A kártevő állatok esetében is alkalmazhatunk megelőző jellegű agrotechnikai megoldásokat, pl. a tarló tisztán, gyommentesen tartása, mellyel pl. egyes kártevők betelepedését eleve meg lehet akadályozni. Ilyen megoldások hiányában törekedni kell a célzott, rajzáshoz igazított védekezésre, mely során lehetőleg ne használjunk széles hatásspektrumú vegyszereket. Ezzel az a célunk, hogy a hasznos szervezetek, például a kártevők ellenségei zavartalanul kifejthessék tevékenységüket. De nem csak a kifejezetten hasznos, hanem a közömbös élőlényekre is ugyanez vonatkozik. A készítmények közül előnyben kell részesíteni a kártevőkre szelektív készítményeket, pl. a rovarfejlődés gátlókat. Különös figyelemmel .
kell eljárnunk a méhek védelme kapcsán is, mert a virágzó rovarporozta kultúrnövény, vagy a táblán belül megtalálható virágzó gyomnövény folt, esetleg erősebb levéltetű fertőzés, pontosabban a levéltetű által termelt ragacsos mézharmat, vonzó hatással van a méhekre. A tábla felett csak átrepülést végző méhekre is veszélyt jelenthet pl. egy érintő méreggel való permetezés. Minden esetben a kezelés előtt alaposan meg kell győződni arról, hogy a méhek látogatják-e a táblát, ha igen, akkor vagy méhekre nem veszélyes, illetve nem kockázatos készítménnyel vagy méhkímélő technológiával kell védekezni. A mezei rágcsálók (pl. mezei pocok, közönséges hörcsög) természetes ellenségeinek is egyszerű módszerekkel segíthetjük a munkáját. A környéken élő ragadozó madarak számára a T-alakú ülőfák kihelyezése, vagy lehetőség szerint fák vagy erdősáv telepítése igen hasznos lehet. A mezei pocok – mint időszakonként felszaporodó kártevő – kártételének mérséklése, illetve a felszaporodás megakadályozása legegyszerűbb módszerrel hosszú távon úgy oldható meg, ha a ragadozó madarak számára a termesztés helyéül szolgáló táblák környékét alkalmassá tesszük a vadászatra, még inkább a fészkelésre. Egyrészt rövidtávú megoldást jelentenek az ún. T-fák, vagy szállófák, melyek legalább 2 m magas T-alakban összeácsolt karók, amelyről a ragadozók (egerész ölyv, vércsék, baglyok stb.) nagy távolságot láthatnak be és tarthatnak ellenőrzés alatt. Még jobb, igazán hosszú távú megoldást a mezővédő erdősávok, szoliter facsoportok, esetleg önálló magas fák (újra)telepítése adna. Ezek fészkelő és figyelőhelyet egyaránt biztosítanak. E fasorok egyben a ragadozók és paraziták számára a folyamatos jelenlét lehetőségét teremtik meg, melyre a betakarítás utáni üres táblák már nem vagy alig alkalmasak. Ezen kívül pl. a katicabogarak számára telelési lehetőséget biztosítanak, így hamarabb jutnak el a szomszédos táblára, mintha távoli telelőhelyről kellene idejutniuk. A rovarevő énekesmadarak számára fészkelő helyet adhat egy fasor vagy erdősáv. Az odúban költő énekesmadár fajok népessége egyszerűen növelhető a számukra megfelelő odúk ültevényhez közeli kihelyezésével. A talajszinten kőrakások elhelyezésével sün számára létesíthetünk búvóhelyet. Az ültetvények közelében lévő bokrok és fák a ragadozó atkáknak jelentenek olyan élőhelyet (ökológiai folyosó), ahonnan képesek az ültetvénybe betelepülni. Ökológiai infrastruktúrák Az integrált növényvédelem fogalmánál az integrált növénytermesztés helytállóbb, mert a lényeg nem a növényállomány károsító-mentesen tartása, hanem a növényállomány egészségesen tartása, amelyben a károsító-mentesség nyilvánvalóan csak részterület. A mezőgazdasági termőterület szűkebb területi egysége a tábla, melyen ténylegesen folyik a termelés. A tábla biodiverzitásában (biológiai sokszínűségében, fajgazdagságában) viszont nem csak, illetve túlnyomóan nem a táblán folyó termelési tevékenység mozzanatai a legfontosabbak, hanem a tábla környezetében lévő tájegység összességében, így annak szerves részét képező, táblák közötti tér, melyet vagy erdősáv, vagy árokpart, vagy közút, vagy mezsgye fed. Az agro-ökoszisztéma legnagyobb fajgazdagságát a termelés közeli területek erdősítése biztosítja. .
Ha csak az integrált (egyesített) növényvédelemre összpontosítunk akkor ez a legfontosabb. De ha integrált növénytermesztésre törekszünk: azaz egészséges talajt, növényállományt, levegőt és vizet szeretnénk, egyszerre az egészséges élelmiszeralapanyag előállítással, ráadásul hosszú távon, akkor a mezőgazdasági területek erdősítésének számos más előnyei is vannak. Az integrált termesztésnek már a kisparaszti gazdálkodásban is alkalmazott módszere volt az erdősítés, illetve az erdősávok telepítése. Sajnos ez az eljárás a ’70 években nem érvényesült, mivel a táblaméreteket az erőgépek gazdaságos kihasználásához méretezték, így nagyon sok erdősáv kivágásra került. A vegyes fa- és cserjefajokkal telepített mezővédő erdősávok, útszegélyek, az alábbi előnyt nyújtják: 1. szélnyomástól és deflációtól védik a tábla talaját illetve növényállományát; 2. csökkentik – az előbbiek miatt - a tábla talajának és növényzetének párolgását és párologtatását; 3. dombvidéken gátolják az eróziót a rétegvonalak mentén elhelyezkedő, vagy ahhoz közeli fekvésű erdősávok; 4. élő-, búvóhelyet, táplálékot teremtenek számos élőlénynek, többek között sok növényi károsítók természetes ellenségének tartott - állatnak; (A megfelelő fajösszetételű erdősáv számos hasznos rovar, hüllő, madár és emlősfaj mellett vadászatilag hasznos fajok /pl. fácán, fogoly, fürj/ számára is élőhelyet biztosít, de méhlegelőként is szerepet játszik főleg az őshonos, igen hasznos poszméhek számára.) 5. gátolják az esetleges permetlé-, illetve alapvetően a növényvédőszer-elsodródást; 6. akadályozzák a veszélyes, vagy nehezen irtható gyomnövények (arankafélék, mezei aszat stb.) megtelepedését, felszaporodását; 7. csökkentik a mezőgazdasági tevékenység által – a lakóövezet közelében okozott zaj- és porterhelést; 8. nem utolsó sorban óriási mennyiségű szén-dioxidot kötnek meg a légkörből; 9. tájképformáló hatása élhetőbb vidéket kölcsönöz egy adott térségnek; 10. társadalom-szociológiai oldalról pedig munkalehetőséget, tüzelő- és építőipari faanyagot szolgáltatnak (hosszú távon az erdősávok fenntartása, gondozása során). 11. izolációs sávot képez a különböző táblarészek között. Növényvédelmi előrejelzés Üzemi szinten, a károsítók előrejelzése nélkülözhetetlen a védekezés szükségességének valamint a hatásos védekezés optimális időpontjának az eldöntéséhez. Ez tulajdonképpen a kórokozók fertőzésökológiai feltételeinek, illetve a kártevők fejlődésmenetének, a kritikus fejlődési fokozat egyedszámának a növényállományban végzett vizsgálatát, felmérését jelenti. A károsítókat megfelelő módszerekkel és rendelkezésre álló eszközökkel folyamatosan figyelni kell. A megfelelő eszközök közé tartoznak a helyszínen végzett megfigyelések, valamint tudományosan megalapozott előrejelzési és korai diagnosztikai rendszerek, továbbá igénybe kell venni a szakmailag képesített tanácsadók javaslatait. .
A folyamatos táblaszintű és regionális károsító előrejelzés (monitoring) eredményei alapján a meghatározott növényorvosnak el kell döntenie, hogy kell-e, és ha igen, mikortól, továbbá milyen növényvédelmi intézkedéseket foganatosítani. A károsítók esetében a kezelési döntés meghozatalakor figyelembe kell venni a konkrét területekre, a terményekre, és a sajátos éghajlati és időjárási viszonyokra meghatározott, tudományosan megalapozott károsítási küszöbértékeket. A károsítók előrejelzése és kártételi küszöbértékek A fontosabb kórokozók járványdinamikája és előrejelzésük lehetőségei A növénybetegségek, illetve járványok kialakulását a gazdanövény, a kórokozó, illetve a termőhelyi környezet kölcsönhatásai határozzák meg. A kórokozók fertőzőképessége és a gazdanövény fogékonysága meghatározó lehet a betegség kialakulásában. A környezeti tényezők (időjárás, elővetemény, talajművelés, vetésidő, tápanyag-ellátás, stressz állapot stb.) a növény és a kórokozó közti „versenyt” évjáratonként, különböző mértékben befolyásolják. Bizonyos kórokozók előrejelzése kidolgozott, pl. almafa-varasodás, erwiniás tűzelhalás, szőlőperonoszpóra. A nagyobb részűké jelenleg még nem kidolgozott, illetve a gyakorlat számára nem állnak rendelkezésre megfelelő eszközök és módszerek. A fontosabb kártevők előrejelzési lehetőségei Környezetkímélő, gazdaságos és eredményes növényvédelmi technológiát csak üzemi előrejelzésre alapozva lehet kidolgozni. A jelentős kártevőket megfelelő előrejelzési módszerekkel figyelni szükséges és a kezelési döntés meghozatalakor figyelembe kell venni az adott kártevőre vonatkozó károsítási küszöbértéket. Az egyes kártevőket a megfelelő fejlődési állapotukban és a megfelelő helyen (pl. talajban: a talajlakó kártevőket; növényen, illetve növényi részen: szőlő-gubacsatka telelő egyedeit a szőlő rügyeiben, burgonyabogár tojáscsomóját a burgonya levél fonákán, repce-fénybogarat a repce virágbimbóin) kell megvizsgálni. Ez egyrészt egyedszám-felmérést, másrészt életképesség vizsgálatot jelent. A kártevő ízeltlábúak (pl. molyok, bogarak, levéltetvek, tripszek) egy része különböző módon csalogató rovarcsapdákkal (pl. ivari csalogatócsapdákkal, fénycsapdával, színcsapdával stb.) megfigyelhető. A csapdázott egyedek számából következtethetünk a faj rajzásmenetére. A területeken természetesen az ott, ténylegesen található egyéb vírus- és gombabetegségeket, kártevő állatokat is felvételezni kell. A kémiai védekezési módokkal szemben előnyben kell részesíteni a hatásos, környezetbarát biológiai, fizikai és más nem .
kémiai módszereket, továbbá figyelembe kell venni a károsítók természetes ellenségeinek korlátozó szerepét. Hogy csak néhány gyakorlati példával érzékeltessük az említett lehetőségeket, pl. az ültetvényben károsító molyok ellen a feromonos légtértelítés, a hajtatott zöldségfélékben károsító liszteske-, tripsz- és atkafajok ellen a parazitoid fürkész fajok, ragadozó poloskák és ragadozó atkák felhasználása. Nem elhallgatva az előbbi és más hasonló módszerek még meglévő hiányosságait, megállapítható az, hogy további kutatások és fejlesztések szükségesek ezen a téren, hogy még szélesebb körben és még sikeresebben legyenek felhasználhatók a gyakorlatban. A növényorvosi vényköteles növényvédő szert felhasználónak a növényvédő szerek használatát és az egyéb beavatkozási formákat a szükséges szinten kell tartaniuk. Törekedni kell az engedélyezett dózishatárok figyelembevételével a még hatásos, lehető legkisebb dózis használatára. A kezelések számát minimalizálni kell, a károsítók foltszerű előfordulása esetén lehetőség szerint meg kell oldani a foltkezelés alkalmazását, figyelembe véve, hogy a növényzetben a kockázati szintnek elfogadhatónak kell lennie, és nem szabad növelni annak a kockázatát, hogy a károsítók populációi rezisztenssé váljanak. Az új évezred mezőgazdaságának egyik igen dinamikusan fejlődő részterülete lehet az előrejelzésre (mért adatokra) alapozott növényvédelmi beavatkozás, ahol jelentős mértékben csökkenthető a peszticid-felhasználás. Ilyen technológia alkalmazása esetén egyrészt csökken a növényvédelmi kezelések száma és költsége, másrészt kisebb a környezet növényvédő szer terhelése. A termesztés folyamatában nagy tartalékok vannak. A jelenlegi gyakorlat táblaszintű növénytermelést folytat. A területet tehát egységesen kezeli, nem veszi figyelembe a táblán belüli eltérő tulajdonságokat. Az utóbbi időben bekövetkezett technikai fejlődés, az űrtechnológia, számítógépek, helymeghatározó eszközök, térképészeti megoldások, speciális GPS által vezérelt mezőgazdasági gépek, lehetővé tették a helyspecifikus, precíziós növénytermesztés folytatását. Ez az eljárás nagyrészt választ ad a kihívásokra. A termelésben felhasznált anyagokat optimalizálni lehet, csak a szükséges mennyiségű kemikáliát kell a megfelelő helyre, és időpontban kijuttatni. Ha ismert a valamely növényvédelmi beavatkozással szembeni rezisztencia kialakulásának a kockázata, és a károsítók szintje a növényvédő szerek ismételt használatát követeli meg, a termékek hatékonyságának megőrzése érdekében a rezisztencia kialakulását gátló módszereket kell alkalmazni. Ilyen lehet különösen a különböző módon ható többféle növényvédő szer kombinációs használata, valamint az eltérő hatásmechanizmusú növényvédő szerek rotációban való kijuttatása. A növényvédő szerek fontos szerepet töltenek be az integrált termesztésben is. Felhasználhatóságukat elsősorban a velük szemben kialakuló rezisztencia .
veszélyezteti. A rezisztencia a károsító örökletes megváltozását jelenti egy adott hatóanyaggal szemben, ami azzal jár, hogy a korábbi érzékenysége csökken vagy megszűnik. A gyakorlatban csak akkor beszélhetünk rezisztenciáról, ha a készítmény engedélyokirat szerinti használata (megfelelő dózis, kijuttatási idő és mód) ellenére tapasztalunk hatástalanságot. Kialakulásában szerepet játszanak a károsító tulajdonságai (pl. a rövid életciklus, a sok nemzedék, a nagy szaporodó- és alkalmazkodóképesség), de a hatóanyag nem megfelelő alkalmazása is (egyoldalú használat, csökkentett dózisok). Mindenképpen fontos azonban, hogy bizonyos technológiai szabályok betartásával megelőzzük, pontosabban késleltessük a rezisztencia kialakulását. Alapozzuk meg a kultúrnövény megfelelő állapotát egyéb módszerekkel (agrotechnika, ellenálló fajták stb.) és csak akkor használjunk növényvédő szert, ha szükséges. A készítményeket az engedélyezett dózisban jutassuk ki. Alkalmazzunk kombinált hatóanyagú növényvédő szereket, vagy különböző hatásmechanizmusú készítményeket váltva. Olyan kultúrák esetében, ahol sok védekezésre van szükség, soha ne alkalmazzuk ugyanazt a terméket az összes kezelésnél. Gyomszabályozási módszerek Agrotechnikai módszerek A gyomnövények elleni védekezés a földművelés rendszerében alapvető fontosságú szempont. A hatásos védekezéshez mindenekelőtt meg kell akadályoznunk a gyomok terjedését, elszaporodását és törekednünk kell a talaj jó kultúr állapotának fenntartására. Ezt különböző preventív, termesztéstechnológiai és mechanikai eljárással lehet elérni. Preventív módszerek -
Gyomok betelepülésének megakadályozása Ez a módszer főként az évelő, vegetatív úton erőteljesen szaporodó gyomnövények terjedését gátolhatja meg. A betelepült évelő gyomok irtása a későbbiekben mind mechanikailag, mind vegyszeresen már nagyobb problémát okozhat.
-
Gyommentes vetőmag használata A generatív úton terjedő, a területen még nem előforduló gyomok megjelenését gátolhatja meg. Ez fontos lehet a keresztes kultúrák és a kalászos gabona vetésváltási rendszerben.
-
Szerves trágya helyes tárolása A rosszul kezelt szerves-, illetve istállótrágya sok gyommagot tartalmazhat, mellyel a szántó területeket fertőzhetjük.
-
A takarmányok gyommag mentességére való törekvés A gyommaggal fertőzött takarmány az állat bélcsatornáján .
keresztül a trágyába kerülve, bizonyos gyomfajok elterjedését okozhatja. -
Kellőképpen nem tisztított munka- és betakarítógépekkel a még nem fertőzött területekre a gyomok különböző szaporító képletei átvihetők.
-
Ruderális területek gyommentesítése Az elhanyagolt ruderális területekről a szomszédos táblák is fertőződhetnek bizonyos gyomokkal.
Termesztéstechnológiai módszerek -
Vetésváltás rendszere (okszerű növényi sorrend kialakítása) Törekedni kell az őszi és tavaszi vetésű, egy- és kétszikű, sűrű és ritka sorú kultúrnövények váltására.
-
A fajta megválasztása (tenyészidő, fejlődési dinamika) A gyomokkal erősebben fertőzött területen javasolható a gyorsabb kezdeti fejlődéssel rendelkező fajták kiválasztása.
-
Ideális vetési körülmények kialakítása (vetőágy, vetésidő, csíraszám, vetési mód, a vetés mélysége) A betakarítás időpontjának megválasztása (lehetőleg a gyommagvak érése előtt)
-
A trágyázás rendszere (tápanyag adag, kijuttatás módja, időpontja)
Mechanikai módszerek -
-
Talajművelés A váltakozó mélységű és gyakoriságú talajművelés a gyomszabályozásban eredményes módszer lehet. Terjedőben van a talajvíz megőrzését szolgáló művelési eljárások alkalmazása. Növényállományban a gyomok mechanikai irtása Régebben, a kisparaszti gazdálkodásban rendszeres volt az őszi kalászos gabonák fogasolása. Ezzel az eljárással nagyon sok, kevésbé fejlett, sekélyen gyökerező gyom irtható volt. Jelenleg is ez az eljárás alkalmazható, illetve a mai technikai színvonalon a gyomszabályozásban a gyomfésű használata is javasolható.
Összefoglalva megállapítható, hogy a gyomszabályozást több módon, az egyes módszerek párhuzamos alkalmazásával kell megoldani. Ilyen módszerek: preventív, termesztéstechnológiai, mechanikai, vegyszeres. Ezek az eljárások a térinformatikára alapozva akár egyes táblarészeken is alkalmazhatók.
3. A növényvédelem közegészségügyi vonatkozásai, követelményei, eszközei (szerző: Tóth Ágoston) Személyi biztonság – egyéni védőeszközök
.
munkavédelem
Mezőgazdasági termelés változása, kémiai kockázatok fokozódása „Extenzív ↔ Intenzív” termelési forma Extenzív: alacsony eszköz ráfordítás (tápanyag-, növényvédő szer-, energiatakarékos), magas munkaráfordítás; alacsonyabb termelési produktivitás, egységnyi mennyiségű termék előállításához nagyobb élőmunka- és területigény jellemző. Jellemzően az 1930-as évek előtt működő mezőgazdasági termelés elenyésző ipari eredetű input-felhasználással dolgozott, így a kemikáliák (műtrágyák, adalékanyagok, állatgyógyszerek, növényvédő szerek) jelentette környezeti kockázat, egészségügyi ártalom, mérgezésveszély is elenyésző volt. Azonban a termelékenység mértéke is ehhez foghatóan alacsony volt. Intenzív: magas termelési eszközráfordítás (tápanyag, növényvédő szer, fajta/hibrid), alacsonyabb munkaráfordítás; egységnyi területen magasabb termékmennyiség, azaz egységnyi termésmennyiséghez kisebb termőterület szükséges. Az 1930-as évektől, de főleg a II. világháborút követően az ’50-’60-as évektől kezdve intenzifikálódott a mezőgazdasági termelés, növekedett a műtrágya-felhasználás és egyre több növényvédő szert fejlesztettek ki és vezettek be a gyakorlatba a termelékenység, illetve termelési hatékonyság fokozása érdekében. Jelentősen növekedtek a termésátlagok, ezzel együtt azonban nyilvánvalóan növekedett a mezőgazdaságban dolgozó emberek, a mezőgazdasági termékeket fogyasztók és környezeti elemek kitettsége is. Mekkora, milyen jellegű a kockázat? Közegészségügyi kérdések Miután a peszticideket azért fejlesztették/fejlesztik ki, hogy károsítókat (valamilyen szempontból nemkívánatos élő szervezeteket) pusztítsanak el velük („pesticide” = károsító irtó), mindenképpen valamennyire- és valamilyen élőlénykörre mérgező anyagokról lehet szó. Utópisztikus gondolat, hogy valaha is ki lehet olyan kémiai peszticideket fejleszteni, amelyek kizárólag a károsítót magát pusztítják el célzottan, de semmilyen más élőlényre semmilyen káros kihatása egyidejűleg nem lehet. Ennek két élettani alapú oka van: a károsítók és egyéb élőlények (gazdanövények, haszonállatok, ember stb.) életfolyamatai sok esetben azonosak, vagy nagyon hasonlóak, illetve a felhasznált készítmények ható-, segédanyagainak és a különféle bomlástermékeknek többféle, összetett hatása van az élőlények biokémiai folyamataira (pl. a fotoszintézis-gátló gyomirtó szereknek nem csak a fotoszintetizáló gyomokra lehet káros hatása, hanem más növényekre is, ezen kívül egyéb - káros - hatása lehet nem növényi szervezetekre is). A folyamatos fejlesztés persze hozott azért eredményeket, ma már számos, speciális hatáshelyű peszticid-készítmény van forgalomban, amelyekkel szűkebb károsító csoportokat lehet megcélozni (ún. szűk hatásspektrumú hatóanyagok) anélkül, hogy az egyéb szervezetekre jelentős kihatással bírnának. Azonban ezen anyagok - még ha a hatásosságuk az adott károsító-csoportokra megfelelő is, - kevésbé hatékonyak, ugyanis a növénykultúráinkat általában sokféle károsítótól kell egyidejűleg (illetve folyamatosan) megóvni, ami viszonylag gyakori kezelésekre, többféle .
készítményre alapozott - összetett - technológiát igényel. Tehát amit - környezetegészségügyi szempontból - nyerünk az egyik oldalról (szűk hatásspektrumú, célzott hatás), azt elveszítjük a másik oldalról (kezelés többlet - többféle készítménnyel, többszöri alkalommal). Gyakorlatilag a speciális hatáshelyű, szűk hatásspektrumú (általában is költségesebb) készítmények fő szerepe az ellenálló, nagy szaporodó képességű (vagy a gradációra, azaz tömeges felszaporodásra hajlamos) károsítók esetén lehet jelentős, ilyenek például: burgonyabogár, körte-levélbolha, amerikai fehér medvelepke, takácsatkák, levéltetvek. A peszticid-kezelés, használat tekintetében magas szintű szakmai ismeretekre és felelős döntéshozatalra mindkét esetben szükség van köz- és környezetegészségügyi szempontból: széles hatásspektrumú készítményeknél a potenciális veszélyek kivédése okán, illetve a szűk hatásspektrumú, célzott kezelések alkalmazásánál a megfelelő hatásosság és a hatékony felhasználás miatt. A növényvédő szerek (a „peszticid” kifejezés ennél szélesebb értelmű, ugyanis a közegészségügyi irtószerek, fumigánsok és a fertőtlenítő szerek többsége is bele tartoznak a fogalomba) szakszerűtlen, felelőtlen használatával egyrészt a kezelni nem kívánt területet, növényeket is szennyezhetjük, valamint a kezelés alá került növényeket fogyasztó emberek, haszonállatok is túlzottan magas károsodási veszélynek lehetnek kitéve. Szakszerűtlen használat esetén még az egyébként hajlamosító tulajdonságokkal (lásd később, perzisztencia stb.) kevésbé rendelkező készítmények használatának is lehetnek környezet- és humánkárosodást jelentő következményei, viszont szakszerű és óvatos, megfontolt - azaz felelősségteljes alkalmazással még a viszonylagosan veszélyesebbnek ítélhető készítmények is használhatók biztonságosan. A szakszerűtlen/felelőtlen alkalmazás néhány tipikus esete, következményei: - Elsodródás. A növényvédő szereket az esetek jelentős részében szabad térben használjuk és a permetezés, porozás, füstképzés, vagy ködképzés segítségével szétoszlatott készítmény, vagy permetlé a légmozgás, vagy csupán figyelmetlenség miatt juthat kezelni nem kívánt területre is. Gyomirtó szereknél gyakran jól látható tünet (sárgulás, perzselés, deformáció) jelenik meg a kezelni nem kívánt terület növényzetén, azonban egyéb esetben általában (hacsak nincs jellegzetes színanyaga a permetlének, vagy a készítménynek) nem jelentkezik szemmel látható tünet, csak a nem kívánt szermaradványok jelennek meg a növényeken/növényekben. Különös óvatosságot, körültekintést igényel a közterületeken való peszticid-használat. - Méhpusztulás. Előfordulhat, ha méhekre veszélyes készítménnyel, valamint abból készült permetlével virágzó, részben virágzó állományt, vagy virágzó gyomokkal fedett, illetve szegélyezett táblát kezelnek, akkor, vagy röviddel az előtt, mielőtt a méhek látogatják az állományt. Olyan eset is lehet, hogy „méhekre kifejezetten veszélyes” készítménnyel virágzás alatt, de méh-látogatási időszakon kívül (este, éjszaka) kezelnek, de sajnos az ilyen készítménynek még ebben az esetben is lesz (káros) kihatása a később a területre érkező méhekre. - Vízszennyezés, halpusztulás. A peszticidek szakszerűtlen használatából, vagy a kiürült csomagolóanyagok, illetve feleslegessé vált készletek szakszerűtlen .
megsemmisítéséből, hulladéklerakásból kerülhetnek a felszíni, vagy felszín alatti vizekbe a különféle kemikáliák. Ha olyan anyag, olyan mennyiségben kerül állatok által lakott (élő) felszíni vizekbe ahol ez pusztulást okoz, akkor egy feltűnő jelenséggel találkozhatunk, amit tömeges halpusztulásnak neveznek. A károkozásban legalább az a kedvező, hogy ilyenkor felfigyelnek a jelenségre, de sajnos vízszennyezés más esetben is előfordulhat. Ha pl. a halakra (akut módon) kevéssé veszélyes kemikália kerül a vízbe, vagy csak igen kis koncentrációban, ekkor látványos halpusztulás nem történik, de attól a vízi élővilág faji összetétele – bizonyos idő alatt – megváltozhat, illetve az ilyen (továbbá a szennyezett felszín alatti) vízből fogyasztó emberek és állatok ugyanígy mérgezési veszélynek vannak kitéve. A növényvédő szerek ható- és segédanyagainak környezet-egészségügyi szempontból a következő tulajdonságaik lehetnek kritikusak: 1. perzisztencia, azaz maradó képesség, vagyis a kijuttatott készítmény összetevői illetve azok bomlástermékei mennyi ideig képesek jelen lenni (a kezelt területen, a kezelésre nem szánt területen, a növényi részekben, növénymaradványokban, a felszíni és felszín alatti, azaz talajvizekben). Az határozza meg a maradó készséget, hogy a kijuttatott – szintetikus, részben szintetikus, vagy természetes eredetű - anyagok hogyan reagálnak a fényre, hőingadozásra, nedvességtartalomra, a mikrobák jelenlétére, tehát a különféle (fizikai, kémiai, biológiai) természeti tényezők behatásaira. A hatóanyag hosszabb perzisztenciája környezet-egészségügyi szempontból egyfelől - hátrányos, mert tovább szennyezi jelenlétével a területet, azonban hatástanilag - illetve másfelől - előnyös, mert hosszabb hatástartamot biztosít a készítménynek és esetleg kevesebb számú kezelésre van szükség hosszabb ideig fennálló károsító-nyomás esetén. 2. vízoldékonyság, vagyis a felhasznált készítmény összetevői milyen jól oldódnak a vízben és hogyan tudnak csapadék, vagy felszíni és felszínalatti vízmozgás hatására a kezelni kívánt területről elmozdulni. A vízoldékonyságnak szintén vannak hatástani szempontból előnyei, mert a legtöbb felszívódó hatóanyag vagy viszonylag vízoldékony, vagy azzá válik átalakulás (metabolizmus) útján. 3. „talajkötődés”, azaz a hatóanyag mennyire erősen és tartósan kötődik meg a talajrészecskék felületén, illetve belsejében. Erős kötődés - nyilvánvalóan - jelentősen csökkenti a kimosódási hajlamot, még akár egy vízben jól oldódó hatóanyag, vagy segédanyag esetében is. 4. párolgóképesség, a készítmény alkotóvegyületei milyen mértékben párolognak a légköri valamint a talajhőmérséklet hatására és - még lebomlásuk előtt mennyire távolodnak el a kezelni kívánt területről, vagy térből a légmozgással. A nagy gőznyomású, azaz a jól párolgó hatóanyag szintén lehet előnyös hatástani szempontból pl. zárt termesztő berendezés, raktár, talaj, vagy zárt lombú növényállomány kezelésekor, és hátrányos is, ha a kipárolgás miatt a kezelés hatástartóssága csökken. Környezet-egészségügyi oldalról úgyszintén kettős értelmű, mert a hatóanyag, vagy segédanyagok a levegő segítségével könnyen eljuthatnak kezelni nem kívánt területekre, illetve a kipárolgás csökkenti a kemikáliák .
jelenlétét (perzisztenciáját) egy adott területen. A néhány, legfőbb felsorolt tulajdonság értékelésekor meg kell jegyezni, hogy a hajlamosító tulajdonságok megléte egy adott anyagnál nem is annyira külön-külön, hanem főként együttesen jelenthet fokozott kockázatot. Ha pl. a magasabb perzisztencia és a vízoldékonyság egyszerre jellemző egy hatóanyagra, ráadásul még a talaj sem képes azt kötés formájában visszatartani, akkor csapadékos viszonyok mellett nagy valószínűséggel megjelenik – különösen, ha még az alkalmazott dózis is magas – az adott hatóanyag valamely közeli vízbázisban. Azonban ha a jelentősebben perzisztens hatóanyag nem igazán vízoldható, jól kötődik a talajkolloidokhoz, vagy ha a vízoldható hatóanyag gyorsan bomló, akkor a lehetséges kockázat jelentősen alacsonyabb, vagy elenyésző. Szakszerűtlen csomagoló anyag-, vagy hulladék elhelyezésekor például az ilyen szempontok hatványozottan felértékelődnek, szemben a szakszerű felhasználás körülményei között adódó kockázatokkal, ugyanis a felhasználás körülményeit - éppen a használat biztonságossá tétele miatt, - ezen szempontok figyelembevételével írják elő, engedélyezik és ellenőrzik. Munka- és élelmezés-egészségügyi kérdések Munka-egészségügy vonatkozásában nyilvánvalóan olyan kemikáliák lehetnek az emberi egészségre ártalmasak, amelyekkel dolgozunk, azaz az emberi szervezet munkavégzés kapcsán találkozik a kémiai anyaggal, így a peszticidekkel, illetve ezen belül a növényvédő szerekkel is. Peszticidek esetében jellemzően előkészítéskor (a készítmények kimérésénél, adagolásánál, betöltésénél, keverésénél), illetve kijuttatáskor (permetezés, porozás, ködképzés, füstölés) van lehetőség a kemikáliával való szennyeződésre (expozícióra). (Illetve, nyilván gyártás, kiszerelés, csomagolás folytán adódhat ilyen jellegű, fokozottabb kockázat.) Az emberi szervezetbe foglalkozásszerű körülmények között, vagy baleseti jelleggel bőrön át, szembe kerülve (fröccsenés, ráömlés), illetve légzőszerveken, nyálkahártyán át (belégzéssel), valamint a nyálkahártyán és tápcsatornán át (szájon át, lenyeléssel) juthatnak be a peszticidek és a különféle egyéb kemikáliák (mosó- és tisztítószerek, fehérítő- és fertőtlenítő szerek, festékek és oldószerek stb.). Ezt a jelenséget kontaminációnak, azaz szennyeződésnek nevezzük, mert az esetleges mérgezésre csak ezt követően kerülhet sor. Ezekben az esetekben közös jellemző, hogy a dolgozó ember mindig viszonylag nagyobb mennyiségű, koncentrált anyaggal kerül kapcsolatba, illetve gyakori („foglalkozásszerű”) a munkakapcsolat ember és kemikália között. Így a lehetséges egészségügyi kihatás is hatványozottabb. Ellentétben élelmiszer fogyasztáskor, - tehát az ún. élelmezés-egészségügyi jellegű kockázat - nagyságrendekkel alacsonyabb, mert nem - feltétlenül - rendszeresen, illetve elenyésző mennyiségű (legfeljebb mikro-grammnyi, milligrammnyi mennyiségekben), többé-kevésbé bomlott állapotú szintetikus kémiai anyaggal találkozik az emberi szervezet. Ennek a jelenségnek részben magyarázata, hogy amíg pl. az élelmiszer-adalékokat a feldolgozás során adják az élelmiszerekhez (és ezt követően már további bomlásukkal csak igen korlátozottan lehet számolni), addig a növényvédő szereket a .
növények termesztésekor (a növényi termékek előállításakor) használják fel, aminek során még hosszú idő (több hét, vagy több hónap) alatt, környezeti tényezők okozta bomlásnak vannak kitéve. Ehhez tartozik az a nem elhanyagolható körülmény, hogy kezelésre gyakran a nem is fogyasztható növényi részek, vagy a termesztő közeg, talaj kerülnek csupán (gabonafélék-, kukorica-, burgonya levele, csuhélevelekkel, gabonapelyvával fedett szemtermése, hüvelyes növények lombja, hüvelytermése stb.), ami általában már eleve kizárja az élelmiszer-alapanyag közvetlen szennyezését. Meg kell jegyezni, hogy élelmezés-egészségügyi vonatkozásban nem csak a peszticidek, nem csak a szintetikus „kemikáliák” jelentenek kockázatot, hanem az ún. természetes faktorok, azaz a mikróbák, illetve mikróbák termelte anyagcseretermékek (toxinok, antibiotikumok stb.) is. Romlott, vagy szakszerűtlenül tárolt, illetve kezelt élelmiszereknél fordul elő és sokkal gyakoribb probléma, mint a kémiai terheltség. Ismert tény, hogy sok, mikroszkópikus gomba által termelt ún. mikotoxin nagyságrendekkel (több tízszeresen-százszorosan) ártalmasabb (mérgezőbb, esetleg rákkeltőbb) mint bármelyik engedélyezett peszticid. A „mérgezés” - mint jelenség - valamilyen kémiai anyag által kiváltott egészségkárosodás (tehát nem biológiai eredetű, mert a kórokozók által kiváltott támadást „fertőzés”nek nevezzük). A mérgezésnek két formáját különböztetjük meg attól függően, hogy viszonylag rövid időn belül vannak-e határozottan tapasztalható, esetleg speciális – mérgezésre utaló – tünetek (heveny mérgezés), vagy csak hosszabb távon kialakuló betegség esetén gyanakodhatunk mérgezés jelenlegi, vagy múltbéli fennállására (krónikus mérgezés). A mérgezés akut, illetve idült (krónikus) formái, tünetei Heveny mérgezés tünetei: hányás, hasmenés, verejtékezés, szívdobogás, nehézlégzés, légszomj, légzésbénulás, fulladás, szív- és keringési rendellenesség, eszméletlenség. Krónikus mérgezés lehetséges tünetei (példák): immunszupresszió (betegeskedés, gyakori meghűlés, allergia, asztma stb.), haj-, foghullás, körömbetegség, terméketlenség, hormonális működészavarok, daganatos megbetegedés. Akut veszélyesség: egyszeri/kevésszámú behatás eredményeként is azonnal, vagy rövid időn belül tapasztalható tünetek jelentkeznek → a forgalmazási korlátok és az egyéni egészségvédelmi szabályok alapja volt korábban: LD50 érték (a kísérleti állatok felének pusztulását okozó, mg/testtömeg kg-ban megadott dózis) - szinte kizárólagos támpont volt a veszélyesség megítélésénél. (Alacsonyabb LD50-érték: hosszabb kárenciaidők, komolyabb védőfelszerelés, szigorúbb forgalmazás). Krónikus ártalmak: hosszú távon, több/gyakori, kisadagú behatás eredményeként később jelentkező, általános rosszullétre, gyengültségre utaló tünetek, melyek azonban az eredeti okkal nehezen hozható összefüggésbe. Vizsgálat-/információhiány miatt a krónikus ártalmakat korábban kevésbé tudták figyelembe venni az ún. „óvórendszabályok” meghatározásánál. Az utóbbi időben egyre több kemikáliánál (élelmiszer adalékok, tartósító szerek, színezékek, gyógyszerek, mosó- és tisztítószerek stb.) vetődik fel krónikus ártalmainak veszélye. A környezet- és humán-egészségügyi kockázat kivédésének lehetőségei: .
- A peszticidek (gomba-, rovar-, atkaölő, gyom-, rágcsálóirtó szerek) használatának kerülése és - A peszticidekkel kezelt/szennyezett termékek (gyümölcsök, zöldségek) fogyasztásának kerülése VAGY - Szakszerű és a szükséges mértékig minimalizált peszticid-használat, illetve - Személyi védelem teljes körű* alkalmazása *: a növényvédő szeres védekezési munka minden fázisában mindenkinek, aki a veszélyes anyagokkal kapcsolatba kerül (előkészítés, peszticid-kimérés, keverés, permetezés, tisztítás, szállítás, karbantartás) A „szakszerű és a szükséges mértékig minimalizált” peszticid-használathoz tud segítséget adni a – többek között - biológiai, agrokémiai, ökológiai, ökonómiai és munkaszervezési ismeretekkel egyaránt felvértezett professzionális szakember, a személyi védelemben pedig a szakszerűen megválasztott, ergonomikus és nem különösebben költséges (egyéni) védőeszközök állnak rendelkezésünkre. Mottó: A növényvédő szerek ártalmainak - a közhiedelemmel ellentétben a fentiek alapján - nem a fogyasztó, hanem a felhasználó (vagyis a növényvédő szerekkel dolgozó ember) a legkitettebb alanya, ezért az egyéni védelemnek fokozott a szerepe! Személyi védelem Csoportos védelem (több személy által egyszerre, vagy nem személyre szabottan használatos): - légelszívás (laborban, raktárban), - szűrt levegős és túlnyomásos fülke (gépben, berendezésben) - védőberendezés (gépen, berendezésen) Egyéni védelem: - védőital, védőoltás, bőrvédő krém, - védőfelszerelés (az egyén szervezetébe való közvetlen vegyszerbejutás elkerülése) - higiénia (kézmosás, zuhanyozás, ruhaváltás stb.) (Egyéni) Védőfelszerelés A kültakaró védelme egyrészt bőrvédelem, azaz különféle vegyi anyagoknak a bőrön át való bejutása elleni, valamint szem/arcvédelem formájában a szem sérülése és a vegyi anyagok szervezetbe jutása ellen valósul meg. A légzőszervek védelme a vegyi anyagoknak a légzőszerveken és nyálkahártyán keresztül történő szervezetbe jutása ellen jelent megoldást. A kültakaró védelme a növényvédelemben o Bőrvédelem - Védőöltözék (munkaruha, védőruha/+védőkalap/) Célja a testvédelem, eszköze a zárt ruházat, melynél az a követelmény, hogy fedje a teljes testet, a lábfej, kézfej és az arc kivételével. Ilyenek lehetnek: 1. Növényvédelmi munkaruha: kizárólag növényvédelmi célra használt .
egy-, vagy kétrészes munkaruha, melyet rendszeresen kell mosni. 2. Védőruha: kezeslábas (overál) kiképzésű, kapucnis, galléros, vagy magasított nyakú, sűrű gombolású, vagy cipzáros, csuklónál, bokánál legombolható, tépőzárazható, vagy gumírozott, impregnált vászonból (mosható), vagy polimerekből (eldobható) készül. 1. ábra: vízhatlanított lenvászon alapú védőruha: korábbi „növényvédelmi védőruha”
2. ábra: polimer alapú védőruha: védőoverál (3, 4, 5, 6-os*)
*típusjelölés: 3-as: Nagynyomású folyadékálló öltözék; 4-es: Permetálló öltözék; 5-ös: Részecskék (szilárd részecskék) elleni öltözék; 6-os: Fröccsenés elleni öltözék; 3. ábra: jelölések:
!A testvédelem jelentősége: .
- a bőrről (bőrből) - ugyan - rosszabb hatásfokkal szívódnak fel a vegyszerek, mint a nyálkahártyákról és a tüdőből, vagy a gyomorból, de a testfelület kiterjedt, illetve - az apoláros növényvédő szerek a bőrben jól és hosszú időre megkötődnek. - a permetezés előkészítésekor gyakori a tömény készítmény, vagy törzsoldat fröccsenése, kiömlése, porozódása. Kézvédelem Eszköze a védőkesztyű. Minimumkövetelmények: - folyadék át-nemeresztő (impermeábilis), - zárt felépítésű, azaz a teljes kézfejet a csuklóig (vagyis az ujjakat, tenyeret és a kézhátat) teljesen fedje, - biztos tartás legyen benne elérhető, - anyaga vegyszerálló legyen (neoprén, PVC, nitril, – de semmiképpen sem latex!) - A minimális anyagvastagsága 0,3-0,5 mm legyen, a megfelelő vastagságot a felhasznált készítmény mennyisége és a csomagolás mérete határozza meg. Nagyobb vastagságú kesztyűben (1 mm) csak nagy kiszerelési egységet (pl. 5-20 l. kanna) lehet biztonságosan kezelni, pl. ampullás, vagy 50-200 ml-es kiszerelésű készítményt nem. - Hossza minimum a csuklóig érjen, hogy a védőruha ujja kívülről ráhúzható legyen. 4.-7. ábrák: jellegzetes megjelenési típusok: csuklóig (26 cm) és alkar-középig (40 cm) érő hosszúságú PVC kesztyűk, neoprén- és nitril-anyagú védőkesztyűk
.
!A kézvédelem jelentősége: - A bőrfelületről felszívódó növényvédő szerek közel 85 %-a a kézfejről szívódik fel, mert - ezzel fogja meg az előkészítő a göngyöleget, a mérőeszközöket, illetve a permetezőgép alkatrészeit és itt gyakran - koncentrált szer éri a bőrt, továbbá - a körömágyból, bőrből nem könnyű a szerves-kémiai szennyezéseket eltávolítani (így a szennyeződést követően több napig szívódik föl a szervezetbe a kemikália). Lábvédelem: Eszköze a „védőlábbeli” azaz a gumicsizma Minimumkövetelmények: - folyadék át-nemeresztő (impermeábilis), - zárt felépítésű, azaz a teljes lábfejet a bokáig fedje, - biztos járás legyen benne elérhető (csúszásmentes), kényelmes legyen, - anyaga vegyszerálló legyen (pl. PVC, butilgumi) - hossza minimum a bokáig érjen, hogy a védőruha szára kívülről ráhúzható legyen (annak érdekében, hogy a ruhára fröccsenő permetlé ne a lábbeli belsejébe folyjon). 8.-9. ábrák: zárt, magas szárú gumicsizmák
!A lábvédelem jelentősége: - a permetezés előkészítésekor gyakori a tömény permetlé .
fröccsenése, kiömlése, porozódása, ami a lábfejet gyakran eléri, - az előkészítés helyén gyakran szennyezett a terület a kiömlött növényvédő szerrel, illetve - gyakran előfordul, hogy a frissen permetezett területre be kell lépni (ha más nem, permetezéskor, vagy a munka ellenőrzésekor). Szemvédelem Eszköze a védőszemüveg, vagy arcvédő („laboratóriumi arcvédő”)*. Cél, hogy elejét vegyük (test)idegen anyagok szembe* való bejutásának. Ilyen esetek lehetséges kihatásai lehetnek: - fizikai hatás (sérülés), helyi kémiai hatás (pl. maródás), - kémiai anyagok felszívódása (szisztémás hatás). *: Az arcvédő természetesen nem csak a szemet, hanem a teljes arcot védi a becsapódástól, ráfröccsenéstől. - Védőszemüveg 1. ’Por elleni’ védőszemüveg: teljesen zárt, így a lebegő porrészecskék bejutását is megakadályozza. Jelentősége első sorban a permetezés előkészítésénél - por- és diszpergálható granulátum alakú permetező szerek használatakor, - vagy kézi granulátum-szórásnál van. 2. ’Sav elleni’ védőszemüveg: részben nyitott, vagy szellőzőnyílásokkal ellátott, így a fröccsenő folyadékok és a hulló permetcseppek ellen véd. Jelentősége permetlékészítésnél - folyékony növényvédő szerek és koncentrált permetlevek ellen -, valamint permetezésnél - háti permetezővel, szórópisztolyos kézi permetezésnél - van. 10.-13. ábrák: a vegyi anyagok elleni védőszemüvegek formái
- Arcvédő (korábbi néven laboratóriumi arcvédő) Átlátszó, nem fénytörő anyagból kialakított lemez, mely a homloktól legalább az áll hegyének magasságáig ér le, oldalt pedig általában fültől fülig ér. A fejre a homlok magasságában valamilyen gumi, vagy műanyagszalag rögzíti. .
A sav elleni védőszemüveghez hasonlóan fröccsenő folyadékok, hulló permetcseppek ellen véd. Az egész arcot megvédi a folyadékfröccsenéstől, azonban lebegő porrészecskék alájuthatnak! Jelentősége úgyszintén permetlékészítésnél - folyékony növényvédő szerek és koncentrált permetlevek ellen -, valamint permetezésnél - háti permetezővel, illetve szórópisztolyos kézi permetezésnél - van.
14. ábra: arcvédő felépítése
Légzőszervek védelme Jelentősége a peszticidek (illetve általában a kemikáliák) alkalmazása során kiemelkedő, mert: - Általában a különféle vegyi anyagok ‘leghatásosabban’ (legkönnyebben és leggyorsabban) a tüdőből, a nyálkahártyáról (és a gyomorból) tudnak felszívódni és szétterjedni a vérárammal a teljes emberi szervezetben. - A peszticideket (növényvédő szereket, termény-, raktár-, termesztő berendezésfertőtlenítő, gázosító készítményeket) egyenletesen szét kell oszlatni a hatóanyag jó hasznosulása érdekében, így - legtöbbször - porlasztani (permetezés, porozás, ködfejlesztés, füstölés), esetenként gázosítani kell a készítményeket, vagy az azokból készült permetleveketket. - A megjelenő részecske (por, permet, köd /aerosol/, füst) tartósan képes lebegni a levegőben, a gáz, gőz pedig eleve légnemű. - A nem porlasztott növényvédő szerek (talajfertőtlenítő granulátumok, talajinjektáló szerek) hatóanyagai is párologhatnak (a hatóanyag gőznyomásától és a hőmérséklettől függően, ami sokszor érzékszervileg nem is érezhető), valamint a porlasztott szerek hatóanyagai, segédanyagai is - a legtöbb esetben - illékonyak. Összegezve: A peszticidek a levegőben megjelennek és ott több-kevesebb ideig tartózkodnak (lebegnek). A tüdőből, a nyálkahártyáról tökéletesen felszívódnak és a test minden .
szervébe eljutnak. Ennek a potenciális veszélynek, - mely a peszticid-kezelés és használat során az expozíció (kitettség, behatás) tekintetében gyakorlatilag folyamatosan fennáll - a kivédésére a „szűrő típusú” légzésvédő eszközök tökéletesen alkalmasak. A légzésvédő eszközök: - részecskék (ún. kolloidok, azaz por, permet, köd, füst) és/vagy - gázok, gőzök (légnemű anyagok) ellen védenek. Alaptétel: A vegyszeres növényvédelmi munka során mindig védekezni kell részecskék ellen (mert a fentiek alapján még a kevésbé illékony vegyszereket is szét kell oszlatni permetezés, porozás, füstölés módján), esetenként kell védekezni gázok/gőzök ellen (amennyiben a ható-, vagy segédanyagok illékonyak, vagy ha a felhasznált szermennyiség nagy, vagy koncentrált anyaggal dolgozunk). Részecskék elleni védelem A levegőben lebegő részecskék elleni légzésvédelem ‘rácsszűrés’ elvén működik: a lebegő részecske fönnakad a rostszerű, mikroszkopikus szálakból kialakított szűrőrétegben (15-17. ábra). 3 szűrőkategória létezik (a szűrendő részecskék halmazállapota, mérete, mérgezősége és koncentrációja szerint): P1; P2; és P3 (P: „particulate” - azaz részecske ): - P1: nem mérgező, szilárd részecskék elleni védelemre. Ilyenek pl. a korom, hamu, liszt, cementpor, mészpor, fűrészpor. Védelmi hatásfok* min. 80 %, névleges védelmi tényező 4 x MAK** érték. - P2: ’ártalmas’, vagy ’közepesen mérgező’ méregkategóriájú anyagok pora, permetje és ködje elleni védelemre. Ilyenek pl. a vizes alapú diszperziós festékek permetje, a legtöbb növényvédő szer pora, nehézfémek finom pora, vagy az olajköd. Védelmi hatásfok* min. 94 %, névleges védelmi tényező: 12 x MAK** érték. - P3: mérgező, igen mérgező, rákkeltő, illetve radioaktív anyagok pora, permetje és ködje, valamint vírusok, baktériumok elleni védelemre. Védelmi hatásfok* min. 99,95 %, névleges védelmi tényező: 50 x MAK** érték. *hatásfok: a szennyezőanyag visszatartásának mértéke **MAK-érték: A munkavédelemben a légszennyező vegyi anyagok esetében megadnak ún. MAK (maximálisan alkalmazható koncentráció) értéket vegyületenként, ami azt a legnagyobb vegyi anyagkoncentrációt jelenti (mg/m3-ben), amiben tartósan, egészségügyi károsodás nélkül végezhető munka. Ennek a MAK-értéknek az agrokemikáliák vonatkozásában nincs gyakorlati jelentősége (pontosabban nem alkalmazható), mert: - a (főleg a növényvédő szer) készítményeket általában jelentős mértékű .
vizes hígításban, eltérő koncentrációban alkalmazzák, illetve - a peszticidek összetett vegyi anyagok, azaz többféle ható-, vívő-, emulgeáló, diszpergáló stb. anyagok keveréke, továbbá - az alkalmazás nyílt térben, vagy nagylégterű helységben történik, azaz a légtér vegyianyag-koncentrációja nehezen beazonosítható, nem stabil és általában alacsony értékek is jellemzők.
15.-17. ábrák: részecskeszűrők mikroszkópikus felépítése, működése
Részecskeszűrők csoportosítása a. Szűrő-félálarcok: az álarctest szűrőanyagból van kialakítva (FF jelölésűek – „filtering facepiece”), így a részecskék fennakadása, kiszűrése szinte az egész álarctest-felületen zajlik. 18. ábra: a szűrő félálarc felépítése, viselése
19. és 20. ábra: paneles felépítésű szűrő félálarc viselése és légáramlási irányai
.
b. Részecskeszűrő betétek: a szűrőanyag zárt betétházban van. Előnye, hogy a hajtogatott, nagy felületű szűrőréteg hosszabb használati időt és kisebb légzési ellenállást biztosít.
21.-22. ábra: részecskeszűrő betétek felépítése és alkalmazása fél-álarccal
A peszticidek belégzési eredetű ártalmai ellen a készítmények többségénél a részecskeszűrők megfelelő védelmet nyújtanak, mert: A mezőgazdaságban használt ipari eredetű vegyi anyagok - műtrágyák, lombtrágyák, növényvédő szerek, adalékanyagok, termésnövelő anyagok szervetlen ásványi-, vagy nagy molekulasúlyú szerves vegyületek → kisebb a gáz/gőzképződés aránya (csak néhány kivétel van ez alól) - Az egyenletes kijuttatás miatt azonban szét kell oszlatni őket → porlódás, ködölés, permetezés formájában a részecsketerhelés általános = az esetek/kíszítmények többségénél P2 (esetleg P3) típusú részecskeszűrő megfelelő védelmet biztosít. -
Gázok, gőzök elleni védelem A peszticidek használata során minden esetben szűrési elven (szűrőbetétekkel) történik a légnemű szennyező anyagok eltávolítása a belégzésre - egyébként - alkalmas (legalább 17 tf% oxigént tartalmazó) levegőből. Adszorpción, és/vagy kémiai reakción alapul a légnemű szennyező anyag kiszűrése. A leggyakoribb adszorbens az aktivált szén, .
melynek fajlagos felülete 800-1.500 m²/g, amelybe beitat(hat)nak (impregnálhatnak) szervetlen sókat, fémoxidokat (ezüst-oxid, cink-oxid, réz-oxid, króm-oxid, káliumkarbonát stb.) a szennyező gázok kémiai megkötése érdekében. A részecskeszűrőkhöz hasonlóan a gázszűrő betéteknél is 3 védelmi szint (kategória) létezik (1-es, 2-es és 3-as számjelöléssel) a maximálisan kivédhető gáz/gőzkoncentrációtól függően: 1-es: 0,1 tf% (térfogatszázalék) gáz/gőz koncentrációig, 2-es: 0,5 tf% gáz/gőz koncentrációig, (3-as: 1,0 tf% gáz/gőz koncentrációig - ilyen védelmi szintű szűrőket jelenleg Európában nem gyártanak) alkalmazható.
1. táblázat: szűrőbetét-típusok (károsanyag-típusonként vannak csoportosítva – megjelölésnél a színkód és a betűkód szorosan összetartozik): Kódjel
Színjelölés
Véd
Megjegyzés
barna
65 Cº fölötti forráspontú szerves gázok és gőzök ellen (pl. szerves oldószerek, aromás szénhidrogének)
Használhatóságuk végét (a csere szükségességét) a szag, vagy íz megjelenése jelzi
B
szürke
szervetlen gázok és gőzök ellen (pl. kén-hidrogén, foszforhidrogén, cián-hidrogén, klór)
-’’-
E
sárga
savas gázok és gőzök ellen (pl. kén-dioxid, sósavgőz)
-’’-
K
zöld
ammónia és szerves aminvegyületek (pl. metil-amin) ellen
-’’-
fehér
Részecskeszűrő, szilárd és folyékony részecskék (porok aeroszolok), valamint vírusok és baktériumok ellen
csak P2 és P3, bármely gázszűrő betéttel kombinálva alkalmazható
Általános betétek:
A
P
Speciális betétek:
.
AX
barna
65 Cº alatti forráspontú szerves gázok és gőzök ellen (pl. diklórmetán, dimetil-éter, metanol, metil-bromid)
NO
kék
nitrózusgázok ellen (pl. nitrogénmonoxid, nitrogén-dioxid, dinitrogén-tetroxid)
Egyszer használatos, csak részecskeszűrővel kombinálva
CO
fekete
szén-monoxid ellen
Egyszer használatos
piros
higanygőz és higanyvegyületek ellen
Max. 50 órán át használható, csak részecskeszűrővel kombinálva
Reaktor (I)
narancs
radioaktív jód és metil-jodid ellen
SX
lila
külön ellen
HG
meghatározott
szerves
Egyszer használatos
Egyszer használatos, csak részecskeszűrővel kombinálva
anyagok
A szűrési elvű légzésvédőkről általában A fenti kategorizálást figyelembe véve a szűrőbetéteknek elvileg bármilyen kombinációja elképzelhető, így kialakítanak egytípusú szűrőbetétet (pl.: A2; B2; K1; K2; P2; P3), illetve különféle kombinált szűrőbetéteket (pl.: A2P3; A2B2; A2B2E2K1; NO-CO-P3; Reactor-P3; HG-P3) az adott munkakörnyezet lehetséges szennyezettségi összetétele miatt. Lényeges, hogy részecskék ellen a gázszűrők (önmagukban) nem védenek, mert a bennük található impregnált aktivált szén granulátumai között - főleg a porok, füstök - átjutnak. Ugyanígy a részecskeszűrők sem védenek gáz halmazállapotú szennyező anyagok ellen, mert a gázok, (ahogyan a levegő is) átjutnak a rétegelt, rostszerkezetű részecskeszűrő anyagon. Ha a légtér ártalmas gázt/gőzt és részecskéket is tartalmaz egyszerre, akkor kombinált szűrős légzésvédő eszközt kell alkalmazni. Ilyen eset a festékszórás, ahol oldószergőz és festékpermet is jelen van a levegőben, vagy a vegyszeres növényvédelem is, ahol por, permet általában van, de esetenként oldószer-, vagy a hatóanyagok gőzei is jelen lehetnek. 23.-24. ábra: a részecskeszűrő réteg felépítése, működése és néhány részecskeszűrővel - kombinált szűrőbetét (fehér jelzősáv a színkódban)
.
A ma engedélyezett növényvédő szerekre fiziko-kémiailag, valamint a mezőgazdasági növényvédelmi munkakörnyezetre expozíciós vonatkozásban a következőek a jellemzők: - A növényvédő szerek nagy többsége szerves vegyület /kivéve a foszfor-hidrogén (PH3), és a formaldehid (H2CO) amelyek nem is annyira növényvédő szernek, inkább ún. fumigáns peszticideknek tekinthetők/; - Nagy molekulasúlyúak → alacsony a gőznyomásuk, pl. néhány gyakori hatóanyagnál: - teflutrin: 8,4 mPa (25 C°), - klórpirifosz: 1,43 mPa (25 C°), - dimetoát: 0,247 mPa (25 C°), - klórtalonil: 0,075 mPa (25 C°), - tebukonazol: 0,0013 mPa (25 C°), - deltametrin: 0,0000124 mPa (25 C°), - tiametoxam: 0,0000066 mPa (25 C°); - A kezelés (előkészítés, felhasználás) nyílt légtérben, vagy nagy légterű zárt térben történik, így viszonylag jó a munkatér szellőzöttsége, következésképpen: még a nagy gőznyomású hatóanyagok is gyorsan és könnyen eltávoznak a munkatérből, megfelelően ’hígított’ állapotú a gőzkoncentráció; - Igen változatos az alkalmazott mennyiség és a felhasznált készítmények köre: a felhasznált mennyiség néhány grammtól akár több tíz kilogrammig terjedhet munkaalkalmanként, valamint több száz féle szerves hatóanyag és segédanyag van engedélyezve; - A kezelés sok esetben fejmagasság alatti légtérben (szántóföldi kultúrák, zöldségfélék, bogyós gyümölcsű kultúrák), más esetben fejmagasság fölötti légtérben (szőlő, gyümölcsfák) történik; - Nem alkalmaznak: savas jellegű, továbbá ammónia-, vagy amin-vegyületeket, higany- és nitrózusvegyületeket, szén-monoxidot, radioaktív anyagokat; valamint alacsony forráspontú (65 C° alatti) vegyületeket (korábban: metil-bromid, etilén-oxid) ma már nem használnak növényvédelmi célokra; - Az alkalmazott szervetlen hatóanyagú permetező szerek (réz-, kén- és poliszulfidtartalmú gombaölő szerek) csak részecske (por/permet) terhelést jelentenek, gázképző képességük jelentéktelen; .
- Szervetlen gázosító szerek, fertőtlenítő szerek közül ma csak a foszfin (foszforhidrogén – PH3) gázt használják termény- és raktárgázosításra állati kártevők ellen, a korábban elterjedten használt cián-hidrogén (HCN - Zyklon) és arzin (arzén-hidrogén AsH3) már kivonásra került, illetve eszközök- és berendezések fertőtlenítésre a formaldehid (H2CO), esetleg a klór-dioxid (ClO2) alkalmazott; A felsoroltakat figyelembe véve növényvédelmi vonatkozásban A-P típusú (A1-P2, A2P2, vagy A2-P3) kombinált szűrőbetét jöhet szóba, illetve alkalmazandó (legalábbis mindenképpen ajánlott) a következő körülmények között: -
zárt termesztő berendezésben való növényvédő szeres kezelésnél; nagy mennyiségű növényvédő szer felhasználásakor; többféle növényvédő szer kombinációban történő, azaz együttes kijuttatásakor; növényvédő szerekkel végzett manipuláláskor (rakodás, kiszerelés, átcsomagolás).
Összefoglalásként: A-P típusú (barna-fehér színjelölésű, azaz szervesgőz-részecske) kombinált szűrővel felszerelt légzésvédő eszköz a megfelelő, mert (a fentiek szerint): - a legtöbb peszticid nagy molekulasúlyú (jóval 65 C° feletti forráspontú) szerves vegyületek keveréke, amelyet - porlasztással, szórással oszlatjuk el. Emiatt a növényvédő szerek alkalmazása igen hasonló a festékszórás körülményeihez, azonban festékszórásnál még magasabb a szerves oldószergőz terhelés. Ezzel szemben növényvédő szerek használatánál – A-P típusú kombinált szűrő használatakor gyakorlatilag közel tízszeres a részecske szűrő résznek a terhelése, mint a szerves gőzszűrőé. (Ezért célszerű - a 40. és 46. ábrán látható - külön cserélhető szűrőkombináció alkalmazása.) 25.-27. ábra: a festékszórás és a növényvédő szeres kezelés légzésvédelmi hasonlóságának felismerése miatt már több (európai és észak-amerikai) államban forgalmaznak kifejezetten festékszóráshoz és peszticidekhez ajánlott, „kombicsomagban” kiszerelt (gyári összeállítású) légzésvédőket is
.
Az általános szabály alól kevés, de annál lényegesebb kivételt képeznek a foszforhidrogén gázt képző terménygázosító, valamint a formalint és klór-dioxidot tartalmazó/fejlesztő fertőtlenítő (fumigáns) szerek, ezek ellen B2-P3 típusú szűrőbetétes gázálarcot (teljes álarcot) kell alkalmazni! 28.-30. ábra: B2-P3 jelű kombinált szűrőbetétek különféle gyártóktól, valamint szűrőbetétes teljes-álarc
Szűrőbetétek jelölése, azonosítása (lásd 1. táblázat is): Legfontosabb azonosítóként feltüntetik a betét típusát (összetartozó színkóddal és betűvel, mely jelöli, mely típusú gázok ellen véd) és feltüntetik a védelmi szintet (mely jelöli, milyen legnagyobb károsanyag-koncentráció mellett alkalmazható). A védelmi szint jelölése a betű mögé írott szám formájában (gyakran alsó indexben) jelenik meg, pl.: A2 – szerves gőzök ellen, legföljebb 0,5 tf% koncentrációig; E1 – savas gázok ellen, legföljebb 0,1 tf% koncentrációig; P3 – porok, aeroszolok ellen legföljebb 50 x MAK-értékig. Természetesen bármilyen szűrőkombináció lehetséges, például növényvédő szerek esetében: A1 P2 - szerves gőzök ellen legföljebb 0,1 tf% koncentrációig, valamint, porok és aeroszolok ellen legföljebb 12 x MAK-értékig. Egyéb jelölések megjelenítik a különféle szabványoknak való megfelelést, a szavatossági időt, gyártót stb.
.
31.-38. ábra: A betéttípus színkódját vagy a betét festésével, vagy körbefutó színes szalaggal jelenítik meg
Szűrőbetétek felépítése, használata A szűrőbetét lehet csak gázok ellen védő egy- vagy többféle anyag elleni szűrő, lehet részecskeszűrő betét és ezek különféle kombinációja is (lásd korábban), azonban ma már számos olyan légzésvédő van forgalomban ahol a szűrőbetét kombinációt – bizonyos határok között – a használó is ki tudja alakítani, illetve külön-külön is cserélhetők a szűrőkomponensek. 39. ábra: gyárilag egybeépített kombinált szűrő
.
40.-41. ábra: ’házilag’ kialakítható (külön cserélhető!) szűrőkombináció, illetve a szűrő rögzítése pattintós csatlakozóval
A szűrőbetéteket valamilyen légzésvédő eszközre (fél-álarc, vagy teljes-álarc, esetleg sisakálarc) csavarmenetes, vagy ún. bajonettzáras, esetleg pattintós csatlakozóval csatlakoztatva használhatjuk.
42. ábra: bajonett-csatlakozású szűrőbetét
.
(ma takarja
43. ábra: a fél-álarc az orrot és a szájat, a teljes-álarc az egész arcot, a sisakálarc már ritka) az egész fejet
44.-49. ábra: fél- és teljes-álarcok
A védőeszközök kiválasztása, alkalmazása, tisztítása, tárolása, cseréje Kiválasztás: az alkalmazott növényvédő szer (engedélyokirat, címke) szerint, általános elv szerint: szerkombináció használata esetén a legszigorúbb kategória választása. Univerzális védőeszköz kombináció gyakorlati igénye: Abban az esetben, ha sokféle növényvédő szer készítményt, váltakozva, gyakran (foglalkozásszerűen) használnak célszerű egy magasabb védelmi fokú kombinációt általános jelleggel használni, pl. – 4es .
típusú védőruha, A1P2 szűrőbetétes légzésvédő fél-álarc, neoprén gumikesztyű, PVC gumicsizma, (védőkalap), sav elleni védőszemüveg. Ez a védőeszköz kombináció a gyakorlatban alkalmazott növényvédő szerek nagytöbbsége ellen megfelelő védelmet nyújt, az általában jellemző alkalmazási körülmények között. Egyéb kiválasztási, használati szempontok: • Arcvédő, illetve védőszemüveg alá kisebb méretű légzésvédő eszköz alkalmazható, pl.: részecskeszűrő fél-álarc, osztott szűrőbetétes fél-álarc. • Teljes-álarc használatakor védőszemüveg vagy arcvédő egyidejű használata szükségtelenné válik. • A légzésvédő eszközöknek az arcra tökéletesen kell illeszkedniük (rögzítés, tartószalagok beállítása), annak érdekében, hogy a szennyezett levegő csak a szűrőanyagon, szűrőrétegen át juthasson be a légzőszervekhez. Az arcszőrzet, különösen a szakáll sajnos képes megakadályozni a légzésvédő hézagmentes illeszkedését, ilyen esetben ennek megfelelő légzésvédő eszközt, vagy munkakörülményeket (fejkámzsa, szűrt-levegős, túlnyomásos fülkéjű berendezés stb.) kell választani, illetve kialakítani. • Állandó viseletű dioptriás szemüveg használata esetén vagy fél-álarc viselésére kell törekedni, vagy teljes-álarchoz kapható korrekciós szemüvegkeretet kell biztosítani (beépíteni). • Kapucnis védőruha használata esetén a védőkalap használata szükségtelenné válik, azonban a védőkalap - növényvédelmi gyakorlati körülmények között ergonomikusabb, komfortosabb. • A védőruha ujját mindig a védőkesztyű szárára, – a védőruha lábszárát a védőcsizma szárára kívülről kell ráhúzni! • Tisztítás: használatot követően azonnal enyhe mosószeres vízzel kell megmosni, vagy megtörölni, majd szárazra törölni és/vagy megszárítani a védőkesztyűt, védőszemüveget, arcvédőt és a légzésvédő eszköz zárt, felszíni részeit. A szűrőréteget, vagy szűrőbetétet azonban nem érheti víz! Mosható védőruhát, vagy növényvédelmi munkaruhát rendszeresen, a szennyezettség mértékétől függő gyakorisággal kell mosni, lehetőleg mosószódás (Na2CO3), vagy nátrium-perkarbonátos („oxi” típusú) elő-áztatószerek alkalmazásával. • Tárolás: egyenletes – lehetőleg 20 C° körüli – hőmérsékletű, sötét, száraz, tiszta(!) helyen kell tárolni (a kesztyűt kifordítva). • Csere: elhasználódás, sérülés, szakadás esetén azonnal kell cserélni a védőeszközöket. A szűrőbetét elhasználódását részecske/kombináltszűrő esetén az eltömődés, gázszűrő esetén a vegyszerszag megjelenése jelzi. A védőruha cseréjét az elhasználódás, szennyezettség mértéke határozza meg. A megfelelő állapotú védőfelszerelés biztosítása a munkáltató kötelezettsége!
4. Inszekticidek ismertetése, növényvédelmi állattan elmélete és gyakorlata (szerző: Sipos Tibor)
.
Növényvédő szerek hatása a levegőre A növényvédelmi munkák során a növényvédő szerek jelentős része nem éri el a növény felületét permetezéskor, hanem elsodródik, belőlük sok bemosódik a talajba vagy a felszíni és felszín alatti vizekbe. A felszálló légáramlatok magukkal ragadják a peszticideket, és igen nagy távolságokban a csapadékkal rakják azokat le. Az arra alkalmatlan időjárási viszonyok között végrehajtott permetezés során a növényvédő szer részecskék, biológiailag aktív anyagok kerülnek a levegőbe, amelyek az átmérőjük függvényében rövidebb-hosszabb ideig lebegve maradnak és légmozgás révén elszállítódnak, de a szél által felragadott talajszemcse is hordozhat a felületén káros anyagokat. A levegőbe került növényvédő szerek egy része hozzájárul az ózonréteg elvékonyodásához és az üvegházhatás fokozódásához. A környezeti károk mérséklése érdekében az Európai Bizottság 2004-től több hatóanyag használatát betiltotta, melyeket 2005 után csak akkor lehet megvásárolni, ha az adott ország erre speciális engedélyt kér, arra hivatkozva, hogy az anyag az országban "esszenciális", azaz nem tudják helyettesíteni más, megfelelő növényvédő szerrel. A felhasználók felelőssége továbbra is óriási, mivel szakszerűtlen növényvédő szer alkalmazás esetén a veszély elsősorban abból eredhet, hogy az apró diszperz részecskék és permetcseppek a kijuttatás során a kezelt terület légteréből eltávolodhatnak, elsodródhatnak. Ez az említett részecskék kis ülepedési sebességével, a föld közeli levegőrétegek labilitásával, változékonyságával magyarázható. Az elsodródás vagy elhordás másképpen megfogalmazva a növényvédő szernek azt a mozgását jelenti, hogy másutt helyezkedik el, mint ahova szánták, amely abból a tényből ered, hogy a cseppecskék és részecskék bizonyos ideig a levegőben lebegnek a gépből való kibocsátásuk után. Minél kisebb a cseppecske, annál nagyobb a felülete a tömegéhez viszonyítva és ebből eredően annál lassabban hullik keresztül a levegőn. A növényvédő szerek kijuttatási technikája nagymértékben befolyásolhatja a kezelés idején fellépő elhordási veszteségeket és kisebb mértékben még a növényzetről a talajra esetleg lecsurgó szermaradvány-mennyiséget is. A környezeti szennyezésen túlmenően (szermaradványok kérdése) sokkal közvetlenebbül érinti az üzemeltetőket a környezetben levő terményekben okozott kár. Négy nagyon gyakorlati és közvetlen oka van annak, hogy napjaink mezőgazdaságában miért elsőrendű fontosságú a növényvédő szerek elsodródásának a csökkentése: 1. Az elsodródás növényvédő szer veszteség, amely a kijuttatott anyag néhány százalékától a felénél többig is terjedhet, elsősorban a részecskék méretétől függően. Ezzel az elsodródott mennyiséggel kevesebb hatóanyag kerül a növényzetre, a kártevők irtására. 2. Veszélyt jelent a közelben dolgozókra, kellemetlen munkakörülményeket okoz azoknak, akik részt vesznek a növényvédő szerek szórásában. 3. Az elsodródást jobban szabályzó (mérséklő, vagy csökkentő) berendezés birtokában csökkenthető akár a szeles időjárás miatti időveszteség, vagy pedig fordítva a még veszélyesebb csendes, hőmérsékleti inverziós viszonyok miatti .
időkiesés. Ezen utóbbi viszonyok helyi károsodásokat okozhatnak a levegőben lebegő növényvédőszer-koncentráció kialakulásával, ha nincs légáramlás! 4. Az elsodródás megakadályozása csökkenti a gyomirtó szerek elsodródási veszélyét, ami a szomszédos, közelben levő kultúrát károsíthatja, illetve növényvédő szerek okozta szennyezést idéz elő a közeli terményeken. Szövevényesebb a helyi ökológiában, illetve a mezőgazdasági rovarok ökorendszerében okozott kár, ahol még a növényvédő szerek nagyon csekély elsodródása is csökkentheti vagy kipusztíthatja a predátor és parazita rovarokat. Ezek a veszteségek lehetővé teszik a mezőgazdasági káros rovarok népességének gyors szaporodását is. Az elsodródások különféle formái ismertek. A szerint csoportosíthatók, hogy a felhasználó szempontjából hol, milyen körülmények között következhetnek be ezek a káros jelenségek és mit tehetünk ellenük. Ezek közül a talaj menti levegőrétegek vízszintes irányú mozgása okozhatja, a vízszintes irányú elsodródást. Kialakulási valószínűségéről, a megművelendő táblán, a szélerősség állandó figyelésével meggyőződhetünk. A vízszintes irányú elsodródásokból eredő károk megelőzésére szolgálnak azok az intézkedések, amelyek a munkavégzések különböző formáira előírt szélsebességi maximumokra vagy a biztonsági sávok nagyságára vonatkoznak. A levegőrétegek egyenetlen felmelegedésének következtében létrejövő konvekciós áramok már jóval nehezebben érzékelhetők, ugyanakkor ezek okozhatják a függőleges irányú elsodródásokat. Az ellenük való védekezés már lényegesen bonyolultabb. Az esetek nagy százalékában káros hatásaikat csak úgy lehet kiküszöbölni, ha azokat a munkaféleségeket, amelyek a környezetre veszélyesek lehetnek, a felszálló áramlások időszakában nem végezzük. A kora reggeli, hűvös, páratelt levegőjű órákban a feláramlások még nem indulnak meg, ezért ennek az időszaknak a jobb kihasználtságára a jövőben munkaszervezési, de elsősorban környezetvédelmi szempontokból a jelenleginél jóval nagyobb figyelmet kell fordítani. Elsodródási károkat okozhatnak a növényvédelmi munkát végző szakemberek is az előírt technológia figyelmen kívül hagyásával, be nem tartásával. Ez esetben közvetlenül a munkát végzők veszélyeztetik környezetünket akkor, amikor csöpögő szórófejekkel, tömítetlen csatlakozásokkal dolgoznak. A gőztenzióval rendelkező készítmények kijuttatása is közvetlenül hatással lehet a környezetre. Közvetetten is bekövetkezhetnek az elsodródásokra visszavezethető károsodások. A korábban lepermetezett növényrészek vagy a talajszemcsék a rajtuk levő növényvédő szer beszáradása után a szél hatására átkerülhetnek a szomszédos, érzékeny kultúrára, a harmat vagy eső hatására ismételten feloldódva esetlegesen károsíthatják a növényeket. Ez tartós gyomirtó hatást adó készítményeknél fordul elő leggyakrabban, szerencsére azonban nem tekinthető általánosnak. Az elsodródásokból eredő károk megszüntetése vagy a minimális szintre csökkentése érdekében, több intézkedés együttes és főleg következetes alkalmazására van szükség: 1. A környezetre veszélyes anyagokat csak durvacseppes módon permetezzünk. Törekedni kell arra, hogy a cseppnagyság ilyenkor sohasem legyen kisebb, .
mint 500 mikron. 2. A környezetre veszélyes anyagokat csak az ún. „irányított” módon permetezhetjük. 3. Amennyiben arra lehetőség nyílik, a környezetre veszélyes anyagok permetezésére a kora reggeli és a késő délutáni alacsonyabb hőmérsékleti és magasabb páratartalmú körülmények mellett kerüljön sor. 4. Soha ne kerüljön permetezésre sor inverziós, termikus, esők-zivatarok előtti bizonytalan meteorológiai körülmények között. 5. Az inverzió veszély! Inkább a megengedett 2–4 m/s szélsebesség, mint a bizonytalan kimenetelű teljes szélcsend. 6. Az apró cseppek képződésének megakadályozására és a nagy cseppek számának növelésére használjuk a cseppnehezítőket. 7.A technológiai utasítások, óvóintézkedések leggondosabb betartása, a részletezett műszaki megoldások alkalmazása mellett sem zárható ki a növényvédő szer elsodródás, az ebből eredő növény- és méhpusztulás bekövetkezése. Növényvédő szerek hatása a felszíni és felszín alatti vizekre A hazai felszíni vizek, az ivóvízbázisok és a vezetékes ivóvíz 53 százaléka tartalmaz növényvédőszer-származékot – ez derül ki az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének három éves országos felméréséből. Az utóbbi években kirobbant élelmiszerbotrányok (növényvédő szerekkel szennyezett primőr saláta, import paprika) miatt egyre többen ismerik fel a növényvédő szerekkel szennyezett zöldségek fogyasztásának veszélyeit. Kevesebben tudják azonban, hogy a növényvédő szerek egy része a természetes vizekbe kerülve igen lassan, több év alatt bomlik le. Ilyen hatóanyag például az EU országaiban már betiltott atrazin is. A mezőgazdasági felhasználás, az ipari kibocsátás, vagy a balesetek miatt szennyezett víztestek áramlása az ivóvízbázisok területét is érintheti. A hazánkban alkalmazott víztisztítási technológiák nem alkalmasak a növényvédőszer-maradványok kiszűrésére. A probléma nagyságának felmérésére az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének munkatársai megvizsgálták a magyarországi felszíni vizek, az ivóvízbázisok és a vezetékes ivóvíz növényvédőszer-tartalmát. A szennyezett minták mintegy fele tartalmazott diazinont, atrazint és acetoklórt. A vizsgált hatóanyagok fele egyik mintában sem volt jelen kimutatható mennyiségben. A kiugróan magas, 10 nanogramm/milliliternél (ng/ml) magasabb, pontszerű szennyezések valószínűleg nem a mezőgazdasági felhasználás, hanem az ipari tevékenység eredményei. Az EU ivóvízszabványa 0,1 ng/ml növényvédőszer-tartalmat engedélyez. A hazai vízmintavételi helyek 35 százalékában 0,1 ng/ml fölött, 16 százalékában 1 ng/ml fölött, és 2,2 százalékában 10 ng/ml fölött volt a hatóanyagok mennyisége. Kedvezőtlen azonban az a tény, hogy hazánk legnagyobb ivóvízforrásának, a Dunának is folyamatosan 0,1 ng/ml körül alakul az acetoklór tartalma. Az acetoklór az ivóvízben is hasonló mértékben jelenik meg, mert a jelenleg alkalmazott technológiával a szűrés (kavicságy) és tisztítás (klórozás) során a növényvédőszermaradványokat nem tudják kivonni a vízből. .
A növényvédelmi technológiák fejlődésével, a növényvédelem szabályainak szigorú betartatásával, a leginkább kockázatos vízszennyező hatóanyagok kivonásával és a természet közeli növénytermesztés térnyerésével remélhetőleg nem romlik tovább vizeink minősége. Míg a felszíni vizek és az ezekhez kapcsolódó vízbázisok öntisztuló képessége jelentősebb, az ivóvíz előállításában csekély jelentőségű talajvizek csak igen lassan tisztulnak. A vízbázisok tisztításának költsége lényegesen magasabb, mint a megelőzés. Angliában a vízműveknek éves szinten 120 millió fontjába (kb. 43,5 milliárd forint) kerül, hogy a víz tisztításával az ivóvíz növényvédőszer-tartalmát a határértékig (hatóanyagonként 0,1 ng/ml, a teljes növényvédőszer-tartalomra 0,5 ng/ml) csökkentse. Pontszerű szennyezés: olyan környezetszennyezési forma, mely közvetlenül csak egy kis kiterjedésű területet érint. Jellemzője a szennyezőanyagok nagyobb mennyiségben történő kibocsátása, melyek terjedésükkel közvetve nagyobb területeket érinthetnek. Ilyen típusú szennyezést okoznak például az erőművek, a szennyvíztisztító-telepek, a gyárak, a balesetek. A legnagyobb vízfogyasztó és szennyező a mezőgazdaság. Sok EU országban a mezőgazdaságban használt nitrátok és egyéb vegyi anyagok hatása jelenti a legnagyobb veszélyt a felszíni és felszín alatti vizekre. Az Európai Környezeti Ügynökség (EEA) jelentése említi, hogy az új tagállamok mezőgazdasága kevésbé szennyező, mert kevesebb műtrágyát és egyéb agrokemikáliát használnak. Vajon sikerül-e olyan agrárpolitikát tető alá hozni, amely nem teszi teljesen tönkre ezeknek az országoknak a mezőgazdaságát, és nem is kényszerít a nyugati minták átvételére, hanem véget vet a régi tagállamokban folyó szennyező termelésre. A másik veszélyt az öntözés, a túlzott vízkivétel jelenti. Indiában például a zöld forradalom hatására hatalmas öntözött területeken sikerült olyan terméseredményeket elérni, hogy megszűnt az éhínség, az ország nem szorul többé gabonaimportra. A túlzott öntözés, szakszerűtlen vízkivétel miatt azonban helyenként 20 méterrel süllyedt a talajvízszint. Magyarországon épp most van elfogadás előtt egy javaslat, amely megkönnyíti a mezőgazdasági területek öntözését, a jelenlegi árviszonyok mellett mintegy 600 forint hektáronkénti támogatást nyújtva a gazdálkodóknak.
A növényvédő szerek vízszennyező hatása A peszticidek már igen kis koncentrációban is kifejtik káros hatásukat a felszíni és a felszín alatti vizekben. Az elsodródó és bemosódó peszticidek felületi és a talajvízkészleteinkbe kerülnek. A növényvédő szerek perzisztenciájának és vízoldhatóságának mutatói határozzák meg, hogy milyen gyorsan és milyen mélyre hatolnak be a talajokba. Ez azt jeleni, hogy esetleg nem az alkalmazás évében mérhetjük a talajvíz legnagyobb fokú szennyezettségét, hanem később. A növényvédő szerek egy része a természetes vizekbe kerülve igen lassan, több év alatt bomlik le. A talaj .
felületi rétegeiben (oxidatív viszonyok) a növényvédő szerek bomlása erősen függ a talajélettől és a talajminőségtől (agyagtartalom, pH). A talajban és a talajvízben (reduktív viszonyok) a lebomlás mutatói jelentősen megváltozhatnak. 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól A vízszennyező anyagok indikatív listája és a felszíni vizekre veszélyes anyagok köre A) A fő szennyező anyagok indikatív listája 1. Szerves halogén vegyületek és olyan anyagok, amelyek ilyen vegyületeket alkothatnak a vízi környezetben. 2. Szerves foszforvegyületek. 3. Szerves ónvegyületek. 4. Anyagok és készítmények, vagy ezek lebomlási termékei, amelyekről bebizonyosodott, hogy karcinogén vagy mutagén tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy pedig olyan tulajdonságokkal, amelyek kedvezőtlen hatással vannak a szteroidogén, thyroid, szaporodási vagy endokrin függő funkciókra a vízikörnyezetben vagy azon keresztül. 5. Perzisztens szénhidrogének és perzisztens vagy bioakkumulációra hajlamos szerves toxikus anyagok. 6. Cianidok. 7. Fémek és vegyületeik. 8. Arzén és vegyületei. 9. Biocidok és növényvédő szerek. 10. Szuszpenzióban levő anyagok. 11. Az eutrofizációt elősegítő anyagok (különösen a nitrátok és a foszfátok). 12. Az oxigénháztartásra kedvezőtlen hatással levő anyagok (és az olyan paraméterekkel mérhetők, mint a BOI és KOI). B) Az I. vagy II. listába tartozó anyagok, anyagcsoportok I. listába tartozó anyagok 1. Higany 2. Kadmium 3. Hexaklórciklohexán (HCH) 4. Széntetraklorid 5. DDT 6. Pentaklórfenol 7-10. Aldrin, Dieldrin, Endrin, Izodrin 11. Hexaklórbenzol 12. Hexaklórbutadién 13. Triklórmetán (kloroform) 14. 1,2-diklóretán 15. Triklóretilén 16. Perklóretilén 17. Triklórbenzol .
II. listába tartozó anyagok, anyagcsoportok 1. Fémek és vegyületeik 2. Biocidek és az I. listában nem szereplő származékaik 3. A vízi környezetből emberi fogyasztásra kinyert termékekben káros íz- és/vagy szaghatást okozó anyagok és a vízben ilyen anyagokat előidéző vegyületek 4. A szilícium mérgező vagy nem lebomló szerves vegyületei, továbbá a vízben ilyen vegyületeket alkotó anyagok, kivéve azokat, amelyek biológiailag ártalmatlanok, vagy a vízben rövid idő alatt ártalmatlan anyagokká alakulnak át 5. Szervetlen foszforvegyületek és elemi foszfor 6. Lebomló ásványolajok és kőolaj eredetű szénhidrogének 7. Cianidok és fluoridok 8. Az oxigénháztartást károsan befolyásoló anyagok, elsősorban ammónia, nitritek 9. Azbeszt C) A következőkben felsorolt I. listába tartozó anyagok kibocsátása tilos 1. Hexaklór-ciklohexán (HCH) 2. Aldrin 3. Dieldrin 4. Endrin 5. Isodrin 6. DDT 7. Pentaklórfenol D) A következőkben felsorolt I. listába tartozó anyagok kibocsátása az alábbi technológiákból tilos 1. Széntetraklorid 1.1. Széntetraklorid gyártás perklórozással (mosást is tartalmazó eljárások és mosással nem járó eljárások) 1.2. Klórmetánok gyártása metán klórozással (beleértve a nagynyomású elektrolitikus klórfejlesztést) és metanolból 1.3. Klórozott fluorozott szénhidrogének (CFC) gyártása 1.4. Széntetrakloridot oldószerként felhasználó üzemek (a termékbe való beépülés nélkül) 1.5. Minden egyéb gyártási technológia 2. Hexaklórbenzol (HCB) 2.1. HCB gyártása és feldolgozása 2.2. Perklóretilén (PER) és széntetraklorid (CC14) gyártása perklórozással 2.3. Triklóretilén gyártása és/vagy perklóretilén gyártása más eljárással 2.4. Kvintozént és teknazént gyártó üzemek 3. Hexaklórbutadién (HCBD) 3.1. Perklóretilén (PER) és széntetraklorid (CC14) gyártása perklórozással 3.2. Triklóretilén gyártása és/vagy perklóretilén gyártása más eljárással 4. Kloroform (CHC13) 4.1. Klórmetánok gyártása metanolból vagy metanol és metán keverékéből 4.2. Klórmetánok gyártása metán klórozásával 4.3. Klórozott fluorozott szénhidrogének (CFC) gyártása 5. Triklóretilén (TRI) .
5.1. Triklóretilén (TRI) és perklóretilén (PER) gyártása 6. Perklóretilén (PER) 6.1. Triklóretilén (TRI) és perklóretilén (PER) gyártása (TRI-PER) eljárással 6.2. Széntetraklorid és perklóretilén gyártása (TETRA-PER) eljárás 6.3. Klórozott fluorozott szénhidrogének (CFC) gyártása 7. Triklórbenzol (TCB) 7.1. TCB gyártása hexaklórciklohexán (HCH) dehidroklórozásával és/vagy TCB feldolgozása 7.2. Klórbenzol gyártása és/vagy feldolgozása benzol klórozásával A növényvédő szerek talajszennyező hatása A talaj szerves szennyezőanyagai a mezőgazdasági tevékenységből származik, ezek közül legjelentősebbek a talajfertőtlenítők és a peszticidek. Ezeket viszonylag nagyobb mennyiségben a talaj felső 10-15 cm-es rétegébe keveredve vagy a növény föld feletti részére permetezve alkalmazzák, azonban a csapadék hatására a mélyebb rétegekbe mosódhatnak, és esetleg elérhetik a talajvizet. A jó adszorpciós képességű talajok a felső rétegben majdnem teljesen visszatartják a herbicideket. A talajba kerülő növényvédőszer-hatóanyag, különböző okok miatt (szemcseméret, permetezéstechnika, talajszerkezet) a legtöbbször egyenlőtlenül oszlik el a felszínen és a mélyebb rétegekben. Ebből eredően igen nagy koncentrációkülönbségek jönnek létre horizontálisan és vertikálisan. A talajba jutott növény védőszer-hatóanyagot különböző környezeti hatások érik. A hatóanyag gőztenziójától függően kisebb vagy nagyobb hatóanyag-mennyiség kerülhet erózióval a felszíni vizekbe. A talaj számos élőlény élőhelye. A talajt főleg növényvédő szerekkel, hulladékaikkal, nitrogén és foszfortartalmú műtrágyákkal szennyezhetik. A talaj szennyezésének egyik mellékhatása az, hogy a növények felszívják a szennyezést és rajtuk át az ember azt elfogyasztva megbetegíti a saját szervezetét is. A permetezőszerek kijuttatásakor a készítmény túlnyomó többsége célját tévesztve a talajfelszínre kerül. Permetezés közben az UV sugárzás lebontó hatása a legerőteljesebb. A talajra kerülő hatóanyag erőteljesen kötődhet a talajkolloidokhoz (pl. 2,4-D), illetve a vízoldható vegyületek gyors vagy lassú ütemben a mélyebb rétegekbe mosódhatnak. Az 1968-ban – a világon elsőként Magyarországon – betiltott rovarölő szernek, a DDT-nek máig mérhető nyomai találhatók talajainkban. A kilencvenes években a megyei növényvédelmi hálózat mintegy 800 minta vizsgálatával azt mutatta ki, hogy hazai talajainkban a DDT/DDE maradékainak előfordulása a leggyakoribb. Kis mennyiségben (100-200 ppb) a talajok fele tartalmazza ezeket a szennyezőket. A talajok 20-30%-ából mutatható ki atrazineo (<100 ppb) és 10-20%-ából 2,4-D. Ez utóbbi mennyisége elérheti a 200-600 ppb értéket is. 1999 és 2002 között szántóterületeken végzett saját vizsgálataink a korábbi tapasztalatokat alátámasztották: a talajminták 8-25%-ában fordult elő atrazine. 20052008 között főként ökológiai művelésű területek vizsgálata során lényegesen kisebb szennyezettséget találtunk. Azonban még itt is, a mért 250 minta mintegy 20-30%-ából volt <100 ppb mennyiségben kimutatható a DDE. Hasonló koncentrációban mutatkozott a minták 5-15%-ában a 2000-ben kivont lindane. .
A környezetterhelés mértékének megítélése szempontjából fontos az egységnyi területre juttatott növényvédőszer-hatóanyag mennyisége. Az egységnyi területre elhasznált kisebb mennyiségű növényvédő szer azonban nem jelent automatikusan kisebb mértékű terhelést. A növényvédőszer-hatóanyagok ugyanis nemcsak kémiai szerkezetüket és hatásuk módját tekintve különböznek igen nagymértékben, hanem a környezetre is különbözőképpen hatnak a: - felhasználás helyétől, technikájától és idejétől függően. Jelenlétük és megmaradásuk (perzisztenciájuk), átalakulásuk (metabolizmusuk és degradációjuk) az élő szervezetekben különböző biológiai reakciót, egyúttal különböző mértékű környezetterhelést jelent. A perzisztens növényvédőszer-hatóanyag maradékok talajban való megmaradása igen sok tényezőtől függ. (A DDT általában 3-5 évig marad meg változatlanul, de bomlástermékei, a DDD és a DDE 15-25 évig is kimutathatók ppb-s mennyiségben.) A talajba kerülő peszticidhatóanyag az eltérő szemcseméret, a más permetezés technika, valamint az egyes talajok szerkezeti különbségei miatt igen egyenlőtlenül oszlanak el a felszínen és a mélyebb rétegekben. A talajvíz szennyeződésének mértéke attól függ, hogy a talajvíz szintjéig történő lemosódás ideje alatt a hatóanyagból mekkora hányad marad aktív állapotban. A talajvíz szennyeződését a talajvízszint mélysége, a csapadék mennyisége, a hatóanyag és metabolitjainak vízoldhatósága és illékonysága befolyásolja. A növényvédő szerek talajban való lebomlása függ a vegyület típusától: a rovarirtók közé tartozó klórozott szénhidrogének 2-5 évig is kimutathatók, a foszforsavészterek 1-10 hét alatt degradálódnak. A fenoxiecetsav bomlása 1-5 hónapot vesz igénybe. A klórfenoxiecetsav típusú vegyületek egyik bomlásterméke a klórfenol, az ortomonoklórfenol ízküszöbértéke például 1 mg/L 30 °C –on, így már a csekély mértékben szennyezett víz íze is kellemetlen. A felsorolt vegyületeket nem ajánlott vízgyűjtő területeken belül használni. A növényvédő szer felhasználásból származó környezeti kockázat: A kemizáció a vegyi eljárásoknak és a vegyipar termékeinek az ipari és mezőgazdasági termelésben való alkalmazása a gazdaságosság és a hatásfok növelése érdekében történik. A kemizáció során alkalmazott anyagok felhasználása nagy körültekintést igényel. A kemizációnak vannak következményei az adott társadalomra nézve: Előnyei: Hátrányai: modern jóléti társadalom egészségkárosodás fenntartható fejlődés környezetkárosodás megnövekedett élettartam korai halálozás foglalkoztatottság kisvállalkozások teherbírása globalizáció (legális) globalizáció (illegális) Mindezek ismerete a kémiai biztonság szükségszerűségét teszi .
fontossá. A kémiai biztonság fogalma: „A kemizációból, a vegyi anyagok életciklusából származó,a környezet és az ember egészségét károsító kockázatok kezelését – csökkentését, vagy elkerülhetővé tételét – célul tűző, illetőleg megvalósító intézmények ,tevékenységek olyan összessége, amely egyidejűleg tekintetbe veszi a fejlődés fenntarthatóságának szükségességét”A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 1. § ( a ) pont. E-törvény: a világon az elsők között elfogadott jogszabály átfogóan szabályozza a kémiai biztonsággal összefüggő feladatokat meghatározza a fogyasztók tájékoztatásának módját kijelöli az illetékes hatóságokat megfelel a nemzetközi megállapodásoknak, és az Európai Közösségi Szabályoknak Az EU új vegyi anyag politikájának alapelvei átfogóak: a különböző,mesterséges és természetes eredetű vegyi anyagokra egyaránt vonatkozik szabályozza a bevizsgálást,kockázat csökkentést,információ adást (címkézés, biztonsági adatlapok) különleges intézkedések (gyógyszerek, növényvédelem, kozmetikumok,veszélyes áruk szállítása, stb.) A kémiai biztonsággal, kockázattal szabályozással kapcsolatos legfontosabb jogszabályok: 1272/2008/EK(CLP) –osztályozás,címkézés,csomagolás 1907/2006/EK számú rendelet (REACH –Registration, Evaluation, Authorisation and Restriction of Chemical substances) 1995. évi LIII. törvény a Kémiai biztonságról 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról 123/ 2009. (VI. 12.) Korm. rendelet az egyes veszélyes anyagok és veszélyes készítmények kivitelével, illetve behozatalával összefüggő bejelentési eljárás részletes szabályairól 44/2000. (XII.27.) EÜM rendelet a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályaikról A kémiai biztonság fő feladatai: Az ember és a környezet megvédése a veszélyes anyagok és veszélyes készítmények életciklusának bármely szakaszából származó káros hatásoktól; - a veszélyes anyagokkal, készítményekkel tevékenységet folytatók .
felügyelete. Veszélyesnek minősül az az anyag, illetve az a keverék, amely az osztályozás során az alábbi veszélyességi csoportok bármelyikébe besorolható: - az anyagok és keverékek fizikai, fizikai-kémiai és kémiai tulajdonságai alapján , tűz-és robbanás veszélyesség szerint (robbanó anyagok és keverékek,oxidáló anyagok és keverékek, fokozottan tűzveszélyes anyagok és keverékek,tűzveszélyes anyagok és keverékek, kismértékben tűzveszélyes anyagok és keverékek.) az anyagok és keverékek mérgező(toxikológiai)tulajdonságai alapján,toxikológiai sajátosságok szerint (nagyon mérgezőek, mérgezőek, ártalmasak maró (korrozív) anyagok és keverékek,irritáló vagy izgató anyagok és keverékek,túlérzékenységet okozó (allergizáló, szenzibilizáló) anyagok és keverékek,karcinogén anyagok és keverékek,mutagén anyagok és keverékek. - az anyagok és keverékek környezetkárosító (ökotoxikológiai) tulajdonságai alapján , ökotoxikológiai sajátosságok szerint (környezetveszélyes anyagok és keverékek) A felhasználási szabályok ismerete nélkül a veszélyes anyagok alkalmazása bármely területen a kockázat növekedését jelenti. A veszélyes anyagok károsító hatása elleni védelem kiterjed minden olyan természetes, illetve mesterséges anyagra, amelyet a környezet használó tevékenysége során felhasznál, előállít, forgalmaz, és amelynek minősége, mennyisége robbanás-és tűzveszélyes, radioaktív, mérgező, fokozottan fertőző. A veszélyes anyagok kezelésekor, felhasználásakor- beleértve kitermelésüket, raktározásukat, szállításukat, gyártásukat és alkalmazásukat-továbbá, veszélyes technológiák alkalmazásakor olyan védelmi, biztonsági intézkedéseket kell tenni, amelyek a környezet veszélyeztetésének kockázatát jogszabályban meghatározott mértékűre csökkentik, vagy kizárják. A környezet veszélyeztetéssel járó technológiák alkalmazásakor a környezet veszélyeztetés csökkentése érdekében a veszélyforrás jellegéhez igazodó védőterületet, illetőleg védőtávolságot kell kijelölni. A veszélyes technológia üzemeltetése során az esetlegesen bekövetkező rendkívüli környezetkárosítás megakadályozására, felszámolására az adott tevékenység megkezdése előtt-külön jogszabályi rendelkezés hiányában –környezeti kárelhárítási tervet kell készíteni. A technológiák kidolgozásánál ismerni kell a veszélyes anyagok osztályozásának módját, menetét, amelyet a már említett 1272/2008/EK rendelet bővebben kifejt. Ismernünk kell a piktogrammal figyelmeztető (H) és óvintézkedésre vonatkozó (P) mondatok,valamint az ( R ) mondatok veszélyes anyagok ,illetve veszélyes készítmények kockázataira utaló jelentéseket, ( S ) mondatok a veszélyes készítmények biztonságos használatára utaló jelentéseket. A kémiai biztonság szerteágazó ismerete nélkül kockázatmentes kemizálást nem alkalmazhatunk gazdaságunk egyetlen területén sem. Fontos ismernünk az estlegesen bekövetkező balesetek elleni védekezési kötelezettségeket, amelyek három fő szintre tehetők: az-állami- önkormányzati-üzemi területre
.
5. A növényvédelem környezetvédelmi vonatkozásai (szerző: Pál Péter Napjainkban általános alapelv az, hogy a növényvédelmi gyakorlati eljárásoknak összhangban kell lenni a fenntartható mezőgazdaság követelményeivel. A növényvédelem a környezetvédelmet közvetlenül befolyásolja, hiszen a gyakorlati növényvédelmi eljárások hatással lehetnek a természeti környezet élőlényeire, valamint az emberi egészségre is! A növényvédelmet a közvélemény a legfontosabb kémiai védekezési eljárások alapján ítéli meg. A mezőgazdaság kemizálása, a kémiai növényvédelem általánossá válása, valamint az új növényfajták nemesítése megnövelte az élelmiszer-produkciót. Az agrokemizáláshoz hozzájárult az is, hogy mennyiségben elegendő és kiváló minőségű gyümölcsfélék nagy tömegben álltak rendelkezésre, évről évre a fejlett gazdasággal rendelkező országok lakosai számára. Mindez azonban környezetvédelmi problémákat is felvet, valamint azt, hogy a mezőgazdasági termelés költségei igen nagyokká váltak, és állami támogatás nélkül az árutermelő mezőgazdasági népesség jövedelme csökkent. A hazai intenzív mezőgazdasági termelésnek itthon is előfeltétele a kémiai növényvédelem. A népesség ellátása, az export növelése sem képzelhető el kémiai növényvédelem nélkül. A jövő század végére 8-10 milliárd ember számára kell élelmiszert előállítani. A jelenlegi élelmiszer-termelés 3-szorosátt kell megtermelni a jövő században, méghozzá a fenntarhatóság kritériumainak teljesítése mellett, sem a biotermesztés, sem a tradicionális mezőgazdaság nem tudja kielégíteni ezt a követelményt. Két lehetőség van a veszélyek csökkentésére, a jövő növényvédelmi rendszerét ezek kombinációi fogják alkotni: - a kémiai növényvédelem keretében végbemenő fejlődés - egyes kémiai eljárások helyettesítése más módszerekkel Az új készítményekkel szembeni elvárások az erős biológiai aktivitás, szelektivitás, toxikológiai szempontból mind a molekula, mind a metabolitjai környezetbarátok legyenek, hatástartamuk, lebomlásuk rövid idejű és szabályozható legyen, korszerű könnyen kijuttatható formulációk legyenek, egy termelési ciklus alatt lebomoljanak, a csomagolásukhoz felhasznált anyagok elégítsék ki a környezetvédelmi követelményeket. A világon növekszik az igény az egészséges táplálkozást biztosító, káros anyagoktól mentes, kiváló minőségű, termékek iránt. A mezőgazdasági termékek versenyképességének záloga a minőségi áru termelése és forgalmazása. A mezőgazdaság számára nemcsak az export vonatkozásában, de belföldi értékesítésben is elengedhetetlen lesz az EU minőségi követelményeinek betartása. A következő években a fogyasztók jobban igényelni fogják az új típusú, magas minőségű termékeket eredményező környezetkímélő technológiával előállított egészséges mezőgazdasági termékeket. A kertészeti ágazatokban az integrált termesztési mód (IPM) eredményezi az ellenőrzötten környezetkímélő, minőség központú termék-előállítást, amelynek alapja az integrált növényvédelem.
.
Az integrált gyümölcstermesztés célja egy olyan természet közeli termesztési mód, amely elsődleges szempontként veszi figyelembe a természet közeli erőforrásokat, azok védelmét, kiváló minőségű termék előállítása mellett. A termesztési mód célja a termelés jövedelmezőségének biztosítása mellett a műtrágyák, növényvédő szerek, kémiai segédanyagok felhasználásának célszerű korlátozása, a termesztett kultúrában a biodiverzitás megőrzése és a megelőző, szelektív kezelésekkel a kártételi helyzet küszöbérték alatti fenntartása (Sallai, 2001). Az integrált termesztés folyamatának, eredménye a hatóságilag hitelesen egészségesnek nyilvánított és márkavédjeggyel ellátott termék. A márkavédjegy piaci preferenciát jelent, amely igazolja, hogy garantáltan ellenőrzött termesztésből származó termékről van szó (Lantos et al, 1999). Az első jelentős környezetvédelmi probléma a növényvédelemben (DDT) Az 1950-es években játszódott le a „zöld forradalom”, amelynek az lett a volna a célja, hogy megszüntesse a fejlődő országokban az éhezést. Felfedezték a klórozott szénhidrogéneket, amelyek a rovarok kitinpáncélján át gyorsan felszívódnak, az emlősállatok és az ember pedig kevésbé érzékeny rájuk. Az egyik különösen megfelelőnek tűnő anyag a DDT (Diklórdifenil-triklór-etán) tömeges alkalmazása és az intenzív műtrágyázás volt a hangzatos „zöld forradalom” lényege. Hazánkban 1950 és 1969 között (a felhasználás megtiltásáig) kereken 17000 tonna DDT hatóanyagot jutattak ki a földekre (Thyll, 1996). A DDT segítségével az egyik világméretekben legveszedelmesebb néppusztító betegséget, a maláriát sikerült, a betegséget terjesztő Anopheles-szúnyog kiirtásával felszámolni. Az öröm és megelégedettség azonban korainak bizonyult. A hatvanas évek elején már számos jel mutatott arra, hogy egyrészt gyors ütemben fejlődnek ki a leghatásosabb növényvédő szerekkel szemben is rezisztens törzsek, másrészt a mértéktelen növényvédő szer használat súlyos károkat okozhat az állatvilágban és - a táplálékláncon keresztül - veszélyeket jelent az emberre is (Madas, 1985). A DDT többet ártott a kártevők természetes fogyasztóinak, mint maguknak a kártevőknek. A talajban rengeteg DDT maradt, és az emberi szervezetekben is felhalmozódott. Mint minden halogénezett szénhidrogén, ez is károsítja a központi idegrendszert, a májat és a vesét. Állatkísérletekben bizonyítottan rákkeltő. Rendkívül lassan bomlik le és válik ártalmatlanná. Legnagyobb készletei a Földön India talajaiban és a népesség, az élő ember testében szöveteiben vannak. Felezési ideje több mint tíz év. Jelen van a zsírszöveteinkben és onnan felszabadulva mérgezést okozhat. Rendkívül lassan ürül ki, a szervezetben a felezési ideje egy év (NSZI, 1991). Komolyan kezdték vizsgálni bizonyos növényvédő szerek, így mindenekelőtt a DDT továbbgyűrűző hatását és veszélyeit. A vizsgálatok eredménye miatt egyes államok körültekintő módon szabályozták a növényvédő szerek forgalomba hozatalának feltételeit és új, lehetőleg egy év alatt lebomló szereket hoztak forgalomba. Azóta a környezetet fenyegető ilyen veszélyek jelentősen csökkentek. A magyar növényvédelmi szervezet nemzetközileg is elismert, kitűnő szakemberekkel ellátott, jól felszerelt, korszerű intézmény; alapvető feladatait, a fenyegető .
károk elhárítását elismerésre méltóan oldja meg. Így például világméretekben is elsők között tiltottuk be a DDT használatát és vezettünk be helyette azonos hatású, de egy év alatt lebomló szereket (Madas, 1985). A mezőgazdasági kemizálás környezeti hatásainak sajátságai A mezőgazdaság környezetre gyakorolt hatása szempontjából legjelentősebb és legjellemzőbb mezőgazdasági tevékenységekként a kemizálás jelölhető meg. A mezőgazdasági kemizálás főbb területeit a műtrágyázás, a kémiai eredetű takarmány kiegészítés, a kártevők elleni védekezés, illetve műanyagok alkalmazása alkotja, amelyek közül a legnagyobb környezetkárosító hatással a műtrágyázás és a peszticidek alkalmazása jár. A peszticidek használata - előnyei mellett - jelentős veszélyeket is rejt magában. Egyrészt ezek a növényvédő szerek szennyezhetik a termőtalajt, kimosódva pedig a felszíni és felszín alatti vizeket. Igazi veszélyességük, hogy bomlás termékeik fenyegetik a világ ökorendszerének egyensúlyát. Ez azt jelenti, hogy adott ökoszisztémán belül a peszticidek alkalmazásával nemcsak a kártevőket, vagy kórokozókat pusztítják el, hanem más élőlényekre is kedvezőtlenül hathatnak. Megbontják a táplálékláncot, ezért olyan állat- és növényfajok is elpusztulnak a közvetett hatás miatt, amelyek az ember számára hasznosak. Más fajok viszont a felbomlott biológiai rendszer következtében gyorsan elszaporodnak, ami további nemkívánatos következményekkel járhat. A peszticidek környezetkárosító hatását fokozza, hogy a nehezen bomló kémiai anyagok mechanikai (szél-vízerózió) vagy biológiai (tápláléklánc) úton elkerülnek eredeti felhasználási helyükről és egy újabb ökológiai rendszerben felhalmozódnak, ott károsítanak váratlanul, vagy fejtenek ki közvetlen vagy közvetett toxikus hatást az emberre. A felhasználás módja, formája a vegyi anyagok természete tekintetében jelentősen módosult már az eddigiekben is, a nem várt másodlagos környezeti hatások miatt, és további jelentős módosítás a jövőben is elengedhetetlen. A növényvédő szerekkel szemben támasztott legfontosabb követelmény, hogy szelektívek legyenek. A korszerű készítmények az élőlények csupán szűkebb csoportjára mérgezőek, a táplálékláncnak csak rövidebb szakaszait veszélyeztetik, ugyanakkor megkímélik a hasznos, vagy közömbös élőlényeket. Másrészről igen fontos követelmény, hogy a természetben könnyen és gyorsan bomló vegyületek legyenek, amelyek hamar elvesztik toxicitásukat bomlásuk következtében. Jelentős módosítást jelent a mennyiségi csökkentésre való törekvés is. Azaz totális pusztítás helyett elegendő olyan mértékben korlátozni a kártevők, kórokozók és gyomok szaporodását, hogy az a veszélyességi szint fölé ne emelkedjék. Az optimális növényvédő szer dózis megállapításához a talaj tulajdonságainak, a kártevőknek és az egész adott biocönózis részletes ismerete szükséges. A kémiai és biológiai eljárások együttes alkalmazása, megfelelő összekapcsolása látszik olyan reális lehetőségnek, amely megteremtheti az igények és érdekek megfelelő összhangját a mezőgazdaságban. Az integrált növényvédelem nemcsak a kártevők kiirtására, hanem egyedszámuk mérséklésére, vagy a kártétel megelőzésére törekszik. A kártevő és növény viszonyát tartja szem előtt, az egész élő közösséget, a biocönózist, .
így a kártevők természetes ellenségeit védi, steril egyedek gyártásával csökkenti a kártevők szaporaságát stb. Az európai unióban már 1992 márciusában elkészítették a „Fenntarthatóság irányában” című dokumentumot, amely a mezőgazdaságban a peszticidek felhasználásának csökkentését és az integrált növényvédelmi eljárások mielőbbi bevezetését írja elő. A dokumentum vonatkozik a természetes és mesterséges energiák felhasználására is a mezőgazdasági rendszerekben. A fenntartható mezőgazdasági rendszerek gazdaságosak, kielégítik a társadalom korszerű táplálkozással kapcsolatos igényeit és megőrzik a környezet minőségét, a világ természeti erőforrásait a jövő generációk számára. A jó mezőgazdasági gyakorlat (GAP, Good Agricultural Practice) a jó minőségű, teljes értékű és biztonságosan fogyasztható élelmiszer előállítására törekszik és a közvetlen termelési feladatok mellett biztosítja a környezetvédelmi, ökológiai, jóléti és szociális feltételeket is. A második kedvezőtlen kemizálási tevékenység: a túlzott, esetleg szakszerűtlen (a talaj szerkezetét, tápanyagkészletét, a termesztett kultúra tápanyagigényét figyelembe nem vevő) műtrágyázás környezeti hatása, mely különösen hosszú távon jelent veszélyeket. A környezetre elsősorban a talajból kimosódott és a talajvízbe vándorló nitrogén hat károsan, egyrészt a felszíni vizek eutrofizálását okozva, másrészt a kutak és az ivóvíz nitrát tartalmát növelve. Szerves anyag hiányában a talajok egyre szegényedő kolloid komplexumába kötődni nem tudó foszfor- és kálium-műtrágyák hatóanyagainak növények által fel nem vett része is kilúgozódik, vándorol a talajvizekkel, szennyezi a kutakat, folyókat, tavakat. A nagy adagú műtrágyázás a kalcium kilúgozásának fokozásával a talaj elsavanyodásához vezethet hosszabb távon, egyúttal megrövidíti a meszezett talajoknál a talajjavítás tartamhatását. Műtrágyázás hatására a növények beltartalmában, minőségében kedvezőtlen hatások is jelentkezhetnek, pl. a spenótban megnő a nitrát tartalom. Nagy adagú, vagy egyoldalú műtrágya-használat kedvezőtlenül hat a talaj mikroelem-tartalmára is. Műtrágyázott területeken a gyomnövények is jobban fejlődnek, emiatt intenzívebbé és gyakoribbá válik a mechanikus növényápolás, ill. a kémiai növényvédelem. Mindezeken túl ki kell emelni, hogy a környezetre erősen negatív hatást az egyoldalú a szerves trágyázást mellőző - műtrágyázás teszi. A szerves hulladékok mezőgazdasági hasznosításának visszaszorulása erősen kifogásolható. A szerves hulladékok tárolása, elhelyezése nem megoldott és nagy mennyiségben felszaporodva ellenőrizhetetlen mozgásuk révén erősen szennyezik a környezetet. A növényeket napjainkig éltető hulladékokból tehát elsőrendű környezetszennyező anyagokat csináltunk és a szennyezés okozta kár létrejöttének már a mérséklése is óriási pénzeket emészt fel. Mindezeken a negatív hatásokon túl, az egyoldalú műtrágya-felhasználás gazdaságossága azáltal is csökken, hogy humuszanyagok hiányában romlik a műtrágyák hasznosulása. A kemizálás az iparszerű mezőgazdasági modellnek jelentős .
környezetterheléssel járó része. Az iparszerű modell meghaladására két fejlesztési irányzat látszik alkalmasnak, amelyiknek egyike az ún. integrált mezőgazdasági termelés. Az integrált termelés az iparszerű modell szélsőségeinek, illetve káros hatásainak kiküszöbölésével, a hagyományos termelési módszerek, agrotechnikai eljárások és elvek, valamint a természeti adottságok fokozott figyelembevételével törekszik a környezetkímélő és gazdaságos mezőgazdasági termelés megalapozására (fenntartható agrár-termelés). Mindez a továbbiakban is feltételezi a technikai-technológiai fejlesztés eredményeinek felhasználását, azonban az iparból származó anyagokat már csak kisegítő jelleggel és szigorúan ellenőrzött körülmények között kívánja alkalmazni, a lehető legkisebb környezetterhelés mellett. A másik, az iparszerű modellt meghaladni szándékozó irány a biotermesztés, melynek különböző irányzatainak közös nevezőjeként az iparszerűség tagadása, a szinte kizárólag a természetes folyamatokra és anyagokra való hagyatkozás jelölhető meg. A kemikáliák használatának mellőzése ugyanakkor fokozott szakértelmet és figyelmet igényel a termelőtől, és jelentősen megdrágítja a termelési folyamatot és ezáltal az előállított terméket is. Hosszú távon a két irányzat összeolvadása prognosztizálható, mindenekelőtt arra tekintettel, hogy az iparszerű termelés fokozatosan az integrált termelés irányába tolódik el, és bizonyos - a biotermesztés számára is elfogadható - eljárások, illetve anyagok alkalmazásával a biogazdálkodáshoz is egyre inkább közeledik. A növényvédő szerek csoportosítása A peszticidek felhasználás (célcsoport) szerinti osztályozásakor az adott kártevő vagy kártevő csoport elleni felhasználás szerint csoportosítjuk.. Sok esetben bizonyos peszticidek nem elég szelektívek és más állat vagy növénycsoportokra is hatnak (pl. az inszekticideknek egy jelentős része a pókszabásúakra és más ízeltlábúakra is hatással van). A növényvédő szerek hatásmód szerinti csoportosítása elsősorban a hatás helyére és a peszticideknek az élő szervezetben (elsősorban növényben) való mozgására, eloszlására utal. Az alkalmazásmód szerinti csoportosítás a peszticidek felhasználásának helyére, az alkalmazási felület minőségére, a növényvédő szer felviteli módjára vonatkozik, melyet legtöbbször a mezőgazdasági termelés jellege, a célcsoport tulajdonságai, vagy az létesítmény célja és szerkezete határoznak meg. A peszticidek felhasználás (célcsoport) szerinti csoportosítása: Baktériumölő szerek (sterilező szerek, baktericidek) Gombaölő szerek (fungicidek) Gyomirtó szerek (herbicidek) Növényi fejlődést szabályozó peszticidek (regulátorok) Lombtalanító növényvédőszerek (defoliánsok) Szárítók (deszikkánsok) Állati kártevők elleni szerek (zoocidek) .
Rovarirtók (inszekticidek) Levéltetű irtók (aficidek) Atkaölők, atkák, pókok, pókszabásúak elleni szerek (Akaricidek/miticidek) Lárvaölő szerek (larvicidek) Fonálférgek elleni szerek (nematocidek) Puhatestűeket ölő növényvédőszerek (molluszcidek) Madarak elleni szerek (avicidek) Tojásölők (ovicidek) Rágcsálóirtók (rodenticidek) Egyéb zoocidek kártevőket elriasztó készítmények (repellensek) csalogató szerek, elsősorban rovarok befogására (attraktánsok) rovarok szexuális viselkedését zavaró szerek (feromon csapdák) állati kártevőket is pusztító sterilező szerek A növényvédőszerek hatásmód szerinti csoportosítása A kontakthatású szerek: a felületen hatnak ott, ahova a kijuttatás során kerültek, a növények levelén, hajtásának felületén. A felszínen maradnak, nem szívódnak fel. A felszívódó, szisztémikus szereket két csoportba osztjuk: Helyben maradó szerek (mélyhatásúak) lokoszisztémikusak, ott maradnak, ahova kijuttatják őket, de felszívódnak a növény szöveteibe. Transzlokálódó szerek, ezeknek két típusa ismeretes: Gyökérben szívódnak fel és a hajtás felé haladnak Ezek akropetálisan, a xilem transzporttal haladnak. Hajtáson keresztül szívódnak fel a gyökér irányába, bazipetálisan, a phloem transzporttal haladnak. A peszticidek alkalmazásmód szerinti csoportosítása (Darvas (2005) után módosítva) Levél peszticidek Vetőmagkezelő szerek – csávázó szerek Talaj peszticidek – talajfertőtlenítők Raktár fertőtlenítők Üvegház fertőtlenítők Gombapince fertőtlenítők Állattenyésztésben használt fertőtlenítő szerek, akaricidek/miticidek és inszekticidek A növényvédő szerek kémiai szerkezete, a környezetre és egészségre gyakorolt hatásuk, toxikológiai jellemzői Az itt következő felosztás részben a Kagan-féle felosztásra épül (Kagan, 1985), de alkalmazza a Reigart és Roberts (1999) által közölt toxikológiai hatás szerinti felosztás elemeit is. Tekintettel arra, hogy a jelenleg regisztrált peszticidek száma több mint hétszázra tehető, az alábbi felsorolás nem lehet teljes, célja csupán az, hogy .
egy átfogó képet adjon a peszticidekről, a legfontosabb csoportok kémiai szerkezetéről, toxicitásáról és a környezetre továbbá az emberek egészségére gyakorolt hatásáról. Szervetlen növényvédő-szerek Ide tartozik az réz és a cink. A gombaölő szerként már régóta ismert réz szulfát oltott meszes oldata a „bordói lé” melyet elsősorban a szőlő- és más gyümölcsök termesztésében használnak a kártevő gombák pusztítására. Más, nagy toxicitású biocidek közé tartoznak rovarölők és rodenticidek is. Néhány jelentősebb szervetlen peszticid leírása Réz-szulfát A réz-szulfátot (rézgálic) a növényvédelemben főként bordói-lé (a rézgálic oltott meszes oldata) formájában használják. A gombabetegségek ellen (a lisztharmat kivételével) még ma is az egyik leghatásosabb szer. Nagy előnye, hogy a növények betegségek elleni ellenálló képességét fokozza, de még folyamatos használat mellett sem alakul ki a kórokozókban rezisztencia. Rézoxiklorid Gombaölő hatása a gombasejt belsejébe jutó réz/II/-ionok és a gomba tiolilletve amino-csoportjai között végbemenő komplex képződési reakciónak tulajdonítható, amelynek következménye a gomba létfontosságú enzimjeinek és proteinjeinek nem specifikus gátlása, emiatt nem alakul ki rezisztencia és így tartósan beépíthető a növényvédelmi technológiákba. Rézhidroxid Baktérium- és gombaölő hatékonysága is kiemelkedő. A rézalapú gombaölő szerek hatékonysága a Cu ++ ion oldatba kerülésének sebességétől és arányától függ. Friss kutatások irányulnak arra, hogy lehetne egységnyi területen a legkevesebb fém réz kijuttatásával a legnagyobb hatékonyságot elérni a fitotoxicitás veszélye nélkül. Erre a célra jelenleg a különböző rézhidroxid készítmények kijuttatása látszik a legmegfelelőbbnek. Piretroidok A piretrineket a Chrysanthemum cinerariaefolium növény megszárított és porrá tört virágából vonták ki először. Az így kapott természetes rovarölő szer hátránya az volt, hogy gyorsan lebomlott fény hatására. Ennek a problémának a kiküszöbölésére fejlesztették ki a szintetikus piretroidokat. Általánosságban elmondható, hogy az „R” és „S” izomerek használhatók rovarölő szerként. A csoport képviselői többek között a cypermethrin, permethrin és a deltamethrin. Idegmérgek, amelyek a sejtmembránok áteresztőképességét befolyásolják, a rovarok idegrendszerét bénítják, de melegvérűekre nem toxikusak. Gyomron keresztül és kontakt.
módon egyaránt felszívódnak. A szintetikus piretroidok kifejlesztésével a 70-es évek végén olyan nagyhatású kontakt inszekticidek jelentek meg melyek 5–10 g hatóanyag/ha dózisban is hatékonyak. Különösen előnyös, hogy a környezetben gyorsan elbomlanak, az élelmezés egészségügyi várakozási idő ezért rövid. 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 26. Néhány elterjedten használt piretroid leírása Deltametrin ((S)-α-cyano-3-phenoxybenzyl (1R)-cis-3-(2,2-dibromovinyl)2,2-dimethyl-cyclopropanecarboxylate): Rovarölő permetezőszer kalászosok, napraforgó, körte, hajtatott növények és díszfák védelmére. A deltametrin annak a piretroid típusú hatóanyag csoport első képviselője, amely néhány évvel ezelőtt forradalmian újat hozott a rovarölő szerek világába. Ez a sok kultúrában alkalmazható készítmény még ma is a kedvenc rovarölő szerek egyike. Dimetrin (2,4-dimethylbenzyl (1RS)-cis, trans-2,2-dimethyl-3-(2methylprop-1-enyl) cyclopropanecarboxylate): Rovarölőszer, jól oldódik apoláros szénhidrogén oldó-szerekben, alkoholokban és metilén-kloridban, elsősorban szúnyogok, tetvek, legyek és bögölyök ellen használják. Emlősökre csak nagy dózisokban mérgező, ilyenkor lassúság, fáradtság és anorexia figyelhető meg. Alletrin. Rovarölőszer (RS)-3-allyl-2-methyl-4-oxocyclopent-2-enyl-(1RS)cis-trans-2,2-dimethyl-3-(2-methylprop-1-enyl) cyclopropanecarboxylate: Tulajdonképpen egy vegyületpár, szintetikus piretroidok, nagyon hasonlóak a krizantén leveléből izolált természetes anyagokhoz. Az alletrin volt az első szintetikus piretroid. Emberre és madarakra nem veszélyesek, de toxicitásuk magas a halakra és méhekre nézve. Kumarin és indándion származékok Elsősorban rodenticidek, legtöbbjük hatása a véralvadás gátlásán alapul. A véralvadás gátláson alapuló, „antikoaguláns hatású” készítmények közül legfontosabbak a kuarin származékok: az 1944-ben bevezetett warfarin, a kumaklór és kumatetralil, továbbá az indándion származékok: a valon, difacinon, az 1961-ben bevezetetett klórfacinon és a pindon. További készítmények kifejlesztésére irányuló kutatómunka eredményezte a második generációs készítmények megjelenését. Ezek közül a legjelentősebbek a brodifakum, difenakum, difetialon, flokumafen és a bromadiolon. Ezen készítmények használata esetén már egyetlen fogyasztás a csalétekből elegendő a rágcsáló pusztulásához, ami általában 3-5 nap alatt alakul ki. Ezeknek a készítményeknek a környezetet károsító kockázata is lényegesen nagyobb, beleértve vadon élő és házi állatok, házi kedvencek, valamint emberek, főként gyermekek mérgezésének lehetőségét. A növényvédő szerek engedélyezése 2011 előtt a gyártók engedély kérelme alapján, a tagállam nemzeti hatósága engedélyezhette az adott növényvédő szer forgalmazását az Európai Unióban engedélyezett növényvédőszer-hatóanyagok közül. Az engedélyezési folyamat során a gyártónak különböző vizsgálatokat (humán-egészségügyi, ökotoxikológiai, .
stb.) kellett végeztetni akkreditált szervezetekkel, majd az így kapott vizsgálati eredményeket benyújtották a hatósághoz. Itt az egész Európai Unióban egységes szempontok alapján értékelték ezeket az eredményeket. Ha megfelelő minősítést kapott egy adott növényvédő szer, akkor adott növényre és adott károsítók ellen – a technológiát mellékelve - kapott engedélyt a készítmény az 91/414 EGK irányelv (Uniós irányelv, tehát a cél elérése kötelező, de a módja a tagállamra van bízva) alapján. 2011-től a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009 EK rendelet (Uniós rendelet, tehát minden tagállam köteles betűről betűre betartani) szabályozza a növényvédőszer-engedélyezést. A rendelet csak a hatálybalépését követően indult eljárásokra érvényes, és az eddigi 18 hónapos eljárási határidőt 12-re csökkentette. Ezzel nemcsak a hatóanyag, hanem részben a növényvédőszer-készítmények engedélyezése is felkerült az Európai Unió szintjére, és bevezetésre került egy háromzónás rendszer a 1. ábra szerint. A zónarendszer az Európai Unió területét északi, középső és déli zónára osztotta, az engedélyezés zónánként ugyanazon metódus alapján zajlik, de elkülönül. Magyarország a középső zónához tartozik.
1. ábra. Ha egy gyártó új készítményt szeretne engedélyeztetni, kiválaszthatja, hogy melyik zónában és mely tagállamokban akarja azt forgalomba hozni. A gyártónak a szuverén joga, kiválasztani ezek közül az egyik az egyik tagállamot és így annak engedélyező hatóságát, amely végig viszi az értékelési és engedélyezési folyamatot. Ez a lesz a referens tagállam, aki vezeti hatósági úton az engedélyezést, a többi - zónán belüli – .
tagállam amely érintett az adott hatóanyag kapcsán, lesz az átvevő tagállam. Az összes érintett együttesen fogja elvégezni ezt az engedélyezési és értékelési munkát, majd ennek a végén a referens tagállam megírja a jelentéstervezetet, és benyújtja azt a megfelelő hatósághoz. Ha a szakértők elfogadják a jelentést, akkor a referens tagállam kiadja az engedélyokiratot. Ha a gyártó egy zónán belüli másik tagállamban is engedélyeztetni szeretné a készítményt akkor az átvevő tagállam 120 napon belül köteles határozni az engedélyről. Mivel az átvevők benne voltak az engedélyezési eljárásban, így rendelkeznek a szükséges információval. Bizonyos határok között saját adottságaikhoz szabhatják a növényvédőszer-engedélyokiratot. A növényvédő szerek és a termésnövelő anyagok hatósági adatbázisa elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján, az alábbi címen: http://nebih.gov.hu/ Ajánlott irodalom: Kerekes Sándor: A környezetgazdálkodás alapjai Dr. Domokos Endre: A mezőgazdaság környezeti hatásai (Pannon Egyetem) Téglásy Péter: Mezőgazdaság és környezetvédelem a közösségi agrárjog tükrében: a Közös Agrárpolitika és a környezeti politika kapcsolatrendszere (ELTE) Darvas B, Székács A (szerk.) (2006) Mezőgazdasági ökotoxikológia. Budapest Füleky Gy, Domokos E (szerk.) Talajvédelem, talajtan – Környeztmérnöki Tudástár – (2011), Pannon Egyetem KMI, Veszprém
6. A növényvédelem jogi szabályozása (szerző: Nagyné Sipos Andrea) A növényvédelem jogi szabályozásának alapjai A növényvédelem jogi szabályozásának alapját az Európai Parlament és a Tanács által 2009. október 21-én megalkotott a peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2009. október 21-i Európai Parlament és a Tanács 2009/128/EK irányelv (a továbbiakban: irányelv) képezi. Az irányelv fő célja a növényvédő szerek fenntartható használatának elérése a növényvédő szerek emberi egészségre és környezetre jelentett veszélyének és kifejtett hatásának csökkentése által, valamint az integrált növényvédelem és az alternatív megközelítések vagy technikák előmozdítása. Jelenleg ezt az irányelvet a növényvédő szereknek minősülő peszticidekre kell alkalmazni. Ugyanakkor előreláthatólag a jövőben az irányelv hatályát a biocid termékekre is kiterjesztik. Mivel az uniós jognak be kell épülnie az Európai Unió tagállamainak jogrendszereibe (ez a folyamat a jogharmonizáció), ezért az alábbi hazai jogszabályok módosítása vált szükségessé: -
2011. december 24. napján lépett hatályba a növényvédő szerrel .
-
szennyezett csomagolóeszköz-hulladékok kezeléséről szóló 103/2003. (IX. 11.) FVM rendelet módosítása, 2012. április 7-én, majd 2013. április 26-án lépett hatályba a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló 44/2005. (V. 6.) FVM–GKM– KvVM együttes rendeletet módosítása, 2012. május 8-án megtörtént a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendeletnek a módosítása végül a 2012. november 26-án elfogadásra került a Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Terv is, mellyel teljessé vált a jogharmonizáció.
A jogharmonizációt összefoglalóan olyan jogalkotói tevékenységként határozhatjuk meg, amelynek célja a nemzeti (tagállami) jogrendszer és az uniós jog rendelkezései közötti összhang megteremtése. A jogharmonizációs feladat elsősorban az Európai Unió intézményei által hozott irányelvek átültetését jelenti. Az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja. Első megközelítésben tehát a nemzeti hatóságok hatásköre az irányelv átültetése során olyan kérdések eldöntésére szűkül le, hogy a jogszabályi hierarchia mely szintjén szükséges az irányelv átültetése; új jogszabály meghozatalára vagy létező jogszabály módosítására van-e szükség. A növényvédelmi tevékenységet szabályozó, ahhoz szorosan kapcsolódó jogszabályok gyűjteménye Nemzeti jogszabályok Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv) célja az élelmiszerlánc szereplőire vonatkozó követelmények megfogalmazása és az egységes hatósági felügyelet megteremtése. Vagyis növényvédelmi szempontokat figyelembe véve fő cél a környezet és a természet védelmét, illetve az ember és az állat egészségét szolgáló intézkedések biztosításával, valamint a növényvédelemmel összefüggő biztonsági szabályok betartásával a növények, növényi termékek megóvása a károsító szervezetektől, valamint a növényvédelemmel kapcsolatos veszélyek megelőzése. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény a növényvédő mérnökök-növényorvosok közfeladatokat ellátó szakmai és önkormányzati köztestületének, vagyis a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarának a feladatait, működését, szervezeti felépítését szabályozza. A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény megalkotásának célja a környezet és az emberi egészség védelme, a környezetterhelés mérséklése, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás, az erőforrás-felhasználás hatásainak csökkentése, hatékonyságának javítása, továbbá a hulladékképződés, illetve a képződő hulladék káros hatásainak megelőzése, mennyiségének és veszélyességének csökkentése, továbbá a használt termékek .
újrahasználata, a fogyasztási láncban szereplő anyagok termelési-fogyasztási körforgásban tartása, valamint a hulladék minél nagyobb arányú anyagában történő hasznosítása, és a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.. A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet (a továbbiakban: 43/2010 R) a növényvédelmi tevékenységgel kapcsolatos előírásokat, követelményeket részletezi, magában foglalja az integrált növényvédelem alapelveit is. A mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló 44/2005 (V.6.) FVM–GKM– KvVM együttes rendelet szabályozza a Magyarország területén, annak légterében mezőgazdasági légijárművel történő mező- vagy erdőgazdasági célú, növényvédő szerrel vagy termésnövelő anyaggal végzett növényvédelmi vagy talajerőgazdálkodási tevékenységek végzésének feltételeit. A növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz hulladékok kezeléséről szóló 103/2003. (IX. 11.) FVM rendeletet Magyarország területén forgalmazott növényvédő szer csomagolására használt csomagolóeszköz hulladékokra kell alkalmazni, azoknak a természetes és jogi személyeknek, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságoknak, amelyeknél növényvédő szer csomagolóeszköz-hulladék képződik, illetve növényvédő szer csomagolóeszköz hulladékkal kapcsolatos tevékenységet folytatnak. A csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló 442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálya kiterjed az ország területén forgalmazott termék csomagolására és a csomagolási hulladékra, továbbá a csomagolás visszavételére, valamint a csomagolási hulladék átvételére. A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről 98/2001. (V.15.) Korm. rendelet megalkotásának célja a veszélyes hulladékok kapcsolatos folyamatok - kezelése; szállítása; hasznosítása; gyűjtése, begyűjtse és tárolása, ártalmatlanítás- megismertetése. A növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről valamint ezek hatósági ellenőrzéséről szóló 66/2010 (V.12.) FVM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza a növényi eredetű élelmiszerek és azok felületén található növényvédőszer-maradékok hatósági ellenőrzésére szolgáló közösségi mintavételi módszert. Az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről szóló 194/2008. (VII. 31.) Korm. rendelet részletezi – többek között – a növényvédelemmel kapcsolatos jogszabálysértések esetén fizetendő növényvédelmi, élelmiszer-ellenőrzési esetleg élelmiszerlánc-felügyeleti bírság mértékének megállapításához szükséges előírásokat. .
A növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről, tárolásáról és szállításáról szóló 89/2004. (V. 15.) FVM rendelet egy uniós irányelv (91/414/EGK) és annak harmonizációs rendelete (89/2004 FVM) alapján szabályozza a növényvédő szerek engedélyezési eljárását. Ezáltal biztosított, hogy csak a felhasználókra, fogyasztókra es a környezetre elfogadható kockázatot jelentő hatóanyagok és készítmények kerülhessenek a gyakorlatban felhasználásra. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, illetve a megyei kormányhivatalok élelmiszerláncfelügyeleti, talajvédelmi, borászati, növénytermesztési, erdészeti, vadászati, halgazdálkodási és tenyésztési hatósági, valamint mezőgazdasági igazgatási hatáskörébe tartozó, kérelemre indult eljárásaiért, illetve a fellebbezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét határozza meg. A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet tartalmazza a kizárólag üzletben forgalmazható termékekre, valamint az ilyen termékeket forgalmazó üzletek működési engedélyezésére vonatkozó szabályokat. A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet tételesen felsorolja a telepengedély köteles tevékenységeket, és részletezi a telepengedély kiadásával kapcsolatos eljárás mentét. Európai uniós jogszabályok A peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2009. október 21-i Európai Parlament és a Tanács 2009/128/EK irányelv célja a peszticidek fenntartható használatának elérése a peszticidek emberi egészségre és környezetre jelentett veszélyének és kifejtett hatásának csökkentése által, valamint az integrált növényvédelem és az alternatív megközelítések vagy technikák előmozdítása. Ezen irányelvnek való megfelelést szolgálja a tananyag tárgyát képező 43/2010. FVM rendelet. A 2006/42/EK irányelvnek a peszticidek kijuttatására szolgáló gépek tekintetében történő módosításáról szóló, 2009. október 21-i 2009/127/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, amely kifejezetten a növényvédelemi tevékenységek során használt berendezésekkel szemben támasztott követelményekkel egészíti ki a gépekről szóló 2006/42/EK irányelvet.
.
A növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2011. júniustól alkalmazandó. Ez a rendelet a növényvédő szerek engedélyezési eljárása során a hatóanyagokra szigorúbb kritériumokat, a készítményekre pedig alapvetően új eljárásrendet ír elő a tagállamok számára. Azonban még huzamosabb ideig az eddig használt irányelvet (91/414/EGK tanácsi irányelv), és az annak végrehajtását szolgáló 89/2004 FVM rendeletet is alkalmazni kell az új EU rendelettel párhuzamosan. A növényvédelmi jogszabályok bővebb ismertetése A növényvédelmi tevékenység során betartandó legfontosabb előírások A növényvédelemmel kapcsolatos tevékenységek során betartandó előírások többségét az Éltv. végrehajtási rendelete, a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet (a továbbiakban: 43/2010 R) részletesen tartalmazza. A 43/2010. R 2012-ben történt módosítására azért volt szükség, hogy az megfeleljen az irányelvben foglalt követelményeknek, különös tekintettel az integrált növényvédelem alapelveire. Ezen alapelvek jogszabályi alapjainak ismertetésére külön fejezet keretein belül kerül sor. Azonban vannak olyan előírások, melyek betartása az alkalmazott növényvédelmi technológiától függetlenül minden felhasználóra nézve kötelezőek, a legfontosabb előírások ismertetését szolgálja ez a fejezet. Fontos megjegyezni, hogy ez a tananyag a jogszabályok bizonyos részeinek kivonatát tartalmazza, így a tananyag kizárólagos ismerete nem elegendő a növényvédelemmel kapcsolatos joganyag elsajátításához. Növényvédő szerek engedélyezése, kategóriánkénti besorolása Növényvédő szer Magyarországon csak akkor hozható forgalomba és használható fel, ha azt az engedélyező hatóság jogszabálynak megfelelően engedélyezte. A növényvédő szerek engedélyezését az eddigi 91/414/EGK irányelv helyett közvetlenül végrehajtandó 1107/2009/EK rendeletben szabályozza az Európai Unió. A növényvédő szerek nemzeti engedélyezésében engedélyező hatóságként a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jár el. Az engedélyező hatóság akkor engedélyezheti a növényvédő szer forgalomba hozatalát és felhasználását, ha a növényvédő szerek értékeléséhez és engedélyezéséhez kialakított egységes elvek szerint történt értékelés során mindent megfelelőnek talál. Az engedélyező hatóság a növényvédő szer engedélyezésére vonatkozó döntését engedélyokiratba foglalja, amely tartalmazza: a termék beazonosítását szolgáló információkat,
.
az emberre, állatra, környezetre való veszélyességet és a biztonságos felhasználás feltételeit,a növényvédő szer felhasználására vonatkozó előírásokat, a termékre vonatkozó használati utasításokat, ajánlásokat, a felhasználásra vonatkozó egyes korlátozásokat. Jelenleg a növényvédő szereket veszélyességük és a felhasználásból eredő kockázatuk figyelembevételével három (I. II. III.) kategóriába soroljuk. Az engedélyező hatóság által engedélyezett növényvédő szerek adatbázisa a NÉBIH honlapján elérhető a következő címen: http://airterkep.nebih.gov.hu/ENIR/Engedelykereso/Kereso.aspx Szakemberek képzése A 2009/128/EK irányelv előírja Magyarország számára is a növényvédő szerekkel foglalkozó forgalmazók, tanácsadók és hivatásos felhasználók számára alap- és továbbképzési rendszerek létrehozását és működtetését, ezzel biztosítva azt, hogy csak megfelelő képesítéssel rendelkező személyek vehessenek részt a termelésben. Magyarországon növényvédő szert vásárolni, forgalmazni és felhasználni kizárólag I. vagy II. forgalmi kategóriájú növényvédő szer forgalmazási, vásárlási, és felhasználási engedély (a továbbiakban együtt: engedély) birtokában lehet. Az egyetemek, főiskolák által kiadott felsőfokú növényvédelmi képesítéssel rendelkezők jelenleg I-es forgalmi kategóriájú növényvédő szer forgalmazási, vásárlási és felhasználási engedély kiváltására jogosultak, mellyel lehetőségük van a növényvédő szer forgalmi kategóriájától függetlenül bármely tevékenység (forgalmazás, felhasználás, szállítás, tárolás, vásárlás stb.) folytatására. A 43/2010. R 18. § (1) bekezdése tételesen felsorolja azokat a képzéseket, melyek sikeres elvégzését követően kiváltható a II. forgalmi kategóriájú növényvédő szer forgalmazási, vásárlási, és felhasználási engedély, amelynek birtokosa jogosult a II. és a III. forgalmi kategóriájú növényvédő szerrel folytatott bármely tevékenység elvégzésére. A növényvédelemmel kapcsolatos legújabb információk megszerzése érdekében a növényvédő szer forgalmazási, vásárlási és felhasználási engedéllyel rendelkezőknek 5 évenként továbbképzésen kell részt vennie annak érdekében, hogy a hatóság újra érvényesítse az engedélyüket. Az engedélyeket a kérelmező lakóhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: megyei NTI) adja ki, illetve az öt évenkénti továbbképzést igazoló tanúsítvány alapján érvényesíti az engedélyeket.
.
Növényvédő szerek felhasználására vonatkozó előírások Az I. forgalmi kategóriájú növényvédő szer saját célú felhasználására, az ezekkel folytatott szolgáltatási tevékenységre, illetve az ezekkel összefüggő vásárlásra, szállításra, raktározásra csak akkor kerülhet sor, ha a tevékenységet végző rendelkezik I. forgalmi kategóriájú hatályos engedéllyel. A II., illetve III. forgalmi kategóriájú növényvédő szer saját célú felhasználására, valamint az ezzel összefüggő raktározási és szállítási tevékenység folytatására, valamint szolgáltatásra csak akkor kerülhet sor, ha a tevékenységet végző rendelkezik legalább II. forgalmi kategóriájú hatályos engedéllyel. Szolgáltatási tevékenységet csak kamarai tagsággal, és megfelelő engedéllyel rendelkező személy végezhet. Növényvédő szerrel végzett szolgáltatásnak minősül a más számára végzett védekezési munka, valamint a növényvédő szerek felhasználására vonatkozó szaktanácsadás is. Nem minősül szolgáltatásnak a munkavállalóként, tagként a vállalkozás részére, vagy közeli hozzátartozó és annak családi gazdasága részére végzett növényvédelmi tevékenység. Amennyiben a vállalkozás más számára végez szolgáltatási tevékenységet, a munkavállalónak, illetve tagnak a szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó képesítési és kamarai tagsági követelményeknek kell megfelelnie. A III. forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szer saját célú felhasználása szakképesítéshez, engedélyhez nem kötött. Növényvédő szer felhasználása során vezetett nyilvántartás Az értékesítési célra szánt növény, növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédő szeres kezelésekről a permetezési naplót folyamatosan vezetni kell. Elfogadható a támogatási időszak alatt kötelezően vezetendő Gazdálkodási Napló megfelelő része is, mint a növényvédő szer felhasználását igazoló nyilvántartás. A permetezési/Gazdálkodási napló, mint növényvédő szer használatot rögzítő nyilvántartás csak a felhasználásért felelős személy aláírásával, pecsétjével és dátummal ellátva érvényes. A nyilvántartást folyamatosan kell vezetni, és az utolsó bejegyzést követő 3 évig meg kell őrizni. A nyilvántartás kitöltése az adott növényvédő szeres kezelés vonatkozásában a munkavégzést megelőzően, illetve azzal egyidejűleg kötelező. Növényvédő szerek felhasználása közterületen, belterületi ingatlanokon Közterületen, lakott területrészen, üdülőterületen, házi kertben, közösségi célt szolgáló területen (így különösen egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális .
intézmények területén) csak az engedélyokirat szerint, II. vagy III. forgalmi kategóriába tartozó növényvédő szereket szabad felhasználni. Közterületen, csak olyan II. vagy III. forgalmi kategóriába tartozó növényvédő szereket szabad felhasználni, amelyek engedélyokiratában külön feltüntetésre kerültek a közterületi felhasználásra vonatkozó előírások. Ebben az esetben növényvédő szeres kezelés az engedélyokirat által előírt időszakban végezhető. A játszóterek 10 méteres körzetében ezek a készítmények sem használhatóak! Közterületen és közösségi célt szolgáló területen növényvédő szeres kezelés csak szakirányító (felsőfokú növényvédelmi képesítéssel és hatályos I-es forgalmi kategóriájú engedéllyel, valamint kamarai tagsággal rendelkező személy) közvetlen irányításával végezhető. A Közterületen és közösségi célt szolgáló területen végzett növényvédő szeres kezelésről az érintett lakosságot a helyben szokásos módon tájékoztatni kell. A környezet és természet védelme A környezet és természet védelme érdekében – kiskereskedelmi egységek kivételével – 25 kg feletti mennyiségű növényvédő szer tárolásakor az alábbiakban felsorolt területeken megfelelő nagyságú védőtávolságokat kell tartani: Fürdőzésre kijelölt vizek partvonalától 1 km, Természeti, védett természeti területek határától számított 1 km, Vízművek, víznyerő helyek, víztározók védőterületén belül, Ár- és belvízveszélyes területen. A vízi környezet különösen érzékeny a növényvédő szerekre. Ezért különös figyelmet kell fordítani a felszíni és felszín alatti vizek szennyezésének elkerülésére a megfelelő intézkedések megtétele révén, például a víztömegek permetszóródásnak, csapadékvízelvezetésnek és csurgalékvíznek való kitettségét csökkentő, vízfolyások melletti ütközőzónák, védőövezetek vagy sövények kialakításával. Vizek, vízfolyások környezetében vízi szervezetekre veszélyes növényvédő szer használata és előkészítése csak a szer veszélyességi besorolása alapján meghatározott biztonsági távolságok megtartásával szabad. A veszélyességi besorolást, valamint a vizektől mért biztonsági távolságokat a növényvédő szerek engedélyokiratai tartalmazzák. Amennyiben a növényvédő szer engedélyokirata nem tartalmaz vizektől mért biztonsági távolságot, – az élővizekben való felhasználásra engedélyezett szerek kivételével – nem használható a vizek, vízfolyások, illetve az ásványi .
nyersanyag külszíni kitermelése során létrejött tavak környezetében mért 5 m-es biztonsági távolságon belül. A vadállomány védelme érdekében a földhasználó, illetve a termelő felhívására előzetes egyeztetést követően - a vadakra veszélyes növényvédő szer használatakor az érintett területen vadgazdálkodásra jogosult köteles közreműködni a vadak riasztásában. A beporzó rovarok, így a méhek védelme érdekében gazdasági növények növényvédő szerrel való kezelése virágzásban, vagy ha a táblát vagy környékét tömegesen virágzó mézelő növények borítják, vagy ha a gazdasági növényt a méhek egyéb okból látogatják (pl.: mézharmat): méhekre kifejezetten veszélyes vagy kifejezetten kockázatos szerrel tilos, méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos szerekkel méhkímélő technológiával lehetséges, méhekre nem veszélyes - nem jelölésköteles - szerek korlátozások nélkül kijuttathatók (kivéve, ha az engedélyokirat korlátozásokat tartalmaz). A vegyszeres növényvédelmi munka következményeként vélelmezett méhelhullást a méhésznek a területileg illetékes kormányhivatal felé haladéktalanul jelentenie kell. Méhkímélő technológia: méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg, és legkésőbb 23 óráig tarthat. Növényvédő szerek kijuttatásához használt berendezések A növényvédő szerek kijuttatására szolgáló gépek tervezése, összeállítása és karbantartása jelentős szerepet játszik a növényvédő szerek emberi egészségre és környezetre káros hatásainak csökkentésében. A növényvédő szerek kijuttatására szolgáló, már üzemi használatban lévő berendezések tekintetében az irányelv követelményeket vezet be. Az ilyen berendezések ellenőrzésére és karbantartására vonatkozóan minden tagállamnak típusminősítési és felülvizsgálati eljárást kell bevezetni. Egy gépet csak akkor lehet forgalomba hozni és/vagy üzembe helyezni, ha az megfelel a 43/2010. R 3. melléklet vonatkozó rendelkezéseinek, és nem veszélyezteti a személyek egészségét és biztonságát, a háziállatokat és a tulajdont, valamint a környezetet sem. Az Éltv. valamint a 43/2010. R értelmében az 5 dm3-nél nagyobb tartállyal .
rendelkező növényvédelmi gépeket - a kutatási, vizsgálati, kísérleti vagy kiállítási célokat szolgáló növényvédelmi gépek kivételével - cseppképzés és szórástechnikai szempontból típusminősítési eljárás alá kell vetni a forgalomba hozatal előtt, továbbá a használatuk során háromévente időszaki felülvizsgálatnak kell alávetni. A típusminősítési eljárást a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézete (a továbbiakban: Intézet) folytatja le. Elérhetősége: www.gmgi.hu. A nem minősített növényvédelmi gépet tilos forgalomba hozni. A forgalomba hozatali engedély hatályosságát igazoló matricát a növényvédelmi gépen feltűnő helyen kell elhelyezni. A növényvédelmi gépek felülvizsgálatát a tulajdonosnak az Intézet erre feljogosító tanúsítványával rendelkező ellenőrző állomáson kell elvégeztetnie. Jelenleg még folyamatban van ezen állomások nyilvántartásba vétele és tanúsítása, azonban az irányelv kötelezően előírja, hogy 2016. november 26-ig valamennyi Magyarországon használt növényvédelmi gép felülvizsgálata legalább egyszer megtörténjen. Így érdemes figyelemmel kísérni a növényvédelmi gépek felülvizsgálatával kapcsolatos hivatalos tájékoztatásokat. Vetőmagvak csávázása, kijuttatása A közelmúltban több tagállam is jelentést tett arról, hogy a neonikotinoidok használata a mézelő méhcsaládokban jelentős veszteséget okozott. A tagállamok által jelentett balesetek valószínűsíthetően annak tudhatók be, hogy az említett hatóanyagokat a vetőmagkezeléskor nem megfelelően használták. A nem megfelelő használat azt jelenti, hogy a csávázott magvak vetésekor, a leporlódó hatóanyag a szomszédos, esetleg virágzó kultúrára szállva, az ott gyűjtő rovarokat elpusztította. Ilyen eset könnyen előfordulhat, mikor szeles időben kukoricát vetnek, a már virágzó repcetábla mellett. Ezért elsősorban a méhek védelme érdekében az Európai Bizottság 2013. május 24-én kibocsátotta a 485/2013/EU sz. végrehajtási rendeletét, mely szerint az imidakloprid, klotianidin és tiametoxám hatóanyagok jóváhagyási feltételei módosulnak. Ennek következtében a hatóanyagokat tartalmazó növényvédő szerek (legyen az csávázószer, permetezőszer vagy talajgranulátum) engedélyokiratait módosítani kellett, vagy 2013. szeptember 30-ig vissza kellett vonni. Hasonló korlátozások történtek a fenil-pirazol hatóanyag csoportba tartozó fipronil esetében is. A rendelet értelmében az imidakloprid, a klotianidin és a tiametoxám hatóanyagokkal kezelt vetőmagok forgalmazása és felhasználása a rendelet mellékletében felsorolt növények esetében (többek között Magyarország számára fontos kukorica, repce, napraforgó, szója, mák) 2013. december 1-je óta tilos. .
A növényvédő szer csomagolóeszköz-hulladék hasznosításának, kezelésének szabályai A növényvédelmi tevékenység során a gyártónak, a forgalmazónak és a felhasználónak nemcsak a növényvédő szerek szakszerű kijuttatása, hanem a kiürült göngyölegek kezelése, ártalmatlanítása is érdeke. A nem megfelelő növényvédő szer használat mind a környezet, mind az egészség szempontjából kockázatokat jelent. Az irányelv 13. cikke értelmében a tagállamok elfogadják a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a hivatásos felhasználók – és adott esetben a forgalmazók – által végzett következő tevékenységek ne veszélyeztessék az emberi egészséget vagy a környezetet:
a peszticidek kijuttatás előtti tárolása, kezelése, hígítása és keverése; a peszticidek csomagolásának és maradékainak kezelése; a kijuttatás után a tartályban maradó keverékek ártalmatlanítása; a berendezés kijuttatást követő tisztítása; a peszticidek maradékainak és csomagolásuknak hasznosítása vagy ártalmatlanítása a hulladékokról szóló közösségi jogszabályokkal összhangban.
Fentieknek megfelelően különösen fontos volt olyan garanciális elemek és korlátozások beépítése a hazai szabályozásba, melyek biztosítják az emberek egészséges környezethez fűződő alkotmányos jogának érvényesülését, ezért továbbá a kapcsolódó jogszabályok nagymértékű változása miatt indokolttá vált a már meglévő 103/2003 (IX.11.) FVM - rendelet módosítása. Magyarország területén forgalmazott növényvédő szer csomagolására használt csomagolóeszköz hulladékokra a növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz hulladékok kezeléséről szóló 103/2003. (IX. 11.) FVM rendeletet, valamint a csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló 442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni. A csomagolóeszközök kötelezettségek
ártalmatlanításával,
hasznosításával
kapcsolatos
A gyártónak kell gondoskodnia a 250 litert, illetve 250 kg tömeget meghaladó mennyiségű növényvédő szer csomagolására használt csomagolóeszköz hulladékok (többször használatos konténerek) begyűjtéséről, ártalmatlanításáról. El kell végeznie vagy végeztetnie az újratöltésre szánt csomagolóeszköz felhasználótól történő összegyűjtését, kezelését. A csomagolási hulladék – más hulladéktól elkülönített – visszavételét, valamint hasznosítását a gyártónak kell biztosítania. A felhasználás során a növényvédő szer kiürített üveg, fém, illetve műanyag csomagolóeszközét legalább háromszor, az űrtartalom 10%-ának megfelelő .
vízmennyiséggel ki kell öblíteni, és a vizet az adott permetlé készítéséhez kell felhasználni. Gépi eszközzel történő tisztításkor a berendezésre vonatkozó műveleti utasítás szerint kell eljárni. A tevékenységet a környezet veszélyeztetését kizáró módon kell végezni. Vizek, vízfolyások környezetében vízi szervezetekre veszélyes növényvédő szer esetében a csomagolóanyag tisztítása csak a szer veszélyességi besorolása alapján meghatározott biztonsági távolságok megtartásával szabad. A veszélyességi besorolást a növényvédő szerek engedélyokiratai is tartalmazzák. Növényvédő szerrel való munkavégzés során szennyezett védőeszközök a veszélyes hulladék elhelyezésére vonatkozó feltételek biztosítása esetén tisztíthatók. Fontos, hogy a szemmel láthatóan nem megfelelően tisztított (anyagmaradékot tartalmazó) csomagolóeszköz-hulladékot, és eredeti címkével nem azonosítható csomagolóeszközt az átvevő nem köteles átvenni. Növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz más célra még tisztított állapotban sem használható. A megfelelően tisztított csomagolóeszköz-hulladék kizárólag a felhasználótól a gyűjtőhelyig való szállítás szempontjából nem veszélyes hulladéknak tekintendő. A nem megfelelően tisztított, valamint a gyűjtőhelyen tárolt és ártalmatlanításra váró csomagolóeszköz-hulladék veszélyes hulladéknak tekintendő az ellenkező bizonyításig. Csomagoláshoz használt, nem szennyezett (a termékkel közvetlenül nem érintkező, vagy a növényvédő szerrel közvetlenül érintkező rétegtől elkülönített) papír és kezeletlen fa hagyományos tüzelő berendezésben elégethető, illetve más módon is hasznosítható. Lakossági felhasználásra kerülő 1 liternél, illetve 1 kg-nál nem nagyobb mennyiségű, a növényvédelmi rendelet szerinti III. forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szer csomagolására használt kiürített, tisztított csomagolóeszköz hulladékok települési hulladékként kezelhetők, ha szelektív gyűjtésükről és kezelésükről jogszabály nem rendelkezik. A tárolt csomagolóeszköz-hulladék mennyiségéről és fajtájáról folyamatos nyilvántartást kell vezetni. A felhasználó köteles a kiürített, tisztított csomagolóeszköz hulladékot az átvevőnek átadni vagy kezeléséről saját költségén gondoskodni. A felhasználó a tisztított csomagolóeszköz hulladékot a gyűjtőhelyre saját járművel engedély nélkül szállíthatja. Az összegyűjtő, illetve a vele szerződéses jogviszonyban álló vállalkozó (a továbbiakban együtt: szállító) végzi a csomagolóeszköz-hulladéknak a gyűjtőhelyről a kezelőhöz történő elszállítását. A csomagolóeszköz hulladékot úgy kell szállítani, hogy annak során a környezet ne szennyeződjék. A szállító a szállításból .
eredő szennyeződés esetén köteles gondoskodni a hulladék eltakarításáról, a terület szennyeződés-mentesítéséről, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról. A gyűjtőhelyről történő szállításnál az 103/2003. R 3. számú melléklet szerinti, gyűjtőhelyenként kiállított ,,NK'' kísérőjegyet kell használni. A kísérőjegyet 5 évig kell megőrizni. Az összegyűjtő a szállításra előkészített csomagolóeszköz hulladékot legfeljebb hét napig tárolhatja, ezalatt megfelelő őrzéséről gondoskodnia kell. A tisztított csomagolóeszköz hulladékot az átvevő – a felhasználónál képződött és általa tisztított csomagolóeszköz hulladékot átveszi, és az arra kijelölt helyen gondoskodik azok gyűjtéséről, kezeléséről – veszi vissza, ezzel maga vagy – a szerződésben foglaltak szerint – az összegyűjtő válik a hulladék tulajdonosává. A csomagolóeszköz hulladék felhasználótól történő átvételét az átvevőnek az 103/2003. R 1. számú melléklet szerinti átvételi elismervénnyel (a továbbiakban: elismervény) kell igazolni. Az elismervény a felhasználó hulladék kezelési kötelezettségének teljesítését igazolja, amelyet 5 évig kell megőrizni. Veszélyes hulladékok kezelése A fel nem használt, a lejárt felhasználhatósági idejű, a kiürült, illetve növényvédő szerrel szennyezett csomagolóanyag veszélyes hulladéknak minősül, ezért lehetőség szerint úgy kell a növényvédő szert megvásárolni és felhasználni, hogy fölöslegben abból ne maradjon, a felhasználhatósági (eltarthatósági) időn belül mindet fel lehessen használni. A felhasználhatósági (eltarthatósági) idő lejárta valójában azt jelenti, hogy utána azt a készítményt már nem lehet használni. A felhasználhatósági idő csak az engedélyes hozzájárulásával hosszabbítható meg és a meghosszabbítás mértéke az engedélyes felelőssége, azonban a növényvédő szer tulajdonosának (birtokosának) lehetősége van a növényvédő szer felhasználhatósági idejének felhasználás céljából – az engedélyes együttműködésével – történő meghosszabbítására. Ilyen esetben még a vizsgálat előtt érdemes beszerezni az engedélyes támogató nyilatkozatát, amelyben rögzítésre kerül, hogy az adott tételre vonatkozóan az engedélyes támogatja az eltarthatósági idő meghosszabbítását. A lejárt vagy lejárathoz közeli felhasználhatósági idejű növényvédő szerből történő MSZ 16967-79 számú szabvány szerinti mintavételt a tétel tulajdonosa a raktározás helye szerint illetékes megyei NTI-től, vagy szabvány szerint eljáró mintavevőtől kérheti. A megvett mintát a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Velencei Növényvédőszer-analitikai Laboratóriuma, vagy független akkreditált – a NÉBIH által engedélyezett – laboratórium vizsgálhatja meg. A tétel tulajdonosa köteles megküldeni az engedélyesnek a vizsgálati jegyzőkönyv másolatát, mellyel igazolja a tétel felhasználhatóságát. A növényvédő szer minőségét bizonyító vizsgálat, illetve a mintavétel összes költsége, a felhasználhatósági időszak meghosszabbítását kezdeményezőt terheli. .
Fontos, hogy a felhasználhatósági időszak meghosszabbítására az alábbi esetekben nincs lehetőség: - amennyiben a termék forgalomba hozatali és felhasználási engedélyének hatálya lejárt, - a termék engedélye visszavonásra került, - a termék engedélyokirat szerinti felhasználhatósági ideje a Magyarországra történő beérkezését megelőzően lejárt, illetve nem biztosítja a felhasználók számára a legalább egy vegetációs időszakban történő alkalmazás lehetőségét. Veszélyes hulladék kezelésekor különös gonddal kell eljárni, ezért a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos minden tevékenység (szállítás, begyűjtés, tárolás, ártalmatlanítás) hivatalos engedélyekhez kötött. A háztartásokban keletkező kis mennyiségű veszélyes hulladékot térítésmentesen le lehet adni lakossági hulladékudvarokban. A fel nem használt (felhasználható, de szükségtelenné vált, szavatossági ideje lejárt, idegen anyagokkal szennyeződött, azonosítatlanná vált, felhasználási engedélyét visszavonták) növényvédő szer hulladékok ideiglenes tárolására ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a növényvédő szerek tárolására. Lejárt felhasználhatósági idejű növényvédő szerek ártalmatlanítása, megsemmisítésére lehetséges megoldások: A lejárt felhasználhatósági bevizsgáltatása; Égetőműben történő elégetés.
idejű
növényvédő
szer
laboratóriumi
A légi növényvédelem jogszabályi háttere Az Irányelv a tagállamok számára a peszticid felhasználások feltételeinek szigorítását írja elő, ennek keretén belül pedig a légi növényvédelem tiltását ajánlja. A 9. cikk alapján mindemellett a tagországoknak lehetősége van a légi növényvédelem fenntartására, amennyiben a kijuttatás végrehajtásának hatósági ellenőrzése/felügyelete megfelel az Irányelv előírásainak. Az Irányelv előírásai a termésnövelő anyag valamint növényvédő szernek nem minősülő termék légi kijuttatására nem vonatkoznak. A magyar mezőgazdaság szerkezetét, a hazai domborzati és időjárási viszonyait, valamint az időről-időre jelentkező rendkívüli növény-egészségügyi helyzet kialakulásának veszélyét figyelembe véve indokolt a légi növényvédelmi tevékenység lehetőségének fenntartása. Hazánkban a légi növényvédelem nem került betiltásra, és az Irányelv légi permetezésre vonatkozó feltételei a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló 44/2005. (V. 6.) FVM–GKM–KvVM együttes .
rendelet (a továbbiakban: 44/2005. R) módosításával átültetésre kerültek a hazai jogrendbe. A 44/2005. R-et a mezőgazdasági légijárművel történő mező- vagy erdőgazdasági célú, növényvédő szerrel, növényvédő szernek nem minősülő növényvédő hatású termékkel vagy termésnövelő anyaggal végzett növényvédelmi vagy talajerőgazdálkodási tevékenységekre kell alkalmazni A lényegi változás az eddigiekhez képest az, hogy a légi növényvédelmi tevékenységgel kapcsolatos bejelentési kötelezettség helyére engedélyezési eljárás lép. Vagyis a légi permetezés megrendelője (szakirányító) által benyújtott kérelmet és kijuttatási tervet a hatóság elbírálja, és dönt a kijuttatás engedélyezéséről vagy megtiltásáról. Az Irányelv szerint a légi permetezés csak indokolt esetben és meghatározott előírások mentén végezhető. Ennek megfelelően a mezőgazdasági repülés megrendelőjének az engedélyező hatósághoz, vagyis a területileg illetékes megyei NTI-hez benyújtott kérelmében a módszer alkalmazásának szükségességét indokolnia kell. A kérelemnek emellett tartalmaznia kell a légi permetezés kijuttatási tervét, melyben a megrendelő többek között a permetezés idejéről, valamint az alkalmazott peszticid mennyiségéről és típusáról tájékoztat. A kijuttatási tervtől előre nem látható szükséghelyzetben bejelentési kötelezettség mellett el lehet térni, valamint engedélyezett kijuttatási terv hiányában – ha a termést súlyosan veszélyeztető károsító vagy meteorológia esemény miatt szükséges a légi beavatkozás – elegendő a bejelentés megtétele.. Amennyiben a megyei NTI a bejelentésben foglaltakat nem tartja megalapozottnak, a légi permetezést a tervezett kezelést megelőzően megtiltja. A benyújtott kérelmekről az engedélyező hatóság az Irányelvnek megfelelően nyilvántartást vezet, a lényegi adatokat pedig a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé teszi. A légi növényvédelmet felsőfokú képesítéssel rendelkező személynek, a szakirányítónak (növényorvos) kell irányítania. E körülmény biztosítja, hogy a légi permetezés a lehető legnagyobb szakértelemmel és körültekintéssel, a lehető legbiztonságosabb módon történjen. Fentiek alapján már a növényvédelmi kezelések megtervezése előtt érdemes felkeresni azt a szakirányítót, aki a légi növényvédelem szükségességének fennállása esetén megfelelő szakértelemmel tudja irányítani a légi permetezést, egyben képviselheti a termelőt, mint megbízót a hatóság és a légi szolgáltatást végző kijuttató előtt. Termésnövelő anyag valamint növényvédő szernek nem minősülő termék légi kijuttatása esetében – szemben a légi permetezéssel – jelenleg „csak” bejelentési kötelezettség áll fenn. Ehhez a tevékenységhez nem szükséges szakirányító.
.
Az integrált növényvédelem jogszabályi alapjai Napjainkban – az Európai Unió országaiban is – a fenntartható mezőgazdaság (sustainable agriculture) megvalósítása a legkívánatosabb cél, ennek érdekében a jelenlegi generációk élelmiszer szükségletéből fakadó igényeit úgy kell kielégíteni, hogy az a jövő generációk igényeinek teljesítését ne veszélyeztesse. A fenntartható mezőgazdaság egyik ilyen ismert módozata az integrált növénytermesztési mód (Integrated Crop Management). Ez olyan technológiai rendszer, amely a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi a természetes inputokat (pl. talaj, éghajlat), annak céljából, hogy a mesterséges inputokat (pl. növényvédő szer, műtrágya) minél alacsonyabb szinten tartsa. Ismert világtendencia, hogy a kémiai növényvédelmet minél jobban vissza szeretnék szorítani. Ennek egyik módja, ha a kémiai eljárásokat integrálják más nem kémiai módszerekkel. A növényvédő szerek használatának visszaszorítására ez a legcélravezetőbb megoldás. A természetes energiák előtérbe helyezésével, környezetkímélő növényvédelmi módszerek (pl. agrotechnika) válthatják ki a növényvédő szereket. Az integrált növényvédelem (Integrated Pest Management - IPM) egy korszerű szemléletmód, mely szakít azzal a gondolatvilággal, hogy a növényvédelem célja a legkisebb ráfordítással leggyorsabban, legradikálisabb módon megakadályozni a kár kialakulását. Ezt a szemléletmódot váltotta fel – a környezetvédelemre egyre nagyobb gondot fordító lakosság igényeinek megfelelően – az, mely szerint növényvédő szeres védekezést csak térben és időben indokoltan a gazdasági szempontokat figyelembe véve alkalmazzanak a növények védelme érdekében. Vagyis elengedhetetlen az okszerű, szakszerű növényvédő szer használat általánossá tétele, a felesleges, vagy helytelen felhasználás visszaszorítása, a gyakorlatilag kizárólag növényvédő szerek felhasználásán alapuló technológiák kiváltása, a szükséges minimális mennyiségű növényvédő szer használatot biztosító és agrotechnikai módszerekkel kiegészített növényvédelmi technológiákkal. A növényvédő szerek használatának arra a szintre kell korlátozódnia, ami feltétlenül szükséges a mezőgazdasági tevékenység fenntartásához, a növények és növényi termékek károsítóktól való megvédéséhez, és a jó minőségű élelmiszer megtermeléséhez. Az integrált növényvédelmet ki kell terjeszteni a teljes növénytermesztésre. Fenti célok elérését célozza a 2009/128/EK irányelv is, amely 2014. január 1-jével kötelezően előírja valamennyi hivatásos növényvédő szer felhasználó számára az integrált növényvédelmi alapelvek alkalmazását a növénytermesztés során. Az integrált növényvédelem alapjait a hazai jogszabályok már törvényi szinten is szabályozzák. Az Éltv. fogalom meghatározásai között 34. pontként az .
integrált növényvédelem szerepel: Az integrált növényvédelem biológiai, biotechnológiai, kémiai, termesztési vagy növénynemesítési intézkedések ésszerű alkalmazása, amelyek során a kémiai növényvédő szerek használata arra a szorosan vett legalacsonyabb értékre korlátozódik, amely a károsító populációnak egy gazdaságilag elfogadhatatlan kárt vagy veszteséget okozó szint alatt való tartásához szükséges. Míg 34/A pontként az integrált gazdálkodás fogalma is meghatározásra került: olyan komplex növénytermesztési technológia, amely a növénytermesztéshez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó minden munkafolyamatot úgy foglal rendszerbe, hogy az egyes munkafolyamatok növényvédelmi hatásait veszi alapul, és ezzel a lehető legmagasabb fokon valósítja meg az integrált növényvédelem követelményeit a környezetvédelmi szempontok maximális figyelembevételével. Az Éltv 5. § (2) bekezdés olyan alapvető rendelkezés, amelynek értelmében az integrált növényvédelem gyakorlatának betartása alapvető fontosságú. Ezért a jogszabály a növényvédelmi tevékenység céljait úgy határozza meg, hogy mellette kiemelt szerepet kap az ember és az állat egészsége, a környezet és a természet védelmének szigorú figyelembevétele és a technológiai előírások betartása. Az Éltv 5. § (3) bekezdésének értelmében a növényvédelmi tevékenységet a károsítóra célzottan, térben és időben okszerű módon és eszközzel kell végezni. Ennek során tilos a gazdasági növényekre veszélyt nem jelentő szervezetek pusztítása, életterük rombolása, elterjedésük növényvédelmi eszközökkel való akadályozása. A növényvédelmi szempontból hasznos élő szervezetek (beleértve a méheket is) minden fejlődési alakját védeni kell. Az Éltv 17. § (1) bekezdése alapján a termelő, illetve a földhasználó köteles a zárlati és a vizsgálatköteles nem zárlati károsítók alá nem tartozó egyéb károsítók ellen védekezni, ha azok más, különösen a szomszédos termelők növénytermelési, növényvédelmi biztonságát vagy az emberi egészséget bármely módon veszélyeztetik, valamint figyelembe venni az integrált növénytermesztés alapelveit, továbbá a környezet és a természet védelmét. Részletesebb szabályokat tartalmaz a 43/2010 R, amelynek 1/A. § (2) bekezdése a földhasználó és a termelő növényvédelmi tevékenységégével kapcsolatos kötelezettségeit részletezi. Ezek alapján a földhasználó köteles: a biológiai, biotechnikai, agrotechnikai, mechanikai, fizikai és kémiai védekezési eljárások, illetve ezek technológiai rendszerei alkalmazásával, a gyomnövények, kártevők és kórokozók természetes ellenségei és a hasznos, valamint a növénytermelés szempontjából veszélyt nem jelentő, élő szervezetek fokozott védelme mellett, az ember egészségére, a környezet és a természet védelmére vonatkozó alapelvek és szabályok betartásával folytatni. .
A földhasználónak és a termelőnek törekednie kell a 43/2010 R 8. mellékletében szabályozott integrált növényvédelem általános elveinek betartására. A Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Terv ismertetése A 2009/128/EK irányelv 4. cikke alapján az irányelvben foglaltak megvalósításának elősegítésére a tagállamoknak, így Magyarországnak is, nemzeti cselekvési tervet kell kidolgoznia, amely szervesen kapcsolódik a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonsági szakpolitikájához. A cselekvési terv kidolgozása során szem előtt kell tartani a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelmét és a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben, az ún. Víz Keretirányelvben (VKI) megfogalmazott fő elveket. Az előírásoknak megfelelően 2012. november 26-án Magyarországon is elfogadásra került a Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Terv (a továbbiakban: NCST), amely a http://www.kormany.hu/download/1/9e/b0000/National_Action_Plan_HU.pdf oldalon minden érdeklődő számára hozzáférhető. Az NCST konkrét célokat, intézkedéseket és ütemterveket állapít meg a növényvédő szerek emberi egészségre és környezetre jelentett kockázatainak és kifejtett hatásainak csökkentésére, valamint az integrált növényvédelem és az alternatív megközelítések vagy technológiák kifejlesztésének és bevezetésének ösztönzésére annak érdekében, hogy csökkenjen a növényvédő szer használat mezőgazdasági eredetű Az NCST célterületei a következők: – –
Magyarország növény-egészségügyi biztonságának biztosítása a lehető legkevesebb növényvédő szer felhasználásával. A növényvédő szerek használatából és a növényvédelmi technológiákból eredő humán egészségügyi és a környezetre gyakorolt kockázat csökkentése, illetve alacsony szinten tartása megfelelő kockázatcsökkentő intézkedések előírásával, különösen az alábbi területeken: o a növényvédő szerek felhasználóit érintő egészségügyi kockázatok, mérgezések csökkentése; o a növényvédő szerekkel kezelt termékek fogyasztóit érintő kockázatok csökkentése, biztonságos élelmiszer előállítás elősegítése; o talaj, felszíni és felszín alatti víz, levegő szennyeződésének csökkentése; o nem cél-szervezetek (kiemelten a beporzásért felelős élőlények) védelme, a velük kapcsolatos kockázatok csökkentése.
– – –
A különösen aggályos növényvédő szerek kiváltása, felhasználásának visszaszorítása. Alacsony kockázatú növényvédő szerek felhasználásának ösztönzése. A növényvédő szerek fenntartható, környezettudatos alkalmazásának elősegítése. .
– – – – – – – – – – –
A fölöslegesen vagy a szükségesnél nagyobb dózissal végzett kezelések jelentős visszaszorítása. Az illegális növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának felszámolása. A növényvédő szerek használatából és a keletkező hulladékokból származó környezetterhelés csökkentése. A fenntartható növénytermesztés versenyképességének elősegítése, a termelők költségeinek csökkentése a kezelések számának visszaszorításával és alternatív technológiák biztosításával. A légi permetezés során felmerülő kockázati tényezők csökkentése, a tevékenység biztonságos keretek közötti végzése érdekében. Az integrált növényvédelem, a biológiai növényvédelem és a biogazdálkodás ösztönzése. A növényvédelmi képzettség és a szakszerű gyakorlat szintjének növelése különös tekintettel a megelőzés elvére; objektív, független szaktanácsadói hálózat működtetése. A termelés biztonságát szolgáló járvány, gradáció és invázió megelőzését és elhárítását szolgáló, nem vegyi technológiai alternatívák kidolgozásának, alkalmazásának elősegítése. A lakosság számára is közérthető kommunikáció, ismeretterjesztés elősegítése. Minisztériumi szinten koordinált nemzeti növényvédelmi kutatási és innovációs program kidolgozása. Információk biztosítása a fenntartható növényvédőszer-felhasználást elősegítő fejlesztéseket, beruházásokat támogató pályázati forrásokról.
Az integrált növényvédelem általános elvei 1. A károsítók megjelenésének megelőzésére vagy azok mennyiségének gazdasági kárt okozó szint alá szorítására a biológiai, biotechnikai, agrotechnikai, mechanikai, fizikai és kémiai védekezési eljárások, illetve ezek technológiai rendszereinek felhasználása során elsősorban az alábbi eszközök alkalmazandók: 1.1. megfelelő, a kultúrnövény optimális fejlődését biztosító, a károsítók elleni kompetícióját elősegítő agrotechnikai elemek, 1.2. rezisztens vagy toleráns növényfajták, fémzárolt vetőmagok és ellenőrzött szaporítóanyagok használata, 1.3. talajvizsgálatra alapozott tápanyag-utánpótlás, szükség szerint talajjavítás és a talaj optimális nedvességtartalmát biztosító eljárások alkalmazása, 1.4. a károsítók elterjedésének megakadályozása öntözőcsatornák rendszeres tisztításával,
a
gépek,
berendezések,
1.5. a gyomnövények, kártevők és kórokozók természetes ellenségeinek és a hasznos, valamint a növénytermelés szempontjából veszélyt nem jelentő élő szervezetek fokozott védelme és erősítése megfelelő növényvédelmi intézkedésekkel vagy a termelőhelyeken belül és kívül ökológiai infrastruktúrákkal a természetes .
ökoszisztémák védelmének figyelembevételével. 2. A károsítókat megfelelő módszerekkel és rendelkezésre álló eszközökkel folyamatosan figyelni kell. A megfelelő eszközök közé tartoznak a helyszínen végzett megfigyelések, tudományosan megalapozott előrejelzési és korai diagnosztikai rendszerek, továbbá szakirányító javaslatainak felhasználása. 3. A termelő, szükség szerint folyamatos táblaszintű és károsító előrejelzés (monitoring) eredményei alapján, illetve szakirányító igénybevételével eldönti, kell-e érdemi intézkedést alkalmazni, és ha igen, mikortól, továbbá milyen növényvédelmi kezelésre van szükség. A károsítók esetében a kezelési döntés meghozatalakor figyelembe kell venni a konkrét területekre, a terményekre, és a sajátos éghajlati és időjárási viszonyokra meghatározott, tudományosan megalapozott károsítási küszöbértékeket. 4. A kémiai védekezési módokkal szemben előnyben kell részesíteni a megfelelő hatékonyságot nyújtó környezetbarát biológiai, fizikai és más nem kémiai módszereket, továbbá figyelembe kell venni a károsítók természetes ellenségeinek korlátozó szerepét. 5. A felhasznált növényvédő szereknek a védekezéssel elérni kívánt célnak leginkább megfelelőnek kell lenniük és a lehető legkevesebb mellékhatással kell járniuk az emberi egészségre, a nem célszervezetekre és a környezetre. 6. A növényvédő szert felhasználónak a növényvédő szerek használatát és az egyéb beavatkozási formákat a szükséges szinten kell tartania. Törekedni kell az engedélyezett dózishatárok figyelembevételével a még hatékony, lehető legalacsonyabb dózis használatára. A kezelések számát minimalizálni kell, a károsítók foltszerű előfordulása esetén lehetőség szerint meg kell oldani a foltkezelés alkalmazását, figyelembe véve, hogy a növényzetben a kockázati szintnek elfogadhatónak kell lennie, és nem szabad növelni annak a kockázatát, hogy a károsítók populációi rezisztenssé váljanak. 7. A növényvédelmi technológia kialakítása során figyelemmel kell lenni a rezisztencia kialakulásának megelőzésére. 8. Az adott évi növényvédelmi technológia, illetve a szükséges növényvédelmi intézkedések megtervezése során figyelembe kell venni az előző évi növényvédelmi intézkedések hatékonyságával kapcsolatos tapasztalatokat.
.
Gyakorlati képzés: 1. A növényvédelmi képesítés alapján kiváltott, érvényes forgalmazási, vásárlási és felhasználási engedély birtokában végezhető tevékenységek áttekintése jogosultság vénnyel a forgalmazás Képesítések növénysaját fel-
szakirányító
védő szer kategória
nagyker.
kisker.
I
folyamatos felügyelettel
folyamatos jelenléttel
II
folyamatos felügyelettel
III
folyamatos felügyelettel
I
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
II
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
III
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
*
I
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
szakirányító folyamatos jelenlétével munkavégző
II
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
III
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
*
I
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
szakirányító folyamatos jelenlétével munkavégző
Felsőfokú végzettség MNMK tagsággal és I-es engedéllyel
Felsőfokú végzettség I-es engedéllyel
Technikus középfokú, Technológus felsőfokú szakképzés II-es engedéllyel
Növényvédő és méregraktárkezelő, Növényvédő
raktározás
vásárlás
szolgáltatás
használás
szakirányító folyamatos felügyeletével
folyamatos jelenléttel
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
.
vásárlás, szállítás
szak- és betanított munkás képesítés (OKJ-s képzés)
II
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
II-es engedéllyel
III
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
*
I
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
szakirányító folyamatos jelenlétével munkavégző
II
szakirányító folyamatos felügyeletével munkavégző
Általános agrárkertészmérnök, 80 órás tanfolyamot végző
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
II-es engedéllyel III
szakirányító felügyeletével munkavégző
szakirányító felügyeletével munkavégző
*
I
Képesítés nélkül II engedély nélkül
III
*
jelmagyarázat: zöld színnel jelölve: szabad piros színnel jelölve: tilos *szoba- és balkonnövények, valamint házikerti dísznövények ápolására engedélyezett készkiszerelésű, III. forgalmi kategóriájú növényvédő szerek Az integrált növényvédelem gyakorlati alapjai Az előrejelzés, mint az integrált növényvédelem alapja A károsítók regionális monitoringja és az előrejelzés országos, illetve helyi (üzemi) megvalósítása alapvető eleme a növényvédelmi gyakorlatnak. A helyi megfigyeléseknek nagyon fontos szerepe van a helyi növényvédelemben, mely a termelő feladata. Ezt a feladatot nagyban segítik a különböző számítógépes szoftverek, műszerek, eszközök. .
A növényvédelmi előrejelzés támpontot ad a védekezés szükségességének megítéléséhez, illetve segít a védekezés időzítésében. A növényvédelmi eljárások alkalmazása gazdaságilag csak akkor indokolt, ha a károsító fellépése a védekezési ráfordításoknál nagyobb termésveszteséggel fenyeget, vagyis ha a károsító egyedsűrűsége a kártételi veszélyhelyzetnél nagyobb. A védekezés időzítése nagyban függ attól, hogy a károsítók milyen fejlődési alakban vannak jelen a kezelendő kultúrában, mivel a sebezhetőségüket (így az ellenük való védekezés sikerességét is) az érzékeny fejlődési alakjuk határozza meg. Agrotechnikai védekezés Az agrotechnika azoknak az eljárásoknak az összessége, amelyek a vetéstől a betakarításig a termesztett növények fejlődése számára a legkedvezőbb feltételeket biztosítják. a) Termőhelyi viszonyok Törekedni kell arra, hogy a termeszteni kívánt növény optimális termőhelyi feltételek közé kerüljön. b) Vetésváltás, vetésforgó A legjobb preventív növényvédelmi eljárás, mivel a növények sorrendjét úgy határozzák meg, hogy ne legyenek a választott növényeknek közös betegségei, kártevői és a gyomflórájuk is eltérjen egymástól. A vetésszerkezet tudatos, szakmailag megalapozott tervezésével törekedni kell a lehető legváltozatosabb összetételű vetésforgóra, hogy csökkentsük a kórokozók, kártevők és a gyomnövények felszaporodását és kiegyensúlyozzuk a tápanyagfelvételt. Ez egyben a gazdaságon belüli arányos vetésszerkezet kialakítását is eredményezi, amely igazodik a termesztés ökológiai, technikai és ökonómiai feltételeihez. Törekedni kell a gabonafélék túlsúlyának csökkentésére. A vetésforgó kialakításánál úgy kell a növényfajok egymásutániságát kialakítani, hogy az egymást követő kultúrák ne legyenek gazdanövényei a fontosabb károsítóknak. c) Tápanyagellátás A harmonikus tápanyagellátás elősegíti a kultúrnövény fejlődését, illetve fokozza ellenállóságát a különböző károsítókkal szemben. A szántóföldi növények optimális növekedése csak kielégítő növénytáplálás mellett garantálható. A szükséges tápanyag biztosítása szerves trágya felhasználásával, valamint műtrágyázással történhet. A felhasználandó hatóanyag mennyiségét a talaj- és növényvizsgálatok eredményeinek figyelembevételével, a talaj tápanyag-ellátottságának és a kultúrnövény tápanyagigényének, valamint a tervezett termés nagyságának függvényében kell meghatározni. .
d) Talajmunkák A talajművelési eljárásoknak a talaj termékenységének és állagának hosszú távú megőrzése a feladata, de a gyomszabályozásban is fontos szerepet tölt be. Előnyben kell részesíteni a talaj levegő- és vízgazdálkodását javító művelésmódok, lazítóeszközök alkalmazását. A tarlóhántás, tarlóápolás célja a tarlón megjelenő gyomnövények megsemmisítése még virágzás előtt, így csökkentve a talaj gyommagkészletét. Az őszi mélyszántás, szántás jelentősége abban áll, hogy eredményeképpen a talaj felső rétegeiben található kártevők elpusztulnak, illetve alkalmazásával megnehezítjük a talajfelszínre jutásukat, valamint a növényi maradványok leforgatásával a korokozók következő évi fertőzőképességét akadályozzuk meg. Boronálással a csírázó gyomnövények pusztítása oldható meg. Kapás kultúrnövények esetében a sorközművelő kultivátorozással haszonnövénnyel együtt kikelt gyomnövények irthatók ki.
a
e) A vetés körülményeinek, idejének optimális megválasztása Az erózió elleni védelem céljából a veszélyeztetett területen lehetőleg kerülni kell a kapásnövények vetését (helyettük sűrűsoros kultúrák szintvonalas vetése célszerűbb, törekedve arra, hogy az év minél nagyobb részében fedett legyen a talaj), ill. a talajvédelem szempontjából kedvezőbb bakhátas (ridge-till) és sávos (strip-till) művelési és vetési rendszereket ajánlott alkalmazni. A termesztésre engedélyezett fajták közül azokat kell kiválasztani, amelyek termesztése megfelel a mennyiségi és a minőségi elvárásoknak, a legfontosabb kórokozókkal, illetve a kedvezőtlen időjárási szélsőségekkel szemben a legnagyobb ellenállósággal rendelkeznek (rezisztens, toleráns fajták), és illeszkednek a körzet termesztési hagyományaihoz. A vetőgépet a kívánatos magmennyiség, a pontos kijuttatás, vetésmélység és a teljes magtakarás elérésére kell beállítani. A vetést, ültetést a helyi adottságokhoz igazítottan, optimális időben kell elvégezni, hogy a kártevők, kórokozók és a gyomnövények okozta kockázat a legkisebb legyen, és a rendelkezésre álló talajnedvességet a legjobban kihasználjuk. Egészséges növényállományt csak jó minőségű (amennyiben növényvédelmi szempontból indokolt, akkor csávázott) vetőmagtól várhatunk, emellett fontos a területegységre a fajtára jellemző vetőmagmennyiség beállítása. A vetés kivitelezése során a vetésmélység is meghatározó, mert a túl sekélyre került magok, illetve talaj felszínére került magok odacsalogatják a különböző károsítókat.
.
f) A betakarítás megválasztása
körülményeinek,
idejének,
módjának
optimális
Az időben elvégzett betakarítással különböző kártételeket előzhetünk meg, illetve ha már jelentkezett kártétel, megállíthatjuk terjedését. Mechanikai és fizikai védekezés Az ilyen típusú védekezésekkel megakadályozhatjuk a károsítók továbbterjedését és kártételét azok összegyűjtése és elpusztítása, illetve a védendő növényzetről történő távoltartás útján akadályozza meg. a) A károsítók összegyűjtése (pl. hernyófogó öv) b) A károsítók távoltartása (pl. madárriasztók alkalmazásával) c) A károsítók közvetlen pusztítása (pl. kéregkaparók használatával) Biológiai védekezés Olyan védekezési mód, amikor a károsítót egy másik hasznos élő szervezet segítségével pusztítjuk el. a) Biológiai védekezés a növényi kórokozók ellen (antagonista mikroszervezetek) b) Biológiai védekezés az állati kártevők ellen (ragadozók és parazitoidok) c) Biológiai gyomszabályozás (bioherbicidek) Rezisztenciára nemesítés A legegyszerűbb védekezési mód, a termelőnek „csak” a termesztési célnak leginkább megfelelő rezisztens fajtát kell kiválasztania. a) Klasszikus nemesítési módszerek (pl. a Bánkuti búzák) b) Génmódosítással végzett nemesítés (GMO) (pl. herbicid toleráns transzgénikus növények) Bio-technikai növényvédelem Olyan technológiai elem, amikor nem előrejelzésre használjuk a szexferomonokat, hanem kifejezetten védekezési célra. A szexferomonok szintetikus úton előállított vegyületek, amelyek nem mérgezőek más élő szervezetekre, azonban, zavaró hatást idéznek elő, azáltal, hogy a célszervezet (károsító) két ivarjának egymásra találását akadályozza meg. Ezzel a módszerrel nem pusztítjuk el a károsítókat, hanem adott területen gátoljuk a továbbszaporodásukat, pl.: szexferomon általi légtértelítés.
.
Kémiai (növényvédő szeres) védekezés A kémiai védekezés ma a legelterjedtebb és az egyik leghatásosabb módszer a károsítók elleni küzdelemben, de egyben a környezetre is a legveszélyesebb. A növényvédő szerek használata nagy szakértelmet és odafigyelést igényel. Alkalmazásukra csak akkor kerülhet sor, ha az egyéb védekezési módok már nem vezetnek eredményre. Térben és időben célzott módon, minden esetben előrejelzésre alapozva kell használni a növényvédő szereket. A kémiai növényvédelem az integrált védekezés egyik fontos módszere is, amelynek során törekedni kell arra, hogy olyan szereket használjunk, melyek a környezetet a legkisebb mértékben károsítják. Mindemellett akkor lesz eredményes az integrált növényvédelem, ha mérhetően csökken a felhasznált növényvédő szer mennyisége, vagy szinten tartás mellett javul a hatékonysága.
7. Tápanyag-utánpótlás az integrált növény-termesztésben (szerző: Szabóné Kele Gabriella) Környezetkímélő tápanyagellátás alapelvei Az integrált növénytermesztés alatt értjük azt a komplex rendszert, amely úgy kombinálja a termesztéstechnológiai eszközöket, alkalmazza a legkorszerűbb biológiai, műszaki és kémiai módszereket, hogy annak eredményeképpen gazdaságos módon, egészséges élelmiszert állítson elő, egyben a lehető legkíméletesebben vegye igénybe a természeti erőforrásokat. Az integrált növénytermesztés az ökonómiai és ökológiai szempontok figyelembevételének ésszerű kompromisszumára épülő költséghatékony gazdálkodási rendszer. Integrált termesztés során többek között az integrált növényvédelem, a környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás és a talajkímélő talajművelés szabályait szigorúan be kell tartani. Az integrált tápanyag-gazdálkodás során úgy kell a növények tápanyag igényét kielégíteni, egyben a talaj termékenységét is megőrizni, hogy ne károsítsuk a természeti környezetet. Az integrált növénytermesztésben a tápanyag-utánpótlás fő céljai az alábbiakban foglalhatóak össze: A növényi növekedéshez és a termésképzéshez nélkülözhetetlen tápelemek biztosítása, mivel az optimális termékenység függvénye a megfelelő tápelemellátottság. A talaj termékenységének fenntartása kiegyensúlyozott módon (ásványi műtrágyák és szerves trágyák kombinált használata) A kijuttatott tápanyagok hatékonyságának javítása, ezáltal a veszteségek csökkentése/minimalizálása, a környezeti hatások csökkentése/korlátozása. Fenti célok megvalósításához szükség van néhány speciális szakmai ismeretre, így ismerni kell a növényi növekedéshez és a termésképzéshez nélkülözhetetlen .
tápelemeket, azok szerepét a növényi életfolyamatokban, a talaj – növény – tápelem kapcsolatrendszer főbb összefüggéseit, valamint ajánlatos tisztában lenni azzal, hogyan védhetőek meg a természeti erőforrások (pl. víz, talaj), hogy őrizhető meg, esetleg javítható a környezet minősége. A korszerű, környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás tervezéséhez ajánlott a témában járatos szaktanácsadót igénybe venni, a szükséges tápanyag-gazdálkodási terv elkészítésére, de alapvető ismeretekkel a gazdálkodóknak is rendelkezniük kell. Az előadások során ennek megfelelően többek között megismerkedünk a főbb talajtani paraméterekkel, azok értelmezésével, a növényi tápelemekkel, a tápanyaggazdálkodási tervek elkészítésének főbb szabályaival, a felhasználható anyagokkal. A növénytermesztés elsődleges termelési eszköze a talaj, mely életfontosságú, a jövő számára is megőrzendő, feltételesen megújuló, egyre erőteljesebb terhelésnek kitett természeti erőforrás. A talaj életfontosságú funkciókkal rendelkezik a környezet, a társadalom és a gazdaság szempontjából, úgymint: termékenység, víz-és tápanyagszolgáltatás, tároló, szűrő, kiegyenlítő funkciók. A talajt számtalan veszély, degradációs folyamat veszélyezteti, melyek lehetnek természetes folyamatok, azonban az emberi tevékenység ezeket a folyamatokat felerősítheti, de mérsékelheti is. A növénytermesztés során az ember elsősorban az alábbi degradációs folyamatokat befolyásolhatja: • • • • • •
Erózió (vízerózió, szélerózió) Szervesanyag csökkenés Talajszennyezés Talajtömörödés Biodiverzitás csökkenése Sósodás Savanyosodás
Az integrált növénytermesztésben a környezetkímélő tápanyag-ellátás, tápanyaggazdálkodás alkalmazásával lehetőséget teremthet a gazdálkodó a szervesanyag csökkenés, a biodiverzitás csökkenés és a savanyosodás mérséklésére. Az okszerű tápanyag-utánpótlás tervezése során a talaj tápanyag ellátottságának és a növény tápanyag igényének megfelelően kell a tápanyag-gazdálkodási tervet elkészíteni. Fő szempont, hogy annyi tápanyagot adjunk, amennyire a növénynek szüksége van, és lehetőleg akkor, amikor a hasznosítás a leggazdaságosabb. A talaj tápanyag-ellátottsága, valamint tápanyag-szolgáltató képességének ismeretében eldönthető, hogy adott termőhelyen mennyi ideig lehet terméscsökkenés nélkül termelni tápanyagpótlás nélkül. A növény igényét meghaladó, túlzott műtrágyázás, vagy nagy adagú szerves-trágya használata azon kívül, hogy feleslegesen .
növeli a gazdálkodás költségeit, a környezet (elsősorban a felszíni és felszín alatti vízkészletek) szennyezését okozhatja. A növények a tápanyagokat részben a levegőből, a leveleken (széndioxid asszimiláció) keresztül, illetve gyökereiken keresztül a talajból érik el. A fotoszintézis során a növények széndioxidból (CO2) és vízből (H2O) a napfény segítségével szerves vegyületeket hoznak létre. Az ásványi tápelemeket, legfontosabbak- a nitrogén (N), foszfor (P), kálium (K), kalcium (Ca), magnézium (Mg), nátrium (Na), kén (S), mangán (Mn), vas (Fe), cink (Zn), réz (Cu) és molibdén (Mo) - a talajoldatból, hajszálgyökereken keresztül főleg ionos formában veszik fel. A növények tápanyag tartalma életciklusuk alatt erősen változó, ennek megfelelően tápanyagigényük sem egyenletes a vegetáció során. Természetesen a különböző növények tápanyagigénye is jelentősen eltér. Az alábbiakban néhány általános gondolatot fogalmazunk meg a főbb tápelemek szerepéről: Nitrogén (N) A nitrogén igen fontos szerepet tölt be a növények életében, hiányában lehetetlenné válna a fehérjeszintézis. Elégtelen ellátottság esetén határozottan gyengül a növények növekedése és csökken a termésátlag, ugyanakkor, ha feleslegben van, romlik a termés minősége, csökken a növények betegség ellenállósága, végső soron csökken a termés. Nitrogén adagolásával jelentősen növelhető a terméshozam. A nitrogén a talajban igen mozgékony, könnyen kimosódik a gyökérzónából, amit mind a növénytáplálás, mind a környezeti elemek védelme szempontjából fontos figyelembe venni. A növények igényét csak rendszeres pótlásával lehet kielégíteni, ugyanakkor a feleslegben adott nitrogén kimosódva könnyen eljut a talajvízbe, veszélyeztetve a felszín alatti vízkészleteket, akár az ivóvíz készletet is. Foszfor (P) A foszfor szinte minden élettani folyamatban szerepet játszik, így többek között a fotoszintézisben, a légzésben, az energiaközvetítő és átalakító folyamatokban, nélkülözhetetlen építőeleme sejtalkotó vegyületeknek ugyanúgy, mint örökletes tulajdonságokat hordozó vegyületeknek. Befolyásolja a növények szárazságtűrő képességét, befolyásolja a csírázást, a termésérést, maghatározza a termés minőségét, fontos szabályozója a szaporítószervek fejlődésének. Nagyon fontos, hogy a szántóföldi növényeknek a fejlődés megindulásakor megfelelő mennyiségű foszfor álljon rendelkezésére, mivel a korai életszakaszban fennálló foszforhiány később már nem pótolható. A foszfor utánpótlás kevésbé hat a termés mennyiségére, mint a nitrogén. Hiánya elsősorban anyagcserezavarokban nyilvánul meg, késlelteti a virágzást, az érést. A foszfor a talajban ásványi és szerves formában egyaránt megtalálható, kevéssé mobilis, gyengén savanyú kémhatás (pH 6,0-6,5) mellett legkedvezőbb a felvétel lehetősége. Az oldhatatlan vegyületek P adszorpciója és kiválása a talaj savanyúsággal megnövekszik (Fe- és Al-oxidok). Magas mésztartalmú talajon relatív foszforhiány léphet fel a csökkent felvehetőség miatt.
.
Kálium (K) A kálium, mint harmadik makrotápelem szintén jelentős szerepet tölt be a növények életében. Jelentősége elsősorban abban van, hogy elősegíti a plazmaproteinek- és proteidek, valamint az enzimek aktiválását, a szerkezetstabilizációt. A kálium ionok több, mint 40 enzimreakciót aktiválnak. Alapvetően a kálium legfontosabb szerepe az, hogy segíti a növényt a különböző stressz helyzetek túlélésében, kivédésében, így a szárazság, az alacsony hőmérséklet, a növényi betegségek hatásának csökkentésében is. Hatékonyan befolyásolja szárazság esetén a sztómák záródását és nyitását, amivel elősegíti a vízvesztés csökkenését. A növények szárazság tűrését azzal is segíti, hogy javítja a növényben a vízfelhasználás hatékonyságát. Talajbeli mobilitása kisebb, mint a nitrogéné. Utánpótlása különösen az agyagásványokban szegény homoktalajokon rendkívül fontos, mivel ezek kálium tartalma, egyben kálium szolgáltató képessége alacsony. Mezoelemek Kalcium (Ca) Szántóföldi növénytermesztésben a kalcium jelentősége kevéssé foglalkoztatja a gazdálkodókat, a gabonafélék kalcium igénye viszonylag alacsonyabb, ellentétben a gyümölcs-és zöldségfélékkel, mint pld a paradicsom és az alma. A kalcium segíti a sejtfal szerkezet stabilizálását. Kalcium hiány az almánál csökkenti a tárolhatóságot, a paradicsomnál, dinnyénél virághullást okozhat. A talajok kalcium tartalma a többi elemnél nagyobb, fontos szerepet játszik a szerkezet stabilizálásában. Mozgékony elem, kilúgzása esetén a talaj kémhatása csökken, ami megváltoztatja a tápanyag felvételi viszonyokat. Magnézium (Mg) A magnézium nélkülözhetetlen a fotoszintézishez, a klorofill központi eleme, emellett a fehérjeszintézishez is nélkülözhetetlen. A talajban könnyen mozog, hiányával alapvetően a laza homoktalajoknál kell számolni. Kén (S) A kén szerepe elsősorban a fehérjeszintézisben fontos, az aminosavak, fehérjék felépítésében vesz részt. A növények csak kis mennyiségben veszik fel, az esetek nagy részében utánpótlására nincs szükség. Kénigényes növények a lucerna, cukorrépa, kukorica, a fűfélék. Mikroelemek A mikroelemek jelentősége az egyre magasabb terméseredményekre való törekvéssel felértékelődött, mivel az enzimatikus folyamatokban játszott szerepük erősen befolyásolja többek között a virágzást, a termésképzést, a termés minőségét. A nagyadagú műtrágyázás, a meszezés, egyéb beavatkozások a talaj termékenysége növelése érdekében sok esetben kiváltották a mikroelemek hiányát. Vas (Fe) A növényekben az enzimatikus folyamatokban vesz részt elsősorban. A tenyészidőszakban folyamatos felvételére van szükség. Hiánya lehet abszolút, amikor a talajban nem áll rendelkezésre elég felvehető vas, illetve beszélhetünk relatív hiányról, ami a felvehetőség gátoltsága miatt léphet fel. A vas felvétele korlátozott lehet a talaj magas mésztartalma miatt ugyanúgy, mint levegőtlenség miatt. .
Bór (B) Fontos szerepe van a szénhidrát anyagcserében, a fehérje és nukleinsav szintézisben. Erősen bórigényes növények többek között a cukorrépa, a karfiol, a gyümölcsfák közül az alma és a körte. Felvehetősége a talaj kémhatásának emelkedésével csökken, így lúgos talajban fokozott figyelmet kell fordítani az utánpótlásra. Cink (Zn) A cink jelentős, mint enzimaktivátor. Aktívan részt vesz a fehérje anyagcserében és az auxin termelés serkentése révén a növények növekedésszabályozásában. Cinkhiányra érzékeny növények a kukorica, szója, burgonya, cukorrépa, gabonafélék, paradicsom, szőlő. Felvehetőségét befolyásolja a talaj kémhatása, hasonlóan a bórhoz és a vashoz. A talaj magas foszfortartalma esetén relatív cinkhiány léphet fel. Réz (Cu) A réz részt vesz a fotoszintézisben. A gabonafélék, a dohány, a paradicsom jól jelzik a rézhiányt. Általában kis mennyiségben veszik fel a növények a talajból. Tápanyag-utánpótlást értelmezése
megalapozó
talajvizsgálatok,
vizsgálati
eredmények
Ballenegger Róbert 1953-ban fogalmazta meg „Talajvizsgálati módszerkönyv”-ében a talajmintavétel, a talajvizsgálatok jelentőségét a növénytermesztésben: „A kellő körültekintéssel vett talajminták vizsgálata alapján megismerjük a talaj fizikai, kémiai és biológiai jellemzőit, s ezek birtokában, összevetve őket a helyszíni vizsgálat eredményeivel, véleményt alkothatunk arról, hogy milyen módon fokozhatjuk a föld termését. A kellő részletességgel végzett talajvizsgálat alapján eldönthetjük, hogy milyen növényeket termeljünk, melyik adott trágyázási rendszer az, amelyik az adott körülmények között leginkább megfelel a föld természetének, hogyan járjunk el a növény táplálásánál, s milyen módon javítsuk meg a földet, ha javításra szorul.” A Ballenegger által megfogalmazottak ma is teljesen helytállóak, az integrált növénytermesztésben a tápanyag-utánpótlást megfelelő mintavételből származó talajminták vizsgálatára alapozva kell tervezni, így ennek a fejezetnek a talajvizsgálatok megismertetése, áttekintése a célja. Igen összetett feladat a talaj tápanyag-ellátottságát megállapítani, mert a talajban található tápelemeknek csak egy része hozzáférhető a növények számára. A növényi tápanyagfelvétel nem szimulálható teljes mértékben, ezért a felvehető tápanyagtartalom mérésére különböző kivonószereket használnak, feltételezve, hogy az ilyen módon kivont tápanyagtartalom közelíti legjobban a növény szánmára felvehető, elérhető mennyiséget. A laboratóriumi vizsgálati eredmények értelmezése előtt szükséges tisztázni néhány fogalmat: A talaj tápelem-tartalma alatt értjük az egyes tápelemek talajban található mennyiségét. A talaj felvehető tápelem-tartalma az a hatóanyagban kifejezett tápelem mennyiség, amely a talajvizsgálat idején felvehető formában van a talajban. A talaj tápelem-szolgáltatása a talaj felvehető tápelem-tartalmánál nagyobb, .
mégpedig annyival amennyit a talaj a növény vegetációs ideje alatt a nem felvehető formákból felvehetővé tud alakítani. A hazai talajvizsgálati és szaktanácsadási gyakorlatban általánosan 14 vizsgálati paramétert használunk a talajok tápanyag szolgáltató képességét, tápanyag ellátottságát leginkább meghatározó talajjellemzők meghatározására. A következetes tápanyagellátás megtervezéséhez a talaj felvehető tápanyagtartalmának ismeretén túl szükséges a talaj alapvető fizikai és kémiai tulajdonságainak megismerése is, mivel a talajból való tápanyagfelvételt a talaj e tulajdonságai is befolyásolják. A laboratóriumok általában bővített talajvizsgálatként kínálják ezeket a vizsgálatokat, melyek az alábbi paramétereket tartalmazzák: Kémhatás (pHKCl), humusz (H%), Arany-féle kötöttség (KA), vízben oldható összes sótartalom (%), szénsavas mésztartalom (CaCO3), felvehető foszfortartalom (P2O5), felvehető kálium tartalom (K2O), nitrát-nitrogén (NO3-NO2), nátrium tartalom (Na), magnézium tartalom (Mg), szulfát-kén (SO4), mangán (Mn), cink (Zn), réz (Cu) Az alábbiakban a bővített tápanyagvizsgálat paramétereit értelmezzük: Kémhatás A tápanyagállapot megismeréséhez a kálium kloridos pH-t mérik a laboratóriumok (pHKCl). A talajok kémhatása közvetlenül és közvetve is meghatározza a növények növekedését és fejlődését. A tápelemek felvehetősége erősen függ a talaj kémhatásától, a gyengén savanyú, illetve a semleges közeli kémhatás az optimális. A kémhatás csökkenésével, a talaj savanyúságának növekedésével csökken a tápelemek felvehetősége (kivétel a molibdén Mo). Amennyiben a kémhatás 4,5 alá csökken, már toxikus hatások is felléphetnek. Az pH eredmények alapján a talajok jellemzésére az alábbi kategóriákat használjuk: pH
erősen savanyú savanyú gyengén savanyú semleges gyengén lúgos lúgos erősen lúgos
<4,5 4,5-5,5 5,5-6,8 6,8-7,2 7,2-8,5 8,5-9,0 9,0<
Arany-féle kötöttségi szám (KA) A talaj kötöttségét, fizikai féleségét határozzuk meg ezzel a mutatóval. A mérést alapvetően a vonóerő szükséglet jellemzésére dolgozták ki, de könnyebb, gyorsabb mérhetősége miatt a hazai laboratóriumi gyakorlatban a fizikai féleség meghatározására a mechanikai elemzés helyett ezt a paramétert használják.
.
A talajok kötöttségének jellemzésére az alábbi kategóriák használatosak. Arany-féle kötöttség < 25 26-30 31-37 38-42 43-50 51-60 >60
Fizikai féleség (talaj szövete) durva homok homok homokos vályog vályog agyagos vályog agyag nehéz agyag
Szénsavas mésztartalom (CaCO3%) Karbonátosság, a talajok meszességét jellemezzük vele. Nagyon fontos a tápanyagok felvehetőségének megítélése szempontjából a talaj mésztartalmának ismerete. Szoros összefüggést mutat a kémhatással, a savanyú talajokban értéke mindig 0 kell, hogy legyen. 5 % feletti értéke általában már nem kedvező. A talajok mésztartalmának jellemzésére az alábbi kategóriákat használják: CaCO3
mészmentes gyengén meszes közepesen meszes meszes erősen meszes talajtermékenységet korlátozó
0 0,1- 5,0 5,1-10,0 10,1-15,0 15,1-30,0 30<
Humusztartalom (H%) A humusztartalom a talaj szervesanyag tartalmának kifejezésére szolgál, meghatározása a szaktanácsadási gyakorlatban elsősorban a nitrogénszolgáltató képesség megállapításához szükséges. A humusztartalom erősen függ a talaj típusától, fizikai féleségétől, kategorizálása bonyolult, az alábbiakban egy közelítő, egyszerűsített kategória rendszert adunk meg tájékoztatásul: Humusztartalom H%
<2,0 gyengén humuszos 2,0-4,0 közepes humusztartalmú 4,0-6,0 humuszban gazdag
Vízben oldható összes sótartalom (%) A talajban mérhető vízben oldható sók összegét mérik, talajpépből. A sók összetételre nem ad felvilágosítást. Az összes sótartalom tartalmazza mind a káros, mind a tápsókat, így a mért eredményeket mindig az összes többi talajparaméter (kémhatás, szénsavas mésztartalom, tápanyagtartalom) ismeretében kell értékelni. Értékelését általánosságban az alábbi kategóriák szerint javasoljuk.
.
Vízben oldható sótartalom
<0,15 0,15-0,25 0,25-0,40 0,40-1,0 1,0<
Felvehető foszfor tartalom (AL - P2O5 mg/kg) a talajokból ammónium-laktát kivonószerrel kioldható foszfortartalom, foszforpentoxidban (P2O5) kifejezve és mg/kg, azaz ppm mértékegységben megadva. A talajban levő felvehető foszfortartalom jellemzésére használjuk. Felvehető kálium tartalom (AL - K2O mg/kg) talajokból ammónium-laktát kivonószerrel kioldható káliumtartalom, káliumoxidban (K2O) kifejezve és mg/kg, azaz ppm mértékegységben megadva. A talajban levő felvehető káliumtartalom jellemzésére használjuk. A felvehető tápanyagok értékelésénél a vizsgált helyet termőhelybe sorolják, erről bővebben a 3. óra anyagában olvashatnak. A foszfor és kálium tartalom mért értékeinek értelmezéséhez egy egyszerűsített táblázatot közlünk dr Horváth József (Talajerő Plusz Kft) alapján. 1. táblázat Felvehető foszfor és kálium tartalom mért értékeinek értelmezése
Tápanyag-utánpótlás tervezésénél figyelembeveendő szempontok az integrált szántóföldi növénytermesztésben A tápanyag-utánpótlás tervezése, évenkénti tápanyag-gazdálkodási terv készítése az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásban részesülő gazdálkodóknak kötelező. Természetesen ebben a programban csak integrált- vagy biogazdálkodást folytató termelők vehetnek részt. Az integrált növénytermesztés egyik alappillére a talajvédelem, az okszerű tápanyag-gazdálkodás, a talaj termékenységének fenntartása, a talaj tápanyag-ellátottságának optimális szinten való megőrzése. Ez csak a .
talaj tápanyagállapotának, a növény igényének, a tervezett termés mennyiségének ismeretében készített gazdaságos és hatékony tápanyag-gazdálkodási terv betartásával lehetséges. Természetesen a tervezésnél figyelembe kell venni a gazdálkodó anyagi helyzetét is, mivel a felhasználásra kerülő anyagok ára évről-évre növekszik. Emiatt is nagyon fontos a tápanyag-utánpótlás optimalizálása mind ökológiai, mind ökonómiai szempontból. Az integrált termesztésben rendkívül fontos, hogy a növény tápanyag-ellátottsága harmonikus legyen, megfelelő mennyiségű tápanyag álljon rendelkezésre. A szükséges tápanyag mennyiség kiszámításnál figyelembe kell venni a terület termőhelyi besorolását (talajtípus alapján) a várható (átlagos évben szokásos és a csapadékviszonyok tükrében korrigált) termésmennyiséget, valamint az elővetemény által kivont tápanyag mennyiséget. Mindenképpen kerülendő a túlzott mértékű (a várható termésmennyiséghez és növénytömeghez képest túl sok), illetve egyoldalú (pl. nitrogénből, vagy foszforból – egyéb elemekhez képest – aránytalanul sok) tápanyag adagolása. Ez buja zöldtömegfejlődéshez, a betegség-ellenállóság csökkenéséhez, aszályérzékenységhez vezethet, sőt terméscsökkentő hatású is lehet. Az egyoldalú nitrogénbőség pld szélsőséges termésingadozásban, valamint fokozott betegségfogékonyságban mutatkozik meg. Az egyoldalú tápanyag-ellátás a fellépő elem-antagonizmus miatt más tápelemek felvehetőségét is csökkentheti, szélsőséges esetben talaj-degradációhoz vezet. Jó alapelv lehet a tápanyag-gazdálkodás tervezéséhez, ha több év távlatában úgy járunk el, hogy az évek során adott területről a terméssel és a melléktermékekkel kivont tápanyagmennyiséget igyekezünk folyamatosan visszapótolni (tápanyagmérleg). A gazdálkodó elkészítheti saját maga a gazdaságára vonatkozó tápanyag-gazdálkodási tervet talaj-és, vagy növényvizsgálatokra alapozva, illetve a két talajvizsgálati ciklus között a tápanyagmérleg figyelembevételével. Amennyiben nem érez magában indíttatást az eredmények értékeléséhez és a tápanyag-utánpótlás szakszerű megtervezéséhez, számtalan szaktanácsadó áll rendelkezésre, akik segítsége igénybe vehető. A tápanyag utánpótlás tervezéséhez ma Magyarországon nincs egységes, kötelezően használandó módszertan. A szaktanácsadók több esetben saját módszerüket használják, ezek jelentős része a MÉM NAK által az 1970-es évek végén kidolgozott rendszer továbbfejlesztésére, átdolgozására épül. A hazai rendszerek közül a három legnagyobb a MÉM NAK (kék-könyv), az MTA TAKI – KSZE és az MTA TAKI – MTA MGKI, valamint a Talajerő Plusz Kft szaktanácsadási módszere. A termés tápelem igényének számításánál ezek mindegyike figyelembe veszi a talaj tápanyag- ellátottságát, tápanyag- szolgáltató képességét, a növény fajlagos tápanyagigényét, az előveteményt, a tervezhető hozamot. A következőkben a MÉM NAK szaktanácsadási rendszere alapján vezetjük végig a gazdálkodót a vizsgálatra alapozott tápanyag-utánpótlási terv elkészítésének menetén. Első lépés a termőhely meghatározása. A talajtermékenységet befolyásoló .
szempontok figyelembevételével, alapvetően a terület genetikus talajtípusa alapján, a szántóföldi területeket 6 termőhelyi csoportba sorolták, az alábbiak szerint I. Csernozjom talajok (csernozjom barna erdőtalajok, erdőmaradványos csernozjom, kilúgzott csernozjom, mészlepedékes csernozjom, csernozjom réti talaj, réti csernozjom, terasz csernozjom, humuszkarbonát talaj) II. Barna erdőtalajok (agyagbemosódásos barna erdőtalaj, Ramann-féle barna erdőtalaj, karbonátmaradványos barna erdőtalaj, lejtőhordalék talaj); III. Kötött réti talajok (kötött réti talajok, kötött öntés-réti talajok, szolonyeces réti talajok, lápos réti talajok, homokos réti talajok, pszeudoglejes barna erdőtalajok, réti öntés talajok, kötött nyers öntés talajok) IV. Laza talajok (futóhomok talajok /0,3 % humusz felett/, humuszos homoktalajok, kovárványos barna erdőtalajok, nyers öntéstalajok /homok/, humuszos öntéstalajok /homok/) V. Szikes talajok (réti szolonyec talajok, sztyeppesedő réti szolonyec talajok, szoloncsák réti talajok, lecsapolt telkesített rétláp talajok /sós/, erősen szolonyeces réti talajok) VI. Sekély termőrétegű erodált, lejtős talajok. Ebben a kategóriában a genetikai talajtípusnak kevésbé van szerepe, alapvetően a sekély termőréteg, ami meghatározza a termékenységet, ez pedig különböző okokra vezethető vissza, többek között erózió, köves, kavicsos réteg a felszín közelében. Általában ide sorolhatóak az 50 cm-nél sekélyebb termőrétegű talajok. A második lépés a termeszteni kívánt növény adott termőhelyen elérhető termésszintjének a meghatározása. Ez történhet tapasztalati úton, a megelőző években elért terméseredmények alapján. Amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak, az elmúlt 5 évből a két legjobb év átlagát lehet figyelembe venni. Ha nincs saját adatunk, támaszkodhatunk az irodalmi adatokra. A már említett szaktanácsadási rendszer 19 növényre vonatkozóan 8 termésszint kategóriát állapított meg, termőhelyek szerint. A minimum-maximum értéket összefoglalóan a 2. táblázatban közöljük. 2. táblázat Termésszint határok termőhelyek szerint t/ha Növény I. II. III. IV. V. búza 4-8,2 3-7,7 3-6,5 2-4,4 2-6 rozs 1,5-3 őszi árpa 3-6,5 2,5-5,5 2,5-5 2-4,5 2-5 tavaszi árpa 3-5 3,5-6 2-4 kukorica 5-10 4-9 3-8 1,5-4,5 1,5-4,5 cukorrépa 30-60 20-50 20-56 burgonya 15-30 20-40 10-40 borsó 1,8-4 1,5-3,5 1,5-3,3 1-2 szója 1,5-3 1-2 1-2,4 lucerna összes 20-40 15-25 15-30 16-25 15-25 lucerna álló 6-12 5-10 4-11 4-8 4-8 vöröshere 15-30 .
VI. 2-4,8 1,5-2,5 2-4 2-4 2-4,5 10-20 1-2,5
10-20 3-6 10-20
napraforgó repce olajlen rostlen rostkender silókukorica egynyári szálas füveshere összes füveshere álló
2-4 1,5-3,5 1,2-3 1,5-2,5 2-3,5 1,2-3 1-2 3-7 6-10 4-7 20-40 15-30 20-35
1-3
1-3 1-2,5 1,2-2,5 1-2,5
10-20
12-25
10-25
15-40
12-36
12-36
5-15
10-25
10-20
20-40
15-25
15-30
15-25
10-20
6-12
5-10
4-11
3-10
3-6
2-4,5
Természetesen nem minden termőhelyen termeszthető minden növény, így ahol nem javasolt a termesztés, ott a táblázat nem tartalmaz adatot. A harmadik lépés a talajvizsgálati eredmények alapján a talaj tápanyag-ellátottsági szintjének meghatározása. A MÉM NAK rendszer a nitrogén ellátottságot a talaj humusztartalma alapján, a felvehető foszfor és kálium ellátottságot pedig a talaj ALoldható, foszforpentoxidban (P2O5), illetve káliumoxidban (K2O) kifejezett hatóanyag tartalmát figyelembe véve állapította meg. A vizsgálati eredmények kategóriába sorolásához szükséges a táblára vonatkozó átlagérték kiszámítása. Az irányelv a tápanyag ellátottság határértékeit szántóföldi termőhelyenként 6 kategóriába sorolja, úgymint igen gyenge, gyenge, közepes, jó, igen jó, túlzott ellátottság (ez az „igen jó” kategória felső határát meghaladó érték). Jelen anyagunkban példaképpen a talaj oldható kálium tartalmára vonatkozó határértékeket mutatjuk be a 3. számú táblázatban. 3. táblázat A talaj oldható kálium tartalmának határértékei AL oldható K2O mg/kg (ppm) Szántóföldi igen termőhely KA gyenge gyenge közepes jó 101241I. >42 100 160 161-240 350 201<42 80 81-130 131-200 300 211II. >38 90 91-140 141-210 300 161<38 60 61-100 101-160 250 151381III. >50 150 250 251-380 500 121331<50 120 200 201-330 450
.
igen jó 351550 301500 301500 251450 501700 451650
IV.
V.
VI.
30-38
90
91-120 121-160
<30
50
>50
200
<50
150
>42
120
51-80 201280 151230 121160
<42
80
81-120 121-180
81-120 281-400 231-330 161-220
161220 121180 401550 331450 221300 181250
221420 181380 551750 451650 301500 251450
A nitrogén-ellátottság megítéléséhez, különösen gabonaféléknél a Talajerő plussz Kft az N-min módszert használja. Az ásványi-nitrogén mérésén alapuló trágyázási szaktanácsadás lényege, hogy kapcsolat van a kora tavasszal (tél végén) a talaj 0-60 cm-es rétegében található ásványi nitrogén mennyisége és az optimális termés eléréséhez szükséges nitrogén mennyisége között. Az ásványi-N vizsgálatok alapján történő fejtrágyázási szaktanácsadás szerint őszi kalászosok esetén nagy biztonsággal, és pontosan lehet elvégezni a fejtrágyázást. Természetesen a biztonság érdekében a kora tavaszi nitrogén vizsgálatot érdemes növényvizsgálattal kiegészíteni, pontosítani. A negyedik lépés a termeszteni kívánt növény fajlagos tápanyag igényének megállapítása, amire irodalmi adatok állnak rendelkezésre. A fajlagos tápanyagigény a kg/t főtermés és a hozzá tartozó melléktermék NPK tartalma. Adatokat találhatunk számtalan kiadványban, de jogszabályban is, így az 59/2008 (IV.29.) FVM rendelet 4. számú mellékletében. Javasoljuk a számításoknál ennek figyelembevételét. A fajlagos tápanyagigény egy irányszám, amit alapvetően a talaj ellátottságától függően módosítottak. A kívánt termés eléréséhez kijuttatandó trágya hatóanyag igény a jó és közepes ellátottságú területeken azonos a növény fajlagos tápanyagigényével, ettől eltérő esetekben módosul az érték. Az ötödik lépésben számíthatjuk ki a tervezett termés eléréséhez szükséges tápanyag mennyiséget, mégpedig igen egyszerűen, a hektáronként tervezett termést szorozzuk a növény fajlagos tápanyagigényével. Hatodik lépésben a hatóanyag mennyiséget módosító korrigáló tényezőket kell megvizsgálni és ezek ismeretében módosítani a tápanyagdózist. Milyen tényezők és merrefelé módosíthatják a tápanyagszükségletet? Egyik legfontosabb az elővetemény figyelembe vétele. A talajt tápanyagokban gazdagító növények, így például a pillangósok termesztése közvetlenül is befolyásolja az utónövény trágya-igényét. A IV és VI termőhely kivételével a gyengénél jobb N-ellátottságú talajokon és közepesnél jobb termésszintet elérő egyéves pillangós után -30 kg N/ha, évelő pillangós után -50 kg N/ha, .
lucerna esetén a 2. évben további -30 kg N/ha a módosító adag. Figyelembe kell venni továbbá, ha az elővetemény nagy tömegű és tág C:N arányú melléktermését leszántják: nagy K-tartalmú szár talajba dolgozásakor 1 tonna betakarított termésre vonatkoztatva kukoricánál és őszi búzánál 5-10, napraforgó után 20-30 kg K2O adaggal csökkenthető a kijuttatandó hatóanyag szükséglet a IV., V. és VI. termőhelyen a pentozán hatás kivédése, a leszántott szármaradvány intenzívebb lebontása érdekében tonnánként 8 kg-mal növelhető a kiadandó N-hatóanyag mennyiség 150 kg N/ha dózisig. Az elővetemény pozitív tápanyagmérlege lehetőséget ad a tápanyagok további csökkentésére. A tervezés során feltétlenül figyelembe kell venni a szervestrágya utóhatását, amennyiben 3 éven belül került kijuttatásra. Az irodalomban, és a már említett nitrátdirektívában megtalálhatóak a csökkentési lehetőségek. Az öntözés pozitív és negatív irányban is módosíthatja a tápanyagellátást, a tápanyagok érvényesülését. Helytelenül alkalmazott, indokolatlanul nagy adagok, technológiai hibák okozhatnak tápanyag kimosódást, általánosságban azonban segíti a tápanyagok érvényesülését, így a tápanyagdózis csökkenthető, ugyanakkor amennyiben az öntözéssel jelentősen nő a termésátlag, mégis több tápanyagra van szükség. Egyes káros talajtulajdonságok is módosíthatják a kijuttatandó tápanyag, különösen a foszfor mennyiségét, így a talaj magas kalciumkarbonát tartalma, illetve savanyúsága. Mindkét tényező csökkenti a foszfor felvehetőségét, tehát ilyen esetekben a kijuttatandó mennyiség növelése indokolt lehet. A tápanyag-utánpótlási terv készítése során az utolsó, hetedik lépés a megfelelő műtrágya kiválasztása és a szükséges hatóanyag átszámítása műtrágya dózisra. A műtrágya kiválasztásánál ismét nagyon fontos a talaj tulajdonságok figyelembe vétele, így savanyú területen pld nem ajánlott ammónium nitrát használata, sokkal inkább a kalciumot is tartalmazó nitrogén műtrágyák használata javasolt. A talajvizsgálatokra alapozott tápanyag-utánpótlási tervet alapvetően a talajvizsgálat évében érdemes elkészíteni. A talajvizsgálati ciklusok közötti időszakban javasolható a tápanyagmérlegre alapozott tervezés. Az egyszerűsített táblaszintű mérleg elkészítése során a bevétel oldalon a trágyákkal (műtrágya, istálló- és hígtrágya), a pillangós elővteménnyel, vagy zöldtrágyával, a mellékterméssel talajba juttatott tápanyagforrásokkal, míg a kivétel oldalon a tábláról a terméssel elszállított tápanyagok mennyiségével számolunk. A tápelem-mérlegek adatai táblaszinten összekapcsolhatóak a talajvizsgálati eredményekkel, az azok alapján meghatározott talaj tápelem-ellátottsági kategóriákkal, így biztonsággal kalkulálható a integrált növénytermesztés során alkalmazandó tápanyag dózis. Tápanyag-utánpótlásra felhasználható anyagok-műtrágyák, szerves trágyák. Az integrált termesztésben a tápanyag-utánpótlás egyaránt történhet műtrágyák, levéltrágyák, szervestrágya (zöldtrágya, istállótrágya, komposzt,), ásványi .
trágyák, mikrobiológiai készítmények használatával. Szakszerű növénytáplálásról akkor beszélhetünk, ha ezeket az anyagokat összehangoltan, egymást megfelelően kiegészítve használjuk. Az óra folyamán sort kerítünk az egyes termésnövelő anyagok rövid ismertetésére, előnyeik és hátrányaik megfogalmazására. A műtrágyák minden ellenkező híreszteléssel szemben nem természetidegen anyagok, megnevezésük tulajdonképpen a mesterséges, ipari előállításra utal. Általában a természetben előforduló anyagokból szintézissel (nitrogén), feltárással, (nyers foszfátok, kálisó) gyártják. Összefoglaló nevük: termésnövelő anyag- is arra utal, hogy ezek az anyagok alkalmasak a talajok termékenységének megőrzésére, a növények tápanyag utánpótlásának biztosítására. Ezek az anyagok hazánkban csak EU műtrágyaként (az EU tagállamai között külön engedélyezési eljárás nélkül, szabadon forgalmazható), vagy forgalomba hozatali engedély birtokában forgalmazhatóak, előállításuk, felhasználásuk, tárolásuk szigorú szabályokhoz kötött. A műtrágyák csoportosítása több szempont szerint lehetséges, így például halmazállapotuk szerint folyékony és szilárd műtrágyákról beszélhetünk. A folyékony műtrágyák lehetnek szuszpenziós műtrágyák, ahol a szuszpendáló közegben lebegnek a szilárd műtrágyaszemcsék (N-tartalmú, összetett szuszpenziós műtrágyák pld. NP, PK, NK, vagy NPK + további tápelemek), valamint oldatműtrágyák, melyekben az egyes tápelemek oldatformában találhatóak. A folyékony nitrogén műtrágyákat gyakran alkalmazzák többek között a gabonafélék tavaszi fejtrágyázására. A szilárd halmazállapotú műtrágyákat por, kristályos, granulátum formátumban forgalmazzák. A por alakúak gyorsan összeállnak, kijuttatásuk gyakran nehézkes. Manapság a granulátumok használata a legelterjedtebb. A szilárd műtrágyák egy részét vízben oldva használják fel (tápoldatozás, öntözés), főleg a kertészeti gyakorlatban, ezeknél szinte legfontosabb tulajdonság a vízoldhatóság. A szilárd műtrágyák lehetnek egyszerű műtrágyák, melyek egy hatóanyagot tartalmaznak, így pld nitrogén, foszfor, kálium műtrágyák, de gyártanak mezo tápelemeket (kén, magnézium, kalcium), esetleg egy-egy mikroelemet (réz, vas, cink, bór, stb) tartalmazó műtrágyákat is. Az egy hatóanyagú készítmények alkalmazása történhet külön-külön, vagy a tábla szélén összekeverve, ún. „tankkeverékben”. Az összetett, több hatóanyagú műtrágyák lehetnek ún kevert műtrágyák , melyeket az összetevők keverésével állítanak elő, tehát a keveréket alkotó egyes hatóanyagok szemcséi külön-külön vannak benne (technológiailag ill. iparilag kevert műtrágyák), illetve komplex műtrágyák, melyeknél a tápelemek a műtrágya minden szemcséjében, azonos összetételben megtalálhatóak. A kevert szilárd műtrágyáknál a leggondosabb előállítás mellett is előfordulhat, hogy a hatóanyag tartalom nem teljesen felel meg a megadottnak. Komplex műtrágyánál ilyen csak ritkán fordul elő.
.
Az összetett műtrágyák tartalmazhatják valamely két makro-tápelemet, vagy mindhárom tápelemet, valamint gyakran mezoelemeket és mikroelemeket is. Az összetett műtrágyák hatóanyagtartalma általában meghatározott (a gyártó megadja a tápelem arányokat), de megfelelő mennyiség rendelése esetén egyedi összetételű műtrágya keverékek is előállíthatóak. A gyártók manapság speciális, egy-egy növény igényének megfelelő összeállításokat is készítenek és ajánlanak a gazdálkodóknak, akár alaptrágyázásra, akár a vetéssel egy menetben végzett startertrágyázásra. A levéltrágyák a műtrágyák sajátos csoportját képezik. A levéltrágyázás mindig csak kiegészítő tápanyagellátás lehet, leggyakrabban egyes hiánytünetek jelentkezése esetén és főleg mezo-és mikroelem pótlásra javasolt alkalmazni. A kertészeti kultúrákban, így többek között a gyümölcstermesztésben igen elterjedt a levéltrágyák használata. Levéltrágyákkal elsősorban vízoldható vegyületeket, ritkábban szuszpenziókat juttatunk ki a növényekre. A makroelemek közül leginkább a N trágyázásra alkalmas szuszpenziók terjedtek el. A mikroelem tartalmú levéltrágyák szintén jelentősek a termésminőség szempontjából, de a relatív tápelemhiány csökkentése a termés mennyiségét is növelheti. A levélen keresztüli tápanyagellátásnak számtalan előnye van. A tápelemek a levélen keresztül gyorsabban hasznosulnak, jobban érvényesülnek, mint a talajon keresztül. Az anyagcsere élénkülése lehetővé teszi a talajon keresztüli tápanyag felvétel erősödését, a levéltrágyázás növelheti a növények ellenálló képességét, segíthet a stresszhelyzetek leküzdésében, ugyanakkor jelentős szerepe lehet a termés minőségének javulásában is. Az előnyök mellett, mint minden beavatkozásnak, a lombtrágyázásnak is vannak hátrányai, így viszonylag magas a költsége, elsősorban mikro- és mezoelemek pótlására használható, jelentősebb tápanyag hiány kiküszöbölésére nem alkalmas, alkalmazása során az időjárásra nagyobb figyelmet kell fordítani. A szerves trágyák előnyei évszázadok óta ismertek, a növénytermesztés során a tápanyagokat a múlt század első harmadáig szinte kizárólag szerves trágyákkal pótolták vissza. A különböző szerves trágyaféleségek (istállótrágya, hígtrágya, komposzt, zöldtrágyák) alkalmazásának pozitív hatásait tudományos kísérletekkel is igazolták, mivel a tápanyagpótláson kívül a talajok több tulajdonságát is előnyösen befolyásolják. Évszázadokon keresztül a szervestrágya alatt az állattartásból származó istállótrágyát értették. Mit is nevezünk ma szervestrágyának? A jogszabályi meghatározás (27/2006.(II.7.) kormányrendelet, a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát szennyezéssel szembeni védelméről) szerint: „szervestrágya az állatállomány által ürített trágya, illetve a trágya és az alom keveréke, feldolgozott formában is, idetartozik különösen a hígtrágya, az istállótrágya”. Az istállótrágya fogalma nem szorul magyarázatra, de a hígtrágya meghatározása esetenként vitára ad okot. Szintén jogszabályi megfogalmazással (90/2008.(VII.18.) FVM rendelet a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól): „Hígtrágya az almozás nélküli állattartás folyékony halmazállapotú mellékterméke, amely állati bélsárból, vizeletből, elcsurgó .
ivóvízből és technológiai vízből áll és kizárólag hidraulikusan szállítható. Termőföldön történő felhasználás szempontjából a hígtrágyával azonos elbírálás alá esik az almozásos állattartásnál keletkező, az állati bélsárnak és vizeletnek, valamint a csurgalék és technológiai víznek az alom által fel nem vett folyékony halmazállapotú része, a trágyalé is.” A hígtrágya és az istállótrágya felhasználása között van egy alapvető különbség, ugyanis a feldolgozás nélküli istállótrágyát a gazdálkodó engedély nélkül, a jogszabályokban előírt korlátozások figyelembevételével kiszórhatja a saját földjére, vagy eladhatja, átadhatja másnak. Hígtrágyát viszont csak a talajvédelmi hatóság engedélyével lehet termőföldre kijuttatni, az engedélyezés alapja pedig a talaj és a hígtrágya részletes vizsgálatán alapuló talajvédelmi terv. A műtrágya gyártás fejlődésével, az olcsó műtrágyák elterjedésével a szervestrágya használata az 1960-as évektől visszaszorult. Az Európai Unió országaiban a tápanyagutánpótlás közel 50-50 %-ban történik szervestrágyával és műtrágyával, hazánkban ez az arány jelentősen a műtrágyák irányába tolódott el. Az utóbbi években a műtrágya árak jelentős növekedése, illetve a szervestrágya kedvező hatásának újbóli felfedezése (környezettudatosság) hatására ma ismét egyre többen érdeklődnek az istállótrágya iránt, de az állatállomány jelentős csökkenése miatt a felhasználható mennyiség sajnálatosan kevés. Az istállótrágya használata számos előnnyel jár, így a szervesanyag-pótlás mellett javítja a talaj kémiai, fizikai, vízgazdálkodási tulajdonságait, lazítja szerkezetét, élénkíti a talajéletet, mivel könnyen bontható szervesanyag-tartalma a mikroorganizmusok tápláléka, nehezen bomló szerves anyagai révén pedig hosszú távon a humuszanyagok mennyiségét növeli. Az istállótrágya kijuttatásával visszakerül a talajba a terméssel elvitt mikroelemek jelentős mennyisége. Természetesen, mint mindennek, a szerves trágya felhasználásának is vannak hátrányai. A magas üzemanyagárak és a kijuttatandó nagy mennyiség miatt az istállótrágya szállítása igen költséges, így a kijuttatás helyét nem minden esetben az agronómiai szempontok, hanem a rendelkezésre álló pénzösszeg határozza meg, ez az oka, hogy a keletkezés helyéhez közeli területeket esetenként túltrágyázzák, míg a távoli helyekre szerves trágya sohasem, vagy ritkán jut. Általánosságban megállapítható, hogy 10 tonna érett istállótrágya mintegy 50-60 kg nitrogén, 25-30 kg foszfor, valamint 60 kg kálium hatóanyagot tartalmaz. Az istállótrágya-használat egyik jellemzője, hogy hatása több év (2-4) alatt érvényesül, mivel a kijuttatott tápanyagok egy része fokozatosan, ásványosodással válik a növények számára felvehetővé. A talaj termékenységének megőrzésére, napjainkban ismét nagyobb szerephez jut a zöldtrágya-növények alkalmazása, elsősorban biogazdálkodás (ökológiai gazdálkodás) és az integrált termesztés tápanyag-gazdálkodási rendszerében. Az AKG programban résztvevő gazdálkodók számára kötelező a vetéstervbe való beillesztésük. Régóta ismert zöldtrágya-növények: csillagfürt, somkóró, szöszös bükköny, olajretek, takarmányrepce, rozs, facélia. A zöldtrágya javítja a talaj biológiai állapotát, kedvező a szerkezetre és az utána következő növény számára tápanyagokat biztosít. .
Természetesen a zöldtrágya növény kiválasztása során figyelmet kell fordítani a talaj fizikai, kémiai tulajdonságaira. Az ásványi trágyák ásványi eredetű, de iparilag előállított termésnövelő anyagok, melyek elsősorban a talaj szerkezetének javítását szolgálják, másodsorban a növények tápanyag ellátását. Használatuk kevésbé elterjedt. A mikrobiológiai készítmények a talaj termékenységét, biológiai aktivitását javító, ezen keresztül a tápanyagok feltáródását segítő, mikroszervezeteket (baktériumokat, gombákat, algákat) tartalmazó anyagok. Használatuk elsősorban tápanyagokkal legalább közepesen ellátott talajon ajánlható. Nagyon fontos az alkalmazás időpontjának megválasztása, érdemes betartani a gyártók ajánlásait. Jogszabályi kötelezettségek A gazdálkodók talajvédelemmel, tápanyag-utánpótlással kapcsolatos feladatait, kötelezettségeit is törvényi, és rendelet szintű jogszabályok határozzák meg. Ezek ismerete és főleg betartása egyre fontosabb, mivel a támogatások (így pld a területalapú támogatás) kifizetésének alapvető feltétele ezek betartása, amit folyamatosan ellenőriznek. Mivel 2014-től kötelező lesz minden területen az integrált termesztés bevezetése, alkalmazása, a jogszabályismeret még inkább felértékelődik, ezért fontosnak tartjuk, hogy jelen oktatás keretében rövid áttekintést adjunk a legfontosabb rendeletekről. A talajvédelem szempontjából alapvető jogszabály a 2007. évi 129. törvény a termőföld védelméről. A törvény meghatározza a gazdálkodók kötelezettségeit, így többek között előírja, hogy a földhasználó a termőhely ökológiai adottságaihoz igazodó talajvédő gazdálkodást vagy tevékenységet köteles folytatni. Megadja, hogy mi a teendő pld az erózió, savanyosodás, szikesedés által veszélyeztetett területeken, milyen módszerekkel kell megvédeni a termőföldet. Előírásokat fogalmaz meg a talaj szervesanyag tartalmának megőrzésével kapcsolatban, valamint a tápanyaggazdálkodásra vonatkozóan is -„A földhasználat során a talaj tápanyag-szolgáltatását és a termesztett növények tápanyagigényét figyelembe vevő, környezetkímélő tápanyag-gazdálkodást kell folytatni.” Ez a mondat gyakorlatilag az integrált termesztésben alkalmazandó tápanyag-utánpótlási rendszer lényegét határozza meg. A törvény előírja, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyekhez a talajvédelmi hatóság engedélye szükséges, illetve mihez kell jogszabály szerinti talajvédelmi tervet készíttetni. Így hatósági engedélyhez kötött a talajjavítás, mezőgazdasági célú tereprendezés, hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap, nem mezőgazdasági eredetű nem veszélyes hulladék, valamint mezőgazdasági termelés során keletkező nem veszélyes hulladék termőföldön történő felhasználása. Szintén engedélyköteles, de nem a talajvédelmi hatóság adja ki az engedélyt a termőföldön történő vízvédelmi, erózióvédelmi műszaki létesítmények építése, valamint az öntöző berendezések telepítése. .
A gazdálkodók a környezet megóvása érdekében kötelesek betartani az 50/2008. (IV.24.) FVM rendelet Az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról című rendelet előírásait. A rendelet szigorúan meghatározza a talajerózió elleni védelemre vonatkozó kötelezettségeket ugyanúgy, mint a vetésváltásra, a talaj tömörödése elleni védelemre vonatkozó szabályokat. A jogszabályban megfogalmazottak különösen betartandók az integrált termesztés során, a talaj védelme érdekében, ezért fontosnak tartjuk részletes ismertetését. A „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” előírásai Talajerózió elleni védelemre vonatkozó előírások o A 12%-nál nagyobb lejtésű területeken az alábbi kultúrák termesztése tilos: dohány, cukorrépa, takarmányrépa, burgonya, csicsóka. o 12%-nál nagyobb lejtésű területen a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után gondoskodni kell a talaj fedettségéről: o őszi kultúra vetésével, vagy o a tarló október 30-ig történő megőrzésével vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és -ápolás elvégzésével, valamint a tarló gyommentes állapotban tartásával, vagy o másodvetésű takarónövény termesztésével. Erózió ellen kialakított teraszok megőrzése kötelező szőlőültetvények esetében. Vetésváltásra vonatkozó előírások: o Önmaguk után ugyanazon a területen nem termeszthető növények: burgonya, napraforgó, káposztarepce, szójabab, cukorrépa, olajtök, dinnye; o Egymás után két évig termeszthető: rozs, búza, tritikálé, árpa, zab, cirokfélék; tökre oltott dinnye; o Egymás után legfeljebb három évig termeszthető: dohány és a kukorica; o Egymás után legfeljebb négy évig termeszthető: vetőmag termesztés céljából hibridkukorica; o Minden egyéb növény több évig termeszthető önmaga után. A talaj tömörödése elleni védelemre vonatkozó előírások: o Mezőgazdasági területeken vízzel telített talajon mindennemű gépi munkavégzés tilos, kivéve a belvíz, árvíz, levezető árkok létesítésekor és értékmentéskor végzendő gépi munkavégzést. o A gyepterületek túllegeltetése, valamint maradandó kár okozása tilos. Egyéb előírások: o A mezőgazdasági területeket gyommentesen kell tartani. o A mezőgazdasági területeken a hasznosítás szempontjából nemkívánatos fás szárú növények megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni. o Tarló, nád, növényi maradvány valamint gyepek égetése tilos.
.
o A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben rögzített tájképi elemek megőrzése kötelező. Kunhalom területén gyep felszínborítás helyreállítása érdekében történő előkészítő beavatkozások kivételével bárminemű mezőgazdasági talajmunka végzése tilos. Kunhalom területén végzett fakivágás során tilos a földmű bolygatása. o Öntözési célú vízhasználat csak érvényes vízjogi üzemeltetési engedély alapján végezhető. o Vízvédelmi sávokra vonatkozó előírások: o Nem juttatható ki műtrágya a MePAR-ban grafikusan megjelölt felszíni vizek partvonalától mért 2 méteres sávban; szervestrágya a MePAR-ban grafikusan megjelölt állóvizek partvonalától mért 20 méteres sávban, a MePAR-ban grafikusan megjelölt völgyzáró gátas halastavak esetében a partvonaltól mért 5 méteres sávban, a MePAR-ban grafikusan megjelölt egyéb felszíni vízfolyások partvonalától mért 5 méteres sávban; a védőtávolság 3 m-re csökkenthető, ha a mezőgazdasági művelés alatt álló tábla 50 m-nél nem szélesebb és 1 hanál kisebb területű. A fenti védőtávolságok nem vonatkoznak a legeltetett állatok által elhullatott trágyára, amennyiben az az itatóhely megközelítése miatt következik be. A nitrát-érzékeny területen gazdálkodóknak fontos ismerni a 27/2006. (II. 7.) kormányrendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméről című rendeletet, mely tartalmazza a nitrát-érzékeny területek kijelölését és az alapvetően betartandó szabályokat, valamint a hatósági feladatokat és intézkedési lehetőségeket. Ennél sokkal fontosabb a részletes jogszabály, az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet: A vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről. ismerete. Bár a rendelet alapvetően a nitrát érzékeny területen gazdálkodók számára ír elő szigorúan betartandó szabályokat, az integrált termesztés tápanyag-utánpótlási gyakorlatában nem felesleges néhány, a tápanyag utánpótlásra vonatkozó előírás figyelembe vétele. A jó mezőgazdasági gyakorlat figyelembevételre javasolt pontjai: Tilos kijuttatni trágyát október 31-től február 15-ig, kivéve az őszi kalászosok fejtrágyázását, ahol február 1-jétől megengedett. Ültetvények esetében 15%-nál meredekebb lejtésű területeken csak a .
külön jogszabály szerinti talajvédelmi tervben meghatározott erózió elleni védelem biztosításával juttatható ki trágya. Fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra trágya nem juttatható ki. A trágyázás során a tápanyagok közvetlenül vagy közvetve, beszivárgás vagy erózió útján sem juthatnak a felszíni vizekbe A mezőgazdasági területen a tápanyag-gazdálkodás tervezése során a kijuttatandó tápanyagok mennyiségének meghatározásakor figyelembe kell venni a talaj tápanyag-ellátottságát, a termesztett növénynek a termőhely adottságaihoz igazított termésszintjéhez tartozó tápanyagigényét. A kijuttatandó hatóanyag mennyiséget talajvizsgálatokra alapozottan kell meghatározni. A szükséges talajvizsgálatokhoz a külön jogszabályban foglaltak szerint kell talajmintát venni A kijuttatott istállótrágyát haladéktalanul, egyenletesen a talajba kell dolgozni. A trágyát a termesztett növénynek és a termőhely adottságainak megfelelő adagokban, egyenletesen, az alábbi szempontok figyelembevételével kell kijuttatni úgy, hogy az átfedések elkerülhetők legyenek. A talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira gyakorolt kedvező hatás elérése érdekében: o olyan trágyaszóró gépeket kell alkalmazni, amelyek egyenletes keresztirányú szórásképet mutatnak, o a hígtrágya kijuttatását olyan gépekkel kell elvégezni, melyek közvetlenül a talajra vagy a talajba juttatják ki a hígtrágyát és egymenetben talajtakarást is végeznek, o a kijuttatás során biztosítani kell a fogásonkénti pontos csatlakozásokat annak érdekében, hogy a terület egészén egyenletes legyen a trágyaszórás, o a trágyakijuttatást csak rendszeresen karbantartott munkagépekkel lehet elvégezni, ezért a szakszerű ellenőrzésről évente legalább egyszer gondoskodni kell.
A rendelet mellékleteiben számtalan hasznos információ található a növények tápanyagigényével, a különböző szervestrágyák tápanyagtartalmával, azok hasznosulásával kapcsolatban, melyek megkönnyíthetik a gazdálkodóknak a területükre vonatkozó tápanyag-gazdálkodási terv elkészítését. A talajmintavétel szabályai és tervezése A talaj-és növényminták elemzését végző laboratóriumok korszerű műszerekkel, ellenőrzött, akkreditált körülmények között kémiailag igen pontos eredményeket állítanak elő. Kérdés csak az, hogy a rendkívül pontos eredmény mire vonatkozik, mennyire jellemzi a gazdálkodó területét, mezőgazdasági tábláját. A laboratóriumi vizsgálati eredmények alkalmazhatóságát alapvetően a mintavétel megbízható, precíz végrehajtása alapozza meg. A megmintázott területet a szabályosan vett, ún. átlagminta tudja jellemezni. .
Az átlagminta vétel szabályait mind a talaj, mind a növény-mintavétel során ajánlott szigorúan betartani. Alapszabály, hogy a talajviszonyokat reálisan jellemző talajmintát csak arra alkalmas időben, normális talajállapotban, a kellő helyen és mélységben, valamint megfelelő mintavételi módszer alkalmazásával lehet venni. Szántóföldön, gyepen és gyümölcstermő területen 5 hektáronként szükséges átlagmintát venni. Amennyiben egy parcella (tábla) területe meghaladja az 5 hektárt, úgy a percellát 5 hektáros - lehetőleg homogén - mintavételi területekre - mintaterekre - kell bontani, illetve az egy termelő által azonos művelésben részesített, egymással összefüggő kisebb parcellák 5 hektár területig egy mintavétellel jellemezhetők. Az 5 hektárnál kisebb területeken célszerű külön átlagmintát venni. A mintavételi egységek (mintaterek) kijelölését 1:10.000 léptékű térkép alapján ajánlatos elvégezni, ennek hiányában használhatók az egyedi blokktérképek (MEPAR térkép) másolatai is. Térképlapon kell tehát rögzíteni a mintavétel helyszíneit és a minták azonosítóját. A térképnek tartalmaznia kell a parcellák határait, azonosítóit, területét. Az átlagmintát talajtanilag egységes (homogén) területről, azonos szintből, és egységes módszerrel szabad venni: - szántóföldi kultúráknál, a művelt rétegből (általában a 0-30 cm-es) parcellánként, de max. 5 ha-onként egy átlagmintát, - rét-legelő kultúránál, a 2-20 cm mélységből (a 0-2 cm-es gyepréteget eltávolítva) parcellánként, de max. 5 ha-onként egy átlagmintát, - állókultúráknál két szintből, - gyümölcs ültetvényeknél a 0-30, 30-60 cm, bogyósoknál 0-20, 20-40 cm, szőlőnél 0-30, 30-60 cm mélységből - max 5 haonként egy átlagmintát kell venni. Hogyan kell az átlagmintát kialakítani? A mintázandó terület méretétől függően kialakítjuk a mintavételi tervet, a már említett térképvázlat készítésével. Ezen feltüntetjük a mintavételi alapegységeket (mintatereket), amelyeknek a képzeletbeli átlói mentén, vagy cikk-cakk irányban járja be a mintavevő személy a mintázandó területet, miközben gyűjti a minta anyagot. Egy átlagmintát részmintákból kell összeállítani, úgy, hogy 15-20 helyen végzünk leszúrást a mintavevő eszközzel, a szükséges mélységig. A kb.20 fúró vagy ásó leszúrással kivett talajt vödörben gyűjtjük, majd alapos keverés után az így kapott talaj-keverék közelítőleg 1 kg-ja adja az átlagmintát. Szőlőnél és gyümölcsnél kétrétegű, párhuzamos mintavétel szükséges a felszíni és az alatta elhelyezkedő, mélyebb talajrétegből. A mintavétel úgy történik, hogy először 030 cm mélyről vesszük ki a mintát, majd ugyanoda szúrva, kivesszük a 30-60 cm-ig terjedő talajrétegből szükséges minta-részletet. A minta anyagot réteg szerint megjelölt vödrökbe, rétegenként gyűjtjük, 15-20 leszúrásból. A talajt végül rétegenként, vagyis vödrönként kell keverni és a keverékek egy-egy kg-ját önálló mintaként .
zacskózni. Kordonos ültetvénynél soronként kell haladni. Nagyon fontos a mintavétel időpontjának megválasztása, mivel csak így kapható reális eredmény a talaj tápanyag-ellátottságáról. A mintavétel optimális időpontja a termés betakarítása után, még trágyázás előtt van, abban az esetben, ha a talaj művelhető nedvességi állapotú, se nem túl nedves, se nem túl száraz. Természetesen ez csak a legideálisabb időpontot jelenti, ezen túl az alábbi időpontokban is begyűjthető a talajminta, bizonyos szabályok betartása mellett: - ősszel alaptrágyázott területekről a trágyázástól számított legalább 100 nap elteltével - tavasszal trágyázott területekről a betakarítás után, de legalább az utolsó trágyázás után 100 nap elteltével - szervestrágyázás után 6 hónap elteltével A mintavétel végrehajtásánál további szabályokat is be kell tartani, vannak a mintavételből kizárt területek, ugyanis a nagyobb terhelésnek kitett táblarészről származó minták összekeverése a tábla többi részéről származó részmintával, hamis képet adhat a mezőgazdasági tábla talajának ellátottságáról. Így tilos mintát venni: - szántóföldi kultúra esetén a tábla szélen 20 m-es sávban, - a forgókban, - szalmakazlak helyén, - műtrágya, talajjavító anyag, szerves trágya depók helyén, - állatok delelő helyén. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy lejtős területen csak az azonos térszíni fekvésű területek eshetnek bele egy-egy mintavételi alapegységbe. Általában különálló átlagmintát kell venni a lejtő tetejéről, közepéről és aljáról. A környezetétől jelentősen elütő (köves, szikes, vízállásos, stb), kisebb talajfoltokat a mintavételből ki kell hagyni. A nagyobb kiterjedésű talajfoltokat viszont külön-külön kell megmintázni. Mintavétel végezhető kézi fúrók, rétegfúrók, ásó segítségével, szaktanácsadók gyakran gépi mintavevő eszközöket használnak. Legjobb a mintavételi fúró használata, amellyel a kellő mélységig leszúrva vesszük ki a talajminta részt. Mintavételi fúró hiányában a mintavétel ásóval is történhet, amellyel a kívánt mélységből leszúrásonként egy-egy tenyérnyi szeletkét veszünk ki a talajból az ásóval kimetszett talajszeletek közepéről. A talajmintákat gondosan kell csomagolni és megfelelő jelöléssel ellátni. Lehetőleg vízhatlan polietilén fólia zacskóba kell tenni, és a zacskóban el kell helyezni a mintaazonosító cédulát, amelyet szintén vízhatlan, kisebb méretű fólia zacskóban ajánlatos tenni. Természetesen ez utóbbi a zacskó külső oldalára is rögzíthető, az a lényeg, hogy a minta jól azonosítható módon kerüljön a laboratóriumba.
.
A mintavételi vázrajzon az 5 hektáros mintavételi egységeken fel kell tüntetni az onnan vett minta számát. A mintaazonosító cédulán meg kell jelölni a minta térképen használt sorszámát, származási helyét, a mintavétel mélységét, valamint a földterület tulajdonosát, avagy használóját. Az 5 ha-t meghaladó területű tábláról származó mintákat érdemes összekötni, hogy az esetleges elkeveredés kockázatát csökkentsük. A talajmintákhoz minden esetben csatolni kell a talajvizsgálatra vonatkozó írásos megrendelőt a kért vizsgálat pontos megjelölésével, valamint a megrendelő nevével, címével, egyéb elérhetőségével együtt. A talajvizsgálatot végeztető földtulajdonosok és földhasználók szíves figyelmébe ajánljuk, hogy a talajvizsgálatokat célszerű mindig akkreditált talajlaboratóriumban végeztetni. Ma hazánk minden régiójában működik akkreditált talajvizsgáló laboratórium, melyek elérhetőségei az interneten megtalálhatóak. A NÉBIH Növény- Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság szervezetében három akkreditációval rendelkező talajvédelmi laboratórium működik: (www.nebih.gov.hu), a következő elérhetőségekkel: Szolnoki Talajvédelmi Laboratórium:
Cím: 5001 Szolnok Vízpart krt. 32. Telefon: 56/516-830 E-mail cím:
[email protected]
Tanakajdi Talajvédelmi Laboratórium:
Cím: 9762 Tanakajd, Ambrózy sétány 2 Telefon: 94/577-423 E-mail cím:
[email protected]
Velencei Talajvédelmi Laboratórium:
Cím: 2481 Velence, Ország út.23. Telefon: 22/589-223 E-mail cím:
[email protected]
Azoknak a gazdálkodóknak, akik nem szakképzettek és a talajvizsgálati eredményeket nem tudják kellőképpen értékelni és értelmezni, javasoljuk a szaktanácsadás igénybevételét.
.
Őszi búza tápanyagigényének meghatározása. Tápanyag-gazdálkodási terv készítése. A gyakorlati óra során az őszi búza tápanyag-utánpótlási tervének elkészítését, valamint az okszerű, környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás végrehajtását dolgozzuk ki. Őszi búza Termőhelyigénye A legjobb terméseredményeket a középkötött, jó vízgazdálkodású csernozjom és erdőtalajokon, valamint az általában kisebb hozamokat, de jobb minőséget biztosító réti talajokon, meszes öntéstalajokon érhetjük el. Közepes feltételek mellett termeszthetők javított szikeseken, humuszos homoktalajokon. Csak utolsó esetekben termesszük sekély termőrétegű, lejtős, erodált erdőtalajokon és rendzinákon. Alapvetően azonban a búza mind a hat termőhelyen termeszthető, bár nem egyforma eredményességgel. Feltételezzük, hogy egy mészlepedékes csernozjom talajon kívánunk búzát termeszteni, egy 15 ha-os táblában, melynek a humusztartalma (H %) 3,25 Arany-féle kötöttség (KA) 44, szénsavas mésztartalma (CaCO3) 5,0, kémhatása (pHH2O) 7,9 a felvehető foszfortartalom (P2O5) 120 ppm, a kálium tartalom (K2O) 110 ppm. Az elővetemény: őszi árpa, szervestrágyát nem kapott az elmúlt 5 évben, öntözés nincs a területen. 1. Termőhely megállapítása, esetünkben I. szántóföldi termőhelyen kívánjuk a búzát termelni. 2. Az őszi búza szántóföldi termőhelyenként tervezhető termés mennyiségei a 2. számú táblázatban találhatóak, ami szerint az I. termőhelyen az alábbi értékeket lehet figyelembe venni: 4-8,2 t/ha. Mivel a talaj tápanyag ellátottsága nem optimális, így 6,5 t/ha termést tervezünk. 3. A talaj tápanyag ellátottságának megállapítása a makroelemek vonatkozásában. Esetünkben jó nitrogén ellátottsága jó felvehető foszfortartalom közepes felvehető kálium ellátottsága gyenge Ásványi nitrogén vizsgálatot nem végzünk. 4. A növény fajlagos trágya hatóanyag igényének megállapítása. Őszi búza esetében a 4. táblázatból számolhatunk. A példában említett területen a talaj tápanyag-ellátottsága és a termőhely figyelembe vételével megállapítható, hogy 1 t termés hatóanyag szükséglete a következő szerint alakul: nitrogén 20 kg, foszfor 19 kg, kálium 20 kg. 5. A tervezett termésnek megfelelő tápanyag igény kiszámítása, területegységre vonatkoztatva, tehát 6,5 t őszi búza tápanyagigénye hatóanyagban kifejezve: 130 kg/ha nitrogén 124 kg/ha foszfor .
130 /ha kálium 6. Módosító tényezőkkel nem kell számolni, mert semmilyen paraméter nem indokolja. 4. táblázat Az őszi búza tápanyag igénye, hatóanyag kg/t A talaj tápanyag-ellátottsága Szántóföldi Hatóanyag termőhely kg/t termés igen gyenge gyenge közepes I. Nitrogén (N) 33 30 27 Foszfor (P2O5) 27 23 19 Kálium (K2O) 22 20 17 II. Nitrogén (N) 33 31 28 Foszfor (P2O5) 30 25 20 Kálium (K2O) 26 22 18 III. Nitrogén (N) 33 31 28 Foszfor (P2O5) 30 26 22 Kálium (K2O) 23 20 16 IV. Nitrogén (N) 36 33 30 Foszfor (P2O5) 32 28 23 Kálium (K2O) 27 25 22 V. Nitrogén (N) 34 32 29 Foszfor (P2O5) 29 27 24 Kálium (K2O) 24 22 19 VI. Nitrogén (N) 36 33 30 Foszfor (P2O5) 28 25 22 Kálium (K2O) 24 22 20
jó igen jó 20 10 14 6 12 5 23 12 15 7 13 6 25 12 17 7 11 4 27 15 16 5 16 5 25 13 18 7 14 5 27 15 16 7 16 6
7. A hatóanyag dózis ismeretében az utolsó lépés a műtrágya kiválasztása és a szükséges mennyiség kiszámítása. A búza esetében a foszfor és kálium hatóanyag kijuttatása lehetőleg 100 %-ban ősszel, a vetés előtt történjen. Az őszi búza termésére a legnagyobb hatással a nitrogén van. A nitrogént két, vagy ideális esetben három részletben javasolt kijuttatni. Ősszel, az alap-, vagy startertrágyázáskor a többi hatóanyaggal együtt szükséges nitrogén kijuttatása is, különösen, ha az elővetemény után a szalma, szár a talajba került, azonban ebben az időpontban nem indokolt 30-40 kg/ha-nál több kijuttatása. A többit tavasszal, fejtrágyaként ajánlott használni. Az egyik kritikus fázisnak a bokrosodást tekinthetjük, hiszen a tavaszi robbanásszerű fejlődésnek nagy nitrogén igénye van, és ebben a fázisban történik a kalász differenciálódása is. A búza az összes nitrogénnek mintegy 15-20 %-át veszi fel bokrosodásig, 40-50 %-át a szárba indulásig, a kalászolás végéig pedig a teljes .
szükséglet 90 %-át. A kora tavaszi nitrogén pótlás segít a tavaszi vegetáció indításában, a kalász differenciálódásban, a harmadik részlet feladata a virágzás után a kalászolás segítése. A másik fontos, a mennyiséget és a minőséget meghatározó szakasz a virágzást követő, termést kinevelő időszak. Ekkor dől el, hogy sikerül-e kihasználni a fajtában rejlő genetikai adottságokat és elérni a maximális fehérjetartalmat és termést. Bár a példa esetében nem végeztünk ásványi nitrogén vizsgálatot, az integrált termesztésben a hatékony, gazdaságos és környezetkímélő tápanyag pótlás érdekében elvégzése nagyon ajánlott. Természetesen ehhez a vizsgálathoz, az eredmények alapján történő számításokhoz mindenképpen szaktanácsadó igénybe vétele javasolt. Az ásványi-nitrogén mérésén alapuló trágyázás lényege, hogy kapcsolat van a kora tavasszal (tél végén) a talaj 0-60 cm-es rétegében található ásványi nitrogén mennyisége és az optimális termés eléréséhez szükséges nitrogén mennyisége között. Ez a mérés lényegesen pontosabb információt nyújt a talajban rendelkezésre álló nitrogén mennyiségéről, mint a humusztartalomból számított érték. Az ásványi-N vizsgálatok alapján történő fejtrágyázási szaktanácsadás szerint őszi kalászosok esetén nagy biztonsággal, és pontosan lehet elvégezni a fejtrágyázást. Visszatérve a műtrágya mennyiség kiszámításához, a szükséges hatóanyag mennyiségek ismeretében eldöntendő, hogy mono műtrágyákat használ a gazdálkodó, esetleg a kereskedelemben kapható stabil összetételű komplex trágyákból választ, esetleg saját igénye szerint állíttatja össze a megfelelő összetételű komplex műtrágyát, persze ez utóbbi lehetőséghez elég nagy mennyiséget kell rendelni. Monoműtrágya használata esetén feltételezzük, hogy az alábbi trágyákat választotta: Ammónium nitrát 34 % Szuperfoszfát 21 % Kálisó 60 % hatóanyag tartalom A kiszámított dózis kijuttatásához az alábbi, 5. táblázat szerinti műtrágya mennyiségeket kell megrendelni: 5. táblázat Szükséges műtrágya mennyiség számítása Hatóanyag Hatóanyag Műtrágya Műtrágya Tápanyag szükséglet szükséglet mennyiség mennyiség kg/ha kg/16 ha t/ha t/16 ha Nitrogén 130 2080 0,382 6,1 Foszfor 124 1984 0,59 9,5 Kálium 130 2080 0,217 3,5 Az őszi búza tápanyag-ellátásának általános elvei és gyakorlata, amit eddig összefoglaltunk a tananyagban, jól szolgálják az integrált termesztést is. Az igényes gazdának azonban ennél tovább kell lépnie. A makro tápelemek pótlásán túl figyelmet kell fordítani a mezo- és mikroelemek megfelelő ellátottságára. A búza egy tonna szem és szalma kineveléséhez 6 kg kalciumot (CaO) és 2 kg magnéziumot (MgO) és 10-15 kg ként (SO4) használ fel. A tápanyag utánpótlás tervezésénél ezt is .
figyelembe kell venni és alacsony mész, illetve magnézium tartalmú talajon feltétlenül olyan termésnövelő anyagot kell választani, ami tartalmazza ezeket az elemeket. Mikroelemek közül a búza különösen a réz hiányára érzékeny, ezért fontos, hogy a kiválasztott műtrágya tartalmazza ezt a mikroelemet is. Hiány esetén lehetőség van a növényvédelmi kezeléssel egy menetben alkalmazott réztartalmú (+nitrogén,+kálium) lombtrágyával történő pótlásra. A tápanyag-utánpótlási terv elkészítése során ezen anyagok felhasználását is tervezni kell. Az igen korszerű mezőgazdasági gyakorlatban a szántóföldi növénytermesztés keretei között a műholdas helymeghatározáson (Global Positioning System GPS technika) alapuló rendszer alkalmazása lehetőséget nyújt a precíziós gazdálkodás bevezetésére. Ezzel a módszerrel a mezőgazdasági táblára vonatkozó információk (terméseredmény, talajvizsgálati eredmények, kijuttatott tápanyag, gyomborítottság) egységes rendszerben és folyamatában kezelhetők. Táblaszintű adatok helyett terméstérképek és talajvizsgálati és műtrágya kijuttatási térképek jelennek meg, így a beavatkozás (jelen esetben a trágyázás) is a táblán belül az igényeknek megfelelő, különböző dózisban történhet. Tápanyag-utánpótlás kivitelezése
alternatív
anyagai.
Tápanyag-utánpótlás
gyakorlati
Napjainkban a tápanyagpótlásra szánt készítmények listája szinte végtelen: a műtrágyáktól, a komposztokon, szervestrágyákon, bányászott ásványi anyagokon keresztül a mikrobiológiai- és biostimulátor hatású hormonkészítményekig rendkívül széles a választék, melyen eligazodni bizony elég nehéz. A következőkben néhány olyan anyagot ismerünk meg, melyek alkalmazása alapvetően a talaj termékenységének megőrzését, biológiai aktivitásának növelését, a növények egyes életfolyamatainak aktiválását segítik elő. A termésnövelő anyagok forgalmazásával foglalkozó cégek számtalan mikrobiológiai készítményt, baktérium trágyát ajánlanak, sokszor azt is elhitetve, hogy ezek használatával az egyéb tápanyagok kijuttatása teljesen mellőzhető, de legalábbis jelentősen mérsékelhető. A trágya megnevezés kissé félrevezető, hiszen a baktériumkészítményekkel nem tápanyagot, hanem a szerves anyagok bontását, feltáródását segítő mikro élőlényeket juttatunk a talajba. A talajélet fokozódásával javul a talajszerkezet is. A baktériumtrágyákat a múlt század második felében kezdték a növénytermesztésben használni. A mikrobiológiai készítmények egy csoportja nitrogénkötő baktériumokat (Azotobacter chroococcum), foszformobilizáló baktériumokat (Bacillus megaterium), cellulózbontó baktériumokat (Pseudomonas putida), valamint B vitaminokat, növekedésserkentő növényi hormonokat tartalmaz. Használata elősegíti a levegő nitrogénjének megkötését, segít a tarlómaradványok elbontásában, a talajban levő foszfor mobilizálásában. Mikrobiális összetétele révén gazdagítja a talajéletet, a baktériumok kedvező hatásúak a növények növekedésére, és visszatartó hatásúak az ugyancsak talaj eredetű, de káros mikroszervezetekre. Természetesen a talaj .
biológiai aktivitásának növelése nagyon hasznos, de a tápanyag-utánpótlást nem váltja ki. Más készítmények természetes eredetű mikorrhiza gombákat tartalmaznak, melyek hyfa hálózatuk segítségével segítenek megnövelni a gyökér víz- és tápanyagfelvevő képességét, a felület növelésével. Megint más készítmények úgy készülnek, hogy bányászott ásványi anyagokat, ipari melléktermékeket dúsítanak különböző mikrobákkal, Bacillus fajokkal, használatuk esetén a talajok minőségének, vízháztartásának javítását, talajerő-visszapótlást ígér a gyártó. A mikrobiológiai készítmények élő szervezeteket tartalmaznak, ezért nagyon fontos a kijuttatás körülményeinek megválasztása. A hőmérséklet, nedvesség jelentősen befolyásolja hatékonyságukat. Használatuk előtt a gyártó leírása mellett érdemes kikérni szaktanácsadó véleményét, de hasznos lehet a gazdatársak tapasztalatainak megismerése is. A gyümölcsösök, zöldségfélék tápanyag utánpótlásában a biostimulátorok használata egyre elterjedtebb, mivel ezek alkalmazásával a növényi kondíció fokozható, a termény minősége javul és a sajnos egyre jelentősebb mértékű és egyre gyakoribb abiotikus stresszhelyzetek hatásai mérsékelhetők, illetve korrigálhatók. A biostimulátor tehát, olyan természetes eredetű, növényi kivonatokat, szerves anyagokat, vitaminokat tartalmazó készítmény, melynek célja a növény életciklusához, fenológiai stádiumához igazodóan a kondíció fokozása, a minőség javítása. A biostimulátorok beépülnek a növények életfolyamataiba. Az utóbbi időben a szántóföldi növénytermesztésben is növekszik egyes csoportjaik szerepe A gyökeresedést segítő anyagok pld tartalmaznak vitaminokat, aminosavakat, fehérjéket, szaponinokat, betainokat, poliszaharidokat és mikroelemeket, összetételük lehetővé teszi, hogy a gyökérzet sokkal erőteljesebben és gyorsabban fejlődjön ki, elősegítik a különböző tápanyagok felszívódását és szállítódását. A fent említett hatóanyagok közvetlenül felelősek a növényeket érő biotikus és abiotikus stresszek leküzdésében, amelyek a gyökér kezdeti fejlődésénél jelentősek. Használatuk elsősorban a palántanevelésben elterjedt, szántóföldi növénytermesztésben kelést követően, növényvédelmi kezeléssel egy menetben alkalmazhatóak. A másik biostimulátor csoport fokozza a stressztűrést, segít a kondíció erősítésében, ezen keresztül lehetőséget teremt magasabb terméseredmények elérésére. Ezek az anyagok növény azonos aminosavakat, vitaminokat, glutamint, betaint, hormontermelést elősegítő hormon prekurzorokat tartalmaznak. Szántóföldön lombtrágyaként alkalmazva segíthet pld a jégverés, szélverés, vagy gyomirtószer okozta stressz hatásainak mérséklésében. A szervestrágyák tömegének csökkentését, szállításának egyszerűsítését szolgálja a granulált, hőkezelt pelletek előállítása. Ez történhet pld baromfitrágyából, sertéstrágyából, de hígtrágyából is. Európa nagy állattartással foglalkozó országaiban a trágya feldolgozása, szárítása, granulálása igen elterjedt. Nálunk még elsősorban csak kertészeti kultúrákban használják ezeket az anyagokat, elsősorban költségességük miatt. .
A talajkondicionálás a talajok fizikai tulajdonságainak a javítását jelenti, ami történhet talajmûveléssel, vagy különböző anyagok, talajkondicionálók adagolásával. Mérsékelt égövi viszonyok között jól használható talajkondicionálók a zöldalgák egyes csoportjait tartalmazó készítmények, pl. Chlamydomonas és Asterococcus fajok. A mikroalgák és cianobaktériumok (korábban kékalgák) a talajokban általánosan előforduló mikroszervezetek. Irodalmi adatok szerint a mikroalgákkal végzett talajkondicionálás öntözött és laza szerkezetû talajoknál gazdaságos. Talajkondicionálást szolgálhatnak bányászati és ipari melléktermékből, műtrágyák, mikroelemek hozzáadásával készült anyagok is, melyek elsősorban a talaj huminsav tartalmának emelésén keresztül a humusztartalom növelését ígérik. A kereskedelemben kapható számtalan készítményt csak érintőlegesen elemeztük, ezután néhány gondolatot fogalmazunk meg a tápanyag-utánpótlás gyakorlati kivitelezésének módozatairól. Az integrált termesztésben nagy jelentősége van a szerves trágyák (istállótrágya, hígtrágya, zöldtrágya) használatának. Az istállótrágya különösen hasznos a talaj biológiai aktivitásának, szerkezetének vízgazdálkodásának javításában, ugyanúgy, mint a talaj tápanyag ellátottságának, makro- és mikroelem tartalmának növelésében. A hígtrágya felhasználása kötöttebb, speciális berendezést igényel, csak a talajvédelmi hatóság engedélyével juttatható ki termőföldre. Az istállótrágyázás tervezése során néhány fontos szempontot figyelembe kell venni, így az istállótrágyát lehetőleg a kedvezőtlen szerkezetű, alacsony humusztartalmú (homok, agyag) talajokon ajánlott felhasználni, mégpedig jó minőségű, jól kezelt „érett” istállótrágyát használjunk. Nagyon fontos, hogy elsősorban olyan növények alá adjuk, amelyek különösen meghálálják (kapások, silókukorica, olajnövények, szálas takarmányok, kender). Nem mindegy a trágyázás időpontjának megválasztása sem, trágyázásra a nyári, nyár végi, valamint az őszi időszak a legmegfelelőbb, tavaszi istállótrágyázás csak homoktalajon ajánlott (kimosódási veszteségek csökkentése) akkor, ha az közvetlenül a vetés előtt történik. A trágya érvényesülését segíti a megfelelő talajba dolgozás, mivel az istállótrágya hatása csak egyenletes kijuttatás és talajba keverés esetén érvényesül. A kiszórt istállótrágyát lehetőleg azonnal szántsuk alá. Minél rövidebb a kijuttatás és bedolgozás között eltelt idő, annál kisebb a tápanyag veszteség. Laza- és középkötött, jó szerkezetű talajokon az alászántás mélysége 18-20 cm legyen, kötött, levegőtlen talajokon sekélyen, 12-16 cm mélyen juttassuk a trágyát a talajba. Az alászántással egyidejűleg szüntessük meg a talaj üregességét is (gyűrűs henger, Campbell henger) Az istállótrágya használatakor figyelmet kell fordítani a környezeti elemek védelmére is, ezért fagyott, vízzel telített, hótakaróval borított területre istállótrágyát nem szabad kijuttatni (környezetszennyezés, veszteségek). Ez az időszak jellemzően november 1. és február 15. közé esik, ezért ekkor nitrátérzékeny területen tilos, de máshol sem javasolt a trágyakijuttatás. A zöldtrágyázás a tápanyag gazdálkodásban már a növénytermesztés kezdeteitől jelentős szerepet játszott. Jelentősége a műtrágyák használatának elterjedésével erőteljesen lecsökkent, azonban környezetkímélő növénytermesztés .
terjedésével ismét előtérbe került. A zöldtrágyázásnak elsősorban a talajtermékenység fenntartásában, a talaj kultúrállapotának javításában van jelentős szerepe, ugyanakkor a nagy tömegben bedolgozott növények szerves tápanyagokkal gazdagítják a talajt. A zöldtrágyázás a növénytermesztés szerves része, a tápanyag gazdálkodásnak csak kiegészítő komponense. A zöldtrágyázást a különböző talajok eltérően hálálják meg, legnagyobb szerepük a laza, szerkezet nélküli, humuszban szegény homoktalajokon, a kötött, esetleg szikes talajokon és a sekély termőrétegű, erodált talajokon van. Zöldtrágyának természetesen nem minden növény alkalmas, leginkább az alábbiak használata javasolható: Pillangósvirágú növények, mint csillagfürt, somkóró, szöszös bükköny, pannon bükköny, bíborhere, szarvaskerep, melyek nitrogéngyűjtők. A keresztesvirágú növények (repce, olajretek, fehérmustár) használata manapság terjedőben van, a talajt megfelelő fizikai és biológiai állapotba hozzák. Egyéb növények is használhatóak, melyek egyben a talaj fedettségét is biztosítják, így talajvédő szerepük is van (facélia, zöldrozs, sűrű vetésű zöld napraforgó). A zöldtrágya növények lehetnek másodvetésűek (pl. repce, olajretek, fehérmustár), ezeket a főnövény betakarítása után vetik és ősszel szántják be, áttelelőek (pl. rozs, bíborhere), melyeket szintén ősszel kell vetni és tavasszal a vegetáció megindulása után dolgoznak a talajba, illetve tavaszi vetésűek (csillagfürt, napraforgó, somkóró), melyeket a nyár folyamán szántanak be. A műtrágyák alkalmazása többféle módon történik, attól függően milyen tápanyagot kívánunk pótolni. A legfontosabb, legelterjedtebb módok az alaptrágyázás, fejtrágyázás, sortrágyázás, startertrágyázás, levéltrágyázás. A foszfor- és káliumtrágyákat alapvetően alaptrágyaként kell használni, tehát ősszel a talajelőkészítés során dolgozzuk a talajba, ez alól kivételt képezhetnek a nagyon laza humuszban szegény homoktalajok. A nitrogén pótlása kimosódásra való hajlama miatt csak kis részben ajánlott ősszel, alapvetően tavasszal, fejtrágyaként, vagy starter trágyaként használandó. A sortrágyázás, startertrágyázás elsősorban közepes, vagy jó tápanyag állapotú talajokon javasolható, egyébként csak az alaptrágyázás kiegészítője lehet. Napjainkban többféle granulált, mikrogranulált, mikroelemekkel kiegészített növény specifikus startertrágyát lehet kapni, melyekből viszonylag kis mennyiség is jelentősen segíti a növények kezdeti fejlődését, ezzel megalapozza a jó termést. A levéltrágyák alapvetően a mikroelemek hiányának enyhítésére, pótlására alkalmasak, előnyük, hogy növényvédelmi kezelésekkel együtt alkalmazhatóak. Felhasznált irodalom: Buzás István (1983): A növénytáplálás zsebkönyve Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Buzás István (2006): Útmutató a talajtermékenység megóvásának helyes gyakorlatához FVM, NVT Tanácsadói füzetsorozat Debreczeni Béla (1979): Kis agrokémiai útmutató Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Füleky György (1999): Tápanyag-gazdálkodás Mezőgazda Kiadó, Budapest Kalocsai Renátó et al.: A talajvizsgálati eredmények értelmezése .
MÉM NAK (1979): Műtrágyázási irányelvek és üzemi számítási módszer Budapest Németh Tamás (1995): Talajaink szervesanyagtertalma és nitrogénforgalma MTA TAKI, Budapest Pálmai Ottó-Horváth József: Az őszi búza tápanyag utánpótlása Talejerő Plusz Kft honlap Sárdi Katalin (2011) Tápanyag-gazdálkodás Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése, TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010, Keszthely Stefanovits Pál (1992): Talajtan Mezőgazda Kiadó, Budapest Szabóné Kele Gabriella (2012): A talajvédelmi terv megalapozását szolgáló talajvizsgálati paraméterek értékelése Talajtani Vándorgyűlés, Miskolc, előadás Növényvédőszerek , termésnövelő anyagok 2013. II. kötet Agrinex Bt, Budapest Jogszabályok 2007. évi 129. törvény a termőföld védelméről. 27/2006. (II. 7.) kormányrendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméről 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet: A vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről. ismerete. 50/2008. (IV.24.) FVM rendelet Az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról
8. Talajművelés az integrált növény-termesztésben (szerző: Szabóné Kele Gabriella) Talajvédelem, a talaj funkciói, talajdegradációs folyamatok és talajművelés kölcsönhatása. A talaj hazánk egyik legfontosabb, feltételesen megújuló természeti erőforrása, melynek megóvása, sokrétű funkcióinak megőrzése, termékenységének fenntartása nem csupán a földhasználó, hanem a társadalom hosszú távú érdeke. Magyarország területének közel 65 % -a, mintegy 6,4 millió ha alkalmas mezőgazdasági művelésre amivel az elsők között van Európában – a szántóterület aránya 4,5 millió ha. A talaj képes a többi természeti erőforrás (napfény, vízkészletek, biológiai erőforrások) hatását integrálni, ezzel életteret biztosítani számtalan élőlény számára. A talaj biztosítja a termőhelyet a természetes növényzetnek és a termesztett növényeknek, mivel képes víz, hő és tápanyag tárolására, lehetővé teszi a biomassza előállítását. A talaj gazdag állat-és növényvilágával a biodiverzitás fontos eleme. Képes a természetes, illetve az ember által okozott stressz hatások csökkentésére, mérséklésére, szűrőként védi a többi környezeti elemet a káros toxikus hatásoktól. Az előnyös hazai természeti adottságok miatt a kedvező talajok aránya jó, a nagy termőképességű talajok kiterjedése jelentős.
.
A talajt sokféle degradációs folyamat veszélyezteti, melyek bekövetkezhetnek természeti okok miatt, vagy az emberi tevékenység hatásaként. A legfontosabb degradációs folyamatok a következők: o o o o o o o
Erózió (vízerózió, szélerózió) Szervesanyag csökkenés Talajszennyezés Talajtömörödés, fizikai leromlás Biodiverzitás csökkenése Szikesedés Savanyodás
A mezőgazdasági művelés egyfelől hozzájárul a talajok fenntartható használatához, ugyanakkor az esetenként helytelen agrotechnika, tápanyag-utánpótlás és növényvédőszer használat, a mezővédő erdősávok kiirtása kedvezőtlen hatású lehet. Ezen folyamatok a talajtermékenység csökkenése mellett a mezőgazdasági termelés költségeinek növekedését, az ökológiai, vízháztartási (növekvő aszályérzékenység) körfolyamatok felbomlását, a kockázatos anyagok felhalmozódását (élelmiszerbiztonság), valamint a vizek, ivóvízbázisok elszennyeződését eredményezhetik. A mezőgazdaságilag hasznosított területből (6,4 millió ha) a veszélyeztetett területek nagyságrendje jelentős, bár ez a hajlamot jelenti, nem a tényleges károsodást. o o o o o o
2,4 millió ha savanyú kémhatású, vagy savanyodásra hajlamos, 2.3 millió ha erózió által veszélyeztetett, 1.4 millió ha defláció által veszélyeztetett, 1,0 millió ha a magas só és nátriumtartalommal terhelt, 1.2 millió ha kedvezőtlen altalajú, tömörödött 2.5 millió ha degradált szerkezetű
Az mezőgazdasági földhasználat, a növénytermesztés jelentős mértékben képes a talajt károsítani, ami természetesen visszahat a termesztés eredményességére. A talaj funkcióink fenntartása a talajt fenyegető veszélyek hatásának mérséklése a növénytermesztésnek is egyik fontos feladata. A növénytermelést korlátozó talajhibák közül a káros talajtömörödést, a talajszerkezet leromlását, a szervesanyag csökkenést, az eróziót, a helytelenül végzett talajművelés fokozhatja, de ugyanakkor okszerű, talajkímélő műveléssel ezek a degradációs folyamatok mérsékelhetőek. Néhány példa a helytelen növénytermesztési gyakorlat, talajt károsító művelés és a talajban, talajon végbemenő folyamatok összefüggéseiről. A vízerózió természetes folyamat: legfontosabb előidézői az intenzív esőzés, a domborzat, a talaj alacsony szervesanyag-tartalma, a takarónövényzet mennyisége és jellege. Ugyanakkor a vízeróziót fokozzák és felgyorsítják az olyan emberi .
tevékenységek, mint a nem megfelelő talajművelési technikák és termesztési módszerek, a hidrológiai feltételek megváltozása, az erdőirtás és a talaj elhanyagolása, illetve a műveléssel való felhagyás. Az eróziót kiváltó, erősítő tényezők között jelentős szerepet játszik a hegy-völgy irányú művelés és vetés, a felszínhez közeli tömődött eketalp réteg, a leromlott szerkezetű, elporosodott felszín, valamint az ezek következtében is bekövetkező szervesanyag csökkenés. A szélerózió elsősorban az Alföldön (pl. a Duna–Tisza közén, a Nyírségben), a vízerózió a középhegységek és a Dunántúli-dombság területén okoz károkat. Az évenként lehordott és a szél által elfújt humuszos feltalaj mennyiségét 80–110 millió m3-re becsülik, az ebből eredő szervesanyag-veszteség pedig meghaladja az 1,5 millió tonnát. A talaj tömődöttségét, a szerkezet leromlását a nehéz gépekkel végzett, sokműveletes, taposási kárt kiváltó talajművelés okozhatja. Talajaink fizikai szerkezetének leromlásához nagyban hozzájárultak a nagyüzemekben alkalmazott nagysúlyú erőgépek, munkagépláncok és szállítóeszközök. Hatásukra az ország területének jelentős részén a talaj felső rétege elaprózódott, tömörödötté vált, megváltozott a levegő- és víztartalma, csökkent termőképessége, leromlottak biológiai adottságai, a felszín az erózióra érzékennyé vált. A felszín alatti tömör záró réteg (eketalp, tárcsatalp) kialakulását a több éven keresztül, azonos mélységben végzett művelés, vagy/és a kedvezőtlen nedvességállapotú, túlzottan nedves talajon végzett művelés, idézi elő. A talaj tömörödésre való hajlamát befolyásoló talaj tulajdonságok a talaj fizikai félesége, szerves anyag tartalma, nedvesség állapota. Befolyásolják a tömörödést az éghajlati tényezők, úgymint nedvesedés-száradás, olvadás és fagyás). Kiválthatja, erősítheti, vagy mérsékelheti a talaj tömődöttségét többek között a talajhasználat, a termesztett növény, a talajművelés. A felszín közeli tömődött réteg kialakulása, a talaj „túlművelése” közvetlen kiváltója a szerkezet leromlásának, a felszín elporosodásának. A szélsőséges vízháztartási helyzetek fokozódását (aszály, belvíz) szintén erősíti a helytelen művelés hatására kialakult felszínhez közeli tömődött eketalp réteg, a leromlott szerkezetű, elporosodott felszín és az ezek következtében is bekövetkező szervesanyag csökkenés Mint a példákból is látszik, a talajműveléssel a talajt fenyegető veszélyek közül leginkább a talaj tömődöttsége, fizikai leromlása, a szerves anyag csökkenés és áttételesen az erózió és a defláció, illetve a szélsőséges vízháztartás kialakulása befolyásolható. A helytelen talajművelés, a talajhibák fokozódása súlyosbíthatja az aszálykárokat, de csapadékosabb időszakban a taposási károk növekedésével akár a belvíz megjelenésének veszélye is nőhet. .
A talajvédelem szempontjából alapvető jogszabály a 2007. évi 129. törvény a termőföld védelméről. A törvény meghatározza a gazdálkodók kötelezettségeit, így többek között előírja, hogy a földhasználó a termőhely ökológiai adottságaihoz igazodó talajvédő gazdálkodást vagy tevékenységet köteles folytatni. Pontosan meghatározza a talaj degradációs folyamatok mérséklése érdekében mik a teendők, az alábbiak szerint: 36. § (1) A földhasználó erózióval veszélyeztetett területen a víz- és szélerózió (a továbbiakban: erózió) megakadályozása érdekében köteles a) szántó művelési ágú földrészleten aa) a talajfedettséget szolgáló növényeket termeszteni, és ab) olyan művelési módot alkalmazni, amely a talaj szerkezetességének megóvásával, a talajtömörödés megakadályozásával, megszüntetésével elősegíti a csapadékvizek talajba jutását, és/vagy ac) szintvonalas művelést folytatni; b) ültetvény területen ba) szintvonalakkal párhuzamos irányú telepítést végezni, vagy bb) a sorközök fedettségét gyepesítéssel, talajtakarással biztosítani; c) rét, legelő (gyep) művelési ágú földrészleten ca) fokozott gondot fordítani a talajt kímélő legeltetésre, valamint cb) ahol a gyeptakaró a talajvédelem követelményeinek nem felel meg, azt felújítással helyreállítani. (2) Amennyiben az (1) bekezdésben írt kötelezettségek teljesítése sem alkalmas az erózió megakadályozására, úgy a földhasználó köteles a) a művelési ágat megváltoztatni, vagy b) gyep-, cserje- és erdősávot létesíteni, vagy c) talajvédelmi műszaki beavatkozásokat, valamint létesítményeket alkalmazni. (3) Az erózió elleni védelmet nyújtó terepalakulatokat, gyep-, cserje- és erdősávokat meg kell őrizni. 37. § A savanyú vagy a savanyodásra hajlamos talajokon a termesztett növény igényére tekintettel a) nem savanyító hatású műtrágyát kell használni vagy a savanyító hatású műtrágyát megfelelő meszező anyaggal együtt kell alkalmazni, b) mésztrágyázást vagy c) talajjavítást kell végezni. 38. § A szikes talajokon tilos olyan talajművelést folytatni, amely a talaj minőségének további romlásával járhat. Az egyéb talajokon olyan minőségű öntözővíz használható, továbbá bármely tevékenység csak úgy folytatható, amely másodlagos szikesedés előidézésével nem jár. 39. § (1) A földhasználónak a) a talajkímélő művelési módok alkalmazásával, b) vetésváltás alkalmazásával, c) másodvetésű vagy köztes növény termesztésével, .
d) a tarlómaradványok hasznosításával, e) szerves anyagok kijuttatásával, f) a humuszos termőréteg megőrzésével kell gondoskodnia a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzéséről. (2) Ha e törvény másként nem rendelkezik, tilos a talaj humuszos termőrétegének eltávolítása. 40. § A talaj tömörödésének megelőzésével vagy megszüntetésével meg kell akadályozni a káros vízbőség vagy belvíz kialakulását. Amit a talajról feltétlenül tudni kell A talaj művelhetőségének megítéléséhez, a helyes művelési mód kiválasztásához feltétlenül szükséges néhány talajfizikai, vízgazdálkodási és talajkémiai paraméter ismerete, annak vizsgálata a gazdálkodó területén. A talaj három legfontosabb fizikai tulajdonsága a talaj szemcseösszetétele (mechanikai összetétel, fizikai talajféleség), a talaj szerkezete, a talaj porozitás viszonyai. A talaj fizikai félesége, textúrája stabil tulajdonság, mely a művelés hatására nem változik, de a művelési mód kiválasztását jelentősen befolyásolja. A textúrát, a fizikai féleséget a talaj szemcseösszetétele, azaz a homok, iszap és agyag frakció aránya határozza meg. Vizsgálata, a leggyakrabban az Arany féle kötöttségi szám mérésével történik, ami tájékoztató eredményt ad, mivel eredetileg a talaj megműveléséhez szükséges vonóerő szükséglet kifejezésére dolgozták ki, de ismerete fontos. A szemcseösszetétel (mechanikai elemzés) részletes meghatározása, elég bonyolult, hosszadalmas laboratóriumi vizsgálat, de lehetőség van a leiszapolható rész (agyag+iszap frakció), illetve a talaj higroszkóposságának, vagy kapilláris vízemelésének meghatározására is. Az 1. táblázatban ezeknek a paramétereknek az értékelését, a közöttük fennálló összefüggést mutatjuk be. 1. táblázat A talaj kötöttségét kifejező paraméterek Fizikai féleség Arany-féle kötöttség Durva homok <25 Homok 25-30 Homokos 31-37 vályog Vályog 38-42 Agyagos 43-50 vályog Agyag 51-60 Nehéz agyag >60
Leiszapolható rész 0-10 11-20 21-35
Higroszkóposság Kapilláris vízemelés 0-0,5 0,6-1,0 >300 1,1-2,0 250-300
36-60 61-70
2,1-3,5 3,6-5,0
150-250 75-150
71-80 >80
5,1-6,0 >6,0
40-75 <40
A talaj fizikai félesége egyszerű módon, a tábla szélén is meghatározható, egy diónyi talaj morzsolásával, majd gyúrásával, nedvesen történő alakításával a 2. táblázatban foglaltak szerint. .
2. táblázat A talaj fizikai féleségének helyszíni meghatározása Fizikai talajféleség Homok
Homokos vályog
Vályog
Agyag
Ujjunk között morzsolva Gyúrva szárazon és nedvesen éles diónyi mennyiséget felületet érzünk tésztaszerűvé gyúrva golyót formálni nem lehet, repedezik apró szemcséjű homok golyót lehet formálni mellett, finom porszerű, belőle, de hengerré nem vizesen sima felületű sodorható alkotórészek találhatók csak finom, porszerű golyóvá és hengerré részecskét érzünk, vizesen alakítható, de gyűrű nem érdes, csúszós felületű alakúra hajlítani nem lehet szárazon nehezen golyó, henger, sőt gyűrű nyomható szét, nedvesen formálható belőle síkos, csúszós
A talaj a művelés szempontjából tehát lehet laza kötöttségű, ide tartoznak a durva homok, homok és homokos vályog textúrájú talajok, melyeknek Arany féle kötöttsége kisebb, mint 38 és a leiszapolható rész kevesebb, mint, 35. A középkötött talajoknak az Arany féle kötöttsége 38-50, leiszapolható része 36-70 közötti, ide sorolhatók a vályog és agyagos vályog talajok. Az 51-60 közötti Arany-féle kötöttségi szám és a 70-80 % közötti leiszapolható rész a kötött, agyag talajokra jellemző. A nehéz agyag, erősen kötött talajok Arany féle kötöttsége nagyobb, mint 60, leiszapolható része pedig több, mint 80 %. A különböző kötöttségű talajok művelhetősége erősen függ a nedvességtartalomtól, így a laza talajok viszonylag jól, károkozás nélkül művelhetők mind száraz, mind nedves állapotban, bár ez utóbbi esetben már számolni kell kisebb szerkezet károsítással. A középkötött talajok művelésére a nyirkos állapot a legkedvezőbb, mind száraz, mind nedves állapotban kárt okozhatunk a talaj szerkezetében. A kötött és erősen kötött talajok művelés szempontjából kedvező nedvesség tartalmának eltalálása már sokkal nehezebb, mivel ez egy viszonylag szűk tartomány és rövid ideig tart. Ezért nevezik ezeket a „perc talajoknak”, mivel művelésük mind száraz, mind nedves állapotban nehéz, energia igényes, egyben komoly szerkezetleromlást okozhat. Az elemi talajszemcsék (mechanikai frakciók) a talajok jelentős hányadában természetes állapotban nem külön–külön, hanem szerves és ásványi kolloidokkal összeragasztva, aggregátumokat, ún. szerkezeti elemeket alkotva találhatók a talajokban. A szerkezeti elemek kifejezettsége, alakja, nagysága és állandósága jellemző a talajképződési folyamatokra, tehát fontos típusbélyeg („genetikai talajszerkezet”). A felső talajréteg szerkezeti állapota, a szerkezeti elemek vízzel és művelő-eszközökkel szembeni ellenállósága a talaj agronómiai értékének, termékenységének fontos jellemzője („agronómiai talajszerkezet”). A talajszerkezet képződése, morfológiai jellemzői, valamint vízzel és mechanikai hatásokkal .
szembeni érzékenysége, stabilitása, a talaj mechanikai összetételétől, a szervetlen és szerves kolloidok (agyagásványok, humuszanyagok) mennyiségétől és minőségétől a talaj biológiai aktivitásától, valamint az emberi beavatkozásoktól (földhasználat, talajművelés) függ. A talajtermékenység alapfeltétele víz, levegő és felvehető növényi tápanyagok jelenléte a talajban, amihez az kell, hogy a különböző méretű elemi szemcsék és – „belső porozitással” is rendelkező – aggregátumok megfelelő arányban és térbeli elrendeződésben forduljanak elő, változatos méretű pórusrendszert kialakítva. A talaj lehet szerkezet nélküli, gyengén, közepesen és erősen szerkezetes. A talaj agronómiai szerkezete az alábbiak szerint csoportosítható: rög (>10 mm), morzsa (0,25-10 mm), por (<0,25 mm). A talajok szerkezetét meghatározza a csoportok aránya, így a legjobb szerkezetű talajokban a morzsa aránya meghaladja a 80 %-t, jó szerkezetű talajokban 70-80 %. Az agronómiai szerkezet kialakításában jelentős szerepe van a talajművelésnek, helyes, talajkímélő műveléssel növelhető a morzsa frakció aránya, míg egy elporosodott, szerkezet nélküli talajról biztosan állítható, hogy túlművelték. A talaj vízgazdálkodási tulajdonságainak, melyet alapvetően a szemcseösszetétel határoz meg, ismerete szintén fontos a megfelelő, talajkímélő művelés megválasztásához, a klímakárok enyhítéséhez. A vízgazdálkodási tulajdonságok, a talaj vízkapacitási értékei meghatározzák, hogy a talaj mennyi vizet képes befogadni, tárolni, milyen a vízvezető, víznyelő képessége. Az értékek jellemezhetőek az ún. pF görbével, mely a mechanikai összetételből számítással, vagy bolygatatlan szerkezetű talajmintából méréssel határozható meg. Szintén stabil, hosszú távon állandó jellemzője a talajoknak. Várallyay György munkatársaival a talajokat 9 vízgazdálkodási kategóriába sorolta, az igen nagy víznyelésű és vízvezető képességű gyenge vízraktározó képességű, igen gyengén víztartó talajoktól az igen gyenge víznyelésű, szélsőségesen gyenge vízvezető képességű, igen erősen víztartó, igen kedvezőtlen, extrémen szélsőséges vízgazdálkodású talajokig. Az elemi szemcsék és szerkezeti elemek között alakul ki a talaj pórusrendszere. Ennek legfontosabb jellemzője a pórusok össztérfogata (összes porozitás), méret szerinti megoszlása (differenciált porozitás), alakja, térbeli elrendeződése (architektúrája), a pórustér folyamatossága. A pórusokat víz és levegő tölti ki. Az, hogy mennyi a hézag a talajban erősen függ agronómiai állapotától, de nem kedvező sem a túlzottan laza, sem a tömődött állapot. A szabadföldi vízkapacitásig vízzel telített talaj levegőtartalma a fizikai féleségtől és a tömődöttségtől függően 0-40 térfogat % között változhat. Az 5% alatti érték kedvezőtlen, mert nem biztosítja a növények gyökerei számára szükséges levegőt. Optimális a 15 % körüli érték. Természetesen a talaj relatív levegő tartalma, levegőkapacitása műveléssel befolyásolható. A talaj számtalan élőlénynek ad helyet a baktériumoktól, a mikroszkopikus gombákon keresztül a fonálférgeknek, ugróvillásoknak, gilisztáknak és a talajlakó rágcsálóknak. A biológiai sokszínűség, az egészséges talajélet szorosan összefügg a talaj .
állapotával. Az aerob mikroszervezetek szerves anyag lebontó tevékenysége pl. csak megfelelően levegőzött talajban lehetséges, tehát a talaj erőteljes tömörödése gátolja működésüket, ugyanakkor a gyakran forgatott, erősen szellőztetett talajban fokozott a működésük, ami a humuszanyagok bontásával, a humusztartalom csökkenésével jár együtt. A földigiliszták jelentős szerepet játszanak a növényi és állati maradványok elfogyasztásával, azok bélrendszerükben történő bontásával a tápanyagok feltáródásában, ugyanakkor átforgatják, lazítják a talajt. Tevékenységükkel segítik a csapadék mélyebbre jutását is. A földigiliszták számára megfelelő nedvességállapotú, laza, lehetőleg takart felszínű, nem túlművelt talajállapotra van szükség. A földigiliszták tevékenységét, elszaporodását elősegíti a kedvezően lazult talaj, istálló-, zöldtrágya, tarlómaradványok rendszeres talajba juttatása, a kímélő talajművelés. Tömődött, kiszáradt, elporosodott talajban számuk erősen lecsökken. Talajhibák, melyeket a talajművelés okozhat, fokozhat A talajt fenyegető káros folyamatok közül napjainkban az egyik legjelentősebb a talajtömörödés, fizikai leromlás. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának Világ Globális Talajdegradációs Felmérése adatai alapján Európában a talajok 33%-a tömörödött. A felmérés során a talaj fizikai degradációjának különböző formái (kérgesedés, cserepesedés; tömörödés; szikesedés miatt leromló talajszerkezet, belvíz) is felmérésre kerültek. Az okokat elemezve megállapították, hogy az erdőirtások, a túllegeltetés, a kizsarolás, az ipari és bányászati tevékenység, valamint az ésszerűtlen földhasználat bizonyult legjelentősebbnek. Magyarországon az intenzív, nagyüzemi mezőgazdaság térnyerése, a nagyméretű táblákon használt nehéz erőgépek és gépsorok, a sokmenetes talajművelés vezetett a talajok nagy részénél a tömörödés kialakulásához, valamint a szerkezet leromlásához. A talajszerkezet leromlásának káros ökológiai és növénytermesztési következményei igen sokrétűek, a talaj egyre erősödő érzékenysége tömörödésre, cserepesedésre, kedvezőtlen pórusviszonyok kialakulása a talaj vízháztartásának szélsőségessé válása, tápanyag-feltáródási és tápanyag-felvételi nehézségek, a különböző agrotechnikai műveletek megfelelő minőségű elvégzésére alkalmas talajnedvesség állapot lerövidülése („perc talajok”), a talajművelés energiaigényének fokozódása. A tömörödés az arra érzékeny talajoknál természetes folyamatok hatására is kialakulhat. Ilyen természetes folyamatok a nagy intenzitású csapadék (zápor), a felszíni lefolyás, a vízborítás (belvíz). Tömörödésre hajlamossá teszik a talajokat egyes kémiai tulajdonságok, mint a szikesedés, alacsony szerves-, és szervetlen kolloid tartalom, valamint fizikai tulajdonságok, mint a szélsőséges mechanikai összetétel, kedvezőtlen talajszerkezet, vagy a sekély termőréteg. Milyen paraméterekkel jellemezhető a talaj tömődöttsége, mikor beszélhetünk tömörödött talajról? A talajoknak fontos jellemzője a térfogattömeg, a pórustérfogat és a talajellenállás. Ezek azok a paraméterek, amikkel a talajok fizikai állapota, tömődött, vagy laza volta jellemezhető. A tömődöttség megállapításához ismerni kell az adott talajra jellemző térfogattömeg és összporozitás értéket. A kedvezően laza .
talajok térfogattömege 1,2-1,5 g/cm3. Amennyiben a talaj térfogattömege >1,6 g/cm3 tömődött talajról beszélünk Amennyiben az összporozitás >40, feltételezhető, hogy a talaj tömődött. A talajellenállás a helyszínen mérhető penetrométerrel. Nagyon fontos, hogy a méréskor a talaj kedvező nedvességi állapotban legyen. Általánosságban elmondható, hogy tömődött rétegre utal, amennyiben két réteg között a mért ellenállás különbsége nagyobb, mint 6 kg/cm2. Milyen módon mutatkozik meg a tömörödés a szántóföldön, mik a látható jelei? Tömődött talajba a víz nehezebben szivárog be, hosszabban pang a csapadék a felszínen, ezért ezeken a területeken könnyebben alakulnak ki belvíz foltok és azok nehezebben szűnnek meg. A növények gyökerét vizsgálva látható, hogy azok a tömődött réteg határán nem lefelé, hanem vízszintesen nőnek. A művelés hatására a talaj nem morzsás, hanem rögös, hantos lesz, ami nehezíti a jó minőségű magágy készítést. A rögösödés megszüntetése érdekében végzett mechanikai aprító műveletek viszont a talaj szerkezetének leromlásához, a felszíni talajréteg elporosodásához vezetnek. A helytelen művelés következtében kialakult eketalp réteg feletti leromlott, porosodott szerkezet nélküli feltalaj például a csernozjom talajoknál a deflációs károk jelentős növekedéséhez vezetett. A csapadékhiány, az aszály hatása előbb és látványosabban jelentkezik, a növények előbb kókadnak, hervadnak a vízhiánytól. A talajba juttatott szerves anyagok (tarlómaradványok) lebomlása lelassul, esetenként a tömör rétegben megmaradnak. Összességében megállapítható, hogy tömör talajon csökken a talaj termékenysége, csökken a termés mennyisége, költségesebbé válik a talajművelés a nagyobb vonóerő igény miatt, erőteljesebben jelentkezik a szélsőséges vízháztartási helyzetek (aszály, belvíz) hatása. Tömörödést okoz a nedves talajon, nagy gépekkel végzett munka, amikor a művelő elemek is kenik, gyúrják a talajt. A taposási eredetű tömörödés már a felszínen jelentkezik, de 30-50 cm mélyre is terjedhet. A talaj rendszeresen azonos mélységű művelése akár ekével, akár tárcsával történik művelőtalp tömörödést okoz. Ez a fajta tömörödés a felszínen nem látható. A megjelenés mélysége attól függ, milyen mélyen végzik a talajművelést. Az eketalp réteg a szántott réteg alatt, a szántás mélységétől függően alakul ki, általában 20-35 cm között. Vastagsága változó, a károsodás mértékétől függően 2-10 cm. A tárcsatalp réteg sekélyebben, 6-18 cm mélységben alakul ki, a tárcsa rendszeres, ugyanazon mélységben történő használata nyomán. A tömör réteg vastagsága nagyon fontos mutató, mivel egy keskeny, néhány cm-es rétegen áthatolnak a gyökerek és a vizet is átengedi. Az 5-10 cm vastagságú tömődött eketalp réteg már súlyos talajhibának minősül. A művelés hatására tömődött talajon, a vízáteresztést korlátozó talajréteg jelenléte esetén káros víztöbblet alakulhat ki. A talaj felszínén vagy a talajszelvényben nem nagy mélységben kialakuló tömődött réteg nemcsak a gyökerek zavartalan .
mélyre hatolását akadályozza, hanem szélsőséges vízháztartást idéz elő. A gyakran szinte teljesen vízzáró szintek feletti vékony talajréteg már viszonylag kis mennyiségű csapadék esetén is telítődik, sőt túltelítődik vízzel, felszínén tócsák, vízállások keletkeznek, benne a levegőtlenség miatt gátolt a növények zavartalan fejlődése. A csapadék vagy az öntözővíz értékes hányada a felszínről elpárolog vagy elfolyik, a sekély rétegben tárolt kis mennyiségű víz pedig csak átmenetileg fedezi a növények vízellátását, azok már viszonylag rövid csapadékmentes periódus után is szárazságtüneteket mutatnak. A tartósan a talaj felszínén pangó víz, lerontja annak szerkezetét, eliszapolja a talajt. Lejtős területen megnő az erózió kialakulásának veszélye, mivel az eliszapolódott szemcséket könnyebben lehordja a felszínen lefutó víz. Ha javítjuk a beszivárgás feltételeit, akkor nemcsak a növények vízellátása válik hosszabb időre biztosítottá, hanem csökkennek az eróziós károk, lényegesen kevesebb felszíni vizet kell elvezetnünk, sőt esetleg egyáltalán nem lesz szükség erre. A víz- és szélerózió természetes hatásokra lejátszódó degradációs folyamat, melyet az emberi beavatkozások, a talajok helytelen művelése jelentős mértékben felerősíthet. A vízerózió kiváltó tényezője a felszínre jutó csapadék, melynek erőssége, hossza, a cseppek nagysága mind fontos tényező, de emberi tevékenységgel nem befolyásolható. Az erózió mértékét befolyásoló talajtani paraméterek a talaj vízgazdálkodása, szerkezete, a felszín érdessége, melyek a talajműveléssel egyaránt változhatnak kedvező, vagy kedvezőtlen irányba. Megfelelő talajműveléssel, a talaj szerkezetének védelmével, megfelelő laza talajréteg kialakításával az erózió mértéke csökkenthető. A növényfedettség biztosítása rendkívül fontos az erózió veszélyeztetett területeken, különösen a tavaszi időszakban. A rendelkezésre álló mérési adatok alapján megállapítható, hogy Magyarország területének 9,3 %-a gyengén, 9,6 %-a közepesen, 6 %-a erősen erodált. Közel egymillió hektáron károsít a szélerózió, s hasonló nagyságú területeket érint a szedimentáció. Becslések szerint a lejtős területekről lehordott és a szél által elfújt humuszos feltalaj évi átlagban mintegy 80–110 millió m³, az ezáltal bekövetkező veszteség pedig mintegy 1,5 millió tonna szerves anyag, 0,2 millió tonna nitrogén, 0,1 millió tonna foszfor és 0,22 millió tonna kálium. A felszíni lefolyással lehordott talaj, valamint szervesanyag- és tápanyagtartalmának egy része a szedimentációs területeken halmozódik fel, más része a felszíni vizekbe jut. Ez egyrészt a vízfolyások, csatornák, tavak, tározók fokozott mértékű feliszapolódásához vezet, korlátozza azok funkcióképességét, növeli karbantartási költségeit, s fokozza az árvíz- és belvíz-veszélyt az egész vízgyűjtőterületen. Másrészt gyakran jelent tápanyag- és szennyezőanyag-terhelést. A szélerózió kiváltó tényezője a szél, de kialakulását befolyásolja a talaj néhány fontos tulajdonsága, így szemcseösszetétele, szerkezete, szervesanyag tartalma, a felszín borítottsága. A szélerózió hatására vékonyodik a termőréteg, csökken a talaj termékenysége, romlik víztartó képessége, nő az aszályérzékenység. Szélerózióra leginkább a homoktalajok érzékenyek, de a helytelen művelés következtében elporosodott felszínű csernozjomok is erősen kitettek a szél erejének.
.
A talaj humusztartalmának változása minimális, azonban. hosszabb időszakot vizsgálva megfigyelhetők kedvezőtlen folyamatok, mind a humusz mennyiségének, mind minőségének alakulásában. A talaj humusztartalmának változására elsősorban a talajművelés rendszerének, másodsorban a trágyázásnak, harmadsorban pedig a vetésforgónak van hatása, mert a talajművelés-trágyázás-vetésforgó minden növénytermesztési rendszerben önálló és egymással összefüggő egységként jelentkezik, így jelentősen befolyásolja a humusztartalmat is. Az üvegházhatást okozó gázok közül a levegő széndioxid tartalmának növekedéséért a mezőgazdaság is felelős, például az erdőirtásokkal, a növényi maradványok elégetésével. A talaj művelése során, különösen az elmunkálatlan talajfelszínből a mikrobiális tevékenység következtében felszabaduló széndioxid a légkörbe jut, ezzel csökken a talaj széntartalma. A talaj szénvesztését (egyben szervesanyag csökkenését) és annak a klímára gyakorolt hatását az utóbbi évtizedekben kezdték vizsgálni. Ugyanakkor a természetes növénytakaró és a termesztett növények fontos szerepet töltenek be a légköri széndioxid lekötésében. A talaj fizikai állapotának vizsgálata A talaj fizikai, kémiai tulajdonságainak, a felvehető tápanyagok mennyiségének megismeréséhez feltétlenül szükség van a területről szakszerű mintavételből származó talajminták laboratóriumi vizsgálatára, azonban a gazdálkodónak rendelkezésére állnak viszonylag egyszerű módszerek, - melyek ráadásul olcsó eszközökkel elvégezhetők, - amikkel a helyszínen győződhet meg talajai fizikai állapotáról. Természetesen a gazda tábláit járva eszköz nélkül is megfigyelhet néhány dolgot, így a talaj elhanyagoltságára, helytelen művelésére utal, ha a talaj a művelés során rögösödik, esetleg porosan esik szét, akkor is, ha azt megfelelő nedvességi állapotban végzik; ha csapadék hatására eliszapolódik, kiszáradáskor kérgesedik. A kérgesedésre, cserepesedésre különösen érdemes odafigyelni, hiszen ez a jelenség figyelmeztető jel a szerkezetpusztulásra. Ugyancsak kedvezőtlen talajállapotot jelez, ha a csapadékvíz megáll a felszínen, nem tud a talajba szivárogni. A lazult réteg mélységének, a tömődöttség megjelenési mélységének megállapítására, a lazultság állapot mérésére alkalmas az ún. pálcaszonda. Ez az egyszerű eszköz tulajdonképpen egy kihegyezett fémpálca, mely készen is kapható, de könnyen előállítható egyénileg is. A pálcaszonda 100-120 cm hosszú, 8-9 mm átmérőjű, hegyes végű, a száron 5 cm-ként jelölés van rajta. Mivel könnyen elfér az autóban, érdemes a gazdának mindig magával hordani. Mikor javasolt használni az eszközt, elvégezni a vizsgálatot? Évente két időpontban szinte kötelező jelleggel, mégpedig betakarítás után, mikor a sekély tarlóhántás már megtörtént (2-3 hét elteltével). Az eredmény alapján eldönthető, hogy milyen további művelésre lehet szükség a területen. A vetés utáni ellenőrző mérés arról informálja a gazdálkodót, hogy megfelelő volt–e a vetést megelőző talajművelés, eléggé laza-e a talaj a növény gyökerének a fejlődéshez. Amennyiben a tenyészidőszak alatt .
bármilyen, a talaj kedvezőtlen fizikai állapotára utaló jelenséget tapasztal a gazda (hőségben erősen kókadnak a növények, nem fejlődnek megfelelően) érdemes az adott területet megvizsgálni a pálcaszondával. A vizsgálathoz a szondát közepes erővel, lassan kell a talajba nyomni, ahol megakad, nem megy tovább, az a tömődött réteg megjelenésének határa. Ekkor a pálcát kihúzzuk a talajból, a jelöléseket megszámolva megállapítható, hogy milyen mélységig laza a talaj. Érdemes ezután még egyszer lenyomni, megpróbálva áttörni a tömődött réteget, amivel annak vastagsága, illetve egy esetleges második tömődött réteg is megfigyelhető. A tábla talajának jellemzésére javasolt a területről térképet készíteni, amelyen bejelölhető a mérések eredménye, így az egész tábláról képet kaphatunk, ráadásul a legközelebbi méréskor nagyjából ugyanoda tudunk visszamenni. Amennyiben a teljes területet akarjuk jellemezni, ellenőrizni, a méréseket a tábla két átlója mentén, 20-25 lépésenként javasolt elvégezni. A pálcaszondával végzett méréseket az alábbiak szerint értékelhetjük: Igen jó az állapot, megfelelő a laza talajréteg vastagsága, ha legalább 40 cm mélységig könnyen lenyomható az eszköz. Jó az állapot, ha 30-35 cm a laza talajréteg vastagsága, bár az eredmény a termesztendő növénytől is függ, gabonáknak jó, de kapásoknál meggondolandó, hogy bevessük-e a mélylazítót. Közepes állapotról beszélhetünk 20-25 cm közötti lazult talajréteg esetén, bár ilyenkor aszályos időben már jelentkezhetnek problémák. Kedvezőtlen a talaj állapota, ha a tábla bármely részén csak igen sekélyen, maximum 10-20 cm-ig tudjuk lenyomni a szondát. A mérések eredménye alapján eldönthető, hogy a talajelőkészítés során milyen mélységű művelésre van szükség. Igényes gazdálkodó a pálcaszondás mérés mellett, azt kiegészítve ásópróbát is végezhet a területén. Ezzel a vizsgálattal 25-30 cm mélységig meggyőződhet a talaj szerkezetességéről, nedvességéről, a tömör réteg mélységéről, mégpedig igen egyszerűen, egy közönséges ásó segítségével. A mérést a pálcaszondás méréssel egy időben kell elvégezni. Javasolt azokra a helyekre koncentrálni, ahol valamilyen probléma jelentkezett, így a forgók helyén, belvizes foltok helyén, ahol korábban induló száradást tapasztaltunk, stb. A mérési helyeket és a tapasztalatokat szintén érdemes a tábla térképén rögzíteni. A vizsgálatot úgy kell elvégezni, hogy az ásó hegyével körbe rajzolunk egy négyzetet, majd ezt körbevágjuk és kiemeljük a talajból. A mintában vizsgálni kell a talaj szerkezetességét, a tömörödést, annak megjelenési mélységét, a talaj nedvességtartalmát, milyen mélységig nyirkos, a mélységgel nő, vagy csökken a nedvességtartalom. Természetesen vizsgálható egy ásónyomnyi talajréteg, de amennyiben szükséges, két-három ásónyomnyi mélységbe is érdemes lemenni, hogy megállapítsuk van-e tömődött eketalp réteg. A vizsgálatot az alábbiak szerint értékelhetjük: Jó a talaj állapota, ha a minta teljes mélységében morzsás a talaj, tömődött réteget nem találtunk, jól láthatók az állati tevékenység nyomai, a gilisztajáratok. .
Közepes a talaj állapota, ha a szerkezeti elemek nyomásra nem morzsákra, hanem kisebb rögökre esnek szét, de tömődött réteget nem találunk és gilisztajáratok is előfordulnak. Kedvezőtlen a talajállapot, ha a mintában erősen tömődött réteget találunk, elbomlatlan tarlómaradványok vannak a talajban, ellenben gilisztajáratot nincsenek. Kedvezőtlen állapotra utal az is, ha a talaj felső rétege szerkezet nélküli, erősen elporosodott. A talajszerkezet állapotát az esetleges degradáció mértékét is megállapíthatjuk ebben az időszakban, amennyiben összehasonlítjuk a mintában talált rög, morzsa, porfrakció arányát. A vizsgálathoz egy ásónyom mélységű talajmintát kiemelünk, majd azt egy kartonlapra kb. egy méter magasról leejtjük. A szerkezeti elemekre szétesett talajt frakciók szerint szétválasztjuk, mégpedig legalább három részre, úgymint rög, morzsa, por. A kísérlet eredményét a következők szerint értékeljük: Jó szerkezetű a talaj, ha a frakciók közül a morzsa aránya a legnagyobb, kevesebb a por és a rög. Közepes a talaj szerkezeti állapota, ha a frakciók aránya nagyjából azonos. Ebben az esetben a gazdálkodónak már számot kell vetni, hogy hogyan tudna javítani a talaj minőségén, milyen változtatásokra lenne szükség a talajművelésben. Ekkor még könnyen helyreállíthatók a helytelen művelés okozta talajhibák. Rossz talajállapotra, a talajszerkezet leromlására utal, ha a mintában kevés a morzsa, nagy a por, vagy a rög frakció aránya. Amennyiben a gazdálkodó ezt tapasztalja, itt az idő, hogy változtasson a művelésmódon, nagyobb figyelmet fordítva arra is, hogy a művelést megfelelő nedvességállapotú talajon végezze. A művelhető állapot elbírálásához egy maroknyi talajmintára van szükség. Amennyiben a tenyerűnkben a talaj könnyen gyúrható, a kezünk sáros lesz a próba folyamán, akkor a talaj nedves, nem alkalmas szántásra, tárcsázásra, mert tömörödni fog, legfeljebb késes kultivátor használata javasolható. Ha a minta kezünkben jól porhanyítható, nem hagy sáros foltot, akkor a talaj nyirkos, ez a művelésre a legkedvezőbb állapot. Amennyiben a minta poros, vagy rögös, nem porhanyítható, akkor a talaj száraz, ilyenkor csak olyan eszközt szabad használni, ami nem rögösít. Amikor a talaj száraz, összeáll, tömör, nehéz még mintát is venni, akkor feltétlenül kerülendő a szántás, inkább tárcsázni, kultivátorozni kell, a felszín gyors lezárásával. A talajművelés hatékonyságáról, a talaj lazultságáról de esetenként még kémiai állapotáról (esetleges szikes réteg megjelenése) kaphatunk információt, ha megvizsgáljuk a termesztett növények gyökérzetét, növekedési irányát, a mélységet, ameddig terjeszkednek. A vizsgálathoz ásó segítségével kell kiásni a növényt és tanulmányozni a gyökerek hosszát, elágazódását, növekedési irányát. A vizsgálat elvégzésére a tenyészidőszak közepe ajánlott, mivel ekkor következtethetünk leginkább a talajok állapotára, a gyökerek növekedéséből. A vizsgálat értékelése: Megfelelően laza, jó talajállapotot mutatnak a mélyre lehatoló, a növényre jellemző kiterjedésű gyökerek. .
Közepes, egyenetlen a talajállapot, ha a gyökerezés mélysége, vagy a gyökérzet kiterjedése vegyes képet mutat. Egyértelműen rossz a talajállapot, ha a gyökerek sekélyen helyezkednek el, oldalirányban terjeszkednek. A gyökérzet vizsgálata mellett van még egy módszer, amivel a talaj biológiai aktivitása becsülhető, ez pedig a talajban található giliszták számának megállapítása. A számolást a talajművelést követő egy-két héten belül kell elvégezni, mégpedig úgy, hogy kiveszünk a talajból egy ásónyom mélységű mintát, azt kartonlapra tesszük, kézzel porhanyítjuk, szétmorzsoljuk, majd kiszedegetjük a gilisztákat. Amennyiben könnyen kiemelhető a talaj, egy ásónyi mintában legalább 5-6 földigilisztát találunk, az azt mutatja, hogy mind a talaj szerkezete, mind biológiai aktivitása kedvező, jó. Ha már maga az ásás is nehezen megy, a kiemelt minta tömődött, benne egyáltalán nem található földigiliszta, vagy csak nyugalmi állapotban, az arra utal, hogy bizony probléma van a talaj biológiai aktivitásával.
1. kép Biológiailag aktív talaj Talajművelési rendszerek A talajművelési rendszer: egy meghatározott területen egy vagy több növény sikeres és gazdaságos termesztéséhez szükséges talajművelési eljárások összessége. Kialakítását meghatározza a növény igénye, a termőhelyi viszonyok, a rendelkezésre álló erő- és munkagépek, a talajvédelmi feladatok, a növényi sorrend, valamint a trágyázási és gyomirtási rendszerek. A talajművelési rendszer elemei a tarlóhántás, az alapművelés, ennek elmunkálása, a magágykészítés és a vetés utáni elmunkálás. A tarlóhántás a betakarítás után a tarlón végzett sekély talajmunka (max. 10 cm), melynek célja a tarlómaradványok sekély talajba keverése, a talaj nedvességtartalmának megőrzése, a talaj biológiai aktivitásának fokozása, a talaj hőforgalmának szabályozása, gyomszabályozás, gyomirtás. A tarlóhántást a betakarítás után lehetőleg azonnal el kell végezni, de a lazítással egy menetben, vagy közvetlenül utána tömöríteni szükséges, a hántott .
tarló ápolása nagyon fontos a gyomok és az árvakelések megjelenése miatt. Az alapművelés célja a növény igényének megfelelő fizikai állapot kialakítása. Az alapművelés elmunkálása rendkívül fontos a talaj nedvességtartalmának megőrzése érdekében. Nagyon fontos, hogy ne romoljon az alapműveléssel elért talajállapot, ne keletkezzen taposási kár, ne hozzuk felszínre a tarlómaradványokat. A magágykészítés célja, hogy a kelő növény számára megfelelő morzsás szerkezetű talajt biztosítsunk. A vetés utáni elmunkálás feladata a magvak betakarása, a talaj magvakhoz való nyomása, a magágy felszínének tömörítése. Végezhető a vetéssel egymenetben, ill. külön munkaműveletben. Az alkalmazott talajművelési rendszer befolyásolja a talaj minőségének alakulását, felerősítheti a talajdegradációs folyamatokat, de mérsékelheti, jobb esetben javíthatja, ellensúlyozhatja azok hatását. Az irodalomban és ezzel együtt természetesen a gyakorlatban is megkülönböztetik a hagyományos és a talajkímélő művelési rendszereket. Hagyományos talajművelésről beszél az irodalom, amikor a teljes felület megmunkálása ekével történik. A növényi maradványoktól mentes talajfelszín kitett az eróziónak és a deflációnak. A hagyományos talajművelési rendszer tipikusan sokmenetes és a növények kívánta talajállapotot az ésszerűnél nagyobb idő-, energiaés költségfelhasználással éri el. A huszadik század második felében a talajtannal, talajvédelemmel foglalkozó kutatók részéről egyre nagyobb figyelem fordult a talajpusztulás megakadályozása felé ezzel egyidejűleg a talajművelésben is újszerű irányzatokat dolgoztak ki. Előtérbe kerültek a talaj minőségét, fizikai állapotát kevésbé károsító eljárások, kidolgozták a minél kevesebb taposási kárral járó talajművelési rendszereket. Ezeket talajkímélő művelési rendszereknek nevezték, megkülönböztetve a hagyományos talajműveléstől. A gyakorlatban ezek a rendszerek elsőként az USA-ban terjedtek el. A hazai mezőgazdasági gyakorlatban még ma sem általánosan alkalmazzák őket, pedig a talajkímélő művelési rendszerek elősegítik a talaj szerkezetének megőrzését, csökkentik a vízveszteséget, ezzel az aszálykárokat, segítik a talaj tápanyagainak a megőrzését, valamint nem elhanyagolható szempontként alkalmazásukkal csökkenthető a gazdálkodás idő-, energia és költségigénye. Talajkímélő művelési rendszerek a következők: minimális művelés (minimum tillage), talajvédő művelés (conservation tillage), talajtakarásos művelés (mulch tillage), csökkentett művelés (reduced tillage), direktvetés (no tillage). A minimális művelés lényege, hogy a műveleteket összevonják a gépek kombinálásával, így nem feltétlenül szükséges műveletek elhagyása Az eljárással csökkenthetőek a művelési ráfordítások valamint kedvezően kialakítható a talaj fizikai és biológiai állapota. A talajvédő művelés lényege, hogy a területen ott hagyja a tarlómaradványok egy részét (legalább 30%-os tarlómaradvány borítottság), így csökkenti a kémiai anyagok használatát. .
A csökkentett művelés lényege, hogy a hagyományos műveléssel összehasonlítva kevésbé intenzív, illetve a menetek száma, és a művelésbe fektetett energia kisebb. A direktvetés esetén gyakorlatilag a talaj művelése nélkül, a tarlóhántás után egyenesen a tarlómaradványok közé történik a vetés. A talajkímélő művelési rendszerek alkalmazása során figyelni kell néhány olyan tényezőre, amelyek csökkenthetik a rendszerek előnyeit, bizonyos kockázatokat foglalnak magukba. Ilyen például a sekély művelés, ill. a művelés elhagyása miatt jelentkező tömörödés, a művelés csökkentése következtében jelentkező gyomosodás, a kártevők és kórokozók felszaporodása. Elterjedésüket nehezíti az új eljárásoktól való idegenkedés. A továbbiakban a csökkentett művelési rendszerekre mutatunk be példákat, Birkás Márta nyomán. Csökkentett művelési rendszerek: A nehézkultivátoros alapművelésre épülő rendszer nyári, nyárvégi és őszi vetésű növényeknél, a korai betakarítású elővetemény után használható. A rendszer lépései: - Tarlóhántás kultivátorral, sekélyen, a felszínt lezárva. - Hántott tarló ápolása kultivátorral, kissé mélyebben, mint a hántás, a felszínt lezárva. - Alapművelés kultivátorral, elérve a tervezett maximális mélységet. - Magágykészités egy menettel. - Vetés és vetés utáni felületlezárás egy menetben. A rendszer előnyei: menetszám csökkenés, idő, energia, és költség csökkentés, talajszerkezet kímélés, nedvesség veszteség csökkentése. A rendszer alkalmazásának korlátai: erős gyomosodás, nagy tarlómaradvány tömeg, túl nedves talaj, mélyben tömör talajállapot. A középmélylazítóra alapozott rendszer alkalmazható bármely növény alá, de különösen ajánlott, ha a talaj a 20 cm alatti rétegekben tömörödött A rendszer lépései: - Szárzúzás, amennyiben szüksége. - Tarlóhántás, sekélyen, a felszínt lezárva. - Hántott tarló ápolása kissé mélyebben, mint a hántás, a felszínt lezárva. - Alapművelés középmélylazítóval + teljes felületi művelés tárcsával, vagy ekével. - Elmunkálás és magágykészités egy, vagy külön menetben. - Vetés és vetés utáni felszín lezárás egy menetben. A rendszer előnyei: talajállapot javulás és fenntartás. A rendszer alkalmazásának korlátai: nedves talajállapot. A tárcsás alapművelésre épülő rendszer alkalmazható nyári, nyár végi, őszi vetésű növények alá, korán betakaritásra kerülő elővetemények után. A rendszer lépései: - Tarlóhántás tárcsával, sekélyen, a felszínt lezárva. .
- Hántott tarló ápolása tárcsával, kissé mélyebben, mint a hántást, a felszínt lezárva. - Alapművelés tárcsával, elérve a maximális 18-20 cm mélységet. - Elmunkálás, magágykészités egy, vagy külön menetben. - Vetés és vetés utáni felszínlezárás egy menetben. A rendszer előnyei: menetszám csökkenés, idő, energia, költség csökkenés. A rendszer alkalmazásának korlátai: nedves talajállapot, mélyebb (20 cm alatti) talajrétegek tömődöttsége, korábban már elporosított talajszerkezet. A kombinált művelés és vetés alkalmazható különböző betakarítási idejű elővetemények után, általában őszi, vagy tavaszi kalászos gabonák alá. A rendszer lépései: Őszi gabonák alá, korai betakarítású elővetemény után: - Tarlóhántás, sekélyen, a felszínt lezárva. - Hántott tarló ápolása, kissé mélyebben, mint a hántást, a felszínt lezárva. - Alapművelés+elmunkálás+magágykészités+vetés+vetés utáni felszínlezárás egy menetben. vagy, - Alapművelés külön menetben, minden további egy menetben. Tavaszi gabonák alá: - Szárzúzás (ősszel). - Alapművelés+elmunkálás+magágykészités+vetés+vetés utáni felszínlezárás egy menetben. vagy, - Alapművelés külön menetben ősszel, minden további lépés egy menetben, tavasszal. A rendszer előnyei: menetszám csökkenés, idő, energia, költség csökkenés, talajszerkezet kímélés, nedvesség-vesztés csökkenés. A rendszer alkalmazásának korlátai: a talaj nedvességtartalmához való alkalmazkodás, a 20 cm alatti rétegek tömörsége esetén lazítós kombináció alkalmazandó. A vetőkultivátoros rendszer alkalmazható bármely vetésidejű növény alá, ha a talaj a 10 cm alatti rétegekben nem tömörödött. A rendszer lépései: Őszi kalászos alá: - Korán lekerülő elővetemények után tarlóhántás, ill. hántott tarló ápolása. Későn lekerülő elővetemény után szárzúzás. - Alapművelés+elmunkálás egy menetben (ez a lépés el is maradhat). - Vetés vetőkultivátorral és a felszín lezárása egy menetben. Tavaszi kalászos/kapás növény alá: - Korán lekerülő elővetemény után tarlóhántás, ill. hántott tarló ápolása. Kései betakarítású növény után szárzúzás. - Alapművelés és részleges elmunkálás egy menetben ősszel (ez a lépés el is maradhat). - Vetés vetőkultivátorral és a felszín lezárása egy menetben. A rendszer előnyei: menetszám csökkenés, idő, energia, költség csökkenés, talajszerkezet kímélés, nedvesség-vesztés csökkenés. A rendszer alkalmazásának korlátai: a 10 cm alatti talajréteg tömődöttsége, továbbá nagy tanulási igény. .
A művelés nélküli direktvetés a művelés nélküli termesztést tűrő növények alá alkalmazható. A rendszer lépései: - Szárzúzás, amennyiben szükséges. - Kémiai gyomirtás a vetést megelőző időszakban. - Direktvetés, trágyázás, gyomirtó permetezés egy menetben. A rendszer előnyei: a talajszerkezet kímélése, nedvesség vesztés csökkentése, csekély taposási kár. A rendszer alkalmazásának korlátai: 10 cm alatt tömör talajállapot, erős gyomfertőzöttség, kémiai növényvédelem kényszere, nagy a tanulási igénye. Nagyon fontos tudni, hogy fenti csökkentett talajművelési rendszerek a termőhelyhez és a gazdálkodás színvonalához való alkalmazkodást segítik. Az adott termőhelyre a legmegfelelőbb módszer kiválasztása komoly ismereteket és megfontolást igényel, ezért nem elvetendő gondolat szakembert megkérdezni alkalmazásuk előtt. Klíma és talaj (klímakárok csökkentése, fokozása) A globális klímaváltozásokkal foglalkozó kutatók számtalan teóriát képviselnek, de egy pontban megegyeznek, mégpedig abban, hogy a szélsőséges időjárási helyzetek valószínűsége, gyakorisága, mértéke, tartama egyaránt növekedni fog, és természetesen fokozódnak a kedvezőtlen, káros, bizonyos esetekben katasztrofális gazdasági, környezeti, ökológiai és szociális következmények is. A talaj, mint egy hatalmas potenciális természetes víztározó képes ezeket a hatásokat tompítani, mérsékelni, de ugyanúgy képes a szélsőséges helyzetek felnagyítására, súlyosbítására is. Ezért van megkülönböztetett jelentősége a talaj vízgazdálkodásának, fizikai, kémiai állapotának. A talaj vízháztartása meghatározza a talaj levegő- és hőgazdálkodását, biológiai tevékenységét és ezeken keresztül tápanyag-gazdálkodását is. Hat a talaj technológiai tulajdonságaira, meghatározva ezzel egyes agrotechnikai műveletek szükségességét, optimális időpontját, ill. lehetséges időtartamát, gépigényét, energiaszükségletét. Végül meghatározza, hogy a talaj, az ökoszisztéma, vagy a terület a környezet stressz hatásait milyen mértékig képes pufferolni, s melyek a tűrési határt meghaladó terhelés esetén a talajban várhatóan bekövetkező károk. A klíma jelenségek, úgymint eső, jégverés, magas hőmérséklet, tartós szárazság hatással vannak a talaj állapotára és közvetve a minőségére. A klíma jelenségek talajra gyakorolt hatását elemezve meg kell különböztetni a klíma stressz és a klíma kár fogalmát. A klíma-stressz a tartós nagy hőség, illetve a heves és nagy mennyiségű esők hatására bekövetkező időleges károsodás a talajokon. A klíma-kár a tartós nagy hőség, illetve a heves és nagy mennyiségű esők hatására bekövetkező maradandó károsodás a talajokon. A talajon, és a talajban klímakárok hatására bekövetkezett változások, következmények az eliszapolódás, kérgesedés, ülepedés, por lemosódás, .
tömörödés fokozódása, kiszáradás. Ezek felismerése, valamint a kármegelőzési módszerek kidolgozása igen fontos. Az utóbbi évek időjárási szélsőségei a korábban biztosnak vélt művelési szokások eredményességét megkérdőjelezték. Különösen a nyári és az őszi művelés, és a magágy készítés klasszikus elvárásai váltak bizonytalanná.
2. kép Tömör eketalp réteg (klímakár fokozó) A talajművelési eljárások közül a klímakár fokozó szokások közé tartoznak a szakszerűtlenül elvégzett nyári művelések. A nyári talajművelés az esetek nagyobbik részében száraz talajon történik, így kifejezetten káros a talaj további kiszárítása, mély tarlóhántással, lezáratlan felszín meghagyásával. A mély tarlóművelés csapadékos nyáron, nedves talajon is fokozza a klímakárt a talaj gyúrásával, tömörítésével. Ugyanígy a probléma fokozódását okozhatja a tarló művelés elmaradása a nyári betakarítású növények lekerülése után, mivel a fedetlen talaj folyamatosan veszít a nedvesség tartalmából és a kiszáradás veszélye megnő. A rossz minőségű őszi szántás, pl., mikor nedves talajon végzik, a szántott réteg alatti tömörödés kialakulását segíti, ezzel vízzáró réteget hozva létre, ami máris fokozhatja az aszálykárt és a belvíz veszélyt egyaránt. Minden esetben hiba, ha a talaj lezáratlan marad a szántás után, hiszen ezzel a vízvesztés kockázata nő. A helytelen magágy készítéssel is lehet növelni a klíma kárt, illetve a klíma kockázatot. Amennyiben a vetés és a magágy készítés között több nap telik el, a bolygatott réteg komoly vízvesztést szenvedhet el. A magágy alatti réteg feleslegesen erős tömörítése szintén kedvezőtlen hatású, mivel kelési, fejlődési rendellenességek léphetnek fel, egyben csökkenhet a gyökeresedés mélysége. A felszíntakarás elhanyagolása különösen a nyári hónapokban a hő stressz és a csapadék stressz fokozódását okozhatja. A klíma stressz, a klímakárok megfelelő, alkalmazkodó talajműveléssel csökkenthetők. Ennek egyetlen lehetősége, ha az alkalmazott talajművelés módját az időjárási viszonyoknak és a talaj állapotnak megfelelően választjuk meg. Ehhez következőkben felvázoltak adhatnak támpontot. .
A nyári művelés során a nedvesség és a talajminőség megőrzése érdekében sekély és mulcshagyó, lezárt felszínt képező tarlóművelés az okszerű. Figyelmet kell fordítani a rendszeres talajállapot ellenőrzésre a 3. órán bemutatott helyszíni megfigyelések bevezetésével, ez elősegíti a talajállapot hibák időben történő felismerését. Nagyon fontos a bolygatott talajok takarása, ami megvédi a nyári hő-stressztől és a kiszáradástól, egyben a biológiai aktivitás fenntartását is elősegíti. A mulcshagyó művelés védő hatását a nyári hőség és a heves esők ellen célszerű kihasználni. A művelés során törekedni kell a felszín lezárására, hogy minél kisebb felszínt hagyjunk szabadon, ezzel csökkenthető a vízvesztés. A rögös, a szalonnás, a télre lezáratlanul hagyott rögös-hantos talaj nagy felülete miatt erősen vízvesztő, nagy a párologtató felülete, de vízfelvétele is kedvezőtlenebb, mint a porhanyós, morzsás, hengerrel lezárt talajfelszínnek. A rögösödést és porosodást előidéző körülmények megelőzése tehát elsőrendű szempont. A tömör, vízzáró réteget meg kell szüntetni, hogy elősegítsük a víznek a talaj mélyebb rétegeibe szivárgását és elkerüljük belvízfolt kialakulását. Nagyon fontos az alapművelési mélység változtatása, tehát kerüljük az azonos mélységű szántást, tárcsázást, hogy megakadályozzuk a tömör eketalp, illetve tárcsatalp réteg kialakulását. Kímélni kell a talaj szerkezetét, bármely művelésnél és idényben. Vagyis a talajt a művelhetőség nedvesség-állapotában célszerű megmunkálni. Ebben a 3. órán ismertetett „tenyérpróba” segít. A magágy készítés és vetés legyen vízkímélő: egymenetes mód alkalmazható a 12-48 cm sortávolságú növényeknél; minél kisebb időeltérés valósuljon meg a széles sorközű növényeknél. Szervesanyag (szén) kímélő művelésre kell törekedni bármely idényben. A szerves anyag nagyon fontos a víz visszatartásban, segít a klímakárok mérséklésében. Ahol lehetőség van rá, rendszeres istállótrágyázást ajánlott végezni, de hasznos lehet a zöldtrágya növények vetésforgóba építése is. Amennyiben ezekre nincs, vagy kevés a lehetőség még fontosabb a tarlómaradványok táblán hagyása, a szerves anyag visszaforgatása. Kikerülhetetlen a termesztéstechnológiai elemek, mint trágyázás, talajjavitás, öntözés, gyomszabályozás, és a talajművelés összehangolása, alkalmazási feltételeik összegzése. A felsorolt szempontok közül a szervesanyag kímélés és a talajszerkezet kímélés módozatait fejtjük ki. Szervesanyag kímélés Lehetőleg 2-4 évente szántsunk, mindig felszín elmunkálással és megfelelő nedvesség állapotban Kerülni kell a talaj nyári kiszáradását, a tárcsával, ekével való rögösítést, száraz
.
időszakban a lazító-porhanyító-tömörítő műveleteket kell elsősorban alkalmazni. Talajlazítást mindig el kell munkálni, de nem szabad több lépésben tömöríteni. A biológiailag legaktívabb tavaszi időszakban a feltétlenül szükséges mértékűre kell csökkenteni a mikroba tevékenységet túlzottan fokozó talajmunkákat. Talajszerkezet kímélés módszerei: Sok talajbolygatás mellőzése, összevont, kombinált műveletek alkalmazása. Tömörödés megelőzése azzal, hogy csak megfelelő nedvességi állapotban műveljük a talajt. A száraz talajokat kíméletesen fokozatos mélyítéssel műveljük, a felszínt mindig lezárjuk. A tenyészidőn kívüli időszakban takarni kell a talajt, tarlómaradványokkal. Figyelmet kell fordítani a szervesanyag körforgás biztosítására. Mélylazítás a tömörödés megszüntetésére. Az azonos mélységű alapművelés kerülése, tehát a művelési mélység változtatása. Talaj rögösödést okozó eljárások kerülése. Zöldtrágya növények vetésforgóba építése. Talajok művelési sajátosságai A talajművelés célja, hogy a talaj biztosítsa a növények termesztéséhez szükséges ideális talajállapotot, tehát a gyökérzet kifejlődéséhez szükséges laza, szerkezetes, morzsás, megfelelő nedvesség állapotot. A művelés célja más megfogalmazásban a talaj fizikai, biológiai állapotának javítása, megkímélése a termesztési, védelmi feladatoknak megfelelő módon és mélységig. A talaj védelme és a növénytermesztés biztonságos alapozása műveléssel hangolható össze. A kímélően művelt, jó fizikai és biológiai kondícióban megtartott talajon bármely növény igénye teljesülhet. A növénytáplálási ismeretek megszerzése során megismert különböző szántóföldi termőhelyekbe tartozó talajcsoportok művelése mutat bizonyos eltéréseket. I. szántóföldi termőhelybe sorolhatóak a csernozjom talajok, így a csernozjom barna erdőtalajok, erdőmaradványos csernozjom, kilúgzott csernozjom, mészlepedékes csernozjom, csernozjom réti talaj, réti csernozjom, terasz csernozjom, valamint a humuszkarbonát talaj. Ezek a talajok hazánk legkedvezőbb adottságokkal rendelkező, legtermékenyebb talajai. Jellemző rájuk a jó minőségű, közepes, vagy magas humusztartalom, a közepes, vagy mély humuszos réteg, a kiváló víz-, levegő,hőgazdálkodás, a jó tápanyag szolgáltató képesség, a morzsás, jó szerkezet. Az ebbe a csoportba tartozó talajoknál a művelés legfontosabb célja a kedvező tulajdonságok megtartása, káros folyamatok kivédése.
.
Művelési hibák lehetnek: a taposás, tömörítés, az azonos mélységben végzett alapműveléssel a művelési talp réteg kialakítása, szerkezet leromlás, porosítás, a szervesanyag tartalom csökkentése. Az ebbe a termőhelybe sorolható területeken a talajkímélő műveléshez a következőket kell betartani: Nagyon fontos a helyes tarlóművelés, tehát nyári betakarítású növények szalmáját szárzúzás után el kell teríteni a területen. A tarlóhántás sekély legyen, mulcshagyó és hengerrel lezárva. Az őszi betakarítás után szintén elengedhetetlen a szárzúzás utáni szárterítés a tarlóra. A tarlóművelés után fontos a talajállapot ellenőrzés, a 4. órán elhangzottak szerint. Az alapművelés és elmunkálás minőségére is figyelmet kell fordítani, nyárvégi és őszi vetésű növények alá száraz időben lazítani és porhanyítani kell. Csapadékos időben lehetőleg kultivátorral kell az alapművelést végezni. Az őszi szántást a tavaszi kapások alá alkalmas nedvességi állapotban, lezárásal kell végezni. A talajállapot felmérés re alapozva kell középmély lazítást végezni. A magágy készítés és vetés nyár végi, őszi vetésű növényeknél gépkombinációval, lehetőleg egy menetben történjen. II. szántóföldi termőhely kategóriába sorolhatók a barna erdőtalajok, így az agyagbemosódásos barna erdőtalaj, Ramann-féle barna erdőtalaj, karbonátmaradványos barna erdőtalaj, és a lejtőhordalék talaj. Az ide sorolható középkötött talajokra jellemző a jó tápanyag, víz, levegő és hő gazdálkodás. A talajművelés célja a kedvező tulajdonságok megőrzése, a szerves anyag kímélése és a talajveszteség elkerülése. A kedvező tulajdonságokat lerontó művelési hibák a talaj erózióval szembeni védtelensége, lejtőirányú művelés, a taposás és az eketalp, vagy tárcsatalp réteg kialakítása, ezzel a vízgazdálkodási tulajdonságok leromlása, rögösítés, szervesanyag veszteség. Művelési ajánlások: A tarlóműveléssel szemben a felszínvédelem a legfontosabb követelmény, így elmaradhatatlan a mulcshagyás, a nyári záporokat befogadni képes talajállapot fenntartása. A talajállapot ellenőrzés javasolt. Az alapművelés és elmunkálás során a mélyebb kultivátoros művelés a felszínhez közel tömődött talajokon, a középmély lazítás a mélyebb rétegben megjelenő tömődöttség esetén ajánlott. A lazított talajt nyáron el kell munkálni. A művelés iránya soha ne legyen lejtő irányú. Az őszi szántás elmunkálása, elegyengetése a lejtős területeken elmaradhat. A magágykészítés és a vetés lehetőleg kombinációval, egy menetben történjen. Lejtős területre lehetőleg sűrű állományú növényeket kell vetni. Téli időszakban lehetőleg biztosítani kell a talaj fedettségét.
.
III. szántóföldi termőhely kategóriába sorolhatók a kötött réti talajok, mégpedig a kötött réti talajok, kötött öntés-réti talajok, szolonyeces réti talajok lápos réti talajok, pszeudoglejes barna erdőtalajok, réti öntés talajok, kötött nyers öntés talajok. Ezeknek a talajoknak jellemzője a viszonylag nagy agyagtartalom és holtvíz tartalom a nagy vízbefogadó és víztartó képesség, ami nehezen művelhetővé teszi őket. A nagy agyagtartalom miatt csekély a talajok vízvezető, víznyelő képessége, könnyen kialakul felszíni vízborítás, ami magas talajvíz állással kombinálva különösen kedvezőtlen. Az ebbe a csoportba tartózó talajoknál a talajművelés célja a kedvezőtlen tulajdonságok hatásának mérséklése, a művelhetőség javítása. A kedvezőtlen talajtulajdonságok fokozhatók talajműveléssel, ha tömörítéssel elősegítjük a vizzáró talpréteg kialakulását, a talaj felső rétegét kiszárítjuk, rögösítjük, a felszínen kérget képezünk, nedvesen művelve kenjük, gyúrjuk a talajt, szerves anyagveszteséget okozva. Művelési ajánlások: A vízbefogadó és víztároló képességet javítani kell, erre alkalmas a mélylazítás. A felszínt nyáron takarni kell az eliszapolódás és kérgesedés megelőzése érdekében. Fontos a szervesanyag visszajuttatás, illetve a változatos művelési mélység alkalmazása. A tarlóművelésnél ezeknél a talajoknál is helyben kell hagyni a zúzott szármaradványt, a tarlóhántást nehéz mulcskultivátorral, vagy hengerrel kapcsolt hagyományos tárcsával, vagy síktárcsával javasolt végezni. Az őszi betakarítás után fontos a nagyon jó minőségű szárzúzás. Talajállapot ellenőrzés! Az alapművelés módjának megválasztása a termesztett növénytől is függ, így repce alá lazításos alapművelés, őszi kalászosok alá forgatás nélküli alapművelés kultivátorral, vagy tárcsával ajánlott. Nem javasolható a nyári szántás, viszont nagy jelentősége van a lazításnak, a vízbefogadó képesség fokozása érdekében. A kötött talajra való kultivátorok előnye, hogy kímélik a mélyebb rétegben nyáron is nedvesebb talaj szerkezetét. Nagyon fontos a szántás időpontjának és körülményeinek megválasztása, a megfelelő nedvesség tartalom figyelembe vétele. A magágy készítés és vetés során figyelni kell a talaj nedvességtartalmára, annak függvényében kell megválasztani a megfelelő eszközt. A rögös, de egyenletesen elmunkált talajon jó kelési körülményeket lehet elérni az egymenetben végzett magágy készítéssel és vetéssel. Vetés után a kérgesedés kialakulása ellen profilos felszínt ajánlott kialakítani. IV. szántóföldi termőhelybe tartoznak a laza talajok, így a futóhomok talajok /0,3 % humusz felett/, humuszos homoktalajok, kovárványos barna erdőtalajok, nyers öntéstalajok /homok/, humuszos öntéstalajok /homok/. Ezekre jellemző a könnyű művelhetőség mellett a gyenge víztartó, jó vízvezető és vízáteresztő képesség, az alacsony szervesanyag tartalom, a defláció veszélyeztetettség. A humuszos homoktalajok viszonylag jó tápanyag-szolgáltató képességűek, ugyanez nem .
mondható el a futóhomok talajokra. A talajművelés célja ennél a csoportnál a szervesanyag vesztés csökkentése, elkerülése, a vízgazdálkodás javítása, a defláció mérséklése, megelőzése. Művelési hibák: fedetlenül hagyott talajfelszín, kiszárítás, rögösítés, szerves anyag veszteség elősegítése. Művelési ajánlások: Legfontosabb a felszín védelmének biztosítása, a szerkezet, a nedvesség tartalom és a szervesanyag megőrzése Tarlóművelés. Vegetáción kívül elengedhetetlen a talaj takarása, mindig mulcshagyó hántást kell végezni. Alapművelés, magágykészítés, vetés. Az alapművelést lehetőleg az elmunkálással együtt közvetlenül a vetés előtt kell végezni. A nyár végi, őszi vetésű növények alá minél kevesebb bolygatással javasolt előkészíteni a talajt, a tavaszi vetésűek alá tavasszal, közvetlenül a vetés előtt lehet szántani, a felszín elmunkálásával egyben. V. szántóföldi termőhelybe tartoznak a szikes talajok (réti szolonyec talajok, sztyeppesedő réti szolonyec talajok, szoloncsák réti talajok, lecsapolt telkesített rétláp talajok /sós/, erősen szolonyeces réti talajok) Az ide tartozó talajok nem sorolhatók a szántó művelésre legalkalmasabb talajok közé, nem is mindegyiken javasolt a növénytermesztés. Még a kedvezőbb adottságú területeik is sok hátrányos tulajdonsággal rendelkeznek. A szikes talajok kedvezőtlen tulajdonságait alapvetően a magas vízben oldható sótartalom (nátrium tartalom) miatt kialakuló leromlott vízgazdálkodási, fizikai jellemzők és a sekély termőréteg okozza. Nedvesség hatására a feltalaj elfolyósodik, megduzzad, nem ereszti át a vizet, gyakori a magas talajvíz szint. Kiszáradva repedezik, nehezen művelhető. A talajművelés célja a szélsőséges tulajdonságok hatásainak enyhítése, a vízgazdálkodás és a művelhetőség fenntartása, esetleg javítása. Művelési hibák: tömörítés, sós talajréteg felszínre hozása forgatással, a talaj felső rétegének rögösítése, kérgesítése, a talaj kenése, gyúrása a felszínen és a művelés mélységében. Művelési ajánlások: Vízbefogadó képesség fenntartása középmély- és mélylazítással, nyáron felszíntakarás, minél kevesebb bolygatás. Tarlóművelés: nyári betakarítású növények után a sekély hántás javasolt, profilos hengerrel lezárva. Őszi betakarításkor fontos a szárzúzás és a jó terítés. Alapművelés. Száraz idényben a középmély lazítással kombinált sekély felületi művelés hatékonyabb a szántásnál. Nedves talajon mellőzni kell a taposást, nem művelhető megfelelően. Az őszi alapművelés általában nehezen hajtható végre a kedvezőnél magasabb nedvességtartalom miatt. A magágy készítést ajánlott kapcsoltan elvégezni, mivel ezek a talajok csak igen szűk időintervallumban művelhetőek a talaj károsítása nélkül. .
VI. szántóföldi termőhelybe tartoznak a sekély termőrétegű erodált, lejtős talajok. Ebben a kategóriában a genetikai talajtípusnak kevésbé van szerepe, alapvetően a sekély termőréteg, ami meghatározza a termékenységet. A sekély termőréteg pedig különböző okokra vezethető vissza, többek között erózió, köves, kavicsos réteg a felszín közelében. Általában ide sorolhatóak az 50 cm-nél sekélyebb termőrétegű talajok. A sekély termőréteg következtében ezeknek a talajoknak kedvezőtlen a vízgazdálkodása, tápanyag szolgáltató képessége, ráadásul gyakran az erózió veszély is jelentős. A talajművelés célja ezeken a talajokon a szerkezet megóvása, a szervesanyag pótlása és az erózióvédelem biztosítása. Művelési hibák: kiszárítás, termőréteg vastagságnál mélyebb forgatás, rögösítés, taposás, szerkezetrontás, erózió védelem hiánya. Művelési ajánlások: Elengedhetetlen a lejtő irányára merőleges művelés, változatos művelési mélység, felszínvédelem. Tarlóművelés. Aratás után felszíntakarás, bolygatatlan állapot megőrzése, legfeljebb sekély lazítás. Alapművelés és elmunkálás. A művelési mélységnek a termőréteg vastagsághoz illeszkedő megválasztása, elsősorban kultivátor, lazító, vagy eke használatával. Az eszközöket lehetőleg váltogatni ajánlott. Magágy készítés, vetés. Lehetőleg egymenetben kell végezni, jó fedettséget biztosító növényeket kell termeszteni. Talajművelési feladatok őszi búzában. A főbb szántóföldi növénykultúrák integrált termesztési technológiájában igen fontos elemek a vetésváltás, a talajművelés és a növényvédelem. A gyakorlati óra anyagában az őszi búza, integrált termesztése során javasolt talajművelési technológiákat, valamint röviden a vetésváltás jelentőségét mutatjuk be. A vetésváltásról feltétlenül szólni kell, mivel az előveteménynek direkt hatása van a talaj fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságaira, talaj víz-, tápanyag-, hő-és levegő-gazdálkodására, talaj kultúrállapotára, növényvédelmi feltételekre (gyomok, betegségek, kártevők) Korábbi időkben a gazdálkodók igyekeztek a legjobb előveteményt biztosítani, mivel az egyéb agrotechnikai lehetőségek csak korlátozottan álltak rendelkezésre. Az intenzív technológiák elterjedésével a termesztett növények köre leszűkült, a vetésszerkezet egyszerűsödött, gyakran nem az elővetemény hatása, hanem gazdaságossági érdekek határozzák meg a választást. Ugyanakkor az egyéb technológiai elemek fejlődésével lehetővé vált az esetleges káros hatások mérséklése.
.
Az őszi búza termesztése során az elővetemény alábbi hatásait kell értékelni: az elővetemény lekerülési ideje, az elővetemény talajra gyakorolt hatása, o vízgazdálkodás, o tápanyag-gazdálkodás, o talajszerkezet, o biológiai aktivitás, az elővetemény után visszamaradt növényi maradványok mennyisége és minősége az elővetemény növényvédelmi hatásai (gyomok, kórokozók, kártevők) A felsorolt szempontokat értékelve az őszi búza előveteményeit a következők szerint csoportosíthatjuk. Jó elővetemény: o az összes hüvelyes növény, o az őszi és tavaszi takarmánykeverékek, o a korán lekerülő nem pillangós növények (repce, mák, len, dohány, korai burgonya), o a második kaszálás után feltört lucerna és vöröshere, valamint ezek füves keveréke Közepes elővetemény: o a főnövényként vetett csalamádé és silókukorica, o a korai kapások (burgonya, cukorrépa, kukorica), o a napraforgó Rossz elővetemény: o kalászosok (búza, árpa) o minden olyan növény, amely viszonylag későn, október 10-25. között takarítható be A nyárvégi, őszi vetésű növényeknél, ahova az őszi búza is tartozik az alkalmazandó talajművelési rendszer kiválasztása a talajadottságok mellett attól is függ, hogy milyen elővetemény után kerül a növény. Korán lekerülő elővetemény után a talajfelszín viszonylag hosszabb ideig takarás nélküli, így számolni kell a vízvesztéssel és a talajszerkezet romlással, valamint a gyomosodással. A tarlóművelés célja ebben az esetben a talajnedvesség megőrzése, a tarlóápolás a gyomfertőzés csökkentésére. Az alapművelés történhet szántás nélkül, vagy szántással, választani igazán jól a tábla talajának vizsgálata (esetleges tömődöttség, lazult réteg mélysége) alapján lehet. A szántás mélységét szintén a talaj állapota határozza meg. Erózióra hajlamos területen javasolható a lazítással kombinált szántás. A szántás nélküli alapművelés történhet középmély lazítással, amennyiben 2030 cm között tömődött réteget találunk. A kultivátorral végzett alapművelés mind száraz, mind nedves talajon javasolható. Száraz időszakban előnye a kisebb rög és porképződés, nedves körülmények között mérsékeltebb a gyúrás. A tárcsával végzett alapművelés csak a mélyen laza talajokon javasolt, mivel művelési mélysége nem haladja meg 20 cm-t. .
Későn lekerülő elővetemény utáni termesztésnél általában problémát okoz, hogy viszonylag kevés az előkészítésre rendelkezésre álló idő, továbbá számos növénynél (kukorica, cirok) nagy a tarlómaradvány tömege. A tarlóművelésnél első feladat a szármaradványok zúzása. Az alapművelést és a magágy készítést a rövid idő miatt legjobb olyan eljárással végezni, ami szinte egy menetben biztosítja a megfelelő magágyat. A szántással végzett alapművelést indokolhatja a nagy szármaradvány tömeg, ugyanakkor számos kockázata is van, így száraz talajon nehéz a porosodás megszüntetése, a hagyományos eszközök, mint a tárcsa, gyűrűshenger nem adnak igazán porhanyós talajfelszínt. Jobb eredmény várható a nehéz rögtörő hengerek és síktárcsák nyomán. Nedves talajon viszont a rögök elmunkálása okozhat gondot. A tárcsás alapművelés ebben az esetben is csak a mélyen lazult talajon javasolható. Az elmunkáló elemekkel kombinált nehézkultivátor száraz és nyirkos talajon egyaránt jó eredményt adhat. Az őszi búza talajművelési rendszerei A talajművelés célja a víz befogadásához, raktározásához, a tápanyagok feltáródásához kedvező talajállapot létrehozása és a gyors csírázás-kelés, valamint az optimális növényszám megteremtése érdekében a jó minőségű magágy elkészítése. A kelés az aprómorzsás, ülepedett, kellő nedvességet tartalmazó talajban lesz kellőképpen gyors, egyöntetű. A nyári-őszi időszakban a kiszáradt talajok az eke nélküli, energiatakarékosabb, sekélyebb talajművelést teszik csak lehetővé. Az őszi búza talajművelési rendszerének kialakításához meg kell ismerni a legfontosabb befolyásoló szempontokat, melyek a következőkben foglalhatók össze. A növény biológiai igénye: nem igényli a mélyművelést minőségi magágy (vetésmélység:4-6 cm) Talajtulajdonságok: művelt réteg vastagsága legalább (20-25 cm lazult réteg) rétegezettsége kötöttség kémiai tulajdonságok kultúrállapot Ökológiai feltételek időjárás (víztakarékosság) domborzat (erózió, defláció) Elővetemény talajra gyakorolt hatása lekerülési ideje szármaradványok mennyisége és minősége Energia és költségtakarékosság Erő-és munkagép ellátottság és kapacitás Javasolt talajművelési rendszerek korán lekerülő elővetemények után Tarlóhántás+zárás (sekély, mulcsot hagyó, lezárt felszínű tarlóhántás) Javasolt eszközök: síktárcsa, mulcskultivátor, tárcsa+rögtörő henger Tarlóápolás+ zárás (szükség szerint megismételt, fokozatos mélyítés) .
Alapművelés (a talaj nedvességtartalma és fizikai állapota függvényében tárcsás, kultivátoros, lazításos, szántás). Nedves talajon és tömörödött eketalpréteg esetén nem ajánlott a tárcsázás, lazításra akkor van szükség, ha a talaj 25-30 cm alatt erősen tömődött. A szántásnál nagy figyelmet kell fordítani a felszín lezárására. Magágy készítés, vetés történhet két lépésben és egy menetben. Nyirkos és száraz talajon a vetés előtti napon kombinátorral, nedves talajon henger nélküli kompaktorral. A száraz, illetve nagyon laza talajon javasolható a vetés utáni tömörítés. Az alapművelés során egyenletesre munkált gyommentes talajon elhagyható a magágy készítés külön menete, sőt javasolt a vetést startertrágyázással is kiegészíteni. Összefoglalva tehát, az elővetemény betakarítása után a talajnedvesség megőrzése érdekében a tarlóhántást arra alkalmas eszközzel (tárcsa, kultivátor) azonnal el kell végezni, mivel a takaróval nem fedett talajfelszínen megnő a párolgás. A sekély, 6-10 cm mély tarlóhántást azonnal le kell zárni hengerrel. A hengerrel tömörített felső szigetelőréteg megakadályozza, hogy a fellazított talajból a nedvesség elpárologjon. A talajból felfelé áramló nedvesség kicsapódik a tömör szigetelőrétegen (talajharmatképződés), és átnedvesíti a felső talajréteget. A gyomosodás mértékétől függően a tarlót két-háromszor ápolni szükséges. A tarlóápolások idejével nem szabad megvárni, a gyomnövények virágzását. A tarlóápolásokat a kívánt művelési mélység (15-18 cm) elérésig az előző művelési irányhoz viszonyítva 30-45 o-os szögben kell végezni tárcsával. A tarlóápolást is mindig hengerrel zárni szükséges a talajnedvesség megőrzése érdekében. A szakszerűen elvégzett tarlóhántással és tarlóápolásokkal a talaj a búza vetésének idejére kellően nyirkos állapotú lesz, a magágyat kombinátorral, ásóboronával jó minőségben el lehet készíteni. A jó minőségű magágy nyirkos, a vetés mélységéig aprómorzsás, alatta ülepedett. Javasolt talajművelési rendszerek későn lekerülő elővetemény után Tarlóhántás: A sok szármaradványt visszahagyó növényeknél az aratással egy menetben már szárzúzást kell végezni, majd azokat tárcsával a talajba kell dolgozni. A kevés szármaradványt hagyó növények után az első lépés a tarlóhántás végrehajtása. A tarlóhántás elvégzése után feltétlenül javasolt a talaj vizsgálata, a 4. órán elhangzottaknak megfelelően. Alapművelés célja a vízbefogadó képesség javítása, úgy, hogy minél kevesebb kárt okozzunk a talajban. A nagy szártömeget hagyó növények után, annak aláforgatására szükség van a szántásra. Figyelni kell rá, hogy a szántás mélységét évente változtassuk és a felszínt minden esetben elmunkáljuk (rugós simító, síktárcsa alkalmazásával). Száraz talajon lehetőleg kerülni kell a szántást. Az alapművelésre jól megfelel a kultivátor is, mely 20-25 cm mélységű átmunkálásra képes. Utána síktárcsával végzett elmunkálással a talaj alkalmassá válhat a vetésre, jó esetben nincs szükség külön magágy készítésre. A magágy készítés eszközét a talaj fizikai állapota és nedvességtartalma, valamint a tarlómaradványok állapota alapján kell megválasztani. Száraz talajon a kompaktorok, nyirkos talajon a forgóelemes kompaktorok, vagy kombinátorok, nedves talajon a .
henger nélküli kombinátorok használata optimális. A tárcsás művelő-elemes magágy készítő vetőgépek jó munkát végeznek viszonylag sok tarlómaradvány mellett is. Például, ha kukorica a búza előveteménye, célszerű korai érésű hibridet választani a minél előbbi betakarítás érdekében. A kukorica betakarítása (szeptember vége-október eleje) után a visszamaradó nagymennyiségű szármaradványt zúzni, aprítani kell, és bekeverni a talajba (nehéztárcsa). A visszamaradó kukoricaszár miatt szántani szükséges, csak ekével lehet a növényi maradványokat jól bedolgozni a talajba. A középmély szántás mélységét a talaj nedvességi állapota és a növénymaradványok mennyisége határozza meg. Olyan mélységben kell szántani, hogy rögöket ne szaggasson fel az eke, de a szármaradványokat bekeverjük, eltakarjuk. Szántás után munkáljuk el a talajt, a magágyat kombinátorral lehet elkészíteni. Talajművelési feladatok kukoricában. A kukorica számára optimális termőhelyen a talaj mélyrétegű, középkötött, gyengén savanyú-semleges kémhatású, szerves anyag tartalma magas, tápanyagokkal jól ellátott. A gabonafélék közül a legigényesebb a talaj minőségére és kultúrállapotára. Kiemelkedően jó eredményt csak a jó vízgazdálkodású, mély termőrétegű, könnyen felmelegedő csernozjom, réti csernozjom, barna erdő, csernozjom barna, csernozjom dinamikájú réti talajokon képes adni. A kukorica nem szereti, legfeljebb elviseli a hideg, erősen kötött talajokat, érzékeny a tömődött, rossz szerkezetű, kedvezőtlen vízgazdálkodású talajokra. A kukorica termesztése során is figyelmet kell fordítani az elővetemény megválasztására. Értékelve a kukorica előveteményeit a következők szerint csoportosíthatjuk. Jó elővetemények: o őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, o a korán lekerülő nem pillangós növények (repce, mák, len, kender, korai burgonya, csemegekukorica), o a második kaszálás után feltört lucerna és vöröshere Közepes elővetemény: o silókukorica, o kukorica, o napraforgó, o cukorrépa, o őszi és tavaszi takarmánykeverékek Rossz elővetemény: o kukorica monokultúrában o silócirok, o szemescirok, o szudánifű, o lucerna, cukorrépa száraz évben
.
Viszonylag jól termeszthető monokultúrában, tehát hosszú ideig önmaga után vetve is. A legalább 6-7 évig történő önmaga utáni termesztést tekintjük monokultúrának. A monokultúrának azonban vannak hátrányai. Elszaporodnak a nehezen irtható herbicidrezisztens gyomok, például a vadköles, a fenyércirok, fehér libatop, kakaslábfű, szőrös disznóparéj. Az egyoldalú tápanyag-felhasználás, a talaj kiszárítása, a kórokozók és kártevők fokozott megjelenése és kártétele is egyre nagyobb problémát okoz. A tavaszi vetésű növényeknél, ahova a kukorica is tartozik, a talajművelés rendszerében két szakaszt kell megkülönböztetni. Az első szakasz nyár közepétőlvégétől késő őszig, a második tél végétől (februártól) május végéig, a vetés befejezéséig tart. A végrehajtandó művelési eljárások megválasztása, az alkalmazott eszközök függnek az elővetemény betakarítási idejétől. A korán betakarított elővetemény után az őszi talajmunka a tarlóhántással kezdődik, mégpedig sekély, nedvességkímélő, lezárt tarlóhántással. Nagyon fontos a tarlóápolás megfelelő minősége, miután viszonylag hosszú ideig kell biztosítani a talaj védelmét. A tarlóápolás kiegészíthető mélylazítással, szervestrágyázással. Szántásos alapművelés alkalmazásánál szántani augusztus végétől egész a fagyokig lehet, a megfelelően karbantartott tarlón. Mivel van idő a munka elvégzésére, minden esetben ajánlott optimális nedvesség állapotú talajon végrehajtani. Amennyiben sok a szármaradvány a területen, vagy szervestrágyázás történt, akkor mindenképpen szántással kell a talajt előkészíteni, hiszen a szármaradványokat vagy a szervestrágyát be kell forgatni a talajba. A jó minőségű szántás leforgatja tarlómaradványokat, esetleg a szervestrágyát, javítja a talaj levegőzöttségét, hőgazdálkodását, csökkenti a gyomosodást. Váltvaforgató ekével történő szántás sokkal egyenletesebb talajfelszínt eredményez az ágyekéhez képest. A nyáron végzett szántás a talaj nedvességkészletének nagymértékű és gyors csökkenését eredményezheti, mivel túl nagy párologtató felületet hagy maga után, az evaporáció jelentősen megnő, ennek következtében nagy mélységig és gyorsan kiszárad a talaj, ezért a nyári szántást lehetőség szerint kerülni kell. Általában nyáron bármilyen eszközzel történő talajművelés után lezáratlanul hagyott talaj igen gyorsan, nagy mennyiségű vizet képes veszíteni. Az őszi szántás elmunkálása télre is fontos, de belvíz által veszélyeztetett területen nem javasolt. Lejtős területen mindig szintvonallal párhuzamosan, vagy a lejtőre merőlegesen kell végezni a talajművelést. Az alapművelés az őszi időszakban szántás nélkül is megoldható, így talajlazítással, de az elmunkálást itt is gondosan kell elvégezni. A kultivátoros alapművelés segít a talaj szerkezet és a nedvességtartalom megőrzésében, ráadásul kevesebbe kerül, mint a szántás. Az elmunkáló elemmel ellátott kultivátorral jó vízbefogadó és jó vízmegtartó felszínt lehet kialakítani. Egyetlen hátránya, hogy a körülmények a gyomnövények számára is kedvezőbbek, így tavaszra intenzívebb a gyomkelés, tehát nagyobb figyelmet kell fordítani a gyomirtásra. A tavaszi talajmunkák során fő feladat az egyenletesen nedves, morzsás .
állapot létrehozása. Amennyiben ősszel kultivátorral végezték az alapművelést, ez viszonylag egyszerű feladat. Szántás, mélylazítás után használható a fogassal kombinált simító (kedvező nedvességi állapotú talajon), vagy a kíméletesebb forgóelemmel kombinált, vagy rugós késes simító. A magágy készítés során a kerülhet sor a műtrágyák talajba juttatására, de fontos a gyomirtás is. A magágyat rugós, vagy kanalas fogú kombinátorral, vagy több művelő elemet magába foglaló kompaktorral lehet készíteni. A későn lekerülő elővetemények után a talajművelés első szakasza kimarad. A tarlóhántásnál meg kell birkózni a szármaradványok zúzásával, aprításával, amire a tárcsa alkalmas eszköz. A deflációnak kitett homoktalajokon az őszi alapművelést el lehet hagyni. Az őszi szántás, mint alapművelés során néhány fontos szempontot figyelembe kell venni. A szántás mélységét a talaj fizikai és kémiai paraméterei határozzák meg. Amennyiben felszín közelben kedvezőtlen adottságú réteg található, azt nem szabad forgatással a felszín közelébe juttatni. Nedvesen szántott, vízjárta táblákon az elmunkálást inkább tavasszal kell elvégezni. Amennyiben nincs tömődöttség a művelés alatti rétegben, a talaj megfelelő mélységig lazult, a mélyszántás elhagyható, a kultivátor használata helyesebb. Lejtős, erózióval fokozottan veszélyeztetett területen meggondolandó az őszi talajművelés elhagyása, az egymenetes magágy készítés, esetleg megfelelő felszereltség esetében a direktvetés. Javasolt talajművelési rendszer korán lekerülő elővetemény után: Szárzúzás, terítés, tarlóhántás, a tarlómaradványok talajba keverése a hántást végző eszközzel (síktárcsa, kultivátor). Talajállapot vizsgálat minden esetben ajánlott elvégezni a tarlóhántás után 1-2 héttel, a további műveletek meghatározása érdekében. Tarlóápolás szükséges az árvakelések megerősödése ellen. Alapművelés során a legfontosabb szempont a talaj szerkezetének, szervesanyag tartalmának és a nedvességtartalmának a megőrzése. A talaj állapotának, a tarlómaradvány mennyiségének és a technológia egyéb elemeinek (szervestrágyázás, alaptrágyázás) figyelembevételével kell az alapművelés módjáról dönteni. A szántás például feltétlenül szükséges istállótrágya használatánál. Amennyiben a talaj tömörödött, nem kerülhető meg a mélylazítás kérdése. A mély, kultivátoros művelés igen ajánlott leromlott szerkezetű talajon. A magágy készítés eszközének kiválasztása a tavaszi munkák során alapvetően a talaj nedvességi állapotától (és természetesen a rendelkezésre álló eszközöktől) függ. Nyirkos talajon a henger nélküli kombinátor, száraz körülmények között a hengerrel kapcsolt kombinátor, vagy a kompaktor a megfelelő.
.
Javasolt talajművelési rendszer későn lekerülő elővetemény után Az elővetemény aratásával együtt ajánlott a szárzúzás, majd a sekély tárcsás keverő hántás. Talajállapot vizsgálat minden esetben ajánlott elvégezni a tarlóhántás után 1-2 héttel, a további műveletek meghatározása érdekében. Az alapművelés az esetek jelentős részében a szántás, melynek minősége függ a talaj állapotától. Száraz idényben a szántás elvégezhető, de feltétlenül gondoskodni kell a felszín lezárásáról, amire a rögtörő henger alkalmas. A téli időszak végén, tavasszal minél előbb a talajt igyekezni kell minél kisebb felületűre elegyengetni. Csapadékos idényben lehetőleg csak akkor szabad szántani a talajt, ha már megfelelően járható, különben nem kerülhető el a taposási kár kialakulása. Száraz időben kerülhet sor a tömődött talaj lazítására, mely után a talajt síktárcsával, a lazítás irányára szögben kell elmunkálni. Felhasznált irodalom: Birkás Márta, Gyuricza Csaba, et al. (2004): Talajhasználat Műveléshatás talajnedvesség SZIE Földműveléstani Tanszék, Gödöllő Birkás Márta et al. (2002): Környezetkímélő és energiatakarékos talajművelés SZIE Földműveléstani Tanszék, Gödöllő Birkás Márta (1997): A talajhasználat és talajművelés EU konform fejlesztésének területei, rövid és hosszú távú teendői Budapest, Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások Birkás Márta (2010): Talajművelők zsebkönyve Mezőgazda Kiadó, Budapest Birkás Márta (2010): Segítsük a talajok gyógyítását okszerű műveléssel Agrofórum 2010.október Stefanovits Pál (1992): Talajtan Mezőgazda Kiadó, Budapest Várallyay György (2008): Talaj-víz kölcsönhatások a klímaváltozások tükrében Talajvédelmi Alapítvány, MTT Talajtani Vándorgyűlés kiadványa Digitális Tankönyvtár Fenntartható mezőgazdasági rendszerek és környezettechnológia (2008) Szaktudás Kiadó Ház Zrt. TÁMOP 4.1.2. pályázat Gabonanövények termesztése TÁMOP 4.1.2-08/1/A209-0010 Jogszabályok 2007. évi 129. törvény a termőföld védelméről. 50/2008. (IV.24.) FVM rendelet Az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról
.
9. A növény – és talajvédelmi szakigazgatás rendszere (szerző: Jordán László) Az élet minden területét, így az agráriumot, szűkebben véve a növényvédelmi, illetőleg a talajvédelmi tevékenységet is jogszabályok adta keretek között lehet művelni. A szabályozás szükségességének alapvető oka az, hogy ezen tevékenységek magas fokú szakértelmet kívánnak, egyrészt a ráfordított befektetés minél hatékonyabb megtérülése miatt, másrészt helytelen alkalmazásukkal komoly károkat lehet okozni mind az emberi egészségben, mind pedig a környezetben. Gyakran hallani a közigazgatásról, hogy „fölösleges bürokrácia”, vagy „aktatologatás”. Az sem ritka, hogy a hatósági ellenőrzéseket és az esetleges bírságokat egyszerűen csak „pénzbehajtásnak” titulálják. Az elkövetkezendőkben szeretném megcáfolni ezeket az állításokat. Az államigazgatás működésének alapjai a jogszabályok. Ezek általában keret jellegű szabályozások, amelyek általánosságban fogalmazzák meg a hatóság működésének szabályait. Egy-egy szakterület igazgatása, vagyis a szakigazgatás viszont számos olyan jogszabályt is alkalmaz, amely konkrétan az adott szakterület sajátosságain alapulva az adott szakmát szabályozza. Esetünkben ilyen jogszabály pl. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény és az ehhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek, ezeket más fejezet részletesen kifejt. Minden közigazgatási intézménynek az a feladata, hogy a tevékenységét érintő jogszabályok betartását, megfelelő érvényesülését felügyelje, annak megsértése esetén fellépjen és állítsa helyre a törvényes, illetve jogos állapotot. A szakigazgatás azonban ettől több feladatot is ellát: olyan szakmai ismereteket igénylő tevékenységet is végez, amelyhez szükséges ismeretekkel a gyakorlat, esetünkben a mezőgazdasági termelés nem rendelkezik, de különlegessége miatt nem is kell, hogy ismerje. Ilyen szakmai feladat pl. a zárlati károsítók felderítése, erről majd a későbbiekben bővebben lesz szó. A növény- és talajvédelmi szakigazgatás története Az igazgatási feladatok állami végrehajtása a növényvédelemben már a XIX. század második felében elkezdődött, a mai szakmai igazgatás működésének megismeréséhez és megértéséhez azonban elegendő 1954-ig visszamennünk az időben. Ekkor jöttek létre a Növényvédő Állomások, amelyek az alapjait jelentik a mai növény- és talajvédelmi szolgálatnak. Feladataik azonban egészen mások voltak, mint a mai értelemben vett közigazgatásnak. A növényvédő állomások növényvédő szerek kijuttatására alkalmas eszközökből, valamint a hozzá tartozó, a kor követelményei szerint kiképzett személyzetből álltak és ők végezték a a növényvédő szeres kezeléseket üzemi szinten (ebben az időben a kémiai növényvédelem kezdetéről beszélhetünk, sem a technika, sem a növényvédő szer, sem az ehhez szükséges megfelelő ismeret nem állt a termelők rendelkezésére). A növényvédő szerek kijuttatásán kívül állami feladatként végeztek növényvédelmi előrejelzést, valamint az ebből származó információk eljuttatását a termelőkhöz a növényvédelmi hírszolgálaton keresztül. A károsító szervezetek megfigyelésére alakították ki az állomásokon belül a biolaborokat, amelyek mind a mai napig léteznek, bár más néven (Károsító Diagnosztikai Osztály). .
A növényvédő állomások szorosan együttműködtek a 70-es évek elejétől minden üzemben kötelezően alkalmazott növényvédő szakmérnökökkel, és egyik alapvető feladatuk volt a szaktanácsadás. Közben a permetező gépek terjedésével egyre kisebb jelentőségű lett az állomások életében a növényvédelmi kezelések végzése, ekkorra már ez a tevékenység az állami védekezések elvégzésére korlátozódott, amely akkoriban még jelentős mennyiségű volt, legalábbis napjainkhoz viszonyítva. Az üzemi kémiai növényvédelem ekkorra megvalósult felfutásával párhuzamosan az ellenőrzéseket is be kellett vezetni, amelynek egyik alapját a növényvédő szer maradék analitikai laboratóriumok képezték. Minden megyei állomás rendelkezett ilyen laboratóriummal, a laborvizsgálatok alapvető célja pedig egyértelműen az alkalmazott növényvédelmi technológia ellenőrzése volt. Ezen túl jelentős mértékű volt a növényvédelmi technológia fejlesztési feladatok végzése is, amihez szintén szükséges volt a laboratóriumi háttér. 1977-ben a növényvédelmi igazgatáshoz kerültek az akkori Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet talajtani laboratóriumai, és elindult az egységes agrokémiai szemléleten alapuló táblaszintű szaktanácsadás. 1994-ben kezdődött a talajvédelmi tevékenységek hatósági felügyelete, vagyis immár a növény- és talajvédelmi hatóság feladatköre kibővült a minőségi termőföldvédelemmel. Eközben megindult a intézményrendszer leépülése is. A rendszerváltást követő szakmapolitikai döntéshozók nem kívánták üzemeltetni a táblaszintű agrokémiai szaktanácsadást, így a talajtani, illetve talajvédelmi laboratóriumok száma jelentősen lecsökkent. A növényvédő szer maradék analitikai laboratóriumok feladatai módosultak, a növényvédelmi munkák ellenőrzése a tevékenység ellenőrzés irányából a termék/termés ellenőrzése irányába módosult, a vizsgálati mintaszámok pedig nem indokolták a nagy számú laboratóriumok üzemeltetésé. A növény- és talajvédelmi szakigazgatás feladatai tehát jelentősen átalakultak az 1954es alapításhoz képest. A 2000 -es évek elejére szinte teljesen háttérbe szorult a szaktanácsadás és a fő feladatot a hatósági ellenőrzések jelentik – ez mind a növényvédelemre, mind a talajvédelemre igaz. Minden típusú technológia-fejlesztés befejezésre került, ezt a feladatot részben a növényvédő szer gyártó vállalatok végzik, az államszférán belül pedig kutatóintézetek. 2007-ben a közigazgatás korszerűsítése címén összevonásra kerültek az agrár szakigazgatási intézmények és létrejött a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Az új intézmény magába foglalta az állategészségügyi és élelmiszerellenőrzési hatóságot, a volt Földművelésügyi Hivatalokat, a vetőmag és szaporítóanyag ellenőrző és minősítő hatóságot, állattenyésztési minősítő hatóságot, valamint a borászati hatóságot. A mai felépítése és elhelyezkedése a növény- és talajvédelmi hatóságnak az újabb átszervezéseket követően 2011-ben alakult ki. Az agrár-igazgatás szervezeti változásai megfelelnek annak az európai – de sok Európán kívüli országra is igaz – .
trendnek, amely a mezőgazdaságra mint élelmiszer-előállító tevékenységre tekint, és az élelmiszerlánc-felügyeletet helyezi a középpontba. Mivel az élelmiszerlánc a termőföldtől az asztalig tart, így a talajvédelem, illetve növényvédelem az első pillérét képezi az élelmiszerlánc felügyeletnek. A növény- és talajvédelmi szakigazgatás struktúrája A szakigazgatás felépítése alapvetően három szintből áll: 1. miniszter 2. országos hatáskörrel rendelkező középirányító szerv 3. megyei szint A szervezeti hierarchia csúcsán az ágazatért felelős miniszter, vagyis a vidékfejlesztési miniszter áll. Természetesen a miniszter nem közvetlenül irányítja a szakigazgatást, hanem áttételesen, jogszabályban és egyéb helyeken meghatározott vezetők által érvényesíti akaratát. A miniszter közvetlen alárendeltségébe az élelmiszerlánc-biztonságért agrárigazgatásért felelős államtitkár tartozik, aki Magyarországon egyúttal az országos főállatorvosi feladatokat is ellátja. Az élelmiszerlánc biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkárhoz két irányból kapcsolódnak alárendelt szervezeti egységek. Egyrészről a minisztériumi hivatal keretében 3 főosztály, az Élelmiszerláncfelügyeleti, Élelmiszer-feldolgozási, valamint az Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály tartozik hozzá. Az Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály keretin belül működik a Növény- Talajvédelmi Osztály, amelynek a vezetője egyben a növényegészségügyi főtisztviselő. A másik irány a minisztériumi hivatalon túlra mutat: a nevezett államtitkár látja el a felügyeletet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBiH) felett is. A NÉBiH országos hatáskörrel rendelkező középirányító szervezet. Elnök vezeti, akinek a munkáját 3 szakmai és egy gazdasági elnökhelyettes segíti. A szakmai elnökhelyettesek: - élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi elnökhelyettes -
növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettes
-
tenyésztési és növénytermesztési elnökhelyettes.
A növény- és talajvédelmi szakigazgatás – az elnevezéséből adódóan is – a növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyetteshez tartozik. Az elnökhelyetteshez az alábbi igazgatóságok tartoznak: - Földművelésügyi Igazgatóság -
Erdészeti Igazgatóság
-
Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság.
.
A növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettes ezzel a hivatalával betölti az országos növény- és talajvédelmi főfelügyelői pozíciót is, valamint ellátja az elnökhelyettességhez tartozó 3 igazgatóság közül a Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság vezetését is. A NÉBiH, mint középirányító szerv szakmailag irányítja és felügyeli a megyei agrárszakigazgatási intézményeket. 2011. évtől kezdve a megyei szakigazgatás is része lett az újonnan létrehozott kormányhivataloknak, így a működési jellegű kérdésekben (személyzeti kérdések, pénzügy, műszaki üzemeltetés stb.) a kormányhivatal vezetője, a kormánymegbízott jogosult irányításra a szakigazgatási szervek felett. Szakmai kérdésekben természetesen a NÉBiH irányítja a megyei szakigazgatási szervek, esetünkben nevezetesen a megyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság munkáját. A Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság vezetését az igazgató látja el, aki egyben a megyei növény- és talajvédelmi főfelügyelő. Az igazgatóság keretén belül minden megyében 3 osztály működik: - Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály -
Talajvédelmi és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
-
Károsító Diagnosztikai Osztály
-
(növény-egészségügyi határkirendeltségek)
Hatósági feladatot az első két osztály munkatársai látnak el. Növényvédelmi és növény-egészségügyi elsőfokú jogkörrel a növényvédelmi felügyelők rendelkeznek, vagyis a mezőgazdasági termelők, növényvédő szer forgalmazók elsősorban a növényvédelmi felügyelőkkel találkoznak. Növényvédelmi felügyelő felsőfokú növényvédelmi képesítéssel rendelkező személy, vagyis az újabb elnevezés szerint növényorvos lehet. A növényvédelmi felügyelők feladataikat növényvédelmi felügyelői körzetekben látják el. A megye nagyságától és adottságaitól függően 6-10 körzetre osztott egy-egy megye. A körzetesített feladatellátás azonban nem korlátozza a növényvédelmi felügyelők megyei hatáskörét, vagyis körzettől függetlenül a megye bármely településén végezhetnek ellenőrzési feladatokat, ez néhány típusú feladat esetében elengedhetetlen. Ugyanezen osztály feladati közé tartozik a növényi termék ellenőrzés, vagyis a zöldség-gyümölcs minőség-ellenőrzés. Ezeket az ellenőrzési feladatokat a minőségellenőrök végzik, akik erre a feladatra speciális képzésen vettek részt. Talajvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a talajvédelmi felügyelők végzik. Területi megosztottság tekintetében a növényvédelmi felügyelőkhöz hasonlóan elsősorban talajvédelmi felügyelői körzetekben működnek, a megyei hatáskör azonban ez esetben is szükséges. Egy-egy megyében átlagosan 3 talajvédelmi felügyelői körzet van. Növény-egészségügyi Határkirendeltség alatt csak harmadik ország (vagyis nem európai uniós tagállam) felé irányuló olyan határállomást értünk, ahol lehetőség van a belépő áruk növény-egészségügyi vizsgálatának elvégzésére. Nemzetközi .
egyezményekben, illetve közösségi jogszabályokban meghatározott növényi termékeket a határon vizsgálatban kell részesíteni, csak így léptethetők be az Európai Unió területére. Növény-egészségügyi határkirendeltség az alábbi helyeken működik állandó jelleggel: - Röszke (közút) -
Záhony (közút)
-
Eperjeske (vasút)
-
Ferihegy (légi)
-
Budapest Posta.
Növényvédelmi hatósági feladatokat lát el továbbá a települési önkormányzat jegyzője is, bár ezek a feladatok jelentősen csökkentek az elmúlt időszakban. Növényvédelmi feladati körében a jegyző elsősorban a parlagfű elleni védekezési kötelezettség ellenőrzését végzi belterületen. A növény- és talajvédelmi szakigazgatás rendszere Gyakorlat A szakigazgatás strukturális felépítését az elméleti részben már megismertük. Az elkövetkezendőkben ismertetésre kerülnek az egyes szakigazgatási szintek feladatai. Általánosságban meg kell ismernünk azokat a feladatokat, amelyeket- az élelmiszerláncról és hatósági ellenőrzéséről szóló törvény alapján – mindenkor az államnak kell ellátnia: - létrehozza és működteti az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet - működteti az élelmiszerek és takarmányok vonatkozásában hatékony gyorsriasztási rendszert - laboratóriumokat működtet. Az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” egy gyűjtő fogalom, magába foglalja az alábbiak szerinti azon intézményeket, amelyek élelmiszerlánccal kapcsolatos hatósági feladatokat látnak el. A Vidékfejlesztési Minisztérium (Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztály) feladatai a stratégiaalkotás, nemzetközi kapcsolatok, valamint a jogszabályalkotás. Magyarország számos nemzetközi szervezetnek tagja, az ebből fakadó kötelezettségek végrehajtása, illetve annak koordinációja a VM feladata. A legfontosabb ilyen szervezetek: - Európai Unió EU) - Európai és Földközi-tenger Melléki Országok Növényvédelmi Szervezete (EPPO) - Nemzetközi Növényvédelmi Egyezmény (IPPC) - ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBiH), mint már arról szó volt, a Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézménye. A .
növény- és talajvédelmi igazgatási feladatok irányítását a Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezetvédelmi Igazgatóság látja el. A koordinációs, irányítási feladatokon túl ezen igazgatóság látja el közvetlenül: - a növényvédő szerek forgalomba hozatalának engedélyezését - a termésnövelő anyagok (műtrágyák, lombtrágyák, komposztok stb.) forgalomba hozatalának engedélyezését - lejárt felhasználhatósági idejű növényvédő szerek felhasználhatósági idejének laboratóriumi vizsgálaton alapuló meghosszabbítását - növényvédő szerek engedélyokirattól eltérő felhasználásának engedélyezését - ökológiai gazdálkodást tanúsító szervek felügyeletét - agrár-környezetgazdálkodási programokban részt vevő termelők ellenőrzésének koordinációját, biztosítja a gazdálkodási naplók és nitrát adatlapok elektronikus benyújtásának lehetőségét - kapcsolattartás szakmai (pl. Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, Gabonatermesztők Országos Szövetsége, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) és társadalmi szervezetekkel (pl. Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület) - élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos európai gyorsriasztási rendszer működtetését (RASFF) - megszervezi az országban a nagy területre (több megyére) kiterjedő védekezési programokat (gradáció esetén) - a megyei igazgatóságok hatósági döntéseit fellebbezési (másodfokú) vagy felügyeleti eljárás keretében felülvizsgálja - laboratórium-hálózat működtetése, amely az alábbi egységekből áll: o növényvédő szer maradék vizsgáló laboratórium (4 db) o talajvédelmi laboratórium (3 db) o károsító diagnosztikai laboratórium o vízélettani laboratórium o virológiai laboratórium o bakteriológiai laboratórium o talajbiológiai laboratórium (a feladatok felsorolása természetesen nem teljes körű, csak a legfontosabbak kerültek kiemelésre). A növény- és talajvédelmi hatósági feladatok többségét a megyei kormányhivatalok keretein belül működő Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságok látják el. Feladataik az alábbiak: - növényvédelmi hatósági feladatok o termelők védekezési kötelezettségének ellenőrzése. Intézkedésre akkor kerülhet sor, ha egy termelő által elmulasztott védekezés miatt felszaporodott károsítók a szomszédos földhasználók termelési biztonságát vagy a közegészségügyet veszélyeztetik. Leginkább közismert e témában a parlagfű elleni védekezés elmulasztása miatt indított eljárások. o növényvédő szerek forgalmazásának ellenőrzése (személyi és .
o
o
o
o o
o
o o
tárgyi feltételek teljesülése). A kis- és nagykereskedelmi üzleteket rendszeresen ellenőrzi a hatóság, különös tekintettel az eladásra kínált növényvédő szer eredetére, az üzlet személyzetének szakmai végzettségét, az értékesítés során a vásárlók szakmai végzettségének meglétét, nyilvántartásokat, a forgalmazás egyéb előírásainak való megfelelést. növényvédő szerek felhasználásának ellenőrzése a termelőknél. Ez a tevékenység a szántóföldön valósul meg, munka közben állítják meg a növényvédelmi felügyelők a növényvédő gépet, és ellenőrzik a felhasznált növényvédő szer megfelelőségét, a kijuttató gép műszaki állapotát, a gépet kezelő személy megfelelő szakmai végzettségét, védőruha használatát, valamint a növényvédő szeres kezelés körülményeit (szélsebesség, védőtávolságok betartása) növényvédő szer maradék ellenőrzése a megtermelt növényi termékben. A betakarított, illetve forgalomba hozott termékekből a növényvédelmi felügyelők egy előre meghatározott, kockázatbecslésen alapuló mintavételi terv alapján mintát vesznek, a NÉBiH laboratóriuma ezt megvizsgálja, és ha határérték feletti vagy nem engedélyezett növényvédő szer maradék tartalmat mérnek, a növényvédelmi felügyelő eljárást indít. növényvédő szerek minőségellenőrzése. A kereskedelmi forgalomban levő növényvédő szerekből a növényvédelmi felügyelők mintát vesznek és a laboratórium bevizsgálja azokat. A mintavétel ez esetben is kockázatbecslés és mintavételi hálóterv alapján történik. A laborvizsgálat célja arról bizonyságot kapni, hogy a vizsgált növényvédő szer fizikai-kémiai tulajdonságai megfelelnek-e az előírásoknak, pl. elegendő hatóanyag van-e benne. légi növényvédelmi kezeléseket engedélyez növényvédelmi gépek műszaki alkalmasságának ellenőrzése. Magyarországon jelenleg már csak olyan növényvédelmi gépet lehet árusítani, amelyet megfelelő tanúsítással láttak el. Ez a tanúsítás az első magyarországi forgalomba hozó, vagyis a kereskedők feladata. Ma még nem működik a kötelező műszaki felülvizsgálat rendje, de rövidesen bevezetésre kerül: a gépjárművekhez hasonlóan időszakonként – néhány évente – műszaki vizsgáztatni kell a növényvédelmi gépeket. növényvédő szerrel okozott káresemény kivizsgálása. Ez lehet növényvédő szer elsodródás, amikor nem megfelelő időjárási körülmények (szeles időben), vagy a kellő védőtávolság betartása nélkül végzik a növényvédő szeres kezeléseket, és a növényvédő szer a szomszédos területekre sodródik, kárt okozva ott. Leggyakoribb és leglátványosabb a gyomirtó szerek elsodródása, ilyenkor kirívó, gyakran anyagilag mérhető károsodás tapasztalható. Az agrár-környezetvédelmi (AKG) programokban részt vevő termelőknél az MVH kijelölése alapján ellenőrzést végez. A Kölcsönös Megfeleltetés ellenőrzése során ellenőrzi a .
-
-
jogszabályba foglalt gazdálkodási követelmények (JFGK) növényvédelemmel, illetve talajvédelemmel összefüggő előírásait. o Károsító előrejelzési (szignalizációs) tevékenysége keretében védekezési felhívást ad ki kártételi veszélyhelyzettel fenyegető károsítók ellen. növény-egészségügyi feladatok o zárlati károsítók elleni védekezés. Ezek olyan növényi károsítók, amelyek nincsenek Magyarország területén, vagy már megtalálhatók, de nem terjedtek el és elterjedésük esetén nagy károkat tudnak okozni. Felismerésükhöz és az ellenük való védekezéshez nem elegendőek az általános ismeretek, ezért az ellenük való védekezés állami feladat. Két részből áll: a növényegészségügyi határátkelő helyeken a kimenő és bejövő növényi eredetű árukat a növényvédelmi felügyelők ellenőrzik abból a célból, hogy van-e bennük zárlati károsító. Ezzel csökkenthető az áruszállítással történő terjedés kockázata. A másik része ezen károsítók elleni védekezésnek a belső ellenőrzés, vagyis egy jól meghatározott feladatterv alapján a növényvédelmi felügyelők a körzetükben a növényállományokat vizsgálva figyelik ezen szervezeteket. o növény-egészségügyi termelői nyilvántartás vezetése. Az előző pontban említett zárlati károsítók elleni védekezés végett bizonyos növények (jellemzően szaporítóanyagok: gyümölcsfák, szőlő, citrusfélék, paprika, paradicsom, banán, dohány, padlizsán palánta, illetve napraforgó, lucerna, paradicsom, bab vetőmagok, továbbá áruburgonya stb.) termelőit, forgalmazóit, beleértve a felvásárlókat is, nyilvántartásba kell venni. A megyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságnál kell jelentkezni ezen személyeknek. o növényútlevél rendszer működtetése: az előző pontban felsorolt termékek vonatkozásában talajvédelmi hatósági feladatok: a talajok minőségi védelme. o humuszmentés zöldmezős beruházások esetén o engedélyezi: nem veszélyes anyagok mezőgazdasági területen történő elhelyezését talajjavítást, tereprendezést, meliorációt hígtrágya termőföldön való elhelyezését szennyvíz, szennyvíz iszap, valamint szennyvíz iszap komposzt termőföldön történő elhelyezését o ellenőrzi a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát szennyezésével szembeni előírások betartását, a nitrát-adatszolgáltatás teljesítését o Működteti a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszert (TIM) o termésnövelő anyagok (műtrágyák, komposztok stb.) forgalmazását, illetve a forgalmazott anyagok minőségének vizsgálata. Jelenleg nagyon sokféle műtrágya van a piacon, ezek minősége eléggé vegyes. A hatóság ezeket is – a növényvédő szerekhez hasonlóan – tervezetten, rendszeresen ellenőrzi. .
o Szakhatóságként részt vesz egyéb közigazgatási intézmények eljárásaiban, ahol a termőföld minőségi védelmét érintő kérdésben kell nyilatkozni. -
A károsító diagnosztikai szakterület feladatai: o Speciális ismereteket igénylő feladatokat végez növénykórtani, állattani (növényi károsítók vonatkozásában), gyombiológiai és gyomszabályozási kérdésekben. o Speciális diagnosztikai feladatokat lát el az előzőekben felsoroltak vonatkozásában. o Részt vesz a zárlati károsítók felderítésének országos programjában. o Értékeli a fénycsapdák által fogott rovarokat, ezáltal – szükség esetén - a hatóság védekezési felhívást ad ki. o Biológiai hatékonysági vizsgálatokat végez engedélyezés előtt álló, illetve már engedélyezett növényvédő szerekkel, ennek során vizsgálja: a cél károsító elleni hatásosságot, összehasonlítva más, már engedélyezett és széles körűen használt, viszonyítási alapot jelentő növényvédő szerrel, a hatékony dózist, a kultúrnövény esetleges károsodását (fitotxicitás).
.
A képzésben résztvevő teljesítményét értékelő rendszer A képzés feleletválasztós teszt kitöltésével zárul. A javasolt tesztkérdések a program mellékletét képezik. Ezekből a Képző Szervezet a tanfolyamon résztvevők részére 45 kérdésből álló feladatlapot állít össze, melyet a képzés oktatásának végén töltenek ki a résztvevők, és a teszt eredményét, megoldását az előadóval megbeszélik. A képzésen való részvételről szóló igazolás A képzésen való részvételről a Képző Szervezet tanúsítványt állít ki. A képzési program végrehajtásának személyi feltételei*: …… témá(k)hoz ………………………(név); szakirányú felsőfokú végzettsége: ………………… stb. …… témá(k)hoz ………………………(név); végzettsége: …………………………… stb. A képzési program végrehajtásának tárgyi feltételei*: -
a tanfolyami létszámnak megfelelő méretű, szokásosan felszerelt tanterem számítógépes projektor és ernyő egyéb ………………….
*A kipontozott részeket a Képző Szervezet tölti ki a központi képzési program helyi képzési programmá adaptálásaként.
.
