2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott an10 Jó Mezőgazdasági Gyakorlat című képzéshez A képzési program kódszáma: an10 A képzési program megnevezése: Jó Mezőgazdasági Gyakorlat című képzés

A képzés során megszerezhető kompetencia: - A Jó Mezőgazdasági gyakorlat (JMGy) elméleti ismeretei (a mezőgazdaság és környezet viszonya, alkalmazása a növénytermesztésben, termőterület kiválasztása, talajművelés, növényvédelem, hulladékanyagok kezelése, betakarítás, élelmiszer- és takarmánybiztonság alkalmazása az állattenyésztésben, takarmányozás, a JMGy és a mezőgazdasági minőségbiztosítási rendszerek kapcsolata, stb.) - agrárszakigazgatás rendszere - helyzetelemzések, gyakorlati kivitelezések

A képzésen való részvételhez javasolt előképzettség: -

-

iskolai alapképzettség 8 v. 10 osztály ……………………………………………… szakképesítés, végzettség

A képzés óraszáma: -

elmélet: 15 óra gyakorlat: 7 óra

A képzés módja: csoportos képzés (csoportlétszám legfeljebb 30 fő)

„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

2

A képzés tematikája és óraterve: Sorszám 1.

2. 3.

Témakör -

-

elméleti gyakorlati óraszám óraszám

a Jó Mezőgazdasági Gyakorlat (JMGy) elméleti ismeretei (a mezőgazdaság és környezet viszonya, alkalmazása a növénytermesztésben, termőterület kiválasztása, talajművelés, növényvédelem, hulladékanyagok kezelése, betakarítás, élelmiszer- és takarmánybiztonság, alkalmazása az állattenyésztésben, takarmányozás, a JMGy és a mezőgazdasági minőségbiztosítási rendszerek kapcsolata stb.) az agrárszakigazgatás rendszere helyzetelemzések, gyakorlati kivitelezések

13

-

2 -

7

A képzési program részletes tematikája (oktatási segédlet szintjén) 1. téma: a JMGY elméleti ismeretei (szerző: Hajdú Zoltán) I. Elméleti képzés 1.A mezőgazdaság és környezet viszonya, szabályozási rendszerek A mezőgazdaság és a környezet közötti viszony összetett és érzékeny a különböző környezeti, illetve emberi tényezőkre. Annak függvényében, hogy milyen mértékű a természeti erőforrások felhasználása (kihasználása) az emberi szükségletek (pl. élelmiszer, alapanyagok, rost, stb.) kielégítésében a mezőgazdasági tevékenységeknek eltérő hatásai lehetnek a környezetre. Európában és világszerte a mezőgazdasági tevékenységek jelentős mértékben járulhatnak hozzá a biodiverzitás megőrzéséhez, a természetes erőforrásokkal hosszútávon fenntartható módon való gazdálkodásához, és egy magasabb természeti értékkel bíró tájkép megőrzésében. Közismert tény, hogy az intenzív mezőgazdaságnak számos negatív hatása van a környezetre. Az EU Közös Agrárpolitikája (KAP) a mezőgazdasági termelés növelését korábban gyakran a környezeti állapot rovására támogatta. Az olyan intézkedések, mint az ártámogatások és a közvetlen kifizetések előtérbe helyezték az intenzív termelést, a gazdálkodási tevékenységek egysíkúságát, szürkeségét. Nem hiányoztak azok az esetek sem, amikor sérült a növény- és állatvilág, emelkedett a folyó- és állóvizek nitrát és növényvédő szer maradvány szintje, túlzottan kihasználták a rendelkezésre álló vízforrásokat. Az elmúlt évek alatt az EU-ban számos szabályozás, ajánlás született meg, amely a 2 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

3 környezetvédő mezőgazdasági gyakorlatok alkalmazását szorgalmazták: a) 1996-ban az ENSZ Biológia Sokszínűség Egyezménye egy mezőgazdasági biodiverzitási program kialakítását sürgette. A program egyik célja az volt, hogy csökkentse a mezőgazdasági termelésnek a biológiai diverzitásra kifejtett negatív hatását. Ennek hatására az EU számos intézkedést foganatosított meg a Mezőgazdasági Biodiverzitás Tevékenységi Tervében (2001). A tervben megfogalmazták, hogy szakmai útmutatókat, kézikönyveket kell kidolgozni, amelyek az adott régióra, környezetre vonatkozó Jó Mezőgazdasági Gyakorlatokat foglalják össze. b) az Amszterdami Szerződés (1992) 6. cikkelye értelmében a környezetvédelemmel kapcsolatos követelményeket a Közösségi politikák meghatározásába és alkalmazásába, különösen a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében bele kell foglalni. c) Az Agenda 2000 bevezette a KAP második pillérét a vidékfejlesztést (1257/1999 EK rendelet). A rendelet értelmében támogatás igényelhető, „a magas természeti értékeket képviselő és a fenntartható mezőgazdasági követelmények bevezetésére és megóvására tett intézkedésekre”. A kedvezőtlen adottságú területekre (14. §) és az agrár–környezetvédelmi intézkedésekre (23. §) a Helyes Gazdálkodási Gyakorlat (HGGy) alkalmazását kell figyelembe venni. d) a 91/626EGK irányelv (nitrát direktíva) 4. cikkelye szerint: „Annak érdekében, hogy a vizek szennyeződésével szemben egy általános védelmet nyújtsanak, az irányelv megjelenésétől számított két éven belül a tagállamoknak ezen irányelv keretében a következőket kell megvalósítaniuk: a) létre kell hozniuk a Jó Mezőgazdasági Gyakorlat (JMGy) útmutatót, amelyet a gazdák önkéntes alapon alkalmaznak, és amelynek legkevesebb a II. mellékletben foglaltaknak kell eleget tennie, b) ahol szükséges, felállítani olyan programot, amely a gazdák képzését, tájékoztatását célozza meg a JMGy útmutató előírásainak alkalmazására,” A környezettudatos gazdálkodási formák gyakorlatias kivitelezését a Jó Mezőgazdasági Gyakorlatnak (JMGy) nevezett, a mezőgazdaságban dolgozó szakemberek által összeállított és elfogadott legjobb gyakorlatok alkalmazása teszi lehetővé. A követelményeket általában gyakorlati útmutatókban fogalmazzák meg. Az útmutatók azokat a legjobb gyakorlatokat (best practice) tartalmazzák, amelyeket a gazdálkodóknak követniük kell, hogy a gazdaságos növénytermesztés és állattenyésztés mellett megfeleljenek a környezetvédelmi és társadalmi elvárásoknak is. A JMGy –t a mezőgazdaságban az élelmiszeriparban alkalmazott Jó Higiéniai Gyakorlathoz (JHGy), Jó Gyártási Gyakorlathoz (JGyGy) hasonlón célszerű alkalmazni. Mivel a JMGy a szakma által elfogadott és nem a jogszabályok által meghatározott követelményrendszer, ezért alkalmazása nem kötelező. Viszont számos jogszabály létezik, mint például a mezőgazdasági támogatások alapját képező, többször módosított 4/2004. (I. 13.) FVM rendelet. Az ebben foglalt „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat”(Good Farming Practice) a JMGy-hez képest szűkebb terjedelemben fogalmazza meg azokat a környezeti terhelés csökkentését célzó követelményeket, amelyek teljesítése esetén a gazdák támogatást igényelhetnek.

3 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

4

2. A Jó Mezőgazdasági Gyakorlat helye a termesztési rendszerekben A mezőgazdasági termelésben három termelési mód (rendszer) különböztethető meg: -a) hagyományos: versenyképes termékeket előállító intenzív termesztés, melyet a magas fokú szakosodás és magas input anyagfelhasználás (pl. műtrágyák, növényvédő szerek, energia) jellemez. A rendszernek számos negatív környezeti hatása van. b) öko-termesztés (bio-termesztés): környezetbarát technológia, amelyben nem, vagy csak kis mértékben alkalmaznak műtrágyákat és növényvédő szereket. Piacra kerülés szempontjából az előállított termékeket harmadikféllel tanúsíttatni kell. Az előállított termékek köre szűk, bizonyos fogyasztói szegmensek ellátására szolgál és nem minden élelmiszerpiacon lehet megtalálni. Nagy tömegek ellátására nem alkalmas. c) fenntartható: versenyképes termékeket előállító környezetkímélő technológiákat alkalmazó növénytermesztési és állattenyésztési rendszer. Mivel rendszerszemléletű, ezért gyakran az integrált rendszer elnevezést is alkalmazzák (integrált termesztés, integrált növényvédelem). A növényvédelmi kezeléseknél például előtérbe kerül a megelőző és a biológiai védekezés. Ezek a gazdaságok általában több ágazati tevékenységet folytatnak, kevésbé szakosodtak. További két kisebb mértékben elterjedt termelési mód: a) extenzív gazdálkodás: a gazdálkodást az alacsony jövedelmezőségi szint jellemzi, más néven külterjes gazdálkodásnak nevezető, amely a megtermelt áru minőségét bizonyos mértékben negatívan érintheti. Kis mennyiségű növényvédő szer és műtrágya felhasználás jellemzi. A termesztésből hiányoznak például az intenzív termesztésben használt fajták. Leginkább az egyéni gazdákra jellemző termelési mód. b) precíziós gazdálkodás: a fejlett mezőgazdasággal rendelkező gazdaságokra jellemző rendszer, amelyet egyelőre kisebb területen viszont fejlett technológiai eljárásokkal (pl. műholdvezérlés) valósítanak meg. Nagy hangsúlyt fektetnek a vetés-trágyázásnövényvédelem-betakarítás és a termékkezelések pontosságára, a termékek minőségének megőrzésére, a környezetet terhelő tényezők minimális szintre való csökkentésére. A JMGy a fenntartható mezőgazdasági rendszerekhez kapcsolható. A nemzetközi gyakorlatban a JMGy-nek különböző alkalmazási szintjeivel találkozunk:
a kormányzati és nemzetközi szervezeteket képviselői, akik a fenntartható mezőgazdaság keretében támogatják az integrált növényvédelmet, az integrált tápanyag gazdálkodást, viszont sok esetben csak az integrált növényvédelemmel foglalkoznak.
a magánszektor képviselői, akik a feldolgozóiparban előállított minőségi termék előállításban érdekeltek és saját JMGy-ot dolgoztak ki, pl. Unilever, Nestlé, Danone
a JMGy specifikus verziója található meg a Codex Alimentarius alapján kidolgozott útmutatókban, amelyek elsősorban az élelmiszer higiénia követelményeire, a szennyeződések minimális szintre való csökkentésére, illetve megelőzésére vonatkoznak.
néhány nemzeti program a JMGy-t kifejezetten a termékek higiéniai, a mikrobiológiai szennyeződéstől való menteségre vonatkoztatja (pl. USA). A JMGy alkalmazásának alapja az integrált növénytermesztés, ezen belül is az integrált növényvédelem. Az egyes gyakorlatok egymásra épülését, illetve a kapcsolódást a fenntartható mezőgazdasággal az 1. ábra szemlélteti 4 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

5

1 .ábra: A JMGy helye a termesztési rendszerekben

Fenntartható mezőgazdaság HGGy JMGy Integrált növénytermesztés Integrált növényvédelem

A JMGy megközelítésben négy elvet minimálisan be kell tartani mindenesetben:
hatékony és gazdaságos, elegendő és biztonságos élelmiszer előállítás biztosítása,
a természeti erőforrások megőrzése és fenntartása,
az életképes gazdálkodás megőrzése és a fenntartható megélhetés biztosítása,
a társadalmi, kulturális szükségleteknek a teljesítése. A JMGy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar esetében azokra a lényeges legjobb termesztési gyakorlatokra vonatkozik, amelyek biztosítják, hogy az élelmiszert az élelmiszerbiztonsági követelményeknek és a vásárlónak megfelelő minőségben állítják elő. 3. A Jó Mezőgazdasági Gyakorlat alkalmazása a növénytermesztésben 3.1 Termőterület kiválasztása A terület kiválasztás célja megismerni azokat az adottságokat, amelyek, a növénytermesztés előnyére lehetnek ill., amelyek korlátozhatják az eredményességét. A gazdaságban számos tényező befolyásolja a terület kiválasztását, mint:
termőterületek (táblák) mérete, alakja és topográfiája (lejtése, fekvése). Fontos figyelembe venni a talaj minőségére érzékeny növényeket, a szükséges műveleteket és gépi felszereléseket, a szél okozta eróziót, az élővilágban gazdag és szennyezésre érzékeny területeket, valamint a javításra szoruló területeket.
a talaj (típusa, szerkezete, pH-ja, tömörödöttsége, vízáteresztő képessége, talajhibák, stb.). A terület kiválasztás befolyásolja a növénytermesztéskor alkalmazott technológiát és a gépek összetételét. 5 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

6
a felszíni vizek (folyók, gátak, tavak, vízlecsapoló rendszerek stb.) közelsége. A gazdaság vízhelyzetének felmérésekor figyelembe kell venni az öntözésre használható forrásokat, a szennyezésre érzékeny területeket, az esetleges gátakat és belvízelvezető csatornákat, valamint az élővilág életkörülményeit.
élő sövények, esetleges erdősávok (összetevő fajok, a faállomány kora, szélfogó képessége) megléte. Felértékelődik az erdő mikroklimatikus hatása, az élővilág életteréül szolgáló szerepe valamint a deflációt csökkentő képessége.
az épületek, épületszerkezetek, tárolók elhelyezése, ahol figyelembe kell venni azok potenciális szennyező képességét (zaj, szag stb.), energiafogyasztását, a rágcsálók rejtőzködési lehetőségét, búvóhelyét,
a vonalas infrastruktúra létesítményei, például a magasfeszültségű vezetékek, ill. telefonvonalak helye (befolyásolják a folyamatok gépesítését a betakarítógépek, műtrágyaszórók és permetezőgépek mozgásterét). A megfelelő talajtulajdonságok megléte a növénytermesztés egyik kulcstényezője. Viszont figyelembe kell venni, hogy ezek a tulajdonságok változhatnak, pl. a nem okszerűen végzett talajmunka súlyosan károsíthatja a talajszerkezetet. Tehát nem elegendő a talaj fizikai-, valamint a kémiai tulajdonságainak ismerete, (például a kémhatásnak) ismerete. A folyamatokat evolúciójukban kell tekinteni. 3.2 Vetésforgó alkalmazása Tápanyag gazdálkodás szempontból a vetésforgó alapelve a növények időbeni egymás utáni váltakozása. Olyan növények váltakoznak egymással, amelyek „kihasználják” (kisoványítják) a talajt, mint például a gabonafélék, olyanokkal, amelyek „feltöltik” azt, mint a hüvelyesek. A növényvédelem szempontjából a vetésforgóban a kártevők és kórokozók elleni védelmet elsősorban az életciklus megszakításával lehet elérni úgy, hogy az adott növény csak bizonyos idő eltelte után kerül vissza ugyanarra a helyre. A vetésforgók javítják a talaj szerkezetét és a tápanyag gazdálkodását. A betakarítás utáni talajművelés különösen a szántás, amely által a felszínen található tarlómaradványok bedolgozásra kerülnek, segíti a talaj szerves anyag tartalmának gyarapítását, míg a vetés előtti és utáni felszíni talajművelés — különösen a kapás növényeknél (ezeket a növényeket tisztító növényeknek is nevezik) — gátolják a gyomok fejlődését. A jó vetésforgó célja, hogy a természeti adottságok optimális kihasználásával egészséges, gazdaságilag fenntartható mennyiségű és minőségű termést lehessen elérni, miáltal csökkenthető a növényvédő szerek és műtrágyák használata. A vetésforgó alkalmazása lehetővé teszi a termesztéssel járó kockázatok, mint az időjárás, a piaci árak alakulása, a kórokozók és kártevők, vagy bármely más tényező kedvezőtlen hatásának megosztását a különböző növényfajok között, ezáltal növelhető a termelés biztonsága. Fontos a kézi munkaerő egyenletes elosztása és az éves szintű teljes kihasználása. A vetésforgó különböző jövedelmezőségű „több pénzt hozó növények” (burgonya) és a „kevesebb pénzt hozó növények”(gabonafélék) között teremt egyensúlyt. (Megjegyzésem: mára kissé változott a fenti, talán túlzó általánosítás valóságtartalma. Az adott év piaci viszonyainak, az évjárathatásnak és a mindenkori agrártámogatások függvénye egy-egy 6 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

7 növényfaj jövedelmezősége. A termelő mérlegelésben döntő jelentőséget kap a támogatás mértéke.) Termesztéstechnológiai szempontból a vetésfogónak további előnyei vannak:
az egymást váltó növények gyökerei különböző mélységekben helyezkednek el, a különböző tápelem- és vízigényükkel egyenletesebben használják ki a talaj különböző rétegeit,
az eltérő víz és tápanyag szükségletű növények váltakozása a tápanyagkészletek kiegyenlített felhasználását eredményezi,
a takarmánynövények után visszamaradt nagy mennyiségű növényi maradványok gazdagítják a talaj szerves anyag tartalmát,
a kapás növények termesztése, a mechanikai gyomirtási és a töltögetési műveletek lazítják, gyommentesen és kedvező fizikai állapotban tartják a talajt,
a közös kórokozókra és kártevőkre érzékeny növények csak hosszabb idő után kerülnek vissza ugyanarra a helyre,
a hosszú és a rövid tenyészidejű, illetve az őszi és a tavaszi vetésű növények váltakozása elegendő időt biztosít a talaj-előkészítés elvégzésére,
a magágy megfelelő minőségű és időbeni elkészítésével a vetés idejének betartásával, a trágyák potenciáljának kihasználásával lehetőség van a magasabb termésátlagok elérésére,
a piaci igények figyelembe vételével lehetőség van a gyors növényváltásra,
az emberi munkaerő, az erő- és munkagépek gazdaságosabb kihasználását segíti. Fontos a vetésforgó megtervezése. Régi (évezredes) tapasztalat, hogy a vetésforgó alkalmazása, az elővetemények szakszerű megválasztása a talajtermelékenység fenntartásának és növelésének, valamint a talaj és a növény egészségi állapotának alapvető és leggazdaságosabb módszere. E sok tényezőből összeadódó hatás összefoglalóan úgy fejezhető ki, hogy a sokszínűség ökológiai elvének jobban megfelel a vetésforgó, mint a vetésváltás nélküli termesztés, és közelebb áll az önszabályozó természetes növénytársuláshoz. A vetésforgó a fajgazdagságot igyekszik megközelíteni, de a fajokat időben és térben elválasztja egymástól. Amilyen mértékben nő a vetésforgó fajgazdagsága és a benne szereplő fajok eltérő hatásainak kihasználása, olyan mértékben nő az önszabályozó képessége és csökken a külső, mesterséges beavatkozás szükségessége. A vetésforgó olyan időbeni sorrendiség, amely nemcsak az egymás után következő növényekre van kedvező hatással, de a talaj élővilágát, termékenységét is kedvezően befolyásolja. A növények eltérő (pl. sávos) vetése a lejtős területeken a talajvédelmet is szolgálja. A vetésforgó a termelés biztonságának is fontos tényezője, mivel a talaj termékenységének, egyensúlyának, pufferkapacitásának fenntartásával egyéb kedvezőtlen hatásokat (pl. aszály, agrotechnikai hibák stb.) is mérsékel, és átsegíti a növényeket a stresszhelyzeteken. Az eltérő karakterű növényekből összeállított vetésforgó egyben a növény-egészségügyi problémák jelentős részét is megoldhatja, illetve mérsékelheti. Ha a vetésforgó által nyújtott már ismertetett előnyöket nem használják ki, akkor ugyanazon termés eléréséhez többlet talajművelés, tápanyag utánpótlás és növényvédelem, vagyis energia-bevitel szükséges. Ez a talajok pufferkapacitását meghaladva komoly környezetkárosodást okozhat, másrészt jelentősen rontja a termesztés gazdaságosságát.

7 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

8 A vetésforgó a termesztési tervnek központi eleme. A vetésforgók gazdaságról gazdaságra váltakoznak, ami jelzi, hogy az alkalmazott rendszer nem előírás, hanem csak ajánlás. A termesztési tervben figyelembe kell venni az olyan tényezőket, mint a környezeti tényezők, a termesztett fajta, a növényvédelem, a tápanyag gazdálkodás, a betakarítás, a tárolás az értékesítés és a kereskedelem. A súlyos növénybetegségek megelőzése érdekében ötéves vetésforgó összeállítása ajánlott a cukorrépa, a burgonya vagy az olajrepce termesztésekor, napraforgónál pedig ennél is hosszabb. A talaj szerves anyag készletének feltöltésére és a tápanyag ellátás javítására pillangós takarmánynövényt, vagy gyepet lehet beiktatni. A gyep csökkenti az eróziót és megelőzi a nitrogén lemosódást a talajvízbe. A munkaerő iránti igényt is figyelembe kell venni és lehetőség szerint a kezelhetetlen csúcsokat el kell kerülni. A vetésforgó sikere szervezés és szakértelem kérdése. A vetéstervnek tartalmaznia kell a megfelelő növények kiválasztását, a vetésterületek arányainak megválasztását és a növényváltás sorrendjének meghatározását. A termeszteni kívánt növényeket elsősorban eladhatóságuk (piacosságuk, jövedelmezőségük) valamint agrotechnikai (gépesíthetőség) és ökológiai igényük (éghajlat, talaj) szerint választják meg. A növények sorrendjének meghatározásában az elővetemény kap döntő szerepet, mivel hatása akár több évig is érzékelhető Az elővetemény értékét elsősorban a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni ellenálló képessége, a gyomokkal szembeni versengés hatékonysága, valamint a talaj tápanyag- és vízgazdálkodása határozza meg. Általában az a növény megfelelő elővetemény, amelyik korán lekerül a területről, megfelelő időt adva a következő növény technológiai előkészítéséhez. A növények sorrendjének összeállításakor fontos figyelembe venni, hogy közös kórokozókra és kártevőkre érzékeny növények ne kerüljenek egymás után, illetve az adott növény hosszabb idő (4-6 év) után kerülhessen vissza ugyanazon területre. A gyomok szempontjából a termesztett növények lehetnek gyomnevelők, általában azok a növények, amelyeknek gyér lombozata között a gyomok jól fejlődnek, gyomosítók, amelyek magjaikat elhullatják, és ez által növelik a gyompopulációt, valamint gyomirtók. Monokultúra Ha több éven át ugyanazon a területen termesztenek egyazon növényfajt, akkor az egyoldalú tápanyag felhasználás és egyéb biológiai tényezők miatt, könnyen talajuntság jelentkezik. (A növények eltérő módon érzékenyek a talajuntságra, a mikroelem hiányra vagy a toxikus elem felhalmozódására). A vetésforgó ellentéte a monokultúrás termesztés. A modern technológiák alkalmazása nem minden esetben teszi lehetővé a vetésforgó alkalmazását. A leegyszerűsödést a tökéletesebb talajművelő és betakarítógépek, a műtrágyázási technológiák fejlődése, a növényvédelem és a nemesítésben elért eredmények teszik lehetővé. Lehetőség van arra, hogy a gazdák sokkal gyorsabban és hatékonyabban végezzék el a növényápolási munkákat, ezáltal jelentős munkaerőt takarítsanak meg. A vetésforgó alkalmazása szempontjából problémát jelent, hogy a termelők elsősorban olyan növényeket termesztenek, amelyek termesztése a vetéstől a tárolásig teljesen gépesített. Így egy növényfaj gépsorának költségei gyorsabban megtérülnek monokultúrás termesztés esetén a jobb kihasználás következtében. 8 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

9

Az elmúlt években viszont fokozatosan bebizonyosodott, hogy a vetésforgó hagyományos, agro-ökológiai hozadékát nem lehet pótolni a fejlett technológiákkal. A fenntartható növénytermesztési gyakorlat nem támogatja a monokultúra alkalmazását. 3.3 Fajtakiválasztás A fajtákat úgy kell kiválasztani, hogy azok ne csak az ökológiai adottságoknak (éghajlati, talajviszonyok) feleljenek meg, hanem a piaci követelményeknek is. A mai globális piaci körülmények között még inkább, mint azelőtt, a gazdáknak meg kell felelniük a piaci elvárásoknak. A növénynemesítők széles körű fajtakínálatot bocsátanak a termelők rendelkezésére. Az intenzív növekedésű fajták a korai fejlődési időszakban azáltal segítik a növény fejlődését, hogy gátolják a gyomok növekedését. A minőségi tényezők mellett az élettani tulajdonságok, ellenálló képesség, hideg-, fagy-szárazságtűrő képesség vagy a betegség tolerancia és rezisztencia jöhet számításba. Nem célszerű a termesztést egy vagy két fajtára alapozni, mert egy kórokozó megjelenése komoly kockázatot jelenthet. A géntechnológiai eljárásokkal módosított kórokozó-rezisztencia és/vagy tolerancia tulajdonságokkal rendelkező fajták termesztésének lehetősége ma már valóság. A hazai szabályozás még várat magára. A fajták kiválasztásakor érdemes figyelembe venni, az alábbiakat:
azon fajtákat termesztése javasolható, amelyek a gazdaság talaj és éghajlati viszonyainak megfelelnek és a megcélzott piacon eladhatók, valamint szárazságtűrők, kórokozó és kártevő rezisztensek (mikotoxin rezisztencia) és/vagy toleránsak , illetve amelyek növekedésükben versenyezni tudnak a gyomnövényekkel.
elkerülendők azok a fajták, amelyek magas energiaigénnyel rendelkeznek,
biztosítani kell a termékek minőségének megőrzését, (pl.: a búza sütőipari mutatói vagy az árpa malátaképzése),
a fajtákat a tulajdonságaik ismeretében kell kiválasztani, beleértve a vetés vagy ültetés idejét, terméshozamát, minőségét, piaci elfogadottságát, betegség és stressztűrő képességét, valamint a műtrágyákra és növényvédő szerekre való reakcióját,
a fajtákat úgy kell elhelyezni, hogy optimalizálni lehessen a munkaerő és a gépek kihasználását; olyan növényeket kell beiktatni, amelyek a termesztett növények károsítóinak nem gazdaszervezetei, egyenletes módon használják ki a talajadottságokat. A fenntartható gazdálkodás egyik legfontosabb alapelve az alkalmazkodás. Ennek mindenekelőtt abban kell megnyilvánulnia, hogy elsősorban nem a környezetet kell a kiválasztott fajok és fajták igényeihez alakítani, hanem a környezeti adottságokhoz illeszkedő funkciókat és ennek megfelelő faj- és fajtastruktúrát célszerű kialakítani. Olyan fajtákra van szükség, amelyek az adott termelési körzet adottságaihoz a lehető legjobban alkalmazkodnak. Az ilyen tájfajták termelési körzetükben úgy képesek nagy terméshozamra, hogy ehhez kevés külső energia-bevitelt igényelnek (pl. műtrágyát, növényvédő szert, üzemanyagot), s ezzel nemcsak gazdaságosabb a termelésük, hanem csökken a környezet terhelése is. Az ökológiai specializálódás mellett szükség van a termesztés technológiai szintje (intenzív, 9 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

10 fél intenzív, extenzív) szerinti specializálódására is. A különböző intenzitású gazdálkodás más és más típusú fajokat és fajtákat igényel, így az adott fajta tulajdonságok megítélése és szerepe egészen más lehet. A jelenleg a nagy területen termesztett növényfajoknál, a piaci igényeknek való megfelelés, a fajtaváltás felgyorsulása miatt arra lehet számítani, hogy a fajták 5-6 évnél tovább nem maradnak köztermesztésben, így a nemesítőknek a fajtákat úgy kell a termesztés számára átadniuk, hogy az ökológiai és technológiai igényét is közölniük kell. Arra várhatóan nem lesz idő, hogy mindezek a gyakorlati termesztés során derüljenek ki. Téves az a szemlélet, amelyik csak azt a növény tartja fontosnak, amelyet nagy területen termesztenek. Egyre fontosabbá válnak azok a növények, amelyek a speciális termőhelyek hasznosításában, közülük egyesek a biológiai védekezésben vagy a talaj regenerálódásában, termőképességének fenntartásában (pl. hüvelyesek) is szerepet játszanak. Géntechnológiai eljárásokkal módosított növények termesztése A géntechnológiával módosított növények megjelenése a huszadik század végén ígéretek és kételyek elé állította a termelőket és az élelmiszerfogyasztó lakosságot. A génmódosított (GMO) növények termesztésének biztonságát, valamint az ezzel együtt felmerülő élelmiszerbiztonsági kérdéseket napjainkban is vizsgálják a szakemberek. A génmanipulált növényeket elsősorban a növényvédő szer rezisztenciára, pl. szója glifozát (Roundup Ready) vagy rovar rezisztenciára nemesítették ki, pl. a kukorica Bt 176. ezeket a növényeket nevezik első generációs GMO növényeknek. A második generációs GMO növények a módosított beltartalmi (keményítő tartalom, emészthetőség stb.) értékekkel rendelkezők, harmadik generációs növényeknek pedig a bio-gyógynövények számítanak. Ha a GMO növények termesztését megfelelően irányítják, akkor az számos potenciális előnyt jelenthet. Európában a GMO növény termesztésének engedélyezéséhez teljes körű kockázatbecslést kell végezni. Az eljárásra eligazítást ad a 2001/18EK irányelv. Az együttes termesztésére az EU 2003. júliusában tett javaslatot a koegzisztencia (a különböző növények együttes termesztése) alkalmazásával, a felelősséget a tagállamok hatáskörébe lett utalva. A GMO növények, a hagyományos módon és az ökológiai gazdálkodással termesztett növények keveredésének megelőzése érdekében a géntechnológiával módosított növények termesztésére csak az engedélyező hatóság jogerős engedélye alapján kerülhet sor (1998. évi XXVII. törvény). Magyarországon a MON 810 kukoricafajta köztermesztésbe vonása ellen 2005. január 20. óta moratórium van érvényben. Hatályban van a Parlament által elfogadott, a géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló 53/2006. (XI. 29.) OGY határozat. A határozat szerint jelentős gazdasági előnyt jelent az ország GMO-mentes státusza, amelynek elvesztése veszélyeztetné mind ökológiai gazdálkodásunkat, minőségi élelmiszer-előállításunkat és termékeinek fizetőképes piacon való elhelyezését, mind kukoricaexportunkat és vetőmagtermelésben játszott vezető szerepünket, A Parlament környezeti hatásvizsgálatokat tart szükségesnek a közösségi szinten már engedélyezett géntechnológiával módosított növényfajták esetén annak érdekében, hogy a feltételezett negatív hatások a Pannon Biogeográfiai Régióban feltárásra kerüljenek. Indokolt és szükséges a szigorú szabályozás és további környezeti hatásvizsgálatok, valamint kutatások szükségesek figyelemmel a genetikailag módosított élelmiszerek világszerte vitatott, illetve nem vizsgált 10 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

11 humán-egészségügyi, táplálkozástani és gasztroenterológiai hatásaira, továbbá arra, hogy e humán-egészségügyi területen Magyarország jelentős elmaradásban van. A GMO növények termesztésének feltételeiről, kockázatairól, gazdaságosságáról számos tanulmány és kiadvány jelent meg. 3.4 Talajművelés A talaj egy dinamikusan változó háromfázisú biológiai rendszer. Fizikai támaszként szolgál a gyökérzet fejlődéséhez, fenntartja a növekedést, oxigént biztosít a légzéshez, vizet és tápanyagot a növények növekedéshez és tápközeg a mikroorganizmusok hatékony működéséhez. A talaj élő anyagnak mondható, ezért a gazdálkodás szempontjából fontos természeti forrás. Az extenzív termesztéstechnológiákban alkalmazott talajművelés célja a jó talajszerkezet és a talajstabilitás (erózió ellenálló képesség) megőrzése, biztosítani a termékenységét, annak érdekében, hogy a növények fejlődése és egészségi állapota optimális legyen. Ezzel szemben az intenzív gazdálkodás jellemzője a szakosodás, a nagy mennyiségű kemikália felhasználás, a magas fokú gépesítettség, az alacsony kézi munka felhasználás és maximális profitnyerés. Ezek a műveletek nagy energiafogyasztók, drágítják a termelést és a növénytermesztés szűk keresztmetszetét adják. Ezen okokból kifolyólag az intenzív gazdálkodás hosszú távon nem tartható fent. A tervezés a talaj és a gazdaság tevékenységének részletes megismerésével kezdődik, amely egy térkép elkészítésében testesül meg. A térkép olyan információforrás, amely nem csak a gazdaság területére vonatkozik, hanem a környező területekre is. Egy másik információs lehetőség a rendelkezésre álló szakmai információs anyagok (pl. kiadványok), amelyek számos olyan ismeretet közvetítenek, amelyek abban segítik a gazdákat, hogy a hosszú távra kiható hibákat megelőzzék, ugyanakkor olyan gyakorlatok alkalmazását teszik lehetővé, amelyek fenntartják a talaj növénytermesztésre való alkalmasságát. A talajművelés irányítása egyike a legfontosabbaknak, mivel ennek hiányában a rendszer egyéb input elemei károsodhatnak. A gazdáknak azonosítaniuk kell a területükön előforduló fontosabb talajféleségeket. A tervezéskor a szakmai tanácsadók ajánlásait is figyelembe kell venni. Talajtérképek és kellő szakismeret hiányában a gazdáknak célszerű talajtani szakember segítségét igénybe venni. A talajtípusok azonosításakor, a talajvizsgálatok során olyan lényeges információkhoz jut a gazda, mint a talaj kötöttsége (fizikai félesége). pH-ja, humusztartalma, vízgazdálkodási tulajdonságai, megmunkálhatósága, stb. A talaj egy korlátozottan rendelkezésre álló, véges természeti erőforrás, amely nagyon érzékeny és sérülékeny. A talajt védeni kell a káros, szerkezetromboló talajműveléssel, erózióval, szennyezéssel és a más szakszerűtlen emberi tevékenységekkel szemben. A talaj nemcsak a mezőgazdasági tevékenységeknek, nyersanyag előállításnak, energia vagy élelmiszertermelésnek ad helyet, hanem szűrőként szolgál a víznek és védő rétegnek az élelmiszer előállításban használt potenciális szennyező forrásokkal szemben. 11 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

12

A talajvédelem tervezése magába foglalja a terület lejtése miatt a vízfolyásokba kerülő szennyezés megelőzését is. A talajszennyeződés elkerülésében fontos a talaj vízáteresztő képességének figyelembe vétele. A talaj felületén jelentkező pangóvíz azt jelzi, hogy a felszínre érkezett víz mennyisége meghaladja (legyen az eső vagy öntözésből származó víz) a pórusok vízáteresztő képességét. Ennek következménye az elfolyás, amely különösen a lejtős területeken okozhat súlyos talajpusztulást, Ellenkező esetben, amikor nagy a talaj vízáteresztő képessége, akkor az a kockázat jelentkezik, hogy a beszivárgott mennyiség gyorsan a talajvízbe jut, miáltal csökken a kultúrnövény által hasznosítható víz mennyisége. Ezért a rosszul kezelt rendszerekben jelentős lehet a potenciális kár. A szakszerűtlen emberi tevékenység számos olyan fizikai, kémiai és biológiai károsodást okozhat a talajban, amely által csökken annak termékenysége Fontos, hogy a gazdálkodási tevékenységek tervezésekor meghatározzák a megelőző és javító intézkedéseket. A tervezéskor nem szabad elfelejteni, hogy a talajművelés célja a talaj tápanyagtartalmának, termékenységének megőrzése és védelme, a víz- és a szél okozta eróziós károk megelőzése és kezelése. Elérendő a talaj olyan kedvező fizikai állapota, amely a termesztendő növények igényeit kielégítik. Tehát:
részletes ismerettel kell rendelkezni a talaj tulajdonságairól és potenciális hasznosíthatóságáról,
minden egyes parcelláról éves nyilvántartás kell vezetni a topográfiai adottságainak függvényében a technológiai, talajművelési eljárások gyakoriságáról,
a vetésforgó alkalmazásával meg kell őrizni és javítani kell a talaj termékenységét,
állandó talajborítottságot kell biztosítani a szél és/vagy a víz okozta erózió megelőzése érdekében,
meg kell előzni a növényvédő szerek felhalmozódását a talajban,
ha lehetséges minimális talajművelést kell alkalmazni. A már említett talajtérképek megfelelő információt adnak a talaj legfontosabb fizikai és kémiai tulajdonságairól (kötöttség, kémhatás, humusz %, CaCO3, %, víztartó-, vízáteresztő képesség), a megmunkálhatóságáról, és a tápanyag ellátottságáról. Kissé részletesebb talajmintavételekre, illetve térképekre van szükség, ahhoz, hogy a parcellák (táblák) makro(N,P,K) és mikroelem tartalmáról, azok lemosódásáról kapjon információt a gazdálkodó. Ezek a térképek képezik a talajműveléssel kapcsolatos cselekvési terv alapját. 3.5 Trágyázás Több éves kísérleti eredmények azt mutatják, hogy amikor nem végeztek tápanyag utánpótlást, a megfelelő tápanyag ellátottságú növényekkel szemben csak fele akkora terméshozamot értek el. A talajban lejátszódó folyamatok és a növény életfolyamatai között szoros kapcsolat van, ezért a tápanyagellátás rendszerét úgy kell kialakítani, hogy a talajra, a növényre és a környezetre kifejtett hatása azonos súllyal legyen mérlegelve. A növények növekedéséhez és fejlődéséhez szükséges tápelemekből kb. 13 elem az, amelyek 12 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

13 nélkülözhetetlenek, és amelyeket a növények nagyobb mennyiségben vesznek fel (ún. makroelemeknek). Azok az elemek, amelyek kisebb mennyiségben használódnak fel, azok a nyomelemek vagy mikroelemek. A legfontosabb öt makroelem a nitrogén, foszfor, kálium, kalcium és magnézium. A növények az első hármat igénylik a legnagyobb mennyiségben, amelyeket leginkább a vegyjelükkel jelöl a szakirodalom (N, P, K). Mindhárom elem vegyület formájában van jelen a talajban. A növények ezeket az elemeket csak vízben oldott formában képesek fölvenni, és gyakran megtörténik, hogy bár a felső talajréteg tápanyag ellátottsága relatíve magas, a termesztett növény mégis hiánytünetet mutat. Ez arra vezethető vissza, hogy a talajréteg tápanyagtőkéjének csak kis részét tudja fölvenni a növény a lekötődés következtében (pl. magas agyagtartalom, kedvezőtlen pH). A tápanyagigény és felhasználás növényfajonként és a vegetációs időszakon belül is változik. Az okszerű tápanyag gazdálkodás is tervezést igényel. A növények megfelelő tápanyag ellátása számos tényezőtől függ, mint az évszaktól, előveteménytől, a talaj természetes tápanyag ellátottságától, a tervezett termés nagyságától stb. Még a könnyű homoktalajok is, amelyek tápanyagtartalékai alacsonyak magas termékenységűek lehetnek helyes gazdálkodás esetében. A rendszer alkalmazásának célja, hogy a természetes források minél nagyobb mértékben legyenek kihasználva, a műtrágyát vagy más tápanyagokat a megfelelő mennyiségben, időben és megfelelő helyre, csak az indokolt mennyiségben célszerű adagolni és kijuttatni. A helyes növénytáplálás fontosságát jelzi, hogy az agrár-környezetgazdálkodási célprogramokban való részvétel feltétele a tápanyag-gazdálkodási terv készítése [61/2009. (V. 14. ) FVM rendelet]. A gazdaság tápanyag szükségletét a tápanyag mérleg (a növény fajlagos szükséglete, a megtermelt növénytömeg, rendelkezésre álló mennyiség), műtrágya árak, valamint a piaci kereslet és a kínálat követelményeinek figyelembe vételével lehet meghatározni.(1. táblázat). 1. táblázat: A fontosabb szántóföldi növények tápanyag kivonása (kg/t) Növények Őszi búza Őszi rozs Tavasz búza Tavasz árpa Zab Borsó Csillagfürt Zabos bükköny Árpa és zab keveréke Kukorica siló Keverék zöldtakarmány

Betakarításkor elszállított tápelemek N P2O5 K2O 24,8 8,5 21,1 23,7 10,2 22,3 24,7 10,2 19,8 24,7 10,2 19,8 26,3 10,9 31,4 51,4 13,0 25,1 77,3 19,1 38,8 31,3 11,3 30,1 25,5 10,6 25,6 2,6 4,3

1,0 1,8

4,4 5,5

Beszántott tápelemek N 17,4 16,6 17,3 17,3 18,4 36,0 54,1 21,9 17,8

P2O5 5,9 7,1 7,1 7,1 7,6 9,1 13,4 7,9 7,4

K2O 5,3 5,6 4,9 4,9 7,8 6,3 9,7 7,5 6,4

– –

– –

– –

13 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

14 Takarmányrozs Zöldtakarmány csillagfürt Korai burgonya Kései burgonya Cukorrépa Takarmány, cukorrépa Takarmányrépa Takarmány sárgarépa Takarmány káposzta Len

5,5 18,2

2,3 4,5

5,2 9,1

– –

– –

– –

2,8

0,9

5,0

1,8

0,7

3,2

3,0

1,1

6,2

1,9

0,8

4,0

5,1 4,3

1,7 1,6

7,5 6,8

1,5 2,1

0,7 1,0

1,5 3,4

3,6 3,3

1,1 1,2

5,1 4,2

1,8 1,6

0,7 0,7

2,5 2,1

3,9

1,6

5,3

–

–

–

10,5

3,4

10,0

–

–

–

A talaj tápanyag tartalmát 3-5 éves időközönként szükséges meghatározni. A talajvizsgálat minimálisan a pH-ra, valamint a N, P, K és Mg szint megállapítására terjed ki, a bővített vizsgálat 14 paraméterre. A szántóföldön a mintát talajszondával általában 15 cm mélyről veszik. Hektáronként legalább 4 mintát kell venni (Egy átlag talajminta maximum 5 ha nagyságú területet fedhet le). A mintákat akkreditált talajtani laboratóriumban kell megvizsgáltatni. A N, P és K elemek szintje a folyamatos utánpótlás nélkül csökken a talajban. A csökkenés mértéke elemenként eltérő és a termesztett növényfaj igényétől, illetve a termés által kivont mennyiségen túl függ a talaj szerves (humusz) és szervetlen kolloid (agyag) tartalmától. Mindig az optimális tápanyagszinthez képest legkisebb mennyiségben jelen lévő elemre kell odafigyelni, mivel egyensúlyuk hatással van a növény fejlődésére. Az optimális termés elérése a fajta, az időjárás és a növény fejlettségi állapotának függvénye. A tápanyag gazdálkodás célja, hogy optimális tápanyag felhasználást és ellátást tegyen lehetővé. A helyes gazdálkodás érdekében:
talaj és tápanyag gazdálkodási stratégiát kell kidolgozni, amely megelőzi a tápanyagveszteséget, pl. minimális talajművelés, állandó zöldtakaró fenntartása (pl. ültetvényekben), a gyep feltörése utáni gyors kultúrnövény telepítés,
minden harmadik-ötödik évben meg kell állapítani a talaj foszfor, kálium, nitrogén, magnézium ellátottságát és a pH-t,
levélvizsgálatokat és talajvizsgálatokat kell végezni a nitrogén és egyéb tápelem ellátottság megállapítására,
reálisan fel kell mérni a szerves trágyáknak a tápanyag ellátásban betöltött szerepét,
az elmúlt évek csapadék méréseiből származó adatok és a talajtérkép adatait alkalmazva reális termésbecslést és tápanyagszükséglet elszámolást kell végezni,
nitrát lemosódást megelőző stratégiát kell kidolgozni. Előtérbe kell helyezni a növényzettel borított területre való kiszórást, és kerülni kell az őszi egyszeri műtrágya kijuttatást.

14 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

15

A trágyázási terv helyes kialakításához a legfontosabb (nitrogén, foszfor, kálium) elemek élettani hatását és szerepét célszerű ismerni: a) nitrogén: egyike a növények számára legfontosabb tápelemeknek. Egyetlen elem sem eredményez olyan vegetatív növekedéshatást, mint a nitrogénnel végzett kezelés. A nitrogén fölösleg káros lehet a fejlődésére, valamint a termék minőségére. A felhalmozódott nitrogén a fotoszintézisben keletkező szénhidrátokra, a fehérjeképzésre használódik el és más anyagok szintézisére kisebb mértékben áll rendelkezésre. A nitrogén fölösleg túlzott vegetatív növekedést, míg hiánya alacsony, csenevész növényeket eredményez. Az EU országaiban a nitrogén ellátást folyamatosan ellenőrzik, a nagy nitrát érzékenységű, vagy nitrát sérülékeny zónákról térképek készülnek, amelyeket a műtrágya adagolás tervezésekor figyelembe célszerű venni (nitrát direktíva 91/676EGK irányelv). A hazai nitrát érzékeny területek ismertek. A helyes gazdálkodási gyakorlat keretében a 2. táblázatban megadott műtrágya adagok betartása ajánlott: 2. táblázat: A hektáronként kiadható maximális nitrogén (N) hatóanyag mértékei különböző adottságú és érzékenységű területeken (kg/ha) Kedvezőtlen Adottságú Térségekben Nem Kedvezőtlen Adottságú Térségekben nitrátérzékeny nem nitrátérzékeny nitrátérzékeny nem nitrátérzékeny területen területen területen területen kiadható ebből: kiadható ebből: kiadható ebből: kiadható ebből: maximáli kiadható maximáli kiadható maximáli kiadható maximáli kiadható sN sN s s maximáli maximális maximális maximális szerves szerves szerves N(kg/ha) s szerves (kg/ha) (kg/ha) N(kg/ha) eredetű N eredetű N eredetű N eredetű N (kg/ha) (kg/ha) (kg/ha) (kg/ha) 170 170 200 200 220 170 300 300 b) foszfor: szinte nincs olyan fiziológiai, biokémiai anyagcsere folyamat, amelyben a foszfor ne vállalna szerepet. Elsősorban a fotoszintézis lépcsőiben, a légzésben, az energia közvetítésben játszik szerepet. A foszfor nélkülözhetetlen elem a növények számára, de termésnövelő hatása nem annyira látványos, mint a nitrogéné. A növényeknek foszforra különösen a virágzás és termésképzéskor van szüksége. A foszforhiányban szenvedő növények antociános elszíneződésről ismerhetők fel. A tartós hiány esetén terméskiesés, szemtermés csökkenés áll be. A foszfor nem csak a termés mennyiségét befolyásolja, hanem a minőséget is, például a burgonyánál javítja a keményítő minőségét. Jelentősen növeli a növények szárazságtűrő és betegség ellenálló képességét is. c) kálium: leginkább a vegetatív fejlődésben és a termés minőségének meghatározásában játszik szerepet. A növények kálium tartalma változó, egyes zöldségféléknél eléri a 6-8 %- ot is. A kálium nagymértékben javítja a vízfelhasználás hatékonyságát. A káliummal jól ellátott növények az adott mennyiségű szerves anyag szintéziséhez kevesebb vizet használnak fel, mint a gyengén ellátott növények. A kálium jelentős szerepet játszik a növények légzésében, fokozza a növények fagytűrő képességét és javítja a kórokozókkal szembeni ellenálló képességet. Hiánya nem okoz azonnal látható 15 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

16 tüneteket, a nekrózis gyakran csak később jelentkezik. A tünetek elsősorban az idősebb leveleken jelentkeznek, a levelek szélén és a levélcsúcson. A talaj tápanyagtartalma Amennyiben a talaj pH értéke (a) és a szerves anyag tartalma (b) megfelelő, a növények legtöbb tápanyagigénye kielégíthető műtrágyázással, istállótrágyával vagy ezek kombinációjával. a) a talajsavanyodás egy olyan folyamat, amely természetes úton is lejátszódik. Talajtípustól függően a felszínre jutó csapadék a talaj felső rétegéből az alsóbb talajszintekbe mossa először a vízben, illetve a savanyú kémhatású talajoldatban (H2CO3) könnyen oldódó sókat (pl. CaCO3). Az erdőtalajok fokozottan érzékenyek a savanyodásra, amely kedvezőtlen hatással van a tápanyag felvételre is. Az emberi tevékenység (pl. savas eső) sajnálatos módon gyorsíthatja ezt a kilúgzási folyamatot. A savanyodás mértéke függ továbbá a talaj összetételétől, a légtérből származó lerakodásoktól, a talajműveléstől, a műtrágyázástól stb. A talaj meszezésével (kalcium karbonát vagy kalcium-magnézium karbonát) eredményesen védekezhetünk a pH érték csökkenése ellen. A nagyon savas, 4 pH érték alatti talajokon kevés növényfaj termeszthető. Az erősen savanyú talajokban a könnyen oldódó sókat követően a vas és alumínium vegyületek is az alsóbb talajszintekbe mosódnak le. b) a talaj termőrétegében található szerves anyag (humusz) mennyisége és típusa befolyásolja a talaj fizikai, biológia, kémiai tulajdonságait és termékenységét, szerkezetét (erodálódásra való hajlamát), művelhetőségét, vízmegtartó képességét és a tápanyag hozzáférhetőségét. A szerves anyag tartalom csökkenését idézi elő az erózió, ami a talaj felső rétegének csökkenését, súlyos esetben elvesztését okozza, vagy a mélyforgatás, amikor a feltalaj az altalajjal keveredhet, illetve helyet cserél. Ha nem áll megfelelő mennyiségű istállótrágya a rendelkezésre, akkor a szerves anyag utánpótlásának legegyszerűbb eszköze a vetésforgóba telepített gyep, illetve zöldtrágya növény beiktatása. A szalma bedolgozása rövidtávon oldja meg a gondot. Ha a talaj szerves anyag tartalma nagy, a növények számára több nitrogén áll rendelkezésre. A talaj specifikus (humusz) és nem specifikus szerves anyag tartalmával kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy a szerves anyagok:
a mineralizációt követően tápanyagok formájában jelennek meg a növények számára,
enzimek, vitaminok formájában közvetlen hatással vannak a növényekre,
közvetlen hatást gyakorolnak a talaj fizikai tulajdonságaira, a víz-, a hő- és a levegőgazdálkodásra, valamint a porozitásra,
olyan szén és energiaforrást jelentenek, amelyek a talajban lejátszódó mikrobiális tevékenységekhez elengedhetetlenek,
meghatározzák a talajok környezetvédő kapacitását (puffer képesség). Mindazok az intézkedések, amelyek javítják a talaj humusztartalmát, döntő szerepet játszanak a talaj termékenységének kialakításában és fenntartásában. Fontos szerves anyagforrásnak számítanak a betakarítás után a területen maradt növényi részek, a tarló maradványok, zöldtrágyák és egyéb szerves hulladékok. A műtrágyák használata kiegészítőként jöhet 16 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

17 számításba. A nagyobb humusztartalmú talaj könnyebben megköti a vizet és a tápanyagokat, biztosítja a kedvező levegő és vízháztartást, növeli a talaj puffer képességét, csökkenti az eróziós és deflációs károkat és elősegíti a talaj felmelegedését. A szerves anyag tartalom csak bizonyos határig növelhető. 3.6 Öntözés Az öntőzés célja a terméshozamok és a termésbiztonság növelése. A növények vízigénye eltérő. A vízigényes növények, különösen a gyökérfélék és gumós növények az öntözés hatására jelentős mértékben képesek növelni a termés mennyiségét. Az öntözés lehet vízpótló, frissítő, nedvességtároló vagy csak a talajművelést megkönnyítő öntözés. Ismert a trágyázó, fagyvédelmi vagy a beiszapoló öntözés is. A víz minősége, annak ásványi só tartalma, hőmérséklete, keménysége vagy esetleges szennyezettsége meghatározó tényező az öntözővíz kiválasztásakor. Az öntözés időpontját a növény szükségleteihez kell igazítani. A kritikus időszakok általában akkor jelentkeznek, amikor a növény a gazdaságilag hasznos termését képezi. Az öntözés időpontjának gyakorlati meghatározásához a talaj víztartalmának és a növény vízigényének megállapítása ad támpontot. Az öntözés szükségességének, alkalmazási idejének megállapítására számítógépes tervezési modellek is rendelkezésre állnak. A víz mozgását a talajban annak pórusszerkezete, a gravitációs, a kapilláris és az adszorpciós erők együttesen határozzák meg. Az öntözési normát úgy kell megállapítani, hogy a víz beszivárgása a talajba folyamatos legyen. A talaj maximális vízkapacitásánál több víz nem juttatható ki egyszerre, mivel az tócsásodáshoz, illetve a gyenge víznyelő és vízáteresztő képességű talajokon (pl. nagy agyagtartalmú) elfolyáshoz vezethet. Ezzel szemben a gyors vízáteresztő képességű talajokon (pl. homok szövetű), a víz könnyen a gyökérzóna alá szivárog, ezzel is növelve a tápanyag kimosódás veszélyét. A víz helytelen felhasználása káros hatással lehet a termék minőségére. A túlzott, vagy elégtelen vízfelhasználás elkerüléséhez a növény igényeit rendszeresen fel kell mérni. Az öntözést lehetőleg az előre jelzett esőmennyiség, a növények vízfelhasználása és párologtatása alapján kell megtervezni. A szántóföldi termesztés esetén a napi csapadék adatok feljegyzése segíthet az öntözési igény meghatározásában. Ha a termelők a meteorológiai előrejelzésekhez hozzáférnek, jelentősen megkönnyíthetik a tervezés folyamatát. Öntözés csak talajtani szakvélemény és az erre alapozott műszaki terv alapján kiadott vízjogi engedéllyel végezhető el. Az éves öntözővíz-szükségletet, az egyszerre kiadható öntözővíz mennyiséget, az öntözés intenzitását a talaj fizikai, vízgazdálkodási tulajdonságai, valamint az öntözendő növény vízigénye alapján a talajtani szakvéleményben kell meghatározni. Ajánlott a növény igényét kielégítő kis vízadagú, de gyakoribb öntözés. Az öntözést legkésőbb akkor kell megkezdeni, amikor a talaj nedvességtartalma a szántóföldi vízkapacitás 17 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

18 50%-ára csökken. Szárazabb talaj esetén nagy a veszélye annak, hogy az öntözés kezdetén, a talajban képződött repedések mentén a tápanyagok - elsősorban a nitrogén - lemosódjon. Az öntözött terület talaját, valamint a talajvíz szintjét és összetételét - amennyiben 7 méteren belül elérhető - 5 évente ellenőriztetni kell. Annak érdekében, hogy optimális legyen a vízfelhasználás és a veszteségek csökkenjenek (pl. késő délutáni, esti öntözés, a berendezések megfelelő karbantartása a szivárgási veszteségek elkerülésére, a berendezések téli tárolása, esővízgyűjtés üvegházakról) figyelembe kell venni a vízgazdálkodási tervben foglalt követelményeket. A megfelelő öntözési gyakorlatok alkalmazásának előnye, hogy a termelő részére növeli a megtermelt termék mennyiségét és javítja a minőségét, nő a termés biztonsága és gazdaságossága, hatékony a vízforrások felhasználása (víz, munkaerő, energia), és javítja a termesztés környezeti tényezőit. Minimálisra kell csökkenteni a talajvíz szennyezés bekövetkezését és az élővizek élővilágának veszélyeztetését. A tervezés folyamatában vegyék figyelembe: a). az öntözés célját, ami a legtöbb esetben a termés mennyiségének, minőségének növelése és ezáltal többlet jövedelem elérése. A társadalmi és környezeti célok megvalósítása is fontos, de az öntözés gazdaságossága nélkül, hosszú távon az öntözés nem lesz fenntartható. Fontos, hogy a legmegfelelőbb öntözési módot válasszák ki, amely elsősorban a gazdálkodó, illetve a termesztett növény igényeit kell kielégítse. b) meg kell határozni az öntözési stratégiát, az öntözött növények körét és azok sorrendjét. Az öntözés hatékonyságát akkor lehet növelni, ha a célokat világosan megfogalmazták, mérhetők a teljesítési kritériumok és ismerjük a választ a feltett kérdésre:” mit akarunk elérni, és honnan tudjuk, hogy helyes irányba haladunk?” c) az alkalmazható öntözési technológiát. A legfontosabb követelmények a következők: a) a talaj vízháztartási, vízgazdálkodási tulajdonságainak ismerete: mindig szem előtt kell tartani azt, hogy azért öntöznek, hogy a talajban tárolt vizet megőrizzék vagy kiegészítsék. Az evapo-transpiráció (ET) a talaj felületéről elpárolgott víz, illetve a növény általi aktív párologtatás, azaz a légzés során felszabaduló víz mennyiségének összege. Ha ezt a vízmennyiséget nem pótolja az eső vagy az öntözés, akkor a növény fejlődése leáll, illetve hervadási tüneteket mutat. Öntözéskor a víz talajba való bejutása, a pórusokban való megkötődése és a növény számára rendelkezésre állása függ a talaj típusától, szerkezetétől, valamint a humusz- és agyagtartalmától. Öntözés során a talaj felsőbb rétegei gyorsan telítődnek. A talaj vízfelvevő képessége fölött kiadott víz könnyen a mélyebb rétegekbe szivárog le a kis humusz és agyagtartalmú talajokban. A telítődés folyamata a könnyű talajokon pár órán belül, nehezebb talajokon pár nap múlva következik be. A vízzel telített talajban a növények gyengén fejlődnek, a fellépő levegőhiány (O2) következtében. b) a növények vízhasználatának mérése: annak eldöntése, hogy mikor és mennyit öntözzünk, elsősorban a növény vízigényétől függ. A hatékony öntözéshez nélkülözhetetlen a talaj, illetve a növény vízellátottságának és vízigényének ismerete. A talaj nedvességtartalmának megállapítására több lehetőség is rendelkezésére áll, például 18 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

19 szaktanácsadó igénybevétele, megfigyelés, szárítás, vagy közvetett meghatározási eljárások. A tervezés tartalmazza: a) az öntözés időzítését: annak ellenére, hogy az öntözésnek számos haszna van, azt eldönteni, hogy öntözzünk-e vagy sem elsősorban gazdasági kérdés. Az öntözés által biztosítani kell a vállalkozás jövedelmezőségét, illetve fedezni az öntözéssel járó költségeket (felszerelés beszerzése, beüzemelése, működtetése, karbantartása, a vízdíjak és munkabérek kifizetése), valamint profitot termelni. Ezért fontos az egyes költségelemek éves nyomonkövetése. b) a rendszer vízellátó kapacitása: az öntözési rendszer központi eleme. Döntő módon meghatározza az öntözhető terület nagyságát és a nyereségességét. Általában a vízforrások, pl. folyóvíz, fúrt kút, ivóvíz hálózat vagy rosszabb esetben ipari víz korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. Ezek közül a legmegfelelőbbek a folyók és a kutak. c) a vízforrás helye: meghatározza a víznyerés gazdaságosságát, a szükséges berendezések tervezését és a működtetést. Nagyon sok berendezés azért nem gazdaságos, mert a víznyerő helyet nem választották ki körültekintően. A helyi körülmények ismerete meghatározó. d) a rendszer kapacitása (áztatási mélység és az öntözések ismétlése): a rendszernek biztosítania kell azt a vízmennyiséget, amely pótolja a talaj vízhiányát. A rendszer kapacitásának le kell fednie a minimális és maximális áztatási mélységet és az öntözések közötti időt. e) az öntözési norma és a vízbeivódás (infiltráció): az öntözési norma az a vízmennyiség, amelyet a rendszerrel egyszeri alkalommal ki lehet juttatni, a beázási hányados pedig a talaj vízfelvevő képességének mértéke. Mindkét mértéket általában mm/órában adják meg. A rendszer kiválasztásánál azzal kell számolni, hogy az öntözési norma ne haladja meg a beázási hányados értékét. f) az öntözés egyenletessége: azokkal a rendszerekkel is, amelyek biztosítják a megfelelő áztatási mélységet, gyakran fordulnak elő hibák az öntözés egyenletességével kapcsolatosan. A nem egyenletes elosztás gyakran a vízelfolyások egyik oka. Az öntözővíz minősége A mikrobiológiai, kémiai és ásványi eredetű szennyeződések meghatározására az öntözővizet akkreditált laboratóriumban évente legalább egyszer be kell vizsgáltatni. Az elemzés eredményeit össze kell hasonlítani a jogszabályok, szabványok által előírt határértékekkel és a nem megfelelő vizsgálati eredményeket helyesbítő tevékenységekkel kell kijavítani. Elégtelen mennyiségű vízforrásból nem célszerű vizet beszerezni. Az öntözővíz felhasználásról a termelőnek nyilvántartást kell vezetnie. A mezőgazdaságban használt víz minősége meg kell feleljen a felhasználási célnak. Amennyiben nem ismert a szabadföldi öntözéskor használt víz minősége, illetve nem szabályozott, akkor a termelőknek kockázatbecslést kell alkalmazniuk a fertőzési kockázatok csökkentése érdekében. Vízjogi engedély tulajdonában lehet öntözni. A szennyezett víz öntözésre korlátozással, kizárólag folyamatos felügyelet mellett hasznosítható. Szennyezett víznek számít az egyes mezőgazdasági tevékenységet folytató termelő egységektől, pl. tejfeldolgozó, zöldségfeldolgozó üzemektől származó folyadékok, amelyek jelentős tápanyagforrást jelenthetnek. Nitrogén, foszfor, kálium és más anyagok 19 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

20 mellett azonban nem kívánatos anyagokat (pl. mosó-, fertőtlenítő szerek) is tartalmazhatnak. 3.7 Növényvédelem A környezettudatos gazdálkodás keretében a növényvédelem célja egy olyan vezetési stratégiának a végrehajtása, amelyik a kórokozókat, a kártevőket, a gyomnövényeket a gazdasági veszélyességi küszöb alatt képes tartani, a megfelelő biológiai, kémiai és egyéb eljárások kombinált alkalmazásával. A növényvédelemben az integrált növényvédelmi eljárásokat kell alkalmazni, amelyek megkövetelik, hogy a gazdák egy szerkezetileg felépített, hosszú távra tervezett növényvédelemben gondolkozzanak. A megelőzés mindig hatásosabb, mint a kezelés, de ha ez nem lehetséges, akkor a kezelésnek figyelembe kell vennie a rendszer azon lehetőségeit, amely által egyensúlyban tartható a gazdaságos termelés és a környezet megóvása. A növényvédelmi munkák tervezése a gazdaság előéletének, működésének és a lehetséges termesztendő növények körének megismerésével kezdődik. Az értékelés első lépése számításba venni a legvalószínűbb károsító szervezeteket és azok gazdasági hatását. A vetésforgó alkalmazása, a kórokozónak és kártevőnek ellenálló fajták kiválasztása nagyon sokat segít még a vetés elvégezése előtt a károsítókkal szembeni védekezésben. Tervezéskor a következőket ajánlott figyelembe venni:
hosszú távú stratégiákat kell kidolgozni a kórokozókra, kártevőkre és a gyomokra. Számításba kell venni a károsító szervezetek előfordulásának múltját, tanulmányozni kell a hozzáférhető nyilvántartásokat, azonosítani kell a legfontosabb károsítók okozta veszélyeket, és figyelembe kell venni az egyéb lehetőségeket is. Olyan stratégiákat kell kidolgozni, amelyek minimálisra csökkentik a károsító szervezetekben a rezisztencia kialakulását.
olyan vetésforgót kell kialakítani, amelyik megtartja és javítja a talaj szerkezetét, az állat és növényvilág sokszínűségét, a tápanyag ellátottságot,
lehetőség szerint a károsító szervezetekre rezisztens fajtákat kell kiválasztani,
alkalmazni kell a kórokozók, gyomok, kártevők kezelésében a vegyi és nem kémiai fejlesztéseket (pl. új szintetikus növényvédő szerek, biológiai védekezés),
állandó kapcsolatot kell tartani a tanácsadó szervezetekkel, a helyi szakmai szervezetekkel, a szakirodalmi ismereteket folyamatosan frissíteni kell,
felül kell vizsgálni a növényvédő szerek kiválasztásának, tárolásának, alkalmazásának módját. A vegyszeres kezelések alkalmazását megelőzően érdemes figyelembe venni, hogy a károsító szervezeteknek számos természetes ellensége van, a gazdaszervezettel és az éghajlattal szemben pedig preferenciái vannak. Az integrált növényvédelem keretében mód nyílik számos vegyszermentes védekezés alkalmazására, mint például:
vetésforgó alkalmazása,
a veszélyességi küszöbértékek ismerete (3. táblázat),
a termesztés higiéniai feltételeinek betartás,
rezisztens vagy toleráns fajták kiválasztása,
az agrotechnikai műveletek időzítése (pl. késleltetett vetés, magágy előkészítés),
a biológiai védekezés (különösen az üvegházakban gazdaságos és hatékony),
a tárolók higiéniája és a tárolt termék hőmérsékletének ellenőrzése. 20 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

21

A kezelések elvégzéséhez és a növényvédő szerek kiválasztásához szakértelem szükséges. Aki növényvédő szert kezel vagy használ fel megfelelő oktatásban, szakképzésben kell részesüljön. A képzések tartalmazzák a növényvédő szerek ismeretét, előkészítését, a munkavédelmi intézkedéseket, a permetező gépek ismeretét. A növényvédő szer felhasználójának ismernie kell:
a felhasználás biztonságosságát, illetve a növényre, állatra, emberre, rovarokra, madarakra és a környezetre jelentő veszélyét (a betartandó biztonsági távolságokat),
a növényvédő szerek egészséget károsító hatását, amelyhez fokozó tényezőként járulhat hozzá, például a dohányzás,
a növényvédő szer tárolását, kezelését és keverését, az üres göngyöleg (edény, tartály, doboz stb.) megsemmisítésére alkalmas eljárásokat, a növényvédő szer többlettel (pl. tartályban maradó anyag) kapcsolatos tennivalókat,
a permetezést előkészítő eljárásokat, beállításokat, kalibrálást, a kezelőre, más emberekre, állatokra, hasznos rovarokra és a környezetre veszélyt nem jelentő eljárásokat,
a kezelő számára kivitelezhető munkavédelmi előírásokat, eljárásokat (védőruha és egyéb védekező eszközök kesztyű, szemüveg, csizma stb. megfelelő használatát), a betartandó munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási időket,
a kezelések megkezdése előtti, a kezelések ideje alatti és a kezelések utáni biztonsági intézkedéseket, amikor a növényvédő szer alkalmazása veszélyt jelent az emberre, állatra, növényre, környezetre, beleértve a vizet és a szennyezés elkerülésének lehetőségeit,
a növényvédő szerrel szennyezett felszerelések, eszközök mosását, tisztítását, karbantartását és tárolását,
a kezelésekről készítendő feljegyzéseket és nyilvántartásokat (minimálisan permetezési napló vezetése). Növényvédő szerek alkalmazásakor a következőkre célszerű odafigyelni:
a kórokozók, kártevők és gyomok okozta problémákat megelőzni, és nem kezelni kell,
az alkalmazott permetezőgépek egyre bonyolultabbak, szakértelmet és időközönkénti karbantartást igényelnek,
a kezelőnek megfelelő oktatásban kell részesülnie, és ha szükséges, növényvédő szer használatra alkalmassági bizonyítvánnyal vagy igazolással kell rendelkeznie,
a kezelés célja a károsító szervezet veszélyességi küszöbérték alatti tartása és nem a szervezet teljes megsemmisítése,
a növényvédő szerekből annyit kell használni, amennyi szükséges (a lehető legkevesebbet, az előírt koncentráció szigorú betartása mellett),
meg kell előzni a kezelő, valamint a kisegítő személyzet növényvédő szer kitettségét,
az időjárási körülmények figyelembe vétele nem mellőzhető (hőmérséklet, szél), ,
a pontos permetezés érdekében kerülni kell az átfedéseket, valamint a permetezetlen csíkok keletkezését,
a megmaradt vegyszeres hulladékok, üres göngyölegek kezelése, permetezőgépek karbantartása és kalibrálása képzett kezelőt és megfelelő gépminősítést igényel,
a növényvédő szereken található gyártói ajánlások, a környezetvédelemmel és a személyi védelemmel kapcsolatos előírások, tiltások szigorú betartása,
a megfelelő dózisokat kell használni, ha szükséges, akkor a helyszínen is lehet beállításokat végezni,
a vegyszeres kezeléseket egyéb technológiai elemekkel közösen kell alkalmazni, 21 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

22
a betakarítás előtti várakozási időt be kell tartani,
nem minden esetben indokolt a teljes állományt kezelni (lokális kezelés). 3. táblázat: Az integrált növényvédelemben alkalmazható veszélyességi küszöbértékek (minta) Kártevő Kukorica drótféreg Drótféreg (gabonafélék) Kukorica barkó Kukoricabogár (vető és csemege) u.a (kukorica siló) Pajorok Vetésfehérítő bogár

Fertőzés Gyenge Gabonafélék db/m2 <0,5 db/m2 <4 2 db/m < db/gyökér <3

Közepes

Erős

0,5-1 4-10 1-3 3-5

>1 >10 >3 >5

db/gyökér 8 8-10 >10 db/m2 <1 1-2 >2 db imágó/ <5 5-15 >15 növény Gabonafutrinka db/növény <1 1-3 >3 zöldség és gyümölcsfélék Zöldborsó barkó db/m2 <10 10-15 >15 Paprika levéltetvek % levél <10 10-20 >20 Paradicsom alternária % növény <5 5-10 >10 Vöröshagyma peronoszpóra % levél <2 2-10 >10 Alma törpemoly % levél <5 5-25 >25 Almamoly % gyümölcs <1 1-10 >10 Barackmoly u.a <1 1-10 >10 Barack takácsatkák % hajtás <10 10-30 >30 Barack monília % gyümölcs <5 5-10 >10 Cseresznyelégy u.a <20 20-50 >50 Szilvamoly u.a <5 5-15 >15 Szőlőmoly % fürt I. <5 5-15 >15 nemzedék Szőlő araszoló db/tőke <2 2-3 >3 Szőlő lisztharmat % levél <5 5-15 >15 Megjegyzés: a vegyszeres védekezést csak a közepes veszélyezettségnél kell alkalmazni. Pontos nyilvántartást kell vezetni a vegyszerek mozgásáról. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a fontosabb adatokat, mint a beérkezés dátuma, mennyisége, lejárata, beszállítója. A lejárt szavatosságú vegyszerek veszélyes hulladéknak minősülnek és a szakosodott begyűjtővel kell elszállíttatni. Az üres göngyölegek tárolásakor a csomagolási címkén található utasítások szerint kell eljárni. Ezeket elkülönítetten kell tárolni és hivatalosan engedélyezett begyűjtővel kell elszállítatni. Más célra nem hasznosíthatók. A növényvédőszer raktárakban más anyagok nem tárolhatók.

22 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

23 3.8 Betakarítás és betakarítás utáni kezelések Betakarítás A mezőgazdasági termékek tulajdonságainak függvényében a betakarítási eljárások között lényegi eltérések vannak, például a magas víztartalommal rendelkező frissen fogyasztható termékeknél és az alacsony víztartalommal rendelkező szemes terményeknél. Mindkét esetben célszerű a betakarítási műveleteket megtervezni. A frissen fogyasztott zöldség és gyümölcsfélék betakarításakor számos termékhigiéniáját veszélyeztető kockázati tényezőt ajánlott figyelembe venni, mint:
a termőterületen: állati trágya okozta fertőzés (patogén forrás) és toxikus növényvédő szerek a talajban,
trágyázáskor: szerves trágyából származó patogén kórokozók és szennyvízből származó nehéz fémek toxicitása,
öntözéskor: felszíni vizek patogén baktériumai és nehézfém/növényvédő szer maradványok a talajvízben,
növényvédelmi kezelésekkor: jogszabályok által nem engedélyezett/kockázatos szermaradványok a terméken,
kézi betakarításkor: székletfertőzés,
tároláskor: talaj és emberi patogén források,
beszállításkor: bakteriális fertőzés. A legtöbb zöldség és gyümölcsféle gyorsan romlik, ezért fontos a termés betakarításra alkalmas állapotának-, a termékek kezelésének, a tárolási hőmérsékletnek-, a szállítási feltételeknek, a betakarítás és árusítás közötti időnek és más tényezőknek az ismerete. A betakarítás módja függ a termények tulajdonságaitól. A gépi betakarítás természetesen csak azoknál a terményeknél alkalmazható, amelyek megfelelő fizikai ellenálló képességgel rendelkeznek a zúzódásokkal szemben, pl. gyökérzöldségek, burgonya, retek stb. Ezt az eljárást a feldolgozásra szánt zöldségféléknél alkalmazzák elsősorban. A gépi betakarítás a terményeken és a terményekben jelentős elváltozások idézhet elő. Ilyen elváltozás lehet a víz (turgeszcencia) elvesztése, az emelkedett légzési hányados, az etilén szintézis, elszíneződés, a szövetek mikroorganizmussal történő fertőzése. A friss zöldség és gyümölcs terményeknél az áru épsége fontos marketingtényező. Ezért a legtöbb esetben kézi szedést alkalmaznak, például salátáknál, szőlőnél, zöldpaprikánál, almánál stb. A kézi szedéseknél a személyi higiéniai feltételek biztosítása kiemelt fontosságú. A kézi betakarítás másik szennyező forrása lehet a betakarításhoz használt eszközök nem megfelelő tisztasága. Kézi betakarításban dolgozó személyzetnek ismernie kell a betakarítási műveletek higiéniáját. A friss termékek biztonságának szavatolása a termőhelyi veszélyek megelőzésével, az adott élelmiszerbiztonsági (pl. HACCP, ISO 22.000:2005), minőségbiztosítási (GLOBALGAP) rendszerek működtetésével kezdődik. Száraz termények pl. gabonafélék betakarítási műveletei egyszerűbbek. A biológiai, fizikai és kémia szennyeződések megelőzésére esetükben is higiéniai kockázatbecslést ajánlott végezni. A kockázatbecslés eredményeként higiéniai helyesbítő tevékenységeket kell foganatosítani. A gépi betakarításkor törekedni kell a szemes termékek épségének megőrzésére, a szennyeződések elkerülésére. 23 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

24

Termékkezelési (post harvest) eljárások A betakarítás után különösen a friss fogyasztásra kerülő termékeket ajánlott tisztítani, mosni, fertőtleníteni, hűteni, csomagolni, illetve tárolni és szállítani. A kezelések célja a termék higiéniájának megőrzése és a minőség megőrzési idejének hosszabbítása. a) mosás: elsősorban a zöldségfélék esetében az öblítéses, a permetezéses módszereket vagy ezek kombinációját ajánlott használni. A permetezéses mosás csökkenti a víz által közvetlenül okozott szennyeződés valószínűségét. A mosásra felhasznált vizet kémiai, illetve bakteriológiai szempontból célszerű vizsgáltatni az erre a célra szakosodott és akkreditált laboratóriumban. A mosás hatékonyságának növelése érdekében a vizet kezelni kell. b) csomagolás: a szennyezettség mentessége különösen fontos a csomagolt friss termékeknél, mert nem esnek át olyan csírátlanítási műveleten, amely a kórokozókat képes lenne elpusztítani, illetve jelentős csökkenésüket eredményezné. Ha az árut a termőhelyen, illetve kisebb szállítási távolság után csomagolják, akkor éjszakára az árut célszerű a csomagoló helységbe szállítani és hűteni. A területről beérkezett ládákat csak mosva szállíthatók a csomagolóba. Ha a ládák szennyezettek (pl. sáros) célszerű az árut tiszta ládákba átüríteni. A csomagolóban használt ládákat minden esetben mosni és fertőtleníteni kell. A friss terményeket szennyezéstől mentes csomagoló anyagba szabad csomagolni. A csomagoláskor a termék nem károsodhat, és nem szennyeződhet. Mivel a csomagolt friss termények légzésük során gázt termelnek, megfelelő gázáteresztő képességű csomagolóanyagot célszerű használni. A csomagolóanyagokat is olyan gondossággal kell kezelni a szennyeződés megelőzése érdekében, mint a nyers terményt. Kerülni kell a rágcsálók, kártevők, madarak okozta veszélyeket. A csomagolásnak a higiéniai és áruvédelmi szerepen felül más követelményeket is ki kell elégítenie, mint a környezetvédelem, a logisztikai folyamatokban ellátott feladatok (szállítás, tárolás, készletezés, kezelés), marketing szempontok (reklámhordozó, fogyasztói figyelem felkeltése, termékminőség, vevői tájékoztatás), hatósági követelmények (szavatossági idő, engedély szám, származás, eredet). c) betakarítás utáni vegyszeres kezelések: a friss terményeket a csomagolási műveletek előtt a minőségmegőrzés és tárolhatóság idejének meghosszabbítása érdekében gyakran vegyi kezeléseknek vetik alá. A betakarítás utáni kezelésekkor csak olyan szerek használhatók, amelyek az adott terményre engedélyezettek. d) tárolás: a tárolás során biztosítani kell az egyes tételek azonosíthatóságát. A tárolókat rendszeresen kell takarítani és fertőtleníteni. A termékek megfelelő készletforgását biztosítani ajánlott. Olyan méretű és kialakítású (pl. felfestett rakathelyek, közlekedő utak, stb.) tárolótér alkalmazása szükséges, amely lehetővé teszi a megfelelő készletforgás megvalósítását. e) a termények hűtése: a friss termények minőségének megőrzése érdekében a termékeket hűteni kell. A hűtési folyamat higiéniai követelményeit be kell tartani. A kora reggeli vagy éjszakai betakarítás csökkenti a termények hőmérsékletét. A terményeket betakarítás után árnyékban és levegőáramlás alatt ajánlott tartani. Ha a betakarítás után a terményt sikerül gyorsan lehűteni, jelentősen növelhető a minőség megőrzési idő, javítható az eltarthatóság és a minőség. Hűtésre a leggyakrabban használt eljárás a hőelvezetés és a hő elszívás. f) termékkezelő helyek, tárolók higiéniája, fertőtlenítése: a termékkezelő helyiségek fertőtlenítésekor figyelembe kell venni a környezeti adottságokat, a berendezéseket és az 24 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

25 alkalmazottak szakismeretét. A takarítási és fertőtlenítési programot kell kidolgozni. g) szállítás: a termények minőségének megőrzése, a hűtőlánc megszakadásának megelőzése érdekében hűtött szállító járműveken célszerű használni. A jármű berendezése megfelelő kapacitású kell legyen ahhoz, hogy a szállítás alatt a megfelelő hőmérsékletet tartani tudja. A szállítóeszközöket a szállítás megkezdése előtt takarítani és fertőtleníteni kell. Szállítás alatt meg kell őrizni a csomagolások épségét, illetve a termékek épségét és egészségi állapotát, valamint a szállítmány tételazonosságát. Minden elszállított tételt a nyilvántartások által a termőhelyig kell tudni nyomon követni. 3.9 Hulladék anyagok kezelése A hulladékok kezelése alatt azt a tudatos emberi tevékenységet kell érteni, amelynek célja a hulladék keletkezésének megelőzése, a mennyiségének csökkentése és/vagy felszámolása. A különböző mezőgazdasági tevékenységekből származó hulladékok minél eredményesebb hasznosítását és a fennmaradó hulladékmennyiség megfelelő kezelését és ártalmatlanítását célszerű elvégezni. A gazdaság hulladékgazdálkodásának célja, hogy javuljon az erőforrás felhasználás, a gazdálkodás jövedelmezősége, csökkenjen szennyezési bírság fizetések kockázata, ugyanakkor a gazdaság tevékenysége ne legyen kellemetlen hatással (kedvezőtlen szagok, látvány) a lakosság számára. A gazdaság rendelkezzen a szemét és hulladék tárolására kijelölt hellyel. A különböző típusú hulladékokat azonosítva és elkülönítve célszerű tárolni. A hulladék anyagok kezelését ajánlott megtervezni, máskülönben szennyező forrásokká válnak, ez pedig környezetkárosító, és esztétikailag nem kívánatos. A tervnek figyelembe kell vennie a magas kockázatú, az alacsony kockázatú és kockázatot nem jelentő tevékenységeket, termelési helyeket, valamint az esetleges sürgősségi helyzetek kialakulásakor szükséges intézkedéseket is. A hulladékkezeléskor a következőket ajánlott figyelembe venni:
gyakorlati értékkel nem rendelkező hulladékok képződését minimálisra kell csökkenteni,
ahol lehetséges a hulladékot újra kell hasznosítani,
ha szükséges a hulladék lerakódás biztonságos és hatékony megoldására szerződtetett és engedéllyel rendelkező hulladékkezelőt kell alkalmazni. A hulladékkezelési terv kialakításánál érdemes figyelembe venni, hogy bizonyos nagyságot meghaladó termelő tevékenységek környezethasználati engedélyhez kötöttek. A hulladékkezelési tervben azonosítani célszerű a különböző mértékű szennyező övezeteket és a kezelésükre alkalmas intézkedéseket is. A terv tartalmazza (ahol alkalmazható):
a hulladékkezelésben résztvevő személyzet képzését,
a szelektív hulladékgyűjtés bevezetését segítő újrahasznosítási eljárásokat,
a szennyvíziszap tárolási és kezelési rendszerét (jogszabályoknak való megfelelés),
az állati hulladékok és tetemek kezelését,
a hígtrágya kezelését, 25 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

26
az üzemanyag tárolás kidolgozását (biztonságos kezelés, sürgősségi eljárások, elfolyások kezelése),
a szerves trágya kezelését (gyors talajba dolgozás a hatékony tápanyagfelvétel elősegítésére és a minimális levegőszennyezés érdekében),
hulladék anyagok (pl. növényvédelmi göngyölegek), szakszerű elszállítását,
sürgősségi eljárások beiktatását (dolgozók egészsége, biztonsága). A terv kialakításánál törekedni kell a legjobb elérhető technikák (best available technic, BAT) betartására. A hulladékok lehetnek természetes vagy szerves hulladékok, szervetlen hulladékok és vegyi hulladékok, amelyek speciális kezelést igényelnek, mivel toxikológiai és szennyező hatásuk eltérő. A hulladékkezeléskor a különböző típusú hulladékokra és szennyező anyagokra eltérő megelőzési és kezelési eljárásokat kell alkalmazni. A mezőgazdasági üzemekben, a termékeket feldolgozó telepeken számos szerves és szervetlen hulladék féleség, illetve szennyező anyag keletkezik (pl. trágya, iszap, üledék) amelyek táptalajt jelentenek a mikroorganizmusok, illetve a rovarok és rágcsálók részére. Ezek az anyagok a nagy biológia oxigén szükségletük miatt nem engedhetők ki a környezetbe kezelés nélkül. A feldolgozó egységnek rendelkeznie kell hulladékkezelő berendezésekkel és az adott hulladéknak megfelelő technológiát kell alkalmaznia. Szennyvízhasznosítás (ahol alkalmazható) Nem megengedett a kezeletlen szennyvíz környezetbe juttatása. A különböző eredetű szennyvizek eltérő kezelést igényelnek. A szennyvizek kezelése a származásuk szerint lehet kommunális, ipari, esővízből és más forrásból eredő szennyvíz. A keletkező szennyvíz mennyisége és szennyezettség foka eltérő lehet. Fontos az élelmiszerbiztonsági szempontú terheltségi szintek ismerete. Speciális területek A növényvédő szereket és a műtrágyákat ajánlott különös körültekintéssel kezelni. A növényvédő szer hulladék keletkezésének megelőzése érdekében a kezelések megtervezésénél figyelembe kell venni a beszerzendő mennyiségeket, vegyszer típusokat, azok csomagolását, valamint az ezekből keletkező hulladékok eltávolítási lehetőségeit, a szükséges várakozási időt valamint a termékek tárolási idejét. A vegyszeres kezeléseknél a lehető legkevesebb vízmennyiséget célszerű használni, hogy ezáltal is csökkentsék a felesleg (hulladék) keletkezésének esélyét. A növényvédő szerekre, a veszélyes hulladékra vonatkozó jogszabályt kell alkalmazni, ha a szer felhasználásra nem engedélyezett, alkalmatlan, lejárt szavatosságú, azonosíthatatlan, összekeveredett, illetve a kiömlött növényvédő szer felitatására, összegyűjtésére használt anyag.

26 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

27 3.10 Környezetvédelem, biodiverzitás megőrzése A környezetvédelmi intézkedéseket célszerű megtervezni. A JMGy rendszerében a trágyázási és növényvédelmi tevékenységek számítanak a legnagyobb input (energiát bevivő) környezetet szennyező tényezőknek. A trágyakijuttatás során alapvető követelmény, hogy a nitrát kimosódás a lehető legkisebb legyen. Szakszerű a trágyázás, ha a kiszórás a talaj tulajdonságainak, tápanyag-ellátottságának, a környezeti feltételeknek és a termesztett növénynek helyesen megválasztott termésszintjéhez tartozó tápanyagigénynek megfelelő adagban, időben és módon, a trágya tápanyagtartalmának ismeretében történik. a) az istállótrágya: a gondatlan trágyakezeléskor nagymértékű szerves anyag és nitrogénveszteség áll be. A foszfor és káliumveszteség alacsonyabb. Az érése során felszabaduló ammónia és szén-dioxid károsan hat a környezetre. Az elfolyó trágyalé szennyezi a környezetet. A megfelelő nitrogén ellátottságú területeken az istállótrágya túladagolás a talajvíz szennyezéséhez járul hozzá. Az istállótrágya kijuttatásának jellemző ideje augusztus-november. Tavasszal az istállótrágya kijuttatás csak homoktalajon javasolt. Istállótrágyát, egyéb szerves trágyát elsősorban a szervestrágya-igényes növények alá kell kiszórni. b) a hígtrágya: értékes trágya, ugyanakkor alkalmazása számos veszélyt rejt magába. A veszélyek fizikai, vegyi vagy biológiai úton jelentkeznek. A hígtrágya a levegőre, a talajra, a növényre és az emberre is veszélyt jelent. A helytelen trágyakijuttatás a talaj levegőtlenségét okozhatja. A nagy adagú kijuttatás során káros elemek halmozódnak fel, mint a réz vagy a cink, amelyek könnyen a növények, állatok és az ember szervezetébe jutnak. A felszíni vizeknél gyakori az eutrofizáció valamint a halpusztulás. A talajvízszint emelkedése számos esetben mikrobiológiai szennyezést okozhat. A leggyakoribb a Escherichia. coli baktérium, az Enterococcus spp., Staphylococcus spp., Clostridium spp., Salmonella spp.. Ezek a baktériumok járványügyi és állategészségügyi gondot okoznak. Hígtrágya csak talajtani szakvéleményre alapozott talajvédelmi hatósági engedélynek megfelelően juttatható ki mezőgazdasági területre. A szennyeződések csökkentése érdekében a következő intézkedéseket célszerű betartani: a) korlátozni kell a kijuttatandó trágya mennyiséget, b) azonosítani kell a trágya elhelyezésére érzékeny területeket, c) korlátozni kell a kijuttatást az erősen lejtős területeken, d) vizsgálni kell a kiszórás kockázatát, e) kerülni kell a trágyázást a fagyott, hótakaróval borított talajokon, f) kerülni kell a trágyázást az élővizek környezetében, g) kezelni kell a trágyafeleslegeket, h) megfelelő trágyatárolót kell kialakítani. A műtrágyák károsító hatásukat többféleképpen fejtik ki, talajsavanyodást, talajvíz nitrátosodást, valamint a felszíni vizek eutrofizációját okozva. Kimutatták, hogy az alkalmazott műtrágyák 50-75% hordozó anyag, például a kálisó 40-50 % klórt tartalmaz, amely szennyező anyagnak számít. A műtrágyák okozta szennyezés elsősorban a könnyen oldódó nitrát műtrágyáknál jelenik meg és a talaj nitrát és nitrit szennyeződését okozza. Megjegyzés: a növényvédő szerek környezetvédő intézkedéseit az adott fejezet keretében 27 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

28 tárgyaltuk, hasonló módon a szennyezett öntözővíz használatát is. A környezetvédelmi intézkedéseknél fontos a gazdaságban használt energiaforrások elemzése is, amely kiterjed az álló és mozgó erőgépek, épületek (hűtőtárolók, szárítók, irodák) energia felhasználására és az újrahasznosítható (szél, bioenergia, napenergia) energiaforrásokra. A biodiverzitás megőrzése A JMGy alkalmazásának alapja a termelői környezet megőrzése illetve gazdagítása. Olyan utakat keres, amely által lehetővé válik a kereskedelmi alapú gazdálkodás, és ahol az állatok és a növények gazdag állományával vonzóvá tehető a környezet. A tervezés folyamata az állatvilág élőhelyeinek és a táji adottságok tényszerű számbavételével kezdődik. Egy nagyléptékű térképet kell készíteni, amelyen feltüntetik a vízfolyásokat, tavakat, a vizes és nem vizes élőhelyeket, a fás és fátlan területeket, a termesztésre nem használt (ugarolt) helyeket, beleértve a pihentetett területeket, valamint az egyéb terméketlen területeket. A térkép még tartalmazza a területek határait legyen az kerítés, gyepszegély vagy élő sövény. Minden átjárót, ösvényt, épületet és azok szerepét fel kell tüntetni. Az élővilág biodiverzitásának megőrzése érdekében a következőket ajánlott figyelembe venni: a.) művelt és művelésbe nem vont területeken (pihentetett terület, ugarolt terület): elkerülendő ugyanazon növényfajnak széles, nagy táblában való termesztése. Javasolt az őszi tarlónak a fennhagyása (élelemforrásként szolgál az állatok számára és megelőzi a nitrát lemosódást). A fészekrakó helyeken elkerülendők a gépi műveletek a költési időszakban, (a költési időszakon kívül vadriasztó lánc alkalmazása). Különös figyelmet kell fordítani a műtrágyák és növényvédő szerek kijuttatásakor, a túlzott nitrogénadagolás csökkenti a természetes növényzet sokszínűségét és rövid idő alatt bizonyos fajok dominánssá válhatnak, b.) a vizes élőhelyeknél (patakok, tavak, folyók, nyílt kanálisok, források, lápok, mocsarak): a szaporodási időszakban elkerülendők a karbantartási munkálatok, kaszálások, közvetlen a vízfolyások mellett tiltott a növényvédelmi beavatkozás (puffer zóna kialakítása) A művelt és nem művelt területeken a szegélyek (pl. cserje-, fasor, erdősáv) fontos élőhely konzerváló területeknek (folyosó) számítanak. Ha lehetséges minden művelt terület mellett egy műveletlen gyepcsíkot célszerű fenntartani, amelyen elkerülendő a permetezés vagy műtrágyaszórás. Az őszi tarló jelentős növényi magtartalékként szolgál és egyben óvóhely az áttelelő állatok számára.

28 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

29

3.11 Élelmiszer- és takarmánybiztonság, a termékek nyomonkövetése A termelők olyan gyakorlatokat kell alkalmazzanak, amely alkalmas annak igazolására, hogy a termesztés, forgalmazás során betartották a legjobb termesztési gyakorlatokat, valamint a hatályos jogszabályokban foglalt követelményeket, így az előállított termékek megfelelnek az élelmiszerbiztonsági és minőségi követelményeknek. Az élelmiszerbiztonsági követelmények közül egyik legfontosabb feltétellé lépett elő a termékek nyomonkövethetősége. Az alkalmazott nyomonkövetési rendszerek különbözőek lehetnek. Minden vállalkozásnak a számára leginkább megfelelő és kivitelezhető rendszert kell kidolgoznia. A kis és nagy vállalkozások esetében eltérő mélységű és komplexitású rendszerek kerültek alkalmazásra. A nyomonkövetést biztosító nyilvántartások, feljegyzések több évre visszamenőleg is visszakereshetők legyenek. A nyomonkövetési rendszerek sajátosságai:
a rendszer által könnyen beazonosítható a származási régió, termőterület, csomagoló egység stb.,
a rendszer néhány árucikkre könnyebben kidolgozható (pl. nem feldolgozott termékek), másokra nehezebben,
a termelőknek folyamatosan felül kell vizsgálniuk a jelenlegi gyakorlatot, hogy a termékek a legnagyobb mértékben azonosíthatók és nyomonkövethetők legyenek a gazdaságtól a csomagolóig, elosztóig és a kiskereskedőig,
feljegyzéseket kell végezni, amely által a termékek beazonosíthatók. A nyilvántartásban szerepeljen a betakarítás ideje, a gazdaság és területeinek azonosító adatai és a termelőtől a feldolgozóig történő árukezelés folyamatai stb.
a nyomonkövetésben használt eszközök száma széleskörű (vonalkód, címkék, bélyegzők stb.). Az EU 178/2002. EK rendeletének 18 cikkelye szerint a termelés, feldolgozás és forgalmazás minden szakaszában biztosítani kell az élelmiszerek, takarmányok, valamilyen élelmiszerbe vagy takarmányba bekerülő vagy vélhetően bekerülő egyéb anyagok útjának nyomon követhetőségét. A vállalkozások működtetőinek gondoskodniuk kell arról, hogy azonosítani tudják azon személyeket, akiktől az élelmiszert, takarmányt, vagy vélhetően bekerülő egyéb anyagot kapják, illetve ahová termékeiket szállítják. A forgalomba kerülő élelmiszereket vagy takarmányokat el kell látni olyan címkékkel vagy azonosító eszközökkel, amelyek a dokumentációkon és információkon keresztül lehetővé teszik a termékek nyomonkövetését. Bonyolult nyomonkövetési rendszereknél célszerű azokat kisebb, kezelhető egységekre bontani. Lényeges, hogy az egyes nyomonkövetési rendszerek között kapcsolatot lehessen teremteni, ezáltal biztosítani lehessen a teljes láncon átvezető nyomonkövetést. A nyomonkövetés mindkét irányába elvégezhető legyen, a beszállítók felé, és a vásárlók felé is. A rendszernek nem kell bonyolultnak lennie, minél jobban alkalmazkodik az adott tevékenységhez, annál hatékonyabban működtethető. A lényeg, hogy a rendszer gyors információ kapcsolatot tudjon biztosítani. A rendszer kidolgozásába a számítástechnikai eszközök bevonására leginkább azért volt szükség, mert egyes termékek nyomonkövetése annyira bonyolult, hogy a papíron történő információk nyilvántartása nehézkes. A számítástechnikai eszközök használata lehetővé teszi például a vonalkódos leolvasást, az 29 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

30 automata adatfeldolgozást, a címke nyomtatást stb. A nyomonkövethetőséget nem csak a termesztés során kell biztosítani, hanem termékkezelési művelet során is, egészen a vásárlóig. Jól szolgálhatja az azonosítást a szállításra kerülő árut kísérő minőségi bizonyítvány, számla, fuvarlevél, ha azon feltüntetik az áru minőségére és származására utaló adatokat. Minden szállítmány visszavezethető legyen a parcelláig, ahol termesztették. A parcellára vonatkozó adatok kellő részletességgel álljanak rendelkezésre. Hasonló elvárás, hogy a szállítmány visszavezethető legyen a vásárlóig, például tételszám, a kiszállítás ideje, árutípus, szállító stb. adatai alapján. További dokumentumok: tábla törzskönyv, permetezési napló, személyzet alkalmasságát bizonyító nyilvántartások, laboratóriumi vizsgálatok jegyzéke, élelmiszerbiztonsági terv, vevőkkel kötött szerződések, bizonylatok. A nyilvántartásokat és feljegyzéseket minimum két évig kell megőrizni, hacsak másképpen nem követelik. A termelőnek a nyomonkövetési rendszer működését célszerű évente ellenőriznie.

30 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

31

4. A Jó Mezőgazdasági Gyakorlat alkalmazása az állattenyésztésben 4.1 Általános követelmények, telephely Az állattenyésztés a mezőgazdasági termelésnek azon ágazata, amelynek célja az állati termékek előállítása annak érdekében, hogy kielégítse az állati termékeket fogyasztók igényeit és/vagy alapanyagot szolgáltasson a feldolgozóipar számára. Ugyanakkor foglalkozik az állatok takarmányozásával, tenyésztésével és jólétével is. Az ágazat szakosodása függ a felvásárló ipar bizonyos nyersanyagok iránti követelményeitől és a piaci elvárásoktól. Az állattenyésztésben két eljárást kell megkülönböztetni, az egyik az extenzív állattartás, a másik az intenzív állattartás. Az extenzív tartás ma már kissé történeti jellegű, de újabban az állatjóléti követelmények, az ökológiai gazdálkodás miatt ismét előtérbe került ez a tenyésztési mód. Az állatok tenyésztéséhez megfelelő takarmányra, vízre, állatjólétet biztosító feltételekre és tartási adottságokra van szükségük. A tenyésztéskor alkalmazott állatsűrűséget úgy kell meghatározni, hogy az megfeleljen az állattartás feltételeinek, legyen kötött, vagy szabadon tartás. Az állattenyésztéssel kapcsolatos általános követelmények:
elkerülni a tenyésztés negatív környezeti hatásait és biztosítani az állatjólétet, és megfelelő állatlétszámot,
elkerülni a legelők, takarmánytáblák biológiai, kémiai és fizikai szennyeződését, folyamatosan felügyelni az állomány állapotát, a takarmányozást és vízellátást,
az istállók megfelelő kialakítása, kiválasztása, használata és karbantartása által elkerülni az elhullást és az állatok sérülését,
megelőzni az állatorvosi kezelések negatív hatásait, minimálisra csökkenteni az antibiotikumok nem kezelési célú felhasználását,
hatékonyan alkalmazni a növénytermesztésben és állattenyésztésben keletkező hulladékoknak a kezelését, előnyben részesíteni az újrahasznosítást,
megfelelően kezelni a gépeket és felszereléseket,
nyilvántartásokat vezetni az állatállomány mozgásáról (tenyésztés, eladás, vágás, elhullás), a tételek nyomonkövetése TelephelyT2 Az állattartó és forgalmazó hely járulékos létesítményeinek telepítését hatóságilag engedélyeztetni kell. Azon állattartó telep, ahol 100 számosállat van, és vízbázis védőövezetén, védett természeti területen vagy annak védőövezetén, érzékeny természeti területen helyezkedik el, baromfi esetén 5 számosállattól, egyéb állat esetén 24 számosállattól, a részletes környezeti hatásvizsgálat elvégzéséről a hatóság dönt. Azok a gazdaságok, amelyek saját részükre megtermelik a takarmányt és szabadtartást alkalmaznak, rendelkezniük kell a takarmányterületek talajtérképeivel, illetve vetésforgót kell alkalmazniuk, annak érdekében, hogy optimális mértékben hasznosítsák a szerves és szervetlen trágyákat. Az istállók, takarmány- és trágyatárolók helyét olyan módon célszerű meghatározni, hogy 31 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

32 minimálisra csökkenjenek a környezetet érintő negatív hatások. Célszerű az uralkodó szél irányát figyelembe venni. A lakóháztól min. 40- 50 m-re kell elhelyezni az istállókat. Ennél közelebb lehet elhelyezni a takarmány raktárakat és a gépparkot. Az istállók iránya északi – déli legyen, hogy a megfelelő természetes világítás és szellőzés biztosítva legyen. A trágyatelepet az istálló keleti részére kell helyezni. Célszerű a gazdaság épületeiről esőzéskor lefolyó vizet felfogni, ezzel is jelentős mértékben csökkenteni a környezet szennyeződését. Az építményeket csak úgy szabad elhelyezni, hogy azok együttesen feleljenek meg a településrendezési terv előírásainak, a környezeti-, a táji-, természeti- és a műemlékvédelmi, továbbá a rendeltetési, az egészségügyi-, a tűz-, a köz- és más biztonsági és akadálymentességi követelményeknek, valamint a geológiai, éghajlati, illetőleg a terep, a talaj és hidrológiai adottságainak, illetve azokat ne befolyásolják károsan. Épület csak olyan telken helyezhető el, amely:
közterületről vagy magánútról gépjárművel közvetlenül megközelíthető,
a rendeltetésszerű használathoz szükséges villamos energia, ivóvíz (szükség esetén technológiai víz) ellátással rendelkezik,
a keletkező szennyvíz és a csapadékvíz elvezetése vagy nem szennyező elhelyezése megoldott,
a használat során keletkező hulladék elszállításának vagy ártalmatlan elhelyezésének, illetőleg házilagos komposztálásának a lehetősége biztosított. Közlekedési területeken a kiszolgáló út legalább 12 m, a gyalogút pedig 3 m szélességű legyen. Az állattenyésztő telepek, a trágyatárolók és a silók jelentős szennyező forrásnak számítanak, mivel koncentráltan és nagy mennyiségben tartalmaznak szennyező szerves és szervetlen anyagokat. A nitrogén elsősorban ammónia formájában illan el a légtérbe, a légtér szennyezését okozva. A trágyának a lebomláshoz 70-75%-os nedvességre van szüksége, ezért lefedés előtt célszerű vízzel vagy vizelettel meglocsolni. Hogy a lebomlási folyamat beinduljon és a nitrogénveszteség csökkenjen, a tárolt trágya mennyiségéhez viszonyítva 1-2% szuperfoszfátot lehet a trágyaszarvasra szórni. A trágyaszarvast a szántóterületre telepíteni, még rövid időre sem célszerű, mivel jelentős környezetszennyezést okoz és nitrogénveszteséget jelent. A trágyatárolót tégla vagy beton alapra kell helyezni, trágyalé elvezető lefolyókkal és aknával ellátva. A tárolónak célszerű 2 m magas fallal rendelkeznie. A trágyaszarvast szükség szerint tömöríteni kell és 15-20 cm vastag földel fedni. A csurgalékot felfogó akna kapacitása a tárolt trágyamennyiségtől, a tárolás idejétől, illetve a trágyacserétől függ. A környezetstabilitás érdekében egyensúlyt kell teremteni az állattenyésztés és növénytermesztés között. A két fontos termelőágazat egymásra épül. A túlságosan alacsony állatlétszám esetén nem képződik elegendő mennyiségű trágya a tápanyag-utánpótláshoz. Ha viszont magas az állatlétszám, akkor nem áll rendelkezésre megfelelő takarmány, ezért beszállítókra szorulnak a gazdák, ami külső energia bevitelt jelent a rendszerbe. A földterület hiánya ugyanakkor trágya felhalmozódáshoz vezet, mivel nincs elegendő nagyságú termőföld, 32 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

33 amely befogadja. Ez növeli a talajok trágyaterhelését, ami a környezetszennyezést okozhat.

Biztonsági intézkedések a) a telepen levő villamossági hálózatok megfelelően védett állapotban legyen, az állatállomány nem férhet hozzá a vezetékekhez. Fontos az elektromos felszerelések védelme és földelése. A villamossági felszerelések üzembe helyezését és ellenőrzését szakembernek kell végeznie. Az ellenőrzésekről és esetleges rendellenességekről feljegyzéseket kell készíteni. b) a villanypásztorokat a technikai utasítások szerint kell működtetni, a villanypásztor az állatok részére csak időleges áramütést okozhatnak. c) a telephelyen, istállókban csak olyan rovar és rágcsálóirtókat, festékeket, fertőtlenítő és más vegyi anyagokat lehet használni, amelyek a célnak megfelelnek és engedélyezettek. A telepvezetőnek rendelkeznie kell ezen anyagok jegyzékével és az engedélyezett szerek jegyzékével, amelyet ellenőrzéskor be kell tudni mutatnia. A festékeket, vegyszereket, fertőtlenítő anyagokat távol az állatállománytól, a kijelölt helyen, megfelelő módon, biztonságos körülmények között kell tárolni, hogy megelőzzék az állomány és az ember szennyeződését. d) a telepnek saját hatáskörben vagy szerződéses alapon, harmadik fél bevonásával kell kezelnie a telepen keletkező hulladék anyagokat. A hatályos joganyagok, rendelkezések, szakmai útmutatók követelményeit be kell tartani. 4.2 Az állomány nyomonkövetése, nyilvántartási rendszerek Az állatforgalmazónak a forgalmazott állatokról nyilvántartást kell vezetni. Állatokat összegyűjteni, szállítani, lábon hajtani csak az állatok egészségének veszélyeztetése nélkül lehet. Az állatok forgalmazásával foglalkozó gazdaságnak az állatok nyilvántartási dokumentumait be kell mutatnia a felügyeletet végző állatorvosnak. A forgalmazónak minden szükséges intézkedést meg kell tennie, hogy csak olyan állatokat forgalmazzon, akár közvetlenül a termelőtől, akár közvetítő útján beszállítva, amelyekre felelősséget vállalnak. Az idegen állományból származó állatot állategészségügyi megfigyelés céljából el kell különíteni. A külföldről származó állatok átvétele csak hatósági engedéllyel lehetséges. Az import állatokat hatósági felügyelet mellett előzetesen karanténban kell tartani. A karanténból az állatok csak állategészségügyi bizonyítvánnyal szállíthatók tovább, akkor, ha az állategészségügyi ellenőrzést elvégezték és az eredmény elfogadható. A szállítmány mellé csatolni kell az azonosságot igazoló dokumentumokat, például az állat származási adatai. Az állatoknak meg kell felelniük a vizsgálati követelményeknek, a kísérő állat-egészségügyi bizonyítványban vagy okiratban feltüntetett követelményeknek. Az állatok klinikailag egészséges legyenek, teljesítsék a szükséges laboratóriumi és maradékanyag vizsgálatokat. Az állat-egészségügyi ellenőrzést minden esetben a származási helyen, a szúrópróbaszerű ellenőrzést pedig a rendeltetési helyen kell elvégezni. A telepen az állatállomány mozgásának nyomonkövetésére megfelelő nyilvántartások és 33 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

34 dokumentáció álljon rendelkezésre, amely állatfajonként tartalmazza a telepre érkezett/kiszállított állatok azonosító számát, érkezésük/kiszállításuk helyét, címét és idejét. A nyilvántartásokból meg kell tudni állapítani az egyedek, tételek nyomonkövethetőségét, származását a születéstől kezdődően. Lehetővé kell tenni azon egyedek/tételek azonosítását, amelyek kezelésre szorulnak, illetve kezelést kaptak, és amelyeket bizonyos időre el kell különíteni. Az állatok szállításakor a hatályos rendelkezésekben előírt fuvarlevelet kell használni. 4.3 Takarmányozás és tárolás A takarmányozásnál biztosítani kell az állat fejlettségének megfelelő tápelemeket, ásványi anyagokat és vitaminokat. Olyan takarmányozási tervet kell készíteni, amely megfelel a hazai és nemzetközi szabványkövetelményeknek. A takarmányok eredetét, összetételét és minőségét regisztrálni kell, a minőségmegőrzés érdekében pedig irányítani kell a takarmánytermelést és tárolást. Ezen követelmények teljesítése érdekében:
felügyelni kell az állomány tenyésztési környezetét, a területi terheltséget és a takarmányozást,
biztosítani kell a megfelelően képzett személyzetet,
elővigyázatosnak kell lenni a gyógyszerek vagy más vegyi anyagok adagolásában, megelőzve azoknak az élelmiszerláncba való bejutását,
nyilvántartást kell vezetni a takarmányozásról, takarmánybeszerzésről, Az állománynak szükségletei szerint megfelelő takarmányt és tiszta ivóvizet kell biztosítani az istállókban és a legelőkön. Az ivóvíz felszereléseket időközönként tisztítani kell. Rendkívüli időjárási körülmények között is biztosítani kell a takarmányozást és ivóvízellátást. A takarmányozásra használt takarmányokat, adalékanyagokat, kiegészítőket, ismert és megfelelő takarmánybiztonsági és/vagy minőségbiztosítási rendszert működtető előállítótól kell beszerezni. Az előállítónak a jogszabályban megfogalmazott engedéllyel kell rendelkeznie. A beszerzett takarmányok címkéjét, a gyártást és minőségét igazoló dokumentumokat meg kell őrizni, mert ezekből állapítható meg a takarmány eredete és összetétele. A takarmánynak visszavezethetőnek kell lennie a beszállítóhoz. A saját takarmány-felhasználást szolgáló takarmánykeverőket regisztrálni kell az EU 95/69. EK irányelv szerint, illetve a hatósággal engedélyeztetni kell. A takarmány előállító hely járulékos létesítményeinek telepítését is hatóságilag engedélyeztetni kell. A takarmánykeverőknek minden egyes keverék tételben tudnia kell azonosítani az összetevőket, ezekről tételszám szerint nyilvántartást kell tartania. Fontos a gyártás és a tárolás higiéniai feltételeinek biztosítása, a HACCP elvek alkalmazása. A takarmányozási felszereléseket meghatározott időközönként tisztítani, takarítani, és ha szükséges fertőtleníteni kell. Az erről szóló nyilvántartásokat ellenőrzéskor be kell tudni mutatni. Csak az engedélyezett kémiai anyagokat lehet használni.

34 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

35 Takarmányok tárolása A tárolóknak biztosítania kell a takarmány minőségének/mennyiségének megóvását és állategészségügyi szempontból való biztonságos felhasználhatóságát. Azonosítottan és elkülönítetten kell tárolni a különböző állatfajok részére felhasználásra kerülő takarmányokat. A gyógyszeres takarmányokat megfelelően jelölve, külön kell tárolni. A tárolóterületre csak az előállító által erre feljogosított, illetve a jogszabályok által erre felhatalmazott személyek juthatnak be. A takarmányok tárolására használt tároló helyeket, tartályokat, fogadó garatokat, szállító eszközöket és járműveket megfelelő módon kell tisztítani és takarítani. A kórokozók jelenlétének lehetőség szerinti elkerülésére megelőző óvintézkedéseket kell hozni, a szükség szerint ellenőrzési terv bevezetésével. A takarmánykeverékeket könnyen azonosítható módon kell tárolni, a különböző termékekkel és állatgyógyászati készítményekkel, vagy gyógyszeres takarmányokkal, valamint nemkívánatos anyagokat magas szinten tartalmazó alapanyagokkal, vagy adalékanyagokkal való összekeveredés és átszennyeződés lehetőségének elkerülésével. 4.4 Állatjóllét és állatszállítás Az állattenyésztésben a kitenyésztett állatfajok, illetve a takarmányozás fejlesztése lehetővé tette az intenzív állattartást, különösen a szarvasmarha tenyészetben, ahol a nagyobb állattömeg, illetve a magasabb tejhozam elérése volt a cél. Az állatok termelő képessége elsősorban a genetikai potenciál, takarmányozás és a környezet hatásának függvénye. Magas termelékenységre csak az élettani szükségleteiket kielégítő környezetben tartott és takarmányozott, illetve megfelelő genetikai alapokkal rendelkező állatok képesek. Ezen feltételek mellett az utóbbi években egyre nőtt azon fogyasztók részaránya, akik az állatjóléti követelményeknek megfelelő tenyésztést támogatják. A legfontosabb érvelésük, hogy a tenyészállatoknál figyelembe kell venni a viselkedési módokat, amelyek fájdalomérzésben, stresszben nyilvánulnak meg, és amelyek jóléte elsősorban az ember nyújtotta környezettől függ. Az állatok védelme, jólétének biztosítása komplex követelmény és folyamat, amely kapcsolódik az élelmiszerbiztonsághoz. A fogyasztó csak olyan terméket hajlandó elfogadni, amely nem jelent közvetlen/közvetett veszélyt az egészségére. A fogyasztók általában veszélyesnek tartják az állatok által terjesztett kerge marha kórt, salmonellózist, ugyanakkor kevesebbet tudnak azon veszélyekről, amelyet az állatoknak adott hormonális kezelések jelentenek. Általában öt állatjóléti alapkövetelményt említenek meg:
a szomjúság, alultápláltság, éhség elkerülése,
a rossz közérzet elkerülése,
a fájdalom, sérülés és betegségek elkerülése,
a normális viselkedési lehetőségek biztosítása,
a félelem és fölösleges stressz elkerülése. Az állatjóléti feltételek biztosítását folyamatosan kell felügyelni. Ha feltételek teljesítésében lazulás tapasztalható, intézkedést kell alkalmazni. Az állattartás helyes gyakorlatának 35 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

36 biztosítania kell az állatjólétet és egészséget, ezért:
minimálisra kell csökkenteni a sérüléseket és fertőzéseket,
megfelelő állatlétszámot – csoportos tartást – kell biztosítani, kerülni kell az állat elszigeteltségét, hacsak az nem indokolt,
az állományt, az épületeket tisztán kell tartani,
biztosítani kell a takarmányozás higiéniáját,
biztosítani kell a kiszolgáló személyzet megfelelő képzését,
biztosítani kell a megfelelő állatorvosi szolgáltatást, kerülni kell a felesleges kezeléseket,
megfelelő módon kell az állatgyógyászati termékeket tárolni és használni,
minimálisra kell csökkenteni a szállítás okozta stresszhatást,
megfelelő takarmányozást és itatást kell alkalmazni. Az állattulajdonosoknak vagy állattartóknak ezért:
minden ésszerű intézkedést meg kell tenniük az általuk gondozott állatok kíméletes tartásának biztosítására, illetve annak érdekében, hogy ezen állatoknak ne okozzanak szükségtelen fájdalmat, szenvedést vagy sérülést,
biztosítaniuk kell azokat a feltételeket, amelyek között az állatokat fajukra és fejlettségükre, alkalmazkodásuk és háziasításuk fokára, valamint élettani és etológiai szükségleteikre való tekintettel, a gyakorlati tapasztalatokkal és tudományos ismeretekkel összhangban tenyésztik, vagy tartják, ezáltal is megfelelnek a hatályos rendelkezéseknek,
az ellenőrzések során együttműködnek az illetékes hatóságokkal. Az állatjóléti feltételek biztosítottságát könnyen fel lehet ismerni, ha a napi termelési mutatókat (szemlével vagy laboratóriumban megállapított) eredményekkel hasonlítják össze. Az állatok különböző módon reagálnak az állatjóléti feltételek romlására (pl. stressz kialakulása), amely a termelékenységben azonnal lemérhető. Tenyészállatoknál csökken az állatok reprodukciós képessége. Minél kitenyésztettebb az állat, magasabb a termelékenysége, annál érzékenyebb az állatjóléti feltételekre. A stressz tényezők hatására az állaton számos szemmel látható tünet jelentkezhet, mint a duzzadt izületek, a nehéz kezelhetőség a fejőházban (az állatok félnek az elektromos áramütéstől), étvágytalanság, térdeiken friss bőrképződés (sérülések miatt), lassú mozgás, gyengeség, általános idegesség, stb. A laboratóriumi vizsgálatok a stressz állapotban levő állatoknál magasabb adrenalin szintet mutatnak ki. Az állatjóléti feltételek jelentősen csökkennek, ha:
az állatok fekvőhelye durva, kemény és hideg. Az állatok felállása és a lefekvése miatt a szőrzet és a bőr hiányzik az állatok lábáról, ugyanakkor az állatok nem tudnak kényelmesen pihenni.
a nedves, csúszós és szűk átjárók a megkötött állattartásnál fordulnak elő. A nedves padozaton való fekvés a legjobb esetben csak enyhe lábbántalmakat okoz, durva esetben az állatok könnyen eltörik a lábukat. A nedves padozat patabetegséget is okoz.
a borjakat kötve tartják. Általában tilos a 6 hónapnál fiatalabb borjakat kötve tartani. A fiatal 2 hónap alatti borjakat egyedi ketrecekben, az idősebb borjakat pedig közös ketrecben tartják.
az istálló mikroklímája nem megfelelő, például a téli időszakban a szellőző nyílások zárva vannak, amelynek következtében nő a levegő páratartalma és a káros gázok mennyisége.
az alacsony hőmérséklet nem jelent különösebb gondot. Az istállókban a megkötött 36 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

37














állattartás esetén a hőmérséklet 3-4°C-ra is lecsökkenhet. a szabadon tartott állatoknál takarmányozási versengés indul be. A szabadon tartáskor az erősebb és agresszívebb állatok jutnak először takarmányhoz Az etetést ezért célszerű úgy megszervezni, hogy minden állat takarmányhoz jusson. hiányzik a tiszta ivóvíz. Az állatoknak az ivóvíz mindig rendelkezésükre álljon. az újonnan érkező állatokat a többi állat kiközösíti és veri. A sérülések elkerülése érdekében az új állatokat a csoportba legeltetéskor vonják be vagy először külön karámban kell tartani, megfelelő távolságra a csoporttól, addig, amíg megszokják egymást. a szarvas és szarvtalan állatokat együtt tartják, a dolgozók bántják az állatokat, kiabálnak hozzájuk, illetve ütlegelik őket, az állatjólétet veszélyeztető más tényezők közé sorolható a nagy zaj, a gépkocsik kipufogó gázai, kisebb áramütések, elektromos ösztökék, stb. az állattartó ketrecek rövidek. Mivel az utóbbi évek állattartási és takarmányozási feltételei jelentősen javultak, az állatok átlagmérete növekedett. A régi állattartási feltételek jelenleg már nem felelnek meg, a ketrecek méreteit számos esetben növelni kell. az állatok mocskosak, trágyásak. Ez arra utal, hogy kevés almot használnak és/vagy ritkán almoznak, illetve nagy a ketrec mérete. a megkötött állatok a téli időszakban keveset mozognak, amelynek következménye, hogy az állatok patája nem kopik és az állatok könnyen láb, és pata bántalmakban szenvednek.

Az állatok szállítása Ahhoz, hogy a megfelelő bánásmódot a szállítás előtt, szállításkor és a szállítás után alkalmazni lehessen, ismerni kell az egyes állatfajok viselkedését. A szállítónak az adott faj viselkedésére vonatkozóan megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie, amely által megkönnyíti munkáját az állatok berakodási, szállítási és kirakodási ideje alatt. Az egyes viselkedéssel kapcsolatos igények, mint a látótér nagysága, a színek és fények érzékelése, az egyes ingerek felfogása, a kapott ingerekre adott válasz és a csoporttagokkal való kapcsolattartás mind olyan tényezők, amelyek a szállítás előtt, alatt és után jelentkeznek, és kisebb-nagyobb stressz helyzetet alakíthatnak ki. Ezeknek az ismerete jelentős mértékben segíti a szállítót, hogy felmérje a berakodási, kirakodási feltételeket, az állatok szükséges elkülönítését, szállíthatósági egészségi állapotát, a szállítás alatt adódó problémákat (pl. rossz közérzet, kényelmetlenség). Minden állatfaj eltérő módon reagál a szállítási körülményekre. Nem lehet egységesített szállítási feltételeket alkalmazni a különböző állatfajok részére. Az adott körülmények – meleg, hideg, zaj, fény, sötétség stb. – vagy a szállítás alatt a beteg vagy sérült állat jelenléte eltérő módon befolyásolják az állatok viselkedését. Ezek a viselkedési eltérések nemcsak a fajok között léteznek, hanem az ugyanazon fajhoz tartozó fajták egyedei, csoportjai között is. Az állatszállítás egyik sarkalatos kérdése a szállítás idejének hossza, illetve a szállítási távolság nagysága. A gyakorlat azt mutatja, hogy a kisebb időt igénylő (pl. négy óra) szállítás is stresszt okoz az állatoknak. Minél hosszabb időt vesz igénybe a szállítás, annál jobban nő az egyes kockázati tényezők mértéke, amely végül az állat megbetegedéséhez, sérüléséhez esetleg elhullásához vezethet. A hosszabb idejű szállítások (pl. amelyek meghaladják a nyolc órát) jelentős mértékben 37 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

38 kiteszik az állatokat a szállítási- ki- és berakodási stressztényezőknek; melegnek, hidegnek, tolakodásnak stb. Ezért a hosszabb távú szállításokat előre meg kell tervezni, útitervet kell készíteni. A tervezéshez figyelembe kell venni a szállító jármű adottságait, az útfeltételeket, a sürgősségi eljárásokat, az időjárási feltételeket, a pihentetéseket, a várható késlekedési tényezőket a határátkelőknél, a kompoknál, a kirakodás idejét és feltételeit stb.. Az állatok humánus szállítása közös felelőssége az állattartónak, felvásárlónak, eladónak és a szállítónak, ezért:
csak olyan szállítókat szerződtetnek, akik megfelelő ismeretekkel rendelkeznek az állatok bánásmódjáról és rendelkeznek az állatfaj szállításának megfelelő szállító eszközökkel,
az épületek belső és külső adottságai megfelelnek a humánus ki és berakodásnak,
biztosítják, hogy a szállításra kerülő állatok egészségi állapota megfelelő,
a ki és berakodáshoz a szükséges feltételek, eljárások és személyzet áll rendelkezésre,
az állományt szállító jármű megfelelő az állatfajnak,
a szállítás alatt a megfelelő etetési-, itatási- és pihentetési feltételek adottak,
sürgősségi esetben a jármű vezetőjének legyen lehetősége tanácsot, utasítást, segítséget kérni a szállítás ideje alatt. A szállítás ideje alatt a jármű vezetője felelős az állatokkal való megfelelő és szakszerű bánásmódért, a jólétük folyamatos biztosításáért. A szállítás ideje alatt megfelelő bánásmódot kell alkalmazni, amely szakszerűséget igényel

38 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

39 5. A Jó Mezőgazdasági Gyakorlat és a mezőgazdasági minőségbiztosítási rendszerek kapcsolata Az élelmiszerbiztonság rendszerszemléletű megközelítését a folyamatosan változó fejlődések globális összefüggésében kell vizsgálni. A nemzetközi élelmiszerkereskedelem globalizálódása egy sokkal integráltabb és megelőzésen alapuló élelmiszerbiztonsági szemléletet igényel. Amint az élelmiszer- és mezőgazdasági kereskedelem növekszik, egyre fokozottabb igény van arra, hogy valamely országban megjelenő élelmiszerbiztonsági kérdést nemzetközi együttműködésre alapozva oldják meg (lásd az EU országaiban működő Élelmiszerbiztonsági Hivatalok működését). Az élelmiszer, valamint az előállításához szükséges folyamatok (termesztés, feldolgozás, elkészítés, szállítás, tárolás) számos fizikai, biológiai, kémiai veszélynek forrása. Az élelmiszerek okozta megbetegedések, fertőzések jelentős közegészségügyi és gazdasági problémákat okozhatnak. Ezek alátámasztására számos példa hozható fel, legyen az a dioxin kérdés, BSE, mikotoxin szennyezés vagy a szennyezett élelmiszer, illetve víz okozta betegségek. A szennyezett élelmiszer és mezőgazdasági nyersanyag okozta gazdasági károk milliárdos nagyságokban számolhatók. Mindezek a példák azt támasztják alá, hogy az élelmiszerbiztonságban szemléletváltozásra van szükség, amely elsősorban rendszerszemléletű és megelőzés alapú kell legyen. Ez azt is jelenti, hogy az élelmiszerbiztonsági rendszereket hasonlóan a többi élelmiszer minőséget szavatoló rendszerekhez a kormányzati szerveknek kell ellenőriznie. A biztonság szavatolása állami feladat. Az élelmiszerbiztonság a globalizáció folyamatának tekinthető. A globalizáció során megváltoznak azok a tényezők, amelyek az élelmiszerek vagy a mezőgazdasági termékek előállításához járulnak hozza. Jó példa erre a gabonafélék kereskedése, amely piacnak a koncentrálódása néhány multinacionális cég kezében koncentrálódik. Ezeknek a cégeknek rendelkezésükre állnak azok a pénzügyi és technológiai eszközök, amelyek biztosítják a termékek biztonságát, és hogy bármilyen szennyeződés is álljon be, a nyomonkövetési rendszerekkel ezek gyorsan kiszűrhetők. Ugyanakkor fennáll az a kockázat is, épp a globális kereskedésnek köszönhetően, ha egy hiba következtében szennyezett termék kerül be az élelmiszerláncba (pl. mikotoxin), sokkal gyorsabban, hamarabb kerül szétosztásra és ezért több fogyasztót tesz ki a kockázatnak. A globalizálódó folyamatoknak számos jellemzője van, mint a láthatatlan piaci szereplők (pl. gabonatőzsde), határok fölötti, transznacionális kapcsolatok hálózata, tőke és információkoncentrálódás, nemzetközi alapon szervezett stratégiák és termelési tényezők kihasználása stb. A globalizálódó mezőgazdasági termékek, élelmiszerek árukereskedelme egyre inkább szükségessé tette az élelmiszerek biztonságának és minőségének biztosítását. Mivel a mezőgazdasági növénytermesztés és állattenyésztés az alapja és első láncszeme az élelmiszerláncnak, a mezőgazdasági termelőknek is egyre inkább törekedniük kell a vevők elvárásainak maximális kielégítésére. Erre azért is szükség van, mivel az üzemeknél kidolgozott élelmiszerbiztonsági és minőségirányítási rendszerek alkalmazásának tapasztalatai azt mutatják, hogy a növénytermesztés, betakarítás és beszállítás során 39 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

40 szennyeződött termékek bekerülhetnek az élelmiszerláncba és így veszélyt jelenthetnek a fogyasztóra. A feldolgozó üzemek technológiai lehetőségei a veszélyek elhárítására eléggé korlátozott. Az elmúlt évek során az is kiderült, hogy növénytermesztésben, feldolgozásban, kereskedésben dolgozók nem minden esetben ismerik tevékenységük kihatását a megtermelt árú minőségére és biztonságos felhasználására. Szükség volt tehát egy olyan dokumentált rendszer bevezetésére, mint a Jó Mezőgazdasági Gyakorlaton (Good Agricultural Practice, GAP) alapuló GLOBALGAP (korábban EUREPGAP) minőségbiztosítási rendszer. A rendszer alkalmazása bizonyítékul szolgál arra vonatkozóan, hogy a termesztés során a legjobb termesztési gyakorlatokat tartották be, és a nyilvántartások vezetése által a termesztési folyamatok nyomon követhetők. A szántóföldi növények GLOBALGAP rendszerének tartópillérei az élelmiszerbiztonsági követelményeknek való megfelelés, vagyis az általános HACCP elvek alkalmazása, a környezetvédő gazdálkodás, vagyis: a Jó Mezőgazdasági Gyakorlat alkalmazása valamint a dolgozók egészségének, biztonságának és jólétének biztosítása. A rendszer magába foglalja a teljes mezőgazdasági termelés folyamatát, még mielőtt a növény földbe kerülne (vetőmag beszerzés) a fel nem dolgozott végtermékig (betakarítás, tárolás, szállítás). A szántóföldi növények minőségbiztosítási rendszere az integrált farmbiztosítási (Integrated Farm Assurance) rendszer keretében jelent meg, amely a növénytermesztés és állattenyésztés moduláris rendszereiből tevődik össze, ahol a következő fejezeteket találjuk:
a termelő gazdaságok alap modulja tartalmazza: a nyilvántartások vezetését és belső ellenőrzést, a terület előtörténetét, gépek és felszerelések karbantartását, a dolgozók egészségének, biztonságának és jólétének feltételeit, szennyező és hulladék anyagok kezelését.
a növénytermesztési alap modul tartalmazza: a nyomonkövetést, fajtakiválasztást, vetőmag és szaporítóanyag beszerzést, talaj ás táptalaj gazdálkodást, trágyázást, öntözést, tápoldatozást, növényvédelmet, betakarítás és termékkezelést, a dolgozó egészségét, biztonságát és jólétét,
a szántóföldi növények modulja tartalmazza a fajtakiválasztás vetőmag és szaporítóanyag beszerzést, trágyázást, növényvédelmet, betakarítást, betakarítás utáni kezeléseket. Lényeges megjegyezni, hogy az egyes fejezetek eltérő súllyal kerülnek be a minősítés folyamatába, például nagy hangsúlyt kap a nyomonkövetés, a belső ellenőrzések elvégzése, a nyilvántartások vezetése, a növényvédelem (ezen belül is a növényvédő szer raktár), a betakarítás és a termékkezelés (pl. osztályozás) higiéniai feltételeinek biztosítása. A követelményeknek való megfelelés szintjei eltérőek, mivel nem minden szabványpont kerül egyenlő súllyal latba, ugyanis vannak nagyon fontos- kevésbé fontos követelmények, illetve megfogalmazott ajánlások. A rendszer kiépítését és működtetését támogató dokumentumok az általános szabályzat, a megfelelőségi kritériumok és ellenőrző lista valamint mindazok a szerződéses feltételek, amelyek az GLOBALGAP, tanúsító szervezet és a termelő vagy termelői csoport között jön létre. A rendszer ISO 9001: 2000 a minőségirányítási rendszerhez hasonlóan tanúsítható.

40 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

41

2. ábra: Az integrált farmbiztosítási rendszer (2. verzió)

A GAZDASÁG ALAP MODULJA (7/58)

Növénytermesztési alapmodul (8/125)

Szántóföldi modul (5/20)

Zöldséggyümölcs modul (10/68)

Állattenyésztési alapmodul (8/87)

Szarvasmarha, juh modul (6/32)

Tejelő szarvasmarha modul (8/57)

Sertés modul (13/88)

Baromfi modul (16/161)

Megjegyzés: a zárójelben levő számok a modulok fejezeteinek számát/követelmények számát jelzik

41 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

42 2. téma: Az agrárszakigazgatás rendszere (szerző: Dr. Mikó Zoltán) 1. Az agrárgazdaság és a vidék nemzetgazdasági jelentősége Napjainkban a mezőgazdaság jelentőségét alapvetően három tényező határozza meg: • forrása az élelmiszerellátásnak és a könnyűiparnak • természetes életközege a vidéki, elsősorban a falun élő népességnek, vagyis a lakosság többségének • meghatározó szerepet tölt be az ökológiai egyensúly fenntartásában. A magyar agrárgazdaság a kedvező ökológiai adottságok kihasználásában és a vidék fejlődésében alapvető szerepet játszik. Magyarország jelentős természeti kincse a mezőgazdasági termelésnek, különösen jó feltételeket nyújtó termőhely. Az ország természeti adottságai történelmileg stabil agrárkultúrát alapoztak meg. Figyelemmel az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára is a mezőgazdaság multifunkcionális jellege a meghatározó. Ez annyit jelent, hogy a • a gazdasági • a szociális, és • a természeti, valamint környezetvédelmi szempontok együttesen jelentkeznek a mezőgazdaságban, valamint az arra vonatkozó szabályozásokban. Hazánk 2004. május 1-vel tagja lett az Európai Uniónak, így a Közös Agrárpolitika (KAP) kedvezményezettjévé vált. A hazai gazdaságok számára is elérhetővé vált, hogy igénybe vegyék az EU agrár, illetve vidékfejlesztési támogatásait. A KAP reform 2007-2013as időszakra érvényes változása a közvetlen támogatások termeléstől elválasztását tűzte ki céljául, míg az agrár vidékfejlesztésen belül mind a versenyképességnek, mind pedig a tudatos környezetgazdálkodásnak egyre bővülő szerepet szán. E politika pénzügyi alapjait az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EMGA), valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az ezt kiegészítő nemzeti források biztosítják. Ezen új támogatási rendszer működtetése sajátos intézményi és eljárási szabályok megalkotását tette szükségessé 2. Az agrár-és vidékfejlesztési igazgatás intézményi struktúrája 2.1. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Az EU Közös Agrárpolitikája jelentősen átrendezte a minisztériumi munkát, melynek legfőbb területei az alábbiak: a) stratégiaalkotás (közösségi támogatási tervek, programok elkészítése) b) jogalkotás c) költségvetési tervezés d) egyedi hatósági ügyek intézése e) a Közös Agrárpolitika kialakításának végrehajtását szolgáló nemzeti intézményrendszer működtetése f) humánerőforrás-politika, g) irányítás és h) ellenőrzés. A közösségi támogatási tervek, programok közül ki kell emelni a Nemzeti Fejlesztési 42 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

43 Terv keretei között kidolgozott Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programot (AVOP), valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervet (NVT). Az EU ezeket a programokat 2007-ig a Strukturális Alapokból támogatta. A 2007-2013-as időszakra érvényes KAP reform részeként fogadta el az Európai Unió az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (UMVP), amelynek finanszírozását egy, az EU költségvetésében önálló pénzalapként megjelenő Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) biztosítja. 2.2. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Az MgSzH-t elnök vezeti. Az MgSzH feladatát Központja és a területi szervei útján látja el. Az MgSzH Központja és területi szervei is önálló jogi személyiséggel rendelkeznek. A területi szervek önálló hatáskörrel rendelkeznek. A területi szervek megyei szinten szerveződnek. Az MgSzH Központja az egész országra kiterjedő illetékességgel rendelkezik, az MgSzH területi szerveinek illetékességi területe – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a nevében megjelölt közigazgatási területre (megye) terjed ki. Ha jogszabály másképp nem rendelkezik, az MgSzH hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyben első fokon a területi szerv, másodfokon a Központ jár el. Amennyiben a Központ jár el első fokon, döntése ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs. Az MgSzH-t a Kormány rendeletben az alábbi hatósági feladatok ellátására jelölte ki: a) növénytermesztési hatóság, b) talajvédelmi hatóság, c) állategészségügyi hatóság, d) tenyésztési hatóság, e) erdészeti hatóság, f) vadászati hatóság, g) halászati hatóság, h) takarmányozási hatóság, i) borászati hatóság, j) növényvédelmi szerv, k) mezőgazdasági igazgatási szerv l) élelmiszer-biztonsági szerv, m) zöldség-gyümölcs minőség-ellenőrzési szervként. Speciális hatósági jogosítványokkal rendelkezik: a) a hatósági állatorvos, a hatósági főállatorvos mint állat-egészségügyi hatóság b) a növényvédelmi felügyelő mint növényvédelmi, illetve élelmiszer ellenőrző hatóság, c) a takarmányfelügyelő mint takarmányozási hatóság, valamint d) a zöldség-gyümölcs minőség-ellenőr mint élelmiszerellenőrző hatóság. A növények, növényi termékek határforgalmának növényvédelmi ellenőrzését az MgSzH területi szerveinek növény-egészségügyi határkirendeltségei látják el. E rendelkezés az egységes európai piac működését is biztosító Schengeni Egyezmény életbe lépését követően az Európai Unió külső határainak növény-egészségügyi ellenőrzésére, biztosítására terjed ki. Az agrárigazgatáshoz évek óta szorosan kapcsolódik a falugazdász-hálózat, amely szintén az MGSZH keretein belül működik. A visszaélések elkerülése végett a 43 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

44 kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására csak az MGSZH területi szervének alkalmazásában álló olyan köztisztviselő jogosult, aki rendelkezik a kormányrendeletben meghatározottak szerint kiállított igazolvánnyal. 2.3. A Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Az MVH a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter irányítása alatt álló központi hivatal. Az MVH önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv . Az MVH feladatát a központi szerve, igazgatóságai, valamint területi szervei útján látja el, amelyek külön-külön önálló jogi személyiséggel nem rendelkeznek. A központi szerv és az igazgatóságok illetékességi területe az ország egész területére kiterjed. Az MVH-n belül az alábbi igazgatóságok működnek: a) Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Tevékenységek Igazgatósága b) Közvetlen Támogatások Igazgatósága c) Intervenciós Intézkedések Igazgatósága d) Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága e) Pénzügyi Igazgatóság f) Területi Igazgatóság. Az egyes támogatásokkal igénybevételével kapcsolatos első fokú hatósági feladatokat az igazgatóságok látják el, míg a határozatok ellen benyújtott fellebbezést az MVH központi szerve bírálja el. Az MVH területi szervei megyei szinten kerültek kialakításra. Az MVH EU támogatások kifizetési feladatait csak abban az esetben láthatja el, ha megfelelő eljárás után akkreditálták. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Illetékes Hatóságként felelős az MVH-nak a közösségi vívmányoknak megfelelő akkreditációjáért. E feladatkörben a miniszter – külön jogszabályban foglaltak szerint – jogosult az akkreditáció megadására, illetve szükség esetén megvonására. Az MVH, mint akkreditált kifizető ügynökség ellátja az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA), valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtott támogatások lebonyolításával összefüggő, valamint az EU által notifikált egyes nemzeti támogatásokkal – ide értve a kárenyhítési támogatásokat is – összefüggő feladatok. Az EU által megkövetelt Integrált Igazgatási és Ellenőrző Rendszer (IIER) működtetése szintén az MVH feladatkörébe tartozik, ezen belül az MVH működteti különösen a) a külön jogszabályban meghatározott gazda- és ügyfélregisztert, b) a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszert (MePAR), amely a terület alapú kifizetések kizárólagos hivatkozási alapja. 2.4. A földhivatalok A földügyi szakigazgatás jelenlegi szervezetrendszere az egységes ingatlannyilvántartás bevezetésével alakult ki. 1972-ben, az egységes ingatlan-nyilvántartási rendszer kialakulásával a bíróságok által vezetett telekkönyv feladataival együtt beolvadt a földhivatalok szervezetébe. A jelenleg hatályos szabályozás értelmében az ingatlanügyi szakigazgatási tevékenység kiterjed a földtulajdon, a földhasználat, a földvédelem, az ingatlannyilvántartás, földértékelés, a földmérés és térképészet külön jogszabályokban meghatározott 44 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

45 hatósági feladatainak ellátására, mely a földhivatal hatáskörébe tartozik. Földhivatal működik a megyékben, a fővárosban (megyei földhivatal) és a körzetekben ( körzeti földhivatal). Az ingatlanügyi szakigazgatási feladatokat mint ingatlanügyi hatóság - ha jogszabály kivételt nem tesz a) első fokon a körzeti földhivatal (a fővárosban: fővárosi kerületek földhivatala), b) másodfokon a megyei földhivatal (a fővárosban: fővárosi földhivatal) látja el. A földhivatal hivatalvezető irányítása alatt működik. A megyei földhivatal feladatkörén belül a szakmailag összefüggő feladatokat osztályok látják el. A megyei földhivatal szervezeti felépítését, működési rendjét az egyes osztályok részletes feladatait a megyei földhivatal Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 3. A Közös Agrárpolitika (KAP) nemzeti végrehajtásának szabályozási rendje A legszűkebb értelemben az agrárium körébe csak a mezőgazdasági termeléssel (növénytermesztés, állattenyésztés) kapcsolatos területek tartoznak. Az EU közös agrárpolitikája viszont nem csak ezen kérdésekre koncentrál, hiszen pl. az állat-, illetve növényegészségügy területén kimutatható a kapcsolat az élelmiszerszabályozással is, de 2007-től kezdődően az agrár-vidékfejlesztés a Közös Agrárpolitika önálló pillérévé vált. A földhasználattal kapcsolatos kérdések nem választhatók el pl. az erdőgazdálkodástól, a környezetgazdálkodástól, valamint az agrár-vidékfejlesztéstől. Ezen struktúrák esetében pedig szintén 2009-től kezdődően az egyes támogatások igénybevétele esetén szakmai feltétel az un. kölcsönös megfeleltetés (cross compilance), amely bizonyos agrár környezetvédelmi és állatjóléti rendelkezések mezőgazdasági üzemi szintű betartását teszi szükségessé, melynek ellenőrzése az egyes agrár-szakigazgatási feladatokat ellátó hatóságok feladata. Az agrárszakigazgatás sajátos területe az EU piaci rendtartásainak működtetése, a támogatási rendszer működtetése. Az agrár és vidékfejlesztési igazgatás egyik legfontosabb feladata a közösségi illetve nemzeti forrásokból nyújtott támogatások igénybevételével összefüggő, nemzeti hatáskörbe tartozó végrehajtási feladatok ellátása. Az EU csatlakozást követően a közös agrárpolitika részeként mind a támogatási rendszerre, mind pedig az agrártermékek piacszabályozására olyan, az EU által alkotott jogszabályok léptek hatályba, amelyeket közvetlenül is alkalmazni kell Magyarországon. Ennyiben a csatlakozást követően az agrár-vidékfejlesztési szabályozás egy jelentős területén a nemzeti szabályozási szuverenitás megszűnik, illetve jelentősen korlátozódik, a szabályozás pedig elsősorban a jogharmonizációra, valamint a Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy - CAP) nemzeti végrehajtását biztosító, az EU által is akkreditált intézményrendszer kialakítására, működtetésére fog összpontosulni. Az EU csatlakozást követően az agrár-vidékfejlesztési jogalkotás jelentős átalakuláson ment keresztül. Az EU kizárólagos szabályozási hatáskörébe tartozó kérdésekben megszűnt a nemzeti jogalkotási hatáskör, és a tagállamoknak csak az EU intézményrendszerén keresztül van módjuk a jogalkotási folyamat befolyásolására. A nemzeti szabályozás e kérdések tekintetében legfeljebb a végrehajtással kapcsolatos intézkedések meghozatalára korlátozódik. Ennek egyik legnagyobb jelentőségű jogszabálya mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény, valamint 45 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

46 az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről rendelkező 2008. októberében elfogadott törvény. A Közös Agrárpolitika (KAP) nemzeti végrehajtásának intézményei közül megkülönböztetünk: a) irányítási feladatokat, illetve b) végrehajtási feladatokat ellátó szerveket. Az illetékes hatóság a 885/2006/EK bizottsági rendelet alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter. A miniszteri szintű hatóság kijelölése tagállami kötelezettség. A miniszter illetékes hatósági jogkörének gyakorlása során többek között felelős a kifizető ügynökség akkreditációjáért. Az illetékes hatóság fontos feladata, hogy a kifizető ügynökségnél az akkreditációs feltételek teljesítését folyamatosan ellenőrizze. Az irányító hatóság az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 75. cikke alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter. Az irányító hatóság felelős az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hatékony végrehajtásáért, valamint eredményes és szabályszerű irányításáért. Az EMGA és az EMVA keretében végrehajtott intézkedések esetében a kifizető ügynökségként eljáró MVH a hatáskörébe tartozó feladatok ellátásába szakértőként, illetve egyes technikai jellegű feladatok ellátására más szervezetet is bevonhat. A 2007-2013-as időszakra érvényes KAP reform értelmében legkésőbb 2009-től az egyes agrár, valamint vidékfejlesztési támogatások esetében alkalmazni kell a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó közösségi előírásokat. A kölcsönös megfeleltetés lényege az, hogy a mezőgazdasági közvetlen kifizetésben, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 2. tengelyéből nyújtott egyes (döntően környezetvédelemhez kapcsolódó) támogatásokban részesülő mezőgazdasági termelőknek – e támogatások teljes összegű kifizetésének feltételeként – be kell tartaniuk 19 kiemelt szakmai (környezetvédelmi, köz-, növény-, és állategészségügyi, élelmiszerbiztonsági, illetve állatjóléti) követelményt. A rendszer olyan minőségi, szakmai előírásokat tartalmaz, amelyek az európai kultúrához tartozó élelmiszerminőség és élelmiszerbiztonság, valamint a környezettudatos gazdálkodás szavatolásának alapfeltételei. A kölcsönös megfeleltetési rendszer működtetésének fő felelőse, a támogatások tekintetében a szankciót megállapító szervezet az un. kifizető ügynökség, hazánkban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az MVH az ellenőrzések végrehajtásába bevonja azokat a hatóságokat, (MGSZH amelyeknek a feladat- és hatáskörébe egyébként is beletartoznak a kölcsönös megfeleltetés körébe is tartozó előírások hatósági ellenőrzése. A 1698/2005/EK rendelet 68. cikke értelmében minden tagállamnak létre kell hoznia egy olyan nemzeti vidéki hálózatot, amely helyi szinten összefogja a vidékfejlesztéssel foglalkozó szerveket, illetve szervezeteket. A nemzeti vidéki hálózat alapelemei a helyi akciócsoportok. A nemzeti vidéki hálózat felállításával, valamint irányításával kapcsolatos feladatok ellátásában az Irányító Hatóságot FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete segíti. Az EU szigorú követelményeket támaszt a közösségi forrásokból folyósított támogatások kifizetésével összefüggő feladatok ellátására alkalmasnak minősíthető rendszerrel szemben. Ezeket az elvárásokat az ún. akkreditációs kritériumok határozzák meg. Ezen kívül szintén előírás, hogy a közvetlen támogatások kifizetéséhez, ezen támogatások 46 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

47 elbírálásakor, ellenőrzésekor kötelező az ún. Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) keretében való végrehajtás. A rendszernek a következő főbb alapadatnyilvántartásokra kell épülnie: •

számítógépes adatbázis

•

mezőgazdasági parcella-azonosítási rendszer,

•

támogatási jogosultságok azonosítására, és nyilvántartására szolgáló rendszer

•

állatok azonosítási és nyilvántartási rendszere,

•

támogatási kérelmet benyújtó mezőgazdasági termelőket nyilvántartó rendszer,

•

integrált ellenőrzési rendszer.

A tagállam az integrált rendszer keretében benyújtott támogatási kérelmek teljes körén adminisztratív ellenőrzést hajt végre. A közvetlen kifizetések adminisztratív ellenőrzése során a különböző adatbázisok összevetésével ellenőrizni kell a termelő által benyújtott támogatási kérelemben szereplő adatok helyességét. A teljes körű adminisztratív ellenőrzés mellett kerül sor az un. „fizikai ellenőrzések” végrehajtására, amelyeket a kifizető ügynökség (vagy az általa megbízott hatóság) a gazdák egy – mintavétellel kijelölt – szűkebb körére vonatkozóan végez el. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor a termelő objektív okok miatt nem tudja teljesíteni a támogatási feltételeket. A támogatás igénybevétele szempontjából ezen objektív okokat csak akkor lehet figyelembe venni, ha azok fennállását megfelelő módon igazolják. Fontos kiemelni, hogy az elháríthatatlan külső oknak okozati összefüggésben kell lennie azzal a körülménnyel amelyre hivatkozva az esetleges mulasztást igazolni kívánják. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elháríthatatlan külső okként (vis maiorként) ismer el olyan különleges körülményt, cselekményt vagy eseményt, amely előre nem látható, és amelynek következményeit az adott helyzetben elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan áldozat árán lehetett volna elhárítani. Ilyen körülmények elsősorban a következők lehetnek: a) az ügyfél halála; b) az ügyfél hosszú távú munkaképtelensége; c) a mezőgazdasági üzem jelentős részének vagy a mezőgazdasági üzemhez tartozó földterület kisajátítása, vagy jogszabály alapján történő átminősítése, amennyiben ez a kötelezettségvállalás, illetve a kérelem benyújtása időpontjában nem volt előrelátható; d) a mezőgazdasági üzem földterületét, vagy az erdősített területet sújtó természeti csapás, illetve szélsőséges időjárási körülmény (földrengés, árvíz, szélvihar, aszály, belvíz, tűzeset, jégkár, fagykár stb.); e) a mezőgazdasági üzem részét képező, állattartást, illetve egyéb mezőgazdasági tevékenységet szolgáló építmények elháríthatatlan külső ok következtében történő megsemmisülése; f) az ügyfél állatállományának egy részét vagy teljes egészét sújtó járványos, fertőző megbetegedés; g) az ügyfél gondossága ellenére az állatállománya egészének vagy egy részének elhullása vagy kényszervágása; h) zárlati, vagy a Magyar Köztársaság területén még nem honos károsító, illetve károkozó ellen hozott hatósági intézkedés. A fenti eseteket csak akkor lehet elfogadni, ha azokat az ügyfél vagy annak örököse 47 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

48 hatósági igazolással vagy más hitelt érdemlő módon tudja bizonyítani. Ilyen igazolás kiállítása kérhető többek között a káresemény bekövetkezésének helye szerint illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól (MgSzH). Az EU Közös Agrárpolitikájának egyik sarkalatos eleme, hogy a termékpálya rendtartásokra vonatkozó szabályozási, és alapvető döntési feladatokat a Tanács, illetve a Bizottság hatáskörébe tartoznak. A nemzeti részvétel alapvetően a döntés előkészítési folyamatban való részvételre, illetve bizonyos technikai végrehajtásra ( kvóta nyilvántartás, intervenciós felvásárlás, adatszolgáltatás). Erre figyelemmel az agrárpiaci rendtartás intézményrendszerét a csatlakozást követően jelentősen át kellett alakítani annak érdekében, hogy az feleljen meg az Európai Unió Közös Agrárpolitikáját működtető intézményrendszerrel szemben támasztott követelmények. Az EU agrárgazdasági struktúrájának az alapját a családi gazdaságok alkotják. Az elégtelen termelői szerveződés következtében fellépő strukturális hiányosságok orvoslása és a termelők piaci érdekérvényesítő képességének megerősítése érdekében államilag elismert termelői szervezetek alakíthatóak. Ezek két formája ismert: a) a termelői csoport, és b) a termelői, értékesítő szervezet. A 2007. évi XVII. törvény az agrár, illetve vidékfejlesztési támogatások esetén – függetlenül attól, hogy azokat milyen arányban finanszírozza az EU illetve a nemzeti költségvetés – kétféle eljárási rendet különböztet meg: a) a kérelemre indult eljárások illetve b) a pályázat alapján indult eljárások. A két eljárás között számos lényegi különbség van: A kérelemre induló eljárásokat jogszabályban hirdetik meg , míg a pályázatra induló eljárásokat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, úgyis, mint irányító hatóság által kiadott pályázati felhívás tartalmazza. A kérelemre induló eljárások esetén a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) rendelkezéseit a 2007. évi XVII. törvényben írt eltérésekkel alkalmazzák, míg a pályázati eljárások részletes szabályait miniszteri rendelet, illetve a pályázati felhívás tartalmazza. A kérelemre indult eljárásokban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) határozatot hoz, esetenként hatósági szerződést köt, míg a pályázati eljárások során a jogosulttal támogatási szerződést kötnek. A kérelemre indult eljárások esetén az az ügyfél, aki a döntéssel nem ért egyet, azt megfellebbezheti, és végső soron jogszabálysértés esetén a bírói jogorvoslat is biztosított. A pályázati eljárások esetén mivel nincs határozat, ezért a közigazgatási jogorvoslatra nincs mód, legfeljebb kifogással élhetnek a döntés ellen, illetve súlyosabb eljárási szabálysértés esetén a döntés bíróság előtt is megtámadható. Törvény közérdekből nyilvános támogatási adatnak minősíti támogatásban részesülő ügyfél: a) nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét , b) regisztrációs számát, c) a támogatás jogcímét, valamint d) a támogatás jogerősen megállapított összegét. Az előzőekben feltüntetett adatoknak az MVH honlapján történő kötelező közzététele független attól, hogy a támogatást kérelem, vagy pályázat alapján nyújtották. A 2007. évi XVII. törvény a közösségi jogszabályokkal összhangban a támogatási 48 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

49 feltételek nem teljesítésének, vagy jogosulatlan igénybevétele esetére az alábbi sajátos jogkövetkezmények alkalmazását biztosítja: a) a támogatás visszafizetése b) késedelmi pótlék kiszabása c) mulasztási bírság kiszabása d) egyes támogatások igénybevételéből való kizárás e) kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szabályok megsértése miatti külön rendelkezések. A nagy számban benyújtásra kerülő támogatási kérelmek feldolgozása megköveteli az elektronikus ügyintézés minél szélesebb körben történő alkalmazása. Jogszabályban meghatározott esetben a támogatási kérelmeket kötelező elektronikus úton benyújtani. A vidékfejlesztési politika célja a vidéki térségekben élő emberek életminőségének javítása, a vidéki térségek további lemaradásának megakadályozása, felzárkózásuk esélyeinek biztosítása. A beavatkozás fókuszában az áll, hogy a vidéki társadalom és gazdaság szereplői számára megfelelő életkörülményeket és működtetési lehetőségeket lehessen biztosítani. Az egymással belső koherenciában lévő fejlesztési dokumentumokban Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) , Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) megjelölt stratégiák és a megvalósítás tervezett tevékenységei ezt célozzák. Ezen folyamatban levő támogatásokat 2007-től kezdve fokozatosan felváltotta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP). Az ÚMVP keretében igénybe vehető támogatások szabályozási struktúrája az alábbi: a) horizontális szabályozás: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben b) vertikális szabályozás: az egyes intézkedésekre vonatkozóan önálló FVM rendeletben a támogatás igénybe vételével kapcsolatos sajátos szabályok A horizontális szabályok sajátossága, hogy – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – valamennyi intézkedés esetén együtt kell alkalmazni a vertikális szabályokkal. A horizontális szabályok megkülönböztetik támogatási kérelmet, illetve a kifizetési kérelmet. A támogatási kérelem elbírálása az igénybevétellel kapcsolatos általános jogosultsági feltételek, míg a kifizetési kérelem elbírálása – több éves programok esetében – a kifizetéshez szükséges időszaki feltételek teljesítését jelentik. Jogszabályban meghatározott esetben a támogatási kérelem egyben kifizetési kérelemnek is minősül. Nem nyújtható támogatás azon ügyfelek részére, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok általános és különös feltételeinek.

49 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

50 3. téma: Helyzetelemzések, gyakorlati kivitelezések (szerző: Hajdú

Zoltán) II. Gyakorlati képzés Feladat: 1. A hallgatók ( vagy 2-3 fős kiscsoportok) kiválasztanak egy –egy termelő gazdaságot, vagy azt, amelyet képviselnek és a tanult fejezetek szerint elemezik az alkalmazott mezőgazdasági gyakorlatot. Az elemzésben alkalmazható a SWOT (erősségek, gyengeségek, fenyegetések, lehetőségek) analízis is. Minden egyes elemhez min. 7 kritériumot kell felsorolni. 2. Fogalmazzák meg a jó és a rossz gyakorlatokat, készítsenek jegyzetet róla 3. Javasoljanak eljárásokat, megoldásokat a rossz gyakorlatok kiküszöbölésére 4. A csoport tagjai közösen vitassák meg az egyes eljárások erősségeit és gyengeségeit 5. A gyakorlati képzés összegzése az oktató részéről Megjegyzés: Az oktató a gyakorlati feladatok kivitelezéséhez segítségként kérdéseket fogalmazhat meg és mindig hangsúlyozza ki a rendszerben levő elemek közötti összefüggéseket és kölcsönhatásokat (pl. az öntözés hatása a növényvédelemre, a vetésforgó hatása a betakarításra stb.).

50 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

51 Kapcsolódó jogszabályok Fajtakiválasztás
2003. évi LII. törvény a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról
48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról Talajművelés, talajvédelem
219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről
27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről 2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről
90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól
61/2009. (V. 14.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről Tápanyag gazdálkodás
36/2006. (V. 18.) FVM rendelet a termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról
37/2006. (V. 18.) FVM rendelet az "EK-műtrágya"-ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről Öntözés
1995. évi LVII. törvény vízgazdálkodásról
379/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó szabályokról
120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet a vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról Növényvédelem
2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1
2000. évi XXXV. törvény a növényvédelemről
5/2001. (I. 16.) FVM rendelet a növényvédelmi tevékenységről
7/2001. (I. 17.) FVM rendelet a növény-egészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól
156/2002. (VII. 11.) Korm. rendelet a növényvédő szerek kis- és nagykereskedelmi forgalmazásának részletes szabályairól
28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet a vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól
33/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet módosításáról
89/2004. (V. 15.) FVM rendelet a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről, tárolásáról és szállításáról
113/2004. (IX. 23.) GKM rendelet a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításáról
15/2009. (III. 6.) FVM rendelet a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és 51 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

52 felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről, tárolásáról és szállításáról szóló 89/2004. (V. 15.) FVM rendelet módosításáról
21/2009. (V. 11.) KHEM rendelet a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításáról szóló 113/2004. (IX. 23.) GKM rendelet módosításáról
123/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet az egyes veszélyes anyagok és veszélyes készítmények kivitelével, illetve behozatalával összefüggő bejelentési eljárás részletes szabályairól Élelmiszerbiztonság
1995. évi XC. törvény az élelmiszerekről
1998. évi XXVII. törvény a géntechnológiai tevékenységről
4/1998. (XI. 11.) EüM rendelet az élelmiszerekben előforduló mikrobiológiai szennyeződések megengedhető mértékéről
17/1999. (VI. 16.) EüM rendelet az élelmiszerek vegyi szennyezettségének megengedhető mértékéről
5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről
34/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az állati eredetű élelmiszerekben található peszticidmaradék megengedhető mértékéről
142/2004. (IX. 30.) FVM-GKM együttes rendelet a mezőgazdaság és az ipar területén folytatott géntechnológiai tevékenység egyes szabályairól
53/2006. (XI. 29.) OGY határozat a géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról
35/2007. (VII. 3.) EüM-FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról
140/2008. (X. 30.) FVM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv nemzeti termékleírásokat tartalmazó kötelező előírásairól szóló 57/2004. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról
2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Környezetvédelem
1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól
2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról
16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet a hulladékok jegyzékéről
98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről
5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól
103/2003. (IX. 11.) FVM rendelet a növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz hulladékok kezeléséről
90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről Állattenyésztés
1993. évi CXIV. törvény az állattenyésztésről
1995. évi XCI. törvény az állategészségügyről
41/1997. (V. 28.) FM rendelet az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról 52 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

53
2001. évi CXIX. törvény a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról
44/2003. (IV. 26.) FVM rendelet a Magyar Takarmánykódex kötelező előírásairól
50/2006. (VI. 28.) FVM rendelet az állatgyógyászati készítményekről
10/2007. (II. 20.) FVM rendelet a Magyar Takarmánykódex kötelező előírásairól szóló 44/2003. (IV. 26.) FVM rendelet módosításáról
119/2007. (X. 18.) FVM rendelet a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről
56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosításáról
57/2009. (IV. 29.) FVM rendelet a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosításáról
81/2009. (VII. 10.) FVM rendelet a kölcsönös megfeleltetés körébe tartozó ellenőrzések lefolytatásával, valamint a jogkövetkezmények alkalmazásával kapcsolatos szabályokról
148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről 4/2004. (I. 13.) FVM rendelet az egyszerűsített területalapú támogatások és a vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő "Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot", illetve a "Helyes Gazdálkodási Gyakorlat" feltételrendszerének meghatározásáról Megjegyzés: az egyes jogszabályok több alkalmazási területet is lefedhetnek, pl. 2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről. Mindig a hatályos jogszabályokat kell alkalmazni.

53 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

54 Javasolt szakirodalom 1. Ángyán J., Menyhért Z: Alkalmazkodó növénytermesztés, ésszerű környezetgazdálkodás, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, 1997 2. Bódis L., Heszky L., Matók Gy. Géntechnológia és termékbiztonság, Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, 2004 3. Hajdu Z.., Uhercsák A: Kézikönyv a biztonságos növénytermesztésről, Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége, 2004 4. Hajdu Z.: A Jó Mezőgazdasági Gyakorlat alkalmazása a zöldségtermesztésben, Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Zöldség és Gombatermesztési Tanszék, 2004 5. Hajdu Z.: Integrált növénytermesztés, Magyar Agrárkamara, 2004 6. Hajdu Z.: Kézikönyv a haszonállatok szállításához, Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége, 2004 A Mezőgazda Kiadótól (1987-2008) 1. Balázs Klára: Zöldségtermesztők kézikönyve 2. Balla Csaba - Siró István: Élelmiszer-biztonság és -minőség I. 3. Bocz Ernő: Szántóföldi növénytermesztés 4. Budai Csaba: Növényvédelem a zöldséghajtatásban 5. Czáka Sarolta - Füstös Zsuzsanna - Hrotkó Károly: A növényszaporítás ábécéje 6. Cselőtei László: Kertészet 7. Dr. Balázs Sándor: A zöldséghajtatás kézikönyve 8. Füleky György: Tápanyag-gazdálkodás 9. Glits Márton, Horváth József, Kuroli Géza, Petróczi István: Növényvédelem 10. Hunyadi Károly, Béres Imre, Kazinczi Gabriella: Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia 11. Jenser Gábor, Mészáros Zoltán, Sáringer Gyula: A szántóföldi és kertészeti növények kártevői 12. Schmidt János: A takarmányozás alapjai 13. Vajdai Imre: Fontosabb szántóföldi gyomnövények 14. Vermes László: Hulladékgazdálkodás, hulladékhasznosítás 15.Z. Kiss László - Rédai István: A zöldségtermesztés, -tárolás, -értékesítés szervezése és ökonómiája Ajánlott honlapok Minőségbiztosítási rendszerek a mezőgazdaságban, www.soltub.hu USDA Environmental Protection Agency, www.epa.gov USDA Food Safety Inspection Service, www.usda.com GLOBALGAP General regulations, www.globalgap.org FAO’ www.fao.org

54 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

55

A képzésben résztvevő teljesítményét értékelő rendszer A képzés feleletválasztós teszt kitöltésével zárul. A javasolt tesztkérdések a program mellékletét képezik. Ezekből a Képző Szervezet a tanfolyamon résztvevők részére 20 kérdésből álló feladatlapot állít össze, úgy, hogy minden témához kapcsolódóan legalább 2 kérdést tartalmazzon. Az egyes témakörökhöz tartozó kérdéseket a téma oktatásának végén töltik ki a résztvevők, és a teszt eredményét, megoldását az előadóval megbeszélik.

A képzésen való részvételről szóló igazolás A képzésen való részvételről a Képző Szervezet tanúsítványt állít ki.

A képzési program végrehajtásának személyi feltételei*: …… témá(k)hoz ………………… stb.

………………………(név);

szakirányú

felsőfokú

végzettsége:

…… témá(k)hoz ………………………(név); végzettsége: …………………………… stb.

A képzési program végrehajtásának tárgyi feltételei*: -

a tanfolyami létszámnak megfelelő méretű, szokásosan felszerelt tanterem számítógépes projektor és ernyő egyéb ………………….

*A kipontozott részeket a Képző Szervezet tölti ki a központi képzési program helyi képzési programmá adaptálásaként.

55 „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával